Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

14:08

Tegnap a Megasztár minden szünetére jutott egy Fidesz-reklám, a munka látszatát keltő polgármesterekkel és Tarlós Istvánt támogató celeb-vallomásokkal, de elég gyakran feltűnt a képernyőn természetesnek nehezen nevezhető környezetében, egy budapesti aluljáróban Horváth Csaba is. Kiélezett, izgalmas választási kampányról ennek ellenére tévedés lenne beszélni, márpedig azt már megtanulhattuk, hogy a nagy tét és a pártok mobilizációja növeli, az ellenkezője pedig csökkenti a választói kedvet és a választási részvételt.

(Fotó: YouTube)

A tavaszi voksolásokhoz képest ősszel, az önkormányzati választásokon eddig mindig jelentősen elmaradt az érdeklődés, az utóbbi két alkalommal azonban már ötven százalék fölé tornászta magát a részvételi arány. 1990-ben, amikor még két fordulós volt a szavazás, az első körben 40, a másodikban mindössze 29 százaléknyian mentek el. 1994-ben és 1998-ban egyaránt 43-43, míg 2002-ben 51, 2006-ban pedig 53 százalék szavazott. Legutóbb már csak négy olyan megye akadt (Komárom, Bács, Jász, Csongrád) – 2002-ben még nyolc -, ahol ötven százalék alatt maradt a részvétel.

Egy héttel az idei voksolás előtt az látszik valószínűbbnek, hogy ez a lassú növekedési tendencia most megtörik, nem lepne meg, ha jelentősen elmaradna az érdeklődés a két legutóbbitól. Pedig 2002-ben és 2006-ban is egyértelmű eredmények születtek, ha nem is olyan mértékben, mint az most várható, mégis, akkor a maihoz képest lényegesen komolyabb volt a verseny, a tét, a hevület.

Tanulságos, hogy Gyurcsány kormányfő 2006 tavaszán az őszödi beszéd első részében még így fogalmazott: Azt gondolom, ismerve a méréseket, kutatásokat, hogy az önkormányzati választásokat meg fogjuk nyerni. Ha őszinte vagyok veletek, akkor azt hiszem, nem annyira, mint 2002-ben, de érdemben, érdemben meg fogjuk nyerni. A választók nem fognak bennünket büntetni, nincsen nagyon hova menjenek, nincsen ma versenyképes jobboldal és nagyon benne van a levegőben, hogy meg kell csinálni, amit csinálunk. Nagyon benne van.” Tudjuk, ehhez képest 2006 októberében az ellenzék komoly győzelmet aratott, bár a felfokozott hangulatban a baloldal érdemi pozíciókat tudott menteni, nem csupán Budapesten, de több jelentős városban is.

A gyurcsányi prófécia – vagy inkább: tévedés – ennek ellenére ma aktuális lehet, természetesen a jobboldalt balra cserélve. A Fidesz négy évvel ezelőtt harmadik fordulóról beszélt, és mindent megtett, hogy országos szintre emelje a sok-sok helyi választás jelentőségét. Most teljesen más a helyzet: a kormányzó párt láthatóan azt gondolja, hogy számára a kampány hűtése a kedvezőbb, az ellenzék pedig - bár minden bizonnyal a négy évvel ezelőttihez képest az MSZP-n kívül minden parlamenti erő jobban szerepel majd - alig várja, hogy végre túl legyen egy számára alapvetően sikertelen kimenetellel kecsegtető voksoláson.

Csordogál a kampány, aszimmetrikus a politikai helyzet, bénult az ellenzék, rettentően szűkös a választék. Az amúgy is gyenge kereslet így találkozik az unalmas kínálattal, ami könnyen ismét ötven százalék alá vezetheti a részvételt. Nincs persze ennek érdemi jelentősége: a választás így is, úgy is eredményt hoz, legfeljebb a vesztesek majd látványosan sajnálkoznak a sok otthonmaradón. Legfeljebb az furcsa - ha valóban így lesz -, hogy miközben most olyan dolgokban mondhatunk véleményt, amikről elvileg a pártok országos politikusai és kampányai nélkül is tudhatunk, viselkedésünket még helyben is ők és azok befolyásolják.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr992324331

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vizitdíj reloaded? 2010.09.26. 18:50:03

Korábban sokszor leírtam: a FIDESZ maga alatt vágta a fát, amikor minden reformra lőtt, válogatás nélkül, nem a reform kivitelezését, hanem egyáltalán a szükségességét kritizálva, mert így a saját dolgát nehezíti meg, amikor majd neki kell ezeket bevez...

Trackback: Mi van a levegőben? 2010.09.26. 16:49:03

Tegnap a Megasztár minden szünetére jutott egy Fidesz-reklám, a munka látszatát keltő polgármesterekkel és Tarlós Istvánt támogató celeb-vallomásokkal, de elég gyakran feltűnt a képernyőn természetesnek nehezen nevezhető környezetében, egy budapesti alulj…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szbi 2010.09.26. 20:57:56

@lüke: Nocsak. Nem németvölgyinek tetszik lenni mint jómagam?

gmower (törölt) 2010.09.26. 20:59:23

@jjulie: Nem része, csupán arról van szó, hogy kevés a rendőr, ezért egy kicsit várakozniuk kell a fogdában, míg ki nem hallgatják őket. :) Visszakérdezek: teszem azt lejár a zöldkártyám (tudom, hogy már nincs, nézzünk a múltba). Rendőr megállít, észreveszi, feljentést tesz, ami után majd megkapom a múltamnak megefelő büntetést. A büntetés része volt-e, hogy fél órát álltam az út szélén, amíg a rendőr felvette az adataimat???

szőketisza 2010.09.26. 21:02:19

@Balt: "Én meg azt, hogy ezt helyteleníti valaki (pláne, ha egyoldalúan)"
Bocs, de tényleg ilyen hülye vagy?

6.Lenin 2010.09.26. 21:02:37

@dimitrij:

Arra gondolsz, hogy bűnözésből élő családoknak esetleg anyagi gondjaik lesznek?

Netán arra, nemzeti ünnepen sétáló, jogaikat gyakorló állampolgárokat vernek nyomorékká?

Talán kicsit konkrétabban, kinek is az egzisztenciáját félted?

Ne csináld ezt dimitrij.
A szomszédban már fegyverrel védhető a magántulajdon.
Melyik a fontosabb, a magántulajdon védelme, vagy jog a bizsulopásra?

cambridge.on 2010.09.26. 21:12:27

@jjulie: Én kicsit visszább mennék az időben.Nálunk a betyároknak nemzeti hős szerepet tulajdonítottak már a 18.sz.-ban.
hu.wikipedia.org/wiki/Bety%C3%A1r
Sobri Jóska és Rózsa Sándor szinte romantikus hősként szerepel a köztudatban.
Nekünk nincs egy Superman jellegű hősünk, aki a rosszfiúkat elintézi.

I. László hatalomra jutása után azonnal hozzáfogott a rendteremtéshez. Ennek érdekében 1077 körül adta ki III. törvénykönyvét. A tulajdonviszonyok átalakulása ugyanis a lakosság egy részét szolgasorba taszította. E réteg tiltakozása a tulajdon semmibevételében nyilvánult meg: bizonytalanságában elemelt mindent, ami mozdítható volt.

Ez pedig közel ezer évvel ezelőtti helyzet értékelése.
Ezer év alatt sem változott semmi?
Kivéve most az urak többet lopnak.

6.Lenin 2010.09.26. 21:14:15

Azért van 1 érdekes dolog az egész hajcihőben.

A 14 éves prostiért nincs ekkora jajgatás. szegényt korlátozzák az öröm ajándékozásban, cúnya rendőrbácsik, már kefélni se lehet töri óra helyett.
Mit fog tudni dembinszki lováról? Azt, hogy ő még nem volt a kuncsaftja?

Aztán, mi van, ha a lányokkal tesztelték, mit csinálnak pintér tatáék?

A mi Józsikánkat is öldösték a cúnya romák.
Ne legyünk már legyek, hogy minden takonyra cuppanunk.

Loptak, vállalni kell a felelősséget, most ilyenek a tarifák, lehet később lelőtték volna őket a boltban. Mindenkinek joga van védeni a tulajdonát, ha így megy tovább.

6.Lenin 2010.09.26. 21:24:43

Mi van a levegőben?

Szerintem ne akarjátok tudni, jókai bablevest ebédeltem, sőt rádupláztam. Jobb ,ha most elfektetjük ezt a kérdést.
Bocs.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Ordnassac 2010.09.26. 21:25:32

@jjulie: előkérdés: pesti vagy?

cambridge.on 2010.09.26. 21:28:04

@Balt: Kiemeltem a videót,mint érdekességet.
Az utolsó mondata volt ami átlépte a tűrésküszöbömet.
Liberális szerinted azt jelenti, sz@runk a szabályokra?Érdekes meglátás.
Én nem állítom, hogy nem jogosult a fogyatékos kártya használatára.
Gerinctelen. Ezért valószínűen megilleti őt.
A viselkedése pedig a kétharmadosok pökhendiségének és arroganciájának tipikus példája.
Tolvaj ő is,kilopott a város zsebéből kb 1500 Ft-ot?(egy nap)
Abban igazad van, hogy piti. Inkább pitiáner.

Ordnassac 2010.09.26. 21:38:54

@jjulie: miután láthatóan nem szereted Orbán Viktort és a Fideszt, így elsőként azt mondanám, hogy a szavazással adott esetben megakadályozhatod a Fidesz többségét a Fővárosi Közgyűlésben. Másrészt egy kimagasló Fidesz-eredmény csak még inkább bebetonozhatja a helyzetüket, a többek által kívánt figyelmeztetés elmarad. Emellett az ellenzék továbbra is erőtlen marad.

Ordnassac 2010.09.26. 21:39:47

Disclaimer: amennyiben egy Fideszhez húzó emberke kérdezne hasonlót, akkor annak megfelelően reagálnék egy ilyen felvetésre.

jjulie 2010.09.26. 21:44:58

@cambridge.on:

a betyár dolog úgy van a mai köztudatban, hogy a gazdagoktól lopni nem igazán bűn

és nekem egyszer azt mondta egy ügyfelem, aki rá akart venni egy adag szemétségre, hogy őt nem érdekli az akit le akart nyúlni, mert lehet hogy az ő nagyapját annak az embernek a nagyapja lőtte bele a dunába

és telistele vagyunk jogos-jogtalan kisebb nagyobb sérelmekkel

van aki megvehetett a kilencvenes évek elején 300 000 forintért olyan önkormányzati lakást 20 éves kamatmentes részletre, és most 50 millióért adott el

mit mondjon annak a leszármazottja az akitől államosították, az aki nem volt besúgó, mint az aki megkapta a szolgálataiért az adott lakást bérlakásként a hatvanas évelben

pillanatok alatt lehet találni okot-jogot az "elvétel"-re ma, mint ahogy a munkahelyek "elvétele2 is zajlik ma

nem könnyű, amíg a politika is egyértelműen pusztán erről szól ma

jjulie 2010.09.26. 21:55:24

@Ordnassac:

bíztam benne, hátha tudsz mondani valami eddíg át nem gondolt szempontot

azért köszönöm

gmower (törölt) 2010.09.26. 22:11:21

@jjulie: Én mindig, minden szavazásra elmentem (sokszor úgy, hogy előtte kértem a lakóhelytől eltérő helyen való szavazás lehetőségét), mert úgy gondolom ez egy demoktratikus berendezkedésű ország állampolgáraként kötelességem még akkor is, ha nincs a kínálatban olyan lehetőség, amivel teljes mértékben elégedett lennék. Ilyen mondjuk eleve csak akkor lehetne, ha saját magamra, vagy a saját kérdésemre szavaznék :)

NAR 2010.09.26. 22:15:27

Bedobtak hozzám olyan tiszta narancssárga szórólapot, ami arra szólított fel, hogy (mivel a Fidesz biztos győz) szavazzak a Jobbikra, mert így ki lehet szorítani az MSZP-t, az LMP-t és az ex-MSZP-s függetleneket a III. kerületi közgyűlésből. A Jobbik még mindig az MSZP és az SZDSZ ellenzéke akar lenni, nem a Fideszé...

jjulie 2010.09.26. 22:18:44

@gmower:

ha lenne akit bevállalhatónak gondolok, lehet hogy elmennék

ha olyanokkal szavazhatnék együtt akik úgy gondolkodnak, mint én, akkor is lehet hogy elmannék

ha lenne "egyikre sem" rublika, lehet hogy akkor is elmennék

még más esetben is lehet, de nem jut eszembe

most kizárt, és nem igaz hogy kötelességem, ez tévedés

porfelhő 2010.09.26. 22:20:35

Nem lehet valóban kiélezett kampányról beszélni. A Fidesz már bebetonozta magát, az esetleges megszoritó intézkedéseket a választások után majd megtudjuk. Ezzel nyilván nem kampányolnak. Az ellenzék a tavaszi választások óta sok újat nem tud mondani, igaz akkor sem mondtak sokat. Az emberek meg már torkig vannak az igéretekkel, azt a soha nem látott mély szakadékot, ami a társadalmi rétegek között van, ez a választás nem fogja orvosolni. Megismétlődhet a mult heti időközi választáson tapasztalt érdektelenség is.

Ordnassac 2010.09.26. 22:23:36

@NAR: Fejes István négy éve a Fidesz jóvoltából került be a képviselő-testületbe, szóval lehet, hogy innen a dolog.

porfelhő 2010.09.26. 22:26:48

@jjulie:
Menj majd el légyszives szavazni. Majd még jövő szombaton egyszer megkérlet.

cellimega 2010.09.26. 22:34:56

Vas megyei kisváros: Celldömölk. Jó esélye van a 8 éve regnáló szoci pmesternek (Fehér László) a győzelemre. Civil szervezet színeiben indul, kampánya alapján úgy tűnik, mintha nem is lenne már semmi köze pártjához (persze van, ő a megyei lista vezetője).

Ő egyébként egy tisztességesnek tűnő ember; valójában szinte mindenki tudja, hogy egy vörös bárónő (jelenlegi alpolgármester) irányítja őt és így a várost, aki egy kétes privatizációval szerezte milliárdjait. Cége (amit azóta eladott) most kapott 2 milliárdos bírságot a versenyhivataltól kartellezésért. Felosztották több évre előre a vasútfelújítási projekteket Mo-on. Ő volt a cég részéről a főtárgyaló.

További érdekesség nagyvárosokban élőknek, hogy mi megy kisebb településeken: 2006-ban a jobboldal nagy győzelmet aratott, de 3 képviselőt (két kdnp-s, egy fideszes) megvett a vörös bárónő (akitől egyébként hívei is tartanak), plusz a kompenzációs listán sok helyet kapott a totálisan leszerepelt mszp, így meglett a balos többség elég hamar (bő 1 év) a közgyűlésben.

Az utóbbi 1 hónapban bulik sokaságát szervezte a "civil szervezet". Emellett vál. irodájukban támogatást kaphatnak a rászorulók (ezt még reklámozzák is). Panem et circenses.

Ja, és a kat. plébánost és az ev. lelkészt is megvette Cicciolina (sokáig így hívták a háta mögött ezt a bizonyos Bp-ről ideszármazott hölgyet, de ma már és is csak neten merem így hívni, mert gondolok a gyerekeimre).
Tavasszal amúgy megpróbált átstartolni a fideszbe, és ez kis híján sikerült is neki. Miután nem (az alapszervezetben pár szavazaton múlott, hogy nem az ő embere lett a fideszes polgármesterjelölt), maradt ez a civil szervezet.

gmower (törölt) 2010.09.26. 22:38:58

@jjulie: "most kizárt, és nem igaz hogy kötelességem, ez tévedés"

Félreértettél, nem azt mondtam, hogy neked kötelességed, hanem hogy én úgy gondolom nekem az. Egyébként attól hogy egyik főpolgármester-jelölt sem tetszik, még a többi kategóriában szavazhatsz. Én sem szavazok főpolgármesterre, mondjuk nem azért, mert nem tudnék kire, hanem mert az agglomerációban lakom :)

porfelhő 2010.09.26. 22:38:58

Celebesedik a fidesz. A F.-KDNP. Kom-Esztergom m-i jelöltje /listán 4./ keményvonalas konzervativ irányzatot követi. Erkölcs és tisztaság. Ruhátlan fotók a neten. Úgy hallottam. Ez egy újabb kampány forma.?

dimitrij 2010.09.26. 22:45:28

@6.Lenin: nem egészen értem miről beszélsz. arról beszélek, hogy elvárható lenne a jogalkotótól, hogy meghallja és felhasználja a szakértők tudását és szakmai tapasztalatát, illetve számításba vegye a rideg valóságot. ehelyett mit csinál? ostoba politikai haszon reményében teljességgel dilettáns módon nyúl hozzá jogszabályokhoz, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel a rendőrséget, ügyészséget és bíróságot, olyan jogszabályi környezetet alkotva, ami túlkapásokat eredményez jogalkalmazói, illetve aránytalanságot eredményez a másik oldalon. mondanám, hogy ágyúval lövetne verébre, de rosszabb a helyzet...

"A szomszédban már fegyverrel védhető a magántulajdon."

fúú, de jó... és te üdvözlendőnek gondolod ezt? vajon hány ártatlan embernek kell meghalnia a fegyvertartási és használati anomáliák miatt, a magántulajdon vélelmezett megsértése ürügyén? vajon nálunk a fenti analógia mentén megalkotott releváns jogszabályok milyen eredményre vezetnének? hány nagy audi-bmw-merci tulaj élne(vissza) a minden bizonnyal elcseszett-készakarva kiskapukkal teli jogszabályok képezte helyzettel?

mielőtt ilyen érveket próbálsz ki tudja milyen indíttatásból előrángatni, előbb gondold végig annak lehetséges hatásait a saját környezeted vonatkozásában...

cambridge.on 2010.09.26. 22:50:19

@cellimega: Ajánlom figyelmedbe TG 2vel ezelőttii blogját-
249. Antidemokratikus összefonódás?
.Még egy szép példa ahhoz.
Cicciolina ? Miért nem Szörny Ella?

Ordnassac 2010.09.26. 22:54:19

@porfelhő: feltört gépről kikerült tíz évvel ezelőtti fotók...

Egyik álszentségre a másik álszentség a válasz, oszt csodálkoznak, hogy az embereknek a tökük tele a politikától...

cellimega 2010.09.26. 23:00:05

@cambridge.on: nagyapám (1920) elbeszéléseiből úgy tudom, hogy a harmincas években nem kellett lopástól tartani vidéken. Éjszakára kint hagytak mindent a mezőn, és mentek vissza másnap, nem tűnt el semmi (Közép-Dunántúl, bár ez lehet, hogy nem számít, nem tudom, mert nem éltem akkor, és nagyapám sem sokszor kelt át a Dunán). Utolsó éveiben kellett, hogy lakatot szereljen a füstölőre, kamrára, pincére, amikor elszaporodtak a 14 alattiak által elkövetett lopások. A romákat amúgy soha nem gyűlölte, sőt segítette a falubeli néhány romacsaládot. Csak jöttek később ('80-as évek) a Veszprémből és Siófokról átköltöztetett romák, s azoknak is a 2., gátlástalanabb generációja...

porfelhő 2010.09.26. 23:00:30

@Ordnassac:
Nem is kell csodálkozni ha egy bizonyos fokú érdektelenség mutatkozik a választáson. Mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét. Megy a harc párton belül a képviselő helyekért. Feltört gép, vagy nem akkor is gusztustalan az egész ugy ahogy van, még nem politikustól is, főleg meg ha politikus, vagy annak vallja magát.

porfelhő 2010.09.26. 23:06:13

@Ordnassac:
Honnan tudod hogy tiz évvel ezelőtti? Vagy valahol lehet olvasni, hogy a szijjártó megmagyarázta?

cambridge.on 2010.09.26. 23:08:41

Mi van a levegőben?
Ma még semmi,de ne felejtsük el, holnaptól változik a helyzet.
Eddig csak szidtam a kormány tevékenységét, de most az elismerés hangja illeti őket.
Józan állapotban nehezen lehet elfogadni a készülő intézkedéseket.Ezért időzítették a legjobb időpontra a szeszfőzés szabályainak megváltoztatását.
index.hu/gazdasag/2010/09/26/az_uj_palinkafozesi_szabalyok_hetfotol_hatalyosak/
Nosza, holnaptól lehet mindenkinek pálinkát főznie.

A levegőben pálinka és cefre szag fog terjengeni!
Előre a pityókás Magyarországért!

bigapples 2010.09.26. 23:23:31

@porfelhő: Ha jól emlékszem Antall József mondta egyszer, hogy baloldali politikusoknak korrupciós botrányaik szoktak lenne, a jobboldaliaknak meg szexbotrányaik. Csak Kovács László volt képes egyszerri hozni mindkettőt, amikor a Kulcsár ügybeli érintettsége kiegészült a legendás fehérgatya lengetéssel.

cambridge.on 2010.09.26. 23:32:52

@cellimega: Olyan helyen élek ahol a szerszámokat az anyagokat, a munkások az utcán hagyják.Nem tűnik el másnapra.
Volt itt egy pár magyar, akik első megnyilvánulása az volt,hogy otthon már régen ellopták volna.
Egyszer elmentem pénteken vásárolni. a vásárolt árut bepakoltam a csomagtartóba, a pénztárcát bedobtam az anyósülésre.
Vasárnap rendeltem repülőjegyet a neten és nem találtam a pénztárcát a lakásban.
Kimentem az autóhoz, ami az utcán parkolt,és a pénztárca ott virított az első ülésen,jól látható helyen.
Hozzáteszem a belvárosban, elég forgalmas helyen történt.
A kocsit nem zártam be (nem szoktam)kulccsal,senki sem vitte el a tárcát.
Hitelkártya, bankkártya jogosítvány, személyigazolvány, némi készpénz, minden benne volt.
Nem biztos, hogy megkísérelném még egyszer, de lehet csak a
megszokott, nehezen megváltoztatható előítélet miatt.

Régen a csendőrnek tekintélye volt!
A rendőröknek már régen nincs.Bizonyos körökben, lehet sosem volt.

porfelhő 2010.09.26. 23:53:52

@bigapples:
A korrupciós botrány is érdekes módon mindig választások előtt kerül teritékre. A politikusok részéről a szex-szel, meg a botránnyal, nem is lenne probléma, csak ilyen gusztustalan módon nem kellene nyilvánosságra hozni. Kovács L. -vezeti a listát. ez jó.

porfelhő 2010.09.27. 00:09:46

@cambridge.on:
Erről már volt egy cikk korábban, hogy szigoru szabályokhoz lesz kötve. Ez is egy parasztvakítás. A többi meg ezután jön.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 00:43:24

@porfelhő: gondolom, nem ő tette fel...
Egyébként hardcore keresztény polgártárstól picit furcsa, hogy álló farokkal pózol fotózáshoz, bár ha nagyobb - közéleti - disznóságot nem csinál, tőlem meresztgetheti nyugodtan...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 01:59:43

@cambridge.on: szerintem a nemfizető üzleti partnerekkel sokkal nagyobb a baj, mint a lopásokkal. Lassanként egész ágazatokat bénít meg, hogy kizárólag a kp-ben fizetés a járható út. Viszont ezt nem érdeke megoldani a politikának. Minden nagyobb pártban és hátterében szép számmal vannak olyan milliárdosok, akiknek roppant kínos lenne, ha pl. bevezetnék a 3 hónapon túli tartozások kezelésére a cég tulajdonosának és/vagy ügyvezetőjének azonnali elzárását (modern adósok börtöne).
Ez a helyzet és a brutális méretű adminisztrációval - természetesen - párosuló orbitális korrupció gyakorlatilag kizárja ma Magyarországon az egészséges gazdasági növekedés beindulásának lehetőségét.

pokesz70 2010.09.27. 02:41:53

@jjulie: Kedves jjulie, elmondom, hogy én miért megyek el szavazni, bár osztom azt a véleményét, hogy nehezen tudnék találni olyan jelöltet, aki kielégítené az összes elvárásomat. Sőt, a legtöbb elvárásomat sem elégíti ki a többségük. De ilyen döntéseket nap-mint-nap meghozok, mint ahogy gondolom, Te is. Mert vannak biológiai és érzelmi, pszichés szükségleteink, amiket ki kell elégítenünk még akkor is, ha éppen nincs kéznél a legjobb megoldás. Még akkor is, ha még csak egy elég jó megoldás sincs éppen kéznél.

Az, hogy ebben az országban mi történik -- egyáltalán mit engedünk megtörténni --, nagyban befolyásolja a lelkiállapotomat. Nekem ez a legfőbb motivációm, hogy elmenjek: ha nem hozom meg a szükséges kompromisszumot ahhoz, hogy igenis elmenjek választani, akkor a még a minimumot sem tettem meg annak érdekében, hogy legalább egy picit jobban érezzem magam az ország történéseivel kapcsolatban. Hogy legalább eggyel több regisztrált NEM jobbik szavazó van. Legalább eggyel többen lógjanak ki a fenenagy együttműködés rendszeréből, mielőtt még teljesen elönt minket az idiotizmus.

A nemszavazás nem ér. Nem jelent véleménykifejezést. A politikai cinizmus és csatlós médiumai nem engedik, hogy így legyen. Orbán 2 és fél millió szavazatról hazudja azt, hogy szavazófülke-forradalom. Csak az számít, ami regisztrálva van. Én szeretném magam regisztrálni azon józanok közé, akiknek eszébe se jutna támogatni a cirkusz-, ill. gyűlöletpolitikát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 02:57:21

@pokesz70: cirkusz- és gyűlöletpolitika folyik itt kb. Antall József halála óta, illetve mióta a lelkes amatőrök helyét átvették a "profi" politikusok...
A színvonal meg valamiféle negatív spirált követ. Ha még emlékszel a kezdeti arcokra, elég csak végigmenni az egyes kormányok (és az aktuális ellenzéki főerő) szóvivőin...

porfelhő 2010.09.27. 05:58:14

@Hepci:
Én sem állitom, hogy ő tette fel. Tőlem is "meresztgetheti " nyugodtan. Jobb mint ha lopna. De azért mégis illetlen dolog, ilyen fotókat közzétenni.

Azért sivalkodom reggel meg este a neten, mert napközben nem érek rá. És amit irtok délelőtt kommentet hova válaszoljak rá már délután. Úgy kivág a főnököm ha kommentelgetek, hogy aztán lesz miért sivalkodnom.

porfelhő 2010.09.27. 06:13:56

@Hepci:
A "kedveltemet" ne bántsd meg légyszives.

jjulie 2010.09.27. 07:01:13

@Hepci:

a nem fizetés, mi, ha nem lopás?

walker57 2010.09.27. 07:06:14

A FIDESZ túlnyerte magát a 2/3-al. Az önkormányzati választások után jön a költségvetés, a választási igéretek elmaradásának bizonysága, a megszorítások.
Ha túlnyerik magukat az önkormányzati szinten is, akkor nehezebb lesz a FIDESZ-es településeken keresztülvninni a nem tudok és nem akarok pőénzt osztogatni nektek című műsort.
Felesleges az önkormányzati fIDESZ túlsúly, bár most ha a bethlehemi szamárra ráírnák FIDESZ, megválasztanák őt is.
Elég a kormányzati 2/3 felesleges a harc saját önormányzatokkal

nyünyüge 2010.09.27. 07:08:20

Csak semmi

Csak semmi szellemesség!

csak semmi szófacsar!

első a kötelesség!

szégyen reá ki csal!

csak semmi - semmi tőled!

egy rím mint száz! - szaval -

versedből szemfödő lett -

rímekből ravatal.

egy szót se hát! egy szót se!

szavak! szavak! szavak!

az új érát köszöntse

a költő mint kuvik.

költő! kuvikos ember!

jöjj hát s kukkot se szólj! -

itt-ott egy szív megrebben

s a testnek szól: oszolj!

kákaszál igen az ember!

s kákán csomót keres.

de gondolkodó káka -

tövén kikölt a vers.

csak semmi szellemesség!

csak semmi szófacsar!

a költő közellenség

ki nép ellen acsarg.

ukázra új ukáz jön -

s lesz ars poetica!

a költő ne kukázzon -

legyen aki - maga!

csak semmi szellemesség!

szellemnek dolga van!

elvégzi - s az üresség

nyeldekli boldogan.

Szilágyi Ákos (1950)

Tegnap este az mr1 Rádiószínházban Szilágyi Ákos maga mondta verseit. Nekem új volt és fenomenális, érdemes meghallgatni.

cellimega 2010.09.27. 07:24:37

@cambridge.on: egy jóbarátom a tengerentúlon él. Legutóbb 2 hétre jött haza. Még csak kulcsra se zárta házát. Se kerítés, se riasztó, se rácsok az ablakon, se nagy kutya. Garázsban nagy autó.

Az is igaz, hogy ott 2 percen belül (előírás) kiérnek a rendőrök, ha gáz van.

lüke 2010.09.27. 07:29:43

@szbi:
nem ,6. generácios Lágymányos-Albertfalva
s néha egy másik diliház, a döblingi alatt üldögélek

lüke 2010.09.27. 07:34:02

@cellimega:
nem kell ezt felnagyítani a Lajtán túl , velem negyed évente törénik ilyen, egyszer loptak -idén! télen 10kg húst!!!-vsz. nem volt bezárva a csomagtartó
a szüleim 1966-ban- Svédo., Stockholm- egy másik ház, másik lakásba törtek be! - ua. volt a kulcs- s mikor benn voltak csodálkoztak, s meg is ijedtek

lüke 2010.09.27. 07:34:43

ajánlom Tölgyessy
mai rádiós szereplését a hangtárból

lüke 2010.09.27. 07:36:10

@Hepci:
ez nagy gazd. akadály,s nyilván nem a Demjánhoz hasonlóaknak

lüke 2010.09.27. 07:37:00

@jjulie:
hmmmm
szívhez szóló ,de most komolyan

cellimega 2010.09.27. 07:45:45

@lüke: Ő szándékosan nem zárta be a házát. Mert nem kell.

jjulie 2010.09.27. 07:57:54

@lüke:

igen, imádok a szívhez szólni, mostanában egy 26 éves lány szívét szólítgatom az irodában, nagyon hálás szive van, bármikor fel tudom nyomatni vele a vért a lány arcába

sajnos a másik, akin eddíg gyakoroltam, már hozzámszokott, és tőlem már nem pirul el, meg is vagyok sértődve

elpirultál? ha nem, akkor nem a szívedhez szólt

Roy 2010.09.27. 08:36:20

@Anti Anyag: Mit csinál jól?
Kétszer bebuktatta a forintot. Összekap az IMF-el. Többször Orbán orrára koppintott az UNIÓ.
Semmi gazdasági koncepció. A 16%-os adókulcs 2013-ra eltolása, holott már jövőre ígérték. Össze-vissza beszélnek, amit ma kijelentettek, holnap már cáfolják. Amit szeptemberben el kellett volna fogadniuk, vagy elutasítani, nem is hallani róla (pl. a 40 év munkaviszonyt betöltött nők nyugdíjazási lehetőségét).
Rendőrök lesznek bűncselekmény áldozatai (két héten belül csökkenni fog a bűncselekmények száma, Pintér kijelentése).
Hazudnak éjjel, hazudnak nappal.
Mielőtt szoclibnek neveznél, ki kell ábrándítanom Téged. ŐKET is utálom.

bierkamp 2010.09.27. 09:04:44

EJNYE T, Gábor! Hogy Te hogy drukkolsz a rohadt Fidesz bandának---:DDDDD Nagyon kimutattad most is,
pedig jön a leszámolás a Fidesszel és Orbánnal ,ha nem most akkor a választás után pár hónappal.....de az " dübörögni és robbanni fog"!

golb 2010.09.27. 09:05:00

@porfelhő: ha már leesett hogy nem ő tette közre, akkor azon is érdemes elgondolkozni, hogy ha ilyen képeket "talál" valaki egy gépfeltörés után, és felteszi a netre, akkor mi vele a célja? Túl azon, hogy a gépfeltörés ugyebár büntetendő és büntethető cselekmény...

Jelen esetben az alany -- vagy állítmány? ;-P -- alapján úgy gondolom egyértelműen lejárató, hiteltelenítő célú a dolog. Hosszú ideig tárolták a lopott géperől szerzett képeket, majd a legjobb időzítéssel dobták be a szennyest. Ez egy elég mocskos eszközökkel folyó politikai harc része, bárhogy is nézzük köztörvényes kategória. Azt nem is tudjuk volt-e eddig belőle pl. zsarolás, anyagio haszonszerzés a képek publikálásával való visszaélésre utalással, de ezen sem lennék meglepve, ha a képeket feltevők már szereztek volna ezzel némi kis hozzájárulást a koszt/kampány pénzhez...

Természetesen a kép készítése maga adta erre a lehetőséget, ezt senki nem vitatja. de azt hiszem magáncélú fotók készítése egyik oldalról sem kéne hogy elitélendő legyen. Ha egy senki által nem ismert emberről kerül így ki kép, akkor ez az egész ügy semmilyen hullámot nem vet a médiában, max. a bíróságon.

Félreértések elkerülése végett: másik oldali szereplőkkel behelyettesítve sem elfogadható ez a lejárató stílus.

aszekelyek 2010.09.27. 09:08:28

@Roy: Akkor te csak egymagányos alapítványi hazudozásterjesztő vagy. A forintot pedig gyurcsányék qrtálk szét. Az Únió rájuk nemigen szólt. Sőt kitömték , hogy meg ne bukjon, sokadszorra. Azért nincs neked kolbászkerítés. Amit itt előadsz színtiszta szoclib rágalom gyüjtemény. Mindent elhiszel, amit az atv-n hallassz? Annyit nem tudsz a nemzeti valuta mozgásáról, hoira tippelek. Táncsics pénz van emögött. Csak fújjad, ha neked attól több lesz a zsebedben. Opportunistának lenni eddig is sokaknak volt jövedelmező. Jó trükk, hogy előre kikéred magadnak a szoclibet. Semmi mást nem mondtál. Követelőzni a gyurcsány alatt kellett volna, mert a minden pénz előre elqrását bizony ő hozta össze. Csodát nem ígért senki. Borzalmas nehéz lesz, azt előre megmondták. Mert azt is előre elintézte MAgyarországnak gyurcsány. Mindenkit utálsz de aszoclib sumát szajkózod. Csak szólok.

bierkamp 2010.09.27. 09:08:38

ORBÁNÉK hazudnak éjjel, nappal, de még ébren és álmukban is--tehát még rosszabb mint az öszödi megállapítás.
ja és Viktatúra Diktatúra---ez még rátesz egy lapáttal--súlyosabb dolog mint a 2006 os kucsányi:)
Orbánék elkúrták de nem nagyon, hanem gyógyíthatatlanul és helyrehozhatatlanul! Le az ORBÁN BANDÁVAL az egyfarkú kutyák pártjával. Jöhet a kétfarkú Párt:)))

Szimba 2010.09.27. 09:20:51

@jjulie:

Ott lesz a szexi Mariska (név behelyettesíthető).

lüke 2010.09.27. 09:24:20

egy félórája, az autóban a maratonon résztvevö politikusokat hallottam:
-Szijjártót még sose hallottam! , pont úgy intonál ,mint OV
-Varga M, helyes volt- ha azt kérdezné járt-e a fejemben a költségvetésa maraton alatt, a válaszom: nem

Szimba 2010.09.27. 09:26:39

@Hepci:

Ez igaz. De nem börtön kellene, elég lenne, ha a fizetések határidejét megadnák (Pl. 3 hónap), és egye fene felszólítás, és még egy hónap, ha nem fizet, akkor viszont minden cécó nélkül felszámolni a céget, kiárusítani fizetőképes tulajdonosnak.

Szimba 2010.09.27. 09:29:53

@porfelhő:

Nem kampányforma, hanem lejárató forma.

Aki politikusnak, közszereplőnek készül, az jobb, ha csecsemőkorától kezdve minden dokumentumot átnéz, és selejtez. Még így is tudnak ellene terhelő bizonyítékokat, fotókat találni.
Mert aki keres, az talál.:-)

Szimba 2010.09.27. 09:33:22

@Szimba: Minden mindennel összefügg, a radírlopás első osztályban, a nagyobb lopások később, és a nem fizetés a vállalkozói körökben, valamint a milliárdos csalások politikus körökben.
Ha változást akarunk, akkor minden szinten egyszerre kell kezdeni.

golb 2010.09.27. 09:39:39

nem mellékesen több település van kis hazánkban is ahol az emberek bíznak a közbiztonságban.... Nyugati határszélen még itt-ott van kint a gyümölcs, zöldség stb a ház előtt mérleggel pénzes dobozzal és árcédulákkal. Mérsz, számolsz, fizetsz, visszaadsz magadnak és annyi. :) De van ahol a bicajok vannak lakatolatlanul kazalba téve a buszmegállónál...
Jellemzően ezek összetartó, kisebb közösségek, és ugyan nem kőgazdag, de tisztes jólétben élő települések. Így nem éri meg lopni senkinek sem. Persze ezek értékükben relative kicsi dolgok, de az ott lakókat ráneveli arra, hogy más léptékben is így gondolkozzanak...

golb 2010.09.27. 09:41:13

@golb: ugye azt azért észre lehet vebnni, hogy NEM a hatóságban bíznak, hanem egymásban. Van némi különbség, nem is kevés

Szimba 2010.09.27. 09:45:46

@golb:

Nagyvárosban ez már nem működik.
Az hagyján, hogy bemászik a kerítésen a bicikliért, de hogy közben tönkreteszi a kerítést is, az már sok.
A szomszédoknak meg már több betöréses élményük is volt, és nem hívják ki a rendőrséget, mert értelmetlennek tartják.

Lakatolnak, otthon ülnek, jelzőberendezéseket szerelnek stb.

golb 2010.09.27. 09:51:51

@Szimba: persze, mert egyre jobban szétmennek a valódi közösségek, személytelkenedik a világ. És a "lábfejétől bűzlik a hal" :) elv alapján ez először a nagyobb lélekszámú településeken érhető tetten. Ilyen önkiszolgáló zöldségesstandot pár éve még Kőszegen lehetett látni. Igaz azis kisváros.

Szimba 2010.09.27. 09:54:03

@lüke:

Minden idők legunalmasabb kampánya - jó!:-))

newcy67 2010.09.27. 09:58:21

Amíg OVI meghosszabbított szócsövének (Sz.P.) a forintgyengítő nyári beszédje után volt ideje edzegetni a vasárnapi maratonra, addig láthatjuk: az önkormányzati választásokig nem fog történni semmi. Arról meg nem tudok, hogy a csapatban erős olimpiai bajnokunkat ezen a héten egy promt alkotmánymódosítással királlyá választanák.

nyünyüge 2010.09.27. 10:01:36

@Szimba:
Ne már! Egy elsős radírlopásából nem következik semmi. Legalábbis a gyerek jövőbeni közbiztonságra való veszélyességére vonatkozóan.

Ez már kezd úgy hangzani, mint amikor az általánosban a "Ki súgott az éppen felelőnek?" c. kérdés feszegetése nyomán a tanár eljutott a gyilkosságig.

Merthogy aki hazudik, az lop, aki lop az, ....

Szimba 2010.09.27. 10:04:55

@nyünyüge:

www.szilagyiakos.com/

Itt a honlapja. Az a meglehetősen politikus költő. Amerikában a magyar házak egészen elképesztően a múltban élnek (mondjuk érthető módon).

Szimba 2010.09.27. 10:09:29

@nyünyüge:

Amennyiben a pedagógus szó nélkül hagyja, és a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően nem reagál erre, akkor bizony következik belőle sok minden.

A szülői példamutatás, a pedagógus példája, és erkölcsi nevelése megalapozza a későbbi hozzáállást a magántulajdonhoz, a károkozáshoz stb.

Nyilván érzelmi megközelítés kell kiskorban, később az értelemre is hatni kell, és kamaszkorúaknál némi büntetés, és jóindulatú segítés is kell.

A fiatal felnőttek esetében is kell még a figyelem, és a jóindulat, de a felelősségvállalás megkövetelése is.

nyünyüge 2010.09.27. 10:25:12

@Szimba: Jesszusom.
Biztos, hogy ez ugyanaz a Szilágyi Ákos?

S2000 2010.09.27. 10:32:09

Bocs ha már valaki belinkelte, de Tölgyessy Péter jót mondott: "Néhány hét, és eljön a kormányzás ideje"

inforadio.hu/hir/belfold/hir-381902

Én is úgy látom, hogy az igazi munkát - remélem - most már tényleg megkezdi a kormány, amint vége az ökormányzati választásoknak. Ha én lennék a kormányunk "főnöke", az eddig munkáért (pontosabban annak hiányáért) én még fizetést se adnék nekik.

Ordnassac 2010.09.27. 10:40:23

@S2000: "Ha én lennék a kormányunk "főnöke", az eddig munkáért (pontosabban annak hiányáért) én még fizetést se adnék nekik."

Vagy éppen, hogy adnék, mert követték az utasításomat.

cambridge.on 2010.09.27. 10:52:42

Mi van a levegőben? Rasszizmus.Mindkét oldalról!

www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20100924-groo-diana-interju-vespa-csoda-krakkoban.html

" Én azt gondolom, hogy elég, ha mindenki tudja, hogy miről van szó. Magyarországon azt jelenti, hogy itt halomra (?!!)
öltek gyerekeket, globálisan pedig azt jelentheti, hogy egy gyerek mindig célpont, egy gyerek mindig ki van szolgáltatva."

Én azt gondolom, ez nem költői túlzás.
Ez rágalom,Magyarország lejáratása.

@cellimega: Ott a legtöbb rendőr komolyan veszi a
protect und serve szlogent.

@Hepci: A körbetartozás nagy gond,de nem érdekük megoldani ebben igazad van.Addig nem is lehet amíg a 10.alválalkozó végzi a tényleges munkát,az előtte levőek pedig, csak a markukat tartják.
Így elveszlik a sok bába közt a gyerek,és megdrágít minden beruházást.
Arról nem is beszélve, hogy adótartozás miatt megszüntetett cégek tulajdonosai már másnap új céget alapítanak.
Mindenféle következmények nélkül megtehetik.
Mennyi adót nem fizetnek így be a cégek?
Na,ez az igazi nagyértékre elkövetett, államilag támogatott lopás.

Egy példa miért élhetőbb más ország:horgászok között érdrklődöm mennyi a horgász engedély egy évre?
A területi jegyek 10-15 ezer Ft között mozognak.Plusz a napi jegy.
A halászat honlapján hozzáférhető táblázat szerint az általános, éves, felnőtt területi horgászengedély ára jövőre 48.400 forint lesz. Az "összevont", vagyis a Balatonra, a Kis-Balatonra és az övcsatornára is érvényes.
Rengeteg magán tulajdonban levő tó tulajdonosa 2500-3500 Ft-ot kér egy egy alkalomra.
És még a halat is ki kell fizetni.
Ezzel szemben Kanadában államonként érvényes horgász engedély van.Ontario államban egy engedély ára 15 Dollár, plusz a kártya 6. Összesen 21 dollár,egy órai munkabér!
Ezért Ontario teületén levő vizekben bárhol lehet horgászni.
A természetvédelmi parkokban kérnek belépődíjat,de azoknak is ugyanannyi a jegy aki csak a kutyáját viszi sétáltatni a parkba.
Összehasonlításképp:a terület nagyobb, mint Német- és Franciaország együtt.
Finnországban az együttes díj-állami és területi-49 Eu.
Ezért kb 400 kilométer hosszzú területen lógathat az ember.
Tenger szakasz, folyó, tó, mindegy.
Mindkét ország olyan a térképen,mintha valaki a tintát ráöntötte volna.
Ja, még hal is van,igaz egyik országban sincs a hazai harcsának megfelelő hal.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 10:53:21

@jjulie: kivételesen fején találtad a szeget...
Ha nincs jogi megoldás, véleményem szerint (korlátozott keretek között, vagyis maximum 8 napon túl gyógyuló, nem életveszélyes "beavatkozás" bizonyítható tartozás esetén) az önbíráskodás engedélyezése még segíthetne a helyzeten...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.27. 11:05:11

@cambridge.on: még drágább, általános országosom van [a legjobb vizekre általánosan nem érvényes :)], 80 rugó körül fizettem idén, ebből csak 5 rugó körül van az állami és egyesületi tagdíj. Közben a természetes vizeken nem telepítenek a tulajdonosok, viszont törvénytelen módszerekkel, helyen és időben állandóan lehalásznak.
Komolyan, ha így megy tovább, a Dunán lassan már csak használt kotont lehet majd fogni.

S2000 2010.09.27. 11:14:48

@Ordnassac: Arra céloztam, hogy az eddig elvégzett kormányzati munka mennyisége annyira elenyésző, hogy azért fizetést felvenni szemtelenség. Nagyon várom, hogy túl legyen az ország a választásokon, és végre nekilásson a kormány a munkának.

Szimba 2010.09.27. 11:29:46

@S2000:

Mindenki ezt várja, meg fél is tőle:-))

lüke 2010.09.27. 11:33:34

@bigapples:
az 20 éve volt, amit Antall mondott
azóta megváltozott a világ:
a jobb o is, meg a balik is
söt most már a bankok is becsapnak,nemcsak a politikusok,
s nincs is botrány belöle,
föhajtással tudomásul vesszük:
offshore, grippen, atomlobby etc

lüke 2010.09.27. 11:37:57

@cellimega.
még elmesélem:
1983-90 közt Trabanton jártam, soha nem volt bezárva,
s soha nem történt semmi

szbi 2010.09.27. 11:58:14

@lüke: már bocsánat, de Lágymányos-Albertfalva meghatározás az valami olyasmi, hogy Virginia-Colorado.
Vagy. Vagy. A XI. ker. irreleváns információ. De nem számít.
Szövegeit kedvelem, s akár Csikágóban is lakhatna, őshonosként.

cambridge.on 2010.09.27. 12:04:21

@lüke: Szerintem a Trabantot ma is hagyhatnád nyitott ajtóval a parkolóban.
fedor.blog.hu/2010/09/26/vizitdij_reloaded
Többlépcsős biztosítás lóg a levegőben, nem a vizitdíj ahogy az a fent belinkelt oldalon olvashatjuk.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=350878
Januártól rothadó szemétszag is keveredhet a levegőben.
Németországban a házak elé 4 különböző kuka van kirakva, a nem megfelelően szétválogatott szemetet a kukás nem viszi el.
Műanyag palackra,sörös dobozra betétdíjat kell fizetni, annyit hogy megérje visszavinni.
MO-n kiraktak pár helyre városonként egy pár konténert és azt mondták , megoldották a szelektív gyűjtést.
A kommunális hulladék veszélyes hulladéknak számít ezért azt
külön gyűjtik a természetvédelemre valamit is adó országok.

S2000 2010.09.27. 12:10:45

@Szimba: Szerintem legjobban a Fidesz fél ettől a népszerűség várható csökkenése miatt. Az viszont meglep, hogy Matolcsy már most megbukott, noha még az érdemi munkát el se kezdte sem ő, sem a kormány. Mi lesz amikor tényleg elkezdik a munkát? Úgy éreztem a Fidesz retorikájával kapcsolatban az öszödi beszéd óta ("készek átvenni a kormányzást"), hogy persze hogy blöff, de majd a rendes választásokig tényleg összeszedik magukat. Most azt látom, hogy az A terv (hiány növelésével nagy költekezés) sem volt rendesen kigondolva ráadásul ennek realitását Orbán nagyon elszámította, B terv meg egyszerűen nem volt, és most sincs. Tehát egyrészt várom, hogy túl legyünk a választáson, de ugyanakkor komoly esélyt látok arra, hogy tovább folytatódik még egy ideig a bénult iránykeresés párosítva a forradalmi, szabasgáharci stb. propaganda maszlaggal, ami az országra nézve nem jó.

cambridge.on 2010.09.27. 12:18:48

@Hepci: Még annyit, mennyire bürokrácia mentes az intézés.
Kanadában ahogy említettem kártya van, olyan mint a bankkártya,éves bélyegekkel érvényesítik az engedélyt.
3 évente kell a kártyát cserélni.
a 15 dolláros engedély 6 nemes hal hazavitelére jogosít.
(a ponty nem számít annak)
Minden évben kiadnak egy füzetet ahol az összes! vízre megtalálható, mekkora halból milyen gyakran ajánlják a fogyasztást.
A felgyülemlő nehézfémek, amik köztudottan mérgezőek, mennyiségét részletezik.
Finnországban a számítógép előtt ülve kitöltöttem a kérdőívet, kifizettem,kinyomtattam,és meg van az engedély.
Lehet bankban is fizetni,a befizetési igazolás az engedély.

S2000 2010.09.27. 12:34:30

@lüke: Én is pont ezt ajánlottam... :)

porfelhő 2010.09.27. 12:44:09

@golb:
Nem lennél meglepve, ha a kép feltevői némi kampány pénzt kovácsoltak volna belőle. Én sem lepődöm már meg semmin.
Sajnálatos, hogy ilyesmivel borzolják a közvéleményt.

porfelhő 2010.09.27. 12:47:39

@Szimba:
Igen ez egy lejárató forma.
Jó nektek, hogy "szexi Mariska" nénik is indulnak a választáson és még helyettesíthetők a nevek is.

kodó tamás 2010.09.27. 14:58:01

@kalevaleez: demokrácia? hagyjuk. Török Gábor is akkor fog farkast (vagy pókot) kiáltani, amikor épp őt rugják ki (vagy -meg, vagy -le stb) addig "kevésbé érzékeny" a magyar birka, amig pont nem őt éri a fidesz olló...

kodó tamás 2010.09.27. 15:56:47

@gmower: 2010.09.26. 22:11:21
@jjulie: "Én mindig, minden szavazásra elmentem ... mert úgy gondolom ez egy demokratikus berendezkedésű ország állampolgáraként kötelességem még akkor is, ha nincs a kínálatban olyan lehetőség, amivel teljes mértékben elégedett lennék."
hm ez nem így van. akkor lenne igaz ha lenne "egyik sem"
ellenkező esetben "legalizálod" a rosszat. pont ezzel a demagógiával vezetnek félre... birkák csak menjetek, mert demokrácia stb állatpolgári kötelesség...

hahó. ha egy műszaki ellenőrnek szar munkát mutatnak akkor át kell vennie? csak mert nincs jobb? nem gondolod hogy pont emiatt van a minőség hanyatlása?

igenis kellene "egyik sem", és ha az emberek mondjuk fele (vagy negyede) ezt ikszeli akkor óriási a baj!!! mert rossz a politika minősége, bizalom hiány van. ÚJ VÁLASZTÁST KELL! a következőre normális emberek is ébrednek talán...

6.Lenin 2010.09.27. 20:03:42

@kodó tamás:

Mindenki arra szavazna, egyik se.

Ettől aztán lesz sok jobb?

A jobbaknak, sőt mindenkinek adott a lehetőség, hogy ha nem tetszik, alapítson pártot.

Mi a tosztol lennének akkor jobbak? Most is adott, leszavazod a rosszakat, jöhetnek a jobbak, ha azok sem, jöhet más.

Most is adott a lehetőség.
Olyan meg nincs, néhány idióta kedvéért, minden hónapban legyen választás.

S2000 2010.09.28. 14:41:31

Jó az időzítés...

Molnár Gyula újbudai polgármestert is gyanúsítják

www.inforadio.hu/hir/bunugyek/hir-382204

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu