Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • pvcpadlo ó!: Mészáros Lőrinc egy étteremben ebédel, majd int a pincérnek, hogy fizetne. Jön a pincér és ké... (2017.10.15. 21:24) 171. Mi az a NER?
  • pvcpadlo ó!: Nemzeti Együttbűnözés Rendszere...korrekt ! :) (2017.10.15. 19:35) 171. Mi az a NER?
  • László56: Társadalmak az idő változásaiban Az utóbbi időben nagy társadalmi változásoknak voltunk és vagyun... (2017.09.10. 17:50) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • László56: A történelem megismétli önmagát ?! A német hatalom mindig is világuralomra törekedett, de most a... (2017.06.21. 11:19) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • szoja122: Kedves Gábor! Tehát a véleményed szerint jövőre az ellenzék fog nyerni? 444.hu/2017/06/10/torok-g... (2017.06.19. 11:18) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

23:07

Vasárnap a Fidesz - az elnyert pozíciókat tekintve - akkora győzelmet fog aratni az önkormányzati választáson, amire nem csupán az 1990 utáni Magyarországon, de az 1945 utáni Nyugat-Európában sem nagyon találunk példát.  Nem lesz olyan eleme a választási rendszernek, ami ne borulna narancssárgába, szinte egypárti képet mutatnak majd a térképek. S miközben az első helyezettől fényévekre maradnak el a többiek, az értelmezési versenyben felértékelődhet a második helyért folytatott küzdelem. De mitől lesz valaki második?

(Fotó: Index)

Arról, hogy az egyes pártok számára mi számít sikernek és kudarcnak az önkormányzati választáson, még a jelöltállítás előtt írtam. Miután az ajánlószelvények gyűjtésében az LMP a fővárost leszámítva alapvetően elvérzett, világossá vált, hogy ezen a választáson csak az MSZP-nek és a Jobbiknak van esélye arra, hogy a domináns Fidesz mellett a helyi politika látható szereplője legyen. A két párt helyzete természetesen teljesen más: bármi is lesz a kettejük közötti harc kimenetele, 2006-hoz képest a szocialistákat óriási veszteség éri, míg a radikális jobboldali párt pozíciókat szerezhet, elindulhat a helyi beágyazódás útján. Az előzmények és ebből következően a belső reakciók tehát mások, ettől azonban a verseny még nyitott.

Biztos vagyok abban, hogy vasárnap nem születik olyan eredmény, ami után a második hely kérdése vita nélkül kihirdethető lenne. Mindkét politikai erő az első számú ellenzéki pártnak fogja hirdetni magát, s ebben a választási rendszer bonyolultsága és a sok részeredmény segíteni fogja őket. Ennek ellenére az elemzők tehetnek valamit azért, hogy a közvélemény tisztábban láthasson. Talán helyes, ha ehhez az értékeléshez előre rögzítettek a szempontok, a feltételek.

Miután a választás kapcsán nem lehet összesített pártlistás eredménnyel előállni (ne felejtsük el, hogy a 23 megyei jogú város közel másfél millió választója nem szavaz pártokra, csak személyekre), a sorrend csak az egyes elemek részletes áttekintése után lesz megállapítható. Erősen vitatnám, ha valaki az elnyert polgármesteri vagy képviselőtestületi helyek összesítése alapján akarna eredményt hirdetni, hiszen ezzel egyben azt is mondaná, hogy egy nagyvárosi és egy kisvárosi pozíció birtoklása politikai értelemben ugyanannyit jelent. Az ilyen egyszerűnek tűnő, ám valójában inkorrekt összesítésekkel szemben szerintem vasárnap este az MSZP-Jobbik párharcban inkább az alábbi dolgokra kell figyelnünk:

1. Budapest: a főpolgármester-jelöltek (Horváth Csaba és Staudt Gábor) és a két pártlista szavazataránya, összehasonlítva az áprilisi fővárosi eredményekkel (MSZP: 25.3, Jobbik: 10.8).

2. Budapesti kerületek, megyei jogú városok és egyéb városok: az elnyert polgármesteri pozíciók száma, a polgármester-jelöltek szavazataránya és a két párt képviselőtestületi súlya a 23 kerületben, a 23 megyei jogú városban és a további településeken.

3. Megyei közgyűlések: a két párt szavazataránya a 19 megyében, összehasonlítva az áprilisi eredményekkel.

Valószínűnek látszik, hogy a fővárosban az MSZP ismét megelőzi a Jobbikot, ráadásul a szocialistáknak arra is van esélyük – szemben a Jobbikkal -, hogy kerületi polgármesteri pozíciókat szerezzenek. A megyei jogú városokban is az MSZP reménykedhet inkább, s  minden bizonnyal itt is csak ők jelenhetnek meg egy-két helyen győztesként a térképeken. A többi településen már sokkal kiegyenlítettebb lehet a helyzet, s különösen Északkelet-Magyarországon a Jobbik fontos pozíciókat szerezhet, akár győztes polgármesterei is lehetnek. A megyei közgyűlésekben pedig – ahol az is előfordulhat, hogy néhány esetben a csak relatív többséggel bíró Fidesznek a két párt közül koalíciós (fontos ügyekben velük szavazó) partnert kell választania – nagy valószínűséggel a Jobbik összességében megelőzheti az MSZP-t.

Mint látható, a kép erősen vegyes, ezért is várható, hogy a második hely kérdésén vitatkozni fogunk. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a lenti táblázatba foglalva mondom el, hogy összesítésben milyen feltételek teljesülése esetén beszélnék egyik vagy másik párt – egymáshoz viszonyított - sikeréről. Nem állítom, hogy ne lehetne ennél alaposabb, mélyebb vagy más szempontokat tartalmazó értékelési rendszert alkalmazni, ennek nagy előnye azonban az, hogy kis kutatómunkával akár már október 3-án éjszaka eredményt jelezhet.

Ne feledjük: a politikai küzdelem jelentős részben percepciós verseny, a látványban az egyes elemek kiemelt jelentőséggel bírhatnak. Ha például az MSZP a sokak által elkönyvelt XIII. kerületi polgármesteri cím mellett begyűjt még egy-két fővárosi győzelmet, továbbá nyerni tud mondjuk Szegeden, második helye minden egyéb összesítés ellenére látványosan demonstrálódik. Ha viszont ezek a szocialista sikerek elmaradnak, de a Jobbik a megyék jelentős többségében másodiknak fut be, a fővárosi várt szocialista előny ellenére a radikális párt tűnik majd a második erőnek.

MSZP
Jobbik
ha Budapesten pártlistán és a főpolgármester-jelöltek versenyében is megtartja riválisával szemben az áprilisi fölényét
ha Budapesten pártlistán és a főpolgármester-jelöltek versenyében is csökkenti riválisával szemben az áprilisi hátrányát (további bónusz: ha sikerül megelőznie az LMP-t)
ha Budapesten a kerületek elsöprő többségében jobban szerepel riválisánál
ha Budapesten több kerületben is megközelíti riválisát
ha Budapesten egy-két polgármesteri pozíciót szerez
ha Budapesten riválisa sem szerez polgármesteri pozíciókat
ha a megyei jogú városok többségében jobban szerepel riválisánál
ha a megyei jogú városok többségében megközelíti riválisát
ha lesz olyan megyei jogú város, ahol polgármesteri győzelmet arat
ha nem lesz olyan megyei jogú város, ahol riválisa polgármesteri győzelmet
ha a többi településen riválisánál több polgármesteri győzelme lesz
ha a többi településen riválisánál több polgármesteri győzelme lesz
ha a megyei közgyűlési választásokon riválisa nem tudja egyértelműen megelőzni
ha a megyei közgyűlési választásokon egyértelműen megelőzi riválisát
 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr902330947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2010. évi Önkormányzati Képviselő Választás - részvételi adatok éseredmények 2010.10.03. 13:08:55

Kedves Napközisek!Az utolsókat rúgjuk. Igyekezzünk az összes maradék szocit eltávolítani a közzel kapcsolatos minden döntés mellől. A részvételi arány - mondhatni szokás szerint - elmarad az előzőektől. Íme a 2010.10.03. 11:00-ás adatok, majd...

Trackback: Futottak még... Horváth, Jávor, Staudt 2010.10.01. 12:47:43

Ha ez egy mosoly- vagy modellverseny volna, a mezőny kétségtelenül szoros lenne. Főpolgármester-jelöltként azonban a Tarlós ellen ringbe szálló három megnyerő fiatalember csak egy jóval könnyebb súlycsoportot képviselhet. Vasárnap Budapest új főpolg...

Trackback: Szavazófülke 2010.10.01. 09:06:14

Most, hogy a hétvégén újra az urnákhoz járulunk, itt az ideje felfrissíteni az ismereteinket egy tavasszal készült "oktatófilm" segítségével. Mit is kell tenni egy szavazófülkében? :) [A böngésződ nem támogatja az ún. IFRAME-et. Telepíts eg...

Trackback: Orbán teszi mássá a politikát? 2010.09.29. 08:58:59

Mai posztom címe eredetileg így hangzott: Matolcsy jó csatár, marad a kezdőcsapatban. Arról szerettem volna írni, hogy a napokban a sajtóban felmerült esetleges kormányátalakítást, Matolcsy menesztését nem tartom valószínűnek. Miközben azonban írtam ...

Trackback: Hogyan gründol a "Superman-díjas" Botka Szegedből Vörös Erődöt? 2010.09.29. 07:23:25

Hiába kávézott hétfőn Orbán Viktor Szegeden, hiába van feltúrva bosszantó módon választási időszakban minden, hiába csúsznak a nagyberuházások, hiába hagyják el a várost a munkát kereső fiatalok, hiába volt Botka a csúnyán megbukott Szocialista Párt ma...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

aszekelyek 2010.09.30. 21:15:13

Azt megírhatná már Török Gábor, hogy miért nevez majd mindenki, ő is, egy finomítással- szinte- egy kényelmes többséget egypártrendszerszerűnek. Ha pl. kovács lászló és fleto blog előadásában vesszük a parlamenti választások eredményét, a szavazók nagy többsége, szerintük ugyanis nem a többség:) -mert számszerűen nincsenek mondjuk ötmillióan, akkor erős túlzás is az. Ebből levonják az ellenkező következtetést is, hogy egypártrendszer az, akárki láthassa és nem is demokrácia. Az az eredmény, jelzem, amit a minden szavazásra jogosult és hajlandó állampolgár összehozott. Ami megint nem igaz. Mert egy demokratikus választáson másik három párttal együtt választották meg a mai kormánypártokat. Mi az ördögért kell még itt is ezt a lebegtetést csinálni? Egypártrendszerben egy kádár jánosra lehetett szavazni. Alternatíva pedig a fogda volt , ha távolmaradt valaki, igazolatlanul.Politikai elemzőtől elvárná az ember, hogy -szinte- ne is lehessen ilyet olvasni a tollából... -klavijából.

lüke 2010.09.30. 21:17:18

@Hepci:
fel vagy el?
"kapitális volt a hiba" naná

lüke 2010.09.30. 21:18:11

@simonmondja.:
kevered a bosszúst és a bosszút

lüke 2010.09.30. 21:20:53

@Szimba:
ez a to bee or not to bee
gyengére sikerált

aszekelyek 2010.09.30. 21:25:49

@nyünyüge: Szerintem a ténykről van szó, amikor egy kormánypárt elnöke és tagja nagy nyilvánosság előtt állít ! ilyesmit egy történelmi eseményről. Az alkotmánnyal, 89-essel:) ! szöges ellentéteben. Lendvai esetében ez történt. véleményformálás. 5o év múlva is. Nem azt mondta, -lehet, hogy még frakcióvezető volt, egye fene, hogy személyes hallomásaim alapján esetleg még lehettek olyan alakok is az utcákon. Magánemberként azt mond, amit akar de hivatalában már nem. Politikai felelősség e van ugyanis. Elméleti, persze és nem vállalt. Abszurdisztánban. Azzal tisztában vagyok, hogy milliók éltek a két szélsőség között. A szüleim a sűrűjében.... Köztársaság térnél. Szabolcsban is a rokonaim. Ám az összképet tekntem és a tényeket. Objektíven. A tényekről kell beszélni. Nem a gyeregnek mondott meséről.... Az Élet szép-ért megérdemelten kapott OScart is a rendezője. Mi már felnőttünk és úgy is kéne viselkedni. Az említett hölgyeknek. Mert még azt találom hinni, regresszív állapotban leledzenek:)

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.09.30. 21:37:31

Szép estét!:)

Mi a pálya fiatalok?:)

tölgyes 2010.09.30. 22:01:57

@simonmondja.: Nem borított ki csak leírtam róla néhány tényt.. A NOL-t borította ki.. mert nem tűrik az olyan véleményt és tényeket, amelyek nincsenek összhangban az ő mondanivalójukkal... Látom jobban zavarja, hogy mit írt le Pozsgay 23 évesen.. mint az, hogy Nyers Nagy Imre kivégzése ügyében "tőle szokatlan aktivitást mutatott ":(Huszár Tibor szavai)Az ő és mondjuk Horn személyiségfejlődése látom teljesen kielégíti.

Mellesleg megjegyzem Pozsgayt a 70-es évek elejétől úgy tartotta számon a közvélemény mint a legkövetkezetesebb reformert..akivel az MSZMP-nek épp ez volt a baja...:)

Bosszúvágy pedig nincs bennem.. csupán BEMUTATTAM, HOGY MIKÉNT MŰKÖDIK A MAGYAR BALLIBERALIZMUS..

tölgyes 2010.09.30. 22:09:21

@manyike: Eörsit még nem tanítják.. gondolom nem is fogják tanítani.. Ha pedig Ön Aranyra gondol akkor megjegyzem: Arany jelentősége messze felülmúlja Szabó Ervinét.. _talán ebben egyetértünk - ámde Aranyt mégis lehet prüdériával, mucsisággal provincializmussal vádol - a fogalmak tartalma nehezen körülhatárolható -, de ha Szabó Ervinről leírják, hogy anarchoszindikalista volt.. akkor az maga a tragédia::(( Vagyis egyesek stigmatizálhatnak, deheroizálhatnak.. mások meg nem..mert még működik a régi szocializmusbéli elv: vannak egyenlőek és egyelőbbek.. majd mi megmondjuk, hogy ki kicsoda.

Egyébként nem tudok arról, hogy E.I-nek blogot nyitottak volna az mno-on. Nem is olyan fontos ember, hogy nyissanak neki.:).. bár én több fordítását is olvastam...igaz Lukács könnyebben érthető németül, mint magyarul.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.09.30. 22:11:39

@nyünyüge: ez döbbenet, mit akarnak már? 78 %-ot vagy 100%? Miért pocskondiáznak nagy múltú embereket??? Akik ráadásul sokat tettek azért, hogy a jobboldalnak valódi hitele legyen? Undorító...

tölgyes 2010.09.30. 22:12:34

@aszekelyek: Egyik se volt. ..:9 Egyébként a kiimporításom (moderálásom) jó érzéssel tölt el. Minden úgy működik, ahogy működnie kell... A liberális nem bírja elviselni a tőle eltérő véleményt..:) Van ennél szebb, amikor ezt láthatja saját szemével.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 01:52:47

@tölgyes: Pozsgay azért fáj különlegesen a Hírszerzőéknek, mert utóbb a Fidesz mellé csapódott. Pár napja is pont róla hazudott orbitálisat a Tokfalvi Elek nevű tökfilkó.
Aki már felnőtt fejjel élt akkor, az tudja, a magyar komenista brancsból magasan a Pozsgay volt a legnormálisabb, a Népfront lapja (MN) meg messze olvashatóbb volt, mint a hardcore Népszabó.
Na ja, Pozsgay nem állt be a sorba, hogy egységesüljön a libsibolsi oldal a rémesen horthysta és múltba révedő (lol) Antall ellenében (vagyis a Cölöpverő és csapata összefogjon a roppant magasröptű Hungarovalentinnal). Sőt, még azt is mondta korábban, a nagy eredeti szabadrablás lebonyolításakor, hogy az alakuló MSZP-nek el kellene számolni az MSZMP vagyonával.

bierkamp 2010.10.01. 02:46:04

@kodó tamás: Keresztes Ildikó , nagyon passzol orbánhoz,...Orbán a az orsós , keresztes meg a szőrőstalpú ránk szabadított román ronda banya!!!!! MINDEKETTŐ REMÉLEM NAGY SZENVEDÉSŰ RÁKBAN FOG ELHULLANI!

bierkamp 2010.10.01. 02:49:35

A Fidesz aktivísták megpróbálják megvezetni az öreg szavazókat, hogy nem jó helyen szavaznak, majd elviszik őket.....
Tanultam tőlük: én meg a nagyon öregeknek elmagyaráztam, hogy ha a Fideszre akarnak szavazni, akkor a leggyorsabb út ha a szavazatukat a WC be dobják be, mert az is már a Fideszhez van bekötve....:D

bierkamp 2010.10.01. 02:51:36

na megyek én is WC-re , "ki teszem a Fideszt":) csak ezért ébredtem fel:D

bierkamp 2010.10.01. 03:14:37

TAPLÓS István elment az óvodákba ijesztgetni a kicsiket a vizenyős tekintetével ..és monoton krákogó hablatyolással. Vén hülye beteg ember!
Olcsó átlátható seggnyalás a voksokért---RÖHEJES!!!!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 06:12:27

@tölgyes: Csak szerényen érdeklődtem, hogy mi a kérdés

AKTUALITÁSA ?

.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 06:41:05

@Hepci:
Nem csapódott a Fidesz mellé, Hepci.
Kutyát sem érdekelné manapság Pozsgay haverkodása.

A Pozsgay épp az a jó kommunista elvtárs az MSZMP Központi Bizottságából, aki az új Alkotmányunkat fogalmazza...

Vagyis Orbán Vitya kommunista rendszert alkotmányoz.
Egyébként, ez elég röhejes 2010-ben, de micsinájjunk...?
Erre adtak felhatalmazást a választók.

jjulie 2010.10.01. 07:20:22

@Hepci:

minek csűröd csavarod, régóta közismert, hogy a fidésznépfrontidiótamarketingkommunikáció szerint kommunizmus bűnös, a komcsik bünösök, kivéve jókomcsikat, akiket arról lehet felismerni, hogy az orbánnal fotózzák együtt, és az orbán pozicióba juttatja őket, ők a fideszkomcsik, vagyis a jókomcsik, csak a többi a rossz komcsi

és ez így van rendjén, ki nem tudja ezt hepci?

nem kell emögött keresni semmit, meg gondolkodni rajta, az orbánt kell csak figyelni, és kész

Szimba 2010.10.01. 07:23:09

Hajnalban, hajnal előtt, rózsafa nyílik a házam előtt...

"Szabadság, egyenlőség, testvériség" ügyben az emberiség soha az életben nem fog megegyezésre jutni. Nem ilyen a természete.

Vannak a tudományban kutatói feltételezések arról, hogy miért nem találunk értelmes életet, miközben tudjuk, hogy a világegyetemben számtalan hasonló adottságú bolygó található, mint a Föld.
Egyes tudósok szerint az ok csupán az, hogy minden bolygón igen hosszú idő kell az élet fejlődéséhez (évmilliárdok), míg az értelmes és más bolygókkal kapcsolatott kereső időszak csupán igen rövid (pár század), ugyanis az értelmes lények rövid időn belül, fejlődésük csúcspontján elpusztítják magukat (nukleáris enerfia, környezet elpusztítása, stb.)

Így ezek a kapcsolatra alkalmas időszakok csupán rövid felvillanások, és szinte lehetetlen, hogy egy időben 2 bolygó lakói pont egymásrataláljanak.

Jutott ez eszembe a "cseppben a tenger" analógiájáról: fog valaha eljutni egy gondolat egyik kommentelőtől a másikig?

Szimba 2010.10.01. 07:24:41

energia
(az enerfia jelentése az enervált férfi fiú utódja:-)

Szimba 2010.10.01. 07:26:20

@jjulie:

Ha Istvánt (a királyt) fotózhatták volna, nem ugyanez lett volna a helyzet?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 08:09:26

Hogy mi az aktuális...
Gondolom, Tarlós az aktuális.
Jövendő helyettese nyilatkozott a budapesti kerületi rendszer kérdésében :

" Ezeknek a falvaknak nincsen már se papjuk, se iskolájuk, se postájuk, legalább azt a jogot meg kell hagyni nekik, hogy a településük ügyeiről maguk dönthessenek. Ugyanígy lehetőleg meg kell őrizni az iskolákat, óvodákat azokon a településeken, melyek még rendelkeznek ilyen intézményekkel. "

Valami járásokat javasolt...

Na, ez aktuális.
Vasárnaptól Tarlós , aki " a fidesz gondolkodói köréhez tartozik", és ez a kistelepülésmentő helyettes, fel lesz hatalmazva, mint a pinty.

kodó tamás 2010.10.01. 08:16:57

@bierkamp: örülök, hogy ilyen kedves emberek vannak közöttünk... én mindenesetre kívánok Neked jó egészséget és hosszú életet!

kodó tamás 2010.10.01. 08:20:32

@Hepci: hát Molnár(mszp)+Lakos(szdsz)+fidesz= szétlopjuk a kerületet egyesület az közismert a XI. ben. Együttes erővel szövetségben könnyebb. Akit meg meghat ez a látszatháború az HÜLYE. Ez csak a BIRKA NÉPNEK szól. Ugye nem gondolja komolyan valaki hogy bukta lesz? Akkor a fidesz is ülhetne. Csak tartok tőle továbbra sem a hűvös oldalon, hanem a naposon fognak ülni...

porfelhő 2010.10.01. 08:21:38

@Szimba:
Ügyes vagy ! Már majdnem tudsz verset is irni!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 08:35:02

@kodó tamás:
A XI. kerületet nem kell félteni. Ennek a kerületnek már elúszott a pénze egyszer egy bankbotránnyal. (vagy kétszer?)
Az új fideszes polgármesterjelöltünk pedig nagyon profin kezeli a vagyont.
A rendszerváltáskor épp a lakásosztóbizottságban volt, aztán vagyongazdálkodott, az I. Orbán adminisztrációban PHARE pénzeket kezelt, aztán megint vagyongazdálkodott, majd egészségügyi bizottságozott.

Szimba 2010.10.01. 08:46:38

hetivalasz.hu/itthon/gondban-a-jobbik-bajban-az-lmp-32136/

Választás előtti helyzetkép. Mindenki szerint szürke.

Mondtam, hogy a Kétfarkú Kutya Pártot kellett volna bejuttatni a szavazólistára!:-)))

Szimba 2010.10.01. 08:47:37

@porfelhő:

Szerencsére, csak majdnem!

porfelhő 2010.10.01. 08:57:33

@Szimba:
Tetszett a kommented igy pénteken reggel.!!
Minden "szürke" , majd jön a felvilágosodás. ez van és kész.

cambridge.on 2010.10.01. 09:20:14

@kodó tamás: Önkormányzatiság Fidesz-módra:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=352550

Fideszesnek a vádemelés is halasztható:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=352566

Két cikk az ellenséges oldalról.
Ha elolvasod, és átalakulsz gondol- Kodo Tamássá,rájössz nem a mindig a napon múlik ki csücsül a hűvös(ön)ben!
Molnárt,ha bűnös már tavaly el kellett volna vinni, megérdemelt pihenést biztosítva neki, de legkésőbb Hagyóval együtt.
Így nagyon kilóg a lóláb,és az megdöbbentó, hogy a hatalmonlevők,vagy segítőik már a látszatra sem adnak!

@Szimba: Örülök, hogy a rózsád helyrejött!
A Szimba értelmező szótár hány címszavat tartalmaz?
"Jutott ez eszembe a "cseppben a tenger" analógiájáról: fog valaha eljutni egy gondolat egyik kommentelőtől a másikig? "
Nem azért vagyunk itt.Még a hasonló elveket vallók sem értenek mindenben egyet.
Itt szinte mindenki fel van vértezve a másfajta gondolatok elleni védelemmel.

Orbánék egész éjjel keresték a Bajnai kormány által eldugott
100 milliárdot.Kíváncsi leszek hol fogják megtalálni.
Egy lakásban is nehéz egy rejtett dolgot megtalálni.
Hát még az országban.
Lehet,hogy átalakul csontvázzá?
index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/30/orban_nem_stimmel_a_2009-es_koltsegvetesi_hiany/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 09:50:55

@bierkamp: ilyeneket azért ne írj, te mállott lelkű faszkalap.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 09:54:48

@cambridge.on:
Ha azt a 100 milliárdot keresik, akkor van tippem, hogy hova tűnt.
50 milliárd a vagyonadó eltörlésével tűnt el,
50 milliárd pedig a kamatfelár tartaléka volt, amit a fideszkommunikáció elfüstölt.

Az Állami Számvevőszék márciusban már számolt ezekkel.

hirszerzo.hu/profit/145230_asz_idozitett_bombat_hagy_utodjara_a_bajnai#comments

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 09:56:03

@simonmondja.: végleg ki kell, hogy ábrándítsalak, nekem lényegesen jobban tetszik, ha Pozsgay fogalmaz alkotmányt, mintha Pető Iván és Horn Gábor tennék ezt, Halmai Gábor segítségével.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 09:58:48

@jjulie: akárhogy csűröd-csavarod a birkázást, még emlékezhetsz rá a cuculista időkből, hogy Pozsgay alapvetően rendes ember. Nem véletlen, hogy a Szadesz mindent megtett, hogy megakadályozza az elnökké válását, így lett nekünk Árpi bácsink. Akkor még szavaztam is, mellettük, én marha.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 09:59:15

@Hepci: Akkor biztos kommunista vagy...
A többi név is fölmerült Vityánál?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 10:00:47

@simonmondja.: Hát ezt nem tudom, miért a commenteknél fogta meg a cikket, de lényeg az ÁSZ jelentés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 10:05:37

@kodó tamás: én nem ismerem őket meg a mechanizmust, annyit viszont tudok, egy háromtagú újbudai önkormányzati bizottság egy engedélyért (ami jár, amúgy) 3 millát kért egy barátomtól - feltehetőleg ökumenikusan. Nem adta, erre vagy 2 évig szabotálták a téma napirendre tűzését.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 10:07:20

@simonmondja.: biztos...
Veled ellentétben viszont képes vagyok arra, hogy a személyek cselekedeit önmagában szemléljem.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 10:13:25

@Hepci: Dicséretes az önmagában szemlélés.
De most akkor miért írtál négy személyt ?
Ilyenkor megnehezíted az önmagában szemlélést.

Szimba 2010.10.01. 10:13:29

@cambridge.on:

Most olvasom, hogy a Vízműveket 25 évre bérbe adták, de a szerződés titkosítva van.

Kész vagyok.

Szimba 2010.10.01. 10:16:31

TG.! Ide is kéretik feltenni az "elemez"-díjat!:-)))
Mikor, miért, kitől...stb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 10:21:10

@simonmondja.: négyet is meg lehet szemlélni önmagában, nem? Osztán rapidan értékelni (3 seggfej, 1 szódával elmegy).
Szerinted kinek kellene az alkotmányt írni, ha már éppen alkotmányozási láz van?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 10:24:28

@Szimba: nehogy már felzaklasd magad ilyen apróságokon... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 10:27:57

@cambridge.on: most áll bíróság elé az izlandi miniszterelnök, nagyrészt a költségvetés általa elért állapotáért.
Ez mikor fog megtörténni Magyarországon? Egy ufo előbb tesz engem a magáévá, a köldökömön át.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 10:29:30

És most elmentem horgászni...
Üdv mindenkinek!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 10:29:44

@Hepci: Hát Viktorunknak személyesen.
A nagy államalapítók a kisujjukból kirázzák az új Alkotmányt.

ssi 2010.10.01. 10:32:52

T.G. "szinte egypárti képet mutatnak majd a térképek." s működésben?

8 mill. főből kb. 2.5 mill. miért a kormánypártokra voksoló?

sok szavazó csak érzékeli a világot, nem mélyül el a politizálásban, s a programtalan pártra voksolás után a fejük feletti döntés, sorsuk mások általi irányítása a múltból hozott, míg mások igen tudatos kapcsolatokat építenek

ha pl. az eladósodott hiteles elhiszi, hogy helyzetéért csak a bankok és az előző kormány a hibás, miért ne hinné el, hogy az elszámoltatás csak az egyik oldalt találja vétkesnek

a meghirdetett rend általános lehet-e, vagy csak szelektív, s akkor rend-e?
(pl. ha az MNB-elnök fizetéscsökkentését Járai idején aláírt szerződés értelmében előtte egyeztetni kellett volna, miért nem lehetett megtenni? amúgy vannak állami vezetők, akik most többet keresnek 2mill. Ft-nál)

Szimba 2010.10.01. 10:34:08

@Hepci:

Jó vicc. Budapest vízellátása padlón van. Szennyezett a víz, ihatatlan. Ugyanakkor a palackos vizet árulók meg gazdagodnak. Miközben az a víz sem tisztább.:-((
Én is palackost iszom, miközben fizetem az ívóvíz áron adott vízdíjat. (Amiben lassan fürdeni sem ajánlott!)

CSENDES 2010.10.01. 10:42:23

@simonmondja.: A vagyonadót 2010-re vezették volna be, a költségvetési hiány pedig a 2009 évi zárszámadásból adódik, ami miatt a 2010 év kiinduló adatai módosulnak állítólag. A kamatfeláron nem tudom mit értesz.

CSENDES 2010.10.01. 10:45:27

@Hepci: Majd akkor, ha alkotmányban rögzítik.

Szimba 2010.10.01. 10:46:58

@manyike:

Te kis MSZP szimpatizáns!:-)))))
Mit nem szeretnél? A nem szavazók érdekeit is képviseljék??????

A hitelek felvételében ki a hibás szerinted?

- bankok,
- MSZP,
- Fidesz,
- mindhárom,
- a hitelt felvevők, mert tájékozatlanok voltak,
- minkét fél: a bankok és a hitelesek is,
- más?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 10:56:52

@CSENDES: Hát nagyon aggasztó, hogy előző évi 100 milliárdos hiányt még márciusban nem vett észre az Állami Számvevőszék.
Még jó, hogy leváltották azt a vaksit.
Szegény Viktorunk meg majd ingoványra építi a hazát...
Ha ezt tudta volna, biztos 300 milliót kér a bankoktól.

ssi 2010.10.01. 11:00:21

@Szimba:
"Te kis MSZP szimpatizáns!:-)))))" - néha még Te is tévedhetsz :-)))

"A nem szavazók érdekeit is képviseljék??????" - őket meggyőzni a csak saját önös érdekeik képviselése helyett? így nem is jutott eszembe, de elgondolkodtató :-)

"hitelek felvételében ki a hibás szerinted?" - "pszichológiai elemzést folytatok" :-) az ismerőseim körében, hogy aki hiszi, hogy pl. a 4 éve jobbos önkoriknál minden csak tiszta lehet, pl. gyakran szidja a kollégáit, a főnökeit, élete párját stb., de önmagát általában áldozatnak tartja-e...

nem csak az éremnek van 2 oldala, ezt tudjuk, a többit tanulni kell, de legfőképpen nyíltan kimondani, hogy tanulni kell

CSENDES 2010.10.01. 11:01:49

@simonmondja.: Nos, nem tudom, hogy az Ász nem vette-e észre, vagy most éppen a zárszámadás megszavazása előtt, mikoris már egyszer készült egy jelentés a 2009-ről, hogy az milyen f-sza volt (s nem győzték a Fidesz potentátok "helyrerakni"), most mégis találtak Csontvázat (lásd MNO.hu)

Szimba 2010.10.01. 11:04:54

@manyike:

"a meghirdetett rend általános lehet-e, vagy csak szelektív, s akkor rend-e?"

Erre van válasz, több is, de legérzékletesebb JA verse (Világosítsd föl - Manyikét:-)))))

"mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó."

Szimba 2010.10.01. 11:05:24

@Szimba:

Miért nem lehet itt kurziválni???????

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 11:11:35

@CSENDES: Szerintem ez valami bujócska.
Van hiány - nincs hiány - van hiány - nincs hiány .... kukucs.

Már megfigyelted, hogy hány nap telik el egy újabb bejelentésig?

Szimba 2010.10.01. 11:11:56

@manyike:

Ma állandóan melléfogok! Jobbikos vagy, értem.:-))

A kivetítés témánál tartasz ezek szerint.:-))
Az emberek valóban nagyon sokféle módját kitalálták, hogyan szabadulhatnak meg a saját felelősségüktől. És a csalódás, tévedés stb. nyomán minden frusztráltságukat igyekeznek másokra hárítani, vetíteni. Mégiscsak jobb, ha nem "én", hanem valaki más a bűnös.

És sajnos, a szabályok (az élet szabályainak, a törvények, rendeletek, az apróbetűs részek stb.) nem ismerete senkit sem old fel a következmények alól.

ssi 2010.10.01. 11:12:55

@Szimba:
ki programjában rendet hirdet,
s erre hivatkozik tetteiben,
s az ő saját rendjét engedi-e,
hogy ellenőrizhető legyen,
vagy csak neki lehet
vizsgálgatni egyeseket?

nagyon szeretem a verseket (én a tiszta reál), keress erre a mondandómra is, köszi, köszi :-))) (de majd este leszek)

Szimba 2010.10.01. 11:13:04

@Szimba:

Innen ered a szólás: a tudás hatalom:-)))))
Ha én a rendszerváltás előtt tudtam volna...

Szimba 2010.10.01. 11:15:40

@simonmondja.:

Teeeee!:-)))
Fettelni sem lehet!

ssi 2010.10.01. 11:21:03

@Szimba:
"Jobbikos vagy, értem.:-))" - kis huncut, a nyulamat nem adom (kiugrasztani a bokorból) csak folyamatosan jobb szeretnék lenni

rám ül kiegyensúlyozott lelkem,
a hangoskodó taszító,
középről szemlélem a világot,
nem az ítélet, az ok vonz

"hogyan szabadulhatnak meg a saját felelősségüktől" - már oviban tanítanám a kudarckezelést és a relaxálást, a gyerekek meg a szüleiket, s végül már egészen új generáció lehetne

Szimba 2010.10.01. 11:30:37

@manyike:

Vas Istvánnak másik versét kerestem, de ezt találtam csak. Ez is elég jó, mármint válasznak a kérdésedre.
Három császárszobor

A Kapitólium terén
Marcus Aurelius-szobor:
Ércfilozófus érclovon.
Lehet-e? Volt idõ, mikor
Bölcsesség meg a hatalom
Egyesült birodalmakat
Teremteni, megmenteni?
Vagy talán ez is csak a mi
Legendánk, kései vigasz,
Történelem... mit tudom én,
Ebbõl mi igaz, nem igaz,
Mit tud a regényes-makacs,
Javíthatatlan képzeled?

De ezt a letört kõfejet,
Konstantin kolosszus-fejét,
Ezt ismerem. A bölcsesség
Az illyr arcból kimaradt,
Csak összefogó akarat,
Mely csal és öl és fenyeget,
Barbár, alattomos erõ,
Az élteti e holt szemet,
Hozzá a megújult idõ
Hatalmi eszköze, a hit,
A megtért és a térítõ,
Mely megvakul és megvakít.

A császár egyik kõkeze
Is megmaradt s most látható,
Külön. A megnyúlt mutató-
Ujj mintha éppen intene –
Talán a világnak javallt
Valami újat, eszmeit.
Mellette még egy lényeges
Kõtag: az óriási talp,
Mely tapos, és ha kell, kitart:
Az eszmének érvényt szerez.

S a harmadik! Constantius penészes
Zöld vasfeje.
Itt nincs erõ már, csak erõszak. Õs
Bizánc. Jaj, ez is milyen ismerõs!
Modern Bizáncok mestere
E fej s meredve vallja az egészet:
A hazugságot, borzadályt,
Kenetteljes szemforgatást,
Képmutatássá vált hitet,
Eunuchokat, spicliket,
Zsinatot, máglyát, hitvitát,
Császári döntést, intrikát,
Gyáván gyilkos tekintetet,
Összeroppant gerinceket,
A jámbor ölni-buzdulást
S az észrevétlen pusztulást.

A Lukácsnak szánt vitáját, meg, hogy ezek az olaszországi szobrokról, épületekről szóló versei az 1947-ben Olaszországban tett utazása nyomán készültek, azt majd Tölgyes úr kommentálja bővebben.

Szimba 2010.10.01. 11:32:06

@Szimba:

Ja, és már tudom, milyen a rejtőzködő szavazó!!!:-))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 11:35:48

@manyike:
Húsz éve már nagy vita volt az óvodásokról, hogy most akkor rendszerváltás van és a jelszó, hogy aki kapja marja,...és akkor most mire neveljük a gyerekünket?
Arra, hogy üssön és vegye el, ami kell neki, vagy arra, hogy legyen jó és ne erőszakoskodjon, de akkor meg - áldozat lesz belőle...
Leginkább arra jutott mindenki, hogy a jobb az, ha nem lesz áldozat.
Ebből lettek aztán a kissé agresszív fiatalok mára.
Amit nem kapnak meg, azért szivesen felkoncolnának valakit.
Nem tehetnek róla.
A szüleik túlélésre nevelték őket.
Fogd a pénzt és fuss...

tölgyes 2010.10.01. 11:39:43

@simonmondja.: Azért aktuális, mert Önt kérdezett.. én meg válaszoltam.:)Mifelénk így szokás.:)

Szimba 2010.10.01. 11:48:15

@tölgyes:

A mifélék, meg a magukfélék...?

CSENDES 2010.10.01. 11:48:58

@simonmondja.: És talán még annyit, hogy 2010 szeptember 1-én ez a zárszámadás még megfelelt az új ÁSZ-nak is. "Bár a 2009. évi költségvetés zárszámadásának normaszövege és mellékletei egymással összhangban állnak és megfelelnek az államháztartási törvény vonatkozó előírásainak az Állami Számvevőszék szerint a jelenlegi gyakorlaton tovább kell lépni - állapította meg szerdai sajtótájékoztatóján Domokos László, az ÁSZ elnöke. " Ugyanez Pelczné Gál Ildikó honlapjáról elérve tök más. S szeptember 30-ával már csontváz is van, mégpedig 130 milliárd. Tehát egy hónapon belül, kezdve szeptember 1-vel eléggé megváltozott.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 11:58:36

@tölgyes: Én iszom az összes szavadat Tölgyes.
Harcolsz a balliberális véleményterrorral.
De mivel nem találod sehol,
odemész helybe a blogjára.
Az aktualitása pedig az az ügynek, hogy épp ma hatvan éve írt verset a balliberális médiaterror Rákosiról.
Na, látod, hogy figyelek...

tölgyes 2010.10.01. 12:04:23

@Hepci: Pozsgayt emberi és politikai kvalitásai messze a rendszerváltó elit fölé emelik.
1./A libsi oldal számara a főbűne az volt, hogy elment Lakitelekre, a lakitelki nyilatkozatot nyilvánosságra hozta. Az SZDSZ ezt úgy értékelte, hogy a népi tábor mellé állt és őket nagy előnyhöz juttatta.. Vagyis P-t okolták, hogy hiába Palmer segítsége mégse ők nyertek 90-ben.
2./ Ráadásul Pozsgay 1975-től az Aczél-Kádár vonal ellenlábasának számított, ami 1980-ra nyílt konfliktussá vált. Ő 1981-ben elmondott egy beszédet a KB ülésen, amelyikben súlyosan hibáztatta a magyar gazdaságpolitikát az eladósodás miatt. Volt egy szállóigévé vált mondása"Úgy csorgott át Magyarországon több milliárd dollár, hogy nem hagyott maga után mást mint adósságot. A gazdaságfejlődéshez semmivel sem járult hozzá." Gondolja meg milyen kemény szavak ezek.. és voltaképpen ugyanez volt gyurcsányék bűne is.. Felvettek egy csomó pénzt, azt elszórták a szélbe..abból gazdasági fejlődés nem lett.
3./ Ezen kívül sok "apró" konfliktusa is volt. Pl. amikor az adósság fejében a Szépművészeti Múzeum képeit el akarták adni.. ő nagyon keményen nekiment Marjai-Fekete elvtársaknak... , de azt is meggátolta, hogy külföldi folyóiratok ezreit mondják le.. - mondván: nem lehet a magyar szellemi elitet elszigetelni a világtól...így csak százait mondták le, vagy amikor a Vigadó felújítása miatt tervtanács elé idéztek, akkor bevitt egy kimutatást, amelyikben bebizonyította, hogy a Szekszárdi Húskombinát beruházásán több pénz folyt el, mint amennyit az oktatás-kultúra területén eszközölt összes beruházásra fordítottak..Ráadásul úgy lettek konfliktusai Acéllal, hogy ő nem ment bele a balról előzés játékába, és a magyar értelmiség egy részét maga mellé állította. stb.
4. A Népfrontos tevékenyésge végleg kiverte a biztosítékot..minden ellenzéki csoporttal tárgyalt, mindenkit támogatott akit csak lehetett.. ezért is haragudott rá a libsi vonal: Ők csak a saját támogatásukat tűrték volna el.. nem elégítette ki őket Aczél támogatása.
5. Antalnak is gondot okozott. Hozzá inkább az MDF népi szárnya állt közel, az antalli dzsentri újjászületést ha nem is ellenezte, baloldaliként nem nem választotta. Antallnak a saját pártján belüli hatalmát jobban szolgálta egy gyenge Pozsgay, különösen azok után, hogy a paktum miatt a saját képviselőinek becsületesebb része is szembefordult vele.
6. Az aztán végképp zavarta a politikai ellenfeleket, hogy Pozsgay teljes körű vagyonleltárt, az adósság felülvizsgálatát, alkotmányozó nemzetgyűlést, a kádári rendszer bűnöseinek elszámoltatását követelte...Ezek a követelásek pedig az én számomra azt jelzik, hogy 89-90-ben egyedül Pozsgaynak volt koncepciója az ország bajainak hosszú távú megoldására. Most is ezekkel a meg nem oldott bajokkal küszködünk.

tölgyes 2010.10.01. 12:05:33

@simonmondja.: Kéne időnként olvasgatnia és akkor nem írna ilyen csacsiságokat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 12:14:32

@tölgyes:
Kegyed relativizálja a kommunizmus bűneit.
Egy MSZMP KB tagot jó színben tüntet fel, pedig az a rendszer, amit vezetett, milliók haláláért felelős.
Tudja kegyed, hogy az ilyesmi manapság háromtól nyolc évig terjedően büntetendő ?

tölgyes 2010.10.01. 12:26:32

@Szimba: Nem tudtam átvinni az értelmet.

tölgyes 2010.10.01. 12:29:36

@simonmondja.: Látja így gondolkodik egy olyan ember, aki nem gondolkodik.. ez az a szemlélet amelyik azért pusztította el Eszterházy Jánost, mert egyedüliként szót emelt a szlovák parlamentben a zsidók üldözése ellen...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 12:51:11

@tölgyes: Hát pedig a törvényt nem én hoztam.
Talán a kétharmados felhatalmazottakon kéne számonkérned.

tölgyes 2010.10.01. 13:06:10

@simonmondja.: Csak nem érti amit olvas... Ezt sajnálattal nem először látom.. Vegyen elő egy szövegértési feladatgyűjteményt és kezdje pótolni a hiányait:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.01. 13:15:47

@tölgyes: Na, most az egyszer elengedem a számonkérést, de csak a csekély társadalmi veszélyességre való tekintettel.
De még egyszer ne fusson bele ilyen könnyen a relativizálás bűnébe, mert a Magyarságellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság könyörtelenül lesújt.

tölgyes 2010.10.01. 13:31:24

@simonmondja.: Tudja ez a baj. (a szövegértési nehézségeken túl:)hogy Ön még mindig a kollektív bűnösség elvéből indul ki, és ezzel nem tud szakítani.
Monbdok egy példát. Nem tagadja a holocausztot az, aki szerint voltak olyanok, akik a nácik alatt is mentették a zsidókat... Sőt, az ő kivételes viselkedésük bizonyítja a holocauszt bűneit.. hiszen, ha nem lett volna holocauszt, nem lett volna mit menteni..
A kommunizmus bűneinek tagadása se jelenti azt, hogy ne lássuk: voltak olyan tagjai az előző rendszernek, (még a vezetésben is)akik annak érdemi megváltoztatásán dolgoztak, a megváltoztatás érdekében kockázatot vállaltak és eredményesek is voltak.. Ennek megítélése mindig bírói mérlegelés és értékelés kérdése... Pozsgay esetében egyszerű lesz a bíró dolga elég lesz elolvasnia mondjuk Romsics Ignácnak a rendszerváltásról írt könyvét.:) Önnek is el kéne olvasnia.:)!

tölgyes 2010.10.01. 13:31:59

@simonmondja.: Még jó, hogy nem Ön az elnök:)

Szimba 2010.10.01. 13:45:46

@tölgyes:

Morvai Krisztina magukfélék kiszólását nem ismerné?

Szimba 2010.10.01. 13:57:04

@tölgyes:

Hűű! Pozsgaitól tudnék idézni mindkét pártnak (Fidesz, Mszp)!

Csak kettőt. Ezt aZ MSZP-nek:

" Akkor remélhetünk változást, a haza sorsának javulását, ha a politikai mozgásteret nem hagyjuk változatlanul, amelyben ugyanazok az elitek taszigálják, lökdösik egymást a hatalomgyakorlási eszközök birtoklásáért."

A következőt pedig a Fidesznek:

" Meggyőződésem, hogy nem lehet eléggé sietni a politikai reformokban..., mert tragikus késésben vagyunk, és iszonyatos konzervatív erőkkel kell megküzdeni a haladásért. Nem igaz, hogy a szabadon felszálló gondolatok anarchizmust teremtenek ebben az országban. ...Kossuth Lajossal értek egyet, aki azt vallotta, hogy a szabadság felé haladásban az anarchia mindig csak epizód. Ő azt mondta, hogy nem az anarchia, hanem az önkényhez való visszatérés szokott tartós lenni."

(Követelem a bold, kurzív lehetőséget!:-((()

tbb 2010.10.01. 14:05:29

@jjulie:

Végre valami amiben egyetértünk. Ilyen eccerű ez. Pláne, hogy most helyre állt a világ rendje. Mert az helyre szok állni. A sarkából kifordult pozitura ugyanis elég kényelmetlen.

tölgyes 2010.10.01. 15:50:58

@Szimba: Morvai nem is kapott lapot.

tölgyes 2010.10.01. 15:59:32

@Szimba: A helyzet az, hogy inkább a fgidesz közeledett Pozsgayhoz mint Pozsgay a fideszhez.
1989-90-ben más volt a fidesz és Pozsgay viszonya a nemzethez. A fidesz később elfogadta Pozsgay patriotizmusát. Az egyházhoz való viszonyban is P. álláspontjához közeledtek.. A 90-es évek elején a fidesz a radikális privatizáció híve volt..Pozsgay nem volt ennek híve. Számára ez a nemzeti vagyonleltárral és a szakszervezetek ellenőrzése mellett volt csak elfogadható.. A stratégiai ágazatok külföldi eladásával P. nem értett egyet.. ebben is a fidesz közeledett az ő véleményéhez..de hasonló közeledés következett be 2002-re az oktatás a föld stb. kérdésben is.

Én ebben kivetni valót nem találok. Jobb ha valaki a realitásokhoz közeledik az idő előrehaladtával, mintha elveszíti az eszét.

aszekelyek 2010.10.01. 17:51:42

@tölgyes: Természetesen ezért lett kicsinálva. Amit itt felsorolt. Azok által, akik most tolldísznek titulálják egyetlen baloldaliként a FIDESZ kalapján. Ezt minap lendvai botox elvtársnő nyilatkoztatta ki, bagatellizálva azt, aki az ő aczéli múltjába nem fért jól el. Pedig amiatt van az alkotmányozók közé választva. Pontosan. Államminiszterként várományosa volt pedig annak az Antalli széknek, míg a fejünk felett el nem kaszálták és be nem töltötték a máig fosztogatók a helyét.akik csak úgy ültek le egyáltalán tárgyalni, pld kósáné, hogy semmiféle elszámolás...Azt majd széthordjuk és ti meg fozetitek az adósságokat, amit majd továbbra is csinálunk, mert lopni fogunk tovább. Nektek majd lesz valami , amivel betömjük a szátokat. Gorenje. meg útlevél.

aszekelyek 2010.10.01. 17:55:38

@Szimba: Hosszú is volt a szoci éra, 89 után.... ahol még az anarchiát is lebutították,... békés átmenetre.... Az önkény, amely ugyanaz az elit volt és taszigálta egymást. MSzp-szdsz... A FIDESZ idejében levált róluk. Azért innák a vérüket. Mert más nem férhet a hatalomhoz... szerintük.

aszekelyek 2010.10.01. 18:00:29

@simonmondja.: Nem létező pénzt betervezni a költségvetésbe, csak jóindulatú dolog lehet. Mindkettő olyan bizuonytalan volt, mint a kutya vacsorája. A vagyonadón lehet segíteni. Az igazi nagy vagyonok megadóztatásával. Nem a 7 bőre már lehúzott kisemberek lakására kivetve. Úgy, hogy hasraütve döntik el, ki fizet és mennyit. Az úgy volt rossz, ahogy volt, amit be akartak vezetni. A vagyont azt lehet adóztatni. Véleményem szerint azt is direkt csinálták olyan rosszra. Nehogy már ők nyúljanak zsebbe. A gyártulaj motimosok....

aszekelyek 2010.10.01. 18:05:07

@manyike: @tölgyes: Érdekes, hogy azt, hogy az szdsz összeállt a szocikkal nem nehezményezik. Nem gondolja?

aszekelyek 2010.10.01. 18:07:15

@simonmondja.: Mondta is még választás előtt VArga úr és mások is. Ezek fiktív számok, amik oda vannak írva.No de az EU őket nem piszkálta.

tölgyes 2010.10.01. 19:51:55

@aszekelyek: Már ki az aki nem nehezményezi?

tölgyes 2010.10.01. 19:53:24

@aszekelyek: Ezzel nagyjából egyet is értek.