Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2010
okt 01
11:19

Vasárnap este lezárul a hosszú kampányidőszak, a 2008-as népszavazás, a 2009-es európai parlamenti választás, valamint a 2010-es parlamenti és önkormányzati voksolás után minden valószínűség szerint az utóbbi évtizedben nem tapasztalt, három és fél éves szavazásmentes időszak következik. S bár a népszerűségi adatok ilyenkor sem lényegtelenek és hatástalanok, ha nem kerül sor valamilyen ok miatt előrehozott választásra vagy népszavazásra, legközelebb 2014-ben lesz újra valódi tétje a választói akaratnak; akkor három voksolás jön majd hónapokon belül: parlamenti, európai parlamenti és önkormányzati.  Vajon mi változik meg, mennyiben lesz más a politika október harmadika után?

(Fotó: Népszabadság)

Sokan arra számítanak, hogy a választási helyzet eredményezte nyomás, kényszer elmúltával alapvetően átrendeződik a magyar politika tematikája, és változik meg az egyes pártok retorikája.  Kétségtelen, hogy minden politikai erő számára bizonyos értelemben új időszámítás kezdődik, a Fidesz bátrabban, kockázatmentesebben kezdhet hozzá politikája megvalósításához, az ellenzéki pártok pedig az eddigi kapkodás helyett messzebbre tekintve magukkal, belső gondjaikkal és stratégiájukkal is foglalkozhatnak végre. Szemben azonban azokkal, akik szerint ez az új helyzet radikális változást hoz, ráadásul az eddigieknél sokkal kellemesebb politikai klímát teremt, én egyrészt a folytonosságot gondolom erősebbnek, másrészt nem hiszem, hogy a konfliktusok helyét most majd valami nyugalomba oltott közszerelem veszi át.

Sőt. Azzal, hogy lekerül a pártokról az azonnali eredménykényszer, egyben könnyebben megvívhatóvá válnak azok a konfliktusok is, amelyeket eddig az állandó kampányolás egységre kényszerítő ereje elnyomott. A következő időszak így alapvetően a pártokon belüli hatalmi konfliktusok időszaka lehet, természetesen messze nem azonos mértékben, és nem is azonos láthatósági színvonalon. Ha az talán túlzás is, hogy a választási kampány az előző választás másnapján kezdődik, a politikai küzdelem valóban egy pillanatra sem áll meg, legfeljebb a formái, az eszközei és a szereplői változnak. Most az építkezés időszaka jön, amelyhez azonban a korlátozott erőforrások miatt a politikában is hozzátartozik a rombolás, méghozzá egészen változatos megoldásokkal.

A legkomolyabb feszültségekre és a nyilvánosság számára legjobban átlátható helyzetre egyértelműen a szocialistáknál számítok, ahol a Gyurcsány-kérdés kard ki kard szituációt is eredményezhet. A volt kormányfő láthatóan nem akarja megvárni, amíg az új vezetés berendezkedik, talpra áll, hiszen számára minden nap, amit Mesterházy Attila az elnöki székben tölt, távolodást jelent politikai céljaitól. Ha az MSZP katasztrofális, akár a tavaszinál is nagyobb vereséget szenved az önkormányzati választáson, Gyurcsány azonnali kihívást is intézhet, ezzel most már nem kockáztatva egyetlen szocialista pozíciót sem. A küzdelem Mesterházynak sem jöhet rosszul, már ha sikerrel vívja meg, hiszen ebben az esetben a volt kormányfőnek nem sok választása marad, ha politizálni szeretne: útja egy új politikai alakulat létrehozását valószínűsítené, s ezzel alapvetően változnának meg az MSZP politizálásának feltételei. Nekem úgy tűnik, hogy a már tavasszal várt szocialista palotaforradalom nem marad el, s akár már idén meglepő eseményeket hozhat, míg a többieknél a belső vitákban inkább a lassú mérgek hatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr612336670

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2010. évi Önkormányzati Képviselő Választás - részvételi adatok éseredmények 2010.10.03. 13:08:55

Kedves Napközisek!Az utolsókat rúgjuk. Igyekezzünk az összes maradék szocit eltávolítani a közzel kapcsolatos minden döntés mellől. A részvételi arány - mondhatni szokás szerint - elmarad az előzőektől. Íme a 2010.10.03. 11:00-ás adatok, majd...

Trackback: Mi lesz másnap? 2010.10.01. 14:14:02

Nekem úgy tűnik, hogy a már tavasszal várt szocialista palotaforradalom nem marad el, s akár már idén meglepő eseményeket hozhat.

Trackback: A vég kezdete 2010.10.01. 12:59:57

Gyurcsány Ferenc megelégelhette, hogy az utóbbi hónapokban csak néhány százalékkal csökkent az MSZP népszerűsége, sőt bizonyos méréseknél még néha stagnálást, horribile dictu: emelkedést is ki lehetett mutatni. Ferenc beindította hát a gőzhengert. Nem ...

Trackback: Megszabadulni Gyurcsánytól: megoldhatatlan dilemma 2010.10.01. 12:55:13

A volt miniszterelnök megkerülhetetlen tényező a párttagság körében, azon kívül viszont teljesen elfogadhatatlan. Az MSZP törököt fogott Gyurcsánnyal. (Fotó: szegedma.hu) Ajánlott írásunk: Kibaszott jó röpirat a modern baloldalról Mintha mi sem t...

Trackback: Napi gondolat 2. 2010.10.01. 12:48:37

Mekkora arc már ez a feri, nem? Egyik nap szegfűt ránt a demokrácia és a '89-ben összetákolt Alkotmány védelmében, másik nap meg fityiszt mutat egy alkotmányos intézménynek, és kb

Trackback: Ripacs akcióban 2010.10.01. 12:24:52

 Kapok fényképeket otthonról, amely azt a hamis illúziót keltheti az imperialista társadalmakban, hogy Magyarország fejlődő és jómódú ország. Az országba érkező turisták egy hamis látszatot kapnak az országról, hogy itt minden rendben van, az orsz...

Trackback: A választók a Jobbikról beszéltek a legtöbbet a közösségi médiában 2010.10.01. 11:46:30

A választók a Jobbikról beszéltek a legtöbbet a közösségi médiában augusztus-szeptemberben, a hírversenyt viszont Tarlós István nyerte. Az LMP jelentősen az előzetes elvárások alatt teljesített. A Brandmonitor az elmúlt két hónap (2010.07.31-2010.09.30...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kacor007 2010.10.01. 11:37:59

Sajnos van egy olyan érzésem, hogy a kormányzó pártszövetség "bátor, kockázatmentesebb" politikai akarat-kifejezésének lehetősége kissé kapkodósra sikerül majd, hiszen a költségvetési tervezés vitái csak most jönnek sorra.
Ez az időszak a monstre tárcák minisztereinek és kisebb-nagyobb vezetőinek egyéni hatalmi helyezkedéseiről is szólhat, hiszen a több forrás az nagyobb hatalom...

2010.10.01. 11:46:56

Az egyik rablóbanda, váltja a másikat az első helyen. Eddig volt mszp-fidesz rablóbanda, most lesz fidesz-mszp rablóbanda.

Kalmár 2010.10.01. 11:53:07

Vajon az az ember akitől minden baloldali várta a kitörést, miért hallgat?
Megvárja míg minden bukik és csak akkor lép elő?
Gábor vajon Szily Katalin nem mer, nem képes vagy taktikai okból nem lép?
A mostani Mesterházy féle próbálkozás így kívülről nagyon vérszegénynek tűnik.
Amíg Gyurcsány MSZP színekben nyomul addig garantált a bukta. Az ő személye egységbe szólítja a jobboldalt, a liberálisokat és a legtöbb baloldali érzelmű szavazót is.
Pnz, hatalom, fenyegetés? Ilyesmi lehet.
De az is lehet, hogy Szily Katalin egyszerűen nem olyan kaliber, amilyennek tűnik.

venszivar 2010.10.01. 11:53:22

El jön a kánaán. .......NEKIK !!!!Aztán pár év s ugyanúgy a retekbe lesznek kívánva,csak idő kérdése !!!

becike4 2010.10.01. 12:05:09

Vihar a biliben.Húsz éve ezt cumizzuk,hol a kommancsok,hol az állítólagos jobboldal szívatja a népséget.Le vannak szarva vastagon!

Várúr 2010.10.01. 12:08:49

Furcsány konoksága a rendszerváltozás óta eltelt időszak legfurcsább politikai jelensége. Orbán szívósságával össze sem vethető, mivel:
1. Utóbbi két ízben is igen csekély különbséggel veszített választást. A fideszben nincs ellenfele, népszerűsége a jobbközépen csorbítatlan, már-már rajongásig terjedő (még csak nem is alaptalanul). Tarka rongyszőnyegre emlékeztető ellenzéke végletekig megosztott és harmatgyönge. Végül mind kormányzati képessége, mind nemzetközi háttere, kommunikációja, csúcsértelmiségi- és szakértő tábora messze meghaladja ellenfeleiét.
2. Furcsány a bukott (megpuccsolt) Medgyessyt követte, majd maga is megbukott (a rendszerváltozás első miniszterelnökeként). Ellenfelei, sőt gyűlölői egyelőre nemhogy csökkennek - gyarapodnak (pártján belül is) míg apadó hívei sokszorosan lejáratódott figurák. Még ha a helyzet javára módosulna is, olyan végletekig megosztó személyiség, mellyel épeszű formáció nem kísérletezhet. Olyan pusztító karaktergyilkosság áldozatává vált - saját bűneinek, pojáca személyiségének, beteges szereplési vágyának és totális alkalmatlanságának köszönhetően - melyből aligha létezik politikai feltámadás.
Politikus/politológus sose mondja, hogy soha, dehát ebben bízott Furcsány elhízott alteregója, Torgyán is...

Vanek főfoglár úr. 2010.10.01. 12:09:03

A Fidesz bátrabban?
Amibe bátrak, az a várható kijózanodás következményeinek hatlamom általi kezelése.
Minden eszközt megragadtak, hogy ha belevágnak az elekrülhetetlenbe, tőről metszék a tiltakozást.
Csak hogy ez nem megy:)
A magyar ennyire nem hülye. Lassú lesz a józanodás, de annál söprőbb. Orbán nagyobb bűnt követett el, mint Gyurcsány. Hazudott, de most megpróbálja elintézni, hogy:
1 Ne derüljön ki.
2. Ne hurcolhassák bíróság elé.
Ez pedig kevés. A történelemben eddig senkinek nem sikerült.
Hitler 38-ban az újkor első olimpiáját hírdette meg. Emlékszik még valaki erre az új korra?
Annyira frusztráltak, hogy nem látják a fától az erdőt.
Akkor is harcolnak, amikor építkezni kellene. Okosan!!!
Be vannak szarva.
Ebből pedig nem lesz kilábalás.
Lesz 16%(senki nem jár rosszabbul), gázártámogatás, devizahitelesek mentése, Széchenyi II, egyházak, sport, szárnyvonalak, posták, gyes, BKV, MÁV, Malév, metró.
Csak lassan elfogy a fejőstehének nézett üzleti szféra, amit oldalba lehet vágni a plusz adóval.
Utána milyen bőr marad a rókán?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.01. 12:12:32

Pécsett bujkál O. Viktor a páncélozott autójával
Állami pénzen kampányol, Páva mellett megjelenve a nyugdíjasoknak csinálnak babgulyásos fesztivált az Expoban. A fidesz ezért semmit nem fizet a városnak.

Nem mer találkozni az ellenzékkel, csak a sajátjai rajongják körül.

A 25 emeletes toronyháznál délután ott lesz a város apraja, nagyja kérdezni próbálnak a vezírtől.

Az éjjel dolgoztak az emberei, számoltak. Ez igen , az nagy dolgokat egy éjjel a forradalmi csapat megoldja.

Láttuk ezt már Simicskával, a hosszú bájtok éjszakáján, amikor egy éjjel az Apehnál eltüntek a rossz Fidesz adatok!

Ma ég nincsenek költségvetési adatok, de a választás után hétfőn már lesznek.
Átlátszó simli, szomorú idő vár ránk , ha rosszul szavazunk!

Kell a kontroll, ne a fideszre szavazz!

Várúr 2010.10.01. 12:12:52

Szili Katalinról csak annyit: évekkel ezelőtt látható volt, hogy a baloldal egy rokonszenvesen jelentéktelen, határozatlan, önálló karakter nélküli jelensége. pártján belüli és külső támogatottsága szinte nem is mérhető. Másodszor meg sem próbálkozik a pécsi polgármester-jelöltséggel, holott Baranyában él a legtöbb támogatója.

Várúr 2010.10.01. 12:15:50

@Hutchinson:
"Utána milyen bőr marad a rókán..." Nem ez a kérdés felebarátom, hanem hogy ilyen nyolc év után ezzel az érveléssel neked milyen bőr marad az arcodon?

Várúr 2010.10.01. 12:20:18

@Csak Orbán jár páncélozott autóval forradalmi tett:
Néhány tízezer ember társaságában bujkál Orbán Pécsett... Érdekes módja a bujkálásnak. MIniszterelnökként páncélozott autón közlekedik, ahelyett, hogy odabiciklizett volna. Önkormányzat mint ellensúly... Kevered a választást a piaci mérleggel. Ostobaság ellen súlyozd magad komám.

huta9020 2010.10.01. 12:22:13

@Várúr: remek hozzászólás, teljesen egyetértek..

elendem 2010.10.01. 12:22:17

Kedves Gábor!
Én az MSZP mögött nem látok, programot, célokat, elveket. A politikai hatalomba kapaszkodó, a meglévő párt-infrastruktúrát birtokolni vágyó, emberileg és szakmailag jórészt hiteltelenné vált megélhetési politikusokat látok pusztán. Nem egészen világos számomra, hogy akik rájuk szavaznak, a megszokáson kívül miért teszik. (A másik három parlamenti párt esetében, ha nem is értek egyet az adott párt elveivel vagy politikai stílusával, mégis meg tudom érteni, hogy miért szavaz rájuk valaki.)
Még azt el tudom képzelni, hogy a közvetlen csapathoz tartozók a baráti kör összetartó ereje miatt szavaznak. De a többiek?
Mivel a párt szavazótáborának egy része idős, valószínű, hogy 4 év múlva egy részük már nem él. Ha nem tudnak váltani embereket, és találni célokat, akkor hiába a kiépült párt, el fognak süllyedni. Nekem személy szerint ez a párt nem fáj, de a szavazóikat sajnálom.

ati27 2010.10.01. 12:31:54

@Csak Orbán jár páncélozott autóval forradalmi tett:

Off
Ugylátom Nestro10 barátunk visszaszállingózott más nickel!

On:

Hát az mszp már annyira gyenge, hogy még szakadni sem tudnak! Remélem ez így is marad. Persze, felfoghatjuk ezt úgy is mint egy "tisztulási" folyamat. Sajnos, még a magyar politikának kell 20-30 év, mire végbemegy mindez! Biztos vagyok benne, hogy a FIDESZ sem tanul az MSZP hibáiból, és jópár hosszú év alatt el fognak tűnni. A polittikus mint szakma végletekig lejáratódott, pedig mint olyan a kulcs a nemzet boldogulásához. Messze van ez még!

is 2010.10.01. 12:40:20

@Várúr: biztos tudod, hogy kinek a nevet hogyan kellleirni, csak melyrol, meg hatulrol mellbe igyekszel gyulolkodni. a felszinen okoskodsz, a melyben meg gyulolkodsz. nyugodtan megprobalhatsz szembenezni sajat gyulolkodo erzelmeiddel, kiirtani oket, rendesen neveket leirni. nevekkel, nickekkel geciskedni az aljanak is a legalja dolog.

@poszt: vegre egy konkret joslat, nem simogatva, nem elkenve. az en velemenyem kicsit mas, mert Mesterhazynak tudnia kell, hogy ha Gyurcsany elmegy, akkor Szanyi meg a legjobb, aki vele marad (meg egz Kiss peter, de o orok hatterember lesz), tehat akkor o kb. veglegesen az SZDSZ-i utra lep. ez nem jelenti, hogy Gyurcsanynak garantalt a siker, de ebben a jatekban Mesterhazy a szakitassal hosszabb tavon csak veszthet. Gyurcsanynak mindegy, hogy az MSZP-ben vagy masutt veszit (vagy nyer), de valamiert meg mindig azt gondolja, hogy itt a jobb neki. amig Gyurcsany maradni akar, addig Mesterhazy nemhogy nem tud mit csinalni, de egyenesen orulnie kell neki.

tlac 2010.10.01. 12:40:35

"Nem ezt mondták Feri.."

tölgyes 2010.10.01. 12:43:48

Kedves Török Gábor !
Én itt valamelyik nap már leírtam, hogy a választás igazi tétje az ami az MSZP berkein belül megindul. Az LMP, a Jobbik, ha gyengébb eredményt is el mint azt remélték, mégis teret fog nyerni a jelenlegihez képest. Nekik nincs képviselőjük (nem nagyon van) az önkormányzatokban.. Ezután ennél a majdnem semminél biztosan több lehetőségük lesz.

Az MSZP azonban el fog veszíteni 2000-2500 fizetéssel járó politikai "állást" és ezzel tovább gyengül szervezeti hátterük. Most tehát az a kérdés, hogy a két választás térvesztésnek ki lesz a felelőse.. pontosabban a jelenlegi pártelit kit tesz felelőssé ezért.

Én úgy látom, hogy a Gyurcsány-Vitányi-Szekeres-Lendvai-Kis Péter-Lamperth-Kovács László stb. garnitúra megújulásra képtelen, ténylegesen és politikai értelemben is elöregedett és hitele nem állítható helyre. Én így látom, de vajon a pártelit így látja-e és ők milyen szerepet szánnak maguknak..

Én időnként azt gondolom, hogy az elkúrás közös felelőssége akár össze is kovácsolhatja a pártelitet: hiszen az volna az igazságos ha mind buknának.. Minden esetre.. Szilit a várható pécsi kudarc miatt már most szidja a NOL, nehogy eszébe jusson harcba szállni.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.01. 12:47:40

Szánalmas ez a hatalomvágy, nélküli jó lenne a Fidesz.

Éjjel megint lenullázták a fideszes APEH tartozásokat, mint pár éve Simliska idején!

Hétfőtől sírni fog a magyar, ha most nem jól szavaz!

Kell az ellenzék, ne szavazz a fideszre!

Gábor mester 2010.10.01. 12:48:46

Mint volt SZDSZ- és volt MSZP-tag, nem értem, Druszám min rágódik megint? Itt egy kérdés lehet: hány év börtönt kap Furcsán Nyerenc, akinek ún. "pénzügyi tanácsadó cége" 40 milla osztalékot tudott neki produkálni a válság mélypontján! Itt legutóbb "baloldali pártként" talán Kun Béláék nyomultak, hellyel-közzel vörösterrorba borítva falvakat stb., stb, de proligyerekek is akkor nyaraltak először a Balatonnál.
A Magyar Szocialista Párt nevéből talán a "párt" hordoz némi jelentéstartalmat. 1500 becsületes jelölt (Szanyi)? Az egész pártban nincs ennyi becsületes ember! A (radikális) baloldali űrt a Jobbik fogja betölteni, és ha majd az embereknek elegük lesz a Szentkorona-tanból meg a Trianon emlékére rendezett íjászversenyekből, TALÁN alakítanak egy Igazi Baloldali Pártot. Talán. Ha megérik. Ha megérjük...

Robinzon Kurzor 2010.10.01. 12:53:08

Mi lesz másnap?

Be lesz jelentve, hogy (az egyébként nem létező) csontvázak, meg a (szintén nem valódi) tegnap éjjel hirtelen talált tavalyi magasabb hiány miatt az azonnalra ígért kánaán bizonytalan időre elhalasztva.

Ennek előkészítése kezdődött tegnap este, és szerintem ma is lesz valami új bejelentés (ha még nem volt) ezzel kapcsolatban.

panteon 2010.10.01. 12:56:27

Érdekelnek még valakit ezek a gyülevész bandák?
Egyetlen céljuk, hogy legyen egy állásuk jó pénzért, felelősség nélkül.
Már minden fiatal aki elvégez valami takony sulit rögtön valami képviselő akar lenni, 1 perc munkatapasztalat nélkül.
Ki az aki még egy szót is elhisz ezeknek?
Ezek miatt képesek vagytok egymásnak esni?
Magasról tesznek rátok!
A háttérben különben is le van zsírozva minden, csak a nyílvánosság előtt fikázzák egymást.
Tök mindegy ki rabolja szét az Országot.

taktam 2010.10.01. 13:02:30

To 254. Mi lesz másnap? (2010-10-01. 11:19.)

TG-tól a megszokott értékelést, prognózist olvashattunk. Korrekt is. Talán a bevezető gondolatban előfordult egy freudi elszólás: „mennyiben lesz más a politika október harmadika után?” De lehet, hogy az én LMP-és allergiám okán találtam rá. Én lehetek előítéletes, én nem vagyok „független politológus”. Egyébként ezt a függetlenségi őrületet nem akceptálom. Szerintem, nem lehetünk függetlenek szocializáltságunk következtében. Na, de ez nem von le semmit TG elemzésének értékéből. Szerintem is: „Ha az MSZP katasztrofális, akár a tavaszinál is nagyobb vereséget szenved az önkormányzati választáson” (amit elvárhatunk és várjunk is el)„ , Gyurcsány azonnali kihívást is intézhet, ezzel most már nem kockáztatva egyetlen szocialista pozíciót sem. A küzdelem Mesterházynak sem jöhet rosszul, már ha sikerrel vívja meg, hiszen ebben az esetben a volt kormányfőnek nem sok választása marad, ha politizálni szeretne: útja egy új politikai alakulat létrehozását valószínűsítené, s ezzel alapvetően változnának meg az MSZP politizálásának feltételei.” Szeretném látni e két figura párbaját… Vajon, ki lesz a nevető harmadik?
Megkockáztatom: nem is bánnám, ha az ún. nyugati demokrácia pártpolitizálási rendszere kikopna a közéletből. Inkább a személyek/személyiségek folytassanak személyükre jellemző politizálást. Az osztályos pártpolitizálásnak szerintem befellegzett. A nemzetinek még nem; eddig az internacionalista/globalista média politikai kultúrának sikerült csirájában elfojtania. Mindaddig, amíg a társadalmunk jelenlegi feszültség rendszerének élettere van, azaz jóval nagyobb szegényhalmazok és jóval kisebb „gazdaghalmazok” között növekszik/fennáll érdekkülönbség addig a buzgó nemzetieskedő/búsmagyar politizálásnak is tág tere marad…

Tisztelettel és barátsággal köszöntöm olvasóimat!

dzsaszper 2010.10.01. 13:03:53

Ami az mszp-t és a jobbikot illeti, lényegében egyetértek.

Ami az lmp-t illeti, az, hogy alig tudtak jelölteket és listákat állítani (főleg vidéken), szerintem hosszú távon meghatározó lehet. Ha Budapestre akarnak berendezkedni, akkor a 7% meglehetősen kevés lesz 2014-ben, ha nem, akkor önkormányzati pozíciók nélkül hátrányos helyzetbe kerülnek.

Ami a fideszt (és a kdnp-t) illeti, szerintem fajsúlyosabb kérdés, hogy mit tudnak kezdeni a kétharmaddal, jól végig tudják-e vinni a nagy ellátórendszerek reformját -- a jelenlegi nehéz és drága hitelezés mellett is. A belső feszültségek szerintem csak ezután esnek majd a latba.

tölgyes 2010.10.01. 13:04:34

@Sokszor bukott, forradalmi Orbán Castro takarodj!: És fulladjon meg Orbán Viktor lehetőleg máma még..:)Édes úr ez már tavasszal is 2/3-os vereséget hozott.. a NOL most is hasonlóval számol.. pedig ők talán nem fideszesek.

Nadiposzi (törölt) 2010.10.01. 13:04:51

@Kalmár:
Szily egy semmilyen kaliber. Egy lufi. A legsötétebb Gyurcsány érába merészelt egy-két homlokráncolást, kardcsörtetést megereszteni, pl. egyszer a vasárnapi hírek c. izében azt mondta Avar Jánosnak, hogy GYF nélkül is lehet MSZP (2006 őszén, öszöd után)
Hu, de bátor. A jobboldali média erre pátyolgatni kezdte, és szépen kialakult a lufi. A pécsi időközi megmutatta, mire képes Szily a kinn is vagyok, benn is vagyok taktikájával.

tölgyes 2010.10.01. 13:07:35

@Nadiposzi: Mutasson egy olyat az MSZP-ből, aki nem lufi!

tölgyes 2010.10.01. 13:09:11

@B.Cs.: Ez az MSZP reklám se jött be már az előző választáson se.:( A fidesz se különb mondták: hozott 2/3-os vereséget. Valami új duma kéne.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.10.01. 13:11:19

@becike4: Nem kell ide köztársaság, demokrácia is minek? :/

Kacor007 2010.10.01. 13:11:45

@Sokszor bukott, forradalmi Orbán Castro takarodj!:
?!?

Az első mondatod egész klassz lett. Mintha egy betépett dodonnai jós mondaná.
Mindenesetre várom annak bemutatását, hogy a vasárnapi választáson nem a Fidesz jelöltjére leadott szavazat hogyan épít ellenzéket? Milyen ellensúlya lehet a 2/3-os ogy-többségnek, ha X telpülés polgármestere/képviselő-testülete nem fideszes?

Nadiposzi (törölt) 2010.10.01. 13:12:22

@Várúr:
Ja, akkor még Szilyről. A pécsi szocik beágyazottsága hihetetlen.
Kertvárosi családba nősültem, egy rokon leány lagziján élőben láthattam Tasnádi Pétert, a boldogult Toller csak "Laci" néven említődött.
A magyarázata ennek az, hogy anyósomék kb egyidősek ezzel a gárdával, együtt költöztek a lakótelepre, tisztára mint a szomszédok teleregény. És Toller, Tasnádi, etc. elvtársak hihetetlen regiszterrel rendelkeznek, bárki velük korú arccal összefutva simán emlékeztek az illető nevére, hány gyerek, etc egy-két apróság. Fontos politikusi erény. Ezért voltak kirobbantathatatlanok Pécs bizonyos részein. De a Kati, az bíz outsider. Őt már úgy tűnik a törzs szoci gárda sem veszi komolyan. Egy niemand.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2010.10.01. 13:15:51

Hogy mi lesz másnap?

Szerintem Gyurcsány Ferenc új pártot alapít. Egy európai értelemeben vett progresszív, nyugatos, szociáldemokrata alakulatot, amire bárki szavazhat, aki vallja a '89-es rendszerváltás értékeit...

:)

Kacor007 2010.10.01. 13:17:46

@Kacor007: bocsánat; helyesen: dodonai

Várúr 2010.10.01. 13:18:40

@is:
Nem szívesen társalgok veled, de ha ennyire akarod: igen, valóban gyűlölöm azokat, akik saját népükre lövettek, köztük a mellettem álló gyerekkocsis kismamára. Gyűlölöm azokat, akik az országot tízezer milliárdos adósságba fojtották. Gyűlölöm azokat, akik az egetverő korrupciót mindennapos gyakorlattá tették. Gyűlölöm azokat, akik lezüllesztették a közbiztonságot, az oktatást, akik iskolák százat záratták be, akik elbocsájtottak közel tizenötezer tanárt, akik vasútvonalakat szüntettek meg és hagyták a síneket szétlopni, akik az emberek közt haragot szítottak, akik 23 millió román munkavállalóval fenyegetőztek, akik fasizoid szlovák politikusok előtt lehidaltak, akik hazudtak reggel délben meg este, majd a beismerést "igazságbeszéddé" stilizálták, stb. stb. MIndenesetre neked és eeetársaidnak némi memóriát és jobbulást kívánok.

Nadiposzi (törölt) 2010.10.01. 13:22:00

@tölgyes:
Erre azt mondanám, sátáni kacajjal, hogy vannak a lufik (pl. Szili, ez a Horváth gyerek, stb) meg vannak a fajsúlyosabb gömbölyded formák. Olyan kifaragott, halálfej formájú világító úritökök, mint az öreg Kovács et., meg a Lamperth. Komoly egy brigád, na.

peetyboy 2010.10.01. 13:22:08

Az senkinek nem új információ, hogy vasárnap önkormányzati választások lesznek. Az viszont az, hogy egy ügyes tippel, most Ti is elismerésben részesülhettek!
Hogyan? Egyszerű. Írjátok meg nekünk, hogy szerintetek milyen lesz a pártok (Fidesz, MSZP, Jobbik, LMP) százalékos megosztása országos értelemben, vagy ugyanezt a budapesti főpolgármester-jelöltekről!
A legjobb 10-10 tippelő nevét policity.hu-n megjelenítjük, és jutalomként egy-egy Policity kitűzőben részesülnek!
Tippjeiteket október 3-án délután 5 óráig az info.policity@gmail.com -ra várjuk „játék” jeligével!
Jó játékot!

radír2010 2010.10.01. 13:23:23

@Várúr: teljesen egyetértek veled!

radír2010 2010.10.01. 13:31:26

Legjobb az volt mikor Szanyi elvtárs azt mondta hogy elege volt hogy az Mszp-t összemossák a korrupcióval.Majdnem dobtam egy hátast! LOL

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.10.01. 13:32:17

@peetyboy:
Aha, szép kis játék. Ha mondjuk azt tippelem,hogy országos átlagban 80%-ot ér el az mszp és megnyerem,kirakjátok a nevem az oldalra + még kitűzőt is kapok,akkor nem hinném,hogy megélem a következő napot. :))

regnihungariae.blog.hu/

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.10.01. 13:33:47

@fantasztikus!: Miért mit mondott volna? Csak nem olyan hülye,hogy felvesz egy "korruptak vagyunk" pólót.

Izomagyu 2010.10.01. 13:38:31

Gyurcsány az MSZP rákja.

tölgyes 2010.10.01. 13:39:10

@Ianitorum Regalium Magister:Ön nem mond ilyet..:) Ennél talán mégis csak nagyobb az Ön realitásérzéke..::))

Madarsky 2010.10.01. 13:40:32

Mi lesz másnap? Az ami most is, és tavasz óta folyamatosan. Amit a kommentelők nagyrésze is csinál itt. Múltba révedés és fröcsögés. Közben fenékvakarás.

stratez 2010.10.01. 13:41:40

Ha nagy bukta lesz szociéknál, akkor megkezdődhet a végső leszámolás Gyurcsánnyal, bár Mesterházy agyaglábakon áll, ha az MSZP átengedi újból a pártot Gyurcsánynak, az a szocik végső pusztulását jelenti. Ahhoz ugyanis nem fér kétség, bármit is csinál Orbán, az ország nem kér Fletóból.

radír2010 2010.10.01. 13:44:23

@stratez:

Azért tartották meg ferikét,mert ő a Táncsics alapítvány feje.Nála van a zsozsó.Egyértelmü.Orránál fogva vezet mindenkit.Nem hülye az!

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2010.10.01. 13:47:01

@tölgyes:
Az ilyen játékokon kockáztatni kell.
Habár, igaza van. Az embernek vannak elvei, erkölcse,néha realitásérzéke ezért nem mondunk ilyet :)

tlac 2010.10.01. 13:50:21

@fantasztikus!: a lé határozza meg a tudatot..

radír2010 2010.10.01. 13:53:16

Na ez nagyon jó hasonlat!

radír2010 2010.10.01. 13:54:54

Sőt! Meseházi olyan mint egy bohóc,akit most bevetettek maguk helyett a hiénák,hogy visszatérve lecsaphassnak.

Démonmac1 2010.10.01. 13:56:25

Orbán bármit csinál, nem kérek belőle, kivéve persze ha a jobbikos majmokkal azt teszi amit a kisgazdákkal.

Szimba 2010.10.01. 14:00:11

ó, hogy a..., én még az előző cikk végén vitatkozom Tölgyessel:-((((
Pedig milyen jó Pozsgai idézeteket pötyögtem be!:-(((

cellimega 2010.10.01. 14:00:43

@Várúr: nagyrészt egyetértek. Jól ír(sz).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.01. 14:05:18

Kifejezetten jó szerintem, hogy ilyen közel lesz egymáshoz az országos és az európai választás. Bárki is nyeri az itthonit, az fogja nyerni az eu-st is, és erősebb legitimitást ad neki, hogy európai téren is többségben lesz, nem lesz olyan probléma a szintén akkor lejáró biztos posztoknál, mint legutóbb, hogy egy olyan kormány delegálja az új biztost, amelyiknek már nincs támogatottsága, és hónapokon belül biztos vereség elé néz.

t a m á s 2010.10.01. 14:06:59

Alapvetően mi kell ahhoz, hogy valamilyen párt választást nyerjen?
Minimálisan, legalább 2 dolog:
1. A korszerű tömegmanipuláció, a társadalompszichológia eszközeit felhasználva nyerjen szavazókat. Ahogy OV mondta "mi vagyunk az egyetlen transzcendens párt". Híveink nem racionális, hanem hitbeli kérdésnek tekintik a párt- és vezér szimpátiát.
2. Megfelelő - elsősorban külföldi - nagy üzleti körök támogatása.

Na már most Török Gábor által vizionált Gyurcsány-Mesterházi vetélkedésben ezek egyiknek sincsenek meg, így ez teljesen érdektelen.
Több komment ír várható, esetleg a FIDESZ népszerűségét csökkentő racionálisan lehetséges gazdasági problémákról. De a hatalom logikája más!
Aki Istenben - hisz mint az új együttműködési nyilatkozat is megfogalmazza - annak hiába magyarázod az elmúlt évezredek tragédiáit egyéni és társadalmi katasztrófáit.
Ő hisz. És ezt a hitet hozta létre - és technikailag majd tökéletesen kivitelezi a FIDESZ(egyházi támogatásostól, határon túliak terhünkre történő adaptálásával illetve adoptálásával)
Nem vagyok dodonai jós, de szerintem OV egészségi állapota függvényében kb. 20 évig fog uralkodni.

parttalan 2010.10.01. 14:11:23

A Fidesz most ősszel is mindent visz, ez borítékolható. De innét lehet 4 év múlva abszolút nagyot bukni. Még annál is jóval nagyobbat, mint amekkorát a szocialisták buktak idén tavasszal.

kodó tamás 2010.10.01. 14:13:10

Kedves TG! nagyon unalmas téma és írás.
már a negyedét se fogom elolvasni.
a címet esetleg, de ha nem változik a szinvonal.
akkor maradnak a kommentek, azoknak van értelme...
@B.Cs.: @Kalmár: milyen mszp? halottról vagy jót vagy semmit. hagyjuk békében nyugodni őket. feljetsük már el szilit meg a többit. kihal az a pár (retro szavazó) nyugger osztjonapot!
@Hutchinson: ez a lényeg most. pont olyan gyorsan csuklik össze a fidesz, ahogyan a gazdaság alakul... én ebből a szempontból pesszimista vagyok évelején aszontam, karácsonyra "kiderül, hogy beborul"...
@Várúr: szerintem miszter Hutchinson, a jobb-bal-faszságtól függetlenül mondta... ez a helyzet nincs különbség piros, kék zöld és narancs színű bűnöző között.. itt tartunk, köszönjük kedves politikai elit!
@Gábor mester: milyen börtön? hagyjuk már... ilyen naiv embereket! azta majd te mész börtönbe 3ezer forintos adótartozás miatt.
az MSZP ről vagy jot vagy semmit. hagyjuk már. szépen nyugalomban hagy nyugodjanak. egy eltűnő rendszer emléke. persze a kommancsok maradnak... csak más neveken... szdsz? mdf? kisgazda? mér pont az mszp maradna meg???? nemn is értem. az a pár (retro szavazó) nyugger kihal és kész. pár év agónia... kibírjuk, hagyjuk őket.
@panteon: erről van szó. pártok és bandáik rabolják az országot. 60-65 éve vagyunk megszállva... majd bizonyára önként abbahagyják és megváltoznak.
@taktam: szerintem az össze pártnak (nemcsak a balnak) befellegzett. kiváncsi lennék egy bizalmi indexre. hogy leértünk-e a nullához a pártokkal.
@peetyboy: na legalább van valami értelme a választásoknak. ráépül egy fogadási rendszer. csak nehogy a bundabotrányok is...
@fantasztikus!: nagyon lényeges... fleto a párt táncsicsa. amig van pénz addig van mszp. szavazó már nincs, de apénz miatt hosszabb a téma kifutása...

palackos 2010.10.01. 14:13:50

@Várúr: szar lehet magadat is utalni, mert ennek te is reszese vagy!
gondolom nem kerted meg a nagyszuleidet, hogy anno ne fogadjak el a 13. havi nyugdijat vagy egy rokonod se vett fel allamilag tamogatott hitelt.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.01. 14:16:18

Emberek !

Itt egyszerűen arról van szó, hogy sehol nem lesz kontroll, ellenőrzés 4 éven keresztül a fidesz uralom alatt.
Most térjetek észhez és minden helyen legyen ellenzék az önkormányzatokban.
Menjél el szavazni, de ne szavazz a fideszre.

Ezt a demokráciáért és a hazáért teszed!

parttalan 2010.10.01. 14:16:27

@Várúr:

"Nem szívesen társalgok veled, de ha ennyire akarod: igen, valóban gyűlölöm azokat, akik saját népükre lövettek, köztük a mellettem álló gyerekkocsis kismamára. Gyűlölöm azokat, akik az országot tízezer milliárdos adósságba fojtották. Gyűlölöm azokat, akik az egetverő korrupciót mindennapos gyakorlattá tették. Gyűlölöm azokat, akik lezüllesztették a közbiztonságot, az oktatást, akik iskolák százat záratták be, akik elbocsájtottak közel tizenötezer tanárt, akik vasútvonalakat szüntettek meg és hagyták a síneket szétlopni, akik az emberek közt haragot szítottak, akik 23 millió román munkavállalóval fenyegetőztek, akik fasizoid szlovák politikusok előtt lehidaltak, akik hazudtak reggel délben meg este, majd a beismerést "igazságbeszéddé" stilizálták, stb. stb. MIndenesetre neked és eeetársaidnak némi memóriát és jobbulást kívánok. "

Fröcs..fröccs..fröccs. Vigyázz, már már folyik a nyálad.

parttalan 2010.10.01. 14:17:39

@kodó tamás:

Miért pont a Fidesz maradna meg?

kodó tamás 2010.10.01. 14:19:00

@Fedor: @parttalan: ezt még TG sem merte kimondani, hogy 2014 a következő választás éve
és ez a lényeg. szerintem előrehozott lesz. nem is soká.
"ha nem kerül sor valamilyen ok miatt előrehozott választásra vagy népszavazásra, legközelebb 2014-ben lesz újra valódi tétje a választói akaratnak"
@t a m á s: a tételeid igazak. csak a hatalmon maradás kérdését egy harmadik ponttal kiegészíteném, a nem elég jó életet bemagyarázni, meg is kell élni. a léc remeg. ezen is lehet bukni. ahogy matolcsyt elnézem ezen rajta vannak nagyon...

kodó tamás 2010.10.01. 14:21:13

@parttalan: pont irtam... utána hogy az se... csak az nem kérdés még, az ráér. "ej, ráérünk arra még"

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.01. 14:22:49

Ne legyen egypárti diktatúra, végre elmúlt ne hozzuk vissza.

Szavazz az ellenzékre!

Szimba 2010.10.01. 14:23:25

Tegyük fel, elfogadom TG. véleményét az MSZP várható szakadásáról.

- Egy "összetöpörödött" MSZP két részre szakadva nem lesz nagyobb, népszerűbb.
- GYF talán a párton belül lehet egy szűk csoportnak szimpatikus, de ettől a tömegek nem fogják követni.
- Mesterházy vagy valaki más vezetésével létrejövő MSZP ugyancsak eltűnik az éji homályban.

Az MSZP megújulása akkor következhetne be, ha feloszlatná önmagát, azzal a nyílt elhatározással, hogy kidolgoznak egy új szocdem, baloldali programot, és az újramegalakuló (új névvel) párt a hozzájuk csatlakozók köréből választhatna vezetőt. De ebből a körből kizárnák azokat, akik már leszerepeltek (GYF, Bajnai, Lendvai, Lévai, stb.)

t a m á s 2010.10.01. 14:25:19

@t a m á s:
Ja és a profi manipulátor szép díszpéldánya a FIDESZ-es agit.prop. Mr.Castle, Herrburg alias Várúr nevű kommentelő.

kodó tamás 2010.10.01. 14:26:57

@Legyen ellenzék, kell a kontroll minden helyen!!!: bogaram milyen ellenzék? nem vetted észre a választási rendszer apró módosulásait? amig a szavazat arányok szerinti testületek voltak korábban most a 2/3 egyéni, azaz felel szavazat sem kell a kétharmadhoz? milyen ellenzék? egyébként is minek az? akkor már én is aszondom legyen egykézben minden felelősség. mostmár az ügyészségért is maga Viktor felel. ez igy jo... nincs vita. a sikerek tőle vannak, kudarc esetén meg leváltja a vezetőjét...

Szimba 2010.10.01. 14:28:28

@kodó tamás:

Szerintem nem lesz előrehozott választás. Miért lenne?
Egy újabb gazdasági válság még inkább megerősítené pozíciójában a Fideszt.
4 év múlva még mindig tőlük fogja a többség várni a megoldást.

Az MSZP csak tüneti kezelést alkalmazott, és közben az okok még inkább erősödtek, elmérgesedtek. Az adósságok nőttek, amit vissza kell fizetni. A gazdaság a padlón, és még számtalan probléma maradt megoldatlan, sőt, még inkább romlott a helyzet.

kodó tamás 2010.10.01. 14:29:11

@t a m á s: ezt pont irni akartam, hogy az ország lakosságának 27%-a fidesz szavazó, így itt alaul vannak reprezentálva. mindegyikük hivjon egy embert... kommentelni. de szépen beszél várúr. szerintem lehetne belőle is fidesz miniszterelnök. vagy legalább helyipárttitkár.
druszám párhuzamosan gondolkodunk.

parttalan 2010.10.01. 14:29:20

Az MSZP-n belűli hatalmi ellentétekre nagyon egyszerűen lehet pontot tenni. A következő elnökválasztáson induljon el Gyurcsány is, Mesterházy is. 2004-ben is volt egy hasonló játszma, igaz, ott miniszterelnököt kellett választani: de ott is tiszta volt a helyzet - a jobb, azaz Gyurcsány nyert.

Az egyszer - remélhetőleg mégis úriemberek módján - lezáruló párton belűli küzdelem úgysem fogja tematizálni a politikai életet. Érdemi jelentősége viszont hosszabb távon annál nagyobb lesz.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.01. 14:29:47

Az új kormány mindenhová a saját embereit állítja:
- a Köztársaság elnöke egy báb, aki minden rendszert kiszolgál
(ha kell, még lecsót is főzne),
- a Számvevőszék élén pártpoiitikus áll, itt már a látszat sem volt fontos
(Domokos László, megyei Fidesz-elnök),
- az új alkotmánybírók jelölésénél a képzettség sem számított
(Stumpf István, régi harcos még a kollégiumból),
- a médiát új, szupertestület fogja regulázni
(amit a Fidesz delegál).
Tovább is van mondjam még?.

Vannak választások, de figyelmeztető jelekkel
- a frissen kinevezett Választási Bizottság mindig jól dönt
(ld.: ki hol kampányolhat),
- ha egymás plakátját leragasztják, akkor fideszest nem kapnak el,
mást már le is tartóztatnak (Bp. VII. ker.).
- Eközben Kubatovék mindent tudnak,
- de az ügyészség szerint
Kubatov dicsekvő szavai nem elegendőek egy nyomozás indításához sem.
S az ajánlószelvények szigorításával (meg a Kubatov-brigádokkal) máris kilőtték a versenyből a kis pártok és függetlenek jelentős részét.

cambridge.on 2010.10.01. 14:31:50

A szokásos esemény történik megint,a szocialista párt jövőjével kapcsolatos eszmecserét, a szocialistákat utáló Fidesz hívek szinte kisajátították.Saját vágyaikat otrombán rávetítik a baloldalra.Kevés üdítő kivétel van.
Tölgyestől megszoktuk a szocik érzelemmel fűtött bírálatát, de neki legalább van stílusa.
A többi, csak fröcsögés,értelem nélküli halandzsa.
@Gábor mester: Te aztán közelről ismered az un. baloldalt.
Gondolom most lelkes fidesznyik vagy.
Igazán érdekelne, melyik színével kifele fordítva hordod a köpönyeged?

@Várúr: Nagyjából egyet lehet veled érteni:
"Gyűlölöm azokat, akik az egetverő korrupciót mindennapos gyakorlattá tették. "
Hagy emlékeztesselek, az önkormányzatok nagy része fideszes kézben van.
A korrupció melegágya az önkormányzatok ténykedése,kizárólagosan a haveri (tejelő) kör helyzetbe hozása.
Azokat is gyűlölöd?

Sokadszor olvasom tőled a kisbaba kocsis anyukára lövés történetét.
Igazad van, felelősségre kell vonni azt aki parancsba adta,hogy ha feltűnik egy kismama gyerekkocsival, arra lőni kell!

Részleteket nem közölsz,csak találgatni tudok:
A Fidesz rendezvényen vett részt, és ott lőttek rá?
Eddig ilyet senki nem állított.
A tüntető tömegben volt?Megadhatnád a nevét a gyámhatóságnak kiskorú veszélyeztetése miatt.
Remélem saját testeddel védted, ha a mamát nem is , de legalább a gyereket!
Igaz csak gyerekkocsiról teszel említést, gyerekről nem.
Akkor, mi volt abban a kocsiban?
Csak nem molotovkoktél?

A többi, minden jóérzésű embernél kiveri a biztosítékot.
Tehát nagyon figyelj a következő években is!

Mi következik okt.3.-ka után?
Navracsics szerint okt.4.- és 5.-e,ezt a tv-ben állította.
Még csak eredeti sem volt.

Sanz 2010.10.01. 14:34:04

Az előrehozott választás kérdése helyett inkább lehetséges népszavazás(ok)at tudok elképzelni. Méghozzá azért, mert ha marad a jelenlegi szabályozás, akkor az internetes médiumok felületén nagyon gyorsan össze lehet szervezni embereket (lásd az aug. 20-i tüzijátékkal szembeni mozgalom). Utána pedig már nem olyan nehéz begyűjteni a 200000 aláírást. (feltéve ha marad ez a szabály)

Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy a népszavazósdiban mindig a jobboldali ellenzék járt élen, hiszen 1998-2002 között nem is volt népszavazás (míg 1997-ben, 2004-ben és 2008-ban volt). Szóval most a baloldalon a sor, hogy ezt az intézményt megpróbálja valahogy kihasználni... amíg lehet.

Szimba 2010.10.01. 14:34:34

Csakazért is áthozom Pozsgai mondatait ide. Hátha valakinek érdekes lesz!:-)

@tölgyes:

Hűű! Pozsgaitól tudnék idézni mindkét pártnak (Fidesz, Mszp)!

Csak kettőt. Ezt aZ MSZP-nek:

" Akkor remélhetünk változást, a haza sorsának javulását, ha a politikai mozgásteret nem hagyjuk változatlanul, amelyben ugyanazok az elitek taszigálják, lökdösik egymást a hatalomgyakorlási eszközök birtoklásáért."

A következőt pedig a Fidesznek:

" Meggyőződésem, hogy nem lehet eléggé sietni a politikai reformokban..., mert tragikus késésben vagyunk, és iszonyatos konzervatív erőkkel kell megküzdeni a haladásért. Nem igaz, hogy a szabadon felszálló gondolatok anarchizmust teremtenek ebben az országban. ...Kossuth Lajossal értek egyet, aki azt vallotta, hogy a szabadság felé haladásban az anarchia mindig csak epizód. Ő azt mondta, hogy nem az anarchia, hanem az önkényhez való visszatérés szokott tartós lenni."

(Követelem a bold, kurzív lehetőséget!)

kodó tamás 2010.10.01. 14:34:52

@Szimba: ja ja. nem tuti.lehet szerencséjük. olyan 1% esélyük van, hogy 2014-ig kihuzzák. ajogállam ügyészség, alkotmánybíróság stb dolgokat győzike népe leszarja. pesrze akit "ér" az a pár 10 ezer ember hangoskodni fog. de azokat majd lecsukják, meg sajtó sincs.
A gazdaságon mulik minden. sajnos borus a helyzet. az eladósodás nem megoldás. a megszorítások is kevesek. a bank-közüzemi-média stb KÖZVETETT ADÓK jönnek. de ez nem igazi. a fidesszel egyetértésben mondom. az alapkérdés a gazdasági növekedés. ebben pedig kevés a német ipar huzó ereje. a kkv-k versenyképtelenek, az ország versenyképtelen. és pont a fidesz miatt tehát paradoxon... megoldhatatlan. számukra biztos az. kérdés hogy ha a léc remeg (most az van) akkor leesik-e.
őszinte leszek ez az egyetlen reményünk a jövőnkre nézve...

bierkamp 2010.10.01. 14:36:17

T.G. Ne hegyezd ki a témát az MSZP és Gyurcsánykodásra! Gondolj arra, hogy van párttól független Demokráciát féltő és védő , nem buta ember ( a buta szavazók is rájönnek ugyan, hogy átverték),...---és a fő történés a DIKTATÚRA, VIKTATÚRA leverése lesz! --és a demokrácia megvédése , ha kell az utcán és fegyverrel is !!!!!!!

stargate 2010.10.01. 14:36:34

Tisztelt Gábor!

Vettük az adást és a választások után is látogatni fogjuk a blogot :))))

kodó tamás 2010.10.01. 14:37:18

@Legyen ellenzék, kell a kontroll minden helyen!!!: ez ki a faszt érdekel? pár ezer értelmiségit max. hagyjuk már! fel se emelem kövér seggem a számítógép elől...
mellesleg kire szavazzak? nem az ellenzékről fog szólni a következő év...

BLac 2010.10.01. 14:37:48

Véleményem szerint a Gyurcsány-MSZP páros halálra van ítélve. Döglött lóba rugdosna még GYF ha a szoci párton belül próbálni visszamászni a hatalomba. Viszont egy új formáció, egy újonnan épített baloldallal, az ő vezetésével egy lassú építkezésre lenne esély (van rá 3 éve). Az MSZP a harmat gyenge Mesterházyval szépen eltűnik, ha ez így marad. Nincs karakter, kurázsi, nem találják saját magukat. Hiányzik a vezér. Engem ez csak azért izgat, mert egyáltalán nincs most alternatíva a Fideszen kívül. Így szavazni sem tudok senkire.

parttalan 2010.10.01. 14:38:07

@Szimba: "Egy újabb gazdasági válság még inkább megerősítené pozíciójában a Fideszt"

Már bocs, de ennek pont az ellenkezője igaz. Ha Európát megnézed, szinte mindenütt buktak a 2008-ban kitört világválság idején kormányon lévő erők.

A Fidesznek az egy plusz szerencséje, hogy most, amikor már lassan javul az európai és benne a magyar gazdasági környezet került hatalomra, és nem a válság kitörésének idején, s az azt követő recessziós időkben. Ellenkező esetben könnyen lehet, ugyanúgy ment volna a levesbe, mint az MSZP.

kodó tamás 2010.10.01. 14:38:31

@Szimba: dőlt betűt is!!!! legyen szabad választás. követelem az igényes kommentelést!

bierkamp 2010.10.01. 14:39:30

Agresszív politizálás is kevés lesz a Fidesz banda és a gonosz törpe ellen!!!!!! TENNI KELL! EZ A LÉNYEG!------"LEAMORTIZÁLNI" -ahogy a szemét Fidesz bandatagok tették......8 év alatt. ..és uszítani kell az embereket , az Orbán és bandája ellen, ahogy Orbán járt haknizni uszítani a kormány ellen!!

kodó tamás 2010.10.01. 14:41:23

@parttalan: egyetértek. a válság mélyülni fog. plusz az ellenzék-ellenség kép hiánya is nehezíteni fogja. de ezt fogják tudni pótolni (pl cigányok, zsidók, imf, bankok, multik, vagy fleto:)
de a gazdasággal nehezebb lesz... ott valós tettek kellenek. de képtelenek...

kubatov_kommunista 2010.10.01. 14:42:28

Mi lesz másnap?
Semmi - munkanap :)

Fidesz: nekiáll a személycseréknek. attól zeng majd a sajtó. aztán úgye most már a köccségvetéssel meg a gazdasággal is kéne foglalkozni ami rohadtul nem megy a 'fijúk'-nak. Úgyhogy ezt takarandó majd előhozzák a szabadságharcot az IMF-fel, meg csontváz, meg nemzethalál de mi visszahozzuk a sírból édes hazánkat és mi leszünk a legjobbak - köccségvetésnél kíváncsi leszek hányszor hintáztatják a forintot...

Szocik: kicsit tovább fiatalodnak. Ha 2 pártba, hát két pártba.

Nem ez a kérdés, hanem hogy ki csinál autópályát, gyorsvasútat, tömegközlekedést, egészségügyet, stabil nyugdíjrendszert, honvédelmet, stb. Tudod olyan XXI. századit, sok technológiával a drágábbik fajtából. és az még hagyján de ezt még működtetni is kell, az is pénz.
De persze lehet megtaláljuk a lelki békét a templomban meg az újközépkorban és akkor ez már nem lesz kérdés.

Szimba 2010.10.01. 14:44:35

@kodó tamás:

Köszönöm a támogatást!:-))

Szimba 2010.10.01. 14:47:00

@kubatov_kommunista:

Az autópálya és a többi már a fejlett kapitalista államokban is kezd gond lenni.

cambridge.on 2010.10.01. 14:47:41

@Szimba: Eben nem vagyok annyira meggyőződve, mint te.
Véleményem szerint azért nyomja a Fidesz az ogy. képviselőket az önkormányzatokba,mert az új alkotmányban kisebb parlament fog szerepelni.
Két év múlva lehet ogy.-i választás a kisebb parlament címszóval.
És két év múlva egyik ellenzéki párt sem fogja veszélyeztetni a győzelmüket!
Újra megszerezhetik a 2/3-ot kevesebb létszámmal!

Mire megírtam az előző hozzászólást árnyaltabb lett a kép.

radala 2010.10.01. 14:51:01

Jó kis meccs lesz. Mondjuk nincs kinek szurkolni benne ennyiben nem lesz mégsem olyan izbi. Talán meg kéne szeretnem Mesterházyt, de hogyan tehetném, ha vele együtt Szekerest Lendvait meg Kovács Lacát is meg kéne szeretnem. :-)

Amúgy meg szerintem nem lesz semmi sehol. Az egyetlen, amire kíváncsi vagyok az LMP.

CSENDES 2010.10.01. 14:52:52

@Szimba: már nem azért, de tudomásom szerint Bajnai nem tagja az MSZP-nek(legalábbis nem volt) Most akkor belépett??

CSENDES 2010.10.01. 14:59:02

@cambridge.on: Navra mindig igazat mond, mert bizony az következik, még ha nagyon általánosnak is tűnik a kijelentés, de egyet biztosan jelent, hogy biztosan csak az következik, tehát logikusan arra lehet következtetni, hogy fogalma sincs (azaz nem tudja, hogy mi fog következni).

Szimba 2010.10.01. 15:02:30

@CSENDES:
Pardon! Nem lépett be, de ha lehetséges, akkor egy eljövendő baloldali pártba se lépjen bele!

Kalmár 2010.10.01. 15:04:47

@bierkamp: Mi van hoplita ma reggel is fordítva vetted be a gyógyszert?
Milyen fegyvered van? Mondjuk a kommentjeid gyilkosak:))))

CSENDES 2010.10.01. 15:11:30

@Szimba: Ha elolvasnád az életrajzát (pl WIKI), akkor láthatnád, hogy nem nagyon igyekezett ilyen irányba.

objekt 2010.10.01. 15:12:54

A mai bejegyzéshez ajánlott "trackback" blogon találtam a következő írást: ujbal.blog.hu/2010/05/06/kedves_ildiko

Nagyon ajánlom mindenki figyelmébe, aki netán elfelejtette, hogy miért tart itt az ország, ahol. Ilyen jó, olvasmányos, düh-levezetésre alkalmas összefoglaló írást már régen olvastam. Minden szava igaz. Lehet fideszezni, meg orbánozni, lehet hogy kell is, de előtte ez kötelező olvasmány.

bierkamp 2010.10.01. 15:13:03

@Kalmár: megyek a w.c-re kiteszem a Fideszt......

Nadiposzi (törölt) 2010.10.01. 15:13:19

@Sanz:
Ez a népszavazósdi esélytelen. Más klikkelgetni a fészbúkon, meg más megszervezni 200 000 aláírás összeszedését. Mármint házról-házra. A nethuszárkodás és a valóság konfrontációja az LMP esetén jól látható.

Nadiposzi (törölt) 2010.10.01. 15:15:54

@bierkamp:
Ó, a szépemlékű nestrot10. A mester. Én perverz módon visszakerestem a szösszeneteit, és be kell valljam, roppantul szórakoztatott.

Szimba 2010.10.01. 15:25:38

@CSENDES:

Azért az a menzabojkott már előre vetítette, hogy nem áll meg a reformokig!:-))

Szimba 2010.10.01. 15:26:42

előrevetítette (igekötő+ige).

100x leírom, Ordi!

Szimba 2010.10.01. 15:34:07

@negymadar:

Az "irány Eged" is nagyon jó!:-)))))

Szimba 2010.10.01. 15:36:41

@negymadar:

A madarak eléggé sajdikosak!:-))
De azért remekek.
Délmagyarban publikálsz?

CSENDES 2010.10.01. 15:37:31

hirszerzo.hu/profit/20101001_oszko_otp

Hát ez meg? Csányi és a volt kormánytagok???? Most akkor jó pénzügyi szakember a trükköző? Vagy mi?

CSENDES 2010.10.01. 15:39:51

@Szimba: Be, ki, le, fel, meg, el, át, rá, ide, oda, szét, össze, vissza.:-)))

Szimba 2010.10.01. 15:40:45

@CSENDES:

Aki tud eredményesen trükközni, az csakis jó pénzügyi szakember lehet:-)))

Szimba 2010.10.01. 15:42:23

@CSENDES:

Az előre- igekötő viszont lehet helyhatározószó is. Akkor viszont külön kell írni.
Beee!

Sanz 2010.10.01. 15:47:42

@Nadiposzi: Jó, én sem úgy értettem, hogy csak úgy simán meg lehet csinálni. De pl. ha egy Seres Mária kaliberű (pártok által támogatott) ember kitalál valamit, akkor sokkal jobban lehet szervezni, reklámozni, hogy írják alá.

tölgyes 2010.10.01. 15:48:08

@CSENDES: Navi a Gyurcsány lemondását megelőző MSZP-és nyilatkozatokktl incselkedett.. akkoriban járta arrafelé a hétfő, kedd, szerda emlegetése..:)

CSENDES 2010.10.01. 15:49:41

@Szimba: S persze más szakembert nem tudnak foglalkoztatni, lévén azok a kormányközeli cégekhez kerültek. Egyébként ha jól emlékszem a jogi egyetemet Summa Cum Laude végezte, úgyhogy nagyon hülye nem lehet. Ezt megfejelte adószakértői és brókeri (és kis offshore) tanulmányokkal.

na__most__akkor 2010.10.01. 15:50:21

@is:
" a nevet hogyan kellleirni, csak melyrol, meg hatulrol mellbe igyekszel gyulolkodni"

Magyar ember-e vagy, vagy mialófasz-e vagy?

Ékezet, vaze. MAGYAR ékezet.

na__most__akkor 2010.10.01. 15:57:08

Na most akkor vannak még olyanok, akik holmi igekötőket reklámoznak.

Gondoljátok, hogy az "is" féle egybites agyúak tudják mi az?

Engem nem nagyon érdekelnek a pártok. (Na jó, egyáltalán nem, de ez most mindegy.)

Ami érdekel, az MAGYARORSZÁG és a mi MAGYARSÁGUNK.

Néhány év múlva híre-hamva nem lesz, hála ezeken a blogokon megengedett mocsok írási stílusnak.

"Nyelvében él a nemzet."

Hallott erről valaki?

CSENDES 2010.10.01. 16:00:39

@tölgyes: Nem is azért írtam, hanem tényként. Szerintem Navra - akit egyébként én tisztelek és becsülök, mert szerintem a legnormálisabb az egész társaságban - tényleg nem tudja, hogy mi lesz, és ezt próbálta kicsit (lehet) nyeglén megértetni a nézőkkel és a riporterrel. Ezt támasztja alá számomra a Tökfalvi naplójában írtak (A legkisebb októberi forradalom) "Az is furcsa eleve, hogy két hónappal a költségvetés-tervezet beterjesztésének határideje előtt álláshirdetésben keresnek 41 főosztályvezetőt. (Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint nem sikerült mindenhová embert találni, noha még az idegennyelvtudás sem volt feltétel.) És ez még a szerencsésebb eset ahhoz a minisztériumhoz képest, ahol –forrásaink szerint – a szervezeti és működési szabályzat nyilvánosságra hozatalát, azaz a teljes főosztályrendszer felállítását is az önkormányzati választások utánra halasztották.

lehet más a handa-banda 2010.10.01. 16:00:48

Maszada védői egymást öldösték le hogy ne a tisztátalan római légiók tegyék ezt velük, de a szociknak nincs bátorságuk ehhez. Mosolyogva kenik egymás nyakába a szart, de ezt is csak azután hogy a választáson lemészárolták őket

CSENDES 2010.10.01. 16:05:13

@na__most__akkor: Nyilván igen, de vélhetőleg " is "nem véletlenül, vagy bunkóságból nem használ ékezetet, lehet hogy mobilról csatlakozott a bloghoz. Tudod, XXI. század, fejlett technika, stb. ne legyél rá oly mérges. Szoktak itt ennél nagyobb bűnt is elkövetni az ún. magyarság részéről.

na__most__akkor 2010.10.01. 16:15:46

@CSENDES:
Kérem, ne védje. Nem érdemli meg.

"is" száz éve így ír. Nem igaz, hogy minden alkalommal mobilról, meg külföldről, meg guest, meg más hazugságok.

Lusta disznó, aki leszarja a magyar nyelvet, meg valamennyiünket, aki olvassa.
A többi hasonlóval együtt lusta disznó.
A személyével semmi bajom. A jelenség az, amitől hányok.
Személy szerint bocsánatot kérek tőle - a következő percben, amint megjelenik magyarul.

CSENDES 2010.10.01. 16:17:13

@tölgyes: Forrás megjelölése:hirszerzo.hu/publicisztika/20100929_legkisebb_oktoberi_forradalom
Szerintem érdekes, Ön szerint pedig vélhetőleg egyáltalán nem, mert sem én, sem Tökfalvi nem érti ezt az egészet, nem megfelelően állunk hozzá, nem tudunk az Ön elmei magasságába szállni :-)

Ennek ellenére úgy gondolom, ha mindenben nincs is igaza, mégis érdekes dolgokat említ meg, s ezért én nem ítélem el Navrát, aki az "Igenis miniszter úr" Jim Hacker-e. Annyira jól jellemzi ez az angol film a mai helyzethez. Nem akarunk megoldani valamit? Hozzunk létre egy Tárcaközi Bizottságot: parlagfű, informatika, cigányügy, nemzetpolitika, stb, stb.

Balt 2010.10.01. 16:26:51

Egyetértek. Ahogy az előző posztban írtam: 2 db <5%-os MSZP mégiscsak jobb... :))

CSENDES 2010.10.01. 16:26:52

@na__most__akkor: Nem fog megjelenni, mert ez egy típus. És egy jelenség. Elmondom, hogy mivel csaknem 100 km-re dolgozom a lakóhelyemtől, ha belebonyolódok e blogba, akkor nehéz felállnom a munkaidő végeztével is. Ezt szakemberek úgy határozzák meg, hogy félelem a kizártságtól és a kirekesztéstől (persze egy ügy megvitatása tárgyában). Mégis felállok, s jó esetben másfél óra, vagy két óra múlva csatlakozom . Ekkor már a vita elvesztette a varázsát. Túlléptek az adott témán, s kívül rekesztetten olvasgatom, hogy ki, mit írt az adott témáról. Ekkor már nem is szólok hozzá, kívül vagyok rekesztve. Most éppen beteg vagyok ezért figyelni tudom az eszmecserét. A csúcsmobillal rendelkezőnek azonban ez nem okozhat gondot.

lorantka_a_gall 2010.10.01. 16:31:54

Kedves Gábor!

Most lebuktál! :)

"Vajon mi változik meg, mennyiben lesz más a politika október harmadika után?"

Lehet és lesz is más! ;)

cambridge.on 2010.10.01. 16:39:40

@tölgyes: A Gyurcsány féle megnyilvánulásra asszociál.
Ő mondta arra a kérdésre, mi lesz a szociális népszavazás után?
-Mi lenne 10.-e, az élet megy tovább.
Ezért írtam még eredeti sem volt Navra.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.10.01. 16:48:43

"Imádom" ahogy mindenki vágja - mi lesz? Arról viszont senki - SENKI nem hajlandó beszélni, hogy MI VAN! Arról pedig hallani sem akarnak, hogy mit csináljunk a PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA ÉRDEKÉBEN. Pedig - balhé lesz; nagyon mély mocsokban vagyunk - az IDŐt pedig elszalasztjuk csak... - igen érthetetlen számomra, hogy ennyire hülyék lettünk.
(pedig semmi nem kényszerít rá bennünket... sőt! Az ellenkezőjét várná a józan ész!)

becike4 2010.10.01. 16:53:00

@Izomagyu: Az országé.Meg a Pigmeus.Meg többi 367.

objekt 2010.10.01. 16:54:46

@cambridge.on: Semmi és. Már nem emlékeztem rá, te milyen vonalat viszel itt. Mostanában főleg csak a posztokat olvasom. Csak a mai hozzászólásaidat olvastam, látom fidesznyikezel. Ezért aztán nem is csodálkozom, hogy ennyi a véleményed. Az írásból, - amit mint láttad - egy MSZP-s jegyez, az is kiviláglik, hogy pont az ilyen "És"-ek miatt tart ott a baloldal ahol.

vakvarju 2010.10.01. 16:57:38

@Várúr: Kedves Várúr! Keresztény ember senkit nem gyűlöl.
@kodó tamás: Szerintem Matolcsynak már előkészítették az elvtársak a selyemzsinórt a Fidesz Központi Bizottságban. Nagyot tévednék, ha nem.
@Szimba: Így igaz. Pl.: Járai Zs., Varga M., van kitől tanulnia a jövő nemzedékének.
@CSENDES: Ha már a Veszprém megyei tanácselnök fia sem tudja, mi lesz, az már gubanc. Ez a nyolc év felkészülés eredménye? Hát ez a Fideszhez képest is megalázó teljesítmény.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.01. 17:13:29

Sunnyogás,szarakodás,mutyizás?
Vagy egyenes,nyílt tettek?
Szerintem a Jobbik korrekt párt.

vakvarju 2010.10.01. 17:15:41

A Fidesz fizetett hirdetéséhez a Keresztes Ildikónál csúnyább nőt nem találtak? Nagyon előnytelen külseje van szegénynek. Viszont Huszárik Kata nagyon csinos!

Ordnassac 2010.10.01. 17:20:29

A Fidesz (és a KDNP) számára talán épp ezért lesz nyugodt ez az időszak, mert a másik három ellenzéki párt saját magával lesz elfoglalva.

t a m á s 2010.10.01. 17:40:02

@vakvarju: Na de honnan származik ez a Keresztes. Na ná. Erdélyi. (Marosvásárhelyi)Ők most a mainstream. Az Orbán is ott volt az esküvőjén. Hozzáment egy basszusgitároshoz. Na melyik zenekarból? Na ná hogy a Pataki Eddájából.

Te meg lehetsz szép.

nyünyüge 2010.10.01. 17:49:15

Bréking:

Visszalépett Szegeden a Jobbik jelöltje a Fidesz javára

A Jobbik szegedi polgármesterjelöltje visszalépett a jelöltségtől, és arra kéri a „nemzeti érzelmű szavazókat”, hogy voksukkal B. Nagy Lászlót, a Fidesz polgármesterjelöltjét támogassák október 3-án.

hvg.hu/itthon/20101001_jobbik_szeged

tölgyes 2010.10.01. 17:53:53

@CSENDES: Az Igenis miniszter úr valóban jó sorozat.. talán az egyik legjobb... Én azzal nagyon elégedett lennék, ha a fidesz kormányzása a kifinomult, nagyhatalmi tapasztalatokkal rendelkező angol kormányzáshoz volna hasonlítható.

Én azonban találgatni nem szeretek. Nekem az volt a véleményem már júliusban is, hogy az IMF október 4 után lecseréli a delegációját és új rezidenssel újból felveszi a kapcsolatot a magyar kormánnyal... új, reális feltételekkel. Ez éppúgy feltételezés mint amit Ön vagy a hírszerző leírt...Azt pedig ne gondolja, hogy a kormányzásban ne történtek volna lényeges előrelépések. Voltak és láthatóak is..Ha másból nem látszik akkor abból igen, hogy az euro 276 Ft..:::::))).. No de félre a tréfát...A hangsúly a kormányzás napi apró munkáira fog összpontosulni.. Retorika persze lesz, de az elkerülhetetlen.

nyünyüge 2010.10.01. 17:53:53

@Szimba:
off
mi baj az ivóvízzel Magyarországon?
on

tölgyes 2010.10.01. 17:54:58

@cambridge.on: Navra ironikus.. az irónia pedig mindig tartalmaz eredetiséget.

tölgyes 2010.10.01. 17:57:11

@CSENDES: Én még az Ön fejébe se látok bele. Navracsicséba pedig végképp nem. Ön tanácstalanabbnak szeretné látni a fideszt, mint amilyen. A választás után azonban nem a fidesz lesz tanácstalan, hanem az MSZP.

CSENDES 2010.10.01. 18:07:45

@tölgyes: No most, le lepleztem, mert ilyet még soha nem írt nekem, hogy nem lát a fejembe, holott hogyan lenne elképzelhető az a kijelentése, hogy "Ön nem érti meg...", Ön nem jól látja..."stb. Nem akarok ebbe belebonyolódni de ténykérdés, hogy a fiam évfolyamtársai beépültek a kormányzatba (friss végzős diplomások, jóindulatúak, elszántak), s néhány Fideszes köcsög próbálja meg irányítani őket, akiknél 10-szer többet tudnak.. Van erre példa elég..
Hozzáteszem, hogy a fiam a Pázmányon végzett, ezért szeretném, ha komolyan venne.

CSENDES 2010.10.01. 18:10:38

@CSENDES: SZIMBA hol vagy? Lelepleztem..:-))

lüke 2010.10.01. 18:19:20

@tlac:
nem nem, hol lé nincs
csak a
hol lét
határozza meg

török gábor 2010.10.01. 18:20:07

Ajánlom mindenkinek figyelmébe az alábbi elemzést, módszertanilag vitatható, de nagyon érdekes:

republikon.blog.hu/2010/09/30/hogyan_lehet_orszagosan_osszegezni_az_onkormanyzati_valasztasi_eredmenyeket

lüke 2010.10.01. 18:22:55

@nyünyüge:
mi baj?
-nincs vezetékes viz,
-nitrátos sok helyen-
-a nagyobb városokban ólom csövek vannak
- arzénos
www.pesterlloyd.net/2010_35/35arsen/35arsen.html

cambridge.on 2010.10.01. 18:24:56

@objekt: Mindent lehet mondani rám, de ezt sértésnek szoktam venni.

bariga 2010.10.01. 18:35:01

nem csak kormányváltás, hanem maffiaváltás is történt, nem véletlen , hogy megint letartóztattáka Tasnádit, Pintér legnagyobb ellenfelét.

tölgyes 2010.10.01. 18:40:50

@nyünyüge: sajnos van néhány gond a vízzel.

bariga 2010.10.01. 18:44:09

Gyurcsány helyzetét, terveit szerintem tökéleten látja Gábor. Fecónak pénze, látens hatalma és főleg ambíciója is van hozzá, hogy mielőbb Orbánt 8 évvel ezelőtt. Gyurcsánymindent el gfog követni, hogy darabokra szedje és leköpesse Orbánt. Pontosan, lépésről lépésre fogja az ellen elkövetett rémségéket visszaadni.Az MSZP , vagy annak nagy része, és vagyona is, pedig mellé fog állni, mivel a most várható zakó után semmi veszteni valójuk nincs. A kormány pedig hazudik, mint a vízfolyás és ezt nagyon könnyű lesz ezt bebizonyítani és mantrázni.

bariga 2010.10.01. 18:46:16

index.hu/belfold/2010/okvalasztas/miskolcot_keri_szegedert_cserebe_a_jobbik_a_fidesztol/?rnd=873

összenő,ami összetertozik, a múltkor volt aki vitatta véleményemet a léánypártról.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.01. 18:47:34

@bariga: Nem beszélni madjar?
Ahogy kihámozom nem is nagy baj.

tölgyes 2010.10.01. 18:48:25

@CSENDES:
Kedves csendes! Nincsen semmilyen ellentmondás. Az Ön nem jól látja, vagy nem érti.. az konkrétan arra vonatkozik amit már leírt.. amit leírt, abban a dologban megmutatta, hogy mi van a fejében.. ahhoz már tudok viszonyulni valahogy.. de ha nem ír le valamit azt még nem tudom..

Én azt honnan tudjam hogy ki a köcsög - ahogy Ön írja..- a fideszesek, vagy akiket irányítani akarnak.. Gondolom mindkét csoportban vannak ilyenek. Ez ellen pedig semmilyen egyetem se ad garanciát.. még a Pázmánynál jobb egyetemek sem.

tölgyes 2010.10.01. 18:50:35

@bariga: A remény hal meg utoljára.. Majd meglátjuk mi hogy lesz...

tölgyes 2010.10.01. 18:52:55

@bariga: Szerintem nem fogja megkapni.

nyünyüge 2010.10.01. 18:54:40

@lüke:
Azért így általanosítva ez komoly túlzás.
Az Alföldön vannak arzénes vizek, helyenként. Ez tény.
Viszont úgy általánosságban a magyar ivóvíz (a csapból folyó víz!) igen jó minőségű.
Láttad már a párizsi ivóvizet?

Budapesten pl. az elmúlt évtizedben az alaphálózat igen nagy részét lecserélték.
Gondolom a többi nagyvárosban is, ez pl. egy EU által támogatott fejlesztés.

cambridge.on 2010.10.01. 18:56:53

@objekt: Na jó,sértettségemben megálltam a fidesznyik olvasása után.
Lehiggadva,sok embernek hasonló a véleménye a szocialisták által elkövetett dolgokkal kapcsolatban.
Erre vonatkozott az Igen.
A levél írója nem adta a nevét, pedig nem lehet egyszerű párttag.
Nem adott semmiféle ajánlást a jövőre nézve.
Erre vonatkozik az:És?
Innen ,hogyan tovább?
A kaktuszt meg kell tartani, az összes tolvajnak szüksége lehet rá.
Történelmi bűn, amit az MSZP elkövetett.
Az emberek többségének a szemében Gyurcsány az egyszemélyes megtestesítője ennek. Róla sem tesz említést, se pro,se kontra.Pedig meghatározója ennek a korszaknak a párt életében.
A levél írója behúzza fülét farkát, és névtelenségbe burkolózva
megfigyeléssel fenyeget.
Én megfigyelhetek dolgokat, én partvonalon kívül vagyok.
Neki, mint játékosnak, alakítania kell(ene) a történéseket.

Egyébként voltam már komcsi, ballibsi,szoci bértollnok,sőt egyszer Jobbikosnak is tekintettek.Most elvesztettem a szüzességem ezzel a fidesznyik megjelöléssel.
Azt hiszem több énem van.
Néha egyetértek olyanokkal,akik általam is elfogadható érveket hoznak fel a vitában.
Olyanokkal, akikkel egyéb kérdésekben homlokegyenest eltérő nézeteket vallunk.

bariga 2010.10.01. 18:58:00

@Cuppanj a végére!: jogos, bocsánat!
Aamúgy meg nomen est omen

lüke 2010.10.01. 19:03:04

@térfél:
azt se tudják mi volt, pedig ezt fel lehetne dolgozni már
akkor hogy mi lesz, azt ki tudja?

elendem 2010.10.01. 19:07:17

@kodó tamás: Te ezt tényleg üdvözlöd? Egyszemélyi uralmat szeretnél magad felett? És szerinted ki váltja le? Mindent és mindenkit bedarált, aki leválthatná.
És még ha valami hiba nélkül való szent ember volna, de nem. Hatalmaskodó, énközpontú és korrupt.

cambridge.on 2010.10.01. 19:08:39

@lüke: A lét határozza meg a tudatot. A materialisták szerint.
Hofi interpretálásában:
Megisszuk a lét,elmegy a tudat.
Hofi klasszikusok egyik gyöngyszeme.
Hol van ettől, a fingós, sárga csíkos gatyás Sándor?!

A Viktorátus 1315 napja [4.X.10 - 10.V.14] 2010.10.01. 19:13:43

"A Jobbik szegedi polgármesterjelöltje visszalépett a Fidesz javára."
Botkának vége? :(

lüke 2010.10.01. 19:15:08

@nyünyüge:
nem általánosítottam, felsoroltam a mérgezö anyagokat a vizekben
BP-n az ólomcsö hálózatban van a klórozott Duna vize
( Bécsben alpesi forrás viz van, amit Ferenc Jóska építtetett, a Schneeberg a forrás és gravitációval leejtik a városba)
mindig az a kérdés milyen bázisra épül egy nagy város vizellátása
Paris sokat javult!
www.eaudeparis.fr/page/qui-sommes-nous?page_id=13

lüke 2010.10.01. 19:16:31

@cambridge.on:
a hol lét, kiegészitettem:)

tölgyes 2010.10.01. 19:20:54

@nyünyüge:
Úgy nézem lükének van igaza!!
Sajnos az Alföldön közel 1,5 millió ember nem kap egészséges vizet.
Budapesten a víz ára 23szorosára nőtt... a privatizáció után...1 lm3 előállítása költsége a pesti oldalon 12 Ft. a budai oldalon 16-Ft, de mi 230-at fizetünk érte. A külföldi befektetők szerint a vízhálózat 4/5-e olyan rossz állapotban van, hogy ivóvíz szállítására rövid időn belül alkalmatlanná válik.

lüke 2010.10.01. 19:25:17

@elendem:
én azt, az a legjobb, nem kell gondolkodnom

lüke 2010.10.01. 19:26:31

@tölgyes:
gyermek és a hülye/lüke mond igazat, s beverik ezért a fejét:)

nyünyüge 2010.10.01. 19:34:15

@lüke: ezért igen veszélyes, amikor a szakmai hírek keverednek a politikaiakkal.
Mert az lehet, hogy a vízmű tulajdonosak haszna irreálisan magas.
De arra mérget vennék, hogy a privatizált vízművek által szolgáltatott víz minőség inkább jobb, mint rosszabb mint a többié.

lüke 2010.10.01. 19:34:58

nem tudom, hol éltek, s nem veszitek észre magatok körül
a tényeket, mindent megszépíttetik:) a múlt, a dicsöség, a becsapás, a csalás
a jelenben prepotensen veszekedtek a tényeken
a jövöröl már nem is beszélek

nyünyüge 2010.10.01. 19:39:11

@lüke:
Van halovány fogalmad róla, hogy Budapest vízvezetékhálózatának hányadrésze ólomcső ma és hány volt x évvel ezelőtt?
Gondolom nincs, ahogy nekem sincs.
De azt látom, hogy az utóbbi évtizedben minden főutvonal felújítás együtt jár a víz- és csatornavezeték cseréjével.

A klórozás túlzott mértékét meg honnan veszed?

lüke 2010.10.01. 19:40:36

@nyünyüge:
igen, mérget veszel a vizzel

tölgyes 2010.10.01. 19:40:37

@nyünyüge: Én meg azt hiszem, hogy tévedni teccik...mert nem lett jobb a víz minősége.. mert hogy az korábban se volt rossz.. ha mondjuk Berlinhez hasonlítjuk:(.. A külföldi partner már a közeljövőben a ballonos vízellátást fontolgatja..:(Bp-en, merthogy a vezetékrendszer ivóvíz szállítására nem lesz alkalmas.. de a hasznot azt sitty-sutty kivitték.:(

A bolíviai példát se feledje!!

tölgyes 2010.10.01. 19:42:36

@lüke: Gyanítottam, hogy így lehet.

tölgyes 2010.10.01. 19:43:39

@nyünyüge: Nem! De az alapvető dolgokat évek óta figyelem..hiszen a gyerekeim, unokáim életéről, jövőjéről van szó.

lüke 2010.10.01. 19:44:41

@nyünyüge:
minden orvos tanul környezet eü-t
,de holnapra pontos infom lesz: a csoporttársam a Népeü prof,
(régen az unokatesóm volt) ok

A Viktorátus 1315 napja [4.X.10 - 10.V.14] 2010.10.01. 19:54:20

Gábor!
Vasárnap este látunk majd a tévén?

Ordnassac 2010.10.01. 19:54:40

@bariga: akkor az MSZP az LMP leánypártja volt ősszel?

bigapples 2010.10.01. 19:57:48

látom teljesen felvizeztétek a mai bejegyzést :)

Igen Pesten rossz a a víz, parti szűrésű kutak és hiába cserélték ki sok helyen a vízvezetéket, ha a (múlt)századelőn épült házakban még a régi ólomcsövek vannak a falban.

Ahol lakom, ott 300 m mélyről jön a karsztvíz, ami ásványvíz minőségű lenne, ha nem kellene klórozni az előírások miatt. Nem jártam még olyan országban, ahol jobb csapvíz lenne, mit nekem Ferencjóska hegyiforrása :P

lüke 2010.10.01. 20:00:11

@bigapples:
itatni kel la juhot, hogy ne legyen az ólomtól vízfeje:)

Ordnassac 2010.10.01. 20:00:19

Amúgy nem irigylem a szegedi szavazatszámláló bizottságok tagjait, most fekete filccel áthúzhatják minden szavazólapon a Fidesz-jelölt nevét.

Az nagyon meglepne, ha Kriza visszalépne a jobbikos jelölt javára. Kicsit olyannak tűnik ez, mint az MSZP visszalépései az LMP javára tavasszal...

lüke 2010.10.01. 20:01:46

@bigapples:
szellemes építészeti egyszerüségéröl nem is beszélve

lüke 2010.10.01. 20:02:32

@Ordnassac:
a filiálé az fiú
nem leány:)

Ordnassac 2010.10.01. 20:03:28

@Ordnassac: mármint a Jobbikét... Istenem, látszik, hogy fáradt vagyok...

Ordnassac 2010.10.01. 20:04:20

@lüke: mégis úgy mondják pl., hogy Tochtergesellschaft. ;-)

lüke 2010.10.01. 20:06:02

@Ordnassac:
magyarul is:)
de hát hol vannak a nök a politikában

nyünyüge 2010.10.01. 20:07:20

@bigapples: 1910-ben épült házban lakom. Régen kicserélték a fővezetékeket. Először a villanyt, a vizet, a csatornát és a gázt egyaránt. Lakáson belül a 40 lakásból talál 1/10-ben nem volt teljes vezetékcsere (ha másért nem, állandó csőtörések miatt muszáj volt meglépni).

A vizezést ezennel ünnepélyesen befejezem, én kérek elnézést.

lüke 2010.10.01. 20:15:41

evidence based leadpipe:)

DNZ 2010.10.01. 20:22:57

Folyton ez a kérdés, hogy mi lesz.

Egyszer megmondaná végre valaki, hogy mi VAN. A FIDESZ lassan annyira a jövő pártjává válik, hogy én is csak a jövőben fogok rászavazni.

Én türelmesen várok és várok, várom, hogy a saját életemet meghatározó dolgokhoz mikor nyúlnak már hozzá. Néztem ma is a benyújtott törvényeket, hát mind szép és jó, de hogy engem nem érint, hogy a kormánymegbízott lehet-e politikus, az biztos. Lehet, hogy velem van a baj, hogy nem iszok elég pálinkát, és nem értékelem megfelelően ezeket az intézkedéseket, de sajnos egyelőre a nagy dolgokban semmilyen változást nem érzékelek.

Úgyhogy én remélem, hogy október 4-én végre kiderül, hogy mit is akar csinálni a kormány.

DNZ 2010.10.01. 20:26:23

@CSENDES: "Az is furcsa eleve, hogy két hónappal a költségvetés-tervezet beterjesztésének határideje előtt álláshirdetésben keresnek 41 főosztályvezetőt. (Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint nem sikerült mindenhová embert találni, noha még az idegennyelvtudás sem volt feltétel.)"

Az is bolond, aki ma a közigazgatást választja munkahelyéül. Amikor pusztán személyes ellenszenv miatt kirúghatnak bárkit, hát, őszintén szólva, nem csodálkozom.

cambridge.on 2010.10.01. 20:31:56

@bigapples: Pár bloggal ezelőtt írtam,hogy Kanadában a horgászoknak minden évben rendelkezésére bocsájtanak egy brosúrát,amiben minden élővízről megtalálható milyen mennyiségben tartalmaznak mérgező anyagokat.
A különféle halakból, mérettől függően mennyit ajánlanak fogyasztani.
A ragadozóhalakban is a kishalak által felszedett nehézfémek felgyülemlenek.
8 évvel ezelőtt történt, hogy egy részeges létesítmény vezető egy vízműben csak a könyvben használta a klórt fertőtlenítésre.
A valóságban nem történt meg a víz kezelése.
Szarvasmarha telepről befolyt szennylé a kutakat megfertőzte.
Az e coli baktérium tömeges megbetegedést okozott.
Páran meghaltak mire rájöttek nem élelmiszer,hanem a könyvben hibátlan ivóvíz okozza a járványt.
Inkább örülni kell, ha klórozzák a vizet.

Sanz 2010.10.01. 20:38:31

Kicsit még az "aznappal" (október 3.) foglalkozva: a FIDESZ-nek van reális esélye, hogy 50% fölött kapjon Pesten (főpolgármesterin és a közgyűlésben)? És ha nem, beáll a Jobbik vagy az LMP "konstruktív ellenzéknek" mellé? Csak mert ha nincs meg a korona a FIDESZ-nek Pesten, akkor azért árnyalódik a 3/3 vagy 4/3-os győzelem, hiszen fővárosi önkormányzati pénzekből is van bőven... amit többség hiányában egyedül nehezebben fog majd elosztani... vagy tévednék?

aszekelyek 2010.10.01. 20:50:23

@nyünyüge: ez kedves tőle. Senki nem kérte ugyan és nyilván a miskolci helyzet jobbikos rendezésének motívuma okozta. Ami nem gondolom, hogy valami szerencsés lenne. Egészen nagy marhaság, konkrétan. Ha csak belegondolok, miket tudna elkövetni egy testület , jobbik vezetéssel... Kiindulva abból, hogy kevésbé radikálisok mit műveltek a házépítés körül egyszerű , árvízben károsultak kárára..., Hogy Navracsicshoz kellett menniük segítségért....Kaptak, jelzem. Nem gondolom, hogy ilyen alkuba bele lehet rángatni A FIDESZ-t. Miskolcon szükség van persze változásra.

bioritmus 2010.10.01. 20:51:04

Orbán úgy tekint a világra a stand-up politics cuccát tolva, mintha a világ átlag iqúja 120 felett lenne, az embereit meg abból kiindulva választja ki, mintha a világ átlag ikúja 100 lenne. ha ezt pont ellenkezőleg tenné, akkor az már Gyurcsány.
Mesterházy; "ripők". Orbánnak nincs Száncsópanszája. Donkihóte nem létezett, Szervantesz meg punk volt.

aszekelyek 2010.10.01. 20:55:15

@CSENDES: Nem kell ehhez hírszerző, címoldalon van indexen. A nyakó elvtárs meg fújhatja, hogy aki nincs velünk az ellenünk van dumáját a FIDESZ-ről. Oszkó hasznára van annak, aki megfizeti. Információbirtokos. Mi az, hogy! Nagyon is! Az országnak pedig érdekei vannak. Ami nem feltétlenül az, hogy szóba se álljunk olyanokkal, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak. Nem kell hőkölni, meg sipákolni. Gondolkozni azt kell.

aszekelyek 2010.10.01. 20:59:54

@cambridge.on: A tét nem egészen ugyanaz..... Navra nem erőszakoskodik senkivel, azon kívül....Eredeti? Akkor volt NAvra eredeti, amikor megkérdezte őt a parlamentben az ELMŰ fabrikálásakor, éhes még miniszterelnök úr? Az eredeti volt. Mi az, hogy, nagyon is! No és igen. Az egészségügyben ugyanaz a xar maradt, meg a lepusztulás, pénztelenség mengelica és elqró után. Természetesen fleto nagyot bukott akkor és nem akarta érteni, arról szólt a dolog...

nyünyüge 2010.10.01. 21:02:54

www.szavazatszonda.hu/

Elég felszínesek kérdései.
És jó az életkorskálája. 45 és a halál közt egy kategória :)!

aszekelyek 2010.10.01. 21:03:36

@A Viktorátus 1315 napja [4.X.10 - 10.V.14]: Ne vedd be a mérget erre. A jobbikosok zöme Orbángyűlölő.Inkább kevésbé lesz megosztott a szavazatarány. Ez nem az, aminek látszik.

aszekelyek 2010.10.01. 21:06:22

@bariga: Önnek talán barátja? Munkaadója? Az szégyen, hogy egyáltalán szabadlábon volt egy percet is.

ssi 2010.10.01. 21:07:28

@Szimba: köszi a lírát, talált (süllyedt), az én esszém onnan született, hogy

legutóbb Szanyi mondta, hogy becsapták az embereket .... van, akit igen, de sokakat nem, mert az akármi másra szavazni, ami csak jobb lesz, mint az előző ugyanolyan definiálhatatlan, mint a Fidesz programja volt

sajnálom az LMP-t, mert ha most kezdene csak szerveződni, másként tennének sok mindent, annyira más most a politikai klíma

szertem, ha anno Gy.F. lemond, lényegében maradt volna az ellenzéki retorika (pl. előrehozott választás követelése), mert egy ilyen hangulat fenntartása volt az érdekük és jól bevált eszköz lett

nekem hiányzik, hogy a nagy elszámoltatásba nem fér bele egy kis önkritika, a mi sem vagyunk hibátlanok, mi is követtünk el hibát (pl. ...) ... a hétköznapi életben is hitelesebb úgy, igaz az én szürke átlagos választói életemben

aszekelyek 2010.10.01. 21:11:08

@bariga: Semmi nem történt. Csak szólok. A jobbik próbálkozik. Oszt jónapot. Lehet emögött éppen más is, aki ezt így akarja láttatni. Tudja, aki Kövér szerint, kreálta a jobbikot és akik mondogatják, hogy kacsintgat rájuk a FIDESZ... és további kitalációk.... Itt egy tény van. A jobbik bepróbálkozott. Választ se kaptak még úgy tudom. Sározni viszont lehet ezzel.... Szerintem ennek az az egyetlen célja.

Gali Máté · http://hetimate.blogspot.com/ 2010.10.01. 21:13:57

@Szimba: "GYF talán a párton belül lehet egy szűk csoportnak szimpatikus, de ettől a tömegek nem fogják követni."

Nyilván nem fogják szeretni a tömegek, de több MSZP-s ismerősöm is Gyurcsánnyal képzeli el a szocialisták jövőjét, mivel Mesterházyt egy gyengekezű, súlytalan politikusnak tartják, szemben a karakán Ferenccel. Egy jó barátom egészen odáig merészkedett, hogy "az elmúlt húsz év leghitelesebb politikusa" jelzőt aggatta Gyurcsányra.

tölgyes 2010.10.01. 21:22:59

@Gali Máté: Van egyfajta aszinkronitás az MSZP hívők egy része és a választók nagy többsége között. Az MSZP-ben népszerű Gyurcsány elutasított a választók között. Én régóta mondom: tessék megválasztani Gyurcsányt.. és akkor a pártot el lehet földelni.. Jobb lett volna ha már most megválasztják:) Akkor a szavazók máris adhattak volna jelzést. Én azt láttam: Gyurcsány szólt.. 1-2%-kal esett az MSZP..:) minden megszólalása után.

A nagy kérdés az, hogy kinek a nyakába sikerül varrni, hogy Gyurcsány miatt megint elvész 2000-2500 fizetéssel jár politikai megbízatás a választások után.

bariga 2010.10.01. 21:25:12

@aszekelyek: egyik sem , én csak a saját fejemmel szoktam gondolkozni. Aztán formálok egy véleményt, és nem leszek boldogtalan, ha valaki nem ért velem egyet.

aszekelyek 2010.10.01. 21:26:41

@DNZ: A nagy dolgokban, mint?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 21:31:11

@Kalmár: "De az is lehet, hogy Szily Katalin egyszerűen nem olyan kaliber, amilyennek tűnik."

Ott a pont. Hozzátenném, még csak nem is tűnik (olyan kalibernek).

Kelma 2010.10.01. 21:32:33

@Gali Máté: "az elmúlt húsz év leghitelesebb politikusa"

Ez akár még igaz is lehet, de ha így van akkor ez a legsúlyosabb kritikája az elmúlt 20 év politizálásának.

A Viktorátus 1315 napja [4.X.10 - 10.V.14] 2010.10.01. 21:34:58

@török gábor: Elolvastam. Mikor lehet felelni? :)
Holnap esetleg lehetne egy poszt a részvételi arányról is.
A 2006-os rekord szerintem nincs veszélyben...

A Viktorátus 1315 napja [4.X.10 - 10.V.14] 2010.10.01. 21:37:12

@aszekelyek: tehát vannak jobbikosok akik Botkára szavaznak majd?

kodó tamás 2010.10.01. 21:41:18

@bariga: maffiaváltás... mondták hogy több mint kormányváltás
@vakvarju: :) matolcsy megy. a minisztérium tök üres. szerintem az utodja tölti fel...

bigapples 2010.10.01. 21:41:38

@nyünyüge: én 1906-osban laktam az egyetem alatt, nem csak a vízvezeték, de még az elektromos kábelezés egy része is háború előtti volt. Nem baj a víztéma, érdekesebb, mint a mostani blog :)

@cambridge.on: Tudom én, hogy fontos a baktériumok ellen, de mégis ez az ami lerontja csapvízzé.

------------------

Gábor!

Az ogyi választások előtt lehetett szavazni a végeredményre egy excel táblázatban. Jó lenne, ha most is meg lehetne tippelni a végvárak sorsát (Szeged, Miskolc, Szombathely, Kispest, Újbuda, Angyalföld, fővárosi közgyűlés Fidesz többség/kisebbség), mert a választás egyetlen érdekes része ez lesz.

kodó tamás 2010.10.01. 21:42:43

@bariga: maffiaváltás... mondták hogy több mint kormányváltás
@vakvarju: :) matolcsy megy. a minisztérium tök üres. szerintem az utodja tölti fel...

Ordnassac 2010.10.01. 21:54:45

@bigapples: kend milyen egyetemet végzett? ;-)

jjulie 2010.10.01. 22:05:02

@Ordnassac:

csak azt írta, hogy járt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 22:08:19

OFF
Nem mozognak a csukák Balatonszemesen és Földváron.

AkarkiJ 2010.10.01. 22:19:08

gyf minek strapálja magát? de komolyan? tény, hogy most a leginkább megosztó politikus, mert elvesztette a hitelét, de legfőképp azért mert "bántani akarta a Zembereket".

És az előbbi mondatban a lényeg a "most" szón van. Pontosan tudja, ahogy anno ov is tudta, hogy lehet cifrázni a dolgot, de nagyjából nincs túl sok lehetőség arra, hogy el tudja kerülni a kormány, hogy olyan lépésekre kényszerüljön, amik rövid távon népszerűtlenné teszik. Innentől kezdve minek strapálja magát? A fidesz legnagyobb ellensége a fidesz maga, gyf pedig megvárja, amíg nem ő lesz a leginkább utált személy, hanem bőven elkezdik a fideszt is utálni, innentől meg jöhet mszp vagy saját új párt - és a jó régi hungarikum, a relativizálás... És napról napra egyre kevésbé fogják utálni őt, és egyre többen fogják utálni ov-t...

Hogy ez jó dolog-e? Na, erről viszont fogalmam sincs :)

Ordnassac 2010.10.01. 22:20:50

Újra alkotmányt módosítanak. A legfőbb ügyész megválasztásához kétharmad fog kelleni és nem lehet majd interpellálni, megalapozzák az új Jat-ot, valamint bevezetik a kormánymegbízott intézményét (a megyei kormányhivatalok vezetői lesznek ilyen beosztásban), akik lehetnek majd ogy. képviselők is.

www.parlament.hu/irom39/01247/01247.pdf

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 22:23:10

@jjulie: azt nem is terveztem be.
A szemesi kikötőt egyébként eléggé szétbaxták pecaszempontból, a nemszegény vitorlázók miatt a fele le van kerítve, a túloldalt meg Csányi Sándor épített egy hajós lakóparkot hazánk nemadózó nagypolgárainak.

Ordnassac 2010.10.01. 22:33:14

@Ordnassac: Jat. = jogalkotási törvény

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.01. 22:37:39

@jjulie: ?
(csak egy Borbálával találkoztam)

2010.10.01. 23:13:49

Mi lesz másnap? Kiépül a nariktatúra...totális terror lesz, majd kb. 10-12 év múlva Spartacus lázadás, majd leverik....stb...

Ennyi. Nincs új a nap alatt...

cambridge.on 2010.10.01. 23:18:53

LB: mégis jogsértő Tarlós óvodai szereplése
A Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteken megváltoztatta az Országos Választási Bizottság azon határozatát, amely kimondta: nem volt jogsértő, hogy Tarlós István egy óvodában jelent meg a kampányidőszakban.
Fekete fehér igen nem
FB: igen
OVB: nem
LB: igen
Ezek szerint nem kicsit részrehajló az új OVB.
Csak most a másik oldal az egyenlőbb.

2010.10.01. 23:20:21

Mindenki ezt hiszi, hogy hétfőtől ez lesz itt:

www.youtube.com/watch?v=X27RsfuCDH8&feature=related

(Katy Perry profi koncertet adott ma, éljen a zene világnapja!:)

2010.10.01. 23:24:22

@cambridge.on: és te ezen most miért csodálkozol??? Én ezt vártam tőlük...ahogy az AB is kézi vezérléssel lesz...

A bíróságok azonban fel fognak lázadni. Szakmájára, hitelére adó jogászt nem lehet bedarálni...

Ordnassac 2010.10.01. 23:30:56

@Letícia: "ahogy az AB is kézi vezérléssel lesz..."

Egy Stumpf ehhez azért kevés...

2010.10.01. 23:36:22

@Ordnassac: ő csak tarkítja az eddigi jobber AB bírókat, vele lett teljes a vezérlőtengely...mű lett belőle...Sajnálom egyébként. Ahogy tanultuk, aranykor után jön a hanyatlás...nem baj, illetve a baj nem itt kezdődik. De tenni: na, nem nagyon tudunk mit...

connor86 2010.10.02. 00:03:33

Hogy mi lesz Hétfőn ?

Parlamenti közvetítés.

Viccet félretéve, szvsz tök mindegy mi lesz az MSZP-vel ők már nem tényezők október 3.-a estéjétől. (tiszta nevetséges volt a kampányzárójuk is ) Végjáték.

Itt a Jobbikra és az LMP-re érdemes figyelnünk. Vajon 2014-re képesek lesznek e felnőni a feladathoz . Ez itt a kérdés.
(amúgy azt is mindenki tudja hogy a Fidesz 8 v 12 évet fog hatalmon tölteni tehát igazából az a kérdés ki lesz véglegesen 4-8-12 év alatt a második legfontosabb tényező.

connor86 2010.10.02. 00:05:54

Ami pedig a Vasárnapot illetii konkrétan.
A Fidesz kb 95-97 %-ban begyűjti a posztokat.
Nagy izgalomra senki ne számítson. Itt egy dologra megy ki a játék az MSZP-t végérvényesen a süllyesztőbe tenni. Én még azt is eltudom képzelni hogy egy helyet se nyernek. Az lenne a totális megfekvés.

2010.10.02. 00:10:49

@connor86: dr. Tóth József, Budapest, XIII, kerület talán meg lesz...Meg kell lennie...

Ordnassac 2010.10.02. 00:20:21

@Letícia: meglepne, ha Spaller tudna ott nyerni. Más jelölttel nagyobb esélye lett volna a Fidesznek.

Érdekes lesz megnézni, hogy a Jobbik-szavazók átmennek-e az Fideszhez Szegeden. Marad még Miskolc, Szombathely, Tatabánya és egy-két fővárosi kerület.

porfelhő 2010.10.02. 00:23:58

"Palotaforradalom" már a tavaszi választások előtt is volt az MSZP-ben, az őszi választások után csak felerősödhet. A párt már régóta megosztott. Voltak a Gyurcsányisták és mások.
GYF. most kivár, nem fog háttérbe vonulni. Esetleg a jövőben megpróbál új pártot alapitani. Bukása ellenére még mindig egyik meghatározó személyisége a pártnak.
A Jobbik-nál semmi változást nem fog hozni a választások utáni időszak, esetlen tovább erősiti táborát. Az LMP. -ről a jövőben talán kiderül milyen irányvonalat képvisel. Jobb-e vagy bal-e.
Úgy gondolom.

porfelhő 2010.10.02. 00:29:16

Mi történik másnap? Semmi különös, megtudjuk a választás eredményét. 4-e lesz. Csodákat nem kell várni.
Ja, a kormány megkezdi munkáját...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 06:54:15

Mégse leszünk Nemzet Fővárosa.
Mégse csökkentik az iparűzésit.
Néppárti vezetést kapunk nemzeti helyett.
Az ország vízfeje pedig istállószerű.
Népitarlós jöhet a talicskával.
Köszönjük Vitya.
Jöhet a világszabadalom.
index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/01/orban_vilagszabadalom_lesz_az_uj_adorendszer/

porfelhő 2010.10.02. 07:20:57

Világszabadalmi adórendszer, család barát és munkahely barát !
Jó lesz nektek Bp. !! " Ha nem lopják el a pénzt több forrás lesz az új polgárm-nek, eddig ellopták azért volt kevés. Több olyan települést lesz, melyet a gazd.növekedés nem segit ki a bajból, a fővárost igen".! mondta OV.

cambridge.on 2010.10.02. 07:31:01

Technikai kérdés.
Nem lehet "csak úgy" beesni ide,mint korábban.
Be kell jelentkezni.Ez az új trend,vagy csak nekem van ilyen szerencsém?
Lehet,hogy egy kicsit álmos vagyok még,de nem annyira hogy egy negyedórával korábban küldött hozzászólásom ne látnám meg.

Beszéljünk inkább a cigányokról
index.hu/belfold/2010/okvalasztas/kozos_nevezo/
Miskolci választási körkép.

nyünyüge 2010.10.02. 07:32:12

A fővárosi választók harmada megy csak el szavazni

A Medián szerint kimondottan alacsony szavazói részvétel várható a vasárnapi önkormányzati választásokon, valamint azt valószínűsíti, hogy Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje fölényes sikert arat, illetve szűk kormánypárti többség jön létre a budapesti közgyűlésben.

index.hu/belfold/budapest/2010/10/01/a_fovarosi_valasztok_harmada_megy_csak_el_szavazni/

porfelhő 2010.10.02. 07:33:54

Bocs . lemaradt. Mi lesz másnap?-tól. a budapestiek talicskával tologatják a jobblétet. Tök jó lesz.!! A "mezeiek" meg mondogathatják, milyen jó "ezeknek ott"!!

nyünyüge 2010.10.02. 07:34:06

:)))!

"Ha valaki a vasárnapi ebéd után szeretne ágyba bújni a feleségével, jelentősen rontja a reményteli aktus esélyeit, ha megjegyzést tesz a menüre" – jellemezte Kovács Árpád a magyar kormány viszonyát a nemzetközi pénzügyi intézményekhez.

hvg.hu/gazdasag/20101001_vasarnapi_szex_es_az_IMF

cambridge.on 2010.10.02. 07:42:41

Szanyi Tibor: a választás után át kell alakítani a pártot
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=352846

" talán a kelleténél kicsit szemérmesebbek voltunk és a szeplőinket próbáltuk takargatni "
Amit Szanyi szeplőnek lát melanoma.Azon a bőrfelületeken jelentkezik, melyek ténylegesen ki voltak téve az erős napfénynek.

"az MSZP izgalmas, "szexi" párt lesz, amelyik tetszik, mert a jövőbe visz."
Egy nőnél előnyös,ha szexi,de sokkal fontosabb hogy erkölcsös,tisztességes legyen.Maradjon is tisztességes a mézeshetek után is.
Ennek hiányában flörtölni lehet vele,de az együttélést kétszer is meggondolja az ember.

Remélem nem lopják el ezt a hozzászólást,mint az ezt megelőzőt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 07:49:16

@cambridge.on: Technikai válasz.
Akinek nem jelenik meg a kommentje, annak már-még ott van a radaron.
Mindenki más látja, hogy ott van.
Radart nem nézegettek?
(nekem nem kelett bejelentkezni)

porfelhő 2010.10.02. 07:57:27

Kovács Á. öngólnak nevezte azokat a nyilatkozatokat, melyek elbizonytalanitották a pénzpiaci elemzőket. A kormány fiskális mozgásterét, másik jó kiszólással jellemezte: "nincs lehetőségünk a münchhauseni kalandra, nem tudjuk magunkat a hajunknál fogva kimenteni a folyóból, kopaszok vagyunk."

A csontvázakra való hivatkozás nem hatotta meg az Uniót. mondta Bod P,Á.
Jó kis cikk.

Lopnak mindent, már még a "hajakat" is!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 08:01:24

UP-t olvasta valaki?
Szegény nagy gondban van, mert minden lap közölte az irányultságát és ez már kezd ciki lenni, hogy ők sunnyognak.

index.hu/velemeny/jegyzet/2010/10/01/ha_kicsi_a_tet_a_kedvem_sotet/

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 08:12:33

@nyünyüge:
Azért az IMF nem feleség, inkább egy bige, akit az előd töcskölt.
Ha jobb szereti az újfiú a zsebhokit, nem fog megsértődni.

porfelhő 2010.10.02. 08:27:53

Jaj már mindenütt a lopás! "az önkorm.rendszer olyan mint a liberális demokrácia többi kulcsintézménye, papiron elméletben nagyon fontos, okos,ügyes a valóságban velejéig korrupt, pénznyelő. A központositott lopás, még mindig költségkimélőbb, mint a decentralizált".

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 08:41:52

@porfelhő: Naja.
Liberális demokrácia elvetve, jöhet a padlássöprés központosítva.
Olyan költségkímélő.

( az ötvenes években hétvégén mentek padlást söpörni társadalmi munkában. )

cambridge.on 2010.10.02. 08:44:21

Rasszizmusra panaszkodik egy miskolci Jobbik-jelölt
A párt egyik helyi képviselőjelöltjét politikai hovatartozása miatt kívánja eltávolítani állásából a cigány tanulókat oktató Kalyi Jag szakképző iskola igazgatója.
Elszomorító, hogy 2010-ben valakit politikai nézetei miatt elküldenek a munkahelyéről.
Elszomorító,ha egy ogy-i képviselő pénzügyi ellenőrzéssel fenyeget egy intézményt ezért.
Elszomorító,ha az Index hatásvadász címben olyat állít ami nincs benne a történetben.
index.hu/belfold/2010/okvalasztas/rasszizmusra_panaszkodik_egy_miskolci_jobbik-jelolt/

aszekelyek 2010.10.02. 08:45:47

@porfelhő: Tarolt az idei költségvetés, az IMF hitel, meg az Únió cseppet sem barátságos hozzáállása. Ettől tar az a fej, amelyet nem lehet kihúzni a hajánál fogva....Bauer meg azt hazudta tegnap, hogy csak a FIDESZ mondja, nincs luk, nincs csontváz, soha nem is trükköztek... bla, bla... ATV agymosodájában, naná ...A legjobb mégis az volt, amikor a genya azt böfögte fel, hogy a FIDESZ az, aki a jövő terhére..... Nem, nem az szdsz kormányozta gyurcsányi, nem,.. áh a FIDESz,... bruhahahaha,,,.. és brühühühü..Persze ezt semmivel nem támasztotta alá. Minthogy nem is lehet.Három hónap ehhez kevés. szerintem alzheimeres ez a bauer. Nem emlékszik a naaagy igazságbeszédre. ...végighazudtunk másfél -két évet..., trükkök százai... és nagyon kellett vigyázni, elő ne kerüljenek olyan papírok... Mint a KSH-ból kiperelt például....Ködösített, hogy ha így számoljuk ennyi, ha úgy akkor annyi.... brrrrr....parasztvakító mester.

aszekelyek 2010.10.02. 08:48:46

@simonmondja.: A kiberális demokráci hagyott valamit a padláson??? a hűlt helyét, meg körülötte a port, maximum a minden mozdíthatónak.... Szabadidejük volt, tengernyi. Még túlórában is elvittek mindent. Adóslevél van a padláson, jó naaagy összegekről. azt magyarázd ki. Arra fogunk dolgozni a következő években és üres padlással.

aszekelyek 2010.10.02. 08:49:45

@nyünyüge: Méregnek elég az a víz....

kodó tamás 2010.10.02. 08:52:16

@Letícia: bocs a bíróságok 1956 utántól kézi vezérlésűek, biszku bélának köszönhetően. 8általános is elég egy bírónak itéletet felolvasni, plusz felelőtlenség garantált azóta, akkor szünt meg a birói szakmai munkát bíráló bírói testület.

53 éve nincs független, szakmai bíróság

aszekelyek 2010.10.02. 08:53:16

@bariga: Egy okot, amiért nem kellene a rendőrségnek végeznie a munkáját, tudna mondani? biztosan vannak más üzleti riválisai is Pintérnek . Azért ők nincsenek, nem voltak bent. Sőt, a legtöbb nem etikusan meggazdagodott sem.Magyarul tolvaj.

aszekelyek 2010.10.02. 08:59:07

@Gali Máté: Vannak ma is Hitlert éltető neonácik is. Mégse kell nekünk neonácinak lenni. Szerintem válogassa meg jobban a barátait. :) Leghitelesebb??? Ezen nagyon jót nevettem. Egy bit -nél nagyobb agyteljesítményűek azért már rájöttek, a kis édibédi klónja ferencnek, aki ugye tányérnyaló volt mestersége szerint mellette, azért van most odabiggyesztve, hogy hozzá képest tűnjön ferenc alkalmasabbnak. Ezt is mantrázzák.Mint ön. Mesterházy ennyire nem hülye. Emelnie kell az ázsióját a ferencnek. Jó pénzért előadja a súlytalan és alkalmatlant. Megyó is ilyen szereplője volt a történetnek. Csak előkészíti a terepet ez a kis bájgúnár ferencnek.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 09:02:22

@aszekelyek: Akkor nem központosított lopásra van szükség, amit UP és az Index javasolt,
hanem Róbert bácsi ingyenkonyhájára.
Kérjél Viktortól - és megadatik.

aszekelyek 2010.10.02. 09:05:20

@A Viktorátus 1315 napja [4.X.10 - 10.V.14]: Nem ezt írtam. NEm mennek szavazni. Világos? Szavazatarány százaléka az, amiről írtam.Ha indul egy jobbikos jelölt, az visz , nem hoz. Ha nem indul, kettejük között fog eldőlni. Hogy értse, a 2oo6-os Budapesti választáson, ezért tolták be az mdf-es katona kálmánt jelöltnek. Elvigyen egy pár százalékot TArlóstól. Nehogy demszkiígrásban más uralkodjon. HAgyó nem tudott volna rabolni, terrorizálni, meg még sokan mások sem...Ennyire nem bonyolult ez. Most fordítva alkalmazzák. Kiveszik a megosztót.egyébként vannak ismerőseim, szoci szavazók, akik jobbikos szimpatizánsok. kizárva nincs éppen tehát, amit kérdezett.Az sem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.02. 09:05:57

@kodó tamás: "ezt még TG sem merte kimondani, hogy 2014 a következő választás éve
és ez a lényeg. szerintem előrehozott lesz. nem is soká."

És ezt mire alapozod? A magyar rendszer stabil, az új K-Európai demokráciák közül az egyetlen azt hiszem, ahol még nem volt előrehozott választás. Ha az Őszöd okozta kataklizma nem volt elég, akkor mi kell hozzá?

Ráadásul az épp aktuális hatalom most tesz meg mindent a maga a bebetonozásáért, jövőre már az alkotmányt is meg akarják változtatni, szóval tényleg nem értem, mire alapozod a várakozásaidat. Én örülök, ha a négy év múlva esedékes választás rendesen meg lesz tartva...

aszekelyek 2010.10.02. 09:12:05

@Letícia: Mikor volt az aranykor? Az IMF hitelre szorult országban, amely már márciusban csődbe volt és júniusban kapott kölcsön? Az maximum az IMF bevételi oldalának volt aranykor. Magyarországnak egy nagyon rossz emlékű alak és tsai kormányzásának érája volt. Egy részeg matrózként pénzünket szóróé. Még ő is megélhette ezt aranykornak. Nem elég, hogy 2oo4-től olyan böszmeséget csinált, amilyet ország még soha, őszerinte is de tovább hagyták csinálni a böszmeséget neki azok, akik most sipákolnak , hogy merazorbán..... és jaj nem lehet adósságot , meg hiánycéra tarts!

porfelhő 2010.10.02. 09:12:21

@aszekelyek:
Megy a parasztvakitás minden szinten. Tudjuk mi lett elkurva. Az IMF-et csak a számok érdeklik, sokkal keményebb tárgyaló partnek az eu. A delegáció elsősorban a bankadón, és a "szabad pálinkafőzésen paprikázódott fel". Meg úgy összességében a 29. ponton. Az OV. meg azt mondta anno. a Kálmán O. müsorában, hogy a bankadóval költségvetési lukat tömnek be.

Méregnek igen elég lenne az ország egyes részein, a "mezőn" a viz is. Sokszor még mosásra sem alkalmas. Évtizedben mérhető, hogy nem isszuk csak a palackos vizet.

Három hónap tudjuk mire volt elég. Semmi baj. Várjuk a szebb jövőt. Egyébként "agymosoda" az egész világ.

jjulie 2010.10.02. 09:13:58

@Fedor:

fedor, az öszöd neked kataklizmát okozott?

csak nem akkor világosultál meg, megtudván, hogy a gyurcsány az egyetemes politikatörténet első tudatosan hazug figurája

mit tettél a kataklizma láttán, csak nem felvettél egy kapusnis felsőt?

aszekelyek 2010.10.02. 09:19:37

@simonmondja.: Szerencse, hogy vannak nálad okosabb emberek is ebben az országban. A központosított lopást elküldték a parlamentből. UP és az index nem kormányerő. Meg ön sem. A neolib éppen nem nagyon őrizte a köz javait. Illetve otthon. Saját számlán. Amit ért, azt vitte. Az egészségügyből, felsőoktatásból. Míg benn volt a parlamentben. A nagy elosztó rendszerekből. JA, hogy ezt nem részleteui UP és az Index? nekem is feltűnt. Meg az is, hogy nincs reggel 8 kor még fenn, hogy a jobbiknak nemet mondott a FIDESZ Miskolc ügyében. Elaludtak -e vagy másért? Nemtom...Az ingyenkonyha már rég funkcionál. Talán nézzen tévét. A róbert bácsié pedig akkor funkcionált , amikor "kitántorgott Amerikába 3 millió jó emberünk...."Egy okot mondjon, miért ne adnánk enni szűkölködőknek. Akiknek ugyanolyan emberi jogai vannak, mint a túlzabáltaknak?

porfelhő 2010.10.02. 09:20:14

@simonmondja.:
Úgy bizony ahogy irod. Minden jó lesz. Mindenben jobb ami központositva van. Egy kézben, költségkimélőbb!!!

aszekelyek 2010.10.02. 09:23:09

@porfelhő: Az ország fővárosa , rémlik? Nem, ő nem mindenható. Egy mezei miniszterelnök. Nem is képzeli, hogy az és nem ígér meg mindent, mindenkinek. Nem nagy a jólét. NAgy a córesz.Nem lesz szükség aztán majd igazságbeszédet mondani, zárt körben. A rideg valóságot hallod, olvasod tőle.

porfelhő 2010.10.02. 09:29:12

@aszekelyek:
Rémlik, az ország fővárosa. Tudjuk mi a rideg valóság!

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.02. 09:29:14

Jó látni ezt a félelmet és reszketést.Csak nem rezeg a léc?!?
:)

aszekelyek 2010.10.02. 09:31:43

@porfelhő: Még a parlamenti választás előtt sokkal mondta a FIDESZ, komoly lukak vannak, olyan betervezett bevételek, amik fiktívek. -meg ami majd még kiesik a szekrényekből...Az Eu lett volna kemény a neolibbel, gyurcsányival. Mire fel emgedték őt és a hiányát el? Miért neki adtak kölcsön? Akiről mindenki tudta, elszórja. Volna mit elmagyaráznia az eu-nak. keménykedés helyett. Nemdenem részrehajlóak? Az EBRD-s haverja gyurcsánynak ott ül, ugye a tanácsban...:) Akinek a helyére verest nem engedték ülni.

cambridge.on 2010.10.02. 10:02:48

@Cuppanj a végére!: Csak nem rémálmod volt?

www.nytimes.com/2010/10/02/health
“It’s ironic — no, it’s worse than that, it’s appalling — that, at the same time as the United States was prosecuting Nazi doctors for crimes against humanity, the U.S. government was supporting research that placed human subjects at enormous risk.”/research/02infect.html?_r=1&ref=global-home
"
Csak egy példa,hova vezethet a kettős mérce.
Másnál büntetendő, amit nekem szabad gyakorlat.

@Fedor:
Keress rá egy korábbi hozzászólásomra!
torokgaborelemez.blog.hu/2010/10/01/254_mi_lesz_masnap/fullcommentlist/1#c11173111

Gali Máté · http://hetimate.blogspot.com/ 2010.10.02. 10:06:33

@aszekelyek: Én nem mantrázom semmit. Abszolút hidegen hagy Mesterházy és (főleg) Ferenc.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.02. 10:07:11

@cambridge.on: Dehogy,csak olvasgatlak benneteket.

Kettős mércére legjobb példa Izrael és polgárai,kár ragozni.

cambridge.on 2010.10.02. 10:08:50

Működik.
Danke schön @Ordnassac!

cambridge.on 2010.10.02. 10:13:18

@Cuppanj a végére!: Itt senki sem retteg,lehet nem egy blogot olvasunk.
Csak Orbánnak van oka a rettegésre!
Legnagyobb félelme válhat valóra,ha nem söpör be minden helyet.

tölgyes 2010.10.02. 10:19:15

@simonmondja.: Amikor Önt olvasom, akkor időnként eszembe jut, hogy magának érdemes volna rendezni egy kis ötvenes éveket..:) hogy csak egy kicsit átélje...:) Ma belenéztem az 1964-es TV visszatekintőbe, ahol Horváth János Ilyet szólt. Az ország liberalizálódott..:( Nekem meg eszembe jutott, hogy Nagy Imre meggyilkolása még alig múlt el..Az ENSZ főtitkára csak azzal a feltétellel jött Magyarországra, ha a politikai foglyokat kiengedik.. A gép nem indult el amíg értesítést nem kaptak arról, hogy Bibó ismét a családja körében tartózkodik..:)

Aztán hallgatom a rádiót és mit olvasok: az izraeli tulajdonlású In-Kal állami megrendelésre adatokat gyűjt egy bírónőről, akinek a férje - mert jól tud kínaiul - útban van... Azt is olvasom hogy az NBH százmilliókat költött arra, hogy kimutassa az Őszöd ellen tiltakozó tüntetőket az ellenzék irányítja.... Még a nyugdíjas elhárítókat is behívták..:(
Az UD Zrt ügye már lelepleződött..ott is a titkosszolgálat és az MSZP-Szilvásy-Gyurcsány kavart...:(
Mindezt Gyurcsány és csapata naná, hogy demokratikusan és liberálisan csinálta, mi az hogy kedvére valóan állibsi haverjainknak...:::(( Így aztán jöhetnek a hivatásos rettegők.

CSENDES 2010.10.02. 10:28:25

@tölgyes: Isten ments, hogy megbántsam, magam is olvastam a cikket, de egy kis bibi van. Az NBH-nál nincs túlóra elszámolás, és ezt már a jelentkezéskor közlik.

jjulie 2010.10.02. 10:38:31

@tölgyes:

az hogy az orbán viktor magasabbra jutott a falusi traktorosságnál, azt a rákosinak és a kádárnak köszönheti, ő nem szokott erről beszélni, te mint tisztánlátó megtehetnéd helyette

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 10:47:58

@tölgyes:
Tölgyeském, akartam már mondani, hogy a titkosszolgálat az titkosan szolgál.

Amit az pártlapban olvas, az meg propaganda.

Szortírozgassa kétfelé.

Ilyen képességekkel, ami kegyednek van, menni fog, csak próbálgassa...

cambridge.on 2010.10.02. 10:48:52

Szocialista jelölt Clinton nyomdokain:csepel.inf/?p=11049

Több e-mail is bizonyíthatja, hogy Szenteczky János, a csepeli MSZP polgármesterjelöltje nem mondott igazat akkor, amikor rágalmazás címén rendőrségi feljelentést tett Németh Mónika ellen, és azt állította: közös munkájuk során fel sem merült, hogy szexuális ajánlatokkal bombázta volna őt – írja a Csepel.info

Elkötelezett baloldaliként követelem lépjen vissza.Ilyen vérszegény embernek nincs helye a közéletben.(Deutsch!)
Normális társadalomban.

DNZ 2010.10.02. 10:51:42

@aszekelyek: Nagy dolgok alatt az életünket meghatározó intézmények normális, ne adj isten, színvonalas működését értem. És ehhez még feltétlenül sem pénz kell.

Néhány példa. Közösségi közlekedés: állami tulajdonú MÁV. Még rémlik valami, hogy amikor nyáron kidobták - teszem hozzá jogosan - az előző vezetést, valami olyasmiről volt szó, hogy utasbaráttá kell tenni a vonatközlekedést. Arra talán már szót sem érdemes vesztegetni, hogy meglepő módon a késések az utóbbi időben nemhogy csökkentek, hanem nőttek az én vonalamon de számítottam valami olyasmire, hogy legalább a tisztaság, a tájékoztatás, a személyzet udvariassága megváltozik az elmúlt most már közel félévben. Hát egy nagy l******-t. A késések miatti igényérvényesítés bonyolultabb lett, a tisztaságról meg ne beszéljünk.

Vagy egészségügy. Hónapok óta figyelem az újságokat, egyedül Mikola nyilatkozgat, egyébként teljesen objektívan és szimpatikusan, aki nem kormányzati ember, hogy neki kellene kezdeni már valaminek az egészségügyben. Annyi történt, hogy megszűnt az Egészségbiztosítási Felügyelet, ami egyébként éppen szerintem rossz döntés volt. De a fideszes politikusok már 2009-ben apokalipszist jósoltak minden kórháznak, emlékszem valami Pesti Imre, elnézést ha nem így hívják, naponta állt ki ebben nyilatkozni. Most csak néhány kórház vezetője nyilatkozgat, hogy legalább 40 milliárdot adhatna a kormány, mert különben...

Arról már nem is beszélek, hogy a hitelek összege csak nőtt az elmúlt hónapokban. Tudom, tudom, nem a Kósa-Szíjjártó miatt, de ez lassan nem érdekel. Hol van a Nemzeti Eszközkezelő Társaság nyár végére beharangozott tervezete? Hol van a július 1-jére beígért adóigazgatási eljárási szabályok egyszerűsítése? Most ez utóbbiban január 1-je a céldátum, de tervezetet még nem láttam.

Szóval ilyen apróságok...A FIDESZ hasonlóan Medgyessyhez én úgy látom, hogy egyelőre az ötlettelenséget közjogi javaslatokkal palástolja. Jogalkotási meg részvételi törvény, meg ilyenek, meg heti alkotmánymódosítás. Amelyek egyébként színvonaltalanabbak mint az előző kormányoké.

lüke 2010.10.02. 10:55:17

MAGYAR IGAZSÁG LIV. évfolyam 38. szám, 2010. szeptember 24.orosz forrásból nyomtatható verzió hír küldése

Élet és Irodalom

„Ha nem tiszteled a másikat, megszűnsz létezni. Ezen a szerződésen nyugszik a Nyugat kétszáz éve. Az ösztökélés banalitása a komfortos eredményekben térül meg. Az orosz élet alapvető förtelme nem a durvaság, még csak nem is az, hogy darab szarként kezelik az embereket, hanem az a ki nem mondott egyetértés, hogy folytassák a méltatlan életet, törekedjenek igazolására. A mindent igazolni tudásban rejlik az orosz igazság" - olvasható Viktor Jerofejev Az orosz lélek enciklopédiája című könyvében.

Ha valaki egyszer rászánja magát, hogy megírja a magyar lélek enciklopédiáját, a magyar igazság szócikk megírásához bőséggel meríthet orosz kollégájától
Bod P. A.

lüke 2010.10.02. 10:57:19

@tölgyes:
nekem meg az, hogy
Nagy Imre
volt a begyüjtésügyi miniszter

jjulie 2010.10.02. 10:59:15

@DNZ:

ne viccelj már, még csak 4 éve annak, hogy biztossá vált, 2010 tavaszától orbán viktor a főnök, ez a majdnem 4 év nem lehetett elég arra, hogy kitalálják mit kezdenek az orbán főnökké válásával?

dehogynem

látjuk

DNZ 2010.10.02. 11:01:49

A közigazgatásban sem teljesen az lett, mint vártam. A kormánytisztviselői törvény nálam kivert egy-két biztosítékot, nem is a célja miatt, hanem annak előkészítése és embertelen megoldásai miatt. Ugyanígy a 98%-os adóba "ártatlan", idős, az egész életüket keményen ledolgozó közszolgák, bírák stb. kerültek bele.

Vicces nézni, ahogy azon vitatkoznak, hogy a helyettes államtitkárokat és közigazgatási államtitkárokat bele kell-e számolni azon személyek közé, akiknek a számát ez a kormány csökkentette. Amiben az a vicces, hogy akár beleszámoljuk, akár nem, az ő fizetésüket ugyanúgy fizetnünk kell.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 11:02:28

@lüke: Ez mekkora már...
A begyűjtésügyi miniszter mártírhalált hal a begyűjtés ellen kitört forradalom élén.
Hát ilyen is csak nálunk van.

2010.10.02. 11:06:29

@Ordnassac: ja, csak mint tudjuk Spaller egy erőszakos, kellemetlen ember, nem engedett senkit se közelébe ennek...fidesz meg hagyja, hogy kitombolja magát, addig se nekik nyüzsög, utána meg mehet a levesbe...:)

@kodó tamás: miért, te bíró vagy? Én ezt kikérem ezt magamnak, mint jogász és mint a bírósággal együtt dolgozó...

@aszekelyek: szövegértésre hívom fel a figyelmet: az Alkotmánybíróság aranykoráról beszélgettem a hozzá értő és nagyreménységűvel...De hát ugye "aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul"...

DNZ 2010.10.02. 11:11:28

Van ez a közigazgatás egyszerűsítése dolog is. Megnéztem, mert kíváncsi voltam, hogy valóban csökkentették-e 17-tel az engedélyek számát építésügyi eljárásokban, ahogy azt a 29 pont elrendelte. Hát...

Apró kis változtatásokat hajtottak végre, sőt még egy új engedélyt is sikerült beletenni a törvénybe. De a várt nagy adminisztratív tehercsökkenés nem látszik a törvényben. Tegnap benyújtották a közigazgatási eljárási törvény módosítását (sajnos engem ezek közvetlenül érintenek), és apró-cseprő változtatások lesznek, ami egyébként nem az ügyfelek, hanem a hatóságok életét teszi könnyebbé. Látszatintézkedés.

tölgyes 2010.10.02. 11:21:38

@CSENDES: Én semmilyen formában nem szolgáltam az NBH-t, tehát nem ismerem a fizetési rendet. Ha mégis külön pénzt fordítottak arra, hogy Őszöd ügyében az ellenzéki pártot figyeljék - ennek azért nyoma van - akkor ennél nem lehet sokkal mélyebbre süllyedni.

tölgyes 2010.10.02. 11:27:17

@simonmondja.: Látom megint eldugta a gondolkodóját..:) Azzal nincs is baj, ha titkosan szolgálnak. A kérdés itt az, hogy mire veszik őket igénybe. Polgári demokráciákban nem szokás a politikai ellenfelet figyelni.. ha ezt valaki mégis megteszi, annak súlyos következményei vannak, ha kiderül...:)Ha nincsenek következményei akkor máris ott a hatalommal való visszaélés... vagyis a diktatúrizmus.. amitől Ön olyan nagyon retteg.

tölgyes 2010.10.02. 11:41:20

@lüke: Kedves Lüke!
Grósz is erre hivatkozott - meg még NKVD-és iratokra is - 1989 tavaszán, amikor meg akarta gátolni az újratemetést.
Ön komolyan kérdezte, én megpróbálok komolyan válaszolni... Nagy Imre nem csak begyűjtési, de belügyminiszter is volt.. Már 1949-ben kizárták opportunista nézetei miatt..az önkritikája után lett újból miniszter... Valami megfoghatatlan dolog miatt a begyűjtés erőszakossága mégse kötődött hozzá. Talán azért mert nem volt erőszakos és durva.. bár az apparátust se fékezte meg. Aztán az 53-as történelmi beszédben több elemében megelőzte a XX. kongresszust. De ez még mind nem lenne érvé. Ő azonban 1956-ban a forradalom miniszterelnökévé vált. Ezt követően az életét adta a forradalomért., az újonnan felismert igazságért. Ennél őszintébb és mélyebb önkritika nincsen...Ezzel kicsit olyan sorsot vállalt mint a korábban a keresztényeket üldöző Szent Pál..

sárkányfő 2010.10.02. 11:47:45

hi folks,

nem tudom mi lesz október 4-től a szociknál, de nem is érdekel. ami érdekel, hogy milyen lesz a jövő évi költségvetés, kb ebből kiderül, hogy ismét 4 elvesztegetett év lesz-e, mint az elmúlt 20, vagy esetleg úgy dönt az ország hogy komolyan veszi magát.

természetesen nincsenek illúzióim.

azért is fontos a jövő évi kltsv., mivel jövőre már minden tagországnak egyeztetnie kell az eu-val a költségvetését, ezért az utolsó viszonylag szabadon alakítható költségvetés az idei lesz, persze itt is a hangsúly a viszonylagosságon van, amit jól mutat az elbukott debil-szabadságharc. hál istennek, bárcsak brüsszelből nyomnák a döntéseket már régóta, de ez még a jövő zenéje.

a kampány épp olyan volt mint a politika: gusztustalan. a "rettegők" rettegése igazolást nyert, a "független" (értsd: Orbán ölebe) ÁSZ napokkal a választások előtt tesz feljelentést a 4-es metró ügyében, a "független" ügyészség 2 nappal a választás előtt megy neki annak a 11 kerületi szocinak (aki mondjuk tuti bűnös, elég ránézni, de akkor is, ez bandaháború, a fidesz pedig maga alá gyűrte, saját céljaira használja a független intézményeket), no meg ismét kiderült, hogy aki elég magasan van a fideszes ranglétrán, az konkrétan a törvények felett áll, lásd kubatov. a "független" média már tele volt hírtévésekkel, echósokkal (tényleg, régebben volt olyan, hogy a népszavától nol-tól mennek az mtv-be?) milyen szerencse hogy nem nézem. orbán szokás szerint hazudik és dumál a világba, az adótörvények sokadik, választásokra optimalizált verzióját, értsd: hazugságát halljuk, stb., stb.

mindezzel együtt nyilvánvalóan a fidesz fog tarolni, aminek őszintén örülök, mert akkor végre szűkül a zsigeri reflexként működő elhárítás, relativizálás, mutogatás rendszere, ettől kezdve kénytelenek lesznek vállalni a felelősséget, bármennyire is gyűlöli ezt minden politikus. nézzük a valódi hasznot, a szocik remélhetőleg megkapják a kegyelemdöfést. ez tiszta haszon. a jobbik és lmp rövidtávon, 2014-ig nem érdekes, komoly beleszólásuk nincs a dolgokba. a következő 3 év ellenzéki szempontból nem érdekes, max akkor ha egyiknek lesz annyi kraftja hogy összehozzon egy népszavazást.

ha már itt tartunk, be kell látnom egy tévedésem: még tavasszal ezen a blogon többször is megjósoltam, hogy a jobbik béna, szét fog esni, tele van gyerekbetegségekkel, nem bírják majd a komoly politikát, stb. tévedtem. bírják, sőt meglepően jól bírják. sajnos. már majdnem bevettem, hogy mégsem nácik, de a táborosdi ötletük elég egyértelmű, nyilván csak azért nem mondanak (sokkal) többet, mert érzik hol az a határ amit a közvélemény és jog elvisel. egymást közt nyilván elengedik magukat.
ezzel együtt sorsuk meg van pecsétleve: Orbánnak nagy tapasztalata van abban, hogy saját kezűleg nyírjon ki minden konkurenciát nem csak a pártjában de a saját politkiai térfelén is, lásd az elmúlt 20 évet. a felvásárlás-leszalámizás már elkezdődött, lásd szeged. (mondjuk már tavasszal is úgy jósoltam, hogy ha a jobbik nem omol össze magától, akkor orbán nyírja ki, szóval a másik felét tartom továbbra is.)

tévedtem az amúgy az lmp-val és a fidesszel kapcsolatban is, utóbbi sokkal gyengébb, impotensebb mint vártam, politizálásában is, szervezeti felépítését nem is említem, az nulla. ja meg a naivitásuk és idealizmusuk néha már inkább hülyeségnek hat. korrupt szar nagy pártok kavarnak összevissza a full illegális pártpénzekkel, táskás emberek szaladgálnak oligarchák és pártszékházak között, és az lmp? az lmp nem tud kitörni abból, hogy az ő full nyílt neten követhető ügyeit csócsálják... hát akkor meg is érdemlik. xxi sz van vagy mi a szösz, nem elég becsületesnek lenni, annak is kellene látszódni, ez alap a politikában, tudni kéne már.

a fidesz épp olyan gátlástalan, pofátlan, stb. mint volt 10 éve, ez nem meglepő, ebben nem tévedtem. az sem meglepő, hogy lázas sikerpropagandával nem csinálnak nagyjából semmit, de azt még én se vártam hogy pl. a matolcsis minisztériumban hónapokkal a váltás után sem bírnak összehozni egy szaros szmsz-t, pedig lehetne kopizni is egy fájlból azt kicsit átírni,de nem, még erre se képesek, igaz nem ez a fő bajuk, hanem a dilettantizmus. ja meg nem bírnak betölteni fontos állásokat tucatjával, stb.

na röviden ennyi, ezt még le akartam írni a választások előtt, bár engem annyira ez nem hoz lázba, az országos dolgok nem helyben dőlnek el. lássuk már végre azt a rohadt költségvetést meg a világmegváltó zseniális programokat...

lüke 2010.10.02. 11:51:31

@tölgyes:
kösz , igy már nemcsak ketten tudjuk
szüleimnek tanára volt az egyetemen-anyám ezért lett üzemgazdász, s apám bár küldték az FM-böl sose söpört-egy késöbb beházasodottunk pedig a helyettese volt
igy közelröl ismerem

lüke 2010.10.02. 11:52:35

s most látom, akik a múltat se ismerik csodálkolznak, hát még a jövön, hogy fognak:)

DNZ 2010.10.02. 11:56:30

@ó jaj: én azért bízom benne, hogy érdemi dolgok is lesznek, biztosan lesznek, mert nem tehetik meg, hogy ne legyenek. Nekem az az illúzióm párolgott el, hogy a kormánypártok hasznos felkészüléssel töltötték az elmúlt éveket, és amikor kritizáltak, akkor valódi alternatívában gondolkodtak. Ez sajnos kiderült, hogy nem így volt, de én bízom benne, hogy most már lesz annyi erejük és képességük, hogy érdemben jobbító intézkedésekkel helyretesznek dolgokat. Nagy dolgokat.

lüke 2010.10.02. 11:56:34

@szájmon:
megint nagy a hiatus!
a begyüjtés 53 ?után megszünt, ez is a fokozatos enyhülés része volt
s a te összefüggésed pedig torzitása- mint mindig- a múltnak

jjulie 2010.10.02. 12:05:37

@tölgyes:

és mi van azokkal, akik a következő típustól undorodnak?

az anya egy dunántúli kis faluban születek napszámos szülök gyerekeként a ratkó korszak legelején, majd a hatvanas évek végére a tsz helyett a fővárosban vállal takarító állást, tehes lesz, egyedül gondozza a 70-ben megszült babát, az apa ismeretlen, de a vállalatnál ügyesen sirdogált, és 78-ban kapott egy tanácsi kétszobásat, 70 nm-ert, mint egyedülálló továbbra is takarítónő az állami vállalatnál, de maszekban is vállal takarítást, a fiu a közelben lévő eötvös gimibe jár, majd a közgázra, és most a fidesz apparátusban dolgozik, különösebben nem rejtegetve a világnézetét, és most piacra dobják a 95-ben kettőszázötvenezerért megvásárolt lakást 70 millióért, mert anya és fia felköltöznének a helyekbe budára, ami egy igazi fedesznyikhez jobban illik mint az ötödik ker

a nyiltan komcsizó fidesznyik mai össz vagyona az említett lakás, amelynek épületét a rákosiék államosítottak, majd a leprás kádár világban két fillérért használhattak ö és az édesanyja, és végül a leócsárolt, nem létező rendszerváltás utáni liberális kultúrájú kilencvenes évek közepén megvehettek két fillérért a ballibkormányzás idején

ez egy fidesznyik prototípus, neki van miért szidnia a rákosit, a kádárt, a rendszerváltást és a ballibet?

te ezekkel vagy egy zászló alatt?

lüke 2010.10.02. 12:11:50

na meg erröl se, amit
itthon nem, vagy félinformáltan kommentálnak
www.sueddeutsche.de/politik/stuttgart-bahnbrechender-ernstfall-1.1007425

lüke 2010.10.02. 12:13:57

zsülikém
na, ez lesz másnap:
irigység
irigység
irigység

jjulie 2010.10.02. 12:15:59

@lüke:

az irigység nem örök?

lüke 2010.10.02. 12:18:29

Bauer:
A magára adó demokratikus elkötelezettségű állampolgárnak kötelessége a Fidesz (és természetesen a Jobbik) ellen szavazni.
mandiner.hu/cikk/20101002_szazalekok_vagy_elojelek

lüke 2010.10.02. 12:20:40

@jjulie:de!
örök és egyetemleges
va aki mindenre, van ,aki "az utca másik oldalára"
van aki szerencsés: a pénzre! stb
de egy jó van benne- nekem!- ,hogy az irigynek nincs egy nyugodt pillanata sem

jjulie 2010.10.02. 12:30:58

@lüke:

te is kaptál egy csomó mindent a rákosi, kádár, rendszerváltás vonalon, amiknek nem jutottál volna a közelébe, ha ez a sorozat nem jöhet létre?

te is ezeknek köszönheted a felemelkedésedet?

az általam ismert hangos fidesznyikek nagyrészt elfelejtették hogy honnan jöttek, kik is ők valójában, pusztán erről szólt a mese......

lüke 2010.10.02. 12:40:21

régi tézis:
mindenki magából indul ki, s
ezen nehezen tud felülemelkedni
nem tudom, mit lehetett kapni, mert a munkámmal voltam elfoglalva,sógoraimnál
zsülikém

porfelhő 2010.10.02. 12:43:04

@aszekelyek:
Már sokszor irtam, tudjuk, látjuk, nem fledjük el mit kurt el a Gyurcsány. No és hol van a sok csontváz ami kikerülkt a szekrényből? Ne feledd el, hogy az elkurás mellé jött a gazdasági világválság ami végig söpört Európán. Az IMF. hitelt nem szórta el a GYF. már előtte volt az elszórás, az elkurás. Azért kapott az ország hitelt , hogy a Bajnai vezette kormányzás alatt az ország ne süllyedjen, kutba, kapaszkodjon meg a káváján, ne jusson a görögök sorsára.
Most a GYF. nem keménykedik hallgat, majd ha eljön az ideje, akkor fog keménykedni, ha esetleg még nagyobb "palotaforradalom" lesz a pártjában, és esetleg megpróbál új pártot alapitani. Miért nem érted már meg, tudjuk mit rontottak el. Majd meglátjuk, most mi lesz másnaptól!!!

2010.10.02. 12:44:30

@ó jaj: előre szólok, nem elkeseredni: nem fogod meglátni...sem a világmegváltó költségvetést, sem a zseniális programokat. Inkább a népmesékbe mélyedjél, s amikor azt olvasod, hogy szegény volt, mint a templom egere...na akkor éld bele magad a valóságba. Gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni...Mondjuk nekem a Ludas Matyi tetszik, a Döbrögi uraság már meg van, csak egy Matyinak kellene kinőnie valahol...:D

Egyébként az általad leírtakkal teljes egyetértek.

jjulie 2010.10.02. 12:47:30

@jjulie:

és még egy kis ismétlés, egyszer már megírtam róla:

a hatvanas évek második felében iskolai, vagy talán uttörő feladat volt 19-es vöröskatonák felkutatása, és mi gyerekek tudtuk a nagyszüleink és a hozzájuk járó barátok, és ismerősök beszélgetéseiből, hogy a velünk átlósan szemben lakó ember vörös katona volt, mint ahogy mindenki tudta az utcában

a nővérem irt egy dolgozatot róla, mire a tanácstól kijöttek, és a vöröskatonasága elismeréseként a tanács felújította a házát

ezek után szintén nagyszülői beszélgetésekből megtudtuk amit mindenki tudott, az az ember úgy lett vöröskatona, hogy ketten hajtottak egy lányra 19-ben, és összeverekedett emiatt a két legény, és a másik ebbe belehalt, és a mi hősünk kereket oldott a felelősségrevonás elől, és végül beállt vöröskatonának a bujdosás közben, mert ott volt némi ruha meg koszt, a katonásdit meg előtte meg már kitanulta

szóval a sok hithű fidesznyikverselőknek ajánlom, hogy kicsit árnyaltabban is nézegessék a politikus meg ideológus világot, politikusnak meg ne higgyenek egy pillanatig sem, könnyen lehet hogy sokminden más, mint az aminek látszik

2010.10.02. 12:48:16

@lüke: teljesen egyetértek...a jelenben és a múltban hordozzuk a sorsunkat, a jövőnket. És ez meg is látszik rajtunk...:(

lüke 2010.10.02. 12:49:19

zsülikém ,ezt mán az öreg Jókai is megírta a Sárga rózsában:)

Neo07 2010.10.02. 12:55:07

Egy személyes vélemény:
Sokáig az MSZP-t is nyugati típusú demokratikus pártnak tartottam. Az első meghökkenés és kellemetlen tapasztalat a sorban az volt, amikor 2003-ben vagy 2004-ban nem "engedélyeztek" egy tüntetést. Ekkor ez nagyon furcsa volt, hiszen ilyenfajta cuculizmusra emlékeztető lépéseket nem tapasztaltunk a rendszerváltás óta, (így utólag már tudva csak idézőjelbe téve: "rendszerváltás").Utána elkezdtek hatóságosdit játszani, tisztára a Kádár-korszak szellemisége jött vissza. 2006 őszén meg leesett végre a tantusz, miről is van szó valójában. Az azóta eltelt időben a "szociálkapitalisták" többszörösen is bebizonyították, hogy ők valójában az elmúlt negyven év elitjének örökösei, annak minden hatalmi vágyával és kizárólagos véleményformálási akaratukkal együtt. (Ők mindig minden véleményt tudományos alaptételként adták elő, és aki másképp mert gondolkodni, az kirekesztő, vagy populista, vagy fasiszta, náci.) Ezért tesszük most már idézőjelbe a rendszerváltás szót, és pont erre célzott Orbán a "fülkeforradalom" kifejezéssel is.
Tetszettek volna előrehozott választásokat tartani, akkor talán valamennyire tényleg demokratikusak tűnhettek volna és megúszhatták volna ezt a nagy zakót... Mondanám, hogy a szerencsénkre nem így történt, de az anyagi és demográfiai következményei túlzottan súlyosak, nem állnak arányban...

Szóval az mszp, a maga álellenzéki álpártjaival együtt (szdsz, mdf) a 40+16 év országlás után talán végleg ellenzékbe fog szorulni. De a háttérhatalmuk, még évekig nagyon erős lesz, a rendkívül kiterjedt kapcsolati hálójuk és óriási anyagi érdekeltségeik miatt még nagyon kemény és alattomos ellenfelek lesznek még így is... (Hisz ők véleményem szerint mentalitásban a Rákosi- és Kádár-korszak emberei, csak más köntösben.)

Az MSZP egyáltalán nem az ország érdekeit nézte, kizárólag csak a sajátjaikét. Ez az attitűd meg a félreértelmezett vagy téves eszmékhez való ragaszkodás, a magyar (saját) érdekek háttérbe tolása, és a hozzánemértés együttesen eredményezte az ország kvázi katasztrofális leromlását.

Mi lesz választások után? Mivel a kommunista utódpárt bebizonyította, hogy képtelen a valódi megújulásra, gondolkodásmódja semmit sem változott, nem képesek elismerni nyilvánvaló hibáikat, a választót hülyének nézi (ingyen BKV), a párt véleményem szerint nagy valószínűséggel széteshet. Mesterházy nem tűnik alkalmas és karizmatikus figurának, beszédeiben sincs az az energia és lelkesítő dinamizmus, mint pl. ellenfeléében; nagy bakikat is követett el a kampányban, ezért az a véleményem, hogy Gyurcsánnyal kell számolnunk inkább. Ám ő nagyon megosztó figura, és személye inkább taszítja a választókat, minthogy vonzza, ezért tippelnék a szétesésre, főleg, hogy a régi és befolyásos emberek közt is van szakadásig fajuló nézeteltérés. A brit Munkáspártban is megbukott a blairizmus.

Bocs a hosszú kommentért.

cambridge.on 2010.10.02. 13:54:44

@lüke: 150 év alatt semmi sem változott.
Otthon ők zárják táborokba a cigányokat,Svájcban olasz cigánynak hívják őket.
Igaz az a kínai mondás:mindenki mindenhol külföldi,kivéve egy helyen.

A másik oldalról nézve sem a német,sem az amerikai nem vállalja el azt a munkát amit a török,lengyel,vagy mexikói végez.A bérről nem is beszélve
Láttam a német televízióban egy riportot egy földtulajdonossal:miért alkalmaz lengyel munkásokat.
1' a német nem kel fel olyan korán
2' nem vállalja a nehéz fizikai munkát
3'ennyi pénzért amit fizetni tud a munkásoknak, a német nem tesz egy lépést sem .
Gondolom ez áll a svájci helyzetre is.
De vannak akik ebből politikai tőkét kovácsolnak.

lüke 2010.10.02. 14:18:05

@cambrigde:
ez a spárga sztori 1cent/db nem?
azt én is láttam:)
nagyon jó kis cikk, olasz vérmérséklettel, magával ragadó,a németek nem írnak igy
miért lenne más, több száz éve keletröl ny-ra mennek,
majd most talám megváltozik:)
mindenki kínjában Kínába fog menni!?

Átverés! 2010.10.02. 14:19:47

Neoo7@
Sok igazság van a kommentjében.Szerintem is az előrehozott választás lett volna a megoldás és akkor most nem az egypárt rendszer válna uralkodóvá.Mert akármennyire bíznak, bízunk is a Fidesz-ben nem egészséges a jövőre vonatkozóan ha nincs hathatós kontroll a parlamentben.
A Fidesz-nek sem kellene arra törekedni, hogy mindenütt az ő embere kerüljön az önkormányzatok élére, mert ezzel sok kontra szelektált jelölt is bekerül. Településünkön is ez érlelődik, még a Jobbik visszalépését is elfogadták.
Egyébként OV is mindenütt ott lépett fel személyesen ahol nem látta elég meggyőzőnek a jelöltet. Hagyni kellett volna, az értékes emberek, ugy is hasznára vállnak a településnek - párt állástól függetlenül -

Bölcsebben is lehetne ezt csinálni.

A Hir TV-ben hallottam most Kósa Lajostól, hogy az emberek hajlandók a megszorításokat is elfogadni, ha tisztában vannak annak szükségességével, és a célokkal egyetértenek.
Majd meglátjuk, háborut, békétlenséget senki sem akar.

kodó tamás 2010.10.02. 14:24:24

@Letícia: bocs igaz. nem mondom az összes bíróra általánosságban. azaz te vagy az egyetlen kivétel aki szakmai alapon a minőség csúcsán dolgozik. bocsi.
de azért köszöni a többi összes szakma, hogy mostmár mindenhová leért ennek a hatása. a felelőtlenség mostmár szinte 100% os mindenhol... köszi bírók, köszi biszku et.

Szimba 2010.10.02. 14:26:43

@lüke:

Olvastad a Sárga rózsát? nem egy ismert regénye Jókainak!:-)

Szimba 2010.10.02. 14:34:12

Közép-Európában nagyon nagy csavarok vannak egy-egy család életében. Ez egyáltalán nem különös.
Ismerős kulák család nagy hatalommal bírt egy faluban (40-60 hold földjük volt), államosítás, mindenüket elvették. A két lányuk férjhez ment egy-egy munkás emberhez (váltóőr, másik meg valami szabóféléhez?), A szülők kb. éhenhaltak az 50-es években, a két lány egy-egy gyereket szült (fiú, lány), a 70-es, 80-as évekre ezek a gyerekek bekerültek az iskoláik elvégzése után a minisztériumba, önkormányzathoz, természetesen, mint MSZMP tagok.

Anyagilag elég jól állnak, a rendszerváltás után megkapták az elvett földek, vagyon után a kártérítést. A gyerekeiket ha nem is vallásosan, de "polgárnak" nevelik. Fideszesek.

Mit lehet ilyenkor mondani?
Semmit. Ez van.

tölgyes 2010.10.02. 14:54:04

@lüke: Ez nem derült ki a begyűjtési miniszterségre utalásból.
Valóban ő tanított a gödöllői egyetemen, ahol rektor is volt... és egyébként is amolyan kedves bácsi benyomását tudta kelteni.

porfelhő 2010.10.02. 15:06:19

@Szimba:
Sok-sok ilyen "történet" van. Csak az a probléma, hogy most azoknak az embereknek ne legyen még csak "hétköznapi" véleménye sem a politikáról, akik nem kaptak soha sem abból a bizonyos "hátszélből" , saját erejükből értek el ki-ki oda ahova.
Esetleg buktak jó nagyot, aztán meg újra felálltak, egyedül. Vagy megpróbáltak felállni.
Vallásos neveltetés. Ugyan már. Mindenki legyen vallásos ha akar. Attól még nem lenne jobb, ha én koptatnám a templom padlózatát! Azt megjegyzem, mindig tiszteletben tartottam aki vallásos. De ez a hétköznapok megélésében nem meghatározó.
Ez van, és kész.

lüke 2010.10.02. 15:09:05

@szimba:
honnan tudnám különben?
szerintem nagyon jó kis mü:) Klárikáról:)

@tölgyes: anyámat a kertészetin tanította ,de akkor még Gödöllön sem volt kinn az agrár,talán 52 -ben ment ki?
mert anyám huga már oda járt ,de a növére még 48-ban a József nádorra

lüke 2010.10.02. 15:18:40

@porfelhö.
a vallásos neveltetésre nem legyintenék ennyire. mert
E, FR, I, A, D,Pl országokban- legalább 400 millió európai- vagy a kis kálvinista Svájcban
sokan tanulnak az iskolában,
ez Eu nagyobb része,mi kis provinciális szociálizmusunk ezt a kultur történeti vonatkozást is kiverte a fejekböl
- ha csak a kulturális részét nézzük ,már az is nagy hiatus-

tölgyes 2010.10.02. 15:23:00

@jjulie:
Kedves zsüli! Az Ön szövegéből az derül ki, hogy Ön egyszerűen irigy... a története nem is szól másról mint erről az irigységről.

Hogy legyen miért tovább irigykednie elmondok önnek egy másik saját történetet. 1987-ben a növekvő inflációtól félve a család összedobta meglévő megtakarított pénzét (szüleim, anyosomék és a saját pénzünkről volt szó) és vettünk egy lakást Bp. XV. kerületében 860.000 forintért a szabad piacon.. Egy összegben kifizettük a lakás vételárát. Ezt a lakást 17 év múlva eladtuk 27 millióért...Az áremelkedés mögött a lakáspiacokon lezajlott többszöri árrobbanás húzódik meg.

Mondok más példát is. 1989-ben a kutyának se kellett a termőföld. Az egyik unokatestvéremmel közösen a Dunántúlon vettük32 hektár földet 210.000 forintért.. később a nagyapám elvett földjéért kapott kárpótlási jegyért még vettünk további 40 hektár szántót. Ezért a földért a közelmúltban ígértek nekünk 56 millió forintot, de nem adtuk el..Az áremelkedés mögött az húzódik meg, hogy a szocializmusban a TSZ-ek miatt nem volt értéke a földnek..1989-ben a magyar és azt osztrák termőföld ára közötti különbség 1:120-hoz volt. Aki ekkor termőföldet vásárolt, az hosszabb távon a befektetésé

Még egy példa: feleségem nagyapja vett egy kis birtokot a Balaton melett 1930-ban. Ettől apósomék meg akartak szabadulni, de 1971-ben senki sem adott érte 30.000 forintot, így az megmaradt. A feleségemnek ezért a birtokért 62 milliót ígértek 1996-ban.

Ha most tehát Ön felteszi a kérdést, hogy a kialakult helyzetért ki a felelős, akkor az semmiképp se az a fideszes fiú, akit Ön irigységből ócsárol. Leírtam már magának néhányszor de ésszel még soha nem fogta fel: Magyarországon az elmúlt 60 évben többszöri kényszerű tulajdoncsere történt, amit a benne szereplők nem nagyon akartak. Elvették a földet, lakást, gyárat szatócsboltot..államosították.. aztán elkótyavetyélték még a szocializmusban.. mert kiderült, hogy nem éri meg az államnak fenntartani az elvett ingatlant, vagy azt nem tudja hatékonyan üzemeltetni.. erre fillérekért eladták a benne lakóknak.. aztán jött a rendszerváltás..és ismét hatalmas vagyonok cseréltek gazdát átláthatatlan módon. Ha Ön felteszi a kérdést, hogy ez miért történt így: akkor a válaszom egyszerű.. a szocializmus miatt.. vagy a fideszes, mszpés fiúnak örökké abban a házban kéne lakniuk..Az Ön által leírt módon százezrek jutottak Mon. lakáshoz...Itt nem történ olyan mutyi, amit én Gyurcsány Szalay utcai ingatlanvásárlása kapcsán szoktam emlegetni.

Szimba 2010.10.02. 15:23:20

@porfelhő:

Nekem az volt a "szerencsém", hogy apám tulajdonát államosították, így aztán munkás származásúként később egyenes utam volt a főiskolára, majd az egyetemre.:-)))
Egy röhej.
Ha 45 után nincs az államosítás, akkor most várnám a vevőket a pult mögött.

Tőlünk nem messze van egy gyógyszertár magánkézben. A gyereküket egyenesen a gyógyszerészeti főiskolára készítettték kiskorától. Szófogadó, jó gyerek, nagy nehezen elvégezte, most megkapta az egyik fióküzletet. Ha neki is lesz gyereke, az akármihez érez kedvet, nincs mese, az üzletet kell majd vinnie.

Ez sem egy tökéletes sors.
(Ismertem gyereket, aki kiszökött Amerikába a szülők vállalkozása elől, és másiket, amelyik az iradaépületben akasztotta fel magát.)

tölgyes 2010.10.02. 15:26:13

@lüke: No látja ezt én így nem kísértem figyelemmel.. én csak azt tudtam, hogy rektor lett ott ami ma Gödöllő.:)Azért se gondoltam végig mert a keszthelyi az voltaképpen a hercegi intézményből nőtt ki - ha jól tudom... tehát olyan természetes..

porfelhő 2010.10.02. 15:26:20

@lüke:
Az én szüleim mélyen vallásos emberek voltak. Nem erőltették ránk a vallást , nem is lettünk azok. Azért irtam, hogy én tiszteletben tartom, aki mélyen vallásos. Mindenek ellenére bibliám nekem is van, és szoktam is olvasni. A szocializmusunk csak megpróbálta kiverni a fejekből. Mert aki vallásosnak gondolta magát, az is volt. Az én szüleim már rég nem élnek, ahogy irtam, mindig mélyen vallásosak voltak, és jártak is templomba.

porfelhő 2010.10.02. 15:38:36

@Szimba:
Ez is egy röhej, ha annak lehet nevezni. Mint ha valami másvilágról irnál. Nagyon sok embernek van ilyen-olyan üzlete, és nem kényszeriti a gyerekét semmibe bele a mai világban. Milyen hülye felfogás az ilyen. Ha nem tetszik a gyereknek, alkalmazottat foglalkoztat. Úgy gondolom ez a felfogás szerencsére nem általánositható. Vagy én vagyok nagyon furcsa felfogásu, de az én lányaim szabadon döntöttek mindenben, a szemem azért mindig rajtuk van, de csak akkor "csapok oda" ha hagyon úgy látom, hogy szükséges. Nem is értem, hogy ilyen is van.

Szimba 2010.10.02. 15:39:59

@lüke:

A fehér rózsa című 1912-es kiadásban van meg. Eladtam az egész Jókai sorozatom, a Sárga rózsával együtt amikor az anyagi helyzetem nem volt semmilyen színben "rózsás"..

tölgyes 2010.10.02. 15:45:36

@Szimba: No látja..:) Maga szerencsés volt. Egyik ismerősömet, aki dúsgazdag családból származott kitagadták a szülei, mert amolyan lázadó szocdem volt már a háború előtt... Aztán elvitték koncentrációs táborba, de hazajött..Az egyik nagybácsi ráhagyta 48-ban a vagyonát, amit rá két napra, hogy a vagyonról megszületett a döntés államosítottak.. és mert ő volt a tulajdonos osztályidegen lett... állást nem kapott. Abból élt, hogy beszélt 3-4 nyelvet és nagyon művelt is volt.. az elvtársaknak azért ilyenekre is szükségük volt..alkalmi munkát kapott...fordíthatott szabadalmakat, leveleket..:(

Szimba 2010.10.02. 15:47:20

@porfelhő:

Nagyon sok első generációs vállalkozónak sikerült a nulláról (vagy valami tőkével, szerencsésen megszerzett volt állami tulajdonnal) elég sokra jutnia. Viszont ezekben az esetekben éjjel-nappal dolgozniuk kellett. Megbízható vezető nélkül teljesen szétzüllik egy vállalkozás, és tökéletesen csak a család valamelyik tagjában bíznak. Ez külföldön sincs másként.
Az üzletet, vállalkozást, boltot (kicsit, nagyot) örökli az utód. Ellenőrzés, állandó figyelem nélkül, és hozzáértés nélkül ez nem megy.

Másrészt korán bevonják a gyereket a munkába, és kedvet ébresztenek, egyirányba nevelik.

Csak 89 után nem minden családnak sikerült ezt humánusan vagy jól csinálnia.

Mit gondolsz, Szélesnek ki veszi át a birodalmát? Van gyereke, de nem ebbe az irányba haladt (akkoriban még nem volt rá szüksége). Most aztán ezért kapta a Magyar Hírlapot meg a tévét, de ehhez sem értenek.
Széles kénytelen a médiabirodalmával is foglalkozni. Érdekes lesz annak, aki megéri, hogy hogyan esik szét, vagy változik meg a Széles-féle birodalom az utódai kezén.

Szimba 2010.10.02. 15:57:33

@tölgyes:

Sok múlik azon, mikor születik az ember.
Mondjuk 56-ig nyomorogtunk, állandóan elájultam, olyan vitamín és vashiányos voltam. A szüleimnek nem volt addig munkája, nagyanyám vállalt 3 műszakot, hogy eltartson minket.
56 után mehetett el apám dolgozni, persze fizikai munkásként.
Később sem volt hajlandó belépni a pártba, így sohasem lett jó az anyagi helyzetünk.
Viszont tanulhattam, majd a 70-es évek közepétől már a munkahelyemen nem igazán ragaszkodtak a "PÁRT"-tagsághoz.
Addigra sok lett az exkimó! Minden munkatársat igyekezett a főnököm elhárítani, nehogy alkalmassá váljanak arra, hogy az utódjai lehessenek. Neki 1 éves egyetemi gyorstalpalója volt.

Így párttagnak sem kellett lennem.

Csak a rendszerváltás után léphettem előbbre. Sok évfolyamtársam messze lehagyott mind pozícióban, mind anyagilag.
Nem sajnálom. Nekem így volt megfelelő. És nem is vagyok rá büszke, mindenkinek mások a körülményei és a csábítások is.

Szimba 2010.10.02. 16:01:09

@tölgyes:

Viszont apám majdnem belerokkant. Anyám belebetegedett. 6 évig nem volt munkájuk. Gyakran szedtek vadgesztenyét a közeli erdőben, mert azzal fűtöttünk. Vagy vidéken cseréltek valamit kismalacra, és annak szedtük a makkot az erdőben.
Én meg nem étkeztem valami változatosan. Igaz, az egész osztályunk az iskolában gebe, vézna, sápadt volt. Kevés kivétellel.

porfelhő 2010.10.02. 16:03:58

@Szimba:
Persze, hogy a család valamelyik tagjában biznak száz százalékban. De hogy valamennyire megértsük egymást, akkor sem hajszolom bele a gyerekemet mindenáron még a halálba is.
Nem a Széles birodalmára, meg ahhoz hasonlókra gondoltam. Ott biztosan akad olyan utód, aki át fogja venni. Minden családban akad egyébként olyan, aki szivesen visz tovább egy vállalkozást, ha a szükség úgy hozza,-ha nem is éppen a gyerek, aki mondjuk utálja az egészet.- mert éppen van hozzá tehetsége, kedve, az anyagiakról nem is beszélek, ha az egy sikeresen müködő vállalkozás.
Hozzáértés nélkül semmi sem megy, és főleg akarat nélkül, bizalom nélkül, a nélkül még a legegyszerübb munka sem megy.
Nem szabad mindenkivel bizalmatlannak lenni. Azért a köz-ben meg a magán-ban sem lopnak mindenütt az alkalmazottak.

porfelhő 2010.10.02. 16:22:55

Azért kapták. Akik meg nem kapták, azok meg megküzdöttek érte. Meg küzdenek a mai napig. Mégis talpon maradnak. Ilyen is van, meg más is van. oszt jónapot!

Szimba 2010.10.02. 16:23:12

@porfelhő:

Nem a lopásról van szó, hanem arról, hogy nagyon kézben kell tartani egy céget, hogy az működjön, ne menjen csődbe.
Aztán a szülők egy része nem veszi észre, hogy amikor jót akar, akkor teszi a legrosszabbat.
Ez vagyonnal és anélkül is így működik.

Nyilván a hirtelen jött gazdagságh nélkül sem lett volna tökéletes a kapcsolat a szülők és a gyerekek között. Legfeljebb nem torkollik nagyobb tragédiába az életük. A pénz a világon a legnagyobb csábítás, a legnagyobb erő, ami kegyetlenségre, bűnre és sok minden másra rávesz sokakat.

Szimba 2010.10.02. 16:30:15

@porfelhő:

a helyesírást javítottam!!!!:-)

Persze, sokan sokféleképpen élik az életüket. Vannak nagyon kreatív, aktív, vállalkozószellemű emberek, akik a semmiből is aranyat csinálnak, és vannak, akik az ölükbe pottyant gazdagságból is nullára jutnak. És persze vannak külső körülmények is, mint egy gazdasági, pénzügyi válság, amikor aztán a jók és ügyetlenek egyaránt csődbe jutnak. Esetleg egy rendszerváltás, egy háború, amikor meg minden a feje tetejére áll.

Ezért kellene sokkal gyakorlatorientáltabban nevelni a gyerekeket, hogy már kiskorban is (arányosan) megoldhassák a problémákat.
De az egykéknek mindent a fenekük alá raknak a szülők. Ez a kényeztetés aztán sokszor üt vissza az élhetetlen, ám követelőző generációkban.

jjulie 2010.10.02. 17:10:28

@tölgyes:

nyilván kellemetlen az irományom lényege, miszerint a fidesznyikek egy jelentős rétegét a létező szocializmus vakarta ki a cseléd és a proli sorból, nettó nyertesei annak, amit most napofával szidnak, akár az én történetem fidesznyikje

a fidesz orbánja ugyan ez

ha szégyenled hogy kikkel fújsz egy követ, írj arról, hogy irigy vagyok

én örököltem családi házakat mindkét irányból, de addígra már vettem magamnak sajátot, nem voltam rászorulva sem én, sem a szüleim arra, hogy a komcsik által másoktól elvett lakásban lakjam ingyen, vagy majdnem ingyen egy percig sem

ja majd elfelejtettem, a szüleim és a nagyszüleim sem voltak sem cselédek, sem prolik mikor megérkezett a vörös hadsereg, hanem olyanok voltak akiktől volt mit elvenni

ha kényelmetlen neked, mint díszfidesznyiknek ilyesmiről olvasni, és ha kognitív izéd keletkezik tőle, amit az én irigységemre kihegyezve tudsz legkönnyebben feloldani, kiszámítható, elviselhető, normál

lüke 2010.10.02. 17:23:01

@szimba:
kár
a Sárga r. diákkönyvtárban megjelent pár éve
s ezt akartam még ajánlani tortenelmi.konyvstart.hu/mutus-liber/
jól fogsz szórakozni
@tölgyeském:
tök mindegy az irigység, az ingatlan valamennyire érték álló
@porhelfö:
ok:)
a hit meg a pol. meggyözödés magánügy
s nem Spaja alá adom a lovat, de a vallástört. az eu-i kultura része: Kálvin is, s Luther tintatartója is:)

lüke 2010.10.02. 17:27:45

@szimba : a Széles lány operaénekes,
gyesen

Átverés! 2010.10.02. 17:37:36

Kedves T.Gábor!
Láttam este a TV-ben.Egy kicsit visszafogott volt. Pedig Giró Szász úgy látom kedveli Önt.
Sok sikert kívánok a holnapi szerepléséhez!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 17:38:45

@lüke:
Hát, nagy kár, hogy nem idéztem valamelyik enciklopéciából teljes terjedelemben, vagy leglább a téma szakértőinek könyveit tömöríthettem volna, mert így nem kaphattál teljes képet a korról,
amelyben három év után elévülnek az önéletrajz lapjai....?

Na, majd legközelebb bekopizom a könyvtáramat bőrkötésben, és akkor végre megkapom tőled az ötöst.

lüke 2010.10.02. 17:42:17

@szájmon
melyik korról akarsz ötöst?
a baj csak az, hogy nem osztályzok, s azt az osztályt nem lehet átlépni:)

nyünyüge 2010.10.02. 17:42:44

Motorosok felvonulása, hosszú tömött dübörgő sorokban át a városon, rendőri felvezetéssel.

Brrrrrrrrrr.

jjulie 2010.10.02. 17:46:51

@lüke:

beszolgáltatás 56 októberig volt, a sok vidéki településen az 56 nem volt sokkal több, mint a kulák listák meg a beszolgáltatási iratok megsemmisítése

legalábbis nekem ezt mesélték akik felnőttként átélték

vagy te már akkor is a sogoroknál a munkáddal törödtél ezért nem nagyon tudod

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.02. 17:48:19

@lüke:
Hát ezért nem érdemes válaszolni a beszólásokra.
Már nem is emlékszel.
Akkor spongyát rá.

lüke 2010.10.02. 17:53:41

@jjulie:pontosan nem tudom, de a begyüjtésügy megszünt, beszolgáltatás lehet, hogy volt
vidéken nem volt balhé, ahogy most is jobban tudnak együtt élni a kisebb közösségben ,mert egymásra is vannak utalva
(apám , aki 88 éves, tudja biztos, pontosan, mint FM tisztviselö
mi meddig volt, s hogyan)
56 okt. után azzal kezdték,hogy a parasztoknak engedtek, mert a munkások még mozgolódtak

jjulie 2010.10.02. 18:01:26

@lüke:

az én apám 90 lenne ha élne, viszont átélte, elmesélte

mint ahogy személyesen, 75% hadirokkantként saját kezüleg vágott ki annyi tőke szőlőt az apja szőlöjéből amennyi ahhoz kellet, hogy ne kerüljenek föl a kulák listára (nagyjából a háromnegyedét kellett kivágnia, és a borospincét lebontania)

a szölőterület 5szörös szorzóval számoltatott a kuláklistákban

lüke 2010.10.02. 18:08:16

@zsüli
nem aranykorona érték szerint szelektáltak?
abban már a termöföld jövedéki minösítése is benne volt, ma is eszerint értékelnek

nyünyüge 2010.10.02. 18:11:17

Heller Ágnes:
Politikai bűnökért és hibákért ezen a világon fizetünk. Nemcsak azok fizetnek, akik a bűnöket és hibákat elkövetik, hanem azok is, akiknek a nevében elkövetik.

nol.hu/belfold/20101002-politikai_bunok_es_hibak

Darkyy 2010.10.02. 18:11:55

"Ha az ember végigautózik néhány főútvonalon, nagyon jól megfigyelhető, hogy teljesen azonos adottságú, azonos népességű, gazdasági szerkezetű, egymástól néhány kilométernyire lévő települések teljesen más képet mutatnak: az egyikben rendezett házakat, tiszta közterületeket, újonnan épített közösségi intézményeket látni, a másikban lepusztultságot, szemetet, romokat. Néhol tényleg csak annyi a különbség, hogy amíg az egyik településen ambiciózus, okos és szorgalmas ember a polgármester (aki egyébként sokszor rémségesen sötét képviselőtestülettel harcolva próbál előrejutni), képes működtetni a települést, kitalál esetleg egy-egy rendezvényt, pályázik, pénzt szerez, a másik helyen egy funkcionális analfabéta, buta tolvajt választanak meg rendszeresen, aki szép csöndben lopkodja a közvagyont, másra se gondja, se képessége. (Láttam én helyi önkormányzatot, amelyik teljes egyetértésben lopta el a város szinte egyetlen nevezetességének, folyóparti strandjának a homokját, és még szép magyarázatot is körítettek mellé.)"
Bővebben: index.hu/velemeny/jegyzet/2010/10/01/ha_kicsi_a_tet_a_kedvem_sotet/

jjulie 2010.10.02. 18:12:54

@lüke:

szóval a te édesapád abban az intézményben dolgozott, ahol meghozták azokat a rendeleteket amelyekből az apámnak ki kellett számolnia hány tőkét kell kivágni?

a nagyapám egyébként nem hitte el, hogy ezt kell tenni, és nem volt rá hajlandó, ezért kellett a rokkant apámnak megtennie

az apámnak könnyebb volt még igy is meglendítenie a csákányt, mint a nagyapámnak aki telepítette azt a szőlőt

aztán mit tesz isten, a tsz tagosításra került, saját kezüleg ültetett szőlőjét is sajátkezűleg vágta ki, sajnos erre már én is melékszem, 9 éves voltam

jjulie 2010.10.02. 18:21:28

@lüke:

pl.

"A párt Központi Vezetőségének 1949 márciusi ülésein kimondották, hogy az állam vaskézzel sújtson le a kulákokra, elhatározták, hogy ezt a réteget a magyar társadalomból „ki kell iktatni”.[4] Nagy Imrét, aki a mezőgazdaság szocialista átszervezésének a tempóját túl gyorsnak, a kulákság likvidálását pedig még korainak tartotta, e felfogása miatt az év szeptemberében kizárták a Politikai Bizottságból.

A „kiiktatás” az ún. „kuláklista” felállításával kezdődött. Még saját határozatukat is túlszárnyalták a kommunisták, mert nemcsak azt tették rá a kuláklistára, akinek 25 holdja vagy annál többje volt, hanem jóformán mindenkit, aki jól gazdálkodott és szorgalma, ügyessége alapján vitte valamire.[5"

betiltva.com/files/csonka_forradalom_oknyomozo_tortenete8.php

a többi stimmel

jjulie 2010.10.02. 18:37:59

@lüke:

amúgy a begyűjtést hogy választod el a beszolgáltatástól?

lüke 2010.10.02. 18:47:35

@darkyy
legföképp azt látni, hogy az agglomeráción kivül nincs élet
a falvakban,mert nincs megélhetés
@jjulie
a begyüjtés egy hasraütös végrehajtás volt
pl éjjel stb
a másik félhivatalos hadikommunizmus

jjulie 2010.10.02. 18:50:31

@lüke:

"pontosan nem tudom, de a begyüjtésügy megszünt, beszolgáltatás lehet, hogy volt"

"Az 1950 végén létrejött élelmezési minisztérium legfontosabb feladatát az állami begyűjtés irányítása jelentette. A begyűjtés szó gyűjtőfogalom: az államilag beszedett, majd a központból különféle célokra (fogyasztás, export, tartalék) újraelosztott élelmiszerkészlet biztosítását jelentette, különböző formákban. Ezek közül legfontosabbak a természetben fizetendő földadó, a kötelező terménybeszolgáltatás, a termelési szerződés szerinti, illetve „szabad" (rögzített állami felvásárlási áron történő) központi felvásárlás, valamint néhány más, csekélyebb jelentőségű tétel (cséplési díj, őrlési díj stb.). Ezek közül is a legfontosabb a kötelező beszolgáltatás."

lehet, hogy nem beszélgettél eleget az édesapáddal, vagy csak nem figyeltél, arra nem gondolok, hogy direkt írsz tévedéseket

jjulie 2010.10.02. 18:55:18

@lüke:

az aranykoronás okoskodással felhagytál a kuláklistákkal kapcsolatban?

most már csak a padlássöprés, beszolgáltatás, begyüjtés fogalmakkal és évszámokkal van baj?

lüke 2010.10.02. 19:09:31

@zsüli
lehet, nem studiroztam ezeket még hallomásból se
s 1950-ben még nem voltam evilági, a rokonok közt se volt olyan, akinek földje lett volna
a tsz-t meg onnan ismertem, hogy apámat 1 évre odaküldték,mert ez volt a család
szétszedésének a próbája-vagy az orosz aspirantura-
azt tudtam, hogy a begyüjtés megszünt, s élelmezés lett,de ugy emlékeztem 53-ban, de
akkor a Sztálin halt meg,ezzel kezdödött az enyhülés

jjulie 2010.10.02. 19:20:27

@lüke:

akkor nem csak a történelemhamisítás kifejezést használod össze-vissza?

földnélküliektől származol?

jjulie 2010.10.02. 19:24:22

@lüke:

lehet, hogy a létező szocializmus nettó nyerte típusú fidesznyik témában is csak a dallamát ismered a történetnek, ezért került elő ezzel kapcsolatban ma délelőtt az irigység kifejezés?

tbb 2010.10.02. 19:46:50

@DNZ:

Figyu! Aki nem a fideszre szavazott, az ne pattogjon.

porfelhő 2010.10.02. 19:51:36

@Szimba:
Én meg még a javitásodra is válaszoltam, nem baj!
Örülök, hogy a kommentek alapján, valahol mégis csak találkozott az álláspontunk a gyerekneveléssel kapcsolatban.
Én azon szerencsések között vagyok, akiknek nem voltak "problémás" gyerekei. Iszonyatos energiámat emésztett fel nekem is, de megérte, megéri.
Még annyi, a pénzzel, a vagyonnal, sok mindent jól lehet csinálni, de egy életre el is lehet rontani.

jjulie 2010.10.02. 20:01:03

@tbb:

figyu, megleptél

te most pattogsz?

porfelhő 2010.10.02. 20:01:07

Török Gábor!
Most láttam, hogy tizezer fölött van a facebookon a kedvelők száma. Pedig a Szimba a burdából nem hozott senkit!!
Gratulálok!

tbb 2010.10.02. 20:15:03

@DNZ:

Na és mi van rajta?

jjulie 2010.10.02. 20:21:39

@tbb:

sokszor fogok hmmm

tényleg, van amit sokszor fogok, időnként másal is megfogatom

jjulie 2010.10.02. 20:22:53

@jjulie:

még mindig nincs helyesgépeléstellenőrzőm, fenébe is

tbb 2010.10.02. 20:29:15

@Átverés!:

"Bölcsebben is lehetne ezt csinálni."

Nekem is ez a véleményem. De a fidesz gyors sikert akar, ami csak így megy. De mit ér, ha nem lesz tartós?

tbb 2010.10.02. 20:33:22

@jjulie:

Már meséltél erről. Hogy egy fél orgazmus lenne Leninnel.

cambridge.on 2010.10.02. 20:40:34

@tbb: Ezt nem értem!
Orbán csak a fideszesek kormányfője?
Eddig azt hittem Magyarországé.
Miért nem költöztök egy oldalra az országban és kikiáltanátok az Orbán királyságot!
Úgy sajnállak,együtt kell élned a nem fidesznyikekkel!

tbb 2010.10.02. 20:43:36

@porfelhő:

" De ez a hétköznapok megélésében nem meghatározó."

Nem bizony. Ezért aztán ne csodálkozz, ha fényes nappal kirabolnak. Hogy is írtad? Ez van, és kész.

tbb 2010.10.02. 20:57:14

@cambridge.on:

Én benne lennék. Ha megépítenéd szögesdrótot a határon. Ahogy szoktátok.

porfelhő 2010.10.02. 20:58:24

@tbb:
Mit is írtam? A vallásról irtam? Igen visszakerestem. Most nem igazán értem mit kérdezel. Nem csodálkozom semmin. "Tisztelem a vallást, de nem vagyok az". Hol van az megirva, hogy én vallásos legyek? Vagy talán kötelező?
Ha jó kapizsgálom amit kérdezel, meg ha olvastad a többi kommentemet: Az én szüleim mélyen vallásosak voltak. A hétköznapokban annyit jelentett, hogy hülyére dolgozták magukat, és a legdurvább betegségben haltak meg. Akkor miről beszélsz nekem. Azt is irtam, hogy nem itélem el, bibliám is van, az alapokhoz - már mint a valláshoz - sik hülye nem vagyok.

jjulie 2010.10.02. 21:06:06

@porfelhő:

ne törödj vele, csak úgy össze-vissza firkál ma

pár napja még egy sima jobber volt, de most fideszország elöestéjén elszaladt vele a lova

valami lehet a levegőben, a lüke is lüke volt ma

tbb 2010.10.02. 21:10:03

@Szimba:

"A pénz a világon a legnagyobb csábítás, a legnagyobb erő, ami kegyetlenségre, bűnre és sok minden másra rávesz sokakat."

Van ennél súlyosabb is. Ha veszély fenyegeti a kibulizott pénzforrásokat.

porfelhő 2010.10.02. 21:10:55

@tbb:
Még hogy megtoldjam. a közelmultban lopták el az esernyőmet mig elpakoltam bevásárláskor, és egy pillanatra letettem.
Másik. nyitva felejtettem a kaput, egy pillanat alatt ott volt egy nő a teraszon, a kutyám mentett meg, hogy nem jött be. nem tudta megmondani miért jött volna! lehet hogy éppen vallásosnak vallotta magát, mert tudod ilyen is van.!! nem mindenki tisztességes aki vall-nak mondja magát. !!! ilyenek a hétköznapok.!!! és kész. oszt jónapot!!

jjulie 2010.10.02. 21:15:21

@tbb:

mi az hogy pénz tibitebitangó?

ubul2000 2010.10.02. 21:17:09

Szerencsére a szoclibek ma higgadtak :))) (Lassan kijózanodnak)

tbb 2010.10.02. 21:18:35

@porfelhő:

Miért kerested vissza, hogy mit írtál? Hiszen előzékenyen beidéztem az egy szem mondatot, amire reagálni akartam. Hogy szerintem is úgy van, ahogy mondod. Hogy manapság a vallás "a hétköznapok megélésében nem meghatározó." Ennek persze minden konzekvenciájával együtt.

jjulie 2010.10.02. 21:18:48

@ubul2000:

jaj ubul, hogy megy a bolt?

jjulie 2010.10.02. 21:23:47

@tbb:

nemá tibi, vallás..

aproportosz, mennyi a pénz forráspontja?

porfelhő 2010.10.02. 21:24:38

@tbb:
Értem. "minden konzekvenciájával együtt". pont. vita lezárva.

porfelhő 2010.10.02. 21:26:45

@tbb:
Legalább irtam neked eleget, úgyis rossz napom van!! és kész

jjulie 2010.10.02. 21:27:43

@ubul2000:

igen, így szarvasbőgéskor

tbb 2010.10.02. 21:28:30

@jjulie: tibitebitangó?

Jól van na. Küldj egy fotót magadról. Aztán meglátjuk.

ubul2000 2010.10.02. 21:30:44

@jjulie: néhány trófeával gazdagabban

jjulie 2010.10.02. 21:32:10

@tbb:

ilyen erőset ittál tibi

előre ittál fideszország születésére?

tbb 2010.10.02. 21:32:48

@jjulie:

2006. Addig csak elfolyt, de onnantól átment légneművé.

jjulie 2010.10.02. 21:35:16

@tbb:

mi a pénz?

tudsz erről valamit?

porfelhő 2010.10.02. 21:35:42

Az ital csak fogy! Mi lesz "másnap"?! mindenki irja a tutit!!

tbb 2010.10.02. 21:39:00

@jjulie:

Ja. Erőset. Egy julcsi-kambridzs koktélt. Nem rossz, csak hányni kell tőle.

jjulie 2010.10.02. 21:40:01

@ubul2000:

valamit csak kifőztél

vagy nem megy a bolt?

ubul2000 2010.10.02. 21:40:42

@jjulie: mire gondolsz pontosam?

jjulie 2010.10.02. 21:43:30

@tbb:

nana, mi a pénz?

nem árulod el mi fideszmagyarul a pénz?

amúgy olvastad a cselédsorbol a rákosi-kádár tandemmel kikapaszkodott fidesznyik történetét, te is ilyesmi gyökerű vagy?

tbb 2010.10.02. 21:45:07

@jjulie:

Tudok. Ezentúl a szociknak is dolgozni kell érte.

jjulie 2010.10.02. 21:45:24

@ubul2000:

bebuktad a boltot vagy nem buktad be a boltot?

csupa ilyen bebukott jobbikossal áldott meg eddíg az ég, mondd már hogy a tiéd gurul

tbb 2010.10.02. 21:47:08

@jjulie:

Olvastam. Nagy ökörség.

jjulie 2010.10.02. 21:50:20

@tbb:

tibi a te szüleid, nagyszüleid is a kádár alatt laktak jól először?

de mesélj már: mi a pénz?

ubul2000 2010.10.02. 21:51:00

@jjulie: nem szoktam bebukni semmit, de ha konkretizálnád mire gondolsz, előrébb juthatnánk

jjulie 2010.10.02. 21:52:34

@tbb:

mi az, hogy dolgozni tibi?

jjulie 2010.10.02. 21:54:21

@ubul2000:

hogy megy a bolt?

itt tartottunk 10 perce is

ubul2000 2010.10.02. 21:55:52

@jjulie: milyen boltra gondolsz?

jjulie 2010.10.02. 22:00:05

@ubul2000:

nem a tavaszi ubul vagy aki kereskedik?

tbb 2010.10.02. 22:01:46

@jjulie:

Kivágta szölőt? Hogy megússza a kuláksorsot? És ezek után a szabotőrit hogy úszta meg? Jobb, ha nem mondod el.

ubul2000 2010.10.02. 22:05:48

@jjulie: de az vagyok, de nincsenek boltjaim. Mindössze egy strandbüfében dolgoztam nyáron, de már október van. A szezon, az időjárás - de gondolom ezt te is tapasztaltad - szar volt. Hogy ki beszél itt globális felmelegedésről? Juniusban még időnként fűteni kellett..

tbb 2010.10.02. 22:06:32

@jjulie:

Neked például, hogy tibitebitangozól. Ősi mesterség.

jjulie 2010.10.02. 22:08:03

@tbb:

tibi, mit tudnál kezdeni egy élő nyúllal, meg egy késsel ha társulna hozzátok az éhség?

meg tudnád ölni, nyúzni, sütni, enni?

vagy ennyire talpraesett?

mondjuk internet nélkül

porfelhő 2010.10.02. 22:09:57

@jjulie:
Nekem is van valami problémám, biztosan, most láttam meg hogy irtál. Nem is érdekel tulzottan. Fidesznyikek. Éppen arra gondoltam, hogy jöhetnél segiteni, kivédeni a támadást.

porfelhő 2010.10.02. 22:15:26

@jjulie:
Az jó lesz. Köszönöm. Azt irtam a héten, hogy légyszives menj el szavazni. El fogsz menni?

6.Lenin 2010.10.02. 22:15:49

2010. okt. 4. 12:00

-Jó napot kívánok. Mivel szolgálhatunk?
-Jó napom van az ziher! Ebédelni szeretnék.
-Levest hozhatok?
-Most?! Minden komcsi, meg libsi, mától ment a levesbe, Isten ments, levest 1 darabig.
-1 igazi cigánypecsenyét ?
-Minek néz? Nem vagyok én kérem rasszista!
-????
-Kolbászt! Mától minden abból lesz!
-Mennyit tetszik parancsolni?
-Hát, hozzon vagy 2 m-t, olyan orbánost!
-Igenis, ahogy parancsolja az úr!

jjulie 2010.10.02. 22:19:24

@porfelhő:

nem, ahhoz a kétharmadhoz tartozom amelyik nem megy el szavazni budapesten

semmi értelme, lehet a tarlós nem oszt nem szoroz

ubul2000 2010.10.02. 22:19:48

@6.Lenin: mi a különbség a (1) cigányútra ment és a mai divatos kifejezés szerint (2) romaútra ment között?

Hát az egyik - félre nyelt, a másik - lopni indult

tbb 2010.10.02. 22:21:13

@nyünyüge:

Így van, mindenért fizetni kell. Momentán a gyurcsány banda bűneiért fizetünk. Így talán megértőbben viseled el.

cambridge.on 2010.10.02. 22:21:32

Demokratikus Keresztény Királyság Párt
Valaki tudna nekem segíteni, mit képviselnek ennek a pártnak a tagjai?

porfelhő 2010.10.02. 22:22:14

@jjulie:
Lehet, hogy igazad van. Végül az is eszembe jutott, hogy nem mégy el, mert Téged sokkal nagyobb sérelem ért, mint azt gondoltam. Nem csodálkozom, hogy nem, csak kiváncsi voltam.

jjulie 2010.10.02. 22:24:07

@porfelhő:

milyen sérelemre gondolsz?

porfelhő 2010.10.02. 22:28:03

@jjulie:
Ide irtad korábban.... nem irom le. Vag nem?

6.Lenin 2010.10.02. 22:28:07

@ubul2000:

-Jó napot! Mivel szolgálhatunk?
-1 nagy adag cigánypecsenyét kérnék.
-Rendben, de akkor nem lesz zene.

porfelhő 2010.10.02. 22:29:23

@porfelhő:
No már irni sem tudok. De ha nem jut eszedbe, majd egyszer megsúgom.

jjulie 2010.10.02. 22:35:00

@porfelhő:

ja, hát nem nagyon kedvelem a politikusokat, nem kedvelem ha hülyének néznek, ők pedig a hülyéket szeretik, így én nem vagyok fontos nekik, hát ők sem nekem

cambridge.on 2010.10.02. 22:37:21

@tbb: Egy julcsi-kambridzs koktél.
Minek fogyasztod,ha előre tudod nem vagy elég ember hozzá?
Csak idd tovább Orbán és Szijjártó szavait,olyan gyenge és mámorító.
Csak ébredés után okoz fejfájást.

porfelhő 2010.10.02. 22:38:07

@jjulie:
Igen, pontosan erre gondoltam.

tbb 2010.10.02. 22:53:32

@cambridge.on:

Ez olyan újmagyaros, hogy lenyomják az ember torkán, majd megkérdik, hogy miért fogyasztja ha hányni kell tőle.

jjulie 2010.10.02. 22:58:25

@tbb:

mi van az élőnyúl, kés, éhség, talpraesttség ügyben tibi

vagy csak egy sima szájkarate jobber vagy aki a rákosinak meg a kádárnak köszönheti a jósorsát, akinek amúgy meg nem ér földig a lába?

tbb 2010.10.02. 23:00:33

@jjulie:

Nyúzná a fene. Hanem ahogy te szoktad. Eladnám a nyulat, a késsel nyomatékosítva az alkut.

jjulie 2010.10.02. 23:07:48

@tbb:

még pár válasszal adós vagy, miféle jobber vagy, a rákosi emelte ki a felmenőidet a cselédsorból?

cambridge.on 2010.10.02. 23:09:10

@tbb: Senki nem erőltet rád semmit.
Emlékezz,a múltkor is önszántadból olvastad a Népszavát háromszor,a kedvemért!
De, legalább jól szórakoztam.

tbb 2010.10.02. 23:15:16

@jjulie:

Julcsikám, már nem olyan időket élünk, hogy a jobberek lába himbálódzon a föld fölött. Gyurcsi is csak gumilövedékezni mert.

tbb 2010.10.02. 23:20:21

@cambridge.on:

Így volt. Bár nem a te kedvedért, hanem az igazság kedvéért. A jobberek már csak ilyenek.

jjulie 2010.10.02. 23:26:10

@tbb:

szóval igen

nagy tétben mertem volna fogadni rá

jjulie 2010.10.02. 23:29:09

@tbb:

az igazság kedvéért tibi, mit kaptak a felmenőid a kádártól, lophattak kedvükre a munkahelyükön?

vagy ennél is többet?

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.02. 23:33:32

Hajrá Jobbik,az egyetlen korrekt és szókimondó párt!

tbb 2010.10.02. 23:34:22

@jjulie:

Hogy az adósod lennék? Összetévesztesz porfelhővel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.02. 23:35:01

OFF
Ma este a süllők nem mozogtak, a Dunán.
Harcsa sincs továbbra se, se bajszos, se veronka.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.02. 23:39:44

Kedves kommunista faszcimbák,vár benneteket a börtön.
Kellemes végbélficergést!

jjulie 2010.10.02. 23:45:05

@tbb:

szóval, mit kaptál a létező szocializmustól tibi?

vagy nem mesélték el a szülők, nagyszülők, szégyelték?

ugyanmá, köztünk marad

tbb 2010.10.02. 23:45:58

@jjulie:

Szóval nem mertél, csak mertél volna. A javadra írom. A szájkarate ballerek nem veszélyesek csak röhejesek.

jjulie 2010.10.02. 23:49:45

@tbb:

látsz itt ballert?

jjulie 2010.10.02. 23:52:11

@tbb:

persze, már elfelejtettem, hogy a szijjártó azt tanította, hogy aki nem szereti a gazdáját az a baller

tőle tanultad? madarat tolláról, jobbert tanáráról

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.02. 23:54:05

Teljes vagyonelkobzás,a rokonoktól is.Valamint életfogytig tartó fegyházbüntetés a tolvaj és hazaáruló politikusoknak.
Hajrá Jobbik!!

tbb 2010.10.02. 23:56:22

@jjulie:

Próbáltam nem dicsekedni vele, hogy mit kaptam a létező szocializmustól, de látom, hogy nagyon furdalja az oldalad. Hát elárulom. Tartást. Hogy nem szabad behódolni a komcsiknak. És az utódaiknak sem. Hiába rángatják a mézesmadzagot.

tbb 2010.10.03. 00:01:01

@jjulie:

Nem aki nem szereti. Hanem aki fél tőle. Egyébként joggal.

tbb 2010.10.03. 01:11:53

@julcsika

Meddig várjunk még az elementáris sziporkádra, hogy szijjártó? Én is hiányolom már, nem vitás, de mindez semmi a rajongóid csalódottságához képest, akik hiába várják hogy megint egy jóízűt kacarászhassanak. Ne hagyd őket cserben, nem szép dolog.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.03. 01:17:00

Aszontaja sasjózsi,hogy szavazzaka verebélyre.
Hogy ilyenakép,meg olyanakép.
Inkább a JOBBIK-ra szavazok.
Hogy a dédunokám nyugodtan éljen,cigánybűnözők sanyargatása nélkül.
Legyen végre szabadság,a sok erdőlakó féreg pedig pusztuljon.

tölgyes 2010.10.04. 16:12:51

@Szimba: Két napin nem volt netem.. összeomlott a rendszer..Igen igaza van.Volt olyan generáció, amelyiknek nagyon nehéz volt az élete.

tölgyes 2010.10.04. 16:15:21

@jjulie: Nekem az a kellemetlen, hogy Ön megmaradt cselédnek.. mentalitásban, gondolkodásban
süti beállítások módosítása