Már régen foglalkoztam a közvélemény-kutatókkal, s most sem tenném, ha a vasárnapi eredmények ismeretében nem néztem volna meg újra a voksolás előtt közzétett utolsó beszámolókat. Lehetne persze viccesen azt állítani, hogy a győztes kilétét mindenki eltalálta, de azért voltak döbbenetesen komoly tévedések is.

(Fotó: piackutatas.blog.hu)

Miután az önkormányzati választáson több mint háromezer önálló szavazásról van szó, ahol az adatok összesítése módszertanilag erősen megkérdőjelezhető, az országos pártpreferencia vizsgálatok tesztelésére most kevésbé volt lehetőség. (A Republikon szavazatösszesítése ennek ellenére érdekes, náluk Fidesz 56, MSZP 23, Jobbik 14, LMP 3 lett az országos végeredmény.) A nyilvánosságra hozott fővárosi kutatások azonban alkalmasak lehetnek arra, hogy lássuk az egyes intézetek megbízhatóságát.

Öt cég hozott nyilvánosságra összevethető adatokat, a Tárki Budapestre vonatkozóan csak egyetlen mondatot közölt, ezért velük nem foglalkozom. A Nézőpont, a Századvég, a Gallup, a Medián és a Szonda azonban vállalkozott arra, hogy a pártlistákra és/vagy a főpolgármester-jelöltekre vonatkozóan segítse a polgárok előzetes tájékozódását.

Idézzük fel először a fővárosi végeredményt! Pártlistán a Fidesz 50,2, az MSZP 29,6, az LMP 11,1, a Jobbik pedig 9,1 százalékot kapott. A főpolgármesteri küzdelemben Tarlós István 53,4, Horváth Csaba 29,5, Jávor Benedek 9,9 és Staudt Gábor 7,3 százalékos eredménnyel zárt.

A Nézőpont felmérésében a követezőket olvashatjuk: „Ha október harmadikán megismétlődik a forradalom a szavazófülkékben, a Fidesz parlamenti többségét az önkormányzatokba is átültetheti. Miközben az MSZP már csak néhány, tipikusan szocialista településben és kerületben reménykedhet, kellő támogatás nélküli szocialista főpolgármester-jelölt nélkül most vasárnap a Fidesz nyerheti meg a fővárost. Tarlós István az aktív budapesti szavazók körében 52 százalékon áll, így akár négyszer akkora támogatást élvezhet vasárnap, mint Horváth Csaba (14 százalék). Jávor Benedekre a fővárosi aktív szavazók 7 százaléka, Staudt Gáborra 4 százaléka voksolna.” Mint látható, az intézet a valóságoshoz képest feleannyinak láttatta az MSZP és a Jobbik jelöltjének a támogatottságát, míg a győztes esetében meglehetősen pontos volt. A Nézőpont azt is megjegyezte, hogy országosan „az MSZP a szavazási részvételüket biztosra ígérők körében 12 százalékon” áll. Ez az adat szintén közel a fele volt ahhoz képest, mint amennyit országos összesítésben az MSZP végül megszerzett.

A Századvég „Tarlós verhetetlen, Botka verhető” címmel publikálta utolsó felmérését. Az országos átlagnál magasabb budapesti részvételt váró kutatás szerint a fővárosban „a biztos szavazó pártválasztók körében is háromszoros a kormánypártok előnye (61%) a szocialistákhoz képest (21%). A részvételüket biztosra ígérők körében azonban az MSZP szavazói már jóval többen vannak az LMP-jénél (12%). A Jobbik Budapesten 3 százalékon áll. (...) A biztos szavazó pártválasztókat nézve Tarlós István 57 százalékon áll. A támogatottsági sorrendben őt követi Horváth Csaba, akire a budapestiek 22 százaléka szavazna. A biztos szavazó pártválasztók körében az LMP-s Jávor Benedeket 16, Staudt Gábort 5 százaléknyian támogatják.” A Századvég jelentősen felülmérte a Fideszt és az LMP-t, a valóságosnál sokkal kisebbnek gondolta a Jobbikot, és az MSZP esetében is sokat tévedett. Az intézet felmérése azt prognosztizálta, hogy a Jobbik nem jut be a fővárosi közgyűlésbe, az általuk várthoz képest a párt háromszor több szavazatot kapott.

Az 55-60 százalékos részvételt prognosztizáló Gallup jelentésében dicséretesen hangsúlyozza a bizonytalanságot, az adatokra tekintve nem is alaptalanul: „Tarlóst jelenleg a budapestiek 44%-a, a jelöltet megnevező biztos szavazóknak pedig 69%-a támogatja. Messze leszakadva követi őt Horváth Csaba, az MSZP jelöltje, aki az összes budapesti választó 14%-át, és a véleményüket kinyilvánító biztos szavazók 21%-át tudhatja maga mögött.” A fővárosi verseny kapcsán az intézet ezt írja: “a teljes válaszadói kört és a biztos szavazókat tekintve is, a Fidesz közel háromszor annyi szavazatra számíthat, mint a második helyen befutó MSZP”. A “háromszor annyi” a valóságban “kétszer annyi” sem lett, a Gallup adatai viszont a két kisebb párt esetében valamivel közelebb voltak a valósághoz.

A Medián "kimondottan alacsony" szavazói aktivitásról számolt be, ráadásul nem voltak nagyon messze a végeredménytől, különösen akkor, amikor azt írták, hogy „ha ugyanis azok, akik csak valószínűnek tartják a részvételüket, mégis elmennének szavazni, 49 százalék jutna a Fidesznek, 26 százalék az MSZP-nek, 14 százalék az LMP-nek és 11 százalék a Jobbiknak, tehát a Fidesz-KDNP előnye lényegesen kisebb lenne, mint ha csak a „biztos” szavazók járulnának az urnákhoz.” Ezek az adatok már hasonlítanak a vasárnapihoz, bár Horváth Csaba esetében a Medián is szokatlanul sokat tévedett.

A Szonda beszámolóját nem sikerült megtalálnom a cég honlapján, a Népszabadság által közzétett felmérés azonban – az eddigiek fényében – kifejezetten pontosnak látszik: „a fővárosban minden bizonnyal a Fidesz nyeri a listás szavazást, de a biztos pártválasztók közötti támogatottsága (48 százalék) alapján korántsem biztos a közgyűlésben a többsége, de nem is elképzelhetetlen. A szocialisták két héttel a választások előtt 29 százalékot értek el, az LMP 12 százalékon, a Jobbik 10 százalékon állt a fővárosban”.

Tudom, hogy a kutatások nem a végeredményről számolnak be, hanem egy adott pillanatban mért helyzetet mutatnak, mégis meglepő, hogy az öt intézet közül három a vasárnap látotthoz képest mennyire eltérőnek vélte az állást, s összességében – bár nagy a verseny - talán minden idők leggyengébb előrejelzései születtek. Különösen alkalmas lehet a kutatásokba vetett hit lerombolására az, hogy folyamatosan eltérő adatok röpködnek, időnként azt a látszatot keltve, hogy kutatások helyett politikai vágyak fogalmazódnak meg. Mindez ráadásul önveszélyes is: az ilyen jelentős tévedések csak arra alkalmasak, hogy a választók már legyintsenek a felmérések hallatán, a politikusok pedig átgondolják, hogy a jövőben vajon érdemes-e áldozni egy-egy kétséges hitelességű kutatásra.

Nem tisztem, hogy kéretlenül tanácsokat osztogassak, mégis lenne három javaslatom a közvélemény-kutató szakmához. Ekkora eltérések láttán egyrészt talán szerencsésebb lenne, ha az adatok ismertetésekor az eddigieknél sokkal óvatosabbak lennének, és minden lehetséges fórumon felhívnák a választók figyelmét, hogy nem a végeredményt mondják, hanem csak azt, amit ők a saját kutatásaikból kiolvasnak. Másrészt jónak tartanám, ha az egyes választások után bátran beszélnének mérési sikereikről és kudarcaikról egyaránt, s nem félnének attól, hogy valamilyen magyarázatot próbáljanak adni az utóbbiakra is.  (Ebben az ügyben a média is sokat tehet, ha nem fél utólag is kérdéseket feltenni a kutatóknak.) Harmadrészt pedig egyre inkább úgy tűnik, hogy az átláthatóság ezen a téren sem lesz megspórolható (a média itt is...): amíg a közvélemény a kutatások megrendelői kapcsán nem láthat tisztán, minden eltérést azonnal politikai okokra vezet vissza, s ott is manipulációt kiált, ahol valami más magyarázata is lehetne a tévedésnek. Senki sem hiheti, hogy az intézetek maguktól, saját pénzükből milliókat költenének politikai kutatásokra, jelenleg azonban a felmérések célját illetően csak a vadabbnál vadabb találgatások maradnak.  Meggyőződésem, hogy az igazság - ha valóban nem a szimpla manipuláció, hanem a jó méréssel megszerezhetó presztízs, megbízhatóság és több megrendelő a cél - kevésbé lenne dehonesztáló.