Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
21:30

„Ha ez bejön Orbánnak, érdemes lesz megkérdezni Gyurcsányt és Bajnait, hogy ez nekik miért nem jutott eszükbe…” – mondta pár hete egy beszélgetés végén a bankadó kapcsán egy vezető szocialista politikus. A kormányfő ma rátett egy lapáttal: bejelentette, hogy a bankok után a telekommunikációs cégeket, az energiaszektort és a kereskedelmi láncokat is három évre szóló extraadóval tervezi terhelni a kormány, miközben pedig novembertől jövő év végégig leállítják a magánnyugdíjpénztárakba való utalásokat. A megszorítások összértéke a korábbiakkal összehasonlítva is jelentős – csak éppen nem látszanak  megszorításoknak.

(Fotó: Népszabadság)

Politikai elemzőként nem szeretnék közgazdasági okoskodásokba belemenni, ezért kizárólag a gazdasági döntések politikai hatásaival foglalkozom. Kezdjük onnan, hogy rögzítjük: a kormány több szempontból is nagyon nehéz helyzetben van. Az egyik oldalon cselekvésre (azaz megszorításra) ösztönzi a költségvetés helyzete, illetve az unió felé vállalt és a magyar közvélemény előtt is kőbe vésett hiányszám. A másik oldalon viszont cselekvési terét korlátozzák azok a súlyos mondatok, amelyekkel korábban elutasított mindenféle megszorítást, és ellenzett minden olyan politikai lépést, amely „az emberektől vesz el” (ráadásul közben jelentős adócsökkentést helyezett kilátásba). A Fidesznek tudnia kell, ha a választók számára nyilvánvalóvá válik, hogy maga is rálépett a megszorítások útjára, hitelessége súlyosan sérülhet.

Ebben a csapdahelyzetben Orbán Viktor olyan politikai megoldást választott, amely első ránézésre mindkét célnak megfelel: jelentős bevételhez juttatja a költségvetést, ugyanakkor a megszorítások közvetlenül nem az embereket érintik. Már az első órákban is látszik, hogy az ellenzék nehezen tud fogást találni a csomagon, a lépések megszorító jellegének megértetéséhez ugyanis nem elegendő pár egyszerű mondat, a hosszabb magyarázatokat viszont nem tűri meg az emberek millióit elérő bulvárhíradók világa. Talán a magánnyugdíjpénztári befizetések befagyasztása kapcsán van igazán esélyük arra, hogy láthatóvá tegyék az emberek közvetlen veszteségét, de messze nem olyan pofonegyszerű módon, mint például a tizenharmadik havi nyugdíj elvételekor.

A Fidesz, egyre világosabb, komolyan gondolta az eddigitől eltérő gazdaságpolitikát, legalábbis a költségvetés bevételi oldalán. Vizitdíj és társai helyett az embereket legfeljebb áttételesen érintő adókat és egyéb megoldásokat választott, s ezzel valóban radikális változásokat hajtott végre. Politikai értelemben kifejezetten ügyesen mentek szembe a magyar politika korábban megkérdőjelezhetetlennek tartott toposzaival, s ha sikeresek lesznek, hosszú időre parkolópályára állíthatják a hazai közélet azon megmondóembereit,  szakértőit, akik évtizedek óta magabiztosan szajkózzák a „nincs más megoldás”, „nem lehet másképp” kezdetű mondataikat.

A siker azonban egyáltalán nem garantált, mert bár az ellenzék lehetőségei a szociális demagógiára a korábbiaknál lényegesen korlátozottabbak, ezen kívül is várhatnak veszélyes aknák a javaslatokra. Kiszámíthatatlan, hogy miképpen hatnak a döntések a gazdaságra, de a csomagot vagy annak egy részét megfúrhatja az Alkotmánybíróság, megtámadhatja az Európai Unió, vagy – én ezt tartom a legveszélyesebbnek – a válságadókkal (és az azt bevezető politikával) szemben az ellenérdekeltek részvételével vagy támogatásával megszerveződhetnek olyan hazai vagy nemzetközi csoportok, amelyek komolyan megnehezíthetik a második Orbán-kormány dolgát.

Még a végén tényleg igaza lesz a kormányfőnek: a  "forradalom" után akár "szabadságharc" is jöhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr902369767

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán teszi mássá a politikát 2. 2010.10.15. 10:40:03

A minapi, második gazdasági akciótervről szóló Orbán bejelentések után újra beindult a spekuláció és a fanyalgás a médiában és a blogokban, és persze támadásba lendült az MSZP mindkét szárnya is Gyurcsánnyal és Mesterházyval az élen. Egyesek már ...

Trackback: Fizetnek-e adót a multik? 2010.10.14. 12:57:21

"Bezzeg a multik, százmilliárdokat kivisznek az országból, és nem fizetnek adót!" - de sokszor lehet ehhez hasonlókat olvasni! De vajon igaz-e ez az állítás? Vizsgáljuk meg a kérdéskört pár általam kissé önkényesen kiválasztott, külföldi tula...

Trackback: Milyen megszorítás? 2010.10.14. 12:46:02

A Fidesz politikai értelemben kifejezetten ügyesen ment szembe a korábban megkérdőjelezhetetlennek tartott toposzokkal.

Trackback: Jönnek a válságadók 2010.10.14. 12:30:42

 A kormány egyszerre az alábbi céloknak szeretne megfelelni:   - nem engedik az államadósság növekedését   - lehetővé fogják tenni, hogy az ország finansz...

Trackback: Ez nem forradalom, ez csak maszatolás 2010.10.14. 11:46:19

A második Orbán-csomag részeként beharangozott „válságadók” és a magánnyugdíjpénztári befizetések államosítása olyan olcsó, demagóg megoldások, melyeknek csak Török Gábor örül, bár bevallottan csak politológusi aspektusból, mert ugye a közg...

Trackback: Plusz egy, mínusz nyolc... 2010.10.14. 11:35:00

Khmmm... Miniszterelnök úr, ha szabad egy szóra! Tessék kérem rászólni a Szijjártó Péterre, hogy most már ne beszéljen hülyeségeket. Ne hivatkozzon arra, hogy ebben a helyzetben nem engedhető meg, hogy az állam havonta 30 milliárd forintot költsön a ma...

Trackback: Tolvajok 0005 2010.10.14. 11:08:47

lopstop :D           ll  

Trackback: Egyik zsebből a másikba 2010.10.14. 10:41:14

A "bankadó" sikerén nekibuzdulva nemzetiegyüttműködő kormányunk újabb adónak nevezett sarcokat vet ki a legsikeresebb szektorokban működő legnagyobb vállalatokra. Ez igazából nem is adó, hanem valamiféle pénzbüntetés, amit a kormány egyszerűe...

Trackback: Fizessen most valaki más 2010.10.14. 09:09:32

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Mostanában hanyagollak. Az történik, hogy valaki megszerezte az azonosítómat és megpróbálja az oldalamat politikailag korrektnek tűnő bejegyzésekkel lejáratni. Bizonyára magad is csodálkoztál ez...

Trackback: Jó szándékkal a pokolba – az új gazdasági akciótervről 2010.10.14. 08:31:18

A rendkívüli adók miatt kevesebb lesz a külföldi tőke és beruházás, a magánnyugdíjrendszer lebontása miatt pedig a hazai is. Hogy lesz így gyors gazdasági növekedés, egymillió új munkahely? (Fotó: fidesz.hu) A miniszterelnök tegnapi bejelentései kiv...

Trackback: Milyen hatással van a magas adóterhelés a vállalkozásokra? 2010.10.13. 23:11:45

 Milyen hatása van az adóterhelésnek a gazdaságra? Az adóterhelés hatásait tanulmányok sokasága kutatja. Kétségtelen, hogy a magasabb jövedelem-elvonásnak is lehetnek pozitív hatásai. Egyes esetekben igazságosabb állapotokat teremthet (a kiugróan ...

Trackback: A gyermekekkel fizettetik meg a nyugdíjat? 2010.10.13. 22:34:50

Orbán bejelentette, hogy 420 milliárdot elvesz a nyugdíj-megtakarításokból. Abból a megtakarításból, ami a későbbi nyugdíjakat fedezné. Orbánék ebből a pénzből teszik ingyenessé a milliárdosok öröklését és csökkentik a havi 280 ezernél többet kere...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flimo13 2010.10.13. 21:38:26

A nyugdíjas dolgot durvának érzem, bár jó eséllyel követni fogja a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése, szóval végső soron a zembereknek mindegy lesz (majdnem).

flimo13 2010.10.13. 21:38:30

A nyugdíjas dolgot durvának érzem, bár jó eséllyel követni fogja a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése, szóval végső soron a zembereknek mindegy lesz (majdnem).

George00734 2010.10.13. 21:39:54

Azért a beszéd egyéb részei is érdekesek, illetve pont, hogy nem azok voltak. Fél óra rizsa a semmiről, aztán 2 perc alatt lezavarta a lényeget. Az első csomagnál azért másképp csinálta.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.10.13. 21:40:51

"a lépések megszorító jellegének megértetéséhez ugyanis nem elegendő pár egyszerű mondat, a hosszabb magyarázatokat viszont nem tűri meg az emberek millióit elérő bulvárhíradók világa"

Ez így van, de ha az emberek a boltban, vagy az energiaszámlákon találkoznak majd a magasabb árakkal, akkor nehezebb lesz megmagyarázni, hogy a kormány miért engedi a "népnyúzást".

A magánnyugdíjak ügye is érzékenyen fog érinteni jó néhány választót.

sárkányfő 2010.10.13. 21:43:30

Kis matekkal hamar le lehet fordítani magyarra a fideszes közvetett adókat:

Bankadó: 200 mrd.
Távközlési: 61 mrd
Energiaadó: 70 mrd
Kereskedelmi: 30 mrd

Összesen: 361 mrd ft.

10 millió ember van az országban. 361 mrd osztva 10 millióval: 36.100 ft / fő.
Ez 12-vel elosztva, azaz havi bontásban: 3.000 ft.

Azaz egy mondjuk havi 100 ezret kereső embernek ez 3%-os adóemelés.

Ez persze átlag, a terhelés egyenlőtlenül fog eloszlani a lakosságban, az akítv dolgozókat jobban érinti majd.
És nem csak rezsi-számlában, telefonszámlában, élelmiszerárban, stb, fog ez megjelenni, hanem mindenben, mert minden cég árammal és gázfűtéssel stb megy, tehát az egész gazdaságon átfut az egész épp úgy mint egy benzináremelés.

G. Wolf 2010.10.13. 21:45:39

Hát... szerintem a magánnyugdíjpénztárak vissza vétele állami kézbe rossz ötlet...

A többi meg lehet hogy jó, mert végülis így az emberek luxus fogyasztásán keresztül lehet többletbevételhez juttatni az államot. Telefonálni nem muszáj... ha drága lesz majd kevesebbet locsifecsiznek a népek...

George00734 2010.10.13. 21:46:31

Azért még mindig könnyebb közvetve elvenni, mint közvetlenül.

reader613 2010.10.13. 21:48:35

nem egészen világos, hogy akkor most a magánnyugdíj-fronton mi is fog történni? Például azt nem látom, hogy az eddig felhalmozott megtakarításomra ez milyen hatással lesz?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.13. 21:50:38

Jó a poszt, ez most igazán releváns lett!

@G. Wolf:

"szerintem a magánnyugdíjpénztárak vissza vétele állami kézbe rossz ötlet..."

A befizetéseket terelik vissza átmenetileg. A már befizetett pénzekhez sem okuk, sem joguk nyúlni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.10.13. 21:51:26

@agyvihar:
"az energiaszámlákon "

Hatósági áras lesz az energia, vagy vmi ahhoz hasonló.

Ted Striker 2010.10.13. 21:53:28

@malacz69 rettegéselemző: persze a Fidesz majd megállítja az olajár begyűrűzését a határon...

Orbánnak innentől kezdve nem a Parlamentben kell keresni a legnagyobb ellenzékét

VR6 2010.10.13. 21:53:31

A magánnyugdíjak ellopása ugyanaz számomra, mint a Rákosi-féle padlássöprés.

Hasse 2010.10.13. 21:53:40

Hmm, a különadók mintha 2006-tól lettek volna, egyenlegjavulás melletti adó és járulékcsökkentések pedig 2009 második felétől. Vagy az idézett úriember túl komolyan vette a "múltat végképp eltörölni" részt a kedvenc nótájukból?

DNZ 2010.10.13. 21:55:34

Egyre szimpatikusabb nekem a kormány. Végre igazi baloldali politikát látok ebben az országban, aminek nagyon örülök. A kisember védelme a tőkésekkel szemben. Az 1800-as évek végén volt talán ilyen szociális gondolkodásbeli fordulat a világon. Sarkozy francia elnök volt talán az első aki megfogalmazta még jó másfél évvel ezelőtt: Il faut moraliser le capitalisme! "Erkölcsössé kell tenni a kapitalizmust!!!" Nyilván ez a gondolat most jutott el kis hazánkba, de már akkor is igaza volt a francia államfőnek.

Egyetértek a jövedéki adóemeléssel, fizessenek a szennyezők, vagyis a dohányzók, italozók. Ne én fizessem az egészségügyi költségeiket.

Ami egyedül nem tetszik az a magánnyugdíjpénztári átalakítás. Még keveset tudni róla, de nem szeretném, ha megint visszajutna a nagy állami elosztórendszerbe ez a járulék. De még várjunk, kíváncsi vagyok a részletekre. Az egy nagy kérdés, hogy valójában a háromgyermekes családmodell-e az általános ma. Szerintem nem azokat fogja elérni ez a kedvezmény, akiket akar.

hillcut 2010.10.13. 21:55:52

"vagy – én ezt tartom a legveszélyesebbnek – a válságadókkal (és az azt bevezető politikával) szemben az ellenérdekeltek részvételével vagy támogatásával megszerveződhetnek olyan hazai vagy nemzetközi csoportok, amelyek komolyan megnehezíthetik a második Orbán-kormány dolgát."

Kíváncsivá tesz a szerző. Milyenek azok a hazai vagy nemzetközi csoportok, amik megnehezítik a Magyar Köztársaság kormányának dolgát? Milyen eszközökkel? Kik lehetnének a tagjai?

török gábor 2010.10.13. 22:00:34

@hillcut: nem formális csoportokra gondoltam, hanem különböző gazdasági szereplők érdekazonosságon alapuló együttműködésére. lásd ehhez: index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/13/mindekit_meglepett_orban/

G. Wolf 2010.10.13. 22:01:01

@malacz69 rettegéselemző:

remélem, hogy tényleg átmenetileg!

algi 2010.10.13. 22:02:46

@malacz69 rettegéselemző: Azért ez nem olyan egyszerű. A magánnyugdíjra ugyebár úgy szerződik az ember, hogy az éveken, évtizedeken keresztül havonta befizetett összegből fizetik ki neki a nyugdíját. Ha a kormány most azt mondja, hogy ezentúl nem gyarapíthatod a számládat, hanem a befizetésedet eltérítjük és a mai nyugdíjasoknak fizetjük ki, azzal gyakorlatilag a magánnyugdíjpénztár lényege vész el, mert a pénztár 5 év alatt felhalmozott semmi kis tőkéből nem fog tudni neked nyugdíjat fizetni. Vagy mi lesz? Megszűnik és egy összegben visszafizeti?

Hasse 2010.10.13. 22:03:13

@reader613: Amit befizettél eddig, az megmarad, amit az elkövetkezendő 14 hónapban fizetsz be, az nem a te számládra kerül, hanem a központi költségvetésbe.

Elméletileg ha van egyéni nyugdíjcélú megtakarításod a kötelező mellett, akkor a bruttó béred 8%-ával növelni kell a befizetéseidet az elkövetkezendő időkben, hogy szinten maradjon a leendő nyugdíjad (persze ha ugyanolyan ramatyul dolgozik, mint a kötelező pénztárak).

Aëtius 2010.10.13. 22:12:11

@hillcut: ne gondolj formális összeesküvésre, csak az történhet megint mint 2002-ben amikor a gazdaság szereplői közül boldog boldogtalan a szocikat finanszírozta a választásokon, csakhogy takarítsák el a fideszt a kormányról. A gazdasági szereplők átlagban semlegesek...

mrs. white 2010.10.13. 22:12:34

Gondolom jó nagy baj lehet, hogy ha a nyugdíjpénztárakhoz nyúlnak. Ahogy az szólás mondja aki időt nyer életet nyer. Rövid távon jó buli hosszú távon azért sokkal többe kerül majd az államnak ha mindenkit vissza akar csábítani. Kicsit olyan ez mint 19-re lapot húzni, ha nem jól csinálják a gazdaságot ebben a rövid időszakban akkor garantált a csőd, vagy nem fizetnek nyugdíjat 15 év múlva.

flippant 2010.10.13. 22:13:38

Ez az! Ezt vártam! Megkezdődött! És ez még csak a kezdet. Nem adok fél évet és Vitya már az ájemefnél fog négykézláb pitizni.

M/ 2010.10.13. 22:19:10

A nyugdíjpénzek elterelése politikailag zseniális húzás. A magánnyugdíjpénztári befizetést, mivel (i) kötelező, (ii) hosszú évek múltán vehető csak föl, kevesen érzik magukénak. A nettó fizetés ugyanannyi marad, mint eddig, attól viszont, hogy a pénztárak kisebb számot küldenek a számlalevelükben, még senki nem fog az utcára menni.

Straight 2010.10.13. 22:19:42

Valaki világosítson fel mert nem értem és addig nem is nagyon akarok pofázni. Ilyet csinálhat egy kormány hogy egyszerűen eltéríti a nyugdíjpénzeket? Ennek nincs valami következménye? Nem szeg meg szerződéseket? Az eu nem fog minket keresztbe lenyelni ezért?

G. Wolf 2010.10.13. 22:20:00

@M/: igen...

és majd X sok év múlva meg lehet rá vissza mutogatni...

pakesz (törölt) 2010.10.13. 22:20:05

@mrs. white: nincsen nagy baj...

csak ez a magannyugdijpenztarhoz valo nyulas fel even belul masodjara nem jott be Orbannak nosza nekiduralja magat harmadszorra...
csak csodalom hogy a batyi tarsasag meg a sok magat ueberbolcsnek tarto fideszes amikor nemzet elleni buntettnek allitotta be hogy az allamadossag nott 25% -ot, most miert nem hordul fel, hogy hitelt vesz fel tisztelt Vezetojuk?

flippant 2010.10.13. 22:22:51

@M/: Vitya már a 29 pontnál akarta ezt (30. pont lett volna) csak akkor még nem volt elég tökös hozzá. Több közgazdász ezt ugatta, hogy meg kell lépni. Úgy látszik, hogy mégiscsak nagyobb a hiány és kell a pénz a srácoknak.

panelburzsuj 2010.10.13. 22:23:08

Nincs ebbe akormányzat egy csepp kreativitás se. Bátor lépések helyett araszolgatunk.

Ha már visszafele ballagunk, akkor nem kelen itt a közvetett adózásal bíbelődni, hanem egyszerűen be kelen vezetni az adóbérlői rendszert. Tolna megye 04 választókörzet, kincstárba elvárt adó 6 milliárd forint, licit indul!

Pilu · http://www.stonebridge.hu/pilu 2010.10.13. 22:23:28

RE: Ó JAJ

Kedves "kolléga", a kis matekba csúszott egy kis hiba, ugyanis ebben az országban van cca. 4.5 millió munkavállaló, 700.000 közalkalmazottal, tehát a tízmillió lakost kb. 3.8 millió munkavállaló tartja el. Ebből még levonhatod a minimálbéreseket, tehát nem tízmillióval kell osztanod, hanem 2.8-cal. Így az általad kihozott szám nem havi 3000, hanem cca. 11.000. Évi 130.000 meg senkinek nem mindegy. Az éppen egyhavi bér, ugye...

T.
Pilu

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.10.13. 22:24:18

@malacz69 rettegéselemző:
"A befizetéseket terelik vissza átmenetileg."

Az a baj, hogy ha kivesznek egyévnyi befizetést, akkor az a magánnyudíjbefizetéseid 2-3%-os csökkentését jelenti (kb.). Hogy ez a nyugdíjban mennyi, az persze függ az elmaradt befizetés elmaradt hozamától, de gondolom, átlagban hasonló csökkenést jelent.

SteveNo1 2010.10.13. 22:24:50

Hatalmas reformlehetőség van a csomagban a nyugdíjrendszer területén (a látszattól eltérően)!

Szerintem egy szempontból gazdaságilag is jól megalkotott ez a csomag (akcióterv, megszorítás): nem adóztatja újra a termelő szektorokat amelyek tényleges képesek gazdasági növekedést előidézni (könnyű- és nehézipar, mezőgazdaság, bányászat) inkább a szolgáltató szektort terheli, amely amúgy is a belső kereslettől függ, nem lehet a növekedés motorja!

Engem egy dolog érint az egészből: a magánnyugdíjpénztári befizetések visszatartása. Ebben szerintem a legnagyobb lehetőség az, hogy bejelenthetnék, hogy a visszatartott nyugdíjjárulékot az APEH mindenkinek a saját egyéni állami nyugdíjszámláján jóváírja (vagyis létrehoz egy ilyet). De ha már a magánnyugdíjpénztári tagoknak van egyéni állami nyugdíjszámlájuk, akkor legyen mindenkinek!

Vagyis elindulhatunk ezzel akár a svéd modell felé az állami nyugdíjalapban is!!!!!!

Diocles 2010.10.13. 22:25:29

"Talán a magánnyugdíjpénztári befizetések befagyasztása kapcsán van igazán esélyük arra, hogy láthatóvá tegyék az emberek közvetlen veszteségét, de messze nem olyan pofonegyszerű módon, mint például a tizenharmadik havi nyugdíj elvételekor."

1. Az LMP és a Jobbik számára még ez a lehetőség sem áll fenn, hiszen ők deklaráltan ellenségei a magánnyugdíj-pénztár szisztémának - szerintem egyébként joggal, mert hatalmas baromság, de erről később.

2. Az MSZP betámadhat ezen a fronton, de egyrészt ott a kérdés, h ők maguk honnan szereznének pénzt, másrészt egyetlen aktív fiatal sem gondolhatja, h az ő érdekeit a nyugdíjaspárttá fogyott MSZP képviselné.

3. A magánnyugdíjpénztár-rendszer halott. Miért?
- mert röpke 10 év múlva kábé 4 millió nyugdíjas és 1 millió aktív befizető lesz. Namármost, van valaki aki azt gondolná, h 10 éven belül nem fogják államosítani szőröstül-bőröstől az egészet, legyen akármilyen színezetű a kormány? Na jó, "állami kezelésbe" venni. Ez egyébként már Bajnai-Oszkó alatt megkezdődött, amikor lehetővé tették az átlépéseket 50 év felett, most újabb, nagyobb lépések jönnek.

- de halott közgazdaságilag is, csekély hozamokat produkál, magas működési költségekkel. Igaz, ez még mindig jobb, mintha az állam közvetlenül lenyúlná az egészet (bár itt is gondolom lesz egy olyan megoldás, h elismerik a befizetett összeget), de lásd az előbbi bekezdést, politikai nyomás miatt (= nyugdíjas szavazók hatalmas többsége az aktívakhoz képest) ez mindenképpen lenyúlásra fog kerülni, másrészt ki tudja mi lesz a nemzetközi pénzrendszerrel 30 év múlva. Mennyivel tudja jobban garantálni egy kis nyugdíjalap a befizetést, a későbbi nyugdíjat, mint maga az állam?
Semmivel.
Legalább a fiatalokban tudatosul némileg, h a mostani rendszer illúzió, és a 13. havi nyugdíj voltaképp az ő jövőjükből ment...

ironic_man 2010.10.13. 22:28:03

Már megint azok szívnak ezekkel az intézkedés-csomaggal, akik eddig is mindig: azok, akik dolgoznak, tisztességesen adóznak = eltartják az országot. AZ ország 1/3-a tartja el a 3/3-ot, és megint erről az 1/3-ról húzzák le a bőrt.

Kedves Gábor, én ebben semmilyen újfajta gazdaságpolitikát nem látok, csak más színű a köntös.
Végső soron a Zemberek szívnak, nem a bankok, nagy cégek, stb.

Ajánlom elolvasásra: michaelknight.blog.hu/2010/10/13/robin_hood_2035

Amúgy meg Orbán tökös betyárnak tűnhet a tudatlan magyarországi tömegek számára, csakhogy a világ nem így működik, ahogyan ő képzeli. Először vennék neki egy európai uniós joganyagot tartalmazó könyvsorozatot, egy évre ezek olvasására ítélném, és utána végre felébredhetne a csipkerózsikás álmából, hogy még mindig 1998-at írunk, amikor még nem voltunk EU-tagok. Ébresztő. A világ sokat változott 12 év alatt!

Másrészt hogy akar egy millió munkahelyet ilyen feltételek és körülmények mellett? Az a tőke, aki eddig nem menekült el, ezután el fog. Az a demokratikus, tanult, tehetséges ember pedig, aki eddig nem hagyta el az országot, ezek után el fog menni... és akkor összedőlhet az ország orbánostul és gyurcsányostul együtt.

ave 2010.10.13. 22:28:12

A magasabb energiaarakat nem fogja hozzakotni a parasztember semmihez, eddig is emelkedtek.

Nem lesz olcsobb a mobilpercdij? Ez nem veszteseg, csak elmaradt megtakaritas, ez a legjobb.

Tesco ado... Hm... Mivel mindenkit megszivatnak, ez evidens, hogy ezt ok tovabbharitjak. Vagy a vevok, vagy a beszallitok fele.

Kard 2010.10.13. 22:29:16

Azért egyet ne felejtsünk el. Nagy különbség van ám a magánnyugdíj és az állami között. Az első garantált, látod az összeget, ha hamarabb meghalsz a gyereked örökli. A másik meg valami messzi ködbe vesző dolog és végén nyugodtan mondhatják, hogy bocs de nincs lóvé nem tudunk neked fizetni(valszeg ezzis lesz). Szóval most a mi nyugdíjainkból finanszírozzák a rosszul működő elosztórendszereket.

Gliderpilot 2010.10.13. 22:29:18

Nekem is úgy rémlik, mintha már lett volna korábban is bankadó...
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20040923atmeneti.html

Hóember 2010.10.13. 22:29:49

Hmmm, Orbán, a progresszív balos, kár, hogy nem gondolja komolyan... illetve komolyan gondolja, de az irány háttere nem ideológiai, egyszerűen csak ezt diktálja neki a politikai taktika.

Azokkal persze nem tudok egyetérteni, akik szerint ez simán továbbmegy a néphez. Biztos továbbterhelik, de mondjuk max 60-70%-ban, hiszen azért legtöbb helyen árverseny van, és az egyszerű áremelés az összfogyasztást is csökkenti, tehát nem lesz egyszerű.
Az eddig megszokott neolib dogmák szerinti megszorítás pedig mindig 100%ban a népen landolt. Arról nem is beszélve, ha a tegnap vázolt adócsomag megvalósul, akkor nem baromságokra költik majd a megnövelt bevételt.

G. Wolf 2010.10.13. 22:29:54

@SteveNo1:

"Vagyis elindulhatunk ezzel akár a svéd modell felé az állami nyugdíjalapban is!!!!!!" - én személy szerint borzalmasan híve volnék egy svéd típusú állami berendezkedésnek, nem csak nyugdíj hanem általában az állami szolgáltatások és hozzá kapcsolódó ADÓZTATÁS terén is (mert ugye csak úgy működik, ha bevételi oldal is megfelelő!)

Viszont, sajnos úgy látom, hogy világnak ezen a fertáján nem igazán füllik az embereknek a foga az adók befizetéséhez... még ha megteheti akkor se; és nem beszélve arról, hogy sokan tényleg kényszerből csalnak a megélhetésükért. Persze öngerjesztő és nem is arra akarok választ adni, hogy hol és hogyan lehet ebből kitörni. Hanem inkább csak arra mutatnék rá, hogy SAJNOS jelen esetben (remélem MÉG) nem életképes egy északi államberendezkedés.

ghal 2010.10.13. 22:30:19

Az a szörnyű/zseniális a különadókban, hogy elmossa a felelősséget.

Egyrészt a választók nem veszik észre, hogy a zsebükből vették ki a pénzt.
Ne legyenek illúzióink: a multik egy fillérrel nem fognak kevesebb profitot kivinni az országból, csak ha kevesebb marad, kevesebbet fognak visszaforgatni a magyarországi működésbe. (A félreértések elkerülése végett, nem multiellenes vagyok, sőt, hosszú évekig vezettem egy multi magyar leányvállalatát, így elég jól ismerem az európai központ gondolkozását. Nem kívánnak azért magyarázkodni a tulajdonosok előtt, hogy a pici Magyarországon miért is alacsonyabb a profit%, mint máshol Európában; de a részvényeiket birtokló részvényalapokat ez nem is érdekli. Ha egy terület nem hozza a számokat, akkor csökkentik a jelenlétet, esetleg odáig mennek, hogy bezárják a boltot).
A helyi leányvállalatok - önmaguk védelmében - amit lehet, áthárítanak a fogyasztóra. Mivel az adó az egész iparágat sújtja, ez nem jelent versenyhátrányt, így sok minden át fog menni. (Ebben is van némi személyes tapasztalatom: egy új környezetvédelmi adó a bevezetés másnapján az összes konkurens cég áraiban megjelent... pedig nem is beszéltünk össze.)
Ezzel együtt bőven lesz bevételkiesés, így Magyarország szép lassan lemarad a fejlesztésekkel, lemarad a szomszédoktól, Európától. No, nem nagyon, nem feltűnően, de azért az évek alatt azért a sok kicsi nagyon sokra megy. Merthogy a multik nem szeretik a politikai kockázatokat, egy hároméves adó után legalább újabb 3-5 évre van szükség arra, hogy elfelejtsék az elvonásokat; függetlenül attól, hogy a kormánypárt vagy az ellenzék nyeri az új választásokat. Az országba vetett hit inog meg ilyenkor.
A húzásban ez a másik szörnyű/zseniális lépés: az áttételes hatás miatt ennek a felelősségét sem varrhatja senki a kormány nyakába. Hát tehetnek ők arról, hogy ezek a multik ilyen szemetek???
Tehetnek.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.13. 22:30:20

Az a baj, hogy kénytelen az ember Orbánnak szurkolni, mert, ha nem jön be neki, akkor muszáj lesz elmenni az országból, pedig én szeretem Magyarországot!

Most gerjeszt egyet az infláción, ami igazából február környékén fog begyűrűzni, és az inflációs többletből alakítja ki a mozgásteret, amivel _esetleg_ tompítani tudja a negatív hatásokat.
Vagy megerősíteni a rendőrséget...

A gond az egésszel, hogy egy nyeklő lábú sámlira próbál kártyavárat építeni, és ha jövőre rosszabb idő lesz, mint idén, már az elég ahhoz, hogy dőljön a konstruktum.
Ha meg kicsit is mélyül a válság, a fű sem fog nőni.

Orbán hazárdjátékot játszik, mert nem mer szembemenni nyuggerekkel.

eisenstadt55 2010.10.13. 22:30:48

Gratula a poszthoz!!! Tárgyilagos és pragmatikus mint mindig.
Többi kommentelő :
Uraim igen a magánnyugdijpéntzár nem egyértelmű még, de mindazoknak akik jogosan a saját érdekeiket képviselik. Igen elkurta vki... igen meg kell fizetni az árát és igen ha nem tesszük most a felhalmozott forintjaink egy marék szotyit sem fognak érni ha bedől az ország.
Én, ha a kormányfő ezt átveri a multikon , és utána fellendül az ország hosszutávon, nagyobb nehezségek nélkül csak BÜSZKE és HÁLÁS polgár lehetek...

halihalo 2010.10.13. 22:30:57

@George00734: A nyugdíjpénzek lenyúlása nem közvetett, hanem igenis nagyon közvetlen mód. Aki dolgozik, és járulékot fizet, annak a KÖZVETLENÜL a zsebéből veszik ki azt a pénzt, amit soha az életben nem fog már látni.

Kard 2010.10.13. 22:31:19

@ironic_man: Így van. Soha meg nem fordult a fejemben, hogy külföldre telepítsem a cégem - még Gyurcsány alatt sem - de most bizony megfordult illetve az is, hogy itt hagyok mindent és megyek külföldre.

ÁghTamás 2010.10.13. 22:31:29

@ó jaj:
Ez leegyszerűsítés.

1. Az energiaszektor alapvetően szabályozott áras, azaz nem emelhet bárhol árat.
2. Távközlés - itt lehetséges a beruházások visszafogása és az árcsökkenés ütemének csökkenése, de áremelés a technológiai fejlődés miatt nem
3. Tesco, Spar, Auchan, Penny Market fizeti a 80%-át a különadónak (ez persze NAGYON tudatos). Mit tehetnek? Ha árat emelnek akkor csökken a hazai láncok hátránya, ha kivonulnak, akkor helyüket hazaiak foglalják el. Ne felejtsük el, hogy szemben mondjuk egy autóiparral, vagy távközléssel a kiskereskedelemben a külföldi láncok SEMMI hozzáadott értéket, innovációt nem hoznak, semmi olyat nem tudnak, mint egy megerősödő hazai kisker lánc tudna.

Szóval - talán a távközlés kivételével, telitalálat.

Erre vártunk.

zékit 2010.10.13. 22:31:33

Munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll! :D

panelburzsuj 2010.10.13. 22:31:39

@Diocles:

Ezért fog még több megtakarított magyar jövedelem külföldön landolni. Ahol nem lehet kétharmados nemzeti zabrálással minden megtakarított magánvagyonkát belepumpálni egy korrupt, ostoba államba - évtizedekig.

halihalo 2010.10.13. 22:32:09

@eisen5: "csak BÜSZKE és HÁLÁS polgár lehetek..."
És szép hosszú nyelvet is növeszthetsz... Azt szereti.

rockjano_ 2010.10.13. 22:32:15

Kedves Gábor

Ha jól értem azt mondod (csak finomabban) hogy az ügyes populista demagógia hazánkban nagyon jól működik.

És ez egyenlőre így is van :-( sajnos.

De akármennyire is ügyes ez politikailag, mindennek megvan az ára.

Az emberek hamar hozzászoknak majd a személyi jövedelmadó csökkentéséhez viszont a beruházások visszafogását a magyar gazdaság teljesítménye és ennek kapcsán a kisvállakozások és végső soron minden hazánkfia fogja megszenvedni csak szépen lassan nem azonnal.

Ez egy elnyújtott ügyes de nagyon kemény gazdasági megszorítás.
Populista és demagóg .. mint mindig.

eisenstadt55 2010.10.13. 22:32:50

@ghal: bocsáss meg de akkor mondd már : mi a megoldás? honnan szüljünk pénzt???

sárkányfő 2010.10.13. 22:33:27

@Pilu:
szia pilu,

meggyőződésem, hogy ebben az országban több-kevesebb időközönként kivétel nélkül az egész lakosság vesz magához ételt!

és talán fűtenek is néha :)

táltos 2010.10.13. 22:34:16

A magánnyugdíj dolog az nem csak a kötelező magánnyugdíj befizetésre vonatkozik?
Az önkéntes magánnyugdíjpénztárak ezután is működhetnek.
Egyébként az igazi lényeg nem abban van, hogy mennyi "válságadót" vetnek ki a cégekre, hanem, hogy megszűnik a 30 éve tartó osztogatunk (hitelből) - megszorítunk játék.
Végre talán ki tudunk lépni ebből a mókuskerékből. Ehhez viszont be kell tömni a lyukakat és elődjével ellentétben ezt Orbán nem hitelből akarja megtenni, hanem az elmúlt 15-20 évben "extraprofitra" szert tett cégekre kivetett adóból.

halihalo 2010.10.13. 22:34:40

Azért igen érdekes, hogy a CBA a második legnagyobb forgalmú cég az országban, és arról senki nem beszél... Csak nem azért, mert a tulajdonosai nyíltan propagandával és sok-sok milliós kampány hozzájárulással kiálltak a nagy vezér mellett tavasszal??? Nem kicsit lóg ki a lóláb!

k-zoltan 2010.10.13. 22:34:54

A nyugdíjmegtakarításommal mi lesz? Levonják a 8%-m de nem jut el a pénztárba, visszakapom én ezt 2012. január 1-én?
A jövőbeni megtakarításaim 2-4%-rol van szó minimum...

bariga 2010.10.13. 22:35:25

@malacz69 rettegéselemző: Melyik hatóság szól a Putyinnak?

eisenstadt55 2010.10.13. 22:35:30

@ironic_man: Bocs akkor te miért maradszu... lesz megoldás? vagy mindenki szar?

Pedró27 2010.10.13. 22:35:42

Sziasztok!

Én úgy látom most, hogy a kormány be akar szállni a Kelet-Európában dúló adócsökkentési versenybe.

Ha nem csökkentik az adókat, akkor tovább tart a nyűglődés, a fiatalok elvándorlása, az aktívak számának a csökkenése. Ez oda vezet, hogy tényleg bekövetkezik az államcsőd, mert az állam egyszerre csak nem tudja fizetni a nyugdíjakat. Ez további elvándorlást generál és így tovább.

Ezért kell adót csökkenteni, bármi áron. A magánnyugdíjpénztárak bedöntése apró kellemetlenség ahhoz képest, amekkora a tét. Kit érdekel, mi lesz húsz év múlva a magyar nyugdíjakkal, ha az a tét, hogy lesznek-e még emberek az országban?

hillcut 2010.10.13. 22:36:05

@török gábor:
Behatároltak az eszközeik. Az elvonást csak korlátozott mértékben tudják a fogyasztóra terhelni(verseny, állami felügyeleti szervek stb).
Kiépített, drága infrastruktúrával, hosszú távú működésre rendezkedtek be, egy rövid távú adó miatti kivonulás túl drága lenne.
Munkaerő-karcsúsításon már túl vannak, a nagy befektetések eddig sem jellemezték őket.
Úgy tűnik, hogy a kormány a szolgáltató-kereskedelmi szektort terheli, a termelőt kíméli.

eisenstadt55 2010.10.13. 22:36:57

@halihalo: bocs te mit tettél hozzá? fikát?

bariga 2010.10.13. 22:37:11

@VR6: már látszik itt több lopás is, csak még a zemberek érdekének van álcázva.

QQCS 2010.10.13. 22:37:21

Gyurcsány reagálása Orbán Viktor miniszterelnök mai bejelentésére:

"Elég volt! Sanyargatják a bankokat, a multi távközlési cégeket, a Tescot és az Aldit... Ki az utcára és védjük meg a demokrácia alapjait jelentő cégek sorát, hajrá bátor demokraták!"

:::)))))))))))))

AkarkiJ 2010.10.13. 22:37:51

nagyon ügyes orbán, a kommunikáció terén

és nem véletlenül nem lépték meg korábban ezeket a szocik

két fő irány szokott lenni, adóemelés, vagy kiadás csökkentés - orbán egy harmadikat talált ki, ami látványos, meg minden, de ezzel szintén haza lehet vágni a gazdaságot - ugyanis szükség van új munkahelyekre, de ha a tőkét, ami a munkahelyet adja a "melósnak", lenyúzzák, akkor kevesebbet tud adni a "melósnak"... Magyarán, közvetve a gdp növekedést fékezik le, de elég erősen - de közben meg arra játszanak, hogy a "kinőjük" a hiányt - az valahogy nem kerek

és igen, ügyes orbán nagyon - 8 évig sipított, az emberek megszokták, hogy minden mennyire szar - most senki nem fog tudni sipítani úgy igazán primitíven, így a közvélemény számára nem fog mindenhonnét az visszhangozni, hogy milyen szar minden - így még jópár hónapig játszhatják ezt

katikám 2010.10.13. 22:38:09

Meglehetősen szerencsétlennek tartom, hogy a szerző (T.G.) maga is 2-3 helyen használja "az emberek" kifejezést, ezzel kvázi tovább erősítve azt a megtévesztő sugallmazást, ami miatt 1. oly sokan utáljuk és gúnyoljuk ezt az orbáni szóhasználatot; és főleg 2. amiről itt épp a szerző is "le kívánja rántani a leplet" hogy ti. Orbán Viktor rendszeresen, évek óta és sikeresen (a bulvármédia-szinten tájékozódó millióknál, mint befogadóknál, igen) beszél úgy, mintha "az emberek" csak az ország lakosait alkotó magánszemélyek lennének, ebbéli minőségükben, esetleg még mint szavazópolgárok, de sosem alkalmazottak, vállalkozók, állami tisztviselők, hajléktalanok, orvosok..... Mintha "az emberek" közül senki sem dolgozna fujfuj-bankban vagy nem vásárolna hipermarketben, stb, stb. Szerintem Török Gábor jobban kidomboríthatta volna a mondanivalóját, ha nem így fogalmaz (pl.) " /ezek a megszorítások ... közvetlenül nem az embereket érintik", hanem valahogy így: "valóban nem közvetlenül érintik a magánszemélyeket, az egyes szavazópolgár adóját vagy a háztartások költségvetését".

rockjano_ 2010.10.13. 22:38:16

@ghal: Köszi, nagyon jó írás...tanulságos.

Hóember 2010.10.13. 22:38:28

@ironic_man: "Már megint azok szívnak ezekkel az intézkedés-csomaggal, akik eddig is mindig: azok, akik dolgoznak, tisztességesen adóznak = eltartják az országot. AZ ország 1/3-a tartja el a 3/3-ot, és megint erről az 1/3-ról húzzák le a bőrt."

Vattafákk? Te miről beszélsz?
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=139817&is=1
www.portfolio.hu/img/upload/res/th/1013sz2.png

G. Wolf 2010.10.13. 22:38:29

@ghal:

Alapvetően egyetértek, azonban szerintem kicsit hibás a levezetés, mert vagy áthárítják, vagy profit csökken, utóbbiba kevésbé hiszek, mert ahogy írtad a számokat hozni kell, tehát áthárítják a fogyasztóikra. Így a multit nem éri európai szinten sem megrovás a vezetéstől, hiszen a nyereség számokat hozni fogja, és az államnak is meglesz az adója, igaz az emberek fogják ugyanúgy befizetni.

Csak sokkal szívesebben fizet valaki drágább szolgáltatást, mint simán adót - és valahol érthető is hiszen ha drágább is a szolgáltatás akkor is úgy érzi h kap valamit cserébe (közbe lehet hogy ugyanannyit használná a szolgáltatást, mert kevesebb jövedelme miatt kevesebbet tudna venni, így meg ugyanannyi jövedelemből a drágább szolgáltatás miatt tud kevesebbet használni).

Pedró27 2010.10.13. 22:38:58

@ironic_man: "Már megint azok szívnak ezekkel az intézkedés-csomaggal, akik eddig is mindig: azok, akik dolgoznak, tisztességesen adóznak = eltartják az országot. AZ ország 1/3-a tartja el a 3/3-ot, és megint erről az 1/3-ról húzzák le a bőrt."

Ez elképesztő butaság, már ne is haragudj. Szerinted ebben az országban hányan részesültek a Tesco profitjából?

Ordnassac 2010.10.13. 22:39:09

@Diocles: :-)

(Ezt most annak, hogy látlak itt.)

bariga 2010.10.13. 22:39:10

@DNZ: sarló meg kalapács is lesz?

pannonfunk 2010.10.13. 22:39:21

@algi: Ha nem tűnt volna fel, az általad befizetett nyugdíjjárulék nagyobb részét eddig is a mostani nyugdíjasoknak osztják szét. Cserébe kapsz állami nyugdíjat is majd. A most novembertől x ideig befizetett járulékoddal is így lesz.

Aëtius 2010.10.13. 22:40:00

Egyébként véletlenül végig hallgattam a beszédet és meglepett. Orbán jó szónok hírében áll, de ez kritikán aluli volt. Széteső, zavaros, se eleje se vége. Az egyetlen hangsúlyos rész a különadók bejelentése és annak közlése, hogy bosszút állnak a PPP-kben résztvevőkön. A beszéd retorikailag nem volt összeszedve és szarul volt elmondva. (Érdemes meghallgatni Blairt, Cameront vagy Sarkozy-t összehasonlításként) A beszéd érthető részeiből sütött a zsigeri antiglobalizmus (gondolom Matolcsy hatás) anélkül, hogy el tudta volna mondani mi a baja a jelenlegi kapitalista világgal. A könyv amit említett meg egy zagyvaság, amerikai belpolitikai fogyasztásra készült. Hugo Chávez sokkal tehetségesebben tudja elmondani, hogy mi a baja a gonosz globális kizsákmányolókkal.
A válság különadók (kb. 160 milliárd) meg nem tudom mit fognak rajta segíteni. Ez kb. a GDP 0.4%-a, tehát ennyivel tudja javítani a GDP arányos deficit számokat (és ezzel nem tud csalni, mert az EuroStat ellenőrzi). A szar kommunikációval és a pénzpiacok hergelésével kb. ugyanannyit veszít az adóság szolgálat finanszírozáson… Az egész csomag nem több mint populista demagógia azoknak akik egyébként is utálják a TESCO-t vagy a MATÁV-ot. Nem látszik, hogy mit akar csinálni a nagy lyukakkal: MÁV 200 BKV 50-80 milliárd egy évben, világrekord rokkantnyugdíjas létszám, világrekord alacsony aktivitási ráta, stb. stb. Ehhez nem kell közgazdásznak lenni, hogy az ember belássa, ha nem oldjuk meg fejünkre dől az egész 5-10 éven belül.

Pedró27 2010.10.13. 22:40:35

@hillcut: "Úgy tűnik, hogy a kormány a szolgáltató-kereskedelmi szektort terheli, a termelőt kíméli."

Ott a pont.

Egyébként nem bővítene az Audi.

sárkányfő 2010.10.13. 22:40:51

@ÁghTamás: tévedsz. az energiaszektor majd spórol máson, pl. a munkabéreken vagy szolgáltatás minőségén, stb. a távközlés ára évek óta csökken, majd most lassul/leáll a csökkenés, illetve a technológiai fejlődés. az élelmiszerláncok pedig simán árat emelnek, január elsején ez amúgy is szokásuk, nem kell ezt túllogikázni.
sok lehetősége van mindenek.

amúgy mégis mit gondoltál, honnan van bevétele bármilyen cégnek, ha nem a lakosságtól?

eisenstadt55 2010.10.13. 22:41:06

@Pedró27: Általában a az anyacég és a különböző országok "alvállalatai" nak fiktiv számlázásin keresztül viszik ki a profitot. mi abbol egy fillert sem látunk sem a bankszektorban sem máshol... jogos

clownfish 2010.10.13. 22:42:52

@pannonfunk: a magánnyugdíj-járulékhoz semmi köze az államnak, még akkor sem, ha azt ígéri, hogy majd az országos nyugdíjpénztár visszaadja. mert úgysem fogja. nyugdíjpénztáraknak mit mondanak? sorry?

rockjano_ 2010.10.13. 22:43:08

@Aëtius: Na ja..MÁV - rokkantnyugdíjjasok ezekkel semmit nem akar kezdeni vagy csak majd nagyon titokban.

Érdekes még a PPP beruházások leállítása.

Miután pénz nem lesz beruházni semmire ez azt jelenti nagyjából hogy semmi új beruházás nem épül ez elkövetkező években, sem közlekedési semmi.

Ezt azért majd el kell magyarázni...

QQCS 2010.10.13. 22:43:18

Egy kis időutazás - 2009-ben írták:

"A magyar állam 2007-ben 917 milliárd forintot költött arra, hogy a multinacionális cégeket támogassa, a hazai kis- és közepes vállalkozások teljes dotációjára eközben 370 milliárd forint jutott - mutatott rá Róna Péter közgazdász, aki szerint a multik aránytalan támogatása versenyképtelenné teszi a belső piacot és a hazai termelést."

Vannak itt még tartalékok! ::))

Templ@r 2010.10.13. 22:43:35

@Ted Striker: El kell hogy szomorítsalak, de az olajáraknak az égvilágon semmi köze az energiaárakhoz. Ez nem érv hanem ökörség.

pannonfunk 2010.10.13. 22:43:42

@SteveNo1: "nem adóztatja újra a termelő szektorokat amelyek tényleges képesek gazdasági növekedést előidézni (könnyű- és nehézipar, mezőgazdaság, bányászat) inkább a szolgáltató szektort terheli, amely amúgy is a belső kereslettől függ, nem lehet a növekedés motorja!"

Ott a pont!

mantis 2010.10.13. 22:44:31

Most már csak azt nem tudom, hogy ha az APEH nem utalja tovább az ÉN pénzemet az ÁLTALAM választott magánnyugdíjpénztárhoz, akkor én mire föl fizessem be a nyugdíjjárulékot?

Ez a gond a rule of law és a pacta sunt servanda elveinek felrúgásával: ha a zemberek azt látják, hogy a Magyar Állam és a t. Kormány nem tiszteli a magántulajdont, a jogszabályokat és a szerződéseket, akkor vajon ők miért tegyék meg ugyanezt?

Éljen Budapest testvérvárosa, Caracas!

fingerbangs 2010.10.13. 22:44:57

komoly veszélynek látom, hogy az érintett cégek elhagyják az országot papíron, kiviszik az adót is, akkor pedig többet bukik a költségvetés, meg mindenki, márpedig a telekom cégek most se szárnyalnak, agyonnyomja őket a sok fejlesztésre felvett frankhitel

nagyon rossz érzésem van a következő 5-10 évvel kapcsolatban

tcom 2010.10.13. 22:45:11

Mi az, hogy nem érint tömegeket a külön adó?

A 100-150 ezer érintett alkalmazott megsinyli a cégek különadóját. A távközlésben 2-3 éve nem volt béremelés, csak leépítés. Vajon mi következik ezután?

A multiknál dolgozók adó befizetők. Valójában a multik befektetései húzzák a gazdaságot. Ezt sikerül megadóztatni.

Mindezt csak azért, mert Orbán gyáva és fél a népszerűség vesztéstől. Minden országban a szociális kiadásokon szorítanak és inkább a beruházó vállalatokat támogatják.

Szín tiszta népszerűség hajhászás, hatalom féltés, populizmus.

Templ@r 2010.10.13. 22:45:25

@Templ@r: energiaárakhoz = villamosenergiaárakhoz

earlyrat 2010.10.13. 22:46:22

@algi: az a probléma, hogy a mi generációnk dupla nyugdíjat fizet. egyrészt befizetjük a mostani nyugdíjasok nyugdíját + a magánnyugdíj formájában a sajátunkat.
Ja, és közben a mai nyugdíjakra nem is elég a befizetésünk.
Na, ez az ami nem megy, főleg úgy, hogy az EU nem ismeri el hiánycsökkentő tényezőnek a MANYU befizetéseket.
Sajnos úgy néz ki, vissza kell terelni az összes befizetést az állami pillérbe, legalábbis átmenetileg. Persze, ezért járna valamilyen kompenzáció a befizetőknek, remélem ez majd kiderül a részletekből.

hidroponi 2010.10.13. 22:46:23

@SteveNo1: " nem adóztatja újra a termelő szektorokat"
dehogynem. csak nem kozvetlenul. a termelo szektornak is kell energia, tavkozles es kerdeskedelem is. az ado pedig tovabb lesz haritva, a termelo szektor pedig meg fogja fizetni es beepiti az araiba. es mindenki boldog lesz...vagy nem.

ivrilider 2010.10.13. 22:47:02

Az senkinek nem jut eszébe, hogy a pluszbevételt ellopják? Azért ezen csodálkozom...

sárkányfő 2010.10.13. 22:47:40

Apropó, már az elnevezés is hazugság. Magyarország nincs válságban.

Az EU-ban valóban vannak országok, amelyek most fekete báránynak számítanak, és összefoglaló néven PIIGS-nek nevezik ezeket kezdőbetűik alapján. Bár ebben nincs benne pl. Litvánia, de mindegy is, Magyarország a 80%-os államadósságával és 3,8%-os klts.-i hiányával egész jó helyen van az EU-ban.

Ráadásul magától Orbántól tudjuk, hogy nincs nagy baj, hiszen nem szorulunk az IMF-nek még az elvi készenléti hitel-megállapodására sem (tehát nem magára a hitelre, csak a bizalomerősítő megállapodásra).

Ja, és jön a történelmi adócsökkentés.

Tehát kérdem én, hol itt a váláság?

BalázsBp 2010.10.13. 22:47:49

egy dolgot nem értek.
beáraz a Kormány 2012. január 1-től egy 360 mrdos bevételkiesést (magánnyugdíj-pénztári tagdíj). 2013. január 1-től meg 370 mrdot ha jól számolom (ekkor futnak ki a különadók).
ez kb azt jelenti, hogy a várható gazdasági növekedés többletbevételeit már most felhasználja. vagyis 2012-ben és 2013-ban nem nagyon marad tere kiadásnövelésre vagy további adócsökkentésre. arról meg a legfanatikusabb jobbos szurolókon kívül más nem nagyon álmodik hogy ilyen bankadó mellett érdemben 3% fölötti növekedés lesz Magyarországon.
namármost. kétségtelen, hogy most megszabadul a hitelvesztéstől a Fidesz. de lehet hogy most játssza el a ciklus végi lépések mozgásterét.

halihalo 2010.10.13. 22:48:05

@eisen5: Miről is beszélsz? Milyen hozzátétel mihez?

BandW (törölt) 2010.10.13. 22:49:15

A mostani Orbán kormány pont ugyanazt játssza, mint 12 évvel ezelőtt.

Beszarian nem nyúl a strukturális problémákhoz, viszont úgy próbál adót emelni, hogy ennek a politikai következményeit megússza, az adót majd a teszkó meg a bank szedi be.

Nem az a probléma ezzel, hogy amúgy végtelenül szánalmas, hanem az, hogy gyakorlatilag bebetonozza a magyar társadalmat egy hosszútávon működésképtelen rendszerbe.
Pusztán csak azért, hogy ne bukjon a népszerűség.

Ennek persze lehet politológusként tapsolni, hogy mekkora fasza ötlet, de már középtávon akkora feszültségeket fog generálni, hogy ihaj. A formálódó ellenzéki csoportok vagy megértetik a társadalommal ennek a politikának a veszélyeit, vagy hagyják, hogy 10 év múlva a mostani kormányzópárt fejére omoljon az egész általuk kitalált hülye rendszer, és majd télleg lehet a nulláról kezdeni.

Csak az tényleg majdnem a nulla lesz.
Ennek a mostani kormányzati játéknak ugyanis nincs win-win kimenetele.
A probléma maga ugyanis nem hogy marad ennek a politikának a következtében, hanem növekszik.

Gyurcsányt lehet ugyan utálni, de hogy fölismerte a veszélyt, az kétségtelen.

Orbán magát a veszélyt sem érzékeli.
Pusztán azért, mert nem foglalkozik vele.
Szimpla hatalomtechnikus.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.13. 22:50:39

@pannonfunk: A termelés fetisizálása ősi kommunista tévedés.

Túltermelünk. Ha többet termelünk, még több lesz.

A jólétünk nem igazán a birtokolt tárgyaktól függ, hanem az igénybe vett szolgáltatásoktól.

Nem én vagyok, hanem én 2010.10.13. 22:50:43

Gabor ezt irta: "a válságadókkal (és az azt bevezető politikával) szemben az ellenérdekeltek részvételével vagy támogatásával megszerveződhetnek olyan hazai vagy nemzetközi csoportok, amelyek komolyan megnehezíthetik a második Orbán-kormány dolgát"
Viszont egy dolgot latni kellene. Ezek a bejelentesek a szolgaltatoi szektort celozzak meg (nem beszelek a magannyugdijpenztarakrol). Vagyis azokat, akik hasznot termelnek, mert mi, igenybe vesszuk a szolgaltatasaikat. Igazabol, a szolgaltatas nagyon gyerekcipoben van az orszagban. Kerdezem: jok a szolgaltatasaik? Kijon a telekommunikacios ceg es felszereli a wifit? Igen, megcsinaljak. Viszont ha elromlik, hanyszor kell kihivnod, hogy vegre megjavitsak?
Amerikaban ez mashogy megy. Osszetorik az utod, mindegy ki a hibas, a biztosito a kovetkezo napra mindent elintez, sot berelt csereautot is varni fog a hazad elott... Jo, tudom, hogy ez tulzas, de akkor is szolgaltatas es szolgaltatas kozott is van kulonbseg.
A szolgaltatasok nagy resze luxus. 20 eve nem volt ra szuksegunk, most mar van! Nem tudunk wifi nelkul elni. Barataim, nem lenne kotelezo blogokat olvasni es kommentelni. Mindenki sporolhatna... :) Persze, sporoljon inkabb az allam, mi?
Ez csak azt akarom mondani, hogy TG altal vizionalt erdekkorok egyseges fellepese a magyar kormany ellen ott latszik megbicsaklani, hogy a magyar ember altalaban nagyvonalu, es amihez hozzaszokott (wifi), arrol nem konnyen fog lemondani. Vagyis a 10 millio magyar nagyon jelentos vasarloero!
2005 utan 12 orszag csatlakozott az uniohoz. Lakossag es vasarloero tekinteteben Magyarorszag a 3. legnagyobb! Az unionak es a szolgaltatoknak emiatt szuksege van rank. Ez a kulonado csak 3 evre szol, aki hosszutavon gondolkodik, annak nem kellene emiatt asztalt boritania!

DEMOK · http://demokrata.budapestoldal.hu/ 2010.10.13. 22:50:48

Az a tény, hogy Orbán folyamatosan hazudik, amióta csak létezik, nem teszi a dolgot "ügyessé". És én a magam részéről az ügyes hazudozást is elítélem. Nem vagyok hajlandó olcsó látszatoknak örülni, azoknak csodálattal adózni. Szerintem nem is helyes, az írástudók részéről meg pláne nem. Azt meg végképp nem díjazom, hogy most már közvetlenül tőlem sajátít ki, amikor a jövőben befizetett és fialtatásra és tisztességes nyugdíjra szánt pénzemet nyúlja le. És ezek az intézkedések végül majd a magyar gazdaság bedőléséhez vezetnek majd. Még két , három ilyen roppant ügyes húzás, és a gazdaságnak annyi. És engem egyáltalán nem vigasztal, hogy az emberek mindent eltűrnek, csak zsongítsák őket reggeltől estig "ügyes" hazugságokkal. Szerintem az értelmiséginek nem az a feladata, hogy csodálattal adózzon egy kormányzásra képtelen, de teljesen meghágva a köztársaság intézményrendszerét és elveit a saját uralmát azért biztos kézzel építeni tudó figura tetteinek. Mindeközben Orbán egy hihetetlen impotens figura más területen, mint a hazudozás és uralomépítés. Az országban egypárti uralom épül és az állam törvényekkel rabolja meg az alattvalóit. Nem kellenek ide nokiás dobozok, meg pénzzel teli bőröndök csak kétharmad a törvényhozásban. és a jogi norma olyanná válik, mint a koszos alsógatya. Lecseréljük egy újra. FELHÁBORÍTÓ!!!
Szerintem az értelmiségi dolga nem az, hogy csodálja egy túlélőművész mindenki kárára elkövetett tetteit, hanem az, hogy bemutassa az embereknek a valóságot. Én így fogom fel az értelmiség feladatát.

AkarkiJ 2010.10.13. 22:50:49

@pannonfunk:

""nem adóztatja újra a termelő szektorokat amelyek tényleges képesek gazdasági növekedést előidézni (könnyű- és nehézipar, mezőgazdaság, bányászat) inkább a szolgáltató szektort terheli, amely amúgy is a belső kereslettől függ, nem lehet a növekedés motorja!"

Ott a pont! "

A szolgáltató szektorok is részei a gdp-nek, és a fizikai terméket termelők is igénybe veszik a szolgáltató szektorokat, főleg az energetikát. Plusz a szolgáltató szektorok is rengeteg munkavállalónak adnak munkát.

Templ@r 2010.10.13. 22:51:11

@Pilu: Ennél lényegesen rosszabbak a jelenlegi adatok, ma kevesebb mint 4 millió munkavállaló van és több mint egymillió az állami költségvetésből finanszírozott munkavállaló.

Balt 2010.10.13. 22:51:29

@agyvihar: "Ez így van, de ha az emberek a boltban, vagy az energiaszámlákon találkoznak majd a magasabb árakkal, akkor nehezebb lesz megmagyarázni, hogy a kormány miért engedi a "népnyúzást"."

Már miért találkozna magasabb árakkal? Az energia nem szabadáras Mo.-n.

"A magánnyugdíjak ügye is érzékenyen fog érinteni jó néhány választót."

A prognosztizált (magán)nyugdíjam még mindig majd 20%-kal az állami alatt van...

tbb 2010.10.13. 22:52:12

@ironic_man:

Az a szabályozás, amit Orbánra akarsz tukmálni zsákutcába vitt. A kijövetelhez másfajta kell. És könnyen lehet hogy az amit Orbánék elkezdtek. 1-2 éven belül kiderül.

pannonfunk 2010.10.13. 22:53:02

@clownfish: Természetesen semmi köze az államnak a magánnyugdíjpénztárakhoz, én úgy értelmezem, hogy nem 8% magánynyugdíj-járulékot + x% állami nyugdíjjárulékot fogunk fizetni a következő 14 hónapban, hanem x+8% állami nyugdíjjárulékot. Ha jól értelmezem.

Ha eddig nem bíztál abban, hogy az x%-ból értelmes nyugdíjat fogsz kapni, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, mert a 8%-ból sem kapnál, akkor sem, ha történetesen fizetnéd a következő 14 hónapban is...

táltos 2010.10.13. 22:53:25

@ÁghTamás: ez mind olyan szektor, ami nem közvetlen termelő, hanem szolgáltató. És ha jól emlékszem Demján Sándor is azt mondta vmikor tavasszal, hogy a termelő ágazatokat kell fejleszteni. És amerre a világ tart, ebbe bele fog tartozni a mezőgazdaság is.
Amúgy a lényeg abban van, hogy Orbán szerint most egy olyan világ jön, ahol megnő az állam szerepe. Ellentétben az elmúlt 20-30 évvel.
És a saját vesszőparipám, hogy 1990-ben túlzottan kilengett az inga Magyarországon a liber(ál)izmus irányába. A következő években ez az inga fog visszalendülni - remélhetőleg valamilyen egyensúlyi állapotba.

halihalo 2010.10.13. 22:53:41

@katikám: Tévedsz, az ember, aki még sosem hazudott, biztos most sem hazudik. A terhet tényleg nem a zemberek fogják viselni, hanem például a lovak, meg az elefántok (utóbbi importból), mert azok jó erősek. A műszaki beállítottságúak meg még tippelhetnek a pillérekre vagy a gerendákra is. Szomorú, de ez van, a nagy vezér akármit mondhat, el fogják neki hinni, mert ő a messiás. A nagy tivornyák után sosem megy egy pillanat alatt a kijózanodás, főképp úgy nem, ha valaki közben ég titokban alkoholt adagol a szörpödbe (lásd: édes élet).

bariga 2010.10.13. 22:54:08

10 % a társasági adó, már akinek ugye nincs válságadója, a követkzők lehetnének például az autógyártók, akik fizessenek. . Jó sok van már nálunk és még jönnek is. Bár én a helyükben kérnék valami garanciát erre a 10 %-ra, mert az ilyen kedves meglepetéseket jobb helyeken nem szeretik. Aztán meg honnan lesz egy millió munkahely? Persze egy millió gyerek is hiányzik, ahogy ma hallottam, OK, de akkor viszont megint nullán vagyunk, két millió legyen az a munkahely!

AkarkiJ 2010.10.13. 22:54:11

@BalázsBp:

"Magyarországon.
namármost. kétségtelen, hogy most megszabadul a hitelvesztéstől a Fidesz. de lehet hogy most játssza el a ciklus végi lépések mozgásterét. "

És mivan, ha 2012-ben feloszlatja a parlamentet, és új ogy szavazás lesz? Akkor még javában futhat a populista komcsi-robin hood szerepkörben és egy sima többség összejöhet neki.

sárkányfő 2010.10.13. 22:54:16

@BandW: azaz :)

nem az a fő baj, ami benne van, hanem ami nincs benne. egy szó sem esik strukturális átalakításokról, valódi reformokról. még átnevezve, becsomagolva se, sehogy.

ugyanaz a gyáva, a valódi problémákhoz nem nyúló politika megy tovább, mint az elmúlt 20 évben. de a politológusok imádni fogják :)

Balt 2010.10.13. 22:54:17

@DNZ: "Egyre szimpatikusabb nekem a kormány. Végre igazi baloldali politikát látok ebben az országban, aminek nagyon örülök. A kisember védelme a tőkésekkel szemben."

:) Egyetértek.

Hungeralien 2010.10.13. 22:54:54

Basszák meg az szja csökkentést, ha közben elvesznek 8%-ot ami valamikor az enyém vagy az örököseimé lehetne...

Aëtius 2010.10.13. 22:54:56

@QQCS: Róna egy buta bukott bohóc. (Tessék vissza emlékezni, ö küldte padlóra a NABI-t) Mostanában azzal akar visszakapaszkodni, hogy a mainstream közgazdaságtantól homlokegyenest eltérő nézeteket hangoztat csak az alátámasztás hiányzik. És mert kevés a fideszhívő komoly közgazdás a bolond újságírók mindenhol idéznek tőle, hogy legyen fideszes is az idézettek között. Honnan a rákból vette a 900 milliárd támogatást?

cambridge.on 2010.10.13. 22:55:05

Előttem már szépen összefoglalták milyen növekedés várható.
Egy szóval lehet válaszolni,infláció növekedése.
Egyébként semmi új nincs ezekben,mert már szépen tesztelték a terepet az információ csöpögtetésével.Akik a kisemberek védelmét látják gondolkodjanak el azon,kit érint leginkább a csökkenő vásárlóerő?
Mindez egy irreális növekedési elvárás mellett igaz.
Jelentősen elmarad ettől bármelyik elemző cég szerinti növekedés.
Na, akkor mi lesz?
Óhatatlanul felmerül bennem mire fogják fordítani ezt az összeget?
Nem kevés pénz,figyelembe véve,hogy 2009-ben 160 milliárd Ft
volt az Eu-s egyenlegünk.
Majdnem igaza van a Jobbiknak,hogy nettó befizetők vagyunk.

pannonfunk 2010.10.13. 22:55:06

@AkarkiJ: Sőt, Gyurcsányék bevezették, hogy a prostik és a kábítószerkereskedők becsült tevékenysége is számítson bele a GDP-be, amikor éppen nem bírtak gazdasági fellendülést produkálni, csak papíron (és gondolom, ez a mai napig így van...). De ez nem jelenti azt, hogy akkor ész nélkül támogassuk a prostikat és a kábítószerkereskedőket, ugye?

Sanyix 2010.10.13. 22:55:11

Jól teszik:
Azokat a dolgokat kell megadóztatni ami 'luxus' azaz telekommunikáció, benzin, nagy teljesítményű gépkocsik...

És azokról a dolgokról kell levenni a terheket, amik a gyerekneveléshez közvetve vagy közvetlenül kapcsolódnak.

Mondjuk azért, hogy akik BMW-vel járnak, naphosszakat telefonálnak de nincs gyerekük, fizessenek! Akiknek meg van mondjuk 3 vagy több iskolába járó szorgalmas gyereke és dolgozik rendesen, ne fizessenek feleslegesen, elég nagy teher magában az erkölcsi nevelés is!

Mivel Magyarországon már csak kb. 8 millió magyar van (kisebségeket leszámítva) ideje volt ilyen intézkedéseket hozni!

Amúgy Jobbik szavazó vagyok, de ez ezőtt a lépés után , meg a családi adókedvezmények kihirdetése után, Orbán előtt le a kalappal!

Templ@r 2010.10.13. 22:55:38

@ironic_man: A termelő tőkére nem vetettek ki válságadót, csak arra a tökére ami szolgáltatást nyújt, így érvelésed alapjaiban hibás....

tcom 2010.10.13. 22:56:14

Hol itt az ellátó rendszerek reformja?
A külön adókkal betömni a lyukat mindenki tudná, de miért nem szól senki, arról a tényről, hogy a szociális kiadások arányaiban jobban növekednek, mint a gazdaság, vagy az állam bevétele. Egy olyan pályán vagyunk, amiben a szociális kiadások növekednek.
Fojtogatni azt aki megkeresi a betevőt? Okos dolog.
Valójában az történik, ami a Gyurcsányék alatt, csak most a gazdaságot fojtogatják és nem éppen osztogatnak.

Aëtius 2010.10.13. 22:57:11

@pannonfunk: Nincs ott a pont. A bankok extra adójával viszzafogja a hitelezést és ez csökkenti a termelő ágazatok növekedését.

AkarkiJ 2010.10.13. 22:57:19

@pannonfunk:

"De ez nem jelenti azt, hogy akkor ész nélkül támogassuk a prostikat és a kábítószerkereskedőket, ugye? "

Speciel nem hülyeség amit mondasz :) Újra kellenének legális kupik és legalizált fű. Ebből is simán bejöhet 100mrd bevétel ami nem az alvilághoz kerül. Tőlük miért nem akarja elvenni a pénzt? Miért csak a munkahelyteremtő tőkét akarja nyúzni?

lvjtn (törölt) 2010.10.13. 22:58:06

ha ez a magánnyugdíjpénztáras terv az, aminek elsőre látszik (14 havi befizetés lenyúlása), akkor finoman fogalmazott, aki azt írta, hogy a rákosista padláslesöpréssel egyenértékű ez az oly sokaknak tetsző "közvetett megszorítás". jövőre meg kijön a kormány hozzánk és végigmennek majd az asszonyon, csak mert nekik úgy tetszik????? hol a határ, ameddig a rengeteg idióta még tapsol is, ha a kedves vezér elkezdi negligálni az olyan alapvető eszméket, mint magántulajdon? pontosabban én barom, mit keresek még itt egy a hatmillió vérkommer vörös ingyenélő által szétlopott országban...

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 22:58:14

Mintha senki nem utalt volna eddig arra az egyszerű tényre, hogy politikailag a belföldi választópolgároknak felel Orbán, míg gazdaságilag a multikkal, az EU bürokráciával és nemzetközi szervezetekkel (IMF) kell elszámolnia.

Az EU nem engedi, h a magánnyugdíjpénztárral csökkentsük a hiányt?
Racionális válasz: államosítom a magánnyugdíjpénztárat.

Sok hitelt kaptunk külső forrásból, vissza kell fizetni, eközben multik talicskázzák ki a pénzt?
A) válasz: vegyünk el a szavazópolgároktól pénzt.
B) válasz: vegyünk ki a talicskából.

Igen, ez érdekeket sért. De nem a mi, magyar váalsztópolgárok érdekeit. Ez ilyen egyszerű!

ubul2000 2010.10.13. 22:58:49

(Hihetetlen, hogy mennyi az ellendrukker)

Aki valaha gazdálkodott, akár családi költségvetést csinált otthon - gondolja végig a magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos intézkedések bírálatát.
Anno az Állam készített egy költségvetést a nyugdíjak fizetésére - a bevételek és a kifizetések, a várható demográfiai helyzet figyelembevézelével. Ebből a költségvetésből (szerintem dilettáns intézkedés volt) kivették a magánnyugdíj pénztári kifizetéseket, ergo a nyugdíjköltségvetés felborult. A keletkezett hiányt az Államnak kell folyamatosan betömni. Ez részben a nyugdíjkorhatár emelésével történhet - de a többit az ország költségvetésének kell állnia. A szoci kormány dilettáns gazdaságpolitikája, a nemzetközi válság mára tarthatatlan állapotot idézett elő - ezért szükséges a magánnyugdíj befizetések visszaterelése a költségvetésbe - remélhetően egyéni számlára.

pannonfunk 2010.10.13. 22:59:08

@kolbászoszsömle: Nu, hát akkor az a jólét fog csökkenni. Kevesebb meztelen cicis oplogó, csengőhang, kevesebb plazmatévé a teszkóból.

(btw, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy iszonyat kevesen dolgoznak ténylegesen termelésben. De ha valahonnan pénz kell, inkább a szolgáltatóktól, mint a termelőktől. Amíg a tényleges termelésünk magas színvonalú, pl. Audi, gyógyszergyárak, stb. addig ezt nem látom bajnak.)

jjoey 2010.10.13. 22:59:20

rendes durrantás a 0-ás lisztbe.

- bankoknál marad a 2009-es mérlegfőösszeg. miért? mert 2010-ben csökken, bedőlt, leírt hitelek, visszafizetett összegek

- energia/telekom, majd legfeljebb lerohad a rendszer. "nem kell annyit locsifecsizni" - persze, XXI század, bantunéger afrika az EU-ban, mi?

- mnyp: a legszebb
1. na, így spórolj aranyapám! gondoskodj magadról
2. ezt az összeget majd 20-30 év múlva az ÁLLAM fizeti ki, mert ő szedte be, ja, addigra Ovi tapancsal felfele, mit izgatja őt ez.
3. Brüsszel beintett, erre Ovi "államosít", remélem Baroso rendesen tö..ön rugaj ezért.

és ráadást az egész MAL ügy jezd visszaütni a Fityiszre, egyelőre semmit nem bizonyítottak, kiváncsi vagyok a veszprémi bíró meddig bíró?

van élet az unión kivül is, ld pl Észak-Korea.

AkarkiJ 2010.10.13. 22:59:34

@Sanyix: "Amúgy Jobbik szavazó vagyok, de ez ezőtt a lépés után , meg a családi adókedvezmények kihirdetése után, Orbán előtt le a kalappal! "

Jah, a remek új adórendszer egy csomó tisztességes, ám igen alacsony jövedelmű ember és családot fog igen nehéz helyzetbe hozni... Ehhez tényleg csak gratulálni lehet. Bár a csoró tanárok kit érdekelnek, miért nem mentek bankárnak, vagy populista politikusnak.

combo 2010.10.13. 23:00:45

El kell ismernem, hogy Orbán "jól" csinálja. Itt a jól azt jelenti, hogy népszerűen. És csak ez a lényeg... Az, hogy emiatt hány külföldi beruházó riad el Magyarországtól (egyértelmű az üzenet: ha nagyon nyereséges vagy, akkor Magyarországra ne gyere, mert az állam gondolhat egyet, és ezt lenyúlhatja), illetve hogy hogyan lesznek ráterhelve az extra adók a lakosságra, az már csak az unalmas kávéházi értelmiséget érdekli.

Mindenesetre ha hosszabb távon kihúzzuk érdemi kiadáscsökkentés nélkül (ez ugyanis csak a szokásos bevételnövelés), akkor megemelem a kalapomat...

clownfish 2010.10.13. 23:01:06

@pannonfunk: nade jobb nem lesz tőle nekem, max rosszabb. az államnak lesz csak több bevétele, aki a jelek szerint eddig is rosszul gazdálkodott a pénzemmel. most miért akarnék többet rábízni? úgysem a majdani nyugdíjamra fordítja az összeget...

AkarkiJ 2010.10.13. 23:01:16

@Bucsálódó Kismadár:

"Igen, ez érdekeket sért. De nem a mi, magyar váalsztópolgárok érdekeit. Ez ilyen egyszerű! "

Ha a multi kirúg egy csomó embert, hogy tudja teljesíteni az extra adót, akkor az nem sérti a (kirúgott) választópolgár érdekeit?

jjoey 2010.10.13. 23:01:59

@mrs. white: téged éritnhet a nemfizetés, őket már nemigen. hejigen, fletónak volt igaza, lehet menni, namertugye, ha nem itthon "dolgozol", nem itthon fizetsz, azaz kintről majd kapsz, de itthon élsz majd : )

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:02:53

@AkarkiJ: Nem. Akkor, ha talál más munkát, akkor nem.

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:04:03

@AkarkiJ:
"Ha a multi kirúg egy csomó embert, hogy tudja teljesíteni az extra adót, akkor az nem sérti a (kirúgott) választópolgár érdekeit?"

Nem. Ha talál más munkát, akkor nem sérti.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.13. 23:04:32

@ivrilider:
De nekem eszembe jutott. Abba kell csak belegondolni, hogy lényegében az előző kormány által tervezett hiány az, amit most tartani szeretnének. De a mostani kormány ezt extra adókkal szeretné elérni.

Egyébként a pluszbevételt nem csak lenyúlják, egy része már alapból elveszett az IMF-el szkanderozás közben, mikor is a hülye kijelentések miatt gyengült a Ft, majd nőtt az államadósság törlesztésének kockázati kamata, ez sem kevés pénzt jelentett.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.10.13. 23:05:50

@ironic_man: te miről beszélsz?
ha a teszkó meg a telenor árat emel, azt mindenki fizeti, nemcsak az adófizető kisebbség.

Tehát az szja csökkentéssel együtt az adófizető/családos ember jól jár.
A nem adófizető, ezzel szemben teszkóbajáró, telefonáló viszont rosszul.

Mi itt a gond?

Manatee 2010.10.13. 23:05:55

Valamit azért nem értek. Milyen alapon diszkriminálnak egy rakás embert nyugdíjügyben, aki esetleg NEM IS VÁLASZTHATOTT (kötelező volt a pályakezdőnek magánnyugdíjpénztárba belépni). Na most CSAK EZEKNEK elveszik a nyolc százalékot, aki államiba fizetett az....mivaaaaaaaaan? Aki bízott egy szimpla ígéretben (jelenlegi állami tb, felosztó-kirovó, háromévente változó szabályokkal), az marad ahogy van, aki meg szeretné látni a saját számait akármilyen savanyúak is, az szopjon? Annak nem számít a majdani nyugdíjába egy-két évnyi befizetése, a másik ugyanolyan korú-jövedelműnek meg igen???? Na ezt azért alkotmánybíráktól megkérdezném kicsit.

Mondjuk én pont gyeden vagyok, a gyedből levontat nagyjából a hajára kenheti a kormány összegszerűen, viszont a jópofa távközlési adójuk miatt esetleg nem lesz hova majd visszamennem dolgozni....ha most erre azt mondják, hogy ott a három éves gyes, amit frankón visszaállítanak (és dolgozni meg úgyse lehet majd mellette), akkor üzenem nékik, hogy neveljenek két gyereket huszonnyolcezerből ők. Ha ugyanis nincs bevételem, én meg a családi adókedvezményt kenhetem a hajamra.

fidesz friend 2010.10.13. 23:06:20

erre: A Fidesznek tudnia kell, ha a választók számára nyilvánvalóvá válik, hogy maga is rálépett a megszorítások útjára, hitelessége súlyosan sérülhet.

szerencsére akkor is sérül a hitelessége, ha a választók számára a megszorítások ténye mellett az is nyilvánvalóvá válik, hogy SUNNYOGÓ, ÁTVERŐ DEMAGÓGIÁVAL szorította meg a zembereket az a politikus, aki még soha nem hazudott.

tisztességtelen szemlélet, szerződésszegés, csúsztatás, ámítás és kábítás - nagyban.
úgy tűnik, igaz az Abraham Lincolnnak tulajdonított mondás:
you can fool some of the people all of the time and all of the people some of the time but you can't fool all of the people all of the time

de az a kérdés, mikor mekkora sokaságot jelent a some of the people
fidesz-fanok: ébresztő, ez a gátlástalan kavarás a ti bőrötökre is megy

és jőjjön már valaki, aki végre megcsinálja a most éppen így elsummantott szerkezeti reformokat!
vagy az egész életem azzal fog telni, hogy másokra keresek?

Manatee 2010.10.13. 23:06:49

@Bucsálódó Kismadár: szerinted az a 12% munkanélküli, az egy sem szeretne mostanság dolgozni?

Balt 2010.10.13. 23:07:21

@mrs. white: "Gondolom jó nagy baj lehet, hogy ha a nyugdíjpénztárakhoz nyúlnak. Ahogy az szólás mondja aki időt nyer életet nyer."

Rendben va ez: ha az unijó kemény volt, mint a kutyaszar a kérdésben, akkor majd mi rugalmasítunk. :) Biztos vagyok benne, hogy jövő decemberig változik a magánnyugdíj jelenlegi rendszere, mellesleg megjegyzem: a válság megmutatta, hogy nem fenékig tejfel...

Hyperboy 2010.10.13. 23:07:53

Én ebben a 'gazdasági nemzeti cselekvés összenépi boldogság' izében nem látok mást, mint egy halom ötletet, amit olyankor dobna be az ember, amikor már végképp utólsó pillanatban vagyunk. Vegyük el a multik pézéét, sarcoljuk szét a bankokat. Ja és a Tesco is kőgazdag, nyujlon hát a zsebébe igényessen.. Dehát eddig egy kölyök is ellát. Sajnos. Volt egy olyan miniszterelnökünk, aki iszonyúan félt atól h nem alkot nagyot, ezért rendre elszúrt mindent. Most meg van egy olyan miniszterelnökünk, aki iszonyúan fél attól, hogy lesz egy pont, ahonnan elkezdi őt nem szeretni a drága nép. Annyira megy ez a nagy megszorítás-ellenzés, hogy megkockáztatom a végén úgy átesnek a ló túloldalára, hogy a ló is rájukdől. Politikailag lehet Gábornak igaza, de a politikusok sajnos még mindig a gazdaság irányítói, az meg elég nagy ló ide, hamár a nép szamár.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.13. 23:07:58

@pannonfunk: Nem az a célunk, hogy jól, magas életszínvonalon éljünk?

Arra lehet egyet vállat vonni, hogy kevesebb cicis oplogó, meg kevesebb plazmatévé.
Persze.
De te is tudod, hogy ez nem ezt jelenti.
Ez azt jelenti, hogy a zsömlét nem 10, hanem 25 forintért fogod a kolbász meg nem 1200 lesz, hanem 2000.

tcom 2010.10.13. 23:09:05

""Amúgy Jobbik szavazó vagyok, de ez ezőtt a lépés után , meg a családi adókedvezmények kihirdetése után, Orbán előtt le a kalappal! "

Pont ezeknek politizál Orbán. Ennyire még a Jobbik sem merne elmenni. Ez semmi más mint a szélsőjobb lefegyverezése. A szélső jobb persze valójában szélső bal. Szálasi tervei sem sokban különböztek a szovjet típusú társadalomtól.

jjoey 2010.10.13. 23:09:26

@ubul2000: ennyire ne legyél hozzá nem értő. mi müködik ebben az országban amihez nem fűződik közvetlen egyéni érdek? semmi. namost ezt oldotta volna meg az mnyp. akarsz nyugdijat = fizess. nem fizetsz = senki nem fog fizetni. igen, a rendszer felállítása kb 25 év, addig "síró", mert fizetni kell a mai nyugdijasokat, de utána nincs ilyen jellegű állami kiadás.
az üzenet tovább erősíti azt a tévhitet, hogy az állam mindenható (megsegíti a frankalapú felnihiteledet, megállaítja az olajárakat a határon), szóval nem ismerős ez Kádár időszakából? gondolom lassan banán csak télen lesz, "baráti, szocialista országokból, mint a magyarisztáni banana republic-ból)

az államférfi nem a mai, hanem a következő generációra gondol. Ovi nem államférfi.

Hóember 2010.10.13. 23:09:28

@AkarkiJ: "Jah, a remek új adórendszer egy csomó tisztességes, ám igen alacsony jövedelmű ember és családot fog igen nehéz helyzetbe hozni... "

Ez megintcsak baromság, ugyanis ha "családról" beszélsz (tehát van 1 gyerek minimum) akkor a legrosszabb esetben is kb havi 5000 forint adó marad nálad az új rendszerben. Egy 1 gyerekes tanárnéni mondjuk bruttó 120 fizuval havi 10 ezret spórol. Szegény tanárnénik...
Aki pedig jó helyen dolgozik, jó fizuval (mondjuk 400 bruttót kap), és van 3 gyereke, az majdnem 100 ezret spórol majd havonta.
És az 1 kulcs miatt nem lesz értelme trükközni, feketézni, ami szintén nem utolsó szempont.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.10.13. 23:09:31

@fidesz friend: nézd, ha választani kell az eddigi gyakorlat, miszerint nyúzzuk tovább azokat akik amúgy is a legtöbb adót fizetik be, vagy a között hogy mindenkit de kisebb mértékben nyúzzunk, akkor én az utóbbit választom.

Lehet hogy azért mert az adófizető kisebbséghez tartozok.

Balt 2010.10.13. 23:09:31

@pakesz: "nemzet elleni buntettnek allitotta be hogy az allamadossag nott 25% -ot,"

Őőőő, ez melyik hónapban volt...?

ÁghTamás 2010.10.13. 23:09:58

@ó jaj:
akkor még egyszer. Az energetika rendkívül szabályozott, ott minden bizonnyal kis értékű hárítás történik a fogyasztóra, a profitok csökkennek, azaz a veszteség nagy része a tőke tulajdonosoké.
Telco - egyetértünk.
Kiskereskedelem: olvasd el még egyszer mit írtam. Az a 4 (!) cég, aki az adó 80%-át fizetni fogja nehéz helyzetben lesz, mert egy áremelés a verseny pozícióit rontja mondjuk egy CBA lánchoz képest. Ez ugyanakkor szerintem jó.

Másik - azért sem mindegy egy embereket közvetlen sújtó adó vagy elvonás versus egy ilyen közvetett, mert fogyasztás arányos.

És még egy fontos dolog. Soha nem lesz Mo-n fellendülés, ha a nem alakul ki egy hazai (kis)tőketulajdonos réteg. Ennek elősegítését jelenti az arányos adó. Igen, több pénz marad a gazdagoknál, de ez teljesen tudatos.

szempontpuska 2010.10.13. 23:10:36

Ha jól értem a multik lesznek Orbán adószedői :-)

Manatee 2010.10.13. 23:11:00

Gábor, én tőled kérdeznék valamit. Ez a magánnyugdíj-ügy nekem egy szempontból rossz üzenet, de nagyon rossz. Nekem ez azt üzeni, hogy Sunyi Sanyi, minimálbér alatt befizető kényszervállalkozó volt az okos, mivel a nyugdíjjárulék úgyis a kutya vacsorája, minek is aztat befizetni, és a tisztességes befizetőkbe most rúgnak egy nagyot. Innentől aki eddig fizetett még nyugdíjjárulékot, az sem fog, hiszen azt bármire bármikor szépen el lehet használni, aztán ha elég sok Sunyi Sanyi van, állam bácsi úgyis megsegíti őket majd ha lesz miből. Neked nem tűnik így?

combo 2010.10.13. 23:11:12

A gyerekvállalás ösztönzésével kapcsolatban:

1. A magyar gyermektelenség szerintem nem anyagi okokra vezethető vissza (a fejlett nyugaton sem), csak önmagunk ámítása céljából szeretjük ezt hajtogatni. Szociológiai felmérések szerint a legszegényebb családokban van a legtöbb gyerek. A jobban kereső értelmiségieknek egyszerűen elmegy egy csomó idejük az egyetemre, az első munkahelyre, és a munkahelyi "törtetésre". Nem azt mondom, hogy a pénz nem számít, csak azt, hogy nem annyira, mint amennyire sulykolják...
2. Magyarországon minden kiszámíthatatlan. 4 évre nem lehet előre tervezni semmit, mert kormányok jó szokása szerint az előző ciklus intézkedéseit eldózerolják. Ilyen jogbizonytalanságban egy gyerek felneveléséhez szükséges időintervallumra még kevésbé lehet tervezni.

Az más kérdés, hogy nekem sincs jobb ötletem... A szándék mindenesetre dicséretes. Amúgy én gyerekvállalásnál sem vagyok a progresszivitás híve: Egy gyerek után járjon x ft kedvezmény, k gyerek után pedig k*x ft. Értem, hogy miért bűvös szám a 3, de az egy szem gyereket is ugyanúgy meg kell becsülni, mint a hármat, és a gyereknevelés költsége is kb. lineáris a gyerekek számával (sőt, több gyerek esetén inkább kevesebb, mert lehet spórolni pl. a ruhán), max. "nehezebb" 3 gyereket nevelni, ezt aláírom.

pannonfunk 2010.10.13. 23:13:39

Na, hogy egy kis konteo is legyen:

Kiket szivat Orbán?

- Alumíniumgyártók, ez Gyurcsány és barátai érdekköre
- Magyánnyugdíjpénztárak, amelyeket Horn idején hoztak össze, valószínűleg a szocik hasznot húztak belőle, lehet, hogy amai napig is csordogál nekik a pénz
- Energiaszektor, amelyet úgyszintén a Horn ideje alatt privatizáltak, kissé botrányos módon. Gondolom a szoci csókos haverok kapták ezeket a privatizált cégeket.
- Multi kereskedelmi láncok. Ugye volt olyan ezek között, amelynek a biztonsági őre eléggé megalázóan bevitt egy fideszes képviselőhölgyet, mert megevett sorbanállás közben egy fél kiflit, hogy másik felét majd bemutatja és kifizeti, de a biztonsági őr lopásnak tekintette. BiSZtosan fidesz-elkötelezettségű cégekről van szó :P

Folytassam?

...Inkább megyek aludni :)

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:13:48

@Manatee:

Szerintem vannak akik szeretnének, vannak akik nem.
Vannak akik dolgoznak is, csak amúgy munkanélkülin vannak.

A lényeg az, hogy ingyen ebéd nincsen. Tehát, ha a szocik fölvették azt a rengeteg adósságot, akkor azt vissza kell fizetni. A multik pedig vagy lenyelik a többletadót
(ha nagy a nyereségük, akkor folytatni fognak mindent ugyanúgy, csak kisebb nyereséggel), vagy elbocsátanak embereket. De ha a multi tevékenységére szükség volt, akkor kisebb cégek át fogják venni a feladatot
(pl. bezár egy teszkó, akkor nyitni fog egy másik bolt)
és ott emiatt munkaerőfelvétel lesz.

És bizonyára lesz olyan dolog, miről majd le kell mondanunk emiatt, vagy több pénzért tudunk csak hozzájutni. Ez volt az ingyenebéd eddig (ezt vettük hitelből).

ZOH 2010.10.13. 23:13:48

1.) Annak, hogy az ellenzék nem ordít, egyszerű az oka: dilettáns idióták. Akik még arra sem voltak képesek, hogy a tandíjat ne úgy adják el, hogy évi 105.000 hanem úgy, hogy havi 9.500, azoktól kár is bármi értelmeset várni. Dilettánsok.

2.) Az, hogy a megszorítás az megszorítás, majd megérzi a t. polgár, amikor kibaxxák a jól fizető energiás/távközlési/banki/tescós állásából vagy pláne, amikor a t. multi úgy dönt, hogy keres magának egy jogállamot ezt a balkáni koszfészket meg itt hagyja nekünk.

3.) Az Alkotmánybíróság nem fogja megfúrni, mert ők eleve a Fidesznek fújnak (lásd ne kelljen fizetni népszavazás) és azóta explicite is be lettek vonva a nemzeti együttműködés rendszerébe.

Hóember 2010.10.13. 23:14:23

@combo: "max. "nehezebb" 3 gyereket nevelni, ezt aláírom."

Hát ezt én is aláírom, hol egy toll?! :)
Pedig még csak kettő van, de az idegi terhelés progresszívnak tűnik...

jjoey 2010.10.13. 23:14:36

@ÁghTamás: szerencse, hogy van EU, gondolom majd a nm-alapon adóztatnak, nem diszkriminálva.
amúgy meg meg kellene kérdezni a 3,60as kenyér világából "ittmaradt" (bocsánat) Marinéni kisnyögdíjast, miért a Tecsobusszal vásárol, miért nem a hazaiban. Na, neki pont kapóra jön a "ha emelnek, csökken a hazaiak hátránya".

meg kell nézni majd a forint árfolyamot, mit mond a piac. gondolom ezt is majd kordában tartják, pl a svájci nemzeti bank 2/3-os törvénnyel történő államosításával, illetve a piac betiltásával?

ha erre vártál, jó neked, bizton sikeres, gazdag ember vagy. remélem a foglalkoztató tőkésed okosabb és pakol.

ubul2000 2010.10.13. 23:14:38

@jjoey: hát igen, ez a 25 év a bökkenő. Addig miből finanszírozod?

bariga 2010.10.13. 23:14:51

@Bucsálódó Kismadár: a hitelt nem kapja az ember, hanem felveszi. Aztán vagy jól költi el vagy nem. Most ugye mi évek óta már vagy nem!!
A talicskába meg általában valamilyen termelésből, szolgáltatásból kerül a pénz, bizonyos, általában előre ismert jogszabályok alapján. A talicskát meg oda tolja akié, ahová akarja. Aki abból meg ki akar venni csak úgy, az lopós. Ne feledd már letartóztatnak csokilopásért is.
Csak nehogy valaki egyszer becsöngessen és kérje , hogy add le kulcsodat.

Hyperboy 2010.10.13. 23:15:31

Én megvallom maguknak őszintén és illedelmesen, ebben az egész "uj irányban" nem látok mást, mint egy halom ötletet, amit olyankor dobna be az ember, amikor már végképp utólsó pillanatban vagyunk. Vegyük el a multik pézéét, sarcoljuk szét a bankokat, ja és baszki sanyi, teszkóóó. Az is egy mély zseb lehet. Mer eddig egy kölyök is ellát... Pont ezé fogyasztható. Volt egy olyan miniszterelnökünk, aki iszonyúan félt atól h nem alkot nagyot, ezért rendre elszúrt mindent. Most meg van egy olyan miniszterelnökünk, aki iszonyúan fél attól, hogy lesz egy pont, ahonnan elkezdi őt nem szeretni a drága nép. Annyira megy ez a nagy megszorítás-ellenzés, hogy megkockáztatom a végén úgy átesnek a ló túloldalára, hogy a ló is rájukdől. Politikailag lehet Gábornak igaza, de a politikusok sajnos még mindig a gazdaság irányítói, az meg elég nagy ló ide, hamár a nép szamár.

combo 2010.10.13. 23:16:46

@Manatee: Szerintem a cél a "magánnyugdíj" intézményének kinyírása. Sokkal jobb az, amikor "tisztakezű" politikusok szép vaskos nyugdíjbefizetések fölött diszponálnak. Mivel a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer csak pár tíz év múlva omlik a fejünkre, ez a politikus percemberkéinket nem érdekli...

sárkányfő 2010.10.13. 23:17:00

@ÁghTamás:
akkor még egyszer.

végső soron mindent mi fizetünk meg. pont. a többi vagy butaság vagy önámítás.

de ha nekem, de főleg a szimpla logikának nem hiszel, akkor talán neki:

hvg.hu/gazdasag/20101013_Vamosi_Nagy_Szabolcs_agazati_adok

"Ne legyen kétségünk a felől, hogy az ágazati adókat végül - ahogy a bankadót is - a lakosság fizeti majd meg, ugyanis ezek az adók árképző tényezők lesznek - húzta alá az adószakértő. Hozzátette: lehet, hogy az szja-csökkentés egy része ezen az ágon kerül majd vissza az államkasszába."

Mondom én. Ez átlagosan kb. 3%-os adóemelés. Aki meg beveszi, hogy a követett adó nem adó, annak úgy kell.

Balt 2010.10.13. 23:17:05

@Pilu: "cca. 4.5 millió munkavállaló, 700.000 közalkalmazottal, tehát a tízmillió lakost kb. 3.8 millió munkavállaló tartja el. Ebből még levonhatod a minimálbéreseket, tehát nem tízmillióval kell osztanod, hanem 2.8-cal."

Mekkora szerencse, hogy eztán mindenki adózni fog 16%-ot! :))
Oszt oszthatjátok, amennyivel akarjátok, azért elmondom lassan: nem lesz meg-szo-rí-tás... Mert ahol verseny van (távközlés, Tacskó stb.) ott amiatt nem lehet árat emelni, az energiaárakra meg a kormánynak van ráhatása. Ennyi. Tényleg adekvát kérdés: "Hogy ez Fegyencnek meg Baljaninak miért nem jutott eszébe...?"

joerg1234 2010.10.13. 23:17:22

@ghal: aha

ez világos

akkor egyszerübb az embereknek kajajegyet osztogani, oszt jónapot, majd a multiknak fizetni
ha bezár a multi, majd jön helyére más, verseny van, ha nem jön helyére más, akkor aki marad az tölti be a rést, egyszerü, ettől nem kell félni, ha sikerül magyar-nemzeti kis és középvállalatokat megerősíteni, akkor akár ők is átvehetik a szerepüket, nézd meg dél-koreát, tescoban 99%ban csak nemzeti terméket lehet forgalmazni

pakesz (törölt) 2010.10.13. 23:18:07

@Balt: 8 ev alatt nott a GDP aranyos allamadossag 25% -ot
57 volt es 82 lett belole
mi van nem megy a szamolas?

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:18:25

@combo:
"1. A magyar gyermektelenség szerintem nem anyagi okokra vezethető vissza (a fejlett nyugaton sem), csak önmagunk ámítása céljából szeretjük ezt hajtogatni. Szociológiai felmérések szerint a legszegényebb családokban van a legtöbb gyerek. A jobban kereső értelmiségieknek egyszerűen elmegy egy csomó idejük az egyetemre, az első munkahelyre, és a munkahelyi "törtetésre". Nem azt mondom, hogy a pénz nem számít, csak azt, hogy nem annyira, mint amennyire sulykolják..."

De, anyagi okokra vezethető vissza. Csak nem az abszolút gazdagság számít, hanem hogy a megszülető gyerek viszi majd a pénzt (értéket) vagy hozza?
Egy szegény családban ha munkanélküli az anya, akkor a megszülető gyerek pénzt hoz. A "gazdag" családban
(értsd keményen dolgozó szülők, normál állásban) a gyerek viszi a pénzt, mert az ana nem tud mellette dolgozni, vagy sok pénzt kell a felügyeletére fordítania.

combo 2010.10.13. 23:18:47

@Hóember: "Pedig még csak kettő van, de az idegi terhelés progresszívnak tűnik..."

Igen, erre céloztam én is. :-) Max. emiatt az egy dolog miatt tudok elfogadni progresszív adókedvezményt. ;-)

Hóember 2010.10.13. 23:18:57

@ZOH: "kibaxxák a jól fizető tescós állásából"?!

Itt valami homoxxem került a gépezetbe, nem gondolod?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.10.13. 23:19:03

@kolbászoszsömle: "Orbán hazárdjátékot játszik, mert nem mer szembemenni nyuggerekkel. "

itt van a trükk kedves barátom, hogy a "nyuggerek" is telefonálnak, ők is járnak teszkóba, sőt még áramot is fogyasztanak...

pannonfunk 2010.10.13. 23:19:15

@szempontpuska: Meg a bankok. Szerintem zseniális! Nem lehet máshogyan kezdeni egy olyan országban, ahol minimálbéresek mercivel rohangásznak. Annyira béna az adózási morálunk, hogy egy ennyire kiélezett gazdasági helyzetben nem lehet kísérletezni, hogy milyen adósávval lehet értelmesen személyi jövedelemadót beszedni. Nem lehet. Pont. Lesz helyette burkolt adó, ami ráadásul a fogyasztással arányos, így sokkal igazságosabb is.

pakesz (törölt) 2010.10.13. 23:20:06

@pakesz: hozzatennem meg gyorsan hogy a tolvaj CiganyVajda elso magannyugdijpenztari akcioja elso evben 4% GDP OSZOGATAST tett volna lehetove es a ra koveto 4-6 evben evente 2% -ot!!!

ez igy osszesen FELEAKKORA allamadossag novekedes csak ezzel az apro magannyugdijpenztari trukkel mint amit a cocik 8 ev alatt osszehoztak

Nash vs. Keynes 2010.10.13. 23:20:43

4 év múlva majd jön gyurcsány a több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, a nyugdíjasoknak vissza a 13. havi nyugdíjat dumával és majd jól szétcseszik az éppen beinduló rendszert. Lesz megint strabag demokratás völgy alagútunk és dombviaduktunk PPP-ben és újra helyreáll a demokrácia..
A szerkezeti átalakításokat meg kell finanszírozni. Iszonyat adósságot és szigorú költségvetési hiány ígéreteket örököltünk. Gyurcsány megkötötte a fülünk mögött a hurkot, Bajnai pedig feltessékelt a sámlira és most rosszul esik nekik, hogy Orbán elfűrészeli a gerendát. Mert ez jogállamban állítólag nem szokás.

phaidros 2010.10.13. 23:20:43

Nem tudom, ki látta a tavalyi magánnyugdíjpénztári kimutatását, hogy mennyit vitt el a válság. Nálam többet, mint amennyit az elmúlt két évben befizettem. Ez ad egy sejtelmes fényt a Fidesz megoldásának. :)

bariga 2010.10.13. 23:20:57

@Aëtius: továbbá nem oldja meg a pazarló posztszocialista rendszerek további pénznyelését sem. Ha nem állnak neki sürgősen az átalakításnak évekig kereshet utálnivaló multikat, akiknek kilopja a talicskáját.
Bár előbb utóbb elfogy a talicska és be kell zárni a postát a 80 fős falvakban.

Balt 2010.10.13. 23:21:10

@Diocles: Jó meglátások! (Nem túl jó, de javuló kilátások! :))

ÁghTamás 2010.10.13. 23:22:09

Mindazoknak akik úgy általában beszéltek befektetés ellenességről stb. felhívnám a figyelmét, hogy ezekkel az akciókkal a kormány maximum 100-200 cégtől von el. Ezek nagy része multi (azaz tőketulajdonosa külföldi).

Részben szabályozással, részben versenyfelügyelettel megoldható kell legyen, hogy maximum az adók összegének felét hárítsák a lakosságra, a másik felét le fogják nyelni a főleg külföldi tőketulajdonosok. Tegye fel a kezét az, aki inkább több szja-t fizetne helyettük!

Tehát - jövedelem átcsoportosítás történik a külföldi (nem termelő) tőketulajdonosok rovására, a haza (kis és nagy) tőketulajdonosok javára.

Én nem vagyok szomorú.

halihalo 2010.10.13. 23:22:11

@ÁghTamás: A kiskerekedelemre:
A Tescót az első 638,4 milliárddal, de a CBA a második 547,5, míg a Coop a harmadik 510 milliárd forint bevétellel. Ez utóbbi kettő állítólag magyar (nem mellesleg sokkal drágább, mint a Tesco , az Auchan vagy a Cora). Hogy is van ez akkor? Ezeket miért nem emlegetik?? Illetve, az miért is jó a vásárlóknak, hogy a magasabb árakat használó, ergo,őket jobban kizsákmányoló láncokat támogatja a kormány?

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:23:06

@ó jaj:

"végső soron mindent mi fizetünk meg. pont. a többi vagy butaság vagy önámítás."

Végsősoron nem. Tehát pl. ha egy külföldi cég itt befektetett, szolgáltatott, ügyetlen volt, veszteséges lett, csődbe ment, akkor nettó az ő zsírján híztunk.

Persze lehet fordítva is. :-) Befektetett, nem túl sokat szolgáltatott, talicskázta ki a pénzt. Akkor bizony ő hízott a mi zsírunkon.

Neked nem jutna eszedbe megadóztatni?

halihalo 2010.10.13. 23:24:02

@combo: A magyar gyermektelenségnek az ÖNZÉS az oka. Inkább elköltik saját magukra a pénzt, nem a gyerekre. Az ideológia mögött meg az, hogy majd ha lesz rá pénz. Hát, nem ez számít, hanem a saját önzésük.

jjoey 2010.10.13. 23:25:54

ami a spórolást illeti
- 82 mrd fütéstámogatás. eleve egy baromség volt ezt a pénzt nem energiatakarékosságra, szigetelésre költeni
- általános adóellenőrzés. minimálbér alatti lizingszuzukis adócsalásért leültetése (esetleg kukoricaföldön kapáltatása), kb 200mrd-ot hozna
- máv/posta redukálása, veszteséges vonalak bezárása, támogatott utazás megszüntetése. 100mrd
- volánok átszervezése ennek tükrében
- gyed = ledolgozozz évek, de max 2 év

hogy ezek után a tőke (sajna csak a pénz teremt pénzt) idejön, a forint erősödik, ezzel a kamat és devizaárfolyam veszteségek csökkennek, talán ismét segíthet párszáz mrd forintot...

Hóember 2010.10.13. 23:26:05

@halihalo: Két kérdés: Hogy bánik a coop meg a CBA a munkavállalóival, és hogyan a Tecsó? Melyikük hány embert foglalkoztat bevételarányosan?

tcom 2010.10.13. 23:26:11

Emberek!
Tanuljatok angolul/németül, szerezzetek releváns tudást. De az is elég lehet, ha szlovákul, csehül, vagy akár románul tanulunk, mert hosszú távon vége sz országnak.Fel kell készülni mindenre. Az látszik, hogy nyugdíja a mai 30-40-eseknek nem lesz. Ma megszűnt az utolsó remény is.

Hogy itt csak osztogató, csőd-jankó és hatalommániás populista görbelábú között lehet választani?

A nyugat újra Magyarország fog nevetni. Egész Európa megszorít, nyugdíj korhatárt emel, szociális kiadásokat csökkent, a szabadságharcos bohóc meg inkább a gazdaságot fojtogatja, kicsinyes hatalmi célokból

Tényleg igaz, hogy a magyar nem képes alkalmazkodni a világhoz, de még a közvetlen környezetéhez sem, sorstársaihoz sem. Már 8 éve növekszik a lemaradásunk, mert egy fiatal politikus 2001 végén úgy gondolta minden áron meg kell tartania a hatalmat. Államilag támogatott korlátok nélküli lakáshitelezés, a haveroknak Széchenyi-terv stb. Ettől kezdve Medgyessyk, Gyurcsányok is úgy gondolták: fő a populizmus.
Ma a nagy játékos, a szélsőséges liberálisból lett szélső jobbos, népnemzeti megváltó rájött, hogy a népszerűséget egy pillanatra sem vesztheti el. A népszerűséget ma az inaktívak milliói jelenti. Nem véletlen, hogy a nyugdíjakról szó sincs, vagy csak osztogatás szintjén (a nők kedvezményes nyugdíjba vonulása). Az egész világ fogja a fejét. A GYES elvett évének visszaállítása a cigányok megszerzésére hivatott. Ki volt ez találva.

Amire ez a veszélyes politika beérik (20-30 év), a nagy vezénylőtábornok már csak forog a sírjában, a kinevelt utódok ámokfutása után.

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:26:15

@combo: "És Afrikára mit mondasz? ;-)"

Hogy ott sok a gyerek? Szükségük van a gyerekkatonára,
hozza a pénzt ;-P

sárkányfő 2010.10.13. 23:26:15

@Bucsálódó Kismadár: a lényeget nem érted. miért gondolod, hogy az adót nem terhelik simán tovább? elönti őket a szolidaritás a magyar állammal? :)

withoutus 2010.10.13. 23:27:55

@DEMOK: Elkalapált ország, lesajnált és hülyének nézett nép, soha ki nem lábalás a nihilből. Ez a tudomány, amire nyolc éve készülődik a fő ármánykodó. És összejön neki, kajálja a meghülyített nép, zene füleinek az "igazságtevő" csaholás. Felébredés sohanapján.

Én is úgy gondolom, az ördögien kigondolt néphülyítés valódi jelentésére és következményeire az értelmiségnek kellene felhívni a figyelmet, és nem hagyni, hogy évtizedekre nulla alá vigye a társadalmat a Mátyás királynak álcázott humbug vezér.

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:27:56

@tcom: Ez a legjobb, ezt még nem hallottam.
Tehát Medgyesit, Gyurcsányt is Orbán nevelte ki.
Bravo!

porfelhő 2010.10.13. 23:28:26

Az önkormányzati választások után Orbán nem tétlenkedett sokáig. Máris bejelentette a "válságadó" néven elkiresülő, gazdaságélinkitő csomagot. Igaz a kötcsei beszéd után a szijjártó tolmácsolásában az hallhattuk, hogy a megszoritás szó csak a szocik szótárában található. Ez is megszoritás, csak nem közvetlen módon érinti az emberket, ugyan úgy fogja súlytani, mint a bankadó hatása, valamilyen formában a cégek átháritják, nem lehet kétség felőle.

Balt 2010.10.13. 23:28:34

@ironic_man: "Másrészt hogy akar egy millió munkahelyet ilyen feltételek és körülmények mellett? Az a tőke, aki eddig nem menekült el, ezután el fog. Az a demokratikus, tanult, tehetséges ember pedig, aki eddig nem hagyta el az országot, ezek után el fog menni..."

Ugyammá' A zaudi (Fegyencék is szerették, mint tudjuk) pl. most adományozott az iszapkárosultaknak nem csekély összeget. Elmenni meg el lehet kérem Mo.-ról - hogy klasszikusokat recitáljunk, pl. Bécsbe rigó jancsit hegeszteni -, de tudományos kutatói területen lassan épp fordul a trend.

jjoey 2010.10.13. 23:29:04

@Bucsálódó Kismadár: ha hagyod, mert igénybe vetted a silány szolgáltatást, úgy kell neked.
miért, te vállakoznál, befektetnél, ha az eredményt látva azt mondanák, na kisapám, tejelni kéne még egy picit, mert "sokat" kerestél, így utólag.

szerinted ki fog idejönni, ha eddig is a változó jogi környezet volt az egyik legnagyobb probléma Mo-n??? még az is elviszi a pénzt, akinek eddig itthon volt. na nem a 2543ft bankbetét megy el, a pártizmilások a bankból, a tözsdéről...

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:30:18

@ó jaj:
"a lényeget nem érted. miért gondolod, hogy az adót nem terhelik simán tovább?"

Ha tudják terhelik, ha nem tudják nem terhelik.
Szabad ország. Azt te sem hitted, hogy ingyenebéd lesz.
De az egészet biztos nem tudják továbbterhelni.
És akkor már megérte.

Indriq 2010.10.13. 23:30:34

Az hogy a szolgáltatói szektor adóztatja meg, miért is olyan jó?
kb az 1960-as évek óta a világon elég durva túltermelés van, a nyugati világ és ahová mi szeretnénk tartozni, a szolgáltatói szektorba "helyezte" át a munkaerő többletet. Most ha ezeket megfogjuk ilyen, olyan adókkal, leépítésekből kapunk egy rakat embert, akiknek szintén nem lesz munkájuk. Ahogy én látom, pont a szolgáltatói szektort kéne felhitelezni (nem csak multik vannak), hogy berúgja a fogyasztási motort, hogy elindulhasson a termelés.

Amúgy a nagy "a szocik mindent elloptak" dumáknál elgondolkoztam, ha ilyen sokat loptak, akkor most amikor lecserélték őket, iszonyú sok pénznek meg kéne maradnia, hiszen Az Ember Aki Még Nem Hazudott, makulátlan pártkatonákat állít csatasorba. Ezzel a plusz pénzzel nem lehetne fedezni a deficitet?
Vagy mégse volt olyan nagy lopás? Vagy most más lopja el?

Hóember 2010.10.13. 23:31:34

@jjoey: "meg kell nézni majd a forint árfolyamot"
Azt már meg lehet nézni, a piac ugyanis rögtön reagál mindenre, sőt, még azelőtt :)
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=4&i=139849

Aëtius 2010.10.13. 23:32:20

@ÁghTamás: az csak a prompt árfolyam. Kiírták belőle az ezévi CDS felárat.

ghal 2010.10.13. 23:32:53

@joerg1234: Sajnos tévedsz, nem jön másik multi az egyik helyére. Tudomásul kell venni, hogy Magyarország az EU GDP-jének kábé 0.7%-át adja. Ez olyan, mintha egy országos cégnek valamelyik nagyobb faluban nem jól megy a boltja. "Ha nem megy ott, hát nem megy" - vonják meg a vállukat a cég központjában. "Ezért nem fogjuk kezünket-lábunkat törni."
ŐKET ez nem zavarja. Csak a falubelieket, akik elesnek egy terméktől/szolgáltatástól.
Hadd mondjak informatikai példát: sem az iPhone-odra, sem az Androidos telefonodra nem tudsz legálisan alkalmazást vásárolni, mert a hatalmas magyar piac sem az Apple-t, sem a Google-t nem izgatta annyira, hogy felvegyék a Marketplace-ük listájára.
Elmúlt a 90-es évek illúziója, amikor a világban azt hitték, hogy Magyarország a hatalmas ex-szovjet piac kulcsa. Azóta megtanulták, hogy önmagában nézzék az országot, ami meg - sajnos - akkora, amekkora.

Balt 2010.10.13. 23:33:19

@ghal: "a multik egy fillérrel nem fognak kevesebb profitot kivinni az országból, csak ha kevesebb marad, kevesebbet fognak visszaforgatni a magyarországi működésbe."

Na bumm. Majd több egér szaladgál a Tacskó raktárban, több Tacskó macska hugyozik a lisztbe. (Lásd: "Tesco titok" c. könyv.)

jjoey 2010.10.13. 23:33:51

@Balt: na ja, "adományozott", megnézted, mennyi a bozonyos cég importja? exportja? a kettő közti difi az energia + amortizáció + magyar bérek + profit = 2%, na, ebből a 2%-ból pontosan a magyar bér a mi hozzáadott értékünk.

jogos, legalább fütött helyen vannak az emberek, és nem a munkaügyi központban segélyért. ez is valami, erre is szükség van, hamár korbács és fejadag ma már nem divat, mint az amerikai gyapotültetvényeken volt anno.

rockjano_ 2010.10.13. 23:34:14

@ÁghTamás: "Én nem vagyok szomorú."

Nem inkább optimista vagy, vagy talán kicsit naív is.

Lehet hogy valamit beáldoznak a saját profitjukból is de ennek is meglesz az ára (mint mindennek)

A gond az az adóknak ezzel az "indirekt" beszedésével hogy ebből szép lassan tőkekivonás lesz a multiknál mert jobb lesz a másutt, mondjuk szomszédos versenytársaiknál.

Nem, nem vonulnak ki maradnak, csak itt nem fektetnek be.

Ezek a nagyok régiókban gondolkodnak nem országokban, ha itt nem jó arrébb mennek egy országgal, nem ügy.

Ez a politikai trükk csak rövidtávon jön be, nem véletlen hogy más nem alkalmazza ilyen mértékben.

combo 2010.10.13. 23:34:45

@Bucsálódó Kismadár: Arra próbáltam célozni, hogy érdekes módon a "gazdag" országok (ld. Nyugat-Európa) küzdenek demográfiai problémával, a szegények pedig nem (pontosabban ők is, csak ott meg éppen túl sok a gyerek).

Ennek amúgy egyszerű (bár rózsaszín dajkamesékhez szokott lelkivilágunknak nem túl kedves) biológiai okai vannak: Ha nyomorogsz, egy esélyed van a túlélésre (mármint génjeid szempontjából): A sok gyerek. Ha elvonod a családi pótlékot, a szegények ugyanúgy sok gyereket fognak szülni... Például (a szó eredeti értelmében) paraszt családban született nagymamámék nyolcan, a nagypapámék tízen voltak testvérek. Pedig nem hiszem, hogy az első világháború környékén jobb anyagi körülmények voltak, mint most...

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:34:46

@jjoey: Nem olyan könnyű azt a pénzt hozni vinni.
Másrészt meg nem olyan rémülgetősek azok a befektetők.

Az kell megérteni, hogy aki eddig 20%-ot kaszált, az persze "megrémül" hogy most majd csak pl. 10%-ot fog, de azért nem szalad el ész nélkül. Hanem kaszálja tovább a 10 %-ot.

ÁghTamás 2010.10.13. 23:35:25

@halihalo:
Kedves halihalo - a CBA és a COOP azért nincs ebben benne, mert ők egy márka, de nem egy cég, mert inkább franchize-ként működnek. Közös a beszerzés, de a tőketulajdonos sok. Hát ezért.
Miért jó - azért, mert a Tesco és a többiek tőkeerejük, vásárlóerejük és befektetési képességük miatt kizsigerelik a hazai termelőket, és közben lenyomják a hazai kiskereskedőket. Ráadásul vagonszám hozzák be a külföldi árut, olyat amit mi is termelünk. Szóval ipar és agrár politikai kérdés, hogy visszaszorítsuk.
Abban igazad van. hogy eközben valóban több árucikk tekintetében az áraik nyomottak.

halihalo 2010.10.13. 23:35:37

@Hóember: Lakásomtól 500 méterre van egy CBA. A választások előtt még jártam oda, szóval tudom, hogy az eladók (a hentes kivételével) bunkók és mogorvák, a vevőkre oda nem figyelők. Az árak meg 15-20 százalékkal magasabbak, mint a 3,5 km-e lévő Tescoban, vagy minimum 20 százalékkal, mint a 10 km-re lévő Auchanban.
Mellesleg a CBA is multi, mert több országban van jelen. Az számít? Vagy a mi kutyánk kölykének szabad??

Balt 2010.10.13. 23:35:44

@kolbászoszsömle: "és ha jövőre rosszabb idő lesz, mint idén,"

Azért erre nem fogadnék nagy tételben. :)

jjoey 2010.10.13. 23:36:37

@Hóember: ne a mának élj, várd ki a végét és visszasírod a 317-t is...

tcom 2010.10.13. 23:38:14

@halihalo:

Így van. A világháborúk alatt is több gyerek született, mint most a plazma TV, gyes, segély világában, nem beszélve a háborúk előtti, közötti ínséges időket.

Ma a fiatalokat befolyásolja a média, a jólét. "valósítsd meg önmagad, élj a mának, egyszer élsz, használd ki az életet" és egyéb lózungok vezetnek ahhoz, hogy nem vállalnak gyereket a fiatalok. Vagy ha vállalnak az első problémakor elválnak, mert "elhidegültek egymástól, a kapcsolat megromlott stb". Mindenről szól ez csak nem a felelősség vállalásról. Mindenkinek joga van elválni, még ha a gyermekeiben ez hatalmas érvágást jelent is, hiszen csak a saját magunk a fontos.

A magyar mindig is élen járt a hülyeségben. Ha már lehet hülyének lenni, akkor legyünk a leghülyébbek. Nincs még egy ország, amelyik két világháború alatt a végsőkig kitartott az agresszor, vesztésre ítélt mellett. Most Magyarország élen jár az öngyilkosságok, az alkohol fogyasztás terén. A nyugaton csökken a dohány fogyasztás, nálunk meg növekszik.

jjoey 2010.10.13. 23:38:22

@Bucsálódó Kismadár: kicsukva, a 10% nem fedezi a kockázati felárat, amit elvár, ha mentesen kap 7%-ot máshol. de ha marad is, azt is moil dolgokban tartja, ha kell vihesse. na, ez pont nem segít

Balt 2010.10.13. 23:38:42

@halihalo: "Aki dolgozik, és járulékot fizet, annak a KÖZVETLENÜL a zsebéből veszik ki azt a pénzt, amit soha az életben nem fog már látni."

Ugyan! Fogd fel úgy, hogy a 0-ásra tetted a ruletten. A nyugdíjpénztárak is kb. így fogták a válság előtt... :) :((

Leonard Zelig 2010.10.13. 23:39:23

Török Gábor nálam leszerepelt, mint ahogyan Orbán Viktor nem, hiszen tőle semmi jót nem vártam/várok.
Viszlát a nyomorban.

rockjano_ 2010.10.13. 23:39:31

@ÁghTamás: részben igaz a CBA-nak vannak saját boltjaik is.

De ez érdekes lesz hogy a saját barátainkat mennyire sújtja majd ez.

Ebből lesznek még akár perek is.

ghal 2010.10.13. 23:39:31

@ghal: Még egy mondat. Nem a multikat sajnálom, hanem azokat az magyar állampolgárokat, akiket ezek a multik alkalmaznak; meg azokat a színmagyar beszállítókat és az ő alkalmazottjaikat, akik ezeknek a multiknak dolgoztak; és azokat a szintén magyar embereket, akik a világ túlsó végén kidolgozott technológiát és termékeket használták és élvezték.

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:39:38

@combo: Akkor nem értetted amit írtam

Nem az számít milyen körülmények között élsz, hanem hogy a gyerekek születése hoz a konyhára vagy visz.
"Genetikailag": van 2 gyereked. Akarsz szülni harmadikat.
De akkor nem tudsz dolgozni, nem lesz pénzed, rosszul jár a 2 gyereked, tehát nem szülsz.
Parasztcsaládban: van 2 gyereked. Akarsz szülni harmadikat. Jó ötlet, mert mire megszülöd, a nagyobbak már dolgoznak, amúgy meg egy-kettő átlag meg is hal addigra és öregebb korodra nem lesz aki gondoskodjon rólad.

Régebben sem volt mindenkinak sok gyereke. Ki lehet mutatni pl. az örökösödési törvények és a gyerekszám kapcsolatát. 100 éves magyar példa: "egykézés"

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.10.13. 23:40:02

@rockjano_: nem vagyok benne biztos hogy sokkal rosszabb lesz-e, ha a tecsó nem fektet be itt tovább...

halihalo 2010.10.13. 23:40:07

@ÁghTamás: Ez nagyon nem meggyőző.
Újabb kérdés:
Miért is jó az az ország 10.000.000 lakosának, hogy a "magyar" láncban fizet 20-25 százalékkal magasabb árakat cserébe azért, hogy kb. 100.000 (és akkor már nagyon nagyvonalúan magas számot adtam meg) embernek ettől több bevétele legyen?? Nem úgy szokott leni, hogy a nagyobb csoport érdekeit kellene figyelembe venni??

Balt 2010.10.13. 23:40:27

@Kard: "de most bizony megfordult illetve az is, hogy itt hagyok mindent és megyek külföldre."

OK. Majd utaljuk a jogos 13e Ft nyugdíjadat a tengerentúlra. :)

jjoey 2010.10.13. 23:41:15

@pannonfunk: csak nem aszőkeciklon Senator Selmeczi-re gondolsz? namost, nem mutatott be semmit, csak a képviselői igazolványát, a kiflit addigra megette. (ellenben a kisnyugdijassal, aki a párizsit ette meg, mert megvenni nem tudta, így ha el is kapták, legalább evett...)

Bucsálódó Kismadár 2010.10.13. 23:42:11

@jjoey: Akinek már nem éri meg, el fog menni.
De sokan maradni fognak. Majd meglátod!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.13. 23:42:44

@Balt: Az oké, hogy nem fogadnál nagy tétben rá, de Orbán elég nagy tétben fogadott ellene. :S

Viszont nagyszerű a poén. Ilyen szar idő tényleg régen volt.
:)

jjoey 2010.10.13. 23:43:00

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: gondolom a lépgkalapácsbizniszebn utazol, fedett uszit még lehet csinálni a tecsóból, esetleg 4 szintes kinai piacot?

márvesztes 2010.10.13. 23:43:03

régóta tudjuk, hogy a legjobb adó a fogyasztást terhelő adó, alapértelmezésben az áfa. Jól és olcsón beszedhető, azokat terheli akik ténylegesen fogyasztnak, márpedig ez egyszerően megy: gazdagék jó bort veszenk 2500 fölött, csórikámék meg olcsót 1000 alatt, ez biztos bejön.
Csakhogy a segfej EU nem enged 25 százaléknál nagyobb áfát, vagyis mi a plafonon vagyunk, legfeljebb a kedvezményes kulcsokkal lehet játszani egy kicsit. Csakhogy azok kutrítása a kormányra vet rossz fényt, így jött az indirekt áfa ötlete.
És tényleg, ez simán bejön a népnek (szopjanak a burzsujok) plusz kibújtunk az EU előírások alól, plusz kiválasztottuk azt a pár ágazatot, amiben jol teríthető a teher (praktikusan mindenki előfizető), és kevés céget kell ellenőrizni, mert simán átlátható a piaci szereplők köre. Ez eddig OK, sőt ügyes, sőt az szja csökkentéséval még közgazdaságilag is rendben van.
A baj az inflációval lesz, mert ez természetesen megjelenik az árakban. Ha minden jól megy, ezt pont ugyanúgy átmeneti hatásként értelmezik majd a piacok, mint egy áfa emelést, erről az oldalról tehát nem lesz gáz. A baj szemléltetéséhez idézzük a nagy Járai Zsigmondot, aki az inflációt egyszerűen a szegényekl vámszedőjének nevezte. És igaz volt.

Balt 2010.10.13. 23:43:24

@panelburzsuj: "Ezért fog még több megtakarított magyar jövedelem külföldön landolni."

Javaslom az izlandi bankokat, a korona hosszú távon biztos fel fog futni. :)

Hóember 2010.10.13. 23:43:27

Nem értem a sok multiféltő sírást-rívást, miért baj, ha mondjuk a tesco odébbál innen?
Mi fog történni?
Az emberek ugyanannyi kaját vesznek majd, csak máshol, mondjuk a coop-ban. Többen fognak dolgozni, mert a tecsó félék jövedelemarányosan kevesebb embert foglalkoztatnak, mint a kisebbek. Bizonyára nem lesz olyan "hatékony" a profittermelés, de abból kinek lesz kára? Max az államnak, hogy nem szed annyi nyereségadót, de szerintem azt beszedi a több szja-n meg járulékon keresztül, és kevesebb munkanélküli segélyt kell fizetnie. Ennyi. Világvége helyett.

Gera 2010.10.13. 23:43:53

Egy ilyen elemzésben prímán szét lehet választani a gazdaságpolitikát és a gazdaságot, kár, hogy a valóságban ezek némiképp összefüggnek (nem túl meglepő módon). És mivel van ez a fura kapcsolat, ezért a szar gazdaságpolitikának aránylag hamar kellemetlen mellékhatásai lesznek. Például egymillió új munkahely helyett egymillió új munkanélküli, vagy gdp növekedés helyett gdp csökkenés. Ha Orbánék most elkúrják, igencsak rövid ideig élvezhetik, hogy milyen profin vezették meg az embereket.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.10.13. 23:44:22

@ghal: ha nincs teszkó, az emberek akkor is vásárolnak, csak éppen máshol. Azokon a helyeken is kell munkahely, ahol az emberek majd teszkó hiján vásárolnak.

A ténylegesen munkahelyet teremtő multikat esze ágába sincs senkinek elzavarni.

jjoey 2010.10.13. 23:44:49

@Bucsálódó Kismadár: ne lepődj meg..., sokan már nincsenek, csak fióktelep révén látod őket, amúgy már Pozsony - Prága a divat.

ÁghTamás 2010.10.13. 23:46:14

@Ordnassac:
ennek hogyan van pofája nyilatkozni az hihetetlen.

és még egy- ezt korábban máshová írtam:
sokan mondják, hogy piacellenes a Fidesz, pedig csak a jelenlegi „piacot” támadja, ami nem jól működik. De kérdem én – az egykulcsos adó, a 10%-os nyereségadó, adók törlése, az örökösödési adó kvázi megszüntetése, sőt akár a pálinkafőzés szabadabbá tétele micsoda, ha nem erőteljes liberális gazdaságpolitika (naná, hogy nem így hívják!). És még nem is írtam a célokról, bürokrácia lebontása, egyszerű adók, nagyobb verseny, monopólium ellenesség, sőt akár azok államosítása. És számos, a 29 bejelentett pont között az olyan, ami a NEM JÓL MŰKÖDŐ piacot igyekszik korrigálni, ne adj isten büntetni – például Európa egyik legnyereségesebb bankszektorának súlyos megadóztatása. Ugye nem gondoljuk, hogy ha Magyarországon a legnyereségesebb a bankszektor Európában, az a tökéletes verseny jele? Számos dolog, amit a Fidesz csinál, a verseny helyreállítását célozza! KKV támogatás, multik helyzetének helyrerakása!

Ebbe illeszkedik (nagy részben) a mosta különadó is.

Balt 2010.10.13. 23:46:45

@halihalo: Segítek - bár maga a szerző linkelte a cikket:

"Ahogy a kereskedelmi láncoknál is könnyen felmerülhet az áremelés lehetősége, itt a piaci verseny lehet az, ami ebben akadályozhatja a cégeket - különösen, ha – mint az a beszédből következik – egyes kisebb szereplőket nem érint majd az adó. Kérdés azonban, ki minősül egyáltalán kisebb szereplőnek:míg forgalma alapján két hazai lánc, a CBA és a Coop is ott van a dobogón a hazai kereskedelmi cégek között, esetükben valójában nem egy kézben levő üzletekről, csak beszerzési hálózatról van szó."

Hóember 2010.10.13. 23:46:50

@halihalo: ó, szinte könnyeket csalt szemembe ez a kis anekdota, de a kérdésekre csak nem kaptam választ...

Ordnassac 2010.10.13. 23:47:02

Valamivel több, mint két órája van fent a poszt és már több mint 220 komment van. Még a végén rekordszámú komment lesz.

jjoey 2010.10.13. 23:47:35

@ÁghTamás: vegyél hazait, és ha ezt tenné mindenki, nem hozná a "szart", bár azért egy zlaty a köbányai helyett nemtom mennyire "szar". de az is igaz, ha a magyar ropi 100, a lengyel 90 melyiket viszed? légy őszinte!

bariga 2010.10.13. 23:47:36

@Hóember: egy kis segítség
gazdasagiradio.hu/cikk/51570/

Lehet , hogy tényleg szar a teszkó, de 22.000 zember dolgozik ott, ez mind fel fogja venni cba holnaptól?

Hasse 2010.10.13. 23:48:18

@Sono Luminus: "A magánnyugdíjpénztárak negatív reálhozamot produkáltak az indulásuk óta eltelt időben (összességében biztosan), már a válság előtt is jóval a piaci hozamok alatt növelték - ha növelték - a befizetett összegeket. Hagyományos bankbetétben vagy állampapírban jobban kamatozott volna a gigantikus pénztömeg, a különbözetre nincs elfogadható magyarázat. Van olyan pénztár, ahol nominálisan is csökkent a befizetések értéke, kisebb a megmaradt összeg (!) mint a befizetéskor volt, nemcsak a hozamok, a befizetések egy része is eltűnt."

Mindeközben az állami nyugdíj a mostani aktívaknak folyamatosan növekvő járulékok mellett folyamatosan csökkenő várható nyugdíjat kínál folyamatosan emelkedő korhatárral. Remélhetőleg előveszik még az egyéni számlás állami nyugdíjas koncepciójukat valamikor.

bariga 2010.10.13. 23:49:38

@bariga: ja , és sok cég nevében benne van , hogy Hungária, meg Magyarország, de ez ne tévesszen meg, mert rossz következtetésre lehet jutni

Hóember 2010.10.13. 23:50:00

@márvesztes: Ó, hogy mennyire egyetértünk... Van egy álmom a tökéletes adórendszerről, 50% áfa, és semmi más. Egyszerű lenne és végtelenül igazságos.

Balt 2010.10.13. 23:51:39

@katikám: "ezzel kvázi tovább erősítve azt a megtévesztő sugallmazást, ami miatt 1. oly sokan utáljuk és gúnyoljuk ezt az orbáni szóhasználatot"

Ajjaj, az a nagy büdös igazság, hogy ez pedig igazi medgyessysta szóhasználat... (Vö.: 2002-ig: "polgár". Amit persze kikértetek magatoknak. Jó, megengedem: az embert is ki lehet... :))

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.10.13. 23:51:47

@bariga: a teszkó nem fog elmenekülni holnaptól, ugyanis a "termelő" multikkal ellentétben nem tudja az itt megszerzett profitját máshol megtermelni...

akkor sem ha az egy kicsit csökken.

ÁghTamás 2010.10.13. 23:52:07

@halihalo:
Ennél sokkal komplexebb. Annyival, hogy nincs itt hely leírni.
De szó sincs ekkora árkülönbségről, nézz meg egy CBA-t és egy Tesco-t - hol látsz te 25%-ot?

De a CBA nem hoz be (mert nincs ilyen kiterjedt külföldi hálózata) 1000 vagon olasz, holland stb PARADICSOMOT. Ez pedig a hazai termelőnek segítene. Tehát ezt az oldalát is nézni kell.

A világ nem olyan egyszerű, mint ahogyan leírni próbálod. (De azt is meséld el, hogy hány helyen láttál Ausztriában Tescot? És vajon miért nem?)

jjoey 2010.10.13. 23:53:53

@ÁghTamás: az otthon megfözőtt metilalkoholtól elpatkolt örökösétől nem vesz el semmit, ez teljesen helytálló, de az a kétszínűség, hogy ha nyereséges a cégem, akkor csak 10%-ot fizetek, ezzel pl a multit arra ösztönzi, hogy itthon mutasson ki nyereséget, de egyben ha "xtraprofit", bármikor elvehetem alapon jár el, akkor a 6-8% adóelőnyért nem fog idejönni senki.
a multi másik része meg majd csökkenti a választékot és ezzel a beszállítók számát, de mivel a multi EU szinten játszik, jó eséllyel a spanyol/olasz/lengyel ebszállító marad nyeregben, nem a magyar, ha másért nem, mert kiszámíthatatlan, ügyeskedő.

halihalo 2010.10.13. 23:55:12

@Hóember: cinikus megjegyzés ellenére a tény tény marad: a CBA az egyik legdrágább a Cooppal együtt. Remélem a könnyek között még olvasható a válaszom. Ott a válasz: ahol ilyen bunkók az eladók, az azért van, mert vagy 1) minimálbérért csak ilyeneket kap 2) sz@arik a munkavállalóra, nem érdekli, mit csinálnak, csak a bevétel a fontos. Elég válasznak, vagy még keressek magyarázatot??

Hóember 2010.10.13. 23:55:21

@bariga: Nem, 25.000 embert fog felvenni, de nem csak a CBA, hanem az összes többi, aki pillanatok alatt kitölti a piaci rést (krátert), amit a tecsó hagy maga után.
De persze ez csak fikció, amit a multiféltő sírórívók gerjesztenek, mert a tecsónak természetesen esze ágában sem lesz kivonulni egy ekkora különadó miatt. De olyan jól hangzik ezen sírni, 22k munkahely, nagyon drámai, szóval megértem az aggódókat. :)

halihalo 2010.10.13. 23:56:48

@Hóember: Aha, és be is fizetnék szerinted. Naivabb vagy, mint eddig látszott...

jjoey 2010.10.13. 23:57:55

@ÁghTamás: ld fent, NE VEDD MEG A PARADICSOMOT, de megveszed, mert hozzák, ha nem tennéd, nem hoznák. (ettől még aztán lehet, hogy nem lenne paradicsomod, de az már egy másik kérdés), ha meg az zavar, hogy az olcsó(bb) parira rámozdulva bemész, és ha már ott vagy, akkor mást is veszel, ami a hasznot hozza ne a "multira" haradudj, hanem legyél tudatosabb vevő.
a választék korlátozása sose hozott jót, csak elkényelmesedő, silány minőséget előállító gyártót. az 50-90es évek közti magyar ipar nem emlékeztet valamire, tisztelet a kivételnek?

Balt 2010.10.13. 23:58:39

@rockjano_: "Érdekes még a PPP beruházások leállítása.

Miután pénz nem lesz beruházni semmire ez azt jelenti nagyjából hogy semmi új beruházás nem épül ez elkövetkező években, sem közlekedési semmi.

Ezt azért majd el kell magyarázni..."

Szerintem elég annyit mondani, hogy ezzel a ppp-vel az unokáinkat adósítjuk el...

porfelhő 2010.10.13. 23:58:41

Már korábban is hallható volt, hogy a nyugdijpénztári befizetésekkel a kormány, költségvetést szeretné kozmetikázni. Ma többek között bejelentette OV. még az idén törényt nyujtanak be, az állami nyugdijrendszerre való visszatérés szabályairól.
/vissza a multba, vagy egy lépés előre, egy lépés vissza./

Táskás Tóni 2010.10.13. 23:58:58

Az szja 16%-ra csökkentése és a kis és középvállalkozásoknak kiosztott Széchenyi pénzek semmit nem oldanak meg. Senki sem gondolhatja, hogy a magyar kis és középvállalatok ilyen magas tb járulékok mellett több embert fognak alkalmazni vagy bejelenteni csak azért ,mert az szja 16%?
Ez a második akcióterv pontosan olyan ,mint a 29 pont, csak azt állítólag 5 ember álmodta meg, míg ezt Matolcsi és Orbán találta ki valami közös útjuk során pár óra alatt a hátsó ülésen.
Hogy lesznek itt szerkezeti átalakítások?Hol van az a120 milliárd ,amit a kormány magán akart megspórolni? Biztosan nem jött össze ezért kell a magánnyugdijpénztárba adózók tulajdonára lecsapni. Az nem számít ,hogy az önkormányzati rendszer fenntartása évente 2000milliárd Ft .Kb 5-ére kellene apolgármesterek számát csökkeneteni,hiszen azállamnak ők kerűltek pénzbe nem a gyakorlatilag ingyen dolgozó önk. képviselők.Amit itt művel Orbán és jobbkeze az sírnivaló és tilos lenne jópofizni ezen

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.10.13. 23:59:27

@táltos: Ez még nem is lenne butaság, mármint az, amit te írtál a liberalizmusról az tényleg úgy van csak a cél nem az, amit leírsz. Egyrészről én kételkedek olyanoknak a "állítsuk meg a liberalizmus" politikát, akik ennek szintén a nagy kiélvezői voltak. Másrészről töketlen a vezetés, pedig az imidzs az pont a tökösség.
A gazdaságot több módon is ráncba lehetne szedni, nem hiszem, hogy tökéletes megoldás lenne..de a SORREND a legfontosabb. A sor az úgy kezdődne, hogy a parlament, az országgyűlés költségvetést megfelezni. Voltak ilyen-olyan ígéretek, meg volt számháborúzás, de mégsem lett olcsóbb sem a parlament, sem az állam. Az egész ország ilyen irányító rendszerét teljesen át kellett volna alakítani, kevesebb megyével, akár kevesebb önálló településsel.

Ezután jöhetnének az államot legjobban károsító cégek. Ezek sorrendben a MÁV, MALÉV és a Posta. Ezekre is lenne több stratégia. Vagy eladni őket a fenébe (MÁV esetében a vonalhálózatot állami kézben tartva). Vagy önerőből teljesen átformálni, hogy összhangban legyen a spórolás és a fejlesztés is. Vegye ki a vonat pl a részét a városi közlekedésben normálisabban, legyenek gyorsabb vonalak az országban..ugyanakkor az X utasnál kisebb forgalmú helyekről tüntessek el a vasutat.

Ha ezek a nagy cégek megvannak, megvan a parlament, az állami működés, akkor utána lehet rátérni, hogy mit akarunk. Innentől kezdve felesleges lenne a hazudozás. Nem sunyiadókat kéne hozni, ha kell akkor lehet így-úgy adót emelni illetve változtatni, de nem úgy előadni, mintha mi jobban járnánk.

És ha már nem árt valamelyest visszaállamosítani dolgokat, erősíteni az állam erejét, akkor megjegyzem, hogy pár dolgot meg nem ártana picit nyugatiasabban kezelni. Az orvosok fizetését szerintem nem baj, ha megnövelik 25%al vizitdíjból. Az orvoshoz járók(ingyen) harmada nem is beteg, úgyhogy az a különadó azért se rossz.)
A tandíjnak is meg kellene találni a megfelelő módját, olyan arányban, amilyen arányban a piacnak szüksége van arra a bizonyos diplomára. tehát, ha valaki észtológus bölcsésznek megy, az nem baj, de cserébe fizessen is érte, ha már csak a hobbijáért tanulja. Ugyancsak nem lenne butaság kikötni, hogy az egyetem csak akkor ingyenes/olcsó, ha vállalja az ember, hogy tíz évet le fog dolgozni Magyarországon. Ha külföldre megy, akkor fizesse vissza a ráfordított hatalmas összeg egy kis részét, nem ajándékba kapta.

És így tovább, és így tovább...

Az egészben azért a sorrend a legfontosabb, mert most hiába szednek be egy sápot az átlag embertől..bocsánat a nagy cégektől, ha azt a rosszul, életképtelenül működő rendszerre költik. Arra, hogy akik nem akarnak dolgozni simán megéljenek: ha kisebbségi akkor családi pótlékból, ha földes parasztember, akkor a földjéből(vetés nélkül is). Arra megy, hogy tovább nyelje a pénzt a máv, a malév és a posta. Arra, hogy tovább finanszírozza ezt az eszetlenül drágán működő országműködést. Arra, hogy tovább döntse a pénzt a rossz és igazságtalanul működő egészségügybe. Arra, hogy tovább szórja a pénzt a szintén igazságtalanul és mégis pocsékul működő oktatási rendszerbe.

Ha a sorrendet helyesen csinálnák, akkor a normális embert annyira nem zavarná még a drágulás sem, mert ebben az esetben borítékolhatjuk, hogy rövidtávon minőségileg jobban járnánk, hosszútávon pedig anyagilag is.

sárkányfő 2010.10.14. 00:00:17

@Bucsálódó Kismadár: csak egy picit próbálj mélyebben belegondolni. még az inflációban is meg fog jelenni. átpörög az egész gazdaságon, mint a benzináremelés.

megjegyzem szerintem nem baj, ha a jövedelemadót átcsoportosítják részben fogyasztási adóvá. kevesebb nem lesz kicsit sem, de másképp oszlik el (van rossz része is, de most nem megyek bele)
csak ne hazudják ezt csökkentésnek...

ÁghTamás 2010.10.14. 00:01:10

Én szerintem sokan a dolog lényegét nem értik. Azt gondolják a kormány azért nem "megszorít", azaz a zemberektől vesz el, hogy népszerű legyen stb.
NEM. EZ szükséges ahhoz, hogy meginduljon némi gazdasági növekedés. Mert az embereknél maradó jövedelmet a polgár elkölti kertészre, fodrászra, ha nagyobb akkor a cégére.
Ezt a plusz jövedelmet pedig a kormány a (főleg!) külföldi tőketulajdonosoktól veszi el.
Ez miért gond? Persze értem, hogy az elvett adó csökkentheti az ő befektetéseiket is, de éppen a szektorok jó megválasztása biztosítja, hogy ez nem így lesz.

Szerintem.

Hóember 2010.10.14. 00:04:01

@halihalo: Sajnos nem fogadhatom el a választ, tekintettel az alacsony mintaszámra (n=1) és a következtetések rendkívül gyenge lábakon álló logikai hátterére. Sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy elfogult volt a felmérést végző munkatárs. ;)

Táskás Tóni 2010.10.14. 00:04:19

Ahogy beindították Smittpalibá-val a kormányi törvénykezés motorját ugy sikerül leállítani rövig időn belül a gazdaság motorját. Soha nem hittem , hogy ennyire meg lehet téveszteni a magyarokat .Kicsit többet néztem ki magunkból.

jjoey 2010.10.14. 00:04:43

@sanche: az alapvető gond, hogy a (hosszútávú)megtakarításokba is belenyúl, ami a hosszútávú beruházások alapja/finanszírozója lehet(ne), ez a gyors és azonnali fogyasztás felé tereli a dolgokat, ami jó, ha a fogyasztást adóztatja, nő abevétel, de ezzel együtt csökken a beruházás, csökken a jövedelemtermelő képesség és nő a jövőbeni kifizetések értéke. rövidlátó, populista lépés, "de én ma vagyok éhes", ezért leöli az összes tehenet.

Balt 2010.10.14. 00:05:51

@BalázsBp: "egy dolgot nem értek.
beáraz a Kormány 2012. január 1-től egy 360 mrdos bevételkiesést (magánnyugdíj-pénztári tagdíj)."

Biztos vagyok benne, hogy a magánnyugdíj nem jelen formájában fog működni 2012-től. Most van egy bő év átszabni...

Diocles 2010.10.14. 00:06:35

Húú, olvasgatva néhányotokat, most láccik csak, h mennyire hiányzik a méltán rossz emlékű Szadi.
Milyen jól tudnák nyomni az "Orbán mindent államosít", "Orbán = Kádár" - vulgárliberális dumát, szem nem maradna szárazon. Szanyi kapitány és Mesterházy most csak vergődni tud, (még Gyurcsány is jobban feltalálhatja magát ebben a helyzetben), hirtelen azt sem tudják, h mit mondjanak. Most akkor ellenezzék, vagy ne? Na jó, persze ellenezni kell nekik, de nem kicsit lesz nevetséges, ha ők támadják majd az "államosítást". Na meg persze a hitelesség, a "komcsik" komcsiznak, a nyugdíjaspárt "védené" a fiatalok befizetéseit.

Más.
A kiadáscsökkentés ügyében akkor törnék pálcát a kormány felett, ha egy év múlva, egy éven belül sem történik semmi. Nyilvánvaló, h hatalmas ostobaság lenne azzal kiállni Orbánnak az összes kamera elé, h nna, most kidobok 200 ezer kamurokit a rendszerből, meg kirúgok 10000 irodistát, stb.
Tenni kell, nem pofázni.

ÁghTamás 2010.10.14. 00:07:10

@jjoey:
klasszikus érvelés, de sajnos nem igaz.
A Tescoban nagyon sokszor nincs magyar paradicsom. Igaz, ez nem teljesen a Tesco hibája, ezt elismerem, és javult is a helyzet. De engedd meg nekem, hogy teljesen szubjektíven NE támogassam őket.

Ausztriában miért nincs Tesco?

Balt 2010.10.14. 00:07:41

@BandW: "Gyurcsányt lehet ugyan utálni, de hogy fölismerte a veszélyt, az kétségtelen."

Jaja. Aztán kiosztatta a vadászpuskákat...

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.10.14. 00:07:45

Orbán azzal, hogy a profitábilis cégkategóriákat adóztatja meg, a növekedés fő motorját nyírja ki. Nem ms ez, mint jövőfelélő gazdasági demagógia, átcsomagolva. Eredménye négy év múlva borítékolható.

Ha nem, akkor Viktor nagy mágus.

halihalo 2010.10.14. 00:07:54

@ÁghTamás: "
"Ennél sokkal komplexebb. Annyival, hogy nincs itt hely leírni." Ez most a "hülyének ennyi is elég", vagy a "fogalmam sincs, mit kéne írnom"-ként értelmezendő?
Mint mondtam, nem járok tavasz óta a CBA-ba, de akkor hatalmas különbségek voltak az árakban. Lehet, én vettem rossz dolgokat. Elképzelhető, hogy a fülkeforradalom hatására örömükben azóta csökkentették az áraikat.
Egyébként nem akarom védeni a teszkót (szerintem pl. az Auchan sokkal színvonalasabb), mert a választékuk nulla, bár még mindig jóval a CBA és a Cop felett van, csak ezt a zsigeri elutasítást nem értem mindennel szemben, ami nem magyar.

jjoey 2010.10.14. 00:08:06

@ÁghTamás: meg plazmatévére (amiben nagyhatalom vagyunk...) és horvát nyaralásra (hamár a balcsi drágább és koszosabb). az útleveleket is be kéne szedni és lezárni a határokat, hogy a pluszpénzt csak itthon lehessen elkölteni, vagy a forint konvertibilitását beszüntetni, kötött devizagazdálkodás mellett.
szerintem ez ellen szavaztunk 1990-ben.
... --- ...

Balt 2010.10.14. 00:09:37

@kolbászoszsömle: "Túltermelünk. Ha többet termelünk, még több lesz.
A jólétünk nem igazán a birtokolt tárgyaktól függ, hanem az igénybe vett szolgáltatásoktól."

Na, talán ezért volt a turizmus kiemelt fejlesztési irány '98-2002 között.

márvesztes 2010.10.14. 00:10:49

@Hóember: tényleg nem értem, hogy ez miért nem jutott eddig az eszébe senkinek. Egyszerű, mint a pofon. Csak ámulok itt magamban, miközben igazából nem szeretem ezeket a fiúkat a máz miatt. Vazz, mennyivel kevesebbet kellett volna magyarázkodnia ezért egy szoci kormánynak?

jjoey 2010.10.14. 00:11:12

@ÁghTamás: mert pl amikor indult, akkor indult a spar is? és mire odaért volna angolföldről, nem volt piaci lehetősége? igen, elfogadom, szarul csinálta az osztrák, és ez is jalta hibája, nem?
mondom, ne vedd meg a paradicsomot a tecsóban, ennyi. ezért senki nem fog másként nézni rád, a te szabad (ma még) döntésed, elfogadom.
de inkább ez, mint a kötelező nyet...

halihalo 2010.10.14. 00:13:17

@Hóember: Igaz, amikor rendszeresen több percig azért állsz egyedüliként (!) a pénztárnál, mert a két kolléga ordítva beszéli meg 5 méterre egymástól magánéleti bánatát, az eléggé elfogulttá tesz...

Diocles 2010.10.14. 00:15:19

Szijjártó körvonalazza is a Fidesz stratégiáját:

"Itt is a közérdek érvényesítéséről van szó. A közérdek az úgy szól, hogy az állami nyugdíjrendszer legyen működőképes, az állami nyugdíjrendszer tudjon működni, az állami nyugdíjrendszerben legyen megfelelő pénz."

Vagyis, ha ezen a fronton betámad az MSZP, akkor a Fidesz azzal támad vissza, h csak ezzel a lépéssel tudták garantálni a jelenlegi nyugdíjak kifizetéseit, és az MSZP ezt veszélyeztetné...
Magyarán, az MSZP aligha tud sokáig ezen a fronton nyomulni, ismerve a tényt, h szinte csak nyugdíjas szavazói vannak, akiket a manyupok vajmi kevéssé érdekelnek, ám a saját nyugdíjuk annál inkább.

Ilyenkor lenne/lett volna hasznos az MSZP mellett a hű Szadi...

tcom 2010.10.14. 00:15:27

@ÁghTamás:

A baj csak avval van, hogy a távközlési szektor nem bank szektor. Bármi féle negatív piaci hatás a benne dolgozó tízezrek hátán csattan. A távközlési vállalatoknál 2-3 éve nem volt fizetés emelés, sőt, annál inkább elbocsátás.
A külön adót a befektetők a költségeken verik le, vagyis az alkalmazottakon.

"De kérdem én – az egykulcsos adó, a 10%-os nyereségadó, adók törlése, az örökösödési adó kvázi megszüntetése, sőt akár a pálinkafőzés szabadabbá tétele micsoda, ha nem erőteljes liberális gazdaságpolitika.."

Örökösödési adót tavaly szüntették meg, ha jól tudom. A pálinka főzés szabaddá tétele parasztvakítás. Aki akart eddig főzött pálinkát (hol élsz?), ráadásul egy kis löket az alkoholizmusnak. Az egykulcsos adó az adókedvezmények megszüntetésével, a minimál bér megadóztatásával és egyebekkel összességében nem lesz kedvező, inkább látszat intézkedés. De nem is csoda mert nem lehet érdemben csökkenteni az szja bevételeken.

ÁghTamás 2010.10.14. 00:15:40

@halihalo:
ja, ilyen nincs bennem, világ életemben multinál dolgoztam, szeretem, és szerintem segítik a hazai vállalati kultúra színvonalának emelkedését.
Ipar és kereskedelem politika az más: egy államnak kell tudnia mit és kit preferáljon. Az én preferenciám ebben a tekintetben egybeesik a kormányéval.
Eszem ágában sincs egy Ericsson, egy Audi, egy Bosch céget egy Tescoval keverni!!! Óriási a különbség! Na, ez a lényeg!

Balt 2010.10.14. 00:16:12

@DEMOK: A budapesti éttermiség sajnos még mindig 30%-ot képes húzni a maszopra. Ez valóban tragikus, még akkor is, ha no more chance. :))

panelburzsuj 2010.10.14. 00:21:24

@Balt:

Köszönöm a mélyenszántó információt.

halihalo 2010.10.14. 00:21:56

@ÁghTamás: No, itt a lényeg! Az én kis cégem példáján: a multi ügyfelem pontosan és korrekten fizet, szinte mindent meg tudok beszélni az ügyvezetőjükkel. A magyar ügyfelemet ma egész nap próbáltam hívni januári és februári még kifizetetlen számlák miatt, de kinyomja,mikor meglátja a számom, pedig tegnap 5 perc múlvára ígérte a visszahívást. Előtte a személyes találkozónál meg cinikusan közölte, hogy ők már nem az a cég, akinek a számlát adtam, úgyhogy igazából semmi közöm hozzá, de némi eszközt fel tud ajánlani fizetség helyett. Természetesen a cég teljes vezetése azonos azokkal, akik az előzőben is ott voltak.

márvesztes 2010.10.14. 00:24:15

@Balt: A magán nyugdíjpénztári befizetés egy spéci állatfajta. elvileg kimegy a költségvetésből, gyakorlatilag (és amennyire tudoim törvényilg is körülbástyázva) a magyar államadósság finanszírozára megy, tehát magyar álmmmakötvényeket vesznek belőle. Ha kiütöm, megnő a külföldi befektetőknek vvaló kitettaség (nagyobb hozammal adhatók el a magyar papíerok), a kgvt bevételeiből többet fizetünek ki kamatokra.
De ha jól értem, a magánnyugdíj pénztári vita oka, hogy senki nem tud jól életjáradékot szaámolni, ezen bukik a rendszer.

pakesz (törölt) 2010.10.14. 00:25:57

"261. Milyen megszorítás?"

portfolion egy cikk:
"Igaz ez nem jelenik meg azonnali sarcként, hiszen úgy sem tudnának a tagok hozzányúlni a nyugdíj előtt az egyenlegükhöz és a nettó jövedelmük nem változik, de ettől még ez a lépés akkor is megszorításként kezelhető."

ÁghTamás 2010.10.14. 00:26:37

@halihalo:
No, itt a lényeg! :-) Mivel mindkét cégnél gondolom magyar emberekkel beszélsz, ezért ami jelentősen eltér, az kettő tőke helyzete. A magyar cég kis tőkével épp, hogy él, míg a kedvelt multid persze el van látva tőkével.
Na, ezen kell változtatni. Hidd el, a magyar cég nem azért nem fizet, mert genya, míg a szintén magyar ügyvezető a multiban fizet, mint a katonatiszt... ugyan.
Azt lefelejtettem a CV-mből, hogy azért 3 évig, mint kitérő vezettem egy magyar céget... hát, nem volt könnyű.

tcom 2010.10.14. 00:26:53

@márvesztes:

Az a baj, hogy ha ezt a szocik vezetik be, akkor a Fidesz népszavazást kezdeményezne, hogy:

1. Egyetért-e avval, hogy a magánnyugdíj pénztárából a befizetései a feneketlen állami költségvetés bugyraiba töltődne bele, veszélyeztetve a magánnyugdíj pénztárakban felhalmozott eddigi befektetéseket?

2. Egyet ért-e avval, hogy a több száz ezer magyar embert foglalkoztatott multinacionális vállalatok működését különadóval veszélyeztesse a kormány, azon az áron, hogy emiatt tízezrek veszíthetik el a munkájukat, megélhetésüket?

3. Egyetért-e avval, hogy a pálinka főzés kikerül az állam ellenőrzése alól, veszélyeztetve a hungarikum minőségét, fokozva az alkoholizmus egészségügyre gyakorolt terhét?

pakesz (törölt) 2010.10.14. 00:27:10

szerintem a pekek is extraadot vagnak zsebre!!!
hogy lehetne 1000 Ft -os kenyer a 60 Ft -os lisztbol?

jojjon az a f@szkorbacs sujtson le az eloskodokre!!!

halihalo 2010.10.14. 00:27:57

@Diocles: "lyenkor lenne/lett volna hasznos az MSZP mellett a hű Szadi"
Azért Mo-on nem kicsit álltak fejre a nyugaton megszokott ideológiák. Itt van egy magát jobbnak nevező, de igazából bolsevista, etatista balodali és nacionalista ideológiát követő párt, aztán van egy magát balnak nevező, de hatalmon szinte mindig inkább liberális beütésű jobboldali politikát vivő, és liberális pártból meg a jobboldali liberális sosem volt, a baloldali meg elveszett a jobboldali balos párt mellett. Szóval káosz. Angol barátaim nem is értik igazán, ki és mit akar itt.

Balt 2010.10.14. 00:31:04

@jjoey: "3. Brüsszel beintett, erre Ovi "államosít", remélem Baroso rendesen tö..ön rugaj ezért."

Mivel tegnap járt Mo-.n, meg lennék lepve, ha most értesülne a dologról...

"és ráadást az egész MAL ügy jezd visszaütni a Fityiszre, egyelőre semmit nem bizonyítottak, kiváncsi vagyok a veszprémi bíró meddig bíró?"

"Visszahullani"? Érdekes megfogalmazás, de a vörös iszap egyelőre nem maszop-szarszökőkút...

"van élet az unión kivül is, ld pl Észak-Korea."

Csak bátran kivándorolni, ott most teret nyer az ifjúság! :))

BulatOkudzsava 2010.10.14. 00:32:38

Eléggé visszatetsző, ahogy a magát polgárinak nevező kormányzat a második ciklusában is az öngondoskodás polgári erényét akadályozza. A magánnyugdíjpénztári befizetések átmeneti "befagyasztása" azzal a szándékkal, hogy később visszairányítsák az évek alatt összegyűlt megtakarításokat a feneketlen állami pillérbe egyszerű lopás (a munkával szerzett tulajdon elvétele, lenyúlás, államosítás, szerződésszegés, kinek hogy tetszik): az átmenetileg fizetési gondokkal küzdő kormány a Zemberek zsebében kotorászik. Tizenkét éve a magánnyugdíjpénztárba befizetett részt csökkentette az Orbán-kormány (azaz nem emelte a tervezett módon), ami jelentősen akadályozta az új rendszer hitelességének kialakítását, de jogilag nem volt támadható. A ma bejelentett igen innovatív megoldás (0%-ra csökkentett magánnyugdíjpénztári befizetéssel a pénztárak lehetetlenné tétele, majd felszámolása) többmillió munkavállaló megszerzett jogának az elvételét jelenti, ezért meg lennék lepve ha a szociális ügyekre eddig oly fogékony Alkotmánybíróság átengedne egy ilyen törvénymódosítást.

Nevetséges az az érv, hogy az állami pillérbe történő átirányítás azért jó, mert egyes magánnyugdíjpénztárak reálhozama alacsony volt: mindannyian tudjuk, hogy a Magyar Köztársaság államháztartásánál (ahová most a kormány szeretné átvinni a Zemberek megtakarított pénzét) mindegyik magánnyugdíjpénztár jobban teljesített az 1997-2010 közötti időszakban...

Táskás Tóni 2010.10.14. 00:32:39

@ÁghTamás: Csak már az első tervük nem valósult meg. Ugyanis nem sikerült a nagy cél és nem tudtak 120 milliárd ft-ot megtakarítani idén az állami kiadásokból Ezért kell most ujabb adókat kivetni . Igaz te sem hiszed ,hogy a Széchenyi terv keretei között kiosztott pénzekből a magyar kis és középvállalkozások tobb munkaerőt fognak alkalmazni vagy bejelenteni azért ,mert 16% lett az szja ,mikor az élőmunka terhe 35 % körül van.Jobb lett volna a 2000 milliárdot elszaró önkormányzati rendszert megnyirbálni, vagy esetleg nem kellett volna a felesleges vasúti vonalakat megnyitni ,esetleg még többet be kellett volna zárni. Valószínü ez nem elég populista intézkedés egyik sem. Mostmár csak azért kell imádkozni ,hogy ne legyen igazam!

halihalo 2010.10.14. 00:33:22

@ÁghTamás: Azért ez a multi nem a bécsi vagy a berlini iroda pénzéből fizet, hanem az itt megtermeltből, teljesen önálló ilyen tekintetben. Sőt, inkább innen viszik el inkább a pénzt. Mint ahogy a magyar cég is az itt megtermelt pénzét mentett át egy másikba, hogy ne kelljen fizetnie a neki szolgáltatásokat nyújtóknak. Mert a pénz megvan, ezt konkrétan tudom. Erre utaltam a vállalati kultúra a lényeg kitétellel.

márvesztes 2010.10.14. 00:33:56

@tcom: No, hát ezért nem bírom szeretni őket. A aszocikat meg azért nem, mert nem mentek racionalitás alapú harcba azon a népszavazáson. Rendes jobbos támogatta a vizitdíjat.

ssi 2010.10.14. 00:34:02

a már megismert és a várható változások:
- tartalmilag biztos, hogy bonyolultabb, mint ami most látszik, reméljük hamarosan tisztábban látunk és a sok szakember is segít az összefüggések értésében
- viszont tematikusan válogattam néhány hsz-ból a stílusra vonatkozóan: sajátos helyzet, érdekes lesz figyelni a továbbiakat, bármi lehet

8 évig ráerősítettek az előző kormány hibáira (bevált) - közben (tanulva a saját és mások hibáiból) kitalálták a pont az ellenkezőjét, ill. annak látszatát - de ebből szinte nem árultak el semmit, de a sejtés is elegendő volt a 2/3-hoz - akik rájuk szavaztak, csak az ellenkezőt reklamálhatnák, de az megvan (ez a "forradalom", szinte minden területen) - a választók nem kaptak programot, a parlamenti ellenzék nem érvényesülhet, szabályváltozási-dömping, csak az előzőek célzott elszámoltatása, nem megszokott hozzáállás, nincs társadalmi konzultáció, az érintetteket se tájékoztatják előre (pl. bankadó, válságadó), vörösiszap-ügyben bíróságot megelőző ítéletalkotás .... talán még annak is jelentősége van, hogy most szerdán bevezetőként elmondták a cégek többletadóit és majd hétfőn a többi tervet .... az, hogy folytatódik az szocik lejáratása, még érthető, az, hogy nem is a kormány, hanem a ME tűnik a mindent tudó és mindent meg is oldó erősnek, az elmúlt 20 év alapján inkább váratlan

@táltos: "Orbán szerint most egy olyan világ jön, ahol megnő az állam szerepe. Ellentétben az elmúlt 20-30 évvel" "Orbán nem hitelből akarja megtenni, hanem az elmúlt 15-20 évben "extraprofitra" szert tett cégekre kivetett adóból"

@kolbászoszsömle: "Orbán hazárdjátékot játszik"

@DEMOK:
"engem egyáltalán nem vigasztal, hogy az emberek mindent eltűrnek"
"Nem kellenek ide nokiás dobozok, meg pénzzel teli bőröndök csak kétharmad a törvényhozásban"

@BandW: "Szimpla hatalomtechnikus"

@BalázsBp: "egy dolgot nem értek.
beáraz a Kormány 2012. január 1-től egy 360 mrdos bevételkiesést (magánnyugdíj-pénztári tagdíj). 2013. január 1-től meg 370 mrdot ha jól számolom (ekkor futnak ki a különadók)"

@mantis: "ha a zemberek azt látják, hogy a Magyar Állam és a t. Kormány nem tiszteli a magántulajdont, a jogszabályokat és a szerződéseket, akkor vajon ők miért tegyék meg ugyanezt?"

@ghal: "Az a szörnyű/zseniális a különadókban, hogy elmossa a felelősséget"

@ironic_man: "Orbán tökös betyárnak tűnhet a tudatlan magyarországi tömegek számára"

@flippant: "Úgy látszik, hogy mégiscsak nagyobb a hiány és kell a pénz"

Táskás Tóni 2010.10.14. 00:35:33

@tcom: Mintha magam írtam volna

mialenyeg 2010.10.14. 00:36:08

Biztos vagyok benne, hogy az emberek többsége szimplán csak amiatt fosik, hogy most megváltoznak a dolgok, újra kell gondolni sok mindent és hát az nehéz, ha évtizedekig egy fix algoritmus szerint éltél (egyszerű és szar algoritmus szerint - emiatt nehéz a szarból kitörni, ha bonyolult és szar lett volna, most könnyebb lenne). Ha valaki ennél tovább lát, az azt is jelenti, hogy gondolkodik, ami meg azt, hogy para helyett problémát old attól függetlenül, hogy a tesco vagy a sarki pék a drágább per pillanat.
Sajnálatos módon nem vetnek ki különadókat a külföldi vállalatokra, pedig néhány gazdaságilag eminens országban, ahová sokan elvágyódnak és sokszor emlegetik, mint elérhetetlen mintaképet, még komolyabb tőkéje se lehet külföldinek.

halihalo 2010.10.14. 00:39:00

@mialenyeg: Melyek ezek az országok???

Balt 2010.10.14. 00:39:31

@kolbászoszsömle: "Ez azt jelenti, hogy a zsömlét nem 10, hanem 25 forintért fogod a kolbász meg nem 1200 lesz, hanem 2000."

Ugyammá'! A zsömle amolyan becsali termék a hiperekben, köztudott, hogy vesztségük van rajta. "Normális" áron az most se 10 Ft. Pláne ilyen gabonatermés mellett... Egyébként meg: nem a zsömle a kicsi... :)

tcom 2010.10.14. 00:41:47

@ÁghTamás:

A multi külföldről hozza a tőkét. Ebből épít gyárat, fejleszt infrastruktúrát, foglalkoztat százezreket.

Az hogy a magyar cégek ugyan olyan ágazatban messze elmaradnak a multik termelékenységétől, nyereségétől az a munka, gazdálkodás, emberi erőforrás kultúrájában rejlik. A multiknál a fő hangsúly a költség hatékonyságon, az ügyfél elégedettségen van. Az alkalmazottakat általában folyamatosan képzik, tréningezik, késztetik az ügyfelek elégedettségének, kiszolgálásának fontosságára.

Nagyon jó példa ha bemész egy helyi jó nevű lakás felszerelés üzletbe, vagy az egyik hasonló multihoz. Ár, választék, csere garancia, korrektség. A szín magyar boltban nem olyan csempét hoztak, amit rendeltem, majd egy hét múlva ígérték a helyes szállítmányt, mert sajnos nem fért be a kamionba a 2 doboz helyes csempe. Ekkor vissza kértem a pénzem és a mocskos multinál vettem meg. A magyar boltban pökhendiek voltak, nem foglalkoztak velem, a multinál 60 napom volt arra, hogy a fel nem használt anyagokat vissza vegyék.

A magyar kereskedelem kiszolgálásban, ügyfél elégedettségben a béka segge alatt van.

A multi ahol én dolgozom folyamatosan méri az ügyfél elégedettséget. Evvel kiszűrheti a nem megfelelő munkaerőt és monitorozhatja a vállalat hibáit. Ki hallott már ilyenről egy magyar tulajdonú cégnél? Ezt hívják a vállalat irányítás kultúrájának.

Nash vs. Keynes 2010.10.14. 00:42:32

az imf hitelt is vissza kell fizetni. Kíváncsi vagyok Feriék miből tervezték. Gyanítom semmiből, ők már tudták, hogy ez a fidesz gondja lesz, ahogy a bevállalt 3,8 és 3%-os hiány is.

halihalo 2010.10.14. 00:42:34

@Balt: Az engem mint vevőt miért kellene, hogy zavarjon, hogy olcsó valami, és igazából nem is annyiba kerül neki, mint amennyiért adja, hanem többe? Ez a verseny miatt van így,nem? Nos, ha nem lesz verseny, akkor ilyen ajánlatok sem lesznek.

Balt 2010.10.14. 00:43:57

@pakesz: Ja. Csakhogy ez %, nem azonos bázison.

Ordnassac 2010.10.14. 00:44:52

@Diocles: amúgy megjelent a Fidesz kommunikációjában a közérdek mint állandó hivatkozási pont.

Ebben a közérdek fogalomban az a jó, hogy pontos definíciója nincs, mindenki azt gondol bele, amit akar és így mindenkinek van egy önmagának szimpatikus elképzelése róla. Ezért kiváló kommunikációs eszköz, egy bizonyos ideig.

A "közérdek" fogalom alkotmányjogi problematikájának széleskörű irodalma van (hogy egy példát is említsek). Nem lepne meg, ha a szociológiában is lenne ilyen.

kamarti 2010.10.14. 00:46:26

azért gondolkodó embernek nem olyan nehéz átlátni, hogy a különadóval érintett szektorokban két alapvető dolog közös:
- az emberek többsége mindőjükkel kapcsolatba kerül
- valamennyi profitot termel.
Ebből a kettőből azért nem olyan nehéz összerakni, hogy bár az állam a cégeket sújtja, az ő érdekük az lesz, hogy ne csökkenjen a nyereségük. Persze arra, hogy ezt elérjék, többféle eszközük van a drágább szolgáltatástól a kevesebb alkalmazottig - olyanok is, amelyek tekintetében még egy Orbán Viktor sem garantálhatja, hogy nem tudják tovább lőcsölni az általa oly szerette és annyira védelmezett népre.

Ami pedig a magánynyugdíjpénztárakat illeti: vérlázító. Komolyan mondom, első blikkre (amikor még csak ötletelés szintjén merült fel, a választások előtt) azt mondtam, tényleg érdemes lenne megfontolni az adócsalást és valami külön számlán gyűjtögetni öreg napjaimra, meg a kölköknek.
Persze a szép a dologban az, hogy ha egy bank csinálná azt a magánszámlámmal, hogy a befizetéseimet berakja egy nagy közös kalapba, amiből, egyszer majd, ha megérem, visszakapok valamennyit, ha lesz még majd a kalapban, akkor azonnal bankot váltanék, és ha nem lenne olyan bank, amelyik nem ezt a metódust folytatja, még mindig ott a párnacihe.
Itt azonban ilyen lehetőség - a tervek alapján - nem lesz: vagy befizetem vagy befizetem, csak annyi választási lehetőségem lesz, hogy közvetlenül-e (ha visszalépek).
Akkor tulajdonképpen úgy is számolhatok, hogy az idei 17%-os adó helyett jövőre 16+8-at fogok fizetni, nem? Na és a magántulajdon tisztelete? vagy ez is a honvédelmi tv alá tartozó vészhelyzet?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 00:49:13

OFF
Este hatalmas süllőt fogtam a Dunán. Nagyon óvatosan, két kézzel vettem ki, mert a MEGSZORÍTÁS veszélyes lehet. Mérés után szabadon bocsátottam.

porfelhő 2010.10.14. 00:51:59

@Hepci:
Ügyes vagy! Én holnap megyek horgászni a kollégáimmal. Majd megirom mit fogtam. Vigyázz a haladra el ne vigye a "válságadó".

tcom 2010.10.14. 00:53:14

Orbánék senkivel nem egyeztettek a külön adókról, pedig százezrek munkahelyét érinti. Ez lenne a nagy nemzeti konzultáció?
Kivel egyeztettek a magán nyugdíjak ellopásáról? Miért nem népszavazzák meg? Igaz a nyugdíjasok biztos megszavaznák. =;-(
Csak azt nem tudom ki fog itt dolgozni 5 év múlva, ha csak a nyugdíjasok számítanak?

michel 2010.10.14. 00:54:41

arról persze itt sem szól a fáma, hogy ez hogyan fogja katalizálni a magyar gazdaságot. ettől nem lesz gazdaságosabb és sznvonalasabb a vasút, nem lesznek jobban felszereltek a kórházak, és nem lesz nívósabb az oktatás sem. az tehát biztos nem gazdaságpolitika, hogy elveszek onnan, ahol van, mert egy idő után nem lesz honnan elvenni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 00:55:52

@tcom: ha annál a multinál dolgozol, ami a nickedben van, szeretném jelezni, hogy qrvára elégedetlen vagyok a céggel. Komolyan mondom, ekkora tahóságokat a két fajparaszt által egy szaros sufniban működtetett bététől is sokallanék. Szóval a vállalati kultúrát ne nagyon emlegesd, ha van rá mód.
A legtöbb multi vállalati kultúrája ennyi: mézesmázas vagyok, amíg becserkészlek, drága ügyfelem, osztán pedig bekaphatod tövig, bármit kérdezel, hazudok valamit kedvesen. Nem túl bonyolult, egy kevés bréjnsztorming és a fentebb stílt minden alkalmazott elsajátítja.

Táskás Tóni 2010.10.14. 00:56:01

@kamarti: Valamiból össze kell hozni azt a 120milliárdot ,amit nem tudott az idén a kormány magán megspórolni. Amit magán nem tud megspórolni, majd ezentúl elveszi másoktól.nem ez a legegyszerűbb? Igy még Matolcsi is megtudja csinálni a költségvetést. Csak összeadás és kivonás .

rockjano_ 2010.10.14. 00:57:48

@Balt: Ha jó helyre megy a pénz érdemes az unokákat eladósítani.

A PPP-vel sok olyan dolog épült meg ami nagyon hasznos (és épűl ma is)
Enélkül a Mercedes sem építene gyárat nállunk stb...

_izée 2010.10.14. 00:58:06

Gábor te tényleg zokni vagy, avagy politikai állásra pályázol?

Miért kell erősíteni a népbutítást? Ez olyan helyzet, mikor nem Pistikét büntetjük azzal, hogy nincs ajándék, hanem a szülei pénztárcáját húzzuk le annyival, hogy azok Pistikén verjék le azt.

MI NEM BÜNTETJÜK PISIKÉT! MI A GONOSZOKAT BÜNTETJÜK! PFUJJ! AZOK MEGÉRDEMLIK!

kamarti 2010.10.14. 01:00:18

@Hepci: csak az egyensúly végett megjegyezném, hogy velem többnyire nagyon kedvesek, segítőkészek és tisztességesek voltak - szóval nálam a kivételek ezt a szabályt erősítették

pástétom 2010.10.14. 01:01:37

Orbán a sleppjével megy a süllyesztőbe 3 és fél év múlva.

lolperec 2010.10.14. 01:02:57

ÁTTÉTELESEN ÉRINTŐ??
Az agybajod áttételes!

A vizitdíj elsősorban nem bevételnövelő, hanem kiadáscsökkentő volt te szerencsétlen!
de nembaj, most majd nem x száz forintot fizetek, ha egyszer elmegyek orvoshoz egy évben, hanem minden rohadt terméken megvágnak amit a kosaramba rakok! áttételesen..
Gratulálok, nyaljál be nekik mélyebben!
Tényleg ki kell magyaráznod az aomáliát?!
Tényleg ennyire bolond lennél???

kamarti 2010.10.14. 01:03:48

@rockjano_: csak kérdezném, a gulyáskommunizmussal nem az volt az egyik fő baj, hogy a következő nemzedékeket (minket és a mi gyerekeinket) adósította el?

kamarti 2010.10.14. 01:05:19

@Táskás Tóni: oké, talán kevésbé bosszantana, ha közben nem néznének mindenkit hülyének. És ha nem beszélne önmérsékletről és a köz előbbre valóságáról az, akire ez a kettő éppen nem jellemző...

pástétom 2010.10.14. 01:06:06

@_izée: Török G. 2-3 éve fideszes lett. Érezte előre, kihez kell csapódni, elvégre politológus lenne, jó előre látta, hogy a szocik menthetetlenek lesznek, s Orbánban forr a forradalmi bosszúvágy. Gábor így más megoldást nem látott. Azért a Fricz-nél, Ágh Attilánál egyel még mindig jobb fokozat.

sirwalter 2010.10.14. 01:06:24

Véleményem szerint TG kiváló blogja sokkal színvonalasabb kommenteket érdemelne..., ha nem is úgy általában, de ez a mostani eresztés...

Valójában azokat az embereket sajnálom, akik meg vannak arról győződve (még a puding-próba előtt), hogy ezek az új elképzelések az ő személyes sorsukat nem javíthatják, hanem éppen ellenkezőleg, szükség szerint rontani fogják. Ha ugyanis ezt kellő eltökéltséggel hiszik, akkor nagy valószínűséggel úgyis lesz... (miközben esetleg a körülöttük élőknek meg ellenkező, azaz pozitív tapasztalataik lesznek)

panelburzsuj 2010.10.14. 01:06:41

@kamarti:

A nyerségesség fenntartására van még egy harmadik út is: a fokozatos, alig érzékelhető, de következetes minőségrontás.

Öt pénztár helyett négy, latyakos-sáros parkoló, amiben jövő tavsztól a növényeket se pótoljuk, mert úgyis legázolják tisztelt toronyiránt csörtető vevőink ...

Öt-tíz év alatt szépen LE is lehet érni a magyar igényekhez. Pénzt onnan lehet elvenni, ahol van - a piac meg ott korrigál, ahol tud.

Van romboló verseny is: kontraszelekciónak hívják.

Nehéz lenne elvitatni az ebben szerzett jártasságainkat.

Balt 2010.10.14. 01:07:39

@Bucsálódó Kismadár: :)) Teljesen elgurult a gyógyszerük, úgy látszik. hatott: :))
„Ha ez bejön Orbánnak, érdemes lesz megkérdezni Gyurcsányt és Bajnait, hogy ez nekik miért nem jutott eszükbe…” – mondta pár hete egy beszélgetés végén a bankadó kapcsán egy vezető szocialista politikus.

Én mérget vettem volna rá, hogy ettől aztán végleg jön a fityiszbérencezés :), de úgy látszik, kiélték magukat a múlt héten... :))

kamarti 2010.10.14. 01:10:38

@Táskás Tóni: ja, és még egy: szívesebben fizetnék vizitdíjat, és tandíjat, és nem dobott fel, hogy a választások előtt mégis megtartották a gázártámogatást, és hogy rogán arról regél, hogy majd ők megszabják a gázszolgáltatóknak, hogy mennyit kérhetnek, akkor is, ha jól kinyílik az olló a piaci árhoz képest - pedig ez a két utóbbi nagyon is érint.
Arról volt szó, hogy ne tartsuk a markunkat, ne várjunk az államra, mint a szocializmusban (meg azóta), hogy öngondoskodás stb. Ezek közül az intézkedések közül melyik az, ami ebbe az irányba hat?

gande 2010.10.14. 01:11:56

@Pilu:

mindkettőtök számítása sántít.

egyrészt abból indultok ki, hogy az összes adót továbbhárítják a fogyasztókra. ennek nem feltétlenül kell bekövetkeznie.

másrészt abból indultok ki, hogy a kizárólag alkalmazásban álló magánszemélyek költenek pénzt ebben az országban. és ez nem így van.

Chazz Reinhold 2010.10.14. 01:12:03

egy kis anekdóta lazításként:
Orbán egyfolytában forszírozza ezt a söralátét meretű adóbevallást..., ma is elhangzott

a megfogalmazás Friedrich März volt CDU-s vezetö politikustól származik, aki vmikor 2002 körül egy riport közben egy söralátétre firkantotta fel egy rendkívül egyszerű adózás vázlatát. Németországban is kultikus fogalommá vált, fel is használták a következő választásnál, de utána März-cel együtt süllyesztőbe került az ötlet. (März túlságosan is potens politikus volt, akit A. MErkel ezért kitúrt a pártvezetésből).

akit részletesebben érdekel, elég ha beüti a Friedrich März Bierdeckel szavakat egy keresőbe

gande 2010.10.14. 01:13:29

@Pilu:

mindkettőtök számítása sántít.

egyrészt abból indultok ki, hogy az összes adót továbbhárítják a fogyasztókra. ennek nem feltétlenül kell bekövetkeznie.

másrészt abból indultok ki, hogy a kizárólag alkalmazásban álló magánszemélyek költenek pénzt ebben az országban. és ez nem így van.

kamarti 2010.10.14. 01:14:04

@panelburzsuj: hát igen, sztem nem is három út van, hanem számtalan, nyilván ők vannak annyira ügyesek és találékonyak gazdaság-piac-profit-kereslet stb. terén, mint a fijuk a jogi terepen...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 01:14:21

@panelburzsuj: a verseny természetének van egy olyan vonása is, hogy bizonyos szint felett kontraszelektál. A többség csak szorítja lefelé az árakat bármely területen, ahol sokkal több az eszkimó, mint a fóka. A hatalmas versenyben a tisztességesek, vagyis a jó minőség mellett kitartók kevés kivétellel elesnek, a valaminek látszó szarokat gyártók pedig elfoglalják a piacot.

Balt 2010.10.14. 01:15:10

@jjoey: "hamár korbács és fejadag ma már nem divat, mint az amerikai gyapotültetvényeken volt anno."

Hát, ha jól hallom, az Audi nem Tescós béreket virít...

Balt 2010.10.14. 01:17:41

@combo: "Arra próbáltam célozni, hogy érdekes módon a "gazdag" országok (ld. Nyugat-Európa) küzdenek demográfiai problémával, a szegények pedig nem (pontosabban ők is, csak ott meg éppen túl sok a gyerek)."

Franciao. vs. Oroszo.

kamarti 2010.10.14. 01:18:32

@sirwalter: jesszus, erre nem is gondoltam... tehát az elmúlt húszegynéhány évben, amíg ilyen-olyan indokkal kihúzták a pénz nagy részét a zsebemből, elég lett volna csak pozitívan gondolkodnom, hogy felülírjam például a Bokros-féle megszorítások családi költségvetésünkre való hatását vagy a szr gazdaságpolitikát? Ah, piha, nekem csak az adócsalás jutott eszembe, de ahhoz gyáva voltam... mennyire más lenne minden, ha előbb hallom ezt, te jó ég!

pakesz (törölt) 2010.10.14. 01:21:18

@kamarti: most 360 Mrd -t nyogtek ki...
ingatlanado: 150 Mrd
vizitdij: 60 Mrd (a 300 Ft -os!!! ki mondta hogy nem lehet 500 -ra emelni?)
gazartamogatas: 80 Mrd
MAV pazarlasa: 100 Mrd

meg is van az osszeg...
tokos Orban hogy ezeket kivaltotta... azaz hogy szettaknyolta az osszes emberen, hiszen jol tudjuk nem a multi fogja megfizetni!!!

Balt 2010.10.14. 01:21:57

@Leonard Zelig: Na végre, már vártam ezt az optimista hangot! :))

Iustizmord 2010.10.14. 01:22:22

úgy csökkentjük h növeljük a zadót, miami érthetetlen? forradalom volt geckik. a savazófülkében.

Mike36 2010.10.14. 01:23:46

Török Gábor, eddig én értelmesnek tartottalak, de most meg vagy hibbanva :o

panelburzsuj 2010.10.14. 01:26:38

@Hepci:

Jaja. Talán egyszer majd arról is olvasunk itt, hogy a politikai piac is így működik-e: a gondolatként kínált üres, léha, de tetszetős locsogás/hízelkedés kiszorítja az értelmes, magvas, termő beszédet.

Talán olvasunk ilyet. Mert ha netán a politológiai piac is erre a srófra járna, akkor nem fogunk itt ilyet olvasni.

Balt 2010.10.14. 01:27:18

@Hóember: Igen, ez jó levezetés. Én meg úgyis szeretek végkiárusításon vásárolni. :)) (Vicceb kívül.)

sirwalter 2010.10.14. 01:34:58

@kamarti: természetesen nem lett volna elég "csak" pozitívan gondolkodnod... Ahogyan a jövőben sem lesz elégséges, "csak" szükséges, ha boldogulni akarsz... ;)

De ha nem akarsz, akkor légy továbbra is borúlátó és ideges. Jogod van hozzá, természetesen.

kamarti 2010.10.14. 01:39:33

@pakesz: a "tápláléklánc" alján a magán ember (értsd: (adózó) polgár áll, ezzel nincs problémám, végül is mi fizetünk meg mindent, ezt nem tudjuk lefelé továbbadni, ahogy mondjuk a főnök baromsága miatt a gyerekkel türelmetlenebb az ember.
A probléma az, többek között, hogy hogyan, mire és milyen elvek alapján osztja vissza az (úgy tapasztalom) egyre harácsolóbb állam.

egyébként az utóbbi hetek kedvenc OV kiszólása számomra az, amit az egykulcsos adó indoklásában ejtett ki a száján még október 3-a előtt a TV2 "kampányzáró" nagybeszélgetésében. Azt mondta, hogy az egykulcsos adó arányos (?), mert munkára ösztönöz, hiszen mindenki ugyanolyan százalékot adózik, míg eddig munkaellenes volt az adórendszer, hiszen azoktól vett el többet, akik többet dolgoztak és ezért többet kerestek.
Azt persze nem tudom, hogy ez az "aki többet keres, az többet dolgozik" freudi elszólás, önigazolás vagy komolyan ezt gondolja....

kamarti 2010.10.14. 01:45:06

@sirwalter: sztem elég olcsó megoldás azt mondani, hogy ezt a "második Orbán-csomagot" csak az fogadja kétkedéssel, aki annyira lúzer, hogy nem boldogul az életben, és ezt gondolkodásnak próbálja álcázni. De ha neked ez kielégítő elgondolás, gondold ezt.
Azt nem akartam írni, hogy ez a "puding próbája az evés" a kommandantéval és társulatával kapcsolatban már mennyire unalmas. Ugyanezt hangoztatták a hívek, amikor még csak a nemzeti együttműködési nyilatkozatnál, meg a kettős állampolgárságnál tartottunk... (arról nem beszélve, hogy ezt a marha nagy toleranciát nem nagyon hallottam a korábbi kormány gazdaságpolitikai vagy bármiylen intézkedésével kapcsolatban, sem tőlük, sem a hívektől)

kamarti 2010.10.14. 01:49:07

kissé off, de hátha valakit érdekel, mi zajlik "az utolsó vörös bástyában": www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_fidesz-kdnp-bol_senki_nem_vallalja_az_alpolgarmesteri_posztot/2183364/
a kommentek elég jól mutatják, hogy értékelik a választópolgárok az eseményeket, úgy tűnik, OV egyszer és mindenkorra le kíván számolni a szegedi fidesszel...

sirwalter 2010.10.14. 02:04:20

@kamarti: nézd, minden esetre én úgy látom, hogy Te elfogult vagy az elmúlt 8 év koncepciói, és az azt végrehajtó társaság javára, és nem hiszel, de legalábbis nem drukkolsz a mostaniaknak, ill. azok koncepciójának.

Nekem pedig ezzel szemben lesújtó a véleményem az előbbiekkel kapcsolatban, és - mindannyiunk érdekében - bízom az utóbbiakban. Ha úgy tetszik, drukkolok nekik. S nem azért, mert elvtelen igazodó lennék, hanem, mert nagyrészt egyetértek ezekkel a célokkal és eszközökkel. (Néhány év múlva meg majd kiderül, hogy drukkolni, vagy ellendrukkolni vallott-e nagyobb előrelátásra. De, hogy melyiket érdemes tenni, az számomra nem kétséges...)

Karakán (törölt) 2010.10.14. 02:13:53

@Balt: Az első PPP megállapodás egy bizonyos Demján úr és egy bizonyos Orbán úr között köttetett. A beruházást úgy hívják, hogy Művészetek Palotája.

Wikipédia idézet
Az épület – Magyarországon és a közép-európai régióban korábban ismeretlen módon – az úgynevezett PPP (Public-Private Partnership) konstrukcióban, az üzleti szféra és az állam együttműködésében készült. Az Orbán-kormány és a Demján Sándor nevéhez köthető TriGránit-csoport között 2001 decembere és 2002 márciusa között létrejött szerződés szerint az épület bekerülési költségét 31,2 milliárd forint lett volna, amelyet a magáncég megelőlegezett volna, és azt a magyar állam – egyfajta lízingként – a kamatokkal együtt 10 év alatt törlesztett volna. 2002-ben az állam 52 milliárd forint felső határig kezességet vállalt a beruházásért. Ezt Hiller István minisztersége alatt 97,9 milliárd forintos kezességre és 30 éves futamidőre változtatták a 2005-ös költségvetésben, hogy mérsékeljék az egy évre jutó állami kiadásokat. „A végösszeg nem éri el a teljes kezesség összegét, csak 73,54 milliárd forintra jön majd ki” – nyilatkozta a kormányszóvivő 2005-ben.

Az Állami Számvevőszék 2007-ben megállapította, hogy már a kezdeti kormányzati előterjesztések, határozatok sem voltak megalapozottak. Nem készült például piacfelmérés, hatástanulmány, gazdaságossági és költség-összehasonlító számítás.

Crowz 2010.10.14. 03:01:19

nem igazán értem, hogy a szociális demagógia miért "legális" eszköz. Politológiai szempontból jogos a fogalomhasználat, de azért ezt úgy beállítani, mint fegyvertényt (magyarul: a legtöbb választópolgárt hülyének lehet nézni) merőben túlzás! Bár ha az eddigieket nézzük...

Georgiana (törölt) 2010.10.14. 03:11:08

Először: nagyon jó az írás.

Másodszor: nem láttam megemlítve senkitől - de lehet, hogy elkerülte a figyelmemet -, hogy mi van azoknak a hiszékeny marha honpolgároknak a plusz 2%-val, amelyet 10%-ig kiegészíthetett, mint öngondoskodó, majdan magasabb nyugdíjat produkáló összeget.
Mer' az addig rendben van, hogy mindenki, aki befizette ide vagy oda a 8%-ot, az most ismét a központi izéből kapja majd, meg elkülönítik a pénzét, mint a pestisest.

Én nem bánom, ha visszaállamosítják a magánnyugdíjam, úgyis olyan pocsék és dilettáns volt az egész befektetésük, hogy borzalom. De a plusz 2% befizetésem kérem/kérjük vissza. Az kutya igazságtalan lenne. Egyébként tavaly már meg is szüntették rá az adókedvezményt, addig dotálták, ahogy az önkéntes nyugdíjpénztárba való befizetéseket dotálják továbbra is.

Azért nekem nagyon megdöbbentő, hogy a kilencvenes évek közepe óta, több mint 15 éve sza*akodnak, szakértők járják a világot, és a lehető legsz*rabb konstrukciókat képesek felvonultatni. Ahogy a mesterek mondanák: össze-vissza gányolnak.

Tele van a nekemnincs.

S2000 2010.10.14. 04:23:34

Ilyen lépéseket a Munkáspárttól vártam volna, nem egy magát jobboldalinak mondó párttól. Az előző posztban is leírtam, és most Gábor is leírta, hogy semmi más nem történt, mint a magánszemélyek adóinak csökkentése, de ezzel párhuzamosan a vállalatok adóinak növelése. Az emberek egyik felét meg lehet ezzel téveszteni, a másik felét nem.

Egy tényleg történelmi, kétharmados felhatalmazást erre elpazarolni szégyen. Fél évvel a hatalomra kerülés után én azt vártam, hogy nekilátnak a 20 éve magunk előtt tolt strukturális reformoknak. Ehelyett látom visszajönni a Kádár-féle gulyás szocializmust ugyanolyan populista, demagóg retorikával. A Fidesz baloldali gazdaságpolitikája nem növelni fogja a gazdaságot, hanem lassítani.

Ahhoz nem kell tehetség, még politikai értelemben sem, hogy adókat csoportosítsunk át...

fzoli77 2010.10.14. 04:27:40

Izé. Naivitás a köbön.

"vedd el az cégektől" hitesd el, hogy az nem fáj annyira neked, mert ők a gonoszak, és nem te fizeted meg az árát (2007 OTP kamatbevétel 1 félév 211Mrd 2010 OTP kamatbevétel 1 félév ~311Mrd - 100Mrd növekedés
Tanulj meg osztani, ha majd minden lakáshiteles az OTPnél lenne, akkor az a 100Mrd amit tőlünk vett el a bank fél év alatt saccra, akkor minden lakáshitelesnél éves szinten 200 000 forint nálunk maradhatott volna)

Persze ahol van igazságtalanság, ott könnyű eljátszani az igazságosztót, problémamegoldót.
(Csak nehogy célja legyen a hatalomnak ezen helyzetek előidézése. Vicces hogy sztereotipiám szerint pont azok hitetlenkednek nagyobb valószinüségel, akik hiszek abban, hogy a CIA tudott szeptember 11-ről, talán még benne is voltak :) Kettős mérce senkit se zavarjon na.)

Egyszerű válaszok, egyszerű embereknek.

A probléma csak az, hogy a legtöbb szitúáció társadalomtudományok által támogatott / alátámasztott magyarázata, nem érdekel senkit, pedig az áll még a legközölebb az igazsághoz. Csak az bonyolult, "Pista" nem érti.
De nekünk van egy Viktorunk, tehát ez nem egy következmények nélküli ország na.

Kár hogy nem csak azok szivnak vele akik bedőlnek ennek, hanem magával rántják az értelmesebbeket is.

Ok, okozat nem érdekel már senkit se, csak a felelős legyen na. Ha tönkreteszik az embert, és kenyeret adnak neki, elöbb / utobb csak meghálálja azt is. Sőt ha tudatlan, még határozotabban kiállhat a következetlen hülyeségek mellet.

Haladunk, ez tényleg egy új korszak na.

pnegyesi 2010.10.14. 06:03:20

Mindenki azt várta, hogy Orbán az önkormányzati választások után előrukkol a farbával. Én nagyon, nagyon reméltem, hogy ilyen többség mellett bátran nekilát a szükséges átalakításoknak.

Ehelyett hozzányúlt a nyugdíjamhoz. Én nem hiszek az állami nyugdíjban. Tudom, hogy mire én nyugdíjas leszek (most 37 éves vagyok) nem lesz állami nyugdíj. Éppen ezért nyugdíj-előtakarékosság mellett a magánnyugdíj-pénzárból szerzett nyugdíjban gondolkodtam. A nyugdíj-pénztárakban keletkezett hiány kipótlásának nem az a módja, hogy elveszik a jövőbeli nyugdíjamat. Az a megoldás, hogy létrehoznak egy hatékony, jól működő államot és rendberakják az egészségügyet.
Nem ezt csinálják. Hát, én a magam részéről levontam a tanulságot, s viszem el a cégemet az országból.

A bejelentett többi intézkedéscsomaggal kapcsolatban hasonlóan dühös vagyok. Kisebb, normálisan működő államot szeretnék. Rugalmas, ügyfélbarát APEH-t. És nem, nekem senki ne mondja azt, hogy álmodozom. Ahelyett, hogy látszatintézkedésekkel tovább tolják maguk előtt a felhalmozott sz*rkupacot jobban tennék, ha megragadnák a lapátot és elhordanák azt.

Goompah 2010.10.14. 06:05:27

@halihalo: Anyámnál a faluban egyetlen üzlet van, ami Coop. Egész nap kong az ürességtől, mert a magas árak miatt mindenki a szomszédos falvakban vásárol vagy még inkább bejár Siófokra a Tescóba, a Penny Marketbe vagy a Lidlbe. Nem is értem, miért nem zárták már be, nyereséget biztos nem termel még a szörnyen magas áraival sem.

Itt Budapesten hozzánk legközelebb egy CBA van, de alig járunk oda az árai miatt. Ugyanazt sokkal olcsóbban megkapjuk a közeli Tescóban vagy a szintén közeli Auchanban, esetleg a CBA-nál még mindig olcsóbb Sparban. Nem mellesleg sokkal udvariasabb kiszolgálással és jóval hosszabb nyitvatartással.

Szóval nem nagyon kellene ezeket a hiénákat (CBA, Coop) a multik rovására erősíteni. Másfelől az is igaz, hogy a Tesco és az Auchan még akkor is sokkal olcsóbbak maradnak, ha minden különadót a vevőkre hárítanak.

porfelhő 2010.10.14. 06:16:08

Gyorsan reagált a Tesco, a brit tulajdonú üzletlánc. A különadó gátolja a munkahelyteremtést, a beruházásokat. A hasonló jellegü intézkedések által okozott piaci bizonytalanság kedvezőtlenül érinti Mo. megitélését, különösen ebben az időszakban, mikor az országnak mindeneknél nagyobb szüksége van külföldi befektetésekre, új munkahelyekre és gazdasági növekedésre.

klacus 2010.10.14. 06:20:29

Végre rájött valaki, hogy a feketegazdaság nem ellenség. Megadóztatható a fogyasztáson keresztül.

Valóban szarban lesz az, aki valóban minimálbért keres, de az árak progresszív emelésén megközelítve a dolgot, végre úgy kaszál az állam, hogy nem azt nyúzza aki becsületesen keres.

Az árakat nyilván megdobja ez az intézkedés, és gyanítom, hogy a szolgáltatók az adó kivezetése után sem fogják áraikat azonnal csökkenteni. Egyszóval ezt a pénzt igaziból csak kölcsönkéri a multiktól. Hosszútávon nyilván itt senki sem jár rosszul. Ha annyira előnytelen lenne ez a szolgáltatóknak, akkor Merkel koppintani fog.... Gyanítom le van ez már zsírozva...

klacus 2010.10.14. 06:21:35

@porfelhő: A Tesconál nagyobb hiéna nem nagyon van ebben az országban.

Nem féltem őket.

klacus 2010.10.14. 06:26:34

@pnegyesi: "át, én a magam részéről levontam a tanulságot, s viszem el a cégemet az országból. "

aztán hova viszed kiskomám. Ha lenne céged, és el akartál volna menni, akkor arról nagyon lekéstél. A szlovákoknál spec. most drágul az élet. Ha tényleg van céged akkor előbb nézz körbe mielőtt hülyeségeket írogatsz.

A nyugdíj témáról: Nekem kötelező volt belépni. Beléptem. A gazdasági válság hatásárára a fele oda is lett. Nem igazán van biztonságban. Ha valóban az öregkorodra gondolsz, akkor rakj félre. Hozzáteszem csendben, hogy sok pénzt úgysem kell félretenni, mert nagyon ritka manapság, hogy valaki 70 évet éljen, főleg ha férfi az istenadta....

gunyoros 2010.10.14. 06:29:21

Kedves Török Gábor!

Eddig mosolyogva néztem, olvastam, hogy nyalod fényesre Viktor csizmáját.
De azért a napokban világot látott pletykák szerint nem hogy adócsökkentés lenne, hanem adó növelés lesz az alkalmazottak 80 %-nál. Ez nem megszorítás. Akkor mi a lófasznak mondod? A magánnyugdíj pénztári befizetések ellopását minek mondod? Nem megszorítás. Hát mi? Lehet itt Alibaba és negyven rablót jáccani, sőt ezt magát politológusnak kinevezett urak még meg is magyarázzák, hogy milyen jó a kisembernek, hiszen a nagytőkétől vonnak el. Csak mostanra kiderülni láccik, hogy a munkavállalók nyakán szorul a hurok. Mert ők fizetik közvetlenül adónövelés formájában és közvetetten a szolgáltatók árnövelése miatt Alibaba ámokfutását.

lilike13 2010.10.14. 06:33:49

Elég volt ebből a VÁLSÁGADÓ szövegből! Válság volt - de nem lehet még évek múlva is arra hivatkozni! A Dow Jones +75 pontos eredménnyel zárt tegnap. És poluzsban van nap mint nap. Továbbá: 14-e van, a nyugdíj még nem érkezett meg, hol is van? A számlákat pedig a hónap első napjaiban már ki kellett fizetni, különben jön a figyelmeztető levél az elektromosoktól, a díjbeszedőktől, a telefontársaságtól, a szezonon kívül is díjat szedő távfűtőktől...miből fizessék ki a nyugdíjasok, miniszterelnök úr? Kicsit kölcsönveszik az ő pénzüket is? Ismerjük az overnight rate-fogalmát. És ez már nem is egy éjszakai kamat, hisz minden hónap 12-ig ki KELL fizetni legkésőbb azt, ami jár.

klacus 2010.10.14. 06:35:25

Ahogy elolvasgattam a posztot, nekem az jön le, hogy az sír aki himi-humi helyen dolgozik. Kíváncsi lennék, hogy a sok grandiózus, gyakorlatilag fogyasztáson keresztül adózatatást ellenző között hányan mennyit kapnak okosba pénzt havonta. Borítékba vagy zsebbe.

A nyugdíjpénztárak megszüntetése, akkor lesz üdvözítő, ha az állam bevezet helyette egy egyéni számlát mindenkinek. Dob rá egy kis kedvezményt, és a nép szépen visszapakolja a pénzt az állam keze alá. Brüsszelben ezek vagy tényleg hülyék, vagy csak nem ismerik a magyarok szabálymegkerülésben szerzett évszázados tapasztalatait...

klacus 2010.10.14. 06:59:05

@tcom: az szja parasztvakítás...

Hát nékem 3 gyerekem van, nem olyan rég még a különadót nyögtem. A fizetésemnek a felét sem hoztam haza tavaly. Nyilván egyéni szoc. probléma, de számomra ez nem tűnik látszatintézkedésnek. A negyedik gyermek azért nem születhetett meg mert nem bírtuk volna anyagilag. A gyermekvállalás nálunk nem a családi pótlék miatt, se nem a segély miatt történt. Sosem kértem soha senkitől semmi mást, csak hogy ne vegye el ami van....
Bármilyen hihetetlen is -nyilván akinek nincs gyereke annak az- de a sok gyerek egy teljesen másik világ. Nekem nem az egómra kell a pénz, hanem a tisztességes megélhetésre, plusz hogy ne kelljen két három állásban dolgoznom....

Gyanítom, nem vagyok egyedül ezzel az országban így, de ezidáig a három gyerek az állam oldaláról luxusként volt nyilvántartva. Kivéve a nyomor szaporítását, amihez a baloldal nagyon értett, ott ahol apu anyu nem dolgozik, folyó kiadás nincs, havi 250 nettó be, innen onnan, aztán a gyerekre meg egy fillért sem költ, mert kocsma, haverok buli kanna.

Remélem ennek egy életre végre!

Astronomy Domine 2010.10.14. 06:59:28

" a megszorítások közvetlenül nem az embereket érintik. "

Nagyot fogsz te még nézni, Gábor...

feiticeiro 2010.10.14. 07:13:15

@klacus: én sem őket féltem, magamat (bár az Auchanba járunk, ha nem épp vmi kaisersbe).

a következő ember meg nem élni akar szlovákiában hnm céget alapítani, tőle aztán drágulhat a kenyér.

ez nem "fogyasztáson keresztüli adóztatás" (általában azt nem ellenzik btw), ez inkább hasonlít egy szelektív (ami nagyon rossz) profitadóra - leg a miniszterelnök szavaiból, ha végighallgatod őket.

Ha olvasol szakirodalmat (nyilvánvalóan nem, ezért elmondom), az árak változtatása mikroszinten (vállalatoknál) kb 11 hnp, de max 2 évre van becsülve (vkinél fél évre, de nézzük a nagyobb értékeket), ez az időszak már elkezdődött, mivel nem meglepetésszerű lesz az adó kivetése, szóval vszínűleg (lehet h még mielőtt az intézkedés végrehajtására sor kerül, a legközelebbi alkalommal) az árak növekedni fognak, nem beszélve a köv 3 évről. Persze a növekedés a kereslet rugalmasságától is függ, de a Tesco ebből a szempontból relatíve még pont "jó" ágazatban van, telekommunikáció dettó.

az megint másik dolog h te fekete gazdaság címen beszélsz a szimpla adóelkerülésről, de ne legyünk maximalisták... (arról meg nem is kellene beszélni, h bár nem mindenki segédmunkás/100,000 alatt keres aki "fekete gazdaság", de nagyobb arányban vannak jelen mint a társadalom egészében)

JAS39 2010.10.14. 07:18:45

Rendkívül érdekes ez a taktika, amit most látunk. Nyílván senki nem gondolja, h ezek a lépések nem érintik a lakosságot, de igen, de az is igaz, h nem közvetlenül.
Kb. 1 év múlva már tisztán láthatjuk, h mire képes ez a kormány. Az idő választ ad a kérdésekre.

Egy valami azért megmosolyogtató: egyesek szinte áhítattal kívánják, azt h elbukjon a kormány, csak azért, h mondogathassák, h lám-lám ők sem tudnak mást csinálni...ez az igazán szánalmas.

jjulie 2010.10.14. 07:21:49

@klacus:

nemrég beszélgettem egy belga emberrel, akinek 40 kis üzlete van belgiunban és északfranciaországban, pici elvivős tésztás kajás boltok, 3 napra eljött pestre hogy nyit néhányat itt is, aztán meg a vidéki városokban

soha nem járt még magyarországon, neten keresztül fogott valakit aki beszél franciául, és megbízta, hogy keressen neki bérelhető helységeket, megadta a kritériumokat, szóval az egyik kezében az okostelefonját szorzógépnek hesználva 3 napig jártkált fel-alá, és végül leszűrete, hogy soha többet nem jön magyarországra, na vállalkozni azt meg végképp nem, mivel mindenhez drágábban jut hozzá mint otthon, és mindent olcsóbban tud eladni mint otthon

3 nap elég volt kiismerni a viszonyainkat egy nem túl iskolázott, de megfelelően talpraesett embernek

valami ilyet kéne importálni miniszterelnöknek

kubatov_kommunista 2010.10.14. 07:24:48

"de a csomagot vagy annak egy részét megfúrhatja az Alkotmánybíróság, megtámadhatja az Európai Unió"

magyarul törvénytelen.

"vagy ... megszerveződhetnek olyan hazai vagy nemzetközi csoportok, amelyek komolyan megnehezíthetik a második Orbán-kormány dolgát."
???
multikra gondolsz, gondolom.
szerintem meg szoroznak, osztanak, aztán vagy árat emelnek vagy kivonulnak de valamilyen racionális döntést hoznak.
Ha esetleg arra gondolsz, hogy a magyar árukat bojkottálják, vámolják, tudomisén - az is egy racionális döntés.

JaBo 2010.10.14. 07:29:57

A magánnyugdíjpénztárak pénzelvonása szerintem zseniális húzás. Az EU nem engedte, hogy hiányt és az államadósságot csökkentsük vele. Erre válaszul gyakorlatilag arra fogja kényszeríteni az embereket, hogy lépjenek vissza az állami rendszerbe. Sejtésem, hogy egyéni számlás rendszert vezetnek be majd be, mert csak így éri meg visszalépni. Ezzel nem veszik el az eddigi megtakarítás, csak az állam tartja nyilván. Más kérdés, hogy az állam nem fogja részvényekbe fektetni a pénzt.

is 2010.10.14. 07:30:26

de tényleg, ha nem értesz a közgazdaságtanhoz, akkor miért nem fejzed be ott a posztot? mi ez az utolsó érdemi bekezdés? a nemzetközi zsidó/imprlista világösszeesküvés, minden Jobbikos és Komcsi (Thürmer!) kedvenc teóriája? adok egy kicsit egy ezt meghaladó leírást a helyzetről, ami mondjuk egy egyetemi nívóhoz is méltóbb:
- egy skandináv (talán maga Olof Palme) mondta, hogy a szociáldemokrácia nem a gazdagság, hanem a szegénység ellen küzd. Orbán láthatóan a gazdagság ellen küzd, ahogy Obama is mondta Joenak 2008-nak: spread the wealth. nem is véletlenül hívják Obamát szocialistának.
- a kapitalizmus az a termelési mód, ami arra épít, hogy meggazdagodhatsz, és ez motivál a fejlődésre, még jobb termelésre, innovációra. ha nem gazdagodhatsz meg, akkor az a megvalósult szocializmus, minek öljek bele energiát, úgysem származik belőle hasznom. Magyarországon 50 évig csináltuk ezt, megvolt az eredménye, tökre lemaradtunk a kapitalistáktól. ez az út a szegénység útja. amikor a kapitalisták erre azt mondják, hogy nem vesznek részt benne, az nem nemzetközi összeesküvés, az egyszerűen a hülyékkel nem üzletel senki helyzete. Orbán most (egyébként már a kétéves költségvetéssel is, tehát nem ma kezdte, nem volt zsákbamacska, senki ne jöjjön azzal, hogy ezt nem lehetett előre tudni) ez a hülye.
- ez a hülyeség nem két nap alatt taszít minket a szegénységbe, a kétéves költségvetés is úgy nézett ki, mintha szép lenne, lehetett álmodozni, nyakló nélkül lakásépítési kölcsönt kapni. de a Kádár-rendszer is vagy 15 évig (1972) jó volt, a hatvanas években volt beatmozgalom, lodenkabát. ez a hülyeség pontosan 5-10-20 éves távon öl, pusztít és nyomorba dönt. a továbbnemutalt nyugdíjat nyilvánvalóan elköltik folyó költésekre, tehát a 20-30 év múlvai nyugdíjastól most elvették a nyugdíja egyik részét. lehet mondani, hogy visszakonvertáljuk az explicit államadósságot implicitbe (aki ezt nem érti, az vegyen alapfokú közgázleckéket), de ettől még az a pénz 20 év múlva nem lesz meg, és akkor nyugdíjkorhatárt kell emelni. na de Orbán ezt sem csinálja.
- egyszóval itt a kádári szocializmust építjük, ezerrel, és ennek a fenti pontok kb. sokkal magasabb színvonalú indoklásai, mint a poszt összevissza asszociációi. sikerült Pokol Béla, szintén egyetemi tanár szintjét megütni a nemzetközi összeesküvéselmélettel. hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

JaBo 2010.10.14. 07:32:36

@Balt: Egyéni számlás rendszer lesz szerintem. Az emberek nagy része vissza fog lépni és megszűnnek a magánnyugdíjpénztárak. Az önkéntes pénztárak és a nyesz meg fog maradni.

is 2010.10.14. 07:35:42

@Diocles: "A kiadáscsökkentés ügyében akkor törnék pálcát a kormány felett, ha egy év múlva, egy éven belül sem történik semmi."

mikortól indul az egy év? holnaptól? és ez ki van írva az ajtód fölé, és minden nap elolvasod? már fél év elment a választások óta!

"Nyilvánvaló, h hatalmas ostobaság lenne azzal kiállni Orbánnak az összes kamera elé, h nna, most kidobok 200 ezer kamurokit a rendszerből, meg kirúgok 10000 irodistát, stb."

nyilvánvaló, hogy hazudni kell éjjel-nappal tovább a kamerába. hülye Gyurcsány, hogy nem ezt tette, hanem megmondta, hogy ki kell rakni 200 000 rokit, meg vissza kell venni a hiányból! mondj igazat, betörik a fejed! ez a magyar, hazudjunk egymás képébe, semmiképpen ne beszéljünk meg semmit őszintén, még azt üssük-vágjuk, aki ki mer mondani dolgokat. sunyi, alávaló, hazug kétharmad, ez az igazi magyar összefogás! gratulálok!

torró 2010.10.14. 07:37:23

A megszorítások,igen, bennünket is érinteni fognak! De, hogyan is süllyedtünk ide? Ugye nem kell taglalni! Biztos hogy egyedül csak Orbán miatt? Azt hiszem aki ezzel operál a saját felelősségét figyelmen kívül hagyja. Csak egy kicsit magunkba is kellene nézni, csak hát félő hogy nagyon nem tetszene a kép.
Az a baj hogy másokat okolni mi magyarok nos ebben nagyok vagyunk.Mert ugye minden embernek gazember a szomszédja, dögöljön meg a szomszéd tehene stb! Már az 1500-években egy janicsár felderítő leírta rólunk milyenek vagyunk.Csak el kellene olvasni és lehet csodálkozni ,mert 500 év nem volt elegendő hogy megváltozzunk. Úgyhogy inkább másképpen kellene a dolgokhoz állni!

bóbitás lótetűfing 2010.10.14. 07:39:42

Török Gábort miniszterelnöknek!

De most komolyan. Mindenhez ért, tudja a tutit, tévedhetetlen, pontos, szent ember. Ha ő lesz a miniszterelnök, egy hibás döntése nem lesz. Fikázhatatlan lesz minden döntése, hisz tökéletes. Százszor nagyobb bajból ki tudná hozni a zországot!

Hiphiphurrá!

JaBo 2010.10.14. 07:39:54

Ezek a válságadók egytől egyig vagyonadók, csak nem a magánszemélyek, hanem a részvényesek fizetik meg. Aki termel, dolgozik és gyereket nevel, az fog jól járni. 10% TA és 16% gyerekkedvezményes SZJA. A termelővállalatoknak kedvező adórendszer. Az oligopolisztikus és nagy nyereségrátájú cégeknek szívás. Ezek mind külföldi tulajdonban vannak és közműcégek. Tuti biznisz volt eddig nekik, de így sem fognak elmenni, mert akkor más biztos belép a helyükre. Befektetni nem ők fognak az biztos, hanem majd a termelő vállalatok.

jazzcool 2010.10.14. 07:40:20

érdekes lesz majd az átmenet 2012-ről 2013-ra. ugyanis 2012 végén fut ki egyszerre sok száz milliárd átmeneti adó, miközben 2013-tól már tiszta 16 százalékos szja lesz a "hagyományos" bruttóból számítva, azaz teljesen megszűnik a szuperbruttó.

(no persze messze van még 2012 vége...)

Lámpavas 2010.10.14. 07:43:10

Ha betartja a hiányt, az a baj.
Ha nem tartja be a hiányt, az a baj.
Ha adót emel (multik), az a baj.
Ha adót csökkent (SZJA), az a baj.
Ha fenntartja az állami nyugdíjrendszer működését, az a baj.
Ha nem lesz nyugdíjfizetés holnaptól, az a baj.
Ha átveszi az irányítást, hogy legyen miből kártalanítani, az a baj.
Ha az adófizetők fizetik a kártalanítást, az a baj.

Jó reggelt, faszkalapok!

is 2010.10.14. 07:43:18

ja, én pontosan 1 éve megmondtam, hogy Orbán bele fog nyúlni a nyugdíjkasszába, tehát nem ért váratlanul.

Barrosot meg a legkevésbé érdekli, hogy a magyarok úgy döntöttek, hogy a kádári lecsúszást választják megint. mindenkinek joga van hülyének lenni. Barrosonak csak az a dolga, hogy az EU-t egyben tartsa, tehát másoknak ne okozzunk gondot. Fehéroroszországban Lukasenko azt cisnál, amit akar, mindenki leszarja. a választók dolga lett volna Bokrost a parlamentbe juttatni, hogy ez ne történhessen meg. kedves választók? most jobb ez, mint Bokros mellet Ibolyát is elviselni?

László56 2010.10.14. 07:48:31

Szép jó reggelt Mindenkinek.

Milyen megszorítás ? Kérdezi az elemzőnk. Ugyanakkor elismeri hogy közgazdasági témákat csak a politikai oldaláról szeretné megvilágítani mert a gazdaság nem a szakterülete. Nemes cselekedetnek tűnik a gazdasági ismeretek hiányának az elismerése, ugyanakkor ezen ismeretek nélkül a politikai oldal sem világítható meg. Nem véletlenül hívják ezt a szakterületet gazdaságpolitikának. Egyszóval és nem különállóan.

Az elemzőnk szokásos hatalomtechnikai szempontból nézett gazdaságpolitika sem felel meg a realitásnak. A második Orbán kormány egyáltalán nincs és nem is volt csapdahelyzetben. Hiszen nem hazudott és a választásoknak vége van. Ezáltal egy darabig nem is szükséges arra gondolni. Így aztán MSZP csaholhat ahogy akar, egyáltalán nem játszik szerepet. A kormánynak két éve van a társadalmat átalakítani és egy éve van ennek az átalakításnak a nehézségeit elfelejtetni. A politikában ez időtlen időket jelentene, ha nem nagyon súlyos gondokból és sebekből kellene felgyógyítani az országot. Így aztán a sok idő ellenére, mégis sürget az idő.

A második Orbán kormány eddigi működése és gazdaságpolitikai iránymutatói zseniálisan egyszerűek és hatásosak. Aránylag rövid időn belül felismerte hogy az országba behozott kapitál tevékenységének különböző formái vannak. Társadalomépítő és társadalomromboló. Társadalomépítő az amikor termelői munkába folyik a kapitál és ezáltal olyan értékeket termel amelyek nem csak munkahelyeket teremtenek, hanem hazánk gazdasági értéket is növelik.

Ellentétben a csak szolgáltatók és kereskedők kapitáljával amelyek a többletértéket csak lefölözik, de semmiféle értékeket nem termelnek. Ez azonban nem jelenti azt hogy a szolgáltatói és kereskedői iparágra nincs szükség, hanem azt hogy a gazdaságpolitikai súlyozása más kategóriába kell tartozzon mint azoknak akik értékeket termelnek ki és ezáltal az ország gazdaságát a hátukon hordják.

A társadalomrombolás lehetőségét meg az MSZP adta a bejövő kapitál kezébe egy olyan gazdaságpolitikával amely a korrupcióra és mutyizásra épült. Gazdasági szakemberek körében ismert hogy egy ország gazdaságát semmi nem teszi jobban tönkre mint a korrupció.

Mindezt felismerve a második Orbán kormány egy olyan gazdaság- ás társadalompolitikai átalakításba kezdett amely a hangsúlyt az országépítésre helyezi. Ezáltal mindazok a haragosai lesznek,- pártállástól függetlenül-, akik eddig minden rizikó nélkül, csak politikai mutyizással, vagyonokat harácsolhattak össze az ország kárára.
A kormány barátai viszont azok lesznek kik a termelő munkát finanszírozzák és a kormány új gazdaságpolitikájával jogbiztonságot és tervezőbiztonságot kapnak.

És akkor most hirtelen minden rendben lesz ? Ah dehogy, sok a gond, de az irány az országot szolgálja. Talán most először az ország közeli történelmében. A vagyonos kommunista proletárjaink és kiszolgálóik meg csak csaholjanak, mi azonban fogjuk meg a dolog végét hogy az általunk termelt javakat a proletárjaink ne tudják mégegyszer ellopni.

is 2010.10.14. 07:49:43

@Nash vs. Keynes: az IMF hitel áthidaló kölcsön, mert a piac nem adott. nem PLUSZkölcsön, nem kell PLUSZban visszafizetni, ha a piac visszajön. a piac visszajött, tehát simán megfinanszírozta volna a visszafizetést. vagy vettünk volna fel egy másik IMF hitelt, amíg kell. semmiféle pluszterhet nem jelent, SŐT, mivel a normál hitel kamata 5-6%, az IMF hitelé meg 3%, ezért az ország két év alatt többszámilliárd forintot keresett vele (alacsonyabb kamatterhek). örülök, hogy egy igazi közgazdász-nivcknek segíthettem az alapösszefüggések megismerésében.

is 2010.10.14. 07:51:46

@Lámpavas: ez a Gyurcsány-bashing imamalma? vagy az egy másik? olyan egyformák, nem látnia különbséget.

shwarcz bácsi 2010.10.14. 07:51:50

ez nem akció terv,hanem elvonási terv.ez lenne a fidesz programja?mindenkit jól megadóztatunk?és aztán,hogyan tovább?

bierkamp 2010.10.14. 07:51:56

Török Gábor! Nem az Orbánnak lesz igaza hogy a Forradalom után lesz Szabadságharc, hanem nekem lesz igazam , hogy a "FÜLKEFORRADALOM UTÁN LESZ AZ IGAZI FORRADALOM---de az már az Orbán és bandájának az elzavarása lesz!!!!!!

jjulie 2010.10.14. 07:53:39

@JaBo:

namost ezt a gondolatsort most teszteled először a szűkebb vidéki polgári körödön kívül?

is 2010.10.14. 07:53:58

@torró: sőt, már 2008-ban másképp kelltt volna hozzááláni, és nem 84%-ban a netto hülyeségre szavazni! most már elég eső után köpönyeg ez a felszólítás, most már minden hatalom a dolgozó népé, és kedves vezetőjéé.

Lámpavas 2010.10.14. 07:54:23

Nézze már meg valaki, hogy ezek a szegény multik milyen profitrátával dolgoztak az elmúlt 10 évben Mo-on és otthon.
És akkor még nem számoltam a trükkök százait, amivel még adózás előtt mentik ki a pénzüket az országból (leányvállalati számlázás, stb.)
Aztán kiderül, hogy amit a kormány vár most tőlük, az nem más, mint a harácsolásról való lemondás a normál profit érdekében.
Borítékolható, hogy egyetlen multi sem fog kivonulni emiatt Mo-ról, mert olyan brutális profitjuk van, amiből ezt röhögve kifizetik, anélkül, hogy árat emelnének vagy elbocsátanának.

nyünyüge 2010.10.14. 07:54:39

Jó sok hozzászólás született az éjszaka, lehetetlenség végigolvasni.

Mindenesetre csodálom, hogy a távközlést és az energiaszolgáltatást nem tekintjük a termelés részének a 21. században.
Mintha a távközlés a Mónika só emeltdíjas smséből meg a mi itteni szájtépésünkből állna, az energiacégek pedig csupán abból élnének, hogy Mari nénitől egyre több pénzt kérnek a pb gázpalackért.

A távközlés bevételének zöme vállalati szolgáltatás, a termelés része a termelésirányítás, az informatika is. Mindezek mögött távközlési szolgáltatások állnak, az Audinál, a MOL-nál, mindenütt.

JaBo 2010.10.14. 07:57:52

@jjulie: nem tesztelek semmit, nem vagyok Orbán hívő. Csak gondolkodom és elképzelem, hogy mi jár a fejükben, mit miért csinálhatnak. Amúgy az egész bagázst utálom. A régieket és a mostanit is.

Szimba 2010.10.14. 07:58:33

A megszorításoknak ez az áttételes módja azért amilyen pofonegyszerű, olyan veszélyes is.

Kivéve, ha ezeknek a nagy cégeknek, mint Tesco még így is megéri itt maradni, és esetleg ők is csak szépen bujtatva emelnek árat.

Kérdés, hogy az áremelések miatt mikor és milyen következményekkel csökken a forgalom. Ha mintegy fél év múlva jóval kevesebben vagy ugyanannyian, de kevesebbet vásárolnak a Tescokban, vesznek mobiltelefont stb., akkor a csökkenő bevétel arányában a befizetések is csökkenhetnek. És akkor a kormány majdnem ugyanott van, ahol a part szokott szakadni.

Akkor újabb multikat vagy a közepes kereskedelmet is megadóztatják?

Az is veszély, amit TG ír, bár azt nem tudom még átlátni. Kivonulnak, árat emelnek? Mi módon tudják a politikusokat rászorítani, hogy csökkentsék ezeket a rendkívüli adókat?

Mert, ha csupán 3 évig ígérik a megszorítást nekik, és utána megszüüntetik vagy elfogadható mértékűre csökkentik, akkor talán elfogadják.

klacus 2010.10.14. 07:58:44

@jjulie: Hát azért működik ebben az országban pár kajálda.

A belga ismerősöd fele annyit sem ért az adóelkerüléshez, mint egy csepeli lángossütő.

Itt a rendszer erre nevelt. Kis üzlet nagy mutyi. Bukta, pihen újrakezd. Ez megy itt...

Valaki átnézte már a Tesco számláit... ? Én kétlem. Hány kamionnyi blokkfüzér lehet?

JaBo 2010.10.14. 08:00:23

@nyünyüge: A távközlés és az energiszolgáltatás közmű 70-80%-ban, csak a fejlesztések és beruházások a szektor részéről tekinthetők termelésnek (hozzáadott értéknek).

bierkamp 2010.10.14. 08:01:09

Az egész úgy tűnik,hogy MULTIADÓ, pedig ezt a multik áthárítják az emberekre, tehát drágább lesz a TELEKOMMUNIKÁCIÓ, A MULTI ÉS NEM MULTI ÜZLETEKBEN MINDEN, A BANKOK IS DRÁGULNAK A SZOLGÁLTATÁSSAL, ÉS AZ ENERGIA IS DRÁGÁBB LESZ. ---és még bukják a pénzüket a Magánnyugdíjpénztára befizetők is...hehehe

Na akkor kiket adótat meg a gonosz törpe, hogy a kamu és szar 16 százalékos (GAZDAGOKNAK JÓ ADÓZÁST) bevezethesse? na?.....a hülye Fideszre szavazó és nem szavazó NÉP.
Munkahely nemhogy több lesz hanem kevesebb!--mert akitől elveszik a profit egy részét az LEÉPÍT inkább.
Persze még többet próbál beszedni a gonosz törpe, hogy legyen miből osztani valamit a " KLIENTÚRÁJÁNAK"--akiknek tartozik a Fidesz. ...és közben még VIKTATÚRÁT épít, hogy ne lehessen sehol kritizálni...
BAROM MAGYAR NÉP-ezt nem látta és látja?????

jjulie 2010.10.14. 08:02:21

@László56:

"Ellentétben a csak szolgáltatók és kereskedők kapitáljával amelyek a többletértéket csak lefölözik, de semmiféle értékeket nem termelnek."

ird le ezt a mondatot légyszives minden nap, és ird oda, hogy nemzeti magyarkodó vidéki jobboldali pártra szavaztam, és ezt a mondatot 2010-ben faragtam

na ez az agyi állapot létrejötte az orbán bűne

a szolgáltató és a kereskedők semmiféle értéket nem termelnek

könyörgöm minden nap írd le ezt te szijjártó legnagyobb állata

Lámpavas 2010.10.14. 08:04:13

@Szimba: Állítólag 2 éve világválság van, ehhez képest minden Karácsony előtt sorban állnak az emberek a plazmatv-ért! Majd biztos csökken a forgalom, mert nem 8 ft lesz a zsömle hanem 9. Miről beszélünk?

Lámpavas 2010.10.14. 08:05:58

@bierkamp: reggeli gyógyszer megvolt már? Szerintem nem.

iqlight (törölt) 2010.10.14. 08:06:11

@Lámpavas: Na látod, erre már nem jut el az Orbánt szidók észjárása. Nem is érdekli őket, ha itt világelsők lennénk mindenben akkor is fityesz törpe és hasonló jelzők repkednének attól a megmaradt pár százalék agyhalottól akik nem látják a fától az erdőt. Ez van, szerencsére egyre több ember fejében kapcsolják fel a lámpát.

Videofon 2010.10.14. 08:07:17

@László56: A pszichiátered írta elő neked ezeket a napi agymenéseket?
Hogy lehet ennyi ostobaságot egyhuzamban leírni? Senki nem mondta el neked neveltetésed során, hogy megszólalni nem kényszer, hanem lehetőség?

Videofon 2010.10.14. 08:10:21

@Lámpavas:
"Jó reggelt, faszkalapok!"
A Nagy Nemzeti Együttműködő Vezér csapata nem olvassa ezt a blogot. Felesleges igyekezet itt kívánni nekik jó reggelt.

Lámpavas 2010.10.14. 08:13:03

@Videofon: Látom, a tartalom kínosan érint, ezért marad a forma. Nem baj, neked is kell valami.

porfelhő 2010.10.14. 08:13:09

@Crowz:
Te vagy az aki nem szereti ha kérdezik. Mondom neked a "jogos fogalom használatot" nem a politológus fogja neked megmagyarázni, hanem a szijjártó!!

Szimba 2010.10.14. 08:13:09

@jjulie:

Azt hiszem, nálunk még a szabadversenyes kapitalizmus működik. Tehát mindent aránytalanul drágán adnak, és a kereslet hiánya miatt (alacsony fizetések, szűk piac) nem lehet eladni magas nyereséggel.

Kivéve még az elektronikai cikkeket, amiket valahol Indiában a gyékényen üldögélő munkásnők állítanak össze.

iqlight (törölt) 2010.10.14. 08:14:02

@Videofon: Zavar, hogy egy mondatnál többet le tud írni? Ja vérj, igazad van! A marha. Meg a szemét fityisz orbán viktátor. Tudom, igazad lehet, és az emberek 75%-a birka, ostoba, vak, 20%-a mondjuk eltévedt radikális, vagy tkömtudja, és Ti, a maradék, ti láttok mindent jól, ti láttatok mindent jól, láttunk is erre 8 évnyi példát, köszönjük szépen.

Történik valami az országban, ami kurvára nem tetszik nektek, és persze, hogy találtok mindenben kivetnivalót, mert zavar, hogy akár jól is elsülhet. Megértem, dühös kisgyerekek vagytok, majd kinövitek. Talán.

Még valami: lopnak-e? Biztos, talán még többet is mint az mszp-s bagázs, ki tudja, se te se senki csak a beavatottak tudják. Ha az ország emellett esetleg mégis kezd kilábalni a szarból, akkor nem mindegy? Az a baj, hogy most nem az mszp-s bagázs lop? Komolyan nem értelek, neked nem kurvára mindegy?!?

Kivlov 2010.10.14. 08:16:18

@bierkamp:
bajnai 15 misiire vitte fel a 2011es alsó szja kulcsot, az is gazdagok adórendszere volt? ökör.
Amúgy meg ez is, pl. a minimálbér adóztatása, olyan (lesz), mint a 13 havi nyugdíj volt: be se kellett volna vezetni, mert irracionális!!!

bierkamp 2010.10.14. 08:18:28

Van jó hír is: Minél gátlástalanabb és agresszív egy DIKTATÚRA, annál hamarabb meg lesz döntve!!!! EMBEREK ÉBRESZTŐ!!!!!!!
NEM KELL A VIKTATÚRA!!!!!!!

bierkamp 2010.10.14. 08:19:30

@Kivlov: Anyád az ökör, aki nem nyelt le inkább Téged!

hááááát 2010.10.14. 08:20:58

Már látom a percdíjjak emelkedését, ahogy a multik szépen kihátrálnak a sport mögül ,mert ugye odaadtuk állambácsinak kérd tőle.
Nem baj megérdemli a 2.5 millió birka aki ezt megszavazta.

jjulie 2010.10.14. 08:22:48

@iqlight:

"esetleg mégis kezd kilábalni a szarból"

hát igen, csodavárás fideszországban, ezt a mondatkát a reggeli fideszimában, vagy a lefekvés előttiben kell elmormolni?

Lámpavas 2010.10.14. 08:24:15

TG-nek igaza van, és ezek a habzószájú, nyervákoló kommentelők is attól félnek legbelül, hogy ez az egész irányváltás bejön OV-nek, és sikere lesz! És ha sikere lesz (ezt még ma senki nem tudhatja), akkor viszont borítékolható, hogy az összes KKE-i állam jön utánnunk, mintahogy a románok is szépen csendben már hazaküldték az IMF-et...
Akkor pedig a nyervákolóknak meg kell szaggatniuk tunikájukat és hamut kell szórniuk fejükre...

klacus 2010.10.14. 08:24:52

@feiticeiro: Kereskedelemmel foglalkozom...

A szlovák cégalapítás havi 1 millió alatt eddig sem érte meg, a járulékos költségek, és a baszogatás miatt. Lásd szlovák rendszám, vállalkozás tevékenysége, és bejegyzett telephelyei illetve a szolgáltatás területe miatti törvénysértések.

Az hogy a szlovákok nem adták át az ezzel kapcsolatos adatokat az Apeh-nak csak politikai döntés kérdése volt. Most hogy enyhülnek a viszonyok, előbb utóbb bukta lesz. Továbbá a szlovák adórendszer egyszerűsége nagyobb vonzerő mint a 19%-os adókulcs. Ami nálunk most már ugye 20 körül lesz szja fronton és 10 % cégeknél. Ergó nem éri meg kimenni. Vagyis a felháborodott posztolónak abszolúte nincs igaza...

Egyedül az e-kereskedelem területén nem volt törvénysértő az ügy.

Az árváltoztatás kiskereskedelmi részéhez nem értek valóban, de azért az világos, hogy a négytételű beszerzések olyan dömpingárakat generálnak, amit a sarki fűszeres sem eddig sem ez után nem tud produkálni. Vagyis a versenyelőny megmarad, egy kicsit kevesebbet kaszálnak odakint, de hátha nem tetszik az ajtó mindenki előtt nyitva áll, bármikor kimehet rajta.

MakiMuki 2010.10.14. 08:24:56

Nem tudom volt-e már a több száz hozzászólásban, de nem értem, hogy ez a magánnyugdíjpénztári megoldás alkotmányos dolog?

Ha nekem van egy szerződésem egy nyugdíjpénztárral, hogy melyik portfolioba feltessék ba a pénzemet ami havpnta utalok, és az a pénz ezitán megakad az APEH-nél, akkor mi is van? Gyakorlatilag az állam elveszi a pénzem? Hoyg fogok hozamot kapni? Az APEH mit csinál a pénzemmel? Egy számlán fog dekkolni, vagy befektetik?

Ha nem lenne iylen bénult bármelyik ellenzéki párt, akkor ezzel naygon neki tudnának menni Fidesznek.

Kivlov 2010.10.14. 08:25:20

@bierkamp:
meg apád, aki inkább zsebkendőbe verte volna. féreg...

bierkamp 2010.10.14. 08:28:27

Nem az Orbánnak lesz igaza hogy a Forradalom után lesz Szabadságharc, hanem nekem lesz igazam , hogy a "FÜLKEFORRADALOM UTÁN LESZ AZ IGAZI FORRADALOM---de az már az Orbán és NEMZETI RABLÓ HITELTELEN KORMÁNYÁNAK az elzavarása lesz!!!!!!

hááááát 2010.10.14. 08:30:13

@iqlight: Mi kezd kilábalni?
Onnan látszik mekkora a baj, hogy most jelentik be ezeket nem tavasszal.Mennyire igazuk lett azoknak a buta, libsi,zsidó,ididóta,maszopos,károgó varjuknak akik megmondták, hogy októberben jön a fekete leves.Meg kellett nyerni az önk.választásokat.
Oda dobni az embereknek a csontot, hogy látjátok én a nagyvállalatokkat adóztatom.És ő honnan szedi be ezt a plussz költséget.Hát nem a nyereségét áldozza be hidd el.

EMU 2010.10.14. 08:31:02

Igen, orbán seggét fényesre kell nyalni, mert rafinált módon nem a zembereket sarcolja, hanem ezt ráruházza a zemberek szolgáltatóia, meg a kereskedelemre. Ki az az ostoba pöcs, aki nem látja, hogy mire megy ki a játék? Két szektor a fejlesztésből és technológiából él, az ebben az országban évekig nem lesz, remek. Persze a szolgáltatásuk is drágul majd nyilván. A kereskedelem egyből a beszállítóira, a derékmagyar zemberekre fog hárítani, és a vásárló zemberekre. Kitűnő, lábcsók Viktornak, hogy nem lesznek megszorítások. Ez egy kommunikációs trükk, semmi más. Másrészt inflációt gerjeszt. Harmadrészt ideig óráig a zemebereket fogyasztásra fogja ösztönözni, mert a sok sötét tirpáknak most egyelőre több marad a zsebében, mert nyilván nem egyből és direkt áremelkedés következik, ez pedig pontosan a hetvenes évek kádári politikája, amikor a jóllakottak nem hőbörögnek elv mentén dolgoztak a komcsik. Mint most orbán. Gratulálok a híveinek, hogy azt sok szennyes hazug maszlagot ugyanúgy beszívják, csak mert tőle jön, mint a gyurcsányista más színű agyhalottaknak. 8 évig azt hallgattuk, hogy sima ügy, nem kell ide megszorítás, most a sok baromnak átkötik pántlikával, és láss csodát, nekik ez máris nem az. Viktor nem hazudik, neeem, az nem olyan. Persze, ugyanaz történik pepitában, mint bajnaiék alatt, csak ennek most örül az ország nagyobb része, a másikat utálta. Ezzel a debilis állománnyal ez ország halott ügy.

eszkep 2010.10.14. 08:31:10

@rockjano_: Mi számít jó helynek? 100 Napos programok, 13 havi nyugdíj, ingyen BKV? Tudtommal a jó hely a gazdaságélénkítés (ahol megtérül a beruházás). Medgyessy ugyanazt csinálta, mint Kádár, Gyurcsány meg sumákolt. Ezért tartunk ott, ahol vagyunk.

Szimba 2010.10.14. 08:31:35

@Lámpavas:

Azt hiszem, a plazmatévé nem a gazdagság jele.

Nálunk, és a francia, amerikai gettóban is minden családnak van tévéje, meg mobiltelefonja. Ezek egyszeri beruházások.

A jólét ott kezdődik, hogy egészségesen táplálkozol (ez nem 2 fillér, és naponta szükség van rá), a lakásod is egészséges, korszerű (kertes ház vagy légkondicionált, úszómedencés, edzőszobás, szaunás lakás), az életmódodhoz mérten jársz sportolni, nem okoz gondot, hogy megvegyél egy színházjegyet, és főként, hogy a gyereked(keid) jó óvodába, iskolába irasd (azaz tandíjat tudj fizetni). A napi kiadások jelentik a nagy különbséget.

Nem mindegy, hogy hetekig krumplistésztán, bablevesen élsz, meg a kínai boltokból vagy a turkálókból öltözködsz, nyaralni nem mégy, a rezsit fogcsikorgatva fizeted. Ugyanakkor a kölyködnek megveszed a drága mobilt, mert a barátai, osztálytársai miatt kisírja, és a családnak pedig megveszed karácsonyra a plazmatévét, ami aztán évekig ontja neik a primitív műsorokat (hogy legalább pár órára elfelejtsék a lelki, érzelmi, szellemi és anyagi nyomorukat).

bierkamp 2010.10.14. 08:31:54

@Naked Lunch: A ROHADT ORBÁN már bebizonyította, hogy nem érdekli az ALKOTMÁNYOSSÁG és a DEMOKRÁCIA...mindenre azt HAZUDJA HOGY ERRE a NÉP hatalmazott fel--- kis szarjancsi még számolni sem tud...A .2.7 millió ember az a NÉP neki...hülye gonosz törpe:)

eszkep 2010.10.14. 08:32:00

@bierkamp: Orvosnál már voltál?

Lámpavas 2010.10.14. 08:32:40

@bierkamp: jellegzetes nevű barátom, ébredj fel, tanulmányozd át a választási eredményeket, aztán gondolkodj, ha kérhetek ilyesmit...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.10.14. 08:33:01

Egy újabb hazug írás...

"A Fidesz, egyre világosabb, komolyan gondolta az eddigitől eltérő gazdaságpolitikát, legalábbis a költségvetés bevételi oldalán. Vizitdíj és társai helyett az embereket legfeljebb áttételesen érintő adókat és egyéb megoldásokat választott, s ezzel valóban radikális változásokat hajtott végre."

Ezt ugye a szerző sem gondolja komolyan? :)

"annak egy részét megfúrhatja az Alkotmánybíróság"

MICSODA?!
A tagok többségét a Fidesz javaslatára tették oda!
Majd pont ők fúrnak meg bármit is, amit az Orbán-kormány tesz...
Meg különben is, kedvükre módosíthatják az alkotmányt!

kigyurt álat 2010.10.14. 08:34:25

Jól csinálja Orbán. Végre nem a termelő reálgazdaságot és a munkát adóztatják, hanem az extraprofitot beszedő pénzügyi és kereskedelmi nagyvállalatokat.

Erősen ajánlott szakirodalom azoknak, akik gazdaságpoiltikai kérdésekben tisztábban akarnak látni:
video.bme.hu/index.php?act=vid&tkod=BMEGAZDPOL

Phrascarica 2010.10.14. 08:34:44

@rockjano_: ezt a Mercedeses-PPP összefüggést kifejtenéd bővebben?

7241gabi 2010.10.14. 08:35:32

elnézést, jól látom, hogy épp most lopják el a nyugdíj megtakarításomat, amit majd jövő év végéig befizetek? Kifejezetten cuki, ahogy előre bejelentik. Baszki, einstand...
Jövő év végén meg majd lesz új törvény, hogy a 2010-ig befizetettet is ellopják? Vagy ezt így most hogy???

Phrascarica 2010.10.14. 08:35:41

@bierkamp: el kellett volna menni szavazni, aki nem szavazott az így járt

Lámpavas 2010.10.14. 08:36:14

@Szimba: Ebben egyetértünk, de én nem is erről írtam.

EMU 2010.10.14. 08:36:36

@eszkep: Orbán meg ugyanazt csinálja, mint medgyessy és gyurcsány együttvéve. Kádári központosítás, kommunista lózungok, gyurcsányi hazudozással nyakon öntve. Remek, Ezt várta a fülkeforradalomban megfáradt megannyi drága hazafi nyilván, mert többre nem lehetett számítani. Hülye országnak hülye vezetők.

kodó tamás 2010.10.14. 08:37:03

@török gábor:

Kedves TG!

A téma választás egyrészt jó, tehát köszönöm, mert amig nem buktak meg addig: CSAK-A-FIDESZ (kivéve ha valami demokratikus, normális kezdeményezés elindulna).

De mivel a gazdasághoz nem nagyon értünk (beleértve Önt és a FIDESZ-t is), ezért csak próbálkozások vannak. Kicsi az esély jót tenniük, de értelmetlen ettől függetlenül ezzel foglalkozni. Kiszámíthatatlan, hogy pontosan melyik lépés borítja be az országot. Az utolsó lépés utáni forgatókönyve meg egyértelmű.

Ezért az írást most nem is olvasom el, sőt most a kommentek sem...

Azért viszont megsértődtem, hogy OV kormányzásának legnagyobb melléfogását szó nélkül hagyta. Sőt, ennek kerülését szándékosnak látom.

OV nagyot hibázott. Tévesen államosított egy céget, amely biztosan nem hibás elsősorban. Letartóztattatott egy olyan embert, aki valószínűen nem elsődlegesen a kár okozója és felelőse. Az ezzel kapcsolatos számtalan kisebb tévedése ennek fényében érdektelen. A fő következtetés: hogy agyatlan, hűséges csaholó kutyák veszik körül. Nincs aki szolt volna neki? Elég lett volna a katasztrófa után a TG blogot követniük... de sajnos a cselekményén túl ezek a reflexek a diktatúra legfőbb jele... hogy a vezető TÉVEDHETETLEN. Sneki nem mer neki igazat mondani (vagy nem is ért hozzá, de az eredmény ugyanaz).

De gondolom ezt "észre sem vette".

oszt: jó napot

klacus 2010.10.14. 08:37:30

@7241gabi: Hát nekem a megyó meg feri kivett pár millát a zsebemből és valszeg a tiédbe tette. Jó volna ha most visszaadnád .. :-)))

EMU 2010.10.14. 08:40:36

@kodó tamás: agyatlan, hűséges csaholó kutyák csinálták a fülkeforradalmat is, ne a posztolón kérd számon, hogy ez a hülyék országa.

EMU 2010.10.14. 08:42:28

@7241gabi: Prímán látod, most nyúlják le a fülkeforradalmárok a nyugdíjad jelentős részét. A következő minden bizonnyal az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek bekebelezése lesz, erre hatalmazta fel őket a fülkeforradalmárok dalos serege.

kodó tamás 2010.10.14. 08:42:53

@EMU: én csak azt kérem számon, hogy egy csontot dobott nektek.

a valós (vagy reális? hm) problémát elfedte... szándékosan.

és még az államosító joghely (szövegértési-olvasási) problémáit nem is említettem. nem is egyszerűen alkotmányellenes, mert ehhez egy ötödikes is elég lett volna...

Szimba 2010.10.14. 08:43:08

@Lámpavas:

Az a véleményed, hogy nem okoz majd gondot, ha a most megadóztatott multik 1-2 FT-al emelik az egyes árucikkek árát?

Nem tudom. Ha nem emelik, akkor kevesebb lesz a nyereségük. Ha szépen bújtatva emelnek, akkor legkésőbb hónap végén csak kiderül a családoknak, hogy párszáz forinttal többe került ugyanaz a holmi, amit régen vásároltak.
Tehát lejebb kell adni az igényeiket. Hogy ez miként zajlik, azt nem annyira nehéz megjósolni.

Enni kell.

Telefonálni nem annyira.

Áramra is szükség van, de azzal is lehet takarékoskodni (netán lopni az áramot).

A leszakadó rétegek még jobban lesüllyednek.

De a gyermekek után járó adókedvezmény a bérből élőknek kedvező.

Vagyis a cigányság és a tanulatlan rétegek, és a nyugdíjasok csúsznak lejebb.

Persze ez csak amolyan feltételezés tőlem.

porfelhő 2010.10.14. 08:43:20

@shwarcz:
Ez akcióterv, / válságadó,/ gazdaságélénkitő program., parasztvakitás. Jó lesz minden!!

MakiMuki 2010.10.14. 08:43:59

@kigyurt álat:
"Jól csinálja Orbán. Végre nem a termelő reálgazdaságot és a munkát adóztatják, hanem az extraprofitot beszedő pénzügyi és kereskedelmi nagyvállalatokat."

Az a baj, hogy ezek féligazságok. Pl. az "arányos közteherviselés" fogalom is szimpatikos, igaszágosnak érzi az ember, csak a konkrét megvalósításnál dől el, hgy miről is van szó. Mi az hogy "extraprofit"? Valahol deklarálva van egy százalék, hogy az alatt nem az, az felett pedig az?

Ez a "fizessenek a gazdagok" szlogen így önmagában a legsötétebb, legdemegógabb forradalmi időket idézi.

Félreértés ne essék: nem érdekem védeni pl. a T-Mobile vagy a Telenor sokmilliós menedzseri juttatásait. Csak Orbán megnyilvánulásaiban nem látom követhető logikát és nem látom a kontrollt.

golb 2010.10.14. 08:44:14

Biztosan lesz ezeknek az extraadóknak áttételes hatása a mindennapi költségeinkre.
Érdekes volt egy a témában írt index-cikk is, ahol mellékes adatként írták, hogy a Spar áruházlánc 14 milliárdos veszteséggel működik. Gondolkozzunk el ezen egy kicsit. Namármost:

a) gondolom a Spar sem jótékonysági célból működik, tehát ez a szám kamu, és úm. az adóhatóságnak szól, vagy
b) a Spar igazából egy jólelkű cég és etet minket éveken keresztül...

Ha van lehetősége spórolni a fenti multinak akkor miért is nem tette ezt eddig meg, hogy csökkentse a veszteségét, vagy neadjisten' nyereségesen működjön? Miért nem hárította a veszteséget a fogyasztókra, vagy kezdte el a minőséget csökkenteni ahogy -- ha jól rémlik panelburzsuj vetette fel? Értem én hogy verseny, meg a piac miatt nem tud emelni, de ez a korlátozás most is felettük marad, legfeljebb kicsit lazul a verseny, mert az ellenfél tökeit is szorongatják. :)

Nekem az az egyik elméletem, hogy bizony ezt az országot már évek óta a sutyiban, háttérben működő feketegazdaság tartja életben, a fehér rész alapján már régen bedőlt volna. Gyanítom ebben a gazdaság minden szereplője érintett. Természetesen egy zömében fehér gazdaságra épülő országban egyértelműen gáz lenne ez az extra adók kivetése. Itt kis jóindulattal tekinthető fehérítési célnak.

Szimba 2010.10.14. 08:45:46

@Szimba:
lejjebb

(lehet, hogy mégis végig kellene olvasnom a beírásom, mielőtt elküldöm:-((()

Phrascarica 2010.10.14. 08:47:06

fröcsögőknek:

rendben, tegyük fel hogy Orbán elkúrta, de ne felejtsük el volt más választása hogy tartani tudja a hiánycélokat amelyeket a szocik kőbe vésettek? Ez egy kivérzett ország, nem Ő véreztette ki. Várom a lehetséges megoldásokat, ti hogy csináltatok volna "semmiből " 500 milliárdot? Persze hogy mindenkinek meg van a megoldása, de hogy jobb megoldás létezik az kétséges. Esetleg valaki szeretné hogy 40%-os legyen az egykulcsos SZJA, mert úgy is be lehet szedni a pénzt, ha nem jön be akkor lehet esetleg 70%? Ez egy mérleg, ha valamit egyikből kiveszünk akkor félrebillen, most így billent félre, és talán jobb mintha "úgy" billenne félre. Nincs -igazán- jó megoldás, ha az emberektől közvetlenül veszik el az sokkal jobban fáj, most így legalább eldöntheted hogy hol vásárolsz ha emel a Tesco, mehetsz máshová, ha emel a Voda, ott vannak még ketten.
Hogy kirugják az embereket? Ugyanmár, azt eddig is megtehették volna! Hogy nem fejlesztenek? Ugynamár akkor tönkremennek, mert a konkurencia fog! Benne vannak a megadóztatottak a mókuskerékben, kilépni nem lehet, csak gyorsabban hajtani :)

kokal 2010.10.14. 08:49:46

Miért jó az, ami két éve az ördögtől való volt:fideszfigyelo.blog.hu/2010/10/14/a_fidesz_a_kulonado_ellen
Persze tudom a választ.

Szimba 2010.10.14. 08:52:34

@phrascarica:

Ez olyan, mint a gordiusi csomó átvágása:-))

Én nem bírálom ezért, de közben tartok az esetleges ellenállástól, a következményektől.

EMU 2010.10.14. 08:53:01

Orbánék pontosan tudják, hogy ezek a demagóg profitnyesésnek nevezett költségnövelések növelni fogják a lakosság anyagi terheit. Kétségük sincs. De majd kiállítják a vízfejű szíjjártó gyereket, az meg mint a magnó hajtogatja majd, hogy a fülkeforradalmi nemzeti együttműködők pirosbetűs serege nem vesz el a néptől, hanem a csúnya rossz kapitalisták vadhajtásait nyesegeti, úgy mint profit. És a fülkeforradalmi seregek meg csurgó nyállal fogják bódultan hallgatni az ő szeretett vezérük gyönygy szavait, hogy a zemberek zsebéhez nem nyúlunk. És ezt az itt élő hülyék nagyobb része be is veszi. A kisebb része meg egy másik bűnszervezettől venné be ugyanezt. És ezekből áll ennek az országnak a döntő többsége. Mégis ki a franc hisz abban, hogy ezzel az állománnyal itt bármi is fog történni?

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.10.14. 08:56:19

Érdekes vélemény fogalmazott meg TG. Az aktuális posztja kizárólag politikai (politológiai) összefüggéseiben értelmezi a Kormány válságintézkedéseit. Ez a nézőpont egy politikai elemzőtől adekvát. TG posztban közölt megállapításainak egy részével egyetértek. Valóban ügyes, sőt mondhatni zseniális húzás oly módon bővíteni az államháztartási bevételeket, ezzel pedig eleget tenni több elvárásnak is ( az ez évre tervezett 3,8 %-os hiánycél elérése, az emberek nem közvetlen megsarcolása). Ez a napi vagy távlatos politikai gyakorlatot figyelembe véve tényleg remekbe szabott lépés volt. Ezért a politikai mesterhúzásért valóban elismerő figyelmet érdemel a Kormány és a Kormányfő. Viszont a döntéseke nem lehet, illetőleg nem érdemes kizárólag napi politikai, politológiai vonatkozásait tekintve vizsgálni. Álláspontom szerint az e döntésekkel kapcsolatot elemzést ( még ha az rövid is) szükségszerűen ki kell/kellene bővíteni.
TG véleményen szerint kifelejtette ez elemzéséből azt a szempontot, amely azt vizsgálja, hogy közép távon, de lehet, hogy már rövid távon is milyen módon hatnak majd az egyes egyénre, a társadalomra ezek a döntések. Valóban közvetlenül ezen döntések nem vonatkoznak az állampolgárokra, de áttételesen annál inkább. Hiszen az érintett ágazatokban szereplő cégek, nagy valószínűséggel korrekciót fognak végrehajtani, aminek elsődleges következménye lesz az egyes termékek, szolgáltatások árának megemelése. Ez azért érzékenyen érinti majd az emberek nagy részét. Az érintett ágaszatokból elvont források miatta sokkal kevesebb jut majd a vonatkozó cégek esetében fejlesztésre, társadalmi felelősségvállalásra. A válságkezelés mindezen negatív externáliái "elhanyagolhatóak". Sokkal nagyobb következményei lesznek annak, hogy a Kormány eddig egyáltalán nem tért ki arra, hogy a nagy elosztórendszereket, hogyan kívánja átalakítani. A versenypiaci ágazat szereplőinek megsarcolása egy ideig jelentős bevételt eredményezhet az államháztartásnak, viszont ennek tartóssá válása esetén olyan gazdasági klímát eredményezhet, amelynek következménye az lesz, hogy a működőtőke (alapvetően külföldi és multinacionális tőke) elfogja kerülni az országot ( mivel a tőke működésének ez a logikája, hogy oda megy, ahol a legoptimálisabb körülmények vannak arra, hogy nyereséget termeljen). Az ország nem egy légüres térben létezik, hanem egy geo- és világpolitikai konstellációban, ezért ennek az ún. Robin Hood adózásnak tartóssá válása esetén ilyen következményekkel is lehet számolni. A nagy elosztórendszerek átalakítása, racionalizálása nélkül semmit sem érnek ma különböző válságadók.

Szimba 2010.10.14. 08:57:19

@kokal:

Ezért nevezem én bújtatott személyi adónak ezeket a multikra rótt adókat:-)

Nyilván a kisemberek fogják megfizetni.
(Veszek gyertyát.)

EMU 2010.10.14. 08:58:40

@kodó tamás: Mindent megtehetnek, eszerint kormányoznak. Az önmérséklet meg nem az erőssége azoknak, akik vályogházban és lábszagú kollégiumi szobákban lettek polgárok ugyebár.

Lámpavas 2010.10.14. 09:00:45

@EMU: Nagyokos, akkor írd már ide le, hogy te hogy lapátolnád el azt a szartömeget, ami felhalmozódott, és hogyan tartanád be a nem általad bevállalt hiánycélt, különben tökönrúg az EU?
Na, most tessék böfögni!

Phrascarica 2010.10.14. 09:00:46

@Emberke: "A nagy elosztórendszerek átalakítása, racionalizálása nélkül semmit sem érnek ma különböző válságadók"
ezzel tökéletesen egyetértek, érthetetlen hogy ehhez miért nem mernek hozzányúlni érdemben? Nem egy "rokkantnyugdíjast" ismerek akik ugyanazt csinálják mint előtte, csak nyugdíjat is kapnak hozzá :S

Mr Thompson 2010.10.14. 09:02:47

Borzasztó nagyot csalódtam. Na nem a szeretett vezetőben és tragikus, jövőromboló gazdaságpolitikájában, hanem Török Gáborban, aki minden jel szerint beáll a sorba és vagy elhiszi azt amit ebben az ostoba posztban ideírt, vagy csak egyszerűen ezt gondolta vállalhatónak és szükségesnek. Mindkét esetben elveszítette szavahihetőségét nálam. Rossz nap ez.

Kevercs 2010.10.14. 09:03:53

Orbán Viktor zseniálisan bevezette a szükségállapotot szükséghelyzet nélkül. Mi ez ha nem a legsötétebb politikai
diktatúra ?

radala 2010.10.14. 09:04:50

Na ezt nem olvasom tovább.
Tegnap este elkezdtem olvasni a hozzászólásokat és meg kell, hogy állapítsam agenT-nek van igaza. Ide csuopa faszfej jár.
Kiderült számomra, hogy Mo igenis azért tart ott, ahol tart mert a magyarok buták és gyávák. Ráadásul irigyek.
Igazából rettenetesen bánom, hogy egy pillanatra is levettem a narancsszemüvegemet. Többet nem fog elöfordulni, mert egy pillanatra sem szeretnék egy platformra kerülni olyan köcsögökkel, akik szerint ez a fasza, hogy OV majd mehet könyörögni az IMF-hez.
Milyen ország az, ahol a megvesztegetett bíró kiereszti a 9 embert meggyilkoló Bakonyit és annak a féregnek még van pofája ujjongani. Hijetetlen; hogy GÁ bilincsbe van verve ez a geci meg ahelyett; hogy az apjával összes barátjával együtt lubickolna a lúgban szabadlábon van.
Milyen emberek azok; akik szerint a 13. havi nyugdíj vagy a közalkalmazottak 13. havi bérének elvétele jobb megoldás, mint a magánnyugdíjpénztáraktól ideiglenesen visszatartani egy kis pénzt.
Idefigyeljetek ti műveletlen tájékozatlan bunkók. A 13. 14. havi járandóság nem valami kommunista csökevény ti ostoba faszok, a kibaszott demokratikus, független világ életében kurvára európai Ausztriában mindenkinek 14 havi illetménye van.
Gyűlölöm ezt a sok sötét bunkó megszorításfetisiszta köcsögöt, aki egy kibaszott nyelvet nem beszél, soha életében 2 hétnél hosszabban nem volt másik országban, de mindent kurvára tud. Buták, irigyek, műveletlenek vagytok.
Most kurvára fölbaszódtam azt hiszem:-)

De komolyan ennyi hülyét egy helyen.:-)

Ha nem vagyok ideges, mert nem vagyok akkor azt kell mondanom, hogy OV iszonyat bátor. Szerintem minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Bogár László valóban ismerte OV-t. Én nem vagyok sem OV Bogár László fan meg végképp nem, de iszonyatosan nagy fanja vagyok a bátorságnak az újításnak. Bár biológus vagyok és, mint ilyen evolúcióhívő, de tisztelem és imádom a kreacionistákat, mert az sokkal jelentösebb szellemi kihívás.
Lehet, hogy OV most rosszat csinál. De ki nem szarja le, ha egyrészt van egy kis esély, hogy jó. Másrészt végre valami, ami új, ami avantgárd, ami nem ez a buta megszokott szar magyar posvány.
Egyébként meg azt gondolom, hogy ha a TESCO-t stb-t sikerül kiüldözni az országból ezzel az minden pénzt megér, tuti, hogy a szupermarketek az ördög művei:-)
A telekommunikáció lehet, hogy egy picit árt, de igazából annyit nem, hogy ne kéne leszarni a hatását. Az energiaszektorból meg el lehet húzni, ha nem tetszik. Ha nem sikerül profitot termelni majd szépen hazamennek, na bumm. Azért az elég nonsense, hogy én a vízért csatornáért szegeden 500 Ft-t fizetek, itt meg nem egészen 1 eurót. Nem nézek utána a gáznak villanynak, de szerintem az is olcsóbb. Egy szó mint száz köcsög orbánygyülölö kommunista, bokrosista, bajnaista műveletlen tuskók bekaphatják:-)

Ringlósztár 2010.10.14. 09:04:56

@phrascarica: @Lámpavas: @klacus:
Nagyon nehéz lehet ekkora küldetéstudattal élni.

klacus 2010.10.14. 09:06:07

@Szimba: Igazad van, csússzon az még lejjebb aki dolgozik, adózik és gyereket nevel... Ez ám a liberalizmus!

Lámpavas 2010.10.14. 09:06:49

@phrascarica: Azért mert strukturális átalakítást nem lehet ilyen rövid időn belül még elkezdeni sem, ellenben a hiánycélt dec.31-ig el kell érni. Ha nem tudják teljesíteni, akkor azért fog fröcsögni a sok troll.

Phrascarica 2010.10.14. 09:07:12

@Ringlósztár: ...de még nehezebb lenne zsigeri gyűlöletből fröcsögni :P

oszi1113 2010.10.14. 09:08:11

valahogy úgy érzem, hogy Viktorunk szépen leült, és átgondolta az elmúlt évek történéseit. Megnézte, hogy ki mennyit vesz ki az emberek zsebéből. Megdöbbenten látta, hogy nem az állam az, aki a legtöbbet kiveszi a polgárság zsebéből. az a tudat, hogy az államnak vetélytársa van elgondolkodtatta. arra az érdekes eredményre jutott, hogy vannak vállalatok, akik az eladott szolgáltatásból profitot realizálnak. ez a profit nem kevés.
ezt a profitot többnyire olyan szektorok realizálják, amelyek állami tulajdonban voltak.
ezek többnyire olyan szektorok, amelyeknek az eredményei olyan nagyon szépek, hogy le sem lehet írni.
milyen nehéz dolga van annak az energia szektornak, akinek ebben a válságos időszakban is meg kell küzdenie ebben a fene nagy versenyben a konkurenciával, piacképes termékekkel, innovációval harcolnia minden egyes kuncsaftért.
azért a kuncsaftért, akiért anno a privatizáció során bagatel összeget fizetett.
viktorunk nem reprivatizál. csak elveszi, visszakéri azt a különbözetet, amit nem fizettek meg anno.
de lehet, hogy tévedek.
mindenestre nekem tetszik amit elképzel, és az is, ahogy vezényli az egészet.

Phrascarica 2010.10.14. 09:08:36

@Lámpavas: rendben, el lehet kezdeni jövőre is -csak már látnám hogy elkezdik-, nem 3 hónap alatt gondoltam a világmegváltást :)

golb 2010.10.14. 09:09:28

@Naked Lunch: Ez a "fizessenek a gazdagok" szlogen így önmagában a legsötétebb, legdemegógabb forradalmi időket idézi.

Ebben igazad van, az egységes adókulcs kapcsán is ezzel jön majd minden ellenzéki párt, hogy "gazdagokat támogatnak az egykulcsos adóval". Érdekes volt, hogy a Fidesz a "kisemberpárti retorikájába" mégis belegyömöszölte ezt a lépést. Szerintem valahol logikusan, hiszen segíti azt, hogy az ember törekedjen a legális többletbevételre. A többkulcsos rendszerek egyik problémája szerintem, hogy a kulcsváltás ellenére ugyan több kereset mellett több marad, de kétszer annyit keresve nem kétszer annyi marad a zsebedben hanem egyre kevesebb -- így nem feltétlen éri meg. Két út marad: beéred a kevesebbel, vagy elcsalod.
Így szvsz az nem baj, ha több marad __legálisan__ a zsebben, mert az túl azon, hogy adózik is, utána meg jó esetben elköltöd, ami részben ÁFA-hozadékkal is bír. Nem irigykedni kellene azokra akik többet dolgoznak és ezért többet kapnak. Azokkal kellene problémázni akik érdemtelenül kapnak többet. Sokszor ennek megítélése is komoly probléma, mert simán és alapból irígyek vagyunk mindenkire aki többet keres.

Most ugye sok embernél megy a nyöszörgés a gazdagok támogatásáról, miközben elfelejtik, hogy a klasszikus "minimálbér + feketén zsebbe" kapcsán ők gyakorlatilag a 0%-os kulcsot élvezik, és csak ÁFÁ-n keresztül járulnak hozzá valamelyest a közfeladatokhoz. (Nem is minden költésükkel, mert ugye sok minden olcsóbb ebben az országban ha nem kell számla, főleg a nagyobb összegek világában...) De azért megy a hőbörgés a lerobbant utakért, a kórházakért, stb.

A jó adó szerintem egységes, kiszámítható és nem elkerülhető, így mint ilyen nem létezik. :)

porfelhő 2010.10.14. 09:10:53

Szó nincs a Tesco, vagy más nemzetközi tulajdonu cég sajnálatáról, de még egyes hazai cégekről sem. Ez a második akcióterv részeként megjelent válságadó csomag, - a "kisembereket megmentő csomag" nevü különadó, pontosan a kisembereket fogja sújtani. Erről van szó nem a multik sajnálatáról.

Caprica99 2010.10.14. 09:11:20

@Goompah: már hogyne kéne erősíteni ezeket a "hiénákat"?
Köztudott, hogy a CBA fideszes kézben van!

Aztán ezek után már ugysem lesz olcsóbb a Lidl, meg a Tesco, mert a különadóval - amit természetesen áthárítanak majd ránk - ugyanolyan magasak, vagy még magasabbak lesznek az áraik.

Caprica99 2010.10.14. 09:11:20

@Goompah: már hogyne kéne erősíteni ezeket a "hiénákat"?
Köztudott, hogy a CBA fideszes kézben van!

Aztán ezek után már ugysem lesz olcsóbb a Lidl, meg a Tesco, mert a különadóval - amit természetesen áthárítanak majd ránk - ugyanolyan magasak, vagy még magasabbak lesznek az áraik.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.10.14. 09:11:30

Csak egy példa a közvetett adóztatásra: a Főgáz már elkezdte. Október közepén sörgősen, milliókért cserélnek le random társasházakban mindenféle csöveket, mert hirtelen veszélyessé vált.
Még a szerelőt is meg kell kenni, hogy nehogy veszélyes legyen az a cirkó, vagy túl közel a mittudoménmihez, túl távol az ablaktól, stb.

EMU 2010.10.14. 09:13:55

@Lámpavas: Nem a kényszerpályával van baj, hanem hogy megy megint a hazudozás, és az olyan keményvonalas fülkeforradalmár szerencsétlenek, mint te is, simán, örömmel, ujjongó rajongással és elragadtatással, csillogó szemmel álltok a brokát rossz végén és torkoljátok le azt a pár még gondolkodni hajlandó itt élőt, aki kiabál, hogy a király meztelen. Tényleg agymosottak vagytok, ha azt képzelitek, hogy azért mert vki átlát orbán mégcsak nem is sűrűre szőtt szitáján, az kommunista gyurcsánybérenc. A korrekt az az, ha orbán is megszorításokról beszélne, mert ez az. Nem hazudozna meg handabandázna fülkeforadalomról meg extrapofitról, hanem elmondaná azt, amit már bajnai előtt is tudni lehetett, nem ússzuk meg azt a durva faragást, amiről ő 8 éven keresztül üvöltötte, hogy nincs rá szükség. Az olyan nagyokosok meg, mint te, pedig simán beszoptok minden kamut és hazugságot, csak a felcsúti pulykalovász mondja. Én sem azt állítottam, hogy nincs szükség megszorításra, bár ide citálhatnám a fidesz 8 éven át tartó ez irányú kommunikációját, miszerint semmi szükség rá, sőt teljes körű radikális adócsökkentés kell (persze, csak hogy a gazdagok zsírosodjanak, abból csurran a pártnak is pénz), mert nem lehet megúszni, mert ez a csodaeszű hülyeország nem a rendszerváltáskor lépte meg, amit azóta már minden volt szocialista ország meghúzott, hanem 20 év kellett hozzá csodaföldnek, hogy felfogja, de ha már ott tartunk, hogy muszáj, akkor minek róla hazudozni? Jó, a te kedvedért úgy néz ki kell, és belőled elég sok van ebben az országban, na azért tart itt.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.10.14. 09:15:15

Kedves Gábor,

Belekötnék az első mondatába.

Szerintem ma már hivatalosan is lejárt az a trend, hogy a közgazdaság és a politika szeparáltan létezik és csak tisztelettel nem értenek egymáshoz.

A Political Ecomony most a menő. (Ez nem jelenti, hogy örülök neki, csak egyértelmű.) Különösen kommunista országokban.

Kimondhatatlanul ijesztő, hogy ún. politológus szakértőnek készülő egyetemi hallgatók büszkén hangoztatják, hogy fogalmuk sincs a gazdaságról. Lövése sincs, hogy mit jelent egy fiskális vagy egy monetáris megszorítás - utána meg majd véleményezi.

Legjobb esetben visszaböfögi a (bölcsész) újságíró által kínosan kimódolt mondatot, aki meg a sajtóanyagot böfögi vissza szó szerint, mert fél, hogy valamit elír.

Caprica99 2010.10.14. 09:17:11

@oszi1113: az is tetszik, hogy lenyúlja a majdani nyugdíjadat?

Az is fog tetszeni, amikor jönnek a jócskán megemelt közüzemi számlák, a magasabb telefon- és internetszámla, vagy amikor az eddiginél másfélszer annyit hagysz ott a közértben ugyanazokért az árucikkekért?

Tetszeni fog?
Ha igen, akkor te nyilván abba a rétegbe tartozol, akinek a nettó fizetése még így is tizen-huszonezrekkel lesz több, mint volt.

Csakhogy nem te vagy a "többség"...

klacus 2010.10.14. 09:17:23

@Ringlósztár: Mire gondolsz?

Talán afeletti örömömre, hogy mégsem vándoroltam ki tavaly mind a három gyerekemmel?

Nem sok kellett már. Lássuk már be végre, hogy azért aki ezidáig azért dolgozott alkalmazottként, hogy jobb legyen neki és a családjának az JOBBAN jár. Ezek a rétegek nyögik a devizahiteleket is. Ez egyfajta megsegítés, hiszen aki bérből fizeti a törlesztőt, az könnyeben kigazdálkodja a hiteleit. Ergo kevesebb hitel fog bebukni.

Az a pénz amit hazahozok, az azért van mert értéket állítok elő. Valahogy nem látom, hogy a Suzuki, a Denso, az Audi vagy a Rába esetleg a Nokia terheit. Miért is? Azért mert azok gondolnak egyet és elhúznak innen.

A Tesco meg a T-Mobile nem igazán akar elmenni mivel ide van láncolva a fogyasztókhoz. Nem vitás, hogy beemelik az áraikba, node kit érdekel ez, ha ki tudom fizetni.

A szegény réteg leszakadása sajnálatos, de mindenki a saját sorsa kovácsa. Legalábbis az elmúlt nyolc évben ezt hallgattam. Most, hogy végre így lesz, pont azok köpködnek akik ezt hangoztatták évekig...

De ha nem tetszik akkor még lehetsz cukrász Bécsben....

safranek 2010.10.14. 09:18:16

A magánnyugdíjpénztári befizetést visszatartani és nem nyugdíjcélokra fordítani, úgy hogy tőlem azt még azzal a céllal vonták le szvsz alkotmányellenes!
Másrészről, meg ez csak azokra vonatkozik akik mnyp tagok, akik nem azok azoktól nem vonnak el 8%-ot. Ez meg diszkrimináció!

masni55 2010.10.14. 09:22:05

Lehet, hogy nem jó cikket olvastam, de mielőtt mindenki berágna, nézzünk utána. Nem a tagdíjak visszatartásáról van szó, olvasatomban, hanem a magánnyugdijpénztáraknak éves szinten utalt 30 milliárd ÁLLAMI TÁMOGATÁSRÓL. Hogy ezt milyen címen kapják, és mióta, nem tudom. Valaki esetleg?????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 09:22:52

@panelburzsuj: természetesen a politikai és a politológiai piac is így működik. Az a baj, hogy - ellentétben a gazdasággal - ezeken még az állami szerepvállalás se segíthet...

Móg 2010.10.14. 09:24:18

üdv.nektek

emlékezzetek:a kezdő munkavállalók KÖTELEZŐ magánnyugdij
tagságát az első fidesz kormány vezette be
tehát egy fél generációt kötelezett a belépésre,most meg lenyulja
a pénzét

Szimba 2010.10.14. 09:25:04

@radala:
:-))))))))))))))))))))))

Hol fizetsz Te 500 Ft víz és csatornadíjat???? Nekem vagy 4-5 ezer Ft havonta.

Bundili 2010.10.14. 09:25:22

@László56: Remek elemzés! Én is így gondolom. Most viszont jönnek a bértollnokok és ellendrukkerek!

Szimba 2010.10.14. 09:26:36

@masni55:

Jé! Ezt akkor én sem értem.

radala 2010.10.14. 09:28:16

@oszi1113: Tökéletesen egyetértek. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy emberek vannak, akik milliárdosok szabadságáért emberi jogaiért meg a multikért aggódnak.
Olyanokat hazudnak, hogy majd most ezt a dolgozók fizetik meg?
Annyi a buta mint ide lacháza. Nézzük meg mi lesz a növekedéssel.
Amúgy Török Gábor elemzése nagyon jó, de félek töle, hogy kénytelen lesz hamarosan a tömeg nyomására Bajnait isteníteni, mert különben kinyírják a piros-bögrések.:-)

Kedves Török Gábor!
Volt múltkor egy kérdésem.
Ha valaminek 90 %-os a támogatottsága, no jó legyen elég, ha nagyon nagy nem kell 90. Az mentesíti-e a politikust minden alól?
Nyilván nem törvénytelenségekre gondolok, de mondjuk ízléstelenségekre. Mondjuk, ha SP népszerűbb lesz, mint SL valaha, akkor abból következik-e, hogy OV helyesen döntött. Mondjuk, ha az emberek örültek, hogy Bakonyit lecsukták, akkor helyes-e a parlamentben ezt bejelenteni. Mondjuk, ha az emberek akarják, akkor helyes lenne-e mondjuk, ha OV azt mondaná, (finoman), hogy nem érti a bíróság döntését.
Vagy ha az emberek egyetértenek azzal, hogy sarcolják a multikat, akkor helyes-e ez mondjuk még akkor is, ha ezzel nem növekszünk gyorsabban, ha a valóságban áthárul egyszer csak az egész a zemberekre.
Nem a konkrét kérdések érdekelnének, hanem mondjuk az, hogy a támogatottság az ugyanaz-e mint a fociban a gól. Magyarul a műesésért senki nem haragszik, ha a bíró beszopja és nyerünk... Maradona kezezése például ártott-e neki, mint focista, (aligha hiszem). Így van-e ez a politikussal is?

kodó tamás 2010.10.14. 09:30:09

@radala: végre megint egyet értünk egy ponton:
"ennyi hülyét egy helyen",
persze nemvszínű hogy ugyanaz a kéthalmaz

na bogaram: "Milyen ország az, ahol a megvesztegetett bíró kiereszti a 9 embert meggyilkoló Bakonyit "
az a JOGÁLLAM. akit nem fenyeget olyan bűnvád azt nem tartóztatják le.
sőt azt a céget államosítani sem kellett volna.

ORBÁNVIKTOR MONDJON LE!!!!!!!!! Ez az évszázad melléfogása volt. és még pechje is volt. gyakorlatilag 95% esélye volt. mert a hasonló katasztrófáknál a veszélyes cég a hibás, de itt pont a valószínűtlenebb másik esett áll fenn. Ha felelős is. csak nagyon kismértékben lesz...

@török gábor:
Kedves TG!
mégis egy mondat a gyengébbek kedvéért a FIDESZ-ADÓZÁS témához.

Az adózás normális eredeti alapelve, hogy az ADÓT ARRA SZEDJÜK, AMIRE KÖLTJÜK. Ettől nagy léptekben tovább távolodik a kormány. Ez sötétebb mint a kommunizmus. Milyen adó az amit arra szednek, hogy más adózóknak KEDVEZMÉNYT adjanak. Még a rendkívüli hadiadót is hadseregre költötték anno...

porfelhő 2010.10.14. 09:30:29

@Crowz:
Tulzás, minden választópolgárt nem lehet hülyének nézni. Ez itt a második akcióterv, a nemzetmegmentő csomag. pont.

bierkamp 2010.10.14. 09:30:52

@Mr Thompson: Oh , csak most vetted észere hogy Török Gábor Fityisz pártkatona?---igazodik a szerencsétlen gumigerinc --Tolja a Fizyísz Politikáját ezért nevezi magát Poli_Toló gusnak:) Jobb üzlet, mint pártatlannak maradni. Példképe a milliomos Gíró Szász András! -utól akarja érni ....:)

bierkamp 2010.10.14. 09:32:57

@kodó tamás: végre valamiben egyet értünk..:)

Alvarez 2010.10.14. 09:33:05

Most már tudom mi a fülkeforradalom: el kell lopni a befizetett nyugdíjat.

klacus 2010.10.14. 09:33:07

@Szimba:
www.fejerviz.hu/index.php?mod=telepulesek&TID=52

nálunk bruttó 818 Ft cimbora, most Orbán Viktor nélkűl.

Ébresztő!!!!

bierkamp 2010.10.14. 09:34:39

Caprica99 2010.10.14. 09:30:55
Az az egyik legnagyobb gond ezzel az egésszel - mármint, hogy OV Robin Hood szerepében tetszeleg - hogy míg Robin Hood elvett a gazdagoktól, azt ő a szegényeknek adta.
Ezzel ellentétben OV amoit elvesz a gazdagok egyik csoportjától, azt a gazdagok másik csoportjának osztja vissza.

.... egymillió új munkahely.... hmmm - akadt olyan agyatlan barom, aki ezt a választási lózungot el is hitte?

Emberke · http://ketely.blog.hu/ 2010.10.14. 09:35:01

@Lámpavas:

Azért a nagy elosztórendszerek problémáját nem tegnaptól ismerjük, hanem már egy közel húsz éves problémája a nagykorú demokráciának. Ebből következően a FIDESZ már a választások előtt is ki kellett volna dolgoznia azt a szakpolitikai koncepciót, amely ezt célozza. Nyilván az strukturális átalakítás rengeteg érdeksérelemmel, nagy társadalmi ( választói) csoportok elégedetlenségével valósulna meg. Éppen ezért a FIDESZ ezt a kérdéskör jegeli. Pedig enélkül nincs igazi reform, vagy ma divatos kifejezéssel élve "forradalom". Amennyiben minden marad a régi, abban az esetben lemondhatunk az érintett ágazatok racionális, hatékony, magas színvonalú, szolgáltatóbarát működtetéséről. Ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan újratermelődik majd az államháztartási hiány, nem tudunk majd megfelelni a versenyképesség és az EU követelményeinek.

vazallus 2010.10.14. 09:35:12

Magyarország több, mint ezer éve létezik. Az ING-t 1991-ben alapították. Soha senkinek egy fillér nyugdíjat nem fizetett még csak beszedik a pénzt. Az emberek meg sírnak, hogy szegény ING-től elveszik a pénzt. Én valahogy jobban bízom abban, hogy mikor nyugdíjba megyek akkor még lesz Magyarország, mint abban, hogy lesz ING, meg Léhűtő Testvérek meg társaik. Ezek kő kemény üzelti vállalkozások, ha lesz még egy válság és elbukják a pénzt, akkor szétteszik a kezüket, csődbe mennek, a vezetők megkapják a végkielégítést, aztán jön állam bácsi és megmenti az embereket akik nyugdíj nélkül maradnak.

Táskás Tóni 2010.10.14. 09:35:49

@kokal: Csak arra lennél kiváncsi, hogy most László Tamás milyen elemzést fog Írni a különadóról?

radala 2010.10.14. 09:35:52

@Szimba: 500/m3
kb.
Huhh de gyülölöm a szegedi vízmüvet. Emlékszem még nagyon szegény háromgyerekes magyar kutatóként kaptukn kölcsön egy nyaralót egy kollégámtól, hogy ne legyen nekünk olyan szar az életünk. Elmentünk nyaralni és a szomszédunk járt át hozzánk locsolni, de egyszer nem zárta el a vizet, csak letette a slagot, ami valamikor lelőtte a slag elejét. Tán 100 m3 víz folyt el, ami több volt, mint amúgy az egész nyaralás.
Írtam a kibaszott vízműnek, hogy szerintem méltányos volna, ezért nekem nem csatornadíjat is fölszámolni, írtam nekik azt is, hogy szegények vagyunk, mint a templom egere:-). Azt írták vissza a gecik hogy NEM ÁLL MÓDJUKBAN. Kurva ideges vagyok még ma is, ha rágondolok. Nekem állt nehezen módomban kifizetni nekik a pénzt.
Egy tuti, ilyen Ausztriában nem fordulhatna elő, de sehol a világon, ahol normális szolgáltatók vannak.

török gábor 2010.10.14. 09:35:59

@radala: természetesen nem.

@King Size Lobster: nem baj, ugye, ha egyetértünk? ezért szorgalmazzuk mi itt a közgázon, hogy induljon politikai gazdaságtan (vagy bárminek is nevezzük) szakirány.

Szimba 2010.10.14. 09:36:07

@radala:

A kommunikáció szépségeire gondolsz?
Nyilván nem szépek, és nem is kultúráltak ezek a csúsztatások, vagy népszerűséget kereső beszédek.
nEM IS MENTEGETNÉM.

vISZONT EZ KEVÉSBÉ TUD FELHÁBORÍTANI, MINT AZ, HOGY AZ mszp-szdsz FOLYAMATOSAN MONDOTT VALAMIT, AMINEK AZ ELLENKEZŐJÉT CSINÁLTÁK (MILLIÁRDOK LENYÚLÁSA).

(Nem akartam, megint későn veszem észre a nagy betűt, bocs.)

golb 2010.10.14. 09:36:58

@golb: Természetesen egy zömében fehér gazdaságra épülő országban egyértelműen gáz lenne ez az extra adók kivetése. Itt kis jóindulattal tekinthető fehérítési célnak.

Mondám az előbb. Persze abba sem árt belegondolni, hogy az ilyen éppen azt a pár fehér hollót érinti a legrosszabbul aki eddig is jogkövető volt. A kérdés az, hogy van-e ilyen. :(

ujik 2010.10.14. 09:37:01

Én csak annyit fűznék hozzá, hogy én egyáltalán nem vagyok gazdag, de én bizony jól járok majd a 16%-os adókulccsal, gyerekkedvezménnyel, sokkal jobban ... (szerintem a társadalom döntő többsége kb. ennyit keres) Ha a "multik" megadóztatásából lesz is egy kis drágulás, még mindig inkább pluszban leszek, mint például pár éve ... Gyakorlatilag többet tudok költeni pl fogyasztási cikkekre, egyébre, azzal meg amúgy is hozzájárulnék a gazdaság fellendítéséhez, vagy nem?
Ha meg tőlem vesznek el, ilyen-olyan adófelemelés formájában, vizitdíj, stb díjak formájában, akkor kevesebb jut fogyasztási cikkekre is, tehát a kevesebbet tudnak eladni, kevesebb bevétel, stb. stb. stb. .... Szerintem ez egy teljesen jó gondolat ....
Ja, hogy akinek k. sok pénze van, nem tud többet keresni ...
Ja, hogy aki nem dolgozik, az nem kap adókedvezményt .... hát lesz@rom ...

Móg 2010.10.14. 09:38:53

@masni55:
a dolog ugy áll,hogy aki akár kényszerből{ld.első fidesz kormány
kezdőkre kötelező}akár önszántából magánnyugdij pénztártag
lett annak a bruttó bér 8%-át oda utalta a munkáltató
aztán ugy döntöttek,hogy utalja az APEH-hez és az továbbitja
{tehát nem támogat csak átmegy rajta a pénz mert igy"egyszerűbb"-főleg ellenőrizni}
a pénz és esetleges hozamai a dolgozó saját számláján van nyilvántartva,mint egy bankbetét
tehát ha az állam elveszi nem a nyugdijpénztártól veszi el,hanem
több millió Kiss Jóskától,Nagy Pistától

kodó tamás 2010.10.14. 09:40:28

@golb: igen én az vagyok. nem is teszek másképp továb bra sem.
két reakció van az ilyen estben (a tisztesség megőrzésének bilincsében)
- minimalizálom a termelést, a létfenntartásig, így minimalizáltam az adózást
-vagy külföldre költözök, erre is vannak előkészített lehetőségeim (magyar kormány van ott is:)

lt aldo raine 2010.10.14. 09:41:23

valaki elmagyarázhatná fikázás nélkül, hogy miért sír majdnem mindenki az intézkedéscsomag miatt. vegyük sorra a dolgokat:

- válságadók: óriási profitot termelő szektorokra vetették ki ezeket, olyan multikra, melyek többsége óriási adókedvezményt kapva települt meg az országban. ráadásul mind a 3 új szektor a bankszektorhoz hasonlóan kvázi röghöz kötött, egy energiaszolgáltatónak, egy tesconak, egy telecomnak elég macerás kivonulni innen. ráadásul a tervek arról szólnak, hogy a színtiszta profitot adóztatják meg, azaz az egyik szektorban 120 milliárd nyereség helyett 60 milliárd nyeresége keletkezik a multiknak. tehát még így is bőven nyereséges vállalkozásokról beszélhetünk. miért építenének le? nem váltak veszteségessé, nem lett kisebb a kereslet a termékeik/szolgáltatásuk iránt, sőt az adóváltoztatások miatt sokkal több pénzt tudnak majd elkölteni a fogyasztók, így kvázi a kereslet növekedni is fog.
- adórendszer: a 3. gyerek vállalásának brutális megkönnyítése a normálisan keresők körében szerintem nagyon jó irány, mert mivel nem a családi pótlék nő, így nem a segélyekből élő cigányokat ösztönzi még több teljesen reménytelen helyzetbe születő gyerek vállalására, hanem a normális középosztályt, amely eddig anyagilag nem tudta finanszírozni a nagyobb család-modellt. ráadásul ha bejönne ez a demográfiai irány a fidesznek, akkor azzal a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága ellen is nagyot lépne (2 öregedő szülő vs 3 munkába álló gyerek), szóval az irány mindenképpen jó. a 16% kulcs miatt és a szuperbruttó várható elnyújtott kivezetése miatt mindenkinek több fog a zsebében maradni, és ez az embereknél maradó plusz pénz növelheti a megtakarításokat, beruházásokat, indíthatja be a gazdaságot. az egyszerűvé váló adórendszer miatt pedig a külföldi tőkének igenis megfogja érni idejönni továbbra is.
- magánnyugdíjpénztárak: a kampány eleje (svéd modell) óta tudjuk , hogy a fidesz az egyéni számlás rendszer híve, azaz várhatóan a magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenítése után az állam egy feltehetően fiktív számlán vezetni fogja mindenki saját nyugdíjbefizetését. azaz nem a hagyományos felosztó-kirovó rendszerhez térnek vissza, hanem egy átláthatóbb és igazságosabb modell kialakítása kezdődik valszeg meg. nyilván a majdani nyugdíjkifizetések nagysága egyenes arányban lesz a fiktív számlán összegyűjtött befizetések nagyságával. ráadásul a magánnyugdíjpénztárak eddig katasztrofálisan teljesítettek, kb egy éve számoltam ki, hogy a rendszerben akkor kb 10 éve bennlévő szüleim számára a magánnyugdíjpénztár akkora hozamot generált, hogy inflációarányosan megtartotta a befizetett pénz a vásárlóértékét. igen, tudom, hogy világválság volt, és javarészt amiatt is volt ez, de a nyugdíjjárulékot az ember 20-70 éves kora között 50 évig fizeti, és a múlt alapján 50 évre jut nem is egy világválság, szóval igenis kalkulálni kell ezzel. ha a magánnyugdíjpénztár nem termel elég hasznot, és 30 év múlva nem tud elegendő nyugdíjat fizetni, akkor úgyis az államnak kell majd kihúzni őket a szarból. ráadásul az eu-nál mindent megpróbált a fidesz, hogy kvázi állami kézbe való visszavétel nélkül növelje a mozgásterét, nem sikerült, így logikus lépés volt, hiszen az adórendszer változtatása és a katasztrofális demográfiai helyzet megváltoztatása a legfontosabb irány.
- miért lennének ezek megszorítások? az energiaárak be vannak fagyasztva, a telekommunikációs szektorban ha jelentősen nőnének az árak, akkor kevesebbet telefonálna a nép, így nem nagyon érné meg árat emelni, a kereskedelmiláncok profitját pedig relatíve alacsony százalékkal vágták meg, így nem várható jelentős áremelkedés, ráadásul ott még talán valamilyen szinten versenyhelyzet van. az adórendszer változásával meg javarészt mindenki jól jár, ez a fidesz-barátnak nem mondható portfólió cikkből derül ki: www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=139817&elemzesek=1&is=1
- tartjuk magunkat a 3%-os deficithez, azaz kézzel fogható közelségbe kerülhet az euró bevezetése is, amiről az elmúlt 8 évben csak álmodoztunk, mint a 4-es metróról.
- török gáborhoz pedig egy kérdésem lenne (nekem ez a vesszőparipám): miután a politikai elemzés szakterületén vitathatatlanul az egyetlen közismert, elismert racionális, párthoz nem köthető szakértő, azaz a magyar belpolitikai sárdobálás értelmezésében már nem nagyon tudna hova fejlődni, nem tervezi esetleg az elemzési területét bővíteni? tudom óriási meló lenne a magyar politikai háttértudásához hasonlóan profi háttérbázist kialakítani, de szerintem hatalmas pluszt adhatna a tökéletes magyar belpolitikai helyzetértékelésekhez ha a) gazdasági területen is szakértővé válna, b) nemzetközi viszonylatba is ki tudna lépni az elemzések során. nincs-e esetleg erre motiváció?  persze a gazdasági részen nyilván nincs fekete-fehér, de szerintem óriási szükség lenne elmagyarázni a politikai harcok mellett a gazdaságpolitikai lépések okait, hátterét és a lehetséges kimeneteleit. avagy nagyon érdekes lenne pl. az új angol konzervatív kormány intézkedéseivel összevetni a magyar eseményeket, esetleg a kke-régióban vizsgálni, hogy ki követ minket ezen az úton (pl. sok országban „magyar típusú” bankadót kívánnak bevezetni). szóval én ebbe a két irányba próbálnám még tovább ösztönözi a blogírót ;)

üvd,
the apache

masni55 2010.10.14. 09:42:01

@Móg: Tisztában vagyok azzal, amit írsz, de én másról beszélek. :)

bierkamp 2010.10.14. 09:42:11

Nem sajnálom a MULTIKAT---de nem őket adóztatja meg, hanem áttételesen a NÉPET!!!-- , mert az árakat felemeli és nem lesz Akció sem---mindenki szív,...jobbos balos,...pártatlan,...de főleg a szegényebbek!!! és a nyugdíjasok...:)

klacus 2010.10.14. 09:43:35

Szerintem a balos szavazóknak a legnagyobb problémájuk azzal van, ha ez tényleg működni fog. Nem nagyon lehet ellene mit tenni.

Az MSZP teljes kudarcát az fogja okozni, ha a Fidesz sikeresen abszolválja rövid távon a gazdasági problémákat.

Az Mszp mivel fog kampányolni? Mi lesz az üzenete? Magasabb adókat? Netán olcsóbb telefont? Ne legyen gázár emelés? Magasabb nyugdíjat, több köztisztségviselőt?

Röhejes lesz.... Annyira elfogyott a jogalap és a levegő, hogy hamarabb jön el számukra a vég mint azt gondolták.

bierkamp 2010.10.14. 09:44:51

Mindenesetre Szíjjártó 1998-ban a Robi-Hood adó bevezetésénél a FIDESZ álláspontját így határozta meg:
"Szijjártó Péter ugyanakkor úgy vélte, hogy a szolgáltatók a rájuk kivetett adót majd a lakosságra fogják terhelni, ami például a magasabb villanyszámlában jelentkezik."

László Tamás (FIDESZ): Ez a törvény alkalmatlan arra, hogy a családok terheit csökkentsék - szögezte le a képviselő, kiemelve: az energiaszolgáltatók ugyanis áremeléseikbe bele fogják kalkulálni a cég plusz terheit.
fidesz.hu/index.php?Cikk=120712

Valóban el kellene dönteni, hogy mikor hazudtak, akkor ellenzékben, vagy most kormányon. Mert valamikor biztosan, hiszen ami a lakosság terheit növeli, az a lakosság szempontjából megszorítás.
És a hazugság az hazugság marad, akkor is,ha úgy valósítom meg, hogy más kezével (multik) húzom ki a pénzt a lakosság zsebéből.

MakiMuki 2010.10.14. 09:45:17

@golb:
"mert simán és alapból irígyek vagyunk mindenkire aki többet keres."
Ez a lényeg. És ezt lovagolja meg most nagyon ügyesen OV.

Lámpavas 2010.10.14. 09:45:19

@Emberke: egyetértünk, a strukturális reformokra szükség van, de ezek több éves folyamatok lesznek, a tűzoltásra pedig azonnal szükség van.
Valószínűleg a reformokkal kapcsolatban több egyeztetés is lesz, de a hiánycél vagy a vörösiszap katasztrófa esetében nem az a leghatékonyabb, hogy üljünk le elvtársak 10 millióan, és beszéljük meg mi legyen...
A másik ilyen egyeztetés nélküli intézkedés a bürokrácia leépítése lesz, ami szintén nagyon helyes.

golb 2010.10.14. 09:45:26

@kodó tamás: Az egyik szemem sír, a másik meg üveg. Ui. itt érzem a dolog problémáját, hogy úgy szorítanád a feketéket a fehér irányba, hogy közben az eleve fehéreket kiszórják, de legalábbis elvékonyítják. :(

kodó tamás 2010.10.14. 09:47:04

@török gábor: ja az ADÓZÁS-FIDESZ témában
-az említett nomalitástól távolodás mellett még egy valós témát dobok fel:
-minden adózós, gazdasági lépst a ME maga jelent be (Matolcsy helyett). ez végülis felveti azt a és alátámasztja OV mondatát, hogy a jobbkeze marad, attól semmiért nem válik meg. ez igaz is, hiszen TELJESEN ÖSSZENŐTTEK, azaz lassan Matolcsy a háttérben suttogó egyedül tényleg nem tud megbukni.
azaz egy gazdasági kudarc után kormányváltás is lesz. de minimum új ME. nagyon izgulok. én mindenképp nyertese leszek a helyzetnek. na jo az ország rámegy, de az kit érdekel...

Lámpavas 2010.10.14. 09:48:27

@EMU: Magyarul te sem tudsz jobbat. Ennyi.

kodó tamás 2010.10.14. 09:50:01

@golb: ez nem fekete-fehér-igen-nem kérdés.

egyértelműen káros a gazdaságra. tovább mélyíti az ADÓMORÁL problémát, amit az előbbi felvetésem következménye, mert távolodik az ADÓZÁS ALAPELVÉTŐL (adót arra költjük, amire beszedjük).

totál laikusok. de ez az ő biznicuk.

ssi 2010.10.14. 09:51:01

nagyon megoszlanak a vélemények
ma még csak a szándékot lehet találgatni, a hatásokat csak később
2. akcióterv ismeretében a részletek, azok összefüggései elemezhetőek

óriási a különbség a 2 kormány közt, nehéz is összehasonlítani
a sok változás lényege egészen újszerű kritikákat kívánna - ki tud jobban fejlődni, váltani, a kihívásokat, lehetőségeket felismerni s élni velük = idő

2006
- másodszor is nyert az MSZP - miért is?
- Gy.F. győzelemkor bejelentette a megszorításokat - negatív alaphangulat
- Őszöd: kemény, részletes, megismerhető önkritika, bár volt is miért
- egyre gyengülő kormány és Gy.F.: hitelvesztés, kapkodás, aktív ellenzék
- ME személyiségi és kényszer magánya a sikertelenségben

2010
- nyer a Fidesz, elsöprő - programjuk, létük lényege: mást, mint az előzőek
- retorikai prioritás: erősen korlátozva, elődök rosszak, mi a jók s a remény
- változások sora, lendület, tudatosság, figyelem - hatások később
- továbbra is megosztott a társadalom, de gyenge az ellenzék is
- ME személyiségi magánya - erős, céltudatos "a főnök"

kapusok 2010.10.14. 09:51:50

Mint adótanácsadó szólnék a kérdéshez.
1.) A bankokat sújtó plusz adót nem Orbán Viktor, hanem már 2004 évben az akkori kormány meghozta: 2004. évi CII. törvény a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások különadójáról.
2.) A vizitdíjnak nem a lakosság terheinek növelése volt a fő cél - ezt a mértéke is mutatja - hanem az orvosok, kórházak elszámoltatásának segitése. Aki látta a nyugtát , annak rögtön leeshetett: azon nap, óra ,perc volt: nem lehetett játszani sem az ellátott betegek számával, sem az ellátás idejével. Ezért támadta annyira az orvosi kamara .
3.) Mikor ujjongunk, hogy plusz adókat kap néhány szektor, talán kicsit oda kellene figyelni: a nagy multiellenes Orbán Viktor emelte fel a 19 % helyett 10 %-os társasági adófizetés lehetőségét 50 millió Ft-os NYERESÉGRŐL 500 millió forintra. Tehát arról van szó, hogy egyes szektorok mégsem kapják meg ezt a csökkentést. Jó kommunikációs trükk, de nem több.
4.) A plusz adók hatása: aki kiváncsi rá, mi lesz az eredménye, kérdezze meg a patikusokat: a gyógyszergyárakat akarták megszorongatni, a vége az lett, hogy a gyógyszertáraknak kisebb jutalékot adnak, mint előtte: ergo lenyelették a magyar mikrovállalkozókkal .
5.) Ha plusz terheket pont azokra a szektorokra terhelte,a kik a legészrevétlenebbül tudják azt tovább háritani a lakosságra: tudta -e eddig bárki ellenőrizni a gáz vagy mobil számláját?
6.) Adóegyszerűsítésről beszélt, helyette csak megkeverte az egészet, egyetlen haszna, hogy a laikusok ezt nem tudják, de sziv az összes - szintén egyébként magyar mikrovállalkozóként működő - könyvelőiroda, nyernek a szoftverfejlesztő cégek: a semmiért. Adójóváírás helyett gyerekkedvezmény, és még a szuberbruttósítást is meghagyta.
7.) Eltöröltek 10 kis adót, amelyből a vállalkozók tömegeit érintő talán 1 vagy kettő , egy része pedig az önkormányzati bevételeket kurtitja meg: pl: kommunális adó.
8.) Ehhez képest a Bajnai kormány az egyébként sem a legmagasabb : 32,5 %-ról ( Szlovákiában 35,5 %) levitte 27 %-ra a munkabérre rárakodó adót, megszüntette a mindenki után fizetendő: munkaadó, munkavállalói és vállalkozói járulékot. 90 e Ft bruttó bérű alkalmazottnál ez 6 e Ft-os plusz bevételt jelentett. Ez valóban adócsökkentés volt: mind a munkaadónak, mind a munkavállalónak.
Egyetlen pozitív kihatású változást látok: törölni igérik a tevékenységre jellemező piaci kereset alapján történő járulékfizetési kötelezettséget a vállalkozóknál. De még nem mondták, hogy visszamenőleges hatállyal-e. lehet, hogy hagyják egy évre hatályba, legyen ami miatt büntethet az APEH.

bierkamp 2010.10.14. 09:55:38

@ujik: Hazudsz, vagy a 200 ezer nettó keresetüek közé tartozol. pffujjj...te kis alamizsna vadász:)

Szimba 2010.10.14. 09:56:36

@radala:

Ohó, szoktam locsolni a kertet. Meg fürödni is szokott a család:-)))
Ezért oly sok a víz-, csatornadíj.

elwood 2010.10.14. 09:58:43

adott két ember aki egyformán keres, az egyik magánnyugdíjpénztári tag, a másik nem.

az egyiktől elvesznek 3%-nyi nyugdíjat, a másiktól nem.

erről döntöttek a fülkeforradalmárok ?

masni55 2010.10.14. 09:59:07

www.vg.hu/penzugy/megtakaritas/mi-lesz-a-nyugdijunkkal-a-szakma-valasza-orban-bejelentesere-elo-video-330316
Na lassan tisztul, de még mindig nem értem. A havi 30 milliárd, éves szinten 360 milliárd az állami nyugdijrendszerbe megy, kompenzációként a nyugdijkifizetésekhez hiányzó mnypt tagdijakat. Végképp nem értem, hogyan akarják ezt csinálni?

sárkányfő 2010.10.14. 09:59:28

@jjulie:
:(

ismerek egy embert, nagymenő. állandóan tárgyal, járja a környező országokat. ő mesélte teli szájjal röhögve, hogy amikor bécsben jár, mindig megáll nagybevásárlást csapni. élelmiszer, kütyük, minden, televeszi a kocsiját. azt mondja csak ezzel tíz-húszezret spórol.

ha valami valóban a "nemzeti kormány" dolga lenne, elintézni, hogy ne legyen olcsóbb az élelmiszer meg minden ausztriában, mint nálunk. de ahelyett hogy szabályozással leszorítaná az árakat meg az extraprofitot, inkább beszáll a haszonba.

:(

CSENDES 2010.10.14. 09:59:31

"Egy perce nem figyelek rátok", máris 400 feletti a kommentek száma:-))

Nem tudtam még elolvasni, ezért előbb ahozzászólásom a témához. Első 29 pontban az volt, hogy csökkentjuük a társasági adó mértékét, 500 millió forint pozitív adóalapnál 10%-ra. Ugyanebben a 29 pontban benne volt a bankadó 200 milliárd. Most következnek az energiaszektior, távközlés, áruházlánacok+ adója.
Hozzáteszem, hogy ez si csökkenti a társasági adó bevételt ezeknél a cégeknél, akik egyébként természetesen a 19%-os adósávba tartoznak, akár csak a bankok. Tehát, a kimutatott pozitív különbözet nem annyi, mint amennyit a kötlségvetés vár. Ezt már a 200 milliárd bankadó esetében is kimutatta a költségvetzési tanács. Remélem, hogy ezzel a döntést meghozó is tisztában van. Természetesen rá fogják uszítani a hatóságokat ezekre a cégekre, hogy ne emlhessenek árakat. De szerintem ez talán az energiaszektornál lehetséges (mert az hatósági áras, s különben is már befagyasztották az árat). De a többinél nem tartom valószínűnek, hog hatással lehetnek. Ott a piac diktál. És persze szerintem nem jó hivatkozás, hogy ezen szolgáltatók között árharc van, mert a megszorítás mindegyiket éri. Az árfelhajtó hatás tehát szerintem egyértelmű. Tény, hogy közvetlenül nem fogjuk érezni, csak közvetetten, a fogyasztáson keresztül. És persze, ha néhány alapvető élelmiszer ÁFA-ja csökkenne, úgy nem is feltétlenül áremelésként éljük meg.

bierkamp 2010.10.14. 10:00:17

@kapusok: (Szegény ember akiknek adótanácsot adsz)...át vannak verve mint a Magyar NÉP! a rohadt Rákosi Viktortól)
Buta Fidesz bérenc, és gonosz törpe seggnyaló vagy... ...félmondatokat írsz--a lényeget lehagytad. Leülhetsz 1.es!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.14. 10:00:21

Az ellenzék is a nemzeti egység része, kulturáltabban kéne kezelni őket. Megadni a jó gondolatok elővezetésére a lehetőséget és nem - mint régóta- erőből nyomatni.

Amíg Orbán képben van soha nem lesz nemzeti egység. Neki csak az az amit ő mond!!

Orbán takarodj!

Szimba 2010.10.14. 10:00:39

@kapusok:

De bonyolult.
Kíváncsi vagyok, hogy 1-3 év múlva hogyan vélekednek az emberek, és a közgazdászok. Változtat-e a kormány ezen a rendszeren és milyen irányban?

2010.10.14. 10:01:33

Ez bizony sikkasztás

„BTK. Sikkasztás. 317. § (1) Aki a rábízott dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el. ...” – így szól a törvény, és bizony ezt nem én találtam ki, hanem nálamnál sokkal okosabb emberek, és ez a világ minden országában így van, kivéve Magyarisztánban, amennyiben ezt a tevékenységet az Állam, Orbán Viktor vezetésével követheti el. A fenti jutott eszembe akkor, amikor tegnap este először elolvastam Népünk és Pártunk Nagy Vezérének, Orbán Viktornak (Isten és Lenin áldassa a nevét) bejelentéseit, amivel meg akarja regulázni a költségvetés kilengéseit. Nevezetesen azt, hogy mostantól 14 hónapon keresztül az Apeh nem a magánnyugdíjpénztáraknak fogja utalni a munkabér 8%-át kitevő, kötelező magánnyugdíjpénztári befizetéseket, hanem azok mennek bele a nagy, feneketlen állami büdzsébe. És ezzel hipp-hopp, 2011-re már javított is az egyenlegen 360 milliárdot! Na igen, de milyen pénzből? Az én részem, ami havonta jó néhány ezer forintot tesz ki, nem ide lett szánva. Az direct azért ment a magánpénztárba, hogy valamit azért lássak a befizetéseimből nyugdíjas éveimre – már ha megérem, ha lesz olyan. Vagyis, közvetetten az Apehre bíztam ezt az összeget, azzal a megkötéssel, hogy továbbítsa a választott pénztáramba. Most ezt nem fogja megtenni, sajátjaként rendelkezik vele, vagyis elsikkasztja. Törvényileg így van, nemdebár? Jól van na, lenne, ha én ezt mint magánember tenném meg, de ha a Fidesz vezette konglomerátum teszi, akkor rögtön üdvözlendővé válik, és jogos lesz. Mert ők mindenek, és a törvények felett is állnak. Ha meg nem, akkor úgy változtatják meg azokat, hogy felettük állhassanak. Őszintén megmondom, az ilyen olyan különadók is azért eléggé szúrják a szememet, mert nem is trudom, mit hisz az OV., hogy majd ezeket a plusz kifizetéseket a cégek nem építik be az árakba? Nem fogják ezeket beszedni a gáz, villany, telefondíjakkal? Vagy pont erre számítanak, mert ugye az azokat terhelő ÁFA is magasabb lesz, és még több zseton csordogál majd be a lyukas fenekű állami nagy pénzes-zsákba? Hogy majd ezt lehet úgy gazdálkodják ki, hogy kirúgnak néhány száz embert? Vagy elfelejtenek fejlesztésre költeni, s ezzel kevesebb munkát adnak más cégeknek a beruházások során. Rohadtul rövidlátó a kormányunk, mert még mindig ugyanazt teszi, mint a családok többsége: nem a bevételekhez tervezi a kiadásokat, hanem a kiadásokhoz hozzáigazítja a bevételeket. Most éppen nem hitellel, mint korábban, hanem elszippantja azoktól a pénzt, aki éppen rentábilisan gazdálkodtak (nem úgy mint az állami cégek), elvéve a kedvüket attól, hogy egyáltalán itt dolgozzanak Magyarországon. De nem látom, és ezt rajtam kívül még nagyon sokan nem látják, hogy az alapokon, a rendkívül nagyarányú újraelosztáson változások történnének. Hogy lenne egy valódi önkormányzati reform, hogy megvalósulna egy valódi egészséügyi reform, hogy a MÁV végre rendbe lenne téve, hogy ne szipolyozza az államot minden évben …. És még sorolhatnám. De nem, ezek maradnak, csak minket, és azokat szivatják, akik dolgoznak. Mert ők megtehetik… Mi meg megérdemeljük, mert a megtévesztett emberek rájuk szavaztak.

színjáték az egészvilág 2010.10.14. 10:02:16

Török Gábor átment totál seggnyalóba, a cikkei egy ideje már nem objektívek, de ez a mostani a legdurvább

könyörgöm, az nem megszorítás h a potyautasoktól végre elveszem azt amit eddig is jogtalanul vettek fel (járulék csalók, rokkantnyugdíj, feketézők, csaló orvosok, indokolatlan segélyek, millió önkormányzat, felesleges hivatal stb) ami min. 1000 milliárdot jelent/év.

Ehhez nem nyúl ez az eszement kormány helyette szórakozik a multikkal és elveszi a mnyp befizetésemet.

szánalmas

francia sakk 2010.10.14. 10:03:08

Orbán csomag nem kell
félnetek jó lesz!

bierkamp 2010.10.14. 10:03:21

A FŐGONOSZ -a tanulságos cikk.

A spindoktor spindoktora - Orbán titokzatos bizalmasa.A főtanácsadó, aki 2006-tól kizárólag Orbán Viktort „építi.

nol.hu/belfold/20101009-a_spindok tor_spindoktora

Spindoktor: Amerikai kifejezés. A spin doktor az a személy, aki a hírt/közleményt - illetve a szavakat - úgy csűri-csavarja, úgy pörgeti, amíg az végül pozitív üzenetként jelenik meg (bármilyen káros hírnek is tűnt elsőre). Elsősorban a politikai tanácsadókra, politikai kommunikációs szakemberekre használják a kifejezést az USA-ban, de manapság már a public relations tanácsadókra is ráaggatják.

EMU 2010.10.14. 10:04:23

@Lámpavas: Magyarul ez megszorítás, csak gyáva módon az adóbeszedés rá van lőcsölve egyes szektorokra. Meg miért kellene jobbat tudnom? Én nem a szükségességét kérdőjelezem meg, próbálkozz már meg a szövegértéssel, hanem a retorikát, amivel a hozzád hasonló bólogató jánosoknak beadják, hogy ez nem az. A probléma az, hogy legalább egy teljes ciklust, de inkább többet bukott az ország a fidesz teljesen öncélú és önző politikáján, amivel folyamatosan megtorpedózta a pénzbeszedést, amit most azzal a különbséggel ver át, hogy rálőcsöli a versenyszféra egyes szereplőire, de közvetve ugyanúgy a zemberekkel finanszíroztat. A végeredmény ugyanaz, csak most a homályos ködbe vesző fülkeforradalmárok, mint te, örömmel buknak a cumira, mert végre a szeretett vezérüket látják sumákolni és hazudozni.

bierkamp 2010.10.14. 10:04:46

@színjáték az egészvilág: ez a NEMZETI RABLÓ KORMÁNY! a NEMZETI GONOSZ TÖRPE kormánya nem a miénk! EL KELL ZAVARNI!!!

márvesztes 2010.10.14. 10:05:28

@JaBo: "Ezek a válságadók egytől egyig vagyonadók, csak nem a magánszemélyek, hanem a részvényesek fizetik meg."
Ez tévedés. Nem vagyonadó, hanem ÁFA. Az állam elveszi a pénzüket, ők meg majd leveszik rólunk vásárlásainkkal arányosan. Vagyis ez egy forgalmi adó. És azért csinálta így meg, mert az igazi áfát már nem lehet emelni, az EU-ban a 25 százalék a plafon. Ami egy hülye szabály, mert a forgalmi adó mind közül a legiigazságosabb, és nagyon jól beszedhető, vagyis egy nagyon frankó adó.

imac 2010.10.14. 10:05:41

Szerintem ez csak műbalhé.A szokásos évi ezermilliárd helyt csak hétszázmilliót kapnak csak a multik.Ezt a cirkuszt egyébként show-biznisznek hívják máshol. A lényeg a pénzszivattyúk tovább dübörögnek és mi egyre szegényebbek leszünk.
Addig amíg az ország nem veszi vissza a monetáris jogait a jövedelmeket terhelő járulékot nem csökkentik addig csak a nyomor lesz egyre nagyobb a gazdaság képtelen lesz működni !!

kapusok 2010.10.14. 10:06:07

@Lámpavas: Hol van itt tűzoltás? Kormányra kerültek, és egyetlen olyan törvényt nem fogadtak el, amely az IDEI - ergo tűzoltásnak nevezhető - költségvetés bevételeit növeli.
Elvették az önkormányzatoktól a kommunális adót, eltörölték a vagyonadót - mindkettő költségvetési bevételt csökkentő - eltörölték azt a bajnai féle korlátozást, hogy az állami cégek vezetőinek fizetése nem lehet több, mint 2 millió Ft. ( ugyanis ez csak a köztisztviselőknél, alkalmazottaknál maradt meg ) , helyett 98 %-os adóval sujttják azon tanárok fizetését is, akik nyugdijba vonulásuk miatt kapnak egyszerre ennyit.
Szóval hol volt itt a tűzoltás? Ha kiváncsi vagy arra , az mit jelent, nézd meg a 2006.07-hótól hatályba lépő adójogszabályokat: lehet azon vitatkozni, hogy azok szakmailag milyenek voltak, de májusba kormányra kerültek, 07. hótól már éltek az uj - azonnal költségvetésbe bevételként jelentkező szabályok.
Most meg itt állunk októberben és 12.23-a előtt nem is igérik, hogy lesznek uj törvények.
Az egyeztetésről: köztudott: a demokrácia pénz és időigényes dolog. De ettől még be kellene tartani. Sokszor vágták Gyurcsány fejéhez, hogy ötletel, nincsenek hatástanulmányok: miért itt vannak?

radala 2010.10.14. 10:07:27

@török gábor: Nem olyan természetes szerintem, hogy nem. Mert úgy is föltehető a kérdés, hogy nekem a "szépléleknek" kell-e puncsolnia, egy ME-nek, vagy a választóinak. Nyilván, ha beleszaladnak egy alkotmánysértésbe, akkor nem mentesíti őket, az, hogy a nép ezt akarta, nem gondolom pl, hogy a halálbüntetés visszaállítandó, csak azért, mert a "nép" azt akarja.
Nyilván MP népszerűsége nem érte meg a "jóléti rendszerváltást", de akár meg is érhette volna, ha utána ügyesen korrigál. Igazából talán az a kérdés, hogy kell-e az, hogy valóban jó országot csináljon egy ME vagy elég, ha szeretik az országot a zemberek?
No mindegy bonyolult ez, megint csak azt mondhatjuk, hogy majd meglátjuk mi lesz ebből. Lehet, hogy nem működhetnek az ilyen megoldások, de ha működnek, akkor az nagyon jó.
Kéne szerezni valami nagyon okos közgazdászt a blogba, aki valamiért hiteles. Mert én általában fogékony vagyok a kritikai észrevételekre, de sajnos, mint senki, én sem vagyok képes egy hozzászólást önmagában értelmezni a beíró föltételezett szándékától elvonatkoztatva.
Nem hiszek az összeesküvésekben, de nagyon könnyen elképzelhető, hogy pl Matolcsy elleni támadásokat már az általad is emlegetett "ellenérdekeltek" sponzorálták. Nem bértolnokságra gondolok simán, ha én lennék az e-on akkor én is ott hirdetnék szívesen, ahol olyat írnak, ami nekem tetszik.
Egy biztos ezerszer szimpatikusabb dolog nekimenni az erőseknek, mint a szerencsétlen nyuggereknek, közalkalmazottaknak.
Nem mellesleg, nem tudom kit fognak tudni támogatni az "ellenérdekeltek". Az LMP ebbe nem megy bele az tuti, a Jobbik gondolom most elégedettebb, mint valaha, az mszp hitele meg gondolom kisebb, mint a multiké.
Arról nem is beszélve, hogy azért azt ne mondja nekem senki, hogy a Tesco jó nekünk, hogy van. Az Audi, Suzuki GM az, jó, hogy van, de kereskedelmi láncokra pont akkora szükségünk van, mint egy halnak a biciklire.

objekt 2010.10.14. 10:07:34

Szerintem ez a kérdés az, amit nagyon nehéz csak politikailag nézni. Szó sincs arról, hogy a Fidesz a korábban hangoztatott megszorítás ellenesség miatt nem akar megszorításokat. Egyszerűen nem ez a húzd meg-ereszd meg játék a gazdaságpolitikája. Egy másfajta gazdaságpolitika beindításához viszont a mozgástér nulla, vagy rosszabb. Mégis meddig lehetne még tovább növelni az adókat?
Én komolyan nem értek itt sok hozzászólót. Mintha szándékosan ellendrukkerek lennétek. Nektek más országból jön a jövedelmetek, vagy nem is itt akartok élni? A leggyorsabb sprinter sem tudna jól futni, ha egy negyven kilós hátizsákot rápakolnának. Jelenleg ez a helyzet. Hogy honnan az a rohadt zsák, azon el kellene gondolkodni egy kicsit, valahogyan ezzel kapcsolatban nem látom ezt a szigorú hozzáállást sokaknál. Megelőlegezett bizalom, vagy legalább semlegesség nem fér bele? Az a helyzet, hogy nem látom azt az embert, aki jobban levezényelné a szar ellapátolását, mint Orbán, de mindenkit nem ismerhetek. Az meg, hogy közben Fideszes médiatanács alakul, most kurvára nem tud érdekelni, pláne ha azok sírnak, akik pl. a köztévében tudták működtetni a napkeltét ennyi évig.

Dr Kangörény 2010.10.14. 10:10:32

Szíjjártó ma reggel közölte, hogy az állam nem fogja havi 30 milliárddal támogatni a magánnyugdíjpénztárakat.

Ekkora pofátlan hazugság vetekszik a gyurcsányi időszak hazugságaival.

A kedves riporter pedig annyira tudatlan/hűséges volt, hogy meg sem próbálta kijavítani, miszerint ezt a pénzt nem támogatásként és nem az államtól kapják a pénztárak!!! A tőlünk levont járulékot nyeli be mostantól az állam!

Köszönjük viktor, köszönjük fidesz!

kapusok 2010.10.14. 10:10:34

@Szimba: Hátha még naponta irnád a fellebbezéseket az adóhatósági határozatokra: na akkor nem csak a bonyolultság, de a magyar nyelv szépségei is előtérbe kerülnek: akkor értenéd meg igazán a bonyolultságát ( de a legnagyobb baj inkább a többértelműségek) !

masni55 2010.10.14. 10:11:45

@Add_tovább: Köszi, ezzel közelebb jutottam. De... Ez eddig is így ment, az állami nyugdíjalapba befizetőknél, mégpedig 60 éve! :) Ugyanis állami nyugdijalap egyáltalán nincs, havonta épp annyi folyik be (illetve mint megtudtuk állami támogatással), amennyit ki is fizetnek a mostani nyugdíjasoknak. A szocializmusban ezt simán feléltük, mivel úgy gondolták örök életű lesz a rendszer, tehát mindig tudnak majd nyugdijat fizetni, mivel anno még a lakosság 60%-a keresőfoglalkozást űzött, és minden befolyt a kasszába, sokkal több, mint ami kiment. Elég régóta látom, hogy soha egyetlen kormány sem merte megpiszkálni ezt az ügyet. A mnypt rendszere jó, csak ez az átmeneti időszak üres zsebbel tényleg most dől be sokminden miatt.

Szimba 2010.10.14. 10:11:45

@radala:

halnak a biciklire:-)))))))
A nagy üzletláncok akkor lennének jók, ha magyar cégek csinálták volna, és magyar áru lenne bennük mondjuk 70%-ban.

Így a mezőgazdaság is fejlődne, meg a magyar kerskedelem is. És főként a bevételek, az extraprofit az országban maradna.

kamasuka 2010.10.14. 10:13:39

@kodó tamás:
Kedves Tomi!

Nyolc évig mifaszra szedték az adót? Mert nem arra, amire költötték.

kapusok 2010.10.14. 10:15:50

@radala: Csak egy adat: a Tesco 22000 embernek - magyar embernek - ad munkát. Fizeti - nem zsebbe, hivatalosan - a járulékait, adóit. 22000 ember ki tudja festetni a lakását, talán fodrászhoz is elmehet.... tehát nagyon sok ezer másiknak ad munkát. A magyar gazdagokat elemésztenénk: szerinted ki tudna és mennyi idő alatt ezen áruházláncok helyébe lépni és munkát adni ekkora tömegben.

objekt 2010.10.14. 10:16:13

@Kangörény_: Miért nem azt köszönöd meg, hogy a befizetéseid értéke egyharmaddal csökkent, pl. az OTP-nél. Ez egy elhibázott ötlet volt az itteni viszonyok között. Mindenki rosszul fog járni aki nem maradt az államiban. Ott legalább politikai okokból karbantartják a nyugdíjakat.

kodó tamás 2010.10.14. 10:18:23

@kamasuka:

és ki mondta hogy eddig JOGÁLLAM-VERSENYGAZDASÁG-DEMOKRÁCIA volt?

ebben 65 éve nincs változás...

egyébként hagyó ha elvett adót pl KSZT módosításra akkor azt meg is szavazták... tehát volt valami fajta szolgáltatás:) de ez most is lesz nyugi... sőt az I. és V. kerületekben pl töretlen :)

masni55 2010.10.14. 10:18:46

@masni55: Ma kb. 2 millió nyugdijközeli embernek, akik az állami rendszerben maradtak, nincs nyugdijalapja. :) És természetesen annak a 2,7 milliónak sem, akik most kapnak nyugdijat.

nemecsek ernő áruló 2010.10.14. 10:19:46

@objekt: Ha Viktorék folytatták volna azt, amibe Bajnai belekezdett, akkor a világon semmi gond nem lenne, a hiány-cél tartható lenne, a nyári mélyrepülése a forintnak nem vett volna ki tíz-, vagy akár egyes esetekben százezreket az olyannyira védeni kívánt deviza-hitelesek zsebéből.

Másfelől a magánnyugdíja ötlettel OV (elnézést az erős kifejezésért, de) s*gg*t csinált a szájából. Itt nem arról van szó, hogy most jujj-de-jó-jól-be-fognak-bukni ellendrukk megy. Én megrökönyödéssel nézem, ahogyan új szintekre helyezik azt az "elk***st", ami miatt anno Gyurcsány lemondását követelték.

Mi lesz, ha a multi kivonul? Akkor hol lesz munkahely? Mi lesz, ha nem jönnek ide újak? Az lenne a járható út, hogy ösztönözzük az itthoni K+F befektetéseket, ha már azt hazudtuk mindenkinek, hogy egyetemi diploma nélkül szar ember vagy. Ilyen politikával ezt már most látszik, hogy nem lehet.

klacus 2010.10.14. 10:20:49

@kapusok: A Tescós alkalmazott biztos méregdrága fodrászhoz jár, és kertészt is fizet, vazzze....

Hihetetlen!

combo 2010.10.14. 10:21:47

Az a legfőbb problémám, hogy már megint kiderült, hogy az a marha, aki nem feketén dolgozik. Mától ugyanis egy darabig a nyugdíjjárulékunk ablakon kidobott pénz...

klacus 2010.10.14. 10:22:44

@combo: Úgy is elpatkolsz, még a nyugdíj előtt, mit izgulsz... :-))

fehérló72 2010.10.14. 10:22:58

1. Szükség van egyenlegjavításra 3.8% és 3%-os hiányra...Tehát javítani kell a költségvetés állapotát (márcsak a devizahitelesek miatt is)
2. Szükség van élénkítésre, hogy beinduljon a gazdaság
3. Alacsony a foglalkoztatottsági ráta.
3. A népesség elöregszik, maholnap a társadalom működőképességét is veszélyezteti, hogy a szükségesnél 40%-kal kevesebb gyermek születik évről évre. Ráadásul akik megszületnek, azok magas arányban a legrosszabb helyzetben lévők között, a legkevésbé szocializált társadalmi rétegből...akik jó része ha megfeszülünk sem lesz felnőve képzett, megbízható...munkaerő

Mit tegyünk? Aki tud jobbat a most meghirdetettnél, amely egyszerre kezeli mind a 4 problémát, kérem szóljon!

kapusok 2010.10.14. 10:23:12

@bierkamp: Az apeh elleni fellebbezéseket 90 %-os arányban ( darabszámra vetitve) megnyerem. Átfogó adóvizsgálatoknál - darabszámot vetitve - 96 %-ban nullás megállapítás a vége. Szóval sajnálhatod az ügyfeleimet.
Másrészt soha nem adnám el semmi pénzért a szakmai meggyőződésemet. Nekem nem feladatom azért harcolni, hogy valaki több, vagy kevesebb adót fizessen: csak egyért szoktam - teljesen sikertelenül - harcolni: az adójogszabályok egyértelműségéért. Viszont mivel gyakorlatban számolom több száz bevallás adatait, látom a vállalkozók reakciót, számait - azonnal szembesülök egy adójogszabály tényleges hatásával ( pontosabban azzal, hogy növeli-e vagy nem a költségvetés bevételeit. ) Ennyi. Szakmai véleményem: egy adójogszabály akkor jó, ha eléri azt a célt, amelyért meghozták. ( és nem attól, hogy valaki többet vagy kevesebbet fizet a hatására)

ssi 2010.10.14. 10:23:33

@objekt:
mindenki drukkol az országnak és persze saját magának is :-)) ez tuti biztos

reálisan szeretnénk (előre is) gondolkodni - csak ennyi

ha valami ellen lázítottak az elmúlt 8 évben, azt tőlük most miért jó, akár nyíltan teszik, akár burkoltan? - csak ezt próbáljuk megérteni
fideszfigyelo.blog.hu/2010/10/14/a_fidesz_a_kulonado_ellen

radala 2010.10.14. 10:24:30

@Szimba: Havi 10 m3 nem tűnik soknak, ha locsolsz is.
@lt aldo raine:De szeretnék egyszer ilyen értelmesen írni:-)
tg javaslata szerintem akkor valósulhatna meg, ha keresne maga mellé egy szerzötársat a gazdasághoz. tg már nem lesz gazdasági szakértö. Nem hiszem, hogy mondjuk akár egy közgáz diploma bárkit gazdasági szakértővé tesz. Meg kéne kérni Urbán Lászlót vagy valakit, aki sem nem neoliberális sem nem Fideszfan, hogy kapcsolódjon be.
No meg kéne foci rovat is meg, csinos csajok, ilyesmik:-)
lehetne tgelemez az új normális index:-)

kapusok 2010.10.14. 10:26:29

@fehérló72: Sajnos minden közgazdász fújja: állami beruházásokkal kellene beindítani a gazdaságot, de az költségvetési hiány növekedéssel járna: tehát az igazi szabadságharc/forradalom nem az IMF hazaküldése , hanem a költségvetése hiány megemelése lenne. Egyébként pedig Európában Orbán Viktornak van a legegyszerűbb dolga: neki csupán 0,8 %-ot kellene lefaragnia. A többieknek 4-5....6 %-ot , de valakinek többet is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 10:26:49

@kapusok: annak a 22000 magyar embernek a munkahelye (többségében megalázó körülmények között keresett minimálbér meg néhány főcsicskás jól megfizetve) legalább 50000 magyar ember munkahelyét (munkájának értelmét) veszi el, hogy a láncok által tanúsított tipikus magatartásformák (zsarolás mindenfelé, a dolgozóktól a beszállítókon át a kormányig, sajátmárkás szarok elterjesztése a normális minőségű termékek helyett, a legalávalóbb minőségű, használhatatlan iparcikkek bezúdítása a piacra) romboló hatását ne is említsem. Miközben a hatalmas Tesco, a legnagyobb magyar kereskedelmi cég kb. 2 (kettő) % profitot mutatott ki tavaly.
Igenis olyan gazdasági környezetet kell teremteni, ahol az ilyen multik nem érzik magukat oly rettentő jól. Ez lenne egy kormány dolga, különben mi a fa**ért van. A munkahelyekért felesleges aggódni, ha lesz értelme, azonnal százával fognak nyílni kisebb boltok mindenhol és minden területen.

porfelhő 2010.10.14. 10:27:20

Ne legyen kétségünk a felől, hogy az ágazati adókat végül - ahogy a bankadót is - a lakosság fizeti majd meg, ugyan is ezek az adók árképző tényezők lesznek /mondta az adószakértő/ hozzátéve: lehet, hogy az szja - csökkentés egy része ezen az ágon kerül vissza az államkasszába. Jó lesz minden!!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.10.14. 10:27:22

Miféle politológus ez a Török Gábor?

"„Ha ez bejön Orbánnak, érdemes lesz megkérdezni Gyurcsányt és Bajnait, hogy ez nekik miért nem jutott eszükbe…” – mondta pár hete egy beszélgetés végén a bankadó kapcsán egy vezető szocialista politikus."

Gyurcsánynak eszébe jutott 2004-ben. De ezt a politológus meg a politikus nem tudja. Ennyit érnek a mi politológusaink és politikusaink.

index.hu/belfold/gyurcstv6704/

Egyébként google "Gyurcsány bankadó", első találat. Looser vagy török gábor.

ügyfélszolgálatos 2010.10.14. 10:28:13

@Naked Lunch: Tudod a távközlési cégnél sem mindenki sok milliót keres... Sőt a T -nél kb 14000 ember dolgozik, a nagy része teljesen átlag vagy az alatti fizu ért. A talpasoknak (azaz nekünk már 1,5 éve nem volt fizetésemelés, és ha így haladunk nem is lesz. A cikk írója tövig benyal, hogy ez a helyes út, de szerintem a Fidesz bekaphatja.

bierkamp 2010.10.14. 10:29:53

Tényleg eljött a SZABADSÁGHARC ideje!!!!!! -de az ORBÁNTÓL kell felszabadítani ( megszabadítani) magunkat!

CSENDES 2010.10.14. 10:29:56

@golb: Érdekesnek tartottam, hogy utánanézve a Top 100-as litában van a 497 milliárd forintos forgalommal, ugyanakkor sem saját tőkéjére, sem adózott eredményére vonatkozó adat nem állt rendelkezésre 2010 júliusában a lista készítésekor. Ennek egyik oka lehet, hogy konszolidációba vont társaság, és talán konszolidált mérleg nem állt rendelkezésre. Én sem hinném, hogy veszteséges lenne a SPAR.

kapusok 2010.10.14. 10:30:19

@kodó tamás: Tévedsz. Amiről beszélsz, azt járuléknak hivják.Ezért hívják járuléknak , és nem adónak a nyugdijjárulékot vagy az egészségügyi járulékot. Az adókért közvetve semmit nem kapsz cserébe és nem garantálják, mire használják fel. ( Nincs tanitási adó: akkor miből fzetnék a tanárokat ) A járulékért cserébe mindig konkrét szolgáltatást kapsz: táppénz, eü ellátást..stb.

objekt 2010.10.14. 10:30:30

Mibe is kezdett bele pontosan? "Rájött", hogy 100 forintom van, de százhúszat költök. Jó akkor, most csak hatvanat fogok és minden rendben lesz. Ezt én is így csinálom, otthon... Gazdaságpolitikának kevés. Ott az kell hogy továbbra is költöm a százat, de megpróbálok száznegyvenet keresni. Itt a lényeg. Csak az egyensúlykeresés nem megoldás, sehova nem vezet.

A multi nem vonul ki. Van szerencsém közelről, nagyon közelről ismerni az egyiket. Te ha eddig szert tettél volna évi 500 millió profitra, de jövőre már csak 300 maradna kivonulnál? Na ugye. De sírnál mint egy fürdős... Van még egy pár ilyen lánc aki azért nem jön, mert telített a piac, de ha mások feladnák, mert nekik a félprofit (erről szó sincs) már nem profit, pillanatok alatt a helyükre lépnének. Nézd meg a bankokat is, szépen le fogják nyelni a békát.

bierkamp 2010.10.14. 10:32:58

@kapusok: bárhogy mosakszol, csűröd csavarod, barom seggnyaló vagy:)
1-es leülhetsz-már mondtam. Senki nem kíváncsi a röfögésedre:!

kapusok 2010.10.14. 10:33:33

@lt aldo raine: Hát pont ez a bajunk. Hogy csak porhintés az kommunikáció, hogy a nagyokat adóztatták meg, bezzeg , mi kicsit többet kapunk. Ugyanis matematikailag ez nem lehetséges: ha nem szednek be több adót az egyik felén, akkor a másikon nem lehet kevesebbet ( persze ha igaz, hogy bajban van a költségvetés)

radala 2010.10.14. 10:34:07

@kapusok: valószínűleg a CBA sem foglalkoztat kevés embert, meg a kis non-stop-ok sem. A TESCO nem azért ad el sok cuccot, mert olyan kurva jó, hanem mert megteheti nagy haszonnal. Attól mert a tesco elmenne, az emberek még pont annyit vásárolnának, rohadtul nem lenne baj, ha nem hozná be senki a szlovák/lengyel tejet. Iszonyat mennyiségü 20-50 Ft-vel drágább magyar tejet tudna vásárolni egy nyugdíjas a 13. havi nyugdíjából, vagy egy egyetemi oktató a 13. havi fizetéséből. Sokkal jobb helyre is mehetne az a pénz, mint a tescohoz.
No mindegy meglátjuk, egy tuti, ez az intézkedés látványos és könnyen szerethető, könnyen beszopható. Csak olyanok támadják itt, akik híresen elfogultak. Csak azért mert valami baromira jól kommunikálhatónak tűnik, még nem jelenti azt, hogy nem jó.
Ahogy pl Illés osandózerolási ötletekor én azt gondoltam, hogy azért mondja, hogy népszerű legyen, az iszapkatasztrófa után már nem gondolom, hogy nincs maximálisan igaza.
Nem baj az, ha egy döntés jónak néz ki elsőre, ez nem jelenti azt, hogy nem megoldás. Tény, hogy nem értek a gazdasághoz, de az is világosnak látszik számomra, hogy itt nincs senki, aki értene hozzá akár egy kicsit is. Érdekes filozófiai kérdés, hogy valaki, aki valamihez nem ért az el tudja-e dönteni, hogy másvalaki ért-e hozzá. Valószínűleg nem. No mindegy akkor is ezt gondolom:-)

gC 2010.10.14. 10:34:25

Jobban végiggondolva, nem biztos hogy olyan rossz ötelet az extradó. Ezek a szektorok nyilván árat fognak emeli ami másként = INFLÁCIÓ. A nyugdíjak segélyek reálértéke csökken, az adóbevételek nőnek a kormány úgy igazít ki, hogy az elszenvedőkenk az kevésbé tűnik fel. A magánnyugdíjak elvonása viszont ultragáz.

kapusok 2010.10.14. 10:34:32

@bierkamp: De kijét nyalom szerinted?

objekt 2010.10.14. 10:36:44

@objekt: Bocs Gerzsonka, ezt neked válaszoltam, csak nem jelöltelek ki.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 10:37:51

@Brendel Mátyás: alig van valami, az űrrakéta építéstől a kecskék boldoggá tételéig, ami nem jutott eszébe Gyurcsánynak. Majd rögtön az ellenkezője is. Harmadnapra meg elfelejtette az egészet, annak összes verziójával egyetemben, viszont támadt egy új remek gondolata. :)
Nem az volt a baj a lotyaszájúval, hogy nem jutott eszébe semmi. Hanem a realizálás hiányzott, de az teljesen. Az ilyeneket szoktam verbálembernek nevezni. Nyilván csak a hozzá közel állók tudhatják, hogy mi volt ennek az oka, mert a hatalmas közegellenállás pályája csúcsán biztos nem.

NGA 2010.10.14. 10:39:24

@Gerzsonka: "Mi lesz, ha a multi kivonul?"

Szerinted egy atombombán, vagy egy nukleáris katasztrófán kívül történhet valami olyan eset, amitől kivonul Mo.-ról a Tecso? Ne röhögtess. A szart amit árulnak csak itt veszik meg. Én már évek óta nem megyek oda vásárolni, de az emberek nagy része önként dalolva ugrál az akcióknak.

bierkamp 2010.10.14. 10:41:03

Elképzeltétek, hogy ha Orbán nem születik meg ...vagy más Országba születik , mi lett volna.
1. ha nem születik meg.:.Magyarország már virágozna, közelebb lenne a Nyugati demokráciák életszinvonalához, nem lett volna 20 évig kerék kötöje mindennek, uszítója a mindenkori kormány ellen...és a bandája sem lenne....
2.Ha más országba születik: Más ország tett volna tönkre bárhova születik, vagy kinyírták volna:) ( bárhova)
Mindenesetre a Jó Isten megverte a Magyar népet ezzel az beteg ORBÁNNAL!

Valaki azt énekelte dühében ISTEN VERD MEG A MAGYART...és megverte:)

NGA 2010.10.14. 10:41:55

@radala: "Attól mert a tesco elmenne, az emberek még pont annyit vásárolnának, rohadtul nem lenne baj, ha nem hozná be senki a szlovák/lengyel tejet. Iszonyat mennyiségü 20-50 Ft-vel drágább magyar tejet tudna vásárolni egy nyugdíjas a 13. havi nyugdíjából, vagy egy egyetemi oktató a 13. havi fizetéséből. Sokkal jobb helyre is mehetne az a pénz, mint a tescohoz. "

Mondjuk nem lenne tele annyira a kuka romlott élelmiszerrel, mert megvásárolják, hogy olcsó, aztán nem eszik meg, és kidobják. Ez a pazarlás megy!

kapusok 2010.10.14. 10:42:42

@radala: Én a Tesco-t csak példaként hoztam , mint egy olyan céget aki tömegeket foglalkoztat. A CBA nem jó példa, az sok apró, mikrovállalkozó ( helyi boltos) cégének laza - értékesítési és beszerzési tömörülése . Ott már megnézhetjük az adó, járulék fizetéseket....De persze nem lenne baj, ha a magyar termelők szintén létrehoznának egy hasonló értékesitési tömörülést : akkor igenis tényleges konkurenciái lehetnének az áruházláncoknak. De sajnos még mindig jobban szeretik egyedileg- általában számla nélkül - értékesiteni amilyük van. Már létezik egy erre létrehozott szervezet: TÉSZER , de oda csak annyit adnak el, amennyit valamilyen támogatás miatt muszáj. Sajnos nem biznak egymásban sem, és a legrosszabb, hogy van okuk rá. De ez már tényleg egy másik terület, a mezőgazdaság azt teljesen más logika szerint működik.

NGA 2010.10.14. 10:42:59

@bierkamp: Akkor lassan jöhet az is, hogy kádár alatt milyen jó volt.

masni55 2010.10.14. 10:43:00

@objekt: Sajnos, nem így van, és erre mondtam, hogy ezt soha senki nem merte elmondani, az állami alapba befizetőknek semmi megtakarításuk nincs!!! Teljesen üres a nyugdijkassza, az is volt.Utána lehet nézni a költségvetési kimutatásokban.Magyarul, aki oda fizet, jobb, ha sűrgősen elkezd gondoskodni magáról. Közgazdászok már a 90-es években írtak erről, hogy 2010-15 között be fognak dőlni a gazdaságok a nyugdijak miatt. Ezért emelgetik mindenütt a nyugdíjkorhatárt. Ez nemcsak nálunk van így, nem voltak felkészülve a társadalom elöregedésére. :)

Goompah 2010.10.14. 10:43:39

@radala: Ha nem haragszol, én inkább maradnék a 20-50 forinttal olcsóbb szlovák vagy lengyel tejnél. Semmivel nem rosszabb a magyarnál. Ha a magyar termelő nem képes olcsóbban termelni a tejet, akkor termeljen mást. Ez is piacgazdaság lényege, nem?

"Attól mert a tesco elmenne, az emberek még pont annyit vásárolnának"

Az alapvető élelmiszerekből igen, de a többiből nem. A forgalom zömét meg a többi adja.

medve2 2010.10.14. 10:44:00

Tisztelt Török Gábor!

Az Orbán által beelentett intézkedések mögött komoly politikai logika van:

1. A bankadónál is azt mondták, hogy a lakosságra fogják hárítani és kivonulnal. Nem hárították, nem vonulnak ki, sőt Brüsszel -igaz más konstrukcióban - de mindenkinek aánlja a bankadót. A most megadóztatott szektorok sem fogják a lakosságra hárítani és nem vonulnak ki.
2. Ha kiderül, hogy valóban versenyképes adórendszert vezetnek be, akkor még inkább érthetőek a tegnap bejelentett intézkedések. És akkor jöhet növekedés is.
3. Orbán többszőr elmondta: az egy ördögi kör, hogy megszorítom a lakosságt, csökken a deficit, de csökken a fogyazstás és ezáltal a növekedés is. Amióta családot alapítottam és dolgozom, 5-ször szorítottak meg, ugyanavval az érvrendszerrel. Hát most nem engem szorítottak meg. Lehet, hogy kilépünk ebből az ördögi körből?
4. Abban igaza van, hogy a nyugdíjpénztárt illetően több magyarázatra van szükség, nem igazán értem, ott mit akarnak.

Orbán cselekszik, él a politikai felhatalmazásával.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 10:44:06

@radala: bármit is gondolunk, egyáltalán nem biztos, hogy nem gondolhatnánk az ellenkezőjét is a szempontjaink teljes változatlanul hagyása mellett. Vagy mégse? :)
Az itteni speciális kommentelő populáció felülírja a természeti törvényeket...

stratez 2010.10.14. 10:44:47

A magyar közélet jelenleg leggusztustalanabb jelensége, hogy azok, akik ezt az egész trágyadombot hátrahagyták, most azon kárörvendeznek, milyen jó nagyot hagytak hátra, azt papagájkommandózzák nap, mint nap, hogy na, ezt takarítsátok el, ha tudjátok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 10:46:42

@kapusok: ő a házitroll, ex-nesztrotty. Ez a nyuszifejű TG kicsapta az originál nevén, a demokrácia szégyenére. Ne foglalkozz vele, küldetése van (Rákosi Viktátor etc.).

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.10.14. 10:46:49

@medve2: Ezzel az a baj, hogy bármelyik kormány vezetett is be bármilyen adóemelést, bármilyen konstrukcióban is, az a pénz csak kimutyizódott külföldre, ellopódott. Először talán ezt kellett volna megoldani, és utána elvenni a most aktív korúak nyugdíját.

Mérges 1234 2010.10.14. 10:47:18

Én azon csodálkozom, hogy az igazi fülkeforradalmárok még mindig tapsolnak.

Tapsolnak, mert most megfingatják a gazdag cégeket.

Reforom, tényleges munka nincs.

Elveszik ami kell, pénzbehajtás folyik itt.

Mondjuk én nem látom azért, hogy ebbe rögtön beledöglenénk, szóval nem viziónálnék nemzethalált.

De, hogy ocsak egyszerű primitív megoldás született megint, az biztos.

És az is biztos, hogy ez nem segíti elő a gazdaság fellendülését, legalább népszerű...... :D :D :D

De, hogy ennyi hülye agymosott legyen, na ez fáj.

objekt 2010.10.14. 10:47:42

@manyike: Szerinted ez a bierkamp nevezetű fantasztikus űrlény is drukkol. És van még néhány társa. De nem is ezeken csodálkozom, hanem az értelmes ellendrukkereken.

is 2010.10.14. 10:51:08

@stratez: mondjuk ezt a tragyadombot Orban kezdte epiteni a keteves koltsegvetessel, majd 2008-ban egy hulyenepszavazast is dobott, nehogy sikeruljon eltakaritani 2006-tol a tragyadombot. de nem baj, stratez, teged nem az emlekezetedert, gerincessegedert, vagy igazmondasodert szeretunk. nekd egyszeruen szexi az a vaskalap a fejeden. mint szimbolum is tokeletesen all.

kapusok 2010.10.14. 10:51:44

@objekt: Igaz, de akkor kivonulna, ha máshol 350 millát érhetne el. És a kérdés csak ennyi, ezt kell jól belőni:van-e ilyen hely vagy nincs. És akkor addig lehet feszíteni a húrt.
De azért nem féltem őket: olyan gazdasági erőt képviselnek ( az összes vállalkozás 0,2 %át teszi ki a számuk, de a ők foglalkoztatják az összes foglalkoztatottak kb 40 %-át . A többi 60 %-ot a 99,8 % . ) amellyel el tudják érni a célukat, ez nem kétséges.
Tehát ami nekem nem tetszik: azt akarja a ME elhitetni, hogy neki mert menni ennek a 0,2 %-nak, ami HAZUGSÁG.

lt aldo raine 2010.10.14. 10:52:57

@kapusok:
miért lenne porhintés? ha egy multinak 40 milliárd helyett csak 20 milliárd lesz a nyeresége, akkor 20 milliárddal több bevétele van a költségvetésnek, amit a hiány 3%-on tartására és adócsökkentésre lehet fordítani. ráadásul az szja-csökkentés nem esik ki egy az egyben az állam bevételi oldalából, hiszen ha több marad az emberek zsebében, akkor többet fognak költeni, több áfát fizetnek.

a fidesznek van egy ideológiailag szépen felépített, gazdaságilag működőképesnek tűnő társadalom- és gazdaságpolitikai felfogása, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy minden lépésükkel ennek a rendszernek a létrehozását próbálják megvalósítani - és szerintem már az előrelépés az elmúlt 8 évhez képest, hogy van koncepciójuk.

CSENDES 2010.10.14. 10:53:09

@CSENDES: Bocs, ez 397 milliárd volt a forgalom, mely 20 milliárddal nőtt az előző évhez képest.

kapusok 2010.10.14. 10:53:09

@Hepci: kösz a felvilágosítást :)

objekt 2010.10.14. 10:53:47

@masni55: Tudom, hogy semmi nincs. De akkor sem az lesz -amikor az aktuális befizetésekből nem tudják fizetni a nyugdíjakat -, hogy akkor nem is lesz nyugdíj, hanem máshonnan fogják elvenni. Ez viszont baj. Ezért kellene az X számú X számú gyerek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 10:54:38

@Goompah: és a magyar/európai termelő, ha mindent drágábban termel (mert jobban élünk és csak kivételes esetben öntjük a lúgot a folyóba), mint a kínai, akkor ne termeljen semmit? Ez a piacgazdaság?
No látod, pont ez a baj a piacgazdasággal, mint a nagy burványlásból látható, nem csak nálunk. Meg kellene barátkozni a gondolattal, hogy inkább megveszem 30 forinttal drágábban a hazai cuccot, mert akkor a Józsinak is lesz munkája alsó-bivalybasznádon. Így megveszi azokat a foteleket, amiket én gyártok, nem az alsó-sanghaji fröccsöntöttet, így nem munkanélküliek vagy MLM-hálózatépítők, esetleg befektetési tanácsadók leszünk mindketten forever.

S2000 2010.10.14. 10:54:58

"A válságadók kivetésével elért költségvetési egyenlegjavulás strukturális reformok meghozatala nélkül lenyomhatja a gazdasági fellendülést, a fundamentális problémák pedig valószínűleg visszatérnek, miután az ideiglenes intézkedések kifutnak. A magánnyugdíjpénztári befizetések visszatartása az öngondoskodás felé terelő nyugdíjreform visszafordulását eredményezheti. Még a jövő évtől terezett adókönnyítések hatását is semlegesítheti a tegnap bejelentett válságadó."

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=139877&is=1

objekt 2010.10.14. 10:55:18

@objekt: Értelmesebben: X számú munkahely X számú gyerek

rockjano_ 2010.10.14. 10:55:25

@medve2: Kedves Medve

1. Nem vonulnak ki de áthárítják amennyire csak tudják csak ügyesen nem lesz nyilvánvaló, rengeteg lehetőségük van erre.

2. Nincs szó versenyképes adórendszerről nincs szó a munkát terhelő járulékok csökkentéséről, csak jövedelemadó csökkentésről jólkereső nagycsaládosok számára, ami szép de ez nem fogja a gazdaságot fellendíteni.

3. Az ún megszorítás nem ördögi kőr hanem politikai bizonytalankodás ami túlköltekezés után szokott megtörténni, Eleve nem kellene túlköltekezni, de ehhez sem akar a fidesz nyúlni.

4. Ott mit akarnak? :-) Ez egyszerű elvenni a pénzünket ...és el is fogják.

Semmi szükséges fájdalmas lépést nem akarnak meglépni ezért trükköznek. Ügyesek és politikailag be is fog jönni, de ettől jobb nem lesz.

is 2010.10.14. 10:55:34

@medve2: tenyleg sokszor elmondta Orban, csak sajnos nincs igaza. azert nincs igaza, mert ez az ordogi kor nem vegtelen. egyszercsak elersz oda, hogy nincs adossag, es onnantol megszunik. az alternativaja, hogy ne csokkentsuk az adossagot, na az ordogi kor, 1972 ota csinalta Magyaroaszag, az egyetlen, aki kilepett belole az Bokros volt 1995-1997 kozott. nem, Orban nem csokkentette a hiany osszeget, csak a bokrosi fellendules miatt csokkent a GDP-hez mert %-os arany, osszegben nott, kulonosen a keteves koltsegvetessel.

medve2, azert mert valamit sokszor elmondanak, az meg nem lesz igaz.

CSENDES 2010.10.14. 10:56:14

@kapusok: Sajnos, amelyik azt mondja, hogy állami beruházásokkal (tehát belső fogyasztás növeléssel) kell a gazdaságot talpra állítani, az csaknem nagy hülyeséget mond.

bierkamp 2010.10.14. 10:57:14

a Fidesz régi új álbolsi jelszava : Döntsd a Tőkét ne siránkozz...a Miénk meg: Döntsd Fideszt ne siránkozz:)

kapusok 2010.10.14. 10:58:08

@CSENDES: Lehet, hogy eltérő üzleti évvel dolgozik ( nyugaton sok helyen 09.30-val zárják az üzleti évet : istenem, milyen jó ötlet, lehet nyugodtan karácsonyozni...:) ) és ezért nincs kész a 2009 évi beszámolja...

sárkányfő 2010.10.14. 10:59:04

@is:
Te egy elég kétkedő alkat vagy, mégis elhiszed alap tétlenek, hogy "trágyadomb" van meg válság?

Hol itt a válság? A fél eu boldog lenne, ha csak 3,8%-os hiánya lenne. A megszorításokon már túl vagyunk, bajnai elvitte a balhét.
A "válságadó" kifejezés kamu. orbánnak pénz kell, hát behajtja, és ráfogja a nyuszira.

Amúgy másról sem szól ez az egész, mint a pénzbehatásról.
A legelvakultabb hívek azt mondogatták, hogy igaz hogy fél évig semmi sem látszott a híres fideszes tervekből, a nagy átalakításokból, reformokból, na de majd az önkori választás után, na majd akkor előáll a farbával. hát előállt :)

sárkányfő 2010.10.14. 11:00:46

@S2000: " strukturális reformok meghozatala nélkül"

strukturális reformok? ebben az országban? ezzel a politikai elittel? ezzel a néppel?

Diocles 2010.10.14. 11:01:06

Egyvalami nagyon kimaradt tegnap a szórásból, a média.

Pedig ha valahol van pénz, fölös pénz, horribilis fizetések (most nem az irígység miatt, de tény), akkor az itt van.
Ráadásul míg egy Tesco-nál benne van a pakliban, h alapvető cikkekre hárítja át a különadót, élelmiszerekre, stb., addig a média termékei nem számítanak ilyeneknek. Ugyanolyan élvezeti cikkek, mint a cigi, akár a havi tucatnyi női/férfi magazin, akár a napi Népszava-hergelde. Ráadásul ha van szakma, amely legendásan kivonja magát a közteherviselésből (ilyen-olyan elszámolások, kreatív megoldások, bt-k, stb.), akkor az az újságírás.

Közgazdasági oka tehát nincs annak, h pont ők maradnak ki ebből, kizárólag politikai okok lehetségesek, a kormány vélhetően nem akart itt is frontot nyitni.
bár szerintem rosszabb sajtója aligha lehetne, mint most, akármit csinál, támadják, tehát nyugodtan begyűjthettek volna innen is egy évi húszmilliárdot.

radala 2010.10.14. 11:01:15

@Hepci: Már alig várom, hogy bezárjanak ezek a szarok. Ha valamit utálok a rendszerváltásban az a kerláncok. Fogalmam sincs hogy csinálják, de a Mariahilferen megélnek olyan lepukkant régi kommunizmust idéző kis boltok, hogy ihajj.
No mindegy egy-két év és meglátjuk. Egy biztos, mint biológus, mint kutató, mint ember azt gondolom, hogy az egyetlen dolog, aminek értelme van az az új utak keresése. Nem értek én tényleg semmihez, de nehezen hiszem, hogy mondjuk ha 5 év késéssel rálépsz a szlovák útra, akkor azzal utoléred szlovákiát. Üres nicheket kell keresni a sikerhez ez tuti. Kétségtelen, hogy ez veszélyes dolog, de inkább a borzalmas vég, mint a vég nélküli borzalom:-)
Meglátjuk, egy tuti a Fidesz brutális erő és úgy tűnik nem csak a hatalma bebetonozása az egyetlen célja, vagyis nem azért akarja csak bebetonozni a hatalmát, hogy a köcsög kommancsok ne jöjjenek vissza (bár ez is egy demokráciavédő, támogatandó cél lenne)
Most hirtelen még azzal is egyetértek, amivel korábban nem, nevezetesen SP kinevezésével. Ha választanom kell, hogy a KE lecsót főzzön vagy inkább mindenféle, egyébként gyönyörű és támogatandó elvek mentén kekeckedjen mondjuk a Tesco megsarcolása alkalmával, akkor inkább főzzön lecsót.
Nem vagyok ostoba belátom, hogy nagyon veszélyes ez az út, amit mondok, mert pont így kell diktatúrát is építeni, ahogy ezek itt most ügyködnek. Alapból roppant ellene vagyok bármilyen szabály megváltoztatásának, sajnos tuti, hogy Hitlert is szimpatikusnak találtam volna kezdetben... Mindenesetre én megint támogatom az új Hitlert.
De megígérem, hogy segítek majd rejtegetni az embereket, ha úgy adódik. Azt gondolom ez kb. korrekt hozzáállás a részemről. Nem szeretnék csak azért szarnak gondolni valamit, mert egy kicsit ijesztő. Az erő tényleg ijesztő.

Videofon 2010.10.14. 11:03:17

Megint előbújtak a fideszes bérkommentelők, és megint népszerű lett a többesszám használata.
Nagy szarban lehet Orbán.

S2000 2010.10.14. 11:04:33

Csodálkozom, hogy Orbán nem vonja el a cégek nyereségének 100%-át... azt is megtehetné.

Masírozunk visszafelé a Kádári gulyáskommunizmusba, ahelyett hogy a kétharmados felhatalmazással megcsinálnánk azokat a strukturális reformokat, amiket 20 éve minden kormány csak tol maga előtt. Szégyen és elpazarolt lehetőség.

masni55 2010.10.14. 11:05:01

Még egy megjegyzés nyugdij ügyben: az én 80 éves anyukám az én nyugdijalapomból kapja a nyugdíját, mivel az övét rég elsikkasztották. Nekem egyáltalán nincs nyugdijalapom, mivel azt most éljük fel. De ez senkit nem jogosíthat fel arra, hogy elvegyék a fiam nyugdijalapját.

ujik 2010.10.14. 11:05:25

@bierkamp: valahogy úgy, de ezt még mindig nem tartom gazdagnak ...

S2000 2010.10.14. 11:06:32

@ó jaj: :)

Naivan azt várom, hogy a Fidesz ilyen célokra használja fel a kétharmados felhatalmazását...

micu · http://www.ingyentv.hu 2010.10.14. 11:07:08

Török Gábornak igaza van ! A "fizessenek a gazdag ágazatok" /átmenetileg!/ filozófiája jelenleg nem a legjobb megoldás hanem
az egyetlen megoldás. Nem csupán ellentéte az eddigi kurzusnak
de a köz/nép/ számára nem jár közvetlen kiadásokkal. Az emberek fizetőképessége úgyis fékezni fogja az átmeneti adók
áthárítását. A baloldalnak azért fáj rettentően, mert ez egy -
mondjuk ki - baloldali jellegű megoldás amely arra is alkalmas,
hogy a Fidesz folytassa a "baloldalról előzés" politikáját, szűkítve a magát baloldalinak nevező izé mozgásterét.

sárkányfő 2010.10.14. 11:08:02

A fideszes MAL-helytartóról, Bakondiról remek kis cikk az indexen.

El kell ismerni, nagy húzás volt a Fideszenk lenyúlni az ügyészséget, jó sok szart kapartak már le a fideszről.

Ez a Bakondi pl. 2001-ben benyomott egy közvetítő céget egy közbeszerzési eljárás nélküli állami projektbe, amely a "közvetítésért" 124.000.000 ft-ot nyúlt le. Biztos remekül közvetítenek...
A cég igazgatója régi családi cimborája a Bakondi famíliának. Mit tesz a véletlen :)

És ki mosta ki? Naná, hogy az ügyészség :) Ügyes, fiúk, nagyon ügyes...

index.hu/belfold/2010/10/14/ki_lett_az_allamositott_mal_kormanyzati_helytartoja/

radala 2010.10.14. 11:09:51

@Goompah: Nem haragszom, de szerintem tájékozatlan vagy.
index.hu/gazdasag/magyar/2009/11/27/a_magyar_elelmiszeripar_nem_tanulta_meg_mi_az_a_verseny/

Én kibaszott szegény közalkalmazottként 3 gyerekkel sem vettem egyetlen liter nem magyar tejet sem. Söt általában még arra is figyeltem, hogy a magyar tej honnan való. De nem vagyunk egyformák.
Nem jövök az osztrákokkal, franciákkal, belgákkal, mert már kezd ciki lenni nekem is nagyon. Egyet akarnék mondani a patriotizmus kurvára nem Hortysta faszság, henem egy európai és demokrata dolog. De nem feladatom nekem, hogy osszam az észt, csak kicsit bosszant (ez nem te vagy, hanem az átlag balliberális) Amikor olyan emberek, akik életükben három szót nem beszéltek még európaival okoskodnak.
Amúgy ökológiában a verseny az -/- kapcsolat. Ehhez sem értek egyébként, csak megjegyzem, hogy így van és kész.

S2000 2010.10.14. 11:11:25

@micu: Nem az egyetlen és nem a legjobb megoldás...

Másik megoldás: a költségvetés kiadási oldalát csökkenteni, magántőkét bevonni oda, ahová lehet, az állam működésének a hatékonyságát növelni.

bierkamp 2010.10.14. 11:11:39

Ha jól gondolom, ez maffia módszer. Ne a kisembert sarcold, hanem azokat tartsd kézben, s szorítsd keményebb "rablásra" akik a kisembereket sarcolják.
Szép dolog elvenni a multik, a nyugdíjpénztár, meg a ki tudja még kiknek a bevételét. Gondolom, az istenadta nép ennek örül, s csak páran fanyalgunk rajta.
Ügyes ez az oszd meg és uralkodj taktika.

AkarkiJ 2010.10.14. 11:14:09

@ÁghTamás: "Ugye nem gondoljuk, hogy ha Magyarországon a legnyereségesebb a bankszektor Európában, az a tökéletes verseny jele? Számos dolog, amit a Fidesz csinál, a verseny helyreállítását célozza! KKV támogatás, multik helyzetének helyrerakása!"

És a bankadó milyen módon csökkenti a havidíjakat, az átutalás díjait, vagy bármilyen egyéb díjat? Mert nem csökkenti, nem erősíti a versenyt, sőt, az otp-t még jobb helyzetbe is hozta, akire így mégkevésbé fog a verseny hatással lenni, ergo mégtöbbet fog lenyúzni rólad, vagy a többi ügyfélről.

ujik 2010.10.14. 11:16:38

@bierkamp: Mi vagy te? Gyurcsány Ferenc????

okostojgli (törölt) 2010.10.14. 11:18:47

"A másik oldalon viszont cselekvési terét korlátozzák azok a súlyos mondatok, amelyekkel korábban elutasított mindenféle megszorítást, és ellenzett minden olyan politikai lépést, amely „az emberektől vesz el” (ráadásul közben jelentős adócsökkentést helyezett kilátásba)"

Orbán Viktor elmehet a kurva anyjába.

Ha Török Gábornak nem ez az első gondolata, akkor ő is mehet a jó édes anyjába.

CSENDES 2010.10.14. 11:20:57

@kapusok: Na jó, de azért érdekesnek tartottam, hogy 2008 éves adatokat sem találtam meg.

Állandóan csak a forgalomról hablatyolnak.

Joaquin 2010.10.14. 11:20:59

Ez a lépés a fidesz részéről egyszerűen zseniális. Nem elég, hogy úgy adóztatják meg a népet, hogy mindenki tapsol hozzá, ha szerencséjük lesz csak 1-2 kormányzati ciklussal később fogja éreztetni negatív hatását, akkor meg már nem sok értelme.

Ettől függetlenül mi fogjuk megszívni: kevesebb új munkahely, alacsonyabb GDP növekedés, konzerválja a fejletlen kapitalista kultúrát, öngondoskodásra nem nevel, pedig ezek mindegyikére szükség lenne.

lüke 2010.10.14. 11:21:03

Ranetzeder Éva master of voice "a miniszterelnök úr bölcsessége és a kormány" emlegetésn kivül a magánnyugdij pénztárakról,
semmit nem mondott, de mégis megdöbbentö!, zárolják, majd a tetszhalottat felélesztik,
s a tagok addig mit csinálnak?> mennek a közös államiba

Úgy hogy a "miniszter elnökk úr bölcsessége" a TG által
idézett két szólam mellé bekerülhet harmadiknak
ezt a szervilizmus

aszekelyek 2010.10.14. 11:22:43

@bierkamp: Ez a jobbik legócskább színvonalát sem éri el. Egyébként A tőkések hasznáról van szó, semmi másról. Azok vegyenek ki most részt maguknak, akiket gondosan megkímélt a magát szocialistának és a szegényekkel szolidárisnak hazudó eddigi kormányok sora. A túlzott deficit eljárás évei alatt. Csak őket nem szorították meg. Az a nevetséges 13 milliárd, 2oo8-ban , lópikula volt, nem részvétel a csődelkerülésben. Főképpen nem arányos.Európa legnagyobb profitját kitermelő szektortól.No igen. A tőketulajdonosok ugyanúgy nem szeretik, mint a közalkalmazottak, ha kurtítják a tiszta jövedelmüket. Csak senki nem védte a közalkalmazottak érdekeit és a nyugdíjasokét sem. Aki felesküdött rá, az a legkevésbé. Egy váságban, amit nem mellesleg ők okoztak-bankszektor pedig nincs garantált nyereség. sehol nincs, semmiféle üzletben. Mert a kockázatot is viseli, nem acsak a hasznot szedi, aki vállalkozik. Bármit is vesz bárki, viseli terheit. Egy szót nem szóltam a kamatadó miatt. Felfogom, miről is van szó. Aki meg csak a profitját akarja megtartani és tojik az országra és abban élőkre, az rinyál most, hogy a profit bizony adózni kényszerül. Túlságosan megszokták, azt hitték örökké tart, hogy minket fosztogathatnak. Nekik csak a kapzsiságukat kell megszorítani, nem a nadrágszíjat. Az ő gyerekük nem fog éhezni, cipő nélkül kitelelni,... hasonló rémségek, amik felháborítóan tagadott és egyben tabuként is kezelt mindennapi jelenségek ma Magyarországon. Be kell fejezni a tőke siratását. Az egyik nagy távközlési már üzletszabályzatot módosított okt. 1-től.NEm fognak ők semmivl sem megrövidülni. Mindig áthárítják.... A tőke már csak ilyen.Ez persze korántsem jelenti, hogy nem kell tőlük beszedni azt a pénzt. A költségvetés stabilitása mindennél és mindenkinél előbbrevaló. Nem gyurcsány korszakot élünk, hogy még csak ne is tudjunk róla, pontosan mi is a költségvetés igénye. Mi lehet ahhoz képest a kisember/ tömeg igénye. No és még valamit. Azt nem Orbán elnök úr időzítette pont ezévre, meg a másik kettőre, hogy az IMF_EU kölcsönt ezermilliárdszámra most kell kierőlködnie magából ennek a mélybe taszított országnak. Előre tudtuk, hogy ez vár ránk. Azt is, hogy erre spóroltak az Orbánt hamar buktatni akaró erők. Már odarohantak fúrni az EU-ba, ebben T. G. -nek teljesen igaza van. A választói pedig mellette állnak, nem akarják megbuktatni.

ubul2000 2010.10.14. 11:22:46

@Gerzsonka: "Mi lesz, ha a multi kivonul? Akkor hol lesz munkahely? Mi lesz, ha nem jönnek ide újak? "

Már ne haragudj, de a Tesco előtt is evett és ivott a magyar ember, a Tesco után is fog. Akkor is, ha nem jön ide több ilyen multi. Helyüket pillanatok alatt át fogják venni a kis üzletek.

Chazz Reinhold 2010.10.14. 11:24:34

OFF
valódi álhír:
Orbán Viktor mai rendkívüli parlamenti napirend előtti felszólalása:
Tájékoztatom Önöket, hogy a rendőrség szabadlábra helyezte Bakonyi Zoltán vezérigazgatót [vastaps]

lt aldo raine 2010.10.14. 11:25:56

@radala:
nagyon jó az interjú, de kicsit szomorú is, mert így elég nehéz lesz akkor levinni a magyar tej árát a szlovák tej közelébe...

lüke 2010.10.14. 11:26:12

Cora, tecso madaras tecso:
300 Ft-s euróval számolnak, az élelmiszerre 25% az AFA- ami Németo 8, Ausztriában 10%-
igy az árak is itt a legmagasabbak
/bár az afa- ból az állam profitál/

Borenbukk 2010.10.14. 11:26:35

@Balt: "Gyurcsányt lehet ugyan utálni, de hogy fölismerte a veszélyt, az kétségtelen.

Jaja. Aztán kiosztatta a vadászpuskákat..."

Ismeros szerint a rendorseg mostanaban komolyabban nekiallt a shotgun kikepzesnek. Csak ugy mondom. :)

objekt 2010.10.14. 11:27:12

@ó jaj: Na, ti ketten vagytok pl. "is"-el az értelmes ellendrukkerek.
Szerintem stratez-nek ez a hozzászólása: "A magyar közélet jelenleg leggusztustalanabb jelensége, hogy azok, akik ezt az egész trágyadombot hátrahagyták, most azon kárörvendeznek, milyen jó nagyot hagytak hátra, azt papagájkommandózzák nap, mint nap, hogy na, ezt takarítsátok el, ha tudjátok."
nagyon-nagyon megállta a helyét, mégis "is"-nek gyengíteni kellett népszavazást említésével, ami értsük már meg, nem 300 forintról döntött, hanem az egészségügy magánosításáról.

Te pedig azt állítod, hogy a lényeg a pénzbehajtás? Az a pénz nem kis részt (sajnos) a stratez által jól felvázolt helyzet kezelésére kell. És hát, lennének még gazdaságpolitikai célok is, csak azokhoz is kell valamilyen forrás. Voltak más tervek is, de jó részüket, mint ahogyan te is tudod, még a választások előtt el kellett vetni. Ezek nem egy nulla helyzetről induló tervek voltak, hanem kényszer hatása alatt kitalált ötletek. A tervek, a gazdaságpolitika nem ez, kérdés, hogy eljutunk-e odáig, hogy azzal tudjanak foglalkozni amihez szerintem jobban értenek, mint az előző garnitúra.

jozicsenko 2010.10.14. 11:27:29

@kapusok: ha adótanácsadó vagy, pontosan tudod, hogy a vizitdíj bevezetésekor hány %os volt az adóteher a munkabéren: akár a munkavállaló, akár a munkaadó részéről: iszonyatos

2007-ben az áltagbérrel más simán a magasabbik adósávban voltunk... (külön mocsok dolog, hogy egyszerre buktuk el az adójóváírást és jött a 36%)

a vizitdíjról lehet azt magyarázni, hogy csak egy fél doboz cigi ára, meg hasonló, de
-ahogyan nem volt szó a választások elött vizitdíjról, gyógyszerfelírási díjról, ugyanígy nem volt semmi, de semmi biztosíték, hogy nem emelik fel pár év alatt a berlini 5 eurós szintre: semmi garancia nem volt rá
- ez a 3. lehúzás volt ugyanarra a kasszára: 6% eü kassza befizetés tőlem, 11% a munkaadómtól és még 300Ft alkalmanként???
- a rendszerbe beillesztették az un. potyautasokat,elég volt egy címet találni (diák, segélyezett, munkanélküli, stb) és máris mentesült alóla: a költségeket továbbra is mi, adófizetők álltuk
-tervezték a magán EÜ pénztárak felállítását is, a MI pénzünkből: fejenként, munkavállalónként, havonta 10eFT FIX + %-os költséggel indult volna a cehh (Bokros Lajos tervezte, köszönöm...): akkor végigszámoltam egy cikk alapján, mit akartak és elszörnyedtem: a 65eFt-os minimálbérből 39.400Ft maradt volna (39.100,- volt akkor a létminimum!!!!!!), a többit elvitték volna: s a legszebb, hogy a sáp java MAGÁNKÉZBE került volna!!!! ezek után még van, aki a vizitdíjon ellenes népszavazáson csodálkozik? ehh, mindegy

Igazi 2010.10.14. 11:27:41

@bierkamp: zavard el Orbánt! Menj ki az utcára egyedül azt hőzöngjél, aztán mehetsz haza. Vártátok, hogy bejelentik a megszorításokat mi? Hát nem jött be. Ja, ez se teszik, nektek semmi se jó.

lüke 2010.10.14. 11:27:42

Ranetzeder Éva master of voice "a miniszterelnök úr bölcsessége és a kormány" emlegetésén kivül a magánnyugdij pénztárakról,
semmit nem mondott, de mégis megdöbbentö!, zárolják ! majd a tetszhalottat felélesztik-ha?-
s a tagok addig mit csinálnak?> mennek a közös államiba

Úgy hogy a "miniszter elnök úr bölcsessége" a TG által
idézett két szólam mellé bekerül harmadiknak
micsoda szervilizmus

scorpioscorpio 2010.10.14. 11:30:16

@medve2: végre egy gondolkodó ember és nem csak a hiszti...nálam is rezeg a léc h OV vak vagy vakmerő..és vissza-államosításnak hívjuk-e ezt az egészet v vmi sajátos logikának...új világr4endnek, de ha az eddigi nem működik???
Ha csinál vmit az a baj, ha nem akkor az...a magánny.téma tényleg némi kifejtésre szorul de majd ma v hétfőn...elvileg követhető számlán van max használjuk kicsit az ország érdekében...eddig parkolt!! per pill hasznot nem hoz...

AkarkiJ 2010.10.14. 11:31:39

miért is csodálkozom a bejelentésen? feljebb valaki említette a bujtatott áfa emelést, és beugrott, hogy hát matolcsy már korábban emlegette, hogy a forgalmi adókat kellene növelni, tényleg zseniálisan csinálták meg, gratula

ehhez képest feri trükkjei csak egy ócska használt rodolfo készlettel érnek fel...

lehoako 2010.10.14. 11:36:35

Török Gábor szerint, ha valakinek államosítják a magánnyugdíjpénztári befizetéseit és "átteszik" az állami nyugdíjrendszerbe, az nem megszorítás.

Azt kívánom neki, hogy éljen 65 éves kora után az állami nyugdíjából.

kapiksz 2010.10.14. 11:37:23

@Igazi: Ne izgulj ! Azért olvasom van itt egy pár normális kommentező aki átlátja a dolgokat és gondolkodik is. De sajnos még elegen vannak azok a "dafke" balfaszok is, de szerintem azok csak "kommenthuligánok" és csak a balhé kedvéért írnak ide. Végre egy profi kormány aki elkapja azok farkát akik pofátlanul nyelik a pénzt, Na ja a Frenki fiú velük fújta a követ azért volt ilyen az a rémes 8 év.

ki kicsoda 2010.10.14. 11:37:33

... hogy is mondja a - nem dakota - népi bölcselet?

- Orbán nem sz@rt a kútba. csak a kávájára ... csak azután "véletlenül" bele lökte.

... alakul ...

2010.10.23

török gábor 2010.10.14. 11:41:41

@lehoako: egy kicsit alaposabban kellene olvasni, ha szabad javasolnom. a szövegben sehol nem írtam, hogy ezek ne lennének megszorítások, pont arról szól, hogy azok, csak nem látszanak annak :)

török gábor 2010.10.14. 11:42:47

@okostojgli: biztos így kell beszélgetnünk?

Goompah 2010.10.14. 11:44:22

Tegyük fel, hogy a multik, a telcók és az energiaszektor a különadó teljes összegét továbbhárítja a fogyasztókra. Ez az infláción keresztül (is) lényegében egy ÁFA-emelésnek felelnem eg, úgy nagyjából. Ami nem rossz, mert fogyasztásarányos adó és lineáris. Ha kevesebbet vagy olcsóbbat fogyasztok, akkor kevesebb adót fizetek ezen az úton. Míg ha közvetlenül a jövedelmemet adóztatják pluszban, ráadásul progresszíven, akkor mindenképp elbuktam az összeget.

Az energiaszektor áthárítása emellett kedvez a többfős háztartásoknak, mert pl. fűtésre, világításra, tévézésre (már aki még nem szokott le erről a káros szokásról) nem megy el több pénz attól, hogy többen tartózkodnak egy helyiségben vagy többen nézik a tévét. A kisebb háztartásokat meg nem éri több kár annál, mint ha az szja-n keresztül vennék el tőlük ugyanazt a pénzt.

ssi 2010.10.14. 11:44:59

@objekt:
demokrácia szabadsága: társadalom megosztott, ez meg egy fórum, ahol hangot lehet ennek adni, mindenki a maga stílusában verbálisan, és jól-rosszul kifejtve tartalmilag

gondolati szabadságok: az országnak drukkol az is, aki
- maximálisan bízik a kormányban s talán át se gondolja az intézkedéseket
- bízik a kormányban, de fenntartásai vannak, meglátják a hibáikat is
- mást pártot látna szívesebben hatalmon

politikai szabadság: országnak drukkolás nem azonos a pártszimpátiával

döntési szabadság: ha valakit nem bírsz, ne olvasd, ne reagálj rá

gyilkos fűegér 2010.10.14. 11:47:56

Bazmeg Gábor, egy évi magán-nyugdíjpénztári befizetésemet egyszerűen zsebrebassza a kormány, ne hasonlítsd már össze a nyavalyás 300 forintos vizitdíjjal!
Az energia-, bank-, áruházlánc szektor meg gond nélkül áthárít mindent a fogyasztóra.
Ezt írod:"de a csomagot vagy annak egy részét megfúrhatja az Alkotmánybíróság, "
A Stumpf-féle alkotmánybíróságra gondolsz?

Elég szánalmas, amikor egy amúgy kitűnő képességű ember szándékosan hülyének tetteti magát, de te tudod.

ludaskása 2010.10.14. 11:48:52

Pillanatnyi önérdekből államosítani fogják a te és az én nyugdíjbefizetéseimet is. Elveszik a pénzünket! Nem azt mondják, hogy sok a vagyonod, adózz utána, vagy hogy magas a fogyasztásod adózz utána még többet, vagy sok a kémény a házadon adózz utána. Nem. Elveszik a pénzedet, a megtakarításaidat! Elveszik. Az nem lesz többé a tied!

csdudi 2010.10.14. 11:50:04

a magánnyugdíjpénztárakhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy jelenleg az ott felhalmozott összeg a hozamokkal együtt örökölhető.
ugye szoktuk azt mondani, hogy nem lesz nyugdíjad, mert nem éred meg hogy nyugdíjba mehess. ez rendben is van, de eddig legalább úgy gondoltam hogyha nem is érem meg a nyugdíjat, legalább a gyerek örökölni fogja a nyugdíjpénztárban lévő pénzt.
de ha a tb-nyugdíjba fizetsz és nem éred meg a nyugdíjat, akkor azt nem örökli utánad senki. (tudom, létezik özvegyi nyugdíj, de az nem ugyanaz)

Patria 2010.10.14. 11:50:24

@scorpioscorpio: Ezt a magánnyugdíj pénztárra vonatkozó megjegyzésedet ugye nem gondoltad át. "max. használjuk kicsit az ország érdekében" ? Pont abba a korosztályba esem bele, akinek reménye sincs arra, hogy valaha nyugdíjas legyen. Fizetem mégis az állam bácsinak a 1,5%-ot, az MNYP-ba pedig a 8%-ot. Amit ugye a pénztár megint csak úgy kezel, ahogy jónak látja, tehát Isten tudja csak, hogy a későbbiekben abból is mit fogok viszont látni. Ha most ezt a nyolcat az állam besöpri szépen a kis zsebébe (mert lássuk be, ha valamiből már plusz bevétele van, azt vissza nem fogja adni), akkor én leszek az, aki ott áll majd 75 évesen (mert a korhatár talán ott majd megáll) egy árva fitying nélkül. Hát de fogok neki örülni, hogy legalább jó hazafi voltam és segítettem az országot.

gyilkos fűegér 2010.10.14. 11:51:38

Bocsánat, ez kicsit indulatos lett, elnézést.

sárkányfő 2010.10.14. 11:51:42

@objekt: kedves objekt, te viszonylag normális fiúnak tűnsz, mégis beszopod a fideszes világképet: aki nincs belünk az ellenünk.
sőt, ha elbénázunk valamit, akkor is gyorsan felmutatunk valami ellenséget, és attól kezdve nincs kérdés.
így lett ellenség az IMF, így lett ellenség még a bizonyítás előtt Bakonyi, és így ellenség természetesen mindenki, aki kritizálni mer.

Ritka undorító ez a megbélyegzős, bűnbakos, ellenségképes manipuláció, de tény, hatékony, a hívek kajálják.

Nem vagyok ellendrukker, hanem pocsék minőségűnek tartom a hazai politikai elitet. Aki rendszeresen olvasgat, az ezt pontosan tudja.

Ha pl. visszaolvasol, azt is írtam, hogy egyáltalán nem rossz ötlet a jövedelemadót fogyasztási adóvá konvertálni, részben. Én ezt már évek óta hajtogatom, igazságosabbnak és valósabb közteherviselésnek tartom, sok okból, most ezekbe nem megyek bele.

De úgy tenni, mintha ez az adó nem sújtaná a lakosságot, holott nyilvánvalóan ráterhelik majd, és még no pláne tetszelegni az "adócsökkentő kormány" hazug pózában - na ez gyomorforgató hazugság.

Én kiszámoltam, nézd vissza, a legelső hozzászólások egyike: ez átlagosan kb. +3% adóemelés. Ha ennyivel csökkentik a jövedelemadót, akkor csak adóátrendezés lesz.

Ez, mondom, önmagában nem baj, csak ne hazudjuk másnak.
Ami baj, az az, hogy mindez egyről szól: pénzbeszedésről. De mire? Válság nincs, ez egy vicc. Strukturális reformok? amiket 20 éve elszabotál minden kormány? Hol? Az eü. átalakítása? Hol? Gazdasági koncepció? Hol? A mezőgazdaság, az oktatás, a bürokrácia reformja? Hol? Mitől lesz ez az ország 20 év múlva egy versenyképes, modern állam? Mi történik most azon kívül, hogy Orbán 98-02 mintájára felhalmoz egy valag pénzt, hogy 1-2 évvel 2014 előtt majd látványosan osztogathasson és kampányolhasson belőle? Remek hatalomtechnikus, ezt el kell ismerni, mindent ennek szolgálatába állít, de az ország csak tötyörészik tovább, mint az elmúlt 20 évben mindig.

Ja, és még tavasszal azt ígért orbán, hogy a 2800 milliárdos bürokráciát újrarkják, és csak azon megspórolnak 800 milliárdot. Hol ez a reform? Csak ebből, meg a bedobott "mi nem lopunk, csak emiatt 200-400mrd megtakarítás lesz" összejönne simán ezer milliárd. Ami hatalmas teret adnak reformokra ennek a nyomorult szar országnak.

Á, nem magyarázom, fölösleges. Azt mondasz amit akarsz, szét van itt már manipulálva mindenki.

Alvarez 2010.10.14. 11:53:51

@török gábor: a magánnyugdíj elcsatornázása még csak nem is megszorítás, hanem nettó lopás. Ezt írd le légy szíves a posztodba.

fg56 2010.10.14. 11:56:19

Ez sem más, mint közvetett "szabadrúgás" a lakosság és a munkavállalók ellen. Attól, hogy közvetett, attól még szabadrúgás !!!
Elszakadva a focis hasonlattól - mit gondol az a sok Fidesz és Orbán rajongó, a távközlési és egyéb, embereknek szolgáltatást nyújtó céget nem az ügyfeleiktől fogják beszedni az adók ellenértékét? Dehogy nem. Így - ha nem is annak nevezzük - attól még az, ami: tehát megszorítást ez is, ebben az esetben szintén a lakosság fizetőképességén csattan az ostor - mégha közvetett módon is. A munkahelyteremtés kicsit nehezen fog menni, ha a közférából ezreket bocsájt el a kormány, ha a multikat megsarcolva, szintén tízezrével kerülnek majd utcára az ott dolgozó magyar emberek. A magánynyugdíj pénztári tagok anyagi veszteségről nem is beszélve. Mi ez, ha nem megszorítás? Persze jól tudjuk, hogy szükség van ezekre az intézkedésekre, de ne nézzük már hülyének az embereket és ne tegyünk úgy, mintha mostantól a lakosságot semmilyen új teher (régi nevén megszorítás) nem éri majd! De éri, csak most ezt Orbán méri ránk és nem Gyurcsány. A vak is látja és tudja, hogy a közvetlen és közvetett között csupán nüansz-nyi eltérés van. Ez látszik is majd Orbán népszerűségi indexének jövő évi drasztikus csökkenésében. Ezzel együtt okosabb és rafináltabb módja ez a költségvetési kötelezettségek betartásának, mint a ballib kormány érzéketlen és kommunikációjában tehetségtelen módszerében volt.

kapiksz 2010.10.14. 11:56:45

Egyet nem értek: A neve: MAGÁNnyugdíjpénztár - magáááán, tehát mi köze ehhez az államnak ?! Milyen hülye volt aki ilyen törvényt hozott, hogy az állam fizessen a Magánspekulánsoknak akik játszanak a pénzünkkel , ott az önkéntes pénztár az rendben van !! de ez ?! Hogy van ez külföldön, Monjuk Amerikában ?

CSENDES 2010.10.14. 11:59:29

@csdudi: De csak az önkéntes magánynyugdíjpénztári befizetés örökölhető tudomásom szerint, és nem a törvény szerint választott. Szólj, ha rosszul tudom.

tölgyes 2010.10.14. 11:59:31

@kapusok: És szedi a polcdíjat a magyar beszállítótól, szállítja befelé külföldről az ott eladhatatlan min őségű szemetet, viszi ki az országból a nyereséget.. mindeközben nem hajlandó átvenni a magyar terméket.. vagy ha mégis olyan alacsony áron, hogy annyiért már termelni se érdemes...
Csak egy példa: a Praktiker egy évi nyeresége 60 millió euro volt..kb 15 milliárd forint.. no ezt szépen kiviszik, ez nem képezi alapját belső felhalmozásnak, nem teremt magyar munkaerőt.. stb.

tölgyes 2010.10.14. 12:00:42

@bierkamp: És "Fulladjon meg Orbán Viktor lehetőleg máma még.."

csdudi 2010.10.14. 12:01:53

@kapiksz: az állam nem fizet a "magánspekulánsoknak"
a levont nyugdíjjárulékot kapják meg, vagyis annak egy részét.
a dolgozó béréből 8%-ot kap a magánnyugdíjpénztár, 1,5% megy az állami nyugdíjalapba, plusz még a munkáltató is fizet az állami nyugdíjalapba a bruttó bér 24%-át.

CSENDES 2010.10.14. 12:02:17

@csdudi: Éppen most mondta Matolcsy, hogy az elvont összeget is be fogják tudni a befizető személy nyugdíjába. A technikáját pedig majd még kitalálják. tök jó, hogy az elvonást pillanatok alatt el tudják dönteni, míg többit majd kitalálják. azt sem tudja véka alá rejteni, hogy szerinte az államnál jobb helyen van:-))) ha ott ülnék, szerintem is ez elnne a legjobb.

Alvarez 2010.10.14. 12:03:16

@kapiksz: Amerikában csak tőkefedezeti rendszer van, a magánnyugdíjpénztárat jelenti. Most csodálkozol?

"az állam fizessen a Magánspekulánsoknak akik játszanak a pénzünkkel"
Hú neked nagyon átmosta az agyad a Vezéred. Az állam lófaszt sem fizet, minden pénz a járulékfizetőtöl van. Ennyivel kevesebb a fizuja mindenkinek. A nyugdíjpénztárak pedig nem magánspekulánsok, hanem nonprofit vállalkozások, amelyek működését szigorú állami szabályozás és felügyelet jellemzi.

ubul2000 2010.10.14. 12:03:21

@török gábor: bolsi oldalról csak ez jöhet - sajnos

márvesztes 2010.10.14. 12:07:05

@masni55: "Sajnos, nem így van, és erre mondtam, hogy ezt soha senki nem merte elmondani, az állami alapba befizetőknek semmi megtakarításuk nincs!!! Teljesen üres a nyugdijkassza, az is volt.Utána lehet nézni a költségvetési kimutatásokban.Magyarul, aki oda fizet, jobb, ha sűrgősen elkezd gondoskodni magáról."

Jézusom, hogy lehet, ennyire nem érteni valamit. Amit te most befizetsz járulékként, azt a mostani nyugdíjasok kapják meg járadékként. Te meg egy ígérvnyt kapsz érte, hogy ha nyugdíjba mész akkor az akkor járulékot fizetők pénzéből kapod meg a járadékodat. EZt hívják felosztó-kirovó rendszernek.
Az alapba meg befizeted a pénzedet, és ott marad, jól-rosszul fialtatják, majd nyugdíjba vonulásodkor visszaadják valahogy. Ez a tőkefedezeti rendszer. Kis szépséghibája ennek, hogy a drágalátós pénztárak jellemzően szarul fialtatják a pénzedet, és a mai napig senki nem tudja megmondani, hogy milyen szisztéma szerint fizetik vissza nyugger korodban a pénzedet. Azt hiszem, pont erről konferenciáznak ma meg holnap egy nagyot Siófkon, ahol a pénztárak vezetői a te megtakarításodból vacsorálnak, talán ezért van 3 százalék fölött a kezelési költségük. (uff, ez jó demagóg lett.)

CSENDES 2010.10.14. 12:07:20

@kapiksz: nem tudom, hogy tisztában vagy-e vele, volt egy időpont, amikort választani lehetett, hogy a munkáltató által levont nyugdíjjárulékot a központi nyugdíjalapba, vagy magánnyugdíj pénztáraknak fizeted be. A törvény életbelépését követően 18. éves korúvá vált új munkavállalók pedig már csak kötelező magánnyugdíjpénztárba utalhatták/ják.

Most erre az összegre tart igényt az állam "átmenetileg"???

ben2 2010.10.14. 12:07:39

Már 20 éve mindenki azt szajkózza, hogy a magyar adórendszer rossz, mert a profit helyett a munkabért adóztatja, ezáltal a multikat hozza előnybe a kis- és középvállakozásokkal szemben. A magyar munkaerő az adóteher miatt versenyképtelen a régióban és a multikat semmi sem akadályozza meg, hogy a profitot kivigyék az országból.
Ezen a rendszeren akar most változtatni a kormány a profittermelő ágazatok megadóztatásával és a munkabérre rakódó adóterhek enyhítésével.
A különadó kivetése sohasem öröm, az eredeti terv a hiánycél bővítése volt, amit később a gazdaság növekedésével lehetett volna finanszírozni, de az előző kormányok olyan szinten eljátszották az ország hitelét, hogy az EU nem engedett, mert nem látta biztosítva, hogy a hiánycél módosítása nem az eddigi rossz gazdaságpolitika továbbvitelét szolgálná. Így viszont a kormánynak nem nagyon volt más választása, mint az adószedés.
Két tétel dőlt meg tegnap:
1. bebizonyosodott, hogy - szemben az előzetes várakozásokkal (értsd: balos remények) - van az államnak gazdasági mozgástere, ha nem tekint szent tehénként a multikra
2. az előzetes várakozásokkal (értsd: balos reményekkel) ellentétben a kormányzat tényleg nekilát a rossz adórendszer átalakításnak

gyilkos fűegér 2010.10.14. 12:08:14

@medve2: "Amióta családot alapítottam és dolgozom, 5-ször szorítottak meg, ugyanavval az érvrendszerrel. Hát most nem engem szorítottak meg."

De hülye vagy te, édes drága jóistenem.

csdudi 2010.10.14. 12:08:46

@CSENDES: a magánnyugdíjpénztári számlán lévő megtakarítás is örökölhető és azt az örökös akár egy összegben is felveheti.

tölgyes 2010.10.14. 12:11:31

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

A kérdés az, hogy ki viselje a terheket... mert ha ez egyszerűen a"zemberek" terhét növelték volna akkor a cégek, bankok most nem sivalkodnának.

Mint ahogy érdekes módon akkor nem szokta sivalkodni, amikor a megszorítások a lakosságot érintették, pedig a nagy összefüggések logikája alapján az emberektől elvont jövedelem érinti a gyártó-kereskedő-szolgáltató szférát.. Hiszen az emberek nem vásárolnak.

Egy bizonyos Gyurcsány és kormánya az elmúlt 8 évben az adóinkon felül elkúrt 18.000 milliárdot... Ők elmentek, nekünk pedig a pénzt vissza kell fizetni, méghozzá olyan ritmusban, ahogy azt ők (Gyurcsány és Bajnai) a mai kormányra is kötelező módon felvállalta.

A kérdés tehát csak az maradhat, hogy vajon bevonják-e a teherviselésbe az eddigi kedvezményezetteket.. vagy minden a közvetlenül a lakosságra zúdítanak. A fidesz az előbbi mellett döntött, aminek van egy fontos üzenete: a felelősség közös, a vállaltoknak épp úgy érdeke a társadalom újratermelésében való részvétel, mint a lakosság esetében...a közös teherviselésből nekik is ki kell venni a részüket.

tölgyes 2010.10.14. 12:12:21

@csdudi: Azt azonban nem is piszkálja senki.. azon kívül, hogy nem jó befektetés.

kigyurt álat 2010.10.14. 12:12:53

Azt hiszem hamarosan megint negatív cikkek fognak rólunk megjelenni a Washington Postban és a Financial Timesban, csakúgy mint nyáron, amikor az IMF-et elzavartuk. Innen fogjuk tudni, hogy a jó irányba haladunk. :)

kapiksz 2010.10.14. 12:13:06

Húú ez nagyon kesze-kusza ! Nem lesz itt igazság, de köszi a magyarázatokat és a Török Gábor úrnak, hogy ennyire itt van a kommentelőkkel. Én már nem is tudom mit gondoljak: Egy biztos, aki és akik profik politikailag és jól működtetik az államot a gazdaságot azt szeretik az emberek és megválasszák. A 2x4 év amit a Gyurcsányék kaptak erre nem volt elegendő, most az Orbánékon a sor, ennyi... Az is biztos, hogy a baloldal agonizál, érdekes évek következnek?!

CSENDES 2010.10.14. 12:13:06

@csdudi: Ez új, de hát nekem nem is kell tudnom, mert egyrészt van önkéntesem, másrészt van állami. Hogy kapok-e majd valamit, azt nem tudom, mert azt sem, megérem-e.

tölgyes 2010.10.14. 12:13:58

@gyilkos fűegér: És Ön nem az?? Vagy nem még inkább?

márvesztes 2010.10.14. 12:14:33

@tölgyes: "eladhatatlan min őségű szemetet, viszi ki az országból a nyereséget.. mindeközben nem hajlandó átvenni a magyar terméket.. vagy ha mégis olyan alacsony áron, hogy annyiért már termelni se érdemes..."

És akkor szerinted ez most megoldódik? Vagy csak olyan jó érzés odavágni egyet?

"Praktiker egy évi nyeresége 60 millió euro volt..kb 15 milliárd forint.. no ezt szépen kiviszik, ez nem képezi alapját belső felhalmozásnak, nem teremt magyar munkaerőt.. stb.

Munkaerőt jellemzően a családok teremtenek dugás útján, a Praktiker munkahelyet teremt.

Mindenki oda vszi a pénzét, ahova akarja. Az a lényeg, hogy az adóját fizesse meg, amit a tökös magyar kisvállalkozsok sajnos hajlamosak elfelejteni.

CSENDES 2010.10.14. 12:16:30

@tölgyes: Le van maradva, a bnakok már nem sivalkodnak, belenyugodtak. Még mindig jobban jártak, mintha tranzakciós adót vetettek volna ki egész EU területén. Ez legalább csak 3 évig tart, azután majd tarolnak. Még a veszteséget is hajlandók bevállalni.

"Egy bizonyos Gyurcsány és kormánya az elmúlt 8 évben az adóinkon felül elkúrt 18.000 milliárdot... Ők elmentek, nekünk pedig a pénzt vissza kell fizetni, méghozzá olyan ritmusban, ahogy azt ők (Gyurcsány és Bajnai) a mai kormányra is kötelező módon felvállalta."

Ez meg már annyiszor volt, hogy szerintem mindenki kívülől fújja.

TG is biztosan.

csdudi 2010.10.14. 12:17:22

@tölgyes: ami ott van, azt egyenlőre nem. de most ugye 14 havi járulékot nem fognak oda utalni.
és mivel azt lehetett olvasni, hogy megkönnyítik a visszalépést az állami nyugdíjalapba, ezért valószínűleg a cél az, hogy a már felhalmozott megtakarítások is visszakerüljenek.
tudom, hogy nem jó befektetés, de mégiscsak valami.

Alvarez 2010.10.14. 12:17:52

@márvesztes: "Kis szépséghibája ennek, hogy a drágalátós pénztárak jellemzően szarul fialtatják a pénzedet"

Miért fialtatják szarul? A PSZAF honlapján lévő táblázat szerint a tíz éves átlaghozam 5-8% között van.

MakiMuki 2010.10.14. 12:17:54

@ügyfélszolgálatos:
De ha olvastad amit írtam, ezt írtam:

"Félreértés ne essék: nem érdekem védeni pl. a T-Mobile vagy a Telenor sokmilliós menedzseri juttatásait. "

Tehét kimondottan a menedzseri extra jövedelemről írtam, és nem a talpasok havi béréről.

ssi 2010.10.14. 12:18:47

megnyugtatóbb lenne, ha a mostani intézkedéscsomaghoz szervesen hozzátartozna az az infó is, hogy az extrabevételek határideje miért az, és mi lesz utána

csdudi 2010.10.14. 12:19:59

@CSENDES: pontosan erre a "megérem-e" felvetésre írtam, hogy induljunk ki abból, hogy nem érjük meg.

csdudi 2010.10.14. 12:21:28

@Patria stuck up oafish: "egy részét", ezt mire értetted?

CSENDES 2010.10.14. 12:23:53

@csdudi: legalábbis a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere) szellemében nem illik megérni.:-)))

Patria 2010.10.14. 12:24:14

@csdudi: Csak egy részét kapja meg, nem a teljes befizetett összeget.

márvesztes 2010.10.14. 12:24:45

@Alvarez: És az infláció? Reál értelemben ez majdnem nulla.

MakiMuki 2010.10.14. 12:24:58

Továbbra sem értem, és választ sem láttam ez ügyben, így ísmét megkérdezem, hogy az jogszerű-e, ha nem jut el a befizetett tagdíjam a nyugdíjpénztárba, hogy ott hozamot termeljen nekem, mert megakasztják az APEH-ban?
Ezt meg lehet tenni?

CSENDES 2010.10.14. 12:25:02

@manyike: Közben szeretnék elindítani a nag elosztó rendszerek reformját, de az is előbb a pénzt viszi.

Alvarez 2010.10.14. 12:25:08

@tölgyes: a bankok nem sivalkodnak, nem gyújtják fel a TV székházat, hanem tőkehelyzetük javítása érdekében felmondják a kockázatos kkv-k hiteleit vagy nem is adnak nekik. Azok meg szépen csődbe mennek, vagy simán vegetálnak fejlődés nélkül.

CSENDES 2010.10.14. 12:26:20

@Naked Lunch: Igen, ha a parlament törvénybe iktatja, mert akkor már jogszerű.

dr. trafik nomac 2010.10.14. 12:27:29

Na megint nem tortent semmi, az allam ket kezzel szorja a let, ha masra nem a MAV-ra, tenni nem tesz semmit, a hianyt igy, vagy ugy, de mivelunk fizettetik meg, megis mit gondoltok, a cegeknek kibol/mibol van profitja ? Az szja megitelese eleg szubjektiiv, az felso 10% fizeti az adok kozel 50%-at, tehat ha ez csokken, nyilvan nem fogjak tudni a tobbiekkel megfizettetni a hianyt, viszont midenfele megszoritast leginkabb a szegenyebb reteg ereze meg, ami meg az orszag nagyreszet teszi ki. Sajnos csak a szin valtozott, a politika nem az elmut 20 evben...

radala 2010.10.14. 12:27:39

@török gábor: Hát ha te mindig az ilyen hozzászólásokra reagálsz. Akkor lehet, hogy ezentúl én is a gyors válasz reményében majd hozzáteszem, hogy az anyád...
Amúgy engem pont egymilliószor jobban érdekel a szociálpszichológia, mint a politika. Iszonyat érdekes ez az egész.
Kedves török gábor!
Te szoktad sejteni, hogy melyik bejegyzésedhez lesz 1000 komment és melyikhez csak 300? Vagy igazából nem a bejegyzésen múlik, hanem a külső körülményeken.

Más, úgy tűnik a BUX meg a Ft nagyon is rendben van, nem látszik, hogy a piacokat érdekelné OV bejelentése. Azért ez érdekes. Ha jól veszem ki a "piac" leszarja, hogy honnan van a pénz, a lényeg, hogy meglegyen. Talán ezért nem IMF-ezik a kormány, mert teljesen jogosan bosszantja, ha kívülről belepofáznak. Egy biztos, hogy igaz. Önmagában csak az adókivetés nem elég, de úgy hírlik, hogy a közalkalmazotti szférát is leépítik. Ha ez így lesz, akkor azért lehet, hogy valóban versenyképesebbek leszünk.
Nem tudjuk, hogy OV-ek értenek-e a gazdaságpolitikához, mert ezt senki nem tudhatja. De azt legalább tudjuk, hogy tudnak "szimpatikusan" viselkedni. Annak idején is mindenki mondta, hogy Bokrosnál nagyobb csomagot adott el OV, mint jótétemény. Nem mondom, hogy aki jól kommunikál az jól is kormányoz, de azt mondom, hogy aki még kommunikálni sem tud, (és politikus) az valószínűleg szimplán a kontraszelekció eredménye. Az biztos, hogy az mszp semmihez sem értett. Már az üdvözlendő, hogy legalább valaki valóban politikus.

Az mszp nem rosszul kommunikált, hanem még rosszul is kommunikált.

CSENDES 2010.10.14. 12:28:01

@CSENDES: Meg a nagy szervezeti reform (közig átszervezése, emberek kirugdalása) is először csak viszi a pénzt.

Alvarez 2010.10.14. 12:28:10

@márvesztes: annyi a hozama, mint az állampapíré. ha többet akarsz, tedd kockázatos portfólióba és utána ne sírj, ha jön a tőzsdei visszaesés.

Alvarez 2010.10.14. 12:30:14

@CSENDES: az miből derül ki számodra, hogy bármilyen reformot akarnak? 5 hónapja regnál ez a kormány, de még egy halvány fing elképzelés sem jött ki tőlük. A szándékból csupán a lopásra futja.

csdudi 2010.10.14. 12:31:15

@Patria stuck up oafish: de a teljes összeget megkapja.
persze kezelési költség biztos van.

dr. trafik nomac 2010.10.14. 12:32:28

@radala: Hadd ne ertsek egyet, az embereket hulyenek nezni szerintem nem jo kommunikacio, mukodhet, de nem szeretnem ha ebbol lenne rendszer, persze ellenpelda lehet a 20 ev egyetlen egyenes mondata oszodrol, es annak az eredmenye.

CSENDES 2010.10.14. 12:34:11

@Alvarez: Abból deül ki számomra, hogy tudják (és mindig is tudták) másképpen nem mehet. Más kérdés, hogy az előző kormány bármilyen szerkezeti elemhez hozzá akart nyúlni, folyton sivalkodtak (hivatalból). De ők is tudták, hogy nemmehet így tovább. Én mindig megpróbálom megérteni, most úgy próbálnak teret nyerni a kötlségvetésben, hogy nekünk ne fájjon. Csak nem hiszek benne. nagyon jól tudom, hogy egy törést is csak úgy lehet meggyógyítani, előbb helyreteszik, majd begipszelik, sínbe teszik, de fájdalom nélkül nem megy.

kapiksz 2010.10.14. 12:35:04

@Alvarez: Én ezt nem értem miért írtál ekkora faszságot ?! Te igen ?

csdudi 2010.10.14. 12:36:21

@Patria stuck up oafish: igazad van, adót is kell utána fizetni a kedvezményezettnek

MakiMuki 2010.10.14. 12:39:13

@CSENDES:
Szerintem azért ez nem ilyen egyszerű.
Hatálytalanítják a szerződésem a nyugdíjpénztárral?

csdudi 2010.10.14. 12:40:28

@Naked Lunch: hoznak egy új törvényt + módosítják hozzá az alkotmányt
ennyi

nyünyüge 2010.10.14. 12:40:56

@micu:

Klassz.

A Fidesz balról előzze gazdaságpolitikában az mszp-t, hogy kihúzza a lába alól a talajt.

Jobbról előzze nemzetpolitikában a Jobbikot, hogy megszerezze a híveit.

Hatalomtechnikai szempontból kiváló ötletek.

De egyébként mire elég ?!?!?!?!

panelburzsuj 2010.10.14. 12:42:19

@radala:

"Nem tudjuk, hogy OV-ek értenek-e a gazdaságpolitikához, mert ezt senki nem tudhatja."

Azért azon pár tízezrek, akik szereztek némi jártasságot az értékelméletek alkalmazásában, azaz az óhatatlanul értékelméletekre épülő mikro- és makrogazdasági üzleti tervezésben, azok azért nagyjából be tudják lőni OV és jobbkezei közgazdasági potenciálját.

A politikai pártok támogatottságról meg elég annyit tudni, hogy kizárólag a gyártók, pontosabban a tulajok (tőkések, befektetők, szelvényvagdosók) számára érdekes, hogy retro moncsicsival vagy trendi hellokittyvel pusztítod-e a gyereked agysejtjeit, ízlését, egyszóval fittségét (életrevalóságát).

gyilkos fűegér 2010.10.14. 12:42:54

@tölgyes:
A magán-nyugdíjpénztári befizetések elrekvirálása szimpla lopás, akkor is, ha imádott Viktorod csinálja. Ha ezt anno Gyurcsány merészelte volna, úgy vonyítottál volna, hogy a Holdig elhallatszik.

tölgyes 2010.10.14. 12:44:52

@CSENDES: Sőt van egy állami, van egy az állam által elrendelt kötelező, de magán (ez a Bokros ötlete volt..) és van az önkéntes magán, amit Ön dönt el... ez utóbbiért kap adókedvezményt.

csdudi 2010.10.14. 12:46:59

@tölgyes: már nem kötelező belépni a magánnyugdíjpénztárba.

radala 2010.10.14. 12:47:08

@nomac: Senki nem nézi hülyének az embereket, pláne nem OV, aki lenézte és megvetette őket az a te barátod...

Arról van szó, hogy OV képes egy dolognak a jó oldalát bemutatni, ez nem csalás, nem arról van szó, hogy hazudna ez a politikus dolga. Az a helyzet, hogy a döntések is nagy valószínűséggel helyesek és az is igaz, hogy ez még zseniálisan is van előadva.
Az, hogy pár Orbángyülölö akkora fasz, hogy nem képes megérteni ezt az már az ö problémájuk.

Hihetetlen, hogy létezik ember, aki az energiaszektort védi, aki a teszkót, aki a t-comot.
Tuti, hogy nincs még egy nép Európában, ahol ilyen birkák vannak, mint Mo-n.
Ezek nem a versenyszféra ezek simán monopóliumok vagy oligopóliumok, itt nincs verseny csak profit.
A magánnyugdíjpénztár valóban húzós elsö ránézésre, de akármibe fogadok, hogy van olyan értelmes a Fidesz, hogy ezt is kibaszottjól meg fogja csinálni. Az lesz, hogy az emberek ujjongva fogják várni (a valóban helyes) svéd modellt.

tölgyes 2010.10.14. 12:47:48

@Alvarez: A bankok nem úgy szoktak sivalkodni, hogy gyújtogatnak, hanem úgy hogy cikkeket irogatnak a világ minden lapjában..:(

balfék 2010.10.14. 12:48:24

@tölgyes: Ezért fizetnek adót. A rendeset. Volt már olyan korszak, amikor nem volt érdemes többet dolgozni, mert pont annyit kerestél, mint a másik. A multik is majd megoldják, hogy visszafogják magukat a középszerbe. Ezzel viszont új munkahelyek nem lesznek. A befektető se szívesen ruház be egy olyan országba, ahol bármelyik pillanatban extrán sarcolhatják. Így aztán nem lehet hosszútávra gondolkodni.

csdudi 2010.10.14. 12:48:43

@tölgyes: elnézést
a pályakezdőknek jelenleg kötelező

márvesztes 2010.10.14. 12:50:27

@Alvarez: Állampapíron is lehet bukni, meg jobban keresni. Az nem úgy megy, hogy megveszik, oszt lejáratkor beváltják. Van annak árfolyama, azon adják veszik, hol jól, hol meg rosszul járva vele.
Egyébként nem kell nekik a pénz 100 százaékát állampapírban tartani, kereshetnének máson is, de nem törik magukat.

dr. trafik nomac 2010.10.14. 12:51:13

@radala: A baratom szobafesto, neki mi koze ehhez ??
Nezz mar meg egy villanyszamalt, mennyi ado van abban, okes, te lehet konnyen kifizeted, de en nagyreszt olyan embereket ismerek akik nem....
Ja OV mindig helyesen cselekszik, latom. Ha valaki valaminek csak a jo oldalat mutatja ba, az egyszeuren hazudik.

CSENDES 2010.10.14. 12:51:25

@tölgyes: Igen, erről már írtam. de rájöttem, hogy mi az értelme ennek a 14 hónapnak. Ez a magánnyugdíjpénztárak különadója.:-))

Csak ezt nem merték így meghirdetni.

CSENDES 2010.10.14. 12:52:51

@csdudi: Igen, ezt még Bajnai rendelte el, hozott is a büdzsének 90 milliárdos pluszt (írja az ORIGO)

csdudi 2010.10.14. 12:54:14

@CSENDES: ez nem a magánnyugdíjpénztárak különadója, ez a magánnyugdíjpénztártagok különadója :)

radala 2010.10.14. 12:57:51

@panelburzsuj: Hadd ne higgyem el, hogy értesz bármihez:-)
Ma nagyon anti-balliberális hangulatomban vagyok ugyanis.

Belátom, hogy a világ tele van okostojással ez nem kérdés. De 1. semmit nem tudunk arról, hogy mit akar tenni még a Fidesz a kiadási oldalon
2. Nem tudjuk hogy akarja megakadályozni a teher tovább adását. Ez az energiaszektorban nem tűnik nagyon bonyinak, a telekomnál sem hiszem, hogy egy az egyben továbbadható a veszteség.
A kerláncoknál meg szerintem a cél az lenne, hogy tönkremenjenek. Messze jobb lenne a világ, ha a CBA pláne a kisboltok le tudná nyomni ezeket a szarokat. Nagyon remélem, hogy mivel a CBA csak egy hálózat ők nem adóznak vagy sokkal kevesebbet.

Szóval lehet itt ugrálni meg azzal jönni, hogy majd OV térden csúszik az IMF elé, mert ilyenek vagytok ti balerek, hogy annak örültök, ha minél rosszabb.
De nem is tudunk semmit arról, hogy mire használják az így beszedett pénzt. Nem látunk csak egyetlen lépést. Ha csak ez van az kevés valóban. De ne reménykedjetek, jól fognak alakulni a dolgok...

gagauzz kalauzz 2010.10.14. 12:58:11

Ennek a politológusnak a fejébe belerágta magát egy agysorvasztó bogár, és el is kezdte a munkát. :-)

1/3 2010.10.14. 12:59:29

Maradt a jelszó!

TOLVAJ KORMÁNY MONDJON LE!!!

sz'tem egy egynapos munkabeszüntetés nem ártana figyelmeztetés képen.

tölgyes 2010.10.14. 13:00:05

@gyilkos fűegér: Korán tetszik még pattogni...

Önt akkor lopták meg, amikor az adóin felül elkúrtak 18.000 milliárd forintot..Akkor lopták meg a nyugdíjasokat, amikor elvették tőlük a nyugdíjuk 12%-át. Akkor lopták meg, amilkor a magánbiztosítók hozadéka alacsonyabb lett mint az állami biztosítóké volt.... mert hogy a sok biztosító sok vezérigazgatójának, sok igazgatójának stb. fizetését is Ön fizeti.

A szabályozás részleteit pedig majd megtudja néhány napon belül.

CSENDES 2010.10.14. 13:01:22

@csdudi: Ezzel vitatkozom. Matolcsy azt mondta, hogy az így elvont magánnyugdíjpénztári befizetéseket az egyéneknek majd beszámítják (akár egyénenkén elszámolva az összeget).

Tehát, ez valójában a magánnyugdíjpénztárakat sújtja, akik a befizetett összegeket már lekötötötték, és esetelgesen a befolyóból finanszíroznának már futó nyugdíjakat. Bár igazán nem értek ehhez, nem szakmám. Csak az ORIGO cikkéből ezt szűrtem le.

márvesztes 2010.10.14. 13:01:23

@radala: Hé fiú, vigyázzá, a svéd modell emlegetése miatt simán kiraktak öreg fideszeseket is, és a te hozzászólói állásod az ő pozíciójukhoz képest eleve ingatag, mert nem kell hozzá nagyon sok ész, tehát simán találnak helyetted valakit.

tölgyes 2010.10.14. 13:01:42

@Alvarez: Ön mit ért reform alatt?

panelburzsuj 2010.10.14. 13:01:43

@radala:

"Hihetetlen, hogy létezik ember, aki az energiaszektort védi, aki a teszkót, aki a t-comot.
Tuti, hogy nincs még egy nép Európában, ahol ilyen birkák vannak, mint Mo-n.
Ezek nem a versenyszféra ezek simán monopóliumok vagy oligopóliumok, itt nincs verseny csak profit."

Számomra az hihetetlen, hogy ránézésre értelmes ember (ráadásul biológus!), képtelen megállapítani, hogy a vizsgált objektumok veresenytársai-e egymásnak (azaz ugyanazon niche erőforrásaiért küzdenek-e).

Itt a dombóvári faluvégen háromszáz méterre egymástól néz farkasszemet a Lidld mega tesco, és most épül - akettő között - az Aldi.

Ha ezt a versenyszitációt te egyenértékűnek tekinted azzal, hogy melyik bolt kitől vesz vajon majd áramot meg vizet, akkor tisztelettel békén hagylak a továbbiakban.

panelburzsuj 2010.10.14. 13:04:04

@radala:

Medssze jobb lenne, ha helyi (kerületi, városi, megyei) szervezetek le tudnák nyomni a fasz pártokat.

Mekkora esélyt látsz erre?

radala 2010.10.14. 13:05:49

@nomac: A barátod az, (az én értelmezésemben), aki az öszödi igazságbeszédet mondta. Sajnos vannak mondatok, amik azt vonják maguk után, hogy a hozzászólót ismeretlenül beteszem egy skatulyába. Aki öszödöt pozitív felhanggal említi meg az nem lehet más, mint egy hülye. Bocsánat.
Szóval nézzük meg a helyzetet. Lehetne az alternatíva az ÁFA emelés (bár nem vagyok biztos, hogy egyáltalán lehet 25 %-nál magasabb az áfa) Akkor nem csak a villanyszámlád csökkenne.
Legyen, hogy elvesznek még egy hónap nyugdíjat, akkor a barátod jövöre nem fest senki 60 fölöttinél, szerintem az is nagyobb kiesés neked. Vegyenek el még a közalkalmazottaktól akkor meg náluk nem fest a barátod. Szerintem egy festés több, mint az éves villanyszámlád nemhogy az esetleges emelkedéssel volna egy nagyságrendben.
Arról nem is beszélve, hogy nem lesz olyan egyszerű a villany árát megemelni sem a telefonét, a villanyt mert ott van eszköze az államnak, a telefont meg mivel ott azért valami kis verseny azért van.

tölgyes 2010.10.14. 13:06:06

@CSENDES: Én még nem ismerem a szabályozás részleteit, ezért nem tudom. Egy biztos: - ha jól emlékszem -korábban felvetődött, hogy mg. biztosítókhoz befizetett összegek - mivel azokat nem költik el - ne a kiadási oldalon jelenjenek meg, hanem a tartalékban. Az eu ezt nem engedte...Erre jött most ez a megoldás. Az összeg a költségvetésben marad... de a részleteket nem ismerem.
Persze, ha valaki jobban ért hozzá, majd kijavít.

Patria 2010.10.14. 13:07:14

@CSENDES: Na ezt megnézném, ahogy a MÁK egyénenként visszamenőleg kiszámolja, hogy kinek mennyi is járna.. Hát hogyne. És nyalókát is kapnak mellé a kedves tagok.

radala 2010.10.14. 13:07:29

@márvesztes: Ez valóban vicces volt:-)))

Dr. No 2010.10.14. 13:08:36

Orbán Viktor tényleg képes a csodára: egyes magyar állampolgárokat rá tudott venni arra, hogy tapsikoljanak, amikor a magyar állam újra elveszi tőlük a magántulajdonukat.

Ennyit a polgári öntudatról, melynek egyenes következménye a 2/3.

kapiksz 2010.10.14. 13:09:59

@1/3: A Tolvajkormány már eltakarodott, igaz nem lemondott hanem elkergették

csdudi 2010.10.14. 13:11:18

@CSENDES: én csak azt mondom, hogy az én felvetésem abból indul ki, hogy ha a nyugdíjpénztár tag meghal mielőtt nyugdíjas lenne, akkor a magánnyugdíjpénztári számláján lévő megtakarítás örökölhető.
de ez a 14 hónap ugyan oda nem fog visszakerülni, tehát nem is lesz örökölhető.
ha pedig az a cél hogy mindenki visszalépjen az állami rendszerbe, akkor ugye az eddigi befizetései is visszakerülnek az állami nyugdíj alapba (a magánnyugdíjpénztár visszautalja) akkor az megint csak nem lesz örökölhető.
így a felvetésemből adódóan valóban nem engem (magánnyugdíjpénztár tag) sújt a különadó, hanem azt aki örökölne utánam.

CSENDES 2010.10.14. 13:11:54

@tölgyes: Én nem akarok igazságot tenni, magam részéről el (akarom) hiszem/hinni, hogy Matolcsy igazat mondott. Egyébként nyilván már az egyéniesített számlák lebegtek a szeme előtt (svéd modell), ha ilyet állított ma 11 óra 45 perckor. De kormányzati körökből kiszivárogtatott információk szerint: "Direkt államosításra nem kell számítani, de nem lesz nehéz olyan feltételeket teremteni a visszalépéshez, hogy gyakorlatilag mindenkinek megérje, így a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer magától is megszűnhet" - mondta az [origo]-nak egy névtelenséget kérő kormányzati forrás, aki arra a kérdésünkre nem válaszolt, milyen megoldással venné elejét a kormány azoknak az aggodalmaknak, hogy a ma saját egyéni számlákon vezetett megtakarítások bekerülnek a közös állami rendszerbe.

AkarkiJ 2010.10.14. 13:12:03

@ben2:

"1. bebizonyosodott, hogy - szemben az előzetes várakozásokkal (értsd: balos remények) - van az államnak gazdasági mozgástere, ha nem tekint szent tehénként a multikra
2. az előzetes várakozásokkal (értsd: balos reményekkel) ellentétben a kormányzat tényleg nekilát a rossz adórendszer átalakításnak "

Jah, megemelte az áfát néhány szektorban. Remek. Magyarul adót emelt.

CSENDES 2010.10.14. 13:15:42

@csdudi: Van benne valami, elfogadom a felvetésed. De honnan tudod, hogy nem fogja valamikor visszaadni. Hiszen nem azt mondták, hogy elveszik, hanem időlegesen átirányítják. Ez azt is jelentené, hogy vissza kell adnia, mert egyébként milyen jogon tarthatnák meg, egy másik személlyel kötött szerződésből eredő pénzbevételt. Ez inkább hitelezés, persze a hitelező személyének hozzájárulása nélkül.

Dr. No 2010.10.14. 13:16:42

Az is szép, ahogy mindenki beveszi ezt "az állam máshová irányította a pénzt"-szöveget. A járulék alapja a dolgozó által megtermelt bér, tehát ez a pénz első lépésben - a Matolcsy-Orbán-páros sugalmazásával szemben - eleve nem az államé. Ez a járulék, pontosabban annak egy része az, ami most a pénztártagok tulajdonát képező egyéni számláról "átirányíttatott" a nyugdíjkasszába. Azaz magánpénzből közpénz lett ezzel az átirányítással. Békekölcsön 2010.

A Nyugdíjbiztosító (azaz az állami TB) pedig 1998. óta nem hozta létre az egyéni számlás rendszert, mert eredetileg arról volt szó, hogy az a magánnyugdíjpénztárakkal együtt fog fölállni. Én csodálkoznék rajta, hogy ha a következő 12 évben ez mégiscsak sikerülne. A politikai osztály érdeke ugyanis nem az, hogy a társadalombiztosításban egyénre lebontott nyilvántartások legyenek, mert akkor nem működhetne hitbizományként.

radala 2010.10.14. 13:16:58

@márvesztes: Amúgy szerintem a vagyonadó miatt (amivel szintén egyetértek elviekben) raktak ki nem a svéd modell miatt, már csak azért sem, mert azt szerintem Varga mondta.
@panelburzsuj: belátom, hogy a hirtelen fölindulásból megírt beírásaimban hemzsegnek a hibák, amik kétségtelenül kritizálhatók, de nem nagyon változtatnak szerintem a lényegen.
Szóval természetesen a kerláncoknál öldöklő a verseny, de szerintem ők húzzanak el innen, öket nem sajnálom.
Az energiaszektorban nincs verseny kicsi sem a valóságban. A telekom meg bőven elég erős ahhoz, hogy bármit kibírjon.
Szóval valóban hülyeség részemröl egyben kezelni ezeket (mert az egyetlen közös bennük, hogy van profitjuk). Mindegyik más-más okból nem sajnálható, de nem sajnálható.
Én nagyon utáltam a nyuggerek 13-14 havi fizetését, de mivel vannak nyugdíjas ismerőseim rokonaim, azért a végén csak volt kit sajnálnom.
Azt, hogy a pártokkal általában baj lenne nem tudom, hogy igaz-e nekem az LMP-Jobbik-Fidesz elfogadható, mind káder szinten, mind demokratikusságban. Szoktak tetszeni a decentrailzálási ötleteid nagyon, de hirtelen a pártok esetében nem tudom, hogy valóban van-e erre igényem.

balfék 2010.10.14. 13:16:59

Lehet a multikat nemszereti Viktor, de a multik vezetőit
annál inkább a 16%-os szja.val

CSENDES 2010.10.14. 13:17:56

@CSENDES: megkockáztatom, már-már jogalap nélküli gazdagodás lenne.

freelander2009 2010.10.14. 13:18:24

Azért az rendkívül érdekes hogy két teljesen ellentétes folyamat fut egyszerre. Bevezetjük a 16% lineáris adózást, ezzel nagyban kedvezve a milliókat keresőknek, mondván ez az igazságos. Vállalkozások esetében pedig aki többet "keres", "extraprofitot" termel azt megadóztatjuk. Egyszerre két ellentétes logikai alapokon nyugvó intézkedés. Akik az egyik kérdésben az egyik mellet törnek lándzsát, a másikban másik oldalon ellenzőnek kéne lenniük.. de mégse :)

kamarti 2010.10.14. 13:19:34

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/14/birosagon_tamadnak_a_nyugdijkasszak_a_kormany_terveit/

sztem jó ötlet, hogy külföldi bíróságra mennek, tekintve, hogy bírói körökben már tényként kezelik, hogyígy vagy úgy bemennek Navra alá (biztos az is törvényes lesz és le tudják majd festeni a jó oldalát), tekintve az OIT-nek adott kéthetes ultimátumot, ami holnap jár le...

dr. trafik nomac 2010.10.14. 13:20:14

@radala: energia szektorban bevett szokas a keszenleti dij, a villanyszamlan ez mar igy is eleg nagy, szoval trukkozni tudnak sajna, amugy igazad lenne. Es igen, lehet ez a megodlas, ha nem akarunk reformokat, 5 honap mar eleg kellett volna ehhez legyen, a MAV-ot nem veletelnul hoztam fel peldanak, mindenestol ez 500Mrd-be faj, az boven fedezne minden bajunk ha mar ma bezarnak (IMF is ezt szerette volna), de csak tovabb toljak bele a penzt, valoban ha nem akarunk valtoztatni, akkor meg OV akar jol is csinalhatna, de en szeretnem ha lenne mar egyszer rendszervaltas. Ha meg mar emlegetett baratok vannak, azert van ott par fidszeses onkormanyzat komoly adosaggal, azt is most velunk fizettetik meg, meg persz ea nem fideszeseket is, csak ugye azokrol mar elmondtuk, hogy lopnak.

panelburzsuj 2010.10.14. 13:20:24

@CSENDES:

Békekölcsön. Csak Orbánék nem fáradoznak helyi dicsőségversenyekkel meg egyéni gyomrozással, hanem kétharmados lendülettel simán besöprik: teccettek volna forradalmat nem csinálni.

tölgyes 2010.10.14. 13:20:29

@CSENDES: Ezt elképzelhetőnek tartom. Nekem már a kötelező magán se tetszett.. és sajnos megint csak nem csalódtam.

Amikor az Eü. magánosítása vetődött fel, akkor is azt mondtam. 10 biztosító, 10 székház, 10 vezérigazgató, 30 vezérig. helyettes és igazgat.. 100 főosztályvezető... 200 titkárnő.. 700 gépkocsivezető.. 70 gépkocsi...ez mind a biztosítottak pénzéből.

Dr. No 2010.10.14. 13:22:05

@freelander2009: Jogos a felvetésed, de ott tévedsz, hogy a gondolkodási rendszer alap-axiómájaként valamiféle ködös elvet próbálsz számonkérni, holott a kiinduló axióma egyszerű, életteli ("életes") és kézzelfogható: az önfeledt seggnyalás rendszere alakuljon ki.

tölgyes 2010.10.14. 13:22:27

@CSENDES: Nyilván hangoskodni fognak a biztosítók is.. sok pénzről van szó, a biztosítottak pénzéből pedig majd meg lehet iratni a tiltakozó PR cikkeket.

csdudi 2010.10.14. 13:22:38

@Dr. No: pontosan
nem az állam támogatja a magánnyugdíjpénztárakat. oda a levont járulékok kerülnek.
egyébként régebben a levont magánnyugdíjpénztári tagdíjat nem az APEH-nek kellett utalni, hanem közvetlenül a nyugdíjpénztárnak, az állami szerveket teljesen kihagyva a pénz mozgásából.
ezt változtatták meg pár éve, úgy hogy a foglalkoztató az APEH-nak fizet és az APEH utalja tovább a pénztárnak.

kamarti 2010.10.14. 13:22:50

@CSENDES: mondj már egy példát légy szíves arra, mit adott már vissza bármelyik kormány, amit elvett? illetve miből fogja visszaadni? és kinek? nekem? akit, a hírek szerint, arra ösztönöz, hogy magamtól lépjek vissza? vagy az addigra bedőlő pénztáraknak? a kölkömnek, akinek a jussa? vagy jóváírja egy számlán és majd 20-30 év múlva visszaadja, aki akkor kormányon lesz?

kodó tamás 2010.10.14. 13:23:49

"én befizetem magam után a nyugdíjjárulékot, és semmit, de semmit az égvilágon nem látok belőle, mert ahogyan élek, tuti, hogy előbb meghalok, minthogy fel tudnám használni...

Kádár vagy te a Kádárok között, majd te mindet megoldasz, nem kell sem egyeztetés, sem segítség.

Sok sikert hozzá. Én ezennel - legalábbis a minimumszintet tartva - kiszálltam a rendszerből."

magyaridiot.blog.hu/2010/10/14/kinek_a_penze

tisztességes ember, egyetlen lehetséges válasza.

TBG 2010.10.14. 13:23:52

"Vizitdíj és társai helyett az embereket legfeljebb áttételesen érintő adókat és egyéb megoldásokat választott, "

Kedves Gábor. Tisztelem a munkásságát, de ezért ez a mondat kicsit a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik.

Az energia, telekom és üzletlánc szektor majd szó nélkül lenyeli a különadót? Ezt Ön sem gondolhatja komolyan. Kőkeményen megxopatott ezzel minket a Fidesz...:( A mnyp adóról még csak ne is beszéljünk, mert sokaknak a bicska nyílt ki a zsebében :(

TBG

freelander2009 2010.10.14. 13:25:37

@tölgyes: mennyivel jobb az 1 vezérigazgató 20 területi 17 osztály és így tovább lefele.... a te logikád szerint az egypártrendszer a király...

tölgyes 2010.10.14. 13:27:17

@freelander2009: Annyival, hogy az állami sokkal olcsóbb, mint a magán.. Erről ha egy kicsit tájékozódik, akkor bőven olvashat.

Dr. No 2010.10.14. 13:27:43

@csdudi: "ezt változtatták meg pár éve, úgy hogy a foglalkoztató az APEH-nak fizet és az APEH utalja tovább a pénztárnak"

Sajnos ebben a pénztárak most már rövidlátónak bizonyult költségkímélési szándéka komoly szerepet játszott. Annak idején ugyanis egyértelművé vált, hogy a járulékbehajtást központilag kell intézni a hatékonység érdekében. Komoly vita folyt arról, hogy a járulékbehajtást egy, a pénztárak által közösen létrehozott, de végülis magáncég folytassa, vagy adják át a feladatot az APEH-nek. Mivel a magánbehajtó cég létrehozásának költségét a szektor szereplői nem vállalták, maradt az APEH. Ha annak idején ezt a közös behajtási platformot a saját költségükön létrehozták volna, akkor most "az állam" nem "irányíthatná a nyugdíjkasszába a járulékbefizetést". Vagy legalábbis nem ilyen egyszerűen.

radala 2010.10.14. 13:29:06

@nomac: Nem tudom ez-e a véleményem, mert még nem olvastam el, de nekem úgy tünik ezzel egyet fogok a végén érteni:-)
mandiner.blog.hu/2010/10/14/ki_allja_a_szamlat#more2370528

tölgyes 2010.10.14. 13:29:21

@TBG: Nem fogják szó nélkül lenyelni.. sőt sivalkodnak is egy kicsit, de fizetni fognak és nem fogják áthárítani...

Ha olyan egyszerű lenne a hárítás, akkor most se sivalkodnának.

panelburzsuj 2010.10.14. 13:29:36

@radala:

A kérdés nem úgy szólt, hogy neked mely pártok tetszenek vagy nem tetszenek, hanem hogy mekkora esélyt adsz (némi számítgatással és gondolkodással, nemcsak zsigerből) arra, hogy kicsi, de a helyi viszonyokhoz jobban illeszkedő ("specializálódott") szervezetek kinyomják a generalista (=buta, tompa) pártokat - mondjuk a helyi önkormányzatokból.

Nem egyszerre persze, hanem lépésről lépésre. Mert amikor a polgárosodás után epekedünk, akkor pont valami ilyesmi folyamatokat szeretnénk látni: durva egyenzubbonyok helyett némi csínt, finomságot, differenciálódást.

sfi 2010.10.14. 13:29:41

"Milyen megszorítás"

Brutális.
14x30 mrd = 420 mrd. Aztán ráteszi a kezét az addigi közel 2700 mrd-ra. Mindezt úgy, hogy a gondoskodó állam képében tetszeleg mondván: az állam a legnagyobb garancia a nyugdíjakra. Miközben látjuk, hogy ha valami, akkor az állam mostanában semmi garanciát nem jelent. 20 év alatt második alkalommal nyúlnak hozzá alapjaiban. Előzőleg kesztyűs kézzel, most bokszkesztyűssel. A nyugdíjkorhatár folyamatos változtatásával pedig már több ízben hozzányúltak. Összességében a fekete/szürke gazdaság erősítésére hat, mert egyre kevésbé szempont a munkavállalónak a biztosított időskor.
Arról meg semmit nem hallani, hogy a pénzbehajtáson kívül más is lenne a tarsolyban. Sem az egészségügy, sem az oktatás átalakításáról nem lehet hallani semmit. Csak azt tudni, hogy ugrik a magánnyugdíj és néhány nagyvállalkozás max. 3 évre felkötheti a gatyáját. És 3 év múlva mi lesz?

TBG 2010.10.14. 13:30:45

@Dr. No: "ivel a magánbehajtó cég létrehozásának költségét a szektor szereplői nem vállalták, maradt az APEH."

Ez azért nem olyan egyszerű. Az APEH-nek egészen egyszerűen van pénzbehajtási jogosultsága, egy magáncégnek pedig nincs. Éppen ezért sokkal biztosabb megoldás volt az APEH kezébe adni. Most Orbán és bandája ezzel élt vissza. Ennyi.

Dr. No 2010.10.14. 13:30:54

Azért az is feltűnő, hogy a Magyar Nemzet mai vezércikke hosszan áriázik az arányos teherviselésről, hogy fizessen, akit nem viselt meg annyira a válság (tulajdonképpen miért is?), meg hosszan elmélkedik a szocik által hagyott költségvetési lyukakról, de a magánynugdíjpénztári befizetések ügyéről egy árva hang nincs, úgy kussolnak, mint a szar a fűben.

freelander2009 2010.10.14. 13:31:20

@Dr. No: a progresszív (szociális) adózás és az egyenesen arányos (lineáris, vagyis liberális adórendszer közti különbségről beszéltem csak. Mindkettőre vannak érvek-ellenérvek. De egyszerre kétfélét bevezetni jól jellemzi a kormány hozzá nemértését. Egyik nap érvel az egyik mellet és bizonygatja hogy ez a helyes, aztán két hét múlva egy másik törvény indoklásakor pedig teljesen más elvi alapokra helyezkedik?
Ez teljesen nonszensz....

CSENDES 2010.10.14. 13:33:25

@kamarti: Most miért pattogsz? Én csak a reményemet szeretném kifejezni, hogy még vagyunk annyira jogállam, hogy ezt el nem veheti (véglegesen). És szerintem nem is akarja/hatja. Ugyanis magánjogi szerződésekbe nyúkálna bele. Ehhez pedig nincs joga és kész. az hogy időlegesen elvonja, majd ugyanazon feltételekkel visszaadja -nem szép dolog, de legalább lenyelhető béka, miközben a finanszírozási terheket a mnybiztosítókra hárítja. Csupán ennyit akartam mondani.

sirwalter 2010.10.14. 13:33:44

@török gábor: Kedves Török Gábor, először azt akartam javasolni,hogy - talán az eddigi szokásától eltérően - foglalkozzon a kommentek elemzésével a következő bejegyzésében. Számomra ui. nagyon meglepő ez az indulat, és hát kimondom: "ellen-drukkerség", ami a hozzászólások nagy (!) részéből kiolvasható.... Végül aztán arra jutottam, hogy ez már aztán végképp nem politikai elemzés lenne, hanem sokkal inkább a pszichológia tárgykörébe tartozna, így aztán valószínűleg nem is vállalkozna erre, még ha esetleg érdekesnek és arra érdemesnek is tartaná a jelenséget. (Őszintén szólva, számomra nagyon érdekes, sőt megdöbbentő...)

A másik dolog, ami most - a kommenteket olvasva - szintén megfogalmazódott bennem: előrebocsátva, hogy "cenzúra"-ellenes vagyok, a néhány igen durva, ill. másokat szándékosan sértő hozzászólást látván fölmerült bennem, hogy talán mégis kívánatos volna valamiféle moderálás, mert aki szándékosan sértő és/vagy trágár kommentet ír, az szerintem nem méltó arra, hogy egy ilyen jellegű blog "klubjában" részt vegyen... Elég nagy az internet, hogy az ilyen irányú igényét máshol kielégíthesse, aki akarja... Mindez persze csak hangos gondolkodás...

Dr. No 2010.10.14. 13:34:09

@TBG: "Az APEH-nek egészen egyszerűen van pénzbehajtási jogosultsága, egy magáncégnek pedig nincs."

Ha létrehozták volna az erre szakosodott járulékbehajtó céget, az illeszkedett volna a jogszabályi környezetbe, amit erre a "kisapeh"-re szabtak volna át. De mivel az elgondolás már a finanszírozás kérdésénél megbukott, a jogszabálytervezet szintjére nem jutottak el.

kodó tamás 2010.10.14. 13:34:24

@CSENDES: ezt mondod egy cég téves államosítása után:)))) hihihi

Dr. No 2010.10.14. 13:35:18

@freelander2009: Már megint a hozzánemértéssel jössz. Pont erről beszélek: nem ez a szempont, hanem hogy a végén mindenki önfeledten nyaljon egy segget. A Segget.

freelander2009 2010.10.14. 13:37:32

@tölgyes: Igen, az állami fenntartása összességében egyénekre bontva olcsóbb. Na de óriási a különbség a szolgáltatásokban is.

A két rendszer így működésben egyel talán nem összehasonlítható, hiszen egész más a szerepük. Az egyik lényegében egy kötelező bankszámla. A másik egy kirovó - osztó rendszer. Működési költségeik összehasonlítása olyan mintha egy benzinkutat hasonlítanál a Mcdonalds-hez
Lehetni lehet csak értelme nincs...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.10.14. 13:37:56

@Hepci: Nézd, ha Gyurcsány csak gondolt a bankadóra, de nem vezette be, Orbán meg bevezette, akkor ennyivel is Orbán a rosszabb.

De ami vitathatatlan, hogy Török Gábor erről nem tudott semmit. Egy pancser. És ezt hívják be politikai-elemezni, meg ezt linkelik az indexen.

Ezért szar Magyarország, mert a dilettantizmus uralkodik. Itt kezdődik a dolog. Orbán Viktor főhülye csak ennek a jéghegynek a csúcsa.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.14. 13:38:00

Orbán a haza élősködője, sose dolgozott!

Amíg ő képben van nincs béke és nemzeti egység a hazában!

Lásd, hogy kezeli a választók kétharmadát képviselő ellenzéket!

Orbán takarodj!

CSENDES 2010.10.14. 13:40:54

@kodó tamás: Melyik cég államosításáról beszélsz? A MAL-t még nem államosították, s nyugodj meg, nem is fogják, mert nem az a cél. A reprivatizálásnál (felszámolás) soha nem kerül állami tulajdonba a gazdálkodó. Az állam szerve a bíróság kijelöl egy felszámoló szervezetet (szintén nem állami szervezet feltétlenül), e felszámoló szervezet értékesíti a gazdálkodó szervezet vagyonát. Abból elvileg a hitelezőket kellene kiegyenlíteni, de mivel ilyenkor jól lehet vásárolni, magyarul szarért-hugyért kel el a vagyon, a hitelezők nem kapnak semmit, a vagyontárgy új magántulajdonosé lesz.
Hol van it az államosítás?

csdudi 2010.10.14. 13:42:03

@Dr. No: amíg a pénztáraknak kellett utalni a járulékot és elmaradás történt, először a pénztár keresett, hogy fizetni kellene, majd ha nem történt meg a fizetés, akkor átkerült az APEH-hez és az APEH ezt adó módjára behajtotta. persze ez egy hosszabb folyamat volt, de akkor még nem is kellett havonta, személyenként vallani a járulékokat.

CSENDES 2010.10.14. 13:42:21

@Brendel Mátyás: Gyurcsány nemcsak gondolt a bankadóra, 50 milliárdos volt a tétel a költségvetésben

CSENDES 2010.10.14. 13:43:14

@CSENDES: Mint ahogyan az energia szektornak is volt különadója, ezt hívták Robin Hood adónak. A mérték volt a különbség.

TBG 2010.10.14. 13:43:37

"@Dr. No: Ha létrehozták volna az erre szakosodott járulékbehajtó céget, az illeszkedett volna a jogszabályi környezetbe, amit erre a "kisapeh"-re szabtak volna át. De mivel az elgondolás már a finanszírozás kérdésénél megbukott, a jogszabálytervezet szintjére nem jutottak el. "

Kedves Dr. No. Minden tisztelettel mondom, de ez szerintem csak fikció. Mert ugye miért kellett volna ilyet létrehozni, mikor van egy APEH, akinek a "profiljába" ez belefér, másrészt meg épeszű ember nem volt ebben az országban, aki azt gondolta volna, hogy az állam majd egyszer a saját maga által gründolt mnyp rendszert fogja kvázi meglopni. Mert most ez történt szerintem.

Várúr 2010.10.14. 13:46:08

@radala:
Arra használják pl. hogy az előző kormányok irtózatos államadósságát törlesszék. A jelek szerint a világon semmit nem vesznek el a magánnyugdíjpénztáraktól, csak egy (1) évre felfüggesztik az állami hozzájárulást. Örülök, hogy Török tekintetes úr posztján viszonylag kevés az eszement ballib és szélsőjobb nyivák.

igyugyaz 2010.10.14. 13:48:57

"jelentős bevételhez juttatja a költségvetést, ugyanakkor a megszorítások közvetlenül nem az embereket érintik"

Azért jó lenne tényleg ha a közgazdasági kérdésekről annak valami minimális ismeretével készülnének posztok. Az a kijelentés, hogy ez nem fogja érinteni az embereket azt feltételezi, hogy ezek a cégek majd magukba néznek és kevesebb profittal is beérik. Hát ez nem túl valószínű. Két lehetőség áll az adott cégek előtt, árakat emelnek vagy elmennek és inkább olyan piacokra fektetnek be ahol nem kell ilyen adót fizetniük.

Itt páran írták, hogy azért nem lesz áremelés a kereskedelmi láncoknál és telekommunikációs cégeknél mert ott van némi verseny. Ezzel a gondolatmenettel van egy kis gond, a versenyhelyzeten nem változtat az adó mivel mindnek ki kell fizetni.

sirwalter 2010.10.14. 13:52:00

@TBG:
Előrebocsaátva: az egész blog-kommentelést időpazarlásnak tartom, mert néhány komment után már rég nem az adott bejegyzés az érdekes, hanem a kommentelők egymással vitatkoznak, veszekednek, rosszabb esetben anyáznak... (mint most egyesek itt...)

Ettől függetlenül, akinek ez jó, az tegye (engem sem kényszerít nyilván senki sem), csak akkor azt javaslom, legalább a pontos olvasást, szövegértést, aztán pedig a logika alapvető szabályait tartsuk már be a viták, hozzászólások során, mint egy minimum minimorum-ot... E nélkül ui., nagyon nehéz értelmesen vitatkozni...

Pl.:

1., amit TG írt: "Vizitdíj és társai helyett az embereket legfeljebb áttételesen érintő adókat és egyéb megoldásokat választott". Ez TÉNY. Ez a mondat annyit állít, hogy az adó nem közvetlen, hanem közvetett ("áttételes"), amit - ezt már én teszem hozzá logikailag - vagy áthárítanak (valamilyen mértékben), vagy nem. Hogy mi lesz, azt nem tudjuk, mert nem vagyunk jósok. Vagy így lesz, vagy úgy, ill. vagy ilyen mértékben, vagy amolyan. Meg fogjuk látni.

2., mire aztán Te ezt a mondatod véletlenül, vagy szándékosan félreérted, és úgy állítod be, mintha azt jelentené, hogy az adók üzembiztosan nem hárulnának majd át az emberekre, s erre Te állítod, hogy de bizony ez majd úgy lesz, hogy jól áthárul. Mint aki ismeri a jövőt...

De érts félre, lehet neked ez a véleményed, amit én tiszteletben tartok, sőt, még az is lehet, hogy így lesz; csak ne ezzel a mondattal állítsd már szembe az állításod, mert így nem lehet értelmesen vitatkozni, vagy érveket ütköztetni...

radala 2010.10.14. 13:53:03

@radala: Nem ez volt a véleményem, mielőtt elolvastam. Most kicsit árnyaltabban látom a képet, mert a mandiner nekem hiteles...

Szóval majd meglátjuk mi lesz. Maradjunk annyiban, hogy valószínűleg nem voltam/vagyok magam sem biztos abban, hogy mennyire fasza ez az egész és talán ezért bosszantanak az ellenvélemények a szokásosnál is jobban.
Szóval számomra az a tanulság, hogy OV zseniálisan ért a szakmájához, zseniálisan teszi a dolgát (mert az ö dolga a támogatottság megszerzése a döntésekhez), csak remélhetjük, hogy ugyanilyen zseniálisan hozzák meg a döntéseket is. Mindenesetre az már önmagában üdítő Mo-n, hogy egy ME legalább a munkakörét képes betölteni. Meglátjuk.
@panelburzsuj: A válasz, hogy semekkorát. De nem tudom, hogy valóban kell-e ez a polgárosodáshoz. Nekem Ausztria nagyon polgárosodott, itt mindent átitat az ÖVP, SPÖ stb. A 3000es faluban is a nagypártok versenyeznek. Nem tudom vannak-e függetlenek, helyi szervezetek néhol vannak.
Inkább az a különbség, hogy itt nem ciki a pártság. Ki van írva a korcsolypályára, hogy ez az SPÖ-töl van és szerintem nem jutna eszébe senkinek azt gondolni, hogy ez baj...
Szóval szarok a magyar pártok, de önmagában nem biztos, hogy baj a "pártság".

MakiMuki 2010.10.14. 13:53:34

Hír:

"A jelentősebb külföldi hátterű nyugdíjkasszák nemzetközi bírósághoz fordulnának a kormány magánnyugdíj járulékokat elszívó tervei miatt - írja a Napi Gazdaság. Nemcsak a tagok, hanem az intézmények pénzét is veszélyezteti a kormány terve, miszerint idén novembertől 2011 végéig az APEH visszatartja a kasszáknak utalt járulékokat. "

balfék 2010.10.14. 13:53:48

@Várúr: Nem állami hozzájárulás. Az apehen keresztül folyó magánpénztári befizetéseket nem utlják tovább. Ennyi ésszel már fölfoghatnád, ami neked van.

radala 2010.10.14. 13:54:37

@Várúr: Úr isten hol másutt jártál te, ha itt kevés a nyivák én magamon kívül (én is magamon kívül voltam) szinte csak nyivákot hallottam.

Várúr 2010.10.14. 13:54:57

@sfi:
Előbb a lé, utána az átalakítás. Egyelőre az előző nyolc év iszonyú költségvetési lyukainak befoltozásáról és adósságfizetésről van szó. Végre nem hitelből költ az állam, ha egyes eszméletlen jövedelmű menedzsereknek (energiaszektor, távközlés, stb.) nem is tetszik. Hogy idegenszívű ellendrukker ballibáknak nem tetszik, s várhatóan telesírják a világot, hogy aszongya juuuujjj, lopják a nyögdíjunkat, azon cseppet sem csodálkozom. Sőt várom a szoci hörgést (ők szüntették meg a 13 havi nyögdíjat és emelték a korhatárt, de erről mély kuss lesz). Már megy a sikoltozás, holott a tervet részletesen Orbán csak hétfőn fogja bejelenteni.

Patria 2010.10.14. 13:55:12

@csdudi: Adó után adózni nem abszurdum?

kodó tamás 2010.10.14. 13:55:55

@CSENDES: "A MAL-t még nem államosították"
de igen. ha az állam által odarakott államtitkár dönt akkor az államosítás.

"reprivatizálásnál (felszámolás) soha nem kerül állami tulajdonba a gazdálkodó"
a reprivatizálás és a felszámolás fogalmakat nem sikerült eltalálni.

de nincs semmi gond. ilyen szinten nem szeretném folytatni.
kívánom, hogy a céged élére OV jelöljön ki egy "hozzáértőt"

Várúr 2010.10.14. 13:57:29

@balfék:
Annyi ésszel, amennyi neked van, bizonyára nem okoz gondot megérteni: az APEH állami hatóság. (A balfékeket egy időre a választás lazán kiiktatta).

Várúr 2010.10.14. 13:58:44

@kodó tamás:
Asszem, neked is kéne egy hozzá(d)értő. Orvos, gyógyszerész, gyám, stb.

Patria 2010.10.14. 13:59:18

@balfék: Minden mnyp-i befizetés átmegy az apehen és tovább is kell utalnia. A havi bevallás alapján utalja tovább.

laji 2010.10.14. 13:59:19

"Pofon az öngondoskodásnak
A tagok havonta 8 százalékos járulékot fizetnek a magánkasszákba, ezért leendő nyugdíjuk 25 százalékát saját megtakarításaikból kapják. /Index.hu/"

Ezt a mondatot nem teljesen értem, és örülnék, ha egy szakértő/ezzel foglalkozó kicsit közelebb hozná. A fizetési papíromon ugyanis azt látom, hogy 1,5% megy az államnak, és 8% a magánkasszákba. Ebből arra következtetnék, hogy a nyugdíjam több mint 80%-át tőlük kellene kapnom, és nem értem, miért csak 25%-ot????

Zoltchy (törölt) 2010.10.14. 13:59:29

@Várúr:

Továbbá arra is használhatják, hogy a 2014-es választások előtt tudjanak látványosan nyugdíjat emelni.
Viszont azt nem mondta el a Felhatalmazott, hogy a felfüggesztés után mi lesz a pénzzel.

kodó tamás 2010.10.14. 14:00:17

@Várúr: hm igen ez a következő lépés, amikor nemcsak cégek hanem emberek jogait is korlátozzák... amikor minden ellenzéki hang "beteg". védjél meg magamtól légyszives

kodó tamás 2010.10.14. 14:02:06

@balfék: és? jo hogy nem má GYF et nevezte ki. persze hogy csaholó kutyát. na jo persze szakmai alapon. a feleségét és fábryt nem nevezhette ki, mert azt más posztra tartogatja, MTA elnök, illetve főügyész lesz.

csdudi 2010.10.14. 14:02:47

@Patria stuck up oafish: "adó után adózni"? ezt mire érted?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.10.14. 14:03:18

@CSENDES: Lehet. Kerestem ilyen cikket, de nem találtam. Mindenesetre nem nekem kéne ezt tudni, hanem az ilyen törökgáborféléknek. Ők nem tudják, ez a baj.

Amit ez a törökgábor összeírogat, azt sokan össze tudnák írni. Ezt jelenti ma Magyarországon politológusnak lenni? Hogy hülye embereket kineveznek megmondóembernek, és akkor már fontos, amit mond?! Akkor is, ha semmivel nem tud többet, semmivel nem ért jobban a dologhoz, mint egy átlagos újságolvasó?!

Nem csoda, hogy itt áll az ország.

objekt 2010.10.14. 14:03:52

Dehogy felesleges magyaráznod. Egyrészt érdekel, másrészt bővebb magyarázattal árnyalod azt a képet amit szűkebben nézve a hozzászólásaidat gondoltam.

Nem vagyok én Fidesz propaganda áldozat, hidd el. Simán elküldtem őket 2006-ban, pusztán a viselkedésük miatt. Más kérdés, hogy kár volt, mert ha már egyiket sem lehet szeretni, akkor legalább az ügyesebb párt kormányozzon, ne a bénább.

A kommunikáció. Olyan amilyen, én sem szeretem, de megpróbálom elképzelni a helyzetet. Ha csodát nem lehet tenni, valamit akkor is kell. Valahogyan ki kell jönni ebből a vergődésből. Ehhez hatékony -néha meglehet -, nem szimpatikus kommunikáció is kell. Ez meg volt a nyolc év alatt is bőven, de nem lett semmi eredménye, ill. az, amit most látunk. Én várok türelemmel, had csinálják a kis játékaikat, csak közben próbáljanak valami mást, mint ami eddig volt. Ha nem tetszik, majd leváltjuk őket.

Lehet, hogy átterhelik ránk egy részét a plusz adóknak, de ez nem is olyan egyszerű. A bankoknál van megállapodás is a háttérben. Az OTP-vel mindenképpen. Nagy a konkurencia, nem olyan könnyű terhelgetni. A kommunikációs cégeknél szinte lehetetlen, hogy árat emeljenek, az áruházláncok is csak keveset tehetnek ez ügyben. Lenyelik a nagy részét, hidd el és az már tiszta haszon. Én látom itt nálunk, hogyan működik a főnököm. Ha megszorítás, - ha érint minket, ha nem - akkor a cégünk is rögtön reagál. Nem fejlesztünk, nem bővülünk – pedig tehetnénk -, csak várunk valami nem tudom mire.

A nagy rendszerek átalakítására, most nincs pénz. Pedig ahhoz eleinte az kell, nem is kevés. Nem én mondom, hanem szakértők: most belefogni őrültség. Amikor ég a ház, akkor nyilván nem a fűtéskorszerűsítés a lényeg. Persze valamihez hozzá kell majd nyúlni, egy vagy két fő témához, de nem egyszerre tízhez. Várj még a végleges ítélettel – csak gazdaságpolitikailag gondolom -, szerintem a Fidesz még kényszerpályán mozog. Azt szeretném látni, mit tesz, ha több lesz a mozgástér.

kamarti 2010.10.14. 14:03:53

@CSENDES: nem pattogok, csak kérdeztem. (bár épp pattoghatnék is, tekintve, hogy nincsenek házaim, autóim, jachtom vagy képgyűjteményem, amit a kölkeimra hagyhatnék, hanem csak életbiztosításom, meg magánynyugdíjam van)
és ne haragudj, de eddig még nem volt olyan, amit jogi csűrés-csavarással ne tudtak volna megoldani az elmúlt fél évben, szóval abban nem bíznék, hogy itt majd akadályba ütköznek.
és azt meg csak óvatosan kérdezem, hogy miből fogják fedezni 14 hónapig aműködési költségeiket a pénztárak, ha nem lesz bevételük? a felhalmozott 2800 milliárdból, amit eddig befizettünk?

laji 2010.10.14. 14:04:58

"Pofon az öngondoskodásnak
A tagok havonta 8 százalékos járulékot fizetnek a magánkasszákba, ezért leendő nyugdíjuk 25 százalékát saját megtakarításaikból kapják. /Index.hu/"

Ezt a mondatot nem teljesen értem, és örülnék, ha egy szakértő/ezzel foglalkozó kicsit közelebb hozná. A fizetési papíromon ugyanis azt látom, hogy 1,5% megy az államnak, és 8% a magánkasszákba. Ebből arra következtetnék, hogy a nyugdíjam több mint 80%-át tőlük kellene kapnom, és nem értem, miért csak 25%-ot????

csdudi 2010.10.14. 14:05:17

@laji: a munkáltatód a bruttó béred 24%-nak megfelelő összeget befizet az állami nyugdíjalapba. 1,5%+24%+8%=33,5% ennek a 25%-a kb a 8%

radala 2010.10.14. 14:06:46

@Ordnassac: Köszi.
Nagyobb biztonságban az államnál

"Azért is szükség van erre a lépésre, mert szerintünk a jövő nyugdíjasainak pénze sokkal nagyobb biztonságban van az államnál, mint a kötelező kasszáknál. Válságok lesznek a jövőben is, és akkor az állam jobb gazdának fog bizonyulni" - mondta a miniszter.

A költségvetésnek a magán-nyugdíjpénztári rendszer miatt 370 milliárd forintos kiadása keletkezik, ezzel a rendszerrel mi nem vagyunk elégedettek - fogalmazott Matolcsy és hozzátette: a kötelező kasszák 4, az állami nyugdíjrendszer azonban csak 2 százalékos költségszinttel működik, miközben az utóbbi 12 évben 1 százalék alatt volt a pénztzárak infláció feletti hozama. Matolcsy szerint a magyar vagyonkezelési költség négyszerese a Nyugat-Európában megszokottnak, ott ugyanis csak 0,2 százalék, míg Magyarországon 0,8 százalék.

Ha igazat mond Matolcsy, márpedig nyilvánvalóan igazat mond, akkor be lehet fogni a rinyálast a magánnyugdíjpénztárak miatt is.

kodó tamás 2010.10.14. 14:07:49

@Ordnassac: "Matolcsy: Az államnál vannak biztonságban a nyugdíjpénzek"

@Várúr: @CSENDES: majd amikor a ti pénzetekre is azt mondja matolcsy hogy: nála biztonságban lesz, mert te rossz gazda vagy.

Patria 2010.10.14. 14:08:29

@csdudi: járulékot fizetsz, és ha elpatkolsz, a gyerekednek adót kell fizetnie a tőled levont járulék után, ha netán igényt tartana rá. így.

objekt 2010.10.14. 14:08:49

@ó jaj: Nem igaz! Már megint nem jelöltem be kinek akarok írni.

A "Dehogy felesleges magyaráznod." kezdetű, neked (is) szól.

TBG 2010.10.14. 14:09:36

"@sirwalter: 2., mire aztán Te ezt a mondatod véletlenül, vagy szándékosan félreérted, és úgy állítod be, mintha azt jelentené, hogy az adók üzembiztosan nem hárulnának majd át az emberekre, s erre Te állítod, hogy de bizony ez majd úgy lesz, hogy jól áthárul. Mint aki ismeri a jövőt..."

A jövőt úgy lehet a legjobban megismerni, ha megismerjük a múltat. Ha ismerjük a múltat, akkor abból egészen pontosan lehet a jövőre következtetni. Ez nem az én ötletem, hanem Hari Seldoné, aki Asimov trilógiájában kifejlesztette a jövőbelátás tudományos módszerét. És a múlt egyértelműen arra utal, hogy igenis, nagyon nagy az esélye annak, hogy át fogják hárítani....másrészről meg egyre másra keletkeznek az adott szektorok megmondóemberitől az ilyen témájú nyilatkozatok.

Zoltchy (törölt) 2010.10.14. 14:09:37

@laji:

A többit az aktív keresők (pénzéből) teszik hozzá.
Szolidaritási alapon működik. Ezzel az a gáz, hogy 20 év múlva annyi nyugdíjas lesz, hogy az isten pénze nem lesz elég állami nyugdíjra.

László56 2010.10.14. 14:10:06

További szép napot kívánok Mindenkinek

Hurrá ! Ma nagyon jó napom van. A blog trollja „jjulie” egy lapon emlegetett Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel. Ez olyan mint a lovaggá ütés. Ezután „jjulie” csak szőr László56 -nak hívhat engem. Vitathatatlan hogy jó úton haladok ha már az anyámba kívánnak engem a proletárjaink kiszolgálói. Majdnem azt írtam hogy így tovább a lenini úton. De azt meghagyom az MSZP kommunista frakciójának. Én megelégszek az Orbáni úttal is. Ami zseniális. De miért ?

Egy csapásra visszaszorítja az országra káros spekulációs kapitált és előnybe részesíti a társadalomépítő beruházások kapitálját. Soha jobb gazdaságpolitikát nem lehetett volna az ország érdekében érvényesíteni. És ez még csak a kezdet. Ugyanakkor lehetőséget ad a privát nyugdíjkasszák saját erőből való finanszírozására. Mert az eddig is tarthatatlan állapot volt hogy a privát kasszák egy részét továbbra is az állam finanszírozta az adófizetők pénzéből. Ez nem volt fair azokkal szemben akik maradtak az állami nyugdíjnál. Most a kormány nem csinál mást, mint ezt a tarthatatlan állapotot megszünteti. A profitőrök meg máris sírnak. Pedig saját maguk választhatnak és választottak eddig is.

Lassan csak megtanuljuk hogy az élet nem kívánságműsor és az állam nem az a szent tehén amit a menyekben etetnek és a földön fejik meg. Rizikót sem az államnak kell viselnie az egyének döntéséért, hanem az egyénnek magának. Az államnak csak a körülményeket kell megteremtenie ahhoz hogy az egyének saját döntéseket hozhassanak. Persze a saját rizikó viselésével. Ehhez azonban olyan polgárok is kellenek kik önállóak tudnak lenni. Nálunk azonban az évtizedekig tartó népbutítás olyan formákat öltött hogy az állam kötelessége a népre figyelni. Nem hagyhatja magukra az agyonbutított polgárokat. Először fel kell nevelni őket a feladataikhoz. Ebbe kezdett bele a kormányunk. A jó isten segítse őket ezen úton.

csdudi 2010.10.14. 14:11:07

@Patria stuck up oafish: csak akkor kell adót fizetnie ha egy összegben felveszi.
egyébként a bruttó béredből vonják, tehát nem olyan bérből ami már le van adózva. csúnya kifejezéssel élve.

sirwalter 2010.10.14. 14:11:42

@kodó tamás:
szerintem is tévedés (ha jóhiszeműségből fakad), ill. csúsztatás (ha rosszhiszeműségből fakad) "államosításnak" nevezni azt, ami most a MAL-al történik.

Ez a mostani: ideiglenes állami felügyelet alá vonás. Nem veszi a el a magántulajdont, de zárolja a vagyont annak érdekében, hogy a kártalanítások abból a vagyonból történhessenek meg.

Az más kérdés, hogy pl. Te ezzel (mármint ezzel az eljárással) egyetértesz-e vagy sem, azaz helyesled-e, vagy sem, de azért nem szerencsés összemosni a szándékokat és a fogalmakat.

Zoltchy (törölt) 2010.10.14. 14:11:43

@radala:

Miért nyilvánvaló, hogy Matolcsy igazat mond?

kamarti 2010.10.14. 14:11:56

@laji: nézd meg a papírodnak azt a részét is, ahol a munkáltatói befizetéseket sorolja... hátha megérted (a munkáltatód is fizet ugyanis nyugdíjjárulékot utánad, 24%-ot...)

Zoltchy (törölt) 2010.10.14. 14:13:27

@sirwalter:

Erről jut eszembe:
Ugye, Orbán Viktor napirend előtti felszólalásban tájékoztatta az országot, hogy szabadon bocsátották a MAL igazgatóját?
A lovagiasság szabályai szerint ezt ott kellene közölni.

radala 2010.10.14. 14:13:40

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-386282

"hiszen az intézkedések nélkül a GDP 5,5 százalékánál is több lehetne az államháztartási hiány, miközben a kormány 3,8 százalékos hiánycélt tervez"

Bajnai/Oszkó nagy szakember volt...

panelburzsuj 2010.10.14. 14:14:14

@objekt:

A mozgástér adott: az a jövedelem, amit ez az ország össze tud kalapálni.

A vita itt most azon megy, hogy összeségében növekedni fog-e attól ez a mozgástér, ha a jövedelmeknek az eddiginél is nagyobb hányadát koncentráljuk a többmilliónyi jövedelemtulajdonos kezéből Orbán-Matolcsy & Co vezérelte pályákra.

tölgyes 2010.10.14. 14:14:32

@freelander2009: Egy olyan kötelező bankszáma, amelyiknél Ön mint laikus is jobb kamatot tud elérni, mint a "bank".

A felosztó kirovó pedig egy szocialista örökség.. akkor megszüntették az egyéni számlát.. aztán itt volt a sok nyugdíjas számla nélkül, megtakarítás nélkül.. mert kellett a vas és acél országának felépítésére...
Ezután az történt, hogy Bokrosék ígértek, fűt fát - ön el is hitte - hogy hatékonyabb lesz.. így aztán kivonták a pénzt az állami rendszerből, megrendítve az ellátást... és helyette létrejött egy másik rendszer amelyik se nem olyan biztonságos, se nem olyan produktív... Holott csak az államiban kellett volna megcsinálni az egyéni számlát. Erre minden feltétel adott volt... és az adatokat most is az állam adja!!!

Goompah 2010.10.14. 14:14:40

@radala: Nagyjából én is tudom, amit a belinkelt cikk ír, de nem lett volna célszerű mélyen belemenni. Annyit azért hozzáteszek, hogy ha a magyar gazdákkal nem sikerült volna annyira megutáltatni a szövetkezeti termelést és értékesítést, akkor követhetnék pl. a nyugat-európai kollégáik példáját és máris sokkal jobb pozícióból tárgyalhatnának mind a magyar kormánnyal, mind a felvásárlókkal.

Az egész mellesleg némi cinizmussal úgy is felfogható, hogy ha pl. Szlovákiában vagy Lengyelországban nem terhelik meg annyira a mezőgazdaságot vagy jobban szubvencionálják, akkor lényegében Magyarországot szubvencionálják azzal, ha megveszem az olcsó tejüket. Persze ez túlzott egyszerűsítés, de nem teljesen hamis.

kodó tamás 2010.10.14. 14:14:59

@sirwalter: dehát nem is az a cég volt elsődlegesen felelős valószínűleg... de ez persze tudom mindegy...

"az ideiglenes állami felügyelet" nagyon vicces vagy.

a megszállást meg:
"ideiglenesen itt állomásozó csapatoknak" mondták"

hagyjuk biztos fiatal vagy.

7241gabi 2010.10.14. 14:16:13

@klacus: isten bizony értem a szavaidat külön-külön, de valahogy nem áll össze, hiába a bölcsész diploma, ugye...
Elmesélnéd, hogy az általam megtakarított pénznek, amit ugye előrelátóan öngondoskodó módon a mnypt-ba tettem, mi köze van ahhoz, hogy megyó és feri mit csinált? Az az én félretett pénzem a nyugdíjas éveimre, amit ha esetleg nem érek meg, a gyerekeim örökölnek. Most ezt épp elsikkasztják-ellopják, kinek hogy tetszik. Bármit megtehetnek. Amit ma még a törvény nem enged, azt majd holnap engedni fogja. Ami ma alkotmányellenes, holnap már nem lesz az. Visszamenőleg is elvehetik, ha épp az jut eszükbe. Mert ahhoz szemernyi kétség nem fér, hogy ez az átmeneti felfüggesztés nem átmeneti lesz, és a mnypt-akat egyszerűen meg fogják szüntetni és a pénzünket sosem fogjuk visszakapni.
Ördögien zseniális, ahogy a demokrácia eszközeit használva teremtenek épp diktatúrát a fülkeforradalmárok...

tölgyes 2010.10.14. 14:17:31

@panelburzsuj: A dolog nem így van.. mert az a jövedelem, amit a multik kivisznek, az nem képezi részét az állami mozgástérnek. A bankadó, a kereskedelmi láncok adója stb. nem megy ki az országból.. mostanáig ők évente vitték ki a pénzt.

radala 2010.10.14. 14:18:32

@Zoltchy: 1. Gondolom nem hazudik számokat, aminek 1 perc utánanézni.
2. Nagyon hihetönek tünik az érvelés.
3. Soha semmi, amit valaha szoci vagy szdszes csinált nem lehet jó. Tök kár, hogy a világ fekete fehér, de sajnos így van.
Illetve tévedek, a világ fekete meg sötétszürke, de az sajnos igaz, hogy minden szoci minden szdsz-es rabló-gyilkos-pedofil-kommunista-mindenrossz.
Sajnos a Fidesz is fényévekre van a jótól.

radala 2010.10.14. 14:20:13

@kodó tamás: Na ezért mondom, hogy a fidesz is maximum sötétszürke. Még meggyes is nagyságrandekkel jobb, mint a legtökéletesebb szoci vagy szdszes, de azért iszonyatosan sötétszürke.

sirwalter 2010.10.14. 14:20:19

@TBG: nekem is van véleményem arról, hogy ki és milyen pontossággal tudja megjósolni a jövőt... De én nem is ezt firtattam leginkább (és nem is nagyon szeretném a továbbiakban), hanem azt, hogy olyasmit cáfoltál abban a mondatban, amit az nem állított...

kamarti 2010.10.14. 14:21:19

@radala: hol válasz ez arra, hogy a belegyezésem nélkül veszik el a MAGÁNvagyonomat? ha mindez igaz, és még igaz is lehet, akkor miért nem ezzel kezdték? és miért nem azzal folytatták, hogy na már most emberek, mivel az egyéni gazdálkodás drágább és kevesebbet termel, lépjünk be a tésezcsébe, ott majd mindenki.... jaj, bocs, nem ez egy másik szöveg, szóval miért nem azzal folytatták, hogy "ennek fényben lehetővé tesszük bárki számára, hogy visszalépjen, ha akar".
Ehelyett _közlik_, hogy innentől nekik fizetsz (átmenetileg), ha akarsz, ha nem, majd utólag elkezdim magyarázni, hogy miért, rögtön párhuzamosan ketten is, kétféleképpen, mert uyge jött Szíjjártó a 30 milliárddal, mots meg jön ő a náluk kevesebbért kezelik és többet fiallal.
Mondjuk ha a Matolcsy levezetés igaz is, azért nem válaszol meg minden kérdést, például rögtön kézen fekszik ugye, hogy az államot talán elkerüli a válság? A költségvetés nem érzi meg a világválságokat? És akkor még a demográfiai állásról, meg az _üres_ nyugdíjkasszáról szó se esett...

Várúr 2010.10.14. 14:21:33

@Zoltchy:
A lovagiasság főszabálya: a MAL vezér fizessen. Hír volt a letartóztatás (a parlamentben kivétel nélkül minden párt tapsolt), nem hír a szabadon engedés, mivel az Ügyészség rögtön megfellebezte. Nem mellesleg mai hír szerint csak eddig 20 (húsz) terhelő vallomás született a vezérigazgató úr őexcellenciája ügyében.

Zoltchy (törölt) 2010.10.14. 14:23:02

@Várúr:

Miért a MAL vezér fizessen? Úgy döntöttél, hogy ő a bűnös?

radala 2010.10.14. 14:23:49

@Goompah: érdekes gondolat, de ez a szubvenció inkább csak befektetés, mert, ha majd már nem lesz magyar konkurencia, akkor majd nem kell támogatni és te a drága szlovák tejet fogod venni.

Ordnassac 2010.10.14. 14:23:51

@radala: ne légy naiv, kell a pénz, kitaláljuk hozzá az ideológiát, oszt kész. Matolcsy kb. annyira hiteles, mint Veres János...

Nem az állam dolga eldönteni, hogy polgára hova teszi az adózáson túl megmaradt pénzét. Felajánlhatja, hogy fektesse belé (pl. állampapírok formájában), esetleg még ösztönözheti is ezt, de ami a mostani tervben szerepel, az nem ez, hanem egy szimpla ideiglenes einstand, ahol nem ismertek a részletszabályok.

Megnézném, ha Németországban hasonló tervvel állna elő a kormány, hogy az ember Private Rentenversicherungba betett pénzét hirtelen ideiglenesen átirányítja a saját költségvetésébe...

kodó tamás 2010.10.14. 14:24:03

@radala: ez okos szavazói magatartás:
addig szavazol rá míg egyetlen nála rosszabbat tudsz említeni az országban

na tudod mit. én meg megpróbálok CSAK normálisakkal dolgozni.

Várúr 2010.10.14. 14:24:25

@7241gabi:
Kevésbé zseniális, ahogy egyéves felfüggesztést évtizedekre vízionálsz. Ennnyi erővel azt is megjósolhatod, mikor szándékozol elhunyni.

Zoltchy (törölt) 2010.10.14. 14:24:44

@radala:

Te azt gondolod hogy ..., számodra hihetőnek tűnik hogy ..., ebből következik, hogy nyilvánvalóan igaz?

kamarti 2010.10.14. 14:25:26

@Zoltchy: sztem meg a csomagját kellene ott bejelenteni és nem a Millenárison...
azt meg, hogy kit tartóztattak le, egyáltalán nem kellene neki bejelentenie
(egyébként kíváncsi lennék annak a veszprémi bírónak hogy alakul eztán a pályája, aki kiengedte...)

Patria 2010.10.14. 14:26:06

@csdudi: Ezt most lehet, hogy én nem értem. Mint minden járulékot, ezt is a bruttó bérből vonnak, ez nyilvánvaló. De ha az örökös kérdéshez visszatérünk, akkor neki a tőlem levont adó után kell még egyszer adót fizetnie. Ha egy összegben veszi fel akkor is, ha nem, akkor is. Evidens, hogy ha én veszem fel nyugdíjként, akkor már még egyszer nem adózok utána.

kodó tamás 2010.10.14. 14:26:58

@Ordnassac: jaja
majdnem azt mondtam hogy nem kérheti meg az állam a polgárait hogy bocs szarul állunk mindenki önként utalgasson mán egy kis pénzt....

most látom, hogy megjelent a ME+KE könyörgése, közleményben kérik hogy: légyszi légyszi

és UTALom is, de nem nekik hanem őket

tölgyes 2010.10.14. 14:27:42

@radala: Ön hogyan fizetné vissza a 18.000 milliárdot??????

Várúr 2010.10.14. 14:28:01

@Zoltchy:
Már hogy lenne egy cég egyszemélyi felelős vezetője felelős... Elvégre ő, kedves édesapja és cégtársai nem a kockázatot vették meg szarér'-hugyér' hanem a nyereséget. Felelős Kolontár, Devecser, Orbán, a környezetet (nem a tározót) vizsgáló felügyelőség, a Repülj páva daloskör, stb.

radala 2010.10.14. 14:28:59

@kamarti: nem veszi el senki, kölcsönkérik:-)
"magánnyugdíjpénztárak felé a későbbiekben valamilyen formában "elismerésre kerül", azaz nem veszik el ezt a pénzt a jövő nyugdíjasaitól."

Nem tudni hogyan lesz elismerve. Gondolom úgy, hogy ha visszalépsz akkor többet ismernek el, mint ha nem lépnél vissza. Gondolom annyi hozamot számolnak, mintha 2009-ben lett volna a pénztáraknál a pénzed, szóval keresnek valami logikus, de negatív hozamú évet.
Nem kérdés a magánnyugdíjpénztáraknak ez rossz. De tőled senki nem vesz el semmit. Ne csinálj úgy, mintha a magánnyugdíjpénztáradban gyűjtenéd a pénzt öreg napjaidra....
Akinek vanpénze, annak nyilván nagyságrendekkel okosabb befektetései is lehetnek, akinek meg nincs azt semmi kár nem éri. lesz svéd modell és mindenki jól jár kivéve a pénztárak maguk.

csdudi 2010.10.14. 14:29:59

@Patria stuck up oafish: a nyugdíjjárulék nem adó.
ha nem veszi fel egy összegben, hanem a saját nyugdíjszámlájára utaltatja akkor nem kell adót fizetnie utána.

Zoltchy (törölt) 2010.10.14. 14:30:19

@kamarti:

Saját kérésére áthelyezik a magyar-tibeti határra.

kodó tamás 2010.10.14. 14:30:27

@Várúr: 20 terhelő vallomás... ja ja azokat könnyű megkérni hogy beszéljenek össze-vissza.
csak a tényeket lesz nehéz rá bírni mellédumára.

panelburzsuj 2010.10.14. 14:30:48

@tölgyes:

Az "ország" és az "állam" azonosítása pontosan kifejezi azt polgári bolsevik gondolkodást, ami a fülkeforradalomhoz vezetett.

Sose, gondoltam, hogy valaha is hasznát fogom látni bármiféle megjegyzésednek, de lám, a hulladékhasznosítás nem is akkora butaság.

kodó tamás 2010.10.14. 14:31:34

@tölgyes:
"@radala: Ön hogyan fizetné vissza a 18.000 milliárdot?????? "

ez egyértelmű, átírni kayai brahimra, szólni hogy: CSŐ-D!
osztjonapot

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.10.14. 14:31:38

@CSENDES: Kösz az adatot az ötvenmilliárdos összeg tudtával már könnyebben találtam cikket. A másik, hogy az 50 milliárd az arányos tétel, a szakértők ennyit elfogadtak volna. Érdekes, hogy Csányi akkor fenyegetőzött, most meg nem.

www.metropol.hu/cikk/582426

csdudi 2010.10.14. 14:31:52

ha a magánnyugdíjpénztárban eddig felhalmozott pénz a továbbiakban is örökölhető lesz, ígérem nem fogok szólni semmit.

kodó tamás 2010.10.14. 14:32:47

@radala: adnak egy átvételi elismervényt, mint a mal ról, oszt majd lesz valahogy...

objekt 2010.10.14. 14:33:24

@panelburzsuj: @tölgyes: Így van, a mi cégünk is kivisz évente, nem mondom meg hányszáz milliót. Mint jó multi, minden egyéb adót (iparűzési, néha társasági) megfizet, de a nagy rész megy ki osztalékként és kint adózik. Ha most megadóztatnák, azt szépen befizetné és még akkor is nagyonnagyonnagyon, megérné neki. Egy yacht-al kevesebb az egyik tulajnak. Ez nem vicc.

sirwalter 2010.10.14. 14:33:30

@kodó tamás:
"dehát nem is az a cég volt elsődlegesen felelős valószínűleg... de ez persze tudom mindegy..."
Nyilván nem mindegy, ezt az igazságügyi szakértői vizsgálatoknak és a bíróságnak kell majd kiderítenie. Azt hiszem, jelenleg ezt egyikünk sem tudja.

Ha nem tudsz, vagy nem akarsz különbséget tenni "államosítás" és "ideiglenes állami felügyelet" között, akkor valószínűleg nem tudunk erről tovább beszélni, főleg, ha e miatt még "viccesnek" is nevezel... :) A személyeskedés, és/vagy kioktatni-próbálás szerintem nem helyettesíti az érveket...

De azért még egy kísérlet: amikor pl. az ügyészség illetékese megalapozottnak tartja (nem biztos, hogy igaza van, még akár tévedhet is), akkor kezdeményezheti valakinek az őrizetbe vételét, majd előzetes letartóztatását (azaz ideiglenesen korlátozhatják az illető személyes szabadságát), majd ha a bíróság is úgy gondolja, akkor esetleg elítélik és börtönbüntetésre ítélik (azaz tartósan, vagy akár véglegesen korlátozzák a személyi szabadságát), vagy akár fel is menthetik. Vagy gazdasági ügyekben megtörténik a vagyonzárolás más esetben is, amíg az ügy nyugvópontra kerül Meglátásaom szerint most ez történik. Még egyszer: lehet a céget vétkesnek, vagy vétlennek gondolni, lehet ezt az eljárást helyeselni, vagy helyteleníteni, de az eljárást "államosításnak" nevezni, az szerintem súlyos tévedés.

"hagyjuk biztos fiatal vagy"
Te is biztos vagy "valamilyen", de ha - amint már javasoltam - mellőznénk a személyeskedést, meg a cimkézést, akkor talán magukra a dolgokra lehetne koncentrálni. Próbáljuk meg higgadtan és kulturáltan.

kamarti 2010.10.14. 14:34:56

@radala: egyrészt ha a számoknak egy perc utánanézni, akkor vajon miért kell hónapokig csontvázak után kutatni egy volt költségvetési bizottsági elnöknek... de ezt tényleg hagyjuk

"Soha semmi, amit valaha szoci vagy szdszes csinált nem lehet jó. Tök kár, hogy a világ fekete fehér, de sajnos így van.
Illetve tévedek, a világ fekete meg sötétszürke, de az sajnos igaz, hogy minden szoci minden szdsz-es rabló-gyilkos-pedofil-kommunista-mindenrossz."

aha, komoly érvek. És még jó, hogy aki itt OV-t és csapatát kritizálja, vagy akár csak azt kérdezi, hogy és akkor ezt így hogy, az pár hónapja "türelmetlen" volt, vagy "bérrettegő", most meg "ellendrukker".
Hát elég szegényes érvrendszer - de legalább igazodik a vezér 2szavas kommunikációs stratégiájához, amit tényleg mesterfokon űznek...

Zsolti a Beka 2010.10.14. 14:35:37

Az állam kapja a nyugdíjpénztári befizetések 92 százalékát, amit mind egy szálig elkölt, sőt, hitelt is felvesz a nyugdíjakra és azt is mind egy szálig feléli, sőt még a hiteleken felül is pénzt akar (amit most el is vesz majd).

A magánnyugdíjpénztárak kapják a befizetések 8 százalékát, amiből a tagjaiknak 2800 milliárd Forintot gyűlt össze eddig, kinek-kinek befizetése szerint, ráadásul megpróbálják fialtatni is a pénzt, hogy több legyen belőle (persze több-kevesebb sikerrel). Hitelről itt szó sincs, hiszen nem adósítják el magukat egyáltalán.

Várúr 2010.10.14. 14:36:09

@kodó tamás:
Édes barátom. Előbb a komcsik mondták családom vagyonára, hogy náluk biztonságban lesz (1948), majd a Furcsány & Co. A többit meglátjuk. Egyelőre a MOL, Telenor, Tesco-Global, Auchan, magánnyögdíjalapok, stb., pénze nem az enyém. Itt keresik meg felháborítóan alacsony béreik révén, majd lapátolják ki az országból vagonszám. Busásan fizetett menedzsereik nagyobb része sem magyar.

Patria 2010.10.14. 14:37:48

@csdudi: oké, akkor ezt én nem értem.

Da Real Knee Grow 2010.10.14. 14:40:55

Tudom hogy szinte lehetetlent kérek, de Török Gábor "politológus" most már megpróbálhatná kihúzni Orbán Viktor seggéből a fejét. Eddig értékeltem az írásai, de ez a fenti...húh.
Csak egy dolog Török úr. Ön szerint ha jobban megadóztatják a telefoncégeket, energiacégeket, stb az közvetlenül kin fog csattani? Persze hogy a fogyasztón. Ez látszatintézkedés sajnos semmi több, spin doktorkodás. Nem mintha másra számítottunk volna. És nem is baj, már ideje volt, de ne tegyünk úgy, mintha valami angyali tett volna, mer nem az, reálpolitika ez semmi több. És igen tetszik vagy nem:
M-E-G-SZ-O-R-Í-T-Á-S

balfék 2010.10.14. 14:41:09

@Várúr: Most Vekker és klánja hiszi, hogy nála lesz biztonságban.

kodó tamás 2010.10.14. 14:41:11

@sirwalter:
személyes témák ok bocs. bár a fiatalság azzal függne össze hogy az orosz megszállást nem tudod...

"ideiglenes állami felügyelet alá vonás"-nak hívni az ÁLLAMOSÍTÁST ez megmosolyogtató... de ezt tényleg hagyjuk.

az ügyészségről köztudomású.... az 8éve fidesz.

az elsődleges ok mindenki számára ismert amióta az írta le aki a 8-10 éves bírósági eljárás utolsó "felül"szakvéleményét fogja adni, azóta: "nagyon erősen valószínű", azaz hótbiztos.

a rendőrségi nyomozást nem véletlen szokták ismeretlen tettes ellen kezdeni... (persze ha van bűncselekmény mert az is kell hozzá). a sok tanu meghallgatás közben szakértőket is felkérnek, aztán ALAPOS GYANU ESETÉN már a sokadik alkalomra nem tanuként hanem gyanusítottként hívják be...

na ezt a pár hetet pár percre rövidíteni mindenki tudta hogy értelmetlen és JOGÁLLAM ellenes...

persze a fifikás ügyészség valami jogalapot találhat ha fifikás. de a tragédia elsődleges okával ez nem lesz összefüggésben. Sőt vszínű rohadtul keresik is, mert különben a főnöküknek OV-nek annyi. lemondhat. osztjonapot. mellesleg szerintem igy is...

kamarti 2010.10.14. 14:41:33

@kodó tamás: mindenkinek? külön-külön?

kedves radala, de képzeld, ott gyűjtök, mert vagyontárgyakban nem tudok gyűjteni. És még egyszer: előbb kérdezzenek meg, mondják el a feltételeket, és hadd döntsek én a SAJÁT pénzemről.
kivéve persze, ha kom,mmunizmus van már, akkor nem szóltam semmit.
(nem tudom, ha ugyanezt a pénzt a magán bankszámládról vennék el, és ígérnék, hogy nem fog kár érni, de olyan nagy szrban van az ország, hogy mindenkitől, akinek van x megtakarítása, elveszik az y százaléákát, akkor is megnyugtatna, hogy legfeljebb a bankot éri kár, de te majd visszakapod valami fasza konstrukcióban? mert OV meg matolcsy megígérte?

panelburzsuj 2010.10.14. 14:41:56

@objekt:

A helyénvaló kérdés az, hogy ha a cégednek magyar tulajdonosai lennének, akkor ők vajon jachtra költenék-e szívesebben a jövedelmüket, vagy inkább önként a nemzet oltárára hordanák, Orbán lábai elé.

balfék 2010.10.14. 14:45:14

@panelburzsuj: Nekem nem lennének kétségeim, mikor a székházpénzek annak idején luxus limuzinokká változtak, vállalkozás ürügyén.

baloge 2010.10.14. 14:45:38

@kamarti: Én nem csak azért a 14 hónapért aggódnék.
Nézzük mi lesz ha az államtól kapod a nyugdíjadat. Jelenlegi szabályok szerint 65 évesen az utolsó éveid keresete alapján számítják ki a neked járó nyugdíjat amit addig kapsz míg élsz (remélem sokáig). A családod meg éljen meg abból amit te egyéb módon megtakarítottál,mert a befizetéseidet az állam már elköltötte.
Ha magánnyugdíjpénztárba érkeznek a mindenkori jövedelmed alapján levont összegek, ezeket törvényben meghatározott módon fektethetik be a te választásod alapján megosztva kötvényekbe és részvényekbe.
Ha megéred a nyugdíjat ha nem az a számládon lévő összeget te vagy a családod kapja meg.

Szerinted ha rajtuk múlik ki fogja beosztani a te pénzed?

Továbbá tudja valaki, hogy 10-20-30 ... év múlva milyen arányú lesz a nyugdíjasok és aktív keresők aránya? A születési számokat nézve nagy bajban leszünk ha az akkori aktív dolgozók befizetett járulékaiból kell majd fedezni a nyugdíjakat. Pl. ennek egyik megoldása 70 éves korhatár...

radala 2010.10.14. 14:46:42

@kodó tamás: Nem addig szavazok rá, mig nem látok jobbat. Mihelyt látom, hogy az LMP jobb rájuk fogok szavazni, már most is vacilláltam, de a "te" irányodat soha nem fogom kultiválni.
@Zoltchy: Cáfold meg a számokat bazeg!
Mi a faszért ne hinnék el 3 db számot. Én elhiszem, nekem innen kezdve nincs ezzel gondom. Te nem hiszed el akkor a te dolgod, hogy cáfold. Ha majd megcáfolod, akkor elgondolkozom rajta, hogy érdekel-e engem egy OVgyülölö véleménye. Akkor majd az én dolgom lesz, hogy megcáfoljam a te számaidat.
@Ordnassac: Nem vagyok naiv. De nem fogok akkor sem igazat adni egyetlen faszfej balosnak sem semmiben:-)
Nehogy már azzal kelljen egyetértenem hogy.
1. bajnai kurvanagy istencsászár. kibaszottul minden a legnagyobb rendben mert személyesen a nagy oszkó péter mondta.
2 a kibaszott ov megszorítja a szegény embereket.

Kurvára nem lehet egyszerre Bajnai fasza és OV megszorító.
Nem bosszantom tovább magamat. Természetesen a világ nem fekete fehér, mint mondtam volt, de azért a ballibek olyan kibaszott feketék, hogy hozzájuk képest még meggyes is egy világító fehér valaki.

Azt mondta, OV, hogy nem szorítja meg az embereket. Igaz ez igaz!
Ja, hogy megszorítják majd őket azok, akiket OV megszorít?
Álljon már meg a menet OV olyat tuti soha nem mondott, hogy a t-com majd nem lesz már soha köcsög a kuncsaftjaival.

Azért be kéne látni, hogy nem lehet mindent OV-ra kenni.
Ha nem vész el pénzt az a baj, ha elvesz az. Ha tartja a hiányt az a baj, ha azt mondja van hiány az a baj, ha azt mondja nincs az a baj.
Mindenki elmegy a picsába:-)

Szerintem az látszik, hogy OV-eknak van valami elképzelése (ezt sajna mind a mai napig nem tudjuk mi)
Ehhez kell nekik mozgástér. Próbálták így, nem ment. Próbálták amúgy úgy sem ment.
Most ezt próbálják. Inkább örülni kell neki, hogy vannak ötleteik. Ha széttárnák a kezüket, hogy bocs nem lehet megcsinálni az lenne a jó?
Nézzük meg mi a faszt gondolnak és majd utána lehet arról beszélni, hogy ez most akkor megérte-e vagy sem.
baromi kicsi pénz az a 360 mrd Ft ahhoz, hogy amire te nyugdíjas leszel ne jöhetne be az ára ezerszeresen, mire kell a nyugdíjad. Ha elbasszák hülyeségekre, akkor is mi van, sokkal többet is buktunk már olyan kísérletekre is, amik még csak érdekesek sem voltak:-)
Nem kell befosni.

tölgyes 2010.10.14. 14:48:07

@panelburzsuj: Nem ez a kérdés.. a multi nem itt adózik.. és/vagy a megtermelt jövedelmet kiviszi és nem fekteti be, nem itt költi el.. Ha fel bírja ésszel fogni.

panelburzsuj 2010.10.14. 14:48:34

@hadada:

Alapvető tévedésben vagy. TG egyelőre befelé törekedne - no nem közvetlenül, csak hívek szimpátiáján át (Ld: olvasottság, népszerűség, kétharmad) - , de elég nagy ott már zsúfoltság, úgyhogy nem is olyan könnyű a mutatvány ...

tölgyes 2010.10.14. 14:49:27

@kodó tamás: Ez egy komoly szakmailag megalapozott válasz. Gratulálok:)

radala 2010.10.14. 14:50:39

@kamarti: Én egy konkrét számról beszéltem, arról, hogy a magánnyugdíjpénztárak drágábban dolgoznak mint az állami és drágábban, mint a nyugateurópai magánnyugdíjpénztárak.

De nem érdekeltek ti kommunisták kicsit sem egyébként.

Mi a faszomtól van a hiány? Hogy a faszomba hiheti valaki, hogy Bajnai meg Oszkó fasza gyerekek és Kósa egy fasz.
No nem idegesítem magamat tovább.

balfék 2010.10.14. 14:51:45

@tölgyes: Szerinted hány magyar tőkésnek van itthon a pénze és nem svájcban, és külföldi ingatlanokban?

sirwalter 2010.10.14. 14:52:26

@kodó tamás: OK, most már azt hiszem világos számomra az alapállásod, amit én egyébként elfogultnak nevezek. Ehhez az alapálláshoz természetesen jogod van, csak én így nem szívesen vitatkozom, mert tapasztalatom szerint ez nagyon korlátozza az embert...

Ettől függetlenül persze továbbra is érdeklődéssel olvasom, amit írsz.

Egyébként: természetesen értettem, amit az "ideiglenességről" írtál, éltem és eszméltem már akkor is. És nem sajnáltam, hogy elmentek. Sőt.

kamarti 2010.10.14. 14:52:50

@baloge: én már azt hittem, túl indulatos is vagyok, mert persze, hogy nem csak a 14 hónapért aggódom (és nem is csak a magánnyugdíjpénztári eljárás miatt)
szóval teljesen egyetértek veled, illetve a felvetéseiddel

panelburzsuj 2010.10.14. 14:53:09

@tölgyes:

Hogyne bírnám felfogni. Szabó Pál megfilmesített Talpalatnyi földje azzal a felemelő jelenettel fejeződik be, hogy a didergő népek kivágják az úri park fáit, és végre vége a nélkülözésnek.

radala 2010.10.14. 14:55:13

@tölgyes: Én? Én nem is kértem kölcsön:-)
Másrészt nincs is semmiféle adósság, mert az ilyen kodó tamásfélék nagyon faszán tudják, hogy Bajnai/Oszkó duó szuper kis tartható költségvetést fabrikáltak össze.
Komolyan mondom ez a sok sötét fasz azzal fog jönni 2014-ben, hogy na ugye, hogy Bajnai megcsinálta a 3,8% hiányt, még az Orbán kormány is elismerte.
Uram isten és még én vagyok az elfogult.
Komolyan mondom minden erőmet össze kell szednem, hogy ezredolyan csőlátó lehessek mint ez a sok balliberális megszorításfetisiszta.

Empathy 2010.10.14. 14:55:40

Kedves Gábor, A nagy baj, hogy ey agész "gazdaságpolitika" aminek csak részleteit ismerjük - csöppögtetve, rajtunk, munkába járó és nyugdíjból élő embereken csattan majd. A nagy szerktorok az áraikban majd visszacsörgedeztetik a kieső bevételt, ha egyáltalán akarják. Ha nem akarják - és ha könnyen megy nekik akkor kivonulnak az országból ( ez persze iparág függő kérdés) - de nem megoldhatatlan. ENnek megint csak a berbőé és fizetésből élők isszák meg a levét, no meg a sok magyar vállalkozó akik ráépültek a multikra. OV kommunikációja igen szól, hogy " Titeket, tisztes munkából élő embereket nem sanyargatunk meg, betartjuk a választási igéretünket, de a nagyokat igen. Ezt igértük betartjuk.". De van egy mondás, nem csak " tisztességesnek kell lenni hanem annak is látszani". Itt OV nem az, mert a kismebert sanyargatja meg de áttételesen és akkor majd szidni fogja a multikat. Ami megint nem tesz jót kicsiny hazánknak. A Kedves Miniszterelnökünk hol él??????? Csak erre az egy kérdésemre válaszoljon.

kamarti 2010.10.14. 14:57:34

@radala: attól hogy több faszt, meg még egy kommunistát is beleírsz, nem leszel meggyőzőbb.
Az, hogy a magánnyugdíjpénztár nálunk drágábban működik, mint nyugaton, vagy mint az állami, nem indokolja, hogy elvegye a MAGÁNmegtakarításom (tőlem és a családomtól), a megkérdezésem és a belegyezésem nélkül. (sejtem, ez a bíróságon is kevés lesz indoknak)
A kérdéseimre pedig nem válaszoltál. Ennyi.
És ez elég kevés.

Ordnassac 2010.10.14. 15:01:43

@radala: beszéltem egy szóval is Bajnairól? Akkor kérlek ne hozd fel... Amennyiben meg a terv kritikusait egyből balosoknak tartod, akkor az csak rólad ad ki egy igen méretes szegénységi bizonyítványt, bár remélem, megint csak a tudóshoz nagyon nem illő érzelemvezéreltségnek tudható be... Amúgy ezek szerint akkor a Véleményvezér is csúnya ballib blog? velemenyvezer.blog.hu/2010/10/14/jo_szandek_es_pokol

Most komolyan örüljek annak, hogy "ideiglenesen einstandolnak" pénzt maguknak, nem ismert feltételek mellett? (Megjegyzem, nincs magánnyugdíj-pénztári befizetésem.) Mi biztosítja, hogy az államhoz folyó pénz értéke megmarad? Milyen kamatot adnak erre az összegre? Mi a helyzet akkor, ha valamilyen oknál fogva jobban fialt volna az ember saját pénze a pénztárban, mint az államnál a megadott időszakban? Lehet majd perelni az államot kártérítésért az esetlegesen elmaradt haszon miatt? Hogyan fogják nyilvántartani az így befolyó pénzeket? Mi történik, ha időközben meghal egy olyan személy, akit ez az intézkedés érinteni fog?

Az ürdüng a részletekben rejlik.

kodó tamás 2010.10.14. 15:01:54

@Empathy: "csak részleteit ismerjük - csöpögtetve"

na ez kicsit ugy tűnik mintha nagy hatástanulmányokkal, széles egyeztetéssel kialakított STRATÉGIA szerint menne a FIDESZ.

erről szó sincs, a fiuk próbálkozgatnak... de nincs gond vannak még ötleteik bizonyára...

Lámpavas 2010.10.14. 15:04:02

A dolog ott indult, hogy az IMF és az EU keményen ragaszkodott egy olyan hiánycél eléréséhez, amiről európa legtöbb országában csak álmodoznak.
OV hiába próbált alkudozni, hajthatatlanok voltak.
Erre OV azt mondta, hogy OK, ha ezt akarjátok, meglesz a hiánycél mindenáron. Azóta kivétel nélkül az EU és az IMF érdekkörébe tartozó cégek tökére lép rá, teljesen jogosan. Kell a hiánycél? Fizessétek meg! Lásd bankadó, ahol az IMF agya először ledobta a szíjat: akkor döbbentek rá, hogy itt a haverok fogják állni a számlát.
A mostani válságadók is mind erről szólnak, és ne mondja senki, hogy piaci viszonyok között ezt 1:1 át lehet terhelni, mert akkor lófasz van itt, nem piac.
És a nyugdíjjárulék is erről szól: az IMF által ránk erőltetett nyugdíjreform megfektette az állami nyugíjalapot, és a haveri bankok által működtetett pénztárak hogy-hogy nem 10 éves távlatban 0% reál hozamot produkáltak...
Ennek a jó kis biznisznek vet most véget OV.

kodó tamás 2010.10.14. 15:04:15

@kamarti: az állam jobb gazda... most ez lesz a menő szlogen

tölgyes 2010.10.14. 15:04:17

@panelburzsuj: És azzal kezdődik, hogy a parasztnak bagóért elárverezik a házát..:)

radala 2010.10.14. 15:05:09

@kamarti: Szerintem, ha lenne egy 40 évre lekötött betétem és azt piszkálná az állam, illetve annak egy nagyon kis részét és azt mondaná, hogy ez az ára annak, hogy a növekedés ne 1 hanem 3 % legyen, akkor azt mondanám, hogy tegyék. Ha nem sikerül nekik akkor is azt mondanám, hogy egye bassza. Messze nem ér téged akkora kár, mint a nyugdíjasokat érte mondjuk eddig, vagy a közalkalmazottakat. Messze inkább kecsegtet a kilábalás esélyével ez a kormány, mint az, amelyiknek az volt az ötlete, hogy akkor mától ne egyen senki és ne járjunk iskolába.
De tudod mit, ahogy gondolom te leszartad az én 13. havi béremet (amit csak azért nem tudtak elvenni mert épp nem vagyok nekik kéznél) én pont úgy leszarom a te nem is létező bajodat.
Komolyan van már nov1? Nem utalták már a pénzt? Honnan tudod, hogy elveszik? Még ez sem biztos. Nyilván lesz majd egy mód, amit csinálnak, nyilván úgy fogják csinálni, ahogy lehet.
nem kell csak azért pampogni mert te örökre GyF/Bajnai szimpatizáns vagy. Várd meg, míg történik valami utána lehet ugatni.

kamarti 2010.10.14. 15:06:30

@Ordnassac: ideje lenne - csak ezen blog kommentjei alapján - összeállítani a kérdéslistát, amit ez a dolog felvet, és odatenni egy újságíró? Matolcsy? OV? egy ügyvéd? orra alá... sztem elég hosszú lista lenne.

ubul2000 2010.10.14. 15:06:52

Olvasom a hirszerzoben, hogy:
"Gyurcsány Ferenc szerint "tényleg eljött a szabadságharc ideje", "de ezt nem a kormány folytatja a világ ellen, hanem nekünk kell elkezdeni a kormánnyal szemben"."

Hasonló írásért Budaházy 1 év felfüggesztett kapott. És gyurcsányi?

tölgyes 2010.10.14. 15:07:18

@radala: Ma már az Erdei Tamás is elismerte: a Bajnai féle költségvetés nem tükrözte a valós számokat. A kiadási oldalt alul, a bevételi oldalt felül tervezték.

Ordnassac 2010.10.14. 15:07:22

@Ordnassac: + a pénztárak a törvényi előírások miatt amúgy is elsősorban állampapírokba fektettek be, ergo jó lenne tudni (nem csak miniszteri nyilatkozatból), hogy ez az összeg mennyi és mennyi pluszt várható egyáltalán ettől az intézkedéstől.

radala 2010.10.14. 15:08:18

@kamarti: Nem nyúlnak a megtakarításaidhoz, azt mondják, hogy most 14 hónapig nem oda takarítasz meg.
ha megtehetik és megteszik szerintem ez belefér. De mindegy, mert te nyilván nem számítasz, neked nem akar OV puncsolni, mert te a másik kubatov listán vagy. Te nem a döntést kifogásolod, hanem keresel a kifogásaidhoz egy döntést.

tölgyes 2010.10.14. 15:09:06

@ubul2000: Gyurcsány meghirdette a világ burzsoái egyesüljetek - mozgalmat..:)

objekt 2010.10.14. 15:09:12

@panelburzsuj: Ezen most elgondolkodtam, de nem tudnám megválaszolni.

Érdekes egyébként, hogy olyan tevékenységet végzünk, amit semmiképpen nem egy külföldi tulajdonú cégnek kellene végeznie. Semmi közük hozzá, csinálhatná tisztán magyar cég is. A know-how-t persze birtokolják, de ez pénzért, másnak is rendelkezésére áll(na). Csak itt nem volt meg 20 éve az ehhez szükséges tőke, na de hogy azóta se... Ezt csak azért mondom, mert a multiknak itt nem áldozatok, itt kaptak egy piacot, nem bántom, de nem is sajnálom őket.

Lehet, hogy egy magyar tulajnak sem az a vágya, hogy bedobja a közösbe a "felesleget", de azért a jelenleginél nagyobb terheket még sokan tudnának vállalni. Végül is, ők is profitálnak majd abból, ha egyszer nagyobb lesz a vásárlóerő.

Lámpavas 2010.10.14. 15:11:33

@Ordnassac: érdekes, ehhez képest a pénztáraknak sikerült 0% reál hozamot produkálniuk 10 év alatt.

Várúr 2010.10.14. 15:12:49

@Lámpavas:
Nem mellesleg a "haveri" EU még abba se ment bele, hogy a 9 (kilenc) ország által kért magánynyögdíj-befizetéseket az állam megtakarításként, tehát tőkerészként tarthassa számon. Miért? Mert a globális spekulációs tőkének és kitartott politikusaiknak kevesebb játékterük maradna.

sirwalter 2010.10.14. 15:13:33

@Ordnassac:
"Most komolyan örüljek annak, hogy "ideiglenesen einstandolnak" pénzt maguknak, nem ismert feltételek mellett? (Megjegyzem, nincs magánnyugdíj-pénztári befizetésem.) Mi biztosítja, hogy az államhoz folyó pénz értéke megmarad? Milyen kamatot adnak erre az összegre? Mi a helyzet akkor, ha valamilyen oknál fogva jobban fialt volna az ember saját pénze a pénztárban, mint az államnál a megadott időszakban? Lehet majd perelni az államot kártérítésért az esetlegesen elmaradt haszon miatt? Hogyan fogják nyilvántartani az így befolyó pénzeket? Mi történik, ha időközben meghal egy olyan személy, akit ez az intézkedés érinteni fog?"

Előrebocsátva: azt hiszem, ez a magánnyugdíj-pénztáras lépés finoman szólva még nincs kidolgozva, de ami biztos: eddig nem került részletes kifejtésre...

Viszont: megkérdezett az aktuális kormányzat bárkit arról, hogy szeretne-e mnyp-akat, sőt mit szól s kötelező belépéshez? Nem. Megtehette? Igen. Megteheti az aktuális kormányzat, hogy úgy alakítja át a nyugdíjrendszert, hogy esetleg érdemesebb legyen az államit választani? Azt hiszem igen.

Az egy másik kérdés, hogy ez (vagy amaz) kinek tetszik (tetszett), kinek nem.

Az einstand-olásról: amikor év közben áfá-t emelnek, különadót vetnek ki, 13. havi nyugdíjat vonnak el (hogy egyáltalán létre kellett-e hozni, azt most hagyjuk), stb., az nem einstand? Szerintem az.

Hogy ki mikor, ill. melyiken háborodik föl, az persze ízlés dolga (talán politikai ízlésé is). De a jogosságát vitatni, az szerintem értelmetlen.

Persze egy esetben lehet: amikor adózott jövedelmet akarnak mégegyszer adóztatni (bár erre is volt példa).

kamarti 2010.10.14. 15:13:50

@radala: arra tudok ugatni, amit közölnek velem édesem, és ott ugatok és azt, amit akarok, egyelőre még - ahogy egyébként te is.
azt nem pontosan értem, milyen 3%-os növekedésről beszélsz, meg azt se, hogy mi ez a november 1-ezés, gondolom, ha OV bejelentette, akkor így lesz és passz. És azt se értem, hol volt itt szó a te 13. havi béredről, meg mondjuk az anyám nyugdíjáról (amit, teszem hozzá, még nem kapott meg, pedig 12*-éig kéne, és gondolom, nem ő az egyetlen...), meg arról, én hogyan állok ezekhez, de oké, akkor puffogj érvelés helyett, ha téged ez kieléígt

Ordnassac 2010.10.14. 15:15:03

@radala: "Nem nyúlnak a megtakarításaidhoz, azt mondják, hogy most 14 hónapig nem oda takarítasz meg."

Csak nem mindegy, hogy azalatt a 14 hónap alatt mit csinálnak a pénzzel, főleg úgy, hogy nem te mentél bele a felkínált konstrukcióba, hanem törvény erejénél fogva az adózott magánvagyonodat helyezték át a hozzájárulásod nélkül.

Lásd a kérdéssoromat.

tölgyes 2010.10.14. 15:16:31

@Lámpavas: Erre mondtam azt, hogy ennél jobban még a laikus is be tudja fektetni.. még a látra szól betétnek is jobb a kamata..:)Érdemes őket sajnálni..:)

Videofon 2010.10.14. 15:16:52

@radala:
"Várd meg, míg történik valami utána lehet ugatni. "
Felszínre tör a polgári kultúra.

tölgyes 2010.10.14. 15:18:08

@Ordnassac: Mint ahogy arra is törvény kötelezte, hogy belépjen..és még azt is előírta, hogy mennyit fizessen..0%-os hozamra:(

Lámpavas 2010.10.14. 15:18:30

Én OV helyében jövőre, az EU soros elnökség alatt javasolnám, hogy MINDEN ország, aki nem tudja teljesíteni a 3%-os hiánycélt, brutális büntetést fizessen be a közös kasszába, és támogatást kifizetni csak azoknak lehet, akik alatta vannak! :) Lenne nagy pofáraesés napnyugaton! :)

objekt 2010.10.14. 15:18:49

@Lámpavas: Itt a pont. Szép összefoglalás.:-)

radala 2010.10.14. 15:20:58

@Ordnassac: veled barátilag próbáltam beszélni, de nem sikerült. A balosozás természetesen nem neked szólt, nagy tisztelöje vagyok az "objektivitásodnak"
Azt akartam írni, hogy teljesen jogos részedről minden kritikai észrevétel a VV kritikáit is kb el tudnám fogadni, ha nem tudnám, hogy matolcsy a gyengéjük. Amit a belinkeltem a mandinerblogról az sem lelkesedik különösebben az ötletért.
Azt akartam kivfejezni, sikertelenül. Hogy lehetne joggal kritizálni ezt az egészet, mert, aki pénzt vesz el az pénzt vesz el és kész. Az tuti, hogy egy ilyen dolognak vannak negatív hatásai. STB. Ezt a véleményt én szívesen képviselem is a kurucinfon, ha lehet ott képviselni ilyesmit. De itt a sok faszfej balosnak nem fogom megszerezni azt az örömöt, hogy leveszem a narancsszemüvegemet.
Mert azt azért mégsem megoldás, hogy Bajnai fasza OV meg egy köcsög és ezt egy szájból kell hallani.

"Nem vagyok naiv. De nem fogok akkor sem igazat adni egyetlen faszfej balosnak sem semmiben:-)"

Ha jól emlékszem elég sokszor válaszoltam már neked erre-arra. nem emlékszem, hogy le balosköcsögöztelek volna (másokat sem szoktam, de ma ez az IMF térdencsúszós bejegyzés permanensen fölidegesített)).
Szóval ezt a mondatot nem úgy kell érteni, hogy te egy balos köcsög vagy és nincs igazad, hanem úgy, hogy igazad van, de ez nem ok arra, hogy ezt én másoknak is elismerjem.

Amúgy szerintem a tudósok (én nem vagyok az maximum ha kutató) általában érzelmes emberek, nem hiszem, hogy lehet magas színvonalon foglalkozni bármivel anélkül, hogy érzelmileg el lennél köteleződve.

Ordnassac 2010.10.14. 15:21:17

@sirwalter: az adókivetés (szuverén állami jogkör, persze itt is határokkal, nem egy adójogszabályt semmisített már meg az AB) és a pénztáras konstrukció között azért van némi különbség. Hisz itt nem adót vet ki az állam (amit majd újraoszt), hanem meglévő magánvagyonokból "vesz fel egyoldalúan kölcsönt", jelen állás szerint saját maga által meghatározott feltételekkel. Nem kifejezetten általános kölcsönszerződés...

A másik három bejelentett ügyet nem is vitatom, bár hasznosságában nem vagyok biztos.

Mellesleg, amiről itt polemizálok, az független attól, hogy egyébként mi a véleményem a magyar mnyp-konstrukcióról.

Videofon 2010.10.14. 15:21:58

@Lámpavas:
Mert persze meg is szavaznák.
Álmodik a nyomor.

Lámpavas 2010.10.14. 15:22:20

@Ordnassac: Te még mindig nem érted: az a befizetés NEM a te magánvagyonod, az egy adó/járulék jellegű befizetés, aminek egy részét ideiglenesen magáncégek kezelték, mert állítólag ők jobban csinálják. Aztán kiderült, hogy lófaszt.

Szimba 2010.10.14. 15:24:58

Figyeljetek picit!
Nagyon off leszek, de most teljesen padlón vagyok.

Talált a fiam egy kb. 5 hetes vörös kiskandúrt. Eddig még hagyján!
De hazahozta!!!!!
A macsek már eszik, iszik, és szobatiszta. Dorombol és nagyon aranyos. Egyelőre Prézli a neve.

Könyörgöm, terjesszétek a hírt, és ajánlgassátok, hátha valaki pont macskára vágyik. Ivartalanítását fizetem!

Fotót tudok küldeni!

On, off, uff:-(((

kamarti 2010.10.14. 15:26:29

@radala:
1. sztem meg a hiróid keresik az indokokat a döntésükhöz - utólag
2. nem várom el egyik politikustól se azt, hogy puncsoljon, se azt, hogy 3,60as kenyeret ígérjen. Viszont nem egyedül vagyok pénztártag, szóval kicsit több emberről van szó...
3. nem nekem nem fér bele, hanem törvénytelen
4. értem én, hogy nem csak a párton, hanem a rajongótáboron belül is a feltétlen engedelmesség és egyetértés az elvárt, mert ez erősíti a vasöklöt, ami odacsap, ahova köll - attól, hogy te azt hangsúlyozod, hogy a másik azért nem ért egyet, mert csakis rohadt kommunista lehet, ez még nincs így, de mondjad csak, ha ez az elvárás (a hiteseket is meghallgatom, hadd tudja teljesíteni szegény, ami elő van írva neki... de attól még nem lépek be hozzájuk)

Ordnassac 2010.10.14. 15:26:53

@tölgyes: mint már mondtam, amit írok, az független attól, hogy mit gondolok a magyar mnyp-konstrukcióról.

Azonban itt továbbra is magánvagyonokról van szó, amikhez szerintem az állam ilyen formában nem nyúlhat hozzá. Mindegy, hogy épp narancssárga, piros, zöld, fehér, hupilila, éjfekete vagy pirospettyes kormánya van.

radala 2010.10.14. 15:28:08

@Ordnassac: OKé ez nem vita, hogy ez így elsö olvasatban nem kóser. De nézzük meg milyen lesz kidolgozva.
Tök nyilvánvaló a cél, hogy kell a pénz és ha mellesleg tönkremennek a biztosítók az is öröm. Ha ezt meg tudják csinálni törvényesen az gondolom azt fogja jelenteni, hogy nagyjából korrekten is járnak el. Ha pl neked elkezdenek ugyanolyan föltételekkel a 14 hónapra számolni a pénzedet és 14 hónap után eldöntöd, hogy visszaviszed az adott pénztárba vagy átkéred a többit is matolcsynak akkor ebben mi a baj?
OV beszélt egy konferencián, ahol elmondta, hogy mit akarnak csinálni. Tuti, hogy igyekezni fognak (pont ezt, ami kritikus) nagyon faszán nagyon tisztességesen intézni.
Ettöl még ha magánnyugdíjénztár vagy akkor ez gyilkosság természetesen és iszonyat geciség a Fidesztöl, piacidegen stb. De már ne is haragudj ezt a részét leszarom. Ha betartják a játékszabályokat, akkor szerintem inkább velük csesszenek ki, mint a zemberekkel.
Nincs kedved utánanézni, hogy az OV kormány (az 1.) hányszor és miért sértett alkotmányt? és a többi kormányok?

objekt 2010.10.14. 15:28:22

@Ordnassac: Nincs egyéni számla jelenleg, ez csak terv volt, ha jól tudom. Minden megy a közös lecsóba. Vagyis semmit nem vesznek el tőlünk konkrétan. Abban bízhatunk, hogy a gyerekeink, majd igyekeznek nekünk nyugdíjat adni.

Mellesleg ezekkel az egyéni számlákkal nagyon sokan iszonyat rosszul járnának, mások meg nagyon jól.

tölgyes 2010.10.14. 15:29:22

@Ordnassac: Sajnos nem lehet eltekinteni attól, hogy ez a kötelező konstrukció rosszabb mint az állami. Egy haszna van: azok a biztosítókat vezetik jól élnek.. de ettől még magának nem lesz nyugdíja.

Ordnassac 2010.10.14. 15:29:25

@Lámpavas: ami örökíthető, ergo mégis van magánvagyonjellege.

Phrascarica 2010.10.14. 15:30:23

OFF

@Szimba: én tegnap dobtam ki a szomszéd macsekját, odabrunyált a szőnyegre, majd oda is kulázott, mondtam neki hogy akkor etessen a szomszéd vazze, van nekem saját macsom, azóta itt nyivákol. Mondtam neki hogy ha jó és okos macsek lesz jövőre újra megpróbáljuk :D

Ordnassac 2010.10.14. 15:31:12

@tölgyes: de ez még nem jogosítja fel az államot arra, hogy átvezesse saját magához ezeket. Szerintem.

Azon el lehet gondolkodni, hogy miképp kellene átalakítani a mnyp-i rendszert (aki akar, miért ne fizethessen be?), de szerintem az nem megoldás, amit terveznek.

tölgyes 2010.10.14. 15:31:18

@Ordnassac: Az állam akkor hozzányúlhat a magánvagyonhoz, amikor a magánvagyonomat egyoldalúan egy másik magánvagyonává teszi..?

radala 2010.10.14. 15:31:58

@kamarti: Törvénytelent tuti nem csinálnak, ha csinálnak, akkor a kurva anyjukat, ezen nincs vita.
Ezt mondtam, hogy nézzük meg, hogy mit csinálnak, hogyan számolnak, hogyan tartják nyilván.
Ha nem az lesz, hogy te azt visszaviheted 14 hónap múlva a MNYP-be vagy áthozhatod a MNYP-t az ÁNYP-be. Akkor az nem fair.
De nem tartunk itt. Meglátjuk, hogy csinálják a gyakorlatban.
Komolyan mondom, ha kell elnézést fogok kérni. Szerintem képes vagyok belátni, hogy mi törvénytelen.

Lámpavas 2010.10.14. 15:32:24

@objekt: kimutatást nem kapsz róla, de minden adat bent van az apeh adatbázisában, egyedi adószámmal azonosítva, ahonnan egy select-tel le lehet kérdezni. Ha akarják, holnaptól van.

Ordnassac 2010.10.14. 15:34:30

@tölgyes: most az adózásra gondolsz? Ott van mind alkotmányos, mind EU-s felhatalmazása az államnak. (Másrészt az állami szolgáltatások nyújtásának finanszírozása miatt egyfajta kötelezettsége is.)

Ha nem erről van szó, akkor nem értem, hogy mire gondolsz.

kamarti 2010.10.14. 15:36:04

@Lámpavas: tessék? hol volt arról szó _eddig_ hogy ideiglenesen van a magánynyugdíjpénztáraknál? (illetve igen, ideiglenesen, de amikor az lejár, én vagy a családom kapja meg, nem az állam)
másrészt adót és járulékot ne keverjük már: adót az állam vet ki, beszedi, aztán újraosztja, amire akarja. Járulékot meg azért fizetsz, hogy te kapd vissza szolgáltatásban (eü ellátás) vagy pénzben (nyugdíj) - nagyon nem ugyanaz.
plusz 0 hozam, vagy 120%-os hozam, a leglényegesebb különbség mégis az, hogy amit a nagykasszába teszel, az ott marad, ha meghalsz, mielőtt nyugdíjba mennél, ez meg nem.

tölgyes 2010.10.14. 15:38:06

@objekt: Ráadásul ha egy magánpénztár bedől, akkor a biztosított integethet a pénze után. Nyugdíjat nem fog kapni... ha csak a közösség (állam) át nem veszi a terheket.

Ez a dolog ott lett elszúrva, hogy kötelezővé tették. Ha néhány pénztár magántőkével és garanciákkal megalakul és meggyőz engem, hogy oda tegyem a pénzem egy részét az rendben van.. de ahogy ez létrejött semmiben sem különbözik az angol bekerítésektől.

objekt 2010.10.14. 15:38:22

@Lámpavas: Értem. Remélem időben szólnak mindenkinek, amikor a nyugdíjat ez alapján akarják majd kiszámolni. (időben = min. 20 év) Mióta alkalmazott vagyok nem gond, de előtte...

radala 2010.10.14. 15:39:17

@Ordnassac: Szerinted nem elég értelemes ahhoz a gondolom 70%-ban jogász fidesz, hogy törvényesen megcsinálja ezt?
Ha ráérsz tényleg nézd már meg ezeket az alkotmánysértéseket, mert szerintem az OV kormány nagy-nagy rekorder az alkotmánynemsértésben. De lehet, hogy ez csak az én kis urbán legendem.

tölgyes 2010.10.14. 15:39:33

@Ordnassac: Nem arra gondolok, hanem arra, hogy az állam arra kötelez engem, hogy a magánvagyonomat befizessem egy magánpénztárba, aki még azt se teljesíti, amit beígért.

Lámpavas 2010.10.14. 15:40:10

Ha jól sejtem, annak idején egy törvénnyel irányították át a befizetések egy részét magáncégekhez. Senkit nem kérdeztek meg róla.

Most egy törvénnyel irányítják vissza ugyanezt a befizetést az állami kasszába. Senkit nem kérdeztek meg róla.

Mi a probléma?

Az eddig összegyűjtött pénzed továbbra is ott rohad meg a pénztárakban. A mai napig nincs rá garancia, hogy onnan akár egy fillért is látsz valaha. Nyugodtan széttehetik a kezüket, és azt mondhatják, hogy sorry, eltőzsdéztük az egészet. Sőt, lenne itt még egy kis befizetnivaló...

tölgyes 2010.10.14. 15:40:34

@radala: Ebben Gyurcsány verhetetlen.

Lámpavas 2010.10.14. 15:42:14

@kamarti: csak neked még egyszer:
Az eddig összegyűjtött pénzed továbbra is ott rohad meg a pénztárakban. A mai napig nincs rá garancia, hogy onnan akár egy fillért is látsz valaha. Nyugodtan széttehetik a kezüket, és azt mondhatják, hogy sorry, eltőzsdéztük az egészet. Sőt, lenne itt még egy kis befizetnivaló...

bóra77 2010.10.14. 15:42:38

az volt már, hogy azzal egyidőben, hogy Orbán bejelentette a távközlési szektor megadóztatását döntött úgy az EUB, hogy Sp-ban, és Fr.-oban a távközlési szektor megadóztatása uniós szabályokba ütközik? (uis ellentétes azzal az uniós határozattal (?), hogy a távközlésnek, pl. internet terjedése okán teret kell engedni)

marhasültfánkkal 2010.10.14. 15:45:00

@Szimba: Ha tudod, tartsd meg. Hidd el, nagyon sok örömöt tud okozni egy cica, nemcsak a gyereknek, hanem neked is.

Addig is mindenképp teszteltesd a szokásos macskabetegségekre és oltasd be (sajnos elég húzós az ára, 20 rugó körül van), ez nagyon lényeges.

radala 2010.10.14. 15:45:07

@tölgyes: Véletlenül ön nem tud erről valami adatot. Nekem úgy rémlik, hogy tán csak a lex-Pokol vagy Répási vagy fene tudja, mi volt alkotmányellenes, de az is saját maguk küldték el normakontrollra, meg tán volt még valami, ami rontotta a statisztikát, de már az után, hogy hatalomban voltak.

Joaquin 2010.10.14. 15:46:24

@Lámpavas: ez így azért barokkos túlzás, ha jól tudom igen tekintélyes tartalékkal kell rendelkezniük, másrészt ez valahogy még bankoknál is ritka, pedig ott nevetségesen alacsony a szükséges pénzügyi fedezet aránya. Szóval elvileg lehetséges, csak rohadtul valószínűtlen :)

Ordnassac 2010.10.14. 15:46:58

@radala: a szociknál is voltak jogászok. Ez nem jelent semmit. Kiderül, hogy mi lesz.

@tölgyes: mondtam én, hogy az jó? Pont erről beszélek, hogy el lehet/kell gondolkodni a mnyp-rendszer átalakításán. Azonban, hogy egy régi római jogi regulával fejezzem ki magam: iniuria non excusat iniuriam.

Lámpavas 2010.10.14. 15:47:24

@bóra77: Hóha, akkor ez nem csak a patásördög OV-nek jutott eszébe? Nem mondod! Vannak még ilyen elvetemült diktátorok európában? Nahát!

kamarti 2010.10.14. 15:47:37

@radala: oké, én értékelem a békülékeny hangnemet, és amúgy sem szeretek nagyon indulatoskodni, szóval visszaveszek, és csak annyit mondok, hogy számomra azok az infók, amiket eddig lehet tudni, nem arra mutatnak, hogy 14 hónap múlva kamattal együtt visszavehetem állambácsitól a pénzt (ld. korlátlanná teszik a visszalépés lehetőségét, esetleg még jutalmazzák is). És nem is csak erről van szó, hanem arról, hogy amikor majd az emberek - 14 hónap múlva - esetleg dönthetnek, milyen infók alapján teszik, mert az kevés, hogy mi olcsóbban kezeljük, főleg, ha nem teszik hozzá, hogy az állam ugyan jobb gazda (bár ha így lenne általánosságban, most talán nem lenne baj a nyugdíjkasszával, illetve mit is beszélek, 20 éve baj van vele, és előtte is az volt, csak nem tudtuk), de amit ide pakolsz, nem lesz örökölhető, ahogy eddig sem (itt például bejön ez a jutalmazásos dolog, nekem erről az az (egyébként rossz) szülői módszer jut eszembe, hogy cukrot adsz a kölöknek, ha megeszi a spenótot vagy beveszi a gyógyszert).

(és egyébként meglátásom szerint egyelőre itt nagyjából minden kritikus (a szegény forradalmárt nem sorolom ide) kérdéseket, problémákat sorolt, amire többnyire az ellendrukkerezés volt a válasz...)

objekt 2010.10.14. 15:48:00

@tölgyes: Egyszer egy okos ember (egy bróker barátom) kimutatta nekem, hogy már most mennyivel rosszabbul járnék, mint az "államiak". Egyszerűen azért, mert az állami nyugdíj, politikai okokból mindig jobban karbantartott lesz, mint a piaci. A piaci meg azért nem lesz jó soha, mert az emberek egyszerűen nem foglalkoznak vele. Túl távoli és nem is értik. Ez viszont lehetőséget ad a kezelőknek, hogy a napi részvényeladásoknál úgy variáljanak ahogyan akarnak. Tehát a legjobb részvénycseréket, legjobb hozamokat, nem neked fogják elszámolni, hanem maguknak, neked is löknek majd valamit. Ez már régen volt ugyan, ma nem tudom hogyan megy, de régen mindennapos volt, hogy nap végén leosztották az aznapi legjobb vásárlásokat a haveroknak. A maradék ment a többieknek.

sirwalter 2010.10.14. 15:49:46

@Ordnassac: hát, ez a mnyp jogilag érdekes kérdés... Őszintén megmondom: nem vagyok jogász, így aztán simán el tudom képzelni, hogy majd jogilag átvihető formát találnak erre a lépésre. :) Tehát tkp. az egyenlőre nyitott kérdés az ennyi: meg tudják-e úgy csinálni, hogy átmenjen az AB-n?

Tovább nem nagyon érdemes ragozni ugye, mert a szándék az megvan, aztán majd meglátjuk. Ha pedig valóban úgy lesz (ahogy egyébként a mai nyilatkozatok szólnak), hogy a pénztártag majd nem jár rosszabbul, akkor az egész további aggályoskodás (ti. hogy ez "jogszerű", vagy etikus-e), szerintem haszontalan. Úgy tűnik: egy új koncepció jön, aminek szeretem-nem szeretem alapon alá kell majd vetnünk magunkat, mint eddig is (tehát mégegyszer: ha találnak törvényes módot rá).

Csak egy példa: a nyugdíjkorhatár fölemelése úgy általában "jogszerű", vagy "etikus"? Ettől még szépen lenyeletik velünk, mert kiköpni nem tudjuk...

Ezt az egészet csak azért említem, mert - ha a pénztártagok valóban nem járnak majd rosszabbul - ezzel, akkor én ezt nem látom súlyosabb ügynek, mintha pl. (mint más kormányok) mondjuk 70 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt egy tollvonással... amivel esélyes lenne, hogy alig kellene valakinek végül valóban nyugdíjat fizetni...

radala 2010.10.14. 15:50:21

@bóra77: Nem volt, de érdekes adat.
igazán kiváncsi vagyok mindenre, mert mást sem hallok, hogy a Fidesz milyen dilettáns. Nem is kétkedem a dologban, csak annyiban, hogy az élt bennem, hogy baromira kreatívan tudnak törvénykezni és nehéz rajtuk fogást találni. Szóval nagyon kíváncsian várom a Simor ügyet meg az összes ilyesmit, alkotmánybíróságostól, eustól.
Az érdekes lesz, ha kiderül, hogy elfelejtettek törvénykezni, mert abból sok aggasztó következtetést lehet levonni, pl. hogy már nem tisztelik a demokráciát.
Ez szomorú lenne. Mert akkor nem is lenne már demokrata pártunk, hacsak az LMP nem.

tölgyes 2010.10.14. 15:50:28

@objekt: És ehhez kell még hozzáadni a megnövekedett rezsit.. és azt, hogy akár el is veszíthetik az összes pénzt.. mert a válság, meg a piac...:(

panelburzsuj 2010.10.14. 15:51:11

@objekt:

A kérdésem picit pontosítva úgy náz ki, hogy ki válaszhat több lehetőség közül a haszna elköltésekor: a "stakeholderek" ezreinek kívánalmai kötött lavírózó nagyvállalat, vagy a 16 adója leperkálása után teljesen szabad - (na, jó, családi nyafogással körülvett:) - magánszemély?

A kormány "adófilozófiája" ugyanis az, hogy könnyíteni kell a magyar magánszemély jövedelemtulajdonosok felső rétegének terhein (és ez a réteg az így felszabaduló pénzt majd okos, gyümölcsöző és hazafias vállalkozásokba fekteti), és ami itt kiesik az állam kasszájából, azt a "gazdátlanul" kóborló és lopkodó multikon kell bevasalni.

Multit nem sokat ismerek belülről, viszont igen széles képet nyerhettem (kertépítésből kifolyólag) jobb módú magyarok számtalan sajátos vonásáról.

A tipikus dilemme úgy nézett ki, hogy még százezer ződre, vagy két nappal több Egyiptomban.

Lámpavas 2010.10.14. 15:51:32

@Joaquin: Nem tudom, te milyen kimutatásokat kaptál, de az enyémen konkrétan negatív hozam volt, azaz nemhogy fialtatták volna, de eltőzsdézték a befizetéseim egy részét. Elolvastam az összes papírt, sehol nincs leírva, hogy a negatív hozam maximalizálva lenne, vagy bármilyen minimum kifizetést garantálnának.

bóra77 2010.10.14. 15:52:02

@Lámpavas: tudsz szöveget is értelemzni, vagy csak a fröcsögés megy?

tölgyes 2010.10.14. 15:52:44

@radala: Voltak kimutatások, de nem tudom, hogy hol olvastam őket.. Ha jól emlékszem akkor az éves összefoglalók szokták felsorolni az adatokat.

kamarti 2010.10.14. 15:53:58

@radala: ja, és még valami. Abban igazad van, hogy törvénytelent nyilván nem csinálnak. Törvényeket csinálnak és módosítanak....

Ordnassac 2010.10.14. 15:54:44

@tölgyes: az pl. szerintem lehetne egy megoldás (megegyezve akár a pénztárakkal), hogy akik ki akarnak szállni, azok kedvezményesen visszamehetnek az állami rendszerbe. Így ez a befizető szuverén döntése lesz, hogy hova megy és hol marad.

radala 2010.10.14. 15:55:42

@kamarti: Azt nem ígérem meg neked, hogy a Fidesz nem lesz köcsög bunkó. Tuti az lesz. Tuti, hogy OV maga fogja burkoltan, de az is lehet, hogy tök nyíltan, átcsábítani a befizetöket.
Én nem azt mondom, hogy Fidesz rendes, nem vagyok teljesen hülye. De abban (ma még) biztos vagyok, hogy törvénytisztelő párt. Aggódom, hogy esetleg már nem is, de azért még jobban bízom, mint aggódom.
Azt gondolom olyan megoldás fog születni, ami az enyhe nyarancsszemüvegeseket már tuti nem zavaraj, az erősebb naranyszemüvegesek meg már csápolhatnak rá.

Lámpavas 2010.10.14. 15:58:08

@bóra77: én csak arra utaltam, hogy itt többen akasztani akarják már OV-t a válságadók miatt, de ezek szerint ez máshol is divat mostanában. Tán csak nem voltam félreérthető?

radala 2010.10.14. 15:58:24

@kamarti: Nyilván csinálnak törvényeket ez a dolguk, de azért láthattuk, hogy nem lehet mindent megoldani törvénykezéssel.
Roppant kíváncsi vagyok és roppant szomorú leszek, ha kiderül, hogy nem képesek még erre sem.

Videofon 2010.10.14. 15:59:17

@radala:
Nem a törvényalkotással és az alkotmányozással van gond. 2/3 esetén ezzel eleve nem lehet gond. A jogbiztonsággal és a kiszámítható gazdaságpolitikával van gond. Pancserkormány az, amelyik képtelen ezeket megteremteni. Orbánék képtelenek.
Orbánnak hatalmas a felhatalmazása. Ostobaság lenne lemondását követelni. De Matolcsynak és a miniszterelnök gazdasági tanácsadóinak menniük kellene.

freelander2009 2010.10.14. 15:59:26

@tölgyes: egyéni számla lényegében eddig még sosem volt. Egy ilyen rendszer elengedhetetlen lenne. Ha a kormány egy ilyenben gondolkodna csak állami kézben az oké az reform lenne. Így csak a posvány tovább posványosítása.
Az továbbra sem tiszta, hogy miből veszed, hogy nem jobb a magánrendszer mint az állami. Az állami ugyanis igazságtalan és fenntarthatatlan. A - nál a még a 0 is jobb...

CSENDES 2010.10.14. 16:00:20

@Brendel Mátyás: Szívesen. Csak most értem haza, másfél óra "munkábajárás" után . Ennyit teszek meg oda és vissza minden nap.

Szimba 2010.10.14. 16:02:13

@marhasültfánkkal:

Ne bolondíts!:-))

Van macskám. Sőt, ősz óta kettő (mert rokon betegsége miatt őrzöm az övét is). Eddig a két macska fújt és morgott egymásra, most kollektíven morognak a kicsire.:-(((

Ordnassac 2010.10.14. 16:02:18

@Videofon: amit Matolcsyval kapcsolatban mondasz, teljesen egyetértek. Vannak a Fideszben és környékén sokkal kompetensebb emberek nála.

Lámpavas 2010.10.14. 16:02:31

@Ordnassac: Szerintem erről lesz szó, mi másról? Az más kérdés, hogy eddig bármit produkáltak a pénztárak, csak annyi választásod volt, hogy az egyik szarból átléptél a másik szarba.
Most véleményt lehet nyilvánítani az elmúlt 15 éves működésükről, és vissza lehet lépni az eredeti vödörbe, remélve, hogy onnan többet látsz 30 év múlva. Ezt előre senki nem láthatja.
Ettől vannak igazán befosva a pénztárak mögött álló bankok, és ezért fognak újabb támadást indítani OV ellen, mint ahogy azt TG írta.

radala 2010.10.14. 16:03:15

@Ordnassac: Az a baj, hogy a pénz már idénre kell. baromi kíváncsi vagyok, hogy hogyan lehet ezt törvényesen megoldani, mert valóban trükkösnek tűnik.
Persze van egy olyan opció, hogy mire alkotmányellenesség kiderül, addigra már nem lesz kinek visszaadni a pénzt. Mondjuk ez olyan dolog lenne, ami ellen fölemelném a szavamat. Mondjuk ez már ok arra, hogy elnézést kérjek kamarti-töl:-)
Akárhogyis, de érdekes.

Szimba 2010.10.14. 16:04:17

@radala:
És én az átlátszó, színtelen szemüvegemmel mit fogok csinálni???

Szimba 2010.10.14. 16:05:50

@phrascarica:
Ezt egyszer tettem be az alomra, azóta odajár. Csak még annyira kicsi, hogy órákig kapirgál, amíg sikerül befednie a terméket:-))

Ordnassac 2010.10.14. 16:06:23

@Lámpavas: ha valóban ez lesz a megoldás (magyarul a befizető szuverén döntése lesz, hogy átmegy, de még a 14 hónap előtt!), akkor nincs ellenvetésem.

objekt 2010.10.14. 16:07:47

@panelburzsuj: Nézd, a jelenlegi adó és járulék rendszerben az államnak jobban megéri, hogy dolgozom, mint nekem. Elég nagy ár a szabadságért. Szerintem ezen változtatni kellett. Tény, hogy pl. egy kedves - a sors iróniája folytán meggyőződéses Fideszes - ismerősöm például rosszabbul jár, ami az ő jövedelem kategóriájában borzasztó. Most aztán azt sem tudja mit mondjon. (100 ezerből 15-öt már nem lehet elveszíteni következmények nélkül, ilyenekre figyelhetnének.)

Ha elfogadjuk, hogy a társasági adót csökkenteni kellett, a személyit illett, a hiánycélt tartani kell, megszorítást nem akarnak (és sok okból jól teszik) akkor ezen kívül amit most tesznek, mit lehetne tenni. Az én kérdésem ez lenne.

Szimba 2010.10.14. 16:08:00

Hála ég már annyira sok a beírás, hogy úgysem tudom elolvasni belátható időn belül. Így nem is olvasom, és buta maradok.
Egy szót sem értek ebből a nyugdíjpénztári ügyből.:-(

radala 2010.10.14. 16:08:01

@Videofon: Lehet, hogy nem értem az alkotmányos demokrácia lényegét, de szerintem 2/3-dal sem lehet alkotmánytsérteni. Nem nagyon fasza, ha csak úgy elveheti bárki bárkitől a pénzét. Illetve helyesebb azt mondani, hogy baromira nem fasza.
Mondjuk azt, hogy ez iszonyat nagy ár.
A kérdés az, hogy megéri-e, ha lesz 1 milla munkahely, akkor megérte, ha csúnya nagy diktatúra lesz akkor meg nem.
Értem én a Matolcsy kritikákat, de mindig abban bízom, hogy ö tud valamit, amit mi nem.
Egy tuti, kurva sok ötlete van:-)
Messze szegényebb lenne a világ nélküle, hogy ez jó vagy rossz, azt kb. 1 év múlva megtudhatjuk.

László56 2010.10.14. 16:08:29

@László56: @Ordnassac: "az pl. szerintem lehetne egy megoldás (megegyezve akár a pénztárakkal), hogy akik ki akarnak szállni, azok kedvezményesen visszamehetnek az állami rendszerbe. Így ez a befizető szuverén döntése lesz, hogy hova megy és hol marad. "

Pontosan ez az amit a kormány akar Ordnassac. csak szokás szerint elferdítik a kormány mondanivalóját. Így aztán megy a vita olyan dolgokról amit a kormány nem is mondott vagy akart. Ismert népbolondítás.

kodó tamás 2010.10.14. 16:08:40

@Ordnassac: na ez az eddig én is matolcsy nélküli folytatást valószínűsítettem.

de az utóbbi napokban (jobbkéz semmi pénzért nem adja) OV összekötötte magával ezt a szerencsétlent. sőt mostanság ő jelenti be a gazdasági izéket helyette azaz MOSTMÁR EGYÜTT BUKHATNAK...

vmit tud matolcsy, mint ahogyan pintér is?

Ordnassac 2010.10.14. 16:09:15

@Ordnassac: ezt most sikerült úgy megfogalmaznom, mintha bármilyen befolyásom lenne a dologra, holott masszívan nincs...

CSENDES 2010.10.14. 16:09:27

@tölgyes: Meg kell cáfolnom, a multi itt adózik . Már amennyiben a Top 100 listán található magyar cégbírósági adatokban hinni lehet az adózott eredmény rovatnak. Merthogy az azt tartalmazza logikailag, hogy az éves adózás előtti eredménynek a magyarországi adja után maradó rész.

CSENDES 2010.10.14. 16:13:27

Ja, és mély repülésben a forint, jelenleg a reggeli 271 helyett már 274,7-nél van. Hiába akarják Matolcsyra (őszödi) beszédére fogni, azt megelőzte OV nem igazán értelmezhető hablatya ugyanerről a témáról.

Lámpavas 2010.10.14. 16:14:20

@Ordnassac: 2 hét alatt ez nem nagyon fog menni, de jövő év végéig megvalósítható.
Addig pedig, mint mondtam, minden befizetésed visszakereshető az adószámod alapján.

radala 2010.10.14. 16:18:43

Meg kell követnem a sok baloldali cimborámat:-)

Magyarázatul, hogy mitöl vagyok ideges be akartam linkelni, hogy vagy tegnap este vagy ma reggel ez a hozzászólás dühített föl rettenetesen
"Ez az! Ezt vártam! Megkezdődött! És ez még csak a kezdet. Nem adok fél évet és Vitya már az ájemefnél fog négykézláb pitizni. "

Azt hittem, hogy ilyet nyilván valami köcsög Bajnai/Oszkó barát ír. És szerintem jogos is, hogy hihetetlenül fölbosszantott.
Most megnéztem, hogy ki írta, akkor nem néztem meg.
Valami flippant, akire nem ellékeztem és kicsit kezdtem is elszégyellni magamat, hogy egy fikanick ennyire föl tud baszni agyilag.
Viszont ráklikkelve legnagyobb megdöbbenésemre ö nem is egy bajnai fan, hanem egy széljobber...

Meg kell állapítanom, hogy én semmit nem tudok a világról:-)

objekt 2010.10.14. 16:19:41

@kodó tamás: Biztos, valami nagyon-nagyon hátborzongatóan piszkos ügyet Orbánról. Pintér meg a feleségéről. Ezért lettek miniszterek és Orbán már soha-soha nem fogja leváltani őket. Írjak konkrétumokat is?

Tamás, Tamás...

Lámpavas 2010.10.14. 16:20:52

@radala: ilyenen már én is lepődtem meg. Nem véletlenül mondják, hogy a politikai paletta a két szélén összeér...

radala 2010.10.14. 16:20:56

@Szimba: Szerintem te csóválni fogod a fejedet, hogy ez azért geciség volt, de dühöngeni nem fogsz.
Amúgy nincsenek színtelen szemüvegek:-)

CSENDES 2010.10.14. 16:21:33

@radala: Drága Radala! Semmi bajom azzal, hogy szimpatizáns vagy, csak ne legyél megint nagyon elvakult.
1. Oszkót felszívta a FIDESZ mögött álló gazdasági kör munkaerőként
2. A FIDESZ-t támogató gazdasági szakértői team annak idején trükkök, stb címen számolt cca. 500 milliárd csontvázzal. Ebből jelenleg már 761 milliárdra vetett ki különadót a kormány, úgy hogy egyébként a gazdasági növekedést az előre jelzettel szemben negatívra vette a stáb. Kiderült, hogy ez nem igaz. KSH.hu az elérhetőség.
3. Direkt rombolják le a gazdasági növekedési adatokat.
Plk olyan mezőgazdasági teljesítményekről szól jelentéseket torzítanak (rontanak le) államtitkári vezénylettel, amelyekről szóló jelentéseket már továbbítottak az EU-nak éppen céltámogatás miatt. Mi lesz, ha az EU kétségbe vonja az eredeti jelentések valódi tartalmát, s a támogatást igénylők, akik egyébként megérdemelnék, nem fogják megkapni az EU-s pénzt? OV. majd odaadja nekik?

radala 2010.10.14. 16:23:11

@Lámpavas: No azt soha nem hittem, hogy a megszorításfetisiszták összeérnek a szívcsakrásokkal:-)

Ordnassac 2010.10.14. 16:23:49

@Lámpavas: mint már jeleztem, nekem nincs magánnyugdíj-pénztári befizetésem, épp ezért merek elmélkedni erről a kérdésről. :-)

radala 2010.10.14. 16:27:16

@CSENDES: Azt hiszem ehhez fáradt vagyok már. Nem nagyon értem. Most akkor nincs is hiány? Vagy nem értem, de nem kell persze mindent értenem, az világos, hogy valami rossz és ezt a Fidesz csinálja. Szerintem ez elég is nekem:-)

Ordnassac 2010.10.14. 16:28:51

@radala: politikai ezotéria? :-P

Lámpavas 2010.10.14. 16:29:04

@radala: valami ilyesmit akartam én is :)

is 2010.10.14. 16:30:36

@poszt: "Politikai értelemben kifejezetten ügyesen mentek szembe a magyar politika korábban megkérdőjelezhetetlennek tartott toposzaival, s ha sikeresek lesznek, hosszú időre parkolópályára állíthatják a hazai közélet azon megmondóembereit, szakértőit, akik évtizedek óta magabiztosan szajkózzák a „nincs más megoldás”, „nem lehet másképp” kezdetű mondataikat."

Ugye, ugye, az a feltetels mondat. Rendes elemzo odairja minden feltetelezese melle a masik oldalt is, ilyen egyoldaluan a rajongok, meg a sugalmazok fogalmaznak, nem a semleges elemzok. Nagyon nehez ezt a bekezdest elfogulatlannak tekinteni, mikozben szerzo alig kicsit feljebb meg szabadkozik, hogy persze nem erti o ezeknek az intezkedeseknek a kozgazdasagtani hatasat. Nem erti, csak szurkol, meg remenykedik. Hat politikai elemzesnek ez eleg gyenge.

tölgyes 2010.10.14. 16:31:31

@Ordnassac: Ez fog megtörténni néhány hónapon belül.

Ordnassac 2010.10.14. 16:32:42

@tölgyes: a nyilatkozatokból nekem ez nem derült ki.

radala 2010.10.14. 16:36:56

@tölgyes: Az nagyon jó lenne, ha ez lenne, már csak azért is, mert végre egyszer a balosok megfizethetnének az Ov gyűlöletükért, ha a pénzüket bent hagynák az összedőlő MNYP-ban:-)

tölgyes 2010.10.14. 16:37:00

@CSENDES: viszont kedden 273.6 volt..::)

tölgyes 2010.10.14. 16:38:43

@Ordnassac: OV tegnapi beszédének volt egy ilyen eleme, amikor a nyugdíjfinanszírozásról beszélt.

TBG 2010.10.14. 16:40:29

Páran azt írták, hogy semmi nem bizonyítja, hogy a megadóztatott ágazatok át fogják hárítani a terheket.

Olvasgassanak:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/14/extraado_atharitas/

CSENDES 2010.10.14. 16:44:04

@Szimba: Miért kellene ivartalanítani? Én még fiút soha nem...

tölgyes 2010.10.14. 16:46:45

@TBG: Ilyeneket a bankoknál is írtak...Érdemi áthárítás nincsen

MERT A CÉGEK TUDJÁK

ha a lakosságtól veszik el a pénzt, az hogyan hat a cégek bevételeire...MÉG ROSSZABB ÉS TARTÓSABB A NEGATÍV HATÁS.

radala 2010.10.14. 16:48:08

index.hu/belfold/2010/10/14/szokatlan_biroi_dontes_volt_a_mal-vezer_hazaengedese/

Érdekes, szerintem is szokatlan:-)
Persze sokmilliárddal sok mindent el lehet intézni:-)

Lámpavas 2010.10.14. 16:48:53

@TBG: Olvasgatok:

„Ez egy olyan megoldás, ami próbálja segíteni, hogy tartani tudja a kormány a költségvetési fegyelmet biztosító hiányszámot, másfelől viszont ne kelljen elhalasztani a beígért adóreformot, így az egykulcsos, családi kedvezményes szja-t” – véli Kaderják. Szerinte önmagában nem rossz megoldás, hogy egy fogyasztási jellegű adó bevezetésével akar a kormány jövedelemadót csökkenteni. A szektor árbevételét látva egy-két százalékos áremelést vár az új adótól, amit azért tart szükségesnek, mert a kormánynak be kell tartania „azokat a nemzetközi kötelezettségeket, amiket az előző kormányok öt évig nem tartottak be”.

objekt 2010.10.14. 16:50:25

@is: Hol vannak azok a "rendes" elemzők?

A rajongók sokkal egyértelműbben fogalmaznak, mert ebben semmi nem volt. Így a semleges REMÉNYKEDŐK fogalmaznak. Tényleg túl sokat hallottuk a "nincs más megoldás" és a "csak mi tudjuk" típusú mondatokat ezt semleges (de nem hülye) felelősségem tudatában állítom neked. TG nagyon kerülné a konfliktusokat és az egyértelmű állásfoglalást, de nem sikerül neki, mindig ráfogtok valamit, legtöbbször egymást kizáró dolgokat, mulatságos.

CSENDES 2010.10.14. 16:51:17

@radala: Hát ne legyen elég, legyen elég az, hogy bizonyos kormányhivatalokban az elemzés adatait szándékosan lerontják, hogy a bajt megnövelve statáriumot hirdessenek. Holott a baj szerintem éppen elég, no nem a statáriumhoz. De volt árvíz,belvíz, ipari katasztrófa. Két kormánynak is elég, nem ez a baj. Kiszámoltad már, hogy mit vállalat a jelenlegi kormány, mikor visszamenőleg bevállalta az egyházi iskolák teljes állami támogatását? Kiszámoltad mit vállalt a jelenlegi kormány, mikor a kórházak túlköltekezésének utólagos finanszírozását bevállalta? Ez csak kettő, amit most fáradtan hivatkozok. Van még.

CSENDES 2010.10.14. 16:54:42

@tölgyes: Juj, akkor beszarok az örömtől, mert nekem mostanában kellene előfinanszíroznom (a tényleges EUR összeget az éppen hivatalos árfolyammal, +6% felárral, mert a kormány intézkedései és persze a nemzetközi helyzet ilyen kockázatot okoz/vagy nem .A 6 %-ot utóbb visszakapom. Úgy négy nap múlva, ekkor kerül teljesítésre a megbízás.

withoutus 2010.10.14. 16:55:05

@kodó tamás: Kedves Tamás, mire alapozod, hogy O. bukni fog belátható időn belül, Pintérrel, Matolcsyval vagy bárkivel egyetemben? A tavasz óta az önk. választásokig eltelt időt éppen az időtlen időkre való bebástyázással töltötték, azzal, amire készültek, meg amihez értenek. A gazdasággal való kínban fogant ötletelgetés most kezdődött, de az előbbiek miatt bukáshoz ebben az országban ilyen körülmények között nem fog vezetni.

objekt 2010.10.14. 16:58:22

@objekt: Egy kis magyarázat még: Most semlegesként is az MSZP-SZDSZ párost utálja az ember. Mert nincs rajtuk mit szeretni. Sőt, gyűlölni is lehet a hazug fofájukat ezért az iszonyatos adósságért és szarért amit itt hagytak.

Ez nem zárja ki a Fidesznek is van hazug pofája, de azt majd idejében kell elmondani, még nem most. Most a takarítás ideje van. A semleges gyanakvóan, de jóindulatúan reménykedik. Tehet mást?

CSENDES 2010.10.14. 16:59:46

@radala: Valóban szokatlan volt, még szokatlanabb, hogy még Bakondi vakegér is rájött, hogy lehet, mások is hibáztak pl önkormányzat jegyzője. Bár szerintem ökörség, hogy Bakondi azt állítja, a Környezetvédelmi Felügyelőségnek nincs hatásköre a hulladéktároló objektum ellenőrzésére, ezért törvénymódosítást javasol. Hát tegye, bár tudomásom szerint a KVF begyalogol, s belenéz a s-ed lukába is, (és főképp a Közép-dunántúli), kirója a bírságot (alsó hangon sem kevés), amit egyébként megfellebbezheted, ha fellebbezési illetékként az 50 %át lerovod

tölgyes 2010.10.14. 17:00:03

@Lámpavas: ÉN IS OLVASGATOK. .. MOST ÉPP NEM EGY ELEMZÉS, HANEM NÉHÁNY TÉNY AKADT A KEZEMBE...10 MILLIÓ EURÓRA VETÍTVE EGY HÓNAP ALATT 120.000, EGY NAP ALATT 22.000 EURÓVAL JAVULT A MAGYAR ADÓSSÁG HELYZETÉNEK MEGÍTÉLÉS. Egy hónapja 120.000 euróval többet kellett fizetnünk 10 millió eurós hitelért.. mint ma.. teganpról mára a javulás 22.000 euró..

radala 2010.10.14. 17:01:45

@CSENDES: Nem számoltam ki egyiket sem, de ha törvénytelen einstandolni a MNYP-i befizetésedet, akkor pont ilyen törvénytelen volt, a már korábbi ÁSZ által is nyilvánvalóan törvénytelennek nevezett, egyházi iskolák magántulajdonában való turkálás.
Az egészségügyről sem tudok semmit, csak azt, hogy azt már Bajnai idején mondtam, hogy az nem spórolás meg pláne nem reform, ha azt mondom a vasútnak meg a kórházaknak, hogy 20 %-kal kevesebbet kaptok, de gyógyítsatok meg mindenkit és vigyetek el mindenkit, ahová akar.
Ezt hívják úgy, hogy a kiadások alultervezése...
Persze ettől még Oszkó sokkal jobb, mint Matolcsy ezen nem is mernék vitatkozni senkivel:-)

tölgyes 2010.10.14. 17:02:22

@CSENDES: Azt ne tegye mert büdös és nem lesz jó kimosni.. de tegnap délután OV beszéde előtt az árfolyam 273,5 volt.. az ment le 271-re, majd ugrott fel 276 fölé.. mert a világ ilyen hektikus... Ma reggel nyitáskor kellett volna pénzt felvennie..:(

CSENDES 2010.10.14. 17:04:02

Kedves Radala:Szerinted nem elég értelemes ahhoz a gondolom 70%-ban jogász fidesz, hogy törvényesen megcsinálja ezt?
Ezt mondtam én is. Törvényt hoznak rá. Akkor már törvényes. Lehet hogy jogellenes, de törvényes

is 2010.10.14. 17:04:30

@objekt: es mi mutatja, hogy nem volt igazuk? 2001-2006 kozott senki nem hallgatott rajuk, el is adosodtunk. 2006 utan Gyurcsany hallgatott volna rajuk, Orban rajuk uszitotta a 84%-ot (teged is?), fele annyira sem tudtunk kijonni a szarbol, mint lehetett volna, Orban teljes erejebol 4 evig tolta vissza az orszagot. most se mondanak mast, minthogy a nyugdijkasszaba markolas, minden mas lepes nelkul agyatlansag.

utoljara 1995-ben Horn gyula fogadta meg ezeknek az embereknek a tanacsat, azota csak mondjak ok, es tenyleg eleg unalmas lehet hallgatni, de a magyra nep meg csak veletlenul sem probalta ki egyszer sem, hatha nekik van igazuk. meg megerteni se probalta.

a rendes elemzes egyebkent egyszeru. eloszor is tudja, mi az a dialektika, mert azt mar tobb evszazada feltalaltak. aztan tudja, mi az, hogy tenyekbol kovetkeztetni. aztan tudja, hogy a tortenesek nemcsak egy heten, hanem 1 eves, es 5 eves tavon is hatnak, tehat legalabb harom kovetkemenye van mindennek, es mindharommal foglalkozik. ezek olyan minosegi dolgok, amik konnyen ellenorizhetok, fuss neki te is ezek alapjan modnjuk ennek a posztnak. TG nagyon kevesse felek meg ezeknek a felteteleknek, pedig ezek se nem jobbos, se nem balos, se nem kapitlaista, se nem szocialista, hanem a 21. szazadi tudomanyban boven elfogadott elemzesi elvek, kozgazdasagtanban, tarsadalomtudomanyokban, de a globalis felmelegedesben is. remelem (oszinten) hogy kielegito valaszt tudtam adni a kerdesedre.

is 2010.10.14. 17:06:05

@CSENDES: hulye blogmotor, ha nem akarja kiadni a kommentemet, kuldok egy kovetkezot, es akkor kiadja az elsot is.

CSENDES 2010.10.14. 17:07:19

@radala: Figyelj már! Te szoktad mondani, hogy ne azzal taakrózzon valaki, hogy a másik is törvénytelen.

karikaV43 2010.10.14. 17:08:55

@Lámpavas: meg napkeleten is,mert az eu meg jönne azzal,hogy magyar föld legyen nettó befizető és adja vissza az uniótól befizetés nélkül felvett néhány ezer milliárdot.viktorka csak ezen a szemét dombon kukorékol,nyugatra az már nagy pálya ott jó lesz labda szedőnek.Egyenlőre még ott tart a dolog,hogy alkalmatlannak vagyunk minősítve soros elnöknek.
A kis buzit utálják kint.

radala 2010.10.14. 17:11:35

@CSENDES: Huuh ez nekem magas, nem hiszem, hogy tud valami jogellenes lenni, de törvényes.
Azt elhiszem, hogy nem tudják megcsinálni alkotmányosan, söt kinézem belőlük, hogy le is szarják ezt a kérdést, mert akit kinyírnak annak már késő lesz az AB döntése.
Szóval én kinézek csúnya dolgokat a Fideszből. De szerintem OV 1.0 profin tudott törvénykezni. Reméljük, hogy megtartják ezt a jó szokásukat. Ha nem akkor majd le fogom írni, hogy köcsögök és ezt is fogom gondolni.
Nem mondtam soha, hogy Bakonyi az egyetlen felelős, tuti, hogy számtalan ember felelős. De az is tuti, hogy a legnagyobb hasznot mások felelőtlenségéből a MAL tulajok húzták. Sajnos nem vagyok jogász. Nem tudom van-e olyan, hogy azt mondják, hogy sokan felelösek, de neked volt a legnagyobb hasznod ergo te fizeted vissza.
Mert az nyilvánvaló, hogy a KVH meg a jegyző sáros kell, hogy legyen, de nekik nincs pármilliárdjuk kártérítésre. Meg ök (talán csak balfaszok, de nem kerestek semmit a trehányságukon) Bakonyiék pénze pedig nem jöhetett volna létre, ha nem ilyen felelőtlenek.

CSENDES 2010.10.14. 17:11:50

@tölgyes: Nem, engem nem az érdekel, hogy tegnap mennyi volt OV után. Jobban zavar, hogy most, hogy Matolcsy megpróbálta megmagyarázni (by the way) a megmagyarázhatatlant, most neki róják fel a dolgot, holott épp az volt a lényeg, tegnap délután mintegy órás beszédében nagy sóder klub volt, majd 5 perc alatt lezavarta az egyéb szuper adókat. Ezt persze egyetlen újságíró sem értette, de nem volt gond, mert ma délelőtt 11 órától a ME kifejti, majd Matolcsy levezet egy sajtótájékoztatót a részletekkel és kérdéseket is lehet intézni hozzá. Hát kivártak.

CSENDES 2010.10.14. 17:14:37

@radala: Törvényes, mert törvény van rá. Jogellenes, mert magasabb jogszabályba ütközik. De én nem vagyok jogász, kérdezd meg Ordit. Szerintem igazat ad, hogy lehet valami törvényes (mert még nem állapították meg róla, hogy jogellenes, vagyis alap jogokba ütköző)

radala 2010.10.14. 17:16:02

@CSENDES: Ja nem takaróként mondtam kivételesen, mellesleg nem én szoktam mondani, hanem nekem szokták mondani:-)
Szóval csak arra utaltam, hogy tök mindegy mibe kerül ki kell fizetni egy jogállamban és kész. Majd megnézzük, hogy jogállami keretek között lehet-e MNYP-i befizetést einstandolni. remélem, hogy valahogy lehet, illetve azt remélem, hogy nem élnek vissza a hatalmukkal. Nem mondom, hogy akár vissza is élhetnének, mert akkor is jobbak lennének, pedig igazam lenne. De nyilván az nem fér bele, hogy törvénytelenek. Még ha a cél mondjuk helyes is lenne. (azt sem tudom, hogy a cél helyes-e)

karikaV43 2010.10.14. 17:16:50

@Lámpavas: én önként léptem be mielőtt köteleztek volna,na az enyémet ne vigyék,orbán meg végképp ne vigye.

radala 2010.10.14. 17:19:40

@CSENDES: 273,1 az euró:-) Kicsit erősebb, mint kedden.
De persze az Indexen már zuhan a Ft:-)

CSENDES 2010.10.14. 17:19:56

@radala: Én meg nem mondom, hogy Bakondi a felelős. Mert volt ott egy engedély az új kormány életbe lépését megelőzően is. Amit szeretne úgy vizsgálni a fideszes Lázár, hogy az lehet bűncselekmény volt. Ezt is elfogadom. De a kormány tagjai tudják, ha ezt felvállalják, isten sem menti meg őket a kártérítési kötelezettségtől. Tudod, amit már említettem: közig jogkörben elkövetett intézkedés/mulasztás által okozott kár. Ezért lőtték le Lázárt a felszólalásban, illetve az arra adott válaszban (ugyanis nem arra válaszoltak, amit felvetett)

CSENDES 2010.10.14. 17:21:04

@radala: EUR/HUF: 274.1900 Reggel 271 volt

tölgyes 2010.10.14. 17:21:53

@CSENDES: Én meg azt próbálom Önnek megmagyarázni, hogy itt feltehetően az Ön által említett összefüggés nem áll fent, mert egyetlen nap alatt az angol tőzsdén 10,2 bázisponttal olcsóbban juthat az ország hitelhez... és a javulás egy hónap alatt 122 pontos volt.

Ha Ön arra spekulált, hogy a forint tovább erősödik és majd ajövő héten vásárol, akkor ez most nem jött be... mellesleg megjegyzem: most az arany ára is ugrál.. igaz magasabb tartományban mint a forint.

radala 2010.10.14. 17:21:58

@CSENDES: Én erre az alkotmányellenes szót használnám, de tök mindegy, vannak fórumok, ahol lehet jogorvoslatot találni.
Én abban bízom, hogy a Fidesz nem hoz olyan döntés, ami jogilag támadható, ha hoz, akkor béna. Meglátjuk mi lesz.

CSENDES 2010.10.14. 17:23:19

@karikaV43: Azt nem tudja vinni, mert az nem rajta keresztül megy tudomásom szerint. Vagy mégis? Nos akkor az önkéntes hozzájárulás szüneteltethető.@radala: Mit akarsz állandóan bizonyítani ilyen görcsösen?

radala 2010.10.14. 17:23:22

@CSENDES: 273,5 épp most de 20 perce meg 273 alatt volt
www.portfolio.hu/tozsde/

CSENDES 2010.10.14. 17:24:53

@tölgyes: Nem spekuláltam, csak reménykedtem, hogy az esedékes szállítói számlákat végre nem hektikus árfolyamon kell kiegyenlíteni. Persze tudom, Ön szerint ehhez sem értek.

tölgyes 2010.10.14. 17:27:04

@CSENDES: Ternap délután pedig 273,5 volt... a világ hektikus...Ezért mondtam Önnek, hogy az arany ára épp így ugrál.

CSENDES 2010.10.14. 17:27:10

@radala: Azért nem használható az alkotmányellenes szó, mert ez nemcsak az alkotmányos jogokba ütközik, hanem egy másik hasonló szitnű jogszabályba, pl amelyik beiktatta az intézményt. Abban nyilván nem volt szó arról, hogy az Ön által befizetett és egyébként többletjogokkal rendelkező befizetését az állam bármikor elvonhatja saját céljaira. Érted már?

CSENDES 2010.10.14. 17:27:46

@Ordnassac: Ordi segíts!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

objekt 2010.10.14. 17:30:33

@is: Szerintem az elemzési minőség nem lehet állandó. Témától is függ és most a gazdasági rész kihagyása, mellőzése, nem kedvezett ennek. Szerintem nincs is mindig annyi ideje rá, de reagálni akar a történésekre ez az ő felelőssége. Én csak azt akartam mondani, hogy az elfogultságot ÉN, a minőségi ingadozás ellenére sem látom.

cambridge.on 2010.10.14. 17:30:44

@tölgyes:Van még olvasni való,majd egy hónap múlva lehet értékelni!

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/14/esik_a_forint_adjak_az_allamkotvenyeket_-_megijedt_a_piac_a_kormany_terveitol/

Ha van egy szerződés két fél között,de a befizetést egy harmadik fél kézbesíti(postás),és az a harmadik fél az összeget továbbítás helyett a maga hasznára fordítja az a hétköznapi életben sikkasztásnak számít.

Átverés! 2010.10.14. 17:31:03

Jó a cikk, és nagyon sok kommentelőnek igaza van , részben vagy egészben.
Sok mindennel lehet ezt a jelenlegi végkifejletet elemezni.
Abban igaza van @ bierkamp-nak hogy szerencse, vagy balszerencse-e hogy van egy Orbán Viktorunk?Ezen már hiába filózunk van és kész.

Ugyan ez vonatkozik Gyurcsányra is.Az is igaz, hogy rengeteg szikra pattant ki az agyából, amit pillanatnyilag sokan jónak találtunk. De azt sem fogjuk lehet már soha megtudni, hogy a végrehajtásnak mi volt a fő akadálya az, hogy ilyen pusztitó légkörben, ilyen ellenzékkel kellett harcolnia, vagy a saját személyiségének a korlátai.

Most tehát van a helyzet, és van a győztes aki szerintem eszes ember de kissé hazárd játékos.

Amit kitalált jónak mutatkozik. és örüljünk ha sikerül kivitelezni.

Három év alatt még sok víz lefolyik a Tiszán, és lehet egészen más lesz a világ és E urópa pénzügyi, gazdasági, hatalmi helyzete.

Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság versenyképességéről, legalább a mai témához hasonló vitát lehetne nyitni. Szerintem ahhoz hogy a mezőgazdaság versenyképessé váljon hosszú ídőre van szükség.Persze, ha a rendszerváltáskor nem öntjük ki a fürdővízzel a gyermeket is nem itt tartanánk, főleg a falvak és az élelmiszer polcok.

CSENDES 2010.10.14. 17:34:20

@cambridge.on: Ennél én finomabb voltam délután a jogalap nélküli gazdagodással (oda került, megtartja), de igazad van. Ekkor azonban már Blog-gettóba lennék:-)))

tölgyes 2010.10.14. 17:40:35

@cambridge.on: Évek óta ezt teszik a MNYP-ak.. ezért tárolják a pénzt 0%-os hozammal

marhasültfánkkal 2010.10.14. 17:49:35

@CSENDES: Hát, ha nem akarod, hogy ivaréretté válva a szörnyen büdös kandúrpisivel bejelölgesse a lakás összes zugát, akkor célszerű ivartalaníttatni. Ha nem engeded be a lakásba (ami elég nagy kegyetlenség lenne), akkor is célszerű az ivartalanítás, mert cicáknál is vannak olyan STD-k, amelyekre nincs vakcina.

CSENDES 2010.10.14. 17:53:16

@marhasültfánkkal: Nos, most is van kandúrom, ivartalanított nőstényem, ezért nem tudom fogadni Szimba sikolyát. Ja, és három kutyám.. is Két ivartalanított lány és egy fiú.

panelburzsuj 2010.10.14. 17:55:19

@radala:

Rosszul sejted: az ismeretlen tettesek nem a bíróságot fizették le (hogy engedjék ki), hanem az ügyészséget fenyegették meg (hogy akkor is tartsák bent).

Szerinted mennyi értelme van egy ilyenféle beszélgetésnek?

Ha fáradt vagy, ideges, nyugtalan - (mert szeretnéd hinni, hogy talán-talán mégsem csapnak be, akikben annyira hiszel) - akkor muszáj pont itt előadni a hányódó szerelmes keserves áriáit? :)

CSENDES 2010.10.14. 17:55:20

@marhasültfánkkal: Egyébként az STD gondolomnem saját tudományos kör, hanem nemi betegség mint az aids?

CSENDES 2010.10.14. 17:56:14

@CSENDES: Soha nem volt dolgom vele, holott nyolc évig élt velem az első cicám, aki kandúr volt

CSENDES 2010.10.14. 17:57:22

@panelburzsuj: Ne már, ne bántsd meg az érzéseit. Ő már csak ilyen.

marhasültfánkkal 2010.10.14. 18:05:01

@CSENDES: Bocs, így sikerült írni, természetesen betegség: Sexually Transmitted Disease, azaz nemi úton terjedő betegség. Pl. macskáknál is van AIDS.

CSENDES 2010.10.14. 18:10:48

@marhasültfánkkal: Persze, tudom. De neved semmi jót nem sejtet marhasült (kergemarha-kór) fánkkal:-))

panelburzsuj 2010.10.14. 18:12:17

@objekt:

Az "illem" fogalmát a Fidesz általam megfigyelhető működésével egyre kevésbé tudom összegyeztetni, így a kérdésedre sem tudok válaszolni, mert olyan peremfeltételt állapít meg, amelynek valósságát - az én vaksi szemeimben -semmi sem támasztja alá.

A Fidesz - legkésőbb a '93-'94-es fordulata óta - a legmesszebbmenőkig a rövidtávú politikai haszonmaximalizálás üzletágban utazik. Semmi más nem érdekli, csak a legközelebbi voksoláson besöpörhető nyereség. És ha ebből a megrögzöttségből a '98-as bukta és az azt követő nyolcéves éhkopp sem tudta kigyógyítani, akkor ezt bízvást tekinthetjük olyan idült nyavalyának, aminek a tünetei tán enyhíthetőek, de az alapbajból kikúrálni már aligha lehet.

panelburzsuj 2010.10.14. 18:19:28

@CSENDES:

A hitet én is sokáig összevertem a saját illúzióim ápolgatásával és dédelgetésével. Úgyhogy nem bántom, hanem segítek neki átugrani - (vagy átmászni) az árkon.

CSENDES 2010.10.14. 18:27:38

@bierkamp: Figyelj! Válts finomabb hangokra! Jobban figyelnek majd rád.

Ordnassac 2010.10.14. 18:39:22

@CSENDES: nestrot10-től hiába vársz ilyet...

ParadiseLost 2010.10.14. 18:44:01

Egy megkésett és hirtelen komment a főszövegre (elnézést az előttem szólóktól, akiket nem nézek most át):

Az hagyján, Orbán mennyire álszent, vagy hogy legalább annak örülhetünk-e, hogy most már sorozatban a harmadik miniszterelnök komolyan megpróbálja elkerülni a csődöt.

Megállhatnánk egy percre azon elgondolkodni, hogy milyen szakmai (értelmiségi?) háttere van a magyar államvezetésnek, közéletnek, hogy az adózás távolról sem közgazdasági kérdés. Hibáztathatom a magyar felsőoktatást, ahol még a közgazdász-hallgatók többsége sem tanulja meg az alapokat, nem hogy a jogot végzett politikai osztály (vö. "liberal arts" és a college-rendszer az Egyesült Államokban). De egész egyszerűen hibáztathatom a politikai osztályt is.

Az internet korában nem nehéz összeállítani egy olvasmánylistát, ami igen komoly, és roppant kurrens alapokat adna az adóztatás végiggondolásához közgazdasági mesterképzés nélkül is (de remélem, a PM romjain azért az is akad). A legelső referencia ráadásul friss, magyarul van, a Költségvetési Tanács és a jegybank elsőosztály programokban (MIT, Yale, Oxford) doktorált szakemberei írták, és még azt se veszi senki komolyan. A héten egy Nobel-díjat adtak az optimális adóztatás egyik atyjának, Magyarországon meg a putyini reflexek dívnak, miszerint a nép atyja tudja, kit mi illet és ki mit hogyan szerzett, és általános szabályok helyett (legalább a tőkejövedelmek adóztatása történt volna, általában) marad a teljesen önkényes szabadrablás. Ha jóindulatú butaságukban meggyőződve tették ezt, és nem roppant dörzsölt politikai cinizmusból, akkor csak még rosszabb a helyzet.

Amúgy csak egy hirtelen rövid olvasmánylista, ami segíthetett volna (az első van magyarul). Kár, hogy Orbán jobbkeze Putyint választotta a Nobel-díjasok helyett.
www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_mnbtanulmanyok/MT_88.pdf
www.ifs.org.uk/mirrleesReview/dimensions
elsa.berkeley.edu/~saez/saez-slemrod-giertzJEL10final.pdf
elsa.berkeley.edu/~saez/kleven-knudsen-kreiner-pedersen-saez10taxaudit.pdf

ubul2000 2010.10.14. 18:50:36

@bierkamp: olvass figyelmesebben, éppen hogy meggátolni igyekszik

tölgyes 2010.10.14. 18:51:15

@cambridge.on: Londoni befektetők jól fogadták a hírt...10,2 ponttal csökkent az adósság finanszírozásának költsége. 10 millió euróra vetítve ez 22.000 eurót jelent.

klacus 2010.10.14. 18:53:04

@7241gabi: Nem tudom rémlik-e még De volt egyszer egy ország, ahol a lakásvásárláshoz tartozott adókedvezmény. A naív fiatal családot alapító párocska fixre merte tervezni, hogy ez biza jár neki amíg ugye a szerződése az állammal megvan.

Erre jött egy fura figura, és azt mondta, hogy most már csak a fele van. Aztán jött egy még furcsább figura és azt mondta, hogy ááá nem kell az neked, mert nem elég progresszív.

Egyszóval, azt amit egyik majom meghozott mint törvényt, azt a másik majom felrúgja.

Mit kell ezen kiakadni. Az a pénz van meg amit már elköltöttél, a többi sorsa a felhasználásíg bizonytalan.

A kérdésedre nem tudok válaszolni, mivel speciel a kiindulási pont, mármint az eredeti nem a nyugdíj volt, hanem az szja. A Fletónak ahhoz semmi köze, hogy elveszik a magánnyugdíj befizetést. Az a kormányzati ígéret, meg hát egy kicsit karcsú nekem is, hogy egyszer majd hajaj visszakapod. Istenbizony...

Ezt már ismerem.

tölgyes 2010.10.14. 18:53:14

@ParadiseLost: Londoni befektetők jól fogadták a hírt...10,2 ponttal csökkent az adósság finanszírozásának költsége. 10 millió euróra vetítve ez 22.000 eurót jelent.

lüke 2010.10.14. 19:00:30

itt hemzsegnek az angol holt lelkek
Milton, Burroughs ect

török gábor 2010.10.14. 19:02:51

látom,hogy néhányan nem értették vagy egyenesen félreértették a címet. az áthallás innen jönne: news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/politics/921524.stm

sirwalter 2010.10.14. 19:06:54

@ParadiseLost: és az nem lehet, hogy ezek a Nobel-díjasok (minden tiszteletem az övék) olyan kiszámítható országokra dolgozták ki az optimalizált adózási rendszerüket, ahol kb. 200 éve szervesen fejlődik a kapitalizmus? S nem az olyan országokra (mint a Putyiné, meg a miénk), ahol még mindig, ill. már megint az eredeti tőkefelhalmozás dívik? Megspékelve egy kis csődközeli helyzettel?

A klasszikus példával tehát: nem a szobabútort kell most újracserélni, esetleg kimeszelni a spájzot, hanem el kellene oltani az égő házat...

És kérem, ne bőszüljön föl az összes okleveles közgazdász ezen a laikus hozzászóláson, én csak egy mérnök vagyok... ;)

Aki ráadásul még azt is meg meri kockáztatni, hogy - horribile dictu - még egy (vagy akár több) Nobel-díjas is tévedhet..., vagy legalábbis nem minden elmélet igaz nem minden körülményre... Meg persze igazuk is lehet. Mindig. Mindenhol. ;)

nyünyüge 2010.10.14. 19:12:58

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/14/orban_a_takarekszovetkezetek_feltokesiteset_igeri/

"...Egyetértve Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével Orbán Viktor minimális célkitűzésnek nevezte a részesedés megduplázását a következő tíz évben, de háromszorosára kell emelni "ha teljesíteni akarnánk azokat a makrogazdasági célokat, amelyeket a növekedés beindításához fűzünk" - emelte ki.

A szövetkezet nem engedheti meg magának, hogy tisztán csak a közvetlen nyereség elve alapján működjön - mondta, hozzátéve, hogy természetesen a szövetkezeteknek is törekedniük kell a nyereség elérésére, de legalább ilyen fontos szempont, hogy az emberek tömegei ne szoruljanak ki a banki szolgáltatói körből. A takarékszövetkezetek esetében - tette hozzá - a tulajdonosok irányából a vezetés felé profitelvárás, nem pedig profitnyomás érvényesül.

Demján Sándor azt mondta, ígéretet kaptak a kormányfőtől, hogy segít a takarékszövetkezeti bankrendszer feltőkésítésében, ez pedig azt jelenti, hogy a hitelezési aktivitást is meg tudják majd növelni."

A Versenyhivatal vakarhatja a fejét.

kodó tamás 2010.10.14. 19:16:14

@objekt: ne má. akkor az melléduma amikor aszonta: pintér s a legalkalmasabb szakmailag....

MakiMuki 2010.10.14. 19:29:32

A ma esti hiradóban Matolcsy kerek-perec kijelenette, hogy az embereknek nincs biztonságban a pénzük a pénztáraknál, ezért megy a pénz az állami nyugdíjrendszerbe.

Csak kérdem én, hogy ilyet ki lehet kategorikusan jelenteni? Ez nem hitelrontás a pénztárak felé?

kamarti 2010.10.14. 19:30:54

@sirwalter: és az nem lehet, hogy miközben mi olyan jól elvitatkozgatunk itt szja-ról, Matolcsyról (akit főleg nem fog leváltani, de kezdem azt hinni, hogy senkit, hiszen a a tv--s interjúban azt is mondta, hogy ha egy miniszter rossz(ul dolgozik), akkor a miniszterelnök a rossz, mert rosszul választott - visszafelé: a leváltásra úgy tekint, mint őt gyengítő kudarcra, tehát nagyon nagy végszükségnek kell lennie, hogy megtegye). De nem is ezt akarom mondani, hanem hogy miközben mi itt magánnyaugdíjról, pálinkafőzésről etc. vitatkozgatunk, közben nem zajlik más tulajdonképpen, mint egy radikális és teljes gazdasági átrendeződés? Szóval újraosztják a koncot (a piacokat és így a jövedelmeket) - és minden egyéb csak ennek a nagy egésznek a részlete, amivel elfórumozgatunk, esetleg megbeszéljük munkahelyen és családban (bár talán egyre kevésbé, tekintve, hogy az ember nem szeret folyamatosan konfrontálódni a legközvetlenebb környezetével), de nem feybnyeget az a veszély, hogy nagyon nagy ellenállás lenne a népektől (utcára vonulás, szakszervezetek stb.), és a kétharmad lehetőséget ad arra, hogy minden legitim módon, jogszerűen történjen és ennyi. (illetve van még a a lehetőség is, mint a lex malnál, hogy eleve a törvénybe be lehet építeni, mi történik, ha az AB közbeszól).
Persze valószínűleg nem találtam fel a spanyolviaszt. Csak hirtelen ráébredtem, hogy mennyire kvára nem számít se az egyes ember (jogai, magánvagyona stb.), se a hosszú táv (már olyan szempontból hogy fenntartható fejlődés, környezetvédelem, jövőbeni eladósodás kifelé vagy a ygerekeink, unokáink felé stb.), és hogy még csak nem is egyszerűen arról van szó, hogy a fidesz magamagát akarná bebetonozni, vagy legalábbis nem csak politikailag.

cambridge.on 2010.10.14. 19:36:20

@tölgyes: Gondolom ez annak köszönhető,hogy ezekkel a kormány afformativ lépéseket tett a hiánycél tartására.

Nagyon népszerű a poszt,sok hozzászólást generált.
Lehetetlen mindegyiket végig követni,ezért elnézést,ha olyat említek ami lerágott csontnak számít.

Olvastam, hogy Orbán pédaértékű lépésének a másolására készül az Eu.
A közösség is tervezi bevezetni a közeljövöben a bankadót.
Annak mértéke nem lesz olyan drasztikus ,mint a magyar.
Akkor megint hiányözni fog a büdzséből.
Ez reális veszély?

@CSENDES: tegyük fel,hogy az Állam nevű egyén egy bankban dolgozik.A betétesek neki befizetett pénzét nem utalja át,csak papíron.
Lóversenyen,kasinóban játszik és annyit nyer, hogy vissza tudja fizetni a lenyúlt összeget.
Ellenőrzés után milyen váddal keresik fel a rendőrök?

Az elsőben említettek után tudom már miért mondta Orbán:
Ezután nem a postást fogjuk büntetni!

nyünyüge 2010.10.14. 19:37:24

@Naked Lunch:
Hitelrontás? Mit számít az forradalom közepette?

kamarti 2010.10.14. 19:50:27

@nyünyüge: na például ez, vagy a CBA pozitív diszkriminációja éppenséggel egybevág az elméletemmel...
a versenyhivatal meg gondolom az érvényes joszabályok alapján vakarja a fejét... és a kör már be is zárult...

ebben is vannak érdekes megállapítások:
index.hu/belfold/2010/10/14/a_joleti_rendszervaltas_tett_be_a_rendszervaltasnak/ (és nem csupán Meggyesi néven nevezésére gondolok, mint főfelelős...)

sirwalter 2010.10.14. 20:00:44

@kamarti: bocs, nem biztos, hogy jól követtelek, de ha a kérdés az, hogy tehát a mostani történések/lépések célja esetleg nem az-e, hogy új gazdasági szereplőknek játsszon át vagyont, vagy legalábbis lehetőségeket a mostani kormány (ahogy írod, a gazdaság átrendeződése, vagy átrendezése); én - bár tény, hogy a magam részéről jóhiszeműen állok hozzá a mostani lépésekhez - nem gondolom, hogy ez lenne a cél.

Tudom, hogy ezek nagy szavak (és biztos lesznek, akik narancssárga szemüveg viselésével fognak vádolni), de én hiszek abban, hogy a gazdaságban is lehet tisztességesnek lenni. Ezek a lépések az én szememben kiigazítási kísérletek. Hogy sikeresek lesznek-e ezek azonnal, vagy csak valamilyen módosított formában, vagy esetleg (ne adj' Isten) úgy bukik el az egész, ahogy van, az majd kiderül. Ezt szerintem ők (kormányzat) sem tudhatják előre. Megpróbálják ezeket az intézkedéseket letuszkolni egyes piaci szereplők torkán, aztán meglátják, hogy sikerül-e, ill. mennyiben sikerül. Szerintem ennek vagyunk tanúi. És nem azért, mert narancsszínű ködben lebegek, de bízom abban, sőt egyenlőre hiszek benne, hogy az mindannyiunk érdekében történik.

S hogy miért van szükség a "kiigazításra" (ez megint csak ki fogja verni a biztosítékot, úgy sejtem): mert ami eddig volt, tehát a szabad piac sérthetetlenségének és mindenhatóságának doktrínája megrendült. Szerint a trend az lesz, hogy az állam sok helyütt (úgy értem, nem csak a magyar, hanem más államok is), itt-ott korlátozni ill. szabályozni fog. Ez a "hely-keresés" zajlik inkább szerintem (nem pedig változatlan piaci felállás melletti újraelosztás, átrendezés), ami nyilván nem megy olyan simán, mert alapelveket, alapjogokat érint. És mielőtt bárki kommunizmust kiált: az önszabályozó piacgazdaság és a szocializmus között nyilván lehet találni még működő modellt, ami korlátozza bizonyos szempontból a piaci szereplőket. Meglátjuk.

cambridge.on 2010.10.14. 20:03:58

Úgy érzem lényegtelen dolgokon vitázunk.Hála Török Gábornak.
Lényegtelen kire vetették ki a tizedet,azt fizetni kell.Mindig az fizet aki a sor végén áll.
Mindegy minek hívjuk,ha kivetik fizetni kell.Olyan, mint a katonaságnál a parancs.
A parancsot nem lehet megszexuálni,mert csak szaporodik.

A lényeges kérdés elsikkadt.Tegnap tettem egy halvány kisérletet a tisztázására:Hova kerül,mire fordítják ezt az összeget?
Csendes mellékesen említette a korházak és vallási iskolák kisegítését.
Bejelentkezett Tarlós is.
HA az adósság rendezésre fordítják van értelme,ha kifizetődő beruházások önrészeként használják van értelme.
Akkor azonban ha csak a Csendes által említett klientúra éhes száját tömik vele,mindenféle szociális ellátórendszerek átalakítása nélkül,nos ebben az esetben nem különbek a szocialistáknál.
Annyi változás van,hogy ők tartják kezüket azon a bizonyos pénzcsapon.

Akinek még ebben a narancsos forradalomban sem sikerült pozícióba kerülni(lásd Meggyes,a szegedi fideszesek)játszák a sértettet.

kodó tamás 2010.10.14. 20:09:06

@kamarti: na végre +1 megvilágosodott ember:)

megnyugtathatlak: semmi sem számít nekik csak a rövidtávú politikai érdekek (mert ezzel a zavaratalan politikai helyzetüket védik) és a középtávon a gazdasági hatalom, de ez a kettő most először tudatosan kötődött össze. azaz a 2/3 annyiban hozott újat hogy direkt együtt állása van a kettőnek, a nyertes mindent visz alapon (gazdaság+politika).

kodó tamás 2010.10.14. 20:10:53

@sirwalter: a gazdaság teljes besöprése folyik. kis ország. itt alig volt valós piacgazdaság. bár egy pár évig a versenyszféra szabad volt...

sirwalter 2010.10.14. 20:13:51

@cambridge.on: hogy mire fordítják majd? Reméljük elmondják.

Annyi azonban már eddig is elhangzott, hogy a 4 cél egyike a versenyképesség növelése, ill. a növekedés beindítása. Ezekhez nyilván hozzátartozik (ahogy az szintén elhangzott) a munkahelyteremtés, ill. egy demográfiai-fordulat-kísérlet, amit - ahogyan arról szintén volt szó - családi adózással igyekeznek elősegíteni.

Ezekhez mind forrás kell, ugye. Nem tudjuk, erre fordítják-e, de erre kellene, ráadásul, amennyire egy ilyen beszéd természete ezt megengedi, nagyjából erre történő utalások voltak benne. Ha így lesz, és netán sikeres lesz a kísérlet, akkor szerintem örülhetünk.

sületlenke 2010.10.14. 20:30:38

@Ordnassac: Ordi, benéztél a Varánuszra? Érdekes fejlemény van...

kamarti 2010.10.14. 20:44:58

@sirwalter: hát nem tudom, nem győztél meg. (mondjuk én épp a nem változatlan piaci felállásról írtam, és nem vagyonátjátszás, azt nem mondanám (főleg mert nyilván minden nagyon kínosan és a népeknek tetsző lesz), hanem hogy mondjuk piachoz juttatása annak, aki eddig a partvonalon toporgott, mert az első privatizációs dzsemborihoz még kicsi volt, de mostanra felépített valamit, amit helyzetbe kell hozni, mondjuk viszonossági alapon, vagy azok, akik GYF környékén pártot váltottak stb. - mert abban, gondolom, megegyezhetünk, hogy tisztességes gazdaságpolitika, illetve politika nemigen van, ha az azt jelenti, hogy mindenféle gazdasági szereplőtől független, nem le- ée elkötelezett stb.

kamarti 2010.10.14. 20:47:41

@kamarti: kínosan törvényes, szabályos és a népeknek tetsző lesz

nyünyüge 2010.10.14. 21:01:54

Ennek ismeri valaki a folytatását?

"..Heol.hu keddi cikke szerint az intézmény kutatói speciális lézerekkel és hőkamerával pásztázzák a katasztrófaövezetet. A levegőből végzett méréssel a kiömlött iszap mennyiségét és összetételét, a benne lévő mérgező anyagok koncentrációját szeretnék kideríteni. Emellett a hét közepéig tartó vizsgálat során keresik a választ arra is, a tározó fala hol gyengült meg, és várható-e újabb gátszakadás.
A vasárnapi mérés tapasztalataiból dr. Bíró Tibor, a kutatásban résztvevő dékán mindössze annyit árult el a Heol.hu-nak, hogy a gát állapotának vizsgálata során rájöttek valamire, amiről ő nem nyilatkozhat, munkájuk eredményének bejelentése a katasztrófavédelem feladata. A kutató hozzátette: vasárnap egy száz négyzetméteres területet repültek be, beleértve a kiporzásos területeket is, ahol a megszáradt iszap por formájában a levegőbe kerülhet. Az érintett terület minden egyes négyzetméteréről rendelkeznek adatokkal. .."

168 óra, heol.hu

kodó tamás 2010.10.14. 21:07:57

@nyünyüge: nem tudok semmit. de ha lehet tippelni: akkor szerintem a gát másik oldalán is tavakat találtak. gondolom szennyezések vannak feszt. szelaví

de az átszivárgásnak a gátomláshoz nincs közvetlen köze.

panelburzsuj 2010.10.14. 21:31:01

@nyünyüge:

"A kutató hozzátette: vasárnap egy száz négyzetméteres területet repültek be"

Copy-paste újságírás.

Milyen folytatást vársz? Nem elég neked, hogy berepültek száz négyzetmétert? A maga nemében ez vélhetőleg ugyanolyan világrekord, mint az autópálya méretű kolontári gát, nem?

Malachi 2010.10.14. 21:39:50

@cambridge.on: "Lényegtelen kire vetették ki a tizedet,azt fizetni kell.Mindig az fizet aki a sor végén áll.
Mindegy minek hívjuk,ha kivetik fizetni kell.Olyan, mint a katonaságnál a parancs.
A parancsot nem lehet megszexuálni,mert csak szaporodik."

a mai itthoni beszélgetés végén pontosan ezt mondtam én is, mint végkövetkeztetést. ezt a pénz valahogyan be kellene szedni, ha nem a Fidesz lenne hatalmon, másnak is be kellene. ők ezt a meglehetősen váratlan módszert választották a nép megadóztatására, nyilván a későbbiekben vállalják is érte a felelősséget. ha nem, akkor bajban lesznek. szóval bármilyen ocsmány is az egész hazug eljárás, akár még sikerrel is járhat - mondom én a színtelen szemüvegem mögül.

egyetlen nagyon fontos kérdés marad, hogy vajon következnek-e tényleges reformok a pénzbeszedés után? mert pl. ilyen EÜ rendszerrel mindegy hogyan és mindegy mennyit vesznek még el ilyen-olyan adók címén, az mind ablakon kidobott pénz lesz végül is.

meglátjuk mi lesz. a határok még nyitva, ha jön a végromlás, menekülhet ki merre lát.

(fura, de az már meg sem fordul a fejemben, hogy aljas hazugságok nélkül a lakosságot nem hülyének nézve is el lehetne érni itthon bármit. ebben az országban ez a módszer működik. ez van. és hogy néhány gondolkodó embernek bántja a szemét? nos, így jártunk.)

6.Lenin 2010.10.14. 22:31:55

"meglátjuk mi lesz. a határok még nyitva, ha jön a végromlás, menekülhet ki merre lát."

Önnek még nincs mikroprocesszoros jajveszékelője?
Menekülni készül?

Itt vagyunk, segítünk!

lenin & Tsa BT.

Csodálatos választékban jajveszékelők (MP3, MP4 Dolby digital, Mpeg 4)

Túlélő készletek, menekülésre előkészített bőröndök, óriási méret-, és színválaszték.

Ne habozz, mint a mosóporos agyú fideszesek!

Gondolkozz és hívj!
Most!

Óriási nyeremények, kedvezmények!

Ne rinyálj!
Hívj!

cambridge.on 2010.10.14. 22:48:57

@török gábor: Köszönöm a linket.Szoktam mondani öreg vagyok,mint az országút,de ezeket a híreket nem ismertem első kézből.
Segített az elfelejtett ifjúság felidézésében.
1970-ben még nem foglalkoztam az angol politikai élettel.Az iskolában is az oroszt próbálták nekünk tanítani,inkább kevesebb mint több sikerrel.
'78-ban pedig a politikai tiszttel volt nézeteltérésem.Olyan komisszár volt amilyeneket a most világra csodálkozók szeretnének látni egyes cégek élén.

Olvasva a linkben szereplő cikket,megvilágosodott a címválasztás finomsága!
Mint egy magyarázó lábjegyzet,enélkül sokunknak rejtve maradt volna a finom irónia.
Gratulálok!

cambridge.on 2010.10.14. 22:56:06

@6.Lenin: Csak az a baj,hogy neked lejárt szavatosságú, jobbos jajveszékelőd van!
Most a balos a divat,és új,nem használt.

6.Lenin 2010.10.14. 22:56:10

Megrázó történet 1 kishazánkba szorult honfitársunktól?

www.youtube.com/watch?v=88RyctBrnxk 0:25-től

Szörnyű!

Jó éjt!

radala 2010.10.14. 23:00:38

Harcoljatok!
Gyűjtsétek a bögréket is. A kedvencetek már kiadta a parancsot:-)
inforadio.hu/hir/belfold/hir-386324

Nem mellesleg hallottam a rádióban közgazdászokat Csba lászlót meg valaki mást, de senkiben föl sem merült, hogy bármi különösebb gáz lehetne a bejelentésekkel, max. nem elég önmagában...

Ordnassac 2010.10.14. 23:05:16

@török gábor: ezt lehet, hogy érdemes lenne beszúrni a poszt végére, némi magyarázatként. Így talán kevesebb anyázás lenne. :-)

radala 2010.10.14. 23:07:53

@Ordnassac: Vagy több:-)
Számomra tökéletesen nyilvánvaló volt az irónia, de ha tg arra célozna, hogy ez OV öszöde, akkor csúnyán anyáznám:-)

porfelhő 2010.10.14. 23:08:51

A magánnyugdij pénztárakat tömöritő pénztárszövetség közleménye szerint a változás gyakorlatilag müködés képtelenné teszi a pénztárakat. Akár aláirás gyüjtésbe kezdenek, népszavazást fontolgatnak, Európa Tanácshoz fordulnak.
"Akormány népszavazás keretében bizza az emberekre a döntést mihez akarnak kezdeni egyéni nyugdíjmegtakaritásukkal".

panelburzsuj 2010.10.14. 23:21:46

@radala:

Jól látod: Orbán összes idétlensége bocsánatos tréfának fog tűnni ahhoz képest, hogy Gyurcsányt fogja megint a nyakunkra hozni.

A nagyvilág nagynehezen kikecmergett a tébolyult bipoláris világrendből, erre mi itthon csináltunk magunknak egy saját, különbejárátú kis elmeotthont, ahol újra meg újra eljátszhatjuk a hánytatóan rémisztő "ő vagy én!" sületlenkedéseket.

És a fizetett kórustagokat még csak-csak értem. De hogy egy alapvető akolmeleg utáni sóvárgáson túl mi késztet amúgy normálisnak tűnő embereket arra, hogy tömegesen fetrengjenek ebben a pocsolyában, azt nem igazán értem.

Illetve dehogynem: kellően homályos szavakkal intellektuális és mentális restségnek hívnám.

Magyarabbul: gyávaságnak. MUSZÁJ együtt üvölteni valakivel, ugye?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.14. 23:38:43

@okostojgli: figyellek már egy darab ideje, Tojgli. Egy faszkalap vagy, kérlek. Bocsesz!

kamarti 2010.10.15. 00:19:03

@radala: Csaba László az egyik legjobb példa arra, hogy a közgazdaság és a politikai mennyire nem elválasztható. Bár mégis kicsit furcsa, ha most nem kéri számon az olcsóbb, nem felfújt államot és a az elosztórendszerek reformját
persze lehet, hogy a magánynyugdíjpénztárak "kezelése" már tulképpen ez utóbbiba tartozik...

kamarti 2010.10.15. 00:22:36

@panelburzsuj: azért sztem nagyon nagyon sok minden kellene még ahhoz, hogy GyF újra előálljon (és nem szavazókra, rajongókra gondolok)
egyébként más oldalról azt is mondhatnánk, h OV-t köszönhetjük GyF-nek :) (jó, nem vicces, egyik se)

kamarti 2010.10.15. 01:02:45

egy kis elmélkedni való (a cégeket kipontoztam, hogy ne reklámozzak):

„Az EU idei GDP-jének 19 százalékának megfelelő összeget, évi 1900 milliárd eurót kellene az európai polgároknak megtakarítania ahhoz, hogy nyugdíjas éveikben is elfogadhatónak ítélt – az aktívkori jövedelem 70 százalékának megfelelő bevételt hozó - életszínvonalat tudjanak fenntartani – összegzi a globális problémát a (…) Biztosító felmérése. Ahhoz, hogy az elöregedő magyar társadalomban a nyugdíj-ollót be lehessen zárni, a lakosság éves átlagos megtakarítását egyenként 532 ezer forinttal kellene növelni, vagyis minden 50 éven belül nyugdíjba menő polgárnak napi 1400 forintot kellene félretenni e célra. Ez az átlagjövedelemhez mérten szinte kigazdálkodhatatlan.
A nyugdíjrendszer Bismarck-i modellje a korfa mellett fenntarthatlan, ezzel tisztában vannak a szakemberek, lassan tudatára ébrednek a politikusok is. A gondot az jelenti, hogy az átlagember még nem ébredt rá arra, hogy a megoldáshoz az állam önmagában nem tud segítséget nyújtani – a lakosság megtakarítási hajlandósága lényegesen kisebb, mint a nyugat-európai társadalmaké, ráadásul a válsághelyzetekben sem ad a magyar polgár olyan választ, ami egy nyugatabbra élőnél alapreakció – nem kezd el felhalmozni még akkor sem, ha erre módja lenne.
Látni kell azt is, külső megoldást várni nem érdemes. Ha volna is keret rá, például az állami nyugellátás reálértéken 10 százalékos növelése nem oldaná meg az égető finanszírozási problémát, csak egy kicsivel tudná csökkenteni a rendszerből hiányzó pénzt – a már említett 1900 milliárd euróból uniós szinten mindössze 300 milliárd jönne vissza. Ráadásul Magyarországon ennek a scenáriónak a megvalósulása rövid-közép távon a költségvetési folyamatokat ismerve elképzelhetetlen.
Farkas András, a (…) vezérigazgató-helyettese szerint a nyugdíjprobléma elsősorban a mai harmincasok-negyvenesek gondja: éppen annyi idejük van, hogy megkezdjék a felhalmozást. A szemléletváltásnak drasztikusnak kell lenni: a paradigmaváltás után az egyénnek nem azt kell félretennie havonta, ami az aktuális fogyasztás után maradt, hanem abból kellene kifizetnie az összes aktuális fogyasztását, ami marad azután, hogy félretettük a húsz-harminc év múlva esedékes fogyasztásunk fedezetére szükséges pénzt.
Ez persze így drasztikusnak látszik, és rámutat arra is, hogy az egyedi megoldások nem vezetnek sikerre – közös, koordinált, több elemet felmutató változásra van szükség. Ráadásul a folyamat kezelése évtizedes feladat lesz – 5-10 éven belül semmilyen kézzelfogható eredmény nem érhető el. Ugyanakkor látható azonnal, valamennyi európai államnak hozzá kell fognia a cselekvéshez.
Ennek jegyében szervezte meg a Napi Gazdaság az öngondoskodás konferenciáját, ahol az állam, a pénzügyi, biztosítási szféra és a civil szervezetek képviselői cserélik ki eszméiket a követendő útról, az előttünk álló lehetőségekről és azok – például fogyasztóvédelmi – buktatóiról, október 19-én Budapesten.”

A napirendből: A magyar nyugdíj-modell jelene és jövője
A magánnyugdíjpénztárak tervezett államosításának elvi és elméleti kérdései

Videofon 2010.10.15. 06:36:18

@kamarti:
30 ezer+áfáért a hülyének is megéri.
Főleg annak.
Ha a dilettantizmus eltakarja a megoldásokat, legjobb pótcselekvés a konferencia.

porfelhő 2010.10.15. 08:14:02

Csődközelinek nevezte Bp. helyzetét Tarlós, a főváros és a BKV. tényleges adóssága meghaladja az ezer milliárd forintot. A helyzet nem kezelhető állami segitéség nélkül. A BKV. állapotának javitására az lehet az egyik megoldás ha az állam ötven százalék tulajdonrészt szerez a BKV-ban, és a MÁV-val , a Volánnal együtt létrehoznak egy közlekedési holdingot.
Komoly létszámcsökkentés várható a városházán és személycserék is lesznek.

ssi 2010.10.15. 08:15:17

szeretnék egyre önállóbban gondolkodni, értékelni és dönteni

ehhez az elszántságomon kívül sok, valós információra és az összefüggéseket jobban átlátó szakvéleményekre lenne szükségem

szeretnénk hinni egy új világban, akár elfelejteni régi előítéleteket

többletbevételek megteremtésében a kormány egyértelmű, határozott, ennek elköltése viszont titok - sok a bizonytalanság, vagy eleve titkolnivaló?
- ország adósságtörlesztésére menne?
- éves várható hiány nagyobb a megengedhetőnél?
- saját köreik támogatása, náluk a pénz s az infó (jókor jó helyen)?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.10.15. 08:23:52

Mindenhol megismétlik az önkormányzati választást, ahol nem a Fidesz nyert ?

porfelhő 2010.10.15. 08:26:39

A minisztériumokban, ig.szerveknél, háttérintézményeknél tömeges elbocsátások jöhetnek. A kirugási hullám elérheti az önkormányzati szférát is. Nem lélegezhetnek fel azok sem akiket nem érint "fünyiró". Csökken a cefatéria juttatás, jutalmat sem lehet tervezni. A közszférában várható elbocsátásokkal vélelmezhetően az adócsökkentéshez szükséges, jelenleg hiányzó forrásokat akarja pótolni a kormány. /hirek/

cambridge.on 2010.10.15. 08:28:07

Egy elemzés mi várható az euró zónában.

economix.blogs.nytimes.com/2010/04/29/can-europe-save-itself/

A PIIGS országok miatt nem várható elnéző magatartás a magyar költségvetési hiány nagyságát illetően.

Elég meglepő megoldást feltételez az elemző az IMF bevonásával.

cambridge.on 2010.10.15. 08:32:16

@manyike: saját köreik támogatása, náluk a pénz s az infó (jókor jó helyen)?
A válasz helyes,megérdemled a 2pontot.

ssi 2010.10.15. 08:34:50

fura helyzet: pozitív lendület, vagy negatív nyomulás? mindenkit meglep a bátor újszerűség. a világ tele problémákkal, a merész kísérletezőt hagyják, kívülről figyelik: beválik/nem

a 2/3 felhatalmazás azt jelenti, hogy minden szinten nem kötelező az érintettekkel előre egyeztetni? nagy a kockázat pro/kontra:
- először kiépül a rendszer, s majd működik?
- folyamatos lesz a terjeszkedés?
- vmely ellenállás megálljt parancsol majd?
- végül belső problémái döntik össze?

ssi 2010.10.15. 08:35:59

@cambridge.on: "megérdemled a 2pontot" köszi :-)) ez a napom is jól indul. holnap reggel is leszel? én igyekszem :-)

lüke 2010.10.15. 08:38:46

giftland

(az új Yoko Ono kiállítás ezzel parádézik
gift- angol s német változata)
www.sueddeutsche.de/panorama/umweltkatastrophe-in-ungarn-im-giftland-1.1012223

ssi 2010.10.15. 08:41:32

@porfelhő:
- az elbocsátások választás után rögtön beindultak a személycserékkel
- az elbocsátások további tervezése részben váratlan
- haveroknak új pozíciók kreálása - sajna - borítékolható volt

a fő gond:
- az állás nélkül maradottak sorsa - nem képes mindenki vállalkozni pusztán azért, mert 10% lett a TAO, vagy néhány kis adót eltöröltek
- az állásban maradók, ill. álláshoz juttatottak elkötelezettsége (igaz, egzisztenciális, de a nyomás rajtuk lehet erősen politikai)

Szimba 2010.10.15. 08:43:35

@porfelhő: Ez kutyafüle, nálunk még a nyugdíjba vonulásom előtt 15%-os fizetéscsökkentést hajtottak végre, és sok embert bocsátottak el.

Szimba 2010.10.15. 08:47:21

@panelburzsuj:
Nagyon tudod cifrázni!:-)))
Nem tudtad, hogy az ember közösségi lény? (A testvéreink, a majmok is csordában élnek.)

Szimba 2010.10.15. 08:52:50

Bevallom, elismerem, most ezeket a Fidesz gazdasági terveket nem mind értem. Pedig megnéztem az ATV-n az ellenzéket (GYF), és meghallgattam a HrTV-t, és még az ECho-t is, ahol Tarlós magyarázott.

Vannak érvek mellette és ellene is. Viszont a következményeket nem tudom megítélni tökéletesen.

Ki lehet belőle jönni jól is, de lehet rajta bukni is.

porfelhő 2010.10.15. 08:52:54

A kereskedelmi láncokra kivetendő adóval veszélyes terepre merészkedik a miniszterelnök. Az önk. választások után vége a várakozások időszakának Mo-on, 2010-11-ben betartja a hiánycélt, nem jelentett be átfogó reformokat, takarékosságot, hanem új különadók sorával akarja betartani a hiánycélokat Bp.
/hirek/
"OV. lépései visznek válságba .
A pénzügyi zrt. tudományos munkatársa elmondta. Adókedvezmény biztositása ösztönzi a fogyasztást, legkevésbé növekedéserősitő tényező. Rontja a külső egyensúlyt, növeli az importot. Ezek a lépések belpolitikailag hoznak a Fidesz konyhájára, a több gyerekesek és a magas jövedelmüek jól fognak járni. Nem teremt munkahelyeket, egyensúlyellenes."

A közép réteg meg szépen csúszik lefelé? Még jobban mélyül a szakadék egyes társadalmi rétegek között.

Szimba 2010.10.15. 08:56:30

@manyike:

Az kétségtelenül igaz, hogy az önkormányzatoknál és a minisztériumokban nagyon sokan vannak, és csak az iratokat, feljegyzéseket gyártják.

Kész Kaffka Kastély mindegyik.
De a leépítések nem mindig az alkalmatlanokat, feleslegeseket érintik.

Az elhelyezkedésük nem lesz könnyű, feltételezem, hogy egy részük elmegy előrehozott nyugdíjba. Más részük a háttérintézményekben keres menedéket.

porfelhő 2010.10.15. 09:05:35

@manyike:
Vidéki településseken még a meglévő vállalkozások egy része is halálra van itélve - nem jelen pillanatban már korábban is. Nincs munkahely, nincs kereslet.
"politikai nyomás". nem gondolom, hogy a "szürke" ügyintézőket, elérné, és hogy a dolgozókat valamiféle politikai terror alatt tartaná a kormány. nem gondolom, hogy a tudást, a szakmaiságot, a hozzáállást nem mérlegelnék a jövőben. az már nagyon durva, és példa nélküli lenne.

radala 2010.10.15. 09:08:05

@kamarti: Szerintem ez egy hülyeség, Csaba László kb. tg a közgazdaságban.
De gondolom neked az Amwayügynök meg a Zita asszony a közgazdász. Ez már csak így van.

@panelburzsuj: Szerintem ez hülyeség. Azzal, hogy GyF megpróbálja ezt, még jobban leamortizálja magát (már ha ez lehetséges). GyF támadása egyelőre isteni szerencse a Fidesznek, az emberek döntő többségének, az, hogy valami GyF szerint rossz az bizonyítja, hogy az jó.
Az meg a legnevetségesebb, hogy még a népszavazásosdit is el próbálják játszani:-) OK tudom a pénztárak javasolják még nem GyF, de azért szerintem az elég nyilvánvaló, hogy a pénztárak azok ebben az esetben = GyF.
Annyira végtelenül buta a baloldal, hogy az valami elképesztő.
GyF azt hiszi, hogy OV tette öt tönkre. Ez egy faszság, OV annyit tett, hogy a szakadék szélén kapaszkodó mszp-nek el kezdett ugrálni a kezén. Nem lehet egy népszerű párt hitelét leamortizálni támadásokkal. OV 2 évig legalább egy büdös szót nem szólt senkihez, ha ezt tette volna ma Pokorni lenne a ME.
Tény, hogy iszonyat sokan vannak a világon azok akik még mindig a nyugdíjasoktol meg a kozalkalamzottaktól vennének el.
De legalább most már tudom, hogy aki ezt mondja az mind tudatlan, aki még annyit sem tud, hogy azonnal ezektől nem lehet elvenni. (végkielégítés, felmondási idö stb.)
Milyen kritika már az, milyen baloldal az, ahol tegnap egész nap nem merült föl itt a blogon egyszer sem, hogy nincs is MÁS hely, ahonnan IDÉNRE pénzt lehet elvenni.
Nem rólad beszélek, mert te valóban egy "viszonylag szimpatikus":-) idealista vagy, akit nem kommunistáznék le a világért sem, sőt egyébiránt azt is gondolom, hogy az a világ, amit te emlegetni szoktál az egy sokkal szimpatikusabb világ nekem, mint ez.
No jó nem hergelem én magamat. Egyébiránt teljesen rosszul látod szerintem nem magyarságra jellemző ez az övagy én. Ez simán a fajra jellemző.
Amúgy az kétségtelen, hogy az emberek szeretnek együtt üvölteni. Az is biztos, hogy én ezt nem látom magamon, de persze nem is láthatnám.
Teljesen egyértelmű, hogy minél kevésbé vagyok biztos az igazamban, annál agresszívebb vagyok (illetve mindenki pont ilyen). No bumm. Igazából az a helyzet, hogy engem nem nagyon zavar, ha nincs igazam és gyakran pl. tegnap is azt gondoltam, hogy nekem nem dolgom, hogy azt írjam mindenféle faszfejnek, amit gondolok. Van egy szint, ami alatt nem vagyok hajlandó igazat adni annak sem, akinek amúgy igaza van:-)
Nem mellesleg, mint próbáltam is ezt megfogalmazni azért nem mondhatom, hogy XY-nak igaza van, valóban ez az egész pont az, mint az ÁFA emelés, mert ha ugyanez korábban azt akarta elismertetni velem, hogy a Fidesz hazudott és se csontváz se semmi, csak egy kibaszottjó költségvetés, amit a Fidesz örökölt, akkor ez egy kicsit sok a jóból.
Szerintem nem vagyok olyan nagyon buta gyerek. Teljesen evidens, hogy ha pénzt vesznek el valahonnan, akkor az legyűrűzik az utolsó szereplőig is. De könyörgöm, abban nincs vita, hogy pénzt kell kivenni a rendszerböl (illetve valójában betenni). Abban sincs vita, hogy ez nem OV felelőssége. Hanem GyF és BG felelőssége.
Teljesen nyilvánvaló, hogy "elvileg" a magánnyugdíjénztárak csesztetése szar. De itt nem elvilegröl van szó itt nagyon is gyakorlatilagról.
Ezt meg kéne értenem, de tán az a helyzet, hogy MNYP szar. Ki akarják nyírni, hát lelkük rajta, jogukban áll kinyírni, de kötelességük jobbat csinálni.
MP meg GYF is elvette a lakáshitelem után járó adókedvezményemet. Az ugyanúgy az én magánvagyonom volt, ahogy a nyuggerek 13. nyugdíja is a magánvagyonuk volt ennyire meg a közalkalmazottak 13. havi bére is.
Ez egy ilyen világ. Nem tudunk semmit.
Könyörgöm ez egyetlen lépes. Annyit tudunk, hogy bespájzolnak 750 mrd-t maguknbak és kiosztanak 400 mrd-t vissza. Azt tudjuk, hogy ezt a 400 mrd-t ezt kurvajól osztják vissza (illetve, hogy kurvajól-e azt nem tudom, de hogy úgy, hogy nekem jó lenne (ha otthon lennék) és az egyetlen szempont egy értelmes demokratának az lehet. Egy biztos én pontosan ezt várom tőlük.
De azzal is maximálisan egyetértek, hogy a TESCO fizessen 10 mrd-t a 2. legnagyobb magyar meg csak 25 milliót. Szóval nem kell nekem erőszakot tennem magamon azért, hogy a falkával üvölthessek.
Persze, hogy az elsö lépéseken mindig van mit vitatni, persze, hogy nem örül elsö alkalomkor az ember, mikor OV saját maga küld ezt-azt előzetesbe. De utána még kevésbé örülök, amikor az a faszi a kurvasok pénzével kijön onnan, ahonnan soha senkinek nem sikerül, nyilván mert nagyon drága dolog onnan a szabadulás. Amikor meg látom, hogy van képe ehhez csápolni, akkor azt kell gondolnom, hogy talán mégsem az LMP, hanem a jobbik irányába kellene tájékozódnom végszükség esetére, mert bennem elemi igény volna a faszi helyszíni lelövésére:-).
Szóval bár belátom, hogy Hitler pont így kezdte, de ez nem ok arra, hogy előre rettegjek.
Arról nem is beszélve, hogy miért pont én engedjek a véleményemből, miért nem mások:-)
Szerintem amúgy tuti én visszakozom a leggyakrabban itt a blogon, no persze ez azért van mert szeretek visszakozni:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.10.15. 09:15:56

@radala: Csaba László eléggé elkötelezettnek tűnt az utóbbi 1-2 évben, vagyis kissé más, mint TG, az egyszerre baller és jobber, valamint elempés, jobbikos és zsidóbérenc bértollnok. :)
Szerintem CsL szóba fog kerülni miniszterként is, ha valamelyik poszton cserére kerül sor.

radala 2010.10.15. 09:16:11

index.hu/belfold/2010/10/15/orban_rendbe_teszi/

Azt kell mondanom (Bocsánat kedves Török Gábor),
Hogy a DeDi (jé csak most jöttem rá, hogy ez akár apuci is) sokkal jobb, mint tg:-)

kodó tamás 2010.10.15. 09:17:15

Pár napra felkorbácsolta a kedélyemet a nagy vörösiszap. Számomra a tanulságok:

-katasztrófa=amit a meglévő intézmények nem tudnak napi rutinnal kezelni, azaz drasztikusan nő a számuk. már egy "hirtelen" télen leesett hó is annak számít.

-OV és társai kft. poltikai zsákutcát járnak. az alkotmányellenes lex mal nagyon durva lépés, törvényben először van benne, hogy mit kell tenni az alkotmányellenesség esetén.
-Durva továbbá hogy nem előbb törvénykeznek és utána lépnek= diktatúra.
-Sőt a törvénykezés legelemibb szabályait sem követik.

de ez mind nem új.

-újdonság viszont hogy OV intézi a letartóztatást és egy céget államosít. és TÉVESEN.
-akinek ebben kétsége van képzelje el azt azt a kártérítési pert ahol: ALPERES (Bakondi-MAL nevében) és a FELPERES (Bakondi a lakók helyett végzett "Katasztrófavédelmi" költségek ügyében) UGYANAZ. azaz a per: állam kontra állam. na ezen leesik az álam.
-van előnye és hátránya is. az állam biztosan nyer, másrészt biztosan veszít. szerintem egyezzenek meg döntetlenben. Javaslom, hogy a bíró is legyen Bakondi, akkor még több eljéárási költség megspórolható.
-a Mal-nak van felelsőssége ez nyilvánvaló, de korántsem 100%, szerény tippem szerint polgári perben ennek töredékét itélnék meg. persze más a helyzet ha "egyetemlegesen" felelminden felelős.

A gazdasági lépések hidegen hagynak. Ez számomra tökéletesen világos volt. Kb 2010. januárig gondoltam azt hohgy a fidesznek van nagy programja, csak titokban tartja. Akkor világosodtam meg, azóta biztosan tudom, hogy semmivel sem értenek jobban hozzá mint a faluvégén Mari néni, de annak legalább a jószándékában nem kellene kételkednem.

A OV-Matolcsy jobbkéz témához ma hallottam reggel vmi hírekben a budaörsi pingpong kapcsán:
"a többszörös balkezes bajnok..."

A haza nem lehet ellenzékben.

Lehiggadtam. Tovább várom a karácsonyt. Elmegyek kipihenem:)

radala 2010.10.15. 09:19:07

@Hepci: OK én tg-t is inkább jobbra sorolom, már csak azért is, mert ha valaki nem segghülye, akkor nálam jobbra kerül alapból:-)
Szerintem az utóbbi 1-2 évben már minden középen álló elkötelezett volt. Aki nem volt még mindig elkötelezett annak kurvára balra kellett állnia a középtől, hogy 8 év alatt nem ért be középre....

Átverés! 2010.10.15. 09:20:30

Nagy a tét! El fog dőlni, hogy melyik a sikeresebb, a Bajnai féle meggondolt kis lépésekkel, megszorításokkal lépésben haladó kilábalás, vagy a kurucos lendülettel való belevágás a dolgok közepébe.

A Bajnai féle mindenképpen európaibbnak látszott, még nem tudjuk, hogy mit szól ehhez az EU, a multik és minden érdekelt.
Azt azonban megállapíhatjuk, hogy ez még nem az ígért nagy szerkezet átalakítás, és nem a munkahely teremtés intézkedései.

Nem tudjuk, hogy a Barrosoval Pécset történő megbeszélésen konkrétan volt e erről a csomagról szó.

A hangulat feszült lehetett ami látszott az OV arcán. A rosszat nem tudja titkolni, mindig kiül az arcára.
A MAL államosítása is szóba kerülhetett, mert azóta nincs a médiákban ez hangoztatva.

Továbbra is maradok az ars poeticámnál, hogy "A mindenséggel mérd magad.."

porfelhő 2010.10.15. 09:25:41

@Szimba:
Tudjuk. A bérek befagyasztása már korábban megtörtént. a különböző juttatások is le lettel állitva, aztán újra beinditva,igaz csökkentett formában, itt a cefatériára gondolok. a létszám leépitéseknél eddig az volt a gyakorlat, hogy figyelembe vették /többségében/ ki tud esetleg nyugdijba vonulni, vagy "átszerveztek" és annak alapján döntöttek. megpróbálok most is optimista lenni.

radala 2010.10.15. 09:25:51

@kodó tamás: Csak kéne nekem az a szürés gomb:-)

Amúgy bizonyos dolgokban igazad van teljesen, de olvasd el a DeDi-t.
Nem tudom emlékszel-e, de mondtam, hogy én a kreacionistákat, pilisszívcsakrásokat magyargyöknyelveseket is szeretem.
Southern (nagy biológus) például azt mondta, hogy ö csak a hibás modellekre büszke, mert egy jó modell az nem szellemi teljesítmény az csak egy leírás.
Nekem tetszik, hogy OV megpróbál valamit. Szerintem ha nem jön össze akkor sincs semmi baj, a Bajnai útra bármikor vissza lehet menni, az úgysem visz sehova, megvár. Nézzük meg mi lesz most. Én állati nagy híve vagyok mindennek, ami új, ami szokatlan:-)

aszekelyek 2010.10.15. 09:27:07

@tölgyes: érdeles, hogy erről egy szót se olvasok pld, indexen....Ilyen kis ingadozást a rosszakarók elő tudnak idézni, Nincs is kétségem afelől, dolgoznak is rajta..Viszont egy Orbán kép fent van. Nem, nem táncol, mert nagy a baj.......sehol egy pannon puma..... dörzsöli a szemét, mert nyilván hulla fáradt. Olyan bájos nem, az indextől...? A pikírt duma is alatta...

kodó tamás 2010.10.15. 09:29:54

@radala: semmi gond:)
jo ha a vélemények különböznek.

gondolj arra hogy az Internet HÁLÓ milyen erős. ilyen kell. nem egyszemélyes diktatúra, hanem sok erős pontból álló demokrácia. egyébként is az az egészséges ha a pontok cserélhetők, kiesésüknél kerüli a pontot impulzus és újak keletkeznek.

csak jó gittrágást:) szórakozást.

jó 7végét mindenkinek!

ssi 2010.10.15. 09:35:16

2 karakteres, erős egyéniség "magányossága", egyszemélyi "a főnök":
Gy.F. - gyengülő támogatottságban - akaratán kívül kirekesztette magát
O.V. - magas támogatottságban - tudatosan kikényszerítheti magának

@radala:
vastagbor.blog.hu/2010/10/14/radikalis_adocsokkentes_nincs_gyereked_akkor_megszivtad

radala 2010.10.15. 09:36:48

@aszekelyek: olvasd el az írást is hozzá, szerintem szuper iromány. Egyébként (bár én a lelkem mélyén utálom az indexet.)
Ez a kép is inkább kedves, mint genya. ez amúgy egy kolontári kép azt hiszem.

porfelhő 2010.10.15. 09:40:40

A kormány hosszú futamidejü költcsönnel segitené a takarékszövetekzeti bankokat, hogy nagyobb mértékben hitelezhessék a kis- és középvállalkozásokat, mert a kormány szertné fokozni a helyi gazdaságok szerepét.
A kormány nemzeti ügyként kezeli a magyar tulajdonu vállalkozások seitését. Ahol a takarékszövetkezet többlet tőkét igényes, ott a kormány azt biztositja./ mondta az Orbán./
A Millenárison kijelentette többek között "nem vagyunk kommunisták"

MikiMecky 2010.10.15. 09:41:32

@erszenyk:
Szerintem meg nagyon is jól tudják hogy mit beszélnek, hogy milyen csúsztatások, féligazságok, teljes hazugságok hangzanak el.
Csak azt is tudják, hogy akik hallgatják őket, azok meg kritikátlanul elhisznek mindent.
Okosak ők, hidd el.
És gátlástalanok is egyben.

radala 2010.10.15. 09:42:28

@manyike: Olvastam, onnan tudom, hogy nekem tetszik. De a nincs gyereked megszívtad egy kicsit köcsögség. szubminimális összegeket is alig bukik valaki.
Érdemes a kommenteket is elolvasni hozzá.
Sok geci ember van a világon, de aki gyereketöl sajnálja a pénzt az azért fölülmúlhatatlanul geci.
Arról nem is beszélve, hogy egy gyerekre végtelen mennyiségü pénzt el lehet helyesen költeni, úgy, hogy meg is térüljön. Nem hiszem, hogy van a világon bármi nagyobb biznisz, mint gyereket rendesen kitaníttatni. (mármint nem hiszem, hogy ennél lehet jobb befektetés) Mondjuk gondold el, hogy egy 20 millás házat 60-100 000 Ft-ért tudsz kiadni. 20 millából szerintem kijön egy németül beszélő orvos aki magánklinikát nyit később Sopronban:-)...

aszekelyek 2010.10.15. 09:43:47

@Átverés!: @erszenyk: akkor hogy is kéne teljesíteni a hiánycélt?Azt az európai módit már eljátszotta bajnai, igen, hogy elvették a nyugdíjasoktól és közalkalmazottaktól, 98%-ot nyomtak a cafeteriára,...Hallom Németországban is a legszegényebbeket fosztogatták. Ott nem a mágnások zsebében néztek körül... :) az lenne az európaiasabb? nem is nagyon népszerű az EU.A franciák is a nyugdíjrendszerrel matatnak....Nagy közfelháborodásra és Romániában is...Ha Orbánnak lennék, valóban megnézegetném, azokat a fiktív, elftársi rokkant nyugdíjakat... Ott van mit találni. Munkaképesség terén. Természetesen a csalókra gondolok. Akik mellette piszok sok pénzt keresnek, mert valójában munkaképesek. Azzal se lesz a közvéleménynek gondja. Ezt elrendelték már az európaiék, egyébként. Csak a kicsikre hozták rá a frászt, nem az elvtársaikra. BAloldali ismerősöm mesélte , nem oly rég, kisült, hogy kőgazdag lovagrendi haverjai, mind rokkantnyugdíjasok és mellette lapátolják a pénzt. Ő meg fizet és melőzik, mint állat. Kisvállalkozóként....Válságban.Nem is volt íhyére, hogy belőle fizetik azokat. Pedig elkötelezett baloldali. Ettől még jó a viszony közöttünk:) ilyen is van ám! Egy hajóban ülünk ugyanis, csak egyesek pihentetik a z evezőiket..., húzzon a többi.Inkább ezeket az illetőket, sok társadalmi csoportból kell integrálni.A hamis rokkantaknál eccerű. Felülvizsgálattal. MA már a féllábú vak is munkaképesnek számít. Akkor ez legyen a mérce náluk is.

radala 2010.10.15. 09:49:02

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/15/heim_az_akciotervet_csak_koltsegvetessel_egyutt_lehet_majd_megitelni/

Azt kell mondanom, hogy azért a sikítozók elmehetnek a picsába:-)
Illetve bátran mondhatjuk, hogy aki csak az árnyoldalát látja ennek az egésznek, az simán egy bögregyüjtö pöcs. Aki látja, hogy ezzel lehetnek problémák, hogy ez ´gy önmagában azért nem megoldás semmire az normális. Aki szerint meg ez maga a tökély, az igazából a boldog ember mostanában...

aszekelyek 2010.10.15. 09:55:41

Kedves TG! a bankszektor elnöke adta az ötletet, hogy hol is ban még pénz... láttam a tévében.MAgyarázkodhatna ő is...akár.Valóban, a hitelességük érdekében sokkal több és jobb adattal kellene kommunikálniok ezt a döntést. A baloldali propaganda, mantrázza, hogy őket szorítja meg, nem pedig a profit tulajdonosait. Sőt, hergelik is a népeket, mer az csak a zorbán bűne lehet, ha a profit tulajdonos nem óhajt részt venni a válság miatti kisebb haszonra dolgozásban. A zorbánannyát, ha a mullti, nem ad akciót, mert neki mindenáron kell az a profit. Itt van a kutya elesve:) A multi nem akarja tudomásul venni, hogy neki is kell részt venni, ezért a zorbánahibás. Ugyanez a magánnyugdíjpénztárban, zöldben. A magántulajdon szentsége pedig...., hát nem lett volna baj, ha megvédték volna a magántulajdonomat anno 197-ben a magánérdektől. Amit pénztárnak becéznek. Önkéntes és garantált , szabadon választható opcióval, ha akarom, adhatom a 8 %-omat egy ígérgetőnek, hadd tartsa el magát a pénzemen. Ha nem akarom, ne legyen kötelező. Önkéntes egészségpénztárakkal most éppen ez zajlik. Államit lezüllesztették, hogy piaca legyen az önkénteseknek. :) bájos... Rámolták a szocik a pénzünket össze-vissza. Még tavaly is. Amikor bizonyos korúak visszaléphettek a magánból az államiba. Férjem épp beleesett. Az szerintem pontosan ugyanígy , a költségvetés szépítését szolgálta. Akkor nem is volt ez az óbégatás......

ssi 2010.10.15. 09:56:04

@porfelhő:
politikai nyomás = a vezetők politikai elkötelezettségének erősebb kihatása a beosztottakra - csak erre gondoltam

1 mill. új munkahelyteremtésre O.V. mondta: nem az állam fogja

@Átverés!:
a mindent szinte egyszerre és nagyon megváltoztatok jó figyelem elterelés, de piszok kockázatos, speciel az országnak. az egyik oldalon marad a bizalom, a másikon a bizalmatlanság, de egy erős hatalom az előbbivel visszaélhet, az utóbbit meg leseperheti

én el nem tudom képzelni, hogy mi lesz, viszont a több infó, magyarázat, konzultációk részben meggyőzhetnék a kétkedőket ... nem tudni, hogy forradalmi eredmények látszata és konkrétuma mikor lesz, arra vár mindenki

@Szimba: "elhelyezkedésük nem lesz könnyű, feltételezem, hogy egy részük elmegy előrehozott nyugdíjba. Más részük a háttérintézményekben keres menedéket" + munkanélkülinek, vagy vállalkozónak - ezzel a világgal többet kellene foglalkozni

porfelhő 2010.10.15. 10:03:21

@manyike:
Bocs. Jól gondoltad. Politikai nyomás az egyébként van. Egy picit megpróbálok bizakodó lenni, másik szemüveggel olvastam.

sárkányfő 2010.10.15. 10:04:16

Na jó, én vártam pár napot, hogy kitör-e a botrány, de persze semmi nincs, akkor beírom én.

HVG, print kiadás, október 9.ei szám, 90. oldal:

Helyzet:
A Fideszes többségű és vezetésű I. kerültben a CBA kiszorított a Match üzletet.

Módszer:
A kerület "elégedetlenek a vásárlók" ürüggyel nem hosszabbította meg a lejáró bérleti szerződést. Az új pályázaton - micsoda meglepetés - a CBA épp egy picit ráígért a Match ajánlatára. Nyilván fogalma sem volt mennyit ígért a Match a titkos pályázati anyagban.
Pár hónappal később Nagy Gábor Tamás polgármester javaslatára felére csökkentik a bérleti díjat. (Ürügy: az üzlet vártnál drágább felújítására).

A CBA nyeresége: 100.000.000 forint.

Ezek a tények. Az eset megítélést, hogy mi lehet a háttérben rátok bízom. Én már megítéltem: illegális pártfinanszírozás, oligarchikus pártműködés, ilyenek. Nagy Gábor Tamásnak meg Hagyó mellett kéne csücsülnie a dutyiban. A média persze hallgat, az ügyészség pláne hallgat, naná.

Ja, a CBA tulajai nyíltan vállalja fideszes szimpátiájukat, ott vannak a rendezvényeken, stb, de ez amúgy is közismert.

radala 2010.10.15. 10:06:39

@ó jaj: Szegény-szegény Match, szegény-szegény Strabag...
szegény szegény kis multik. Csúnya rossz Fidesz, csúnya Orbán....

sárkányfő 2010.10.15. 10:11:52

@ó jaj:

Az I. kerülttől a Fidesz-CBA duó száz millát lopott el, mindössze egy üzelthelység kapcsán.

Lássuk hol vannak még (kihasználatlan?) lehetőségek: az ugyebár közismert, hogy az egész ország fideszes, de még október előtt is nagy többségben voltak a fideszes önkormányzatok.

Hol van még CBA üzlet? A honlapjuk szerint:

- a CBA -nak az I. kerültben 7 üzlete van.
- a CBA -nak Budapesten 180 üzlete van.
- a CBA -nak országosan 1091 üzlete van.

ssi 2010.10.15. 10:13:33

@radala:
csatlakozom kodóhoz: "semmi gond:)
jó ha a vélemények különböznek."

T.G. - blogban az a jó, hogy lehet másként gondolkodni - bárkinek, s lehet tanulni, hogy ezt hogyan kezeljük

amúgy elolvastam a kommenteket .... a rosszul választott szavak gyakran kioltják az esetleges jó gondolatokat is. van, aki arra büszke, hogy nem küldi el a másikat .....ba, mert másként gondolja, van, aki nem

@ó jaj:
minden pártoldal sunyiságait bele lehetne írni egy helyre, ahol pedig tematikusan rendeznék - majd folyamatosan követhetnénk az ügyek alakulását - mi, egyszerű halandók, szürke választók sokat megtudnánk a számunkra ismeretlen világból

sárkányfő 2010.10.15. 10:20:54

@ó jaj:

Bocs, ezt még kihagytam: A CBA vezetése anyagilag is támogatta A Fidesz választási kampányát. (A Lázár-testvérekről van szó.)

S2000 2010.10.15. 10:22:08

Nagyon rövid, de jó elemzés. Duronelly minden szavával egyetértek:

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=139919&is=1

Duronelly Péter szerint a szerdai bejelentések egyetlen pozitív eleme, hogy a jelek szerint a kormány hosszú vívódás után végre felismerte az államháztartási hiánycélok betartásának fontosságát. Ez meglátása szerint azért fontos, mert a magas állam- és magánszektorbeli adósság kezelése során a kinövési stratégia (gyors növekedés relatív csökkenti az adósságterhet) nem működik, az árfolyamleértékelésen keresztüli "megoldás" pedig az adósság magas devizaaránya miatt szintén nem járható út. Marad tehát az alacsony államháztartási hiányra, illetve az egyensúlyra törekvő gazdaságpolitika, a jelek szerint pedig ezt az utat választotta a kormány.

A két negatív elem közül Duronelly először azt emelte ki: sajnálatos, hogy 16 hónappal az Európai Parlamenti választások után, amióta ismert, hogy a Fidesz egyedül fog kormányozni, nem született olyan gazdaságpolitika, amely elkerülhetővé tudná tenni a lassú gazdasági növekedési pályát Magyarországon. Meglátása szerint a tegnap bejelentett intézkedések lényegében nem térnek el az előző kormányok által követett úttól: erősen bevételorientált lépésekről van szó az államháztartási egyensúly javítása érdekében, a kiadáscsökkentést eredményező szerkezeti reformok pedig hiányoznak.

radala 2010.10.15. 10:27:01

@ó jaj: Szerintem sokkal jobb helyen van Lázáréknál a pénz, mint a Matchnál. Nincs semmilyen kereskedelmi láncnak semmi keresnivalója Mo-n. Ők aztán tuti, hogy semmi hasznot nem hoznak sem technológiában sem semmiben az országnak.
teljesen egyetértek azza, ha a CBA olcsóbban bérelhet, mint egy külföldi cég. Szerintem ezzel a magyarok 90 % egyetért. Ahogy az osztrákok németek és minden normális nép ugyanígy gondolná.

aszekelyek 2010.10.15. 10:30:58

@ó jaj: No és még mit? Az éhező magyar gyerekeket. Mindengyereklakjonjól.... hu.Egyébként meg a támogatás törvényes. No és most légy oly jó, pöttyentsd ide, A felhívásra még mely áruházlánc nyúlt a zsebébe, adakozásként. Nem hallottam sajnos róla. A Lázárék meg ismertek. Nem tőled tudjuk meg.

ati27 2010.10.15. 10:31:22

azé nem irigylem viktort.. Gigantikus mennyiségű szart kell ellapátolnia.. De hát ő jelentkezett a feladatra.. A másik gond, hogy nem csak gazdaságilag, hanem a fejekben is nagy káosz van.. Szerintem ezt a legnehezebb rendbe tenni. Elég sokan akik ideirnak azér van némi sütnivalójuk. De gondoljátok el az a társadalomnak igen kicsi szelete. És itt is milyen vélemény külömbségek vannak! Másrészt volt 40 év kommunizmus, ami rányomta az emberekre azt a bélyeget, hogy az állam majd intézkedik helyettük. A "rendszerváltozás" után a sikeres politikai erők (köztük az MSZP) is ezt a vonalat vitte tovább.. Vityáék szintén ezt a vonalat erőltetik.. Persze nagyon nehéz lesz kitörni ebből a csapdából. Mert ugye az valamilyen szinten a liberalizmus eszméje lenne! Amit ugye sikerült otthon lejáratni! Pedig, az lenne az egyetlen út.. Lehet fujjólni, de ideje lenne már megtanulni, hogy a dolgok nagyrészt az embereken, mint egyéneken múlik, és nem az államon.. Van egy olyan mondás: Segíts magadon és az Isten is megsegít. Magyarul igenis a civil mozgalmak megerősödése lenne a cél..

aszekelyek 2010.10.15. 10:35:18

@nyünyüge: Azért vakarhatja is. Mert a nem takarékszövetkezetek, bankok... elllnyelték azt, amit az államdósságból kaptak hitelezésre és nem hiteleztek. MA sem, Jajonganak helyette. A tuti nagy nyereségük megkurtításán.Tehát kaptak már előzőekben is pénzintézetek állami donációt hitelezésre. Nem új. A vereseny ha sérült, akkor ott, hogy voltak akik nem kaptak.... akkor. pld. a takarékszövetkezetek.

radala 2010.10.15. 10:35:49

@S2000: Kösz fölírom magamnak ezt a Duronellyt is, hogy tudjam egy hazudós fasz.
nem gondolnám, hogy Észtország Venezuela lenne.
Ez is egy buta megszorításfetisiszta. Szerencsére még nem hallottam korábban, de látom ö is olyasmi független szakértő, mint Ágh Attila. 16 hónap meg az egyéb hülyeségek, ugyan menjen már...
Igazából nagyon hasznosak az ilyen OV bejelentések, mert legalább tisztul a kép, hogy ki hülye ki nem az....

nyünyüge 2010.10.15. 10:36:39

@ó jaj: ez melyik boltról szól? Alagút?

sárkányfő 2010.10.15. 10:41:18

@radala:

Nem a Matchtól loptak el száz milliót, hanem a zemberektől, az I. kerület közös kasszájából.
Tehát ennyivel kevesebb jut a kerület közösségi céljaira.

És még ezt van képed magyar érdeknek beállítani? A közösségi magyar kasszából való lopást? Ha szocik csinálták volna ezt, már fejhangon szirénáznál az elvtársaiddal együtt.

Mindezt persze te is jól tudod, mégis félrebeszélsz. Néha eljátszod az gondolkodó, érzelmes biológust, de valójában csak egy fidesznyik vagy, aki ilyet bír kinyomni magából: "Szegény-szegény Match, szegény-szegény Strabag...
szegény szegény kis multik. Csúnya rossz Fidesz, csúnya Orbán...."

Ja, és a CBA anyagilag is támogatta a Fideszt, szóval ez a klasszikus oligarchikus, korrupciós párt-üzlet összefonódás.

Kímélj meg az újabb álszent hipokrita válaszodtól, mert rohadtul nem érdekel, kösz.

aszekelyek 2010.10.15. 10:43:37

@manyike: Elmondanám, hogy a zseneális eu-országaiban, régen van családi adózás. Eltartottak és gyerekek száma figyelembevételével. A társadalmi igazságosság náluk nem egy botrány. Képesek felfogni, hogy a jövőjükről van szó. Lehet nem vállalni a társadalom segítését, gyereket szülni és nevelni. CSak megúszni nem lehet akkor azt, hogy mások emiatt hátrányba kerüljenek, ugyanannyi adóelvonás miatt. Az egoizmus ugyanis aszociális magatartás. TApasztalatom szerint, családomban két hölgy is van, aki rajta kívől álló okból nem szülhetett saját gyereket, magától is ráakasztja a csillagos eget a rokon, testvér gyerekeire. Ők nem fognak háborogni. Az egoisták igen de ők meg nem a többség. Nem is tudnak másként viselkedni, jegyzem meg.:) attól egoisták.Sajnos elég sok évfolyamtársam van, 5o felé, gyerek nélkül. Ismerősöm is elég sok van. Fogy a népesség. Az egoisták nem fognak ezen javítani.

Aldobói.Feldob 2010.10.15. 10:44:21

úgy tudom, hogy az állami nyugdíjpénztár működéi költsége 3 % körül van, a magánpénztárak működési költsége 6-9% körüli, ebből egyenesen következik, hogy a magánpénztárak menedzsmentje kurva jól megél ebből a dupla működési költségből, naná, hogy egyszeriben elkezdtek ugatni ezerrel és népszavaztatni akarnak. az a sanda gyanúm, hogy nagyon pofára fognak esni a népszavazással, mert egyáltalán nem biztos, hogy olyan nagyon rajongana a nép a magánpénztárakért, főleg, hogy a világgazdasági válság kezdete óta számos magánpénztárnak sikerül fasza negatív hozamokat produkálnia.

ssi 2010.10.15. 10:44:53

@radala:

"legalább tisztul a kép, hogy ki hülye ki nem az...."

mindenkinek más, s ez így van rendjén
amúgy nem a szókincs, az indulat dönti el, hogy hol az igazság, pedig mintha Te ebben hinnél

sárkányfő 2010.10.15. 10:45:24

@aszekelyek: nem az a baj, ha egy cég támogat egy pártot, hanem ha utána a Fidesz ezt a közös kasszából többszörösen viszonozza. Ez közös lenyúlás a Fidesszel a került kasszájából. De szerintem értenéd ezt, ha akarnád.

Az meg a cinizmus ás élszentség csúcsa, amikor a CBA 5 milliót adományoz Kolontárnak miután 100 milliót kiszedtek az államkincstárból. Tudod mit? Én sokkal nagystílűbb vagyok: Ha az állam hozzám vág 100 millát, én a 90%-át továbbutalom a tragédia áldozatainak.

@nyünyüge: Igen, az Alagút utcai üzletről van szó a HVG cikke szerint.

radala 2010.10.15. 10:49:39

@ó jaj: Épp azon gondolkoztam az imént, hogy vajon van-e itt a blogon rajtam kívül narancsszemüveges, aki képes elviselni a te hülyeségeidet.
Komolyan mondom ez, hogy te állandóan jössz a hülyeségeiddel, az egészen elképesztö.
Én soha senkit nem szoktam azzal vádolni, hogy a kapcsolat.hu fizeti, de azt kell mondanom, nincs mégey ember itt, aki ennyire komoly hivatástudattal szállítaná a teljesen irreleváns faszságait, mint te.
Én annyit mondtam, hogy egy magyar cégnek olcsóbban bérelni valamit az fasza. De felőlem azt mondasz, amit akarsz.
Nem nagyon értem, hogy hogy leheték én akkora fasz, hogy folyton igyekszem megfelelni mindenféle teljesen kékszemüveges barmoknak, akkor amikor ök soha életükben egyetlen rövid másodpercre nem vették még le azt a kibaszott szemüveget és ráadásul annyira ostobák, hogy még azt sem tudják, hogy olyan nincs, hogy valakin nincs szemüveg.
No azt hiszem megyek is agenT után.

aszekelyek 2010.10.15. 10:51:41

@kamarti: Azért a kassza ott szaladt el de voltak még helyzetrontók is utána nem is kevesen.

radala 2010.10.15. 10:53:37

@manyike: Nem is, ez kétségtelen. De azért, ha valaki Venezuelázik, az bizonyítja, hogy egy fasz. Ezen nem is érdemes vitázni.
De azt hiszem most egy időre valóban befejezem, mert kicsit kezdenek bosszantani a kékszemüvegesek:-)
De hogy még egy utolsót filozofáljak. SEMMIRÖL nincs SOHA annyi információja egyikünknek sem, hogy kideríthessük az igazságot.
Ki tudja, hogy a valóságban mekkorát újított a CBA. De mondom ez irreleváns, mert, onnan lehet tudni, hogy valami faszság, hogy o jaj jön vele:-)

aszekelyek 2010.10.15. 10:57:10

@Aldobói.Feldob: Csak azt az összeget kell jól beimplikálni, amit a magánpénztárak magukra elköltenek a befizetésekből és a 19-nek a hozamait. HA lenne is hozam, először magukat fizetik ki, a működésüket:) ahogy a bankom, nem utalja át a pénzt esetleg időben, mert előbb magának veszi le a fenntartási költséget, ha marad, akkor teljesít esetleg....Tartson a rosseb több pénzt a számlán. HAsználják is, meg kamatot se fizetnek rá, csak kezelési költséget...

sárkányfő 2010.10.15. 10:59:50

@radala: még te vagy felháborodva? :D

az én személyem minősítgetése helyett áruld már el, mi ez ha nem lopás? és hagyjál már a magyar érdekkel, mer ez itt magyar szempontból zéró összegű játszma, ugyanis a bérleti díj magyar kasszába folyik be, itt nyilvánvalóan a Fidesszel oligarchikusan összefonódott CBA és Lázár-testvérek megsegítéséről van szó, akik meg ki tudja hová utalnak ebből a száz millából vissza a fidesznek amennyit kell.

komolyan, ez a képmutatás világcsúcsa amit előadsz. Ennél egyértelműbb lopás nem is lehetne, és nekiállsz védeni. Hol vagy akkor te különb mint nestrot vagy tölgyes?

ssi 2010.10.15. 11:00:39

@radala: nehéz rajtad eligazodni: egyszer higgadtan társalogsz, majd hirtelen indulatosan sértegetsz, mert másként gondolkodik, nem tudsz az érdemi vita mellett maradni, fölöslegesen terheled az indulatos, sértő szavaiddal

@aszekelyek:
a napokban radala számolgatott, hogy az ő fizúja mire lesz elég, ezért címeztem pont neki

amúgy a konkrét számok híve vagyok, korrekt érvekkel
igényelném a háttérszámításokat (pl. 2 pedagógus max. 2 gyerekkel)

a szándékot értem (1mill új gyerköc), de ez ne előzze be a társadalmi igazságot
(kis/nagykeresetű férj + 3 gyerekkel otthon lévő anyuka, életviteli különbség, bér-teljesítmény arány)

agentT 2010.10.15. 11:02:03

Ezt írtam egy másik blogba:

"Még szerencse, hogy az utolsó mondatból kiderül, hogy ez a blogbejegyzés egy pamflet. Vagy vicc, vagy ahogy akarod.
Azoknak a hülyéknek, akik komolyan vették:
- Igen, sőt még több kedvezményt a gyermekvállalóknak. Én is vállalni fogok. És huszonöt év múlva az én gyerekem ne keresse meg az adóját azoknak, akik most nem hajlandók bevállalni egyet se.
Aki gyereket vállal, az költ ezerrel arra, ami a legkomolyabb össztársadalmi érdek, a jövőre.
Aki nem vállal, az meg magára költ.
És mielőtt jönne a duma, hogy "az én adómból jár a gyereked iskolába, megy orvoshoz stb.":
1, nehogy valaki beállítsa a kötelező adózást jócselekedetnek, mert mindjárt beszarok
2, az, hogy a jövőben is legyenek orvosok, mérnökök meg autószerelők, az össztársadalmi érdek. Az viszont, hogy te, gyermeket nem vállaló barátom, kapjál majd nyugdíjat az államtól, az nem össztársadalmi érdek, hanem kolonc, és a jövendő generációval szembeni vámpír vérszívás.
- Arról, hogy a "gazdagok" járnak jól:
Három-négy nyelv ismeretével és két-három diplomával igenis lehet érvényesülni. Hallottál már arról, hogy life long learning? Akkor hajrá, oszt gazdag leszel, oszt jól jársz majd te is.
- Nyugdíj: most komolyan, a magánynyugdíjpénztárat siratod? amyelyik a válság alatt gyakorlatilag felélte többségében a vagyonát? Tökhülye vagy, vagy csak nem olvasol újságot?
Még jó, hogy húzok vissza az állami rendszerbe, amint lehet, mert az állam inkább garancia, mint valami magáncég, ahová Hornék bekényszerítettek, amelyik csődbe megy, oszt akkor a zsének meg bocshelló. Illetve bocshelló lenne, ha nem vállalna rá bizonyos mértékig garanciát... na ki? ... bezony, az állam.
Egyébként meg nem az a kérdés, hogy magán vagy állam nyugdíjpénztár, hanem hogy lesz-e huszonöt év múlva elég munkavállaló, aki majd befizeti a járulékot. És erre az agyhalottakon kívül, akik ezt kínai munkások importjából oldanák meg, minden normális ember azt mondhatja csak, hogy hajrá gyerekvállalók!"

Ugatnak.

Nagyon viccesek. :DDDDDDDDDDD

cambridge.on 2010.10.15. 11:07:30

Bevallja a Fidesz: rémálom a különadó, a kisemberek fizetik meg

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=461771&place=

ssi 2010.10.15. 11:08:56

@aszekelyek: @Aldobói.Feldob:

gyakran van, hogy a fő gond nem az, ami éppen látszik: pl. most is magánnyugptár ügyben a stílus és tartalom nincs összahangban

mi lett volna, ha a kormány pontosan elmondja a kétségeit, a terveit, és az érintettekkel közösen keresi a megoldást? a közös, konzultációs munka nem szimpatikusabb?

2 hét múlva élne az elképzelés, vagyis valami miatt különösen nagyon sürgős, de erről nincs tájékoztatás

a hangulatkeltés, az alul informáltság mindig félreértésre ad okot, de lehet ezt tudatosan manipulálni is

radala 2010.10.15. 11:10:44

@ó jaj: Nem szeretnék tölgyesnél különb lenni. Az én szemüvegemen keresztül ö határozottan értelmes. Nestor most nem ugrik, be de látatlanban szeretem:-)

"Helyzet:
A Fideszes többségű és vezetésű I. kerültben a CBA kiszorított a Match üzletet.

Módszer:
A kerület "elégedetlenek a vásárlók" ürüggyel nem hosszabbította meg a lejáró bérleti szerződést. Az új pályázaton - micsoda meglepetés - a CBA épp egy picit ráígért a Match ajánlatára. Nyilván fogalma sem volt mennyit ígért a Match a titkos pályázati anyagban.
Pár hónappal később Nagy Gábor Tamás polgármester javaslatára felére csökkentik a bérleti díjat. (Ürügy: az üzlet vártnál drágább felújítására).

A CBA nyeresége: 100.000.000 forint.

1. te írod, hogy a CBA kiszorítja a match-ot. Erre én azt mondom ezzel minden normális ember egyetért.
2. Elégedetlen vásárlók "ürügyén"
Ez neked egy tény? Ha ideges természet lennék azt mondanám, hogy na elmész a picsába. Nehezen hiszem, hogy létezhet ennél jobb ürügy. Kurvára zavarják el, azt akit utálnak a vásárlók.
3. 100 milla mennyi idö alatt Drága o jajj. Mi az megint, hogy ürügy? Fölújította a CBA? Tudod, hogy drága volt-e?
Hol van tény olyan helyen, ahol a vásárlói elégedetlenség csak egy "ürügy", miért nem azt írod, hogy OKán esetleg Okán/ürügyén?
Te tényleg azt hiszed, hogy nem vagy minimum olyan elfogult, mint tölgyes?

Kéne egy szavazólap a honlapra, hogy ki a legelfogultabb egyik vagy másik irányban. Baromira meg lennél lepődve, hogy hol végeznél. Illetve nem lepődnél meg, mart azt gondolnád te vagy a legobjektívebb, csak a sok fasz fidesznyiknek pont az objektivitás fáj:-)
Az emberi agy csodákra képes:-)
Akkor talán nem kényszerítenél arra, hogy szegény-szegény Matchozzak....

aszekelyek 2010.10.15. 11:13:37

@ó jaj: Kérdezte tőlem a szakvizsgán egy professzorom, hogy maga mindent elhisz, amit leírnak magának? Igen, Újságíró II. Reklámpszichológia, tömegkommunikáció:) sztem ez itt nem egy hírforrás.A HVG. Az ártatlanság vélelme mindaddig megilleti , mint a kis BAkonyit ezen ügy szereplőit is, amíg nincs jogerős ítélet. Addig magára valamit adó, csak és kizárólag gyanusíthatónak nevezhet valakit. Nem pedig állíthatja. Bár ez itt blogkommnet és ezért vissza is élhet vele, aki akar. Nos úgy látom, van aki akar. NAgy nyilvánosság ez is, csak mégse....Hol tettek feljelentést ez ügyben? , akik bizonyítani is tudják? Ügyészség, NNYI? Nos? mert kitalálni én is tudok bármit. Engedd meg, a HVG nem egy kifejezetten szavahihető lap.Ellenérdekeltek fellegvára, inkább.

cambridge.on 2010.10.15. 11:15:16

@lüke:
A magánnyugdjpénztárakkal kapcsolatos fejlemény - állította Mikola (aki jelezte azt is, hogy a konferencia szervezői külön kérték, hogy térjen ki erre a kérdésre) - semmi ahhoz képest, amit most az egészségügy terén kell megoldani.
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=461700&place=kepes1

sárkányfő 2010.10.15. 11:17:26

@radala: Nézd, bármiféle indulat, vagy sértési szándék nélkül, inkább szomorúan, teljesen őszintén írom: te tök hülye vagy.

Bár semmi értelme, de azért cáfollak: Mutasson nekem Nagy Gábor egy reprezantatív közvélemény-kutatást, amely szerint a vásárlók elégedetlenek voltak. Amúgy voltam már életemben párszor Match üzletben teljesen korrekt, pláne a CBA-s szinthez képest.
De ezen kár is vitázni, mert ha te beszopod ezt az egész full átlátszó gyenge dumát, akkor tényleg kár a szóért.

Ha a szocik csinálták volna ugyanezt egy haveri cégükkel, itt kajabálnál, hogy Hagyó-ügy 2.0.

Az meg, hogy folyamatosan elismered, hogy narancsszemüveged van, csak bizonyítja, hogy nem vagy képes normálisan megítélni sem engem, sem ezt az ügyet.

aszekelyek 2010.10.15. 11:18:17

@radala: TEszik is, nem csak gondolják. Nagy gonddal került momentum még, hogy a külhoniakkal szemben a magyar költségvetésbe fizetnek be, nem is keveset. Nem viszik ki a hasznot. Ami plusz indokolja, hogy olcsóbban juthassanak bérleményhez.

cambridge.on 2010.10.15. 11:21:06

@radala: Az emberi agy csodákra képes:-)
Akkor talán nem kényszerítenél arra, hogy szegény-szegény Matchozzak...

A megszokás korlátozza az agy teljesítményét.
Így nem veszed észre, hogy nem szegény Match,hanem szegény kerületiek, akik félpénz kapnak a jószívű polgi miatt.

sárkányfő 2010.10.15. 11:21:42

@aszekelyek: jogilag feltehetően nem támadható az ügy, ahogy a lex járai se lett volna jogilag támadható. gondolom az I kerületnek van joga elnyert pályázat megnyerése után pár hónappal a került érdekeit maximálisan figyelembe véve felére csökkenteni egy bérleti díjat. jogász fiúk, kiügyeskedik.

mint ahogy azt jobbról is sokan, sokszor elmondták már, és ami nyilvánvalóan igaz is: jog és morál nem mindig esik egybe.

ha pedig nem hiszel a HVG-nek, akkor nosza, pereld be őket hazudozásért, jó hír megsértéséért, ilyenekért. ez gyors tárgyalás lesz, elég könnyen lenyomozhatónak tűnnek az infók.

aszekelyek 2010.10.15. 11:21:59

@ó jaj: MEnnyit fizetett a magyar költségvetésbe a match? Esetleg nem egál, legalább, ha minden lábát összehozzuk? Csak mert pénzügyön is nyomtam tizenévet....

radala 2010.10.15. 11:23:44

@manyike: Szerintem pont ezt mondtam akkor én is, hogy nem tartom igazságosnak, hogy 2 tanár 3 gyerek ne kapja meg, az egészet. De azt is mondtam, hogy nem az adóval van a hiba, hanem a tanári fizetéssel. ÉWn képes lennék együtt élni azzal a gondolattal, hogy a nálam többet keresök több kedvezményt kapnak és ha még maradna adókedvezmény, akkor jobban forszízoznám a feleségem munkábaállását is. Szóval önmagában nem baj az, ha még többet is kereshetnél akkor még jobban járnál a helyzet.
Szóval lehet kritikát megfogalmazni az adórendszerrel kapcsolatban. De az tuti, hogy én ha megfeszülök sem tudok benne olyat találni, ami nem tetszik maximálisan.
Már mondtam, hogy a minimálbér adómentessége megalázó, stb.
Szerintem ez minden idők messze legjobb adórendszere Mo-n.
Lehet jönni persze a fél szuperbruttóval meg ilyenekkel, der mivel ilyenekkel csak Bajnaista megszorításfetisiszták jönnek ezért ez teljesen irreleváns.
Nincs olyan, ami nem lehetne jobb, de a lehetöségekhez képest kibaszott jó, és iszonyatosan respektálandó, hogy annak ellenére, hogy o jaj minden 3. beszólásában azzal jött, hogy nem lesz meg, csak meglesz.
Kedves o jaj!
Azt hiszem vissza kell vonnom minden korábbi esetleges egyetértésemet veled.
A Fidesz nem hazudott a tarthatatlan hiánnyal. A hiány közelebb van a fideszes 6-7-hez sokkal sokkal, mint a Bajnais 3,8-hoz. Szóval te már akkor is hazudtál, amikor állandóan azzal jöttél, hogy a Fidesz hazudja csak a hiányt.
Te akkor is hazudtál, amikor azt hazudtad, hogy nem lesz egyszeri nagyarányú adócsökkentés.
Szóval azt hiszem be kell látnom, hogy végtelen nagy fasz voltam, amikor azt mondtam, hogy a Fidesz kampánycélokból riogatott a nagy hiánnyal. A hiány valóban sokkal nagyobb, mint a te barátaid Oszkó/Bajnai hazudta.

cambridge.on 2010.10.15. 11:23:55

@cambridge.on: akik félpénz kapnak a jószívű polgi miatt. +t
Akik félpénzt kapnak a jószívű polgi miatt.

sárkányfő 2010.10.15. 11:24:37

@cambridge.on: erre az abszolút nonszenszre már nem is válaszoltam neki, hogy én "kényszerítem" őt :D
milyen full önbecsapós psziché már ez? :) ha nem tetszik neki a saját szava, akkor még azért is én vagyok a felelős... :)

aszekelyek 2010.10.15. 11:26:00

@manyike: bocs de itt nincs mód alkura. Nekem elsőre sikerült felfognom. Szerinted letárgyaláták volna simán? Ezt kétlem. :) engedd meg. Te tudod, kikkel is kellett volna letárgyalni? A tájékoztatást igen, lehet még bővíteni. Szükséges is. A rendelkezés után. Természetesen. Úgy értesültem, megpróbálták ezt elkerülni. Az EU nem engedte csak számszakilag kiszépíteni ezzel az összeggel a hiányt. Kényszerítőznek. A legkevesebb, hogy lép a kormány.

sárkányfő 2010.10.15. 11:26:33

@radala:
"Kedves o jaj!
Azt hiszem vissza kell vonnom minden korábbi esetleges egyetértésemet veled.
A Fidesz nem hazudott a tarthatatlan hiánnyal. A hiány közelebb van a fideszes 6-7-hez sokkal sokkal, mint a Bajnais 3,8-hoz. Szóval te már akkor is hazudtál, amikor állandóan azzal jöttél, hogy a Fidesz hazudja csak a hiányt.
Te akkor is hazudtál, amikor azt hazudtad, hogy nem lesz egyszeri nagyarányú adócsökkentés.
Szóval azt hiszem be kell látnom, hogy végtelen nagy fasz voltam, amikor azt mondtam, hogy a Fidesz kampánycélokból riogatott a nagy hiánnyal. A hiány valóban sokkal nagyobb, mint a te barátaid Oszkó/Bajnai hazudta."

szerintem te megőrültél.

aszekelyek 2010.10.15. 11:30:00

@ó jaj: NE mondd, voltak nokiás dobozok is, meg fenyegetőzések is? túlvagyonosodás? dehogy perelek. Helyzetbe hozták a hazai vállalkozást. Ezt ígérték a választáskor. JA, hogy nem tetszik. Az világos.Mellesleg lelakott ingatlant kaptak vissza. Morál?

sárkányfő 2010.10.15. 11:30:27

@aszekelyek: nem a magyar költségvetés köt szerződést a nagy CBA-val, meg Match-csal, hanem helyi szinte kötnek szerződést a helyi önkormányzatok a helyi bolttal.

A Match-ot nem ismerem, de a CBA boltjainak többség úgy tudom frencsájz.

De mindegy is, az I. került polgármestere arra esküdött fel, hogy az I. került lakóinak érdekeit képviselje, nem pedig egy magáncégét. Szerintem ez épp úgy lopás a közösből, mint a hunvald vagy cusi féle ügyek.

radala 2010.10.15. 11:30:56

@cambridge.on: Észrevenném, ha ez lenne a helyzet, de ha azt olvasom, hogy a fidesznyik CBA KISZORÍTOTTA a Matchot
ez-az ÜRÜGYÉN. lecsökkentették a bérleti díjat ÜRÜGYÉN és ezt a bögregyűjtő o jaj írja. Akkor nem gondolkozom el a kérdésen. És nem azt nézem, hogy mit lop el kitől a CBA, hanem azt, hogy egy magyar van egy multi helyén.
Arról nem is beszélve, hogy én nem egy szellemi fogyatékos baler vagyok, aki mindent beszop. mi a fene az a 100 milla? éves bérleti díj?
Szerintem teljesen jogosan szegény matchozok. Ez a beírás szánalmas volt.

aszekelyek 2010.10.15. 11:31:43

@ó jaj: még az mnb is 6-7%-ot mondott, bizony...

aszekelyek 2010.10.15. 11:33:51

@ó jaj: Alakók szóltak be a hvg-be, hogy nem tetszik? .) Aköltségvetésbe minden vállalkozás köteles fizetni. Nem tudsz megvezetni.A match miért is volt jobb klakóknak, kasszának?

cambridge.on 2010.10.15. 11:34:23

A CBA bolthálózatban nem emelik az árakat a szerdán meghirdetett válságadó miatt; reményeik szerint a személyi jövedelemadó csökkentésével a vásárlóknál maradó többlet olyan forgalmat generál, ami fedezi a különadó költségét - közölte Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője.

Válságadó: a legnagyobb lánc megússza?

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=461762&place=vezeto_cim

Miért emelné az árait,ha a CBA-t nem érinti a különadó.
Így könnyű egyetérteni, ha másoknak kell fizetni.
Mit lehet erre mondani:ügyes vagy pofátlan?

radala 2010.10.15. 11:37:53

@ó jaj: Nem örültem meg, természetesen van igazság azokban, amikben egyetértettem veled.
Nyilvánvaló igazságok ezek bizonyos mértékben. De nem vagyok hajlandó olyanokkal egyetérteni semmiben, akik szerint egyszer nincs hiány, de ha mégis betömik, akkor meg az a baj.
Olyanokkal akik azzal basszák el az idejüket, hogy mindenféle ostoba teljesen irreleváns álkorrupciós ugyekröl beszélnek.
lehet felőlem korrupciós is, nem érdekel.
Azt akarom csak mondani, hogy nem fogom, ilyen fullkékszemüvegesek hülyeségeit megerősíteni.
Nem arról van szó, hogy én nem lennék képes belátni egy döntés árnyoldalait, de nagyon hiányolom, hogy míg én erre képes vagyok, addig mondjuk tőled soha egyetlen pillanatra nem hallottam, hogy valaha bármi is nem lenne úgy szar, ahogy van. Ez így nem biznisz.

sárkányfő 2010.10.15. 11:39:32

Mielőtt it széthazudná valaki amit beírtam, a HVG cikke szerint az időbeli sorrend ez volt:

1. Kiírtak egy pályázatot az üzlethelységre.
2. Két cég pályázott rá, az üzlethelység állapotának ismeretében.
3. Mindkét cég felkínált érte X Ft-ot, annyit, amiről nyilván úgy gondolták, megéri nekik.
4. A CBA picit többet kínált, elnyerte.
5. Pár hónap CBA-üzemeltetés alatt úgy "leromlott az ingatlan állapota" hogy az I. kerületi polgármester elfelezte a bérleti díjat :)

A Lázár testvérek a Fidesz támogatói.

Ezek tények. Hogy hogy mossátok ki, azt rátok bízom, nem féltelek titeket, de legalább a tényeket ne kavarjuk itt össze.

radala 2010.10.15. 11:45:46

@ó jaj: Nincs ezen mit széthazudni ezt írtad:
Helyzet:

A Fideszes többségű és vezetésű I. kerültben a CBA kiszorított a Match üzletet.

Módszer:
A kerület "elégedetlenek a vásárlók" ÜRÜGGYEL nem hosszabbította meg a lejáró bérleti szerződést. Az új pályázaton - MICSODA MEGLEPETÉS - a CBA épp egy PICIT ráígért a Match ajánlatára. NYILVÁN FOGALMA SEM volt mennyit ígért a Match a titkos pályázati anyagban.
Pár hónappal később Nagy Gábor Tamás polgármester javaslatára felére csökkentik a bérleti díjat. (ÜRÜGY: az üzlet vártnál drágább felújítására).

A CBA nyeresége: 100.000.000 forint.

Ezek a TÉNYEK.

Az eset megítélést, hogy mi lehet a háttérben rátok bízom.

Én már megítéltem: illegális pártfinanszírozás, oligarchikus pártműködés, ilyenek. Nagy Gábor Tamásnak meg Hagyó mellett kéne csücsülnie a dutyiban. A média persze hallgat, az ügyészség pláne hallgat, naná.

Ja, a CBA tulajai nyíltan vállalja fideszes szimpátiájukat, ott vannak a rendezvényeken, stb, de ez amúgy is közismert.

Nagybetűsítések tőlem. Meg egy sortörés a tények után, hogy legyen ideje röhögni azoknak, akik nem teljesen ostobák:-)

radala 2010.10.15. 11:48:25

@ó jaj: Az, nem biznisz, hogy én elnézem a folyamatos fidesznyikezést valakitől, aki sokkal sötétebb kékszemüveget visel, mint amilyen narancssárgát egyáltalán gyártanak.

sárkányfő 2010.10.15. 11:58:43

@radala: tudod, én egy üggyel kapcsolatos véleményemet nem abból vezetem le, hogy éppen melyik blogon járok, vagy éppen kinek válaszolok.

az pedig már ezer éves közhely, hogy fidesznyik szemüvegen keresztül mindenki kék vagy vörös, és ha véletlenül mégse az, akkor meg rá kell fogni.
ha őszintén azt hiszed, hogy nekem van szemüvegem, az a baj, ha képtelen vagy nem magadból kiindulni, az a baj, ha azt hiszed színes szemüveg mögül helyesen látsz és megítélhetsz bármilyen színt, az a baj. ha minderről tudod hogy baromság, de mégis mondod, mert már más nincs a tarsolyodban, esetleg el akarod terelni a figyelmet személyeskedéssel a narancsos szívednek kellemetlen infókról, akkor meg az a baj.

A kiemeléseket köszönöm, a naivitásod világrekorder.

altero 2010.10.15. 12:09:46

Sajnálom, hogy Török Gábor is beállt az igazodók táborába. Nem azért mondom, mert az utóbbi néhány bejegyzés a kormányt erősíti, hanem azért, mert ezek már az igazodás hangjai: nyilvánvaló, ha az érintett cégek ráterhelik a Zemberekre az adóterheiket, az a fogyasztókon fog lecsapódni. Ezt sem kommunikálni, sem megérteni nem olyan nehéz, mint ahogy Török Gábor véli. A magánnyugdíjpénztáraknál hasonló a helyzet, szintén nem kell különösen csavaros ész belátni a lépés kockázatait (ld. Véleményvezér blog.)
Eddig látható volt Török Gábor függetlensége, de a jelek szerint ő is megérezte (vagy megéreztették vele) az idők szavát. A fiúk nem viccelnek.

radala 2010.10.15. 12:14:40

@ó jaj: nem neked nincs szükséged egy véleményhez gondolkoznod.
Tuti hogy nincs olyan politikai téma, amiben én el tudnám téveszteni, hogy neked miről mi a véleményed. Ez persze nem azért van mert szemüveget viselsz:-)
Szerintem, ha nekem valaki beidézte volna azt a CBA-s bejegyzést, amit te írtál és most én beidéztem neked.
Akkor én azt mondtam volna.
"Bocs valóban fasz vagyok, kicsit elradadott a hév. Talán nem kellett volna ürügyént írnom, meg valóban jobban tettem volna, ha megmondom, hogy mi a havi bérleti díj és nem számolom ki előre a következő 5 évre.OK azt nem tudhatjuk, hogy a Match tényleg szar volt-e, azt sem tudjuk, hogy mit újított föl a CBA, de azért ne legyünk már naivak, azt azért el kell ismerned, hogy ez az egész nagyon-nagy valószínűséggel lopás. Bocs. "

Szóval én ezt a stratégiát szoktam követni.
Mindenki eldöntheti kinek színesebb a szemüvege, illetve szerintem ezt nem tudja senki eldönteni, de talán azt igen, hogy ki képes esetleg arra, hogy a látott eredménybe bekalkulálja a színszűrőt. (Segítek, én sokat mikroszkópozom:-)

radala 2010.10.15. 12:22:40

@altero: "de a jelek szerint ő is megérezte (vagy megéreztették vele) az idők szavát. A fiúk nem viccelnek. "
No szerintem erre jó eséllyel válaszolni fog TG.:-)

Lefordítsam neked pár egyszerű mondatba mit mond TG?
Nem mondja, hogy nem érzik meg a népek a "megszorítást". Nem azt mondja, hogy az a fasza út.
Azt mondja, hogy nagyon sikamlós ez a Fidesz. Nagyon nehéz lesz a kormányra haragudni, ha fölmegy a kenyér ára, de a most is drágább kisboltban (mondjuk CBA) meg kevésbé vagy nem megy föl.
Illetve nagyon nehéz lesz a haragot artikulálni.
Ki megy el egy magánnyugdíjpénztár melletti népszavazásra? Nem mintha nem lenne sokkal értelmesebb, mint a 300 Ft, de nem jó reklámanyag....
Ennyit mondott szerintem.
Még tett is egy gesztust a kékszemüvegesek felé, hogy ironikus címet adott, csak az a baj, hogy a kék szemüveg az nem csak torzít, mint a narancssárga, de valamiért a kevésbé értelmesek gyakrabban választják, ezért ezt az iróniát alig valakinek sikerült közülük valakinek is fölfogni:-)

sárkányfő 2010.10.15. 12:24:23

@radala: itt egy lopás, ami persze csak "nagyon-nagy valószínűséggel lopás", pláne annak fényében hogy a Lázár testvérek a fidesz támogatói, anyagilag is.
erre a reakciód, hogy én elfogult vagyok, stb. ilyen alapon hagyót és hunvaldot sem ítélhetjük el, ők tagadják, ítélet még nincs, akkor milyen alapon? én, a gonosz, mégis elítélem őket. (bár a sok narancsos állandóan emlékezet az ártatlanság vélelmére, meg hogy mittudomén.)

tudod, mit radala? elegem van. igazad van. csak hagyjál már.

agentT 2010.10.15. 12:27:14

@radala: Jaj maradj már.

Nem hiszem el, hogy most és éppen most produkálsz valami ébredési tünetet.
Ebben a blogban nagyon korrekt elemzések jelennek meg, de a kommentzóna többségében egyszerűen röhögnivaló.
Én régebben nagyon lelkesen írtam ide, de rájöttem, hogy tökfölösleges.

Itt olyan emberek élik ki magukat (maximális tisztelet a kivételeknek) akik kész tényként kezelik, hogy a miniszterelnököt titokban Ausztriában gyógykezelik pszichésen.
Olyan emberek, akik (bár még semmit nem lehetett tudni róla) előre elmondták minden idők létező legrosszabbjának a fideszes gazdaságpolitikát és különösen az adóváltozásokat.
Olyan emberek, akik már ott tartanak az agybajban, hogy megkérdőjelezik a gyermekvállalás fideszes támogatásának a jogosságát, merthogy szegény buziknak nem lehet gyerekük.
Olyan emberek, akik mindenhol, mindenben, minden tetves kis apróságban fideszes panamát látnak, de vérben forgó szemekkel hördülnek föl ha azt hallják, hogy a bolsik tönkrevágták az országot.
Olyan emberek, akik minden erejükkel követelik a megszorítást, nyilván mert ez valami libidónövelő vagy hasonló lehet nekik.
Olyan emberek, akiknek el lehetne hinni a hülyeségeit, akkor Magyarország jelenleg sötétebb diktatúra lenne, mint Észak-Korea, ahol kommunizmus épül és nácikirályság egyszerre.
Olyan emberek, akik máris tudják, hogy az új alkotmány eleve a sátán bibiliája lesz.
Olyan emberek, akik éjszaka járó, sötét autókat látnak, bizonyára a gyógyszerelvonás miatt.
Olyan emberek, akik még a védőgátban is Orbán Viktor ördögi praktikáit lelik fel, és szívük szerint kitüntetést adnának a MAL vezérigazgatójának.
Szóval ki merem jelenteni, hogy olyan emberek, akik lelkileg súlyosan torzultak, betegek, és teljesen felesleges szót fecsérelni rájuk. Az, hogy én most megteszem, az is ostobaság, és csak a kedvedért csinálom. Semmi esély velük semmiféle érdemi kommunkációra, mint általában a fixáltakkal.
De egyébként ők a bölcsesség és tudás letéteményesei, míg én például egy idióta, gondolkodni képtelen, megvezetett, csordaszellemű ökör vagyok. (Copyright Zsüli, akit némely beteglelkűek képesek szimpatikusak találni.)

És még sorolhatnám, ha lenne kedvem.

Szóval minden tiszteletem az értelmesebbjéé, a kivételeké, de itt többségében egy olyan banda verődött össze, amellyel kapcsolatban a legbölcsebb döntés, ha hagyja őket az ember közösen szellemi-maszturbálni a sátáni diktatúrára, ez legyen a legnagyobb örömük a földön.

radala 2010.10.15. 12:32:48

@ó jaj: Nem azt mondom, hogy szerintem itt lopás történt, hanem azt mondtam, hogy én adott esetben elnézést kértem volna az ÜRÜGY a PICIT, a NYILAN NEM TUDTA meg az ilyen csúsztatásokért.
Szerintem van egy történet, amiről semmit nem tudunk, csak annyit, hogy a HVG írt valami bizonytalan faszságot, amit te még jobban kiszíneztél, hogy nehogy valaki ne értse meg a TÉNYEKET.
Szerintem, ha ennyit képes lennél belátni, az komoly előre lépés lenne a személyiség fejlődésedben:-)

radala 2010.10.15. 12:38:59

@agentT: Én nagy örömmel olvastam, szóval érdemes volt beírni.
Igazából szerintem attól ébredek én most, hogy azt még könnyen elnézem, ha a NER-t, NENYI-t bántják, mert az szerintem is nevetséges. De hogy valakinek az legyen a baj, hogy nem direkt veszik el a zemberektöl a pénzt, hanem megnézik, hogy hátha nem az utolsó cseppig tudják visszavenni a multik. No az már nehezen tolerálható.
Szóval tökéletesen egyetértek veled. Azt nem hiszem viszont, hogy van ember, akinek jjulie szimpatikus:-)

sárkányfő 2010.10.15. 12:57:51

@radala:
Két dolog van radala. Sőt, három. Vagy még több, de már nem is érdekel.

Ha valaki itt elnézést kérés várt el a másiktól, akkor előbb nézzen szét a saját portája előtt, nincs-e ott speregetni való? Na, ha majd ez meglesz, akkor lesz jogod bárkivel szemben számon kérned.

Aztán majd ha egy tökéletes mesevilágban élünk, elhiszem hogy tiszta ügy volt a pályáztatás. A te saját naivitásod, vagy csak egyoldalú naivitásod vagy még inkább elképesztő elfogultságod meg ne rajtam kérd számon. Ez már vallásos elfogultság. És tisztázzuk már azt is, hogy attól hogy te rendszeresen elismered elfogultságodat, amit persze le se lehetne tagadni, szóval attól az még nem tűnik el, nem leszel hitelesebb, nem lesz igazabb a véleményed. Csak azért írom, mert néha szinte tüntetőleg jössz az elfogultságoddal.
Ugyan mi másról szólt volna pl. ez egész önkori választás, mint hogy ki rakja zsebre 4 évig a 20%-ot? Tökéletesen pártfüggetlenül. Ez így volt eddig is, így lesz ezután is. Ki képes ezt tagadni? Hülye az illető, vagy másokat néz hülyének?

Aztán meg milyen gyenge, lényegtelen dolgokba kapszkodsz tíz körömmel? Tényleg képes vagy ezeken rúgózni? Ezeken háborodsz fel, nem a lopáson? Arányos ez? Normális ez? És ezek hol befolyásolják a lényeget, ami tény, hogy elfelezték a bérleti díjat? És mégis beelekötsz... Mégis keresed hol lehetne másról beszélni..

És szögezzük le, magára az ügy lényegére egy szavad sem volt eddig, velem viszont sok bajod van.
Vazz, a fidesz lop, és én magyarázkodom már megint, ügyes vagy radala :)

sárkányfő 2010.10.15. 13:04:14

@radala: jó példa a végtelenül következetlen, ás annál magabiztosabb és meggyőződéses véleményeidre ez:

"De hogy valakinek az legyen a baj, hogy nem direkt veszik el a zemberektöl a pénzt, hanem megnézik, hogy hátha nem az utolsó cseppig tudják visszavenni a multik. No az már nehezen tolerálható."

Állandó jelleggel ítélkezel fölöttem, állandóan szememre veted hogy amit én írok be arról előre tudható hogy fideszkritika. Ezt már egyszer cáfoltam, amit akkor el is ismertél, de másnapra elfejtetted, és azóta is hangoztatod, én meg leszartam, mert nem reagálok mindenre, és téged úgyse lehet kibillenteni a vakhitedből.

Na most kivételesen veszem a fáradtságot és cáfollak. Én ugyanis leírtam,, itt is, hogy ezzel nem az a bajom, hogy a jövedelemadót átalakítják részben fogyasztási adóvá, mert ez kifejezetten jó ötlet, és én magam is régóta, évek óta szorgalmazom. Ezzel az a baj, hogy a kormány pózol az adócsökkentő kormány pózában, holott ez csak adó átstrukturálás.

Abba most nem megyek bele, mert kicsit mellékes, hogy ha egy szektor extraprofitot szed be, akkor vajon mi a jobb, az embereket jobban szolgáló magatartás: ha beszáll a kormány is a haszonba, vagy ha ráerőlteti a szektorra szabályozással, hogy tisztességes profitot érjen el, azaz több pénzt hagyjon a zembereknél....

radala 2010.10.15. 13:11:41

@ó jaj: Csak az ügy lényegével volt bajom. Azt kérdeztem, hogy mi az, hogy Ürügyén?
Leírom neked az én verziómat, ami pont ugyanolyan reális, mnt a tied, de legalábbis pont ugyanolyan bizonyított, söt jobban, mert ez a része gondolom le van papírozva.
1. A MAtch szerzödesét lakossági panaszok miatt nem hosszabították meg automatikusan (ha meghosszabbították volna az gondolom pont ekkora baj lenne)
2. A nyilvános pályázaton a CBA aláígért a Matchnak
3. Pár hónap múlva felújítási feladatok címén megfelezte az önkormányzat a bérleti díjat.
4. Lázár a CBA tulajdonosa kiemelten jó kapcsolatokat ápol a Fidesszel
5. A kerület Fideszes vezetésű.

A tények ezek.
Mindenki azt lát bele, amit akar. Itt lehet szó lopásról, lehet szó arról, hogy a CBA könnyebben szót ért az önkormányzattal és egy valós felújítást tud elszámoltatni, bármi lehet.
És talán hajlandó is lennék elgondolkozni azon, hogy ez könnyen nevezhető gyanúsnak, ha valaki nem akarná a számba rágni a "tényeket".

lüke 2010.10.15. 13:13:02

@cambridge.on:
nekem mondod!
nekem készelétben áll a tyrolian air, ha átlépem a határt

sárkányfő 2010.10.15. 13:20:38

@radala:
1. Nagy Gábor Tamás _állítása_szerint_ voltak panaszok.
(De ebben az a poén, hogy semmi jelentősége, egy lejáró szerződére tőlem nyugodtan kiírhatnak új pályázatot, full korrekt, nem kell hozzá süket duma. És ennek nincs köze a lopáshoz. Tipikus kössünk bele mindenbe hozzáállás ezen rugózni)
2. A CBA nem alá, hanem ráígért a Match ajánlatára.
3. (Itt valamiért jót írtál, nem is érem)
4. Nem csupán jó kapcsolatok vannak, hanem nyílt politikai elköteleződés, támogatás, anyagi is.

És még te oktatsz engem tényszerű beszédből? :)

És szerinted ebbe bárki azt lát bele amit akar? :)

De mindez félrebeszélés, mert a fenti kommentem 4 érdemi bekezdéséből jó ha egyet érintett a válaszod. A többivel nem akarsz szembenézni? Amúgy nem baj, ne is tedd, full reménytelen ez az egész párbeszéd így is...

radala 2010.10.15. 13:20:53

@ó jaj: Igazából azért garantáltan elnézést kell kérnem, hogy valójában összefolyik bennem a fórum és egy emberen töltöm ki az összes balostól elszenvedett kritikát. Ez tuti komoly hülyeség részemről.
Nem mellesleg nem mondtam agentT-nek, hogy te mondtad ezt, azt mondtam, hogy ez már sok a jóból. Nem is te bosszantottál föl, hanem már tegnap is föl voltam bosszantva, szóval, ha nagyon szigorúan vesszük, akkor az igaz, hogy én szelekció nélkül mondok rosszakat a balosokra, de te meg olyat is magadra veszel, amit nem mondtam rád.

Szerintem a kormánynak kutya kötelessége jó színben föltüntetnie magát és az intézkedéseit. Nincs a Földön olyan hely, ahol nem így csinálnák. Ez maximális távolságra van a hazugságtól.
Szerintem egy áfaemeléssel egyező hatású szektoradó is sokkal jobb, mint egy fűnyírós áfa emelés, de ez mindegy. A lényeg, hogy én képes vagyok látni a fideszben a rosszat te meg csak a rosszat vagy képes. Szerintem ebből az következik, hogy én többet látok, mint te.:-)

lüke 2010.10.15. 13:22:32

@Szimba:
meg a marhák is , innen jön a híres gulyás leves.)

kodó tamás 2010.10.15. 13:26:10

@ó jaj: az I. kerület tökéletesen zárt világ, csak a polgármester csápjain keresztül lehet bejutni...
MINDEN ingatlanfejlesztés és -eladás 100%-osan "kontrollált".
Ott kívülálló nem rúg labdába, ez tuti.
Hasonlóan fognak "beállni" a többi kerületek is.

jó 7végét

sárkányfő 2010.10.15. 13:30:08

@radala: most írom le, most írok konkrét példát rá, hogy van jó is a dologban, hogy részben fogyasztási adóvá változtatják az szja-t, erre ugyanazt hozod ki a válaszod végére megint, hogy én csak a rosszat látom meg?? no komment.

a többire sem válaszolok, semmi értelme.

radala 2010.10.15. 13:33:40

@ó jaj: Nem ráígért, hanem többet ígért.
A ráígért azt jelentené, hogy match mond valamit és CBA azt mondhja mé egy FT. De nem ez történt gondolom, hanem az, hogy Match A CBA B és B>A.

Amit itt leírsz abban semmi botrány nincs. Még akkor sem lenne, ha valaki idejönne az alagút környékéről es azt mondaná, hogy ö nem látott fölújítást, mert ha nem látná sem jelentené, hogy nem volt valami. De eddig semmi panasz nem volt.
Annyit tudunk, hogy Fideszes önkori fideszbarát (Nem mellesleg MAGYAR tulajdonú) céget juttat helyzetbe.
Nem nagyon hiszem, hogy van valóban magyar tulajdonú cég (a kommunisták nem magyarok:-) ), ami ne lenne Fidesz-barát.
Az emberek 80 % nem kékszemüveges, azért ezt jó ha figyelembe veszed.

radala 2010.10.15. 13:34:39

@ó jaj: OK ezt elbasztam:-)

De persze akkor is igazam van:-)

radala 2010.10.15. 13:44:21

@nyünyüge: Ja bocs, most már világos minden. Azt hiszem a HVG rosszabb, mint az ÉS. Azért támogatja a Fidesz a magyar vállalkozókat, mert a magyarok legalább 80% ezzel egyetért. Ha föltételezzük, hogy létezhet néhány szocialista szavazó, aki nem tökéletesen hülye (igazából ezt én nem feltételezem), akkor még a 80%-nál is többen értenek ezzel egyet.

hvg.hu/hvgfriss/2010.41/201041_partfogas

Ennyit o jaj a hülyeségeidről, meg pláne a HVG korrekt, alapos újságírásáról.

nyünyüge 2010.10.15. 13:47:40

@kodó tamás:
Ettől még simán tisztán a főváros és Demszky sarának tekinti mindenki a Várbazár állapotát. Meg a Szent György téri Honvédelmi Főparancsnokság állapotát is.
Gondolom ez utóbbi most majd új lendületet kap, Hende Csaba majd felavathatja eredeti pompájában pár év múlva (a hülye építészek meg ne járassák a képzeletüket, csak úgy lehet szép, ahogy volt.)

nyünyüge 2010.10.15. 13:53:24

@radala: Az eredeti cikket is érdemes azért elolvasn (nemcsak a választ!), csak ahhoz be kell jelentkezni.

Szimba 2010.10.15. 13:56:09

@radala:

Engem a jobb oldalon levő grafikon jobban érdekel. Magyarország lejáró hitelei a címe. Évente egyre több milliárd van ott jellve!!!!!?

Szimba 2010.10.15. 13:57:51

Ami afotót illeti, milyen esemény oltz? Merthogy Csoóri S. ott somolyog OV mellett.

radala 2010.10.15. 13:58:31

@nyünyüge: Nem igazán érdekel, már ismerem a részleteket o jaj-tól. Sajnálom is a Matchot nagyon:-)
Meg a HVG-t is, hogy esetleg beszarik az erőlködéstől:-)
Nem mondom, hogy itt nincs lopás, de ez egy európai normákba beférő, mindenhol jelenlevő sajátjaidnak kedvezés, ami már csak így van.
Nem ez alapján mérem a kormányok teljesítményét. De nincs olyan paraméter, amiben egy tetszőlegesen kiválasztott OV kormány ne lenne jobb bármelyik elődjénél. Azt hiszem a korrupcióra ez hatványozottan igaz.

sárkányfő 2010.10.15. 13:58:56

@nyünyüge: köszi a linkeket. Aranyos, hogy a lényeget még csak nem is cáfolják :) De persze illogikus is lenne, hogy csak az üzlet átvétele után jönnek rá, hogy milyen drága is a felújítás :)

radala 2010.10.15. 14:00:27

@Szimba: Széll Kálmán alapítvány "Merre tovább Mo?" konferencia.
Gondolom.

radala 2010.10.15. 14:05:32

@ó jaj: Ez Mo legeslegnagyobb problémája.
Mi a lényeg? Az, hogy fölújítottak-e vagy sem. Ha fölújítottak onnan semmi furcsa nincs az ügyben.
És a lényeg, hogy jó kezekben van az üzlet, nem egy tolvaj külföldiében és nem egy kommunistáéban. Ez messze 100 millánál többet érö dolog.
1 kérdést baszottul kerülsz, hogy jön ki a 100 milla?
Vald be 10 évre van szerzödés és ez idö alatt jön ki.
Ugye elmész a picsába, ha így van....

sárkányfő 2010.10.15. 14:13:10

@radala: ha itt valaki kerüli a kérdéseket, az te vagy. olvasd csak vissza a párbeszédünket, fogsz találni bőven.

de persze neked van egy meggyőződésed, és a ha a valóság ezt nem igazolja vissza, akkor a valóság téved. A HVG-t vedd meg, olvasd el, 90. oldal bal első bekezdés. Nem derül ki belőle, hogy évente vagy teljes futamidőre (2, ill. 5 év) számolták ki. Na nem mintha lenne jelentősége...

Azt az álláspontod, hogy ha fideszes lop, az oké, nem kommentálom.
Azt se, hogy állandóan a Matchcsal jössz, holott többször leírtam, hogy nem az a lényeg, hanem az I kerület.

De tudod mit? mégis kommentálom: unom a félrebeszélésed, a szavaim kiforgatását, meg a többit.

lüke 2010.10.15. 14:17:58

nem tudom miért háborogtok, minden pártnak vannak
nagyvállakozó támogatói
ennek ez, annak az...
ez a világ- politika- gazdaság legtermészetesebb dolga
megj, John Kerry -austro-hungarian- volt elnöjk jelölt egyenesen felesége Heinz ketchupjába esett
en.wikipedia.org/wiki/John_Kerry

lüke 2010.10.15. 14:19:13

@nyünyüge:
ha Demszkynek csak ennyi sara lenne!

kapusok 2010.10.15. 14:20:15

magánnyugdij pénztári befizetésekről:
Lehet azon elvitatkozni - lehet, hogy kellene is - hogy az a rendszer jó vagy nem. De a meghirdetett intézkedésnek nem ez a lényege, hanem a következő:
Törvény kötelezett arra, mint állampolgárt , hogy döntsek: saját felelősségemre , saját kockázatomra akarom-e , hogy az állam csak minimális nyugdijat fizet majd, én pedig kapok, amit kapok. És döntött mindenki igy vagy úgy. És ekkor jön egy kormány , aki a fejem fölött eldöntötte, hogy én rosszul döntöttem, a pénztárak nem jól működnek, ezért a megkérdezésem nélkül elveszi azt, ami eddig a törvény szerint kizárólag az enyém volt.
Lehet, hogy ezzel jól járok, de hogy ez semmivel sem különbözik a szövetkezetesitésektől és az államositásoktól , mint módszer . Ott is csak arról volt szó, hogy szerintük a szövetkezet hatékonyabb, mint a kisparcellás művelés. És akkor legalább ha csak papiron, de meg lehetett tagadni a belépést. Itt semmi apelláta nincs.
A másik: a magánnyugdijpénzttári tv. kimondja, hogy mekkora összeget kell államkötvényekbe fektetni. Ergo ezen pénzek egy része mégis az államhoz kerül, csak nem kell hozamot fizetnie , mint az államkötvényekért.

sárkányfő 2010.10.15. 14:20:54

@radala: azért az nem semmi, hogy ekkora hangon véded a magyar érdeket miközben az osztrák gdp-t tolod...

radala 2010.10.15. 14:21:00

@ó jaj: Csak ennek van jelentössége semmi másnak, ha a CBA felújít 50 milláért és ezét 5 év alatt elengednek neki 100 millát az nagyon is elfogadható biznisz, mivel 50 milla 5 év múlva 80 milla, akkor már csak 20 millát kapott 5 év alatt, ami nem nagyon fölháborító, pláne, hogy nem kapott, hanem ennyivel kevesebbet fizetett. Magyarul akkor a Match (aki nem tudjuk mennyit ajánlott, de kevesebbet + tudottan panasz volt rá azt kell összehasonlítani azzal, hogy a CBA fizetett 50+20*5 millát ahelyett, hogy megvárja, míg összeomlik a ház és fizet 40*5 millát....
Elmentek szerintem mind a picsába, ha olyan újságokat olvastok, ahol van egy szám mindenféle egyéb dimenzió nélkül.
Remélem lecsap a médiakommandó majd az ilyen lapokra, mint a HVG és bezúzza őket. :-)

radala 2010.10.15. 14:22:03

@ó jaj: Osztrák állam fizet engem:-)

radala 2010.10.15. 14:26:20

@ó jaj: Mondjuk tény, hogy a GyF kormány alatt igyekeztem egy fillért sem Mo-n költeni, de most már többet költök ott, mint egy átlag határmenti osztrák.
Mondjuk nem jutna eszembe Mo-n tankolni akkor sem, ha olcsóbb lenne, mert erkölcstelennek érezném az osztrák állammal szemben, de cigit sem hozok senkinek hiába kérték már többször...
Most, hogy nem GyF van lehet, hogy hoznék már cigit valakinek, de már senki sem kér, mert tudná, hogy nem hozok:-) Szóval nem megy egyszerűen a segítség.

lüke 2010.10.15. 14:30:13

@radala:
ezt hét millát rendesen elvette tölünk:)

ssi 2010.10.15. 14:30:34

@nyünyüge: @radala: @ó jaj:
naponta van valahol morgó, elégedetlen vásárló - igaza van-? attól is függ, mennyi türelem, megértés van éppen benne

sokan nem hiszik, hogy a múlt hibái (pl. korrupció) nem fog ismétlődni egy másik kormány alatt - több "totál tiszta" év kellene ahhoz, hogy ezt mindenki elhiggye

@aszekelyek:
2011-es költségvetés, 2010- és 2011-es hiányszámok-fontos

hitelesekkel szemben a bankok már egyoldalúan nem módosíthatnak szerződést, - a magnnyugptárak esetében mi történne?????

megszoktuk a szocializmusban az atyáskodó állambácsit, 20 év alatt nem szoktuk meg, hogy más irányba mennénk, sőt, Kádár még a fiatalok közt is népszerű volt a válság, munka nélküliség miatt, de ezek rosszízű szavak, másként, de vissza kell varázsolni a régi miliőt, van rá igény????

@porfelhő: @Szimba:
ha valaki napi 8-10 órával 100eFt alatt keres, mondhatjuk neki, hogy ugyan rendes ember vagy, de valamit nagyon rosszul csináltál az életedben????

kapusok 2010.10.15. 14:31:14

Az extra adókról:
Elismerem, hogy lehet, hogy már paranoiás vagyok,de ...
Az plusz nyereségadóval egyidejüleg azt igérte a kormány, hogy a 19 % helyetti 10 %-os társasági adó egységes lesz, nem lesz max 500 millió nyereséghez kötve. Ergo 9 % adóbefizetéstől esik el a költségvetés. Utána aztán néhány szektornál visszahozza amit előbb elengedett: akkor miért lesz itt több adóbevétel?
Az az érzésem, hogy ezek csak látszat dolgok, mutassa a kisembernek, hogy hogy megvágja a gazdagot, igy pl jövőre már mondhatja, hogy átlagember most tőled is elveszek, mert a nagyok már fizettek többet. Pedig nem is fognak többet fizetni.
De ha ezt rosszul számolom,akkor p is van még gondom:
A jelenlegi társasági adóbevallásban 43 +1 egyéb jogcimen lehet az adóalapot csökkenteni. Ezek a multik nemzetközi cégek, millió legális lehetőségük van arra, hogy ezen jogcimekkel éljenek. Ráadásul az, hogy itt mekkora a nyeresége egy kereskedőnek,attől függ, mennyiért veszi az árut. Az árut pedig veheti a külföldi anyacégétől, aki lám -lám miért nem, árat emel. Mindjárt csökken a nyereség - és tág határok között legálisan.
Szóval én nem attól tartok, hogy átterhelik ránk, hanem , hogy nem fogják befizetni. De ha én ezeket látom - pedig csak mikrovállalkozások adózásával foglalkozom ( és ezekkel a lehetőségekkel ők is szoktak élni) akkor ezt a kormánynak is tudnia kellene.

lüke 2010.10.15. 14:31:15

@ó jaj:
na és,
s mikor MO-n költi az nem baj

lüke 2010.10.15. 14:32:35

@manyike:
minden kezdö orvos, netto 80 ezret
ezért ilyen a várható életkor, nem?

lüke 2010.10.15. 14:34:35

@radala:
nem beszélve a rosszabb minöségü benzinröl és dizelröl,ami
15-20% többe kerül

radala 2010.10.15. 14:36:15

@ó jaj: Mit sajnálsz?
Mond meg, hogy jön ki a 100 milla, vagy mond meg milyen hosszú a bérleti szerződés? És kiszámolom magam. Mondd meg mit mond a CBA mennyit költött fölújításra?
vagy ha nem mondod meg, akkor ismerd el, hogy egy ócska kis fideszgyülölö fasz vagy, aki nem tud semmiről semmit csak hülyeségekkel nyomja tele a fórumokat a piros bögréért.

lüke 2010.10.15. 14:36:34

@kapusok:
azért veszik, kérik , (róják rájuk)tölük
mert a kis ember éppen nem fizeti, fizetné, vagy tudná befizetni

kapusok 2010.10.15. 14:40:35

Korrupció visszaszorítása ? Tényleg más bolygón éltek?
Mit gondoltok, miért lehet az adóalapból leirni a sportra adott támogatást az uj törvények szerint ? Ugyanis a Fidesz nem annyira őrült, hogy szemtől szembe kérje a pénzt és vegye át. Nem. Az egyik ügyfelemnek éppen most kellett 10 milliót befizetnie a Szijártóhoz közeli - kosárlabda egyesületbe , azért hogy tárgyalja a városi közgyűlés azt, aminek tárgyalását 2 év alatt legálisan, törvényesen nem tudta megtagadni. Tehát annyi a különbség ,hogy a sportegyesületeknél kellene keresni a korrupciós pénzeket. Az pedig köztudomású, hogy még az APEH is ritkán vizsgál egyesületeket...

kapusok 2010.10.15. 14:42:15

@lüke: csakhogy azt akartam kinyögni, hogy a megszorításuk csak látszat dolog, könnyűszerrel ki tudnak bujni alóla...

radala 2010.10.15. 15:16:52

@lüke: Nem mernék rosszabb minöségüzni, mert valóban soha nem próbálom, meg nagyon utálnám azt, aki ilyet mond külföldön élőként. De lehet, hogy igaz még ettől.

cambridge.on 2010.10.15. 15:47:01

VÉLETLEN?
A kispesti polgármesteri hivatalból kerültek elő az
önkormányzati választás estéjén eltűnt szavazólapok - ismerte el a Magyar Nemzetnek a kerület jegyzője, Istvánfi Sándor, aki felajánlotta lemondását a polgármesternek.
Az érintett választókerületben Kránitz Krisztián (MSZP) nyert 732 szavazattal, a második a fideszes Dódity Gabriella lett, aki 728 szavazatot kapott. A kis különbség és a szavazás idején, valamint a szavazatszámláláskor észlelt szabálytalanságok miatt a Fidesz jogorvoslatot kért, a bíróság pedig eredetileg újraszámlálást rendelt el.
A polgármesteri hivatalból a bíróságra bekért lepecsételt négy szavazóköri urna egyikéből éppen az egyéni képviselőjelöltekre leadott szavazólap hiányzott, így az újraszámlálás helyett a bíróság a választás megismétlése mellett döntött.
Istvánfi Sándor szerint "bűn nem történt, csak nagy hiba". A választás estéjén kavarodás volt, mindenütt urnák hevertek a hivatalban, és "összecserélődött a szavazólapokkal teli doboz egy másikkal" - magyarázkodott a jegyző.
(Híradó nyomán)

Ilyenkor rossz az, aki rosszra gondol.

radala 2010.10.15. 15:57:15

@cambridge.on: Mi más lenne? Mire kéne gondolnom, ha rossz lennék? A jegyző korrekt, én erre gondoltam. Totál el tudom képzelni, hogy ilyen előfordul.
Ja, hogy egy Fideszes kivette? Ezt is el tudom természetesen képzelni, de ha így van akkor gondolod csak 4 szavazattal fog veszteni most?
Amúgy mekkora jelentősége van KP-n ennek az egy mandátumnak?

bariga 2010.10.15. 16:04:59

@kapusok: hú, ez nagy ötlet, de onnan hogyan veszik ki?

bariga 2010.10.15. 16:14:07

@radala: ez nagyon militánsan hangzik, a kommandó csapjon le a bűnözőkre, de mit is jelent a médiakommandó? Hová jut ez az szerencsétlen ország ezzel mérhetetlen gyűlölettel és agresszióval???? Lassan kezdem szégyelni, hogy magyar vagyok. Már látom is a kedves válaszokat.
Amúgy meg a Fidesz közeli CBA , egyedüliként, majd kap egy kis extra Széchenyi terv támogatást, érdemes lesz figyelni, már ha nyilvánosságra hozza a valamilyen osztásért felelős kommandó az adatokat, ezt kétlem ugyan, de mégis demokrácia van akkor kellene. Miután nyilatkoztak, hogy tulajdonképpen boldogok az extra adótól, tuti már papírjuk van a kompenzációról. Mert különben azt kellene gondolnom, hogy bolondok!

cambridge.on 2010.10.15. 16:19:18

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-386602
A kormánybiztos mégsem engedte az ajkai timföldgyár indítását

@radala: Elfogadom,hogy rumli volt a választás estéjén.
Akkor is az volt amikor a bizonyítékot bekérte a bíróság?
Tudod, ÉN nem hiszek az ilyen véletlenekben.

@lüke:A tiroli mentalitást is hozhatnád magaddal.
Esetleg sikerülne fertőzővé tenni, még kezelni sem kellene a "normálistó eltérően" viselkedő embereket.

radala 2010.10.15. 16:30:53

@bariga: Ott a szmájli a végén, ne aggódj senki nem akarja bezúzni a HVG-t csak a fölháborodásomat próbáltam illusztrálni. Mert o jaj, nagyon szar történetet hozott, amiben egy darab tény nem volt.
Ez nem jelenti azt, hogy a CBA-t nem sponzorálja a Fidesz és viszont, mert ugye tudjuk, hogy az a gyanús, aki nem gyanús. De a bizonyítottságtól baromi messze van.
Ami miatt meg végképp ledobta az agyam a szíjat, hogy o jaj nem hajlandó megmondani, hogy hogy a francba jön ki a 100 milla ez hogy aránylik a beruházás összegéhez.
Mert azt azért be kell látni, hogy ha nálam az albérlők kifestenek, akkor az a minimum, hogy azt levonhatják az albérleti díjból...

@cambridge.on: OK de mire kellene gondolnom?
Gondolhatok arra, hogy egy szoci önkormányzat még ezt sem képes megcsinálni, gondolhatok arra, hogy a szocik még arra is képtelenek, hogy ne lopjon tölük a Fidesz. Gondolhatok arra, hogy a Fideszes nö nem bír veszteni, és inkább lenyúlta a szavazatokat.
Gondolhatok arra, hogy szegényt megfenyegette Kubatov, hogy haza ne menjen a cédulák nélkül.
Sokat segítene, ha tudnám számít-e ez az egy mandátum, mert, ha nem számít, akkor a Kubatov verziót kilőném mondjuk. :-)
Nekem a leglogikusabb a kupi verzió, de ha nagy a tét, akkor persze én is gyanakvóbb lennék.

cambridge.on 2010.10.15. 17:01:19

@radala: visszatérve a CBA-ra.Konkrétum?
Az nincs!
Van szombathelyi eset, ahol elhangzik mennyiért kell vállalni,hogy nyerő legyen.
Van egy a kerületben már működő bolt.Adva van egy fideszes vezetésű kerület,
A lejárt bérleti szerződés után van egy Fideszhez közeli cég,aki többet ígért az üzleti lehetőségért.
Csodák csodájára, meg is nyerte!Majd a polgármester a felére csökkentette a bérleti díjat!
Gondolod a CBA kevesebbet fizet??
Egy fenét!
Kettőt találgathatsz, hova került a különbözet,

Nem tudom éltedben vettél-e részt valamilyen szavazat szedő bizottságban?
Csak a józan eszedre hallgatva,előfordulhat,hogy éppen a legfontosabb urna lesz összecserélve egy másikkal?
Itt nem a Murphy törvénye lépett működésbe,itt inkább megállja a helyét az összeesküvés elmélete.
Eltűnt a bizonyíték!Majd előkerült,amikor már nem volt jelentősége.

cambridge.on 2010.10.15. 17:14:20

Az első rög a simának hitt úton.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=357218
EU-bizottság: távközlési különadó csak ágazati célokra vethető ki

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.10.15. 17:15:32

Nekem meg a narancskomcsikról ez jut az eszembe: "A békekölcsön az 1950-es években Magyarországon bevezetett sajátos megtakarítási forma (VOLT!!!). Lényege, hogy az állam elvárta minden dolgozó állampolgártól, hogy évente kb. az egyhavi fizetésének megfelelő összegért békekölcsönt jegyezzen, ezáltal segítse az államot a "békéért folyó küzdelemben". A békekölcsönért nem kamat járt, hanem sorsoláson húzták ki a nyerteseket, akik valamilyen tárgynyereményben részesültek. A lakosság körében nagyon népszerűtlen volt a békekölcsön, mert a lejegyzett összegekhez képest csak kis értékű nyereményeket kaptak. A békekölcsön, bár egy megtakarítási forma volt, a kötelező jellege miatt egyfajta bújtatott adóként működött, célja az ún. szocialista tőkefelhalmozás volt, hogy legyen az államnak pénze az újjáépítésre valamint a nehézipar és a haderő erőltetett fejlesztésére." Szóval Rákosi elvtárs örülhet, jó tanítványa van!

lüke 2010.10.15. 18:27:29

most megy az mr1-n, az otthonszülés

cambridge.on 2010.10.15. 18:29:12

@Boli: Így jár, ha valaki nem néz utána mit akar írni.
A szüleimnek még volt békekölcsönük,emlékszem nem csekély tárgynyeremény volt a nyerési lehetőség.
A nyeremények sorsolása félévenként történik. Minden második kötvény nyereménnyel kerül kisorsolásra. A főnyeremény a 20 sorsolás mindegyikén 100 000 forint. Ezenkívül mind a 20 sorsolás alkalmával jelentékeny számú 50 000, 25 000, 10 000 és 5000 forintos nyereményt fognak kisorsolni.

Egy átlagfizetés kb 500-1000Ft közé eshetett.
Ehhez képest még a a 1000Ft sem csekély.Megjegyzem a 200Ft-os kötvényekkel sosem nyertek semit.

nyünyüge 2010.10.15. 18:38:44

@cambridge.on:
Hát nem tudom, az össz mennyiséghez mennyi volt a tárgynyeremény.
Én arra emlékszem, hogy a névértekben? kisorsoltaknál gyerekként megkaptuk a száz forint alatti töredékét, ha végignyaltuk az egy teljes oldalnyi nyereménylistát .

lüke 2010.10.15. 18:40:28

@cambridge.on:
ugy ugy
anyám kertészmérnökként 800 FT-t kapott
küldök egy privit erröl

nyünyüge 2010.10.15. 18:44:42

Mit szóltok?

Tarlós letette az esküt, és azon nyomban tízszeresére nőtt a BKV hiánya :P :!:

Az a benyomásom, hogy ha az előző kormány, városvezetés trükkök százait vetette be bizonyos hiányok elfedésére, akkor a fideszék meg trükkök ezreit vetik be a hiány felnagyításához.

lüke 2010.10.15. 18:51:05

@nyünyüge:
erre csak Karinthyt tudom idézni
"innen nézed homorú
onnan nézed domború"
lehet ,hogy többlet van............

aszekelyek 2010.10.15. 20:31:10

@radala: Most érek rá újra ezzel bajmolódni. Sajnálni a mtcs- csocskát. Tagadják persze veszettül itt a kék és pirosszemüvegesek, hogy lenne protekcionizmus az EU-ban. Csak éppen van.Tőlük függetlenül, akik tagadják. Ez simán elmegy abban a z elsőkörös szokásrendben. Ahogy ők a munkahelyeiket és költségvetési bevételeiket védik és a piacukat. Ja, hogy eddig szó nem esett ebben az országban még elméletben sem a piacvédelemről? Meg arról, hogy a hazai vállalkozás legyen inkább ne a sor végén és rossz feltételekkel kelljen rongybiciklin a versenykerékpárok után loholnia... Hát bizony ilyesmi eddig télleg nem vót....) Multik hátsójának nyalogatása volt. Egy üzletből ekkora cirkuszt csinálni! Maradt elég. Harpagon mentalitás ;) Moliére üdvöüzli mészárosékat és ó jajj-t is...

aszekelyek 2010.10.15. 20:35:47

@lüke: @cambridge.on: A végén játszottunk vele, mert totál értéktelen lett...A hatvanas években.Még a névértéket sem kapta meg, aki kemény pénzért azelőtt 1o évvel jegyezte. Nem ám kárpótlási jegy volt....) Az is egy jó sztori....

aszekelyek 2010.10.15. 20:44:02

@radala: Azért vonítottak annyira, a nédiatörvény miatt... Mert eddig is volt, csak lexarták. büntetlenül hazudhattak. @nyünyüge: felnagyításához? nem hinném én azt:) Akik azokat a disznóságokat elkövették , a bkv 8oo milliárd adósságát is összekalapálták szerintem, poénra. Nem újdonság ez. Tudtuk, hogy nincs pénz, pedig folyvást díjatemeltek és semmit nem fejlesztettek. Húsz év alatt simán összehozták az elvtársak. De máig nem tudhattuk. Nyilván most olvasták ki a páncél teljes tartalmát. Tudod, ahová taróst csak nagy cirkusz árán engedték be egyáltalán:) ahol nincs egy nagy büdös rakás, ott nem is titkolóznak.... egy dakota közmondás szerint;)

nyünyüge 2010.10.15. 20:50:28

@aszekelyek:
800 milliárd lett egy nap alatt a 80-ból.
A számítás módja alapján a szolidan élő szomszéd Mari néninek meg van 500 ezer Ft hiánya. Mert már 10 éves a mosógépe (akármikor tönkremehet), a hűtőgépe ugyancsak, az egész lakást ki kellene festetni, stb.

És mégis csak akkor mondanánk, hogy ennyi hiánya van, ha minderre kölcsönt vett volna fel a bankból vagy tőlem, nem?

aszekelyek 2010.10.15. 20:50:28

@ó jaj: Azt csak szeretnéd elhinteni, hogy ez olyasmi lene, mint a csaló és korrupt említettek ügyei. ne Kár a fáradságért. A lakók kapnak tejet, kenyeret, meg amire még van pénzük, ugyanott. Akkor nem vertétek a tüzet, amikor a lehel csarnok építése miatt hiába tiltakozott a dunaparti lakótelep népe, megvonta a kitelepülési engedélyt mindenkitől tóth jóska. Az öregek gyalogolhattak két kilométert egy kiló krumpliért. Se virágos, se lacikonyha, se presszó,. Mindenkit bezavartak a lehelre, vagy a mamájába. Ott sérült az ott lakók ellátása és jogai. Na hol van a HVG cikke? Nem kellet a pénze a vállakozóknak, pedig szépen megszámították a helyeket. Takarodni kellett. Sóvaal- sóderrel van bevetve kérlek a helye is a közeli ellátóhelyeknek. Volt ennek sajtója? Nem. mert magyar vállalkozók és magyar lakók érdekei sérültek. Igen, szanyi kapitányék kerületében. akarsz még ilyen csemegét? mert tudok még....

aszekelyek 2010.10.15. 20:53:42

@cambridge.on: Szóltam, hogy már kimentek előre fúrni a terveket, az illetékes bástya elvtársék....Azokat a rögöket bizony innen viszik a kormány útjába. Ugye abban van a gyurcsány volt üzlettársa, aki az EBRD-ből ment az európai bizottságba, -nem jut eszembe a neve.Akinek a helyére veres ácsingózott de oda modor kéne....meg még más tulajdonságok, aminek ő híján vagyon.

aszekelyek 2010.10.15. 20:57:10

@altero: nincs mód viccelődni. ekkora prés alatt. amiben az EU és IMF tartja az országunkat. Sabazni jöttél törököt, nem dícsérni..... Túl fogja élni. Mi is. Lehet tovább duzzogni a véleményvezérben.

aszekelyek 2010.10.15. 21:05:14

@ó jaj: No és effig ki lopott? kiknek a pályáztatásai tisztaságára tudsz hivatkozni? CSak a víztisztító miatt egy milliádot kell nekünk kiköhögni, mert szabálytalanul pályáztattak- magyarul loptak-, legyen a ti nyelveteken, oké. A mezőgazdasági minisztérium, vidékfejleszése iramában, hamis , egy évvel korábbi adatot adott az EU-nak. Az is egymilliárd büntetés. Na hol van a sarki boltocskád ehhez? Azok törvénysértések. Ez meg nyafogás. mondvacsinált ügy. Be is mehetnek az ügyészségre. Majd megtudják, amit az mdf elnöknő, hogy nincs bűncselekmény, hiába is állítja be úgy. A CD ügy, emlékszel? Mondanám, ócska bolsevik trükk.Az életszerűtlen, hogy hvg a kerületi lakókért aggódik, vagy a kerület vagyoni helyzetéért. mindketten tudjuk, ez a kormánypárt lejáratása. A hvg ezen kívül magasról tesz bármely kerület lakóira , érdekeikre.Mészáros szerintem egy pózer , semmi más.

aszekelyek 2010.10.15. 21:09:58

@ó jaj: Amihez van joguk az nem lehet lopás. Csak szólok. A lopás az bűncselekményt valósít meg. Mondjuk a hunvald nem bérlőt cserélt az andrássyn... és a lé nagyságrendje se az volt, amit az eltűnt tulakok zsebébe rámolt a miénkből.

aszekelyek 2010.10.15. 21:18:27

@ó jaj: cusi féleee? nem tudnak elszámolni a felvett milliókkal? Ez új! mesélj! pontosan kik ebben a match-os ügyben?@nyünyüge: Lehet tudni, hogy a külső és belső tartalmaz-e hitelt? Amilyen rosszul gazdálkodtak, lehet, hogy nagyon sok van. A további működést meg mi másból fedeznék, mint hitelből ? nem lehet 2o ezret kérni a bérletért...Tovább fosztogatni és zsarolni a költségvetést milliárdokért. Szerintem a nagyságrend stimmel. Ez nem a mari néni. Tél van, kiteszi a kamrába a cuccot, ott elég hideg van. Nem kell másik hűtő. A bkv-nak viszont mennie kell, télen is. Az lesz a virtuóz mutatvány! Minden más intézménynek is persze, A kórházak finanszírozásának is, hogy a legdurvábbat mondjam. Sok más mellett. Minuszból. A főváros szerintem ugyanolyan katasztrofálisan eladósított és kifosztott állapotban került most nem szdsz-mszp kézre, mint az ország.

cambridge.on 2010.10.15. 21:26:35

@aszekelyek: Ne hinném,hogy egy EU-s szabályozás magyarországi eredettel bírna.

kodó tamás 2010.10.15. 22:43:46

@nyünyüge: azok nem kerületi tulajdonok, fenségterületek

indapas.hu 2010.10.15. 22:52:09

Én meg azt mondom Urak! Újabb szlogen lesz ha ez így bevezetésre kerül!
Eddig volt egy kormányunk, akinek TOLVAJ POLITIKUSAI voltak, most meg van egy TOLVAJ KORMÁNYUNK!
Ennyi!
Üdv a latrinában!

Lámpavas 2010.10.16. 21:29:20

"A magánnyugdíjpénztárak 1999 és 2008. közötti, vagyonnal súlyozott éves nettó pénztári átlaghozama +5,7 százalék volt."

"Átlagos éves december/december infláció az elmúlt 10 évben: 6,45 % (az átlaghozamokkal azonos módon, az 1999-2008. évekre számítva)."

-0,75% reál hozamot produkáltak 10 év alatt.

Köszönjük!
süti beállítások módosítása