Több mint egy hete van napirenden az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása kapcsán kirobbant vita. Sokan magabiztosan állítják, hogy az embereket úgysem érdekli ez az ügy, mert a közjogi-alkotmányos kérdések iránt érzéketlen a kizárólag a pénztárca alapján voksoló magyar választó. Szerintem azonban messze nem ilyen egyszerű a helyzet.
(Fotó: Facebook)
Tudom, hogy egyesek számára nehezen feldolgozhatató az árnyalt véleményalkotás, én azonban az ügy kapcsán továbbra is egyszerre állítom a következőket:
1. az, hogy valami személyesen nem tetszik, még automatikusan nem jelenti azt, hogy életveszélyes vagy mindent leromboló lenne;
2. ezek a lépések nem csupán elvtelenek, de valóban átlépik azokat a határokat, amelyeket a magyar politika meghatározó, felelős szereplői az elmúlt két évtizedben többé-kevésbé igyekeztek tiszteletben tartani;
3. itt nem a 98 százalékos adó a tét, hanem a Fidesz alkotmányos tisztasága, hitelessége és demokratikus elkötelezettsége;
4. ha valóban átmegy a javaslat, a Fidesz számos támogatója előtt veszítheti el ártatlanságát;
5. ki kellene mondani, hogy ebben a helyzetben a kormány nem lát más kiutat. Innentől pedig elkezdődhetne egy valóban értelmes párbeszéd arról, hogy mi a fontosabb: a célok érvényesítése vagy az eszközök feltétlen tisztelete;
6. a demokráciának nem csupán egyetlen, királyi útja lehet, azaz a Fidesz találhatna értékelhető, saját politikusai számára is elfogadható elvi érveket a módosításra.
Belátom, mindez politikai állásfoglalásnak alkalmatlan, de egy elemzőnek talán ne is ez legyen a célja. Éppen ezért a „harcnál”, amit politikusok és egyéb politikai szereplők vívnak, most már sokkal érdekesebbnek is tartom azt, hogy a lehetséges hatásokra figyeljek. Többen mondják, hogy az emberek ingerküszöbét úgysem éri el az ügy, ezért tömeges következményekkel sem kell számolni. Majd meglátjuk, hogy miként lesz, de azért egy fontos szempontra felhívnám a figyelmet.
Megítélésem szerint a téma azért lehet igazán veszélyes a Fidesz számára, mert megerősíti, újraéleszti az emberek egy jelentős részében a párttal és vezetőjével kapcsolatos korábbi, alaposan be- és megágyazott sztereotípiákat (amelyek átformálására, mérséklésére 2002 után négy év még nem volt elegendő). Azok közül is a legártalmasabbakat, azokat, amelyek 2002-ben és 2006-ban is jelentős szerepet játszottak a Fidesz vereségében. Akarnok, zsarnok, hatalommániás, erőszakos, diktatórikus, cinikus – ezekre hajaz mindaz, amilyen irányt visz most a kormányzó párt, amikor - nehezen magyarázhatóan és alig indokolva - atomot dob az Alkotmánybíróságra. Sokan bizonyára legfeljebb annyit értenek az eseményekből, hogy a Fidesz egy neki nem tetsző bírósági döntésre heves ellentámadással reagál, ez azonban már éppen elegendő arra, hogy a korábbi eseményeket egy láncra fűzze és - persze lassan, fokozatosan - megalapozza azt a tiltakozó, protest hangulatot, amely miatt a Fidesz akkor is veszíteni tudott (2002) és akkor sem tudott nyerni (2006), amikor amúgy a gazdasági helyzet más végeredményt indokolt volna. Aki biztos abban, hogy csak a gazdasági eredmények és az elvonások-juttatások egyenlege számít, az tegye fel magának a kérdést: vajon 2002-ben tényleg a pénztárca vitte el az embereket a Fidesz ellen szavazni?
Lehet, hogy a Fidesz környezetében, tanácsadói stábjában csak legyintenek az emberek alkotmányos elkötelezettségére, s ebben akár igazuk is lehet. Ha azonban nem veszik figyelembe az ilyen ügyek (negatív) imázsformáló, sztereotípiákat erősítő hatását (ezt neveztem korábban lassan ölő méregnek), akkor még komoly meglepetés érheti őket. Pedig a tanulópénzt egyszer már megfizették.