Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
17:26

Orbán Viktor beszédével ma kezdetét vette a parlamentben a 2011-es költségvetés vitája. A kormányfő szinte alig szólt a jövő évi számokról – ezt inkább a szavakban szintén erős Matolcsy Györgyre bízta -, ellenben olyan keretbe igyekezett helyezni a mostani politikai folyamatokat, amely minden lépést magyarázni, indokolni képes. Gondolatmankók repkedtek a parlamentben.

(Fotó: Origo)

A beszéd alapvetően a politikai és a gazdasági megújulás szükségessége köré épült. A már ismert panelek felől indult („megdöntöttük a régi rendszert”, „újat alapítottunk”), bár a forradalomra való utalás ezúttal hiányzott a szövegből, viszont ismét megjelent a választói elvárások hűtésére irányuló elem („a magyarok nem kergetnek délibábokat”). Ezt követte a kulcsmondat: „erre egy évünk van, mindössze egy évünk”. Hogy mire? A 2010-es választással előállt versenyelőnyünk realizálására. A kormánynak még közel három és fél évig szól a mandátuma – akkor mit jelenthet ez a megfogalmazás?

A bűvös egy év már a korábbi beszédekben is megjelent, akkor néhányan már azt találgatták, hogy a kormányfő esetleg előrehozott választásra vagy a hatalmi pozíciók 2012-es átalakítására készül. Nekem ezek az izgalmas jóslatok általában a po-fi (politikai-fantasztikus) kategóriába tartoznak, s Orbán Viktor mostani beszéde is azt erősítette meg, hogy inkább csak retorikai-legitimáló-lelkesítő céljai vannak a megfogalmazásnak. A kormányfő az adósságcsapdával – az onnan való kitöréssel - indokolta a sietséget, mert „a mai aktív nemzedéknek aligha lesz még egy ilyen lehetősége a megújulásra”. Majd később, bizonyítván azt, hogy feltehetően nincs valami ördögi politikai-közjogi forgatókönyv a háttérben, hozzátette: „ezt a politikát kívánjuk folytatni 2011 után is”.

A beszédből világossá vált: a drámainak ábrázolt tervezés, a sürgető kényszer sokkal inkább azért kell, hogy minden változást – azokat is, amelyeket akár a jobboldalon belül is viták öveznek - igazoljon. Orbán Viktor olyan egyértelműen fogalmazta ezt meg a mai beszédében, hogy félremagyarázni bravúr lenne. A kormányfő szerint ma „nem a betartás, a gáncsoskodás idejét éljük”, éppen ezért mindent abból a szempontból vizsgál majd a kormány, hogy az használ vagy sem. „Mindazt, ami gátolja a megújulást, meg kell változtatni” – mondta, világosan utalva „túlhaladott szabályok”-ra, sőt, magára az alaptörvényre is („a megújulás részeként 2011-ben új alkotmány kell”), amely majd „minden akadályt lebont a nemzeti közakarat és közérdek útjából”.

Kár lenne túl sokat belelátni: a „mindössze egy évünk van” csupán azt jelenti, hogy a kormány végre előállt azzal az egyszerű gondolatmankóval, amely a következő időszak kényes döntéseinél ultima ratio lehet. S hogy mi lesz, ha letelik az egy év? Jövőre majd kell keresni egy újat.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr952450522

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért csak egy év? 2010.11.15. 18:16:02

Orbán Viktor beszédével ma kezdetét vette a parlamentben a 2011-es költségvetés vitája.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ámbátor 2010.11.15. 17:32:45

Egy évük van, mielőtt a legutolsó szavazóik is belátják, hogy nem megy. Szóval vagy addig rigttyentenek valami nagyot, vagy bukták a következő választásokat. Én ezt így értem.

S2000 2010.11.15. 17:37:31

Ha egy év, akkor miért hosszabbítgatják már jó előre a válságadókat? A retorika és a tények (számok) nincsenek összhangban, hiteltelen így kicsit a dolog.

Alapvető fenntartásaim vannak az ilyen "minden eszközt szentesít a cél" megközelítéssel. A Fidesz most úgy tesz, mintha rájöttek volna valami eddig még fel nem fedezett gazdaságpolitikai csodagyógyszerre. Ha ezt egy Jobbik, vagy LMP kommunikálná, nekik elnézném, és betudnám a gyakorlatuk hiányának. A Fidesz viszont már egy rutinos játékos, kétszer buktak, kétszer nyertek, tehát tudniuk kellene, hogy ilyen csodafegyverek nincsenek. Hatékony állam, van (lehetne) alacsony össz adóterheléssel, de ők a válságadók fenntartásával egyértelműen az állami szerep növelése és tévedhetetlensége mellett tették le a voksukat, ami önmagában egy nagy hiba.

panelburzsuj 2010.11.15. 17:40:09

"2010-es választással előállt versenyelőnyünk"

Ezt illene részletesebben kianalizálni. Ezt a versenyelőnyt.

Zoli 29 2010.11.15. 17:44:25

Hogy miért 1 év? Szerintem azért, mert a fájdalmas változásokat a lehető legrövidebb idő alatt akarja végrehajtani, hogy bőven maradjon idő a felejtésre a 2014-es választásokig.

Zoli 29 2010.11.15. 17:46:18

@panelburzsuj:

A versenyelőny, hogy Magyarországon (a többi EU-s országgal szemben) alkotmányozó többség van, tehát pl. képesek brutális bank- és multiadókat bevezetni ugyanilyen mértékű lakossági megszorítások helyett.

elwood 2010.11.15. 17:46:37

nem irigylem TG szakmáját

ha bármelyik másik politikus beszél, akkor az ember megérti, lesz gázáremelés vagy nem, ide teszünk pénzt oda nem, ezt átszervezzük, így és így (aztán vagy úgy lesz vagy nem)

Orbán beszél, akkor külön egyórás műsort hívnak össze politológusokkal, hogy vajon mit mondott, itt többes számot használt ott meg múlt ez biztos annak a jele, hogy ...

aztán mindent bele lehet magyarázni, meg az ellenkezőjét is

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.11.15. 17:49:42

@Zoli 29: ehhez képest egyelőre éppen fájdalmas változásoknak nincs jele, sehol a komolyabb átalakítások, pedig ezeket tényleg most lehetne meglépni

Ehelyett a szavazók megtartására tesznek erőfeszítéseket, mintha a ciklus második felében járnánk.

Zoli 29 2010.11.15. 17:51:12

@agyvihar:

Matolcsy mondott egy "2011 kora tavaszát", amikor állítólag előállnak a szerkezeti reformok részleteivel. Meglátjuk.

stuffmonger 2010.11.15. 17:51:53

a maják megjósolták és OV is tudja

egy év van hátra testvéreim, mindössze egy év (na jó, az ideiből ég kicsi hátravan, de az már nem számít)

ámbátor 2010.11.15. 17:54:08

@agyvihar: Iletve nagyonis fájdalmas változások vannak, csak ezek nem közvetlenül hatnak a pénztárcánkra, hanem két lépésben. Ezért tart egy évig, mire mindenkinél leesik, hogy a különadókat is mi fizetjük, illetve hogy a nyugíj trükkök is tőlün klopnak, csak nem a mai magunktól, hanem a 10-20 év múlva elő magunktól, gyerekeinktől.

ámbátor 2010.11.15. 17:55:19

@Zoli 29: Gondolom az elmúlt nyolc év nem volt elég rá, hogy kidolgozzák ezeket a részleteket. Vagy legalább a fő vonalakat.
De majd most tavaszig...

Diocles 2010.11.15. 17:57:05

OFF

Nem tudom, h észrevette-e, de Orbán Viktor (vagy a beszédírója) szinte szó szerint idézte ezt a mondatfűzérét: „jóindulattal és várakozással figyelem mindazt, amit a Fidesz a gazdaságpolitikában tervez. Nem is csak a változások iránya miatt, hanem azért, mert a siker esetén talán egyszer és mindenkorra elvesztik hitelüket a magyar közélet politikatagadó ’szakemberei”, a ’nem lehet’ és a ’csak így lehet’ prófétái, akik évtizedek óta a gazdaságpolitika királyi útjáról és a politika elhagyhatatlan kényszerpályáiról beszéltek”. , amely miatt a hírszerző liberálisai berágtak Önre.

lüke 2010.11.15. 17:58:30

@ámbátor:
igen
de ez nem új,
60 éve is így volt, és 40 éve is, 20 év óta meg mi se változott

biga156 2010.11.15. 17:58:38

És az ember, aki még sohasem hazudott, mondta e most, hogy "azonnali radikális adócsökkentést"? Vagy ha erre nem futotta, akkor esetleg egy régi klasszikust idézve: "nem lesz gázáremelés!" ?

Zoli 29 2010.11.15. 17:59:40

@ámbátor:

"Gondolom az elmúlt nyolc év nem volt elég rá, hogy kidolgozzák ezeket a részleteket."

Egyrészt az elmúlt 8 évben nem állt rendelkezésükre a többezer fős kormányzati apparátus, ami a részletek kidolgozásához szükséges. Másrészt a főbb vonalakat valószínűleg már most is tudják, viszont az, hogy mit mikor és milyen ütemezésben jelentenek be, nagyrészt politikai kérdés.

lüke 2010.11.15. 18:01:04

@lüke: s 45 -ben mindent államosítottak, s hogy hogyan kezelték,
erre a példa BP,
majd 20 éve az anno államosított magánvagyont
újra privatizálták ,
szép ez a cincálás

török gábor 2010.11.15. 18:04:08

Kopits György érdekes dolgokat mond éppen.

is 2010.11.15. 18:07:14

az enertelmezesem is, hogy addigra varja, hogy a frakcio a ketharmad ala megy. Kover-Schmitt volt az elso repedes, de azt meg elkentek. Pokorni mar lathato jel, es kiallt. Ha Szocskat elkuldik, onnantol az egeszsegugynek is veres lesz a torka.

Es akkor az egyeni kepviselok, akikbol most aranyaiban nagyon sok van, elkezdenek majd mar nemcsak morgolodni, de lepni is. az onkormanyzatok a koltsegvetesben szembesultek azzal, hogy nincs tobb penz, az egeszsegugy szembesult a 3,8%-os inflacio melletti 1,4%-os keretnovelessel (tehat kevesebb gyogyszer), a kozszfera tudja a 30 ezres leepitest. es meg e kenyer ara nem is ment fel a haracsadok kovetkezteben (a bankszamlavezetesi dijak mar igen!). meg az utolso dolog, hogy van, aki elhiszi, hogy sokan jobban jarnak januartol, de kb. az emberek 80(!)%-a nem fog jobban jarni, mert vagy csak max. 1 gyereke van, vagy nincs bere, amibol az adokedvezmenyt kapja, viszont a csaladi potlek meg nem emelkedik, viszont a berlet adokoteles lesz stb. kevesebb kenyer, arra lesz eleg ez az adoatalakitas. es akkor tavasszal elfogy a turelem, aztan meg nyari uborkaszezeon, de jovo osszel mar forro hangulat lesz.

@Zoli 29: es te elhiszed, hogy januartol a gazaremeles nem fogja tartalmazni azt a nagy multiadot? meg a kenyer nem lesz dragabb ugyanezen okbol? es hogy a bankok tenyleg csak trefabol emeltek meg minden szolgaltatasuk arat? meg a Mikulas is igazi, ugye?

AnnaKarenina 2010.11.15. 18:09:12

@fukka636: maja világvége @Zoli 29: felejtés - ezek jó változatok:)

AnnaKarenina 2010.11.15. 18:10:30

A cél szentesíti az eszközt. Azt, hogy hogyan szentesíti, már látjuk több mindenből, de a célt, azt én még nem látom.

Zoli 29 2010.11.15. 18:11:29

@is:

Nem hiszem el. A bankadó és a válságadók egy részét a lakosság fogja megfizetni.

lüke 2010.11.15. 18:12:10

@is:
a kenyér nem ugyanezen okból lesz
, hanem ez az oka:
www.agrarberatung-hessen.de/markt/pflanze1/010425.html

guvernalista (törölt) 2010.11.15. 18:15:17

@török
az imf-eu készenléti hitelt visszafizetéséről van szó. 2011-ben már meg kell kezdeni törlesztést, de a megállapodás alapján még lehívhatunk hitelkeretből. 2012-ben pedig már valójában törleszteni kell. ezért.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.15. 18:17:10

Orbán Gyurcsány nélküli nagykoalíciót!

Ezek tünjenek el, a többi normális meg fogjon össze! Csak akkor lesz béke a hazában!

lüke 2010.11.15. 18:18:53

@lüke:
Total expenditure on health as % of GDP (2006): 7.6

www.who.int/gho/countries/hun.pdf

papas 2010.11.15. 18:23:07

a nap figyelemre méltó eseménye, hogy bede az indexen végre megírta, amihez sem Gábor, sem az egész politológus bagázs nem volt elég felkészült, bátor, esetleg vakmerő. ha bele gondolok mi csupa érdekeset olvastunk itt a múlt héten.

ja és milyen érdekes, hogy pokorni, meg az ő múzsája, már meg is állapodott. hát, igen. így kell vitákat generáli, cirkuszt csinálni, hozzá az udvari sajtósokat felhasználni és kész is a napi betevő.

Zoli 29 2010.11.15. 18:26:43

@papas:

"bede az indexen végre megírta, amihez sem Gábor, sem az egész politológus bagázs nem volt elég felkészült"

Bede teljesen más műfajban dolgozik, mint a politológusok: Bede megmond, a politológusok elemeznek.

Goompah 2010.11.15. 18:30:31

@panelburzsuj: Hát, én a belinkelt hesseni oldalon 50-100%-os gabona-áremelkedést látok.

pad78 2010.11.15. 18:33:16

Az egy éven én is gondolkoztam, de nekem azért gondolatmankónak elég gyengének tűnik.

Két másik észrevétel:
a. Jópofa, hogy OV és Matolcsy elvi alapvetése mennyire ellentétes volt. OV szerint új a helyzet, a régi utak csak a régi kudarcokhoz vezethetnek vissza, új utakat kell kitaposni. MGy szerint viszont tanulni kell a múlt sikereiből.
Nyilvánvaló, hogy mindkettő a beszéd retorikai részéhez tartozott, de nekem szembetűnő volt a különböző nézőpont.

b. Domokos beszédét csak amúgy fél füllel hallgattam, de többször úgy tűnt, hogy szordinóban egyértelműen kritizálta a költségvetési tervet. Ez annak fényében igazán érdekes, hogy fél éve mást sem hallottunk itt a blogon kommentelő baloldaliaktól, hogy az ÁSZ ezentúl lelkesen bólogatni fog a kormánynak. Azidőtájt hallottam egy rádióinterjút Domokossal, és bár félelmetes volt, mennyire nem érti, hogy mi lehet a gond a költségtérítési ügyeivel, egyértelműen az jött át, hogy korrekt együttműködésre, de egyben korrektív szerepre is készül a kormánnyal. Nekem ezek az elkapott mondatok igazolni tűntek ezt.
(Mérget azért nem vennék rá. Állítólag a nők képesek arra, hogy egyik dologra figyelnek, és párhuzamosan egy másikat is követnek. Én nem vagyok nő. Így szövegösszefüggésükből kikapott mondatokból állt össze bennem ez a kép.)

lüke 2010.11.15. 18:33:22

@panelburzsuj:
demagógia, magyar demagógia
már szeptemberben
djakatapresst linkeltem, ahol 20% volt az elörejelzés

panelburzsuj 2010.11.15. 18:34:16

@Goompah:

Én azt látom, hogy az idei aratás óta búzaár hektikusn föl-le ugrál, a kenyérár meg valahogy mindig csak fölfelé cammog.

lüke 2010.11.15. 18:36:59

@Goompah:
Vagyis mindez azt jelenti, hogy az emlegetett 30 százaléknyi áremelés a sütőiparban nem csak a búza árának emelkedésére húzható rá. Tehát a kenyérdrágulásért nem csak a magyar növénytermesztők, magyar gazdálkodók tehetők felelőssé, mint az az utóbbi hetekben a közvélemény szerint történik – szögezi le a Magyar Agrárkamara.

most akkor ki?

igyugyaz 2010.11.15. 18:36:59

Jó a cikk, ez az "egy év" dolog tényleg érdekes, gondolom a John Kotter féle "sence of urgency' miatt mondják.

igazadvan 2010.11.15. 18:37:45

@török gábor: Majd később, bizonyítván azt, hogy feltehetően nincs valami ördögi politikai-közjogi forgatókönyv a háttérben, hozzátette: „ezt a politikát kívánjuk folytatni 2011 után is”.

szóval ha azt mondja, akkor az feltehetően bizonyítja, hogy nincs.

engem nagyon zavar ez a "feltehetően".
ugyanis így azt jelenti, hogy "nem bizonyítja".
akkor viszont elég gáz, hogy nem az van odaírva, hanem valami, ami az ellenkezőjének látszik, mint amit jelent.

ssi 2010.11.15. 18:38:05

lendület és retorika: egyértelmű és uralkodó kifejezési módok lesznek:
- a régi rossz, az állandó megváltoztatás a jó, s ez a siker is, amit nemzeties retorikával fel kell nagyítani
- hogy az új valóban jó-e, csak a retorikán múlik, s hogy van-e még lendületes éppen megváltoztatni való

- 1 év: nagy területek változása: Alkotmány, eü, oktatás, választások stb.
- további 3.5 év alatt is folyamatosak lesznek a valamit éppen megváltoztatnak

Treuga Mei 2010.11.15. 18:38:30

Tisztelt Topicgazda!

Lássuk be, nem tudjuk, hogy csak nyomásgyakorlás-e a - most még könnyen fegyelmezhető - frakcióra, vagy valóban tervez valamilyen közjogi változtatást a centrális erőtér központi magja! A Miniszterelnök Úr sikeresen elérte, hogy ne tudhassuk, melyik mondatának mekkora jelentőssége van... még csak azt se tudhassuk, mekkor aesély van erre vagy arra a verzióra...
Bár Ön - nyilván szakmája révén, mely bizonyára az augur szent hivatással rokon - ez alól akár kivételt is képezhet...

Merlin

PR-küszöb 2010.11.15. 18:38:53

„minden akadályt lebont a nemzeti közakarat és közérdek útjából”

És ahhoz, hogy meggyőződjön az ember, hogy valóban létezik egységes nemzeti közakarat és közérdek, elég elolvasni csak e blogbejegyzés kommentjeit...

:)

ssi 2010.11.15. 18:39:36

van, akinek ez megható beszéd, van, akinek egyértelmű csúsztatás:

O.V. "aki sikert akar elérni, annak szakítania kell a múlttal. Ez néha bozótirtással jár – mondta Orbán Viktor, aki szerint az embereknek elege van a kudarcból"
www.fn.hu//belfold/20101115/orban_siker_bozotirtassal_jar/

siker: nem azonos a régi felrúgásával, s nem automatikus a mostani kormánynál

múlt: nem volt csak kudarc, de része volt az akkori ellenzék is

Treuga Mei 2010.11.15. 18:42:50

@Zoli 29:
Ugyan, hová gondolsz! Majd a növekedésből finanszírozzuk... vagy a nyugdíjtőzsdéző gonoszok fizetik... meg a nemzeti akarat és a szorgalom segít... esetleg a pilisi globális szívcsakra pozitív rezgései megváltoztatják a költségvetés hiányát...
Szóval ne legyél ilyen nemzeti konszenzusba rondító idegenszívű! (-.

cambridge.on 2010.11.15. 18:43:14

A kormányfő szerint ma „nem a betartás, a gáncsoskodás idejét éljük”, éppen ezért mindent abból a szempontból vizsgál majd a kormány, hogy az használ vagy sem. „
Mennyire igaza van!
Akik eddig gáncsoskodtak azok vannak kormányon.Ráadásul abszolút többségben.
Nem mintha sok épkézláb ötlete lett volna a szocialistáknak,de a Fidesz minden változtatást megakadályozott.
A parlamenti ellenzéknek gyakorlatilag annyi beleszólása van a döntések érdemi részében,mint nekem.Azaz semmi.

Én szeretem a sci-fit.Milyen a a pol-fi?Azt még nem tudom.
Jövőre összeállnak a mozaik darabkák.Akkorra eldől,hogy csata jelenetet,vagy tájképet tartalmaz a puzzle.

@Zoli 29:
Ezt jól beszoptad!
Ne menj bankba,se a multicégek áruházaiba,hogy meg tudd őrizni ezt a hitet!

panelburzsuj 2010.11.15. 18:44:42

"Ha a biodiverzitás érték, a filozófiai diverzitás még inkább az.

Mint amerikai ismerősöm mondotta: Magyarországon egymástól órányi távolságra élnek olyan gondolkodói személyiségek, amilyeneket a történelemben gyakran idő- és térbeli határok választanak el egymástól. Valójában – minden nyomorúságunk ellenére – gazdagok vagyunk. Manapság, az új politikai-társadalmi helyzetben végre lehetővé válhat a valódi elfogulatlanság. Éljünk a lehetőséggel!"

mezeibalazs.blogspot.com/2010/11/budapesti-vedelem.html

Szal akkor mi érték, mi előny, mi hátrány? :)

lüke 2010.11.15. 18:49:45

@panelburzsuj:
filozofálni lehet
de át kell ültetni, mint a barackfát söt ojtani is kell ,na meg ápolgatni ,hogy legyen belöle valami pl.<money

Róóbert 2010.11.15. 18:50:48

Az egy év nem retorika, hanem marketing. Minden rendes akciónak van határideje.

Vagy a készlet erejéig.

lüke 2010.11.15. 18:52:49

@panelburzsuj:
ha hallgatod a rádiót minden magyar milyen okos, helyes, brilliánsan szellemes
s nézd meg a láncolatban
pl itt> mi lesz a vitából,
a betegböl!!!, vagy almafából:
tüzelhalás

ssi 2010.11.15. 18:53:36

az emberek majd egyszer egyszerű, közérthető, tiszta beszédekre fognak vágyni ...??

olyan gazdaság nincs, ami ne szorulna további fejlődésre, kár egy ilyent vizionálni...!!

mit érzékelhetnek az emberek?
- gyengültek a szabadságjogok? - önálló döntési, beleszólási, védelmi?
- az átlagon felül élők lettek a kedvezményezettek?
- jó érzés sokat hallani magyarságunk megerősítéséről?
- jó érzés az optimista légkör s a régi bűnösök megbüntetése?

mit ne éljenek meg az emberek: hogy összeomoljon a gigantikus kormányterv

Ting Fu doktor 2010.11.15. 18:53:57

Szerintem nagyon egyszerű a megfejtés.

Pusztán csak arról van szó, amiről már Matolcsy és még pár Fideszes is beszélt a nap folyamán. Mégpedig arról, hogy a 2011-es év a nagy rendszerek megreformálásának éve lesz. Ez az egy évük van arra, hogy elejétől a végéig végigvigyenek minden nagy változtatást. Hiszen ezek a nagy változtatások mindig és mindenkor nagy konfliktusvállalással járnak. A jövő év erről fog szólni.

2012-től meg lehet koncentrálni a 2014-es választásokra. Ismét elő lehet venni a konszenzuskereső, megértő imázst és ha ügyesek, akkor 2014 elejére összejön annyi pozitívum, amit az emberek biztosan érezni fognak, ami remekül kommunikálható lesz.

Erről szól az egy év és nem másról. A sci-fit hagyjuk meg a szociknak, aki 12 éve azzal riogatnak, hogy most tényleg jön a diktatúra, most tényleg antiszemiták kormányoznak, most tényleg kitagad minket európa stb.stb....

bierkamp 2010.11.15. 18:56:47

Orbán már megint össze vissza hablatyolt a Parlamentben, de már a Nép nem veszi be...:D sőt...

bariga 2010.11.15. 18:57:11

ez ismét egy zavaros beszéd volt, amely köszönőviszonybansincs az előző 4-5 év mantráival,
továbbá bármilyen egyenesvonalú gazdaságpolitika elképzeléssel. Lehet valami új, de akkor is értelmes kell hogy legyen. Álmok, amik mögé megoldást kell állítani!!!!!!!
Közgazdasági kifejezéseknek nyoma nincs benne,ezek egy bozótharcos rémálmai. Illetve egy értelmes mégis van benne, a strukturális reformok, de erről semmi konkrétum.
Nem méltó egy miniszterelnökhöz, annyit mondhatok

Alvarez 2010.11.15. 19:00:04

@Zoli 29: "Matolcsy mondott egy "2011 kora tavaszát""

Ezen már tényleg csak röhögni lehet. Egész eddig az önkormányzati választásokat várta mindenki, hogy majd utána jönnek a komoly lépések. Helyette jött a semmi. De van idő tavaszig is, és még 2-3 évig simán, amíg el nem fogy a nyugdíjra félretett zseton.

drkovax 2010.11.15. 19:03:06

Számszaki okok vannak az "egy év" mögött. Ha nem zajlik le a szükséges átalakítás (eü,okt,növekedés,stb), akkor itt néhny év múlva akkora csőd lesz, amit rég nem látott a világ. Ha sikerül, talán elkerüljük ...

tbb 2010.11.15. 19:04:48

Én az 1 évet sokkal banálisabban magyarázom. A kemény szerkezetalakító lépéseket 1 év alatt meg kell lépni, mert utána már harakiri.

ubul2000 2010.11.15. 19:05:47

@manyike:
"siker: nem azonos a régi felrúgásával, s nem automatikus a mostani kormánynál"

1. Nem azonos a régi felrúgásával, de döntően azon keresztül visz az út.
2. Ez evidens

panelburzsuj 2010.11.15. 19:07:01

@lüke:

Ismered ennek a kórságnak a termászetét? A tűzelhalásét? (Meg a mindenféle hasonló edénynyaláb-eltömő, nyakló nélküli baciszaporodásból fakadó széles rokonságát?)

Mert én már szép kifejezést is alkottam rá, talán már egy éve is:

hitványságok kritikus tömege

lüke 2010.11.15. 19:08:25

@tbb: is
@drkovax: is
finggal nem lehet piros tojást festeni

a világgazdaság annyira bizonytalan,
nyersanyag, termény,termelés , valautaárak, piac
hogy nem is lehet hosszutávra tervezni egy gazdaságilag
függö országnak

pad78 2010.11.15. 19:08:47

Még egy gondolat a gondolatmankóhoz:
Általában nem nagyon kedvelem Matolcsyt, de gondolatmankónak sokkal használhatóbbnak tűnik az általa felvázolt "3%-nyi fekete lyuk", amelyet az előző kormány beépített az idei költségvetésbe, és amely előtt megáll a polgári ész. Erre szerintem több mindent lehet ráterhelni, mint egy sehol alá nem támasztott egy évre. Igaz persze, hogy az átlag magyar választó azzal sincs igazán tisztában, mi az a százalék, ezért OV többet ígérőnek láthatta az évek számával való érvelést. (Most azzal nem foglalkozom, hogy egyig is könnyebb elszámolni /ti. évben/, mint háromig /ti. százalékban/. :) )

tbb 2010.11.15. 19:09:18

@S2000:

"az állami szerep növelése és tévedhetetlensége mellett tették le a voksukat, ami önmagában egy nagy hiba."

Ezzel azért vitatkoznék. Szerintem van amikor az állami szerep növelése indokolt és van amikor ellenjavallt. Momentán indokolt. Nagyon is.

lüke 2010.11.15. 19:10:08

@panelburzsuj:
ismerem hát
egyszerübb kiirtani az almást, oszt almás ,mint gondozni
nemcsak az alma van igy
az emberrel- beteg- is ezt csinálják

ssi 2010.11.15. 19:11:01

@ubul2000: a szavak, szavak, szavak .....

"Szijjártó: A magánnyugdíj spekuláns üzletemberek szerencsejátéka"
hirek.hunvista.net/szijjarto-a-magannyugdij-spekulans-uzletemberek-szerencsejateka/2010-11-14/
s a kormány nem kockáztat túl sokat most az országgal?

Nagy Anna kormányszóvivő: nem baj, ha egyesek nettó bére csak 2.000Ft-tal kevesebb/több lesz, de milyen szerencse, hogy egyszerűsödik az SZJA-bevallás, s kevesebb időt kell vele foglalkoznia majd
- s ha a munkahelye végzi?
- N.A. ezt a mondatát sose feledje el

igyugyaz 2010.11.15. 19:15:19

@lüke: Az, hogy egy reformhoz ez magában igen kevés abban egyetértünk illetve abban is, hogy ez nem is akar reform lenni , de attól még valahogy adagolni kell a változásokat amikre nem számítottak az emberek (különadó, add ide a nyugdíjad) illetve az elmaradt, de várt változásokat. Ehhez pedig jól jön az általam említett módszer, használják is.

panelburzsuj 2010.11.15. 19:15:48

@tbb:

És mi akadályozta, hogy ezek a lépések idén meglépődjenek, és bekerüljenek a költségvetésbe?

lüke 2010.11.15. 19:16:09

@tbb:
láttuk a nagy bankoknál mennyire nem kellett az állami injekció

lüke 2010.11.15. 19:18:03

@igyugyaz:
hmm még vannak adagolhatók,pl
a nyugdijakat megadóztatják, az is jövedelem
vagyonadó
tandij
csak várj,
jön még hókusz pókusz

porfelhő 2010.11.15. 19:18:23

Obán V. elmondta megint a "nagy" beszédet, ahogy azt már megszokhattuk. Igen! a mostani parlamenti többség különleges. Egy évük van a gyors tempóju törvényhozásra, a "bebetonozásra", alkotmányos, jogi berendezkezésre. Tulajdon képpen ellenzék nélküli kormányzás van, nem a "betartás" ideje.
Ez a demokrácia "új modellje"!

panelburzsuj 2010.11.15. 19:18:40

@lüke:

Te is a Fekete várost olvasod? Benne a bölcselkedést a pestisről, amelynek legjobb ellenszere, ha kivülről izolálják, belül meg hagyják előbb mohón falni - aztán éhenveszni?

dzsugasvili 2010.11.15. 19:19:29

Szerintem ez igen egyszerű. Különböző magas és kevésbé magas rangú politikus ismerősöktől hallottam már június környékén, hogy azért nyomják a törvényeket ilyen iszonyú tempóban, mindenen és mindenkin keresztül, erőből és ocsmány módon, mert jövő év első fele után (ők akkor mondták az egy évet körülbelülire) már nagy valószínűséggel szarrá megy az a (viszonylagos) összhang, ami most még megvan (akkor még megvolt), de a kétharmad az egész biztosan. Orbán ehhez képest már kicsit optimistább, most még mindig 1 évet magyaráz, ez is azt erősíti, hogy a belső konfliktusok tényleg komolyak lehetnek, de még tudják tartani magukat. De szerintem is várható, hogy ha valaki a parlamenti helyek csaknem 70%-át megszerzi egy párttal, illetve az összes szavazat 53%-át listán, akkor az már annyiféle különböző érdeket jelent egy ekkora országban, hogy tartósan egyfelé menni vele lehetetlen. A szociutálat összehozta őket egy félévre, de mivel mostmár helyi szinten és országosan is lehúzták őket a vécébe, sajnos egymással kerülnek konfliktusba, és ez ellen nincs is mit csinálni. Ezért kell gyorsan cselekedni. Nincs itt rejtély. Ha meg 1 év múlva is megvan a kétharmad, akkor az már ráadás, jutalom számukra.

tbb 2010.11.15. 19:21:24

@Zoli 29:

Én is úgy látom, hogy pontosan tudják milyen irányba indulnak majd el. Ehhez első lépésben aknátlanítani kellett a terepet. Ezen úgy néz ki, túl vannak. El lehet indulni. Hogy jó-e a térképük, az csak később derül ki. Csak egy valami biztos. Hogy a szociké mocsárba vezetett.

lüke 2010.11.15. 19:24:00

@panelburzsuj: nem ,én ott élek:)
a F. város kórházában

tbb 2010.11.15. 19:24:45

@panelburzsuj:

Hogy mi akadályozta meg? Az IMF és az EU fafejüsége.

lüke 2010.11.15. 19:25:58

@panelburzsuj:
az a halodomor
en.wikipedia.org/wiki/Holodomor
a gyengébb idegzetüek ne nézzék

Alvarez 2010.11.15. 19:26:42

@pad78: "3%-nyi fekete lyuk", amelyet az előző kormány beépített az idei költségvetésbe"

Akkor most már nem csontváz van, hanem fekete lyuk?

panelburzsuj 2010.11.15. 19:27:15

@manyike:

"N.A. ezt a mondatát sose feledje el"

nincs cinizmus, nincs nihilizmus

gáncsoskodók vannak

Húsz éva alatt sokszor éreztem úgy, hogy "na, ezért kár volt, lehetett volna talán kisebb rombolással is" ...

Most viszont azt látom, hogy ebből csak kár, keserűség és rombolás lehet.

ubul2000 2010.11.15. 19:30:23

@manyike:
1. Sz-nek ebben igaza van. De, ez valóban egy kísérlet, amivel esetleg megúszható, hogy teljesen az IMF kaparintsa meg az irányítást Mo felett. Kísérlet, ami nem biztos, hogy sikerül (sok az ellendrukker), de jobb lenne, ha sikerülne.
Viszont enélkül már elkerülhetetlen lenne a függetlenségünk - de facto - feladása.
2. N.A. szavai vérlázítóan pimaszak, arrogánsak - egyetértünk

Alvarez 2010.11.15. 19:30:24

@tbb: a gond éppen az volt nyáron, hogy a Fidesz semmilyen elképzelést nem mutatott be az IMF-nek és az Eu-nak. Mély szerkezeti reformok? Ugyan már, hol vannak ezek tőle...

Lengyel László írta a hétvégén, hogy a kormány kb. 1 hónapra tervez előre. Ez elég lesújtó.

lüke 2010.11.15. 19:32:23

@Alvarez:
igen, ez a LL ilyern bölcs, ismeri minden magyar háztartás filozófiáját

julios 2010.11.15. 19:32:37

Tök egyértelmű szerintem. Obama látványosan elfogyott egy év alatt, középidőben már majdnem mindent elvesztett - s most még azt is vissza akarják vele vonatni, amit eddig megcsinált (egészségügy). A klímatörvénynek pedig lőttek (szegény Föld - de miért is az amerikai állampolgároknak kell eldönteniük, hogy van-e klímaváltozás? totális tévedés, mindegy). Orbán Viktor fölmérte, hogy az eredetileg 2012-re kitűzött alkotmány is necces, a lassú építkezés szintén, mert, egyszerűen, a technikai többség semmire sem elég, ha nincs mögötte közvélemény. Mindent előrehoz 2011-re, amit csak elvileg lehetséges, hogy a 70% körüli közvéleménykutatásokról indulva vigye a lendület addig, ameddig tart.

Szerintem teljesen jól látja, hogy ez kb. egy évig fog tartani.

A másik - az előzőt nem kizáró - forgatókönyv, hogy az összes konfliktusos helyzetet igyekszik lerendezni jövő nyárig. Már A fejedelem is ezt tanácsolja, nem véletlenül.

porfelhő 2010.11.15. 19:32:49

Már korábban megmondták: "Választani kellett a kormánynak, vagy az emberek oldalára,- az emberek igazságérzetének oldalára állnak, vagy hagyják érvényesülni a régi szabályokat. A régi szabályok az új korszak viszonyait nem képesek az emberek akaratának megfelelően szabályozni, ezért gőzerővel folyik az alkotmányozás munkája"!

Kalmár 2010.11.15. 19:33:52

Jól beszélt Rogán.

Ting Fu doktor 2010.11.15. 19:34:48

Amúgy én úgy látom, hogy nagyon sokan még a jobboldalon is nehezen szokják meg, vagy nehezen értik meg, hogy Orbán komolyan gondolta azt, hogy szakítani fog az elmúlt 20 év álságos demokratúrájával. Ugyanis demokrácia itt az elmúlt 20 évben sem volt. Viszont volt alakoskodás és álszenteskedés, de közben maga a rendszer nem működött és az ország számára a csődöt jelenti.

Innen sajnos csak egy újabb (km..km..) erősen centralizált, keménykezü politika képes kivezetni az országot. Ha majd jól mennek a dolgok, akkor lehet "demokráciásdit" játszani. De most nem. És ezzel Orbán tisztában van. Ezért vállal be olyan konfliktusokat, amelyek a régi kotta alapján megnyerhetetlenek.

Erősen dolgozni kéne az új kottán is, nem?

ubul2000 2010.11.15. 19:36:05

@lüke: és - bár itt nem nagyon beszél róla senki - az új rendészeti törvény, hogyha nagy lesz a "hókusz-pókusz", jöhetnek a külföldi rendőri erők

bóra77 2010.11.15. 19:37:23

engem már csak az érdekel, hogy kit találtak/találnak fejbe a gondolatmankók. és ha már mankók, jövőre sem megy majd támasz nélkül?

lüke 2010.11.15. 19:39:25

@ubul2000:
ez jó:)
már voltak itt:)

ssi 2010.11.15. 19:39:47

@panelburzsuj: :-)) @ubul2000:

nem a kormány bukása a tét, hanem az országé; soha nem látott milliárdokat mozgatnak meg, s olyan bevételekre építenek, amik nem tisztán azok; nem ellendrukker vagyok, csak aggódó gyakorlott háztartás- és gazdaságvezetőként

egyenes, őszinte, szakszerű (számításokkal alátámasztott) célokat, álmokat komolyan tudok venni, még ha gigantikusak, mindent felborítóak is

a valamilyen pátoszba és elferdítésbe csomagolt érvek gyanakvóvá tesznek - ilyen a személyiségem

lüke 2010.11.15. 19:40:07

@bóra77:
hát csak nézz itt körül, nem látod

bóra77 2010.11.15. 19:40:16

@Diocles: nem tudom valakinek ismerős-e ez a bekezdés

"A honlap tartalmából részeket átvenni csak a honlapra való hivatkozással lehet azzal a feltétellel, hogy az átvevő nem módosíthatja az eredeti információt, illetve a honlapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél köteles feltüntetni."

Pasztorella 2010.11.15. 19:41:15

Ami most zajlik a politikában, az az "új szellemiségü gazdaságpolitika királyi útja"!

bóra77 2010.11.15. 19:41:30

@lüke: egy gyors mozdulattal kitértem a virtuális röpülő mankó elől..(bár ahogy TG írta, csak a parlamentben repült.:))

lüke 2010.11.15. 19:42:08

@manyike:
NANÁ.
"Jó szóval oktasd,
játszani is engedd
szép, komoly fiadat! "

ssi 2010.11.15. 19:44:45

@lüke: :-)
NANA,
bölcs gondolat,
én a téves címzett vagyok,
feljebb, legfelülre küld

lüke 2010.11.15. 19:45:53

@ubul2000:
ne légy ilyen szkeptikus, hol éltél
50-89 közt?

Pasztorella 2010.11.15. 19:46:38

Orbán V. az alkotmányt irja át a gazdaságpolitikához. A kormány dolga, hogy megmutassák, az állam jó gazda. Az elmult 20 év nem hozta meg a várt eredményeket, el kell gondolkodni az alkotmányos berendezkedés jó volt-e. "
Lám úgy döntöttek nem volt jó!:)

lododendron 2010.11.15. 19:47:03

„Mindazt, ami gátolja a megújulást, meg kell változtatni” – mondta, világosan utalva „túlhaladott szabályok”-ra, sőt, magára az alaptörvényre is („a megújulás részeként 2011-ben új alkotmány kell”), amely majd „minden akadályt lebont a nemzeti közakarat és közérdek útjából”.

Kedves TG!
Ön szerint amit most megváltoztatnak és megújítanak az a nemzeti közakarattal és közérdekkel összhangban van? - mert szerintem kizárólag OV határozza meg, hogy mit akarnak az emberek.

panelburzsuj 2010.11.15. 19:50:07

@bóra77:

Lehet, hogy TG így értette:

Orbán mélyen a T. Ház szemébe fúrta tekintetét, majd kimondta: dobd el, és járj! És röpködtek a mankók, és a farkciók hónuk alá csaták a hordágyat, és este tizenygkor piruettezve távoznak: csoda történt!

:)

:(

piros pipacs 2010.11.15. 19:50:16

Egy év és Magyarországon királyság lesz és Duna jegén valóban királlyá koronázza magát Orbán. Ez tuti gyerekek. Csak a zemberek- Mint a barom melyet igába hajt -. És ha nekem lesz igazam, akkor mit tudunk még tenni, mert most nem sokat, hiszen újong a nép, élteti a vezért.

lüke 2010.11.15. 19:50:18

@manyike:
:))))))))))
( ezt mondtam multkor a rtg-s kollégának is,mikor szidta a dirit)
ne má´,itt az NBH

lüke 2010.11.15. 19:52:11

@piros pipacs:
egy Axel Paulsent a jégen:)

táltos 2010.11.15. 19:52:41

Szerintem az EGY ÉV csak annyit takar, hogy ez alatt kell végrehajtani minden változtatást (oktatás, egészségügy,adórendszer, alkotmány).
Ezután pedig kellene következnie a gazdaság növekedésének, munkahelyek teremtésének, stb.
És OV reményei szerint az eredmények alaján 2014-ben egy újabb választási győzelemnek. És így tovább....:)

tbb 2010.11.15. 19:53:36

@lüke:

Miért ne lehetne? Aminek a legfontosabb momentuma a cél jó megválasztása és kitűzése. Ha ez stabil, a konkrét akciótervek folyamatosan korrigálhatók.

lüke 2010.11.15. 19:54:56

egy év és más semmi
a vágyam csak ennyi
www.youtube.com/watch?v=87Iov1lpov0

TooNormal · http://alternativity.postr.hu/ 2010.11.15. 19:55:04

Azért egy év, mert jön 2012 és a világvége. Nem egyértelmű? Jövő ilyenkor már egy űrhajót építünk az országnak. ;)

lüke 2010.11.15. 19:57:01

@tbb:
a világgazdaság annyira bizonytalan,
nyersanyag, termény,termelés , valautaárak, piac
hogy

nem is lehet hosszutávra tervezni

egy gazdaságilag
függö országnak

tbb 2010.11.15. 19:58:14

@lüke:

Utólag. Utólag kedves lükém, utólag. Utólag mindenki kurva okos.

ubul2000 2010.11.15. 20:00:02

@lüke: de én a közelmúltra gondoltam....

piros pipacs 2010.11.15. 20:00:07

@lüke: de legalább a jég ne legyen csak fél centis

lüke 2010.11.15. 20:02:53

@piros pipacs:
hát mese a Duna befagyása
én még nem láttam a sok Xxxxx alatt

ubul2000 2010.11.15. 20:03:11

@TooNormal: Ha arra az 1 évre vártok, amíg jön a világvége, akkor nem értem mit sírtok, hát akkor nem mindegy? :)))))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.11.15. 20:10:54

Nézem a költségvetési vitát.
Lázár demagóg volt, de logikus,
Szekeres viszont nemcsak demagóg volt, hanem irritálóan következetlen is.
Viszont Mesterházy megint edarálta azt a gyurcsányi hazugságot, h Orbán megdicsérte a Bajnai és gyurcsány kormányt.

Azt adta Orbán szájába, h "Európa kalapot emelhet a gyurcsány és Bajnai kormánynak".

Ehelyett Orbán a megszorítást zokszó nélkül eltűrő népnek emeltetne kalapot. Ezt mondta:
„A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egy havi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott - mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen."

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.15. 20:12:19

"egy évünk van a MaNeMa (magyar nemzeti mankógyár) létrehozására, és az MNB-beli NeNyi kifüggesztésre"

ubul2000 2010.11.15. 20:13:10

@lüke: Emigrálni nem szeretnék, azt hiszem nem is fogok, de ezen a csolnakon el tudnék képzelni 2-3 hónapot.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.15. 20:13:38

(nyelvtannáciknak: mínusz egy vessző)

reservatio mentalis 2010.11.15. 20:13:39

Az egy év sulykolása, időnyerés meg taktika. Nincs megszorítás, de 2011-ben mégis az energiárak és mindennek az ára emelkedik, viszont a fizetések és a nyugdíjak nem, a beígért adócsökkentés az átlagnak sehol sem lesz a fizetési jegyzékén, az eü. inkább tovább romlik, mint javul, mert nincs több ráfordítás, munkahelyek szűnnek meg, és nem teremtődnek látványosan... Szóval, azt érzi majd a polgár, hogy nem volt itt forradalom, semmi sem változott radikálisan, akik neheztelnek azok meg még erősebben és sarkosabban protestálnak. De a hívőknek ott lesz a mankó, hogy kell ez az év, hogy OV rendet rakjon, utána már jobb lesz.

Pasztorella 2010.11.15. 20:15:36

"A demokrácia lopakodó leépitése zajlik Magyarországon. A média feletti ellenőrzésre törekvés, a köztisztviselők elbocsátástól való védelmének eltörlése, az alkormánybirák hatalomtól való megfosztása, mind azt a célt szolgálja, hogy kényelmes kormányzást biztositson OV. és hogy négy év mulva ne lehessen leváltani ." /irja a Profil osztrák lap/

sisszi 2010.11.15. 20:16:36

2011 januártól vagyunk soros eu-elnökök. minden alkotményellenes döntést és európai szinten támadható dolgot addig kell átverni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.11.15. 20:16:44

Következtetés a posztból:

1. Török Gábor nem bízik a kormányban

"S hogy mi lesz, ha letelik az egy év? Jövőre majd kell keresni egy újat."

2. Török Gábor szerint Matolcsy egyetlen képessége a beszéd.

3. Török Gábornak nincs jó kedve mostanában, csalódottnak tűnik.

panelburzsuj 2010.11.15. 20:16:52

@lüke:
www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=4&id=10934

"A 20. században elsősorban a kemény teleken állt be a jég a Dunán. 1946-47 telén például a Budapesti szakaszon 83 napig, Mohácsnál 61 napig volt állójég, 1956-57 telén 23 illetve 44 napra, 1962-ben 52 és 37, 1984-85-ben 8 és 25 napra állt be a jég a két városhoz tartozó folyószakaszon."

Hadd hízelegjek: a legutolsó kislányfejjel nem rémlik? :)

lüke 2010.11.15. 20:17:41

@malacz69 rettegéselemző:
pongyolában jár itt mindenki

megyek felveszem a slafrockot,jó éjt

zsülinek átmásolva
www.youtube.com/watch?v=twrrFJZBO50

piros pipacs 2010.11.15. 20:19:00

@malacz69 rettegéselemző: Török Gáborral viszont egyet értek, mert én is csalódtam a kormányba, mert bőven nem ezt vártam tőlük. Csupa szemét dolog amit csinálnak. Egy undor.

lüke 2010.11.15. 20:21:22

@panelburzsuj:
jött a jégtörö!
arra hogy BP-n beállt volna nem emlékszem
pedig ez nem az alceheimerem, mert az a friss dolgokra vonatkozik

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.15. 20:28:56

Az én értelmezésemben az "egy év" azt jelenti, hogy eddig tartja biztosnak Orbán a 2/3-ot, vagyis a 100%-os frakciófegyelmet. Úgy reméli, hogy azután a helyzet visszafordíthatatlan lesz.

És ez a legszörnyűbb, hogy Matolcsyval ketten egy rendkívül veszélyes kalandorpolitikát indítottak el, amelynek 2/3-os törvényei valóban nem fordíthatók vissza akkor sem, ha látszik, hogy ez katasztrófához vezet.

Célja egyértelműen egy rendkívül kockázatos "tőzsdézés" az ország javaival annak érdekében, hogy 2014-ben újra nyerjenek, és utána már a széthulló ellenzékkel szemben elég egy kiválasztott társadalmi réteget privilegizálni, amihez a felélt vagyon után megmaradt pénz is elég lesz. Mert nem lesz, aki egybe tudja fogni a társadalom vesztes többségének elégedetlenségét.

És számíthatunk arra, hogy 2011 első felében rendkívül sokszor fog hivatkozni irritáló törvények átpaszírozásakor fellépő ellenzékkel szemben arra, hogy az EU-vezetőség (és ezzel az össznemzeti önbecsülés) szabotálását jelenti szerinte minden kritika.

tbb 2010.11.15. 20:29:53

@Alvarez:

Látom, hiányolod a szerkezeti reformokat. Nos figyú, az olyanok mint mi, azaz az olyanok mint te meg én, meg az itt kommentelők zöme, és persze az ország 90 %-a nagyon meg fogjuk szívni a várva várt szerkezeti reformokat. El fogjuk átkozni. A fidesz pedig nem akar ebbe belebukni. Mint 2002-ben. Mert akkor jön majd Megyó és kicsinájja az egészet. Mi meg visszaszánkázunk a pöcegödörbe.

shwarcz bácsi 2010.11.15. 20:38:05

@tbb: miért szerinted most hol vagyunk?mégis mire ez a fene nagy optimizmus?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.15. 20:38:46

@tbb: A FIDESZ nem bukott bele 2002-ben semmilyen szerkezeti reformba. Egyszerűen a saját stílusának elutasítottságába és Medgyessy 50%-os béremelésébe. Szerkezeti reformot nem csinált (ami kellett volna), de csinált lakástámogatást, ami (amit nem kellet volna).

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.15. 20:39:43

@tbb: A FIDESZ nem bukott bele 2002-ben semmilyen szerkezeti reformba. Egyszerűen a saját stílusának elutasítottságába és Medgyessy 50%-os béremelésébe. Szerkezeti reformot nem csinált (ami kellett volna), de csinált lakástámogatást, ami (amit nem kellet volna).

tbb 2010.11.15. 20:43:56

@shwarcz:

Hogy fene nagy lenne az túlzás. De hogy az országot taccsratevők is taccsra kerültek, azért az némi bizakodással tölt el.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.11.15. 20:49:15

@piros pipacs:

Pedig sztem ennek a pár mondatnak nem az az értelme, amit a szocik szeretnek belemagyarázni. Szívesen venném, ha érvelnél. Ám az nem tűnik vmi nyerőnek számodra, ha mondjuk Orbánból, vagyis a szöveg elmondójának ismeretéből indulunk ki.

Amúgy meg változtass a pipacsod színén, nem vagy divatos a pirossal, inkább slampos, irritáló.

shwarcz bácsi 2010.11.15. 20:51:15

@tbb: az lehet.csak ebből még nem látszódik a nemzeti jövő....

tbb 2010.11.15. 20:53:45

@vinczej:

A saját stilusának elutasítottságába, ezzel egyetértek. Hogy nem csinált szerkezeti reformot azzal csak félig, mert igaz hogy nem lépte meg, de előkészítette a lightos kivitelezését. Többek közt az általad hibásnak tartott lakástámogatással is.

tbb 2010.11.15. 20:57:20

@shwarcz:

Nem. De tudsz jobbat?

Azért egyet ne felejts! MI is tehetünk róla, hogy ez a választék.

porfelhő 2010.11.15. 20:59:51

"Egy ország sikere csak szeméyes életek sikerével lehetséges, a siker soha nem lehet egy adat, hanem csak a megélt valóság."

"Most egyetlen igaz mércéje lesz mindennek, hogy mi segiti a megújulást, mi hátráltatja."

/ehhez kell az a bizonyos "egy év"/?

Krujs 2010.11.15. 21:07:20

A fontossági sorrendben jelenleg nem a demokrácia van első helyen, hanem a gazdasági helytállás.

A mai világban amúgy is látható, hogy a demokratikus gazdasági modell megbukott.

Magyarország annyira rossz helyzetben van, hogy itt tényleg nem opció az ellenzék/ellentüntetők/ellenvélemény figyelembe vétele.

Ilyen világban élünk, és addig nem is lehet Magyarországon sikeres a megszokott gazdasági modell, amíg az átlagember ennyire tanulatlan/tájékozatlan vagy éppen szenilis, és nem látja át a dolgokat racionálisan...

Nem igazán látok más alternatívát, amíg a helyzet így áll...
Nem jó ami most van, de a 2/3 az egyetlen opció hogy a Fidesz ne folytassa a nyugdíjasok/kisebbség 'kényeztetését' például.

Akkor lennék csalódott, ha elkezdenének olyan pártok légből kapott sárdobálásaira figyelni, azokat mérlegelni csupán a politika miatt, akik felelősek az ország helyzetéért, vagy éppen közhelyekkel dobálóznak... ugyancsak a politika kedvéért...

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.11.15. 21:07:47

jvdnkldsbnvjknkjnojkvnkvnjvnjvnjk fidesz vckdnvkjnjvnejvn orbán vkjdbvjkvnkjvnjknjkv kétharmad jvhebvnljv7r874 kjcn lófaszt már. DINOSZAURUSZOKAT, ALBUMKRITIKÁKAT ÉS CSÖCSÖKET AKAROK LÁTNI A BLOGHU FŐOLDALON!!!!!!!!

flippant 2010.11.15. 21:08:52

Bakker, ez a csóka totál bele van betegedve az időtartamos ígérgetéseibe. Először volt a két hét. Ennyi idő alatt kellett volna rendet rakni. Most meg jön az egy év. Holnap lehet, hogy évtizedekről fog pampogni...

Diocles 2010.11.15. 21:11:56

itt van a baloldal új sztárja, Kopits György.
csak azt nem értem, h miért mondják a balosok "jobboldalinak", az életrajza alapján leginkább egy IMF-nagykövet:

"Tanulmányok, munkahelyek
1964 Fribourgi Egyetemen
1965-1971 Georgetown Egyetemen
1971 PhD Georgetown Egyetemen
Munkahelyek
1965 Brookings Intézet kutatási munkatárs
1969- USA PüM mtárs Financial Economist, U.S. Treasury Department

1973-1979 Johns Hopkins Egyetem, tanít
1975- 1988 IMF Senior Economist, European Department
1986- IMF magyarországi főreferens
1988- IMF osztályvezető

1990- a szovjet gazdasággal foglalkozó tan csop 1ik vez Group Leader, IMF/OECD/WB Task Force on the Soviet
1993- 1996 IMF magyarországi képviselő, Bokros-csomfelügyelet

1996- 2003 IMF állami pénzügyi főosztály vezető: (Belgium, Brazília, Indonézia, Törökország, Ukrajna stb.) misszió vezető - Assistant Director, Fiscal Affairs Dept, IMF
1997- 1998 SienaiEgyetem, Bécsi Egyetem, tanít
2004- Közép-európai Egyetem meghívott oktató
2004- Járai Zsigmond javaslatára a MNB Mon. Tanács tag
2004 Heller Farkas-díjban részesült.
2009- Költségvetési Tanács elnök
2010- MTA külső tagja"

Az biztos, h ennek a figurának a magyar jobboldalhoz soha nem volt köze, az IMF-hez annál több, nem is csodálom, h a kormány szabadulna tőle.

bariga 2010.11.15. 21:18:21

@malacz69 rettegéselemző: ezeket az intézkedéseket sokan megszenvedtük, de április óta van növekedés, mármint gazdasági, stabil lett a forint, nem csökkent a reálbér.
Jó volt az az irány, még ha lassan alakult is az eredmény.
Most minden a fején áll, logikusan nem látszik a fejlemény, de drukkoljunk, hogy működjön a forradsalmi bozótvágás, mert ezt már csak erőszakkal lehet elrontani.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.11.15. 21:19:09

@Diocles: 2004- Járai Zsigmond javaslatára a MNB Mon. Tanács tag itt a bibi:-)

guvernalista (törölt) 2010.11.15. 21:19:57

lesz nemzeti intézkedési terv.
remek

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.11.15. 21:21:20

@Krujs: Magyarország annyira rossz helyzetben van, hogy itt tényleg nem opció az ellenzék/ellentüntetők/ellenvélemény figyelembe vétele.?????
Pontosítanád mennyire? Milyen adatok alapján? Mit tesznek ellene? Miben más mint eddig? Érted ugye mi a gondom ezzel a bullshittel

Micocicó 2010.11.15. 21:21:31

Megy a vakítás megint. Itt nem lesz 3% növekedés. Áll az egész ipar. És az okos nem "AZEMBEREKET" célbavevő adókkal még azok sem fognak itt beruházni akiknek elvileg lenne rá keretük.
És most majd nem hitelből zabálunk mint eddig, hanem megesszük a félretett "konzerveket". Aztán ha már az is elfogyott, és hitel sem lesz mert mi keménytö... király csávók vagyunk, akinek nehogy már ugasson a világ faszán éhendöglünk!!!!!És akkor majd szépen el lehet vitatkozni ki ásta a sírhoz a nagyobb gödröt! Oltári jó lesz meglátjátok.
És ott majd lehet forradalmazni meg tovább ámítani magunkat.Csak már nem lesz értelme.
Ámen

guvernalista (törölt) 2010.11.15. 21:22:10

@Diocles:
szerintem tisztázni kellene valamit. egy közgazdász nem nagyon lehet baloldali. ugyanúgy, ahogy egy szociológus se nagyon lehet jobboldali.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.11.15. 21:22:48

@guvernalista: na ezen röhögök én is....vagy sírjak inkább? Nemzeti együttvigadásoszsákbafutásoskonszenzusosseggnyalás nem lesz valamikor?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.15. 21:24:16

@Krujs: "A fontossági sorrendben jelenleg nem a demokrácia van első helyen, hanem a gazdasági helytállás...A mai világban amúgy is látható, hogy a demokratikus gazdasági modell megbukott."

Bocs, de most viccelsz? Kína, rulez!

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2010.11.15. 21:25:11

Azért egy év mert egyév múlva már a Koronával a fején mondd majd beszédet az Orbán!!

Diocles 2010.11.15. 21:25:29

@Zengőtorkú Nyivákoló:
a fene tudja, h milyen okok miatt javasolta Járai (jogos, ez az egy lépés a kakukktojás az egész sztoriban), bár ott is tudni kell, h a kormányfő és a bankelnök konszenzussal javasol a tanácsba.
szóval ha IMF-feltétel volt a Költségvetési Tanács felállítása 2009-ben, mint az hírlik, akkor az IMF-nek ideális ember volt Kopits, aki az élete javát az IMF szolgálatában töltötte.
és most ez az ember véleményezi az IMF-fel látványosan szakító kormány gazdaságpolitikáját.

remélem a jövő évi alkotmányban rendezik majd ezt a kérdést, és akkor majd ismét írhatnak jó sok "demokráciaféltő" cikket az elemzők.

porfelhő 2010.11.15. 21:25:56

"lesz nemzeti int.terv". a demokrácia egyik modellje, aktuális helyzet, politikai pozició kényszer, sem mint tudatos koncepció"!
A fidesz mostani alkotása! gazdasági helyzet, népakarat! oszt jó lesz.!

bariga 2010.11.15. 21:28:43

@Diocles: bocsáss meg, de azt most hallom először , hogy az IMF egy balodali párt. attól tartok, hogy itt a propaganda félresikerült. a "figura" kissé erős kifejezés

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.11.15. 21:31:16

@Diocles: lehet, de nekem még Selmeczi nem mondta meg eltünik a tőkém vagy nem:-) pedig ő aztán hűdemennyire expert ebben is:-)

Ordnassac 2010.11.15. 21:31:38

No, vége az általános vita első részének.

szerénységem 2010.11.15. 21:32:40

@Diocles: Ezek szerint: a magyar "jobboldalhoz" annak van köze, aki nem tanult-tanított külföldön, sosem dolgozott nemzetközi pénzügyi vonalon, sosem látott közelről költségvetést, és úgy általában is csak a számok zavarják? :-)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.11.15. 21:32:46

Egyébként kicsit utánaolvasva ennek az IMF dolognak egyértelműen szarbanda, csak nem láttam olyan országot akinek sikerült "nyerni velük szemben", aki tud ilyet linkeljen már tényleg érdekelne.

mrs. white 2010.11.15. 21:32:53

Szerintem azt senki nem vitatja, hogy nagy bajban az ország. Azt sem nagyon hogy az előző kormány hagyott némi hiányt a rendszerben. Azt sem, hogy talán az eu-nak és az imf nek ezt rögtön két hét után nem kellett volna leverni az új kormányon. Ennyit az eu és imf politikai érzékéről. A fidesz a sarokba szorított patkány tipikus esete volt. Ha nincs kiút akkor támad. Az imf nem adott "gondolati mankót" vagy "mentőövet", hogy elegánsan kihátráljon a fidesz ebből a csapda helyzetből. Akár még ezek érvek is ülhetnének a fidesz részéről ha például nem emelnék a nyugdíjjárulékot csak azért, hogy a 40 éves munkaviszonnyal rendelkező hölgyek pár évvel előbb nyugdíjba mehessenek. Ez nem igazán egy csőd szélén álló ország (akinek egy éve van a vég elkerülésére) legfontosabb azonnal megoldandó problémája. Attól a rossz üzenettől eltekintve, hogy ez konkrétan megint az inproduktívok számát (akiket a kevésszámú dolgozónak kell eltartani) növeli. Ez pedig élesen szemben áll a nagy tervvel. Az ördög a részletekben rejlik. Ha a rész nem hiteles az egész sem lesz az.

6.Lenin 2010.11.15. 21:32:57

www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=11572

1 rövidített változat. A beszédben ott a részletes indoklás, mit jelent az 1 év.

" Orbán Viktor hangsúlyozta: az államadósság mára meghaladta a 20 ezer milliárd forintot, vagyis ma minden magyar állampolgárra több mint 2 millió forint adósság jut. A kormányfő szerint ha ezt nem sikerül csökkenteni, akkor Magyarország gazdaságpolitikai önállósága kerül veszélybe. Orbán Viktor úgy látja, egy éve van arra az országnak, hogy kitörjön az adósságcsapdából, a jövő évi költségvetés erre ad esélyt."

Szerintem aki nem érti, gyűjtsön inkább lepkéket.
Kár félremagyarázni, lehet más megérti.

Sikerül-é vagy nem, hát az más kérdés, de a lehetőség adott, szerintük. Vannak, akik szerint nem lehetséges, de pontosan miattuk van ez a kérdés előttünk.

julios 2010.11.15. 21:33:34

@lüke: Olvasgassa más. Örülök, hogy átjött a lényeges gondolat...

Ordnassac 2010.11.15. 21:37:38

@Diocles: ezt az "embert" Sólyom László javasolta a KT-ba, aminek a felállítását a Fidesz is támogatta, sőt, Kopitsot is.

Még egy kakukktojás rész a sztoriban.

Krujs 2010.11.15. 21:38:12

@vinczej: Kína a legjobb példa az antidemokratikus gazdasági modellre, igen. És fejlődik.

Mi nem érthető?

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.11.15. 21:39:09

@6.Lenin: Hoffmann Rózsa sem mondhatta volna szebben, imádom a Vityeszt miért nem pókerezik az ilyen:-)

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.11.15. 21:40:05

@Krujs: Szeretnél ott élni? kisbáránykám?

nyünyüge 2010.11.15. 21:41:39

@Diocles:
Már csak az a kérdés akkor, hogy tavaly még miért volt jó a fidesznek egy ilyen IMF-es Kopits György.
hvg.hu/itthon/20090216_koltsegvetesi_tanacs_kopits_gyorgy

kodó tamás 2010.11.15. 21:42:26

a poszt nem 6+ engem.

ne a száját figyeljétek, hanem a kezét. lop csal hazudik. a többi csak terelés...

ezen is elgondolkodtam pár órás utazásom alatt volt időm meditálni. a magyar birka nép megérdemli. mindent meg lehet csinálni. azt hiszem a haszonélvezők oldalára állok.

simán lehet f.szságokat beszélni büntetlenül. egyszerűen nem is célja, hogy bármi tartalma legyen. elképesztő. jó: a képviselők tátott szájjal nézik. persze, mert a hűbéri rendszer alapján ez a dolguk... de hogy létezik normális ember aki meghallgat egy orbán beszédet... hihihi meg is érdemlik... közben meg ellopják mindenét. szinte már el is hiszi hogy az utak is jobbak...

egyedül a szakmák tönkretétele, ami pedig lássuk be nem most kezdődött vet fel kérdéseket. pl a totál működésképtelen cégek és szakmák összehasonlíthatóságát, hogyan fogják eltitkolna, azaz a nemzetközi vérkeringésből kikapcsolni.

lényeg, hogy akit meg lehet lopni azt csak hagy lopják, sőt meg is érdemlik, a magyarok többsége lúzer típus...

Diocles 2010.11.15. 21:44:05

@Ordnassac:
Sólyom László még Majtényit is javasolta mindenféle posztra. :)

A Fideszt meg nem akarom ezzel védeni (és tényleg le lehet majd írni a Tanács megszüntetése esetén, h a csúnya Fidesz anno támogatta Kopits Györgyöt), de
1. fél évvel a választások előtt csak egy öngyilkos párt ment volna szembe az IMF-fel és Sólyommal ez ügyben, a politikában vannak kényszerek
2. azért tényleg pikáns, h egy egész életében az IMF-nél dolgozó ember bírálja el nálunk az IMF-fel szembemenő kormány büdzséjét.

Krujs 2010.11.15. 21:44:15

@Zengőtorkú Nyivákoló: Nem. Nyilván. De Magyarországon sem, így.

Középút

tcom 2010.11.15. 21:44:37

Ha annyira "minden akadályt lebont a nemzeti közakarat és közérdek útjából”, akkor miért nem döntheti el a "közakarat" tagjai, hogy az államnak utalják a magánnyugdíj pénzüket?
Akkor miért nem engednek népszavazást a magánnyugdíj ügyében, ha a "közakarat" mindennél fontosabb?

Ellenzékben el lehetett indítani népszavazást a 300 vizitdíjról, most meg nem szavazhatok 2,5 milliós magánnyugdíj megtakarításomról.

Undorító!

ubul2000 2010.11.15. 21:47:15

@Diocles: köznapi néven úgy híják: helytartó

vakvarju 2010.11.15. 21:50:30

@malacz69 rettegéselemző: Érdekes, amikor levitték az ÁFÁ-t 25 %-ról 20 %-ra nagyon sokan húzták a szájukat, hogy ez az 5 %-os ÁFA csökkentés nem ér semmit. Akkor miért jelent olyan nagy problémát, hogy ismét 25 %-os az ÁFA?

"S hogy mi lesz, ha letelik az egy év?" Előrehozott választás. Ezt jól tudja miniszter elnök úr is. Nem véletlenül feszült, ideges, beszéd közben remeg a szája. Mondjuk egyszerűbb dolga volt, amikor 3 és fél évig nem járt be a parlamentbe. De sajnos néha dolgozni kell. Bár rossz nyelvek szerint a társadalom is csak éjszaka fejlődik, amikor a politikusok alszanak.

@tbb: És melyik irányba indulnak majd el? És kinek a vezetésével? És kinek a pénzén?

@vinczej: Persze, hogy nem bukott bele a nem létező szerkezeti reformba.

Ordnassac 2010.11.15. 21:50:58

@Diocles: nem is Sólyom miatt említettem a dolgot, hanem amiatt, hogy lazán átment a "rostán". :-)

6.Lenin 2010.11.15. 21:52:41

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Túl kellene már lépni ezen az idióta szövegen.

Volt itt egy kormány koalíció, 8 évet kapott, hogy tegyen valamit.
Az eredménye ismert.
Megunták az emberek a töketlenkedést, még a szocik közül is sokan.
Változtatni kell, mert a régi módszerek mindig ide vezettek.
Miért nem ők változtattak?
Miért nem akadt másik párt, aki jobbat ajánlana?
Ki tudnának jobb lehetőséget nyújtani?
Hol van a sok okos?

Az egész világon keresik a megoldásokat. Mindenhol próbálkoznak.

Te tudsz 1 tuti megoldást?

Nekem tök mindegy, ki fog megoldást találni, de az eddigi szarságból elegem van, szerintem nem csak nekem.

Micocicó 2010.11.15. 21:53:49

@tcom: NEM! És Kuss! Éljen a diktatúra! És OV. Meg a sok okos vakfideszes. De most eljött az Ő országuk.Ezt is ki kell próbálni hidd el.és hogy konkrétan veled meg a többi 10 Mill. mi lesz ki a fas.... érdekel.

Diocles 2010.11.15. 21:57:28

@Ordnassac:
milyen rostán?
mert volna nemet mondani a Fidesz egy ilyen Helytartóra 2009-ben, a választások előtt.

szóval ez érdekes lesz, bár lehet, h túlbecsülöm a fickót, elvégre messze nem tud betenni annyit a kormánynak (és az országnak), mint Simor egy-két kamatemeléssel.

ubul2000 2010.11.15. 21:58:20

@szerénységem: Eleve nem szeretem a jobboldali/baloldali kifejezéseket mert mindenki mást ért rajta. Egy nemzeti felemelkedésért, a talponmaradásért kűzdő államban az IMF vezetői munkaviszony vállalhatatlan - a gyarmati viszony elismerését jelképezi.

Zengőtorkú Nyivákoló 2010.11.15. 22:00:21

@6.Lenin: Értelek akkor velős leszek: 8 év gondolkodás után? Ennyire futotta? Ab jogkör, 40 év után pihi, nincs népszavazás OVB lenyúlása, leveszik a magánpéztári számlámról a pénzemet? mi itt a novum ? Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes...stb

Tudod az a baj az OV-vel, hogy tűri a nyalást de keményen.

ubul2000 2010.11.15. 22:04:46

@Ordnassac: Mellélövés sajnos benne van a pakliban. Lásd Hankiss - pedig milyen rendes embernek látszott, aztán mekkora gazember lett mint tv elnök

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.15. 22:05:08

@Diocles: @ubul2000: Ilyen "érvek" ellen valóban értelmetlen minden meggyőzési próbálkozás. És olyan "egyhangú" ez az "érvelés".

Irigylem Észak-Koreát. Ők olyan függetlenek és boldogok.

ubul2000 2010.11.15. 22:08:49

@nyünyüge: Pedig ez elég világos, 2009-et írtunk és a választás előtt voltunk. A fidesz - teljes joggal - nem szerette volna, ha a választás előtt az imf nekiesik

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.11.15. 22:11:06

@Micocicó:

"Éljen a diktatúra!"

Pontosítok: éljen a Fidesz gazdasági diktatúrája!

Igen, egyetértek a nyereséges multi-szektorok extraadóztatásával (bankadó, energia, biztosítók, multikereskedelem)

Igen, egyetértek az egykulcsos adóval.

Igen, egyetértek a gyermekek utáni adókedvezménnyel, a csal.pótlék kifizetésének szigorításával.

Igen, egyetértek a hazai termékek és vállalkozások iránti protekcionizmussal (bár ez a cionizmus tartalom nem tetszik benne)

Igen, diktatúrát a gazdaságba a sok elkúrás-megszorítás-elkúrás-megszorítás.... szoci körök futása után

jjulie 2010.11.15. 22:11:25

@lüke:

45-ben messze nem államosítottak mindent.....

meg aztán pl. az első államosítás magyarföldön 1720-ban volt....

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llamos%C3%ADt%C3%A1s

öreganyám, úgy írsz mint ha a sajátod lennél

meg úgy mint az ubul, aki reflexből tud komcsizni bármire

ubul2000 2010.11.15. 22:12:39

@vinczej: miért nem az afgánokat és az irakiat, esetleg a palesztinokat irigyled?

6.Lenin 2010.11.15. 22:13:54

@Zengőtorkú Nyivákoló:

Nyolc év gondolkodás után? Ennyire futotta?

Miért?
Eltakarították őket. Nem vették észre? talán azért is a Fidesz a hülye?

2006Okt. óta világos volt a bukás. Nem vette észre a sok okos?
Miért nem rúgták ki a Ferit és tettek a helyére 1 normális fazont? Egyhangúlag bíztak benne. Most szívják a saját hülyeségüket.

Buktasd meg őket, amennyiben tudsz mutatni 1 értelmes csapatot, rájuk szavazok.
Most csinálják az első saját költségvetésüket. Még nem is tudjuk, mi lesz a végső, elfogadott. Mi lesz az eredmény?

Nem korai még zengő torokkal nyivákolni?
Elkéstél!
2006-ban kellett volna. Talán nem itt tartanánk. Felőlem a szocik is megcsinálhatták volna, de nem azt, amit tettek.

ubul2000 2010.11.15. 22:14:53

@jjulie: Egyrészt nem szoktam komcsizni (van esetleg példád rá?)
ma meg különösen nem

somlói galuska 2010.11.15. 22:17:48

@vakvarju: "Érdekes, amikor levitték az ÁFÁ-t 25 %-ról 20 %-ra nagyon sokan húzták a szájukat, hogy ez az 5 %-os ÁFA csökkentés nem ér semmit. Akkor miért jelent olyan nagy problémát, hogy ismét 25 %-os az ÁFA?"

Talán azért, mert az áfa csökkentést nem éreztük meg, azt gyakorlatilag benyelték a kereskedők,és azzal, hogy megemelik 5%-al, olyan, mintha már 30% os lenne.

Diocles 2010.11.15. 22:20:53

@vinczej:

és erre mit mondasz?

"Ugyanekkor ezek az országok a gazdaságaik irányítását átadták a Világbanknak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), aminek katasztrofális hatása lett. A legtöbb afrikai pénznem értéke drasztikusan lecsökkent, emiatt a közszolgák bére elértéktelenedett, otthagyták az állásaikat, pedig ők működtették az országot. A politikusok pedig egyszerűen szétlopták az országot, amikor privatizálták az állami, félállami cégeket."
nol.hu/lap/hetvege/20101113-afrikaba_kina_ont_remenyt

Ugye milyen ismerős?
(A forrás remélem megfelelő.)

panelburzsuj 2010.11.15. 22:21:06

@6.Lenin:

Lássuk:

Miniszterelnökünk az adósságcsapda ajtajának felfeszítését tűzte ki a következő év minden mást maga alá rendelő céljaként. Az expozéban - nem túl nagy nyomatékkal ugyan - de az is elhangzott, hogy a felvett hiteleket korrupcióra és népjólétre fordította a bűnös nyolcév-kormány.

A megmentő köormány logikájából az következik, hogy az erkölcstelen végkielégítésekhez hasonlóan az elkölcstelenül kiáralmott egyéb jövedelmeket is vissza kell szolgáltatni az államnak. Így különösen a nevesített összegeket: a korrupcióra fordított, és a népjólétre fordított milliárdokat.

A korrupció felderítése nem tűnik egyszerű dolognak - az eddig felfedett összegek ugyancsak szerények a felvett hitelekhez képest. Méltányos ösöszgű sikerdíjak (felderítési, nyomravezetői jutalékok) mégis bizonyára meglendítenék aza ügyek napvilágra kerülésének tempóját.

A felelőtlenül szétosztogatott és felelőtlenül felvett népjóléti pénzek kiderítése viszont pofonegyszerőnek tűnik: végig kel nézni az előző évek költségvetésit, a kifizetőhelyek listáit, és máris neki lehet állni a fejenkénti kétmillió beszolgáltatásának.

A nemzet gazdasági függtelensége felé ennél királyibb út aligha vezet.

sisszi 2010.11.15. 22:26:02

azért a bűvös egy év, mert az év kell évértékelő. az Orbáni dramaturgia:
1.év: szenvedés, a múlt mocsok hazug sara lemosása (másokról) - szenvedés, a tisztitó NER tüze
-évértékelő
2.év:az új rendszer beindulhat (bármi legyen is az) - az összefogás sikerült, nagy népi hurrá
-évértékelő
3.év: a rendszer beindult (bármi legyen is az) - szépen süt a nap, remény, jövő már robog
- évértékelő
4.év: a redszernek maradnia kell! - folyamatosság, még jobban fog sütni a nap.
- évértékelő

tcom 2010.11.15. 22:26:34

@kodó tamás:

Magyarország nem képes válaszolni a világ, a környezete változásaira. Az emberek az erős kádári emlékek miatt még mindig az államtól (most Orbán elvtárs) várják a munkahelyet. Sehol máshol nincs ekkora ellenszenv a demokratikus rendszerrel szemben. Az öngondoskodás kivesző félben lévő szitokszó, mint ahogy a liberalizmus, szabadság is. Az emberek többsége inkább hajbókolna egy diktatórikus hatalomnak újra a semmit tevés reményében, mint hogy küzdelemben, tanulással, munkával érjen el valamit. Jobb lenne visszatérni újra a egy olyan világba, ami a társadalom mai katasztrófájához vezetett, csak legyen újra mindenkinek "munkahelye" (20-25 %-os kapun belüli munkanélküliséggel), mint régen.

A populista, hataloméhes politikusok kihasználják a funkcionális analfabéták tömegét beteges igényeik kielégítésére. Elképesztő, hogy államosítással ma kampányolni lehet. Elképesztő, hogy fel lehet élni tartalékokat, nem csökkenteni a szociális kiadások arányán csak azért, hogy a következő választásig fenntartható legyen a népszerűség.
A legelképesztőbb, hogy ezt a nép is beveszi, támogatja.

Az 1 millió munkahely egy igazi blöff. Jól hangzik, könnyű megjegyezni a dakota közmondások után. Azon kívül, hogy egy tucatnyi buktatója van a tervnek, a statisztikát nézve még fele annyi ember sincs, akinek releváns szakmája vagyon. A másik fél millió utcaseprőt Orbán fogja fizetni, vagy lesz elég munka a szőlő birtokokon?
Már rövid távon is nagyon megugrik az inaktívak (nyugdíjasok) száma, akiket még nehezebb lesz eltartani, a születésszámban sem várható hosszútávú növekedés. A gyes idején is csak pár évig emelkedett meg a születések száma. Tehát 10-20 év és 2 millió adófizető fog eltartani 4 millió nyugdíjast. Minderre kormányunk nem gondol, hiszen 2014-ben választások lesznek. Ha hosszú távra rendezkedne be minél hamarabb el kell kezdenie a körülnéznie a világban.
Jelenleg a világban egyedül Magyarországon vezetnek be kedvezményeket a nyugdíjba vonulásban, jelenleg egyedül Magyarországon növekszik a szociális kiadások aránya az államháztartásban.
Mintha a homokba dugnánk a fejünket, nem veszünk tudomást a világról.

A jelenlegi folyamatoknak a törvényszerűség és a szükséges kudarc véget vet egyszer. A baj az, hogy akkor sem a felelőtlen politikusok, hanem majd a karvaly-tőke, a tőzsde, a bankok, a külföldi vállalatok stb lesznek a hibásak, hogy nem hagyták élni a szegény magyar gazdaságot. Ez nem áll messze a magyar hagyományoktól.

Én egy multinál dolgozom. A bérem után a cégem 2-3-szor annyi járulékokat, adót fizet be az államnak, mint a barátom, aki minimálbérre jelenti be az alkalmazottait.
1 elbocsátott multis alkalmazott miatt kiesett állami bevételeket 2-3 ősmagyar vállalkozónak dolgozó emberke tudja csak pótolni.

Nemzeti össztermék zömét, GDP növekedést a beáramló külföldi tőke hozhat, mert ahogy Tóth W.A mondotta: "attól, hogy egymás haját mossuk nem keletkezik GDP, munkahely".

Mégis lehet játszani evvel a tűzzel is, mert a nyugdíjasokat nem érinti, az ágazatokban dolgozó 200 ezer ember és családja kisebb szavazó erő.

serwer 2010.11.15. 22:38:28

Visszatérve a beszédre.
Azért meghallgatnám, ha ugyanezt a beszédet Gyurcsány mondaná el.
Mert Orbán előadásában eléggé lapos volt.
A tartalomra nem térnék ki, hiszen csak a panelek voltak benne, de az előadásmóddal sikerre lehetbe vinni. :D

Orbánnak szüksége van Gyurcsányra, Szíjjártó helyett.

M&Ms (törölt) 2010.11.15. 22:42:11

Már leírtam korábban, de ismét megteszem, hogy a Fidesszel az a legnagyobb baj, hogy csak nagyon rövid látók, és a 2-3 évnél tovább nem is gondolnak, hogy akkor mi is lesz igazából. Most konkrétan a költségvetéssel is ez a helyzet. Hogy csak egyet idézzek, az, hogy lenyúlják a mnyp befizetéseket, az egy rossz húzás nagyon, de legalább garanciákat adhatnának, vagy jövőbeni tervekkel előállhatnának, hogy később ez miből lesz pótolva. Mert ha később kapnak észhez, hogy ez bizony nagyon rossz döntés volt, akkor már nincs mit tenni, és emellett még nyílni fog újra a költségvetési hiány is.

Az egy évvel kapcsolatban pedig annyit, hogy nem nagyon úgy fog az összejönni, mint ahogy Viktor akarja. Ugyanis, ez is csak egy a sok közül, az emberekre a bankok már kezdik áthárítani a bankadót, és valószínűleg ez lesz az új válságadó esetében is. És ha az emberek érezni fogják, hogy a pénztárcájuk zsugorodik, akkor nagyon gyorsan fognak elpártolni a Fidesztől.

panelburzsuj 2010.11.15. 22:44:53

@panelburzsuj:

hetivalasz.hu/jegyzet/a-liberalis-gen-33218/

"A közösség szabadsága mindig megelőzi az egyénét - ha fordítva volna, a közösség kormányozhatatlanná válna."

- mondja Lánczi András polititológus.

(TG munkahelyi főnöke ... (?))

tcom 2010.11.15. 22:45:41

@6.Lenin:

"Felőlem a szocik is megcsinálhatták volna, de nem azt, amit tettek."

Amikor a szocik bevezették a robinhood adót, akkor a fidesz tiltakozott, hogy az ország elvesztheti a hitelezőknél a jó hírnevét, elbocsátások stb. Most mégis 5-ször akkora robinhood adót vet ki.
A büdös szocik idejében az alkotmánybíróság volt az etalon a szent a fidesz szemében. Minden második szavuk az "alkotmánybíróság" volt.
Ha a szocik szorítottak a nyugdíjakon akkor hazaárulók voltak, most meg a nyugdíjak adóztatásán, és svéd nyugdíjrendszeren gondolkoznak, hiszen csak a hülye nem látja, hogy fenntarthatatlan. Az oktatásban a tandíjak miatt prüszköltek, most meg csökkentik a felsőfokú férőhelyeket.
A világ mindenütt csökkenteni próbálnak a szociális kiadásokon, mi meg segítjük a tömeges nyugdíjba vonulást.

"Most csinálják az első saját költségvetésüket. Még nem is tudjuk, mi lesz a végső, elfogadott. Mi lesz az eredmény?"

Hahahahahahahaha!!!

Ha holnap nem szavazzák meg az AB bábszínházzá degradálását, vagy a nyugdíjpénztári befizetések lenyúlását átutalok neked 10000 Ft-ot.
A lapok le vannak osztva. Aki nemmel szavaz a kormánypártok közül, azért másnap jön a fekete autó. Egy két erős emberen (Navracsics, Pokorni) kívül mindenki az egzisztenciáját, a jólfizető állását félti.
A kormánypárti képviselők bábuk módjára hajtják végre Orbán akaratát. Ellenvetés nélkül. Jelenleg úgy néz ki mindenbképpen kihúzzák 2014-ig, ami nagyon nagy szó a politikában.

tbb 2010.11.15. 22:46:47

@vakvarju:

Gondolom, a gazdaságélénkítés irányába. A fidesz vezetésével. A te pénzeden.

tcom 2010.11.15. 22:51:42

"Szerintem elszólta magát. Mert egy év van a reformokra, és utána megint mehet a néphülyítő választási kampány...szerintem. "

Reform?

Inkább visszarendeződés. A reform a szociális kiadások csökkentését, a tékozló hatalmas állam leépítését, modernizálását, ez egészségügyi szolgáltatások kiszervezését, az öngondoskodás erősítését stb jelenti. És semmiképpen sem ezek ellentétét.
Jelenleg folyik a népámítás, a hülyítés. Orbán tudja, hogy a hatalmas népszerűség elvesztése után már képtelenség vsisszaszerezni azt. Ezért, amíg csőd nélkül bírható, ki kell tartani az osztozkodó, atyáskodó állam reklámozása mellett. Oszt majd csak lesz valahogy!

6.Lenin 2010.11.15. 22:52:08

@panelburzsuj:

Te sem tudsz szabadulni a beszűkült mezsgyéről.

Hogyan értük el ezt a csodálatos (jelenlegi) állapotunkat, amit ez a mocskos Fidesz tönkre akar tenni?

Melyik az az ország, amelyiknek az IMF segítségével csodálatos eredményeket sikerült produkálnia?

2010 tavaszán adott volt a lehetőség, mi sokkal jobbat tudunk!
Kik? Hol vannak? Miért nem akkor ugráltak?

Ja, hogy jelenleg ilyen nincs? Csak a partvonalról nyomjuk a tutit?

Sokan még azt is képtelenek felfogni, mit is jelent "gyökeresen" mást akarunk csinálni, de elég beteges fantáziával nekiesnek mindennek.

Mo-on 1990-től demokrácia (?) van, volt AB, minden demokratikus intézmény működött

és ide jutottunk!
Ez, hogy a toszban történhetett meg?

Az ellenzék akadályozta meg a többségi kormányokat?

Akkor valami nincs itt rendben, talán?
Politikai csaták színtere volt az AB? (á la Pozsgay)
Korruptak voltak a hivatalnokok?
Felvásárolták a gazdaságunkat?
Eltűnt a soha fel nem mért nemzeti vagyon?

Valami oka csak volt,hogy a magyarok, ami el lehet rontani, azt mindent elrontottak (á la Fico).

Minden új, a régi lebontását jelent(heti), másként marad annak, ami volt. Mi a tosz ebben a bonyolult?
A tehetetlenek/tehetségtelenek mindig is utálták a tehetségesebbeket, a mást, jobbat (esetleg)akarókat. de ez már több ezer éve tudott. Nincs benne semmi újdonság.

Akkor mondjuk azt, hogy a toszban nézne ki, ha ezek a tahók jobban csinálnák, mint amit mi eddig csináltunk?

Hát, nehogy már úgy legyen!

ubul2000 2010.11.15. 22:52:28

@tcom: Elképesztő dolgokaz írsz le.

Nem kéne egy platformra hozni a szabadosságot (magyar liberalizmus) a szabadsággal.
"nem csökkenteni a szociális kiadások arányán csak azért, hogy a következő választásig fenntartható legyen a népszerűség."
Hol olvastad ezt a brossura-szöveget? Én arról hallok, hogy mind a segélyek, mind a családi pótlék feltételekhez lesz kötve, nemcsak úgy kifizetve a vakvilágba

"Jelenleg a világban egyedül Magyarországon vezetnek be kedvezményeket a nyugdíjba vonulásban," Biztosan rosszul tudom, hogy éppen most van a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése 62-ről 65 évre (figyelj! nem 60-ról 62-re, mint Franciaországban, hanem 62-ről 65-re. Persze érthető, ott ugye sokkal alacsonyabb a várható átlagéletkor) Nem kellene butaságokat írnod.

"Már rövid távon is nagyon megugrik az inaktívak (nyugdíjasok) száma" Gondolom a 40 év mv után nyugdíjba vonuló nőkre gondolsz. Számolj utána, ha az iskolákat nem nézed - hány éves is az a nő akit nyugdíjba engednének?. És szerinted egy 57-61 éves nő, akit kirúgnak, talál ma munkát? És mit fizetsz neki, nyugdíjat, vagy munkanélküli járadékot - túl sok különbség nem lesz. És most itt ne a magas keresű, diplomás nőkre gondolj, mert ők durván 23 éves korban diplomáztak - a 40 éves mv csak 63 éves korukban lesz meg. Számolni kéne előbb egy picit.

Worluk egy idióta, őt inkább ne hozd példának, mert az idézet is egy hülyeség

panelburzsuj 2010.11.15. 22:56:57

@6.Lenin:

Apóka!

Kérdezted - sto gyelaty?

Válaszoltam.

6.Lenin 2010.11.15. 23:01:53

@tcom:

Amikor a Baumag meg a hozzá hasonlók lenyúlták a sok becsületes polgár, becsületesen megtakarított pénzecskéjét, akkor azért nyivákoltak, segítsen az állam.

Amikor a bankok osztogatták a kölcsönöket, pedig még a hülyék is látták, a nagy részük soha nem fogja visszafizetni, segítsen az állam.

Az USA-ban sokan elveszítették a megtakarított pénzecskéjüket (nyugdíjra szánt), segítsen az állam.

Érdekes, olyankor meg azért nyivákolnak, segítsen az állam.

Nem fizetek biztosítást, de adjon lakást az állam.

Hát ezt nem akarja többé az állam, másnak fizetsz, de ő segítsen, ha bajba kerülsz.

jakabgipsz 2010.11.15. 23:04:18

„nem a betartás, a gáncsoskodás idejét éljük”

Azt látom, az alkotmányt se tartják be.

tbb 2010.11.15. 23:07:52

@panelburzsuj:

" máris neki lehet állni a fejenkénti kétmillió beszolgáltatásának."

Jelentem megkezdődött. De mivel a pénz a bankokhoz került, hát onnan.

jjulie 2010.11.15. 23:08:03

@6.Lenin:

segítsen az állad? mit tud a te állad?

email 2010.11.15. 23:09:33

Volt már? :)
villaminterju.blog.hu/2010/11/08/villaminterju_torok_gabor_politologussal_1

Bede Márton: Török úr, értesült már arról, hogy ha egy írás címe kérdőjellel végződik, egyből elveszíti jelentősége 40 százalékát?
Török Gábor: Nem.
Bede Márton: Köszönöm az interjút!

6.Lenin 2010.11.15. 23:14:15

@jjulie:

Sajnos nem tudom mely korosztályok olvassák ezt a blogot, most nem sorolnék konkrét példákat.

Hungeralien 2010.11.15. 23:14:31

Matolcsy:
A 2011-es költségvetés három alapfeltételezésre épül:
1. A három százalékos növekedésre
2. A csökkenő államadósságra
3. A csökkenő adócentralizációra

Ebből az 1-es lutri, de ha szerencsénk van bejön, a 2-es ha lenyúlják a megtakarításokat akkor nyilván bejöhet :S, a 3-as viszont egy hazugság. Jövőre nem csökken az állami elosztás...

Tehát ha erre a három alapfeltételezésre épül a jövő évi költségvetés, akkor szerintem gyenge lábakon áll.

Persze amióta jártam harmadik világbeli országokban, tudom, hogy bőven van lehetőség elkúrni, lefelé óriási a tér. Reménykedem benne hogy bejön a 3%-os növekedés, ha nem, akkor szopunk.

Amidazophen 2010.11.15. 23:21:12

Orbán mai beszédének egyetlen egy célja volt: tovább tudatositani a zemberekben a jelenlegi politikai hatalom minden áron való fenntartásának szükségességét. Ezért a célért még képes a gazdaságot is megtépázni. Az extrabevételekkel a kormány mozgásterét akarja abba az irányba befolyásolni majd - amit ő jónak lát. Minden egyéb (kezdve az alkotmányozástól a köztársasági elnökválasztáson át a nők korábbi nyugdijazásáig) egyszerűen szinjáték, eszköz ahhoz, hogy a (maga teremtette) káoszból személye emberek fölötti magasságokba emelkedhessen. Eddig csak politikai és erkölcsi gátlástalanságról beszélhettünk: a költségvetés elfogadásával megnyilik az út a gazdasági gátlástalanság előtt is.

Mindezt a soros EU-elnökség előtti legutolsó pillanatokban, amikor az kormánynak a többi tagállam felé azt kellene bizonyitania, hogy alkalmas egy ilyen feladat MÉLTÓ ellátására. Nem vagyok biztos benne, hogy Brüsszelben ezzel kapcsolatban másokban nem merült fel mély aggodalom...

A "mindenáron" kifejezést egészen tudatosan használtam: nincs kétségem aziránt, hogyha túlfesziti a húrt, akkor a Pintér-féle rendőrség soha nem látott eréllyel fog fellépni a zemberek ellen.

tcom 2010.11.15. 23:31:16

@ubul2000:

A szociális kiadások aránya jövőre is növekszik, a növekvő nyugdíjba vonulók számával együtt (matek!!!). A nyugdíjak 3.5%-al növekednek, miközben az adóbevételek csökkennek. Romániában 20%-os nyugdíj csökkentés volt, mert képtelenek kifizetni azt is. "családi pótlék feltételekhez lesz kötve" csak a szélsőjobbnak hízelgés. Számít pár száz, vagy ezer cigány gyerek családi pótléka? Ezt bevetted te is.

A rokkannyugdíjasok magas száma miatt átlagosan 53 évesen mennek nyugdíjba a magyarok. Tehát ha azt nézzük, hogy a Franciák 59 évesen, akkor annyival nem vagyunk rossz helyzetben. A sok rokkantnyugdíjas és a magyarok rossz egészségi állapota a kurva szocializmus műve, ami tovább fejleszt a kormány. A fizetős egészségügy valamelyest az egészséges életmód felé tereli az embereket. A fejlett világban mindenütt hatalmas kampányokkal csökkentették a dohányzás mértékét, míg nálunk ez semmilyen kormánynak nem érdeke. Az hogy halálra adóztatjuk a cigerettát inkább a fekete gazdaság felé terel.

"Már rövid távon is nagyon megugrik az inaktívak (nyugdíjasok) száma. Nem mert a mai 50-esek tömege készül nyugdíjba.

"És szerinted egy 57-61 éves nő, akit kirúgnak, talál ma munkát?" Ha nem is keres, ha nem is kell neki, mert mehet nyugdíjba, akkor a helyett hogy adót fizetne az államnak, az adófizetőknek kell eltartania.
Nem sajnálom én azoktól, akik 40 évet ledolgoztak a békés, kiszámítható öreg kort, csak számolok. Ha minden magyar szépen nyugdíjba megy és már kivonult az összes multi, a magányugdíjpénztári vagyonból már csak az porcelán étkészlet marad meg, akkor honnan fogunk nyugdíjat fizetni???????

Erre várnék egy ötletet!!!

Egyszerűen látható a 20-25 év múlva várható demográfiai helyzet. Ennek eredményeképp még folyamatos nyugdíj korhatár emeléssel sem tartható a mai nyugdíj érték színt.
30 év múlva, amikor a gyeses gyerekek kezdenek nyugdíjba menni, a lakosság fele nyugdíjas lesz.

Én csak számolok. És arra jutottam, hogy nagyon gyorsan drasztikusan lépni kell.

tcom 2010.11.15. 23:39:49

@Hungeralien:

Nem a 2011 számít! Medgyessy is bevezette a 13. nyugdíjat. És nem nagy kunszt. Hanem a kérdés, hogy fenntartható e évek múlva is ez a folyamat. Lehet-e ekkora extra adót kivetni 8 év múlva? Lesz-e még valami a magánnyugdíj vagyonból? Hány világgazdasági válság dönti minuszba a GDP-t?

A lutri helyett, az okos ember spórol, a tudásába, az egészségébe fektet. Nálunk az állam pazarol, szőnyeg alá seper (máv, Bkv), az iskola rendszert elkúrja, az egészségüggyel nem foglalkozik.

6.Lenin 2010.11.15. 23:41:19

@Amidazophen:

"nincs kétségem aziránt, hogyha túlfesziti a húrt, akkor a Pintér-féle rendőrség soha nem látott eréllyel fog fellépni a zemberek ellen. "

2011. márc. 15.

Rendkívüli események BP-en, harsogják a nyugati mértékadó lapok!

Több tíz ezer magyar állampolgár szerette volna visszaadni az adócsökkentésből keletkezett többletet.
A símaszkos pintér pribékek rárontottak a tömegre és mindenkinek 1 drb 20 ezrest dugtak erőszakkal a jobb zsebébe.
Óriási volt a hangzavar és vízágyukkal is próbálták hűteni a felhevült kedélyállapotban lévő polgárokat.

Estére vidám nótázás hangjai lebegtek a város felett, aztán hazamentek a legények.

megmondomdom 2010.11.16. 00:12:42

Orbáncnak az az egyik legnagyobb baja, hogy képtelen meghallgatni és "megérteni" más véleményét is. Hosszú évek óta nem csinál mást, mint az egykori "erős" embereket, Ádert, Pokornit, Rockenbauert, Kósát -bár vele nincs annyira egyszerű dolga, mert a második legnagyobb város polgármestere és nagy a népszerűsége-, Tölgyessyt (őt is leírták) és a többieket oldalra rugdosta. Másod-, harmad-, negyedvonalbeli embereket hozott be képviselőknek és a FIDESZ vezetőségébe. Navracsics, Lázár, Szíjjártó, Varga és a többiek mind Orbánc kezéből esznek. Az összes képviselőjelöltet ő jelölte ki, ezek ócska mamelukok, akik robot módjára tevékenykednek. Orbánc csak így tudott hatalmon maradni 20 évig. Nem hiszem, hogy a modern nyugati demokráciák nagy pártjainál előfordulhatott-e olyan, hogy több választás elbukása után is marad a "vezér".
Orbánc örül, hogy mindenben neki van igaza, csak ez a szűklátókörűség kihat az egész kormányzásra. Talán csak Antall kamikazekormánya bírt hasonló "tehetségekkel".
Ilyen gyenge képességű kormány halálra van ítélve. Ami nem is lenne baj, de ezáltal az ország is. Meggyőződésem, hogy tavasszal majd megindul a mozgolódás. Ha a magyar gazdasági elit is megelégeli Orbánék őrültségeit, akkor még lesz esélye az országnak, ha nem, akkor lekerülünk Európa térképéről.

ubul2000 2010.11.16. 00:23:04

@tcom:
Megkerülted az a kérdést, hoy a 40 év munkaviszonnyal nyugdíjbavonulóknak nyugdíjat adnál, vagy munkanélkülit? (mert ilyen korban elhelyezkedni nem tudnak, az tuti) Elismerem, hogy nem ugyanabban a rubrikában szerepel a 2 tétel - de kiadás

"A rokkannyugdíjasok magas száma miatt átlagosan 53 évesen mennek nyugdíjba a magyarok. " Nem ismerem a statisztikai adatokat, de ebben erősen kételkedem. Ma ugye 62 évesen lehet nyugdíjba menni. Ha a rokkantak ugyanannyian lennének, mint mint a normál nyugdíjbavonulók - akkor ez náluk 44 év átlagéletkort jelentene. Mivel biztos hogy sokkal kevesebben vannak - átlagéletkoruk még ennél is alacsonyabbnak kellene lenni. Ezért nem hiszem. Abban viszont messzemenően egyetértek, hogy a 10-20 év korkedvezménnyel nyugdíjbamenők létszámát radikálisan csökkenteni kell.

"Erre várnék egy ötletet!!!" Gondolom ezért kellene növelni a foglalkoztatottak számát - a befizetendő járulékokon túl még a segélyeket is meg lehetne spórolni. Gondolom, te liberálisabb megoldást képzelsz el, mint a nyugdíjak megszüntetése, vagy felezése, esetleg a nyugdíjkorhatár 90 évre emelése - de, ne feledd. te is leszel egyszer nyugdíjas

bariga 2010.11.16. 00:43:22

sokkal jobb helyzetben lenne az ország, ha a Fidesz nem tartott volna be és gáncsoskodott volna éveken keresztül. Most kér még egy évet, hogy kitalálja azokat a strukturális reformokat, amelyeket korábban elgáncsolt. Most ezzel a forradalommal elvesztegettünk egy évet, mert már csak dacból sem tették azt amit kellett volna, náluk a változás és megújulás még csak annyit jelent, hogy ne úgy legyen, ahogy logikus lett volna már régen. Ez a magyar ösvény nagyon bozótos és nem eltávolítani kell mindenkit, meg "lefogatlanoroszlánozni" ( ez amúgy meg bunkóság is) aki kritizál, hanem csendben meghallgatni. És elgondolkodni.

miazabra 2010.11.16. 01:29:01

@ubul2000: Ha nem gond az első mondatra én reagálnék. Tekintettel arra, hogy 40 év munkaviszony után csak az emberek kis százalékát rúgnák ki, ezért kevesebbe kerül a munkanélküli segély, mint ha minden ilyen korú nő nyugdíjba menne.
Ha a nyugdíjt választod, az garantált kiadás mindenkire, akire vonatkozik.

belekotty 2010.11.16. 06:46:03

Matolcsy miért nem megy a kurva anyjába? A nyáron még a 7 százalékos hiányban hitt, ma már a háromban? Orbán meg tabukat döntögetne? Gyurcsánynak meg ott tartott be ahol tudott?
Rohadjanak meg! Csak a hatalom érdekli ezeket! Addig amíg nem ők vannak ott, addig le van szarva az ország érdeke. Jaj, most hirtelen nagyon fontos lett a tabu döntögetés. Például a magán vagyon tisztelete, a jogbiztonság, adó módosítása visszamenőlegesen.
Ez csak egy hatalmi ámokfutás...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.11.16. 07:07:49

a mai helyzet meg rozsasnak nevezheto, majd 1-3 ev mulva lesz erdekes XD

belekotty 2010.11.16. 07:11:54

@tcom: "A rokkannyugdíjasok magas száma miatt átlagosan 53 évesen mennek nyugdíjba a magyarok. Tehát ha azt nézzük, hogy a Franciák 59 évesen, akkor annyival nem vagyunk rossz helyzetben."

- Hahaha... vonjál ki húszat, mert akkor kezdenek átlag dolgozni és akkor 33 és 39 év munkaviszony. Akkor egy kicsit más a kép!

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 08:10:58

orbán vissza akarja hozni a középkort, ahol csakis az ő elitje uralkodik a pórnépen mint anno. pl. a napkirály.
gazdasági intézkedéseik is erre utalnak:
csakis a szűk elitjük fényűzése számít, az ország nagyrésze meg dögöljön meg.
remélem jövőre amikor ez már kézzel fogható valóság lesz a buta néptömegeknek akkor elzavarják ezt a kártékony csürhét.

Kevercs 2010.11.16. 08:20:35

Miért csak 1 év ? Mert O.V. nem is lát tovább.Nem közgazdász, csak politikus !

ssi 2010.11.16. 08:21:42

@tbb: talán megértesz engem is? :-)))
pl. én pedagógus vagyok. tantárgyamból néhány diák megbukott. sőt, az én gyerekem is bukta az egyik tantárgyát. 1. alaposan átgondolom, hogy nekem, magamnak mit kellene másként tenni és belevágok 2. soha nem hánytorgatom föl egyik gyereknek sem a múltat 3. új esélyt és azonos elbánást kapnak (de titokban folyamatosan figyelem a teljesítményüket és a lelküket, ill. önmagamat, az elhatározott változtatások irányát, hatását, s ha kell korrigálok). senkitől nem várok gratulációt, saját vállam megveregetésével tökéletesen beérem, mint mindig

- Te elfogult vagy a mostani kormánnyal
- én általában mondom a magamét (név nélkül bárkiről)

- én nem mondom, hogy tutira rossza, amit csinálnak
- de mondom, hogy tutira irtózatosan nagy a kockázat

- én nem mondom, hogy a 8 év maga volt, kudarc, bűn, mocsok
- de mondom, hogy ez maga a szándékos hangulatkeltés, félrevezetés

- szimpátiádat nem kezdi ki, hogy az eleve átlag fölött élők a kedvezményezettek rövid-hosszú távon is
- én ettől is gyanakvóbb lettem, de nem lett szimpatikusabb az ellenzék

- Neked tetszik a lehengerlő, mindent eldöntő és megváltoztató, önmagát tökéletesnek kikiáltó, de szándékait másnak el nem áruló kormány
- én a meglévő jog-szabadságrendszeren belül a választópolgárok tudatosságát növelném: minél több információ, minél több döntési lehetőség, tanulási lehetőségek

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 08:32:03

@manyike: orbánék nem akarnak jogokat, szabadságot adni a köznépnek, rabszolgákat-hűbéreseket akarnak, és ők lesznek a teljhatalmú uralkodó osztály akiké a hatalom és a vagyon.
kérdés meddig hagyja ezt az ámokfutást az istenadta nép.
jövő februárig minden csak duma, akkor lesz érezhető, remélem márc 15-én már kemény tüntetések lesznek a diktatúra ellen.

melus79 2010.11.16. 08:32:22

El lehet poénkodni dolgokkal,miszerint OV királlyá koronáztatja magát stb.,de azt minden jóérzésű ember beláthatja,hogy ami ebben az országban megy,az több mint félelmetes.
Minden rendes demokráciában kell,hogy legyen valaki vagy valami,aki helyrebillenti a 2/3-tól félrelöttyent agyakat,de ahol szimpatizánsok ülnek ezen posztokon,nem várható sok jó.
Lehet beszélni a kts.vetésről,alkotmányról,de nem értem,hogy sokan miért nem látják be még mindig,hogy akik ott ülnek a parlamentben,nem értünk tesznek,hanem a saját zsebükre dolgoznak.El vagyok képedve,hogy ebben az országban még van ember,akinek maradt illúziója!

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 08:46:22

@melus79: egyáltalán nem poén az hogy orbán királlyá akarja magát koronáztatni, csak mondjuk a szó 21. századi értelmében.
sajnos az Eu történetében még nem volt példa arra hogy diktatúra alakul, meglátjuk mi lesz a vége.
a jóérzésű gondolkodni tudó emberek emberek kevesen vannak , a köznépnek pedig eddig minden csak duma meg színjáték a valóság az ami kézzel fogható lesz majd amikor megjelenik februárban a bérpapírokon, meg a családi kasszában az elvonások, áremelések, pl. még a nyugdíj ellopás is duma, papíron nem történt meg.
nem beszélve a szociális rendszer átalakításáról, mindenki ötletel de még semmi nem történt a gyakorlatban.
a birkák mindíg akkor értenek meg valamit amikor konkrétan elkezdik őket nyírni.

aszekelyek 2010.11.16. 08:47:02

@melus79: köszönjük a kedd reggeli illúzió rombolását kedves :) már rettegünk is.

szerjóska 2010.11.16. 08:47:17

akkor, és csak akkor lehet nyugdíjasszám-növelő intézkedéseket hozni, hogy ha egyidejűleg megkezdik a rokkantnyugdíjas állomány visszamenőleges felülvizsgálatát. továbbá annak a gyakorlatnak a megszüntetését, miszerint ha x cég összeveszik y, dolgozóit (is) képviselő szakszervezettel, létszámleépítés kapcsán, akkor a konszenzusos megoldás a nyugdíjaztatás lesz. lófaszt, ha valakinek nincs szükség a munkájára, akkor azt ki kell rúgni. nem azért, mert 1 ilyen balfaszt nem bírna el a rendszer, de ha a felesleges munka adaptív lenne, mert kiszámítható életpályával, fizetéssel társul, akkor majd minden balfasz felesleges munkát végezne.
mivel a fidesz nem kezdte meg a nyugdíjrendszer felülvizsgálatát, ráadásul inkompetens majmokkal nyilatkoztat ökörségeket (svéd modell lesz - nem lesz svéd modell, pfujj, felosztó-kirovó rulez - há izé elvesszük, de majd az állami számlán jóváírjuk), nem növelheti a nyugdíjasok számát.
ráadásul ez a nők 40 év baromság még szavazatvásárlásnak is gagyi, meg egyébként is inkább dolgozzanak csak a nénikék, minthogy a templomban konspiráljanak meg fejhangok énekeljék a Dicsőséget.

az 1 év, meg 10 év, meg ennyi meg annyi, meg jobban élünk mint 4 éve meg ilyen szokásos, orbáni szakaszoló-elterelő, kövér gyerek leírja magának a tornagyakorlatokat egy papírra-faszság.

radala 2010.11.16. 08:48:40

Szokásosan jó elemzés, vagy mondjuk úgy nekem szokás szerint tetszik.
Amúgy úgy tűnik Orbán ide jár kommenteket olvasni és én is része vagyok a fókuszcsoportjának, mert magam is mindig 1 évet szoktam adni nekik az ügyek lerendezésére:-)
Gondolom amúgy az a trükk benne, hogy 1 évet mindenki adna az életéből mindenre. Meglátjuk, természetesen 1 évet én is hajlandó vagyok várni:-)
Az örök kérdés az megint az, hogy OV mihez ért azon kívül, hogy bármit el tud jól adni. Mert ez kétségtelenül egy fontos tulajdonság, de azért önmagában kevésnek látszik. Mondjuk mást meg akkor sem tudnánk, ha minden információ a birtokunkban lenne, szóval ez az egy év ez sajnos "jár" nekik.

ssi 2010.11.16. 08:49:40

@Netkalóz:
sokféle személyiség van, s ez így természetes:
- vagy azt szereti, ha erős irányítás alatt van/ha inkább partnernek tekintik
- szüksége van erős pártosságra / felül tud ezen emelkedni

ha valaki hatalmon abszolút mások helyett, fölött dönt: lehet, hogy
- vagy lenéz másokat
- vagy terveik másként nem vállalhatóak

a kormány gazdasági sikere még nem biztos, viszont a múlt teljes megváltoztatási szándékát már és minden elemét majd saját sikerüknek minősítik

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 08:53:36

@szerjóska: az is egy jó téma hogy felülvizsgáljuk a nyuggereket meg a segílykéseket.
teljesen egyetértek, csak amíg diplomás vagy egyéb jól képzett dolgozni akaró becsületes magyar emberek tömegeinek sincs munkalehetősége addig mit várunk ettől az intézkedéstől?
megspórol néhány milliárdot, amit el is veszt a éhséglázadásos polgárháborún, amikor milliók minimális túlélési lehetősége szűnik meg.

persze az sem orbán érinti, már saját védereje is van, eljátsza majd a haiti baby-doc mintájára az istenkirályt, az éhező pórnépnek mutogatják az elit fényűzését törhetetlen tévéken...szép lesz az is.
európa szerintem a másik irány lenne.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 08:55:40

@manyike: lásd az előző kommentet.
aki nem vak az látja hogy mindennek az alapja az lenne ha tényleg 1 millió munkahely teremtődne. (ez ugyanis például bérversenyt is elindítana, és így növekednének a bérek, tehát a legutolsó pórnak is emelkedne a fizuja)

a gond az hogy itt csak azt látni hogy munkahelyek fognak elveszni.
tehát alapvetően halálra ítélt az orbánrezsim

aszekelyek 2010.11.16. 09:04:03

@Netkalóz: Neked is vízióid vannak? Miért nem Nostradamus a nicked, nem is értem. Akartok csinálni éhséglázadást? no és mit fizettek a segílyeseknek? A munka, mint túlélési lehetőség fel sem merült, ugye? Háztájiból élni? Tudodd, kapálni, szántani , vetni, nem a másét aratni mindig. Lehet dolgozni magánembereknek, nem muszáj lopni. Meg van engedve már. Hanem aki polgárháborúval fenyegetőzik, azt én, ha illetékes lennék, most szépen letartóztatnám. Európában is vanak nagyon sokan nagyon szegények és éhséglázadás is ott volt. pld. szlovákok, akik baromira európaiak, ahaaa.....Egyénként is Soros fogja felemelni a dolgozni akaró kisebbségieket. :D Alapvetően halálraítélt? Te vagy bíró, ugye?

melus79 2010.11.16. 09:05:36

@Netkalóz: Így gondolom én is,csak nem fogalmaztam érthetően!:)
Igen,ezért írtam,hogy ezzel nem kéne poénkodni,mert félelmetes,vagy legalábbis riasztó útra lépett az ország.Sokan éljeneznek,sokan kivárnak.És ez a kivárás nem tetszik.Úgy gondolom,hogy az arra érdemes embereknek,ha tetszik,szakértőknek,nagyobb számban és nagyobb hanggal kellene fellépni a jelenlegi állapotok ellen.

aszekelyek 2010.11.16. 09:06:39

@guvernalista: Azt ugye nem Orbán mondta, hogy egy forintért vállalja a miniszterelnökséget, egy évre? Augya az mondta, aki elqrta a MAgyar postát, meg az MTV székházát és nem értett a libákhoz sem. de mindenféle miniszter is volt, sőt nemzeti fejlesztési is. Azért mentünk nyilván visszafelé fejlődésben.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2010.11.16. 09:08:04

Ne haragudj, nem akarlak bántani, de ez azért vicces egy picit:
feldobsz egy témát, molyolsz rajta egy keveset, aztán közlöd, hogy "kár lenne túl sokat belelátni".
Konkrétan semmit sem jelent a mondat ("csak egy évünk van"), de jól hangzik annak, aki nem gondol bele. Pont mint a büfidusz aktiregulátor 4 az egyben liposzomatikus hatóanyagkomplexum.

Vajon mi értelme elemezni ezeket a kujelentéseket? Miért nem inkább a cselekedeteket, a történéseket vizsgáljuk?

melus79 2010.11.16. 09:08:08

@aszekelyek: Nem hinném,hogy rettegni kellene,de óvatosnak lenni lehet.Nem kellene mindent készpénznek venni,a "nagyon fontos"emberek megnyilatkozásait agyon elemezni,mert egy a lényeg,nekünk jobb úgy sem lesz.Inkább most dőljön be egy illúzió,mint később szembesülni a valósággal,amikor már visszafordíthatatlan.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 09:08:28

@aszekelyek: annyira tetszik hogy a gazdagok meg a jó keresetűek okoskodnak a szegények nagy lehetőségeiről, és rúgdossák őket.
de már unom a témát, sok olyat ismerek aki az érme másik oldalára került és mindjárt nem lett ilyen nagy a szája.
és ezek még nem is az alja hanem a diplomás vagy szakmát tanult emberek.

na meg még annyit hogy magyarországon már nem létezik olyan hogy megél a földművelésből meg a háztájiból bárki.
még az sem aki ért hozzá.
max nem hal éhen mert van valamit ennie.
na ez a középkori szint.

aszekelyek 2010.11.16. 09:09:52

@Netkalóz: Teremtsél már gyorsan 1 millió munklahelyet, hisz te vagy a legokosabb ebben az országban. VAgy nem? Recept? Miből kell csinálni? vörösiszapból? korrupcióból? Sittes szocikból vagy hazudós szadeszosokból?

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 09:10:19

@melus79: annyira undorító hogy az a fidesznyik rétteg aki most BELEÜLT A TUTIBA, ÉS megszavazta MAGÁNAK ÉS CSAK SAJÁT MAGÁNAK A JÓT most elkezdi mindenfelé osztani az észt.
majd a börtönben is meghallgatom a véleményüket 4 év múlva.

ssi 2010.11.16. 09:12:46

@Netkalóz: oké, de az 1mill új munkahely reménye s igen összetett hatása mellett más óriási kockázatokat is rejt a gigantikus kormányterv

@poszt : Miért csak egy év?
- az 1 év hangsúlyos bejelentése: üzenet értékű, szándékú jelkép
- folytatódik a tervszerűség, a lendület
- sürget az idő, nagy a baj, gyorsan lépni kell, s pont azt, amit a kormány tesz majd, bármi is legyen, de biztosan meglepő lesz
* belföldön: Alkotmány, eü, oktatás, választási rendszer stb., stb.
* nemzetközi: EU-elnökség, mintaország, erős nemzet stb., stb.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 09:13:22

@aszekelyek: erről beszélek ember, korántsem olyan egyszerű ez mint ahogy a nagy vezéretek elképzeli.
márpedig amíg ez nincs addig semmi más sem, ugyanis ez a kezdet kéne legye mindenhez amit a fidesz tervez.
érted?
nem jó a sorrend, ezért nem fog működni semmi, csak katasztrófa lesz.
de bonuszként nemhogy a munkahelyteremtés, hanem a munkahelycsökkentés irányába mutat minden, tehát nemhogy jobb vagy ugyanilyen de rosszabb az irány!!!

melus79 2010.11.16. 09:14:21

@aszekelyek: Hát abból már biztos nem lesz 1millió munkahely,amely fejlesztéseket nem valósítanak meg a multik a rájuk terhelt társasági adó miatt,amit majd öröm lesz nekünk kifizetni.
Illúzióm nekem csak egy van,az,hogy remélem nem lesz igazam...

ssi 2010.11.16. 09:15:43

@aszekelyek: az 1 mill munkahelyet nem @Netkalóz: hirdette meg, hanem a kormány, de kételkedni bárkinek szabad ebben a helyzetet figyelve - gondolom. szerinted is?? :-)))

aszekelyek 2010.11.16. 09:16:29

@ubul2000: NAgyon fel is vannak háborodva, azok a diplomások, hogy ők nem mehetnek 57 évesen ..... @Netkalóz: vége a mezőgazdaságnak? már senki nem él meg belőle? ez mikor történt? A szegények ha dolgoznak, nem halnak éhen. Már ha hajlandóak. Itt a hajlandóságról van szó és arról, hogy inkább lopásra szoktatjuk, szocializáljuk a második generációt is. Tolvajnak lenni az szégyen Kapálni meg nem szégyen. Köztudomású, hogy kik utasítják el a munkát eleve és követelik a jogaikat helyette. Nem kell a rizsa. Te ott netezel, hát annyira szegény nem lehetsz. Inkább szekértoló. A munkaadók nem osztják a véleményedet a bérversenyről. Nagyon nem.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.16. 09:17:56

@Krujs: Semmi gond. Vállald a jelenlegi minimálbér töredékéért a 12 órás munkát, és akkor valóban Kína ütemével fejlődhetünk. (Mert az itt Európában valóban rendkívül versenyképes lenne)

Meg persze szerezz természeti erőforrásokat, mert Kínának az is van dögivel, amiből "talált pénzt" tud termelni. A belső piaca meg olyan kiéhezett, mint nálunk a 70-es években.

Italo Balbo 2010.11.16. 09:20:19

@Diocles: Aha, tehát aki bírálja a látványos szart, az máris ellenség. Akkor egyre több lesz ellenségből... Nembaj OV majd mindenkit kiközösít és kikiáltja saját közgazdaságtani-matematikai nézeteit, amiért azonnal Matolcsy-díjjal jutalmazza saját magát

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 09:22:21

@aszekelyek: az nem tűnt fel hogy a hozzáértő földdel rendelkező gazdák sem élnek meg belőle, ill. csak úgy hogy miközben magyar élelmiszer alig van ők az eu-tól kapott kompenzációból élnek?
de korántsem túl jól, csak azok élnek jól akik sosem akartak termelni csak volt földjük és azon trükköznek.
szerintem te életedben nem voltál falun ember.iszonyatos a szegénység.

persze az tény hogy azért ha van egy kerted, ahol megterem a zöldség meg van malacod, tyúkod miegymás akkor azért éhen nem halsz, ez már az emberiség kezdetétől így van, de nem nevezném modern életlehetőségnek csak túlélésnek...hát ha neked ez össztársadalmi alternatíva akkor éltesd a vezéredet.

a mezgazdból úgy lehetne sokaknak megélni ha önellátó lenne az ország élelmiszerből.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 09:23:03

@aszekelyek:
nézd, én úgy látom, hogy a ló egyik feléről estünk át a másikra. ez a bal-jobb felosztás csak azt jelenti, hogy melyik oldalon kapaszkodunk.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 09:24:08

@Italo Balbo: naja, sajna ez is jelenség.
figyeld meg egyből vérgőzös komcsivá válsz ahogy a nagy narancsvezért kritizálod.
és a komcsik börtönbe valók, ezt is a vezér mondta vagy valamelyik csicskássa.
na ez a szép új világ.

Szimba 2010.11.16. 09:25:03

Az állami adósság, ami 80% jelenleg, az jövőre csupán 70% lesz. Nekem ez a mondat volt a legfontosabb, legérdekesebb. Ez ugyan inkább közgazdaság, de mit tegyek ilyen földhözragadt vagyok!

Ki tud ehhez valami normális linket adni, mert nyilvánvaló, hogy egy me beszédben csupán ijesztgetésnek hangozhat el néhány szám.
Pl. azt is mondá az úr, azaz OV, hogy minden állampolgárra 2 millió Ft adósság jut. (Tán ezért szeretné, ha a határon túli magyarok is hozzánk tartoznámnak, máris kisebb lenne az 1 főre számított államadósság:-))))

panelburzsuj 2010.11.16. 09:30:13

@Szimba:

2014-15-re 70 százalék alá kerül az államadósság szintje

- ha Magyarország tartós növekedésre lesz képes

- és a külső piacok sem romlanak drámaian

Id. Lencsés István 2010.11.16. 09:33:31

@Italo Balbo: Elszomorító tény, amit vizsgálhatna Török Gábor is, vajon egy adakozott pénz felhasználásáról vajon miért nem kaphatunk tájékoztatást.

"Nem tudni, mire költik a kármentő alap egymilliárdját" A blikk nem kapott semmiféle tájékoztatást, a kolontáriak meg elenyésző pénzt sem!

Csak egy excel táblázat lenne szükséges. Nagyon nagy valószínűséggel reklámcélokra elköltöttek ebből már 500 milliót, gondoljunk a Orbán TV reklámokra, Smitt Orbán levelekre. Elköltöttek Makoveczre 100 milliót valószínűleg, Ott van a 7 emberke, aki felügyeli ezt az egészet (7 db autó, 7 fő részére fizetés)

Csak az autóik, ha vannak 7x7 millió, fizetés, 12X2 000 000/hó

7 fb tag autó =49millió, fizetésük elvisz 3 millió x 7 x 12= 252 milliót. Nem is folytatom, lényeg 1,2 milliárdból jogos az eddigi kifizetés. Ne várjuk el, hogy ingyen dolgozzon a bizottsági, tag.

aszekelyek 2010.11.16. 09:37:04

@Netkalóz: Még nem mentek tönkre azok, akik a nagybanin minden nap szépen értékesítik a portékájukat.Mondják, még drágábban tudják eladni vidéki nagyvárosok piacain. Nem a mannára várnak, hanem termelnek és eladnak. Természetesen forduljon fel az EU, amelyik rontja a piaci helyzetüket és nehogy adni kelljen és egyenlő feltételekkel kelljen kereskedni, inkább megszünteti a támogatási rendszert. Sokkal jobb helyzetüket , géppark, infrastruktúra , így megtartva. Ha van háztáji termés, akkor nem kell lopni se koldulni, se feketén csencselni, se levágni a trafót, meg ellopni a Szabadság híd elemeit... Voltam falun , sőt, járok. Csak más egy GYőr közeli falu és más egy borsodi. NA az nem az élet habos oldala. Erről viszont megint nem Orbán tehet egyszemélyben.

Szimba 2010.11.16. 09:38:05

TG most inkább szövegértelmezést v. műelemzést végzett, ami szerintem kicsit távolabb van a politológiától.
Szórakoztató, de a szavak mögötti tetteket kellene összevetni. Mára már azért van valamiféle irány. (Árkon-bokron át.)

És van már tiltakozó ellenzék is, akkor is, ha gyenge. (Mindent, de nem azt, amit a Fidesz akar.)

Már lehetne vizsgálni:

- mennyire demokratikus,

- mennyire jogos,

- mennyire illeszkedik Európa irányához,

- amennyiben eszközeiben eltérő, akkor az hatásos, tervezett-e,

- várhatóan véghezvihető,

- beleszólhat az únió, IMF,

- 4 év alatt csökken az állami adósság, nő a munkahelyek száma, nő a GDP, történik valamilyen előrelépés a nyugdíjak ügyében, rendeződik az egészségügy, oktatás helyzete stb.

Valamint lehetne külön-külön elemezni, hogy az erőpolitika mennyire hatásos, milyen irányt vehet, meddig tartható fenn.

Ezeket az elemzéseket szívesen olvasnám.

Szimba 2010.11.16. 09:39:26

@panelburzsuj:

Ez szerintem nem valami nagy durranás. Vagy igen?

Ezt az államadósságot már sohasem tudjuk visszafizetni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.16. 09:40:53

@panelburzsuj: Évi 3%-os növekedéssel, és a hitelösszeg nominálértékének megtartása esetén "magától" 70%-ra süllyedhet az adósság.

Kérdés, hogy a forráskivonás és a növekedés együtt megy-e? Vagy kérdés, hogy a felélt magánnyugdíjpnztári pénz elég lesz a "beindításhoz", illetve hogy később meg pont nem azért kell-e felvenni hitelt, hogy ezt pótoljuk?

Vagy a körből négyszögesített kerekeken fogunk haladni?

aszekelyek 2010.11.16. 09:41:57

@Diocles: MEgyó nem volt esetleg világbankos egy jó darabig? oszt , mit ad isten, kiürítette a ksszát de gyorsan... persze ez csak véletlen lehet.... Kopits nyilván szeretné elvenni a 25% nyugdíjat. Bankadó helyett:) NAgyon kíváncsi vagyok a szocik költségvetési saját verziójára....

ssi 2010.11.16. 09:43:21

mindenki vissza, meg a másikra mutogat, de hol az igazság, hol vannak a tényfeltáró újságírók, meg a szakértő kommentelők?

2010 Fidesz-kormány idején:
"Szijjártó: a szocialisták idején szaladt el az államadósság"
www.hirado.hu/Hirek/2010/11/16/06/Szijjarto_a_szocialistak_idejen_szaladt_el_az_allamadossag.aspx

2003 szoci-kormány idején:
Gy.F. "Medgyessy-kormány a lehetséges utolsó pillanatig fenntartotta az orbáni lakástámogatás illúziókeltésre épülő felelőtlen politikáját"
O.V. "Nehéz olyan országban élni, ahol még két-három nappal előre sem lehet tudni, milyen döntések születnek"
index.hu/belfold/orban7769/

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 09:43:48

@aszekelyek: na hát a nagybanin sem termelők árulnak ezt te is tudod, hanem a kupecek akik fillérekért megveszik a termelőtől.

de ez még így sem össztársadalmi lehetőség többmillió képzetlen embernek.

@hunocska: az is gyagyás aki állami alapba adakozott, tuti hogy ellopják a fidesznyikek.
sőt, bizonyos köröknek kifejezetten jól jött ez a katasztrófa politikailag is, anyagilag is (ujjáépítésben a legális pénzlenyúlási lehetőség).
ha adakozni akarsz csakis vöröskereszt, máltaiak, baptisták..stb.

ha megfigyelitek a fidesz minden pénzlenyúlását törvényesíti.nagyon rafkósak ám, de ettől még LOPNAK!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.16. 09:46:06

@Netkalóz: Ez nem rafináltság, hanem gátlástalanság. Ilyet bárki ki tudna találni. Csak sokaknak a gyomra nem bírná.

CSENDES 2010.11.16. 09:46:19

@panelburzsuj: megnéztem, sőt elolvastam. Szerinted miért húzta ki a lényeget? "nem finanszírozzuk a jóléti kiadásokat"

panelburzsuj 2010.11.16. 09:50:18

@Szimba:

1. A visszafizetés - egyrészt a kamatok miatt, másrészt a világgazdasági pangás miatt - valamivel lassúbb, mint a felvétel.

2. Mekkora Magyarországon a megtakarítási hajlandóság? Az elmúlt nyolc - de inkább tíz - év arról szólt, hogy az állam és háztartások sem hajlandóak kuporgatva "kivárni a sorukat", hanem fogyasztási hitelek hosszú sorát veszik fel. A vállaltokról pedig végképp nem tudni, hogy ésszerű, takarékos, "prudens" hitelfelvételi gyakorlatot folytanak-e, vagy ugyanaz megy, mint a közszérában és a magánemberek szintjén: a nyakló nélküli flancolás, presztízsfogyastás és sumákolás ("félreköltségelés").

lüke 2010.11.16. 09:53:21

@zsüli
nem volt kötelezö a 800 ezerben-MSZMP tag- benne lenni,
1970-ben még KISZ tag se voltam,így megtartottam integritásom( amivel nem kell természetesen elszámolnom itt)
s tudtommal 20 éve szabadon le lehet tenni a véleményt
igy miért ne komcsizhatnék

ZemBer 2010.11.16. 09:54:59

@lüke:

Rakjuk össze: világvége, befagy a Duna, OV-t a jégen királlyá választják, és indul a zűrhajó Szkítiába-Szíriuszra.

Mit nem lehet ezen érteni? :-)

Id. Lencsés István 2010.11.16. 09:56:03

@lüke: atv.hu/cikk/20101114_fiktiv_szerzodesek_sorat_ellenjegyezte_budai_gyula?source=hirkereso

Lüke! Kérlek tényleg mondd meg mi a véleményed erről az ATV-hírről? Tudom van különbség a TV-k között, de ezek emberek, akik szerepelnek. Nagyon kérlek!

panelburzsuj 2010.11.16. 09:56:29

@vinczej:

Őszintén nagyon szeretném hinni, hogy vannak nyereségesen bővíthető gazdasági tevékenységeink, de azt is őszintén bevallom, hogy a felső tízezer harkány-villányi áztató-vedelő programok iránt felpörgő keresletébe vetett "belső fogyasztás"-típusú matolcsyzmusokat nem látom elégséges volumenű forrásnak a kiláboláshoz.

ubul2000 2010.11.16. 09:58:04

@melus79: Szerinted milyen fejlesztéseket valósít meg a Tesco, Auchan, Aldi, meg a többiek? Semmilyet.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 09:58:28

@Szimba:
1) az államadósság a magánnyugdíj-pénztárban nyugvó állampapírokból fog csökkenni. a magánpénztárakból az összes állampapírt ki kellene vonni. a pénztártagok most nem közvetlenül a kincstártól jegyzik az állampapírt, hanem a magánpénztáron keresztül.

2) tehát az államnak kellene számlát vezetnie, hogy melyik állampolgár mennyi állampapírt jegyzett nála kötelező, és önkéntes jelleggel. és ebből lesz az állami nyugdíj.

3) csak önkéntes magánpénztár kellene. és a már meglévő részvénypakettjét mindenki bevihetné.

4) szerintem csak a minimálbér járulékait kellene a felosztó rendszerbe fizetni. ez fix összegű járulékot jelentene.

5) viszont így az egészségbiztosítást - ami most szintén az élő munka terhei fedeznek - fogyasztási, és jövedéki típusú adókból kellene finanszírozni. ehhez egy cca. 1000 milliárdos állami bevételnövelésre, illetve kiadáscsökkentésre volna szükség.

6) ennek forrása leginkább a vissza nem térítendő támogatások megszüntetése lenne. a legjobb gazdaságösztönző az alacsony adó. tehát liberális gazdaságpolitikát kellene folytatni. az államnak pénzügyi eszközökkel minimális mértékben volna szabad a piac működését befolyásolni, vagy torzítani.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:00:35

@vinczej: egyébként hogy a legnagyobb hazugságuknál maradva, még elméleti síkon sem látom mit és hogyan javít ez az új adórendszer a gazdaságon.

a minimálbéresek még dacosabbak lesznek, mivel ők vesztenek.
az adócsaló vállalkozók a nullánál kevesebbet úgysem fizethetnek, sőt bizonyos járulék emelések miatt még haragosabbak lesznek.
szóval akkor milyen jövedelmek fehérednek?

a munkahelyteremtés helyett pedig az szja hatásait kompenzálni, vagyis inkább rablóadók amiket a multikra, bankokra, energiaszektorra vetnek ki azok egyrészt munkahelycsökkenést eredményeznek másrészt áremelkedést ami még egyszer belerúg az amúgy is vesztes rászorulókba.

én már annyiszor átrágtam ezt, és csak arra jutok amit blogomban leírtam, orbán aljas gonosz tervet szövöget csakis a saját elitjének, és gyűlölettel rabszolgáivá akarja tenni az egyszerű szegény embereket és az országot.

remélem nemsokára vége a rémálomnak.

panelburzsuj 2010.11.16. 10:00:38

@CSENDES:

Én inkább úgy látom, hogy áthangolta vicsorgóbbra, és a jólét helyébe "korrupciót", meg "szavazvásárlást" biggyesztett.

Mert az mégis hülyén venné ki magát, hogy a Fidesz által is megszavazott Megyó-féle jóléti rendszerváltás következményeit Orbán kérje számon - többek közt épp Orbánon, meg a Fideszen.

lüke 2010.11.16. 10:01:56

@hunocska:
mivel közelröl láttam a privatizációt , semmit ,
ez volt az uzus
Tocsiknak is jogos volt a szerzödése
@zember
deezen tengeralattjáró van, ott nincs világvége
@jjulie
azállamosítás a magyar wikin pongyola
pontatlan, mint az atv,mtv, rtv etc

CSENDES 2010.11.16. 10:02:05

@panelburzsuj: No, én is így látom, ez tehát inkább költői kérdés volt. de akkor ezt nem Ő írta, aki kényesen ügyel rá, hogy a saját beszédeit maga írja meg.

Szimba 2010.11.16. 10:03:18

@panelburzsuj:

Meséjj még! Ez az egész kölcsön dolog nekem nagyon elképesztő. Vettem már hitelre apróbb háztartási holmikat, de többet egyszerre soha, és a részleteket pontosan fizettem.

Nekem tehát nem a lételemem a bizonytalanság, a tartozás, a hitelekből élés.

Egy ország meddig vehet fel, és mire, és miért nincs ebbe beleszólása a választóknak?

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:05:09

@panelburzsuj:
szja csökkentés hatására általában a megtakarítások növekednek, és nem a fogyasztás. ahhoz áfát kell csökkenteni. a piac akkor sem csökkent árat, hanem nagyobb lesz a tábla csoki. és a növekményre jó nagy betűkkel ráírják: ajándék.

Id. Lencsés István 2010.11.16. 10:06:12

@lüke: Most azért tudjuk, hogy lassan szabadul Ambrus Attila is, valaki segíti majd a beilleszkedését. Látom előre kivel fog fényképezkedni.

lüke 2010.11.16. 10:08:06

@netkalóz
pont ez a szemlélet váltás a szoc. lib-hez képest:
a szoc.osztogatás megszünik- ami a nagy feneketlen zsákba gyült- ill redukálódik ,s szabályozzák a felhasználhatóságot
s helyette a közép osztálynak hagynak több lehetöséget

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:08:20

@guvernalista: itt semmilyen társadalmi megtakarítás nem fog növekedni, csak az elité, szóval az orbán féléknek lesz 1 helyett 2 milliárd megtakarítása.
az átlagember jó esetben csak kikompenzálni tudja majd az áremelkedések meg az elcseszett orbáni politika hatásait, vagy annak töredékét (pl. infláció, devizaromlás..stb) de ezek is elenyészően kevesen lesznek, a 80-90% VESZTES.

Szimba 2010.11.16. 10:08:47

@guvernalista:

A nyugdíjakkal kapcsolatos számításokat értem.

A többit nem egészen.
Szerintem a mezőgazdasági és egyéb belső termékek védelmére lenne szükség. Akkor fellendülne egy halom kisvállalkozás és talán a nagyobbak is.
Miért kell mindenkinek külföldi ruhát vásárolnia? Magyar áru nincs?

Ezeken a területeken támogatnám a hazai termelőket, hoznék valamilyen törvényt, hogy mekkora arányban kell magyar úrut tartani az üzletekben, vagy bizonyos külföldi cégeket, magas vámmal súlytanám.

Így a külföldi holmik drágábbak lennének, és csak a gazdagok vennék, míg az olcsó magyar árut mindenki megvehetné.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:09:17

a másik, hogy költségvetési eszközökkel nem lehet szétválasztani az exportot, és az importot. költségvetési eszközökkel nem lehet kikényszeríteni, hogy a balatonra menjél nyaralni, és ne a horvát tengerpartra. hiába csinálnak adómentes üdülési csekket, az gyakorlatilag készpénzként funkcionál.

szóval a versenyképességet alapvetően monetáris eszközökkel lehet javítani.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:10:05

@lüke: a fidezsnyik középosztályt most felhúzzák az elitbe, a többinek semmi haszna nem lesz az egészből.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:11:20

@Netkalóz: pontosabban a pártfunkcikat, akik most a választásokkal zsíros állásokat kaptak, na ezeket kell megtámogatni a talpnyalásukért, és annyira vannak rafkósak a srácok hogy ne nokáis dobozokkal tegyék hanem havi többszázezer legális plusszal + extrákkal.

CSENDES 2010.11.16. 10:14:17

@Szimba: Miért kell mindenkinek külföldi ruhát vásárolnia? Magyar áru nincs?

Sajnos már nem nagyon. A nagyobb ruházati cégek tönkrementek. A kisebb cégek pedig csak kisszériát tudnak készíteni, s azt is többnyire bérmunkában.

Már azon is megdöbbentem a héten, hogy Csengerben cipőgyár van. Nem is hallottam róla még. Nyilván ők sem a mi polcainkra termelnek, ugyanis nem nagyon láttam még a terméküket.

panelburzsuj 2010.11.16. 10:15:37

@Netkalóz:

A színes rémképeket félretéve: én sem látom igazán az ösztönzőt az adórendszerben abban a 100-250 ezer forint közötti sávban, ahol a legtöbb alkalmazott és kisvállalkozó is mozog. (A versenyképtelen rétegeket nem feszegetem, mert rájuk aztán végképp nem könnyű mutatvány közgazdasági szabályozókkal hatni ... )

Szóval nem látom, hogy végül is milyen "fair" adóbizniszt kínál Orbán a nép négyötödének.

radala 2010.11.16. 10:16:07

@panelburzsuj: Vicces, rendes ez az OV, hogy nem nyomtattatta újra, hanem a javítottból olvas, ez egy környezetbarát és egyben takarékos megoldás. :-)
Sokat nőtt a szememben:-)
No jó nem nőtt már tovább, mert nem férne bele:-)
Senki nem tud semmit. Ez nagy baj, de szerintem nem is lehet semmit tudni. Jogos lehetne az elvárás, hogy a Fidesznek "kész programmal" kellett volna érkeznie, minden betűre pontosan kidolgozva.
De OV folyton azt mondja, hogy a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk. Szerintem ez nagyjából igaz is. Arról nem is beszélve, hogy már most is az a fő kifogás hogy nem egyeztetnek semmiről senkivel. Mi lenne, ha simán a kész (nem mellesleg ez nem kész, hanem általuk késznek gondolt program) lenne.
Tényleg nincs ezen mit védeni, csak azt akarom mondani, hogy bár kritizálni mindig könnyű, mindig jogos, sőt előbb utóbb mindig igaz is, mert, ha most jól is csinálnák előbb utóbb valamit úgyis mindenki el fog cseszni.
Csak egyszerűen nem tudunk, nem tudhatunk semmit, annyit lehet látni, hogy csinálnak valamit, ami mint bármilyen tevékenység a Földön, hordoz magában jelentős veszélyeket.
Azt nem tudjuk, hogy ezeket a veszélyeket ők nem látják, nem hiszik, nem tudják, vagy csak nem érték még el a hidat és nem beszélnek róla.
Abszolút nem várok el senkitől sem megértést, sem türelmet, sem bizakodást, de totál logikusan ép ésszel, különösebb elfogultság nélkül is lehet bizakodni.
Szóval aki pozitívan áll a dolgokhoz az sem nem butább, sem nem szűklátókörűbb, sem nem kisebb demokrata, mint az, aki retteg. Ennyi az egész.
És még annyi, hogy az, ha elbasszák az még mindig visszamenőleg sem fogja bizonyítani, hogy a bizakodók hülyék voltak, csak vagy azt, hogy később elbassza a Fidesz.
Maga az irány, akár lehetne jó is.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:19:00

@Szimba:
nézd, én régóta azt mondom, hogy az iskolák köré kommunákat kell szervezni vallási vagy világi jelleggel. tehát az iskola mellett működjön konyha (ez általában most is van, de bővíteni kell), varroda, mosoda. és ezek lássák el a rászorultakat, elsősorban a szegény gyerekeket.

tehát a segélyből élők a kommunából szerezzék be az ételt, a ruhát, és ne a tesco-ból. és ezt ott készítsék el maguk. ehhez a sztorihoz leginkább az egyház passzolna, hiszen az ott hagyomány, de világi alapítványok is működhetnének kommunális (tkp. kommunista) jelleggel.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:19:37

@panelburzsuj: na ez az a réteg ami a dolgozók átlaga, semmit sem fog nyerni, veszíteni pedig a mellékes hatásokon azaz pl. az áremelkedéseken fog.
gyereket sem vállal csak ezért mert azzal sem nyer semmit.

csakis maguknak csinálták ezt az új adórendszert a fidesznyikek ezt már a vak is látja.még az átlag dolgozónak sem lesz semmivel jobb, a szegényekről meg nem is beszélve, azoknak meg kifejezetten rosszabb lesz.

ez lenne az európai út?

panelburzsuj 2010.11.16. 10:20:44

@radala:

Ha neked úgy jó, fütyöréssz a sötétben, én inkább zseblámpa után nézek ...

CSENDES 2010.11.16. 10:24:02

@radala: Nem látod, hogy megkezdték a nemzeti konzultációt? Mert nem nézted reggel a kormányfői szóvivő tájékoztatását. Igenis megkezdték. Tudom, mert Ő mondta. Neki csak elhiszem. Ha Ő mondja, természetesen bővített mondatban, amibe belefűzi, hogy ellentétben az előző kormány tevékenységével, aki természetesen az összes reform kezdeményezést legyűrte a zemberek torkán.

panelburzsuj 2010.11.16. 10:25:10

@Netkalóz:

Ja és nem az baj, ha én nem látom a felkínált "felemekedési hetőséget". (Az legyen az én bajom).

Az a baj, ha az nincs. Mert nyolmillió ember mégse levitálhat olyan eltökélten, mint szeretett kormányférfiaink.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:27:57

@guvernalista:
a kommunák az alapanyagot az szja felajánlásból szerezhetnék be. a jelenlegi 1+1% helyett évről-évre 10+10%, 20+20%, 30+30%, 50+50%-ról lehetne rendelkezni. és folyamatosan kivezetni a családi pótlékot, és mindenféle családtámogatás. a családi adókedvezményt például. helyette rendelkezni lehetne az adóról. és a gyerek a kommunától (a sulitól) kap tolltartót, vagy tornacipőt.

és ezek után kellene építeni egy közraktár hálózatot, hogy az előállított alapvető árucikkeket elcseréljék. ez tulajdonképpen egy demokratikus szocializmus lenne, amit a háztartások a jövedelmük egy részéből fenntartanak. talán olcsóbb lenne, mint a jelenlegi rendszer. és igazságosabb. de ez nem a gazdasági, hanem a kulturális fellendülés kulcsa.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:28:27

@panelburzsuj: igen, és emellett egyetlen komoly problémára sincs megoldásuk az új börtönök nyitásán kívül.
na ezért lesz ez diktatúra.

az egyetlen pozitívum az 5 évre visszamenőleg adóztatható állami jövedelmek.
ez az egyetlen amit támogatok, mert így tőlük is vissza lehet venni amit most ellopnak.

panelburzsuj 2010.11.16. 10:31:31

@Szimba:

A "választók" kábé Árpád apánk óta azon civakodnak, hogy hogyan osszuk fel a zsákmányt.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:33:40

@Netkalóz:
szerintem jövőre az alsó középosztály is vissza fogja majd a fogyasztását, és próbál megtakarítani. a kormány intézkedései ugyanis nem csak igazságtalanok, de rendkívül kockázatosak is. a szegényebb családok vissza fogják fogni a fogyasztást, és még inkább az olcsó importot fogják választani. ha túl drága a hazai krumpli és sertés, akkor majd az olcsó import rizset és kacsát választják.

ubul2000 2010.11.16. 10:34:04

@CSENDES: Már a külföldiek is mennek tönkre (pl a STYL) a kínai dömping/csempész árúk miatt. Nem igaz, hogy ezt nem lehetne visszaszorítani, ezzel egyik kormány sem kísérletezett.

török gábor 2010.11.16. 10:34:51

"A" pártnak...

Lázár János ma reggeli módosítójában:

(6) Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai a pártnak, és az Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak.

www.parlament.hu/irom39/01445/01445-0018.pdf

panelburzsuj 2010.11.16. 10:35:40

@Szimba:

súlyvám régen volt, ma inkább értékvámokkal sújtanak ...

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:36:11

@guvernalista:
drágul a hazai kenyér, vagy cukor, akkor csökkenni fog a fogyasztás, és majd helyettesítik olcsó import keksszel, tésztával. a hipermarketekből egyre inkább el fog tűnni a hazai áru.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:37:08

@török gábor:
zsiga bácsi forog a sírjában. mármit freud.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:39:31

@guvernalista: igazad van.

ne felejtsük azt sem amit írtam, hogy azok a szerencsések akik néhány ezer/tízezer forinttal esetleg jobban járnak, azok sem fognak semmit érezni mert éppen őket sujtják az orbánrendszer negatív gazdasági kihatásai: élen pl. a devizahitelekkel, ill. az inflációval meg áremelkedésekkel.

szóval jó esetben nem baromfipárizsit hanem újra zalai vagdaltat ehetnek, hát hűha.de még ebben sem vagyok biztos mert annyira padlóra vágta őket a hitel és egyéb válság hogy semmit sem fognak érezni.

nameg ha elszabadulnak az árak, élen az energiaárakkal akkor tulajdonképpen ők is simán vesztesek lesznek.

a náluk szegényebbeknek tökmindegy, mert a majdnem semmi alá nem lehet menni akkor ők mennek lopni, az meg sokba kerül az államnak, tehát itt duplán bukik a fideszrezsim.

ezredjére is elmondhatom:
az új világ csakis egy szűk elitnek kedvez.
és ennek vagy négyötöde a fidesznyik funkci réteg, a polgármesterektől, a mittoménmilyen osztályvezetőkön át, egészen az állami vállalatvezetőkig meg a parlamenti léhűtőkig.

bóra77 2010.11.16. 10:40:14

@ubul2000: nem(csak) ez a lényeg...hanem úgy lett volna helyes, hogy "nem lehetnek tagjai pártnak"..nem "a" pártnak.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:41:18

@Netkalóz: még annyit hozzáteszek, az csak egy dolog hogy viktor vagy fene smittpali meg rogán, kövér..stb fizetése százezrekkel emelkedik nettóban.
de ne felejtsük őket semmilyen negatívum nem éri, mert költségtérítésük, autójuk..stb is állam által fizetett, tehát röhögnek az áremelkedésekre meg minden egyébre is.

TISZTA FEUDALISTA DIKTATÚRA!

Squid 2010.11.16. 10:42:37

Az a baj, hogy megint mindenki leragad a retorikánál, és a beszédek mögött meghúzódó kamuknál ferdítéseknél és féligazságoknál.

Teljesen és tökéletesen mindegy mit mond Orbán a parlamentben, mert a lényeg és a pénztárcánkat/életünket legkeményebben érintő változások nem az ő beszédéből derülnek ki.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/11/15/2020-ra_jon_el_a_kanaan/

Tessék elolvasni, és felfogni mi is forog kockán és hogyan fog ez kihatni mindenki jövőjére. Matolcsy azt vizionálja, hogy jövőre vége van a válságnak, és erre az alaptételre építi az egész koncepcióját. Nem akarok belemenni, mennyire nevetséges növekedési rátával számol és abba sem, hogy az ezévi extraadók milyen hatással lesznek a befektetésekre és a munkahelyteremtésre.

E két témáról napokig lehetne vitatkozni.

De könyörgöm fogjuk fel, hogy a világon SENKI nem meri még megbecsülni sem, hogy a válság mikor végződik és nem e lesz egy újabb tőzsdekrach. Az USA-ban épp most toltak bele 600Milliárd dollárt a gazdaságba, megelőzendő az újabb lejtmenetet. Az írek az angolok a portugálok horribilis szarban vannak ami szintén nem a válság elmúlását jelzi előre. (az Írek konkrétan mentőcsomagra szorulnak)

Ebben a gazdasági környezetben gondolja azt Matolcsy, hogy minden egy lapra feltéve, az extraadókkal és a mnyp megtakarításokkal defriblillált magyar gazdaságot emelkedő pályára állítja. Ez a válság előtt akár még működhetne is, de egy a külföldi folyamatokra ennyire érzékeny magyar gazdaság ezt nem engedheti meg magának.. Nem mi fingjuk a passzátszelet és ha tetszik Matolcsynak ha nem a magyar gazdaság nem egy fallal körbevett erőd, hanem külső folyamatokra igen érzékeny rendszer.

Épp ezért ilyen gazdasági és nemzetközi helyzetben, ez a költségvetési tervezet öngyilkosság.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:43:14

@Netkalóz:
a flat tax nem olyan rossz dolog, igazságos, és fenntartható ha mellette volna vagyonadó.

török gábor 2010.11.16. 10:43:15

@bóra77: a hatályos alkotmányban is így van, de talán most lehetett volna javítani, ha már...

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 10:44:21

@Squid:
jaja, mindenki ezt mondja, ha ez egy W alakú válság, azaz lesz megint egy lejtmenet, akkor ez a magyar gazdaságnak bebasz.

Ordnassac 2010.11.16. 10:47:17

@török gábor: éljen a copy-paste...

Mécs Imrének 20 év parlamenti tagság alatt nem sikerült kilőnie ezt az a betűt.

lüke 2010.11.16. 10:47:26

@netkalóz
ez a
60-s évekbeli német modell- Marshall segéllyel, nem adóssággal
hogy a húzóerö gazd. felemelkedéshez vezet
igaz (lumpen)proletárokat, nem húz fel

ubul2000 2010.11.16. 10:50:11

@bóra77: kösz, igaz Csak egy névelő, és mennyire más az értelme :)))

lüke 2010.11.16. 10:50:54

@netkalóz
a mezgaz ból minden nem önellátóban is - FR, I, E- is csak 5% él
s vannak idénymunkások,föképp román s néhány magyar

panelburzsuj 2010.11.16. 10:51:13

@Ordnassac:

"Éljen a párt!"

Milyen bicegő már az, hogy "éljen párt"?

bóra77 2010.11.16. 10:52:25

@török gábor: igaz, én csak a módosítót nyitottam meg. viszont technikailag tudomásom szerint nem így kellett volna módosítani. A régiben ez az (5) bek volt, a módosítóban meg most a (6) bek.

lüke 2010.11.16. 10:54:04

@ordi
Mesterházyval foglalkozik-már Mécs
@PB
élnek, nem is rosszul

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 10:55:25

@guvernalista: nem akarnék itt veszett sokat fejtegetni az adórendszerről.
a egykulcsú adó csak olyan helyeken működhet és igazságos ahol a legalsó rétegek is megfelelő színvonalon élnek.
nem beszélve arról hogy ahol nem egykulcsú az adó ott általában eredetileg is ahhoz mértek a fizuk is.
magyarul: általában minden munkavállaló a nettóból indul ki, tehát ha a nettója elfogadható tökmindegy miket kalkulálnak mellé, amit kézbe kapok az megéri és kész.

de amúgy a lényeg megintcsak az hogy az egész adót azért találták ki fideszék hogy nekik jó legyen és legális.
amúgy is az állami alkalmazottak adókulcsa tökéletesen értelmetlen kategória, mert ugyanonnan veszik ki ahová beteszik.
eddig nyilvánvalóan úgy emelgették a fizetéseiket hogy a kézbe kapott jövedelmet meg extrákat nézték, aztán "felbruttósították" hogy passzoljon a z adórendszerbe és kész.

És itt jön a lényeg!
Mi a fideszfiúk trükkje?
eljátszák azt hogy 2 millás plafon. de ebbe amúgy jó ha egy tucat ember beletartozott, nagyrészük ott is 2-3 milla, tulképp csak simor meg talán 1-2 arc volt aki több.

viszont önmaguknak fel kéne mégiscsak emelni, így jól kijön hogy a népet bekábították de úk mégiscsak keresnek a jellemzően véletlenül éppen 1-2 milla közötti pénzeikkel igenjó +300-500K plusszokat.
sőt tulajdonképpen 2-3 állami vezetőn kívül sem járt senki rosszabbul, mert aki 3 milla bruttós volt eddig az is kb annyit kap nettóban.
talán csak simor járt rosszul.

szóval szemfényvesztés, hazugság!!!

ja, és szerinted a versenyszférában mennyi embernek van mondjuk 1 milla feletti fizuja?
hozzáteszem a multik nagy részének külföldi a vezetője, onnan kapja a fizut (pl. audi, suzuki, tesco hungary..stb)

olyan kevesen járnak ezzel jól a nem fideszesek közül hogy semmit nem jelent.

azok a vállakozók akik meg a sokmilliós, milliárdos kategória azok már úgysem így kezelik az szja-t hanem befektetésekben, offshore-ban, meg visszaforgatják a cégeikbe,kiveszik osztalékként szóval teljesen más adókategória volt eddig is.

panelburzsuj 2010.11.16. 10:57:28

@lüke:

Azér ha a "magyar szabadságok" körébe a pálinka mellé a bor és a dohány is befurakodhatna ... :)

CSENDES 2010.11.16. 10:57:41

Lázár János kifejezetten ízléstelen. (merthogy most éppen ő beszél a parlamentben)

bóra77 2010.11.16. 10:57:55

@török gábor: megerősítem: nem én néztem félre, tényleg rossz a módosító..technikailag. ha valakinek van ellenvetése, jelezze!

ubul2000 2010.11.16. 10:59:54

@lüke: Mondjuk a Marshall-segély nem a 60-as években volt, hanem a háború után - Mi is kaptunk volna, de Rákosiék lemondtak róla.

panelburzsuj 2010.11.16. 11:00:30

@panelburzsuj:

"Tax free" faluvégi lebujok, olyan thaiföldi módira ...

(Saját szemmenmel csodálhattam meg a taszári erők búcsúestjét, úgyhogy nem a levegőbe beszélek - lenne komoly kereslet!! ... )

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 11:01:37

@Netkalóz:
nézd, abban biztosan egyetértünk, hogy a jelenlegi adórendszer céltalan, és igazságtalan.

lüke 2010.11.16. 11:02:55

@ubul kösz
de mire a gazdaság +huzóerö felkapaszkodtt eltellik 15 év
ha kihagyok egy evidens lépést
nyugodtan korrigáljátok, mert én tudom+ értem, azért marad ki

lüke 2010.11.16. 11:03:54

@PB
akkor nem az lenne a neved, ami

bóra77 2010.11.16. 11:08:11

@bóra77: off:visszaszívtam, mégis jó technikailag a módosító...on.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 11:08:19

@guvernalista: sokkal igazságtalanabb a fideszé.
mármint ha a jelenlegin a most még hatályos többkulcsosat érted.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 11:09:14

@Netkalóz: céltalanság tekintetében se egyik se másik nem old meg semmilyen alapproblémát, a fideszé csak az elitnek kedvez még jobban.
de semmit nem old meg.

akkor most mi van?

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 11:14:36

@Netkalóz:
igazából a jövő évire gondoltam. de ez a jelenlegi rendszer sem túl jó.

Zoltchy (törölt) 2010.11.16. 11:15:22

Egyszer voltam egy szabad pártnapon ('83-ban), ott egy tiszt elvtárs beszélt a világpolitikai helyzetről.
Az volt ennyire meggyőző.
Tagoltan felolvasta egymás után az odaírt szavakat és kész.

radala 2010.11.16. 11:19:18

@panelburzsuj: Fütyörészik a fene, csak elmondom, hogy milyen más nézőpont létezhet még. Nem mellesleg nem gondolom azt, hogy egy zseblámpa segít bevilágítani egy egész országot:-)
@CSENDES: Igazából valóban most a saját terveimmel vagyok elfoglalva, így egy kicsit háttérbe szorult a politika az érdeklődési körömben.
Nem mellesleg, meg sajnos nem hiszem, hogy akár a szavaik, akár a tetteik rövid távon segíthetik azt, hogy lássam az irányt. Ez rossz, de nem hiszem, hogy lehet tenni ellene.
Mondjuk itt az SPÖ-nek van egy plakátja, hogy "ideje van az igazságosságnak", vagy valami ilyesmi. Ehhez képest azt tudom, hogy épp a családi pótlékot nyesegetik. Szóval így hirtelen nem gondolom, hogy nem volna európai az, hogy az embernek fogalma sincs, hogy hol találhatna egy kapaszkodót a szavak és a valóság között.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 11:19:36

@guvernalista: a jelenlegi rendszerrel nem az adókulcsok a baj hanem rohadtul bonyolult az egész meg a sokféle jövedelemforma meg többtucat oldalas füzetke, rengeteg különféle adókulccsal (itt nem az szja, hanem az egyéb jövedelmek, kamat, osztalék, eho, áfa, őstermelő , meg a társasági, jövedéki, cégautó..stb fene tudja mennyi fajta elmebajos adóra gondolok)
azon egyszerűsíteni kell.
a 16% általános adókulcs jó, csak egy bizonyos jövedelemhatár felett legyen még egy , mondjuk 1 milla /hó felett.
amúgy pl. egy vállakozónak egyáltalán nem lesz egyszerűbb semmi, mert egy csomó gyagyás adó megmarad.
na a járulékokról nem is beszélve.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 11:29:31

@Netkalóz:
én azt mondom, hogy jó az egykulcsos adó, feltéve, hogy van mellette vagyonadó. és az nagyjából ugyanaz, hogy te havi 1 milla után szednél különadót vetnél ki. ezt legkönnyebben vagyonadóval tudod elérni. igazából az áfa visszaigénylések körét is lehetne szűkíteni.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 11:36:11

@radala:
inkább az igaz, hogy orbán a hídon akkor akar átmenni, amikor a szakadékhoz értünk.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 11:36:20

@guvernalista: nézd az hogy technikailag hogy oldod meg az mindegy, legyen a vagyont vagy lehet a fogyasztást is jobban adóztatni, tökmindegy.
tulképp abban bárkivel egyetértek, orbánnal is hogy drasztikusan egyszerűsíteni kell az adórendszert.

ami nekem nem teszik az az hogy egy saját elitjükre szabott rendszert csinálnak, ami szinte csak nekik jó...mindenki másnak rossz, na ez a durva.
ráadásul valahogy az is igen érdekes hogy éppe azokat a kezdeményezéseket kaszálják el ami éppen az ő elitjük zsebéből akár csak egy fillért is visszavenne..lásd az említett vagyonadó elleni tiltakozásuk, vagy gazdagoknál a gyes/gyed eltörlésének gondolata..stb.

szóval ne haragudj, de annyira ordít hogy saját magukra szabják csak a rendszert hogy tökfelesleges egyenlőre az adókulcsokról meg a hatásaikról meg egyebekről beszélni.
mert rajtuk kívül így senki sem nyer semmit.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.11.16. 11:39:24

@Netkalóz: "...általában minden munkavállaló a nettóból indul ki, tehát ha a nettója elfogadható tökmindegy miket kalkulálnak mellé, amit kézbe kapok az megéri és kész."

És persze a nettó változása utáni második rekaciója, hogy ugyanezen adóváltozások előnyeiből ő maga mennyit nyer a TÖBBIEKHEZ képest. És ez nem lesz számára örömteli.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 11:41:19

vagy éppen amikor hátraléptünk egyet, akkor akar nekifutni.

nem értem,
-- miért akarja a magánpénztárak részvénypakkját államosítani. az állampapírt értem, az összes állampapírt ki kellene vonni a magánpénztárakból.
-- miért vet ki önkényesen adót ágazatokra. koncessziós díjat a közművek szedhetnének a városoktól
-- az egykulcsos adó mellé miért nem vet ki vagyonadó
-- ha csökkenti a társasági adót miért nem emeli a környezetterhelési díjakat
-- miért növeli a máv állami támogatását, miért nem szervez regionális vasúttársaságot

soroljam? szóval ezek félmegoldások.

panelburzsuj 2010.11.16. 11:41:49

@radala:

Hát ha neked a "nem látom" a legmegfelelőbb nézőpont, akkor én azon mit tudok változtatni? :))

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 11:42:38

@guvernalista:
ööö. a városok szedhetnének koncessziós díjat a közművektől.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 11:44:48

@Netkalóz:
oké, lehet, hogy igazad van. ez esetben a rendszer öncélú, és igazságtalan.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 11:45:19

@guvernalista: ha már itt tartunk arra is kíváncsi leszek mi lesz a gáz és távhő támogatással.
mert éppen a legalacsonyabb jövedelemkategóriában, ahol az új adóval senki nem nyer semmit, ez is brutális érvágás lesz a rászorulóknak, főleg ha elszabadulnak az árak.
de sok egyéb ilyen téma van még.

panelburzsuj 2010.11.16. 11:45:34

@vinczej:

Azon már én is elméláztam, hogy a mi kádáron nevelkedett magyar "igazságosság"-fogalmunk vajon mennyire egybevágó mondjuk a kétszáz éves jenki jövedelemlibikóka igazságosság-felfogásával.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 11:46:27

@guvernalista: egyébként ez nem vélemény hanem statisztikai tény kérdése lesz.
csak nehogy kiderüljön hogy teljesen igazam van, mi lesz akkor a fideszes megmondóemberekkel???
:-)))

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 11:48:33

@panelburzsuj: én azért úgy tudom nem az usához meg nem észak-koreához hanem európához tartozunk..szóval az itteni modelleket kellene szem előtt tartani.
bár jegyezzük meg hogy az usában aki akar annak van lehetősége dolgozni és boldogulni, itthon sajnos nincs.

radala 2010.11.16. 11:49:49

@guvernalista: Volt egy tanárom gimiben, az tudott mindig egy rövidebb utat, amit a térképen kinézett. A baj csak mindig az volt, hogy ott szakadék, folyó ez az volt mindig közben. Viszont ezek voltak a legjobb kirándulások, mindig lekéstük a buszt vonatot mindent és nagyon kalandosak voltak:-) Talán ezért vonzódom még ma is ehhez:-)
@panelburzsuj: Nem nekem a megfelelő, hanem ez a legobjektívebb nézőpont:-) Úgysem lát senki semmit, de mindegy is, hogy mi van ott, majd megmagyarázzák, hogy az jó, hogy ott van.
Amúgy azért vannak dolgok, amiket látás nélkül is hülyeségnek gondolok. Volt pl . tegnap egy Bede Márton cikk az indexen. Bede Mártonnal még mindig mindennel egyetértettem eddig. Most is nagyon helyesen látja az egészet.
Mondjuk, azzal semmi körülmények között nem értek egyet, ha valaki Kínát, mint a munka megbecsült országát emlegeti. Egyáltalán a hideg futkározik a hátamon, ha valaki Kínát, Oroszországot meg ilyeneket dicsér. Akkor már inkább a pusztulás:-)

panelburzsuj 2010.11.16. 11:52:29

@Netkalóz:

Mondhatnám bármelyik "hagyományos" európai demokráciát, ahol a bal-jobb-bal-jobb lépegetés pontosan ugyanezt jelenti: az adott társadalom által tolerált jövedelemkülönbségek békés (parlamentáris) körbejárását.

panelburzsuj 2010.11.16. 11:58:07

@radala:

"Úgysem lát senki semmit" - ez egy kicsit olyan kivetíséses ízű dolog, nem?

Vannak régebbi kertkuncsaftjaim, néha hallok ilyet: na, pont olyanra nőtt az a fa, ahogy mondta, honnan tudta?

Mit gondolsz, honnan tudtam? :)

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 12:05:12

@radala: annyira gáz amikor valahol oroszországhoz, meg kínához vagy akár az usához hasonlítgatják az országot.
teljesen más a mentalitás, a lehetőségek, a történelmi háttér, az ország mérete, gazdasága..stb.
még európán belül is, a britekhez, franciákhoz, németekhez hasonlítgatni magunkat felesleges.

ha már hasonlítgatni akarunk akkor szerintem FINNORSZÁG a legideálisabb, ők még történelmileg, meg állítólag vérvonalra is hasonlóak hozzánk.
NOS?
ja hogy ott nincs korrupció, meg emberszámba veszik a dolgozókat?
köszi.

de kínáról is annyit hogy ne sajnáljuk le.
jó, tudatlan képzetlen arc ott van elég, ezért mennek a nagy mendemondák a kizsákmányolt dolgozókról, de jobb ha tudjátok hogy a szakembereket jobban megbecsülik mint itthon, főleg hogy ők adják most a brutális ütemben fejlődő ország motorját.szakember legyen köművestől az informatikusig, mérnökig bárki!
jobban keresnek, és több lehetőségük van!
nem beszélve arról hogy aki ügyes az jó gyorsan meggazdagodhat, egyre több a milliomos...úgyhogy nem kell a duma a sötét elnyomó kínáról.
magyarország sokkal rosszabb munka szempontjából.

radala 2010.11.16. 12:08:56

@panelburzsuj: No ja azt elhiszem, hogy olyan van, hogy kertész, ebben nem is kételkedtem soha. Azt már kevésbé hiszem, hogy olyan is van, hogy országirányítás szakértő.
Nem a szakértelemben egyáltalán nem hiszek, hanem a jóslásba. Nem azt mondom, hogy jó, amit csinálnak, csak azt, hogy semmit nem jelent, hogy mit mondanak, mert hazudnak, ha tudják sem mondják el mi a következő lépés.
Azt meg végképp nem mondom, hogy nem jogos minden kritika, szerintem is teljesen elfogadhatatlan, amit mondjuk OV Kínával kapcsolatban hablatyol, az egész úgy ahogy van a gáz a nagyon gáz meg az elfogadhatatlan körül mozog általában. De szerintem ennek az oka nem gazdasági, nem szellemi, hanem csak a gusztustalan hatalomtechnikából származik. Illetve lófaszt, mama. Nem tudom, hogy a gusztustalan hatalomtechnikából származik, csak azt gondolom (most még, mert azt szeretném, hogy ezt gondoljam), hogy elégséges magyarázat a hülyeségekre ez is.
Kb 30/70 % esélyt adnék arra, hogy neked van igazad. De azért 30 % esély az még olyasmi, amit nem szokás föladni:-)
A fáidat is lelegelheti egy őz, oszt mégsem úgy fognak kinézni, ahogy mondtad:-)

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 12:08:57

@radala:
szerintem nem állt össze orbán fejében a kép. azt tudja csak, hogy nem azt kell csinálni, mint eddig.

egyébként szerintem el kell dönteni, hogy A) társadalmi, B) kulturális, C) gazdasági előrelépést akarunk, vagy D) a politikai rendszert akarjuk megváltoztatni. egyszerre nem lehet mindegyiket.

ezekhez rendre A) szocialista, B) konzervatív, C) liberális, D) nacionalista kormányzás kell. és szerintem most a válasz: D).

a gazdaság szerintem nem fog tartósan fellendülni. hanem a politikai rendszer fog megváltozni. fidesz pedig addig lesz amíg forint. a legegyszerűbb elemzés, amit mondani lehet: a fidesz a forint.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 12:15:45

@radala:
szóval a helyzet az, hogy a kapitalizmus, és a szabad verseny a hagyományos (low tech) ágazatokban (aka. agráriumban) bukott meg. ott demokratikus szocializmust (aka kommunizmust) kell csinálni. ebben majdnem biztos vagyok. a high tech iparban pedig kapitalizmust.

kína pontosan ezt csinálja.

radala 2010.11.16. 12:17:20

@Netkalóz: Én nem sajnálom le Kínát, csak azt mondom, hogy ha ez a siker útja, akkor ne akarjunk inkább sikeresek lenni. A kínai úszónőket sem igazolja a sikerük:-)
Finnország jó példa lenne, de őszintén szólva én leszarom, hogy mit mondanak, nem értem, hogy mit csinálnak. Egy biztos, amit mondanak, ahogy mondják, attól föláll a szőr a hátamon.
Nem mellesleg 2006-ban is azzal nyugtattam magamat, hogy kimérték, hogy mivel lehet nyerni, oszt azt csinálják. Szóval balfasz vagyok, hogy még mindig képes vagyok azzal áltatni magamat, hogy valami, ami nekem nem tetszik, az mégis tetszhet, de ez már az én személyes problémám:-)
@guvernalista: No ja ez a közös bennem, meg OV-ban. Azt én is tudom, hogy eddig szar volt. Csak bízhatunk benne, hogy legalább OV azt hiszi, hogy most jó lesz...

panelburzsuj 2010.11.16. 12:20:02

@radala:

Na, akkor jöjjön a megfejtés:

"Az oktatás minőségének a fejlesztése a gyermek az ágazat és a nemzet közös érdeke"

"szemben a két világháború közötti helyzettel amikor egy korosztály tizenhét százaléka járt gimnáziumba"

"A két háború közötti időszakban egy korosztály tizenhét százaléka érettségizett."

Az oktatás szívügyed. Nekem is. De én vagyok olyan görény, hogy a szép szavak mögött mindig keresem a mérhetőt, a rekonstruálhatót, a "szabályt", amivel az eredmény újraelőállítható.

Stimmel-e vajon ez a 17 százalék? És mekkorra hatást fejthettett ki a magyar oktatásra az a derék honpogár, akinek ilyen fejlettségű "valóságérzéke" volt?

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 12:21:14

@radala: ???én meg ezt nem értem...

kínáról meg mindenki azt gondol amit akar, de már most majdnem az 1. számú világhatalom (gazdaságilag az, katonailag-politikailag még nem, de lehet hogy ez így nem is cél mint az usa vagy anno a szovjetunió esetén), ráadásul míg az usának a fél világ ez ellensége (élen a muzulmán világgal) addig a kínaiaknak a külpolitikája is jó, gyökereik is terjeszkednek...

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 12:23:45

@radala:
nézd, "orbán hiszi". biztos leírtam már itt, hogy amikor a fidesz átalakult szövetséggé, akkor kíváncsi voltam, hogy mi lesz a "szövetség" angol megfelelője: coalition, federation, alliance, league, club, union. ez mind lehet szövetség. a hivatalos végül az "union" lett. na de, mit gondolsz mit használt orbán először?

mondjuk már biztos írtam itt.

radala 2010.11.16. 12:24:53

@panelburzsuj: Most mit mondjak? Hogy addig, amíg valamilyen fasz 3 nyelvet akar taníttatni, addig nincs is miről beszélni, vagy mondjam, hogy leszarom a gazdaságot, de legalább az oktatásra költsenek rendesen:-)
Sok mindenben képes vagyok a végsőkig védeni OV-ékat, de az oktatás nem ilyen.
neked célod, hogy elkeseríts?:-)

radala 2010.11.16. 12:31:59

@Netkalóz: Ha az a gazdasági fejlödés ára, hogy egy tál rizsért dolgozunk, akkor ne legyen gazdasági fejlödés.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 12:33:39

@guvernalista:
mondjuk a club inkább egyesület, és nem nagyon lehet szövetség. mindegy. "megfejtem" a "feladványt". szóval a fidesz magyar polgári szövetség orbán legelső fordításában "fidesz hungarian civic coventant" volt. a "covenant" frigy, istennel kötött szövetség. orbán azóta nem akar nyílt vitákat, hanem elvakultan hiszi azt, hogy igaza van. és most a kétharmaddal igazolja a küldetését.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 12:35:21

@radala:
a jobb kínai üzemekben (tajvanon) már 2,000 jüan a minimálbér. cca. 60,000 forint. és ingyen van a rizs.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 12:35:21

@radala: senki nem dolgozik máér kínában egy tál rizsért, ez demagóg.
max indiában.
egyébként ha a megélhetési költségeket meg az életszínvonalat nézed magyarországon sem sokkal több mint egy tál rizsért dolgoznak milliók.

panelburzsuj 2010.11.16. 12:36:25

@radala:

Legyünk precízek: 4 nyelvet ... :)

Egyébként 5-6 százalék. ("A tudomány mai állása szerint"!:)

És Pokorni úr az elkövető. Miniszterkorában.

És nem elkeseríteni, hanem gondolkodásra bírni igyekszem. Különösen azokat, akikbe elég sokat ölt a magyar társadalom ahhoz, hogy afféle "értemiségiként" tekinthessek rájuk, és ne babonás öregasszonyként, akik mindeféle csudás jelek után mennek.

radala 2010.11.16. 12:37:55

@guvernalista: @Netkalóz: Ja tényleg egy pöcs vagyok, azt pl tudom, hogy az ottani biológusok már többet keresnek, mint a magyarok. no lám, milyen hülye tudok lenni.
Köszönöm az infókat.

radala 2010.11.16. 12:39:39

@guvernalista: Mit használt.
@panelburzsuj: Te sértegetni próbálsz?:-)
Nem vagyok sem buta sem elfogult, csak igyekszem úgy tűnni:-)

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 12:41:42

@radala: mint írtam, csak nem olvastad figyelmesen, természetes hogy pl. kínában a falusi abszolút semmihez sem értő képzetlen munkaerő segéd meg betanított munkára fillérekért dolgozik, főleg mert rengeteg a képzetlen ember és arrafelé nagy a szegénység.
de teljesen más világ monndjuk az említett nagyvárosi, vagy tajvani, hongkongi, elektronikai cég, ott jobban keres a helyi viszonyokhoz nézve mint hazánkban.
nem beszélve az általam szintúgy említett spéci munkákról mint mérnökök, tervezők, informatikusopk, kutatók..stb azok már sokkal többet keresnek mint magyar társaik, a lehetőségeikről meg nem is szólnék...
az üzletemberek akik ott főleg valami termelő vállalatuk van vagy kereskednek külföldre azok meg néhány év alatt simán milliomosok lesznek ha ügyesek...
szóval nem kell a duma.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 12:41:53

@radala:
fentebb a válasz. coventant. istennel kötött szövetség. frigy. és azóta nem vitázik nyíltan. küldetéstudata van.

panelburzsuj 2010.11.16. 12:42:49

@radala:

Sértegetni?

Hát vagyok én egy rinocéroszvadász? :))

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 12:42:50

@radala:
fentebb a válasz. coventant. istennel kötött szövetség. frigy. azóta nem vitázik nyíltan. küldetéstudata van.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 12:52:19

@Netkalóz:
kína célja az, hogy a high tech és a hagymányos (low tech) ágazatokat szétválassza. az elsőben szabad versenyes kapitalizmust akarnak. utóbbiban pedig kommunizmust.

a metropoliszok körül hatalmas kommunákban művelik a földet, dolgozzák fel a terményt, idekapcsolják a hagyományos könnyűipart (papíripar, textilipar, bőripar), és a nehézipart (bányászat, kohászat). ezeket non profit jelleggel tartják fenn. építik a kommunizmust.

a többi ágazatban: elektronika, energetika, vegyipar, gyógyászat, szórakoztató ipar viszont kapitalizmus van.

radala 2010.11.16. 12:53:19

@Netkalóz: Már az előbb is beláttam, hogy nincs igazam.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 12:56:00

@radala: hehe.
most olvasom hogy valakit lecsuktak mert ellopott egy túrórudit meg egy villanykörtét.622 Ft értékben amit utána kifizetett.

szerintetek mennyi lehetett a rendőrségi, előállítási, fogságbantartási, majd a bírósági és perköltsége az egésznek?
működik az orbáni büntetésvégrehajtás okosba.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 12:57:08

@Netkalóz: ilyen flashmobokat kellene szervezni!
bemegyünk a teszkóba vagy ezren, ellopjuk a legolcsóbb árucikket, mondjuk mindenki 1 db zsemlét.
hadd szopjon pintér és a rendszer.

ubul2000 2010.11.16. 13:02:56

@Netkalóz: Majd ha a kiskertből 4 répát eltulajdonítót is letartóztatják, nemcsak a multiból lopókat

melus79 2010.11.16. 13:14:09

@ubul2000: Persze,mindig ki lehet ragadni példákat innen is,onnan is,próbálok nem ebbe a hibába esni.Csak azt felejtik el sokan,hogy igaz,hogy ezek a cégek külföldi érdekeltségűek,de a magyar gazdaság részei.És ha ők cseszegetve vannak,azzal nem csak a 2csúnya külföldi multik" lesznek cseszegetve,hanem a magyar gazdaság is.Azonkívül meg már mondtam,én és te és mindegyikünk,gyönyörűen,sajnos zokszó nélkül fogja fizetni...helyettük.
Ezenkívül a bővítés,az újabb üzletek létesítése is fejlesztés,bár ettől a gondolattól néhány közgázos frászt kap,úgyhogy ezek,így már új munkahelyet nem adnak.
Ja,persze,én buta!Majd a kormány által létesített 1millió...

radala 2010.11.16. 13:14:40

@Netkalóz: Na ja. Mondjuk szerintem, bár ez egy hülyeség kétségtelenül. A rendőrség szerintem egy kocsiföltörés/betörés esetén is drágábban dolgozik gyakran, mint az okozott kár. Szóval itt a költség-haszon nem teljesen releváns.

lüke 2010.11.16. 13:14:53

látom
jó ebédhez szól a nóta:)

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.16. 13:17:40

@radala: jó de mivel itt fizetett senkit nem ért kár, a kocsifeltörők meg azért valakinek kárt okoznak.. a lényeg azért hogy itt még az érték is röhejes.
nem is a rendőr miatt hanem az elzárás + bírósági költségek miatt.

lüke 2010.11.16. 13:18:23

majd ezt is államosítják a bölcsek kövét
ahogy minden elözö kormány tette
index.hu/belfold/2010/11/08/halasztottak_a_finomitasokat/

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 13:22:33

@ubul2000:
nincs aki letartóztassa. nincs jelen a városi rendőrség, és a kistérségnek nincs saját bírója. ehhez a falvakat a mezővárosokhoz kellene kapcsolni, és kistérségi önkormányzatokat kellene létrehozni önálló törvényhatósággal. a fidesz vidéken gyakorlatilag a térségi igazgatással szemben szerveződött meg. ott gyakorlatilag egy "önálló faluért" mozgalom.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.11.16. 13:25:53

"Nekem ezek az izgalmas jóslatok általában a po-fi (politikai-fantasztikus) kategóriába tartoznak"

jól van Gábor, neked sok minden a jópofi kategóriába tartozott-tartozik, mert még mindig nem érted meg, hogy igen, lehet.

lehet a XXI. században Európában XX. századi diktatúrát építeni.

ja, még egy fontos dolog: addig irkáld össze a gondolataidat, és tedd közzé, amíg megteheted.

mert tudod mit fog mondani a magatok fajta akkor, amikor már nyikkani sem lesz szabad: JÉÉÉÉ, B+, NEM IS GONDOLTUK VOLNA!

és az egyáltalán nem lesz jópofi.

lüke 2010.11.16. 13:26:10

@netkalóz
röhejes, ahol a 20 éve az államtól privaztizáltat védik
de ahol ezer éve védik a magántulajdont
ott nem röhejes
próbálkozz az Ahlens áruházban a Harrodsnál vagy
a Ka-De-we- ben

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.16. 13:31:16

@idelle: gondolod, felcsúti kötődésű lesz a következő enverhodzsa?
Azért azon jót röhögnék még - mielőtt jön értem a fekete autó -, ahogy néhányan végre tényleg fogják a bőröndjüket és a hazájuk szidalmazásából a továbbiakban Izraelben vagy Amerikában próbálnak megélni.

lüke 2010.11.16. 13:32:06

@ubul:
mi a különbség a tulajdon szempontjából,
a 4 kerti répa és a multi répája közt?
a disztinkció hamis,
magán répa mind

radala 2010.11.16. 13:33:12

@Netkalóz: Tök egyetértünk ebben. De sajnos az is tény, hogy a "nép" akkor lenne elégedett, ha az ilyeneket helyben lelőnék. Szóval ez az ostoba vegzálás kb félúton van az én ízlésem meg a "Fidesz ígéretei" között.
nevetséges ez vitán fölül, de ez inkább egy kis hiba. Elemi igény van (tudtommal) az emberekben, hogy ne legyen értékhatár a lopásban.
Ha demagóg lennék, akkor azt mondanám, hogy a szegény pénztárosnő, akinek napi 2-3 ilyen esetet kell kifizetnie saját zsebből, talán védendőbb, mint a tolvaj. Az meg, hogy kifizette nem tudom, hogy enyhítő, vagy súlyosbító körülmény. Mondhatnám, hogy, ha van pénze rá, akkor pláne vegye meg.
De persze nem értek egyet 600 Ft-n való rugózáson.
De mi a határ, ha valakinek ellopják 1 db tyúkját az igenis megtolandó dolog, pláne, ha szegénynek nem is marad több.
Fene tudja, talán forgalomhoz kellene igazítani a büntetést:-)
Tescoból 1 villanykörte semmi, a közértböl, már 10-20 eHuf pénzbüntetés, a szomszéd tyúkja meg kaloda a főtéren.:-)

lüke 2010.11.16. 13:35:44

@hepci.
nem tudtad?
Tel Avivban is, mint Bécsben ,Stockholmban, Exeterben
söt Bostonban s Fargo/North Dakotában is
minden magyar munkavállalót egyénre szabott programmal
várnak

radala 2010.11.16. 13:37:00

@lüke: Akkor nem diszkrimináció, ha a forgalomhoz méred.
Mert ez amúgy ráadásul valami Tescoszerüben történt?
Pláne szomorú, szegény hülye tolvaj...

lüke 2010.11.16. 13:40:19

@radala
ez igen , a Chopard-nál lehet 500 ezer dolláros
gyémánt collier-t lopni
hozzál mán a "szénpiacról" nekem is

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.11.16. 13:42:31

@lüke: hogy van ez, van egy intézmény Stokkkholmban (Onsorsrontige Institut), ahová ír egy mélt a Vásárhelyi Mária, hogy szeretné főállásban szidni a svédeket, erre azonnal kap egy busás ösztöndíjat?

lüke 2010.11.16. 13:42:51

@radala
nem a a fejben van a blasztoma?
vagy a Tescóban? na keressétek..............
torokgaborelemez.blog.hu/2010/11/15/283_miert_csak_egy_ev/fullcommentlist/1#c11591739

lüke 2010.11.16. 13:45:59

@hepvi
azért van ,
mert Olivecrona nem él már , és nem operálja
ki a dübörgö vonatot, a blasztomát etc
ez kurva jó ez az Onsorsrontinge....................

ubul2000 2010.11.16. 13:50:39

@guvernalista: Igen, ez sajnos így van. De meg kell oldani. Ezért kellene a Csendőrség.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 13:52:59

@radala:
briteknél precedensjog van. kistérségi bíró kellene, aki (helyi szinten) megmondja, hogy mit érdemel az a bűnös. nem a kódexből, hanem saját kútfőből. aztán persze lehet fellebbezni a tartományi (tábla)bíróságnál, amelyik módosíthatja az ítéletet. a végső szót a supreme court mondja ki. de ez már a makro régió alá van rendelve. makrorégió itt közép-európa, nagyjából a régi monarchia. ez lenne nagyjából az a regionális bíráskodás, ami előremutató lenne.

ezek helyett fővárosi, megyei, és városi bíróságok vannak.

a probléma, hogy a fidesz alapból ellenzi a kistérségeket, mert az a falu önállóságának a végét jelentené. a falu onnantól kezdve kertség.

lüke 2010.11.16. 13:53:23

@ubul
nézd csak! Ausztriában is mont vonták a policáj alá
de.wikipedia.org/wiki/Bundesgendarmerie

ubul2000 2010.11.16. 13:54:10

@lüke: Pontosan azt mondtam, hogy ne CSAK a multi vagyonát védjék meg, hanem a kis vidéki gazdálkodóét is.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 13:56:06

@ubul2000:
*városi* rendőrkapitányságok kellenének a _megyei_ helyett. és *kistérségi* bíró a _városi_ bíróság helyett. tehát mindkét területet egy földrajzi szinttel lejjebb kell megalapozni.

melus79 2010.11.16. 13:56:57

Én a közmunkát terjeszteném ki,van szemét ebben az országban(ilyen is,olyan is:),lehet takarítani menni,a köz javára cselekedni.Mert az mégiscsak durva,hogy a börtönben jobb körülmények vannak,mint sok családnál.

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 14:01:25

@lüke:
uniós hadsereg, városi rendőrség, térségi bíróság, állami börtön. első blikkre úgy gondolom, hogy ez a felállás az optimális.

ubul2000 2010.11.16. 14:12:20

@guvernalista: Ha jól értettem "kistérsigi" a városi helyett, akkor itt lényegében a járás-ról van szó. Azt már feltalálták.
Igez ez biztosan gyorsítaná az ítélkezést, és helyben maradna.
De hát eddig is az okozta a problémát, ha elkapták a tolvajt - másnap már szabad volt. Ha helyben lenne erős az elfogó/elrettentő kapacitás - kevesebb papirmunkára lenne szükség.

radala 2010.11.16. 15:51:08

@lüke: Tudtam, hogy hülyeséget beszélek, de olyan jól hangzott.
Szerintem én vagyok Orbán Viktor.
Tény, hogy roppant hatása van rám:-)

tbb 2010.11.16. 16:26:50

@manyike:

Annyira szépen szóltál hozzám, hogy illik rá hasonló szépen válaszolnom. Amit rögtön a kérdésedre adott válasszal kezdek, hogy megértelek-e? Tökéletesen. Elsősorban azért mert mindenkit igyekszem megérteni. Akkor is ha más véleményem.. De veled kapcsolatban még ez sem áll fenn. Ugyanis nagyon sok mindenben hasonló nézeteket vallok, mint amiket leírtál magadról. De így ez nem elég pontos. Helyesebb, ha azt mondom, hogy tök azonos nézeteket vallottam veled. Korábban. Ma már azonban árnyalom. Így ha most hasonlít is a tiedéhez, mégis más. Esetenként nagyon más. Nos, ezeket szedem most össze. De előtte még előrebocsájtom, hogy a sikertelenségeim esetén én is magamban keresem a hibát elsősorban. A múltat viszont fel szoktam hánytorgatni, bár már rájöttem, hogy nem csak felesleges, de káros is, mert általában dacot szül. Az új korszak szerintem is eredményesebb, ha mindenki tiszta lappal indul. Ezért sajnálom, hogy fidesz nem így gondolja. Sikerek esetén a gratuláció ugyan jól esne, de már hozzá szoktam, hogy ilyenkor inkább a felém irányuló irigységet kell tolerálnom. Nos, ezek előrebocsájtása után nézzük a felvetéseid:

- Hogy elfogult lennék a mostani kormánnyal. Nem gondolnám. Az, hogy belátom, hogy a mostani helyzetben a nem szimpatikus lépései is racionálisak, az szerintem nem elfogultság.
- Te nem mondod, hogy tutira rossz amit csinálnak. Én meg nem mondom, hogy tutira jó amit csinálnak.
- Hogy irtóra kockázatos? Nyilvánvaló. De elsősorban nekik. Az országnak is persze, de a kevésbé kockázatosnak tűnőkkel már rendesen ráfáztunk.
- Te nem mondod, hogy a 8 év maga volt a kudarc, a bűn, a mocsok. Én se mondom, bár az a gyanúm, hogyha belátnánk a színfalak mögé, akkor mondanánk. Persze akkor sem lenne százszázalékosan igaz. De valszeg még te is jogosnak éréznéd.
- És már nem tartanád félrevezetésnek. Csak hangulatkeltésnek. Ami azonban a politikában legitim fegyver.
- Azt mondod, hogy a szimpátiámat nem kezdi ki, hogy az eleve átlag felett élők a kedvezményezettek. No ez igaz. Mégpedig 2 okból. Először is azért, mert senki sem ELEVE átlag felett élő. Ugyanis aki átlag felett él, ott valaki nagyon megdolgozik érte. Másodszor meg miféle kedvezmények? Hogy nem vonják el az átlag feletti feletti munkáért járó átlag feletti jövedelmet? Idáig elvonták, láthatod mi lett belőle.
- Hogy nekem tetszik a lehengerlő, mindent eldöntő és megváltoztató, önmagát tökéletesnek kikiáltó, de szándékait másnak el nem áruló kormány. Őszinte leszek. Nem tetszik. De elfogadom. Mert közben arra gondolok, hogy bár én nem úgy csinálnám, mint ők, de ismerve a hazai közeget, nem véletlen hogy ők csinálhatják és nem én.
- Ahhoz pedig, hogy te a meglévő jog-szabadságrendszeren belül a választópolgárok tudatosságát növelnéd sok sikert kívánok. Csak figyelmeztetlek, hogy ez egy elég lassú, sziszifuszi munka. És míg beérik, addig is pozicióban kell hozzá maradnod

tbb 2010.11.16. 17:11:57

@guvernalista:

Na ez egy jó ötlet. Mármint a kommunád. Emlékeztet a kibucokra. Ami egyszerre szolgálta a nyomorúság túlélését és megszüntetését. Érdemes a zsidók megoldásaira figyelni. Mármint azokra, amit a maguk boldogulására találnak ki. A vallásukat is importáltuk. Az is milyen jól sült el. Megszületett belőle a modern civilizáció.

tbb 2010.11.16. 17:28:13

@guvernalista:

És nem értesz egyet vele? Te inkább belezuhannál?

guvernalista (törölt) 2010.11.16. 18:13:22

@tbb:
meg még egy valamire emlékeztet ez engem. úgy hívták: téesz. és azt a bizonyos közraktárhálózatot úgy hívták: közért. szóval ez kétféle pénzt jelentene. egy regionálist (ami a világban nem konvertibilis), és egy unióst (ami meg szabadon beváltható másik valutára, akár aranyra is).

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.11.16. 20:59:08

@Hepci: "Azért azon jót röhögnék még - mielőtt jön értem a fekete autó -, ahogy néhányan végre tényleg fogják a bőröndjüket és a hazájuk szidalmazásából a továbbiakban Izraelben vagy Amerikában próbálnak megélni. "

ez a keletkezése időpontjában is már borzasztó alacsony színvonalú brosúraszöveg még mindig trendi arra tifelétek?

kodó tamás 2010.11.17. 14:25:37

@tcom: ezt miért nekem írtad? a legtöbb témával tisztában vagyok. nem érdekel. de remélem neked jól esett "kiírni" magadból...

a populista (=elitellenes, az én vagyok),
helyett demagógot akartál írni
süti beállítások módosítása