Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

23:42

Nem szeretem a felsőfokot, mert állandó alkalmazásával megöljük a különbségeket. Most mégis szükségét érzem: a második Orbán-kormány eddigi legsúlyosabb, legtöbb vitára esélyes és egyben legkockázatosabb döntését jelentette ma be Matolcsy György. Az elmúlt húsz év egyetlen igazán időtálló, ugyanakkor alapvetően felvilágosult abszolutista szellemben fogant reformját tervezi megszüntetni a kormány. Teszi mindezt pontosan úgy, ahogy maga a reform megszületett, s amit korábban maga is okkal bírált: az emberek szabad akaratának, véleményének figyelembe vétele nélkül. Az állam 1997-ben törvénnyel elrendelte, most színtiszta fenyegetéssel felszámolja. Ami akkor kötelező volt, most önkéntes helyett önkényes lett.

(Fotó: Népszabadság)

Rengeteg dologról lehetne írni a döntés kapcsán. Morális, gazdasági, jogi és politikai érvek keverednek, amelyek között nem is olyan egyszerű rendet vágni. Aki ítélkezni akar, annak ajánlom a már sokszor bevált egyszerű tesztet: gondolja el, mi lett volna a véleménye, ha ugyanezt, ugyanígy Gyurcsány Ferenc kormánya tervezte volna meglépni mondjuk 2009 elején, a gazdasági válság első évében. Lehet természetesen azt válaszolni, ahogy sokan teszik is, hogy most mások a célok, mások a lehetőségek és mások állnak a kormányrúdnál, az elvi megközelítések azonban nehezen tűrik ezeket az „apró” részleteket.

Nem hiszem persze, hogy a korábban kialakult nyugdíjrendszerre szent tehénként kellene tekinteni, a konstrukció kritikáját a komolyan vehető érveket rendre megspóroló politikusok helyett már többen és több helyen elvégezték. A rendszert át lehet alakítani, egyesek szerint kell is, az az eljárás azonban, amelyet a kormány választott, egészen elképesztő gondolkozást, hozzáállást feltételez. Most először érzem úgy, hogy a Fidesz döntéshozói elvesztették realitásérzéküket, és a párt kétharmados többsége és magabiztos fölénye tudatában elhitték, hogy szinte mindent és – ez majdnem fontosabb! - mindenhogy megtehetnek. Feltehetően azt szűrték le az Alkotmánybíróság körüli politikai mérnökösködés utáni választói reakciókból, hogy az értelmiségi-szakmai károgás nem oszt, nem szoroz, a választók mozdíthatatlanok. A kutya ugat, a karaván halad.

Nekem már akkor is az volt a véleményem, hogy az ügy nem önmagában ártalmas és veszélyes a Fidesz számára, hiszen a választók jelentős része feltehetően tisztában sincs ezeknek a kérdéseknek a lényegével, a tétjével. Viszont az, ami a Fidesznek a hatékonyságról, a cselekvőképességről és a gyors reakcióról szól, a szavazók egy jelentős részében erőszakosságnak, akarnokságnak, mindenen átgázolásnak látszik, s pontosan ez az a kép, ami korábban több alkalommal elütötte a jobboldalt a hatalmi pozícióktól.  A Fidesz már októberben is a tűzzel játszott: viselkedésével a párttal kapcsolatos legártalmasabb sztereotípiákat erősítette. Olyan folyamatokat indított el, amelyek lassú méregként hatnak: nem holnap, hanem fokozatosan, napról-napra.

Ennek ellenére a kormány most ugyanezt a produkciót ismétli meg, csak sokkal nagyobb közönség előtt. Ezúttal már nem csak elkötelezett alkotmányjogászokkal, kényes ízlésű konzervatív úriemberekkel kell számolnia, hanem közel három millió pénztártaggal, akik esetében vacsoraasztali témává válhat az, ami és ahogy történik. Ezek az emberek számolni, gondolkozni, beszélgetni fognak. Mérlegre teszik, mit és hogyan mond a kormány, mi lesz az ellenérdekelt felek véleménye, talán még az amúgy puha és erőtlen ellenzék álláspontja is nyitottabb fülekre talál. Sőt, az Alkotmánybíróság reakciója is (ha lesz ilyen) sokkal nagyobb figyelemre számíthat ebben a kérdésben, mint saját ügyében. Sokan bizonyára lelkesen támogatják majd a döntést, de feltehetően a jelenlegi Fidesz-szavazók egy jelentős része is felteszi a kérdést: tényleg így kell ezt megoldani?  

Érteni vélem a kormány motivációit, gazdasági és politikai megfontolásait.  Világos, hogy mekkora, korábban soha nem látott mozgásteret jelenthet a kabinet számára az a hatalmas összeg, amely ennek az akciónak a következtében bekerülhet a költségvetésbe. Mégis úgy érzem, hogy mérföldkőhöz értünk, olyan ügyhöz, amely sokat árthat a kormánynak, és bizonyos értelemben az országnak is. Nem feltétlenül most, nem feltétlenül azonnal.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr932471640

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nesze neked adócsökkentés... 2010.11.26. 12:41:04

Tegnap kiderült, a Nyugisz ismételten segget csinált a szájából, a nagyarányú adócsökkentés helyett januártól bevezet 24%(!) jövedelemadó emelést. Persze, csak akinek van jövedelme...Nem lehet másképpen értelmezni Matolcsi elvtárs tegnapi bejelentését,...

Trackback: Nyudesz udvözölte ... én meg őket... 2010.11.26. 12:17:02

 A Fidesz nyugdíjas tagozata üdvözölte a kormány nyugdíjstratégiáját, a nyugelleátásokkal kapcsolatos döntéseit. Ez áll egy tegnapi MTI közleményben. Én meg csókútatom őket.Valahogyan nem is értem, mi az a Fidesz nyugdíjas tagozata, hiszen, ha vég...

Trackback: Tényleg Matolcsyt kell szidni nyugdíjügyben? 2010.11.26. 11:31:34

Ezermilliárdok sorsáról készül dönteni a kormány, de nincs egy politikus, nincs egy médiaelemzés, amely korrekten leírná a helyzetet, hogy mindenki megértse és belássa a szükséges intézkedések indokoltságát. Hihetetlen sok félreértésről és félremagya...

Trackback: Horváth Csaba álma és a kontraszt Budapesten 2010.11.26. 09:25:15

  Horváth Csaba álma és a kontraszt Budapesten     A minap, vasárnap reggel Budáról jöttem hazafelé a vörös-sárga levelek között. Szenzációs hangulat fogadott az őszi...

Trackback: Magánnyugdíj - kicsit savanyú, de a miénk? 2010.11.26. 00:32:16

A nap kedvenc témája Matolcsy bejelentése a nyugdíjrendszer átalakításáról. Mindenkinek leesett az álla: lehet-e ilyet csinálni? Mint látjuk lehet. Reggel első dolgom volt, hogy a KTI kávézójában leültem és végigolvastam a Magyar Nemzet és a Népszabads...

Trackback: A megértés szonettje 2010.11.25. 16:18:19

Nézd a fidesznyik, a Kasszaürítő, Hogy' vigyorog bele most a pofádba!Múltnak a szelleme: égen a felhő!Jól jövedelmez a bor, meg a bánya.Új arany alkony: az állami csecsről,Csak nyalogatnia kell az öregnek,Ízleni fog neki! -döntenek erről,Tapsol a ...

Trackback: Zsidózás a Facebookon 2010.11.25. 15:41:54

Jó dolgok ezek a közösségi portálok, egy-két funkciójuk nagyon hasznos és valóban segítik régi ismerősök felkutatását, az egymás közti kapcsolat hatékony biztosítást, ám sajnos sokan visszaélnek a lehetőségekkel és

Trackback: A jó erkölcsű államosítás 2010.11.25. 13:19:23

A magán-nyugdíjpénztárak államosításáról minapi Matolcsy Vátesz György bejelentését már sokan kommentálták, de ennek a kommunikációjáról és jövőbeni hatásairól én is megemlékezek pár gondolatban.Az első kommunikációs gyöngyszem, hogy „nyugdíjment...

Trackback: Út a háromharmadhoz... 2010.11.25. 12:35:13

 A magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítását a véleményformálók többsége egyszerű lopásként értékeli. Nos ez az ország az, ahol ez a fajta cselekmény bocsánatos bűn. A Whiskys rablóból gyakorlatilag nemzeti hőst avanzsált a honi bulvársajt...

Trackback: Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb! 2010.11.25. 12:20:04

Stúdiónk mai vendége Matt Kirby, akit hallgatóink a Bűnvadászok című filmből ismerhetnek.   KR: Mr. Kirby, mi a véleménye arról, hogy a magyar kormány a magánnyugdíj-pénztárak tagjait vissza akarja kényszeríteni az állami rendszerbe, ezáltal...

Trackback: Ne bántsátok Matolcsy nyugdíjrendszerét! 2010.11.25. 11:55:54

Tényleg ne! Nekem ez az új nyugdíjrendszer nagyon tetszik. Nem, hülye leszek visszalépni az államiba, inkább “társadalmon kívüli” leszek, ahogy Matolcsy megfogalmazta, egy fekete bárány. Megtartom magamnak a 10%-ot, befektetem, és majd abbó...

Trackback: A magánnyugdíj körösztapja (frissítve!) 2010.11.25. 11:48:09

nyugdíj mese frissítés  Atyafiak, egyszer csak, épp mostanság, csütörtöki napon, a nemzet gazdaságáért felelős pákosztos, magához rendelé a nép pénzét vigyázó nyugdíjvagyonka gazdálkodóit. Merthogy, most aztán megmondja mi lészen azután, hogy leza...

Trackback: Zeng a sajtó, de a nép hangja sehol 2010.11.25. 11:37:02

Igaz, még csak egy nap telt el Matolcsi Elvtárs ominózus bejelentése után, miszerint büntetik azt, aki nem lép át az állami nyugdíjrendszerbe, hanem megmarad a magánba, illetve Júdáspénzt fizetnek azoknak, akik mégis átlépnek (végülis azt is az átlépő ...

Trackback: A narancsszemű juhász 2010.11.25. 11:27:06

politikai mese Atyafiak, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy országnyi nyáj. Ennek a nyájnak voltak jobb, rosszabb juhászai, a nyáj idönként sokasodott, volt mikor tömött volt a gyapja, volt mikor ritkább, de megvoltak. Egyszer aztán érkezett ...

Trackback: Még Vágási Feritől is elvesz a kormány (videó) 2010.11.25. 11:21:07

Elég sokan fizették tisztességgel a nyugdíjjárulékot, hogy annak egy része biztosan a saját jövőbeli nyugdíjuk alapja lesz. Ez jövőre félretett megtakarítás a bér 8 százaléka. Azonban hiába gondoltak sokan arra, hogy ezt megtakarítják, most úgy járnak,...

Trackback: Üres címlap 2010.11.25. 09:46:50

Indoklás a belső oldalon: A sajtószabadság felszámolása               

Trackback: Magánnyugdíj 2010.11.25. 09:39:44

Az utóbbi 20 év legnagyobb adócsökkentése? 97-ben tulajdonképpen csökkent az adónk azzal, hogy jövedelmünk 8 %-át félrerakhattuk saját célra. Az kötelező elvonás ugyan megmaradt, de óriási különbség, hogy onnantól kezdve az a pénz nem az állami kö...

Trackback: Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk… 2010.11.25. 09:21:34

Miért van még ember az országban, aki bármilyen süket dumát simán bevesz, akit simán meg lehet vezetni mindenféle olcsó trükkel, talmi demagógiával? A magasztos dolgokat még megértem, hogy beveszik: nemzeti együttműködés, polgári Magyarország, keleti s...

Trackback: A nagy hátraarc 2010.11.25. 08:39:33

 Egy régi emlék idéződött fel bennem. Egy-két évvel a rendszerváltás előtt történt, még boldog általános iskolás koromban, hogy az iskola közölte a szülőkkel és persze velünk is, hogy mostantól nem kötelező úttörőnek lenni, nem kell nyakkendőt hor...

Trackback: Most múlik pontosan 2010.11.25. 08:28:29

Feltehetően a jelenlegi Fidesz-szavazók egy jelentős része is felteszi a kérdést: tényleg így kell ezt megoldani?

Trackback: Az út a Fidesz-kormány bukásához 2010.11.25. 08:16:54

Mifelénk a lopás nem bocsánatos bűn. Még a közösből sem, hát még a középosztály szűkös vagyonkájából: a Fidesz éppen saját leghűségesebb törzsszavazóit kopasztja és bélyegzi meg. Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd napvilágra kerülésének napján megbuko...

Trackback: El a kezekkel a nyugdíjamtól! 2010.11.25. 08:11:28

Kezdjük azzal, hogy kinek is jó a magánnyugdíjpénztár? A tisztességeseknek, akik rendesen fizetik a jövedelmük után a járulékokat.Akik feketén dolgoznak, vagy minimálbérre vannak bejelentve persze, hogy prüszkölnek. Ez utóbbi két csoportba nagyjából 1,...

Trackback: Tanácsköztársaság 2. 2010.11.25. 07:08:24

Nem a negyedik köztársaság, hanem a második tanácsköztársaság építésének vagyunk elszenvedői, úgy tűnik. Kommunista módszerekkel, szigorúan a zemberek nevében.Barátaim, komolyan, nosztalgikus érzéseim vannak, hogy milyen jól elviccelődtünk a NENYI köte...

Trackback: A keleti szél szárnyán; keletre 2010.11.25. 06:53:13

Matolcsy tizennégy hónapra megszüntette a magánnyugdíjpénztári befizetéseket. Mert gondok vannak. Aztán közölte, hogy megnyitják a visszalépés lehetőségét. Hogy ne legyenek gondok.        Eddig mondjuk rendben. Nehéz időket élünk....

Trackback: Kommunista OVi-sok 2010.11.25. 06:08:41

Sokan sokféleképpen jellemezték már az Alkotmánybíróság jogkörét csorbító, az államfő szerepét háttérbe helyező és a magánnyugdíjpénztári tagok pénzeit zsarolással megszerezni próbáló Fidesz-t. Szerintem egyértelműen nem nevezhető Fiatal Demokraták Szö...

Trackback: Hezitátorok 2010.11.25. 02:00:27

Az új undokok mintha új stílust hoztak volna. Még mindig mindent a népért, és már a nép által is: nemzeti együttműködés, kétharmados bátor alkotmánymódosítások, az emberek emberének kinevezése, a nép jussának visszavétele a közszolgáktól. Min...

Trackback: Alkotmányozók és demokraták 2010.11.25. 01:59:09

Az utóbbi napokban többen is Sólyom Lászlót, az első alkotmánybíróság elnökét, volt köztársasági elnököt vonták kérdőre. Alapos indokkal, méltó ellenfelek.A legutóbbi kormányciklusban kapott alaposan a parlamenti többségtől(?) például a jelöl...

Trackback: Rablás 2010.11.25. 01:09:33

(Forrás: Wikipédia) A rablás a vagyon elleni bűncselekmény csoportjába tartozó bűncselekmény. A rablásnak három elkövetési formája van:    * Személy elleni erőszak, vagy élet és testi épség elleni fenyegetés alkalmazása a lopás ...

Trackback: Pályázat 2010.11.25. 01:09:03

A Képzelt Riport blog ezennel pályázatot hirdet. A pályázat célja olyan rövid, legfeljebb 100 soros lírai művek létrehozása (a műfaj szabadon választott), melyek témája a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása. A pályaműveket kommentben kérjük b...

Trackback: Nyugdíj: a zemberek véleménye 2010.11.24. 23:58:53

Azt hittem, csak elaludtam a buszon, és álmodom, de nem: a kormány elkezdte zsarolni a népet, amelynek szolgálatára felesküdött. Először persze átejteni akarta, de ezt már megszoktuk, csak a füllentés tárgya változik. Mivel ez nem sikerült, bekeményíte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lüke 2010.11.26. 17:06:36

@Ordnassac:
vót, vót

@shwarcz:
hát...megmondtad:)

aszekelyek 2010.11.26. 17:08:12

@vinczej: Egész nyugodtan. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ezesetben is ki kell fizetnie az aktuális nyugdíjakat az államnak. A 24 %.ot pedig a munkaadó eddig is arra fizette be. Minthogy ő még aktív korú, ha ön után fizet a munkaadó. Az aktívak bruttója fedezi a nyugdíjakat. Aki se...t fordít az államnak és a jelen nyugdíjasainak, magára vessen. Aszociális magatartás és nem is etikus. No de van ahol elég ha a vagyon törvényes , nem követelmény az etikussága is. Ön törvényesen xarhatja le a nyugdíjasokat és egész Magyarország államháztartását. Még mit szeretne? Akkor is nyugdíjat az államtól? HA esik, ha fúj?

AkarkiJ 2010.11.26. 17:10:40

@aszekelyek:

senki nem fordít segget az államnak, ugyanis mindenki megdolgozik azért, hogy a 24% befollyon az államhoz, a manyupos és az állami rendszerben lévő is

másrészt, az összes éves befizetett járulék (tb 24%+1,5%+8%) sem fedezi az állami nyugdíjkassza éves kiadásait, közel sem

lüke 2010.11.26. 17:11:26

@AkarkiJ:
javaslom az állampolgári engedetlenséget, hivatkozva a kötelezö belépésre
ha 3 millióan maradnak, akkor mi lesz?

aszekelyek 2010.11.26. 17:11:53

@tölgyes: Részvét az fontos, hogy legyen az emberben:D

AkarkiJ 2010.11.26. 17:12:42

@lüke:

akkor megbukik a kormány - bár amilyen hatalommániás orbán, lehet nem mondana le, hanem izomból végignyomná az ámokfutását

lüke 2010.11.26. 17:14:13

@AkarkiJ:
ezért mübalhé
befizetök= nyugdijak megtermelöi
igy volt 60, 50, 20 éve is s ma is
s ha lesz nyugdij ,akkor igy lesz 20 év múlva is

shwarcz bácsi 2010.11.26. 17:14:43

@Ordnassac: szasz,nem tudom,sírjak v nevessek?

aszekelyek 2010.11.26. 17:14:50

@tölgyes: Egészen pontosan.Miért, nem gyarmatuk vagyunk? :D

lüke 2010.11.26. 17:15:18

@AkarkiJ:
ezt mondták 2002-ben is, azután mégis elment...............

AkarkiJ 2010.11.26. 17:16:25

jól érzékelem, hogy drága orbán és bandája, már megint sikeresen vert (vagy legalábbis próbál verni) éket a társadalomba, hogy azok a gonosz kulák, akarom mondani, manyup tagok miatt van minden rossz?

lüke 2010.11.26. 17:16:45

@aszekelyek:
az EU-nak?
akkor befizetök lennénk!

nyünyüge 2010.11.26. 17:17:07

@lüke:
Ennek a Simonovitsnak mondta ma reggel az mr1 riportere, hogy politikai célzattal támadja kormányt érvelésével?

AkarkiJ 2010.11.26. 17:18:00

@lüke:

persze, mert nem tehetett mást :) de nem fogadta el az eredményt, egyből durcás hiszti és 8 éven keresztül pattogott, hogy de neki jár ahatalom és ő milyen alkalmas is rá

na, most el tudod képzelni azt a napot, amikor orbán elveszti a hatalmat és a nyenyiket mindenhol ledobálják a földre?

ebben igaza volt gyurcsánynak, amikor azt mondta orbánnak, hogy meg fog bukni - akit egyszer megválasztanak, az meg fog bukni ebben az országban

lüke 2010.11.26. 17:18:19

@AkarkiJ:
ez nagy hülyeség lenne részéröl
mert a 4 millió munkavállalóból
3 M MNYP-s,
ez lenne akkor az új magyar párt?

AkarkiJ 2010.11.26. 17:21:07

@lüke:

miért, bezsarolni több millió aktív dolgozót milyen már?

persze, az a "pisztoly", inkább csak egy felfújható fegyvernek látszó tárgy annak tükrében, hogy egyszerűen nem lesz annyi munkavállaló évtizedek múlva, akinek a befizetett járuléka fedezni tudná az állami nyugdíjból részesülő tömegeket

mondjuk lehet, hogy a keleti szél idefúj 1 millió kínai munkaerőt, meg némi pénzt velük együtt - pedzegettem már korábban ezt, bár csak poénból, de a mai otp bejelentés, ami a kínában használatos hitelkártyák elfogadásáról szól, megijesztett picit

aszekelyek 2010.11.26. 17:21:14

@ubul2000: Szép , kifejező szó. A zsigerelés az a élőlény velejének kiszedése, kibelezése. Marad a működésképtelen váz. Gazdag anyanyelvünk lényegretörő. Odalesz a máj, epe, vese,.. hgyomorfekély legelőször is....aztán vérző és végül elrákosodik. Humanoid meg nézheti a nyudgíját miközben alulról szagolja az ibolyát. Mert az egészségügy se segít rajta. Mert nincs is hosszú várólista és a kemo is állati klassz és a gyógyszer is ingyé van. A rühösöknek, akik nem akarnak fizetni..., pld minden ajtónál 2o3oo ft-ot. Ellátás meg nuku.

lüke 2010.11.26. 17:21:33

@AkarkiJ:
aki tapasztalatból beszél, könnyü annak

AkarkiJ 2010.11.26. 17:23:02

@lüke:

lehet, hogy tapasztalatból mondja, de attól még lehet igaza :)

aszekelyek 2010.11.26. 17:23:40

@Diocles: ... és nem is olyan fétis, mint bauer és tsai. Nem kinyilatkoztatás minden szava , jobboldalon. Ez itt nem így működik.

lüke 2010.11.26. 17:25:07

@shwarcz:
én egyébként rég vártam, már anno az ÖMV>MOL fuziónál, hogy beleszól

aszekelyek 2010.11.26. 17:27:19

@melus79: Olvad el a címlapon, mit tehet az EU-ka M Hogy rá vannak szokva már némelyek, hogy szaladgálnak árulkodni az EU mama kötényébe. Védjen meg téged az EU.Egy csomó dologban meg ránkerőszakolnak dolgokat, mert az EU csendőr azt parancsolja. De legalábbis ezt mondták azokról. Mumus az EU vagy mi a frász? Az idősebb testvér a kutyával, amit ráuszít a zorbánékra? Milyen gyerekes hozzáállás ez... fel kéne nőni.

lüke 2010.11.26. 17:27:33

@AkarkiJ:
színészkedö banalitás:
a nagy igazmondó

shwarcz bácsi 2010.11.26. 17:27:58

@lüke: igen,azért ez lassan várható volt.csak, arra felé nem viccelnek az ilyen dolgokkal, és az oroszok nem az eu...
meglátjuk mi lesz.

AkarkiJ 2010.11.26. 17:28:25

egy kis idézet, egy csöppet elkeserítőek a számok :(

vastagbor.blog.hu/2010/11/26/gabika

Jelenleg (2008) közel 3 millió nyugdíjas van Magyarországon, 2020-ban több,mint 4 millió nyugdíjasunk lesz.
Jelenleg (2008) 800.000 rokkantnyugdíjas van Magyarországon és számuk folyamatosan növekszik.
Jelenleg (2008) 1 millió olyan munkavállaló van Magyarországon, aki minimálbérre van bejelentve és akik így minimális járulékot fizetnek.

2008-ban jelent meg egy tanulmány, melyben megvizsgálták az 1945-1959 között született 2,1 millió (!) ember helyzetét:
- 500 ezren már jelenleg is nyugdíjasok
- 150 ezren az utóbbi öt évben egyáltalán nem fizetett járadékot. Ők nem fognak nyugdíjat kapni.
- 360 ezren várhatóan nem szerzi meg a húszéves szolgálati időt. Ők szintén nem fognak nyugdíjat kapni.
- Akik 2013 után mennek nyugdíjba, azoknál nemcsak az utolsó öt év, hanem 1988-ig visszamenően minden munkában töltött év keresetét figyelembe veszik a nyugdíj kiszámításánál, vagyis 250-300 ezer ember nyugdíjának mértéke nem éri majd el az átlagkereset 40 százalékát. Ők csak szimplán éhen halnak.

Itt olvasható egy remek írás arról, hogy mi a hét legnagyobb probléma, mivel szembe kellene nézni, egyet emelnék csak ki:
"Az egyetlen csoport, amelyben a szaporulat megfelelően magas, a cigányság. Természetesen nem tudunk biztos számokat, de a cigány falvak korfája eligazítást adhat. Itt a 18 év alattiak száma 50%, míg a társadalom egészében ez alig több 20 százaléknál. A trendek azt mutatják, hogy ezeknek a cigánygyerekeknek kéne a jövő nyugdíjasait eltartani, de a cigányság körében nagyon magas, becsélések szerint 60-80%-os a munkanélküliség."

Az fasza, hogy nyakukba szakadt a kincstár, és lehet lubickolni a 2700 milliárdba, csak utána mi a kurva élet lesz?

Lesz 4 millió nyugdíjas, 2 millió adózó meg 3 millió cigány?

No mindegy, a legfontosabb, hogy 2014-ben is nyerjünk, ugye?

AkarkiJ 2010.11.26. 17:29:39

@aszekelyek:

hát figyelj, a saját kormányunk zsarolt meg többmillió embert

ez a gyerekes viselkedés, csak sajnos ez a véres valóság

pug406st 2010.11.26. 17:35:37

@aszekelyek: kíváncsi lennék, hogy az általad ideálisnak tartott világban, országban milyen berendezkedés lenne. szerinted mi lenne a megoldás az ország problémáira?

shwarcz bácsi 2010.11.26. 17:39:11

@lüke: igen erről beszélnek egy ideje odaát.nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ebből.meg arra is ki fog kinek diktálni... :-)

shwarcz bácsi 2010.11.26. 17:41:43

@AkarkiJ: ezek komolyan elgondolkodtató számok,és adatok.igen sötét jövőt sejtet...

aszekelyek 2010.11.26. 17:43:00

@AkarkiJ: Amennyiben öm csak a saját részére óhajtja az ön által fizetendő részt fizetni, segget fordít a kockázatközösség összes tagjának. HA nem tetszik akkor is. Ön nem akarja betenni a részét oda, akkor nem is akarhat onnan kivenni. Ezentúl. Ez korrektség, nem pedig zsarolás. Szemantikailag nagyon eltér a kettő. Persze értem, hogy az önérdek egyeseknél mindenkinél előrevalóbb. Azt nem értem, ha nem akar a kockázatközösségbe tartozni, milyen alapon várna ön onnan további nyugdíjat is.HAzugság és önt félrevezeti az, aki zsarolásnak állítja be azt, hogy ön szabadon dönthet arról, hogy őnérdekét választja vagy a kockázatközösséget. Az persze tovább már nem megy, hogy úgy akar a kockázatközösségtől pénz majd, hogy oda nem tesz be a jövőre vonatkozóan.

nyünyüge 2010.11.26. 17:43:15

@AkarkiJ: legalábbis aszékelyeket már meggyőzte arról, hogy a nem fidesz-szimpatizáns mnyp tagok gonoszságból, önzésből gyüjtögetik vagyonkájukat. A fidesz szimpatizánsok meg alig várják, hogy végre visszaléphessenek és így szolidarítsanak.

melus79 2010.11.26. 17:43:28

@aszekelyek:Vártam a hozzászólásodat és a hangnemben sem csalódtam! Na,arról lehetne beszélni,ki kezdet el árulkodni m enni a nyugatra...Tényleg,semmi közünk az EU-hoz,oly lényegtelen kötődés ez...
"Gyerekes hozzáállás"..."fel kéne nőni"...hát inkább hanyagoljuk az ilyen lekezelő hozzászólásokat,jó?Én ezt még a gyerekem felé se engedem meg magamnak,de tűrni se nagyon szoktam.

pug406st 2010.11.26. 17:46:28

@aszekelyek: ismét felteszem azt a kérdést, hogy mi biztosítja azt, hogy az állam x év múlva akar/tud nyugdíjat fizetni????

AkarkiJ 2010.11.26. 17:46:29

@aszekelyek:

"Azt nem értem, ha nem akar a kockázatközösségbe tartozni, milyen alapon várna ön onnan további nyugdíjat is."

úgy, hogy nekem kell megdolgozni 24%nyi járulékért, nem neked, vagy bármelyik másik "szolidárisnak", nekem kell

és miután ebből a 24%ból megy a mai nyugdíjasoknak, így emiatt joggal várhatnám el, hogy mivel én is beleadtam a mai nyugdíjasok pénzébe, majd egy napon nekem is adjanak emiatt

aszekelyek 2010.11.26. 17:46:40

@ó jaj: Már megtárgyaltuk, hogy a kevés magas jövedelműnek éri meg csupán. Ez itt már kipukkadt lufi. Miért is kéne a szocik kezében hagyni vagy a külföldi biztosítóknak adni ezt a tőlét? ezt ha volna kedves elmagyarázni. Nem világos, azok miért is jobb megoldások, mennyivel kap többet bárki akkor és akkor sosem dől -e be a rendszer? ezek itt homályos kérdések.

nyünyüge 2010.11.26. 17:46:48

Bréking :(((!

"A BUX péntek koradélutánra már több mint 4 százalékos mínuszban járt, a blue chipek értéke rendre 4 százaléknál nagyobb mértékben csökkent. A szakértők szerint ez még csak a kezdet, a pesti parketten kereskedők jelenleg mély szakadék felett egyensúlyoznak, amelybe a helyzet pillanatnyi állása szerint mindenképp bele fognak zuhanni."

hvg.hu/gazdasag/20101126_bet_elorejelzes_tozsde

AkarkiJ 2010.11.26. 17:49:21

@nyünyüge:

elkeserítő

pedig milyen jól is fel lehetett volna használni ezt a 2/3-ot

shwarcz bácsi 2010.11.26. 17:49:32

@lüke: ezen lesz még komoly és kemény vita...de jól látod és egyetértek veled.

shwarcz bácsi 2010.11.26. 17:51:19

@pug406st: szia!konkrét kérdésekre ne várj konkrét válaszokat.habár ugyan nem engem kérdeztél,de én azt mondom,semmi... :-)

pug406st 2010.11.26. 17:51:45

@nyünyüge: legalább azt sikerült elérnie kormányunknak, hogy az einstandolni vágyott mnypk befektetési portfóliója tényleg kevesebbet ér, "kicsit" megnövelte a kamatkiadásokat... jó irány és bölcs előrelátás...

aszekelyek 2010.11.26. 17:52:10

@Letícia: nem jó a ragozás. Itt Balkánia volt eddig is. Fenn is lenn is... adókerülés törvényesen -off -shre-om shore-- és mezei feketemunka . Nem kell azt képzelni, hogy ez most lesz majd csak. A korrupció is a tetőfokán volt eddig is. Az apeh, ha komolyan veszi magát kivételesen, tud eredményesen is dolgozni.

aszekelyek 2010.11.26. 17:53:07

@nyünyüge: Kína. Mond ez neked valamit? OTP Kína- és így együtt? Sztem fújhatják a hisztijüket....D

aszekelyek 2010.11.26. 17:55:18

@lüke: Londoni körökről volt szó:D pl-akik az economistban is firkáltatnak.... dereng?

aszekelyek 2010.11.26. 17:57:31

@pug406st: A tehetségtelen állami vezetés hitelt vesz fel és megszorít. MAjd meglátjuk.. ez nincs lejátszva még. MEgszorítani sem akarnak , újabb hitelt sem akarnak. lehet, hogy tehetségesek:D

Ordnassac 2010.11.26. 17:58:39

@aszekelyek: ja, ott Orbán a fétis, nem Bauer. :-D

aszekelyek 2010.11.26. 17:58:48

@Ordnassac: Viszonylag kevés a papagály a jobboldalon.

AkarkiJ 2010.11.26. 18:00:15

@aszekelyek:

te hogy értékeled azt, hogy átkerül a manyup vagyon, és ezzel a nyugdíjfizetési kötelezettség is?!

ez ugyanúgy hitelfelvétel, mintha kötvényt bocsátott volna ki

persze, annyival rosszabb a "hitelezőnek", hogy nincs garancia, hogy pontosan hogy is lesz visszafizetve a "hitel"

pug406st 2010.11.26. 18:00:27

@aszekelyek: Ó bölcs aszekelyek! Megtenné a kedvemért, hogy felvázolná álláspontját miként is kellene működni Ön szerint becses országunknak?

aszekelyek 2010.11.26. 18:01:50

@Ordnassac: Mondasz valamit :D Húzóember.

Malachi 2010.11.26. 18:02:09

@aszekelyek: vegyünk például mindjárt téged.

Ordnassac 2010.11.26. 18:03:44

@aszekelyek:

ad 1. halk megjegyzés: papagájnak írják azt a szót (nem kéne Cservák Csabává "fejlődni" helyesírás szempontjából)

ad 2. papagáj alatt most mit értesz? Aki elismétli a mértékadók érvkészletét? Olyan a jobboldalon is van, csak hát itt épp a "mértékadó" az Orbán, valamint Matolcsy (valamint közvetve Szijjártó). Nem sokkal jobb, mint Gyurcsány, Bauer és Debreczeni...

shwarcz bácsi 2010.11.26. 18:04:06

@pug406st: ne húzd fel magad.nem érdemes.érdemi vitát felesleges várni a témában.elégedj meg annyival hogy szerinte ez így jó és helyes,és kész.ha esetleg mégsem akkor megszívtuk.de nyílván neki már van nyugdíja...

S2000 2010.11.26. 18:04:11

"Most először érzem úgy, hogy a Fidesz döntéshozói elvesztették realitásérzéküket..." Én ezt már nagyon régóta érzem. Egy kétharmados felhaltalmazás nem egyenlő egy Kádári egypártrendszeri diktatúrával, bármennyire is szeretné ezt hinni a Fidesz.

pug406st 2010.11.26. 18:04:27

@aszekelyek: hát ilyen komoly érvekkel alátámasztott magyarázat előtt meg kell hajtanom a fejem...

aszekelyek 2010.11.26. 18:05:02

@AkarkiJ: Eddig sem volt garancia. Nincs kidolgozott semmi, két évvel a fizetés előtt. Meg tavaly ki is akarták maga alól húzni az egészet a szocik.Nincs olyan új elem, amiket itt annak akarnak eladni. Majd jövök, most dolgom van.

pug406st 2010.11.26. 18:05:52

@shwarcz: :) nem húzom fel magam :) csak ha mi megszívjuk ő is megszívja :)

nyünyüge 2010.11.26. 18:11:03

@aszekelyek:

Hú de vicces.

Azt akarod mondani, hogy most éppen a kínai tőke számára forradalmi lendülettel szándékosan ócsítják a részvényeket? Mindezt a gazdasági függetlenségünk érdekében?

AkarkiJ 2010.11.26. 18:11:11

@aszekelyek:

de, az államkötvényekre van garancia - amit most csinál az állam, az egy olyan kötvénykibocsátás, ahol a "hitelezők" részére nem garantál semmit, és zsarolással éri el, hogy "hitelezzenek" neki

és a befolyó pénzeket meg "jóléti" kiadásokra, azaz nyugdíjra költi el, gazdaság fejlesztés vagy élénkítés helyett

pug406st 2010.11.26. 18:11:57

Tegye fel a kezét aki szerint az adóemelés és a különadók kivetése nem megszorítás? Érdekes módon bajnai kormány alatt a fidesz szerint kivetett tobin adó megszorítás volt...

NessieGraf 2010.11.26. 18:47:18

@kodó tamás: Mint említettem, felemeltem a seggem. De a világban mindenkinek megvan a maga dolga. Az enyém nem a politikai pálya. De ha alapítasz egy pártot, ahol jók a célkitűzések, megfelelő a szakember gárda, tárgyalhatunk még.

kodó tamás 2010.11.26. 18:56:52

@NessieGraf: én is a szakmámban hiszek jobban. csak már annak is a rovására megy... az állam mint a kisgömböc mindent behabzsol

tölgyes 2010.11.26. 19:07:53

@kodó tamás: Ha lúd, legyen kövér! A fehér ló az szebb.. és különben is a királyfik mindig fehér lovon érkeznek.. még akkor is, ha a ló fekete..:)"Jön egy királyfi tán,/ hófehér paripán.."

kodó tamás 2010.11.26. 19:09:19

@tölgyes: ez tele van képzavarral, de már csak ilyenek a romantikus képek

fekete ló-fehér kövér liba...

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.11.26. 19:52:32

@manyike: www.pedagogusok.hu/index.php?cikk=030252_felhivas_tuntetesre

Dec. 4-én tiltakoznak a közszolgák a kormány intézkedései és annak módja ellen.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.11.26. 19:56:11

@shwarcz: hűha!:(

@aszekelyek: azért nem gondolnám hogy eddig az volt. Valami hasonló, vagy voltak jegyek. De most már az lesz. Nincs másfelé út.

NessieGraf 2010.11.26. 20:23:35

@kodó tamás: Akkor lehet, egyházat kéne alapítanunk. Szakmában, munkában, tisztességben hívők egyházát például.

aszekelyek 2010.11.26. 21:33:25

@pug406st: NEm ez a sufni magánpénztárasdi, az biztos. Ez nem oldott meg semmit. @Letícia: El kell szomorítsalak . Elég általános volt. @AkarkiJ: Az állam a mai nyugdíjak felett még fizessen a saját kötvényeiért is a manyupnak... Óh, de bájos....) Az állam emlőin tengődésnek van végeeeee.....

aszekelyek 2010.11.26. 21:43:28

@AkarkiJ: MAgától vett fel kölcsönt az állam... az jó..... @Ordnassac: Egy másik halk megjegyzés. Komolyan mondom, hogy ezt mindenki így írta le rengetegszer a TV2 mokka sms beküldői közül. -én csak gonosz vagyok de azt nagyon:) Egész pontosan papagály kommandó volt a beceneve a vérnarancsoknak ott. Képernyő alján futó csíkon. Remélem így érthető. Nekem szól a helyesírás ellenőrzőm, -mindig be van kapcsolva:) Most is aláhúzta pirossal a tanítónéni :) A TV2 -n csak tartalmat moderáltak érdekes elvek mentén. Nem mindig tudtam követni.....

aszekelyek 2010.11.26. 21:44:53

@pug406st: Még néhány tabu ledöntése és több szegmensben tabula rasa. Sunnyogás törölve.

aszekelyek 2010.11.26. 21:55:31

@AkarkiJ: Ön téved uram. Minden munkaadó fizeti. Mi is. Mi is megdolgozunk érte. ön téved, amikor azt hiszi, valakinek van ez alól felmentése. Már kérdeztem, mit nem adna a mai nyugdíjasoknak....Ön pedig az eddig befizetett idő után megkapja a jogos követelését , x ideig fizetett állami nyugdíj formájában. HA megvan a minimuma lesz nyugdíja is. Mindenki tudja, hogy sokan nem szolidárisak. Vállalja csak fel. Ez is, érdekek harca.

AkarkiJ 2010.11.27. 01:02:39

@aszekelyek:

az állam nem magától vesz fel hitelt, hanem a manyupból átlépőktől - ugyanis konkrét pénzért (amit azonnal el is költ, tehát nem a majdani nyugdíj fedezetét képezi belőle) fizetési igéretet ad cserébe

az államnak pedig kutya kötelessége az általa kibocsátott kötvényekért fizetni, függetlenül attól, hogy egy másik ország, egy külföldi befektető, egy magyar magánnyugdíjpénztár vagy pedig te vásároltad azt a kötvényt

és igen, minden munkavállaló kitermeli a 24%-ot, függetlenül attól, hogy manyupba vagy államiba fizeti a többi részt - így mindenki szolidárisnak tekinthető

és mivel a manyuposok is fizetik a mostani nyugdíjasok nyugdíját a 24%-on keresztül, ezért igenis elvárható, hogy állami nyugdíjból is részesüljenek bizonyos mértékig majd, olyan arányban, ahogy a nyugdíjkeretbe beleadtak

pug406st 2010.11.27. 04:53:30

@aszekelyek: esetleg némi konkrétum?

JT_Biopower 2010.11.27. 17:24:11

Ugye azt is mondták, hogy a gyerek beszállhatna a szülei nyugdíjába.
Adjanak oda nekem a 34%-ból 30-at és akkor tényleg én tartom el a szüleimet, ahogy a családon belül megegyezünk közösen. 4%-ot odaadok szolidaritásként a rokkantaknak, munkanélküli gyerekkel rendelkezőnek, gyerekteleneknek (stb). Ha már a család szerepét annyira nyomni fogják, meg hogy szülessen több gyerek, akkor ilyet lépjenek meg.
A gyerekeim munkájából keletkezne a nyugdíjam, mint a mostani rendszer szerint. Érdekelt lennék abban, hogy gyerekem legyen. És abban is, hogy okos, művelt legyen a jobb munkahely, jobb fizetés reményében. (Mennyiség és minőség egyszerre. Nem jó?)
Ha jól keresek, öngondoskodással saját magam számára is rakhatok félre, így a gyerekemnek könnyebb lesz.

kodó tamás 2010.11.27. 17:25:43

@JT_Biopower: bogaram az öngondoskodás és a közvetlen ellátással van egy nagy gond....

nem megy át "kezeken", azaz nem lehet ellopni.

ehhez nem kell nagy ész. pofon egyszerű jól működő rendszereket ki találni se kell, elég körülnézni... de sajna vannak "ellenérdekeltek"

JT_Biopower 2010.11.27. 17:50:59

@kodó tamás: Tudtam, hogy valami ilyen van a háttérben.
Hát persze! A gondoskodó állam.
Gondoskodik arról, hogy nekem ne legyen gondom a pénz elköltésével ;)
Ne lopj, mert a kormány nem tűri a konkurenciát. És ugye ezzel még pártsemleges is voltam :)

Joooe 2010.11.29. 08:57:18

@szamoai: amit az átalakítások hiányosságairól írtál az érthető, nem mondom hogy teljesen egyetértek vele, de nem ez most a vita lényege. Én azt mondom hogy forrást kell biztosítani ezekre a célokra, és ennek legfontosabb eleme az mnyp-hiány megszüntetése. Akkor is kell ha te máshogy csinálnád, majd egy másik kormány máshogy csinálja de a forrást meg kell rá teremteni. (Én egyébként bízok a gazdaságélénkítő hatásban, és gyerekvállalás fellendítésében is.)

Egy fontos dologban tévedsz: ez nem csak egyszeri pénz a költségvetésnek, hatalmas folyókiadás csökkentés, hogy a befolyt nyugdíjjárulékot nem kell visszautalni magáncégekhez.

Ideális szerintem a stagnáló, vagy fenntartható módon, lassan csökkenő népesség lenne. Ehhez csak az adóztatáson keresztül tud hozzájárulni az állam. (Meg hogy engedik a pornót a tv-ben :D). Az is igaz persze hogy egy szinglit akárhogy megb@sznak adóval attól még nem lesz gyereke, de hogy az egyébként gyereket vállalni szándékozókat ösztönzi, az szerintem biztos, és azzal hogy 2-nél több gyerekre ösztönöz a rendszer talán ellensúlyozható a szingli világjelenség hatása.

Alternatív 2010.11.29. 14:10:35

Az a legviccesebb, hogy az új információk szerint a maradni akarók csak egyetlen ablaknál jelenthetik be a maradási szándékukat. Hogy fognak odaférni ahhoz az ablakhoz hárommillióan?

kodó tamás 2010.11.29. 16:57:05

@Alternatív: szerinted lesz mnyp? ha egy állam=kormány=fides azt akarja hogy ne legyen....
ugyan má... ők nyernek... elég sok eszközük van... ültél már börtönben?

LAKSZ 2010.11.30. 12:36:31

@Letícia: Bár nem értem miért kérdezed, de természetesen jogosult vagyok a szövetség nevében nyilatkozni. (Akár a médiában, akár TG elemzési oldalán is!)
Remélem nem azért gondoltál erre - "jó (valójában nem jó!) magyar szokás szerint" - mert valamivel nem értesz egyet. Abban bízom, hogy akkor inkább ellenérveket sorakoztatsz fel. (Mellékesen három felnőtt korú gyermekem van, akiket ez magánnyugdíj-pénztár ügylet most érinteni fog, tehát nem motivált személyes érdekeltség, ha esetleg erre akartál kilyukadni.)
A LAKSZ szövetség pártoktól és pártpolitikától független lakossági szervezetek (egyesületek) szövetsége. Fő profiljai: lakhatás, lakossági érdekvédelem, környezetvédelem, állampolgári jogvédelem és még sok más. (Cím:1410.Bp.Pf:188., ha valamilyen problémád lenne.)

LAKSZ 2010.11.30. 13:03:56

@SzaGyu:
Tisztelt SzaGyu! Úgy tűnik a hozzászólásából, hogy Ön "kissé elfogult". Ezért nem tud (és láthatóan nem is akar) a problémára koncentrálni, csak az Ön számára nem szimpatikus pártcsoport kormányának intézkedését eleve lebecsülni.
A "beszólása" pedig önmagát minősíti. (Még a nevét sem merte leírni ...)

Ignéczi Tibor
LAKSZ

LAKSZ 2010.11.30. 13:08:41

@ Rá Dios: Esetleg valami ellenérv nem lenne alkalmasabb a vitára?
Ha már az ismeretlenség homályába rejtőzik, legalább mondjon valami értelmeset. (Vagy ciki lenne névvel kommentelni? Esetleg Ön az a „tömeg háta mögül bekiabáló” fajta a lakógyűlésükön is?)
Ignéczi Tibor
LAKSZ

LAKSZ 2010.11.30. 13:26:36

@MEDVE1978:
Tisztelt Kukázós Kupucsek Elemér! (Ha már ezzel a névvel illeti magát…)
A köztévé ma reggeli műsorában ismertetettek szerint a Fidesz-KDNP 66%-os, az MSZP 17%-os támogatottsággal bír. (Az LMP és a JOBBIK 4% körül van.)
Miért ekkora a támogatottság, ha már ismerik a Kormány szándékát? Miért ekkora, ha nem értenek az intézkedéssel egyet? Ha pedig a többség ellenzi a Kormány „kell a pénz” akcióját, akkor miért támogatják a kormánypártokat?

A „kell a pénz” akció választásáról (vagy nem választásáról) pedig annyit, hogy ’90-ben az „állampárti” rendszerből „pártok államát” hoztunk létre, ezért nincs ma meg az akkori állami vagyon és ezért tartozik ma minden állampolgár cca. 2 millió forinttal.
Ez is a többség döntése volt …

Ignéczi Tibor
LAKSZ

LAKSZ 2010.11.30. 14:07:41

@Autosave:
A köztévé mai (2010.11.30.) reggeli műsorában ismertették a legutolsó felmérést arról, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága – annak ismeretében, hogy csak a magánnyugdíj-pénztárakból való visszalépés esetén kaphatnak állami nyugdíjat a „pénztári” tagok – még mindig 66%.
Ez is elég jól mutatja, hogy a „visszalépést” támogatja a többség. Ha nem így lenne, akkor lecsökkent volna a támogatottságuk.

Abban viszont igaza lehet, hogy több kérdésből álló és „csak e témakörre” vonatkozó felmérést kellene készíteni most a közvélemény-kutatóknak, hogy a tervezett (várható) szabályozás (pl. a tőkén túli gyarapodás adózási kötelezettsége vagy az, hogy nem kap állami nyugdíjat az, aki megmarad a magánpénztáraknál, stb.) teljes ismeretében milyen álláspont alakul ki? Akkor talán kevésbé lenne feszült a helyzet …
A probléma a médiában már odáig fajult, hogy a pártpolitika fő kérdése az, hogy az állam vagy magánpénztárak kezelői adnak nagyobb garanciát a majdani nyugdíjak akkori kifizetésére?

Ugyanakkor az is tény, hogy a témakört nem lehet „csak önmagában” kezelni, mivel a (jelenlegi) nyugdíjakat nem a befizetések hozadékából, hanem az állami költségvetésből fizetik. A nyugdíj alapok céljára is szolgáló állami vagyont a húsz év alatt a kormányok felélték.

Ignéczi Tibor
LAKSZ

török gábor 2010.11.30. 14:26:20

@LAKSZ: csak a tények kedvéért: a felmérés még a bejelentés előtt készült. a döntés első hatását legelőször a dec végefelé publikált adatokban láthatjuk majd.

LAKSZ 2010.11.30. 15:10:01

@Török Gábor:

Tisztelt Török Gábor!
Nagyon köszönöm a válaszát, valóban változhat a helyzet, ha a magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos összes szabály közismert lesz és ezek alapján készül egy felmérés, de nem biztos.
Az is lehet, hogy ennek ellenére - mint jelenleg egyetlen kivezető esély a rossz gazdasági helyzetből - megmarad Fidesz-KDNP támogatottsága.
A támogatottságot - és az arányos közteherviselést - tovább ronthatja az „egykulcsos” adó bevezetése, amely csak a felső-közép és felső réteget (és részben a nagycsaládosokat) tehermentesíti.
Ez egy hibának mondható a Kormány intézkedéseiből.

Tisztelettel
Ignéczi Tibor