Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu


Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Facebook

Ajánló

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • Letícia: @jjulie: igen, az amerikai ügyvivő a nemzeti trafik ügyben tett célzást és azzal kapcsolatban, hog... (2014.10.19. 23:07) 510. Mindenki lehet kőműves
  • 6.Lenin: mi a baj Oroszországban? www.youtube.com/watch?v=81dkh6SL2js Jó éjt! Mindenkinek. (2014.10.19. 22:52) 510. Mindenki lehet kőműves
  • Hepci: @korábban ulrike: Köszönöm! A hírüket hallottam már, termékhez még nem volt szerencsém. (2014.10.19. 22:50) 510. Mindenki lehet kőműves
  • korábban ulrike: @Letícia: És mi van a zorionnal, nem a Zoránnal, hanem a Raumschiffe Orionnal. Remélem a commander... (2014.10.19. 22:34) 510. Mindenki lehet kőműves
  • korábban ulrike: @tölgyes: Az elütés más, az bocsánatos. P.S. Az értelmet át tudnám vinni. (2014.10.19. 22:28) 510. Mindenki lehet kőműves
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (6) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (1) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (129) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (1) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (7) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (113) Orbán Viktor (7) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (10) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (1) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

09:57

Számoltunk némi közfelháborodással, de Gyuri kijelentése azért nagyobb vihart kavart, mint gondoltuk – mondja az Origo tanulságos összeállításában a Fidesz elnökségi üléseinek egyik állandó résztvevője, aki nevének vállalása nélkül nyilatkozott az internetes lapnak. A céllal maximálissal egyetértünk, a módszerrel és a stílussal maximálisan nem – ez már a kereszténydemokraták egyik vezető tisztségviselőjének a véleménye, szintén név nélkül. Személyes tapasztalataim megerősítik az itt olvasottakat: a kormánypárti szereplők elégedetlenek a kommunikációval, de támogatják a politikai irányvonalat.

(Fotó: Origo)

A kilencvenes évek második felében a Fidesztől tanulta meg az ország, hogy a politika és a kommunikáció elválaszthatatlanok. Orbán Viktor pártja tette meg először azt a fontos gondolati-szemléleti fordulatot, hogy szerves egységnek, a politika lényegi elemének tekintette a beszédet, s a kommunikációs aspektusokat a politikai döntéshozatal minden fázisában figyelembe vette és érvényesítette. Bár időnként megmosolyogtató túlzásokba esett, mégis irigylésre méltóan sikeres volt ebben, olyannyira, hogy módszereit riválisai is utánozni, másolni próbálták.

A Fidesz üzenete világos volt: nincs politika kommunikáció nélkül, amiből az is következik, hogy a politika nem lehet jó, sikeres és hatékony, ha a kommunikáció nem az. Bár Gyurcsány alatt az MSZP látszólag vette az adást, mégis, minden fontosabb válságperiódusban elfeledkezett erről, illetve saját hibáját, felelősségét a kommunikáció terén akarta megtalálni. A 2006-os választási siker után a kormányfő, aki korábban szinte kizárólag a beszéddel tartotta életben győzelmi reményeit, egy csapásra sutba dobta ezt a képességét, és úgy tett, mintha a helyesnek gondolt politikája – ami ráadásul jelentősen különbözött a korábbitól - minden magyarázat és tálalás nélkül érthető és befogadható lenne. Nem volt az, az MSZP pedig megtalálta a bűnöst: a kommunikációt. Az elmúlt négy évben interjúk sokaságán vonult végig ez a gondolat: bár a céljaink helyesek, nem tudjuk elmagyarázni az embereknek. A „rossz kommunikáció” mantrává vált, de valójában önfelmentést adott: nem a megszorítások politikája, nem a reformok politikája stb. bukott el. Pedig: de.

Aki a politikában nem tudja megvédeni igazát, aki képtelen sikeresen elmagyarázni az amúgy akár hasznos céljait, az vesztes lesz és rossz politikusnak bizonyul. A „módszer” és a „stílus” ebben a versenyben nem lényegtelen külsőségek; a célokat gyakran nehezen értelmező, a döntési alternatívákat nem egykönnyen átlátó választók sokszor éppen ezek alapján alakítják ki véleményüket. Aki pökhendi, aki fenyeget, aki arrogáns, még azokat is elidegenítheti, akik amúgy befogadóak lennének politikájával kapcsolatban. De az ellenkezője is igaz: egy normális, emberi hang olyanokat is meggyőzhet, akik talán ellenérdekeltek vagy bizonytalanok lennének.

A magánnyugdíjpénztárak ügye klasszikusan ilyen. Számos racionális érv szól a rendszer megváltoztatása mellett, amit talán még azok is hajlandóak lennének megérteni, akik az öngondoskodás elkötelezett hívei. Abban a pillanatban, amikor döntés született az átalakítás levezényléséről, még a magyarázat és a meggyőzés széles tárháza állt volna rendelkezésre. A választott „módszer” és „stílus” azonban csökkentés helyett inkább növelte a kormány kockázatait: nem segített, inkább rontott a kiinduló helyzeten.

Ha a Fideszben is úgy látják – szerintem nem ok nélkül -, hogy az ügyben szereplők, élükön Matolcsy Györggyel, hibát követtek el a kivitelezésben, akkor még időben érdemes leszámolniuk a „rossz kommunikáció” illúziójával. A politikában - egymástól nem függetlenül - két alapkérdés létezik, az egyik a célokról, a másik az eszközökről szól, és mindkettőre adott elutasító válasz politikai jellegű, politikai felelősséggel és politikai következményekkel.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr782483015

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csatlkozok! 2010.12.02. 06:52:01

                                          ...

Trackback: Sátáni a terv, még Júdáspénzt sem kell majd fizetni… 2010.12.01. 06:59:02

Jól ki vagyon ez gondolva a Fidesz által, hiszen amilyen környezetet teremtettek, teremtenek, még a Júdáspénzt sem kell majd kifizetniük, úgy tudják benyelni 3 millió ember 12 éves megtakarításait.Ma, ahogy a tőzsdei mutatókat (árfolyamok) olvasgattam ...

Trackback: Országos politikai operettbál 2010.11.30. 22:51:53

A Fidesz ugyan élvezheti kétharmada áldásait, de lassan szocialista mértékű karanténba zárja magát. Nem maradt iránta semleges párt a porondon. Mára a szélsőséges, magát radikálisnak nevező párt a legkevésbé ellenséges, de az is alig vállalja az együtt...

Trackback: Kommunikációs hiba? 2010.11.30. 15:12:55

Aki pökhendi, aki fenyeget, aki arrogáns, még azokat is elidegenítheti, akik amúgy befogadóak lennének politikájával kapcsolatban.

Trackback: FIDESZ-KDNP: az egyharmados kormány 2010.11.30. 14:35:02

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Kormánytagok!Ezúton szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy kik hatalmazták fel Önöket arra az ámokfutásra, amiben épp ezekben a napokban, hetekben, hónapokban jeleskednek.Önöket egészen pontosan 2 659 974 magyar v...

Trackback: Törökméz 2010.11.30. 13:39:56

Fő szervilis, Török Gábor, Mit is mond az Orbánpártról? "Ez csak a zsákmányelv" S csapongó barna nyelv, Jelzi, hogy hol járt már párszor!

Trackback: A szüzesség elveszítése 2010.11.30. 11:29:36

Megtörtént az új országgyűlés első, sokak által várva-várt kakaskodása a két karizmatikus vezéralak között. Ebből a szempontból sem szűz már a "forradalmi" parlament. Alább egy videó - megnézni kötelező - majd

Trackback: A legnagyobb kormányellenes demonstráció 2010.11.30. 11:01:30

Hirtelenjében elég sok demonstráció szerveződik. Ki a magánnyugdíjpénztárak beállamosítása ellen, ki a készülő felsőoktatási törvény ellen, ki pedig az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása ellen, de akadt olyan is aki a Károlyi szobor mellet/ellen ti...

Trackback: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” 2010.11.30. 10:59:28

Az alábbi videó megtekintése után mindenki elgondolkodhat - ha eddig még nem tette meg -, vajon a jövőben is megbízik-e választott képviselőiben, akik droid módjára nyomják a gombot, de egy értelmes gondolat nem hagyja el kobakjukat. Én nagyon-nagyon r...

Trackback: A Fidesz fellélegezhet 2010.11.30. 10:37:08

Ahány cikk megjelent a témában, annyival többet írtak róla a kelleténél, mivel egyiknek sem sikerült kiderítenie Fidesz kormányzati működésének valódi mozgatórugóit, pedig ez aztán elég egyszerű volna, kérem szépen:1. Kétharmados parlamenti többségünk ...

Trackback: A kibic kormány meséje 2010.11.30. 10:31:20

életmese Atyafiak, most van, bár ne lenne! Nagy kártyacsata zajlik biza mai napság is a kormányunk köreiben, ahol leültették a népünket is az asztalhoz. Igazi pókerarccal ülnek velünk szemben, és képesek azt mondani, hogy miközben az utolsó filléreket ...

Trackback: Hogyan is van ez a szabad választás? 2010.11.30. 10:21:29

A kormány folyamatosan kommunikálja, hogy szabad a választás, a már említett büntető retorziók mellett bárki maradhat a magános rendszerben, csak a megyei igazgatóságokon kell majd nyilatkozni, hogy maradni akar. Belegondolt már valaki, hogy menny...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

üvöltő dervis 2010.12.01. 12:29:29

Annyira szép, rövid beszámoló, ki is akar engem meggyőzni, hogy ez jó lesz: www.168ora.hu/itthon/kiflitol-a-nyugdijig-63476.html
Csak így tovább Gabi! :)
Egyébként tényleg azt akarják, hogy személyesen nyilatkozzon az ember, ha maradni akar?
index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/01/teljesithetetlen_matolcsy_nyugdijreform_torvenye/

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.12.01. 12:29:34

@Szimba: látod, aszekelyek egyből vágta..:):):):):)

kodó tamás 2010.12.01. 12:30:18

@lüke: én még vicceltem év elején hogy Lévai Anikó lesz az MTA vezetője. de már nem mernék viccelődni...

melus79 2010.12.01. 12:30:18

@aszekelyek: Van gyönyörű székelykapu képem,ha érdekel!

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 12:30:20

@lüke:

Rossz fát tett a tűzre a Nemzet Orvosa?
Gazdibácsi megharagudott rá?

melus79 2010.12.01. 12:31:11

@Szimba: @kodó tamás: Köszi,és a segítséget is mindenkinek!:)))

aszekelyek 2010.12.01. 12:31:21

@Zoltchy: Olvasd el még egyszer. Nem Gulágra küldik.

kodó tamás 2010.12.01. 12:31:33

@üvöltő dervis: pandúrból lesz a legjobb kandúr... vagy vmi ilyesmi

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.12.01. 12:32:06

@melus79: :))) Ezzel én is így vagyok, de egyszerűen annyi a melóm, hogy menekülök...Na, nagy levegőt veszek, s erővel lejövök a netről...(rosszabb, mint a szipu, mert az egy idő után kiürül!:D)

Szépek a tulipánok!:)

tölgyes 2010.12.01. 12:32:11

@aszekelyek: Semeddig. Az USA nem engedi, hogy a stratégiai ágazatokban külföldi tulajdont szerezzen.. pl. senki nem szállhat be az olajbizniszbe...Nem engedik meg neki..Aztán lehet értekezni a szabadversenyről..

Arról nem is beszélve, hogy ha az USA piaci érdekeit sérti valaki, akkor annak hamar a fenekébe durrantanak.. Nem is olyan régen ez történt Irakkal is..:(

Szimba 2010.12.01. 12:33:12

@Hepci:

Élvezet lehet veled teniszezni!:-)))

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 12:33:38

@aszekelyek:

De nem is marad itthon. Ez is felérhet egy száműzetéssel.

Ordnassac 2010.12.01. 12:34:21

@aszekelyek: ahhoz képest, hogy arról szólt a pletyka, hogy majd átveszi Szócska Miklós vagy Réthelyi Miklós helyét, azért az OECD nem akkora szám...

Szimba 2010.12.01. 12:35:11

@tölgyes:

A különbség annyi, hogy az USA valamivel nagyobb, mint Magyarország. Meg aztán van mivel durrantaniuk, míg mi legfeljebb a hátsónkkal durranthatunk.:-((

AkarkiJ 2010.12.01. 12:35:21

@tölgyes:

de ezek a dolgok nem azért történnek meg velük, mert nekik jár, nekünk meg nem, hanem mert ők "kiharcolják" maguknak - a szó átvitt és szószerinti értelmében is...

tölgyes 2010.12.01. 12:35:25

@AkarkiJ: Nem olyan régen jártam Hamburg környékén.. Ott az egyik ismerős család birtokán több kerék is üzemelt.. Ha felelsleege volt automatikusan átvette a rendszer... és a cég fizetet.

Nálunk már a felállítás, a szükséges engedélyek és berendezések beszerzése is nehézségekbe ütközik.

Szimba 2010.12.01. 12:36:32

@Zoltchy:

Mi ez a szemüveg? Neked is kedved támadt avatarozni?

tölgyes 2010.12.01. 12:36:40

@Szimba: Én értem! De ez az erő-erőszak logikája..:( Én ennél egy kicsiot demokratább vagyok.

AkarkiJ 2010.12.01. 12:36:41

@Ordnassac:

biztos megvan az oka a "büntinek", csak mi nem tudunk róla

aszekelyek 2010.12.01. 12:37:10

@melus79: Tényleg szép:) aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Az a megoldás, hogy elköszönsz, ahogy most én is. MAjd jövök este. Most pedig a dolgom után nézek. nincs mégegy , meg még1... Csak még erre.... Ollóval. @tölgyes: Így gondoltam én is. Nem is akartak részt venni benne a németek, a franciák....:) Érdekes, őket kevesebbet nácizza bauer és tsai charta ;-) Pedig jól elintézték a világválságocskát is nekünk..... Szabad verseny. Ahhaaaaa

Szimba 2010.12.01. 12:37:14

@tölgyes:

Arról nem is szólva, hogy hány embernek van rá pénze!

AkarkiJ 2010.12.01. 12:37:50

@tölgyes: miután az áramot el is kell adni annak aki átveszi, és itthon ezt nem dotálják annyira, így itthon eladni problémásabb az áramot

de hogy magadnak telepíts egyet, szerintem azt bizonyos méretekig lehet

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 12:37:59

@Szimba:

Mér rég akartam, csak most jutott SZM-be.

tölgyes 2010.12.01. 12:38:34

@AkarkiJ: Ebben egyetértek Önnel.. Nem fogja senki megvédeni az érdekeinket.. helyettünk.. Ezért van az, hogy az eu jobban szereti az alányalós mint a patrióta miniszterelnököt... No de barátaink egy jó része ezt sem érti!

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 12:39:34

@AkarkiJ:

De ők előnyben vannak. Van egy közös alapjuk, nevezetesen az, hogy mindenki amerikai és ezt nem tagadják meg egymástól.
Nálunk még 1000 év múlva is azon fognak vitatkozni, ki magyar és ki nem.

lüke 2010.12.01. 12:40:56

@Ordnassac:
üzemorvos lehetne, de nem
ambassador au XVI.e arrondisement
-Parizs legjobb negyede-
index.hu/belfold/2010/11/30/mikola_istvan_oecd-nagykovet_lesz/

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 12:41:34

@tölgyes:

Megjegyezném, hogy a mi (jelenlegi) miniszterelnökünk annak idején kicsit behisztizett, amikor kiderült, hogy nem ő írja alá az Uniós csatlakozási nyilatkozatot. Akkor még nem akart akkora patrióta lenni, csak mostanában lett az.

tölgyes 2010.12.01. 12:42:23

@Szimba: JÓ, Jó!! De itt most nem ez a kérdés. Önnek ha van pénze és mégse teheti..Nesze neked megújuló energia!!
De mondok Önnek egy másik példát: külföldi magáncégek üzemeltetik a bp-i vízműveket.. Mit gondol mennyibe kerül egym3 víz előállítása??, és mennyit fizet???

tölgyes 2010.12.01. 12:43:08

@Zoltchy: Az uniós tagság és a patriotizmus nem mond egymásnak ellent.. Legfeljebb az Ön fejében..:)

Szimba 2010.12.01. 12:43:14

@tölgyes:

Patriótának lehet azért józanabbul is lenni.
Ez a mnyp-ak megszüntetése hadművelet nagyon nagy tömegek számára népszerűtlen intézkedés. Hiába nemes a cél, vagy legalább érthető.

OV sohasem volt igazán olyan, aki fel tudta mérni az ország lehetőségeit a külpolitikában. És tartok tőle, hogy a belpolitikában is sokat akar, és erővel, ami nem szül jó vért.

lüke 2010.12.01. 12:43:28

@Zoltchy:
a fidesz eü politikusai közül a legjobb:
egyrészt van esze- néha nem tudja kontrollálni-és jó szakember is

aszekelyek 2010.12.01. 12:44:03

@tölgyes: Pedig hogy kampányoltak vele a szocik!!! VAn ismerős, aki bekajálta, most fizeti a bankkölcsönt rá!@Ordnassac: nem rossz az a pénz ott Euróban azért. Veres elvtársat is megpróbálták elsütni bárhová, csak őt sehol nem fogadták. Ez is egy aspektusa a tényeknek. Az mindig utólag derül ki, hogy bünti a kitüntetés, vagy kitüntetés. Az EBRD-s fleto üzletfél is ment az TAnácsba. Nem a levesbe.

aszekelyek 2010.12.01. 12:46:54

@melus79: Köszi, most nem érek rá de élek majd vele. Most tényleg viszlát estig.

Szimba 2010.12.01. 12:47:03

@tölgyes:

Ezekről tudok. Valóban felháborító. Csak a szerződéseket vagy 20-50 évre kötötték ezekben az ügyekben. Mit lehet ilyenkor tenni?

Amit el lehetett rontani, azt elrontották a rendszerváltás óta. Szinte versenyeztek ebben a kormányok.

Most aztán rendbehozni valamit szinte lehetetlen.
Nincs itthon politikai kultúra. Főként a szavazók nem rendelkeznek ezzel. Itt a gond. Mert különben a tömegigények rászorítanák a mindenkori kormányt, hogy igyekezzen tisztességesen, logokusan dolgozni.

ubul2000 2010.12.01. 12:47:09

@kodó tamás: a hivatalos neve Braziliai Egyesült Államok

tölgyes 2010.12.01. 12:48:20

@Szimba: Ez sem olyan egyszerű és nem biztos , hogy ez így van.. Mi még csak a habot látjuk.. Sokan az alkotmányról is ezt gondolták.. aztán kiderült: a lakosság többsége (55%) támogatja.. még az MSZP hívek is.

Itt is látni kell a valós alternatívákat..és számolni kell azzal, hogy nagy pénzről van szó és azok akik a pénz felett rendelkeznek nem bányászok és utcára tett pedagógusok: van pénzük és meg tudják fizetni az érdekeik képviseletét. Most Ön ennek a szemtanúja...:)

Egyébként az írek a nyugdíjalapoktól elvontak 12,5 milliárd eurót.. a franciák is ezt teszik.. igaz ők még ezen felül a korhatárt is felemelték.

aszekelyek 2010.12.01. 12:49:25

@Szimba: Elképzelem, amint odasompolyog bauerhez és fletohoz Viktor és aszongya, naaaa, lécci, lécccííí....:DDD ez nem erővel csak pont semmi eredmény lenne. Közölnék a nagytőke feltételeit , oszt jónapot. No és az a nyugdíjcsökkentés lenne. Többek között. Mindenki másban érdekelt.

aszekelyek 2010.12.01. 12:51:29

@tölgyes: Illetlenség erről beszélni, megmondta reggel a Bauer nevű , majd fogta a bőröndjét és odébbállt.

tölgyes 2010.12.01. 12:51:29

@aszekelyek: Ezeknek a kerekeknek csak a nagy rendszerekhez kapcsolódva van értelme. Még ott is, ahol a szél folyamatosan és egyenletesen fúj.

Ordnassac 2010.12.01. 12:54:13

@lüke: orvosként egy külgazdasági szervezet nagyköveteként, lesz mit tanulnia...

Ordnassac 2010.12.01. 12:55:07

@aszekelyek: annak meg aztán nincs értelme (diplomáciai szempontból), hogy 1-2 évre menjen ki valaki. Bár Fazakas Szabolcs esetén már volt példa erre...

tölgyes 2010.12.01. 12:55:38

@aszekelyek: A magyar radikálisok és baloldaliak mindig is küzdöttek ezzel a problémával.. Én Bauert és társait nem tekintem liberálisnak.. a magyar liberálisok nemzeti elkötelezettsége közismert.

aszekelyek 2010.12.01. 12:56:41

@tölgyes: Láttam a német alföldön a saját szememmel, igen. Holland határ mellett. ott már megy a nagy rendszerekhez kapcsolódva. Évente többször járok oda. Pár év alatt összedobták. Van is értelme.

Szimba 2010.12.01. 12:56:48

@tölgyes:

Nevetni fog, de az Alkotmány újraírását én is támogatom. És azt is tudom, hogy valamit tenni kell nyugdíj ügyekben, mert hamarosan én sem fogok kapni egy huncut vasat sem, mert nincs miből fizetni.

A módszerek, eszközök, megoldások nem tetszenek.

De azt is tudom, hogy a Mo. fejlettségi szint nem igazán alkalmas a demokratikus berendezkedésre. Inkább kártyavár a mi demokráciánk.

lüke 2010.12.01. 12:57:18

@Ordnassac:
kiakadtam, pont erre gondoltam
betörik a protokollba, lehet ,hogy ezért küldik

rövid konklúzióm:
közgazdászok fognak operálni

ubul2000 2010.12.01. 12:58:00

@Szimba: Elrontották? Ne viccelj már. Nehogy azt hidd már, hogy azért kötöttek ilyen szerződést mert tudatlanok voltak. Sok-sok 100milla vánorolt így magánzsebekbe.

Ordnassac 2010.12.01. 12:58:39

@lüke: na igen, Mikola nem a diplomáciai érzékéről híres...

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 12:59:26

@lüke:

"A Fidesz eü politikusai közül a legjobb."
Igen, így van. És ezt nyugodtan veheti sértésnek is.
Volt hozzá szerencsém az egészségügyben.

ubul2000 2010.12.01. 12:59:31

@tölgyes: Ja-ja, csak melyik nemzet iránt, ez itt a kérdés...

Szimba 2010.12.01. 13:00:07

@ubul2000:

Nem akarok én is örökké tolvajt kiltani!:-))
Elképesztő felelőtlenséggel, erkölcstelenséggel kapták szét nálunk az állami tulajdont. Bár ne lettem volna tanuja (kicsiben a saját cégemnél).

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 13:00:54

@tölgyes:

Az nem is ellentmondás.
Csak az, ha először kezünket-lábunkat törjük azért, hogy mi vezessük be az országot az EU-ba, aztán meg kijelentjük, hogy "az EU nem a főnökünk".

tölgyes 2010.12.01. 13:00:54

@aszekelyek: Én is így látom.. a mindenkori felesleg megy rá a nagy rendszrre..az esetleges hiányt leszedik a nagy rendszerről a különbözet alaján fizetnek...Ennek így van értelme, nálunk pedig az állam olyan szerződéseket kötött, ami ennek létrejöttét gátolja.mm Majd ebből is lesznek konfliktusok, amikor odaértünk.

aszekelyek 2010.12.01. 13:02:36

@Ordnassac: Nálunk most csak finanszírozni kell az eü.t. Ahhoz meg nem kell ő:) feltétlenül. Ismertek az elvei. Itt nem lesz privát izélés egy ideig. Tovább rontani nem praktikus az ellátást. Ettől eleve felgyorsul a betegellátás. Amikor lesz pénz rá, hogy bele invesztáljanak, majd hazahívják. Azt megszervezni. Eléggé kőszikla, már határozottságban. Jó lesz ő oda.@tölgyes: Max neolibnek de még az is sok.... A szó igazi értelmében nem liberális, szerintem sem. Nála a nemzeti már szitokszó. Baloldalinak sem nevezném. Aki a tőke szekértolója.....radikálisan , azt semmiképpen.

tölgyes 2010.12.01. 13:03:21

@Zoltchy: Ebben csak Ön lát ellentmondást, mert nem érti.@ubul2000: Én a magyar liberálisokra gondoltam. Vajon egy Kölcsey, Deák, Tisza, Kossuth esetében ez kérdés volt?? Nem volt kérdés.

AkarkiJ 2010.12.01. 13:03:54

@tölgyes:

itthon nem szeretik az újratermelődő energiát annyira belerakni a nagy rendszerbe, mert kiszámíthatatlan(abb) és a felesleggel nem nagyon tudnak mit csinálni, mivel hullámokban, kiszámíthatatlanul keletkezik - igény viszont ritkábban szokott hullámokban, kiszámíthatlanul keletkezni

aszekelyek 2010.12.01. 13:03:58

@Zoltchy: teljes jogú tagnak mentünk be, nem beosztottnak.

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 13:04:50

@tölgyes:

Igaza van, valóban nem értem, hogy a hatalom mennyire lealjasíthat egy embert.

sárkányfő 2010.12.01. 13:06:12

"A debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójához – 2011–2012-ben két részletben – a nemzeti erőforrás miniszter felügyelete alá tartozó fejezetben, összesen 12,5 milliárd forint forrás tervezéséről gondoskodik"

hirszerzo.hu/profit/20101201_debreceni_sdvsc_stadion

Úgy, de úgy tudtam, hogy több lesz az mint 10 mrd ft :)

Ebben az országban mindig minden több lesz, mint amennyit elsőre mondanak... nem is tudnak rendesen reális költségvetést tervezni, nem tudják magukat tartani a tervekhez, mindenki lopni akar, stb..

meg eleve direkt is kevesebbet mondanak elsőre, hogy könnyebben lenyomják a nép torkán, aztán utólag még adagolják részletekben a különbséget... fogadunk, hogy 12,5 milliárdnál is több lesz a vége? :)

ubul2000 2010.12.01. 13:06:18

@tölgyes: Ebben tökéletesen egyetértünk. Én a maikra gondoltam, akik liberálisnak nevezik magukat .....

tölgyes 2010.12.01. 13:06:33

@Szimba: Fel kell őket bontani. Lesz sivalkodás.. de mégis meg kell tenni. Gondolja meg: a bp-i vízművek ma már nyíltan beszél arról, hogy palackból kell rövidesen inni a vizet, mert a rendszer ivóvíz szállítására nem alkalmas... miközben 22 milliárdos nyereséget vittek ki az országból. Ennek a feléből korszerűsíteni lehett volna a csörendszert.. de nem.. lett belőle profit.

Zoltchy (törölt) 2010.12.01. 13:06:45

@aszekelyek:

Persze. Ezért nem értem, miért mondta a Vezért azt, amit mondott.

tölgyes 2010.12.01. 13:08:02

@ubul2000: Én meg ezzel értek egyet, amit most írt. de a magyar liberális hagyomány nem Bauer.. még csak nem is Jászi (ő radikális volt).. hanem az általam említettek.

aszekelyek 2010.12.01. 13:08:39

@tölgyes: @AkarkiJ: Naaa, ez már meg van oldva odébb, nyugatos progresszíveknél.... :) az energia nálunk se más.... csak a körülmények, amik vannak hozzá csinálva....A technológia átvehető. Sőt . Bár egy két oligarcha érdeke az sérülni fog..., lesz nagy ajvékolás, ahogy a tölgyes mondja....

Én is akarok kommentelni 2010.12.01. 13:09:17

@tölgyes:
"Egyébként az írek a nyugdíjalapoktól elvontak 12,5 milliárd eurót.. a franciák is ezt teszik.. igaz ők még ezen felül a korhatárt is felemelték. "

Kedves Mr. 18000 mrd!
Írja már le azt is, mennyiről mennyire emelték fel a korhatárt a franciák, úgy lenne teljes a kép!

tölgyes 2010.12.01. 13:10:10

@Zoltchy: Na éppen ez mutatja, hogy nem érti. Lehet valaki egy szövetségesi rendszer része.. és azon belül harcolhat az érdekeiért. Senki nem írt alá olyan szerződést, hjogy feltett kézzel szétvetett lábbal várjuk, hogy megerőszakoljanak minket.

aszekelyek 2010.12.01. 13:10:53

@ó jaj: Meglehet de nem kétszer annyi. mint az autópálya kókadtnál és a metró a demszkájnál, hogy a Margit hídról ne is szóljunk... Például völgyhíd nem is lesz benne. :)

tölgyes 2010.12.01. 13:11:03

@Én is akarok kommentelni: No de nálunk az IMF tovább emelné!!!

aszekelyek 2010.12.01. 13:15:21

@tölgyes: Mi már palackozottat iszunk. Pocsék a víz. Most hívoganak, hogy újabb profitért eladjanak nekem víztisztítót. Komolyan. Megy a marketing már. Leszólítottak a Moszkva téren. Ismerőseim is panaszkodnak, hívogatják őket. Engem kínálgattak vmi előadással, ahol ajándék is lesz..., na egy marketingesnek többet nem is kell mondaniuk... Aki én vagyok.

tölgyes 2010.12.01. 13:15:22

@aszekelyek: Egyetértek.Abban is egyetértek, hogy kiszámíthatatlanabb.. épp ezért kell a nagy rendszer.. ill.itt még inkább kell.. mert a nagy rendszer tudja kiegyenlíteni a hullámzást.

aszekelyek 2010.12.01. 13:17:17

@tölgyes: Mi az, hogy, nagyon is! ezért nem kértünk belőlük. Majd este jövök, a víz ügyet még tárgyalni. most el.

tölgyes 2010.12.01. 13:17:40

@aszekelyek: Ez lesz! Két megoldás kinálkozik: 1. helyi víztisztítás egyszeri beruházás 13-220.000 forint és évente a szűrők cseréje 12-20.000 forint... Vagy jön a palack, ahol az a baj, hogy az még ennél is drágább+ a műanyagból mérgező anyag oldódik a vízbe!

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.12.01. 13:18:34

@kodó tamás: Lévai Anikó józan és okos nő. Nem rajta múlnak a dolgok. Sőt.

sárkányfő 2010.12.01. 13:22:00

@aszekelyek: helló!

megvan-e már a link a "gyurcsány-feltőkésít-otp" akcióról? :)

(úgy, de úgy tudom erre is mi lesz a válasz...)

kodó tamás 2010.12.01. 13:24:58

@Letícia: én nem mondtam hogy alkoholista. ha józan és okos akkor pont kiváló lesz MTA elnöknek

sok trottyos pocakos öregemeber fölött

lüke 2010.12.01. 13:27:58

@Zoltchy:
nem sértés, nem kunszt
versus Kökény Misi+ Csehák fiúk,még mindig ebből élnek,
hogy 25 éve nem csináltak semmit

Harmony12 2010.12.01. 13:31:24

@aszekelyek: Szerinted honnan épültek azok az említett utak? Mégis ki vitte a követ? Szerinted az Orbán bánya 1,5 milliárdos évenkénti forgalma mégis honnan van? :-)

melus79 2010.12.01. 13:32:01

atv.hu/cikk/20101201_matolcsyne_selmeczi_talalkozot_szeretne_az_mszp?source=hirkereso

Folytatódik Mesterházy által tegnap megkezdett új kommunikáció!Van humoruk,azt meg kell hagyni!

NA,estig én is leléptem,remélem lesz addig új írás!:)

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2010.12.01. 13:59:29

@kodó tamás: ) Józan=talpraesett, racionális, így értettem, nem máshogy. Éppen ezért, szerintem neki nincsenek is abszurd vágyai. Ami álma/vágya volt és megvalósult, az is néha sok neki, szerintem. Nem lehet annyira könnyű neki.

kodó tamás 2010.12.01. 14:04:14

@Letícia: bocs én csak a JÓZAN = részeg ellentéte PÁRT ismerem

5 gyerek és 4 kerék. ja boldog lehet. és 220 szoba, meg egy pár bánya és szőlőhegy. a szorgos türelmes munka meghozza gyümölcsét.
gazdasági csodát igy kell a semmiből. egy kisztitkár felelségből hogyan lesz first ladi

hm akkor mégis csak nagy tudású. legyen ő pl... pl. az MTA elnöke. most a tudásról csak ez jut eszembe.

kodó tamás 2010.12.01. 14:06:35

@Letícia: hát meg ott vannak a házi munkák. intézi a férje pénzügyeit. a befizetések. most majd rohangálhat az egyik mnyp be a nyilatkozattal... neki se könnyű, de a férje jövőjét csak nem bízhatja a felelőtlen kormányokra. ő már csak tudja háziasszonyként... egyébként is a matolcsy felsége is mondta neki a kozmetikusnál...

kodó tamás 2010.12.01. 14:37:20

@Ordnassac: most kaptam egy 40000 res pénz tervet. amit jövöre nyomnak. elég gyorsan terjed emailben. OV van rajta. a hátulján csiccsolina és rózsa sándor...

azért a nép viccelődik... hm nem lesz ennek jó vége... a cinikus humorral indul mindig...

nagyon durva az offshore törvény jav...
-egyrészt csak "nekik" (tolvaj banda) érdekes és csak ők érintettek
-másrészt a többieknek üzenet: nyugodtan csináljátok... 3évente akció van, haza lehet hozni...

a rideg valóság pedig, hogy valamelyik haza akarja épp hozni... mert biztos "MAL"t vesz kedvező, visszanemtérő kedvező áron.

Én is akarok kommentelni 2010.12.01. 15:37:03

@tölgyes:
Először:
Ön kiemelte, hogy a franciák is bele AKARJÁK dugni a mancsukat a manyup pénzekbe, és hozzáfűzte, hogy ők még a nyugdíjkorhatárt is felemelték! Én erre csak annyit kértem, hogy írja már le azt is, mennyiről mennyire, úgy értelmezhető csak a franciák lépése. Ezt nem sikerült megtenni, pedig bíztam benne, hogy ha megteszi érezni fogja, hogy nem kellett volna azt felhánytorgatni, hisz az emeléssel is a mienk alatt lesznek...

Másodszor:
Tudna nekem mutatni egy dokumentumot (szkennelve, akárhogy feltéve valahova netre), esetleg arról szóló linket, ahol utánaolvashatok annak, hogy az IMF verte az asztalt, hogy igenis fel kell emelni nálunk a korhatárt 65 évről még feljebb?

Most hirtelen ennyi, még úgy kell tennem egy kicsit mint aki dolgozik.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.01. 16:08:39

"Tulajdonképpen csodálom Orbán nagyúr türelmét, ahogyan képes elviselni, hogy ma még vannak emberek, akik a nemzeti együttműködés rendszerét kritizálhatják, miközben ő már látja azt a jeges csöndet, ami hamarosan ráül a puszták népére. Megírják az új alkotmányt, abból levezetik alkotmányosan a diktatórikus intézkedéseket, és majd visszamenőleges hatállyal, ahogyan ők szeretik, egyenként előveszik ezt a sok nagypofájút, akik azt hitték, hogy az újság arra való, hogy azt írjanak benne, amit akarnak. Lesz itt rend. Akinek nem tetszik, szaladhat az Unióhoz, ahol éppen a nemzeti együttműködés miniszterelnöke maga lesz a soros elnök, és majd meghallgatja a panaszukat. Amúgy is panaszkodhatnak fűnek-fának a törvénytelenségről, mert a mi forradalmunk vezetője csak előveszi az általa írt alkotmányt és az általa írt törvényeket, és rámutat, hogy minden törvényes és minden alkotmányos. Ezt kétségbevonni viszont se nem törvényes, se nem alkotmányos, ezért ne csodálkozzon a panaszos, hogy egy jogállamban most törvényes eljárás indul ellene."

Forrás:www.nepszava.com/index.php?topic=1&page=4749

Nem titkoltan "komenyista" írás, de érdemes elolvasni:-)

ubul2000 2010.12.01. 16:09:24

@Én is akarok kommentelni: Először is a franciák 60-ról emeltek 62-re, a Gyurcsányi-Bajnai kormány meg 62-ről 65-re.

Az IMF tárgyalásain elhangzottakat nem szokták közkinccsé tenni, azokról csak a nyilatkozatok szintjén lehet tudni. Tudni kell a sorok között olvasni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.01. 16:14:15

index.hu/tech/net/2010/12/01/jovore_megszunnek_a_miniszteriumi_honlapok/

"Az összevont portál létrehozása lehetővé teszi, hogy az ezen a területen jelenleg tapasztalható zavaros állapotokat gyorsan és költségkímélő módon egy jobb megoldással váltsák fel. Az új honlap fejlesztésének költsége várhatóan töredéke lesz a költségvetési tételben feltüntetett összegnek - hangsúlyozza a közlemény."

LOL. A többi mire megy akkor, Cser-Palkovics András úr?

Harmony12 2010.12.01. 16:16:42

@namitirok: Ezt már két órával ezelőtt ajánlottam. :-) Hogy lehet, hogy ezt pont így ma mindketten megtaláltuk? :-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.01. 16:21:53

@Harmony12: Bocs, nem láttam a Tiedet, csak olvasgatok!
De azt hiszem, a "hírek" közlését ezzel be is fejezem, mert:
"Ez egy szerkesztett blog?
Igen.
Ketten szerkesztik?
Igen.
Híreket is közölnek rajta?
Igen."

Nem tudom, Gábor ketten szerkeszti-e, nem akarok ebből bajt!:-D

Forrás: vastagbor.blog.hu/2010/12/01/mediahatosag_drgabban

Felhívom a figyelmet még a költségvetési kiadási oldal részre is!

CSENDES 2010.12.01. 16:27:47

És, hogy még jobban, költségtakarékosabban működjenek, eltűnik a kormány- és miniszterelnöki szóvivő, továbbá a többi szóvivő is reményeim szerint, s megjelenik ILLETÉKES ELVTÁRS- médiafelelős, aki az MTI kérdéseire válaszolva egységes kormányzati kommunikációt fog közölni a NER rendszerének egységességét sugározva magából. Ő nyilván 220-ra lesz kötve az egységesség, továbbá minden belső kiszivárogtatás megelőzése érdekében.

bóra77 2010.12.01. 17:19:39

@nyünyüge: örülök, ha tetszett! ez eddig (fotó) a nap fénypontja:)

tölgyes 2010.12.01. 17:22:14

@Én is akarok kommentelni: Kedves én is!

Nem vagyok se információs központ, se kérdezz-felel automata.
Feltételezem, hogy azért kérdi mert tudja.. Ha nem tudja, akkor járjon a végére.. a franciák épp eleget tiltakoztak miattta.. Ezzel együtt ..

Ezen felül: az IMF követeli a nyugdíjak területén is a "strukturális reformokat".. Erről bőven talál dokumentumot a neten.. Ön szerint mégis mit jelent a strukturális reform???:)

Én szívesen beszélgetek bárkivel, de nem szeretem a szellemi lustaságot... Ha Önt érdekli amit írtam nézze meg. Én soha nem fogok linkeket bemásolni Önnek..:)
Barátsággal: Tölgyes.