Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • pvcpadlo ó!: Mészáros Lőrinc egy étteremben ebédel, majd int a pincérnek, hogy fizetne. Jön a pincér és ké... (2017.10.15. 21:24) 171. Mi az a NER?
  • pvcpadlo ó!: Nemzeti Együttbűnözés Rendszere...korrekt ! :) (2017.10.15. 19:35) 171. Mi az a NER?
  • László56: Társadalmak az idő változásaiban Az utóbbi időben nagy társadalmi változásoknak voltunk és vagyun... (2017.09.10. 17:50) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • László56: A történelem megismétli önmagát ?! A német hatalom mindig is világuralomra törekedett, de most a... (2017.06.21. 11:19) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • szoja122: Kedves Gábor! Tehát a véleményed szerint jövőre az ellenzék fog nyerni? 444.hu/2017/06/10/torok-g... (2017.06.19. 11:18) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2010
dec 10
15:50

„Gratulálni jöttem, mert ön rendkívül ügyesen hiteti el a magyarokkal, hogy fontos az, amit gondol és tesz. Hogy múlik azon bármi! Nagyon tehetségesen csinálja.” Frei Tamás új könyvében az orosz Gazprom elnöke ezekkel a szavakkal kezdi ultimátumszerű mondandóját, amikor a magyar miniszterelnökkel találkozik. A negyvenes évei közepén járó budapesti politikus azonban – ellentétben az országot eláruló, a Moszkvából hazafelé tartó gépen a megkapott korrupciós pénz miatt örömtáncot lejtő korábbi kormányfővel – karakán módon felel: „Magyarország nem eladó. Ha kell a gáztároló és az INA, akkor ismét tankokkal kell jönniük.”

Miközben ezt a meglepően izgalmas könyvet olvastam, folyamatosan azon gondolkoztam, hogy miért annyira provinciális és törzsi jellegű a magyar politika. Vajon miért nem tudjuk szinte soha elkülöníteni az ország és egy adott politikai erő érdekét? Miért van az, hogy az aktuális kormány rögtön, kétkedés és mérlegelés nélkül azonosítja saját politikai céljait a nemzetével, a mindenkori ellenzék pedig a minél rosszabb, annál jobb politikájába menekül? Miért lehet örülni annak, ha nem nő a gazdaság, ha sikertelen a kormány, ha rossz a hírünk a nagyvilágban? Miért nem vesszük észre, hogy másoknak, a külvilágnak szinte mindegy, hogy Gyurcsány vagy Orbán – mint látjuk, gyakran össze is keverik őket -, nekik mi mindannyian csak magyarok vagyunk?

Persze veszélyes terepre merészkedünk, ha ebbe az irányba terelődik a beszélgetés: kifejezetten nehezen viselem azokat a közhelyes megjegyzéseket, amelyek a „miért vitatkoznak a magyar politikusok, ahelyett, hogy közösen dolgoznának az ország felemelkedésén” sekélyes gondolatvilágában mozognak. A politika mindig verseny is, érdekek és értékek összecsapása, ahogy erről amúgy a mi politikusaink is olyan szépen tudnak beszélni, ha éppen ehhez támad kedvük. A probléma csak az, hogy amint kidugjuk a fejünket innen, és átnézünk a törzsi harcainkon, egy olyan világban találjuk magunkat, ahol minden súlyos belső sérülést kárörvendve fogadnak a riválisok, ahol csak az maradhat talpon – de az sem mindig -, aki legalább az alapkérdésekben maga mögött tudhatja az országát. Alapkérdésekben, mondom, olyan ügyekben, amit a nemzeti érdek világába szoktunk sorolni, és amelyek ki is jelölik helyünket a világban. Nem szeretni kell a kormányt, nem is ájultan követni, hibáit, bűneit rejtegetni; de ha erős országot szeretnénk, akkor kardozni itthon kell, a hátbaszúrást pedig el kell felejteni.

De vajon mi a teendő akkor, ha meggyőződésünk, hogy a kormány a szakadékba vezeti az országot? Lehet-e, szabad-e némasággal vagy szégyenlős távolságtartással a nemzeti érdekre hivatkozva támogatni egy rossz politikát? Sokan bizonyára lelkesen bólogatnak – persze csak akkor, ha éppen az ő kedvenc törzsfőnökük áll az ország élén. De a lelkes Orbán-pártiak a világért sem gyakorolták volna ezt a „nemzetvesztő” Gyurcsány esetén, ahogy az Orbán-ellenesek sem teszik ezt most, amikor az „antidemokratikus” veszélytől való félelmükben néha már csak a nemzetközi politika segítségében bíznak.

Pedig egyszerű lenne a megoldás: bármekkorák is a belső ellentétek, bármennyire is eltérőek az álláspontok, csak húzni kellene egy képzeletbeli vonalat. Hogy meddig vitázunk, harcolunk, küzdünk az igazunkért egymás ellen, és honnantól kezdve tartjuk fontosabbnak mindazt, ami összeköt, ami egyesít, ami azonossá tesz. S miközben húzzuk azt a vonalat, még valamire szükség lenne: meglátni az ellenfélben, a riválisban azt, akit a külvilág lát. A másik magyart.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr442507002

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A munkanap szabadsága 2010.12.11. 09:26:13

mese!?Atyafiak, ma reggel éreztem valami olyat, amilyet régen nem! Tudniillik, hogy fel kell kelni! No nem azért, mert kávét vinnék a párocskámnak az ágyba. Nem, azért, hogy ledolgozzam szent karácsony estéjének napját!Ez valami ördögtől való fertelmes...

Trackback: Okoska antalkodásai 2010.12.11. 09:22:23

meseAtyafiak, egymás után állnak ki a csepürágók, és magasztalják az önön általuk gerjesztett vihar fellegeinek jövöre nézvést kecsegtető alászállását! Íme előállott a kicsiny, ám annál harciasabb gyalog, hogy béálljon a dicsőítök és megmondó politikus...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ordnassac 2010.12.12. 17:29:21

@Teremszolga: kíváncsi leszek a válaszra, ha lesz egyáltalán

lüke 2010.12.12. 17:31:55

@Teremszolga:
hmmm
Csányi PM+ MEM-s,valamint több banki és AVÜ-s kötelékei éppen ide vezetnek

guvernalista (törölt) 2010.12.12. 17:33:54

@kodó tamás:
ez olyanok lesznek, mint havas henrik videoüzenetei.
régebben mac-kel fényképezkedett, ez meg egy hp elitebook.

amúgy meg politikai kommunikációra szerintem még mindig a twitter follower - following kapcsolata lenne a nyerő. csak kell hozzá egy stáb, amelyik ebből a véletlen csatornából mintavételez.

twitter.com/barackobama

a facebook szerintem arra jó, hogy a civilek valamilyen közös cél érdekében csoportosuljanak.

kodó tamás 2010.12.12. 17:36:05

@guvernalista: ez semmire se jo. csak arra, hogy aki gyűjti a hazugságokat az beleteheti a gyűjteméynébe... majd választások vagy tüntetések előtt lehet küldözgetni alinkeket

kodó tamás 2010.12.12. 17:38:03

index.hu/gazdasag/2010/12/12/ket_fokozattal_is_leminosithet_a_fitch/

ez fontosabb téma. draskovics londonban van ugye? csak nem ő ármánykodik?

lüke 2010.12.12. 17:39:26

@guvernalista: azért ennél több
Londonban élt az egyik Bee Gees-szel, akivel több lemezt is készített
a kérdés az:
ö van-e a yootube-n

lüke 2010.12.12. 17:40:34

@guvernalista:
és megfigyelje a CIA, NBH etc

guvernalista (törölt) 2010.12.12. 18:20:50

@kodó tamás:
a politika célja, hogy egy vezető alkat követőkre találjon. a twitter ehhez remek eszköz.

a facebook alkalmas apolitikus tömegek megszólítására. egy politikus könnyen összegyűjthet 100,000 rajongót, vagy egy politológus 10,000-et. egy baj van: az eredendően nem egy kritikus közeg. a facebook rajongó birka. és akár egy értelmes ember (a fekete bárány) képes megosztani a rajongó tábort. a hatalmas nyereség nem várt presztízs veszteségbe is átfordulhat.

a közéletben a facebook csoport szerintem inkább konkrét célok elérésére alkalmas. létrejön egy csoport, és ha elérte a célját, akkor feloszlik. aztán egy újabb részcél érdekében megint létrejön. és megint feloszlik. arra jó, hogy egy problémát eredendően apolitikus tömegek lépésenként közelítve oldjanak, vagy megoldjanak.

kodó tamás 2010.12.12. 18:24:34

@guvernalista: itthon egy aktív 100ezres kör... többi passziv résztvevő.
a legtöbb pedig kívül álló. akik más problémákkal küszködnek...

www.mno.hu/portal/753180

guvernalista (törölt) 2010.12.12. 18:25:57

@lüke:
de ez 68-69 között volt. ez meg a felvétel meg: 66. amikor cini pesten táncdalfesztiválozik. akkoriban nem repülhetett ki csak úgy londonba. hasonlítanak, de szerintem nem ő.

guvernalista (törölt) 2010.12.12. 18:44:00

@lüke:
és vajon mi értelme van a netizent megfigyelni. mondjuk persze lehet. velem is megesett már, hogy egy blogger nyomozott utánam. valós névvel szólítva írt kedves hangú levelet. úgy képzelte, hogy harcolni akarok vele. pedig nem. mert akkor nyilván nem ott tenném, hanem dokumentumokat töltenék fel a netre. szerintem nem kell ennyire paranoiásnak lenni.

trurl (törölt) 2010.12.12. 18:47:48

" meglátni az ellenfélben, a riválisban azt, akit a külvilág lát. A másik magyart."
Nem ellenfél, ellenség. Nem mindegy!

lüke 2010.12.12. 19:05:27

@guvernalista:
kösz
nem tudom mi értelme,ha tudnám, teljes bedobással Maigret
lennék,igy csak néha, a munkámban kell nyomoznom:)
irogat ilyet a sajtó,s volt III/III, CIA,Mata Hari, a mi Hans Habénk etc

OneLove 2010.12.12. 19:11:31

Tudom, hogy off-topik... Lehetne kérni bejegyzést a JeSz-ről? Ön szerint van jövője az átalakult MDF-nek? Köszönöm.

kodó tamás 2010.12.12. 19:13:41

mnyp

maradok.blog.hu/2010/12/12/ne_hagyd_magad_zsarolni

@OneLove: hát igazán nem akarok beleszólni, de nem hiszem hogy szót érdemel a téma...

sagitta 2010.12.12. 19:14:37

@kodó tamás:

index.hu/gazdasag/vilag/2010/12/12/megis_megmaradhatna_a_magannyugdij/

A nemzetközi helyzet fokozódik... ha ez a lengyeleknek tényleg sikerül, akkor a MNYP megszüntetés melletti egyetlen kvázi racionális érv is elszáll.

kodó tamás 2010.12.12. 19:23:34

@sagitta: ez tegnapi vagy pénteki hír. ez minket "már" nem érint. szerintem kiszálltunk a játékból... illetve ők pont ezért kapták meg... az eu fél, hogy vannak még kurucok máshol is... szerintem alaptalanul, mert lengyelek sokkal kulturáltabban dolgoztak volna... az észtek már tul is voltak ezen, de garanciákkal, nem kamuval...

végeredmény: megpróbál Matolcsy megint menni a lengyel példa után a beszámításért lobbizni. ellene drukkolok, mert ha ez bejönne, akkor soha nem látott pénzzel tudnának garázdálkodni... és nekem nincs még hitem abban hogy ők fellendítik a pénzesővel a gazdaságot... hmhm borzongató félelem...

oldrock (törölt) 2010.12.12. 19:27:50

@kodó tamás:

Kösz a korrigálást, igazad van. Ez talán még jobban alátámasztja azt amit írtam.

Ordnassac 2010.12.12. 19:59:24

@sagitta: épp most akartam linkelni. ;-)

guvernalista (törölt) 2010.12.12. 20:18:51

@kodó tamás:
csak kérdés, hogy ezek után a lengyelek mit mondanak: a nacionalizálásból származó jövedelem államháztartási bevételként elszámolható legyen, vagy sem. az egyik álláspont az, hogy igen, azt folyó kiadásokra el lehet költeni. a másik pedig az, hogy ezt csak államadósság törlesztésére lehet felhasználni, ami közvetve csökkenti a kiadást. utóbbi esetben nem teljesülne a magyar hiánycél. mert nagyjából annyival csökkenne a kamatkiadás, amennyibe a leminősítés kerül.

ez utóbbi azt jelentené, hogy a kormány 3000 milliárdot kiszór az ablakon. a bankházak meg ugyanennyit zsebre vágnának.

Diocles 2010.12.12. 20:26:17

@sagitta:

itt a lényeg:

"Az értékelés elveit az Európai Stabilitási és Növekedési Paktum módosított végrehajtási utasításában kellene meghatározni, de a nyugdíjreformok egyedi elbírálásakor mégis tiszteletben kell tartani a paktum előírásait, vagyis az EU-beli deficit- és adósságkorlátot - fejtegette a bizottság szóvivője. A korlát az éves államháztartási hiányra a GDP-nek legföljebb 3 százaléka, míg a teljes államadósság nem haladhatja meg a 60 százalékot (vagy ha meg is haladja, a limithez fentről közelíteni, vagyis az adósságot csökkenteni kell)."

Magyarán, ha valami hatalmas csoda folytán valamikor a jövő év közepén elfogadná az EU többsége, h az érintett országok teljes egészében beszámítsák a manyup-rendszert, ránk még abban az esetben is bajosan vonatkozna, lévén messze a 60% felett vagyunk.

Persze hülyítésre jó az infó, lám te is megetted.

sagitta 2010.12.12. 20:35:38

@guvernalista: szerintem összekeverted a tőke és a kamat törlesztést, nem 3000 milliárdot dob ki az ablakon, csak kb. 180 milliárdot (persze az sem kevés).
A hiánycél csak akkor tartható, ha a MNYP-ból folyó kiadásra is költenek, a hiánycél elsősorban az adócsökkentés miatt nem teljesül. (Vagy a rokkant-nyugdijjak miatt, kinek, hogy tetszik.).

sagitta 2010.12.12. 20:40:32

@Diocles: Bocs, de szerintem ez nem ezt jelenti. Ha a MNYP teljes vagyonát adóságcsökkentésre fordítanák (ahogy nem teszik), az adósság még akkor is 60% felett lenne, így az adósságcsökkentési kényszer megmarad (merthogy vállaltuk, hogy előbb-utóbb bevezetjük az Eurot). Azonban a túlzott deficit eljárás miatt Magyarországnak a 3% hiány és annak számítása a kulcskérdés jelenleg.

mrs. white 2010.12.12. 21:01:22

Jelenleg senki nincs 3% alatt. Ha mindenkit büntetünk akkor az olyan mintha senkit sem büntetnénk. Ha senki nem bírja tartani a 3%-ot akkor az egy hülye szabály és akkor is ha azt mindenki büntetlenül átlépheti. Az eu országainak felében van mnyp a másikban nincs és még most azok közt is rendet vágnak akiknél van.
Az eu olyan zöldségpiacra emlékeztet ahol a dinnyék a körtével és a szamócával versenyeznek egységes elbírálások alapján.
Egyre inkább értelmetlennek tartom az egységes eu választ a kína és usa hegemóniájával szemben. Egy sokkal lazább szövetség talán értelmesebb lett volna.

a-kis-herceg 2010.12.12. 21:01:49

az mdf szégyenletes, hogy épp dec. 12-én (1991-es Antall halála) napján csinál bármit is, mintha lenne bármi közük hozzá. Ez a nevének a bepiszkolása. a rendszerváltás tisztességes embere. nem véletlen őt használták fel a "rendszerváltás"-hoz eszköznek.

guvernalista (törölt) 2010.12.12. 21:14:21

@sagitta:
ha az eurostat a nacionalizálásból származó jövedelmet nem engedné bevételként elszámolni, akkor nem teljesülne a hiánycél, ami túlzott deficit eljárással járna, és újabb kényszerű eladósodással, valószínűleg magával vonna egy újabb leminősítést, és a bankházak a pénztári vagyont az utolsó centig besöpörhetik.

guvernalista (törölt) 2010.12.12. 21:35:56

@mrs. white:
itt két unió van. a fiskális unió, a tagországok bedobnak valamennyit a közösbe, és azt újraosztják. ennek megfelelően a fiskális uniónak vannak nettó befizetői, és vannak kifizetőhelyek. a másik pedig a monetárius unió. szerintem elég jól látszik, hogy a kettő együttesen nem tartható fenn.

guvernalista (törölt) 2010.12.12. 21:38:25

@Diocles:
az is elég, ha folyamatosan csökken az államadósság.

IntelCorei5 2010.12.12. 21:44:08

""Orbán szerint a rendszer átalakításának egyetlen oka az államadósság, az ország a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer bevezetése miatt ugyanis "a feje búbjáig eladósodott". Azt mondta, korábban óriási összeget kellett átutalni a magánnyugdíjpénztárakba, ám a gazdaság eközben nem termelt ezzel arányos bevételt, így a mindenkori államvezetés óriási hiteleket vett fel. Hozzátette, hogy ez a hitel "adóssághegy formájában" nyomaszt bennünket, és szinte lehetetlenné teszi az életünket.""

Gratulálok Viktornak !

Akkor ezek szerint mégsem lopta el a pénzt Gyurcsány és az MSZP. A hitel nyugdíjra kellett!!

Ajánlom figyelmébe akiket ez itt érint és korábban a lopás teória mellett kardoskodtak: Most a szeretett vezér mást mond - nem ez és arről az első eset, de csak bizzatok benne.

IntelCorei5 2010.12.12. 21:48:52

@guvernalista:

még ha kettő lenne ! 25 öregem 25 van itt...

a-kis-herceg 2010.12.12. 22:18:58

Antall József

azt gondolom ez nem egy tisztességes jegyzet:
fenteslent.blog.hu/2010/12/12/a_vasarnap_amikor_a_kacsamesek_felbeszakadt
nem is értem, hogyan lehet az elmúlt 20 év legmeghatározóbb emberét így megközelíteni.

ez viszont méltó emlékezés:
konzervatorium.blog.hu/2010/12/12/antall_jozsef_oroksege

mélységesen egyet tudok érteni, ez a lényeg:
"Antall József magyar hazafi volt, őszinte demokrata, konzekvens antifasiszta és meggyőződéses antikommunista, aki a saját politikájában akarta összeolvasztani mindazt az örökséget és tapasztalatot, ami a magyar államiság ezer évéből, de különösen az újkori magyar történelemből adódott. Belülről, a saját morális parancsai által vezérelt ember volt, a politikában azonban reálpolitikus. Az eszméit és elveit, mint tevékenységének iránytűjét soha nem szem elől tévesztve, reálpolitikát csinált, vagyis a valóságot soha nem keverte össze a vágyaival."

nagyon pontosan találó mondatok. azt hiszem az elmúlt 20 év egyetlen vitathatatlan személyisége. ELVEK és GYAKORLAT. így megy együtt. és mielőtt bárki számon kérne rajta. egyedül ennyire tellett, az élete is ráment....

cambridge.on 2010.12.12. 22:29:33

@borso+aheja: Ha jól megfigyelted, kétféle Fidesz retorika van.
Van egy az Eu-s értékeket elismerő, amit külföldön használnak.
Van a másik magyar, a 2/3-os amit itthon használnak.
A kettő köszönő viszonyban sincs egymással.

www.welt.de/wirtschaft/article11555273/Osteuropa-zoegert-ploetzlich-bei-der-Euro-Einfuehrung.html

"Bulgária nem csak a korrupció meg a bűnözés ellen vív harcot: áprilisban magát zárta ki az eurót bevezetni szándékozó államok köréből. Bojko Boriszov miniszterelnök kénytelen volt beismerni, hogy az előző kormány 2009-ben jó néhány állami kiadást a költségvetésen kívül "rejtett el". Az államháztartás tényleges hiánya 4 százalék volt, Brüsszelnek viszont Szófia csupán 1 százalékot jelentett.
Varsóban nem sumákoltak a német lap helyzetelemzése szerint, viszont a bővülő gazdaság mögött mélyreható problémák rejtőznek. Az EU-szabályokba foglalt feltételek - korábbi, közismertebb nevükön a négy "maastrichti"kritérium - közül Lengyelország csupán egynek tesz eleget: a stabil kamatszintnek. Az államadósság viszont növekszik, az államháztartás hiánya idén csaknem 8 százalékos. A Fitch hitelminősítő intézet november végén kiadott értékelése kifogásolta a pénzügyek csökkenő átláthatóságát, a szerkezeti reformok hiányát és a kormány takarékossági lépéseit, emiatt kilátásba helyezte az ország hitelképességi osztályzatának rontását.
Közép-Európában is akadnak ellenfelei a közös fizetőeszköznek. "Magyarország a maga csaknem 80 százalékos államadósságával sok évre kiesik az euróövezet jelöltjei közül. A viszonylag jómódúnak mondható csehek viszont mind az alacsony inflációval, mind az alacsony államadóssággal megfelelnek a követelményeknek; csupán az államháztartási hiányt kellene lejjebb szorítaniuk. Ám a csehek nem akarnak fizetni az eladósodott euróövezeti államok helyett, és az európai valutarendszert sem tartják kellően szilárdnak" - írta a Welt am Sonntag.
Egy ősszel végzett fölmérés szerint a csehek 70 százaléka ellenzi az euró bevezetését, és - Varsóval ellentétben - a politikai elit nyíltan osztja ezt a véleményt. Václav Klaus elnök novemberben közölte a Prágába látogató Christian Wulff német államfővel, hogy sem a kormány, sem a parlament, sem a jegybank nem támogatja Csehország belépését az euróövezetbe."
(MTI

Ordnassac 2010.12.12. 22:29:46

@a-kis-herceg: Antall József 1993-ban halt meg...

Egyébként, ha a korosztályom többségét (20-30 évesek) kérdezed Antall Józseffel kapcsolatban, akkor elsőre a Kacsamesék félbeszakítása fog eszébe jutni, mivel akkor voltak gyerekek.

Mivel akkor külföldön éltem, ez az életemből kimaradt.

Ordnassac 2010.12.12. 22:31:18

@Diocles: itt nem is az az érdekes, hogy van-e Magyarországon hatása vagy nincs, hanem az, hogy a lengyelek részben ki tudtak maguknak lobbizni valamit.

aszekelyek 2010.12.12. 22:38:32

@lüke: Nem azt írtam, hogy nem beszélnek. Azt írtam, hogy nem hajlandók.

aszekelyek 2010.12.12. 22:40:52

@lüke: Öntisztuló sütőm van , nekem könnyű. Mondjuk inkább, hogy takarékos vagy. Vízzel, mosószerrel....F környezet és víz nem terhelés az jó ok a zacskós sütésre.... Fólia alól se fröcsköl ki semmi:D

a-kis-herceg 2010.12.12. 22:48:09

@cambridge.on:

"Václav Klaus elnök novemberben közölte a Prágába látogató Christian Wulff német államfővel, hogy sem a kormány, sem a parlament, sem a jegybank nem támogatja Csehország belépését az euróövezetbe."

és milyen igazuk van. persze nekünk ezzel a kérdéssel még nagyon korai lenne foglalkozni. ne nyissunk vitát, de szerintem nagyon igazuk van.

aszekelyek 2010.12.12. 22:49:44

@kodó tamás: Sört nem szoktam :) Kis Jagermeistert ha elrontom a gyomrom... vagy jó házipálinkát :) Pld. erdélyit:D Az migrénre is jó. Egyet méfiscsak tisztázzunk. Nem az érdei pártpénztárnok qrta el ilyen gyalázatosan a magyar gazdaságot és csinált ekkora adósságot sem ő csinált és az értékesebb közvagyont se ő mazsolázta ki magának és összes barátjának és üzletfelének.

ökörpöröly 2010.12.12. 22:57:53

@a-kis-herceg: Antall egy totálisan alkalmatlan ember volt arra, hogy a "rendszerváltás" utáni első magyar kormányt irányítsa.
Alakja különös, annak ellenére, hogy polgári, hivatalnoki családból származott, mely a Horthy-rendszerben magas tisztségeket vittek, a kommunizmusban is ügyesen megtalálta a helyét. Azt is mondhatnánk rá, hogy konformista volt, aki ügyesen megalkudott a lehetőségekkel, illetve ügyesen keresett és talált támogatókat magának.
Antall hol itt, hol ott tűnt fel a rendszerváltás időszakában. Mindig gyorsan pozícióba kerül, mintha hátulról egy láthatatlan kéz irányította volna a szálakat -FKGP és MDF-.
Jelleme nem igazán volt neki, valami ködös idealizmus keveredett pragmatizmussal és gátlástalansággal.
Az ország teljes szétverésében és kiárusításában kulcsszerepe volt.
Ne felejtsük el a kormányzása alatt történt privatizációkat -azaz lopásokat-, a köztudottan csak a spekulánsok vagyonát növelő "kuponos" kárpótlást, a TSZ-ek szétverését, az olajbűnözés tudatos engedését, a bankok haveroknak való kölcsönzését, mely kölcsönök jó részét soha nem fizették vissza, de az árát a kisemberek fizették meg bankkonszolidáció címén, a csődtörvény elmismásolását stb..
Antallnak az volt az álma, hogy gyorsan létrehozza az új, "magyar" nagypolgárságot -a "friss" politikai erők tagjaiból és a mögöttük álló holdudvarból, illetve a vele kiegyezett és kitűnő kapcsolatban lévő késő kádári elitből és holdudvaruk tagjaiból-. Ez sikerült is neki, a nemzeti vagyon szétlopatásával, a bankok fedezet nélküli kölcsöneivel, az átlagpolgárok pénzén. Be kell vallanunk, hogy az egész régióban a magyar "rendszerváltás" volt messze a legsikertelenebb, ennek a mai napig isszuk a levét. Ennek a rendszerváltásnak pedig emblematikus figurája volt Antall József. Nemcsak a nemzeti vagyon szétraboltatásában volt bűnrészes, de a magyarság moráljának, erkölcsi érzékének leépítésében is. Nyilvánvaló volt, hogy az jár jól, aki lop, aki csal, aki korrupt. Társadalmunk jelenlegi morális válságának alapja a "rendszerváltás" után beindult káros hatások.
A konzervativizmusa is érdekes. Valahogy érdekes módon a háttérben szakértőként, tanácsadóként, kabinetfőnökként
ex MSZMP-s pártkádereket "tartott".
Szerintem azzal tette a legtöbbet, hogy elég gyorsan kinyiffant. Jellemtelen, zavaros alak volt, ahogy annak az időknek oly sok alakja. Ne felejtsük el, hogy egyes források szerint az első parlament tagjainak akár 15%-a is III/3-as lehetett. Illik hozzájuk az alakja!

aszekelyek 2010.12.12. 23:11:29

@nyünyüge:Eddig sem mondott mást. Az államadósság három következő évi mérete, visszafizetésileg vagy egy nyugdíj évi kiadás , vagy eü-é, vagy oktatásé. A hiánycél tartása pedig muszáj. további adósság kizárt és akkor hová is nyúlunk? Ahol a befektetőknek kellemetlen, nem a magyar nyugdíjasoknak. Amúgy nem keresnék a bajt. azért is kérték először, hogy könyvelhessék csak , ahogy az 2008-ig teljesen legálisan gyakorlat volt. Arra, a kölcsönadó EU aszonta nem. Akkor valamit pedig tenni kellett.
Ez meg csak rontott a számokon és nem is akármennyit. Majd egyszer valamikor lehet, hogy hozott volna, na nem a büdzsének. No és bajnai a fedezetét is bevállalta. Néztük ma a hirdetést a férjemmel. Nekem van szakképzettségem reklám-marketing irányban. Tudom, hogy nem két fillér az a hirdetés. Azt is a befizetők állják nyilván. Nem is azok a befektetéskezelők szerintem, akiknek érdeke maradásra bírni a megcélzottakat. Ezen kívül le is tiltatnám a reklámnak azt a részét ahol fiatal anya és kisgyerek a képen, mama pedig boldogan közli, hogy a gyerekei örökölhetik. Ahaaa, ha meghalsz nyugdíjkorod előtt bébi,... legalábbis elhallgatnak igen lényeges dolgot, félretájékoztatnak. Még valamit. Jelen konstrukció a jövőben sem tesz nagyobb terhet az államkasszára. Egészen mással foglalkozhatnának, ha nem lenne minden oldalról a kényszer az államadósság miatt. Kevesebbet működnének el a manyupok és biztosabb lenne a befizetések sorsa, ha nem tenne semmit a kormány? IMF felszólítás ellenére? Szerintük sem fenntartható és rossz ez a konstrukció a többségnek. A költségvetésnek. Vitázz velük. Most és így azért kellett hozzányúlni, amit leírtam. Azt nem mondta Orbán, hogy másként semmit nem tenne. Bocsi. 98-tól 6 % volt kivéve csak a büdzséből. Amikor még nem is volt világos mennyire nem biztonságos ez a 3 lábú izé.... A hiányt mérsékelte akkor is. Pedig szó nem
volt az ő ciklusa végéig túlzott deficit eljárásról.

Diocles 2010.12.12. 23:16:03

OFF

OFF

én is hozzászóltam a beidézett Antall-poszthoz, beleolvastam a hozzászólásokba is, és megdöbbentő, h Antallt micsoda kibeszéletlen indulatok veszik körül.
vagy nem is indulatok, de szerintem általánosan elfogadott, még a jobboldalon is, sőt, h kábé Gyurcsányhoz hasonlítható figurája a kicsúszott, kicsúsztatott rendszerváltásnak, a sok csalódásnak. A halála viszont megmentette attól őt is, és roppant csekély számú hívét, h szembe kelljen nézni a politikai teljesítményével. S mivel az MDF is eljelentéktelenedett, így az egész kérdés lekerült a napirendről.
(Egyébként nagyon jellemző, h a jobboldalon is azok a pártok válltak meghatározóvá, kisgazdák, Fidesz, MIÉP, majd Jobbik, akiknek nem volt túl jó véleményük az Antall-korszakról, míg a reá hivatkozó MDF a fűbe harapott.)

Érdemes volna megírni egy könyvet a korszakról, kitérve arra, h visszakaphattuk volna-e Kárpátalját, volt-e reális esély az államadósság elengedésére, mint azt Soros György is állítja, miért kellett így csinálni a privatizációt, miért kellett szétverni a téeszeket, miért kellett engedni az olajszőkítést, stb.
De valszeg ilyen könyvet már nem fognak megírni, nem azért, mert tilos, hanem, mert ki a fene fektetve bele ennyi kapacitást.

ökörpöröly 2010.12.12. 23:16:56

@aszekelyek: Két rövid kérdésem lenne:
1. Van neked jelentősebb megtakarításod MANYUP-ban?
2. Jogosnak tartod-e, hogy hiánycélokra hivatkozva magántulajdont államosítsanak -Alkotmánybíróság szerint a vagyoni értékű jogosultság is magántulajdon, függetlenül annak időbeni esedékességétől-?

a-kis-herceg 2010.12.12. 23:21:55

@ökörpöröly: igen. mint írtam is. ez így történt. csak az a kérdés, hogy menyi felelőssége volt ebben. a kérdés így merül fel, hogy "kötött-e elvtelen kompromisszumokat", tudatosan vett-e részt ebben a játszmában. vagy a lehetőségeivel és tudásával legjobban élt -a moralitását megtartva - annak érdekében, hogy az országnak jobb legyen.

összességében én azt mondom személyében tisztességes volt. és a helyzet kedvezőbb volt, mint nélküle lett volna.

mint ahogyan te is utalsz láthatatlan szálakra. ezek egy rendszer túlélő szálai, hálói. értelemszerű következményekkel. valószínűleg épp a legnagyobb háttéralku, amiben bizonyára részes volt (de legalább is tudomása) a rendszer embereinek titkosítása.

az mszmp káderek a vértelen átmenettel (átmentéssel) nem tűnhettek el így a kérdés felmerül, hogy lett volna ennél nagyobb mozgástere, minthogy bizonyos körből azért kínosan kiszorítja... de teljesen kizárni nem tudta őket.

sommásan ítélkezni nehéz. a rendszer rossz és már az indulás is rossz volt. a rendszert egy emberen számon kérni nem lehet. nem volt olyan hatalma mint elődjeinek. ekkor már erős gazdasági háttéremberek álltak mögötte. nem sok valós egyszemélyi döntésre lehetett játéktere.

egy embert megítélni nem tisztünk. de én úgy ÉRZEM, hogy a moralitása megkérdőjelezhetetlen.

porfelhő 2010.12.12. 23:23:30

Több civil szervezet tüntetett a kormány intézkedései ellen vasárnap délután, melyek elfogadásával átakulnak a mny-pénztárak.
Orbán V. válaszolt: A magyar nyugdijrendszer korábbi átalakitása azt eredményezte, hogy "az ország a feje búbjáig eladósodott", óriási összegeket kellett átutalni a magánnyugdij-pénztárakba, ugyanakkor a gazdaság nem termelt ezzel arányos bevételt, , igy a mindenkori államvezetés óriási hiteleket vett fel. Ez a hitel "adóssághegy formájában" nyomaszt bennünket. Ha ez igy ment volna tovább maga alá temette volna az egész gazdaságot.
Aki visszalép a nyugdijrendszerbe, annak továbbra is lesz számlája.
Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyéni számlavezetés csak a nyugdíjrendszerben jelent garanciát, a magánnyugdíjrendszerben nem. "Az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlavezetés biztonságot, garanciát jelent, és egyúttal a befizetések nyomon követését is lehetővé teszik" - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint az új rendszerben a nyugdíjasok hozzájutnak a nyugdíjukhoz, a nyugdíj előtt állók számíthatnak a nyugdíjrendszerre, és a fiatalok előtt kiszámítható, világos pálya áll majd, időskoruk biztonsága garantálva lesz.

A miniszterelnök azt kérte videóüzenetében az emberektől: bízzanak a kormányban, a parlament döntésében, mert ennek a gazdaságpolitikának az eredményeképpen Magyarország le tudja majd magáról rúgni az államadósságot.

a-kis-herceg 2010.12.12. 23:25:01

@Diocles: a történelem és múlt kutatása állami feladat. persze erre egyelőre nincs sok remény.

ökörpöröly 2010.12.12. 23:29:14

@a-kis-herceg: Moralitása?:) Ne röhögtess! Tudod milyen komoly MSZMP-s pártháttér kellett a pozíciói eléréshez, a nemzetközi útlevélhez, a külföldi egyetemeken való előadáshoz?
Sőt, minden valószínűség szerint együtt kellett működnie a titkosszolgálatokkal is. A másik, a csehek, a szlovénok, a lengyelek, a németek miért tudtak elszámolni a kommunista elittel? Csak nálunk nem lehetett? Ez több mint érdekes!

a-kis-herceg 2010.12.12. 23:32:50

@ökörpöröly: erről van szó éppen... szerinted "vértelen átmenet" (mert váltás volt: gazdasági rendszerváltás) lett volna esélye "egy mezei halandónak", aki nem volt minimum kisz titkár? és aki az volt azt már elítéljük? nem tudjuk a 1990- előtti múltját (persze lehet hogy ezért titkosította). de én azt mondom tényszerűen büntetendő vagy erkölcstelen tettek alapján lehet csak meg vagy elítélni valakit... elég kevés az információnk. én is azért írtam, hogy ÉRZÉSEM szerint...

porfelhő 2010.12.12. 23:36:50

Úgy látom a @tamás nagyon elfáradt a "sok avatar cserélgetésben" ma! látom nem ir semmit, biztosan már alszik, hogy holnap újult erővel folytassa a "cserélgetést". azt üzenem neki ez az "avatar kép" a legjobb!:):)

a-kis-herceg 2010.12.12. 23:46:42

@ökörpöröly: a politika nagy kérdését feszegetjük. lehet-e érdemben országos közügyekkel foglalkozni megalkuvások nélkül, pusztán alkuk alapján. szerintem a válasz a rendszerből fakadóan negatív. a rendszer paradoxona. igazi rendszerváltás nélkül el kell fogadnod, hogy megalkuvás szükséges...

ökörpöröly 2010.12.12. 23:52:10

@a-kis-herceg: Hasonlóan "bársonyos forradalom" volt Csehszlovákiában, NDK-ban, Lengyelországban. Ott mégis tudták kezelni a jelenséget. Csak a hazaáruló Antall és csürhéje nem?
Egy mese, hogy a forradalom elmaradása miatt kellett a késő kádári elitnek odadobni a nemzeti vagyont.

porfelhő 2010.12.13. 00:05:36

"Szükségünk van a vidékre!! az új kormány azt a célt tüzte maga elé, hogy segitse újra megteremteni a vidék fejlődésének lehetőségét, azonban minden jó szándék ellenére a helyi közösségek aktiv hozzájárulása, kezdeményezőképessége nélkül nem lesz elég ereje a változások méghezviteléhez.
Az elmult húsz év a vidéki életet egyre nehezebbé tette. A falu "minősitését" az elmult húsz évben liberális ideológia jegyében folytatták, és mindazt amit a bolsevikok elkezdtek az ötvenes-hatvanas években. Megpróbálták gyökereiktől elvágva városokba terelni és az állami járadékoktól függővé tenni az újabb generációkat is. A mélypontot a válság hozta el. Mindeközben a gazdaság látványosan megroppant, a megszoritásokat a költségvetési szférán is átvitték. De "ennek a gyakorlatnak vége". !
Tudjuk, új tipusu gazdaságpolitika, fejlődni fog a vidék, milyen jó lesz! Miután "szétverték" eladták, az ÁG-okat, TSz-eket. el sem tudom képzelni mitől fog fejlődni!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.13. 00:05:56

@ökörpöröly: volt itt számtalan hazaáruló jelentős funkcióban Horn Gyulától Göncz Árpádig.
Antall nem tartozott közéjük, se a hazaárulásban, se a saját zsebre dolgozásban. Ha képes lennél ilyen fennkölt érzelmekre, mondhatnám, hogy szégyelld magad. De ez tök felesleges, ökörkém. Szopj le egy nílusi krokodilt aztán térj nyugovóra.

a-kis-herceg 2010.12.13. 00:06:46

@ökörpöröly: sorban.

igazad van ott is maradt az elit. itt is. de ha nem volt rendszerváltás (politikai) és ugyanazok alkudoztak, akkor nem értem mit vársz el pont Antalltól.

a különbséget is látom. az ORSZÁG ÉRDEKÉBEN a többi államban olyan szabályokat hoztak ami alapján mind a gazdaságban szabad verseny, mind a politikában ki tudott alakulni. de ezek a szabályok. a régi új elit alkuja volt (több száz emberből egyetlen volt Antall). természetes, hogy a saját túlélésük volt az első. egy olyan rendszert alakítottak ki, ami nem is volt új. polikailag semmiképp. a korábbi feudális és szocialista működés folytatása. az eliten kívül bárki tuna írni tisztességes szabályokat. de ezek körben revolvert tartanak egymáshoz (korábban III/III, most már köztörvényes...).

1990-ben voltak eliten kívüli erők is. akik tisztességes játékot képzeltek (pl. Magyar Október Párt) ezek pár hónapot éltek. gondolom nem csoda a fentiek után.

a rendszert illető megállapításaiddal egyet értek. de a személyt Antallt elítélni konkrét tettek alapján lehet. a kettőt összemosod. azt állítod, ha megélt a szocializmusban, akkor ellenség, tehát eleve rossz. ezt így nem lehet leegyszerűsíteni. olyan döntéseit sorolj, amiket legalább nagy részben ő hozott, ha nem is egyedül...

de elfogadhatjuk a te tézisedet is. csak abból az jön ki: hogy aki a 65 évben politizált, az nem lehet tisztességes ember. ez nagyjából igaz is lehet, csak akkor EGYETLEN MEGOLDÁSBAN TUDSZ GONDOLKODNI: váltásban.

a-kis-herceg 2010.12.13. 00:11:00

@Hepci: @ökörpöröly: a te érveid is jók. a távolságtartásra gondolok, nem a többire... ég és föld... és persze vég eredményben ugyanazt a rendszert tolta mind... 65 éven át.

a különbség: pl. nem ölt embert (nem is öletett), nem a családja, nem a pártja helyzetbe hozásán dolgozott. álláspontom szerint a maximálisat megtette annak érdekében, hogy JOBB legyen. hangsúlyozom érzésem szerint. amíg nem cáfolnak tények, addig "bona fides"....

porfelhő 2010.12.13. 00:14:34

A hétfői leminősités nyomán sem hazánk,- sem az európai gazdasági szakértők nem voltak nyugodtak a héten. Birálják a többségi kormány "átmeneti költségvetését", azzal kapcsolatos intézkedéseit, a kormány pedig a minősitőket. Hazánk még éppen a befektetésre ajánlott kategóriába tartozik , ha a besorolás romlana Mo. a befektetésre már nem ajánlott kategóriába tartozik." osztjónapot!

porfelhő 2010.12.13. 00:17:31

Nem is értem?! Hol van már megint a jjulie napok óta.
Neki üzenem: "Amit Messi és társai produkálnak hétről-hétre,- a Barcelona - az maga a futballtökély"!!:):) azt irják!

porfelhő 2010.12.13. 00:21:26

Jaj! már meg hétfő van! -addig keresgéltem a poszton a "kedveltemet!"- most látom! hm. keresgélem, Ő meg olvas, vagy alszik.

Jó éjt.!

tbb 2010.12.13. 00:30:26

@ökörpöröly:

Mi bajod van Antallal? A te bandádat hozta helyzetbe.

Ordnassac 2010.12.13. 00:52:41

@Hepci: mit vétettek azok a szegény nílusi krokodilok ellened? :-P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.13. 00:54:43

@Ordnassac: biztos láttad, csak jót akarok mindkét félnek. Ennek az ökörnek pl. a fordított variáció rosszabb lenne. :)

lüke 2010.12.13. 07:08:43

@aszekelyek:
tus a pyrolysisnek
olyan ,mint az öntisztuló ember:)

lüke 2010.12.13. 07:14:48

@ökörpöröly:
még egy mehemed aki a morált viszonylagosítja.............
tres bien
de.wikipedia.org/wiki/Moral

lüke 2010.12.13. 07:21:53

@Hepci:
most olvastam egy utólagos okoskodót:
AJ-t azért tették az élre,mert nem volt "priusza"
most azután csniálnak neki a
NHL-ja és a következményei mellé
/NHL nem a hoki liga, mielött
en.wikipedia.org/wiki/Non-Hodgkin_lymphoma/

lüke 2010.12.13. 07:23:22

@porfelhő:
környöközd mög ökörpörölyt:)

László56 2010.12.13. 08:02:31

Szép jó reggelt Mindenkinek

Olvasom a kommentárokat és feltűnik hogy sok külföldön élő is van közöttük. Ugyanakkor sokan gondolkodnak azon is hogy elhagyják az országot és külföldön próbálják meg a szerencséjüket. Vannak olyanok is kik ezt az utat már megjárták és külföldi tapasztalatuk ellenére, vagy éppen azért, újból az országunkban tevékenyek. Akárhogy is nézzük, külföldi tapasztalattal mögöttük vagy előttük, mégis van ezeknek a polgároknak egy érdekes közös nevezőjük. Élvezi, vagy szeretné élvezni a nyugatos világ előnyeit, de hiányzik neki a társadalmunk züllöttsége. Amihez hozzá van szokva. Nehéz megérteni hogy a kettő együtt nem funkcionál.

Ugyanezek a polgárok mindent megtesznek hogy minálunk ne jöhessen létre a nyugati társadalmak jóléte. Elátkozzák mindazokat kik ezt a jólétet szeretnék megteremteni, mint például a mostani kormányunk, és istenesítik az országot szétrohasztó kommunistáinkat. Közben azonban sandítanak nyugat felé és játszanak a gondolattal mindazt a jólétet élvezni, ami ellen a hazájukban elkeseredetten küzdenek. Honnan jön ez a kettősség ? Kérdezem magamtól. Mi az ami a polgárainkat megakadályozza a saját jólétük megteremtésében ? Miért keresik mindazt nyugaton amit itthon is megkaphatnának ? Mitől félnek azok a polgárok nálunk, akik nem félnek a nyugati világ sokszor brutális realitásától ? Gondolatok melyek nem hagynak nyugodni. Akárhogy nézem csak egy közös nevezőt találok ebben a gondolkodásmódban.

A realitástól való félelem, melyet a hibás taníttatásunknak köszönhetünk. Ne törődj semmivel, hiszen az állam gondoskodik rólad, tanították a kommunistáink. A mai professzorjaink többsége is ebben nőt fel. Istenesítsd a pártot és még az MTA tagja is lehetsz. A szakmai tudásod csak másodlagos. A proletárjainkból diplomást csinálunk és adunk neked akár három diplomát is ha hű vagy hozzánk, mondják az MSZP képviselői és bizonyítottnak látják az egyenlőség megvalósítását. De csak a kommunista tanítás osztályához tartozókat tartják egyenlőknek magukkal. A többi rohadjon meg. Maga a hibás, ha nem a kommunista primitivizmust képviseli.

Közben azonban felnőtt egy korosztály kinek meg kellet tapasztalniuk hogy a három diplomájuk Európában még annyit sem ér, mint egy nyugati gimnazista érettségije. Hiszen ezek a nyugatiak a mi kommunista professzorjainknál lényegesen képzettebbek, hogy a diákjainkról már ne is beszéljek. Legalábbis a legtöbbjénél. Azoknál azonban egész biztosan, kik csak azért lehettek professzorok mert valami felmenőjük a spanyol polgárháborúban ölette magát a kommunista pártért. Mert bizony a mai tanulni készülők nem tudják hogy ez a mai professzorjaik legtöbbjénél, sok más primitivizmussal együtt felvételi kritérium volt. Ugyanez tapasztalható a vállalatok és minisztériumaink vezetésében. Nem a tudása miatt talált oda, hanem a kommunista elkötelezettsége miatt, oda tették. Sokszor a saját akarata ellenére is. Hiába látta be saját maga is hogy tudatlan hozzá. Csoda ha szétrohadnak a vállalataink és közigazgatásunk ?

A mostani kormányunknak jutott az a roppant nehéz feladat, mindezt megváltoztatni. Megváltoztatni, de kivel. Ugyanazokkal a félrenevelt polgárokkal, kik már nem is tudnak a hibás gondolkodásukról lemondani ? Hiszen egy új, már szabadon gondolkodó generáció még nem nőhetett fel. Az MSZP és hozzá hű erők a mai napig akadályozzák mindezt. Mert ez az érdekük. Ami azonban nem az ország érdeke. Az országunk érdekét a mai kormányunk képviseli. Pillanatnyilag az egyetlen politikai erő, amely akaratot mutat a változtatáshoz. Ezért kell segítenünk a kormányunkat.

oldrock (törölt) 2010.12.13. 08:04:49

Kedves Török Gábor!

Most hallgattam meg a rádióban Tölgyesi Péter elemzését a soron következő Magyarország EU-elnökségéről, majd utána a 168 óra online -on "Üzent a legfőbb ügyésznek Orbán megbízottja" adást ahol említették a Te elemzésedet.

Visszaolvasva úgy találtam egy dolog kimaradt, nem tértél ki arra, ha Gyurcsányt letartoztatják az nagy valószínűséggel az uniós elnökség idején történik, mert ha leakarják akkor már nem húzhatják tovább.

Mi erről a véleményed? Mit szólna ehhez az unió? Az esetleges elítélő vélemény hogyan hatna ki a magyar EU elnökösködésre, és a magyar lakosságra?

aszekelyek 2010.12.13. 09:33:57

@oldrock: Nem avatkoztak be sehol, ahol egy volt és leszerepelt miniszterelnököt letartóztattak vagy felelősségét kissé firtatták a helyi hatóságok. Meg sem tehetik:D Nem az ő hatáskörük. Az igazságszolgáltatásé. Az pedig gyurcsányi alatt éppen általa volt erősen akadályoztatva az igazság tényleges szolgáltatásában.T.G.-nek több esze van, mint te gondolnád....:D Pár nyugdíjas néninek majd nem tetszene. Na és? Éppen eleget gyalázta meg gűnypéta az ügyészséget az arcátlanja. Tegnap néztem hírtv-ben Polt urat este. Azt mondta, az ügyészségbe vetett közbizalom akkora mértékű rombolása már vont maga után bizony bírósági eljárást, amekkorát a gyurcsányi előadott nem is egyszer már nagy nyilvánosság előtt is. Külföldi újságírók előtt is. az ok sem -illetve azok nem hülyék, tudják, hogy vádat csak az ügyészség emelhet és nem a miniszterelnök. Ha engem kérdezel, gyurcsányi kivetíti a saját vágyait. Ő szívesen eltette volna az útból Orbánt. Nem sokon múlt, hogy el tudták menekíteni.

a-kis-herceg 2010.12.13. 09:35:01

@oldrock:

1. GYF (+Hagyó+Hunvald) 2009. őszén hónapokig szerepelt egy "börtöncsapat" óriásplakáton. Markáns (szinte egyetlen) része volt a fides programjának. Választás előtt Hunvald, közben Haqyó és most GYF. Show must go on. Semmilyen meglepi nincs. Aki a pártok logikáját nem ismeri... annak max.

2. Az eljárások befejeződni látszanak az előzetessel. Nem tűnik idegesnek egyik kliens sem. Az ügyészség pedig komótosan nyomoz. gondolom: "jobb válláról a bal vállára...". Nem gondolod komolyan hogy egy igazi elszámoltatást bárki megkockáztat. Főleg nem "kormányzati felelőtlen lépésekért és jogsértésekért". Ugye nem kell ragoznom. Bíróságot és kivégzést ne várj. Nem jut tovább előzetesnél. Pengék vagyunk, de annyira azért -nem villámháború és- nem kapkodunk, még megvágjuk magunkat...

3. Az eu nak nagyobb problémái is vannak ennél. A szempont minden esetre az, hogy "kifelé" vállalható sávon belül mozogjanak a tartományok. Ha Románia lerohanna minket az is hidegen hagyná őket. Lényeg, hogy "papíron" legalább maradjanak a demokratikus keretek. Ebbe még a királyság is belefér. A "kifelé"-n van a hangsúly, abba pedig szinte minden belefér (gondolj a versenytársakra, Dél-Amerika, Ázsia, Afrika...).

4. Azoknak a kedélyeit akik a demokrácia megmentőiben az eu t látják azok csalódnak. Javaslom ne ülj és várd a csodát. Tegyél érte. Az eu intézményei viszont nem "magyar norma" szerint működnek... ott lehet haladni. csak nagyon lassan. villámháborús időkben az se megoldás.

aszekelyek 2010.12.13. 09:43:18

@Teremszolga: Az lesz a válasz, hogy azt tanácsolja, mindenki tegyen úgy, ahogy ő a maga esetében a legjobbnak látja. Óriási eltérések vannak ugyanis az egyes emberek helyzete és jövőbeni kilátásai között. Senki nem jogosult a befizető helyett dönteni. Tavaly sem volt jogosult, amikor az 52 -nél idősebbeknek felajánlották a szabadon döntést a visszalépésről törökék:D Akkor hogy nem kért tanácsot Csányi úrtól a számukra? Tavaly óta elhunyt , aki kiszámolta, hogy ők nem jártak volna mind jól, ha manyupban maradnak és ezért kell mástól tanácsot kérniük?

aszekelyek 2010.12.13. 09:45:03

@guvernalista: Legutóbbi hír szerint nem lesz retorzió. Ez állításként hangzott el, nem fikcióként.

aszekelyek 2010.12.13. 09:46:58

@Diocles: Az index is úgy hozza ma, hogy megegyék....jellemzően... brrr

a-kis-herceg 2010.12.13. 09:47:57

@oldrock: Ezt neked írták. ha eddig egy másik bolygón éltél. 2002 után is elszámoltatás volt... de már 1998-2002 is enagy elszámoltatás volt. soroljam a példás büntetéseket? hm .... kész vagyok.

nol.hu/lap/allaspont/20101213-trofeak

aszekelyek 2010.12.13. 09:50:50

@sagitta: Írok Orbánnak, lassan mondja, hogy odaát is értsék. Amiatt nem lehet nekünk az, ami a lengyeleknek, mert 8o% az államadósság. Akármilyen szájbarágósan is hangzik, bele kell rágni a kedves médiafogyasztó szájába, mert erről nincsenek ismeretei de egyáltalán és ezért oly módon megvezethető, ahogy az index és a szocik is csinálják. A kedves Anna szépen, mosolyogva adja elő ezt sajtótájékoztatón. Nem elég a videoüzenet. Bele kell rágni szájakba.

aszekelyek 2010.12.13. 09:52:09

@cambridge.on: Erről beszélek, nyuszó- muszó:DDD !

aszekelyek 2010.12.13. 09:56:33

@kodó tamás: Aki még fletot is átverte,:D az ő elmondása szerint , meg az EU megállapítása szerint is, attól ez is kitelik.Simán.

aszekelyek 2010.12.13. 10:03:24

@CSENDES: Gyárfás biztos sokkal jobb lett volna az MOB élén is :P és közt. elnöknek is. Tényleg, neki hol termett a sportmenedzserije? Amitől örökös úszószövetségi elnök? Te esetleg tudod? Mer én nem.:D

aszekelyek 2010.12.13. 10:13:35

@a-kis-herceg: Keller bűncselekményt nem szállított:) Hangemberkedtek csak. Meg hergeltek.Meg önigazoltak.

Szimba 2010.12.13. 10:21:01

@a-kis-herceg:

Meg fogok fagyni!:-( És szikrázik majd a szemem meteorok nélkül is.

aszekelyek 2010.12.13. 10:28:00

@ökörpöröly: 1 rövid válasz, van. Aközött kell választanom, hogy a nyugdíjas rokonaim és barátaim kapjanak kevesebb nyugdííjat, miközben valami alapkezelő azt csinál a pénzemmel, amit csak akar. sokat pedig felél belőle, netán javát elbukja és aközött, hogy ne döntsem nyomorba még jobban a nyugdíjas honfitársaimat és azt a pénzt a költségvetés használja fel a hiánycél teljesítésére. Az utóbbit választom. Ez morál kérdése. Baloldalibb érzelmű vagyok, mint a baloldal. Akik ezt elhallgatják. Ócska hazudozással, hogy a pénztártagtól kopnának az állam mai irányítói.... megfejelve. Ahogy a 2oo6 os választás előtt is viselkedtek. Van még kérdés? Minden döntés érzelmi. Van nyugdíjkort elért bátyám. Olyan is aki három év múlva lesz az. Szeretném, ha megkapnák a megszolgált nyugdíjukat. Újabb államadósságot semmi esetre sem akarok. Végszükség esetér max. Azt látom, akiknél a magyarok pénze van arra játszanak. Hitelminősítőkön keresztül.

aszekelyek 2010.12.13. 10:36:42

@a-kis-herceg: Már csak azért is az, mert komolyan belebetegedett és meg is halt bele.Az meg nem véletlen. Ahogy semmi, ezen a világon.

aszekelyek 2010.12.13. 10:38:57

@lüke: :) nem. Az aljába ha bele sikerül öntenem a pecsenyelét, ki kell mosnom. Meg a képernyőt is kell pucerálni.:)Méregteleníteni pedig akupunktúrával szoktam:) épp az őszön legutóbb. Az majdnem öntisztuló ember:)

aszekelyek 2010.12.13. 10:40:39

@cambridge.on: CSak azt ne hidd , ez az összes többi EU tagállamban nem pontosan ugyanígy van:D

aszekelyek 2010.12.13. 10:45:24

@ökörpöröly: HA neked lett volna a hátadban a kés hegye, megnéztelek volna, miniszterelnökként... Sztem előbb odaemelték, aztán terrorizálták. HA valóban olyan ganéj lett volna, mint a többi, ahaszonélvezői mindannak, amit leírtál, pld bajnai és apja,... kapolyi,... ebola... , akkor ő ma milliárdos és a hóbagoly nem osztja az eszet nekünk.

aszekelyek 2010.12.13. 10:52:47

@porfelhő: A magyar parasztok már túléltek ezt azt..., attól. HA helyzetbe kerülnek, felállnak. Most éppen a termelés újra indítása a háztájiban az első lépés, .Helyben termelt mezőgazdasági és állati élelmiszer helybeni közétkeztetésre . Látogass el a mindengyereklakjonjól.hu -ra. A miniszterelnök főtanácsadója terveihez. El is kezdték már.Ehhez ui. nem kell több pénz, mintha közbeszerzésen külföldi termékkel tömnék mások hasznára a kicsiket drágán. A pénz helyben marad és emeli a helyi, vidéki életszínvonalát az összes résztvevőknek. Plusz munkahelyet is teremt. A helyi konyhákon. Plusz védi a környezetet.Az összes barom akadályát eltörölték.

aszekelyek 2010.12.13. 10:56:28

@a-kis-herceg: Az ebola vót, te!:D me a herényi, meg a szívási....

nyünyüge 2010.12.13. 11:00:42

@aszekelyek:
"Senki sem jogosult a befizető helyett dönteni" - mondod, miközben az állam dönt most minden befizető (és nem befizető!) nevében.
Dönt azzal, hogy gyakorlatilag bedönti az mnyp-ket és finoman szólva megnehezíti az ott-maradást.

aszekelyek 2010.12.13. 11:01:18

@lüke: Nagyon helyes! Ezesetben még főznék is rád:D Azt kipihenten kell csinálni.

aszekelyek 2010.12.13. 11:04:50

@nyünyüge: Fogod szépen a pénzedet és átviszed a magánnyugdíjpénztárba, amelyik nem a költségvetés emlőit szívja.

aszekelyek 2010.12.13. 11:07:52

@nyünyüge: A nem befizetők helyzetét meg az nehezítette de nagyon 98 óta, hogy ők voltak kötelesek fizetni a költségvetési hiányt, magánnyugdíj nélkül . Nehogy már ez etikus legyen! Egy hajszállal is jobban, mint az, hogy neked és még néhánynak , kisebbség , most egy kicsit megnehezítik a fincsit a többiek számlájára.

aszekelyek 2010.12.13. 11:11:14

@guvernalista: A közvetlen kommunikáció lehetősége mindenképpen jó. Nem egy hermetikusan elkordonozott alak, elérhetetlen....... Imázsjavításnak sem rossz.