Kivételesen semmit sem írok. Csak idézek. Egy méltatlanul elfelejtett részletet egy fontos parlamenti vitából. 2010. szeptember 13-án, az őszi ülésszak első napján a kormányfő „alkotmányos szokásainknak megfelelően” szót kért, hogy “tájékoztassa a magyar népképviselőket arról, hogy mit végzett a kormány, mióta nem láttuk egymást”. A vitában Vona Gábor, a Jobbik elnöke tett egy javaslatot, amelyre Orbán Viktor válaszolt is. Több szempontból is tanulságos olvasmány.
Vona Gábor: „(…) Szintén javasoljuk nagyon régóta a magánnyugdíjpénztárak államosítását. Ez ugyan csak egyszeri bevételt jelenthetne, de ebben a jelenlegi helyzetben az országot megmenthetné a megszorításoktól, és megmenthetné akár a devizahiteleseket is. El kell döntenie a kormánynak, és el kell döntenie önnek is, miniszterelnök úr, hogy mi a fontosabb, a magánnyugdíjpénztárak mögött álló lobbi, vagy a devizahitelektől és az ország jelenlegi gazdasági helyzetétől szenvedő családok. (...)”
Orbán Viktor: „(…) Ami a nyugdíjbiztosító pénztárak jövőjét illeti, én ezt egy komoly kérdésnek tartom. Szerintem a magyar nyugdíjrendszer jövője egy fontos ügy. Szerintem a nyugdíjasokat meg kell védeni. Szerintem a magyar nyugdíjrendszer nagyon komoly feszültségektől terhes. Ha nem teszünk meg minden lépést annak érdekében, hogy megvédjük a nyugdíjasokat, akkor itt komoly gondjaink lehetnek, és mikor erre a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan védjük meg a nyugdíjasokat, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a magánnyugdíjpénztárak faramuci rendszerét sem, amely létezik.
Én azonban azt mondom, hogy ne szaladjunk előre. Hogy mennyire terheli meg a magánnyugdíjpénztárak rendszere a magyar költségvetést, az nagymértékben függ attól, hogy október környékén, talán közepén vagy végén az Európai Unióban mit döntenek arról, hogy a magánnyugdíjrendszerbe a költségvetésből áttett pénzeket hogyan kell nyilvántartani. Mert azt mindenki látja, hogy az nem fog menni, hogy 300-400 milliárd forintot teszünk át egy nem is magán, hanem félmagán, félállami nyugdíjrendszerbe, és közben pedig tartanunk kell egy 3 százalékos költségvetési hiányt. Tehát ez így nyilván nem fog menni.
Én a magam részéről Brüsszelben ezt az álláspontot képviseltem eddig is, most is azt fogom képviselni, hogy térjünk vissza ahhoz az elszámolási rendszerhez, amely ezt egy jövőbeni fölhalmozásnak tekinti, nem pedig a költségvetési hiányszámot növeli. Ha ezt el tudjuk érni Brüsszelben, akkor nyugodtabban tudunk beszélni az egész nyugdíjrendszer jövőjéről. Ha ezt nem tudjuk elérni Brüsszelben, akkor az ön által fölvetett kérdés sürgőssé, akuttá és aktuálissá válik majd. (…)”
x x x
És a folytatás: október 18-án ismét felszólalt a miniszterelnök. Vona Gábor újra javasolt, Orbán Viktor pedig ezúttal is válaszolt.
Vona Gábor: „(…) A magán-nyugdíjpénztári rendszerre rátérve: a Jobbik a választási kampányban már január 16-án a választási programjában javasolta, hogy nyúljunk ehhez a szektorhoz. Már félve merem mondani, hogy ismét elvették egy javaslatunkat, mert soha nem szokták ezt elismerni (Közbeszólások a Fidesz soraiban.), de most nem is fogom azt mondani, mert nem tették bizonyos értelemben.
Többször javasoltuk, hogy nyúljunk hozzá ehhez a szektorhoz, mert ez nem más, mint egy globális pilótajáték, a magyar nyugdíjrendszer vámszedője volt a magánnyugdíjpénztár rendszere. Önök most léptek, hála istennek, hogy végre ez a szektor, illetve ez a kérdés terítékre került, a politikai vita tárgyává vált, de véleményem szerint rosszul léptek. Még mielőtt kifejteném a kritikámat, azért engedjék meg, hogy megint ide jobbra szóljak, ugyanis az MSZP szóvivője a hétvégén azt mondta, hogy arcátlanság a magánnyugdíjpénztárak kapcsán, amit a kormány végez. Nem tisztem, hogy megvédjem a kormánypolitikát, és nem is fogom, de azért kifejezném abbéli véleményemet, hogy az arcátlanság nem az, hogy a kormány a magánnyugdíjpénztárak rendszeréhez hozzányúl, hanem az arcátlanság az, hogy önök - az MSZP-s képviselőknek mondom természetesen - továbbra is ragaszkodnak, ráadásul a magyar embereket riogatva ragaszkodnak egy globális pilótajátékhoz. Önök jelen pillanatban nem mások, mint ennek a globális háttérhatalmak által működtetett pilótajátéknak az ócska marionettbábui. (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps az Fidesz és a KDNP soraiban.) Látom, Gyurcsány Ferenc ismét nincs itt. Az ő szavait hadd intézzem önökhöz: ez egyáltalán nem trendi és egyáltalán nem szexi, úgyhogy szégyelljék magukat. (Derültség a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
Mi a mi javaslatunk? Mi a Jobbik javaslata? A Jobbik azt javasolta, hogy a második pillér... Önök a második pillér befizetéseit államilag elvonják. A mi javaslatunk pedig az lett volna, hogy a második pillért vonjuk állami felügyelet alá, államosítsuk a magánnyugdíjpénztárak szektorát. Amit önök tettek, az jelen pillanatban inkább bizonytalanságokra ad okot, mint hogy a megoldást kínálná. Nagyon sok kérdés van. Egyrészről kérdés az, hogy a mostani befizetéseknek a garanciáját mi fogja megadni. A másik, hogy az eddigi befizetésekkel mi fog történni. Nem tudjuk azt, hogy például a meglévő portfólióval, a magánnyugdíjpénztárak kezében lévő portfólióval mi lesz, mennyire várható el, hogy ezek a pénztárak a jelenlegi helyzetben majd felelősen fognak bánni az ottani értékkel. (...)”
Orbán Viktor: „(…) Vona képviselőtársam felvetette a magánnyugdíjrendszert. Értem, amit ő mondott - azt hiszem -, sőt a mondandójának az erkölcsi alapjait is állni látom, mert azok megvannak. Nem tisztem ugyan, de ha megengedi, képviselő úr, hogy egy mondat erejéig interpretáljam az álláspontját, ugye ez úgy hangzik, hogy a magánnyugdíjrendszerrel nem kellene ilyen bonyolultan - mint ahogy a Fidesz itt próbálkozik - bánni, hanem le kellene államosítani. Le kellene államosítani, és ennek megvan az erkölcsi alapja - mondja ő -, hiszen embereket kényszerrel vittek be ebbe a rendszerbe. Nem önként mentek, állami kényszer vitte be őket, hát állami kényszerrel vissza is lehet őket hozni.
Ezt én egy megfontolandó javaslatnak látom. Meg is fontoltuk, el is vetettük. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Ennek az volt az oka, hogy meggyőződésem szerint hiába vittük be, vagy vitte be az előző kormány, az elmúlt húsz vagy tizenöt év, hiába vitte be az embereket erővel és jogszabályi kényszerrel ebbe a rendszerbe, innen erővel őket nem szabad kihozni, mert ezzel átlépünk néhány olyan határt, amely hosszú távon is aláássa a gazdaságpolitikánk sikerességét. Ezért az emberek józan eszére érdemes apellálni. Tehát én itt most nem a kényszert, nem az államosítást, nem az állami eszközöket, hanem kifejezetten a józan észre való apellálást helyezném előtérbe, és nem akarjuk arra kényszeríteni az embereket, hogy akik továbbra is oda akarják vinni a pénzüket, ahova eddig vitték, hát önkéntes formában nyugodtan megtehetik. Ha a fizetésük egy részét továbbra is kockáztatni szeretnék, hát kockáztassák úgy, hogy közben mi felhívtuk a figyelmüket arra, hogy rendkívül veszélyes dolgot tesznek.
Mi egy dolgot tudunk mondani. Azt tudjuk mondani, hogy a magyar nyugdíjasok mai helyzete nem teszi lehetővé, hogy a nyugdíjjárulékból - a kötelező állami nyugdíjjárulékból - akár egyetlen forintot is magánbefektetéseknek utaljunk át. Minden forintra szüksége van Magyarországnak ahhoz, hogy ki tudjuk fizetni a nyugdíjakat. Lehet vitatkozni azon, hogy a magyar nyugdíjrendszer egyébként korszerű-e vagy sem, hogy ez a bizonyos felosztó-kirovó rendszer, hogy a nyugdíjasok mindig abból kapják a nyugdíjukat, amit egyébként az aktívaktól járulékképpen beszedünk, ez jó-e vagy rossz. Erről lehet beszélgetni, de egy dolog biztos: ezt a rendszert nem lehet megborítani. Ha ehhez hozzányúlunk, nem fogják megkapni a nyugdíjukat a nyugdíjasok. Ezért a ma nyugdíjas korban lévők védelme teszi szükségessé, hogy ezt a hazárdjátékot ne engedjük tovább. Mert minden járulékforintra azért van szükség, hogy a ma nyugdíjasainak ki tudjuk fizetni azt, ami nyugdíjként jár, és megmondtuk, hogy meg fogjuk védeni őket is, és meg fogjuk védeni a nyugdíjuk vásárlóértékét is. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ezért az állam nem tesz oda be többet pénzt.
De még egyszer mondom, senkit nem kényszerít arra, hogy elhagyja ezt a pénztárt. Sőt kifejezetten választási lehetőséget kínálunk. Azt is mondhatnám - most már nem Vona képviselő úrnak, hanem Mesterházy Attila képviselőtársamnak válaszolok -, azt is mondhatnám, hogy önök elvették az emberek döntési szabadságát a saját pénzük fölött. Mi meg visszaadjuk. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Mi meg visszaadjuk. Mi pedig visszaadjuk, tisztelt hölgyeim és uraim, ők fognak dönteni, nem önök. (Taps a kormánypártok soraiban.) Eddig az volt a helyzet, hogy önök döntöttek mások pénzéről, most majd mindenki dönt a saját pénzéről. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért nekünk egyetlen kötelességünk van, és ennek eleget fogunk tenni. Ez pedig az, hogy aki úgy dönt, hogy visszalép a magánrendszerből az állami rendszerbe, azt nem érheti veszteség. Ezt garantálnunk kell, ezt garantáljuk is, és helyt is fogunk állni a szavunkért.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért, amit teszünk magánnyugdíjpénztár-ügyben, szolgálja a ma nyugdíjban lévők érdekét, mert biztonságban van a nyugdíjuk. Szolgálja azok érdekét, akik hamarosan nyugdíjba mennek, és - anélkül, hogy felesleges pengeváltásba bocsátkoznék a szocialista képviselőtársaimmal - azért valami oka csak volt annak, hogy bizonyos korlátok között önök is lehetővé tették a visszalépést, mert látták, hogy ebből nagy baj lesz. Ezt pontosan látták önök is, ezért bizonyos életkor fölött a visszalépést lehetővé tették. Miért ne tegyük ezt lehetővé azok számára, akik egyébként fiatalabbak azoknál, mint akiknek önök kinyitották a visszalépés lehetőségét? És vissza is léptek, több tízezren szavaztak a lábukkal. Miért akarják megtagadni ezt a lehetőséget a magunk korabeliektől vagy a nálunk is fiatalabbaktól? (…)”