Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
23:08

„Elérte a Fideszt is a kormánypártok sorsa: az előző hónapokban enyhén fogyatkozott, most viszont jelentős mértékben csökkent táborának mérete” – ezzel a mondattal kezdődik a Szonda Ipsos legfrissebb kutatásának ismertetése a Népszabadságban. Itt a blogon régóta téma, hogy vajon mikor indul el – elindul-e egyáltalán - a Fidesz hatalmas mértékű támogatottságának csökkenése.  A novemberi történések után korábban magam is úgy véltem: ha radikális esés nem is valószínű, decemberben a kormányzás során az eddigi legkomolyabb visszaesésre van esélye a pártnak.

A négy jelentősebb kutatócég közül egyelőre három állt elő a decemberi adatokkal, a Századvég még nem hozta nyilvánosságra felmérését. A Szonda és a Tárki jelentős, hibahatáron túli  visszaesést mutat, bár az meglepő, hogy milyen messze áll egymástól a 33, illetve a 43 százalékos támogatottságot jelző adat. A Mediánnál viszont a teljes népességen belül három hónapja nincs változás, azonban három fontos adat esetében is (Fidesz elutasítottsága, kormány teljesítményének értékelése, közhangulat) a Fidesz számára kedvezőtlen változás állt be. Különösen feltűnő, hogy "két hónap alatt 39-ről 48 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok”.

Valóban lejtőre került a Fidesz? – ez ilyenkor az obligát kérdés. Az óvatosság több szempontból is indokolt. Egyrészt azért, mert a kormányzó párt minden adat szerint ma is messze a legerősebb politikai erő, vetélytársai hozzá képest alig látszanak, és a választások óta érdemben nem is erősödtek. Másrészt azért, mert tendenciáról csak akkor érdemes beszélni, ha legalább két-három hónap adatai mutatnak ugyanabba az irányba. Harmadrészt pedig azért, mert a trendek azért vannak, hogy megváltozzanak: egy elindult, határozott csökkenés sem vezet automatikusan további, folyamatos lemorzsolódáshoz, politikai cselekvésekkel a tendenciák megtörhetők, sőt akár meg is fordíthatók.

Mindezen fenntartások ellenére az egyértelműen kijelenthető, hogy a nagy vitákat kiváltó kormányzati döntések nem múltak el nyomtalanul. Bár a mögöttünk hagyott hetekben sok olyan kételymentes véleménnyel találkozhattunk, hogy az embereket nem érdekli az Alkotmánybíróság, nem foglalkoznak a nyugdíjpénztári rendszerrel stb., a felmérések szerint néhány százezer ember valami miatt az év végére mégis elhagyta a Fideszt. Nem véletlenül használom ezt a kifejezést: a kutatások azt természetesen nem mondják meg, hogy mi miatt; a politikai döntések és a választói viselkedések közötti összefüggés megtalálása ebben az esetben már „csak” interpretáció, magyarázat, hipotézis. Sok-sok egyéni mérlegelésbe kellene rendszert, irányt látnunk, ami általában lehetetlen vállalkozás. Most sem merném ezért határozottan állítani, hogy kizárólag ez vagy az a politikai esemény felelős a változásokért; ahhoz azonban nem kell szürke kardigán, hogy kijelentsem: leginkább a magánnyugdíjpénztárak körüli munkálkodás hathatott a választókra. Nem előzmények nélkül, nem önmagában, de leginkább ez volt az az esemény, ami tömegesen érhette el, érinthette meg és ejthette gondolkodóba a szavazókat.

Egyelőre ennyi tehát a sokat emlegetett „politikai ár”, de az kétségtelen, hogy  az eddig tapasztalatok alapján lehet ez még rosszabb is.

x x x

Frissítés: a Századvég felmérésében a teljes népességben 43 százalékon áll a Fidesz, azaz két hónap alatt 4 százalékpontot csökkent a támogatottsága ebben a körben.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr642529122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kósa Lali azt üzente 2010.12.21. 15:16:40

Debrecen város polgármestere a héten azt találta mondani a magánnyugdíj pénztárak államosításával kapcsolatban, hogy „nincs más alternatíva”.Ez egy nagyon súlyos üzenet, éppen ezért lefordítanám magyarra:Bár 8 hónapja kormányon vagyunk és 8...

Trackback: Vége van a jogállamnak? 2010.12.21. 13:52:29

Szerző:  Ténytár Mostanában elég sokat hallhatunk, olvashatunk arról, hogy a friss törvényi változások nyomán már a jogálla

Trackback: A sajtószabadság vége? 2010.12.21. 13:50:56

Ténytár A “médiaalkotmánynak” nevezett törvény jelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtat

Trackback: Lejtőn a Fidesz? 2010.12.21. 08:16:00

A trendek azért vannak, hogy megváltozzanak: politikai cselekvésekkel a tendenciák megtörhetők, sőt akár meg is fordíthatók.

Trackback: A médiatörvénynek tapsol az Értékközpontú Újságírók Szövetsége (ÉKUSZ) 2010.12.21. 08:10:11

- Végre valaki tesz azért, hogy a magyarság ne legyen összezavarodva! - csapott az asztalra szenvedélyesen Toportyán Álmos az Értékközpontú Újságírók Szövetségének (ÉKUSZ) elnöke a szervezet Öntőház utcai székházában ma hajnalban megtartott sajtótáj...

Trackback: Na végre 2010.12.21. 06:33:21

Na végre, ezt vártam: csökken a Fidesz népszerűsége. (Katt ki a linkre!) Csökken, és ez lehetőséget, pontosabban motivációt ad/adhat a kormányzati winchester újratelepítésére, az exe fájlok hibáinak javítására. Hajrá

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a-kis-herceg 2010.12.20. 23:12:10

igen. lehet rosszabb is...

a-kis-herceg 2010.12.20. 23:15:23

"Minden szakadékot lejtő előz meg." (Cormac McCarthy)

jjulie 2010.12.20. 23:22:04

nem ez a nap témája

lorantka_a_gall 2010.12.20. 23:23:54

Én azért TG-hez hasonlóan nem temetném még a Fideszt. 2002-ben és 2006-ban is volt egy rendkívül masszív, bő 2 milliós szavazótáboruk. Egy ennyire régi kötődés nehezen bomlik fel, ahhoz nagyon sokat kell tenni (lásd pl Gyurcsány 6 éve után is 1 milliós mszp).

Egy 2 milliós "Fidesz-alaptáborral" pedig simán vinnének egy most tartandó választást is.

baphomet 2010.12.20. 23:24:48

Nagyon remélem, hogy lejtőn a fidesz, és meg sem áll a szakadék aljáig. Elég volt ebből a primitív vircsaftból ennyi is. Próbálkozzunk visszakanyarodni valamiféle jogállam irányába. Tudjuk, hogy a fidesz-kdnp regnálásáig ennek csak látszata volt meg, na, de ami most folyik, az már alapjaiban sem az.

botfülű 2010.12.20. 23:27:44

minden kezdet nehéz!

ssi 2010.12.20. 23:30:54

mi nem tetszhet még tartalmában, stílusában? sok nagy téma és a még több kicsi közül bármelyik hathat csökkentően az előzmények után, ha a jövő, ha a folytatás sem tűnik megnyugtatónak: médiatörvény, 2011-es költségvetés, egykulcsos SZJA hatása, ÚSzT, szerkezeti reformok, új Alkotmány, EU elnökség kivitelezése stb., stb.

a-kis-herceg 2010.12.20. 23:37:52

A szürkekardigán az izgi. A Kiszely-től én is idéztem már egyszer. tudnám szó szerint is vissza keresni, de a lényeg: Olyan bérszerkezet kell, hogy a dolgozó fizetésének harmadát lakásra-rezsire, harmadát megélhetésre-ételre, harmadát tartós fogyasztási cikkekre, míg a fennmaradó 10%-ot megtakarításba teszi...

napokig röhögtünk rajta... nagyon komolyan összerakta...

Ordnassac 2010.12.20. 23:43:48

Meglássuk, hogy folytatódik-e ez a trend és amennyiben igen, ez a bizonytalanok/nem választók táborát fogja-e hosszú távon növelni vagy az ellenzék erősödhet meg (adott esetben egy új párt megjelenésével).

panelburzsuj 2010.12.21. 00:00:25

@Ordnassac:

Az értelmes kérés talán az lenne: milyen látható, tervezett, bejelentett szándék, intézkedés, eredmény fordítaná meg pár hónapon belül?

Merthogy: a módospárti SZJA-ról még csak hallottunk, de nem láttuk konkrét személyeken demonstrálva; a nyugdíjasbuli tettleges része még hátravan; az erélyesebb médiatartalom-szabályozás meg még csak a körmöcskéit hegyezi.

Vagy gondolod például, az új alkotmány fölötti eufória ellensúlyozni fogja a február végére ígért, a "nagy elosztórendszerek" reformjának személyenként kilátásba helyzett hatásait?

panelburzsuj 2010.12.21. 00:01:08

@panelburzsuj:

Az értelmes kérdés ...

(ilyenkor bezzeg nincs tbb ... :)

tepes 2010.12.21. 00:02:18

@Ordnassac: Ha feltűnne vmi új, pártszerű képződmény határozott kiállású vezetővel, jól eltalált akcióval, hirtelen nagy népszerűségre tehetne szert.
A részvénypiacon is vannak jó beszállási időszakok, úgy gondolom a politikában is ez most ilyen. Én drukkolok, hogy legyen (adott esetben be is szállnék;).

meszena 2010.12.21. 00:03:27

Ah, hol van itt még a lejtő! Vagy ha van is kezdete, most még bármi lehet belőle.
Az ellenzék, különösen az MSZP lejtőnek szeretné látni, s egyben igazolni vele saját politikáját. Csakhogy pont az ellenzék politikája sem vonzóbb a szavazóknak.
Érdekes lenne tudni, hogy a nyugdíjpénztár kérdés körül kialakult kommunikáció végiggondolt volt a kormány részéről, vagy csak bénáztak? Innen, kívülről a bénázás látszott. Valahogy nem jött át, hogy szerintük erre pontosan miért van szükség. Egy magyarázat kellett volna, időben és őszintén, nem naponta több. Szerintem ez ingatta meg sokak bizalmát. Érdekes, hogy közben az ellenzék (főként MSZP) kommunikációja (ellopják a megtakarítást) is csak a saját szavazókig jutott el.

meszena 2010.12.21. 00:06:26

@tepes: Már beszálltak az új pártok. Nekik se igen megy jól. Ők kapták a külsős bizalmat. Ezzel már nem fog menni.
És ne felejtsük el, hogy levegőt se igen kapna egy új párt a médiában: senkinek nem érdeke a megerősödése. Ez a realitás.

Ordnassac 2010.12.21. 00:10:40

@panelburzsuj: ez a jövő zenéje. Kérdés, hogy az EU-elnökségnek lesznek-e hatásai a Fidesz népszerűségére.

Érdekes lenne megnézni, hogy más tagállamoknál ez hogyan alakult.

@tepes: mi lenne az ideológiája? Egy párt hosszú távon ideológiai kovász nélkül bajosan tud megmaradni.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.12.21. 00:12:25

Török Gábornak sajnálatosan gyakran van igaza, amikor azt mondja, nem eszik olyan forrón a kását.

Ordnassac 2010.12.21. 00:13:52

@meszena: a Jobbik és az LMP tekintetében a mostani helyzetük alapján nem vonnék le messzemenő következtetéseket. Lehet, hogy megerősödnek, lehet, hogy maradnak a szintjükön, de az is lehet, hogy szétesnek. Ezt senki sem tudja most megmondani...

G. Wolf 2010.12.21. 00:14:33

Ha csinálunk belőlük egy átlagot akkor már nem jön ki komoly változás..

okt: (44+39+44)/3 = 42,3
nov: (44+37+49)/3 =43,3
dec: (44+33+43)/3 = 40

Ez azért nem olyan vészes változás. Sőt ha ezt nézzük, akkor még novemberben volt is egy kis emelkedés. Századvég mivel nincs meg a harmadik ezért kiahagytam, de az meg vélehtően fölfelé húzná csak (bár tendenciáját tekintve akár erősíthetné is ezt.)

Lejtő se olyan nagy gond, láttunk már komoly fordításokat, elvégre a "szarból is vissza lehet hozni a kormányzást".

De majd hosszabb távon kiderül, ki derül. :)

panelburzsuj 2010.12.21. 00:15:34

@meszena:

"levegőt se igen kapna egy új párt a médiában"

Az attól függ majd, hogy "a média" mennyire érzi majd úgy, hogy neki magának is jót tenne valamivel több levegő.

porfelhő 2010.12.21. 00:21:11

Több mint fél év telt el a kormány megalakulása óta, s ma már sokkal okosabbak vagyunk mint a kezdetkor, tájékozottabbak, tapasztaltabbak, kiszolgáltatottabbak és védtelenebbek is.
Az elmult husz évben valamennyi kormány az első hónapokban alakitotta ki karakterét és követte el mindazon tipushibkat, melyek fogságában vergődöt a későbbiekben.
A mostani támogatás páratlan, de súlyos tévedés abban a hitben kormányozni, mintha a kétmillió-hétszázezer ember, szavazó a fideszbe belépett volna. Előbb - utóbb az a többségi hangulat, értékelés és közérzet lesz egyre több ember számára az irányadó, hogy mennyire javul, vagy romlik az életminősége, mennyire érzi biztonságosnak a mát- és a jövőt.

A kétharmados fideszt sokkal több szál füzi évtizeddel ezelőtti önmagához. azok a vonások erősöknek, melyeket volt alkalmunk annak idején megismerni, elutasitani."
Ja! ez a fidesz egészpályás feltámadása".

panelburzsuj 2010.12.21. 00:21:45

@Ordnassac:

Épp emlegettem Kulin okfejtegetését:

"a polgárt - ha nem is ténylegesen korlátlan szabadsága -
elsősorban a tudatos és nagy akaraterőket mozgósító autonómia-igénye különbözteti meg minden korábbi társadalmi típustól"

Azt gondolom, hogy ez bőven elégséges kiindulási alap egy egyre szorosabbra záródó kollektivista együttműködést nyomeszoló párt antitézisének. (Tényleg: mennyit is lehet hallani kormányszájakból a polgárodásról ilyen nyenyisedő időkben ?)

tepes 2010.12.21. 00:23:15

@meszena: De bénák az újak.
Nem kell rögtön média, pl a Jobbik anno jól megfogott egy létező problémát és a Magyar Gárda felépítésével pillanatok alatt feltornászta magát középpárttá. Most persze kiderült, hogy nem lehet összehozni a radikális értelmiséget a bakancsosokkal, feltehetőleg vergődnek még egy darabig, aztán szakadnak.
Úgy hallom az LMP táján is belső csatározások vannak, szóval nem biztos, hogy ők lesznek a váltás, de mélységesen el lennék keseredve, ha az MSZP lenne megint a nyerő.

Persze csak arra volt "jó" a gárdás példa, hogy van esély.

tbb 2010.12.21. 00:25:19

@panelburzsuj:

Itt vagyok. Nézem a kommenteket, és azon töprengek, hogy mit reagáljak a nyitóposztra. Te mit hiányolsz tőlem?

Ali Csorbadzsi 2010.12.21. 00:27:10

A korábbi kormányzópártok fél év után lejjebb voltak mint most a Fidesz. Az újesztendőtől kezdve életbe lép az egykulcsos adótábla. Sokan már vágják a centit. Tudom, hogy néhányan rosszabbul járnak, de a tehetősebbek (véleményformálók, főnökök) igencsak jól járnak. Szerintem az Eu elnökség is javítani fog a Fideszen. Orban Viktor itt maradandót akar alkotni. Ami remélem jó lesz az országnak, s persze neki is, ha "feljebb" akar majd lépni. Szerintem 10 év múlva szívesen látná magát Buzek, vagy Baroso helyében. Ezt most alapozhatja meg. Sőt lehet hogy jövőre még a magyar foci is feltámad. (Sic!)
Ezért nem gondolom hogy a Fidesz a lejtőre került.

panelburzsuj 2010.12.21. 00:27:32

@tbb:

Hogy nem figyelmeztettél a kihagyott d betűmre ... :)

tepes 2010.12.21. 00:29:34

@Ordnassac: Ideológia? Pl. fiatal demokrata, keresztény demokrata, szocialista(na jó, mondjuk szocdem), kisgazda, liberális... Most vannak ilyenek? Úgy látom legfeljebb a pártnevekben.

Ordnassac 2010.12.21. 00:30:30

@panelburzsuj: ez alapnak nem rossz, csak a polgár mint társadalmi fogalom is más-más értelmezéssel bír.

Ventura Blvd 2010.12.21. 00:31:54

Nagyon-nagyon komolyan különbséget kell tenni két kérdés között, miszerint:

<1> Elérhet-e még valaha ilyen támogatottságot választásokon a Fidesz, vagy a zemberek kiábrándulása tömeges, százezres méretű, és ez marad-e a tendencia 2014-ig.

<2> Az egyre fokozódó választói elfordulás ellenére nyerhet-e a Fidesz a következő választásokon, akár csak a legszűkebb bázisára hagyatkozva?

<1> Mivel a magyar meglehetősen pesszimista nemzet, és kicsivel többet gondolkodik, mint amennyit anyagi lehetőségei indokolnának - elfordulása a Fidesztől folyamatos lesz. Mert a Fidesz nem tudja mivel lelkesíteni a zembereket, és ami a legmegdöbbentőbb: nem is akarja. (Van egy egy Isten adta tehetségű szónokuk, aki valamiért most nem akarja bevonni a népet országmentő buzgólkodásába.) Persze, azt soha egyetlen rosszul működő magyar kormány brilliáns kommunikációja sem tudta feledtetni, hogy leszakadóban vagyunk a Nyugattól. Amíg ott jóval 10% fölötti volt a bérnövekedés az idén, nálunk 3,5%-os a csökkenés... (És mint tudjuk, az ő fizetésük picinység többet ér.) Ezen semmiféle dirr-durr, csitt-csatt, ilyen-olyan "rendrakás" a lényegtelen területeken nem változtat. A leszakadás 10.000.000 magyar érzékszervi élménnyé lesz megint, mint az átkosban. Minden kintről jövő kép, hang, autó, kisebb tárgy és mosolygós ember ezt fogja nekünk közvetíteni.

<2> Ettől a Fidesz még nyerhet. Lehet tisztán és kényelmesen (a szocik mindent megtesznek, hogy így legyen, egyenként és testületileg is, de a többiek is csak mumusnak jók idáig), vagy elő lehet húzni cinkeltebb lapokat is. És minden váratlan válság is őket erősíti.

Én még mindig nem tudom előre látni a Orbán cselekedeteit, de napról napra meggyőzőbb számomra, hogy egyszemélyes pártja nem képes pozitívan befolyásolni Magyarország helyzetét.

OFF:
Akit érdekel, annak van két könyvajánlatom:
<> Daniel Goleman - Social Intelligence / The New Science of Human Relationships
<> Dr. Saul L. Miller - Why Teams Win? / 9 Keys to Success In Business, Sport and Beyond
ON

Ordnassac 2010.12.21. 00:32:48

@tepes: ezek szerint számodra a Jobbik és az LMP is ideológiamentes? ;-)

Akkor inkább így kérdezem: szerinted valami ideológiai kovász nélkül mennyire tudna az az új párt olyan maradni, amilyennek elindult és nem kezd úgy átalakulni, mint a két nagy párt?

bigapples 2010.12.21. 00:32:53

Pár 100ezer lazán kötődő szavazó elbizonytalanodott, de ezt nem látom nagy tragédiának a Fidesz szempontjából. A Fidesz szavazóréteg stabil 2-2,2 milliós magja meg sem rezdült.
A mostani mozgástér növelő és költségvetési helyzet javító lépések alternatívája olyan fűnyírószerű megszorítások elindítása lett volna, ami sokkal több szavazót idegenített volna el.

A probléma szerintem nem ezzel a pár %-os népszerűség vesztéssel van, hanem a többször túl érdesen, túl nyersen, a látszatra sem adó módon meghozott kormányzati intézkedésekkel. Én megértem, hogy nagyon sok mindent akarnak nagyon gyorsan megváltoztatni, de ezzel a stílussal hiszterizálták és totálisan aktivizálták a választási vereség miatt enervált és a vereség miatt sebeit nyalogató ballib értelmiséget, ballib holdudvart.

Nemsokára hozzá kell kezdeni a MÁV, BKV, a közigazgatás, az egészségügy, a szociális és a nyugdíjrendszer csődtömegének felszámolásához. Ez kiadáscsökkentő lépésekkel és komoly érdeksérelmekkel jár majd együtt. Sokkal nehezebb lesz ezeket keresztülvinni érzékelhető támogatottságvesztés nélkül, ha a magára találó baloldal közben dzsihádhangulatban támad majd minden intézkedést.

porfelhő 2010.12.21. 00:35:31

A fidesz hatalmas méretü támogatottságának csökkenése" már korábban tapasztalható volt a közhangulatban, "csak" nem azokat a "fülkeforradalmárokat", embereket kérdezték a közvélemény kutatók, akik már nem azzal a bizonyos rózsaszin szemüveggel nézték a kormány munkáját, időközben lecserélték azt.:) Ja meg elfogyott biztosan az "egyszem kedveltem" által - anno - ajánlott
itókájuk!:) osztjónapot!:)

porfelhő 2010.12.21. 00:38:09

Jaj! pedig ha elindul a lejtőn a fidesz ott nehéz lesz megállni!

panelburzsuj 2010.12.21. 00:42:24

@Ordnassac:

Az már marketingkérdés, hogy az állami birka-alattvaló ellenpólusára milyen frappáns kifejezést érdemes keresni. Mindenesetre a kőkemény, sokszor a nyers önzésig menő magyar individulizmus egyelőre meglehetősen árva céltáblája a kormányzati szapulásnak. És ma senki nem tudhatja, hogy a birkákkal együtt bégetők közt valójában mennyi farkas(hajlamú) is van. De abban egészen biztos vagyok, hogy a valóban sikeres, relatíve erős és független (vagy azzá válni vágyó) középosztálybeliek jelentős része nemigen találhat a mai pártválasztékban igazán kedvére valót.

tbb 2010.12.21. 00:43:58

@meszena:

Nem a magyarázat hiányzik. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy a fidesz az 1 bites szavazók felé kommunikál. Hanem a cselekvési terv. Illetve még az se igazán. Hanem a NER. Enélkül nem fog menni.

Ventura Blvd 2010.12.21. 00:45:09

@Ordnassac: A cseheknél végig kormányválság volt az EU elnökség alatt, és hát, náluk nem csak az elnök, de a közvélemény is rég EU-pesszimista már. Ha olvasod, a németek könyörögnek nekik, hogy lépjenek be az eurózónába, mert számaik alapján már bent a helyük jó ideje, de a csehek erre azt mondják - "Erre a kis időre?" (...) A szlovákok is, ahogy hallom, biztos, ami biztos alapon felkészülnek a korona visszaállítására. (...) Attól tartok, mi, akik látunk valós lehetőségeket az Unióban, egyre kisebb sörözőt kell béreljünk, ha találkozni akarunk. EZ NEM VÁLASZTÁSI SZEMPONT EBBEN A TÉRSÉGBEN.

bigapples 2010.12.21. 00:45:40

@Ventura Blvd: Igen, 10-12 éve stabilan kétmillió felett van a Fidesz szavazótábor és elég jól lefedi a választókat, a Fidesz nem generációs párt, mint az MSZP. Nem nagyon látom, hogyan tudna a fidesz akkora hibákat elkövetni, hogy ez a tábor 2014-ig
ne maradjon meg.

Ez pedig nagy valószínűséggel elég lesz a 2. ciklusra. A torokgaborelemez blog kb 2015 körül lesz majd megint izgalmas, ha nem jön be az a várt gazdasági fellendülés ami megoldaná a gazdasági problémáink jelentős részét. Persze kell ehhez az is, hogy TG.-nek legyen kedve ay teljes ciklust végigblogolnia :)

Ordnassac 2010.12.21. 00:46:31

@panelburzsuj: <gonosz>Ezt vegyem úgy, hogy máris jelentkeztél marketingesnek az új pártba? ;-)</gonosz>

ben2 2010.12.21. 00:46:41

@panelburzsuj:

SZJA:
Az SZJA változás vagy pozitívan fogja érinteni az embereket, vagy sehogy. Attól, mert van, aki többet nyer rajta, még nem megy az utcára senki. (Vagy ha mégis, az csak az ürügyet keresi, mint pl. a magánnyugdíjpénztárakért tüntető agyhalott nyugdíjaskommandó.)
Magánnyugdíjak:
Az emberek szembesülni fognak a magánnyugdíjpénztárak munkájával. Akiknek többletet termelt a pénztára, az felveheti készpénzben - örülhet. Akiknek veszteséget termelt a pénztára, most szembesülhet vele (mindjárt nem lesz akkora híve az öngondoskodásnak, amint meglátja a számlakivonatot), az állam viszont kártpótolja a veszteségért - örülhet.
Médiaszabályozás:
Az emberek többsége vagy évezettel figyeli, hogyan vergődnek a ballib kultúrharcosok a jobbos médianyomulással szemben, vagy nem érdekli őket az egész vircsaft. A médiatörvény ellen azok ágálnak, akik a 0-dik perctől a demokráciát temették, ez csak egy belterjes kisebbség számára esemény.
Összességében a fidesz népszerűségvesztése kommunikációs bakiknak köszönhető, amint kézzelfogható eredmények lesznek, a trend megtörik.

tepes 2010.12.21. 00:47:25

@Ordnassac: Nem, persze. Belső csatáik ellenére még ez a kettő mozog leginkább ideológiájuk mentén.

Lehet, hogy félreérthető voltam, de szerintem is fontos a kovász:).

Ordnassac 2010.12.21. 00:52:47

@Ventura Blvd: na jó, de Csehországban egy szűk többségű hárompárti koalíció volt kormányon, állandó bizalmatlansági indítványoknak kitéve. Azért ez a helyzet ma nem áll fenn Magyarországon.

Észtország amúgy januártól euróval fog fizetni.

Több éve károgják már az euró végét, mégis megvan még és szerintem esélyes, hogy meg is marad.

Amúgy egyáltalán nem biztos, hogy mi úgy el fogjuk szúrni azt a fél évet, mint ahogy a csehek tették. A dolog végül is Martonyi kezében lesz.

porfelhő 2010.12.21. 00:54:26

Kapkodó, kiszámithatatlan gazdaságpolitikai intézkedések, a magánynugdij-pénztárak államositása, a különadók rendszere olyan bizalmatlansági légkört teremt hazánkkal szemben a befektetői piacon, melyet egyre többen saját bőrükön éreznek.
A kormányról leperegnek a figyelmeztetések, a gazdasági lépései nem a fenntartható fejlődés irányába mutatnak.
Nem csoda, hogy nincs messze a lejtő.!:)

sagitta 2010.12.21. 00:54:30

@bigapples: Épp most válik generációs párttá. Valamelyik itt emlegetett közvélemény-kutató elemzésében szerepel, hogy komolyabb elfordulás a fiatalok és a diplomások körében van. Az itt többek hozzászólásban felemlegetett "új párt" leginkább ebben a körben lehetne sikeres.

Ventura Blvd 2010.12.21. 00:55:29

@panelburzsuj: Ne várj nagy bátorságot. Itt még azok is kussolnak, akik milliárdokat, vagy "csak" súlyos tíz-/ száz milliókat kerestek a médiában. 1000 újságíróból 999-nél teljes az egzisztenciális rettegés. Lehet, hogy te nem tudod, de elképesztően gyorsan szűnnek meg a munkahelyek a médiában, és az egész válságban van. Szép volna azt mondani, hogy az internet miatt, csak hát ez nem igaz. Mert a média már rég nem az, aminek a demokráciában lennie kellene. Akkor meg minek olvassák? De, most mondok egy súlyosabbat: mi sem vagyunk igaz(i)ak. Az embereket NEM ÉRDEKLI A POLITIKA, SEMMI SÚLYOS, ELGONDOLKODTATÓ IZÉ. Nézd meg (ha a sajtó, tévé és rádió terjesztési adataihoz nem jutsz hozzá) mik a legolvasottabb cikkek az Indexen pl. Nem sok szenvedélyes demokrata van. A legtöbb Szalai Pannamari fejében él...

tbb 2010.12.21. 00:56:41

@TG:

"két hónap alatt 39-ről 48 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok”.

Sok múlik azon, hogy mit lép majd Viktor, amikor ő is észreveszi. Vagy a fidesz....

Chazz Reinhold 2010.12.21. 00:57:02

valódi álhír: engem most csak az idegesít, hogy az új törvény szerint lehet - visszamenőleges hatállyal természetesen - otthon szülni

ami viszont bántóan hiányzik a t.örvény szövegéből, hogy nem nevesítik (a kvázi ké szülő álkotmányban sem) a Nemzet Bábaasszonyát

Hefe 2010.12.21. 00:57:31

1. egyreszt ebbol a tablazatbol vilagosan kiderul, hogy melyik kozvelemenykutatokat fizeti a fidesz.
2. masreszt, a nagy buktak meg csak ezutan jonnek majd a forraldalmi partnak. A mnyp lenyulasa csak azokat erinti akiknek bejelentett munkajuk van, es ezutan adot/nyugdijat/barmit fizetnek.
A potyautasok (be nem jelentett, vagy max. minimalberre jelentett) feketemunkasok csak orulnek a dolognak, mert ez nem az o problemajuk.
A multik adoztatasabol kovetkezo altalanos ardragulas csak ezutan jon majd, az viszont mindenkinek husba vag majd.

porfelhő 2010.12.21. 00:58:33

Jaj! már ez megérte a "nehéz munkanap után", hogy ilyen későn benézzek a posztra. "birkákkal együtt bégetők közt valójában mennyi a farkas /hajlamu/. Tök jó!:)))

sagitta 2010.12.21. 00:58:41

@ben2: akkor van a Fidesz igazán nagy bajban, ha amit írsz, azt a vezetői is így gondolják. Az MSZP 10-15%-ban ez a "csak a kommunikációval van a gond" mantra nem kicsit van benne!

bigapples 2010.12.21. 01:00:02

@ben2: meg se kell törnie a trendnek, még most is 62%-on állnak a biztos szavazók között a Szonda szerint. Ez kb 80%-os Fidesz többséget jelentene a parlamentben. Még ha a ciklus végére 44-46%-re esik is a támogatottságuk, az is sima választási győzelmet jelentene.

ben2 2010.12.21. 01:03:15

@porfelhő:

A külföldi befektetői bizalmatlanságot milyen módon érzi a lakosság a saját bőrén? Persze van némi nyomásgyakorló forintgyengülés pár napig - majd jön a kiigazítás. Volt már 310 is az Euró, azt nem érezték, a 275-öt meg igen?

"a gazdasági lépései nem a fenntartható fejlődés irányába mutatnak"

Amíg a "fenntartható fejlődés" fogalmát azok határozzák meg, akik nyolc év alatt lerohasztották az ország gazdaságát, ezen nem aggódnék annyira.

mzoltán · www.szuveren.hu 2010.12.21. 01:05:27

Az az érdekes, hogy ez az elbizonytalanodás úgy történt meg, hogy közben még egyetlen nagy csoportot sem ért igazi hátrány, sőt, a meghozott intézkedések jó része -- különadók, szja csökkentés, 98 százalékos büntetőadó -- még az ellenzéki szavazók körében is népszerűek. Ebből nehéz más következtetést levonni, mint hogy a hatalomgyakorlás módja, a választott eszközök bizonytalanítják el az embereket, noha a célok még tetszenek nekik. Mi lesz, ha a célokban is csalódnak?

http://www.szuverén.hu

Ventura Blvd 2010.12.21. 01:05:40

@bigapples: "...ha a magára találó baloldal közben dzsihádhangulatban támad majd minden intézkedést." - Nem, ez sokak szerint éppen a Fideszt erősítené. Képzeld el: Gyurcsány Ferenc egy felborított troli mögött hadonászik annak áramszedőjével, kitartásra biztatva a BKV (ellen)forradalmárjait.

Azt csak Gyurcsány nem tudja, hogy sokan nem rohannának beállni mögé. De, ami az egészben a gond, hogy Orbán fejében is van egy gubanc, valami machiavellis torz logika, hogy mivel nyerhet ő, miközben mi valamennyien vesztünk.

Bambano 2010.12.21. 01:06:13

nem a párszázezer szavazó a gond, a maradék 7-10 millióval van baj... mármint hogy velük mi lesz. eddig a fidesz gyakorlatilag csak beköszönt, nem azt mondta, hogy ezt meg ezt fogjuk csinálni, csak azt mondta, hogy amit csinálni fogunk, azt ilyen stílusban.

És ez a baj, hogy továbbra is maradni fog ez a stíl. A két "nagy" pártról csak annyit, hogy ha így mennek majd a dolgok, a fidesz rá fog esni az mszp fejére a szakadék alján...

szbi 2010.12.21. 01:08:19

@a-kis-herceg:

Na na. Körül kellene nézni a Földön. Nem minden szakadékot előz meg lejtő.

Fidesz: a baloldal a kézére játszik. Egyetlen egy új rágalmat sem tudnak kitalálni, egyetlen egy épeszű támadást sem képesek indítani ellene. Egy átlagember szemében egyszerűen nem látszik más, mint a Fidesz.
DE: mint mondva volt jó párszor:a Fidesz óriáspártnak egy életveszélyes ellenfele van: egy Fidesz nevű óriáspárt. Valójában nagyon kevés az elsőben a jól megjelenő ember, és a másodikban nagyon sok a korlátolt, önállótlan, politikailag és más tekintetben is műveletlen káder. Továbbá tragikus a kommunikáció: iszonyatos szakmai bakik halmaza - ez hosszú távon nagyon veszélyes.
Hogyan lehetett pl. elővenni a jól megérdemelt naftalinból a Szőke Bombázó Selmeczit? Minek? Miért? A példák folytathatók.

Számomra az a meglepő, hogy miért maradt máig ilyen hatalmas a Fidesz támogatottsága. Tudniillik a természetes porlás mértékét nem éri el. Úgy látszik, a csapódó szavazók nem jelentéktelen része kezd odaragadni a pártirhára. S ha ezek egy, akár igen kicsi része észbeli érvek okán teszi ezt - az jelentős fejlemény. Szavazóból választóvá válni.

Ventura Blvd 2010.12.21. 01:16:43

@bigapples:
OFF
Don't forget: New York is a really Big Apple, but L.A. is The Place.
ON

Elismerem, 10-12 éve változatlan és impozáns szavazó táboruk van, amivel kecsegtető helyzetben is elbuktak két választást? Kérded hogyan? Egyszerűen. Mondjuk, Kövér mondjon a választások előtt két nappal - tehát már kimagyarázhatatlanul szűk időben - valami kétértelmű baromságot. De, már az is elég, ha a főnök - ugye, tudod ki az - vág egy torz arckifejezést.

Mert azért azt se feledd, hogy a SZÓ az az üzenet csomagjából csak EGY csatorna, míg a zemberek TIZENHAT csatornán veszik az adást. Ezt az egyszerű pszichológiát baromian érti a Fidesz ellenzékben, és megsüketül a maga hangjától a hatalomban.

tepes 2010.12.21. 01:19:15

@panelburzsuj: @Ordnassac: Bár, ha jobban belegondolok, engem egyáltalán nem zavarna a pragmatizmus, vagy legalább fékezett habzású ideológia, mert én, mint önállóan gondolkodó "panelközéposztálybelivéválnivágyó", egyaránt látok értékeket és visszásságot radikálbaltól radikáljobbig (vajon emiatt lennék ultralib ?;-). Amúgy meg, ezt a bal-jobb felosztást sem szeretem.
És jelenleg valóban nincs igazán kedvemre való a felhozatalból.

@sagitta: Mondom én, hogy szükség lenne fiatal demokraták szövetségére...

panelburzsuj 2010.12.21. 01:19:15

@Ventura Blvd:

Nem azt állítom, hogy hipp-hopp diadalmenet vár egy nyugatos típusú piac-és versenypárti szerveződésre, hanem hogy legalább akkor ahelye van - még mai magyar közgondolkodásban is - mint mondjuk a Jobbiknak, vagy akár a szociknak.

Alapfeltétel persze, hogy a szénné égett szadeszos maradványok nagyon sokáig legfeljebb plakátragasztói státuszig emelkedhessenek.

Ha megondolod, hogy az erkölcsi indíttatású antikapitalista Arany János fiacskája (Laci te, jer ide ... ) nemcsak népmesegyűjtő, hanem (mellesleg?) bankár is volt, akkor azért egy évszázaddaól később sem kéne teljesen kizárni a magyar versenygazdaság kifejlődésének lehetőségét.

ben2 2010.12.21. 01:19:30

@sagitta:

Az MSZP-s "csak a kommunikációval van baj" mantra jellegzetes szoci tünet volt, mint minden mszp-s szólamot, ezt is amolyan fosztóképzővel kellett kezelni: valójában mindennel baj volt, a kommunikációval speciel pont nem.
Most viszont akad némi különbség aközött, ha a kormány döntéseivel a többség egyetért, csak kihagynak súlyos kommunikációs ziccereket és aközött, amikor a kormány intézkedésein még a hardcore törzsbázisuk is felháborodott és a pártot csak a cigányorbánozás tartotta össze.
Kiváncsi vagyok pl., hogy ha a kormány úgy kezdi a magánnyugdíjpénztárak államosítását, hogy előbb belengetnek egy 25%-os nyugdíjcsökkentési tervet, amolyan "az IMF ezt akarja" dumával, majd ennek elkerülése érdekében vezetik be a nyugdíjpénztárak bezúzását, na akkor hány nyugdíjas vonult volna az MSZOSZ tüntetésen. (Tegyük hozzá: így se sok.)

Ventura Blvd 2010.12.21. 01:23:50

@Chazz Reinhold: A nevesítés az Új Alkotmányban lesz. De, ha neked sürgős, és megígéred, hogy megint a Fideszre szavazol, neked már holnap beleteszik a jelenlegibe.

panelburzsuj 2010.12.21. 01:26:07

@panelburzsuj:

Magyarán: nem a Fidesz kigolyózása az első reélis cél, hanem a Fidesz kigolyózására elsősorban esélyes váltópárti szerep megszerzése. Azaz: a szocik, mega másik két szédelgő társulat partvonal felé szorítása.

Ordnassac 2010.12.21. 01:26:52

@tepes: az ideológiai kovásznak nem feltétlenül kell (ez most csúnya szó lesz) purizmusba átcsapnia. ;-)

A pragmatizmus meg nem feltétlenül ideológiamentesség. Arról csak a NER papol.

S.Clegane 2010.12.21. 01:28:04

Nem kicsit otromba ez a mostani post? Hol vannak a biztos szavazó választók körében mért adatok amiket talán össze lehetne vetni a választások eredményeivel. Egyáltalán hol vannak a választások eredményei a táblázatból mint viszonyítási pont? Annyira rég volt már az utolsó választás (Önkormányzati), hogy mindenki elfelejtette volna? Vagy ahhoz már fáradozni kellene hogy összehasonlítható formába lehessen hozni ezeket és az nehéz? Csak azért kérdem mert ezek valódi adatok lennének nem pedig az MSZP-s kutató vágyalmait/manipulációit tükrözők (Szonda) vagy épp a Fideszes kutatóintézet felfelé húzott számai stb.

álomszép 2010.12.21. 01:30:15

Csökken a fidesz támogatottsága. A kormány különutas politikája itt Európa közepén már rég nem a választók, az emberek akaratáról szól. Naponta sorjáznak a törvények, a meghozott intézkedések az új szellemiségü költségvetés, és új tipusu gazdaság politika, a hiánycél teljesitését szolgálják. az emberek többségének életminőségében javulást nem hoz.
Hiába mondja az OV: Magyarországot nem lehet úgy tönkretenni, hogy mi ha összefogunk ne tudnánk közösen felemelni".

tepes 2010.12.21. 01:34:35

@Ordnassac: Tudod, az a baj, hogy "Én ideológiailag nem vagyok elég képzett." :)
Azt sem tudtam, hogy a pragmatizmust a NER már lejáratta.

Ventura Blvd 2010.12.21. 01:35:28

@panelburzsuj: Teljesen egyetértek veled. Kérlek, te is ízlelgesd kicsit az én gondolataimat. Adva van egy Voltaire nevű fickó, akinek furfangos apja rájön, hogyan lehet privatizálni a francia lottóvállalatot, és abban pillanatban milliomos az egész család. Ellenben fiacskája, ahelyett hogy... (lásd: "celeb", "hedonizmus", "szexuális betegségek") pénzével aktív emberjogi védelembe kezdett, túl azon, hogy írt, de úgy, hogy a minimum az volt, ha összeverték. Egész életében menekülőben volt, noha pompásan érezte magát a bőrében. Azt nem értem, a mi pénzzsákjaink miért ilyen csigák?

Ordnassac 2010.12.21. 01:37:40

@tepes: azt azért magyarázd már el nekem, hogy szerinted az ideológiamentesség miért egyenlő a pragmatizmussal? Ezek nem fekete-fehér valamik.

Adenauer is pragmatikusnak számított, ideológiamentességgel azért nem lehetett vádolni. ;-)

álomszép 2010.12.21. 01:38:16

A "fülkeforradalmárok" nem értik, az "alkotmányozó hatalom istentől való," és a meghozott intézkedések az ország "felemelkedése " érdekében történnek, azt szolgálják.
Hiába mondja a kormány, megvédik a nyugdijasok pénzét, az intézkedésekkel mindenki jól jár!
Mégis csökken a fidesz támogatottsága! hiába mondják, hogy eddig a szocik ellopták az emberek pénzét. nem is értem.:)

panelburzsuj 2010.12.21. 01:52:06

@Ventura Blvd:

Ha csiga alatt az óvatoskodást érted, akkor az véleményem szerint az elsőgenerációs bizonytalankodásból ered. Kissé nyersebben: a burzsoáziánk ugyanolyan suttyókból verbuválódott, mint a "politikai elit"-ünk. (Gondolj csak bele, hogy a rendszerváltás utáni hat miniszterelnökből legalább négy (Boross, Horn, Orbán, Gyurcsány) igen-igen mélyről kapaszkodott a topra ... )

A gyerekeik már egy másik világban nőttek fel. Orbánnak Soros kellett a "nyugati" tanulmányokhoz, ma már elég ehhez egy jobban menő állatorvos apuka is.

Ventura Blvd 2010.12.21. 02:08:43

@Ordnassac: Ideológiamentesség vs. Pragmatizmus.

Ha te semmi különös jelentőséget nem tulajdonítasz olyan elvont előfeltételezéseknek, hogy pl. egy nő Szőke-e, vagy Vörös, esetleg Barna, netán Fekete, akkor csak PRAGMATIKUS alapon dumálhatod tele a fejét egy söröző mélyén.

Adenauer meg érdekes példája annak, hogyan KELL valakinek PRAGMATIKUS alapon IDEOLÓGIAMENTESNEK lenni. Nyilván jobban ismered nálam az esetet, hogy amikor szóltak az Öregnek, hogy túl sok nácit sikerült kinevezni a főbírák közé, Konrád bácsi így felelt - Ha találnak helyettük egy marék demokratát, én máris kinevezem őket a nácik helyébe.

Nem tudod, miért jutott eszünkbe Adenauer éppen most?

Szimba 2010.12.21. 02:09:01

Nekem ez a véleményem, hogy ez még egyáltalán nem jelentős csökkenés. A Fideszt még mindig nagyon nagy arányban támogatják a szavazóik. Ez nem zárja ki, hogy tavaszra, nyárra ez nem változik erősebben.
Jelenleg inkább elemezném a kutatócégek adatainak, eredményeinek különbözőségét. Igaz, erről mindenki aszerint ítél, hogy melyik közvéleménykutató melyik pártnak az elkötelezettje.

Függetlenség?
Objektív mérés?

Eszembe jut a tudósok megállapítása, hogy a megfigyelő megváltoztatja az atomok, a még kisebb részecskék (kvarkok) viselkedését, csupán azzal, hogy megfigyeli azokat.
Úgy látszik ez a nagyobb "részecskékre még inkább igaz.:-))))

tepes 2010.12.21. 02:10:03

@Ordnassac: OK, csak arra szerettem volna célozni, hogy a túlzott ideologizáltság (itt értsd: valamely politikai irányzat melletti elfogultság) a gyakorlatiasság rovására szokott menni.

Jó éjt mindenkinek!

Szimba 2010.12.21. 02:18:52

Nem tudok jót vitatkozni az elfogult szocialista szavazókkal, nem tudok jót beszélgetni az elfogult Fidesz (jobboldali) szavazókkal, mert erős érzelmi elkötelezettségük miatt egy hajszálnyira sem tudnak eltávolodni az eseményektől, és azokra kicsit reálisabban tekinteni.

Kivel fogok vitatkozni ezután???
Török Gáborral???
(Ahhoz nincs meg a tudásom, legfeljebb a szemtelenségem:-((()

sagitta 2010.12.21. 02:20:14

@tepes: Végül is 20 évet szoktunk 1 generációnak tekinteni, azok a fiatalok ma már vastagon középkorúak.

Ventura Blvd 2010.12.21. 02:26:14

@panelburzsuj:
#1 A csiga = gerinctelen, önnemző, nincs külső remény...
#2 Voltaire családja is alulról jött.
#3 A Nyugat millióknak ad ösztöndíjat, hátha egy megérti, miért.

Van politikai X-faktor. Úgy hívják, demokrata. Az ember azt hinné, mikor megvan a név, a hatalom, a pénz, akkor talán jut figyelem a többiekre is. De, nem. Nálunk valahogy a Kozma atyák (Máltai Szeretetszolgálat) és a Szenczy Sándorok (Baptista Szeretetszolgálat) nem a privatizáció centrumából jönnek.

sagitta 2010.12.21. 02:37:55

@Szimba: Ez igaz, de az ügyes megfigyelő azért tudja verifikálni a modelljét...:-) Azért az tényleg érdekes, hogy mindegyik cégről van egy közvélekedés, hogy hova húz. Vajon ez mennyire befolyásolja a mérési eredményt? Hányan hajtatják el a kérdezőt, ha megtudják hogy melyik intézet nevében dolgozik?

Egy másik érdekes kérdés, hogy van-e olyan részhalmaza a szavazóbázisnak, ami viszonylag pontosan jelzi a teljes tömeg mozgását.

BonFire 2010.12.21. 02:41:31

Csökken a támogatottság? Ez miért meglepő? Az lenne a meglepő, ha nem így lenne.

Nézzünk szembe a tényekkel, amelyek a következők: a Fidesz a 2010-es választásokon elérte azt, amit egy demokratikus párt elérhet. 2-3-os többséggel került a parlamentbe, ami világviszonylatban is ritkaság. Talán nem is volt ilyen, diktatúrákat kivéve, de itt most elvileg demokratikus választások voltak. Tehát a Fidesz elérte a csúcsot. És azt hiszem, nem árulok el vele nagy titkot, hogy a csúcsról minden út lefelé vezet. Ez közhely, de pont azért közhely, mert annyira igaz. Ez igaz fizikai, és átvitt értelemben is. A csúcsot megismételni nem lehet. Pont azért csúcs.

A Fidesznek tehát innentől a pályája lefelé fog ívelni, ami nem jelenti azt, hogy 2-3 ciklust akár zsinórban ne nyerhetne végig. Ha egyszer nincs ellenfél, úgy könnyű győzni. Az én nővérem 13 évesen a megyei rádiótávírász versenyen első helyezett lett. Aranyérmet kapott, meg oklevelet, meg pénzt, meg mindent, ami ezzel jár. Csak azt nem említette senki, hogy ő volt az egyedüli induló.

A Fidesz is így van vele. Az MSZP középpárttá törpült. Mellette van még egy középpárt, és egy igen kicsiny párt, az erősödés esélye nélkül. Gyk. örülnek, ha a 2010-es pozíciójukat meg tudják őrizni, de szvsz sem a Jobbik, sem az LMP nem fogja tudni megismételni. Az MSZP szavazótábora meg lassan kihal – mitől erősödne? Új hívek, úgy tűnik, nem vevők a dumájukra.

Tehát az a tény, hogy a Fidesznek innentől már csak lefelé van menetje, nem jelenti azt, hogy a többiek ellenkezőleg megerősödnek.

Amíg nem követ el olyasmit, ami a tömegeknél kicsapja a biztosítékot, valamint amíg nem emelkedik fel egy erős kihívó, addig hatalomban és kormányon maradhat.

Nem véletlenül próbálgatja Viktor éccakánként a Parlamentben a koronát...

BonFire 2010.12.21. 02:56:30

@Ventura Blvd: "#1 A csiga = gerinctelen, önnemző, nincs külső remény..."

Nem kéne biológia órát tartani, főleg, ha rosszul tudjuk.

Némely csigák váltivarúak – két ivarszerv két állatban; és vannak hímnősek, azaz hermafroditák, de azok sem önmagukat termékenyítik meg, hanem egymást.

Mindkét esetben szükség van párzásra. Ha nem így lenne, csak saját magát lenne képes az állat reprodukálni új gének híján, és ha előjön egy hibás mutáció, akkor a fajnak lőttek.

Az önálló szaporodásnak mikroszkopikus szinten van csak létjogosultsága. Lásd az osztódást.

tbb 2010.12.21. 03:14:24

@BonFire:

"Nem kéne biológia órát tartani, főleg, ha rosszul tudjuk."

Jó meglátás. Pl. ha tartanád magad hozzá, nem írnál olyan hülyeséget, hogy ha előjön egy hibás mutáció, akkor a fajnak lőttek. Meg olyat sem, hogy az önálló szaporodásnak (mi a fene az?) csak mikroszkopikus szinten van csak létjogosultsága.

tbb 2010.12.21. 03:16:33

@BonFire:

" de itt most elvileg demokratikus választások voltak"

Elvileg? És nem elvileg milyenek voltak?

tbb 2010.12.21. 03:19:32

@sagitta:

"Egy másik érdekes kérdés, hogy van-e olyan részhalmaza a szavazóbázisnak, ami viszonylag pontosan jelzi a teljes tömeg mozgását."

Persze hogy van. Úgy hívják: reprezentatív minta. Szakmai minimum.

BonFire 2010.12.21. 03:42:15

@tbb: Trollnak pofa be van!

kszabo 2010.12.21. 04:46:04

A csúcsig még van idő a békekölcsönre is, nehogy már a nép is kimaradjon a jóból - hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9kek%C3%B6lcs%C3%B6n Csak most nemzeti együttműködési kölcsönnek fogják nevezni:) Üdv

oldrock (törölt) 2010.12.21. 05:23:36

@BonFire:
Ott is van ivaros szaporodás, lsd.:konjugació.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.21. 05:35:31

Tekintve, hogy csak a szavazók véleménye számít, így lényegtelen a teljes népességre vetített eredmény.

A valós eredmény tehát a szavazók között.:

1. Fidesz 62%
2. MSZP 21%
3. Jobbik 10%
4. LMP 6%
5. exMDF 1%

A Fidesz támogatottsága még mindig jelentősen több a közvélemény-kutatók szerint, mint a választásokon volt.

Ha az alá esik, talán az jelezne valamit, de még ha további 20%pontot veszítenének és az mind az MSZP-hez vándorolna, még akkor is választást nyernének.

3 év múlva érdekes lesz talán egy kicsit az ilyen hír. Manapság jelentősége gyakorlatilag úgy körülbelül semmi.

lüke 2010.12.21. 06:27:14

@kszabo:
békakölcsön
@Akitlosz:
nekik is igazolni kell-közvélemény kutatók- piaci jelenlétüket

Dr Kangörény 2010.12.21. 06:37:45

Nem tudom, hogy a rossz memória, vagy a fiatalság az oka annak, hogy a fidesz hívei elfelejtkeznek a 2002-es zakóról. Akkor is nagy volt az arc, mindenki a nyakát tette volna a fidesz győzelmére, aztán jött a pofára esés, meg a hídfoglalás.

Kicsit kevesebb önbizalom nem ártana, és az sem lenne gond, hogy az olyan mondatok, mint "a többség egyetért a kormánnyal" nem hangzanának el, még egy blog kommentjeként sem.

lüke 2010.12.21. 06:38:18

@oldrock:
az
idd ki és a vidd ki a bilit
tipikus esete, ami legtöbbször személyeskedésbe torkollik
( érdekes ez a biolóogiai tudatlanság,több apoptózis
kellene hozzá?)

lüke 2010.12.21. 06:41:29

@Kangörény_:
hmm
30%( +- 3)-nál többet még nem kapott párt, ha jól emlékszem
azután lehet
filozófiát játszani a számokkal

Cselo 2010.12.21. 06:45:11

Csak szeretné a néphazugság és a szonda, hogy csökkenjen a Fidesz népszerűsége. De ki a túrót érdekli ennek a két hazugságbandának a véleménye? Akiket érdekli, azok már rég nem számítanak, mondhatni érdektelenek.

lüke 2010.12.21. 06:46:13

@Ordnassac: Brüderle&Verheugen,
USE vizionál, ha meglesz,akkor az euro is meglesz,s ez
nem lufi durrogtatatás ,magyaroschan

álomszép 2010.12.21. 06:56:07

Olvastam, a "tavasszal" valaki irt, az egyik poszton, "egy gulyásleveses" kommentet a politikáról,a politikusokról, ha nagyon elront a fidesz "dolgokat" a kormányzásban, ők is mehetnek bele a levesbe."?! jelképesen.
Nem tudom emlékszik rá valaki?!

Minden kedden megmosom a pöcsömet 2010.12.21. 07:06:21

Az Amerikai Népszava (www.nepszava.com) magyar nyelven megjelenő amerikai újság, szabad és független médium. Amerikában alapították 1891-ben, Amerikában bejegyezett amerikai cég a tulajdonosa, amerikai a székhelye, bankszámlája, amerikai szerveren fut, az Egyesült Államokban fizet adót, az amerikai törvények alá tartozik. A döntéseket New Yorkban hozzák, a munkatársak Amerikában élnek, és vannak tudósítói a világ számos részén, így Magyarországon is. Az Amerikai Népszava kívül áll a magyarországi struktúrákon. 120 éves története alatt, soha egyetlen diktatúra sem tudta az akaratát rákényszeríteni, ehhez nincs is törvényes eszköze. Helyzeténél fogva magyarországi pártok és kormányzati szervek számára legális módon nem elérhető, nem befolyásolható, nem zsarolható és nem korlátozható. A portál a nepszava.hu-tól is függetlenül működik.

2010.12.21. 07:11:31

Nem elegendő csak a fenti táblázat alapján találgatni a lejtő szögét.
Vegyük például a legoptimistább Medián felmérést,ami hónapok óta 44%.
Egy másik felmérésük azt vizsgálja "jó vagy rossz irányba haladnak-e a dolgok"
Nézzük mi jött ki októbertől decemberig:

jó irányba: 47-43-37% (-10%)
rossz irányba:39-44-48% (+9%)
nem tudja: 13-13-14% (+1%)

10% a változás,mégis stabil a támogatottság???

igényes 2010.12.21. 07:19:48

A Fidesz szeleteli Magyarországot. Van akinek kell adót fizetnie, van akinek nem.

Nem akarom bántani az MNYP tagokat, de ugye "adózni" másnak meg kell!

3 090 000 embernek nem kell befizetnie a hozam utáni adót.
Az állami NYP-ben lévők meg semmit nem kapnak, pedig a "kétfajta" ember egységesen ugynannyit fizetett be járulékként.

Megszavazta a parlament azt a politikai nyilatkozatot, ami az állami rendszerbe visszalépő pénztártagok infláció fölötti reálhozamát adómentessé teszi. A kormány ezzel még vonzóbbá tette a pénztárak elhagyását. A miniszterelnök által is jegyzett nyilatkozat egyéni számlákat garantál az állami rendszerbe visszalépőknek, ezzel elméletileg könnyebb lesz követni a befizetett járulékok sorsát.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.21. 07:22:51

Szócska Miklós trágár dalszövegei, Szalai "médiaálszent" Annamária pornós múltja és a sok fideszes komcsi mellett ne csodálkozzunk, ha a papírkétharmad is olvadni kezd és az igazi kétharmad már erősen az utcán van pár hónap után!

Rájöhetne a gonosz törpe már, hogy a diktatúra csak ideig óráig eredményes!!

Állítsuk meg a pofátlan orbáni ámokfutást!!

török gábor 2010.12.21. 07:25:34

@S.Clegane: két választás között sokkal többet mond a teljes népesség alapján vizsgált adat, mint a biztos szavazós. utóbbi leginkább az aktivitást mutatja, ez pedig NEM választási szituációban másodlagos.

Cent Rum 2010.12.21. 07:25:52

Ez az eredmény nagyon hízelgő a FIDESZ szempontjából. Ilyen magas támogatottságot csak úgy lehet elérni, hogy sokan reménykednek a céljaik megvalósulásában. De ezek sokszor ellentétesek. Ezért, amikor valamilyen döntés születik, akkor lesznek csalódottak. Ilyen jelenleg elég kevés van. Innen nézve jó eredmény.
Más kérdés, hogy ez nem annak tudható-e be, hogy a választók nagy tömegeit érintő döntések még nem születtek meg (kivéve MNYP). A MNYP pénzéből még futja ígérgetésre, halogatásra. Most még sokan mondják, hogy de majd ha beindul a gazdaság. Ezért 2011-2012 lesz az érdekes.
Medggyesi még növelni is tudta a népszerűségét, csak később derült ki, hogy milyen rossz pályára állította az országot.
Korai még következtetéseket levonni.

Tiko 2010.12.21. 07:41:23

@meszena: "Érdekes, hogy közben az ellenzék (főként MSZP) kommunikációja (ellopják a megtakarítást) is csak a saját szavazókig jutott el. "

Nem vagyok MSZP szavazó, mégis pont azt gondolom, hogy ellopták. Évek óta figyelemmel kísérem a pénztáram által vezett mérleget.

Részemről a fidesz az örök időkre ki van húzva a szavazólapomról, csakúgy mint az mszp. Akkor is, ha itt kánaán lesz, amit erősen kétlek.

A fidesz most is azt gondolja, hogy majd egy jó PR kampány, egy gyurcsányos "húzzunk bele!" majd segít, de szerintem tévednek.

Ugyanis, ha nem sikerül az elkövetkezendő években valamilyen VALÓS haladást felmutatni, akkor véleményem szerint nagy szarban lesznek/leszünk. Haladáson nem olyan semmilyen fogalmakat értek, mint: roma felzárkóztatás, gazdasági fellendülés, gdp, munkanélküliség csökkentése stb.

Ezek hangzatosak, csak semmit sem érnek. Politikai pótcselekvések.

Orbán ezen szeretne változtatni, valamilyen valós helyzetmegoldással próbálkozik. Azonban ha nem sikerül neki, akkor marad a PR.

A PR meg az ember könyökén jön ki, immáron 20 hosszú éve..

Ez nem egy jóléti társadalom, ahol apró(bb) dolgokról kell vitatkozni, mint tőlünk nyugatra.

Calhoun Mooney 2010.12.21. 07:54:43

Lejtőn a FIDESZ???Sajnos én nem látom, hogy valóban ott lenne. Ha mindazt a jót, amit az országért tettek rövid kormányzásuk alatt, az MSZP próbálta volna megtenni, ma füstölgő romhalmaz lenne az ország.Orbán pedig veszített 200 embert(?)
Ha az ellenzék támogatottsága jelentősen növekedne az lenne a valódi kritikája a kormányzásnak. Hol van az ellenzék???? Mesterházyval az MSZP egy színtelen, szagtalan párt.Az LMP-t pedig csak a génmódosított kukorica tudja felbosszantani.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 08:07:21

Én nagyon remélem, hogy a Fidesz tábora soha nem fog lemorzsolódni, sem szétesni.

Annyira szépen összeszedték az országban az összeillő embereket.

Ez a 3 millió legyen egymáséi.

A másik ötmilliónak semmi dolga velük.
A saját érdekeiket kell érvényesíteniük.
Vannak elegen.

ssi 2010.12.21. 08:18:32

300. Megérteni Orbánt
nem lenne téma, de
a körülmények!
s ő megérti-e a népet?
301. Lejtőn a Fidesz?

nyünyüge 2010.12.21. 08:23:26

@török gábor:
Szép színes a tábla :).
A színválasztásba nem szoktak belekötni?

nu pagagyí 2010.12.21. 08:30:34

@Cent Rum: A FIDESZ két hangszeren játszik alapvetően. Kihasználja az emberek irígységét, hogy egyesek többre vitték mint ők és valamiféle "igazságszolgáltatással" kecsegtet, másfelől valódi vagyonosodást indít el egy gondosan kiválasztott kör részére ahová gerinctelenségi versennyel lehet bekerülni és akik majd fenntartják és pénzelik a hatalmát.
A csalódottak az első körből fognak kikerülni, de korai az öröm, majd egymást szapulják a kölcsönös irígység és a nem kiválasztottak számára megfogyatkozó keretek között (aktív-nyugdíjas, állami alkalmazott-versenyszférában dolgozó, náci-nem náci stb., a hatalom mindig bedob valamilyen gumicsontot). A hatások tragikusak lesznek hosszabb távon: a maradék önállóságot is kiöli az emberekből, nem fognak hinni benne, hogy maguktól is boldogulhatnak, erősíti azt a tévhitet hogy mindig más a hibás. Az így deformált társadalom hosszú távon fenntarthatja a FIDESZ hatalmát. TG meg majd megmagyarázza.

jazzcool 2010.12.21. 08:32:24

kb fél év múlva lesz igazán érdekes megnézni a pártszimpátiákat...

jjulie 2010.12.21. 08:32:57

"Sunázható lesz-e Orbán Viktor? "

igen, ezt a stílust érdemli

a-kis-herceg 2010.12.21. 08:33:21

@Ordnassac: függően attól, hogy a fides , hogyan dönt...

@simonmondja.: simon csusztacc, nem 3millió, az más volt... 2 706 292, és ennek pont a kétszerese, 5,4 millió a másik...

dolgozni csak pontosan szépen...

KG2000 2010.12.21. 08:42:02

Örüljetek csak egy-egy ilyen népszerűségcsökkentésnek, de azt ne feledjétek, hogy az országnak nem akkor lesz jó, ha az éppen kormányzó pártok népszerűsége csökken. Így vagy úgy az embereknek meg kell fizetniük, hogy lényegében még mindig jobban élnek, mint amennyit az ország teljesítménye megenged. Ha nem a Fidesszel, akkor mással.

a-kis-herceg 2010.12.21. 08:42:49

@Ordnassac: akkor Ő garancia a sikerre... főleg egy farkas falka közepén.... közbeszerzés stb kontrol nélkül... hajrá eu...

sa52 2010.12.21. 08:43:39

„parlament elfogadta hétfőn az internetes tartalmak szabályozásáról szóló médiatörvényt, amely az ellenzék szerint a szólásszabadságot veszélyezteti. Az új szabályozás értelmében tilos lesz a "hatalommal szemben tiszteletlen", vagy "köznyugalmat sértő" üzeneteket és kommenteket írni weboldalakra.”

atv.hu/cikk/20101221_chavez_uj_mediatorvenye_tilos_tiszteletlennek_lenni_a_hatalommal

ssi 2010.12.21. 08:43:45

@Calhoun Mooney: "Ha az ellenzék támogatottsága jelentősen növekedne az lenne a valódi kritikája a kormányzásnak"
@Akitlosz: "lényegtelen a teljes népességre vetített eredmény"
- jelen esetben is a bizonytalanok számának alakulása is (most növekedése) is jelzésértékű

@Cent Rum: "...csalódottak. Ilyen jelenleg elég kevés van"
@Cselo: "...rég nem számítanak, mondhatni érdektelenek"
- 2.7mill Fideszre szavazó a 8.2mill fő össz szavazatra jogosult 33%-a, a most kb. elpártoló 300ezer fő a 2.7mill fő 11%-a
- lüke 2010.12.21. 06:41:29 @Kangörény_: hmm
30%( +- 3)-nál többet még nem kapott párt, ha jól emlékszem
azután lehet filozófiát játszani a számokkal :-)))

@BonFire: "2-3 ciklust akár zsinórban ne nyerhetne végig" - a mostani parlamenti 2/3 részben a választási szabályoknak köszönhető (ha arányos lenne, mint sok más országban, kevesebb lenne). az új választási törvény is biztosíthatja ezt számukra rosszabb pozícióból indulva is (kisebb, de még különbség köztük és a ellenzék közt)

álomszép 2010.12.21. 08:45:25

@ben2:
"nyolc év alatt lerohasztották az ország gazdaságát". Hm. ha erről irogatunk, nem nyolc év, hanem az elmult húsz év! Nem az elmult nyolc évben kezdődött az ország kiárusitása, az ÁG-ok. Tsz-ek "szétverése"! az már a rendszerváltáskor elkezdődött. kik is voltak kormányon, az elmult húsz évben? mi köze van a szociknak ahhoz, hogy "a fidesz a lejtőn"? tessék már megirni!
Ja! nem kell aggódni, ill. mindenki úgy aggódik ahogy teccik neki. minek is kellene. sereghajtó Mo. az eu-ban.

KG2000 2010.12.21. 08:46:46

@nu pagagyí: csakhogy amit leírtál, pontosan úgy igaz, sőt, sokkal inkább, ha a Fidesz szót az MSZPre cseréled. Csak hát ugye az elfogultság vagy politikai szerelem, mindenkit az irányít, mint a fociban a drukkerség.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 08:47:09

@a-kis-herceg:
Hát lehet.
De ha hozzávesszük a határon túli nemzettestet ?
Lesz az még több is.

Mérges 1234 2010.12.21. 08:47:22

Nekem csak annyi ezzel a gondom, hogy a hitelesség vesztést a nagy semmiért dobátk oda, így pedig félő lesz, hogy elindulnak e a reformok egyáltalán.....

Diocles 2010.12.21. 08:47:41

Reálisan nézve, lesz ez még rosszabb is, főleg a téli hónapok után... Ugyanakkor azt is látni kell, h a Fidesz akár még 30-35%-kal is simán hozhatja a választást, és valszeg ennél azért jóval nagyobb törzsközönsége van. Főleg, ha élére állítják a kérdés, csak egy példa, egy most "felbosszantott", jelentős felhalmozásokkal rendelkező manyup-tag, amikor arról kell döntenie, h visszahozza-e a szocikat és mondjuk az egykulcsos adót, akkor szerintem nem kérdés, h többségében hová szavaz. Éppen ezért nem is látom értelmét minden kutatást nagyra fújni.)

Első ránézésre tehát a jobb módú manyup-tagok és a fiatalok ábrándulhattak inkább ki. Az első kategóriával sikerült elhitetnie a médiának, h az az ő pénze, és nyilván azért 10-15 millió miatt okkal haragudhat a kormányra. (Most nem akarok abba belemenni, h ezt a pénzt a totál elcseszett manyup-rendszer miatt sokszorosan ki kell fizetnie többletadó formájában... ugye ez a manyup-szisztéma nagy átverése... a lényeg az, h ők most úgy hiszik, úgy hitették el velük, h a kormány államosítja a pénzüket... ) Egyben gratula az indexnek, mégis volt valami értelme a több hónapos hecckampányuknak... se az IMF-hisztivel, se az Ab-hisztivel nem tudtak nagyot ütni, végre lett karácsonyra némi eredmény :) A média szerepét ugyan kínosan kerülte Gábor, de azért ebben az eredményben ők is benne vannak. Csak a vak nem látja azt az uszítást, ami az indexen megy hónapok óta.

és egy technikai jellegű kérdés, észrevétel, hangsúlyozottan nem a kormány védelmében: Mit jelent az, h rossz irányban megy az ország? Vagy, h elégedetlen a kormánnyal? A GOND AZ, h ez nincs konkretizálva. Én például azt látom, h rengetegen jobbról elégedetlenek a kormánnyal. Pl. miért nem halad sokkal jobban az elszámoltatás? Vagy a manyup-tagok: "miért nem a komcsi nyuggereket szivatja a kormány?"

szóval ez szerintem olyan massza, ami a legkevésbé sem adható hozzá az MSZP/LMP potenciális támogatóihoz.

radala 2010.12.21. 08:50:05

Kicsit sem váratlan események ezek. Mondjuk a Medián érdekes pláne annak fényében, hogy a "legjobb" kvk. De a medián is mér elfordulást, csak inkább még a csíráját.
Az kétségtelen, hogy ez a mnyp hatása lehet, az érdekes kérdés az lenne, hogy a kommunikáció rossz-e vagy az emberek valóban úgy érzik, hogy tőlük vesznek el pénzt. Az vitathatatlan, hogy nagyon elbaszottul csinálta ezt a Fidesz, az jó kérdés, hogy egy ilyen "csúnya" dolgot lehetett volna-e jobban. Valószínűleg igen. Ennél rosszabbul meg valószínűleg nem.
Más szempontból meg a Fidesz népszerűsége már-már perverz mértékű volt, a bizakodás az ország állapotához képest, ha lehet még perverzebb. Szóval jól van ez így ahogy van, annak örülnünk kell, hogy lesz egy kis tér a többieknek, abban meg csak bízhatunk, hogy a nagy böszme Fidesz nem azt a stratégiát fogja választani, hogy a saját alternatíváit (miből ugye nem is lehet több) próbálja elhitelteleníteni. A kérdés számomra az, hogy az LMP hogyan tudna ezzel a kínálkozó lehetőséggel élni, de szerintem sajnos sehogy. Mer a Fidesz és az mszp érdekei azonosak, tuti, hogy ez a gusztustalan Fidesz arra fog játszani, hogy ha valaki, akkor az mszp erősödjön ne más. Mert azért (mondjuk magamból kiindulva) az mszp nem tud 30 % fölé erősödni még akkor sem, ha jegyre lesz a kenyér.
Meglátjuk, mindenesetre jó ez így ahogy van, ha az emberek még mindig vakon bíznának a Fideszben, akkor komoly kétségeim lennének a demokráciánk működésével kapcsolatban, illetve azt gondolnám a magyarok buták:-)
De persze az a lehetőség nyitva áll a Fidesz előtt, hogy jól használja föl a megszerzett pénzt, ha ez megtörténik, akkor az mindenkinek jó lesz különösen a Fidesznek:-)

a-kis-herceg 2010.12.21. 08:53:26

@szbi: @porfelhő: @panelburzsuj:

"Óvakodjatok a hamis prófétáktól - báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Ilyen a gonosz igazából. Nem valami leplezetlenül machiavellista figura szarvakkal meg farokkal, hanem lopakodó ellenség, aki barátnak álcázza magát, olyan, akiben bízol, talán még szereted is, akit beengedsz az életedbe. És túl későn jössz rá, hogy csak feldúlja." (Kés alatt)

KG2000 2010.12.21. 08:54:23

@Diocles: Ez folyik 1990 üta folyamatosan. 1990-ben a taxisblokád óta folyamatosan az ment a MÉDIÁBAN, hogy Antallék tönkretették a gazdaságot meg különben is nácik. Az MSZP most is folyamatosan egy taxisblokád-szerű helyzetet akar kiprovokálni, a Zindexel és a többi "médiával" egyetemben. Ha egyáltalán igaz, hogy a Fidesz "rosszat csinál", akkor az azért van, mert ez akarják tőle, ezt provokálják ki tőle. EZT AKARJÁTOK, EZ MINDEN VÁGYATOK. HOGY MINÉL ROSSZABB LEGYEN. Be is teljesedik a vágyatok, aztán jön az MSZP (sajnos), és folytatódik a dolog ellenkező irányban. Persze, közben ott van a korrupció stb., mindig az éppen hatalomban levők javára, legfeljebb eltérő mértékben.

Ilyen lett a "magyar ember" az évszázadok során, ez van.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 08:54:28

@török gábor:
Tényleg.
Most, hogy a határon túl élők is szavazati jogot fognak kapni, nem kellene a közvéleménykutatásokat is kiterjeszteni az egész földgolyóra?
Vagy a történelmi Magyarország területeire ?
Vagy nem is tudom, hova...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 08:56:05

Talán nem is a szavazati jog a lényeg.
A magyar állampolgárok elégedettsége talán mérendő a határon túl is, hamár ...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 08:59:47

... hamár Nemzeti Ügyek Kormánya a téma.

nyünyüge 2010.12.21. 09:01:02

@simonmondja.:
Ne tessék a köznyugalmat sértegetni ilyen jóslatokkal :)!

a-kis-herceg 2010.12.21. 09:11:15

@simonmondja.:
akkor teljesen más a helyzet. nagyságrendekkel. lesz kb 12-13 millió választójogú és abból lesz 2 706 292 - 300 000 = 2,4 millió szavazója a fides nek, a jelen állás szerint... akkor egy szép 10 % os párt lesz. és komoylan ellenzékben egy ilyen marcangolós pártra szükség is van...

a számításból anynira kihagyják, hogy
-a határontúli az tudatosabb, polgárosultabb
-nagy a megosztottság, épp a fides áldásos tevékenységének...
-a hűbéresek elég gyengén dolgoznak (értsd mindent ellopnak ők is...)

hát kivi lennék...

ha ezt meglépi a semjén, plusz a bónuszok amit ígér... akkor pont anynit fog veszteni határonbelül, mint nyerni határon kívül... nem beszélve, hogy 2,8 millió dolgozó fog eltartani 15 millió magyart??? hm ekkor becsuklik a gazdaság... örökre...

aum 2010.12.21. 09:11:58

A Szonda által mért szavazatvesztés a fiatalok és a magasan képzettek körében 10%-kos. Ezen kívül átlag feletti a falun élők között. Ezt a trendet nyugodtan mondhatjuk zuhanásnak. Ahol eddig a Fidesz magasan vezetett, ott a legnagyobb a csalódás.
Nem egyszerűen mennyiségi veszteségről van szó, amit majd pótolni lehet, meg úgy is marad elég, hanem minőségi veszteségről. Véleményformáló, önérzetes emberek mondanak lesújtó kritikát a kétharmad ténykedéséről.
Március-áprilisra a biztos szavazóknál is 50% alatt lesz a Fidesz, ehhez nem kell nagy jóstehetség.
Ami kérdéses, az az ellenzéki pártok pályája. Eddig nem igazán tudtak új szavazókat mozgosítani. Nem képesek markáns politizálást mutatni a választók felé és a kormányképességük is megkérdőjelezhető. Azt hiszem erről a holtpontról akkor tudnának elmozdulni, ha valamilyen új szintre emelnék az ellenzéki politizálást. Ha például ideológiai ellentéteken felülemelkedve deklaráltan egységesen lépnének fel a Fidesszel szemben, az mindenképpen egy új minőségű ellenzéki politizálást jelentene.

jjulie 2010.12.21. 09:12:32

@nu pagagyí:

igen ez nagyjából így van

csakhogy az általd vázolt pocsolya körül erőteljesen hullámzik a tenger, és mint ahogy már jóideje az lenni szokott, valszeg egy távolabb keletkező lökéshullám fogja megint felborítani az általad leírt fideszparadicsomi állapotot

tcom 2010.12.21. 09:15:17

Egyértelmű lesz a csökkenés.
Ráadásul előbb utóbb muszáj lesz spórolni, megszorítani. Elég érthetetlen miért babusgatják a nyugdíjasokat most, ha később jön a a beígért szivatás (helyesen!). Gondolok a rokkantnyugdíjasok 6%-ra való csökkentésére. Ez kb. 300 ezer embert fog érinteni közvetlenül és még pár száz ezer családtagot közvetve. Ez újabb 10% támogató elvesztése.

Persze Matolcsy szavára adni az butaság. Hiszen előfordulhat holnapután bejelenti, hogy "népi kezdeményezésre" könnyíteni fognak a rokkantnyugdíjba vonulás feltételein. 2012-től egy náthával 40 évesen is el lehet menni 110%-os rokkantnyugdíjba. Rendőröknek 35 éves kortól.

Oszt, hogy 10-20 év múlva ki fogja megkeresni a nyugdíjakat, ki fogja ellátni a nyugdíjasokat az kérdés. Addigra Orbánéknak remélhetőleg elegük lesz a kormányzósdiból, talán már Orbán is megunja a hajbókoló, seggnyaló tömegeket.

a-kis-herceg 2010.12.21. 09:15:22

az alapkérdés, hogy a mennyire tudja titkolni a fides, hogy ő tud lopni leghatékonyabban... a többi mellé duma.

ha jól tudja, akkor maradnak, ha rosszul akkor mennek.

jjulie 2010.12.21. 09:16:52

@aum:

a külföldiek földvásárlási tilalma ha jól értem lejár a következő parlamenti választások előtt

lesz itt "földindulás" a finisben is

sas70 2010.12.21. 09:17:40

Ez most még olyan, mint a tehetetlenség. Ahhoz, hogy egy nagy ingát az ellenkező irányba nyomjunk, komoly erőkifejtés kell, és lassan, nagyon lassan mozdul meg, főleg ha a másik oldalra lendülést még fékek is akadályozzák.
A fékek legfontosabbika az alternatíva hiánya. 2006-ban az MSZP sokkal gyorsabban veszítette el a támogatóit, nagyban köszönhetően Gyurcsány beszédének, és a töketlenkedéseiknek, de 2002-ben is gyorsan népszerűtlenné váltak, amikor az látszott, hogy a pénzosztás mögött nem lesz valós tartalom.
Egyelőre még csak fortyog a katlan, és gyűlik a mélyben az energia. Nagy kérdés, hogy a médiák elfoglalása, ellenőrzése mennyire fogja ezt a folyamatot majd vissza. Az értelmiség, főként a fiatalok, előbb reagálnak, mert több helyről szerzik az információt. Viszont a tömeg megmozdulása, sokkal gyorsabban lökheti át az ingát, és okozhatja a Fidesz komoly népszerűség vesztését.
A másik, az alternatíva hiánya, ami szintén komoly fék. Korábban a kormánypártok népszerűségvesztésében mindig fontos szerepe volt annak a ténynek, hogy volt alternatíva, ami most egyelőre nincs. Ha viszont a kormány ellenében látszik majd egy valós alternatíva, akkor ez szintén gyorsítani fogja a folyamatot. Orbán 2002-ben nem számolt a rebelisséggel, el is veszítette a választásokat, egy tkp. arctalan, puha ellenzékkel szemben. Ha viszont most egy markáns alternatíva kinő a semmiből, ami ráadásul a politikai középen áll, és valós altenatíva lehet, akkor megállíthatatlanul fog zuhanni. Ez még a jövő zenéje, és nagy kérdés a nemzetközi gazdasági helyzet, ami fékezheti, illetve gyorsíthatja a folyamatokat.

ssi 2010.12.21. 09:22:18

@Diocles: "rossz irányban megy az ország? Vagy, h elégedetlen a kormánnyal?" @KG2000: "EZT AKARJÁTOK, EZ MINDEN VÁGYATOK. HOGY MINÉL ROSSZABB LEGYEN."
- természetes dolog álmodozni, tervezni
- nagyon jó, ha van mit félteni - pl. demokrácia eddigi vívmányai
- egy ország akkor fejlődik, ha a hatalmon kívüli hierarchiák is aktívak, de szuverének, s a kormány a kritikákat nem halálos döféseknek értelmezi, sőt, biztosítja fórumait + ha a kabinet által is bevallottan különösen nagy a kockázat, többet elárul terveikből, s a többségtől nem csak néma végrehajtást vár el

@aum: ellenzék + ellenzők
- pl., ha most a háttérben építkeznek, pl. ki fog pár hónap múlva valami újjal és kész csomaggal hatásosan elődrukkolni
- a tüntetések természetrajza is érdekes most: pl. politikusok ne jelenjenek meg! külön kéréssel - ez is kritika az ellenzékről, meg a politikai elitről
- lassan telik a pohár, s majd hirtelen robban, fog össze minden elégedetlenkedő, vagy egyetlen nagy ügy fogja ezt eredményezni, s kinek a vezetésével, vagy marad a sok kis tüntetés, s a bizonytalanok számának növekedése

igényes 2010.12.21. 09:22:55

@jjulie: Pont 3 évig szól a tilalom, tehát addig csak magyarok vásárolhatnak. Magyar munkások, parasztok, devizahitelesek. fiatalok és nyugdíjasok.
Kaszinót vesz az állam Andy Vajnától?
Meg kell ezt a kaszinót venni! Most ugyan 179 millió veszteséget termel évente, de mi történik akkor, ha a 16%-al jól járt emberek hirtelen meghülyülnek és elkezdenek kaszinózni. Teljesen jó ötlet, vagy nem?

porfelhő 2010.12.21. 09:24:56

@a-kis-herceg:
Aha! milyen igaz.! "későn jössz rá, hogy csak feldulja". nem vagy elég óvatos egy pillanat alatt hullik szét minden, amit eddig felépítettél, de ha óvatos vagy, "csak" egy pillanatig nem figyelsz akor is metörténhet.
Igen! a kertek alatt ott a farkas, csak a csodaváró hangulatban, a nép egy része nem vette észre. azok a "fülkeforradalmárok".

jjulie 2010.12.21. 09:28:24

@Diocles:

hogy miért nem halad az elszámoltatás?

mert a fidesz nem rendelkezik azzal a "tiszta kéz"-zel, ami ahhoz szükséges lenne

szóval az elszámoltatás nagy öngól lehetne

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 09:30:17

@igényes:
Itten van a nagy tévedés.
" Pont 3 évig szól a tilalom, tehát addig csak magyarok vásárolhatnak. Magyar munkások, parasztok, devizahitelesek. fiatalok és nyugdíjasok. "

Nem oda buda !
Először is.
Földet csak az vásárolhat, aki műveli.
Semmi munkás, meg gyüttment akárki.
Aki most is mezőgazda.

Másodszor.
A cél, hogy a birtokszerkezet ne legyen ilyen elaprózott.

Vagyis.
Akik eddig gyüjtögették a megyényi birtokokat - felvásárolják a kisgazdaságokat.

Hogy egészségesebb legyen a birtokszerkezet.

lüke 2010.12.21. 09:32:30

@nyünyüge:
dehogynem Makk Károly mesélhetne
(sőt ha jól emlékszem a 25. színház a Szerelmem Elektrával MOCKBA-ban vendégzerepelt,s a piros trónt fehérre kellett bársonyozni)
idő kérdése

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 09:32:38

@simonmondja.:
Nagyon egészséges birtokszerkezet kell arra az esetre, ha három év múlva sokszorosára nőnének a földárak.

jjulie 2010.12.21. 09:33:34

@sas70:

vagy olyan, mint a jojó, hagyni kell hogy "kifussa" magát

www.indavideo.hu/video/Jojo_rovat

nem érdemes rángatni

a-kis-herceg 2010.12.21. 09:34:53

@jjulie: megy az elszámoltatás:)

kampány-plakát akció. 2009 szeptembertől a 3 srác, hunvald-hagyó-gyf bilincsben óriásplakáton... pedig akkor még csak 1 volt... aztán választáskor hagyó "crédó"ja. az ügyészséget az akció helyszíneken várta a hírtv... milyen lassú az ügyészség.. vagy gyenge felfogású...

szépen megy. a színház megy tovább... színház az egész világ. a nép meg tapsol. a vasnép az vastapsol... díjazzuk a mókamestereket...

"Egy színházban történt, hogy tűz ütött ki a kulisszák mögött. Kijött a mókamester, hogy ezt a publikummal közölje. Tréfának tartották és tapsolni kezdtek: a mókamester megismételte; az emberek még jobban hahotáztak. Azt hiszem, a világ is így fog elpusztulni, okos emberek nagy hahotája közepette, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc." (Sören Kierkegaard)

Kerek négyszög 2010.12.21. 09:39:14

@jjulie: Itt a jó pont!

A Fidesz tele van gyanús privatizációs esetekkel. Van olyan fideszes főember, aki az egyik megye hatalmas földterületeit birtokolja. (Persze nem műveli).
A különbség, hogy ezeket a lopásokat nem kürtöli világgá a nem létező baloldali médiabirodalom. Ha meg bele is kezdett valaki, azonnal ott terermett a mindig is jobbos hűbérszolga bíróság-ügyészség. Bezzeg a baloldali gyanús eseteket a jobbos rémmédia még ki is színezte, hogy nagyobbat csattanjon. Undorító komcsi népség most már hatalmi eszközökkel takarhatja a jobbos tolvajok munkáját.

dzsaszper 2010.12.21. 09:39:21

@meszena: a webkettő korszakában ez nem kellene leküzdhetetlen probléma legyen...

jjulie 2010.12.21. 09:39:50

@radala:

az emberek soha nem bíztak vakon a fideszben, te is találtál hozzá mindig is érvnek látszó mankókat is, mint ahogy most is

a-kis-herceg 2010.12.21. 09:39:54

@porfelhő: a közvéleménykutatásról meg...

"Nemrég egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy az emberek hova szeretnek járni. A karibi szigetekre, könyvtárba, moziba, szvinger klubba, színházba, raftingolni? A felmérés eredménye szerint az emberek legszívesebben vécére járnak!" (Vavyan Fable)

aum 2010.12.21. 09:39:57

A kvk mellé nem árt az üzleti bizalmi indexet is nézni.
Itt is trendforduló következett be, a jövőre vonatkozó kilátások borúsabbak. Vegyük hozzá, h. a munkanélküliség csökkenése is megállt és az infláció is stagnál.
A GDP szolid növekedése kizárólag a német növekedés oldalvizén bekövetkezett export expanziójának köszönhető.
Azt már most boritékolhatjuk, h. nem lesznek mélyreható szerkezeti reformok. Erre szakmailag alkalmatlan a Matolcsy-féle adminisztráció. Ez az üzleti bizalom további hanyatlását fogja eredményezni és a kilábás, növekedés bázisa ezzel kifújt.

pandacsökiboborján 2010.12.21. 09:41:10

Hülye magyarok!
most majd átpártolnak megint az MSzP-hez,ennyi hígagyú faszt fajlagosan kevés országban lehet találni.

dzsaszper 2010.12.21. 09:41:46

@Ventura Blvd: no igen, visszaállt az elmúlt húsz évre jellemző képlet, mindenki mindent megtesz, hogy minél rosszabb eredményt érjen el :D
Meglepő, hogy a Fidesz ezt meg tudta állni a választások előtt.
De hogy most nem tudja megállni, az a hitelességének lassú erodálásához vezethet, és ha nem figyelnek oda erre az elejétől, akkor fognak a fejükhöz kapni, amikor már-már késő.

dzsaszper 2010.12.21. 09:43:01

@tbb: én még tavaszig épp hajlandó vagyok várni a NERre (és nem a Fideszre), bár a türelmem határán táncolnak...

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.21. 09:43:34

"Értem én, hogy gőzgép...de mi hajcsa?????"

Szerintem ez az átlag Fidesz szavazó legfőbb kérdése fél év után.

ssi 2010.12.21. 09:46:04

mit kell tudni a netes-kommentelős jövőről?

mindenkinek további szép napot!

"....jó győzelme a magyar emberek lelkesedésén, találékonyságán, kitartásán fog múlni, és hála a jó istennek, most nem ellenzéki politikusokon meg újságírókon. Ahogy ennek tisztességes háborúban lennie kell..."
index.hu/velemeny/menonemmeno/2010/12/21/sajtotorvenynek_keresztbe_tenni_meno/

@jjulie: @a-kis-herceg: @légycsapó:
"...értéktől függő, sávos rendszerben, sikerdíjat adott..."
www.hirado.hu/Hirek/2010/12/21/09/Nyomozast_rendeltek_el_Meggyes_Tamas_ellen.aspx

Diocles 2010.12.21. 09:46:47

OFF

nah, ez a tragikomikus hír jó példa a Fidesz tesze-toszaságára, még az állítólag a saját felügyelete alatt álló közmédiában is ott tesznek neki keresztbe, ahol csak tudnak:

hirszerzo.hu/belfold/20101221_mong_kossuth_mediatorveny

nincs azzal gond, h egy liberális riporter nem ért egyet a kormány álláspontjával, de azzal már igen, h a közrádióban pártpolitizál, nyíltan állást foglal. Hát csoda, h esik a Fidesz, amikor az ellenőrzése alá vont messze leghallgatottabb közmédiumban is az ellendrukkerei osztják az észt?

a-kis-herceg 2010.12.21. 09:47:08

egy millió munkahely, egy millió gyerek... 10 éven belül az EU vezető hatalma leszünk... olyan jól hangzanak... nagyon jó hallani. tényleg, végre a méltó helyre kerül a Hazánk.

"Nincs hálásabb publikum a majomszínházban sem, mint amilyenek az emberek egy népgyűlésen, hol megmagyarázzák nekik, miért voltak eddig szegények, s megcsillogtatják előttük azt a távoli célt, melynek elérése érdekében újabb nyomorúságot és szenvedést kell majd lelkesen elviselniük." (Márai Sándor)

porfelhő 2010.12.21. 09:48:02

@a-kis-herceg:
hm. "legszívesebben vécére járnak"! és...... miért nem folytattad.? no jó! nem kell , mindenki azt gondol hozzá amit akar. elemedben vagy?! :)

Cent Rum 2010.12.21. 09:48:49

@nu pagagyí: "...de korai az öröm, majd egymást szapulják a kölcsönös irígység és a nem kiválasztottak számára megfogyatkozó keretek között (aktív-nyugdíjas,...
Ez sajnos igaz. A hozzászólásoddal egyetértek, talán az utolsó előtti mondat kivltelével.
Mo.-on haragot és írigységet kelteni a legkönnyebb. Ebben az MSZP sem kezdő, de a FIDESZ a bajnok. (A JOBBIK pedig egyszerűen ebből él.)

a-kis-herceg 2010.12.21. 09:49:58

@Laikus érdeklődő: az 1000 Ft-os szavazókra gondolsz...

@manyike: azt még a kommenyista ügyészség indította. de azóta régi fényében ragyog az a Nemzeti Hivatal is. szerintem Tétényi Éva volt a felbujtó, Meggyes csak ártatlan szenvedője volt az ügynek. szóval még lehetnek 180 "fokos" fordulatok...

kanbatu 2010.12.21. 09:52:25

Nem az a kérdés, hogy mostanra milyen árat fizetett a Fidesz. A csökkenés sem olyan számottevő, hogy érdemes legyen ebben a pillanatban foglalkozni vele.

A kérdés az, hogy amikor már lényeges lesz a népszerűségvesztés, mert az lesz, azt a kormány garantálja, akkor számít-e még, hogy mennyire népszerű vagy pedig valahogy így is, úgy is 83% lesz a választási eredmény.

a-kis-herceg 2010.12.21. 09:52:35

@manyike: az ügyszségre IS értve...

"Kétféle rendőrség van: az egyik a vagyont, az életet biztosítja, a másik titokban bevádol és általában hamisan. A mienk Magyarországon a második fajtából való; pedig az elsőből valóra lenne szükség." (Széchenyi István)

nyünyüge 2010.12.21. 09:55:07

Ez még hasznos lehet!

(vö: watchdog a médiában!:)

"Pongrácz Péter etológus vezetésével magyar kutatók kimutatták, hogy a kutyák morgás alapján képesek megállapítani a másik eb nagyságát
Mindeddig csak főemlősöknél figyelték meg azt a képességet, hogy a másik egyed hangja alapján meg tudják állapítani a méretét. Az ELTE etológiai tanszékén azonban sikerült kimutatni Pongrácz Péter etológus vezetésével, hogy erre a kutyák is képesek: a másik morgása alapján ők is tudják, hogy a másik mekkora."

www.plosone.org/article/info%3Adoi%2F10.1371%2Fjournal.pone.0015175

www.stop.hu/articles/article.php?id=794587

dzsaszper 2010.12.21. 09:55:12

@baphomet: én a magam részéről nem reménykedem abban, hogy sikerül még 4 évet el***ni.

Nem a Fidesz érdekében, hanem saját magam -- saját magunk jólfelfogott érdekében.

A magam részéről ezért abban reménykedem, hogy jól értik az üzenetet: nem kellene annyit kapkodni, és amit egyenesen meg lehetne oldani ott nem kellene kavarni. (Egyenes megoldás lett volna pl. a mnyp-ket a teljesúj összeg állampapírba fektetésére kötelezni, vagy a Mal Zrt. kedvéért picit finomhangolni a csődeljárás szabályait, az AB ügyét nem kell ecsetelni).

A legrosszabbat akkor teszik maguknak is, az egész országnak is, ha még jobban elkezdenek kapkodni. Amire sajnos megvan a reális esély.

2010.12.21. 09:57:17

Jó reggelt!

Na ez ám a valóság kérem, lassan a fidesz húsába is vág. Az emberek ébrednek, már most tessék készülni, hogy mi lesz itt márciusra...Én könnyű prófétának lennem, mert pl. Szíjjártó Péter lesz a katalizátor.

Jut eszembe: Lázár János nem állt ki a médiatörvény elfogadás utáni sajtótájékoztatóra....Vajon miért?:)

dzsaszper 2010.12.21. 09:57:26

@a-kis-herceg: ahogy látom, a kép ebben vegyes... A Dávid-Herényi-MDF vs. Almássy ügy például kihívja maga ellen az előbbi fajta ügyészséget is szerintem...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 09:57:57

@manyike: A Menő cikket nem is értem.
A kuruc az nem fidesz honlap ezekszerint ?
Honnan lehet ezt biztosan tudni?
Mert azt mondták?
A cikk nekem rejtélyes.
Az a vége, hogy
" De ne aggódjon senki, nem lesz itt semmi komolyan lerohanva: az rosszat tenne az üzletnek. "

Akkor most keresztbe tenni menő, vagy karba tett kézzel ülni a babérokon menő?

jjulie 2010.12.21. 10:00:55

@a-kis-herceg:

ez az egymillió gyerek a legproblémásabb

nézd meg a való világot, van nyolc fickó, és egy van köztük aki dugni akar

neked is nem a billentyűket kellene nyomkodnod állandóan.....

a-kis-herceg 2010.12.21. 10:05:18

@dzsaszper: az más... a fides a "sajátjait nyírja"... az ellenzéket... az mszp -seket is "saját kérésükre" parkoltatják börtön koszton. azok is nyírják egymást...

2010.12.21. 10:05:52

@Letícia: Én helyett és-t akartam írni...bocs.

@nyünyüge: :D

porfelhő 2010.12.21. 10:08:05

A jövő nagy feladatának tartja Lázár J., hogy megszülessen az
új alkotmány. Nemzeti konzultáció kell!
Szeretné elérni, hogy az ellenzéki pártok térjenek vissza az alkotmányozásba.
A politikus elismeri, hogy az elmúlt fél évben voltak stílusbeli, kommunikációs hiányosságok, de minden egyes eddig elfogadott törvénnyel egyetért. Az intézkedések kapcsán a társadalom időnként "csak kapkodta a fejét".
Úgy vélekedett, a kormány és a frakció munkájára lényegesen nagyobb figyelmet kell forditani, hogy az emberek megértsék a lépéseiket".
Hm. lehet, hogy már látják a lejtőt, vagy már elindultak lefelé! meg szeretnének állni.
Minden "újban" ott van a kudarc- és az esély lehetősége.

igényes 2010.12.21. 10:08:05

@Letícia: Szerintem Lázár János eleget dolgozik, miért állna ki sajtótájékoztatóra. Pofátlanul kevés fizetést kap földbirtokosként, képviselőként, frakcióvezetőként, hódmezővásárhelyi polgármesterként teljes bérezésért. Néha neki is haza kell utaznia, mert különben nem tudja elszámolni a napi oda vissza utat.

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.21. 10:11:38

@a-kis-herceg: Többek között magamra gondoltam. És én nem pénzért szavaztam rájuk, még csak nem is a legkisebb rossz az jó elv miatt.

Az a bajom, hogy mindent csomagban árulnak. Minden jó vagy legalábbis elfogadható cél mellé csomagolnak valami nehezen elfogadható/elfogadhatatlan módszert is. Nem néha, hanem minden alkalommal...
Szóval értem én hogy gőzgép, de mi hajcsa?

global001 2010.12.21. 10:11:48

Lehet azért csökken a népszerűség, mert nem mindenki vevő az arrogáns, nagypofájú, flegma viselkedésre, amit megfejelnek borzasztó nagy cinikussággal !!!
A másik pedig a hiteltelen emberek sokasága: Selmeczi, Szíjjártó, Kósa, MATOLCSY stb stb. Az nem megy, hogy egyik héten ezt mondjuk, másik héten azt.
Nekem az a véleményem, hogy halvány lila gőzük nincs, hogy mit kellene csinálni!!! Most 1-2 évik a nyakukba szakad a MNYP-i pénz, és utána mi lesz ???????

porfelhő 2010.12.21. 10:14:00

@jjulie:
Te meg költözz be! már irtam! ott jó helyen leszel! érdekesebb lesz neked mint a "fides" politikája. elindul a lejtőn, avagy sem..nem kell itt nyomkodnod a billentyüket neked sem. bocs.

choko 2010.12.21. 10:16:38

...nem tudom, hogy lejtőn van-e....egy biztos...OV zavaros és kiszámithatalan dolgokat művel, amihez Matolcsy még asszisztál is...5,-Ft-ot sem biznék rá!

jjulie 2010.12.21. 10:18:20

@igényes:

ezt kihagytad: 2006-tól a Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség presbitere

gyerekcsinálási lemaradása is van

vénkujon 2010.12.21. 10:21:16

a bejegyzés címe -egyébként- maga a huszonötmillió forintos tétel:)

jjulie 2010.12.21. 10:21:17

@global001:

dehogynem megy az, hogy az egyik héten ezt mondunk, a másikon meg amazt

igényes 2010.12.21. 10:23:47

@jjulie: És nem fogad örökbe senkit?

Féltem a fiatalokat, de nagyon! Évente átlag 95 000-100 000 ezer gyermek születik, ennyi szeretne évente dolgozni 18 éves kora után, vagy tovább tanulni.

Orbán havonta 8333,3333 új munkahelyet igért, így jön ki az 1 000 000 új munkahely 10 év alatt. (120hónap x 8333,3333)

Nem olvasható a KSH jelentésében az alábbi szöveg:
Orbán II. kormány 2010.04.11 után december 21-ig 66 666-nál több új munkahelyet teremtett a fiatalság, illetve a munkanélküliek megelégedésére.
2010 szeptemberétől a friss diplomások mindegyike sikerrel elhelyezkedett. A felmérések szerint 2011 szeptemberétől a friss diplomások szinte biztosan képesek lesznek legalább 3-4 munkalehetőségből válogatni.

choko 2010.12.21. 10:26:34

...a jelenlegi gazdaságpolitikával az a baj, hogy senki nem érti...se magyar, se külföldi...talán akkor lenne esély még, ha legalább külföld felé kommunikálna a kormány, hogy mit szeretne elérni...2 okból nem kommunikálnak: vagy ennyire sz.r amit csinálnak, vagy ennyire bénák...egyiknek sem lesz jó vége, sajna!

Ting Fu doktor 2010.12.21. 10:26:49

Játszunk!

Ki mondta ezeket?

"És egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, ha valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak. Francba is, mibe is akkor? El kell indulni, tudni kell, hogy mit akarunk csinálni! Irtózatos lesz az első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron gyerekek. Egy évvel később nyertünk. Mi lenne, hogy ha nem az egymás közötti faszkodást miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert csinálunk nagy társadalmi ügyeket, és nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a támogatásunkat, aztán majd visszaszerezzük. Mert megértik."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 10:27:18

"egyáltalán jó utat választott-e a kormány, és hogy az nem vezetne magától is szakadékba, ami amúgy sem zárható ki teljesen"

Járai interjú az Origón

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101216-jarai-zsigmond-a-kormany-munchauseni-utat-valasztott.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 10:30:11

@Ting Fu doktor: ezt Gyurcsány mondta, a nagy stratéga (muhahaha)

jjulie 2010.12.21. 10:30:22

@choko:

nem lehet hogy ez a "ez a zavaros meg összevissza" igenis tervszerű?

amennyiben a politika célja a hatalom megszerzése, márpedig az, akkor az orbán jól politizálmint látjuk

ez az "zavaros meg összevissza" kiváló táborépítő eszköz, az idazi hívek lojálisan kitartanak az "zavaros és összevissza" kezdeti szakaszában, míg a többiek egyre ingerültebbek tőle, aztán amikor a híveknek is kezd megtelni a tökük vele, nem hagyhatják el a tábort, mert nincs hova menniük, a stigma rajtuk örökre

jó szemét, de hatékony: orbáni

jjulie 2010.12.21. 10:32:36

@Hepci:

a gyurcsányira mivel érdemes, kukoricával?

Ting Fu doktor 2010.12.21. 10:34:14

@Hepci: Bizony! És szerintem ebben neki 100% igaza volt. Sőt!

Az élet pont őt igazolta, amikor azt mondta, hogy reform vagy bukás. Mivel nem reformált meg semmit, ezért bukott.

Ha csak 1-2 igazi nagy reformot végigvitt volna, én állítom, hogy sokkal jobban szerepeltek volna a választásokon.

jjulie 2010.12.21. 10:34:28

@Hepci:

dehogynem, csak előtte el kell hagyni a járgányt a manyup zsével, biztos ami ziher

Netuddki. 2010.12.21. 10:34:45

@a-kis-herceg: ""Minden szakadékot lejtő előz meg." (Cormac McCarthy) "

Nem feltétlenül. Pl. ez a fideszes 2/3 is ilyen. Ugyanis inkább enyhe emelkedőt mutattak a jónépnek, csak a bukkanó mögött már itt is a szakadék.
Ááááááááááááááááááááááááááááá! Pufff!

Cent Rum 2010.12.21. 10:35:50

Nekem ez az egész úgy túnik, mint amikor az alkoholista fiú elviszi a zaciba a családi ezüstöt, hogy majd rendezi az adósságát (kb. 10%-át), vesz új ruhát, aztán elmegy munkát keresni. (De még elötte iszik egy cent rumot, hogy jobban menjen az állásinterjú.)
A mama feltétlenül bízik benne, de ő mindig is fog, az apa még mindig nagyon szeretne bízni benne, de néha már kételkedik. A kisebbik fiú eddig sem bízott benne.
Aki elhiszi, hogy munkát vállal és besegít a családi kasszába az FIDESZ-es. Aki biztos benn, hogy ez a pénz is a kocsmában végzi az ellenzéki.
A szomszédok meg lemonóan legyintenek.

Ez kicsit komorra sikeredett (biztos ellenzéki vagyok).

Netuddki. 2010.12.21. 10:36:50

@jjulie: Jópár helyen leírtuk, messze nem annyi a manyup zsé amennyit a fidesz vizionál. Ugyanis az államkötvényekben lévőt már régen eltapsolták...

porfelhő 2010.12.21. 10:37:10

@jjulie:
"Az elszámoltatás nagy öngól lehetne.." nem mondod? rúgott már épp elég öngólt eddig is a kormány, és még azután is fog, úgy gondolom.

Jaj! még az a jó, hogy a csapatod, a "barca" nem az öngólt rúgja, maga a "tökéletesség", feltartóztathatatlanul nyeri a meccseket. azért is mert én szurkolok "nektek" csak Te még ezt nem tudod.:)

Szimba 2010.12.21. 10:39:41

Most pattant el nálam a cérna (hű de jó kis képzavar), de a médiatörvénnyel nem értek egyet.

Ez nem a minőség javítását szolgálja, hanem feleslegesen cenzorkodik.

Az igaz, hogy a reklámok magasabb hangereje idegesítő, de a kereskedelmi adókat nem kötelező nézni.

Sajtószabadságot akarok!!!!!

jjulie 2010.12.21. 10:41:34

@kovi1970:

persze, de "nekik csak a füle jutott"

Szimba 2010.12.21. 10:42:12

@Szimba:

Ha még TG blogja ill. a kommentek is terítékre kerülnének a médiatanácsnál, akkor tüntetni fogok. Még nem tudom, hogyan fogom provokálni a médiatanácsot, de csak kitalálom a legvadabb módját:-)))

Gondolom, Hepci a segítségemre lesz ebben!:-)

jjulie 2010.12.21. 10:42:54

@Szimba:

és felelős minisztériumot pest-budán

igényes 2010.12.21. 10:42:59

Nem elgondolkodtató, hogy például van nekem 100 000 000Ft-om. Kötök egy szerződést X.Y. úrral, aki megigéri nekem, hogy megvédi a vagyonomat (MNYP), családom számára új munkahelyeket teremt.

Ezt nem valósítja meg, sőt havonta feléli a pénzemet, utazásra, hobbijára, volt barátai jutalmazására költi el.

Nincs itt büntetőjogi felelőség, ugyanis egy aláírt szerződésünk van (eskű).

bgp 2010.12.21. 10:43:55

Nekem nem tűnik jelentősnek. Tárki: 1% ha októberhez nézed. És nem is októberhez kell nézni, hanem a választási hónaphoz.
Ha akkor elég volt a 2/3-hoz, akkor most is elégnek kell lennie.
Nincs reális alternatíva tehát 44% az több, mint elég.

Netuddki. 2010.12.21. 10:45:55

@choko: "...a jelenlegi gazdaságpolitikával az a baj, hogy senki nem érti...se magyar, se külföldi...talán akkor lenne esély még, ha legalább külföld felé kommunikálna a kormány, hogy mit szeretne elérni...2 okból nem kommunikálnak: vagy ennyire sz.r amit csinálnak, vagy ennyire bénák...egyiknek sem lesz jó vége, sajna!"

A jelenlegi és az utóbbi 20 év gazdaságpolitikájával az a baj, hogy olyan vezetőket választottunk magunknak akik csak ahhoz értenek hogyan tömjék meg a saját és pártközeli vállalkozások zsebeit.
Olyan törvényeket hoznak amik lehetőséget biztosítanak asaját vállalkozásaiknak az adóelkerülésre, a többieket meg túladóztatnák. Már ha be tudnák szedni, de még arra is képtelenek...

jjulie 2010.12.21. 10:46:48

@porfelhő:

de tudom, a barca és a valóvilág a két katartikus dolog manapság

szerinted az orbán megdugta volna a zsuszit a leonídasz helyében?

NewWay 2010.12.21. 10:47:36

Az a szép, hogy most az MSZP-s hívek fújnak a Fideszre, de azért majd áprilisban odamennek az MNYP kasszákhoz, hogy felvegyék kp-ben a reálhozamot...

Akkor majd egy kicsit nem leszenek MSZP-sek, utána megint azok lesznek.

Szimba 2010.12.21. 10:48:50

@jjulie:

Nyittassuk meg Stáncsics börtönét...:-)

Vagy legalább Geréb Ágnesét!

NewWay 2010.12.21. 10:49:01

@Cent Rum:
"Nekem ez az egész úgy túnik, mint amikor az alkoholista fiú elviszi a zaciba a családi ezüstöt, hogy majd rendezi az adósságát (kb. 10%-át), vesz új ruhát, aztán elmegy munkát keresni."

Annyi kitétellel, hogy ez az "alkoholista fiú" már bebizonyította 4 év alatt, hogy alkalmas, képes a kasszáját rendben tartani, csökkenteni az adósságot és felelősen gazdálkodni. És dolgozni is.

Netuddki. 2010.12.21. 10:49:38

@bgp: Amint valakik meg tudnak jelenni értelmes és becsületes célokkal a választási palettán a fidesz 2/3-a semmivé foszlik. Főleg ezek után ahogy kormányozni próbálgatnak.
Ez pedig nem lenne egy nagy kunszt, csak meg kéne szervezni valakinek. Hééééé, Valakiiii!

Doberdo 2010.12.21. 10:49:49

Az igazi kérdés nem az, hogy mi lesz az orbán-pereputtyal. Azok
úgyis mennek a levesbe, mert másra nem is alkalmasak. Az igazi
kérdés, hogyan fogja a mostanában történteket szép kis országunk kiheverni ?

Netuddki. 2010.12.21. 10:51:16

@NewWay: Igggen! Úgy ahogy írod, bebizonyította. Vajh miért nem rájuk szavaztam? ;(

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 10:52:49

@jjulie:
Orbán, mint mamakedvence kategória ?
Egy kézcsókot nyilván nem vett volna roszznéven.
De csak, ha belüldől fakad.

Netuddki. 2010.12.21. 10:54:08

@Doberdo: Hát igen, úgy látszik megint lqrtunk 4 évet az életünkből. Ez már látszik, pedig még csak kb. 2/3 év telt el a fidesz ténykedéséből.

Csak szerintem ahogy távolodunk '90-től a helyzet nem lineárisan, hanem minimum négyzetesen lesz szarabb.

lüke 2010.12.21. 10:54:18

@Szimba: elérte: lesz otthon szülés, igaz kicsit megnyirbált feltételekkel
most még a csörgő láncait vegyék le,s meglátjuk mi lesz az ítélet- a függetleneknél-

sárkányfő 2010.12.21. 10:54:35

nocsak, nocsak... úgy látszik a mutyin és a pártfinanszírozáson kívül még egy ok volt rá, hogy a fideszes CBA-t kihagyják a váláságadóból... a tesco meg az auchan ugyanis olcsóbb, mint a nagymagyar cba... de nem lesz ez sokáig így, az extra adó majd szépen helyre teszi a dolgokat.

www.fn.hu/penzugy/20101220/hol_vasaroljunk_be_karacsonyra/

azért szép látni, hogy a magyar CBA nagyobb hasznot húz le a magyar vásárlóktól, mint pár külföldi tulajdonú nagyáruház... én mondjuk nem csodálkozom... egyben továbbra is részvétem mindenkinek aki azzal hülyíti magát, hogy a pénzen kívül szól ez másról is... a magyarkodás parasztvakítás az arra fogékonyaknak.

igényes 2010.12.21. 10:55:11

@NewWay: Csak MSZP, LMP, JOBBIK van az MNYP-ben, Fideszesek nem veszik fel a reálhozamot? Kérdés, hogy az MNYP tag magyar állampolgárhoz hasonló magyar állampolgár, aki szintúgy fizetett az miért nem kap reálhozamot a kormánytól.

3 000 000 ember kap adómentességet és a többi, miért nem?

Megszavazta a parlament azt a politikai nyilatkozatot, ami az állami rendszerbe visszalépő pénztártagok infláció fölötti reálhozamát adómentessé teszi. A kormány ezzel még vonzóbbá tette a pénztárak elhagyását. A miniszterelnök által is jegyzett nyilatkozat egyéni számlákat garantál az állami rendszerbe visszalépőknek, ezzel elméletileg könnyebb lesz követni a befizetett járulékok sorsát.

Szimba 2010.12.21. 10:57:01

@lüke:

A feltételek nem annyira rosszak, de az, hogy a közelben kórháznak kell lennie, az csak Budapesten működik. Igaz, a születésházuk közelében van kórház, és a vidékiek lakhatnak ott a szülés előtti napokban is.

choko 2010.12.21. 10:57:15

@jjulie:
...úgy gondolom mindenképpen tervszerü, mert
1. egyrészt nem tudnak kommunikálni...lásd bármilyen megnyilatkozásuk f.szság volt korábban is,
2.másrészt + nincs mit kommunikálni, mert ők sem tudják mi lesz a vége!
Tehát a legjobb, ha nem mondanak semmit, mert akkor nem igértek semmit...nem kell semmit betartani.
Viszont OV szeretne hosszú távra berendezkedni...kiosztja a posztokat és delegálja a munkát...aztán hátradől, hogy csináljátok..."én kiástam a gesztenyét, a többi a ti munkátok"!

sárkányfő 2010.12.21. 10:58:00

Járai Zsigmond: "A jegybank monetáris tanácsának összetételénél azt kell látni, hogy jelenleg hét Gyurcsány-kinevezett ül a testületben, ami - lássuk be - nem tekinthető jó aránynak abból a szempontból, hogy új kormány vezeti az országot."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101216-jarai-zsigmond-a-kormany-munchauseni-utat-valasztott.html

És közben nem sült le bőr a képéről. Ezúton felterjesztem a 2010-es év legpofátlanabb mondatai közé.

choko 2010.12.21. 10:59:15

...nem az a gond, hogy mit csinál OV, hanem ahogy csinálja...és akkor csak annyit mond: "az ország gazdasági helyzete indokolja"!
Ezt a szöveget akármikor elsütheti, ha hülyeséget csinál...

jjulie 2010.12.21. 10:59:23

@Doberdo:

nem mehetnek a levesbe, ki kell tartaniuk:

az egyik fele nem vallhatja be hogy hogy annyi sütnivalója sem volt, hogy ne vegye be a maszlagot, a másik meg hogy tevékeny volt a maszlagterítésben gyártásban, egy elenyészó de befolyásos része meg azt, hogy ő nem hitte el a maszlagot egy pillanatig sem, csak a pozicó meg a vele járó zsé kellett

a rendszergazda meg majdcsak megússza a kalandot valahogy

a radala pedig a kivétel

lüke 2010.12.21. 11:00:07

@ó jaj:
add össze függőleges soronként
s akkor megkapjuk a választ

Szimba 2010.12.21. 11:00:35

@lüke:

Geréb Áginak a papája volt a pszichológia tanárom. Jártam hozzá speckolra, meg a kísérleteihez teszteltünk.
Minden alkalommal eljátszott egy jelenetet a szórakozott professzor című ötlettárából, de ezzel együtt szerettük.

Egyszer pár diákot megkért, hogy a könyvtárát rendezzék át. Vagy tíz embert szorosan egymás mellé állított és egyenként adogatni kellett a könyveket, mindenki visított a röhögéstől. De ő csak hajtogatta: Alkossunk láncot!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:01:28

@Szimba: micsináljak? Az Annamarira mégse mondhatom, hogy faszkalap. :)

Szimba 2010.12.21. 11:03:19

@Hepci:

Azt nem , de bízom benned, majdcsak kitalálsz valamit!:-)

jjulie 2010.12.21. 11:04:09

@ó jaj:

magyar seggbe, magyar lófaszt: nemzeti, keresztény magyar program

a polgárit már elhagyták

lüke 2010.12.21. 11:04:17

@Szimba:
eddig hallani se akart róla sok ..........
a kórházi hinterland az rendben van, eddig ezért nem ment
( az am.tanulmány /88 szerint az összes dunántúli szülészetet be lehetne zárni,sok
azóta még kevesebb a szülés)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.21. 11:05:38

Az internetes médiatörvény elfogadása után "tiszteletlenség-e" Orbánnal szemben, ha azt írom, hogy akkor inkább ide nekünk Castrót?

És valami szörnyen perverzre gondolok! Aki ezért a gondolatért beárul, arról megvan a véleményem. :-) :-(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:05:42

@ó jaj: miért ne lennének olcsóbbak ezek a gusztustalan hangárok, mint egy relatíve kicsi bolt?
Már várom, hogy megjelenik valami hiperdiszkont, ahol csak tető lesz, falak nem, minden áru le lesz baszva egymás mellé raklapokon a kotontól a tejfölig, aztán vásárolj olcsón tirpák, mert megérdemled.

lüke 2010.12.21. 11:06:17

@Hepci:
pornómédiaszerkesztő, így egybencsak az igazat, a szinigazat:)

dr kíváncsivagyok 2010.12.21. 11:10:48

Kíváncsian várom a "Médiahatóság" első megmozdulását....és az arra adott reakciókat.....

jjulie 2010.12.21. 11:11:15

@Hepci:

a hármashorog nem nagyhalra kell?

egyszer láttam olyat valahol a hanságban kb 35 éve, hogy hatalmas amúrok úszkáltak kisebb-nagyobb csapatokban minden felé, a helyiek meg örjöngtek, mert nem haraptak semmire

kínjukban hatalmas kampókat dobáltak be mögéjük, ás áthúzták rajtuk, modván majd csak belekad valamelyiknek az oldalába........

dzsaszper 2010.12.21. 11:11:52

@Szimba: azzal elkéstél, az ügyészség házi őrizetet kért...

nem látok a kulisszák mögé, de leginkább az az érzésem hogy a nemrégi Magyarországot elmarasztaló strassbourgi ítélet hatása lehet. Persze post hoc ergo propter hoc...

sárkányfő 2010.12.21. 11:16:11

@Hepci: viccelsz? pont a tecsó meg a ósön a legigényesebb boltok. menj már be bármelyikbe...

megjegyzem én sokszor noname raktáráruházban vásárolok... földről, raklapról... féláron... és nem, nem röstellem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:16:20

@jjulie: ezt hívják gereblyézésnek, csúnya módszer.
Politikusnál egyszerűbb: belehúzod a farkába, húzni se kell, magától odajön.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:18:08

@ó jaj: sajna, a hiperektől fóbiám van (fizikailag is), ilyen mennyiségben rendkívül kérosnak tartom a jelenlétüket. Következésképp soha semmit nem vásárolok bennük.

pfekete101 2010.12.21. 11:18:49

Miattam is csokkent a nepszeruseg ill. a biztos szavazok szama. ;-)
De ha kell, hozok meg egy embert. :-)
Ami biztos: a Fideszre sohasem fogok tobbet szavazni (az MSZP-re, LMP-re meg ilyenekre sem).

Szimba 2010.12.21. 11:20:23

@lüke:

Tényleg??? Szent ég? Miért nem születnek gyerekek a Dunántúlon?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:21:00

@kíváncsivagyok: semmi gond nem lenne vele, ha pl. megbüntetnének 100 millára egy újságot, amely lehoz egy hamisított Teller levelet...
A rettentő ajvékolás a sajtószabadság felszámolásáról nyilván a notórius hazudozók és manipulálók érdeke. A valóság itt is a valóságban fog kiderülni...

igényes 2010.12.21. 11:22:40

@Hepci: Kiflit szoktam vásárolni Budaörsön a Selmeczitől. Ólcsobban adja!

jjulie 2010.12.21. 11:22:59

@Hepci:

nem volt hatékony, a leghatékonyabbat bakonyi folyócskákban használt egy középiskolás osztálytársam, aki figyelt a fizika órákon, és zil akumulátorokat használt innovatívan

ezt hogy hívják?

Szimba 2010.12.21. 11:23:50

@Hepci:

Éppen elég, ha az olvasók elpártolnak a hitelét vesztett újságtól. A Népszabi már annyira lecsúszott, hogy hihetetlen.

Szimba 2010.12.21. 11:24:42

@Hepci:

Éppen elég, ha az olvasók elpártolnak a hitelét vesztett újságtól. A Népszabi már annyira lecsúszott, hogy hihetetlen.

Szimba 2010.12.21. 11:25:24

@Szimba:

Nem győzöm hangsúlyozni.

(Mi a fene van már megint?)

sibenik 2010.12.21. 11:26:09

Gondolkozott már valaki azon, hogy a pártok támogatottságának nagy része politikai csoportok helyett inkább demográfiai csoportokkal írható le.

Talán emiatt van az, hogy a Fidesz nem fél igazán nagy népszerűségvesztéstől.

Egyrészt a bizonyos pártokra szavazók demográfiai aránya folyamatosan a Fidesz (vagy még inkább a Jobbik) irányába halad.

Csúnyán fogalmazva az MSZP szavazók folyamatosan halnak ki. Az az úgynevezett "baloldaliság" amit az MSZP képvisel nem vonzó egy fiatal (20-40 éves) ember számára, idegen, megfoghatatlan és teljesen hiteltelen. Ezen a helyzeten a volt miniszterelnök nyomulása csak ront.

Valószínűleg létezik egy 15-20 %-os választói réteg akiket aktívan foglalkoztat a nagypolitika, ők azok akik esetleg elpártolnak a Fidesztől az MSZP rendkívül sikeres és profi magán-nyugdíjpénztár propagandája miatt, de ők eddig is a FIDESZ tábor szélét képezték.

(Apropó magán-nyugdíjpénztárak: gondolkozott már valaki azon, hogy az MPSZ propaganda és (persze a FIDESZ propaganda is) hemzseg a brutális csúsztatásoktól:

1. Az emberek megtakarításai: Mégis mennyivel többet takarított meg egy magán-nyugdíjpénztár tag mint egy mezei állampolgár aki nem tag? Egy fillérrel sem többet. Pontosan ugyanannyit vontak le tőle. Semmi öngondoskodás-semmi spórolás csak a nyugdíjjárulék. Ennyi erővel bárki követelhetné, hogy adják vissza a befizetett nyugdíjjárulék után keletkezett hozamot.

2. A jövő felélése: Milyen jövő az ami gyakorlatilag működési költségek címén feléli az egész hozamot, magyarán szólva a befizetett magán-nyugdíjpénztári "megtakarítás" 20 év múlva is nominálisan ugyanannyi lesz mint ma, kvázi egy lyukas garast sem fog érni.

Tökéletesen tisztában volt az MSZP a rendszer működésképtelenségével már a létrehozáskor, és akkor tovább nem mennék...

Véleményem szerint a Fidesz, ha okosan gazdálkodik a meglévő szavazói állománnyal és a Jobbikos szavazói állománnyal és a kezében lévő vagy megszerezhető médiával, akkor hosszú távon képes lesz növekvő pályára állítani a támogatottságát, az ilyen átmeneti visszaesések mellett is.

De ehhez az kell, hogy kicsit okosabban , érthetőbben és egységesebben kommunikálják az amúgy jó döntéseket.

Cent Rum 2010.12.21. 11:28:07

@NewWay: "ez az "alkoholista fiú" már bebizonyította 4 év alatt, hogy alkalmas, képes a kasszáját rendben tartani, csökkenteni az adósságot és felelősen gazdálkodni. És dolgozni is."
Igen, az apa így emlékezik. Az elején még így is volt, de azután rossz társaságba keveredett (valami Matolcsy nevűvel kezdtek el inni). Akkor az még csak fiatalkori kilengésnek számított. Akkor még az apa is jól keresett.
A mama meg csak arra emlékszik, hogy milyen aranyos kisfiú volt.

porfelhő 2010.12.21. 11:32:34

@jjulie:
utálatos vagy. ennyi. "katartikus" vilás oda való vagy.

Szimba 2010.12.21. 11:35:17

@sibenik:

Nem az a kérdés, hogy a mnyp-ak nem hoztak nyereséget, sőt gyakran inkább veszítettek a vásárlóértékükből.

A gond ott kezdődött, hogy ez az összeg számszerűsített magántulajdon, ami ráadásul örökölhető.

Tehát a pógár úgy érezte, hogy ha meghal idő előtt, akkor is tett valamit a gyerekeiért. Takarékbetétként nézhetett rá, és láthatta, hogy gyűlik, akkor is, ha kevés.

A magántulajdon szentsége pedig a kapitalizmus alapszabálya volt, és ma is még az.

No, itt van a kutya elhantolva.

Több országban megpróbálták rávenni az embereket, hogy lépjenek vissza az állami keretbe, de 10 %-nál többen ezt nem tették meg.

Az ember birtoklási vágyát legyőzni pártérdekekkel, vagy egyéb államérdekekkel elég kudarcos válllalkozás.

porfelhő 2010.12.21. 11:35:56

@jjulie:
Bocsánat! világot akartam irni. teljesen kivered nálam a biztositékot. ha ennyit tudsz irni, nekem ne is irjál semmit.
osztjónapot!

sárkányfő 2010.12.21. 11:36:45

comment.blog.hu/2010/12/21/gyorshir_egy_percre_elhallgatott_az_mr1

"információink szerint Mong Attilát azonnali hatállyal elbocsátották"

helyes helyes! lesz itt rend! mit képzelt magáról ez kis áruló? tegnap rúgták ki Tölgyessyt, azt hitte ő megúszhatja?! Kisöpörni mindenkit a picsába... éljen a NER, éljen Orbán!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:38:59

@igényes: jó kiflit vennék bárkitől. :)
Horvátországban pl. van a kiflicsi néven nevezett holmi, olyan jót utoljára a szocializmusban ettem itthon (akkor még nem találták fel a modern térfogatnövelő/állagjavító/liszthelyettesítő/kovászpótló anyagokat.
A S. Gabika meg nyilván boldogít valami kiflit, nem csak lopja. Jó lenne, ha az lenne vele a legnagyobb baj, hogy besározták ezzel az állítólagos kiflilopási üggyel. Ha meg tényleg ellopta, az lenne jó, ha minden politikus csak egy kiflit lopott volna az elmúlt 20 évben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:42:41

@ó jaj: ne demagogizálj itten. Te is tudod, egy hírolvasónak vagy miafaszomnak az a dolga, hogy beszéljen. Tiltakozhat ezer más formában, pl. odamehet Annamarihoz és picsán rúgja, vagy OV plakátot ragaszt ki a szobájában és naponta háromszor lehugyozza.
De dolgozni kell.

Netuddki. 2010.12.21. 11:43:47

@Hepci: Nem B+! Egy politikus NE lopjon! Még egy kiflit SE. Sőt, még kiflilopási ügyekbe se keveredjen. De ez Magyarország, ilyen biztonsági őr már ugyan nem lehetne itt, de politikus még bőven. Sőt úgy látom ez szinte követelmény ehhez a (sajnos) élethosszig tartó pályához...

jjulie 2010.12.21. 11:47:01

@porfelhő:

nem, csak tágítom a látószöget

amúgy a törökgábor is meglepödne, ha megkérdezné a szandíkát: milyen lejtőn van a fidesz?

Szimba 2010.12.21. 11:47:59

Vége az álompárnak?
Telehód van?

freddynemkrueger 2010.12.21. 11:48:29

@ó jaj: Ez miért is akkora pofátlanság? Minden kormány ezt csinálta eddig (igen az MSZP is), hogy a saját embereire cserélte le az előző kormány embereit.

Netuddki. 2010.12.21. 11:49:14

@Hepci: "miért ne lennének olcsóbbak ezek a gusztustalan hangárok, mint egy relatíve kicsi bolt?"

Azért olcsóbbak pl.,
- mert minden szart idehoznak külföldről ami után ott egy csomó pénzt kéne fizetni az ártalmatlanításért.
- A magyar szállítókat 3-6 hónapra fizetik csak ki. Addigra már régen eladták az árut.
- Dömpingáron nagy tételben vásárolnak.

Ezzel egy hazai kisbolt nem tud versenyezni. Aki gyakorlatilag készpénzért tud csak vásárolni a legtöbb nagykertől. Akinek ráadásul még a nagykerek bolthálózatával is versenyezni kéne. Vagy már rég beállt hozzájuk bérletesnek...

Szimba 2010.12.21. 11:50:03

@Hepci:

:-))))
Imádom az árusokat a Metro környékén, mindig lehet kapni náluk Gyurcsányos, meg orbános lábtörlőt, így egymás mellett:-)))

Kinek, kinek az igénye szerint.

Szimba 2010.12.21. 11:51:44

@jjulie:

Te látószögnek nevezed?:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:52:51

@kovi1970: a politikusi életpálya modell legfőbb jellemzője: élethosszig tart (ellentétben a házassággal).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 11:55:24

@Szimba: Fospumpa vs Cigányhitler (így hívják őket a kiművelt nembarátaik, megfigyeltem)?

Szimba 2010.12.21. 11:57:17

@Hepci:

Nagyon durva. Honnan ez a sok gyűlölet? Vagy símán bunkók? Minden érzelem nélkül?

porfelhő 2010.12.21. 11:57:56

@jjulie:
Az én látószögemet tágitod, igy? A szandikád meg lehet, hogy olyan buta, azt sem tudná mit kérdez a TG. azt hinné dicséri, vagy viccet mesél neki, vagy éppen mást.....
Mit képzelsz te magadról egyébként? nem volt még elég tavasz óta, felváltod a lükédet, vagy fel akarod váltani...nem fog menni.

jjulie 2010.12.21. 11:58:37

@Hepci:

igazad van, különben is tegnap mondta a rogán, hogy ezt a médiatörvényt nem azért hozták, mert be is akarják tartani

csak azért kell, hogy torvény legyen arra, hogy azt csináljanak a médiával ami eszükbe jut

tudod, torvényes

Szimba 2010.12.21. 12:01:05

Megyek diót darálni.

Pá!

Zsoo 2010.12.21. 12:01:05

index.hu/video/2010/12/21/egyutt_ervelt_a_jobbik_az_lmp-vel_a_mediatorveny_ellen/

Nekem nem kéne ilyen szobatárs, tisztelt Török Gábor!

Boldog Karácsonyt!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 12:01:45

@porfelhő: összefogtak ellened. A Zsüli meg a Lüke.
Zsülivel szerintem találkoznod kellene és átbeszélnétek a problémákat.
Legalább látná valaki Zsülit. Lüke látható...

jjulie 2010.12.21. 12:02:47

@Szimba:

a tágításról neked mi jut eszedbe? mégsem teljesen igaz az a hormonos comingout?

tbb 2010.12.21. 12:03:01

@BonFire:

Hülye ötlet. Megfosztanál minket a társaságodtól?

sárkányfő 2010.12.21. 12:04:16

@freddynemkrueger: szerinted ki volt 2007-ig a jegybankelnök? szerinted kit nem érdekelt akkor ki van kormányon? na ki a képmutató?

Id. Lencsés István 2010.12.21. 12:04:59

Elképesztő hány és hány embert aláz meg ez a kormány, mennyi egzisztenciát tesz tönkre, sok családnak tragédiát okozva. Az anyagi károkon túl az érzelmi megalázás még inkább érződik. Még arra sem figyelnek oda, hogy saját bázisukat legalább megvédjék. Nem több mint 7 ember lesz milliárdos ebből a kormányból a többi néhány 10 millióval lesz gazdagabb. Ebben az évben már csupán 76 000 gyermek születik egy nagyon rossz világba.

Egy eredményt valaki közöljön!

porfelhő 2010.12.21. 12:05:37

@Hepci:
Mit képzel, ki vagyok én!? állandóan megaláz, igy ismeretlenül is. ! mindjárt kivágom a gépem is az ablakon!!

jjulie 2010.12.21. 12:06:08

@porfelhő:

neizéljmá, én meg a lükém.....

akkor inkább a kis fekete a villából, akit "félrelökött" az alekosz

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 12:07:15

@jjulie: nem értesz semmit, szokás szerint.
Felhatalmazást kaptak az emberektől a fülkeforradalom során, hogy azt csináljanak, amire felhatalmazást adtak az emberek. Mert az emberek adták a felhatalmazást következésképp ők nem tehetnek mást, mint megvalósítják az emberek akaratát. Mert ők az embereket képviselik és semmi sem fontosabb nekik, mint az meberek akaratának megvalósítása, amit a fülkeforradalom során nyilvánítottak ki minden korábbit meghaladó, egyenesen sztratoszférikus arányban. Ezzel megalapítottak egy új rendszert, a nemzeti együttműködés rendszerét, amelynek lényege, hogy a kormány megvalósítja az emberek akaratát. Amelyet a fülkeforradalom során nyilvánítottak ki, hiszen egy új rendszert akartak megalapítani. A nemzeti együttműködés rendszerét. Amelynek lényege az, hogy...
Goto 1.

Szimba 2010.12.21. 12:07:25

@Hepci:

Zsüli illegalitásból ír.

@jjulie:

Azért rémlik valami az emlékeimből!:-)))

@Zsoo:

Nem az számít, hogy mi az igazság, mik az indokok? Az számít, hogy ha a Jobbik nem szeret valamit, akkor minden más ellenzéki pártnak kötelező szeretnie?????

Miért nem lehet azonos a véleménye 2 különböző pártnak????

tbb 2010.12.21. 12:08:06

@dzsaszper:

Az hogy kell érteni, hogy a türelmed határán táncolnak?

Diocles 2010.12.21. 12:08:51

@ó jaj:
ne moss össze egy Tölgyessyt egy ballib újságíróval, aki pártpolitikára használta a közmédiát.
(oké, erre azt mondod majd, h inforádió, én meg azt mondom, h Mong ott is ballib volt.)

a hülye Gazsó meg belesétált Mong csapdájába, ha igazak a hírek, vagy már régen mellőznie kellett volna, vagy később, de semmiképpen sem most látványosan, h beinduljon a mártírkodás, és Mong hősként mehessen orbánozni a klubrádióba.

Szimba 2010.12.21. 12:08:57

@jjulie:

Magyarázkodhacc!:-)))))
Majd rádhozza az Annamarit!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 12:11:33

@jjulie: nem azt dugta meg a Leonidász? Vagy Homérosz? Esetleg Odüsszeusz? A homároszok meg mit csinálnak Leszboszon? A hókarú elragadta Szép Helénát? Julius Caesar a Rubiconnál megszoptatta Kleopátrát? Vagy Brutust?
Jesszusom, teljesen belezavarodtam...

jjulie 2010.12.21. 12:11:55

@Szimba:

sajnos nem vagyok eléggé illegális, még fizetek adót, több félét is

Szimba 2010.12.21. 12:14:34

@Hepci:

Uramisten, miről beszéltek?
Cenzúrázzák a görög mítoszokat?

Inkább a beigli sütés:-((

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.21. 12:14:34

Meddig hagyjuk még polgárok, a fideszes, orbáni ámokfutást?

Milyen lehetőségek maradtak a diktatúra ellen?

Ezek az aljas, szarházi megoldások "görög" útra vezethetnek!!

Pécsett egyre nagyobb a feszültség, mindennek emeli az árát a fideszes handabanda!

porfelhő 2010.12.21. 12:16:03

@jjulie:
Jól van. elárulom neked, ettől sokkal "több vagyok," , megszoktam a tiszteletet, hogy inkább felnéznek rám, mint nem. ezért nem is óhajtok tovább ilyen témájú kommenteket irogatni. keress hozzá más partnert, aki "vevő" rá.
ettől még az OV. politikája is sokkal jobban érdekel.

Zsoo 2010.12.21. 12:17:35

@Szimba: Jajj, segítek jó?

Nem a limit alatti jobbikosokra gondoltam..

Karácsony Török szobatársa az egyetemen..

Egy nagy nulla! Papirból olvassa a semmit..

freddynemkrueger 2010.12.21. 12:22:18

@ó jaj: A jegybankelnök mindig független a kormánytól, még egy se mondott le azért, mert kormányváltás volt. De az alacsonyabb szinten levőket mindig leváltják.

dzsaszper 2010.12.21. 12:23:38

@tbb: azt, hogy ha nem lesz valami épeszű koncepció amit tempósan és korrektül elkezdenek megvalósítani, az egészségügyre és az oktatásra (beleértve az életpályamodelleket), akkor
1. elkezdek komolyabban gondolkozni azon, hogy más országban is lehet élni
2. felveszem a fidesz-kdnp-t a blacklistre az mszp mellé, egész életemre.

Szimba 2010.12.21. 12:25:49

@Zsoo:

Aha! Meg sem szólaltam.
Bár a szobatársáért csak nem felelős az ember?
Én is laktam kollégiumban, és ..., szóval nem örülnék még ma sem, ha azonosítanának a szobatársaimmal.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 12:27:04

@Zsoo: hehe, azon a faszin látszik, hogy szüksége lenne egy működőképes, biztos állást jelentő pártra...

Szimba 2010.12.21. 12:27:15

@Szimba:

ismét tévedtem?! Tanári szobán osztoznak?

Az sem jelenti, hogy szónoklástanra okítsa.

Vagy igen?

lüke 2010.12.21. 12:27:40

@Hepci:
:)))
pedig a románcukra szavazok
szimba úgyis bíztat
, lenne mit írnom:)
www.youtube.com/watch?v=eOhK8A0j-8w
(nem is tudtam hogy Lorca)

Amidazophen 2010.12.21. 12:27:46

A fidesz 2002 óta - vagy tán még korábbi időponttól is - egyre meredekebb erkölcsi és politikai lejtőn van, aminek persze nem mond ellent az, hogy idén toronymagasan nyerték a választásokat. Ebben tehát nincs semmi ujdonság.

Ami érdekesebb, s inkább oda kellene figyelni rá, hogy a belső repedések közül a legerősebbek is csak halványan kerülnek a felszinre (Navracsics kontra Rogán). Ha ilyesmi kiderül egy ilyen súlyos ügyben, joggal feltételezhető, hogy több kisebb ügyben is vannak személyi súrlódásokra is okot adó belső nézeteltérések. A dolgok természetéből fakadóan ezek azonban nem a kompromisszumos megoldás felé fognak haladni, hanem egy, a tekintélyelvi döntés megnyilvánulását fogják magukban hordozni. Ez egy lassú, ismétlem lassú polarizációt fog eredményezni a vezetői testületekben. Véleményem szerint megkezdődött a fidesz belső eróziója, s végül ez egy olyanféle leépülést fog maga után vonni, mint amilyet az mszp és más, kisebb pártok esetében is megfigyelhettünk az elmúlt esztendőkben. Azt hiszem, nem tévedek, ha igy fogalmazok: legújabb kori magyar demokráciűánk egyik jellegzetessége a hirtelen felemelkedő pártok lassú agónián keresztül történő szétesése.

Kérdés csupán az, hogy a hatalom jelenlegi birtokosai között a kialakuló ellentétek időben hogyan fejlődnek tovább. Ma még megjósolhatatlan, hogy bekövetkezik-e egy robbanásszerű változás (eben személy szerint kevésbé hiszek), vagy pedig még évek hosszú sora kell ahhoz, hogy a fidesz is lenullázza magát.

Akárhogy is lesz: a majdan szükslégeszerűen bekövetkező instabilitásnak az egész ország issza meg a levét.

lüke 2010.12.21. 12:28:53

@Szimba:
az ellenség fedőneve nem tudtad?
mint a mák meg a dió
túrós ez

lüke 2010.12.21. 12:31:07

@dzsaszper:
börönd elő, pakolhatsz

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 12:32:09

@freddynemkrueger: de, volt ilyen. Bod Péter Ákos pl. félreállt némi basztatás után magától, mikor megkoronázták Gyula vezért.
Kultúremberek érteni szoktak a szóból és a szituációból.
BPÁ nyilván el tudta képzelni az életét 10 vuittontáskányi fizetés nélkül is. Bár hozzáteszem, az általam igen kevéssé szimpatikusnak talált Simor szinte utolsó körön kívüli a fideszes tengerben, vagyis nem lenne nagy baj, ha mindkét fél törekedne valamiféle békésebb egymás mellet élésre.

lüke 2010.12.21. 12:34:14

@Amidazophen:
az amidozophenum miatt, mert a Lajtán túl be van tiltva
ez az oka mindennek

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 12:35:09

@lüke: kijafasz ez a lorka? A sztájliszt? :)

Gandalf(helyett) 2010.12.21. 12:35:23

@igényes: Hát igen, érdekes megközelítés. Gondolom minden FIDESZ-es átlép az államiba, és ő bizony nem veszi fel a hozamot. (Ki hiszi ezt el?)

És én pl. mi leszek, ha végigállom a sorom a nyugdíjbiztosítónál, és nyilatkozok, hogy én bizony maradok a magánnyugdíjpénztáramnál?

Gondolom hazaáruló, de minimum nagyszülő, vagy anyagyilkos.

lüke 2010.12.21. 12:35:37

@Hepci:
c est ca
múltkor szimba is meg akart vesztegetni:)

Szimba 2010.12.21. 12:38:03

@lüke:

Az hagyján, de L. Cohen szerzeménye!!!

dzsaszper 2010.12.21. 12:38:17

@lüke: nem tudom, miért jó az országnak, ha a multinál dolgozó, átlag felett kereső, adózó, járulékfizető fiataloknak azt mondják: hogy minden kiszámíthatatlan, kivéve az egészségügy és az oktatás leépülése, mert az kiszámítható. Meg mondjuk a milliárdoknak jobb helye van egy új stadionban, mint ennek a két rendszernek a rendberakásában.

Egyelőre ez jön le nekem, pedig nem ellenzéki szemüveggel nézem az országot.

Zsoo 2010.12.21. 12:38:39

@Szimba: Én írtam ilyet?

Én csak megemlítettem egy tényt.

sibenik 2010.12.21. 12:39:02

@Szimba: Ha több országban is megpróbálták visszalépésre ösztönözni a polgárokat az azt jelenti, hogy a rendszer nem jó. Ha abszolúte rosszul gazdálkodnak a pénztárak akkor nem éri meg bennmaradni, sokra nem megy a polgár az értéktelen befektetéssel.

A másik fele pedig az igazságtalanság azokkal szemben akik nem tagok, ők miért nem követelhetnek semmilyen hozamot.

Mindamellett, hogy véleményem szerint már létrehozni sem kellett volna a magán-nyugdíj pénztárakat de természetesen nem vagyok naiv tudom, hogy a kormánynak folyó kiadásokra kell a pénz.

Az előző kormány, a nemzetközi valutaalap, a világbank és az ejrópunió ástak közösen egy "böszme" nagy csapdát, amibe a FIDESZ dalolva belemenetelt.

Az lepte meg az úgynevezett véleményformáló értelmiséget és a már említett nemzetközi szervezeteket, hogy némi pofára-esés, csodálkozás és méltatlankodás után a FIDESZ mégis megy tovább, igaz, hogy úgy mint egy buldózer, de a gödör mélyén hogyan másként lehetne előre haladni?

lüke 2010.12.21. 12:40:51

@Hepci:
ja:)
a Freddy
tudod hogy lett BPÁ miniszter:
Szélest vas. reggel felhívta AJ titkára, hogy hivatja A.
Sz. elküldte a busba a titkárt, hogy vas. korán ne zavarja,s megoldotta a választást

Szimba 2010.12.21. 12:41:24

@Hepci:

:-)))))))))
Erre gondoltam médiatörvény örvén! Csakígy tovább!

index.hu/video/2010/12/21/sunazhato_lesz-e_orban_viktor/

dr. trafik nomac 2010.12.21. 12:43:24

Fog ez javulni, az MNYP gyakorlatilag mar a kormanye, lesz mibol joleti lepeseket tenni,az egesz kommunikacio kerdese. Epp azon tanakodtam, hogy az MTI kormanykezbe vetele mar sokat nem zavar, mert eddig sem volt eppen hiteles, de ha meglesz a digitalis atallas, az emberek tobb infot kaphatnak esetleg, amde az uj mediatorvenyben kicseleztek a dolgot, gyakorlatilag 2014 eltott nem lesz atallas. Ugyes, mar amennyire az ordogot dicserhetjuk.

Szimba 2010.12.21. 12:43:36

@Zsoo:

De gondoltál!!!:-))))

Madart tolláról, embert barátjáról -mííí?:-))

A Fidesz megfeledkezett a gondolatrendőrségről!

Zsoo 2010.12.21. 12:45:05

Akkor megint had segítsek!

Ciki ez az ember, persze nincs egyedül az ellenzék soraiban..

Nem állítottam, hogy elvtársak lennének, hagyjuk már ezeket a lendvais reflexeket!

lüke 2010.12.21. 12:47:23

@dzsaszper:
jó ez igy,40,50 X éve
drága az eü: drága a műszer,az ágy, a gyógyszer, a top medicina
végül világpiaci áron az orvos is
így meg mindenki egy szinttel lejjebb dolgozik: az orvos a nővér munkáját, a nővér a taki néniét s így tovább,
így jó és olcsó
s olcsóbb az alapellátást fejleszteni, az orvosnak 150ezer helyett 200 e. adni

Szimba 2010.12.21. 12:47:26

@lüke:

Ezt magyaráztam Manyikének, de nem hitte el.

jjulie 2010.12.21. 12:47:30

@lüke:

úriember nem pakolászik

mindig újat vesz

dzsaszper 2010.12.21. 12:47:49

@sibenik: a Fidesz lépett egy meglepőt a sakkban, ami kicsit megváltoztatta a helyzetet. Ami önmagában nem baj, valami hasonlót én is megléptem volna a helyükben. De egészen máshogy.

Pl. Nem tartanám fenn a látszatválasztást, ami még látszatnak is kevés. Előbb találnám ki az egyéni számlavezetés részleteit, mint a mnyp. tagok visszaerőltetését. Addig megelégednék azzal, hogy minden mnyp. a következő hónapokban állampapírokba fektethet csupán...

Zsoo 2010.12.21. 12:49:56

@Szimba: Az irodai szoba az egy munkahely!
Még egyszer leírom, nem tudok róla, hogy a barátja lenne, nem feltételezem, persze kizárni sem tudom, én csak véletlennek gondolom. A kollégákat általában nem válogatja az ember..

Gondolatrendőrség? Ennek van értelme? Tényleg, a botoxos k....val mi van?

Szimba 2010.12.21. 12:50:21

@lüke:

Kedvenc szájsebészem karácsonyi üdvözlőlapján az áll, hogy minden ötödik fogbeültetést ingyen ad.
De nekm csak kettő kellene! Most huzassak ki még 3 fogat?

lüke 2010.12.21. 12:50:31

@Szimba:
nem mindegy, ki mit hisz

Gandalf(helyett) 2010.12.21. 12:51:29

@sibenik: Ha több országban megpróbálták visszaterelni az embereket az állami rendszerbe, nem azt jelenti, hogy a pénztárak rosszul gazdálkodnak.
Azt jelenti inkább, hogy az állam rosszul gazdálkodik (de minimum nem gondolkodik), vagy rossz törvényeket hoz.
Viszont más állam nem vetemedik erőszakra.

Létre kellett hozni a magánnyugdíjpénztárakat. A jövőnk érdekében, vagy ha olyannyira állambácsi a jó gazda, lehetett volna más "modellt" választani.

Azzal - is - egyébként tele van a hócipőm, hogy az előző kormányokhoz közelinek nevezik a pénztárakat.
Akkor mit keres kormánykörökben a legnagyobb taglétszámú legelső embere? Például.

Az előző kormányok csapdáihoz pedig annyit, hogy a FIDESZ-t most sem zavarja az üres kassza, még osztogat így év végén a semmiből is.
Ja, gondolom abból (is), amit novembertől nem utalnak a számlámra.

lüke 2010.12.21. 12:51:31

@Szimba:
nem lehet családi csomagot kérni?
küldök egyet, 2 kell neki

lüke 2010.12.21. 12:52:23

@Szimba:
de ez legalább magán alapokon,de jól működik

Szimba 2010.12.21. 12:52:55

@Zsoo:

OK.
Nem értelek, de azt hiszem, nem is kell. Az a fontos, hogy TG értse.

Szimba 2010.12.21. 12:54:28

@lüke:

Szuper a pasi! És valóban jól működik. A várószobában csak osztrákok szoktak lebzselni:-))

lüke 2010.12.21. 12:55:35

@Zsoo:
a kis botoxot majd beviszik az irodába a fogkefére, megnyalod, azt annyi
hu.wikipedia.org/wiki/Botulinum_toxin

jjulie 2010.12.21. 12:56:53

@lüke:

azt mondod, hogy gyenge a magyar orvosi lobbi?

nekem azt mondta tavaly egy idős orvosnő hazatérve németországból, hogy a 70-es 80-as években annyit kerestek falusii orvosként a férjével, hogy ma már szégyenli

rovid ideig beleláttam egy korházi eszközöket értékesítő cég életébe, és mint ahogy tudod, hogyhogynem ilyen üzletelésben felfelé megy az alku.....és nem azért mert aukciós az értékesítési forma

lüke 2010.12.21. 12:56:53

@dzsaszper:
tudom,már rég
s ha nem pénz, a pénzéhes fönökök nyírják ki
az egyik klinikán, csak csókolom bácsik vannak..........

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 12:56:54

@Zsoo: tán jelentkezik szakértőként Szalai Annamarihoz...
Ha Lendvai "szófosó-kisplasztika" Ildinénire gondoltál...

Zsoo 2010.12.21. 12:58:46

@Szimba: Egyszerű!

Én csak a tényre utaltam!

És az illető nevével egy kis szójátékot is belevittem..

jjulie 2010.12.21. 12:59:05

@Szimba:

vigyázz, a fogorvosi nem mindenhol orvosi diploma

Szimba 2010.12.21. 13:00:02

@dzsaszper:

Sebaj, az otthonszülést már engedélyezték, majd jön az otthon operálás.
Magad mellé állítod a borotválkozótükröt, magad fölé lógatsz egy elemlámpát, aztán a forró vízben sterilizált konyhakéssel útmutató alapján megkeresed a vakbeled. Később már bármit kioperálhatsz magadból.
Gyakorlat kérdése az egész.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 13:00:14

@Szimba: nekem 2 éve a Madách Dentalban (ez egy überpöcsös fogászati rendelő) egy foghúzást nem tudott megoldani a lyány uszkve 30 rugóért. A végén már azon gondolkodtam (miután vagy háromszor ment át más szobákba eszközöket kölcsönözni), hogy én is kihúzok neki párat. Ingyen.

Zsoo 2010.12.21. 13:01:24

@Hepci: Inkább jelentkezzen a Hildhez!

sárkányfő 2010.12.21. 13:01:30

@Diocles: jaja persze. szóval nincs egész pályás letámadás a sajtóban, egy ballibnek nincs joga tiltakozni (mit számít hogy ballib? mióta is tűrték meg a ballibeket az inforádióban? a magyarharílap is ballib? mert az mh is tiltakoztott, bár nem a magyahírlaptól lett hiteles a tiltakozás, csak az ilyen kockák miatt írom mint te), és a cenzúratörvényt majd csak a pornó ellen használják majd, és tölgyessyire is van egy tuti jó válaszod ugye?

tudod mit? haggyá engem a mélyfideszes kifordult egydimenziós síkpártfuratos logikáddal.

lüke 2010.12.21. 13:02:16

@Hepci: jobban néz ki mint a kiélt SZAM
nem is dolgozott soha csak PG tanárként meg cenzorként, azt meg más huzigálta ki

dr. trafik nomac 2010.12.21. 13:02:55

sibenik :
Ezt honnan veszed, a fidesz fo tabor pont a nyugdijasok. Ertem en, hogy megy a nyuggerezes, de resztvettem egykozvelemenykutatason, es nagyon ug ynez ki, hogy a 60 felettiek tamogatjak foleg a fideszt, nalunk a csaladban is kb. ugyanez van.

lüke 2010.12.21. 13:04:15

@Szimba: :)
az unokám-2,5- itt áll mellettem megkérdezte: mit rőhőgsz

Szimba 2010.12.21. 13:04:42

@Zsoo:

Ja, ha te egy alanyi költő vagy!?
Nem figyeltem a finomságokra.

Neked is boldog Karácsonyt!:-)

sárkányfő 2010.12.21. 13:04:48

@Diocles: különben is te is olyan szépen eltűntél a semmibe vagy egy hete amikor szirénáztál hogy azért kell államosítani mert nincs pénz, válság van, mire válaszul iderittyentettem neked vagy 1000+ milliárdot, benne az 500 milliárdos adócsökkentéssel ( ami 4 év alatt: kétezer milliárd). mondjuk nem is baj, mert fogy a türelmem a droidokkal szemben.

@freddynemkrueger: belőled épp úgy süt az elvszerűség, mint járaiból.

gorillka 2010.12.21. 13:05:55

basszus, most olvasom:
"A PSZÁF elnöke úgy vélte, hogy a folyamatos jogosultsággal rendelkező, átlag feletti jövedelműek áldozatként élik meg "a visszalépési alternatívát", nekik azonban szolidaritást kell vállalni a többiekkel."
miért mindig nekünk kell szolidaritást vállalni?
97-ben nem járt GYED, utána nem járt adókedvezmény, nem lehetett igénybe venni egy csomó adóalap csökkentő tételt, miközben progresszív módon adóztunk és vártuk a degresszív módon kiszámolt kis nyugdíjunkat

Szimba 2010.12.21. 13:06:22

@lüke:

Ejnye! Milyen példát mutatsz annak a kisgyereknek?:-)))))
Finoman, halkan kacagj!
(Bajazzó)

jjulie 2010.12.21. 13:07:59

"És mindeközben a SOTE dékáni hivatala jogellenesen visszatartja a szakvizsgázni akaró jelölt abszolutóriumát,* aki emiatt nem tudja beadni a dokumentációját a Nemzeti Vizsgabizottság által ugyancsak jogellenesen** megszabott határidőre... Így a jelölt a tegnapi nap helyett csak valamikor májusban tud vizsgázni.

*: a dékán által október 15-én aláírt abszolutóriumot nem küldte el az NVB-hez, hanem csak november 05-én postázta a jelölt lakcímére.

** az NVB 30 nappal a vizsga előtt követeli az összes dokumentációt, holott ilyen határidő egyetlen jogszabályban nem szerepel. (Szerintem normális országban elegendő lenne, ha a vizsga megkezdésekor bemutatja a bizottságnak.)

Ez volt az utolsó lökés ahhoz, hogy ezen szakorvosjelölt is külföldre távozzon."

Zsoo 2010.12.21. 13:08:47

@Szimba:Szó sincs róla:)
Kedves vagy!

Viszont kívánom!

Had ajánljak olvasnivalót: www.magyarforum.hu

Szimba 2010.12.21. 13:11:46

@Hepci:
Tudom ajánlani neked az Implant Centert, de csak kizárólag Kámán Attilához menj!

implantcenter-fogaszat.hu/

nyünyüge 2010.12.21. 13:11:54

@Szimba:
Pedig milyen jó kis balhét, műbalhét lehet majd bármikor kavarni ezzel a médiatörvénnyel - ha éppen balhéra lesz szükség a Nemzeti Egység megőrzése vagy bérrettegés okán.

Hiszen bármelyik napon lehet találni "Pistikének nagy a feje" c. hírt valamelyik orgánumban és fel lehet lépni Pistike érdekében ill. a nagybetűs igazság érdekében - mikor milyen irányú és milyen méretű-irányú botrányra van szükség.
Sőt. Provokációra is ezer lehetőség - írok egy jó kis cikket-véleményt a kinyírandó orgánumba, aztán jöhet a médiahatóság.

Szimba 2010.12.21. 13:13:27

@Zsoo:

Már átutaltam az anyagi helyzetemnek megfelelően!

Zsoo 2010.12.21. 13:14:08

A jajveszékelésnek tudom be ezt a kis "lejtőt"

Magánkívül a magánnyugdíj
2010. december 19. vasárnap, 07:27
E-mail Nyomtatás

Elfogadta az Országgyűlés a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer eltörlésének és a szolidaritás alapján álló állam nyugdíjrendszer megtámasztásának törvényét. A törvény győzelem a rossz és bűnös múlt felett. Amellett nemzetközi siker. A kemény magyar előretörés nélkül az EU nem adta volna meg a lehetőséget a lengyeleknek, hogy beszámíthassák a deficitbe a magánpénztárakba való befizetéseket.

Az úgynevezett ellenzék, amelynek vaskos anyagi érdekei fűződnek ezekhez a pénztárakhoz, fő törekvésében látja akadályoztatva magát. A fő törekvés az eladósítás. Megbízóinak kell az eladósítás, az ebből fakadó kiszolgáltatottság és a kamat. Ezért az úgynevezett ellenzék magán- kívül van, néha őrjöng. Jó ezt látni. Akik eddig ex katedra hirdettek ítéletet, azok most szabadtéri happeningeken szitkozódnak és azt ígérik, hogyha visszakerülnek a hatalomba, visszaállítják eme pénznyelő pénztárakat. Ez biztató.

Ez annyira biztató, mint egy „életfogyt.

Csurka István

Id. Lencsés István 2010.12.21. 13:15:13

Mi ez, ha nem tragédia?

index.hu/kultur/media/2010/12/21/szalai_annamariatol_kernek_haladekot_a_megzavarodott_kozsajtosok/

FIDESZ-KDNP a családbarát kormány! Hány családnak kell alkalmazkodnia Viktor miatt, Annamária miatt. Óvóda és iskolaváltások valószínűleg szükségesek lesznek. Nem számít csak a hatalom! A "Fiatal demokraták" és a "keresztények" újabb barátokra tettek szert. 3000 fő x 2 gyermek, házastárs vagy élettárs és 4 nagyszülő kb = 24 000 barát a fiatal Orbánnak és a fiatal Szalaynak. A Pozsgai fiatal tanácsolta ezt vajon?

A közmédia háromezer dolgozója áthelyezésének leállítását, az intézkedés legalább féléves elhalasztását kérik az intézményeknél dolgozó üzemi tanácsok abban a levélben, amelyet Szalai Annamáriának, a Médiatanács elnökének, Fazekas Csabának, a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap vezetőjének és az intézmények vezérigazgatóinak írtak hétfőn.

nyünyüge 2010.12.21. 13:15:42

Aki nem lép egyszerre...

"Mong Attila megkapta büntetését, de még maradhat
Mong Attilát és szerkesztőjét berendelte Gazsó L. Ferenc, a Kossuth Rádió főszerkesztője és Jónás István rádióelnök elbeszélgetésre. A műsorvezető egyelőre maradhat az intézménynél reggeli néma tiltakozása után, de műsort nem szerkeszthet vagy vezethet a továbbiakban - értesültünk rádiós körökből."

nol.hu/belfold/mong_attila_megkapta_bunteteset__de_meg_maradhat

Zsoo 2010.12.21. 13:15:56

@Szimba: Én is, telefonos hívással, de nem is ezért veszek Magyar Fórumot..

Szimba 2010.12.21. 13:17:00

@ó jaj:

Na, megy ez, csak akarni kell!:-)

Szimba 2010.12.21. 13:18:34

@Zsoo:

Nem fejtegetem, hogy én miért nem.

nyünyüge 2010.12.21. 13:21:12

@sibenik:
gödör mélyén bulldozerrel randalírozni sokesélyes - leborulhat a gödör fala vagy mélyebbre áshatja magát a bulldozer !

sibenik 2010.12.21. 13:22:40

@Gandalf(helyett): Az állam eddig ki tudta fizetni a nyugdíjakat, több vagy kevesebb de eddig minden hónapban volt nyugdíj a postaládákban.

Ellenben létezik (vagyis már nem létezik) olyan magán-nyugdíj pénztár, mely már réges-régen csődbe ment (Pl: Globex Nyugdíjpénztár).

A sikertelen, pazarló nyugdíjpénztárnak nevezett "kifizetőhelyek" veszteségeit és nemlétező hozamait is az államnak kellett volna és kell most is megfizetni, úgy hogy működésükkel még a költségvetést is ellehetetlenítik.

Egy olyan lehetetlen helyzetben amikor szinte egyedülállóan alacsony államháztartási hiánycélokat kényszerítenek Magyarországra (csak egy példa 2010-ben még Ausztria államháztartási hiánya (4,1 %) is magasabb lehet mint a mienk), rendkívüli módon megterheli egy ország helyzetét egy ilyen nyugdíjrendszer, mely eddig csak elvonást indukált a költségvetésből, deklaráltan bizonytalan jövőbeli kifizetési lehetőségekkel.

Most még rendelkezésre áll ez az összeg, lehetőség van korrigálni a hibás gazdálkodást és a hibás döntéseket.

Ha most nem lép az állam, akár 1-2 éven belül javarészt el is olvadhatnak a magán-nyugdíj rendszerbe befolyó és befolyt állampolgári pénzek bizonytalan csatornákon, meggyengült politikai erők újra megerősítésére.

Ne legyenek naivak a pénztártagok nem Őket féltik bizonyos politikai erők, hanem a saját finanszírozásukra szánt keretet, ami eddig rendelkezésükre állt.

Zsoo 2010.12.21. 13:24:04

Tudatlanság?
Félrevezetettség?

Közben gondolkozom az LMP-n..
Valaki nem tudná belinkelni Kukorelly képviselő riportvideóját, ami kb a parlament alakulása napján készült?
Miért kell egy, a politikában teljesen tájékozatlan embernek képviselőnek lennie? Erre csak egy magyarázat van!

mréveiller 2010.12.21. 13:29:16

akik kiábrándultak a kormánypártokból azok csak átszavaztak a Fideszre, de a 2 milliós bázis nehezen fog elpártolni. Mivel az Mszp nem újult meg és a Jobbiknak meg sose lesz 1 milliónál nagyobb bázisa 2014 borítékolva van a Fidesznek. Az a kérdés Orbán újraindul-e majd.

high up 2010.12.21. 13:29:44

A politikai semmitmondás nagymestere ez a TG. Én még más szavakat nem is olvastam töle azonkívül, hogy : lehet, nem biztos, valószínü, megtörténhet, esetleg, nem tudható még, vagyigenvagynem, stb.
Most se mer többet mondani a semminél, ennyit meg amúgyis tud mindenki. És erre repülnek a commentek!

Amúgy meg óriási fordulat az, hogy csökken a politikai érdeklödés a választás utáni fél - 2 és fél évben. Ebben az idöszakban száll le a szavazói hajlandóság 45% körülire, ezt tudjuk. Hát most se törent semmi más, az embereknek jobb dolguk is van annál, hogy minden hónapban pártszimpátián gondolkozzanak. Miközben ketyeg az adósságbomba, a kilakoltatás, a mukahely probléma stb.
Hát minimum ennyi kevés historikus tényt kellene minden politlógusnak tudni és nem félretájékozódni olyan számokon, amelyek összhasonlíthatatlanak egymással (szavazói bázis a választáskor vs. a kormányzati "holt" idöben)!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.21. 13:31:34

"A listán egyébként Gyurcsány Ferenc az utolsó előtti helyet foglalja el, a sereghajtó Dávid Ibolya előtt. A névsort Orbán Viktor vezeti, őt Schmitt Pál és Kósa Lajos követi. A legnépszerűbb szocialista politikus Mesterházy Attila pártelnök a Szonda-Ipsos felmérésének összegzésében."

nol.hu/belfold/gyurcsany_nepszerubb_lett__orbant_kevesebben_szeretik

Ha jól emlékszem, akkor Dávid Ibolya jó ideig állandóan dobogós helyen volt. Ebből is látszik, hogy a népszerűségi mutatók legfőképpen a FIDESZ-szavazók "pártigény szerinti" hangulatától függ. Egyrészt a tömeg, másrészt az érzelmi szélsőségek (gyűlölet, imádat) túlsúlya miatt.

Várúr 2010.12.21. 13:32:20

@Álszent Szalai Annamária pornóújság főszerkesztő!:
Benned nő a feszültség, mint a túltöltött akkuban. Ha így megy tovább, a saját biztosítékod vered ki.

sibenik 2010.12.21. 13:36:02

@Gandalf(helyett):

Azok a politikai erők akik a nyugdíjpénztárak mellett kardoskodnak saját bizonytalan és csökkenő finanszírozási keretüket féltik.

Ne legyenek naivak a pénztártagok ez a történet nem róluk szól.

Egy olyan gazdasági helyzetben amikor Magyarországra olyan államháztartási hiánycélt kényszerítenek, mely még Ausztriáénál (4,1 %) is alacsonyabb, nem hagyható változatlanul egy a költségvetést ilyen nagy mértékben megterhelő és bizonytalan jövőbeli kifizetésekkel kecsegtető vagyis éppen hogy nem kecsegtető nyugdíjrendszer, mely nyilvánvalóan rosszul működik.

Emellett most még rendelkezésre áll ez az összeg, igaz hozamok nélkül, de még meg van, ami nem biztos, hogy egy-két év múlva ugyanígy rendelkezésre állna.

Jobb ha a költségvetés rendelkezésére áll, mintha politikai erők finanszírozására folyna el.

sibenik 2010.12.21. 13:37:55

@nyünyüge: Ez tény, nehéz a helyzet.

a-kis-herceg 2010.12.21. 13:39:21

@hunocska: nyert a vidi... és a loki...

nu pagagyí 2010.12.21. 13:40:29

@sibenik: Igazad van! Pont így fog "politikai erők" finanszírozására folyni. Hipp-hopp volt nincs.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 13:40:30

@Szimba: köszi!

@vinczej: elég eredeti meglátás, ha a kalapos nőimitátor egykori népszerűsége mögött fideszes tömegeket vizionálsz...
Ennél még a titkosszolgálati manipuláció is esélyesebb konteó...

Várúr 2010.12.21. 13:42:38

@M.Trezeguet:
Csak egy megjegyzés: a fidesz mai támogatottsága nagyjából ugyanakkora, mint tavasszal volt. A kormánnyal szembeni elégedetlenség növekedése pedig n e m párosul az ellenzéki pozíciók számottevő javulásával. Török ténsúrnak igaza van: a rosszul kommunikált manyup-ügy sokat rontott a fidesz megítélésén, holott jobban is lehetett volna csinálni. Csak egy példa. Az index címlapján egy kialkulátor: Mennyit veszít az mynp államosítással? Semennyit, de a kérdés így is feltehető és kiegészíthető egy hamis, semmivel alá nem támasztott kalkulációval. Semmivel -, hisz pár napja a pénztárak maguk jelentették be: óriási, csaknem megoldhatatlan feladat a befizetők egyéni hozamát kiszámolni. Lesz itt meglepi bőven, merhogy legkésőbb két hónap múlva kiderül, mennyi az annyi, vagyis mekkora az mnyp-hozam...

a-kis-herceg 2010.12.21. 13:44:32

@Szimba: van gondolatrendőrség. a múltkor volt egy gyerek, aki többszörös gyilkosságot tervezett (gondolt)... elitélték...

Zsoo 2010.12.21. 13:46:30

@Várúr: Örülök, hogy ezen a blogon sokkal jobbak az arányok, mint a többin. Talán az itteni blogolók közül kevés a Népszava előfizető..

nyünyüge 2010.12.21. 13:49:48

@Hepci: Mong Attila nyilván tudta, hogy egy ilyen lépés nem maradhat következmény nélkül, de szükségét látta meglépni.

Amúgy nem egy "ballib", az Infon volt az mr1 előtt, meg tényfeltáró riportokat szokott írni gazdasági témákban.

Zsoo 2010.12.21. 13:52:01

@nyünyüge: Amúgy nem egy "ballib"

Ne legyünk naívak!

Devil 2010.12.21. 13:53:16

@sibenik: Koszi, a fidesz.hu-t mi is el tudjuk olvasni... persze csak amig be nem tiltjak egyoldalu tajekoztatas miatt.

Gandalf(helyett) 2010.12.21. 13:53:17

@sibenik: Maradjunk annyiban, hogy az általad említett "nyugdíjpénztár" a vezetők hűtlen kezelése, sikkasztása és befektetési csalása miatt "ment tönkre". Amúgy mellesleg, mert az egész cégcsoportot széthordták, kb. ketten.
De:
Mire fel alapíthatott egy "mezei" ingatlanfejlesztő cég nyugdíjpénztárt? És ki volt olyan értelmes oda belépni?
Most nem sértegetni akarom az egykori tagokat, de aki pl. mindenáron cukrásztól akar mondjuk kalapácsot venni, az ne csodálkozzon, ha az nem lesz jó semmire.

Az pedig hogy az állam bevétele csökken, ha magánnyugdíjpénztárakat engednek működni, csak a h*lye nem tudja (és tudták ezt valamennyien még ellenzékben is, mégis megigérték, hogy megvédik a nyugdíjpénztárakat, de fene sem gondolta, hogy tőlük kellett volna leginkább).
Nem kellett sok ész a kezdet kezdetén sem ehhez.

Amit viszont a veled egy véleményen lévők nem képesek - de inkább nem akarnak - megérteni, hogy hosszú távon épp ezért az állam kiadásai is csökkennek, stb.

Dehát minek is, hisz egy nap a világ, utánunk a vízözön mi?

Egyébként baromira unom már kismilliószor leírni, de legyetek erősek, mégis le fogom - amennyiben időmből futja - míg a médiatörvény miatt el nem lesz itt minden némítva.

jjulie 2010.12.21. 13:53:35

@Zsoo:

ballib az aki nem fideszbirka

persze hogy ballib

sibenik 2010.12.21. 13:54:15

@Zsoo: Csatlakozom ! Felüdítő, néha mást is olvasni mint a "hívatalos (Klub-Rádió, ATV, Népszava, stb.)" álláspontot.

Azért mert Ők (az úgynevezett véleményformáló értelmiség) nagyon hangosak még nem biztos, hogy igazuk is van.

Nem elvekről és eszmékről (magántulajdo, sajtószabadság, stb.) van itt szó, hanem biztos egzisztenciák már nem annyira biztos jövőéről.

Várúr 2010.12.21. 13:55:57

Még valami: egy darabig a médiatörvényt mantrázzák - főképp a hovatovább eladhatatlan Népszaga, ÉS, Klubrádió, a közelmúlt felkent megmondóemberei - és akkor mi van? Tüntet hatvan-hetven bölcsészhallgató? Egy rádiós exhibicionista egyperces kussal veszi fel a fizetését? Csak mert a jövőben a reklámokkal jól eresztett netes (szerkesztett, hivatalos, tehát tartalomszolgáltató) anyagokban se lehet büntetlenül rágalmazni? Gond, hogy a híreket nem uralhatják a bűncselekmények, Mari néni bőrének lenyúzása egy vekkeróráért? Hogy nem lehet a híradóban (gyerekeknek is) pedofil és vérfertőző bűncselekményeket mutogatni? Juuuujjj, készül a diktatúra véreim! Ehhez képest a vak fiatalembert hátba lövő, megbilicselt ember ujjait tördelő, 38 évesen 280.000 Ft.-tal nyögdíjba ballagó rendőr alezredes maga a demokrácia.

sárkányfő 2010.12.21. 13:59:13

Tölgyessy nem az az ember, aki szépen csöndben marad, ha kirúgják a rádióból:

„Szinte orwelli világ. Ott van például a nyugdíjpénztárak államosításáról szóló törvény, ami azzal kezdődik, hogy a szabadságot teremti meg. Elképesztő. Nem is tudok rá mit mondani. Vagy ott van a sajtótörvény, ami úgy indít, hogy Magyarországon van sajtószabadság. Aztán mellétesz egy 173 oldalas törvényt, ami nyugaton ismeretlen szankciókat bevezetve lényegében fölszámolja a sajtó szabadságát. Félek, hogy más jogágaknál is ugyanez következik majd be.”

"Az elemző szerint a mostani kurzus nem jogot, hanem igazságot akar szolgáltatni, és ennek érdekében esetről esetre változtatja a törvényeit. „Gyönyörűen látszik ez a különadók szinte vállalatokra lebontott rendszerében." "

"ez a felfogás nem az igazságot növeli, hanem a jogalkotó önkényét erősíti. "

www.fn.hu/belfold/20101221/tolgyessy_szerint_orwelli_vilagban_elunk/

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.21. 13:59:57

@Hepci: A "népszerűség" egyik mérőeleme az "elutasítottság". És gyűlölni azt JOBBAN tudnak. :-)

Amúgy nem Dávid nézeteinek változása, hanem a FIDESZ-politikához viszonyított pozíciója nyomta le. Magyarán kritikája most már a FIDESZ-t nem erősíti, hanem pont azt támadja.

Zsoo 2010.12.21. 14:00:55

@jjulie: Akkor mind a 3millió nemzeti érzelmű szavazópolgár birka! Köszönjük!
Boldog karácsonyt!

ÖREG 2010.12.21. 14:03:03

Lejtőn? Hát persze. Az egész csodálatos garnitúra, de mindegyik, leszerepelt. A fidesz volt az utolsó reményünk. Most ők is. Nem értem, miért nincs politikai erő, amely ezt tombolást, tékozlást megállítaná! A magánnyugdíj pénztárakkal kapcsolatos hajcihő! Egyik megcsinálta a kötelező kapcsán a drága struktúrát, ami elvitte a pénz javát, másik viszi a maradékot, s tömi lyukas zsebekbe. Ennyi az egész.

nyünyüge 2010.12.21. 14:03:48

@gorillka:
Példamutatásként a Pszáf elnöke szolidarítása jeléül befizethetné azt munkaügyi per nyomán kapott 50-100 millát valamelyik segélyszervezetnek.

Várúr 2010.12.21. 14:04:01

@Zsoo:
Csak hogy tudd: blogja van a kurucinfótól a Gyurcsány-féle kapcsolat.hu-n át a jobbklikkig és a hírszerzőig boldog-boldogtalannak. A rendszeresen kommentelők népe legfeljebb pár ezer fő, az is elég vegyes. Páran véleményformálónak hiszik magukat - mint mondjuk a hajnalban egy percig kussoló rádiós szerkesztő, meg néhány megrögzött balliba firkász és nagyarcú blogger - közben a karaván halad, a gazdaság legalábbis tisztul, tán valamivel több gyerek születik, az aktívak és a nyögdíjasok helyett végre a bankokat sarcolják, stb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 14:04:59

@Várúr: biztos nem vettek még számítógépeket, azon a tologatóson (vagy ceruzaelemes Casión) meg bajos 3 millió főre...

jjulie 2010.12.21. 14:06:31

@Zsoo:

a hárommilliós fidesznemzeti kisebbségről beszészl?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 14:07:09

@Zsoo: az máshol is kevés. Igazából a legelszántabb ballibbereket azzal büntetném, hogy elő kell fizetniük a Népszavát meg a Mester Ákos brigád ürülékét (168 Óra).
A haza egyből fényre derülne...

jjulie 2010.12.21. 14:10:51

@Várúr:

azt akarod bizonygatni, hogy a 3 milliós fidesznezetiségbeli birka nem internethasználó és nem talál rá a blogokra?

biztos jól tájékozott sokaság

Várúr 2010.12.21. 14:11:26

@ó jaj:
De nagy barom ez a Tölgyessy, bár ezt eddig is tudtam. "Jogot szolgáltat, nem igazságot" - böfögi. Mátyás királynak képzeli a kormányt? (Az is eléggé népnyúzó volt). Ugyan hol a fenébe szolgáltatnak igazságot a mennyeken kívül? Te pedig, ha nem esik nehezedre, egyszer igazat is mondhatnál. Senki nem rúgta ki a derék Pétert a rádióból. Maga távozott, mert nem óhajtott egy pártonkívüli egyetemi tanár filozófussal párhuzamos műsorban szerepelni. Míg ő maga szdsz pártelnök, majd fidesz képviselő volt. Tavasszal még azt jósolta: a fidesznek nemhogy kétharmada nem lesz, de örülhet az egyszerű többségnek is. Mi a francot hallgassak még ettől a fasztól?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 14:11:36

@vinczej: ezt nem gondolnám tovább, csak jelzem, szeretném Ibikét börtönben látni - Herényi lovagja oldalán.

Ventura Blvd 2010.12.21. 14:11:51

@BonFire:
OFF
Köszönöm, hogy türelemmel elmagyaráztad. Anno, már a nyúlból is csak kettest kaptam, a csigából meg most buktam. De, ha későn is, igyekszem tanulni abból, amit leírtál. Még egyszer - köszönöm.
ON

Várúr 2010.12.21. 14:12:37

@jjulie:
Juliska, már mondtam: butácska provokatív kérdéseidtől ha egy mód van rá, kímélj meg.

panelburzsuj 2010.12.21. 14:15:30

@Hepci:

"a kalapos nőimitátor egykori népszerűsége mögött fideszes tömegeket vizionálsz"

Nem volt ez mámi egy Orbán nevű zászlótartó igazságügyminisztere? Elejétül végéig?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 14:15:56

@Várúr: Tölgyessy azon ritka, valaha csúcson is volt politikusaink közé tartozik, akik nem a személyes meggazdagodásukat tartották a legsürgősebb elérendő nemzeti célnak. Ezért picikét jobban is becsülhetnéd, ráadásul elemzőként se bújt bele mindig egy jól fizető seggbe.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 14:19:31

@panelburzsuj: már hogyne lett volna, de szerintem Vinczej nem az akkori korszakban elért népszerűségére célzott. Az nem is verdeste az egeket, ha jól emlékszem, sőt, még a ballib vélemény-elővuvuzelázók se istenítették és interjúvolták naponta, mint a kiegyensúlyozottság és politikai tisztesség női testbe faragott megtestesítőjét. Ezek a tulajdonságai kizárólag azután lettek nyilvánvalóak, hogy áttért a MDF szétrombolásának és OV szopatásának jövedelmező útjára - talán nem függetlenül a fia viselt dolgaitól...

jjulie 2010.12.21. 14:19:51

@Várúr:

igen, te nem lehetsz fideszbirka, te egy igazi fideszparaszt lehetsz

még egy kvízkérdés: a dembinszky mennyire sikeres parancsnoka volt a kossuthnak?

1.: briliáns

2: csapnivaló

X.: átlagos

ha nem tudod, kérhetsz telefonos segítséget debrecenből

tbb 2010.12.21. 14:20:39

@Tiko:

"Haladáson nem olyan semmilyen fogalmakat értek, mint: roma felzárkóztatás, gazdasági fellendülés, gdp, munkanélküliség csökkentése stb."

Hát mi a f@szomat értesz alatta? Esz a fene a kiváncsiságtól. Csak nem azt, hogy a szádba repül a sültgalamb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 14:21:34

@Várúr: ki provokatív? A provokátor? Ki provokátor? Mi a provokátor?
Hümmm...
Arca arctalan, ránca ránctalan, hangja hangtalan.

Ventura Blvd 2010.12.21. 14:28:33

@Akitlosz: Egy magyar politikus - így képzelem - közvéleménykutatással kell, azt lobogtatja napközben, azzal csapkodja az asztalt, ha maga igazért kardoskodik, azzal kilincsel pénzért, és azt dugja a kispárnája alá este, ha szépeket akar álmodni. És ha a Fidesz is úgy számol, hogy ma 62%-ot kapna, akkor nyilván úgy dönt, hogy mehet tovább a játék, a móka-kacagás, mer' a zembereknek teccik a műsor.

Mondd meg, ha most a Fdesz egymás után három hatost dobott, miket fog lépni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.21. 14:34:26

@Hepci: Ti mindenkit (nem hívőt) börtönben szeretnétek látni.

sárkányfő 2010.12.21. 14:35:58

@Várúr: ha valaki itt böfög, meg fasz, az te vagy. naponta sulykolod a monomániád minden blogba, már kívülről fújunk a hülyeségeid, hogy csak pár ezer ember blogol és kész, nem számít a véleményük, stb.

oké, tudjuk. tölgyesnek a 18ezer milliárd akadt be az agyába, és szegény az mantrázza naponta százszor, hiszi is szentül, még a koporsóból is azt fogja hajtogatni, te a blogolók számát kicsinyled, más meg cigányszaddamozik ész nélkül, hát istenem nagy az állatkert.

tölgyessyt meg nem kirúgták, hanem "önként" elment na ja. ez amolyan fideszes szabad választás ugye, mint a nyugdíjpénztáraknál? hogy nem sül ki a zsaroló maffia szeme a pofátlanságtól...

jjulie 2010.12.21. 14:36:12

@Hepci:

csak egy kicsit le kell birkázni őket, ettől magukra ismernek, és visszamennek az akolba

igaza van az orbánnak, rájuk lehet építeni, könnyen kezelhetők

Id. Lencsés István 2010.12.21. 14:39:44

@Gandalf(helyett): Ezt írtad @sibeniknek:
"Maradjunk annyiban, hogy az általad említett "nyugdíjpénztár" a vezetők hűtlen kezelése, sikkasztása és befektetési csalása miatt "ment tönkre". Amúgy mellesleg, mert az egész cégcsoportot széthordták, kb. ketten."

Ezt pedig én írom neked!
Magyarországon van jelenleg 1 304 483 önkéntes nyugdíjpénztári tag. Vagyonuk 2009 december végével elérte a 756 milliárd forintot. (PSZÁF szerint), ez ugye 2010 végére nagy valószínűséggel meghaladja majd a 800 milliárd forintot.

Nagyon nagy bajban van a pénztári befizető, hiszen a kormány tájékoztatása szerint eltőzsdézik a pénzüket, lenyúlják stb. Az önkéntes pénztári tag nyugdíjba menetelekor, vagy 10 év után veheti ki, vagy használhatja a pénzét, ha már nyugdíjas akkor pedig 3 év után juthat a megtakarításához.

Családom két tagja, önkéntes pénztári tag kerek négy esztendeje, úgy tűnik az adózott jövedelmükből képzett megtakarításuk elveszik, a kormány nem segít, az új törvényben nem foglalkoznak az önkéntes befizetőkkel, 800 milliárdos vagyonukat veszíteni hagyják. Szeretnénk kivenni most azonnal a befizetett összeget és a hozamokat adómentesen, mint az átlépők tehetik. tervezi-e vajon a kormány az önkéntes pénztárak feljelentését, vagyonuk zárolását, a csoportosan elkövetett bűnügyben (maffia), milyen felelősségre vonások lesznek-e? Mikor juthatunk a pénzünkhöz?

Nagy valószínűséggel a mi befizetésinkből fogják vég kielégíteni azt a dolgozói létszámot, melyet muszáj lesz elküldeni. Nem is értem a Magánnyugdíj-pénztárakat, hogy az első APEH utalások elmaradását követően miért nem indítottak pert, ugyanis létszámukat/eszközeiket a folytonosan beérkező pénzekhez igazították. (kezelési költség)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 14:43:30

@vinczej: (1) Ki az a mi?

Ha ezt sikeresen megválaszoltad (opciók: fidesznyik, birka, fasiszta, antiszemita, ez mind, nem Te, stb.), átfordulhatunk a második kérdésre.

(2) Ha valaki köztörvényes bűncselekményt követett el, annak hol a helye?
(a) szanatórium
(b) nyugdíj
(c) börtön
(d) wellness hotel

Várom a megfejtés(eke)t!

tbb 2010.12.21. 14:43:30

@nyünyüge:

Én olvastam tőle valamit. Amiben a 30-70-ről írt. Zseniálisan. Ami a bekezdés elején még csak "azt beszélik, hogy a kétoldali üzletberek..." az a bekezdés végére már a szoci és fidesz politikusok holtbiztos mutyija.

Mellesleg már akkor sem értettem, hogy miért felháborító, ha a kétoldali vállalkozások ésszerűen viselkednek. Legalább valakik ebben az országban.

tbb 2010.12.21. 14:46:12

@Hepci:

Van akinek ez, van akinek az.

tbb 2010.12.21. 14:46:49

@tbb:

Mert jogállam van, ugyebár.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.21. 14:47:32

A nagy magyar simlis, álszentek!

Újságírói tevékenységéért szlovák cégén keresztül számlázott Esztergomban Bayer Zsolt - tudta meg a hvg.hu.

A hvg.hu birtokába jutott dokumentumok szerint Bayer Zsolt az Esztergomi Hirdető Kft-nek dolgozott több hónapon keresztül, s tette mindezt 300 ezer forintos megbízási díjért. A szerződésből nem derül ki, hogy ez havi, vagy a szerződésben jelzett 2009. február 2. és július 31. közötti időszakra szóló összeg.

A megbízási szerződésben az is szerepel, hogy „a feladat ellátása során a vállalkozó a főszerkesztő (felelős szerkesztő) utasításai szerint jár el. A szakszerűtlen vagy célszerűtlen utasítást kifogásolhatja, és azt teljesíteni csak akkor köteles, ha az utasítást a kifogás ellenére az utasítás adója írásban is fenntartja”.

Az újságíró egy Szlovákiában bejegyzett cégen, a Tribe S.R.O.-n (vagyis kft.-n) keresztül számlázott. A szerződés érdekessége, hogy bár 2009 februárjától él a megbízás, de – vélhetően figyelmetlenségből – az maradt benne, hogy 2008 februárjában kezdi a munkát a vállalkozó.

A céggel szerződésben álló Esztergomi Hirdető Kft. a Strigonium Holding tagcége. Előbbi intézi - honlapjuk tanúsága szerint - az Esztergomi TV hirdetéseit és a városban kihelyezett óriásplakátok reklámhelyeinek értékesítését, az önkormányzati híreket közlő Hídlap kiadását.. (A szeretgom.hu összegyűjtötte, hogy a város Meggyes Tamás regnálása alatt mennyit költött a helyi médiára. Az egykori polgármester premizálási szokásai miatt pedig éppen most indul nyomozás.)

sibenik 2010.12.21. 14:48:34

@Devil: Fogadjuk, hogy még soha nem olvastad a Fidesz.hu-t !

Várúr 2010.12.21. 14:48:38

@ó jaj:
Jajgató. Annyit kommentelek, amennyit akarok. Így is kevés a te és a hozzád hasonló beteges füllentők szövegeihez képest. Tölgyessy önként, s még csak nem is szépen távozott. Te hazudtál, vagy félrehangszereltél. Ha nem tetszik a dumám, ne olvasd és rettegj a sajtószabadságért. Dudát fújj, ne engem és főleg ne kívülről.

Cent Rum 2010.12.21. 14:51:55

Újra végig olvastam az eredeti bejegyzést. Tényleg nem lehet tudni, hogy milyen intézkedések hozták össze ezt a nem különösebben nagy csökkenést. Vélhetően a MNYP és/vagy egy csomó más. (Csak egy példa: vajon mennyivel nőtt a FIDESZ népszerűsége a Kormányőrségnél?)

De megfordítanám a kérdést. Milyen intézkedése volt a kormánynak, ami a hivatalos drukkereken kívül is elismerést aratott.
Ki tud ilyet mondani?

Várúr 2010.12.21. 14:52:43

@Álszent Szalai Annamária pornóújság főszerkesztő!:
MIndez akár igaz is lehet. majd kiderül. Ehhez viszonyítsd a néhány s z á z mszp-s és szdsz-es polgármester, alpolgármester, bizottsági elnök, stb. ügyét, akik ellen ügyészségi eljárás folyik vagy egy ideje börtönben tanyáznak.

sárkányfő 2010.12.21. 14:56:15

@Várúr: nem a kommentjeid számát kifogásoltam, hiába is akarod úgy beállítani, hanem az épületes monomáiás tartalmukat.

Ja, önként ment Tölgyessy, igazi fideszes droid vagy, és a nyugdíjpénztártagok is tök önként adják át a pénzük ugye?

A sajtószabadságért nem rettegek, az internet korában nem lehet betiltani a sajtót, hiába is álmodoztok erről, de attól még a szándék egyszerre felháborító és röhejes.

eredetileg te válaszoltál az én beírásomra, szóval: " Ha nem tetszik a dumám, ne olvasd és rettegj"

Várúr 2010.12.21. 14:56:32

@Hepci:
Picikét jobban is becsülhetném Tölgyessyt, de bocs, nem teszem... Gazdagodott vagy nem, egyik pártjában sem az eszéért és előrelátó bölcsességéért szerették. Amit alátámasztott mostani méltatlan, durcás távozásával is.

Várúr 2010.12.21. 14:59:22

@ó jaj:
Tényleg kezdek félni attól, hogy társalgásba keveredünk. Mivel az is minősít, ha veled valaki szóba áll. Részemről ennyi.

Gandalf(helyett) 2010.12.21. 15:00:21

@hunocska: Amit felvetettél érdekes. Valóban mi lesz, ha az államnak sikerül az einstand-dal tönkretenni a pénztárakat?
Én legalábbis így értelmezem, merthogy akkor nem lesz biztonságban a pénzed, ha a pénztárad jövő év január 31 után tönkremegy (bár ugye most sem megy hozzájuk csak az, amit önkéntesben utalunk - igen, olyanom is van, tiszta burzsuj vagyok)

Tudtuk valamennyien, mikor megkötöttük az önkéntes pénztárral a szerződést, hogy kivét 10 év mulva, stb.

De mi van most, hogy kevesebb kezelnivaló van?
Hát esetleg azt is lenyúlja majd állambácsi, ha a magán elfogyott, te meg nem veheted ki, mert nem vagy 10 éve tag.

Én megtartom mindkettőt. Legfeljebb úgy járok majd, mint anno azok, akiktől a földjeiket vették el. Kárpótlási jegyet kérek :-D
Bocs, morbid voltam, de én biztos nem fogok a pénztáramból "döglött kutyát" csinálni.
Én olyannál vagyok, amelyiknek más profilja is van, így talán túléli, főleg ha többen maradunk.
Még remélem, hogy nem leszek egyedül januárban. De annak is lesz annyi haszna, hogy nem kell sokat sorbaállnom, hogy jelezzem, maradok.

jjulie 2010.12.21. 15:00:40

@Cent Rum:

na figyelj, sorolom:

1.khmmm,......

nem jut eszembe egy sem

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.21. 15:00:58

@Várúr: "Tölgyessy önként...távozott."

Teljesen igaz! Ahogy "szabad" a pénztárválasztás.

Id. Lencsés István 2010.12.21. 15:01:05

@Cent Rum: Úgy tudom, hogy a MNYP-ban dolgozók és azok családtagjai sem boldogok. Állástalanok lesznek.

Félek a reform intézkedésektől is. A kormány eddigi intézkedéseihez egyetem nem kellet, csak vizslató szem! Mit hol lehet beszerezni.

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:01:15

@Szimba: "...majd jön az otthon operálás"

igen, jól látod az egészségügy helyzetét... pár százalékkal így több a túlélési esélyed. legalább a mető-risk kimaradt...

most hogy lesznek szép új mentő állomások és mentőkocsik, már csak az út fog hiányozni, az a szép sima út... ez olyan mint a fiatalpárok szexe, vmi vagy vki mindig hiányzik, de azért megoldható...

sárkányfő 2010.12.21. 15:01:52

@Várúr: nagyon jól teszed, érdemi válaszod úgy sincs.

Várúr 2010.12.21. 15:02:39

Ungváry kurvaanyázása után most Varga Imre mszp-s képviselő üvöltötte a parlamentben: Menjetek a picsába!
Éljen a szólásszabadság véreim, proletárok!

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:02:45

@nomac: ezt én is így látom. az öregeket a fiatalkorukra emlékezteti... ilyen értelemben mindegy hogy kordagyura vagy orbánviki....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 15:03:19

@Álszent Szalai Annamária pornóújság főszerkesztő! (alias nesztrotty): 300 ezerért több hónapot dolgozott? Nem mondod. Ez a Zsóti egy olcsójános, sőt, lúzer. Annyit egy ügyvéd 3 óra munkáért kiszámlázott a fővárosban Demszkáj spanjainak.

sárkányfő 2010.12.21. 15:03:57

@vinczej: hagyd, nem érti... vagy inkább nem akarja érteni... nálam épp most vágta be a durcát, amikor már nem tudott mit mondani, kitalálta hogy tulajdonképpen neki derogál velem dumálni :)

jjulie 2010.12.21. 15:04:01

@Várúr:

kiadta rá a kilövési engedélyt a viktor

tényleg, mit vitatkozol ezen, majd megértik

ja majd elfelejtettem, a birkáknak ilyenkor parasztkodniuk kell egy sort, csináld nyugodtan, mert kizárnak az akolból

Id. Lencsés István 2010.12.21. 15:04:55

@Gandalf(helyett): Azért írtam, mert a Segmeczi Gabriella féltette a MNYP tagokat a bűnözői köröktől. Nekik kellett 3000 milliárd, de letojják az 1 300 000 önkéntes 800 milliárdját. Hivatalból feljelentést kellett volna tennie a szőkének. Érdekes, hogy tud egy bűnűgyről a S.Gabriella (48é) és nem tesz eleget állampolgári kötelességének.

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:05:05

@vinczej: "Tölgyessy önként...távozott."

:) aha:) erre pontosan ezt szokták mondani, de hát újra kell még tanulni, legyünk egymással elnézőek...: "érdemei elismerése mellett nyugállományba vonult..." vagy "...közös megegyezéssel önként távozott..." stb

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:06:41

@vinczej: ja és még meg is köszönte, hogy az elmúlt 5 éves fizetését visszamenőleg megtarthatja... a fides gáláns ajánlata alapján... végülis már polt az ügyész... simán ki is végezhették volna Tölgyessyt. hogy az ügyre pontot tegyenek és ne maradjanak kérdőjelek...

tbb 2010.12.21. 15:07:17

@ÖREG:

"Nem értem, miért nincs politikai erő, amely ezt tombolást, tékozlást megállítaná! "

Mert nincs középosztályunk, amely az egyedüli réteg, akiknek a normalizálás az elemi érdeke. Az oligarchákat ugyanis nem érdekli, azok obligón kívül vannak. A plebsnek a mai nap túlélésére kell koncentrálnia. A középosztálynak fontos csak, hogy fenntarthatóan működjön a társadalom, mert csak így tarthatja meg a státuszát.

Ha nem küldtük volna el a fideszt a francba 2002-ben, már lenne középosztályunk. Mert akkor jó úton voltunk feléje.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.21. 15:07:39

@KG2000: "Így vagy úgy az embereknek meg kell fizetniük, hogy lényegében még mindig jobban élnek, mint amennyit az ország teljesítménye megenged."

Kétlem. Inkább az van, hogy a teljesítmény gyümölcsét ellopják a politikusok.

Magyarország egy főre jutó GDP-je 2009-ben 2 720 030 forint volt. A GDP felét lenyúlja az állam "közcélokra", úgyhogy marad 1 360 015 forint, ami 113 335 adózás utáni nettó forintot jelent minden egyes magyar állampolgárra csecsemőktől az aggastyánokig, havonta, átlagosan.

Nagyon nem úgy tűnik, hogy ennél többől élnének az emberek adózás után átlagosan, hanem éppen az ellenkezője az igaz. Sokkal kevesebből és így rosszabbul él a lakosság, mint amit a gazdasági teljesítmény megengedne.

Szóval nem a jólétre megy a GDP, hanem egy részét kiviszik a multik profitként, másik részét kiviszik a hitelezők kamatként, harmadik részét meg egyszerűen ellopják a magyar politikusok, szétosztogatják a sleppnek.

De szólj ha rosszul számoltam és nem így van.

jjulie 2010.12.21. 15:08:16

@Várúr:

nem emlékszel véletlenül, hogy az ungvári kiknek a kurva anyját emlegette?

én igen, ott voltam, úgyhogy lebuksz ha mellébeszélsz, na kivele

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:08:34

@tbb: ja ja. de azóta már náluk se divat a polgári közép... most az oligarcházás a divat már...

Id. Lencsés István 2010.12.21. 15:09:18

@Gandalf(helyett): Még annyit! Az önkéntes pénztártagnak nem adta meg a kormány az esélyt, hogy adózott pénzét visszakapja. Nem szabadította fel azt a törvényt, hogy 10 évig ott kell tartani a pénzt. Amennyiben ez pedig nem igaz a Segmeczi Gabriell rémhírterjesztő.

sibenik 2010.12.21. 15:09:44

@Álszent Szalai Annamária pornóújság főszerkesztő!:

"Bayer Zsolt az Esztergomi Hirdető Kft-nek dolgozott több hónapon keresztül, s tette mindezt 300 ezer forintos megbízási díjért."

Emeljük ki: Háromszázezer

És csak egy aprócska disznóság a hatalmas BKV-MSZP katyvaszból:

Hrabetz Györgyi, aki a III. kerületi MSZP szervezetében elnökségi tag cége, az Európa Szolgáltató Közhasznú Kft. 14 millió 600 ezer forintot kapott egy sajtópályázat lebonyolítására.

Emeljük ki: Tizennégymillió-hatszázezer

Ötvenszeres különbség !!!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.21. 15:11:24

Orbán miért kapnak a volt köztársasági elnökök most/ Göncz, Mádl, Sólyom/ 80 milliós "jutalmat" a nagy spórolásban?

Talán azért mert nemsokára Snitt Pált nyugdíjba küldik ő is kapjon, aztán Orbán szeretne az lenni ő is kapjon.

A szarháziság, pofátlanság teteje!

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:11:46

@hunocska: ezt jól látod. a kormány HATÉKONY. a legkönnyebben lenyúlható legnagyobb pénzekre mozdul rá... nem olyan bonyolult. a 3 választási mondókát meg igyekszik vagy tovább kommunikálni (lásd mézesmadzag) vagy megtenni... pl 16% egykulacsos adó, 1 millió mhely, és REND...

ez utóbbi felől se legyen kétséged. a szándékot illetően legalábbis...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.21. 15:13:25

@KG2000: "Így vagy úgy az embereknek meg kell fizetniük, hogy lényegében még mindig jobban élnek, mint amennyit az ország teljesítménye megenged."

Kétlem. Inkább az van, hogy a teljesítmény gyümölcsét ellopják a politikusok.

Magyarország egy főre jutó GDP-je 2009-ben 2 720 030 forint volt. A GDP felét lenyúlja az állam "közcélokra", úgyhogy marad 1 360 015 forint, ami 113 335 adózás utáni nettó forintot jelent minden egyes magyar állampolgárra csecsemőktől az aggastyánokig, havonta, átlagosan, amiből már sem ÁFA-t, sem jövedéki adót, sem termékdíjat, sem semmilyen egyéb adót nem kell fizetni, az adózás után ennyi.

Nagyon nem úgy tűnik, hogy ennél többől élnének az emberek adózás után átlagosan, hanem éppen az ellenkezője az igaz. Sokkal kevesebből és így rosszabbul él a lakosság, mint amit a gazdasági teljesítmény megengedne.

Szóval nem a jólétre megy a GDP, hanem egy részét kiviszik a multik profitként, másik részét kiviszik a hitelezők kamatként, harmadik részét meg egyszerűen ellopják a magyar politikusok, szétosztogatják a sleppnek.

De szólj ha rosszul számoltam és nem így van.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.21. 15:13:31

@sibenik: Kicsi majom!

Tehát mindkettő simlis, szarjankó. De a fideszes majom teli szájjal fröcsköl mindenfelé, ő a tiszta és szent ember . Ilyenek vagytok.

sibenik 2010.12.21. 15:13:42

@Várúr: "Ungváry kurvaanyázása után most Varga Imre mszp-s képviselő üvöltötte a parlamentben: Menjetek a picsába!"

Üvöltse csak ! Minden nap, akár az idők végezetéig. Üvöltse minden nap amíg ott van ahol most: ELLENZÉKBEN nagyon ELLENZÉKBEN

sárkányfő 2010.12.21. 15:14:47

@Várúr: 5 perccel ezelőtt írtál ilyeneket Tölgyessyről:
barom, böfög, fasz.

Szerintem egy csöppet sem maradsz el a Varga Imre-i szinttől a szólásszabadság gyakorlásában :)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.21. 15:17:25

@Várúr: Másik majom.

Ne avval gyertek , hogy így a szocik meg úgy a szocik. kapják meg ami jár nekik, de ne ugyanolyan simlis, álszent, alakok jöjjenek helyettük.

Egyél sok narancsot, bár máris rohad!

Id. Lencsés István 2010.12.21. 15:17:36

@Akitlosz: Nem akarok személyeskedni, érteni fogjátok!

Vannak olyan emberek, akik látják Putyint, vagy Sárközit és Berlusconit, meg a Pápát. Szeretnék biztosítani ugyanazt az életformát, anyagiakat és elsősorban a hatalmat. Nos a fizetésből, egy fizetésből ez nem megy. Egy lehetőség azért van......

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.21. 15:18:32

@Cent Rum:

Személyi jövedelemadó rendszer átalakítása, és a társasági adócsökkentés.

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:19:31

@sibenik: egyszerű ez mint a selmeci-kiflije...

akkor kimondhatjuk, hogy az (zspzs-dzsw) kormány után... a politikus havi 300 ezer forint közpénzt lophat, mert az nem bűncselekmény.

hm ezen lehetne javítani, pontosítani. a változások infláció stb. ezt vmihez kötni kellene?

egy politikus havonta maximum
-a minimálbér négyszeresét
-az ország gdp-jének 100 milliomod részét (ez anynira kicsinek tűnik...)
lophatja el...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.21. 15:19:44

@sibenik: Nem hiszem, hogy a háromszázezer lett volna a komment lényege. Hanem Bayer SZLOVÁK CÉGE!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 15:20:20

@ó jaj: egy barom/fasz nyilván böfög. Helyére került minden... :)

sibenik 2010.12.21. 15:20:21

@Álszent Szalai Annamária pornóújság főszerkesztő!:

Tisztelt Hölgyem / Uram !

Ha elfogynak az érvek jön a személyeskedő trágár durvulás...

sárkányfő 2010.12.21. 15:21:30

@Cent Rum: ilyen nincs. elvileg csak az adó"csökkentést mondhatnák", de az inkább pofátlanság, szóval...

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:21:43

@Akitlosz: ez igaz ezt ismerjük el. apropó. volt olyan magyar kkv vagy multi aki fizetett nyereség adót? szerintem nem sok nyereséges cég volt.... ezek a fránya költségek. ilyen kocsi olyan ház... aszta hogy megy a pénz..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 15:21:55

@vinczej: az publikus volt. ha jól emlékszem, le is írta valahol a jó Zsóti, ő nem fizet adót ezeknek (a hazaárulóknak, gondolom). Meg volt egy terepjáróvásárlása a fászinak, arra alapított céget igazából.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.21. 15:21:58

@ó jaj: Az emberek nem önként adóznak, hanem kényszerből. Az alkalmazottak nem is látják soha azt a pénzt, amit levonnak a bérükből adóként.

S amit levontak az onnantól már az állam pénze.

Adócsökkentésért nem nagyon szoktak Magyarországon tüntetni.

Devil 2010.12.21. 15:24:28

@Akitlosz: Te azt nem tudod hogy az allam es onkormanyzatok a GDP-bol levett 50% melle meg mennyi hitelt vesznek fel ahhoz hogy fenntartsak a szolgaltatasaikst es sajat magukat; nem tudod mennyibe kerul valojaban a gaz, a vonat, az orvosi ellatasod, az oktatas stb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.21. 15:24:48

@sibenik: ne vesződj vele, ez a változó nevű egy fizetett komenista provokátor (inverz Szijjártó, suttyóbb kivitelben).
Másnaponta felvesz új nevet aztán teleokádja a leglátogatottabb blogokat az agitprop csoport által előírt aktuális csasztuskákkal.

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:27:18

@Devil: fontos észrevétel...

az adót arra kell (ene) költeni amire beszedik...

sibenik 2010.12.21. 15:28:44

@vinczej:
Ha rászolgált kapja meg Bayer is a neki járó büntetést.

Semmi okom felmenteni, csak a nagyságrendekre akartam felhívni a figyelmet.

Hamarosan az is hír lesz a HVG.hu-n, hogy "A bünetett előéletű K. Aladár, akinek bizonyíthatóan fideszes kapcsolatai vannak, hiszen köztudott, hogy 1994-ben a Fideszre szavazott, amoit többször is hangoztatott, szóval K. Aladár ellopott egy tyúkot, ebből is egyértelműen bizonyítható a Fidesz korruptsága.

Hajrá HVG.hu !!!

sárkányfő 2010.12.21. 15:29:28

@Akitlosz: ha azt akartad ebből kihozni, hogy a magánnyugdíjpénztári pénz nem magántulajdon, akkor nagyon tévedsz.
amúgy eléggé ki volt már ez a téma vesézve a netes blogokban bőven, már mindenki ismeri a törvény szövegét is...

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:30:08

@sibenik: bárcsak már ott tartanánk.

egyelőre a hvg még csak emésztgeti az ellopott 18ezer milliárdot és a szőke olajat...

tbb 2010.12.21. 15:33:42

@a-kis-herceg:

Kétségtelen, hogy most, a 2/3 birtokában, szarabbul csinálják mint anno. Mert most már el is hiszik, hogy elég csak akarniuk.

Devil 2010.12.21. 15:34:28

@Akitlosz: Hm havi 110.000 az eleg keves, ebbol nem lehet igazan jol elni; de erre a lakossag ugy valaszol hogy o is hiteleket vesz fel (fogyasztasi, lakashitel stb).
Na es arrol beszelunk hogy ezeket torleszteni kell.
Az kicsit - ne haragudj -demagog hogy a bankok meg a multik kiviszik a penzt mert a bankok es a multik (a bankok penzebol) igen komoly beruhazasokat hoznak ide, szoval most egyoldaluan tajekoztatsz vagy a tudasod nem eleg atfogo?

A politikusok meg lopnak mint a pinty; raadasul nem is szegyellik, es az orrunk ala toljak a polott penzt lsd. kampanypenzek ismeretlen eredete.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.21. 15:35:37

@hunocska: Erről szól a politika.

Nem létezik más módszer, amivel ilyen sok pénz elosztása felett lehetne rendelkezni. Az ország GDP-jének a fele, az olyan hatalmas összeg, hogy a legjobb szándékkal is nehéz gátat szabni az elfolyásának.

Senki nem úgy bánik a közpénzekkel, mint a sajátjával.

A NASA űrhajósokat keres, jelentkezik Iván az orosz, Joe az amerikai és Béla a magyar.

Mindegyiktől megkérdezi a személyzetis, hogy mennyiért vállalná a munkát.

- 10 000 dollárért - mondja Iván.
- Jó, köszönjük, majd értesítjük.
- 20 000 dollárért - feleli Joe.
- Jó, köszönjük, majd értesítjük.
- 30 000 dollárért - közli Béla.
- Micsoda? 30 000 dollárért? Az Iván 10 000-ért is megcsinálná!
- Nézze főnök! A 30 000 dollárból 10 000 a magáé, mert maga szerezte az üzletet. 10 000 az enyém, 10 000-ért meg felmegy az Iván.

Magyarországon minden állami, önkormányzati projekt ezen az elven működik, és ezért kerül többszörösébe a piaci árnak.

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:36:46

@Zsoo: "...Akkor mind a 3millió nemzeti érzelmű szavazópolgár birka! Köszönjük!"

ebbe nem mennék bele. nem értek a ZOOLÓGIÁhoz

de megkérdezném: Te ikszeltél áprilisban a fides re annak boldog tudatában, hogy matolcsy lesz a gazdaság ura és pintér a belügyér? hm... a motivációja érdekel egy narancsos szívnek... vagy agynak?

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:39:10

@tbb: az jó... "Kétségtelen, hogy most, a 2/3 birtokában, szarabbul csinálják mint anno. Mert most már el is hiszik, hogy elég csak akarniuk. "

az jó, akkor már 50% ban megoldották a problémát, a kormány már akarja... már csak a néppel vannak gondok... bizonyára már csak kommunikációs problémák... pont mint a rendőrök és zsanett...

jjulie 2010.12.21. 15:39:40

@tbb:

tibi, hogy nem vettem észre azonnal ezt az orbitális szösszenetedet?

először: ha az oligarchának nem érdeke a hogy "fenntarthatóan működjön a társadalom" akkor a demján, csányi, széles, szocializmusban rajtolt mai oligarcha trióval hogy fényképezkedhetne a középosztály kizárolagos zálogaként ismertetett orbán?

a középosztályt ne keverd össze a fidesz mamelukseregével

de tudod mit, keverd

viszont a középosztály alá tervezettek szavazatára ezek szerint nem hajt orbán a középosztályépítő?

ez a legszomorúbb írás, ezt nem a szijjártótól tanultad, hanem magadtól találtad ki

dr. trafik nomac 2010.12.21. 15:41:07

@Devil: Azert ez nem teljesen igaz, meg lehet nezni mennyiert adjak az oroszok a gazt, mennyi a palyahasznalait dij, kapsz az orvosi ellatasodrol is szamlat, csak ossze kell oket adni, nyilvan nem mindennapi elfoglatsag, de nagyreszt hozzaferheo adatokrol van szo.

Devil 2010.12.21. 15:42:08

@Akitlosz: Erre egyetlen ellenszer van: az atlathatosag. Legyen nyilvanos a kozbeszerzes, az ajanlatok, a valos kifizetesek; az onkormanyzatok koltsegvetese.
Na meg az ha az allam kisebb penzek felett dont akkor kevesebb penz megy el korrupciora.
Vannak korrupcio-ellenes modszerek; pld a korrupcio asszimetrikus buntetese (aki adja azt jobban buntetik mint aki elfogadja) a parhuzamos hivatalok (amik korrupcios arversenyt generalnak) a torvenyek korrupcios elemzese (pld ha a rendor 100.000 ft birsagot szabhat ki akkor mar megeri megvesztegetni, ha csak 30.000-et akkor nem).
Az eltitkolt jovedelmek ellen jo lett volna az SZJA-bol (es mas jovedelem jellegu adokbol) levonhato vagyonado - es en meg csak egy laikus vagyok nem szakerto.

Namarmost ezeket az intezkedeseket (es meg sokkal tobbet) vartam volna el egy olyan kormanytol aki azt igerte hogy jobb lesz mint a regi.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.21. 15:44:01

@Devil:
A gázért kifizetik az emberek a számlát, a vonatért jegyet vesznek, az egészségi ellátásért meg nem kevés járulékot fizetnek.

Az ilyen állami cégek mint pl. a MÁV, BKV stb. nem azért vannak, hogy a nép jól érezze magát, hanem azért, mert remek közpénzeltüntető helyek.

Ha piaci alapon működne a közlekedés, akkor az emberek nagy része autóval járna, a tömegközlekedés nem lenne versenyképes.

Fele ennyibe sem kerülne az üzemanyag, milliókkal kerülnének kevesebbe az autók miközben drágábbak lennének a vasúti jegyárak.

USÁban a benzin adótartalma 13%, Magyarországon 60%.

Ne akard már bemagyarázni, hogy az állam tartja el a polgárait! Messze fordítva van, az állam él a polgáraiból, az adóbevételeiből, a pénzrontásból, és még hitelt is vesz fel a régebbi hitelek törlesztése céljából, amelyeket nem is akar visszafizetni. Semmit nem érdemes hitelből csinálni, ha az sohasem lesz visszafizetve, csak a kamatokra megy el a pénz az idők végezetéig, illetve a csődig.

a-kis-herceg 2010.12.21. 15:44:54

@Devil: ????

ez mi már? van ujabb közvélemény kutatás? lemondott a fides kormány? vagy álmodoztok?

átláthatóság??? menj röntgenre...

panelburzsuj 2010.12.21. 15:45:37

@Hepci:

Ugye mennyivel nemesebb dolog önként, ingyen hemperegni a disznószarban! ... :))

Szerinted kit minősít az, aki mindent csak altestileg képes minősíteni?

sibenik 2010.12.21. 15:46:00

@a-kis-herceg:

"akkor már 50% ban megoldották a problémát, a kormány már akarja... már csak a néppel vannak gondok"

Te mint nép nem helyesled a kormány döntéseit.

Én mint nép helyeslem a kormány döntéseit.

Melyik népnek van igaza ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.21. 15:46:57

@ó jaj: Magántulajdonnak lehet magántulajdon - éppen ez a probléma vele - csak nem a te magántulajdonod, hanem a pénztáré.

Nem mindegy.

Állam erőnek erejével nyugdíjjárulékot szed a polgáraitól aztán azt magáncégeknek utalja ... erősen aggályos.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.21. 15:49:33

"New York – 2010. december 20-án délután, azonos napon és csaknem egy időben a médiatörvény budapesti megszavazásával, megkezdte működését az amerikai joghatóság alá tartozó, szabad és független, az egész világ magyarságához szóló Amerikai Népszava website, az Amerikai Magyar Népszava Szabadság című újság online kiadása."

nepszava.com/2010/12/amerika/elindult-az-amerikai-nepszava-uj-website-ja.html

Csak hogy ne maradjanak muníció nélkül a "libsizők". :-)

dr. trafik nomac 2010.12.21. 15:52:14

sibenik : Kicsit sokat csusztatsz, nem tisztem megvedeni a HVG-t, meg a tobbi dolgot sem ami beirkaltal, de az tok normalis, ha a jelen probelmakra koncetralunk, es ha barmi bajt latunk, akkor nem a multba mutogatunk vissza. Mostmar akkor mindnet lehet ,mert a gyurcsany ? Bezzeg amikor az mszp volt hatalmon, akkor nem lehetett oket eleget szidni, most a FIDESZ van, akarmennyire is bantja a kis lelkedet, ez is legalabb akkora gazember banda, es most oket fogjuk szindi, mar ameddig nem cenzurazzak ki.

nyünyüge 2010.12.21. 15:53:56

@Zsoo: akkor nyilván ballib az átokfajzat :)!

dr. trafik nomac 2010.12.21. 15:55:16

@sibenik: A kokorban meg talan megvolt ez a hozzaallas, a modern alkotmanyok kimondjak, hogy nem gyakoroljhat hatalmat egy tobbseg a kissebseg felett, ezert lennenek a torvenyek, meg az alkotmany szovege is, mostanaban persze ez nem meno, de ha nem egy csorda majomra akarunk hasonlitani, at kellene surgosen lepni azon, hogyha nekem 60%-om van, neked meg 40%-od, akkor te leszel a rabszolgam...

panelburzsuj 2010.12.21. 15:56:30

@Akitlosz:

Állami bürokraták kezén tuti jobb helyen lesz.

Csak ehhez tényleg kár volt húsz évig kóborolni a pusztában, otthagyván a jólfejlett "Az állam mindent jobban tud és csinál!"-rendszert.

jjulie 2010.12.21. 15:58:11

@nomac:

nem is így van, hanem úgy hogyha nekem van 67 százalékom, akkor ti rábasztatok, annyira amennyire én gondolom

sibenik 2010.12.21. 15:58:52

@a-kis-herceg: "már csak a néppel vannak gondok"

TÁRKI 2010 december:

Pártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében:

Fidesz: 70 %
+
Jobbik: 8 %
=
Összesen: 78 %

MSZP: 17 %
+
LMP: 5 %
=
Összesen: 22 %

Akkor hol van itt a néppel a baj ? Sehol.

sárkányfő 2010.12.21. 16:01:00

@Akitlosz:

"Magántulajdonnak lehet magántulajdon - éppen ez a probléma vele - csak nem a te magántulajdonod, hanem a pénztáré."

Ezek szerint te lennél az utolsó a magyar neten, aki nem látta még a százszor beidézett törvényt? Tessék, sokadjára, az 1997. évi LXXXII. törvény, 5.§ -a, csak neked!:

"(4) A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona"

Voila. Magántulajdon. Sőt, a pénztártag tulajdona.
Olyan butaságot, hogy a pénztáré lenne, tán még a butuska Selmeczi sem mondott (de ha mégis, csak őt minősíti).

A törvény az törvény.

nyünyüge 2010.12.21. 16:01:06

Mondom, hogy lesz itt balhé meg műbalhé ezerrel, az istenadta nép szórakoztatására:

"Sajtóhírek szerint Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke részt vett a Fidesz hétfő délelőtti frakcióülésén - közölte az LMP. Ha ez igaz, akkor a párt szerint Szalai ezzel megsértette a médiatörvényt, amely kimondja, hogy a Médiatanács elnöke "pártpolitikai tevékenységet nem folytathat". "Egy párt zárt frakcióülésén részt venni márpedig nem más, mint pártpolitikai tevékenység" - írja Karácsony Gergely közleményében. "

hirszerzo.hu/belfold/20101221_lmp_szalai_annamaria

jjulie 2010.12.21. 16:04:23

@sibenik:

és a biztos pártválasztők hány százaléka a népnek?

Id. Lencsés István 2010.12.21. 16:05:19

@Akitlosz: Igen! És sajnos így is van, ahogy leírtad ezt a zsidó viccet. Most azért nincs nagy viccelés szerény hazánkban. Kellene valami siker, de nincs még kilátásban sem. Számomra felfogható már, hogy az itteni oldalon nem tényszerű közlők, hová is tartoznak.

Szerencsém, hogy nap mint nap emberek között is vagyok. Sibenik nem tudom humorból írta ezt?

TÁRKI 2010 december:

Pártok támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében:

Fidesz: 70 %
+
Jobbik: 8 %
=
Összesen: 78 %

MSZP: 17 %
+
LMP: 5 %
=
Összesen: 22 %

Akkor hol van itt a néppel a baj ? Sehol.

sibenik 2010.12.21. 16:09:13

@jjulie:
"és a biztos pártválasztők hány százaléka a népnek?"

Annyi százaléka aki véleményt kíván nyilvánítani.

Véleményem szerint ez a legjobb statisztikai modell, hiszen a demokrácia lányege, hogy aki akar az elmegy szavazni és az ő szavazataik határozzák meg az ország további sorsát.

Aki nem megy el szavazni, nem nyilvánít véleményt annak mindegy ki vezeti az országot, mindegy mi történik az országban.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 16:09:27

@nyünyüge:
Párttevékenységet nem folytathat, különben...?

jjulie 2010.12.21. 16:10:20

@ó jaj:

annyiban tévedsz, hogy nem ismered a törvény törvényét, ami kimondja, hogy az a törvény amit a szijjártó mond, és az akitlos pontosan tudja fejből, hogy mit mondott ebben a témában a szijjártó

az hogy mi van írva a törvényekben, az nem érdekes, mióta a szijjártókatyvasz ragyogja be az ég kétharmadát

Id. Lencsés István 2010.12.21. 16:10:58

@sibenik:
Nagyot csalódtam benned! Miként lehet leírni a Fidesz 70%, szerintem most nálatok 69%. Az idő múlik a becsület fogy.

Jó! Nem bántalak tovább, de már ez is eredmény, hogy az Országyűlésben a Fidesz farkcióban, ma már csak 70% a támogatottság szerinted a Fidesz politikát illetően!

Lesz valami Fidesz belső buli?

a-kis-herceg 2010.12.21. 16:11:22

@sibenik: akkor jo. kormány+a nép fele (te)=mert akkor 75% ban előre haladtak... már csak én vagyok... hm a forradalom útjából el kell takarítani engem? hm majd ezen elgondolkodok...

igényes 2010.12.21. 16:16:05

@hunocska: @sibenik:
"Nagyot csalódtam benned! Miként lehet leírni a Fidesz 70%, szerintem most nálatok 69%. Az idő múlik a becsület fogy.

Jó! Nem bántalak tovább, de már ez is eredmény, hogy az Országyűlésben a Fidesz farkcióban, ma már csak 70% a támogatottság szerinted a Fidesz politikát illetően!

Lesz valami Fidesz belső buli? "

Én értem a 69 százalékot, meg a bulit is!

jjulie 2010.12.21. 16:19:14

@sibenik:

jóember, adjál tanácsot annak az ostobának aki erre téged megtanított

ha a te választottjaid leszarják azt a mennyiségű embert, aki legutóbb sem ment el szavazni, és legközelebb elmegy, akkor könnyen előfordulhat, hogy a te isteneid veled együtt mehetnek a francba

és akkor rád újjal fognak mutogatni az utcán, nézzétek, ott megy az orbán egy régi birkája

térj magadhoz, és szépen számold ki a százaléknak a százalékát, amúgy tudsz százalékot számolni?

dr. trafik nomac 2010.12.21. 16:22:10

@sibenik: Mar megint a hazugsagaid, elobb vagnam le a kezem, mint, hogy a jelen partokra szavazzak, ezekszerint az en velemenyem akkor mar nem is szamit, na nem mar, elmesz a busba !

Zsoo 2010.12.21. 16:23:26

@nyünyüge: :))

Őszintén szólva nem ismerem, de ezen friss történés szerint egyértelmű! Majd csütörtökön megnézem, mit ír Csurka, ha ír róla..

Zsoo 2010.12.21. 16:27:47

@hunocska: Bocsesz, de a fideszt miért csoportosítottad a jobbikkal? Ha nem érted a dolgokat akkor ajánlanám ezt a cikket!

www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2751:csurka-istvan-az-uj-proletarpart&catid=40:csurka-istvan-irasa&Itemid=53

sibenik 2010.12.21. 16:29:38

@jjulie+nomac:

Tisztelt Hölgyem / Uram !

Úgy látszik elfogytak az érvek, marad a trágár durvulás...

De visszatérve az elejére: a demográfiai adatok szerint a "baloldal" szavazótábora demográfiailag csökkenő (az MSZP támogatottsága az idősebb lakosság körében magasan felülreprezentált a nagyon fiatal lakosság körében gyakorlatilag nulla), a "nemzeti oldalé pedig demográfiailag növekvő.

Nem kizárt, hogy néhány éven belül a Lengyelországi minta érvényesül nálunk is, tehát egy centrista és egy nemzeti jellegű párt fogja adni a parlament túlnyomó többségét és válnak egymás váltópártjává.

Zsoo 2010.12.21. 16:30:42

Igaz, a jobbik szimpatizánsok jó része nemzeti érzelmű, más kérdés, hogy a párt nem az amit hisznek.

jjulie 2010.12.21. 16:34:30

@sibenik:

ügyesen kibújtál - gondolod

tudsz százalékot számolni? miti az eredményt

amúgy lengyelországban egy városi és egy vidéki jobboldali pért viaskodik jelenleg

remélem én is, hogy lesz majd egy városi jobboldali párt magyarországon is, és leülteti a paraszt fideszt a cserepadra, ahogy lengyelországban történt

jjulie 2010.12.21. 16:36:11

@Zsoo:

fidesznemzeti

a magyar nemzet az más, érdemes pontosítani a félreértések elkerülése miatt

Zsoo 2010.12.21. 16:45:50

@jjulie: Létezik még nemzet?
Szerintem a pontos megnevezés a tömeg..

ubul2000 2010.12.21. 16:48:52

Halál a forint-rontó simorra!

jjulie 2010.12.21. 16:51:20

@Zsoo:

még?

jogos, még nem létezik, legalábbis a magyar nemzettel kapcsolatos egységes meghatározás, viszont van több eltérő

a nemzeti érzést emlegetők, a fidesznemzeti érzésre gondolnak, csak nem így hívják, mert ez még az ö számukra sem vállalható kimondva

jjulie 2010.12.21. 16:57:50

@ubul2000:

erre gondoltál?

EUR/HUF -0,08% (276,77) CHF/HUF -0,79% (220,08)

dr. trafik nomac 2010.12.21. 16:58:23

@sibenik: www.median.hu/object.7c017750-53b9-4a03-87c6-a771ee519bb8.ivy
Erdemes megnezni, hogy amig az MSZP veszit a nyugdijas szavazokbol, addig a FIDESZ ott erositett igazan. Hogy mi van az MSZP-vel igazan nem erdekel, de a FIDESZnek komoly bazisa van ott jelenleg.

nu pagagyí 2010.12.21. 16:59:54

@ubul2000: Miért? Szerintem keveset emelt. Tanulmányozhatta volna Járait, aki Meggyesi osztogatására válaszul durván megemelte az alapkamatot, hogy még többe kerüljön a pénzszórás. Apropó, a Fidesz szerintem már többet osztogatott mint jótékony elődje, és nem a népnek. Vajon, hová tűnik a különadókból, mnyp-ből összegereblyézett ezévi 4-500 milliárd? Na ezt sem fogjuk soha megtudni.

jjulie 2010.12.21. 17:07:16

@ubul2000:

egy tétova kérdések:

- a jegybanki alapkamet emelés milyen irányba szokta változtatni a nemzeti fizetőeszköz árfolyamát?

- valamit láttad e, hogy a chf-eur hogy alakult ma?

Várúr 2010.12.21. 17:07:53

@ó jaj:
Ez itt a net és nem az országgyűlés (s én nem vagyok parlamenti képviselő). S nem néhány száz embert küldtem el nyilvánosan a picsába. Tudod ezt te is, de ha kedved tartja, visongj.

ubul2000 2010.12.21. 17:07:55

@jjulie: lényegében erre (a svájci frankot nem figyeltem)

Kamat emelés előtt:
EUR/HUF (272,42)

kamatemelés után
EUR/HUF (276,77)

Várúr 2010.12.21. 17:10:58

@jjulie:
Már megint Juliska... Én nem voltam ott, de láttam a videot. Azokat küldte el, akik a magyarságát kétségbe vonták. Én nem azt vonnám kétségbe, hanem az ép eszét. Felőlem lehet akár hottentotta is. Neked pedig még sok szép élményt kívánok Furcsánnyal és Ungváryval.

jjulie 2010.12.21. 17:14:25

@ubul2000:

a kérdésekre nem tudod

segítek: www.otvenentul.hu/page.php?PageID=14501&Printable

ha elolvastad, válaszolsz a kérdésre?

sárkányfő 2010.12.21. 17:17:38

@Várúr: sehol sem írtam hogy képviselő vagy. azt írtam, hogy egy szinten vagy Varga Imrével a szabad trágárkodásban.

Id. Lencsés István 2010.12.21. 17:27:43

@Zsoo: Nem is értem miért írtad, amit írtál? A Csurkát nagyon jól ismerem. Én miként csoportosítanám a Jobbikkal. A Fidesz elkezdte felszámolni a Jobbikot, nagyon eredményesen. A Fidesz sajnos nevet az összes ellenzéki párton. Állítólag 3 hónapnál több nincs a Jobbiknak. Egy nagy hibába estek a bosszúállás hibájába, visszamutogatás. Megfeledkeztek a Jobbságról. Tabula Rasa ezt elfeledték, és a FIDESZ kihasználja ezt. Előre küldi a Jobbikot, majd lefejezi. Nem lesz neki nehéz. 2011. szeptemberétől Jobbik nem lesz! Olvasztva lesz, átigazolhat. Ez egy kispályás foci, de a Fidesz begyűri a Jobbikot. Csak a nyilatkozatokat kell nézni.

Van-e előremutató javaslat a Fidesz részéről, esetleg az embereket képviseli-e? Nos nem!

2010.12.21. 17:28:26

Ezekből a számokból szerintem csak az derül ki, mennyire megbízhatatlanok ezek az ún. statisztikai adatok.
Az égvilágon semmi más...

jjulie 2010.12.21. 17:29:02

@Várúr:

az ép eszét? mint a tölgyessyét

kétségbe vonod ezeknek az ép eszét, rendben

jót szoktak ezen hahotázni a cimboráid a kocsmában?

jjulie 2010.12.21. 17:31:39

@ubul2000:

és még ezt is olvasd el

magyarsors.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3252&Itemid=82

majd megadom a számlaszámot, ahova utalhatod a tandíjat

ubul2000 2010.12.21. 17:34:56

@jjulie: mint mondtam, nem figyel(t)em a chf változását, sem a forint, sem az eur viszonylatban, azt tudom, hogy a chf erős - erősődik

"- a jegybanki alapkamet emelés milyen irányba szokta változtatni a nemzeti fizetőeszköz árfolyamát?"
eddig nem szoktam figyelni. A multkori kamatemelés azonnal rontotta a huf/eur viszonylatot - majd mire visszaerősödött a forint, egy ismételt kamatemelés megint megroggyantotta a forintot.

Végigolvastam az "ajánlptt olvasmányt", újat nem mondott.

"Ha a jövőbeli inflációval és a gazdaság várható egyensúlyi helyzetével kapcsolatos bizonytalanság jelentős – magas a költségvetési hiány, rosszak a kilátások, vagy a bérek a gazdaság teljesítményénél gyorsabb ütemben nőnek –, akkor a jegybank kénytelen magasabb kamatszintet fenntartani"
Ez ugye nem áll fenn, sem a költségvetési hiány növekedése nem várható, sem a bérek aránytalan növekedése nem várható.

"a jegybanki alapkamat a hitelkamatokat is erősen befolyásolja. A magas kamatszint legnagyobb hátrányának emiatt azt tartják, hogy a hitel drágulásával csökken az új beruházások száma. A magas hitelkamat miatt a legnagyobb beruházók is gondolkodóba esnek."

Ez alapján világos, hogy a kamatemelés nem más, mint betartás a kormánynak. Visszafogja a beruházásokat, csökkenti a gazdaság növekedésének a lehetőségét. Hogy emellett pár százezer hitelest tehet földönfutóvá, az már csak hab a tortán, a simor-féle ganajokat nem érdekli. Szemük előtt egyetlen cél lebeg: annál jobb nekik, minél rosszabb az országnak.

jjulie 2010.12.21. 17:39:12

@ubul2000:

küldtem újabb olvasnivalót, az már bővebben taglalja az árfolyamra gyakorolt hatást is, meg fodsz lepődni az olvasottaktól

namost. ha semmit nem néztél sem most sem korábban, csak le akartad irni hogy halál a simorra, akkor minden rendben

nyünyüge 2010.12.21. 17:47:50

Mong Attila mondata a reggeli 180 percben

"Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek, ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben ezért most egy percig inkább csendben maradok. Az új médiatörvény miatt tehát a 180 percből - egy perc csend."

A Magyar Rádió közleménye ma délután:

"...A műsorvezető kommentárja szerint az ügyeletes szerkesztővel közösen ezzel a csenddel kívántak véleményt alkotni az Országgyűlés által kétharmados többséggel elfogadott új médiaszabályozásról" - olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy ez a "szokatlan megnyilvánulás" nem a 85 éve működő intézmény, hanem a fenti munkatársak személyes véleményét tükrözi. A történtek körülményeiről a rádióvezetés tájékozódik.
Az eset kapcsán elbocsátásra, munkaviszony felfüggesztésére nem került sor a közrádióban - zárul az MR1-Kossuth Rádió adófőszerkesztője által jegyzett dokumentum...."

Id. Lencsés István 2010.12.21. 17:50:14

A választók bizalmát elveszíti a Jobbik! Miért veszíti el? Mert nem jobb, nem előre, hanem visszatekint.

A jobbik az, ha valaki előbb ér célba. Mi is kell, hogy első legyen valaki? Felkészültség, felismerni a cél elérésének lehetőségét és kemény munka. A Fidesz teljesen tanácstalan, nem csapat, mert egy ember elképzelését muszáj végrehajtania. Az LMP, ha okos majd folytatja az építkezést. Az Mszp, pedig erős talajon áll, mégha elfujta a szél a tetőt. Az erősödik, aki normális előrevivő dolgokat tud megfogalmazni.

Nevetséges, röhejes a Fidesz emberek Aba Sámuelig történő mutogatása, és ebben partner a Jobbik.

Zsoo 2010.12.21. 17:51:20

@jjulie: Keresztény magyar 2/3-ad adja a nemzet gerincét.

tbb 2010.12.21. 17:52:52

@jjulie:

Julika drága. Próbáld meg az első mondat fényében értelmezni az orbitális szösszenetemet. Szerintem fog menni. Kinézem belőled.

ubul2000 2010.12.21. 17:54:30

@jjulie: Elolvastam. Én tisztelem az elméletet általában. De - többnyire mérnök lévén - igazolt elméletnek hiszek, ami egzakt módon levezethető és igazolható. Az egyéb elméleteket - inkább theóriának nevezném - fenntartással fogadom. Lehet, hogy egy adott időszakban igaza, lehet, hogy nem - de nem örök érvényűek. A Kirchhoff-törvények örökérvényűek, Keynes- és egyéb hasonló elméletek feltételezések.
A gyakorlat azt mutatta, hogy az alapkamat emelése "ócsította" (régi libsi cél) a forintot. Én ez alapján ítélem meg simor tevékenységét.

jjulie 2010.12.21. 17:56:56

@tbb:

megnéztem, de nem találtam az első mondat fényét, csak az árnyékát

Zsoo 2010.12.21. 17:58:07

@hunocska: Azért írtam, mert a fidesz mellé tetted a jobbikot, a másik oldalra a többi pártot. Ez helytelen csoportosítás, a jobbik nem jobb oldali párt! A cikket elolvastad legalább?
A jobbikot a parlamenti munka számolja fel, a fidesznek nem kell semmit tennie érte!

"Van-e előremutató javaslat a Fidesz részéről, esetleg az embereket képviseli-e? Nos nem!" -ez egészen elképesztő butaság!

ubul2000 2010.12.21. 17:59:28

@hunocska: Kedves hunocska!
Nevet kéne változtatnod, monjuk kunbélácska, izidorka, vagy valami hasonló. Mert a neved nincs összhangban az általad leírtakkal :)))

tbb 2010.12.21. 18:00:05

@lüke:

Könnyen lehetséges. Ugyanis a cikkbeli kínzás valójában éheztetés. Tavaly kezdődött, a Bajnai érában.

Id. Lencsés István 2010.12.21. 18:00:16

Hitler a II. Világháború végső szakaszában nem kimélte sem az ifjúságot, sem az időseket. Az ifjuságot kérem kiméljük meg!

A magyarországi foglalkoztatás-bővítés lehetőségeiről jelent meg a költségvetési tanács vélhetően utolsó tanulmánya. A költségvetési törvényben szereplő előirányzat, miszerint 2014-re 400 000 fővel bővül a magyarországi foglalkoztatás, elsősorban az alacsony képzettségűek és az idősek tömeges munkába állításával teljesíthető, mondják tanulmányban a svéd mintát alapul vevő szerzők.

Id. Lencsés István 2010.12.21. 18:03:18

@Zsoo: @ubul2000:

Ubul! Olvasol?Hitler a II. Világháború végső szakaszában nem kimélte sem az ifjúságot, sem az időseket. Az ifjuságot kérem kiméljük meg!

A magyarországi foglalkoztatás-bővítés lehetőségeiről jelent meg a költségvetési tanács vélhetően utolsó tanulmánya. A költségvetési törvényben szereplő előirányzat, miszerint 2014-re 400 000 fővel bővül a magyarországi foglalkoztatás, elsősorban az alacsony képzettségűek és az idősek tömeges munkába állításával teljesíthető, mondják tanulmányban a svéd mintát alapul vevő szerzők.

jjulie 2010.12.21. 18:03:36

@ubul2000:

magyarul beleugattál durván abba, amihez fingod sincs, csak itéleted

mint mérnök és mint ubul (legalább a névválasztásod telitalálat)

tbb 2010.12.21. 18:04:27

@jjulie:

OK. Túlbecsültelek. Van ilyen. Magyar Bálinttal is így jártam.

Id. Lencsés István 2010.12.21. 18:08:50

@ubul2000:

Pont ez a baj, te mint ubul nem tekintesz előre. Kun Béla egy történelemben szereplő emberke volt. Nem hozott eredményt nekem, neked viszont igen, hiszen profitálsz belőle (hivatkozol rá), nemhogy feltalálnád a szép, és jó életet, nemcsak saját isteneid gazdagodását segítenéd.

sanyix 2010.12.21. 18:09:51

Az nem baj hogy a fidesz népszerűsége csökken... az a szomorú hogy az mszp népszerűsége nő... ezért kell menekülni ebből az országból mert ilyen segghülyék az emberek, csak 2 közül képesek választani, néhány hónap alatt elfelejtik a sok szart...

ubul2000 2010.12.21. 18:11:36

@jjulie: tévedsz, beleugatni maximum te szoktál (bocsáss meg)
Ítéletem sincsen, csupán a tényekkel alátámasztott tapasztalataim. Sajnos a tények makacs dolgok. Hogy egyesek a tényekkel szemben elméletekre hivatkoznak - hát, lelkük rajta.

lüke 2010.12.21. 18:13:34

@Zsoo:
hmm konzumproletárról nem ír Csurka, pedig ez lenne a definició

ubul2000 2010.12.21. 18:17:03

@hunocska: sajnos továbbra is hebehurgyán beszélsz, tipikus kunbélácska, izidorka hozzászólás

"nemcsak saját isteneid gazdagodását segítenéd."
Mit értesz ezen? Provokálsz, vagy csak tanúbizonyságot teszel dillettantizmusodból?
Számomra csak egy Isten létezik, melyett nagy I-vel írnak. Persze mit tudhat erről egy izidorka ivadék?

Noel55 2010.12.21. 18:18:57

Kedves Gábor!

Komolyan. Nem félsz, hogy a Fidesz ennél kevesebbet is százszor megbosszul? Kezdetektől fogva látszott, hogy részegít a hatalom...

Egy ex-fideszes, aki nagyon szégyelli, hogy oda szavazott...

Id. Lencsés István 2010.12.21. 18:22:12

@sanyix: Remélem nem haragszol, hogy megszólítalak?
Kérdésem lenne! Halottál már esetleg olyan nyilatkozatot, hogy mik is a tervei Orbán Viktornak Orbán Gáspárral kapcsolatban, vagy Orbán Nathannal (lehet keverem a neveket). Nem halottam mik a tervei, pedig, ha tudnám mik a tervei a családjával, belegondolnék a magyar Haza ebből profitál-e? A Pápa Őszentségével beszél öt orbáni gyermek, de nem tudom miről, nem tudom miként fér bele egy magánkihallgatásba egy családi vizit. Nem tudom miért nem osztja meg az öt gyermek a pápai ajándék láthatásának élményét velünk polgárokkal, zemberekkel, néppel?

Noel55 2010.12.21. 18:23:24

És...Lévai Anikó nélkül ez a rossz bohóc egy senki lenne.....a magyarság szégyene Gyurcsány mellett, hogy ez az ember kellett.....

gorcsev54 2010.12.21. 18:23:37

Ki a szart érdekel a Fidesz népszerűségének csökkenése?!Nálam nincs miről csökkennie! A "0" -nál nagyobb" 0" nem lehet! Remélem kapok majd hideget meleget a véleményemért, és ha lehet akkor kíméljenek meg a Fidesz hívők a szoclib jelzőktől.

Id. Lencsés István 2010.12.21. 18:27:15

@ubul2000: Egy Isten létezik számodra? Nem ismerem a vallásodat. Megkérdezem melyik a legnagyobb bazilika és a második? Válaszod várom! A Neten megnézheted a keresőben. Azért legyél őszinte, kapásból tudtad-e?

jjulie 2010.12.21. 18:27:21

@ubul2000:

a kézzelfogható egyistenben hiszel, ami tényekkel van alátámasztva, nyilván, az elméletek meg nem érintenek meg

nem csoda hogy egyedül a zászlószökevények között érzed otthon magad

Noel55 2010.12.21. 18:29:21

Gábor, készülj..... lesz olyan hibád, ami miatt ez a gyönyörűséges társaság piszkálni fog. Szégyen ez az ember és a galleri-je. Az élen Szíjjártó 'magas homlok' Péterrel, és Rogán ' átalakulás' Antallal.

Ne gondold, hogy megúszod.

Egy - sajnos- ex - fideszes.

tbb 2010.12.21. 18:30:15

@nu pagagyí:

"hová tűnik a különadókból, mnyp-ből összegereblyézett ezévi 4-500 milliárd? Na ezt sem fogjuk soha megtudni."

Hát hogy segítsek, mintha lenne valami adósságvisszaszolgáltatási kötelezettségünk. Vajon miért?

oldrock (törölt) 2010.12.21. 18:38:42

@Ordnassac:
Lesznek új pártok, pl. Hack Péteré, de bármiben lefogadom hogy az MSZP-t fogja kezdetben nagyon lassan, de 2012-re már nagyon erősen növelni a most bizonytalanok és a Fidesz-ről leszakadtak kis hányada. Úgy látom az MSZP megúszta a rettenetes 8 év kormányzati politikáját.
Ha az MSZP szakítani tudott volna a régi embereivel -a parlamentbe döntően ugyanazok vannak mint eddig- akkor már most nyeregben lenne.
Sőt ha Gyurcsány Ferenc 3 hónapon belül lemond Őszöd után és háttérbe vonul akkor most belépve a politikába ász lenne. De még így is látok kis esélyt neki. A magyar választók feledékenyek, mint minden ember. A Fidesz sorozatos hibái és Gyurcsány rendkívül lelkesítő beszédei -ezt az egyet nem vitathatjuk el tőle- még esetleg felpörgetheti őt. Bár nagyon kicsi esélyt látok erre.Viszont az MSZP felfutására mint írta sokkal többet.
Persze a Fidesz még így is megtarthat annyit, hogy elég lesz egy sima győzelemre, sőt ha bevonja a külföldi magyarokat, választókerületeket átrajzolja, akkor garantált a győzelem 2014 -re is. Ebben az esetben keresztet vethetünk Magyarországra mert megindul a licitálás a külföldiek szavazatáért és ez minden pénzt elvisz....

Id. Lencsés István 2010.12.21. 18:41:05

@tbb: Brüsszelben elérte a magyar kormány, hogy további három évig termőföldet külföldi nem vehet. Három év áll rendelkezésre, hogy a jó helyen, jó időben lévők akár banki kölcsönből, vagy a 16%-os szja miatt nyert, kapott pénzből valakik Magyarországot felvásárolhassák.

Nem első a nyugdíjas!
Nem második a fiatal!
Nem harmadik a középkorú!
Nem negyedik a diákhiteles!
Nem ötödik a devizahiteles!

Csupán 7 embert fog érinteni.

guvernalista (törölt) 2010.12.21. 18:42:20

sokkal lényegesebb, hogy a frankhoz képest lejtőn a forint.
a fidesz ugyanis a forint. így változik kormány támogatottsága.

finance.yahoo.com/q/bc?s=HUFCHF=X&t=1y

jjulie 2010.12.21. 18:46:45

@oldrock:

amikor a fidesz hibáiról írsz, helytelent cselekszel

a fidesz nem hibázik, nincs az az isten hogy az megtörténjen

ha valami rosszul sül el, mint pl 2002-ben, vagy 2006-ban, az nem az ö hibájuk, hanem összeesküvés, csalás, ármány, balszerencse

Cent Rum 2010.12.21. 18:47:40

@Akitlosz: "Személyi jövedelemadó rendszer átalakítása, és a társasági adócsökkentés. "
Az utóbbiban feltétlen egyetértünk,ilyenből kellene egy tucat. (Mármint vállalkozást, foglalkoztatást segítő)
Az SZJA már kicsit neccesebb. Önmagában jó, csak nincs fedezete és nekem társadalmilag igazságtalannak tűnik (mondom ezt annak ellenére, hogy én jól járok vele, csak az a baj, hogy a MNYP-i pénzemből finanszírozzák). Februárban meglátjuk, amikor mindenki megkapja a fizetését.

Közben rájöttem: a szabad szeszlepárlás engedélyezése.

a-kis-herceg 2010.12.21. 18:50:50

@oldrock: ha... ha... ha... ha...

ha gyf és ov becsületes lett volna/lenne, akkor most itt állna sorba a kínai és az amerikai elnök a határon, hogy adjunk nekik kölcsön...

Id. Lencsés István 2010.12.21. 18:54:43

@a-kis-herceg: Most láttam a híradót a televizióban. Láttam egy táskás szemű embert nyilatkozni, aki példátlanul nehéznek tekinti az elkövetkező fél évet. Az uniót viszont rendbehozni szándékszik.

ubul2000 2010.12.21. 19:05:19

@hunocska: Nem néztem meg, de egyébként lényegtelen is. Semmilyen módon nem kapcsolódik a hithez.

bariga 2010.12.21. 19:07:02

www.hirado.hu/Hirek/2010/12/21/08/Eladja_kaszinoerdekeltseget_a_Szerencsejatek_Zrt_nek_Andy_Vajna.aspx

jé, nem is tudtam, hogy ezek a Vajna cégei, én azt hittem, hogy ő a gazdag magyar, aki hoz, de kiderült, hogy inkább visz. Kezdem viszont érteni ezt a sukorói kaszinó ügyet, bár eddig azt hittem, hogy az csak a másik Liebling, a Demján miatt problémás. De minek a magyar államnak egy veszteségbe hajló kaszínó? Hány lélegeztető gépet lehetne rajta venni, kérdezné jogosan a Fidesz, ha ellenzékben lenne.

jjulie 2010.12.21. 19:08:28

@hunocska:

a táskásszeműnek lesznek gondjai, ha tavasszal kilakoltani kell vagy 200 000 embert

aztán meg elszállásolni

jaegtoer 2010.12.21. 19:08:30

@Cent Rum:

Az pedig külön egy kedves eljárás lesz, amikor 2012-ben beismerik, hogy bocs, korai volt az egykulcsos adó, visszaállítjuk háromkulcsosra. mert a társadalmi szolidaritás ezt diktálja.

Aztán se Mnyp, se adócsökkentés, ellenben jön a gyurcsányi időket idéző szívás a köbön.

bariga 2010.12.21. 19:08:34

Láttátok, hogy a zászlótengert néha megzavarja a z EU lobogója? Hát ennek nem lesz jó vége!!

nyünyüge 2010.12.21. 19:14:29

@bariga:
Vajna kezd tipikus "nemfideszközeli" vállalkozóvá válni. Az ő kezébe kerül állítólag a magyar filmipar is.

ubul2000 2010.12.21. 19:15:53

@jjulie:
"egyistenben" ez mi is?
"zászlószökevények" és ez

gyorsan elhagytad a fő kérdést :))))

Sanz 2010.12.21. 19:16:20

@jaegtoer: Túlzott optimizmus azt vélni, hogy Orbán belátná, hogy vissza kell lépni az egykulcsos adóból (és engedni kell). Inkább legyen államcsőd vagy annak veszélye, mintsem hogy belássák, hibáztak. Szerintem ezért is kell elmenni legkésőbb 2012-ben az országból.

tbb 2010.12.21. 19:25:30

@hunocska:

Nem feltétlenül. Vannak jobb forgatókönyvek is.
De hogy mi köze van mindennek a nyugdíjasokhoz, a fiatalokhoz stb, azt nem értem.

ubul2000 2010.12.21. 19:35:28

@jjulie: köszi, átjött és már ki is ment :)))

Cent Rum 2010.12.21. 19:38:10

@sibenik: "Nem kizárt, hogy néhány éven belül a Lengyelországi minta érvényesül nálunk is, tehát egy centrista és egy nemzeti jellegű párt fogja adni a parlament túlnyomó többségét és válnak egymás váltópártjává. "

De ez kizárt.

Nekem úgy tünt, hogy a FIDESZ felszámolt minden lehetséges riválist.

jjulie 2010.12.21. 19:40:46

@ubul2000:

tessék, így tegyen jót veled az ember

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2010.12.21. 19:50:02

@hunocska:
Mi köze annak, hogy ubul ahhoz, hogy hova tekint? ;) Van ahol én is Ubul néven futok, uuhogy kikérem a név nevében :)

JT_Biopower 2010.12.21. 19:55:19

Zuhan "a nehéz kő: ki tudja hol áll meg?"

pazola 2010.12.21. 20:12:19

Ezek a felmeresek majd januarban lesznek erdekesek, vagy februarban, mindenesetre eloszor akkor, amikor a sok butaparaszt nem kidobja olvasas nelkul a pappirt, amit mar masodjara kuld neki a nyugdijpenztara, hanem elolvassa, es az lesz benne, hogy az on szamlajan szereplo 947.385 forintot atutaljuk a nagy kozosbe, peldaul az on edesanyjanak. Na, akkor az atlagparaszt vegre megkerdezi a tobbi atlagparasztot, es hacsak addigra meg nem tudja oldani a fidesz, hogy a teveben csak az legyen, amit o akar, akkor ra fognak jonni, hogy oket bizony kifosztottak. Es akkor mar nem lesz olyan jo otlet a fideszre szavazni.

a-kis-herceg 2010.12.21. 20:27:46

@hunocska: ki volt az? vmi nagyon becsületes ember?

jjulie 2010.12.21. 20:40:41

nekem az is tetszene, ha nem azok buktatnák meg akik soha nem szerették az orbánt, és nem azok akik időközben kiszerettek belőle, hanem az lenne a legszebb, ha házon belül puccsolnák meg

be szép is lenne

mondjuk a pályája csúcsán, amig brüsszelben ügyeskedik

nu pagagyí 2010.12.21. 20:53:20

@tbb: És csökkent az adósság? Ebben az évben semmiképp, sőt s a forint mélyrepülésével még nőtt is. Jövőre meg új költségvetés lesz új rablott pénzekkel, majd meglátjuk hogy akkor fog-e csökkenni az államadósság, vagy azt a pénzt is feléljük nyom nélkül. Sajnos valószínűleg buták maradunk, nem lesz aki elmagyarázza hová is tűntek el a pénzek, lásd KT sorsa.

Lord Kilburn 2010.12.21. 21:00:34

Kedves Gábor!

Most olvastam előző bejegyzésed (300. Megérteni Orbánt), és egyáltalán nem találtam kielégítőnek az írásodban feltett kérdésekre adott válaszokat. Ezt kérdezed például:

„Akkor idén miért lépett olyanokat, amelyek miatt demokratikus elkötelezettségét is kétségbe vonják sokan?”

A válasz lényege pedig ez:

„A szavazatban, a támogatásban gondolkozó politikus úgy vélte, hogy hitelességének és hatalmának tartós megtartásához ezúttal ez a két feltétel elengedhetetlen. Most nem az az érdekes, hogy igaza volt-e, hanem az, hogy Orbán – mint tette mindig korábban – mindent alárendelt kitűzött céljai elérésének. S a gépezet beindult: ha kellett, megnyirbálta az Alkotmánybíróság hatásköreit, ha kellett, lehetetlen helyzetbe hozta a magánnyugdíjpénztárakat. … De semmi sem önmagában volt fontos, nem önmaga miatt kellett – ezért motivációja, indoka önállóan nem is érthető meg.”

A válaszodban szereplő két konkrét példát értem. Bár véleményem szerint semmiféle gazdaságpolitikai elképzelés nem jogosítja fel a kormányzatot sem arra, hogy ezért bizonyos területeken felfüggessze az Alkotmánybíróság döntési jogkörét, sem arra, hogy államosítson és – részben – feléljen 3.000.000.000.000 Ft-nyi felhalmozott nyugdíjvagyont, főleg nem egyszerre mindkettőre, de persze ezeken még lehet vitatkozni.

No de azt végképp nem értem, hogy mi szükség volt gazdaságpolitikai elképzeléseik megvalósításához pl. az ÁSZ elfoglalására és a Költségvetési Tanács felszámolására. Tudtommal ezek a szervezetek nem kormányoznak, még a legvadabb guvernamentalista elképzelések szerint sincs semmi közük a jó kormányzáshoz, ugyanis csak ellenőriznek, véleményezik a kormányzás minőségét, a költségvetés betarthatóságát.

De ami a legfontosabb: Mi szükség volt erre az új médiatörvényre? Biztos vagyok benne, hogy ez sem „önmagában volt fontos”, de várom Tőled a felvilágosítást: Mi szükség van Szalai Annamáriára és a fideszes médiatanácsra, a média megfélemlítésére a gazdaságpolitikai elképzeléseik megvalósításához?

Válaszodban bízva: Lord Kilburn

ulrike (törölt) 2010.12.21. 21:05:35

@jjulie: Hát majd egyesek jól lekunbélácskaizidorkázzák magát (reál argumentáció a neve az eljárásnak) az ilyen destrukcióért, és még az is lehet, hogy az asszony, aki rendeleteket is hozhat (nem bruxellesben) majd jól megmondja, hogy mi tessék ezentúl magának.

6.Lenin 2010.12.21. 21:06:46

Lejtőn a Fidesz?

Hol máshol? Nem a lejtő a lénye, az irány!

2002 óta. A Fidesz része a társadalomnak.

Csak van, akik még mindig lefelé mennek, van aki felfelé, ez a szövetség.

bariga 2010.12.21. 21:14:26

Sajnos meg kell állapítanom, hogy amit most hallok a miniszterelnök szájából a M1-en, az borzasztó és felháborító. Segíteni kell megkeresni az elgurult gyógyszert, mert beteges az egész, nem méltó, hogy finomabb legyek.

aszekelyek 2010.12.21. 21:16:27

Ez az orosz mese megvan nekem dvd-n. @nu pagagyí: A nem kimondottam jóindulatú farkas főszereplésével. Nosztalgiából vettem meg. Gyerek koromban ezt kellett nézni.Lomonoszov? KGB? A bloglátgatóinak fele most nem érti miről van szó, gondolom. Leírni se tudná ciryll betűkkel.Lehetett még v lenyibgragye is...Kérdésem miért nem csökkent az államadósság, ha nem vett fel a kormány kölcsönt? No és miért nem fog még egy darabig csökkenni? Tessék elmagyarázni.... :)))

mrs. white 2010.12.21. 21:16:33

@nu pagagyí: Akkor én elmagyarázom neked. Mivel adóságspirálban van az ország ezért a dolgok természetéből adódóan az adóság nől. Ez még Bajnaival is így lett volna. Az általad rabolt pénzekre (gondolom különadóra gondolsz) pedig pont arra a hiányra megy el ami benne volt az ide költségvetésben. Ezt csak a tényszerűség kedvéért tegyük hozzá. Amiért a fidesz ekézni lehet és kell is az a pénz felhasználása folyó kiadásokra ami ugye az adórendszerre megy el. Jelen esetben a teljesen felesleges egykulcsos 16%-os adókulcsra. Amitől a most amúgy is jó helyzetben lévők vagy megtakarítanak vagy hawai szigetén költik el és nem a balaton parton ücsörögve. A széles néptömeg pedig mivel eddig is felélte és ezután is feléli a jövedelmét, nem fog többet költeni. Ergo nem hozza azt a gdp növekedést a belső kereslettel amit várnak tőle. Vagyis tökéletesen felesleges lesz vélhetőleg az mnyp beáldozása, ami akár jó is lehetne különben. Tehát nem elsősorban a bevételi oldallal van a baj hanem azzal, hogy a kiadásit érintetlenül hagyták eddig. Ebből ugye tisztán látszik, hogy nem lesz egyensúly. A libikóka egyik végébe tenni kell a másikból meg elvenni.
Ha fikázunk akkor is tényszerűen tegyük mert annak van értelme és ehez még költségvetési tanács sem kell évi egymilliárdért csak józan paraszti ész. Szerintem jjulie ezt ingyen is elmondaná hetente ha média felületet biztosítanának neki és tökéletesen igaza lenne.

jjulie 2010.12.21. 21:16:40

@ulrike:

a kunbélaizidorozó sem szereti az átváltozóbűvészt, csak ő vona gábor haverja, nem az enyém

pug406st 2010.12.21. 21:17:07

azért az elgondolkodtató, hogy a fidesztől most elpártoló szavazók, mely társadalmi réteget képviselik...

én nem is Orbántól félek, hogy "diktatúrát" épít hanem azoktól a vazallusoktól akik bizonyítani szeretnének...

aszekelyek 2010.12.21. 21:17:26

@bariga: Mi verte ki a biztosítékot ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 21:20:27

@bariga:
Az új sajtótörvény szerint nem ártana ezt a közérdekű Viktort minden csatornán szigorúan leadni.
Teljesen lecsúsztam róla.

pug406st 2010.12.21. 21:21:40

@aszekelyek: azért kedves blogtársam mert a hitelekből először kamatot szoktak törleszteni utána a tőkerészt (mielőtt valaki javítana a kettőt együtt törlesztjük de ezt így most egyszerűbb az arányok miatt) és amíg hőn szeretett kormányunk gazdaságpolitikája iránt nincs bizodalma a hitelezőknek azok a fránya kamatterhek csak nőnek valamint nem tesz túl jót a forint gyengülése sem.

aszekelyek 2010.12.21. 21:21:42

@mrs. white: Már csak azt kéne elmondani, kitől vegyenek el.

jjulie 2010.12.21. 21:23:29

@mrs. white:

azt honnan tudod, hogy a kiadási oldalt érintetlenül hagyták?

hogy nem faragtak le az nem ezt jelenti

pug406st 2010.12.21. 21:26:29

@aszekelyek: már a kérdést sem igazán értem... bárkit is sarcol meg az állam adókkal az az adófizetőkön fog csattanni. értem én, hogy az nem közvetlen adóztatás de a végeredményt mindig mi fizetjük meg. Ön, én és az összes többi blogtárs

Lord Kilburn 2010.12.21. 21:26:54

Kedves Kommentelők!

Ez az írás mindenkinek megvolt?

„Gondoljuk ehhez hozzá a nagy hatalmú elnök által uralt, kétharmados többséggel bíró, vasfegyelmű kormánypártot; az elnöknek szolgáló rendőrséget s a titkosszolgálatokat (hisz így osztható ki a gárdának – és bárkinek – egy-egy jól irányzott pofon); mindez persze egyházi áldással. Vegyünk ehhez még egy új, bármikor az aktuális helyzethez igazítható választójogot (magas parlamenti küszöbbel, a határon túliak állampolgárságával); egy második kamarát, feltöltve saját emberekkel (az egyházi főméltóságoktól az MTA elnökéig); egy szintén saját emberekkel (15, de ha kell, 21 főre) felduzzasztott, vagy ha az kell, akkor kasztrált Alkotmánybíróságot; meg egy tetszés és igény szerint átszabott népszavazási törvényt. Mi kell még? Egy új médiatörvény: totálisan uralt közmédiával és jól megrendszabályozott privát sajtóval. Meg amit csak akarnak! Hisz kétharmados többséggel mindent – és mindennek az ellenkezőjét – lehet! Bármely posztra, bárki megválasztható. És bizony-bizony: adott esetben akármelyik képviselő mentelmi jogát föl lehet függeszteni!”

Az idézet Debreczeni József egy 2008-as, Horthy és Orbán című cikkéből való.

Kedves Gábor!

Te Debreczeni állandó beszélgetőtársa voltál a Lapozó című műsorban. Azután – javítsd ki, ha tévednék – nézeteitek fokozatosan eltávolodtak egymástól, Te elfogulatlan politikai elemző próbáltál maradni, ő pedig egyre mélyebbre ásta magát a pártpolitikában.

Nagyon kíváncsi volnék: Hogyan gondolkodtál írásáról akkor, 2008-ban, és mi a véleményed róla most?

ulrike (törölt) 2010.12.21. 21:31:02

@aszekelyek: "Már csak azt kéne elmondani, kitől vegyenek el."
Helyesbítenék, 'kitől ne' lehet csak itt az egyedül reális kérdés.

aszekelyek 2010.12.21. 21:31:21

@jjulie: @pug406st: Ezeket én tudom de a kedves nupagagyí fedőnevű blogtárs ezt nem részletezte. Sem a tőkét, sem a kamatot nem Orbán vette fel. Neki nyögnie kell. Tenném hozzá és erős külső ellenszélben. Javítsunk hitelminősítőkre, ha kérhetném. A bizalmat ők gyalogolták le , nagyon nem korrekt módon. Azt sugallni, hogy ez a kormány kizárólag további eladósodást kellene , hogy tegyen az országra és akkor jó fiú is lenne, nem valami pozitív, véleményem szerint. Abban az esetben kiszel tünde is lehetne a miniszterelnök. Annyira mindegy lenne minden.

jjulie 2010.12.21. 21:32:05

@aszekelyek:

hát, a külvilágtől drágaságom

na ez az ami iszonyú távol van egy keresztény konzervatív magyarkodó bagázstól: kitalálni valamit, esetleg gyártani valamit, aztán világgá menni vele, eladni jóval többért mint amibe került, behajtani az árát, és hazahozni

na erre nem gondoltál a fidesznyik szijjártótöpörítette fejecskéddel, mibe fogadjunk

oldrock (törölt) 2010.12.21. 21:32:11

@jjulie:
:):):):):):)
és tegyük hozzá OV, még nem hazudott.

mrs. white 2010.12.21. 21:34:52

@aszekelyek: Na ez az amit nem nekem kell megmondani. Viszont akik ott ülnek azoknak kutya kötelességük kiszámolni és valami ötletnek lenni rá. Elvégre ők ismerik a költségvetés számait.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.21. 21:35:18

@Lord Kilburn:
Én nagyon elitélem. Azt szólom hozzá.
És mindenkit, aki még ötleteket ad teljhatalmú diktátoroknak a szivatáshoz.
Lehet, hogy magától csak arra telt volna neki, hogy vegyen egy tokaji szőlőhegyet az asszonynak és kiutaljon rá egy kis támogatást.

jjulie 2010.12.21. 21:37:01

@Lord Kilburn:

ne kérj véleményt a gábortól itt, itt ő felszínelemez, nem pedig véleményez

meg tudom érteni, több oka is van rá

pug406st 2010.12.21. 21:37:52

@aszekelyek: Ismét csak a szokásosat látom jó magyar mentalitással. Mi semmiről nem tehetünk a körülmények és az aljas érdekek áldozata vagyunk. Lehet így is csak ez nem fog eredményre vezetni. Kamatot amúgy nem szoktak felvenni :). Senkitől nem hallottam, hogy még hitelt kellene felvenni, sőt!!!

porfelhő 2010.12.21. 21:38:36

Jaj! én még ma nem is irtam kommentet, de Ti milyen sokat irtatok?! Nem "győzöm" olvasni!

oldrock (törölt) 2010.12.21. 21:39:21

@a-kis-herceg:
Nem tudom mire reagálsz sose állítottam, hogy akárcsak egy picit is jó volt az MSZP 8 éve. Épp ellenkezőleg katasztrofális volt, mert semmilyen reformot sem hajtottak végre, és csak az adósságot növelték, és messze a legnagyobb bűnük az volt hogy politikájukkal lehetővé tették azt ami most történik.

mrs. white 2010.12.21. 21:40:51

@jjulie: Amit óriási hibának tartok, hogy most belengették a 800 milliárdos februári kiigazítást mert látták, hogy baj van. Ha kettő egyűtt kerül bejelentésre még akár jó is lehetett volna. Feltéve ha van értelme a februári kiigazításnak. A forradalmi hevületben néha megálhattak volna egy perce végig gondolni a következményeket. Én azt látom hogy nem a fidesz írányít hanem a fidesz az események és ez azért nem olyan megnyugtató. Lehet, hogy ezért vannak az ilyen túlkompenzáló intézkedések mint a média törvény, hogy az istenadta nép lássa, hogy akormány a helyén van és dolgozik. Bár néha hasznosabb lett volna ha alszanak nem egyet de legalább 300-at egy két dologra.

aszekelyek 2010.12.21. 21:44:54

@mrs. white: Ufen. ők ismerik. Ezért gondolom, hogy nem akarnak elvenni a nyugdíjasoktól. A gyermekeket nevelőjtől... , a már amúgy is megnyomorítottaktól. Szeretném, ha mint mindenben, olyan határozott állásfoglalás lenne a ballib részéről , a kitől kell elvenni esetében is. Az lenne korrekt. Eddig csak arról hallottunk, nem kell elvenni a KTSGvetési tanács 1 milliárdját a kétes munkáért felmarkolt végkielégítéseket...., nem kell elvenni a jegybank elnöktől a kétmillión felülit,.Most meg kell mondani szépen, miiért nem lenne ez a lármázás. Ha a szociális kiadásokból vennének el. Az az IMF kölcsön ára, ha ezerszer tagadják is, minden oldalon. Szépen, bátran, korrekten, ahogy demokratához illik.

pug406st 2010.12.21. 21:45:30

@mrs. white: én arra lennék kíváncsi, hogy a jövő évi költségvetésben szerepel-e a 800 milliárdot hozó refo... oh bocs ezt nem lehet szóval átalakítás. ha jól tudom senki nem talált rá. 2 hónappal a bejelentés előtt semmi nem áll rendelkezésre belőle? hááát...

ulrike (törölt) 2010.12.21. 21:47:08

Ha valakit érdekel, itt egy link, a cikk angolul van. A Stratfor, lévén amerikai, erősen EU szkeptikus, de ennek ellenére a cikk egyfajta adalék lehet, mire számíthatnak azok, kik az elkövetkező pár évben kizárólag a piacról szándékozzák finanszírozni a zsibvásárt.

www.stratfor.com/weekly/20101220-europe-new-plan

jjulie 2010.12.21. 21:47:21

@mrs. white:

a lüke egyszer már leírta, valahogy így:

az ipart a multik csinálják, a kereskedelmet a multik csinálják, van az egy halom adósság, meg kihasználatlan termőföld, energia nuku

mi a szart irányítana ezekután a fidesz, és milyen alapon

lesznek viszont főispánok

aszekelyek 2010.12.21. 21:47:50

@pug406st: HA rájuk hagyja a kormány, - eddig is így volt. Ezután meglátjuk, hogy lesz . A Homáron tegnap már ekézték az ELMÜ-t....Egy 2oo9-es rájuk hagyott eset miatt , amit most kezdenek érvényesíteni. Puff, még egy csontváz....

pug406st 2010.12.21. 21:48:02

@aszekelyek: igen mindebből amit Ön felsorolt és nem azért mert az IMF ezt akarja hanem mert az a racionális. és teszem hozzá én is szeretnék hinni benne, hogy lehet enélkül de eddig még senkinek se sikerült.

jjulie 2010.12.21. 21:50:47

@mrs. white:

amúgy 8x365-t aludtak, és 3,5x365 alvással ezelőtt tuti volt, hogy ők jönnek

most pedig eltelt 0,5x365 ami alatt megy a mellébeszélés meg a látványkormányzás

török gábor 2010.12.21. 21:53:21

@Lord Kilburn:
1. amikor mi "összekerültünk" abban a műsorban, mint kiderült, már nem nagyon volt hová távolodni a nézeteinknek, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a kilencvenes években sokat tanultam az írásaiból. DJ-vel egyébként a szomorú végkifejletig kifejezetten kellemes volt az együttműködés.
2. azt gondoltam, hogy az ilyen érzelmi alapú, zsigeri politikai elemzés akkor sem az én világom, ha amúgy néhány dolgot sokkal jobban ki tud fejezni, mint azok - magamat is ideértve -, akik mást színt is látnak, mint a fehér és a fekete.
3. ugyanez.

jjulie 2010.12.21. 21:54:28

@aszekelyek:

tudjuk

a fidesz semmiben sem hibás, soha nem is volt, és nem is lesz, hanem a kurvakommunisták gáncsolják éjjel, gáncsolják nappal

porfelhő 2010.12.21. 21:54:51

Újra nemzetközi cimlapon az ország!
Az új médiatörvény megszavazása előtt már téma volt, a nemzetközi figyelem középpontjába került. Az ország januártól az unió soros elnöke, egyre nagyobb az ijedtség, a Magyarország veszekedő miniszterelnöke által veztett jobboldali fidesz hatalomgyakorlása miatt.
A lap így folytatja: „A Fidesz példa nélküli kétharmados többséget szerzet az áprilisi általános választásokon. Azóta - mondják bírálói - belefogott a hatalom megragadásába, szinte minden független intézményt magához ragadva. Schmitt Pált, az Európai Parlament korábbi puhány tagját nevezték ki államfőnek. A minden közintézményben kihelyezett „nemzeti együttműködés nyilatkozata" azt állítja, hogy Magyarország csak most nyerte vissza önrendelkezését, holott már két évtizede demokrácia.
A megválasztott, erős hatalommal bíró új média tanács mind az öt tagja egy párt jelöltje. Ennek a felügyeleti testületnek példátlan joga lesz arra, hogy jelentős bírságokat szabjon ki a nyomatott, az online és a televíziós sajtóra olyan homályos vétkekért, mint „az emberi méltóság" megsértése."

aszekelyek 2010.12.21. 21:55:03

@pug406st: NAaa, amikor nagy dérrel durral elrohantak IMF-ék , akkor nem volt ép a hallásod? Szlpen kéne pitizni, nem különadózni, meg manyup tabula rasa-t csinálni..., hanem sopánkodni, hogy jajdenincs alternatíva. Akkor és csak akkor lennének kettővel feljebb minősítve az állampapírjaink. Nem kell ez a porhintés... Lehet, hogy az arénázó hölgyeknek fogalmuk sincs erről és beveszik, hogy a zorbántehetróla de itt már sokkal nehezebb ezt eladni. Nekem meg nem is lehet. Magyarország ki van téve a világnak, mocskosul és még uszítanak is ránk állítólag magyarok...., önös érdekeik mián.

aszekelyek 2010.12.21. 21:57:18

@hunocska: Ezeket Brüsszelből írja neked a bakancsos barbie? Mit nyomassál itt... Brrr...

pug406st 2010.12.21. 21:57:53

@aszekelyek: írtam többször ha a multik extraprofitra tesznek szert az azt jelenti, hogy szar a szabályozás de mi jó magyar módra csak a felszínt kezeljük sosem az okokat.

egy példatörténet. Amerikában van egy emlékmű amit állandóan restaurálni kell. Elkezdtek gondolkodni mi miatt is. mert folyamatosan tisztítani kell erős szerekkel. Miért kell állandóan? A galambürülék miatt. Miért vannak ott annyi galamb amennyi sehol máshol a környéken. Mert rengeteg pók van amit szeretnek a galambok. miért van ott rengeteg pók. mert sok a szúnyog. miért van ott sok szúnyog? mert napnyugtakor felkapcsolják a villanyt és odasereglik az összes. mi a megoldás? 1 órával később kapcsolják fel a villanyt. Azóta a töredékét kell költeni rá.

Mi eddig megálltunk a legjobb esetben a 3. lépcsőnél. Hát ezen kellene változtatni.

ulrike (törölt) 2010.12.21. 21:58:02

@aszekelyek: Kiszel Tünde nem is rossz az ötlet. Rogán beadta már önálló indítványként?

Savonarola_67 2010.12.21. 21:59:31

Túl sok a komment, nem tudtam végigolvasni mindet.
Szemet szúrt már valakinek a párhuzam az orbánszavazók "elég az előny, nem is süllyedünk"-je és a Monty Python Atlantisz süllyedése között?
www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w

6.Lenin 2010.12.21. 22:02:52

@pug406st:

"Mi eddig megálltunk a legjobb esetben a 3. lépcsőnél. Hát ezen kellene változtatni."

Pontosan ezen szeretnének változtatni, de sajnos az az elavult beidegződésetek, amiről fentebb írsz, nagyon megnehezíti az új kormány dolgát.

Amúgy, méltányolom a beismerést.

nem1rem1 2010.12.21. 22:04:18

@Lord Kilburn: Ha engem kérdezel, Debreczenit egy paranoiás fantasztának tartottam. Hogy lehet ennyi baromságot összeírni?...

A minap egy barátommal csacsogtam a magán-nyugdíjpénztárakról. Ő azzal nyugtatott, hogy ne aggódjak a pénzem miatt, államosítani fogja, ha bosszankodom, ha nem. Egyébként meg, egy a lényeg: Legyen olcsó a svájcifrank, oszt jónapot!

Most néztem Orbánt Az estében. Hihetetlen, milyen szemrebbenés nélkül fordul szembe a hetekkel-hónapokkal-évekkel ezelőtti állításaial. Nem számít, hogy mit csinál, mit beszél, amíg az hízelgő, és nem fáj.

Amíg a zemberek elhiszik, megélik, hogy jobban élnek, vagy jobban fognak élni, addig nem csak a zembereknek nem fontos, hogy "pénzügyminiszter vagy gazdasági miniszter, vagy hogyishíjják mostanság", hanem Orbán Viktornak sem. Őt idéztem. És ha még neki sem...

jjulie 2010.12.21. 22:05:53

@6.Lenin:

már te is kezded a mutogatást

hát persze hogy nehéz a kormány dolga, ellenzékben kellett volna maradni, akkor nem lenne ez a kormányzói nehézség

jól ált az orbánnak a kispad, nem volt ilyen táskás a szeme

aszekelyek 2010.12.21. 22:06:33

@jjulie: Önnek igen rossz a modora. mondták már? Nem megyek le az ön szintjére. Sajnos, ön annyira lenézi a magyarokat, -lehet, hogy ez persze csak a keresztényekre érvényes, főképp ha konzervatívok is- Hogy nincs is miről beszélni önnel. A makói gázmező eladása, titkosítva éppen nem keresztény konzervatív biznic ám vélhetően nem arról szól, hogy jól elvettünk egy csomó pénzt a kölhoniaktól. Meg a putyinnak utalt egy dollárok sem. Külhoni ide azért jött, hogy apróért kapjon nagy értékű kincseket. Mert itt zömében korrupt, ostoba, rövidlátó kollaboráns kormányhivatalnokokat lehetett találni, ezekhez a portyákhoz. Beleértve a MOL részvényeket is. Reggelig sorolhatnám,, sukorói ügy.... meg még sok más. Ön sajnos rendkívül elfogult a keresztény konzervatívok kárára.

pug406st 2010.12.21. 22:06:38

@aszekelyek: ezek szerint megint visszatértünk a tegeződéshez. Mo. számára készenléti hitelt nyújtottak volna. Különadó nem megoldás hanem felszíni kezelés ezt mondta mindenki. Amúgy különadó intézményét anno Gyurcsány? vezette be számukra. (nem mellesleg a jóval kisebb különadó miatt pl. Csányi élesen tiltakozott) Bármennyire fájdalmas a tőke számára az, hogy az IMF keményen behajtja a hitelhez szabott feltételeket garanciát jelent és pozitívabb megítélést. Amúgy meg én hallok elég jól mindkét fülemre de szerintem te csak a "jobb" füledre hallasz.

nem1rem1 2010.12.21. 22:10:17

@Lord Kilburn: Ja, majdnem elfelejtettem...

Orbán szerint két jelentős évszám Magyarország jelenkori történelmében: 1989. és most, 2010.

Igen, számomra is, és számomra is ugyanazért, mint Orbán iktor számára: Orbán Viltor miatt. 1989.-ben egy fekete koporsó mellett szónokolta a Hősök terén, hogy abban a koporsóban hever a mi korosztályunk jövője.

2010,-ben Orbán mégegyszer eltemette a korosztályunk jövőjét. Számomra abban a koporsóban most a rendszerváltás hever.

Meg a nyugdíjam.

pug406st 2010.12.21. 22:10:59

@6.Lenin: igen most itt a történelmi alkalom, hogy 2/3-dal az emberek és a gazdasági szereplők torkán lenyomják azokat az intézkedéseket amiket meg kellett volna rég hozni. én szeretném a legjobban ha ez megtörténne de tartok tőle sose lesz.

Lord Kilburn 2010.12.21. 22:11:48

@török gábor: Köszönöm a választ!

Mint a Lapozó rendszeres nézője, azt természetesen láttam, hogy gyakran helyre tetted Debreczeni egy-egy elfogultabb kijelentését, ugyanakkor sok esetben egyáltalán nem érzékeltem távolságot véleményetek között.

Ha megengeded, azt megkérdezném még, hogy mit értesz szomorú végkifejleten? A műsor megszűnését, vagy volt valami összeveszés is köztetek a végén?

Az előző előtti hozzászólásomban feltett kérdésre pedig még inkább érdekelne a válaszod, ezért faragnék is provokatív éléből:

Azt írtad: „De semmi sem önmagában volt fontos, nem önmaga miatt kellett – ezért motivációja, indoka önállóan nem is érthető meg.”

Szóval pl. a Költségvetési Tanács felszámolása, vagy az új médiatörvény milyen motivációból született? Mert én ezek motivációja mögött nem bírom felismerni a gazdaságpolitikai elképzelések tűzön-vízen át történő megvalósításának szándékát. Sem a KT, sem a sajtószabadság nem állt a kormány gazdaságpolitikai elképzelésének útjában.

pug406st 2010.12.21. 22:12:20

@6.Lenin: Amúgy milyen beismerésre gondoltál?

6.Lenin 2010.12.21. 22:15:28

@jjulie:

Néhány hsz-al korábban belinkeltem 2 szép Ady verset, az első a tiéd.
21:38-kor.

Tőled:
"amúgy 8x365-t aludtak, és 3,5x365 alvással ezelőtt tuti volt, hogy ők jönnek"

Honnan a toszból gondolták volna, míg alszanak, ezek önmiskárolják (kiherélik) magukat. Már nehogy a saját hülyeségükért is a Fidesz legyen a felelős, vaze.

Szeretettel ajánlom a verset.

nu pagagyí 2010.12.21. 22:15:54

@mrs. white: Valamit nem értek. A KT 2010.0818-án (www.mkkt.hu) elemezte az addigi intézkedéseket. Már túl voltunk a csontvázkeresés kudarcán, a párlat készítés szabadságán. Összevetették a 29 pont költségvetés rontó hatását (társasági adó) az akkor mégcsak a pénzügyi szervezetektől behajtandó különadókkal és megállapították, hogy 80 mrd plusz lesz az eredeti költségvetéshez. Ehhez jön még a többi különadó és a két havi mnyp pénz. Összességében utóbbiak a pénzügyi egyenleget a GDP 7%-val növelik (mkt 2010.12.15) és mindezt ebben a költségvetési évben. Azt viszont nem hallottam a pozitív híreket sugárzó médiában, hogy az államadósságunk csökkenne. Mégis, mire megy el a pénz?

mrs. white 2010.12.21. 22:19:10

@aszekelyek: Nyugodtan lehetett volna bérbefagyasztás az állami szférában 2 milla feletti fizetéseknél. Nagy duzzogva valahogy megéltek volna belőle. Simor pénzét sem sajnálom de akkor Járaiét sem emelem fel 300.000 forintról 1 milla főlé. Kis következetességgel csodákat lehetett volna csinálni.

Feleségem ékszer boltban dolgozik. Zálog is van. Nyugodt lehetsz, hogy az utcán kukában kotorászóó cigánynak rakat aranya van. Amikor bejönnek a zálogba (van amelyik mercedesel) ott szokták megbeszélni, hogy mennyi segélyt kaptak. Megy a káromkodás, hogy ő csak 250.000-et a másik pedig 300.000 forintot kapott. Talán itt is lehetne vágni. Nyílván nem attól kell elvenni aki rokkant és éhenn akar halni. Sajnos ez ilyen macerás dolog, hogy dolgozni kellene vele. Olyan szabályrendszert kidolgozni ami értelmes igazságos és használható. Ennek eddig nyomát sem látom. Talán nyolc év alatt ki lehetett volna találni, hogy a szociális hálót hogy alakítom át mert ez teljesen független attól, hogy mennyi pénzt találtak most a kasszába.Pont úgy neki lehetett volna menni mint a bankoknak, csak az kevéssé lett volna olyan népszerű, pedig lehet, hogy legalább olyan hasznos lenne. A pénznyelőkről nem is beszélve bkv máv stb.

aszekelyek 2010.12.21. 22:20:26

@jjulie: Mondom, hogy őszödi a modora..... Szerintem a cél azóta sem változott balliben. "Le kell verni a jobboldalt". Gáncsolni? Piha!

jjulie 2010.12.21. 22:24:03

@6.Lenin:

te öszöd után nem tudtad, hogy ők jönnek, és ők sem tudták?

6.Lenin 2010.12.21. 22:25:16

@pug406st:

"Mi eddig megálltunk a legjobb esetben a 3. lépcsőnél. Hát ezen kellene változtatni."

Eddig a kedvenceid (gondolom) osztották a tutit. MSZP/SZDSZ,
valamelyiket csak a szívedbe zártad?

"....én szeretném a legjobban ha ez megtörténne de tartok tőle sose lesz."

Akkor talán támogatni kellene a szándékot, ha mással nem, hát, némi türelmet megelőlegezve. aztán, ha valóban rossz irányba mennek a dolgok, ráérsz elővenni a mordályt, meg a harci szekeret.

porfelhő 2010.12.21. 22:27:16

Nem is értem, miket ír a @Lenin "beidegződésetek neheziti az új kormány dolgát". Igen! Megneheziti a kormány saját magának a kormányzást, az újszerü költségvetésével, a különutas gazdaságpolitikájával. Tudjuk! európai szinten egyedülálló! oszt most meg félnek, hogy elérik a lejtőt, vagy már el is érték? és nem tudnak megállni!:)

mrs. white 2010.12.21. 22:29:31

@nu pagagyí: Nem tom én ott tartok a hírekben, hogy november a költségvetési hiány 150%-nál jártunk. Ha bejönnek a válságadók akkor kb szoros költségvetéssel éppen lehet teljesíteni a hiánycélt. Az általad említett pluszról nem hallottam. A bajnai féle cél kicsit alúl volt lőve erre megy el válságadó meg a következő évi adócsökentésre. Az adóság csak akkor csökkenne ha kvázi mintegy előtörlesztene az állam mint egy lakás hiteles. Ez majd az mnyp álampapírjaiból történik meg. Feltehetően. Arról a vicces dologról nem is beszélve, hogy a forint árfolyama miatt az állam adóssága is nő nem mert ő is devizahiteles aki bajban van.

6.Lenin 2010.12.21. 22:34:29

@jjulie:

2004-ben már tudták, ötösük volt, vagy valami hasonló, a ferivel.

Én már hamarább. Amikor 90-ben elvesztették a fonalat, utána már csak a lendület maradt. Csak idő kérdése volt, mikor és ki fog rájönni, akár én is lehetnék a vezér.
Rácsesztek, pont a ferinek jutott (vagy a háttérnek) az eszébe.
Akárhogy is volt, a vezércsel szarul sült el.
Most 1 jó darabig, szívás a javából.

Lord Kilburn 2010.12.21. 22:35:06

@nem1rem1: Én komolyan gondolkodom a nyugdíjpénztárban maradáson. Mire nyugdíjas leszek, az még 8 parlamenti választás. A munkaadóm által befizetett 24%-om után visszaadni az állami nyugdíjhoz való jogosultságomat, csak egy tollvonás, nem kerül semmibe egy következő kormánynak. Nem hiszem el, hogy ezt az égbekiáltó igazságtalanságot ne tenné helyre egy következő, bármilyen színű kormány, főleg, hogy neki nem kerül semmibe.

Amit a népszerűségváltozásról írtál – Orbán után szabadon –, egyetértek. Egyre nyilvánvalóbb: Egy politikus bármit csinálhat, amíg nem érzi meg a választók pénztárcája, addig nem változik a népszerűség.

Medgyessy ügynökmúltja semmit nem jelentett a népszerűségben, amíg mentek a száznapos osztogatások. Ezzel szemben Gyurcsány őszödi beszéde a megszorításokkal és pénztárcába nyúló reformokkal együtt halálos egyveleg volt számára. Ugyanígy: Orbán naponta feltörölheti a padlót az Alkotmánybírósággal, vagy megerőszakolhatja a médiát, az értelmiségen kívül ez senkit nem érdekel, amíg a pénztárcájában nem érzékel hiányokat.

Ezért is aljas a nyugdíjpénztári vagyon felélése: Sokáig el lehet belőle éldegélni, akár osztogatni, ha gáz van, a politikai árát meg majd 20-40 év múlva fizetheti az akkori kormány.

Bambano 2010.12.21. 22:41:23

Az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy nem fognak-e keresztbetenni a fidesznek a saját túlbuzgó embereik?

Volt ez az egy perces néma csend a rádióban, amiért majdnem kirúgták a fickót, végül de jure nem rúgták ki csak de facto. Ezzel nem kevés muníciót adnak az ellenzéknek, nyugodtan lehet cenzúrát kiáltani. Kérdés, hogy ez most a pártközpontból jövő utasítás volt, vagy csak buzgólkodott valamelyik okos?

pug406st 2010.12.21. 22:41:35

@6.Lenin: Mi alatt az összes kormányt értem a szavazókkal együtt. Szerintem tökéletesen mindegy kiben hittem és bíztam a lényeg az, hogy a politikai palettáról mindenkiben csalódtam. Nem fogom elővenni a harci szekerem és kívánom, hogy a mostani út végén jobb legyen Mo-nak és nekünk de had tartsam meg a jogot magamnak, hogy kételkedem a kimenetelben.

aszekelyek 2010.12.21. 22:44:21

@pug406st: Miért nem sikerült? Talán mert azt nem támogatják a befektetői és hitelminősítői körök? Állítólag logikai alapon.? Le kéne vezetni ezt azért. Logikai összefüggéseit. Hátha megérteném....:)

pug406st 2010.12.21. 22:44:49

@Lord Kilburn: "Ezért is aljas a nyugdíjpénztári vagyon felélése: Sokáig el lehet belőle éldegélni, akár osztogatni, ha gáz van, a politikai árát meg majd 20-40 év múlva fizetheti az akkori kormány. "

nem csak a kormány hanem mindenki aki akkor megy majd nyugdíjba

aszekelyek 2010.12.21. 22:46:08

@ubul2000: @pug406st: kicsiny hitűek mindig is valának... Jézus idejében is...:)

Iustizmord 2010.12.21. 22:47:04

engem ma letiltott a Konzervatorium.blog.hu vmely szerkesztője.

a kis kommenista.

Lord Kilburn 2010.12.21. 22:48:50

@nem1rem1: Kedves Nem1rem1!

Nagyon hasonlóan gondolkodunk. Amiről írsz, arról nemrég írtam Tótánál, szeretettel küldeném belőle a megfelelő részt. Előre elnézést a hangvételért mindenkitől, akit esetleg bánt a sarkos megfogalmazás: TWÁ-nál ugyanis rendszerint érdesebben szoktam fogalmazni, mint TG-nál. Íme:

„Bocsánatot kérek, hiszen tévedtem. Tévedtem, mert abban például biztos voltam, hogy a Fidesz gátlástalanul a saját csinovnyikjaival tölti fel az Alkotmánybíróságot, ha meglesz hozzá a hatalma. De azt nem gondoltam, hogy félrerúgja – mit félrerúgja, szétkúrja – az alkotmányos jogállamot, ha kicsinyes hatalompolitikai érdekei ezt kívánják.

Azt sem gondoltam, hogy azt az egyetlen nyomorult reformot, amit a rendszerváltás óta sikerült kikínlódnia e nemes hazának, ti.: a nyugdíjreformot ilyen lazán szétrombolják, csak mert nincs ínyükre az, amiért megválasztattak: a tisztességes kormányzás.

Tavasszal valóban forradalom zajlott. 1989. október 23-tól 2010 tavaszáig működött hazánkban a jogállam. A fékek és ellensúlyok sokszor csikorgó és sokak által lesajnált rendszere. A hozzám hasonlóan naiv f@szok elhihették, hogy egyszer s mindenkorra csatlakoztunk a hőn áhított Nyugathoz, annak értékeivel, normáival egyetemben. De eljött 2010, eljött II. Orbán Viktor, és rádöbbentett, hogy „keleti szél fúj”, rádöbbentett, hogy az elmúlt 20 év csupán „átmeneti zűrzavar” volt, és van belőle visszaút. Rendszerváltás ide, Európai Unió oda, lehet még Magyarországon cenzúra, megvalósulhat még Magyarországon az a bizonyos kötcsei „centrális politikai erőtér”, a fékek és ellensúlyok rendszere helyett lehet még féktelen autokrácia ebben a k.-európai, önazonosságát kereső kis (közepes) országban.

Kommenttársaim, mindnyájan, kik ismertek (mert olvastátok már hozzászólásaim)! Imádkozzunk! Imádkozzunk, mert más már a hozzám hasonlóan megrögzött ateista szerint sem segíthet! Imádkozzunk, hogy hazánk nyugati orientációjú demokratikus jogállam maradjon! Imádkozzunk, hogy Orbánban maradt még valami 1989 szelleméből, imádkozzunk a szólásszabadságért! „Térdre, imához!”"

aszekelyek 2010.12.21. 22:48:58

@simonmondja.: Most mondd meg !Semmi nagyvonalúság, pld egy völgyhíd, klára kedvére... vagy ilyesmik :) Egy vacak kis szárazsadányi szőkő, oszt jónapot! az is már rég eladva...

6.Lenin 2010.12.21. 22:50:16

@pug406st:

Természetesen jogod van bízni /kételkedni.

Viszontellenben, ha úgy akarsz a jövőben bízni, hogy már az induláskor kételkedsz a sikerben, hogy a céljaid megvalósulnak.
Szerintem, akkor inkább ülj le és várd meg míg elüt a busz/villamos, sokkal kényelmesebb/olcsóbb.

nu pagagyí 2010.12.21. 22:55:29

@mrs. white: Nekem az a gyanúm, hogy a "szabadságharc" eredményeként megnőtt hiteltörlesztésre (a bóvli fokozat ára, meg a forint gyengülése) költődik a pénz, már ha el nem lopták. Ez lehet az az Orbán által büszkén emlegetett mixtura, ami kihúz minket a pácból.

pug406st 2010.12.21. 23:00:17

@6.Lenin: ez igazi lenini hozzászólás volt. Gratulálok!

a-kis-herceg 2010.12.21. 23:01:09

@Savonarola_67: nagyon nagyon köszönöm ez fenomenális... ha lesz még ilyen had lássuk... a párhuzam pedig elképesztő....

*****

aszekelyek 2010.12.21. 23:04:14

@nu pagagyí: Mindenki magából indul ki és feltételezi másról, amit ő tenne a helyében. Kiállította a saját bizonyítványát, gratulálok!

aszekelyek 2010.12.21. 23:07:21

@nu pagagyí: Az előzőekben nem volt szabadságharc, az államadósság meg csak nőttőn nőtt... Azt minek tulajdonítja?

G. Wolf 2010.12.21. 23:09:14

"A megkérdezettek 27 százaléka mondta azt, hogy az országnak új alkotmányra lenne szüksége, a magukat kormánypárti szavazónak mondók 41 százaléka válaszolt így. A megkérdezettek 38 százaléka szerint nincs szükség új alkotmányra, elegendő lenne a mostanit módosítani, 18 százalékuk szerint még módosításra sem lenne szükség, mert a jelenlegi alkotmány is megfelel."

www.origo.hu/itthon/20101221-a-median-felmerese-az-uj-alkotmanyrol.html

Noh... Mintha nem lenne meg az alkotmányozási kényszer... lehet tudtak valamit a fideszesek, hogy annyira ellenzik az új alkotmány nép általi megerősítését... még a végén leszavazná a nép amit "az emberek" akarnak :)

6.Lenin 2010.12.21. 23:10:52

@pug406st:

Igen, lenin bízott a sikerben, fel is forgatta a világot.
A baj mindig a követőkkel van.
Főleg a vezér elpatkolása után.
Minden eszme addig él, míg a kiagyalója, néha picit tovább, de az már csak kicsit kifordítva, átszabva meg jól elb.....va.
Így volt/lesz.

aszekelyek 2010.12.21. 23:11:19

@porfelhő: Az a szenny, amit öngyilkossága előtt tettek a neves Újságíró hölggyel, a Vacsora csatában vagy mi a francban, a sóval bevetést is kiérdemelte. Ahelyett, hogy orvost hívtak volna hozzá... Homályos? Az emberi méltóság? Annak, akinek homályon kívül nincs a világon semmi a fejében.

jjulie 2010.12.21. 23:13:09

megnéztem mit produkált am az orbán

teljesen egyszerű a koreográfia

kell lennie egy röviden, de pontosan azonosított utálatos ellenségnek a músorban, egy nagy, és nem ért ha pár kisebb objektív nehézség is említésre kerül

aztán jön 3-4 új téma ami atipikus megoldás: ami nem más, mint egy nagyon rövid olyan témafelvetés, ami akár értelmes is lehetne, de nem baj ha nem az, csak legyen újszerű, és legalább 5 percnyi szöveg kelljen a cáfolatához, annyira nyakatekert legyen, mert ilyen hosszú okfejtésre nem kiváncsi a népe

és kész a hatás, a birkák érzékelik, hogy támadják a szeretett vezért, együttérzésre, támogatásra szorul, viszont milyen okos és milyen szépen beszélt.....

csaló, nagyon tehetséges csaló, és még annál is ambiciózusabb de bizony csak egy trükkös csaló

jjulie 2010.12.21. 23:16:17

@aszekelyek:

és most mi van? csökkentek a kiadások és nőttek a bevételek?

aszekelyek 2010.12.21. 23:17:09

@pug406st: Nem volt az ország akkor rászorulva , tehát köszönték , akkor nem éltek az ajánlattal. Ha szükség lenne rá jelentkeznek, mondták. Nem támogatnak nem szociális megszorításos takarékoskodást, ez napnál világosabb. ezesetben, kiszel tünde is lehet miniszterelnök. Bajnai súlytalan és jellegtelen végrehajtó szerv volt a kezükben. Annyit tud a tüncike is, hogy nem értettem hozzá, meg hogy csak egy évre vállalom , egy forintért.... És a nyugdíjasok hozzanak áldozatot , mindig. Meg a mélyszegények. Meg a munkanélküliek. A hígh society haja szála pedig egy meg se görbüljön.Se egy huncut garasa ne legyen a válság adóinak része. A legnagyobb nyereséget realizálóké pedig semmiképpen sem.

porfelhő 2010.12.21. 23:19:16

@aszekelyek:
Te jól érzed magad? Tudod, hogy mit irogatsz?

aszekelyek 2010.12.21. 23:20:40

@mrs. white: A szociális lyukat kellene átalakítani. Mert a hálón igen sokan potyogtak ki már.... Róluk nem illik beszélni.... csak ha horvátcsabika ellenzékben aluljáróba téved életében először....

jjulie 2010.12.21. 23:22:07

@aszekelyek:

strukturális reformtervekről írjál valamit

a mutogatást meg fejezdbe, az a hablaty, igen szar volt minden eddig

sorold azokat az intézkedésekett az elmúlt fél évből, ami növelte a fidesz támogatottságát

a hablatyolásból elég

jjulie 2010.12.21. 23:23:14

@porfelhő:

hablatyol, ettől van jól

nu pagagyí 2010.12.21. 23:24:29

@aszekelyek: OK. Azt a 3 ezer milliárdot, amit most kedvenceid eltapsolnának az előző kormányok halmozták fel, mellesleg egy csomó infrastruktúrális beruházást is végeztek pluszban. Ha az elcsaklizott pénzből netán maradna valami tényleges adósságcsökkentésre is, azt se ennek a kormánynak köszönhetjük majd. Az ország azért van szarban, mert nem sikerült reformokat csinálni ami a teljesítménnyel arányban nem álló közszolgálati pénzszórás megfékezését jelentette volna. Potya pénzek nem osztogatását egyfelöl közvetlen hozzájárulást más felől. Na ez nem tetszett a népnek, meg adót sem szerett volna fizetni, mert magyar ember olyat nem csinál. Várom a beígért februári reformokat, amiről máris széleskörű, demokratikus konzultáció alakult ki. Nem tudjuk miről van szó, de biztos jó lesz.

jjulie 2010.12.21. 23:26:58

@jjulie:

igen van még egy elem, kifelejtettem:

valami pozitív hír kell a közeljövőből

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.21. 23:34:45

Schnitt pali hiányzó aláírása miatt nem lehet nyilatkozni a magánnyugdíjpénztárban maradásról -Szocialista képviselők ma telefonon érdeklődtek a Közép-Magyarországi Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságon, ahol azt a választ kapták, hogy nem lehet még nyilatkozni, mivel az államfő nem írta alá a törvényt.

Az MSZP közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy korábban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ígérte a 45 napot. Január végéig azonban már nincs ennyi idő.

Korábban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt ígérte, 45 napjuk lesz azoknak, akik nyilatkozni kívánnak magánnyugdíjpénztárban maradásukról. Később Selmeczi Gabriella, a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja vélekedett úgy: 45 nap elég a magánnyugdíjpénztár-tagoknak arra, hogy döntést hozzanak a visszalépés vagy a maradás kérdésében.

Ehhez képest a Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságon még ma sem lehetett nyilatkozni a magánnyugdíjpénztárban maradásról. Egy az MSZP birtokába került hangfelvétel tanúsága szerint azért nem fogadja az intézmény az ügyfeleket, mert a törvényt még nem írta alá a köztársasági elnök - olvasható az MSZP közleményében.

aszekelyek 2010.12.21. 23:38:21

@6.Lenin: @nu pagagyí: Nem kormányok. A z adófizetők tették azt egybe. Meg többet is csak az husss... És nem 3 ezer milliárd. Híja van. Mi is az a közszolgálati pénzszórás közelebbről? Reformok, jaaa. lenyúlni az eü vagyonát , az teccett volna. Másik zsebbe dőljön a lé... a magánba... Legyen szives ne sértegesse a magyarokat. Adócsalók a világon mindenütt vannak. Mi az, hogy! Nagyon is! Pota pénzek osztogatása a reformerek:) számára már meg is szűnt. szdsz -mdf... és a szocik nagy része. Fájm értem én.... Kormány csak egy volt, amelyik kötelezte a az adófizetőő!! magyar!! embereket!, , akik össze is rakták azt a tömérdek pénzt, saját maguknak, öregségükre , nem pedig magán elizélők :) játékszerének. Magyargyűlölőkkel nem tárgyalok. Hazugokkal még annyira sem. Meg megyek is aludni. Az ilyenek nácizzák a magyarokat... kollektíven. boaaaaa..

ubul2000 2010.12.21. 23:45:21

@Álszent Szalai Annamária pornóújság főszerkesztő!:

Azért nem kellene a libsikkel így beszélni. Valahol ők is emberek.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.21. 23:45:50

Sajtóhírek szerint Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke részt vett a Fidesz hétfő délelőtti frakcióülésén - olvasható az LMP frakcióvezetőjének közleményében.

Ha ez igaz, akkor ezzel megsértette a médiatörvényt, amely kimondja, hogy a Médiatanács elnöke "pártpolitikai tevékenységet nem folytathat". Egy párt zárt frakcióülésén részt venni márpedig nem más, mint pártpolitikai tevékenység - véli az LMP.

Mocskos tetűk , takarodjatok!

Kandabula 2010.12.21. 23:47:24

@pug406st: a galambszaros példád tökéletes. Van még ilyen bálnaszarral is?

porfelhő 2010.12.22. 00:00:13

"Meg kell néhány fontos döntést hoznunk. A kormány és a MNB. két malomban őröl. OV, két éve nem tárgyalt a jegybank elnökével. A kivánatos gazdaságpolitika irányáról a jegybank elnökének más elgondolása van, azzal, hogy én beszélnék vele nem lennénk előrébb, "éppen elég"ha a nemzetgazd.miniszter veszél vele."
Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor csatlakozhatunk legkorábban az euróövezethez, Orbán Viktor úgy reagált: „Nem merek mondani olyan évszámot, amelyet aztán számon lehet rajtam kérni.” Megítélése szerint az évtized végénél hamarabb ez nem tűnik realitásnak.
A nyugdíjügyet érintően a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az államadósság maga alá temeti az országot, annak következményei vannak: az első ilyen, hogy nem tudnak nyugdíjat fizetni a nyugdíjasoknak. Az eddigi intézkedéseik alapján ugyanakkor úgy látja, nem túlzás azt mondani, hogy megmentették a nyugdíjasok következő havi nyugdíját.

A nyugdíjrendszert érintő átszervezéssel – mint mondta – lépésről lépésre haladnak. „Még nem értünk a végére, még kell néhány fontos döntést hoznunk” a következő hónapokban a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében.
Ezzel összefüggésben közölte: a nyugdíjrendszer hosszú távú jövője nem a nyugdíjrendszerben van, hanem a foglalkoztatásban és a családtámogatásban, ezért növelni kell a foglalkoztatottságot – „a legjobbnak kell lennünk majd Európában”
Egy célra összepontositunk , az pedig az államadósság ügye.
Az eu. elnökséggel kapcsolatban elmondta. Magyarországon új alaptörvényt alkotnak, módositani fogják - igaz korlátozott módon- az európai alkotmányt is."
Ja! mondta OV. az este müsorában.

tbb 2010.12.22. 00:02:18

@nu pagagyí:

Az adósság egyelőre nőni fog. Az eladósodottság azonban csökkenni fog. Mint ahogy 98-02 között is. Ez az amit reálisan várni lehet.

Állásrafal 2010.12.22. 01:03:16

A trendek azért változnak, mert nagy az igény arra, hogy ebben az országban igazi változás legyen, ne csak átrendeződés. Sokan vagyunk, akiket olyanok rekesztettek ki a munka világából, akik nem a munkájuk értéke alapján, hanem összeköttetéseik, egymás erősítése alapján kerültek olyan pozíciókba, ahol nem az országot építik, hanem saját jövőjüket. A válságra nem lehet mindent ráfogni. Gyerekeink jövője, kilátástalan helyzete, egy nagyon nagy réteg végső reménye adta a meghatalmazását a kormánynak, ha már megcsinálták volna, az is késő lenne talán számunkra, szokták mondani. A többség, akik rájuk szavazott, már nem képes további megszorításokra, már reménytelenek a kilátásai, az utca közel, és onnan mindenki tudja, hogy szinte lehetetlen a visszatérés.

a-kis-herceg 2010.12.22. 02:18:28

@Állásrafal: hát igen 65 éve így van. de most aztán tényleg változtat rajta az elit. mert nekik ez az érdekük, hiszen mint érdemteleneket eltávolítják magukat. aztán majd szakmai, tudás és verseny alapon szabad a pálya...

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.22. 03:01:10

JÓL MONDTA MA HAJNALBAN VARGA LÁSZLÓ A PARLAMENTBEN a Nemzeti Szar Fidesz Banda felé: MENJETEK A PICSÁBA!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.22. 03:06:42

Debreceni József tegnap este a Kálmán Olgánál finoman fogalmazott: Drámai vége lesz és jóval hamarább mint gondolta ennek a Fidesz Diktatúrának.
EZT MONDOM MÁR HÓNAPOK ÓTA ÉN IS. Ezt a Nemzeti Rohadt Diktatúrát Demokratikus úton nem lehet majd leváltani csak egyféle képen IGAZI FORRADALOMMAL!!!!!-ahogy a Diktatúrákat szokták.
Átírták a választótörvényeket, az alkotmányt megnyírbálták, kilátástalan életet teremtettek a társadalom nagy rétegének, agresszív diktatúrát építenek cinikusan,..nagy seggnyalás és pénz juttatás a határon túliaknak a " hálás" majdani szavazatokért......VÉLEMÉNYEM SZERINT EZT DEMOKRATIKUS ÚTON NEM LEHET LEVERNI.
EGYRE TÖBBEN FOGJÁK EZT KIMONDANI--és bekövetkezik.

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.22. 03:08:21

Medián és a Századvég a Fizetett propaganda iroda a Fidesznek---erre a kettőre oda se kell figyelni.

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.22. 03:09:46

Tavasszal ha itt lesz az EU...lesz sok sok és nagy tüntetés!!!!!!!

Blogger Géza 2010.12.22. 03:30:35

Most nem olvasom végig az összes kommentet, de súlyos szakmai hiba nem nézni a biztos pártválasztó szavazók pártpreferenciát, tudniillik ezek azok a számok sokkal többet elmondanak arról, mik egy esetleges választáson a várható kilátások. Abban pedig a Fidesz még mindig az országgyűlési választásokon megszerzettnél jobban áll, már-már irracionálisan magasan vezet. Az otthon maradó, bizonytalankodó tömegek ingadozása sokkal kevésbé számít, ezért is lehetnek nagy eltérések amúgy az eges cégek közt ha a teljes népességet nézzük. A legmegbízhatóbb Mediánnál amúgy érdekes módon nem is látszik csökkenés.

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.22. 03:35:13

Közvéleménykutatás alkalmával félnek az emberek..és hazudnak..."hogy Fidesz"-----ezért hamis a közvélemény kutatás.
A régen jól bevált "suttogó politizálás" már Forradalomról beszél, s véleményem szerint megkezdődött a " szervezés" is.:)

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.22. 03:36:11

Már rég nincs 52.7 százalék Fideszes!!!!! EZ TUTI!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.22. 08:09:41

@aszekelyek: Sosem árt egy völgyhíd a háztartásban. Lehet alatta kolbászt tölteni. Vegyük el Klára asszonytól a Nemzet nevében és adjuk Anikó asszonynak, mert a völgyhíd nem lehet ellenzékben.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.12.22. 08:20:17

@posztoló
25 millió. azonnal fizesd be.
fellebbezésnek helye nincs.

lorantka_a_gall 2010.12.22. 17:36:14

@jjulie: igen, különben ez a poszt sem született volna meg...

beeble 2011.01.21. 11:17:15

2011. január 21.

Visszaerősödött a Fidesz, vesztett az MSZP
Ipsos-elemzés a pártpreferenciákról
Az elmúlt egy hónapban a pártok támogatottsága alig változott, szimpatizánsaik aktivitási szintje viszont módosult.
süti beállítások módosítása