Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
18:56

Régen látott össztűz zúdult ma az Európai Unió országaiból az Orbán-kormányra. A német lapok többek között vezérelvű országról értekeztek, a luxemburgi külügyminiszter a belarusz diktátorhoz hasonlította a magyar kormányfőt, Angela Merkel pedig az egyik szóvivőjével üzent. Azon túl, hogy soha nem kellemes ilyen véleményeket olvasni az aktuális magyar kormányról, érdemes azt is átgondolni, hogy pontosan mekkora a súlya és a jelentősége mindennek.

(Fotó: Welt Online)

Ha nem is teljesen példátlan ez az össztűz az Unió történetében, az kétségtelen, hogy 1990 óta magyar kormány ilyen éles kritikákat még nem kapott. Tanulságos, hogy a talán leginkább vitatott megítélésű, nemzetközileg sem mindenhol – mondjuk így – elismert Gyurcsány-kabinettel szemben hasonló, a nemzetközi diplomáciában valóban szokatlan hangot kormányzati pozícióban lévő nyugati politikus nyilvánosan soha nem engedett meg magának. Tényként kell megállapítanunk, hogy az Orbán-kormány rövid fél év alatt olyan reakciókat váltott ki a határainkon túl, amelyek finoman szólva is szokatlanok. Miközben vannak természetesen ettől a fő iránytól eltérő hangok is, a kórus meglehetősen azonos nótát zeng, s még az sem állítható, hogy összetétele kizárólag a klasszikus európai párttagoltság alapján lenne leírható. Konzervatív újságok, politikusok és kormányok is megszólaltak, akiket azért a magyar jobboldalon belül nagy bravúr lenne kommunistázni, gyurcsányozni vagy más módon személyükben hitelteleníteni.

Amikor egy kormány kritikákat kap a határokon túlról, általában - a "félrefordítás" mindig kéznél lévő szórakoztató érvét leszámítva - két hárító-védekező mondat szokott elhangzani: (1) nem számít a véleményük, mert csak a saját jól felfogott érdekük miatt szólnak, ami nem azonos a magyar emberek érdekével, (2) nem számít a véleményük, mert nem ők élnek itt és nem ők szavaznak. Amikor ezt hallom, mindig eszembe jut egy pár évvel ezelőtti televíziós beszélgetés, ahol arról vitatkoztunk elemző kollégámmal, hogy van-e jelentősége annak, amit a Lajtán túl gondolnak a szocialista-liberális kormányról. Én amellett érveltem, hogy a magyarok – leszámítva a minden külföldit utáló kisebbséget - az átlagosnál is fogékonyabbak a távolból érkező bírálatokra, ezért egy kormány számára kiemelten fontos a nemzetközi hitelesség és kompetencia. A választók természetesen keveset tudnak arról, pontosan mit is jelentenek a diplomácia különböző kódjelei, de elvárják politikusaiktól, hogy jó hírünket keltsék a nagyvilágban, s ha azt tapasztalják, hogy valamilyen ok miatt pária szerepbe kerülünk, azt rossz néven veszik és előbb-utóbb büntetik. Ezért is törekszik minden hazai politikus arra, hogy elsősorban itthon demonstrálja: mennyire elismert és megbecsült tagja a nemzetközi politikának. Kollégám bólogatott, majd gyorsan az aktuálpolitikára váltva hozzátette: egy kormányt igazán ez tud megölni, nem véletlen, hogy az ellenzék vezetője már most sokat tesz azért, hogy a hitelességét elvesztett szocialista miniszterelnöknél elismertebb szereplője legyen ennek a világnak.

A „megölést” már akkor is túlzásnak tartottam, és alapvetően most is ezt gondolom. Nem hiszem, hogy az árat közvetlenül, azonnal, a politikus számára legfontosabban, a szavazatokban, azok villámgyors elvesztésében kellene megfizetni. Az ár azonban ettől függetlenül létezik: benne van a kihagyott lehetőségekben, a gazdasági problémákban, a forint árfolyamában, a külkapcsolataink alakulásában. Nem eszik olyan forrón a kását, valóban, nem zárnak ki az Unióból, nem veszik el az elnökséget, továbbra is lapogatják majd a kormányfő vállát a találkozókon, de ha ez így megy tovább, ha így vélekednek rólunk Európa meghatározó lapjai (valamint azok olvasói) és politikusai, annak az ország biztosan kárát látja - függetlenül attól, hogy minden kérdésben pontosan és helyesen látják-e az itt történteket (szerintem amúgy ebben inkább nem).

Azt hiszem, itt az idő, hogy a politika rövid pihenőidejében, az ünnepek alatt kicsit mindenki gondolkodjon, akinek bármilyen köze van a magyar kormány munkájához. Igen, mindenki: az ugyanis nem mentesít a gondolkozástól, hogy csak háttérember vagyok, hogy csak a szavazógombot nyomom, hogy az érdemi döntéseket úgyis mások hozzák.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr222533000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy bocsánatkérés margójára 2010.12.23. 09:04:20

 Csak idő kérdése volt, hogy a luxemburgi elnök mikor fogja felhívni Orbán Viktort és elnézést kérni tőle azért, amiért a kommunista külügyminisztere diktátornak nevezte és Lukasenkóhoz hasonlította. Nem is kellett sokat várni rá. A Miniszterelnök...

Trackback: Rossz hírünk a nagyvilágban 2010.12.22. 20:45:03

Régen látott össztűz zúdult ma az Európai Unió országaiból az Orbán-kormányra.

Trackback: A félreértett kormányfő 2010.12.22. 19:44:45

Nos. Rájöttem. Szóval az a helyzet, hogy azok, akik itt össze-vissza diktátoroznak, meg holmi tekintélyelvű hatalomgyakorlásról beszélnek, alapvetően értik félre Orbán Viktor szándékait. Hiszen, ha megpróbálunk a folyamatok mélyére tekinteni, láthatjuk...

Trackback: Mong, a flúgos bemondó 2010.12.22. 19:34:52

  Mong Attila és szerkesztője, Bogár Zsolt reggel egy perces csenddel tiltakozott az új médiatörvény ellen. Hallgassa meg Mong Attila beköszönését és az egyperces csendet itt!  vagy itt:   A 168 Óra megkeresésére Gazsó L. Ferenc ugya...

Trackback: A sajtószabadság vége? 2010.12.22. 19:31:53

Ténytár A “médiaalkotmánynak” nevezett törvény jelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtat

Trackback: A médiatörvény bírálóiról 2010.12.22. 19:23:14

A Fidesz által tegnap megszavazott médiatörvény rossz, mert gyakorlati megvalósítása korlátoz(hat)ja a sajtó- és véleményszabadságot, megrendszabályoz(hat)ja az információhoz jutás utolsó épp bástyáját, az internetes sajtót, blogközösségeket is. Tiltak...

Trackback: A luxemburgi külügyminiszter a tűzzel játszik 2010.12.22. 19:18:19

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az elfogadott médiatörvény "egyértelműen sérti az Európai Unió szerződéseinek szellemét és betűjét. Felveti a kérdést, hogy egy ilyen ország méltó-e az EU vezetésére." Meg még olyat is mond...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Wolf 2010.12.22. 20:37:46

@különvélemény: Elsőre valóban CHF-et írtam, mivel az a leglátványosabb, ha megnézed a CHF nem erősödött a többi devizával szemben annyit mint a forinttal (arányosan).

"befektetők szeretik a diktatúrákat" - ha az olyan mint argentínába pinochet féle volt, azaz thatcheri/friedmani gazdasgápolitikát hoz magával, tehát ha nem az állami beavatkozást hanem a piaci szabályokat erősíti (az emberek szociális igényeivel SZEMBEN).

Itthon meg fordított a tendencia, az állam nem hogy csökkenti saját hatáskörét hanem éppenhogy növeli.

ökörpöröly 2010.12.22. 20:38:06

@a-kis-herceg: Jaj, te kis kettes számú mimóza! :P Neked baszod a gulágon is az lett volna a legnagyobb bajod, hogy a melletted lévő rabszolga "kurvaanyázza" az őt odajuttató, a családját kiirtó kommunistákat! :P
Nagy fikamatyi lehetsz! :P Gondolom anyukád befogta a füled akkor is, ha az utcán fingott valaki! :P

Spekuláns 2010.12.22. 20:39:15

Pár hete - a mnyp-k kapcsán - írtam hogy...
Elemezze a grafikont, és jelölje be a Fidesz kormányzás főbb pontjait:
www.portfolio.hu/chart.php?h=2&i=2&s=5&d=5&t=chfhufcomp

Most újabb csúcs rajzolódik.
Hogy is mondta Orbán? Bialyerős eurót szeretne? Az mit is jelentene? 250-es frank árfolyam?

Most hogy a transzparencia is eltűnik majd Magyarországról, vajon mi marad?

ökörpöröly 2010.12.22. 20:40:50

@Lámpavas: Tervezem, tervezzük. :) Csak egyelőre nem állok még olyan rosszul, hogy csapot, s papot itt hagyva beleugorjak a nagyvilágba!:) Csak okosan!
Megígérem, majd küldök neked egy kis rizsadagot és csokit, hogy legyen energiád eleget tapsolni a cigány Szaddamnak! :P

Malachi 2010.12.22. 20:41:58

@ökörpöröly: csak azt kéne észrevenned, hogy nem a kocsmában vagy, ahogy a kurvaanyázás az elvárt szint, szóval bár a szándékod nemes, itt ilyen szöveggel nagy valószínűséggel mindig zátonyra futsz majd.

egy nik a sok közül 2010.12.22. 20:43:00

csak

a KOMINTERN óbégat:

„Jean Asselborn (born 27 April 1949 in Steinfort) is a Luxembourgian politician. ... He was also the President of the Luxembourg Socialist Workers' Party, the second-largest political party in the Grand Duchy, from 1997 to 2004.”

„Adam Michnik was born to Ozjasz (Uzziah) Szechter, the first secretary of the Communist Party of Western Ukraine and his wife Helena (née Michnik), a historian, children's book writer and Communist. "

különvélemény 2010.12.22. 20:43:12

@Android:
Érdekes módon ugyanannak a lakájmédiának amiket megtalálsz még a watergate ügy nagyon pozitív volt, a wikileaks viszont már főbenjáró bűn.

Gondolkozz el azon, mit jelent igazából a média szabadsága, azt, hogy milliókkal támogatjuk a hócipőt fű alatt, titkosszolgálattal megfélemlítünk sajtóorgánumokat, vagy az, hogy törvényeket hozunk ország világ előtt, aminek a gyakorlati használatát még nem tudod, pedig igazán az határozza meg egy diktatúra mibenlétét.

karnak 2010.12.22. 20:43:27

@karloszky:
az 'idei autogyari befektetesek' evek ota tarto folyamatok eredmenyei, ...te hol elsz??

/megj: szijarto peter valasza konkret kerdesre, szoval nem en mondom, csak jelzem, mielott kitalalnal valamit/

befektetoket erdeklo dolgok:

- az orszag es kotvenye kockazata, minosites
- arfolyam es kamatrata
- befektetes/megterulesi ratak, nyeresegesseg, eredmeny

megis, ha olyanrol irnal amihez barmit is ertesz?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.22. 20:43:30

@wrong: +spanyol+olasz+francia

Amúgy szerintem az összes EU-s lap egységesen az "MTI baloldali szárnyától" kapja a híreket. :-)

Spekuláns 2010.12.22. 20:43:32

@különvélemény: "A befektetők szeretik a diktatúrákat"

Na ne mondd!!!
Ezt hol olvastad? Te hová vinnéd a befektetésed?

a-kis-herceg 2010.12.22. 20:43:44

@oldrock:

"A legforróbb hely a pokolban azoknak van lefoglalva, akik az erkölcsi válság idején megőrizték semlegességüket." (Alighieri Dante)

@post

"A győztesek bukásának oka pedig, hogy a csúcsra jutott politikusok és gazdasági hercegek csalhatatlanságuk bizonyítékát látják elért sikereikben." (Salamon Pál)

karloszky 2010.12.22. 20:43:49

@karnak: figyu, én nem a médiatörvény miatt szavaztam a Fideszre.. ugyanakkor ezek az aggodalmaskodások elképesztően el vannak túlozva, hogy itt vége lenne a sajtószabadságnak, stb. semmi nincs a törvénybe, ami erre utalna. nem a médiatanács lesz a legfelső fok, a döntéseik támadhatóak a bíróságon. azért kíváncsi lennék, hogy Belorussziában is így van-e...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.22. 20:43:50

Nema hírünk rossz bazeg, hanem a kormányunk...

mxplanet 2010.12.22. 20:43:53

barcsak totalis csodbe menne mar az orszag :(

klacus 2010.12.22. 20:44:13

Hát kintről úgy néz ki, hogy a provinciában élő alantas lények meg merik vámolni a nagy nyugati és igen fejlett tőkét. Nagy ívben szarnak itt a szabadságra.

Olyan ez mint ahogy Amerika demokratikus értékvédelme, valahogyan mindig az olajmezők és ásványi kincsek környékén csúcsosodik. A fejlett nyugat is addig védi a magyar szólásszabadságot, amíg pl. az E-on elegendő erőt képvisel.

Egyébként pedig tényleg micsoda egy fasisztoid dolog már, hogy aki leír valamit az vállalja érte a felelősséget. Névtelenül persze lehet kurvaanyázni, node vállalt névvel és címmel már nem megy igaz?

S2000 2010.12.22. 20:44:46

A magyar médiahatóság hatáskörét ki kellene terjeszteni az egész EU-ra, hogy ilyen csúnya dolgokat ne írhassanak a mi kétharmados forradalmi kormányunkról. :)

Az Orbán-Putyin találkozó napján a Kommerszant is "szép" dolgokat írt az Orbán-kormányról, nyilván kremlini megrendelésre, amiből az jön le számomra, hogy ez a stílus se tőlünk keletre, se nyugatra nem szalonképes.

Itthon még csak-csak elmegy, habár már ez sem igaz teljesen (lásd a Fidesz népszerűségvesztését az elmúlt két hónapban), de Európában ennyire nem európai módon viselkedni nem igazán célravezető.

karnak 2010.12.22. 20:45:24

@török gábor: es em kene, ha mar egy eleg porgos blogot irsz?:)

drumhead 2010.12.22. 20:45:43

@különvélemény: te nagyon sokat értest a világból, drága barátom:(

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.22. 20:45:56

@karloszky: A halálraítélt is fellebbezhet, de döntés csak az ítélet végrehajtása után várható! :-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.22. 20:46:05

"Igazán hízelgő ránk nézve ez a kitüntetett figyelem. :) Csak azt nem értem, hogy miért nem az elmúlt években érdeklődtek ennyire a magyar médiahelyzet iránt?! Mondjuk amikor a Nap-kelte és a baloldali liberális megmondóemberek uralták a köztévét, és a két legnagyobb külkereskedelmi televíziós csatorna szinte soha nem tett eleget a pártatlan és objektív tájékoztatásnak (illetve egyikük esetében volt pár komoly kampánycsendsértés is a 2006-os választás első fordulója előtt). Nem is szólva a baloldali liberális kormányzat ellenzéki sajtót bojkottáló hozzáállásáról, vagy a 2006-2009 között sajtósokat ért rendőrterrorról..."

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.12.22. 20:46:25

"nem mentesít a gondolkozástól, hogy csak háttérember vagyok"
Nocak-nocak, Török Gábor puccsra bátorít? Belefér ez a politikai elemző szerepébe? :))

a-kis-herceg 2010.12.22. 20:46:44

@Spekuláns: ja ja érdekes a kaszinó beruházó zsidó egyszerű tanu vallomás miattt pár órára nem mer eljönni az országba... ne félj drága gyere csak... a diktatúra nem szerez pénzt emberrablással... áh dehogy. csak elcseréljük gyémántra azt az aranyembert.

ökörpöröly 2010.12.22. 20:46:45

@Malachi: Ó, te kis butuska. Hogy futnék zátonyra, hisz a lényeget elértem, elolvassák és elgondolkoznak rajta. A lényeg ez. A stílusítéletetek kurvára nem érdekel. Nem akarok én megfelelni nektek. A harsányság, a trágárság, az "enyhe" demagógia mind csak eszköz, hogy bizonyos ingereket kiváltva elgondolkoztassam a becses közönséget. :)
Ez egy szellemi és stiláris játék, ez se semmi egy diktatúrában! :P

bariga 2010.12.22. 20:47:46

@Lámpavas: talán majd ha elolvasod a törvényt, mert valószínűleg eddig csak a szóvivőtől hallotál róla valamit.
Bár ha belegondolok, hogy a Bayer Zsoltira is vonatkozni fog, lehet, hogy megéri.

a-kis-herceg 2010.12.22. 20:48:29

@S2000: tényleg:) eu 2/3... már meg van az eu szavazók kb 0,5%-a ha így haladunk nem soká eléri a fides az au 67%-ot

Spekuláns 2010.12.22. 20:48:42

@IGe: "Kér értük egyénként mert két ekkora lehetőséget elhalasztani, amit az 1998-as (akkor én is rájuk szavaztam) és a mostani 2/3-as megszerzett parlamenti többség adott, már nem lesz többet.

A magyar népmesében a hazudós juhászfiú kétszer hazudhat, kétszer verhet át másokat, de többször már nem. "

Na igen, akkor én is rájuk szavaztam...
De a macska csak *egyszer* lép a forró főzőlapra,
utána már a hidegre sem!

Én s sajnálom hogy így elpókerezik a lehetőséget, bár most már nem szavaztam rájuk - a szocikra sem...

porfelhő 2010.12.22. 20:49:41

Jaj! én már az előző poszthoz sem tudtam irni! annyira felgyorsultak az események, hogy a Török G. is "nemzeti gyorsasággal sorjáztatja a posztokat"!:):) és már milyen sok kemment iródott?!

a-kis-herceg 2010.12.22. 20:51:12

@mxplanet: kellemes karácsonyt neked is.

mellesleg én nem kívánom, de egy éve ezt jövendölöm... nem látok jövöbe, de a fekete fellegik gyülekezéséből ezt olvastam ki...

"A nyájban nincs kétely, és a nagyobb tömeg mindig a jobbik igazság birtokosa - de a nagyobb katasztrófák is benne gyökereznek." (Carl Gustav Jung)

Gogol 2010.12.22. 20:51:13

@Lámpavas: Aki az "Antifák" kifejezést behozta a köznyelvbe, illetve akitől idéztél.

sárkányfő 2010.12.22. 20:51:56

@egy nik a sok közül:

Adam Michnik:
"1968 és 1989 között a lengyelországi földalatti demokratikus ellenzék egyik vezető személyisége volt."

"Tízéves korában, az 1956-os forradalom idején pénzgyűjtést rendezett a magyarországi gyerekek részére."

"1968 márciusában, miután részt vett az ún. „márciusi eseményekben” – vagyis a diákok és az egyetemi közélet tiltakozó megmozdulásaiban (...) végleg kizárták az egyetemről, nem sokkal később pedig letartóztatták, és három évi börtönre ítélték."

"A hadiállapot idején – vagyis 1981. december 13-át, a Jaruzelski-puccsot követően – először internálták, majd – miután visszautasította, hogy hűségnyilatkozatot írjon alá, amelyben beleegyezett volna, hogy önszántából elhagyja az országot – a szocialista államrend megdöntésére irányuló kísérlet vádjával 1984-ig ítélet nélkül letartóztatásban tartották. Letartóztatása alatt több hétig tartó éhségsztrájkot folytatott, amellyel elő próbálta mozdítani a per befejezését, és ki akarta kényszeríteni, hogy politikai fogolyként ismerjék el."

"1988-ban Lech Wałęsa informális Irányító Bizottságának tanácsadója, majd az Állampolgári Bizottság[5] (Komitet Obywatelski) tagja lett. 1989-ben tevékeny részt vállalt az Ellenzéki Kerekasztal előkészületeiben és tárgyalásaiban."

hu.wikipedia.org/wiki/Adam_Michnik

klacus 2010.12.22. 20:51:59

@ökörpöröly: Szerintem Te egy másik tv-t nézel...

különvélemény 2010.12.22. 20:52:25

@Spekuláns:
Én?
Az afrikai (csak hogy ne közel kelet legyen) olajmezőkre, ha nem előztek volna meg nyugati barátaid.
Hadd ne mondjak országokat, nézz utána, milyen cégek pumpálják a diktatúrákból az olajat, és mekkora a nép szegénysége mellette.

a-kis-herceg 2010.12.22. 20:52:32

@porfelhő: villámháború van... felzárkózni...

nem akarsz avatarnak egy gyalogos huszár egyenruhát? (olyan nincs csak szólok...)

szamarhegy 2010.12.22. 20:52:39

@klacus: Mielőtt az E-on tönkremenne, azelőtt már rég ki fog innen pakolni néhány a fogyasztást/forint árfolyamot egyensúlyban tartó cég és 4-500 Ft./Euro-nál már mindegy lesz, hogy mi van az E-on-al.

karloszky 2010.12.22. 20:53:23

@karnak:

2 kérdés:

1.) írtam én olyat, hogy nem a befektetési/negtérülési ráta érdekli őket, baszod ??? pont hogy azt mondom én is, hogy KIZÁRÓLAG az érdekli őket, és nem a médiatörvény meg hogy erről mit hörögnek a nyugati lapok.

2.) és olyat írtam-e, hogy az idei autóipari befektetések milyen távú folyamat eredményei ? nem írtam. ennek ellenére a kormányváltás UTÁN történtek meg, a patás megjelenése után, a demokráciai armageddont követően. namármost ha a döntésüket bármennyire is befolyásolná a nyugati sajtó OV-ról alkotott véleménye, akkor biztos nem fektettek volna be ide súlyos milliárdokat

szövegértésre gyúrjál rá, meg ne adj a számba olyat amit nem mondtam, köszi

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.22. 20:54:35

@Blassius: Igazad van! Az a "Bolond Istók" 1000 környékén lefeküdt ennek az "öreg k..nak", de Orbán majd visszacsinálja ezt!

Lámpavas 2010.12.22. 20:54:35

@ökörpöröly: Engem ne félts, csak már a te fajtád lenne minél távolabb!

isaac 2010.12.22. 20:54:41

Ha szabad külföldön élő magyarként megszólalni: tegnap először nem voltam büszke rá itt, hogy magyar vagyok :(

Kollégáim őszinte meglepetéssel és megdöbbenéssel kérdeztek róla, mi történik Magyarországon... hogy lehetséges ez...

Sokan azt a benyomást keltik, mintha ez csak német sajto lenne: Nem csak a német sajtó cikkezett cimoldalon, nem csak ők diktátorozták le Orbánt: NZZ és több más itteni napilap ugyanezt tette (pl. Rákosihoz hasonlitották OV-t)

Csak egy kis hangulatjelentés innen (ahol a politika olyan unalmas, hogy azzal kerül bele a hirekbe, mikor a pénzügyminiszter röhögőgörcsöt kap a parlamentben...)

török gábor 2010.12.22. 20:55:04

@karnak: de, jó lenne, ha értenék hozzá annyira, hogy megalapozott véleményem legyen. így inkább csak olvasok róla olyanoktól, akiknek a szakmai véleményére adok.

egy nik a sok közül 2010.12.22. 20:55:21

@ó jaj:

ó jaj

ahogy Demszky

meg a Pető-fiú

meg a KörmösBauer-fiú

is mind-mind "ellenzéki" volt.

a-kis-herceg 2010.12.22. 20:55:30

@különvélemény: az más. ott a diktátorok ülnek rá az olajkutakra. nem először lett diktátor és utána tett maga alá olajat... főleg nem a befektetők által... ott nem bízzák véletlenre (demokrácia stb) ott nagyobb a tét...

Éhesló 2010.12.22. 20:55:38

Nyugi van, főleg a 2006 őszét követő sunnyogást, szótlanságot követően.
Egy buzifelvonulás is jobban izgalomba hozta őket, mint a vérben fetrengők anno.
Hiteltelenek és fogalmuk sincs miről nyilatkoznak kliséket ész nélkül: beintett a karmester, visít a nyivákolás.
Majd abbahagyják, ha elunják.
Tudod,:mint böszme mondta 2006 őszén, mikor ejrópa szerint semmi nem fenyegette a demokráciát és minden rendben volt Budapesten.

aszekelyek 2010.12.22. 20:55:48

@Lámpavas: Mégis hogy képzeled ,hogy nem , amikor megírták neked a FAZ-ban és a DIE Weltben is? Meg a népszarában is. és ezt huhoggggggja a ballib bagolykórus is reggeltől estig. Te a szemednek hiszel, nem nekik? Virág elvtárs már megintette ezért Pelikánt...., annak hisz, amit a vaksi szemével lát, amit a süket fülével hall"....? A nemzetközi helyzet fokozódik mondhatni...:DD Az osztályharcról már nem is szólva.

oldrock (törölt) 2010.12.22. 20:56:07

@aszekelyek:
Nem szeretem Gyurcsányt, de azért kíváncsi lennék pontokba szedve, nem fröcskölődve, száraz tényeket felsorolva hogy mi az a fészkes fenne ami a jobb oldal ekkora gyűlöletét kiváltotta. Semmivel sem volt rosszabb a kormányzása mint a mostani kormány, sőt...
Nem vagyok naiv tudom hogy a jobbnak nevezett oldal nem tudja Gyurcsánynak megbocsájtani hogy az emlékezetes tv vitában porba döngölte szeretett vezérét...
Hibái:
1. Sokszor pökhendi módon nyilatkozott,
2. ritkán egyeztetett
3. folytatta az ország eladósodását -habár a második ciklusára már kevésbé igaz. Ebben a fő bűnös Meggyesi volt -akinek a programját a fidesz is megszavazta. Meggyesit miért nem szidják annyira mint Gyurcsányt?
4. Nem hajtott végre érdemi reformokat, igaz a fidesz ebben erősen próbálta megakadályozni.

különvélemény 2010.12.22. 20:56:16

@drumhead: És ezt arra a kommentemre írtad? Atya úr isten...
Számolni tudsz?
Ha többen vannak a fityeszesek itt, kommentben, az azt jelenti, hogy nem csak a szavazófülkékben voltak többen.
Learn to think before post...

sárkányfő 2010.12.22. 20:56:46

Ínyenceknek:

"Katasztrófa – értékelte egy szóban a luxemburgi külügyminiszter példátlanul kemény hangú nyilatkozatát az fn.hu külpolitikai kérdésekben igencsak járatos forrása."

És!:
"Ezt a feszültséget a diplomácia már nem tudja kezelni; jönnek majd a közlemények, a körlevelek, a megvásárolt nyugat-európai újságcikkek, de ez a konfliktus kizárólag diplomáciai eszközökkel nem orvosolható – bocsátkozott jóslásba forrásunk. "

www.fn.hu/kulfold/20101222/leirta_eu_orbant/

Spekuláns 2010.12.22. 20:56:56

@a-kis-herceg:

Kommentedre nem reflektálok, visztont:
Tudod te, hogy Antoine de Saint-Exupery kinek dedikálta a nicked által meginvokált novella főhőst?

Leon Werth-nek, aki történetesen zsidó volt, és azt írta róla, hogy "ő a legjobb barát a világon". Gondolom ha olvastad volna a könyvet, más nicket választasz, azon sem fogok meglepődni, ha ezután választasz más nicknevet a zsidózáshoz.

Ugye, milyen fontos a választás szabadsága...?

karnak 2010.12.22. 20:57:11

@karloszky:
azt gondolom, hogy egy demokratikus jogallamban az, hogy egy part delegal egy ilyen szervezetbe embereket nem engedheto meg.
az h sz. a. mint partkatona milyen tevekenyseget folytat, az eddig kinevezett hasonlo kaliberu politikusok, polt p, s pal k. elnok ur, szasz k, stb, mar elegendo.

az, hogy nincs meg a bizalom, nem veletlen, minden jel arra utal, hogy abszolut partos dologrol van szo.

az, hogy
- nem tudjuk, majd meglatjuk
- nem tudjuk nem a feladatom, majd ha nem jol vegzi a dolgat, valtoztatni, kell, de mindenki nyugodjon meg
(kerdesre, hogy mit tehet meg es mit nem a hatosag, hogy foglalhat le iratokat v sem, mit kerdezhet egy oknyomozotol es mit nem, mire vonatkoznak a szabalyok, mi az a "kozosseg" aminek az erdekeit sertheti, stb...)

a torvenyt benyujto kepviselo ur szajabol minimum rezgolecesek, inkabb ketsegbeejtoek.

egy demokratikus jogallamban ezeket elore kell garantalni a torvenyben, azaz szabalyozni, olyan NINCS, hogy majd kiderul, majd meglatjuk, ez abszurd, az ilyen torvenyek diktaturakra jellemzoek, nincs benne garancia, ami vedene a masik felet a hatosaggal szemben. es ez nem vicc, ebben nem lehet nagylelkuen "majd meglatjuk" alapon gondolkodni.

gauche caviar 2010.12.22. 20:57:15

Beindultak?

"Egymillióan a magyar sajtószabadságért
FIGYELEM:

Rosszindulatú feljelentések eredményeképp letiltották az adminisztrátorok publikálási jogosultságát. Így bár sokan gyűltünk össze az oldalon, nem tudunk mindenkihez szólni.

A facebook szabályzata szerint amennyiben kérvényezzük enne...k feloldását, adatainkat automatikusan továbbítják a feljelentőknek. Valószínűleg nekik éppen ez a céljuk: megtudni kik vagyunk.

Egyelőre szeretnénk megőrizni anonimitásunkat, ezért arra kérünk minden támogatót, írjon a Facebooknak, vázolja a helyzetet, és kérje az adminisztrátorok jogainak visszaállítását. Itt: www.facebook.com/legal/copyright.php?dmca_counter_notice

Kérünk, osszátok meg a fenti üzenetet mind itt, mind a saját oldalatokon!

Köszönjük!"

szamarhegy 2010.12.22. 20:57:25

Se olajunk, se ércünk, se pótolhatatlan képzett munkaerőnk, az újraelosztás mértéke még mindig magas, csak a viszonylag piacbarát hozzáállásunk és az úgy-ahogy, de működő demokráciánk tartott bennünket eddig a víz felett, 'érdekes' próbálkozás lesz ez multi, globál, bank, befektető ellenes, antidemokratikus irány.

különvélemény 2010.12.22. 20:57:54

@a-kis-herceg:
Dehogy diktátorok, nekik se pénzük, se IQjuk nincs hozzá, az mind nyugatról jön.

aszekelyek 2010.12.22. 20:58:02

@röhögő: Erre azért ne vedd be a mérget. A sajátjai nem olyan ostobák, mint a szocik sajátjai voltak, míg el nem taposták a szocikat és a zsaroló szdsz-t, mdf -estől.

finalNmbr 2010.12.22. 20:58:27

Hol nem szarom le a baloldali faszságokat?!

Amúgy Kellemes ünnepeket mindenkinek! :)

finalNmbr 2010.12.22. 20:59:03

@Steve_Jobs: Már azoknak akik megtartják a karácsonyt... :P

ökörpöröly 2010.12.22. 20:59:22

@Lámpavas: Csak nem te is benne vagy a pártbizniszben?:) Most már értem a hozzáállásod!:P A vérbeli, seggnyaló bolsevikok mindig jól laknak!:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.22. 21:00:37

@Blassius: "Európa a feslett öreg kurva elfingotta magát. Ki nem szarja le."
@ökörpöröly:"Neked baszod a gulágon is az lett volna a legnagyobb bajod, hogy a melletted lévő rabszolga "kurvaanyázza" az őt odajuttató, a családját kiirtó kommunistákat!"
@karloszky:"Írtam én olyat, hogy nem a befektetési/negtérülési ráta érdekli őket, baszod ???"

Még szerencse, hogy a "kultúrált" többség védi a "kis magyar abszurdot". :-)

Lacdelo 2010.12.22. 21:00:44

@egy nik a sok közül:

Csak hogy jobban tajekozodjal kik is biraltak a Fideszt, csupa nagy nevu konzervativ lap. Angela Merkelt sem neveznem szocialistanak, vagy kommunistanak. Annyira ostobanak nezed az embereket, hogy megprobalod beallitani, mintha kulfoldi kommunistak es szocialistak itelnek csak el a Fidesz mediatorvenyet.

NE NEZD HULYENEK A MAGYAR EMBEREKET!!!

Mar a legnagyobb gazdasagi partnereink is viszolyognak tolunk. Ebbol nem lesz 1 millio uj munkahely, orulhetunk ha meg tudjuk tartani azt ami van. :(

Angela Dorothea Merkel, (German pronunciation: [aŋˈɡeːla doʁoˈteːa ˈmɛʁkl̩] ( listen);[1] née Kasner, born 17 July 1954) is the current Chancellor of Germany. Merkel, elected to the Bundestag (German Parliament) from Mecklenburg-Vorpommern, has been the chairman of the Christian Democratic Union (CDU) since 2000, and Chairman of the CDU-CSU (Christian Social Union) parliamentary coalition from 2002 to 2005.

The Frankfurter Allgemeine Zeitung (English literally Frankfurt General Newspaper), short F.A.Z., also known as the FAZ, is a national German newspaper, founded in 1949. It is published daily in Frankfurt am Main. The Sunday edition is the Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (F.A.S.). F.A.Z. has a circulation of 366,844 (3rd quarter 2008)[1] and has a slight centre-right or conservative bias.

Corriere della Sera[p] (English: Evening Courier) is an Italian daily newspaper (first in sales[2]), published in Milan.
It is among the oldest and most reputable Italian newspapers, founded on Sunday, March 5, 1876, by Eugenio Torelli Viollier. In the 1910s and 1920s, under the direction of Luigi Albertini, the Corriere became the most widely read newspaper in Italy, maintaining its importance and influence to this day. Its main rivals are Turin's La Stampa and Rome's La Repubblica.

Die Welt (literally: The World) is a German national daily newspaper published by the Axel Springer AG company.
It was founded in Hamburg in 1946 by the British occupying forces, aiming to provide a "quality newspaper" modelled on The Times. It originally carried news and British-viewpoint editorial content, but from 1947 it adopted a policy of providing two leading articles on major questions, one British and one German. At its peak in the occupation period, it had a circulation of around a million.[1]
The modern paper takes a self-described "liberal cosmopolitan" position in editing, but Die Welt is generally considered to be conservative.[2][3]

Spekuláns 2010.12.22. 21:01:03

@különvélemény: "Én?
Az afrikai (csak hogy ne közel kelet legyen) olajmezőkre, ha nem előztek volna meg nyugati barátaid.
Hadd ne mondjak országokat, nézz utána, milyen cégek pumpálják a diktatúrákból az olajat, és mekkora a nép szegénysége mellette. "

Mutass nekem olajmezőt Magyarországon, ami vonzani fogja a külföldi tőkét!

kuktabúvár 2010.12.22. 21:01:09

Kedves Gábor!

Azt írta utolsó mondatában "csak a szavazógombot nyomom".
Ha ilyen erős pártfegyelem létezik, kell ma Mao.-n, akkor minek fizetünk ekkora parlamentet? Nem lehetne úgy, hogy annyi képviselő lenne, ahány párt, és az ő szavazataikat súlyoznánk a választási eredmény alapján?

porfelhő 2010.12.22. 21:01:16

@a-kis-herceg:
Jaj! bocsánat azt akartma irni a TG-nak, hogy "nemzeti vágta " gyorsasággal:)
"meg vagy verve" az avatarral!:) huszár egyenruhát! néhány napra már akkor is inkább angyalka lennék, "habos " ruhában, mint huszár!:) szédületes vagy.

devadel 2010.12.22. 21:02:03

@oldrock: vajon miért volna fröcskölődés, hogy körülírva ugyan, és nagyon képszerűen kifejtem abbéli véleményemet, hogy török gábor a távolságtartás álorcája mögött egyszerűen orbán seggét nyalja, megcsúfolva ezzel pont a hivatkozási alapjául szolgáló függetlenéset, és megtévesztve ezzel kevéssé bonyolultan gondolkodó honfitársainkat?

ökörpöröly 2010.12.22. 21:02:13

@Malachi: Milyen nagylelkű vagy, hogy megengedted! :P Szólj anyucidnak is, hogy milyen udvarias voltál ma, hátha ad egy babapiskótát! :P

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:03:25

@isaac: és mit mondtál nekik? áhh... semmi gond. ez egy új kísérlet. kisérlet járja be európát... ha nem sikerül, akkor államcsőd. jajjj ne essetek össze! lehet hogy sikerül. Matolcsy azt mondja már 2011-ben is 7-8 % növekedés leszz... igaz Pintér meg éhség lázadásokra készül... de otthon egyébként minden rendben van. sőt ez csak a szoclib lebukottak áskálódása... semmi köze a valósághoz. nézzétek meg milyen szép optimista ország. innen még a túristák se mennek haza...

mutasd nekik ezt.

www.youtube.com/watch?v=Hmz8Ni9zO4M&feature=player_embedded

devadel 2010.12.22. 21:03:59

@bariga: nem érthető, mit jelent az képletesen, hogy valakivel be lehet verni a szöget a falba? kemény gyerek? miért érzem úgy, hogy nem erre gondoltál?

ökörpöröly 2010.12.22. 21:04:04

@devadel: Töröknél működnek azok a reflexek, hogy ő is a piacról él. Ennyi. Öncenzúra. Ez nem az első ilyen írása. Nem hiszem, hogy az ő szellemi képességeivel el is hiszi, amit ír.
Itt tartunk! Edz a médiatörvényre!:P

karnak 2010.12.22. 21:04:13

@karloszky:
felreerted, a mondandom lenyeg az lett von', hogy ezek nem az uj kormany erdemei, hanem mar meglevo eredmenyek lezarasa.
garantaltak bizonyos dolgokat, amiket pl az audi megkapott, az energiaszektor, kereskedelem nem.

ez nem igy mukodik, mint ahogy sejlett abbol amit irtal, minden mindennel osszefugg, sajnos erdekli oket, ezek jelek azt gondolom, es de, sajnos viszik a penzuket, amibol mindannyian elunk.

belefolytunk egy globalis izébe, ahol nem lehet szembemenni mindenkivel, mert nem venezuela vagyunk, nincs olajunk. az h karog a sajto egyben jel es kovetkezmeny is szerintem, ami se igy-se ugy nem jo.

HalasKa 2010.12.22. 21:04:22

Elég sokat olvasgattam az interneten a témával kapcsolatban a mai nap folyamán. Majd este a tv elé kerültem, és épp a híradó ment. Kb. a 20. percben, egy olyan hír után, hogy de jó újra kezdenek működni a repterek, jött a hírblokk:
videotar.mtv.hu/Videok/2010/12/22/20/Szeles_koru_visszhangot_valtott_ki_a_mediatorveny.aspx

Nem akarom túlkommentálni ezt a 'jelenséget', de szerintem szép példa arra mi a következménye a kormány által felügyelt médiának: árnyalt félretájékoztatás.

G. Wolf 2010.12.22. 21:05:07

@Lacdelo: az a baj hogy "narancsellenzősfideszfan"-nak mindenki kommunista aki nem fideszes vagy rosszat mond róluk...

Ami igazán érdekes lenne a Fidesz belső kritikáit hallani. Biztos hogy van. Túl nagy az a párt ahhoz hogy csak egy hangja legyen. Legfeljebb a többi "néma" épp, de biztos vagyok benne hogy létezik.

Jaffar 2010.12.22. 21:05:22

@poszt

Nagyon korrekt írás. Csak az a baj, hogy nemsokára az ilyen írások is el fognak tünni, mert a médiatörvény értelmében ez "nem helyén való".......
Remélhetöleg örökre megtanulja a magyar, hogy nem adunk senkinek sem teljhatalmat, mert az ezzel jár. Most még csak a "baloldaliak és liberálisok" jajgatnak emiatt, ami a blogokon is látszik, de 2, legkésöbb 3 év múlva már a "zemberek" is ezt fogják gondolni, mert végre belátják, hogy a jobb élethez, nem a kommunizmus (erös állam) szükségeltetik (ráadásul koncepció nélkül), hanem a szabadság és az, hogy ezt a szabadságot egy erös állam biztosítsa. A szabadság mindenek elött, a médiában és a közéletben, ahol nem csak jobb- és baloldali médiumok vannak, hanem olyanok is, akik mindenkinek odamondanak, ha azok túl messzire merészkedtek. Gyerekcipöben jár még a demokrácia idehaza. Kell még 2 emberöltö, amíg kihalnak az Orbánfélék és mindazok, akik a szocializmusban nöttek fel, és tanulták a szakmát. Addig is küzdeni kell, mert ha feladjuk, akkor amint látható, sok lúd disznót gyöz.

sárkányfő 2010.12.22. 21:05:52

@ökörpöröly:
"Sok bazdmeg között elvész a Gondolat."
(ősi buddhista mondás)

Lámpavas 2010.12.22. 21:06:22

@isaac: Csak Rákosi? Hitler még nem volt? Esetleg Sztálin? Nem is értem. Esetleg az arab terroristák? Nem helyeztek még minket a terroristákat támogató országok listájára? Esetleg a gyerekeket élve evők listájára?
Borzasztó ami itt folyik.

nyünyüge 2010.12.22. 21:06:39

@aszekelyek:
az előző posztban szó esett Merkelről:

en.wikipedia.org/wiki/Angela_Merkel#Early_life
- evangélikus lelkész és angol-latin szakos tanár gyermeke

Ventura Blvd 2010.12.22. 21:06:52

Kedves Gábor, én magamra veszem ezt a keresztet, amit a képviselőkre raksz, emígyen alakítva át soraidat - utólagos engedelmeddel -:

"Azt hiszem, itt az idő, hogy a politika rövid pihenőidejében, az ünnepek alatt kicsit mindenki gondolkodjon, akinek bármilyen köze van a magyar POLITIKÁHOZ. Igen, mindenki: az ugyanis nem mentesít a gondolkozástól, hogy CIVIL vagyok, hogy csak a KOMMENTEKET nyomom, hogy az érdemi döntéseket úgyis mások hozzák."

Elég ostobaság lenne a politikusokra hagyni a felelősséget.

-----------------------------------------

Végül azoknak, akik itt a 2/3 nevében beszélnek.

Amikor egy kormány nagy fordulatokra készül (adóreform, 1.000.000 új munkahely, ugyanennyi gyerek, a nagy rendszerek átalakítása stb.) az országon belül és kívül is forrásokat és szövetségeseket keres. Az, hogy belül megtalálta a MANYUP malacperselyét, szép, de nem elég. Még a határon túlról is kellene pénz. És garanciák, ajánlások, biztatás, jó szó - egyszóval hathatós támogatók.

Soroljátok a neveket.

-----------------------------------------

Végül, úgy kommunistázz le engem, hogy tudd;

<> Konzervatív vagyok - azaz az evolúciót (fejlődést) igyekszem választani a revolúció (forradalom) helyett,
<> Liberális vagyok - ami azt jelenti, hogy kalapot emelek Török Gábor előtt, mert egyetlen nettó-fasisztát, remegő kezű munkásőrt, a magyar nemzeti történetét a gój Noétól, de legalábbis a hun Attilától eredeztető zizit sem moderál ki a blogjáról. És valóban, van mit tanulni Tölgyes úrtól, Akitlosztól, aSzékelyektől, László56-tól mindenkitől, aki hiányozni fog az ünnepek alatt. Nem tartom magam senkinél különbnek (pedig sok csillagom van Kodótól), és alábbvalónak sem (pedig kiderült, hogy tényleg hülye vagyok a csigák biológiájához), pont annyi jogot és lehetőséget akarok nektek, amennyivel elvagyok magam is. Vagy amennyit ti akartok.
<> Humanista vagyok, ami annyiból politikai kategória, hogy látom a számok mögött a rengeteg szegény embert, tetves és éhező kölyköt.

<> Soha nem szavaztam a ballib pártra, és senki a családomból soha...,

...de ez a fajta kormányzás nem tetszik. Mert nem avat be a terveibe, nem igényli a segítségem, állandóan új pontokat emel be abba szövetségi szerződésbe, amiket nem kötött meg velem, kapkod, fölöslegesen konfrontálódik, nem hogy szövetségesek nem hoz, hanem bírálókat termel - és hagyjuk az anyagiakat.

Mikor XIV. Lajosnak meghozták a hírt, hogy elvesztette uralkodói idejének legfontosabb csatáját, így csattant fel - "Hát elfeledte Isten mindazt a jót, amit érte tettem!?"

Nem, csak a Kaporszakállú nem kérte ezeket, és nem írt alá semmilyen szerződést, még a Napkirállyal sem.

különvélemény 2010.12.22. 21:06:54

@Spekuláns: Gyártottunk pár dolgot, amit megvettek nyugaton, csakhát' azóta privatizáltuk azokat, a befektetők meg szépen bezárták (ezért vették meg) mivel konkurenciát jelentettek.
Mint a rauch aki most fennen hirdeti, hogy magyar almából van a levük
Ja megveszi tőlünk a léalmát 35Ft-ért majd visszahozza 300-ért, de jó, hogy itt van, úgy örülünk neki.
Csak sajnos ez nekünk semmi hasznot nem hoz, a feldolgozóipart meg az IMF meg nagyszerű egyéb tanácsadókra hallgatva szépen leépítettük, rá is baxtunk, ellentétben velük, akik igen jól jártak a konkurencia kiiktatásával.

guvernalista (törölt) 2010.12.22. 21:07:03

jól értem, hogy a fdp azt akarja, hogy magyarországtól uniós elnökséget vonják vissza?

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:08:18

@Spekuláns: valamit félreértesz. a zsidó szó az egy nemzetiség megjelölésére szolgált és nem helyeztem "tehervagoni" környezetbe. semmilyen rasszista vagy zsidózó felhangja nem volt a mondatnak... arról szólt, hogy vki akinek kellene tanúskodni nem mer magyar földre lépni... hm most hogy így mondod ennek persze van másik olvasata is... de én kifejezetten csak a "fogadó" országra a diktatúrára gondoltam.

az zsidózás pl szerinted, hogy izraelben zsidók élnek???? egyszerűen
ROSSZ AZ AKI... vagy mindenki magából indul ki...

ne most 2010.12.22. 21:08:25

Mi lettünk Borat népe.

aszekelyek 2010.12.22. 21:08:35

@oldrock: TAlán mert nem megyó volt az, aki azonosító nélküli terroristákkal verette szét a FIDESz törvényes , engedélyezett gyűlését. az 5o. évfordulóján a népfelkelésnek. Megyó csak egy szar alak és kész.A színrelépése és a nnak elvállalása, hogy hazudozzon reggel délben meg este, elég ok, hogy még a sajátjai is meggyűlölték. Az erőszakossága, meg az amiket kiengedett a száján nyilvánosan , ami alulról sem súrolta nem egyszer a demokraták kijelentéseinek küszöbét.... és az, hogy mindenáron megtartani és megszerezni a hatalmat, kerüljön ez a magyarnak bármibe is, sokat tett érte, hogy elforduljanak a jobb érzésű emberek tőle a baloldalon is. Most nincs kedvem tovább sorolni. Még hogy a második ciklusban nem annyira növesztette az államadósságot? Ki is vette fel a gigahitelt, amitől most ekkora xarban ül Magyarország?

Malachi 2010.12.22. 21:09:00

@ökörpöröly: én nagylelkű vagyok, te meg tahó. én kapok babapiskótát anyucitól, te meg örülhetsz, hogy milyen jól megmondtad a tutit. mindenki boldog.

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 21:09:07

Tehát akkor mégsem huhogtunk mi, huhogók annyira tévesen.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.22. 21:09:40

"Tízezer főnél keresztbe tettek az Egymillióan a magyar sajtószabadságért! FB-csoportnak"

www.stop.hu/articles/article.php?id=795797

kov_vacs 2010.12.22. 21:10:28

"Azt hiszem, itt az idő, hogy a politika rövid pihenőidejében, az ünnepek alatt kicsit mindenki gondolkodjon, akinek bármilyen köze van a magyar kormány munkájához. Igen, mindenki: az ugyanis nem mentesít a gondolkozástól, hogy csak háttérember vagyok, hogy csak a szavazógombot nyomom, hogy az érdemi döntéseket úgyis mások hozzák."

Na ezt a bekezdést nem tudom szó nélkül hagyni.

Akinek köze lehetett volna vagy köze volt a kormányhoz

ÉS gondolkodni képes emberként is tekintett magára,

nem csupán (jószéndékú, lelkes, hűséges, abszolút megbízható, hívő) háttéremberként,
akinek az a dolga, hogy a szavazógombot nyomogassa (mert ezt követeli tőle a haza, a kötelesség, a jövő Magyarországa, az üdvösség ígérete, a jószéndékú és megértendő pártvezér stb.)

már régesrég nincs a kormány közelében. Kizárták, elzavarták, leváltották, elszigetelték, kinevezték külföldre.

Tegyük fel teljesen naivitással, hogy úgy egyébként egyik jelenlegi fideszes húzónév se zsarolható semmivel, hogy jól viselkedjen
- ez esetben bőven elég nekik a gondolkodás messzi elkerüléséhez a többiek nyilvánvalóan elrettentő sorsa.

Csak nem gondolod, kedves Török Gábor, hogy itt emberek önként és dalolva fogják a saját életüket, egzisztenciájukat, jövőjüket egy kis gondolkodással veszélyeztetni?

A többségnek meg úgysem megy, hiába erőlködik. Azért is vitte olyan sokra.

különvélemény 2010.12.22. 21:11:00

@Spekuláns: Egyébként meg ez nektek (nem személyeskedés) mániátok, hogy "vonzani fogja a külföldi tőkét"?
Miért nem lehet magyar tőkéből kitermelni a tutit?
Kérdezd meg a csicska afrikai diktatúrákat, akik nyalják a nyugat seggét, majd megtudod mi a különbség a helyi és a nyugati feldolgozóipar között.

sárkányfő 2010.12.22. 21:11:59

@guvernalista: ha ez így lesz, sokkal, de sokkal többet veszítünk, kint pusztán a soros elnökség. így is most már nyíltan arról beszélnek, hogy mi vagyunk az eu fekete báránya.

bár szerintem akkora a nyomás, hogy nagy esély van rá: orbán visszavonja a cenzúra-törvényt. persze lesz majd valami presztízs-mentő gyenge duma, ürügy, blabla, de szvsz kénytelenek valamit csinálni.

Ez már sokkal többről szól, mint egy törvény.

Android 2010.12.22. 21:12:20

@különvélemény: a média szabadsága annyi hogy kimondhatom amit gondolok. Hogy kommentálhatok egy nekem nem tetsző hírt, vagy megírhatom hogy mi nem tetszik, anélkül hogy büntetés lebegne a fejem fölött, anélkül hogy egy testület ezt külön meghatározná.
- Az hogy ha nem tetszik egy kormányrendelet, 1 percig hallgatok a rádióban akkor már kirúgás jár? 1950-es módszer.
- Az hogy egy független elemző jó műsorát ellehetetlenítik (igen Tölgyessy nem az a kifejezett laza típus, de szerintem ez belefér egy ember személyiségébe). 1970-es módszer.
- Az hogy tárgyilagosság mindennemű hiányát mutatja a KÖZ TV? 1960-ból a TV.
- Hogy egy és csak egy hír ügynökséget "kényszerít" a kormány a médiára, szégyen és gyalázat, a kommunista éra legsötétebb évei.
- Hogy minden médiával foglalkozó pártfunkcionárius? szintén

Komolyan nem veszed észre, hogy mi épül, vagy inkább diktatúrát szeretnél, 40 év nem volt elég...

Hol lenne a fidesz ha mindezt az MSZP vezette volna be? Mi lett volna az öszödi beszéddel, a tünetetésekkel. Valószínüleg te lázadnál a legjobban ha bármelyik TV-n 2006 őszén Gizike néni fűtésszámláját kellett volna nézned mint hír? Hol lett volna a fidesz ha a média nem világít rá az MSZP/SZDSZ bárgyú idétlen pocsékoló, és sehova nem tartó munkájáról?
És mond csak mi lesz ha már nem ők lesznek hatalmon, és az akkori kormány a saját médiáját a fidesz ellen terelgeti? Na akkor mit fogsz szólni?

Mondjak egy jó példát? Úgy 4-5 éve a Cseh közszolgálati TV élére pártfunkcionáriust akart kinevezni az akkor regnáló cseh vezetés. Prágában szabályos lázadás tört ki... hol vagyunk még ettől?!

török gábor 2010.12.22. 21:12:29

@ökörpöröly: hú, ez jó érvelés volt :) sajnos rossz hírem van: komolyan gondolom, amit írok...

S2000 2010.12.22. 21:12:36

@a-kis-herceg: Igen, és akkor végre az EU-ban is rend lesz...

Néhány nappal a magyar EU elnökség előtt ez azért blama... Orbán meg nem érti, hogy bárhova is megy külföldre (kelet vagy nyugat), miért röhögnek össze a háta mögött.

@vinczej: Érzékelek némi fokozódó feszültséget a Fidesz támogatók között.

karnak 2010.12.22. 21:14:39

@oldrock: velhetoen nem ezek, ezek semmit nem szamitanak, fo ok a kompromisszum hianya penzek elosztasaval kapcsolatban.
a korabbi kormanyokra jellemzo volt, hogy mindenki kapott vmit, ez gyf eseteben nagyon kis mertekben volt jellemzo, tulajdonkeppen elvitte a nagy zseket, alig hagyott valamit. ugye lathato volt, h a nagy zsetonos uzleteket, pl autopalya-epitesek, parkolasi tarsasagok, stbstb korabban egy jo 60-40, 70-30 aranyban megosztogattak, kormanypart tobbet, a masik kevesebbet kapott. ez gy f idejeben megbomlott, nem annyira egyeztetett mar, hiszen 2x valasztottak meg az mszp-t, gondolom nem volt mar tenyezo a fidesz, azt hitte, nem kell mar.
ez latszik valahol a nagy felderitok munkajan, babolna, sukuro, stb, ezekbol nem esett le a nagy zseton, ezert (is vannak kiakadva)
a masik, hogy politikaliag ellenfel, sot ellenseg tudott lenni csaladi hatter es egyeb okokbol.

az h a kommentelok, akik szajkoznak valamit, az mas kerdes, az csak olvasta-irja h kommunista, mert arra huz a tomeg.

kuktabúvár 2010.12.22. 21:15:44

@karnak:
A december 11-i HVG reflex rovatában Németh Erzsébet számvevőszéki ov. azt írja: "Ez a megjelölés (mármint, hogy az ÁSZ elnöke Fideszes, beszúrás tőlem) nem felel meg a valóságnak, hiszen az elnök a törvényi előírásoknak megfelelően a hivatalba lépése előtt lemondott Fidesz-tagságáról ... További probléma, hogy ez a jelező eleve hitelteleníti nem csupán az elnök, hanem az egész ÁSZ munkáját és annak eredményét."

Szerintem nem a jelző, hanem a tény.
Szerintem ha valaki annyira erősnek érzi a kötődését egy eszmerendszerhez, hogy képes egy pártba belépni, akkor pusztán attól, hogy határidőre (nem pedig meggyőződésvesztésből!) kilép belőle még nem válik totálisan függetlenné. Ha az lenne, nem érezte volna korábban kényszerét annak, hogy a pártot belülről támogassa.
Itt a kommentelők között nagyon sokan markánsan képviselik egy-egy párt álláspontját, mégsem hiszem, hogy tagok lennének.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.22. 21:16:23

"Rosszindulatú feljelentések eredményeképp letiltották az adminisztrátorok publikálási jogosultságát. Így bár sokan gyűltünk össze az oldalon, nem tudunk mindenkihez szólni.

A facebook szabályzata szerint amennyiben kérvényezzük ennek feloldását, adatainkat automatikusan továbbítják a feljelentőknek. Valószínűleg nekik éppen ez a céljuk: megtudni kik vagyunk.

Egyelőre szeretnénk megőrizni anonimitásunkat, ezért arra kérünk minden támogatót, írjon a Facebooknak, vázolja a helyzetet,..."

www.facebook.com/pages/Egymillioan-a-magyar-sajtoszabadsagert/169854769717975?ref=ts

ne most 2010.12.22. 21:17:13

Elértük, hogy már nem lehet a magyar elnökségnek jó ötlete, cselekedete, mert melyik EU állam meri ezek után megdicsérni. Úgy indul az ünnepi ebéd, hogy letettek az asztal sarkába egy darab szart. Milyen menü tudja ezt kompenzálni?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.22. 21:17:54

Török Úr!

Ön szerint van e valami lehetőség arra, hogy az ellenzék összefogva, visszaadva a mandátumát, feloszlassák a Parlamentet vagy más módon, de új választásokat harcoljon ki.

Mindenki hülye körülöttünk Európában, csak ők az okosok?

Amihez nyúlnak, csak a káosz, fejetlenség, simli, saját karrier építés.

Nem lenne jó ha az utcán, törve zúzva az ő módszereikkel rombolni le a hazát és elzavarni a jó fenébe a szocik után!

Már rosszabbak , dölyfösebbek, butábbak mint a szocik, akiken szocializálódtak!

sárkányfő 2010.12.22. 21:18:27

@török gábor: Szerinted illúzió azt vélelmeznem, hogy a hatalmas nyomás miatt (igazán csak a külföldi számít szvsz) Orbán meghátrál, és kifarol valahogy a médiatörvényből? Szerintem még többet veszíthet, ha nem teszi.

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:20:09

@S2000:

az elnökség alatt meg rólam fognak szólni az össze rádióban a hírek... én leszek az aki az autópályákat (különösen M3 gödöllő környéke...) rójja 55 km/h-s sebességgel fel s alá... erre a viccre rászánok egy pár nap szabadságot... majd megnézem a delegáció naptárat is...

a leg jogkövetőbb ember leszek. és élek a törvényes jogaimmal. papíron minden rendben lesz... pont mint a fides kormányzás...

Spekuláns 2010.12.22. 21:20:32

@különvélemény: "nektek (nem személyeskedés) mániátok, hogy "vonzani fogja a külföldi tőkét"?
Miért nem lehet magyar tőkéből kitermelni a tutit?"

Nem az én mániám, hanem Matolcsyé...
Én nem vagyok felelős a magyar gazdaságpolitikáért, én nem tervezem úgy a költségvetésem hogy annak hiányát külföldi befektetők állampapírvásárlásai fedezzék - Matolcsy igen.

Hogyan lehet magyar tőkéből kitermelni a tutit?
Mondjuk olajat?

"nektek (nem személyeskedés" - LOL

kanbatu 2010.12.22. 21:20:39

"A „megölést” már akkor is túlzásnak tartottam, és alapvetően most is ezt gondolom."

Egy ismerősöm mesélt a nagyapjáról, aki 45 után vett három bérházat, és amikor figyelmeztették, hogy gondjai lehetnek, csak legyintett, és azt mondta, hogy azért még ezek (a kommunisták) sem vehetik el tőle. Ilyet még ők sem csinálnak.

S2000 2010.12.22. 21:21:04

@kuktabúvár: Ugyan, Schmitt is felajánlotta a függetlenségét Orbánnak, aztán meg gondolom visszakérte, amikor kinevezték a Sándor palota ügyeletes aláírójának.

aszekelyek 2010.12.22. 21:21:12

@a-kis-herceg: Már tárgyaltak ők Orbánnal, legalább is a ballib sajtó ezt mondta, nemrég:) Jó kifogás, sose rossz...,, nem mer napra menni, akinek vaj van a fején.... , még ráolvadna.... Gusztustalan, mint az, amit eddig is tett a kedves úr....Magyarországon.

Ventura Blvd 2010.12.22. 21:21:14

@ökörpöröly: alias cigány Szaddam!

Te is hiányozni fogsz az Ünnepek alatt, pedig borzalmas szád van, és nehéz veled így egyet érteni bármiben, de fazonod ki nem maradhat a blog nagy arcainak felsorolásából.

Kellemes Ünnepeket, neked is.

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:22:43

@szamarhegy: " 'érdekes' próbálkozás lesz ez multi, globál, bank, befektető ellenes, antidemokratikus irány. "

spekulatív kapitalizmusnak és a pénz uralmának már vége. (csak az bizonytalanít el kicsit, hogy a fides kádárok fizetése miért nő...)
most más szabályokat vezet be a fides a kapitalizmus uj fajtáját? vagy nem ezt mondják?

Melchi Zadok 2010.12.22. 21:22:46

@Ventura Blvd: "Soha nem szavaztam a ballib pártra, és senki a családomból soha...,

...de ez a fajta kormányzás nem tetszik."

barátom azért nem tetszik, mert ez nem konzervatív kormány, valójában soha nem is volt az. a fidesz sohasem volt jobboldali, liberális is még talán régen, de csak azért, mert viktornak akkor pont az jött be. a fidesz populista és jól definiálhatóan baloldali párt. amin én magam is meglepődtem, és amire valójában nem gondoltam, hogy ez a baloldaliság már kezd a szélső bal irányába kacsingatni. orbán viktor még mindig tud meglepetéseket okozni.

porfelhő 2010.12.22. 21:22:46

Soha nem látott fölénnyel győzött a fidesz a tavaszi választásokon , és a többségi kormányzás óta eltelt időszak alatt soha nem látott, hallott nemzetközi birálat érte Magyarországot. A Gy. kormány ideje alatt nem hangzott el ennyi "biráló" , ilyen hangvételü kritika mint ami most uralja a nemzetközi sajtót. A Bajnai vezette egy éves kormányzásról - a gazdasági világválság idején - külföldi , neves politikusok elismerően nyilatkoztak. "ettől függetlenül azért tudjuk mint rontottak el a szocik".
Igen! most a helyzet nagyon más. Orbán V. megállithatatlanul tör előre a köbsségi kormányzás hatalmával élve, naponta sorjáznak a törvények. Korábban is birálták már a kormányt, az első huszonkilenc pontos akcióterve kapcsán is, állitólag akkor "rugta be az első öngólokat a kormány".
A Kósa féle, államcsődöt vizionáló kijelentés után - tudjuk amire az "aranytorku " Szijjártó ráerősitett:) az IMF- és EB-vel magszakadt tárgyalások után újra cimlapra került az ország a nemzetiközi sajtókban. "OV. ideális alany arra, hogy példát statuláljon az eu. egyrészt a költségévetési kérdésekben, "móresre tanitsa a "viselkedni képtelen" magyar miniszterelnököt". nyilatkozta a delegáció vezetője.
Ja! és a szabad pálinkafőzés "paprikázta fel a delegációt, és verte ki náluk a biztositékot":)
A különadóval kapcsolatban is birálat érte külföldről a kormányt. a német szakértők élesen birálták a kormányt az kivetett különadóval kapcsolatban, az egyeztetések, és információk elmulasztása miatt is. "nagy aggodalommal figyelik a magyarországi eseményeket.
OV. nem ismer határokat:) már akkor megüzente Merkelnek, nayon sajnálja, de nem fog a tervein változtatni.

nyünyüge 2010.12.22. 21:23:02

@ó jaj:
Ki van csukva, hogy visszakoznának.

Maximum a végrehajtási rendeletek lesznek egy kicsit lazábbak, mint ahogyan elképzelték.

sagitta 2010.12.22. 21:23:09

@a-kis-herceg: Azért az gáz, hogy a Gömböc feltalálók egyikének nevét sikerült elírni a reklámfilmben. Nem Sándor Várkonyi hanem PÉTER Várkonyi. Szégyen.

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:24:03

@aszekelyek: elárulom. mai hir volt... kapott idézést. tudod hogy a barátodat GYF et le tudják bilincselni... kellene tanunak a zsidó beruházó... de nem gyön a szentnek se...

különvélemény 2010.12.22. 21:24:35

@Android: Még nem ismered a jogszabály tényleges használatát, és mint mondtam az minősíti igazán az aktuális hatalmat.
Az szerintem nem tartozik a szólás/média szabadság körébe, hogy jelenleg büntetlenül mindenkiről mindent le lehet írni, mint ahogy ezt a bulvársajtó teszi.
Bátran lehet nácizni, zsidózni, cigányozni, orbánozni, gyurcsányozni.
Most lesz egy pallos a fejük fölött, ami remélhetőleg visszafogja a fantáziájukat, tehát nem a tényeket nem lehet közölni ezután, csak akármilyen "véleménycikk" nem jelenhet meg anélkül, hogy ne tarthatna az illető némi retorziótól, ha totál baromságot írt.

ne most 2010.12.22. 21:24:35

@ó jaj: Elstartoltál a verseny pályán, csak nem azon, amin a többiek. Szerinted hányadik leszel az eredményhirdetéskor?

Legjobb az lenne, ha a Fidesz is a csúcson hagyja abba, különben az MSZP sorsára jut.
Ne várjuk meg, mig az lesz mint Esztergommal!

guvernalista (törölt) 2010.12.22. 21:25:08

@török gábor:
de az utolsó bekezdésben magadat is kapacitáltad ugye?

guvernalista (törölt) 2010.12.22. 21:25:08

@török gábor:
de az utolsó bekezdésben magadat is kapacitáltad ugye?

S2000 2010.12.22. 21:26:26

A Médiatanácsba is sikerült a legrátermetebb tagokat megválasztani:

"Balatoni Mónika pedig dramaturg, aláírója volt a holokauszttagadó David Irving megszólaltatásáért megszüntetett közéleti műsorért, az Éjjeli menedékért kampányoló nyílt levélnek, 2004-ben pedig a Fidesz kulturális tagozatának gálaestjére rendezett műsor. A kormányváltás óta több mint négymillió forintért tanácsokat adott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak."

index.hu/kultur/media/2010/12/22/ujabb_poziciokat_szerzett_a_fidesz_a_kozmediaban/

Szijjártó papagáj Péter meg elintézi annyival a külföldi kritikákat, hogy a luxemburgi kritikát megfogalmazó ember tagja az ottani szocialista pártnak. Hm. Ez tényleg mindent megmagyaráz, és innentől kezdve tényleg nem mi megyünk a forgalommal szemben, hanem mindenki más.

karnak 2010.12.22. 21:27:07

@török gábor: ok, koszi a valaszt.

ezert is nem sarkosabb a velemenyed ez ugyben, azaz ugy veled, hogy a m tv szakismerete szukseges egy elesebb kritikahoz, velemenyhez akar a kormany, akar a kulfoldi tamado sajto szerepe es sulya kapcsan?

nyilvan nem az a kerdes, hogy elesen biralod-e majd a fideszt, vagy eliteled a luxemburgi kulugyminisztert, de valahogy nem jon at a gondolatod, miszerint a helyzetet hogy ertekeled, sulya van, nincs, vezet-e valahova, vagy sem, stb.

különvélemény 2010.12.22. 21:27:14

@Spekuláns: Szerencsére a maszop pontosan tervezte az államháztartási hiányt, szóval hagyjuk ezt a pingpongot, mert soha nem lesz vége.
Sajnos a maszoposoknak tudjuk mi lett a vége. Ennyi.
Térjünk vissza erre 3 év múlva.

aszekelyek 2010.12.22. 21:27:39

@nyünyüge: Írtam, hogy nem arisztokrata, nagypolgár. Nem az. Még valamit? Az anyuci nem taníthatott. Apuci meg jól elvolt a stázival. Még valamit?

sárkányfő 2010.12.22. 21:28:17

@nyünyüge: így is - úgy is nagyon rosszul jönnek ki ebből. és nagyon soká jönnek ki ebből. de a két nagyon rossz közül még választhatják a kevésbé nagyon rosszat.

de ha nem választják, és viselik a halmozódó, nagyon súlyos következményeket, ám annál jobb: nem véletlenül írogatom már rég: Orbán legnagyobb ellensége Orbán. Szépen kinyírja magát, csak hátra kell dőlni és nézni a műsort. Kóla és popcorn legyen kéznél.

ne most 2010.12.22. 21:28:40

Meddig tart még a tagok gyűlése?

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:28:42

@sagitta: ennyi baj legyen ezzel az egésszel...

jobban sajnálom hogy ezek a "találmányok" nem olyan nagy durranások... illetve egy kicsit torzítják a képet. enyhén szólva.

aztán idegyön a szegény hollandus (aki pedig már sok sivatagot és arab országot is megjárt megjárás nélkül) és a szép lányok helyett rosszarcú emberek verik-gyújtják-fenyegetik-ölik meg (megfelelő aláhuzandó)

az üvegbeton az egy zéró. semmi értelme. max mivel qva drága ezért egy kis presztizs vagy művészet a legmenőbb NY-i lakásokba mehet... vagy akár rózsadombra is...

röviden fából vaskarika... szóval ujdonság nem sok van... a diktatúrában (az előző kádáriban) a rubik koca ment nagyon... mi van ő ballib? vagy mi a fene? és a Puskás? ehhez a ME nek még lesz egy két sava...

sagitta 2010.12.22. 21:29:00

@Ventura Blvd: Te egy mentetlen idealista vagy... jobb helyeken ezt úgy mondják demokrata. Magyarországon kihaló félben lévő veszélyeztetett emberfajta...:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.22. 21:29:09

@ó jaj: nol.hu/belfold/torok_gabor__a_fidesz_kockazatos_kiserlete

A Fidesz kísérlet járja be Európát, mint tudjuk..
egy darabig úgy tűnt, követői lesznek (ld. nyugdíjpénztár), most inkább úgy, hogy a kísérlet kísérlet marad, bár ettől nem oldódik meg Európa gondja.
Tényleg emlékeztet Haiderre és a ő Szabadság Pártjára a történet, bár azért csak nyomaiban...egyelőre!

S2000 2010.12.22. 21:30:10

A diplomácia a nüanszok és a visszafogottság sportja, de azért akinek van hozzá szeme, figyelje majd a magyar EU elnökség alatti diszkrét, de határozott jelzésértékű jelenségeket... Szerintem lesz belőle bőven.

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:30:19

@ó jaj: **

a diktatúra bukása? vagy ami a cím? nem fog rád fröccsenni a vér?

ne most 2010.12.22. 21:31:16

@ó jaj: Orbánnal semmi gond, szereti a hatalmat, na és? A probléma, ami körbeveszi. Sajnos kénytelen eltürni, ha ő akar az első számú lenni. Ilyen a politika.

Kandabula 2010.12.22. 21:31:21

@Lacdelo: már csak Te hiányoztál a hülye tájékozottságoddal. Nem veszed észre sem a karvalyt, sem a tőkét, az ellenünk formálódó nemzetközi összeesküvést pedig végkép se nem! Honnan jött ez a Merkel-lány? NDK? Na, köszönöm. Ha jobban megpiszkáljuk a luxemburgi fószert, biztos vagyok, hogy kelet-luxemburgi ügynök. Az újságok pedig? Be van fogva a szájuk, azt írják, amire az ottani médiafelügyeleti hatóságok utasítják, azokat pedig a brüsszeli hírközpont utasítja. Jellemző, hogy az esetleges nyelvtani hibákat is a hírközpont javítja ki, nehogy valami mégis átcsússzon. Ismerjük ezeket, mint magyar huszár a lovát. Pofáznak, oszt még magyarul sem tudnak! Olvasták már a TÖRVÉNYT? Hallgatták már figyelmesen a SZÓVIVŐT? Látták már szájaszélén a lekicsinylő mosolyt? Akkor meg miről beszélünk? He?

Lámpavas 2010.12.22. 21:32:51

@S2000: :) Mert az volt ám a demokrácia és a szólásszabadság netovábbja, amikor valakinek a megszólaltatásáért megszűntettek egy műsort! :) Ugye? Most viszont rettenetesen aggódni kell, mert vége a világnak! ?:)

A második fele pedig a szokásos balliberális hírszerkesztés, azaz nettó csúsztatás: a hír arról szól, hogy a lux. min. elnök elhatárolódott a saját komcsi külügyminisztere nyilatkozatától. Csak ez ugye már nem hangzik olyan jól...

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:32:56

@melchi zadok: "fidesz populista"

demagóg. a populista én vagyok (elitellenes)

persze csak addig amig nem választanak meg... utána lehet királypárti leszek...

S2000 2010.12.22. 21:33:11

@a-kis-herceg: Ennyi energiát nem érdemes belefeccelni... nem ér annyit. :)

hackbard.celine 2010.12.22. 21:33:36

@Spekuláns: így van, a befektetők nem a diktatúrát díjazzák, hanem beárazzák a kiszámíthatatlan és fenntarthatatlan gazdaságpolitikát:
www.akk.hu/benchmark1.ivy
Akik a számokat nem tudják értelmezni, kattintsanak át a grafikon nézetre. 12 hónapon (M12) túl a hozamszint 2%-ot megugrik, az mostani CDS felárral növelt értéket mutatja. Ma 3-5-10-15 évre (Y3-Y15) közel 8% (!!!!!!) szinten adósodik el az ország, ezzel váltják ki a korábbi 4% környéki kötvényhozamokat.
Az infláció most 4,2%, a gazdasági növekedés 1,5%.
Hogy lesz ebből 8%-os hozamfizetés további hitelfelvétel nélküli 3-5-10-15 év múlva?
Ez egy adósságspirál, a kormány ma kb. a Providenthez jár pénzért, mert ott nem kérdeznek rá, hogy mire kell.

porfelhő 2010.12.22. 21:34:12

Igen! Tudjuk! ez a fidesz különutas gazdaságpolitikája itt Európa közepén, amire más eu. országok képtelenek voltak, és most megemelhetik a kalapjukat a magyar kormány előtt!:)osztjónapot!:)

oldrock (törölt) 2010.12.22. 21:34:30

@aszekelyek:
Igen emlékezetes volt öszöd utáni ősz mégiscsak felháborító hogy a rendőr terror nem hagyta a békés tüntetőket, csendesen gyújtogatni békésen rombolni, végül is a TV székházat sem tudták rendesen felgyújtani...
A giga kölcsön felvételére sajnos már szükség volt ezt a jobb oldali közgazdászok is elismerik. Medgyesi politikája miatt jutottak oda -amit a fidesz is támogatott. Habár az igazi felelősség az MSZP-t illeti.

Kandabula 2010.12.22. 21:34:50

@ne most: az agyongyötört oroszok is így fohászkodtak (miután kb. 15 millió embert végeztetett ki): Bárcsak tudna erről Sztálin elvtárs!

Lámpavas 2010.12.22. 21:35:01

@namitirok: Szerintem inkább Hitlerre. Tiszta nácizmus dúl itt.

Kandabula 2010.12.22. 21:36:06

@Lacdelo: már csak Te hiányoztál a hülye tájékozottságoddal. Nem veszed észre sem a karvalyt, sem a tőkét, az ellenünk formálódó nemzetközi összeesküvést pedig végkép se nem! Honnan jött ez a Merkel-lány? NDK? Na, köszönöm. Ha jobban megpiszkáljuk a luxemburgi fószert, biztos vagyok, hogy kelet-luxemburgi ügynök. Az újságok pedig? Be van fogva a szájuk, azt írják, amire az ottani médiafelügyeleti hatóságok utasítják, azokat pedig a brüsszeli hírközpont utasítja. Jellemző, hogy az esetleges nyelvtani hibákat is a hírközpont javítja ki, nehogy valami mégis átcsússzon. Ismerjük ezeket, mint magyar huszár a lovát. Pofáznak, oszt még magyarul sem tudnak! Olvasták már a TÖRVÉNYT? Hallgatták már figyelmesen a SZÓVIVŐT? Látták már szájaszélén a lekicsinylő mosolyt? Akkor meg miről beszélünk? He?

6.Lenin 2010.12.22. 21:36:28

@S2000:

"aláírója volt a holokauszttagadó David Irving megszólaltatásáért megszüntetett közéleti műsorért, az Éjjeli menedékért kampányoló nyílt levélnek,"

Korlátozták a szólásszabadságot? Megszüntettek 1 műsort, mert valakiknek nem tetszett?
Mo-on?
Kik?

Miért nem figyelsz jobban.

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:36:35

@Kandabula: "kelet-luxemburgi ügynök"

:))))))))))

"Ismerjük ezeket, mint magyar huszár a lovát." :)))

"Pofáznak, oszt még magyarul sem tudnak! Olvasták már a TÖRVÉNYT? Hallgatták már figyelmesen a SZÓVIVŐT? "

gondolom a minisztériumi államtitkár nyilatkozatára célzol, mert szóról szóra ezt mondta.... bár +Merkelt lenácizta és aszonta hogy a németek semmit nem tudnak a magyarokról...

igaza van a magyarokról a magyarok tudnak legtöbbet. agy amit mi írunk mint hivatalos vélemény az a magyarokról a a német vélemény is... ez tök logikus.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.22. 21:36:51

"érdemes azt is átgondolni, hogy pontosan mekkora a súlya és a jelentősége mindennek."

Kicsi.

Minden országnak a saját állampolgárai felé kell megfelelnie elsősorban.
Ezeknek a nyugatiaknak olyan nagyon nem érdekük, hogy Magyarország sikeresebb legyen, nem érdekük, hogy a leányvállalataik többet adózzanak Magyarországon és kevesebb profitot vigyenek haza, nem érdekük, hogy Magyarországon emelkedjenek a munkabérek, nem érdekük, hogy csökkenjen a magyar államadósság, mert akkor kevesebb kamatot kapnak és Magyarország kiszolgáltatottsága is csökkenne.

Führerstaat?
Lehet, de az is, hogy éppen erre van szükség.

Döntésképtelen rendszerek nem fognak semmilyen problémát sem megoldani.

Ezeknek a nyugati országoknak inkább azon kellene agyalniuk, hogy miért is nem tudják fenntartani az erős eurót, miért vettek fel eleve alkalmatlan csaló országokat stb.

Ezek a külföldi kritikusok nem Magyarország, hanem a saját országuk javát akarják. S mivel azt Magyarországon az internacionalista társaság sokkal lelkesebben szolgálja ki, ezért kritizálnak egy Magyarország érdekeit valamivel jobban képviselő kormányzatot.

Az Orbán kormány sok német és egyéb cég tyúkszemére lépett a különadókkal.

Egy szocialista kormány bizonyára jobban megfelelne a nyugatiaknak.
De Magyarországnak is?

oldrock (törölt) 2010.12.22. 21:36:59

@karnak:
Igen, valószínűleg igazad van.

Netuddki. 2010.12.22. 21:38:22

Aszondtaja szíjjártó, hogy ez csak az újságírók egyéni véleménye. Különben is orbán viktor most beszélt a Merkellel meg a nemtomkivel és ők nem is tudtak ezekről a véleményekről.

Na most akkor valaki hazudik...

Kandabula 2010.12.22. 21:38:38

Én nem mondtam kétszer, kétszer!

aszekelyek 2010.12.22. 21:38:57

@vinczej: Mér, ha egymillió marha van, akit lehet hergelni, akkor mi van? Nem mindegy hogy hányan vannak ostoba, megvezethetők? Meg is nézem, megígértem a barátnőmnek, -megkért szóljak be nekik....Még kora délután. A virtuális terrorelhárítás szerintem, ami történik.

sárkányfő 2010.12.22. 21:39:06

@a-kis-herceg: két csillag? kettő?? vazz, meg fogok sértődni :) cimbora, ha nem tetszik amit írok, nem csillagozd, de ha mégis, akkor 4 alá ne menjél... különben háború lesz :)

porfelhő 2010.12.22. 21:39:16

Ha most sem kapok egy fél csillagot sem, szerintem többet nem irok. Jaj! tudom nem lesz nagy veszteség a posztnak!:) és aztán meg majd sirtok:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.22. 21:39:22

@egy nik a sok közül: Hmm, te jóval rövidebben meg tudtad fogalmazni. :-)

Amúgy így van, ez a lényeg.

A nyugatnak az az érdeke, hogy Magyarországon egy szolgalelkű az ő kívánságaik iránt abszolút lojális kormány legyen.

Ennél a mostaninál meg már ismertek szolgalelkűbbet is, hát visszasírják.

Netuddki. 2010.12.22. 21:40:26

@Akitlosz: "Egy szocialista kormány bizonyára jobban megfelelne a nyugatiaknak.
De Magyarországnak is?"

Magyarország érdeke az lenne, ha ezek a 20 év alatt leszerepelt senkiháziak végre eltakarodnának...

supertroll2000 2010.12.22. 21:40:39

tetszik, ahogy a szerző mostanában rendre szembeköpi magát :)
bár valahol sajnálom, de meg lett mondva hogy ez lesz, ő meg itt narancsozott, hogy milyen szupi lesz majd fidesszel, szóval valahol megérdemli.

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 21:41:17

Tényleg, ki a bánatnak kéne még nyilvánvalóvá tennie, hogy az Orbán kormány nem annyira oké?

Gábor, neked kinek?

Fideszesek nektek kinek?

Éhesló 2010.12.22. 21:41:48

@Akitlosz: ez nagyon ütős és találó volt. Köszi.
(Hiányzol az erepen....)

dr. trafik nomac 2010.12.22. 21:41:50

@Blassius: Ja mert nalunk annyira franko minden, hogy ide jonnek koldulni. Mikor voltal utoljara kulfoldon ?

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 21:42:09

Azért bennem megállt az ütő , amikor azt olvastam, hogy bújtatva ugyan , de Hitlerhez hasonlítják Pinocchiót ....

hackbard.celine 2010.12.22. 21:42:35

@török gábor: lépj túl ezen, legyen önálló véleményed...

sárkányfő 2010.12.22. 21:43:17

@Akitlosz: Szevasz!

Tegnap szépen tudomásomra hoztad, hogy a magánnyugdíjpénztárakban lévő pénz a magáé manyupé :)

Erre bemásoltam neked a törvényt, mely kerek-perec leírja, hogy azembereké a pénz.

Erre úgy eltűntél, mint szamár a ködben. De látom csak előkerültél! :) És megint olyan okosakat írsz... :) Sikerült már tudatosítanod magadban, hogy a manyupok lerablása nem más, mint az, ami: rablás?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.22. 21:43:43

@Lámpavas:

Így van. Azért örülők, hogy ennyien átlátnak a szitán.

A nyugatnak pénz kell, minél több a magyarországi érdekeltségeikből is. Erre megy ki a játék nem a sajtószabadság meg ilyenek.

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:43:47

@Akitlosz: "Führerstaat? Lehet, de az is, hogy éppen erre van szükség. Döntésképtelen rendszerek nem fognak semmilyen problémát sem megoldani."

hát akkor peched van öreg, hogy nem 1938-ban vagy 22 éves németfiatal... egyakarattal masírozhatnál... ugyértem a fűrer akarata szerint...

a demokrácia ja az macerás időigényes, és drága. huh de jo. megsporoltunk egy rakás pénzt.

Húsleves 2010.12.22. 21:43:56

Íme, a liberális "sajtószabadság":
index.hu/kulfold/2010/12/19/kiszivarogtak_a_kiszivarogtato_elleni_szexvadak/
"A csoport képviseletében egy 31 éves - a brit bíróság által csak - "A kisasszonynak" nevezett hölgy tartotta vele a kapcsolatot. Assange az ő egyszobás stockholmi lakásában lakott, és a Guardian által megszerzett nyomozati anyag szerint többször is szexuális kapcsolatot létesített a nővel. Egyszer "A kisasszony" akarata ellenére azután is folytatta az aktust, hogy a használt óvszer elszakadt."
Ez lenne az Assange elleni feljelentés alapja. Maradjunk annyiban, hogy ez jobban hasonlít Lukasenkó módszereire, mint a magyar médiatörvény.

Itthon is hasonló ma helyzet. A tavaszi választások idején a Kossuth rádió nem volt hajlandó leadni a Jobbik reklámját. A választási bizottság döntést hozott: a reklám nem sérti a szabályokat, ezért le kell adni. A Kossuth rádió ezután sem volt hajlandó leadni a reklámot, hanem bírósághoz fordult (bár ekkor már kötelező lett volna leadni a reklámot, mert a bírósághoz fordulásnak nem volt halasztó hatálya). A bíróság is úgy döntött, hogy a reklám leadható. Ezután a Kossuth rádió minden alkalommal, amikor leadta a reklámot, hozzátette a saját véleményét.
Az MTV-n pedig így oldották meg:
sardobalo.blog.hu/2010/09/26/felelosseg_a_jobbik_es_a_teve
"Az OVB addig keresgélt, amíg talált egy formai hibát Vona Gábor beadványában, és elutasíthatta azt."

A liberális sajtószabadság lényege, hogy nincsenek írott szabályok, mert ők nem szeretik az egyértelmű, tiszta helyzetet. Ehelyett majd ők eldöntik hogy mit szabad és mit nem, úgy, hogy a saját véleményüket megkérdőjelezhetetlen igazságoknak állítják be. A zavaros jó terep a számukra, mindent össze tudnak kapcsolni a fasiszta veszéllyel, még Török Gábor el nem kötelezettségét is így kezdik ki:
oriblog.blog.hu/2010/12/11/torok_gabor_elemez_1938_hitler_jo_lepese

A liberálisok nem a sajtószabadságot féltik, hanem azt érzik, hogy vége lesz a kisded játékaiknak, amit pont a szabályozatlanságnak köszönhetnek. Szabályozatlan viszonyok között a kapcsolataik érvényesülnek. Azt jelenti a sajtószabadság nekik, hogy bárkire ráfoghatják hogy rasszista, fasiszta, és szaladhatnak a külföldre, hogy védjék meg őket, mert a rasszisták ki akarják belezni őket. Mint a hülyegyerekek, akik addig ordítanak vörös fejjel, miközben az oirrukból a szájukba folyik a takony, amíg igazat nem adnak nekik. Annak a jó világnak érzik a végét, hogy Budaházyt börtönben lehet tartani állítólagos "jogállam megdöntésére irányuló tevékenység" váddal, de a TGM féle szarházik, meg a TASZ nyugodtan uszíthatják a cigányokat a magyarok ellen. Az ugyanis nyilvánvaló uszítás, hogy állandóan azt sulykolják a fejükbe, hogy ők elnyomottak, hogy a magyaroknak köszönhetik minden bajukat, hogy ha ők lopnak az nem is bűn, ha ők gyilkolnak az nem is bűn, csak önvédelem. Ideje, hogy a liberális gyűlöletkeltőkre és uszítókra is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint másokra.

Arra meg feleslegesen alapoztok kedves liberók, hogy sokáig fent tudjátok tartani a műmájer hisztériátokkal a nyugat figyelmét. Igaza van Orbánnak, feszegetni kell a korlátokat. Minden csoda három napig tart. Amikor a kirekesztettek hú de nagy védelmezője, Franciaország szembesült azzal, hogy mi a valódi cigánykérdés, mit jelent szembesülni a problémákkal és nem messziről elítélni másokat, egyből lőttek a látványos befogadó politikának. Amikor Ausztriában a szélsőjobb nyerte a választást, akkor is volt nagy lármázás, aztán túlléptek rajta.
Vége a megosztó politikának, de hisztizzetek csak nyugodtan, jó ilyennek látni benneteket.

Lámpavas 2010.12.22. 21:44:07

@kíváncsivagyok: Mit kell itt mismásolni? Maga Hitler reinkarnációja! Gyerekvért iszik reggelire.

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 21:44:12

@vinczej: Te aztán tényleg kulturált vagy.... , már az oviban is kultúra volt a jeled...

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.12.22. 21:44:57

Kedves Török Gábor,

Utólag bárki tud elemezni. Mondd meg előre, mit fog most lépni Orbán. Nagy vonalakban tippeld meg.

török gábor 2010.12.22. 21:45:26

@supertroll2000: bocsánat, ígérem, hogy többet nem reagálok erre az "érvre", de most még megkérdezem: hol mondtam azt, hogy minden szupi lesz?

általában ezt szokták idézni, de sztem ebben sincs "szupi":

"Lehet jól változtatni, és tényleg el is lehet rontani. A változtatásoknak nem fog mindenki örülni, hiszen a politika világában nincs királyi út, bárki is azonosítja ezzel saját „szakmai” (=politikai) álláspontját. A kétharmadra lehet félelemmel is tekinteni, a potenciális vesztesek köréből akár megalapozottan is, én azonban inkább lehetőségnek látom. Az elmúlt években nem a kétharmad hiánya bénította meg a kormányzást, hiszen számos fontos dolgot (csak néhány: adórendszer, egészségyügy, oktatás stb.) sima feles törvényekkel is alapvetően át lehet alakítani, ha van elképzelésünk a jóról, a jobbról. A kétharmad azonban ennél többre is elég, szinte mindenre. Ám éppen ezen „minden” miatt önveszélyes is lehet."

torokgaborelemez.blog.hu/2009/11/03/kell_e_felni_a_ketharmados_tobbsegtol

S2000 2010.12.22. 21:46:08

@Lámpavas: Aha, az alkoholista is megmagyarázza magának, hogy alig iszik, azt is ritkán...

A mostani külföldi hírcsokrot annyival elintézni, hogy "ez csak a szokásos ballib propaganda" tükröz némi realitásérzék-hiányt. A baj ezzel csak az, hogy ettől még nem változik meg a külső szereplők véleménye rólunk. Mint ahogy a Fidesz népszerűségvesztése sem fog lassulni, ha minden kritikára az a válasz, hogy haladunk tovább a lenini úton, rendületlenül.

Egy érett demokráciában (ok, nem azok vagyunk, de az szeretnénk lenni) a kormány legalább egy minimális nyitottságot mutat a vele szemben megfogalmazott kritikákra és korrigál, ahol és ahogy tud. Mindezt teszi a jól felfogott saját érdekében. Ezzel szemben én úgy látom, hogy a kormányunk szinte már dacból, de képtelen vagy nem hajlandó korrigálni saját magát. Ha ez csak a kormány bukását vonná magával, nem érdekelne különösebben, de sajnos az ország meg a nép is bukik, veszít ilyenkor.

aszekelyek 2010.12.22. 21:46:49

@oldrock: Mmiért beszél másról? A FIDESZ gyűlés szétveretése , ami ről kijeletntették az EU-ban, hogy belügy, a téma. Arról tessék. A randalírozó provokátorok helye a börtönben van. Csak a sajtót akkor is megrángatták koholt vádakkal császárt és a Hírtv-t be akarták tiltatni. Miről beszélnek németek? Hol volt itt sajtószabadság és demokratikus jogállam? Amikor veres és a hazudós pénzügyminiszter elődje, drazsé szövetkeztek, hogy hamis váddal lecsukassák a Hírty-seket? Erről miért nem beszél a FAZ? Vagy ön? Mégis mi a jó fenére alapozzák, hogy Orbán valami egészen szokatlan és antidemokratikusat tesz, bezzeg eddigékkel szemben? Semmi nem igaz abból az állításból, hogy itt a médiában elfogadható is lett volna csak legalább valami!A régi törvényeket se tartották be és önkény volt. Autoriter , ahogy a német képszöveg is említi. Csak éppen ez eddig volt.

török gábor 2010.12.22. 21:46:57

@jotunder: fogalmam sincs. az nem elemzés, hanem jóslat. nagyon sajnálom, hogy csalódást okozok, de nem látok a jövőbe :)

ökörpöröly 2010.12.22. 21:48:11

@Akitlosz: Olyan okos vagy, mint Milosevic. Sikerült visszafejlesztenie a XIX. századba Szerbiát. Őket nem rabolja ki a csúnya a nyugat, ahogy az észak-koreaiakat se. Költözz oda, hatalmas orgazmust élhetne át bolsevik tested és lelked!:P
Csak vöröset kellene spriccelned a párt üdvére, de ez egy buzgó bolseviknak, mint te, semmiség. Feldugsz egy üvegcsövet a húgycsövedbe, eltöröd -régi bolsevik módra-, s jöhet a vörös mámor! :P
Egyet kérdezek még. A szlovénokat, a cseheket, a lengyeleket, a szlovákokat miért nem tette tönkre a csúnya tőke?:)
Nem az ostoba, gerinctelen, jellemtelen többségből álló magyar "nemzet" a hibás véletlenül?:)

sagitta 2010.12.22. 21:48:22

@a-kis-herceg: egy ilyen filmnek torzítania is kell, szerintem ez OK. Üvegbeton ügyben nem értünk egyet, ez nyilvánvalóan nem egy kommersz építőanyag, de attól még egy frappáns találmány. Mérő szerint a depresszív környezet kedvez a kreativitásnak:

www.fn.hu/kultura/20101217/hatekony_orban_kontrollalt_duhe_interju/

Nem az a gond, hogy nincs újdonság, hanem hogy azt sem tudjuk aprópénzre váltani, ami van.

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 21:48:43

@török gábor:

Gábor, talán elsiklottál a kommentem fölött, talán nem, hadd intézzek hozzád direktben egy kérdést:

Ki másnak kell még még egyértelműen ellást foglalnia OV ellenében ahhoz, hogy te magad is megkongasd a vészharangot?

porfelhő 2010.12.22. 21:50:08

Jaj! úgy látom, nem "csak" én nem irok igazán jó kommenteket, pedig az itt kommentelők mondták már!:) bocsánat!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.22. 21:52:37

@Alister: Azt ugyan nyugodtan gondolhatod, hogy az "emberi méltóság sérelme" az új médiatörvény, de abban is biztos lehetsz, hogy nem emiatt kritizálják a magyar kormányt nyugaton, ez csak ürügy, és ami valóban nem tetszik nekik az a különadók és egyéb húsba vágó kérdések. Csak ugye azért nem olyan menő tiltakozni, hogy a cégeik még több profitot vihessenek haza, míg a cenzúra ellen tiltakozni az sokkal menőbb és azzal is elérhetik a céljukat.

Pénz beszél, kutya ugat.
A cenzor csak a kutyaugatást tilthatja be, a pénz beszédét ugyan nem.

karnak 2010.12.22. 21:52:38

@kuktabúvár: gondolom partokba manapsag mar csak karrierepitesi, megelhetesi politikusi celokkal lepnek be, semmi cool nincs benne, ahogy en latom. persze lehet, hogy pl egy-ket eve a fidesz v a jobbik kapcsan mas volt a helyzet, de a fidesz garda annyira szuk es nem lehet feltorni (mar), hogy valoban.

amugy nincs azzal semmi gond, illetve ertheto, hogy egy kormanyzo part kiket rak be, es miert, de az legalabb is fura elvaras, vagy gondolat lenne, ha azt gondolna valaki, hogy az fuggetlen, nem partos.

meg az olyan esetekben is ahol ez talan elvarhato lenne, de a jelenlegi csapatnal az is lathato, hogy a sajat embereit is leszedi, ha renitenskedes van, lsd ktvetesi bizottsag.

ez ilyen ottromba bumfordi, minden cizellaltsagot nelkulozo dolog, nem is ertem jarai penzemeleset, a finom dolgok teljesen hianyoznak.

szerintem ez tg munkajat is neheziti, nemigen van itt mit szepiteni, elemezni, ehseg van, elefant a porcelanboltban.

ökörpöröly 2010.12.22. 21:52:47

@porfelhő: Üdvözöllek! Nem is reméltem, hogy sikerül úgy rúgnom a port, hogy megidézzelek!:)

török gábor 2010.12.22. 21:53:25

@Lófasz Hadnagy: már sokszor elmondtam. az elemző - az én felfogásomban - nem vészharangokat kongat, nem ez a hivatása. ha majd ellenezni (politizálni) akarok, mert olyan dolgok történnek, ami után már nem látom értelmét a magyarázatnak, akkor jöhetnek a harangok, de ígérem, hogy azt nem elemzésnek álcázva kívánom megtenni.

vandorfenyo 2010.12.22. 21:53:53

@Lófasz Hadnagy:
Szerintem a mai sajtovisszhangok (nemzetkozi, persze) utan Torok Gabor kongatasa mar nem osztana es nem szorozna. Ez amugy is lepattanna a kormany panceljarol, mint a csuzlilovedek. Mit nekik holmi "bloggerek", nem? 2bites Peti is megmondta.
Amugy meg szerintem ne varj TG-tol kongatast. Mar regen meg kellett volna tegye, de nem teszi.

Kandabula 2010.12.22. 21:54:10

@kovi1970: Ha az a szimpatikus fiatalember tényleg azt mondta, hogy a megjelent cikkek mindössze az újságírók egyéni véleményei, akkor a dolog még szomorúbb. Akkor ez azt jelenti, hogy ez részéről túró, hiszen nem az általa megálmodott "központi" hírszolgálat anyaga. Az újságírók és azok gondolatai pedig pletykálkodó nyavalyások lényegtelen végtermékei. Nos ez aztán végleg nem kell nekünk. (Önálló gondolat? Netán saját tapasztalat? Oszt csak úgy leírja? Hol élünk?)

BLovi 2010.12.22. 21:54:33

"...Nagyon korrekt írás. Csak az a baj, hogy nemsokára az ilyen írások is el fognak tünni, mert a médiatörvény értelmében ez "nem helyén való"..."

Olvasgatom a kommenteket. Függetlenül a véleményemtől, azért azt megkérdezném hogy a kommentálók közül kb. hány százalék az aki bármi konkrétumot is tud az új médiatörvényről, hogy pontosan mit is tartalmaz :) Szerintem max 5%
Itt van ez az idézett komment is. Ha megkérdem idézzen egy passzust ami miatt az ilyen írás eltűnne nem tudna.

S2000 2010.12.22. 21:54:47

@ó jaj: Szebben fogalmazva államosítás. Kádárnak még jól is állt volna, de Orbánnak???

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.22. 21:55:31

@különvélemény: No igen, a wikileaks elég sokat tett a sajtószabadságért, valahogy mégsem tapsolnak miatta, hanem a leállítását követelik.

Egy szabad sajtó azt írhatja meg, amit szabad.

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 21:55:35

@ökörpöröly: T G minden írásával így vagyok : már-már azt mondom , bravó ,...amikor a sorok közt megtalálom a lényeget, ami ugyan csak pár szó , de szöges ellentétben van a hosszú írott anyaggal . Itt is , már majdnem helyeseltem , amikor megláttam :az ország biztosan kárát látja - függetlenül attól, hogy minden kérdésben pontosan és helyesen látják-e az itt történteket (szerintem amúgy ebben inkább nem).

vandorfenyo 2010.12.22. 21:56:16

@török gábor:
De Gabor, Te nem csak elemzo vagy, hanem allampolgar is. Igaz, hogy az elemzoi mivoltodban egy kis plusz felelosseget is Magadra vettel, de talan pont az emberi megnyilvanulasokat varja Toled itt par olvaso. Mar bocs a tegezesert, remelem nem gond.... Ha igen, akkor atirom. :-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.22. 21:56:54

@török gábor: Pedig, ha látnál, tán még ennyire sem mernéd kritizálni a jelenlegi hatalmat!
Remélem, tévedek, de úgy vélem, ennek nem lesz jó vége, nem tör ki a Pannon Puma a válságból, max. a ketrecből, nem kis riadalmat okozva az ejrópai állat- és növénykertben!

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 21:57:07

@török gábor:

Nem is azt vártam, hogy politizálj, nem ezért szeretjük olvasni az írásaidat. Azt senki nem várja ez tőled, hogy pártpolitizálj.

Akkor bizonyára rosszul tettem fel a kérdést: kinek kell még elítélnie az Orbán kormányt ahhoz, hogy te magad is negatív véleményt fogalmazz meg? Egészen konkrétan fogalmazva: kinek a véleményére adsz?

a-kis-herceg 2010.12.22. 21:57:11

@Lófasz Hadnagy: szerintem OV fogja utoljára belátni... mondhatnám 2 706 292-dikként...

semmi baj... ne hallgassatok a vészmadarakra.. béke és jó lét van... fő hogy mindenben egyetértsünk.... a tények meghamisítása... rémhír...

www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w

mint ahogy egyik nertárs párnapja linkelte...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.22. 21:58:49

"Bajnai Gordon közpolitikai alapítványt hozott létre...Az alapítvány kuratóriumának tagjai közül néhányan a Bajnai kormány tagjai is voltak. A költségvetés kiadási oldalán is rendet vágó Oszkó Péter, a hangoskodásban éppen fénykorát élő Ficót Szécsénybe hozó Balázs Péter kipróbált arcok. Bajnai vezetése alatt pedig életképes alternatívát jelenthetnek a most éppen senkit támogatni nem tudók és akarók között."

varanus.blog.hu/2010/12/22/a_panik_lehetosege

vandorfenyo 2010.12.22. 21:59:24

@BLovi: Pont az a bibi, hogy nincs benne ilyen passzus a torbenyben, hanem a Torveny rabizza a dontst 5 Fideszesre, akik szubjektiven dontik el, hogy ez a blogbejegyzes majd belefer-e a gumiszabalyozasukba, vagy sem. Ha nem, akkor bunti...

aszekelyek 2010.12.22. 21:59:33

@Lófasz Hadnagy: Sztem akkor, ha majd én fogok ajvékolni és Tölgyes, meg László56:) Arra még várni kell.

ökörpöröly 2010.12.22. 21:59:50

@török gábor: Bocs a tegezésért, de így egyszerűbb!
Az lenne a kérdésem, hogy a médiatörvény hatályba lépése után nem gondolkozol-e azon, hogy a blogodat külföldi szerverre mentsed?
Csak azért kérdezem, mert sokan vagyunk szerintem, akik ezután nem nagyon leszünk hajlandók a kádárista, "finomvonalas" sajtóra és blogokra kíváncsiak.
Viszont nagyon jó lenne - ha néha kissé otrombán, enyhén demagógan, vulgárisan is fejezzük/fejezem is ki magam-, ha maradnának ilyen oldalak a vélemények ütköztetésére vagy szellemi, verbális csatatér gyanánt!

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 22:00:25

Srácok, köszönöm a kommenteket, de most elsősorban Gábor véleménye érdekelne.

6.Lenin 2010.12.22. 22:01:30

@Akitlosz:

"...de abban is biztos lehetsz, hogy nem emiatt kritizálják a magyar kormányt nyugaton, ez csak ürügy, és ami valóban nem tetszik nekik az a különadók és egyéb húsba vágó kérdések."

Szerintem is csak ürügy.

Kíváncsian várom valójában milyen lapokkal is játszik az unijó, OV belenézhet most a lapokba, vagyis mögéjük. és amilyen "szemét", ki is fogja teríteni.

Nem ez lehet a valódi ok?

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:01:31

@redlands: Na de nem is fogják megbírságolni..... mindenki a piacról él....

S2000 2010.12.22. 22:02:06

@redlands: Én spéci pont azt várom tőle, amit itt tesz (elemez, értelmez, megvilágít).

A magánvéleményére nem vagyok kíváncsi, és azt sem tartanám idevalónak, hogy két elemzés között ezt is bedobná. A magánvéleményét a barátaival, feleségével egy pohár bor mellett nyilván kifejti, de ehhez semmi közünk, ez az ő privát ügye.

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 22:02:29

@aszekelyek:

Várúr és Malacz69 kollegákat ki ne felejtsd, még megsértődnek! :-)

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:02:34

@török gábor: Jó , jó , hogy a jövőbe , Gábor ,.....de a jelenbe se... ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.22. 22:02:43

@imperial:

Így van.
Ritkán járt erre ennyi ennyire egy véleményen lévő ember. :-)

ökörpöröly 2010.12.22. 22:02:59

@kíváncsivagyok: TGM egy borzalom, neki tényleg nincs keresnivalója az MTA környékén. Ő egy elvont hiperdemagóg.
Amit csinál az nem más, mint szellemi faszverés.
Egyébként tipikusan az a figura, akin nagyon könnyű fogást találni. A már "félhülye" Hellerhez hasonló a színvonala.

sárkányfő 2010.12.22. 22:03:40

@S2000: Egyre kevésbé lehet megkülönböztetni a két személyt.
A társaság egyik fele hasonul a komcsikhoz, a másik fele meg eleve az volt:

Kádár -> Orbán
Lendvai -> Szalai
Pozsgay -> Pozsgay
Schmitt -> Schmitt

És még mondják, hogy a komcsiknál nincs fiatalítás :)

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:04:24

@Lámpavas: Ugye nem egyről beszélünk ? Én Pinocchióról írtam ( bocsának a Die Welt !)

török gábor 2010.12.22. 22:04:29

@redlands: biztos bennem van a hiba, ha nem érthető, elnézést kérek. egy rossz hasonlat: úgy fogom fel a szerepemet, mint egy ct. igyekszem megmutatni, hogy mi és miért történik a testben, de az már nem az én feladatom, hogy sírjak vagy nevessek. természetesen magánemberként megteszem, de a hivatásom nem erről szól. lehet, hogy ez egy rossz önkorlátozás a részemről, de nem érzem azt, hogy nekem bárkire - még egyszer mondom: elemzésnek, szakmai véleménynek álcázva - rá kellene erőltetnem a személyes véleményemet. talán van olyan, aki érti, szerintem ez nem gyávaság, hanem így tisztességes. az természetesen egy más helyzet lenne, ha a számomra fontos alapértékekért kellene küzdeni, de akkor politizálni kell és nem elemezni (ezért tartom viccesnek a hitleres példákat velem kapcsolatban).

vandorfenyo 2010.12.22. 22:04:33

@S2000: ezek szerint egy politikai elemzo mast irhat az aktualpolitikai elemzesebe, mint amit valojaban O maga gondol az adott dologrol? Vagy hogy is erted ezt?

Lámpavas 2010.12.22. 22:05:55

@ökörpöröly: Neked ajánlanám a Földalatti Internetes Mozgalom Hőse díjat!
Komolyan, mint a gyerekek! Vagy a kommunisták anno. Ti ezt élvezitek! :) Lehet rettegni! Lehet önsajnálni! :)

ökörpöröly 2010.12.22. 22:06:04

@porfelhő: Hölgyem! Gentleman kiképzést kaptam. Engem mindenki kifogástalan úriembernek tart a Rohadt Narancsfacsaróhoz címzett sörözőben!

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:06:27

@török gábor: Ha valaki leír valamit....vállalni kell érte a felelősséget........ ha nem írja le ,....akkor azért , amit tud , de nem ír le....

porfelhő 2010.12.22. 22:06:52

"Szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar médiával, amelyet a Orbán miniszterelnök al akar hallgattatni" olvasható Közép-Európa legnagyobb példányszámu lengyel napilap cimlapján.
Fehéroroszországhoz hasonlitja , Mo-ot.
A kormánypártok által elfogadott törvényt az eu, vizsgálja. remélni lehet, hogy a magyar demokrácia nem vezet majd az társadalom morális csődjéhez."

Orbán valaha a szabadságért küzdő magyar demokratikus ellenzék tevékeny alakja volt.
Ma miniszterelnökként fojtogatja ugyanezt a szabadságot egy törvénnyel, amely szájkosarat tesz a független magyar médiára.
Orbán Magyarországa Lukasenko Fehéroroszországának útjára lépett. A szájkosaras törvények - akármilyen indokkal is szülessenek - minden jogállamban rontják a demokráciát, korrumpálják a társadalmat.

Lengyelországban, a "negyedik köztársaság" egzotikus koalíciójának jóvoltából tanúi lehettünk a független média elleni folytonos támadásoknak, a jogállam rombolásának és a társadalom megfélemlítésének. Ennek a politikának a szerelmesei két év után piros lapot kaptak a lengyelektől.

Azt kívánjuk magyar barátainknak, hogy jelenlegi kormányuk ugyanerre a sorsra jusson."

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 22:07:21

@sapuh: Ember, alapvetés, hogy hülyéknek NEM IRONIZÁLUNK, mert simán komolyan veszik, és elkönyvelnek szövetségesüknek. A vitapartnered ugyanis tökéletesen komolyan gondolja, hogy ezek liberálisok MIVEL kritizálták a fideszt, és a fideszt csak liberálisok kritizálják. A világuk ennyire egyszerű. Minden ironizálás megerősíti őket ebbéli meggyőződésükben.

a-kis-herceg 2010.12.22. 22:07:24

@Lófasz Hadnagy: és egyes eltűntekről is emlékezzünk meg, egy perces néma tisztelgéssel. mint a demokrácia első áldozatai.
ubul, blogger géza, diocles, tbb, husleves!, és még sokan mások...

vandorfenyo 2010.12.22. 22:07:29

@török gábor: Akkor Mr Hadnagy valoszinuleg ugy gondolta, hogy mit szakember, mikor fogod a veszharangokat kongatni? Mert szakembereknek is kell. Vagy egy elemzesbe nem fer bele a veszharangok kongatasa?

Ventura Blvd 2010.12.22. 22:08:23

@klacus: "Akinek nem tetszik annak el kell innen menni. Szerintem ennyi. Lehet csomagolni, nem csak pofázni, esetleg lehet kivonulni tüntetni. Nyugi valószínűleg senki sem fogja kilőni a szemedet."

Te, ezt nemrég hallottam már valami Gyurcsoktól, vagy kitől...

@török gábor: (Bocsánat, egy szimbólikus történet erejéig.)

Na most ha TÉNYLEG kimész, akkor látod a magyar bálokon a sok emigránst, disszidenst, mindenkit együtt, akiket zavartak. A zsidót, akit Horthy, a csendőrt és nyilast, akiket ugye az oroszok kergettek el, a balost, aki éppen csak túlélte a Rajk-pert, az ötvenhatosokat (külön felhívnám a figyelmed a véresszájú párttitkárra, aki szintén dobbantott, mint "ellenálló") aztán a reformértelmiségit, a simán csak élni akaró hippit és így tovább, valahol Berend T. Ivánig és néhány orvos rezidensig, akik már a mostani éra "fölöslegei".

Megtörtént eset. A helyszín Los Angeles. A bálon, egy dísz magyarba öltözött, kardot csörgető, kifent bajszú öreg vitéz odalépett egy ajtófélfát támasztó hórihorgas sráchoz, emígyen szólva:
- Fiam, nem vagy te véletlenül zsidó?
- Ha nem is véletlenül, de az vagyok - mondta a srác.
- Na, sebaj - így a díszmagyaros öreg -, nem tudnál 50 dollárt kölcsönözni, kérlek alássan.

Gondolod, ha kikergetsz, adok majd neked 50 dodót?

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:09:06

@Lófasz Hadnagy: T G csak elemez , kérdéseket tesz föl ,( és megpróbál választ adni , de nem sikerül néki...)

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 22:09:35

@redlands:

Kb. erre a kartam kilyukadni, finomabban fogalmazva.

S2000 2010.12.22. 22:10:15

@redlands: A magánvélemény és a elemzés nem ugyanaz. Az elemzés objektív (ok, ezen is lehet órákig vitatkozni, hogy lehet-e teljesen objektív...) a vélemény meg szubjektív.

fitball 2010.12.22. 22:10:30

Azért az marha érdekes hogy a művelt nyugat kussolt mikor itt viperákkal vertek békés embereket gumilövedékekkel kilőtték a szemüket most meg egy olyan törvénytervezeten akadnak ki ami arra vonatkozik hogy ne legyen gyűlöletbeszéd nappal ne legyenek perverz pornográf műsorok.....

2010.12.22. 22:11:45

Minden bizonnyal vannak Orbánnak ellenfelei az EU-ban is. És vannak szövetségesei is. A lényeg mindig a kettő aránya.
Fontos lenne továbbá észrevenni, hogy a luxemburgi külügyminiszter más párthoz tartozik (szocialista munkáspárt), mint a kormányfő (keresztényszocialista). Ezért várhatóan ezután is másként viszonyulnak majd a mi politikánkhoz. www.gouvernement.lu/gouvernement/premier-ministre/index.html
www.gouvernement.lu/ministeres/mae.html

ökörpöröly 2010.12.22. 22:12:09

@Lámpavas:

Kedves Bolsevik!

A történelem az mutatja, ha egy elmebeteg beindul, akkor nincs megállás. :)
Az Őrült Bolsevik pártvezér 3 évig be se merte tenni a lábát a Parlamentbe, mert rettegett a kritikától. Helyette az összeterelt, büdös nyájának bégetett.
Az elmebeteg most is retteg a kritikától, ezért akar lekussoltatni mindenkit.
Szerencsékre már elmúltak az 50-es évek, így agyonlövetni nem bír, de bármely orgánumot el tud hallgattatni.
Azt pedig nem akarom, hogy mondjuk miattam kelljen fizetnie vagy bíróságra járnia Török Gábornak, abbéli bűne miatt, hogy felületet adott a bolsevikokkal ellentétben álló vélemények megjelenítésére!:)
Mondjuk a hozzád hasonló bolsevik seggnyalóknak nincs félnivalója, szereti a fajtádat!:) Talán még majd kapsz is tőle egy dedikált képet az ágyad fölé!:P

török gábor 2010.12.22. 22:12:14

@redlands: szerintem azt nem elemzésnek hívják, hiszen az már egy politikai tevékenység. fontos szerepe van, nem vitatom, és meg is fogom tenni, ha ezt gondolom helyesnek. amúgy meg egy tárgyilagos elemzésből is kiderülhet, hogy az elemző szerint bizonyos folyamatok hová vezetnek. "nézze uram, ha továbbra is minden nap elszív öt karton cigit, akkor nagy valószínűséggel öt éven belül meg fog halni." ez vészharang vagy csak analízis?

kov_vacs 2010.12.22. 22:13:45

Ugyan, miért vonná vissza Orbán a médaitörvényt?

A sajtószabadság csak egy kicsike réteg luxuscikke. A nagy magyar szavazótöbbséget hidegen hagyja. Néhány ember szomorú lesz, hogy nem olvashat vitriolos publicisztikákat és gunyoros hangú helyszíni beszámolókat. Néhány újság és internetes kiadvány nehéz helyzetbe fog kerülni anyagliag. Néhány újságíró el fogja hagyni a pályát. Ennyi. Ezek nem fontos dolgok a tömegeknek.

Fontosabb a nyereség. Hogy jóval kevesebbet kell majd foglalkozni a kellemetlenkedőkkel, a cinikusokkal, a kritikusokkal. Hogy a politikáról kevesebb szó fog esni. Ha meg mégis, akkor nagyon erősen törekedve arra, hogy - ne objektív, hanem - büntethetetlen legyen a tartalom.

Orbán sose fog "leszólni", hogy kicsit meg kéne fogni ezt vagy azt a sajtóterméket. A "jól felfogott érdek" Ft-ban a tulajok és a szerkesztők fejébe került. És? Hány embert érdekel mindez?

A tévedés ott van egyébként, hogy hiába szűnik meg a neveletlen, szemtelen, rosszindulatú, ellendrukker, hazafiatlan, közerkölcstelen része a sajtónak,
attól még nem fogják többen nézni-olvasni-hallgatni azt a hihetetlenül alacsony színvonalú hazafias, erkölcsös, jóindulatú, tiszteletteljes stb. politikai újságírást, ami meg fog maradni, mert kompatibiis a törvénnyel. Uncsi lesz.

Diocles 2010.12.22. 22:15:50

A kritikákban nincs semmi új, Konrád György, Weyer Béla, Paul Lendvai stb. már régóta gondoskodtak róla, h Magyarország, de főképp a magyar jobboldal min. nácigyanús képződmény legyen a német sajtóban.
(Számtalan példát lehetne erre mondani, nyilván Gábor is vissza tud emlékezni ezekre, függetlenül attól, h "konzervatív", avagy "ballib" német lap. Egyedül a FAZ volt úgy-ahogy kivétel.)

Nem akarok az összeesküvéselméletekre alapozni, de ugye nem gondolja senki, h egy ilyen koncentrált támadást meg lehet szervezni hazai súgók nélkül... még az a szerencse, h a hülye Gazsó nem ült fel Mong Attila provokációjának, mert akkor ma már a New York Times-ban mártírkodna... a méltán nagy tekintélyű Adam Michnik-et évtizedes baráti kapcsolat fűzi Harasztiékhoz, ilyen esetben az nyilván a minimum, h lehoz egy cikket, és természetesen 100%-ig elhiszi azok véleményét, akiket Magyarországon ismer...

De ettől függetlenül természetesen a kormánynak reagálnia kell a dolgokra. Miért nem hívnak össze egy nemzetközi sajttájt, és mondják el, h a szegény elnyomott magyar sajtóban az MSZP számos lapot tulajdonol közvetlenül, a legnézettebb politikai műsort Gyurcsány volt szóvivóje vezeti, stb. ? Így néz ki egy diktatúra?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.22. 22:16:18

@Hungeralien:

Német NEMZETI érdek, hogy a magyarországi érdekeltségeik a lehető legtöbb pénzt hozzák a németek számára.

vandorfenyo 2010.12.22. 22:16:23

@török gábor: szerintem nagyon vekonyka valami valasztja el a politikai elemzest a politikai tevekenysegtol. Magyarorszagon legalabbis biztosan igy van. Ezt szerintem nem lehet vitatni. Eppen ezert, a Te blogod - bar valoban az elemzeseidrol van szo - igenis politikai felhangokkal teli, kvazi politikai tevekenyseg. De ez persze az en szubjektiv velemenyem :-) Nem a magyar politikai kozelet rovid elemzese :-) .

Diocles 2010.12.22. 22:16:34

"a szegény elnyomott magyar sajtóban az MSZP számos lapot tulajdonol közvetlenül"
mármint közvetve, természetesen.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.22. 22:16:38

@fitball: Az valahogy úgy vagyon, hogy:
Michnik "Magyar barátainkhoz" című levelében Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke, a Függetlenségi Nyilatkozat szerzője egyik mondását idézi: "Rendszerünk alapja a közvélemény, legfontosabb feladatunk ennek a jognak a megőrzése. Ha rajtam múlna a döntés, hogy jobb-e egy kormány informatív sajtó nélkül, mint sajtó kormány nélkül, nem haboznék a második mellett szavazni".

És itt nem a pornográf műsorokról van ám szó, ha teccik tudni!

S2000 2010.12.22. 22:16:54

@klerjhtosiwehrzw-eztalánnemfoglalt: Igen, ez mindent megmagyaráz. A külföld hülye, pártunk és vezérünk jó úton viszi az országot tovább a .... hova is?

Lámpavas 2010.12.22. 22:17:33

@ökörpöröly: Sajnos jövőre is itt fogjátok verni a nyálatokat az összes létező fórumon, és arról fogtok hosszú bejegyzéseket írni, hogy jajj, vége a demokráciának, jajj, vége a szólásszabadságnak, jajj, vége a sajtószabadságnak, jajj, itt már meg sem lehet szólalni... :)

ökörpöröly 2010.12.22. 22:18:05

@török gábor: Az esetleges külföldi szerverre való "kitelepülésre" reflektálnál? Tudom, a népszerűség átka, hogy mindenki veled akar beszélni, de tényleg érdekelne! :)

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 22:18:41

@török gábor:

Ha valakit figyelmeztetsz arra, hogy ha naponta két doboz cigit elszív, akkor igen jó eséllyel felfordul mielőtt megérné az ötvenedik évét, nem vészharang kongató vagy, se nem vészmadár, se nem bérrettegő, se nem huhogó, hanem tárgyilagosan figyelmezteted a veszélyre.

Gábor, nem kéne a hideg levest is megfújni (Copyright Moldova), itt mindössze ennyiről van szó.

dr. trafik nomac 2010.12.22. 22:18:51

@fitball: En meg mindignem ertem mietr lehetett egyeseknek felgyujtani a TV-t, ez szerinted rendben van ?

a-kis-herceg 2010.12.22. 22:18:53

@török gábor: akkor már készülhet a patológus éned... a boncolással... nagyon mély seb van. egyelőre halálosnak tűnik a rákos beteg... sztem...

azért azt megkérdezném. hogy pl. a fides programról, hogy
-2 hét alatt rend...
+éhséglázadások
ezek nem elemezhetők? pl ki lesz éhes? és miért? vagy a fides mit tud amit mi nem stb vannak aspektusok...

és mi a véleményed arról, hogy Magyarország LEGnépszerűbb politikusa 47%-kal!!! OV. hát a saját "népe" sem szereti? hol van ez a rendszerváltáskori "bizalmi indexektől"

nem lehet hogy BETEG a politika? ha már doktor Úr vizsgálja... de őszinte jóindulattal kérdem...

vandorfenyo 2010.12.22. 22:19:45

@kov_vacs:
Allitolag, mi magyarok hihetetlenul buszkek vagyunk a nagy szabadsagvagyunkra. De Teged olvasva, ez valahogy kerdojelesse valt. Felteve, ha igazad van.

török gábor 2010.12.22. 22:19:54

@redlands: ezzel tökéletesen egyetértek. én mégis nagy különbségnek látom azt, ha (1) valaki azért ír valamit, mert szándékosan politizálni akar a véleményével, vagy ha (2) nem ez a szándéka (hanem a megértés, a magyarázat), de mondatai a politikai térbe kerülve politikai jelentést kapnak.

ökörpöröly 2010.12.22. 22:20:22

@Lámpavas: Cigány Szaddam rohamtempója mellett nem hinném.:) Az ő gyenge pszichéje és mentális egészsége nem bírja annyira a kritikát!:P

porfelhő 2010.12.22. 22:21:08

A Török G. kiváló politológus, nevezték már baloldalinak, fidesz szekértolónak, de hogy hitleres hasonlatokat irjanak!? ez már sok. !! Végre már , hogy rendet tesz itt a kommentelő urak, vagy hölgyek - már nem is értem, hogy kik - között!:):)

Lámpavas 2010.12.22. 22:21:33

@nomac: Nagyon jó kérdés. Kik voltak azok az egyesek?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.22. 22:21:49

@vinczej: @gauche caviar: Amikor Andrassew arról beszélt, hogy a jobboldal mamelukjai a közösségi oldalak védelmi funkcióival visszaélve töröltetnek profilokat, klubokat, akkor valahogy köznevetség tárgyává lett téve.

Szép, új világ.

Most már ugyanezen funkciókat kihasználva adatokat is gyűjtenének.

Ez van.
Viszont örvendeni kell!
Nincs még vége a demokráciának, valamint Török is megmondta, hogy ezek csak a rossz hír keltések, nem pedig elemzések, negatív tartalommal.

a-kis-herceg 2010.12.22. 22:23:31

@Diocles: ez jo... a német közvéleményt kézben tartja 3 magyar... megszállták a német közvéleményt... hát ez nagyon jooo.... akkor elég lecserélni őket subás-kacagányosra és akkor öröm-móka kacagás lesz a JÓHÍRünk miatt...

török gábor 2010.12.22. 22:23:51

@ökörpöröly: meggyőződésem, hogy erre semmi szükség. nem látom a médiatörvénynek azt a pontját, ami erre a blogra bármilyen veszélyt jelentene. de ha mégis így lenne, befejezném az elemzői tevékenységemet, hiszen az a véleményszabadság (=demokrácia) végét jelentené.

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:24:08

@Lófasz Hadnagy: Azért az a leveske még langyos.....

dr. trafik nomac 2010.12.22. 22:24:26

Diocles : nem igazan ertem, mi koze GYF-nek a mediatorvenyhez, neked mindenrol ez jot eszedbe ?
Nekem a pina, de lehet velem van a baj :)

bioLarzen 2010.12.22. 22:24:38

Gyerekek, próbálkozhattok azzal, hogy a külföld rosszul látja az itteni dolgokat, hogy bértollnokok, libsik, stb... De egy dolgot úgysem fogtok tudni kimagyarázni: A Szonda szerint idén előszöt nőtt Gyurcsány népszerűsége (persze, még mindig tökuccsó a mértek közül). Namost: ha Gyurcsány népszerűsége NŐNI tud az itthoni közvéleményben, akkor a Fidesz valamit itthon is nagyon elbarmolt :P

bio

UI: Persze, tudom, a Szondát a zsidó kommunista libsi-bibsik pénzelik.

Lámpavas 2010.12.22. 22:24:58

@kolbászoszsömle: jó dolog ez a FB oldal. Legalább megnézem kik csatlakoznak. Az ismerőseim közül eddig 100% LMP...

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:26:31

Még csak egy nap se telt el a médiatörvény magszavazása óta , de már ilyen puskaporos a hangulat . Arról miért nem ír senki , hogy mi lesz , ha Uniós nyomásra vissza kell vonniuk a törvényt ? Na....? Pinocchió elindul a lejtőn....?

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 22:27:42

@ökörpöröly:

Balliberális mivoltomban kikérem magamnak, hogy cigányozz és Szaddamhoz hasonlítsd Orbán Viktort. Ritka nagy szemétláda, de nem tömeggyilkos, a származását firtatni pedig kuruttyinfós szokás, hozzánk nem méltó.

Vagy embereld meg magad, vagy csatlakozz a kuruttyokhoz.

Lámpavas 2010.12.22. 22:28:40

@török gábor: Le ne írj ilyet! Hát nem tudod, hogy ez a törvény az ördögtől való? Mi az, hogy nem veszélyes? Ezek itt egész este ezt mantrázták, Te meg csak itt fumigálsz?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.22. 22:29:33

@kíváncsivagyok: Faszt indul el.
Az lesz majd az OK, Ami Miatt Nem Lehetett Végrehajtani A Reformokat.

kov_vacs 2010.12.22. 22:29:35

@redlands: Az emberek túlnyomó többségének semmilyen változást nem hoz az életében a médiatörvény az égvilágon. Nem élik meg úgy, hogy a szabadságukat korlátozzák. Talán úgy igen, hogy "nohát, ez az újság milyen unalmas kezd lenni" vagy "jé, megszűnt? akkor adjon egy másik napilapot, vagy tudja mit, inkább egy horgászújságot".

A nyugdíjügy inkább volt olyan, amit sokan éreztek a bőrükön. És tartok tőle, hogy lesz még pár hasonló baklövés. De nem a sajtószabadság az a témakör, amitől az átlagmagyarnak bekattan, hogy "hé, itt valami nem stimmel".

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:29:51

@török gábor: Hát,....ha úgy vesszük igazad van , ennek a blognak nincsen "büntetésszaga" ! De ha véletlenül Annamáriának " rossz napjai vannak ".....akkor törheted a malacperselyt.... ugyanis a törvény lehetőséget ad rá néki...... Ez sem zavar ? Ritka egy béketűrő ember vagy !

dr. trafik nomac 2010.12.22. 22:30:10

@Lófasz Hadnagy: Nana, magyar foldnek, magayr kiralyt !

ökörpöröly 2010.12.22. 22:30:14

@török gábor: Akkor mit szólsz a Népszabadság elleni Szalai-féle akcióhoz? Most függetlenül a lap beállítottságától. Nem lehetséges, hogy téged is ugyanúgy köteleznének bizonyos vélemények visszavonására? Mert most már ugye a gumitörvényekkel pénzbüntetést is kiróhatnak, nem csak sajtótájékoztatói kitiltás és egyebek járnak az ellenszegüléssel...

Diocles 2010.12.22. 22:30:16

@a-kis-herceg:
tudod értelmezni, h mit jelent a "stb" kif. ?

@nomac: nem érdekel Gyurcsány, csak egy példa volt arra, h aligha nevezhető "elnyomottnak" egy olyan sajtó, ahol a jelen miniszterelnök legfőbb ellenlábasának exszóvivője vezeti a legnézettebb pol. műsort... Tud valaki ilyesmiről Oroszországban?

vandorfenyo 2010.12.22. 22:30:46

@török gábor: OK. ezzel a ket ponttal egyetertek. De a kerdes "ott feszul" meg mindig: minek kell meg tortennie, hogy a megerteni, elemezni probalo Torok Gabor megkongassa a veszharangot?
De inkabb hagyjuk ezt, mert en nem L. Hadnagy szovivoje vagyok... :-)

dr. trafik nomac 2010.12.22. 22:32:45

@Diocles: Na jo, de meg nincs jan1. Az ,hogy meg mi a legenzettebb MEG nem azon mulik, hogy mit kell nezni, vg aysugarozni.

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:32:47

@kolbászoszsömle: Nem úgy van az,.....elfogy ám a szimpatizánsok után a meggyőződésesek bizalma is,....a 2/3 nem 4/3 ...aztán valahonnan előkerül egy hiteles ember.....

ökörpöröly 2010.12.22. 22:33:05

@Lófasz Hadnagy: Nem vagyok én se liberális, se szocialista. Én az SZDSZ, az MSZP, a FIDESZ-KDNP vezetését egymás mellé kötném fel, hogy gyönyörködhessenek egymás haláltusájában!:P
Egyébként nincs is különbség köztük, talán annyi, hogy az MSZP-ben már kevesebb egykori pártállami vezető van, mint a FIDESZ-ben!:P

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 22:33:32

@redlands:

Nem vagyunk egymás szóvívői, de attól még lehetünk ugyanarra kíváncsiak.

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 22:34:55

@ökörpöröly:

Remek. De akkor se legyen undorító a stílusod Orbán Viktorral szemben sem.

török gábor 2010.12.22. 22:34:58

@kíváncsivagyok: bocsánat, melyik pont ad a médiatörvényben erre felhatalmazást?

@redlands: akkor ezt is megismétlem. nekem a demokrácia három dolgot biztosan jelent: szabad részvételt, szabad versengést és szabad nyilvánosságot. ha korlátoznák a választójogot, ha lehetetlenné tennék a politikai ellenzék működését, ha bárkit politikai véleménye miatt büntetnének meg, akkor valóban nem beszélhetnénk valódi demokráciáról.

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:35:30

@kíváncsivagyok: Addig emlegette a forradalmat Pinocchió , amíg a végén az lesz......?

flippant 2010.12.22. 22:36:03

@ökörpöröly: Képlettel a gyengébbek kedvéért:

FIDESZ = MSZP = SZDSZ/LMP

vagy

MSZMP = FIDESZ + MSZP + SZDSZ/LMP

Húsleves 2010.12.22. 22:37:06

Azért érdekes, hogy a "külföldi" kritika mögött szinte mindig felbukkan valami derék magyar, mint például "The liberal Hungarian politician Mátyás Eörsi"
www.economist.com/blogs/easternapproaches/2010/06/hungary

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:37:35

@török gábor: Azok a pontok, amelyek gumiból vannak és csak a médiahatóság elbírálására bízzák a" sértő"..."megalázó"...stb szavak értelmezését .

Nem vagyok fideszes 2010.12.22. 22:37:38

Hölgyeim, uraim, mindenkinek szép estét, nyugovóra térek, majd holnap visszaolvasom a termést, talán Gábor is válaszol nekem addigra.

Jó éjt mindenkinek!

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 22:37:43

@egy nik a sok közül: "A Nyugat számára GAZDASÁGI érdek , azaz politikai oldaltól független, hogy kelet-közép-európában a Nyugat felé SZERVILIS KORMÁNYOK legyenek hatalmon. "

A gaz imperialisták kizsákmányolnának bennünket, szorgalmas dolgozó népet, mi? Hát, ne hagyjuk, hogy a rothadó kapitalizmus megfertőzze dolgos hazánkat.

Érdekes, hogy húsz évvel a rendszerváltás után mennyire népszerűek a legkeményebb komcsi eszmék. Nehogymá szervilisek legyünk, még csak az kéne, gazdasági fellendülés úgy, hogy adni kell belőle másnak is! Azt már nem, dögöljön csak mert az eu tehene is! (csak az a bibi, hogy az elvtársak már vártak fél évszázadot arra a döglött tehénre..)

vandorfenyo 2010.12.22. 22:38:10

@török gábor: Rendben, ertem. Valahol optimista vagyok, ezert azt mondom, hogy bizunk abban, hogy erre a temara ne kelljen visszaterjunk januar 1. utan egyetlen egyszer sem.
De ez nem rajtunk mulik, hanem 5 Fideszes szemelyen.

boribori 2010.12.22. 22:39:54

@török gábor: a médiatörvény fenntartja a jogot a szerkesztett blogok ellenőrzésére. Hogy TG blogja szerkesztettnek minősül-e, azt nem tudom, de ha igen, akkor számíthatsz az értő szemek felülvizsgálatára. Egyébként az, hogy az eddigi médiatörvény is nagyon rossz volt, nem menti ezt a még rosszabbat.

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:40:15

@Húsleves: Ez a szerencsétlen Luxemburgi külügyminiszter is magyar úgy-e ..., meg ráadásul , ahogy Szijjártó mondta ( komolyan, elmebeteg ez az ember ?! ) "Szocialista Munkáspárti"

Megfigyelo 2010.12.22. 22:42:01

@török gábor: Majd annamarcsa megtalalja azt a pontot, amibe belemegyarazhat 25 milliot. Kicsit kesobb mar ez fog jonni: Hol van az elvarhato taps: "Sztalin!, Rakosi!, Sztalin!, Rakosi!", opardon "Viktor! Viktor!, Viktor a kiraly!"?? Vagy Te nem tamogatod hazadat a nagy Fulkeforradalom utjan elore a NER beteljesulesehez?! Neked nem tetszik Nagy Vezerunk vezetese?!!!! Neked holmi Mekelek kellenek?!!! Fogkefet, fogkremet, egy rend fehernemut csomagolni es mars a zarkaba!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.22. 22:43:15

@redlands: HA jól viselkedsz, akkor nem kell visszatérnünk és a törvény máris elérte célját!
Bízzunk ebben meg a médiafelügyelet önkorlátozásában, valamint:
“Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!”

Naja, ha ez a demokrácia megmentésének feltétele, legyen így!

dr. trafik nomac 2010.12.22. 22:43:58

@Húsleves: Azert nem kell am kulfoldre szaladni, ha akrod latbi a cenzurat, szolj csak hozza a MNO blogon, engem mindig torotlek 5 percne belul, ha azt mertem irni, hogy szerintem nem volt jo otlet a kormanytol, 300 sor kommunistazas utan (amint ott az normaiis), ezert egybol kivagni, elosr enem is ertettem, de ugye ne csodalkozzon a kurva ha megbasszak :) Szoval mostmar annyi valtozik, hogy torvenyileg is lehet ott is, ahol eddig nem. Nincsenek illuzioim arrol, hogy majd minden szep, es jo lesz, a kormany eddig sem birta tul jo a kritikat (tisztelet a kivetelnek).

Húsleves 2010.12.22. 22:44:17

@flugi_:
Fantasztikus érvelés, beírtál egy idézetet, azután fogalmaztál egy kommunistaízű szöveget (de az már nem idézet), azután megkritizáltad a magad írását, mintha az lett volna az idézet.

kov_vacs 2010.12.22. 22:44:24

@török gábor: "ha bárkit politikai véleménye miatt büntetnének meg, akkor valóban nem beszélhetnénk valódi demokráciáról."

Kb. erről szól a médiaalkotmány és médaitörvény körüli vita.

Hogy most erre ad-e lehetőséget vagy sem ez a törvény.
Szerintem ad.

Most szólok, hogy van egy NEM elhanyagolható részletkérdés a témában:
lehet egy cikket pl. erkölcstelennek tartani, vagy veszélyesnek a gyerekekre, pontatlannak minősíteni, vagy egyéb nyakatekert dolgokkal megfogni,
MIKÖZBEN az a ki nem mondott gond vele, hogy milyen politikai véleményt fogalmaz meg.
Mert, kedves Gábor, ez lesz a következő csapda Részedre, hogy amikor konkrét sztorik, büntetések, vizsgálatok kerülnek szóba,
azt mondod majd, hogy itt nem a politikai vélemény miatt történt, ami történt. Tehát demokrácia van.

Diocles 2010.12.22. 22:46:02

OFF

emlékszem arra, amikor Gábor azt írta, h a Fidesz soha nem adja fel...

nos, itt semmiféle érvek nem jöttek, noha a fene se tudja, h mi történhetett a színfalak mögött, de egy nemzetközi sajttájon csak úgy fejből el lehetett volna mondani a következőeket:

- fel tudnak lépni a rasszista jelenségekkel szemben, ezt kajálná a nyugati sajtó
- felhozni a Teller-levelet és egyéb hamisítások ügyét, amelyeknek semmi következménye nem lett... évek múlva bocsánatot kérnek a hátsó oldalon, kisbetűben...
- felhozni, rámutatni az MSZP közvetett tulajdonlására, ha ez lehetséges

ehelyett bambán nézik, h besuvasztják az országot Orosz- és Fehéroroszország mellé, ahol a hírek szerint nem mellesleg a kormányzat nemes egyszerűséggel LEÖLETI az ellenzéki újságírókat... namármost ilyen Orbánék még esküdt ellenségeik szerint sem csinálnak, a kritika abszurd, de nyilván hat...
-

ökörpöröly 2010.12.22. 22:46:38

@flippant: Egyszerűbben. A mai gazdasági és politikai elit jelentős részét a későkádári politikai és gazdasági elit, illetve leszármazottaik adják. Kiegészültek "konzervatív", "liberális", "szociáldemokrata" jelmezt felvett új karakterekkel, de a háttérhatalom maradt.
Tulajdonképpen mi csak arra szavazunk, hogy az "elvtelen politikai elit" melyik részét tartjuk kevésbé kártékonynak.
Tekinthetjük a magyar társadalmat egy piacnak, a társadalom biztosítja 4 évenként egy cégnek vagy cégcsoportnak, hogy 4 évig "garázdálkodjon". A fogyasztó igyekszik azt a céget választani, amelyik várhatóan az adott árért többet ad neki, avagy kevesebbet vesz el.
Az ideológia csak maszlag. Mindegyik politikai alakulat totálisan elvtelen. A stílusban viszont vannak eltérések.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.22. 22:47:12

@kíváncsivagyok: Egy hiteles ember nem mondhatja azt, amit Gyurcsány, vagy a maszop.

Ha meg nem azt mondja, amit a maszop (tele van pártkatonákkal a szar törvényt felügyelő rendszer), akkor azt mondja, amit a fidesz.
Ez egybites rendszer.

lüke 2010.12.22. 22:48:03

@ökörpöröly: :)))))))))
@Húsleves: hmm

@sagitta: jól megdolgozott cikk

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.22. 22:48:46

@török gábor:

A választójog már eddig is korlátozva volt. Mikor szavazhat valaki úgy érvényesen, hogy egyik pártra sem??? Pedig ez egy lényeges dolog lenne, mert akkor most sem lenne FMPSZ 2/3 parlamenti többség.

Egy példa rá:

I.

34% A-ra 33% B-re 33% egyikre sem. Azaz tartózkodik. (ami nem érvényes szavazat) Jelen esetben az A nyer cikra 51%-os eredménnyel.

II.

34% A-ra 33% B-re 33% egyikre sem. Azaz tartózkodik. (ami érvényes szavazat)

Az A nyer ugyan, de csak 34%eredménnyel. Nem kaphat extra jogosultságokat.

ajh 2010.12.22. 22:49:02

mindenkinek gratulálok, aki a Fideszre szavazott, szép munka!

Ted Striker 2010.12.22. 22:49:50

@török gábor: Nekem az már valamit jelent, hogy ilyen intenzíven válaszolgat védve/magyarázva a fent leírtakat - talán önnél is mocorog valami a háttérben csak a visszafogottság okán nem hozakodik még elő vele

a médiatörvényre visszatérvén: mivel rendeletalkotási jogot kap a sexlapszerkesztő asszonyság akár hozhat egy olyan rendeletet is hogy a holnaptól a "torok"-kel kezdődő és "gaborelemez"-re végződő blog.hu domainen üzemeltetett egyszemélyes blog fizessen be 10 millió forintot mert túl nagy reklámbannert alkalmazott, és a csekély hírekben (aminek minimális mennyisége önmagába is bírságolandó) a húsz százalékot meghaladta a rosszhírű kriminalisztikai tudósítások aránya - és főbűnként még a "Szentkoronát az alkotmányba" mozgalmat sem támogatta önként

flippant 2010.12.22. 22:50:19

@Diocles: Te, ezeket sose tudjuk meg, nagyon gyíkok ezek. Vitya mikor ugatott, hogy az ájemef nem a főnökünk utána rögtön bekussoltatták a forintgyengítéssel. Utána a MOL államosításával frenkizett, mire Putyin kihívta és becsicskította. Ki tudja, hogy most mivel csendesítették le vagy hogy mi van a háttérben?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 22:51:17

@Húsleves: oké, nem tudsz olvasni, segítek: az, hogy Európának gazdasági érdeke az a "szervilizmus", ami magyar embereknek munkahelyet és megélhetést biztosít, egyáltalán nem gonosz dolog, hanem közös érdek. Aki ezt tagadja, abból a komcsi irigység beszél: azzal, hogy a befektető sokat keres, kizsákmányolást követ el, amit akkor sem szabad hagyni, ha mi is jól járnánk. Még mit nem, ugye. Dögöljön meg minden tehén.

a-kis-herceg 2010.12.22. 22:51:49

@ajh: nem nagy dolog csak a nevüket kellett aláírni (3 db x)

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 22:52:15

@Megfigyelo: Őszintén mondom , Én már a Nenyi KÖTELEZŐ kifüggesztésekor megéreztem , ..nem mindennapi ember Pinocchió...... Én éltem , dolgoztam, sőt horribile dictu :vállalkoztam is a múlt rendszerben ( 87' - ben ) de ilyennel nem találkoztam,...vagyis kint volt a Lenin - kép a hivatalokban, de a legyeken kívül az ott dolgozók is leszarták , mert NEM VOLT JELENTŐSÉGE ! Ez azért félelmetesebb , mert ez szimbólum, a Fidesz erőmutogató stratégiájának a szimbóluma.... a XXI . szd .- ban....

Húsleves 2010.12.22. 22:52:22

@nomac:
Ha az MNO nem trágárságért vagy mocskolódásért cenzúráz, akkor magát minősíti vele, nem a médiatörvényt. De ha már előhozakodtál ezzel, akkor én is leírom, hogy van egy csomó indexről elérhető szólásszabadságért aggódó blog is, ahol nagyban cenzúráznak. Ilyenek például a Véleményvezér, meg az Örülünkvincent blog is. Hozzáteszem, nem minden liberális ilyen. A "hírhedt" Tóta W. például sohasem cenzúrázott engem. Ő legalább nem műmájer, ezt akkor is el kell ismernem, ha egy hajszálnyit sem egyezik a véleményünk semmiben.

a-kis-herceg 2010.12.22. 22:53:47

@Ted Striker:

ahh az a demokrácia egy sajátos fajtája maikor a rendelet alkotás, végrehajtás és ítélkezés egy kézben van...

teljesen egyenlő esélyekkel küzdesz a SZA-val, csak miután ő írta a rendeletet...

flippant 2010.12.22. 22:54:15

@ökörpöröly: Igen, erre én is rájöttem a minap. Ezek amúgy nagyon profik, de valamikor hibáznak (eltévedt tekintet, testbeszéd, rossz hanglejtés).

Nekem mindig a hírhedt gyurcsány-orbán vita ugrik be amit orbánnak "el kellett veszítenie". Nos, ott egy kicsit túljátszott a Vitya, de becsületére legyen mondva, hogy utána kitűnően kommunikálta le a dolgokat.

Nádasi Balázs 2010.12.22. 22:54:47

@ó jaj: Pozsgay -> Pozsgay
Schmitt -> Schmitt

:) grat

die nadel 2010.12.22. 22:54:57

Gábor
Én úgy látom, élesen elválik egymástól, hogy hogyan vélekednek rólunk Európa vezető lapjai - és azok olvasói. Délután végigolvastam a Welt olvasói kommentjeit, akkor volt 28 oldalnyi, magyar témához szokatlanul sok. A 28 oldalon 4 olyan kommentet találtam, amelyik konkrétan az Orbán kormányt bírálta vagy egyáltalán azzal foglalkozott, a többi a cikk kapcsán a német - és általában az európai viszonyokat ekézte. Elsősorban azt a képmutatást, amelyik a szabad sajtó és a véleményszabadság értékei mellett áll ki látszólag, közben a politikai korrektség jegyében alapvető társadalmi problémákról nem lehet írni - török bevándorlók integrációképtelensége, a második - harmadik generációs bűnözés, a kelet -nyugatnémet ellentét (ossi tájszólással pl nehezebb elhelyezkedni), az internetes oldalak kommentjeinek parttalan cenzúrázása, de sokan hivatkoztak a Központi Bankból kiszekált, alapvetően evidenciákat kimondó Thilo Sarrazin esetére is. És gyakorlatilag minden harmadik kommentelő feltette azt a kérdést, ugyan mi a nyavalyákok lennének azok az európai értékek, amikre Angela Merkel utalt. Az a fura helyzet állt elő, hogy Németország lakossága legalább olyan távolságra került saját kormányától, és az ún liberális demokráciák értékrendjétől, mint a német lapok Orbán Viktor kormányától.
Pikáns.

dr. trafik nomac 2010.12.22. 22:58:11

@Húsleves: Ismerem az altalad ideirt blogokat, es ott mar eleg csunyakat kell irni, hogy cenzurazzanak. Az MNO blogok onmaguklban is minosithetetlenek, viszont az egyet nem ertes az megbocsathatatlan bun (nem a mocsokolodas, az ott rendben van).

jjulie 2010.12.22. 22:59:00

@ajh:

ne bántsd őket, politikai újszülöttek, az orbán pedig egy minden hájjal megkent tehetséges zsivány

Lámpavas 2010.12.22. 22:59:01

@flugi_: A normál működés (lásd otthon) és a gyarmati szintű kizsákmányolás között azért van némi különbség. Általában nem a termelő cégekkel van gond, hanem a szolgáltató és kereskedelmi szektor pofátlan harácsolásával. A normál üzleti profitot senki nem sajnálja tőlük, de az, hogy a KKE-i bankszektor a legrosszabb időkben is kétszer annyi profitot hozott, mint a NYE-i, az jelez valamit...

Húsleves 2010.12.22. 22:59:17

@flugi_:
Átsiklok a személyeskedő "nem tudsz olvasni, segítek" részen, és nem kezdem úgy az írásomat, hogy ok, hülye vagy, segítek.
Nem mindenki kommunista, akinek nem tetszik minden, amit nem kommunisták tesznek. Nem mindenki egy bitre képezi le a valóság objektumait.

török gábor 2010.12.22. 22:59:49

@boribori: én is olvastam erről, de itt van előttem a törvény, mégsem találom benne ezt a részt... csak ezt:

bf) internetes sajtótermék esetében a bírság összege huszonötmillió forintig,

meg ezt:

60. Sajtótermék: a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági
társaság szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve
képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő
hálózaton keresztül. A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti, és nem eredményez
szükségszerűen jogi felelősséget a sajtótermék tekintetében .

Táskás Tóni 2010.12.22. 23:00:16

@kíváncsivagyok: Az is lehet ,hogy Orbán az unióra is kiterjeszti a magyar médiatörvényt , hiszen lesz fél éve és az neki elég. TG szerint legenda akar lenni ez a bunkó focista, ki tudja mire készül az EU elnökségben.

Gróf T 2010.12.22. 23:00:34

egy elképzelt párbeszéd:

Orbán Viktor
- gyerekek túl sok a viszhang a jelenlegi munkánk során, esik a támogatottság, hiába heréljük ki a médiát, az események felpörögtek és mindenki kezd ellenünk fordulni pl. magánnyugdíjpénztár, levél a nyugdíjasoknak (ez hiba volt fiúk), nem tudunk új munkahelyeket teremteni, a gazdaság meg nem fog magától megindulni (pedig erre számítottunk). A zemberek nem értik a reformpolitikánk.

Javaslat???:

Valaki: Viktor, helyezzük a politikát ki EU-s szintre legyünk agresszívek és majd az újságok erről fognak írni egy kerek hétig és a kutyának nem fog feltűnni (főleg a magyaroknak nem), hogy milyen törényeket szavaztunk meg ezalatt. Lásd a manyup lové...stb.

O.V:

- korrekt javaslat. Akkor tisztelt hölgyeim és uraim irány az EU!

dr kíváncsivagyok 2010.12.22. 23:00:51

@die nadel: Sikerült összehasonlítanod a körtét,....az almával....

2010.12.22. 23:01:36

Naaaaaaaaaaaaagyyyon tetszik, hogy Török Gábor radikalizálódik!:) Gratulálok!:D

Ami miatt nem vagyok teljesen boldog,nyilván az, amit leírtak. Én nem csodálkozom, mert nekem is ez a véleményem, s az a nagyképű duma, hogy itt félév alatt az EU alatt évek problémáit ripszropsz megoldjuk, természetes a reakció. És ráadásul sajnos, igaz.

Azt csodálom, hogy egyáltalán itt híreket leadják! Szalai Annamari már készíti a rendeleteit...HP

Húsleves 2010.12.22. 23:01:47

@nomac:
Nem kell a púder, az általam beírt blogokban egyáltalán nem a csúnyaságért cenzúráznak. Persze tudom, hogy nagyon szeretnéd azt a látszatot kelteni, de nem igaz. A véleményt cenzúrázzák, mégpedig keményen.

Ted Striker 2010.12.22. 23:04:25

Egyébként meg 221-en van a CHF ha lejár a 29 pontban meghirdetett devizabedőlési moratórium akkor szerintem jön a Pintéri jóslat...

Lámpavas 2010.12.22. 23:04:40

@Húsleves: Ezt már én is tapasztaltam. Falig érő liberalizmus...

AnnaKarenina 2010.12.22. 23:05:43

Ami nekem is nagyon megütötte a szememet, az ez: "...a így vélekednek rólunk Európa meghatározó lapjai (valamint azok olvasói) és politikusai, annak az ország biztosan kárát látja - függetlenül attól, hogy minden kérdésben pontosan és helyesen látják-e az itt történteket (szerintem amúgy ebben inkább nem)" és ebben is az -amúgy ebben inkább nem-.

Persze a kádári éra sorok közötti olvasásának, később a szamizdatnak is megvolt a maga bája, de azért 20 évvel a rendszerváltás után se öreg, se fiatal nem akarhat olyan országban élni, ahol a véleményt nem lehet szabadon leírni, kimondani a sajtó, a média világában, mert nem lehet majd előre tudni, milyen pl. teljesen ellehetetlenítő anyagi konzekvenciával járhat. Sokan leírták már, ez előzetes öncenzúrát fog magával hozni, jelentős semmitmondást, vagy éppen a fennálló hatalom dicséretét.

Milyen hatalom az, amelyik nem tűr semmilyen kontrollt, semmilyen kritikát? Nem demokratikus.

Az is biztosra vehető, hogy ha valamiért az EU lépni fog, az a vélemény- és sajtószabadság, egyrészt mert a törvényben foglaltak elemezhetők, hatásuk felmérhető, másrészt mert az EU nem vállalhat olyan tagországot, ahol ez, mint a demokrácia minimuma nem létezik. (El tudom azt képzelni, hogy az az elnökség még halasztást is szenvedhet valamiért, de az is lehet, hogy lerendezik ezt a színfalak mögött.)
Egyébként nagyon helyes; valahol határt kell szabni annak a hatalmi arroganciának, amivel itt az ügyek mostanában intéződnek.

Lámpavas 2010.12.22. 23:08:03

@Ted Striker: 310 forintos euro? Ismerős? 2009 tavasza? Rövid az emlékezet? Vagy csak szelektív?

Dorian0955 2010.12.22. 23:08:10

A Fidesz sosem volt kibékülve a médiával. A kezdeti - amúgy a rendszerváltás után egy darabig valóban létező - baloldali-liberális médiatúlsúlyra panaszkodtak még akkor is, amikor az már régen nem állt fent.
Persze az ő minősítésükben minden olyan újság, tv vagy rádió műsor "ballib" volt, ami nem a Fidesz szája íze szerint látta és láttatta a világot. Rohantak volna a tükröt összetörni, ahányszor nem azt látták benne, amit akartak. Ezt eddig nem tehették meg.
Most már igen… Ez a médiatörvény nem más, mint ennek a régi komplexusnak és a Fideszre oly jellemző "Aki nincs velünk az ellenünk van." Rákosi-féle filozófiának a betetőzése.
Nem is csoda, hogy a külföldi bírálatokat sem akarják meghallani. Az ő olvastukban nyilván a
a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Financial Times, a Corriere della Sera és a többi külföldi orgánum oldalain az Orbán kormánnyal szemben kritikus hangot megütő minden újságíró csak a magyar balliberális ellenzék zsoldjába szegődött, megrendelésre cikkező zugfirkász. Vagy jobb esetben „félrefordítás” áldozata. Ezzel az érvvel kormányszóvivői szinten lett a magyar közvélemény megkínálva! (Mondjuk a nyelvi akadályok legalább a Gazeta Wyborcza esetében kizárhatóak.)
Szívesen látnám másképp, de sajnos minden nappal jobban úgy tűnik, hogy az egypártrendszert rohamtempóban építő kormányunk képviselőiben sem a képesség, sem a szándék nincs meg nincs meg az értelmes kritika meghallására, jöjjön az bárhonnan is. De minden, még a legolcsóbb érv is jó, ha általa nem kell a valósággal szembesülniük.

karnak 2010.12.22. 23:08:53

@török gábor:

szted zsebők miért pont ezt félti?
www.magyarhirlap.hu/velemeny/mi_lesz_a_blogokkal.html

ps:

1)
szijjarto a legnagyobb kiraly ezzel a meg kivanom jegyezni, hogy a kulugyminiszter a kinti szocialista part tagja dumaval, akkor ez velemenyed szerint brillirozás? ha igen, updateld a postot:)

2)
a bajnai fele alapitvanyrol szivesen olvasnek toled, miert, miert most, mi lehet belole es mi nem, stb.

jjulie 2010.12.22. 23:09:19

@die nadel:

nézd, németországban szabad választásokon nyert egy ember, aki azt igérte, hogy háborúba viszi a népet, és megoldja a zsidó témát, és ez bő három emberöltővel ezelőtt volt, él vagy 20- 30 millió ember, akinek a szülei, nagyszülei felnőttek voltak akkoriban

és németország csúnyán belebukott a háborúba, és most csúnyán elveszíteni készül a békét is, nézd meg a demográfiai előrejelzésüket, a korosztályi megoszlást

európa nagy szar előtt van, és a múltban a nagy szar sokszor németországból indúlt a múltban, most sem lesz ez másképp

szóval, érdekesek a kommentek amiket láttál

miért van a külpolitikai áttekintés nélkül belpolitikai elemzés elemzésnek nevezve? soha sem fogom megérteni

Lámpavas 2010.12.22. 23:09:56

@AnnaKarenina: Egyetértek! Ez itt már Weimar!

egy nik a sok közül 2010.12.22. 23:10:15

@flugi_:

mekkora egy szerencsétlen seggfej vagy te

csak a zabla hiányzik a szádból, a szemellenző már fent van

Gróf T 2010.12.22. 23:10:44

Nem ez lesz most a legnagyobb gond!

Valakik játszanak az euroval és a svájci frankra spekulálnak!
Így bedőlnek frank alapú hitelek!
Ez lesz sajnos most a legfőbb téma, és ezt nem lehet Mo-n belül megoldani.

aszekelyek 2010.12.22. 23:11:05

@die nadel: Még eszembe jutott, hogy mekkora cirkuszt is csináltak , szemfényvesztést, .), a kurucinfo üldözése japcsán. Még a minap is a betiltását követelték...... , merha akarnák a zorbánék, akkó betilthassák.... bla, bla... és erre most itt ez az ajvékolás a facebook szenya facebook oldal meg sérthetetlen?

jjulie 2010.12.22. 23:11:36

@Dorian0955:

mert simán parasztok, és a médiát alapvetően és természetesen nem a parasztok csinálják pesten

ez a nagy gondjuk

boribori 2010.12.22. 23:11:40

@török gábor: ez így rendben is volna, de pl. az Inda az micsoda? Önálló entitás vagy egy hírportál szatellitje? És ha akármelyik, akkor mi vonatkozik rá? A törvény a 20. század közepén létezett sajtó fogalmaiból építkezik, és ebből az is lehet (ne legyen igazam), hogy az új formákat tetszés szerint sorolják be a szabadon működő kommunikáció helyett az ellenőrizendőek közé. Pl. mi van akkor, ha azt írod: "ezt halottam", és elővesznek azért, hogy add ki az informátorodat.

aszekelyek 2010.12.22. 23:13:43

@Dorian0955: Idén tavaszig fennált a ballib túlsúly. A közmédiumoknál is. ?irőé beszél ön? BehVegyen magának ha médiát akar Orbán, lökték oda foghegyről ballibék és ez így is maradt. Amikor vettek is, még nagyobb jajveszékelés ment és átkozódás.... drágabolgárúr és tsai részéről...

Ted Striker 2010.12.22. 23:14:11

@török gábor: bár én csak egy buta mérnök vagyok de amit idéztél az egy olyan hatalmasan nyitott halmaz ami kvázi mindent lefed ha bele akarjuk magyarázni

60. Sajtótermék: a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál (...) amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.

Ön mi célból publikál ebben a blogban? Tájékoztatás, szórakoztatás, vagy oktatás - mindegy mert valamelyik ráhúzható, pölö a tájékoztatás?

A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti, és nem eredményez szükségszerűen jogi felelősséget a sajtótermék tekintetében.

Ön ugye kiválasztja a témát, megjelöli (linkeli) a forrásokat, hivatkozásokat, összeállítja és megformázza a szöveget, képet illeszt be, sőt címet ad, címkékkel ruházza fel, és még önszorgalomból be is sorszámozza ezeket - ez ha jól sejtem kimeríti a szerkesztés fogalmát.

Nekem ebből olybár tűnik hogy erre a blogra is vonatkoznak a leírtak...
De majd jön Ordi és megszakérti :-)

Lámpavas 2010.12.22. 23:14:29

@jjulie: hát ha már választani kell a zsidó és a paraszt között, akkor inkább az utóbbi.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 23:14:50

@Lámpavas: @Húsleves: Már bocsánat, senki fejéhez nem tartottak fegyvert, hogy melyik bankba teszi a pénzét, melyik biztosítóval köt biztosítást, satöbbi. Van választék.

Ha a politikában a többség felhatalmazó erővel bír, úgy azt is megállapította az ország, hogy nem bánja, ha nagyobb profitot csinál egy cég mint máshol. Egyfelől miért is törődne azzal, hogy máshol mi van, ha neki megfelel ahogy van (különben szolgáltatót váltana), másfelől a világon mindenhol máshol az egy pozitív dolog egy cégről, ha nagy az ügyfélköre és a nyeresége, az azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csinál. Nálunk meg kizsákmányoló, mivel TÖBB pénzt keres, mint mások, vagy mint máshol. Micsoda botrány.

Amikor a nintendo az olcsó wii gépével lenyomta a sonyt meg a microsoftot, akkor büszkén jelentette be, hogy minden egyes eladott eszközön haszna van. Nálunk ez nemigen lenne sikeres marketing, mindenütt máshol pedig az igazolása a termék létjogosultságának.

aszekelyek 2010.12.22. 23:15:28

@nomac: NEm mondod..., úgy kivágnak, hogy a lábad nem éri a földet.... hazudtok de nagyon...MNO-ról is, naná...

Táskás Tóni 2010.12.22. 23:16:19

@török gábor: Ebből az írásból csak az derült ki, hogy Orbánt most már nem csak Mo-on , de az EU-ban , sőt a baráti Lo-ban sem értik meg. Szóljon már Szíjgyártó a ME-t külföldön bíráló országoknak, hogy Orbán jó és szalonképes , de csak ezt az utat ismeri a legendává válásához.

gp 2010.12.22. 23:16:21

@röhögő: Ott a pont.

A vitában lehetnének pontosabbak az itt írók. Kár, hogy a többség a nézeteit túlfűtve próbál "érvelni" és azt is a "számlára ír", ami nem éppen oda való.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 23:17:08

@Húsleves: elnézést, felhúztam magam azon, hogy mindent szájba kell rágni. A válaszodat azonnal is írhattad volna.

jjulie 2010.12.22. 23:17:11

@Lámpavas:

parasztok selejt médiát tudnak csinálni

selejtet minek, kinek, a selejtnek?

aszekelyek 2010.12.22. 23:18:53

@Diocles: HA eccer a FAZ- lehozta, akkor igen, így:) csak ők tudják a tutit..., nem? :DD Autoriter is, meg erkölcsi fenntartásmentes is,... meg persze nácikok is.....:) De slotáról egy rossz szavuk nem volt...

ökörpöröly 2010.12.22. 23:20:05

@Ted Striker: Alig 35 forinttal ment fel a CHF 2010. április óta, ez csekélység! Magyar vagy te, hogy nem akarsz kifizetni cirka 15-20 ezerrel többet havonta, miközben Nemzeti Kormányod van? Talán még a NENYI-t se olvastad? Talán vacillálsz a jóságos állami pillérbe való visszatérés ügyében? KI VAGY ZÁRVA A NEMZETBŐL! Te, idegenszívű, galád hazaáruló! Neked semmi se szent? Csak nem a Gyurcsány rokona vagy? Liberális, kommunista akasztófavirág! Vándorolj azonnal ki! MOST! Hazaárulókra nincs szükség! Takarodj az imperialista, nyomorgó Svájcba, aztán onnan tekingess vissza kies, bőséget termő narancsföldekkel szegélyezett hun-szittya-sumér-kobold HAZÁNKRA!

Ted Striker 2010.12.22. 23:20:24

@aszekelyek:
Corriere della Sera

La Repubblica

Il Messaggero

La Stampa

Romania libera

Gazeta Wyborcza

Die Welt

Frankfurter Rundschau

Frankfurter Allgemeine Zeitung

El País

www.fn.hu/kulfold/20101222/kulfoldi_sajto_is_orbant/

boribori 2010.12.22. 23:20:28

@török gábor: bocs, és még valami: a regisztráció. A médiaszolgáltatónak regisztráltatnia kell magát, beleértve az összes tartalmat (pl. blogokat is)- ez eddig rendben is volna, viszont ettől a perctől kezdve vonatkozik rá a törvény minden passzusa + a későbbi rendeletek is. A politikával kapcsolatos írások ezek után vagy átcsúsznak a teljesen magánszférába vagy pedig bármikor kellemetlen helyzetbe kerülhetnek. De még a főzőblogok is, ha túlságosan paprikásak :))

aszekelyek 2010.12.22. 23:20:29

@boribori: Ez eddig is híresztelés volt.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 23:22:35

@egy nik a sok közül: most bizonyára meg kéne sértődnöm vagy ilyesmi :D

Ted Striker 2010.12.22. 23:22:49

@ökörpöröly: most hogy így mondod az a luxemburgi népi demokratikus köztársaság ahol a munkásosztályharc annyira fejlett hogy a minimálbér dupla akkor mint itten az átlagkereset lassan kezd érdekelni...

histar007 2010.12.22. 23:23:48

Károgásban mindenki olyan erős hogy hihetetlen.
Egyesek már megint antiszemitáznak.
Kicsit olyasmi a helyzet, mintha valaki azt mondaná, hogy miért kell fegyver a rendőrnek. Mert ha van nála, akkor használni is fogja. Van fegyverük? Van. Használják? Nem.

Azért kiváncsi lennék pár írástudónak a felháborodására, hogy mit szól, ha este 7kor fütyiket és puncikat és szétrobbant emberi cafatokat kellene néznie a 10 éves gyerekének (Korhatárbesorolás nincs, mert külföldi a bejgyezés).
Ja hogy ez náluk nem fordulhat elő? Nálunk igen. Welcome to Hungary.

Tanán Németországban nem kell kiírni sehova hogy tilos szemetelni, mert nem teszi senki. Nem is kell rá szabály. De ha nálunk meg sok a kosz? Akkor a hatalom hoz egy szabályt, és megtiltja. A megszegőket meg bünteti. Ez így működik.

És csak egy kis Gyurcsány adalék:
- ritka, hogy valaki miniszterelnökként egy sajtótermék likvidálására hív fel (Kurucinfo)
- akkor tényleg lábbal tiporták a jogokat: és nem, nem a sajtó szabadságáét, hanem az emberek szabadságát.

Számomra ez utóbbi előrébbvaló.

Francheskoo 2010.12.22. 23:24:38

Sajnos mióta a Magyarok itt élnek a Kárpát-medencében, azóta mindig meg tudták vezetni népünket, mi meg fejetlenül követtük vezérünket, és mire rájöttünk mit tettünk addigra le lettünk igázva! (Mohács, Labancok, Kommunizmus, stb.)

Úgy látszik most is le kell alacsonyodnia a magyar népnek a volt Albánia szintjére, vagy még lejjebb, vagy történnie kell valami nagy tragédiának az országban, ami kihat a jövőnkre, mert különben semmi komoly változás nem fog történni.

Táskás Tóni 2010.12.22. 23:24:49

Az EU nyugodtan használhatja Orbán módszereit pl kivonulnak és kordont bontanak , ha Orbán beszél az EU elnöksége idején.

Húsleves 2010.12.22. 23:24:54

@flugi_:
Semmi gond. Részemről is elnézést.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 23:25:28

@török gábor: akkor lehet, hogy az számít, hogy van-e reklámdoboz a blogodban? Ha van reklám, akkor gazdaságilag érdekelt vagy, ha nincs reklám, akkor nem sajtótermék a blog?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 23:26:56

@Húsleves: ez most komolyan jólesett. Pláne bocsánat :)

Gróf T 2010.12.22. 23:28:05

Asszem a mostani alkotmányunkban ennyi szól a médiáról!

Az (5) bekezdés elintéz mindent!

61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét.

(3) A demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében.

(4) A Magyar Köztársaságban közszolgálati médiaszolgáltatás működik közre a nemzeti önazonosság és az európai identitás, a magyar, valamint a kisebbségi nyelvek és kultúra ápolásában, gazdagításában, a nemzeti összetartozás megerősítésében, illetőleg a nemzeti, etnikai, családi, vallási közösségek igényeinek kielégítésében. A közszolgálati médiaszolgáltatást az Országgyűlés által választott tagokkal működő autonóm közigazgatási hatóság és független tulajdonosi testület felügyeli, céljainak megvalósulása felett pedig az állampolgárok egyes, törvényben meghatározott közösségei őrködnek.

(5) A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól rendelkező törvény, továbbá a médiaszolgáltatások felügyeletéről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

aszekelyek 2010.12.22. 23:28:53

@török gábor: Megesznek mindent hogyha pompás, ha ínycsiklandozó a tálaláááás ....Ezt énekli az egyik főszereplő a musicalben... Zseniális a szövegkönyve.... abban a részben, amikor a hamis prófétát szelektálják. A kérdés pedig úgy szól, a pénz vagy fegyver a fontosabb.. Tessenek kultúrálódni..... A hamis próféta, ostobán a fegyvert mondja. A pénz a fontos, te oktalan,... ameddig érték lesz a pézed, a széltől is megóv a hadsereeeeg... No szép álmokat kedveseim. Azért írtam ide ezt,, hogy tudjátok, a pénz nevű fegyverrel akarják tönkretenni a megválasztott demokratikus kormányt. Minden más csak halandzsa. és pompás, ínycsiklandozó facebook tálaláááás....

hunyuan 2010.12.22. 23:29:06

ez az orbán tényleg csak egy igazi bunkó focista, aki ráadásul béna is mert a jobboldalon játszik balfaszt

egy nik a sok közül 2010.12.22. 23:29:14

@flugi_:

nem, természetesen nem kell megsértődnöd.

eleve nem is vártam tőled: ahhoz meg kellene értened, amit olvasol - de már demonstráltad, hogy feléd ez túl nagy elvárás lenne

a-kis-herceg 2010.12.22. 23:30:24

@Ted Striker: az itthoni coclista párt? lehet ezért volt szíjártó is elanyátlanodva...

@histar007: enynire azért nem egyszerű. de tényleg ne merüljünk elé a kosz témában...

@Francheskoo: ez az albániázás engem nagyon felháborít... tartok tőle épp előznek... milyen botrányokról hallottál onann mostanában? szerintem simán a kormáyntól nem zavartatva élik a mindennapjaikat a pásztorok a hegyekben... nekem inkább szimpatkus...

aszekelyek 2010.12.22. 23:30:50

@Ted Striker: Kivetíti, mit tenne ön. Csak szólok.

boribori 2010.12.22. 23:31:47

@aszekelyek: ha a törvény jó volna, nem lehetne magyarázgatni se félreérteni. A törvény szövege kibúvók és önkényes értelmezések garmadáját teszi lehetővé. A híresztelések jelentős része abból fakad, hogy az alkalmazók végiggondolják, mi vonatkozik rájuk és levonják a saját következtetéseiket - lehet, hogy nem jól, de a törvényből ez egyenlőre így látszik

ökörpöröly 2010.12.22. 23:31:48

@Ted Striker: Add el a szíved, add el havi pár ezer euróért, csendért, nyugalomért, kulturáltságért, kiszámítható jövőért, anyagi stabilitásért, gyermekeid nyugalmáért és biztonságáért, te, galád, elitista hazaáruló!
De mi, nemzeti bolsevikok, nyakig érő szarban-húgyban, derékroppantó igában, száraz kenyeret tördelve, az esti szemináriumon görnyedve, korgó gyomrú gyermekeinkkel együtt kitartunk Bölcs és Jóságos Vezérünk igaz hite mellett!
Ezt a hűséget nem értheti, csak a hazafi! Energiaevők vagyunk! Hőn szeretett Bölcs és Jóságos Vezérünk által kibocsátott energiából táplálkozva fejlődünk, s teremtjük meg az új emberi fajt, a lumpenicus hungaricus proletaricust!
A hit, ami minket összetart, a töretlen hit és bizalom Bölcs és Jóságos Vezérürünk kinyilatkoztatásai iránt!

gp 2010.12.22. 23:33:42

@G. Wolf: olvass utána, hogy melyek a mai világgazdaságban a menedékdevizák. Tipp: portfolio.hu és google a barátod :)

aszekelyek 2010.12.22. 23:34:57

@Ted Striker: Jó sokba kerülhetett. Soros fizeti? NA és?

2010.12.22. 23:35:40

@histar007:

Nyilván nem vagy olyan naív, hogy a most visongó liberráltakról azt feltételezed, hogy ők a sajtószabadságot mindenkire értelmezik. Ha így lenne, nem tapsikoltak volna a holotörvénynek, a kuruc.info elleni kormányzati támadásnak vagy a Jobbik média diszkriminációjának.

porfelhő 2010.12.22. 23:35:40

Szijjártó: a magyar miniszterelnök szóvivője szerint az európai politikában jelenlévő forradalmi romantika hevülete néha-néha átragad a magyar sajtó egyes tudósitásaira is.
Az MTI. egyik hirét idézte.

"Merkel a jogállamiság elveire figyelmezteti Magyarországot".
A hir a német hirügynökség anyaga alapján született, és arról számol be, hogy a berlini helyettes kormányszóvivő sajtóértekezletén
Merkel "óva intette Magyarországot attól, hogy a sajtóval kapcsolatban megsértse a jogállamiság elveit".

Akkor elmondanám, hogy mi is történt ma Berlinben” – folytatta Szijjártó Péter, közölve: telefonon beszélt a berlini helyettes kormányszóvivővel, és elmondta neki, hogy milyen hír jelent meg Magyarországon. Christoph Steegmans átküldte neki sajtótájékoztatójának szó szerinti leiratát. Ezt a magyar Miniszterelnökség munkatársai a sajtótájékoztatón magyar és német nyelven is kiosztották az újságíróknak.

Ennek alapján Szijjártó Péter idézte a német helyettes kormányszóvivőt: „eljövendő EU-elnökként Magyarország természetesen különleges felelősséget visel az Európai Unióról a világban kialakuló képről. A szövetségi kormány számára ezért is magától értetődő, hogy Magyarország elkötelezett marad az EU jogállami értékei mellett (…)”.

A magyar miniszterelnök szóvivője szerint ehhez képest „mondjuk úgy, minimum félreértés” az a címadás, hogy „Merkel a jogállamiság elveire figyelmezteti Magyarországot”.

Minden kritikát figyelmesen meghallgatunk, ugyanakkor nyugodtak vagyunk, mert a magyar médiaszabályozás, az eu-s médiaszab. összhangban van."

hm. "forradalmi romantika hevülete" újszerü fogalmazás ez is, úgy gondolom.:)

gp 2010.12.22. 23:36:45

@török gábor: Kedvesem mondja mindig az efféle szituációkra, hogy "megesik, hogy a kígyó is elesik" :)

karnak 2010.12.22. 23:37:47

@die nadel: persze, de az usa-ban is sokmindenhez tapsoltak, ov mar szabadsagharcossa valt egyes szubkulturakban. vagy olvasd el az itteni kommenteket egy-egy nem magyar belpolitikat celzo hir kapcsan. nem hiszem, hogy az lenne a mervado, mint ahogy itt sem a kommentelok azok, fura vilag lenne:)

aszekelyek 2010.12.22. 23:37:49

@boribori: A szubjektív következtetéseiket. Belemagyaráznak, miközben azzal vádolják , hogy belemagyarázható.Önkényesen értelmezik, és azt mondják, önkényesen értelmezhető. Ennél valami komolyabb?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.22. 23:37:53

@aszekelyek: kivetíti, vagy sem, tessék mutatni a törvényben a garanciát, hogy ilyesmi nem történhet meg.

A fidesszel kapcsolatban arra apellálni, hogy majd tuti nem fognak visszaélni törvényadta jogukkal, kicsit túl optimista, tekintve a választások óta eltelt idő eseményeit úgy mindenfelé, Esztergomban, az alkotmánybíróságnál, satöbbi.

2010.12.22. 23:39:43

@Ted Striker: ez szép lista! És nem teszi ki az ablakba ez a dilinyós ME. Remélem a fidesz most virít...Kretének gyülekezete.

Gróf T 2010.12.22. 23:39:47

Komoly kommentelők olvassák el!

program2010.fidesz.hu/

Ted Striker 2010.12.22. 23:40:53

@aszekelyek: na persze már megint az a gaz Soros jött és megfordította a menetirányt az autópályán - merthát biztos hogy mi jó irányba megyünk az hogy mindenki szembe jön velünk csak a nagytőkések megtévesztése...

tbb 2010.12.22. 23:41:35

@redlands:

Ha TG a vészharangot kongatná, a blog negyedennyire se pörögne. Egy lenne a sok vészmadárblog között. Ki a fenét érdekelné? Valszeg téged sem. És így nem derülne ki belőle, hogy milyen szintű is az ellenérzés a kormány intézkedéseivel szemben. Márpedig egy elemző politológust valójában ez érdekli.

ökörpöröly 2010.12.22. 23:42:35

@porfelhő: A cigány Szaddam bal keze ezzel nem foglalkozott?:)

index.hu/kultur/media/2010/12/22/fuhrerstaat_lett_magyarorszag_a_nemet_lapok_szerint/

Bár én nem szeretem, ha cigány Szaddam esetében a Führer vonatkozást, mert Adolf Hitlerre nézve sértő! :)

Dorian0955 2010.12.22. 23:44:02

@aszekelyek: Elnézést kérek, ha részben pontatlan volt a fogalmazásom. A közmédia a szocik alatt valóban balra húzott, de ez a pártoság (sajnos) mindig is jellemző volt. Amíg a köztévék ás rádiók függetlensége nem biztosított a mindekori kormánytól, addig ezeken a fórumokon érezhető lesz az aktuális "széljárás". Bár ne így lenne. Ehhez azonban a jelenlegi szabályozás biztso nem visz közelebb. Sőt a Fidesz kézivezérléses politikája sem.

A nem állami működtetésű és finanszírozású médiára véleményem szerint nem áll, amit ír. Itt már hosszú évek óta nem lehet balliberális túlsúlyról beszélni. Ha Ön jobboldali tévécsatornát kíván nézni, rádiót kíván hallgatni vagy jobboldali újságot olvasna erre már nagyon hosszú ideje számtalan lehetősége van a jó értelemben vett konzervativizmustól egészen a szélsőséges megnyilvánulásokig. És ez így van jól természetesen.

ökörpöröly 2010.12.22. 23:44:16

@aszekelyek: Akkor rohanj az orvosodhoz, ez a fidesznyikekre akár halálos is lehet! A vezéretek is összeszarja magát tőle, ezért kell a szájkosár mindenkire!
Alo mars, amíg rád nem jön a hígfosás!

boribori 2010.12.22. 23:44:56

@aszekelyek: akkor fogjuk látni, ha működik. De mégegyszer: egy normális törvényt nem lehet önkényesen értelmezni. Ha egyértelmű, akkor csak kötözködni lehet vele. Nem tartom helyesnek, hogy egy nagyon szűk grémium határozza meg, mi a jó és mi nem. Ez és a nagyon hanyag meghatározások, fogalomhasználat kevés derűt vetít előre. (és akkor a tartalmáról még nem is szóltam...)

El Zorro 2010.12.22. 23:45:09

"...függetlenül attól, hogy minden kérdésben pontosan és helyesen látják-e az itt történteket (szerintem amúgy ebben inkább nem)"

Megtennéd, Gábor, hogy a zárójeles részt egy kicsit jobban kifejted? Tényleg érdekel, és előre is köszönöm (bár az esetleges választ már csak holnap fogom látni - ásítás...)

(Remélem, nem kerülte el a figyelmemet egy idevágó hozzászólásod a kommentek között.)

aszekelyek 2010.12.22. 23:47:17

@Ted Striker: Ehhez pénz és kapcsolat kell. HA nem is esik jól önnek. Pikáns a meghamisítása is a német helyettes kormányszóvivő sajtótájékoztatón elhangzott szövegének is... Olyan korrekt. , mint soros és körei minden lépése. Ha elfelejtette volna, fosztogatott nálunk nemrég. Erre, nyilván... JA nem az a cége volt... boaaa....

aszekelyek 2010.12.22. 23:48:50

@flugi_: prekoncepciókkal bármit be lehet támadni. A garanciát is.

ökörpöröly 2010.12.22. 23:49:21

@Dorian0955: Érdekes, de például az Echo tévén is vannak kitűnő műsorok, kiváló közgazdászokkal, normális műsorvezetőkkel. Aztán jön Szaniszló, a Moszkvában végzett egykori kommunista, aztán belerondít az egészbe. Amikor először láttam, azt hittem, hogy paródia, csak később esett le, hogy a teljesen szellemi fogyatékos fidesznyikeknek ő a gondozója, Vecséstől Dabasig, San Diegótól Bivalybasznádig!
Mondjuk az ATV-s Újságíró Klub is vicc, a másik irányból, na meg az agyalágyult Bánó műsora!

sárkányfő 2010.12.22. 23:49:43

@aszekelyek:

Igazad van.

Soros fizeti a nyugat-európai sajtót, a Jean Asselborn luxemburgi külügyminisztert, Angela Merkelt, az EBESZ-t, de ő fizeti a Magyar Hírlapot, a mandinert, a többi jobbos blogot, sőt, legyünk őszinték, ő felelős a minden csúnya dologért, pl. a tatár és török hordákért (felbérelt zsoldosok), mohácsért, trianonért (lefizetett mindenkit), és a H1N1-ért, (pénz beszél), a haiti földrengésért (zsebből, ez olcsó volt), a pakisztáni árvízért (a dollár ott is dollár), csak neked nem hajlandó fizetni a gyógyszereid, sajnos.

Ted Striker 2010.12.22. 23:50:52

@aszekelyek: tehát akkor ezidáig hibásak a komcsi luxemburger, meg a Soros láncos kutyái...

aszekelyek 2010.12.22. 23:53:36

@Dorian0955: Nézek kereskedelmit is. Egy ideje úgy próbálnak tenni, mintha nem... de azért a lóláb ki-ki kandikál.@ó jaj: Ezért kár odaülni a klavihoz. Soros nem tesz jót ingyen senkivel. MArhaságokat ne írjon, mert magát devalválja.

tbb 2010.12.22. 23:55:15

@a-kis-herceg:

Nem az áldozati vagyunk, hanem a indikátorai. A hallgatásunk beszédesebben jelzi a közvélemény változását, mint a fideszellenes kirohanások garmadája.

porfelhő 2010.12.22. 23:56:45

@ökörpöröly:
jó kis cikk. Jaj!már megint egyfolytában irod a c.Szaddamot! :)
bocsánat, ezt kiemeltem belőle, a cikkből:
"Magyarországon Orbán V. vezér állama jön létre"

sárkányfő 2010.12.22. 23:58:43

@aszekelyek:
édes jó istenem... te képes vagy komolyan elhinni, hogy mindent és mindenkit a soros fizetett le? hogy ez egy fizetett összeesküvés? ennyire kimosták az agyad? könyörgöm, írd, hogy nem gondolsz ilyeneket, ellenkező esetben irány a pszichiátria...

aszekelyek 2010.12.22. 23:59:25

@Húsleves: örülünkvincentről engem is kidobtak:) Mert hozzászóltam a bloggazda által beírt témához de neki nem teccett és meg akarta mondani, miről beszélhetek.... :) azelőtt soha, sehonnan nem vágtak ki....:D

ökörpöröly 2010.12.22. 23:59:33

@porfelhő: Neked megengedem, hogy kiemeld! Mindent érted, én érted, te én értem, mindent értek! LOVE? :P

gp 2010.12.23. 00:00:29

@tesz-vesz: Érdekes/jó a felvetésed, de tudod, szemellenzős a világ.

Dorian0955 2010.12.23. 00:01:04

@ökörpöröly: Na igen. Vannak túlideologizált adók és műsorok. De ahogy írod is, mindenhol lehet értéket is találni és szerintem nem baj, ha van hova kattintgatni vérmérséklet és politikai irányultság szerint. A lényeg a választás lehetősége.

Az emberek nem ostobák. Hiszek abban, hogy hosszú távon a csak a független, objektív tájékoztatásnak van jövője. Ha hagyják persze...

ökörpöröly 2010.12.23. 00:02:34

@aszekelyek: Engem is töröltek! Pedig szelíd hangvételem miatt nem vártam volna! Nekem gyanús, hogy ex SZDSZ-tag az illető!

hackbard.celine 2010.12.23. 00:06:00

@porfelhő:
„eljövendő EU-elnökként Magyarország természetesen különleges felelősséget visel az Európai Unióról a világban kialakuló képről. A szövetségi kormány számára ezért is magától értetődő, hogy Magyarország elkötelezett marad az EU jogállami értékei mellett (…)”
Ezzel szemben a német sajtóban (legutóbb 22:53-kor) ez jelent meg:
www.idowa.de/buntes/container/container/con/815815.html
"Mediengesetzgebung in Ungarn mit "großer Aufmerksamkeit", sagte Vize-Regierungssprecher Christoph Steegmans in Berlin. "Als künftige EU-Präsidentschaft trägt Ungarn natürlich eine besondere Verantwortung für das Bild der gesamten Europäischen Union in der Welt." Auch deshalb sei es selbstverständlich, dass Ungarn den Werten der EU verpflichtet bleibe."
Azaz a német sajtó azt állítja Christoph Steegmans-ra hivatkozva, hogy minimum "nagy figyelemmel" kísérik a médiajogszabályok alakulását.
Szijjártó Péter ezt az apróságot kihagyta az amúgy majdnem stimmelő fordításból...

ökörpöröly 2010.12.23. 00:08:03

@Dorian0955: Tévedsz, a tömeg ostoba, főleg nálunk. Mit vársz egy olyan országtól, ahol az emberek többsége 1 könyvet nem olvas el évente?

ökörpöröly 2010.12.23. 00:09:01

@porfelhő: Kérdésre kérdéssel? Illik ezt, Hölgyem?

Namir 2010.12.23. 00:09:30

Kíváncsi vagyok, hogy azok közül, akik most kritizálják a médiatörvényt - itthon és külföldön - hányan olvasták?

Szerintem nagyon, nagyon kevesen.

És ez nagyon igaz lehet az itthoni média szereplőire.
Akik ráadásul még érintettek is benne.

Több alkalommal, több témában is személyesen megtapasztaltam, hogy a hazai média (TV, újság, rádió, internet...) teljesen felkészületlenül mond véleményt, vagy közöl "hírt" valamiről. Ami így megragad a közhelyek, és általánosságok szintjén.

A hazai média nagy részének felkészültsége, szakmai színvonala csapnivaló, és a szakmaiság hiányát a legtöbbször felesleges indulatokkal, valamint álszent/hamis érzelmi elemekkel próbálják leplezni.

Lehet, hogy most is erről van szó?

aszekelyek 2010.12.23. 00:09:50

@ó jaj: A szocialista internacionálé is egy látomásom a sok közül? Vannak ezek elegen ahhoz, hogy keresztbe tegyenek a nem szociknak. Soros velük van jóban. Orbánék elhajtották, mikor náluk próbálkozott. A szegény ártatlan soros! Tényleg, csak én nézek rá gyanakvással a világon ... Máshol ki is van tiltva..... Mindet eddig is foglalkoztatta a magyar média .,..... hogyne... Pszichhiiiiátria?Amit bezárattak? Oda hiába mennék...:) Nincs hely még a valóban betegek számára sem. Ez így logikus és gazdaságos.... . Nem fogom sértegetni, ne erőlködjön. Nem megyek le a szintjére. -holnap megírom, m mit álmodtam. Kik fizetik ezt a hecckampányt.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.23. 00:13:58

@aszekelyek: gondolom ha lenne garancia, tudtál volna mutatni. Kösz, erre voltam kíváncsi.

aszekelyek 2010.12.23. 00:14:07

@histar007: tegyük hozzá, amikor megtiltotta a MAgyar HÍrlap járatását a közhivatalokba. A nagy demokrata és sajtószabadságharcos fleto--- brrr...Hol volt a felsorolt rengeteg külhoni sajtó? Csak nem voltak eddig alultájékoztatva ezelről??? Dzsízösz. Azért hiszik, hogy nálunk eddig sajtószabadság tényleg működött?

Ventura Blvd 2010.12.23. 00:15:30

@a-kis-herceg: Úristen, mekkora poén! Hogy epével is miket lehet írni!

Amúgy mit szólsz: hihetetlen pezsgés volt itt ma este? Hogy a hazát meg kell védeni rágalmaktól. (Érdekes, azt, hogy "rágalom", nem is mondta senki. Maradjink a "hamis vádnál".) De, ugyanez lett volna, ha a külföld nekimegy Gyrcsánynak mégis, és sejtem, sokan a honvédők közül akkor is védték volna szittya becsületet, hogy már ne szóljon bele a sváb, melyik magyar melyik másiknak lövi ki a szemét.

Az meg fantasztikus, hogy a honvédelemben mennyire elsikkadnak azok a gondolatok, hogy itt nincs is igazán jobb és bal, meg pártok sokasága, MERT A SZUTYKOS LÉ A RENDSZERBE DŐL, NEM EGYIK VAGY MÁSIK PÁRTHOZ CSAK, ÉS SZABÁLYOZOTTAN JUT EL MINDEN ZSEBBE.

Pedig elég felkészültnek látszó emberek írják folyamatosan, és számszerűleg is úgy, hogy tudhatnak valamit egészen közelről.

Amikor derék magyarjaink egymásnak estek, és szegfű és narancs helyett tankkal meg lóval kergették egymást, már azelőtt vakok voltak, hogy kilőtték a szemüket.

Az ilyen-olyan ügyek nagy harcosai egyszerűen nem hiszik el, hogy amikor egy pár rongyos tízmilliárdos üzletből le akarod adni a baksist, mondjuk egy szoci miniszter titkárságán, ott egy fideszes főnökhöz irányítanak, mert - mondjuk - az út / vadászgép / mezőgazdasági stb. ügyekben ők osztják a pénzt, a metró / oktatás- és egészségügyben meg a szocik. Osztják, úgy értem, mindenkinek. Mindkét "oldalnak" és szövetségeseiknek.

Mit szólna itt a sok kommentelő, ha látna erről egy rejtett felvételt? Kit akarna fellógatni Lámpavas, ha látná, ahogy a "sajátja" osztozik az "ősellenséggel"? Egyszer úgy is lesz ilyen dokumentum, pusztán azért, mert ilyen a technika.

És ahhoz mit szólsz, hogy mondjuk, egyszer csak,mint a "Mennyből az angyal" megszólal a lelkiismeret a képviselőben, és a meghatódottságtól, félrenyomja a gombot a Parlamentben? - ahogy Gáborunk ábrándozik.

Ki fog itt kormányozni a krach után? Remélem, a Máltai Szeretetszolgálat.

Táskás Tóni 2010.12.23. 00:16:09

@die nadel: Nagyon pikáns és egy magyarázata van. A németek még nem ismerik a tegnap elfogadott magyar médiatörvényt és soha nem látták Szalai Annamáriát, max . a szexújságot amiben főszerkesztő volt.

aszekelyek 2010.12.23. 00:16:12

@flugi_: Előzőben volt? Nem. köszi.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.23. 00:18:18

@ó jaj: amit te itt iróniának szánsz, az neki a triviális valóság.

ökörpöröly 2010.12.23. 00:19:07

@aszekelyek: Soros futtatta a Vezéred, te, szerencsétlen!:)
Egyébként a Die Welt nem éppen balliberális újság, mégis vezérállamról és a 30-as évekről beszél.
De itt a cikk:

index.hu/kultur/media/2010/12/22/fuhrerstaat_lett_magyarorszag_a_nemet_lapok_szerint/

Emellett nem hiszem, hogy az Economist, Washington Journal kommunista lenne!:)

Namir 2010.12.23. 00:21:10

Szeretném azt is megemlíteni, hogy ez a "szent és sérthetetlen" hazai média annyira pártatlan, európai, és támogatja a szólásszabadságot, hogy pl. az egyik nagy baloldali újság online blog moderátora csupán azért törölte, illetve nem engedte megjelenni a kommentjeimet, mert idéztem bennük prominens politikusuk szavait.

Többek között ezt is:
"hazudtunk reggel, éjjel, meg este"

Vajon az a média, amelyik ehhez évekig asszisztált, és hallgatott az igazságról, mikor látja be bűneit, és kér bocsánatot a társadalomtól?

aszekelyek 2010.12.23. 00:21:30

@Táskás Tóni: Azt azért szeretném tudni, ha a CKM vagy Playboy mai főszerkesztője lenne a hölgy helyén, lenne-e ekkora fintorgás :D Már a szexlap miatt...Esetleg agresszolga? :D VAgy a nagy sajtófigyelő és pogácsafogyasztó néne...Akinek miniszter létére elég fura elképzelése volt a sajtószabadságról... szintén....:)

porfelhő 2010.12.23. 00:22:27

@ökörpöröly:
Ilyen kérdést teszünk fel, előtte, illik bemutatkozni.:) ugye?

Táskás Tóni 2010.12.23. 00:23:17

@Namir: A médiatörvényt még a beterjesztő Rogán sem olvasta, mint azokat a törvényeket, amiket sumákolva a képviselők terjesztenek be, miután azt a kezükbe kapták.

ökörpöröly 2010.12.23. 00:23:31

@flugi_: :P

Ez a "bozgur" igazi bolsevik, ilyen hevületet csak náluk tapasztalsz.:) A fajtája adta a CSEKA, az NKVD, a ÁVH állományát. Hitük töretlen, mert másuk nincs. Se jellemük, se eszük, se vagyonuk, se hatalmuk, se humoruk. Valami kell, hogy legyen nekik is, ez a "hit". Minél nyomorultabbak, annál erősebb "hit" kell a kompenzációjukhoz. Ez ilyen egyszerű dolog.

sapuh 2010.12.23. 00:23:35

@hackbard.celine: igen, ez dpa, Szijjártó pedig lényegében azt állította ma, hogy a dpa hazudik.

És az milyen már, hogy egy sajtótájékoztatón nekiáll megmondani, hogy az MTI-nek hogyan kellett volna megírnia az Igazságot, miközben a sajtószabadságról beszél. Normális?

aszekelyek 2010.12.23. 00:24:17

@ökörpöröly: Azt nem is írtam. Ők a pénzvilág. NAgyon sokan voltak soros alapítványi tanulmányúton. engedd meg, jó? Nem futtatta. Idejött bekaszírozni az adománya sokszorosát... és elhajtották. Pont. Ezt a baromságot tudom, hogy nyomatják megvezethetőknek.

ökörpöröly 2010.12.23. 00:24:58

@porfelhő: Igen. De, hogy vetkőzés előtt vagy után, az részletkérdés!

Dorian0955 2010.12.23. 00:25:27

@ökörpöröly: Sajnos igazad van abban, amit az olvasási szokásokról írsz. Nyelvet tanítok többek között. Így naponta találkozom ezzel és szomorú következményeivel.
De a tömeg (aminek te is, én is tagjai vagyunk) talán mégsem olyan ostoba, hogy ne tudna a valóság és a pártos / cenzúrázott propaganda között választani.
Legalábbis nem szeretném ebbéli reményem feladni.
Mert, ha nem így van, akkor minek is irogat itt bárki? :-)

karnak 2010.12.23. 00:27:03

@Ordnassac: volt, de nem csodalkozott ra senki valahogy:)

hackbard.celine 2010.12.23. 00:27:18

@Namir: az életbe lépett médiatörvény több ponton támadható:
- a médiahatóság gumiszabályok alapján korlátlanul szabhat ki online és nyomtatott sajtóra bírságokat 25 millió Ft összegig (a bírósághoz fordulás ellenére meg kell fizetni a bírságot, majd később visszaperelheted)
- a tényfeltáró újságírókat kötelezik a forrásaik kiadására
- a kormányzati kommunikáció összemossa a (gyermek)pornográfia tiltását a vélemény szabadságával, kifejezetten a kiskorúak védelmével érveltek - ez olyan szintű demagógia, amit még tán a jobb érzésűek is kétségekkel fogadnak
Arról nem is beszélve, hogy az elfogadott tv. csak egy újabb önálló képviselői indítványként benyújtott 175 oldalnyi saláta bármiféle szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül, ami összevissza hivatkozik más jogszabályokra és keresztültolták hajnal fél 3-kor kevesebb mint egy óra alatt, a házelnök által elutasítva az időn belül jelzett hozzászólások meghallgatását.
Ezek után az a kérdés, hogy ki és mikor olvashatta volna a hatályos szöveget, amikor még nem jelent meg a Közlönyben?
Viccnek nem rossz, de ha komolyan gondolod, azért az más.

ökörpöröly 2010.12.23. 00:27:31

@aszekelyek: Futtatta, pénzzel is. Nem hiába volt a FIDESZ az SZDSZ szatelitpártja. Csak az agykapacitásod kevés arra, hogy emlékezz a múltra. :) FIDESZ pontosan ellentéte volt annak, mint ami most. Én akkor aktív skinhead korszakomat éltem, nekünk csak ZSIDESZ volt!:)

Amidazophen 2010.12.23. 00:28:29

Rövidesen jönnek a miniszterelnökök meg az elnökök az Eu összes tagállamából, Orbán már remegve várja őket saját nagysága tudatában. Mint egy kis mennybemenetel, olyan az egész. Én, az alcsúti csávó, hát mégis ide fogtok járulmi hozzám. Derék dolog, igy van ez rendjén.

Illendően feldiszitett asztal várja őket, ezüst evőeszköz, tokaji bor, damaszt teritő. Már éppen hozzák a forró levest herendi porcelánban, amikor a magyar miniszterelnök egyszerűen beleszarik a tálba.

És a vendégek majd úgy tesznek, mint akik semmit sem vettek észre.

Táskás Tóni 2010.12.23. 00:29:02

@aszekelyek: De nem ők vannak Szalai helyén , a kérdés ezért hülyeség.Ha pedig Lendvaira gondolsz , akkor azt tudom mondani, hogy az min 25 éve volt. Ha visszafelé látod indulni a kormányt , csak akkor jogos a felvetés. Amúgy pedig Pozsgait is rehabilitálta a fidesz, most éppen alkotmányt a régi nagy komcsi funkcis. Vagy szeretnéd Lendvait Szalai helyére?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.23. 00:30:53

@aszekelyek: az előző szabályozásban jóval visszafogottabb volt az ORTT hatásköre, és nem csak az aktuális kormánypárt delegált bele embert. Sajnos a neten nem találom a régi törvény szövegét, ha kisegítesz egy linkkel, ideidézem neked a vonatkozó részleteket.

Szóval de, voltak törvényben rögzített garanciák.

Amidazophen 2010.12.23. 00:32:21

@Táskás_Tóni: egy politikai prostituáltnak nem olvasni kell tudnia, hanem megnyomni 3 gomb közül azt, amelyiknek a szinét megmondják neki.

Sajnos.

Táskás Tóni 2010.12.23. 00:33:11

@Namir: Ha ezt Orbánról írtad volna akkor biztosan leközlik, és tévedésbe ne ess, teljes joggal. Ennyit,embert még nem hallottam hazudni, mint ezt a bunkó kétballábas kancsi jobbkezes focistát. Nagyon égő.

porfelhő 2010.12.23. 00:33:22

@ökörpöröly:
Igen. bocsánat! én biztosan maradi vagyok, de "vetkőzés előtt" hm. várjál: megvan! már egy évvel előtte be kellene mutatkoznod.:):)

ökörpöröly 2010.12.23. 00:33:56

@Dorian0955: A tömegnek egy szűk rétege érdeklődik valamilyen fokon a napi politika iránt. A többiek pletykákból és az életüket közvetlenül érintő dolgokból alkotnak véleményt.
A politikai beszéd azért is süllyedt le ilyen alacsony színvonalra, mert az átlagos választópolgár ostoba, mint a tök.
Ha megnézel egy sajtótájékoztatót akkor forog a gyomrod a sok blődlitől. Egy agyatlan szavazata ugyanannyit ér, mint egy professzoré, viszont kevés professzor, de sok agyatlan van, evidens, kiket kell megszólítani.
Eddig az így-úgy, de működő korlátok voltak hivatottak megakadályozni bizonyos határok átlépését, most ezeket is eltörölték. Tehát, jön az Állatfarm: "négy láb jó, két láb rossz".

aszekelyek 2010.12.23. 00:34:14

@ökörpöröly: Ha értenéd, amit írok, tudnád, azt írtam, a kis apróért, amit idetolt, jött kasszírozni a angy lét, mikor Orbán minielnök lett. Melyiket nem érted? @Táskás Tóni: Azt képzelte, még idén is, letiltathatja Szentesit a köztévében a lendvai öreg néne... Őt a ballib szeretné.. Ő még Sólyom úrnak is megmondta, mikor kéne kinyitnia a száját.... Másnak meg soha, semmi hatalmat.

ökörpöröly 2010.12.23. 00:36:16

@porfelhő: Jó, de akkor hozz légkalapácsot is, feltörni az anyagot!

karnak 2010.12.23. 00:38:13

@Namir: ok, kalman olga mint mediaszereplo kerdezi a torvenyalkotot, hogy lesz ez

atv.hu/cikk/video-20101221_l_simon_laszlo

torvenyalkoto nem tudja.

a kovetkezo vendeg debreceni jozsef volt, akivel teljesen egyetertek abban, hogy ilyen nincs, ugy nem lehet torvenyt hozni hogy az "majd kiderul", majd a hatosag belatasa szerint eldonti, hogy hasznalja.

7:50 korul van ott a pont ebben a kerdesben.

atv.hu/cikk/video-20101221_debreczeni_jozsef

az a baj, hogy igaz a hirek kapcsan amit irsz, de nem zorog, es nem gondolom, hogy egy teljesen partos, onkenyesen, minden szakmai erv ellenere (a belfoldieket mar tobbszor felsoroltak, mindket oldalrol) kialakitott szervezet ne eljen vissza a kapott hatalmaval.

egy celja lett volna igazan ennek a torvenycsomagnak, a digitalis atallas, azt meg elmismasoltak, adtak maguknak x ev turelmet.

akkor mirol szol ez? miert ruhazna fel valaki magat olyan hatalommal amivel nem el?

Táskás Tóni 2010.12.23. 00:39:03

@Amidazophen: Meg is nyomják, abban nincs hiba. Az viszont amire szavaznak az nagyon szaros.
A leggusztustalanabb pedig az a vastaps volt a fidesz soraiban. amit Navracsics kapott, amiért beadta a derekát és igen-t mondott a Szalai féle törvényalkotási jogra.

aszekelyek 2010.12.23. 00:39:42

@flugi_: Be is tartották? Az Ortt meg igen érdekesen és nem kiegyensúlyozottan volt delegálva. Holnap segítek. Már tíz éve, hogy államvizsgáztam belőle. Akkor például tilos volt a tudatküszöb alatti reklám éppem. A ballib legalizálta expeditíve... és telenyomta szexxel a csokireklámot is.... Hadd tanuljon az a gyerek.... NA tényleg alszom. Jóccakát.

G. Wolf 2010.12.23. 00:42:32

@gp: kicsit cinikusnak érzem amit mondasz, vagy épp ugyanazt mondjuk, vagy nem értem mit akarsz mondani. Épp ez az hogy a bizonytalan gazdasgából stabil felé mozdulnak el (pl Mo-ból Svájc fellé).

dr. trafik nomac 2010.12.23. 00:43:59

@Namir: Ird mar meg a napilapot, megerdemli azt hiszem. A "hazudtunk ejjel-nappal", meg az egyetlen igaz mondat volt az elmut 100 evben, nagyon nagy koszonet erte az alkotonak. Miert kerne bocsanatot, azert mert eleteben egyszer igazat mondott egy politikus? Ebben az orszagban a kommunizmus ota, nem szabadott bevallani ha hibazott valaki, ez volt a legundoritobb az egeszben ,mert meg csak eselyt sem adott a javulasra, most megint ilyen idoket elunk sajna :(

Táskás Tóni 2010.12.23. 00:44:14

@karnak: Nemcsak L.Simon, hanem az alkoholista Pálffy sem tudott válaszolni a neki feltett kérdésekre és azt mondta, hogy majd a gyakorlatban kiderül, hogy jó vagy sem . A fidesz ugyanezt csinálja most Mo. gazdaságával is , na ehhez kell nekik az a pici 3000 milliárd ft. mnyp-i vagyon. Kísérletezgetnek ,majdcsak lesz valahogy.

porfelhő 2010.12.23. 00:45:03

@ökörpöröly:
Na! nem akarlak megbántani, de ne irogassál nekem ilyeneket itt a TG. posztján. nem Te vagy az "egyszem kedveltem". de még azt sem szeretném, ha Ő irogatna nekem itt a poszton" ilyeneket." nem is értem!?

karnak 2010.12.23. 00:46:05

@Namir:

egyebkent irni-olvasni tudo emberek szamara azert ez nem olyan nagy misztikum...

www.parlament.hu/irom39/01747/01747.pdf

dr. trafik nomac 2010.12.23. 00:46:25

@aszekelyek: "ballib legalizálta expeditíve... és telenyomta szexxel a csokireklámot is..." :) Azert ezt te sem gondolod komolyan.

Táskás Tóni 2010.12.23. 00:46:52

@aszekelyek: Nagyon cserfes vagy , ha Lendvairól van szó. Teccik?

ökörpöröly 2010.12.23. 00:49:38

@porfelhő: Nehogy átmenj mimózába!:) Csak hülyülök! Lövésem sincs, hogy ki vagy!:P A továbbiakban moderálom magam, még a végén online terhességbe ejtelek!:P

fakopács 2010.12.23. 00:51:32

@aszekelyek: Vagyis pisis kisiskolásként érted meg a rendszerváltást? Akkor stimmel miért nem érzékeled hogy amit a törpediktátor csinál miért hasonlít a Rákosi és Kádár korra.

ökörpöröly 2010.12.23. 00:52:40

@Táskás Tóni: Bolsevik módon orosz rulettet játszanak a társadalommal! Erre kérnek bizalmat! Akasztófa humor!:P
De szerencsére "székely" hisz a Bölcs és Jóságos Vezérben, töretlenül. :)

porfelhő 2010.12.23. 00:53:50

@ökörpöröly:
hm. nem megyek át "mimózába". ebben a témában ha moderálod magad, az jó lesz.:) köszönöm. Igen. nagyon jó lesz!

Ordnassac 2010.12.23. 00:54:39

@Táskás Tóni: gondolom Szentesi Zöldi László

ökörpöröly 2010.12.23. 00:54:52

@aszekelyek: Hülye jány, az nem zavar, hogy alkoholista Szalai pornóújságokat adott ki?:) Mondjuk úgy is néz ki, mint egy ZS-kategóriás, balkáni kaki-pisi szex domina!:P

ökörpöröly 2010.12.23. 00:56:32

@porfelhő: Jól van, majd titokban imádlak!:) Kisugárzásom úgyis átmegy, ha bizsereg a ....-d, akkor online szeretlek. :P

fakopács 2010.12.23. 00:57:27

@Namir: "Kíváncsi vagyok, hogy azok közül, akik most kritizálják a médiatörvényt - itthon és külföldön - hányan olvasták?" - Jaj ez nagyon gyenge! Egy Merkel nem fog nyilatkozni úgy hogy a stábja nem készült volna fel a témából. Nyugodj meg vagy 20 német kormányzati elemző rágta át magát ezeken az anyagokon!
Szóval ez nagyon gyenge duma.

dr. trafik nomac 2010.12.23. 00:57:29

@aszekelyek: "ballib legalizálta expeditíve... és telenyomta szexxel a csokireklámot is..." Bocs, meg mindig ezen rohogok:
www.youtube.com/watch?v=NySN_plfiNI
De hogy igazad is legyen:
theoriginalateam.blogspot.com/2010/01/mr-ts-controversial-snickers-commercial.html
Na ez lesz itt is szvsz, kezdetben, amig fel nem talajak a gondolatolvaso gepet.

fakopács 2010.12.23. 01:00:14

@aszekelyek: "Orbánék elhajtották, mikor náluk próbálkozott." - Kis pisis! Olvasgass Viktorkád milyen ösztöndíjas volt. Ja, te nem emléxel, mert akkor még babáztál!

dr. trafik nomac 2010.12.23. 01:00:21

@aszekelyek: "ballib legalizálta expeditíve... és telenyomta szexxel a csokireklámot is..." Bocs, meg mindig ezen rohogok:
www.youtube.com/watch?v=NySN_plfiNI
De hogy igazad is legyen:
theoriginalateam.blogspot.com/2010/01/mr-ts-controversial-snickers-commercial.html
Na ez lesz itt is szvsz, kezdetben, amig fel nem talajak a gondolatolvaso gepet.

nland 2010.12.23. 01:03:22

Kedves "Aggódó" Török Gábor és demokráciaféltők!

Leírnám, hogy mit jelent az EU néhány alapkritériuma VALÓJÁBAN a gyakorlatban.

1.
Globalizáció, szabad tőkeáramlás, külföldi cégek jogegyellősége egy adott ország belföldi cégeivel szemben
(mert ugye így "demokratikus" és "igazságos")
=
NAGYON SOK PÉNZZEL ÉS ENNEK EREJÉVEL FELÜL LEHET KEREKEDNI BÁRMELYIK TŐKEGYENGÉBB ORSZÁG VÁLLALATAI FELETT ! - tehát eleve a "verseny" szó nevetséges, mert a tőkeelőny mindig helyzetbe hozza a külföldieket.
Igazán demokratikus és igazságos az lenne ha a tőke mennyiségét is szabályoznák pl. a versenykiírásban szerepelhetne, hogy mekkora mérlegfőősszeggel rendelkező cég pályázhatna, ha külföldi, ha nem...

2.
Sajtószabadság: a sajtó nyugodtan írjon le mindent amit akar, mert ez így "demokratikus és igazságos".
DE A "SZABAD" SAJTÓORGÁNUMOKNAK MAGÁNEMBEREK, CÉGEK A TULAJDONOSAI, AKIK AZ 1. PONT ALAPJÁN ERŐ ÉS TŐKEEREJÜKKEL MÁR VISSZAÉLTEK MIKOR TÖBB ORSZÁGBAN TÖBB MÉDIÁT IS BIRTOKOLNAK.
EZEK A MÉDIÁK TEHÁT A CÉGTULAJDONOSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELIK, A CÉGTULAJDONOS NÉZETEIT HANGOZTATJÁK.
Így igazán igazságos az lenne, ha SEMMILYEN NEM ÁLLAMI TULAJDONÚ lap véleményét NEM VENNÉ FIGYELEMBE SENKI
(pl. ön se a blogjában), hiszen annak véleménye nem objektív, hanem egyéni érdekeket (tulajdonos) szolgál.

Tehát az EU e 2 szabályának lényege:
1. szabad tőkeáramlás - TŐKE ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS PÉNZZEL
2. sajtószabadság - TŐKE ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS MÉDIA MANIPULÁCIÓVAL

Tehát a gyakorlatban ezek a kulcspontok, csak eszközök a tőke "érdek" érvényesüléséhez...

Innentől kezdve borítékolható volt már választáskor, hogy BÁRMIT CSINÁL A FIDESZ KORMÁNY "nagyon aggódik majd a külföld" miattunk, borítékolható volt, hogy OV. ismét "diktátor", "führer" és egyéb negatív szereplő lesz.

Mivel egy nemzeti érdekeket "erősen" képviselő vezetés nem tetszik az 1. és 2. pontban meghatározott TŐKÉJÉVEL EDDIG ÉRVÉNYESÜLŐ KÜLFÖLDI TŐKÉS CSOPORTNAK, hiszen nem tudnak az eddig már "megszokott" módon érvényesülni....
KVÁZI AZ 1.PONT A "TŐKE VERSENYELŐNY" MÁR KEVÉS A GYŐZELMÜKHÖZ .

Jön a 2-es a MANIPULÁCIÓ ÉS A MÉDIA, tehát
"Aggódás a demokráciáért és sajtószabadságért"....

Ennek része ÖN is !!!!!

porfelhő 2010.12.23. 01:05:44

@ökörpöröly:
titokban imádlak. online szeretlek. azzal sokra nem ment még senki. nem is értem? !

ökörpöröly 2010.12.23. 01:06:01

@Ordnassac: Ja, így hat rám az erősödő CHF-árfolyam! Csak el ne olvassa Orbánc, mert akkor szaporodásnövelési célzattal megcélozza a 300 HUF/CHF árfolyamot! :)

Ordnassac 2010.12.23. 01:06:23

@fakopács: ha 2000-ben diplomázott (ami amúgy lehet ám második diploma is), akkor még testvérek között is legkésőbb 1977-ben kellett, hogy szülessen. Szóval egy 33 éves nőt kis pisisnek hívni nem elég, hogy bunkó, de még szánalmas is...

ökörpöröly 2010.12.23. 01:07:38

@porfelhő: Nem baj, az értelem úgyis ritka női tulajdonság! :)

ökörpöröly 2010.12.23. 01:09:02

@nland: Takarodj Észak-Koreába, a fajtádra ott nagy a kereslet, mert túl magas a halálozási ráta! :P

porfelhő 2010.12.23. 01:09:08

Nagyon fáradt vagyok már.

Jó éjt.!

dr. trafik nomac 2010.12.23. 01:09:08

@nland: Jaja egyetertek, ezert is jo ha az allam mondja meg kinek milye van, ki mit irhat le, rendet kell itt tenni vegre ! Nehogymar valakinek penze, ne adj isten hatalma legyen, aztan a vegen meg velemenye is lesz, az durva, nem volt ilyen 40 evig, mostmar meg mar ranknottek nagyon.

Ordnassac 2010.12.23. 01:09:51

@porfelhő: ne vedd sértésnek, de látom nem nagyon fogod fel, hogy mikor humorizál valaki veled. Ezért hiszed azt, hogy mindenki utál...

Táskás Tóni 2010.12.23. 01:10:10

@nland: Itt az ideje zárjuk le a határokat!

Táskás Tóni 2010.12.23. 01:13:45

@Ordnassac: Sajnos vagy hálistennek nem ismerem, majd egyszer biztosan rálelek. Mit kell nézzek ,mi a műsora és hol?

porfelhő 2010.12.23. 01:14:14

@ökörpöröly:
Hm. kedves vagy:) gondolom, de még sem értem.:)

ökörpöröly 2010.12.23. 01:15:27

@nomac: Nem hiába van ott Pozsgay ezeknél, igazi "nemzeti" bolsevik párt a FIDESZ-KDNP.
Az a Pozsgay, aki 18 évesen önként lépett be a rákosista MDP-be, majd frissen az MSZMP-be még 1956-ban, mikor még a száradt vér borította a pesti utcákat.
Az érvek is ugyanazok, mint Rákosiék esetében. Majd keresik a Béketábort. Fehéroroszország, Észak-Korea, Magyarország, csuda szép lesz!:)
Még mondja valaki, hogy a FIDESZ-KDNP nem bolsevik párt, amikor Thürmer Gyuszit megszégyenítő módon szajkózza a szavazóbázisuk a kommunista érveket!:P

Ordnassac 2010.12.23. 01:16:22

@Táskás Tóni: szentesizoldi.5mp.eu/web.php?a=szentesizoldi&o=628_jDY9U8

Szentesi Zöldi László a Magyar Hírlap főszerk-helyettese. A Ma Reggelben szokott a Szemközt egyik kérdezője lenni.

Ordnassac 2010.12.23. 01:20:53

@ökörpöröly: vajh mi lesz Pozsgayval, hogy várhatóan nem lesz felsőház? ;-)

apátok faszát! 2010.12.23. 01:22:14

orbán kinyalhatja. a zinternettet nem tudja elhallgattatni. ha ezt hiszi, keseregve fog elkullogni a kurvaannyába 2014-ben.

porfelhő 2010.12.23. 01:22:45

@Ordnassac:
Látod! jó ha látod :) a humornak van nálam egy határa. Őt a @ökörpörölyt nem veszem sértésnek, mert nem annak szánja!
Ha ennyire figyelmes vagy, akkor azt Te is tudod, hogy korábban voltak olyan kommentek felém ami már inkább pofátlanság volt, mint humor! ezt Te se vedd sértésnek:) és örökké bánni fogom, hogy szó nélkül elviseltem.

ökörpöröly 2010.12.23. 01:24:52

@porfelhő: Hölgyem! Valaki ellenedre online akart sunázni? Szét szájkaratézom!

Táskás Tóni 2010.12.23. 01:25:32

@Ordnassac: Köszönöm. Majd rápillantok.@apátok faszát!: 2014? Olyan soká?

Alunni térek . osztjóccakát.

porfelhő 2010.12.23. 01:26:30

@Ordnassac:
Bocsánat! még annyit, nem kell engem mindenkinek szeretni.:)

ökörpöröly 2010.12.23. 01:29:31

@Ordnassac: Ezeket az ósdi bolsevikokat gyűjti cigány Szaddam, azt viszont nem tudom, hogy céllövöldébe szánja őket vagy a Nemzeti Múzeumba. Polihisztor mivoltom végett értek a pszichológiához, a lélektanhoz is, de Orbáncon még a legjobb szakemberek se tudnak elmenni!
A XX. és XXI. századi történelmünk legtorzabb lelkivilágú vezetője. Nem is győz a pápuskához járni démonűzés gyanánt!:)

ökörpöröly 2010.12.23. 01:30:36

@porfelhő: Helyes álláspont! Így kevésbé leszek féltékeny!

porfelhő 2010.12.23. 01:33:18

@ökörpöröly:
:):) most már tényleg . nemzetijóccakát!!:)

fakopács 2010.12.23. 01:35:19

@ökörpöröly: "Polihisztor mivoltom végett értek a pszichológiához, a lélektanhoz is, de Orbáncon még a legjobb szakemberek se tudnak elmenni! "
- Bocs sok mindenben egyetértek veled, de írásaidból ítélve a pszichológia ismereteidet a kezeléseken szedted össze. :-))

porfelhő 2010.12.23. 01:37:31

@ökörpöröly:
No ugye? hogy helyes álláspont! bezony!

ökörpöröly 2010.12.23. 01:40:48

@fakopács: :D Van benne, van benne, van benne valami!:P
Jaj, egész jókat röhögtem ma is!

Mosolyra fel! :-D 2010.12.23. 01:41:23

Pinokkio dijas a magyar miniszterelnok:
www.handelsblatt.com/magazin/nachrichten/pinocchio-des-tages-erwischt;2659544

Ha nem tudsz nemetul javaslom a google translate hasznalatat.

"Unser Mediengesetz enthält nichts, was es nicht auch in einem anderen EU-Land gibt"

Viktor Orban, Ungarns Ministerpräsident, zum neuen Mediengesetz am 14. Dezember 2010

Der Mann will im Januar die EU-Ratspräsidentschaft übernehmen – und beendete 2010 mit einer groben Unwahrheit. Derart pressefeindlich wie in Ungarn sind die Gesetze nirgendwo in Europa. Ministerpräsident Orban unterstellt nicht nur die öffentlich-rechtlichen Fernseh- und Rundfunksender einer politisch kontrollierten Medienbehörde. Die Behörde darf künftig auch Redaktionsräume durchsuchen und kann Zeitungen deren Berichte als "nicht ausgewogen" erachtet werden, mit Geldbußen belegen. Journalisten müssen ihre Quellen offenlegen, wenn es um "Fragen der Sicherheit" geht. Das Ungarn des Herrn Orban ist für die Medien kein freies Land mehr.

Mittwoch, 22.12.2010

ökörpöröly 2010.12.23. 01:47:21

@Mosolyra fel! :-D:

Majd a Szijjártó megmagyarázza, hogy nem is attól nő az orra, az alkoholista, kaki-pisiszex domina, Szalai Annamarcsi meg majd jól megbünteti őket, a pápa meg kiátkozza őket 3 liter tokaji miseborért! Aztán csak-csak rájönnek majd, hogy merjenek-e kekeckedni a Bölcs és Jóságos Vezérrel vagy nem!

ökörpöröly 2010.12.23. 01:49:22

Jó éjt mindenkinek! Még van 8 napunk a szájkosárig! Mindenki használja ki!:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 02:32:30

@karloszky:

Fontos amit írsz, úgyhogy érdemes megismételni.

"hihetetlen, hogy még mindig ott tartunk (na jó: tartanak sokan), hogy nincs annál fontosabb, hogy mit írnak/mondanak Magyarországról nyugaton. fel kéne már fogni végre, hogy Magyarország ún. "külföldi megítélése" és az ország elemi érdeke között fordított arányosság van! ezt nem úgy kell érteni, hogy az nekünk jó ha minél többet szidnak minket, mert az lenne az ideális, ha nem ugatnának folyton bele abba ami itt van (érdekes, 2006. okt. 23. után milyen nagyokat hallgattak...), hanem arról a tapasztalatról beszélek, hogy minél inkább kiszolgálja a kormány a nagytőke érdekeit, annál inkább szeretnek minket, és vica versa. A nyugaton elismert és kitüntetésekkel teleaggatott Horn Gyula pl. simán átjátszotta a teljes startégiai fontosságú közműrendszert nyugati multi és állami(!) cégek kezére... súlyos hiba volt, de legalább elismertek minket nyugaton..."

Sajnos sok magyar van, és a Horn Gyuláé meg egy tipikusan olyan párt,akiknek, amelyiknek az idegen érdekeknek való megfelelés a fontosabb, és nem a magyar érdekek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 03:03:23

@klacus: "Hát kintről úgy néz ki, hogy a provinciában élő alantas lények meg merik vámolni a nagy nyugati és igen fejlett tőkét. Nagy ívben szarnak itt a szabadságra.

Olyan ez mint ahogy Amerika demokratikus értékvédelme, valahogyan mindig az olajmezők és ásványi kincsek környékén csúcsosodik. A fejlett nyugat is addig védi a magyar szólásszabadságot, amíg pl. az E-on elegendő erőt képvisel."

Pontosan. De az ő szemszögükből még érthető is.

Az már kevésbé, hogy mennyi magyar szurkol Magyarország ellen, csak azért, hogy megbukjon a kormány és eltűnjön a kormányfő és/vagy újra a vörösök uralma térjen vissza.

Éppen azért kell, hogy az ország és a kormány elmozduljon az elmúlt húsz évet jellemző állapotról, mert nem történt rendes rendszerváltás és a hatályban lévő posztkommunista alkotmány fene nagy "szabadsága" éppen azt a célt szolgálta, szolgálja hogy a kommunista diktatúra utódpártjának bántódása ne eshessen és továbbra is hatalomban maradhassanak.

Ezért ami most van csaknem felesleges volt "rendszert váltani."

Igaz olyan nem is volt, csak némi változtatás.

Ha majdnem diktatúra kell hozzá, hogy az ország posztkommunista képét le lehessen törölni, akkor inkább essünk túl rajta minél előbb, minthogy még 50 évig posztkommunista langyos víz legyen, ahol az elvtársak a demokrácia védelmezői és továbbra is Magyarország idegen érdekeknek való kiszolgáltatásán ügyködnek.

Nagy hiba volt ez kimutyizott álrendszerváltás. :-(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 03:10:46

@isaac:
Nálunk meg remélhetőleg azért zajlik most az élet, hogy egyszer majd itt is olyan unalmas lehessen a politika, mint felétek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 03:14:58

@szamarhegy:
"csak a viszonylag piacbarát hozzáállásunk és az úgy-ahogy, de működő demokráciánk tartott bennünket eddig a víz felett"

Meg az IMF.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 03:28:32

@Jaffar:
"Most még csak a "baloldaliak és liberálisok" jajgatnak emiatt, ami a blogokon is látszik,"

Addig látszik, hogy helyes az irány, amíg csak ők jajgatnak.

"de 2, legkésöbb 3 év múlva már a "zemberek" is ezt fogják gondolni, mert végre belátják, hogy a jobb élethez, nem a kommunizmus (erös állam) szükségeltetik"

hanem a posztkommunizmus felszámolása. Éppen erre történnek kissé erőtlen kísérletek napjaink Magyarországán.

"hanem a szabadság és az, hogy ezt a szabadságot egy erös állam biztosítsa."

Nem kicsit naiv elvárás a "demokratává" vedlett posztkommunistáktól remélni a szabadságot.

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.23. 03:38:03

NYALJÁL CSAK TÖRÖK GÁBOR-hátha jut a lopott holmiból Neked is...mi?:D
Barátodat a Gró Szászt tegnap már megalázták a TÉT ben-látszik hogy milyen pártkatona aki képes hazudni is---Téged meg ismerünk!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 03:39:59

@hackbard.celine:

Van valami (más) recepted az adósságspirálból való kitörésre?

nu pagagyí 2010.12.23. 03:54:04

Ahhoz, hogy mi történik itthon nem kell külföldi lapokat forgatni. Közvetlenül megtapasztalhatjuk arrogánsék népnevelő buzgalmát.
Figyelmükbe ajánlánék egy szerintem általános alapelvet: mindenki éljen úgy, amit hirdet és magára is alkalmazza azt amit másoknak ajánlgat.

Pedofil papok ne adjanak erkölcsi útmutatást. Kommunisták ne tömjék a zsebüket. Aki a népességfogyáson szomorkodik csináljon gyereket (ne mással csináltasson). Akit zavar a nyers vélemény az olvasgasson "pöttyös" könyveket. Alkoholista ne üldözze a dohányosokat. Aki a gyerekét félti az foglalkozzon vele. Aki a külföldi tőkét szapulja az merjen vállalkozni, kereskedni egyáltalán valamit kitalálni, hogy neki is meg mindenkinek jobb legyen.

És még sorjázhatnám. A lényeg mindenki szedje össze magát, az állambácsi meg kotródjon a fenébe az életünkből. Az állam olyan lesz amilyet mi akarunk. Szolgáljon minket, ne akadályozzon. Ne regisztrálgasson blogokat, ne írja elő hogy miről mit gondoljunk. Ne osztogasson örök időkre járó hatalmi pozíciókat, ne jelöljön ki győzteseket és veszteseket és főleg ne szórja el a pénzünket hülyeségekre.

nu pagagyí 2010.12.23. 03:55:45

Ahhoz, hogy mi történik itthon nem kell külföldi lapokat forgatni. Közvetlenül megtapasztalhatjuk arrogánsék népnevelő buzgalmát.
Figyelmükbe ajánlánék egy szerintem általános alapelvet: mindenki éljen úgy, amit hirdet és magára is alkalmazza azt amit másoknak ajánlgat.

Pedofil papok ne adjanak erkölcsi útmutatást. Kommunisták ne tömjék a zsebüket. Aki a népességfogyáson szomorkodik csináljon gyereket (ne mással csináltasson). Akit zavar a nyers vélemény az olvasgasson "pöttyös" könyveket. Alkoholista ne üldözze a dohányosokat. Aki a gyerekét félti az foglalkozzon vele. Aki a külföldi tőkét szapulja az merjen vállalkozni, kereskedni egyáltalán valamit kitalálni, hogy neki is meg mindenkinek jobb legyen.

És még sorjázhatnám. A lényeg mindenki szedje össze magát, az állambácsi meg kotródjon a fenébe az életünkből. Az állam olyan lesz amilyet mi akarunk. Szolgáljon minket, ne akadályozzon. Ne regisztrálgasson blogokat, ne írja elő hogy miről mit gondoljunk. Ne osztogasson örök időkre járó hatalmi pozíciókat, ne jelöljön ki győzteseket és veszteseket és főleg ne szórja el a pénzünket hülyeségekre.

nu pagagyí 2010.12.23. 03:59:08

Ahhoz, hogy mi történik itthon nem kell külföldi lapokat forgatni. Közvetlenül megtapasztalhatjuk arrogánsék népnevelő buzgalmát.
Figyelmükbe ajánlánék egy szerintem általános alapelvet: mindenki éljen úgy, amit hirdet és magára is alkalmazza azt amit másoknak ajánlgat.

Pedofil papok ne adjanak erkölcsi útmutatást. Kommunisták ne tömjék a zsebüket. Aki a népességfogyáson szomorkodik csináljon gyereket (ne mással csináltasson). Akit zavar a nyers vélemény az olvasgasson "pöttyös" könyveket. Alkoholista ne üldözze a dohányosokat. Aki a gyerekét félti az foglalkozzon vele. Aki a külföldi tőkét szapulja az merjen vállalkozni, kereskedni egyáltalán valamit kitalálni, hogy neki is meg mindenkinek jobb legyen.

És még sorjázhatnám. A lényeg mindenki szedje össze magát, az állambácsi meg kotródjon a fenébe az életünkből. Az állam olyan lesz amilyet mi akarunk. Szolgáljon minket, ne akadályozzon. Ne regisztrálgasson blogokat, ne írja elő hogy miről mit gondoljunk. Ne osztogasson örök időkre járó hatalmi pozíciókat, ne jelöljön ki győzteseket és veszteseket és főleg ne szórja el a pénzünket hülyeségekre.

nu pagagyí 2010.12.23. 04:07:06

Bocs nem akart átmenni, azért van háromszor.

KenSentMe 2010.12.23. 04:09:50

@Mosolyra fel! :-D:

"Viktor Orban .. beendete 2010 mit einer groben Unwahrheit."

Azt hiszem, rá kell szokni ezekre a német újságokra, mert a jövőben ők fogják leírni azt, amit mi gondolni szeretnénk.

KenSentMe 2010.12.23. 04:10:45

@Mosolyra fel! :-D:

"Viktor Orban .. beendete 2010 mit einer groben Unwahrheit."

Azt hiszem, rá kell szokni ezekre a német újságokra, mert a jövőben ők fogják leírni azt, amit mi gondolni szeretnénk.

KenSentMe 2010.12.23. 04:15:46

@Mosolyra fel! :-D:

"Viktor Orban .. beendete 2010 mit einer groben Unwahrheit."

Azt hiszem, rá kell szokni ezekre a német újságokra, mert a jövőben ők fogják leírni azt, amit mi gondolni szeretnénk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 04:40:38

@ökörpöröly:

Te nem az a szint vagy, akivel bármiről is érdemes társalogni, de nem azért, mert annyira okosakat mondasz, hanem éppen az ellenkezője miatt, s éppen ezért úgysem fogod a többiek mondanivalóját.

Úgyhogy lehetőség szerint hanyagoljuk a társalgást, engem nem fog meghatni az óvodás stílusod.

nu pagagyí 2010.12.23. 04:54:49

@Akitlosz: Bocs, hogy beleszólok, de érdemben is válaszolhattál volna pörölynek. Szóval a szlovákokra, szlovénekre stb. Engem érdekelne, hogy látják ezt a pártközpontból.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 04:59:38

@6.Lenin:
De, ez is.

Az unió maga is érdekes dolog, elvileg neki is érdeke lenne, hogy hatékonyabban működjön, gyorsabban fejlődjön, de például az USÁnak már ugyan nem érdeke ez, az viszont igen, hogy a mindenféle liberális maszlaggal gyengítse, és módjában is áll ez.

Az USA is ugyanis nem az EU barátja, hanem versenytársa, ezért persze támogatnák Törökország, Izrael és hasonló országot felvételét. Bár ez utóbbi hivatalosan nem, de ténylegesen gyakorlatilag teljes jogú tag.

Az ír elutasító népszavazást is a CIA pénzelte.

Valaki írta hozzászólásában, hogy ha Magyarország elnöksége sikeres lesz az EUban - egy orbáni hozzáállással ez elképzelhető - akkor az nem csökkenteni fogja a népszerűségét az EUban, hanem növelni.

Az meglehet, de újabb ellenfeleket is fog szerezni vele.

Nagyon sokszereplős, sok ismeretlenes a játék, és ha a wikileakset a sajtó- és egyéb szabadság meg a demokrácia jegyében elhallgattatják koholt vádakkal, akkor sohasem fogjuk megtudni, hogy mi zajlik, mi zajlott a színfalak mögött.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 05:04:38

@nu pagagyí:

Спросите центра партии!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 05:12:07

@Lámpavas:
Ráadásul egy ökörpörölynek az ökörnyála is több és így jobban fröcsög.

igenember 2010.12.23. 05:16:23

Legalább a Wikileaks helyett rágódhat a magyar médiatörvényen Teflon Merkel. :D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 05:19:02

@nomac:

Mert mindez a köztévé megrendelésére, kifejezett kívánságára történt.

Hatalmas tacepaókon hívták fel országszerte a közvélemény figyelmét arra, hogy forradalom esetén őket tessék mán elfoglalni.

www.wercsy.hu/kepek/politika/20060923125245.jpg

Csak megkapták, amire annyira vágytak.

Legközelebb legalább jobban meggondolják mit kívánnak, mert mint a példa is mutatja gyorsan teljesül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 05:32:59

@kíváncsivagyok:
"Ez a szerencsétlen Luxemburgi külügyminiszter is magyar úgy-e ..., meg ráadásul , ahogy Szijjártó mondta ( komolyan, elmebeteg ez az ember ?! ) "Szocialista Munkáspárti" "

Nem ő nem elmebeteg, te viszont roppant buta vagy.

Te hogy fordítanád azt le magyarra, hogy

Lëtzebuerger Sozialistesch Arbechterpartei ?

Csak mert rajtad kívül mindenki Luxemburgi Szocialista Munkáspártnak érti.

Meglepő mi, hogy nem csak nálunk vannak ilyen szocialisták? S persze az internacionalista kölcsönös baráti segítségnyújtás (KBST) keretében összedolgoznak.

Szijjártó jól érti, te meg sajnos sehogy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 05:42:24

@Húsleves: "Ha az MNO nem trágárságért vagy mocskolódásért cenzúráz, akkor magát minősíti vele, nem a médiatörvényt. De ha már előhozakodtál ezzel, akkor én is leírom, hogy van egy csomó indexről elérhető szólásszabadságért aggódó blog is, ahol nagyban cenzúráznak. Ilyenek például a Véleményvezér, meg az Örülünkvincent blog is."

Ez pontosan így van. Kicsit komolytalan olyanok részéről aggódni a szólásszabadságért, akik csak a számukra szimpatikus véleményeket tűrik meg.

SzaGyu 2010.12.23. 05:44:13

Azt sem felejtsük el, hogy amikor Gyurcsány megnyerte a választásokat, akkor a Fidesz azzal vádolta a kormányt, hogy NEM LEGITIM, MERT A VÁLASZTÓKTÓL NEM ERRE KAPTAK FELHATALMAZÁST!

Amit eddig a Fidesz csinált -és csinálni fog- abból egyetlen egy sem volt a választási "kiáltványukban". Akkor most mi is van?

1. Nem volt szó az Alkotmánybíróság "kilövéséről"
2. Nem volt szó a nyugdíjpénztárakról.
3. Nem volt szó új Alkotmányról.
4. Nem volt szó az emberek szájkosarazásáról.
5. Nem volt szó olyan jövedelemadóról, ami csak és kizárólag a jól kereső és gazdag embereket teszi még gazdagabbá. A rengeteg kiskeresetű embereket meg sújtja a 16%-os adó.

Akkor most hogy is gondolja a Fidesz?
Mi is van -volt- a legitimitással?
Ja igen, értem már.
Szóval azt gondolja Orbán Viktor és a Fidesz, hogy amit neki szabad, azt másnak nem. -Már értem a logikát.

Dumálni, hazudni tudni kell! Ebben Orbán Viktor nagy Zsenialitással rendelkezik, de nem kellene sem neki, sem a Fidesznek elfelejteni, hogy: EGYSZER VOLT BUDÁN KUTYAVÁSÁR!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 05:50:53

@die nadel:
Hát Németország pláne nem a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás bajnoka.

A problémák megoldása helyet a problémák szőnyeg alá söprését választotta.

Amiről nem beszélnek, mert nem szabad, az olyan, mintha nem is létezne.

Jól fegyelmezett, hidegvérűbb nép az a német, jobban bírják.

Meg aztán beléjük is sikerült jól beleverniük az ebben érdekelteknek a bűnös nemzet érzést, amiért még vagy ötven évig biztos szégyellik magukat.

Önként.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 05:52:27

@nomac: @Húsleves: "Ismerem az altalad ideirt blogokat, es ott mar eleg csunyakat kell irni, hogy cenzurazzanak."

Abszolút nem így van.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.23. 05:54:43

Török úr - mint már annyiszor az utóbbi időben - ismét alapvetően téved. Bárki, aki jó magyarként figyelmesen tanulmányozta a NENYI-ben kinyilatkoztatott próféciát és meg is értette a lényegét, tudhatja: meg kell hírdetni a gazdasági után a politikai szabadságharcot is! Még ha az egész világ eretnekekből is áll, a pápa akkor is katolikus marad. Ugyanígy, ha Európa nem képes felfogni a NER kvintesszenciáját, akkor az egyetlen helyes válasz csakis az Orbán Viktorba vetett megingathatatlan hitünk százszoros hangsúlyozása lehet. Örvendezzünk, hisz valójában csak egy újabb próbatétellel áldott meg minket a Gondviselés, sátáni erők próbálnak eltántorítani Országos Atyánktól. Szelíd mosollyal kell nyugtázni újabb hiábavaló kísérletüket, sajnálkozzunk megáltalkodottságuk felett. Verességük közeleg, károgásuk elvész.

Im-ígyen szóla Zalahús

Mert a poltikai elemzés mezejét a magyar ugaron csakis a teológia ekéjével lehet mélyen szántani. Az istenek köztünk járnak, akaratukat alázattal fürkészheti és értheti csak meg az egyszeri halandó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 05:58:42

@Lámpavas:
A termelő cégek is arányosan sokszor annyi profitot termelnek, mint az anyaországi gyáraik.

Ezért jöttek ide, kapnak egy halom kedvezményt és olcsó a munkaerő.

De őket nem nagyon lehet jobban adóztatni, mert akkor tovább állnak még olcsóbb országokba.

Ha egy szolgáltató cég, egy bank kivonul azért nem kár. A piacát itt hagyja és a helyét gyorsan betöltik a maradó versenytársak.

A termelő multik viszont köszönik szépen jól vannak, őket inkább segítik az új kormány intézkedései.

SzaGyu 2010.12.23. 06:05:25

@Herr SturmLikudnik: Ekkora marhaságot csak Orbán és a "Szíjgyártó" tud mondani.

Biztosan te is a PAPÍR-KDNP hez tartozol.
Ezt csak azért írom, mert a KDNP is csak paíron léteik és a Fidesz bábja, de látom csökken a bábok létszáma. Előbb-utóbb te sem létezel majd.

Biztonságban érezheted magadat, mert az eszed miatt téged sem rabolnak el.

Viszont az általad oly nagyon imádott vezéred, a 2002-es választások után jó kis agymosásba részesült.
Kezelése alatt még azt a kicsit agyat is kimosták ami volt.

nu pagagyí 2010.12.23. 06:09:36

поэтому спросил тебя. A nagy betű még nem megy. Az érdekelne, hogyan lettél liberálisból kommunista. Miért nem a "zemberekben" látod a jövőt. Az általad reklámozott jobb (most éppen kommunista) oldal szűntelenül rájuk hivatkozik, mégis kihagyná őket mindenből. Téged nem zavar ez az ellentmondás?

Az egyirányú, erőteljes pisilésnek megvan az a veszélye, hogy változó széliránynál az egészet az arcunkba kaphatjuk. A vélemények elfojtása meggátolja a valósághoz történő alkalmazkodást. Én nem hiszek az egy központból hírdetett bölcsességben.

Ennek az országnak csak akkor akkor lesz jövője, ha síránkozás, másra mutogatás, összeesküvéselméletek kidolgozása helyett, mindenki megpróbál valamit alkotni. A hazát az szereti legjobban akinek van mit veszítenie, nem az aki leginkább óbégat. Hagyni kell az embereket hogy kifejthessék ami beléjük szorult és évezhessék annak gyümölcseit. Az állam csak azon őrködjön, hogy mindenki kapjon legalább egy lehetőséget (oktatás, szociális háló), a piac igazi értékmérő legyen (nem kell protekcionizmus, a monopóliumokat adóval fékezzék).

Rossz irányba indultunk el már a rendszerváltáskor. Mindenkinek egyforma részt kellett volna juttatni a nemzeti vagyonból (mint a csehek), akkor most mindenki csak magán kérhetné számon, hová jutott. A helyzet nincs veszve most sem, vagyonadóval kéne rászorítani az érdemtelenül meggazdagodottakat arra, hogy a társadalom hasznára forgassák a vagyonukat (ha nem megy veszítsék el). A mezőgazdaságban is adót kellene kivetni a termőföldre, amiből a tulajdonos levonhatná a foglalkoztatáshoz kötődő adóit. A bérleti díjat meg 98%-al adóztathatnák, ha már erkölcstelenségről papolnak. Úgy általában egy vasat sem szabad adni cégek támogatására, foglalkoztatás bővítésre, naqy ívű potyapénzosztogató állami "gazdaságfejlesztő" projektekre, helyette takarékos állam kell amelyik a termelést nem adóztatja túl, nem osztogat haveroknak, így normális kamatú piaci hitel segítheti azt aki egyáltalán akar valamit.

Feltetted másnak a kérdést, hogyan tőrjünk ki az adósságspirálból. Hát így. E helyett az ÁSZ javaslata az alkotmányba a Szent Korona volt, pedig lehett volna az ami a lengyeleknél, hogy az adósság egy szintje felett az állam köteles privatizálni, vagy legyen szufficites a költségvetés.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.23. 06:28:31

@nland:

Ilyen posztot itt még nem olvastam amelyre ennyi a kérdést hátterét helyesen látó hozzászóló reagál.

Magyarország alapvető érdeke az, hogy csökkentse a függését más országoktól, amelyek részéről teljesen természetes és érthető reakció erre az, hogy nekik nem tetszik és minden rendelkezésükre álló eszközzel megpróbálják akadályozni.

Ellentétes érdekek ütköznek.

Ami ennél szomorúbb, hogy Magyarországon mindig is volt egy szervilis, kollaboráns réteg, amelyik legfeljebb némi koncért cserében gátlástalanul alárendeli Magyarország érdekeit az idegenek érdekeinek.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 06:35:55

Ezért kell a médiahatóság. Hogy ilyet le se lehessen írni.

5 milliós szavak:
autoritäres Regime

A médiahatóság az önkényuralom eszköze.

Januártól ilyen cikkeket nemcsak fordítani, de belinkelni se lesz szabad (ingyen).

Akárkit tönkretehetnek. És ez nem fenyegetés, hanem ígéret... ;(

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 06:41:28

Érdemes az eredményeket is megnézni:

Ungarn hat keinen Platz mehr in der EU. 66%

Irgendwann kommt auch wieder eine andere Regierung : 18%

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.12.23. 06:41:56

@SzaGyu:

Szövegértésből egyes. Fuss neki még egyszer az irónia szó izlelgetése után.

nu pagagyí 2010.12.23. 06:44:12

Én ezeket találtam Junckerről. Számomra az derül ki, hogy ő a luxemburgi keresztény-szocialista néppárt egyik vezetője az LSAP (luxemburgi szocialista munkáspárt) pedig egy másik párt, ami koalíciós társ az ottani kormányban. Ennyit sz*gyártóról.

Wikipedia:
Jean-Claude Juncker (* 9. Dezember 1954 in Redingen, Luxemburg) ist ein luxemburgischer Politiker. Er ist Mitglied der Christlich Sozialen Volkspartei (CSV/PCS). Von 1989 bis Juli 2009 war er Finanzminister Luxemburgs, seit 1995 ist er Premierminister. Seit 2005 ist er zudem Vorsitzender der Euro-Gruppe.

www.gouvernement.lu/gouvernement/premier-ministre/en/index.html
Upon the return of the CSV-LSAP government coalition as a result of the legislative elections of 7 June 2009, Jean-Claude Juncker was once again appointed Prime Minister, Minister of State, as well as Minister for the Treasury on 23 July 2009.

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.23. 06:49:16

VRbagoly 2010.12.23. 04:10:45
@Mosolyra fel! :-D:

"Viktor Orban .. beendete 2010 mit einer groben Unwahrheit."

Azt hiszem, rá kell szokni ezekre a német újságokra, mert a jövőben ők fogják leírni azt, amit mi gondolni szeretnénk.

Csak javítom: "mit einer großen Unwahrheit" erős sz =ß

Egyébként nem kel rászokni, nem kell félni, el kell zavarni őket, Párt nélküli Demokratikus Koalicióba kell tömörülni egy nagy táborba!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.23. 06:53:23

@nu pagagyí: igazad van! a Szargyártó Péternek lövése sincs kiről beszélt-csak ki lett adva neki a papagájkodás---vagy leírta neki valaki, mint a Nemzeti Hazug Gonosz törpének szokták....

valóban:Jean-Claude Juncker a luxemburgi keresztény-szocialista néppárt egyik vezetője . Az LSAP (luxemburgi szocialista munkáspárt) pedig egy másik párt, ami koalíciós társ az ottani kormányban. Szargyártó összekeverte jól:)))hehehe

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 06:55:17

@Nemzeti Gonosz Törpe: A médiatörvény karjai közül csak így lehet kikerülni. Mi fogunk írni külföldi lapokba, mert itthon nem lehet.
Ahogy a blogok is áttelepülnek egy (másik) EU országba.

Azokat, akiket el akarnak hallgattatni úgyis elkapják.

Ha a TörögZsultánGábort le akarják vadászni, le is fogják.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 06:59:37

www.youtube.com/watch?v=OiIFx2lAAf8

A médiahatóság éppen kövez (5 milliós kövekkel)

Persze állszakállal ott vannak az Annamáriák... ;(

melus79 2010.12.23. 07:02:01

Jó reggelt!

Ez az egész médiatörvény felesleges és felháborító!A filmek műsorok karikázása is.Az én gyerekemmel nem fordulhatott elő és nem is fog,hogy olyan gagyi szennyeket nézzen,mint a vv,vagy az édesnégyes és a többi baromság.Aki nézi ezeket,az meg is érdemli.Mindenki el tudja dönteni,hogy mit nézzen meg.Az meg már ne a tv felelőssége legyen,hogy gyerekek is megnézhették!Ez egy vicc!
Szerintem az egész azért van,mert Orbánék félnek.Ez egy teljesen felesleges lépés volt tőlük.Ilyet csak az tesz,aki retteg,hogy kiderülnek viselt dolgai és a nem kellő kiegyensúlyozottsággal közvetítik az ökörségeit!

És még valami.Félelmetes dolog olvasni,látni,hogy mennyire elvakultak emberek az egyik vagy másik oldal irányába.Jelen esetben a Fidesz felé van nagyobb vakhit.Ez mindig veszélyes.Az ilyenekre épít a politika.Én soha nem tudtam rajongani egyoldalúan semmiért,senkiért kritikai felhang nélkül,mert olyan nincs,hogy valaki vagy valami tökéletes.Szerencsére engem soha nem mérgezett ez a fajta elvakultság.Számomra ez a legfélelmetesebb,olvasva az elmúlt napok hozzászólásait.Nem lesz itt változás,főleg,hogy nincs alternatíva jelenleg a Fidesz helyett.Ez sem jó.Amíg ez a vakhit kitart,nem lesz jobb a helyzet.Tényleg érdekelne,hogy mi kell az embereknek,hogy belássák,ennek a 2/3-nak nem szabad örülni.Nem is értettem,hogy lehetett ettől jót várni.Az elmúlt 20 év nem győzött meg arról,hogy ezt felelőssen fel tudná használni bármelyik párt.
Ne vicceljünk már,az a sok elvakult ember tényleg azt hiszi,hogy a kormányunk,vagy előtte akármelyik is,értünk,emberekért akar tenni?Tényleg boldogok a lelki szegények...

lüke 2010.12.23. 07:03:47

@Ordnassac:
még kitiltják
@Hari R. Seldon: igen, ha kisfiával levadászóst játszik
@Nemzeti Gonosz Törpe:
a külügyér Szoc. Munkások párt tagja
http://translate.google.hu/translate?hl=hu&langpair=en%7Chu&u=http://en.wikipedia.org/wiki/Luxembourg_Socialist_Workers'_Party

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 07:08:37

@melus79:
Ne legyen illúziód. A midéatörvény nem a filmekről szól. Arról szól, hogy bárkit tönkretehet a kormány akit csak akar a médiában.

Nem a való-valagvilágról, hanem a TÖRÖKGÁBOROKRÓL szól a törvény. Kinyitod a pofádat és tönkretesznek. A harmadik 5 milliós után lehet hogy a Törökgáborok se nagyon írogatnak majd.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 07:08:56

@Táskás Tóni:

Magyarországon van jelenleg 1 304 483 önkéntes nyugdíjpénztári tag. Vagyonuk 2009 december végével elérte a 756 milliárd forintot. (PSZÁF szerint), ez ugye 2010 végére nagy valószínűséggel meghaladja majd a 800 milliárd forintot.

Nagyon nagy bajban van a pénztári befizető, hiszen a kormány tájékoztatása szerint eltőzsdézik a pénzüket, lenyúlják stb. Az önkéntes pénztári tag nyugdíjba menetelekor, vagy 10 év után veheti ki, vagy használhatja a pénzét, ha már nyugdíjas akkor pedig 3 év után juthat a megtakarításához.

Családom két tagja, önkéntes pénztári tag kerek négy esztendeje, úgy tűnik az adózott jövedelmükből képzett megtakarításuk elveszik, a kormány nem segít, az új törvényben nem foglalkoznak az önkéntes befizetőkkel, 800 milliárdos vagyonukat veszíteni hagyják. Szeretnénk kivenni most azonnal a befizetett összeget és a hozamokat adómentesen, mint az átlépők tehetik. tervezi-e vajon a kormány az önkéntes pénztárak feljelentését, vagyonuk zárolását, a csoportosan elkövetett bűnügyben (maffia), milyen felelősségre vonások lesznek-e? Mikor juthatunk a pénzünkhöz?

Nagy valószínűséggel a mi befizetésinkből fogják vég kielégíteni azt a dolgozói létszámot, melyet muszáj lesz elküldeni. Nem is értem a Magánnyugdíj-pénztárakat, hogy az első APEH utalások elmaradását követően miért nem indítottak pert, ugyanis létszámukat/eszközeiket a folytonosan beérkező pénzekhez igazították. (kezelési költség)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 07:10:25

@lüke: Nem a kisfiával, hanem VELED fog levadászósat játszani a kormány. Elárulom, hogy NEM te leszel a vadász, hanem a médiahatóságosságosság!

melus79 2010.12.23. 07:11:43

@Hari R. Seldon: Igen tudom,rosszul fejtettem ki,még korán van!:)Igen ez a látszat,azt akartam írni,hogy nevetséges ilyen okok miatt korlátozni,mert ez ne már a szolgáltató felelőssége legyen,hogy mit ad,hanem a fogyasztóé,hogy mit használ fel ebből.

lüke 2010.12.23. 07:12:23

Érdekes a külföldi politikus felmagasztalása itt,miközben a magyar politikusokat a legdrasztikusabb jelzőkkel látják el a kommentelők.
Nem értem.Ott más a politika? Ott nem a könnyen szerzett jövedelem és hírnév miatt mennek a politikába? Ott nem lehet többet keresni a magángazdaságban?
Miért lenne ott más, sőt ott nagyon különbségek vannak a
magánszféra jövedelmeiben.Természetesen politikusi múlttal a kapcsolatok révén, jó állás vár rájuk.ld. Schöder német kancellár

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 07:18:54

@melus79: Képzeld úgy, hogy a médiahatóság egy torony.
Rugaszkodj el a demokratikus képzeteidről amiket egy hatósághoz kapcsolt.
A toronyból 5000 tonnás kövekkel bombázzák a médiában lévőket. A nagyobb kutyákat 25 megatonnás (25 millió forint) atommal szórják.

Az hogy kire lőnek és miért, az nincs rögzítve. ÖNKÉNYESEN lőhetnek bárkire, mert nincs SZABÁLYOZÁS csak SZANKCIÓ.

Nem az a cél, hogy a gyerekek élő adásban ne lássanak dugást infravörösben, hanem az hogy NE DUMÁLJON ITT SENKI SE A REZSIM ELLEN. A rezsim a miédahatóságosságosságosság tornyából vadássza le a SZABAD VÉLEMÉNYT!!!

Id. Lencsés István 2010.12.23. 07:21:00

@melus79: Teljes egyetértésben vagyunk. Olyan nincs, hogy tökéletes párt és teljes egyetértés, nézetazonosság! Vannak magyar bűnelkövetők, vannak Magyarországon belül pártok, a pártok szimpatizánsai között vannak rendes és nem rendes emberek. Soha nem volt tiszta párt. Nagy bajban vagyunk mi választók, de nagy bajban lesznek azok is, akik a pillanatnyi haszon érdekében félreteszik az erkölcsöt.

Mindenki tudja, hogy a FIDESZ saját pénz nélkül óriási tartozásokkal, a választókat megtévesztve nyert. Tartozásait ki kell egyenlítenie, mert a kölcsönadók kiméletlenűl behajtják.
A 8 milliárdos pálinka projekt (jövedéki adó kiesése évente) is mutatja, nem hitték el, hogy az önkormányzati válaszásokat magasan nyerik. Az állam 8 milliárdjának kiszórása volt a biztosíték, hogy a pálinkafözők (eddig törvénysértően tették, tehát "bűnözök") a Fidesz-re szavazzanak.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 07:21:58

@lüke: Jól látod. OTT MÁS A POLITIKA! Ahogy fehéroroszországban is más. Pontosan erről a különbségről van szó.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2010.12.23. 07:22:39

Török Gábor olyanokat szokott írni, hogy azért semmi nincsen veszve, a FIDESZ messze nem a határon túl játszik.

Erre most itt egy cikk, ahol igen csak meghúzzuk a vészharangot?

A hazai sajtóban is eléggé nagy a felháborodás, a struktúra olyan irányba módosult, ami enyhén szólva veszélyes terep.

reszvetelidemokracia.blog.hu

Mileszvelunk 2010.12.23. 07:23:14

nem semmi hogy erre megint szukseg lesz: nepszava.com/

melus79 2010.12.23. 07:25:17

@Hari R. Seldon: A félelmetes,hogy sokan mindehhez még tapsolnak is!Igen,azt hiszik,hogy csak arról szól az egész,hogy ne mutogassanak 18-as karikás dolgot napközben,de közelről sem ez a lényeg.Egyébként ezért írtam,hogy szerintem emiatt sem lenne indokolt a dolog,mert egy felnőtt tudja már eldönteni mit néz,a gyerekéét meg tudja már szabályozni!itt mindent mástól várnak az emberek,most már azt is,hogy helyettük mondják meg,mit nézhetnek!Én eddig is el tudtam dönteni,mi a hasznos számomra.Évek óta alig-alig kapcsoltam a kereskedelmi tv-kre. Azért félelmetesen tudják manipulálni az emberek agyát!

Id. Lencsés István 2010.12.23. 07:29:23

Papp István, az ENSZ békemissziójában szolgáló magyar ezredes, 75 napja van a túszejtők fogságában.

A köztársasági elnök (Főparancsnok), miniszterelnök semmit nem tesz. Mindenki szabadult már csak a mi Papp Istvánunk nem. A kötcsei lecsós találkozó árából szabadulhatott volna.

melus79 2010.12.23. 07:29:37

@hunocska: Így van.Egyébként gyakran egyetértek TG-vel,mert ő is írta,hogy nem a fehér,meg a fekete létezik csupán.Nem tudom felfogni,hogy tudnak mindent benyelni egy párttól.Na,igen,segítenek nekik,hogy ne kelljen gondolkodni,önállóan dönteni,önfenntartani,előre gondoskodni magunkról.Majd az ÁLLAM mindent megold,mert az a tuti,a szent és grál lovagok irányítják!Ez a sok hiszékeny visz minket a teljes romlásba,mert állam atyuska majd vigyáz rá!Elképesztő!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 07:30:49

@melus79: Van aki szereti az "akciófilmeket". Azt élvezi, ha a tévében azt látja, hogy az újságírókat szarrá bírságolják. Sőt szerintem van egy rosszabb típus. Akik nemcsak nézni, hanem CSINÁLNI is szereti.

Hmm... Hogy magyarázzam el. Vegyük a "szent" inkvizíciót. Ez azért jött létre, hogy levadásszák a(z) (ellen) VÉLEMÉNYT. De akik konkrétan csinálták a kínzásokat szerintem kifejezetten élvezték. A rendszer megtalálja a SzalaiAnnamáriákat.

melus79 2010.12.23. 07:32:57

@Hari R. Seldon: Már jópárat talált...Én ettől a nőtől már az ORTT-s időszakban is hideglelést kaptam.A legrosszabbak azok,akik el is hiszik a hülyeségüket.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 07:36:23

@melus79: Én bízom a FIDESZ igazán erkölcsös felében, mert a képviselőknek is vannak családtagjaik, akik az iskolából, munkahelyekről elviszik a valós véleményt a képviselő mamához, gyerekhez, unokához, férjhez, feleséghez stb. Értem a Fidesz képviselők rettegését a központi akarattól, hiszen jelenlegi jólétük egy kézben van. Értem, de megérteni nem tudom!

Id. Lencsés István 2010.12.23. 07:39:42

Megfigyelhető, hogy Martonyi nem nyilatkozik, találkozókat szervez Orbán részére sikeresen, majd a találkozók egytől egyig sikertelenek! Kiben van a hiba?

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.23. 07:40:46

@hunocska: aki seggnyaló a jólétjéért az dögöljön meg a saját zsírjában....

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 07:41:38

@melus79: Férfiban is van ilyen. Sőt... Az összes pozícióba helyezett pártkatona ugyanezt csinálja. A médiahatóságnál egyértelmű a "CÉL" populáció.
A nyugdjíbiztossal is ugyenez a forgatókönyv. A kormány tönkreteszi a biztosítókat. Itt egyértelműen a PÉNZRŐL van szó. A miédiahatóságnál a pénz másodlagos. Elsődleges az ELLENVÉLEMÉNY elemanálása (a véleményformáló fejével együtt).

melus79 2010.12.23. 07:42:55

@hunocska: Így gondolom én is.Többen is leírták már és osztom a véleményt,hogy a Fideszt csak belülről lehet felbomlasztani,mert nincs alternatíva helyettük.Mondjuk,hogy akkor mi lesz?Bár,nem most jön el ez az idő.Sokakat még akkor sem győzné meg semmi,ha jönne érte a fekete kocsi.:)Számomra továbbra is ez az elvakultság rémisztő.A Fideszben meg az érdekelne,hogy értelmes embereket mivel lehet meggyőzni ennyi antidemokratikus dologról.Bár nyilvánvaló,hogy az lépett be a pártba,akinek szüksége van arra,hogy megmondják,mit kell gondolnia...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 07:45:18

@melus79: Az, hogy miért "sok" a klimaxos öregedő nő a fidesz kommandóscsapatában inkább a pszichológia területére tartozik.

De hangsúlyozom, nem LÉNYEGES a NEM. Akár egy tapasztalatlan megtévesztett kamaszgyerek is megcsinálja ugyanezt, vagy jósok pénzért vagy perverz élvezetből egy férfi is. Bencsik Zsolt is megcsinálná...

nu pagagyí 2010.12.23. 07:45:20

@lüke: Talán az országaik teljesítménye miatt kapnak több tiszteletet a külföldi politikusok. Lehet, hogy ők nem lopnak el mindent, hagynak másnak is valamit.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.23. 07:45:24

Bocs, de hányni voltam, hallgattam a Semjén "senki" Zsoltot a tévében!

A pofátlanságuknak nincs határa!!!

Az MTV 1 elég korrekt eddig, kíváncsi vagyok meddig kérdezhet szabadon a Süveges Gergő?

melus79 2010.12.23. 07:46:19

@Nemzeti Gonosz Törpe: Én ilyet nem mondok,főleg így karácsony előtt:),de tisztelettel adózom Orbán azon képessége iránt,ahogy kiszúrja ezeket az elvtelen,akaratgyenge,jellemtelen,irányítható bábfigurákat.Mondjuk,ez minden diktátor sajátja...

Na,befejezem,mert a karácsonyi készülődés láza nem hagy kommentelni!:)Azért időnként olvasgatok,ahogy eddig is!

Gandalf(helyett) 2010.12.23. 07:47:33

@hunocska: Van még olyan, mint a "FIDESZ erkölcsös fele"?
Én ebben kezdek nem nagyon hinni.
Jól ki vannak már képezve, hogy mi jár a renitensnek. Pl. előző ciklusuk alatt a normálisabb hangvételűek a nagypolitikába nem, csak helyi szintre kerülhettek (jó esetben). Mostanra be is álltak a sorba, és gyártják az egyéni képviselői indítványokat, amit nem kell senkivel egyeztetni.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 07:48:46

Na.... Összehoztuk már Töröknek az 5 milliót vagy még írjunk valami csúnyát is... ;)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.23. 07:50:28

Szerintem jobbak a semmitmondó posztok.

Még egy ilyen konkrét cím és mandíner lesz ez a blog is.

Meg különben is kimerítjük már az éves keretet a rosszhírekből.

Gábor !
Számolod a százalékot?

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.23. 07:53:16

@Hari R. Seldon: a magyar mindíg feltalálta magát ..kijátszotta és harcolt a Diktatúrában.- Most is az lesz. A Vége amúgy is egy drámai igazi Forradlom lesz!

hattyú 2010.12.23. 07:56:42

bocs, de szerintem Magyarországon csak olyan kormányok vannak (előző is és a mostani is) amilyet érdemeltek... reggel néztem a tévében Semjént és azt mondta, hogy a luxemburgi külügyminiszter egy szélsőbalos elvetemült alak, a németek médiatörvénye pedig szigorúbb mint a magyar :D (azt az a másik Fideszes szóvivő mondta) oké, hogy 8 éves Gyurcsányos hazudozás után az emberek reményt akartak, de könyörgöm miért a Semjén féle buta, primitív, arrogáns emberektől várják a jobb életet? Majd a Semjén fog ide európai törvényeket csinálni? Aki maga azt sem tudja mi az? Valójában az a baj, hogy az embereknek ennyi elég, legyen egy nagyfőnök, egy erős kezű diktátor aki megmondja a tutit. ÉS ennyi kell, most megkaptátok, remélem boldogok vagytok :D Vagy esetleg most majd 4 év múlva visszaszavazzák a Szanyi és Gyurcsány féle férgeket? Vagy majd jön a Jobbik féle elmebajosok ideje? :D azt hiszem Magyarország végleg lesüllyedt, innen 30 év alatt sem lesz kiút, egyszerűen nincs annyi valódi demokrata amennyi elég lenne a kritikus tömeghez.

oldrock (törölt) 2010.12.23. 07:57:18

@a-kis-herceg:
Nagyon sokat idézel, nincs önálló gondolatod?
Mellesleg nem vagyok semleges...

oldrock (törölt) 2010.12.23. 08:01:44

@devadel:
Emlékezz a fidesz 8 éves ellenzéki tevékenységére. nagyon ritkán bírálta a kormányt, pedig lett volna miért, helyette csak populista, demagóg szövegeket nyomott és
fröcskölődött, fröcskölődött és fröcskölődött.

László56 2010.12.23. 08:03:45

Szép jó reggelt kívánok Mindenkinek

Rossz hírünk a nagyvilágban, írja az elemzőnk. Milyen igaz, de sajnos nem újdonság. Hatvan éve dolgoznak rajta a kommunista rezsimjeink. Ma már ott tartunk hogy külföldön szinte szégyellni kell hogy magyar vagy. Én meg úgy látom hogy szégyelljék magukat a kommunistáink, kik ennyire lezüllesztették a magyar társadalmat. Pedig tudom hogy frommeri kívánság,, mert egy kommunista nem szégyell semmit. De miért a magyar embernek kellene szégyellnie magát ? Ha csak nem azért hogy nem csinált korábban rendszerváltás és rendet az országban. Azt ami most a magyar kormány vett kézbe.

Igaz ! Nem mindegy hogy miképp látnak bennünket a világban. De nem értik, mert nem érthetik a mi problémáinkat. Azok a problémák amit a kommunistáink ránk hagytak, nem megoldhatók pár hónapos kormányzással. Se a gazdasági, sem a társadalmi. Itt olyan gyökeres változások szükségesek amit a kormányunk útjára is indított. Hogy megrengeti az országot és Európa egy részét is ? Vele jár. Sokkal fontosabb a felvilágosítás az Európai társállamok számára, mint behúzni fülünket farkunkat és hozzájuk idomulni. Hiszen ők már rég megoldották és talán el is felejtették a kommunista primitíveik áldásait. Minekünk a mai napig evvel kellet élnünk. Európa segítségével. Az utolsó pillanatig kérdezés nélkül ömlesztette a milliárdokat a magyar rezsimeknek, anélkül hogy megkérdezte volna miért nem profitál ebből a magyar nép. Nem tehette mert belügy volt, mondták mindig az európai kollégáim.

Most hirtelen nem belügy ? De most is belügy és ezért nem szabad az idomulás útját választani. Ezért is kell a külügyünknek a diplomácia megoldást választani és aktívnak lennie a belügyünk védelmével és a felvilágosítással. Tulajdonképpen erre már rég fel kellett volna készülniük. Hiszen mindez várható és előre látható volt. A nemzetközi országromboló kapitál és a magyar kommunista kiszolgálói nem hagyhatják szó nélkül, ha a magyar nép vissza követeli az önrendelkezési jogát és elrablott vagyonát. Várható hogy védekezni fognak, minden erejükkel. És ezek tényleg hatalmas erők. A tőlünk rablott pénz és a nemzetközi befolyásuk ereje. De a magyar politikát csak a magyar kormány szabhatja meg. Ezt tudják a külföldi kormányok is, hiszen ők is kötve vannak a népükhöz. Ki ilyen esetekben nem a saját kormánya mellett szólal meg, az ne csodálkozzon ha a saját népe megvetése fogja sújtani.

Bundili 2010.12.23. 08:04:23

Az egész ügy fel van fújva! A német sajtót kint élő magyarjaink (Lendvai, Konrád, stb.), valamint az Ebeszes elnök Haraszti) kürtölik tele a propagandájukkal. Mi a céljUk ? Valószinüleg megbuktatni, vagy megbuktattatni a kormányt és egy kis zűrt csinálni az EU elnökség alatt. Ez a gyalázat, hogy a saját hazájukat kint ócsárolják! Gyurcsányt úgy sem lehet visszahozni, akkor ezt miért kell most csinálni. Csak a féktelen gyűlölet, amivel a blogokat is teleírják. Tessék csöndben maradni és kivárni, hogy mi lesz, aztán majd 1 év múlva hőbörögni, ha van miről!
Egyébként csendben kérdezem, mit csinált a Nyugat amikor 2006-ban a szemeket lövette ki az mszp élén Gyurcsánnyal? Akkor bezzeg kussoltak!
Kellemes Karácsoni ünnepeket minden blogozónak és nyugodt, békés új esztendőt!

Id. Lencsés István 2010.12.23. 08:07:23

@melus79: Az a nagy baj, hogy tényleg csak azt hallják az emberek, amit Fideszék szeretnének, mert a választó alig olvas napi, hetilapot, könyvet. Esetleg hallgat rádiót és ugye a televiziót nézi, ha van ideje. Politikusok hazugságait feltáró független bizottság létrehozását nem tervezik persze. Mekkora büntetést kapna most a Fidesz?

A fizetésük egy adomány a nép által, sajnos a mértékét nem mi állapítjuk meg. Teljesítményarányos lenne a GDP alakulásával, az nagyszerű lenne. Na meg konstruktív ellenzék is.

lüke 2010.12.23. 08:10:46

@Hari R. Seldon:
rossz helyre adresszáltad, az én kormányom nem ilyen,
(automata)

@nu pagagyí:
-kösz,csak nem ő szólt
s miért kéne nézegetnem
(nekem a leukáémiák FAB szerinti felosztását kell nézegetnem)
-ezt rosszul fogtad meg:
ott sokkal többől lehet lopni

a posztkommunizmust összetévesztitek Svédországgal, Luxembourg-ral( 3 nyelvű ország)
etc
sokkal árnyaltabb dolgok
s engem is összetévesztetek a politikusokkal

LucyBp (törölt) 2010.12.23. 08:10:50

@Bundili: én itt élek. szégyen, ami történik.

nu pagagyí 2010.12.23. 08:11:28

Orbánéknak az a tragédiájuk, hogy a hazugságbeszédet csak belső használatra fejlesztették ki, így most külföldön nem értik öket.
Kis idő kell még, amíg vastapsoló tömegek bemutatásával überelik az országot ért kritikákat.

oldrock (törölt) 2010.12.23. 08:12:30

Kedves (túl)szélső jobboldaliak! Nemzeti bolsevikok!

Ne feledjétek mindenért a zsidó, kommunista, nagytőkés bankárok a hibásak!

Röhejes, szánalmas és sekélyes gondolkodásmód.

a-kis-herceg 2010.12.23. 08:16:20

@melus79: ***

igy van... a szülöi felelősség.

ez kamu duma, hogy minket mentenek meg a rossztól. aztán majd jön a terror ellenes harc, meg a kijárási tilalom. szigorúan, hogy nehogy bajunk legyen...

Id. Lencsés István 2010.12.23. 08:17:49

@Gandalf(helyett):
Milyen emberek ezek?
Elsőkörben elveszik a MNYP havi befizetéseket, majd a 3000 milliárdot elrabolják zsarolással(Ez persze egyre növekedne a havi befizetéseket követően, tehát 10 000 milliárdokat) a jelenlegi 3 090 000 tagtól, érintve a családokat. Teljesen ellentétes az EU csatlakozáskor aláírtakkal, ugyanis az államkasszába befizetünk, ezért jár nyugdíj!!!!!!!

Az önkéntes pénztári tagok 1 300 000 fős táborának 800 milliárd a vagyona, ezzel nem törödnek, innen nem vehetem ki a pénzemet, mert ugye szerződésem szerint az adozott jövedelmem 10 év után érhető el. Ez az 1 300 000 fő méginkább veszélyben van. Erre miért nem hoztak törvényt. Hivatalból nem tesznek feljelentést az Önkéntes pénztárak felé, nem zárolják a felhalmozott 800 milliárdot?

a-kis-herceg 2010.12.23. 08:19:56

@oldrock: a semleges idézet az nem rád vonatkozott... bár ha inged...

kicsit olyan mikor aszondja Bencsik: nem lesz gond a gázzal... hu b+. erre mindenki rohan gázt venni otthon a fürdőkádba... mert dekódolják... ha mindent megtesznek, és erőfeszítenek... az elvtársak, akkor nagy gond lesz...

Gandalf(helyett) 2010.12.23. 08:22:48

@Bundili: Már vártam ezt a 3. érvet, amit Török Gábor kihagyott.
Tudod mi a gyalázat? Hogy valószínűleg el is hiszed, amit írsz.
A nyugati sajtó akkor is tele volt a Magyarországon történtekkel, mikor azok a tüntetések voltak, amiket említesz.
Úgyhogy kár vetíteni. Nem volt olyan rég, hogy ne emlékezzünk rá.

De a csendre vonatkozó kívánságod napokon belül teljesül.

Gerbó 2010.12.23. 08:23:17

TG:"ha így vélekednek rólunk Európa meghatározó lapjai (valamint azok olvasói) és politikusai, annak az ország biztosan kárát látja - függetlenül attól, hogy minden kérdésben pontosan és helyesen látják-e az itt történteket (szerintem amúgy ebben inkább nem)."
Kedves TG! Már a "Megérteni Orbánt" poszt is őszintén felbosszantott, de most, hogy szerinted már egész Európa is félreérti Orbánt nem csak mi itthon, muszáj a billentyűkért nyúlnom. Te tényleg komolyan azt hiszed, hogy bármelyik valahavolt és jelenlegi diktátor is úgy kelt fel egy reggel, hogy diktátor szeretnék lenni? Lehet persze, hogy ez nem a politológia, hanem sokkal inkább a pszichológia tárgyköre, ezért nem tűnt fel: a diktátorság sosem cél, hanem egyenes és ennél a személyiségtípusnál szinte elkerülhetetlen KÖVETKEZMÉNY! Minden diktátor legendává akar válni, mindegyiknek az a célja, hogy beírja magát a történelemkönyvekbe és mindegyik szentül hiszi, hogy az igazság (az egyedül üdvözítő) birtokában van. Hogy kutya kötelessége a közjó érdekében meg is valósítani a terveit, innen ered a cél szentesíti az eszközt mentalítás, ez hatalmazza fel az akadályok kiiktatására. Az "akadálymentesített", kontroll és visszajelzés nélküli környezetben pedig hamar elveszíti a kapcsolatát a valósággal. Már mindent és mindenkit akadálynak lát a szent cél megvalósulása előtt, így ezeket is fel kell számolnia stb.,stb. Ez egy folyamat, a diktátorrá válás folyamata, amely ismétlem, nem célja, hanem következménye az eseményeknek.
Amúgy meg őszintén: miért is kellene nekünk megérteni Orbánt? Vagy Európának? Engem marhára nem érdekel, hogy mivé szeretne lenni, engem csak az érdekel, hogy amit tesz, az milyen irányba mutat!

a-kis-herceg 2010.12.23. 08:23:35

@Bundili: "A német sajtót kint élő magyarjaink (Lendvai, Konrád, stb.), valamint az Ebeszes elnök Haraszti) kürtölik tele a propagandájukkal"

az a jó hogy ilyen egyszerű a világ. 3 magyar megszállta a nyugati közvéleményt. akkor javallom, hogy 3 pozitív propa gandi stát küldjön ki a NER és nem fogják félreérteni a népboldogító lépéseket...

Id. Lencsés István 2010.12.23. 08:25:06

@László56: Jó reggelt László!

Én elgondolkodtam ezen a kommunistázáson. Gondold meg tényleg az államalapításunk óta a kommunisták voltak hatalmon?

Nem a "kommunistákat" védem! Lehetséges-e, hogy a kommunistákat kinyírták a bűnözők?

Most minek nevezed például Orbánt, burzsuj, reform kommunista, demokrata, terrrorista, jobbos, balos, szocialista, kapitalista, feuadlista, soviniszta, pozsgaista?

a-kis-herceg 2010.12.23. 08:29:16

@hunocska: ezt beszopta. Papp István is és a túszejtők is... nem is tudom melyik jobban. ez a taktika. le se xarjuk őket... hidd el nem fognak elrabolni magyarokat SOHA többet. minek? a túszejtőket megraboltuk... a drága idejüket vesztegetjük... szóval az időre jáccunk... majd rabolnak észteket osztrákokat szlovéneket stb....

oldrock (törölt) 2010.12.23. 08:30:03

@a-kis-herceg:
Ebben a szerkezetben?
@oldrock:

"A legforróbb hely a pokolban azoknak van lefoglalva, akik az erkölcsi válság idején megőrizték semlegességüket." (Alighieri Dante

Miért van akkor a nevem alatt?

a-kis-herceg 2010.12.23. 08:31:47

@oldrock: arra nem gondoltál hogy olyan értelemben szól neked, hogy a témát amit feszegettél azt folytattam?.... pl ha fejjeb nézel: alul az idézet, felette a neved, a felett egy csomó más komment és legfelül egy poszt...

de jó idézet...

a-kis-herceg 2010.12.23. 08:33:47

@melus79: "Fideszt csak belülről lehet felbomlasztani"

a szétrohadt almát egy erős tisztességes mag megjavítja belülről?

beszivárog a józan ész? ez lehetetlen..

a rohadt almát fanyalogva... de egyben kell kib..ni...

sashimi 2010.12.23. 08:39:19

@Gerbó: Amúgy meg őszintén: miért is kellene nekünk megérteni Orbánt?

Ha Orbant nem is, de Torok Gabort megerthetjuk. Nem szeretne Tolgyessy sorsara jutni.

a-kis-herceg 2010.12.23. 08:43:18

@Ventura Blvd: azt gondolom egyre többen tudják ezt. kb 12 éve stabilizálódott a többcsoportos maffia rendszer... gyakorlatilag a keresztapák (pénztárnokok) országa vagyunk. aki ezt ignorálja az egy naiv idealista. pl TG soha nem törödik ezzel... pedig a rohadt almában másképp működnek a dolgok mint egy ideálisan működő ideálisabb nyugati demokráciában.

pedig ez a lényeg. ha az ember rájön, hogy minden párt együtt LOP. és ez az egyetlen céljuk. akkor hirtelen megért mindent... akkor a valóságot látja... minden erre épül fel a magyar politikában... erre bizonyítékok is vannak folyamatosan. nem is igazán leplezik... csak könynebb úgycsinálni mintha minden rendben lenne... ez vmi áldozat pszhychológia...

azt mondom önzetlen érdek nélküli, azaz pusztán az "állampolgárok" érdekében születő törvény, vagy jogszabály véletlenül sem születik...

Lámpavas 2010.12.23. 08:49:27

@jjulie: Az ilyen szemlélet miatt lesztek mindig törpe minoritás! Nagy pofával. :)

Id. Lencsés István 2010.12.23. 08:50:36

@a-kis-herceg: Több ország polgárait elrabolták. Azt hírdetik nem állnak szóba terroristákkal és nem fizetnek, de a polgáraik immár szabadon vannak. Megkérdezhetné valamelyik külügyes, miként is érték el céljukat. Mi négy kemény terorrelhárítót küldtünk jó 200 km-re a fogvatartási helyhez, perfektül beszélik a magyart, hajuk teljesen rövid.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 08:58:18

@a-kis-herceg: Valahogy így gondolkodik valaki!

A privatizáció ma már kis pénz, a 16%-os szja 4 év alatt elegendő pénzt hoz, majd a felhalmozott pénzből termőföldet veszünk. Ezért a 3 éves föld moratórium. A föld azé aki megművelteti, és ezt mondják a nagy parasztok. Szerencsére lesz banki kapcsolatuk, akár hitelt is kaphatnak. A saját önrész összejön tehát az szja-ból.

a-kis-herceg 2010.12.23. 08:59:05

@hunocska: akkor azok a megérkezéskori első esti bulit heverik ki egyelőre. de majd neki látnak a munkának is... ha lesz kedvük.

2010.12.23. 08:59:22

OFF

@SzaGyu: mindenben egyetertek veled, kivéve egy dolgot. Munkát csak egyes embereknek tudnak adni másoknak. Vagyis ha a "gazdagabb" (általában magasabb képzettségű, nagyobb felelősséggel járó álllásban levő) része az országnak tud esetleg az adóból megmaradt pénzen bejárónőt, baby sittert fogadni, már 2 embernek munkát és kenyeret adtak. Esetleg igénybe vesz valamilyen szolgáltatást (pl. lakást felújíttat) vagy vásárol valamit...

Ne felejtsd el, hogy az idei adósávokat nézve már a havi bruttó 328e (nettó kb 200e) Ftos jövedelmet is idesorolod...

Abba nem mennek bele, hogy ez többnyire mennyire legális, mert messzire vinne.
ON

porfelhő 2010.12.23. 08:59:59

Látom! a László56 ismét megírta a kommentjét! szédületes az állandó "kommunistázása". hm. "egy kommunista nem szégyell semmit".:)

tisó · www.gmvip77.hu 2010.12.23. 09:00:48

Kedves Olvasóm!

‎...irigyei, vetélytársai, ellenfelei, ellenségei vannak minden sikeres embernek, közösségnek, országnak...ilyenkor mindig az a legfontosabb, hogy "csapaton belül" azonosítva legyenek az irigyek, vetélytársak, versenytársak, ezek szövetségesei, spionjai...

a "kommunikációs harc" része a "gazdasági harcnak", az egyik dimenziója...a lényeg mögötte mindig a pénzért, vagyonért és ezzel járó hatalomért vívott küzdelem....

elég sokan vannak külföldön és belföldön, akik a magyarok mint közösség, és az egyes tagjainak csődjében érdekeltek....egy ilyen esetben (Pl. államcsőd, ami volt 1998-ban, 2008-ban, ill. bekövetkezne 2011-ben, mivel nem tudnánk fizetni az IMF/EU hitellel megnövelt adósságot) az eladósodott, meggyengült gazdaság megmaradt vagyonelemei kitűnő "olcsó felvásárlási prédát" jelentenének "megmentőinknek"...

kórházi vagyon, közszolgáltatások, földterületek, vízvagyon..mind-mind kívánatos falat gazdasági vetélytársainknak, ellenfeleinknek, gazdasági ellenségeinknek ( csak a kapitalizmus szabályait nem ismerőknek segítve: létezik olyan, hogy "ellenséges felvásárlás", amikor egy cég felvásárolja a konkurenciát, majd tönkreteszi és megszerzi a piacát..pl. a magyar cukoripar ennek esett áldozatul...)....szerintem...

szóval a rossz hírünk "hazai megrendelőinek" és "belső hirdetőinek" is boldog karácsonyt!....január 03-ig legalább le kellene tenni a "belső bomlasztás külső segítséggel" fegyvert...olyan szép a havas táj, Budapest fényei, a család szeretete, a finomságok, kocsonya, halászlé...pezsgő...kézművesek munkái....azután január 03-tól talpraállás és felemelkedés....

jjulie 2010.12.23. 09:02:07

@lüke:

na ezt már a kisherceg is dekodolni tudja

barátkozunk, barátkozunk?

a-kis-herceg 2010.12.23. 09:04:53

@hunocska: igazából én azt mondom essünk túl rajta. gyerünk fussunk, hagy lobogjon a hajunk. jöjjön aminek jönnie kell. ebből a szempontból pl a frakció fegyelem is jó mert egységesíti a bűnvádi eljárást... könnyebb lesz a bűnösöket kezelni "egyemberként". a bűnhöz pedig kell egy halott. szerintem elég a mostani magyar állapot is, hogy 20 év letöltendőt kapjon MINDEN parlamenti képviselő. de a TG féléknek kell igazi halott is. államcsőd+fizikailag azonnal megsemmissített emberek (nekik a lassu munka, nem bűncselekmény...). szerencsére megkapják mindet...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.23. 09:05:14

" Jó hírünk a világban "

index.hu/kultur/blog/2010/12/22/ilyen_lenne_magyarorszag

Ezt a kisfilmet szánjuk a külföldnek - hogy lássák, kik vagyunk.

Ez itt Vidékmagyarország.

Orbánföldi csalimese.

Csernobil egy világváros hozzánk képest.
Elveszetten kószálhat errefelé a mezőkön az utazó.
Szőlőt ehet és futkoshat a repceföldön, míg talál egy-két élőlényt.

Ha lerobban a kocsi, mert lerobban, akkor a megoldás, hogy bekéredzkedik egy lakóautóba.

Azért, szerencsére a kongó ürességben lehet kiáltozni az echonak.

Na, most aztán jóhírünk lett a világban.
Eddig így képzeltem a moldáv kecskepásztorok vidékét, de az már biztos benépesült.

a-kis-herceg 2010.12.23. 09:08:38

@simonmondja.: ezt már kitárgyaltuk tegnap. de persze nélküled nem volt igazi... tudtam hogy vmi hiányzik... de a végén itt maradnak a túristák, majd azok benépesítik... most hogy mondod tényleg elég halott... de a meccs... mindenki ott volt.

laci_52 (törölt) 2010.12.23. 09:09:44

Nem kell betojni a hőbörgésektől! Néhány nap alatt el lesz felejtve minden és kiderült, hogy az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja...

Id. Lencsés István 2010.12.23. 09:10:01

@a-kis-herceg: @László56:

László56 figyelmébe!
A keresztény kommunizmus a vallási kommunizmus egy formája, a keresztényszocializmus egy radikális formája. Ez egy teológiai és politikai világnézet aminek alapja, hogy Jézus Krisztus tanításai kötelezik a keresztényeket, hogy támogassák a kommunizmust mint a legmegfelelőbb társadalmi rendszert. Habár nincs általános megegyezés a keresztény kommunizmus gyökereiről, de a keresztény kommunisták állítják: a Biblia egyértelműen kimondja, hogy az első keresztények – beleértve az apostolokat – saját maguk által kialakított kommunista közösségben éltek a Jézus halálát és feltámadását követő években. A Szentírásnak vannak más részei, vagy könyvei, amelyek egybe vágnak a kommunizmus számos elvével. Ilyen Mikeás próféta könyve, ahol az említett személy egyszerű paraszti közösségből való, nem is tagadja, sőt büszkén vállalja származását és keményen bírálja az elvilágiasodott, számos vallási előírást figyelmen kívül hagyó városi közeget, ahol a zsidó főpapok vagyonszerzésre törekednek. Jézusnak sok konfliktusa akadt a farizeusokkal és szadduceusokkal, akik ideológiájukban a tagadták a feltámadást. Vallástörténészek szerint mindez arra szolgált, hogy szabaddá tegyék az élet örömeinek élvezetét.

Tita nick 2010.12.23. 09:10:44

Index főoldal:

A magyar sajtó elnyomásáról ír a Times is
Az új magyarországi médiakorlátozások sértik a szabadságjogokat és az európai értékeket, írja a londoni lapp vezércikkében.

Na, azért a plusz p betűért mennétek ti is a picsába! Nem igaz, hogy legalább a kiemeléseket nem tudjátok hiba nélkül feltenni.

a-kis-herceg 2010.12.23. 09:11:17

@simonmondja.: egyébként csak nekem van sokszoros dézsavűm ettől, hogy a megáll a film és a tárgyakhoz kiírjuk ki szarta a spanyolviaszt? nagyon nagy fantáziára vall. én sokat fizetnék érte, ha rám lenen bízva a közpénz kassza kulcsa...

porfelhő 2010.12.23. 09:11:31

"A fidesz él azzal a lehetőséggel, amit az 1989-90-es rendszerváltás alakitott ki. belakja azt a demokratikus teret, amely a választó polgárok bizalmából alakult ki.
Nem figyelmeztette az unió Mo-ot, ami a gazdasági lépéseket illeti. más eu-s országokban is napirenden vannak ezek a kérdések. /bankadó, nyugdijpénztárak ügye/.
Nem lesz kudarc az uniós elnökség ideje.
Nem vagyunk hibátlanok, nincs nálunk a bölcsek köve. nyilatkozta Lázár J.
Elképzelhetőnek nevezte, hogy átírják az elfogadott médiatörvényt. Mi nem fegyelmezni szeretnénk a sajtót, hanem korszerű törvénnyel segíteni munkájukat. "

klacus 2010.12.23. 09:12:36

Valaki magyarázza már meg nekem, hogy a 2/3 -os fölénnyel élni de akár visszaélni miért diktatúra.

A feles többségű gyurcsók mókus se mondott le, pedig a bal lib oldalon is meg tudták volna folytani egy kanál vízben. Négy évig kurva sok ember kurva szarul érezte magát, akkor max azzal kerültünk be a híradásokba, hogy egy megvadult T-34 -es rohangált a Pesti oldalon. A kuruc infót is megpróbálták elhallgattatni, a nagy demokraták, mivel az már nem fért bele. Miért is? Mert néha féligazságokat mondott? Néha meg akár igazat is?

Most pár ember érzi magát kurva szarul, de az érdekérvényesítő
képessége sajnos jóval nagyobb.

Ha valóban diktatúra lenne,és pl. ha én lennék a diktátor, már rég valami pincében rohadnának, miközben forró hajsütővasat dugdosnék a seggükbe.... De ez ezidáig nem következett be, és lássuk be valószínűleg nem is fog, pedig a plebs igen jelentős része szeretne már valami igazán rettentőt látni.

Aki diktatúrát akar látni, annak erőteljesen javasolt egy Észak Koreai tanulmányi kirándulás.

Azért kíváncsi lennék arra is, hogy az az 500-600 ezer ember aki a gyermek nevelés folytán adómentes lesz jövőre, vajon mekkora élharcosa a nagy sajtószabadságnak? Gyanítom szarik rá nagy ívben, maximum össze van zavarodva egy kicsit de semmi több.

Nem is látom a nagy béke meneteket, meg hát a demokraták is alszanak így télen.

Az a gond, hogy elfogy a puskapor, és túl sokszor kiáltanak farkast ráadásul olyan egyedek akik testőrök nélkül kenyeret se mernek venni a boltban.

Én azért élvezettel nézem annak a pár embernek a vergődését aki most szarul érzi magát. Szeretném csendben jelezni, hogy az elmúlt négy évben én éreztem magam szarul a tehetetlen düh miatt. Remélem most azok érzik szarul magukat, akik az elmúlt 4-8 évben olyan jól elvoltak...

Ez utóbbit szívből kívánom nekik az elkövetkezendő 10-20 évre...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.23. 09:14:40

@a-kis-herceg:
Kitárgyaltátok, és nem tűnt senkinek föl, hogy Csernobilban játszódik?
Még a Nagycsarnokban is csak három pár műkolbász árválkodik, mert épp ciánozás van.

jjulie 2010.12.23. 09:15:52

@Lámpavas:

látom megértetted

csak tömegben vagy erős? jaj, most jöttem rá hogy így van ez a tehetségteleneknél

porfelhő 2010.12.23. 09:19:44

Jaj! én meg most olvasom, hogy hatszázezer szinpatizáns szavazót veszített a fidesz az elmúlt félévben, ebből novemberben háromszázezret. Igen!:) mondja már meg valaki, ők hogy érzik magukat most. !

2010.12.23. 09:21:24

@klacus: Bocs, 2 gyereket nevelünk és gyúrunk a harmadikra, de igenis zavarnak a sajtószabadság meg a tulajdon szabadsága ellen tett lépések. Az egyetlen dolog, amiért nem megyünk az utcára az, hogy gyerekeink vannak. De lassan eléri az ingerküszöbömet...
Néha próbálj meg más fejével is gondolkodni...

jjulie 2010.12.23. 09:21:31

@klacus:

elfelejtetted aláírni:

egy mélységesen frusztrált tehetségtelen lúzer

(legközelebb ne hagyd le)

a-kis-herceg 2010.12.23. 09:22:13

@klacus: "most azok érzik szarul magukat, akik az elmúlt 4-8 évben olyan jól elvoltak"

egyetértek. mindenki érezze magát szarul. dögöljön meg a szomszéd tehene (is).

igen bizonyára nagyon szarul érzi magát az (dzsw) és (zsdzs) pártok pénztárnokai. essen nekik az eső tájföldön, amikor a tengerparton legyeztetnék magukat. most jól megkapták... nekik anyni.

engem hova sorolsz, mint kívül állót? nekem a tehenem mindig dögöljön? csak úgy kérdem. mi rosszat tettem én neked meg az országnak. na jo mindegy. sose a háláért hajtottam. valahogy ezt éreztem...

Id. Lencsés István 2010.12.23. 09:23:35

@klacus:
Megpróbálom elmagyarázni:

Van egy tíz tagú család, melyből otthon tartózkodik 3 fő. A maradék 7 fő távol van. A 3 fő megszavazza, hogy ebédre töltöttkáposzta legyen saját ízlésük szerint. Megfőzik, de ugye a távoli 7 főre nem gondolnak és majdnem mind megeszik, ráadásul sótlan is, meg romlott is. A maradékot hagyják a hét távollévőnek, ők pedig a kosztpénz maradékát magukhoz véve elmennek a Gundelbe enni.

Joooe 2010.12.23. 09:24:13

Sziasztok!

Nem nagyon találok érdemi információkat a támadott médiatörvényről, mindenhol csak azt látom hogy kritizálják, de sehol sem írják hogy mit? Mi a baj vele? Miért/hogyan korlátozza a sajtószabadságot? Sehol semmi konkrétum. Miről van szó egyáltalán?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.23. 09:24:20

@a-kis-herceg:
Emmán így marad.
A jobber elit szeret mások teljesítményével villogni.
Azért az oxigénpalack nélküli csúcsdöntést még belevehették volna, a kisfilmbe, hogy legyen egy saját teljesítmény.
Mondjuk, ahogy mutatja a választási győzelmet és a parlamenti széksorokat, és közben a képen :

Orbán Viktor 2010.
kétharmados fülkeforradalom és szabadságharc

a-kis-herceg 2010.12.23. 09:25:58

@simonmondja.: ezt a részét neked hagytuk... tudtuk hogy jösz az éles látásoddal és tudásoddal:) de komolyan... igazad is van... enyni. lazulj el. nézd a gyönyörű tájat. a spontán viadukton átsuhanó sárga csuklós buszt. igen kicsit össze vannak zavarodva a dolgok de tök mindegy... emiatt a film miatt senki nem fog idejönni. illetve pár 10-20 év és tényleg csak nálunk lesz vonalas telefon. stb

a-kis-herceg 2010.12.23. 09:27:31

@jjulie: kedves emberek vannak. csupa jóság. és tartok tőle hogy reprezentatív minta... a magyarok 99%-a...

László56 2010.12.23. 09:28:31

@hunocska: Neked is jó reggelt Hunocska, de vigyázz ha nekem írsz, mert ha engem nem ignorálsz akkor elemzőnk kék szeme villámokat fog szórni rád és ismeretlen ajánlóktól fogsz emailokat kapni különböző figyelmeztetésekkel. Úgy hogy csak óvatosan a megszólításommal. :-)

De a problémára visszatérve. Nem a pártkönyved tesz kommunistává, hanem a gondolkodásmódod. Ugyanez érvényes a többi ideológiai irányzatra is. Ezért csak természetesnek találom azt hogy a kommunistát is annak kell nevezni ami. Te sem tennéd meg azt soha hogy ha a serpenyőre van szükséged a konyhába akkor szólsz a társadnak hogy adja oda a lábost. A serpenyőt serpenyőnek nevezed mint ahogy a kommunistát is annak kell nevezni. Azt hogy a kommunistáink a szót magát szitokszóvá tették, azt saját maguknak köszönhetik. Annak ellenére én nem szitokszóként használom, hanem csak a nevén nevezem azt ami.

Ha ezt tették volna az országban már húsz évvel ezelőtt akkor most nem így állna az ország ahogy áll. Ahelyett a lábosra ráírták egy cédulára hogy serpenyő és elvárják tőle hogy úgy is funkcionáljon. Pedig a természeténél fogva nem fog működni. A politika önmagában is komplikált dolog. Akkor mért kell még a hamis megnevezésekkel még jobban komplikálni. Az ugyan tényleg egy magyar specialitás hogy mindent másnak nevezünk mint ami, de mint láthatod nem is jutottunk vele messzire. Ezáltal a megfelelő dolognak a megfelelő név jár. Ilyen egyszerű lenne, ha a kommunistáink népbutítása már nem érte volna el azt a magas fokot amit elért. Ezért is lehetett az országunkat úgy eladósítani hogy még a gyerekeid is fizetni fogják a számlát.

Tehát a lábosodat nevezd nyugodtan lábosnak, mint ahogy a kommunista is kommunista marad, mert nem a pártkönyve tette azzá. Evvel az is meg van válaszolva hogy a kinek kommunista könyve volt azelőtt, miért nem kommunista ma már. Mert megváltoztatta a gondolkodását. Amit az MSZP re sajnos nem lehet mondani. Nem véletlenül nincs a nevében a demokrata. Hiszen ettől a szótól úgy fél mint az ördög a szenteltvíztől. Nagyon szép karácsonyt kívánok még neked.

zfuly 2010.12.23. 09:30:48

Nem degradálva a bírálatok fontosságát azért megemlítendő, hogy a Führerstaat is a Meinung (Vélemény) rovatban jött le. Merkel sem bírált, mint kiderült és a luxemburgi miniszterelnök is személyes vélemény rovatba tolta külügyminiszterének szövegét.

Mi marad tehát: az, amit Lázár mondott: a jogalkalmazókkal szembeni bizalmatlanság. Ebből Magyarországon mindig is volt bőven, és most Lázárral az élvonalban rakott rá a Fidesz nem keveset.

Innen egyre nehezebb a visszaút.

jjulie 2010.12.23. 09:32:14

@porfelhő:

most még csak azok morzsolódtak le, akik protest szavazók voltak

a haza nem lehet ellenzékben kokárdaviselő mélymagyar birkák még meg sem rezdültek

várják, hogy a siker majd igazolja a mostani lépéseket

különbenis a szijjártó tegnap ellátta őket takarmánnyal: a külföld is komcsi, és ezek amúgy sem hivatalos vélemények

ariete 2010.12.23. 09:33:59

Szerintem minden rendjén van. A kutya ugat, a karaván halad tovább.
A mocsok áradatot meg kell szüntetni.
A baloldalizmus most már nem a Kelet-Európa és a volt Szovjetúnió sajátossaága. Sokkal inkább az úgynevezett jóléti Nyugaté... És bizony a jelenleg szép csendben kussoló és a pénzecskéjét gyüjtögető Svájc az otthona... Onnan indult az a bizonyos Parvus-vonat, melyen ott ült Lenintől Trockiig az egész díszes társaság, amely "megrengette a világot" és a szerencsétlen Oroszországból egy korcs szüleményt a szovjetúniót hozta létre.
Ha engem kérdeznek, nem akarom azokat az "euroópai értékeket", amelyek jelenleg VV4 meg hasonló szemét formájában elöntötték a társadalmunkat.
Igenis , kell cenzura. De nem olyan, amelyet a Lendvai Ildikó féle propaganda osztály művelt éveken át.

gorcsev54 2010.12.23. 09:34:41

ökörpöröly válaszolt neked:

@gorcsev54:" Hát, ja. Lehet emigrálni. Még soha nem hallottam ennyi embertől, hogy rövidesen elhagyja az országot. Csak most nem a munkanélküliek mennek majd ki, hanem a fiatal, nyelveket beszélő értelmiség. Nyugaton tárt karokkal várják őket. Majd a prosztó bolsevikok elmerengenek a napi rizsadagjuk felett, hogy azért milyen jó, hogy a Vezér ma is boldog!:"(Nekem az egyik gyerekem már 4 éve nem itt él(ja és nem akar hazajönni)

Namir 2010.12.23. 09:35:59

@fakopács:
Erre azért ne vegyél mérget. :)

Személyesen megtapasztaltam, hogy egy-egy nemzetközi "szakértő" milyen felkészületlen lehet konkrét témában Magyarországot illetően.

De ez nem zavarja őket a nyilatkozásban, és a közhelyek pufogtatásában.

(Személyes élményem a Világbank munkatársának előadása volt egy konferencián.)

nu pagagyí 2010.12.23. 09:36:26

@klacus: Spórolj arra az időre, amikor már csak egyedül harsogod a hülyeségeidet. A Nenyi-t neked írták, olvasgasd szorgalmasan. Már nem kell gondolkodnod, már kitalálták hogyan lesz jó Neked. Mi meg hadd csevegjünk a tökéletes rendszer apróbb hibáiról.

a-kis-herceg 2010.12.23. 09:38:57

@simonmondja.:

-az elején a bokrokba szállt le a gép... kis csalódás lesz aki azt hiszi hogy a komoly reptér... 4-5 géppel... de legalább a neve nagymagyar lesz. nem nagyon merték mutatni a repteret...

-itt mindenkinek még a co kibocsátója is szívalaku... meg a magyarok ánusa is...

-van marha és puli...

-a demjéni melegvízet nagyon sajnálom... de vmi közeli cég szép nagy üres szart épített rá...

-kicsit megállt bennem az ütő, hogy zenés étteremben kajálnak... a számlát nem mutatják. remélem a stáb megvédte őket.

-a metro alagutban is félelmetes. de az üzenet egyértelmű. ha igazit nem tudunk akkor virtuálist tudunk

gorcsev54 2010.12.23. 09:42:25

@Hari R. Seldon: Körülbelül erről szól! Aki a nagy vezért meg meri kritizálni annak annyi,aki nyal az talán még a focicsapatba is bekerül. "Aki nincs velünk az ellenünk"Büntetés APEH vizsgálat, Vám vizsgálat munkahely elvesztése stb. Ez vár a pofázókra! Hajrá magyarok hajrá Magyarország!Fülkeforradalom!Új alapokra helyezzük az országot,a demokrácia 20 év után végre kiteljesedik. A rendőrséget ügyészséget médiát ki vesszük a politikai hatalmak kezéből mondotta volt a 4 +"8"+mostani 4 + örökös miniszter elnökünk.

shwarcz bácsi 2010.12.23. 09:42:50

@a-kis-herceg: a demjéni barlangfürdőt ,a rácz nevű gombakirály építi és üzemelteti.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.23. 09:46:21

@Namir: Teljesen igaz! Ezek a nyikhaj áltudorok sosem veszik figyelembe, hogy a fiókok mélyén mindig ott lapul a még csak "az ördög jobb és bal kezének" megmutatott csodatervek.

jjulie 2010.12.23. 09:47:33

@László56:

arany drága kicsi lászló atya elismétlem neked is:

mindenki annyira erős, mint amennyit a mögötte állók erősek, így van ez az országokkal is és az ügyeikkel is

nézzük az elmúlt nagyjából 300 évet:

a rákóczi ügyét leszarták az igazi erősek

a kossuthét is

trianonban aláírt dologról sokkal korábban született döntés- és hogyhogynem, nem a sohasemvolt magyar szupremácia elképzelései szerint, hiába szavalta el az apponyi tökéletesen franciául is

miféle szövetségest sikerült találnia a horthynak(különösen az első 10 évben)?

milyen kézzelfogható támogatás jött 56-ban?

igen, a komcsik tehetnek mindenről, a piszkos komcsik

teljesítmény kellene, meg teljesítménnyel kivívott elismerés, nem handabanda

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.23. 09:47:56

@a-kis-herceg:
Lazulok, sőt. Már megyek is.
De én csak rémálmomban laknék ilyen országban.
Mondjuk, igaz, hogy én városi vagyok és nekem egy darab alvó kutya a sikátorban még nem megy élményszámba.

ariete 2010.12.23. 09:48:21

Igen, igen.
Rendet kell csinálni.
Látható a sok beteg baloldali "gondolkodó" baja. Kicsit szokatlan nekik, hogy más vélemény is van. És ez fáj nekik nagyon.
Szokjátok.
Senki sem mondta, hogy a gyógykezelés fájadalommentes.
A gyógyuláshoz műtét kell. Utána jó lesz. Nektek is. Helyre áll a megbillent értékrendetek, már ha volt olyan. Vagy kaptok egy újjat. :)

dumber (törölt) 2010.12.23. 09:50:34

"a magyar médiatörvény itthon és külföldön is leginkább bírált részletei szinte egytől egyig megtalálhatóak más európai uniós tagországok médiatörvényeiben is"

És így egyben melyik országban van? Burmában?

William Kidd 2010.12.23. 09:50:42

Mindenesetre valóban nagy a kontraszt aközött, hogy kissebb dorgálást kapott Gyurcsány és kormánya az '56-os szabadságharc 50. évfordulóján és az azt megelőző hetekben történt rendőri brutalitás miatt, mint egy még életbe sem lépett tv. vélt, sejtett, de még meg nem történt túlkapásai, visszaélései miatt. Akkor jogtipró fizikai erőszak történt állami erőszakszervezetek részéről a néppel szemben, most meg semmi. Akkor sérült valami, most még nem.

Ettől függetlenül elítélem ezt a törvényt, de mint látható ez is egy óriási baklövése Orbánéknak. Már annyira megzavaradott az elmúlt 8 év alatt, nem véletlenül kezelték pszichiátriákon mániás depresszióval, hogy elveszítette realitásérzékét. Az eddigi döntéseik, sokkal többet vittek, mint hoztak, sok esetben nincs semmilyen gyakorlati hasznuk az ország és a nemzet szempontjából. Sokszor a jelenlegi helyzetben huszadrangú kérdésekkel foglalkoznak, pozíciók újraelosztásával, a hatalomba való bebetonozódással, az ország súlyos gazdasági - pénzügyi - társadalmi - szociális problémáival viszont nem. Pedig ez lenne a lényeg, az embereket ez foglalkoztatja leginkább. És nem mellesleg Magyarországon korlátozni a szabad szólást és véleménynyílvánítást ismerve a magyar mentalitást, a létező legnagyobb baromság. :-)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 09:52:59

@gorcsev54: Most mit mondjak erre? Ha egy kígyót engedsz a házadba akkor ne csodálkozzunk, hogy előbb utóbb beléd mar.

A kígyónak a természete az, hogy megmar. Ezt tudnod kell, amikor közelítesz hozzá.

A demokrácia is ilyen. Ha a legnagyobb hatalmat egy paranoid önkényes embernek adjuk, az előbb utóbb elkezdi a "tisztogatást". Előbb az ellenfeleit, majd a belső riválisait marja meg. TÖRVÉNYSZERŰ, mert TÖRTÉNELEMSZERŰ. Ennek csak egy vetülete illetve ESZKÖZE a médiatörvény és a média(minden)hatóságosság.

És nem úgy lesz vége, hogy észhez tér a vezér, ahogy a kigyó se tagadhatja meg kígyó mivoltát. Ez addig fog menni, amíg vagy bedarál mindenkit a rezsim és egy fehérorosz modell alakul ki, vagy amíg el nem zavarják a 3,14tsába az egész brancsot, de ehhez tömeges megmozdulások kellenek.

Namir 2010.12.23. 09:53:35

A tökéletes sajtótörvény:
"Hazudni pedig nem szabad." (Deák Ferenc)

A média szerepéhez útmutató:
"Vétkesek közt cinkos, aki néma!" (Babits Mihály)

Elég csak a média viselkedését megnézni 2004-2010 között, és tegyük fel a kérdést:
vajon hány hazai médium menne át ezen a 2 lécen? :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.12.23. 09:54:38

Jaj, mert a hangzatos elvekért kiállni és üvölteni ingyen lehet. Azoknak akik meg gazdaságilag lefekszenek a nyugatnak, minek? Lehet, hogy gerinctelen hazudozó böszmeség, de akkor is a nekünk megfelelő böszmeség...

Ted Striker 2010.12.23. 09:55:23

@shwarcz: na már a Times is komcsi agitprop-szócső lett, avagy aszékely barátunk szerint Soros láncos kutyája

Közben Semjén azzal az agymenéssel ünnepli újraválasztását, miszerint " lenne, ha a kereskedelmi média rendes példaképeket állítana, olyanokat, mint Szent Imre és Rózsa Sándor."

atv.hu/cikk/20101222_semjen_a_media_nem_az_ujsagirok_ugye_tarsadalmi_konzultacio_kell

Harmony12 2010.12.23. 09:58:15

@Hari R. Seldon: Valaki el fogja taposni ezt a kígyót is...;-)Méghozzá a saját környezetéből, csak idő kérdése...

TomT 2010.12.23. 09:58:35

Úgy tűnik, a nagy elemzés, gondolkodás csak utólag megy.

Tetszettek volna kicsit kevesebbet lopni, csalni, hazudni. És nem totálisan hiteltelenné válni. Most egyrészt nem kellene ezekkel a méltánytalanságokkal foglalkozni, másrészt többen volnának, akiket érdekelnek még az ilyen ajvékolások.
Nem lesz ez mindíg így, most épp a másik banda járatja jól le magát, aztán átmenetileg kvittek lesznek. Csak az a gond ezzel, hogy - bár Önök igen jól eléldegélnek ebből - nekünk ez igen sokba kerül és nem biztos, hogy nem tesszük ezt egyszer csak szóvá. De nehogy férreértés essék: nem képezi vita tárgyát, hogy "ki kezdte", hol kell kezdeni az elszámoltatást. Ezt a képet évtizedek szorgos munkájával sem lehet összemosni.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 09:59:32

@William Kidd: Tévedés! Nem baklövés. Ezt így kell csinálni. Az írókat el kell kussoltatni és csak azokat szóhoz engedni akik a fényezik a rezsimet. Ez egy fegyver. Most kibiztosította a kormány. Aztán lehet, hogy fordítva sül el, de jó ürügy lehet mondjuk az EU-ból való kilépésre.

Gandalf(helyett) 2010.12.23. 10:00:10

@klacus: A 2/3-ad csak a parlamenti patkóban annyi, egyébként inkább 1/3-ad.
És hogy miért nincs rendben ha nem csak élnek, de visszaélnek az erőfölénnyel?
Még a gazdasági társaságoknál is tiltja a törvény.
A hatalommal való visszaélést pedig a - sokak által érdemtelenül sokat szidott - Alkotmány.
2. § (3) bekezdés: "Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére"
- és most jön a lényeg számodra - "vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."
Én jelenleg itt is jogszerűen lépek fel ellene (idén még).
Az meg hogy csak "pár emberként" definiálod, akik "kurva szarul" érzik magukat, nevetséges.
Ha csak a magánnyugdíjpénztári tagokat nézzük, az is 3 millió fölött van.
Persze lehet, hogy a FIDESZ szimpatizánsok önként és dalolva adják oda a tagdíjukat, akkor tegyék - de nem hiszem, hogy ez valójában így van. Egyébként Orbán Viktor nem küldött volna az unokákat szidó levelet a nyugdíjasoknak, nem mondanák, hogy a magasabb keresetűeknek szolidárisnak kell lenniük ebben az ügyben, és persze nem ílyen metódusban kellene a nyilatkozatot megtenni.
Hogy csak a törvényhozási ámokfutás egy pici szeletét említsem.

És hogy még örülsz is - sőt élvezed -, az csak téged jellemez.
Meg azt a pártot, amit védelmezel.

László56 2010.12.23. 10:02:13

@jjulie: A posztodhoz már nincs mit hozzátenni kedves „jjulie”. Mondtam én mindig hogy a gondolkodásmódunk hasonló. :) Minden szavadat aranyba önteném. A probléma azonban ott van talán hogy a kommunistáink történelemhamisítása ugyanazoknak a szavaknak más értelemet adnak. Mint ahogy nem olyan régen a „hunocskának” írtam. Meg kell tanulnunk ugyanazon a nyelven beszélni. Ami ugyan nem a kommunistáink érdeke, de annál jobban a magyar népé.

A jó isten tartsa meg a gondolkodásodat

a téged szerető László agya kíván neked is szép karácsonyt

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.23. 10:02:55

A szkepticizmus leginkább a jogalkalmazókkal szemben erős - vélte Lázár János. "Én azt gondolom, annyi bizalomra mindenféleképpen szüksége van a médiahatóságnak, hogy alkalmazni tudja a jogszabályt, és ha rosszul alkalmazza vagy gondok lesznek, akkor a tiltakozás hatására az Országgyűlés meg fogja változtatni ezt a törvényt" - hangsúlyozta.

Űzzük őket, már lassan megfutamodnak.

Gyenge és silány ez a papírkétharmad!

Szabad és boldog Magyarországot!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 10:04:11

@Harmony12: Fejétől bűzlik... Le kell csapni a fejét... A seggnyalókórus szanaszét szalad....

Id. Lencsés István 2010.12.23. 10:04:59

@László56: Most hogyan nevezzem a Pozsgait, Martonyit, Matolcsyt, mert ugye ők párttagok voltak, nem is akármilyen szinten, majd ugye a "kommunisták" ifjúsági szervezetének titkárai Orbán, Kövér, Rogán. Ezek az emberek egyetemi tanulmányokat, nyelvismeretet szereztek állami pénzből. Hozzászoktak a jóhoz? Ma is szépen élnek megszerzett tudásukkal vagyonosodnak. Nevezhetem őket karrieristának? Nem nevezhetem őket híthűnek az bizonyos. Schmitt Pál ma az egyetlen ember, aki tiszta erkölcsű. Tudom miért nem lett más sportoló köztársasági elnök. Más sportoló tűzkövet, nylon harisnyát, orkán kabátot, farmert, tranzisztoros rádiót, vagy csipkét, ikont csempészett be az országba.

porfelhő 2010.12.23. 10:08:40

@jjulie:
Tök jó:) "mélymagyar birkák" még meg sem rezdültek. Dehogy nem, "csak" még nem merik nyiltan bevállalni.
Igen! a siker és a kudarc esélye , ott van a kormány különutas gazdaságpolitikájában. is.
A szijjártó össze-vissza nyilatkozik. mondja, mondja, amit leirnak neki!:) Jaj! de a "birkák" biztosan értik.

ariete 2010.12.23. 10:09:17

atv....
mérsékelt, mértéktartó sajtóorgánum?... :)
Vicces...
A fő hazudozó csatorna. Betíltani. Oszt kész.

Harmony12 2010.12.23. 10:09:37

@Hari R. Seldon: A 13. századig a megváltó Krisztus jelképe.
A Jelenések Könyve szerint pedig a Sátán. :-) Tökéletes a szimbolikád, mindenki választhat... :-)

Harmony12 2010.12.23. 10:11:32

@porfelhő: Szijjártó kolléga ma reggel mosolytalanul nyilatkozott. Végre lefagyott az a cinikus mosoly a képéről...

Lacdelo 2010.12.23. 10:12:03

@László56:

A Fidesznek lassan szuksege lesz a szolgalataidra. Fel kellene adnod nekik az utolso kenetet!

ubul2000 2010.12.23. 10:12:50

@Gandalf(helyett): erre a hozzászólásodra csak egy idézet jut eszembe:
"A kommunista akkor a legveszélyesebb, mikor már nem az eszmét, hanem csak a zsákmányt védi"

William Kidd 2010.12.23. 10:13:00

@Hari R. Seldon: pont ez a lényeg, hogy ez a tv. indirekt módon önmaga akadálya. :-) Ilyen légkörben amit ez a törvény generált hazai és nemzetközi szinten, lehetetlen alkalmazni azt létrehozásának eredeti szándéka szerint, mintha nem is csináltak volna semmit. Sőt még nagyobb kárt okoz mint hasznot, mert gyengíti a kormányt, a kormánypártokat és háttérországukat és brutálisan megerősíti az ellenzéki pártokat és sajtót. Az új médiatörvény egy hatalmas öngól, fault. :-) Török Gabi elemezhetné, hogy vajon ilyen döntésekből fakadó kormánypárti népszerűségvesztésből vajon ki fog profitálni? Egy elöregedő szavazóbázissal rendelkező MSZP? Egy önmagát azonosítani képtelen LMP? És egy szintén helyét kereső radikális Jobbik, amelynek, addig ment a politizálás amíg be nem jutott az országgyűlésbe? Radikális jelszavakkal jutottak be, de bent már konszolidálódni probálnak, fő témáikat elveszi a Fidesz. Nem mellesleg a politikusi állomány szinvonala igen alacsony.

2010.12.23. 10:13:12

@ariete:

Bizony, a libbantkák nehezen tűrik az eltérő véleményt és gondolkodást. Nem véletlenül erőltették fogvicsorgatva a holotörvényt és a gyűlöletbeszéd törvényt.

A mostani vergődésük mellett hab a tortán, hogy a gyűlöletbeszéd is visszacsapódott rájuk, mivel elsőként a kis kedvenc etnikumuk között osztottak ki 41 év börtönt rasszizmusért :DD

dr kíváncsivagyok 2010.12.23. 10:14:35

Köszönöm Pinocchió , köszönöm, hogy Európa megint a Magyarok náci nézeteivel , a szabadság , a demokrácia eltörlésével bélyegzi meg ezt a sokat szenvedett népet.......akaratán kívül, mert ERRE NEM KAPTÁL FELHATALMAZÁST !

Ted Striker 2010.12.23. 10:14:47

Lázár már magyarázza a menthetetlent -
aszékelynek üzenem hogy rosszul tudja a vonalat, nem a Soros áll mögötte hanem az emeszpé, mostantól ezt tessenek harsogni

index.hu/belfold/2010/12/23/lazar_nem_akar_haboruzni_a_sajtoval_a_kormany/

A Magyar Szocialista Párt felelőssége óriási abban, hogy több külföldi lap és politikusok is negatívan szóltak az új médiaszabályozásról - mondta Lázár János. Szerinte az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, "mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal" - jelentette ki.

Harmony12 2010.12.23. 10:15:58

@ubul2000: Az a baj, hogy a zsákmány eddig is közös volt, úgyhogy ezt át kellene gondolnod. Bár figyelemre méltó a cirkusz, amivel ezt elfedik. :-)

Whitedog 2010.12.23. 10:16:16

@William Kidd:

Túlságosan nagyra tartod a "magyarságot". Magyarország 1956 októberét is jelenti, de ugyanez az ország 1957 május 1. is a Hősök terén - immár Kádárnak éljenezve.

Magyarország az 1989. novemberi rendszerváltó népszavazás, és a 2008-as "szociális" népszavzás is. És manapság már jóval könnyebben manipulálható.

De ha a szamizdatra, és ellenzékiségre gondolsz, az azért mindig megmaradt.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 10:17:02

@Harmony12: Ez már csak technika kérdése. A duplagondol (doublethink) egy kommunkációs technika. Egyszerre igaz valami és annak ellenkezője.

A legjobb példa a nyugdíjak "MEGVÉDÉSE". Ez pont azt jelenti, hogy ELVESZIK TŐLED. És igaz is, mert megvédik SAJÁT MAGADTÓL a nyugdíjadat. És komolyan is gondolják, hogy NÁLUK jobb helyen van, mint nálad.

A kígyónak is kettős nyelve van.

www.ecosnake.com/zencart/index.php?main_page=popup_image&pID=6

László56 2010.12.23. 10:17:52

@hunocska: Hát édes gyermekem „hunocska”. Tényleg semmit nem értettél meg abból hogy nem a pártkönyved tesz kommunistává hanem a gondolkodásmódod ? Most akkor kezdjük el azt a magyaros játékot hogy te írod ugyanazt ötször és meg megismétlem a magamét tízszer ? Ne rontsd el a karácsonyomat kérlek. Tanulj hogy taníthass.

@Lacdelo: ne reménykedj. Még nagy jövő áll elöttünk. A szépreményűekkel együtt. Mert még téged sem hagyunk az út szélén. :-)

Harmony12 2010.12.23. 10:19:29

@Ted Striker: És figyelemre méltó az igyekezet is, amivel a saját baromságaikat is megpróbálják átkenni. Mert ugye a Times-ot is a szocik tájékoztatják félre...

Harmony12 2010.12.23. 10:20:57

@Hari R. Seldon: Hát az én nyugdíjamat nem fogják megvédeni, annyi szent...

porfelhő 2010.12.23. 10:21:19

@Harmony12:
Sajnos nem láttam. "Sok mosolyogni valója" nincs a kormánynak és a Szijjártónak sem, ahogy minősiti az országot a külföld. Még ha ők ezt "nem hivatalos állásfoglalásnak" nevezik akkor sem. szánalom.

Gandalf(helyett) 2010.12.23. 10:21:20

@ubul2000: Úgy érted, hogy én kommunista vagyok? :-D Nevetségessé teszed magad vele.
Persze neveztek már annak, azok az acsarkodók, akiknek nem tetszik amit mondok. Ettől még nem vagyok az. A magántulajdonom védem. Az se kommunista vívmány, sőt.
Nem engem kellene kommunistázni, hanem akik épp államosítanak, és kisajátítanak.
De mondd csak, lepereg.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 10:23:07

@William Kidd: Mindez csak akkor "kár" (ahogy te említed) ha nem az a cél, hogy kilépjünk az EU-ból. Ha az a célja a kormánynak, akkor ez a törvény lehet a "Casus belli" (a kilépésünk oka).

Id. Lencsés István 2010.12.23. 10:27:47

@László56: Igaz nem nekem írtál, csak az alábbiakat szeretném hozzátenni:

A "celebeket" utánozzák általában a zemberek (én nem!)
A Fidesz rajongói táborban a legfőbb celeb Orbán Viktor.

Miért írom ezt? Valószínűleg a kommunistázás innen származik, meg persze tudjuk is. Sokan a saját fajtájukat megvetik, ezt is tudjuk.

Nem vagyok kormányközelben, de valószínűsíthető a kommunistázás kormányon belül is nap, mint nap jelen van.

Elképzelhetőnek tartom, hogy Martonyit lekommunistázza Orbán, mert nem időben rendezett egy külföldi ebédet. Csak innen származhat ez a divat.

Orbán celebet sokan, de egyre kevesebben utánozzák.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 10:27:55

@Harmony12: Van választásod... ;(

1. Ha maradsz a nyugdíjpénztárban, akkor nem kapsz állami nyugdíjat.
2. Ha átmész az állami nyugdíjrendszerbe, akkor se fogsz állami nyugdíjat kapni, de ez csak 10-20-30 év múlva derül majd ki, viszont 3000 milliárdos befizetéseid feléléséből még mehet 3 évig a rezsim.

Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy a mnyp-i tagok fizetik a diktatúrát. Ha még cinikusabbak vagyunk, akkor azt mondom hogy mi fizetjük azt, hogy legyen önkényuralom.

Ordnassac 2010.12.23. 10:28:05

@Ted Striker: @Harmony12: tiszta 90-es évek... Csak most már nincs SZDSZ, így az MSZP-sek a hibásak.

Ilyenkor sosem értettem, hogy ha így van (régebben valamilyen szinten valóban így volt), miért nem veszik fel a kapcsolatot akkor a kinti sajtóval, nehogy Konrád György és Paul Lendvai legyen a "fő forrás". Na mindegy...

Ordnassac 2010.12.23. 10:28:39

@Ted Striker: @Harmony12: tiszta 90-es évek... Csak most már nincs SZDSZ, így az MSZP-sek a hibásak.

Ilyenkor sosem értettem, hogy ha így van (régebben valamilyen szinten valóban így volt), miért nem veszik fel a kapcsolatot akkor a kinti sajtóval, nehogy Konrád György és Paul Lendvai legyen a "fő forrás". Na mindegy...

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.23. 10:31:33

@Joooe:Hogy mi a baj a médiatörvénnyel? Idézet @klacus -tól: "Remélem most azok érzik szarul magukat, akik az elmúlt 4-8 évben olyan jól elvoltak...Ez utóbbit szívből kívánom nekik az elkövetkezendő 10-20 évre... "
Ez a baj vele. Hogy ezután szalaiannamária megteheti, hogy tényleg szarul érezzék magukat a másik oldalon. Szerintem most nem a komcsizás a legfontosabb feladat.
Meg az is baj, hogy azonnal be kell fizetni a kiszabott büntetést. Legalább írták volna mellé, hogy fellebbezés esetén egy hónapon belül le kell folytatni az elsőfokú eljárást.
Meg az is baj, hogy a tanács MINDEN tagja Fideszes. Legalább Tölgyessyt tették volna be, mostanában úgyis több a szabad ideje.

Harmony12 2010.12.23. 10:31:40

@Hari R. Seldon: De, ez a cél, jól látod, mert ez a kormány nyíltan szembeszegül az EU értékeivel, és jobb lenne számára, ha semmi és senki nem tudná kontrollálni és véleményezni sem a diktátori manővereket.
De ezt mi nem mondjuk, majd a hivatalos kommunikációban lejön, hogy tarthatatlanná vált a helyzetünk, jól kiszúrtak velünk, és mi büszkén és bátran elviseljük, és járjuk a magunk útját.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 10:33:08

@László56: Kedves László az én gondolkodás módom nagyon messze áll a tiédtől!

Becsület, szeretet, mások elfogadása, bűnök elítélése, szerénység és az emberiesség tiszteletének elve fér elképzeléseimbe. Az ilyen tagkönyvesítés nagyon messze van tőlem, a kommunistázás, és a jobbikozás is. A tettek beszélnek. Elképesztő, hogy nem veszed észre, amit az egész világ lát, kivéve a celeb hivőket.

Harmony12 2010.12.23. 10:35:22

@Hari R. Seldon: Maradok a pénztárban, az én pénzemmel ne szórakozzanak, bár ez nálam csak elvi kérdés... Aztán jön a következő kormány, aki visszadja az állami nyugdíjra való jogosultság lehetőségét, valamilyen kombinációt, és a szolgálati időmet. Ne aggódj, nem lesznek ezek itt olyan sokáig...

Id. Lencsés István 2010.12.23. 10:37:04

@Hari R. Seldon: Meg kell nézni az EU csatlakozási dokumentumot. Lehetetlen, hogy valaki nem kap nyugdíjat, ha befizet. Hiába nevezik át sarcnak, vagy vajnak, vagy tojásnak.
Lényeg a dolgozó az állami kiadásokat támogatja, viszont várhatja el a nyugdíjas idejében befizetései után a megérdemelt havi kifizetést.

vénkujon 2010.12.23. 10:37:19

lázár-robotnak ezt is sikerült a kommerek nyakába varrni:)
merugye szar a zország megítélése ugye

Harmony12 2010.12.23. 10:38:59

@hunocska: Megfejtetted. Ezért fogunk kilépni az EU-ból. :-)

Lensver 2010.12.23. 10:39:59

Hahaha. 1539 megkérdezett közül 65% azt mondja a die Welt egyik cikkénél a szavazáson, hogy ezek a változások veszélyesek, és Magyarországnak nincs helye többé az EU-ban :D

www.welt.de/politik/ausland/article11785996/Der-Fuehrerstaat-Ungarn-gefaehrdet-die-EU.html

A cikk amúgy "remekül" bemutatja, hogy fasizálódik Magyarország napról napra. Ennyit a külföldi semleges és objektív tájékoztatásról/tájékozottságról. Félnek január elsejétől?

Harmony12 2010.12.23. 10:42:52

Engem egy dolog foglalkoztat most: Vajon aZorbán környezetében hányan vették már észre, hogy beteg? És meddig tart, hogy kibontakozzon a puccs? Biztosan van néhány értelmes ember, aki tudja, hogy milyen sok jó dolgot valósíthatott volna meg ez a kétharmad, erre most egy beteg ámokfutása elcseszi ezt a remek alkalmat. Azért ez fáj...

ubul2000 2010.12.23. 10:43:18

@Gandalf(helyett): Egyáltalán nem értettem úgy, hogy kommunista lennél, amit eddig olvastam tőled, nem erre utal. Egyébként is egy idézet volt, amely egy viselkedésformára utal. A lényeg a zsákmányon van.

Rókakígyó 2010.12.23. 10:44:18

Lázár FrakcióVezető Úr mai nyilatkozata pontosan mutatja, hogy mekkora bajba került a kormány a saját vehemenciája miatt és a szocikra való mutogatásával mennyire félreérti a helyzetet. Őszintén gondolják, hogy ez a dolog nem rajtuk múlt.

jjulie 2010.12.23. 10:49:07

@Harmony12:

ez már lehet hogy a puccs része.....

Kotkodus 2010.12.23. 10:49:20

Lázár János szerint az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, "mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal"

persze és a Times + Angela Merkel az MSZP-től kér hivatalos véleményt...

fiúk! ha felköptök álljatok is alá utána...

László56 2010.12.23. 10:51:49

@László56: @hunocska:
Örülök hogy észrevetted, annak ellenére hogy ezt nem neked írtam kedves "hunocska", hogy a gondolkodásunk különböző. Maradjunk abban hogy nem szeretnám megváltoztatni a tiedét sem. Hiszen ha nem magától jön rá az ember hogy hibás gondolkodása akkor belátás sincsen. Anélkül meg fejlődés sem lehetséges.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.12.23. 10:52:33

@aszekelyek:

tudnám, mi a faszért hazudozol? egy öt perces gugkizás eredménye, külön felhívnám a figyelmet az utolsóra:

www.hirtv.hu/?tPath=/belfold/&article_hid=105731 („Magyarország szanálási eset”, 2006-07-05 18:27)

www.gondola.hu/hirek/52462 (Gyurcsány szorult helyzetben, 2007. október 12. 11:45)

hetivalasz.hu/vilag/orban-mellett-a-a-frankfurter-allgemeine-zeitung-33907 (Orbán mellett a a Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2010.12.19)

inforadio.hu/hir/kulfold/hir-396289 (Megvédte a Fideszt a Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2010. november 28.)

www.fn.hu/belfold/20060719/egy_nemet_lap_szerint_gyurcsanye/ (Egy német lap szerint Gyurcsányé a legnagyobb hatalom – A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdai írása szerint Gyurcsány Ferenc hatalomkoncentrációra törekszik, és emiatt még az alkotmányt is kikerüli, 2006. július 19. 13:08)

dr kíváncsivagyok 2010.12.23. 10:52:37

És nem képesek beismerni , hogy elk...ták...ha a fene fenét eszik , akkor se...tipikusan az a fajta, hogy akkor sem mond le, ha már az Anyja is ellene van,...megvárja míg elzavarják....hát lesz futás, az biztos !

SzaGyu 2010.12.23. 10:53:50

@SünBalázs: 2010.12.23. 08:59:22

Talán jobban át kellene gondolnod a dolgot. Csak azért mondom, mert Orbán azzal is nyert választást, hogy nagy adócsökkentést ígért. Rengeteg embert ezzel nyert meg és főleg azokat, akkik kevés nettó jövedelemmel rendelkeznek.
Pl. a 80-100 ezer Ft környéki nettó keresetűek vannak sokan és ráadásul ezeket az embereket vágta át.

Persze. Majd a gazdag embernek lesz cselédje, és oda adja azt a pénzt amit Orbán elvett! -Nagy taktika!

Büszke lehet Orbán a 16%-os adóra!
Persze a gazdag embereket -akik nagyon jól járnak a 16%-al azokat támogatni kell, mert eddig Ők támogatták Orbán és a Fidesz kampányát.

Most ezzel a 16%-os adóval megkapták a "tartozást" !
Elvégre valamivel honorálni kell a befektetésüket, mert számukra Orbán jó befektetésnek bizonyult!

A minimálbéres és az környéki embereknek meg az lesz a munkájuk, hogy éhen haljanak!
Persze ez is jó, mert így is csökken a munkanélküliek száma!

dr kíváncsivagyok 2010.12.23. 10:54:09

@mavo: Hugyozzál csak széllel szemben......

Gandalf(helyett) 2010.12.23. 10:56:19

@ubul2000: Akkor én értettem félre, miért írtad az idézetet. Elnézést kérek.
Talán mentségemül szolgál, hogy a mióta betelt nálam a pohár, és többet politizálok, vagy hangoztatom a véleményem, azóta neveztek már annak pl. a Költségvetési Tanács és az Alkotmánybíróság mostani ügyében kinyilvánított nézeteim miatt.
És tolvajnak is neveztek már a magánnyugdíjpénztári tagságom miatt.
És fognak még hazaárulózni, talán anyagyilkosozni is azért, mert én végig fogom várni a sorom a nyugdíjfolyósítónál, hogy nyilatkozzak a maradásról.
És még ki tudja, mit kell még tennem, hogy megvédjem az érdekeimet.

Ja, és bértollnoknak is neveztek már. Több most nem jut eszembe, de egyik sem vagyok.

Sanko13 2010.12.23. 10:56:40

@Bundili:
>Ez a gyalázat, hogy a saját hazájukat kint ócsárolják!
Tudok olyanról, aki volt miniszterelnökként is ezt csinálta...

>Egyébként csendben kérdezem, mit csinált a Nyugat amikor >2006-ban a szemeket lövette ki az mszp élén Gyurcsánnyal? >Akkor bezzeg kussoltak!
Hát nem egészen, akkor is a címlapon voltunk! Szívtam is a fogam a megemelkedett törlesztőrészletek miatt...
Sajnos mi már csak így tudunk a címlapra kerülni!

>Kellemes Karácsoni ünnepeket minden blogozónak és nyugodt, békés új esztendőt!
Hasonló jókat kívánok én is!! :-)

Lacdelo 2010.12.23. 10:59:39

@László56:

"ne reménykedj. Még nagy jövő áll elöttünk. A szépreményűekkel együtt. Mert még téged sem hagyunk az út szélén. :-)"

Hat lassan az orszag nagyja az ut szelen, kifosztottak a
- jovo nyugdijasait
- kiskeresetueket a nagykeresetuek erdekeben
- a hajlektalanokat eltakaritjak a szemunk elol, mehetnek az erdobe megfagyni (Karacsonyi ajandek a Fidesztol)
- az orszag gazdasagat es hirnevet tonkreteszik. Itt nem lesz 1 millio munkahely, oruljunk ha a regit megtudjuk tartani.

De te legalabb orulhetsz. Az alkotmanyban benne lesz az
- abortuszellenesseg
- hazassag is csak ferfi es no kozott lehet majd
- rengeteg extra juttatas az egyhazaknak (igaz ez logikus hiszen rengeteg ember fog jovore sorba allni az ingyen ebedert hala a Fidesznek a menhelyeken)

Nem csoda hogy elteted ezt a csurhet. Amit a MNYP-tol es a jovo nyugdijasaitol elvesz, annak egy reszet visszaosztja neked es vallasos barataidnak.

Nem artana ha legalabb kereszteni felebarati szeretetbol megnyitnad a tempolomok kapuit ejszaka a sok fagyoskodo hajlektalannak. Ezen kellene, hogy faradozzal es nem azzal hogy itt a Fideszt ajnarozod es a kedves Fidesz hivok szavait ontened aranyba es kozben kommunistazod az Mszp-t.

En a helyedben szegyelnem magam, de azt megteszi Jezus is aki az elso kommunista volt. Hiszen Jezus egyenloseget hirdetett az emberek kozott es szabadsagot es szeretet, tarsadalmi igazsagot (nem orulne az egykulcsos Szja-nak). Mindazt ami ellen most a mi jobboldalunk fellep.

Ha ma Jezus elne es szavazata lehetne Magyarorszagon az biztos hogy nem a Jobbikra vagy az Fideszre, KDNP-re adna. Erosen elgondolkozna az LMP es az MSZP kozott.

SZEGYELD MAGAD!

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.23. 11:02:23

Belga-Rettegés és félelem:

Atyaisten mostmilesz?
Jézusmária mostmilesz?
Jólmegkapta szemétorbán!
Tolvajrabló mocskosorbán!
Jézusisten mostmilesz?

:)))

ubul2000 2010.12.23. 11:02:46

@Gandalf(helyett): Semmi gond, van amiben egyetért az ember a vitapartnerrel, van amiben nem. A médiaügy kapcsán sokban egyetértek a kormányt bírálókkal, de azért várjuk ki a végét. Az mnyp-vel kapcsolatban viszont nem értek egyet, ezt többször ki is fejtettem, illetve amiért bírálom ezügyben a kormányt, az a totojázása. Sokkal határozottabban kellett volna lépnie.

jjulie 2010.12.23. 11:02:57

amúgy igaz, hogy ez mind az mszp miatt van, ugyanis amióta a gyurcsány lehazudta a porondról az orbánt, csak a sajátjai előtt mert arénázni, most meg a rohadt komcsik tökönszúrták magukat, és kénytelen kétharmados kormányfőként ország világ előtt produkciózni az orbán, és bizony ezzel veszlybe sodorja magát

ez bizony a komcsi összeesküvés része, így buktatják el örökre

jjulie 2010.12.23. 11:05:14

@ubul2000:

ebben a nyugdíj témában is annyira vagy tájékozott, mint a jegybanki alapkamat szerepével?

William Kidd 2010.12.23. 11:06:32

@William Kidd: és ha továbbviszem a gondolatmenetet, miért lő ekkora öngólt magának a kormány? Véletlenül vagy szándékosan?

1. Véletlenül
Nem hinném hogy annyire hülyék lennének, hogy nem mérték volna fel előre hogy milyen következményei lesznek a törvény elfogadásának bel- és külföldön egyaránt, hogy a tv. önmaga alkalmazhatóságát lehetetleníti el az óriási ellenállás miatt. Hisz ha most ekkora ricsaj van, mi lesz akkor ha valakit tényleg cenzúráznak vagy súlyos milliókra büntetnek? Óriási cirkusz és botrány.

2. Szándékosan
Ha viszont ez a verzió áll fent, milyen hátsó, általunk nem látott szándék vezérli Orbánt? Szándékosan nem a kormányzó frakciót mondom, mert egy személy viszi keresztül az akaratát, ha kell nyílt szavazással és ez a személy Orbán Viktor! Talán elvesztette józan ítélőképeségét? Talán direkt gyengítik önmagukat, hogy ezáltal más politikai erőt erősítsenek meg? Igen kialakult a politikai váltógazdaság, de lényeg hogy ez az ország és nemzet a végsőkig ki van fosztva, zsigerelve és semmizve. Amíg két oldal acsarog, olyan maradandó károsodás éri a magyar nemzetet, társadalmat amely minél jobban telik az idő, annál kevésbé lesz helyrehozható. Gondolok a következőkre:
- nemzeti vagyon eltűnése
- államadósság folyamatos növekedése
- gazdasági - pénzügyi válság
- társadalmi válság
- szociális válság
- demográfiai válság
- cigány bomba

Cirkusz van kenyér már alig, a helyzet meg ahelyett hogy javulna a mindenre feljogosító 2/3-dal, csak romlik mert nem a lényegi kérdésekkel hanem csak önös hatalmi érdekeikkel foglalkoznak.

Húsleves 2010.12.23. 11:08:18

És nahát, már megint egy "külföldi kritika", és már megint kiderül, hogy magyar áll mögötte.
index.hu/kultur/media/2010/12/23/a_magyar_sajto_elnyomasarol_ir_a_times_is/
Azért elgondolkoztató, hogy mennyre jó helyen volt a hatalom azoknak a kezében, akik fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy külföldön rossz hírünket keltsék. Az ilyeneknél a futballhuligánok is százszor különbek, mert külföldiek ellen mindig a hazai csapat mellett állnak, akkor is, ha Dózsásokról és Fradisokról van szó.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 11:12:15

@Harmony12: Aztán majd lehet mondani, hogy MEGJÓSOLTA ELŐRE a vezér, hogy kirúgnak minket az EU-ból, ahogy MEGJÓSOLTA a leminősítéseket is.
Nagy jós tehetség kell hozzá... Ha egy elit klubban a padlóra szarunk, akkor a szarunkkal együtt dobnak ki minket. Persze szaros seggel és pofával odakint már vár a csápoló tömeg, akik teljesen elalélnak ettől a jóstehetségtől.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 11:13:47

@Lacdelo: Nem artana ha legalabb kereszteni felebarati szeretetbol megnyitnad a tempolomok kapuit ejszaka a sok fagyoskodo hajlektalannak. Ezen kellene, hogy faradozzal es nem azzal hogy itt a Fideszt ajnarozod es a kedves Fidesz hivok szavait ontened aranyba es kozben kommunistazod az Mszp-t.

Nagyon nagy igazság, még a templomok is a testmelegtől jó meleget árasztanának. Kellene egy 2/3-os törvény, hogy az állami támogatás ellnében fogadják be őket. A KDNP-nek ez az alapvető feladata lenne. Egyéni képviselői indítvánnyal hamar meg lehetne alkotni ezt a törvényt.

William Kidd 2010.12.23. 11:14:09

@Hari R. Seldon: úgy értem hogy önmaguk (Fidesz) számára okoznak politikai értelmeben kárt, mert népszerűséget és szavazatokat veszítenek, annélkül hogy hasznuk származna belőle.

Lacdelo 2010.12.23. 11:14:13

@jjulie:

Minosithetetlenul ostoba vagy.

Hiszen ha nem magától jön rá az ember hogy hibás gondolkodása akkor belátás sincsen. Anélkül meg fejlődés sem lehetséges.Tanulj hogy taníthass.

Még nagy jövő áll elöttünk. A szépreményűekkel együtt. Mert még téged sem hagyunk az út szélén. :-)

"A jó isten tartsa meg a gondolkodásodat" te "mélységesen frusztrált tehetségtelen lúzer"

"a téged szerető László agya kíván neked is szép karácsonyt"

Ordnassac 2010.12.23. 11:16:03

@Húsleves: gondolod, hogy egy olyan lap, mint a The Times, egyedül Karacs Imre véleményére hallgatva ír meg két másik cikket (vezércikk + publicisztika) a témában? Ne a Népszavából induljál már ki...

redhaven 2010.12.23. 11:16:17

T Török Gábor!
Rendjén valónak tartja,hogy innen folyamatosan 10-12 ember "tájékoztassa" a kinti sajtót a honi eseményekről,természetesen totál "objektív" módon?
Az Ön véleménye szerint van még ilyen a világon?
A Fidesznek egy nagy .eggberúgás amiért a médiával foglalkozik,ahelyett,hogy Orbán a választások másnapján kiállt volna,és elmondja az embereknek a tényleges helyzetet..
Sajnos most is csak a vakarózás megy,még mindig a nyugdíjasok kegyeiért esedeznek,pedig el lehetett volna mondani,hogy 100000 forintban maximalizáljuk a nyugdíjakat,de senki nem kaphat mondjuk 80000 forintnál kevesebbet.

SzaGyu 2010.12.23. 11:17:48

Naracsfejű emberek! olvassátok el ezt is és utána menjetek be egy sötét szobába és miközben megfogjátok a fejeteket gondolkodjatok el.

index.hu/kultur/media/2010/12/23/a_magyar_sajto_elnyomasarol_ir_a_times_is/

Ha pedig már elgondolkodtatok: Szégyelljétek magatokat amiért a nyugati sajtó és egyéb média a szájára kényszerült venni bennünket -élén Orbán Viktorral.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.23. 11:18:23

@hunocska: zsinagógákra gondolsz? hajléktalan befogadásilag?

Tita nick 2010.12.23. 11:18:39

Az egész szoclib hozzáállás és viselkedés ilyen:

- Tanító néníííííí, elvették a homokozó lapátomaaaaat!

Gusztustalan dolognak tartom kitelefonálgatni, kilevelezgetni és bemocskolni a saját(?) hazátokat!

Gandalf(helyett) 2010.12.23. 11:18:46

@ubul2000: Ennél "határozottabb" már csak akkor lehetne, ha valós pisztolyt tartana a fejemhez.
Ebben valóban nem értünk egyet. Amit a Kormány nyugdíjügyben ígér, az egy nagy lufi, tele semmivel.
Ennyi lesz a nyugdíj, mert sem a demográfiai, sem a aktív dolgozók számának várható alakulása nem indokolja, hogy bárki azt higgye, a mainál magasabb, vagy akár azzal hasonló összegű nyugellátást fog kapni az államtól 10, vagy akár 30 év mulva.
Egész Európa öregszik, majd pont mi nem.
Viszont a mai nyudgíjpénztári tagok ugyanúgy minimálnyugdíjon élhetnek, ha lesz még akkor olyan, vagy az állami tudomisén milyen segélyen, mivel most elveszik a pénzüket, ha hagyják.
Ez a véleményem.

Ordnassac 2010.12.23. 11:20:09

@redhaven: visszakérdezek: a Fidesz vagy más jobboldalhoz tartozó emberek miért nem csinálnak ilyenkor tájékoztató munkát? Nem olyan nagy munka felvenni a kapcsolatot a külhoni sajtóval.

Ja, hogy másokra mutogatni könnyebb?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 11:20:30

@hunocska: Jól látod. Ilyen a világon nincs... És mégis van... Itt...

Tényleg olyan érzés itt élni, mint egy önkényes és beteg szülő gyermekeként elviselni elmebeteg apám napi f@szságait, amik a saját bőrömre mennek. Most oda kell adni apámnak a malacperselyemet. De mivel apám egy nagy demagóg demokrata ezért VÁLASZTHATOK. Vagy odaadom a malacperselyt és nem kapok két nagy pofont, vagy nem adom oda, de akkor összetöri a malacperselyt és aztán veszi el a pénzt két nagy pofon kíséretében.

A megfejtéshez:
malacpersely = mnyp-i befizetés
két nagy pofon = nem kapsz állami nyugdíjat és még sorban is kell állnod ebben a kibaszott nagy hidegben...

Rothstein 2010.12.23. 11:20:55

Érdekes, hogy a nyíltan rasszista Benes-dekrétumokkal kapcsolatban Európa hallgat.
Az is érdekes, hogy a magyarveréseknél Európa szintén hallgat, noha nem kis szerepe van benne, hogy a mieink ilyen helyzetbe kerültek.
Továbbá érdekes, hogy a gyurcsok-kormánnyal kapcsolatban milyen elnéző volt mind a nemzetközi-, mind a hazai sajtó és az internetes blogok egy jelentős része (azzal összehasonlítva mindenképp, mint amit az Orbán-kormány kap tőlük).

Van egyáltalán valami hasznunk abból, hogy beléptünk az Unióba? Nem kellene talán kilépni?
Mi a szerepünk benne?
Olcsó, jól képzett munkaerőt biztosítani a gazdag nyugati országok számára, ahol a helyi fehér lakosság lusta dolgozni de nem akarnak már több Európán kívülit.
Továbbá jók vagyunk felvevő piacnak is, akiknek minden szart le lehet passzolni és kiszipolyozni.

Szimba 2010.12.23. 11:21:37

Azt hiszem, politikai, jogi, alkotmányi, gazdasági kérdésekben kevésbé lehetett külföldnek beleszólnia, bírálnia Mo.-t.

Viszont vannak olyan területei a demokráciának, ahol már jogosan és egyértelműen számon lehet kérni, és ez pl. a sajtószabadság kérdése.

És itt nem az az érv, hogy melyik újság, tévécsatorna, internetes fórum színvonaltalan, gyenge vagy káros. Ez minőségi kérdés, és mindaddig, amíg kereslet van rá - mert műveletlen, kultúrálatlan fiatalok kerülnek ki az iskolapadokból - , addig ez nem is fog változni.

Max. meg lehet vonni az állami támogatást egyes orgánumoktól, de a cenzúra, a fölülről jövő irányítás elfogadhatatlan.

Az, hogy ezt a ziccert nem hagyja ki külföld, az arra utal, hogy a volt szoc. országok, és néhány más lázongó vagy másként gondolkodó ország megfékezésére kiszemelte az únió Mo.-t. És bizony a Fidesz kormányzás alatt elég sok lehetőség adódott eddig is a "fekete báránnyá" válásra.

Ha nem állnak mellénk többen, akkor annyi. Kiharcoltunk sokféle engedményt a többi országnak, akik szépen kérték, mi meg térdelhetünk kukoricán (vállalkozások kivonulása, hitelek megtagadása, akár bizonyos bújtatott embargó, stb.).

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.23. 11:21:49

@Tita nick: Ezeknek nincs hazájuk. Nem is értik mi az a szó,érzés.
kozmopoliták

Goompah 2010.12.23. 11:21:59

@William Kidd:

"Mindenesetre valóban nagy a kontraszt aközött, hogy kissebb dorgálást kapott Gyurcsány és kormánya az '56-os szabadságharc 50. évfordulóján és az azt megelőző hetekben történt rendőri brutalitás miatt"

Ezen nem kell meglepődni, egész Európára jellemző az akár radikális ballal szembeni erős tolerancia, ezzel szemben az akár nem is annyira radikális jobban szembeni zsigeri ellenszenv, intolerancia. Talán azzal függ össze, hogy az ottani politikában még mai is nagyon erősek az egykori 68-asok pozíciói.

Goompah 2010.12.23. 11:22:52

@William Kidd:

"Mindenesetre valóban nagy a kontraszt aközött, hogy kissebb dorgálást kapott Gyurcsány és kormánya az '56-os szabadságharc 50. évfordulóján és az azt megelőző hetekben történt rendőri brutalitás miatt"

Ezen nem kell meglepődni, egész Európára jellemző az akár radikális ballal szembeni erős tolerancia, ezzel szemben az akár nem is annyira radikális jobban szembeni zsigeri ellenszenv, intolerancia. Talán azzal függ össze, hogy az ottani politikában még mai is nagyon erősek az egykori 68-asok pozíciói.

trey82 2010.12.23. 11:26:06

@klacus:

"Valaki magyarázza már meg nekem, hogy a 2/3 -os fölénnyel élni de akár visszaélni miért diktatúra."

visszaelni mondjuk az gusztustalan dolog, de itt most nem errol van szo hanem a szolasszabadsag korlatozasanak mertekerol.

ha nincsenek szabalyok csak letrehozok egy gittegyletet akik barkit barmikor csillagaszati osszegekre megbuntethetnek a sajat onkenyuk szerint (teged is, hiaba erzed biztonsagban magad most meg) akkor az bizony elegge durva.

persze te gyululkodhetsz, perverz modon elvezheted hogy a szoci szavazok most szarul erzik magukat csak azt nem fogod fel hogy ez nem roluk szol hanem Magyarorszag sullyedesenek felgyorsulasarol.

a csalados adokedvezmenyekkel jossz (oriasi penz, ne viccelj mar), mikozben a valodi dolgozok es fiatalok teljes maganyugdijpenztar megtakaritasat (3000 milliard HUF) ellopta a kormany csak azert hogy par evig szinten tarthassa a nyugdijakat?

ez a fantasztikus, elkurja a gazdasagot de most gyorsan szajkosarat akar rakni a sajtora nehogy leleplezzek mekkora kokler egy bagazs ez is.

Ordnassac 2010.12.23. 11:26:51

@Goompah: ez azért erősen túlzás. Volt szerencsém a 2006-os események során sokat olvasgatni a német sajtóban erről. Azért nem merném azt mondani, hogy mennyire megértőek voltak (a CNN-interjú után még kevésbé).

Csak hát az idő megszépíti a dolgokat. Négy év múlva lehet, hogy ez a téma is más spektrum és megítélés alá kerül.

Szimba 2010.12.23. 11:26:59

@Ordnassac:

A józan hang!
De ma nem hallgatnak rád.:-((

SzaGyu 2010.12.23. 11:27:35

@redhaven: Nem én vagyok a címzett, de egyet azért mondanék Neked: Annak idején Orbánék szaladgáltak nyugatra fűhöz-fához!
pedig akkor szinte semmi nem történt!

Erre nem emlékszel?

Kár. Ezek szerint foltos a narancssárga mellényed.

William Kidd 2010.12.23. 11:27:36

@William Kidd: vagy még egy gondolat: a Fidesz a médiatörvénnyel csak a tőle jobbra lévő erőket, pártokat, szervezeteket, személyeket, honlapokat, újságokat kíván kifingatni

így

teljesen alaptalan a balliberális károgás. Őket úgyse fogják bántani, hisz holló a hollónak nem vájja ki szemét. Ez is egy opció.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 11:29:33

@William Kidd: Az a baj, hogy reformokat igérnek tavaszra. Miként lehet reform, ha nincs alap, mert azt szétverték.
Havi 8333,333 új munkahellyel jönnek, ezért is nyerték meg a választást. Jelenleg 66 666 új munkahellyel tartoznak. nagy szemétség, mert ennyit rúgtak ki, saját maguk kaptak új munkahelyet.

Ordnassac 2010.12.23. 11:31:29

@William Kidd: értsd: kuruc.info? Azért az nem lesz olyan egyszerű, lásd a korábbi kísérleteket. A Médiahatóság keze sem ér el mindenhova.

Ordnassac 2010.12.23. 11:33:17

@Szimba: felcsaptak az indulatok, ami mondjuk érthető.

Ted Striker 2010.12.23. 11:34:14

@Cuppanj a végére!: @Húsleves: @Tita nick: @Rothstein:

Mivan gyerek most jött ki a lázári hivatásos álláspont amit harsogni kell?

tűnődő 2010.12.23. 11:34:29

Lázár úgy látszik direkt igazolni akarja Török Gábort :)

"A Magyar Szocialista Párt felelőssége óriási abban, hogy több külföldi lap és politikusok is negatívan szóltak az új médiaszabályozásról - mondta Lázár János. Szerinte az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, "mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal" - jelentette ki."

De messze van Berlin Hódmezővásárhelytől ...

Id. Lencsés István 2010.12.23. 11:35:12

@Hari R. Seldon: Nem létezik, hogy nem kapunk nyugdíjat. Buta, aki átlép és még a fiatalabb korosztályhoz tartozik. Gyilkosok akkor, ha ezt hagyják. Az is röhejes, hogy befizetem a 24 %-ot és ez a szolidaritási alapba, vagy mi fenébe megy. Most akkor én nem vagyok szolidáris, nem leszek szolidáris önmagamhoz? Egyébként én unios állampolgár vagyok, gondolom gondoskodik rólam az unió.
Miből teljesíti az ország az uniós befizetést, ha nem az én pénzemből?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 11:35:29

@William Kidd: Nem tudom melyik hoz politikai népszerűséget. Azt viszont tudom, hogy népszerűség és demokrácia nélkül is van élet az EU-n kívül (lsd Fehéroroszország ).
A közvélemény kutatásokat is be lehet "szabályozni" a média törvénnyel. Aki nem azt méri, hogy a kormány NÉPSZERŰ, annak majd megy a bírság (persze valami egészen másért), amíg abba nem hagyja a köz véleményének kutatását.

Kürüsüly 2010.12.23. 11:36:01

Nem olvastam el ezt a rengeteg hozzászólást, és a médiatörvény sem tetszik, de azért ha megnézzük milyen országokban működő cégek tulajdonolják az egészt magyar sajtót, és azt is, hogy mely országok tiltakoztak a leghevesebben akkor azért kísérteties átfedést tapasztalunk. Ráadásul már nem 1999-et írunk amikor az átlagértelmiségnek (jobb, bal egyaránt) számított Európa véleménye.
Azóta történt pár dolog ami megtépázta ezt a tekintélyt, elég ha a szlovákok nyelvtörvényét övező teljes érdektelenségre gondolunk.
Engem kicsit zavar, hogy csak akkor hallatja a hangját "Európa" amikor a gazdasági érdekeit látja veszélyben , egyéb esetekben vállvonogatás a válasz....

klacus 2010.12.23. 11:36:12

@Gandalf(helyett): Nem védelmezek senkit. Ha visszaolvasol, akkor kifejtettem, hogy nem a mivel, hanem a HOGYAN-nal van gond.

A pökhendi stílus, és az erőfitogtatás senkinek sem szimpatikus.

Aki sirdogál annak egy része egyébként is sírdogált. Aki visít az meg eddig is visított. A nagy többség számára hiteltelen. Lásd Tóta W. akinek csípem az irományait, de iszonyatos az alkalmazott kettős mérce esetében. Pl. az Ő vinnyogása engem elégedettséggel tölt el. Szóval nem fogok sem egy Bauert, se egy Tóta W Árpádot azért sajnálni, mert esetleg számon kérik tőle mit írogat.

nu pagagyí és többi lesajnálónak.
1. Nem élek az állam semmiféle támogatásán.
2. Önállóan eltartom magam és a családom, vagyis nem vok alkalmazott.
3. Ennek ellenére büszke vagyok arra, hogy bőven fizettem az adót ahogy kell.
4. Az MSZP alatt is fizettem...
5. Megvetem a szlovák rendszámos adócsalót...
6. 3 gyereket nevelek
7. Nem vagyok tagja egy pártnak sem, de úgy gondolom, hogy aki veszi a fáradtságot, hogy értéket állítson elő, az had éljen már jobban, mint az aki nem veszi...

Egyszóval van némi rálátásom az élet nehézségeire, de a felesleges hiszti nem fog sehova sem vezetni. Ki kell várni a végét, és ha elnyomás lesz meg diktatúra ,akkor ki kell menni az utcára és meg kell dönteni a rezsimet.

Azt azonban nem karosszékből kell... aki valaha fogott fegyvert azt tudja miről csacsogok.

Lacdelo 2010.12.23. 11:36:28

@Rothstein:
@Tita nick:
@Cuppanj a végére!:

Ha te diktatorikus orszagban erzed magad jol, akkor utazzal ki Feheroroszorszagba, ami egy demokracia, ahol ugyan vannak valasztasok de csak az ottani fulkeforradalomban megvalasztott kormanyon kivul senki mas nem nyerhet. OV mar elfoglalta az OVB-t. A kopogtatocedula szamat megsokszorozta, idejenet lecsokkentette. Kispartokat teljesen kiiktatta a parlamentbol. Meg egy MDF, LMP nagysagu partnak is emberfeletti nehezsegebe kerul orszagos listat allitani. A Fidesz mar kiherelte a demokraciat, es amilyen ostoba vagy meg orulsz is neki.

Ted Striker 2010.12.23. 11:36:55

@Cuppanj a végére!: @Húsleves: @Tita nick: @Rothstein:

Mivan gyerek most jött ki a lázári hivatásos álláspont amit harsogni kell?

Szimba 2010.12.23. 11:37:05

@Ordnassac:

Érthető.
(Én csak akkor borulok ki, ha közvetlen életveszélybe kerülnek gyerekek, felnőttek, állatok mások hibájából.)

A Fidesz valóban lehetne diplomatikusabb is.
És a gazdasági élet, oktatás, egészségügy reformja sehol.
Sok hibával dolgoznak, bár van, amiben jó az irány. legfeljebb az eszközökkel van baj.

Szimba 2010.12.23. 11:38:10

@Ordnassac:

Érthető.
(Én csak akkor borulok ki, ha közvetlen életveszélybe kerülnek gyerekek, felnőttek, állatok mások hibájából.)

A Fidesz valóban lehetne diplomatikusabb is.
És a gazdasági élet, oktatás, egészségügy reformja sehol.
Sok hibával dolgoznak, bár van, amiben jó az irány. legfeljebb az eszközökkel van baj.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.23. 11:38:19

@Ted Striker: Okoooos kutya,egyé cukojkát (simi-simi)!

Kár babrálni a médiával,a rettegőknek és fogyatékosoknak meg kellene hagyni a szardobálós kis játszóterüket.
Ennyiben egyetértünk,libbantak.

lütty 2010.12.23. 11:39:31

@ariete: anti demokrata vagy, azt sem tudod, hogy ez mit jelent...ez a legnagyobb baj.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 11:40:58

@hunocska: A lényeg, hogy NEM KAPSZ NYUGDÍJAT és még neked kell sorban is állni érte.

A postával voltam így tegnap. Kaptam egy csomagot, de a postás csak az értesítőt hozta ki (nagy volt a csomag). Nekem kellett bemennem a postára, elhozni a saját költségemen és munkámmal a csomagot és még fizettem is érte a postának. Anyáztam rendesen. A postai alkalmazottak meg röhögtek.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 11:41:34

@Szimba: Reform van!

16% lehetővé teszi, hogy mostantól számított 3 év alatt az összes termőföldet felvásárolja a szűk kör. Erre ment ki a játék.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.23. 11:42:18

"Mesterházy Attila ezzel összefüggésben arról számolt be: parlamenti folyosói pletykák szerint a Fidesz gondolkodik rajta, hogy az alkotmány elfogadása után előre hozott választásokat tartsanak, ezért fel kell készülniük egy esetleges 2012-es választásra is."

www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/mesterhazy_elorehozott_valasztasok_is_lehetnek_40522

Nem logikátlan felvetés, bár valószínűtlennek tartom. (Bár sok mindent tartottam már annak...) Logikus, mert addig még van a lopott manyup pénzből egy "választási osztogatásra", aztán már 4 évig kusst lehet csinálni.

panelburzsuj 2010.12.23. 11:42:23

@Ordnassac:

És mit mondjanak?

(mármint a Fidesz vagy más jobboldalhoz tartozó emberek)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 11:44:05

@hunocska: Ja és ha kilépünk az EU-ból, akkor már nem vagy EU állampolgár, vagyis azt csinál veled a kormány, amit csak akar miután lerázta magáról a jogállamiság és a köztársaság európai bilincseit, amelyek eddig látszólag megfékezték volna.

Szimba 2010.12.23. 11:44:22

@hunocska:

Vagyis nem akarják, hogy külföldiek kezébe kerüljön a Mo. termőföld?
A Fidesz tagság földhöz jut, akkor azon gazdálkodni is kell, nem?

Biztos ez?

Lacdelo 2010.12.23. 11:44:24

@Rothstein:

"Van egyáltalán valami hasznunk abból, hogy beléptünk az Unióba? Nem kellene talán kilépni?
Mi a szerepünk benne?"

Van am egy csomo. Olvasdd el! Vigyazz mar nagyon hosszu, sok idobe telhet!

www.mkfe.hu/dokumentumok/eu/altalanos/Miert.doc

Nem veletlenul minden ertelmes europai orszag benn akar lenni. Meg Torokorszag is veri a kapuit az Eurpoai Unionak, hogy engedjek be. Mi meg az ostoba politikai donteseink miatt kifele megyunk. A Fideszt es haverjait el kellene kuldeni Kinaba, vagy Oroszorszagba az 3 millio ember nekik fel se tunne, mi meg elhetnenk boldogan. A Fideszesek is boldogok lesznek hiszen, kozelebb lesznek az ahitott kelethez. A lehetosegek vegtelenek szamotokra Keleten. :)

Rothstein 2010.12.23. 11:45:31

@Lacdelo:

Franciaországban élek. Itt nagyjából mindenki kőkemény szocialista. Ha valaki eltér ettől, azt megbélyegzik. Ha Le Pent támogatod, jobb ha csöndben maradsz a munkahelyen vagy baráti körben, mert bajod lehet belőle.
Ma Sárközyt is szégyellni kell. Nem elég balos.
Amikor Le Pennek volt némi esélye nyerni, olyan irdatlan lejárató kampány kezdődött ellene hogy csak na.
A másik, hogy egészen a 80-as évekig verték a gyerekeket az iskolában, ha meg mertek szólalni olyan őshonos nyelveken mint breton, okszitán, provanszál stb.
Ma már ugyan nem verik pőket, nincs is rá szükség mert már szinte senki sem beszéli ezeket, de saját tanítási nyelvű iskoláik nem lehetnek, kivéve magánpénzből, noha ők is ugyanúgy fizetik az adót a francia államnak.
Ezt nevezem én demokráciának!

a-kis-herceg 2010.12.23. 11:48:32

@TomT: "most épp a másik banda járatja jól le magát és kvittek lesznek.."

hm. igen igen. de mi a jövő... és mi van ha nekik jobb az imázsuk. azaz a többség nem fog megtudni semmit... a kisebbség meg hallgat...

@Gandalf(helyett):
"jelenleg itt is jogszerűen lépek fel ellene (idén még)"

ezután is... AZ ALKOTMÁNY MARADT, DE HA NEM MARAD, akkor AZ IS ALKOTMÁNY ELLENES, NEMCSAK AZ EZZEL SZEMBE MENŐ RENDELETEk (bocs, nagybetűs ünnep)...

@Harmony12: továbbra is nézd meg a monty python atlantis..t ma már linkeltem én is... a diktatúra bukásáról... a végén azt sem hiszi el, ha megfullad... nem hisz senkinek... már a végén magának sem...

nu pagagyí 2010.12.23. 11:48:37

@klacus: Szimpatikus amit magadról írsz. Akár egyet is érthetnénk, hisz magamról is hasonlókat mondhatnék,de csak 2 gyerekkel. Már csak a következtetés hiányzik ebből:

"A pökhendi stílus, és az erőfitogtatás senkinek sem szimpatikus."

a-kis-herceg 2010.12.23. 11:49:14

@TomT: "most épp a másik banda járatja jól le magát és kvittek lesznek.."

hm. igen igen. de mi a jövő... és mi van ha nekik jobb az imázsuk. azaz a többség nem fog megtudni semmit... a kisebbség meg hallgat...

@Gandalf(helyett):
"jelenleg itt is jogszerűen lépek fel ellene (idén még)"

ezután is... AZ ALKOTMÁNY MARADT, DE HA NEM MARAD, akkor AZ IS ALKOTMÁNY ELLENES, NEMCSAK AZ EZZEL SZEMBE MENŐ RENDELETEk (bocs, nagybetűs ünnep)...

@Harmony12: továbbra is nézd meg a monty python atlantis..t ma már linkeltem én is... a diktatúra bukásáról... a végén azt sem hiszi el, ha megfullad... nem hisz senkinek... már a végén magának sem...

Szimba 2010.12.23. 11:49:25

@Ordnassac:

Nem láttam, de érdekes szempont. Erre gondoltam én is. Nagyon is függünk a külföldtől, nem lenne szabad ennyire nyiltan és támadóan fellépnie a kormánynak az únióval.

Még akkor sem, ha vannak okai, és indokai egyes lépések megtételekor.

Rothstein 2010.12.23. 11:49:38

@Lacdelo:

A belinkelt dokumentum egy szimpla üres propaganda szöveg.

Annyi "előnyünk" volt a csatlakozásból, hogy mehetünk ki nekik dolgozni.

Úgyhogy Európa jobb ha nem kritizál minket, vagy pedig kritizálja a rasszista Benes-dekrétumokat, a faji alapon diszkriminatív szlovák nyelvtörvényt is.

Lacdelo 2010.12.23. 11:49:38

@Rothstein:

"Van egyáltalán valami hasznunk abból, hogy beléptünk az Unióba? Nem kellene talán kilépni?
Mi a szerepünk benne?"

Latszik hogy mennyire tajekozatlan vagy, hogy ilyen egyertelmu kerdesre sem tudo a valaszt. :(
Van am, egy csomo. Olvasdd el! Vigyazz mert elegge hosszu!

www.mkfe.hu/dokumentumok/eu/altalanos/Miert.doc

Nem veletlenul minden ertelmes Europai orszag benn akar lenni. Meg Torokorszag is veri a kapuit az eurpoai unionak, hogy engedjek be. Mi meg az ostoba politikai donteseink miatt kifele megyunk.

A Fideszt es haverjait el kellene kuldeni Kinaba, vagy Oroszorszagba az 3 millio ember nekik fel se tunne, mi meg elhetnenk boldogan. A Fideszesek is boldogok lesznek hiszen, kozelebb lesznek az ahitott kelethez. A lehetosegek vegtelenek szamotokra KELETEN. :)

ubul2000 2010.12.23. 11:50:00

@Gandalf(helyett): Azt is leírtam, hogy itt nem igazából a kötelező mnyp-ről van szó. Hogy ezzel valaki egyetért, vagy sem - megítélés kérdése, és lehet rajta vitatkozni.
Az ahogy létrehozták, az viszont messzemenően diszkriminatív, mert előnybe hozza a belépőket azok kárára akik nem léphettek be. Szerintem senki nem szólt volna egy szót sem, ha mindenki számára kötelező lett volna a belépés és megtakarítás - az aktuális nyugdíjkasszák pedig fedezték volna - a hasznuk ellentételezéseként - az állami nyugdíjkasszából kieső pénzt.

Húsleves 2010.12.23. 11:50:52

@Ordnassac:
Nem olvasom a Népszavát, tehát érdekes lenne, ha abból indulnék ki. És nem gondolom, hogy a Times egyedül Karacs Imre véleményéből indul ki, sokkal inkább gondolom a következőket:
1. Mást sem csinálnak a liberálisok, mint folyamatosan terjesztik Magyarország "fasizálódását". Paul Lendvai, TGM, Konrád György meg a hasonló tetvek kitartó munkája áll a nemzetközi megítélésünk mögött.
2. Angliából másképp látszanak a magyar problémák. Köztük sokan akadhatnak, akik valóban elhiszik, hogy a szabályozás a szabadság korlátozására irányul. Pedig nem így van. A szabályozás azért kell, hogy ne a liberális rettegők íratlan szabályai érvényesüljenek, amelyeket a kapcsolataikon keresztül kényszerítenek ránk.
3. Érdekeltség: ezt sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. Amióta olvastam Török Gábor írását a többségi demokráciáról, azóta összeállt a kép, hogy teljesen mást jelent például a "jegybanki függetlenség" Nagy Britannia számára mint nekünk. Attól függ, honnan nézzük, ugye. Az "erős" országok abban érdekeltek, hogy a többiek a belső hatalmi viszályaikkal legyenek elfoglalva, mert így kifelé gyengék lesznek. Ha nem ezt látják, akkor beindul a Pavlovi nyálelválasztás, és tele tüdővel köpködnek, mert nem tetszik nekik, hogy nem az van, amit diktálnak.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 11:51:09

@Szimba: Nem a tagság jut földhöz, hanem 7 ember!

Szimba 2010.12.23. 11:54:00

@Rothstein:

A kisebbségi nyelvek még Napóleon alatt szűntek meg, mert csak az kapott hivatalt, aki franciául jól beszélt. Tehát mindenki francia nyelvű iskolába iratta a gyerekét.

Az utóbbi évtizedekben lett divat felújítani a régi nyelvtudást, mint pl. az oxitánt, de valójában ez olyan, mint nálunk a német nyelv, vagy a többi kisebbségi iskola. A gyerekeket az alapoktól kell tanítani, mintha idegen nyelvet tanítanának nekik, mert már a család sem beszéli az őseik nyelvét.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 11:55:36

@Hari R. Seldon: Minden jel arra mutat, hogy a pénzünket elveszik, néhány bankot erősítenek, melyek adnak nekik a meglévő pénzükhöz annyit, amennyivel az országot megveszik. Munkaerő lesz bőven. Három év múlva lesz 1 000 000 új munkahely olcsó munkaerővel. A felhalmozott tartozásokat munkával fizetjük. minden birton a béresek a dolgoznak, főleg devizahitelesek, és pénzüket a helyi CBA boltban elkölthetik.

Rothstein 2010.12.23. 11:55:47

@Húsleves:

Helyes diagnózis.
Annyit tennék hozzá, hogy mi magyarok mindig másokhoz igazodunk.
Pedig egyáltalán nem biztos hogy teszem azt Franciaország vagy Nagy-Britannia érdeke egyezik a miénkkel. Főleg igaz ez kedves szomszédainkra.
Ébredjünk már fel, az Unió nem egy nagy testvéri közösség, hanem egy harctér, ahol mindenki próbálja érvényesíteni az érdekeit.

a-kis-herceg 2010.12.23. 11:56:01

@jjulie: ezt én is így látom. Ov a legnagyobb ellenzékidiktátor...

William Kidd 2010.12.23. 11:58:53

@Hari R. Seldon: úgy gondolom itt még van jelentősége a népszerűségnek, mert számít a választásnál, tehát ahhoz hogy valamelyik párt kormányt tudjon alakítani. Itt nem lehet megcsinálni azt amit Fehérororszországban, mert itt a népharag elsöpörné a despotát és követőit mint a szart. Annyira nem kell leírni a magyar népet, ez itt genetikailag kódolt, nomádok, szabad emberek vagyunk, megvannak a forradalmi tradícióink nem úgy mint más népeknek, péládul a fehéroroszoknak. Amit ők eltűrnek, az számunkra elképzelhetetlen. Az orosz/szovjet tempó.

Kürüsüly 2010.12.23. 11:59:53

@Lacdelo:

ez egy szép dolgozat, írhatnál egy olyat ahol a közhelyek nem érvként vannak használva.
Jó téma lehetne a magyar élelmiszeripar, könnyűipar, nehézipar,teljes felszámolása,az exportorientált gazdaság egyetlen megoldásként való való használata, aminek következtében az ország kitettségnek soha nem látott magasságokba emelkedett,vagy arról hogy vajon tényleg egyenlő e az a versen amikor egy mamut eltapos egy hóvirágot.

Nem vagyok EU ellenes mert nincs és nem is volt választásunk, ott a helyünk, de nem kellene az EU-t mint valami jó dolgot bemutatni.
Az EU nem más mint egy pénzügyi nagyhatalom ami ellen nem lehet pisálni, így ha legyőzni nem tudja az ember akkor csatlakozni kell.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 12:00:01

@Szimba: A 7 vezér jut birtokhoz, hát sajnos igen. A hét törpe biztosan nem! Esetleg a 7 gonosz!

klacus 2010.12.23. 12:01:00

@nu pagagyí: Én sosem gondoltam, azt hogy a jobb oldali angyalok serege legyőzte a vörös ördögöt. Sajnos mindkét oldal ugyanazokkal a problémákkal küzd.

De ne felejtsük el, ezt a lovat A Gyurcsány nyergelte meg a Viktornak. A probléma az hogy fordítva ült rá.

De hisztizni, féluton megállni, aztán mindent félbehagyni talán még nagyobb hiba lenne. Ezidáig ez ment.

SzaGyu 2010.12.23. 12:01:26

@Ordnassac: A Véleményvezés csak FIDESZ-mellett kiálló, azt dicsőítő kommentet enged megjelenni.

Már ezek is csontig benyaltak Orbán és bandájának.

Húsleves 2010.12.23. 12:01:28

@Ted Striker:
Igen, nekem Lázár János szokta küldeni SMS-ben, hogy mit írjak. Megegyezhetünk ebben, mivel sokkal egyszerűbb, mint elmagyarázni, hogy másoknak is van véleménye - olyanoknak, akik a véleményszabadságért aggódnak nagyon látványosan.

a-kis-herceg 2010.12.23. 12:01:40

@William Kidd:
- nemzeti vagyon eltűnése
- államadósság folyamatos növekedése
- gazdasági - pénzügyi válság
- társadalmi válság
- szociális válság
- demográfiai válság
- cigány bomba

ez együtt mind és egyszerre.

szerintem azért február végére ígéri matolcsy a gazdasági programot, mert jan végére tisztázódik az mnyp vagyon. 2-3 hét pedig kell mire a bank ügyeket intézik és repülőket megszervezik, a külföldi letelepedésüket előkészítik... szerintem február végén az első magyar tájföldi kormány lesz....

végülis érthető, ez a vagyon elég kevés embernek és kevés ideig elég... egy egész országnak pont mint halottnak a csók...

Lacdelo 2010.12.23. 12:02:00

@Rothstein:

Jo, hogy elolvastad ilyen gyorsan. Leirnad akkor konkretan ha mar kielemezted, hogy pontosan mi az ami propaganda. Reszleteket varok.Gratualalok. Nem vartam volna hogy ilyen hulye leszel!

Szoval te elvbol megvetted az Europai Uniot. Kerdem en, hogy mennyi hasznod van belole? Te annyira hulye vagy hogy eszre se veszed, hogy ha nem lennenk benne az EU-ba most nem elhetnel Franciaorszagba, nem dolgozhatnal ott legalisan, hanem otthon barkobazhatnal (amivel egyebkent semmi bajom). Nem utazhatnal szabadon, nem vallalkozhatnal szabadon, nem elhetnel szabadon mas Eu-s orszagokban. A gazdasagi elonyokrol nem beszelek, mert az mar olvastad a propaganda anyagban.

Ha mar ennyibol se erted meg, akkor te menthetetlenul hulye vagy! Szegyeld magad, senki nem tud komolyan venni legfeljebb hasonszoru tarsaid, hasonlo IQ-val.

Ordnassac 2010.12.23. 12:02:46

@panelburzsuj: most valóban nem tudnak sokat mondani, de ha már ekkora befolyása van ezek szerint a ballibeknek a külföldi sajtóra. ;-)

a-kis-herceg 2010.12.23. 12:03:41

@vénkujon: "lázár-robotnak ezt is sikerült a kommerek nyakába varrni:) merugye szar a zország megítélése ugye "

ellenben gondolom megígéri, hogyha őt megválasztod (vagy már meg is történt talán) 20-30 évre akkor ő ebben kisjavulást el tud érni...

Rothstein 2010.12.23. 12:03:52

@Szimba:

Nekem van olyan munkatársam, aki pofont kapott a tanártól ha bretonul szólalt meg az iskolában. Ő maga mondta. Ma már egy szót sem beszél.
A kisebbségi nyelvek irtása a forradalommal kezdődött, ezt jól mondod.
De sok helyen kitartottak egészen a 60-as 70-es évekig (Picardia-flamandok, Rousillon-katalánok, baszkok, elzászi németek).
Európának egyszerűen nincs joga ilyen dolgokat kritizálni nálunk, amikor nekik sokkal nagyobb saruk van.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 12:04:11

@hunocska: Ez azért nem valószínű, mert addigra összeomlik a gazdasági rendszer. 3 évig lehet húzni csak az agonizálást a 3000 milliárdos mnyp-i pénzből, de akkor nagyobb szarban leszünk, mint most, ha addig a pénzügyi rendszerünk be nem krepál előbb.

Ordnassac 2010.12.23. 12:06:00

@SzaGyu: ???

Elolvastad a poszthoz tartozó kommenteket? Nem úgy tűnik...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 12:07:00

@William Kidd: A választásnál számít a népszerűség, de addigra már nem lesz újságíró, aki nem a fidesz óriási népszerűségéről írna ( a többieket addigra a médiahatóság levadássza).

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 12:08:50

@William Kidd: 4 év múlva már csak olyan "újságírók" lesznek, akik a fidesz "óriási" népszerűségéről írnak majd ( mert addigra a többieket levadássza a médiahatóság)

Csaucseszku is népszerű volt SAJÁT sajtójában (más meg nem volt).

Id. Lencsés István 2010.12.23. 12:09:18

Ez a Lázár János vagy hülye, vagy nem él Magyarországon. Nem olvas ez földbirtokos, képviselő, polgármester, frakcióvezető újságot? Nem látja, hogy itt nálunk teljes a felháborodás?

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Tv2 Mokka című műsorában azt nyilatkozta a médiatörvény fogadtatásáról, hogy a kormánynak nem célja a médiával háborúzni, mert ezeket a jobboldal az elmúlt húsz évben elveszítette. A politikus szerint ugyanakkor a kedvezőtlen nemzetközi sajtóvisszhang és az uniós politikusok "félretájékoztatása" a szocialisták felelőssége.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2010.12.23. 12:09:27

@William Kidd: @William Kidd: 4 év múlva már csak olyan "újságírók" lesznek, akik a fidesz "óriási" népszerűségéről írnak majd ( mert addigra a többieket levadássza a médiahatóság)

Csaucseszku is népszerű volt SAJÁT sajtójában (más meg nem volt).

Rothstein 2010.12.23. 12:10:29

@Lacdelo:

Hülye neked a jó édes anyukád.
A belinkelt dokumentum tele van lózungokkal, szabad verseny meg európai állampolgárság. Utóbbi egy nagy faszság, semmi értelme.
Szabad verseny meg hazugság. A feltételek nem egyenlőek. Összeeresztesz egy Porschét egy Trabanttal kb.
Nincs hazai tőke, olyan követelményeket kellene teljesíteni az uniós pályázatokhoz, amiket tőke hiányábna lehetetlen. Közben pedig megy a gazdag országfok érdek érvényesítő lobbyja amibvel nem tudjuk felvenni a versenyt.

Igen, ha nem vagyunk az EU-ban talán nem lehetnék most kint. De nem kis részben az EU miatt nem tudok otthon élni. Én szivesebben élnék otthon te seggfej. Nehogy azt hidd olyan kurva nagy öröm emigránsnak lenni távol az otthontól, családtól.
De nem baj, még 2 év és haza tudok jönni és vállalkozni. Csak hogy örülj nekem te fasz.

Mellesleg olyan munkát végzek, amire nem volt elég francia mert nem értenek hozzá (sportfogadás). Mindenképpen külföldiek kellettek volna, van itt szerb is, és ők sem az Unióban vannak.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.12.23. 12:11:39

2006-ban valahogy nem volt ekkora felzúdulás. Igaz hogy ott nem törvényeket hoztak hanem verették a népet.

Na de tudjuk hogy az mi Ferink volt nem pedig az apokalipszist elhozó kisgyerekek vérét ivó Patásorbán.

Ordnassac 2010.12.23. 12:11:58

@Szimba: azért Ertsey Katalin sem gondolta volna, hogy Soltész Miklós fog neki ajándékot adni. :-P

panelburzsuj 2010.12.23. 12:13:07

@Ordnassac:

Talán ha a Csurka István és a Lezsák Sándor állt volna bécsi tudósítónak, és Konrád György meg Lendvai Pál írogatott volna a "létező szocializmus" színpadaira, más lenne a helyzet ...

Lacdelo 2010.12.23. 12:15:51

@Kürüsüly:

Az EU-nak megvannak a hatranyai, de rengeteg elonye van ami tulkompenzalja a hatranyokat, ezert akar mindeki belepni. Aki nem lep be az lemarad, mivel a tersegbeli orszagok mind kitudjak hasznalni az EU elonyoket. Az EU egy lehetoseg, az mar mas kerdes hogy mennyire tudunk vele elni.

Hala az inkompetens politikai kulturanknak a (Fidesz nagyreszben mind ellenzeki es kormany politikaja miatt es az Mszp kis reszben) nem tudtunk az EU elonyeivel ugy elni mint Szlovakia, Lengyelorszag, Csehorszag, Szlovenia akik mar reg elhuztak mogottunk, mivel az ottani politika ugyesen kihasznalta az EU-s lehetosegeket.

Tehat az EU lehetoseg, ha nem tudunk elni vele az csak a sajat hibank. IGEN, MAGYARORSZAG HIBAJA. A lehetosegek megvannak, csak mi sajnos nem vagyunk elegge tehetsegesek. ERRE a megoldas az hogy felnojunk politikaban es gazdasagi hozzaertesben a nyugat szintjere es NEM a kilepes az EU-bol. EZ CSAK AZ OSTOBAK VALASZA!

Ordnassac 2010.12.23. 12:17:52

@Húsleves: "A szabályozás azért kell, hogy ne a liberális rettegők íratlan szabályai érvényesüljenek, amelyeket a kapcsolataikon keresztül kényszerítenek ránk."

Ettől aztán marhára mást fognak írni a külföldi sajtóban, hogy a liberális véleményformálók "hegemóniája" helyett a jobboldaliak "hegemóniája" fog érvényesülni. Mi lenne, ha egyszer hegemónia nélkül próbálnánk ki? Főleg most, amikor kiegyensúlyozott a médiapiac (a lappiac mindenképp, de már a televízió- és a rádiószinten is ez a helyzet).

Goompah 2010.12.23. 12:19:06

@Ordnassac:

Na igen, vannak dolgok, amelyekre semmiképp nem lehet másképp reagálni, a sajtószabadságra meg Nyugaton különösen kényesek. Azt hiszem, a mostani médiatörvényre akkor is fintorognának, ha egy balos kormány hozta volna, ebben egyetértek.

Ám szerinted az általad is említett 2006-os dolgokat ugyanúgy fogadták volna akkor is, ha azt egy jobboldali kormány rendezte volna? Tudom, "mi lett volna, ha" kérdések nem érnek, de azért kíváncsi vagyok a véleményedre.

Én ugyanis úgy érzem (azért írom ezt a szót, mert messze nem vagyok olyan alaposan tájékozott, mint pl. te, ezért itt érvelni nem tudok), hogy ahol lehetséges a szigorúbb vagy enyhébb megítélés (pl. egy tüntetés szétverése, ami Nyugaton sem példa nélküli), ott bizony enyhébben bírálj/ták a baloldali kormányt. Ebben persze nem lehet figyelmen kívül hagyni egyes "véleményformálók" (pl. a hírhedt Weyer Béla, de Paul Lendvairól is kiderültek dolgok) igencsak részrehajló hatását.

De az az érzésem, hogy a nyugati politikusok úgy általában is kevésbé ugranak a balos kormányokra, mint a jobbosakra. Legalábbis Európában. Érveim megint nincsenek, csak érzés.

Te ezt másképp látod?

a-kis-herceg 2010.12.23. 12:19:45

@Hari R. Seldon:

ez túl optimista... 3 év... bárcsak... ennek számolj utána. a közigazgatás mint a szivacs... úgy felszippantja a kis pénzecskét.

komolyan mondom szerintem ha egy kis érzéke is lenne matolcsynak venne a pénzen a kormánytagoknak kis tájföldi nyaralót és húzzanak el februárban. ez mindenkinek a legjobb. többre ugyse elég a kispénzecske...

Lacdelo 2010.12.23. 12:22:01

@Rothstein:

Ha ennyire EU ellenes vagy gyere vissza Magyaroszagra, ne vedd el a normalis emberektol a munkalehetoseget. De inkabb jobb lenne, ha rogton Franciabol Feheroroszorszagba repulnel ott kellenek a magadfajta emberek, akik zokszo nelkul epitik a diktaturat.

Egyebkent te 10 ev mulva is ott leszel Franciaorszagban, mivel addigra Magyarorszag annyira le lesz gazdasagilag amortizalva a Fidesznek koszonhetoen hogy nem fogsz visszajonni, nem hogy vallalkozni. Max. Fidesz kozeli cegeknek lehetsz beszallito, allami megbizasabol. Habar te jo Fidesz partkatona lennel. :)

Ordnassac 2010.12.23. 12:22:09

@panelburzsuj: na igen, de a lemaradást be is lehet ám hozni, ohne Csurka és Lezsák.

jjulie 2010.12.23. 12:22:24

@Goompah:

a szélsőjobbról bőven van testközeli történelmi tapasztalatuk

a szlsőbalról kevesebb

pöcögtető 2010.12.23. 12:23:48

Biztos büdös libsi-komcsi mind akiket a zsidó karvalytőke támogat. Hogy merik a magyar istencsászár nevét leírni .

Id. Lencsés István 2010.12.23. 12:25:19

Ez tetszik nagyon! Orbán az EU irányítására ugyanúg kész, mint Magyarország kormányzására. Nagy bajban az EU!

Orbán Viktor az Európai Tanács elnökével folytatott megbeszélések után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a tárgyalásokon tisztázzák a következő félév pontos menetrendjét. Tisztán látnak már a következő nagy találkozó, a februári energiapolitikai csúcs tekintetében, illetve a szerződésmódosítás ügyében is, amellyel kapcsolatban hozzátette, hogy képesek lesznek egy limitált szerződésmódosításra. A kormányfő megfogalmazása szerint közel vannak ahhoz, hogy az utolsó vonásig tisztázzák az európai szemeszter intézményének beindításával kapcsolatos kérdéseket és a Keleti Partnerség csúcstalálkozójának forgatókönyve is 90 százalékban kialakult.

A kormányfő megismételte, hogy az Unióra nehéz időszak vár, megfogalmazása szerint “párját ritkító félév” előtt áll. Az elkövetkező hat hónapban ugyanis olyan komoly döntéseket kell meghozni, amelyeket korábban évek alatt sem hoztak meg. Szerinte azonban a magyarokat ez nem rettenti vissza a munkától, hiszen a magyarok a válságkezelésben a legjobbak.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.23. 12:25:46

Dehát megmondta a miniszterelnök úr: Akinek nem tetszik el lehet innen menni!
Nem ez,hanem a tiétek. Akkor most mi a háborgás tárgya?

jjulie 2010.12.23. 12:26:49

@Rothstein:

boldogtalan vagy ott, és lennél itt

van hely ahol boldog lennél?

Ordnassac 2010.12.23. 12:28:52

@Goompah: ez szerintem nem a kormányok színezetétől, hanem adott ügytől függ.

A 2006-os események esetén pl. a helyszíni tudósítók se mondtak sokban mást (széljobb részvétel, de volt szó brutalitásról is), de egyben szinte egybehangzó volt a véleményük: lélekben mélyen kettészakadt társadalom a magyar.

Lehet elég példát hozni arra, amikor a külhoni sajtó a Fidesz oldalára állt, az egyik kommenter gyűjtött is ki néhányat.

Ami az infóforrásokat illeti: felmerül az az etikai kérdés, hogy ha szólok külhoni sajtóban dolgozó ismerősömnek: "ember, zűr van nálunk" vagy külső megkeresésre (ez a gyakoribb) válaszolok valamit, akkor most az ügyet védem vagy kárt teszek a hazámnak? Jelen helyzetben ennek a mások általi megítélése erősen függ az "ítélő" politikai nézeteitől. Lásd az itteni kommenteket. Amennyiben jobbos beszél, akkor a balosok szerint okoz kárt az országnak, amennyiben balos, akkor a jobbosok szerint ő okoz kárt. Ördögi kör.

Rothstein 2010.12.23. 12:30:52

@Lacdelo:

2 év múlva jövök haza és már jövőre indítom a vállalkozásom. Otthon. Én magyar vagyok és otthon akarok boldogulni, nem idegen országban.

Te viszont igazán mehetnél.

Rothstein 2010.12.23. 12:32:43

@jjulie:

Kárpát-medence feltétlen jobb, noha jártam már helyeken amik tetszettek (Dél-Amerika).

panelburzsuj 2010.12.23. 12:34:02

@Ordnassac:

"az önkény nem a beteljesüléstől önkény, hanem attól a pillanattól fogva az, hogy a hatalom lehetőséget teremt önmaga számára a kontroll nélküli cselekvésre"

Ezt mondja egy Stumpf András nevű újságíró, egyelőre itt:

hetivalasz.hu/jegyzet/ezt-nem-gondolna-senki-a-mediatorvenyrol-34357

Goldolod, hogy ha ezt a cikket lefordítaná angolra, és szétemilezné mondjuk az itteni kommentekben eddig összehordott "Orbánkritikus" cikkeket közreadó szerkesztőségekbe, akkor ezzel a lépésével cáfolná a magyarországi változások irányát gyanakvóan szemlélő újdondászok mondókájának lényegét?

Kürüsüly 2010.12.23. 12:34:20

@Lacdelo:

Abban egyetértünk , hogy nincs más út, csak az eu.

Abban meg nem , hogy kinek a hibája.Nem kelle az eu-t mint valami szép államszövetséget beállítani, amibe be kell illeszkedni.
Az eu expanziója beleérve a legutóbbi a keleteurópai országok felvételét nem szolgált más célt, csak azt, hogy az erős nyugati vállalatok olcsón , és korlátlanul jussanak piacokhoz.Törökország felvétele is erről szól(na).Persze a tagállamok önként csatlakoztak, többnyire hazugságokkal félrevezetve, mindenki emlékszik még a szabad bécsi cukrázda nyitásra?:)
Az eu ráadásul mérhetetlenül gyenge Magyarország van a címlapokon, miközben a saját pénzét sem képes megvédeni, a recseg ropog az egész,mert eltűnt az a gazdasági előny ami eddig összetartotta.A tagországok portugália, olaszország, spanyolország,görögörszág,írország, csődben van.
A keleteurópai országokat megfolytja a devizahitel, és ahelyett hogy megpróbálnák kezelni, csak egy csomó vaskalapos bürokrata okoskodása folyik.
Annál ami az EU zónában (nem)történik még a FED eszetlen pénznyomtatása is jobb.
Gondolj bele, hogy van egy ország akinek van egy központi bankja, és ez a központi bank a különböző tagoknak más kamatra ad kölcsönt.. ez miez?
Közös adórendszer, és szociális rendszer nélkül ez a formáció nem életképes.

Rothstein 2010.12.23. 12:34:26

@Ordnassac:

Igaz, lélekben ketté szakadtunk. Vajon miért?

89-ben nem volt elszámoltatás. Azok akik kompromittálták magukat az előző rendszerben, most is ott ülnek. Fiaik már szépen beépültek a rendszerbe szintén.
Minden pártban ott vannak, de azért legnagyobb számban mégiscsak az MSZP-ben ill. az ún "szabadgondolkodó" liberálisok közt (ex SZDSZ).

Ordnassac 2010.12.23. 12:34:32

OFF

"Lamperth Mónika szocialista felszólalásával kezdődött az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról szóló vita."

www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20101223-percrolpercre-2010-utolso-parlamenti-ulese-dontes-a-koltsegvetesrol.html

Milyen lehet egy "szocialista felszólalás"? :-P

ON

jjulie 2010.12.23. 12:34:36

@Rothstein:

akkor minden rendben, politikától függetlenül haladsz előre

mosolyogj

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.23. 12:35:44

Nincs itt jobbos-balos már régóta. Tisztán látó,gondolkodó vagy elbutított,megvásárolt számító van. Építő vagy romboló,adni szándékozó vagy haszonleső.

Lacdelo 2010.12.23. 12:37:13

@Rothstein:

Ha Magyarorszag nem lepett volna be az EU-ba 2004-ben, akkor meg most itt sem tartanank, mint ahol most tartunk gazdasagilag. Meg rosszabb lenne neked, raadasul lehetoseged se lett volna kikoltoznod Franciaorszagba es allast kapjal. Nem lehetne egy fikarcnyi eselyed se hogy penzt osszetudjal kaparni a vallalkozasodra 2 ev mulva.

Ha tenyleg azt hiszed, hogy Magyarorszag jobban jarna gazdasagilag ha kinn lenne az EU-bol akkor tenyleg ostoba vagy es demagog.

En a helyedben a penzt, amit megkerestel oktatasodra forditanam. Fogadd meg, mert ha vallalkozasba kezdesz es ilyen gondolatvilagod van nagyon hamar belefogsz bukni. Egyebkent 2 ev mulva mar nagyon rossz helyzetben lesz Magyarorszag (nagy koltsegvetesi hiany, kisebb GDP), nem is lesz uj vallalkozasba kezdeni, hacsak nem allami beszallito leszel.

Remelem nem nekem lesz igazam.

lüke 2010.12.23. 12:38:18

@Szimba:
itt még nincs -karácsony-megy a verbál verés
hepcisen verbálfinggal:)

Ordnassac 2010.12.23. 12:38:33

@panelburzsuj: sok esetben még csak le sem kellene fordítani. Georg Paul Hefty vagy Oplatka András egész jól tudnak magyarul. Nem beszélve a Kölnben élő Stefán Lázárról. ;-)

jjulie 2010.12.23. 12:42:29

@Cuppanj a végére!:

kifelejtetted a tehetségest, meg a tehetségtelent

a sültgalambra várót meg a tevékenyet, a politikából megélni akarót a piacról megéni tudótól, meg a populizmus számára alkalmas célközönséget az önállóan gondolkodni tudókat

Rothstein 2010.12.23. 12:42:33

@Lacdelo:

Igazad van, akkor menjen el mindenki és az utolsó oltsa le a villanyt!

Mint említettem, van itt szerb kolléga is, ők sem EU tagok.

A gondolatvilágommal semmi baj, semmi köze a vállalkozásom sikerességéhez.

Aztán tudod, ha majd kicsit jobbna fog menni az országnak, megjelennek tömegével a bevándorlók, és akkor a maradék ország is elveszik. Határok nyitva, megakadályozni nem tudod őket. Nyugat-Európa túlcsordult.

jjulie 2010.12.23. 12:45:16

@lüke:

már megint vacakol a sparthelted, nagymami, segítsek?

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.23. 12:46:27

@jjulie: Így van.
Ezek pártállástól teljesen független dolgok.Persze az arányok azért megvannak...

Zuzu Petás 2010.12.23. 12:47:32

@Tita nick: Amikor Járai "köpte be" az EU-nál a szoci kormányt, hogy a ppp-ben épülő autósztrádákat és egyéb beruházásokat nem számítja be a költségvetési hiányba, akkor is ennyire "hazafy" voltál?

jjulie 2010.12.23. 12:47:37

@Rothstein:

a ma még nem létező vállalkozásod sikeréről majd a beinditása utáni második év végén beszélj

a-kis-herceg 2010.12.23. 12:48:06

@Hari R. Seldon:

ez túl optimista... 3 év... bárcsak... ennek számolj utána. a közigazgatás mint a szivacs... úgy felszippantja a kis pénzecskét.

komolyan mondom szerintem ha egy kis érzéke is lenne matolcsynak venne a pénzen a kormánytagoknak kis tájföldi nyaralót és húzzanak el februárban. ez mindenkinek a legjobb. többre ugyse elég a kispénzecske...

lüke 2010.12.23. 12:48:24

@jjulie: veled vgy Schrőderrel?
Schrőder és Klima a két keep smilingos szoci jól kibulizta a helyet magának Nabucco másik meg VW Brazilia
a többiek meg énekelhetnek...........
@Ordnassac:
naná
Oplatkáék gyönyörűen beszélnek magyarul ,mind

jjulie 2010.12.23. 12:51:30

@lüke:

a schrődert ne emlegesd, kb. két évinyi eredményt buktam amikor főnök lett, és azonnal kidobta németországból a céget aminek beszállítottam.....volna

panelburzsuj 2010.12.23. 12:51:58

@Ordnassac:

Meg talán még Adam Michnik is meg tudná oldani egy magyar szöveg megfejtését házon belül ... :)

(Ő is csúnyákat irkál mostanában ... )

Szóval visszakanyarodva az eredetihez: milyen "kormányhű" indoklással lehet megmagyarázni egy "európai közszereplőnek", hogy a magyar társadalom problémáinak megoldására a Fidesz-erőszakoskodás a lehető legjobb válasz?

Várúr 2010.12.23. 12:52:16

@Szimba: "Nem hagyják ki a ziccert". Nem bizony, mert Orbán és a fidesz/kdnp veszedelmes példa. Már csak azért is, mert a magyar EU-elnökséget a lengyel követi, vagyis két Kelet_közép-európai ország. Két olyan ország, amely saját sorsát minden lehetséges tekintetben a maga kezébe akarja venni. Gzdasági érdekek sérülhetnek itten felebarátaim, ami nem tetszik egyes érdekköröknek, főképp a kiváló érdekérvényesítő bankoknak. Gyurcsány tömegbe lövbetése, a fasiszta Benes dekrétumok, a tót nyelvtörvény az ő érdekeiket nem sértette, nem is lett belőle ribillió. Ami a sokféle pártállású újságíró sivalkodását illeti: kevés kivétellel nem láttam zsurnalisztát, aki az örökösen követelt jogai mellet némi kötelezettséget is vállalna. Lehessen szabadon hazudni, rágalmazni, példányszámot növelni minden áron. Miközben mélységesen igaz Antall József elhíresült mondása: "Senki áltaL meg nem választott politikai mikiegerek". Angliában már azért süvöltött a média, mert egy törvény a nyílt rágalmazásért pénzbüntetést helyezett kilátásba (fizettek is fontmilliókat a lapok). Nem szép az egyszínű magyar médiahatóság? Nem. Csúf volt a korábbi hatóság ellenzéki tagokat bóhócszerepbe, cselekvésképtelenségbe szorítása? Az volt. Most nyíltan kilökték őket. Helyes ez? Nem igazán. Erősen eltúlzott és önérdekű a nyugati rinya? Igen (ezt jól látja Török ténsúr). Hamar lecseng az egész hiszti? Igen. Picivel súlyosabb az ír válság, majd a portugál, spanyol, stb. vagy a román közalkalmazottak 25-50 %-os fizetéscsökkentése, hogy Románia és Bulgária nem lesz tagja a schengeni övezetnek, hogy fuldoklik az euro, hogy mondjuk Angela Merkelt naponta támadja a német sajtó, ugyanúgy Nicolas Sarközyt (a francia szavazók millióiról nem beszélve), hogy utóbbit a luxemburgi EU-biztosnő lenácizta, és így tovább. Ideje lenne a (nyugati) dolgokat a helyükön kezelni és nem képzelni közvéleménynek akár egy tucat újságot, akármilyen színezetű.

Lacdelo 2010.12.23. 12:52:34

@Kürüsüly:

Ez nem igaz, amit irtal, de legalabb az EU-ban maradasban egyetertunk.

Azt hiszed, hogy az USA-nak minden tagallamaban azonos torvenyek, jogszabalyok vannak, es azonos gazdasagi folyamatok uralkodnak. Nem. Es megis jol mukodtek az ezt megelozo 150 evben kisebb-nagyobb problemas periodusokat leszamitva. Az USA vilaghatalom kozel 100 eve mindezeknek ellenere.

Nem kell az EU-nak teljesen egyseges ado es tarsadalompolitikat folytatnia ahhoz hogy mukodo kepes legyen, de a fobb alapvonalakban megegyeztek.

Van sok kihivas es meg lesz is az EU elott. Az EU sem teljesen tokeletes rendszer es soha nem is lesz. De mindennek ellenere az europai orszagoknak letkerdes hogy kozosen tudjak erdekeiket ervenyesiteni a tobbi feltorekvo hatalmak elleneben hiszen kulon-kulon nincs eselyuk a globalizacio kihivasaival szembe nezni.

Rohamosan novekvo Kinaval es mas tavol-keleti orszagokkal es a Del-Amerikaval az Europai orszagok csak egysegesen vehetik fel a versenyt egyebkent vegervenyesen lemaradunk es Europa 30-50 even belul elveszti gazdasagi nagyhatalmi poziciojat. Volt Egyiptom es Roma is nagyhatalom a multban, de a tobbi orszag lekorozte oket, ami a szethullasukhoz vezettek. Ennyit tudhatnal a tortenelembol.

See the bigger picture, not only all the small details.
Avagy a fatol nem latod az erdot magyarosan.

Lacdelo 2010.12.23. 12:56:02

@jjulie:
@Rothstein:

"Hiszen ha nem magától jön rá az ember hogy hibás gondolkodása akkor belátás sincsen. Anélkül meg fejlődés sem lehetséges.Tanulj hogy taníthass."

"Még nagy jövő áll elöttünk. A szépreményűekkel együtt. Mert még téged sem hagyunk az út szélén. :-)"

"A jó isten tartsa meg a gondolkodásodat" te "mélységesen frusztrált tehetségtelen lúzer"

"a téged szerető László atya kíván neked is szép karácsonyt"

Id. Lencsés István 2010.12.23. 12:56:22

@Cuppanj a végére!:

Na és aztán itt a Karácsony, meg az új esztendő. Nem nagy pofátlanság lesz, ha Schmitt Pál majd mond egy igaz beszédet.

Kiraboltuk az országot, korlátoztuk a sajtószabadságot. Áprilisban átvettük a hatalmat, és mindent leromboltunk.

Emberek nézzetek körül ebben a porcelán boltban. Innen már könnyebb lesz mindenkinek, nekem és Viktornak bizonyosan.

Takarítsátok ki a boltot, ragasszátok össze a cserepeket, azok a tiétek plebs! Mindenesetre, ami érték megmaradt azt mi szépen kimentjük magunknak.

Fogjátok be a szátokat és szolgáljatok.

Lacdelo 2010.12.23. 12:57:16

@Várúr:

"Hiszen ha nem magától jön rá az ember hogy hibás gondolkodása akkor belátás sincsen. Anélkül meg fejlődés sem lehetséges.Tanulj hogy taníthass."

"Még nagy jövő áll elöttünk. A szépreményűekkel együtt. Mert még téged sem hagyunk az út szélén. :-)"

"A jó isten tartsa meg a gondolkodásodat" te "mélységesen frusztrált tehetségtelen lúzer"

"a téged szerető László atya kíván neked is szép karácsonyt"

jjulie 2010.12.23. 12:58:08

@Várúr:

ezzel a sarki kocsmában jó vagy

de itt miért próbálkozol vele?

lüke 2010.12.23. 12:58:15

@jjulie: nem a Brandt- Schmidt vonal folytatása, igaz a világ is az elmúlt 20 évben megváltozott:
mobil , net ,Lehmann brothers ,virtuál pénz forgalom
érdekesen alakul
hazudós elmaradott öreganyád nem is akarja érteni, elég ,ha te a két évvel ifjabb bohó férfi magáévá teszi
(mármint a mai világot)

AnnaKarenina 2010.12.23. 12:59:53

@Húsleves: Nem kellene leszokni a gondolkodásról. Nyilván könnyebb elfogadni az olyan paneleket, hogy nincs is itt semmi baj a vélemény- és sajtószabadsággal, mert a nyugatot is csak megvezetik a liberálisok és a szocik, egyszerűbb ez, mint gondolkodni azon, hogy esetleg a jobboldali kormány (megint) "téved" valamiben. Pedig ez is elég egyszerű logikai láncolat: a kormány miután minden alkotmányos kontrollt kiiktat, attól is igyekszik elvenni mindenki kedvét, hogy tevékenységét nyilvános kritikával illesse. (És láss csodát, ez még a hazai jobboldali sajtónak sem tetszett.) Nem hiszem, hogy a modern polgár ma már beérné azzal, hogy odafent úgyis mindent jobban tudnak, hadd tegyék.
Örömmel kapaszkodsz a többségi demokrácia fogalmába, mint amire Mo.-nak szüksége lenne, miután 20 év munkája van abban, hogy a demokrácia lehetőleg konszenzusos alapon működjön. Ez utóbbi biztosan munkásabb kategória, de azon is lehetne gondolkodni, hogy vajon nem jobb-e (hatékonyabb) megállapodásos módon élni, mint eltűrni azt, hogy ilyen-olyan többség ráerőltesse elképzeléseit egy országra. Most már hosszabb ideje láthatjuk, hogy az ország számára mennyire kontraproduktív a jobboldal álláspontja amikor nem a megegyezést, hanem a szembenállást választja. Ennek eredménye, hogy egyik oldal sem tudja maga mellé állítani a valódi többséget, így csak toporgunk egy helyben. Azt is átgondolhatnád, hogy vajon az EU-nak érdeke-e, vagy meddig érdeke a gazdaságilag, politikailag problémás tagországokkal bajlódnia, pénzt pumpálni beléjük. Lehet, hogy elkövetkezik ismét az a pont, mint annyiszor a történelmünkben, hogy a művelt nyugat leveti magáról ezeknek az országoknak a gondját (de legalább is azokét, amelyek nem képesek hatékonyan működni).
Bele lehet gondolni abba is, hogy ti, akik más összefüggésben annyiszor felemlegetitek a keresztény kultúrkörhöz való tartozást, az annak a talaján kifejlődött nyugati demokráciákat csak ócsárolni tudjátok, ha a szabadságjogokról van szó.
Még annyit, hogy Konrád György sokak örömére nagy magyar írónk, személyében ráadásul csendes, higgadt és eléggé bölcs ember, nem érdemli azt a jelzőt.

Ordnassac 2010.12.23. 13:01:57

@panelburzsuj: ezt ne tőlem kérdezd, szerintem nincs nagyon rá (bár Hefty ma a FAZ-ban érvelt valamivel)

Lacdelo 2010.12.23. 13:06:08

@Rothstein:

"Aztán tudod, ha majd kicsit jobbna fog menni az országnak, megjelennek tömegével a bevándorlók, és akkor a maradék ország is elveszik. Határok nyitva, megakadályozni nem tudod őket. Nyugat-Európa túlcsordult."

Te is egy bevandorlo vagy ha nem vetted volna magad eszre. Magaddal is van problemad? Mi a kulonbseg kozotted es mas bevandorlo kozott? Miert vagy te jo bevandorlo es a tobbi mas bevandorlo az mind rossz. Magyarazd mar el nekem?

"Mint említettem, van itt szerb kolléga is, ők sem EU tagok."

Kerdezd mar meg a szerb kollegatol, ha mar allandoan rahivatkozol, hogy szeretne-e, ha Szerbia belepni az EU-ba?
Biztos, hogy szeretne. Egyebkent a legtobb szerbet a 90-es evek elejen az EU jotekonyan befogadta, amikor az etnikai tisztogatasok voltak es a haboru elol vagy politikai uldozettek voltak. O biztos halas az EU-nak, ugyanis o nem szarik a gazdaja tenyerebe, mint ahogy te teszed.

Mennyire alszent vagy.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 13:06:16

@Várúr: Hát a szavakat értem, de ekkora marhaságot, amit írt a vár úr? Miként lehet valaki ennyire érdekes ember?

Maffiaszerű bűncselekmények sora, bocsánatos bűn? Az országot véglegesen megosztotta a református orbanista szűk közösség, elkábította, kirabolta. (Hol van már a nemzeti emü?)

Csak egy eredményt kérek!

jjulie 2010.12.23. 13:07:48

@lüke:

naprakész vagyok a valóvillá(g)ban

(és hagytam volna. hogy a zsuzsi érvényesüljön)

Várúr 2010.12.23. 13:09:36

@Lacdelo:
Juliskát, a Furcsány-gyűlések törzsvendégét (maga mondta) már kértem, ne akarjon velem mindenáron szóba elegyedni. Van ezen a blogon épp elég elvbarátja. Kettőnk közül ő próbálkozik folyton, holott kb annyira vagyok kíváncsi rá, mint egy vödör cementre. Ami Lacdelo-t illeti: nemtom, kinek szánta a "frusztrált lúzert". Széles mosollyal nem veszem magamra.
Amúgy áldott békés karácsonyt neki is, László atyának is.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 13:10:36

Ezt nagyon sajnálom! Sajnálja, vagy elvárja ezt más is kormányéknál?

Egy férfi levetette magát csütörtökön a román parlament üléstermének erkélyéről, miközben a bukaresti törvényhozó testületben a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája zajlott.

A sérülésekkel kórházba szállított férfi ingén "Megöltétek a jövőnket!" felirat volt olvasható. A férfi Emil Boc miniszterelnök felszólalása elején ugrott le és ellenzéki honatyák szerint azt kiáltotta, "Boc, elvettétek a gyermekek jogait!".

A román tömegtájékoztatási eszközök szerint a 43 éves villanyszerelő a román közszolgálati televízió alkalmazottja. Két gyermekes családapa, aki kollégái szerint nehéz családi helyzetben van, mivel az egyik gyermeke súlyosan beteg.

Várúr 2010.12.23. 13:13:03

@hunocska:
Udvariasságból válaszolok. "Csak egy eredményt kérek" - mondod. A közvéleménykutatásokból úgy látszik, a szavazók hatvanegynéhány százaléka (decemberi adat) lát némi eredmény. Őket kérdezd. Én egyetlenegy mai eredményt mondok: visszaállították a gyes időtartamát kettőről három évre. Ez egy fogyó, elöregedő országban nekem valahogy fontosabb, mint a médiatörvény.

Kürüsüly 2010.12.23. 13:14:03

@Lacdelo:

Az usában egységes az adórendszer,(helyi adók vannak) de egységes a gazdaságpolitika, és a tagállamok egyenlő feltételekkel jutnak forráshoz.
Melyik része is nemigaz?:)

Fölösleges összehasonlítani a két helyet az egyik egy ország a másik meg egy gazdasági közösség közös pénzzel, de közös gazdaságpolitika nélkül.A szolidalitás lenne az alap, de egész európa ellenséges államok katyvasza akik 2000 éve kizárólag egymás kárára és egymás ellen boldogultak.50 év alatt nem fogja senki levetkőzni 1000 év beidegződéseit, és önzőségét.

Lenne kiút, mégpedig a korlátlan pénznyomtatás mellett elinflálni a tagállamok adósságát, a devizahiteleket meg minimum átkonvertálni euróra, KÖZÖSEN nem vállrángatással hogy nem a mi dolgunk. Amíg nincs olyan, hogy KÖZÖSEN addig nincs miről beszélnünk. Egy ország mindenki bukik, vagy mindenki nyer. Most meg az van, hogy valaki bukik valakik meg nyernek.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.12.23. 13:17:46

Akkkor még egyszer:

Dehát megmondta a miniszterelnök úr: Akinek nem tetszik el lehet innen menni!
Nem ez,hanem a tiétek. Akkor most mi a háborgás tárgya?

Ki nyerte a választásokat?
Ki kapott felhatalmazást az irányításra?
Ki kussol?

jjulie 2010.12.23. 13:19:20

@Cuppanj a végére!:

igazad van, igazad van, igazad van

most jó?

Rothstein 2010.12.23. 13:23:03

@Lacdelo:

Semmivel nem tartom magam különbnek más bevándorlónál. És nem szeretném azt itthon látni hogy az ország lakosságának 40% bevándorló.
Egyszerűen mert szétfeszíti a nemzetállami kereteket, bomlasztja a társadalmat, szolidarítást stb.
A társadalom atomjaira hullik, ami csak a multiknak kedvez.

Igen, kijöttem, a nyugat lerabol minket, nem volt sok választásom, jövök is haza amint lehet.
Nagyon magas lóról osztod itt az észt te "européer". Menj ki dolgozni te, ha szerinted olyan hűdefasza ez az EU.

jjulie 2010.12.23. 13:23:41

@Várúr:

akkor lesz eredmény, ha megfordul a trend, ha nem akkor egy látszatintézkedés a birkák jóllakatására

azt gondolod ez megfordítja?

_A_ Közbiztonság Szilárd 2010.12.23. 13:24:17

Csak apróság, de:

NINCS olyan, hogy belarusz. Vagy fehérorosz (ez a hivatalos magyar megnevezés), vagy belorusz, nagyon oroszosan/fehéroroszosan bjelorusz.

De semmiképp NEM belarusz.

AndOr01 2010.12.23. 13:25:03

"ha így vélekednek rólunk Európa meghatározó lapjai (valamint azok olvasói) és politikusai, annak az ország biztosan kárát látja - függetlenül attól, hogy minden kérdésben pontosan és helyesen látják-e az itt történteket (szerintem amúgy ebben inkább nem)."

Ez szinte teljesen független attól, hogy Orbánék mit csinálnak. Egyeseknek az az érdekük, hogy lejárassák Orbánt és ehhez meg is vannak a megfelelő nemzetközi kapcsolataik, hogy ilyen cikkek szülessenek.

Most komolyan! Mi ebben az a nagy csoda?

S.Clegane 2010.12.23. 13:27:55

Török Gábor ezzel a posttal belépett (megerősítette helyét) az MSZP-s propagandisták sorába. Ugye volt pár posttal korábban mikor szándékosan nem rakta ki a biztos szavazó pártválasztók körében mért adatokat, nehogy már meglegyen az olvasó lehetősége hogy a választási adatokkal összevesse azokat.Ebből a postból csak elég csak az első mondatot elolvasni,

"Régen látott össztűz zúdult ma az Európai Unió országaiból az Orbán-KORMÁNYRA. A német lapok többek között vezérelvű ORSZÁGRÓL értekeztek"

Ha sikerült eldönteni hogy hova zúdult az össztűz, a kormányra vagy az országra akkor mehetünk tovább. Nem mellesleg a törvényt a parlament fogadta el ily módon a kormány visszacsinálni sem tudja ha akarja sem, minimális tárgyilagosság azért nem ártana. Mivel a parlament fogadta el, még ha lenne is olyan előterjesztés hogy vonják vissza ha X számú képviselő nem megy be nem szavaz, tartózkodik akkor a kormány ugrálhat a szék tetején akkor sem tudná visszavonni csak a parlamenti képviselők több mint kétharmada tudja ezt megtenni.

jjulie 2010.12.23. 13:29:30

@Rothstein:

a nemzetállami keretek fentartása biztos bukás európa számára, és a létük a fő oka a jelenlegi versenyhátránynak ázsiával és amerikával szemben

Lacdelo 2010.12.23. 13:30:39

@Rothstein:

Mar dolgoztam 7 evet kulfoldon, ezert latom jobban a dolgokat mint te, nagyobb az elettapasztalatom.

Rothstein 2010.12.23. 13:34:31

@jjulie:

Amerika már lefelé megy.
Ázsia nos, Kína soknemzetiségű, de a hanok dominálnak(tibetiek, ujgurok irtá
sa ugye khm). Japán, Korea nemzetállam.
Szingapúr mondjuk nem.
Van ellenpélda elég:
Dél-Amerika, Afrika totál csőd. Nem utolsósorban a gyarmati időkből örökölt rossz határvonalak miatt(vegyes nem összetartó államképződmények, konglomerátumok).

A nemzetállami keretek szétfeszítése biztos bukás. Nem akarok olyan világot, ahol a multik veszik át az irányítást.
Egy kormány felelősséggel tartozik az állampolgárai felé. Nem tehet meg bármit, még akkor sem ha egyszer-egyszer úgy sejlik. A multinak semmiféle felelőssége nincs.

Melchi Zadok 2010.12.23. 13:36:26

@S.Clegane: :)) török gábor, mint mszp propagandista? mondd csak, hogy sikerült erre a következtetésre jutnod? mikor világosodtál meg te fényes arcú, tiszta lelkű hazafi? :))

Rothstein 2010.12.23. 13:36:37

@Lacdelo:

Akkor mondd meg nekem, ez a fasza kis Európa miért nem emelte fel a szavát a szlovák nyelvtörvény, valamint a Benes-dekrétumok ellen?
Mind a kettő faji alapon diszkriminál. Enyhén szólva súlyosabb eset mint ez a sajtó-ügy.

Fosnak a "befektetők" akik lerabolják az országot. Veszélyben érzik a mi vérünkön, verejtékünkön szerzett jövedelmüket. Ezért visítoznak annyira.

jjulie 2010.12.23. 13:37:05

@AndOr01:

igen, az orbán nem lehet hibás, hanem valamilyen árulás áldozata, ezt már jól kitárgyaltul tegnap

a 48-49 -es bukta is a görgei árulásán múlt, a nagyszerű ügyeknek ez a magyar sorsuk

ubul2000 2010.12.23. 13:40:52

@hunocska: "Maffiaszerű bűncselekmények sora, bocsánatos bűn?"
Reméljük, hogy nem. És - ha lassan is - de eléri a törvény karja gyurcsányiékat

Megfigyelo 2010.12.23. 13:42:27

@ubul2000: Epp most pukkant ki a sukoroi bloff...

CSENDES 2010.12.23. 13:42:40

@Ted Striker: Hirtelen gyengüléssel reagált a forint a Fitch leminősítésének hírére. Az euró 275-276 forint között ingadozott a hír megjelenése előtt, majd hirtelen 278 forint közelébe ugrott az árfolyam. A dollár 210,6 forintról 212 fölé, a svájci frank 222 forint környékére ugrott."

jönnek a jó hírek csőstül

Húsleves 2010.12.23. 13:43:14

"Nem kellene leszokni a gondolkodásról."
Akkor kezdd ezt a folyamatot úgy, hogy lefogadod, hogy másnak is van véleménye, és ha az nem egyezik a tiéddel, az még nem jelenti azt, hogy az illető "leszokott a gondolkodásról".

" Nyilván könnyebb elfogadni az olyan paneleket, hogy nincs is itt semmi baj a vélemény- és sajtószabadsággal"
Én pontosan azt írtam, hogy nagyon is baj van a jelenlegi "vélemény- és sajtószabadsággal". A szabályozatlanság most egyesek számára azt jelenti, hogy nekik mindent lehet, másoknak viszont nem.

"Pedig ez is elég egyszerű logikai láncolat: a kormány miután minden alkotmányos kontrollt kiiktat, attól is igyekszik elvenni mindenki kedvét, hogy tevékenységét nyilvános kritikával illesse."
Erről az egészről nagyjából egyezik a véleményem Török Gáboréval. Túlzásokba esnek mindkét oldalon.

"És láss csodát, ez még a hazai jobboldali sajtónak sem tetszett."
Amikor valami a jobboldali sajtónak tetszik, akkor meg azzal jöttök, hogy kritikátlanul követik a "vezért". Íme a bizonyíték, hogy nem így van.

"Örömmel kapaszkodsz a többségi demokrácia fogalmába, mint amire Mo.-nak szüksége lenne, miután 20 év munkája van abban, hogy a demokrácia lehetőleg konszenzusos alapon működjön."
Nem kapaszkodok bele, és nem mondtam, hogy szükség lenne rá. Viszont tény, hogy a választók döntése nyomán, kialakult egy olyan kormányfelhatalmazás, hogy most egység van, és hasonlóak a viszonyok a többségi demokráciához. Az pedig már igen érdekes dolog, hogy a választóktól kapott felhatalmazást a "demokrácia védelmezői" nem tekintik elég erős felhatalmazásnak.

"egyik oldal sem tudja maga mellé állítani a valódi többséget, így csak toporgunk egy helyben"
Dehogynem. most egyértelmű többség van, és sokan vagyunk azon a véleményen, hogy ez egy kivételes lehetőség arra, hogy ne toporogjunk egy helyben.

"Azt is átgondolhatnád, hogy vajon az EU-nak érdeke-e, vagy meddig érdeke a gazdaságilag, politikailag problémás tagországokkal bajlódnia, pénzt pumpálni beléjük."
Nyilván valóan érdeke, mert igen lelkesen csinálja. A szeretett nyugat azért a legsötétebb kommunista időkben sem ragaszkodott annyira a demokratikus elveihez, hogy ne üzleteljen a kommunista országokkal, ahogy most Kínával is. A "pénz pumpálás" pedig egyáltalán nem a "szeretetük manifesztációja", hanem üzlet. Az Unióba lépéssel lemondtunk a szuverenitásunk egy részéről - mind gazdaságilag, mind poltikailag. Ez az ő hasznuk. Az érdekeik pedig azt kívánják, hogy olyan kormányok legyenek hatalmon, amelyek úgy táncolnak, ahogy ők fütyülnek. Elég belegondolni az elmúlt 20 év eredményességébe. A rendszerváltáskor a várt képlet rendkívül egyszerű volt: a piacgazdaság hatékonyabb, tehát jobban fogunk élni, csökken az adósság, gazdagabb, szebb lesz az ország. Szó nem volt megszorításokról, gyenge egészségügyről, meg hasonlókról, mert önmagában a piacgazdaságra való áttéréstől már jobblétet vártunk. Ehhez képest a korábbi kapitalista országokhoz nem kerültünk igazán közelebb, sőt, nagy a szegénység, rossz az egészségügy, stb. Érdekes, ha erre valaki azt mondja, hogy jó úton voltunk. Valami csak nem stimmel.

"Bele lehet gondolni abba is, hogy ti, akik más összefüggésben annyiszor felemlegetitek a keresztény kultúrkörhöz való tartozást, az annak a talaján kifejlődött nyugati demokráciákat csak ócsárolni tudjátok, ha a szabadságjogokról van szó."
Bele lehet gpndolni, csak nem tudom hogy jön ez ide, soha nem emlegettem semmiféle kereszténységet. Jó lenne ha megmaradnál annál az egyszerű érvelési mintánál, hogy azt kritizálod amit én mondtam, és nem azt, amit te tulajdonítasz nekem.

"Még annyit, hogy Konrád György sokak örömére nagy magyar írónk, személyében ráadásul csendes, higgadt és eléggé bölcs ember, nem érdemli azt a jelzőt."
Ez egy nagyon jó védőbeszéd lenne bíróságon, csak az a gond, hogy ennek semmi köze a politikai szerepvállalásához. Lehet hogy szerény meg csendes, de egy futballhuligán is különb nála abból a szempontból, hogy külföldiek ellen mindig a magyar csapat mellett áll, ez még a Dózsásokra és Fradisokra is igaz.

ubul2000 2010.12.23. 13:45:33

@Lacdelo: Hogy miket írsz!

Nem mindegy, hogy milyen az a bevándorló - ha már jön -honnan érkezik, európai kulturkörből, vagy - ahogy Mészöly Kálmán nevezte őket nemrég - a fáról mászott le nemrég.

A szerbekkel kapcsolatban kicsit eltévesztetted a házszámot. Többnyire ők voltak az üldözők, és csak aligéppen az üldözöttek. (Ugye bizonyos helyeken nem nézték jó szemmel a népírtókat)

Megfigyelo 2010.12.23. 13:47:12

@_A_ Közbiztonság Szilárd: "beloruszul" BELARUSZ "Belorusszia" neve

Lacdelo 2010.12.23. 13:48:47

@Rothstein:

Te miota csaptal fel a gazdasagi elemzonek. Azert nem artana, ha lenne valami vegzettseged. Ennyi ostobasagot leirni, Del-Amerika total csod, valoszinuleg nem hallottal a Brazil gazdasagi csodarol Lularol es az ottani Munkaspartrol. A gazdasagi vilagvalsag alatt minden evben nott a gazdasag GDP-je.

en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Brazil

Mit tudsz te Kinarol, azon kivul hogy minden ruha amit viselsz az valoszinuleg Kinabol jott, meg ettel mar egyszer egy Kinai bufeben?

Mit tudsz te Szingapurrol es Japanrol? Meg azt sem erted, hogy mi tortenik az EU-ban. Teljesen el vagy veszve.

Akkor irjal valamirol, ha legalabb valamivel ala is tudod valamivel tamasztani.

Megfigyelo 2010.12.23. 13:51:53

@AndOr01: A hiszekenyseg, ugy latszik, gyogyithatatlan. Arrol van szo. hogy magyar kormanyt 1990 ota nem allitottak igy az egesz vilag elott pellengerre - es okkal.

Lacdelo 2010.12.23. 13:55:35

@ubul2000:

Horvatorszagi szerbet en is imerek, akit eluldoztek Horvatorszagbol. De biztos vannak, koszovoi, boszniai szerb kisebbsegek, akiket eluldoztek. Az mas kerdes, hogy melyik orszag volt az agresszor, attol meg a szerbeket is tisztogattak.

A szerbek meg oket tisztogattak a hatar masik oldalan. De volt sok olyan szerb, akik nem ertettek egyet ezzel es a haboru elol vagy a kotelezo sorkatoni szolgalat elol kulfodre szoktek, csakhogy ne kelljen a horvatokat, bosnyakokat gyilkolaszniuk. De voltak szerb politikai uldozottek is a Milosevics rezsim alatt, akiket az EU befogadott.

jjulie 2010.12.23. 13:56:20

@Rothstein:

az amerikai átalakulást nevezed az "amerika lefelé megy"-nek

a fél világ még mindig amerikába akar bevándorolni, nem véletlenül

amerikában vannak amerikai spanyolok, svédek, olaszok stb ha nem lesznek európai németek, franciák, olaszok magyarok, nagy baj lesz

ahhoz hogy egy nemzet része legyél, nem kell hagyományos nemzetállam a maga nagyonis sok ellentmondásával, nyerők akik egyre nagyobb rendszereket tudnak szervezni, és hatékonyan működtetni

miért ne lehetnél sikeres, boldog, büszke európai (magyar)?

Rothstein 2010.12.23. 13:56:46

@Lacdelo:

Nem válaszoltál a kérdésre. Még mindig.

Nőtt a GDP? Uramatyám, volt honnan. Maradjunk annyiban, hogy Dél-Amerikában még mindig sokkal sokkal rosszabbul élnek az emberek (Uruguayt kivéve) mint itthon.

Akkora az arcod hogy az valami hihetetlen. Aki nem ért veled egyet, az idióta, hülye, stb stb
Tipikus liberális mentalitás. Mi toleránsak vagyunk, minden véleményt elfogadunk (ami a miénkkel egyezik).
Aki ellentmond, az széljobber, náci-fasiszta-revizionista, vagy csak szimplán hülye.
De tudod mit? Megyek dolgozni. További jó naplopást.

Megfigyelo 2010.12.23. 13:57:40

@S.Clegane: Ugy csinalsz, mintha a Fidesz frakcio nem mukodnek megbizhato szavazogepkent a kormmany kezeben - ugyan "ne tetessd magad hulyenek, nem vagy eleg okos"...

trabant 2010.12.23. 13:59:33

"Mesterházy Attila ezzel összefüggésben arról számolt be: parlamenti folyosói pletykák szerint a Fidesz gondolkodik rajta, hogy az alkotmány elfogadása után előre hozott választásokat tartsanak, ezért fel kell készülniük egy esetleges 2012-es választásra is." (privatbankar.hu)

Ha ez így van, a Fidesz biztosra megy: hamarosan alkotmányba foglalják, hogy a további választásokon csak az a párt(szövetség) nyerhet, amelyik 2010-ben a befutó volt. Vagy valami hasonlót, ami nekik kedvez.
Mi más lenne az oka? Cél nélkül nem tesznek semmit.

A földtörvény moratórium lényegére pl. nagyon jól rátapintott hunocska:

A "16% lehetővé teszi, hogy mostantól számított 3 év alatt az összes termőföldet felvásárolja a szűk kör. Erre ment ki a játék."

Az eddigi törvénykezés és alkotmány-tákolás is arra ment ki, mit érhet el vele a "szűk kör". Pont a választások kimenetelét ne biztosítanák be a javukra, ünnepélyesen alkotmányba foglaltan?
Ekkora naivitás nem lehet senkiben, aki figyeli a törvénykezési trendet.

Húsleves 2010.12.23. 14:01:02

@AnnaKarenina:
Bocsánat, az előző hosszabb írásom a tiédre volt válasz, csak lemaradt a címzés.

jjulie 2010.12.23. 14:02:27

@Rothstein:

a "faji" alapot nem keverted a "nemzeti" "nemzetiségi" szemponttal

véletlenül?

Lacdelo 2010.12.23. 14:02:51

@ubul2000:

Azert ha lehet, ne legyunk rasszistak. Modjaval, korlatozva, de be kell engedni egy reszuket (a hasznosat). Plane a demografiai adatok veszes romlasa miatt is. Ki fogja azt a rengeteg nyugdijast eltartani 20-50 ev mulva. Valakinek kell termelnie. Egyre jobban a bevandorlok munkaerejere leszunk raszorulva. Plane mar most vannak olyan alantosabb munkak, amikre keves magyar jelentkezik.

Nem is lenne baj, ha ez a sok osmagyar egy kicsit felhigulna. Ahogy elnezem a legtobb Jobbikost, elegge belterjesnek neznek ki. :)

Seregbontó 2010.12.23. 14:05:35

Úgy tűnik a Nyugatnak csak a seggüket fényesre nyaló kormányok felelnek meg. Egyáltalán nem csoda, hogy most háborognak. Ennek a kormánynak minden korábbinál nagyobb felhatalmazása van, és a szavazói azt várják el, hogy ennek megfelelően az elődeinél keményebb érdekképviseletet folytasson. Ettől nem fog összedőlni a magyar gazdaság és nem is fognak kirakni Európából. Hanem majd szépen megszokják nyugaton, hogy nálunk most ilyen kormány van.

Amúgy a magyar országimázst nem a jobboldal, hanem a balliberális értelmiség rombolta és rombolja nagyon sikeresen már húsz éve. Akik, ha itthon nem az ő szájuk íze szerint mennek a dolgok, rögtön szaladnak ki panaszkodni az exhatvannyolcas elvbarátaiknak. És persze folyamatosan fasisztázzák-mucsaizzák az országot.

Lacdelo 2010.12.23. 14:06:17

@Rothstein:

Nem mindenki, de te az vagy. Raadasul, te alszent vagy es beleszarsz a kenyeradod kezebe. Szegyeld magad.

sárkányfő 2010.12.23. 14:06:27

Orbán Viktor mai hazugságai:

1.) a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson
Valóság: Orbán jó szokásához híven összetéveszti önmagát és a fideszt a nemzettel. Nem nemzeti egység van, hanem egy párt óriási támogatottsága.
Tegyük hozzá, 40 ezer szavazattal kaptak többet mint 2006-ben, szóval az ellenzék összeomlása és a torzító választási szabályok miatt lett 2,7 millió ember szavazatából 2/3-os többség.
És főleg tegyük hozzá, hogy aki nem fideszes az is magyar. Budapest része volt a nemzetnek az elmúlt 20 évben is, ahogy most is magyar Szeged és Esztergom is.

2.) a legnagyobb adóscsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében
Valóság: adóemelés. Közvetett, elhazudott adóemelés. A különadók már meghozták az adóemelést.
A leggazdagabb 10-20% adócsökkentését pedig mi finanszírozzuk az elrabolt nyugdíjpénzünkből.

3.) bevezették a gyermeknevelést támogató adózást
Ez igaz, bár a 3+ gyerekesek kapnak valóban és aránytalanul sok támogatást az 1 és 2 gyerekesekkel szemben.

4.) először Európában Magyarországon vezették be a bankadót
Valóság: 2006, Gyurcsány, bankadó. 2009, Svédország, bankadó.
Ráadásul a bankadó önmagában nem érdem, csaj a bankokat utálók közötti népszerűséghajsza. Úgy kellett volna bevezetni, hogy garantálják, hogy nem terhelik tovább az adót.
Ez így nem bankadó, hanem a bankokkal beszedetett általános fogyasztási adó.

5.) 90 év után ismét van kettős állampolgárság
Valóság: másodrendű állampolgárság, se szavazati jog, se TB-ellátás, se további jogok. magyarul kiszúrták a határon túliak szemét egy papírlappal.

6.) valaha volt legszigorúbb törvényt vezették a bűnözéssel szemben
Jó kis népszerűséghajhászó húzás. A szakma tudja, hogy önmagában a szigor nem használ, egy szint fölött kontraproduktív, mert annyira érdekelt a bűnöző abban, hogy ne kapják el, hogy még gátlástalanabb lesz.

7.) vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok
És ehhez mi közöd, Viktor?

8.) eltörölték a felháborító végkielégítéseket
Valóság: az állami vállaltoknál, a saját embereiteknél épp ti töröltétek el a bérplafont. persze aki akar, az ki tud szedni pénzt a cégéből ezer más módon. És nem mintha lenne ennek bármi haszna a népszerűséghajhászáson kívűl, így ugyanis no pláne menekülnek a profik az állami szférából, és sikerül tovább mélyítani az állami szervek dilettantizmusát. De parasztvakításnak jó.

9.) megfelezték a politikusok számát
Nem, csak a parlamaent létszámát. Hogy ehhez hogy lesz hozzápasszítva a választási törvény, az még egy nagy kérdés... de ezzel együtt ezt vehetjük jó pontnak, bár a sok rossz mellett ki se látszik.

10.) megadták a szabad pálinkafőzés jogát.
Ez nálam az év legcinikusabb mondata...
az ország 8%-a alkoholfüggő. Még további sok ember nagyivó. emberek százezreinek, ha nem millióinak teszi tönkre az életét az alkohol vagy közvetlenül vagy közvetve a családtagokat.
és erre szabaddá teszed a pálinkafőzést? Elment az eszed?

Nem látom a pontok között az államosítást, a cenzúra törvényt, a jogállam sárba tiprását, a kommunisták rehabilitálását, a fidesz-káderek kinevezését mindehová, a független intézmányek felgöngyölítését, meg a többit.

Persze ez az egész hazug lista csak arra jó, hogy elvigye a foigyelmet a legújabb botrány-sorozatról. Nem fog sikerülni.

jjulie 2010.12.23. 14:07:28

@trabant:

ezzel a földvásárlással is elkéstek

európa nem tudja sokáig csinálni ezt a mezőgazdasági támogatást, amit szeretnének lefölözni a csodagyerekek

a majdani kiárusításból lehet egyszeri haszon

Lacdelo 2010.12.23. 14:13:20

@Rothstein:

Nem mindenki hulye aki mas velemenyen van mint en (sot), de te az vagy. Raadasul te meg kepmutato is vagy, mert beleszarsz a gazdad markaba. Gondolkozzal el rajta, hogy semmi jogod az EU-t kritizalni, amikor te szemelyesen a haszonelvezoje vagy. Menjel penzt keresni es vegyel rajta magyar allamkotvenyt, hiszen OV megmondta a magyar allam a leheto legbiztonsagosabb befektetes Magyarorszagon, nehogy eltozsdezt vagy elcsesszed ebben a "csunya, atkos" globalis, kapitalista rendszerben.

Eszem megall, es meg ilyenek akarnak vallalkozni, szep jovo ele nez Magyarorszag.

Lacdelo 2010.12.23. 14:15:21

@egy derék katona:

egy derek Fidesz zombi jobban illene rad, mint username. :)

Id. Lencsés István 2010.12.23. 14:15:34

@trabant: Köszi a dicséretet! A nagy baj akkor lesz, amikor a különböző érdekcsoportok nem egyeznek meg. A zsíros földekről már készítik a tanulmányokat. Szükséges a rendőrség és a TeK, mert ugye valójában valakiknek védeni kell. Azt tudjuk kiket. Lesz itt robbantás, lövöldözés stb. A MaL-t nem tudták visszaállamosítani, meg a többit sem tudják. Egyedűl a jó magyar föld. Gondolom a silány földet esetleg átadják jobb embereknek a támogatásért, de a jobb, ha nem segíti őket azt sem kapják meg.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.23. 14:16:42

@aszekelyek: "Akkor például tilos volt a tudatküszöb alatti reklám éppem."

A tudatküszöb alatti reklám törvényi leírása (egy képkocka, nem veszed észre) egy nem működő dolgot tiltott meg. Kábé olyan volt, mintha azt írták volna bele, hogy tilos perpetuum mobilet csinálni.

Mindazonáltal nem mondom, hogy az ORTT szabályozása jó volt, már az is túl sok volt, pl a delegáltak fele politikai volt (most az összes az, pláne ciki), és a hatáskörük túl nagy volt (idióta karikák a tévében). Amin lehetett még rontani, azon rontottak.

Kerek négyszög 2010.12.23. 14:21:05

@Rothstein: Micsoda egy hamis duma. A hazai multimilliárdosok is így gondolkoznak. Most végre találtak egy populista demagóg bandát, akik képesek voltak meghülyíteni annyi embert, amivel összedobható egy olyan állam, ahol eltűntetik a konkurenciát. Igazi alvilági szövetség. Onnantól kezdve totálisan uralható a magyar emberek tömegei. Ekdönthetik mit és mennyiért vásárolhatunk, hogyan élhetünk. Ez a leggigantikusabb korrupció ami az EU-ban megtörtént valaha. Innen eredeztethető a külföldi multik mocskolása. Nekem ez nem kell. Akármit megteszek a szabadságom érdekében.

Amúgy érdekes: a nemzet 2/3 -a jobboldali ugyebár. Hogy a francba van az, hogy ez a multi ellenes tömeg egymást taposva rohan a Tescoba, Auchanba, Corába...stb. Itt valami nem stimmel! Miért nem csődöltek be már ezek a rohadt multik? Miért nem virágzanak a helyi kis fűszeresek, pékek?

Esetleg a nemzeti oldal nemzettudata ennyire defektes? Mert akkor én mint ballib szoci sokkal nagyobb magyar vagyok mint a nemzetieskedő, saját magukat is átverő érdekcselekvő tömeg.

jjulie 2010.12.23. 14:23:46

@ó jaj:

persze hogy kihagyott egy sereg intézkedést a listából, azokra ő sem büszke

ubul2000 2010.12.23. 14:25:45

@Lacdelo: Az a baj, hogy csak utólag derül ki, hogy melyikük lenne hasznos, ha lenne egyáltalán. Azt pedig felejtsük el, hogy már most van olyan munka, amit magyarok nem végeznének el. Ebbe a zsákutcába a németek egyszer beleléptek, nekünk nem kellene.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 14:29:50

@ó jaj: Gondolatjelek mögött a véleményem.

1.) a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson
-Azt jelenti, hogy 2 700 000 szavazó, melyből 300 000 már elfordult!
- Egységesen loptak 3000 milliárdot Fidesz frakcióék.
2.) a legnagyobb adóscsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében
- Azt jelenti, hogy a FIDESZ tartozások miatt és saját tőke biztosítás céljából.

3.) bevezették a gyermeknevelést támogató adózást
- Azt jelent, hogy csak Orbán gyerekei járhassanak jól, felesége korán mehessen nyugdíjba a cégek, birtokok miatt, és Orbán évente 10 milliót kereshessen pluszban.

4.) először Európában Magyarországon vezették be a bankadót
- Azt jelenti, hogy esélyt sem adnak a devizahitelesek problémáinak bankok által történő enyhítésére.

5.) 90 év után ismét van kettős állampolgárság
- Eddig is volt!
6.) valaha volt legszigorúbb törvényt vezették a bűnözéssel szemben
- Már két 14 éves gyermeket és egy tyúktolvajt elfogtak, pont most szökött el egy 7 évre elítélt emberke.

7.) vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok
-Az igazság az, hogy 2 milliárdot koldultak, 200 millióért leveleztek, 50 milliót kifizettek, 1, 2 milliárdot lekötöttek maguknak. Majd a szeretett szolgálatok vettek kínából lendkerekes játékautót a kolontári gyerekeknek.

8.) eltörölték a felháborító végkielégítéseket
- Ez persze hazugság!
9.) megfelezték a politikusok számát
- Az igazság a fizetésüket duplázták!
10.) megadták a szabad pálinkafőzés jogát.
- 8 milliár jövedéki adótól esik el az ország évente.

Húsleves 2010.12.23. 14:30:46

@flugi_:
Ez most abszolút nem világnézeti véleménykülönbség lesz köztünk: a tudatküszöb alatti reklám nagyon is létező dolgon alapul. A tudatalatti "képkockafeldolgozó" sebessége nagyobb, mint a tudaté. Ennek egyik, erkölcsileg erősen elítélhető kihasználása a reklám, de van sokkal rosszabb is. A náci német propaganda például úgy használta fel ezt a pszichológusok által már akkor is ismert jelenséget, hogy miközben zsidókat mutattak a filmhíradóban, patkányokat, és egyéb gusztustalanságokat mutató képkockákat vágtak be, hogy tudat alatt (is) keltsenek gyűlölködést a zsidók ellen az emberekben.

Ted Striker 2010.12.23. 14:34:53

A tegnapi szijjártói interpretáció megbukott

index.hu/belfold/2010/12/23/szijjarto_felreertette_a_nemet_uzenetet/

Csütörtökön Werner Hoyer német külügyi államtitkár bő öt percben nyilatkozott az SWR nevű német rádiónak a magyar médiatörvényről. Többek között azt mondta, hogy az „új magyar médiatörvény nem vet jó fényt a közelgő magyar EU-elnökségre”. Az államtitkár azt is mondta, hogy az EU szellemiségével semmiképpen sem fér össze a magyar szabályozás. A német politikus itt az EU jelmondatára, az
"egység a sokszínűségben" szlogent idézte.

ubul2000 2010.12.23. 14:37:51

@hunocska: ha még nem volna demagóg embertípus, rólad meg lehetne mintázni

ubul2000 2010.12.23. 14:38:37

@hunocska: ha még nem volna demagóg embertípus, rólad meg lehetne mintázni

porfelhő 2010.12.23. 14:41:37

Karácsonyi ajándékként beváltotta ígéretét a harmadik hitelminősítő is, a Fitch is.
Egy fokozattal a befektetésre ajánlott sáv alsó szélére minősitette vissza csütörtökön Magyarországot hosszu futamidejű devizaadósságának kockázati besorolását /bbb"minusz szint/.
Mo. ezzel a bóvli kategória határára jutott mindhárom hitelminősitőnél.

Szimba 2010.12.23. 14:42:48

@Várúr:

Ejnye már, azért volt zsurnalista, akinek ez volt a jelmondata (és tartotta is magát hozzá):

"Az időszaki sajtó szabad nemzeteknél arra van hivatva, hogy legyen óramutató a nemzet életében, legyen hajnalcsillaga az igazságnak...legyen őre a jogszerűségnek. (Wargha I.)

gorcsev54 2010.12.23. 14:43:31

@hunocska: Hát igen valahogy így néz ki! Hajrá Magyarország,hajrá magyarok! A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat szellemében!Aki nincs velünk az ellenünk! 6-11 hó 450 millárd nőtt az államháztartási hiány!-www.kisalfold.hu/hirek/audi-flotta_az_utakon_-_ketszaz_luxusjarmu_az_eu-elnoksegre/2195238/Csak így tovább aztán nem hogy zsebünkben nem lesz semmi zsebünk se lesz!!!

porfelhő 2010.12.23. 14:44:03

Van aki mindent kétszer mond, kétszer ir, igy aztán "gyorsan szaporodnak" a kommentek.:)

Id. Lencsés István 2010.12.23. 14:46:35

@ubul2000: Elég, ha egyszer írod. Rodin Gondolkodó-ját láttad-e már?

Mi nem igaz, amit írtam? Szívesebben vettem volna, ha azt írja le hány munkahelyet teremtett.

1.) a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson
-Azt jelenti, hogy 2 700 000 szavazó, melyből 300 000 már elfordult!
- Egységesen loptak 3000 milliárdot Fidesz frakcióék.
2.) a legnagyobb adóscsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében
- Azt jelenti, hogy a FIDESZ tartozások miatt és saját tőke biztosítás céljából.

3.) bevezették a gyermeknevelést támogató adózást
- Azt jelent, hogy csak Orbán gyerekei járhassanak jól, felesége korán mehessen nyugdíjba a cégek, birtokok miatt, és Orbán évente 10 milliót kereshessen pluszban.

4.) először Európában Magyarországon vezették be a bankadót
- Azt jelenti, hogy esélyt sem adnak a devizahitelesek problémáinak bankok által történő enyhítésére.

5.) 90 év után ismét van kettős állampolgárság
- Eddig is volt!
6.) valaha volt legszigorúbb törvényt vezették a bűnözéssel szemben
- Már két 14 éves gyermeket és egy tyúktolvajt elfogtak, pont most szökött el egy 7 évre elítélt emberke.

7.) vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok
-Az igazság az, hogy 2 milliárdot koldultak, 200 millióért leveleztek, 50 milliót kifizettek, 1, 2 milliárdot lekötöttek maguknak. Majd a szeretett szolgálatok vettek kínából lendkerekes játékautót a kolontári gyerekeknek.

8.) eltörölték a felháborító végkielégítéseket
- Ez persze hazugság!
9.) megfelezték a politikusok számát
- Az igazság a fizetésüket duplázták!
10.) megadták a szabad pálinkafőzés jogát.
- 8 milliár jövedéki adótól esik el az ország évente.

Lacdelo 2010.12.23. 14:46:42

@ubul2000:

Ha eltel volna kinnt es dolgoztal volna egy-per evet, mint en vagyom baratom Rothstein akkor tudnad, hogy rengeteg olyan munka van, amit a nyugati allamokban (Francia, Angol, Belga, Holland, Nemet, stb...) nem tud es nem akar betolteni. Nem tud mert vagy nincs eleg szaktudasa, nem akar mert lusta, vagy nem hajlando sokkal az atlagber alatt dolgozni, meg ha meg is van a kepzetsege, es nem is lusta.

A bevandorlo munkaero, ami normalisan van kontrolalva, az igenis minden europai gazdasagnak a javara valt, nem veletelenul engedtek be a sok kulfoldit. Ha nem lett volna gazdasagi erdekuk, akkor gondolod szolidaritasi alapon engedtek be a nagy nyugati orszagok oket. Ha azt hiszed, akkor naiv vagy. Ez a nyugat-europai eloregedesenek a tendenciajat is lassitja.

A kontrol nelkuli bevandorlas az mar mas kerdes, de a bevandorloknak nagy a gazdasagi szerepuk az ketsegtelen.

Ez szimplan egy makroekonimiai folyamat munkaero kereslet es kinalat. Idom nem leven nem megyek bele hosszas fejetegesbe. Ha kivancsi vagy olvassal makrookonmiai konyvveket.

jjulie 2010.12.23. 14:47:19

@Ted Striker:

(csak halkan jegyzem meg ezt a média cuccost elbaszta a fidesz)

akkor hajnalban azonnal be kellett volna tiltani az internetet

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.23. 14:48:31

@S.Clegane: Ezért mondtam azt, hogy Gábornak még a "véleményerősségben a jobbra húzást" is elnézem. Mert várható volt, hogy az első objektív próbálkozásra lekomcsizzák jobbról.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 14:50:42

@gorcsev54: Most melyik miniszter foglalkozik a gazdasággal?
A Matolcsy az nem, mert mással van elfoglalva. Esetleg az EÜ?

jjulie 2010.12.23. 14:52:57

az lesz a vége, hogy az orbán konstatálja, hogy 2/3-nyian sem voltak elegek, csak sokan

Id. Lencsés István 2010.12.23. 14:57:35

@ubul2000: Mindenki demagóg, még ezek is!

Ahogyan az várható volt, csütörtökön leminősítette Magyarországot a Fitch Ratings. A hitelminősítő a korábbi BBB-ről BBB- kategóriába, egy fokozattal vágta vissza hazánk adósbesorolását, a minősítésünkhöz továbbra is negatív kilátást rendelt - írja a portfolio.hu. Az elemző szerint a piacok nem bíznak a kormány intézkedéseiben, ezért ért el minket a leminősítés-hullám.

tbb 2010.12.23. 14:59:47

@trabant:

"A "16% lehetővé teszi, hogy mostantól számított 3 év alatt az összes termőföldet felvásárolja a szűk kör. Erre ment ki a játék."

Látom jól tájékozottak vagytok. Így tán azt is tudjátok, miért tiltották be az útmenti óriásplakátokat. Mert olyan túl sok értelmét nem látom. Semmilyen szempontból.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 15:00:11

@ubul2000:

Mekkora szégyen? A dilettánsok csapata kapkod, az eu-ban mit akarnak?

Orbán Viktor szóvivője szerdán még azt terjesztette, hogy a német kormánynak nincs baja a magyar médiatörvénnyel. Ehhez képest csütörtök délelőtt a német külügyi államtitkár azt mondta, hogy a törvény nem vet jó fényt a magyar EU-elnökségre, és semmiképpen sincs összhangban az EU szellemiségével. Aztán a német külügyminiszter telefonon adott tanácsokat Martonyi Jánosnak, hogyan kellene módosítani a törvényt.

Várúr 2010.12.23. 15:01:49

@jjulie:
Türelmes vagyok hozzád Juliska, ha nem tekinted a társagást kocsmai beszélgetésnek. Látszatintézkedésekre semmi szükség. Ám az eddigiek (3 éves gyes, családi pótlék iskoláztatáshoz kötése, adócsökkentés, készülő felsőoktatási törvény, politikusok létszámának megfelezése, kettős állampolgárság, a vérlázító végkielégítések visszavétele, bankadó, stb.) nem látszatok. A médiatörvény próbája pedig a gyakorlat lesz. Ha eldurvul, elsők közt fogok tiltakozni. Nekem ugyanis az ellenzék, a dolgokhoz másként közelítők véleménye is fontos. Nem gondolom, hogy sok másféle most azért szívjon, mert a magamfélék keményen szívtak az elmúlt nyolc évben. A bűnösök bűnhődjenek, a nem bűnösöket hagyják békén.

jjulie 2010.12.23. 15:01:52

és van egy újabb halk megjegyzésem: az index ami most parádés főcímekkel megsorozza az orbánt véletlenül nem egy enyén jobbos, de határozottan városi, nem elsőgenerációs értelmiségi, gazdasági életben sikeres tulajdonosi körrel bír?

gorcsev54 2010.12.23. 15:02:26

http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101223-leminositette-magyarorszagot-a-fitch.html.Hajrá!!!

lüke 2010.12.23. 15:02:43

@Lacdelo:
nemcsak gazdasági ,Berlinben 65- 75 ig tartott
- ezt fejből, lehet +- 2 /3év-) /65-ben 20 török volt, 75-ben 100 ezer/
földrajzi ill. katonai oka is volt
de realitásokat nélkülöz Ny- Berlinhez hasonlítani a mai MO-t

Szimba 2010.12.23. 15:02:43

@jjulie:
:-))))))

Lájkoltam a facebookon a Szamizdatot és az eredeti tiltakozást is a sajtótörvény ellen. Éééés mit látok, a csatlakozók között régi nagyon igen fideszes elkötelezettségű ismerősök is vannak!

Hűha!

trabant 2010.12.23. 15:03:08

@Goompah:
"De az az érzésem, hogy a nyugati politikusok úgy általában is kevésbé ugranak a balos kormányokra, mint a jobbosakra. Legalábbis Európában. Érveim megint nincsenek, csak érzés."

A jobbosokra ugrás oka, hogy a jobboldali politkát folytató kormányok többsége, pláne Európában kelet felé haladva, nacionalista. Az unió pedig nem híve a nemzetek közötti, elfogultan és/vagy kirekesztôen nacionalista megkülönböztetésnek, mert ha így tenne, nem lenne életképes, és lehúzhatnák a rolót.

Sokak bánatára, mert jóval kevesebben unióellenesek, mint amennyien támogatják. Akik nem nacionalisták, csak éppen több lehetôséget szeretnének, vagy látnak is az egymással békésen együttmûködô európai országok népeinek életvitelbeli különbségei felzárkóztatásában, az országok közötti kapcsolatok fejlesztésében, az egyéni és közösségi érdekek egymáshoz közelítésében, mind uniópártiak. A szûk látókörûeknek a fenti elônyök nem szempontok, mert egyéni vagy nemzeti önzésre vannak bekódolva. Más nem számít, csak ami nekik fontos.

Az EU az egyetlen politikailag (a vámhatárok megszüntetésével gazdaságilag is) megbízható összekötô híd az európai népek és országok kavalkádjában. A váltakozó irányú kormányok hol erre, hol arra csaponganak, de ahol a (pl. túlköltekezési) gondokra nem volt hazai megoldás, az unió hathatós közremûködése mindeddig besegített. (Nemcsak az eurós országoknak, Izlandtól kezdve Mo.-nak is.)

Id. Lencsés István 2010.12.23. 15:03:54

@tbb: Gondolom, mert az útmenti plakátok más érdekcsoportba tartoznak, tehát, ha onnan leszedetnek 10 000 plakátot azt a plakát mennyiséget mondjuk egy baráti cégnél költik el. Lehet az a cég a házfalakon hírdet. Az útmenti plakátok nem tartoznak a Fidesz önkormányzatokhoz.

lüke 2010.12.23. 15:04:45

@jjulie:
Nobilisé,nem?,aki Ungár társa volt

lüke 2010.12.23. 15:06:26

mától lehet fitchet hányni

AnnaKarenina 2010.12.23. 15:08:48

@Húsleves: Nyilvánvaló, hogy nem fogunk egyetérteni szinte semmiben.
Amikor azt mondom, hogy gondolkodni kellene, akkor nem azt mondom, hogy te nem gondolkozol, vagy más a véleményed, csak azt, hogy elhiszed, hogy nagy magyarságunkban mindegy, hogy mi történik a közös országunkban, mert bármi is történik, azt magyar emberek csinálják és akkor az jó. (Bár akkor mondhattátok volna ezt az előző ciklusokban is.:) Jócskán tudnánk hozni példákat, hogy hányszor is lett volna szüksége ennek az országnak felelős értelmiségre, még pontosabban, hogy hallgasson a felelős értelmiségére, mert amit a politikai elit lépett, az minden volt, csak jó nem ennek az országnak. Én azt mondom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a felelős magyar értelmiségi közelebb áll nyugati kollégájához, mint honfitársához. Mert van olyan érték, ami felülírja a nemzetiséget. A vélemény-, szólás- és sajtószabadság pont ilyen. (A futballhuligánokat meg kár iderángatni, verik azok egymást is, ha nincs külföldi, az ő értékrendjük 0.)
"tény, hogy a választók döntése nyomán, kialakult egy olyan kormányfelhatalmazás, hogy most egység van, és hasonlóak a viszonyok a többségi demokráciához. Az pedig már igen érdekes dolog, hogy a választóktól kapott felhatalmazást a "demokrácia védelmezői" nem tekintik elég erős felhatalmazásnak" A magyar választójog azon sajátossága, hogy a választópolgárok nagyjából 1/3-a egy parlamenti 2/3-ot eredményezhet és valóban teljes felhatalmazást ad a kormányzó erőnek, nem keverhető össze azzal, hogy egység van. A parlamentben, a szavazáshoz elegendő, de nem ahhoz, hogy az ország csak statisztáljon bármihez. Nem vontam kétségbe a kormányzat felhatalmazását, ugyanakkor fenntartom azt a jogomat, hogy én is más véleményen lehessek ezzel kapcsolatban. Hát most még ezt a jogomat is elvitatnák, elvitatnátok.
A fiúk itt vannak nagy tévedésben. Át lehet vinni mindenféle intézkedéseket, de hogy arra mi lesz a társadalom válasza, nem kalkulálnak. Vagy azt hiszik, nem kell kalkulálniuk.
Szíved joga nem meglátni, hogy egyelőre csak túlélési technikákban jók, honnan lehet átmeneti, erőfeszítés nélküli pénzeket szerezni, mindegy, hogy az a gazdaság, vagy saját állampolgárai rovására megy. Hogy ezt megtehessék, le kell bontani az alkotmányossági korlátokat és be kell fogni a nyilvánosság száját. Sokan elhiszik, hogy ez a jó út, holott nem tudhatjuk, hova visz. Hogy jóra nem, valószínű. Egy demokráciában is kontrollálni kell a hatalmat.
A nyugatról sok mindent lehetne mondani, kritikával is lehetne illetni bőven, mindenesetre nem nagyon van más lehetőségünk. Hogy 20 évvel a rendszerváltás után még valakinek meglepetést okoz, hogy a kapitalizmus milyen, az érdekes, főleg úgy, hogy megvan a saját kapitalizmusunk is. Magyarországon ez is csak a szokásos magyar betegségeket hordozza; ahol nem a szerves fejlődés alakítja a társadalmi viszonyokat, hanem felülről hozzák létre, ott ciklusról ciklusra változhatnak a preferenciák, rángatódik ide, vagy oda az ország.
Bízzál, sokan bíztak veled együtt, az én véleményem az, hogy nem jött be ez sem.

lüke 2010.12.23. 15:09:23

@trabant: akkor, ha
US of Europe
kialakul, mint gazd.potenciál
(mondja Verheugen, Brüderle, Dirk Mr. DAX Müller)
és természetesen vannak ellenzői is

panelburzsuj 2010.12.23. 15:09:49

@Szimba:

Csak kevesen olvasták el Huth Gergely főszerkesztő-helyettes (Magyar Hírlap) tiltakozó levelét.

Neki volt búsulva, hogy akkor innentől gyurcsányozni se lehet teli szájjal? Meg libajnaizbi, meg komcsizni, meg mindenféle úton-módon tüzeni a tábort?

Mert akkor mi lesz velük? Mit ér egy olyan szabályozás, aminek mindegy, hogy a hivatásos uszítót Gréczinek vagy Koronicsnak hívják?

Várúr 2010.12.23. 15:10:53

@Szimba:
az irtam: zsurnaliszták kevés kivétellel :-))

Id. Lencsés István 2010.12.23. 15:15:23

Nagyon várom Schmitt Pál új évi köszöntőjét, nem tudom 5 vagy 10 percben fog elnézést kérni a nemzettől, a sok megtévesztett embertől. Kiváncsi vagyok mit fogad meg a jövőt illetően?

Szimba 2010.12.23. 15:15:23

@panelburzsuj:

Ebben a kérdésben szerintem normális újságíró nem lehet semleges. Akármelyik lapnál dolgozik. A cenzúra, meg a szerkesztőnek a minisztériumból a leszólások (kézivezérlés) még él egyesek emlékezetében.

Ezt nagyon elszúrták.

Ha minőséget akartak volna emelni, akkor a saját sajtójukat kupálták volna ki, és vettek volna fel okos, művelt wembereket, meg korrektort, olvasószerkesztőt, címszerkesztőt!

Meg képszerkesztőt is, mert utóbbi időben csak tördelők vannak, akik csak a számítógépes programokat ismerik, de izlésük, arányérzékük az nincs.

jjulie 2010.12.23. 15:16:12

@Várúr:

mit szívtál az elmúlt nyolc évben?

te mártír

a médiatörvény próbája nem a gyakorlat lesz, mert ebből nem lesz gyakorlat, meg fognak hátrálni ekkora ellenszélben

látszatintézkedésekre tényleg semmi szükség, nem is értem miért vesztegetik vele az időt, hacsak azért nem mert jól kommunikálható a szavazógépnek használt hívek felé

szerncsére ezek a napok bizonyítják, hogy tévedett az orbán amikor azt hitte, hogy bármit megtehet ha 2/3-os parlamenti töbséget szerzett a 2006-osnál 40 000-rel több szavazattal 2010-ben, és láthatóan ettől szar karácsonya és újéve lesz, més még táskásabb szemei

bizony, tetszettek volna forradalmat csinálni annak idején, nem most képzelegni, a kocsmai szintet pedig te hoztad ide, mit csodálkozol ha olyan a fogaggyisten

lüke 2010.12.23. 15:16:15

@panelburzsuj:
ajaj, de nagy baj
@hunocska: érdekesnek tartanám a belügyekbe való beavatkozást
lehetne Szarkónak meg Berlusconinak is tanácsot adni,bőven,de meg se próbálják
figyelmeztetni lehet, s a jogharmonizációra hivatkozni

Szimba 2010.12.23. 15:17:26

@Várúr:

Csak az utolsó 2 évben dörmögtem. Előtte azért nagyon igyekeztem ám!:-))) Nem is kerültem jó pozícióba. (csak a redszerváltás után).

Szimba 2010.12.23. 15:18:08

@Várúr:

Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!:-))

gorcsev54 2010.12.23. 15:18:15

@hunocska: Hát ha én azt tudnám! De az is lehet,hogy az a legjobb ha egyik sem.Orbán Viktortól a Facebook oldalán megkérdezték:mikor lehet Magyarországon tisztességes munkából kapott bérből tisztességesen megélni: Segítek neki válaszolni. Soha , ha csak nem politikusok vagyunk!

jjulie 2010.12.23. 15:23:44

@hunocska:

nincs olyan sok megtévesztett ember, a nemegész hárommillió az nem olyan sok, a gaussz görbe szerint ok, normál

főleg úgy hogy a fogyás is normál ütemben zajlik

a nagyobb érdeklődést szerintem az váltja ki, hogy aláírja e ezt a szart a smitpali, ő több nyelven olvas, mint az orbán, és talán már rájött a felesége aki a menedzsere, hogy jó nagy szarba keveri most bele az orbán az ő snájdig férjét

Ordnassac 2010.12.23. 15:27:17

@ó jaj: "5.) 90 év után ismét van kettős állampolgárság
Valóság: másodrendű állampolgárság, se szavazati jog, se TB-ellátás, se további jogok. magyarul kiszúrták a határon túliak szemét egy papírlappal."

Csak halkan jelzem meg, sikerült mint Orbánnak, mint neked marhaságot írnod.

Kettős állampolgárság eddig is létezett, sőt, a határon túli magyarok számára is, azonban igen bürokratikusan intézték és jól el is húzódott. A mostani szabályozás az eljárást egyszerűsítette le radikálisan (szerintem helyesen).

A szavazati jog Magyarországon pedig nem csak állampolgársághoz kötött, hanem magyarországi bejelentett lakóhelyhez. Ergo egy amerikai-magyar, egy svéd-magyar, egy izraeli-magyar, egy ausztrál-magyar, de még egy szimpla külföldön élő magyar állampolgár sem szavazhat pl. országgyűlési választáson, ha nincs itthon bejelentett lakóhelye. Ebből a szempontból a másodrendűség nem állja meg a helyét, mivel objektív a korlátozás és nem pusztán állampolgársági jog a szavazójog itthon.

"9.) megfelezték a politikusok számát
Nem, csak a parlamaent létszámát. Hogy ehhez hogy lesz hozzápasszítva a választási törvény, az még egy nagy kérdés... de ezzel együtt ezt vehetjük jó pontnak, bár a sok rossz mellett ki se látszik."

Az önkormányzati képviselő-testületek már smafu? :-P

jjulie 2010.12.23. 15:31:07

@lüke:

a szarkó, meg az öreg, az más, azok férfiak, és tudnak bánni a nőkkel, mindegyiknek rendes trófeagyüjteménye van

az orbán meg soha nem tudott megkefélni egy csinos belvárosi szinésznőt sem, be volt szarva tőlük, mint az leonidasz a zsuzsitól a villában

perszehogy beszólnak neki, örülhet ha nem szavazzák ki, mint a leonídaszt

Szimba 2010.12.23. 15:36:23

@jjulie:

Ámde ott volt helyette a Deutsch Tamás!

A szociknál meg a Kovács.

A nőkről nem szólva:-)

lüke 2010.12.23. 15:38:11

@jjulie:
:)
porfelhőnek is írd meg
ez a Zsuzsi táborozik?
(Szarkó bosszúből nősült, mert megcsalta a felesége, szarva is van ,nemcsak trófeája)

Ordnassac 2010.12.23. 15:39:37

@jjulie: úgy látom neked se nagyon, ezért jössz állandóan ezzel. :-P

gorcsev54 2010.12.23. 15:40:08

http://index.hu/belfold/2010/12/23/facebookon_uzent_orban_viktor_az_orszagnak/" Büszkék vagyunk köszönjük néked Ó nagy vezér,léted ténykedésed boldogsággal tölt el és fagyos szívünket felmelegíti.Dicsőség néked!

lüke 2010.12.23. 15:40:51

@Szimba:
nem baj az, ez magán ügy
Billy
oral office esetén volt valami közvélmény kutatatás, s
azt szavazták: magán ügy

lüke 2010.12.23. 15:43:18

@Ordnassac:
na tessék, a legifjabb mondja
zsülinek szexus, Chorin és birka komlexusa van
na meg nem szereti az öreg nőket,
dehát én is így vagyok az öreg férfiakkal

jjulie 2010.12.23. 15:43:20

@tbb:

az is a média része, ki lehethe röhögtetni őket nyilvánosan

Ordnassac 2010.12.23. 15:45:45

@lüke: a mondás után szabadon:

Fiatalság – pofátlanság. ;-)

lüke 2010.12.23. 15:46:22

@Ordnassac: @jjulie: @Szimba:
a 2,5 éves unokám folyton azt kérdezi, ha a gép előtt ülök:
mit jöhögsz?
most el,majd, jövök

ubul2000 2010.12.23. 15:47:47

@hunocska: Ezt én is szívesebben hallottam volna. Az ellenvéleményekről azért annyit, ha marad a sok közszolga - semmi reform, mérhetetlen pazarlás, ha elbocsájtják őket: jaj, szegény közszolgák.
- Egységesen loptak 3000 milliárdot Fidesz frakcióék. Ezt mire is alapozod?
- Azt jelenti, hogy a FIDESZ tartozások miatt és saját tőke biztosítás céljából. Ne viccelj már
- Azt jelent, hogy csak Orbán gyerekei járhassanak jól, felesége korán mehessen nyugdíjba a cégek, birtokok miatt, és Orbán évente 10 milliót kereshessen pluszban. Ezt az intézkedést így magyarázni röhejes, de a véleményedet tiszteletben tartva, nem értek veled egyet
- Azt jelenti, hogy esélyt sem adnak a devizahitelesek problémáinak bankok által történő enyhítésére. : ha te a bakoktól várod a devizahitelesek önkéntes megsegítését, akkor tévúton jársz. Akkor, amikor olyanokat is a hiteleseknek számolnak fel, amely kockázatokat nekik kellene állni
- a bűnözéssel kapcsolatban egyetértek, nem(csak) a törvény szigorítására van szükség, hanem több utcán lévő rendőrre, megelőzésre
- eltörölték a felháborító végkielégítéseket, ez miért hazugság?
- megfelezték a politikusok számát, ez nagyjából igaz, a fizetésük miatt csak mi, mezei halandók mérgelődünk, ők - az ellenzéket is beleértve - nem nagyon
- 8 milliárd jövedéki adótól esik el az ország évente, ez szerintem nem bizonyított, de jövő év végén visszatérhetünk a témára, hukk :))

jjulie 2010.12.23. 15:49:25

@lüke:

hogyna szeretném az ötvenes nőket - két huszonötéves formájában

jjulie 2010.12.23. 15:55:24

@Ordnassac:

igaz, csak egy, és egy kicsit a barátnője, az is ér?

Szimba 2010.12.23. 15:56:10

@lüke:
Nagyon édes a kicsi!:-)))

Szimba 2010.12.23. 15:57:49

@lüke:

Ja, az Orális irodában:-))

trabant 2010.12.23. 15:58:15

@Cuppanj a végére!:
"Dehát megmondta a miniszterelnök úr: Akinek nem tetszik el lehet innen menni!"

Dehát az is a mondat része volt, hogy el lehet innét menni azoknak a magyar cégeknek, akik kiviszik az országból a helyben realizált nyereséget! MOL, OTP stb. vezérek voltak célbavéve, meg Bayer Zsolt szlovák rendszámú terepjárója, és nem a helyben vállalkozók vagy havi bérért dolgozók.

Biztosan tudod magad is, mint ahogy más is, aki figyelmes, és töbnyire meg is érti az elhangzottak összefüggéseit.

tbb 2010.12.23. 16:02:07

@hunocska:

Hát ez elég racionálisnak tűnik. De ezzel indokolni mégsem komilfó. Azt nem tudod véletlenül, hogy mivel indokolták?

ubul2000 2010.12.23. 16:03:46

@Lacdelo: Ezzel kapcsolatban eszembe jut a szaudi (tán kuwaiti, nem emlékszem pontosan) törvény. Az alantas munkákra jöhetnek bevándorlók - ha jól emléksze 3 évre, ami egyszer meghosszabítható. Fizetésük magas, de - nem szerezhetnek állampolgárságot, és nem szerezhetnek földtulajdont - szerintem tökéletes megoldás.

trabant 2010.12.23. 16:05:33

@S.Clegane:
"Nem mellesleg a törvényt a parlament fogadta el ily módon a kormány visszacsinálni sem tudja ha akarja sem, minimális tárgyilagosság azért nem ártana. Mivel a parlament fogadta el, még ha lenne is olyan előterjesztés hogy vonják vissza ha X számú képviselő nem megy be nem szavaz, tartózkodik akkor a kormány ugrálhat a szék tetején akkor sem tudná visszavonni csak a parlamenti képviselők több mint kétharmada tudja ezt megtenni."

Apró kérdés: Ki juttatta a parlamenti képviselôket (egyszemélyben, a felcsúti egyenkénti kiválogatás alapján) a szavazólistára?

Ugye-ugye, nem lehet mindent az ártatlannak vélt képviselôkre fogni, amíg más tartja a kezében a stukkert.

Várúr 2010.12.23. 16:11:44

@jjulie:
Juslika, neked a kocsmai szint is magas. Ne fárassz tovább. Örülj a karácsonynak. További érv- és tehermentes napokat kívánok.

Szimba 2010.12.23. 16:11:45

@lüke:

Ja, az Orális irodában:-))

tbb 2010.12.23. 16:14:29

@S.Clegane:

Ne féltsd te őket. Hoznak majd feles törvényeket ami átértelmezi a fideszalkotmányt. Az AB kiherélését meg megköszönik a fidesznek.

jjulie 2010.12.23. 16:16:21

@Várúr:

gyorsan fáradsz kislány?

nincs még tarcsiban valami szijjártóversed?

2010.12.23. 16:20:21

Szasztok!:) Ez már volt?

vastagbor.blog.hu/2010/12/23/miert_volt_orban_tegnap

Szóval ennyi hülyét, aki a fideszben van, keresni se lehetett volna. Lázár Jani noooooooooorrrrrrrmális? Elismeri, hogy a szocikat értékeli a külföld, őket meg nem? "Haza nem lehet ellenzékben", mondta veretes baromságát a Nagyvezír! Kész Észak-Korea vagyunk! Meg a régi rezsim, amikor a mocskos burzsoá és kapitalisták cincognak, de a hős Acél- és vasországa az igazi! De akkor ott voltak mellettünk a szovjetek. De most?? Mire ugrálnak ezek? Nincs között értelmes ember, csak a Tarlós?

www.stop.hu/articles/article.php?id=795508

Jut eszembe, Orbán felveszi a pénzét? Bajnai és Gyurcsány nem kapott érte a egy vasat se...

ubul2000 2010.12.23. 16:20:42

@gorcsev54: A válasz rossz: a kérdés tisztességes munkára vonatkozott (iránytól függetlenül)

2010.12.23. 16:26:11

@jjulie: ez mekkora szöveg!:)

IntelCorei5 2010.12.23. 16:28:03

Az elképzelések szerint három-négy év múlva az érettségi vizsgákra jelentkezés előfeltétele lehet egy hatvan órásra tervezett közösségi munka - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Ezt azzal kapcsolatban jegyezte meg, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős, valamint a szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkársága 2011-ben meghirdeti a középfokú nevelési-oktatási intézmények számára az úgynevezett Társ-programot, amelynek keretében a diákok rászorultakon segítenek.

Már magyar hangja is van a programnak: úgy hívják: kommunista műszak

úgy látszik HR nem balestből volt MSZMP tag -lélekben még most is az...

Ted Striker 2010.12.23. 16:32:50

Guido Westerwelle német külügyminiszter csütörtök délelőtt hívta fel Martonyi Jánost, a kedden elfogadott új médiatörvénnyel kapcsolatban. A németországi közlemény szövege szerint "békés légkörben a magyar médiatörvény MEGVÁLTOZTATÁSÁNAK lehetőségeit beszélték meg".

hvg.hu/vilag/20101223_nemetorszag_mediatorveny_eu

Id. Lencsés István 2010.12.23. 16:37:49

@jjulie:
Nagyon kell vigyázni, most nézem már át az irodámat, lakásomat is.
A Palinál nagyon sok toll van, sokat kell írnia szegénynek. Vajon az ő tolla is csengeri toll?

Kémtollat talált irodájában a csengeri polgármester

ubul2000 2010.12.23. 16:39:37

@borso+aheja: bakot lőttél: azt a bizonyost kommunista szombatnak hívták, és a munkahelyeken "dívott", nem a gimnáziumokban. A gimikben is - nem mindenhol - volt ilyen általában 3 napos szeánsz, de se kommunista műszaknak, se kommunista szombatnak nem hívták.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 16:41:50

@ubul2000: Nem vitatkozom, mert én is kissé ironikusan írok, de rendes vagy, mert kulturáltan közlöd mondandód. A VPOP nyilatkozott, hogy 8 milliárd a veszteségük az orbáni pálinka miatt. (nemzeti berugás törvénye)

Kellemes Ünnepeket!

CSENDES 2010.12.23. 16:42:22

@AnnaKarenina: És ez volt már? varanus.blog.hu/ A kormányszóvivők diszkrét bája

Id. Lencsés István 2010.12.23. 16:42:40

@tbb: Mit mivel indokoltak? Plakát?

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2010.12.23. 16:43:30

nem tudom volt-e már, nem olvastam el a kommenteket, de érdekes olvasmány, főleg az utolsó bekezdés:

index.hu/belfold/2010/12/23/a_rendorok_hozzatartozoit_is_ellenorzik_a_jovoben/

mellesleg gratulálok, 1100 komment, trollkodás, celebek nélkül, ízléses politikai posztnál(blognál). még egyszer: gratulálok! :D

samot 2010.12.23. 16:46:36

Érdekes az ellen nem tiltakoznak az Ujsàgiro urak,hogy a külföldi laptulajdonos irànyelve szerint kell irogatni!Ez is csak Magyarorszàgon fordulhat elö,hogy napilapok és hetilapok a "MULTISOK" (külföldi) tulajdonba vannak!
Nekem mint magyar olvasonak,bizony nem tetszik én hol tiltakozhatok?Biztosithatok mindenkit,hogy forditva szoba se jöhetne!Azért ez is megér egy gondolatot!

Ps.elnézést az ékezeti hibàkért!(billentyüzet hiànya)

Id. Lencsés István 2010.12.23. 16:46:45

@ubul2000: majd esetleg a keresődben megnézheted, hány alapítványféle van, nagyon érdekes!

trabant 2010.12.23. 16:46:57

@hunocska:
"Hát én ilyen embert még nem láttam." (Orbán-videó)

"A miniszterelnök megjegyezte, "tizedikként felírtam magamnak a szabad pálinkafőzés jogát", ami szerinte kifejeződése a kormány filozófiájának. "Arra akarjuk biztatni az embereket, hogy mindent tegyenek meg a saját boldogulásuk érdekében, amit megtehetnek, és mi minden akadályt elhárítunk, amit a kormány elhárítani képes" - fogalmazott Orbán, hozzátéve, hogy a kormány szerinte azt üzeni ezzel, hogy "csak csináld, csak csináljátok". ..."

www.origo.hu/itthon/20101223-orban-facebook-videoja-kormanya-tevekenysegerol.html

Észbontó. Olcsó házi pálinkával kell a magyart alkoholizálni a saját boldogulás reményében!
Aki eddig nem tudta, mi kell a boldogsághoz, Orbán a kormány biztosította ingyen fôzhetô házipálinka reklámmal még külön is hozzásegíti.

Alatta egy másik írás címe:

"Újra három évig jár a gyes, szabadabban dönthetnek a fiatal drogosok"

Nem ezt hívják felvilágosultabb országokban törvényesen elôsegített, népbutító nemzetirtásnak? Annyira sok a magyar, hogy tizedelni kell?

sa52 2010.12.23. 16:50:31

@borso+aheja:

Nemzetközi Érettségi Magyarországon

Diploma-követelmények

150 órában kötelező részt venni valamilyen tanórán kívüli kreatív, sport és szociális segítő tevékenységekben.

www.karinthy.hu/pages/ib/hu/ib_info.html

tbb 2010.12.23. 16:52:00

@hunocska:

Hát az óriás plakátok kitételének a tiltását.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 16:55:44

@trabant: Rejtő Jenő hőse közölte (Piszkos Fred)

Az én szeretetem: Ől, butít, és nyomorba dönt!

Miközben küzdünk a drog, cigaretta, pedofil jelenségek, és prostitució ellen, az alkohol gyártását, fogyasztását elősegíti egy politikai celeb.

Az alkohol a bűnözést segíti elő nagy mértékben, illetve gyengíti az egészséget.

Írok hülyeségeket, miközben az EU felkészült a magyar tablettás borok kostolására. Vajon honnan szerzi a repis bort és pálinkát? Igen!

Ordnassac 2010.12.23. 16:57:31

@borso+aheja: azt hiszem, ez a legkisebb dolog, amin fel lehet háborodni Hoffmann Rózsa terveivel kapcsolatban. Sőt, még értelmét is látom.

Nagyon tanulságos tud egy ilyen dolog lenni.

Ordnassac 2010.12.23. 16:58:38

@Ted Striker: nocsak. Aztán meglássuk, hogy mi lesz.

bebe tv 2010.12.23. 17:01:29

@Ted Striker: A " die Welt Online "-ban tegnap megjelent egy cikk a " Berlin warnt Ungarn vor Missachtung EU-Werte " ( Berlin figyelmezteti Magyarországot az EU értékek figyelmen kívül hagyása végett ). A cikkhez rengeteg kommentár érkezett, melyek legtöbbje egyáltalán nem hízelgő országunk számára.
A cikkel kapcsolatban szavazni is lehetett a " mi a véleményük a Magyarországon kialakult helyzettel kapcsolatban".
Igen veszélyes. Magyarországnak nincs többé helye az EU-ban, vélekedett a szavazók 64 %-a. A szavazáson 1754-en vettek részt. Kb. 18 % -nak tök mindegy volt. A maradék szavazók nem látták annyira vészesnek a fejleményeket, és várakozó álláspontra helyezkedtek.

2010.12.23. 17:08:38

@borso+aheja: de ösmerős a neved...:)

Minden hatalmat kiszolgáló agya egy srófra jár. És a hatalomnak is egy az akarata és mechanizmusa... Erről írt Seneca, Platón és Orwell.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 17:08:44

@tbb: Kedves T dupla B!

Kellene egy kis önállóság a részedről és a kereső programba illeszd be. Simicska, Mahír, bevétel, millió, 2010.

Vannak media felület vásárlók, vagy felajánlók.

Be kell ütni óriásplakát
Mahír
stb.

Jelen pillanatban aki valamilyen media feluleten, vagy mediumon megjelenik egyszerűen ellenőrizhető!

A HÍR TV nem közvetíti az MSZP hírdetését, de a kolontáriak érdekében szívesen közöl szpotot jó pénzért, ha a kormány rendeli meg jó pénzért.

A Népszavának nem fog adni hírdetést a HÍR TV (Nézz bennünket)

Lényeg, ha kevés a a hírdetési felület lehetősége, akkor a leheetőségeket akarja kihasznáni a hírdető. A pénz a lehetőséggel rendelkezőhöz vándorol.

A másik variáció, hogy az út menti óriásplakátok zavarják a helyszínt szemrevételezők potenciális új három éven belüli tulajdonosok betekintését az útmenti földekre.

Szimba 2010.12.23. 17:17:33

Ez biztosan volt már, de hátha valaki még nem hallotta a nótát Szalay panniról:

www.stop.hu/articles/article.php?id=796139

Id. Lencsés István 2010.12.23. 17:19:06

Lázár!

"A legfontosabb ígéretünket, hogy húsz év után nem fogjuk becsapni a választóinkat, teljesíteni fogjuk."

Én!

A legfontosabb igéretem, hogy húsz év elteltét követően nem fogom megcsalni a feleségemet, teljesíteni fogom.

Szimba 2010.12.23. 17:21:52

@samot:

A külföldi tulajdonos nem szabja meg miről lehet írni. Nekik csak a bevétel kell, de az nagyon.

Kizárólag a magyar tulajdonos szabja meg, hogy mit írhatnak a lapjaiba. Pl. Széles G.

bebe tv 2010.12.23. 17:22:56

@Szimba: "Éppen a tízezredik tag elérését követően a következő üzenetet kaptuk Facebooktól: A közzétételi jogokat megtagadtuk a Felhasználási feltételek oldalainak megsértéséért. A félreértés tisztázása folyamatban van" - közölték csütörtökön az oldal létrehozói.
Az, hogy az adminisztrátorok publikálási jogosultságát miért tiltotta le a facebook, nem világos, lehet, hogy a felhasználási feltételeket sértették meg akaratlanul a szerkesztők tapasztalatlanságából fakadóan, vagy valakik feljelentették az oldalt a Facebooknál, hogy az ilyenkor szokásos folyamatban kiderüljön, kik hozták azt létre.

A Facebook szabályzata szerint ugyanis ha kérvényezik a tiltás feloldását, az oldal létrehozóinak adatait automatikusan továbbítják a feljelentőknek. "Valószínűleg nekik éppen ez a céljuk: megtudni kik vagyunk. Egyelőre szeretnénk megőrizni anonimitásunkat, ezért arra kérünk minden támogatót, írjon a Facebooknak, vázolja a helyzetet, és kérje az adminisztrátorok jogainak visszaállítását" - írják az oldal szerkesztői.
Magyarán: a médiahatóság már működésbe lépett, és kíváncsi a szervezők kilétére.
Ezután borítékolom, hogy elindul a megfigyelés is, hátha valamit rájuk lehet fogni és bíróság elé citálni.
Éljen az újrafogalmazott Sajtószabadság.

Szimba 2010.12.23. 17:25:26

@bebe tv:

Juj! Ez nagyon mulatságos.
Akkor is bejelöltem őket, és ez így is marad!

Id. Lencsés István 2010.12.23. 17:27:53

@Szimba: A Széles Gábornak óriási szerencséje van most.

2010. november 05. | 18:55
Elbocsátások: a Magyar Hírlapnak a Fidesz győzelme sem tett jót

újságírók, lappiac, elbocsátás, Magyar Hírlap, Széles Gábor

megosztom (facebook) megosztom (iwiw) nyomtat elküld
Jelentős leépítésekről döntöttek a Széles Gábor tulajdonában álló Magyar Hírlapnál.

80Meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölte a Hírszerző, majd nyomában az Index, hogy tizennégy embert, köztük főszerkesztő-helyettest, rovatvezetőt, vezető újságírókat küldtek el azonnali hatállyal az MH-tól. A lapnál a leépítés előtt 55 újságíró, fotós és szerkesztő dolgozott.

Széles Gábor laptulajdonos a hír szerint milliókkal csökkenti a Magyar Hírlap havi költségvetését.

EZ CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA!

aszekelyek 2010.12.23. 17:29:34

@Letícia: Jaj neeee... ezt a dumát még mindig..... Bajnai és gyurcsányi piszokulsokba volt a köznek. BAjnai aszonta egy forintért és kisült , hogy bizony volt neki adózandó jövedelme.... Csak neked nem írták meg külön.Akkor mondta, amikor 5 ft volt a legkisebb címlet. elég baj, hogy azok fizették, akiknek átjátszotta azsebére az államot jól megvágva-téged is, az MTV székházat és az újért meg 18 évig mi fogunk fizetni, horribilis pénzt. Ez a bajnai műve aranyom, a közpénz terhére. A fleto meg detto. Azért mondták, hogy nem veszik fel a fizetésüket, mert meg akarták hatni az olyan hölygyeket, mint te is. Annál sokszor nagyobb összeget kanyarítottak ki az államkasszából, mintha a kenyéradójuk, a magyar állam lett volna. Nem kell mindent úgy elhinni, hogy nem nézel kissé mögé is. Az a korrekt, ha valaki csak a rábízott néptől kapja a lét. Nincs akkora veszélyem, hogy más érdeket képvisel, mert más fizeti meg érte. Részemről ezek a sumák dumák egyáltalán nem pozitívumok.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 17:31:31

Széles Gábor vezetési módszereibe beletartozik a megalázás - Interjú Kondor Katalinnal

Hát ilyenek vannak! barikad.hu/node/53623

aszekelyek 2010.12.23. 17:35:34

@Szimba: Na nehogy már..... eteted a népet?

ubul2000 2010.12.23. 17:35:40

@bebe tv: Ez nagyon érdekes hír, azért azt nem árt megjegyezni, hogy ilyen felmérés messze nem reprezentativ.
Ugyanarra kérdésre feltehetőleg nálunk is teljesen más eredmény jönne ki a névszava és a magyar nemzet "közvéleménykutatása" után.

pandacsökiboborján 2010.12.23. 17:38:48

@Ordnassac: a dél koreaiak 15 perc alatt bombáznák szarrá őket,esetleg 1-2 amerikai rep. hordozó támogatásával. ha mégsem az összes MSzP-st oda lehetne száműzni.

jjulie 2010.12.23. 17:39:39

@aszekelyek:

végre hogy itt vagy

összevissza alázták itt egész nap a kedvenceidet, és egykét tétova védő volt csak akik gyáván megsértődve távoztak, mint pölö a várúr

na húzzál bele

te vagy az egyetlen akit nem olvaslak, mert nem tagolod a masszát amit készítesz, de azért igyekezz, mert ég a ház a fidesszel együtt

Szimba 2010.12.23. 17:41:53

@hunocska:

Széles nincs hozzászokva, hogy valami nála ne legyen nyereséges:-))
Pedig manapság a nyomtatott sajtó nagyon nem nyereséges.
Kivéve a hirdetési újságokat, de még azokra is rájár a rúd.

aszekelyek 2010.12.23. 17:42:16

@jjulie:meg fog hátrálniiii??? Miért és mikor? @bebe tv: Ott van nektek a VV , szórakoztok, nem? A kormánnyal is akartok szórakozni? Az nem problémamentes, ahogy látom.Kukkoljatok, csámcsogjatok , azé van a kertévé nektek ilyen műsorokkal.

2010.12.23. 17:45:34

@aszekelyek: mert most mi lesz? Ez a megalomán Patás felveszi a lóvét azért, hogy tönkre tegyen. Akár mit is mondasz, Bajnai elegánsabb volt ezerszer, sőt, ezzel az ősemberrel egy napon se lehet említeni.

Szimba 2010.12.23. 17:54:11

@aszekelyek:

Lesz itt demokrácia, ha beledöglünk is, mi?:-)))

2010.12.23. 17:58:35

@Szimba: nincs hozzászokva?Amihez nyúlt, szétcseszte! Azon lepődhetne meg, hogy valamit jól csinál...Csak lenyúlja, amit kap. És azzal a bandával,amit és ahogy csinál, a legvörösebb párt tagokkal van teli. A magyar Hírlapot is az szerkeszti, aki azt is hajlandó volt elmondani, amitől már Moldoványi Ákoska is undorodott. Szóval miről beszélünk? Azért csahosak és kommunistáznak, mert mint a mondás is mondja :"Az kiabál a legjobban, akinek a háza ég!" és még egy:"Mindig a legkoszosabb malac kongatja a vályút."

Eddigi vereskönyvüket tegyék ki a napra, hogy az kiszívja és narancssárga legyen belőle. Ennyi változott, a beltartalom semmit se.

Ordnassac 2010.12.23. 17:59:17

@Letícia: ez annyira jellemző, oly magyarosch pénztárcairigység...

Azt hiszem vannak nagyobb problémák is ebben az országban, mint az, hogy Orbán felveszi-e a fizetését vagy sem...

ZéBé 2010.12.23. 17:59:37

@ó jaj: Pedig a szabad pálinkafőzés joga valóban korszakalkotó. Ez fogja megoldani a nyugdíjkérdést és a társadalom elöregedését. Az egészségügyön már nem nagyon lehet tovább rontani, nem lehet kisebbb fizetést adni az ott dolgozóknak. A szabad pálinkafőzés joga az utolsó esély. Esetleg még a cigarettán lévő adóterhek mérséklése lenne egy lehetőség.

jjulie 2010.12.23. 18:05:44

@Letícia:

ne mond ilyet, az egy csodás ember, csak az életrajza hiányos egy kicsit, vagyis titkos

2010.12.23. 18:13:08

@Ordnassac: nem, nem. Csak amikor kiderül, hogy fizetsz valakit, de tönkre vág, akkor felmerül a kérdés, miért is fizetek?? A teljesítésben hiba van kedves kollega! Míg ha nem fizetsz semmit, nincs mit számon kérni! Itt van a trükk!

(PS: Én irigy rá? Olyan vagyona van, hogy hozzám nem mérhető, s nem is mérem.)

2010.12.23. 18:23:04

@jjulie: szélesnek? Mindent szétprivatizált Fehérváron!! Mi maradt belőle? Hol van az Ikarusz gyár? Hol van a Videoton? Ne mesélj már...Kik lehettek akkor hatalmon? Nem a jobboldali reakciósok és gyerekeik...

sárkányfő 2010.12.23. 18:25:22

@Ordnassac: Igazad van, köszi a javítást. Vissza kéne fognom a kommentelést. Egyre türelmetlenebb vagyok. Elég súlyos dolgok történnek ebben az országban, de ez a blog valahogy mindent súlytalanít (bocs Gábor), ami mostanság zavar, és a trollok is zavarnak már, ahelyett hogy tojnék rájuk, már én sem érzem jól magam a bőrömben ezen a blogon, stb.
No mindegy. Most jó hogy jön a Karácsony, rám fér egy kis pihi. Különben is le kéne szarni ezt a kurva politikát.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 18:26:29

@Szimba: Én csak azt tudom, nincs látványos teljesítése. A Videoton egy szeretni méltó foci csapat volt. Szerintem ez a média vásárlása nem járt sikerrel. Nagyon sok fehérvári nem is kedveli, korábban sem kedvelték a pöffeszkedő zöld merciben.
Orbánt kiküldte Kínába, és Oroszországba, de nem megy már sem az Ikarus (erre büszkék vagyunk, aki tönkre tette arra nem!), sem a Videoton színes tv.

Székesfehérvár és térsége az egyik legképzetebb munkaerőpiac, nagyon okos, képzett emberek, szakmunkások tömkelege. Hozzon ide Orbán. havonta csak 200 új munkahelyet.

sárkányfő 2010.12.23. 18:35:12

@ZéBé: Oroszországban Dmitrij Medvegyev pl. megpróbál küzdeni az ott extra súlyos alkoholizmus ellen hatósági minimumár bevezetésével...

www.origo.hu/nagyvilag/20100102-aremelessel-vennek-el-az-oroszok-kedvet-a-vodkatol.html

Id. Lencsés István 2010.12.23. 18:38:38

@Szimba: Honnan a pénz, ha a Széles a nyomtatott sajtót nem tudja nyereségessé tenni? Pénz nélkül nem megy a sajtó sem! Van nyomdai költség és vannak tehetséges újságírók, akik szeretnének megélni becsületesen. Most, hogy nem kap senki pénzt, nem ír senki igazságot.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 18:41:12

@ó jaj: Én pedig azt mondom Orbán a pálinkájával elbutítja azt a réteget, aki szavaz rá, alkoholos állapotban bizonyos.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 18:42:46

Orbán pálinka a menő, 8 milliárd jövedéki adó nem menő!

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2010.12.23. 18:51:04

A luxemburgi külügyminiszter szerintem egy nettó idióta !

sárkányfő 2010.12.23. 18:51:26

@hunocska: én valahol 30 milliárd ft kiesést olvastam. bár engem ebben az ügyben nem a pénz zavar elsősorban.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 18:51:57

Nagyon kellemetlen az, hogy csak magyar zászlót látok Orbánék mögött, nem a szovjet zászlót hiányolom! Félreértés ne essék! Ma Magyarországnak nincs szövetségese, és ez nagyon nagy baj! Legalább a lengyel zászlót kitehetnénk, vagy nem engedik?

Láttam ezt az Orbán gyereket amikor más zászló is mellkasára volt tűzve. Nem undorít senkit?

Id. Lencsés István 2010.12.23. 18:54:45

@ó jaj: Jé! Nem vagy pénzéhes? Legyél miniszterelnök! Szeretnék rád szavazni! Kérlek ne legyek én a köztársasági elnök, ha győztes leszel. Nem tudok lecsót főzni!

Id. Lencsés István 2010.12.23. 18:59:08

Most nézem a híradót a külföldi Rogán vicces!

panelburzsuj 2010.12.23. 19:00:53

@Ordnassac:

Már megint a "jelentőssség" ... :))

Pesze, vannak nagyobb problémák. Összországilag, sőt össznemzetileg is. De másik irányban, az egyén szintjén is.

Ugyanakkor aligha érdektelen részlet, hogy egy olyan "megértést kívánó" politikus, aki új rendszer alapítására adja a fejét, hogyan viselkedik? Milyen jelek mutatnak arra, hogy valóban a köz (azaz a hatalma alá rendelt teljesség) érdekében cselekszik, és milyenek arra, hogy egyes részérdekeket előnyben részesít másokkal szemben? Milyen jelek mutatnak arra, hogy a másoktól megkívánt, sőr elvárt áldozathozatalban ő maga is személyesen élen kíván járni, példát kíván mutani? Milyen jelek mutatnak ettől eltérő irányba - azaz arra, hogy az anyagi gyarapodás igenis fontos motívum politikai halalmának működtetésében?

tbb 2010.12.23. 19:16:36

@hunocska:

Javaslatodat megfogadva beírtam a javasolt kulcsszavakat, külön-külön is meg mindenféle kombinációban, permutációban de a kérdésre semmi konkrétum. Így tehát kalapom emelem a kiváló képzelőtehetséged előtt, ami szerint simicska azt reméli, hogyha bedögleszteti az országúti hirdetőfelületeket, azzal a budapesti reklámhelyek kapósabbak lesznek. Én nem értek az üzlethez, így hát elhiszem neked. Köszönöm az együttműködést. Felettébb hasznos volt. Mint mindig.

2010.12.23. 19:23:07

Lassan lemegyünk egy bányászbéka alatti szintre...:( Szép új világ nesze neked.

mréveiller 2010.12.23. 19:28:34

bezzeg amikor a szlovák nyelvtörvény ellen kellet volna állást foglalni hol voltak az urak és a hölgyek? az nem aggasztotta őket?

2010.12.23. 19:30:00

@pug406st: s:)

Nem semmi, egyébként nem túl ütős a szövege. Egyébként kinek a kije ez a Szalai Mariska? Szóval kinek a micsodáját tisztelhetjük benne?

Ventura Blvd 2010.12.23. 19:36:06

@a-kis-herceg: Azt írod - "...pedig ez a lényeg. ha az ember rájön, hogy minden párt együtt LOP. és ez az egyetlen céljuk. akkor hirtelen megért mindent... akkor a valóságot látja..."

Persze, hogy egyet értünk. Annyi csak a különbség, hogy én így hangsúlyoznék - "EGYÜTT LOP". Tehát a másikkal szorosan együttműködve, ugyanabból a kenőpénzből meghatározott arányok szerint osztozkodva, folyamatosan együttműködve.

Úgy-de-úgy sajnáltam tegnap ezeket a kölyköket, akik hirtelen beszakadtak TG-hez, és tiszta szívből, teli torokból ordították, hogy FÍÍÍÍDESSSSZ, VÍÍÍKTOR!

Tökre olyan volt, mint a FRAAAAAAAADI! És a helyzet is. Hogy mondjuk nekiesnek a dózsásoknak egy kulturált aluljáróban, zászlórúddal kotorásznak egymás beleiben, boxerekkel küldik szájsebészetre a másikat, úgy rúgatják szét a szerveiket, hogy vöröset vizelnek életük végéig - KÖZBEN MEG A MECCSET RÉGEN LEPACSIZTA KÉT FAZON EGY TESCO ELŐTTI PARKOLÓBAN. Ugye - a lé határozza meg a tudatot.

Baromi nehéz egy jó akaratú fideszes / szoci srácnsk elhinni, hogy ez így van. Az, hogy az övé lopnak, az nem titok előttük sem, de hazafias tettnek tűnik, mert a másik elől veszi el. Az, hogy együtt, egyeztetve, folyamatosan és mindenkit átverve teszik - nos, ezt az irtózatot nehéz elfogadni.

Bevallom, én is évekig a plebs mendemondájának, bizonyíthatatlan rémtörténetének tartottam. Aztán az ember találkozik pár fecsegő államtitkárral, volt miniszterrel..., és akkor jól megretten.

Ebben is egyet értünk: "gyakorlatilag a keresztapák (pénztárnokok) országa vagyunk. aki ezt ignorálja az egy naiv idealista. pl TG soha nem törődik ezzel..."

Én megértem Gábort, olyan Ordi-szerű gondolkodó, sok-sok tényt és részletet akar látni, azokat szépen kielemezgetni, és pár év alatt szép nyugodtan levonni ugyanezeket a tanulságokat, amikben itt megegyeztünk.

Persze, én épp ezért szeretem mindkettőjüket.

Azért már az is szép, kedves Kodó, hogy legalább ketten túl látunk a ködön.

S2000 2010.12.23. 19:46:44

@AnnaKarenina: Félreért, félremagyaráz. Egy szóvivő... A profizmus csúcsa. :)

török gábor 2010.12.23. 20:01:26

Általános politikai epeömlés:
www.mno.hu/portal/755712

– A legfrissebb politikai, közéleti esemény a most elfogadott médiatörvény, ami erős ellenállást váltott ki. A médiahatóság olyan területeket is maga alá gyűrt, amelyekhez eddig nem volt köze. Az internetes és a nyomtatott média is a médiahatóság felügyelete alá került, a hatóság erős jogosítványokat kapott, eddig sosem tapasztalt ellenőrzési jogkört, továbbá nagy összegű büntetéseket szabhat ki, ráadásul egy nem kellően egzakt szabályrendszer alapján. Miért volt erre szükség?
– Ennek a médiatörvénynek egyetlen olyan passzusa sincs, amelyik ne lenne ott valamelyik uniós tagállam médiaszabályozásában. Ez egy európai médiatörvény.

– Mégis, európai politikusok, testületek és újságok is erőteljesen bírálják.
– Egy újszülöttnek minden vicc új. Jómagam azonban politikai veteránnak számítok. A mostani golyózápor és aknatűz meg sem közelíti a kilencvenes évek elejének médiatörvény-vitájában tapasztaltakat. Én még a Haraszti–Kulin-vitákon nőttem fel. Mi mindenkivel szívesen beszélgetünk a médiatörvény céljairól és konkrétumairól. De csak általános politikai epeömlést tapasztalok. Értelmes vita, konkrét kifogás nincs. Illetve ha mégis, csak olyanok, amelyek az Európai Unió más országainak médiatörvényeiben is létező megoldásokat érintenek. Ami pedig a törvény célját illeti: ugyanaz a helyzet, mint az autóknál, amelyek egyre nagyobb teljesítményűek, és egyre gyorsabban száguldanak, úgyhogy először be kellett vezetni a biztonsági övet, aztán a légzsákot, gyermekülést, újfajta fékrendszereket. A médiatörvény nem a szólásszabadságról szól. Arról van szó, hogy az emberi méltóságot és a gyermekeink védelmét biztosítani kell. Minden európai ország ezt teszi, nem is szólva az Egyesült Államokról, ahol a fele sem történhetne meg a képernyőkön és az újságokban annak, mint ami nálunk folyamatosan megtörténik. A másik ok a média csődhelyzete volt. Lehet találgatni, hogy az új struktúra beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, de hogy jobb lesz, mint ami eddig volt, az bizonyos. Az előző építmény ugyanis összeomlott, pénzügyileg és szerkezetileg is.

Ordnassac 2010.12.23. 20:01:37

@Letícia: 1998 és 2004 között fideszes ogy. képviselő volt (Zala megyei lista). 2004-ben jelölték az ORTT-be, addig is médiapolitikával foglalkozott.

mrs. white 2010.12.23. 20:04:50

Egyre azon gondolkodom, hogy mi a franc motiválja a fideszt. Azt még csak érti az ember hogy nem akarnak szigorítást ha már megígérték, hogy ők másképp is tudják. (Nem fogják tudni másképp) Élő példa lehetett volna előttük Megyó és az ígéret betartása. Ezt gazdasági részt még valahogy megértem de, hogy minek még folyamatos frontvonalakat nyitni azt már kevésbé. Valószínüleg érzékelhetteék, hogy nem örvend osztatlan sikernek sok intézkedésük, akkor minek ezt még tetézni egy az mnyp-hez, különadóhoz képest marginális kérdéssel.
A 90-es évekhez képest jelentősen meggyengült a baloldali média. Mondhatni a kutyát nem érdekli hogy egy két prominensük mit mond. Már annak figyelmeztető jelnek kellett volna lenni, hogy a jobboldali sajtó sem repdes az örömtöl az új médiatörvény miatt. Legkésőbb az utóbbi napokban lámpásnak kellett volna gyúlni, hogy valami baj van mert amig csak a szokásos hörgés megy a megszokott külföldi médiumokból addig az üzemszerű működésnek tekinthető. Most az a helyzet, hogy lassan tökmindegy jobb vagy bal, német, angol vagy éppen lengyel.
Olyanok mint a sofőr akinek az autópályán mindenki szembe megy. Megkellene állni és ellenőrizni a haladási irányt. Lehet, hogy cool mindent másképp csinálni, de nem ennyire. A nyító motivációra visszatérve ez biztos nem hozott szavazatokat. Sőt. Miközben nyerni, semmit nem nyertek vele.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.23. 20:04:55

@bebe tv: Valóban szörnyű olvasni az országról szóló véleményeket. Az alábbi alig egy nap termése. Küldöm Szíjártónak:

suche.welt.de/woa/result.html?query=ungarn

Húsleves 2010.12.23. 20:20:20

"Nyilvánvaló, hogy nem fogunk egyetérteni szinte semmiben. "
Ez számomra is nyilvánvaló, a különbség az, hogy én ezt nem annak tudom be, hogy te "buta vagy", "nem látod jól a dolgokat", "majd rájössz", stb., hanem neked is megvannak azok a lerakódott tapasztalataid, amelyek alapján arra következtetsz, amiket leírsz.
Sok ember van, mindenkire hatással van az a mikro- és makrokörnyezet, amelyben él, és amely a személyiségét alakítja. Az a baj a most padlón levő baloldallal, hogy annyira nem tanult a bukásból, hogy még azzal sem hajlandóak érdemben foglalkozni, hogy mi vezetett a kiszorulásukhoz. Pedig ezt még akkor is meg kellene tenni, ha igazságtalannak tartják a történteket. Ha nem teszik meg, hanem folytatják amit most csinálnak, akkor a következő választáson megint óriási bukta lesz, aztán lehet károgni tovább az antidemokratikus FIDESZ ellen.
Először is: a jobboldalon is egyetértenek abban (a HírTV-ben is), hogy nem annyira FIDESZ győzelemről, hanem MSZP "kiszavazásról" szólt a választás. Ezt pedig komolyan kellene venni.
Sokféle választási rendszer van. Lehetne olyan, hogy csak pártokra szavazunk. Akkor most a FIDESZ a valóban rá szavazók arányában lenne képviselve a parlamentben. De lehetne olyan is, hogy csak területi képviselőkre szavaznak, akkor a FIDESZ szinte egyedül lenne most a parlamentben. A jelenlegi választási rendszer kicsit köztes, mert kompenzálja a területi eredményeket. Hogy miért lett ilyen, arról fogalmam sincs, de utólag kritizálni olyan, mint sporteseményen utólag kritizálni a szabályokat.

Azt pedig különösen észre kellene venni, hogy azok a dolgok, amelyeket nagyon féltetek, az emberek számára a tudományos szocializmus hazugságaival azonos szintre degragálódtak. Nem egy-két nap alatt, hanem 20 év alatt. Miért? Mert a tapasztalatukkal ellenkezik. Az emberi megismerés alapja ugyanis a tapasztalat.

Mit tapasztalnak az emberek?
- Azt mondják a piacgazdaság jobb, mint a szocializmus volt. Akkor hol az eredmény?
- Hol van a piaci verseny, ami a kapitalizmus alapja? Az lenne a verseny, hogy az állam elveszi az emberek pénzét adók formájában, aztán privatizáció címén odaadja olyanoknak, akik egyáltalán nem rátermettebbek másoknál? Hol van itt az egészséges kiválasztódás?
- Szólásszabadság van? Biztos? A liberálisok azt mondják: "mindent szabad addig a pontig, amíg másoknak nem ártasz vele". Ezzel egyet tudnánk érteni nagyon sokan. Csak az a baj, hogy nem ezt láttuk tőlük, hanem azt, hogy vannak bizonyos "megkérdőjelezhetetlen" igazságaik, és ezek mögé bújva nagyon jól tudják kierőszakolni az érdekeiket. A módszerük az, hogy mindenkit, akinek a véleménye nem tetszik nekik, ilyen megkérdőjelezhetetlen igazágok ellen vétőnek állítanak be. Az már egyenesen csúcsteljesítmény, hogy még Török Gáborral szemben is tudtak kreálni egy "fasizmusos" példát úgy, hogy "1938-ban ezt írta volna".
Szó nincs itt jelenleg szabadságjogokról, liberálisok kapcsolatrendszere által vezérelt szabadságértelmezés van. Ahhoz, hogy ezt rá tudják erőszakolni az országra, szükségük van külföldi "nagy testvér" támogatására, ezért olyan aktívak a külföldi médiákban. Ez a szabadságértelmezés magyarok ellen bármiféle mocskolódást, uszítást megenged, a cigányságot pedig arra használják, hogy pozitív diszkriminációnak mondott álszent kivételezéssel frusztrálják a magyarokat. A frusztrált ember jellemzőit már Csehov is megírta: "igazságtalanabb az ostobánál". Pontosan ezen alapul a liberális megosztó politika. A recept: frusztrálni, aztán ostobának, rasszistának beállítani. A TASZ "jóságos" ügyei, amelyek minden, cigányok által elkövetett bűnt felmentenek, TGM empátiája, miszerint "nem csodálkoznék, ha az elkeseredett romák gyújtogatni és fosztogatni kezdenének", meg a Konrád György és Paul Lendvai félék külföldi rettegései. Nem átlátszó, hogy ezek az emberek, akik a bűnözőket "értik", a "rasszistákat" nem értik? És nem is akarják megérteni? Nem átlátszó, hogy soha nem olvastam ezektől a nemes emberektől olyat, hogy szerintük oka lenne a magyarok viselkedésének, a szélsőjobb terjedésének? Hogy nem is keresik az okokat? Persze hogy nem keresik, mert ők az okozói.

Szerinted hogy éli meg egy magyar, aki vidéken dolgozik mint az állat, és csak kapja a nyakába az újabb meg újabb megszorításokat, a jólelkű liberálisok "roma integrációját"? Hogy éli meg azt, hogy másnak lakást adnak etnikai alapon azok, és ha nem tetszik neki, akkor még rá mondják hogy rasszista? Hogy éli meg azt, hogy a kisebbségiek naponta meglopják, és a liberálisoktól olyanokat hall, hogy a "büntetésnek nincs visszatartó ereje", és hogy nem is a betelepítettekkel van a baj, hanem az emberek nem toleránsak, és nem is az a baj, hogy lop, hanem csak az a "rasszista" magyar baja vele, hogy cigány?

Észre kellene venni, hogy hiába lármáztok, az embereknek rohadtul elegük van a liberalizmusból. Az emberek zöld utat adtak a FIDESZ keményvonalas vezetésének, mert elege van a liberálisok álszent, megosztó politikájából. Ez nem jelenti azt, hogy megkérdőjelezik a demokráciát - pont ezért jók Török Gábor írásai, mert rávilágít arra, hogy ez nem a választás szabadsága ellen irányul - hanem rendet, törvényességet és átláthatóságot akarnak. Akárhogy nézzük, jelenleg az látszik, hogy az MSZP nem akar rendet és átláthatóságot. És lehet kiragadni dolgokat, amiket a FIDESZ csinál, van köztük megkérdőjelezhető, de legalább látszik, hogy tesznek valamit, nem vég nélkül vitáznak. Cégekkel is így van ez - ahol évekig kínlódnak míg meghoznak egy döntést, ott a versenytársak akkor is előnybe kerülnek, ha egyes döntéseik megkérdőjelezhetők.

Húsleves 2010.12.23. 20:23:49

@AnnaKarenina:
Bocsánat, megint addig fogalmaztam, hogy lemaradt a címzés :)

aszekelyek 2010.12.23. 20:31:47

@ökörpöröly: sehol egy színvonalas hozzászólás, csak a trágárság és a rágalom
@Letícia: Egy elegáns útonálló , hazug, libatolvaj ganéj volt...
neked az a zsánered. Legyen. Nekem soha nem lesz.

Id. Lencsés István 2010.12.23. 20:33:26

Orbán elküldené, elküldi a dolgozókat a Nyugdíj-jpénztáraktól, nem kevesebb 22 000 fő, ennek van vonzata kedves gyöző!

jjulie 2010.12.23. 20:41:58

@Húsleves:

lefordítom és összefoglalom az önvallomásodat:

egyedül szart sem tudsz kezdeni magaddal, és vágyakozol valaki után, aki kikanalazza a saját nyálad a torkodból ne hogy belefulladj, mert annyira balfék vagy, és szeretnéd ha állandóan és rendszeresen megrugdosna, hogy megint nehogy annyira elhagyd magad, hogy belefulladj a magad nyálába

és mivel úgy véled, hogy a liberálisok nem teszik meg mindezt neked, elkezdesz imádni valakit aki jelzi, hogy vállalkozna kielégíteni a vágyaidat

színtiszta szánalom

lüke 2010.12.23. 20:50:15

mi van itt cenzúra

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!

lüke 2010.12.23. 20:51:38

netto tiz ezer euro
erre ezt kaptam
Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!

bocs, de szabad és semleges ország szabad polgára vagyok

lüke 2010.12.23. 20:53:02

@Letícia:
széles gyuláéknak is nagy nyelvcsapásokkal rombolta a magyar ipart

jjulie 2010.12.23. 20:55:21

@lüke:

küldök egy számlaszámot, semleges polgároknak oda kell utalni

lüke 2010.12.23. 20:59:11

@Ordnassac:
kétszer is!
lehet, széles intézkedett
mert sokat tudok róla
@jjulie: küddd neten, megheckeljük

lüke 2010.12.23. 21:04:09

@birorichard:
csendes nem is ír napok óta

Húsleves 2010.12.23. 21:05:01

@jjulie:
Nézd, én beszélgettem valakivel, akivel nagyon nem egyezik a véleményünk, ettől függetlenül értelmesen lehetett vele kommunikálni.
Te úgy érvelsz, hogy akivel nem értesz egyet, azt felruházod általad kreált és jópofának vélt negatív tulajdonsággokkal, és úgy érzed, hogy ezzel jól megkapta a magáét. Ez a nyelvnyújtogató hülyegyerek szintje. Aki olvasta amit írtál, az képet alkothatott arról, hogy kinek vannak itt lelki problémái.

Húsleves 2010.12.23. 21:07:06

@jjulie:
Ja, és én kérek elnézést Török Gábortól, mert valószínűleg nem ez a blog célja.

nyünyüge 2010.12.23. 21:09:25

@aszekelyek:

"... hazug, libatolvaj ganéj "

A francba. Sehol egy színvonalas hozzászólás, csak a trágárság és a rágalom.

lüke 2010.12.23. 21:09:45

@Húsleves:
zsüli a birkakijelölő
mindenkinek van itt szerepe:én vagyok az öreganyja

aszekelyek 2010.12.23. 21:10:09

@lüke: @Húsleves: Kicsit körülnéztem a facebookon, Barátnőm segített. Ö tegnap vitatkozott Németországból ezzel a jászai nevűvel.... Közös ismerőseink a következő helyekről hozták az Orbán ellenes propagandájukat. Ungár Klára,... SZASZ vagy mi a szösz :).... BAbarczy Eszter... és hasonlók. Akik csinálják ezt a hecckampányt , ugyanazok, akik a médián ültek húsz évig. Mígnem Széles vett egy pár médiumot, hogy ne kizárólagos szadesz média-szabadság???? eeez???- legyen nálunk. Ezek mernek most ajvékolni.Akik az ellenzéket semmihez nem engedték hozzáférni. Pedig le volt írva a médiatörvényben csak lexarták. Miénk a vár, tiéd a lekvár, mondták Orbánéknak 2oo2-ben. Okádék banda, ki is hajította őket a józan magyarok többsége, a szemétre, ahová valók.

aszekelyek 2010.12.23. 21:14:14

@Ted Striker: Eredmény? Megmondta neki MArtonyi, hogy ahogy az EU többi országában, úgy lesz nálunk is? Remélem. Angela Merkel összehívta a sajtót és kinyilatkoztatta, mely témákról nem kéne írniuk. nem is írnak. Ufok jönnek ahelyett vagy hasonlók. ott élőtől tudom. Mit akar Westwerwelle? Pontosan?@nyünyüge: Bizony. Veletek így kell. Szofisztikáltra is csak így reagáltok. Szinteden vagyok. Lejöttem.

CSENDES 2010.12.23. 21:14:57

@lüke: Jelen, csak ülök és figyelek.:-)) Figyelem a nagyokat.

aszekelyek 2010.12.23. 21:16:08

@nyünyüge: miért hagytad ki az elegáns-t az elejéről?
Azt is én írtam.

lüke 2010.12.23. 21:16:39

@aszekelyek:
a két madamot személyesen ismerem, ekkora befolyások a határon kívül nincs,ebben biztos vagyok,túlbecsülöd őket,
mindkettő habalygós
Széles mindenkivek próbálkozott,Antall, Horn- senkinek se kellett, a magyar iparnak sokat ártott, mig a Műszertechnika ment , sógora vezette, addig topon voltak

teevee 2010.12.23. 21:17:57

Török Gábornak mindenféléről vannak gondolatai, (akkor még be sem nyújtott, nyilvánosságra sem került alkotmány koncepció kezdeményről, Orbán Viktor mindenki által csak vélelmezhető szándékairól, kávéscsészéről, stb.) de valahogy a most elfogadott médiatörvényről pont nincs. (Hehhh, csak a rá adott külföldi reakciókról...)

"Van, aki szerint diktatúra épül, hosszú távú hatalmi berendezkedés készülődik, olyan, amelyben részben adminisztratív, részben egyéb eszközök alkalmazása révén esélye sem lesz a kormányváltásnak." - írta TG, a "másokról", akikhez ő nem tartozik.

De talán Török Gábor is egyetért azzal, hogy a kormányváltás esélytelensége nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, lépések sora előzi(het)i meg.

És éppen ezért mégiscsak érdemes lenne elemezni, hogy a remek új médiatörvénnyel a Fidesz ad-e olyan eszközöket az általa 9 évre kijelölt Médiatanács kezébe, amelyek használatával ( a korábbi helyzethez képest) a kormányváltás esélyét még jobban csökkentheti?

Ventura Blvd 2010.12.23. 21:18:23

@hattyú: Nagyon úgy látom a dolgokat, ahogy te, rémült és szomorú is vagyok rendesen.

Úgy látom, osztjuk azt az angol elvet is, hogy "Minden nép megérdemli a kormányát", bár én annyivit azért hozzátennék, hogy "szabad". Mármint szabad nép. Mert lehet, hogy a románok már ezer éve el akarták volna zavarni Ceausescut, de elég nehéz volt forradalmat csinálni a Varsói szerződésben".

Tegnap ezen a blogon végig azt éreztem, hogy valaminek vége, valami új meg elkezdődött, és a dolgoban különösen aggasztó, hogy ez az új még sötétben van és alaktalan. Szellem, amelynek mégis érzem a tömegét, vegyigyümis és akciós csécsi szalonnás leheletét - ha érthetően írom.

Valahogy a tegnapi naptól mintha az Orbán kormány ugyanarra a pályára került volna, mint Gyurcsány. Hogy bármit csinál, egyre röhejesebb. GyF is kapkodni kezdett, újabb és újabb pontokkal állt elő, hetente jelentett be ilyen-olyan csomagterveket, az emberek meg sírva röhögtek rajta.

Ugyanitt tart sziámi ikerpárja. Mivel a két fickó egymásba van gabalyodva, nem érnek rá velünk foglalkozni, képtelenek megérteni a valóságot. OV gyára ugyanígy szállítja a magyar pántlikás törvényeket, álmokat, miközben a komcsik által felbujtott internacionalista gonoszok leminősítenek, kritizálnak.

Török Gábor hónapra pontosan meg tudná mondani, hány hónap telt el az őszödi beszéd kiszivárgása és a szoci szavazók Gyurcsánytól való elfordulása között. Lehet, hogy ez az elfordulás - éppen Őszöd miatt - OV esetében gyorsabb lesz, minden 2/3 ellenére. (Hol van az előírva, hogy a 2/2 tényleg ÚGY APADJON, ahogy OV modellezi.)

És akkor jön, amiről NGT ír:

@Nemzeti Gonosz Törpe: a magyar mindíg feltalálta magát ..kijátszotta és harcolt a Diktatúrában.- Most is az lesz. A Vége amúgy is egy drámai igazi Forradlom lesz!

Engem persze nem NGT "Forradlom"-ja érdekel - milyen aranyos, már forradalmi lázban született helyesírási hibákat vét! -, hanem amit előtte ír, hogy a magyar hogy feltalálja magát és kijátssza a diktatúrát.

AZ EGÉSZ ELMÚLT HÚSZ ÉVÜNK ARRÓL SZÓLT, HOGY EZ ILLÚZIÓ.

A magyar feltalálja magát a diktatúrában, igen: rabol, lop, csal, fusizik és csempészik, kijátszani vélte a törvényeket és szabályokat, kevesen harcoltak is, de alapjában véve felakasztotta sorsát a diktatúra fogasára, és várt. Átruházta a hatalmat. Morogva, zsörtölődve, de átruházta. És ott hagyta a fogason a rendszerváltás után is.

A Gyurcsány-fél hatalomra kerülés körülményei (előbb a pártban, aztán az országban) épp úgy a csodavárásból születtek, mint Viktor főnixmadarának újabb röpte. (Figyeled miket tudok írni?!) "Viki, tégy má' valamit, azistené'!" - mert OV mondta, majd ő ingujjra vetkezik. Csodavárás volt.

Nem hiszem, hogy "Forradlom" lesz, mert ahhoz pozitív ideák is kellenének, de undorító zavargások és amolyan polgárháború benne van a pakliban. És se te, sem más nem lát kiutat, mert nincsenek hiteles új arcok. Nem én mondom egyedül, de az új generáció önmagában semmi jót sem hoz. Egy Szíjjártó, egy Ficsor és egy Gusztos már megmutatta, hogy jöhet rosszabb is, amikor a droid lesz a programozó. Vona.., ugye, és én nem bízom az LMP-ben sem, megmondom miért - a pénzkezelése miatt.

Akármeddig igyekszem fürkészni a jövőt, mindig addig a látomásig jutok, hogy Magyarország egy (persze nem hivatalos) gyámsági területe az EU+USA duónak, és névtelen EU hivatalnokok próbálják szanálni szétzilált ügyeit valami No Name nevű magyar miniszterelnök mögött.

Mert a magyar csak ordítani tudott, de tenni semmit, egymással együttműködni, konszenzust kialakítani, célokat megfogalmazni, fegyelmezetten dolgozni..., hát, az nem ment Kádár gyerekeinek.

Ha eszedbe jut valami jobb vég, vigasztalj meg, kérlek.

2010.12.23. 21:18:37

@lüke: mindenkinek ezt teszi.

@Ordnassac: nagyon köszönöm!:)

jjulie 2010.12.23. 21:19:01

@Húsleves:

mi a hiba a leirásomban?

aszekelyek 2010.12.23. 21:19:12

@trabant: Nem, drága szocikal kifőzetettel, csakis. Most nem kell adni az antialkoholistát. Rátették a kezüket, és minden módon zsarolták a gyümölcsből évszázadok óta pálinkát főzőket, és kényszerítették, hogy az ő zsebükbe tegyék a pénzt. Ezért megy a nyivákolás, mert kiesett a lé a zsebéből a kötelező, a szocikoknak... és holdudvaruknak.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.23. 21:20:05

@aszekelyek: Meg az útonállót is. Színvonal, az van...
Békésebb Karácsonyt mindegykinek!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.23. 21:24:30

@nyünyüge: Megtalálta, Szíjjártó Péternek hívják, ha minden igaz....

aszekelyek 2010.12.23. 21:27:56

@Húsleves: Akárhogy vergődtek nem... bírták itthon megtörni a támogatottságot, így külföldről támadnak...., hátha az jobban hat és megijeszti a támogatókat.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.23. 21:31:03

@namitirok:
"„Ha hírek talán kevésbé bombasztikusak lennének, s inkább a tényekre hagyatkoznának, látszana, hogy nagyon is európai médiaszabályozásról van szó” – mondta Szijjártó."

Na, lássuk be, mégiscsak a 2/3-dal megválasztott Orbán Viktor miniszterelnök személyes szóvivője, s mint ilyen, neki kell higgyünk, nem a befektetéseiket féltő oligarchák szócsöveinek, mint ez a német külügyi államtitkár, vagyki!

nyünyüge 2010.12.23. 21:31:27

@aszekelyek: Viccelsz? Hogy a szeszfőzdék szoci kézben voltak a régóta jobbra húzó falvakban, borvidékeken?

Ordnassac 2010.12.23. 21:32:06

@aszekelyek: mert Merkel, Westerwelle és stábja csak az ellenzékre hallgat. A konzervatív lapokkal egyetemben.

Látom, sokat kinézel belőlük...

aszekelyek 2010.12.23. 21:32:13

@Szimba: eddig sokan beledöglöttek már és még csak lesz?:)

jjulie 2010.12.23. 21:32:32

@aszekelyek:

te már tudod hogy nem a jézuska hozza a mikulást?

lüke 2010.12.23. 21:38:58

@Letícia:
levél
@jjulie: akarod összehozlak velük
@aszekelyek: ugyan, ez dádá, belügyekbe nem avatkoznak

nyünyüge 2010.12.23. 21:39:42

Na ki a legény a gáton?

".."Eszünk ágában sincs" - így válaszolt Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e változtatni a médiatörvényen, illetve a bírálatok után fontolgatják-e annak módosítását. A miniszterelnök csütörtökön a Hír TV Rájátszás című műsorában megismételte: nincs olyan passzusa a magyar médiatörvénynek, amely valamelyik európai uniós tagállam médiaszabályozásában ne lenne benne. Ez egy európai törvény - mondta. Az interjúban Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy kitölti-e a mandátumát Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, úgy reagált: "a jegybank független Magyarországon, tehát a parlamentnek, illetve a magyar kormánynak nincs lehetősége arra, hogy az ő mandátumát elvegye. Ha lenne, már rég meg is történt volna...."

Meg lehet érteni Orbánt? Azt, hogy saját hiúsága előbbrevaló minden másnál? Hogy ha ellenkeznek vele, akkor csakazértis?

lüke 2010.12.23. 21:42:04

@Ordnassac:
tetszettek a kommentek, mindjárt rákezdtek a németek az analógiát bemutatni

de a diewelt-ben a magyar média bírságra irtam egy kommentet, kimoderáltak a nagy szabadságban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 21:42:10

@Húsleves: nyehehe, ki tudja, milyen problémái vannak Zsülinek. Vagy nincsenek.

jjulie 2010.12.23. 21:42:11

@aszekelyek:

ez egy árulással egybekütött nagy aljas nemzetközi méretű összesküvés, amely megbuktatja megint a jó ügyet amelyet a magyar érdekek egyedüli hivatott képviselője, azaz orbán viktor viv

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.23. 21:44:33

@Húsleves: valóban nem világnézeti dolog. Amit te mondasz, az egy hoax, egy különösen széles körben elterjedt téves nézet. Próbálták reprodukálni, nem működik.

en.wikipedia.org/wiki/Subliminal_stimuli#Effectiveness

Létezik amúgy "tudat alatt" működő reklám, aminek a technikája a termékelhelyezéshez hasonló, amikor nem vagy tudatában annak, hogy reklámot látsz, és nincs hangsúlyozva, hogy neked szól az üzenet, sőt, nem is magát a terméket vagy a logót látod, hanem csak mondjuk valakit, aki használja. No az meg nem tilos, de persze pont azért, mert objektíve kimutathatatlan, és egy ilyen törvénnyel (hasonlóképpen a most elfogadotthoz) lényegében bárkit bármiért lehetne büntetni.

Érdekességképpen, szintén széles körben elterjedt tévhit az eszkimók rengeteg szava a hóra :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 21:45:31

@lüke: csak nem? Mindig tudják, merik, teszik.
Mint tegnapelőtt az Origón. Hozzászóltam kresz-szigorítás témában, eltűnt. Megkérdeztem a kedves moderátort miért tűnt el, erre eltűnt a kérdés is.
Ez már majdnem olyan, mint a Gréczy -blog a Stopon, bár őt konkrétan faszkalapnak neveztem, tán megneheztelt érte. :)

tbb 2010.12.23. 21:45:34

@hunocska:

Nocsak! 25 pénztárban 22000 fő adminisztrálja azt a potom 3000 mrd-t? 1 fő tehát évente 10 gurigát? És annak 5 %-a fizetése? Még a minimálbért se éri el. Hát így direkt jól járnak az elbocsájtással. Mert még a munkanélkülivel is jobban jönnek ki.

Húsleves 2010.12.23. 21:45:35

@Hepci:
A lényeg, hogy menj bele a fröcsögésbe, mert pontosan az a célja.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.23. 21:47:16

@jjulie: Na végre, hogy felismerted a lényeget!
De nem jön össze nekiek, mert nekünk karakán, magyar örökös miniszterelnökünk van, aki megvédi az igazunkat, akár magunk ellen is!
www.hetek.hu/files/images/2003/07.009/fokusz/karikatura.JPG

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 21:47:25

@Húsleves: ki tudja, kit mi/ki vonzott/küldött ide...
A nickek, akiknek nem lehet az arcát meglátni a való világban, sehol se bírnak különösebb relevanciával...

tbb 2010.12.23. 21:48:18

@hunocska:

Szerintem van. De azt már látom, hogy jobb ha nem te oldod meg.

lüke 2010.12.23. 21:48:40

@flugi_:
igen a tudatalatti,gyakran alkalmazzuk arra
, amit nem tudunk magyarázni
nagyon egyszerű: nincs

CSENDES 2010.12.23. 21:51:24

@nyünyüge: index.hu/x.php?id=inxbkc&url=http%3A%2F%2Fkismoszkva.blog.hu%2F2010%2F12%2F22%2Forban_elvagta_magat_kulfoldon

"El lehet mondani sokadszorra is, hogy a médiatörvény kifogásolt részei egytől-egyik megtalálhatók valamelyik európai ország hasonló szabályozásában. Csakhogy példának okáért a német üzleti élet napilapja, a Handelsbatt szerint ez nem igaz, és ezt nyomatékosítva simán lehazugozza a magyar miniszterelnököt."

lüke 2010.12.23. 21:53:52

@Hepci:
nem bírják a kritikát,
a magyar köz,pol., blog élet erről szól
de a német? akiket 45 óta ostoroznak
a pornómédiakomisszárfelügyelőnőről írtam

Húsleves 2010.12.23. 21:54:23

@flugi_:
Ok, elolvastam (bár az ilyen szakszöveg nekem angolul nem könnyű), de azért nem vagyok teljesen meggyőzve, mert ez a cikk tényleg ezt állítja, de régebben bővebben olvastam erről a témáról újságban, magyarul.
A kettő egyszerre nyilvánvalóan nem lehet igaz.
Mivel saját "kutatásaim" nincsenek, ezért dönteni nem tudok :-)
Az eszkimókkal kapcsolatos általános tévhitet én is ismertem.

aszekelyek 2010.12.23. 21:54:25

@ubul2000: @Letícia: Nem , kedves. Ott vagyunk és próbálunk feljebb mászni ellenszélben.@jjulie: Ön ilyenkor szellemes?@nyünyüge: Törvény kötelezte aaaaaaaaaa tulajr, hogy azokon a drága helyeken főzesse i a gyümölcsét pálinkának, amelyek véletlenül a szoci holdudvar érdekeltségei voltak. Másként mi a fenének is hoztak volna olyan törvényt? NEm szoktak ők más zsebébe pénzt tömködni..... a borvidék is más, kedves. Vendéglátóssal ne kezdjen, ajánlom. Ott virított a szoci mezőgazdasági fószer a pálinkával, mintha ő találta volna fel, egyenesen..... a vásáron... nem kell a porhintés....

tbb 2010.12.23. 21:55:37

@Hepci:

Hozzászóltál a kresz szigorításhoz? Akkor te vagy az én emberem. Mivel indokolták az útmenti óriásplakátok betiltását? Hunocska szerint simicska érdekében történt. Amiben lehet némi igazság. De én az indoklásra lennék kiváncsi, nem okára.

aszekelyek 2010.12.23. 21:55:44

@jjulie: Döbbenet. Alig vár, amikor nem olvas? Logikus:)

bóra77 2010.12.23. 21:56:25

Sziasztok! (Jelen:)) Látom szégyenfalon Gábor újabb barátokat gyűjtött.
re poszt: azt kell mondjam, ha már a külföld is, szé-gyen, iszonyat nagy szégy-en, Orbán-kabinet helyett ég a képemen a bőr.
kíváncsi vagyok a soros elnökségre...és a folytatásra...

Ordnassac 2010.12.23. 21:56:37

@Húsleves: mondjuk fröcsögésért neked sem kell a szomszédba menni...

jjulie 2010.12.23. 21:57:46

@Húsleves:

kérdés: miért nem lettél elégedett, sikeres és boldog abban a világban, ami a legszabadabb volt a magyar államiság kezdete óta?

erről szólt az írásom

fidesz friend 2010.12.23. 21:58:08

@török gábor:
kedves Török Gábor,

nem hiszek a szememnek. ha ennyire nem érti a médiatv. problémáját (amit én most nem fogok elmagyarázni önnek), inkább ne írjon róla. vagy jőjjön vissza Pestre, netán menjen ki EURÓPÁBA, mert megárthatott a vidéki csöndes magány...

a képlet nagyjából így fest most:
a fidesz+Török Gábor a médiatv. mellett, a világ többi része ellene. ezzel implicite azt állítja, hogy a rest of the world síkhűlye, ez akkor is komikus, ha tudjuk: a fidsze azért (még) marad, és Török Gábor is marad(ni akar)

a minap a "hogyan is értsük meg OV-t" gondolatmenet is elég érdekes volt, és joggal került a Hírszerző napi nonszensz rovatába. most meg itt ez a "csakis jobb lehet" ötlet. talán tényleg nem kell többé olvasni ezt a blogot.
vagy csak előleget vesz a médiatörvénykonform publikálásból? ha igen, akkor gratuáció illeti a technikáért: ez a poszt több mint egyszerű ujjgyakorlat, kiforrott konform forma. olvasgassa büszkén, elégedetten - saját maga!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 21:58:57

@lüke: ezt az Annamarit milyen alapon választották médiafőmuf(f)tinak?
Mer' egy szopás az élet?

Húsleves 2010.12.23. 22:00:15

@lüke:
Hogyne lenne már tudatalatti? Max annyit hiszek el, hogy a feltételezett képkockabevágásos tudatalatti reklám nem működik, vagy el van túlozva, bár azzal is óvatos vagyok, mert máshol mást olvastam. De a tudatalatti az létezik, és nagyon meghatározó szerepe van.

Ordnassac 2010.12.23. 22:00:55

Milyen "szép", hogy ugyanazt a szöveget egy kommenter a szociknak való benyalásként értékeli, míg egy másik a Fidesznek.

Ted Striker 2010.12.23. 22:02:10

@aszekelyek: már az MH is büdöskomcsi:

"Elérkeztünk tehát a legnagyobb hibához: Önök olyan gumiszabályt tártak a parlament elé, amilyet még nem látott az Országház. Miközben - nagyon helyesen - az öntudatos, gondoskodó állam szerepét választva, egyebek között a gyermekek és az egyházak védelmét szem előtt tartva a legapróbb részletekig szabályozták a rádiók és tévék működését, az írott, print- és online sajtót szabad prédaként vetnék a Médiatanács és a fellebbezések folytán a sajtóügyekben összevissza ítélkező bíróságok elé."

www.magyarhirlap.hu/online/nyilt_level.html

@török gábor: Na ez már írás köszi a linket

lüke 2010.12.23. 22:04:55

@Húsleves:
ebben nem vitatkozom
pszicho/lógus/áter stb elhiszi,mert elveszik a kenyerét, ha nincs,
a belgyógyászét nem(termelnek munkát a kollégák)

aszekelyek 2010.12.23. 22:05:15

@Letícia: A hölgy eddig is, régóta, az ORTT Fidesz delegáltja volt. Például rajta is múlt, hogy a naaagy demokrata, az ébresztőfelelős, nem tudta bszántani a Hír tv-t. Meg az is, hogy CSászárt ért hamis vádak, a tévé székház ismeretlenek általi megtámadása idején, nem tudott súlyos következményekkel záródni, ahogyan azt a baloldal forszírozta. Rühellték a hölgyet egyébként már az előző Orbán kormány idején is. Akkoriban lehettt őt látni a reggeli műsorokban. csak, hogy kissé tájékozottabb légy. Kinek a micsodája. ORTT FIDESZ delegáltja.

tbb 2010.12.23. 22:05:56

@nyünyüge:

A csatát Orbán nyeri. A háborut veszíti el. És siralmas lesz majd látni a restaurációt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 22:06:07

@tbb: nem tudom, mivel indokolták. Gondolom, elvonja a figyelmet vezetés közben. Én ezzel indokolnám, ha Simicska vagy a haza üdvére ilyet tennék.
Bár ezen a alapon be lehetne tiltani az út mellett sétáló jó seggű nőket is (vagy férfiakat, a női vezetőknek/homároszoknak).
Én egyébként nem ezzel foglalkoztam, hanem a nulla toleranciával (ami szvsz baromság) valamint azzal az esztelenséggel, hogy az öv be nem csatolásáért (is) ki lehet szabni akár 300000 Ft büntetést. Tudom, nehéz helyzetben a költségvetés, de azért nem kellene elszakadni az anyagi realitásoktól ennyire.
Az Origón talán a rendőrség moderál, de az is lehet, hogy a gondolatrendőrség. Kb. ennyit írtam, volt vagy 15 mondat, és volt benne egyetlen csúnya szó (fasz). :)

jjulie 2010.12.23. 22:06:23

@tbb:

azért mert zavarja az autósokat, mert elvonják a figyelmet, és erre az ellenérv, a miniszoknyák figyelemelvonó potenciálja

szerintem pedig olyan: csinálunk valami látványos dolgot, ami kódolt multiellenes is egyben, könnyen keresztülvihető, ergó a "tetterős fiuk a gáton" marketingértéke erős, illetve járulékosan megakadályozunk vele egy esetleges országos kampányt, amire a gazdag ballibek előbb utóbb ráfanyalodnának

vagyis: egy pofon a szarnak

Ordnassac 2010.12.23. 22:08:53

@török gábor: köszi a linket, nagyon tanulságos olvasmány.

bóra77 2010.12.23. 22:09:02

feltűnt valakinek, hogy Gábor ebben a posztjában meg sem említi sem a sajtót, sem a médiát?

tehát maga a casus belli meg sem jelenik, ugyanakkor ezt a mondatát TG-nek nem értem.
"függetlenül attól, hogy minden kérdésben pontosan és helyesen látják-e az itt történteket (szerintem amúgy ebben inkább nem)."
mi az EBBEN? miben?

(ui.: nem olvastam el a száz cikket a témában, sem a kommenteket, ha valaki felvilágosítana, megköszönném:)

tbb 2010.12.23. 22:10:47

@bóra77:

soros elnökség? Ott Orbán a mennybe megy.

Ordnassac 2010.12.23. 22:11:15

@tbb: ha így lesz, azt csak magának köszönheti majd...

Amúgy fene tudja, hogy a szocik fognak-e visszatérni. Akikben annyi gógyi sincs, hogy pl. Zuglóba ne Kovács-Csincsák Lászlót tegyék be újra a képviselő-testületbe, aki ellen a Hunvald-ügy kapcsán nyomoznak...

lüke 2010.12.23. 22:11:15

@Ordnassac:
pedig az lehetne a tudat alatt

aszekelyek 2010.12.23. 22:11:23

@lüke: A kedven ungár klára azért eléggé ott van, szadesz körökben, kontádtól se volt messze szadesz alapítóként.... persze, nem ők egyedül de sameszok, az nyilvánvaló.

2010.12.23. 22:13:29

@török gábor: ez egy nagyon jó cikk, s ahogy már egyszer írtam, "Ne a tükröt hibáztasd, ha a képed ferde!"

aszekelyek 2010.12.23. 22:17:15

@namitirok: BAjnainak sajna az volt a színvonala. Ilyen lehetet nálunk minielnök... egy évre.... brrrr. a felelős miniszterelnök,! Irgalom atyja, ne hagyj el.... Tönkretett rengeteg magyar termelőt és sunyin pislogni bírt csak utána és elzárkózni. Ezt elegánsnak nevezni? Ráadásul támogatni??? Színvonal, az van , azoknál, akik ezt pozitíbvak vélik.

panelburzsuj 2010.12.23. 22:18:09

@jjulie:

"Legyen úgy, mint régen volt!"

Húsleves 2010.12.23. 22:18:22

@Ordnassac:
Ha valami nem tetszik amit írok, akkor írd le konkrétan, hogy mi az..
Vagy valami ilyesmi választ vártál, hogy: "Nem igaz! Neked nem kell fröcsögésért a szomszédba menni!"
Előbbre lennénk vele? Azért belőled kinéztem volna, hogy nem ezért vagy itt.

Hidd el, hogy tudnék válaszolgatni jjulie-nek abban a stílusban amit nagyon szeretne kicsikarni, de minek? Itt vagy te, a "pártatlan", olvastad mit írt, mégsem neki szólsz, hanem nekem. Mi lenne, ha még válaszolnék is? Bocs, de nekem nem ezt jelenti a kommentelés.
És a véleményemet ezután is be fogom írni.

bóra77 2010.12.23. 22:19:16

off
ma a nagy karácsonyi bevásárlások közepette összefutottam Horváth Csabával, utána pedig Deutsch Tamással...most mondjátok, hogy nem ügyeltem a kiegyensúlyozásra.
on

ökörpöröly 2010.12.23. 22:21:11

@Letícia: Szalai Annamária egykoron pornóújságokkal házalt, de azóta megtért! :P Van a FIDESZ-ben minden fajta jószág, a sok rákosista, kádárista csak habot képez a tortán!:)

lüke 2010.12.23. 22:22:10

@bóra77:
nagy élmény lehetett
én még rémálmaimban se szeretném láti őket,nemhogy karácsonykor

török gábor 2010.12.23. 22:24:17

@bóra77: az "ebben" alatt van egy link, "abban" :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 22:24:27

@Húsleves: a duntyogókat adekvát módon kell kezelni, nem durvasággal...
Például a fényes szellemű Zsüli, mikor megkapja a verbálseggrepacsit, elhallgat, mint a lepkefing a forgószélben...

redhaven 2010.12.23. 22:25:12

@SzaGyu:
Nincsen narancs színű mellényem:-)
Orbánt nem kedvelem,de százszor inkább ő,mint a szocik.
Nekik soha nem bocsájtom meg az állampolgársággal kapcsolatos népszavazást (23 millió román vendégmunkás),valamint az "igen sikeres" privatizálást.
Ócska és primitív dolognak tartom a külföldre árulkodást,ebben a "szépemlékű" szdsz vitte a prímet....

aszekelyek 2010.12.23. 22:26:37

@nyünyüge: MA este mindet megtárgyaltam ott élő barátnőmmel. Le vagy maradva pár brossurával..... Őt is felháborítja :)Miért kéne nekem abban részt venni, hogy valakik szervezetten lejáratják Magyarországot, önérdekeik céljából? Megmondaná? Hiányolja a konkrétumokat egyébként az ott élő barátnőm is. Olyanok beszélnek, akik sem a régi törvényt, sem az eddigi viszonyokat sem az újat nem birtokolják, legalább ismeret szinten. HAllomásból mondanak ítéletet. Kérdezte, hogy a címlapra , hogy szabadon lehessen véleményt alkotni? Mert azt látja, inkább egy jó előre legyártott, szájbarágós , brain junkfoodot - kifejezés tőlem erre- nyomnak de azt fortissimoban. Jó éjt és szép ünnepet! Mindenkinek.

porfelhő 2010.12.23. 22:26:41

Jaj! de sokat irtatok! Bocsánat! meg kell állapitanom, hogy a Török G. kommentje a legtartalmasabb és a legjobb.:) Ja! és a belinkelt cikke is a legjobb.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 22:27:05

@lüke: hú, az megrázó élmény lehetett. Bár múltkor közelről láttam Pálffy Istvánt egy boros rendezvényen...

Húsleves 2010.12.23. 22:27:26

@jjulie:
"kérdés: miért nem lettél elégedett, sikeres és boldog abban a világban, ami a legszabadabb volt a magyar államiság kezdete óta?
erről szólt az írásom"

Akkor egyszerűbb lett volna, ha egyből így írod.

Szerintem azoknak a jellemzőknek a tekintetében amiket írtál (elégedettség, sikeresség, boldogság) elérem, sőt valószínűleg meg is haladom az átlag magyar ember nívóját.
De sajnos van egy nagyon rossz tulajdonságom: a mások rossz körülményeit sem szívesen látom a szűkebb és tágabb környezetemben. És nem tudom nem észrevenni, hogy ez az elmúlt 20 év a többség számára nem volt sikeres.

aszekelyek 2010.12.23. 22:29:25

@nyünyüge: javítás Azt kérdezte, kitették-e az ellenzéki lapok a címlapra, a törvény teljes szövegét, vagy mellékletben adták-e , hogy szabadon lehessen véleményt alkotni....

bóra77 2010.12.23. 22:29:43

@török gábor: igen, köszönöm, rákattintottam mielőtt a bejegyzésemet írtam, de így nem/sem jöttem rá:) sebaj, majd frissebb pillanatomban újra nekifutok:)

tbb 2010.12.23. 22:31:00

@Hepci:

Az esztelen mértékű szigorításokon én is ki vagyok akadva. De azoknak legalább értem a közlekedésrendészeti indokát. De az útmenti plakátok betiltásáét nem. Mert szerintem is, a figyelemelterelési indokkal a miniszoknyákat is be lehetne tiltani. És ha miniszoknyákat is, akkor bármit. Ez pedig súlyosabb üzenet, mint a médiatörvény.

lüke 2010.12.23. 22:31:46

@aszekelyek:
ez jó ,ez a brain junk food:)
suga' suga'

ökörpöröly 2010.12.23. 22:31:56

@török gábor: Egy biztos, innentől kezdve mint önálló gondolkodó ki vagy lőve nálam -persze biztos teszel rá, hogy mit ír X.Y. ismeretlen-.
Azért egy dolgot nem hiszek. Kizártnak tartom, hogy EU-s tagországok külügyminiszterei, rangos hivatalnokai, a nemzetközi sajtó ilyen erős kritikát fogalmazzanak meg holmi kósza hírek alapján.
Én nem hiszek abban, hogy itt egy magyarellenes összeesküvés van, se abban, hogy a nemzetközi diplomácia holmi gumicsonton rágódna vagy árnyékra vetődne.
Van egy trend -ami nem kompatibilis Európa értékrendjével-, amibe a médiaszabályzásuk illeszkedik. Ennyi.

bóra77 2010.12.23. 22:32:31

@bóra77: oké, értem, "OV-ban", csak lusta voltam elolvasni a bevezetőjét a 300.nak.

aszekelyek 2010.12.23. 22:32:39

@Ordnassac: Nem kinézek, vannak forrásaim a politikájukról. Folytatólagosan. Meg szoktam bizonyosodni, nem a feltételezéseimre alapozom a véleményem és nem a mások prekoncepcióira. Politikusok Ők? Igen. Akkor ezt megbeszéltük:)

Ordnassac 2010.12.23. 22:33:25

@Húsleves: konkrétan? Megítélésem szerint több kommentedből süt a gyűlölet. Így mitől vagy jobb azoknál, akik hál'Istennek eltűntek tavasszal a magyar közéletből?

Azt meg sosem mondtam, hogy NE írd le a véleményedet. Soha nem tennék ilyet, de azért az ember a véleményét gyűlölet nélkül is elmondhatja. Főleg, hogy így sokkal könnyebben célhoz ér a mondanivaló.

bóra77 2010.12.23. 22:36:52

@Hepci: és?:)
HCS rózsaszín ing, mint mindig, DT hmm..mint mindig:)

ökörpöröly 2010.12.23. 22:39:08

@Ordnassac: Ne piszkáld a húslevest, meleg. Azt hiszi, ha sokat népnemzetieskedik, akkor talán kihűl! :P

aszekelyek 2010.12.23. 22:40:48

@Ted Striker: Talán söpörjük be szemetet inkább a szőnyeg alá???? Jó opportunistához méltón, mint ez a szerző elvárná? Érdekelne, hogy ő hogyan tenne rendet, abban, ami az online-on megy.... pld.Egy jó javaslatot még nem sikerült olvasnom. Csak a túlreagálás, drámázás és jajgatás...

Húsleves 2010.12.23. 22:41:09

@Ordnassac:
Nem, te csak szeretnéd gyűlöletnek beállítani a véleményemet. Semmivel sincs több okod ilyet mondani, mint ha én azt mondanám, hogy abból, amit nekem írtál, süt a gyűlölet, hiszen nem is azzal foglalkozol amit írok hanem a személyemmel. De ez is ferdítés lenne, akárcsak a tiéd.
Bepróbálkozhatsz még ötvenszer, de nem fogod elérni amit akarsz, mégpedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem vakít el a gyűlölet, maradok a véleménycserénél.
Úgyhogy megismétlem: ha valami nem tetszik, akkor írd be azt a konkrét dolgot, amire tudok válaszolni.

panelburzsuj 2010.12.23. 22:41:23

@Húsleves:

"ez az elmúlt 20 év a többség számára nem volt sikeres"

Érdekelne, hogy van-e olyan korszak - mondjuk az utolsó száz évben - , amelyben szerinted a magyarok többsége inkább érezte magát sikeresnek, mint sikertelennek? Tehát amikor a személyes élethelyzete inkább javult, mint romlott.

porfelhő 2010.12.23. 22:41:57

"Szijjátó miatt a világ előtt égünk, Semjén miatt meg itthol" !

Szijjártó megállapította, „minimum félreértés" arról beszélni, hogy Angela Merkel német kancellár a jogállamiság elveire figyelmeztette volna Magyarországot a médiatörvény kapcsán, s jól le is teremtette a tényszerűségre, íme, mit sem adó
sajtót.
"Ha Szijjártó Péternek értelmezési gondjai akadnának, segitünk. A német kormány akkora pofont adott a magyarnak, hogy a fal adja a másikat."

A német kormányt meghökkenthette a magyar miniszterelnök szóvivőjének eltökélt nyomozása, és a maga részéről nyomatékosította az előző napi üzenetet: Werner Hoyer, a német külügyminisztérium államminisztere tudatta, hogy a médiatörvény „nem vet jó fényt a közelgő magyar EU-elnökségre". Kijelentette: „ha csak a legcsekélyebb gyanúja is fölmerül annak, hogy az Európai Unió egy tagországában a média szabadságát a tartalmi ellenőrzés valamilyen formájának vetik alá, az komoly aggodalomra ad okot. Az EU jövendő soros elnökeként Magyarország különös felelősséget visel azért, hogy a világban képviselje Európa értékeit és érdekeit". „A szövetségi kormány üdvözli, hogy az Európai Bizottság, mint az értékek védelmezője ellenőrzi, vajon a Magyarországon elfogadott médiatörvények összeegyeztethetők-e a Lisszaboni Szerződés által előírt standardokkal. A sokszínűségben megnyilvánuló egységen alapuló Európai Unió szellemének mindenesetre nem felelnek meg", mondta.
Orbán V. máris egy konzervativ napilap állandó rovatában találta magát, mert azt mondta, a médiaszabályozás teljesen európai" , még szerencse, hogy helyettese Semjén nem számit annyira, hogy a külföldi sajtó nekiálljon elemezni mondatát."
Hm. Ajándék?! az országnak.

tbb 2010.12.23. 22:44:24

@jjulie:

Szerintem is. A szarnak egy pofon.

ökörpöröly 2010.12.23. 22:47:36

@porfelhő: Az a vicc, hogy nincs egyetlen egy ember se a FIDESZ-ben, aki rá merne szólni az őrült "népvezérre", hogy baj van. Mindenki mismásol, kussol. Majd akkor menekülnek a patkányok a hajóról, ha tutira elsüllyed.
Nem adok fél évet, hogy a FIDESZ-frakció felbomlik. Már a "nemzeti oligarcháknak" se tetszik annyira Orbánc Szaddam, pár képviselőt kivásárolni nem nagy ügy, a FIDESZ is megtette számtalan esetben.

porfelhő 2010.12.23. 22:47:41

@ökörpöröly:
Jaj! most látom, hogy itt vagy!:) nem is irtam semmit!:)

aszekelyek 2010.12.23. 22:48:01

@lüke: azért is adtam közre:) Jó éjt, szép ünnepet!

ökörpöröly 2010.12.23. 22:48:56

@porfelhő: Figyellek ám! A felségjog az felségjog!

Ordnassac 2010.12.23. 22:49:47

@aszekelyek: gondolom itt most az Axel Springer Kiadóról lenne szó, ugye?

Na igen, de az angolok, az El País és az olaszok?

Ordnassac 2010.12.23. 22:52:17

@ökörpöröly: hűha, először feleségjognak olvastam...

Húsleves 2010.12.23. 22:52:43

@panelburzsuj:
És ha nem volt olyan időszak, az felmenti az elmúlt 20 évet?

ökörpöröly 2010.12.23. 22:53:53

@Ordnassac: Az egy bonyolultabb történet lenne, ott még nem tartunk!:P

lüke 2010.12.23. 22:55:44

@ökörpöröly: :)
jó éjt, szép ünnepet, sok ajándékot,
bár itt is sok van.ahogy a 2, 5 éves unokám mondja a gép előtt:mit jöhögsz:)

ökörpöröly 2010.12.23. 22:57:01

@Húsleves:

1. Az elmúlt húsz évből 4 évig a FIDESZ volt hatalmon, 8 évig meg a legnagyobb ellenzéki pártalakulat volt. Szerinted volt felelősségük az elmúlt 20 év iránt?
2. Az elmebeteg vezéretek 6 hónap alatt visszarúgta Magyarországot 20 évvel. Most kezdhetjük a vesszőfutást elölről.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.23. 22:57:49

@aszekelyek: A címlapra..a törvény teljes szövegét..ellenzéki lapok..

Na, most fejeztem be a reagálást...nincs m(k)ire!

Szpakojnüj nócsi

ökörpöröly 2010.12.23. 22:58:35

@lüke: Jó éjt és kellemes ünnepeket neked és egész családodnak! Röhögés is kell, könnyebb kibírni a dolgokat!:)

porfelhő 2010.12.23. 23:02:43

@ökörpöröly:
Nem igy van!:):) akkora pofont nem adnak maguknak, hogy a fidesz frakció felbomoljon. Gondolod, hogy az Orbán kiáll és bejelenti, és "határok nélkül" megüzeni a külföldnek, mint a németeknek, "sajnálja, de nem fog a tervein változtatni".!:)

Hm. "felségjog?":)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 23:05:35

@Ordnassac: ha eccer a Vásárhelyi Mária beolytotta őket...
Aszékelyek meg figyelt és rögzítette az információkat (Bauer Tamás szelte át az áradó Dunát Passaunál az üzenettel, hogy mink kampósorrú médejaelitek végveszélyben vok, de Aszekelyek menyhalhorgásznak álcázta magát és váratlanul alulról rácsippentett egy helyzetjelzőt az érzéketlenné vált farkára).

tbb 2010.12.23. 23:06:01

@Ordnassac:

Szerintem is nagyon jó cikk.

ökörpöröly 2010.12.23. 23:12:58

@porfelhő: Ebben naiv vagy. A FIDESZ-frakció érdekcsoport. Nem azért vannak ott, mert hisznek az elmebeteg Vezérnek, hanem azért, mert pozíciót és anyagi előnyöket várnak.
Ha cigány Szaddam láthatóan hosszútávra ellehetetlenül, akkor a mamelukok és a FIDESZ mögött álló politikai és gazdasági érdekkörök továbblépnek, hogy más formációban érvényesítsék politikai és gazdasági érdekeiket.
Ez történt Rákosi, Kádár esetében is. A történelem ismétli magát.

Ordnassac 2010.12.23. 23:16:21

@Húsleves: ám legyen.

"Ideje, hogy a liberális gyűlöletkeltőkre és uszítókra is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint másokra."

"A szabályozás azért kell, hogy ne a liberális rettegők íratlan szabályai érvényesüljenek, amelyeket a kapcsolataikon keresztül kényszerítenek ránk."

Ez szerintem süt a gyűlölettől. Lehet, hogy én vagyok a túl érzékeny, de szerintem az. Pedig soha nem szerettem az SZDSZ-t... (Korábban a Varánuszon is voltak hasonló megnyilvánulásaid, pedig nem tűnsz ostoba figurának.)

Úgy halkan jelzem, ennek az általad szerintem erősen félreértett liberális sajtószabadságnak köszönheti a Heti Válasz, a Demokrata, a Széles-féle Magyar Hírlap, a Hír TV, az ECHO TV, a Lánchíd Rádió is a létét. Sőt, ők is igen sokat megtehettek, meg is tettek Gyurcsány ellen. Jelzem, többségében szerintem jogosan.

A baloldali sajtófölény pedig elismerten rég passzé. Nem 1997-et írunk.

Húsleves 2010.12.23. 23:17:33

@ökörpöröly:

0. Nekem semmi bajom a melegekkel. Nem hiszem, hogy attól lesz menőcsávó valaki, hogy buzizik. A "nemzetieskedés" egyébként sem szokásom, de hasznosnak tartom az összetartást, ugyanúgy, mint a csapatsportban.

1. "Az elmúlt húsz évből 4 évig a FIDESZ volt hatalmon, 8 évig meg a legnagyobb ellenzéki pártalakulat volt. Szerinted volt felelősségük az elmúlt 20 év iránt?"
Igen volt, kb. az általad leírt súlynak megfelelően. Azt azért hozzátenném, hogy az előző FIDESZ kormány nekem pont azért nem tetszik (így utólag se), mert nem látok lényegi különbséget más kormányokhoz képest. A mostaninál viszont látok.

2. "Az elmebeteg vezéretek 6 hónap alatt visszarúgta Magyarországot 20 évvel."
Azt, hogy nekem Orbán a vezérem lenne, határozottan tudom cáfolni, a többivel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy nem egyezik a véleményünk.

jjulie 2010.12.23. 23:22:20

@Ordnassac:

tévedsz, ostoba figura

és a te józan szöveged kíméletlenebb, mint az és sokkterápiám, és kevésbé hatékony

Ordnassac 2010.12.23. 23:22:26

@Ordnassac: @Húsleves: azt nem állítom, hogy a régi rendszer volt az elképzelhető szabályozások legjobbja, de a totális felügyelethez képest vannak korszerűbb megoldások is...

tbb 2010.12.23. 23:23:10

@ökörpöröly:

Szegény szegény Török Gábor. Bár megjegyzem, olvashatnál figyelmesebben is. Bár az is igaz, hogy ez nem jellemző sem az ökrökre, sem a pörölyökre.

Ordnassac 2010.12.23. 23:25:28

@jjulie: ebben véleménykülönbség van köztünk. ;-)

porfelhő 2010.12.23. 23:27:22

@ökörpöröly:
Dehogy vagyok naiv. azt irtad "nem adok félévet". butaság:) mikor alig várták, hogy Mo. az unió soros elnöke legyen, a kétharmados többségi kormányunk.!
Ha vannak, lesznek a fideszen belül surlódások, viták, nem fognak kifelé kiabálni, mint a szocik, legalább is egyelőre nem.

Ordnassac 2010.12.23. 23:28:02

@ökörpöröly: hogy ebből neked honnan jött le az, hogy TG egyet is ért a mondandóval, számomra rejtély (lehet, hogy így van, de ebből számomra ez nem "jön le").

Húsleves 2010.12.23. 23:29:12

@Ordnassac:
"Lehet, hogy én vagyok a túl érzékeny, de szerintem az."
Igen, te vagy túlérzékeny. De ne aggódj, csak bizonyos irányba. Amióta itt vagy, egy sor valóban gyűlölködő, kifejezetten a személyemre irányuló primitív szitkozódást engedtél el a "szemed mellett".

Igenis, azt gondolom, és fenntartom, hogy az, amit a liberálisok csinálnak, uszítás. Nagyon egyszerű ellenőrizni. Fogsz egy jó kis TASZ írást, és kicseréled benne a szerepeket. Cigány helyére magyar, magyar helyére cigány. És máris kaptál egy igazi profi, ízig-vérig rasszista írást.
Ebben részemről semmiféle gyűlölködés nincsen. A VÉLEMÉNYEM az, hogy az ilyen magatartást pontosan ugyanúgy kell kezelni, mint azt, amitől a liberálisok rettegnek.

Ugyanígy fenntartom a szabályozatlanságra vonatkozó megállapításomat is. Nem véletlenül találták ki a civilizáció során jó régen a törvénykezést. Szabályozzák le, hogy mit lehet és mit nem. Ne kapcsolatok, íratlan szabályok, egyesek által a-priori igazságoknak beállított szabályok döntsenek.
Ebben sincs semmiféle gyűlölet.

Úgy halkan jelzem, hogy NEM ennek az általad szerintem erősen félreértett liberális sajtószabadságnak köszönheti a Heti Válasz, a Demokrata, a Széles-féle Magyar Hírlap, a Hír TV, az ECHO TV, a Lánchíd Rádió is a létét.
Te erősen kavarod a demokratikus jogállamot a liberalizmussal.

porfelhő 2010.12.23. 23:29:58

Nem is értem?! a jjulie meg hol van? itt irogatott , most meg eltünt.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.23. 23:31:09

@Ordnassac:
"Szóval itthon sok mindent meg lehet indokolni, de attól még Európában Orbán Viktort diktátornak, a szabad sajtó ellehetetlenítőjének tartják. Ráadásul teszik mindezt néhány nappal azelőtt, hogy Magyarország hivatalosan is átvenné az Európai Unió elnöki posztját. És ez baj."
Forrás:www.hetek.hu/fokusz/200303/mediaarrogancia

Szerintem is. Ha a befektetők végképp elvesztik a bizalmukat, akkor gazdaságilag is rossz nekünk, nemcsak "demokráciailag"!
És nem tudom, hogy a befektetők a fidesz.hu-t olvassák-e, de valószínűbb, hogy a külügyi figyelmeztetések nem vetnek jó fényt a magyarországi befektetési lehetőségekre sem.

Tudom, megleszünk mi magunk is, az EU-n kívül is van élet!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2010.12.23. 23:37:04

@porfelhő: Az ágyikójában, vagy süti a bejglit, esetleg mindkettő!
Én is L, mert mindjárt itt a szent Karácsony és legalább aznap nem akarnék politizélni, ha lehet!

Jój'cak, mindenkinek, itthon és az elnyomott országokban is!

Ordnassac 2010.12.23. 23:37:09

@Húsleves: nem olvastam az összes kommentet, úgyhogy lehet, hogy azokat nem vettem észre. Amennyiben azok valóban azok és nem csak a szokásos kommentszájbox részei, még akár egyet is érthetek veled.

Ugye ezt most nem mondod komoly érvnek, hogy egy civilszervezet írásában egyes szavakat kicserélve hipp-hopp rasszista írást kapunk? Ilyet jobbos újságcikkekkel is el lehetne végezni, kb. ugyanannyira értelmetlen lenne.

A demokratikus jogállam per definitionem bizonyos szintig liberális, ami az alapjogok érvényesülését illeti és ebben konzervatív, szocdem, kereszténydemokrata, liberális, centrista és zöld általában ugyanolyan platformon van, főleg, ami a politikai szabadságjogokat (értsd pl. a sajtószabadságot vagy az egyenlő és általános választójogot) illeti. Amit te liberálisnak hívsz, az az SZDSZ, márpedig a kettő messze nem ugyanaz. Az SZDSZ a nagyképű kivagyiság pártja volt, nem a liberalizmusé.

ökörpöröly 2010.12.23. 23:44:58

@Húsleves:
0. Nem kell túlspirázni egy tréfát.
1. A felelősség kérdésében tévedsz, Írországtól Finnországig minden gyorsan fejlődő országban volt egy nemzeti minimum, egy közmegegyezés bizonyos területekre.
Mindenki közgazdász tudta, hogy túlköltekezés, a reformok hiánya már rövid- és középtávon visszaüt. FIDESZ-nek ebben óriási hibája volt. Mert ugye "illegitim", "választási csalással hatalomra jutott" kormánnyal nem lehet egyezkedni. Folyamatosan hajtották bele a hatalmon maradni akaró liberálbolsikat az ország eladósításába. Medgyessy osztogatásának megszavazása és az osztogatás kikényszerítése, a "rosszabbul élünk, mint 4 éve" szlogen.
A 2002 és 2006 közötti életszínvonal-növekedésnek nem volt meg a gazdasági alapja, hitelből volt "jólét".
Ugyanolyan nemzetárulók, mint az MSZP-SZDSZ csőcselék.
A mai helyzet az a közös művük.
Amit ma csinálnak, az borzalom. "Valamiért" kétszerese lett a CDS, valamiért jóval a régiós átlag felett romlott a forint, valamiért jóval magasabb kamatral tudunk állampapírt eladni, valamiért nem megy a tőzsde ...
Soroljam még?
Orbán igazán torz lelkivilága nem csak a tettekben, hanem a kommunikációban is megnyilvánul. Azt hiszi, hogy a feleségét és a gyerekét oktatja és veri, Európát keveri a szaros frakciójával, ahol ő az élet-halál ura. Téved. Sorra kapjuk a pofonokat. Már sápadtan, zavartan, de még mindig betegen és kompromisszummentesen halad előre, csak magával rántja az országot is. Ez a bibi.
Már szétverte a jogbiztonságot, a gazdaságra súlyos terheket rakott, most az ellenzékét jelentő média a cél.
Kényszeres őrült, aki tudatosan rohan a végzetébe, csak sajnos megyünk a levesbe mi is, ha valaki nem állítja meg.

karnak 2010.12.23. 23:45:11

Erdekesek a mai fejlemenyek is, de nem meglepoek:

Sz Peter ismet elmismasolt valamit, termeszetesen felrebeszelt.
Kommunistazott egyet, ami itt nyilvanvaloan jelentessel bir, nem hiszem h luxemburgban egy parttag ne eppen buszke lenne ra. (Gondoljunk bele, Luxemburg, es szocializmus)

Sz Peter elerte-e amit akart? Igen, hiaba, h tok puncsolas, hiaba h a nemet oldal megerositi h DE, azt mondta, nem forditasi hiba, hiaba hivatkozik egy -talan nem is megtortent? milyenmar ez, milyen ez kormanyszinten? - telefonbeszelgetesre, a hiradoban egy mondattal semmisse tette a parthu valasztok szemeben a luxemburgi es nemet biralatokat.

Ma itthon ott tartunk, hogy sajat mercenk alapjan itelunk meg olyan orszagokat, mint Luxemburg, vagy szocialistazunk le olyan politikusokat, mint Merkel, es sajnos sokaknak fogalmuk sincs arrol mit jelentenek ezek a kifejezesek.

Most ott tartunk, hogy a Fideszt partolok korabban kommunistaztak, ma mar a kommunizmus - a kommentek alapjan - elfogadott dologga valik, teljesen rendben levo, ma mar a "liberalis" maga az ordogtol valo, a gonosz kapitalizmus, a gonosz karvalytoke, es kizsakmanyolas szinonimaja.
Oda jutottunk, hogy egyesek fejeben Feheroroszorszag, Ukrajna, es Oroszorszag kovetendo peldava valik, elfogadhato eszkozokkel, elfogadhato celokkal, csak azert, mert parhuzam vonhato a jelenlegi kormanypart es az ilyen allamok tevekenysege kozott.

Egy Fidesz-tol, amelynek alapitoi a parlamentben pulcsiban ultek.

Ott tartunk, hogy a meghasonlottsag olyan kommenteket szul, miszerint a nyugati sajto a csakis a karvalytoke erdekvedelmerol szol, sajat labunkon kell megalni, de itt vannak ugye a nagy autoipari beruhazasok, tehat a nyugat bizalma toretlen irantunk.

Ott tartunk, hogy elfogultsagbol kepesek vagyunk rossz szandekot feltetelezni _barmirol_ amit a Fidesz csinal, barkirol, aki a Fideszhez kozeli, es forditva.

Ott tartunk, hogy Panyi Szabolcs talan nem feltetelez rossz szandekot a torvenyalkoto reszerol, holott maga sem hiszi el ezt, nem akarja, vagy nem tudja elhinni, es azt sem, hogy egy altala EU-komform partnak titulalt szervezet hogy viselkedik, amikor lehetosege van ra.

Ott tartunk, hogy TG elemzeseiben egyre kevesebb allasfoglalas van, mindenki elvarna egy kinyilatkoztatast mar, de ez nem tortenik meg, nem is fog megtortenni, hiszen az elemzesnek nem targya az itelet, legalabb is TG felfogasaban.

Azt gondolom h egy gyilkos, eroszaktevo szandekai is megismerhetoek, elemezhetoek, egyes elemei magyarazhatoak, sot elfogadhatoak, de azert el kell fogadnunk, el kell ismernunk amikor valami nem jo, hiaba arnyalt es ertheto valami.

Nem tudom, hogy a fentiek alapjan nekem utkeresonek velt Fideszt partolok (nem TG) mikor es milyen modon talaljak meg azt a gondolatmagot amikor el tudjak ismerni valaminek a helyet a vilagban, amikor a sajat ertekrendjuket nem naponta valtoztatjak attol fuggoen, hogy a kormanypart mit mond, mert amig ez igy tud mukodni, addig nagyon szomoru es kilatastalan helyzetben vagyunk.

jjulie 2010.12.23. 23:45:32

@Ordnassac:

nem segítek

(pedig fel van töltve a sokkolóm)

jjulie 2010.12.23. 23:47:39

@Hepci:

gondoltam segítek az ordinak, megcsapdázom a húslét, de menekül

ökörpöröly 2010.12.23. 23:47:44

@Ordnassac: Majd elolvasom tiszta fejjel!:) Lehetséges, hogy kimerült agysejtjeim felmondták a szolgálatot bizonyos időre! :)
Ha így van, akkor megkövetem őt!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.23. 23:49:03

@jjulie: hümmm, próbálkozz konszommé néven, ma az trendibb...

Ordnassac 2010.12.23. 23:49:39

@jjulie: rakd el, semmi szükség rá... erre a stílusra se nagyon.

Ordnassac 2010.12.23. 23:50:23

@ökörpöröly: ez csak egy szimpla copypaste volt.

ökörpöröly 2010.12.23. 23:55:15

Török Gábor Úr! Elnézést kérek balfaszságomért, figyelmetlenségemért, elhamarkodott véleményalkotásomért! Ámen!:)

ökörpöröly 2010.12.23. 23:57:27

@török gábor: Török Gábor Úr! Elnézést kérek balfaszságomért, figyelmetlenségemért, elhamarkodott véleményalkotásomért! Ámen!:)

Húsleves 2010.12.23. 23:58:23

@Ordnassac:
"Ugye ezt most nem mondod komoly érvnek, hogy egy civilszervezet írásában egyes szavakat kicserélve hipp-hopp rasszista írást kapunk? Ilyet jobbos újságcikkekkel is el lehetne végezni, kb. ugyanannyira értelmetlen lenne."
De igen, én komoly érvnek tartom, hogy ha kicseréljük egy történet szereplőit, akkor egyik esetben helyesnek, másik esetben elítélendőnek értékelik pontosan azok, akik állítólag az etnikai, nemi és egyéb megkülönböztetések ellen harcolnak. Így jöhet létre olyan torz értékrend, hogy valaki így érvel: "a cigányok védelmére hozott szabályokat alkalmazták a cigányok ellen".

"Amit te liberálisnak hívsz, az az SZDSZ".
Ez így nem teljesen pontos, de van benne igazság. Amikor magyar liberalizmusról beszélünk, annak oroszlánrésze tényleg az SZDSZ.

ökörpöröly 2010.12.24. 00:05:41

@Húsleves: Azért 2000-ig a Liberális Liga alelnökét Orbán Viktornak hívták! Hogy a 1990-es évek elejének szélsőségesen antiklerikális, radikálliberális, konzervatív ellenes FIDESZ-ét ne is említsük!:P Azt a FIDESZ-t, aki nem volt hajlandó elmenni a Trianon-megemlékezésre, azt az Orbán Viktort, aki anakronizmussal és gyűlöletkeltő nacionalistának mondta azért Antallt, mert 15 millió magyar miniszterelnökeként aposztrofálta magát...
Arra is emlékezni kellene, hogy a parlamenti pártok közül elsőként a FIDESZ elnöke, Orbán Viktor mondta a hatalmukat átmentő MSZP-s kommunistákra, hogy európai szociáldemokraták!:)
Tessék már egy kicsit emlékezni!:)

porfelhő 2010.12.24. 00:12:25

A megújulás éve jön!"

– Miniszterelnök úr, önnek nyilvánvalóan más jellegű ez a karácsony, és a jövő évre is másfajta várakozással tekint, mint az elmúlt években. Magyarország mire számítson?

– Az advent és a karácsony nem engedik, hogy a politika eseménynaptára átminősítse őket, ezért ha esik, ha fúj, ha győzünk, ha vesztünk, a karácsony mindig ugyanaz. Igaz, Magyarország előtt komoly feladatok állnak, nem lesz sem könnyű, sem egyszerű ezeknek megfelelni, sokat kell majd dolgoznunk, közösen, mindannyiunknak. Ez a karácsony és az év vége annyiban különbözhet sok előzőtől, hogy most már sokkal többen hisznek, hihetnek abban, hogy van értelme a helytállásuknak, van jövőjük ebben az országban. Nem olyan jövő, amit el kell hárítani, amivel szemben védekezni kell, hanem olyan, amiben lehet élni, tervezni, gyarapodni.
Persze még messze van, hogy azt mondhassuk, „ez jó mulatság, férfimunka volt”, ehhez még néhány karácsonynak el kell telnie, de ez az idő is el fog jönni. " Orbán V."

Húsleves 2010.12.24. 00:16:53

@ökörpöröly:
"Azért 2000-ig a Liberális Liga alelnökét Orbán Viktornak hívták!"
Igen, ez igaz. De őszinte leszek: akkor még én is hittem a liberalizmusban.

ökörpöröly 2010.12.24. 00:17:41

Ez még annyira se komoly, mint Gyurcsány "lárifári" kirohanásai!:P

porfelhő 2010.12.24. 00:18:00

"megujulás éve" Igen! az kellene, végre szünne már meg ez a "szürkeség". milyen jó lenne. legalább is nekem. hm. egy szebb jövő .

ökörpöröly 2010.12.24. 00:20:38

@Húsleves: Na, ebben nem egyezünk meg. A liberalizmus számomra mindig is a rohadást jelentette. Mostanában átnyargaltál a bolsevik irányzatra? Szélsőségesek a kilengéseid, talán szakorvos segítségét kellene kérned!:)

ökörpöröly 2010.12.24. 00:26:22

@porfelhő: Hölgyem! Azt hiszem, hogy Önnek részt kellene vennie egy 5 éves átnevelő kurzuson a recski természetvédelmi területen, mert a nemzetközi burzsoázia által szajkózott hazugságok átmosták az agyát! Majd mi megtisztítjuk, s együtt örülhetünk, tapsolhatunk Bölcs és Dicsőséges Vezérünknek, mint a Vidám Vasárnapon Németh Sándor hívei! Gyakorolja: "halleluja, halleluja"! :P

Ordnassac 2010.12.24. 00:31:56

@ökörpöröly: azt Liberális Internacionálénak hívják. ;-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.24. 00:35:02

@ubul2000: az Ágotával? Ő hová lett, kinyírták (mikor/miért?)?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.24. 00:36:00

@ökörpöröly: a nyuszifejű üzent, egyszer is elég exhumálni magad. Most leülhetsz.

Húsleves 2010.12.24. 00:36:37

@ökörpöröly:
Az, hogy hittem benne, nem jelenti azt, hogy liberális voltam. Az pedig, hogy most már nem hiszek nekik, nem jelenti azt, hogy szélsőséges lettem. Nem vagyok tagja egyik pártnak sem, egyszerűen arról van szó, hogy úgy ítélem meg a helyzetet, hogy a jelenlegi kormány végre tehet valamit az előrelépésért. Orbán általatok erősen kritizált személyisége nem feltétlenül rossz az országra nézve, sőt, szerintem jelenleg ez vihet előre. Medgyessy nyilatkozta egyszer a tévében (leváltása után): "A barátaim ezt mondták: tudod Péter, jó miniszterelnök lennél te. Csak nem itt, hanem talán Svájcban.". Ugyanígy nem lehet Orbánt hasznosságát, rátermettségét sem önmagában értékelni, hanem a környezettel együtt.

porfelhő 2010.12.24. 00:40:26

Hm. kommentet, vagy annak tűnő "valamit" irok, közben ajándékot csomagolok. de a könnyeimtől alig látom. a q-va életbe nem is lett volna szabad "idejönnöm." vagy rég menni kellett volna. bocs.

Ordnassac 2010.12.24. 00:45:55

Miután mindjárt itt a Szenteste, kívánok ezúton boldog, meghitt és békés karácsonyt mindenkinek!

www.youtube.com/watch?v=vJX6xhVrEiI

ökörpöröly 2010.12.24. 00:48:41

@Ordnassac: Igen-igen. Bocs a tévedésért!

ökörpöröly 2010.12.24. 01:02:13

@Húsleves: Orbán ehhez a "forradalomhoz" túl kevés. Kevés emberileg, mentálisan és szellemileg. Az ország is túl kevés ehhez, gazdaságilag, politikailag, kulturálisan.
Rosszul mérte fel a helyzetet, képtelen alkalmazkodni, bukásra van ítélve.
Nekem olyannak tűnik, mint egy részeg 48 kilós figura, aki 5-6 pálinka után ordibál, poharat tör, aztán sorra hívja ki verekedni a kocsma a vendégeit. Nem megy ez sokáig retorzió nélkül.
Őszintén szólva, egy olyan pszichésen beteg ember, aki 3 évig nem mer bemenni a Parlamentbe -a parlamenti ellenzék vezéreként-, az teljesen alkalmatlan erre a feladatra.
De az a parlamenti frakció is, amely egyszerűen 4-5 törvénnyel se tudja elérni jogilag a céljait.
Minden téren csődöt mondtak, már 6 hónap után. Gazdaságilag, jogalkotás terén, morálisan...
A probléma az, hogy magukkal rántják az országot is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.24. 01:04:53

@ökörpöröly: szeretnélek felokosítani, elég nehezen képzelhető el olyan pszichés betegség, ami valakit 3 évig akadályoz a parlamentbe menésben - majd hirtelen elmúlik.
Valami más konteót kell találni...

ökörpöröly 2010.12.24. 01:04:53

@porfelhő: Hölgyem! Nem is gondoltam volna, hogy gavallér mivoltom ennyire felkavarja lelkét! Bevallom, szeretem!

ubul2000 2010.12.24. 01:05:59

@Hepci: Fogalmam sincs, én nem ismerem őt személyesen, csak találkoztam vele.

ökörpöröly 2010.12.24. 01:10:31

@Hepci: Ez nem nem konteo. Ennyire őrült a vezéretek. A világ egyetlen egy államában se történt meg eddig, hogy a vesztes ex miniszterelnök, a legnagyobb ellenzéki párt hivatalban lévő pártelnökként nem mer részt venni a Parlament munkájában.
3 évig tartott, amíg pszichiáterei és a gyógyszeres kezelések hatására képes volt szembesülni a Parlamentben a bukásával.
Volt egy hosszú időszak, amikor nem volt hajlandó közszereplésre, nem jelent meg a közmédiában. Gyógykezelése után az emberekhez és a fellépéshez úgy szokott hozzá, hogy szűrt, kizárólag hívei alkotta tömeg előtt "szónokolt".
Most pedig ez a roncs akar itt forradalmat végrehajtani.
Nem adok pár hónapot, hogy megint összeomoljon.

ökörpöröly 2010.12.24. 01:12:54

Na, jó éjt mindenkinek! Még van 7 napunk jártatni itt a szánkat, aztán külföldi oldalra kell áttelepülni a bolsevik cenzúra miatt!:)

ubul2000 2010.12.24. 01:17:55

@Ordnassac: Megragadva az alkalmat én is Áldott Karácsonyt kívánok mindenkinek, elsősorban Török Gábornak, aki blogjával lehetővé teszi kis parányi vitáinkat, aztán "elvbarátaimnak", mint ökörpöröly, panelburzsuj, jjulie, anna karenina, simonmondja, (elnézést ha valakit kifelejtettem volna), természetes vitapartnereimnek, mint ordnassac, leticia, porfelhő, lüke, valamint azoknak, akikkel részben vagy egészben egyetértek, mint várúr, hepci, aszékelyek, tbb, húsleves, hoplita, lászló (atya), és természetesen mindenki másnak, akiket most véletlenül kifelejtettem

porfelhő 2010.12.24. 01:42:12

Tagesspiegel című befolyásos berlini lap csütörtökön:

„Ha az ember olvassa a magyar parlament által éppen elfogadott sajtótörvényt, nem meglepő, ha felmerül a kérdés: merre tart Magyarország? Különösen, ha ez az ország jövőre átveszi az EU elnökségét. Hiszen ott van az újonnan felállított Médiatanács, valóban átfogó teljhatalommal.
A tanács január 1-.től, attól a naptól, amelyen az ország a többi európai államot elnököli, masszívan befolyásolhatja a média munkáját, felügyelheti, szankcionálhatja.
Orbán Viktor sem gondolhatja komolyan, hogy ez „maradéktalanul európai sajtótörvény”. Jó volna tudni, mit ért alatta? Nevelési hivatalt, amely a média minőségén és annak (talán valóban) javítandó erkölcsén őrködik? Kvázi-állami irányító szervet, amely a tv és a rádió talán kormányozhatatlanná vált szerkezetét hatékony egységbe fogja össze? Vagy pedig egyfajta minisztériumot, amelyből a kormány által irányítottan vezérlik a médiát, majd a közvéleményt?

Az új intézményben mindez benne lehet s ezen nem változtatnak mindazok a fogadkozások, hogy cenzúrára például nem gondolnak. A kétharmados parlamenti többség, amellyel Orbán és a Fidesz, együtt a parányi kareszténydemokrata néppárttal, e médiaszabályozás érdekében szétrobbantotta az alkotmányt, magában is csábító. Nyitott az út egy tekintélyuralmi állam felé.
Orbán megfogalmazásában az közösség, amelyet ’nemzeti politikai centrum’ kormányoz és alakít. S Orbán eddig nem adta tanújelét, hogy visszariadna a hatalom ilyfajta alkalmazásától – az új sajtójog csak a legutóbbi bizonyság erre.

Kell-e, lehet-e Európának ezt tétlenül néznie? (…) A dolog olyan súlyos, hogy legalább az európai parlamentnek ragaszkodnia kell: Orbán tisztázza a helyzetet.

Ha Európa értékközösség, amint mindig mindenki mondja, akkor meg kell magyaráznia az európaiaknak, hogyan egyeztethető össze az új médiatörvény a vélemény-szabadsággal.
A magyarázat, amelyet a magyar nagykövetség szétküldött, nem nagyon meggyőző. ’Az új intézmény nem érdemelte meg, hogy kategorikusan elítéljék, az előítéleteket színvonalas munkával fogja megcáfolni’”.

porfelhő 2010.12.24. 01:44:47

@ökörpöröly:
Ne irogass már butaságokat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.24. 01:50:30

@ökörpöröly: és mit szedettek vele? Biztos ezt is tudod.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.24. 01:54:16

@ubul2000: hihi, hozzon már nekem valaki pár kiló kandírozott narancsdarabkás kézműves csokoládét...

karácsonyiangyal 2010.12.24. 01:59:38

Minden tél szivében rejtőzik egy vibráló tavasz, és minden éj leple mögött ott vár egy mosolygós hajnal".:)

Jó éjt!

karácsonyiangyal 2010.12.24. 02:05:08

A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sirtak el, és azokat a kérdéseket is meghallja, amelyeket nem mertek elmondani"

Boldog Karácsonyt!

N Karesz 2010.12.24. 02:54:19

Nem értem,hogy miért van felháborodva a világ ? Orbán igenis megérdemli a győzelmet,mert 8 év alatt sokat dolgozott,hogy nyerjen.Nyert és kész.A magyarok szavaztak igy ' Nem ? Azt tehet amit akar és kész.Január 1- től már KUSS ' Erre szavaztak a magyarok ? IGEN ' És akkor mi van ?

2010.12.24. 07:30:52

Szép karácsonyt kívánok!

www.youtube.com/watch?v=4Xn_RvQUrCg&NR=1
(Zorán - Ha hinnél valamiben)

melus79 2010.12.24. 07:41:39

Áldott,békés boldog karácsonyt kívánok minden kommentelőnek és szeretteinek!:)
www.youtube.com/watch?v=b9xzpj4hZBI&feature=related

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 07:47:10

@Rothstein:
"Van egyáltalán valami hasznunk abból, hogy beléptünk az Unióba?"

Nem sok. Talán annyi, hogy fegyelmezettebbek emiatt a magyar politikusok. De nem eléggé.

"Nem kellene talán kilépni?"

Ha hasonlóan működő államunk lenne, mint Svájc, akkor igen.

Azonban tartok tőle, hogy az EU nélkül még felelőtlenebbek lennének a magyar politikusok.

Azaz ha tudunk egy Svájchoz hasonló komoly államot csinálni, akkor célszerű kilépni, ha nem tudunk, akkor nem árt az amúgy igen engedékeny brüsszeli nevelőnő.

Az EU éppen azért nem ér sokat, mert csak egy gittegylet.
Kitalálják az eurót, ami remek ötlet, de gagyin valósítják meg. Nem csak Görögország, de például Belgium és Olaszország is képtelen teljesíteni a bevezetéshez szükséges feltételeket. Mégis bevették őket. Kár az euróért, a nagy lehetőség az benne volt Európa számára.

"Mi a szerepünk benne?"

Vámmentes piac a nagyobb EU tagországok számára, és olcsó munkaerő bázis. A tartós pénzügyi és így gazdasági függést meg biztosítja a magas államadósság, így Magyarországnak sok esélye nincs a gazdagabb részhez jutni, és akkor még felfelé kerekítettem.

Az alap problémák ugyanazok, függetlenül attól, hogy EU tag az ország, vagy sem.

Az állam költségvetési hiányt csinál, államadósságot, és rontja a pénzt.

Csak ezt a hármat nem kellene és akkor egyebektől függetlenül nem lenne gond, esély a felzárkózásra viszont igen.

A politikusoknak azonban nem érdekük, hogy ilyet tegyenek, mert az az érdekük, hogy a lehető legtöbb pénzt költhessék el a hivatali idejük alatt. A hosszú távú következmények másodlagosak, hiszen ki tudja mi lesz 4 év múlva, az már nem
a mai politikusok egy részének a gondja lesz. Nem az ő gondjuk lesz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 07:57:13

@klacus:

"5. Megvetem a szlovák rendszámos adócsalót..."

Ez az EU dolog nem az áruk és szolgáltatások szabad áramlásáról is szól?

Legalábbis hazug propaganda szinten, mert ha igaz lenne, akkor bárhol szabadna autót vásárolni vámmentesen az EU területén belül.

Ja hogy nincs is vám? Mert átnevezték regisztrációs adónak, hogy papíron ugyan ne legyen vám, de az állam adóbevételei ne csökkenjenek.

Két- két és félszer annyiba kerül egy ugyanolyan autó Magyarországon mint az USÁban, és a bele való üzemanyag is.

Nem a Szlovákiában vásárló az adócsaló, hanem a magyar állam a kapzsi.

A probléma megoldása amúgy roppant egyszerű lenne, csupán kevesebb adót kellene kivetni és akkor nem a magyarok vásárolnának külföldön a külföldi államnak fizetve az adót, hanem a külföldiek vásárolnának Magyarországon a magyar államnak adót fizetve.

Így működik a piac, akkor is, ha az állam akadályozni próbálja a működését.

bóra77 2010.12.24. 07:57:31

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 08:03:54

@Kürüsüly:

"Lenne kiút, mégpedig a korlátlan pénznyomtatás mellett elinflálni a tagállamok adósságát, "

Ez kiút? Ez az állampolgárok nyomorba döntése. Nem csak az államadósság inflálódik el, de minden állampolgár, minden cég pénze is, tönkretéve évek, évtizedek, életek munkáját.

Aztán meg az van, hogy ha ezt az elinflálást megcsinálnák attól még utána nem kezdenének el felelősen gazdálkodni, hanem újra elkezdenék újra felhalmozni az államadósságot.
Azaz egy idő múlva a probléma újratermelődne.

Egy megoldás van, nem hitelből élni, hanem az adóbevételekből. De annyi a politikusoknak nem elég.

panelburzsuj 2010.12.24. 08:09:29

@Húsleves:

Ha az elmúlt száz évben nem akad olyan időszak, amelyben a magyarok többsége inkább javulónak, mint romlónak értékelte a személyes élethelyzete alakulását, az nem az elmúlt húsz évet mentené fel vagy ítélné el, hanem a magyarok többségének elbírálóképességét érvénytelenítené. (Mert azt gondolom, hogy ahhoz a korhoz képest, amikor évente magyarok százerei menekültek külföldre a közvetlen fizikai nyomorgás, a személyes felemelkedés teljes kilátástalansága elől, mégiscsak bekövetkezett valahol-valamikor egy tömeges jólétnövekedés ebben az országban. Hiszen ma nincs tömeges kivándorlás, és aki elmegy, zömében az sem a legrosszabb anyagi helyzetben levők közül verbuválódik. Nem a nyomor taszítja, hanem a még több vonzza.)

Ha viszont akadna olyan sikerkorszak az utóbbi száz évben, amelyhez képest a legutolsó húsz évet a magyarok többsége viszaesésként élte meg, akkor azt is pontosabban meg tudnánk állapítani, hogy voltaképp mit is értékel a magyarok többsége sikerként a saját élethelyzetében.

László56 2010.12.24. 08:11:57

@László56:

Szép jó reggelt kívánok Mindenkinek

Rossz hírünk a nagyvilágban, írja az elemzőnk. Milyen igaz, de sajnos nem újdonság. Hatvan éve dolgoznak rajta a kommunista rezsimjeink. Ma már ott tartunk hogy külföldön szinte szégyellni kell hogy magyar vagy. Én meg úgy látom hogy szégyelljék magukat a kommunistáink, kik ennyire lezüllesztették a magyar társadalmat. Pedig tudom hogy frommeri kívánság,, mert egy kommunista nem szégyell semmit. De miért a magyar embernek kellene szégyellnie magát ? Ha csak nem azért hogy nem csinált korábban rendszerváltás és rendet az országban. Azt ami most a magyar kormány vett kézbe.

Igaz ! Nem mindegy hogy miképp látnak bennünket a világban. De nem értik, mert nem érthetik a mi problémáinkat. Azok a problémák amit a kommunistáink ránk hagytak, nem megoldhatók pár hónapos kormányzással. Se a gazdasági, sem a társadalmi. Itt olyan gyökeres változások szükségesek amit a kormányunk útjára is indított. Hogy megrengeti az országot és Európa egy részét is ? Vele jár. Sokkal fontosabb a felvilágosítás az Európai társállamok számára, mint behúzni fülünket farkunkat és hozzájuk idomulni. Hiszen ők már rég megoldották és talán el is felejtették a kommunista primitíveik áldásait. Minekünk a mai napig evvel kellet élnünk. Európa segítségével. Az utolsó pillanatig kérdezés nélkül ömlesztette a milliárdokat a magyar rezsimeknek, anélkül hogy megkérdezte volna miért nem profitál ebből a magyar nép. Nem tehette mert belügy volt, mondták mindig az európai kollégáim.

Most hirtelen nem belügy ? De most is belügy és ezért nem szabad az idomulás útját választani. Ezért is kell a külügyünknek a diplomácia megoldást választani és aktívnak lennie a belügyünk védelmével és a felvilágosítással. Tulajdonképpen erre már rég fel kellett volna készülniük. Hiszen mindez várható és előre látható volt. A nemzetközi országromboló kapitál és a magyar kommunista kiszolgálói nem hagyhatják szó nélkül, ha a magyar nép vissza követeli az önrendelkezési jogát és elrablott vagyonát. Várható hogy védekezni fognak, minden erejükkel. És ezek tényleg hatalmas erők. A tőlünk rablott pénz és a nemzetközi befolyásuk ereje. De a magyar politikát csak a magyar kormány szabhatja meg. Ezt tudják a külföldi kormányok is, hiszen ők is kötve vannak a népükhöz. Ki ilyen esetekben nem a saját kormánya mellett szólal meg, az ne csodálkozzon ha a saját népe megvetése fogja sújtani.

László56 2010.12.24. 08:17:02

Hoppá, elnézést kérek de egy korábbi hozzászólásomat teljesen véletlenül még egyszer elküldtem. Pedig csak az ünnepekre szerettem volna írni. A törlés joga természetesen a bloggazdánál van és nem neheztelek érte.

Szép jó reggelt és kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Mindenkinek

Igazi élvezet olvasni Török Gábort és a kommentálókat. Élvezem azt is hogy a saját véleményem hozzátehetem mindenféle korlátozás nélkül. Köszönet a bloggazdának, az elemzőnknek hogy mindezt biztosítja nekünk. Biztos vagyok benne hogy ezen a nagyon vitatott új médiatörvény sem fog változtatni. És ha változik is valami, akkor nem a médiatörvény miatt. Sorolhatnám azokat a kommentálókat kikre különösen figyelek, de nagyon hosszú lenne a sor. Azt azonban hogy a „Hepci” kollégánk írásai roppant szórakoztatóak a számomra, nem szeretném elhallgatni. Szórakoztatóak mert valahogy röviden és ironikusan mindig rátalál a lényegre. Ugyanakkor a hamisítatlan magyar mentalitásunk is megtalálható a hozzászólásaiban. Szórakoztató azonban a számomra nem jelent feltétlenül egyetértést. De élvezetet igen.

Ugyanitt szeretném, jobban mondva itt is szeretném a kormányunknak megköszönni azt a hatalmas munkát amit az ország érdekében a vállára vett. Különös köszönet jár Orbán Viktoron kívül, Lázár Jánosnak, Navracsics Tibornak, egy teljesen új magyar politikusgeneráció képviselőinek, de a szavahihető ellenzék képviselőinek is, azért mert visszaadják a magyar nép hitét önmagában és a demokrácia intézményeiben. Értékelik a teljesítményt és igyekeznek felemelni az országot megint abba a magasságba melyet a hamisítatlan történelmünk megkövetel. Sok munka áll még előttük és ehhez kívánok nekik és az országgyűlésünknek is sok sikert.

Kellemes ünnepeket

Kürüsüly 2010.12.24. 08:23:10

@Akitlosz:

az adósságcsapdából ki kell törni, az amit írsz 10 éve lett volna megoldás. Most nem az a tét, hogy nyomorba döntünk e valakit, hanem az hogy túléljük e a válságot.
Egyszerűen nincs más kiút írországnak, portugáliának. azt a mértékű eladósodottságot megszorítással nem lehet kezelni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 08:24:20

@Lacdelo:

Idézet dokumentumból:

"Az EU-tagságot csupán ott utasították el, ahol szerencsés adottságok folytán kevésbé vannak ráutalva a nemzetközi munkamegosztásra. Svájcot pénzügyi és idegenforgalmi bevételei,"

Ez egyik sem "szerencsés adottság" kérdése. Bármelyik ország ugyanígy meg tudja tenni.

Egyszerűen kedvezőbb feltételeket kell teremteni a világ pénzpiacán mint mások, és a pénz az egész világból az adott ország bankjaiba áramlik.

Svájc az amerikaiak nyomására szigorított, költözik is a pénz Szingapúrba.

Idegenforgalom meg a látszattal ellentétben szintén nem természetes adottságok kérdése, sokkal fontosabbak a mesterségesen létrehozott látnivalók. Többeket érdekel Las Vegas mint a Grand Canyon.
Egyiptomban, az Emirátusokban, de Monacoban sem a természetes adottságokra, hanem a létrehozott adottságokra épül az idegenforgalom elsősorban.

S ezt szintén bármely ország meg tudná tenni.
Elsősorban akarat kérdése.

"Az áruk, a szolgáltatások, szabad áramlása"

Ez is hazugság. Lásd a szlovák rendszámos autók üldözése.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 08:31:47

@Lacdelo:

"A Fideszt es haverjait el kellene kuldeni Kinaba, vagy Oroszorszagba az 3 millio ember nekik fel se tunne, mi meg elhetnenk boldogan."

Te egyáltalán Magyarországról írogatsz? Akkor lennének éőóüöíáű betűid. De ha neked igazán fontos lenne akkor a világ bármely pontjáról tudnál magyarul írni.

Hazátlan.

porfelhő 2010.12.24. 08:34:43

Nincs olyan passzusa a médiatörvénynek, mely valamelyik európai eu-s tagállam médiaszabályozásában ne lenne benne, ez egy európai törvény" mondta . Orbán V.
A médiatörvényt ért külföldi bírálatokkal kapcsolatban felidézte, a luxemburgi külügyminiszter - aki élesen kritizálta a jogszabályt - nem a luxemburgi kormány álláspontját képviselte.

"Ami pedig a szegény német kancellárasszonyt illeti, őt kabátlopási ügybe keverték. Nem mondott szegény semmit.
A német kormány helyettes szóvivője mondta azt, hogy egyébként természetesen egy európai uniós tagállam be kell, hogy tartsa az európai uniós normákat, és nagyon remélik, hogy Magyarország is így tesz majd" - fejtette ki, megjegyezve: "ördöge van, valóban, Magyarország is így tesz".

Mindezek alapján Orbán Viktor kiemelte, a maga részéről a külföldi véleményeknek egyelőre csak nagyon mérsékelt jelentőséget tulajdonít. "Eszünk ágában sincs" - így válaszolt arra a kérdésre, hogy hajlandóak-e változtatni a médiatörvényen, illetve a bírálatok után fontolgatják-e annak módosítást.
Néhány vagy akár jó néhány nyugat-európai, vagy távolabbról jövő kritikától megijedni, amiatt törvényeket módosítani, egy önbizalomhiányos országra lenne jellemző; de "mi azok nem vagyunk". "Nem vagyok hajlandó rezgő lábszárral viszonyulni a parlamenti vitákhoz vagy a nyugati visszhanghoz" - mondta. Hozzátette, a nemzetközi sajtó reakcióiból nem derül ki, mi a baj.

Megjegyezte azt is, amit most tapasztal, egy "leányregény" ahhoz képest, amit átélt az első médiatörvény megalkotásánál

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 08:45:50

@Rothstein:
"az Unió nem egy nagy testvéri közösség, hanem egy harctér, ahol mindenki próbálja érvényesíteni az érdekeit."

Ráadásul nem csak az unión belüli, hanem az unión kívüli országok is. Például USA, Izrael, Kína, Oroszország.

Ezért nincs az EUnak sok esélye. Teljesen megosztott heterogén társaság, amelyik képtelen összefogni a külső versenytársakkal szemben.

Ha nézeteltérésre kerülne a sor Brüsszel és Washington között egy halom EU tagállam simán inkább Washington mellé állna.

Versenyképtelen térség Európa, és egyre inkább az lesz, nem utolsósorban a szociális jellege miatt.

Japánban fele annyi szabadság jár mint Európában, de annak is csak a felét veszik ki. Egy európai munkavállaló négyszer annyit nem dolgozik, mint egy japán. Egészségesen.

Addig örülhetnek míg van miből segélyezni! Pár évtized és nem lesz, a világ jellegét az fogja meghatározni, amit Kína, India és úgy általában Ázsia akar, ha nem lesz háború.

De azért majd a történelemkönyvek meg fogják említeni, hogy egykor sokáig Európa volt a világ vezető térsége.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.24. 08:49:30

@török gábor:
Ez jó.
Talán a stílus alattvalóra vall, de mégis.
A sajtó talán egyszer megunja, hogy másoknak kaparja ki a gesztenyét (karácsonyi hasonlat).
Ha a sajtó felemelné a fejét és elsőként a magyar történelemben - a saját érdekeiért kiállna...állna ki...
...na az egy kezdet lenne.

@
Zenéket kösz.
Még benézek...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 08:54:01

@William Kidd:

"Annyira nem kell leírni a magyar népet, ez itt genetikailag kódolt, nomádok, szabad emberek vagyunk, megvannak a forradalmi tradícióink"

Nem csak genetikailag kódolt, hanem jogilag is.

1222. évi XXXI. törvény

Az ellenállási jog.

Bármit is írjon a posztkommunista "alkotmány" ha a hatalom nem alkotmányosan ténykedik, akkor ellenállni a magyar történeti alkotmányból fakadó alkotmányos alapjog.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 09:09:19

@Kürüsüly:

"Persze a tagállamok önként csatlakoztak, többnyire hazugságokkal félrevezetve, mindenki emlékszik még a szabad bécsi cukrázda nyitásra?:)"

Érdekes lenne egystatisztika, hogy az utóbbi hat és fél évben hány (magyarországi) magyar nyitott cukrászdát, (vagy bármit) Bécsben. :-)

"Közös adórendszer, és szociális rendszer nélkül ez a formáció nem életképes."

Máshol a munkanélkülis segély is több, mint a magyar átlagfizetés. Hogyan lehet ennyire különböző szinten álló államok között közös szociális rendszert bevezetni?

Egyáltalán miért kell a GDP ilyen nagy részét szociális rendszerre költeni?

Sehol máshol a világon nem tesznek ilyet, versenyképesebbek is, mint az EU.

Valahogy az USÁt egyáltalán nem zavarja, hogy "gyermekszegénység" vagy mi terén Magyarországgal vannak egy szinten, miközben persze átlagosan nagyon sokkal jobban élnek.

Tizedannyit dolgoznak a közlekedésért, mint egy magyar.

Igaz, ők is az államadósságból, a dollár vezető szerepéből a pénzpiacon élnek olyan jól, nem azért, mert annyira jobban és többet dolgoznak.

cambridge.on 2010.12.24. 09:12:34

Mindenkinek Kellemes karácsonyt Kívánok!
Ady Endre versét Szabó Gyula tolmácsolásában ajánlom minden kedves "törökgaborelemez" kommentelőnek, és természetesen a szerzőnek és családjának.

www.youtube.com/watch?v=s_susLK53is

@Akitlosz: Finnországban még át sem nevezték, itt továbbra is vámot kell fizetni a behozott autók után. A vám (adó) mértéke az értéken felül a környeztre káros kipufogógáz mennyiségétől is függ.
Ezért kb.30- 40%-kal drágábbak az autók , mint Németországban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 09:41:32

@jjulie: Nem így van.

A versenyhátrány fő oka a hitelből finanszírozott sűrűn szőtt szociális háló.

Nemzetállamiságnak ehhez semmi köze.

nyünyüge 2010.12.24. 09:47:56

@porfelhő:
ezenkívül a bírálatok konkrétságát kifogásolva finom hasonlattal "ideológiai epeömlésnek" nevezte a reagálásokat.

- és még senki sem kérdezett vissza, hogy esetleg nem az előzetes egyeztetések hiánya, az érintettek be nem avatása vezetett-e ezekhez a heves reakciókhoz.

----
MTV Hiradó ma reggel:

-Bejátszás a HírTV Rájátszás c. műsorából - Orbán Viktor: "eszünk ágában sincs"
-Idézet a MaNem-nek adott interjúból - Orbán Viktor: "Kínával fogunk versenyezni".
-Idézet Szíjjártó Péter nyilatkozatából: a leminősítéseket felminősítések fogják követni

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 09:52:51

@légycsapó:

"Akármit megteszek a szabadságom érdekében.

Amúgy érdekes: a nemzet 2/3 -a jobboldali ugyebár. Hogy a francba van az, hogy ez a multi ellenes tömeg egymást taposva rohan a Tescoba, Auchanba, Corába...stb. Itt valami nem stimmel! Miért nem csődöltek be már ezek a rohadt multik? Miért nem virágzanak a helyi kis fűszeresek, pékek?"

Azért, mert nem egy súlycsoport.
Ahol van ott "rohannak" az emberek a CBA-ba, a Reálba, Coop-ba is.

"Esetleg a nemzeti oldal nemzettudata ennyire defektes?"

A tied az. Téged úgy tűnik a te szabadságod érdekel, másoké, pláne a magyar nemzet szabadsága ugyan nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 09:59:58

@jjulie:

Ki tudja?

Ha te igen, akkor nosza teregessed a hátteret!

Lehetőleg adatokkal.

ubul2000 2010.12.24. 10:01:15

@Akitlosz: Igazad van, és mégsem. Nem olyan sűrűn szőtt az a háló. A baj csak az, hogy ahol sűrűnek kellene lenni, ott erősen lyikacsos, ahol meg semmi szükség nem lenne rá - oda de meg számolatlanul ömlik a pénz segílyekre, meg miegymásra. Így az egyenleg hatalmas kiadást mutat, holott ha tisztességesen lenne elosztva, maradna belőle bőven.

ubul2000 2010.12.24. 10:04:43

@légycsapó: Marhaság ilyet állítani, annak idején a Corvinba, Lottóba, Divatcsarnokba, Verseny Áruházba rohantak az emberek, majd a skálákba - mikor mi van. Ez nem a nemzeti érzés fokmérője.

sárkányfő 2010.12.24. 10:08:08

A komment.hu -n lévő publicisztika utolsó mondata: "a magyar kormány esetében is igaz: legfőbb ellensége saját maga."

Én itt írtam kicsit korábban: "Orbán legnagyobb ellensége Orbán."
torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/22/303_rossz_hirunk_a_nagyvilagban/fullcommentlist/1#c11967074

De gondolom még sokaknak nyilvánvaló ugyanez. Két érdekességet még kiemelek:

1. A médiaháború már rég túlmutat önmagán. Ennek hála az Orbán-kormány a külpolitikában fénysebességgel rohan a "béna kacsa" pozíciójába. Ez sajnos egyet jelent kihagyott lehetőségekkel (EU soros elnökség), és sajnos az ország nemzetközi pozícióinak romlásával.

2. Különös háború ez. Az egyik oldalról nincs tétje. Mintha bunkókkal harcolna valaki tankok ellen. Orbánéknak tényleg gőzük sincs az internetről. Ez egy olyan háború lesz, amit nem csupán egészen biztosan elveszítenek, és ez már az első pillanattól nyilvánvaló, de - szemben a jogállam megrogyasztásával és a nyugdíjkassza elrablásával - még csak károkat sem tudnak okozni az ellenségnek. Karcolásokat sem. A XXI. században a net világában képtelenség lesz térdre vinni a sajtót.

Boldog Karácsonyt! :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 10:10:45

@Letícia:
"Kész Észak-Korea vagyunk! "

Csak szeretnéd. Ha ébren vagy ne álmodjál!

Amúgy Phenjanban kicsit jobb a metró, mint Budapesten.

sárkányfő 2010.12.24. 10:16:46

:D

Orbán: "Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam"

Kínával... Ha ilyen vicceset mond Karácsonyra, mit tartogat Szilveszterre? :)

jjulie 2010.12.24. 10:22:58

@Akitlosz:

majd ha akarom

viszont addíig itt van néked egy kis olvasnivaló

www.mindentudas.hu/mindentudasegyeteme/gango/20030317gango.html?pIdx=5

és ha ezzel végeztél, és legközelebb használni akarod a "magyar nemzet" fogalmat, tudod hogy hol kell utánanézni, hogy milyen értelemben volt ez már forgalomban, és megjelölheted, hogy te milyen értelemben használod éppen

addíg meg használd a haveri körödben, ők biztos tudják mire gondolsz a használatakor

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 10:28:21

@mrs. white:
"Élő példa lehetett volna előttük Megyó és az ígéret betartása."

Ezzel ugye nem azt akarod sugallni, hogy a politikusoknak nem ajánlott betartani az ígéreteiket?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 10:38:15

@Húsleves:

Kitűnő, igazán kitűnő elemzés.

Terjeszteni kellene.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.24. 10:38:32

@László56: örülök, László, hogy élvezeteket okozok neked... :)
Vegyél pár tábla Pelle-Molnár és/vagy Rózsavölgyi és/vagy Szántó Tibor és/vagy Flamich Gábor csokit! Az élvezet fokozódik, a haza meg fényre derül.

teevee 2010.12.24. 10:47:01

@ó jaj: Ez a mondat nem az esti sóderből van? (A csütörtök stimmel...)

teevee 2010.12.24. 10:51:27

@teevee: Bár lehet, hogy a szabadságjogokra és a fizetésekre gondolt, és akkor lássuk be, arrafelé jó úton vagyunk.

ssi 2010.12.24. 10:52:25

.... médiatörvény egy folyamat egyik állomása ....
hogy ekkorát szól,
- nem előzmények nélküli: bank-, válságadó, AB, MNB, beszédek stb.
- nem csak ennek a törvénynek szól: tartalmat s jövőt kikezdhet a stílus

érdekes kis hazánkban, hogy érintettek lelkesek, ha a jobb módúak fizetése jelentősen nő, s tőlük függ az ő kisebb jövedelmük még stagnáló szintje is.... s sorra születnek újabb állami pénzből pozíciók (biztosok, ispánok stb.), s kemény érvek még mindig csak az előzőek hibáinak sorolása

Békés, boldog Karácsonyt és sikeres feltöltődést a jövőre!

panelburzsuj 2010.12.24. 12:01:03

Magyar Médiakarácsony

www.magyarhirlap.hu/velemeny/mediakaracsony.html

Én csak azt tudom kívánni a karácsonyi "Ne féljetek!" biztatásra támaszkodva az itteni társaságnak, hogy egymásra gondolva legyen több hitünk és több eszünk, mit az ott felsoroltak bármelyikének.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.24. 12:06:06

Ez a Debreceni kihúzza a gyufát az Illetékes Elvtársnőnél...

" De térjünk vissza megint Adyhoz: „Szeressétek / Őt is, a vad, alcsúti bolondot, / A gyújtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot. /Mert ő is az Idők kiküldöttje, / S gyújtogat, hogy hadd hamvadjon össze / Hunnia fideszes trágyadombja.”

...de végülis egy irodalomtanár így érveljen, példákkal.

nol.hu/lap/forum/20101224-a_poraz_vegen_

klacus 2010.12.24. 12:31:07

@Akitlosz: A szlovák rendszám alkalmazása a magyar jogszabályok szerint adócsalás. Ezen nincs mit szépíteni.

Nulla vagy egy.

ahogy jövedéki adócsalás az étolajos kocsikázás stb is.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.24. 13:05:45

Nem tudom, emlékezünk-e még az "Igazság szabaddá tesz" (Wahrheit macht Frei!) német sajtóbeli áthallására a "Munka szabaddá tesz" (Arbeit macht Frei!) náci szlogennel.

Akkor még élesebb a kritikai él a "Führerstaat" megfolgalmazással. Valószínűleg a luxemburgi külügyminiszter sem véletlenül emlegetett "diktátort", és a németek "Führer" szóhasználata is egyfajta tudatosságot mutat.

Tudom, itt MÉG nem tartunk. De a tendencia miatt óriási a demokratikus ellenzék (incl.: MSZP, LMP, MDF, SZDSZ, FIDESZ józanok ; excl. Jobbik) felelőssége, hogy bármely oldali politikai normalitással ismét normális és élhető ország létét és képét teremtsük meg!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.24. 13:09:46

Nagyon Boldog és Békés Karácsonyt Kívánok Mindenkinek! :-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.24. 13:18:06

@vinczej:
...
Hej, regö rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen, ki lakik a Mennyben...
www.youtube.com/watch?v=uK6V31ysV98&feature=related

török gábor 2010.12.24. 13:45:25

@László56: Ön is élvezet olvasni, kedves László, egészen komolyan mondom. Önnek is, mint ahogy minden olvasónak és kommentelőnek boldog karácsony kívánok! Nálunk már dolgoznak az angyalkák :)

Evehid 2010.12.24. 14:11:22

Kedves Gábor és Kedves Kommenttársak!
Ugyan az utóbbi időben csak hézagosan tudok olvasni, hozzászólni meg még annyira se, de mindenkinek nagyon békés, boldog karácsonyt kívánok! :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.24. 14:17:06

@simonmondja.: hát, szerencsétlen bajszos faszkalap tán hitelesebb lenne, ha nem csak a térd alatti alkatrészei lógnának ki a pápai bolond seggéből...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.24. 14:33:04

Gábornak és a többieknek is... :) - Békés és boldog Karácsonyt Mindenkinek! Legalább ma este ne ezekkel a pitiáner bohócokkal foglalkozzunk! Holnaptól újra, Veletek, Itt (is)!

aszekelyek 2010.12.24. 14:37:55

ÍKedves blogtársak! Boldog karácsonyt mindenkinek. Andrassewnwk is... nemtom tartja -e. lesz ideje gondolkozni mindenesetre a heti marhaságát korrigálandó. A miniszterelnök nem parancsol a köztársasági elnöknek. Azt írta , parancsolja meg Orbán a K.E.-nek, hogy nem írja alá a médiatörvényt. A másik, hogy de igen legyen szíves kibontani a teljes igazságot, ugyanis ugyanott azt is írta,. szerinte nem kell magyaráznia, hol és hány ponton sérti az a demokráciát. kedves Blogtársak is megtehetik. Szeretném ismerni a tisztelt álláspontjukat:) Hol és mennyiben de pontosan ám!- sért is a demokráciát az a törvény.

aszekelyek 2010.12.24. 14:41:23

@aszekelyek: U.i. Persze lehet, hogy csak elszólta magát...az akkorinak eszerint megparancsolták..., hogy ne írja alá?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.24. 15:04:26

@hattyú:

Abból még ugyan nem lesz jólét, ha sok a "demokrata".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.24. 15:05:09

@aszekelyek: OV nyilván parancsol a közt. elnökének - ha az egy Schmitt Pál. Kérdés, mit parancsol? Nyilván ezt kérdi tőle Schmitt is...
Andrassew: hamuka & hanuka...

jjulie 2010.12.24. 15:12:23

@Akitlosz:

biztosan hallottál a szükséges, és elégséges feltételek közötti különbségről.......

tudod már, hogy mi a szecesszionacionalizmus?

pug406st 2010.12.24. 15:15:13

Asszem egy blogon ezzel a videóval a legidevalóbb Békés karácsonyi ünnepeket kívánni

www.youtube.com/watch?v=vZrf0PbAGSk&feature=youtube_gdata_player

Aldobói.Feldob 2010.12.24. 15:41:43

Óh, hagyjuk már ezeket a nyugati nyafogásokat. Nálam az EU már akkor leszerepelt, de véglegesen, amikor néger inasnak (velünk együtt!) bevették az EU-ba a posztkomcsi országokat. Sajtószabadság? Aha. Nézzük már meg, hogy kik is írják ezt az úgynevezett szabad sajtót, mondjuk nálunk...

Laikus érdeklődő (törölt) 2010.12.24. 15:51:53

Van egy karácsonyi álmom egy olyan Európai Unión belüli Magyarországról ahol valódi nemzeti egyetértéssel néhány pontban meghatározzuk a legfontosabb nemzeti céljainkat/érdekeinket és ezekkel kapcsolatban megtartjuk az önrendelkezési jogunkat, cserében rugalmas tárgyalópartnerek lennénk más kérdésekben.

Az én 3+1 pontom:
1) Stratégiai nyersanyagokkal való gazdálkodás szabadsága. (Különösen a hazai termőföld és vízkészletet tekintetében, hiszen nekünk "csak" ez jutott.)
2) Környezetvédelem, fenntartható fejlődés (Ökörország helyett ökoország.)
3) Mezőgazdaság
+1) Kultúrális értékeink megőrzése az Unión belül is. (Csak azért +1, mert nehéz pontosan meghatározni > Egységes, de színtelen szagtalan massza Vs. tolerancia nélküli nacionalista nemzetállamok.)

Persze a célok eléréséhez nem elég irányba állni és elindulni hanem arra is figyelni kell, hogy egyenesen menjünk. Ha túl sokszor lépünk egyet előre és egy felet jobbra akkor nem oda jutunk ahová én szeretnék.

Békés Karácsonyt Mindenkinek!

porfelhő 2010.12.24. 16:06:36

@jjulie:

Boldog Karácsonyt! komolyan.

porfelhő 2010.12.24. 16:09:45

Minden Kedves Kommentelőnek Boldog Karácsonyt!

porfelhő 2010.12.24. 16:17:05

@jjulie:
Most már biztos jobb lesz, ha nem is nagyon boldog.
Köszönöm.

jjulie 2010.12.24. 16:19:22

@porfelhő:

le tudod már játszani?

porfelhő 2010.12.24. 16:21:04

@jjulie:

Képzeld el. olyan rumli van itt a gépen körül, hogy alig tudtam idejönni! Nagyon kiváncsi voltam itt vagy-e.:)

a-kis-herceg 2010.12.24. 16:22:13

kellemes karácsonyt mindenkinek!

porfelhő 2010.12.24. 16:29:51

@jjulie:

Igen. le tudom játszani. csak itt-ott tudom leforditani. majd a lányom segit, ha szentel rám egy kis időt:) nem tudhatod, hogy nem "tudom".:)

porfelhő 2010.12.24. 16:37:35

@jjulie:
Szeretném érteni is. nagyon.

jjulie 2010.12.24. 16:43:08

@porfelhő:

persze, mindenki azért van itt, mert szeretné érteni

de hát ha a törökgábor se érti...

tbb 2010.12.24. 16:44:58

@jjulie:

Én azt hallottam róluk, hogy nincs köztük különbség. És te mit hallottál?

Békés Karácsonyt!

porfelhő 2010.12.24. 16:49:28

@jjulie:

Te sem érted? semmit sem tudsz érteni?...miért a TG. mit nem ért?

porfelhő 2010.12.24. 17:03:44

@jjulie:

Értem. vagy mégsem értem?.......

jjulie 2010.12.24. 17:25:20

@porfelhő:

karácsony : gondolj rám

porfelhő 2010.12.24. 17:33:25

@jjulie:
Értem. Nem mondhatod, hogy nem gondolok rád. én megmondom neked egyszer, ha akarod, vagy én akarom.

a-kis-herceg 2010.12.24. 17:36:33

@ó jaj: "Ha ilyen vicceset mond Karácsonyra, mit tartogat Szilveszterre? :) "

vagy április 1. re...

ha az eu után kínát is megelőztük akkor már csak a csillagok vannak...

jjulie 2010.12.24. 17:46:25

@tbb:

na jó, karácsony van, itt a megfejtés

ajándékba

szükséges feltétel:
Az A fetétel szükséges feltétele B-nek akkor és csak akkor, ha B teljesül, akkor teljesül A is.

elégséges feltétel:
Az A fetétel elégséges feltétele B-nek akkor és csak akkor, ha A teljesül, akkor teljesül B is.

látsz különbséget?

www.youtube.com/watch?v=qnmYyB4iAsA

porfelhő 2010.12.24. 17:48:06

@jjulie:
Mindent meghallgattam, azt is amit nem nekem, hanem a @tbb-nek küldtél, azt is meghallgattam. azt neki küldted?

porfelhő 2010.12.24. 18:08:34

@jjulie:
Ezt Te komolyan is gondolod? vagy csak küldöd?

porfelhő 2010.12.24. 18:10:28

@jjulie:
Most elmegyek a géptől, majd este, később visszajövök.

6.Lenin 2010.12.24. 18:18:48

www.youtube.com/watch?v=AH8Wx1hZCmU

Boldog Karácsonyi ünnepeket
+
Sikerekben gazdag Fenyőfa ünnepeket is

Mindenkinek!

porfelhő 2010.12.24. 18:25:29

@jjulie:
Nem azt irtam, hogy nem vagy vidám. kérdeztem valamit. szeretném ha arra válaszolnál, illetve szépen megkérlek.

porfelhő 2010.12.24. 18:31:09

@jjulie:
Hol vagy? később válaszolsz. ugye?

porfelhő 2010.12.24. 23:16:12

Karácsonyi éjszakai hir. olvasni való.

Levélben érdeklődött az elfogadott médiatörvényről a kormánynál az EB. sajtószabadságért is felelős alelnöke:

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyetteshez írt levelében a holland biztos egyebek közt azt kéri, küldje el neki a jogszabály teljes szövegét, hogy pontosan el tudja dönteni, összhangban van-e az a sajtószabadságra vonatkozó uniós szabályokkal - áll a cikkben, amely az EU nyomást gyakorol Magyarországra a médiatörvény ügyében címmel jelent meg.

A cikk a levél szövegét ismerőket idéz, akik szerint Kroes ismerteti a sajtószabadság védelmére vonatkozó uniós garanciákat, megemlítve, hogy olyan aggodalmak jutottak el hozzá, amelyek szerint a törvényben jelen van annak kockázata, hogy ezek a jogok veszélybe kerüljenek.

A levél az új médiaszabályozó hatóság függetlenségével kapcsolatos kérdéseket is felvet. Emellett - derül ki a Financial Times cikkéből - a levél kérdésesnek tartja, hogy a törvény összhangban van-e azzal az uniós előírással, amely tiltja a tagországoknak, hogy szabályozását más tagállamok sajtószerveire is kiterjessze."
A F.Times emlékeztet arra, hogy a törvény éles nemzetközi kritikát is kapott.

ubul2000 2010.12.24. 23:53:08

@porfelhő: "a holland biztos egyebek közt azt kéri, küldje el neki a jogszabály teljes szövegét"
Ebben van a levél lényege. Fogalmuk nincs, hogy mit is bírálnak.
Ettől még lehet igazuk, lehet, hogy a bírálat jogos LESZ, de jelen pillanatban csak hangulatkeltés folyik.
Egy úniós biztosnak okosabbnak kellene lenni.

karácsonyiangyal 2010.12.25. 00:01:18

Betlehem kis falucskában
Karácsonykor éjféltájban
fiú Isten ember lett,
mint kisgyermek született.

Őt nevezték Jézuskának,
édesanyját Máriának,
kis pólyába takarta,
befektette jászolba.

Az anygyalok fenn az égben,
mennyei nagy fényességben,
zengetik az éneket:
Dicsőség az Istennek!

karácsonyiangyal 2010.12.25. 00:17:40

Kik voltak a Napkeleti Bölcsek. :)

"A kisded Jézushoz Betlehembe érkező Háromkirályok, vagy Napkeleti Bölcsek kilétét legendák sora övezi:

A bibliai Háromkirályok legenda eredete Máté evangéliumából származik (Máté 2,1-16), valójában itt olvashatunk egyedül a keletről érkezett mágusokról, bölcsekről (magoi apo anatolón, mágusok keletről), akik egy csillag útját követték, a zsidók újszülött királyát igyekeztek felkutatni Jeruzsálemben.
Az itt kapott útbaigazítás után tovább haladtak a csillag vezetésével Betlehembe, ahol megtalálták Jézust.
A három személy alakja homályos és legendák tömege veszi őket körül.

A későókor és a középkor során számos nézet alakult ki velük kapcsolatban, melyek kortól és helytől függően jól tükrözték azok kiötlőinek nézeteit. Egyvalamire azonban nem voltak alkalmasak, hogy pontosan megmutassák, honnan ered a legenda és kik a szereplői.

Máté evangéliumának leírása bölcsekről beszél többes számban. Viszont nem említi, hogy hányan voltak.
Mégis elterjedt vélekedés, hogy három bölcsről van szó.
Talán az általuk hozott háromféle ajándék miatt: „Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” Máté emellett nem említi meg a három bölcs, pontosabban a görögösített perzsa magosz/ mágus nevét sem. A vélelmezett iráni szálnak azonban ellentmond, hogy Jézus korára a mágus kifejezés rég elvesztette a kizárólag perzsa hátterét és számos más hellenisztikus kultusz papját is e címmel illették.
Európában a Kr. u. 6. századtól terjed el egy az egyiptomi Alexandriában íródott kézirat alapján a Gáspár, Menyhért, Boldizsár elnevezés, de jó tudni, hogy a keleti kereszténység különböző ágaiban ettől gyökeresen eltérő nevek honosodtak meg."

porfelhő 2010.12.25. 00:33:15

@ubul2000:
Ja! "fogalmuk sincs". az uniós biztosnak meg nincs jobb dolga és "hangulatba " hozta magát.:) úgy gondolod Te.
Jaj! ezt biztosan a Szijjártó mondta neked.:)
Igazuk LESZ vagy sem majd meglátjuk.

porfelhő 2010.12.25. 01:09:32

@jjulie:
még nem voltam álmos, ezért hoztam neked egy kis friss hirt.

Iniesta az FC. Barcelona világbajnok labdarugója örökre a Barcánál maradna.

Afellay a mai naptól hivatalosan is a Barca játékosa. a mai napon mutatták be a katalán szurkolóknak, mintegy karácsonyi ajándékként.
A középpályás a szerződés aláírása után a következőképpen nyilatkozott: „Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a világ legjobb klubjához.

Éljen a Barca!”

én is "ajándéknak" szántam a cikket Neked.

Jó éjt.

tbb 2010.12.25. 01:29:22

@jjulie:

Látok. Kösz a választ. Még akkor annyit, hogy e különbségnek mi köze van a jólét és demokrácia viszonyához?

jjulie 2010.12.25. 09:18:37

@tbb:

figyelj minden sorára, bőségesen kivesézi a témát

www.youtube.com/watch?v=P0B0trxQ23k

porfelhő 2010.12.25. 09:49:25

@jjulie:
Neghallgattam én is, amit a @tbb-nek küldtél, nem baj?
Láttad mit "irtam" neked? milye kis cikket kerestem?:)

porfelhő 2010.12.25. 10:01:09

"Idén Magyarországot sújtották a katasztrófák, ekkor mutatkozott meg, hogy él még az emberek szivében a segitőkészség, hogy nem csak adományokkal, de önkéntes munkával és törődéssel tudtak egymásnak segiteni.

Szentbeszédében rámutatott arra, hogy a Betlehemben megszületett Jézusban meg kell látni mindenkit, akinek segítségre van szüksége.
Azt az embert, aki "munka nélkül értelmetlennek érzi az életét, aki magányos, aki beteg, akinek nem jut emberhez méltó lakás, akit nyelve, vallása, bőrszíne, társadalmi helyzete miatt bántanak vagy üldöznek, akinek az életén háborúk gázolnak keresztül, aki egy széteső, önző vagy erőszakba merülő társadalomban hiába keresi a nyugodt életet és a jövőt".

Felhívta a figyelmet arra, hogy "távol kerülünk egymástól a munka vagy a tanulás miatt, nincs időnk egymásra sokszor már azért sem, mert két-három ember helyett kell dolgoznunk ahhoz, hogy megélhessünk", ezért legalább Jézus "jászla körül, a karácsonyfa alatt találkozzunk egymással szeretetben".
Karácsony ünnepén Jézus Krisztus születésének örvend a világ"./ mondta Erdő P. biboros az éjféli misén/

jjulie 2010.12.25. 10:02:58

@porfelhő:

igen láttam, a barcelonából percre kész vagyok

www.fcbarcelona.com/web/english/index.html

nagyon finoman hangolt szövegeik vannak, mindig nagyon udvariasan dícsérik az ellenfeleket, mérkőzés előtt és a győzelmek után is, edzői és játékos nyilatkozatokat is feltesznek

tudod mi az iniesta generáció?

ssi 2010.12.25. 10:07:47

néhány percre beugrottam hozzátok is, még ezen a meghitt ünnepen is :-)

Oszkó is T.G.-t olvas... "Török Gábor is korábbi idézetek beillesztésével érzékeltette az események ellentmondásosságát"
oszkopeter.blog.vg.hu/

lelkemtől távol áll, hogy rossz szándékot feltételezzek a mostani kormányról,
de gondolkodásomtól távol áll amit és ahogy tesznek,
pedig nagyon meg akarom érteni, lelkem rajta

próbálom rendszerezni a kérdéseimet, hátha így tudok haladni a megértésben:
1. 2011-ben az előírt államadósságrészt törlesztik, vagy többet?
2. intézkedéseik hatóideje reális-e, vagy az álmaikra alapoznak jobban?
3. csorbul-e a siker, ha önkényesen új szabályi környezetben érik el?
4. erősíti-e a fegyelmet, ha az új rendszer üzenete: amit szabad Jupiternek...?

hétköznapibban talán érthetőbb a kérdéseim lényege: reális-e a terv? pl. van a háztartásom:
- ingatlanokat örököltem, eladásból/bérletbe adásból alkalmi többlet bevétel
- vitathatóan, de a rokonságtól és máshonnan is újabb pénzeket szerzek
- banki és családon belüli kölcsöntartozásom törlesztését gyorsítom
- háztartási kiadásaimat egy kicsit még növelem is,
- családi zsebpénzfolyósítást átrendezem: akinek több volt, még többet kap
- több zsebpénz->új vállalkozás->új bevétel=örökség, egyéb helyébe
- hitelek+kamatok törlesztéséhez nem kell majd újabb hiteleket felvenni
- adósságom csökken, életnívónk nem romlik, de nő a haragosaim száma
- tervem kötelező, beleszólás nincs, új belső szabályaimmal
bebiztosítom

További kellemes ünnepet mindenkinek! :-))

lüke 2010.12.25. 10:17:21

karácsonyra triplán fizetik DJ-t

nol.hu/lap/forum/20101224-a_poraz_vegen_

"kultúr-országokban evőkészlet-tisztító sem lehetne. Meg Lázár úr, meg Vona úr, meg a jól ismert többi idióta"..
hmm
Kultúr országokban:
ezüst pucolás van,meg mosogatógép :tányérnak pohárnak, (igaz a royal herendit kézzel mosogatják)
Aki meg idióta retirál, invalidusnak,
aki meg sérteget, fizet
Érdekes ez a DJ miért kell Adyt és Márait segítségül hívnia?

porfelhő 2010.12.25. 10:18:13

@jjulie:
Nem, nem tudom mi az iniesta generáció.

porfelhő 2010.12.25. 10:24:30

@jjulie:
Jaj. tudod, hogy nem tudom elolvasni, ezt a linket sem, már irtam, csak gondolom miről szól.:)

porfelhő 2010.12.25. 10:42:00

@jjulie:
Gondolod, hogy a csapatod, nem fog egy új generációt "kinevelni" mire a régiek "kiöregszenek?:)

porfelhő 2010.12.25. 10:44:25

@simonmondja.:
TE is azt gondolog, nem lesz új "futball generáció"?:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.25. 11:02:46

@porfelhő:
A magyar foci olyan, mint a műkereskedelem.
Az újnak semmi értéke.

porfelhő 2010.12.25. 11:04:54

Karácsony. Álmodik a nyomor!"

A Város Mindenkié nevű csoport rendezett hajléktalan-tüntetést a Blaha Lujza téri aluljáróban, ahol egy 1989-ben hajléktalanok mellett kiálló tüntetés emléktábláján – micsoda véletlen -, az Álmodik a nyomor című vers egy strófája is olvasható. Nemcsak a főpolgármester programja ellen tiltakoztak egész éjjel, hanem a közterületen alvás bírság ellen is. Ezen a napon a nyolcadik kerületi testület határozott: januártól tiltott és bírságolható a kukázás.

A bírságolás megakadályozása érdekében Szabó Máté ombudsann belügyminisztériumhoz továbbított levele szerint: „megengedhetetlen, egyúttal pedig az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság veszélyét hordozza magában minden olyan adminisztratív megoldás, vagy arra irányuló javaslat, amely a szükséges intézkedéseket a hajléktalanok közterületi jelenlététnek városképi kérdésre adott válaszként próbálja megfogalmazni”.

porfelhő 2010.12.25. 11:12:40

No ez tök jó! olyan mint mikor három süket beszélget. illetve nem is beszélget. Az "egyszem kedveltem" eltünik, a @simonmondja ir a magyar fociról, én irok a barcáról. :) :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.25. 11:12:45

Belföldön sem jobb a híre az FMPSZ-KDMP -nek. Ez a kép szemlélteti a legjobban:

OrbánRákosi PolgárElvtárs:

www.facebook.com/photo.php?fbid=1369052926355&set=o.169854769717975

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.25. 11:15:40

@lüke: Csak akkor van baj, ha közben Közép-Európa Kínához igazodik. Utánunk jönnek? :-)

jjulie 2010.12.25. 11:41:43

@IGe:

az orbánnak férfiassági problémái vannak, már régóta hajtogatom

"Harminc párnak tíz egység pénzről kellett alkudoznia. Egyikük felajánlotta a másiknak az összeg egy általa meghatározott részét, és ha azt a másik méltányosnak ítélte, mindketten megtarthatták a részüket – igazi pénzben. A kizárólag női résztvevők felének a kísérlet előtt tesztoszteront, a többieknek placebót adtak. A vizsgálat érdekessége, hogy Eiseneggerék azt várták, a férfi nemi hormon majd az agresszív rivalizálást fokozza, ám az eredmény az ellenkezőjét igazolta. Nem azok voltak ugyanis a vakmerőbbek, a másiknak szemtelenül alacsony részt ajánlók, akiknek a vérében több volt a tesztoszteron, hanem éppen ezek törekedtek az igazságos – és biztos nyereséggel kecsegtető – egyezségre."

"Eiseneggerék kísérlete, amely elsőként bizonyította, hogy olyankor, ha az eredményességet csak együttműködés útján lehet elérni, a magasabb tesztoszteronszint éppen kompromisszumkészségre hajlamosít"

www.medicalonline.hu/cikk/a_tesztoszteron_korantsem_csak_az_agressziot_fokozza

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 11:42:14

@lüke: DJ fohásza: "Karácsonyi gyűlöletáriámért a fizetséget add meg nekem Uram, Ferencz!"

Kultúrországokban egyébként NOL sincs, valamint nem szoktak Teller-levelet posztumusz hamisítani...

porfelhő 2010.12.25. 11:49:57

@jjulie:

neked kerestem:)
- A goal.com internetes focioldal szerkesztői saját szubjektív véleményük szerint állították össze a 2010-es esztendő Álomcsapatát. Vannak meglepetések az összeállításban, az viszont nem nevezhető annak, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo alkotja a támadósort.

porfelhő 2010.12.25. 11:57:45

"Ha boldogan akarsz élni, senkit se gyűlölj, s a jövő alakulását engedd át Istennek.!"
Hm. ez olyan mintha azt mondanák, élj "észnélkül" oszt majd lesz valahogy.osztjónapot!:):)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.25. 12:03:44

@jjulie:
Az már csak hab a tortán, ha valóban úgy van. Maga a torta állítólag mániákus depressziós kezelés a 2002-es választás elvesztése után nagyon sokáig.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.25. 12:05:12

@jjulie: Most jut eszembe. A legtöbb antidepresszáns gyógyszernek éppen az a leggyakoribb mellékhatása, amit feszegetsz. Háááááááát logikus:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 12:18:08

@IGe: szerintem tévedsz. A leggyakoribb mellékhatás a hízás.

jjulie 2010.12.25. 12:40:06

@Hepci:

mint evésivásszakértő mit gondolsz, aki fittyet hányt, az fittyet evett?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.25. 12:56:08

@Hepci: Az főként nőknél, de részben igazad van. Úgy is gyarapodott:-)

lüke 2010.12.25. 13:46:38

@IGe: merci a szakvéleményeket
@vinczej:
hmm
Karinthy Cini 60-s évek beli naplójában utal rá: annyian vannak, hogy nem ők hozzánk, hanem, mi fogunk hozzájuk idomulni
(Cini a híresztelésekkel ellentétben sokoldalú - nyelvész, irodalmár,és magyar nyelvtanász - és eszes volt)
@jjulie: idegen tollal hányni ,DJ lehetsz,3x-s honoráriummal
yeh-yeh

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.25. 13:53:51

@Kürüsüly:

A forint tönkretételének a folytatása csupán a forintban fennálló államadósság csökkentésére megoldás.

A dollárban, euróban, jenben, svájci frankban fennálló államadósság ugyanannyi marad, csak azután több forintba kerül.

A pénzrontással a magyar lakossággal szúrnak ki, azokkal akiknek forintja van. Kevés külföldi befektető lehet, aki magyar forintban tartaná a vagyonát, de ha tovább romlik a helyzet, akkor azok is gyorsan menekülni fognak a forintból, ami árfolyameséshez vezet.

Szóval igencsak rosszul járnánk a forint rontásával, ami amúgy nem más, mint folyamatos vagyondézsma az állam részéről, azaz egyfajta speciális adófajta, csak közben tönkremegy a nemzeti valuta.

Egy az egyben kiváltható adóztatással, és akkor fent lehet tartani egy stabil, erős pénzt.

A forint bevezetése óta vásárlóerejének kb. 99,7%-át már elveszítette.

Van értelme olyan pénznek, amelynek már nem hogy a váltópénze, de az alapegysége sem ér semmit?

De nem is a módszer a fő gond, hanem az, hogy úgysem fognak leállni a hitelből pénzszórással, azután sem, ha esetleg inflációval csökkentenék a forintban fennálló államadósságot.

Az egyfajta lázcsillapító, tüneti kezelés, de az ok, amitől a láz kialakul fennmarad.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.25. 13:59:09

@cambridge.on:

Csak szemfényvesztés ez az egységes vám nélküli belső piac. Nem igaz, a gépjárművekre továbbra is adókat szednek, ugyanazért, ugyanúgy, legfeljebb már nem vámnak hívják, hanem kitaláltak rá valami hülye új adónevet, lásd "regisztrációs adó".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.25. 14:01:46

@Kürüsüly:

A forint tönkretételének a folytatása csupán a forintban fennálló államadósság csökkentésére megoldás.

A dollárban, euróban, jenben, svájci frankban fennálló államadósság ugyanannyi marad, csak azután több forintba kerül.

A pénzrontással a magyar lakossággal szúrnak ki, azokkal akiknek forintja van. Kevés külföldi befektető lehet, aki magyar forintban tartaná a vagyonát, de ha tovább romlik a helyzet, akkor azok is gyorsan menekülni fognak a forintból, ami árfolyameséshez vezet.

Szóval igencsak rosszul járnánk a forint rontásával, ami amúgy nem más, mint folyamatos vagyondézsma az állam részéről, azaz egyfajta speciális adófajta, csak közben tönkremegy a nemzeti valuta.

Egy az egyben kiváltható adóztatással, és akkor fent lehet tartani egy stabil, erős pénzt.

A forint bevezetése óta vásárlóerejének kb. 99,7%-át már elveszítette.

Van értelme olyan pénznek, amelynek már nem hogy a váltópénze, de az alapegysége sem ér semmit?

De nem is a módszer a fő gond, hanem az, hogy úgysem fognak leállni a hitelből pénzszórással, azután sem, ha esetleg inflációval csökkentenék a forintban fennálló államadósságot.

Az egyfajta lázcsillapító, tüneti kezelés, de az ok, amitől a láz kialakul fennmarad.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 14:01:54

@jjulie: rólad annyit, hogy bakfitty (ezt is csak Karácsony alkalmából)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 14:05:13

@Akitlosz: mindenre szeretnek kitalálni valami hülye nevet...
Lásd cigány/roma, hazugságária/pcbeszéd.

jjulie 2010.12.25. 14:05:39

@lüke:

What is this zürzavar, tesztoszteron vagy alváshiány?

lüke 2010.12.25. 14:05:59

@Akitlosz:
lazán bánsz az értékvesztéssel,ami a forintot illeti
46-ban pl. egy orvos 800
76 " 2000
90 " 10000
ma " 150000/200 ezret keres nettó
akkor mennyi az értékvesztés?

lüke 2010.12.25. 14:09:42

@jjulie:
bakfitty plagizálva
alvás közben,ne zavarj
mert nem termelek tesztoszteront
a cikk úgy tudománymentes, ahogy van,küldj egy pár táncrendes,viselkedés magyarázó videót

jjulie 2010.12.25. 14:13:47

@lüke:

na jó, de 46-ban kevés volt az orvos

(44-ben történt egysmás, bár az még a történelem kezde előtt volt)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 14:22:07

@jjulie: nem lehetek mindig mindenkinek vicces. Pont olyan volt, mint a sikerültebb vicceid...

porfelhő 2010.12.25. 15:00:11

@jjulie:
Megnéztem. Itt mutatták be a katalánoknak a barca új játékosát.ugye. jól gondolom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.25. 15:03:14

@klacus:
Az odáig rendben van, hogy a magyar jogszabályok szerint adócsalás.

Csak akkor nem kellene az áruk és szolgáltatások szabad áramlásáról hazudozni az EU-ban.

Akad itt némi ellentmondás.

porfelhő 2010.12.25. 15:08:13

@jjulie:
Ha irnál nekem, csak este leszek itt a gépnél.ha nem, akkor meg mindegy.hol vagyok.

lüke 2010.12.25. 15:14:01

@jjulie:
yootube- fertig vagy a slagfertigséged oda

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.25. 15:15:33

@Hepci:
Eufemizmus.

Nem mernek őszintén megnevezni sok mindent, ezért más szavakat használnak rá.

Egyfajta emberi (ön)becsapás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.25. 15:18:44

@lüke: Az 50 filléres (70-es évek) gombóc fagyiból 160 forintos lett.

Akkor mennyi az értékvesztés?

jjulie 2010.12.25. 15:25:54

@porfelhő:

nem, a kislány a foci vb alatt xavi (ejtsd csavi) "rajongó" lett, és amikor a vb után madridba ünnepelték a hazatért vb győztes csapatot, a kislány az utcán tök lelkesen várta, hogy hol van a csavi, és miután nem látta, elkeseredett, szinte pityergett

az apja tök helyesnek goldolta a kislány csavi "rajongását" úgy hogy feltette a netre a videót, és egy csomóan megnézték, és követelték, hogy had találkozzon a csavival, és egy tv műsorban összehozták a találkozót a tv-sek, úgy hogy a csavi számára tök meglepi volt

a kislány a stúdióban fáradt volt az egésznapos utazástől és az izgalmaktól, úgyhogy utána rögtön le kellett fektetni aludni

itt az eredeti: még a kicsik is szeretik xavit című film

www.youtube.com/watch?v=cPEWEfwMYfs&feature=related

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.25. 15:30:02

@lüke:

Az 1 forintos metrójegyből 320 forintos metrójegy lett.

Mennyi a forint értékvesztése?

(Miközben persze még mindig ugyanazok a szerelvények járnak, tehát a szolgáltatás színvonala is csökkent.)

kopogtató 2010.12.25. 16:10:26

visszatérve az eredeti témára: az európai össztüzet kiváltó médiatörvényből melyik mondatokkal volt a gond? ezt leírná valaki? Csak hogy képben legyek. köszi

aszekelyek 2010.12.25. 16:28:43

@IGe: LEgalább tudnád rendesen a nevét..... az ugyanis mániás depresszió. brrr.... Nagyon nagy hányada érintett a népességnek, különböző mértékben. Van enyhe és közepes és súlyos eset is. Megnézem majd, ha elcsalják a választást, olyan mocskosul, ahogy tették, k menyik jelült nem lenne tőle kiborulva....az mszp-és a farka soha nem voltak sportszerűek, most sem azok. Jó teljesítményt nyujtó-szerintük is- kormánytól rabolták el a tovább kormányzás lehetőségét pénzosztogatás--- fedezet nélkül ígéretével. Komoly ember ettől kétségbe kell, hogy essen. Ennyire szint alatti választókkal kell boldogulnia. Kiteheti a lelkét, akkor is a megyó pucér képével nyernek--- korabeli hvg címlap.... no comment. Az egy kormányzati teljesítményvolt, amit ő tett minielnökként? Vagy az őt követő? Ezek olyan tények, amik földhözvágnak ám bivalyerős embert is. Akkor is, ha ismeri a Szentírást, benne a Prédikátor könyvét, minden hiábavalóság refrénjével együtt....

aszekelyek 2010.12.25. 16:29:47

@kopogtató: Azt kértem én is még tegnap de olyat ne írtak...

aszekelyek 2010.12.25. 16:41:27

@porfelhő: Még jó, hogy azok a hangok kussoltak, amikor a jobboldali újságírókat a jelen médiatörvény alapján verték, törték el a karját és hurcolták meg, veres lefejelte a és direkt belerúgott a kameraállványba... császárt a kapott töltény miatt hurcolták meg, a Hír tv-t meg be akarták tiltani. a Magyar Hírlapot meg személyesen gyurcsány bojkottálta tiltotta a járatását a hivatalokban. Ha vannak is esetleg kockázatok, mind fenn ált eddig is és el is követték , amit csak mertek és nagyon sokat mertek....Persze most jajveszékelnek, hogy na de más nehogy bármit is tehessen a mi szenyaságunk ellen! A kedves biztos hölgyet meg kellene kérdezni ezekről is. Hogy a kormány tudja, merre hány méter a miheztartás. Mit lehet és mit nem. A jelen törvény meg nem védi a sajtót, május elsejei felvétel, hanem hagyja a vén , agresszív szociknak támadni őket....Több külföldi stábot is zaklattak 2oo6-ban. Akkor meg miért nem jött ide az EU biztosok hada, pedig eléjük volt tárva minden, az utolsó atrocitásig. Nekem feltűnt, hogy a hivatásos cirkuszoló morvai egyetlen szavát se hallottuk ebben az ügyben. Előbb , utóbb kiderült, az is, meddig is veri az asztalt őnaccságaa....

aszekelyek 2010.12.25. 16:53:45

@Hepci: Lassan mondom. andrassew ilyet nem kérhet. Demokrata ilyet nem kérhet. Búktatott rágalom, mind a K:E: , mind a min. elnök személyére nézve. Sugallja, implicite feltételezi, hogy ez így megy. Bizonyítani kötelezném, minimum... a jelen médiatörvény alapján is. Firnyákosan van fogalmazva, no nem véletlenül. Nem állítja, mert az már bíróságképes. Hinti. Az még nincs szabályozva. Híresztelésnek is necces, a jó hírnév megsértéshez. Természetesen ezt akarják folytatni, azért a vonítás a kontinensen is jól hallhatóan.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.25. 18:10:57

@kopogtató:

Semelyikkel.

Nincs is még meg nekik a magyar médiatörvény fordítása.

Annyi van, hogy a bukott előző kormány balos hívei fellármázták a nyugati kapcsolataikat, azok meg megírják a magyar "gondolkodók" (Konrád György meg hasonlók) véleményét, anélkül hogy maguk utánajárnának.

Nem a magyar kormány kelti rossz hírét az országnak, hanem a kormány ellenzéke a kormánynak.

Nem mindegy.

aszekelyek 2010.12.25. 18:25:48

@Zuzu Petás: LAssan mondom. Az Orbán kormány nem elsunnyogta, hanem először megkérdezte másik nyolc állammal együtt, hogy elszámolhatja-e úgy, ahogy szerette volna. Nemleges válasz jött, így maradt a b terv. Ez az, ami most van. Mindenről tudott az EU mindvégig. Olyasmit fújnak ma, aminek nincs valóságalapja. Egyetlen egy dolog nincs idézve a törvényből, ami nem lenne comme il faut. Csak napok óta a feltételezgetések, mint tények előadva és szóbeszéd. Tessék bizonyítani valamit. Ez így üres beszéd és hamis vád.

tölgyes 2010.12.25. 18:25:49

Török Gábor nagyon kedvesen felhívta a figyelmünket egy megjelent, a magyar médiatörvényt elemző cikkre. Ott erre a cikkre reagálva egy egyik hozzászóló a kvetkezőket írta:

"Németországban két nagyon jól ismert folyóirat honlapjára írtam egy-egy, a magyar médiatörvényt kritizáló cikk hsz-ei közé a következőket (megjegyezném, a magyar cenzúra ellen acsarkodnak, DE az én hsz-em nem jelenhet meg csak úgy ám, jelzik is, h azt előbb egy munkatársnak láttamozni kell, egyik helyről aztán írtak is, h szerintük megértettem volna a szabályaikat, ami persze kamu volt):
a német médiában a Jugoszláv háború kapcsán (90-es évek eleje-közepe) megjelentek olyan hírek, hogy a szerbek Boszniában KZ-eket (koncentrációs lágereket) létesítettek. Aláhúzandó, még képeket is közzé tettek: lefogyott, félmeztelen férfiak szögesdrót mögött. Ez akkora felháborodást váltott ki a német közvéleményben, hogy egyöntetűen megváltoztatták az alkotmányt - éspedig azt a részét, amely addig kimondta, hogy német katona soha a büdös életben még egyszer Németországon kívül nem harcolhat fegyverrel a kezében. Nos, tíz évvel később kiderült ám, hogy hamisítvány volt a hír, de a képek is (szögesdrót védelme mögött lévő újságírók fényképeztek kint járkálókat - a félmeztelen ember Balkánon nem ritkaság nyáron). No most, ennek az újságírói hazugságnak a nyomán azóta több tucat német katona vesztette életét külföldön vívott háborúkban (első sorban Afganisztánban). Kérdem én: miért nem lett soha senki felelősségre vonva egy ekkora hazugságért, ami miatt egy alkotmányt megváltoztattak, és amely sok ember életébe került? Hátha lesz itt okos ember, aki válaszol nekem. "

Azt is tudjuk, hogy az iraki háború is úgy kezdődött, hogy a politika és a sajtó közös hazugsággal indokolta meg az iraki háború elkerülhetetlenségét.. adatokat hamisítottak, tényeket ferdítettek..

Ma olvastam a NOL-on Bokros Lajost,m aki szerint felelőtlenség a nyugdíjak reálrétékének megőrzése.....

Ha jól meggondolom, a világsajtó, a nemzetközi intézmények nem aggódtak egy percig sem, amikor a magyar kormány velük kötött az ország számára hátrányos szerződéseket, majd megszorításokkal nyomorgatta a lakosságot, hogy a tőlük felelőtlenül felvett kölcsönnek legalább a kamatát valahogyan kezdje meg törleszteni.. Nem zavarta őket az offshorozó politikai elit.. de azonnal felháborodott, amikor az érdekeiket akár a legkisebb sérelem érte. (Jó példa erre a bp-i víz! 1 m3 előállítása 16 forintba kerül s mi 230 forintot fizetünk érte..:(.. Ez se zavar senkit.. hiszenb a profit megy külföldre..!)

Mi ennek az oka??? A JOGÁLLAMBAN A PÉNZ A FEGYVER!!!!!

nyünyüge 2010.12.25. 18:27:48

@Akitlosz:
Már néhányszor leírtuk: ha a kormány nem képviselői indítványként, hanem annak normális módján, kormányelőterjesztésként, az érintett szervezetekkel való előzetes tárgyalások után terjesztette volna be ezt a törvényt, akkor minden érintett pontosan tudná, hogy mi van benne és mi nincsen - és mi a fölösleges habverés és az érdemi kritika (talán még a fideszes képviselők is:).

tölgyes 2010.12.25. 18:30:26

MINDENKINEK ÁLDOTT ÜNNEPEKET-BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!!!

aszekelyek 2010.12.25. 18:31:03

@jjulie: Szerinted ez érdekli az EU-t? -mert engem sem..... Senki jó ízlésű , nem villabámulót nem érdekel, hogy szerinted milyen a tehetsége per pillanat abban a témában. Az ugyanis magánügye. HA kasztráltatná magát az is magánügye lenne. No és a cukorbetegség is egy olyan dolog, ami rontja az olyasmit. Nevetséges vagy ezekkel a folyvást idecitált sározásokkal..A viceházmesterek pletykaszintje.

ssi 2010.12.25. 18:38:02

"Orbán viselkedése kiismerhetetlen, PR-ja pedig borzalmas"
www.origo.hu/nagyvilag/20101224-orban-viktor-miniszterelnokot-kritizalja-az-economist-egyik-blogja.html

@kopogtató:
"médiatörvényben az egyértelmű iránymutatások hiánya és az új szabályozótestület túlzott hatalma"
www.origo.hu/itthon/20101224-a-cenzuratol-felti-a-sajtot-az-amnesty-international.html
török gábor 2010.12.23. 20:01:26
Általános politikai epeömlés:
www.mno.hu/portal/755712

"- A legfrissebb politikai, közéleti esemény a most elfogadott médiatörvény, ami erős ellenállást váltott ki. A médiahatóság olyan területeket is maga alá gyűrt, amelyekhez eddig nem volt köze. Az internetes és a nyomtatott média is a médiahatóság felügyelete alá került, a hatóság erős jogosítványokat kapott, eddig sosem tapasztalt ellenőrzési jogkört, továbbá nagy összegű büntetéseket szabhat ki, ráadásul egy nem kellően egzakt szabályrendszer alapján. Miért volt erre szükség?
– Ennek a médiatörvénynek egyetlen olyan passzusa sincs, amelyik ne lenne ott valamelyik uniós tagállam médiaszabályozásában. Ez egy európai médiatörvény.

– Mégis, európai politikusok, testületek és újságok is erőteljesen bírálják.
– Egy újszülöttnek minden vicc új. Jómagam azonban politikai veteránnak számítok. A mostani golyózápor és aknatűz meg sem közelíti a kilencvenes évek elejének médiatörvény-vitájában tapasztaltakat. Én még a Haraszti–Kulin-vitákon nőttem fel. Mi mindenkivel szívesen beszélgetünk a médiatörvény céljairól és konkrétumairól. De csak általános politikai epeömlést tapasztalok. Értelmes vita, konkrét kifogás nincs. Illetve ha mégis, csak olyanok, amelyek az Európai Unió más országainak médiatörvényeiben is létező megoldásokat érintenek. Ami pedig a törvény célját illeti: ugyanaz a helyzet, mint az autóknál, amelyek egyre nagyobb teljesítményűek, és egyre gyorsabban száguldanak, úgyhogy először be kellett vezetni a biztonsági övet, aztán a légzsákot, gyermekülést, újfajta fékrendszereket. A médiatörvény nem a szólásszabadságról szól. Arról van szó, hogy az emberi méltóságot és a gyermekeink védelmét biztosítani kell. Minden európai ország ezt teszi, nem is szólva az Egyesült Államokról, ahol a fele sem történhetne meg a képernyőkön és az újságokban annak, mint ami nálunk folyamatosan megtörténik. A másik ok a média csődhelyzete volt. Lehet találgatni, hogy az új struktúra beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, de hogy jobb lesz, mint ami eddig volt, az bizonyos. Az előző építmény ugyanis összeomlott, pénzügyileg és szerkezetileg is. "

aszekelyek 2010.12.25. 18:38:40

@porfelhő: Azért kérik a hivatalos szöveget, mert ha tudnák, nem kérnék. HAllottak valamit és meg akarnak róla győződni. Ez így korrekt. Készpénznek kéne venniük, amit a forrásra sem hivatkozó lapok írkálnak??? Ne vicceljél már.... Göncz kinga kb két hónapja már rákezdte, hogy Orbán kormánya nem alakalmas... Amikor még alig tudtunk valamit a költségvetésről vagy másról. A szocik azóta gyüjtik a mérget , ráköpni Orbánékra. Mondta azt is, másik is úgy gondolják... Ők csinálják a hecckampányt.

tölgyes 2010.12.25. 18:38:41

@jjulie:
Kedves Zsüli!!!

Ön már megint zseniális volt.:):)Tehát Orbánnak potenciazavarai vannak!! Remek!!!Információt nyilván onnan szerezte, hogy ön próbálta felállítani a szögletzászlót!

tölgyes 2010.12.25. 18:40:09

@aszekelyek: Erre fel aztán a lengyeleknek gyorsan megengedsték, nehogy ők is kövessék a példánkat!:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.25. 19:12:36

@manyike: Orbán: "– Ennek a médiatörvénynek egyetlen olyan passzusa sincs, amelyik ne lenne ott valamelyik uniós tagállam médiaszabályozásában. Ez egy európai médiatörvény."

Teljesen igaza van Orbánnak. Csak az a baj, hogy a leglényegesebb részek az európai Lukasenkó médiaszabályozásában vannak. Szalai és testülete a garancia arra, hogy minden pontjával vissza fognak élni.

Orbán a médiatörvénybe és az alkotmányba fog belebukni. Kívánok neki boldog karácsonyt, töltsön minél több időt a családjával, és minél kevesebbet (semmit) a politikában és kormányzásban!

Szeressük egymást gyerekek! :-)

tölgyes 2010.12.25. 19:25:13

@jjulie: Én felérem??? Ön csak erre a szintre képes..:) Igaz ez nem új dolog.:::::))))

tölgyes 2010.12.25. 19:26:54

@vinczej:
No és erről mit gondol?

"Németországban két nagyon jól ismert folyóirat honlapjára írtam egy-egy, a magyar médiatörvényt kritizáló cikk hsz-ei közé a következőket (megjegyezném, a magyar cenzúra ellen acsarkodnak, DE az én hsz-em nem jelenhet meg csak úgy ám, jelzik is, h azt előbb egy munkatársnak láttamozni kell, egyik helyről aztán írtak is, h szerintük megértettem volna a szabályaikat, ami persze kamu volt):
a német médiában a Jugoszláv háború kapcsán (90-es évek eleje-közepe) megjelentek olyan hírek, hogy a szerbek Boszniában KZ-eket (koncentrációs lágereket) létesítettek. Aláhúzandó, még képeket is közzé tettek: lefogyott, félmeztelen férfiak szögesdrót mögött. Ez akkora felháborodást váltott ki a német közvéleményben, hogy egyöntetűen megváltoztatták az alkotmányt - éspedig azt a részét, amely addig kimondta, hogy német katona soha a büdös életben még egyszer Németországon kívül nem harcolhat fegyverrel a kezében. Nos, tíz évvel később kiderült ám, hogy hamisítvány volt a hír, de a képek is (szögesdrót védelme mögött lévő újságírók fényképeztek kint járkálókat - a félmeztelen ember Balkánon nem ritkaság nyáron). No most, ennek az újságírói hazugságnak a nyomán azóta több tucat német katona vesztette életét külföldön vívott háborúkban (első sorban Afganisztánban). Kérdem én: miért nem lett soha senki felelősségre vonva egy ekkora hazugságért, ami miatt egy alkotmányt megváltoztattak, és amely sok ember életébe került? Hátha lesz itt okos ember, aki válaszol nekem"

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.25. 20:18:48

@tölgyes: jó lenne, ha megvilágítanád, hogy minek idézed ezt be többedszer. Nyilván nem a médiatörvény védelmében, hiszen a BTK már régóta ismeri a rémhírterjesztés fogalmát, sőt, ez egy konkrétan, objektíve megítélhető, bizottsági szavazatokra NEM szoruló dolog, tehát az EU-nak sincs vele semmi problémája.

Ha szerinted az az emberek baja a médiatörvénnyel, hogy mostantól nem szabad hazudni, nagyon messze jársz a valóságtól. Az embereknek az a baja, hogy mostantól Szalai mondja meg, hogy mi a hazugság. Elég körülnézni miket közöl már most az MTI az ügy kapcsán Európából, és összevetni az eredeti nyilatkozatokkal. Ha egy papíralapú újság elseje után lehozza, hogy Szíjjártó mekkorákat hazudott a napokban az európai reakciókról, akkor semmi akadálya annak, hogy Szalai elővegye. Az újság mehet perre, ahol a bíró elolvassa a törvényt, miszerint Szalai dönti el, mi a hazugság, és így jól megbüntetik az újságot.

Tessék mutatni a törvényben azt a passzust, ami nem így van. Különben tessék elhinni.

lüke 2010.12.25. 20:22:06

@Akitlosz:
a fagyi és a villamos jegy reláció ua.

jjulie 2010.12.25. 20:23:10

@tölgyes:

rendben, karácsony van, kapsz tőlem ajándékot

www.youtube.com/watch?v=Q7VNqnio8nA

remélem használni fogod, és itt egy tarcsi, ha elromlana

www.youtube.com/watch?v=qM0jheNhrjc&NR=1&feature=fvwp

tölgyes 2010.12.25. 20:44:23

@flugi_: És miért nem alkalmazzák a rémhírterjesztésre vonatkozó Btk-t nyilvánvaló és közismert rémhírterjesztések és hazugságpok esetén, ha éppen úgy kívánja a hatalmasok ("A jogállamban a pénz a fegyver") és képviselői még ha olyan nagyhírű és megalapozott demokráciáról is van szó mint a fentebb idézett.

tölgyes 2010.12.25. 20:45:57

@jjulie: Kísérletezzen inkább a zászló felállításával.. Az talán menni fog Önnek.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.25. 20:53:37

@tölgyes: konkrét rémhírhez tudok neked tippelni konkrét választ.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.25. 20:55:06

@tölgyes: ja és még mindig tartozol a magyarázattal: mivégre idézgeted a fentit?

tölgyes 2010.12.25. 20:57:28

@flugi_: Konkrétan egy valótlan, hamisított hír sajtóban való terjesztése alapján módosított alakotmányt Németország, amelyik súlyosan sérteti az állampoplgárok érdekeit...Miféle szankciók képzelhetőek el?..

jjulie 2010.12.25. 20:58:00

@tölgyes:

a cikk a tesztoszteron szint és a kompromisszumképesség közötti összefüggést taglalta, te pedig az impotenciánál lyukadtál ki, tehát mégsem szintező eszközre van szükséged, hanem erre

www.youtube.com/watch?v=3mtZDBJTb0E

nyünyüge 2010.12.25. 21:03:07

Was halten Sie von der Entwicklung in Ungarn?
Ergebnis Antwort 1: 64%
Ganz gefährlich. Ungarn hat keinen Platz mehr in der EU.
Antwort 2: 20%
Halb so wild. Irgendwann kommt auch wieder eine andere Regierung.
Antwort 3: 16%
Ist mir egal.

2013 abgegebene Stimmen

Magyarul 64% szerint nagyon veszélyesek a magyar fejlemények, 20% szerint nem eszik olyan forrón, majd lesz másik kormány, 16%-ot nem érdekli a kérdés.
2013 szavazó.

www.welt.de/debatte/kommentare/article11825311/Europa-darf-Ungarn-jetzt-nicht-isolieren.html

tölgyes 2010.12.25. 21:07:38

@flugi_:
Magyarországon egy híres történész felesége - aki alkoholista volt - elesett és összetörte az arcát.. Erről az egyik magyar újság azt írta, hogy az antiszemiták erőszakoskodásának az áldozata.. Ezt az írást átvette több nyugati újság. Utóbb kiderült, hogy az írás hamisított híren alapult. Később az is kiderült, hogyaz írást közlő személy, aki egyébként gyakorló politikus is volt III/III-as ügynökként tevékenykedett 1989 előtt.Ezzel együtt ugyanő másokról terjesztette megalaéppozatlanul, hogy besúgók voltak.

Egy másik esetben a hamisított levelet és hírt közlő főszerkesztőt az újságírók megválasztották a MUOSZ etikai bizottsága elnökének majd a szövetség elnökévé. Ma is az.

Egyébként pedig semmiféle magyarázattal sem tartozok Önnek.

tölgyes 2010.12.25. 21:08:38

@jjulie: Foglalkozzon a zászlóállítással Önnek az áll jól!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 21:13:07

@tölgyes: az előzetes cenzúra nem ismeretlen itthon se ultraliberáliséknál. A Tóta Wé blogra beírsz valamit, egy fél nap múlva jelenhet meg, ha a nagyságos Worluk engedélyezte.
Ezt ők úgy mondják, hogy így lehet biztosítani a magas színvonalat. Közben az állítás már a szerző kiléténél megdőlt. Btw, ő egy seggfej.

tölgyes 2010.12.25. 21:13:34

@nyünyüge: No !!! Így puhította meg a sajtó a német közvéleményt.. így készítették elő az ottani alkotmány módosítását.. aminek eredményeként ma már újból harcolhat német katona a német határokon kívül...:) Nagyon demokratikusan és liberálisan hősi halált halhatnak.

tölgyes 2010.12.25. 21:18:14

@Hepci: Vagy nem jelenik meg soha. Nem egyszer történt ez meg velem arra felé..Pedig soha nem voltam trágár, csak más volt a véleményem. Soha nem sértegettem senkit.. nem voltam se antiszemita se cigánygyűlölő.. A fél nappal később való megjelenés vagy egy tucat általam látogatott blogon ma is szokás!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 21:23:40

@tölgyes: minek látogatod őket? Maradjanak maguknak. Ott, a magas színvonalon, persze.
Zsebhoki á la sajtófrídom.

tölgyes 2010.12.25. 21:28:00

@Hepci: Szeretem őket felzaklatni. Ők minél durvábbak velem én annál udvariasabb vagyok velük. Így tiltottak ki a NOL-ról is... Igaz ezt az MNO is megtette.:)

Szimba 2010.12.25. 21:28:25

Kis karácsonyi szeretet áradat zajlik?
Zsüli és Tölgyes meg a sajtószabadság vívják nagy küzdelmüket:-) Uraim! Annyi jó, mellékhatás nélküli stresszoldó létezik már!

Kérdezze orvosát, gyógyszerészét!:-)

Pá!
(Hull a hó, fúj a szél, Dimitrij Lénáról mesél...)

jjulie 2010.12.25. 21:28:33

@Hepci:

mert nem volt neki eddig szintező eszköze, de mostmár van neki kettő is, úgyhogy belőheti a szintvomalat...

Szimba 2010.12.25. 21:29:30

@tölgyes:

Ááááá! Csak nem Tomcat néven írt a Nol-ra?

Szimba 2010.12.25. 21:32:30

@tölgyes:

A Halák??? Hűűűű!:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 21:35:48

@Szimba: Hanák. Mondjuk a híres történész kitétel némileg véleményes...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 21:37:00

@jjulie: nem hiszem, hogy a két említett orgánum színvonalát Tölgyes alul tudná múlni...

Szimba 2010.12.25. 21:37:03

@Hepci:

Az az...

Szerinted ki kapott agyvérzést? Se Tölgyes, se Zsüli nem ír egy szót sem. Én meg itt találgatok.

jjulie 2010.12.25. 21:37:04

@tölgyes:

azért pajtás, mert az hogy van véleményed, az önmagában nem jelent értéket

bár a szavazatod az orbán számára pont annyit ér, mint az aszékelyeké

miért is nem egymásnak írogattok, nem is értem

tölgyes 2010.12.25. 21:38:33

@Szimba: Én mindenhová ugyanazon a néven írtam és írok.

Szimba 2010.12.25. 21:40:20

@tölgyes:

Egészséges, mint a...tölgy.:-)

Én csak Tomcat kitiltását láttam, de nem írok a nol-ra régóta.

porfelhő 2010.12.25. 21:41:27

@jjulie:

Látom irtál. Sajnálom, hogy nem tudtam "megoldani a feladatot".
Újszerü nekem a futball téma, ezért nem sikerült.:)

Szimba 2010.12.25. 21:42:16

@tölgyes:

A MÚOSZ etikai bizottságának elnöke, dr. Halák, és az alelnök egy hölgy, akit szintén nem neveznék túlságosan etikusnak, sőt.

tölgyes 2010.12.25. 21:42:20

@jjulie: Önnek elemi olvasási gondjai voltak és vannak. Egyszerűen nem érti azt amit elolvas. Ettől még lehet rendes ember.. csak nem érdemes Önnel érdemben beszélni, mert nem érti meg a leírt szót. Más bajom Önnel nincsen. Ezért mondom: állítsón zászlót..:)Kalapáccsal üti a zászló végét éés majd megáll!

tölgyes 2010.12.25. 21:44:29

@Szimba: Őt váltotta...A Népszabadság főszerkesztője volt.. de ő - tudtommal - nem írt hamis hírt.. azt egy másik jómadár követte el.

Szimba 2010.12.25. 21:45:49

@tölgyes:

Értem, akkor jól van.
Bár engem ez a téma nem érint.

Hála az égnek!!!

ssi 2010.12.25. 21:48:19

és még mindig szép Karácsonyt
www.jacquielawson.com/viewcard.asp?code=2007134554829&source=jl999

@vinczej:
- lehet, hogy más országok médiatörvényeinek 1-1 passzusát valóban átvették, talán nem a legszerencsésebbeket
- szakmailag vitatják a kiterjedtségét (pl. net is), ill. a szakszerűségét, hogy a felügyelő bizottság hatáskörének nem pontos a behatárolása, így túl szubjektív és eleve kormány párti, túl magas a bünti, amit először ki kell fizetni, s csak utána lehet bíróságra menni, hogy azt mondják a várható működésre, hogy a puding próbája az evés, vagyis bármi lehet
- ha nem mi lennénk a soros EU elnökök, lehet, hogy szolidabb lenne a nemzetközi reakció - ez így egy jelzés is lehet, hogy a belföldi stílust nem kérik majd
- biztos vannak olyan Fidesz-támogatók, akik még mindig rájuk szavaznának, mert reménykednek a gazdpol. sikerében, de azért néhány intézkedést sajnálnak, másként helyesebbnek tartanának, pl. talán ezt is

"Kell-e félni attól a hatalomtól, amely hatalom fél a médiától?"
www.komment.hu/tartalom/20101223-velemeny-az-orbankormany-uj-mediatorvenyerol.html?cmnt_page=1

kopogtató 2010.12.25. 21:48:35

@aszekelyek: na igen, a zsidó henger beindult, kapják be...

látjátok szólásszabadság van, leírhatok ilyet is:)

kopogtató 2010.12.25. 21:51:13

szóval továbbra is várok bármilyen linket, ahol konkrétan ki vannak pécézve bizonyos mondatok a médiatörvényből. nem csak általános zagyvaságokat szeretnék olvasni.

addig csak műbalhé az egész

jjulie 2010.12.25. 21:52:22

@tölgyes:

végezz el egy tesztet és írd meg az eredményt

www.youtube.com/watch?v=yxYJEo1QB84

tölgyes 2010.12.25. 21:52:42

@Szimba: Volt olyan ismerősöm, akit többen is megrágalmaztak azzal, hogy besúgó volt. Emlékszem rá, hogy tehetetlen volt a vádakkal szemben... Az életét tették vele tönkre. A négy rágalmazó közül mostanáig háromról derűlt ki, hogy fizetett besúgó, vagy tartótiszt volt... Róla azóta se talált senki olyan adatot, amelyik a besúgást vagy bármit igazolt volna. Ő mondta nekem egyszer: Azt még csak megértem, hogy 89 előtt besúgtak, mert megfélemlítették őket.. vagy más módon rávették őket erre... de AZT NEM ÉRTEM, HOGY 90 UTÁN MIÉRT VÁLLALTAK ILYEN SZEREPET.. ha csak az nem indokolja, hogy a hálózat még most is él.

porfelhő 2010.12.25. 21:52:45

@aszekelyek:
Nem is értem, hogy Te mit irsz. "a szocik gyűjtik a mérget", milyen hecckampányt csinálnak szerinted. Nem ők irták az új médiatörvényt, nem ők "akarnak" mindent bebetonozni, megváltoztatni. betanultad és csak a szocikról tudsz irni?

jjulie 2010.12.25. 22:00:02

@porfelhő:

de így már érted? tök helyes a kislány

jjulie 2010.12.25. 22:05:37

@tölgyes:

na hogy sikerült a teszt?

porfelhő 2010.12.25. 22:08:00

@jjulie:

Igen! értem. tényleg nagyon aranyos a kislány. tudod az újban mindig ott van a kudarc és az esély. most kudarcot vallottam, a megfejtésemmel.:):)

tölgyes 2010.12.25. 22:09:06

@jjulie: Szerintem Önnek ott kéne kezdeni, hogy ló, ól, ol-ló lépésről lépésre.. ha még nem késő.

jjulie 2010.12.25. 22:10:33

@tölgyes:

most esett le, basszus, a kompromisszumképtelenséged...

neked tönkrement a tesztoszterontermelőd, mint a lükének

tölgyes 2010.12.25. 22:13:34

@jjulie: Szóva .. ló.. olló.. szépen szótagolva.. Az Ön korában már több gyakorlás kell... és nem szabad bonyolult szvakat szajkózni..olyan szavakat, aminek nem érti a jelentsét.. Csak türelem...Végül is egy bizonyo életkorig az olvasási- szövegértési zavarók orvosolhatóak.:)

ssi 2010.12.25. 22:16:09

"Felhívás a Médiatörvény-zárószavazás zenei feldolgozására"
periszkopradio.hu/periweb/?p=1276

@kopogtató:
az új Médiatörvény (legutolsó nyilvános változata elérhető itt: www.parlament.hu/irom39/01747/01747.pdf) szövegét használják fel;

tölgyes 2010.12.25. 22:16:36

No mindenkinek szép álmokat megyek sportolok, olvasok és alvás! A lenyugvó csillagok álomra intenek.

jjulie 2010.12.25. 22:18:04

@tölgyes:

21:52 kor már elküldtem egszer, tessék itt van újra

www.youtube.com/watch?v=yxYJEo1QB84

írd meg az eredményt

tölgyes 2010.12.25. 22:22:59

@jjulie: Csak nem gondolja, hogybemegyek bármelyik ilyen helyre...????Ilyen oldalakat látogassa az akinek erre szüksége van:)Inkább aludjon.. és holnap kezdje az olvasás gyakorlását.!:)

ssi 2010.12.25. 22:26:22

@kopogtató:
- igen, igazad van, csak a különböző hírekre támaszkodva idéztünk, linkeltünk, melyekben elég sok volt az átfedés, a közös kritika, s nem olvastuk a törvényt
- ... és korábban is ilyenek voltunk
- igen, alaposabbnak, korrektebbnek kell lennünk

javítás
www.parlament.hu/irom39/01747/01747.pdf)

porfelhő 2010.12.25. 22:30:15

@Hepci:
Milyen verset küldtél Te nekem? nem is értem?!

6.Lenin 2010.12.25. 22:33:46

@manyike:

"- ... és korábban is ilyenek voltunk
- igen, alaposabbnak, korrektebbnek kell lennünk"

Szerintem tökéletesen elég lenne:

-igen, alapos....nak, korrekt....nek kell lennünk.
Elsőre.

porfelhő 2010.12.25. 22:51:52

Második videóüzenetében elmondta Orbán V. miben hisz és megköszönte a 21. századi közönség "keresetlen szavait", hogy emlékeztették arra mi a politika értelme, mik a vele szemben támasztott elvárások.
Emlékeztet: facebook-videóból. Arra, hogy a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson, hogy a legnagyobb adóscsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében, hogy bevezették a gyermeknevelést támogató adózást, hogy először Európában Magyarországon vezették be a bankadót, hogy 90 év után ismét van kettős állampolgárság, hogy a valaha volt legszigorúbb törvényt vezették a bűnözéssel szemben, hogy a vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok, hogy eltörölték a felháborító végkielégítéseket, hogy megfelezték a politikusok számát, továbbá arra, hogy megadták a szabad pálinkafőzés jogát.

Többet munkahellyel, mint erővel

Orbán Viktor szerint akkor lehet majd becsületes munkából megélni Magyarországon, ha a tisztességes munkáért tisztességes bért kap az ember. A vállalkozóknak pedig akkor nem kopik majd föl az álluk, ha a magyarországi vállalkozások versenyképesek lesznek a környező országok vállalkozásaival, és elegendő jövedelmet termelnek."
Elszámoltatás ügyben úgy fogalmazott: régi bűnnek, hosszú az árnyéka. Az elszámoltatás nem bosszúból táplálkozó elvárás, hanem sokkal inkább a jövőért érzett felelősségből fakadó érzés"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 23:01:37

@porfelhő: úgy látom, nem jártál még Üllői Úti Fuck koncerten...

porfelhő 2010.12.25. 23:15:31

@Hepci:

jól látod, nem jártam, lehet, nem is "akarnék" ott járni. Ja! valószinű, nem is fogok.! egyáltalán mit érdekel Téged, hogy én hol jártam.!

kopogtató 2010.12.25. 23:21:14

@manyike: köszönöm szépen! mostmár legalább megvan, ha hivatkoznak valamire belőle, meg tudom keresni. nem biztos, hogy végig is olvasom a majd 200 oldalt, de legalább van valami kézzelfogható végre

porfelhő 2010.12.25. 23:27:40

Hm. úgy látom karácsonykor sem kimélnek a kommentelők. jó lecke nekem, nekik meg "jó a módszer". milyen jó szórakozás, nekik. hm.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.25. 23:38:01

@porfelhő: még mielőtt úgy látnád, nem kímélnek Téged karácsonykor se, rögzítsünk közösen néhány tényt.

1. Barátságosan küldtem egy dalszöveget mérgek témában.
2. Megkérdezted, mi ez.
3. Én válaszoltam.
4. Nem jártál ÜÚF koncerten.
5. Valószínűleg nem is kaptál kedvet hozzá.
6. Nem érdekel, hol - nem - jártál.
7. Úgy látod, most se kímélnek.
8. A kommentelők.
9. Téged.

ssi 2010.12.25. 23:40:50

@kopogtató: szívesen :-) izgi lesz a közös elemzés itt a blogon

@6.Lenin: előzőek kritizálását se a törvényeik alapos elemzésével tettük, ezt korrekten be kell vallanunk - erre gondoltál Te is?

@porfelhő: idézetéből: "vállalkozóknak pedig akkor nem kopik majd föl az álluk, ha a magyarországi vállalkozások versenyképesek lesznek a környező országok vállalkozásaival, és elegendő jövedelmet termelnek." - "egyes" szakemberek szerint ehhez a bér járulékait kellett volna csökkenteni és a kisebb jövedelműek béremelése révén biztosabb lenne a belső fogyasztás növekedése - de "mások" elképzelései valósultak most meg

Jó éjt!

ssi 2010.12.26. 00:07:48

"Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook oldal szerkesztőinek közleménye

Kedves csatlakozók, tisztelt érdeklődők!

Oldalunk, indulásának második napján meghaladta a 30 ezres támogatói taglétszámot."

index.hu/kultur/media/2010/12/25/a_kulfoldi_lapok_is_a_mediatorvenyrol_irnak/

porfelhő 2010.12.26. 00:17:55

@Hepci:
Nem is értem mi a problémád! "nem érdekel hol nem jártam". no látod! ezért nem kellett volna a versikét küldeni. és már nem is válaszoltam volna. igen. nekem lecke, másoknak szórakozás.
nincs belőle semmi probléma. végül is többségben vagytok. tietek a poszt. ti irogathattok mindent amit csak akartok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 00:34:16

@porfelhő:
10. Jobb, ha senki semmit nem ír senkinek, ebből sose származik félreértés.
Jó éjt!

porfelhő 2010.12.26. 00:45:47

@Hepci:
igen. legjobb az egyenes beszéd. dehogy nem, irjatok. többségben vagytok. és többségben az erő. azt te is tudod.

porfelhő 2010.12.26. 01:00:18

@Hepci:
tudod "rögös út a poszton". volt egy reményem, hogy elfogadtok. nem fogom megvárni, hogy a "nyivákolásomért" a bloggazda elzavarjon . nem kell félnetek.:) megyek magamtól, időben.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.26. 01:35:34

@tölgyes: mittudomén, ez nyilván német törvények kérdése. Még mindig nem világos, hogy mireföl hordasz össze irreleváns dolgokat.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.26. 01:46:44

@tölgyes: 1. rágalmazásért perelhető az illető, ha minden igaz amit ön írt, biztosan megnyerhető a rágalmazási per. Ha nem indult, vagy nem nyerte meg, akkor nem feltétlenül úgy van, ahogy ön leírja.

2. megtéveszteni egy újságírót lehetséges, a rémhírterjesztést a szándékos hamisítón kell leverni. Adott esetben az illető egy ismert valaki, tessék nyugodtan feljelenteni, ha úgy gondolja, hogy ezzel hasznára lesz a társadalomnak. Felesleges ezzel kapcsolatban az újságírót (szerkesztőt, főszerkesztőt, stb) támadni - kivéve persze, ha a valódi tények birtokában sem közöl helyreigazítást. Adott esetben a helyreigazítás késedelem nélkül megtörtént.

Az új médiatörvény tévedhetetlenséget fog okozni? Szerintem nem. Eddig szabad volt rágalmazni? Nem. Jobb tehát nem lett, rosszabb viszont igen.

a-kis-herceg 2010.12.26. 08:22:51

@porfelhő: jelzem neked, hogy senki nem támad téged. túl érzékeny vagy. a blog kommentek természetüknél fogva "durvábbak", mint a szokásos kommunikációk. nyers szövegek. nem illemtanóra... szerintem kicsit trenírozd magad. akkor jobban fogod élvezni a párbeszédeket.

lüke 2010.12.26. 09:29:25

@jjulie:
látom a biológiából nem vagy eléggé felkészült
ime a csoportod:
antiszociális személyiségzavar
www.hataronallok.eoldal.hu/cikkek/szemelyiseg-zavarok/antiszocialis-szemelyisegzavar

porfelhő 2010.12.26. 09:44:56

"Az alkotmányozás jogát éles politikai harcban szereztük meg, és élni is fogunk vele. Az ellenzék szerint az új alkotmány nem Mo. alkotmánya lesz, hanem a fideszé.
"Indokolt lenne a szocialisták szerénysége ebben az ügyben. Egyfelől olyat még nem láttunk, hogy az ancien régime emberei, akiknek a hatalmát ebben az esetben egy kétharmados alkotmányos forradalommal megdöntötték, lelkesen vettek volna részt az új rend kiépítésében. Ők minden eszközzel a bukott rendszert védik" – fogalmazott Orbán.

Másfelől – tette hozzá – épp a szocialisták voltak, akik az országgyűlési választások előtt azzal kampányoltak, hogy vigyázat, a Fidesz-KDNP-nek kétharmada lehet, és ily módon új alkotmányt lehet majd elfogadni. "Az emberek meghallgatták őket, aztán felruháztak minket a kétharmados többség nyújtotta jogokkal, majd mindezt az önkormányzati választásokon megerősítették. Következésképp semmiféle új, pótlólagos felhatalmazásra nincs szükségünk" – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Március l5-én az országgyülés alkotmányozó nemzetgyüléssé alakul, ünnepélyes keretek között.
Megkezdődik a nemzeti konzultáció, közmeghallgatásokat tartanak az önkormányzatoknál. megkezdődik az "alkotmányozó munka" ebben az időszakban csak ezzel foglalkoznak, de természetesen, közben az ellenzék "jogait" tiszteletben tarrtják. ápr. 25. után az országgyülés megalkotja az új törvényeket. 2012. jan. lépnek életbe, ezzel lezárul Magyarország átszervezése.

"furcsa ezen kijelentések fényében Lázás J. mondata, szeretné, hogy az ellenzék visszatérne az alkotmányozási munkába".

porfelhő 2010.12.26. 09:50:36

Bocsánat. nehogy megsértsek már egyetlen politikust is, akartam irni: Lázár J. /úgy tűnik már megint , nem hogy jó kommentet nem tudok irni, de még helyesen sem/!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.26. 09:53:37

@aszekelyek: Nos, abban tökéletesen igazad van, hogy Gyurcsány is valamiféle személyiségtorzulásban szenved. Még is ő lehetett Ovi méltó ellenfele, ellenpontja. Mert ugyan úgy tudott egy darabig demagók hazugságokat előadni, mint Ovi.

Magyarország elmúlt 20 évének legnagyobb hazugsággyárát és csalását, viszont még mindig az FMPSZ és az Orbán kormány követte el és követi el.

Mégpedig a népszámlálás vallási hovatartozás csalással. Ez alapján abban az országban, ahol nem volt csalás (lásd Csehek) nem lopják el a közpénzt holmi ideológiai iskolák személyiségzüllesztő tanfolyamainak a támogatására.

Tehát az FMPSZ és az Orbán I.II. kormány hazudik éjjel, hazudik nappal, és hazudott már 10 évvel ezelőtt is. Ja és aki hazudik, az bizony lop is és lopnak is. Sőt csalnak is.

porfelhő 2010.12.26. 09:57:28

Jaj! a fenti "karácsonyi nemzeti hir". egy kis olvasmány.

porfelhő 2010.12.26. 10:02:48

@lüke:
Na már megint! Ez egy karácsonyi kedvesség? magyarul, ha kérhetlek, ! vagy sehogy! Ja. "nagy tudásodat" egyébként nem vitatom el.

lüke 2010.12.26. 10:11:35

@porfelhő:
elvitatni nem lehet, legfeljebb megszerezni
a gugliból
en.wikipedia.org/wiki/Droit_de_seigneur
sajnos a magyar pontatlan a gugliban
a nagyot nem kell zárójelbe tenni ,van sokkal nagyobb
és annál is van nagyobb

porfelhő 2010.12.26. 10:11:46

@a-kis-herceg:
jelzem én is neked, hogy "egymással" ti nagyon illedelmesen tudtok kommunikálni. azzal nincs is semmi probléma. .Jaj! mit is gondolok, mikor tietek a poszt.

porfelhő 2010.12.26. 10:21:29

@lüke:
igy igaz. Jaj! nehogy már ne emlékezzek, az elmult időkre, a sok-sok durva, személyeskedő kommentedre! ne aggódj, emlékszem. a módszerre.

lüke 2010.12.26. 10:27:26

@porfelhő:
el vagy tévedve: nem személyeskedem( nem vagyok durva-még a hangnemben se-
te vagy hipeszenzitiv,azt hiszed mindenki támad)
csak a tárgyi tévedéseket nem bírom
a személyeskedö kommentjeim kérem kigyüjteni, ide nyilvánosan

lüke 2010.12.26. 10:27:59

@jjulie:
helyes, mert nem tudom itt megnyitni

lüke 2010.12.26. 10:32:27

@lüke:
itt egy kis olvasni való
en.wikipedia.org/wiki/Testosterone
ciklopentanoperhidrofenantrén vázból
(ez minden hormon alapja, és sok mindené szervezetben
has. a bilirubin, a D vitamin, a digitális is! pl)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 10:40:30

@nyünyüge:
Ha egy országban valóban az országgyűlés lenne a törvényhozó hatalom és valóban a kormány lenne az országgyűlésnek felelős, az országgyűlés által hozott törvényeket végrehaj(ta)tó hatalom, akkor magától értetődő lenne, hogy a törvényjavaslatokat nem a kormánynak kell beterjeszteni, hanem csak végrehajta(t)nia azokat, és a törvényjavaslatok beterjesztése is az országgyűlés dolga.

Ha pedig valóban demokrácia lenne, akkor az országgyűlés csak olyan törvényeket hozhatna, amelyek összhangban állnak a népszavazásokon hozott döntésekkel.

A kormányzásnak a kormányzás a dolga, az országnak a megfelelő úton tartása, és nem a kormánynak kell eldöntenie, hogy merre haladjon az ország szekere, milyen úton.

Minden országgyűlési képviselőnek joga van törvényjavaslatokat beterjeszteni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 10:54:54

@lüke: Én tudom, te nem értettél egyet a számításommal.

Ami 1946-ban egy forintot ért az mára már bőven 300 forint felett van.

Úgyhogy korrektnek gondolom a számításom, a forint vásárlóereje kb. 99,7%-nak már annyi.

A forint elértéktelenedett.

Persze a dollár is, csak ennyire, egy dollár az most kb. 25 dollár.

A XX. század egyik legaljasabb találmánya a pénz mögötti fedezet megszüntetése azért, hogy jóval könnyebb legyen folyamatosan rontani a pénzt és így többletjövedelemre szert tennie az államnak.

A pénz ezzel az értékmérő és az értékőrző funkcióját elveszti, csak csereeszköznek alkalmas, túl magas infláció esetén persze már annak se lenne az.

Még szerencse, hogy az egyéb mértékegységek, méter, kilogramm, liter, hektár, stb. nem inflálódnak. :-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.26. 10:55:20

A Mancs olvasói levelében írja Bodó:

"A magán-nyugdíjpénztári tagoknak 2011. január végéig személyesen kell nyilatkozniuk a kasszatagság mellett a regionális nyugdíj-biztosítási igazgatóságon. Ha ezt nem teszik, akkor automatikusan visszakerülnek az államiba.
Azaz egy fennálló csak akkor maradhat az, ha erről külön nyilatkozni kell, különben államosítják. Ha ez precedens, a perspektívák elképesztők.
Ha 2011. január végéig nem nyilatkozom, hogy továbbra is törvényes feleségemmel akarok élni, akkor automatikusan elválasztanak tőle? Az asszony meg megy a közösbe?
Ha 2011. január végéig nem nyilatkozom, hogy továbbra is a tulajdonomban lévő lakásban akarok élni, akkor kilakoltatnak, és a lakás az államra száll?
Ha 2011. január végéig nem nyilatkozom, hogy továbbra is édesanyámat tekintem édesanyámnak, akkor automatikusan megfosztanak tőle, s mehetek a lelencbe?
Ha 2011. január végéig nem nyilatkozom, hogy továbbra is gyermekeimnek tekintem a gyermekeimet, akkor automatikusan elveszik őket, és állami gondozottak lesznek?
S akkor már semmi akadálya, hogy gyermektelenségi, lakástalansági agglegényadóval sújthassanak.
Ügyes.
Bár 2010 áprilisában a szavazásra jogosultak többsége nem nyilatkozott arról, hogy a Fideszt akarná. "

cambridge.on 2010.12.26. 10:56:34

@flugi_: Mi van olyankor, ha az állami vezetés megrendelésére készülnek az álhírek?
A 2. iraki háború előtt tele volt az amerikai és szövetségeseinek sajtója az irakiak által birtokolt tömegpusztító fegyverek hírével.
Ami indokolta a nép felé az inváziót Irak ellen. Azóta kiderült mindez álhír volt. A CIA megrendelésére készültek a cikkek. Természetesen a legfelső vezetés tudtával.
A média törvényben csak egy hírszolgáltató marad, ahol eldöntik mi a hír. Amit mindenkinek kötelező közölni, az előírt hírpercekben.
Mi ez, ha nem propaganda az állami párt részéről?

@lüke: @jjulie nem biológiát oktat, hanem matematikát. Alapfokon azoknak akik nincsenek tisztában a százalékszámítás alapvető fogalmaival sem.

@tölgyes:
Kár. Ilyen helyeken is lehet értéket találni.
http://video.xfree.hu/?n=brozsika|4f325958295edd514283595283472114

Ezt külön neked linkeltem, mert szenteste már a többiek megnézhették.
Az is meghallgathatja aki József Attilát szereti.
Ady versével Boldog Karácsonyt kívánok.

porfelhő 2010.12.26. 10:59:21

@lüke:
"rossz hirünk". Ja.ja. nem is értem miért nekem linkeled be. Jaj! azért rossz a hirünk, mert még élnek az országban olyan emberek mint én.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 11:02:38

@nyünyüge:

Az az egy apróság ne zavarjon, hogy ez egy bolsevik típusú szavazás.

Olyan választható opció nincs, hogy a magyar kormánynak van igaza.

Ezt velem együtt többen is beleírták.

Úgy aztán nagyon kiderül az ilyen szavazásoknál az olvasók véleménye, hogy kizárólag a cikkírókkal lehet egyetérteni, vagy közömbösnek maradni.

Bolsevik szavazórendszer két gombbal.
Igen, és nem tartózkodom. :-)

lüke 2010.12.26. 11:14:38

@Akitlosz:
ok ,másképp értelmeztem a 300% inflációt
/személyeskedtem az inflációval:) /
s még az angolszászok is áttértek a metrikus rendszerre, nem mail/h van,így gyorsabb a világ!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.26. 11:16:07

A médiafőcenzor múltja sem tul biztató:

Szalai Annamária homoerotikus szexlapszerkesztő múltja:

www.pilu.blog.hu/2010/02/06/ime_az_ortt_hivatalos_lapja

nyünyüge 2010.12.26. 11:18:04

@Akitlosz:
Az országgyűlés "alkossa" a törvényt c. igen szép eszme ugye nem egyenlő azzal, hogy az V.kerületi polgármester alaptevékenysége és a főpolgármesterrel folytatott pozícióharca szüneteiben aláír majd beterjeszt egy ismeretlen stáb által összeállított törvényjavaslatot?
Ebben talán egyetérthetünk, nem?

----
Ezek a szavazások nem komolyak, ebben egyetérthetünk - bolseviknak viszont csak akkor nevezd, ha az MNO-t bolsevik lapnak tartod - mert ott vezették be először politikai témákban - a legharcosabb időkben.

A szavazás egy dolog miatt figyelemreméltó, hogy egyáltalán ezek a kérdések felmerülhetnek.

És ez az igazi probléma, nem az arányszámok ill. a válaszlehetőségek nem teljessége.

porfelhő 2010.12.26. 11:18:12

@lüke:
Ja! tényleg csak idetévedtem, neked pedig jó célpont lettem. úgy gondolom a kommentjeidet sokkal könnyebb neked kigyüjteni mint nekem. elég ha az emlékeimben él, és élni fog.

Szimba 2010.12.26. 11:18:14

@tölgyes:

Ez elképesztő. Nagyon gonosz dolog.
Személyes élményem, hogy még főiskolai időszakomban egy kiskocsmában söröztem az évfolyamtársaimmal, és ők történelemszakosként, egy nagyon hülye viccet találtak ki. Jó hangosan mondogatták, hogy apám ÁVÓ-s volt, a körülöttünk űlő idősebb, vagy megelett férfiak laposan pislogtak felénk.
Viszont én annyira zavarba jöttem a képtelen tréfától, hogy csak vigyorogtam.
Igazából akkor nem is éreztem ennek a súlyát.
Szerencsére abbahagyták a bolondozást, és nyomtalanul tűnt el az egészz.

Még meg sem vertek!:-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 11:20:50

@Hepci:

Én már nem is szólok hozzá olyan blogban, ahol deklarált a cenzúra.

Értelmetlen időpocsékolás, úgysem jelenhet meg.

Ráadásul ehhez még napi politika sem kell.

Egyszer az index címlapon volt egy blogcikk azzal a címmel, hogy

Várromboló Habsburgok, mítosz vagy valóság?

toriblog.blog.hu/2009/07/16/varholokauszt

S azt akarták megmagyarázni, hogy a Habsburg várrombolás csupán egy mítosz.

Miközben a történelmi tény az, hogy 37 magyar vár rombolását rendelték el a Habsburgok, hétét 1699-ben, további harmincét 1702-ben, amelyek közöl később csak háromnál nem történt rombolás, mert a császárhű tulajdonosaik kegyelmet kértek és kaptak a váraiknak.

Ezt velem együtt sok-sok hozzászóló megírta, de a mítoszista bloggerek az összes egyet nem értő hozzászólást törölték, azzal az indoklással, hogy idézem: "Ez a mi blogunk.".

Azóta annyit fejlődött a cenzúra, hogy eleve meg sem jelenhet az álliberális blogokon egyet nem értő hozzászólás, illetve csak néhány a látszat kedvéért.

Szóval felesleges írni olyan blogírók cikkeihez, akik az olvasóiktól legfeljebb csak a saját véleményüket akarják visszhangozni.

lüke 2010.12.26. 11:21:19

@cambridge.on:
-hát olyan nincs > álhír:)
remekül meg lehet dolgozni a sajtót,
de az is igaz, hogy az alaptalan vádaskodásért lehet büntetni, pár ezer dollárokkal
és a mo-i hangnem tíltesz mindenen

-a biológiát gyakorolni kellene a boldogság hormonokért
a sok kötözködönek

Szimba 2010.12.26. 11:26:22

@lüke:

Ünnepi lelki tanácsadást tartasz?:-)))
Mindenkit kikészített az ünnep?

Nekem nagyon nyugodt kellemes, beszélgetős karácsonyom volt. Most madarakat etetek. Bár azt hiszem, hogy nem kalkuláltam bele a ráröpülési távolságot, amikor az etetőt a bokor ágai közé tettem. A galambok totyognak az ágakon és figyelik az egészet. A cinkék meg sehol, de még egy árva veréb sem. Megfagytak????

Szimba 2010.12.26. 11:29:53

@lüke:

Bizony! Séta, mozgás, hólapátolás! Fiataloknak szex:-))
Idősebbeknek szaúna, úszás, mély lélegzet!:-))

Túl sok töltöttkáposztát ettek? Vagy talán az alkohol volt sok?

Mintha minden idegszála lógna kifelé a testéből itt néhány kommentelőnek.

A netezés csak fokozza a stresszt!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 11:34:14

@tölgyes: Ezekre nem érdemes írni.

Nem (csak) a trágárságot szűrik, hanem a(z ellen) véleményt.

lüke 2010.12.26. 11:34:16

@Szimba: figyelj:)
ügyeletes vagyok, nyugi van ,remélem marad is
Nálunk is a gyerekek nagy emóciókkal bontogatták a papírt!

@porfelhő:
gondolod az ember olyan célpontot keres ,amivel könnyen elbánik, mert ugrik mindenre
no, no, no
csak a tárgyi pontatlanságaidra hívtam fel a figyelmet
de win, win, mint kodóval
s most vulgárisat idézek:
"már alaki elemként is megmosolyogtam, mint a pszichoanalitikussal felfegyverkezett
amerikai lófogait reklámozó kinyilatkoztatása,ahogy
eltőrpül mellette a fifty fifty számokkal, korrekten leírt megegyezése
de ma felajánlottam valakinek, nagyvonalúan,
a menj a picsába helyett"

Szimba 2010.12.26. 11:34:23

@IGe:

:-)))))
Legalább tudja az Annamari a gyakorlatból, hogy mitől kell védeni a gyerekeket!:-)

lüke 2010.12.26. 11:35:46

@Szimba:
folytatja névtelenségben,
mert ott nem számít a replika
csak az ö fullánkos kommentje gilt:)

Szimba 2010.12.26. 11:36:57

@lüke:

A blogon is Te vagy az ügyeletes?
TG fizethetne az új szolgáltatásért neked!:-))

Itt még orvosi tanácsokat is kaphat a kommentelő!

(Amúgy gyönyörű unokákkal igazi a karácsony!)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.26. 11:38:46

@Szimba:

Az én világnézetembe simán belefér a meztelen emberi test látványa. Az FMPSZ-KDNP nagy álszentségbe nem fér csak bele. Ez ott okoz nagy belső erkölcsi meghasadást.

Az én erkölcseim szerint az erőszak látványát kellene betiltani a kicsiktől, mint inkább két nűi cicit, vagy egy fütyit.

Ja meg én betiltanám 14-18 év alattiak számára az ideológiai hülyítést is. Tehát a vallási műShowrokat:-)

Ezeket is éjfél utáni sugárzásra engedném csak.

Szimba 2010.12.26. 11:39:41

Mindenki kutyát sétáltat a havas, jeges utcán. Lehet, nekem sem ártana. Híztam vagy 3 kg-ot:-(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 11:40:02

@tölgyes:

Ha valódi rendszerváltás lett volna, akkor nyilvánosan elérhető adatbázist kellett volna felállítani az MSZMP párttagokról és a besúgókról és eltiltani őket 20 évre a közügyektől.

Éljenek tovább boldogan, de az új rendszert ne ők alakítsák!

Mára nem itt tartanánk.

Szimba 2010.12.26. 11:42:22

@IGe:

Egyetértek.
Az éjfél után sugárzott egyházi műsor????:-)))))
jaj, ez nagyon vad!

A szex meg a pornó meg helyette délután?

Aki valamelyik vallás szerint neveli a gyerekét, az úgyis jár templomba, és megnézetik vele a tévés egyházi műsort is.

lüke 2010.12.26. 11:42:37

@Szimba:
ez a karitativ blogorvos belefér, adnak fizetést,nem kell a paraszolvencia
bár itt kapsz eleget:)

lüke 2010.12.26. 11:43:59

@Szimba:
a Kossuthon egész nap ,kicsit adaptálva,
tegnap lassan jöttem, 3 h,a hó miatt, ezt nyomatják

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 11:45:56

@Akitlosz: azt bírom nagyon, hogy a legverbálliberálisabb helyeken nem tűrik az ellenvéleményt.
Mikor még volt illúzióm, írtam olvasói levelet (papíron) egyszer a Mancsnak. Nem jelent meg, csodálkoztam. Aztán írtam még egyszer, mailben. Az se jelent meg, akkor már nem csodálkoztam. Mindkét esetben valamelyik idióta szerzőjük figyelmét próbáltam felkelteni a dolgok árnyaltabb szemlélése iránt.
Most azt gondolom [nagyjából :)], ők egy végtelenül intoleráns kampósorrú mikroszubkultúra. Csúnya dolog ilyeneket gondolni, de ez van, még olvasom is őket néha.

Terniak 2010.12.26. 11:46:58

@IGe: az ideológiai hülyítés fokozódik. Azért ahhoz pofa kell, hogy egy párt saját ideológiai maszlagát törvénybe foglalja. De megtörténik. 2011. Magyarország.

2011. évi …. törvény
az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló
2006. évi XCVII. törvény módosításáról
1. §
Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény (a
továbbiakban: Ekt.) preambuluma helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az Országgyűlés az egészségügyi szakmák gyakorlóinak szakmai önkormányzathoz való
jogát elismerve, annak érdekében, hogy az orvosok, a gyógyszerészek és az egészségügyi
szakdolgozók
- a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretei között társadalmi súlyuknak, szellemi
tőkéjüknek megfelelő mértékben hozzájáruljanak az egészségpolitika alakításához, az
egészségügyet érintő egyéb döntések meghozatalához, valamint a lakosság egészségügyi
ellátásának javításához
a következő törvényt alkotja:”

Szimba 2010.12.26. 11:47:01

@Akitlosz: Nálunk éppen az az engedékeny, és laza diktatúra nem engedte, hogy a rendszerváltáskor mindez végbemenjen. Azok az országok, ahol erős és nyilvánvaló volt végig a diktatúra, valamint nem a szoc. párt kezdeményezte a rendszerváltást, ott sokkal radikálisabb volt a tisztulás.

Nekünk pont a szoc. elit tevékeny változtatási akarata, és az azt megelőző gulyáskommunizmus tett be. Így nem volt igazán utálat, ellenállás, sem megtorlás. A békés átmenet viszont az eltakart sebet elmérgesítette.
Most még mindig zajlik ezért az egymásra mutogatás, a kommunistázás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 11:47:05

@porfelhő:

A külföldi sajtó és politikusok nem igazán tájékozott annyira magyar ügyekben - és persze viszont - hogy ez a sok megjelent "kritika" a saját véleményük legyen.

Súgnak nekik "magyarok", Paul Lendvai, Konrád György, Tamás Gáspár Miklós és a többiek, akiknek nem Magyarország és nem a magyarok sikere az érdekük.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 11:49:16

@porfelhő:

A külföldi sajtó és politikusok nem igazán tájékozott annyira magyar ügyekben - és persze viszont - hogy ez a sok megjelent "kritika" a saját véleményük legyen.

Súgnak nekik "magyarok", Paul Lendvai, Konrád György, Tamás Gáspár Miklós és a többiek, akiknek nem Magyarország és nem a magyarok sikere az érdekük.

Terniak 2010.12.26. 11:49:27

@Teremszolga: az orvostársadalom tényleg Nertársakká válnak.

Szimba 2010.12.26. 11:49:46

@lüke:

Ez a karitatív blogorvos nagyon jó!!!!!!!
Azért mégiscsak szuper ez a TG blog!:-))))

lüke 2010.12.26. 11:52:11

@Hepci:
igen, amíg róluk van szó tolerancia ,
ha rólad intolerancia,
mint itt is egy páran

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 11:52:12

@Teremszolga: hihi, nem gondoltam, hogy ezt a NER-t törvénybe foglalnák. Mi ez, tervezet? Ekkora fasságot...

lüke 2010.12.26. 11:53:11

@Szimba:
mér`,ha nem tévedünk ide:)
nem ismerjük egymást, meg TG-t se

jjulie 2010.12.26. 11:55:18

@lüke:

végigolvastam

"Egyetlen vigasz az lehet, hogy a tünetek 40 éves kor után enyhülnek."

ha ismerted volna az úgy 15-20 évvel ezelőtti fullánkomat

lüke 2010.12.26. 11:55:38

@Akitlosz:
nemhogy nem tájékozottak, azt se tudják hol van MO
s le se szarnak minket
akkor kell izgulni- írtam volt- ha NY Timesban leszünk
,nem a Timesban
@Teremszolga: éljenratkóanna

lüke 2010.12.26. 11:56:31

@jjulie:
bravó, merci
nagy a képzelöeröm:)

porfelhő 2010.12.26. 11:57:16

@lüke:
köszönöm. "menj a picsába". ez igazán szinvonalas karácsonyi ajándék. nekem. tök jó.! talán életemben nem mondtak nekem ilyet, már ezért is érdemes volt ide irogatni.

Szimba 2010.12.26. 11:57:56

@lüke:

A Népszabadság oldalát még régebben pont ezért hagytam ott. Persze egy fecske nem csinál nyarat, de elképesztett, hogy egyes cikkekhez nem lehetett hozzászólni, mert tartottak az ellenvéleményektől.
És valóban sokszor töröltek véleményeket, miközben egyszerűen csak nem értett egyet az illető jobboldalival.

(Így vonultam illegalitásba ballibként!:-))

lüke 2010.12.26. 12:00:17

@Szimba:
lógna kifelé a testéből
ezt Hepci használja DJ/GYF (v)iszonyra

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 12:05:51

@nyünyüge:
A jogszabály(javaslat)ok szakszerű megfogalmazása a jogászok feladata.
Ők azonban megrendelésre dolgoznak, nem a saját ízlésüket, nem a saját véleményüket kell megfogalmazniuk, jogszabályi formába önteniük, hanem a megrendelőkét, ami a politika.

lüke 2010.12.26. 12:07:09

@porfelhő:
az a baj ,hogy nem érted!
a win-win olyan ,mint a menj a picsába,mert pszichológiai alapon közeliti meg ,mindenki gyöz
ilyen nincs ,csak a mesében
míg a fifty- fifty NY-i alakja egész más: megosztozunk
ez schlusswort volt
mert karitativ blogpszichológussá nem alacsonyodom

lüke 2010.12.26. 12:09:12

@Szimba:
a dieweltbe írtam egy kommentet, törölték
annamarivoltpornomediafelügyelöröl

Szimba 2010.12.26. 12:10:03

@lüke:

Az is jó kifejezés a túlérzékenységre.

Mi a csudától van egyébként?
(Olvastam egy cikket arról, hogy a veszélyes gyilkosok már a prenatális korban sérülnek, ill. az agyukban bizonyos sejtcsoportok másként alakulnak, a génjeikben megtalálható egy hiba v. változás. Így már gyilkosnak születnek. Ez valami rettenetes!)

Szimba 2010.12.26. 12:11:51

@lüke:

Nahát! Miért?

Mindenhol ugyanolyan a sajtó?

lüke 2010.12.26. 12:13:57

@Szimba:
azért ez tömeges,prospektiv vizsgálatokkal nincs alátámasztva
szerintem gyermekkori sérülés, de te jobban tudod ezt

lüke 2010.12.26. 12:15:24

@lüke:
techn. szünet, sziasztok

nyünyüge 2010.12.26. 12:15:29

@Akitlosz:
arra válaszolj, hogy Rogán Antal és két képviselőtársa szerinted alkalmas-e arra, hogy médiatörvény ügyben megrendelő legyen?

Vagy nem inkább a törvény betűjével való visszaélés ez a megoldás - hiszen alapban nem az élet egy területének teljes újraszabására találták ki a képviselői indítvány alapján történő törvénykezést, hanem speciális, szabályozatlanul maradt helyzetek, esetek utólagos kezelése céljából.

jjulie 2010.12.26. 12:23:37

@lüke:

parány ajándék, neked is,

(hogy könnyebben tartsd a szintet)

www.youtube.com/watch?v=V_tbZamo7DA&feature=related

Terniak 2010.12.26. 12:37:15

@Akitlosz: ja, ha a jogászokra mint egyszerű csinovnyikokra tekintünk, igazad van.

Közismert, a jogi oktatásban első éven helyet kapó gondolat, hogy az 1939 előtti német jogásztársadalmat számos nagy német jogász, közöttük olyanok is, akik részesei voltak ennek, ha úgy tetszik, maguk is kollaboráltak, a náci rendszer egyik megalapozójaként tartja számon.

Ennek oka, hogy szolgaian, mindenfajta politikai érdeket gátlástalanul kiszolgáltak, törvénybe foglaltak.

Nem értek egyet azzal, hogy a jogászok "megrendelésre" dolgoznak. Ennek igen nagy hátulütői vannak vagy lehetnek, ha egy jogász gondolkodásmódja értéksemleges.

Ma a legfontosabb érték egy jogász számára az alkotmányosság. Nem véletlenül. Sajnos a törtélem ennek szükségességét bizonyítja...

Terniak 2010.12.26. 12:39:06

@nyünyüge: arra alkalmasak, hogy megrendelők legyenek. Többre nem.

porfelhő 2010.12.26. 12:43:15

@Akitlosz:
Elég lett volna ezt a kommentet egyszer leirni. "súgnak nekik". akinek "más" a véleménye az mind besúgó, a szocikkal együtt. "akiknek nem a magyarok sikere az érdeke" szánalmas, hogy igy látod. az a tuti amit a szijjártó mond.

nyünyüge 2010.12.26. 12:43:36

@cambridge.on:
Jó kis összeesküvés elmélet ez az iraki párhuzam - felvillanyoz :).
Csak az a baj vele, hogy míg az iraki háborúnak elvileg racionális alapja volt az USA szempontjából - az amerikai befolyás biztosítása hosszú távon - addig a kormány rossz hírének keltésében nem látom a rációt.

Mert ugyan ez ballibnek tartott újságírók elleni hangulatkeltéshez jó ürügy lehet, de tömeges letiltásokhoz ez kevés. Mert ahhoz mégiscsak konkrétumok kellenének.

Ráadásul a kormánynak amúgy nem tesz jót, ha rossz híre van külföldön.

Úgyhogy ezen az elméleten még csiszolni kell, szerintem.

kopogtató 2010.12.26. 12:49:42

az európai média, amelyik most felhördült, hol volt 2006 őszén, amikor gyurcsányék lövettek? ne vicceljünk már, nagyon kilóg a lóláb.

világ zsidójai egyesüljetek...

jjulie 2010.12.26. 13:17:54

@kopogtató:

ritkán szólsz, de velőset

lüke 2010.12.26. 13:26:51

@jjulie:
velös és szintttartó ,de mondtam, hogy nem tudom megnyitni itt, már az elébb
úgyhogy csak a közizlést rombolhatod vele,meg a sajátod

jjulie 2010.12.26. 13:32:15

@lüke:

majd megnyitod ha tudod, ha addíg le nem süllyedsz, még használhatod

bár van emelőm is, láncos, csápos, tessék

www.youtube.com/watch?v=aa8qRJqtkzY

lüke 2010.12.26. 13:37:05

@jjulie:
holnap de 10 órára már az ökör pörölést elfelejtem
addig csak csápolj

lüke 2010.12.26. 13:40:26

@nyünyüge:
szerintem nem ezt akarta mondani vele,
éppen a kormány-sajtó összefüggö propagandáját
de majd ö megválaszolja

jjulie 2010.12.26. 13:48:29

@lüke:

akkor nézd meg, ilyet rakott az orrom elé a feleségem az imént, becsápolom iziben

www.recept-oldal.hu/cikkek/fagylaltok_-kremek/gesztenyepure

lüke 2010.12.26. 14:17:04

@jjulie:
szent asszony,aki téged kibír:)&etet

Átverés! 2010.12.26. 14:17:31

Kedveseim sok a duma, itthon is külföldön is. Valóban csak nagyon kevesen vannak, vagyunk tisztában a 200 oldalas média törvénnyel - van olyan aki végig olvasta -.?.
Jó magyar szokásként szeretünk a félinformációk szerint vitatkozni.
Inkább az a baj, hogy nem bízunk a törvény hozókban, és alkalmazókban.
Nincs meg a bizalom egymásban sem, de főként a korrektségünk is sok kívánnivalót hagy maga után.
Az mindenesetre jó, hogy a külföldről sok kritika hangzott el, jogosan, vagy kevésbé jogosan. Úgy gondolom, hogy ez a törvényhozókat kissé óvatosabbá teszi, különösen a szélsőséges retorziók alkalmazása terén.

Örüljünk a szép ünnepnek,és Ady Endre Karácsony c. versével kívánok minden kedves klub társunknak élhetőbb jövőt.

jjulie 2010.12.26. 14:42:16

@lüke:

ezt mondja ő is állandóan, ti ismeritek egymást?

ssi 2010.12.26. 14:46:34

@simonmondja.: :-)))

@porfelhő:
annak reményében írok most neked a szeretet ünnepén, talán közelebb kerülünk hozzád
"mert még élnek az országban olyan emberek mint én"
mire gondolsz? milyen vagy?
ha túl sokat gondolsz magadról, az nem jó; ha viszont túl keveset, de állandóan mégis magaddal foglalkozol, az sem jó

egyszer valakivel eszmét cseréltem itt a blogon, s Te csípős stílusban beszóltál nekem, én meg vissza, bár csak ennyit kellett volna küldenem :-((
néhányszor egyetértettem veled, de félreértettél, mert azt írtad, ne oktassalak ki

óévet zárván, s reménytelien egy újat kezdve írok, s természetesen olyan választ írsz, amilyenre neked szükséged van, amilyennek akarsz látszani

már eleve feszülten kezdesz kommentelni? a hétköznapi életben is mindenkiről azt képzeled, hogy veled foglalkozik, s azt foglalkoztat mindenkit, hogy veled mi a baja? elhiszed, hogy a többséget csak a téma érdekli, s kevesen személyeskednek, akkor is személytelenül, inkább elvi síkon. Te kioktatásnak tekinted a nem kioktatást, de Te valóban mindent a személyed körülinek gondolsz, pedig távolról sem az. mostanában sok kritika éri O.V.-t itt a blogon, de mintha te sértődnél meg helyette is

pl. szerencsés-e, ha egy osztályban a tanító néninek - nem is tudni miért - van egy önkényesen kiválasztott és kicsit se titkolt kedvence?

pl. szabad akaratunkból választottunk egy közösséget; ha mi magunk felül emelkedünk a saját sajátos stílusunkon, akkor mások sajátos stílusával is ezt kell tennünk

pl. ha sok minden zavar az életben, először önmagunkat kell tanulmányozni, hogy reálisak-e az elvárásaink az élettől

pl. az emberiességnek számtalan jele van, a legapróbbat is észre kell venni és iszonyú nagyon kell értékelni, s elhinni, hinni, hogy ez így működik jól

pl. olvassák a kommentjeid, válaszolnák rá, egyetértenek vele, vagy épp vitatkoznak vele, bocsánatot kérnek, vigasztalnak, magyarázkodni próbálnak, a maguk módján segítségeteni is - vagyis észre vesznek, számon tartanak, a csapat egyik tagjaként kezelnek, mint bárki mást - ez érték, és észre kell venned, s értékelni. igazából mi hiányzik neked még itt a blogon, megpróbálunk megérteni

pl. Radala egyszer felvetette, hogy mindenki ezentúl tudatosan
(csak úgy kicsit, nem erőltetetten nagyon) mosolyogva élje az életét, tegye a hétköznapi feladatait, s a belső harmónia mellett a legnagyobb csoda, a legnagyobb ajándék, hogy a többség vissza fog mosolyogni - csak úgy, minden ok nélkül - ő bevallottan így él s élvezi, s magam is megerősíthetem, hogy általában működik

További meghitt-szép, vagy épp mozgalmas-izgalmas ünnepet, sikeres feltöltődést mindenkinek :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.26. 14:56:12

@Átverés!: Szalai nagyasszony már előzetesen megmutatta, hogy hogyan gondolja ő a "hazugság" értelmezését, amit ugyanígy gondol majd kihasználni. A NOL és Szalai közötti e-mail-es helyreigazítási követelésre utalok. Mikor is azt mondotta a NOL, hogy a Szalai által kinevezett vezetők által kezelt vagyont áttételesen Szalai (és ezzel Orbán) kezeli egy személyben.

Ez a törvény pontosan azt bizonyítja, hogyan lehet "európai szavakat balkáni megvalósítási környezetbe" helyezni. És ez verte ki az EU-nál a biztosítékot.

Illetve igazat adok annak a korábbi kommentelőnek. aki azt mondta, hogy az EU ebbe a bírálatba sűrítette a többi, közvetlenül "belügynek" tekintendő komoly visszaéléseket. (Visszamenőleges jogalkalmazás, manyup lenyúlása, stb...) Úgy érzem, Orbán politizálását az "ennél jobban már úgysem utálhatnak" görcsös dacossága jellemzi.

lüke 2010.12.26. 15:02:42

@jjulie:
akkor tudunk valamit
(rólad)
@manyike: rossz vagy:)és jó is:)

lüke 2010.12.26. 15:05:58

@vinczej:
európai szó? Kazinczykám

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.26. 15:48:35

@vinczej:
Azért arra kiváncsi lennék, hogy Martonyi és a külügy - mit szólt a Szijjártó, Navracsics féle külügyi telefon- és levélváltásokhoz és Orbán remek szófordulatához, hogyaszongya,
- ...szegény kancellárasszony kabátlopási ügybe keveredett...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.26. 15:58:26

"Éljen az új közszolgálati nyilvánosság: Orbán kitiltotta az MTI-t"

stop.hu/articles/article.php?id=796008

2010.12.26. 16:06:19

1683: lassan kiverjük a törököket is Savoyai Jenővel...!Régi szép idők!

Szép karácsonyt!:)

(PS: ez nem vonatkozik a bloggazdára! A névazonosság - török - csak a véletlen műve!:D)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.26. 16:07:32

"A vasárnap megjelent írást a dpa német hírügynökség idézte: "Nagy fölháborodás kísérte azt, amikor 2000-ben a jobboldali populista FPÖ Ausztriában egy polgári kormányba nyert felvételt. Az EU szankciókat hozott, és további intézkedések helyett megbízott három 'bölcset', hogy készítsenek helyzetjelentést. Ma, csaknem 11 évvel később, Magyarországon egy kétharmados többséggel kormányzó párt szisztematikusan megcsonkítja a jogállam ellenőrző szerveit. És az EU-tól alig érkezik több, mint zavart hallgatás, jóllehet az intézmény erősebb és a szankciók súlyosabbá váltak.""

hvg.hu/vilag/20101226_nzz_jogallam#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2010_12_26

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 16:11:05

@Letícia: a törökök meg a Jenő is jobban jártak volna, ha mindenki magának veri ki...
Zavaros idők...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 16:18:07

@Hepci:

Őket is érdekek vezérlik, érdekek és nem elvek mentén politizálnak, és érdekeikhez alakítják eszközként a hangoztatott elveiket.
Aztán a követett gyakorlat az meg megint egy másik dolog.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 16:23:20

@Teremszolga:

Az ideológiai "hülyítés" mindenféle politika, meg egyház alapvető kelléke.

A törvényszövegek előtti előszók meg direkt másra sem valók.

Baj-e ez?

Így is meg úgy is az uralkodó ideológia határozza meg a törvényeket.

Nincsenek "kőbe vésett" ideológiák, mindig az uralkodó hatalmi széljárás - ebbe azért bele kell számítani a nemzetközi száljárást is - határozza meg, hogy éppen mi a jobban az "érték" és mi kevésbé az.

cambridge.on 2010.12.26. 16:25:35

@nyünyüge: @lüke már részben megadta a választ.
Szerintem nem volt racionális indoka Irak lerohanásának. A kis Bush befejezte amit az apja elkezdett.
Forradalmat nem lehet exportálni. Erre a kommunisták már rájöttek. De nem lehet exportálni egy államrendszert sem, a nagy ellenállás miatt. Ezt tapasztalják most Irakban és Afganisztánban az amerikaiak.

Lejárató kampányról csak annyit, beszámoltam róla korábban a finn televízió is foglalkozott a média törvénnyel.Budapestről tudósítottak a várható törvényről. A finneket is soroljuk a komcsik közzé?
Én nem a lejáratásról írtam, ellenkezőleg: a kormány megbízottja eldönti mi a hír, és minden hírportál azt kapja.
A kormány által előírt időmennyiségben kötelesek leadni, különben jön a büntetés.
A rádiót eleve csak háttérzenének használják sokan, csekély információt gyűjtenek belőle.
A tv-ben pedig olyan helyzetet teremt a sok hírműsor ami a reklám esetében már kialakult. Egyszerűen átkapcsolnak egy másik csatornára. Eleinte. Később nem is érdeklődnek azután a csatorna után amelyik sok reklámot sugároz.
Az Orbán kormánynak óriási szüksége van a sikerpropagandára, az eddigi tevékenységük pedig minden, csak nem sikertörténet.
Szijj ártót el kellene zavarni,mert többet árt, mint használ.
(átfuttattam a helyesírás ellenőrzőt, még szokni kell az új betű rendet, és ezt adta ki Szijjártó nevére. Úgy hagytam, mert akaratlanul is erősíti a véleményem vele kapcsolatban)

Ha mindenáron valamiféle párhuzamot akarunk vonni az iraki történésekkel, ott is elkövették azt a hibát,hogy az államműködtetését biztosító alkalmazottakat elküldték.
Az újakat pedig nem fogadják el a tömegek. Nem maradt csak a káosz, robbantások, értelmetlen választások.
Itthon a Fidesz olyan helyzetbe hozta az értelmiség nagy részét, ahol nem marad más, mint a passzív ellenállás.
A sikertelen gazdaságpolitika pedig bukáshoz vezethet a kilencéves betontömbök ellenére is.
Orbán fejtegetése cinikus az alkotmánnyal kapcsolatban.
Nem mindenki fideszes, párttagok előtt lehet így érvelni.
A semlegeseket inkább riasztja.

porfelhő 2010.12.26. 16:58:49

@manyike:
Hm. nagyon köszöm, hogy kioktattál. kevesebbet irtál volna, akkor is érthető, nem kellett volna ennyit fáradoznod. mint már irtam, nem tudtam, hogy teétek a poszt, többségben vagytok. nincs ezzel semi probléma. a tartalommal, sincs - amit irtál - hozzásegitettél, ahhoz, hogy jobban tudatosuljon bennem, érdemes e ide visszatérnem, avagy sem.
én sértődöm meg az OV. helyett. hm. ez nagyon újszerü, de jó.
tudod nagyon könnyü igy ismeretlenül akár miket is irogatni, én bármikor felvállalnám az arcomat, a személyiségemet, elmondanám a gondolataimat.
nem is folytatom tovább. nem ér annyit az egész, minden esetre értékelem, hogy ilyen sokat irtál, és még nem is nehéz bármit is irni igy, hogy én el sem tudom képzelni ki lehet a nick név mögött.
gratulálok, bátor irás.
Ja! egy megalázó küldemény lemaradt! keressetek egyet a korábbiak közül! bátran! küldjétek el újra, nehogy feledésbe menejen!

porfelhő 2010.12.26. 17:07:07

Bocsánat! javitás.: köszönöm! annyira meg akarom köszönni, hogy el is tévesztettem.

nyünyüge 2010.12.26. 17:11:37

@cambridge.on:
tényleg félreértettem a hasonlatot - hajlamos az ember mindig valami bonyolultabbra gondolni.

nyünyüge 2010.12.26. 17:19:11

@vinczej:
kerestem az eredetit, de még online nem található.
Viszont egy 22-i, ezen témával foglalkozó cikkhez van egy jó kép:

www.nzz.ch/images/orban_2_fullSize_1.8821858.1293008064.jpg

porfelhő 2010.12.26. 17:19:18

Jaj! most látom van még másik hiba is a kommentemben, ez a "karácsonyi ajándék", hatása biztos. ezt az irást annak tekintem, ezt a fenti kioktató kommentet. ez az igazi nemzeti karácsony.

2010.12.26. 17:27:27

@Hepci: most meg milyen szép, letisztult idők vannak!:)

nyünyüge 2010.12.26. 17:30:31

@simonmondja.:
az "ideológiai epeömlés" is emlékezetes darab.

ssi 2010.12.26. 17:32:43

@lüke: fontos kapcsolatok a konfrontáció belefér - de nem érti a másik, ő is fontos, s minden ezért

@Hepci: :-) az életben sokféle kihívás van, sok mellett érdemes megállni

@porfelhő:
"manyike 2010.12.26. 14:46:34
@porfelhő:
... természetesen olyan választ írsz, amilyenre neked van szükséged, amilyennek te akarsz látszani..."

"porfelhő 2010.12.26. 16:58:49
@manyike:
... én bármikor felvállalnám az arcomat, a személyiségemet, elmondanám a gondolataimat ..."

aszekelyek 2010.12.26. 17:42:21

@IGe: VAn a jelen alkotmányban olyan passzus, hogy egy ennyire liberális országban nem lehet Ilyen, olyan poszton, aki valaha is moolyan lapkiadással foglalkozott? Mióta is vagytok ilyen prűdek? A villalakók kukkolását leszámítva, mert az mintha természetes lenne.... Szóval, konkrétan mi is azzal a lappal a baj? Az EU parlamentnek is lehet olyan képviselőnője, aki az első felvonulásukat szervezte . Miért is e lehetne médiahatóság vezetője egy olyan lap hajdani szerkesztője? Szerintem ezzel csak azokra lehet hatni, akik eleve küzdenek a saját homoerotikus vágyaikkal és inkább verik az asszonyt de ők aztán nem...... tagadnak a végsőkig csak az agresszivitás az meg tombol bennük... kiéletlen vágyaik miatt. Én se akarok karitatív blogpszichológus lenni. Az biztos, hogy kultúremberre ez a Szalai A. sározás nem hat. Akkora gazemberek lehettek és ma is ülnek a magyar parlamentben is vidáman, meg a médiában is, hogy a legkevesebb, hogy hajdanában egyszer milyen lapnál volt Szalai. A. Böszméknek való egy ellenpropaganda. Meg még a jobbik meleggyűlölőinek talán.Mindenesetre tökfejeknek.

ssi 2010.12.26. 17:49:17

"Zürichben megjelenő Neue Zürcher Zeitung am Sonntag kommentárban bírálta az Európai Uniót, amiért hallgatásba burkolózik a magyar média ellenőrzésének kérdésében..."
hvg.hu/vilag/20101226_nzz_jogallam

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.26. 17:51:04

@nyünyüge:
Ebben a percben jövök a Konzervatórium blogról.
Úgyhogy már tudom is az egyik belsőstől, hogy

- a sajtószabadság libi cucc -

na, ezért mondja az - ideológiai epeömlést -.
A szabadság egy ideológia, amit elitél az élcsapat.

2010.12.26. 17:52:34

@manyike: Ez a kormány és intézkedései inspirál a nyelvtanulásra. Már kitűztem, hogy ráfekszem újra, jól jön ez még.

2010.12.26. 17:56:11

@simonmondja.: libi cucc? 1848-ban is annyi libi volt?? Döbbenet...Most meg, mert libi, utálják? Ezzel azonosult Kossuth Apánk meg a mentéje! Most utáljuk? Éljen akkor Metternich, akik be akarta tiltani? Ezek után még egy utsó kérdés Vezír és csapatáról: noooooooooooooormális???

ssi 2010.12.26. 17:56:13

@Letícia: s máshol gyakorolnád? de neten bárhonnan mesélhetsz majd :-)

aszekelyek 2010.12.26. 17:57:12

@nyünyüge: Az mno-n három -négy, öt alternatíva szokott lenni , azt ha valamelyik tipp tetszik bejelölöd, és megnyomod a mehet gombot. Mikorról is van szó? 2oo6 óta már biztosan úgy megy. A legharcosabb időket belinkelni szíveskedj. Köszönöm. Olvasom és szoktam szavazni is. Nem híresztelek a világba....ahogy egyesek...Az alternativa szokott teljesen ellentétes is lenni a fősodorral is. Ez kilőve. Hiába erőlködsz áttolni.

ssi 2010.12.26. 17:58:05

@Letícia: s máshol gyakorolnád? de neten bárhonnan mesélhetsz majd :-)

2010.12.26. 17:58:41

@manyike: már gondolkozom rajta, hogy máshol. csak megint újra kel kezdenem az egészet alapokról...én eddig EU trendiként, azaz7 éveként tényleg újrakezdem...Kezdek fáradni...:(

2010.12.26. 17:59:26

@Letícia: kell...már vakulok is..:S

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.26. 18:00:22

@aszekelyek:
Nem ellenpropaganda a Szalai Annamária téma.
Nem kell neki népszerűség.
Nem lesz választásunk, hogy ő, vagy más...
Ismerkedik a közönség a cenzorral.
Mi a baj ezzel?
Ha nem tetszik neki, majd letiltja.

2010.12.26. 18:00:34

1707...új remények...

ssi 2010.12.26. 18:04:15

@Letícia: hibásan is érthető, kisilabizálható :-)
egyetem utáni dolgozó időszakba 6-7-szer 7 év?! kis/nagy módosítás, az tényleg kemény kihívás lenne - megszokás jobb? jó megoldás van? talán, ha lenne mindig tuti alternatíva, mikor épp az kell

porfelhő 2010.12.26. 18:05:49

Jaj! remélem ez a mai nap nem lesz rám ilyen hatással?! nem tudok róla, hogy lenne ilyen problémám.
itt egy kis olvasni való!

A „boldog karácsonyt" tünetegyüttes olyanokat is veszélyeztet akik nem is tudják, hogy valamilyen szívproblémájuk van.

Egy 2004-es a Kaliforniai Egyetemen végzett kutatás szerint a szív általi halálozások csaknem 5 százalékkal növekednek a szabadság ideje alatt. Az orvosok szerint, míg a 24.-e nyugis éjszaka sürgősségi osztályokon, ezt kompenzálja a 26.-a, amikor nagyüzem van az osztályokon. 2008-as felmérések szerint 33 százalékkal többen vonultak kórházba szívproblémákkal 26.-án, mint egyéb napokon.

2010.12.26. 18:10:03

@manyike: volt egy reál főiskola, aztán munka. Utána egy humán egyetem, alatta egy munka. Végzés után új munka, ami alatt szakvizsga és újabb diploma(szakosítás). Épp váltanom kellene...:)

2010.12.26. 18:12:52

@simonmondja.: jónak tűnik, de egyelőre lepattan az agyamról...mennem kell pakolni és aztán útra kelek..:) (Csodás az idő, de vezetni nem annyira.)

porfelhő 2010.12.26. 18:15:54

Itt a folytatás, még jó, hogy nem iszom alkholt!

Egy jó pohár bor a karácsonyi asztal körül, jól esik, és még a szívnek is jót tesz. De az egy pohár ritkán egy. Ennek pedig következményei vannak. A túl sok alkohol kamrai fibrillációt okozhat, és szabálytalan szívverést. Ha ez sokáig így marad, akkor megnő az esélye a stroke-nak. Több orvos szerint, arról sokat hallani, hogy ne vezessen ittas állapotban az ember, de arról senki nem beszél, hogy lehet kiküszöbölni az infarktust a szabadság alatt.

Általában a fellépő aritmia nem végzetes, de ha a tünetek ( gyengeség, sápadt arc, fáradságérzet) nem szűnnek meg 24 órán belül, akkor érdemes felkeresni egy orvost.

A kardiológusok akkor is tudják milyen az idő, ha nem lépnek ki az utcára. A hideg időben a véredények összehúzódnak, a várnyomás pedig megnő. De nem a hideg az egyetlen bűnös. Sokan összekeverik az infarktus tüneteit a nagy evészet után érezhető gyomorrontással, nehéz légzéssel, és bágyadtsággal.

aszekelyek 2010.12.26. 18:15:58

@simonmondja.: Azért mert te tagadod, még az. Ismerkedik a közönség? Hol olvashatták egyéb tevékenységeit, az én beírásomon kívül? A közönség pedig szerencsére kevés kivétellel nem olyan képmutató és ostoba, hogy ez hasson rá negatívan. :DDDD A teljes életrajz közlése lenne a tárgyilagos ismertető, tájékoztatlak. Ez így sarazás a legkevésbé kultúremberek számára tálalva. Feljebb ez már egy legyintésnél többet nem hoz . Az ezen ismertetés célközönsége,,,,,,,,,,,,, nyilván nem tudna mit kezdeni azzal, hogy ORTT- tag tizenéve. Meg azzal, hogy nem hagyta betiltani a Hírtv-t. Esetleg rájönne, több a köze a sajtószabadsághoz a hölgynek, mint azt a megmondók legjobb perceikben tagadják róla.

porfelhő 2010.12.26. 18:17:40

@simonmondja.:
:):) rövid komment, de jó.

2010.12.26. 18:24:02

@porfelhő: nem iszol alkoholt? Még egy deci bort se? Pedig az látod, egészséges. Az én anyai dédnagyapám és azok fiai szilvapáleszt ittak naponta 1 kupicával, a savankás borukkal fröccsöztek, kolbászt, szalonnát ettek hagymával, és mandulás süteményeket, mert mandulafák volta a szilvafa mellett a szőlőikben. Mellette mezítlábas cigit, Kossuthot szívtak, jó, azt beosztással. Mindegyik 1szálbél volt, magas, csinos pasik, sűrű, dús, kékes fekete hajjal, és valamennyien végelgyengülésben haltak meg 76-79 évesen...Szóval nekem aztán mesélhetnek az USA orvosai!:)

2010.12.26. 18:25:17

@simonmondja.: magadból indulsz ki?:)

aszekelyek 2010.12.26. 18:26:15

@manyike: Hadd bírálja. Lehet. Sajtószabadság van. Csak nyugodtan . Semmi nem történt és hallgatásba burkolózott akkor is, amikor a jogállamot azonosító nélküliekkel bontották le. Annak a szabad bírálata sem vont semmit maga után. EU-nál se, Svájciaknál sem.

porfelhő 2010.12.26. 18:33:30

@manyike:
Nem is értem. miért idézed a dátumokat.?! ! rendben. hivjál meg később egy találkozóra, vagy meghivlak én. mindegy ki vagy, legalább megtudom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 18:44:38

@Szimba:

Ez mind igaz.
Annyit tennék hozzá, hogy egy dolog, hogy mit akart és mit kezdeményezett a puha diktatúra, de kettőn állt a vásár. Szóval a "békés rendszerváltáshoz" azért az "ellenzéki kerekasztalosok" hatalomvágya is kellett.

Eddig még nincs is semmi gond, az adott helyzetben 1989-ben, mindezek érthető és logikus lépések voltak.

Érthető, hogy az ellenzéki kerekasztal beérte annyival, hiszen nem mindenhol voltak ennyire engedékenyek a kommunisták, akkoriban Kínában, Romániában még lőttek, és Magyarországon is itt állomásozott a szovjet hadsereg.

A gond ott van, hogy az MDF-SZDSZ paktummal, és a közvetlen köztársasági elnökválasztás a nép akaratával ellentétes megakadályozásával a rendszerváltás 1990 végére lényegében be is fejeződött.

Pedig még folytatni kellett volna, történtek is próbálkozások, de onnantól kezdve minden további próbálkozás kudarcot vallott. Az alkotmánybíróság védte a deklaráltan ideiglenes alkotmányra hivatkozva a kommunisták jogait, minden felelősségre vonást, továbblépést megakadályozott, (pl. Zétényi-Takács féle törvényjavaslat) és még ma is védik azt (ezt) az alkotmányt.

Mindehhez hozzájött a gazdaság leépülése, és így az MDF kormány úgy megbukott, amit még álmukban sem gondoltak volna, simán eladható volt az MSZP "szakértői kormányt" szlogenje, annyira béna munkát végzett az MDF kormány.
Akkoriban még mindig közvetlen elnökválasztást hirdetett a programjában az MSZP, de a hozzájuk átállt (vagy mindig is odatartoztak?) SZDSZ ezt megint megakadályozta.

Tehát az egy dolog, hogy mit (nem) sikerült elérni 1989-1990-ben, de az egy másik, hogy mit azóta sem, pedig azért annál többre lett volna lehetőség, mint ami történt.

Nem tudom miylen alkotmányt akar pontosan a Fidesz, ha nem tetszene a tartalma és lehetne róla népszavazni, akkor én is nemmel szavaznék.
De!
Hogy ideje már alkotmányozni és joguk is van hozzá azzal egyetértek.

Az ördög meg mindig a részletekben rejlik, a mit, meg a hogyan kérdéseiben már mindig jóval nehezebb egyetérteni.

Itt a fórumon többen szokták írni, hogy hiányolták a Fidesz programot, és abban egészen konkrétan bizonyos azóta hozott intézkedések nem voltak benne, ezért egészen konkrétan valamire külön nevesítve éppen nem kaptak felhatalmazást.

De arra egészen konkrétan biztos felhatalmazást kaptak, hogy ne úgy menjenek a dolgok ebben az országban, ahogyan korábban mentek.
Hanem máshogy.

A hogyan máshogy az persze mindig jó kérdés, szabad és kell róla tanakodni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.26. 18:45:06

@aszekelyek: Végülis mindegy, ki.
Nincs róla fürdőruhás fotó a neten, és ennyi elég is az alkalmassághoz.

aszekelyek 2010.12.26. 18:45:28

@vinczej: A bajnaival készült képek megvannak, remélem...:DDDD a fogadásról.... hahahahaha,,, hihihihi ,,, hohohohóóóó Tavaly ugyanis semmiféle gyermekkarácsonyt nem tartottak a szocik.Hajánál fogva előrángatott böszmeeledel van csak a stop .hu-n akárhányszor odanézek.....Látjuk, hogy sok volt a gyermek és nagy rendezvény volt. Ezt nem az adósságszolgálatra költöttük, mint a tavalyi árát. HA igaz, hogy azért nem volt semmiféle karácsonyozás.. Másra is kellhetett az ára...

porfelhő 2010.12.26. 18:47:40

@Letícia:
Nem, nem iszom. ha végképp "helyzetben" vagyok, akkor is keveset, de az is sok. a multkor irtam, hogy ittam, másnap is rosszul voltam, helyzet volt:)
Nem csak az alkohol okoz problémákat. "tünetegyüttes". és nem csak az ételek. a lelkiállapot, elfolytott fájdalmak, indulatok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 18:55:49

@lüke:
De nem valami blogon.
Manapság előszeretettel hivatkoznak neves újságokra, csak mert az újságok által üzemeltetett blogokon valaki magánszemélyek írtak valamit. Ami Magyarországon már úgy van előadva, hogy a nagy és neves újság ezt meg azt írta.

Pedig dehogy.

Magyarok nyitottak ott blogot és írtak cikket. Például az Orbán-Simor csörtéről magyarországi magyar írt angolul, valamelyik neves angol újság blogján, aztán arra hivatkoztak utána, hogy hú mit írnak rólunk az angolok a neves újságjukban. Semmit.

Amikor meg valóban az adott újság újságírója ír cikket Magyarországról, akkor is jól kivehető, hogy súgnak neki "magyarok".

Kíváncsi lennék, hogy - nem átlag magyarok - a magyar újságírók hány százaléka tudná egyáltalán megmondani, hogy az EU-s országokban a parlament összetétele éppen milyen, kik vannak hatalmon, ki az ellenzék stb. Biztos vagyok benne, hogy a többségnek fogalma sem lenne róla.

Németek, franciák, angolok meg a többiek abszolút nincsenek annyira képben Magyarországról, hogy csípőből tudjanak megalapozottan bírálgatni. S persze viszont is így van.

Nem igazán jellemző, hogy magyar újságírók, vagy akár politikusok olyan nagyon bírálgatnák mondjuk Írországot,Görögországot, Portugáliát, vagy akármelyiket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 18:57:28

@lüke: Lehet azt hitték, csak viccelsz. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 19:01:31

@nyünyüge:

Azt, hogy alkalmas vagy nem alkalmas azt a választók döntik el. illetve pártlista esetén a párt.

Ha alkalmas rá ha nem, joga az mindenesetre van minden mandátumot szerzett országgyűlési képviselőnek arra, hogy törvényjavaslatokat terjesszen be.

Alkalmasságot meg akár a kormánynál is lehetne vitatni.

Úgyhogy célszerű nem az előterjesztők személyét támadni, hanem a konkrét javaslatokat vitatni.

A személyeskedés a gyengék, az érvnélküliek fegyvere.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 19:11:27

@Teremszolga:
Megértettem az álláspontodat, csak nem értek egyet vele.

A jogász az egy szakma.

Ugyan mitől is kellene, hogy egy jogásznak több joga legyen meghatározni azt, hogy milyen országnak szeretnénk Magyarországot, mint akárki másnak?

Az a politika, a választópolgárok dolga, és nem a jogászoké.

A hatalmat kisajátítani akaró jogászok nem a demokrácia őrei, hanem a demokrácia ellenségei.

Ha hupililára akarom festetni a szobám falát, akkor a festő dolga, hogy hupililára fesse, persze a véleményét elmondhatja, hogy nem ajánlja, neki nem tetszik, nem mutat jól, de attól még én döntök, neki meg a legjobb tudása szerint célszerű kifestenie.

Ugyanígy az alkotmánynál. Nem a jogászok dolga eldönteni, hogy milyen "alkotmányos értékeket" akarunk ebben az országban, hanem az a dolguk, hogy a megrendelő - optimális esetben Magyarország népe - igénye szerinti alkotmány szakmailag megfelelő színvonalon elkészítsék, akkor is ha nem értenek egyet vele.

A taxis sem odavezeti az autót, ahová ő akar menni, hanem oda ahová az utas.

2010.12.26. 19:13:02

@porfelhő: aha. Nem akarlak analizálni, de ennyi elfojtott indulat, érzés van benned, hogy kicsi alkohol hatására is áramlik ki belőled? Te vagy a Pandora's Box?:)

www.youtube.com/watch?v=LWIxqwzIDFk&feature=related
Pandora's Box - A zöld, a bíbor és a fekete

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 19:14:16

@porfelhő:

"az a tuti amit a szijjártó mond."

Mérget mernél erre venni? :-)

2010.12.26. 19:18:35

@Akitlosz: a jogász hivatás és egy szakma. Sajnos a művelői hajlamosak arra, hogy "jogon kívülieknek" tekintse magát csupán azért, mert ő érti, mi van algoritmizálva a jogszabályokban. Aztán van pofára esés nékik is...Ennek a kurzusnak is szokni kell, hogy értsék, értelmezzék és ne megerőszakolják a jogot...Van dolguk, nem kevés...

www.youtube.com/watch?v=E2ymUjXIZu4
(2forintos dal)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 19:19:53

@Átverés!:

"Inkább az a baj, hogy nem bízunk a törvény hozókban, és alkalmazókban."

Ez bajnak éppenséggel nagy baj.
Ki tehet róla?

Ha egy ismeretlen becsap, az az ő hibája, egy szemét csaló.

Ha másodszor is becsap ugyanaz az ismeretlen ugyanazzal, akkor az már az én hibám is, mert balek vagyok.

Mitől is lehetne, kellene a törvényhozókban és alkalmazókban megbízni a tapasztalatok ellenére is?

2010.12.26. 19:22:00

@manyike: ez beragadt?:) Jó, jó, írok, akárhová megyek, megígérem!:))))

De most beveszem a fővárost ebben a hóesésben!:) Nálunk 20 cm hó van a kocsin...

Viszlát úgy kb. 1,5 óra múlva!:)

www.youtube.com/watch?v=ohYvnQa7f1Q&NR=1
(Főnix:D)

aszekelyek 2010.12.26. 19:22:56

@flugi_: Nem ! Azt tessék mutatni, ami szerint így van. Tudjuk, hogy 2oo7-ban vadai ezzel a technikával nyert pert de már nem a fletokráciában élünk. Szóval valóságbizonyítást de tüstént. Ma ugyanis még az van érvényben!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 19:23:58

@Letícia: Jöttek illetve maradtak helyettük a Habsburgok.

jjulie 2010.12.26. 19:26:55

@Akitlosz:

legalább van itt valaki aki tsztán lát

aszekelyek 2010.12.26. 19:31:45

@simonmondja.: Látom, a víz kiver a gondolatától is, hogy korrekten állj a kérdéshez. Olyan fincsi volt, amikor egyeseknek mindent lehetett.... megértem én ezt. Akik az ORTT-ben eddig terpeszkedtek, mdf, szdsz delegáltak is, milyen szakmai remekműveket és brilliáns életrajzokat is mutattak fel a médiában? Ha esetleg azt képzelnéd, nem tudom, milyen pártdelegáltak is voltak benne. Nagyon hosszú időn át súlyos egyensúlytalanságot fenntartva is. Az tömény hazugság, hogy itt rendben mentek volna a dolgok 2o évig a médiában.Annak felügyeletében. Csak azok szerint volt az jó úgy, akiknek az érdekét az úgy szolgálta.Tudom, nem tudták a népek. Nekem véletlnül jó a forrásom. Kissé tájékozottabb voltam.

porfelhő 2010.12.26. 19:33:47

Hm. mit képzel magáról, hogy ir nekem "méteres" személyeskedő, kioktató kommentet.

porfelhő 2010.12.26. 19:36:13

@jjulie:
Hol voltál.:) vártam, hogy irjál.:)

jjulie 2010.12.26. 19:37:15

@Akitlosz:

ha becsapnak, az mindig a te károd, mellesleg okoskodhatsz rajta, hogy kinek a hibája

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 19:37:31

@cambridge.on:

"Szerintem nem volt racionális indoka Irak lerohanásának."

Az olaj az kőkemény racionális indok.

"Forradalmat nem lehet exportálni. Erre a kommunisták már rájöttek. De nem lehet exportálni egy államrendszert sem, a nagy ellenállás miatt. Ezt tapasztalják most Irakban és Afganisztánban az amerikaiak."

Gyanús vagy te nekem. Csak nem etted meg az amerikai propagandát?

Afganisztán pedig a világ első számú heroin alapanyag előállítója.
A tálibok ebbe a levesbe köptek bele 2001-ben, amikor lényegében felszámolták, a korábbi apró töredékére csökkentették a máktermesztést, ami ha úgy maradt volna, súlyos hiányt és áremelkedést idézett volna elő a kábítószerpiacon.

Odamentek az amerikaiak és 2002-ben már újra virágozhatott az üzlet, a termés meg az amerikaiak felügyelete alatt újabb és újabb világrekordokat dönt.

A tálibok a primitív eszközeikkel - botok - is képesek voltak lényegében felszámolni a máktermesztést, a csúcstechnikával felszerelt amerikaiak meg képtelen rá mi?
Hát nem egészen. Melyik ország is a világ első számú heroinfogyasztója? Csak nem az USA?

Melyik ország is a világ egyik legnagyobb olajimportőre, annak ellenére, hogy maga is a világ harmadik legnagyobb olajtermelője? Csak nem az USA?

S még kérdés, hogy miért törtek ki a háborúk?

Persze egyéb okok is vannak még. Pl. az új fegyvereket tesztelni kell valahol élesben.
Aztán meg a gazdaságnak mindig jót tesz egy az országhatároktól jó távoli háború.
Sőt, a politikának is, ha a belső problémák helyett a külpolitika lesz a beszédtéma.

jjulie 2010.12.26. 19:38:34

@porfelhő:

volt némi karácsonyi családi program

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.26. 19:40:13

@aszekelyek:
Ne viccelj.
Biztos jól mentek eddig is a dolgok, ha az eddigi ORTT vezető Szalai Annamária kap teljhatalmat.
Egy rossz eredményre csak nem kapna előléptetést.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.26. 19:43:30

@Letícia:
"1848-ban is annyi libi volt??"

1848-nak mi köze a "libikhez"?

Akkor királyság volt és magyar szabadságharc.

Egy olyan politikust ma, mint Kossuth Lajos volt akkoriban manapság simán lenáciznának a "libik".

jjulie 2010.12.26. 19:45:23

@Akitlosz:

milyen királyság volt 1848-ban és hol?

aszekelyek 2010.12.26. 19:54:22

@IGe: hogy szerethet téged a hitgyüli.... Persze az Ószövetséget is kivennéd az irodalom oktatásból..., logikusan....:) Mit oktassunk helyette? BAnkés pémzügyi ismereteket? A mammont közelebbról kéne ismerniük, bizony. Sőt már előbb el kéne kezdeni tanítani minden fiatalnak...., milyen csábításnak kell ellenállni. Amikor a kígyó azt sziszegi, költekezz erődön felül.... s mindened elveszem de ezt már befelé sziszegi... Kifelé megy a nyuszó, muszó..., meg a hülyítés....

porfelhő 2010.12.26. 19:57:15

@jjulie:
Ennyi? semmit nem akartál irni?

aszekelyek 2010.12.26. 19:58:23

@jjulie: Ezt most komolyan megkérdezted???? Eszem megálll... A habsburgokról rémlik valami? Direkt írom kisbetűvel...

aszekelyek 2010.12.26. 20:04:33

@simonmondja.: A FIDESZ delegáltja volt. Az ORTT vezetője meg lemondott, ha emlékszel, nem olyan sokkal a választás előtt. Nem bírta, hogy olyan eredmény lett a szavazáson, amilyen, akkor.NAgyon odavolt.... Herce és hurca is volt.....D Előtte a dolgok sok évig nem úgy mentek. Attól kezdve a köztévében is leáldozott a napkeltének, a reklámjogokkal együtt...:) PS. az eddigi összetétele meg az előző választás alapján volt.:D

cambridge.on 2010.12.26. 20:07:12

@Akitlosz: Az egészből az utolsó szakasz helytálló.
Kérdezem, a tálibok miből veszik a fegyvereiket.
Csökkentették az ópium termelést..Aha...

jjulie 2010.12.26. 20:08:05

@aszekelyek:

sokféle királyság van pl, pünkösdi

vagy kirély nélküli

porfelhő 2010.12.26. 20:08:27

@jjulie:
ezt komolyan gondolod, hogy nem válaszolsz?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.26. 20:15:32

@aszekelyek: Nocsak. Akkor már épp ideje volt előléptetni.

porfelhő 2010.12.26. 20:16:36

@jjulie:
nem is értem?! de hát miért?

porfelhő 2010.12.26. 20:22:12

@jjulie:
nem látod, hogy irok neked? ennyire boldog karácsonyod volt? ird ide ki, hogy ne irjak.

jjulie 2010.12.26. 20:25:03

@porfelhő:

nem ülök itt folyamatosan, és tényleg jó karácsonyunk volt

porfelhő 2010.12.26. 20:27:25

@jjulie:
értem. igaz én sem ülök itt reggeltől-estig. bocsánat.

porfelhő 2010.12.26. 20:29:16

@jjulie:
bocsánat a multért, és a jelenért és azért, hogy irtam.

jjulie 2010.12.26. 20:31:32

@porfelhő:

sokféle karácsonyom volt már, kétszer laktanyában is töltöttem, azzal kell beérni ami éppen megadatik

vannak ismerőseim, akik ilyenkor elmennek valamilyen iszlám országba, elmenekülnek előle

2010.12.26. 20:35:07

Csodás a közlekedés!:) Brávó közfelügyelet!:)

É a zsüli porfelhő által mennyit - ostromolva - megszólaltatik!:) Na nézzünk oda!:) Alamuszi porfelhő nagyot ugrik??????:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 20:38:14

@manyike: nem mind mellett... zavaros idők...
A Jenőnek egyszerű volt: kiverte és kész.

porfelhő 2010.12.26. 20:38:53

@jjulie:
olvasni kell a soraid között? nekem is volt sokféle. én sosem menekültem el a sorsom elől. de másokat sem büntettem. mindig olyan emberek felé fordultam akik erőt adtak. akik rámmosolyogtak. nem értem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 20:45:07

@aszekelyek: Ozzy forevör

"Finished with my woman 'cause she couldn't help me with my mind
People think I'm insane because I am frowning all the time
All day long I think of things but nothing seems to satisfy
Think I'll lose my mind if I don't find something to pacify
Can you help me occupy my brain?
Oh yeah
I need someone to show me the things in life that I can't find
I can't see the things that make true happiness, I must be blind
Make a joke and I will sigh and you will laugh and I will cry
Happiness I cannot feel and love to me is so unreal
And so as you hear these words telling you now of my state
I tell you to enjoy life I wish I could but it's too late"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 20:51:46

@Akitlosz: fárasztó kibogozni a weyerbélai láncolatokat...

porfelhő 2010.12.26. 20:53:03

ostromoltatik? új év jön. ha Ő úgy gondolja, vagy kéri. nem ostromoltatik.

2010.12.26. 20:54:45

@porfelhő: láv az újév horizontján?:)

porfelhő 2010.12.26. 20:57:16

@Letícia:
valamit szeretnék látni. igaz sok jót nem várok. az engem elkerül.

2010.12.26. 21:03:58

@porfelhő: tudod, van az a mondás, hogy "Bizonygasd saját korlátaidat, s bizony, szert teszel rájuk."

De ajánlom ezt is:

"Az emberek pontosan olyan mértékben boldogok, amilyen mértékben elhatározzák, hogy boldogok lesznek."

:)

2010.12.26. 21:12:07

Kevesebb, mint 3 óra van hátra az idei karácsonyból!:( Nem akarom, hogy ilyen hamar vége legyen...:S

www.youtube.com/watch?v=ET4Fke023HI
(Kodály Zoltán: 114. genfi zsoltár / Psalm of Genf no. 114)

2010.12.26. 21:18:14

Csak én vagyok talpon e vidéken????

No akkor ezt is most találtam, nagyon jó kis elmélkedni való. Bármelyik fidesznyik csinyovnyik, akinek erre a blogra van a szimata eresztve, üzenem tinéktek, narancssárga majmok (rhesus macaco), hogy:

"Amit nem engedsz szabadon, az sohasem fog fejlődni. Add az embernek a szabadság fényét. Ez a fejlődés egyetlen feltétele."

Zenének meg, ahova tartunk: KFT - Afrika
www.youtube.com/watch?v=aAwbuL1iJP4

porfelhő 2010.12.26. 21:28:58

Igen. van egy olyan mondás is, hogy amiről, vagy akiről önként lemondunk, azt örökre elveszithetjük.

2010.12.26. 21:33:09

@porfelhő: hát ez igaz, nagyon igaz!:)

nyünyüge 2010.12.26. 21:40:54

@porfelhő:
Meg olyan is van, hogy az önként vállalt függő viszony csodálatos, de szeretet (szerelem) nélkül elképzelhetetlen :).

szó szerint:
'Freiwillige Abhängigkeit ist der schönste Zustand, und wie wäre der möglich ohne Liebe?' /Goethe/

tölgyes 2010.12.26. 21:53:53

@flugi_: Látom még életében nem volt rágalmazási, helyreigazítási pere bíróságon... És ha megnyeri mi fog történni??? A hírt senki sem közli, mert az nem érdeke az újságnak..Az illető ismerősömnek erre is volt konkrét története. A nyert pert nem volt hajlandó közölni az a lap, amelyiknek az elnöke később az MTI vezérigazgatója lett..:) Nálunk nincs érdemi kárpótlása a megrágalmazottnak.. mint ahogy nem védi (kárpótolja) törvény azt sem akit kirabolnak, megerőszakolnak... Ebben talán lesz változás...

2010.12.26. 21:59:39

@tölgyes: ugyan mi? Kinek lesz az érdeke leközölni, főleg ha a hatalom csahos kutyái lesznek a lapok felelőse, hogy nem úgy volt? Főleg, ha nem a hatalomnak kedvező a helyreigazítás? Ébresztő, mielőtt makkok bombázzák a fejecskéjét....

tölgyes 2010.12.26. 22:08:10

@Szimba:
Kedves Szimba!

Nem jó sz a gonoszság. Ma már, hogy megismertem azoknak a személyeknek a nevét, akik besúgók is voltak és részt vettek a rágalmazásban (a 90-es évek elejét írtuk) már tisztán látható, hogy poltikailag és emberileg akarták tönkre tenni. Emberileg nem sikerült.. de a közélettől a rágalmak következményeként mégis visszavonult. Az illető ismerős nagyon hatékony ember volt. Kiváló szervező, aki több olyan döntés előkészítését irányította, amelyikkel sok milliárd lenyúlását gátolták meg... Tehát kitaláltak róla mindent. Ráadásul a 90-es évek elején még nagyon járatlanok voltunk a pereskedésben. Ő az egyik ügyet perre vitte, majd a nyertes per után az a lap, amelyik a rágalmazó hírnek teret adott nem közölte a hírt.. Perrel lehetett volna erre kényszeríteni.. de az ismerősöm azt mondta: nincs arra újabb 100-200.000 forintja és egy éve, hogy bíróságon kikényszerítse. A nyertes per után sem fogja senki megtéríteni a tényleges költségeit...Ráadásul az eredeti közlés óta eltel már annyi idő, hogy az ő jó hírét helyre már nem állítja..Én sajnáltam őt, mert szerintem sokat veszített visszavonulásával az ország...

tölgyes 2010.12.26. 22:14:22

@Letícia: Ha.. ha .. ha! Csupa feltételezés.. Én azonban nem feltételezésről írok, hanem olyan tényről, amelyik a múltban működő rendszerben MEGTÖRTÉNT.. VAGY MÉG INKÁBB RENDSZERSPECIFIKUS VOLT. Azt meg majd meglátom, hogy az új jó lesz, vagy rosszabb. Majd akkor beszélek róla.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.26. 22:15:36

@Akitlosz: Elképzelem, ahogy a képviselő este fürdés közben megvilágosodik, hogy neki éppen egy törvényjavaslatot kell benyújtania. Majd Orbán tudta nélkül megbeszéli másokkal, körültekintő egyeztető ankétokat szervez, és hosszas megfontolás után kiéretten benyújtja a parlamentnek. :-)))))

Egyértelmű jogszabályi kibúvó a szakmaiság megkerülésére. És úgy állnak össze ezek az egyéni javaslatok egy rendszerré, mint a sivatagi futóhomok.

2010.12.26. 22:18:36

@tölgyes: oks. A vak is aszonta, hogy majd meglássa...

Comedy C.:Jeff Dunham-t ajánlom szíves figyelmetekre...hihetelen forma! És a poénjai hatalmasak!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 22:19:01

@tölgyes: az a helyzet, hogy remek üzlet disznóságokat csinálni, ebben az elmúlt 20 évben semmi változás nem történt, pedig szerintem az előrelépés csak innen indulhatna el.
Lehet hazudozni, nem fizetni, rágalmazni, ezekből az ártatlan egyszerűen nem jöhet ki jól. A legjobb esetben is több év alatt kap valami részleges erkölcsi és/vagy anyagi kárpótlást.
A helyzet haszonélvezői a gazembereken kívül elsősorban a jogászok, nem csoda, hogy nekik nem akaródzik tisztességre erősen ösztökélő törvények meghozatalát előmozdítani. Ez nagyon okés, ami van, lehet bárhogy a végtelenségig húzni ügyeket, ha meg véletlenül eljut egy ügy a végponthoz, a kedves vádlott egyszerűen kisétál a bíróságról.

porfelhő 2010.12.26. 22:21:12

@nyünyüge:
Nem úgy van. az nem "csodálatos", az szenvedés.! igaz. lehet, hogy valakinek még az is maga a csoda.

tölgyes 2010.12.26. 22:28:11

@Letícia: Én azt láttam, hogy a szabad piac minálunk nem hozta el a szabad piacot, a versenyt..hanem az ország kifosztását eredményezte. Azt láttam, hogy a sajtó szabadsága nem hozta el az elfogulatlan, szabad és nyílt tájékoztatást, nem becsülte az emberek szabadságát jó hírét.

A szabad piac mögül is hiányzott az erkölcsi tartás és@Hepci: a sajtószabadság mögül is hiányzott a felelősség. Sajnos nekem megadatott, a sajtó működésébe is belelássak. Kiábrándító volt.. de használhatnám a gyomorforgató szót is!

2010.12.26. 22:30:37

@Hepci: Én is úúúúúúúúúúúúútálom a jogászokat!:D Szemetek!!!:D

tölgyes 2010.12.26. 22:32:23

@Hepci: Osztom a véleményét. Van az USA-ban egy vicc: Egy autó elüt egy görényt és egy ügyvédet. Honnan lehet tudni, hogy melyik volt a görény?
- A görény előtt volt féknyom.

A sajtó munkatársai semmivel sem jobbak... és a jobbak képezik a kivételt.

Ezért írtam le már többször: én úgy látom, hogy a magyar értelmiség nem kis része elárulta saját népét, amelyikért felelősséggel tartozna. Nem jó ilyet írni, de ezt látom.

2010.12.26. 22:33:32

@tölgyes: Sok hülye van...korlátot belül kellene érezniük, rég rossz, ha a tisztességet, jóhiszeműséget meg kell magyarázni. Szalai Panni majd megmonnya....ehhez vannak szokva az elvtársak, Aczél visszahat...:)

2010.12.26. 22:39:38

@tölgyes: jaj, van egy jó viccem: Miért kell vigyázni az ügyvédekkel?

A Madam kinyitja a bordélyház ajtaját, és meglát egy ötvenes, cingár urat.

- Segíthetek? - kérdezi a Madam.
- Maggiet akarom!!!
- Uram, Maggie az egyik legdrágább lányunk, talán inkább mást...
- Nem, nekem Maggie kell!!!
Megjelenik Maggie, és közli az úrral, hogy ezer dollár a tarifája. Az gond nélkül benyúl a zsebébe és odaadja az ezer dollárt.
Felmennek a szobára és egy óra múlva a férfi elégedetten távozik. A következő estén az úr ismét megjelent és Maggie-t követeli. A Madam elmagyarázta, hogy egyetlen vendége sem jön két alkalommal egymás után, és nincs árengedmény, de mikor a férfi megint odaadott ezer dollárt, egy órára újból övé lett a lány. Harmadnap alig hittek a szemüknek, amikor a férfi ismét ott volt. Újra odaadta az ezer dollárt és máris vitte a lányt.
Mikor letelt az óra, Maggie meg is kérdezte:
- Senki nem kérte még szolgálataimat egymás után háromszor. Honnan jött maga???
- Bostonból.
- Komolyan??? A családom pont ott lakik!
- Tudom. Apád meghalt és én vagyok a nővéred ügyvédje. Ő kért meg arra, hogy adjam oda örökséged, a 3 ezer dollárt.

:)

tölgyes 2010.12.26. 22:43:02

@Letícia: No de Aczél már lassan 20 éve halott. Már nem lehet vele takarózni!!!!Velünk azt akarták elhitetni, hogy a piac majd erkölcsöt teremt és szabályoz. Nem teremtett erköldsöt és nem szabályozott. A szabad sajtót is mint valami fétist emlegetik. A sajtó embereit se a az igazság és a sajtó magasztos céljai vezetik... A munkatárs ha interjút készít igyekszik letudni, az Ön személye a legritkábban érdekli.. Ha érdeklődik, akkor hamar kiderül, hogy mögöttes céljai vannak.. ha van pénze, akkor bármikor BÁRMELYIK lapban megjelentethet magáról dícsérő cikkeket... még egy olyan világlapban is mint az FT.. amelyik 28 millióért hajlandó volt Mo. gazdaságát dicsőítő írást megjelentetni akkor, amikor az ország szájon felül benne volt a szarban..:( Vagyis most megint nem a sajtó szabadsága a felháborodás oka, hanem a sajtómunkások felelőtlenségének védelme...NEKIK EZ AZ ÉRDEKÜK!

2010.12.26. 22:43:19

1792 - Elhagytuk a magyar jakobinusokat is...pedig, jó ha előveszitek, a polgári körök ötlete onnan jön, s a mély ellenzékiség gondolata is az osztrák besúgók és terror alatt...:) Martinovics Ignácz, tied a jövő...:)

tölgyes 2010.12.26. 22:45:04

@Letícia: JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!:::::::))))))

2010.12.26. 22:45:08

@tölgyes: Nem lehet vele takarózni? De hát kinevelte őket is!:) Mint a sárkányfiak, a tojásban is ezt szívták magukba a narancsos ifjak!

2010.12.26. 22:48:30

Jeff Dunham és az arab terrorista! Ha akartok jót röhögni, irány a CC!:)

tölgyes 2010.12.26. 22:49:00

@Letícia: Nekik van a legkevesebb közük Aczélhoz.. az ő gyerkei az SZDSZ-es fiúk voltak..meg a Mészáros, Avar,Bolgár,Vitányi ..elvtársak

2010.12.26. 22:50:54

@tölgyes: dehogy is, egy éra volt, aki minket kinevelt...legkevesebbet a szadeszosokon fogott...azok mindig mások voltak!:D

tölgyes 2010.12.26. 22:53:25

@Letícia: No ebben téved a legnagyobbat! A sort egyébként folytathatom Juszt Lacival, Aczél Bandival...

tölgyes 2010.12.26. 22:54:43

@Letícia: Szép álmokat! Jön a kötelező esti program!

2010.12.26. 22:55:36

@tölgyes: mert? Magát is Aczél Gy. nevelte?:) Vagy szadszos?:) Nagyon bennfentesnek tűnik. Meséljen már egy picit...:)

2010.12.26. 22:56:33

@tölgyes: Köszi, magának is!:) Jó frissülést!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 23:01:50

@tölgyes: mi ez a felsorolás, Tölgyes, biboldó szaknévsor?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.26. 23:02:29

@Letícia: a Tölgyes ilyenkor micsinál, fut vagy menyhalazni indul?

tölgyes 2010.12.26. 23:02:54

@Letícia: Bennfentes?? Bizonyos értelemben miondenki az volt, aki a 80-as évek végén és a 90-es években tett valamit. A magyar rendszerváltás körül sündörgők nem voltak olyan sokan, hogy ne tudta volna mindenki a másikról, hogy merről jött... mi-ki mozgatja. Ráadásul ha olvasó és társaságba járó ember is volt az illető, akkor szinte már mindent tudott. Az én generációm már nem szívesen állt szóba Aczéllal, ha csak nem gondolt magának pártkarriert.
Felfrissülök!:)

2010.12.26. 23:05:29

@Hepci: menyhalazni megy...:D

@tölgyes: ühüm. Én semmit se tudtam...csak később. Jó, engem anyámék (ráadásul szerintem jól) neveltek, s nem a rendszer. Persze volt is belőle bajom.

2010.12.26. 23:24:26

Megyek menyhalazni én is...:)

Szép álmokat!:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 02:11:23

@jjulie:

Magyar és Magyarországon.

Általánoson sem jutottál túl történelemből?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 02:14:19

@cambridge.on:

Nem hit kérdése. Tény.

Mióta meg elvesztették a hatalmat természetesen változtattak az álláspontjukon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 02:20:58

@vinczej:

"Elképzelem, ahogy a képviselő este fürdés közben megvilágosodik, hogy neki éppen egy törvényjavaslatot kell benyújtania.
Egyértelmű jogszabályi kibúvó a szakmaiság megkerülésére."

Tehát akkor szerinted az országgyűlési képviselőknek nem szabadna törvényjavaslatokat benyújtaniuk?

Hanem akkor kinknek kellene? A "szakmának"?
Őket a kutya nem választotta, és nem hatalmazta fel törvényhozásra.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.27. 03:20:12

@aszekelyek: már bocsánat, de pont az a baj a törvénnyel, ami hiányzik belőle: hiányoznak azok a passzusok, amik garantálják a sajtó szabadságát. Van benne egy rakás kevéssé érdekes kötelesség, a lényeges probléma viszont az, amit nem írnak le, és ami miatt Szalai dönthet bárhogy.

Elég lenne arra gondolnod, hogy ugyanez a törvény szövege, csak a Lendvai (Aczél, Orosz, Bolgár, Juszt, stb) ül Szalai helyén. Te is lázasan keresnéd a garanciákat, hogy ugye nem csak Lendvai (Orosz, stb) arcbőrén múlik, hogy mit tehet és mit nem. És ha nem találnád, mert nincs, akkor jogosnak éreznéd az aggodalmad.

És akkor szembejönne a jó régi "de hisz akinek nincs félnivalója, annak nem lesz semmi baja" gondolatsor, hogy teljes legyen a boldogságod :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.12.27. 03:27:48

@aszekelyek: á, te a rágalmazással kevered a témát, azt hiszem rájöttem. Pedig csak egy kicsit kéne gondolkodni: a "nincsenek garanciák" állítás cáfolata a garancia megmutatása. Nincs értelme annak, hogy "sorold fel, mi nincs", mit soroljak fel, ha egyszer pont az a baj, hogy nincs? Én szívesen kitalálok lehetséges garanciákat (pl kizárólag szakmai delegáltakat, politikai kinevezés nélkül, nyílt szavazással, négy éves, újraválaszthatatlan elnökökkel), amik ugyanúgy nincsenek a törvényben, ahogy semmi más hasonló garancia sincs, de ugye ezzel nemigen vagyunk beljebb.

László56 2010.12.27. 08:15:56

Szép jó reggelt Mindenkinek

A legjobb média az amit nem kell korlátozni, hiszen a média szerepe a demokráciában tulajdonképpen a házőrző kutya szerepéhez hasonlítható. Minél jobban megkötöd annál kevésbé tudja ellátni a feladatát. De akkor mért kell egyáltalán megkötni ? Hiszen szabadon szolgál bennünket a legjobban.

Milyen igaz. A média szabadsága, az ország szabadsága. Elméletben igaz. A gyakorlat azonban mást mutat. Hiszen a szabadság fogalma sokféleképpen értelmezhető. Sokaknak az a szabadság, ha mocskolhatnak másokat. Másoknak az a szabadság ha megvédhetik a vélt vagy valós igazukat. Megint mások a tényfeltárás szabadságát tartják szabadságnak. Kommunistáinknak a népbutítás szabadsága az igazi szabadság. És így lehetne sorolni minden variációban a végtelenségig.
Mindez azonban csak azt mutatja meg hogy a saját szabadságod csak addig tarthat, amíg másokét nem veszélyezteted vele. És evvel máris korlátozódott a szabadságod, akármit is értesz alatta.

A média küzd a szabadságáért és jól teszi. A kormány küzd egy szabályozott szabadságértelmezéséért és szintén jól teszi, hiszen a kormánynak és az országnak nem lehet az érdeke a szabadság anarchizmusa. Mert az anarchizmus minden társadalom legnagyobb ellensége, hiszen lehetetlené teszi az együttélést. Ha azonban két egymással szemben álló félnél, mind a kettőnek igaza van, akkor hogy tovább ?

Intelligens államokban a média egymásközti és az állammal való megállapodással szabályozza önmagát és ezáltal megelőzi azt hogy az államnak kelljen szabályoznia. Hogy ennek ellenére van állami szabályzás ? Igaz, de pont ezáltal sok helyen csak a minimális szabályozás létezik. Miért van ez akkor minálunk másképp ?

A mi médiánkat a kettősség jellemzi, mert egyrészt a tulajdonjog a nagy nyugati államok kapitalistái kezében van, tehát még csak nem is magyar kézben, másrészt azonban a kommunistáinktól kialakított roppant primitív és korrupt társadalmi környezetben kell egzisztálniuk. Ennek a kompromisszuma az a mai médiakörnyezet ami kéz kezet mos alapon működött és működik a mai napig is. És máris látható hogy ennek semmi köze a szabadsághoz. Annál több köze van az üzlethez és a kommunistáink rablógazdálkodásához. Nincs az a nagy médiacár amelyik ne felejtené el az ideológiai különbséget, ha egy ország kormánya aranytálcán nyújtja át neki az általa kormányozott ország jövedelmi- és információs forrásának egy részét. A kommunistáink ezt tették, kéz kezet mos alapon. Ez máris megmagyarázza nekünk hogy miért jöhet az létre, hogy tulajdonképpeni ideológiai ellenségek a médián keresztül egymást ajnározva élnek az ország rovására az országunk vagyonából. Ennek vet véget a kormányunk. Csoda ha mérgesek rá ?

A magyar kormány nem a szabadságot korlátozza, hanem a szabályozásával a tulajdonképpeni ideológiai ellenségek roppant jövedelmező közös üzletét rontja el azáltal hogy elválasztja egymástól a korrupt kezeket és ezáltal a másikra való támaszkodás lehetőségét. Az országunk érdekében. A népünk és nemzetünk érdekében. Azért kell a kormányunk médiatörvényét támogatni, mert mint látható azt a, -nálunk még szokatlan-, érdeket képviseli amire felesküdött, azaz a mi szabadságunkat és pénzünket védi.

nyünyüge 2010.12.27. 08:35:00

@László56:
Nyugati kapitalisták kezében a média, írod.
Ha keleti kapitalisták kezében volna, akkor jobb lenne?
Vagy esetleg csak hazaiak jöhetnek szóba?

Ideológiai ellenség? jól kinézünk!

Szabályozott szabadságértelmezés - ez valami vicc?

Kommunistáink, médiánk, népünk, nemzetünk, országunk, kormányunk, ....
Már csak a Pártunk hiányzik hiányzik a felsorolásból :(.

Amúgy meg a törvényeket betartani szokás egy jogállamban, nem "támogatni".

panelburzsuj 2010.12.27. 08:39:06

@László56:

"A mi médiánkat a kettősség jellemzi, mert egyrészt a tulajdonjog a nagy nyugati államok kapitalistái kezében van, tehát még csak nem is magyar kézben, másrészt azonban a kommunistáinktól kialakított roppant primitív és korrupt társadalmi környezetben kell egzisztálniuk."

Szóval Széles Gábor, Nobilis Kristóf és Török Gábor nagy nyugati államok kapitalistái, az itteni blogközönség pedig a kommunistáink által kialakított roppant primitív és korrupt társadalami köernyezet.

Köszönjük a fáradhatalan felvilágosító munkádat, kedves László56.

Mi a meglátásaod a "madarat tolláról, kormányt barátjáról" mondásról?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 09:29:28

@panelburzsuj: félremagyarázod László56 mondandóját, mint Csapajev az ardenneki csata tanulságait... :)
(a nyalonc)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.27. 09:36:58

@Akitlosz: "Tehát akkor szerinted az országgyűlési képviselőknek nem szabadna törvényjavaslatokat benyújtaniuk?"

Látod, te is pont úgy érvelsz, mint a FIDESZ. Ugyanolyan színjáték, mint az átkosban a "többes jelölés". Demokratikusnak látszó díszlet antidemokratikus lépésekhez.

"Hanem akkor kinknek kellene? A "szakmának"?
Őket a kutya nem választotta, és nem hatalmazta fel törvényhozásra."

Tömény cinizmus! Meg is látszik a kormány "szakmaiságán".

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.27. 09:37:04

index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/27/egymillioan_tartoznak_a_kozmudijakkal/
Úgy látom, ma a Szijjártó ezt az 1 millió közműhátralékosos dumát javasolta a sajtónak.
Minden hírportál ezzel jött le reggel.

Valszeg nagyon aktuális, mert nyilván tegnap még nem volt 1 millió közműhátralékos.
Jó ez a centrális sajtórendszer.
Egy lapot láttam és láttam mindegyiket.

panelburzsuj 2010.12.27. 09:41:21

@Hepci:

Pontosíítsunk: félre ő magyaráz. Én csak tovalöködönc. Hogy így még félrébb kerül-e a mondandója, az döntően attól függ, hogy az eredmény méricskélője honnan szemlélődik.

(Mondhatnám persze egyszerűbben is: László atya egy faszkalap. De ez az érvelésmód már foglalt.)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.27. 09:41:25

@panelburzsuj: Ne bántsd László56-ot. Ilyen szép karácsonyi áldáskérésként aposztrofált dicshimnuszt még Rákosi is megirigyelt volna, amit ő írt. Ilyen hit kellene az ellenzéknek is, és akkor sokkal hatásosabban hatna a társadalomra. :-)

Szimba 2010.12.27. 09:46:50

@tölgyes:

Ez egy politikai mocsokság. Emberi mocsokság.
Nekem ilyenben sohasem volt részem.

Ilyesmivel szoktak politikai, üzleti ellenfelet tönkretettni mostanság is. Emiatt undorít a politika.

Nagyon sajnálom az ismerősét. Magyarországon (is) kiirthatatlan a besúgói rendszer, az álhíreket terjesztők csapata, az érdekből hazudó törtetők rétege.

Bizonyos szint vagy pozíció elérése után már számolni kell velük.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 09:51:00

@simonmondja.: hehe, az nem fájt a sajtómunkásoknak, amikor a megjelent napilapok kb. 90%-a SZDSZ-MSZP nézeteket tükrözött (a rendszerváltás után), Hankiss pedig nem engedte beszélni a miniszterelnököt. A cuculistákat se zavarta a saját sajtódominanciájuk, jóval később ("Megszólalási lehetőség kell a Fidesznek a tévében? Csináljanak tévét!"). Ha bedőlt egy ellenzéki lap, aszonták: "tessék megélni a piacon!"
Teccettek volna tisztességesnek lenni. Most meg (még?) lehet nyivákolni, hörögni és véreseket verbálfingani. Az inverz leninfiúk nyilván leszarják.
Ja: és tessék megélni a piacon. :)
(bár ahogy elnézem, még lehet piaca a szoci-szadeszes lábszárcsontok obligát szopogatóinak, ha a Fidesz kellőképpen hülye vagy netán sikerül még egyszer tömegesen eladni az "Orbán a rém" konteót...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 09:52:44

@panelburzsuj: László a blog fároszi világítótornya. Mások szerint falloszi. Aspektus kérdése...

Szimba 2010.12.27. 09:54:16

@László56:

????????
A szabad sajtó alapvető egy demokráciában. Az olvasók, a vásárlók szelektálnak, az ő feladatuk eldönteni, hogy melyik kell nekik, melyiket olvassák, melyiket értékelik.

A felső utasításra szabályozott (vagyis nem szabad sajtó) nem a tömegek igényeit szolgálja, csupán rájuk erőletetett ideológiai szócső.

Nem a sajtót kell korlátozni, hanem jó, nívós iskolákat fenntartani, akkor a művelt fiatalok majd biztos kézzel választják ki a jó, igazat író, minőségi sajtót.

A szabadságnak pedig nincs anarchiája. Szabadság van vagy anarchia. A kettő nem azonos.

panelburzsuj 2010.12.27. 09:54:58

@vinczej:

Ha őszinte akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy jeles szerzőnk eddigi írói munkásságának desifrírozása oly fáradságosnak tűnt, hogy az utóbbi néhány hétben már ne is kísérleteztem a dolgozatai megfejtésével, hanem simán átléptem fölöttük.

Igazándiból most se tudnám rekonstruálni a gondolatmenetét, de megörültem, hogy akadt egy olyan mondat, ami legalább kísérletet tesz a valósággal történő kapcsolatfelvételre, és nem kizárólag a saját fején belül permutálgat magyar nyelvű kifejezéseket.

Szimba 2010.12.27. 09:56:49

@Hepci:

:-))))
Utóbbira szavazok.

Egy gatyapőc.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.27. 09:58:23

""Magyarország putyinizálódása" címmel közölt SZERKESZTŐSÉGI VEZÉRCIKKET vasárnap a Washington Post című tekintélyes amerikai lap, amely a magyar kormányt populistának és hataloméhesnek nevezi. Az írják, hogy az új magyar médiatörvény alapvető szabadságjogokat sért. A lap szerint az USA és az EU akkor cselekedne helyesen, ha a májusi budapesti EU-csúcson távolmaradásával "alázná meg" Orbán Viktort, ha a miniszterelnök nem hagy fel a hatalom koncentrálásával."

hirszerzo.hu/belfold/20101227_unios_bojkott_orban_durva_megalaztatas

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.27. 10:03:33

@Hepci:
Oké, bevallom, hogy a rendszerváltáskor sajtócézár voltam és Antall sanyargatásával múlattam a napjaim, tisztán csak azért, hogy rátörhessek Nemzetemre.

Na csá.

Sanz 2010.12.27. 10:09:34

@vinczej: Szép...
Ezek után már tényleg csak a szokásos "az utolsó kapcsolja le a villanyt" komment jöhet...

Szimba 2010.12.27. 10:09:42

Török Gábor kikeveredhetne a karácsonyi beigliből, meg a gyerekkel való önfeledt játékból!

Mielőtt írna egy újabb "rágható" elemzést, itt mindenki virtuálisan átharapja a másik torkát.:-(

Én még most is karácsonyi hangulatban vagyok. Képtelen vagyok politikán vérre menni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 10:12:17

@nyünyüge:

Azzal, hogy a média, a gyárak, a bevásárlóközpontok, a bankok, az áramszolgáltatók, meg úgy általában a gazdaság jó és fontosabb része külföldi tulajdonban van, sokra nem megy Magyarország.

Hány magyar üzletlánc működik Németországban, Franciaországban, Angliában?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 10:14:35

@vinczej:

"Látod, te is pont úgy érvelsz,"

Nem látom, sőt te sem.

Én csak kérdeztem a véleményedet.

Nem tudtam meg. Nem gond, annyira, azért nem érdekel.

porfelhő 2010.12.27. 10:16:28

Nem is értem a László56 miket irogat már megint. Hiába irja ki a TG. mit kell kommentelni, Ő csak állandóan ugyanazt irja. "kommunistáinknak a népbutitás szabadsága az igazi". irhatna már mást is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 10:23:04

@simonmondja.: tudtam én, hogy Mester Ákos közöttünk jár... :)

porfelhő 2010.12.27. 10:23:16

Nem csitulnak a kedélyek médiatörvény:
A múlt héten a nyugati sajtó foglalkozott , és birálta súlyosan a kormányt, már az orosz média is a magyarországi eseményekre figyel.

A svobodanews szerint Magyarországon támadást intéztek a szólásszabadság ellen. Emlékeztetnek arra, hogy az EU és az EBESZ is kritikával illették a magyar kormányzatot és vizsgálják a magyar médiatörvényt. Szerintük az új törvény erősen megszigorítja a kontrollt valamennyi médium fölött.

A lap Bíró Zoltán politológust idézi, aki szerint ekkora kontroll teljesen indokolatlan, a kétharmaddal szinte bármit megtehet a kormány és hogy nincs politikai erő, amely ez ellen felléphetne. Alexander Sztikalin történész szerint a szocialisták 8 évig kormányoztak, aminek következtében mély válságba került az ország, így nem meglepő, hogy a Fidesz ekkora többséget kapott.

A német szervereken futó ukrán Open2000 Magyarország bevezette a cenzúrát című cikkében fasizmus ígéretével fenyeget. "

Szimba 2010.12.27. 10:25:34

@Akitlosz:

Abban, hogy mindenünket eladták külföldi tőkéseknek, szinte minden párt benne volt.
Senki sem tiltakozott, amíg neki is hasznára vált az üzlet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 10:26:41

Ez a Koltai sincs túl jó állapotban. Nem tudja, vagyongyarapodott-e a fia. Az meg evidens, hogy nem tudja, mi történik a saját cégében.

www.origo.hu/itthon/20101227-menti-magat-koltai-robert-fia-adocsalasi-ugyeben.html

nyünyüge 2010.12.27. 10:34:52

@Akitlosz:
Ezt most komolyan kérdezed? Komolyan gondolod, hogy csak a szoci kormányok hibás, sőt bűnös gazdaságpolitikája miatt van német, francia, brit túlsúly a globális gazdaságban Európában?

Szimba 2010.12.27. 10:35:01

@Hepci:

Mondjuk remek ügyvédje lehet, hogy azt tanácsolta neki, tegyen vallomást a fia ügyében.
Most a fia is utálhatja, meg önmagát is szembeköpheti.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.27. 10:42:06

@Szimba: Amíg valamit nem lehet eladni, addig értéke sincs. És ezeket a vagyontárgyak jó részét itthon nem lehetett eladni, mert nem volt senkinek pénze hozzá. És pénz nélkül működtetni sem lehet. Holt vagyonnal éhen lehet halni.

Ez pont olyan, mint amikor a kisnyugdíjasnak százmilliós lakása van. Fenntartani nem tudja, tehát el kell adnia. lehet arról vitatkozni, hogy az eladáskori körülményekhez képest (kereslet-kínálat + tudatos ártorzítás) reális árért lett-e eladva, de az eladás élet-halál kérdés volt.

panelburzsuj 2010.12.27. 10:44:56

@Akitlosz:

Engem jobban érdekelne, hogy miért nincs magyar élelmiszerlánc mondjuk Szlovéniában, Ausztriában, Bajorországban, Csehországban, Szlovákiában? Vagy Ukrajnában és Oroszországban? Azaz a magyar élelmiszer "történelmi piacain"?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 10:47:07

@panelburzsuj: CBA van valamerre, tán Szlovákiában.

@Szimba: tán már tart attól a nyirkos helytől...
A "színiakadémia" ügyét még megúszta, úgy tűnik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 10:48:55

@nyünyüge: a hipermarketek piaci aránya tekintetében feltehetőleg vezetünk az exszocialista táborban...
Tehát igenis némileg kirívó, ami itt történt.

2010.12.27. 10:51:28

@Akitlosz: nem értetted, az a baj, hogy nem maguktól gyúl a szikra a fejükben a haza jobbítása miatt, hanem megmondják nekik. És ha hülyeség is, benyújtják. Magyarul annyi eszük (?), kurázsijuk (?) sincs, hogy felordítsanak, hogy hülyeség!

Teszik a dolgukat.

@Szimba: hát ha a sittről meg akar menekülni és azt akarja, hogy valaki eltartsa a 350 millás kecóban élőket.

Én mondjuk nem lepődtem meg. Hisz remek önéletrajzi filmjében, Sose halunk meg-ben azt a családi tradíciót látjuk bemutatva, amikor a csaló vállfaárus Gyuszi bácsi hogyan jár mindenkinek az eszén. Ez a film neki lett emlékül állítva, s Koltai maga is elismerte, ezért és e remek ember hatására lett színész. Na most generációk kérdése, hogy mikor bukkan elő a szélhámosok szélhámosa ebből a családban felülmúlva az ősöket (megjegyezve: remek Hellinger-családterápia alap, de úgy látom, hogy már késő a terápiára, ezt már leülik.)

No, sajnálom, mint Apát, de a tartalom nélküli bohóckodás, a lovin megszokott túlfogjukélni,nemszámít mentalitás idevezet.

jjulie 2010.12.27. 10:52:23

@Hepci:

az jobb lenne, ha harmadennyi hiper lenne, és egy sereg kisbolt, amely a harmadennyi hiperben vásárolt cuccot adná tovább?

bár, lehet

Szimba 2010.12.27. 10:55:06

@Hepci:

Látom, voltál Babelezni. Pont oldalast kellett választanod????
Valami molekuláris nem volt szimpatikus?

Kaptam viszont egy egyszerű Milka mandulát, amit megvethetsz, de nekem nagyon izlik.
Csokoládéba mártott, burkolt ropogós mandula, de fahéjas az íze a bundájának. Mennyei.

Pedig amúgy a Milkák nem különösebbek.

Szimba 2010.12.27. 10:58:12

@Letícia:

Jó film volt. halálra nevettem magam.
Azt hittem, csak a Fásy maffiózó.

Szimba 2010.12.27. 10:59:03

@Szimba:

Ezt miért ideírtam???

2010.12.27. 11:01:12

@Hepci: Romániában is van CBA.

a-kis-herceg 2010.12.27. 11:02:03

kis lépés a GE-nek, nagy lépés az országnak...
az egymillió munkahely gyűlik gyűlik.
döncsd a tőkét ne siránkozz!

"751 zalai dolgozóját teszi lapátra a GE. "A terv 1212 munkahely megszüntetése volt, de a halogénizzók iránti kereslet megmentett 461 állást."

2010.12.27. 11:09:02

@Szimba: Nekem nem tetszett! Voltak olyan erőltetett részek, hogy az undor fogott el. A zene, na az jó volt. A Koltai filmek olyan erőltetettek, hogy vannak max. részek benne, amik élvezhetőek, de a ripacs, az ripacs. Voltam az önálló előadó estjén is. Nagyon gyenge volt...Amibe jó volt, az az Indul a bakterház és az Egészséges erotika...a többiben nagyon elhitte, hogy ő második Kabos Gyula, holott köze sincs annak művészetéhez.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 11:09:20

@Letícia: remélhetőleg sok ülésben fogják átbeszélni a problémát. :)

a-kis-herceg 2010.12.27. 11:11:42

tehát a hír optimista (kormánypárti) olvasata:
-köszönjük a kedves nertásaknak hogy a 16% os (ellenzéknek: 21%) kedvezőbb adójukból, amit visszaadunk (ellenzéknek: nem vettek el) abból sok szép halogént (kormánypártiaknak: újfajta villanykörtét) teccenek vásárolni, ezzel meg teccenek menteni 461 állást.

ellenzéki verzió (természetesen rosszindulatúan negatív): mexűnt simán natúr 751 munkahely.

rövid MTI hír (csak a lényeg): a kormány nem hagyott a nyugati spekuláns kapitalista oligarcháknak elküldeni 461 magyar nemzeti dolgozót, megmentette a népét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 11:12:12

@Letícia: már nem emlékszem, melyik filmje volt, de simán elaludtam rajta...

2010.12.27. 11:13:44

@jjulie: nem tudom, hogy hiper-e. Én egyébként CBA-ban és a Piacon vásárolok.

2010.12.27. 11:14:33

@jjulie: nem tudom, hogy hiper-e. Én egyébként CBA-ban és a Piacon vásárolok.

jjulie 2010.12.27. 11:15:59

@Akitlosz:

igen, igen, látod mennyire fontos lenne okosan és taktikusan lépegetni?

Szimba 2010.12.27. 11:16:19

@Letícia:

Ripacsnak ripacs, de ez is egy műfaj.

Az Indul a bakterház zseniális!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 11:16:45

@jjulie: próbáld leképzelni a mechanizmust: cipőt cipőboltból, kenyért kenyérboltól, húst húsboltból... folytassam vagy imposszible a missön?

Szimba 2010.12.27. 11:18:19

@Hepci:

Hja, mert előtte finomat ebédeltél!:-))))

Szimba 2010.12.27. 11:19:38

@Hepci:

A sarki kisbolt pl. drágább, mint a Spar.

2010.12.27. 11:21:37

@Hepci: sajnos nem, mert nekik ez a természetes. Majd a legkisebb Koltai elmeséli a gyerekeinek és a 3. generációnak majd megint nagyon izgalmas sztori lesz, hogy valaki elsikkasztotta a családi vagyont és ez mi jópofa dolog! Nagyon sok szenvedélybetegség mögött ez a "családi" tradíció áll. Nagyapa elkártyázta, én meg eliszom/elgépezem/eldrogozom stb. a vagyont. Általában nagyszülő-unoka relációban működik (tranzakcióanalízis, nagyon jóóóóó, kész matek az élet!:D). Javasolom ebben a témában majd nekik tanulmányozni: Erich Berne Emberi játszmák és a Sorskönyv könyvét. Lényeg minden ilyen ön- és családrontó "hobbi" mögött egy mérhetetlen önzés van. Gyanúm, hogy Juditka is ezért pattant le közel 30 év után, mikor rájött ezekre, nem más nő volt ott a dologban. Mentette a menthetőt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 11:24:39

@Szimba: meglehet. De alapvetően Letíciának van igaza, másfél óra Koltai produktumban akad másfél élvezhető perc.
Amíg ébren voltam, pont olyan kellemetlenül éreztem magam, mint egyes modern művészfilmeken vagy éppen a kései Jancsó alkotásokon: nem tudtam, szégyelljem-e magam az alkotó helyett, vagy ő éppen jól érzi magát attól, hogy közpénzen megmutathatja önnön művészi alkalmatlanságát.

2010.12.27. 11:26:53

@Hepci: mindegy, mindegyik egy kaptafára megy, hogy ő milyen jópofa!:/ Olyanok a filmjei, hogy azt egy okosabb 8. osztályos, aki kamerát kap a kezébe, az is igényesebben hozza össze. Kb. az a fogató könyv, üljünk össze, és marháskodjuk kicsit. A szereposztás meg az, hogy "Figyuzzál, Te majd brekegsz, ha én kuruttyolok, te meg pofákat vágsz és eltorzítod a hangod, te meg nőt játszol pasi létedre és jaj de jó lesz, már előre nevetek, hihihihi!" Szerintem a kvalifikált művészek is úgy voltak vele, ha kap gázsit, akkor brekeg akár..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 11:27:00

@Letícia: át, akkor az elemzés elmarad. Marad az ülés. :)

2010.12.27. 11:31:44

@Hepci: másfél, na jó, legyünk rendesek, két-öt perc!:) De ezrt nem fogom megnézni az egészet. Eperjesről mindent el lehet mondani - illetve miért is mondanék - de hihetetlen jó színész. És ha vicceset kell játszani, vicces, ha komolyat, akkor komoly. Viccesnek meg haláli, én ahogy néz is fetrengek a röhögéstől pl. a Legényanyában, vagy amikor Munkásőrként bujdokol...:)

jjulie 2010.12.27. 11:33:25

@Hepci:

és ha ezek beköltöztek egy nagy bódéba, és nem választották el őket falakkal a könnyebb közlekedés miatt, és van körülöttük akkora parkoló, hogy nagy eséllyel találok helyet?

de lehet olyan is mint pl. a pólus, ahol vannak falak a bódén belül

és az ikea egyesítő módszeréhez mit szólsz, jobb lenne ha a bútorboltban nem lehetne lámpát, párnát, poharat, függönyt, szőnyeget stb-t kapni, hanem külön-külön fel keresni kéne 8-10 féle üzletet?

Szimba 2010.12.27. 11:33:33

@Hepci:

Lehet, hogy én voltam alapból jókedvű vagy ittam pici kedélyjavítót?!:-))
Régen láttam.

Istenem nálunk miért nincs néhány milliárd? Ha felét ellóversenyezem vagy elköltöm csokira:-), még akkor is marad egy kicsi.

2010.12.27. 11:33:45

@Hepci: nekik marad az ülés, nekem a járás, járkálás...:)

Szép további napot!:)

Szimba 2010.12.27. 11:35:13

@Letícia:

A nemzet Szamócája valóban zseniális. Csak a politikai, vallási nézeteit felejtené el!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 11:35:17

@Letícia: a Chioggiai csetepaté volt az utolsó darab, amit minden percében élvezetesnek találtam. Abban szegény Bubik volt az egyik partnere.
Azóta ha valakire esetleg túl súlyos a szokásos faszkalap jelző, Pöcsfej Tofolónak nevezem... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 11:38:14

@jjulie: sokan vagyunk sokfélék, Zsüli.
Én pl. szeretem, ha a kenyér kenyérből van, a csavarhúzóval lehet csavart húzni, a metszőollóval metszeni, a bort nem 20 fokon, állítva tárolták, stb.
A többieknek meg ott van a hipermarket. Ti vagytok többen, nem kell irigykedni...

panelburzsuj 2010.12.27. 11:40:11

@Hepci:

Jogos.

Különosen nagy perspektívát jelent ez a felállás mondjuk Lengyeltóti, Nagymányok és Igal városában, ahová a környékbeli falvak népe bevásárolni jár.

Szimba 2010.12.27. 11:48:38

@Hepci:

Pénz kérdése is ez. Egy hipermarket sokkal olcsóbb több szempontból, mint egy szaküzlet.
És lehet, hogy bóvli, ám megfizethető az átlagfizetésűeknek.

A jó minőségű bútorboltok kínálata pl. teljesen elbűvöl, az is nagyon tetszik, hogy e-mailre vagy telefonhívásra csak az én kedvemért nyitják ki (földi halandó ne lépjen be), ámde az áraik már nem a pénztárcámhoz szabott.

Hiába tudom, hogy az a szék kell(lene), ha minden jó izlés és miegymás mellett nem tudok rá kiadni 700 ezer Ft-ot.

Szimba 2010.12.27. 11:50:07

@Szimba:

szabottak
mellett sem stb.

Ideje ebédkéznem, mert már az alany és állítmány is szanaszét esik:-((

lüke 2010.12.27. 11:59:37

index.hu/belfold/2010/12/27/felcsulaztak_alaalltak/
dedi szerint magyarosan leverik rajtunk
szerintem: nem történik semmi, mert bosszúállással semmit nem lehet elérni

lüke 2010.12.27. 12:02:38

@Hepci:
:)
és szögnek van feje, mert ha nincs ,soha nem vered be
a férjem szerint ez volt a meghatározó: addig szocializmus van, míg a szög feje selejtes

lüke 2010.12.27. 12:07:18

@Letícia:
olvass Ungvári Tamást, állati jókat ír Aczélról, meg Karinthy Cini naplóját
pl Psota nem engedte be a lakásba- AGY szokása volt a müvészeket meglepni-
-Gyurikám ,majd ,ha újból segédszínész lesz Debrecenben bejöhet
ti Aczél vidéki tanító volt, és Debrecenben szinészkedett
(a másik Berek Kati volt- emlékirat- aki kirúgta)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 12:07:54

@Szimba: elég ritka eset, hogy van az enyémnél számottevően olcsóbb kocsi egy hipermarket parkolójában, ha éppen ilyen helyre vetődöm valamiért...
Igény kell mindenhez, nem csak és nem is elsősorban pénz. A legszarabb bolti kenyér is drágább, mint amit otthon lehet sütni - adalékok nélkül. A mekdonáldszozásra és csipszzabálásra költött összegekről most nem is szólanék. Abból egy átlag fiatal havonta többször degusztációs menüt ehetne a legdrágább pesti éttermekben.

jjulie 2010.12.27. 12:11:02

@Hepci:

van hobbi, és profi, vagy ipari kategória, pl a bosch valaha színben is megkülönböztette, (manapság nem tudom), volt kék, és zöld, ha hobbi célra vásárolsz, és elvársz tőle ipari szintet, vagy fordítva, vagy, ha nem is tudsz arról, hogy vannak ilyenfajta különbségek, az ciki

ez ugyanolyan, mint a médiafogyasztás, meg a politikusok szövege: vagy szét tudod válogatni, vagy el tudsz igazodni, vagy nem

és mit nem kell irigyelni?

lüke 2010.12.27. 12:16:40

@Hepci:
az autó rozsdás vas és továbbvivö szerkezet
az elsö kenyérsütöm a 80-s évek elején vettem (Panasonic 400 márkáért!) ma 40 juróért utánad dobják
és és Gist- Brocades liofilizált élesztöt használtam hozzá

a-kis-herceg 2010.12.27. 12:18:18

"(média tv.) ...ez a törvény tényleg szar"

van valakinek kéznél link a tv. szövegre?

jjulie 2010.12.27. 12:23:35

@Hepci:

akkor mégsem fontos mindenben és mindig a minóség

hipermarketben vetted?

nyünyüge 2010.12.27. 12:25:00

"Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes személyes véleménye szerint a határon túli magyaroknak meg kell adni a szavazati jogot. "Egyetlen ellenérv nincs, hogy miért ne" - fogalmazott a KDNP-s politikus. Az, hogy csak az szavazhasson, aki itt fizet adót, azért bárgyú ellenérv, mivel sokan, akik Angliába vándoroltak ki, szavazhatnak itthon is, jóllehet ide nem fizetnek adót - hangsúlyozta annak kapcsán, hogy január 1-től kérhető a határon túli magyarok számára a magyar állampolgárság.

A határon túl élők számára biztosított magyar állampolgárság lehetővé teszi, hogy a nyelvében, kultúrájában és történelmében mindig is egységes magyar nemzet közjogi értelemben is egyesülhessen - mondta a január 1-jén induló állampolgárság-igénylési eljárásról szóló parlamenti sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt...."

(klubrádió/MTI)

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=121005#c

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 12:29:33

@jjulie: nem, az Opel Gombos Marketben (senkinek se ajánlom, mármint a Gombost, úrnak álcázott nyakkendős görények a munkafelvevők)

a-kis-herceg 2010.12.27. 12:30:32

@nyünyüge: az jó. szerintem is. ezzel a 2/3-ban még vannak tartalékok, pl akár 3/2 is lehet...

de óva intem a fides-t, mert eléggé tönkre verte a határon túli szervezeteket... és nem biztos hogy "behódolnak", hisz ők mind demokratikus normális jogállamokban élnek, nem kell félniük... a saját magyar kormányuktól (hisz ez nem ritka a szomszédokban...), de mindenképpen kevésbé félelmetesek, mint az "anyaországi"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 12:31:54

@jjulie: az melyik kategória, ha a meghajtó kerék fröccsöntött műanyagból van? A rosszvicc (lila színkód)? Nemrég ilyet talált egy gazdaboltos partnerem egy Bosch gépben.

jjulie 2010.12.27. 12:35:23

@Hepci:

nyilván, az autóeladástól éhen is halhatnának, annyi haszon van azon, valahogy csinálni kell pénzt

jjulie 2010.12.27. 12:42:37

@Hepci:

van játék kategória is, és aki azt keresi

amúgy az valami régi típus lehetett, ha szétszerelhető, ha nem berreg, egészben kell kidobni manapság

a-kis-herceg 2010.12.27. 12:45:35

a pécsi tudásközpont 2010-ben másodszor is megnyitotta kapuit, immár száraz könyvekkel.

ssi 2010.12.27. 12:46:33

@a-kis-herceg: törvény szövege

periszkopradio.hu/periweb/?p=1276

www.parlament.hu/irom39/01747/01747.pdf

- többen felvetették, hogy akik a törvényt kritizálják, konkrétan idézzenek belőle és bizonyítsanak
- s fordítva is lehet: aki védi a törvényt, pontosan idézve belőle védje a kritikákkal szemben
- egyikkel sem találkoztam
- viszont több helyről hallani, hogy a nyugati kritikák a szoclib aktivitására születnek
- vagyis nem szakmai észrevételek, hanem általános politikai támadás
- én afelé hajlok, hogy ennyi bírálatnak azért lehet némi korrekten jogos alapja is: az értékképviselés = eu-s demokrácia

a-kis-herceg 2010.12.27. 12:53:41

@manyike:

egyetértek, áttanulmányozom. konkrétan később. addig általában:

a német kritikára Lüke idézte (akit olvasok, de nem szólitok:)
torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/22/303_rossz_hirunk_a_nagyvilagban/fullcommentlist/1#c11992272

nagyon pontos. a németek "csak" fogást kerestek, dettó ellenzéki pártok és sajtó. ez egy konkrét megfogható és direkt dolog. önmagában biztosan nem vészes főleg ha OV technikai felkészültségét és a körülötte lévők szellemi kapacitását rávetítem...
ennél sokkal durvábbak voltak
-a kormány (határozat) egyedi ügyben felelőst nevezett meg (mal)
-államosított
-és visszamenőleges tv-t alkot

ez sajtó kommunikálható. 48-as első pont...

jjulie 2010.12.27. 12:55:03

@manyike:

már évek óta tudható, hogy orbán a kossuth reinkarnációja, aki vezetésével a magyarság vívja a szabadságharcát a tavaszi fülkeforradalom után, és most a kommunista-imperialista-globalista árulók össztüze alá került, de ezse ágában sincs meghátrálni

www.fn.hu/belfold/20080117/szeles_orban_kossuth_reinkarnacioja/

porfelhő 2010.12.27. 13:03:36

@jjulie:
Látom, tudsz te irni, ha akarsz, ugye, ugye?:):)

porfelhő 2010.12.27. 13:06:12

@jjulie:
Jaj! lemarad. azért, hogy nem ülsz egész nap a gép előtt, csak kora reggel óta? ugye, hogy tudom.

ssi 2010.12.27. 13:07:13

@a-kis-herceg:
afelé is hajlok, hogy
- a médiatörvény egy folyamat egyik állomása
- már az előzmények is demokráciaszűkítőek (amiket Te is írtál)
- telik a pohár, lehet ez most határozott eu-s jel is: ez már sok
- Lázár ebben a légkörben is bátran mondja: ez még csak előjáték
- mindenki szereti a meglepetéseket, de akármilyet biztosan nem

@jjulie: "
"már évek óta tudható, hogy ..." azt szeretnék, ha mi így tudnánk, de az a buta, konok fejünk - Hoffmannál megbuknánk

este folytköv, vége a hamiidőnek

jjulie 2010.12.27. 13:07:22

@porfelhő:

persze, irok, olvasok, bezárt a blogelvonó, mindenkit kidobtak az ünnepekre való tekintettel

hogy vagy?

jjulie 2010.12.27. 13:10:29

@porfelhő:

ülök, jövök-megyek a lakásban, és délután én főzöm a kocsonyát, illetve a gáztűzhely

porfelhő 2010.12.27. 13:11:56

@jjulie:
értem. ünnepek. igen. úgy vagyok mint tegnap.

porfelhő 2010.12.27. 13:14:20

@jjulie:
értem ezt is. és közben mindent tudsz, és mindent látsz.

a-kis-herceg 2010.12.27. 13:15:27

@manyike:

amit én okt 11 óta (aznap volt) állandóan írok, az nem demokrácia szűkítő... hanem demokrácia vége... de nem lényegtelen:) ennek csak a történelemben lesz jelentősége. a mostani polgárok a polgárháborúra (PS: éhséglázadások) fognak emlékezni

szerintem az Orbán rezsim az nem az 1 millió gyerekről és 1 millió munkahelyről lesz emlékezetes a történelemben, hanem az 1 millió fagyhalottról és 1 millió éhenhaltról.

ha szerencsénk van egybe esik a kettő...

a-kis-herceg 2010.12.27. 13:20:02

@porfelhő: akartam neked írni, de eddig 1-2 napig csak olvastam. most azért megírom neked...

"félreértesz" szinte mindenkit... itt veled mindenki nagyon figyelmes és kedves és te valamilyen "félreértés" áldozata vagy... komolyan tanácsolom, hogy a nyugodtan a maximális jóindulatot feltételezzed mindenkiről nyugodtan. ha a "naív" ságoddal valaki visszaakarna élni, azt majd én "elintézem" és figyelmeztetlek, hogy vademberrel van dolgod... lényeg hogy bizz bennünk...

ja és ha ennek ellenére ugy érzed támadnak, arról szólj, majd kitárgyaljuk...

lüke 2010.12.27. 13:21:14

@jjulie:
az Ikea svéd tulaja és neve ellenére egy globalizált kínai
tucat áru,nagyon gyenge minöséggel, rel. magas árral
-tavasszal megfordultam Zürichben, ami a legmeglepöbb volt,hogy alig van nagy konszern, s a kis boltok egyedi
termékeket árulnak,a városban van üzlet, ahogy minden eu-i nagyvárosban
-Ausztriában sincsenek benn a nagy fr, angol élelmiszerkonszernek(söt a Carefoure-t kitették)
a kis országoknak, más stratégiát kell követniük,nem az amerikait,hisz nincsenek akkora tömegek
pl. a Wolseley
www.wolseley.com/
felvásárolt egy magyar céget, amit a magyar helytartók tönkrettek, s így járt Ausztriában és Belgiumban is

porfelhő 2010.12.27. 13:21:56

@jjulie:
ne rohanj el, én is megyek, nyugodtan irogassál tovább.

ssi 2010.12.27. 13:23:53

@a-kis-herceg: @jjulie:

lényeg 1.
Lázár: "Olyan volumenű átalakításokat tervezünk, amelyeket még jelentősebb szakmai viták fognak követni" - követni s nem megelőzni
mandiner.hu/cikk/20101227_a_kulfoldi_kifogasok_jo_resze_nonszensz

pá! már nem is vagyok :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 13:24:01

@panelburzsuj:

Példát mindenre lehet találni és az ellenkezőjére is.

Arányok.

a-kis-herceg 2010.12.27. 13:27:31

VV V4

gdp
2009 (tiszta és áttekinthető válság év)
lengyel +1,7%,
cseh -2,1%
szlovák -4,8%
magyar -6,9%

2010
lengyel +3,5%,
cseh +2,4%
szlovák +4,1%
magyar +1,1%

lüke 2010.12.27. 13:28:01

@jjulie:
a kép felülmúlja az összes leírt szót

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 13:29:25

@lüke: hihi, amikor még svéd volt a cucc (gondolom), simán össze lehetett rakni egy szekrényt a dobozból pár perc alatt.
Aztán minden ikeja cucc kínai lett és évről évre csökkentik minden termék árát 10-20 százalékkal (van rajta haszon még most is bőven, hiszen 3x annyiba kerül, mint az átlag nóném kínai szar). Legutóbb már egy cipős szekrénykét fél napig szereltem, miközben ki kellett fúrnom új lyukakat, a rossz helyen levők és kifelejtettek helyett.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 13:30:01

@Szimba:

A pártoknak most is hasznukra vannak az ilyen üzletek.

De ez kit érdekel rajtuk kívül?

Magyarországnak mi van hasznára?
Az a fontos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 13:33:42

@nyünyüge:

Arra a receptre lennék kíváncsi, amelyik Magyarországból tőkében gazdag országot csinál, ahol már nem az a kérdés, hogyan csalogatjuk ide a befektetőket, hanem az, hogy hova fektessük be a magyar tőkét külföldön.

lüke 2010.12.27. 13:34:43

@Hepci:
4 unokatesóm él Svédo-ban, ott születtek, más volt a cucc
míg nem világkonszern volt, pontosan
Ikea konyhám van,fa-bükk-munkallappal, az új lapok-ukrán, orosz-tök vacakok,a szlovén jobb volt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 13:34:46

@lüke: Frédi neandervölgyből, a videotonopitecus

a-kis-herceg 2010.12.27. 13:35:00

@Hepci: ez nem teljesen igaz... amennyiben 1-2 éve sok lakást szereltem fel ikeából... akkori tapasztalat:
egyrészt van más is nem csak kinjai, van poland, román stb
másrészt a darabbal és összerakással sosem volt gondom, szemben a kikás szarokkal.
összességében mint rendszer szerintem verhetetlen az ikea... és a minőség mennyiség ellenőrzés is perfekt.

az tény hogy itthon olyan mint a meki. (pontosan) itt drága és pár réteggel fentebbieket szolgál, mint nyugat európában... de ez már szociológia

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 13:36:56

@panelburzsuj:

Szerintem ugyanazért.
Nem a konkrét országok a lényeg, hanem a helyzet.

lüke 2010.12.27. 13:38:21

@Akitlosz:
lenne
már egyszer megszidtak itt a mondásért:
a Buckingham palota gazdag birodalom, szerény uralkodójának kis palotája(hogy az alattvalók is kapjanak valamit)
a magyar: szegény alattvalók gazdag uralkodójának pompája

lüke 2010.12.27. 13:42:23

@Hepci:
és Svédországban is sokat romlott a helyzet a konzumproletárokkal-szoc. élösködés- és bevándorlókkal
nagyon felhígult a munkaerö is

Szimba 2010.12.27. 13:46:26

@Akitlosz:

Az, hogy az országnak mi használ, abba a választónak nincs beleszólása.

jjulie 2010.12.27. 13:46:27

@lüke:

a fene egye meg, semmi sem a régi, csak én

lüke 2010.12.27. 13:48:02

@Hepci:
levélben elment a válaszka

Szimba 2010.12.27. 13:50:45

@jjulie:

Te ölted a disznyót?

jjulie 2010.12.27. 13:52:06

@Hepci:

sopronban is van ikea gyár legalább 15 éve

az nagyon perfekt cucc, az egész irodám ikea, messsze a legolcsóbb megoldás volt

lüke 2010.12.27. 13:52:24

@jjulie: is:)
általánosítasz
hightech-ben más a helyzet
a fát,fémet viszont átváltotta a müa.,ami nem ua.
az olaszok ,fr-k még tudnak bútort csinálni, söt a románok is fából

pannonfakft.hu/

jjulie 2010.12.27. 13:54:40

@Szimba:

ezt nem, de a cégnél kitaláltuk, hogy februárban elmegyünk valahova egy hétvégére, és meggyilkolunk egyet

és megesszük

a-kis-herceg 2010.12.27. 13:56:18

@manyike: jo akkor essünk neki.

kisebb értelmetlenségek stb átsiklok. első legdurvább a 20.§ (1)

a (2) nem értem így nem érdekel... tudja vki. mi az "a lekérhető audióvizuális médiaszolgáltatás" ? mert ha a nézőn múlik, így csak szégyent hoznak a magyar filmekre... hisz majd a listán választhatók az "érdektelenség" ellenére, így majd az okos szolgáltató azt is melléírja hogy hányan nézték meg és megpróbál forgalom arányos szerződésben hozzáférni ezekhez...

(3) le van szarva, ki a f..sz nézi az mtv t? nyilván csak romantikázó, saját fiatalságuk után sóvárgó nyugdíjasok... az ő bajuk... semmi értelmes műsor nincs (korábban az este volt), így szerencsére fáradnom nem kell tv vásárlással. vélhetően fides (fenn)hatóság alatt ez a minőség drasztikusan, na jó: törkényen fog növekedni (pont mint a gdp)

vissza a lényeghez (1). ehhez semmi közük. ennek totál nincs értelme. nem is értem. 50% európai, 1/3 (34%) magyar.
ez összeadódik??? vagy egyelőre magyarország eu... tehát 34% magyar és 16% nem magyar eu???? tartok tőle hogy itt zavar van az adásban.
+ b) min10% független eu alkotás max 5éves... hm ez is vicc... de mindegy. aki jónak tarja az emlícsen ilyen filmet 2őt... na jo elég egy... amit jó szivvel tudna ajánlani az ország 30-40%-ának megnézésre (azaz nem szubkultúra, nem réteg film...)

okos műsorszolgáltató azt fogja hogy a nemnézett műsoridőt "hígítja" így az össz műsoridő növelésével marad minden...

de érthetetlen hogy a tv eleje a szabadságról papol hosszan és érdemben gátakat szab a nemközszolgálatnak is...

lüke 2010.12.27. 13:57:00

@lüke:
na de jónak mondom/írom, aki ismeri a flamand tölgyet

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 13:59:15

@a-kis-herceg: biztos igazad van, pusztán az elmúlt 15 év során szembeötlő a romlás. A raktáramban Ikea polc van, semmi perc alatt összeraktuk 1995 táján. Amikor költöztem 7 éve és vettem pár dolgot, azok is funkcionáltak. A legutolsó darab meg 3 éve valami minősíthetetlen volt anyagában és kivitelében egyaránt.

jjulie 2010.12.27. 14:00:40

@lüke:

persze, a szlavon-t

nem is nagyon írok erről, nem lenne sportszerű

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 14:01:24

@lüke: Tölgyes vajon flamand? 18000 milliárd Lqúrás...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.27. 14:01:29

Az FMPSZ-KDNP a megjelent választópolgárok 53%-tól, az össz választópolgárok 1/3-ától, a lakosság 1/4-től nem erre kapott felhatalmazást.

Tehát nem arra kaptak felhatalmazást, hogy visszacsinálják a pártállamot.

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:02:41

@manyike: második rész...

rögtön utána 22.§ (2) nagyon durva...
kivéve aki a fides szel jóban van...
SZA adhat felmentést a tv alól... ezt szeretem. az ilyen nagyon normatív tv-t. végül is igen ez az igazi. nem kell fáradni előre kitalálni kivel leszünk jóban, kinek akarunk kedvezni. hanem lehet a kegyeket osztogatni, vagy akár zsarolni is. a tv. számonkérésére létrehozott hatóság a törvényt felül is írhatja... ez óriási.

a futóknak felállít gátakat, jó sokat (a tv.ben) és utána pozitív kegyeket gyakorolhat... ez pont mint a hatósági engedélyek. áhh ez nem a korrupció működésének alapja... szó sincs róla. ez a tiszta átlátható rendszer... világos mint a buszsáv.

jjulie 2010.12.27. 14:03:01

@Hepci:

nem lehet, hogy nem olyat választottál, amit az adott célra kellett volna?

az ikea gondolkodik, de neked is használnod kell a fejed

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 14:07:10

@IGe: a fülkeforradalom során az emberek felhatalmazták őket arra, hogy megvalósítsák a nemzeti együttműködés rendszerét. Ennek lényege, hogy megvalósítják az emberek akaratát. Az emberek azt akarják, hogy megvalósítsák az akaratukat. Ezért a fülkeforradalom...
Goto 1. Még mindig nem érted?

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:08:21

@Hepci: igen az anyag minőség romlott. mint vki írta az UKRÁN faanyag vagy román az igénytelenebb...

de mint rendszer még mindig működőképes. sőt azt mondom hogy a "rövid távú" hibákat korrigálja is. azaz menyniségi és minőségi kifogásokat azonnal kezeli...

persze a tartósságra nincs már olyan garancia. mert ami fiokot huzogatnak az vszínű skandináv faanyag, amit eladnak az meg ukrán... szelaví.

az vesse az ikeára az első követ, aki tökéletes és ennél jobb rendszert tud.

mellesleg én leginkább a tegeződős katalógust utálom. nyilván a svéd angolos közvetítése miatt... a magyarok hibája. de a magyar eladók intelligenciáját dicsérendő ha rájuk köszönök nem tegeződve, akkor visszamagáznak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 14:09:05

@jjulie: mire gondolsz, pl. cipőszekrénybe maszturbálni?
Nem, nem használtam erre. Cipősszekrénykének igyekeztem összeszerelni a cipősszekrénykét. Közben eldurrant - az agyam.

panelburzsuj 2010.12.27. 14:10:53

@Akitlosz:

"Nem a konkrét országok a lényeg, hanem a helyzet."

Ez így eléggé ködösnek tűnik első, sőt második olvasásra is.

Világítsd meg nekem, lécci, hogy az élelmiszerkereskedelemben és a bolttípusok versenyében mi az a helyzet, ami nem konkrétumokból rakódik össze?

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:14:44

@manyike: szóval a 23§ is elolvasva, itt pihenek összefoglalom az eddigi tapasztalataim.

minőség. a tv. szövege pont olyan mint az össze többi más tv., ugyanolyan értelmetlen és alkalmazhatatlan megfogalmazások. nyilván sok ügyvéd meg fog ebből élni. de a tv. minőségét illetően nem látok kiugró minőség romlást (na jo eddig is zéró volt, végülis nem eshetett, nem volt hova)

tartalom-cél. a tv. tartalma egyértelmű állami irányítást és hűbéri rendszerre törekvést tükröz...

hatásosság: nem fogja elérni a központi direkt célt. de a másodikat igen. ahol a kikerülés költségesebb ott az olcsóbb korrupt vonal fog erősödni, vagy a pereskedés. természesen ez gazdasági számítások alapján modellezhető lenne. de a célját tuti nem éri el... (pl ettől én mint néző nem fogok több újmagyar filmet nézni...)

Szimba 2010.12.27. 14:17:47

@jjulie:

Nem szólok többé hozzád!

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:19:17

@IGe: 52,3 %

az 2 706 292 iksz...

jjulie 2010.12.27. 14:19:56

@Hepci:

veszélyeztetett vagy, ki fogsz pusztulni, ikeát nem tudni összeszerelni agysejtpusztulás nélkül, az bizony evolúciós hátrány

Szimba 2010.12.27. 14:20:36

@Hepci:

Ha nem is flamand, de biztosan kedveli a flamand faliszőnyegeket (én is kedvelném).

lüke 2010.12.27. 14:20:52

@jjulie: a jugó bútor jó volt(a háború elötti)

németül tudóknak ajánlom a Buddenbrockokat,
két részben a ZDF-n este

lüke 2010.12.27. 14:21:52

@Szimba:
az nagyon értékes fa. s mindkét irányban lehet fürészelni:)
azt is bírja

lüke 2010.12.27. 14:23:42

@jjulie:
de te élve vágod le!

Szimba 2010.12.27. 14:24:44

@lüke: Ez most a Tölgyesre vonatkozott?:-)))

jjulie 2010.12.27. 14:26:40

@Szimba:

képzeld el, fákat, nagy öreg tölgyeket, fenyőket is szoktam elválasztani a tuskójuktól motorfűrésszel, - igaz középiskolás koromban csináltam utoljára

a luke biztosan tudja, ez is antiszociális e

Szimba 2010.12.27. 14:26:42

@lüke:

A Zsüliből sem tudnék enni, ha le kellene vágnom!:-)

Szimba 2010.12.27. 14:27:38

@jjulie:

Lebuktál, te vagy a fűrészes gyilkos!

jjulie 2010.12.27. 14:28:14

@lüke:

igen, ha már meghaltam, nem csinálok ilyet, igérem

Szimba 2010.12.27. 14:30:27

@lüke:

Akkor Zsüli azért fűrészeli kétirányból egyszerre.

jjulie 2010.12.27. 14:30:38

@Szimba:

olyat is láttam már - hentes volt a legény - először fejszével fejbevágta a disznót, hogy nyugton legyen amíg elvágja a torkát....

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:33:00

@jjulie: még mindig jobb mint a fej vesztve szaladgáló csirkék. és aki falun élt valaha, az tudja hogy ez nem vicc...

lüke 2010.12.27. 14:33:18

@jjulie:
"ne bántsd a fát, hisz ö is érez"

Szimba 2010.12.27. 14:34:14

@jjulie:

Most direkt cincálod az idegeim?
Guillotine -nel meg levágták néhány ember fejét.

lüke 2010.12.27. 14:35:05

@Szimba:
zsüli faszakértö:)

jjulie 2010.12.27. 14:35:43

@lüke:

na megtaláltuk miért nem fából van az ikea bútor

Szimba 2010.12.27. 14:35:52

@a-kis-herceg:

Pulykát láttam így. Azt hittem, hogy a fejnélküli lovas félelmetes. De tévedtem:-(((
Évekig voltak rémálmaim. (gyerek voltam). A pulykát azóta is szent állatként tisztelem, és nem eszem.

Szimba 2010.12.27. 14:37:39

@lüke:

Zsüli csak eljátssza, hogy macsó. Közben a hyperszupermarketben látott csak bontottcsirkét nejlonba csomagolva.

jjulie 2010.12.27. 14:38:04

@Szimba:

csak barátkozni próbálok....

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:39:48

@Szimba: :) a hipemarket mélyhűtött árú osztálya végül is egy horro film... 18-as karikával kellene... (az egyes osztályokat)

lüke 2010.12.27. 14:39:54

@jjulie:
" karóval jöttél nem virággal"

Szimba 2010.12.27. 14:41:04

@lüke:

:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

jjulie 2010.12.27. 14:44:03

@lüke:

na az is fából van, az alföldön akácból, mint minden ami fából

fából vitág is van

www.hauservirag.hu/favir.htm

Szimba 2010.12.27. 14:44:10

@jjulie:

Már tudom, hogy Porfelhő miért olyan ideges. Vele is barátkoztál.

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:44:56

@Szimba:

gondoltam a családnak legyen szerencséje vettem 6 süllőt karácsonyra az 1.sz.vásárcsarnok pincéjében a halaknál...
szerencséje is lett az eladó családjának:
-egyrészt jól becsapott engem,
-meg az apeh se kereste, pedig a teljes ünnepi (azaz éves forgalmukat) nyugta nélkül volt szerencséjük eladni...
(bár gondolom az avh adó és vám hivatal teljes személyzete ott állt velem sorban, de civilben...)

ráadásul a süllők szálkásak... így a mellette lévőben vett fogasnak nagyobb sikere volt, pedig az nem volt olyan "úri áron"

lüke 2010.12.27. 14:47:09

@jjulie:
a fogorvosom ilyet hozot karácsonyra, mert ö fizet nekem:)@Szimba:
mit jöhögsz:)

Szimba 2010.12.27. 14:47:52

@a-kis-herceg:

A fogas roston sütve isteni.

Szimba 2010.12.27. 14:48:33

@lüke:

Éppen arra gondoltam, hogy most mondhatná az unokád!:-))))

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:51:13

@Hepci: ez a ki mit tud... ez még izgi lesz... "aki kapja marja..."
most minden politikus izgulhat...

az ikeá + virág + villanykörte (GE munkahelyek) ra visszatérve, ők mentették meg a GE munkahelyeket mert minden virághoz adnak villanykörtét...

leiterjakab.blog.hu/2010/11/03/tetszik_kerni_egy_villanykortet_a_muviraghoz

sőt van locsolható izzójuk is

leiterjakab.blog.hu/2010/02/22/konyhai_lapozo_es_locsolhato_izzo_az_ikea_kinalataban

ha pedig meggyulladna, akkor elolthatod "mécsesoltó kopogtató" val...

leiterjakab.blog.hu/2009/02/01/kopogtatoval_oltsd_el_a_mecses_langjat

ez az ikea virágnyelv/világnyelv ?

lüke 2010.12.27. 14:52:18

@Szimba:
fél három óta fenn vagyok, az egész házat felverte egy részeg-- 10 eü személyzetet foglakoztatott+ 2 rendör-, végül hazaküldték, nélkülem nem merték!
az ember ,ha nem alszik eufóriás,zsüli persze nem ismeri a hormonokat
csak fü ,fa ,virágot:)
sziasztok elmentem:)

Szimba 2010.12.27. 14:52:19

@a-kis-herceg:

A süllőt be kell irdalni, és egyben megsütni, akkor nem lesz benne szálka.

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:52:22

@Szimba: az volt sütőben, csak zöldséggel...

jjulie 2010.12.27. 14:53:11

@Szimba: @lüke:

ezért kedvelem az öregasszonyokat: nem olyan kényesek

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:53:37

@Szimba: igy volt:) bár akkor amikor bevágdostuk nem tudtuk, hogy épp "irdaljuk" (ha arra céloztál)

Szimba 2010.12.27. 14:55:32

@a-kis-herceg:

Az IKEA árucikkeit itthon egy csapat betanított cigány munkással lazán el lehetne készítztetni, és olcsóbb lehetne.
Ezt mondom folyamatosan, de a kutya sem jön rá, hogy fakanalat faragni még egy 8 osztályt végzett ember is képes. Az IKEA meg tele van csupa ilyesmivel.

Szimba 2010.12.27. 14:57:48

@jjulie:

Zsüli! Egyszer veszem a fáradtságot és megkereslek! Ne számíts semmi jóra. Böllérkés, klopfoló, meg kis kézikészülék lesz nálam!

panelburzsuj 2010.12.27. 14:58:04

@Hepci:

Már álnéven bujkál, eddig Földesi-Szabóként emlegették ...

a-kis-herceg 2010.12.27. 14:58:38

@Szimba: ez is jo....

"Az IKEA számos festett fém terméke leírása szerint "rizsporos bevonat"-tal készül. Mióta megnyitottak (1990), ezt a kifejezést használják az árucímkéken, katalógusokban, neten. Szerencsére a gyártók egészen időtálló bevonatokat tudnak előállítani "powder coating" technológiával, azaz porszórással, porfestéssel avagy szinterezéssel. Ez egy műgyanta por alapú festék, ami hő hatására térhálósodik, amikor ráégetik a fémre, tehát rizst még nyomokban sem tartalmaz. Kezdetekben még mosolyogtam rajta, de így húsz év után már azt hiszem, ideje lenne korrigálni a fordítási hibát vagy feltalálniuk a rizsporos festést."

de az IKEA RENDSZER JOOO. azt maghyar nem tudja csinálni. de német se... (lásd kika) tüktig és laza egyben... csak skandináv...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 15:00:22

@a-kis-herceg: így volt vele a darabolós gyilkos is. Aztán belejött. :)

Szimba 2010.12.27. 15:00:44

@a-kis-herceg:

Citrom a szájában?!
Fiam pecázott egy időben, akkor olvastam el néhány szakkifejezést hal ügyben!:-)

Legalább tudjam, hol kell vágni, belezni, meg hasonlók. No, az sem egy szívderítő művelet. Az első hal úgy repült le a csúszós deszkáról, hogy a fal adta neki a másikat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 15:02:28

@panelburzsuj: a tagben/címben már rendben van. Nyilván elsőre elbacta az igényes újságíró. Érdemes megfigyelni a keresősorban megjelenő dolgokat. Beszédesek...

Szimba 2010.12.27. 15:02:57

@Hepci:

:-)))))))))))))))))))))))))))
Ma mindenki olyan humoros! Mit reggeliztetek?:-))))))))))
Megyek is, mert itt halok meg a jöhögéstől!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 15:03:41

@Szimba: nem farag az. Inkább felveszi a rokkantnyugdíjat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 15:04:53

@Szimba: a farkát erősen meg kell ragadni (szűz konyhalányok hátrányban)

Szimba 2010.12.27. 15:05:15

@Hepci:

Ez az, meg kell vonni tőle!

Szimba 2010.12.27. 15:06:38

@jjulie:

Kivéve a Vass Virág.

Szimba 2010.12.27. 15:09:16

@Hepci:

Nem is igaz. A fejét kell fogni, és a kopoltyúba beakasztani valamelyik ujjat, hogy melyiket arra már nem emlékszem.

Aztán lehet a pikkelyeket lekaparni, vagy nyúzni.
Nekem először minden röpült, még a kés is.:-(

Aztán átvették a fiúk, mondván, hogy szeretnék, ha maradna a halból.

jjulie 2010.12.27. 15:11:09

@Szimba:

mégsem kell elbújdosnom?

épp hívtam a földesi szabót, tud e egy jó helyet

Szimba 2010.12.27. 15:13:42

@jjulie:

Csak vigyázz! A Földesi Szabót hamarosan egy halkéssel a hátában fogják megtalálni, csak még sokat emlegesse, hogy kiket akar leleplezni.

Thajföld tetszene míííí?

Szó sincs róla. Itt maradsz és malackergetés közben akad torkodon a pájinka.

ubul2000 2010.12.27. 15:14:06

@Szimba: Ez új információ nekem, hogy a süllőt írdalják. Abban ugyanis alig van szálka. Egészen vékonyan kell a felületén megmetszeni, hogy a só jobban átjárja, egyébként is mélyebb írdalás esetén nem lehetne szép kunkorira sütni, mert szétesene.

Szimba 2010.12.27. 15:15:53

@ubul2000:

Szent ég, tudtam, hogy nem való nekem hal a kezembe!
Az irdalás mély vágást jelent?
Kunkori lett, olyan félhold alakú.

Szimba 2010.12.27. 15:16:27

@ubul2000:

Nagy volt, kb. 1 kg-os.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 15:16:41

@panelburzsuj: ezek az idióták címestül-mindenestül egy helyről kopizzák a cikkeket a neten?
Nem kell nekik Szalai Annamari és központi MTI, megcsinálták maguktól... - minek hisztiznek?

jjulie 2010.12.27. 15:17:19

@Szimba:

figyelj csak, jártál te már konyhában?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 15:18:49

@Szimba: legjobb filézni, bár az újabb késes akció. :)
Aztán óvatosan megsütöd a filéket a bőrös oldalukon pár perc alatt, pl. vajban.

Szimba 2010.12.27. 15:19:16

@jjulie:

Amúgy meg küldöm az állatvédőket, az únió biztosát, a Köjált, a Moszadot...., úgyhogy tanulj meg fájdalommentesen disznót ölni.

A hurkát is érzéstelenítsd, mielőtt beleharapsz!

Szimba 2010.12.27. 15:22:14

@Hepci:

Haggyá!:-))
Egyszer nagymama vásárolt vagy kapott olyan halat, amelyik hosszú, mint a kígyú.

Az egész család körülállta, és hosszan nézte, hol és hogyan kell megtisztítani. Aztán megnyúztuk.

a-kis-herceg 2010.12.27. 15:22:41

@Szimba: a köjált kb 10éve váltotta az ántsz. de már ne tanuld meg. most integrálják a kormányhivatalokba... a moszad neve nem változott. az a biztos.

viszont OV a pálinka után a szabad disznóölés jogát is meg fogja adni... ez a disznó szabadságharc

jjulie 2010.12.27. 15:22:42

@Szimba:

csak azért kérdezem, mert az férfi felségterület

jjulie 2010.12.27. 15:27:01

@a-kis-herceg:

legjobb az lenne ha a disznók főznék pálinkát

a-kis-herceg 2010.12.27. 15:27:21

"...Kiemelten Közhasznú Alapítvány ellen a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága indított nyomozást 2007-ben. A gyanú szerint az alapítvány vezetői mintegy 1,2 milliárd forintnyi áfa- és vámcsalást követtek el..."

ez hír? majd akkor szóljanak ha egyik politikus alapítványa tisztességesen műxik...

apropó tájföldi magyar nemzeti kissebségnek is van kettős állatpolgárság? szavazati joga is lesz? ez a semjén hogy izgul... még a börtönben ülökre is kitejesztené... szerintem izgul a jövöért...

a-kis-herceg 2010.12.27. 15:27:54

@jjulie: mindig úgy volt... ezt legalizálták

Szimba 2010.12.27. 15:28:38

@a-kis-herceg:

Hol folyik a forradalom? A Disznó-öbölben?

@jjulie:

De szép is lenne!

Ja, és angolna volt az a hosszú hal. Ráadásul nekem nem izlett.

a-kis-herceg 2010.12.27. 15:29:39

@Hepci: az ikeában vettük a legjobb filézőkést (de komolyan). igazi svédacél, made in china

ubul2000 2010.12.27. 15:29:41

@Szimba: Viszonylag mélyet, a keszeget pl sűrűn és mélyen kell írdalni, hogy a szálkák aprók legyenek, így könnyebb megsütni úgy, hogy ehető legyen, ne a szálkaszedéssel menjen el a fél nap. A hekk-et (heck) is mélyen kell írdalni, hogy jól átjárja a só. Én 40-60 dekás süllőtt szoktam csinálni, azt nem szabad mélyen írdalni, mert sütéskor szétesik, ha kunkorira akarod sütni. Márpedig az úgy szép. (Nagyobb méretűre nincs igazán igény, vagy pénztárca)

a-kis-herceg 2010.12.27. 15:31:25

@Szimba: a forradalom folyik mint a belvíz... Pig bay?

Szimba 2010.12.27. 15:32:02

@ubul2000:

Nekem mondod? Iszonyatosan drága. De én a fogast is nagyon szeretem. Szép fehér húsa van, és az is nagyon mutatós tud lenni egyben a tálon.

Szimba 2010.12.27. 15:33:34

@jjulie:

Már megint szidod a Fideszt! Bár ez a pálinkatörvény egy baromság.

a-kis-herceg 2010.12.27. 15:34:21

@ubul2000: ***

ezt nem gondoltam, hogy a te kommentedben valaha ilyen mélyen szántó és hasznos tartalmat fogok találni.

ha megmaradsz a tapasztalás, a valóság és a tudás ezen szintjén, akkor habzsolni fogom az ubul betűket...

Szimba 2010.12.27. 15:36:25

@a-kis-herceg:

Én meg inkább az Ubul sütötte halakat habzsolnám! Tartárral, és sült krumplival.

a-kis-herceg 2010.12.27. 15:39:45

@Szimba: canadahun.com/forum/blog.php?b=18955

pántlikás forradalom és pálinkás szabadságharc 2010

a külhoni magyarok szemével. aszta és őket hogy tilthassuk be??? apropó

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2010.12.27. 16:10:21

@Lámpavas: Nem vagy valami eszes, de cserébe legalább szervilis. Remélem megéri anyagilag, ha már szellemileg és erkölcsileg nullázod magad.

@Akitlosz: Attól, hogy esetleg nem szívjóságból és emberszeretetből kárálnak ellene Európában, a sajtószabadság korlátozása még sérti az emberi méltóságunkat. Már akinek persze még van, ugye.

ubul2000 2010.12.27. 16:16:58

@Alister: Mondjatok már 1-2 dolgot, ami sérti a sajtószabadságot, mert eddig csak kárálásokat olvastam, tényeket még nem.

a-kis-herceg 2010.12.27. 16:27:22

@ubul2000: még csak a 23§ nál járok olvasásban mert más dolgom van. de eddig

20§ (1) nem közszolgálati műsor kvóták... nevetséges.

22§ (2) a korrupció nyilvánvaló... SZA törvény kivételező teljhatalom... eszméletlen durva, annak aki ért egy kicsit is a jogalkotás-alkalmazás dolgaihoz... vagy van jogérzéke.

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/22/303_rossz_hirunk_a_nagyvilagban/fullcommentlist/1#c11993248

de ha gondolod maradhatunk a halaknál...

jjulie 2010.12.27. 16:27:35

@ubul2000:

ez nem mérnöki tudomány, ezügyben a kárálás bőven hatásos lehet

jjulie 2010.12.27. 16:33:32

@ubul2000:

amúgy te is elhiszed, hogy ezt a kétszáz oldalas egyéni indítványt a rogán dobta össze?

a-kis-herceg 2010.12.27. 16:33:51

"Nemsokára 400 Ft-ba kerülhet a benzin."

a-kis-herceg 2010.12.27. 16:35:12

@jjulie: 3an írták:) a cserkóval (cserpalkó)

70 oldal / fő... persze. rogán mondta sokat dolgozik... nagyon sokat...

a-kis-herceg 2010.12.27. 16:38:06

@jjulie: egyébként is csak 173+1 oldal (azaz 58 oldal/fő) hogy pontosak legyünk

és a stílus alapján a csajszi írta a "3k+0" oldalakat
rogán a "3n+1" és cserkó a "3x+2" oldalakat

ubul2000 2010.12.27. 16:45:26

@a-kis-herceg: :))))

Azért kérdeztem, mert nem olvastam a törvényt, és valami konkrétumot várnék, ami sérti a sajtószabadságot.
Amit beidéztél, attól nem lettem tájékozottabb...

ubul2000 2010.12.27. 16:47:18

@jjulie: Rogán egy okos fiú, nem? :)))

Nem hiszem

a-kis-herceg 2010.12.27. 16:53:02

@ubul2000:

akkor maradunk a halaknál? a csúcson hagyod abba?

hanyadika is van? még 2010ugye?. akkor a véleményem:
rogán egy nagy... f..sz. bocs még kicsi. egy kis p..cs.

www.parlament.hu/irom39/01747/01747.pdf
a kommentem nagy segítség... elég elolvasnod a 20§(1) és 22§(2) t... előtte is van sok baromság de kicsire nem adunk...

tölgyes 2010.12.27. 16:54:55

@Szimba: Én azt láttam és azt látom, hogy a média a mocskosságban nem múlja alúl a politikát, azzal a különbséggel, hogy még annyi kontroll sincs felette mint a politika felett van. A politikus ha gazember és az kiderül róla, akkor legalább megbukik. Ez a magyar média javáról és az értelmiség díszéről nem mondható el. Emiatt én a felettük gyakorolt társadalmi ellenőrzést nagyon is indokoltnak tartom... Sajnos az öntisztulás folyamata nem érvényesül.

jjulie 2010.12.27. 16:58:09

@tölgyes:

most éppen politikai ellenőrzés alá kerül

a társadalmi ellenőrzés alól hogy lehet kivonni, azon kívül hogy nem nyomtatják, nem sugározzák stb?

a-kis-herceg 2010.12.27. 16:59:32

@tölgyes: "...annyi kontroll sincs felette mint a politika felett van..."

Istenre gondolsz? vagy milyen kontroll van a politikusok felett. felette-t írtál ezért Istenre gondolok. ha politikusokban... akkor önkontroll lehetne... légyszi pontosícsd.

tudod drogozni "csak pontosan szépen ahogy a csillag megy az égen..."

a-kis-herceg 2010.12.27. 17:00:33

@tölgyes: ja és

"az öntisztulás folyamata nem érvényesül"

a bűnbánatra, a gyónásra gondolsz?

tölgyes 2010.12.27. 17:00:42

@a-kis-herceg: Én még olyat nem láttam, hogy egyetlen törvényt - még ha az csak két paragrafusból áll is - egyetlen személy írna...akinek ilyesmi eszébe ötlik az még nem látott parlamenti -kormányzati működést se belülről, se kívülről.

tölgyes 2010.12.27. 17:02:17

@jjulie: Épp ez az: nyomtatják és sugározzák.. sőt megválasztják előbb az etikai, majd az újságíró szervezet elnökjének!

jjulie 2010.12.27. 17:02:48

@tölgyes:

akkor mire ez az egyéni képvizelői hazugság?

a-kis-herceg 2010.12.27. 17:03:52

@tölgyes: kicsit kekeckedésnek tűnhet. de itt is egy hosszas felsorolást (legalább egyet) várnék el....

"A politikus ha gazember és az kiderül róla, akkor legalább megbukik."

tudod nincsenek olyan szigorú elvárásaim mint skandinávoknál... egy csoki vagy kifli miatt... de...

tölgyes 2010.12.27. 17:04:29

@a-kis-herceg: Igen a politikus felett van. Épp most tapasztalhatta meg a 2010-es választáson... Az öntisztuláson pedig azt értem, hogy nem választják meg az a hamisításban érintettet e lőbb a MUOSZ etikai bizottságának, majd elnökének, hanem elkűldik a sajtótól jó távoli helyre..:)

jjulie 2010.12.27. 17:05:42

@tölgyes:

a társadalmi ellenőrzés pedig működik, a széles szarjai a kutyának sem kellenek, csak tömi bele a milliárdokat

hát tömje, attól még van társadalmi kontrol

a-kis-herceg 2010.12.27. 17:06:05

@tölgyes: pontosan tudom...

látom szereted a viccet csak nem érted...

ezek az egyéni indítványok "baráti" ügyvédirodákban készülnek, vagy a politikusok vagy közvetlen egy média szereplő megbízásából... semmilyen kontroll nincs... sem szakmai, sem társadalmi... de lényeg hogy a médián legyen... politikai, akiken nincs... hm hm

a-kis-herceg 2010.12.27. 17:08:56

@tölgyes: miért pont ott működnének szakmai szabályok és erkölcsi etikai elvárások. ezt nem értem. miért lenne tiszta épp az ujságíró szakma. pont ami legközelebb van a politikához...

a 2010-es választással nehogy úgy járjunk barátom, mint a 2002-essel.. aztán megint ujra felszínre bukkan a szar, később...

tölgyes 2010.12.27. 17:12:54

@a-kis-herceg: Nem tudok feltételezésekkel mit kezdeni...de ha önnek nem tetszenek a jelenlegi politikai pártok, akkor alakítson pártot, nyerje meg a választást és kormányozzon saját elvárásai szerint. A pálya szabad Ön előtt is.

jjulie 2010.12.27. 17:16:12

@tölgyes:

politikus feletti társadalmi kontrol, ebben az országban?

az hogy négyévenként elmennek 5-6 millióan szavazni valami tök homályos valamire, amit a politikusok tesznek olyan homályossá ahogy csak bírják?

a-kis-herceg 2010.12.27. 17:21:15

@jjulie: inkább 5 milla...
nem akarok kekeckedni de 2010-ben 5 174 554

tölgyes 2010.12.27. 17:21:16

@jjulie: "az hogy négyévenként elmennek 5-6 millióan szavazni valami tök homályos valamire, amit a politikusok tesznek olyan homályossá ahogy csak bírják?"

Ön most épp a nyugati típúsú demokrácia alapintézményét fitymálja...:) A sajtó munkásai felett még ekkora kontroll sincsen... mint ahogy a piac felett sincsen kontroll!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 17:21:39

@a-kis-herceg:

Szakácskodni nem tudsz, vagy magyarul nem tudsz?

Pár szakácskönyv sokat segíthet.

Arra a szintre azért már csak ne jussunk el, mint a "tudományos, ismeretterjesztő" tévéadók fordító, akik lehet tudnak angolul, de az éppen fordított témához és a magyar nyelvhez általában nem igazán értenek.

A vaddisznókról szóló filmből megtudhattam, hogy az utódok "fészekben" születnek, és a vaddisznók "csoportban", illetve "törzsben" élnek.

A konda - illetve a magyar nyelv egyéb disznókkal kapcsolatos szavaira (koca, emse, ártány stb.) - meg hasonlóan néznének ki a fejükből a fordítók, mint te az irdalra.

jjulie 2010.12.27. 17:27:06

@tölgyes:

annak a magyar megfelelőjét fikáztam, és a társadalmi kontrol egyéb, nyugati világban szokásos, magyarországon hiányzó módjáról is hallottam, talán te is

a sajtó felett napi kontrol van, nézz utána a széles napi veszteségének

a-kis-herceg 2010.12.27. 17:29:07

@tölgyes: :))))

JÓLÉT van itt is, pont mint nyugaton
itt az alkotmányban is benne van...

"6. § (4) A Magyar Köztársaság az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében."

meg szociális... meg piacgazdaság... meg független... meg jogállam... meg sokpártrendszer...
"többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba"
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

PAPÍRON MINDEN RENDBEN...

s még: ÖN, mondod kedves Tölgyes
"a nyugati típusú demokrácia alapintézményét fitymálja"

jaja... fityma szűkületünk van...

a pártokból is van szép kínálat... mindenféle van, mint a bucsuban...

tölgyes 2010.12.27. 17:32:41

@jjulie: Ha a sajtó feleti kontrolt a példányszám és a veszteség jelentené, akkor itt már nem volna működő lap a bulváron kívül..Épp az volt a 90-es évek elejétől az egyik nagy tanulság, hogyaz eladott példányszám nem jelent semmit.m A lapok a reklámból élnek. a reklám pedig nem függ a példányszámtól.. Belátom , hogy ez szar ügy.. ee így van ez Keleten is Nyugaton is...
Ha Ön elégedetlen a magyar politikai elittel váltsa le őket. Alakítson pártot, nyerjen és valósítsa meg az álmát.

nyünyüge 2010.12.27. 17:32:57

Török Gáboréknál vajon meddig tart az angyalkodás?
Remélem nem marad Vízkeresztig ez a rossz hírű téma napirenden

a-kis-herceg 2010.12.27. 17:34:50

@Akitlosz: hirtelen azt hittem médiatörvény...
huh megijedtem, hogy az annamari elvisz téged...

de látom irdalni tanítasz...

na most mi van veletek, pont mint ubul... az első kommented... Isten tartsa meg a kommentjeid hasznosságának szintjét...

főzni nem... rajtakaptál. a nyelvet igyexem művel, nem alap, hanem smitti fokon...

nyünyüge 2010.12.27. 17:36:07

@tölgyes:
Az állami reklám lehet, hogy nem függ a példányszámtól, de a szabadpiaci bizony attól függ. Persze válságos időszakban az ilyenfajta reklámbevétel erősen csökken, de egyébként nem érdektelen.

tölgyes 2010.12.27. 17:36:31

@a-kis-herceg: Mondom: alakítson pártot és valósítsa meg az alkotmányt..:)

Egyébként pedig az USA alkotmányának elfogadása után, -amelyik kinyilvánított bizonyos jogokat..:)- még vagy 100 évig tombolt a rabszolgaság az Államokban.. a faji, nemi, szexuális vonzódás miattti megkülönböztetés pedig még ma is gyakoribb mint minálunk.. itten mucsában:)

tölgyes 2010.12.27. 17:38:02

@nyünyüge: Sajnos nagyon téved.. vagy inkább nagyon tájékozatlan... Szedjen elő néhány tanulmányt, amelyik ezzel foglalkozik a 90-es évektől.

a-kis-herceg 2010.12.27. 17:41:23

@tölgyes: nagyszerű. akkor még is hogyan készül az egyéni indítvány, most hogy a feltételezésem alaptalannak bizonyult... bizonyára neked pontos infóid vannak... ha tudod hogy mi a feltételezés és mi a valóság... vagy rossz a feltételezésem ez ügyben?

jjulie 2010.12.27. 17:42:24

@tölgyes:

"hogyaz eladott példányszám nem jelent semmit.m A lapok a reklámból élnek. a reklám pedig nem függ a példányszámtól"

ez jó, nagyn jó - mármint jó nagy baromság, többszörös

ha elégedetlen vagyok a kormánnyal több mindent tehetek, a skála sokkal szélesebb mint ami a te szemellenződ mögül látszik

jjulie 2010.12.27. 17:50:27

@tölgyes:

mi a szarnak tömi a széles gábor a lapjába a százmilliókat, ha az a reklámból él?

a szép házak nevű kiadvány bulvár? na az él a reklámból

na hátrálj egy kicsit, és fuss neki mégegyszer ennek a témának, hátha akkor érvényes lesz a kísérleted

jjulie 2010.12.27. 17:58:02

a fidesz acél györgyie

nagyon jó, ez az index nem viccel, elég szép ütemesen rugdos

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 18:05:36

@Szimba:

Beleszólásuk nincs, de attól még érdekelheti őket, és e szempont alapján értékelhetik azokat az eseményeket amelyekbe nem szólhatnak bele.

S akkor itt most magunkra gondolok.

tölgyes 2010.12.27. 18:16:58

@jjulie:
Kedves Zsüli!

Én már rég tudom, hogy Ön semmit sem ért. Most épp ezt nem érti. Ha már olyan nagyon okos, akkor vegye elő és nézze át az MH tulajdonosi szerkezetének változásait 1990 után... Ha mindent szépen összerakott, akkor talán leesik majd magának is valami..:)

nyünyüge 2010.12.27. 18:19:21

"Nyúzás közben érték tetten a dabasi férfit"

csoda, hogy rossz hírünk van a világban:)?

nol.hu/mozaik/nyuzas_kozben_ertek_tetten_a_dabasi_ferfit

tölgyes 2010.12.27. 18:23:53

@a-kis-herceg: Miért gondolja, hogy az egyéni indítvány mögött nem állhat az OGY képviselők szakértői apparátusa?

tölgyes 2010.12.27. 18:26:17

@nyünyüge: Miért van az, hogy a lelőtt védett madarak ezrei a nyugati piacon kelnek el anélkül, hogy nekik emiatt rossz hírük lenne::))?

a-kis-herceg 2010.12.27. 18:32:06

@tölgyes: hacsak ugy nem. és azok a szakértők függetlenek? úgyis lehet hívni őket... apparát... jo szó

nem madarak, őzek és nem nyugat hanem kelet... keteti szél... onnan lehet megjegyezni

tölgyes 2010.12.27. 18:43:14

@a-kis-herceg: Ki mondta, hogy függetlenek? Én olyat, hogy független szakértő nem ismerek... Az OGY szakértői csapata soha nem volt független. Se a kormánypárti, se az ellenzéki.

Látom a megölt védett madarak dolgát pedig nem sikerült megértenie.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 18:44:16

@IGe:
"Tehát nem arra kaptak felhatalmazást, hogy visszacsinálják a pártállamot."

amit teljesen felszámolni sem sikerült 20 év alatt.
Arra kaptak felhatalmazást, hogy ne a pártállam állampártja építgesse tovább a "szociális piacgazdaságát" is, az 1949-es gyökerű, 1989-es kényszerű alkotmány alapján, amelyet a kommunista diktatúra végnapjaiban hoztak.

Nem a kommunista pártállam visszaállítása zajlik, hanem ennek a posztkommunista rendszernek a változtatása, hogy 21 év után végre kicsit távolabb kerüljön a kommunista gyökereitől.

Tragikomikus, amikor a posztkommunista párt hívei a Fideszt állítják be kommunistának, magukat meg demokratának, s letagadják az örökségüket (MKP->MSZMP->MSZP) és származásukat, melyet másokra akarnak kenni. Persze csak a "politikai örökséget", a jogit, a vagyonit azt persze nem. :-)

tölgyes 2010.12.27. 18:45:58

@Akitlosz: Miközben az igék másról se ábrándoznak mint a régi jó világukról, amiben a pártállam idején részük volt..:::)))

a-kis-herceg 2010.12.27. 18:47:40

@tölgyes: nem nem értettem meg hogy az olasz madarászokra célzott. de az a bűncselekmény típus rég volt. PS kéthete óta már teljesen mexűnt...

a függetlent leginkább a jogász szakmaiságtól értettem... akkor nem is a képviselők felelnek a sok roszz jogszabályért? végül is nekik nem kell érteni semmihez. ők csak beterjesztik és szavaznak... nem várható el tőlük, hogy több száz oldalas (saját) előterjesztést elolvassanak...

a-kis-herceg 2010.12.27. 18:53:17

@Akitlosz: "(pártállamot)... amit teljesen felszámolni sem sikerült 20 év alatt" "1989-es kényszerű alkotmány alapján, amelyet a kommunista diktatúra végnapjaiban hozta"

a két félmondat jelentése: a kom.diktatúrát felszámolták, de a pártállam felszámolása még most következik...

a fides felszámolja a pártállamot? ez nekem is így tűnik... sem pártok, sem szavazások... olcsóbb működés és egyszerűbb, hatékonyabb.

vagy most egy párt lesz? és folytatódik a párt állam? vagy újra lesz?

melyik tételek igazak?

a-kis-herceg 2010.12.27. 18:54:45

index.hu/kulfold/2010/12/27/magyarorszag_putyinizalodasa/

a kommunista Washington Post... avagy a külföldre menekült komcsik ármánykodása

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 18:55:01

@panelburzsuj:

Gy. k.
Pontosan ugyanazért nincs sok magyar cég a szomszédországokban, amiért egyéb más (példának felhozott) országokban sincs.
S ebből kifolyólag lényegtelen, hogy milyen országokat hozunk fel példának. Én írtam párat, te meg másmilyeneket, remekül bemutatva, hogy nem értetted a lényeget.

Gy. k. 2. menet

Nem az a fontos, hogy Franciaországban nincsenek magyar cégek, vagy Ausztriában nincsenek, hanem az, hogy nincsenek.

Ugyanazért nincsenek.

Ha nem érted, hát nem érted, én jobban magyarázni nem tudom.

tölgyes 2010.12.27. 18:55:12

@a-kis-herceg: Látom a madarak ügyét se akarja érteni..:)

Látom a politika működését azonban tényleg nem érti. "Jogászilag" lehet több szakmailag korrekt megoldás, de a politikának kell eldöntenie és vállalni érte a politikai felelősséget, hogy a szakmailag korrekt megoldások közül melyiket vállalja fel.

jjulie 2010.12.27. 19:05:28

@tölgyes:

kezdődik a való világ, nézd inkább, hogy ragadjon rád valami életszerű

a-kis-herceg 2010.12.27. 19:05:44

@panelburzsuj: @Akitlosz: nem értem a vitát... csak nem azért nincsenek külföldön magyar cégek, mert versenyképtelenek? mert egy hűbéri (feudális)- korrupt(kommunista), azaz (velejéig rohadt) elitdiktatúrában "nevelkednek és fejlődnek?" ugyanezért nem indul normális külföldi cég magyar pályázaton... csak ha "bennfentes"...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 19:06:48

Egész szépen savazzátok egymást... :)
Közben ettünk gorgonzolás gnocchit és csináltam egy új fejlécet a blogomnak.

porfelhő 2010.12.27. 19:08:31

Már elmúlt a karácsony, és a Török G. be sem néz a posztra. Mit csinál? hm. pedig azt hittem lesz már új feladat. bocsánat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 19:11:02

@jjulie:
Ha figyeltél volna ...
Nem az a nézeteltérés tárgya, hogy ki fogalmazza a törvényeket, hanem az, hogy kinek van joga törvényeket beterjeszteni.

Nem ugyanaz. Törvényjavaslatot bárki írhat. Te is. Csak ahhoz, hogy a javaslatod az országgyűlés elé kerülhessen előbb meg kell győznöd egy képviselőt, hogy terjessze be, mert ahhoz neki van joga, neked, meg más parlamenten kívülinek nincsen.

Akad itt aki vitatja az országgyűlési képviselőknek ezt a jogát, s én vele nem értek egyet.

porfelhő 2010.12.27. 19:12:14

Tök jó. "a-kis-herceg" lóháton hozza a hireket.

a-kis-herceg 2010.12.27. 19:14:37

@Hepci: amig nem voltatok itt tartottam a frontot.

de most levetem a huszár ruhát estére barátságosra váltok... vége a szabadságharcnak (mára)

@porfelhő: érdekes hogy nem számol be... épp mit csinál. szerintem írja az uj posztot.
-a fides törvényhozás gyakorlatáról.
-vagy az eu elnökségről...
-vagy lévén év vége... hogy honnan jutottunk hova... egy kis számvetés...

a vörösiszapot OV eltakarította ápr 11-én és másodszor okt 11-én is...
azaz félévente a kormány takarít... savazza a vöröst... és jó bő vízzel öblít, avagy árvíztől-árvízig, vagy reménykedjünk a fagyban vagy a fene tudja...

porfelhő 2010.12.27. 19:22:48

@a-kis-herceg:
érdekes, nem számon kérés, csak érdeklődés volt....a kettő nem ugyanaz.

a-kis-herceg 2010.12.27. 19:27:19

@porfelhő: igaz számon kérni a fides szokott és a vörösiszapot... papcsák és budai... ja ja. bár azok se anynira vadak. barátságosan. azok is csak kérdeznek...

én nem is írtam a számon kérést:) azt irtam nem számol be... nem azt, hogy számon kéred... na így indulnak a félreértések... félreolvasással... :)

Átverés! 2010.12.27. 19:29:16

Én korábbi ismereteim alapján OV jelenlegi viselkedésében, fellépésében nem csalatkoztam. Ezt vártam, ő ilyen, mindig is ilyen volt.

Abban viszont mélységesen ahogy a kormányának tagjait megválogatta.
Én azt, hittem, hogy sokat fog adni a szakmai reputációra, mivel
maximálisan rászorult volna a segítségükre. Főként a csúcsminiszterei olyan gyengék, semmi meggyőző érvelésre nem képesek.
Csak figyeljük amikor ki-ki állnak, és a jegyzetekből kilesve elmondják egyes témákról a véleményüket, de azt sem úgy mintha a sajátjuk lenne.Ma reggel is volt ilyen példa a TV. 1 müsorában.

Nem tudni meddig lesz elég a forradalmi hevület, hogy a sok királyfi hiányos öltözéke ki ne villanjon.

Még az államtitkári posztokon inkább lehet hitelesebb kádereket találni.

Nem tudni meddig lesz elég a forradalmi hevület, hogy ne látszódjon ki a királyfiak lenge öltözete.

a-kis-herceg 2010.12.27. 19:33:04

@Átverés!: azért vigyázz... PS, NT és FT csendben "dolgozik". a lényeg ott "folyik".

a szabadságh -arc ok: MGy, OV, SzP, LJ és néhány töltelék.

ne az arcokat... a kezeket figyeld... nomen est omen (átverés!)
bár ez is hepienddel zárul, de nem kandikamerás, pezsgős hepienddel...

a-kis-herceg 2010.12.27. 19:36:58

@Átverés!: képpel, hanggal szöveggel... (nem tudom mid érzékeny, fül? szív? vagy szem? vagy ész?)

www.youtube.com/watch?v=zkKJV0wtwPY&feature=related

www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/263/zoran/sohase-higgyetek-a-szemeteknek-zeneszoveg.html

PS (SzA): a szemeteket ne értsd félre....

porfelhő 2010.12.27. 19:40:56

@jjulie:
hova tüntél? elfáradtál? megláttad, hogy itt vagyok és elrohantál?

jjulie 2010.12.27. 19:43:10

@porfelhő:

a való világot lesem, most löknek ki valakit a villából

jjulie 2010.12.27. 19:46:43

@porfelhő:

nem vagyok nagyon ijedős.....

porfelhő 2010.12.27. 19:50:03

@jjulie:
biztos nagyon érdekes.

porfelhő 2010.12.27. 19:55:17

@jjulie:
nem, nem vagy vicces. vagy mi a vicces? szerinted én?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.27. 19:57:38

@Akitlosz:

Számomra nincs semmi különbség az MSZP-SZDSZ és a FMPSZ-KDNP disznóságai között. Mivel ami most történt megjövendöltem és bejött, (nem először, hanem már sokadjára) eléggé jók szoktak lenni a "kedvtelő" elemzéseim és prognózisaim.

Hát ez azért egy nagyon jól eltalált és ötletes fotómontázs és elgondolkoztató, hogy miért Rákosi és nem Kádár:

www.facebook.com/photo.php?fbid=1369052926355&set=o.169854769717975

porfelhő 2010.12.27. 19:59:24

@jjulie:
mikor elküldtem a kommentet akkor jöttem rá, hogy szerinted mi a vicces. a kedvenc műsorod. bocsánat.

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:01:24

@IGe: volt ott egy video is:) az jooob:) vagy bal? nem is tudom.

www.youtube.com/watch?v=bNEjk5e8whg

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:03:11

@IGe: akitosz nak ez volt a csúcs... a legjobb kommentje, innen már csak lejjebb van... én figyelmeztettem hogy a csúcson kéne...

torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/22/303_rossz_hirunk_a_nagyvilagban/fullcommentlist/1#c11995055

porfelhő 2010.12.27. 20:05:56

@jjulie:
tetszik neked nagyon. talán jobban mint egy jó meccs. a Barcelona.

jjulie 2010.12.27. 20:07:50

@porfelhő:

nagyon sokat éltem ilyen tömegben, ilyen nyilvánosan, csak ott nem volt kieső, csak nyertes

jjulie 2010.12.27. 20:09:30

@porfelhő:

hát, eldöntetlen egyenlőre

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:11:26

hvg.hu/itthon/20101227_koltai_robert_nyilatkozat#rss

koltai cáfol. vkik ma ragozták ezt. így akkor minden rendben és tiszta...

"nem pörög a paraszt..."

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.27. 20:11:41

@a-kis-herceg: Köszönöm:-) ezt még nem láttam.

Nekem most ez volt a legújjabb, de te már lehet láttad:

"Orbán Viktor Bukása - a Médiatörvény Margójára

Tags:
Orbán Viktor, Orbán, Magyarország, Diktátor, Viktátor, Diktatúra, Médiatörvény "

www.metacafe.com/watch/5714718/orb_n_viktor_buk_sa_a_m_diat_rv_ny_marg_ j_ra/

porfelhő 2010.12.27. 20:11:42

@jjulie:
ezt nem értem. akivel te "összeakadtál" az mind nyertes volt? milyen tömegben. mint akik a villában vannak? látod oda be kellene költöznöd.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.27. 20:13:00

@jjulie: mi történt, nem akart publikusan kopulálni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.27. 20:13:09

@Akitlosz: A FIDESZ országgyűlési képviselői tipikus OFF-SHORE KÉPVISELŐK. Jogos részükről a beterjesztés, de pofátlan, mivel pártmegrendelésre a szakmai egyeztetés és ellenőrzés KIKERÜLÉSÉRE nyújtják be egyénileg, és nem kormánybeterjesztésként.

Amúgy Rákosi a saját maga által kreált törvények szerint jogosan járt el. Mindig úgy alakította a törvényt és az értelmezést, hogy csak neki lehessen igaza.

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:13:35

www.fn.hu/belfold/20101227/der_spiegel_magyar/

ez komcsi újság csak nem hagyja abba... ezek akarnak vmit... na majd megmondják... jan1 után... orbán elnök úrnak....

porfelhő 2010.12.27. 20:14:53

@jjulie:
mi az, hogy eldöntetlen egyenlőre.

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:15:12

@porfelhő: aha tudod lüke mondta: win-win, vagy wien-wien

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:15:45

@porfelhő: az hogy fokozzák az izgalmakat... :)

jjulie 2010.12.27. 20:16:17

@porfelhő:

először együtt voltunk katonák az egyetem előtt az évfolyamtársaimmal, majd egy kisebb kupac lánnyal összeköltöztünk 5 évre egy kollégiumba, és ott aztán titok nem volt, nagyon kellemes korszak volt

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:20:41

@IGe: ja volt már korábban is más szöveggel.

ha már évvégi összefoglaló a kormányról, hátha nem láttad akkor ebben a témában. A LEGJOBB szerintem a monty python. Végül is az ember nem tudja hogy ez valóság, vagy álom, vagy a végén pezsgővel jön a kandikamerás... mellesleg ezt nem lehet elégszer végig nézni. ez a csúcs...

www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w&feature=recentf

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 20:27:40

@tölgyes:

Azt nem tudom mennyire nyugati, de hogy nem demokrácia az biztos.

Parlamentarizmusnak mondanám.

Pedig azért ezt is lehetne úgy ahogy működőképessé tenni.

Egyszerűen törvényben le kellene fektetni a választási programok tartalmi és formai követelményeit, amelyeket minden a választáson indulni akaró pártnak pontosan be kellene tartania programja megalkotásakor.

Az azonos tartalmai és formai követelmények miatt ezen programok könnyedén összehasonlíthatóak lennének a választópolgárok számára.

Aztán a választáson győztes párt köteles lenne a programját végrehajtani (koalíció esetén szigorúan csak és kizárólag a koalíciós pártok programjából egy kormányprogram készülne ugyanolyan tartalmi és formai követelmények alapján) és véletlenül sem a programja ellenkezőjét.

Mivel a követelmények elég konkrétak lennének és nem gumiszabályok, így ez viszonylag eléggé egyértelműen meghatározható.

Ha egy kormány nem hajlandó a programját végrehajtani, pláne az ellenkezőjét teszi, akkor a köztársasági elnök feloszlatja a parlamentet és új választás következik új programokkal.

Ez a parlamentarizmus dolog csak így működhetne valamennyire komolyan és felelősen.

porfelhő 2010.12.27. 20:29:32

@jjulie:
el sem tudom képzelni ki lehetsz. azt meg most már végképp nem , hogy hány éves lehetsz. szerintem neked, most is ilyen "kellemes korszakod" van. bocsánat.

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:31:22

@IGe: ja és a világura, ha kifogy az olaj... a rendszerből. ezt decemberente újra kell nézni... ezt nem gondoltam, hogy "kisérteni fog"... hideg kemény tél volt akkor is...

www.youtube.com/watch?v=4ZI1vPNdHRY&NR=1

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.27. 20:31:33

@a-kis-herceg:

Ja a monty python felvidított

a Simon Perezes meg lehangolt, mert bizony nem alap nélküli volt az a fennhéjázós duma.

Persze, ha néhány év múlva ezt Vatikánban az éppen illetékes Pápaelvtárs mondja, akkor sem leszek vidámabb, mert most meg afelé hadnak a dolgok.

jjulie 2010.12.27. 20:33:42

@porfelhő:

nem panaszkodom, azért ez más, sokkal több a felelősség, 52 vagyok

tölgyes 2010.12.27. 20:34:58

@Akitlosz: A nyugati parlamentáris demokráciák nem követik ezeket a szabályokat. A kötöt mandátum Mon. a XIX: század elején működött. Kölcsey emiatt mondott le a képviselőségről. Nem volt hajlandó követni a választói akaratát:), mert azokat az országra nézve károsnak tartotta.

porfelhő 2010.12.27. 20:35:43

@jjulie:
köszönöm, hogy megirtad.

a-kis-herceg 2010.12.27. 20:41:26

@IGe: a pápától nem kell félni. idén 22h kor tartotta az éjféli misét. mert túl idős... egyszerűen nem értem miért kell olyan embereket választani, akik félig Isten előtt vannak...

akkor még a diktátorok végéről...
www.youtube.com/watch?v=4JUL-l6ov10&feature=related

és hogy hogyan zajlik. nagyvárad-provokáció-fordítva "sül el", aztán temesvár bányászokkal rendőrökkel... egy szervezett elitcsere, egy felülről irányított forradalom. ami gellert is kap időnként. amikor egy diktátor nem megy el önként, pedig sokan kérik és megkísérli "rábeszélni" (sok szomszéd és nem szomszéd ország és birodalom...). és ha igy van, akkor hány ártatlannak kell meghalnia...

VIGYÁZAT FELKAVARÓ KÉPEK IS!
www.youtube.com/watch?v=SuigVpPngLc&feature=related

jó éjszakát!

Ventura Blvd 2010.12.27. 20:42:50

@a-kis-herceg: @tölgyes: Uraim, szeretnék a segítségükre lenni az újságírói etika ügyében.

<> Ez ETIKA egy létező dolog, amikor az ember kezdő, és kb. egy hétig fejti ki hatását. Addig átlagosan négyszer átírják (jóakaratú kollégák és a szerkesztők) az új újdonász cikkeit. Lehet választani: q. leszel vagy más szakmát keresel. EGY CIKK / TUDÓSÍTÁS STB. AKKOR IS CSOPORTMUNKA, HA A SZERZŐ EGYETLEN BETŰJÉT SEM VÁLTOZTATJÁK MEG. Csak átengedik...
<> Legkésőbb egy év után az ember olyan fásult - ez amolyan kollegiális elvárás is - és cinikus, hogy bármit is annak ellenkezőjét is mély meggyőződéssel meg tudja írni pillanatok alatt. Innen már nincs visszaút. Vagy jó (és lelketlen) újságíró az ember, vagy (lánglelkű amatőr) kommentelő.
<> A szerkesztő az újságíró kollégák a tulajdonos közötti golyózáporban vérzik el viszonylag jó pénzért, de meglehetősen rövid idő alatt. Ez nem egy hosszú idejű pozíció. Példányszámot (vö. "nézettség) kell produkálni 0 befektetéssel 0 idő alatt egyetlen koncepció alapján: celebkultúra, mert minden más életveszélyes: gazdaság / politika / kultúra / egészség stb. A szerkesztő azzal keres jól, ha családtagjai-haverjai a rábízott médium félig-meddig titkos beszállítói.
<> A tulajdonost - elméletileg - csak a profit érdekli, de ez itt Magyarország, olyan gazdasággal, hogy a veszteségből és a bukásból is szép pénzt lehet csinálni. (Tehát átlag magyar gazdasági "okosság"...) Mivel sok újság külföldi tulajdonban van, e tulajdonosok itteni képviselője akkor is szép pénz keres, ha kicsit hanyagul könyveli az eseményeket kifelé, vagy+és - a szerkesztőhöz hasonlóan - ő is beszállítója a médiumnak, azaz önmagától rendel.

<> Nem tagadom, hogy vannak olyanok, aki kilógni látszanak ebből a rendszerből. Itt van például a Drága Bolgár úr. Elég következetes idealistának tűnik, elsőre. De lehet-e az az igaz ügy felkent harcosa, aki mindig a legújabb szoc. pártelnök szellemében szórja nyilait a többiekre? (Megoldás: q. sokat kell ehhez inni neki is műsor után, ami a valamikor gerinces állatoknál tömeges szokás.) Nincs ez másként a jobb oldalon sem, mert semmi kanyargósabb, mint pártunk irányvonala.

<> A politikusok nem sokat segítenek még saját szekértábor újságíróin sem. Ún. "nyilatkozataik" éppen olyan csoportmunkák, mint maga a cikk. Egyik oldal politikusa sem interjúvolható a központ PR megbízottja vagy kampány menedzsere nélkül, ezekből olykor több is végigüli a politikus beszélgetését, ha meg nem, akkor bekérik az anyagot, és hatan húzzák-dagasztják, hogy a párt legutolsó irányvonalának megfeleljen. Spontán nyilatkozatot csak a "legnagyobbak" mernek adni, de azokból is mindig botrány van, csak őket a pártirodában dádázzák.

Kedves Kodó és Tölgyes uraim; milyen etikáról és társadalmi felelősségről tetszenek beszélni újságírás és politika ürügyén?

Egy lánglelkű kommentelő

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.27. 20:42:57

@tölgyes:

Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc is utálta a keresztet
2010.08.15. 10:00 IGe

Biztosan hallottál róla Kölcsey Ferenc sírhelye környékén is csónak alakúak a sírjelek. Hiszen a kereszténység olyan, mint a ruszki kommunizmus, idegen a magyarságtól.

vilagnezet.blog.hu/2010/08/15/himnuszunk_koltoje_kolcsey_ferenc_is_utalta_a_keresztet

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 20:53:44

@a-kis-herceg:

Néhány tévén lehet a jósoktól megérdeklődni.

Az én szerény képességeimet meghaladja annak kinyilatkoztatása, hogy mi lesz.

Csak egy ami biztos, hogy semmi sem biztos, és olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 20:56:37

@a-kis-herceg:

Marx nevű fazon írt egy jó vastag könyvet a témáról.
Nem kell elolvasni.

Elég ha a címe eszedbe jut és azt továbbgondolod, máris rá lehet jönni a megoldásra.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.27. 21:08:01

"Megszólalt a luxemburgi külügyminiszter: A kormány nevében beszélek...Visszautasította a hvg.hu-nak adott interjújában Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter, Szijjártó Péter állítását, miszerint csak a magánvéleményeként bírálta igen élesen a médiatörvényt és az Orbán-kormányt"

nol.hu/belfold/megszolalt_a_luxemburgi_kulugyminiszter__a_kormany_neveben_beszelek

ssi 2010.12.27. 21:10:16

van új poszt :-))))))))))))))))))))))))))))))

a-kis-herceg 2010.12.27. 21:12:13

@vinczej: ezt TG linkelte a 304-eshez most

@Akitlosz: TG a 304-ben is a bukást zengi.... neki az a kérdés hogy a fides t is rántja magával a viki vagy nem...

@Ventura Blvd: vettem
mint minden szakmában... a személyes felelősség hiánya... nyáran ezzel boldogítottam a TG blogot...de már nem akarom ismételni századszor...
lényeg: 56 után biszku bá mexűntette a bírói fellelősség intézményét ezzel szűnt meg az összes szakmában a végére... persze ez lassu de biztos folyamat...

Átverés! 2010.12.27. 21:12:57

@a-kis-herceg meghallgattam találó,de mégis szomorú vagyok.
y@Akitlosz:Azzal is csak eg yet tudok érteni, hogy egy ami biztos, hogy semmi sem biztos, és olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.
Sajnos ez a perspektiva.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.27. 21:14:07

Na már az Amcsik is keményem beszóltak:

"A cikk szerint Orbán Viktort választás elé kellene állítani: vagy mérsékli a hatalomkoncentrációt és módosítja a médiatörvényt, vagy kénytelen lesz elviselni azt a megaláztatást, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok máshol rendezi meg, vagy bojkottálja a budapesti csúcsértekezletet."

hetivalasz.hu/vilag/kemeny-kritika-orbanrol-kenytelen-lesz-valasztani-34416

jjulie 2010.12.27. 21:20:36

@Ventura Blvd:

teljesen normál állapot amit leírsz, természetesen így kell lennie

legjobban az tetszett amikor "hogy bármit is annak ellenkezőjét is mély meggyőződéssel meg tudja írni pillanatok alatt", szerintem amíg ez nem megy álmából felkeltve is egy kezdőnek, eléggé gondterhelt lehet a főnöke

és ez millió-egy szakmában így van, és ez a sohasem hazudtam, igaz magyar ember, meg hasonló szarsággal sokra nem lehet menni a nemzatközi és szabadpiacon, ezt kellene megtanulnod @Akitlosz: és akkor nem kérdeznéd, hogy miért a multiké itt minden és miért nem a miénk anglia franciaország, meg társai, és fel kellene ismerni, hogy nem az a lényeg, hogy mit mond egy politikus, hanem az hogy mit jelent amit mond

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 21:44:11

@a-kis-herceg: "a szemeteket ne értsd félre.... "

Vajon szemetek vagy szëmëtëk?

Ez itt a kérdés.
Lënne még mit fejlődnie a magyar írásnak. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 21:51:25

@IGe: Orbán tud sakkozni? Kádár tudott labdát rúgni?

Azzal nem vagyunk előbbre, hogy az egyik kutya, a másik egy híján húsz.

Ez a politikai rendszer úgy van kitalálva, hogy elsősorban a pártoknak legyen jó.

Az "alkotmányellenes" szervezkedést meg ugyanúgy üldözik, ha diktatúra van, ha "demokrácia".

Hogyan lehetne javítani a dolgokon? Ez itt a kérdés.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 21:57:03

@vinczej:

Mert a jog az egy dolog.

Minden egyéb meg másik, harmadik, negyedeik, sokadik dolog.

A jogállam nem jogászállam.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.12.27. 22:04:44

@tölgyes:

A választói akarat káros az országra?

Ez is egy nézőpont, érthető, hogy vannak politikusok akik így gondolják, csak akkor nem kellene ezt a színjátékot demokráciának hívni.

Alister · http://lemuria.blog.hu/ 2010.12.28. 02:43:25

@ubul2000: Szóval szerinted csak akkor van baj, amikor a vascső, késhegy vagy pisztolygolyó kijön a koponyádból, és nem már akkor is, amikor rád emelik a fegyvert? Életösztön, hm?

taktam 2010.12.28. 20:32:48

To Török Gábor úr.
Mindjárt az utolsó bekezdésére reagálok: Valóban mindannyian felelősök vagyunk egymásért; talán az ünnepek alatt átgondolhatnánk: hogyan tovább? Pedig ilyenkor, az álló háborúkban anno, inkább fraternáltak a szembenálló felek, mint lőttek egymásra… Az Ön utolsó bejegyzése is még dec. 22.-én történt. Az enyém dec. 28.-án… Ha úgy teszik, egyes, egy-egy lövés fraternalizáláskor eldördült…

Mi magyarok megszoktuk az össztüzeket mind az EU, USA és a Tőke érdekszférájából, annak kiszolgálóitól/lakájaitól… Ilyen labancok voltak/vannak/lesznek a mi történelmünkben. Megszoktuk, sőt ez alakította ki, több mint ezer éven át, rezisztenciánkat környezetünkkel szemben; ha úgy tetszik megmaradásunkat a Kárpát-medencében. Közhely még: teher alatt nő a pálma. Mutagén ágensek az egész történelmünk során körülöttünk éltek/virágoztak/eltűntek. Csak mostanság nem bírják már egyesek ezt az össztüzet; már aki, nem bírja. Csonka Bihar vármegyében születtem, anno a szikes pusztákon, már 78 évvel ezelőtt, már a 79.-ben vagyok és tudom/érzékelem/érzékeltem azt a bizonyos össztüzet, amit életem során állandóan (eddig) túléltem… Reménykedem: napjainkban is túlélem…

Igen, ez a felszín. De mi van a mélyben? Gondolkozott már ezen? Tudja uram, mind az EU-ban, mind az USA-ban szívesebben veszik, ha inkább lenácizzák/lefasisztázzák országunkat, az valahogy kedvesebb nekik… De nem szeretik a tényeket, hogy mi túléltük a kommunizmust. Ismerjük a veszélyeket, amelyeket a visszavágott kommunista tőkéből kiújuló hajtások hordoznak magukban. Az a visszavágás nem volt radikális visszavágás, mert ők csak egy fiatalító visszametszésben gondolkodtak velünk kapcsolatban. Számukra, talán a szovjet világ százmilliós nagyságrendű áldozata csak az értéktelenebbek pusztítása volt, mint a nácik húszmilliós nagyságrendű pusztítása… Mi magyarok legalább annyian pusztultunk el szovjet/magyar földön, mint a zsidók, a munka szabaddá tevő haláltáboraiban… Ezek tények, amelyek makacsak; emlékezünk a háborúink áldozataira, magyarokra/zsidókra, ha már elkülönítjük őket, akkor is… Miért kevesebb a százmillió, mint a húszmillió? Ezért van az, hogy a nyugati demokrácia mézes madzagából kiábrándultak országunkban. Tudom, a pártcsaták is megviselik, sokkos állapotban tartják a társadalmat/gazdaságot/értékeket; sőt! A lenáciztatásunk indikálja lekommunistázást…
Közismert, hogy napjainkban balliberálisnak tartott politikai gyakorlat visszametszett kommunista tőke, alvó rügyéből hajtott ki, annak az ideológiának az újhatása és annak jogfolytonos intézményrendszereként működik… A jog- és történelmi folytonosságukat büszkén hordozzák; sőt!
Tisztelettel és barátsággal köszöntöm Önt és Olvasóimat!
Szeretném, ha megértene bennünket is. A mi világunkat is a genetikai és a szocializációs tényezők szabályozzák, mint minden más élőjét. Mi nagyon sokat túléltünk, csaknem az egész XX. század túlélői vagyunk. Ezért másként látunk sok mindent; de láttuk/látjuk az akkori és a mai tényeket is. Ezért racionálisan gondolkodó konzervatív/liberális (de, nem neo-k) magyar (de nem búsmagyar) emberek vagyunk…

kopogtató 2011.01.04. 13:23:53

ez a külföldi felhajtás egy nagy műbalhé... kíváncsi lennék hány újságíró olvasta a médiatörvényünket... ami máig le se volt fordítva, vagy talán olyan jól tudnak magyarul? egyszerű a képlet: a Kéri féle barmok keltik jó hírünket a nagyvilágban (lásd: Zeit), mondjuk ez is minősíti a színvonalas nyugati sajtót, hogy pár jöttment "magyar" elbeszéléseit készpénznek veszik. idézőjelben a magyar igen, mert szerintem az ilyen ember, minden csak nem magyar.
süti beállítások módosítása