Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2010
dec 28
16:32

Alkotmányossági vétók száma: nulla. Politikai vétók száma: nulla. Schmitt Pál államfő a hivatalba lépése óta elfogadott közel száz darab törvény egyike esetében sem érezte fontosnak, hogy éljen bármelyik alkotmányos lehetőségével: elküldje az alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra, vagy észrevételeinek feltüntetése mellett megfontolásra visszaküldje a parlamentnek (a médiatörvényről még nem hozta nyilvánosságra döntését). A köztársasági elnök – aki már az ezekre a műfajokra utaló menüpontokat is leszedette hivatala honlapjáról - egyelőre mindent aláírt, amit elé tettek, s ebben a tekintetben valóban új államfői mintát teremtett.

(Fotó: KEH)

A politikus köztársasági elnökké történő választásakor amellett érveltem, hogy a kormányt támogató elnöki szerep legitim, és nem is teljesen ismeretlen: sem Magyarországon, sem máshol. Bár az államfői hivatal elmúlt két évtizedében itthon a kényelmetlen társbérletre több példa akadt, Göncz Árpád a Horn-kormány, Mádl Ferenc pedig az első Orbán-kormány idején erősen baráti-szövetségesi viszonyban volt a végrehajtó hatalom birtokosaival. Mindez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy időnként egy-egy ügy kapcsán kifejezzék fenntartásukat, ellenvéleményüket: Mádl Ferenc például 2000 nyara és 2002 tavasza között három jelentősebb ügyben (türelmi zónák kijelölése; elítéltek vélemény-nyilvánítási szabadsága; válaszadási jog a sajtóban) is az alkotmánybírósághoz fordult. Különösen Mádl elnöksége mutatta meg annak világos példáját, hogy miben különbözik a bólogató robot az önálló véleménnyel bíró támogatótól: az elnök soha nem rejtette véka alá, hogy hová tartozónak érzi magát, mégis sikerrel bizonyította be, hogy ezen elkötelezettségei mellett is képes autonóm módon, alkotmányos kötelességének ("kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”) megfelelően viselkedni.

Schmitt Pál első féléves teljesítményét figyelve egyelőre az eddigiektől jelentősen eltérő elnöki szerepfelfogással ismerkedünk: egy olyan elnökkel, aki tudatosan nem ad a pártatlanság látszatára, aki semmiben sem akar eltérni, másnak lenni, mást gondolni, mint a kormánytöbbség. Igaz, a politikus nem árult zsákbamacskát: a „motoros” hasonlata előre jelezte, hogy miben gondolkozik; számomra mégis meglepetés, hogy az államfői székbe kerülve egy pillanatra sem hitte el, hogy lehetne önálló, egy percre sem ragadta magával annak lehetősége, hogy valamivel saját jogon kerüljön be a magyar politikatörténetbe.

Nem vitatom, szép dolog is lehet a feltétlen lojalitás, arról nem is beszélve, hogy bizonyos korokban kifejezetten kifizetődő. Mégis úgy érzem, hogy ez az elnöki szerep két ponton kifejezetten ártalmas: nem használ az intézménynek, és nem tesz jót személyesen Schmitt Pálnak sem. Az elsőt könnyebb észrevenni: amióta a kormányt mindenben támogató-kiszolgáló mentalitás költözött a hivatalba, az elnöki intézmény súlytalan, érdektelen lett. Az, hogy Schmitt Pál szava nem számít – hiszen mindenben ugyanazt mondja, mint ajánlója -, tulajdonképpen megkerülhetővé és feleslegessé tette az intézményt. Lényegtelenné vált a törvények elnöki felülvizsgálata, tét nélkülivé minden elnöki megszólalás, cselekedet.

S hogy miért nem tesz jót Schmitt Pálnak? Kicsit messzebbről kezdem a választ. Amikor 2004 augusztusában Medgyessy Péter a lemondás határára került, Tölgyessy Péterrel együtt váratlanul meghívást kaptam egy személyes beszélgetésre a kormányfőtől. Miniszterelnökké történő megválasztása óta akkor találkoztam először a politikussal (akinek tehát – minden ellenkező híresztelés ellenére - nem voltam a tanácsadója), és talán az egyik legerősebb, legtanulságosabb, legtöbbször eszembe jutó benyomást akkor, abban az egy órában szereztem a magyar politikáról. A négyszemközti beszélgetés minden részletét nem lenne illendő nyilvánosságra hoznom, legyen elég annyi, hogy a kormányfő a konstruktív bizalmatlansági indítvány működéséről kérdezett, a „gyors és biztonságos” távozást lehetővé tevő megoldás politikai következményei érdekelték. Akkor azt mondtam Medgyessynek, amit most Schmitt Pálnak is mondanék: ami ma jó ötletnek, komoly segítségnek tűnik, holnapra tankönyvekbe kerül, és nevetséges, szánalmas példa lesz – még azok is lesajnálóan beszélnek majd róla, akiknek egykor hasznára volt. Hát, ezért…

x x x

Köztársasági
elnök
Politikai vétó Alkotmányos vétó
Göncz Árpád
1990.08.03.–1995.08.02.
0 7
Göncz Árpád
1995.08.03.–2000.08.03.
2 1
Mádl Ferenc
2000.08.04.–2005.08.04.
6 13
Sólyom László
2005.08.05.–2010.08.05.
31 16
Schmitt Pál
2010.08.06.–
0 0

 

Összesen

39 37

 Forrás: http://www.parlament.hu/cgi-bin/insurl?/fotitkar/tvalk/kozt_elnok_ossz.htm

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr152544343

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Null komma null 2010.12.29. 10:17:01

A köztársasági elnök egyelőre minden aláírt, amit elé tettek, s ebben a tekintetben valóban új államfői mintát teremtett.

Trackback: Játszd újra, Viktor! 2010.12.28. 23:13:25

Nem akartam új posztot mára, de sajnos felbosszantott szeretve tisztelt Kedves Vezetőnk "2/3-os csőlátása" (by Jaegtoer). Lassan már valóban elhiszem neki, hogy komolyan gondolja minden szavát, és ez

Trackback: Macskacicó, a totemállat 2010.12.28. 19:52:00

Ilyen gyorsan nem kapott indián nevet politikus, mint "Zemberek Embere". Ő pediglen nem az a fajta játékos, aki képtelen a hálára (aztat nem engedi a fair play): a politika éppen szikkadó mezejin is színes bokrétát szed saját idiotizmusának v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

jjulie 2010.12.30. 09:36:25

@lüke:

nem a számot hibázta el hanem a pénznemet

ha minden pontosan van írva azt egy lüke is megérti

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:39:52

@oldrock: nem úgy kezdődnek a linkek, hogy atv.hu? A faszik mondandóját kb. megnézés nélkül is el tudnám mondani.
Nagyjából egy akolból valók.
Tudod, van egy fájdalomküszöb az elfogultságban/butaságban, amit nem szoktam átlépni. Így nem nézek olyan műsorokat, amikben Bolgár György, Avar János és Mészéros Tamás (3 db seggfej) beszélget. Aztán olyanokat se nézek, amikben Szentmihályi Szabó Péter, Bayer Zsolt és Bencsik János (másik 3 db seggfej) beszélget.
A Te névsorod kb. ilyen...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:42:05

@Hepci: Hát azt nem lehet mondani, hogy a választás előtt Kéri Orbán rendíthetetlen kritizálója lett volna. Addig jó volt a jobboldalnak?

oldrock (törölt) 2010.12.30. 09:42:26

@lüke: Mondani bármit lehet, egy írás akkor hiteles ha ellenőrizhető, de látom te mindent elfogadsz bárkitől és bármiről legyen szó csak az előítéletednek megfeleljen. Ettől kezdve a dolgok csak hit kérdése. Hinni pedig csak a templomba kell.
olvass és láss:
pl.:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Stumpf_István
gwww.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=20091:stumpf-istvan-eletrajz&catid=76:hazai-vonatkozasu-hirek&Itemid=113
www.vokscentrum.hu/korm/minelet.php?mszkod=180501&jny=hun&elhuid=104
és így tobább és így tovább..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:42:37

@vinczej: mivel a Fidesz kiváló gazdaságpolitikát folytat és maradéktalanul megvalósítja az emberek akaratát, hamarosan annyi lesz. Csak akarni kell és sikerül minden.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:43:52

@Hepci: Egyetértek. Csak nem szeretném megvárni a végét. :-)

jjulie 2010.12.30. 09:45:13

@Hepci:

azért csak csak, ha akár be tudnál ugrani helyettük

vagy ezek amiket felsoroltál különböző folyami és tavi pikkelyesek, esetleg éttermek, vagy netán borok nevei?

lüke 2010.12.30. 09:46:00

@oldrock:
nem olvasok, hanem mindent tudok,s az
evidence based
Brigade Rosso

@vinczej: hajrá

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:46:04

@vinczej: figyu, Vincze, én nem tudom, mi(kor) jó a jobboldalnak.
Nekem személy szerint Kéri úr indifferens. Kb. annyira, mint Lengyel László.
Azt vélelmezem róluk, hogy a verbalizáláson kívül nem alkottak semmit, a verbalizálás terén pedig már igen régóta fals hangokat vuvuzeláznak (vö. független értelmiségi c. toposz, ebben díszpéldányok).

lüke 2010.12.30. 09:46:53

@oldrock:
s az igét ragozni, nem hirdetni kell -ez kimaradt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 09:48:24

@jjulie: á, Zsüli, mindenki látott már ilyen lényt, mint a Mészáros Tamás. Amíg nem viszolyog túlzottan, megvizsgálja közelebbről...
Aztán bekerül a - negatív - emlékek tárházába.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 09:49:44

@Hepci: E
z egy erőltetett középre igazodás. Tények alátámasztása nélkül.

A videón szereplő egyéneket Szabó Péter, Bayer Zsolt és Bencsik János -al összehasonlítva egy kicsit erős, mellesleg Avar Jánost én sem szeretem.

Pont ezt a magatartást fogja az új médiatörvény kihasználni, egyet balról egyet jobbról letilt, addig amíg csak Fidesz hívők nem maradnak.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:52:36

@Hepci: Jogos. Én is mindig mondom a fiamnak, hogy ne a TV-t nézze állandóan, hanem maga alakítsa ki saját lelkében a valóságos külvilág belső virtualitását. Ne hallgasson másokra, ne vegyen figyelembe véleményeket, mert az túlságosan beszűkíti a látásterét. Ha a saját maga alkotta virtuális valóságban él, akkor sokkal boldogabb lesz. :-))

jjulie 2010.12.30. 09:55:19

@lüke:

azért te sem vagy egy beatles

fogadok, hogy a hepci már hibátlanul kommentelni tudna a helyetted

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 09:55:58

@oldrock: "Pont ezt a magatartást fogja az új médiatörvény kihasználni, egyet balról egyet jobbról letilt, addig amíg csak Fidesz hívők nem maradnak."

Pontosítok:

"Pont ezt a magatartást fogja az új médiatörvény kihasználni, egyet balról egyet SZÉLSŐjobbról letilt, addig amíg csak Fidesz hívők nem maradnak."

Két legyet egy csapásra!

jjulie 2010.12.30. 09:56:44

@vinczej:

azért a saját kútfejéből még senki sem lett bölcs

a hepci is csal

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 10:04:11

@oldrock: ha az lenne a centrális erőtér a médiában, hogy a szélsőségesen elfogult seggfejek nem kapnak képernyőt, nem leszek bánatos. De gyaníthatólag nem ez lesz, hanem a jobbos kórus maradhat a normálistól a szélsőig, a ballerek meg mehetnek a 'csába, mint Boross "hóbagoly-fasiszta, később baller-újságírókedvenc" Péter rövid regnálása idején...

lüke 2010.12.30. 10:05:17

@Hepci:
engem?
annyi pénze van?
vagy a bőröndbe?

magyarosíthatbna Tompára, csaknem ő maga?

@jjulie:
veszek porszívót inkább
jó megfigyelő H,ezt mindannyian tudnánk, ennyi idő után
de mi ebben a vicces utánozni?
bár hepci stand upos

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 10:06:25

@jjulie: mit csal? Néha belenézek a 168 Órába...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 10:08:11

@lüke: bőröndbe
nem Téged
utánozlak
vigyázz

jjulie 2010.12.30. 10:09:56

ha ebben a médiatörvényes zűrzavarban az kristályosodott ki, hogy az orbáni varázslat pusztán annyi, hogy a magyarul beszélő politikailag újszülötteknek akármit el tudott adni az orbán, viszont arra nem számított hogy az orszáhatárokon kívül fogják bevizsgálni és lefikázni a bóvlit, mert vagyunk annyira fontosak hogy ide sandítsanak a szemük sarkából, akkor ez jó jel, többszörösen

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:11:34

@Akitlosz: "is van kényszerítve a növekedésre, különben nem fogja tudni visszafizetni a hitelt és csődbe megy"

kivételesen nem értek veled egyet.

a növekedés csak nálad egyenlő a folyamatos fenntartható nyereséggel... ugyanis csak ez utóbbi feltétele a tőke (mint libkomcsi kolléga) mondta nagyjából mindegy hogy bank (hitel) vagy saját magad a tőke tulajdonosa...

jjulie 2010.12.30. 10:12:18

@lüke:

a nyálas dalért, szivesen

jjulie 2010.12.30. 10:15:23

@lüke:

az igazi stand up comedy jön nemsokára, ha az orbán kiállítja valamelyik legényét elmondani, hogy mennyire ok médiatorvényileg minden

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 10:15:51

"Németország kétharmada kirakna minket az EU-ból"

stop.hu/index.php?

Jééé! No-ban is meglett Orbán kétharmada?

oldrock (törölt) 2010.12.30. 10:20:24

@Hepci:
vinczej 2010.12.30. 09:55:58
"Pont ezt a magatartást fogja az új médiatörvény kihasználni, egyet balról egyet SZÉLSŐjobbról letilt, addig amíg csak Fidesz hívők nem maradnak."
Két legyet egy csapásra!

Úgy akartam mondani mint vinczej....
De az is lehet amit Te írsz. Csak a bal-libet fogják nyírni.

jjulie 2010.12.30. 10:21:29

@a-kis-herceg:

na és ebben a növekedés erdőben is el van tévedve a szerencsétlen, ugyanis nem azért kell növekednie egy cégnek, mert hitelállománya van, hanem azért mert ha nem hízik akkor fogy, a cégeknek csak két állapotuk van, vagy bővölnek, vagy zsugorodnak, a mostónemozdulj állapot nem létezik

porfelhő 2010.12.30. 10:22:31

Milyen érdekes?! ezek a "fiúk" vagy "lányok" már nem is tudom, sokszor azt idézgetik, amit épp én olvastam, most olvastam bele 168 óra cikkébe is. Nem tudom ez véletlen, vagy valami más? hm. érdekes.

jjulie 2010.12.30. 10:25:17

@porfelhő:

már nem kell különféle helyeken matatni, a törökgábornál minden megtalálható

ami nem, az nem fontos

Ted Striker 2010.12.30. 10:28:40

Na már a keleti szél se dagasztja a vitorlákat:

A kínai jegybank cáfolja, hogy magyar államkötvények vásárlását vagy egyes magyar fejlesztési projektek finanszírozását fontolgatná - közölte a kínai monetáris hatóság a Reutersszal.

Korábban Fellegi Tamás fejlesztési miniszter azt mondta, hogy Kína fontolóra veszi különféle magyarországi beruházások finanszírozását, illetve elképzelhető, hogy az államkötvénypiacon komoly vevőként lép majd színre. Fellegi Tamás azt mondta, hogy a kínai miniszterelnök az októberi sanghaji találkozón vetette fel, hogy szívesen látna stratégiai pénzügyi együttműködést Magyarország és Kína között, beleértve a kínai állam esetleges részvételét magyarországi finanszírozásban. Ezt most határozottan cáfolta a kínai monetáris hatóság.

www.orientpress.hu/76821/RSS

porfelhő 2010.12.30. 10:33:49

@jjulie:
Igen! Neked nem, de nekem kell, ahhoz, hogy tájékozódjak. Te mindent tudsz, de én nem. A "kisujjadban" van a tudomány és a politika, de nekem nem. :) Igen! minden megtalálható.:)

porfelhő 2010.12.30. 10:37:12

Hm. a @László56, hogy nem irt még? alszik, vagy elkésett a "munkahelyéről"?:):)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 10:40:30

"Egy angol nyelvű obszcén szavakat tartalmazó rap szám, az amerikai ICE-T egyik száma miatt indított vizsgálatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Tilos Rádió ellen."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=379522

A következő lépés: Az ATV betiltása Eminem klip miatt.

SzaGyu 2010.12.30. 10:45:16

Ő (Schmitt) nem is elnök. Cseléd a javából. Ilyen cselédhez már nincs is mit hozzáfűzni. Süllyedjen el szégyenében!

jjulie 2010.12.30. 10:45:16

internet avagy az orbán trágédiája

írta az élet, játszódik napjainkban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 10:47:22

@jjulie: ez pont olyan baromság, mint a "fenntartható fejlődés" című mantra. Miért ne foglalhatna el egy cég azonos méretű piacot évről évre?
A kisebb cégeknek (család plusz néhány alkalmazott) pont ez az egyik üdvös lehetőség. Megkeresnek egy igen szelektív - igényes - vevőkört és kielégítik annak igényeit. Valamint megállják, hogy bővüléssel bekerüljenek az ilyen-olyan marketek világába és lerontsák a minőséget.

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:48:45

@vinczej: na épp ez az. vki tegnap este már linkelte, plusz ma reggel lüke...

de ez még nem az uj média tv.
akit akartak eddig is tudtak basztatni... semmi változás nincs... azért volt eddig is ez a nagy államaparátus hivatalok stb hogy rád uszítsák ha kell...

sem romlást sem javulást nem hoz. 65 év dagonya. ebben érezzük jól magunkat. lényeg, hogy semmi ne történjen (érdemben)

porfelhő 2010.12.30. 10:50:08

"Irta az élet" ez jó.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.30. 10:51:51

@vinczej:
Azt mondja a gyerek, hogy ezt a reppert sok évvel ezelőtt már betiltották egyszer Amerikában.
Meg azt is, hogy most már nincs betiltva, és hogy a magyarok különbeket is mondanak.

Végülis lehet, hogy az lesz a kormány csapásiránya, hogy azokat a nyugati előadókat és közírókat fogják először basztatni, akik már kint is feketelistán voltak valamikor.
.

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:52:04

@Hepci: nem tiltja semmi... hogy a cégek nőjjenek és csökkenjenek. csak az erőforrások és a piacok végesek, ergo a cégek összege állandó. ez a szabadverseny motorja, hogy növekedni akarnak... nincs ezzel gond.

de a fenntarthatósággal se. gondolj a cégek optimális méretére pl, azaz a max 8-10 fős családi vállalkkozások az igazik... nem véletlen hogy ebből van garmadával a polgárosult államokban vagy régiókban. dögivel, többszázévesek... a piac állandó körülöttük...

porfelhő 2010.12.30. 10:53:46

Az Orbán V. kormányzásának időszaka -legalább is egy időszaka- örökre bennem él majd, nem csak a politikája miatt. úgy gondolom. az élet furcsa fintora, vagy nem?

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:56:03

@simonmondja.: @Hepci: a csúnya szavak, mint a f**kalap így kifütyülve médiaképesek... végülis ha jön SzA, neki mondhatod, hogy ffikalapra gondoltál... és rossz aki rosszra gondol.

akinek nem kalapja ne vegye magára...

a-kis-herceg 2010.12.30. 10:57:44

december 29-én nem jelent meg közlöny... ergó decc 30-án fog... (este)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:00:10

@a-kis-herceg: engem leginkább az szokott irritálni, amikor egy cég extenzíven bővül, a piachódítás érdekében intenzíven csökkenti a minőséget, viszont igyekszik valami kézműves imázst sugározni magáról továbbra is. Remek újkori példák az engem érdeklő területen: Szamos Marcipán és Lipóti Pékség.

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:00:38

Gábor megírtad az újévi posztot? poszt szkript. a monitoromra. javallom hogy a trágár részét dec éjfél előtt ragd online... a többit rggaszd posztszkripta a monitorokra... aztán jan1 már csak PC...

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:04:51

@Hepci: :)

én nekem lett volna esélyem még bővülni. de a "szintentartással" két legyet ütöttem egy csapásra... 1) csak a versenyszférában maradhattam, azaz nem voltak elvi kompromisszumok (értsd nem követtem el bűncselekményeket) 2) másrészt egy szakmai ágat ("szakosodás") tudtam vinni, de azt egyedüli módon az országban a többieket most sem érdekli...

és ez a tapasztalat meg is van még. ez most pillanatnyi (max 7 év) állapot: a versenygazdaság befékezése...

lüke 2010.12.30. 11:06:17

@jjulie:
na ja
és a BBC-t meg a netet zavarni fogják, a Szabad EU-ra meg nincs pénz

@simonmondja.:
így kezdik, hogy ne legyen feltűnő,persze
csak az az 1% érti, aki tud angolul

porfelhő 2010.12.30. 11:08:07

@jjulie:
Hol vagy? irjál majd délután is kommentet. szeretném látni, hogy itt vagy. !

jjulie 2010.12.30. 11:10:19

@Hepci:

láthatóan folytatnom kell az alapfokú képzést:

a nő vagy fogy a cég mi mindenre érthető bogárkám?

árbevételére, adózás utáni eredményére, állóeszköz értékére, netán árbevétel arányos nyereségére, vagy esetleg az eszközarányos nyereségére, vagy netán netán mi a lófaszra érted azt, hogy létezik egy cég esetében a fogyáson és a hízáson kívüli egyéb állapota bogárka?

lüke 2010.12.30. 11:13:43

@vinczej:
egy olyan országban, ahol a média főfelügyelőnő
néhai pornó újság szerkesztő

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:15:19

lapszemle

1. pintér nem kontár, amit megígér az kolontár. percre pontos rendszer. rá lehet építeni új rendszert. apropo a két embere? a zsó és aprokontra? nem mentek át a "megbíz hatóságin"?

atv.hu/cikk/20101230_pinter_junius_vegen_ra_sem_lehet_majd_ismerni_kolontarra_es_devecserre

2. az eu szerint "...a magyar parasztok reáljövedelme 14,7 százalékkal növekedett." ez leparasztozza a fid eszeseket? már itt tartunk? na ebből gyorsan ki kell lépni. beleléptünk. kilépünk. még a cipőt is meg kell mosni utána...

www.szabadfold.hu/gazdanet/hogy_fizet_az_agrarmunka

3. üresség. épül szépül, de nincs piac... Budapest iroda placc...

www.portfolio.hu/ingatlan/ingatlan_irodapiac/hazak_neptelenedhetnek_el_budapesten.143287.html

4. a kormány hivatalos kommunikációja: "A külügyminiszter szerint a jogszabályt sokan úgy kritizálják, hogy nem is ismerik." mi lenne ha azzal foglalkoznának, aki úgy kritizálja, hogy ISMERI... ejnye enyje senki nem tud olvasni? és mindenki hüje? hm jó kommunikáció. innen el lehet indulni...

www.hir24.hu/belfold/192877/kormanytag-kontra-kutato-a-mediatorvenyrol-.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:16:54

@jjulie: pont arra értettem, mint te, bogárka.
Most az önelemzés ideje következik... netán mi a lófasz... bogárka...

jjulie 2010.12.30. 11:17:27

@Hepci:

igen valszeg elértél egy állapotot, amivel elégedett vagy, és azalatt amíg ez az elégedettség érzés tart valójában változott a pozíciód, és a következő méricskélésnél fogyást regisztrálsz, amit a tartalékből fedezel, és végül az ubul mellett találod magad a szélen

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.30. 11:19:33

@lüke: Ez a betiltósdi a nyugatnak megy.
Hogy fogják a pofájukat.

Itthon csak simán terjed az agyhalál.
A jobber kormányaink - mind a három - az agyzsibbasztással és a betiltósdival erősködtek.
Ugye, milyen jól sikerült a köztévé lerohanása is.
Kurva sok pénz megy el rá, de legalább mostmár teljesen nézhetetlen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:20:16

@a-kis-herceg: én szintet se tartok. Tarthatnám, de minek gyötörjem magam és áruljak szart (is). Így inkább jócskán csökkentett munkaintenzitással reagálok a válságra, vesszen a dzsídípí...

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:21:23

velemenyvezer.blog.hu/2010/12/30/2010_csalodas_volt_nem_forradalom

2010 - a reményvesztés éve...

én is ezt a szót gondolom legfontosabb és legösszefoglalóbbnak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:21:52

@jjulie: tudod, zsüli, úgy is lehet, hogy regisztrálod a fogyást és továbbra is elégedett vagy. Közben blogolsz, maszturbálsz, ilyenek...

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:25:27

@Hepci: én nem mondtam hogy szinten tartok a válságban. 2008 vége óta minimalizáltam a tevékenységet. de ez igazából a bizalomvesztés okából következett be. nincs energiám behajthatatlan pénzek után kajtatni. van időm nyugodtan dolgozni... átadom a terméket elveszem a pénzt. a kockázatot optimalizáltam a forgalommal. ebből sajnos most a minimum adódik... ugyebár.

@Ordnassac: ja. korrektül (le)kezelik a nemzetközi és belföldi nertársakat... valahogy ez az (el)beszélgetés Esztergomot juttatja eszembe...

jjulie 2010.12.30. 11:25:54

@Hepci:

bizony, lehet, majd integetek neked ha leültél az ubul mellé

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:28:44

@oldrock: az új remények éve...

ha ov tervei szerint megy minden és elég nyakas tud maradni... akkor még 2011 ben elérhetjük a célt: az államcsődöt...

ezért fontos állomás a média tv... nagy lépés a hazának, kis lépés ov nek. ahogy látom a "kommunikáció irányát" szilveszterkor megbízhatóan pukkani fog a tv., ez csak a rendszer keménységmérője... minél keményebb annál gyorsabban haladunk. már csak albániát kell leelőzzük...

jjulie 2010.12.30. 11:30:38

@Hepci:

igen aztán meg a végén ott van az az opció, hogy lehet szidni azt a népséget, amelyik minden reggel korán felkel és nyüzsög, függetlenül attól, hogy hossz van e vagy bessz

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 11:42:18

@Akitlosz:
szerintem vegyes rendszer kell. a háztartás, és az államháztartás esetén szigorú pénzügyi korlátokat kell szabni. a lakosságnak és az államnak is összességében megtakarítónak kell lenni. addig, és ott jó, ahol ez érvényes. tehát a költségvetés elsődleges egyenlegének folyamatosan többletet kell mutatnia, feltéve hogy van növekedés. és a lakosságnak is meg kell olyankor takarítania. tehát itt a probléma az volt, hogy miközben volt növekedés a lakosság még ezen is túlköltött. és amikor jött a recesszió, akkor meg törleszteni kellene. és azt látjuk, hogy ezen a téren nem vagyunk belátóak, se a háztartás, se az államháztartás. tehát akkor korlátok kellenek. de nem a piacra nézve. hanem az államra, és a lakosságra tekintettel. a vállalkozásokra és az unióra ugyanez nem érvényes.

---

azt gondolom, hogy az unió központi bankjának alacsony kamatozású hosszú lejáratú hiteleket kell nyújtania a városoknak a közberuházáshoz tőkepiaci garanciavállalás mellett. tehát az unió generálja ehhez a pénzt. nem az állam, és nem a bankházak hanem az unió. ha ez nincs, akkor szerintem nincs értelme a közös pénznek, és az uniónak. szóval az, hogy a pénzváltás költsége alacsonyabb lesz, ezen kevesebbet keres majd a tőkepiac, és olcsóbb lesz minden, ezek nem szép elképzelések voltak, de nem igazolódtak. majdnem az ellenkezője igazolódott. az euro szerintem nem egyszerűen ahhoz kell, hogy könnyen lehessen kereskedni, ahhoz is, hanem leginkább ahhoz, hogy a városok olcsón juthassanak hitelhez a közberuházásaikhoz.

most ehelyett vissza nem térítendő támogatások vannak. csakhogy a magyar városok annak érdekében, hogy az uniós beruházásokhoz biztosíthassák az önrészt: eladósodnak. a közintézmények viszont nem úgy épülnek, hogy látnánk a megtérülést. nem a profitot kellene látni, mert azt a közintézménynek nem kell termelni, hanem a megtérülését. az unió oldaláról is, és a város oldaláról. de ez nincs. ez nem cél. a cél az, hogy minél több támogatást minél gyorsabban lehívni minél bonyolultabb adminisztráció mellett. nincs olyan szereplő ebben a sztoriban, aki a közberuházások tényleges megtérülésével foglalkozna. nincs bankgarancia. hanem még az állam vállal garanciát a piaci beruházásokhoz, ami teljesen abszurd.

na most ha közberuházásokhoz az unió központi bankja biztosítja a hitelt, ami hosszú lejáratú, és olcsó, tehát min. 10 évre, max. 1%-os hitelre kell gondolni. és ezt biztosítja az unió központi bankja a városoknak. nem az államnak. hanem a városoknak. akkor van pénz. mégpedig olcsó, mivel ezen nem nyerészkedik senki. a kamat az unió működéséhez kell. a demokratikus kockázatközösség a város. a polgárság. akarnak mondjuk egy gyógyfürdőt, vagy stadiont, vagy új buszokat, új metrót, akkor egyszerűen csak meg kell mondaniuk, hogyan fog ez megtérülni. és hogy a községra, a falura is érvényes legyen mindez ehhez kellenek a régiók. épülhessenek vidéken új iskolák, legyen korszerű egészségügyi ellátás. az unió központi bankja ehhez szinte végtelelen mennyiségű pénzt biztosítson. nem kell hozzá, hogy legyen megtakarítás, de egy dolog kell: bankgarancia. és akkor milliárdokból épült 40 centis kilátóra ilyet nem adna a bank. mert az nyilvánvalóan sehogy sem fog megtérülni.

de a városok, illetve regionális méretekben a vidéknek jutna elég pénz, csak a megvalósulás mellé a tőkepiac által is elfogadott hatástanulmányok kellenek. tehát a banknak vállalnia kell, hogy a profitjából elbukik valamit, ha a közberuházás, amiért garanciát vállalt az adókból nem térül meg. és ezt pénzért vállalja természetesen. tehát neki ez üzlet. nem nagy üzlet, mert ebben az esetben korlátozni kell a bankot, mondjuk megint csak max. 1%-ért vállalja.

de a banknak ez a marketing, hogy biztosítja, hogy megépüljön az új iskola, és akkor ezzel reklámozhatja magát, hogy milyen rendes, garanciát vállal a visszafizetésért. viszont látnia kell, hogy az iskolaépítés az adóból hosszú távon megtérül. az extra profitja továbbra is a piacról származna. tehát egy piaci szereplőnek alkupozícióba kell kerülni a bankokkal. nem mondhatja azt a kincstár, hogy beáll a vállalkozások mellé. mert ugyan miből tud támogatni a kincstár. abból, hogy oda a vállalkozások befizetnek. akkor meg az állam úgy tud valakiknek ténylegesen segíteni, hogy a többi vállalkozásnak kárt okoz. és az állami beavatkozás összességében nem hoz többletet, hanem igazságtalan elosztást eredményez a piacon.

az államnak nem a piacba kell beavatkoznia, hanem a közintézményi működésbe. azért, hogy a leszakadó térségekbe is jusson elég működési forrás. nem beruházás, mert az szerintem ahhoz uniós források kellenek, uniós hitel, hanem kiegészítő normatíva, amire a fedezet az, hogy a közintézmények is adóznak. és így közöttük újraosztást lehet végezni. de a piacon nem kell újraosztani az államnak. mert ebből az lesz, hogy minden támogatás előbb utóbb oda koncentrálódik ahová a tőke. és a megszorítások pedig mindig a legszegényebbeken csapódnak le. tehát brutális igazságtalanságokhoz vezet.

mennyi sansza van valakinek a cigánysoron, és mondjuk mennyi sansza a belső budai kerületben élőnek, akinek a munkája mondjuk az, hogy véletlenszerűen nyomogatja az entert. úgy kereskedik, mint egy majom. és mivel mindenkinek a hosszú távú érdeke az, hogy az árfolyamok emelkedjenek, és ebből kifolyóan úgy tűnjön, hogy micsoda gazdasági növekedés van, ezért ez bekövetkezik, csakhogy a reálgazdaság ezzel nem tud, és nem is akar lépést tartani.

szerintem a reálgazdaság nyereséges szereplői okozzák a válságot. direkt. olyan cégek, mint az apple. akik nyereségesek, de az eladásból nem származik annyi pénz, mintha a steve jobs egy majommal véletlen módon nyomogatná az entert. viszont neki is szüksége van hitelre. csakhogy a kockázati tőkések nem adnak neki, csak üzletrészért cserébe. és így az igazgatótanácsi helyeket a kockázati tőkések strómanjai elfoglalják. és a reálgazdaság irányításában a bankok, illetve a tőzsdei szerencselovagok többségbe kerülnek. és ez nem jó. steve jobs fiatal korában megélte azt, hogy csinált egy fasza kis céget, és onnan a bankok kitették. a saját cégéből. és aztán úgy kellett visszavásárolnia. a saját cégét. egy rakás faszkalaptól. akiket jjulie favorizál. a különféle nációjú faszfejek. akikre te azt mondod, hogy a "zsidók". és jjulie is úgy képzeli, hogy a grúz az pont olyan, mint régen a zsidó, aki a homokra kavicsot szórt, és ott üzemet, gyárat épített. de itt nem ez történik. a végtelen vagyon az esetek jelentős részében nem ebből származik. és ezekkel mennek szembe az eredeti tőkefelhalmozók.
ők azok, aki shortolnak, és próbálják bedönteni a kockázati tőkések hatalmát. és ebből van a tőzsdeválság. a hitelválság pedig az állam, és a lakosság eladósodásból. na, nem regélem ezt tovább. talán érthető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:42:43

@jjulie: hehe, az Ubullal jól megértenénk egymást. Én fognék keszeget, ő meg kisütné. Vagy éppen fordítanék, azzal felhagytam a kereskedés miatt.
Bár biztos nem vagyok trendi, mindenhol csak a sukár merdzsók és plazmatévék, nekem meg kizárólag evésileg vannak luxusigényeim (is).

Szimba 2010.12.30. 11:42:54

Jó a táblázat, amit TG kitett a cikk végére. Egy gondom van vele, hogy S. Pali még nem jutott el a 4. év végére.
Lehet, hogy addigra már csak vétózni fog.:-))))

Időarányosan sokkal reálisabb lenne a táblázat.

Bár így is látható a tendencia. SP. nem arra szerződött, hogy az alkotmányosságot firtassa.

Szimba 2010.12.30. 11:51:41

Juj, nagyon tetszik! Már a riportalany is 1 perces némasággal tüntet a sajtótörvény ellen.:-))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 11:54:03

@Szimba: lehet, a tévében csak jelbeszéd lesz idővel. Két liberális így cseveg: az egyik széttárja a karját kérdő arckifejezéssel, a másik meg nagyujjal lefelé mutat zárt ököllel...

a-kis-herceg 2010.12.30. 11:56:45

@Szimba: tavaszi tekercs:

"sajtót, kenyeret!"

jjulie 2010.12.30. 12:03:27

@Hepci:

a nagy lapos tv pedig fontos, az egyik fiú az irodában új lakásba költözött a nyáron, az első amit vett, egy ilyen cucc volt, össze és fel szerelte, vett hozzá még különféle tuningokat, az egész manőver vagy egy hónapig tartott a válogatással együtt, és azóta sem használja

viszont ha rá gondol, és tudja hogy "van", édes érzés önti el

a "van" érzés isteni

jjulie 2010.12.30. 12:08:22

@Hepci:

jópofa ez a liberálisozás

ha befeküdnél egy időgépbe, viszamenni a liberálisok megjelenése előtti időbe, hány százalék eselyed lenne az állati sorban lévők között felébredned?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.12.30. 12:11:59

hirszerzo.hu/belfold/20101230_Paul_lendvai_mediatorveny
Hát ő tudja.
Mondjuk én sem hiszek benne, hogy a nyugat megment minket sajátmagunktól.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.12.30. 12:13:49

@jjulie: nekem úgy tűnt, Pető Iván meg Magyar Bálint ölég nagy állat. Szerencsére kihaltak, mivel felébredtek a pórok, akikre kedvtelve s graciőzen dobálták az orrukból kibányászott csulákat.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.12.30. 12:14:20

@Hepci:

Sohase feledd, hogy Sztálinnak, Hitlernek és Orbán Viktornak is rovott a múltja:-)

Sztálin és Hitler keresztény emberek voltak. Sztálin papképzőbe járt 21 éves koráig. Hitler meg mindvégig katolikusnak tartotta magát.

Orbán Viktor meg volt Szoci, Komcsi, Libsi is.

guvernalista (törölt) 2010.12.30. 12:17:43

@simonmondja.:
legalább ki fog derülni, hogy nem lehet állami köztévét csinálni. hanem 6-8 földi sugárzású regionális csatorna kellene. ami az egész országban fogható. és a régiók együttműködhetnek természetesen. budapest (és agglomeráció) régió csatornája, északi, és déli dunántúli köztévé, meg balaton köztévé, nyugat, és kelet alföldi köztévé, meg a közép-román (erdélyi) köztévé. és ezeket nem az államnak, hanem magának a régiónak kell finanszíroznia. és akkor budapest és környéke csinálhatna saját tévét, saját filmstúdiót akár. és a regionális együttműködés keretei kiléphetnének az országhatáron kívülre is. és akkor ez kvázi versenyhelyzetet jelent a regionális társaságok között is. de nem zárja ki az együttműködést sem.

mondjuk csinálni egy kult filmet mátyás királyról, és akkor egy rakás régiót be lehet ebbe vonni, mert ez a mátyás elég nagy fasz volt. cseh, meg olasz felesége volt, osztrák ágyasa, a fiát banska bystricán nevelte, hadjáratot vezetett ausztria irányába, lengyelországba, és egyébként a palotája itt volt visegrádon. és úgy egyébként kolozsváron született. magyar volt a mamája. az apja meg havasalföldi.

és akkor nyilván úgy kell megírni a forgatókönyvet, hogy azok a régiók akik ebbe a sztoriba pénzt raknak benne legyenek. és akkor koprodukcióban lehetne csinálni történelmi kult filmeket is. nem csak üvegtigris hármat, meg négyet. utóbbi is fontos. de a történelem is fontos. ezek nem zárják ki egymást. csak egyikhez sem kell állam. a kultúra szervezéshez régiók kellenek, mert akkor van verseny, mert az üvegtigris sikeréhez az kell, hogy kevés legyen az adó.

az állami tévét meg el kellene felejteni. főleg úgy, hogy egy szalay annamária kaliberű valaki lesz a legfőbb kultúra szervező, és cenzor. legalább lenne művelt, mint aczél elvtárs. szóval szalay annamáriát olyan szintem fogják megalázni, amit szerintem nem érdemel meg. de tartok tőle, hogy tóta wé majd azt mondja, hogy a szarba kell dugni az orrát az ilyen szalainéknak. és legfeljebb tumblr-en írja meg, persze majd jön kerényi imre, meg a többi idióta, hogy tilcsákbe.

itt a rendszerváltás óta nincs kultúrpolitika, szerintem ha demokráciát akarunk, akkor a kultúraszervezéshez régiók kellenek. hogy legyen verseny, és értelmes szomszédságpolitika azért, hogy az együttműködés keretei is adottak legyenek. hogy lássa a nép, hogy mátyás úgy volt magyar, ahogyan a cipőm sarka. a népmesében magyar volt, de úgy egyébként mindenféle nép nemzet kultúrájából rakta össze a királyságát. úgy képzelte, hogy kell egy regionális zsoldos hadsereg, és a perszonáluniót ki kell terjeszteni német római császárságra. ehhez képest orbán azt mondja, hogy mi magyarok majd megadóztatjuk a német szövetségi köztársaságot. mátyásnak se sikerült, pedig ő nem volt kispályás. és akkor ezt be lehetne mutatni filmen.

nyünyüge 2010.12.30. 12:19:40

@guvernalista:

Hogy valami veszettül el van cs@szve az EU-s támogatási szisztémájával és irányelveivel az biztos. Nagyokosok kitalálták tizenvalahány éve, hogy hogyan lehet úgy támogatni egy EU-s országot, hogy fejlődjön, de csak módjával - nehogy veszélyeztesse a nagyok piacát. Ennek eredményeként ott tartunk, hogy itt a szomszédban (Bp.Mammut környéke) az elmúlt 10 évben minimum 3 -szor építették meg ill. újjá a bicikliutakat - most már éppen csak nem szagos!, garantáltan többet költve rá, mint egy kisebb falu teljes úthálózatára ugyanennyi idő alatt.

jjulie 2010.12.30. 12:24:58

@Hepci:

a liberálisok soha sem tudtak a tömegekkel bánni, csak beindítani a folyamatokat, a tömegeket aztán azok a hordószonokok küldik a barikádokra, akik valaha liberálisok voltak, csak egyszer össze kellett mérni a farkukat a bölényekkel, és belátták hogy a liberálisoké jóval nagyobb, és ettől kiábrándultak a liberalizmusból, viszont amit eltanultak a nagyfarkúaktól az a hordón állva még nagyon ütős

jjulie 2010.12.30. 12:33:09

@guvernalista:

no, eltöprengtem hogy kiket is favorizálok, csak azt tudom, hogy a dolog úgy működik, hogy a minden embernek van egy sereg vágya és igénye, amit csak másoktól szerzett dolgokkal tud kielégíteni

namost a rendszer középpontjában a "szerzés" áll, itt futnak össze a szálak, és a kérdés az, hogy ez a "szerzés" miképpen zajlik, ott dől el minden, és nem kell álszentnek lenni, bizony nem egyenlők sem a hozzéférési esélyek, sem az alkupozíciók, sem a végeredmény, és ez a "szerzés" bizony elég mocskos dolog is bír lenni

ez a való világ, ami megy az rtl-en zseniális modellezése a való világnak: egy légtérben kell lenned, és olyan embertől kell begyüjtened a mentális szükségleteidet, aki tudja, hogy tudod, hogy ö tudja, hogy nem barátok vagytok, és csak egy győztes lehet

juliusbond 2010.12.30. 13:00:36

Sólyom volt az igazi ellensúly. A többiek is jól nyomták. Schmitt Pálnak még van ideje mutatni, hogy több mint báb. Szeretném is, mert azért nem értéktelen ember, a MOB élén fontos munkát végzett.

oldrock (törölt) 2010.12.30. 14:06:45

@jjulie: Ezt annyira értelmesen fogalmaztad, hogy még Te sem érted. De ne szomorkodj nagyon ütős volt amit írtál.
Ez a lényeg a mondanivaló csak harmadlagos....

oldrock (törölt) 2010.12.30. 14:08:50

@a-kis-herceg: @oldrock: az új remények éve...

ha ov tervei szerint megy minden és elég nyakas tud maradni... akkor még 2011 ben elérhetjük a célt: az államcsődöt...

ezért fontos állomás a média tv... nagy lépés a hazának, kis lépés ov nek. ahogy látom a "kommunikáció irányát" szilveszterkor megbízhatóan pukkani fog a tv., ez csak a rendszer keménységmérője... minél keményebb annál gyorsabban haladunk. már csak albániát kell leelőzzük...

:):):):):):):):):):)

Oknyomozó 2010.12.30. 15:42:01

Boldoggá tenne, ha megszavaznák gyorsan, hogy Magyarországon ezentúl (és örökké) minden utca, út, körút, híd, stb.
Orbán Viktor nevét viselje.

pug406st 2010.12.30. 17:26:46

csak nekem nem frissít?

nyünyüge 2010.12.30. 18:16:11

@pug406st:
nem vagy eltévedve? mert van máááásik!

kecas 2010.12.30. 18:31:08

mit vártok egy báb-útól!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2010.12.30. 20:15:21

"Orbitális átverés: Kiderítettük, mi van a Szalai Annamária kontra Tilos-balhé mögött"

hetivalasz.hu/jegyzet/tilos-34454/

A cikk egy szerecsenmosdatás. Ám a kommentelések nem kispályásak! :-)

boribori 2010.12.31. 01:38:19

Alakul ez! Még alá sem írta a bajnok a médiatörvényt, máris látható, mit jelent az "arányosság és fokozatosság". Kitiltotta Jolsvai Andrást (Újpest díszpolgára, a helytörténet egyik legjobb ismerője) az Újpesti Napló, mert egy ellenzéki lap munkatársa. Képtelenségekkel zaklatják a Tilos rádiót. Szíjártó kormányállásfoglalásra készette a luxemburgi kabinetet, akik kimondták: ha kormányuk egy tagja mond valamit, az hivatalos, tartozzék akármilyen párthoz.
És még csak idén van.
Jövőre veletek ugyanitt?! Remélem.

boribori 2010.12.31. 01:45:56

@vinczej: a cikk sokkal rosszabb, mint egy szerecsenmosdatás. A törvények relativizálása. Írt ugyan a hatóság egy számonkérő levelet, de az nem is komoly, hiszen nem büntették meg a rádiót. A rádió sem komoly, zugrádió, senki sem hallgatja. Az ügy sem komoly, minek a port verni körülötte.
De akkor miért írt a hatóság? Az sem komoly, amit írt, és a hatóság sem? Esetleg a törvény sem?
Én, magyar állampolgár, kapok jogot arra, hogy úgy értelmezzem a hatósági működést, ahogy Stumpf teszi - azaz, ahogy tetszik?

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu