Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
08:00

Az előző bejegyzésben amellett érveltem, hogy nagy valószínűséggel „a sokak által várt megújulás helyett a magyar politika elmúlt egy évtizedének logikája, tematikája és szembenállása határozza meg az eljövendő éveket is”. A Fidesz-MSZP világot, abban a formában, ahogy megismertük, hosszabb távon mégis komoly veszély fenyegeti. Az, ami a gyűlöletnél, ami inkább életben tart, ezerszer ártalmasabb: az unalom, az elhasználtság és a cikivé válás veszélye.

(Fotó: Népszabadság)

Az MSZP kapcsán már 2010-ben világosan megmutatkozott ez a hatás: ezúttal elkötelezett antikommunistának sem kellett lenni ahhoz, hogy sokan azt érezzék, számukra egyszerűen nem lehet választható alternatíva a szocialista párt. Nem csupán erős ellenszenvből, elvi megfontolásokból, történelmi okok vagy családi példák alapján vált elutasíthatóvá az MSZP, hanem egyszerűen azért is, mert nem volt benne semmi, ami vonzó lehetett volna a törzsszavazóin kívüli választóknak. Marketinggel foglalkozó szakemberek ezt úgy mondanák: a márka, a brand vált végzetesen elhasználttá, divatjamúlttá, olyanná, hogy az is inkább elrejtette, eltagadta, aki titokban azért még „használta”. Az új pártok, az LMP és – bizony - a Jobbik sikerében is benne volt ez a hatás, mert azon szavazók egy jelentős része, akik nem akarták a Fideszt választani, de az MSZP a fenti okok miatt az eszükbe sem juthatott, valami frisset, mást kerestek a piacon. Az LMP és a Jobbik számos szavazója éppen ilyen megfontolások alapján csapódott a párthoz; ha lett volna „egyik sem” rubrika a szavazólapokon, talán az is átlépte volna a parlamenti küszöböt.

A Fidesz a parlamenti választás környékén mindent megtett azért, hogy esetükben ez a hatás ne okozzon jelentős veszteséget. Meggyőződésem, hogy éppen azért beszéltek annyit változásról, forradalomról, új kezdetről stb., mert tartottak attól, hogy a választók bennük is felfedezik az elmúlt húsz év főszereplőjét, és az MSZP-vel együtt maguk is a régi, a megunt, a poros kategóriába kerülnek. A fiatalok között már tavasszal is érződött ez a hatás, a kutatások világosan mutatják, hogy körükben elveszett a Fidesz korábbi hatalmas előnye, elvitte a cica, pontosabban a két új politikai erő. A teljes népességben azonban sikerrel keltette az újdonság és a változás illúzióját az a párt, amelynek vezetője az elmúlt két évtized egyetlen olyan politikusa volt, aki minden parlamenti ciklusban meghatározó szereplőnek számított.

A példátlan győzelemmel a Fidesz komoly lehetőséget kapott arra, hogy átformálja a velük kapcsolatos képet, hogy sikerrel kerülje el az MSZP sorsát, hogy tanuljon az elmúlt évek hibáiból. Mégsem tette: az elmúlt fél évben a kormányzó párt lényegesen közelebb került a ciki kategóriához. Ráadásul a legtöbb esetben teljesen feleslegesen, nem a kormányzás lényegi pontjait illető ügyekben: az újraindított kultúrharccal, a követhetetlen kommunikációval, a szükségtelen izmozással, az önsorsrontó kivagyisággal. Ezen a téren az egyik legnagyobb hibát a médiafronton követte el a kormány: áterőltetett és tűzön-vízen keresztül védett egy olyan rendszert, amely lényegesen több kárt fog okozni kitalálójának, mint amennyi politikai haszonra számíthat általa. Igaza van Lázár Jánosnak, amikor azt állítja: az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette. Igen – teszem hozzá már én -, most is el fogja. El, mert innentől kezdve, függetlenül attól, hogy az új médiatörvényben pontosan mi szerepel, minden rossz megszólalás, minden félreérthető lépés, minden túlbuzgóság, minden hülyeség, amit ezen a téren a kormány elkövet, hatalmas erővel fog visszahullani rá – az esetek jelentős részében amúgy igazságtalanul. Mert hiába magyarázza majd, hogy nincs cenzúra, hogy nem lehet betiltani, hogy nem lehet politikai alapon büntetni, az általa magasra feldobott labdát százezrek fogják könyörtelenül lecsapni. Pedig mindez elkerülhető lett volna, ha azok, akik a döntéseket hozzák, nem hiszik el, hogy egy facebook-oldallal kipipálható a jófejség, a közvetlenség és a fiatalosság.

Mindez, amit most írtam, szöges ellentétben áll azzal, amit az első mondatban idéztem – mondhatják most néhányan. Szerintem nem. Ahhoz, hogy a régi-új törésvonal megerősödjön a magyar politikában, hogy a Fidesz-MSZP világgal szemben legyen valami más, valami új, sok feltételnek kell teljesülnie. Nem elég hozzá, ha születik néhány új párt: szervezet, erőforrások, témák, különösen pedig tekintélyes és hiteles vezetők nélkül nem sokra mennek. Jól látható ez a baloldalon, ahol évek óta minden a megújulásért kiált, mégsem történik szinte semmi: ugyanaz a párt, ugyanazok a szereplők, ugyanazok a mondatok. De a jobboldalon sem jobb a helyzet: nemhogy új, de más sem nagyon van már. Akik azonban emlékeznek még mondjuk az 1998-as Orbán Viktorra, sejthetik, hogy milyen veszélyt jelentene ma a kormányfő számára, ha megjelenne egy, a fiatalok százezrei által kedvelt, az ő nyelvüket beszélő, dinamikus, bátor és szabadon gondolkodó politikus, akivel akár újra is játszhatnák a Horn-Orbán vitát…

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr442550208

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ispánság vagy tanácsrendszer? 2011.01.03. 16:33:24

Ténytár Kétséges lépések az egységes, olcsóbb és egyszerűbb közigazgatás irányába   A központi államig

Trackback: December 21.: Semmi. 2011.01.03. 02:42:50

A kortárs véleményformálók ritkán érzékelik a szimbolikus fordulópontokat. Mostanság mégis abban a kegyelmi állapotban leledzünk, hogy akad egy mozzanat, amit már az itt és most is jelentősnek láttat.Lehet, hogy mégsem könnyű ebben az országban az amúg...

Trackback: A korrupció melegágya (II-III. egybevont lecke) 2011.01.03. 02:41:04

II. A médiaalkotmány révén a sajtó alaposan szabályozott lett. Azt nem állíthatjuk, hogy cenzúra alakult volna ki. A cenzúra esetén ugyanis jól lefektetett, egyértelmű szabályok szerint működik a rendszer.De itt nem erről van szó. Olyan közálla...

Trackback: A jövőnk a múlt 2011.01.01. 15:17:41

Körülöttünk gyorsan változik a világ, az eddigi ismeretek, tudások gyorsan átértékelődnek, ami mára a népesség nagy részében gyakorlatilag állandósította a bizonytalanságot. Ennek feloldására mi magyarok azt a választ találtuk, hogy...

Trackback: Médiatörvényileg korrekt újévi köszöntő Orbán Viktorhoz 2011.01.01. 13:40:56

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság lelki biztonságunk felett őrködő éber tekintetének fókuszában ezúton szeretném a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel köszönteni az újév alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök urat.Tisztelt Miniszterelnök Úr, Ked...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PR-küszöb 2011.01.01. 09:17:11

Boldog Újesztendőt kívánok e blog Házigazdájának és valamennyi kedves látogatójának.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 09:43:55

És nem lehetne, hogy szabadon választhasson mindenki, hogy milyen Orbán Viktorért lelkesedik ?

lobogóhajú borostás egyetemista,
ellenzéki,
polgári,
nemzeti,
ellenálló,
szociális,
forradalmár,
szabadságharcos,
rendpárti,
európai,
....
?
Végülis kellenek az alternatívák.
Egy szabad országban mindig van választásunk.

2011.01.01. 09:44:46

Az utolsó mondattal kívánok boldog új esztendőt és új reményeket!:D Hogy úgy legyen!:) Fogadhatni lehetne időben? Tegyétek meg a tétjeiteket!

Teljesen egyetértek a poszttal. Illetve egy ötletem mégis van. Mi van, ha egy most agilis, de félretolt vagy elnyomott fideszesből lesz - kakukkfióka - a verestáborban? Végül is előbb narancssárga az, ami aztán pirosba érik...:)

Arvedui 2011.01.01. 09:49:10

Szerintem meg magából indul ki az ember, az Internet hírközvetítő szerepéről nincsenek itthoni felmérések de biztos vagyok benne, hogy a lakosság (sajnos) elenyésző hányada használja hírforrásként.
Innen nézve a többi média monopolizálása, ellenőrzése sikert hozhat kis hazánkban.
Az már más kérdés, hogy a Magyarországnak hosszú távon egyféle felemelkedési lehetősége lenne, mégpedig a Svájci példa követése. Kutatás/fejlesztés, innováció és a szolgáltatások fejlesztése.
Azt viszont látni kell, hogy ennek az egyik legfőbb akadálya az itthoni emberi erőforrás teljes hiánya. Az elmúlt évtizedekben egyik kormány sem tett semmit eme probléma orvoslására.
Ennek, kicsit rosszmájúan, csak azt az egy okát látom, hogy könnyebben irányítható, befolyásolható, kezelhető és kiszámítható választói tömegek fenntartása politikailag prioritást élvez itthon.
Innen pedig visszatérünk az Internet kevés embert elérő itthoni állapotához.

shawshank 2011.01.01. 09:52:40

A Fideszt cikinek nevezni?
25 milliós büntetést ide de azonnal! :)
Ja és BUÉK!

teevee 2011.01.01. 10:19:49

"...függetlenül attól, hogy az új médiatörvényben pontosan mi szerepel, minden rossz megszólalás, minden félreérthető lépés, minden túlbuzgóság, minden hülyeség, amit ezen a téren a kormány elkövet, hatalmas erővel fog visszahullani rá – az esetek jelentős részében amúgy igazságtalanul."

Öööööööö, egy ma életbelépő törvény esetében ezt már előre meg lehet állapítani?

Tudom, hogy a vesszúparipúm. és már unalmas vagyok, de komolyan érdekelne, hogy hogyan lehet elemezni a törvény _elfogadtatásának_ hazai és nemzetközi hatásait, a törvény vizsgálata nélkül?
Tényleg van olyan, hogy "függetlenül attól, hogy az új médiatörvényben pontosan mi szerepel," - egy elemző számára?

Tényleg, ennyire mindegy, hogy mi a tárgy, csak az eladhatóság a fontos?

Link Elek 2011.01.01. 10:23:46

ez egy kiegyensulyozatlan cikk. nincs benne szo a KDNP-rol.
millios buntetes jar erte.
:)

bóra77 2011.01.01. 10:31:03

jó írás volt, tetszett! TG új politikai erőért kiált. Aki hallja, adja át!

BÚÉK!

Apropó SP beszédét látta valaki? Én alig bírtam ki röhögés nélkül, vártam, hogy mikor botlik el a szőnyegben. Amúgy nem gondltam volna, hogy egy ilyen hosszú spícset lenyom baki nélkül, úgy,hogy közben nem botlik meg semmiben. Azért az figyelemre méltó volt, hogy a sötét szobába lépve beszélt az új Alkotmányról.
Összességében jól kitalálták ezeket a szobás belépőket, de azért vicces is volt. (Főleg, hogy előtte láttam Baginacsáékat, ahogy parodizálták SP újévi köszöntőjét...)

bóra77 2011.01.01. 10:35:33

@teevee: azt kell mondjam, hogy a médiatörvényről szóló negatív felhangok leválnak arról, amilyen szabályok a médiatörvényben ténylegesen vannak, és új életre kelnek. Innentől kezdve...

Nagyon sok esetben nem a tárgy a fontos, hanem az eladhatósága, ill. amit köréépítenek. A marketingcsatát most nem a Fidesz nyerte. Nem tudták eladni. Nem is lehetett volna jól eladni, sztem.

ssi 2011.01.01. 10:36:08

legfontosabb: itt az új év, s ismét köreitekben, éljen, hajrá!

írjak / ne írjak? ezután mindig erre kell majd gondolni? - komolyan kérdezem

korábbi posztból: O.V. legenda akar lenni - igen, de nem kicsi, hanem nagyon nagy

bármiről az jut eszembe: O.V. gazdag is akar lenni, olyan, mint azok a támogatói, akik körül veszik, de ők nem csak politika által lettek azok

az előbbiről jut eszembe:
- ha nem is beszélünk róla nyíltan, kik azok, akiknek mindig van esélyük az életben - s nem kicsi, hanem nagy? a vagyonosoknak
- O.V. vitathatatlan és kirívó jó adottságai mellett vitathatatlan és kirívó személyiségi jegyekkel is bír az emberi nagyság iránti vágy tekintetében is
- a fenti kettő együtt + hatalom - s nem kicsi, hanem nagy - lehetővé teszi a választási törvény számukra kedvező változtatását is+image fenntartását pl. még egy ciklusra a határon túlon

sannya 2011.01.01. 10:44:23

buek...
sok igazsag vagyon ide irva...

kerdes,hogy ki lehetne valtopart...
a jobbik???
az lmp???
az mszp-szerintem-egy eletre elveszitette a nagypart kepet,hiteltelen,tobbszor lejaratott arcok,szalonhulyek...
a fidesz a tul nagy gyujtopartisagaval assa sajat sirjat...
szerencsere a szadesz sehol,az mdf romjaibol sem lesz semmise...
mi lesz14ben???
:)

Szimba 2011.01.01. 10:55:05

Az a fiatal "legkisebb királyfi" szerintem még a pólyában van.
A Fidesz meg ciki?:-))))) Ejnye, provokáljuk az Annamarit?:-))

BÚÉK!

Megfigyelo 2011.01.01. 10:56:59

@sannya: Csak nem hiszed, hogy 14-ben lesznek választások? (No persze "választások" Rákosi alatt is voltak...)

Megfigyelo 2011.01.01. 10:58:56

@simonmondja.: Kimaradt a felsorolásodból az igazi OV -- lassan pedig mindannyian megismerjük, sajnos.

bóra77 2011.01.01. 10:59:07

@Szimba: nekem először az "elvitte a cica"-n akadt fenn a szemem:))))))

ssi 2011.01.01. 11:05:28

ciki lesz-e az egész világ, ha a sok nemzetközi kritika nem lép mást - szerintem igen, s szerintetek?

olyan jókat, tartalmasakat és szellemeseket írtok, hogy az újságíró társadalom felkötheti a ... a blogtársadalom bedobta a kesztyűt, ami végül is jó, még a nem netezőknek is

@bóra77: "nekem először az "elvitte a cica"-n akadt fenn a szemem:)))))) " - :-)))))))))))) na, a kis érintett, megértjük

G. Wolf 2011.01.01. 11:06:53

Boldog új évet mindenkinek! :)

Én csak most néztem végig Schmitt Pál beszédét, igazából kicsit nekem fura volt hogy ahhoz képest hogy mostantól miénk az EU elnökség fél évig összesen egy darab EU-s zászlót tett ki... De ez csak így első benyomás, amúgy nekem tetszett ez a szobás dolog.

témához:

"A Fidesz-MSZP világot, abban a formában, ahogy megismertük, hosszabb távon mégis komoly veszély fenyegeti." - szerintem ez az egész attól függ, hogy az MSZP képes lesz e magát a Fidesszel szebe állítani hosszútávon. Képes lesz e valódi alternatíva lenni. Az hogy az LMP-nek és a Jobbiknak erre milyen esélye van az kétséges, még nem látszik. Az LMP szeirntem messze nem használja olyan jól a sajtót mint kampányában, a Jobbik pedig inkább botrányaival kerül be. Ezzel szemben az MSZP viszont többször is (szokatlanul) jól fogta meg a témát - pl Csányit kérdezgették az OTP MNYP-ró. És úgy néz ki, hogy egyre több médiaküszöböt elérő pozitív anyaga van. Ami meg vélehetően megfogja erősíteni, hogy az MSZP az ellenzéki párt, a Jobbik és az LMP pedig csak valami "egyéb".

"Jól látható ez a baloldalon, ahol évek óta minden a megújulásért kiált, mégsem történik szinte semmi" - én úgy érzem, hogy a SZINTE szó itt nagyon fontos, a Fidesszel szemben az MSZP többször volt képes vezércserére. Gondolok akár arra, hogy 2002-ben se Hornnal indultak, aztán Medgyessyt is és Gyurcsányt is le tudák váltani a hatalomból. Igaz hogy mindkét esteben nagyon durva külső körülmények kellettek.

Azonban amikor 2006-ban már másodjára veszített választást Orbán akkor mégsem a vezetőt cserélték le (bár ez felmerült, de nem lett még csak komoly alternatíva se), hanem inkább mégegyszer más vonalon próbálták újra felépíteni - hozzáteszem igen sikeresen; bár szerintem ebben a sikerben jóval nagyobb szerepet játszott a külső körülmény mintsem a Fidesz vezetőjének újra kalibrálása. De viszont a megfelelő hullámot jól lovagolták meg.

Összességében szerintem ha az MSZP képes lesz magát a Fidesszel szembe helyezni akkor már majdhogynem másodlagos kérdés, hogy mennyire tud (fog) megújulni, persze ha még meg is újulna teljesen és tökéletesen ő kerülne a váltópárt szerepébe akkor tudna csak igazán erősödni.

teevee 2011.01.01. 11:08:16

@bóra77: OK, persze. Mindennek van hatása és az nagyon különbözhet az eredeti szándéktól.
De egy elemzőnek ennyire mindegy, hogy a nyilvánosságnak _konkrétan_ hogyan változnak meg a szabályai?

Na mindegy, új év, új nóta.
www.youtube.com/watch?v=rnmR6fRObGI

BÚÉK

jjulie 2011.01.01. 11:09:53

@teevee:

az eladhatóság nem mindig fontos, pölö, ha nincs eldanivaló, akkor nem, vagy ha nincs választék akkor sem, ha nincs kereslet akkor sem, szóval jogos a kérdés

bóra77 2011.01.01. 11:13:51

@teevee: szerintem egy politikai elemzőnek nem dolga bármely törvény vizsgálata, másrészt nem is feltétlenül ért hozzá. Ettől természetesen még véleménye lehet. Ugyanakkor elegendő a hatását vizsgálni, ill. a kommunikációs környezetét. Megjegyzem én sem/nem olvastam a médiatörvényt, csak a sajtóját, ill. a Fidesz magyarázkodását, és az elég volt. Úgy tartja a mondás, "nem zörög a haraszt, ha..."

bóra77 2011.01.01. 11:14:30

@manyike: én vittem el.bebebee :)

Ringlósztár 2011.01.01. 11:15:08

Na ezért a képért haragszom én Hornra.
Itt k.rták el, mert Gyula holtrészegen leült ov-val vitatkozni, az első kb. fél órát így ov hozta, utána hiába jött fel Gyula (mint a talajvíz), azt már senki sem látta.
Az volt a baj Gyulával, hogy azt hitte ov-ék is úriemberek, mint ő: nem menekült el az ov-val folytatott vita elöl (ahogy ov később a kihívói elöl) és betartotta a kampánycsendet, amikor Az Ember Aki Soha Nem Hazudik a megelőző 3 hétben a Torgyánnal kötendő koalíciót folyamatos tagadása után a kampánycsend alatt bejelentette a későbbi koalíció létrejöttét.
Sajnos, a pufajkás rossz társaságba keveredett, nem bírta a tempót az újmocskokkal.

Szimba 2011.01.01. 11:15:51

@bóra77:

TG gyerekpezsgővel koccintott!:-))

bóra77 2011.01.01. 11:16:13

@jjulie: jelen környezetben (törvény eladhatósága) nem jogosak ezek a kérdések...

bóra77 2011.01.01. 11:17:28

@Szimba: hát nem tudom, annak fényében, hogy "ciki", "hülyeség", "izmozás", "cicázás":)) de jó, tetszik, újszerű, fiatalos:)

kollahrit 2011.01.01. 11:25:12

Nem értek egyet ezzel. Leírtam a Piroslap blog főszerkesztői blogjában a véleményem: piroslap.tumblr.com/

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.01. 11:27:06

@teevee: Igen, a törvény szövegétől függetlenül ez egy diktatórikus médiatörvény. Ugyanis legtöbbször nem a szöveggel, hanem egyoldalú értelmezésével és alkalmazásával van a baj. Azzal, hogy Szalai és médiabrancsa "egyszemélyben" dönthet, és ő tudvalevőleg Orbán agyával "gondolkodik", több, mint valószínűsíti az ellenzéki elnyomás eszközeként való felhasználását.

Gyakran hivatkoznak arra, hogy lehetőség van (halasztó hatály nélkül) bírósághoz fordulni. Kérdés, hogy ha a "hatósági tönkretétel" után a bíróság mégis a médiumnak ad igazat, akkor (anyagi és nem anyagi) kártérítésre kötelezhető-e az NMHH? Ugyanis egy anyagilag tönkretett média kártérítési igénye akár több milliárd forint is lehet. (Több év elmaradt bevétele, és a hallgatók elvesztésének erkölcsi kára)

Amúgy boldog, tartalmas kritikákkal teli új évet!

ssi 2011.01.01. 11:27:18

épp iszom a nagy bögre kávém, éppen próbálok észhez térni a családom számára ....

.... s közben a mozgatórugókon meditálgatok...

O.V. végül is kiválasztott lett,
ami működik és sokaknak hasznára is válik.
O.V.-nek tetszik a szerep, személyiségéből adódóan,
s ráérzett arra is, hogy
neki is valamiben nagy pluszt, egyedit, különlegeset kell adnia:
míg sleppje szakmája által nyilvántartott a felső tízezerben,
O.V. jogászként, vagyis az egyszerű gazdasági világban nem volt még jelen.
politikában felértékelődtek a pénzes támogatók - világ trend
politikában viszont érdekeltek lettek a vagyonosok - gazdasági előnyök lehetősége,
az oligarchiának jó egy báb is, főleg ha az nagyon népszerű, eladható,
de O.V. nem bábu, hanem valaki akar lenni, s olyat kínálni, amit más nem tud,
s amit el tud adni, hitelessé tud tenni, de főleg történelmi, de legfőképpen az ő nevével fémjelzett lesz

porfelhő 2011.01.01. 11:32:13

JaJ! Most látom, hogy már van új "feladat". Nem tétlenkedik a Török G. bocsánat. ! csak nekem nagyon fáj a fejem, "elfelejtettem", hogy nem szoktam alkoholt inni, most meg ittam, pezsgőztem.:):)

mrs. white 2011.01.01. 11:37:25

BUÉK!

A fidesz arra a kivénhedt üzletkötőre emlékeztett aki pontosan ugyanazt az eladási technikát használja már 20 év óta. Nem érti, hogy maga a világ és a termékek is megváltoztak közben. Orbán is belecsökevényesedett ebbe a szerepbe. Szomorú látni, hogy mennyire kevesett őrzött meg a fiatalkori önmagából. Pedig lehet hogy ha azt folytatná amikor annak a 10-20 %-nak tetszett és nem folyamatosan akarna mindenkihez szólni mindenkinek jobb lenne. Választások előtt nem látszott ennyire, hogy nem csak szerepet játszanak hanem komolyan is gondolnak sok dolgot.

Ilyen szempontból az úristen se menti meg a fideszt, hogy az mszp sorsára jusson és egy elhasznált brand legyen. Ami az mszp-vel szemben reményt jelenthet a fidesznek hogy ott maga a párt a brand itt pedig Orbán válik majd azzá (vagy már az). Orbántól elszakadva fellehetne építeni egy a politikai erőtér centrumába tartó pártot, amely szakít a rendkívül sokakat iritáló külsőségekkel foglalkozással és inkább a gazdasággal foglalkozik . Ennek egyenlőre nyoma sem látszik. Gondolom erre csak akkor kerülhet sor ha Matolcsy féle gazdpol megbukik. Ehez már annyira odakötötte magát Orbán, hogy a bukása kódolható ezzel az eseménnyel. Erre azonban két évet kell várni, rossz esetben pedig már februárban eljöhet ha a sokat emlegetett februári kiadásvágó csomag nem hozza az elvártakat. Ha mégis csoda történne és beválik, akkor alternatívák hiányában garantált a 8-12 év.

Anti Anyag (törölt) 2011.01.01. 11:44:44

Ha a gyűlölet neked az izgalom, egészségedre.

Ebben az emberek döntő többsége már nem hajlandó részt venni, de ha mindenképp izgalomra vágysz, lépj be az MSZP-be.

Mária 2011.01.01. 11:46:34

"De a jobboldalon sem jobb a helyzet: nemhogy új, de más sem nagyon van már."

Egészen biztosan lennének emberek, csak a nagy öregeknek nem érdeke, hogy előtérbe tolják őket, a fiataloknak meg nem érdeke, hogy félreállítsák az idősödő generációt.

rockjano_ 2011.01.01. 11:47:23

A következő történet az alkotmány lesz!!!

Hoznak egyet ugye majd maguknak amit rengetegen nem fognak a magukénak érezni, ezért-azért. Nem lesz persze népszavazás sem.

A médiatörvényhez hasonló ellenkezéseket fog majd kiváltani, csak egy sokkal fontosabb kérdésben. És ezt majd utólag nem lehet annyira változtatgatni.

A Fidesz pont abba fog bukni hogy annyira át akarja írni az elmúlt 20 évet. Hiába volt rengeteg gond vele ez a mi 20 évünk volt benne sok sikerrel is nemcsak bukással.

És hát igen az Mszp-vel valamit kell csinálni mert ez így kevés, szerintem másnak meg nem lesz komoly esélye a fidesszel szemben.

török gábor 2011.01.01. 11:48:05

@Anti Anyag: szövegértés, szövegértés...

tbb 2011.01.01. 11:56:14

@simonmondja.:

Szabadon választhatsz. De mi legyen a többivel?

tbb 2011.01.01. 11:59:10

@Letícia:

Kétségtelenül egészségesebb lenne, mintha megkékülne.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 11:59:18

@tbb: Ez kérlek, egy centrális pártrendszer. Orbán a centrum és minden oldalról lehet vele együttműködni.

bariga 2011.01.01. 12:02:13

Boldog ÚjÉvet Kívánok mindenkinek.

Jelenlegi pártunkkal és kornmányunkkal is az lesz a baj, mint Pali bácsi beszédével. Csak A Fidesz szavazókhoz szólt, pedig mindháromnak mindenkiért kellene dolgoznia. Ez valóban államférfit kívánó feladat, de nem lehetetlen, csak neveltetés kérdése.

tbb 2011.01.01. 12:04:03

@teevee:

"Tényleg van olyan, hogy "függetlenül attól, hogy az új médiatörvényben pontosan mi szerepel," - egy elemző számára?"

Hátha olyan a helyzet, akkor bizony van.

porfelhő 2011.01.01. 12:04:31

A rendszerváltás óta eltelt időszak, az elmúlt tiz év politikája. Igen. egy párt társadalmi bázisát soha sem lehet megbecsülni. minden pártnak vagy egy törzs szavazó bázisa, aki ha esik-ha fúj kiáll a pártja mellett. Az Mszp. kormány hitelvesztése miatt elveszitette szavazói egy részét, akik a két nagy párt közül egyikre sem akartak szavazni, erősitették az Lmp és a Jobbik táborát. Ja. igen a Gyurcsány őszödi beszédével, bekerült a történelembe és saját polotikai karrierjét ásta alá. Tudjuk mit rontottak el.
A 2010-es választások óta a helyzet nagyon más. Hatalmas fölénnyel nyerte a választást a Fidesz. Igen! a csodaváró hangulatban lévő szavazók, valami nagyon mást vártak. A Fidesz politikája most új, de nem nagyon más. Újszerü, különutas gazdaságpolitika., hatalmi kormányzás.
Igen. Az OV. "az elmult husz év nem hozta meg a változást. "erős államot buta szabályokkal nem lehet kormányozni." Sorjáznak a törvények, az alkotmányt irja át a gazdaságpolitikához. A "lángoló szavak" új világ születik.

tbb 2011.01.01. 12:08:20

@sannya:

"Mi lesz 14-ben?"

Fidesz-mszp párharc.

Kalmár 2011.01.01. 12:08:32

@Ringlósztár: Szép gondolatok.
A pufajkás részeg Horn úriember volt.
Van némi eltérés köztünk az úriember fogalommal kapcsolatban.

2011.01.01. 12:10:10

Ez már volt?? Reggelre ez fogadta KEH-re látogatókat.
mandiner.hu/cikk/20110101_elnoki_ujevi_koszonto

Mostanra kijavították...

Meg vagyunk mi áldddddva...:D

blacklord 2011.01.01. 12:11:27

@Anti Anyag: + @török gábor: Igen, én is azon töprengtem, hogy vajon mit szívott előbbi Szilveszterre, hogy ez lett az értelmezési végeredmény... Vagy ez csak a sokat emlegett magyar humánerőforrás-értékszint lenne?

sannya 2011.01.01. 12:13:01

@Megfigyelo: nem unalmas ez az orokos eloreretteges???

Megfigyelo 2011.01.01. 12:14:37

@simonmondja.: S akkor lesz majd űj Ellenzéki Kerekasztal is?

porfelhő 2011.01.01. 12:15:22

Jaj! már most jut eszembe, hogy néhány órája Magyarország az unió soros elnöke.!

Megfigyelo 2011.01.01. 12:15:23

@sannya: Egy öreg ember tapasztalatai...

Megfigyelo 2011.01.01. 12:18:11

@porfelhő: Szegény unió! Nem érdemelte ezt meg!

2011.01.01. 12:19:35

@Anti Anyag: mert? Milyen izgalom van a szociknál? Mesélj már...:)

CSENDES 2011.01.01. 12:22:01

@Letícia: Dolgoznak a sajtófigyelők:-)) Hiába azonban. Michael Knight, a Központi Bizottság már korábban megírta, akárcsak a Mandiner és szerintem még sokan mások.

Mint ahogyan az NHMH féle Ice-T fordításról is vannak eltérő vélemények (fordítások) index.hu/x.php?id=inxbkc&url=http%3A%2F%2Fleiterjakab.blog.hu%2F2010%2F12%2F31%2Fszilveszteri_breking

Boldog új évet!

tbb 2011.01.01. 12:22:23

@simonmondja.:

Érdekes megközelítés. De akkor mi végre tetted fel a választási kérdést?

porfelhő 2011.01.01. 12:26:00

Igen! az Orbán V. "nem árult zsákbamacskát" . a kormány politikája, minden lépése a hiánycél teljesitése érdekében történik. Az emberek életminőségének látványos javulását meg "elvitte" a cica.:)

SzucsCsaba 2011.01.01. 12:26:39

Kedves Gábor,

Először is Önnek is és Mindenkinek BÚÉK és a magyar politikának is úgy unblock minden jót és értelmeset! Sok bölcsességet, tisztánlátást és egy adag türelmet az ezévi politikai gondolkodáshoz is.

A mai bejegyzésben számomra ez volt a kulcsmondata: "Meggyőződésem, hogy éppen azért beszéltek annyit változásról, forradalomról, új kezdetről stb., mert tartottak attól, hogy a választók bennük is felfedezik az elmúlt húsz év főszereplőjét, és az MSZP-vel együtt maguk is a régi, a megunt, a poros kategóriába kerülnek."

Szerintem egy jól sikerült, egy jól eltalált, megfogalmazott lényegi üzenet.

Az utolsó mondatát olvasva pedig önkéntelenül eszembe jutott Vona Gábor, de szerintem neki sem sikerült, illetve eddig még nem sikerült, bár akár még sikerülhet is...

Azt ma megmondani, hogy mi okozhatja a mai magyar politika kizökkenését, szerintem nem könnyű vállalkozás, és talán egy tisztán logikai, racionális okfejtéssel ez meg sem oldható. A világ és benne az emberek ennél kicsit komplexebb lények... :)

Egyébként a médiatörvénnyel kapcsolatban a Fidesz miért viselkedik ilyen kisiskolás, naív módon?
Nem gondolták, hogy ilyen visszhangja lesz?
Szándékosan?
Vagy csak egyszerűen nincs minderre (politikai) erőforrásuk?

Épp tegnap véleményezte Lánczi András egy politikai műsorban, hogy a külföldöt nem lehet ignorálni és a külföldi sajtóval való kapcsolattartást nem lehet sosem megspórolni. De akár egyik előző bejegyzését is említhetném.

Néha egyáltalán nem értem a Fidesz viselkedését, de azt sem hiszem, hogy ad-hoc módon cselekednének. Elnézést, ha erre már valahol adott választ, még nem olvastam...

Üdvözlettel.

2011.01.01. 12:27:31

@CSENDES: köszönöm, neked is BUÉK!:) És persze bőségel...:D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 12:31:03

@tbb:
Mert Gábor a fiatalítást jósolta.
Közben megmutatta a fiatal Orbán Viktort.
Végülis elég felvétel lehet róla, hogy a fiatalok tinisztárja is ő legyen.

2011.01.01. 12:31:34

@simonmondja.: hát ja, meg a döglött lóról le kell szállni vagy hogyan is szólt Dakota Vitya örök érvényűje?

porfelhő 2011.01.01. 12:32:30

@Megfigyelo:

Megmondta a németek kétharmada "Magyarország nagyon veszélyes és nincs helye többé az eu-ban".
Ja.ja. Brüsszelben senki sem emlékszik, hogy egy ország az elnökség kezdete előtt nemeztközi cimlapra került volna. Magyarországnak sikerült. !

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.01. 12:33:27

szerintem az "egyik sem" nem egyszerűen átlépte volna a küszöböt, hanem toronymagasan nyer

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 12:35:04

@Letícia:
Addig lapátoljuk a homokot a kútba, amíg kimászik a beleesett szamár és beindul az országunk rakétája oxigénpalack nélkül a csúcsra.

2011.01.01. 12:36:45

@simonmondja.: de ezzel vitatkozom. Tinik újak már. 20 év alatt középkorúak azok a tinik is,és a legjobban ez a korosztály "tiszavirág életű". Veszélyes csak tinikben gondolkozni. A lázadás részükről a legnagyobb, főleg ha nem az van, amit ígérnek vagy hívnak.

cambridge.on 2011.01.01. 12:40:05

BUÉK!

Mi lesz 2014-ben?
Erről vitatkozni '11-ben újév napján, kicsit korainak tűnik.
Gondolta volna valaki, a nagy elvárások közepette a Fidesznek sikerül egy félév alatt ilyen helyzetbe lavíroznia magát?
Még én sem hittem ebben, pedig távolról sem vagyok Fidesz fan.
A két nagy pártnak szüksége van egymásra, derült ki a múltban.
A jövőre vetítve már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Az MSZP
összeomlásával hihetik Orbánék, nincs politikai ellenfél.
Ami a pillanatnyi állapotban igaz.
De az idő kerekét nem lehet megállítani, felnő egy új nemzedék, akik nem fogadják el az egy párt által uralt helyzetet.
Visszatértünk Minarik megállapítására: Kell egy csapat!
Ez lehetne egy megújult MSZP, de valószínűbb egy új, ma még talán a nagyközönség számára ismeretlen politikus vezetésével alakult társaság. Szándékosan nem pártot írtam, inkább valami mozgalom győzheti meg a két pártból kiábrándultakat.
Ennek felépítéséhez idő kell, talán ezért mégsem korai erről beszélni.
'14-ben nem lesz változás, hacsak valami katasztrófa be nem következik, de az senkinek sem érdeke.
'18-ra felerősödhetnek a Fidesszel szembeni hangok, és megerősödhet egy új csapat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 12:41:08

@Letícia:
Szerintem 2014-ben pont olyan időszerű a kommunisták elleni harcot víni, mint 2010-ben.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 12:44:32

@cambridge.on:
És jön a megváltó utolsó reményünk ?
Már megjött.

CSENDES 2011.01.01. 12:45:08

@Letícia: Döglött lóra nem kell felülni. Vagy: Ha lovagolni akarsz, keress előbb egy élő lovat.

Tetszés szerint alkalmazandó.

bioLarzen 2011.01.01. 12:45:25

@G. Wolf: "Összességében szerintem ha az MSZP képes lesz magát a Fidesszel szembe helyezni akkor már majdhogynem másodlagos kérdés, hogy mennyire tud (fog) megújulni"

Szia,
miért, most szerinted hová helyezi magát? :)

bio

2011.01.01. 12:50:16

@simonmondja.: de hol vannak a kommunisták? Nem is voltak még sehol! A kommunista, mint olyan fikció!

@CSENDES: értem. Nem tudok vitya dakotául...:)

Jó étvágyat a lencséhez!:D

S.Clegane 2011.01.01. 12:52:49

Egyre inkább úgy érzem hogy a blog kezd degenerálódni egyszerű fikázásba. Még valamennyire csomagolva van a mondandó, de elemzésről itt már rég rég nincs szó. Ilyen mondatok meg már az MSZMP agitprop osztályáról is nyugodtan származhattak volna

"Mégsem tette: az elmúlt fél évben a kormányzó párt lényegesen közelebb került a ciki kategóriához. Ráadásul a legtöbb esetben teljesen feleslegesen, nem a kormányzás lényegi pontjait illető ügyekben: az újraindított kultúrharccal, a követhetetlen kommunikációval, a szükségtelen izmozással, az önsorsrontó kivagyisággal."

Ha már említetted az antikommunistákat, és azért a mai világban a kommunizmus 100+ millió halottja után a legtöbb tisztességes ember azért antikommunista, szerinted hova fognak (fogunk) szavazni ha a vágyad ténylegesen beteljesül és a Fidesz leszerepel?

porfelhő 2011.01.01. 12:58:07

Ja." A 2011-es varázsgömb."
A kormány intézkedéseivel mindenki jól jár, az a kérdés ki jár jobban ki rosszabbul.

panelburzsuj 2011.01.01. 12:59:41

@török gábor:

Azárt az tényleg komoly elemzést érdemelne, hogy a - tán két hónapja(?) - még a "régi megmondók" hitelvesztése felett örvendező elemző hogyan jutott ilyen gyorsan arra a felismerésre, hogy az új megváltók legalább olyan avétosak, mint az általuk kitúrtak?

Szóval tényleg érdekelne, kedves Török Gábor, hogy a magyar politikai felhozatal egyik szakavatott értőjeként mit nem lehetett látni mondjuk szeptemberben abból, ami mostanra testett öltött?

Megfigyelo 2011.01.01. 13:00:13

@cambridge.on: Minden jel szerint *lesz* katasztrófa.

jjulie 2011.01.01. 13:00:50

@S.Clegane:

na ember, te aztán jól letüdőzted a mosóport

porfelhő 2011.01.01. 13:01:24

Nem is értem! Hol van a @László56. miért nem ir? még mindig szilveszter van nála, vagy sok pezsgőt ivott?!:) bocsánat.

porfelhő 2011.01.01. 13:03:41

@jjulie:
Boldog Új Évet Neked!

tbb 2011.01.01. 13:03:45

@panelburzsuj:

Te látod a jövőt? Akkor áruld már el, hogy mi lesz 1 év múlva. Vagy azt, hogy hogy zárul az eu-elnökség?

Öreg Sam 2011.01.01. 13:05:45

@cambridge.on:
Nagyjából-egészében veled kell egyet értenem,anélkül,hogy minden kommentet elolvastam volna (gépem ujraértelmezett engem :D)
Én egy vátesz vagyok,megjósolom:
1, Az MSZP nem fog feltámadni,gagyi figurák vannak úgy összességében.
2, Gyurcsány a háttérből menedzserelhetne egy "eladható " politikust,de ez csak illuzió.
3,Egy "új párt" csakis a FIDESZ-ből nőhet ki,előbb-utóbb minden párt kitermeli saját ellenzékét.
4,Caesarnak is volt egy Brutusa,kiváncsi leszek a Fideszére.
Sajnos ezek a dolgok csak emberöltő távlatában mérhetők és nekünk nem sok emberöltő adatik meg...

szbi 2011.01.01. 13:09:17

@török gábor:

Kedves TG!
Boldog, munkás új esztendőt!
Kedves fórumtársak!
Boldog, munkás új esztendőt!

Ami a tárgyat illeti, kedves TG: a Cassandra-szerepet állni kell, ugye tudja?
Ami a tárgyat illeti, kedves fórumtársak, én úgy látom, s TG blogját azért olvasom, mert itt valójában nem eszmékről folyik a szó a Szerző tollából, hanem az emberi viselkedésről. A tömeg viselkedéséről és sorsáról. Mindnyájunkéról. Hosszú távon ez a fontos és nem a "választói magatartás". Márpedig a mélyváltozás politikai kifejezésére most egyedül a Fidesz képes, ha - akár súlyos - hibákkal is. De az nagy hiba volna, ha a Fidesz mostani hatalmi helyzetbe jutását pusztán az MSZP+csatolt részek kifáradásával, elhasználódásával magyaráznánk. A Fidesz-brand változni fog, vagy eltűnik: de a lényeg nem fog változni: kb. 2000 óta a világ nagyon mélyen változik, én egy hasonlót 1967 - 73 között már megéltem. A mostani talán még inkább fundamentálisnak mutatkozik. Nekem. És Önöknek?

nyünyüge 2011.01.01. 13:10:33

"Éjfél után történt.

Az ember ekkorra már azt gondolta, egyéb meglepetés nem érheti, ha csak, mondjuk, annyiban nem, hogy a csepeli temetőből élőben közvetítik Zámbó Jimmy föltámadását, ehhez képest a Himnusz után csak jött és jött velünk szemben Schmitt Pál köztársasági elnök, hogy elmondja a keményet meg a frankót. Píárilag, persze, nyilván rendben volna a dolog, amennyiben szpindoktorai azt kérték az emberek emberének emberétől, hogy Pali, ha már ilyen frankó csávó voltál az idén, s kétely nélkül aláírtál mindent, így a feleséged véletlenül eléd került új süteményreceptjét is, akkor legalább menj át néhány termen a Sándor-palotán, mert akkor motorizált katalizátor vagy katalizált motor benyomást keltesz, más tekintetben viszont akkor lett volna igazán hiteles a 89' előtti elvtársak elvtársainak elvtársának beszéde, ha a már ráaggatott piros bohócorral teszi azt, mert akkor legalább nem kellett volna azon gondolkodni, hogy hosszú jelenete a Bagi-, Nacsa-féle show betétszámainak egyike, esetleg komoly közlendőfélének szánt matéria.

Hátráltam a tévé előtt, miközben közelített felém a legfőbb ember, s ilyesmi még nem fordul elő velem. Na de majd a következő években: akkor már talán menekülök is."

nol.hu/kult/es_schmitt_pal_csak_jott__csak_jott__csak_jott___

(remélem, nem sérti semmilyen kisebbség vagy többség érzékenységét:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 13:11:15

@CSENDES: hölgyeknek ló se kell. Ha döglött, perverzió.

cambridge.on 2011.01.01. 13:12:18

@simonmondja.: még nem tisztult ki a fejed hajnal óta?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 13:12:56

@S.Clegane: ezt a Gábor ilyen szórakoztató 12 mínusz karikás korhatárral fogalmazta így.
Mégis félreértetted...

bariga 2011.01.01. 13:15:09

@nyünyüge: Érdekes, én is komolyan féltem, hogy kilép a
TV-ből és olyan szigorúan nézett! Amit mondott, az meg .. na inkább hagyjuk

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 13:15:52

@panelburzsuj: senki se látja tisztán a jövőt, legfeljebb Debreczeni József, ő meg ugyebár faszkalap.
[vö. még: a nyaloncokat vizionáló dombóvári (tisztán)látó esete] :)

Megfigyelo 2011.01.01. 13:16:43

@S.Clegane: Az MSZP-ről sok mindent el lehet mondani, pl. hogy nem baloldali (egyáltalán nem nem eléggé, stb), de hogy kommunista lenne az egy marhaság: határozottan piacpárti. A Fidesz viszont egy nacionál-bolsevik párt, államosít, központosított államot csinál egyetlen hatalmi centrummal, de facto egypártrendszerrel, a tulajdonhoz való jogot lényegében tötölte az alkotmányból - sokkal inkább nevezhető "kommunistának", mint az MSZP.

nyünyüge 2011.01.01. 13:20:17

@bariga: képzeld 3D-ben milyen lett volna - a pompázatos Sándor Palotából átlép a nappalidba.

(Amúgy a népeket vajon nem irritálja ez a külsőség? Nekem meglehetősen visszatetsző.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 13:20:30

@bariga: azzal mi baj volt? Szerencsére nem hallottam, egy húszonéves tévén néztük a konyhában, miközben borzalmas Pick virslit ettünk és borzalmas Törley Charmant Rouge pezsgőimitációt fogyasztottunk mellé.
Egyet észrevettem: üdvösen rövid beszéd volt. Schmitt meg úgy kóválygott, mint én egy kőgáton éjjel süllőzés közben, amikor mindig 100 méterrel odébb hallok valami rablásféle zajt.

reservatio mentalis 2011.01.01. 13:21:18

"ha lett volna „egyik sem” rubrika a szavazólapokon, talán az is átlépte volna a parlamenti küszöböt."
Szerintem meg valahol az MSZP előtt vagy után "végzett" volna!
BÚÉK!

török gábor 2011.01.01. 13:22:39

@S.Clegane: köszönöm a hozzászólást, mert az utolsó részében tökéletesen igazolta azt, amit írni szerettem volna. amíg nincs alternatíva, marad a fidesz-mszp világ, és igen, az antikommunisták (magamat is ideértve), addig mindig a rendszerváltó párt(ok)ra fognak szavazni. csak ennek a kérdésnek a súlya, ereje halványodik, ezt azért érdemes felismerni...

Szimba 2011.01.01. 13:23:48

@nyünyüge:

Megőrültél?:-)))
Sohasem veszek 3D-s tévét!!!!!

Azt viszont megnyugtatónak találtam, hogy nem Wass Albertet idézett, hanem Kányádit.
Szegény jó, öreg Kányádi!:-(

Megfigyelo 2011.01.01. 13:24:07

@porfelhő: Az eddiginál kevesebbet fog hazavinni február 1-én mindenki, aki már/még nem nevel gyereket és a bruttója 293.000-nél kevesebb - l. a bérkalkulátort az adozona.hu honlapon. (A kormány tett egy halvány igéretet, higy a *közszférában* ezt kompenzálni fogja, Meglátjuk -- állítólag évi 23 milliárd kell hozzá...)

jjulie 2011.01.01. 13:24:49

@Megfigyelo:

nem nacionálbolsevik

feudális, hortista, keresztény, vidéki, magyarkodó, kádárista, ateista, jóskapista

xorfrion 2011.01.01. 13:26:11

Ezen bejegyzés kapcsán írom, bár szinte mindhez kapcsolható:
Én úgy látom, érzem, hogy Orbán Viktorban kódolva van a bukás.
Az a fajta magyaros bukás, amit már nagyon sokszor megéltünk, de még mindig nem tudunk belőle kimászni, mert vonz minket a hevület, és a sokszor nem is létező forradalom.
Inkább választjuk a nagyívű bukást, mint az aprólékos, dolgos, kompromisszumos építkezést.
Nem tudom hányszor kell megélnünk, hogy túl tudjunk rajta lépni.
Jó lenne, ha most ezt úgy tudnánk megélni, hogy Viktor elviszi magával a - szerintem biztos - bukást, mi - az ország - meg engednénk, hogy vigye magával.
Mert jaj nekünk, ha magával rántja az országot.
Mert a végén még megkaphatja Viktor, amit annyira akart, az igazi forradalmat. Nem biztos, hogy kell ez nekünk.

2011.01.01. 13:26:25

@Hepci: ? Mire gondoltál vajon?:D Ennek a Törleynek vannak mellékhatásai...D (Jut eszembe, én nem is ittam pezsgőt...csak a vöröset pusztítottam Szekszárdról...:)

Diocles 2011.01.01. 13:27:39

BÚÉK!

Három megjegyzés:

1. Az erős túlzás, h a két új párt messze leelőzte volna a Fideszt a fiatalok körében, vagy akárcsak relatíve is messze jobban szerepelt volna. (Aligha véletlen, h nem hivatkoztál kutatásokra, kedves TG :), mert ezt nem nagyon tudnád alátámasztani.)

Az LMP esetében még az sem igaz, h különösebben fiatalos párt volna, mindössze annyi az LMP-s "csoda" titka, h Karácsony Gergő (újfent) zseniálisan mozgósította újra az SZDSZ-es bázis jó részét. A Jobbiknál jóval inkább kimutatható a fiatalosság, kérdés, h a "zagyvaságok" után ez mennyire lesz tartós.

2. A médiatörvényt én is hatalmas baromságnak tartom, már csupán azért is, mert - ha valóban az ellenőrzés a cél - más úton sokkalta jobban megoldható a média ellenőrzése, nevezetesen pénzzel.

Csak pár példa az elmúlt évekből, h mennyit kóstál egy-egy befolyásos orgánum, kb.:

- az indexet Nobilis négy éve úgy egymilliárdért vette
- az RTL 30%-át most 3-4 milliárdért kínálják
- a Népszabadság úgy 1 milliárdba kerülhet
- a hevesen kormányellenes hírszerzőt mindössze 20 millióért (!) vette meg a hvg...

Nem nehéz belátni, h a kormányzat holdudvara - ha nagyon akar - akkor könnyűszerrel bevásárolhatna a médiapiacon, akár közvetett állami támogatással (MFB) a háttérben...

Ehelyett megy ez a hihetetlenül kontraproduktív médiatörvényesdi... asszem ez már a pszichológia terepe, h miért van, történt ez így.

3. Kultúrharc még nem tört ki (már abban az esetben, ha nem a médiát vesszük ide, hanem csak a szűkebb értelemben vett kultúrát), a legjobb példa erre Alföldi vagy a Károlyi-szobor esete.

Már-már állítólag a Fidesz-holdudvar is őrjöng, h semmi sem változik a kultúrában, jó példa erre a Nemzeti Színház esete, ahol a Fidesz a saját bázisával megy szembe. L. Simon László (nem mellesleg egy téeszelnök fia), a Fidesz "kultúrpolitikusa", a langyos víz híve, akár az MSZP-SZDSZ kormányok alatt is regnálhatott volna.

Megfigyelo 2011.01.01. 13:28:04

@Öreg Sam: Orbán minden potenciális kihívóját gondosan kicsinálja - pl. népszerűtlen törvényjavaslatokat jegyeztet velük...

jjulie 2011.01.01. 13:29:57

@Hepci:

nem a jövő egy picinyke szegletének látásáról volt szó a szélesvásznú, körpanorámás jövő helyett?

Zsoo 2011.01.01. 13:32:16

Nézzük röviden a két új pártot.
Jobbik: az mszp fiókpártja, az új proletárpárt. Azzal a céllal jött létre, hogy a nemzeti oldal ne szerezze meg a 2/3-ot. Erős titkosszolgálati és médiatámogatást kapott.

LMP:az mszp másik fiókpártja, az szdsz helyébe lépett, zsidó identitású párt, tartós megfigyelői státusz reményében..

A jövőt nem feltétlenül pártokban kell keresni, és már régen nem jobb-bal felosztásban kéne gondolkodni.

A törésvonal a magyar és az idegen szolgálatban álló erők közt jöhet létre.

TG-nak sok mindenben igaza lehet, mindenesetre nem értem a mondanivalóját..

heima_ 2011.01.01. 13:32:22

@Megfigyelo: magyar közlönyben már megjelent rég a kormányrendelet, fillérre pontosan be van állítva, hogy a közszférában ne bukjon senki. a magánszférában pedig 4-6%-os OÉT béremelési javaslat van. de ha vlakinek nem is emelik a bruttóját idén, 2012-től és 2013-tól is fix nettóbér emelkedésre számíthat a szuperbruttó kiveezetése miatt az idei bukó után.

az, hogy erről (vagy az új közfoglalkoztatásról) nem tud senki semmit, nincs szó róla sehol, tökéletesen bemutatja a magyar sajtót, tömegtájékoztatást.

bariga 2011.01.01. 13:32:23

@Hepci: Különben szépen elmondta a beszédet, elismerésem a teljesítményért, mert menés közben nem lehetett könnyű.
Amit a virsliről, meg a pezsgőről írtál az sajnos stimmel, és nagyobb baj, mint Pali bácsi beszéde. Sokat kellene javítani a magyar termékek minőségén, mert nem lesz elég a patriotizmus a megvételükhöz.

nyünyüge 2011.01.01. 13:34:28

@török gábor:

ezzel lényegében azt írtad, hogy az ún. rendszerváltás még igazából nem történt meg, majd akkor lesz "kész", ha jön egy igazi új.

Akkor viszont nem tudom, meddig lehet még "rendszerváltóbbnak" tartani a fideszt az mszp-nél.
Mert elegendő sokat kommunistázik? Nem pontosan ugyanazt csinálták volna a jelen fidesz vezetők mint az mszp-sek, ha pár évvel idősebbek 89-ben (vagy pár évvel később omlik össze Szovjetúnió)?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 13:35:48

@Diocles: miért, mit kellene tenni Alföldivel, lefejezni üstöllést, vagy megerőszakoltatni egy nővel?

S.Clegane 2011.01.01. 13:36:10

@Megfigyelo: Szövegértés szövegértés. A kérdés úgy hangzott hogy szerinted kire fog szavazni az antikommunista meggyőződésű választópolgár ha a Fidesz lejáratódik. Ennyi volt a kérdés a többit már te képzelegted hozzá.

Megfigyelo 2011.01.01. 13:39:13

@reservatio mentalis: Oroszországban és más posztszovjet országokban sokáig volt (talán itt-ott ma is van) olyan rubrika a szavazólapokon, hogy "mindegyik ellen" (protyiv vszeh). Érdekes lenne tudni, hogy nálunk vajon hányan mennének el szavazni a most otthonmaradók közül, hogy ezt behúzzák?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 13:42:03

@S.Clegane:
A Fidesz nem járatódik le.
Ha igény lesz Antikommunista Párt-ra, akkor
Fidesz Antikommonista Szövetség néven indulnak.

halihalo 2011.01.01. 13:42:14

A legfőbb baj az, hogy NINCS IGÉNY ma ebben az országban olyan politikusokra, akik józanul, a valós dolgokat kimondva, a változás szükségességére rámutatva politizáljanak. Az ugyanis ellentétben áll a magyarok döntő többségének a mindent az államtól váról sültgalambos mentalitásával. Ez már nagyon sokszor megmutatkozott az elmúlt akár csak 20 évben. Aki többet ígért, aki amellett érvelt, hogy az államnak kell minél több hatalmat adni, az nyert, legyen az népszavazás vagy választás. Az erős vezér (lásd, milyen jól látják máshonnan: "führerstaat") sajnos mindig jobban kellett az itt élők döntő többségének, mint a saját magában bízó, a saját sorsát irányító önálló személyiség. És ebben a tekintetben nincsenek változásra utaló jelek. Amíg ez nem változik, addig semmi másban nem várható tartós változás. Ideig-óráig talán, de tartósan ez az ország nem fog tudni becsatlakozni a világ fősodrába addig, amíg nem tanulnak meg az emberek önállóan gondolkodni, felelősséget vállalni, a saját szintjükön döntéseket hozni, és nem mindig csak másokra mutogatni, hogy azért nem tudom, mert mások nem engedik... Ajánlom mindenki figyelmébe, hogy az országot ismerő külföldiek hogyan látják ezt, tanulságos olvasmány, aki érti, íme:
"what happened after Hungary's first taste of democracy? They ran straight back into the comforting arms of the old Party. That didn't work too well either, so they tried the new man, but he was much the same as the first lot - lots of promises, lots of pain - so they voted the old lot back in again. And again.

And then along came (at last) someone they could really get enthusiastic about. A man who talked the real Hungarian language - pride (they are, after all, better than other people, just damned unlucky), the righting of ancient injustices, and plenty of scapegoats - a wonderful future as a strong, independent people...

And most of all, someone who would look after them, without them having to worry about anything. A strong man, a man they could trust, above all, a man who would look after things and let them get on with dodging responsibility, work and taxes.

It's easy to take democracy away from Hungarians – they don’t really want it in the first place. They aren't used to it, don't understand it, and don't really like it. They'd rather have someone tell them what to do, so they don't have to worry about anything. And, if things go wrong (as surely they will), they’ll have someone to blame for it all (none of it will be their fault, after all) .

Which, after all, is what most Hungarians most want - to do nothing about it, but to have someone else to blame when, inevitably, it all goes wrong."

Megfigyelo 2011.01.01. 13:42:16

@török gábor: Megismétlem megjegyzésem, hogy az MSZP-t kommunista pátnak nevezni marhaság.

nyünyüge 2011.01.01. 13:45:37

@heima_:
állítólag a gazdaságban a kis- és középvállalkozók a legnagyobb foglalkoztatók. Őket szerinted mennyiben érdekli-érinti az OÉT megállapodás?

török gábor 2011.01.01. 13:46:00

@Megfigyelo: erről eddig még nem beszéltünk, de akkor: nem azt állítom, hogy az mszp kommunista párt lenne, ez ostobaság. egyszerűen csak volt egy rendszerváltás, és volt az asztalnak két oldala. az egyiken az mszmp politikusai ültek, a másikon az ellenzéki pártok emberei. miután a rendszerváltás arról szólt, hogy legyen vége a kommunista diktatúrának, az antikommunista gondolkodású választók számára az mszmp jogutódja értelemszerűen nem lehet választható alternatíva. s ez akkor is igaz, ha a volt kommunisták egy része (pozsgay, szűrös) ma már máshol jár.

jjulie 2011.01.01. 13:47:25

@Zsoo:

ez jó

egyszerű népeknek egyszerű szellemi táplálék

gondolkoztál e már azon, hogy ki mondja meg, hogy mi a magyar és mi az idegen szolgálat

jjulie 2011.01.01. 13:51:26

@török gábor:

2011-ben a pályát felosztani kommunista és antikommunista két darabra, még egy utólagos ingyenes felszínelemzőtől is gyenge

csalódás

Diocles 2011.01.01. 13:51:33

@Hepci:

nem érdekel Alföldi, csupán megjegyeztem, h ő maga a szimbóluma annak, h olyannyira nincs kultúrkampf (még), h a Fidesz a saját bázisát is inkább kielégületlenül hagyta ezen a téren. Más területeken is feltűnően óvatos a téeszelnök-csemete, én azon buktam ki, h a filmeseket továbbra is milliárdokkal dobta volna meg a P. Koltai-ügy után...
(a médiát én nem tekintem a kultúra részének, persze ezen lehet vitázni)

Tisztelt Török Gábor!

Szerintem erre nem nagyon tudna megfelelő, ezt alátámasztó közvéleménykutatási adatsort hozni:

"A fiatalok között már tavasszal is érződött ez a hatás, a kutatások világosan mutatják, hogy körükben elveszett a Fidesz korábbi hatalmas előnye, elvitte a cica, pontosabban a két új politikai erő."

Ha mégis tud, akkor megteszi, h megadja az elérhetőségét a kutatásnak?

halihalo 2011.01.01. 13:52:19

@heima_: Ezt mindenki kiszámolhatja magának, megvannak az interneten és egyéb helyeken az eszközök hozzá, akit érdekel, az megtalálhatja. Én pl. innen tudom, hogy idén az inflációnál kevesebbel fog emelkedni a nettóm, a következő két évben pedig egy fillérrel sem, pedig négy gyerekem van. Nos, ennyit arról, hogy kit is támogatnak valójában a jelenleg hatalmon lévők. A rossz hír az, hogy nem attól fog megváltozni, ha sokat ismétlik, hogy megváltozott...

török gábor 2011.01.01. 13:53:01

@jjulie: szövegértés 2011: nem a pályát osztottam fel, csak egyetértettem azzal, hogy azok, akik így gondolkodnak, nem választhatják az mszp-t akkor sem, ha a felszínelemzők másképp hiszik :)

nyünyüge 2011.01.01. 13:53:18

(az első trackback szerintem gáz:((( )

eccerüvagyok 2011.01.01. 13:53:38

@török gábor:
Csakhogy akkor még mindig ott vagyunk, ahol a part szakad.
Hisz kikből lehet választani: tolvaj, még nagyobb tolvaj. Ezeken kívül: a masírozó és a noname. Elég gyenge felhozatal, ezekkel esély sincs az üdvösségre.
Tehát a kérdés adott: mi a rossebbet kéne csinálni? Érdemesebb volna talán körüljárni ezt a kérdést, meg amíg mindenki azon csámcsog, hogy mi volt eddig és nem azon, hogy mit kellene csinálni, addig itt semmi sem fog változni.

reservatio mentalis 2011.01.01. 13:53:54

@Megfigyelo: Szerintem sokan, mert indulatból maradnak otthon sokan és nem közönyből. Éppen ezért a parlamenti kétharmad a szavazásra jogosultak arányában jócskán mást mutat.

török gábor 2011.01.01. 13:56:52

@Diocles: dehogynem. Róna-Karácsony tanulmány, Politikatudományi Szemle www.poltudszemle.hu/szamok/2010_1szam/2010_1_karacsony.pdf 40. oldal. de vannak ennek frissebbek is, csak most nem vagyok az anyagaim közelében.

Kalmár 2011.01.01. 13:57:16

Átkozhatja a baloldal Fletót amiért tíz körömmel kapaszkodott a kormányba.
Először is tovább züllöttünk, ami azért a balosoknak is fájt.
Másodszor napról-napra csökkent a szocik tábora, olyan szintre ahonnan már nincs visszaút. Legalábbis nem könnyen.
Harmadszor Fletó többszöri megerősítése hiteltelenítette a szocik vezető embereit meggátolva ezzel egy belülről jövő reformot.
Szily Katinak lett volna esélye de gyávaság, zsarolás(?)
vagy ki tudja miért nem lépett a választások előtt.
Az LMP bebizonyította, hogy lett volna egy új szocdem pártnak bejutási esélye.
Ha ez így történik most lenne egy hitelesebbnek tűnő ellenzék.

Természetes, hogy egy 2/3-os támogatás egy csődben lévő országban nem marad fent, ez nem újdonság. A furcsa, hogy azok akik valamiért elfordulnak a Fidesztől, most úgy lézengenek mint az őszi legyek.

Ők Gyurcsány Ferenc politikai hajléktalanjai.

török gábor 2011.01.01. 13:58:15

@Diocles: csak még egy:

"A generációs hovatartozás hatása ugyanakkor jelentősebbé vált. Az MSZP és a Jobbik támogatóit vizsgálva olyan határozott tendenciát fedezhetünk fel, amely utoljára a 90-es évek elején volt jellemző a magyar pártok szavazóbázisaira: a szocialistáknak több mint háromszor annyi híve van a nyugdíjasok, mint a fiatalok között; a Jobbiknak pedig négyszer olyan magas a támogatottsága a 30 év alattiak körében, mint a 60 fölötti korosztályban. Feltehető, hogy az LMP felülreprezentáltsága a legfiatalabb korosztályban még jobban kidomborodik, mint az adataink alapján látható: a mintába kevés huszonéves került be, különösen az első választókat tudják nehezen elérni a kérdezőbiztosok. A generációs törésvonal eltolódását jelzi az is, hogy a Fidesz – nevében is fellelhető – fiatalos jellege már a múlté: a párt híveit azonos arányban találhatjuk a nyugdíjasok és a 30 évesnél fiatalabbak között."

www.median.hu/object.7c017750-53b9-4a03-87c6-a771ee519bb8.ivy

Balt 2011.01.01. 14:00:33

Ehhez nincs mit hozzátenni: kiváló helyzetelemzés, nem túl biztató jövőkép...

eccerüvagyok 2011.01.01. 14:02:12

@Arvedui:
Jól látod a kérdést, valóban (mint mindig) az oktatatás a felemelkedés, a fejlődés, a megújulás legfőbb letéteményese. Ezt (oly sok más mellett) még mindig nem kezelik kellő súllyal, amire részben választ adhat a megfelelően irányítható, kihasználható néptömegek újratermelése. Csak az a baj, hogy ezzel gátat szabnak az ország felzárkózásának is. És sajnos nem látni e téren sem az alagút végét.

mrs. white 2011.01.01. 14:02:27

@török gábor: Hagy Gábor. Ez az amit sosem értett meg az mszp szavazótábora. Nem elég a cégtáblát átfesteni ha az induló tőkét a bukott cégből használom ha jogi értelemben nem is de erkölcsi értelemben (jog)utódnak számítok.

A gazdaságban ez folyamatosan tönkremenő kft.-ék példázzák legjobban. Ugyanaz a tulajdonosi kör 20. kft-jét alapítja miután az előzőt tönkre tette.

heima_ 2011.01.01. 14:03:56

@nyünyüge: igazából a kkv-kat képviselő szervezetek is ott vannak az oéten, de ez lényegtelen is, mert állításod ellégé pontatlan.

senkire sem kötelező egy oét ajánlás, egy nagyvállalat is dönthet a bérbefagyasztás mellett, a cég és a munkaerőpiac helyzetétől függ minden.

nyilván nem lehet azt állítani, hogy senkinek nem fog csökkenni a nettója idén, de azt igen, hogy a kormány mindent megtett ennek érdekében. szerintem talán túl sokat is.
ordít az új szja rendszerről, hogy a félszuperbruttó és az adójóváírás mennyire idegen elem. a tiszta az lett volna, ha kivezetik mind2t, de valszeg úgy ítélték meg, hogy túl nagy sokk lenne a társadalomnak.

heima_ 2011.01.01. 14:06:42

@halihalo: vlamit nagyon benéztél

Balt 2011.01.01. 14:10:17

@nyünyüge: Arra mondjuk fogadni mertem volna, hogy téma lesz a Schmitt átgázol rajtunk..." :) Lehet, hogy nem túl szerencsés(en kommunikálható) ez a "mozgalmas" újévi köszöntő, szerintem meg egyenesen üdítően frissnek hatott - képileg legalábbis mindenképp.

Megfigyelo 2011.01.01. 14:11:55

@jjulie: Szerintem meg az: nemzetinek nagyon "nemzeti", a módszereiben és retorikájában pedig pontról pontra követi a bolsevikokat...

halihalo 2011.01.01. 14:13:19

@Megfigyelo: szóval nemzeti és szocialista egyszerre? :)

panelburzsuj 2011.01.01. 14:14:39

@tbb: @Hepci:

"Ráadásul a legtöbb esetben teljesen feleslegesen, nem a kormányzás lényegi pontjait illető ügyekben: az újraindított kultúrharccal, a követhetetlen kommunikációval, a szükségtelen izmozással, az önsorsrontó kivagyisággal."

Kultúrharc, követhetetlen kommunikáció, izmozás, kivagyiság: ezek közül mi újdonság a Fidesz repertoárjában?

(Hepci: rég beláttam, hogy tévedtem a nyaloncozásban. Látható, hogy számodra még ez a Fidesz is túlzottan "puhapöcs". Nem olyan szókimondó kultúrharcos, mint te. )

jjulie 2011.01.01. 14:15:55

@török gábor:

igen?

gyanús az eset
amikor a szöveg betűje igazol minket akkor arra hivatkozunk, amikor a szöveg szelleme, akkor meg arra

én, mint soha sem szavazó kibic kérdezem 2011-ben

- ha két párt azt mondja magáról, hogy nem kommunista akkor hogy kell eldönteni, hogy melyik a kommunista?

- és ha két szavazó azt mondja magáról hogy antikommunista vagyok akkor hogy kell eldönteni, hogy melyik a kommunista

heima_ 2011.01.01. 14:17:01

@halihalo: ez az én kérdésem is. ki igért neked reálbérnövekedést (ráadásul adórendszeren belül), és hogy sikerül jövőre és utána fix adóalap csökkentés mellett ugyanannyit adózni? vlamit nagyon benéztél szvsz.

és pontosan erről van szó, a média baszik a ténylegesen fontos, emberek százezreit és millióit érintő kérdésekre, mert lusták és buták hozzá, de a hülyeség az megy ezerrel.

írhatnám pl azt, hogy akit érdekel a médiatv, akkor azt mindenki elolvashatja magának, megvannak az interneten és egyéb helyeken az eszközök hozzá, akit érdekel, az megtalálhatja.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 14:17:16

@török gábor:
Biztos a kétharmad miatt tolódott el az arány.
Az egész népességben is többségben vannak az idősebbek - gondolom.
És nem lehet minden fiatal fixált antikomcsi, mert van, akit a világi hívságok jobban érdekelnek. Legalábbis, gondolom...

porfelhő 2011.01.01. 14:19:00

@Megfigyelo:
Úgy bizogy. nagyon sokan keresnek ebben az országban 293.000,-Ftnál kevesebbet. Az egykulcsos adó egy szemfényvesztés. A keresetek kompenzálásából, a halvány igéretből meglátjuk mi lesz.

dibbler 2011.01.01. 14:20:07

Nem eleg csak a "dinamikus, fiatalok nyelvet beszelo", stb uj ember.

Ma csak a gazdasagi boldogulast hirdeto polgari-szeru ideologiak adhatoak el a tomegeknek.

Szerintem a Fideszen belulrol fog jonni az uj ember, uj csapat - latvanyos lesz.

A mai Fidesz-elit "nem epito" tipusu emberekbol all. Hogyan lesz ebbol csapat, az meg nem lathato.

Megfigyelo 2011.01.01. 14:20:52

@heima_: A Magyar Közlönyt nem lesem, tudtam, hogy ilyen igéret van, de nem hangzott igazán meggyőzően. Hogy mi lesz egy év múlva, azt talán hagyjuk, addig még ki fog derülni egy-két malőr, és akkor esetleg szép csendben marad a mai szuperbruttó. (Előszőr azt igérték, hogy már most megszűnik...) Reálbérben meg majdnem mindenki bukni fog, mert az inflációt semmi sem ellentételezi. (Kivéve persze a felső egy - talán két - decilist, akiknek nagyot fog csökkenni az adója.)

Balt 2011.01.01. 14:20:59

@nyünyüge: "Akkor viszont nem tudom, meddig lehet még "rendszerváltóbbnak" tartani a fideszt az mszp-nél."

Baromi egyszerű a képlet: az MSZP deklaráltan jogfolytonos utódpártja az MSZMP-nek (és jogelődeinek), még akkor is, ha ezt "csak" olyan praktikus okok igazolták, mint a pártvagyon, beágyazottság, (újra hitet tévő) tagság.

jjulie 2011.01.01. 14:21:17

@Megfigyelo:

csak arra akartam utalni, hogy sokkal több alkotórészű kétes értékű és fogyaszthatóságú turmixról van szó

Balt 2011.01.01. 14:21:50

@Balt: Ja, meg az Internacionálé - pl. Bajnai kijelölésekor. :)

Balt 2011.01.01. 14:23:25

@Balt: Jesó raz: Ja, meg az Internacionálé - legutóbb pl. bő egy éve, Bajnai kijelölésekor. (Elvtársazás volt egy éven belül is, ha jól rémlik... :))

Diocles 2011.01.01. 14:24:11

@török gábor:

Bocsánat, de elolvasta Ön a median számait is?
Most nem a cikizés miatt, de szerintem ez pont nem támasztja alá Önt, nézze csak meg a huszonévesekre vonatkozó adatokat, ahol: Fidesz: 56%, MSZP:10%, Jobbik: 23%, LMP: 8%.

Az MSZP-t kivéve (ahol 10%) nincs nagy eltérés a teljes népesség körében mért adattal, a Fidesz aligha lehet elégedetlen a huszonéves fiatalok körében akkor mért 56%-os arányával, messze meghaladja a Jobbik (23) és az LMP (8) mért adatait.
A "fiatalos" LMP meg arányaiban éppen az ötvenes korosztályban a legnépszerűbb.

A Jobbik esetében valóban látványos az akkori "fiatalossága", de arról messze nincs szó, h elvitték volna a fiatalokat a Fidesztől.

MEDVE1978 2011.01.01. 14:24:16

Sajnos egyre rosszabb a helyzet, holott az ember már lassan 4-5 éve úgy gondolja, hogy nem romolhat.
Az ország versenyképessége mélyen a szarban van, gazdaságilag egyre inkább lemaradunk mindenkitől. A politikai elit gyors spirálban süllyed lefelé, amit valaha erkölcsként felfogtunk, egyre inkább kifelé szivárog a rendszerből. A helyére már ciklusok óta is egyre képmutatóbb, felelőtlen, másra mutogató politikusokat kapunk.

Gazdaságilag most ott tartunk, hogy az ország miniszterelnöke elhitte egy - a közgazdász szakma döntő része által szimplán hülyének nézett - vizionőr elképzeléseit, csak azért mert a víziói tetszettek. Csak azért mondok náci hasonlatot, mert demokráciában hasonló példát nem ismerek, olyan, mint Hitler és Herbert Göring vagy Albert Speer viszonya. Göring elhitette Hitlerrel, hogy a Luftwaffe mindenre képes, majd szépen elvesztette a háborút.

Most a rettegés és az öncenzúra irányít - a FIDESZ közeli vezetőknél is. Egy a tábor, egy a zászló. Különvélemény nincsen, akkor sem, ha a szakadék felé megyünk. Aki kilóg, az ellenségünk és elpusztítjuk - az éppen rendelkezésre álló eszközökkel. Ha valamilyen módon a köz alkalmazásában áll, akkor kirúgjuk, ha viszonylag független, akkor a baráti média szájára adva próbáljuk meg kinyírni.

A FIDESZ-t áthatják a néhai Wermer András filozófiája, miszerint lépni és lépésed mellett kitartani fontosabb, mint az, hogy merre lépsz.
Sajnos az útjelző táblákat és a sorompókat a kormány már kiverette, a neki pánikolónak tűnő civileket elüti, így a szakadék se fog feltűnni, ha jön.

AnnaKarenina 2011.01.01. 14:24:33

Ha már írt volna erről valaki, bocs. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy a 21 év tapasztalatai alapján az emberek többsége karizmatikus vezetőre vágyódik. Vannak idők, amikor a karizmatikus vezetők szerencsésen "egybeesnek" a kor követelményeivel, vannak idők, amikor a mindenáron nyomot hagyni akarás dominál. Kíváncsi lennék egy jó széleskörű felmérésre, amelyből esetleg még az is kiderülhetne, hogy megelégednénk olyan uncsi szakemberekekel, mint a Bajnay-Oszkó páros, vagy hasonló társaik.

Balt 2011.01.01. 14:25:21

@Balt: (Pardon, eléggé lassúcska a fórummotor.)

porfelhő 2011.01.01. 14:25:43

Úgy látom, ma ezek a "fiúk" teljes szövegértelmezési problémával küzdenek! és még Ők mondják, hogy nem tudok, tartalmas kommentet irni. hm. bocsánat.:) tök jó. a TG. nem győzi Őket helyreigazitani.:)

S.Clegane 2011.01.01. 14:25:44

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz de lenne egy kérdésem Török Gáborhoz.

Ez a blog amin most társalgunk, szerkesztett üzleti célú blog, vagy normál blog. (Ugye a médiaszabályozás kapcsán fontos mintha 2 típusú blog lenne a mandínert pl külön megemlítették hogy az nem üzleti célú így nem esik a tv hatálya alá) Sajnos nem pontosan tudom a kategóriákat de az világos hogy 2 típusú blog van egy amire vonatkoznak (majd) a szabályok és egy másik kör amire nem.

AnnaKarenina 2011.01.01. 14:26:26

@AnnaKarenina: Az éjszaka nyomai. szakemberekkel

halihalo 2011.01.01. 14:26:58

@heima_: Egy szóval nem mondtam, hogy NEKEM ígért valaki is reálbér-növekedést, nem is számítottam rá. Azt mondtam, hogy a fidesz-propaganda azt mondja, hogy a nagycsaládosokat támogatják. (Ezt azért mondja a fidesz, nem? Vagy ezt is benéztem?) Csak azt nem tették hozzá, hogy azokat a nagycsaládosokat, akik legalább havi 5-600,000 felett keresnek. Ezekből pedig nincs sok. Én korábban is tisztában voltam azzal, hogy nekem ez a rendszer nem lesz jó, akárhány gyerekem is van, mert elemi logika, de mivel a fideszre szavazók 90 százalékának vagy nincs is, vagy csak egy, esetleg két gyereke van, elhiszik, amit a nagyvezér mond.
Ha arra céloztál, hogy amit most leírtam, azt miért nem mondja a sajtó, akkor egyetértünk. Tényleg, miért nem?? Valószínűleg azért, mert nekik sincs gyerekük, és eszükbe sem jut. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete meg a fidesz zsebszervezete, attól pedig nem lehet ezt elvárni.

jjulie 2011.01.01. 14:29:20

@Balt:

akkor hogy lehet tele oligarchákkal, offshore lovagokkal, és hogy lehet bankárkormánya?

ezek mszmp ismérvek és örökségek?

hány százalék komcsikomponens kell ahhoz, hogy az egész komcsivá nyilvánítható legyen?

heima_ 2011.01.01. 14:29:46

@Megfigyelo: a szuperbruttó kivezetése 2012 és 2013 években az szja törvényben rögzítve van, Országgyűlés által megszavazva. az idei kompenzáció a közszolgálknak is ott van a kormányrendeletben. nem gyurcsányi sokpontos bejelentésekről meg 5éves adócsökkentési tervről beszélünk.

a családi adóalap kedvezmény miatt jelentős rétegeknél lesz érezhető reáljövedelem növekedés (a megoszthatóság miatt). pont azoknál, ahol ez indokolható is. (gyereket nevelő munkavállalók)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 14:29:53

A fidesz erodálódásának legfőbb oka az lesz, hogy iszonyú igénytelen.

Művelt embernek lassan felvállalhatatlan az, amit csinálnak, hogy nem tudják leírni a Himnusz első két sorát, hogy egy általuk készített angol fordítás nem azt jelenti, amit a szöveg, hogy a nyelvvédelem közben egyszerűen nem tudnak magyarul.
Ez súlyosabb, mint a demokráciadeficit, amit elnéz egy Magyarországon konzervatív ember.
De az bazeg, hogy a prosztóságot, nyelvi dilettanciát is állami szintre emelik, az fájdalmas annak, aki egy kicsit is igényes önmagára.

Szóval sokmindenkivel lehet azonosulni, ám az intellektuális nímandokkal nem.

Persze az is lehet, hogy tévedek, és a fideszesek lehúzzák az egész ország színvonalát a saját szintjükre.
Ennek is meg van az esélye, különösen látva az oktatásügyi elképzeléseiket.

Kelecse 2011.01.01. 14:31:49

@MEDVE1978: Min Dőry báró a Különös házasságban: Aki akadályoz a céljaimban, lelövöm!

halihalo 2011.01.01. 14:34:12

@heima_: "a családi adóalap kedvezmény miatt jelentős rétegeknél lesz érezhető reáljövedelem növekedés (a megoszthatóság miatt). pont azoknál, ahol ez indokolható is. (gyereket nevelő munkavállalók) "

Olvasd el, amit fentebb írtam erről. Az esetek nagy részében nem igaz!

Megfigyelo 2011.01.01. 14:34:16

@török gábor: Az MSZP-ben meg van egy csomó baloldali rendszerváltó - más baloldli párt nem lévén, kényszerű együtélésben utódpárti figurákkal Ez utóbbiak viszont lassan kihalnak, a fiatalok már egyszerűen szocialisták.

1,414 2011.01.01. 14:35:14

@török gábor: Ha az elmúlt 20 év felülírásának kísérlete olyan alkotmányos alapjogok kikezdésével kezdődik mint a magántulajdonhoz való jog, a jogbiztonság vagy a szólásszabadság, és olyan hatalmi ellensúlyok ellehetetlenítésével folytatódik mint az Alkotmánybíróság, ÁSZ, Költségvetési Tanács, akkor az MSZP-n kívül bennmaradt egyetlen rendszerváltó párt "súlya, ereje" az antikommunisták szemében nyilvánvalóan csökken. Túl sok embert érint ez a látszólagos alternatíva-nélküliség ahhoz, hogy unalmasnak lehetne nevezni ezt az időszakot (és még gyűlölködni sem kell hozzá). Ha úgy tetszik, ez az időszak a politikai elemzők aranykora. Valóban van az írásban cassandrai jelleg, ami miatt talán nem véletlenül kelt az új év első napjára. (A blog írója mindenesetre új évet kezdett.)
A repedésekről annyit, hogy már most vannak látható jelei (pénzbírság a manyup. törvényre nem szavazóknak, Navracsics-Orbán konfliktus). Erőteljesen folyik a beton beöntése minden egyes hajszálrepedésbe, nehogy egy kisebb rengés összedöntse az ambíciókat. Az így összetartott konglomerátumban nehéz elképzelni, hogy új politikai erő meg tudna jelenni, pedig én is innen várnám. (De miért is lenne egy pártvezetés demokratikusabb mint az általa elkészített tervek az ország irányítására?) Ha a repedésekbe nem beton kerülne, hanem új, korszerű gondolatokkal hoznák létre a rengésállóságot, akkor egy erősebb lökéshullám ellen is fel lennénk vértezve.
Mindez a hozzáállás azért furcsa, mert valamennyi műszer jelzi ezt a lehetőséget (a létminimumon vagy az alatt élők arányának növekedése, a romakérdés megoldatlansága, a legalacsonyabb foglalkoztatottság az EU-ban, stb.) Az új elv, miszerint a beton erősségét kisebb robbantásokkal már most tegyük próbára (társadalmi igazságtalanság az új adórendszerben, vegyünk el 600000 tartóoszlopot az egyébként kevés oszlopból az új adórendszerben) odavezethetnek, hogy nem is kell egy egész kontinenst érintő földrengés a rendszer összeomlásához.
A beton márpedig beton, még akkor is, ha korszerűbb technikával készül mint a 70-es években.

MEDVE1978 2011.01.01. 14:36:15

Egyébként nagyon vicces látni, ahogy Török Gábor is eljutott a messiásvárásig:

"Akik azonban emlékeznek még mondjuk az 1998-as Orbán Viktorra, sejthetik, hogy milyen veszélyt jelentene ma a kormányfő számára, ha megjelenne egy, a fiatalok százezrei által kedvelt, az ő nyelvüket beszélő, dinamikus, bátor és szabadon gondolkodó politikus, akivel akár újra is játszhatnák a Horn-Orbán vitát…"

Ki kell, hogy szakítsalak mézédes álmaidból Gábor egy torz bibliai párhuzammal. A messiás nem jön, két okból egyszerre:
1. Van Heródesünk, aki megfojtatja az egy év alatti gyermekeket. Orbán Viktornak és egy tábor egy a zászlónak hívják. Ha jobboldalon jönne a messiás, akkor ő folytatná meg vagy alakítaná udvarhű szolgálóvá. A másik oldalról meg ugye ott vannak a főpapok, akik bár hatalmuk meghalványult, még mindig erősek (MSZP). HA ott jönne a messiás, akkor ők fojtanák meg vagy tennék főpappá.
2. Az egész politikai elit kontraszelektált. EZ a FIDESZ-el csak fokozódni fog. Ki akar majd politikus lenni, ha az gyakorlatilag minimálisan engedi majd csak meg, hogy személyiséged legyen, a fő dolgot a parlamentben a gombok nyomogatása és a király által kiadott utasítás követése lesz. Persze szolgálataidért búsás jutalmat kapsz, de cserébe rajtad érzed majd a nép megvetését, illetve azt a nézetet, hogy nem vagy más csak egy politikai bábu és nem szakmai okból vagy saját erőből, hanem megfelelési vágyból érvényesültél.

NEmrég olvastam egy felmérést. A magyar politikusok döntő része szakmai vezetőnek tartja magát és nem politikainak. Nem bevallottan, de ez arra utal, hogy ezt a jelzőt dehonesztálónak tartja. Ez nem véletlen, hiszen ma a politikus egy lenézett állatfajta.

A messiás csak kívülről jöhet(ne). Egy irtózatosan gazdag, self made man. Erre már sokszor volt keleten példa.

Kalmár 2011.01.01. 14:36:17

@jjulie: Nehéz kérdés.
Nekünk a szocializmusban igazán rémes volt.
Kulák és katonatiszt nagyszülők.
Értelmiségi szülők stb. Figyelő besúgók, jelentések. Tönkretett másik nagyszülő 56 -ért. Amerikába menekült rokonság.
Ez mind megvolt.
Nekem egy percig sem kérdés kik a komcsik utódai.
A múltjuk, a jelenük, a módszereik nem változnak.
Akármi történhet. Lehet, hogy elfordulunk a Fidesztől egyszer valamiért.
De soha semmilyen körülmények között nem szavazok a szocikra.
Úgy nevelem a gyerekeimet, hogy tudja kik ők és miért nem változhat ez meg.
Nem kértek bocsánatot az ellenünk (a nemzet ellen) elkövetett bűnökért, hanem köpönyegforgató módon élére állva és félre vive a rendszerváltást újra ők kerültek fölülre.
Most ismét csődbe vittek minket kifosztva újra az országot.
Kicsit zabos vagyok rájuk.
Nem baj ha nem érted miért.
Ezért vagyunk mások, máshogy éltük meg a múltat, mást látunk a jelenben, mást várunk a jövőtől.

Kelecse 2011.01.01. 14:36:32

@heima_: Te még nem láttál arra példát, hogy egy elfogadott adótörvényt megváltoztatnak? És ez vonatkozik a nyugdíjra is. Szerintem a politikusokra vagy a bankokra bízni a megtakarításomat: EGYKUTYA!

heima_ 2011.01.01. 14:37:50

@halihalo: a Fidesz törzsbázisa az adófizető, munkavállaló/vállalkozó gyereket nevelő aktív rétegek. csináltak is egy olyan szja rendszert, ami őket támogatja. senki nem mondta, hitte stb hogy a megélhetési gyerekpotyogtatás lesz támogatva.

az a szoci módszer, lett is dupla családi pótlék meg adómentes minimálbér, átlagbértől felfelé agyonadóztatott "közép"osztály.

önmagában persze egyik se rossz vagy jó, el lehet dönteni, hogy a nemzeti felemelkedéshez a nyugdíjasok&segélyesek vagy a munkát vállaló/adó értékteremtő rétegek előnyben részesítése segíti.

Megfigyelo 2011.01.01. 14:38:07

@halihalo: Ez a szókaocsolat foglalt, ilyet nem mondtam. Bár Konrád György legutólsó Die Welt-beli interjújában már explicite "a korai N-S rendszerhez" hasonlította a médiatörvénnyel előállt magyar helyzetet.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.01.01. 14:38:31

"ha lett volna „egyik sem” rubrika a szavazólapokon, talán az is átlépte volna a parlamenti küszöböt."

Szerintem a kétharmada is meglett volna.

Balt 2011.01.01. 14:39:51

@Diocles: Ez érdekes. Mondjuk azt el tudom képzelni, hogy pl. a magánnyugdíj-hisztéria lemorzsolt 30 alatti szavazókat, és ez valós (kommunikációs) hiba. Egy jó elemzés az amúgy általában mnyp-párti (Nobilis égisze alá tartozó!*) Portfólióról:

portfolio.hu/gazdasag/nyugdij/a_penztartagok_nem_valaszthatnak_vissza_kell_lepniuk.142876.html

* Azt mondjuk tényleg nem értem, hogy lehet "kultúrkampról" beszélni, ha a "média-holdudvarba" tartozó források véleménye is eléggé széttart lényegi kérdésekben...

littlered 2011.01.01. 14:39:59

Várom azt a fiatal politikust.
Akkoriban, 18 évesen, életem első szavazására készülve, úgy üvöltettem a Listen to your heart-ot a szobámban nyitott ablaknál, hogy mindenki hallja.
Ma meg...

ssi 2011.01.01. 14:40:23

@halihalo:
- "NINCS IGÉNY ma ebben az országban olyan politikusokra"
- hiányérzet van, konkrétan definiált igény nincs
- erről jut eszembe: ha sokan művelnek egy műfajt (profik - amatőrök - laikusok), emelkedhet a színvonal - ha sok választó akar majd érteni, gondolkodni, igényelni ....

@simonmondja.:
- sok vicc lesz a médiatörvényről?
- Tilos Rádió 01.01. előtti bűne, jogos a 01.01. utáni törvény alapján? ha most mindent följelentének, ami napjainkban hasonló kategória, hirtelen hány ezer ügy lenne a NMHH előtt?

@S.Clegane:
- a mostani kormány újszerű programja, s a múltból már részben ismert stílusa nagyon egyedi, s mind a 2 jellemzője külön és együtt is ciki és nem akart, nem vállalható lehet akár
- az LMP és Jobbik tapasztalata kapcsán már eleve óvatosabb lesz a választó az új pártokat tekintve
- a régi, de már ismert és kisebbik rossz lehet a menekülési út
- ha a voksolók érthetően követelnek, elegendő-e, hogy valamelyik párt ennek megfelelően megújuljon, vagy egy új ennek megfelelően alakuljon?

@nyünyüge:
- a valami új, az egészen más, a pont ellenkezője az előzőnek - önmagában kevés
- a szakmaiságot pont az alapvetően a jövőre tekintés adná, hogy 1. elemeznek: előny-hátránykeresés 2. jobbítás célja, lehetőségei, következményei (hatástanulmányok nélkül kockázatos az ötletelés) - "az előkészületeknél megspórolt idő a kivitelezésnél hatványozottan visszaüthet" (bocsi, nem ugrik be, kit is idéztem)

@bariga:
visszatérve egy korábbi, nekem írt kommentedre: kb. egyet értek veled :-))
- a részben kimondott cél: külföldi helyett magyar tulajdonú cégek, pénzintézetek sokasága itthon
- ki nem mondott cél: kormányközeli tulajdonosok, de külföldi kapcsolataik, terjeszkedési lehetőségeik biztosítása miatt nem összeveszni most az idegen tőkével
- azt kérded: honnan lenne erre meg az a sok pénz, bár nem csak pénz kérdése, de amúgy a cél is eleve torz

@heima_:
"közszférában ne bukjon senki"
- vagyis a közszférában senkinek nem fog csökkenni a nettója, de lesznek olyanok, akiknek pl. 40%-kal nő?
- állami-önkormányzati állások közt van-e olyan, ami nem a közszférához tartozik?
- a magánszféránál csak a min.bér. minimum állami meghatározása lehet, s azért emeleték most, hogy a nettó ne csökkenjen

porfelhő 2011.01.01. 14:42:14

A következő választásokig még van idő. az ellenzéki pártok megerősödésének lehetősége adott, csak ki kellene használni a politika adta lehetőségeket. Visszaköszön a mult, megy a két nagy párt, a kormánypárt- és az Mszp. közötti egymásra mutogatás. politikai vádaskodás. a két nagy párt közötti párharc a jövőben is folytatódni fog.
Igen! az Mszp.- jól ismert ellenfele a Fidesznek, egyetlen nagy párt, amely váltópártja tud lenni a kormánypártnak.
Igen. teljesen új párt létrejötte megrengethetné a fideszt, kérdés vannak-e még hiteles politikusok, melyek tudnának egy új, igazi politikailag "ütőképes" pártot alapitani. mely a jelenlegi két nagy párt igazi ellenfele lenne.

rasztaszív 2011.01.01. 14:42:28

szerintem lenne megoldás.
népszavazással kell a pártelitre kényszeríteni a következőket:

- 1 %-os parlamenti bejutási küszöb
- a pártok a párttagdíjakon túl szigorú elszámolás mellett CSAK a választók által az adójukból felajánlott 1 %-okból gazdálkodhassanak
- évenkénti választások

így egy mostani parlamenti ciklus ideje alatt letisztulna a közélet.

Kelecse 2011.01.01. 14:42:34

@kolbászoszsömle: Aki az élen jár, még Alkotmányba is akarja foglalni a magyar nyelv védelmét. Csak a buta ember veszi körbe magát még nála is butábbakkal. A kommunikációs hivatalvezetőt már kimentették máskor is, most is megteszik, ha egyáltalán reagálnak a mai cikis helyzetre. A séta meg kifejezetten jó volt, mert így senki nem a szövegre figyelt. S milyen szerencsések is voltak. Már az "összefogás" szótól is feláll a hátamon a pihe.

halihalo 2011.01.01. 14:43:27

@heima_: "senki nem mondta, hitte stb hogy a megélhetési gyerekpotyogtatás lesz támogatva"

Azt hiszem, ezek után nincs miről beszélnünk... Gusztustalan vagy.

Megfigyelo 2011.01.01. 14:43:30

@halihalo: Ja. Nemrég olvastam egy felmérésről,amelyből az derült ki, hogy a magyar lakosság mentalitása meglepő módon inkább a keleti kereszténység országainak mentalitására hasonlít, mintsem a nyugateurópaira...

jjulie 2011.01.01. 14:44:29

@Balt:

a nobilis kommunista, vagy orbánpárti?

Kalmár 2011.01.01. 14:45:26

@rasztaszív: Kihagytad a világbékét......

2011.01.01. 14:45:46

@dibbler: örülök, hogy más isi így látja. Én beleláttam picit a szocipártba, vannak ott csoporttársaim. Sivárság...és le van már mindenki mindenkinek kötelezve. Na nem mintha a fidesznél nem ez lenne, de náluk áll a zászló. És a fideszben lesz/van túlkínálat politikai komisszárokból, akik hatalmat akarnak. Vona Gábor nem az első és nem is az utolsó, aki tanult a - putyinizálódó - Vityánktól, lesznek követői.

Egyébként engem mindig arra tanítottak, ha valakit jól meg akarsz ismerni (és "le akarsz győzni"), tanuld meg a módszereit és mozgatórugóit, mert a saját fegyverével lehet legyőzni. Jelzem, alapmű lenne nálam, ha politológiát tanítanék az alkalmazott pszichológia és Platón, Seneca, Arisztotelész, Talleyrand, Voltaire, Goethe művei, az Ótestamentum s Madách Az ember tragédiája. Nem kellene több alapozásnak, s utána jöhetne Max Weber, Malinowsky és Kelsen.

Na majd számlázok a fidesznek, ha ellopja az ötleteimet!!!:)

heima_ 2011.01.01. 14:47:00

@halihalo: adhoc dobálózol számokkal, ettől még nem lesz igazad. ráadásul nem látod át a rendszert.

nem veszed figyelembe a megoszthatóságot (a sokszázezres jövedelemből így lesz két átlagbér), és úgy állítod be, hogy a legtöbb adókedvezményt igénybe venni tudó jár csak jól. Bruttó 490-ig teljes szja mentesség 3 gyerek esetén az brutális reálbérnövekedés akárhogy is nézem.

halihalo 2011.01.01. 14:48:25

@Megfigyelo: Ez teljesen egyértelmű.

Balt 2011.01.01. 14:48:38

@Kalmár: Tökéletesen egyetértek, noha az én felmenőim közt nem volt kulák vagy katona. Egy kiváló cikk erről a 2002-es választások idejéből, tkp. ma is tökéletesen aktuális:
es.hu/2003-01-09_nehany-lehet--nehany-igen-es-nehany-nem--jancso-miklosnak-es-grunwalsky-ferinek

littlered 2011.01.01. 14:48:51

@AnnaKarenina: Jó javaslat, részemről jöhetne.

heima_ 2011.01.01. 14:49:56

@Kelecse: dehogyisnem, írtam is az 5 éves adócsökkentési csodát. de ez nem az mszp és nem fletó.

bóra77 2011.01.01. 14:49:58

@jjulie: szerintem az van, hogy a fiatalok többségének körében (mondjuk 40-ig bezárólag) ciki baloldalinak lenni, pont az mszmp-s örökség miatt. ezért aztán nem feltétlenül azt nézik, hogy mi van (volt), hanem élből elutasítanak.

mennyivel trendibb beállni a jobboldali-polgári, keresztény-konzervatív sorba, mennyivel "menőbb" azonosulni ezzel az értékrenddel (?), mintsem a baloldail "komcsikkal".
és persze van még a családi hagyomány, örökség. egy budai "úri" családról nehezen tudom elképzelni, hogy pl. mszp-re szavaz valaha is.

anno még az szdsz tudott bevonzani fiatalokat (is) a középen és/vagy kicsit balra állokból (? ezt nem tudom), akiknek tetszett maga az eszmerendszer és/vagy a liberális értékrend (értsd: kulturális liberalizmus). Sajnos mostanra egyrészt a liberális szó szitokszóvá vált, másrészt hozzácsapódott az is, hogy liberális beállítottságú párt nem lehet más, mint zsidók tömkelege. Valaki alapból elutasítja ezt.
(Szerencsétlen LMP nem bír hova menekülni, hogy egyik olyan sapkát se húzzák rá, amely nem kívánatos, elhasznált, pejoratívvá vált.)

Személy szerint én utálom, ha rám akarnak erőltetni bármit, így pl. a keresztény-konzervatív akártmit, sokkal jobban fogom ezt utálni annál, mint pl. a baloldaliságot, vagy akár az mszp-t.
A keresztény-konzervatív páros számomra azt fejezi ki, hogy jobbak vagyunk, magasabban állunk, mindenki felett állunk, és mindenkit lenézünk, aki nem az vagy nem a mi köreinkből való. Az én értelmezésemben ez: bökhendi, bigott és álszent.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 14:50:18

@Megfigyelo: ez együttjárás, a kereszténységhez semmi köze.

Tőlünk nyugatra lehetett tervezni, akár ötven-hatvan évre előre.

Itt nem. Még húszra sem.
Ezt bizonyítja a mostani kormány is: ha van pénzed, földed, bármid, akkor el fogják venni, és még ideológiát is gyártanak hozzá.

heima_ 2011.01.01. 14:50:31

@halihalo: te meg a vitaképesség csúcsa :D

rasztaszív 2011.01.01. 14:50:34

@Kalmár:

irritál a dolog?
vajon miért?:)

halihalo 2011.01.01. 14:51:18

@heima_: Figyelembe vettem, te nem veszed figyelembe, hogy 2010-ben is van gyerek-kedvezmény, és emiatt nem emelkedik a mondott értékben a nettó.
De gondolom egy megélhetési gyerekpotyogtatónál te jobban tudod ezt.
Az ilyen mentalitás miatt is fogok mindent megtenni, hogy a gyerekeim ne itt éljenek felnőttkorukban.

Megfigyelo 2011.01.01. 14:51:35

@heima_: Aztán majd, ha úgy adódik - és miért ne adódnék úgy -, egy salátatörvény 42-ik pontjaként megszavazzák, hogy mégsem vezetik ki a szuperbruttót,, mint ahogy az év végén egy salátatörvénybe rejtve megszavazták a 0.5%-os járulék-emelést... (Már idénre is be volt igérve a szuperbruttó eltörlése...) Jövőre ilyenkor elhiszem a 2012-re vonatkozó részt, két év múlva a következő évre szólót. Bár akkor sem fenntartás nélkül: ez a kormány már vezetett be visszamenőleges adót...

bóra77 2011.01.01. 14:51:38

@bóra77: pökhendi, és az első legyen mondjuk 42 éves korig:)

Kelecse 2011.01.01. 14:52:15

@heima_: Ja! Mert ők mások! Aztán felébredsz Te is...

nyünyüge 2011.01.01. 14:53:12

@Balt:

Elvtársazástól meg Internacionálé énekléstől lesz valaki kommunista? Ne vicceljünk már!?!

Az utódpártas érved erősebb, ezért is írtam azt, hogy nem sok híjja volt, hogy a Fidesz prominensei az egykori Mszmp-ben pozícióba kerüljenek - és akkor ugye más volna a képlet.

heima_ 2011.01.01. 14:54:36

@manyike: ott a kormányrendelet, benne van minden. a szja tv természetesen ettől függetlenül vontakozik mindenkire, a családos közszolgák természetesen jobban járnak a gyermekteleneknél (anyagilag is:))

közvetlenül a minimálbért tudják befolyásolni persze, én is írtam, hogy nem tud a kormány direkt hatni a magánszféra béremelésére. a minimálbér emelés viszont közvetett hatásként húzza magával a többi bérszintet is + oét ajánlás. ennyi az eszköztár.

2011.01.01. 14:55:29

@MEDVE1978: szerintem nem a messiást várja. Tejesen józanul mérte fel, hogy azon az oldalon nagy feszültségek várhatóak, hisz elvileg 9 emberen múlik a 2/3-d. És vannak már félreállított és sértett emberek s nem tudom mennyien, de vannak önjelölt messiások. A szocipártban meg Gyurcsány, mint az ősrobbanás várja a hadba hívását és szerintem nagyon csalódott, hogy a kutya se kíváncsi rá arról az oldalról sem. Na most, ebben a vákuumban nagy a valószínűsége, hogy lesz olyan önjelölt, aki nem Lendvai Ildi nénitől kérdezi meg, hogy lehet-e bajsza és nem fog Jackót táncolni, mert a PR-os asszonta, szóval természetszerű és épp ideje, hogy egy hiányt (=megváltót) teljesíteni fog. Hogy kalandor lesz-e vagy lesz mögötte tartalom, max. ez a kérdés, lényeg, pénze legyen, legyen fiatalabb a már nagyon csúnyán barázdált (és ezért eltorzult, bocs Vitya, ha olvasod, de szerezz be egy arcmasszőrt) Viktornál, jó ha nem 1.60, hanem magasabb és pasi. Bár meglepetés lenne, ha nő, de akkor egy Schmidt Mari ésszel és fellépéssel megáldottnak kell legyen.

Jaj de izgi, politikai profilalkotás...:) Ezt tanítják valahol? Megyek oda!:D

heima_ 2011.01.01. 14:57:37

@Kelecse: igen, ez bizalmi kérdés. én még nem láttam Fidesz által beterjesztett és elfogadott adótörvényt rövid időn belül kukázni. persze benne van a lehetőség, de mivel (még) nem vagyok jólképzett kiábrándult, nincs igényem az alaptalan összemosásra.

2011.01.01. 14:58:10

@bóra77: egyetértek. OLyan 32-38 éves lehet majd. És nem pl. Nagy Sándor meg Vitányi Iván unokaöccse. Ez nem lesz jó antré neki.

Balt 2011.01.01. 15:00:07

@nyünyüge: Persze, az Internacionálé meg az elvtársazás csak külsőség, meg a büszkén vállalt múlt felmutatása. :)

Megfigyelo 2011.01.01. 15:01:16

@Zsoo: A Jobbikot egyértelmúen a Fidesz radikális szatelit-pártjának alapították, Vona Orbán közeli polgári körös partnere volt. Ezáltal a Fidesz a retorikájában jobban be tudott húzódni középre. (Aztán egy kicsit elszabadult a palackból kieresztett szellem...)

Az LMP megalapítása egyértelműen az MSZP érdekeivel szemben történt. Nagyon tartják magukat a pletykák, hogy sok helyen a Fidesztől kaptak kopogtatókat, enélkül el sem tudtak volna indulni a tavaszi választásokon.

nyünyüge 2011.01.01. 15:01:44

@Balt:

Fábry hallgasson, De qrvára nagyon.

Aki esze, műveltsége, neveltetése, stb. ellenére szó szerint lement kutyába Gyurcsány démonizálása és az ország hiszterizálásása érdekében, most mit csodálkozik?

Hogy más is használ ilyen eszközöket? Ugyan már!

jjulie 2011.01.01. 15:01:46

@bóra77:

az orbán nagyjából 10 év szédelgés után a kilencvenes évek közepére felismerte, hogy annyi itt a politikai újszülött, hogy nem kell semmi újat feltalálnia, a régi készleteket elég leporolni, és teríteni

az eredmény őt igazolja - a hatalommegszerzést tekintve

mrs. white 2011.01.01. 15:01:51

@heima_: Sokan szavazták azért a fideszre amit mondasz. Egy gond van vele. Annyi pénz azért nincs a gazdaságban, hogy a munkavállalóknak is kedvezzek és az inaktív rétegeknek is. Jelenleg ez megy. Szerintem a kérdés eldőlt. A szoci módszer nem működik de ha nem történik változás ez sem fog és ehez nagyon nagy gazdaságfilozófusnak sem kell lenni hogy megértse és lássa az ember. Ezen az sem segít ha ötvenezerszer elmondják, hogy már pedig fog.

Megfigyelo 2011.01.01. 15:02:11

@Zsoo: A Jobbikot egyértelmúen a Fidesz radikális szatelit-pártjának alapították, Vona Orbán közeli polgári körös partnere volt. Ezáltal a Fidesz a retorikájában jobban be tudott húzódni középre. (Aztán egy kicsit elszabadult a palackból kieresztett szellem...)

Az LMP megalapítása egyértelműen az MSZP érdekeivel szemben történt. Nagyon tartják magukat a pletykák, hogy sok helyen a Fidesztől kaptak kopogtatókat, enélkül el sem tudtak volna indulni a tavaszi választásokon.

nyünyüge 2011.01.01. 15:03:08

@Balt:

Fábry hallgasson, De qrvára nagyon.

Aki esze, műveltsége, neveltetése, stb. ellenére szó szerint lement kutyába Gyurcsány démonizálása és az ország hiszterizálásása érdekében, most mit csodálkozik?

Hogy más is használ ilyen eszközöket? Ugyan már!

mrs. white 2011.01.01. 15:03:50

@heima_: Sokan szavazták azért a fideszre amit mondasz. Egy gond van vele. Annyi pénz azért nincs a gazdaságban, hogy a munkavállalóknak is kedvezzek és az inaktív rétegeknek is. Jelenleg ez megy. Szerintem a kérdés eldőlt. A szoci módszer nem működik de ha nem történik változás ez sem fog és ehez nagyon nagy gazdaságfilozófusnak sem kell lenni hogy megértse és lássa az ember. Ezen az sem segít ha ötvenezerszer elmondják, hogy már pedig fog.

AnnaKarenina 2011.01.01. 15:04:51

Javaslat az alkotmányba: Konkrét, minden fő területre kiterjedő program nélkül ne indulhasson párt a választásokon. 1 év próbaidő, ha nem a meghirdetett program alapján tevékenykednek, automatikusan illegitimmé válik a kormányzóerő, új választásokat kell kiírni. :)

Megfigyelo 2011.01.01. 15:05:54

@Zsoo: A Jobbikot egyértelmúen a Fidesz radikális szatelit-pártjának alapították, Vona Orbán közeli polgári körös partnere volt. Ezáltal a Fidesz a retorikájában jobban be tudott húzódni középre. (Aztán egy kicsit elszabadult a palackból kieresztett szellem...)

Az LMP megalapítása egyértelműen az MSZP érdekeivel szemben történt. Nagyon tartják magukat a pletykák, hogy sok helyen a Fidesztől kaptak kopogtatókat, enélkül el sem tudtak volna indulni a tavaszi választásokon. (Ugyanez érvényes a főpolgármester-jelölésre.)

jjulie 2011.01.01. 15:06:44

@Balt:

mi a szarért kerülgeted, az a kommunista, akire te azt mondod

nem kéne itt évtizedekig vitatkozni

Megfigyelo 2011.01.01. 15:08:48

@Megfigyelo: Elnézést, amikor először küldtem el, hibajelzést kaptam...

S.Clegane 2011.01.01. 15:09:50

@Letícia: " hogy azon az oldalon nagy feszültségek várhatóak, hisz elvileg 9 emberen múlik a 2/3-d."

Török Gábor elég jól el tudná mondani, hogy Magyarországon hány kérdés szabályozásához szükséges a kétharmad.

Azután meg lehet nézni hogy az első évben hányat rendez majd le a Fidesz.

Szóval mire elindul a lemorzsolódás és inog a 2/3-ad addigra már jó része "le lesz rendezve" azok közül a kérdések közül amik igénylik a kétharmadot.

AnnaKarenina 2011.01.01. 15:12:11

@mrs. white: Szerintem nem kedvezni kell egyik rétegnek sem, hanem körbejárni, körbekuncsorogni a világot, hogy befektetéseket, ezzel munkahelyeket tudjanak szerezni az aktívkorú munkanélkülieknek.

2011.01.01. 15:12:29

@nyünyüge: már elvitte neki az etil-alkohol, ami a fejében volt...

heima_ 2011.01.01. 15:13:59

@halihalo:
ad1: a 2010-es családi adókedvezmény csak 3 gyerektől jár
ad2: összege havi 4000 forint
ehhez képest havi félmillióig (megosztva két 250es fizetés) teljesen szja mentes a család. nem tud több adókedvezményt adni az állam, mint amennyit fizetsz, érted. most komolyan akkor miért sír a szád?

@megfigyelő @kelecse: igen, ez bizalmi kérdés. én még nem láttam fidesz által beterjesztett és megszavazott adótv-t rövid időn belül gyökeresen átalakítani. természetesen ettől még lehetséges h megtörténik, de addig nem lesz igényem a kiábrándultak alaptalan összemosására.

Ordnassac 2011.01.01. 15:13:59

@bóra77: "A keresztény-konzervatív páros számomra azt fejezi ki, hogy jobbak vagyunk, magasabban állunk, mindenki felett állunk, és mindenkit lenézünk, aki nem az vagy nem a mi köreinkből való. Az én értelmezésemben ez: bökhendi, bigott és álszent. "

A bigottól eltekintve, ha a keresztény-konzervatívot lecseréled liberálisra, nagyon sokan bólogatni fognak, hogy milyen igaz.

Ez is baromság, az is baromság. Ugyanis nem maga az elv vagy politikai filozófia/ideológia ilyen, hanem azok az emberek, akik névleg ezeket vallják.

Megfigyelo 2011.01.01. 15:14:31

@Balt: A Szocialista Internaconálé minden szocialista és szociáldemokrata pártja énekli az Internacionálét és a legtöbben szokás az elvtársazás (Genosse)... Brüssszelben a szakszervezetek is az Internacionálét énekelve tüntetnek több bérért...

2011.01.01. 15:14:59

@S.Clegane: sajnos, ezt nem mérték fel jól. Elég lesz Hoffmann Rózsát és csapatát lecserélni majd a soros elnökség után, Semjén csak a Pápához mehet panaszra, OV felszalámizza őket is, ha az lesz az érdeke. Sőt már az. Hagyjak az ámokfutását nekik is.

halihalo 2011.01.01. 15:15:29

@AnnaKarenina: És ezzel tennének a legjobbat mindenkinek, de ezzel az a baj, hogy nem kedvez a klientúra kiépítésének, és a "mindenki tőlünk függ" elvének.

álomszép 2011.01.01. 15:15:53

A következő választásokig alakulna egy igazi, hiteles politikusokból álló párt biztosan rájuk szavaznék.
Ja! akik nem a multba tekintenének vissza, hanem előre, és olyan programjuk lenne, ami nem csak a jómóduaknak kedvez.
Megujult arcokkal, igazi reformpolitikát célul tüző politikusokkal.
Nem csak azt hallanám a Gyurcsány, meg az Orbán. gondolom. jó lenne.

S.Clegane 2011.01.01. 15:16:15

@AnnaKarenina: És azt hogy aszerint tevékenykednek-e azt ki fogja elbírálni lesz erre is egy bizottság vagy tisztségviselők akiket a parlament választ vagy esetleg te lennél az önjelölt erre a posztra?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 15:17:25

@panelburzsuj: a lélek- és motivációelemzés terén továbbra is kihívásokkal küzdesz... a kérdések jók... nem kell(ene) őket mindig megválaszolni...

halihalo 2011.01.01. 15:18:07

@Letícia: Orbán közelebb van hoffmannhoz, mint Pokornihoz már jó ideje.

Megfigyelo 2011.01.01. 15:18:57

@heima_: Én viszont még nem láttam Fideszes igéretet teljesülni - legfeljebb az eleve tisztességteleneket, mint az egykulcsos adó, ami a szegények szájából kiveszi a falatot és a gazdagoknak adja, hogy teljen több kaviárra... (Nekem most nagyon csökkenni fog az adóm. és kurvára szégyellem magam emiatt.)

jjulie 2011.01.01. 15:20:22

@álomszép:

a reform szó használata nem javallott, többszörösen, a további álmodozás megengedett

álomszép 2011.01.01. 15:21:17

Nagyon unalmas már állandóan a népakaratra való hivatkozás, a fülkkeforrdalom és a nemzeti egység. szeretnék már valami újat a magyar politikában, ami végre hozna egy kis jobb létet.

heima_ 2011.01.01. 15:21:52

@mrs. white: ez így van. 2005-06-ban is azért volt az MSZP toopn, mert nem csak az inaktívaknak is ment a pénzmag (ez még nem is feltétlenül drága mulatság), hanemz viszonylag értelmes emberekkel is el tudták hitetni, hogy megy a szekér (autópályák, beígért adócsökkentések stb), na ez volt az igazán drága.

ez így nem éri meg, most sem. szerintem nagyon sok inaktív fog kihullani az állami ellátásokból a közeljövőben. és még csak megszorítás ellenes megmozdulásokat sem fog okozni, mert a segélyesen kivül senkinek sem érdeke a segélyfizetés.

AnnaKarenina 2011.01.01. 15:21:54

@S.Clegane: Biztos viccesnek hangzik jelen körülmények között, de miért ne lehetne elképzelni? A választók is igényelhetnek garanciákat, úgy gondolom. A konkrétum az konkrétum, ellenőrizhető (csak egy példa: magán-nyugdíjpénztár védelme - magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása), a felügyeletére pedig lehetne függetlenül választható Házbizottság.

lüke 2011.01.01. 15:24:36

@Megfigyelo:
tehát :minden párt egy tőről fakad
s így jogos az egypártrendszer
BUÉK és jó reggelt!

álomszép 2011.01.01. 15:25:26

@álomszép:
Igen? és miért nem javallott. nem lehetnének ebben az országban igazi reformok? igen. álmodni egy jobb jövőről! megengedett. köszönöm.

mrs. white 2011.01.01. 15:26:35

@Megfigyelo: Teljesen más oroszországban, észtországban magyarországon vagy éppen belgiumban énekelni az internacionalet. Én meg azt nem értem, hogy ezt miért nem értik sokan.

is 2011.01.01. 15:26:35

@jjulie: @mrs. white: @török gábor: itt éppen majdnem mindenkinek igaza van, és a gyökerét az 1980-as években kell keresni. van, aki elhiszi, hogy felnőtt egy új generáció Kádárék után, még az MSZMP-ben, van, aki meg nem. aki elhiszi, az azt mondja, hogy az új generáció csinálja az MSZP-t, és Kádár meg a kommunizmus Thürmernél maradt. aki nem, az így fog meghalni, hogy ezt tagadja.

az én szememben jóval több érv van amellett, hogy az MSZP nem kommunista, de tudom, hogy sokakat 3 könyvtárnyi magyarázat, elemzés, indoklás sem győz meg erről. ez az MSZP keresztje, amíg ezek az 'antikommunisták' ki nem halnak végleg.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.01. 15:26:41

@S.Clegane: Nem tévesztetted el véletlenül az évszámot 50 évvel?

Orbán veszte pont az ilyen választókra alapuló "antikommunista önbizalom" lesz.

heima_ 2011.01.01. 15:28:23

@Megfigyelo: mi ez a propaganda szar? :D

eddig a "szegény" rétegek remekül élősködtek a "gazdagok" brutális adóterhelésén, az eredmény a csődközeli állapot minden szinten.

most talán nem lesz ellenség a szorgalmas, tanult, talpraesett ember, akinek van pofája előre menni és jobban keresni. és ezekből az egyéni teljesítményekből pedig lehet gazdasági növekedés és társadalmi felemelkedés. ami végső soron húzza magával a "szegényeket" is.

az megvan, hogy egy doboz kaviár olcsóbb mint egy doboz cigi?

álomszép 2011.01.01. 15:30:01

@jjulie:
Neked szántam a választ. eltévesztettem. olvasd el. köszönöm.

2011.01.01. 15:30:08

@halihalo: hát pl. erről beszéltem. Vannak azért értelmes emberek is a fideszben!;) Nem biztos, hogy tűrni fogják sokáig a politikai ámokfutást. Lázár is meg-megnyiladozik...Tarlós meg egyenesen dühöng már állítólag, szóval jó lesz Vityának, ha odafigyel.

is 2011.01.01. 15:30:32

@Balt: a jobboldali, konzervatív FIDESZ is útódpártja a liberális, radikális FIDESZnek :-). neki elhiszed a váltást?

heima_ 2011.01.01. 15:31:08

@Megfigyelo: igzából a gyurcsányi módszerrel ellentétben eddig mint jelentősebb bejelentést tett és jogszabály követett. az eszközkezelő az, ami (még) nem teljesült és eszembe jut hirtelen.

Zsoo 2011.01.01. 15:31:18

@Megfigyelo: "A Jobbikot egyértelmúen a Fidesz radikális szatelit-pártjának alapították, Vona Orbán közeli polgári körös partnere volt. Ezáltal a Fidesz a retorikájában jobban be tudott húzódni középre. (Aztán egy kicsit elszabadult a palackból kieresztett szellem...)"

Igen, a fidesz ifi pártja volt, egy médiapárt, de a 2006-os választások után Kovács Dávidot leváltották, teljesen megváltozott a jobbik..

"Az LMP megalapítása egyértelműen az MSZP érdekeivel szemben történt. Nagyon tartják magukat a pletykák, hogy sok helyen a Fidesztől kaptak kopogtatókat, enélkül el sem tudtak volna indulni a tavaszi választásokon."

Az LMP háttere kicsit valóban sejtelmes, mindenesetre szdsz2.

Megfigyelo 2011.01.01. 15:31:24

@kolbászoszsömle: Lehet, hogy összeesés (koincidencia, nyilván ezt nevezed "együttjárásnak") de ne felejtsük el, hogy tőlümk délre és keletre már keleti keresztény népek vannak, és a bizáncias mentalítás részben onnan is jöhet. Pléne, hogy jelentős szerb és román tömegek is magyarosodtak el az elmúlt évszázadokban...

panelburzsuj 2011.01.01. 15:32:44

@Hepci:

De mit ér a legjobb kérdés is - ha nem jön rá válasz? :)

Elspekuláltam például a népesség természetes összetételétől eltérő parlamenti populációt illető gondolataidon. És rögtön fölötlött bennem, hogy nem kell a zulukaffer invázióra várnod, hiszen a parlament korosztályai és nemi arányai köszönő viszonyban sincsenek a magyar társadalommal.

Szóval: lécci máris hangos szóval reklamálni!

Zsoo 2011.01.01. 15:33:14

@Megfigyelo: Főpolgármester jelölés?
Nem értem mire gondolsz, tuti nincs igazad..

jjulie 2011.01.01. 15:33:30

@álomszép:

jogos, és jó nicket választottál hozzá

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.01. 15:34:37

@S.Clegane: S majd jön az új gondolkodás (akár 4 év múlva), és valamilyen választott vagy rehabilitált Alkotmánybíróság az országgyűlést kötelezni fogja az Alkotmányban felhalmozódott elvi és jogi ellentmondások felszámolására.

Tehát szerintem Orbán a kétciklusos alkotmánybetonozással csak saját renoméját vágja gallyra, de hosszabb távon az alkotmány ismét európaivá tételét nem gátolhatja meg.

mrs. white 2011.01.01. 15:34:45

@AnnaKarenina: Sokkal beljebb nem vagy ha megint jön egy cég aki bérmunkában dolgoztat és a profitot kiviszi. Az igazi az lenne ha itthon megtermelt cuuccok itthoni vállalkozóknál itthoni emberek által készülne.

Mivel nem vagyunk a vas és acél országa mégha sokáig ezt is állították, egyetlen olyan termék van amit világszínvonalon is előtudunk állítani. Ez pedig a mezőgazdasági termékek. Ez képzetlen tömegeket is feltud szívni. A másik ilyen képzetleneket felszívó az építőipar. azzal viszont úgy lehet járni mint írország vagy a spanyolok. Csak építkeztek építkeztek építkeztek nőt gdp mint az állat meg vele egyűtt a lufi is. Az élelmiszerrel ez nem fordulhat elő. Ráadásul itt a kereslet csak folyamatosan növekszik. Tutti biznisz. Ezt kellene erőltetni. Válságban viszonylag szarul ment az autó de szerintem kb ugyanannyit ettek az emberek.

Szóval nem kuncsorogni kellene, hanem erre ráfeküdni.

álomszép 2011.01.01. 15:34:52

@jjulie:
Neked jobban tetszik arról irogatni mi volt a multban, az elmult husz évben. Tudjuk mi volt. nem voltak reformok, most sem lesznek?! vagy igen?

heima_ 2011.01.01. 15:35:04

@halihalo: a bulváros modorpolitizálás legalapvetőbb jellemzője. ha besül az akármilyen-ellenes bullshit-generátor, mert érvek érkeztek a piacra, akkor látványosan be kell sértődni, mert olyan nincs, h vlaki vlamit benézett. modorvilágban az lehetetlen :D

Ordnassac 2011.01.01. 15:35:28

@Zsoo: azt értette, hogy pletykák szerint a Fidesz gyűjtött a cetligyűjtés végén az LMP-nek, hogy Jávor Benedek el tudjon indulni most ősszel.

2011.01.01. 15:35:48

@lüke: persze,a hatalomalmafáról fakadnak, és egyik alma se esik messze a fájától...:) Ugye a kígyó is megmondta, hogy az alma egy szent gyümölcs, nem enni kell...

:)

Megfigyelo 2011.01.01. 15:36:13

@lüke: Hát inkább kettőről, mintsem egyről, és az egypártrendszerről saját tapasztalatból tudjuk, hogy nem vált be. Most sem fog...

halihalo 2011.01.01. 15:36:43

@Letícia: Tarlós jó példa, mert ő pragmatikus ember, odafigyel néha másokra is. Épp ezért nem sok jót jósolok neki, és sajnos az idő sem neki dolgozik a kora miatt.
Lázár azért más kategória. A saját városában nem a toleranciáról híresült el.
Aztán ott van Esztergom. Kicsiben tökéletesen mutatja, hogyan értelmezik a demokráciát a jelenleg kormányon lévők.

Balt 2011.01.01. 15:37:14

@Megfigyelo: Igaz. A III. Birodalom himnusza is ugyanaz a Haydn dallam, mint a mai. Kb. ugyanez áll az árpádsávra. Végül is nem kárhoztatom egyiket sem, csak tudok disztingválni, melyik mikor tekinthető provokációnak...

Zsoo 2011.01.01. 15:37:26

@jjulie: "gondolkoztál e már azon, hogy ki mondja meg, hogy mi a magyar és mi az idegen szolgálat"

Ezen gondolkozz TE!

A tájékozott, gondolkodásra képes emberek ép esze JJuli(ka)!

2011.01.01. 15:39:47

@Ordnassac: ja, de szegénykének még cipőre se tellett...Csóóóóri Benedek. Egy pörge kalap reá, és máris indulhatott volna Ludas Matyinak. Jobban befutott volna, mint az intellektuális, csóró egyetemistának maszkírozva.

Balt 2011.01.01. 15:40:02

@Balt: ... mint a mai (és azelőtti) német himnusz.

A szubjektív értékítéletem (és gondolom ezzel messze nem vagyok egyedül): A német példa nyilván nem provokáció. Az árpád sáv talán sok esetben az. Az Internacionálé és az elvtárs a mai magyar viszonyok között viszont mindig. :)

G. Wolf 2011.01.01. 15:40:32

@bioLarzen: akkor annyival kiegészíteném az egyértelműség kedvéért hogy a választók szemében. Persze az nyilvánvaló hogy saját magát hova akarja pozicionálni, azonban az hogy hova sikerül az a fő kérdés. Azaz a választók kit fognak reális alternatívának tartani.

Zsoo 2011.01.01. 15:41:04

@Ordnassac: Értem. A Fidesz magának gyűjtött, aztán a 2 millióból akár adhatott is az LMP-nek,-őszre alábbhagyott a lendület-, de lehet, hogy csak az MSZP pletykája volt..

álomszép 2011.01.01. 15:41:49

@jjulie:
Köszönöm. Te nem tudod, a magyar a megvalósitatlan álmok népe? igazán kedves vagy. komolyan.:)

Balt 2011.01.01. 15:42:09

@Ordnassac: Ezt így nem hinném, de én is adtam egy cetlit Jávornak az utolsó napon. (Életemben először adtam le kopogtatócédulát, pedig nem első választó voltam... :))

AnnaKarenina 2011.01.01. 15:43:34

@heima_: Általánosságban igazad lenne, ha nem a kontraszelektált Magyarországon élnénk, ahol az ügyes, talpraesett vállalkozó min. adóelkerülésben a legügyesebb, az állami szférát pedig az urambátyám viszonyok jellemzik erősen. Sok tanult, képzett, munkatapasztalattal rendelkező ember van munka nélkül.
De azért az álláspontod elég jól megmutatja a jobboldali álláspont lényegét, ami szerint a szegény magának köszönheti a szegénységét, szemben a baloldali állásponttal, amelyben azért szerepet kapnak a kapitalizmus társadalmi (kizsákmányolási) viszonyai.

Ordnassac 2011.01.01. 15:43:49

Amúgy meg kell hagyni, az EU-elnökség honlapja egész jó lett.

álomszép 2011.01.01. 15:44:45

@jjulie:
A Te nick neved is nagyon jó tetszik, már régóta tetszik. nem baj?:)

2011.01.01. 15:45:09

Boldog új évet mindenkinek!

Nagyon jó írás, részemről teljesen egyetértek. Hogy ki jöhetne alternatívaként? Talán valaha jön, még sehol nem látszik.

("elvitte a cica" - 5 perce ezen vigyorgok. Kedvenc mondásom.)

Balt 2011.01.01. 15:45:14

@nyünyüge: Felhívnám a figyelmed, hogy ez 2002-es cikk. És ebben ez egyben talán tényleg idejétmúlt: azóta fel tudott mutatni az MSZP egy "új, hiteles vezetőt" épp Gyurcsány személyében. :))

Ordnassac 2011.01.01. 15:45:18

@Balt: ezért is írtam, hogy a pletykák szerint.

@Letícia: Csoóri Sándor, nem Benedek. :-P (Elnézést, magas labda volt.)

halihalo 2011.01.01. 15:47:09

A mai Di Presse írja:
"Orbán a Kádár-rendszerben, a létező szocializmus magyar változatában nőtt fel, ahol "állam anyácska" uralta az élet minden területét. Az államba vetett hit ma is jellemző a magyar társadalom széles rétegeire, és a "populista" miniszterelnök éppen ezt a gondolkodásmódot használja fel. Ugyanilyen éleslátóan ismerte fel a Die Presse véleménye szerint azt is, hogy "a magyarok zömének nem sok köze van a demokráciához és a jogállamisághoz". Felmérések szerint a többség olyan politikai vezetőket kíván magának, akik erős kézzel irányítják az országot. Ezeket a vágyakat igyekszik most kielégíteni Orbán Viktor, s a kétharmados parlamenti többség ebben segítségére van."

Megfigyelo 2011.01.01. 15:47:10

@mrs. white: Az a baj, hogy Nyugaton az élelmiszert is kevés magasan kvalifikált emberrel, sok géppel állítják elő. (4-5 jól képzett ember megfelelő gépekkel egy többszáz hektáros gazdaságot elvisz.) Ezzel a magyar külterjes kézi módszerek nem versenyképesek sem az árat, sem a minőséget tekintve. Nem kellett volna a tsz-eket ideológiai okokból szétverni, hanem részvénytársaságokká kellett volna átalakíani, és akkor ma minden tekintetben előrébb lennénk. Ezzel együtt a mezőgazdaságban még talán vannak valamilyen lehetőségek...

AnnaKarenina 2011.01.01. 15:49:31

@mrs. white: Egyet is érthetnénk a mezőgazdaság tekintetében, ha nem úgy fogadtuk volna el az EU feltételeit, ahogy. Ha jól tudom, most sok támogatást azért kapnak a termelők, hogy ne termeljenek.
Zöldség-, gyümölcstermesztés tekintetében jók lehettünk volna, de ez a lehetőség szerintem elveszett, helyette meg már nem tudom, hol találhatnánk piacot, a belső piac valószínűleg nem elégséges.

ssi 2011.01.01. 15:50:08

mik az MSZP valós és pusztán rájuk fogható bűneik?
- szocik nem azonosak a kommunistákkal
- történelmi kommunisták nem a dicsőségeink
- szoc-lib alatt nagyon megszaladt az eladósodottságunk
- Gy.F. - nemcsak önmaga miatt - nem volt sikeres ME
- BKV, Hagyó stb. féle korrupciót nem mindenki űzte, de az övéiket mind évekre besározta
- a szükséges megszorítások is üldözendő mumusok lettek, s rontják bármiféle reform fogadtatását
- szoc-lib egyfajta gazdaságirányítást-politikát is lejáratott
- ha ma valami új sem jól működik, azt is múltra fogják, s sokan el is hiszik

@heima_: Mo. 2011-től egykulcsos SZJA+családi kedvezmények
- az én véleményem: jelen helyzetben
* így nem szerencsés
(308Mrd Ft-tal több marad a lakosság zsebében, ebből 300mrd a lakosságnak mindössze 5-6%-ánál)
(magasabb jövedelműek bére 40-60%-kal is nőhet, az alacsonyabbaké, ha nem csökken 0-6%-kal nő)
(ezen túlmenően még mindig nem hiszek az eddig jól keresők gazdaságot felpörgetők, mert még többet fogyasztók lesznek koncepcióban, s az eleve kiszolgáltatobbak még inkább azok lesznek - de, ha tévedek, fogom vállalni)
* csak ennyi nem elégséges (fejlett országokban + vagyon típusú adó is van, Nagy-Br-ban a 2 kulcsos, s a magasabb jövedelműekét most meg is emelték)
- a Te véleményed számomra nem egyértelmű

jjulie 2011.01.01. 15:51:16

ez a kommunista antikommunista vita 2011-ben a mucsa legtisztább megnyilvánulása, és láthatóan mucsa erősebb és virulóbb mint valaha

és a játszótérépítő felszinelemző is részese a mucsai felvirágzásnak

2011.01.01. 15:51:17

@halihalo: Teljesen egyetértek ezzel. Gondolkoztam, és kitöröltem, hogy mi Lázár Vásárhelyen. Nem szeretném, ha Gábort megbüntetnék, mától már lehet ugye.

Inkább zenélek kicsit...

www.youtube.com/watch?v=TAOrhGk9-I8&feature=related

S egyelőre elköszönök...

álomszép 2011.01.01. 15:53:07

@jjulie:
boldog új évet neked. ez sem baj. ? megengedett a jókivánság?javallott?:)

heima_ 2011.01.01. 15:54:54

@AnnaKarenina: nem kötelező látnod azt a Magyarországot, amelyik nemzetközi szinten is versenyképes munkát végez/terméket állít elő, a világpiacinál sokkal alacsonyabb bérért. ezek az emberek iszonyat sokat dolgoztak, tanultak és teszik ezt most is, és ami a legfontosabb, adóztak, brutálisan sokat. eltartották az egész fenálló maradék társadalmat állami alkalmazottaktól a segélyeseken át a nyugdíjasokig. de ez a Magyarország létezik.

köszönet helyett ráadásul gazdagnak, kapitalistának, kaviárzabáló burzsuj gecinek lettek titulálva, mert van pofájuk többet elérni, mint a "szegények".

el lehet menni dolgozni, tanulni, és akkor senki nem lesz szegény. ez még mindig egy EU tagállam, nem Közép-Afrika. való igaz, vannak szegénységi kockázatok (fogyatékosság, betegség stb), amikor nincs lehetőség a munkapiaci versenyre. akkor kell az állami segítség, a szolidaritás. de a kapitalista kizsákmányolásra hivatkozva eltartani munkaképes korú egészséges embereket, mert épp jobb várni a segélyt, mint tenni akármit, az valóban nem fér bele nálam.

szegény az indonéz textilipari gyári munkás, aki 15 órát melózik szar körülmények között fillérekért. az nekem nem szegény, aki havi több száz eurot keres gyerekgyártásból, és nulla erőfeszítést tesz a megélhetéséért.

lüke 2011.01.01. 15:56:26

@Megfigyelo:
mondjuk:)
szellemben a nem beváltból indult mindenki MO-n,
kis kitekintgetéssel- s aki sokat tekintgetett, az hamar feladta-
a kitartóak maradtak és lőállást váltottak
(másutt is így volt, csak előtte a szellem másképp fejlődött,mások a tartalmak és kevesebb a nihil)

Balt 2011.01.01. 15:57:04

@Ordnassac: Ezzel lehet, hogy szembe mentem a Fidesz--érdekkel :) - hogy ti. a főpolgi személyét nem volna szabad kockára tenni holmi MSZP-ellenes következetességgel, továbbá, hogy vélhető Fidesz-érdek az itt (is) régóta boncolgatott "status quo" fenntartása, azaz az marad MSZP "legerősebb ellenzéki párt".

Egyszerűen ez az én szerény :) eszközöm volt arra, hogy a Fidesz talán valami módon közeledjen (rá legyen utalva?) az LMP-re, azon kívül hátha mégis borulhat a status quo... De ezek hagymázas távlati elképzelések részemről, lehet, hogy mégis jobb, ha az MSZP marad a "perspektivikus váltópárt. (20 év múlva, esetleg... :) Addigra én is nyugdíjas lehetek, hátha meg tudnak felelni az én addigi utilitarista elvárásaimnak is... :)))

jjulie 2011.01.01. 15:57:54

@álomszép:

egy amerikai üzletfelem keresztnevéből keletkezett, aki regisztrálásom idején komoly mennyiségű gondolatomat irányította magára.....

Balt 2011.01.01. 15:57:55

@Balt: "azaz marad az MSZP" - szórend, pardon.

Megfigyelo 2011.01.01. 15:58:10

@AnnaKarenina: Teljesen egyetértek. Csak annyit tennék hozzá, hogy én nem olyan kaviárra gondoltam, amiből egy doboz olcsóbb mint egy doboz cigi. (Ha az olyat figyelmesen megnézi az ember, akkor nagy valószínúséggel talál rajta egy német szót: "Kaviarersatz" - "kaviárpótlék".) Egy doboz jóminőségű kaviár lehet akár 30-50 dollár, ha nem több.

G. Wolf 2011.01.01. 15:58:53

@rasztaszív:

ha jól láttam akkor még nem válaszoltak neked:

Ilyen lépésekkel totál működésképtelenné tennéd az államot...

1% küszöb - gyakorlatialg 10-12 kis párt kerülne be akik nem tudnak megyegyezni soha... nézd meg akár csak Szlovákiát, hogy ott is milyen törékeny a kormány koalíció a sok párt miatt. Vagy a kalsszikus példa Izrael. Szerintem az 5% rendben van.

"- a pártok a párttagdíjakon túl szigorú elszámolás mellett CSAK a választók által az adójukból felajánlott 1 %-okból" - ezen lehet vitatkozni, én amúgy híve volnék inkább annak hogy kapjanak azok a pártok támogatást amelyek megfelelő mennyiségű kopogtató céduált tudnak összegyűjteni, de ez egy nagyon bonyorult kérdés. Az biztos hogy ha ennyire lecsökkented a pártok finanszírozhatóságát, azzal csak teret nyitsz a még nagyobb korrupciónak és még nagyobb "fekete" finanszírozásnak"

1 éves ciklus meg totál blődség már bocsánat, így is gyakorlatileg elmegy egy év a kampánnyal és csak "teszetoszáskodás" meg kényszermegoldások. Bár tudom h sokan nem értenek egyet vele és vitatható is de én inkább a 6 éves ciklusnak lennék híve, hogy a kormánynak még nagyobb legyen az ideje a tervezésre (most kb 2 év a valódi kormányzás, mert megválasztjuk tavasszal, aztán készülés van az önko választásra, már majdnem egy év el is telt, aztán van 2 év, majd az utólsó 1 év már gyakorlatilag kampány idő, míg ha 6 éves lenne, akkor 4 év lenne a közbenső rész. - de mondom ez is vitatható, csak egy alternatíva). De az egy 1 év totál megölné a kormányáz lehetőségét is.

bóra77 2011.01.01. 15:58:53

@Ordnassac: "A bigottól eltekintve, ha a keresztény-konzervatívot lecseréled liberálisra, nagyon sokan bólogatni fognak, hogy milyen igaz."

hm..én eddig csak a másik emberfajjal találkoztam...többségében.

"Ez is baromság, az is baromság. Ugyanis nem maga az elv vagy politikai filozófia/ideológia ilyen, hanem azok az emberek, akik névleg ezeket vallják."

ez igaz, de ez határozza meg a választásukat is.

halihalo 2011.01.01. 16:00:26

@AnnaKarenina: A magyar piac semmire nem elég, túl kicsi. Aki ezt nem látja, azzal sajnos nincs mit tenni, sosem fogja megérteni az alapvető közgazdasági összefüggéseket. Éppen ezért nagyon rövidlátó é káros az ország számára a bezárkózás és az idegengyűlölet hirdetése. Semmi sem tehetné jobban tönkre a magyar gazdaságot (és persze minden itt élőt), ha hirtelen az ország 2-3 legnagyobb kereskedelmi partnere elkezdené alkalmazni azt az elvet, amit a nagyokosok itt hirdetnek. Vagyis a bezárkózást. A magyar ipar termelésének talán háromnegyede feleslegessé válna. Gondolom, nem kell ecsetelni, ez mit jelentene.
Ami a mezőgazdaságot illeti: igen, nem kellett volna szétverni a szövetkezeteket, mert ma ugyan az egyhektáros kisgazdának is van traktora (az egész országban meg annyi, hogy fel lehetne szántani vele az országot kétszer), viszont akkora területen nem lehet a mai nemzetközi körülmények között nyereségesen termelni. Persze lehet tagadni, hogy nem létezik élet a határokon túl, csak nem sok értelme van.

Balt 2011.01.01. 16:00:33

@Letícia: Ez a "mezitláb a parkban" nem jóskafischeres médiaakció volt eredetileg? :)

Ja, Neked külön búék, Leticica! :)

Ordnassac 2011.01.01. 16:02:03

@bóra77: ez most melyik hozzászólásomra vonatkozott? Amennyiben utóbbira, akkor szólok, hogy az egy (ezek szerint gyengére sikerült) szóvicc akart lenni.

bóra77 2011.01.01. 16:02:35

Kultúrharchoz: én sem teljesen értettem, hogy mit is kell érteni ez alatt, ugyanakkor ha színház is: Alföldi a következő évad végéig marad ("megbízható forrás szerint"), azaz 2011. júniusig.

álomszép 2011.01.01. 16:03:48

@jjulie:
gondoltam, és nem most már régen. legynél rá büszke. nagyon. ezt nagyon fontos volt leirni. ugye? köszönöm.

bóra77 2011.01.01. 16:03:56

@Ordnassac: nem az utóbbira, hanem az enyémre, csak nem volt kedvem visszamenni addig a hozzászólásig. no szóval lehet, hogy még alakulni fog a véleményed, ahogy idősödsz. Néha nem árt az öreg rókákra is hallgatni, és most itt nem magamra gondolok.

Megfigyelo 2011.01.01. 16:04:04

@lüke: Ez kicsit dodonai nekem-

Megfigyelo 2011.01.01. 16:05:21

@bóra77: Ez a "folyó évad" végét jelenti.

jjulie 2011.01.01. 16:06:56

@Zsoo:

egyszerű ember egyszerű világa, de legalább nem játszod meg magad

nem csoda, hogy a szijjártóval idióta szövegeket sulykoltatva lett meg a kétharmados egyharmad

bóra77 2011.01.01. 16:09:13

@bóra77: 2010/2011-re gondoltam, csak elbénáztam.

álomszép 2011.01.01. 16:10:35

@jjulie:
az amerikai üzletfeled előtt nem voltál láthatatlan ugye? vagy mégis? érdekes.

Ordnassac 2011.01.01. 16:11:52

@bóra77: hát nézd, amit sok magukat liberálisnak nevező figurától hallottam, az pont ez a nagyképű kivagyiság, felsőbbségrendűség, másvéleményűek lenézése volt. (Ami egyébként egyes KDNP-s figuráknál is észlelhető.) Nem beszélve arról, hogy olyan alacsonyan repültek az -istázások, hogy egy idő után már nem volt komolyan vehető.

Ez az egész nem kizárólagosan a keresztény-konzervatív emberek sajátja, akiket te valamilyen okból általánosan utálsz (persze ez nem jelenti azt, hogy ez ne lenne ott is fellelhető, már hogyne lenne). Önhitt magabiztosság a saját igaza cáfolhatatlanságában nem jobboldali, nem baloldali és még csak nem is liberális (stb.) tulajdonság, hanem nagyon is emberi.

Megfigyelo 2011.01.01. 16:12:13

@heima_: Nem közvetlenül a kapitalista kizsákmányolásra hivatkozva kell eltartani munkaképes korú embereket, hanem mert vannak komplett megyék, ahol *nincs munka*, és ha a fejük tetejére állnak az emberek, akkor sincs. (Cigánynak meg ha véletlenül lenne is egy üresedés, akkor sincs. De megkapja, hogy ingyenélő...)

Hogy évtizedes munkanélküliség után ténylegesen munkaképesek lennének-e az ottani emberek, az egy külön kérdés - egy számottevő részük a legjobb igyekezet mellett sem.

jjulie 2011.01.01. 16:12:28

@bóra77:

az ordi néha tud meglepetést okozni, néhány napja leállt beszélgetni egy olyan vegytiszta trollal, akit még én is felismertem.....

mrs. white 2011.01.01. 16:12:52

@AnnaKarenina: Sajnos a mezőgazdaságot Megyóéknak sikerült letárgyalni. ebből a szempontból is tragikus volt pont ekkor a váltás. A lengyeleknek ez ezerszer jobban sikerült. Hiába az erősebb kutya ... elve. Nekik ez az mnyp-vel is jobban ment. A gdp-n egy jó évben 1-2%-ot tud rántani a mezőgazdaság ha megfelelő az időjárás. Nálunk vagy sok a víz vagy aszály van. Miért nem lehet óriás tározókat építeni ami egyrészről megakadályozza az árvizeket mert van hova lecsapolni később pedig öntözni belőle. Miért nem lehet öntöző rendszerek tucatjaival viszonylag standard körülményeketet teremteni a mezőgazdaságban. Te nem ennél szívesen olyan paradicsomot aminek van íze szemben a spanyolban zölden leszedett íztelen piros valamik helyett akár 20-30%-al drágábban? Miért nem lehet fóliasátrak ezreit felállítani a fűtést geotermikus energiából megoldani amivel mellesleg lehetne fűteni a városokat földgáz helyett. Miért nem lehet egy egységes 20 évre szólo fejlesztési tervet csinálni? Ez mint látszik nem csak a mezőgazdaságról szól mert az ilyen rendszer rengeteg építkezéssel járna. Nem látom a nagyívű elképzeléseket amik évtizedekre meghatároznák az ország sorsát. Pedig ezekhez biztos lehetne forrásokat szerezni a eu-ból, vagy ha nem akkor most az elnökség alatt ilyeneket felvetni. Kicsit előremutatóbb lenne mint a jelen állapotában tök felesleges médiatörvény.

tbb 2011.01.01. 16:14:40

@Ordnassac:

Még a bigottot sem kell lecserélni. A többivel egyetértek.

jjulie 2011.01.01. 16:16:32

@álomszép:

most én buktam le vagy valaki más?

lüke 2011.01.01. 16:17:18

@Megfigyelo:
MO-n nőttek fel a mai pártok vezetői,
-akinek több esze volt, az kivált ebből -, aki kitartó volt még a pártok oldalát is megváltoztatta
Ny -Eu -ban is sok maoista ma EU-s vezető, plBarroso, Joschka Fischer,a 68-s Cohn Bendit etc, ott is így megy :
a hatalomért fejlődőképesek

Ordnassac 2011.01.01. 16:18:41

@jjulie: :-D

Hepci szerint én is űztem el.

mrs. white 2011.01.01. 16:19:16

@Megfigyelo: Egy mezőgazdasági terméknél nem az határozza meg a minőséget, hogy géppel termelik vagy éppen kézi munkával. A kézi munkával készült autókra is van vevő elég jó áron egyébbként.
Jót kell csinálni nem a legolcsóbb hanem megfelelő áron. A mezőgazdaságnak is vannak olyan szegmensei ahol sok az élőmunka feltétele. Ebben ne mondja senki hogy a 4-5 szörös átlagjövedelemmel rendelkező nyugat versenyképesebb mint mi. A világ élelmiszer árrobanás előtt áll. Ilyen klimatikus viszonyok közt a folyamatos termés nem biztosított. Az győz aki ezen felül tud emelkedini.

panelburzsuj 2011.01.01. 16:20:09

@Ordnassac:

A kényelmetlen kérdés az, hogy ez a valóban általános felfuvalkodottság mennyire "üti" a hirdetett eszmeiség szóban megfogalmazott tartalmát.

Hogy nagyon szélsőségesre vegyem: a "föl, föl ti rabjai" idegenebb-e tényleges forradalmi erőszaktól, vagy a krisztusi kereszthordozás a ma Zsoltjaitól (mondjuk: Semjén és Bayer)

álomszép 2011.01.01. 16:20:52

@jjulie:
Nem tudom! "elfelejtettem", valamit? rosszul irtam valamit?

Megfigyelo 2011.01.01. 16:22:57

@mrs. white: Szerintem meg nem más. Ez a Szocialista Internacionálé himnusza, a szolidartásé és az emberek közötti egyenlőségé.
Jellemző módon csak addig volt a Szovjetúniónak is állami himnusza, amíg az - olyan, amilyen - munkásállamból végleg át nem alakult imperialista nagyhatalommá.

panelburzsuj 2011.01.01. 16:23:16

@mrs. white:

Van egy kényelmetlen hírem: a minőségi élemiszerhez minőségi munkaerő kell. Minél kézibb, annél inkább.

heima_ 2011.01.01. 16:23:47

@Megfigyelo: amíg az elcigányosodott falvak határait felveri a gaz, addig ez elég szar szöveg. munka az van bőven, de aki látja és megszervezné, az se teszi, mert minek ha nem lesz munkáskéz (mert segély az van)/az eredményt elviszi az adó (mert mocskos burzsuj).

érdemes megnézni a litván/lengyel/szlovák hivatalos munkanélküliséget és külföldi (UK) munkavállalási arányt is a magyarhoz viszonyítva. ott nincs seggkinyalás meg statisztika szépítés rokkantosítással, meg is látszik.

Shinigami Daiko 2011.01.01. 16:24:38

@vinczej: "jön az új gondolkodás (akár 4 év múlva)" - biztos kitart addig?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 16:24:41

@halihalo: nem jó taktika az ig-Nórálás, fel kell venni a kéztyűt...

jjulie 2011.01.01. 16:24:41

@Ordnassac:

azért ahogy neki megnyíltál, az szép volt

lüke 2011.01.01. 16:25:06

@jjulie:
@Ordnassac:
www.youtube.com/watch?v=Ca9JGFkG-5I
ne kérdezzetek rá! mindenki azt gondol,amit akar

AnnaKarenina 2011.01.01. 16:26:19

@heima_: Ahol nincs munka, ott nincs munka. Magyarországnak számos olyan része van, ahonnan még elköltözni sem lehet, mert az ingatlant a kutya sem veszi meg.
Nem szeretném, ha félreértenél, nincs nekem azzal semmi bajom, hogy több, minőségibb munka alapján valaki többet is keressen. Azt az állítást nem tartom igaznak, hogy az adócsökkentés lenne a gazdaság motorja, amikor az ebben részesülők nagy része nincs is abban a helyzetben, hogy új munkahelyet teremtsen (ti. alkalmazottak), és a vállalkozók egy része is vagyonba fogja menekíteni a megtakarítását. Ugyanakkor az állami költségvetésnek ez bevételkiesés, amit megint máshonnan kell pótolni. Pl. magán-nyugdíjpénztár, ami pont a fekete bérezés ellen volt hatékony eszköz.
Az elindított gazdasági lépések összefüggésben való vizsgálata hiányzik nekem, a valóság bonyodalmait nem lehet kiküszöbölni.

heima_ 2011.01.01. 16:26:50

@heima_: ha az az opció h dolgozol vagy éhenhalsz, kurva gyorsan meg tud tanulni dolgozni nagyon sok "szegény".

AnnaKarenina 2011.01.01. 16:27:13

@halihalo: Egyetértünk. (mezőgazd.)

bóra77 2011.01.01. 16:28:29

@Ordnassac: "Ez az egész nem kizárólagosan a keresztény-konzervatív emberek sajátja, akiket te valamilyen okból általánosan utálsz (persze ez nem jelenti azt, hogy ez ne lenne ott is fellelhető, már hogyne lenne).

magyarázat lásd eggyel alább.
nem utálok, tévedés. ugyanakkor van egy borzasztóan rossz tapasztalatom ezzel a körrel. dolgoztam mindkét politikai közegben, illetve közeggel, és van összehasonlítási alapom, és bizony billen a mérleg nyelve. (na találd ki, hova)
+ rengeteg ismerősöm k-k-s, sokkal több, mint lib.
+ életem egyik legmeghatározóbb ffija (és akkor nagyon árnyaltan fogalmaztam) kifejezetten a k-k-s kört erősíti. Elmondanám, hogy intenzív időszakunk évei alatt egyszer sem mertem bevallani politikai és egyéb hovatartozásomat...no vajon miért?
Ezek mind-mind olyan meghatározó események az életemben, hogy nehéz lenne másként gondolkodnom.

"Önhitt magabiztosság a saját igaza cáfolhatatlanságában nem jobboldali, nem baloldali és még csak nem is liberális (stb.) tulajdonság, hanem nagyon is emberi. "

Én ezt értem, és egyet is értek vele, de nem önmagában beszélek erről, hanem akkor, amikor szóba kerül a politikai hovatartozás, szimpátia, én erre a kontextusra értettem.

bóra77 2011.01.01. 16:29:16

@jjulie: proeskontra?:) de hát minek kellett etetni?:)

jjulie 2011.01.01. 16:30:22

@lüke:

találtál megint valakit aki nem tudja, hogy tisztán vagy szódával ísszák a vörös danit?

Shinigami Daiko 2011.01.01. 16:31:23

@Balt: nem kéne ezzel a német példával előhozakodni. Amennyire tudom, a szövetségi köztársaság lényegében jogutód. A (jog)elődjét megverték 1 háborúban, jól lehengerelték, aztán tettek róla, h anyagilag is helyreálljon (persze, maga is dolgozott rendesen). Aztán (történetileg nem tudom, történt-e formális békekötés, de) felvették a nato-ba, stb..
Ezzel szemben Mo. szimplán egy megvert fél szövetségese (csatlósa) volt (annak tekintették) és ráadásul utána egy másik politikai tömb tagja volt sokáig. Jogfolytonosság sehol, sőt. És folytathatnám .. már, ha fel lennék készülve

lüke 2011.01.01. 16:32:17

@panelburzsuj:
és még egy:
hogy a segély és a bér differáljon, ne kicsit
nagyon!

mrs. white 2011.01.01. 16:32:33

@panelburzsuj: Mezőgazdaságban minőségi munkát végezni azért kicsit könnyebben megtanulható mint egy agysebésznél és hamarabb is megvan. pl a kukorica bibéjét bárki megtanulhatja hamar de egy szakszerű agy felnyitásban már nem vagyok olyan biztos. Ha választanom kell hol biztosítok lehetőséget a képzetlen tömegeknek, én erre szavazok. És te?

mrs. white 2011.01.01. 16:33:57

@panelburzsuj: Ja és húsz agysebész kiképzése szignifikánsan nem javít az ország foglalkoztatásán, szemben mondjuk százezer eddig segélyből élő mezőgazdasági munkássá képzésén.

ssi 2011.01.01. 16:34:59

mik vannak?!
néhány hírt belinkeltem, s elküldtem
zöld betűkkel kiírta, hogy sikeresen elment
...na, és sehol semmi

Shinigami Daiko 2011.01.01. 16:35:04

@AnnaKarenina: "a kontraszelektált Magyarországon élnénk, ahol az ügyes, talpraesett vállalkozó min. adóelkerülésben a legügyesebb, az állami szférát pedig az urambátyám viszonyok jellemzik erősen"

ez a kádár-rencer végefelé kialakult hm. minekishijják vállalkozói kultúra egyenes továbbélése. Ebből kilábalni kéne, és az erre történő elmozdulás (sem) látszik.

panelburzsuj 2011.01.01. 16:35:16

@lüke:

Mondj egy negyediket is!

(Ismered a Madzag és cimboráit? Ott az 1,2,3,4 után jött a sok ... :)

jjulie 2011.01.01. 16:35:36

@Balt:

nem csak a komcsit döntőbíróság a tiéd, hanem a jogutódlási kérdések, szépen vagyunk jóskapista

a vermer jól belédverte

lüke 2011.01.01. 16:36:11

@jjulie: igya ahogy akarja a mucsai:)

Shinigami Daiko 2011.01.01. 16:37:19

@Megfigyelo: "Nem kellett volna a tsz-eket ideológiai okokból szétverni, hanem részvénytársaságokká kellett volna átalakíani"

ha nagyanyámnak kereke lett volna, most én lennék a 7-es busz ...

mrs. white 2011.01.01. 16:37:23

@Megfigyelo: Az internacionale a te olvasatodban az szolidarítás himnusza másnak meg a kommunista elnyomásé. Ez az alapvető különbség a kettő között. Belgiumban elfogadom ezt, mert ott sosem volt kommunizmus. Észtországban azért egy sötét sikátorba ne nagyon emlegesd. Ott igen kevéssé toleránsak a volt utod párt és az internacionálé kedvelőivel szemben.

Igaz ők most vezetik be az eurót. Lehet, hogy van összefüggés a kettő között?

álomszép 2011.01.01. 16:37:34

Úgy látom a segitség is megérkezett.

heima_ 2011.01.01. 16:38:46

@AnnaKarenina: ahol meg lehet élni munka nélkül, ott meg is fognak élni munka nélkül.

Kicsit összezavartál, már ott járunk, hogy vlakinek saját ingatlana (vagyona) van és 'szegény'? elég érdekesek a baloldali szegénység definíciók. lakás bérelni mindenhol lehet.

nem primitív rendszerként kell felfogni a gazdaságot, nem a havi 500at kereső multisgyerekek takarítónő felvételétől fog nőni a gazdaság.

elsősorban ez egy dinamikus folyamat, nem egy statikus állapot. egykulcsos adónál megéri többet/jobban dolgozni, előre lépni, több teljesítmény leadni, mert nem bünteti az adórendszer (az adójóváírás ezért különösen káros). Ezekből a többletteljesítményekből van gazdasági növekedés egyrészről.

Másrészről meg a gyerekvállalás van támogatva, az adócsökkentés a családalapításba/bővítésbe van becsatornázva. (jellemzően az alapszükségleteit egy középosztálybeli ember már kielégítette, nem fog többet enni érted). A megtakarítás meg messze nem üldözendő tevékenyéség, abból lesz forrás meg gazd növekedés igazán.

A mnypnek valóban volt egy olyan funkciója, ami a legális munkavállalást helyezte előnybe. Más soron meg csúnya bukó, összeségében nem feltétlenül pozitív intézmény (volt).

Megfigyelo 2011.01.01. 16:42:08

@mrs. white: Bizonyára ez realizálható - csak úgy látszik itthon nincs hozzá elegendő tőke, szakértelem, vállalkozókészség stb. - és baj lehet a szabályozással is, sőt félek, hogy a nagymennyiségű élőmunka feltételezett végzőinek "skill"-jével is. (Nem tudok hirtelen egy jó magyar szót erre.) Lehet, hogy ide is be kellene engedni a nyugati tőkét, még ha felvásárolja a föld egy részét, akkor is: legalább lenne mit enni az embereknel - direkt és étvitt értelemben egyaránt.

panelburzsuj 2011.01.01. 16:43:12

@mrs. white:

A minőség nem pusztán képzettséget, hanem megbízhatóságot is jelent.

Mondok egy egyszerű példát: alma termésritkítás szedés előtt egy-másfél hónappal, a kiegyenlített termésméret érdekében. Sokkal inkább kíván lankadatlan odafigyelést és becsületességet, mint szofisztikált tudást, pláne képzettséget.

jjulie 2011.01.01. 16:43:31

@bóra77:

levette a lábárol az ordit, a jogvégzettség nagyon hatott, egészen addíg amíg egyetemi oktatóság elő nem került....

hiába, értő kézzel mindenkin kitapinthatók a nyomógombok...

Shinigami Daiko 2011.01.01. 16:44:25

@Megfigyelo: "munkásállamból végleg át nem alakult"

jé, szted volt ilyen bármikor is? nemán

rasztaszív 2011.01.01. 16:44:32

@G. Wolf:

több kis párt kerülne be,az biztos.de a megegyezésre való képtelenség csupán feltételezés.az évenkénti választások pedig lehetőséget biztosítanának a megegyezésre képtelenek kiszelektálására.
a pártfinanszírozás esetében is ugyanez a helyzet.évenkénti választások esetén roppant hamar a rács mögött találhatná magát az,aki trükközik.
egy éves ciklusok esetén pedig maga a végzett munka lenne a kampány.ez mindenképpen javítaná a kormányzás,és az ellenzéki munka minőségét is.ráadásul a helyére tenné a dolgokat:a választások tétje nem négy év királykodás,hanem egy év szolgálat.

nem kéne megszokásból ragaszkodni ahhoz,ami nyilvánvalóan rossz.

lüke 2011.01.01. 16:49:12

@panelburzsuj:
unod?
vagy itt is kell hozni magaddal valakit?
Beate Uhse pl ő is
www.beate-uhse.ag/
jó lesz?ő az okosabbja,nem politizál
és a gender mozgalmak is ebből nőttek ki pl

Ordnassac 2011.01.01. 16:50:12

@bóra77: nem is volt az igazi etetés, hiszen én nem küldtem a fenébe, hanem a trollokat általában ledöbbentő megoldást választottam: elkezdtem beszélgetni vele. Persze kihasználva, hogy ő is csepegtet, saját magamat meg vállalom, ez van, ez az a csokornyakkendős okostojás. :-) Aztán csak kérdeztem. Jómagam mindenesetre jól szórakoztam.

@jjulie: az túlzás, hogy levett a lábamról, de érdekelt, hogy egy ilyen (legalábbis saját bevallása szerint) tanult ember miért kommunistáz le mindenkit úgy egy óra leforgása alatt. :-D

Megfigyelo 2011.01.01. 16:50:40

@heima_: Ez egy szélsőségesen elfogult cigányellenes álláspont. Meg kell szervezni. Aki most nem szervezi, az általában nem cigány, és azért nem teszi, mert neki fix fizetése van, mit strapálja magát...Egy jó ötlettel és piacosítással nagy ugrást lehetne csinálni - az állam itt is bizonyítja alkalmatlanságát a társadalmi problémák kezelésére. És most mindent újtra államosítani akar a Fidesz! Össze fog az ország omlani!

porfelhő 2011.01.01. 16:50:55

Egy kis olvasni való.
Magyar eu. elnöki időszak kezdete:
"A cikkhez fűzött, Orbán Viktorról összeállított portréban a térség "legkíméletlenebb" politikai irányítójának nevezi a magyar miniszterelnököt. Továbbá annak a véleményének ad hangot, hogy a kormányfő "személyes hűbérbirtokaként" vezeti a Fideszt.

A patinás konzervatív brit napilap két veterán tudósítója, Adam LeBor és Rory Watson által jegyzett elemzés szerint az elnöki tisztség átvétele körüli vita "igen kínos" az EU-nak, mivel az az érzet keletkezett, hogy az egykori kommunista ország eltért a modern európai demokratikus elvektől és a véleménynyilvánítás szabadságától.

A kormány irányvonalát EU-társállamok - például Németország, Csehország, Luxemburg - miniszterei, valamint magas rangú uniós tisztviselők és a szólásszabadság védelmére ügyelő szervezetek is bírálják."

lüke 2011.01.01. 16:52:53

@panelburzsuj:
antibiotikummal egyszerű,permetlé és kész
/sőt a rezisztenciát kifejleszteni, majd az emberekben:)
neomycin,ami emberen nem hat?nem adjuk már/

Ordnassac 2011.01.01. 16:53:26

@panelburzsuj: a kérdés nagyon is jó, azonban nem ennyire egyszerűen megválaszolható, mivel minden nagyobb "ideológiai csoport" nagyon színes, sőt, sokszor keverednek is.

ssi 2011.01.01. 16:53:41

"A hozzászólás elküldése sikerült. " - ez a kiírás jelenik meg zöld betűkkel, de komment nuku

nem gyűjtök ki már hírekből, olvassatok
www.hirvilag.com/belfold

lüke 2011.01.01. 16:54:32

@Ordnassac:
nem vagy egyedül
zsüli is hahotázik:)
velünk együtt

Megfigyelo 2011.01.01. 16:56:11

@panelburzsuj: Pontos fogalmazás! Gratula!

AnnaKarenina 2011.01.01. 16:57:05

@mrs. white: (Szerintem a mezőgazdasági fejezetet a Fidesz-kormány tárgyalta alapvetően, de valószínűleg a végső lezárása már Medgyessy idején történt. 2002 végére már lezárultak a csatlakozási tárgyalások.)
Én nem ellenezném egyáltalán, amit írsz. Most mintha az EU soros elnökség kapcsán is megemlítődött volna mezőgazdasági témák felvetése.

Ordnassac 2011.01.01. 16:58:02

@manyike: itt???

@lüke: @bóra77: @jjulie: amúgy, ha más hozadéka nem is volt ennek az egésznek, legalább megkaptam a legmagasabb (legalacsonyabb?) kapható osztályzatot a Hepci-skálán. :-D

jjulie 2011.01.01. 16:58:58

@Ordnassac:

értelmes gyerek volt, de valszeg a hepcinek van igaza, hogy azért ment el, mert lejárt a munkaideje, 340 komment volt azon a nicken amikor kezdte a műszakot

engem kicsit meglepett, hogy elég hosszasan értelmesen beszélgettél vele, főleg azután, ahogy nekiestél előzőleg a wikiről ismert alaknak, ez meg ahogy ez a gábort "lebuktatta" azonnal gyanús volt

amúgy nem akarlak cikizni vele, csak egy picit, és ezzel be is fejeztem, én kipróbáltam rajta a teljes ördögűző arzenálomat az elejétől kezdve

halihalo 2011.01.01. 17:00:07

@Hepci: Leírtam a helyzetem és a tényeket, amik jelenleg érvényesek rám. Erre azt kaptam, hogy megélhetési gyerekpottyantó vagyok. Nem tudom, erre mit lehet a semmin kívül reagálni.
Azt ugyan, egy szóval sem mondtam, amivel vádolt az illető, hogy nekem több járna, csak azt, hogy nem igaz, amit mondanak, mert a tények nem ezt mutatják, de vitaparteremet ez sem igen zavarja.
Tudod, sokkal szívesebben lemondanék az idén kapott igen "hatalmas", az ÖT százalékot is elérő nettó jövedelemjavulásomról, ha a szlogenek, a parasztvakítás és a hangoztatott lózungok helyett helyett ez a "NÉP nevében" kormány tényleg elkezdett volna KONKRÉT intézkedéseket tenni olyan irányban, amikről látszik, hogy hosszú távon kivezetik az országot ebből a gödörből. Az világos, hogy nem lenne könnyű és rövid út, de meg sem próbálják.Máshol már írtam még áprilisban, hogy ha a hatalmukat arra használják, amit fentebb írtam, én leszek az egyik első szavazójuk 2014-ben (ha lesznek választások). De eddig minden igyekezetük az ellenvélemények és a demokratikus ellensúlyok felszámolására irányult csak. SEMMI egyéb konkrétum nem történt.

ssi 2011.01.01. 17:01:22

@Ordnassac: ahová a szöveget kell írni, az alatt a kék terület alatt a felírás ... sikerült ... de komment sehol

Ordnassac 2011.01.01. 17:01:38

@jjulie: persze, az csak viccelődés, hogy én kergettem el. Valószínűleg tényleg a munkaidős dolog az igaz. :-)

IGe más tészta, mint proeskontra. Troll mindkettő, de előbbi okozott már károkat máshol, az már nálam más megítélés alá esik. Utóbbi pedig csak lökte a szövegét, meg a Vörös Hadsereg Frakciót, hát istenem, van ilyen elég.

Balt 2011.01.01. 17:01:51

@Shinigami Daiko: "Ezzel szemben Mo. szimplán egy megvert fél szövetségese (csatlósa) volt (annak tekintették) és ráadásul utána egy másik politikai tömb tagja volt sokáig. Jogfolytonosság sehol, sőt."

Lehet, hogy a Haydn-himnusz meg az Internacionálé összevetése sok szempontból sántít - én is épp az ellentétre próbáltam rámutatni bizonyos szempontból :) -, de ettől még Mo.-tól emlékeim szerint nagyon is "elfogadták" a háborús jóvátételt, ami alighanem a jogfolytonosságra utal...

a-kis-herceg 2011.01.01. 17:02:05

@manyike:

ov és fides. ov ról TG is megállapította helyesen, hogy 1989.jan.16. volt az ő forradalmának kezdete, ennek második lépése a 2010.ápr.11. nagy történelmi "nimbuszt" próbál építeni. egyetlen dologról nem akar tudomást venni. a körülette lévő "valódi" döntéshozók ellenére ez nem fog menni. a tettek és az eredmények alapján ítéli meg az utókor nem pedig a szónoklatok alapján. ugyanaz a teher az országnak mint demszki volt a fővárosnak. csak az utóbbinak már vége...

TG a posztja az elmúlt napok tendenciái alapján "várhatóan" írta meg. a tegnapi "hova tűnt 1 millió szavazó (fides+mszp dipólból)" c. hozzászólásom megköszönhette volna:)

de a jan1. a stílus és életmód váltások ideje. még a TG-vel szembeni türelmetlenségem is "alább hagyom". felőlem lehet naív és lassú. mindenkit megvárunk.

@cambridge.on:

sose feledd hogy a fides dolgozik nagyon... matolcsy a jobbkéz. a nagy kérdés meddig tart a 3000 milliárd és annyi-e az annyi.

@panelburzsuj:

türelem. türelem a TG vel... szerintem simán elég neki posztba emelni egyéves késésekkel az itteni hozzászólások egyikeit... de ezt én komolyan nem bántásnak szánom. egyszerűen naivitás lassúság és vakság.

@xorfrion: igen a bukás ov jellemében és fides szervezeti rendjében van kódolva. (+a párhuzamos pénztárnok rendszerbe). sajnos vér nélkül nem fog menni... kívánni csak kis vért tudok... de ez ov n fog múlni milyen gyorsan tud felszállni a tájföldi gépre.

@halihalo: ***** sajnos. de ezért várunk és dolgozunk szépen. abban is igazad van, hogy mindenki rosszabbul fog járni. ez is látható volt áprilistól a mexorításokat "közvetett adók" fogják kiváltani és az egyik ilyen az infláció. a parasztnak meg azt mondják: többet kapsz TŐLÜNK. de a spekulatív kapitalizmus begyűrűzik azért drágább minden...

@eccerüvagyok:

itt a klubban erről megy a diskurzus nyár óta... mi lesz a fides bukása után... én csak annyit mondok: nézd meg Esztergomot és Hódmezővásárhelyt és gondolkozz...

heima_ 2011.01.01. 17:02:18

@Megfigyelo: ez egy szélsőségesen cigánybarát álláspont, munkát és felemelkedést adna a cigányoknak, nem segélyt meg henyét. értékteremtő munkát vállalkozók szoktak szervezni (rájuk gondoltam), rájuk kurvára nem jellemző a havi fix.

írásod további része értelmezhetetlen, összefüggéstelen faszság.

panelburzsuj 2011.01.01. 17:03:44

@lüke:

Ha nem politizál, akkor hogyan "maoista ma EU-s vezető"?

(Egyébként nagyon jól tudod, hogy mit unok: a fennhéjázó mellébeszélést, agyaskodást, általánosítgatást. Mint az alma termésméreret-szabályozására a rezisztencianemesítést ajánlgatni ... :)

jjulie 2011.01.01. 17:03:48

@Ordnassac:

nameg te vagy a legsütnivalóbb a vöröshadsereg frakcióban

ssi 2011.01.01. 17:04:02

Szilveszteri rekord a toxikológián - házipálinka kéznél van
atv.hu/belfold/20110101_szilveszteri_rekord_a_toxikologian

„Ha a választók birkanyájként viselkednek, a demokrácia nem lesz több, mint a rivalizáló politikusok manipulációs játéka”
hvg.hu/hvgfriss/2010.51-52/20105152_a_politikai_elit_es_a_valsag_minta_ertek

egy kicsit "a vidéki ember kisebbrendűségi érzése is benne van"
hvg.hu/vilag/20110101_osztrak_lap_cikke_orban_viktorrol

"Magyarország...alkalmas-e a soros uniós elnöki tisztség ellátására"
hvg.hu/vilag/20110101_hirugynoksegi_kommentarok_magyar_unios_el

"Orbán: Jó hír Európának, hogy rajtunk a sor" - van, akinek az a szimpatikusabb, aki csendben, öndicsőítés nélkül teszi a dolgát
atv.hu/belfold/20110101_orban_jo_hir_europanak_hogy_rajtunk_a_sor

"[origo]-tól hagyományosan távol állnak a széles gesztusok és látványos megmondások"
www.komment.hu/tartalom/20110101-a-szerkesztoseg-ujevi-velemenye.html?cmnt_page=1

"elnökségi félévben - az Európai Unió íratlan szabályainak megfelelően - nem a Magyarországot legközvetlenebbül érintő kérdések, hanem a nagy európai ügyek kapják a legtöbb figyelmet"
- az átdolgozatlan és erősen bírált médiatörvénynek lesz-e utóélete külföldről?
- a médiatörvény sunyi aláírása jelzi-e a kormány viszonyát népéhez, ill. a bárhonnan jövő kritikákra?
mandiner.hu/cikk/20110101_magyarorszag_az_eu_soros_elnoke

"Magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban hétfő délelőtt Orbán Viktor miniszterelnököt XVI. Benedek pápa" - ilyenkor a ME áldását kéri az országra?
www.miniszterelnok.hu/cikk/magankihallgatason_fogadta_orban_viktort_a_papa
www.mno.hu/portal/752193

G. Wolf 2011.01.01. 17:05:15

@rasztaszív:

"de a megegyezésre való képtelenség csupán feltételezés." - épp ez az hogy nem, lásd elsősorban Izrael példáját, de ha megnézed Szlovákiát ott is nagyon törékeny egy sok tagú koalíció.

Pártfinanszírozásban én azt mondtam hogy ha csökkented a források számát azzal belekényszeríted, mert kevés pénzből lehetetlen kampányt csinálni. Amiket én olvastam becslékes ma egy rendes kampányhoz olyan 3-5 milliárd forint kell. Mindenestül. Ezt pedig nem nagyon lehet előteremteni ha csökkented a forrást és ez korrupcióhoz vezet.

"egy éves ciklusok esetén pedig maga a végzett munka lenne a kampány." - ha ez az elv működne, akkor 2002-ben és 2006-ban is Fidesz győzelemnek kellet volna jönnie. Nem modnom, hogy a racionális választás nem létezik, de jóval csekélyebb sajnos mintsem hogy pusztán erre lehessen alapozni.

Megfigyelo 2011.01.01. 17:05:56

@AnnaKarenina: Azt hiszem, mindenben igazad van.

A mostani egykulcsos adóval az is egy nagy probléma, hogy a felső (egy-két) decilis jövedelmét fogja növelni, amit nem belföldi termékek fogyasztására, hanem vagy felhalmozásra (beleértver gyorsított deviyahitel-törlesztéseket) ill. alapvetően import luxuscikkek fogyasztására fog költeni. (Enni eddig is evett rendesen...) A hazai gazdaságot épp az lendítené fel, ha a szegényebbek adóját csökkentenék számottevően: akkor megugrana a kereslet a hazai húsra. tejre, zökdségre, stb.

Diocles 2011.01.01. 17:06:23

@bóra77:

háát, szerintem neked az lehet a problémád, h nagyon kevés embert ismerhetsz, és megpróbálod őket pol. alapon beskatulyázni...

annak alapján, h valaki jobbra vagy balra szavaz, szerintem semmire nem lehet következtetni, se prüdségére, se a dohányzási, italozási, netán drogozási vagy szexuális szokásaira, semmire sem.

panelburzsuj 2011.01.01. 17:07:29

@Ordnassac:

Én csak arra akartam rávilágítani, hogy a kívülállók számára mitől válhat irritállóbbá egyik dölyf a másiknál.

török gábor 2011.01.01. 17:07:36

@Diocles: Kedves Diocles, 2010 előtt a Fidesz támogatottsága az életkor növekedésével csökkent (arányaiban). Azaz a Fidesz a legnagyobb előnnyel a huszonévesek között bírt. Ez szűnt most meg: a Fidesz ebben a körben "átlagos" (saját átlagát értve ezalatt) támogatottságú lett, míg az LMP és a Jobbik felülreprezentáltnak mutatkozott. Elnézést, hogy ilyen didaktikusan fogalmazok, de ezek a hazai szakma számára ténykérdések, általában nem szokták ezeket a számokat vitatni.

heima_ 2011.01.01. 17:08:03

@halihalo: ne kavarjad már a szart, senki nem mondtah megélhetési gyerekpottyantó vagy, nem tudtál egy értelmezhető tényállítást tenni, próbálatam kitalálni mi a bajod, válasz helyett hisztiztél meg szokásos uszító bullshit.

tényeket, számokat. hogy csinálod h négy gyerekkel nem jársz jobban idén, 2010-ben, 13-ban meg főleg.

Ordnassac 2011.01.01. 17:09:00

@manyike: hát ez fura... Ilyen felirat az előzetes moderációnál szokott megjelenni. Valami technikai zűr a blog.hu-nál?

ssi 2011.01.01. 17:09:31

[origo]-tól hagyományosan távol állnak a széles gesztusok és látványos megmondások
www.komment.hu/tartalom/20110101-a-szerkesztoseg-ujevi-velemenye.html

@a-kis-herceg: T.G.-nél nincs kivételezés, érezz rá az elismerésére

@Ordnassac: s van, mikor piros betűkkel üzen, hogy nem sikerült, ismételjem meg

Megfigyelo 2011.01.01. 17:09:39

@Shinigami Daiko: "olyan-amilyen" - így írtam. Sokmillióan hitték, hogy az. (Tudtad, hogy pl. a 30-as évek végéig - legalábbis elvben - a munkások választották a vállalati vezetőket, beleértve az igazgatókat?)

AnnaKarenina 2011.01.01. 17:09:53

@heima_: Szerintem részigazságokat mondunk egymásnak, van, amit el tudok fogadni abból, amit írsz. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hog több ember dolgozna, ha lenne munkalehetőség, nem a lustaság tartja otthon őket.
A szegény embernek miért ne lehetne lakása, háza? Az már az utolsó pont, amikor azt is elveszti. Én arról beszélek, hogy miért nem tud mobilis lenni Mo.-on az a réteg, amelyik esetleg K-Mo.-on munkanélküli, pedig lehet, hogy Ny-Mo.-on találna munkát.
Azt majd meglátjuk (ha nyilvános lesz), hogy vajon az alacsonyabb adó mellett abszolút értékben mennyi adó folyik be (érdekes lenne, ha több:), szerintem erre nem kell számítani).
A lényeget tekintve azt hiszem, hogy az az érdekes, hogy a közteherviselés igazságosabb változatai segítik-e jobban az országot, vagy az, ha jobban magára hagyják a leszakadó rétegeket. Ebben nyilván nem fogunk egyetérteni.

lüke 2011.01.01. 17:11:25

@panelburzsuj:
sajna ez evidence based-nem dölyf
visszamegyek és kikeresem neked a listát:
pl Gusenbauer is maoista volt
de.wikipedia.org/wiki/Alfred_Gusenbauer
ez most jó?

Ordnassac 2011.01.01. 17:13:37

@manyike: ilyen nálam is előfordul, de a általában technikai zűr esetén áll fenn (megszakadt a netkapcsolat, 500-as Internal Error stb.).

ssi 2011.01.01. 17:14:08

@Ordnassac: mégis átjött - fentebb látható - több, mint 20 perc, de most az idő a legkevésbé fotos

Diocles 2011.01.01. 17:18:57

@török gábor:

Ön ezt írta:

"A fiatalok között már tavasszal is érződött ez a hatás, a kutatások világosan mutatják, hogy körükben elveszett a Fidesz korábbi hatalmas előnye, elvitte a cica, pontosabban a két új politikai erő."

ezzel szemben a median kutatásaiból az derül ki, h

- a Fidesz előnye nemhogy elolvadt volna, hanem még növekedett is a huszonévesek körében 50-ről 56%-ra

"Elnézést, hogy ilyen didaktikusan fogalmazok, de ezek a hazai szakma számára ténykérdések, általában nem szokták ezeket a számokat vitatni."

Biztosan én vagyok a lassan tanuló, de miért is veszett volna el a Fidesz "hatalmas előnye", amikor az - mint kiderül az Ön által linkelt Medián-kutatásból - 6%ponttal még növekedett is?

a-kis-herceg 2011.01.01. 17:19:55

@dibbler: "Szerintem a Fideszen belulrol fog jonni az uj ember, uj csapat - latvanyos lesz"

aha ugy mint az mszp-ben... azaz szerintem a fides együtt bukik ov vel. ez a sikere titka is...

@MEDVE1978: **** + *****

@S.Clegane: a blog besorolását a hatalom dönti el. ha nem teccik utólag (miután tönkrementél) mehecc pereskedni, még az is lehet hogy neked lesz igazad...

@kolbászoszsömle: nagyon jo észrevétel. a fides igénytelen. a két valóság: a kommunikéáció-láccat. ebben ov nek kell legokosabbnak lenni ez sikerülhet is. a jobbakat nyírja+lassan hozzábutul az ország. a másik valóság a pártpénztárnok rendszer. azok brutálisan "pengék". de az meg nem láccik. persze a kettő eredője az államcsőd.

@rasztaszív: jo javaslatok. milyen kár hogy nem neked van 2/3-d. egyelőre olyan pártnak, aki az ellenkezőjét teszi... pont

@álomszép: tök aranyos vagy. ezt újra leírom. "hiteles politikusokból álló párt". elemezzem hányszoros paradoxon? vagy rájössz magadtól? ez gyönyörű...

AnnaKarenina 2011.01.01. 17:21:20

@Megfigyelo: Abban egyetértünk, hogy szerintem sem most volt itt az ideje az adócsökkentésnek, mert ennek még egyéb nagy árai lesznek. Nem véletlen az inaktívak sűrű emlegetése, köztük a nyugdíjasoké, akiknek még vissza kellene térniük a munkába (?), vagy a rokkantnyugdíjasok számának egyszerű lefelezése mindenféle előzetes ismeret nélkül, a gyógyszertámogatások csökkentése. Nyilván magát az egészségügyet is el fogja érni ez a hullám.
Ugyanakkor (régi mániám), hogy pl. az arra képes nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok végezhetnének olyan önkéntes jellegű munkákat, amire van társadalmi igény, de pénz nincsen.

török gábor 2011.01.01. 17:22:09

@Diocles: akkor volt 50 százalék, amikor amúgy a párt 40 százalékon állt. és akkor lett 56, amikor 55-60 százalékos Fideszt mértek a kutatók. azaz: 2010 előtt itt az átlagosnál lényegesen jobban állt, most meg átlagosan. így sem érhető?

a-kis-herceg 2011.01.01. 17:24:05

@Ordnassac: nem viccelek. az "új központ" jan1től üzemel.

Ordnassac 2011.01.01. 17:26:34

@a-kis-herceg: ezek szerint ennek az "új központnak" nem volt baja manyike kommentjével, ugyanis mint kiderült, átjött. :-)

a-kis-herceg 2011.01.01. 17:26:45

@álomszép: "szeretnék már valami újat a magyar politikában, ami végre hozna egy kis jobb létet."

csinálj valamit ennek érdekében. az nagyon új lesz.

a-kis-herceg 2011.01.01. 17:28:15

@Ordnassac: nem az a cél. félreérted. archiválnak. "echelon"

lüke 2011.01.01. 17:28:56

@panelburzsuj:
a hatalom is micsurini keresztezés

Ordnassac 2011.01.01. 17:29:31

@a-kis-herceg: ahhoz meg nem kellenek ezek a módszerek. Menne az észrevétlenül is.

rasztaszív 2011.01.01. 17:29:50

@G. Wolf:
a soksínűség egyáltalán nem hátrány.Izrael,és most már sajnos Szlovákia is előrébb tart,mint mi...

kampányt csinálni nem lehetetlen kevés pénzből.miért kellene elfogadnunk,hogy a legkorruptabbak elkölthetnek 3-5 milliárdot?a becsületeseknek esélyt sem hagyva?
szerintem az szolgálja a demokrácia érdekeit,ha kiegyenlítjük az esélyeket.nem pénzosztással,hanem okos szabályozással.

nem értem,hogy jön ide éppen a fidesz...
szerintem az éves ciklus mindenkit racionálisabb politizálásra kényszerítene.

Ventura Blvd 2011.01.01. 17:30:50

@török gábor: Kedves Gábor, egy dolog, hogy mi mennyire unjuk, sőt szégyelljük a magyar pártrendszert - vagy őszintébben: zavar és akadályoz bennünket -, és milyet tudunk álmodni a helyébe, más dolog azonban, hogy ettől az nem változik, és akár évtizedekre ilyen osztatú és mintázatú maradhat.

Csak két napja izzadtam ki egy hosszú, unalmas, és kellőképp zavaros dolgozatot arról, hogy ennek milyen társadalmi okai vannak: torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/30/306_elore_a_multba/fullcommentlist/1#c12027408 - aki mazochista, újra olvashatja.

A lényeg röviden: ha körünkben, amit az egyszerűség miatt nevezzünk társadalomnak, nincs komoly változás 1980-hoz, vagy akár a kádári időkhöz képest, miért volna odafent, a politikában.

Nálunk nincsenek új módjai a pénzkeresésnek, nincsenek új hősök a civil szférában, nincsenek új mintái a pénz és szabadidő felhasználásának.

Hogy lássuk a különbséget. Amerikában a nyolcvanas évek közepén megjelent a Steve Jobs és Bill Gates korosztálya, és akkortól az USA másból, máshogyan él, másképp érvényesíti befolyását a világban. Tökéletesen új kép keletkezett arról, hogy mi az igazi üzlet, hogy milyen egy felkészült szakember, ki nevezhető értelmiséginek a XX. Század végén, ki számít gazdagnak, és hogyan kell bánni a tömérdek pénzzel, befolyással. Százával jelentek meg az új kifejezések, hogy megragadják valahogy az új hősök karakterét a yuppie és geek közötti korszakban.

Nálunk nincsenek ilyen Charles Branson-féle fiatal, dinamikus, végtelenül laza üzleti hősök, akik viccet csinálnak az "öreg", klasszikus businessből, legyen az állami vagy még inkább monopolisztikus multi. Nálunk nincsenek sokdioptriás és lábszagú okostojások, akik olyan cégeket tudnának teremteni, amelyek a jólétbe és elismertségbe katapultálnák ezt az országot. Azt ugye tudjátok, hogy a Yahoot nem lehet megvenni Magyarország egy évnyi nemzeti jövedelméből... Hogy a Google sokkal nagyobb üzlet, mint az Északi-tenger olaj és gázlelőhelyei. Ilyen cég csak Kaliforniában van néhány száz... (Következmény: még az orosz atomrakéták is amerikai helymeghatározó-rendszereket használnak. Kell ennél nagyobb győzelem?)

A mi hőseink - a régiek. Demján, Csányi, Várszegi és többiek. Fejlődnek, persze, ők is látják, merre kell menni, van köztük új és meghatározó alak (Kürti Sándor), de ha megnézünk egy ilyan Prima Primissima díjátadót, az tökre felidézi egy régi Április 4-i ünnepség poros hangulatát. Hát nem az az ultra bio-alternatív-űrkorszaki Szilícium völgyi show...

A mi hatalmas öregeinknek van társadalmi felelősségük, van érzékenységük, még mindig több, mint stílusuk és követőik. A többiek meg, mintha nem is léteznének. A győri Audi igazgatója, és a többi multi fejes nem a mi hősünk. Lehet, sőt biztos, hogy nagy hatással vannak a politikára, de ránk nincsenek, legalábbis közvetlenül. (Ilyen szempontból ázsiai rabszolgák vagyunk.)

A LEGNAGYOBB KÜLÖNBSÉG, HOGY EGY "NORMÁLIS" DEMOKRÁCIÁBAN AZ ÁLLAM A KÖZÖSSÉG ALKOTÓKEDVÉNEK ÉS -KÉPESSÉGÉNEK TÁRGYA.

Az állam egy mű, amit létrehoztunk. Nálunk ez egy homályos megérzés, lelkiismeret-furdalásunk forrása. Nyugaton ez a civil gondolkodás és tett forrása, ezért hívjuk baj esetén a képviselőnket, s ezért rohanunk az utcára. (Amúgy, a "manif" egy jó buli is a la Parisenne.) Ha nem tetszik az állam-játék, mert - mondjuk valaki elrontotta -, akkor új játszótársakat keresünk, hogy kijavítsuk vagy újat állítsunk a helyébe. Szerveződünk mindenütt (nem csak a neten!), kiszámoljuk, hol mikor miért hány emberre, mennyi pénzre, hány szavazatra lesz szükségünk... Obama stábja tudna erről mesélni.

Végső soron nem volna baj, ha az unokáim is a Fidesz és a Szocik közül választanának, ha mondjuk 2040-ben egy, az akkori időknek megfelelő Fideszre és MSZP-re szavazhatnának.

Csak ez nem fog magától menni, az idő nem old meg semmit. A változás jó forgatókönyve, ha sikerülne visszatalálnunk arra a pontra, ahol még volt egyetértés és lelkesedés a rendszerváltásnál, voltak közös, jövőbe mutató céljaink. (Zsigulik ezreit látom Hegyeshalomnál Gorenje mélyhűtőkkel...) Minden akkori célunk szétfoszlott? (Mert persze elértük valamennyit, és azóta a sógorok járnak át cselédeskedni hozzánk...) Vagy csak igyekszünk elfeledni őket, mert hiába frusztrálódtunk, lepattantunk minden megoldandó kérdésről. Jobb nem is emlékezni, milyen naivok voltunk..?

Én ebben az éveben felmondom ezt a "Mintha"-szövetséget veletek. Nem játszom azt, hogy ez demokrácia, mert ez csak egy mintha-demokrácia. Nem a pártok miatt. A pártok csak olyanok, amilyenné engedjük őket válni béke időben. Mi vagyunk értük a felelősök. Olyan mintha-polgárok vagyunk mi, barátaim, amilyen vállalkozók és munkavállalók. Attól, hogy Magyarországon van 1.000.000 vállalkozás, attól ez még nem a jól tervező, lendületesen újító tulajdonosok és menedzserek országa, ahol részvénnyel lehet fizetni még az autópályadíjat is. Nem, ez egy ugyanolyan borzalmasan szegény ország, mint volt, a munka szférája pedig még romlott is a Kádár-korszakhoz képest. És mindenki az államból akar megélni. Nem játszom a mintha-polgárt, mert nem vagyok az. Eszköztelen vagyok. Se pénzem, se kulturális erőm, se jogom, se igazam nincs. A dolgok magyar menete szerint semmi befolyásom a magyar államra, a politikára, vagy akár csak egyetlen politikusára sem.

És félek, nem vagyok egyedül. Akkor meg miért ne lehetne az idők végéig Fidesz-MSZP te vagy a fogót játszani, sőt, egyenesen Gyurcsány + Orbán bújócskát 2040-ig?

Közötök?

heima_ 2011.01.01. 17:32:37

@AnnaKarenina: nem azt mondom, hogy rózsás a munkaerőpiaci helyzet, főleg a válság után, hanem azt, hogy ennek ellenére ha lehetővé teszi az állam a kellően igénytelen emberek számára a potyázást, akkor potyázni is fognak.

Amikor vlakinek ingatlana, azaz saját vagyona van, akkor az nem szegény. (mint ahogy az sem szegény, akinek százeuros nagyságrendben jön az állami pénz nulla dolog mellett). Aki mást mond, nem látott még szegényembert. Szegény a bangladesi textilmunkás meg az indonéz tonhal halász, mert ha nem dolgozik, akkor egész egyszerűen éhenhal.

Az adórendszer nem igazságossági kérdés (most akkor a társadalombiztosítás nem igazságos, mert mindig is egykulcsos volt a járulék?), a jövedelem-átcsoportosítást ne hívjuk igazságosságnak.

De ha nagyon meg akarsz látni vlamit, lásd meg az elmúlt 8 év nagyon progresszív, nagyon igazságos szja rendszerét, hova vezetett. A leszakadáshoz és elszegényedéshez. Nem elég múltbeli tapasztalat ez?

Diocles 2011.01.01. 17:32:48

@török gábor:
de, érthető az Ön okfejtése

tehát ha - ad absurdum - a Fidesz mondjuk 90%-os népszerűségre tenne szert, ám a huszonévesek körében "csak" 70%-osra, akkor Ön azt írná, h a Fidesz visszaszorult a fiatalok körében az új pártok (Jobbik, LMP) javára?

mert a mostani érvelése - és ezt nem szőrszálhasogatásnak szánom - kábé ehhez hasonló. Engem úgy tanítottak, h az 56% több, mint az 50%, tehát "hatalmas csökkenésről" mégiscsak túlzás, vagy félrevezető volna beszélni.

a-kis-herceg 2011.01.01. 17:32:50

@Ordnassac: eleje... akadozik. a szolgáltatók is lassabbak... de nem érdekes.

a kopogtatóra: lehet pletykának hívni, de én azokban nem hiszek. de a csodákban sem...

rasztaszív 2011.01.01. 17:33:10

@a-kis-herceg:

nem is kell hozzá 2/3
"csak" egy népszavazás...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 17:34:05

@manyike:

www.miniszterelnok.hu/cikk/magankihallgatason_fogadta_orban_viktort_a_papa

Ha nincs más tipp, én mondok egyet.
Azért ment Orbán két teológussal megtámogatva a pápához, hogy megbeszélje a kétkamarás parlamentben a katolikusok részvételét.

Ha jól tudom, ez tiltva vagyon a püspököknek, de soha ne mondjuk, hogy soha.
Esetleg egy könnyítésért az eu hitelvek engedékenységét is lehetne igérni, ha már úgyis elnökösködik mostanság.

Más téma is lehet.
Esetleg megszentelhetné a pápa az új Alkotmányt, mondjuk ha errejárna húsvéttájban...

.

heima_ 2011.01.01. 17:36:38

@heima_: és még1x, sokadjára: a társadalmi felemelkedés, a gazdasági növekedés szegénységellenes és szegénybarát politika, nem az út mellett hagyás.

munkával lehet csak kitörni a szegénységből, nem segéllyel.

álomszép 2011.01.01. 17:37:08

@a-kis-herceg:
Mi a problémád az én kommentemmel? miért is vagyok tök aranyos.?

lüke 2011.01.01. 17:38:44

@Ventura Blvd:
macskafogó
@Ordnassac:
ma látom másnapos mindenki, pedig holnap még 24 h van
otthon, gyerekek

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 17:38:58

@manyike:
Ezt is olvastam már.
Azt írja az Origo, hogy van még jogállam és szólásszabadság miatt nem kell kapálózni,
mert ha már nem lesz szólásszabadság, akkor majd ők szólnak.

a-kis-herceg 2011.01.01. 17:40:41

@Balt: az jó. akkor már csak a többi 29999 darab a kérdés...

jazzcool 2011.01.01. 17:41:01

@heima_: az elmúlt 8 év hibának semmi köze az akkori SZJA-hoz, viszont az egykulcsos adó roppant igazságtalanra sikeredett.

mondjuk ha 5 milliós évi jövedelemig 16, 5 és 10 között 24, a 10 millió feletti rész pedig 32 százalékkal adózna, akkor lett volna lehetőség a munkaadói 27 százalékos bérjárulék csökkentésére. ez utóbbi elmaradása sokba fog még kerülni. és a "gazdagok" így is jól jártak volna.

bigapples 2011.01.01. 17:42:33

@Diocles: TG gondolatmenete ott bicsaklik meg, hogy nem a Fidesz támogatottsága csökkent a huszonévesek között, hanem sok idősebb korút sikerült most megszólítaniuk, ezért lett kiegyensúlyozottabb a koreloszlás. Nagy párt lett a Fidesz 50-60%-os támogatottsággal, nem véletlen, hogy a társadalom minden kor/vagyoni/iskolázottsági/stb csoportjában közel egyenletes a támogatottsága.

Ezzel együtt abban az egyetemi közegben, amiben TG mozog, biztosan érződik, ohgy a Fidesz kezd cikivé válni, de ez a közeg nem reprezentálja a 30 alattiakat.

Nem vitt el még a cica semmit. Érdekes lenne látni a legalább érettségivel rendelkező 18-30-asok között milyen választói mozgások történtek a Jobbik-Fidesz viszonylatban április óta. Az az érzésem, hogy a Fidesz itt biztosan nyert.

a-kis-herceg 2011.01.01. 17:44:26

"A sokakat érintő változások közül a legtöbben talán a nehéz-tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló kormányrendeletnek örülhetnek. E szerint ugyanis január elsejétől a 7500 kilogrammot meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal a kétsávos sztráda- és autóútszakaszokon, reggel hat és este tíz óra között tilos előzni. (A tiltás nem érvényes ott, ahol háromsávos az autópálya.)

Vagyis elméletileg nappal nem kell többé arra számítani, hogy a külső sávban nyolcvannal döcögő kamiont nyolcvankettővel előzi kilométereken és perceken át – közben jókora torlódást okozva – egy másik teherautó. A döntést az autósok alighanem örömmel fogadják, a fuvarozók viszont háborognak. A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) legalábbis közleményben kifogásolta, hogy a szakma véleményét nem kérdezték, nem egyeztettek velük, arról pedig nem készült hatástanulmány, milyen következményei lehetnek az új szabálynak."

heima_ 2011.01.01. 17:44:43

@jazzcool: nem persze, a személyi jövedelemadórendszer csak úgy lebegett a semmiben, nem volt köze semmilyen társadalmi-gazdasági folyamathoz:)

panelburzsuj 2011.01.01. 17:45:29

@Ventura Blvd:

Csúnyákat mondasz szép szavakkal.

jjulie 2011.01.01. 17:49:05

@bigapples:

namost nem mindegy hogy egy olyan párt aminek az összekovácsolásához a szijjártó szövegei eszenciálisak voltak, hol mikor hány százalék

szégyen az egész úgy ahogy vagytok

ja hogy volt nálatok rosszabb? attól még a szijjártó az szijjártó, az a szintetek, jól mért be benneteket az orbán

Söpö 2011.01.01. 17:50:29

Egy kicsit off témát szeretnék felhozni, kíváncsi vagyok a véleményetekre ezzel kapcsolatban. Leginkább a médiatörvényhez kapcsolódik...

Az óriásplakátok KRESZ-beli korlátozásáról nektek mi a véleményetek?

Úgy gondolom, statisztikailag sem lehet kimutatni hogy óriásplakátokkal teletűzdelt útszakaszon átlagon felüli lenne a balesetek száma. Forgalmasabb helyeken mindig több a koccanás, de szerintem ez független az óriásplakátoktól. A szabályozás mögött én a negyedik hatalmi ágként számon tartott média fokozottabb irányítását sejtem. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de elképzelhetőnek tartom hogy ezzel a fidesz politikai ellenfelei által tulajdonolt reklámügynökségeket akarják nehezebb helyzetbe hozni.

Szerintem a szabályozás fölösleges -bár jól hangzó és populista-, és ez tűnik rá a legjobb magyarázatnak...

jazzcool 2011.01.01. 17:51:03

@heima_: súlyos tévedés azt hinni, hogy az egykulcsos adórendszer gazdasági fellendülést fog hozni. egy szűk rétegnek ugyan jelentősen nő a nettó jövedelme, de ez édeskevés lesz a belső kereslet megmozgatásához. a nagytöbbség jövedelme nem változik, terhei viszont növekednek (hiteltörlesztés, üzemanyagárak, illetve a megnövekvő infláció miatt stb).

sashimi 2011.01.01. 17:57:30

TG: "Mert hiába magyarázza majd, hogy nincs cenzúra, hogy nem lehet betiltani, ... "

Bizony, látnunk kell, hogy a Tilos Rádio ellen sem indult eljárás, ...

sashimi 2011.01.01. 17:59:25

TG: "Mert hiába magyarázza majd, hogy nincs cenzúra, hogy nem lehet betiltani,"

Bizony, a Tilos Rádió ellen sem indult eljárás ....

a-kis-herceg 2011.01.01. 18:00:24

@jjulie: "ez a kommunista antikommunista vita 2011-ben a mucsa legtisztább megnyilvánulása, és láthatóan mucsa erősebb és virulóbb mint valaha...
és a játszótérépítő felszinelemző is részese a mucsai felvirágzásnak "

ez nagyon jo kifejezés: felszínelemző.
de ezzel azt akarod mondani, hogy ne a tv-t nézze, hanem a pártpénztárnokok gazdasági lépéseit, az oligarchák mozgását, azaz a valóság tendenciáit elemezze?

kicsit olyan mintha azt elemezné a parlamentben hogy xy fides ogy képviselő milért szavazott pont ugy mint az össze többi és milyen hatással lesz a személyes karrierjére...

hoppá. mintha lett volna ilyen is... akkor csak vakargassuk.

erre mondta egy hódmezővásárhelyi "polgár", hogy a játszóteret meg kell zsírozni, hogy ne nyivákoljanak ilyan hangosan a gyerekek... és meg is tette. disznózsírral.

a-kis-herceg 2011.01.01. 18:01:31

@gmaki: a reklámpiac ujraosztása. minek foglalkozol vele, ha nem vagy érintett?

halihalo 2011.01.01. 18:05:41

@heima_: ON Csak azért, mert más kért rá, és nem azért, mert úgy gondolom, hogy elfogadhatóak a minősítéseid (lásd: megélhetési gyerekpottyantó, szarkeverő), no meg nem is azért, mert úgy gondolom, hogy te lennél az APEH. DE, ímer a hiányolt "konkrétumok":
185.000 bruttóból 2010-ben 144.708 Ft-ot kaptam meg, 2011-ben pedig 152.625-öt fogok, ami igen izmos 4,8 százalékos emelkedés 5% feletti várható infláció mellett. És ugyanennyit fogok 2012-ben is, meg 2013-ban is kapni, ugyanis az esetemben nem számít a szuperbruttó (egyenlőre még csak ígért) kivezetése.
Ha nekem nem hiszel, nézd meg magadnak:
www.venusz-szoftver.hu/Haviber-terv-2010-13.xls
Ha meg alacsonynak találod az összeget, akkor ahhoz meg csak annyit, hogy jelenleg a magyar társadalom ennyit fizet 20 év munkaviszony után egy középiskolai tanárnak,amikor 330.000 Ft a diplomás átlagbér. Ez pedig magát a társadalmat minősíti, azt hiszem. OFF

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 18:06:34

@gmaki:
Nem tudom, mi a tulajdoni helyzet, de az óriásplakát egy mód a tömegtájékoztatásra.
Egy menekülőútvonal, ha már a sajtó mind le van árnyékolva a fideszernyővel.
A graffitisoknak is bekeményítenek, gondolom.

Ordnassac 2011.01.01. 18:07:53

Újabb nagy Ordi-off következik:

Próbáltátok már az Auld Lang Syne dallamára elénekelni/elmondani A walesi bárdokat? Most, hogy hallgatom, újból eszembe jutott, amit még gimiben mesélt nekünk a magyartanár. :-)

jjulie 2011.01.01. 18:08:04

@a-kis-herceg:

ez a felület a játszótér

a gábor vegytisztán utólagos és ingyenes felszínelemzőként játszik itt

G. Wolf 2011.01.01. 18:08:46

@rasztaszív: én nem a sokszínűség ellen beszélek, azzal hogy beengedsz 8-10 hasonló erőt a parlamentbe, a kormányzóképességet teszed tönkre, ugynanis gyakorlaatilag bármlyik párt zsarolóhelyzetbe kerül (azaz ha nem érvényesül az akarata kilép a koalícióból és borul a kormány).

A korrupciót éppen hogy az csökkentené ha nőne a legláis források száma, magyarán az igényt és a lehetőségeket összahangba hozznád, ha csökkented a bemeneti forrásokat, attól még az igényeket nem tudod lecsökkenteni és akkor kénytelen egyéb útvonalakon pénzhez jutni.

"miért kellene elfogadnunk,hogy a legkorruptabbak elkölthetnek 3-5 milliárdot?a becsületeseknek esélyt sem hagyva?" - ezt nem teljesen értem. Én azt próbáltam meg mondani, hogy annyit költhessen amennyit össze tud szedni, és azonos mértékű legyen az állami támogatás. Nem szabnék felső plafont (bár ez is vitatható).

A Fidesz úgy jön ide, hogy ha megnézed 98-02 vagy 02-06-os kormányzást akkor az előbbi egy alapvetően sikeres kudarcoktól mentes időszak volt, így racionális lett volna annak folytatása. Ezzel szemben elveszetették a választást, utánna pedgi 02-06 egy irracionális osztogatással indult, majd övekvő hitálállomány mellett tudták csak a "szarból visszahozni a kormányzást" - tehát nem volt racionális a folytatás.

És ez nem azt jelenti, hogy nincs jelen a racionális szavazó, csak jóval kevesebb az aránya. Többeket tudsz érzelmi szálon megmozgatni mint racionális alapokon.

Az éves ciklus azért sem kényszerítene mindenki racionálisabb politizálásra, mert ha megnézed most is erősen akadoznak és gyengék a ciklusokon átívelő projektek (lást 4-es metró mint iskolapélda). Viszont ezekre nagy szükség volna, de mivel nem hoz közvetlen hasznot a projekt elindítójának ezért hányattatott sorsúak is. És ugyanígy ha 1 éves a ciklus nem lenne közvetlen haszna.

Plusz nézd meg pl a kötlségvetés 1-éveben "A" kormány kitalálja második éveben "B" kormány megcsinálja de kiderül év végére, hogy rossz. Ki a hibás? "A" kormány aki kitalálta és ő találta ki rosszul? vagy "B" kormány hajottta végre rosszul?

Diocles 2011.01.01. 18:10:19

@bigapples:

Egyetértek.

Annyit had korrigáljak a beírásomon, h TG nem "hatalmas csökkenésről" írt, mint azt én rosszul idéztem, hanem "csak": "elveszett a Fidesz korábbi hatalmas előnye, elvitte a cica, pontosabban a két új politikai erő".

Hát én azt kívánom a Fidesznek, h soha ne szopjon annál nagyobbat, minthogy 50%-ról 56-ra nő egy társadalmi réteg körében.

bóra77 2011.01.01. 18:11:36

@Diocles: nem, ez most nagyon mellément kedves Diocles. Ugyanakkor lehet, hogy nem fogalmaztam érthetően.

Balt 2011.01.01. 18:13:17

@Diocles: "az 56% több, mint az 50%, tehát "hatalmas csökkenésről" mégiscsak túlzás, vagy félrevezető volna beszélni."

:) Jogos. De legalábbis kis étkű az a cica. :)
Jut eszembe: talán nem ártana a arányok elemzésénél számításba venni, hogy a Fidesz voltaképpen nemzedéki párt(nak indult), tehát legalább '94-ig, de szerintem 2002-ig mindenképpen a saját korosztálya érdekeit képviselte (kormányon is), ma viszont nincs olyan szervezett politikai erő, amely egy generáció hangját markánsan megjelenítené. (Ma a Fidesz se ilyen, attól tartok...)

lüke 2011.01.01. 18:17:43

@Ordnassac:
tényleg itt a vég,the end of democracy?

2011.01.01. 18:23:57

@Balt: köszönöm a külön jó kívánságokat, neked is viszont!:)

Gondolkozom az új esztendőt köszöntő blogtalin...:)

Nem tudom, hogy milyen dizájn volt, de Joschka Fischernek volt karizmája. És népes támogató tábora...Szóval itt csak Ludasch Matthias jelmezbe bújhatott volna sikerrel.

@Ordnassac: labdázunk, labdázunk?:D

Halálra alázták szegény Pali bácsinkat. Az indexen és azontúl is, iszonyú mit kap. Na, nem sajnálom, mert vállalta ezt is, de OV hogy fog ebből kimászni...Kíváncsi vagyok, Cservenkáné (illetve ahhoz hasonló szerepű) mikor tűnik fel. Jut eszembe, állítólag Cservenkáné fedezte fel Boross Péter, s volt annak jobb (akkor nagyon bal) keze sokáig.

a-kis-herceg 2011.01.01. 18:25:09

@jjulie:

most, hogy a lükétől még az utolsó negatív kritikát is megkaptam (itt win-win-van nem szólunk 1máshoz, így emailben), hogy annyira minősíthetetlen színvonalra süllyedtem, mint a zsüli (azaz te)... most már nem gond, merek hozzád szólni is.

te el szoktad olvasni az elemzéseit? nekem ez az első aminek az 50%-át (minden második szót) elolvastam. de azért én tisztelem. nem a posztokért. de minden másért...

heima_ 2011.01.01. 18:27:21

@halihalo: most nem azért, de eddig fizettél effektív 4,8% szja-t, 2011-től pedig 0%-ot fizetsz. mégis mit akarsz még, azt az adót nem tudod visszakapni, amit nem fizetsz be. hol van itt az átverés, hol van az, hogy "nem ezt mondták/igérték stb"?
ha közalkalmazottként vagy tanár, szvsz még kompenzáció is fogsz kapni idén.

azt nem tudom, hogy csinálod, hogy nem érint az álszuperbruttó és annak kivezetése.

a-kis-herceg 2011.01.01. 18:27:21

@Letícia: ov t nem SP és PS miatt szeretjük, hanem önmagáért...

2011.01.01. 18:29:50

@gmaki: nekem tetszik, ha eltűnnek a plakátok, mert utttttttálom őket. Két szép női cici villan, meg egyebek a fák között...a kutyát se érdekli!!! Szerintem senki nem vett attól több Saabot, hogy pl. Kőbánya-Kispestnél a vasúti felüljárón a Gyorsforgalmin ott díszelget a lehető leglepukkantabb vastraverz és a volt Ganz lepusztult épülete előtt. Noooooooooooormális ott a helye? Aki Saabot akar venni, nem ebben az enteriőrben kap hozzá kedvet.

Én helyeselem. Egyébként is nagy környezetbarát vagyok.

jjulie 2011.01.01. 18:31:36

@Balt:

mi köze is van a mai fidesznek a 94 előttihez?

esetleg arra akartál célozni, hogy lesz egy radikális liberális pártból egy keresztény-konzervatív-vidéki-magyarkodó-bolseviki párt aminek a mibenlétét egy szijjártó magyarázza el a birkáknak?

2011.01.01. 18:31:58

@a-kis-herceg: magad nevében beszélj, jó? Én nem szeretem, még ha le is kell ülnöm, akkor sem.

@bóra77: ó, csak nem??? Micsoda meglepetés e tény!!!

2011.01.01. 18:37:18

@bóra77: nagyon jó ez a cikk is. Mondhatni, nagyon ütős.

jjulie 2011.01.01. 18:38:11

@a-kis-herceg:

el szoktam olvasni, mindíjg kb 3 hét múlva leszek itt egy éves

jjulie 2011.01.01. 18:39:25

@bóra77:

ez nem számít, csak komcsi trükk

Balt 2011.01.01. 18:40:26

@bigapples: Igen. És az is látszik, hogy a többi párt (parlamenten belül vagy kívül) nemigen profitál a mérhető lemorzsolódásból...

[Törölt nick] (törölt) 2011.01.01. 18:41:00

Balt 2011.01.01. 18:41:46

@jazzcool: "az elmúlt 8 év hibának semmi köze az akkori SZJA-hoz, viszont az egykulcsos adó roppant igazságtalanra sikeredett."

Az adómentes minimálbér maga volt az őselkúrás.

bóra77 2011.01.01. 18:42:46

@jjulie: jajmá megint naiv vagyok:)

Balt 2011.01.01. 18:43:03

@Balt: Sőt, ezt maga az MSZP is "elismerte" azzal, hogy ugyan névleg megmaradt a 0 kulcs, csak utóbb 2x-es járulékokat szedtek a minimálbéresektől.

a-kis-herceg 2011.01.01. 18:43:27

@Letícia: csak arra próbáltam utalni, hogy semmivel sem hiteltelenebb SP, mint PS... de természetesen ov re fenntartom, hogy ő a csillag aki vezeti népét a sötétségben...

@jjulie: cserébe vannak kommentelők, akiknek ittlétem óta egyetlen hsz ét sem hagytam ki. és ennek a körnek rohamosan nőtt a száma, főleg az elmúlt 1-2 hóban...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.01. 18:43:29

"Háborús övezetté vált a toxikológia...Zacher Gábor szerint 10 éve nem vettek fel ennyi beteget 24 óra alatt az osztályra."

hirszerzo.hu/belfold/20110101_toxikologia_szilveszter

Ha a 29 pontos válságkezelés többi pontja is olyan hatékony lesz, mint a szabad pálinkafőzés, akkor már reménykedhetünk...:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 18:46:36

@gmaki: én azt gondolom, hogy a postai úton kéretlenül küldözgetett reklámanyagokat kellene először betiltani. Sokkal több szemetet jelent (bár a óriásplakátokért se kár).
A legfontosabb kresz-változtatás pedig az lenne, hogy fel kellene számolni a nulla tolerancia nevű rendőrállami csökevényt, amit az előző, roppant demokrata, viszont igen kulturált társulat vezetett be.

Balt 2011.01.01. 18:47:16

@gmaki: Lehet, hogy közlekedésbiztonsági szempontokkal kevésbé hiteles(?) indokolni a plakátkorlátozást - de el tudom fogadni hiteles érvként ezt is, noha statisztika nyilván nincs rá -, viszont város(k)építészetileg egészen biztos, hogy szabályozás után kiált a terület.

lüke 2011.01.01. 18:47:17

@jjulie:
lakonikus
a pap bácsis vicc jutott eszembe: hess
anyám vicce volt
anyám , aki szabadszájú volt,néha elküdte apámat,
apám:
-add meg a címet
valami ilyen.............

jjulie 2011.01.01. 18:47:20

@bóra77:

és mit ettél annak idején azon a legényen, a szeme volt kék?

Ordnassac 2011.01.01. 18:47:28

@Pártok nélküli demokráciát!: muhaha...

@lüke: ööö... ez most hogy jött az offomhoz?

@Letícia: Cservenkáné 92 éves, szóval meglepne, ha feltűnne közéleti szerepben. Amúgy látod: Szűröst sem szerepeltetik, Pozsgay alkotmányozó szerepéről pedig egy ideje nem beszélnek (sőt, az egész ötösfogat mintha el/leült volna).

bóra77 2011.01.01. 18:51:26

@jjulie: nem, barna volt:) és...okos...és...a többit nem merem elmesélni, mert Gábor kimoderál.:)

jjulie 2011.01.01. 18:52:48

@lüke:

hasonlítok az anyukádra

Balt 2011.01.01. 18:54:12

@simonmondja.: "A graffitisoknak is bekeményítenek, gondolom."

Be, nagyon helyesen. Börtönnel büntethető.

Balt 2011.01.01. 18:56:15

@Letícia: "köszönöm a külön jó kívánságokat, neked is viszont!:)"

Off
Csak azért "külön", mert én e-mailileg megkaptam és nem volt alkalmam máshogy viszonozni. :)

a-kis-herceg 2011.01.01. 19:02:21

@Balt: hát igen. győz az igazság. a félországot büntetlenül el lehet lopni. de a graffitis az megy börtönbe. elvileg. gyakorlatilag pedig ugyanannyit fognak elkapni és a graffitisok büszkébbek lesznek...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.01. 19:04:19

@Balt: Csak akkor, ha nem nyilatkozott (...mondjuk az ABEV nyomtatványokon automatikusan). Tehát tulajdonképpen maradt az egyszeres járulék minimálbéreseknek is.

Átverés! 2011.01.01. 19:04:28

Találtam egy pár jó kommentet amiben azt látom, hogy az általam már unalomig hangoztatott Ady "Szép magyar sors" c. versében mennyire jól jellemezte a magyar mentalitást.

@Kolbászzsömle:az irja, hogy az igénytelenség nehogy el uralkodjon a közéletben, mert az nem lenne jó.SP beszéde, a Himnusz helyesírási hibái stb.
Ma az M 1-en meghallgattam a Bécsi Szimfónikusok Ujévi koncertjét és vissza gondoltam a tegnapi Európa m i vagyunk c.Euro-szilveszterre, hát sajnos azt kell mondani, hogy nem mi vagyunk európa.Helyenként néha azért.
@Medve1978.Az is igaz, hogy az egész politikai elit kontraszelektált. Lehet, hogy ez is magyar sajátosság, hogy ne engedjünk okos kreativ embereket olyan poziciókba ahol esetleg saját belátásuk szerint cselekednének..

@Ventura Blvd. Jók a meglátásai. A Prima Primissima jelöltek
emlitése telitalálat.Az egész érvelésére is jó az Ady idézet.

"Más fajta nép roboghat tova,
De ily szép, álmos,láncolt fajnál
Poétább faj nem élt soha."

a-kis-herceg 2011.01.01. 19:08:10

@Átverés!: legyen a SP jan1 után az első média tv feljelentettje? aki a médiát hekkeli a szándékos, vagy gondatlan magyartalan beszédével és helyesírásával?

hm érdekes fordulat lenne.

smartdrive 2011.01.01. 19:10:07

már 98-ban ez az unalmas cikiség buktatta meg az mszp-t

a-kis-herceg 2011.01.01. 19:12:36

@smartdrive: igen és 2002-ben a fidest és 2010-ben ujra az mszp-t. mindig megbuknak mert vállalhatatlanul cikik...

lüke 2011.01.01. 19:13:02

@Ordnassac:
naponta beteszik ide, nem láttad még?
van úgy hogy 2x
mint demokrácia búcsúztatót:
halottról jót vagy semmit

rasztaszív 2011.01.01. 19:14:53

@G. Wolf:
nem kell félni attól,hogy több nézet is megjelenjen a parlamentben.ez lenne a demokrácia lényege.most éppen az történik,hogy a kormányzóképesség szent tehenére hivatkozva a korrupt nagy pártok kiherélik a demokráciát.évenkénti választások mellett gyorsan kirostálódnának azok,akik nem választói érdekeket képviselve "zsarolnak".aki pedig választói érdekeket képvisel,annak ott a helye a parlamentben.csakis ez vezethet oda,hogy a parlament a különböző tényleges választói érdekek közötti kompromisszumok megkötésének színtere legyen.éppen így alakulhatna ki ennek a kultúrája.

nem értek egyet azzal,hogy minden párt annyit költhessen,"amennyit össze tud szedni".úgy akkor csakis a pénz beszél,az úgy(ez így...) nem demokrácia.szigorúan ragaszkodni kell a teljes pénzügyi átláthatósághoz,és a pártok pénzügyi esélyegyenlőségéhez,különben a pártjaink nem a választói érdekeket képviselik,hanem a finanszírozóik érdekeit
.merthogy eléggé sokféleképpen lehet ám pénzt "összeszedni",nem véletlen emlegeted te is a korrupciót.
a korrupció kiiktatásának egyetlen lehetséges módja a szorosabb kontroll,amit jól szolgálna az éves ciklus.

a fidesszel nincs kedvem foglalkozni.

a ciklusokon átívelő programmok kérdése megintcsak demokratikus kultúra kérdése.ma ilyenről aligha beszélhetünk.az évenkénti választások viszont - szerintem - segítenék egy ilyen kultúra kialakulását .

lüke 2011.01.01. 19:15:40

@jjulie:
9 testvére volt: az adok- kapokot jól megtanította(nekem persze emiatt egy se)

ulrike (törölt) 2011.01.01. 19:17:16

Pihentetésül:www.origo.hu/foto/20101231-2010es-ev-kepei-valogatas-az-origo-fotoriportereinek-fotoibol.html
Van egy néhány eszméletlenül jó fotó benne, érdemes megnézni.
P.S. Milyen ország ez, hogy ennyi ember blogol itten Újév napján józanul? Maguk vagy komenisták, vagy mennek valahová.

Hóember 2011.01.01. 19:18:05

Tetszett a bejegyzés, jöhetne egy fácsé-lájk gomb a posztok alá, most nyomtam volna izibe!

Balt 2011.01.01. 19:22:17

@a-kis-herceg: Ne legyen már húza-vona: :) természetesen a "politikusbűnőzőket" (is) felelősségre kell vonni. Nem mondom, hogy a korát 1000 évvel megelőző, européer (sőt, szociáldemokrata :)) Szt. István-i büntetéseket kellene bevezetni a grafittisekre (és különösen: az üvegvágósokra), de lássuk be, nem ártana némi fenyegetettségnek kitenni az ilyen devianciákat. Tényleg nem értem, felnőtt :) építészként(?) hogyan foghatod a pártjukat...

halihalo 2011.01.01. 19:28:12

@heima_: NEM panaszkodtam, ezt már fentebb (@halihalo:) is írtam, de úgy látszik nem illett a képbe nálad, csak arra mutattam rá, hogy nem mondanak igazat. Ennyi. A szuperbruttóról írt résznél is látszik, hogy nagyon-nagyon nem vagy képben, vagy nem akarod megérteni, vagy nem tudod. Melyik áll fenn?

halihalo 2011.01.01. 19:30:45

@heima_: Ja! A közalkalmazottaknál már pár éve bérbefagyasztás van (kivéve minisztériumok osztályvezetői szint és afölött), és a következő két évben sem lesz semmi az ígéretek szerint. Azt hiszem, ez lesz az első ígért, amit be fognak tartani.

2011.01.01. 19:31:57

@Ordnassac: én arra utaltam, hogy OV mint Kádár, SP, mint Losonczi etás, szóval csak a szerepkörére utaltam, mint olyanrahogy kineveli a megbízható kádereket, lsd. Boross Péter. Kósáné Kovács Magda is "istállót" tartott, kinevelte Csintalant, Kiss Petyát és sokan másokat...:)

heima_ 2011.01.01. 19:35:11

@halihalo: sírva könyörögök írd már le h miért nem mondanak igazat. mi az állítás, ki mondta mikor, és mi a tényhelyzet, ami miatt nem igaz. ne én találgassam már ki h mire gondolhatsz.

"A szuperbruttóról írt résznél is látszik, hogy nagyon-nagyon nem vagy képben, vagy nem akarod megérteni, vagy nem tudod. Melyik áll fenn?"

miért kell ezt is sok körön keresztül kihúzni belőled? miért nem lehet egyszerűen leírni, hogy a szuperbruttó azért nem érint, mert, azért írsz hülyeséget mert. miért kell kavarni a szart?

heima_ 2011.01.01. 19:39:07

@halihalo: (meg mutatom hogy kell cáfolni, figyelj jól).

Nem igaz. A minisztériumi osztály és főosztályvezetők is a kormánytisztviselői illetményalap és illetményrendszer alapján kapják a jövedelmüket, az ő bérük sem nőtt. Az állami vezetőkre külön tv vonatkozik, de az illetményalap uaz, a szorzókat nem emelték. Pont. Ez egy tényállítás. Leellenőrizhető, igazolható. Ilyeneket pls.

halihalo 2011.01.01. 19:46:23

@heima_: Akkor lassan, tagoltan, hogy midnenki értse:

1. Azt mondták, hogy a nagycsaládosok járnak jól. Hát NEM. A nagykerestűek járnak jól, ha még gyerekük is van, akkor még jobban. (Biztos demagóg példa, de a miniszterelnök nettója idén többel emelkedett (nettó 318,000 Ft-tal többet kap havonta kézhez), mint az átlagfizetés bruttóban.)) Ezzel szemben a propaganda azt mondja, a nagycsaládosok járnak jól, és ez igazságos. Tényleg az? Komolyan kérdezem!

2. A szuperbruttó azért nem érint, mert mint helyesen rámutattál, ha valaki nem fizet adót, akkor nincs mi érintse, mivel nem keres annyit, amennyivel ki tudná használni azt a keretet. Akkor tudnám kihasználni a szuperbruttó kivezetését, ha a három év alatt felemelnék a fizetésem havi 850.000-re. Ennek mennyi a realitása szerinted?

Mellesleg beírtam egy linket,ahol ott a bérszámító kalkulátor, és ha beírod a megadott adatokat, akkor ott van előtted, amit mondtam.

Söpö 2011.01.01. 19:47:09

@Balt: Én nem járok sűrűn modjuk az M1/M7 bevezető szakaszán, gondolom ott a legdurvább a helyzet. Én az óriásplakátokat azért nem szüntetném be mert ez a legbiztosabb hirdetési forma. Egyszerűen azért mert mindenki látja, akár tömegközlekedéssel, akár kocsival megy...

Ezt ki kellene használni, és komoly pénzeket kellene elkérni a felületekért! Legyen jobban szabályzott, városkép szempontjából jobban megtervezett, és önkormányzati pénzeket hozó ez az üzlet is! (Filmekbe is el lehet rakni reklámot, úgy hogy ne zavarja az embereket - gondolok itt a termékelhelyezésre- erre is lehetne esztétikus és jövedelmező megoldást találni!)

A Fidesz sokat bírált politikája mellett ezt is meg tudná csinálni rendesen, de mégsem ezt teszi... Ez egy félmegoldás, valószínűleg hátsó szándékoktól vezérelt.

heima_ 2011.01.01. 19:48:39

értem már, olyan szarul keresel, hogy hiába csökken az adóalap, ugyanúgy 0% adót fizetsz mint 2011-ben.

de itt is az van, hogy be sem fizetett szja-ból nem lehet többet visszaosztani. a lehető legnagyobb kedvezményt adja neked a Fidesz. ez az átverés?

halihalo 2011.01.01. 19:49:57

@heima_: Aha, és az évi 800,000 Ft-ra és a köré emelt kafetéria??? Mivel bért nem illik emelni, ezt tették helyette. Vagy az nem számít?
De a minisztériumi osztályvezetők csak a közalkalmazottak egy százalék alatti része. A többieknél sem emelés, és vagy semmi, vagy alig kafetéria.

heima_ 2011.01.01. 19:56:19

@halihalo: 1-re még1x:

azt ígérték, hogy a családosok járnak jól. szja kedvezményt nem tudnak többet adni, mint amennyit fizetsz. a lehető legnagyobb kedvezmény, hogy teljesen adómentes a jövedelmed.

az, hogy magasabb bruttóból több adókedvezmény jár, nem igazságtalanság, hanem ilyen az élet, nem mindenkinek ugyanannyi a bére. mivel 3+ gyerekkel igen sokáig adómentesnek lehet lenni, ráadásul erősen motivál a karrierépítésre, vagy a megoszthatóság miatt a partner munkavállalására (ebből lesz gazd növ). És ez akkor is így van, ha egyéni élethelyzet miatt nincs partner, ettől nem lesz igazságtalan a rendszer.

halihalo 2011.01.01. 19:57:15

@heima_: Nagyon két malomban őrlünk.
Engem nem vertek át, mert én tudom, milyen helyzetben vagyok, és amikor ezt először bejelentették, akkor is tudtam, hogy nem igaz, amit mondanak. De a társadalom azon 99 százaléka, akinek nincs 3-4 gyereke és nem ebben a helyzetben van elhiszi, amit hazudtak neki, és jóleső érzéssel hátradől, mondván: no, de jó fej a kormányunk, milyen sokat segített szegén nagycsaládosoknak. Ez a bajom, é nem az alamizsna hiányzik, amit a társadalom adna. Ettől még tisztességesen fel fogom nevelni a gyerekeimet, azzal a különbséggel, hogy ők sok olyan dolgot is megtapasztalnak az életben, amit az egykéknek esélye sincs.

heima_ 2011.01.01. 19:59:00

@halihalo: most nem azért, de pont a mai naptól egységes, 200 ezres cafeteria van az igazgatásban. a Fidesz örökölte a cafeteria rendszereket, most nyúlhattak hozzá először (iszonyat szarul tegyük hozzá).

a cafeteria egyébként béren kívüli juttatás, azaz nem része a bérnek.

Balt 2011.01.01. 19:59:50

A helyzet komolyságát fokozandó egy friss "közvéleménykutat ás": :))

index.hu/belfold/2011/01/01/a_troll_eve_volt_a_tavalyi/

halihalo 2011.01.01. 20:00:13

@heima_: Akkor kérnék tanácsot, hogy egy szabolcsi kisvárosban milyen karrierépítési lehetőség áll egy négygyerekes anya előtt. De lehet akár komáromi is, hogy elhagyjuk a rasszista jellegű utalásokat. Ugyanis állás az nincs, és ilyen körülmények között nem is néz ki változás ebben a tekintetben.

heima_ 2011.01.01. 20:01:29

@halihalo: és mégis miért nem igaz, amit mondanak, írd már le könyörgöm.

a három+ gyerekesek gyakorlatilag teljes szja mentessége nem a nagycsaládosok támogatása vagy mi?

halihalo 2011.01.01. 20:03:57

@heima_: "a cafeteria egyébként béren kívüli juttatás, azaz nem része a bérnek."
Ez csak elvben igaz, de nem érdemes vitatkozni rajta. Mint ahogy a céges telefon és kocsi is bér tulajdonképpen, mert minden, amit nem te fizetsz, az annak számít. Lehet, nem a törvény szerint, de a valóságban igen. És azért tedd a szívedre a kezed: hány törvény életszerű ma ebben az országban???

Balt 2011.01.01. 20:05:05

@gmaki: Annyiban egyetértek, hogy nem végletesen tiltani kell(ene) az oriásplakátokat, csak kb. legalább olyan keretek közé terelni, mint mondjuk Ausztriában.

Hogy emögött direkt politikai szándék lenne ("nehogy hirdessen a zellenzék"), azt egyáltalán nem tudom valószínűsíteni...

heima_ 2011.01.01. 20:06:32

@halihalo: minden élethelyzetben van előrelépési lehetőség. az igaz, hogy kifogást mindig könnyebb találni.

konkrétan: magánórákat ad, másodállást szerez, indul a választásokon, gyermekmegőrzést szervez, mivel biztosan jól képzett és nyelveket beszél, munkát vállal egy multinál, akár a kisvároson túl is, akármi.

nem nekem és nem az államnak kell ezt megmondani.

elendem 2011.01.01. 20:08:09

@heima_:
Dehogynem. Csak éppen pusztán a nagycsaládosok 1%-a tudja kihasználni a kedvezményt.
A többiek csak elvileg kapták: ha lenne munkájuk és/vagy azzal 300 eFt fölött keresnének, akkor megkapnák az adókedvezményt.
Így viszont a gyakorlatban nem kaptak semmit, vagy csak elég keveset.

halihalo 2011.01.01. 20:08:16

@heima_: Aha, értem. Az nem stimmel, hogy nem azonosan értelmezzük a "jól jár" kifejezést. Nos, az én olvasatomban a jól jár azt jelenti, hogy valakinek előnye származik abból a helyzetből, az a dolog előnyt biztosít számára. Na most, ha nekem a reálbérem semmit nem változik, sőt, két és három év múlva még reálértékben csökken is, az nálam nem a jól jár kategória. Igaz, annál jobban járok, mintha a nyugdíjam mellett elvették volna házam és a fizetésem 50 százalékát is, de azért nem ez lenne a kiinduló alap. Magyarán, mivel NEM változik a helyzetem szinte semmit, nem jártam jól. Nem romlik, de nem is jártam jól... Nem tudom, érthető-e....

Balt 2011.01.01. 20:08:27

@gmaki: Ill. tkp. maradéktalanul egyetértek. :)

halihalo 2011.01.01. 20:09:25

@elendem: Azért vigasztaló, hogy mégis érthető valahol, amit írtam... :)

heima_ 2011.01.01. 20:09:28

@halihalo: a gyakorlatban is igaz, ezért lehet elvenni szó nélkül.

ez történik most. a kormány elvette a kormányzati apparátusban dolgozó (többnyire már általa kinevezett) emberek cafeteriájának nagy részét. évi félmillió forintot kb. na pl erről sem olvasni sehol.

Balt 2011.01.01. 20:09:45

@gmaki: (Maradék: az utolsó félmondat. :))

a-kis-herceg 2011.01.01. 20:11:44

"Tegnap éjféltájban láttam a lentebbi ingatlanos videót. Félálomban voltam, ezért már nem emlékszem, melyik ingatlanos cég hirdetése lehetett, a reklámjukról pedig sajnos lefelejtették az elérhetőségeket...

A konyha, a hálószoba, a két gyerekszoba és a mellékhelyiségek bemutatására sajnos nem került sor, mert az értékesítő alig négyperces tárgyalás után kitessékelte az érdeklődőket az ingatlanból.

Reméljük, az ingatlan a hiányos bemutató ellenére hamarosan új gazdára talál."

maria.blog.hu/2011/01/01/elado_a_sandor_palota

Ordnassac 2011.01.01. 20:13:04

@Letícia: azok már most megvannak neki. Szijjártó szerinted nem az? Bár ez a kádergyártás nem kommunista találmány, létezik az máshol is.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.01.01. 20:13:23

@heima_: Kedves Heima! Látom, Te közgazdász vagy, de legalábbis nagyon otthonos az ilyen kérdésekben.
Azt szeretném kérdezni tőled, hogy akinek van sok-sok pénze, likvid tőkéje, az miért nem itthon fekteti be? Szerinted miért van az az utóbbi két hónapban, hogy aki megteheti, az Ausztriában vagy Szlovákiában helyezi el a pénzét?
Tudod, engem felháborít, hogy míg szavakban így és úgy, addig tettekben amúgy. Folyton az jár az eszemben ezekről ilyenkor: "Életünket és vérünket." (De zabot nem.)"

Kedves Heima, mindaddig nagyon szép, amit írsz, amíg van munkád. Ha véletlenül úgy járnál, mint kedves ismerősöm férje, aki építészként elvesztette két éve a munkáját, pedig díjat is kapott, de tudjuk mi van ezen a területen, nos, ha elvesztenéd te is a munkád, megélhetésed, akkor is azt mondanád magadnak, amit fentebb javasoltál: "tanulni kell"?
(Jó, továbbképezni mindig, de azért az megint nemcsak akarat, hanem pénz kérdése is!!)
Ők nem mernek testvérkét vállalni az adott körülmények között 4 éves gyerekük mellé. Akkor hogyan is érvényesítsék a gyerek utáni kedvezményt?

Néha bele kell ülni a másik székébe is. Csak percekre.

halihalo 2011.01.01. 20:17:18

@heima_: NO, abban végre egyetértünk, hogy "nem nekem és nem az államnak kell ezt megmondani"
Az államnak semmi ilyesmibe nem lenne szabad beleszólnia, csak a kereteket megteremteni ahhoz, hogy az emberek boldoguljanak. Nos, éppen ez hiányzik nagyon, és az emberek napi életébe való beleszólás meg túlburjánzik. Ha jól emlékszem, a Guardian használta a mostani magyar kormányra a "zealot"kifejezést. Ami ugyan angolul nagyrészt a vallással kapcsolatban használt, de ők itt a vakbuzgó/másokkal szemben türelmetlen értelemben használták. És ez a legnagyobb baj azután, hogy a gazdasággal nem törődnek.
Az indul a választásokon tipp hm..... jellemző, de sanos esélytelen annak, aki nem nyal valamelyik esélyes képződménynek.

heima_ 2011.01.01. 20:18:08

@elendem: na ez a HAZUGSÁG. mert a nagycsaládosok 1%-a (bár nem tudom ez a szám honnan jött) tudja MAXIMÁLISAN kihasználni a kedvezményt. a két dolog kurvára nem ugyanaz.

jól jár: sokadjára ismétlem, nem lehet több adókedvezményt adni, mint amennyi adót fizetsz (fizetnél). és megint sokadjára: megosztás.

igen, az adózáson keresztüli családtámogatás szöges ellentétben van az alanyi jogú egyenlősdi pénzfosással. az állam azt üzeni, hogy ne akarj sok gyereket vállalni minimális pénzzel. illetve ez se pontos, akarj nyugodtan, csak az állam ezt nem fogja támogatni. csúnya gonosz fasiszta módszer, de meg lehet nézni az alanyi jogú pénzfosás eredményét a szabolcsi, borsodik falvakban.

a-kis-herceg 2011.01.01. 20:21:16

@Balt: "Reméljük ... hamarosan új gazdára talál."

ez feltűnt? ;)

halihalo 2011.01.01. 20:21:53

@heima_: Azért már vártam, mikor érünk el ide. És a zsidók hol maradnak?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 20:22:15

@heima_: Igazad van!

Példát kell venni Orbán Viktorról, aki hatalmas adókedvezményt tud igénybe venni, mert egyrészt sok gyereke van, másrészt kiharcolta magának!

Sót, ha nem csökkentette volna le a saját adóját 16%-ra, mégnagyobb kedvezményt vehetne igénybe, csak ahhoz már nem volt pofája.

Ventura Blvd 2011.01.01. 20:22:20

BIZALMAS!

Megsúgom nektek, és tartsátok meg magatoknak, hála a média törvénynek, ismét jók a közszolgálati hírműsorok. Megint élvezi mindenki a partizán-létet, és gyönyörűségesek a sorok közötti üzenetek.

Lám-lám, húsz év kevés volt ahhoz, hogy 1) a sötét törvényhozó kiszámítsa, milyen szélből milyen vihar lesz, 2) az ellenállás technikái még az újabb korosztályokra is átöröklődtek a szülőktől.

Ellenállni tudunk, egy pozitív célért összefogni és küzdeni - nem.

elendem 2011.01.01. 20:24:41

@heima_: Drága heima: a partnerek nagy része baromira motiválva van a munkavállalásban. A munkaadók nincsenek motiválva munkahelyek teremtésében, mert a bérterhek nem csökkentek, sőt nőttek.
Eddig sem a 300 eFt brutto fölött bejelentett bérű munkavállalók között volt a legnagyobb a munkanélküliség.

halihaló: Tök jól érthető voltál :-)

heima_ 2011.01.01. 20:26:56

@Gyalogfenyő: attól kérdezd, akinek sok-sok likvid tőkéje van. valószínűleg tartom, hogy azért van neki sok-sok likvid tőkéje, mert nem hazafiaskodásnak fogja fel a pénzügyeit.

sok megható sztorit hallani, de még mielőtt mindenki magára venné az általam leírtakat, nem egyénekről, hanem társadalmi folyamatakról beszélek nagyrészt. persze, szopó anyagilag építésznek lenni bedőlt ingatlanpiac mellett, meg szopó négygyerekes családanyának lenni szabolcsban, én ezt nem tagadom.

de ez nem változtat a tényen, hogy 3+ gyerekes családok kvázi szja mentességet kapnak. lehet h az építész havernak munkát kellene találnia, utána gondolkodni kistestvéren (azért ha jó a szakmájában ez most sem olyan nehéz) stb. nem mindenki élethelyzetét fogja (és kell neki) megoldani a családi adókedvezmény, hanem a középosztálybeli gyermekvállalási válságot.

a-kis-herceg 2011.01.01. 20:27:34

@Ventura Blvd: nyugi. jan 1 van...

indul a "lassan járj, többet érsz" akció. kizárólag környezetvédelmi megfontolásokból autópályán VI-os sebességben 55-65 km/h, max 800-1000-es fordulat... 2,5 l/100km

drága a gázolaj és a környezet is fontos...

halihalo 2011.01.01. 20:29:56

@heima_: "3+ gyerekes családok kvázi szja mentességet kapnak."
Ez kvázi eddig is megvolt, ezért mondtam, hogy semmi nem változik.

árki tud példát arra, aki hazafiaskodásnak fogja fel a pénzügyeit?

heima_ 2011.01.01. 20:30:02

@elendem: a meglévő motiváció mellé még ad egy lökést az a tény, hogy a teljes bruttó bére adómentes lehet akár. talán akkor a statisztikákban is meglátszik ez a hatalmas eddig meglévő motiváció

halihalo 2011.01.01. 20:31:10

@heima_: Már bocs, de a KÖZÉPOSZTÁLYBAN eddig is az önzés akadályozta az embereket a gyerekvállalásban, és ezt nem fogja egy adótörvény megváltoztatni.

heima_ 2011.01.01. 20:31:25

@halihalo: havi 4000 forint/fővel? kizárólag három gyerektől? hát ez eléggé kvázi

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 20:32:35

@heima_: Te tényleg elhiszed, amit írsz?

Már nekem ciki.

heima_ 2011.01.01. 20:34:14

@halihalo: az, az önzés, persze. az önzésből fizették Európa majdnem legmagasabb élőmunkaterhét, amiből eltartották az egyáltalán nem önző állami alkalmazottakat, nyugdíjasokat meg segélyeseket.

Balt 2011.01.01. 20:36:07

@heima_: Egyetértek. Mi már lassan kifutunk a gyermekek után járó adókedvezményből (meg pláne: a gyermekvállalási korból...), de komolyan elgondolkodtam a lehetőségen. (Persze tudom, érzem: az eddigi "stabil" "családtámogatási" rendszerekből kiindulva - és itt foglaljuk Bokros és Bajnai nevét "imáinkba" - ez felelőtlen hazardírozásnak látszik...)

2011.01.01. 20:36:08

@Ordnassac: nem igaz, hogy nem érted!!!!!!! Ááááááááááááh, nem is magyarázom tovább.:/

a-kis-herceg 2011.01.01. 20:36:12

@Ventura Blvd:

SP beszédében hívott fel erre minket...

ad1 "Ne fogadjunk meg semmit, ne fogadkozzunk, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel..."

ad2 "Január elsejétől, vagyis mától, fél éven át nem csak saját, de százmilliók életének jobbítása is a mi vállunkat terheli.
Éppen ezért, az Európai Uniós elnöki tisztség hatalmas lehetőség az ország és a nemzet számára. Tekintélyt vívhatunk ki azzal, ha megmutatjuk, hogy nem csak saját sorsunkat tudjuk kezünkbe venni, és szilárdan tartani, de, ha a szükség úgy hozza, másokért is helyt tudunk állni."

PS: Javaslom a T-betűket elővenni, akár a jobb láthatóság kedvéért a felső vízszintes részét pirosra átszínezve...

halihalo 2011.01.01. 20:36:58

@heima_: A két gyereket nem nevezném nagycsaládnak. Még a három is határeset, mert minimum annyi kell a népesség szinten tartásához.

heima_ 2011.01.01. 20:37:09

@kolbászoszsömle: neked legyen elég ciki az, hogy szerinted a miniszterelnök havi fixe határozza meg az adórendszert.

halihalo 2011.01.01. 20:40:00

@heima_: Kiemeltem, hogy KÖZÉPOSZTÁLY. Az azt jelenti, hogy önálló családi házban vagy polgárinak nevezett lakásban (80-120 négyzetméter), legalább havi összesített nettó 400.000 Ft jövedelemmel rendelkező család. No, ezek jó része inkább utazik és magára költi, mert a gyerek nyűg, és nehogy már osztozni kelljen...

Ordnassac 2011.01.01. 20:40:01

@Letícia: de értem, pont azt mondom, hogy OV-nak nincs akkora mértékben szüksége olyan típusú kádereztetőkre, mint Kádáréknak Cservenkáné és mások voltak. Jönnek ők maguktól is (ami az MSZMP-nél nem volt azért állandóan így), illetve Orbán sokszor saját maga válogatja ki őket a már meglévő mezőnyből.

Amúgy vannak azért már most is ilyen emberei Orbánnak, pl. Pesti Imre itt Budapesten. HR-szinten a fővárosi Fideszben nehezen megkerülhető személy.

heima_ 2011.01.01. 20:40:40

@Balt: csak azt tudom javasolni, h hajrá.

(minden kormánynak megvan a maga "hülyesége", amiből nem enged. mszpnél ilyen a segély, fidesznél pedig a családtámogatás. szerintem előbb lesz nominál nyugdíjcsökkentés, mint h ezt felszámolják, ha arról van szó)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 20:44:02

@heima_: Az szokott lenni a kormányok első ténykedése, hogy felemelik a saját fizetésüket.
Ez nálunk hagyomány.

Orbán is ezt tette, ez volt az első dolga, csak ő egy kicsit másként oldotta meg. :D

Amúgy tényleg elhiszed azt a sok ideológiai alapú dolgot, amit leírsz?
Hogy majd attól fog a középosztály gyereket vállalni, mert akkor kap adókedvezményt, a feketeseggű meg azért nem, mert úgysincs munkája?

heima_ 2011.01.01. 20:44:06

@halihalo: kiemeleted, igen. ezek az emberek termelik meg a béredet, meg a családi pótlékodat, csak szólok, h emlékezz rá, ha esetleg végképp sikerülne őket elüldözni, és épp a nyugdíjashordákkal versenyeznél a nemzetközi humanitárius segélyekért.

halihalo 2011.01.01. 20:46:07

@heima_: A nyugdíjcsökkentés már megtörtént, csak ezt még nem látják át a legtöbben, mert a következményei csak 15-20 év múlva lesznek láthatóak, amikorra az állam már rég elkötötte a mostani 3000 milliárdot, viszont 2 aktív dolgozónak kellene majd eltartania egy nyugdíjast. De akkor a mostani nagyvezér már (remélhetőleg) árkon-bokron túl lesz jól megérdemelt nyugdíját élvezve valahol Chavez apóval. Bár megérdemelné, hogy amikor ez a krach majd beüt, visszaültessék kicsit a kormányba, hadd magyarázza, mit és miért is tett.

a-kis-herceg 2011.01.01. 20:47:00

@Ventura Blvd: igen Tóta W. is erre jött rá pár perce:

w.blog.hu/2010/12/28/komporszag_vitorlat_bont/fullcommentlist/1#c12038824

csak ő fokozza mert jan1 után bevadult. ráncigálja az oroszlán bajszát. eredmény: nagyobb olvasottsága lesz mint valaha... vagy mártír lesz. mindenképp ő jár jól... na persze a víz alatti harc az durva. de szerintem kibírja...

elendem 2011.01.01. 20:47:02

@heima_: Nagyon jó, hogy hozod a közalkalmazottakat! Éppen ők nem tudják igénybe venni az adókedvezményt teljes mértékben.
És azért az túlzás volna, hogy a teljes tanári és orvosi társadalom keveset dolgozó, értéktelen munkát végző, alulképzett rétegnek tekintsük, akikért "nem kár", mert úgysem ők viszik a vállukon az országot.
Szerintem nagyon rosszat mond egy országról, hogy egy tanár-orvos házaspár nem engedhet meg magának két gyereknél többet, nem tudnak venni egy lakást, és a gyed-gyes ideje alatt nem tudnak megélni a férj fizetéséből.
(Igen, tudom, vannak sztárnőgyógyászok és multicéges trénerek, de nem ők vannak legtöbben.)

heima_ 2011.01.01. 20:47:04

@kolbászoszsömle: nem emelték a kormánytagok fizetését. nem kaptak jutalmat sem. nem vettek új autókat sem. a saját helyi holdudvarukat darálták le az önkormányzati helyek csökkentésével. a saját minisztériumi apparátusukat szívatják a cafeteria elvételével. a közjogi méltóságoknak most vették el a 13 fizetését stb.

ezek a tények. de nem muszáj ezeket figyelembe venni, megértem, h egyszerűbb leírni, h Orbán, és rögtön okos leszel és szép.

heima_ 2011.01.01. 20:48:55

@halihalo: látod, a nyugdíjbizniszhez is kurva jól értesz, árulhatnál unitlinked szarokat a kisvárosiaknak. imádnák.

lüke 2011.01.01. 20:50:12

így süllyednek a politikusok,
ha jégre mennek, beszakadnak
"Niessl beim Eislaufen eingebrochen Für Burgenlands Landeshauptmann Hans Niessl (SPÖ) ist der Rutsch ins neue Jahr recht eisig verlaufen: Er brach gestern Nachmittag beim Eislaufen auf der Darscho-Lacke bei Apetlon ein und stand bis zu Hüfte im kalten Wasser
"

2011.01.01. 20:50:57

@heima_: nemcsak szerinte...Majd nézd meg februárban a fizetésed és gyere vissza, számolj be. Bár ha 289.000 felett vagy, Te jól jársz...

heima_ 2011.01.01. 20:51:05

@elendem: felesleges kavarni a szart, a családtámogatás és a közszolgák bére két külön dolog. nem a családi adókedvezmény feladata megoldani az orvosok meg a tanárok bérét, érted.

halihalo 2011.01.01. 20:51:17

@heima_: Szóval ezek szerint aki tanár, az húzza csak meg magát, mert semmi társadalmilag hasznosat nem tesz, és örüljön, hogy "eltartják"???
Nos, akkor játssz el a gondolattal, hogy az állam nem tartana fenn iskolákat. Két esetet látok ebben a felállásban, bár okosabbak biztos tudnak többet.
1. Senkit nem kellene oktatni, az emberek megoldanák maguk ezt az egyszerű feladatot maguk családon belül. Az állam teljesen rábízná mindenkire, hogy mikor és ha egyáltalán akarja-oktatni a gyerekeit. El tudod képzelni
2. Az egész piaci alapon működne. Ez esetben például számolhatnánk mondjuk csak a jelenlegi magánóradíjak FELÉVEL, azaz egy tanár kérhetne gyerekenként 1250 Ft-ot 45 percért. Ez a heti kb. 20-25 órával számolva menny költséget is jelentene gyerekenként???

lüke 2011.01.01. 20:53:02

@Ventura Blvd:
na ja , akik nem tudnak olvasni ( 30% ált. isk után)
majd most megérti az enigmatikus sorok közöttit

2011.01.01. 20:53:08

@heima_: Csasztuska!Csasztuska!Csasztuska!!! Téged a fidesz fizet ezekért a kommentekért?

halihalo 2011.01.01. 20:54:21

@heima_: Tényleg nem olvasod, amit írnak neked?????
Egy miniszter most havonta nettó 300000 Ft-tal többet visz haza, mint egy hónapja. Persze, hogy nem volt pofájuk emellett még nominálisan is emelni a fizetésüket. Bár ha a nagyvezér beadta volna, szó nélkül átment volna az is.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 20:54:35

@heima_: bazeg, az is tény, hogy a "nem emelték a fizetést, de átírták az adórendszert" után több pénz maradt a zsebükben, mint amennyiért egy egyetemen tanító ember tíz év munkaviszony után havonta hazavisz.
És kijafaszt érdekel a bruttó, amikor zsebre megy a játék?

heima_ 2011.01.01. 20:55:06

@halihalo: a kétgyerekesek pusztuljanak, persze. de mintha a családosok támogatásáról lett volna szó kampányban, nem kizárólag nagycsaládosokról.

és igen, pont azért ugrik nagyot a kedvezmény 2-ről 3 főre, mert az ideális + meg a harmadik gyerekek nem születnek meg a legnagyobb arányban, hiába tervezik őket, anyagi okok miatt. ezért lesz sikeres a családi kedvezmény.

Balt 2011.01.01. 20:55:36

@a-kis-herceg: "eredmény: nagyobb olvasottsága lesz mint valaha..."

Most már igazán kíváncsi vagyok, hogy megy ez a Nobilis-féle Fidesz-holdudvarban... :))

lüke 2011.01.01. 20:56:59

@elendem:
s ez így van évtizedek óta

halihalo 2011.01.01. 20:57:37

@heima_: Melyik része nem igaz? A két aktív egy nyugdíjas 20 év múlva elég könnyen kiszámítható a jelenlegi koreloszlásból, kivéve, ha 70 év felett kötelezővé teszi az új alkotmány az öngyilkosságot. Ha a mostani kb. 1/3-as aránynál a 34%-os járulék nem elég, akkor mi lesz szerinted az 1/2 aránynál???

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.01.01. 20:57:44

Hátha ettől az adórendszertől megfordul a népességfogyás. Nekem szimpatikus, hogy azokat a családokat támogatják, akik mernek 3 gyereket vállalni, és ADÓZNAK !

heima_ 2011.01.01. 20:57:49

@halihalo: nem meghúzni kell magad, hanem nem töményen savazni azt, aki megtermeli a fizetésed. mert az állambácsi sem a fáról szedi le a pénzmagot, hanem beszedi a magánszférában dolgozó adózótól.

halihalo 2011.01.01. 20:58:46

@heima_: Legyen igazad ebben... Remélem, nekem mindegy lesz, de az itt maradóknak egyértelműen jobb.

heima_ 2011.01.01. 20:59:24

@halihalo: mondom én h expert vagy. akkor meg mit sírsz h nincs munka, ha ilyen jó vagy, kapkodnak érted a szabolcsi bankok, nem?

elendem 2011.01.01. 21:00:48

@heima_: Nem világos számomra, hogy miért két dolog a családtámogatás és a közszolgák bére. Miért éppen a köz szolgálatában álló, helyzetéből is fakadóan a legkevésbé változtatni tudó réteg szív a családi kedvezménnyel?
Vagy ők lennének azok, akiknek a szaporodása nem kívánatos a kormányzat számára?
Csak hogy értsd: nagyon támogatom, hogy legyen családi adókedvezmény. A bajom az, hogy ez nem az. Ez pusztán kampányfogás, parasztvakítás.

heima_ 2011.01.01. 21:01:20

@halihalo: igen, a miniszternek nő a nettója, főleg ha családos. ugyanúgy, ahogy mindenki másnak, aki ugyanennyit keres/ugyanennyi gyereke van.

külön adórendszert kéne írni a politikusokra, vagy mi?

halihalo 2011.01.01. 21:01:45

@heima_: Miért pont a szabolcsiak?
És várom a választ, hogy mi lesz 20 év múlva az 1/2-es aránynál... Mert annyira nem vagyok expert, hogy más tanácsa ne segíthetne esetleg.

a-kis-herceg 2011.01.01. 21:02:18

@wwwkonyvlinehu: igen szuper. lényeg hogy kiszámítható... csak visszamenőleg el ne vegyék.

ja és nem lehet rád válaszolni. jol meghekkelted a blogmotort...

Balt 2011.01.01. 21:03:14

@konyvline: "Hátha ettől az adórendszertől megfordul a népességfogyás."

Kb. ez az utolsó esély... Valaki itt hozott (egy korábbi poszthoz a napokban) erről egy jó elemzést. Ha kifutnak a Ratkó-gyermekek a biológiailag aktív korból (kb. 5 év múlva), akkor végleg megfordíthatatlan a demográfiai tendencia.

Technikai kérdés - ez meg mi? Öncenzúra? :)
"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

Balt 2011.01.01. 21:04:47

@Balt: Ezek szerint a domain-jellegű nick volt a probléma, pedig már-már azt hittem, a NMHH-miatti felfokozott aggodalom... :)))

halihalo 2011.01.01. 21:05:22

@heima_: Poénként mondhatnám, hogy miért ne vonatkozna külön adó a politikusokra, hisz ők a törvény felett állnak, de mivel úgysem tartják be az általuk hozott törvényeket sem, semmi értelme a dolognak. Meg egyébként is, amit most megszavaztak, az éppen róluk szól, nekik a legkedvezőbb. Fideszes parlamenti képviselőtől hallottam (no, nem a tűzvonalban lévő napi szinten láthatótól), hogy ég a pofája amiatt, hogy ez meg kellett szavaznia, de nem tehetett mást. Ez téged mire enged következtetni??

heima_ 2011.01.01. 21:05:38

@elendem: mert a családtámogatás az családtámogatás, célja a középosztály gyermekvállalási kedvének és hajlandóságának növelése. a közszolga meg közszolga, akinek valóban alacsony a bére, ezer millió más ok miatt. utóbbiakat kell kezelni (és mondjuk kiszórni a felesleget), és akkor a közszolga réteg is jobban ki tudja használni a családi adókedvezményt.

heima_ 2011.01.01. 21:06:40

@Letícia: elhiszem h zavar a vitaképtelenséged, de nem tudok ezzel mit kezdeni

halihalo 2011.01.01. 21:06:49

@Balt: Ilyen üzenetet én is kaptam, de egy perc múlva szó szerint ugyanezt elfogadta. Annamari cenzúrája még csak a bétatesztnél tart.

halihalo 2011.01.01. 21:07:58

@Letícia: Ne bántsd, szerintem tényleg hisz benne.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:08:19

@Balt: Zok, akik ki tudják használni az adókedvezmény, azok mennyien vannak?

Noh, ezt a számot szorozzuk meg másféllel, és akkor minden család vállalt 3 gyereket!

Ez a szám elég nagy lesz ahhoz, hogy megfordítsa a népességfogyást?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 21:09:04

@Balt:
Hát így.
Koptatják Schmitt Palit, Matolcsit meg aki még csereszabatos.
Sorbanállnak a fidesznyikek ezekért a posztokért.
Hülyék ugye a titkárok lehetnek, akik nem tudnak helyesen írni....
Szerintem listát kapnak az indexesek, hogy kire lőhetnek.
Ha valami "nehéz téma" van, akkor abba beleraknak néhány
-nyolc éves ámokfutás-
-a komcsik idejében is volt rá példa-
meg
-egyébként teljesen indokolt, amilyen helyzetbe került az ország a komcsik hibájából-
Közben meg szánalmas humornak szántakat irkálnak áthallásokkal.

a-kis-herceg 2011.01.01. 21:10:12

hol vannak. egy perces néma izével emlékezzünk a pálinka-szabadságharc első áldozataira...

Ubul2000, László56, Blogger Géza, aszékelyek, várúr, tölgyes, miklos.rabai, stratez, husleves, 6.lenin, radala, agent

reméljük a reinkarnációik itt élnek köztünk idén is.

heima_ 2011.01.01. 21:10:25

@halihalo: arra, hogy bullshitet nyomsz, ami ugyan nagyon jól hangzik, de az első érv alatt összeomlik, és utána jön az agyatlan sztorizás. igen, nekem is mesélte a kdnps képviselőm, h szörnyen alszk amiatt, hogy a háromgyerekes családokat adómentessé tették:D

bigapples 2011.01.01. 21:12:22

@halihalo: Ezt mindenki tudja, kb. 70 év lesz a nyugdíjkorhatár.
A Manyupok se sokat segítettek volna 30 éves távlatban, mert annyira tragikus a demográfiai helyzet.

a-kis-herceg 2011.01.01. 21:12:47

@simonmondja.: szerinted ezeket a posztokat (SP, MGy... stb) ov majd a végén megmenti? és mind 1személyben elvállalja? a nép érdekében? ezekre sincs nála alkalmasabb? ez az üzenet?

heima_ 2011.01.01. 21:14:12

@halihalo: nem azt mondtad h aot laksz? mind1, lényegtelen.

én bármikor szívesen bevallom neked, hogy kurvára nem értek a nyugdíjrendszerhez. lehet nem is vagyok igazi magyar, mert nem értek mindenhez, de te tényleg fuss egy kört a bankokkal, biztosítókkal, ha így kened-vágod a témát, 180-nál biztos többet adnak.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:14:12

@heima_: A középosztály (az a réteg, amelyik érdemben hasznát tudja venni az új családtámogatási rendszernek) produktív korosztálya (amelyik kevesebb, mint negyven éves), szerinted a teljes lakosságnak mekkora részét jelenti, és szerinted ez a réteg tud-e érdemi hatást gyakorolni a demográfiai helyzetre?

halihalo 2011.01.01. 21:16:14

@heima_: Épp az előbb próbáltam rávilágítani, hogy nemigazán állja meg a helyét, hogy ők/te/akárki adják/termelik meg a fizetésem. Ha nem kapna a társadalom semmit, akkor esetleg igaz lenne, hogy eltartanak. De ameddig a társadalom a bruttó 185000 Ft nekem adott fizetésért a rendszer ilyensége miatt jelenleg nettó 350000-400000 értékű árut kap tőlem, nem tudom elfogadni, amit mondtál. Az oktatási piacon ez teljesen másképp néz ki. És a mostani nyugdíjmachinálás épp az irányba visz, hogy a legjobbak el fognak menni a legális állásokból. azok, akik eddig azért (is) maradtak ott, mert kellett egy tébés állás, amiből majd nyugdíjuk lesz. De mivel ezt most eltörölték, sokan majd minimálbérre bejelentkeznek, mivel a feneketlen vödörbe minek önteni a nyugdíjjárulékot (34%!!!), és elmennek a fekete-szürke gazdaság felé, és majd a külföldi bankbetétben, vagy megtakarítási alapokban gyűjtik a pénzüket. Az állam meg nézheti az egyre kevesebb befizetést, és az egyre több nyugdíjast.

halihalo 2011.01.01. 21:17:42

@heima_: NEM a gyerekekről, hanem az egységesen 16%-ról volt szó! Azt szégyelli! A gyerekes kedvezménnyel egyetértett, de annak semmi köze ahhoz, hogy adózik a magas jövedelem egyébként.

2011.01.01. 21:18:01

@halihalo: ja, de hogy én lennék vitaképtelen...JÓ, nem bántom.

Heima, bocsi!

(Milyen név ez a heima? És holnap is hei?:D)

heima_ 2011.01.01. 21:18:19

@kolbászoszsömle: és szerinted milyen más opció van még?

még1x: az adókedvezmény maximuma nem egyenlő az érdemi hasznavétellel.

nem mellesleg szerintem kurva sokan vannak átlagbéren és felette.

a-kis-herceg 2011.01.01. 21:18:41

@simonmondja.:

most körbepisilnek bársonyszékeket ezt mondod ugyebár? ugy mint köztársasági elnök, pénzügy-gazdasági miniszter...
ov engedélyével érted?
azokba majd ő személyesen ül be a végén? csak mert ebben más ráció nem lehet. amig mszp ülte székekkel tette ugyanezt azt értettük...

de nem is lényeges... ;)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:18:48

@bigapples: mi köze van a demográfiai helyzetnek a nyugdíjkorhatárhoz?

NEZG! 50% FELETTI A MUNKANÉLKÜLISÉG!
Itt nem az a baj, hogy kevés az ember, hanem az, hogy nincs munka!
Ha a munkanélkülieket nem kellene eltartani, a nyuggereink élhetnének, mint Marci a Hevesen!

És harminc év múlva sem az lesz a gond, hogy annyi a meló, mint a szar, csak nincs elég ember, aki elvégzi, mert mindenki megöregedett!
Szóval ez a demográfiai faszakodás lózung!
Egyszerűen nincs kapcsolatban a demográfiai helyzet a nyugdíjakkal, mert akkora puffer van a rendszerben, hogy az még...

halihalo 2011.01.01. 21:19:30

@bigapples: A MANYUP-nak nincs köze a demográfiai helyzethez. De ha ezt nem tudod, akkor nincs miről beszélni. Ott mindenkinek egyéni a számlája, egyáltalán nem függ a te pénzed senki más díjbefizetésétől, sem attól, hogy melletted még hányan fizetnek. A befektetés milyenségétől függ.

2011.01.01. 21:19:31

@a-kis-herceg: egs!:) Jöjjenek idén is!:D

halihalo 2011.01.01. 21:21:20

@heima_: Van más oka is annak, hogy valaki valahol dolgozik. Pl. szeretek tanítani. Lehet, ez ma naiv és ódivatú, de ez van. Meg ehhez jobban értek, mint a nyugdíjhoz, ezt be kell vallanom.

heima_ 2011.01.01. 21:22:23

@halihalo: akkor már tényleg nem tudlak követni. ha nettó 400-at ér a munkád, akkor menj ki a szabadpiacra, és keresd meg a 400-at, ennyi. senki nem kényszerít h közalkalmazott legyél.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.01. 21:22:42

@halihalo: Igazad van. A "szolidaritási rendszerből való" kikerülés pontosan a feketegazdaságot erősíti. Most már nem érdemes "bejelentettnek" lenni, hiszen nem számít bele a nyugdíjba, ha nem tudtak visszakényszeríteni az állami rendszerbe. Illetve ezzel a kényszerítéssel az állam elismerte, hogy nem tud semmit garantálni. Tehát egyértelmű, hogy a feketegazdaságban szerzett pénzt kell öngondoskodásra fordítani.

Balt 2011.01.01. 21:23:19

@kolbászoszsömle: Egy fix: ha nem teszünk semmit, az "össznépi" tragédiához vezet. Először nemzetit írtam, csak nehogy "kirekesztő" legyen; inkább ilyen nehézkesen körülírom, mert mennyivel elegánsabb lenne áthúzott betűkkel jelölni... :))

Sajnos nem találom a cikk linkjét itt a TG-blogon, ráadásul egy régebbi, 1-2 éves cikket hivatkozott, a böngésző előzményeiben sem találom, pedig érdemes lenne most idecitálni...

heima_ 2011.01.01. 21:24:04

@halihalo: ok, de akkor nem kell sírni h milyen kevés a pénzecske, meg nincs munka, ha hobbiból csinálsz vlamit.

jjulie 2011.01.01. 21:24:52

@bigapples:

huh bigi ez kurva jó volt hogy csináltad?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.01. 21:25:37

Amúgy kormányközeli forrásokból értesültem róla, hogy a király meztelen.

Forrásomat a NMHH követelésére sem fogom kiadni! Illetve titokban fogom tartani az erről készült jegyzőkönyveket és fotókat is az NMHH elől. :-)

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.01.01. 21:26:22

@a-kis-herceg:

Ha a régi garnitúrán múlna, biztos hogy azonnal elvennék. Hiszen ők csak a javunkat akarták....

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:26:36

@heima_: Átlagbéren, meg felette :D

Szeretnék látni egy olyan statisztikát, amiben a 10000 legmagasabb fizetést, és a 10000 legalacsonyabb fizetést nem számoljuk bele, mondván azok szóráson kívül vannak, és így vonunk egy átlagot.
Hogy anélkül a húszezer darab fizetés nélkül mennyi lenne az átlag! (én azt tudom, hogy a tanszékvezető+helyettese annyi fizetést kap, mint nélkülük az egész tanszék, igaz kicsi a tanszék, és a kórházban a proff, meg a két másik proff kb annyit kap, mint az összes nővér, plusz rezidens együttvéve - gondolom, máshol is így megy ez.)

Szerinted kurvasokan keresnek átlagbér+felette azok, akik még nem negyven évesek, és van két-három gyerekük?

Szerintem meg egész kevés ilyen ember van!

Hacsak a sokról, kevésről alkotott képünk nem gyökeresen különböző.

halihalo 2011.01.01. 21:27:29

@heima_: MÉG EGYSZER: NEM sírtam, csak arra próbáltam rámutatni, hogy nem mondtak igazat. És nem először, csak egyelőre még sokaknál tart a hit, és ezt még nem látják. De ez változni fog, aminek máris vannak jelei.
Amíg a gyerekeim iskolások, addig szeretném látni, hová is járnak. Amikor befejezték, akkor meg el innen, de minél messzebbre, hacsak valami nagy változás nem történik a néplélekben. De sajnos kevés a remény rá.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 21:28:01

@a-kis-herceg:
Nem gondolnám, hogy csak egyféle variáció lehet.
Akárki beleülhet azokba a székekbe.
Az elnökébe azért, mert még írni-olvasni se kell tudni hozzá,
a Matolcsiéba meg azért, mert a gazdaság jó eséllyel nem fog felpörögni, és akkor nyilván váltani kell - új műsorhoz meg majd új férfi kell.
Nyugodtan cserélhetők bárkire.

a-kis-herceg 2011.01.01. 21:28:40

@jjulie: lmgtfy.com/

ezt írd először
let me google that for you

aztán a keresés utáni sort hozd

nekem is uj:))))) de nagyon joooo

halihalo 2011.01.01. 21:29:25

Minden jót mindenkinek, szerintem még találkozunk itt. Most vár az Androméda! :)

teevee 2011.01.01. 21:29:28

@heima_: "a középosztálybeli gyermekvállalási válságot" nem a családi adókedvezmény fogja megoldani, mert az nem pénzkérdés. (Jól látható volt a GYES bevezetésénél is, mert az csak a gyerekvállalás előrehozását eredményezte és később visszaállt a szaporodási ráta.)

Jól leírtad korábban, hogy ki a szegény (vö. az indonéz nemtomkivel, akivel összevetetted), a mostani magyar középosztály például nem az. És (a többség) nem a megélhetési gondjai miatt nem vállal több gyereket.
Vannak eléggé meggyőző statisztikák arról, hogy pl. az egy főre eső nemzeti jövedelemnek nincs köze a szaporodási rátához. (Kábé svájci szinten vagyunk. Na nem a nemzeti jövedelemben...)

A számok azt mutatják, hogy (azokban az országokban, ahol megtörtént a nők tömeges munkába állása, azok közül) ott magas a szaporodási ráta, ahol magas a nők foglalkoztatottsága és kiegyenlítettek a nemi szerepek a gyereknevelést és a családon belüli munkamegosztást illetően (pl. skandináv országok).
Ezekben pedig a béka hátsója alatt vagyunk, és pl. H. Rózsi néni vezette irányban haladva ott is maradunk.

heima_ 2011.01.01. 21:30:32

@halihalo: igen, sokadjára állítod, h nem mondtak igazat, de alátámasztani nem sikerült. igazából még az állítást sem sikerült hoznod, amiről állítólag hazudtak.

a-kis-herceg 2011.01.01. 21:31:06

@wwwkonyvlinehu: az jo. mert akkor már azt kell csak garantálni. persze szigoruan csak a mi érdekünkben. hogy marad a fides 20 év mulva is (most izélek+9hó+18éves gyerekek...)

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.01. 21:31:08

Végre egy olyan adórendszer, amelyik az átlag, 2-3 gyerekes családokat akarja egy kis levegőhöz juttatni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:31:51

@Balt: OK, de amit a fidesz tenni készül, az nem vezet sehova!

Ha a szülészetek dzsipótalanítása a cél, akkor azt kell mondani, hogy három gyerekig fizet az állam, a VÉGZETTSÉGNEK megfelelő besorolás szerint, utána meg nem.
Nincs családi pótlék, nincs gyes, nincs gyed, nincs adókedvezmény
Fizetés van, és nem lehet mellette az államnak dolgozni.

Ez kb ugyanennyibe kerülne, mint a jelenlegi rendszer, csak szülnének a PhD-sok is.

bigapples 2011.01.01. 21:34:03

@kolbászoszsömle: A fő problémák:

- 80%-os GDp arányos eladósodottság
- az EU-ban a legalacsonyabb foglalkoztatottság
- a világ 225 országából kb. 210. hely születésszámot tekintve
- minimális gazdasági növekedés

Amíg ezeken nem változtatunk, addig itt nem lehet semmit tenni nyugdíjügyben, marad a nyugdíjkassza a hatalmas hiánya. Ezt meg mindenhol a nyugdíjkorhatár emeléssel szokták ellensúlyozni, ha másképp nem megy.

@halihalo:
A manyupok önmagukban nem tették fenntarthatóvá nyugdíjrendszert. Lehet hogy később jön a krach, de jön, ha nem változik lényegesen a demográfia helyzet és nem áll a gazdaság határozott növekedési pályára.

a-kis-herceg 2011.01.01. 21:34:34

@simonmondja.:

frontvonalba "egyszerhasználatos" embereket küldenek. a nép ellen.

a fellegit és PS t nagyon védik. akik a háttér emberekkel tartják a kapcsot... akik valóban dolgoznak. azok "örökarcok". azokkal együtt bukik minden.

heima_ 2011.01.01. 21:34:50

@kolbászoszsömle: Budapesten jelenleg bruttó 200 a diplomás pályakezdő bér, tapasztalattal fölötte. Megyeszékhelyen, ipari központban 10-20k-val kevesebb. Jó szakmával kb uaez a szitu. Érettségivel, vagy képzettség nélkül ez alatt. A statisztika nem hazudik.

2011.01.01. 21:37:07

Ki tudja, hogy kell a betűnagylágot a képernyőn visszaállítani??? Valami miatt oly kicsik lettek itt a betűk, alig látom...

Ventura Blvd 2011.01.01. 21:37:30

@a-kis-herceg: Te viccelsz, ám tudd, ha komolyan megteszed, komoly esély van rá, hogy kikocsizunk veled. (Sajnos, nekünk nincs dízel autónk). Gödöllő-Pest körforgalom?

Mert Füzesabony után már nem keltenénk akkora feltűnést, csak az ukrán maffiózók sasolnának, hogy mi bénázunk az M3-ason, az abaújszántói roncsderbiből nem lógnánk ki...

heima_ 2011.01.01. 21:38:18

@teevee: nem szegény a kosztály, hanem szegénységi kockázatot lát a több gyerekben, ez főleg a második gyereknél jelentkező probléma. ezért van ott egy nagy ugrás a kedvezményben is.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:39:17

@heima_: jah, a statisztika nem hazudik... :D

Az állásokat ennyiért töltik be, akiknek meg nem jutott állás, vagy csak a mekiben, az meg nem számít bele a statisztikába.

Balt 2011.01.01. 21:40:28

@kolbászoszsömle: Ezt nem egészen értem. Úgy érted: a gyerek felnőttkoráig?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 21:40:28

@a-kis-herceg: Hát istenkém... Nem tudnak hibát elkövetni.
Orbán sem. Csak a nagyság, az az egyetlen hibája, meg a szerény mosolya.

jjulie 2011.01.01. 21:42:23

@bigapples:

tévedsz

a legnagyobb baj, hogy miután a fidesz kimérte a lakosság inteligencia szintjét és ebből megállapította milyen szintre kell beállítani a kommunikációt a kétharmadhoz, akkor a szijjártó és az ő dumája lett a megoldás

ez a tömeg csináljon gyereket, mit ad neki utravalóul, amit a szijjártó a fejébevert?

heima_ 2011.01.01. 21:42:32

@kolbászoszsömle: blabala.

de mégis szerinted mit csinálnak az életerős 20-asok, 30asok? rokkantnyugdíjasok? a bankokba, ügyvédi irodákba, könyvvizsgálóknál, gyárakban termelésirányításba, médiában stb stb szerinted kik dolgoznak, 80 évesek?

porfelhő 2011.01.01. 21:42:57

Mindenki erős Európát szeretne, és ennek szellemében az eu. soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon. jelentette ki Orbán V.
Arra törekszem majd, hogy csökkentsem azt az oly fájdalmas távolságot, amely az európai eszme és az európai polgárok között ma létezik" - fogalmazott a miniszterelnök arra a kérdésre válaszolva, hogyan kommunikálja majd tevékenységét a magyar elnökség az uniós polgárok felé.

"A kommunizmus bukása óta az előttünk álló év lesz Európa legnehezebb éve, ami komoly kihívást jelent. A magyar azonban sokat próbált nép, amely számos válságon túljutott már, így megerősíthetem: jó hír Európának, hogy ebben az időszakban magyar elnöksége lesz" - szögezte le a miniszterelnök."
hm. nem kell aggódni Európának, most már az unióban is minden rendben lesz.

Ventura Blvd 2011.01.01. 21:44:29

@a-kis-herceg: OK. Olvastam a linkedet. Egy pillanatra szíven ütött, hogy a mocskos szájúak felsorolásából kihagyták, Balassit. Nekem az O múfajban ő az alfa és az omega. Még a császárnak is olyan hivatalos levelet írt, hogy... hogy...

Soha gyerek ne lássa!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:44:38

@bigapples: A fő problémánk a munkajogi természetű!

Ha elmegy hozzád dolgozni egy nő, akit teherbe baszik a hapsija, aztán még kétszer, hogy három gyereke legyen, akkor kiesik a munkából minimum hat évre, amire ki kell neki adni a szabadságait is, meg fizetni kell utána az eszemfaszomokat, és ez nagyon sokba kerül.

Így nem vesznek fel, vagy időben kirúgják a nőket, akik várnak egy balekra, aki alkalmazza őket, hogy ne csak az alap segélyt kapják a gyerekkel, aztán mivel nincs elég balek, kiöregszenek, és már nem is szülnek.

a-kis-herceg 2011.01.01. 21:46:24

@Ventura Blvd:

igen komolyan. csak külön akcióra nem készülök. a terv, ha ugyis megyek valahova és egyedül. akkor "kicsit" lassabban. lesz mostanában utam ilyen Miskolcra, illetve többször Siófokig... arra is gondolj hogy hétköznap lehet... most hétfő reggel kipróbálom Sió-Szfehérvár viszonylatban (addig kétsávos) csúcsidőben reggel... szerintem nem kell ennél tervezettebb. elég ha hallgatod 7-9h között a bumerángot...

rossz látási viszonyok között veszélyes, vagy eleve lassan lehet... szép napos száraz idő kell. mindenképp jól karban lévő autó. mert a kamionosok idegesek. pl egy "normálisat" kell kifogni követőnek. a többivel meg azt lehet csinálni ha előz és mielőtt melléd ér rá gyorsítasz. persze ez azzal jár, hogy totál beáll a forgalom 90-re. ez a biztonságosabb. mert a másik eset, ha nincs szabályszegő előző, akkor 55 és 145 a két sáv forgalma az a mögötted levőkre veszélyes.

1 jo autó+1 jo söfőr+1 száraz-napos idő+csúcsforgalom (bár ez utóbbi nem előírás)

tervezetten úgy érdemes hogy az eu elnökség programját figyeled.

Balt 2011.01.01. 21:47:03

@a-kis-herceg: Marhára "védhetik", én nyáron hetente többször Fellegivel ebédeltem egy nyilvános étteremben. (Szomszédos asztalnál.) Még talán fennhangon élcelődtünk is ezen, nem jött a kommandó. (Igaz, az még tavaly volt, a boldog békeidőben... :))

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:48:01

@Balt: Igen.
Amíg a gyerek tanul.
Viszont, mivel ez fizetés, lehetnek elvárások: képzések, tanfolyamok, amíg a gyerek iskolába jár, az anyja, vagy apja is nyugodtan mehet, így nem szokik el a munkától, plusz példával is szolgál, hogy ő is tanul.

@heima_:
blabla

Balt 2011.01.01. 21:49:14

@Letícia: :) Kicsinek érzed? Ff-ban a hotkey ctrl+"+", de minden böngészőben van a menüből elérhető betűméret.

2011.01.01. 21:49:24

@heima_: köszi! Kellett hozzá a fn is...de szupi! Mea culpa!:)

Balt 2011.01.01. 21:50:42

@kolbászoszsömle: Ez végül is értelmes ötlet is lehet, ki kéne dolgozni (a finanszírozhatóságára is tekintettel), aztán népszerűsítsd. :) Komolyan.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.01.01. 21:51:31

@heima_: Kedves Heima! Arra próbáltam utalni, hogy első a saját boldogulás, utána jön az idealizmus, ezért is idéztem. Nem kell se tőlük, se senkitől kérdeznem, mert akkor menekítette a múltban is valaki máshova a pénzét, ha bizonytalannak látta az addigi helyén.
Nagyon ügyesen lepasszoltad a dolgot.
Mint ahogyan a másik részét is az írásomnak. Egyéni szoc. problémáknak állítottad be, hogy Te "társadalmi folyamatokról" beszélsz. Ami igaz is (lenne), de a társadalmat az emberek alkotják. És nem csak néhány, hanem nagyon sok nehéz sors van.
Lepasszolod azzal, hogy nem igaz, ha akar valaki, nem talál munkát. Már sokan mondták itt az utóbbi szólások során, hogy de ha megfeszül se talál, mert ... Tisztára, mintha a hajléktalanokról hallanám, hogy aki akar, ki tud törni, meg különbenis ő tehet róla, hogy hajléktalan.
Erre a hozzáállásra ajánlottam neked a másik székébe való ülést.
Nem akarlak ekézni, de hacsak nincs baromi jó kapcsolatrendszered, bármikor belecsúszhatsz Te is a jóba. És igen-igen kíváncsi lennék rá, milyen jótanácsokat osztogatnál magadnak...
Én azért ajánlanám neked pl. a CSU néhány dokumentumát tanulmányozásra Buda Béla Empátia c. könyvét.

Boldog új évet!

(És mindenkinek jó kedvet, bőséget!)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 21:51:49

@heima_: Szóval, mert te látsz húszas, harmincas embereket dolgozni, azt jelenti, hogy ez a jellemző, valamint azt is jelenti, hogy ezen dolgozó emberek a munkájuk mellett tudnak, és akarnak is gyereket vállalni, csak eddig nem volt rá lehetőségük, mert nem kaptak adókedvezményt.

Balt 2011.01.01. 21:52:20

@Letícia: Ja, hogy notórius notiárus vagy...? :) (Notebookkal a neten.)

2011.01.01. 21:52:28

@Balt: köszi, már okés, megoldottuk!:) Nem tudom, miért kicsi lett..

2011.01.01. 21:53:55

@Balt: aha, másom nincs, csak a hőskorban volt 1x s nem is lesz..:)

Balt 2011.01.01. 21:54:09

@Balt: Ja, ez végül is "üzemi étkezde" :), a félreértések elkerülése végett.

Ventura Blvd 2011.01.01. 21:57:45

@lüke: Igazad van. Biztos, hogy nem csak a 30%, hanem a többség sem érti a dupla fenekű hírcsomagok tartalmát, pláne a finoman gúnyos szerkesztői elveket.

És ha már a százalékoknál tartunk: 95%-ban rohadt szomorú vagyok, hogy megint rejtjeleket dekódolok a hírekben, mert azt hittem, hogy ennek már örökre vége. 5%-ban meg csodálkozom, hogy mindez a maga "teljes szépségében" az első nap után előjött a hírműsorokban.

Gondolkodjunk. A lengyeleknél annak, hogy a legdurvább elnyomás közepette is százezreket szervezzenek egységbe több évszázados sikeres hagyománya van. Sem a II. világháborús Honi Hadsereg, sem a Szolidaritás nem érthető e nélkül. Ó, ők már ezt az első porosz megszálláskor is tudták, például az adófizetés és a német iskoláztatás elkerülésére.

Utálom a magam 5%-os elégedettségét, hogy lám, harminc-negyven éves emberek is úgy kerülik ki a cenzúra... bocsánat, a törvény póznáit, mint olimpiai bajnok lesikló, de lehet, hogy az ilyesmi nem csak a lengyel, hanem a magyar kultúra szerves része is, Hungaricum, ha úgy tetszik, és kár volna érte.

2011.01.01. 22:01:20

Szép álmokat!:)

Gyalogfenyő (törölt) 2011.01.01. 22:01:26

@heima_: heima_ 2011.01.01. 21:34:50
@kolbászoszsömle: Budapesten jelenleg bruttó 200 a diplomás pályakezdő bér, tapasztalattal fölötte. Megyeszékhelyen, ipari központban 10-20k-val kevesebb. Jó szakmával kb uaez a szitu. Érettségivel, vagy képzettség nélkül ez alatt. A statisztika nem hazudik.

Kedves Heima! Nagyon kérlek a magam, kollégáim nevében, kérlek, mondd meg, hogy hol? Sokan okos ember van felénk, de 15-20 éves tudományos munkával keres ennyit...

Tudom, még a két-három diploma, nyelvvizsga mellé kellene nekünk kettő, hogy ne billegjen a teknő.

mrs. white 2011.01.01. 22:01:47

@kolbászoszsömle: A munkajogi természetű megközelítés teljesen jogos. Azonban mitől működik ez másképp más országokban? A fejlett nyugaton nem csinálnak ebből olyan hatalmas problémát. Viszont ott nincs otthon az anyuka 3 évet a gyerekkel hanem pár hónap után megy vissza dolgozni. A kérdés az hogy ezt hogyan teheti meg? Természetesen úgy hogy röhögve kifizeti a baby sittert nem egy esetben nyilván pl egy magyarországról kivándorolt ifjoncot, aki egy itteni mérnök fizetéséért vagy orvoséért teszi ezt.

Valahogy mindíg odajutunk hogyha megfelelő fizetések lennének sokkal egézéségesebb szerkezetet lehetne kidolgozni. így az államnak kell ötletelni és pénzt pumpálni a reendszerbe, hogy a születések száma (ami pl a bajnai csomagnak köszönhetően sikeresen lement 90.000 környékére/év) legalább ne csökkenjen folyamatosan. Rendszerváltáskor még 150000 környékén volt. Tisztán látszik, hogyaz mnyp csak babazsúr ahoz képest hogy 20 év múlva egy bőven 9 milla alatti országban 5 milla nyugdíjast kellene eltartani, vagy másik opcióként már nem 70 éves korig hanem életfogytig dolgozni. Komplex programmal kell készülni öreg napokra. Egézséges életmóddal és sok sok takarékossággal talán az éhhalál elkerülhető vagy ennek az ellenkezőjeként mindent elkövetni egy max 65-ös elhalálozásban. Mint a tücsök és a hangya ősszel mind a ketten megdöglöttek.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.01.01. 22:03:10

Pénzéhségemben a sokból sokan lett. Így jár aki telhetetlen papzsák :)

heima_ 2011.01.01. 22:04:37

@kolbászoszsömle: meg nem mellesleg ezen tapasztalatomat alátamasztja a statisztika is. de tényleg egyszerűbb letagadni egy korosztály létezését, az sokkal inkább európaibb :D

heima_ 2011.01.01. 22:06:26

@Gyalogfenyő: lejössz az állami csecsről, és a magánszfrérában elég sok helyen. igen, lehet, hogy egy call centerben kell egész nap nyomnod a canihelpyout, és nem azt csinálod amit szeretsz. mindennek meg van az ára.

Ventura Blvd 2011.01.01. 22:07:15

@a-kis-herceg: OFF
Családunk barátja ezt játssza minden áldott nap. Beül hatalmas autójába, mert szerint minél nagyobb a kocsi, annál lassabban kell vele hömpölyögni, úgy a nagy élvezet.

Optikailag jót tesz neki a nagy kocsi, mert amikor az ideges BMW-s elé vág, befékez előtte, és a szélvédőt verve, kereket rugdalva, ordítva szidja a barátunk anyját, ő mindezt riadtan pislogva tűri..., aztán mégis kiszáll hatalmas kocsijából. Nos, a barátunk 210 cm, száz kg rozsdamentes acélizom, és nagyon szereti az ilyen helyzeteket.

Tamás, ugye te nem Viktorral bokszolsz egy súlycsoportban?
ON

Ordnassac 2011.01.01. 22:09:06

@lüke: halk kérdés: melyik csatornán fognak akkor menni a parlamenti közvetítések?

ökörpöröly 2011.01.01. 22:10:02

@mrs. white: Ugyan-ugyan. Valamilyen okból kifolyólag a szegényebb országokban nagyobb a "szaporulat", a fejlett nyugat-európai gazdaságokban viszont csökken a népesség.
Egyébként a régiónkban Magyarországon van jelenleg is a legnagyobb támogatás ezen a téren.

a-kis-herceg 2011.01.01. 22:10:42

@Ventura Blvd: akkor viszek magammal egy kigyúrt focistát...

ökörpöröly 2011.01.01. 22:13:28

@Gyalogfenyő: Bp-n a multiknál 4-5 éves munkaviszonnyal lazán meg lehet keresni 400-500.000 bruttót, ha megfelelő diplomád van és beszélsz angolul. Bár, ha a Bölcs Vezér kisöpri őket, akkor tényleg a béka segge alatt lesz az átlagfizetés.

heima_ 2011.01.01. 22:14:47

@Gyalogfenyő: még mindig van makro és mikroszint. én iszonyat empatikus vagyok mindenkivel, tényleg, a saját magam korlátait és hibáit is nagyon jól ismerem, de attól még sajnos a társadalmi (makroszintű) folyamatok megtárgyalása nem megy egyéni élethelyzetek kitárgyalásával. nem lehet mindenkire törvényt hozni. meg már megint ott vagyunk, hogy kurvára megértőek vagyunk, persze a más számlájára.

a-kis-herceg 2011.01.01. 22:15:02

@Ordnassac: az mtv halálos ítélete... hacsak nem lesz kötelező nézni. lesz kb 2+1% os nézettsége...

"A közszolgálati médiarendszer átalakulásával az m1 szeptembertől általános információs és szórakoztató csatornaként működik, közölte az MTV. Az m1-en rendszeresen láthatnak a nézők hír- és hírháttér-műsorokat, politikai és közéleti elemző-, szolgáltató és vitaműsorokat, de minőségi filmeket és szórakoztató produkciókat is kínál majd a nemzeti főadó 2011 szeptemberétől...

Az m2 ez év őszétől a 3-17 éves korosztály csatornája lesz. Feladata, hogy felélessze a hazai gyermek- és ifjúsági műsorgyártást. A csatorna a hagyományos tévéműsorok mellett internetes tartalmat is gyárt majd."

teevee 2011.01.01. 22:15:18

@heima_: Lehet, hogy szegénységi kockázatot lát, és ez lehet egy tetszetős érv mindenki számára, csak nem igaz. (Szerintem.)
És vannak még egyéb, általánosan elfogadott, ámde számszerűen nem igazolható közvélekedések is, pl. a "hagyományos családmodellt" előnyben részesítő országok magas termékenységi rátájáról, ami éppúgy hamis.

Íme a számok:
GDP epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tsieb010
Employment rate by gender - Females epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/refreshTableAction.do?tab=table&plugin=1&pcode=tsiem010&language=en
Total fertility rate epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tsdde220&plugin=0

ökörpöröly 2011.01.01. 22:16:04

@Ordnassac: Itt rendeleti kormányzás van, csak semmi érdeklődés! Tessék Tenkes kapitányát nézni! Vagy ön se tartozik a nemzethez? Egyelőre még van Parlament, de csak díszként és kifizetőhelyként funkcionál!

mrs. white 2011.01.01. 22:18:47

@ökörpöröly: Tökéletes meglátás. Úgy gondolom ezekben az országokban ez az egyetlen "szórakozás". A new yorki nagy áramszünetre 9 hónappal születési bumm volt. Hiába no nem volt se tv se semmi szórakozási lehetőség. Ráadásulaz általad említett országokban még nem működik a fogyasztási kultura. Nem bombáznak reklámokkal, hogy egy autó és a gyerekvállalás közt kelljen gondolkodnod. Szülünk annyi gyereket amennyi sikerül, ha fele elhullik az sem baj.

Egyébbként ha már kelet. Kínára is kváncsi leszek az egy gyerekes modell beérésekor. Lesz majd 3 milliárd nyugdíjaskorú akit nyugdíj hiányában a 2 milliárd munkásnak kel majd eltartani. A demográfiai bomba már ott is ketyeg, csak európa után fog majd robbani.

panelburzsuj 2011.01.01. 22:19:31

@heima_:

Budapesten jelenleg bruttó 200 a diplomás pályakezdő bér, tapasztalattal fölötte. Megyeszékhelyen, ipari központban 10-20k-val kevesebb.

Igazán belinkelhetnéd azt a statisztikát, ami ezeket a számokat nemhazudja. Szeretném hétfőn megköröztetni az itteni gimi tantestületében ...

ökörpöröly 2011.01.01. 22:21:11

@a-kis-herceg: A Bölcs Vezér és Sz. Annamária akarata szent és nemzeti! Aki ellentmond, az hazaáruló, imperialista, burzsoá, nyugatimádó! A helyzet nehéz, de a Párt előteremti a gulágrendszer felállításához szükséges anyagi erőforrásokat, az önkéntes személyzet már rendelkezésre áll, már edzik a gumibotokat, és nem Sz. Annamária testnyílásainak tágításához!

ssi 2011.01.01. 22:21:15

@porfelhő:
idézeted szerint O.V. mondta: "A kommunizmus bukása óta az előttünk álló év lesz Európa legnehezebb éve,"
hatásosnak szánt szavak, de sokaknál pont ellenhatást váltanak ki, s nem a pártszimpátia miatt, hanem a személyiségek okán - s ez így természetes, még ha ezzel nem is akarnak számolni

@LEG X:
ha SZJA nagyobb, mint a gyerekkedvezmények -> az jó, ha fordítva, hiába jár, nem tudod igénybe venni
februárban kiderül, hogy kinek öröm, kinek gond a hazai jövedelmi helyzet, a megállapított bér

@kolbászoszsömle: @heima_:
én úgy tudom, hogy
a tanszékvezetői pótlék bruttó 40.000Ft
a tanszékvezető esetleg már akadémiai doktor/tag, amiért valóban többlet pénz jár, de esetleg ezért évekig keményen tanult, s azóta is publikál, kutat,
s ez a lehetőség a tanszék többi dolgozója előtt is nyitva áll

teevee 2011.01.01. 22:22:36

@ökörpöröly: Ez nem igaz.
A skandináv országokban ~2 környékén jár a termékenységi ráta (ami a természetes "újratermelődést" jelenti), Portugáliában, Görögországban 1,4-1,5 körül.

mrs. white 2011.01.01. 22:23:33

@ökörpöröly: Két országban nő egyébbként a fejlett nyugaton a népesség. Franciaország és írország. Mindkettőben iszonyatos pénzeket pumpálnak (Íreknél lehet, hogy pumpáltatak lesz a helyes) ennek fenntartásába. Egyébbként az összes összeomlik jó eséllyel 20-30 év múlva.

heima_ 2011.01.01. 22:23:46

@panelburzsuj: KSH, rendszeresen közlik az aktuális kereseteket.

"Szeretném hétfőn megköröztetni az itteni gimi tantestületében "

köröztesd meg utána azt is, hogy a burzsuj fiatalok mennyit dolgoznak ezért a multiknál, mennyi szabadsággal és túlórával. csak úgy tisztánlátás végett, hátha mégsem tör ki a tanárlázadás.

ökörpöröly 2011.01.01. 22:24:51

@mrs. white: Komoly világprobléma a szegény országok esetében a túlnépesedés, a fejlett országoknál viszont az élveszületések számának csökkenése, illetve a korfa alakulása. Európa, USA egyelőre bevándorlással kompenzál. Valószínűleg Kínában is hasonló helyzet lesz.

mrs. white 2011.01.01. 22:25:16

@Ordnassac: melyik csatornán fognak menni a parlamenti közvetítések?

Minimax?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 22:25:26

@mrs. white:
Nem biztos, hogy jó a számítás.
Nem csak a sok nyugdíjas, de a sok gyerek és fiatal is lehet zsákutca.
Ha a harmincasok nem szülnek, még negyven évig dolgozgatnak és aztán, ha megérik, kapnak valamit.

Viszont, ha szülnek pár gyereket, akkor munkanélküliek lesznek, mert melyik cég vesz vissza olyat, aki hat éve tötyög otthon...
Nem tudják behozni az öregedéssel együtt a gyakorlat hátrányát is.
Elszegényednek, elválnak, nyomorognak negyven évet és még nyugdíjuk sem lesz.
Viszont lesz sok létbizonytalanságba belenőtt gyerek, fiatal, akik egymás elől vennék el az óvodát, iskolát, munkát.

Ha nem szülnének, legfeljebb kevesebben lennénk, de legalább nem csúszna le mindenki együtt.

Ha valaki szerint ez az ország elég nagy 10 millió jómódú embernek, akkor persze okés.
Szerintem ahhoz kevés itt a megélhetés.

ökörpöröly 2011.01.01. 22:26:20

@teevee: Trendeket nézz, ne egy-egy adatot rángass elő.

mrs. white 2011.01.01. 22:26:50

@ökörpöröly: Csak férjenek el. A himáláján már nincs hely a tengerpartokon meg lassan már állva fognak aludni mert lapjára jobban férnek.

ökörpöröly 2011.01.01. 22:28:31

@mrs. white: Majd megszálljuk a Marsot, s kitelepítjük a fekákat!:)

panelburzsuj 2011.01.01. 22:28:41

@heima_:

Nofene: a burzsujgyereket kiképző tanarak nem köllenek a nemzeti középosztályba? :)

(Konkrét linket nem tudsz? Jobban örülnék, ha te adnád. Akkor lekevésbé lenne olyan érzésem, hogy hasaltál - egy picikét ... )

teevee 2011.01.01. 22:30:28

@ökörpöröly: Basszus, belinkeltem a táblázatokat, trendekkel.
Mi lenne, ha megnéznétek?

CSENDES 2011.01.01. 22:31:41

Valaki kérdezte, hogy ezek a gyermekes adókedvezmények hány családot, embert érinthetnek. Itt egy nagyon rövid statisztika (sajnos a legfrissebb 2005. évi adatokkal). Tájékoztató jellegű, csak miheztartás végett.

2005-ben 1839 ezer családra jutott 2992,5 e gyermek. Átlagos gyermekszám 1,6 gyermek volt.

Nagycsaládos (3 vagy több gyermek) ebből 216 e volt.

Közel 979 e család 1 gyermekes volt, míg 644 e 2 gyermekes.

Ily módon kell értékelni a gyermek kedvezményt, különös tekintettel arra tényre, hogy a családi pótlék jogosultsággal kell összekötni.

Az átlagkeresetek pedig 2009 évre vonatkozóan 207000 Ft/hó volt (vállalkozásoknál 203800, költségvetési szervnél 218400)

Nem kell tehát nagyon számolgatni, hogy hány olyan család van, aki a maximálishoz közelítő nagycsaládos adókedvezményt igénybe tudja venni.

BUÉK mindenkinek! Hívőknek és szkeptikusoknak egyaránt.

ökörpöröly 2011.01.01. 22:32:17

@simonmondja.: A kiszámíthatatlanság is visszafogó tényező a fogyasztói társadalmaknál.
A Kádár-rendszer biztonsága után egyre nehezebben vállalnak gyereket. Ráadásul éppen a diplomás, jól kereső fiatalok esetében látszik, hogy kitolódik a gyermekvállalás, ha egyáltalán vállalnak. Oláh Roméró és Kolompár Dzsenifer addigra összehoz 3-4 pulyát.

mrs. white 2011.01.01. 22:35:26

@simonmondja.: Nekem először 29 éves koromba mondták egy munkahelyen, hogy öreg vagyok ehez a szakmához. A másik örök mantra hogy túlképzett. Szerintem ennyi fóbia nincs nyugaton a munkavállalókkal kapcsolatban. Megtudod csinálni? Akkor jöhetsz. Itt mivel korlátozott a munkalehetőség turkálnak a munkavállalókban bizonyos szegmensben. Legyen két diplomás két nyelvet beszélő 10 év releváns tapasztalatt muntinacionális környezetben. Ja és max 25 éves de semmiképp nem több 30-nál ha nő akkor szingli vagy kivett méhhel vagy impotens baráttal.(igaz ez nem biztosíték) Ha ez mind megvan akkor már akár be is hívhatnak egy elbeszélgetésre. A feleségemnek akkor lett esélye elhelyezkedni amikor már megvolt a két gyerek és határozottan kijelentette a felvételin, hogy nem akarunk többet.

teevee 2011.01.01. 22:35:48

@ökörpöröly:
Íme a számok:
GDP epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tsieb010
Employment rate by gender - Females epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/refreshTableAction.do?tab=table&plugin=1&pcode=tsiem010&language=en
Total fertility rate epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tsdde220&plugin=0

heima_ 2011.01.01. 22:37:19

@panelburzsuj: ekkora teljesítményért ekkora bér jár. elég durva túlfoglalkoztatás van az iskolákban, ha lenne érdemi teljesítménymérés, és kiszórnák a selejtet, még bértömeg növelés nélkül is lehetne középosztálybeli bért adni. félő h nem ez történik, és Hoffmann Rózsa e nélkül fog 100naposra hasonlító bérfejlesztést véghez vinni.

www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-400598

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 22:38:36

@ökörpöröly:
Éppenhogy nagyonis kiszámítható, hogy egy háromgyerekes anyának vagy a házassága, vagy az állása odalesz jóeséllyel, de az is benne van a pakliban, hogy mind a kettő.

Ha egyáltalán házasodnak még a harmincasok...

Én például azt is el tudom képzelni, hogy ezeket a kedvezményeket olyan elváltak fogják fölvenni, akik összeteszik az egy-két saját gyereket és elballagnak és bejegyeztetik magukat azért a kis zséért.

ökörpöröly 2011.01.01. 22:41:01

Csak,öööö, minek a számai?:P

ökörpöröly 2011.01.01. 22:41:35

A munkavállalók aránya?

Szimba 2011.01.01. 22:41:50

@Ordnassac:

Milyen parlament?
A KEDVES vezető parlamenti ülések helyett sk fog irányítani.

ökörpöröly 2011.01.01. 22:42:31

@simonmondja.: Adtál egy jó ötletet!:P Keresek egy 3 gyermekes elvált nőt!:P

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 22:44:03

@ökörpöröly: Te jól keresel, ő jól pelenkázik, kaptok kétszázezret és osztoztok fiftififti.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 22:44:10

@manyike: Szóval sem mondtam, hogy nem érdemli meg.
Ennek ott a jelentősége, hogy eme két ember majdnem megduplázza az átlagfizetést.

Amikor a statisztikai átlagról beszélünk, és azt mondjuk, hogy a NÉP átlagosan 180k HUF jövedelemmel rendelkezik, akkor nem árt azzal tisztában lenni, hogy az átlagjövedelem, és az átlagos ember jövedelme nincs köszönőviszonyban sem egymással.

Ezt az adórendszerünk átalakítása során (ha jóindulatú vagyok, zt mondom) nem vették figyelembe, hanem összeadták az én fizmuat a Csányiéval és elosztották kettővel, és örültek, hogy hétszámjegyű az átlag.

@CSENDES:

Ezekből az adatokból hogyan és mi módon kell kiszámolni azt, amit kérdeztek?

ökörpöröly 2011.01.01. 22:44:50

@Szimba: Én és felháborodottan veszem tudomásul, hogy egyesek még a ancien regime alatt virágzó látszatintézményekkel vannak elfoglalva. Tudomást se véve a fülkeforradalomról, a Bölcs Vezérről!

panelburzsuj 2011.01.01. 22:46:02

@heima_:

"Budapesten jelenleg bruttó 200 a diplomás pályakezdő bér"

Ehhez keress statisztikát, ne a tanárok hitványságát magyarázd.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 22:47:34

@heima_: Ez a statisztika azokról mond valamit, akiknek sikerült olyan helyen elhelyezkednie, ahol ennyit fizetnek, a többiek meg kihullottak.

mrs. white 2011.01.01. 22:47:54

@simonmondja.: A nem idén barnultaknál ettőlr afkósabb dolgokat is kitaláltak már. Az egyik lepasszolja a másik pedig jelentkezik nevelő szülőnek jó pénzért. Jobban értenek az összes kiskapu kihasználásához mint maguk a jogalkotók.

teevee 2011.01.01. 22:48:53

@simonmondja.: "Éppenhogy nagyonis kiszámítható, hogy egy háromgyerekes anyának vagy a házassága, vagy az állása odalesz jóeséllyel, de az is benne van a pakliban, hogy mind a kettő."

Ezek közhelyek. És hamisak. A számokból látható, hogy a skandináv országokban úgy magas a termékenységi ráta, hogy egyúttal a nők foglalkoztatottsága IS magas. Azaz, nem egymást kizáró dolog a gyemekvállalás és a női karrier.

Csak drága urak, be kell szállni a buliba! Basszus, bakker, basszus.

heima_ 2011.01.01. 22:49:39

@kolbászoszsömle: és ennek a mondatodnak értelme is van? :D

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 22:52:39

@mrs. white: Nem tudom, hogy ennek a fizetésekhez van-e köze, vagy a biztonsághoz.

Magyarországon nincs biztonság, akkor kell aratni, amikor lehet, és addig, amíg lehet.
A jövőt tervezni felesleges, mert úgyis jön egy kormány, amelyik lenyúlja amit talál.
Nyugdíjpénztár, szatócsbolt, föld, egyre megy, ahogy a rendszer is. A biztos az, amit már megettél.
Ez a racionális viselkedés Magyarországon.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 22:53:18

@teevee: Ez nem skandinávia.
Egyébként nem szállnak be sem az urak, sem a nagymamák, sem a keresztszülők, sem senki.
Szerintem teljesen egyedül vannak a nők a megélhetés kontra gyerek - problémával.

mrs. white 2011.01.01. 22:54:11

@teevee: Neked is csak azt tudom mondani mint fentebb említettem. A munkáltatók kultúrájának is kellene működni, hogy egy gyerekes anyát ne stigmásként kezljenek mert nem az dönti el, hogy mennyit tud vállalni a munkahelyen, hogy van gyereke vagy nincs. Hanem a hozzáállása. Az meg megint más kérdés, hogy vicces fizetésért milyen hozzáállású embert lehet kapni. Megfelelő keresetért megfelelő elvárásokat lehet támasztani. Gondolom ez skandináviában összhangban van.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.01. 22:54:50

@Balt: Egyszer készítettem egy skiccet, közgizda haverjaim szerint nem volt rettenetesen rossz, és az alapján amit felvázoltam nem kerülne többe, mint a jelenlegi rendszer.

elendem 2011.01.01. 22:56:19

@heima_: Nem az a gond, hogy jól érzik-e magukat a közszolgálatból kiugrott tanárok a callcenterben.
A kérdés az, hogy milyen színvonalon oktató tanárok és milyen színvonalon gyógyító orvosok (még folytathatnám) maradnak ennyiért a köz szolgálatában.

Ha nagyon morbid akarok lenni, azt mondanám, hogy tudatos dologról van szó: a rossz orvosi tevékenység következtében az idős és beteg, tehát sokba kerülő lakosságtól megszabadulunk.

De örülhetünk, van jól kereső, háromgyerekes középosztályunk, élén önelégült orbánistákkal, akik úgyis meg tudják fizetni a magántanárt, magánorvost. A többiért úgyse kár.

Így gondoltad?

Nem tudom, hogy te milyen kiemelkedően produktív és társadalmilag hasznos tevékenységet folytatsz. Arra ugyanis kár ennyire rátartinak lenned, hogy sokat keresel. Sajnos ez önmagában nem érték - bár kétségkívül kellemes, hasznos dolog.

Sokan élünk ebben az országban. Örömteli, ha Orbán adótörvényei neked jól jönnek, de ne akard bemagyarázni, hogy ez országosan rendben van.

boribori 2011.01.01. 22:57:36

@jjulie: a Fidesz nemcsak kimérte a lakosság szintjét, hanem erősen dolgozik azon, hogy ez a szint még lejjebb süllyedjen. Hitvita folyik: hiszek-e a Fideszben és prófétának fogadom-e el OV-t. Ha jó intézkedéseket hoznak, ez csakis TŐLÜK eredhet, ha rosszat, majd a hitem korrigálja és jónak fogadom el.
Van ennek egy nagy veszélye: az agyatlan tömeg könnyen válik irányíthatatlanná.
A legjobb, ami kijöhet ebből, hogy a magyar választópolgár tisztázza a viszonyát a pártokhoz. Nem patriarchális viszonyt alakít ki, hanem pragmatikusat.
A legrosszabb az, hogy alattvalói létformák és életstratégiák erősödnek meg.

Az én állampolgári figyelmemet folymatosan a kéklő horizontra irányítják, miközben a hatalom aprólékosan bebiztosítja saját pozícióit. Nem lehetne fordítva?

ökörpöröly 2011.01.01. 22:58:21

@mrs. white: Azért a csúnya multik a magyar átlagfizetéshez képest megfizetik a képzett munkavállalóikat.

mrs. white 2011.01.01. 23:02:20

@kolbászoszsömle: Biztonsghoz. Most teszem azt eszembe jutna, hogy vállaljunk még egyet a kettő mellé. Az időbe még beleférnénk. Most szemmel láthatólag megérné. Két gyönyörű okos gyerekünk van. Egy ismerősöm szerint nekünk csak ezzel kellene foglalkozni. Ok. Mire a tette elhatározás követné máris 2014 lenne ahol esetleg kiderülhet, hogy a nyolcgyerekes vagy gyerektelen modell az ideáli de semmiképp nem a három és mégiscsak inkább a szocialisták bevezetnék a minimálbér adómentességét mert ezt a gonosz Orbán kormány elvette. Símán a pakliban van hogy ezzel megint lehet nyerni. Megyót előhuzzák a kalapból, Ő meg szavatartó ember és mindent meg is csinál amit megigérnek.
Tökéletesen igazad van carpe diem. Ami már a tiéd azt nem vehetik el. Viszont ez nem öszönöz megtakarításra ami igencsak szükséges lenne az ország szempontjából.

ökörpöröly 2011.01.01. 23:02:45

@boribori: Helyes meglátás. De, a magyar nemzet többsége tudatlan. A Bölcs Vezér pedig eljátssza azt, amit Sztálin, Rákosi, Kim Dzsong Il, Lukasenkó és a többi diktátor. A nép pedig egyelőre megeszi.
A "nyugatellenség" és "multiellenesség" azért kap kiemelt funkciót a bolsevik propagandában, hogy minden hibás döntésért bekövetkezett kárt áttolja a Bölcs Vezérről a bűnbakokra.
Ez régi módszer. Süllyedünk Észak-Korea szintjére. Csak nekünk se nyersanyagunk, se atombombánk nincs!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 23:04:16

@manyike: jól tudod, azt hiszem. Nem tudom, minek írt ekkora marhaságot. Biztos összekeverte a rektori fizetésekkel, mert egyetemről csak olvasott eddig...

mrs. white 2011.01.01. 23:08:29

@ökörpöröly: Melyik multi? A tesco a pénztárosoknak 70 körül ad. A csillagok háborújából ismer szerplőtől nevet kapott barkácsáruházban egy ismerősőm a hónap összes napján bent volt 66.000 forint nettóért. Azt mondta az osztályvezetők jól keresnek akár 120-at is kapnak. Igaz ők este is bent vannak a család csak fényképről szokta felismerni őket.
Egy mérnököt vagy hr-est vagy valami magasabb kvalifikált személyt azért nem vennék ide mert nekik amúgy is az átlag felett kell keresni normál körülmények között.

heima_ 2011.01.01. 23:10:27

@elendem: megint ott vagyunk, hogy a tanárok és orvosok bérhelyzete nem az adópolitika és a családpolitika függvénye, azokat a saját területükön kell kezelni, nem az előbbiek fogják megoldani.

ha viszont egy tanár fog nekem sírni, hogy az ő munkája egyébként 400 pénzt ér, de csak 180-at adnak érte, akkor nem fogom kibírni röhögés nélkül és fel fogom ajánlani, hogy el lehet menni a szabad munkaerőpiacra és le kell aratni a 400 pénzt.

ez nem rólam szól, nem magamról és béla bácsi bilogóiatanárról meg xc akármi másról beszélek. makro-mikroszint, mi ezen ilyen bonyolult. (egyébként nem keresek jól és nem járok jól az adórendszerrel.)

ha egyéni élethelyzet alapján veszel vel pozíciót, és aszerint értékelsz, akkor hajrá, nincs ezzel semmi baj, csak akkor ez nem politizálás, hanem érdekérvényesítés. mondom nem gáz ez, csak nem érdemes keverni a kettőt.

elendem 2011.01.01. 23:10:39

@heima_: Szerinted ez a statisztika mit bizonyít?

ökörpöröly 2011.01.01. 23:11:27

@mrs. white: Speciel nem egy ismerősöm van a Tescónál. Az üzleti elemzők 450.000 körül, a beszerzők 500.000 felett keresnek a központban. A boltiakat mindig és mindenhol alulfizetik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 23:11:46

@panelburzsuj: nem keres - inkább magyaráz.
Látod, jobb egy nyalonc...

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:14:25

@simonmondja.:

"Ha valaki szerint ez az ország elég nagy 10 millió jómódú embernek, akkor persze okés. Szerintem ahhoz kevés itt a megélhetés."

eddig mindig egyet értettem veled. a rövid ellentmondás: de igen elég, sőt az adottságok kiválóak (természeti, geofizikai stb)

az ember anyag "nyers" de az is jó anyag...

Balt 2011.01.01. 23:15:03

@simonmondja.: "Én például azt is el tudom képzelni, hogy ezeket a kedvezményeket olyan elváltak fogják fölvenni, akik összeteszik az egy-két saját gyereket és elballagnak és bejegyeztetik magukat azért a kis zséért."

Ez sem baj feltétlenül. Az meg, ha el sem válnak piszkos anyagi érdekből :), még jobb! Mindenesetre a fordítottja, mint az, hogy az egy főre eső jövedelemhez kötött Bokros-i csp.-ért mondjuk szép számmal váltak el az emberek... (Nem mintha az alanyi jogú csp. rendszert olyan nagyon jónak tartanám: jó megoldás volt a csp. + adókedvezmény vagy kieg. csp. Érdemes a kérdésben újratekinteni a 2002-es Medgyessy-Orbán vitát a youtube-on.)

heima_ 2011.01.01. 23:15:05

@elendem: nem is tudom, a valóságot?:)

Balt 2011.01.01. 23:16:18

@ökörpöröly: :) Érdekes, fel sem merül, hogy magad próbálkozz... :))

mrs. white 2011.01.01. 23:16:20

@ökörpöröly: Németeknél a bolti szintén az alja. Ott annyit keres ezek szerint mint itt egy elemző aki viszont itt a krémje.

ökörpöröly 2011.01.01. 23:18:23

@elendem: A Bölcs Vezérnek egy-két dologban igaza van.
Nonszensz helyzet volt, a tisztességesen bejelentett, kvalifikált, jól kereső munkavállalók fizették az SZJA többségét, miközben a szürke- és feketegazdaságban irreálisan alacsonyan bejelentettek röhögtek az egészen.
Bár nem értek egyet teljes egészében az új adótörvénnyel, de az irány jó.

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:19:17

@ökörpöröly: @simonmondja.:

ez nem ilyen egyszerű. a sokgyerekes rézbőrűek papíron szabadok. a yuppi réteg amelyik jól keres az nem ugyanabba a kocsmába jár. azaz jó kis közvetítők kellenek, vagyis többen járnak jól:

a rézbőrű anyja
a "vajda"
és a yuppi

igazi magyar siker mese....

ökörpöröly 2011.01.01. 23:19:57

@Balt: Ki tudja, hogy mit hoz a jövő! 3 saját gyermekkel nehezebb, mint máséval villogni!:P

elendem 2011.01.01. 23:21:04

@heima_: Egy kormány, amely a köz alkalmazottait nem veszi figyelembe adópolitikája kialakításánál, nem képes országos méretekben gondolkodni.

Egyébként mi családilag speciel jól járunk az adóváltozásokkal, és nem vagyok közalkalmazott sem. Csak tudom, hogy nem csak a mi családunk él ebben az országban, hanem mások is.

A tanárok munkájának semmibevételével pedig - ha csak érdekelvűen gondolkodunk - a mi nyugdíjunkat kitermelő fiatalság képzését k**ja el a kormányzat.

Elálmosodtam, jó éjszakát mindenkinek és BÚÉK!

panelburzsuj 2011.01.01. 23:21:27

@Hepci:

Mert egy nyalonc az keres? :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 23:22:10

@a-kis-herceg:
Nem kell egyetérteni.
Én úgy saccolom, ez a város eltart olyan 5 milliót, a többi együtt olyan hármat, kétmillió pedig nyomorog.
Nem feltétlenül kell 8 milliónál nagyobb népesség ide.
Legalábbis nem erőltetném addig, amíg nincs munkaerőhiány és nem a munkahelyek licitálnak, hogy kapjanak dolgozót.
De ha az a szépvilág eljő, akkor maguktól is szaporodik a nép.

ökörpöröly 2011.01.01. 23:24:09

@a-kis-herceg: Igazad, neki is állok egy közvetítő intézet felállításának. :P

" 4 gyermekes roma Hölgy keres jól szituált, jelentős jövedelemmel bejelentett Úriembert házastársi kapcsolatra"

jelige: "Te a bruttód, én a pulyáim" "

mrs. white 2011.01.01. 23:24:53

@ökörpöröly: Az irány jó de nem most kellett volna kitalálni az egykulcsot. Igaz többet fizet de ha sarítani akarom akkor az államnak egy két diplomás magasan kvalifikált emberfő kiművelése lényegesen többe került mint azé a szobafestőé aki már tizenhétévesen dolgozott. Ha tetszik ezt fizeti vissza később magasabb adó formájában. Nagyon sok megközelítése van a dolgoknak. Inkább az lenne a kérdés, hogy jelen helyzetben elbírja e magyar gazdaság ezt?

Balt 2011.01.01. 23:24:56

@mrs. white: Tökéletesen igazad van sajnos. (Lásd fentebb az én hasonló lamentálásomat.)

Mellesleg a nickről azt gondoltam, hogy utódvállalási kérdésben Te "hordod a nadrágot"... izé, ebben az esetben szoknyát. :)

panelburzsuj 2011.01.01. 23:25:27

@panelburzsuj:

Elvárná a szentem, hogy én túrjam ki neki ...

2007:

"Egy diplomás kezdő bére átlagosan bruttó 152 ezer forint, de nagyok a regionális eltérések: amíg a fővárosban és környékén bruttó 195 ezer forintot keres egy pályakezdő, addig a Közép-Dunántúlon 171 ezret, a Dél-Dunántúlon csupán 114 ezer forintot"

Nagyobb jányom épp most fog végezni.

Maradjon Budapesten, jöjjön haza, vagy menjen Münchenbe?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 23:25:49

@ökörpöröly: a baj nem ott van, hogy a minimálbéresek nem fizettek semmit. Ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben számosan valóban minimálbért kapnak.
Az egykulcsos adó csak arra jó, hogy átrendezze a problémákat. Speciel az állam működtetésének fő felelősei igen jól járnak vele.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 23:26:44

@Balt:
Nem. Az nem lenne baj, ha nem válnának, vagy ha házasodnának tényleg.
De a harmincasok nem házasodnak, ahogy hallom.
Az első vadházasságig is alig jutnak el.

Inkább névházasságra gondoltam.
De ez csak egy tipp.
Minden társadalommérnökösködésnek megvannak a nemvárt mellékhatásai.
Épp a szocpolra, a szegénytámogatásra és a csonkacsaládtámogatásra gondoltam, de nem teljes a sor.

ökörpöröly 2011.01.01. 23:27:43

@mrs. white: Indiában meg egy luxusszálloda igazgatója keres 100.000 HUF körül. Azért ne essünk át a ló túloldalára!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 23:28:04

@panelburzsuj: hihi, Heima terheit átvennem tereh lenne...
Ha tőlem kérsz adatot, szívesen. Pl.: hány gramm egy modern metszőolló? Mekkora átlagtömegű egy éppen méretes süllő?
Mennek az eldöntendő kérdések is. Pl.: faszkalap-e Debreczeni József?

heima_ 2011.01.01. 23:30:58

@elendem: "Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."

részlet a Magyar Köztársaság alkotmányából. Jövedelmi és vagyoni viszonyának megfelelően, nem a jövedeleme kifizetőjének személyének megfelelően. a kormány nem írhat külön adópolitikát a közszolgáknak.

mrs. white 2011.01.01. 23:31:58

@Balt: Erős felindulásból elkövetett nick név volt. server akarom mondani akkor a szarver vagy ötrször visszadobott regisztráláskor és pont ezt fogadta el. Nem foglalkoztam vele és így maradt. Most meg már külön szórakoztató, hogy a new kids on the bloggon hogy viszonyulnak hozzá.

teevee 2011.01.01. 23:32:28

@mrs. white: @simonmondja.: Nem, ez nem skandinávia, ez már nekem is feltűnt.

Világos, hogy nálunk "teljesen egyedül vannak a nők a megélhetés kontra gyerek - problémával", és ezt tudják a munkáltatók is, és ezt érvényesítik a fizetésekben.

De ha ez nem változik (márpedig nem úgy néz ki), akkor a családbarát adózás sem fogja megoldani középosztály gyermekvállalási krízisét. Én szóltam.

Balt 2011.01.01. 23:33:36

@ökörpöröly: "Bár nem értek egyet teljes egészében az új adótörvénnyel, de az irány jó."

:) Ez már valami. Cserébe elismerjük, hogy szja-ügyben Bajnai (Oszkó) is jó irányba próbált lépkedni, persze kissé levon a "mutatvány" értékéből, hogy tudva tudták, nem az ő idejükben lesz aktuális...

panelburzsuj 2011.01.01. 23:34:23

@Hepci:

Hát ja, a nyílt végű kérdések maradnak mindig a végére:

ollótömeg 2 pont

süllőtömeg 2 pont

Mire jó egy nyalonc? (esszé, 20 pont)

ökörpöröly 2011.01.01. 23:34:43

@mrs. white: Egy jól képzett diplomás seperc alatt behozza a befektetett összeget, ahogy a finn modell is mutatja. Jelentős gazdasági növekedés csak magas hozzáadott értékkel lehetséges. A magas hozzáadott értékhez viszont komoly szakértelem, képzettség kell.

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:34:53

huha, ez durva... én elhatárolódok...

www.youtube.com/watch?v=FoZxuW1L0MY

kicsit tényleg vicces ahogy elindul a kamera után, a libkomcsi média szereplő elkezdte elhúzni a súgógépet... ez volt az érzet...

Balt 2011.01.01. 23:35:02

@Balt: Sőt, ugye Bajnai (meg Oszkó) még csak nem is indult semmilyen színekben sem a választásokon.

heima_ 2011.01.01. 23:35:08

@Hepci: dehogyisnem ott van. a minimálbér adómentességének egyenes következményeként lettünk a másfélmillió minimálbéres és a borítékolás országra.

nincsenek csodák, minden ösztönző pontosan úgy fog hatni, ahogy várható. adómentes minimálbér és az átlagbéren is durván adóztató szja rendszer vége a szürkegazdaság lesz.

mrs. white 2011.01.01. 23:35:49

@ökörpöröly: Az szar hely lehet. Kínában lázadnak a munkások lehet hogy felnyomják a fizetésüket vagy 45.000 forintra. Akkor teljesül a nagy álom versenyképesek leszünk kínával szemben a fizetésekkel. Akkor még lehet hogy az indai is kiharcolhat egy pár rupiás emelést. nehogy már egy kíni gyármunkás dupláját keresse csak. Ott inkább azzal lehet a baj, hogy rossz kasztba született.

heima_ 2011.01.01. 23:36:37

@panelburzsuj: elovastad a linkelt cikkeket, vagy nem vetted észre és még mindig megy a sültgalambvárás?

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:38:12

@simonmondja.: nem kell hozzá névházasság, névlegesen bejelenteni kell a kölköket csak. nem a házastárs hanem az "eltartottak". még azt sem tartom kizártnak hogy egy fészekaljat több adózó is bejelenthet... de ez már csak a képzelet szüleménye... ha tudsz ilyen kölköket szóljál...

Balt 2011.01.01. 23:39:34

@simonmondja.: :) Sid Meier's Civilisation? :) De mit tegyünk a (/pill.) felesleges kétmillióval? Elhajtsuk őket más kontinensre, vagy képezzük ki katonának? :))

ökörpöröly 2011.01.01. 23:39:51

@Balt: Engem nem érdekelnek a pártok és a marketing. Ahogy az egyik előző hozzászóló írta, pragmatikus megközelítés kellene a politikához.
A FIDESZ-re se azért vagyok mérges, mert baloldali vagy liberális lennék -sőt-. Hanem azért, amilyen károkat okoz politikájuk már rövid távon is.
Engem hidegen hagy, hogy éppen magát milyen színűnek kiadó párt van a kormányon. Engem kizárólag a kormányzásuk hatása érdekel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 23:40:49

@panelburzsuj: ollótömeg </=/> süllőtömeg (4 pont)
Hány centis süllőket fog egy nyalonc átlagosan? (3 pont)
Esszé: mit érezne Debreczeni József, ha egy menyhal akadna a farkára? (10 pont)

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:40:50

@ökörpöröly: nem kell házasság... általában ők is házasság nélkül, papíron zabi gyerekek... szerintem csak as szoc osztályon lehet vmi nyilvántartás... nem is tudom, talán amelyiknek adnak, annak egy szines jelet festenek a kezére...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 23:41:30

@teevee: Hát igen.

Viszont már javasoltam, hogy ha a meglévő háromgyerekesek mind szülnének 3-3 további gyereket, mert belelkesednek a kedvezményektől,
akkor talán összejön egy gyerekbumm.
Akkor már csak arra kell vigyázni, hogy a nagycsaládosok, mint a hangyakirálynő, mindig tömve legyenek pénzzel, hogy a hat gyerek ne úgy nőjön, mint a dudva, hanem mindenben felvegye a versenyt az egykékkel...

ökörpöröly 2011.01.01. 23:42:26

@mrs. white: Egy pár hónapja olvastam egy érdekes elemzést, abban volt a szállodaigazgató esete is. Egyébként hihetetlen, de Németországból is mentek ki fiatalok Indiába dolgozni pár tízezer forintnyi összegnek megfelelő rúpiáért. Ugyanis egy dologról megfeledkezünk, ott sokkal, de sokkal olcsóbb az élet. Tehát vásárlóértéken számítva nem is járnak olyan rosszul!

panelburzsuj 2011.01.01. 23:43:04

@Hepci:

De ha ráakadna a menyhal, akkor már nem lenne nyílt végű a Debreczeni, nem?

mrs. white 2011.01.01. 23:43:26

Az orientnek (Orbán Krisztián jobb oldal holdudvar) volt egy programja még a válság előtt. Ők ezt nem adó csökkentéssel akarták megoldani, hanem magasabb fizetésekkel. kb 20-30%-os fizetésemelést terveztek, hogy elváljon a szar a májtól a valós munka és a segélyek között nagyobb legyen a különbség. Levolt vezete, hogy ez hogyan fog hatni a gazdaságra. Nagyságrendekkel jobbnak éreztem azt a verziót mint ezt az adócsökkentésest. Csak remélem, hogy nem pr szempontok miatt történt minden így. Az adócsökkentés szó könnyen megjegyezhető és kommunikálható. A fenti verzió már bővitett mondatokat kelett volna, hogy tartalmazzon. Sajnos.

panelburzsuj 2011.01.01. 23:44:02

@panelburzsuj:

Szóval hogy pont a hal lenne a kalap ...

ökörpöröly 2011.01.01. 23:44:20

@a-kis-herceg: De valahogy jogosultságot kell szerezni a , hiszen ez alapján jár a családi adókedvezmény!

Balt 2011.01.01. 23:45:52

@mrs. white: Nézd, az Oszkó-Bajnai-féle kvázi egykulcsos adóhoz képest ez annyiban mindenképp előrelépés, hogy a minimálbér sem adómentes, míg náluk azt csak ilyen olyan trükközéssel igyekeztek eliminálni, de a kőbe vésett "adómentes minimálbér" ígérete megmaradt. (Ami, mint mondtam, szerintem maga volt az őselkúrás.) Az más kérdés, hogy jól tudták, nekik ezzel felesleges pepecselni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 23:47:31

@heima_: átlagbéren nem adóztatott durván az eddigi adórendszer. A legnagyobb probléma a magas járulék volt és maradt a feketegazdaság szempontjából, vagyis a jelenlegi változtatás fehérítés ügyében teljesen indifferens. Mintha maguknak találták volna ki a tisztelt választottjaink.
Btw, én nem gondolom azt, amit a Kolbászoszsömle nevű majha, vagyis vannak jó változások is (pl. a gyermekvállalással kapcsolatos támogatás átgondolása), csak semmi konzisztens végiggondolást nem látok a nagy egész mögött. Ha rosszindulatú lennék, láthatnék, de nem gondolom, hogy a csúcsvezetőinknek ne lenne más lehetőségük a családi kassza gyarapítására. Vagyis személyre szabott okokból aligha készítenek új adórendszert.
Viszont aki a változások mögött áll (a Matolcsy) szvsz teljesen alkalmatlan működőképes gazdasági rendszerek kreálására.

ökörpöröly 2011.01.01. 23:47:39

@mrs. white: 20-30%-os fizetésemelés? Ugye nem gondolod komolyan!?
1. inflációt gerjesztett volna
2. nőtt volna a munkanélküliség
3. csökkent volna Magyarország tőkevonzó képessége
4. jelentős államháztartási hiányt generált volna

heima_ 2011.01.01. 23:47:44

@mrs. white: az orines kőkemény adócsökkentő és munkakínálat növelő program

Balt 2011.01.01. 23:48:10

@Hepci: "Ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben számosan valóban minimálbért kapnak."

Hát nem tudom, nekem kimondottan a szememre hányták, hogy kis cégnél nem szokás ilyen magas béren bejelenteni... (És még csak nem is a munkáltatóm, hanem kollégám...)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 23:49:23

@a-kis-herceg:
Ja hát névházasságot azért írtam, mert a névegyüttélésre még nem járt rá a kezem.
Tudod, gépelek, mint a veszedelem.
Olyan példát mondtak, hogy az anya otthagyta apával a nagyfiát és új családot alapított egy táncoslábúval, aztán mikor jött a szocpolos építkezés, hazament a régi "férjéhez", hogy kölcsönkérje a nagyfiút névleg, mert három gyerek még jobban fizet.
Meg olyat is, hogy több megyében is föl lehet venni ugyanarra a juttatást, mert nincsenek ezek vizsgálva.

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:49:32

@ökörpöröly: papír. "adóbevallás". tudod söralátét. eltartottak: és sorolod. ha a kölkök léteznek akkor ok... az apeh (bocs: AVH) nem jön megnézni a kölköt. név, személyi szám. ha mégis akkor "épp nyaralnak falun, lementek a friss levegőre és napozni" (érzésem szerint nem kell örökbefogadni ehhez... mégcsak az kéne akkor utána Londonban akarna tanulni) viszont tartok tőle ha lopnak azt a kiadás oldalon kell elszámolnod... szóval vannak kockázatok. persze megoldás a határozott idejű szerződés. minde3n adóévre külön kötve és az anyával is, hogy a felelősséget áthárícsd... szóval egy jó ügyvéd+1 jo adótanácsadó mindenpénzt megér

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.01. 23:50:43

@panelburzsuj: a menyhal nem válogatós, lényeg, hogy nagyon hideg legyen.
Kérdés még, hogy jeges vízben miként viselkedne Debreczeni farka, vagyis a kapás bekövetkeztéig méretileg érzékelhető maradna-e? A menyhal nem lát túl jól, viszont remekül szagol...

ökörpöröly 2011.01.01. 23:50:58

@a-kis-herceg: Mindenre fel kell készülni! Megfogadom tanácsaid!

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:51:32

@simonmondja.: miért kéne együttélni? az anyjánál nyaralnak, te meg pesten dolgozol... a kockázatokkal vigyázz...

az a jó hogy a Viktronál csak gyengébb emberek kaphatnak hivatalt... így a maradék 2/3 (a valódi, tudod az egyharmadnyi 2/3 feletti rész) az simán okosabb tud lenni...

mrs. white 2011.01.01. 23:51:49

@simonmondja.: Ahogy fent említetted a fő gond mégiscsak az hogy egy mélyszegénységben élőnek hiába van 3 gyereke ha csak az inproduktív tanulatlan réteg sokszorozódik az sehova nem vezet. Annak kellene szülni hármat akinek a pénze és az igénye is megvan tanítattásra, hogy a társadalom által kívánt magas hozzáadott értéket produkáló egyének legyenek. Na ezek viszont nem szülnek hármat mert a karrierbe nem fér bele és ezzel a kör be is zárult.

Innentől már csak egy lehetőség volna logkailag. Minden gyereknek egyforma esélyt biztosítani az oktatásban és még akkor is nehéz behozni az otthoni környzet elmaradottságát. A magyar nyelvoktatás szinvonalát figyelembe véve pedig már tisztán látszik, hogy ez nem is fog működni soha. Külön tanár az pedig sajnos pénz. Nem kevés.

heima_ 2011.01.01. 23:52:47

@Hepci: 2010-ben feljebb tolták egy picit, de eégsz addig az átlagbér is a felső kulcsban tanyázott és lett burzsuj geci akinek volt pofája bruttó 230-at keresni.

alanyi jogon utálhatod a fideszt, engem ez elhiheted h mennyire nem érdekel. csak ne akard megmagyarázni, "csak semmi konzisztens végiggondolást nem látok a nagy egész mögött" hát grat. akkor egészen biztosan nincs is :D

ökörpöröly 2011.01.01. 23:54:20

@a-kis-herceg: Tiszta vicc, hogy szakemberek helyett pártkáderekkel akar reformokat csinálni. Már az EU-ból is rászóltak, hogy a velük kapcsolatban lévő szakemberek tömeges elzavarása miatt komoly fennakadás lehetséges.
A Bölcs Vezér és Küblihordó gyorsan tönkre vágja az országot.

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:54:58

@simonmondja.:

az teljesen más tészta. a szoc pol az családra és családi fészekre vonatkozik...

a SZEMÉLYI jövedelemadó bevallás tudod amelyiket söralátéten írjuk a melléklete meg 250 oldal. na az egyszerűbb a szocpolnál...

szóval ez legális. pont mint az offsore. falusi ofsóre. vagy onshore

plusz abból csak anyni lett a bűncselekmény hogy a házakat is csak papíron építgették a végén... ezek meg igazi hus vér pulyák... vagy nem???

a-kis-herceg 2011.01.01. 23:56:19

@ökörpöröly: ez olyan mintha azt írná elő, hogy nála magasabb, vagy hosszabb farkú (farkas) ember nem lehet vezető... így jól átlátja a társaságot... és tényleg a legjobb...

ökörpöröly 2011.01.01. 23:56:57

@a-kis-herceg: Egészen addig igaziak, amíg a szervkereskedőknek el nem adják őket!:P

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.01. 23:57:10

@mrs. white: Azért volna erre talán megoldás, mert akad, de nem én vagyok az, aki milliókat nyal fel ezekért a próbálkozásokért, úgyhogy megyek is szunyálni most. Csővázka.

mrs. white 2011.01.01. 23:58:07

@ökörpöröly: Nem, mert a munkáltatók terhét csökkentette volna. Mivel 3 illetve most már 4 éve volt rohadtul nem emlékszek a részletekre de az összes paradoxonra volt megoldás. Akkor nekem teljesen logikusnak tünt. Ezt sajnos matolcsy-nál nem érzem, mert talán a kapkodás vagy pr miatt az egykulcs az teljesen idegen a rendszertől és lehet, hogy pont emiatt bukik az egész. Arról nem beszélve, hogy az mnyp is részben emiatt lett kardinális kérdés.

Balt 2011.01.01. 23:58:38

@mrs. white: "Ők ezt nem adó csökkentéssel akarták megoldani, hanem magasabb fizetésekkel."

Ezt nem egészen értem. Hol? A közszférában? Vagy általános "bankópréssel"? (És az infláció, miegymás?)

panelburzsuj 2011.01.01. 23:59:33

@mrs. white:

Karrier: Los Angelesbe szakadt rokonasszonyka szült, majd három hónap múlva visszament dolgozni teljes munkaidőbe, mert ennyit tudtak rá várni ... Közgazdász, pénzügyes cégnél.

ökörpöröly 2011.01.02. 00:00:05

@a-kis-herceg: Visszajön a Rákosi-rendszer. Ott is ez működött, a párthűség számított, nem a tudás. Aztán meg mindenki lesett, hogy miért van éhínség, miért szar a termék...
Ez fog visszajönni. A sok idióta barom meg örül neki, mert közben fülkeforradalmat csinált.
A Bölcs Vezér és Küblihordó egyben sikeres, elhiteti a söpredékkel, hogy fontosak, jók, sikertelenségük pedig mások bűne.

mrs. white 2011.01.02. 00:00:43

@simonmondja.: Pá! Amúgy minden kedves bloggtársnak joccakát mert lassan jan 2-őt üt az óra. Mentem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 00:00:54

@heima_: node Heima komám, Te is egyből azzal jössz, hogy alanyi jogon utálom a Fideszt...
Tegnapelőtt járt itt egy ökör egy napi szolgálatra, az is egyből ezzel érvelt (mert visszaolvasni egy oldallal nyilván fárasztó, azt nem fizeti a párt)... Mint a libsibibsibolsi idióták, akiknak meg egyből fasiszta vagyok, természetesen...
Tudod, a gondolkodás képessége kevesek kiváltsága. Tán nem tartozol közéjük?

Balt 2011.01.02. 00:01:23

@heima_: Ja, Oriens? Nem Heim Péter nevéhez köthető...? :)

panelburzsuj 2011.01.02. 00:01:37

@panelburzsuj:

Van magyarországi nyúlványa is cégnek: nem tudom, hogy itt vajon a 3x3 évig gyereket nevelő anyukák után kapkodnának-e jobban ...

ökörpöröly 2011.01.02. 00:02:16

@mrs. white: A munkáltatók terhének jelentős csökkentése egyenlő jelentős adó- és járulékkieséssel. Ilyen államháztartási hiánynál, ilyen magas újraelosztásnál ezt nem olyan egyszerű megcsinálni.

heima_ 2011.01.02. 00:04:36

@Hepci: nekem ezzel nincs bajom mondom, ha így van, ha nem, szabad országban élünk. de az ilyen "nem látom a konzisztenciát" meg "nem való az ember oda" stb agymenéseket én nem tudom gondolkodásnak, érvelésnek minősíteni, bocs.

ökörpöröly 2011.01.02. 00:04:58

@panelburzsuj: Kint teljesen bevett gyakorlat, hogy rövid a szülési szabadság. Nálunk ez rendszer a Kádár-korszak maradványa.
Ugyanolyan "szociálpolitikai" megoldás, mint a tömeges "rokkantnyugdíjasítás".

heima_ 2011.01.02. 00:06:20

@Balt: nem, az megint más kör, de nagyjából uazt mondják

panelburzsuj 2011.01.02. 00:07:17

@Hepci:

Kéretlen nyaloncnak bot a fizetsége? ...

heima_ 2011.01.02. 00:09:47

és igen, iszonyat kényelmes pártkatonának/küldöttnek nyilvánítani azt, akivel nem értesz egyet, de nem tudsz ellene érvelni sem. remélem örülnek a pajtik a linkelt cikkeknek a tanáriban.

mrs. white 2011.01.02. 00:10:33

@Balt: Na csak még erre egy gyorsat. Valami olyasmi volt, hogy az állami szférát megemelik 20-30%-al. Ez nem olyan nagy durranás mivel saját magának emel és adózik az állam tehát nagyon nagy költség nem lett volna vele. Főleg, hogy szigorú minőségi követelményekhez kötötték volna. Az általános bérszinvonal emelkedik a versenyszféra is emel, hogy lekövesse a változásokat. Ezt kompenzálják a dolgozokat terhelő adócsökkentéssel a munkáltatóknak. Az áfán keresztül a belső fogyasztásból visszavesznek. A lényege az volt hogy a segély és az inproduktiv lét sokkal jobban elszakadjon egy dolgozótól. valóban arra ösztönzött volna, hogy bejelentett állásod legyen. a kifehérdeő gazdaság miatt az emelés önfentartó lett volna. Ez így elég zanza de volt benne logika az biztos. Igaz ez a válság előtt volt amikor kicsit vidámabb volt az élet. Talán heima többet tud róla mert véleményezte. Most már tényleg megyek. Pá.

panelburzsuj 2011.01.02. 00:12:43

@ökörpöröly:

Csak rakom össze a konzisztencia-téglákat: a nemzeti jövő embere az a budapesti diplomás munkavállaló nő, aki valamiféle spekulatív tőkés multicégnél sokat keres, és egyszerre képes ezt az állást folyamatosan megtartani, meg durván egy évtizednyi gyessel-gyeddel megszaggatni.

heima_ 2011.01.02. 00:13:27

@mrs. white: kilabalas.hu, bárki elolvashatja

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 00:18:08

@heima_: a baj ugyebár az, hogy alaki megjelenik egy ilyen blogon, ahol vannak egymást személyesen ismerő, netán tisztelő emberek, majd fűnek-fának kiosztja az észt, ökumenikusan.
Én a helyedben úgy csinálnám, hogy legalább pár nap hozzászólás-termését végigolvasnám, akkor lehetne fogalmad róla, ki értelmes, ki hülye, ki balos, ki jobbos, ki bérkommentelő, etc. Aztán már targetálhatod az adekvát célcsoportodat a fékezhetetlen agyi portfólióddal...
Amúgy szabad országban élünk, tényleg. Csinálhatod így is...
Az pl. remek érv, hogy "én vagyok az okosabb, az általad írt verbálfingok nem érvek".
Heim avagy nem Heim.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 00:20:22

@panelburzsuj: na most hova nyaloncoljak, mondd meg? Nehéz terep. Pedig úgy szeretnék nyalásból élni, mint oly sokan.
Egy jól fizető seggben megbújni, ahh, a NASA ehhez képest piha. Esetleg pihe.

Balt 2011.01.02. 00:24:58

@panelburzsuj: Rakj mellé még egy férjet is (a kedvezménymegosztás kedvéért), és máris kerekedik a kép.

panelburzsuj 2011.01.02. 00:27:23

@Hepci:

Talán kéne egy kommenternyalonc-tehetségkutató konzorciumot gründolnunk a nyuszifejűvel: ő lenne a sales a párok felé, mi meg a bérpvokátorok ...

Balt 2011.01.02. 00:29:19

@mrs. white: Ez így akár életképes is lehetett volna első blikkre, bár az infláció továbbra is kérdés. Az áfák meg plafonon vannak, azon nemigen lehet emelni.

panelburzsuj 2011.01.02. 00:29:29

@panelburzsuj:

szöveggondozás után:

a sales a pártok felé, mi meg a bérprovokátorok

panelburzsuj 2011.01.02. 00:32:06

@Balt:

Radala már kiszámolta a minapában, hogy is működik ez a középosztály-tenyésztés. És rögtön el is döntötte, hogy továbbra is inkább Bécsben ügyekszik helytállni a nemzetért.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 00:39:11

@panelburzsuj: hihi, ez legalább jövedelmezne valamit, nem úgy, mint D. József tesztelése menyhalcsaliként...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 00:40:11

@Balt: ha jól tudom, elértük az unijós csúcsot, illetve e fölé nem is lehetne menni

Ordnassac 2011.01.02. 00:42:08

@panelburzsuj: jut eszembe, hova tűnt radala? Karácsony előtt láttam utoljára.

panelburzsuj 2011.01.02. 00:42:14

@Hepci:

Az a kretivitás-portfólióba kell.

panelburzsuj 2011.01.02. 00:48:05

@Ordnassac:

Pont te kérdezed? Hát ki az őrsi krónikás ezen a blogon?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 00:51:47

Ahogy elnézem, már csak az őrsi krónikás, a durnyogonc és a nyalonc múlatja itt az időt. A nyalonc éppen parallel ír egy borról, egy másikat meg kóstolgat.

Ordnassac 2011.01.02. 01:02:03

@panelburzsuj: őrsi? :-D Azt "feljegyeztem", hogy dec. 22-én írt utoljára, de hogy miért nincs, azt nem tudom (még).

@Hepci: hmmm...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 01:14:24

@Ordnassac: hmmm?

S hová lett az izzó lelkű Aszékelyek?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 06:02:59

"ezúttal elkötelezett antikommunistának sem kellett lenni ahhoz, hogy sokan azt érezzék, számukra egyszerűen nem lehet választható alternatíva a szocialista párt."

Erre 1990-ig hogy nem sikerült rájönniük?

Még hány év kommunista/szocialista uralom kell ennek felismeréséhez?

"Az új pártok, az LMP és – bizony - a Jobbik sikerében is benne volt ez a hatás, mert azon szavazók egy jelentős része, akik nem akarták a Fideszt választani, de az MSZP a fenti okok miatt az eszükbe sem juthatott, valami frisset, mást kerestek a piacon."

Talán akkor lesz várható valami megújulás, ha az 1990-es pártok (és személyek) közül már egy sem lesz az országgyűlésben, csak új pártok, új emberekkel.

Bizonyos szempontból - no nem gazdasági - egy LMP+Jobbik koalíciós kormány többre lehetne képes. :-)

"ha lett volna „egyik sem” rubrika a szavazólapokon, talán az is átlépte volna a parlamenti küszöböt."

Listán lehet, de ilyen gondolatok esetén mindig eszembe jut hogy volt egyszer "függetlenek" szövetsége Hazafias Választási Koalíció néven, sok ismert névvel, mégsem kerültek be a parlamentbe.

A függetlenekkel az a gond, hogy egymástól is függetlenek, és ez a politikai rendszer kizárólag a pártok uralmára van kitalálva, egyéb jellemzők, független politikusok, közvetlen demokrácia, csak látszatnak, vakításnak léteznek, látszólag mintha léteznének, de semmi komoly szerepük nincs, a vakításon kívül.

A magyar választók döntő többsége nagy és gondoskodó (tehát pazarló) államot akar, egyetlen olyan párt sincs, amelyik ne ilyen államban lenne érdekelt.

Másik téma.

Már számtalan ilyen "elemi erejű felháborodás" mint most ez a médiahiszti esetén megírtuk - kommentálók egy része - hogy nem az alkotmánybíróság, nem a költségvetési tanács, nem a médiacenzor fog számítani és dönteni. Ezeken elsősorban olyanok "háborodna fel", akik ellenérdekeltek a kormány sikerében, mert más pártok szavazói és bármilyen kormányintézkedés esetén fel tesznek háborodva, vagy legalábbis úgy tesznek. Az MSZP szavazók hiába "háborodnak fel", attól még a Fidesz támogatottsága semmit nem csökken, és hiába vizionálnak pártszakadást a Fideszben, ha egyszer nem is tagjai a pártnak.

A siker vagy bukás kulcsa a gazdasági teljesítmény lesz. Ha sikeresnek bizonyul 2014-re a gazdaságpolitika, akkor a kormány maradni fog, ha nem, akkor megbukik.

Az idei év "elemi erejű felháborodásai" - amelyeket felsoroltam - lényegesen nem fognak számítani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 06:06:55

Az idei év alatt még a tavalyi évre gondoltam.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 06:13:44

@G. Wolf: "Én csak most néztem végig Schmitt Pál beszédét, igazából kicsit nekem fura volt hogy ahhoz képest hogy mostantól miénk az EU elnökség fél évig összesen egy darab EU-s zászlót tett ki... De ez csak így első benyomás, amúgy nekem tetszett ez a szobás dolog."

Magyarország köztársasági elnöke, nem az EUé.

Ugyanaz a szerepe és jelentése ennek a kék zászlónak, mint korábban a veresnek. Jelzi, hogy Magyarország nem teljesen független állam. Jó, tudjuk, de azért helyesen nem kell túlzásba vinni az erre való emlékeztetést.

A 2004-es kormány eltávolíttatta a nemzeti jelképeket az országhatárokról és az EU jelképeit tette a helyükre.

Aztán megértették velük, hogy erős túlzásba estek.

Egy magyar elnökhöz magyar zászló illik inkább.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 06:17:46

@porfelhő: Nem mondta meg.

Az a szavazás nem kicsit manipulatív, Magyarország mellett ugyanis nem is lehet szavazni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 06:27:35

@nyünyüge:
"(Amúgy a népeket vajon nem irritálja ez a külsőség? Nekem meglehetősen visszatetsző.)"

Szerintem nem. Sőt!

Kitűnő ötletnek tartom, hogy most először néznivaló is akadt a hallgatnivaló mellett.

A televíziózás elvileg vizuális műfaj lenne. Ha nincs mit nézni, akkor felesleges televízió műsort csinálni, elég a rádió is.

Egy halom televízió a lehető legolcsóbb stúdióbeszélgetésekkel igyekszik kitölteni a műsoridőt, amelyek legfeljebb rádióműsornak érdekesek, de a többség ott is inkább zenét hallgatna.

A televíziónak a látványra kell koncentrálnia, amelyik nem ezt teszi, annak nem is magas a nézettsége.

Aztán meg nem hiszem, hogy ezt a palotát sokan látták volna belülről eddig a magyarok közül. Most legalább láthatták. Jó ötlet volt.

lüke 2011.01.02. 06:32:37

@Akitlosz:
ezt a zászlós témát , Orbán szobájában, már lelőtte
a figaró:) is
lefigaro.fr

cambridge.on 2011.01.02. 06:35:16

@ökörpöröly: Az adórendszerben is vállalod a finn példát?
Az adóbevallás csak egy aláírás annak, akinek csak egy forrásból van jövedelme.
Ők elküldik neked a négyoldalas ívet, aláírva visszaküldöd, s a dolog ezzel el van intézve. 10 euróra azt írták nem kell fizetni.
Jövőre 23,5% adó lesz az alap, egy bizonyos összeg átlépése után automatikusan 38,5%(!) adót vonnak.

Még egy példa a működő államra: a jövedelem alapján a finn társadalom biztosítás közölte, mennyi nyugdíjat fognak fizetni 63 éves kor elérése után.
Ezt egyébként Kanadában is így csinálják, ott 5év minimum munkaviszony szükséges.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 06:39:19

@török gábor:

"miután a rendszerváltás arról szólt, hogy legyen vége a kommunista diktatúrának, az antikommunista gondolkodású választók számára az mszmp jogutódja értelemszerűen nem lehet választható alternatíva. s ez akkor is igaz, ha a volt kommunisták egy része (pozsgay, szűrös) ma már máshol jár."

Ezt mondom én is itt már mióta, de az msz(m)p szimaptizánsok itt folyton be akarják magyarázni hogy az mszmp-nek nem az mszp az utódja, hanem a fidesz, ami finoman fogalmazva nem igaz.

Mindig van annak egy diszkrét bája, amikor a parlamentben az mszp-s képviselők a kommunista diktatúrával riogatnak és a "demokráciát" féltik.

Teljesen hiteltelen, kivéve, hogy a kommunista diktatúráról biztosan ők tudhatnak a legtöbbet a hatalmi szegszögből.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 06:44:23

@jjulie: "- ha két párt azt mondja magáról, hogy nem kommunista akkor hogy kell eldönteni, hogy melyik a kommunista?

- és ha két szavazó azt mondja magáról hogy antikommunista vagyok akkor hogy kell eldönteni, hogy melyik a kommunista"

Jogilag. Az egykori Magyar Kommunista Párt ma Magyar Szocialista Párt néven működik.

Nem vélemény kérdése, tény.

cambridge.on 2011.01.02. 06:45:56

@Akitlosz: Olvastad a német újság cikkét?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 06:52:15

@MEDVE1978:
"Egy irtózatosan gazdag, self made man. Erre már sokszor volt keleten példa."

Ilyenek Magyarországon a kicsi piac, az adótörvények, és a gazdagok ellenszenvessége miatt nem igazán tudnak kialakulni.

Na persze ha Amerikából jönne haza egy dollárpapa az más, de világviszonylatban sincs sok irtózatosan gazdag magyar.

Ha én az lennék, akkor lehet én is inkább egy Hold körüli turistaútra fizetnék be, és nem a magyar belpolitikára, ha már pénzszórás. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 07:00:47

@littlered:

Az akkori fiatalok rájöttek, hogy ők sem lesznek mindig fiatalok, viszont nem akarták, nem akarják átadni a stafétabotot a pártjukban a fiataloknak, ezért az egész párt jellegét, alapszabályát megváltoztatták.

A FiDeSzbe csak 35 év alattiak léphettek be, csak nekik lehetett szavazati joguk a pártban.

Ma a Fidesz vezetőinek, képviselőinek, tisztségviselőinek hány százaléka 35 év alatti?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 07:07:35

@Kelecse:
"Aki az élen jár, még Alkotmányba is akarja foglalni a magyar nyelv védelmét."

S milyen helyesen!
Okosabb nemzetek mind védik a nyelvüket. Franciák, kínaiak, stb.

Sok az anglomán nálunk is.

Az ha az indexesek és hasonlók nem sokra tartják a magyar nyelvet részükről akár érthető is lehet, de sok magyar számára nem elfogadható, pláne nem támogatandó.

elendem 2011.01.02. 07:11:33

@ökörpöröly: @heima_:
Akkor elmondom még egyszer: nem kell máshogy bánni a közalkalmazottakkal, mint mással, csak olyan adórendszert kell csinálni, ami figyelembe veszi, hogy a k.a-k milyen bérszinten vannak.

És igen, vannak sokan, akik kihasználták a szürke és fekete (ön)foglalkoztatás nyújtotta lehetőségeket. De még többen vannak, akik egyáltalán nem röhögnek rajta, hanem vagy egyáltalán nincs más lehetőségük a pénzkeresetre, vagy még a minimálbér terheit is csak kínnal tudják kitermelni.

A bérterhek drasztikus csökkentése a foglalkoztatás kifehéredését (és növekedését) jelenthette volna. Ez után jól lehetett volna adópolitikával szabályozni sok mindent.

Most, hogy már a nyugdíjuk miatt sem érdekes, még többen fognak a szürke-fekete zónában dolgozni. Jó irány...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 07:42:26

@Megfigyelo:
"A Szocialista Internaconálé minden szocialista és szociáldemokrata pártja énekli az Internacionálét és a legtöbben szokás az elvtársazás (Genosse)... Brüssszelben a szakszervezetek is az Internacionálét énekelve tüntetnek több bérért..."

Kutyából nem lesz szalonna. Testvérpártok összetartanak. a szociáldemokrácia meg a kommunizmus az nem egy külön világ. Ugyanazt az eszmét próbálják meg eladni, az éppen legszalonképesebb/legkevésbé szalonképtelen köntösben.

Az internacionálét a bolsevikok tették népszerűvé, sőt egyáltalán széles körben ismerté azzal, hogy megtették a Szovjetunió himnuszává. Előtte, hiába volt már régi nóta, nem lett ismert.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 07:44:54

@álomszép:
"és olyan programjuk lenne, ami nem csak a jómóduaknak kedvez."

Szegénységpárti pártból éppen akad elég.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 07:53:04

A - furgon bal eleje -
megrongálódott a cserbenhagyásos gázoláskor.

hirszerzo.hu/belfold/20110101_cserbenhagyas_video

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 07:54:18

@Megfigyelo:
"Az a baj, hogy Nyugaton az élelmiszert is kevés magasan kvalifikált emberrel, sok géppel állítják elő. (4-5 jól képzett ember megfelelő gépekkel egy többszáz hektáros gazdaságot elvisz.) Ezzel a magyar külterjes kézi módszerek nem versenyképesek sem az árat, sem a minőséget tekintve."

Nem erről van szó. Nyugat-Európában sokszor annyi pénzzel támogatják a mezőgazdaságot, mint Magyarországon. Nekik ott a gazdag nyugaton futja erre, a szegényebb országoknak nem.

Ha az EU felhagyna a mezőgazdaság pénzelésével, lenne belső verseny, akkor azért nagyon más lenne a helyzet.

Tök mindegy hogyan gazdálkodnak Magyarországon, ha Nyugat-Európában ötször akkora támogatást kapnak, azzal semmiképpen nem versenyezhetnek.

nyünyüge 2011.01.02. 07:59:34

Az ész megáll és ácsorog:

Rákay Philipet és Süveges Gergőt nevezte ki Medveczky Balázs, a Magyar Televízió vezérigazgatója az m1, illetve az m2 vezetőjévé. Feladatuk az átalakuló csatornák új profiljának megteremtése lesz.

www.origo.hu/teve/20110101-kineveztek-a-magyar-televizio-ket-csatornajanak-uj-vezetoit.html?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 08:03:29

@G. Wolf:
"1% küszöb - gyakorlatialg 10-12 kis párt kerülne be akik nem tudnak megyegyezni soha... nézd meg akár csak Szlovákiát, hogy ott is milyen törékeny a kormány koalíció a sok párt miatt.
Vagy a klasszikus példa Izrael. Szerintem az 5% rendben van."

Tekintve, hogy a "statisztikai hibahatár" 3%, így annyit tartanék ideálisabbnak, ráadásul tökéletes kompromisszum az 5% és az 1% között.

A "közvélemény kutatók" sokat tudnak ártani a kispártoknak, amikor folyton azt erőltetik, hogy úgysem kerülnek be a parlamentbe, illetve úgyis ki fognak esni.

3%-os határnál a közvélemény manipulálóknak ez a szerepe eltűnik, mert már úgysem tudják "mérni" a támogatottságot.
3%-os becslés az jelenthet 0%-ot, de 6%-ot is.

Kevésbé lenne merev a pártstruktúra, jobban lenne esély a változásra.

László56 2011.01.02. 08:05:35

Boldog új évet és szép vasárnapot kívánok Mindenkinek

A régi-új törésvonalról értekezik az elemzőnk. Evvel azonban az MSZP törpepártból váltópártot is szuggerál nekünk. A fejlődésünk azonban ezt már lehetetlené teszi. Ennek ellenére igaza van, ha itt új törésvonalat is lát, mert az a kombináció már megszűnt hogy ma az én kommunistáim rabolják ki az országot, a következő négy évben meg, hacsak nincs szerencsénk és újra győzünk, majd a tiedé tehetik ugyanezt. A második Orbán kormány megértette azt, amit az elemzőnk még nem. Az országunk végleges útválasztáshoz került, ahonnan az út vagy balra vagy jobbra vezet. Az ország érdekében, kompromisszum nélkül és a politika egyenességével vállalja a kormányunk az új utat. Avval az egyenességgel ami ugyan, ami önmagában görbe. Talán ez téveszti meg a demokráciához nem szokott polgárokat, kik a kommunistáink tanítása szerint, azt hiszik hogy a demokráciában a szabad rablás és korrupció a normális és ott mindent lehet. Ott sem lehet mindent.

A második Orbán kormány világossá tette: minden demokratikus pártnak helye van az országgyűlésben. Kommunistáknak és fasisztáknak nincs. Ez azonban azt is jelenti hogy amíg az MSZP nem tisztítja meg magát a kommunistáitól, nem számolhat a demokratikus jelzővel. Igaz hogy ettől a szótól amúgy is úgy fél mint ördög a szenteltvíztől. Arról nem beszélve hogy amíg az MSZP képviselői büntetőjogi menedékhelynek tekintik az országgyűlést, addig a demokratizmusuk értelmezésével is baj van.

Mindez azt is megmutatja nekünk hogy a FIDESZ-KDNP kormánypártok szakítottak avval az elmélettel hogy kommunista az, aki a kommunista párt tagja volt és helyette egy országot összefogó elméletet állítottak fel. Nem a pártkönyved tett kommunistává, hanem a gondolkodásmódod. Ha azonban nem tudsz mindettől szabadulni akkor, akkor az országnak kell tőled megszabadulni. Természetesen csakis politikai értelemben véve, hiszen a kormányunk érthetővé tette: senkit nem hagyunk az út szélén, de nem engedjük hogy még egyszer a proletárjaink szakadékba vezessék az országot. Mert, mint a helyzetünk is mutatja, az MSZP -t átszövő kommunistáink tönkreteszik az országot és lezüllesztik a társadalmunkat. Ezt megakadályozni viszont konfrontációt jelent.

Amiről ugyan a kormány szívesen lemondana, de ha kell felvállalja az ország érdekében. Ezt teszi a kormányunk most. Vállalta és teszi. Mi értünk, egy jobb társadalom érdekében. Mert a kormányunk azt már legalább elméletben tudja, amit a polgárainknak sajnálatos módon még nem sikerült megtapasztalniuk: milyen az, egy kommunistáktól mentes, öntudatos és szabad ország, szabad polgárának lenni. Csodálatos és felemelő érzés. Felnéznek rád, mert nem hagyod magad a proletárjaink végtelenül primitív tanításától befolyásolni. Ezáltal nem tartozol az MSZP korrupt, országromboló és társadalomlezüllesztő részéhez. Csodálatos, ha embernek nézhetnek és néznek a polgártársaid és más nemzetek is. Kormányunkat már csak azért is kell megbecsülni, mert ezen dolgozik. Sok munka van még hátra amíg eltűnik a kommunista szellem. Tegyük a dolgunkat.

nyünyüge 2011.01.02. 08:07:45

"...Európa közepén, a harmadik évezred elején a fülkeforradalom élcsapata zsákba akarja zárni azt a jól-rosszul, de köhögő bolhaseregletet, melyet az egyszerűség kedvéért nevezzünk médiának. Nem sokat töprenkedik ezen, ráhúzza, oszt kalap. Zsák van, bolha van, hajaj, hogy van, mi a probléma?..."

Parti Nagy Lajos írása

www.revizoronline.com/hu/cikk/2923/ki-enekli-a-sajtot/

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 08:08:14

@simonmondja.: Ebből is látszik, hogy nem szabad, még a gyalogosnak sem a piroson átmenni.

@Akitlosz:
Te jogutódlásügyileg eldöntötted, hogy az maszop kommunista, és ezért agitálsz a maszopellenes kádárista párt mellett?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 08:08:27

@mrs. white:
"Teljesen más oroszországban, észtországban magyarországon vagy éppen belgiumban énekelni az internacionalet. Én meg azt nem értem, hogy ezt miért nem értik sokan."

Nem más. Mindenhol a volt Szovjetunió volt himnuszát éneklik.

Előtte az a nóta nem igazán jelentett sokat, nem is ismerték.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 08:13:39

@László56: A maszop demokratikus párt.
Alapszabályzattal, alapszervezetekkel.
Ha nem lenne demokratikus párt, nem lehetett volna fantomszervezetekkel hatalmat átvenni vasmegyében.

Persze ez a fideszben elképzelhetetlen, mert ha valaki kepeszt, leszól Orbán Viktor, és feloszlatja a szervezetet.
A nagy demokrácia jegyében.

A faszkivan az újbeszéllel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 08:16:09

@Megfigyelo:
"Jellemző módon csak addig volt a Szovjetúniónak is állami himnusza, amíg az - olyan, amilyen - munkásállamból végleg át nem alakult imperialista nagyhatalommá."

Mert Sztálin is rájött arra, hogy még a legjobb elvtársak is szívesebben küzdenek a saját hazájukért, mint az elnyomott kapitalista munkásosztály felszabadításáért.

cambridge.on 2011.01.02. 08:22:35

@László56:
" . Arról nem beszélve hogy amíg az MSZP képviselői büntetőjogi menedékhelynek tekintik az országgyűlést, addig a demokratizmusuk értelmezésével is baj van."

Ezek szerint a Fidesz képviselőivel van baj,mivel nem szabadítják meg a bűnözőktől az OGY-t?

Mostanában (sem) az elismerés hallatszik a külföldi értékelésekben. A kommunista hagyományú országok sora, Németo., USA, Anglia, kritikus hangot ütött meg "kormányunk" intézkedéseinek értékelése során.
Nem az az érzésem, felnéznek rád!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 08:22:53

@kolbászoszsömle:
Nézem, de nem látom, hogy piros a lámpája.

Viszont van egy felfestett vonal.
Ott kellett volna megállni a két kocsinak, hogy belátható legyen a kereszteződés.
A gyalogos meg nyilván süket, mert éjjel egy hátamögül jövő furgont hamarabb is kiszúrhatna.

Vagy a fejére húzott csuklya miatt ...
Városban életveszélyes így behatárolni a látóteret.
Ennyit az öngondoskodásról.

Egyébként meg a furgont kapják el, mert kanyarban, zebrán ilyen sebességgel gyalogost gázolni, az szerintem 8 év.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 08:29:45

@simonmondja.: persze, kapják el, meg minden, meg nem is volt piros, mert sárgán villogtak a lámpák.

Azt nem értem, hogy az a nő hogy élte túl az előző 31 évet, ha ennyire nem szokott vigyázni magára...

Noh, mindegy.
Vagy egy munkahely szabadult fel, vagy egy munkanélkülivel kevesebb...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 08:41:48

@Akitlosz:
Erről a rendszerváltás első szabad választása jut eszembe.

Erősen meg voltam lepve, hogy ez az Antall nevű múzeumigazgató azzal a sok leharcolt népi költővel
ilyen eredményt ért el.
A többi párton is.
Most az emlékeimre hagyatkozom, de nálunk kábé 70 párt közül lehetett választani és Antallról mégcsak nem is hallottam a győzelme előtt.
Bunda volt szerintem...
Szdsz gyűlések voltak a kerületben és ott tényleg volt tömeg és érdeklődés. Kis János beszéd volt, ha jól emlékszem.
Csurkáról és egy-két névről lehetett tájékozódni, hogy melyik párt miféle.
Már az kiejti ilyenkor a nagyon kicsi pártokat, hogy el sem érik az agyakat.
De az is sokat levett a százalékokból, hogy például a - szociáldemokrata -, vagy a - kisgazda - névvel több párt is indult egyszerre.
Mondjuk ez lehetett egy direkt taktika valakik részéről.
Például levenne a Fidesz-MPSZ kétharmadából, ha lenne a választási papíron egy
-Fidesz- nevű párt is.
Megtévesztésül.
Vicces lenne, ahogy Orbán kiesne a parlamentből...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 08:44:21

Nem, még jobb.

-Fibesz - néven kellene indítani.

Az tuti, hogy le sincs védve.

cambridge.on 2011.01.02. 08:45:55

@cambridge.on: Ez a legegyszerűbb, aki nem fideszes, az kommunista, vagy fasiszta.
Van aki csak fekete fehérben látja a világot.
Pedig már a szobában sem lehet a dolgokat csak fekete-fehérben mutató dobozt találni.
Egy esetben igaz egy sötét szobában minden feketének látszik.
És ha valakinek az agyában van sötétség, ő mindent feketének vagy fehérnek lát?
Ez orvosi eset,vagy elég lenne a sötétítőt elhúzni az ablak (szem) elől?
Esete válogatja, a sötét helyen hosszú időt eltöltött személyeket nem lehet kitenni az áldott napfény hatásának.
Nekik ártalmas.
Én csak azon csodálkozom, akik nincsenek elzárva a napfénytől, azok miért vállalják az önkéntes vakságot?
A világ olyan csodálatosan sokszínű!

www.dailymotion.com/video/x1ysp1_louis-armstrong-what-a-wonderful-wo_music

cambridge.on 2011.01.02. 09:01:57

Érdekes dolgokat produkál a blogmotor. Már nem először kiírja a hozzászólás elküldésekor Internál server eror.
Dühöngök egy sort, kezdhetem elölről az írást, vagy hagyjam annyit nem ér.
Utána csodálkozva látom, amit nem küldtem el, megjelenik a hozzászólások között.
Csak velem szórakozik, vagy mással is történt hasonló?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:04:16

@AnnaKarenina:

"A szegény embernek miért ne lehetne lakása, háza?"

Lehetne persze, ha lenne rá pénze. Ha pedig lenne lakásra való pénze, akkor már nem is lenne szegény.

"A lényeget tekintve azt hiszem, hogy az az érdekes, hogy a közteherviselés igazságosabb változatai segítik-e jobban az országot, vagy az, ha jobban magára hagyják a leszakadó rétegeket."

Éppen most vezették be az igazságosabb közteherviselést.
Aki többet keres arányosan többet adózik. Ennél igazságosabb nem létezik.

lüke 2011.01.02. 09:05:34

@cambridge.on:
nekem már azt is, nem megf. a kommentem, nézzem át

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 09:07:35

@lüke: én zsidóztam, cigányoztam, anyáztam, hülyéztem, és semmi baja nem volt vele.
Szerintem titeket utál.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:09:10

@AnnaKarenina:

Az adócsökkentésnek most volt itt az ideje, mert így érnek be a hatásai 2014-re.

Amelyik kormány a választások előtt csökkent adót látszólag, - lásd a 2005-ös ötéves adócsökkentési program - csupán szimplán csaló, az emberek átverésére játszik. még a jogalkotást is csak erre használja.

Amelyik párt a választások után csökkent adót, és azt tartja is, akkor hitelessé tud válni 4 év alatt.

2013-2014-ben már nincs értelme adót csökkenteni, nem is hiteles, és eredményei sem lesznek időben.

Úgyhogy a lehető legjobb időpontban történt az adócsökkentés.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 09:09:41

@cambridge.on:
Én úgy vettem észre, hogy a hibaüzenet után többnyire fönt van a hsz-em.
De ezen ne agyalj, mert abból baj nem lesz, ha valamit nem írsz le.
Én legalábbis olyat még sose bántam meg.
Inkább csak olyat, amit mégis elküldtem.
Na, túlzás. Azt sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:16:29

@jazzcool:

Ami roppant igazságtalan és káros volt az a minimálbér SZJA mentessége.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:20:21

@gmaki:

"Az óriásplakátok KRESZ-beli korlátozásáról nektek mi a véleményetek?

Szerintem a szabályozás fölösleges -bár jól hangzó és populista-, és ez tűnik rá a legjobb magyarázatnak... "

Szerintem helyes az új szabályozás.

Aki reklámokat akar bámulni megteheti, megtalálja őket.
Aki meg nem akar, ne legyen neki kötelező, csak mert közlekedik!

panelburzsuj 2011.01.02. 09:21:49

@László56: @Akitlosz:

Eldönthetnétek legalább ti egymásközt, hogy akkor végül is öröklés, vagy gondolkodás útján terem-e a kommunista.

lüke 2011.01.02. 09:22:02

@kolbászoszsömle:
a limeriked ki volt téve ide jobb o-ra az aranyköpések közé
ki az a titeket?
ne vádaskodj :az elő hármat még talán viccben se írtam ide,
a negyediket meg sokat gondolom

CSENDES 2011.01.02. 09:23:02

@László56: "Csodálatos, ha embernek nézhetnek és néznek a polgártársaid és más nemzetek is. Kormányunkat már csak azért is kell megbecsülni, mert ezen dolgozik. Sok munka van még hátra amíg eltűnik a kommunista szellem. Tegyük a dolgunkat."

Nem Schmitt Pál KE beszédírójához van szerencsém?

nyünyüge 2011.01.02. 09:24:46

@Akitlosz:

"2013-2014-ben már nincs értelme adót csökkenteni, nem is hiteles, és eredményei sem lesznek időben."

Én botor. Azt hittem, hogy az adócsökkentés lehetőségét és lehetséges irányait, mértékét a bel- és külgazdasági helyzet határozza meg.

Vén koromra kell megtudnom, hogy dehogy: a párt (pardon pártszövetség) hitelessége és a választási ciklus a meghatározója.

panelburzsuj 2011.01.02. 09:24:58

@Akitlosz:

Én már egész kisgyerekként megutáltam a járdán utamba álló hirdetőoszlopot. Úgyhogy itt az idő - szabályozni.

heima_ 2011.01.02. 09:25:27

@Hepci: nézd, ez egy politikai blog, én politizálni jöttem ide, mert épp ehhez volt kedvem, nem ismerkedni meg csetelni. nem igazán hat meg h ki kivel nyomja a szektásodást, meg ki kit ismer. következetesen társadalmi szinten próbáltam társalogni, de ez látványosan nem ment itt sokaknak, mert a sok modorkirálynő annyira segg. hogy csak asját pici világából tud kiiundulni, és képtelen a struktúrált gondolkodásra. ebből még akkor se tud kinőni ha aza rcába nyomják a valóságot. ekkor jön az, hogy szerény személyemet kell savazni (lsd milyen név ez, ki küldött, észt oszt etc), de persze én vagyok a fasz.

de tudod mit, én igazi úr vagyok, ha neked ez jóérzéssel tölt el, akkor igen, elismerem, h nyalonc vagyok, a Fidesz küldött stb stb. most h ezt tisztáztuk, lehet témázni is.

végre elmagyarázhatná nekem vlaki, mint szegény tudatlan pici pártkatonának, hogy mégis hogy a picsába adnának a jólképzettek több adókedvezményt a t. szegényeknek, mint amennyi adót befizettek.

(Heim avagy nem Heim. -ez is biztos vlami helyi kód, csak sejteni vélem jelentését, itt szögezném le, h semmi közöm Heim Péterhez, kiscsikákó vagyok én hozzá képest)

lüke 2011.01.02. 09:26:32

@CSENDES:
elég férfias a kézfogása

nyünyüge 2011.01.02. 09:26:59

@panelburzsuj:
az attól függ, hogy melyik pártnál állomásozó kommunistáról van szó.

lüke 2011.01.02. 09:27:25

@panelburzsuj:
mert nem tudtad átölelni

CSENDES 2011.01.02. 09:30:48

@Akitlosz: "Éppen most vezették be az igazságosabb közteherviselést.
Aki többet keres arányosan többet adózik. Ennél igazságosabb nem létezik."

Ahogy az illetékes elvtárs mondaná, ez így ebben a formában nem igaz. Akkor lenne igaz, ha nem lenne ún. egyéb, az egykulcsos adót módosító tényező (adójóváírás, gyermekkedvezmény).

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 09:33:03

@lüke: Nem vádaskodtam, tényeket közöltem.

Neked, meg még pár embernek mondta a blogmotor, hogy irgumburhum.
Nekem meg nem.

Ebből az következik, hogy Téged, meg még pár embert utál a blog.hu.

Tényleg kinn volt a műalkotásom? :D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:36:35

@elendem:

"A munkaadók nincsenek motiválva munkahelyek teremtésében, mert a bérterhek nem csökkentek, sőt nőttek."

A munkaadók nem úgy működnek, mint az egyszeri vásárlók, akik megvesznek valamit a boltban csak azért, mert "akciós" és "kedvezmény" van rajta, bár igazából nincs is rá szükségük.

A munkaadó akkor alkalmaz munkavállalót, ha szükség van a munkájára.
Egyetlen munkaadó sem fog munkavállalókat felvenni csak azért, mert a bérterhek csökkentek. Ők ugyanis jobban értenek a pénzhez, mint az akciós, de felesleges termékeket vásárlók.

panelburzsuj 2011.01.02. 09:37:20

@lüke:

A falragaszt mégúgyse ...

panelburzsuj 2011.01.02. 09:39:11

@nyünyüge:

Aha. Szóval a doboz határozza meg a tudatot, nem tudat a dobozt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:39:20

@elendem:
"Eddig sem a 300 eFt brutto fölött bejelentett bérű munkavállalók között volt a legnagyobb a munkanélküliség."

Sőt, azok között, akiknek ekkora bejelentett munkabérük van, úgy körülbelül 0%-os lehet a munkanélküliség.

Te ismersz olyan munkanélkülit akinek 300 000 forint feletti munkabére van?

Ordnassac 2011.01.02. 09:41:16

@cambridge.on: nálam elő szokott fordulni. Amennyiben az Internal Server Error üzenetet látod, igen nagy az esélye, hogy az üzeneted átment, azaz valami más zűr lehet a hibaüzenet háttere.

lüke 2011.01.02. 09:42:12

@kolbászoszsömle:
persze:minket utál, téged szeret

lüke 2011.01.02. 09:43:43

@panelburzsuj:
micsoda pech,
pedig azért küzdenek: a konzumálásért

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:44:05

@halihalo:
"Már bocs, de a KÖZÉPOSZTÁLYBAN eddig is az önzés akadályozta az embereket a gyerekvállalásban, és ezt nem fogja egy adótörvény megváltoztatni."

Vagy éppen a felelősségteljes gondolkodás.

A megélhetési szaporodást viszont be lehetne szüntetni családi pótlékok és hasonló juttatások eltörlésével.

Az olyan mire fel akar egy halom gyermeket, aki saját magát sem tudja eltartani? Csak a nyomort szaporítja tovább.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:48:14

@halihalo: "A két gyereket nem nevezném nagycsaládnak. Még a három is határeset, mert minimum annyi kell a népesség szinten tartásához."

2,1 gyerekszülés kell átlagosan a népesség szinten tartásához, nőnként.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 09:55:27

@Akitlosz: Szerintem abban a középosztályban, amelyiket támogatják,
szóval a magaskeresetű legális munkavállalók közt...,
a harmincasok
azért nem vállalnak gyereket, mert nem romantikusak.
Nem esnek szerelembe,
félnek, hogy átverik őket és ezért nem is házasodnak,
féltik a jó kis kapcsolatrendszerüket, amihez sok átdorbézolt éjszakával jutottak hozzá,
féltik a pozíciójukat, mert sokan állnak (térdelnek) sorba, hogy lecsapjanak a helyükre,
nem sokra becsülik - lenézik - a kövér teheneket, akik taknyos gyerekekkel nyűglődnek - vagyis a családanyákat.
Ha gyerekük lenne, úgy éreznék, bepalizták őket (ff), lehúzták a rolót (nő).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 09:55:42

@cambridge.on: az "Internal server error" ellenére a hozzászólás bemegy. Frissítesz és meg is jelenik.
Ezt a blog-hu-t is emberek csinálták, olyan is.

jazzcool 2011.01.02. 09:57:10

@Akitlosz: ennél sokkal károsabb az egykulcsos adó, amivel max. Kelet-Európához konvergálunk...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 09:57:40

@kolbászoszsömle:

Ez így van.

Nem a munkáltatókkal kellene megfizettetni a gyermekvállalást.

Amíg így van, addig természetes és magától értetődő a nők "hátrányos helyzete".

Az állam hozta őket hátrányos helyzetbe azzal, hogy gyakorlatilag bünteti azokat a munkáltatókat, amelyek terhes, kisgyerekes nőket alkalmaznak.

Ez egy kisebb munkáltatónál lét vagy nem lét kérdése lehet.

jjulie 2011.01.02. 09:58:29

@Akitlosz:

mondta egy szijjártóbirka, és az akol közepébe szart

László56 2011.01.02. 09:58:43

További szép napot Mindenkinek

A demokratikus berendezkedés még messze távolról nem jelent demokratikus szellemet is. Ezt semmi sem mutatja jobban mint a parlamentünk primitívfrakciója. Az MSZP szelleme a bűnös múltunk szelleme. A népbutítás, a korrupció, a szabad rablás és a társadalomrombolás szelleme. Ki ezt még az országunk tönkretétele után sem látja, az nem is akarja látni. Sok ilyen ember van. Ki profitált belőle és ingyen, mások rovására élhetett, természetes hogy élteti az országrablást és ennek megtestesítőjét az MSZP -t.

Igaz. A mai magyar kormány más politikát folytat. Gyökeresen mást és ezért magára vonta a kapitál és média haragját. Mert nem szolgálja ki alázatosan az országot kirabló kapitált. Sőt ellen áll nekik. Szokatlan viselkedés húsz évi MSZP -s önkéntes alárendeltség és alázatosság után. Nehéz beletörődni mindazoknak kik a népünk verejtékéből profitáltak. Öntik is a tüzet minden csövön keresztül a kormányunkra. Mi az hogy megszüntetik a szabad rablást ? Hogy képzelik ezt ? Felhívják minden agyonbutított magyar figyelmét. Emelje fel a szavát a saját érdeke ellen. És tényleg találnak ehhez még vagy húsz százalékot. Pedig még tíz százalék primitívet is nehezen visel el az ország gazdasága. Ezért is tarunk ott ahol tartunk.

Mert mit is akar a kormányunk ? Öntudatos, a hamisítatlan történelméhez méltó népet. Egy népet aminek a társadalmi berendezkedése a munkát megbecsüli a lopás helyett. Egy nemzetet amely hozzátartozója mindegy hol él büszke lehet arra hogy magyar. Ahol ez a büszkeség a munka öntudatából és nem a rablásból fakad. Egy országot amely képes megvédeni a polgárait a mostani kiszolgáltatás helyett. Egy társadalmat ahol a család van középpontban. Ahol a gyerek, nem teher hanem áldás. Egy társadalmat ahol a beteg nem a baksist keresi a zsebében, hanem jogosan várhatja hogy korrupció nélkül is meggyógyítják.

A kormányunk mindehhez a legjobb úton van. Ugyan az út elején, de az irány stimmel. Végre ! Érthetetlen hogy vannak olyanok akik ezt szeretnék megakadályozni. Mert vannak. Kik a korrupcióból jobban éltek. Kik a kinyújtott kezükkel a baksist várják. Hiszen abból nem kell a közösségi élethez hozzájárulni. Adómentes. Kik azonban nem látják, mert a hibás neveltetésüknél fogva nem láthatják be, hogy ezáltal annak a társadalomnak a sírját is ássák amelyből olyan sokat profitáltak. A kommunista népnevelés mintapéldányai.

A magyar nép 2010 -ben döntött hogy új utat akar. A demokrácia azt is megköveteli hogy ezt a pártok akceptálják. Kritikusan, a saját érdekeiket nézve, de akceptálják.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:02:55

@panelburzsuj: öröklés és/vagy gondolkodás útján...

panelburzsuj 2011.01.02. 10:03:48

@Akitlosz:

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg lelkipásztorát, gyóntatóját.

jjulie 2011.01.02. 10:03:58

@Akitlosz:

nagyon nagy guru vagy

a heti hetes, vagy a való világ párbajok miféle látványossággal érik, érték el a magas nézettséget, illetve mivel többek "egynéhány ember stúdióban"-tól

faszkalap

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 10:05:07

@Szimba: A higgadt hangvétel jó.

Az aktorok egymás iránti bizalmából táplálkozó hozzáállás pedig felidézi a zsidótörvények idejét, amikor a zsidók jogkövető módon önként sétáltak a marhavagonok felé.

panelburzsuj 2011.01.02. 10:05:13

@Hepci:

Nyaloncból lesz a nagy szintetizátor? :)

puffatag 2011.01.02. 10:06:13

@László56: ezt rákosi mátyás is írhatta volna

álomszép 2011.01.02. 10:07:06

@Akitlosz:
"szegénységpárti pártból éppen elég akad".

Úgy bizony, jól mondod. Gondoskodik arról, hogy még nagyobb legyen a szakadék egyes társadalmi rétegek között.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 10:07:21

@török gábor

Látom, itt bóklászol.

Nemrég - talán tegnap - szóltál arról, hogy az Ellenzéki Kerekasztal két oldalán ültek a komcsik és az antikomcsik.

Azóta jutott eszembe, hogy az antikomcsi oldal pártjai közül kettőnek is olyan volt a sajtója,
akkor !
, hogy - nem vagyunk sem kormánypártiak, sem ellenzékiek -.

Tudod, melyik az a kettő?

jjulie 2011.01.02. 10:13:50

@Akitlosz:

te itt most az játszod, hogy minden vélemény mellé tudsz e tenni másikat akár van értelme akár nincs?

faszkalap

elendem 2011.01.02. 10:17:56

@Akitlosz: Elvesztik időnként az állásukat olyanok is, akik ennyit keresnek. És nyilván, hasonló fizetésért igyekeznek elhelyezkedni utána. Erre gondoltam. És azokra az aktívakra, akiknek a munkerőpiaci értékük, mint munkavállalónak, ilyen szintű. Köztük sincs mindenki alkalmazásban, tehát köztük is van munkanélküliség.
És, persze, lehet szándékosan félreérteni amit írtam...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 10:18:51

@cambridge.on:

Ha te olvastad volna, akkor tudhatnád, hogy én olvastam-e. :-)

Ordnassac 2011.01.02. 10:18:52

@jjulie: az fkalapozást hagyd meg Hepcinek, neked nagyon nem áll jól, meg aztán amúgy is...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:19:07

@heima_: nézd, én nem savaztalak, csak kérdeztem, sőt, úgy láttam, a Halihalo nevű valaki se savazott. Sőt, nem is címkéztünk, őt díszítetted fel többféle jelzővel. Pusztán jelezni szerettem volna, hogy pont úgy érkeztél ide, mint pár napja - kb. 10 órányi időtartamra - a Proeskontra nevű vadbarom.
Lehet itt politizálni normálisan is, ha ahhoz van kedved, nyilván mindenki más motivációból jár ide, egyesek fideszigét hirdetnek, mások igyekeznek a remény csíráit is kiirtani másokból, sokan meg pusztán szórakáznak. Akadnak írni/olvasni alig tudók is, de mielőtt bárkit annak nyilvánítasz, érdemes kissé megfigyelni a ténykedését - mindössze ennyit akartam mondani. Ha mindenkit első szíre-szóra felrúgsz, aligha lehetsz olyan okos, hogy itt okosnak tűnj...
A nyaloncot meg nyilván nem értetted, annak engem titulált (udvari, haha) pár hónapja a Panelburzsuj nevű úr.
Heim: a Mandineren úgy láttam, apparatcsiknak nevezett valaki...

lüke 2011.01.02. 10:21:46

@puffatag:
van/volt elég sorvezető, csak egyenesebb az írás a neten

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 10:23:19

@kolbászoszsömle:

Én nem döntöttem el semmit, nem rajtam múlik.

Csupán ismerem és tudomásul veszem a történelmi TÉNYeket.

lüke 2011.01.02. 10:23:50

@Hepci:
olyan szépen beszélnek ott?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:24:04

@jazzcool: helyes, hogy minden jövedelem után legyen szja. Nem helyes, ha a magas jövedelmek azonos kulccsal adóznak.
Pontosabban ennek a rendszernek van egy hiányzó eleme: a vagyonadó. Nem csodálkoznék, ha hamarosan megjelenne ez az elem - mondjuk az alkotmányírás befejezése után...
Bár szegény fideszes oligarchák, annyi év - részleges - nélkülözés után nem ezt érdemlik...

panelburzsuj 2011.01.02. 10:27:27

@Ordnassac:

Szegény nyenyec - hogy közénk lövetne! ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:28:52

@lüke: mondjuk úgy, hogy akadnak, akik nem azonnal nyomják fel verbálisan a seprűnyelet/menórát egymás seggébe...
Van az elit közö(s/n)ség, akik a saját cikkek alatt értelmesen vitáznak, a pórok meg a becitált külső produktumok alatt anyázzák egymást. A két csapat alig mutat átfedést, bár én néha szoktam arisztokratáskodni is, meg durvulni is (vö. faszkalapozás, ebben jó vagyok, ellenben a menóratolásban nincs gyakorlatom). :)

Szimba 2011.01.02. 10:31:12

Elvesztettem a vörös fonalat...:-(
Mindenki olyat ír, amit nem is értek.

heima_ 2011.01.02. 10:31:22

@Hepci: nem ma kezdtem kommentelni, elég jól el tudok helyezni nikkeket, ha arról van szó, első szíre-szóra. még1x hangsúlyoznám, hogy kurvára nem személyekkel és nikkekel foglalkoztam. arról nem tehetek, hogy a népek nem tudnak nem magukból kiindulni, és ha mondjuk megélhetési gyerekszülésről (mint társadalmi jelenségről) beszélek, akkor 4 gyerekesként kötelező magára vennie, mert csak, vagy ha az iskolai túlfoglalkoztatásról, akkor a tanároknak kell mindenáron úgy venni, hogy itten most velük csúnyán bántak. Így is lehet, csak ez nem vezet sehová.

"Heim: a Mandineren úgy láttam, apparatcsiknak nevezett valaki..." biztos így történt, neveznek sok minden szépnek, de mi köze ennek Heim Péterhez?:)

nyelvvedo 2011.01.02. 10:32:02

Az első feladata az új média törvénynek.

Tisztelt Szalai Annamária!

A magyar nyelv és a magyar himnusz védelmében kérem sújtson le teljes szigorával!

3.bp.blogspot.com/_9TLv6MzfLTQ/TR8FaG0pKZI/AAAAAAAAADE/2g4aFKVyPro/s1600/F%25C3%25A9nyk%25C3%25A9p0109.jpg

jjulie 2011.01.02. 10:32:16

@Akitlosz:

letüdőztél kurvasok fideszmosóport, itt meg felköhögöd

véleménynek tűnő fideszbirkaszar

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 10:32:19

@Hepci:
Szerintem nem kell semmit visszaolvasni a kommenteléshez.
Nem is kell senkit ismerni.
Lapra lap, adura aduász.
Ha meg valami félreértés van, lehet röhögni.

elendem 2011.01.02. 10:32:50

@Hepci: Tudok ehhez csatlakozni.
Ha már logikát keresünk, akkor logikusabb lett volna a családosok nyugdíjjárulékát csökkenteni, hiszen ők nevelik föl a jövő nemzedéket, akik a nyugdíjat kitermelik 20-40 év múlva.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 10:33:37

@simonmondja.:

No igen, furcsa egy választás volt, érdekes eredményekkel. De mivel az volt régóta az első, így nem volt tapasztalat, nem volt minek alapján furcsának minősíteni.

Említetted Kis Jánost, ő elég nagy önbizalommal (tudással?) mondta, hogy a Munkáspárt nem fog bekerülni a parlamentbe, a szocialisták, pedig éppenhogycsak.

No persze az SZDSZ későbbi terveiről akkor még nem nyilatkozott.

Mindenesetre az is elég furcsa - furcsa? - hogy az SZDSZ és a FiDeSz 1994-re, illetve 1998-ra látszólag hogy kicserélte a saját agyát 1990-hez képest!

a-kis-herceg 2011.01.02. 10:34:13

@László56: "Sok munka van még hátra amíg eltűnik a kommunista szellem. Tegyük a dolgunkat."

hát igen a kommunizmus szelleme itt él közöttünk...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:34:57

@Akitlosz: egy kisebb munkáltatónál ezt simán meg lehet oldani - most inkább nem írom le, miként...
Igen, a nagyoknál nem lehet, illetve ezek a multik többnyire nem alkalmaznak feketekasszás ügyvitelt - pontosabban igen, de nem erre és ezen a szinten...

a-kis-herceg 2011.01.02. 10:37:15

@kolbászoszsömle: nem volt piros a gyalognak. jól láthatóan éjszakai sárga villogó üzemmód van. egyértelműen a gyalogosnak van elsőbbsége. de ettől független az elsősegély elmulasztása... "cserbenhagyás"... kicsit olyan mint államcsőd után a fides...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 10:37:28

@kolbászoszsömle:

Gyűjtögess reklámújságot, ha az érdekel!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 10:38:50

@nyünyüge:

Jobb későn mint soha. :-)

Természetesen az adórendszer milyenségét is a politika határozza meg.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 10:41:15

@Akitlosz:
Na végre valaki, aki nem könyvből olvasta a rendszerváltást.
Ha így utólag belegondolok, nem is olyan furcsa az az agycsere, amit írsz.
Szerintem akkor is csak a slágertémákat nyomták és a résekbe helyezkedtek, mint később.
Reálpolitika.
Megélhetési bábszinház.
Csak zsonglőrködnek az elvekkel és téveszmékkel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:41:33

@heima_: nekem úgy tűnt, a Mandineren az illető Heim Péterre célzott a megjegyzéssel, de nem figyeltem meg alaposabban...
Az se baj, ha ő vagy. Hosszabb távon egy ilyen belterjben, mint egy blog törzsközönsége, úgyis csak akkor lehetsz hiteles, ha vállalod a valódi arcod...
Addig is sokat segíthet a kölcsönös megértésben, ha - kérésre - szolgáltatsz linket, amivel megtámasztasz egy saját állítást...
De minek is strapáljam magam, azt csinálsz, amit akarsz - ha meg nem teszik, majd jól lefaszkalapozlak... :)
Btw, miért is csodaszer az egykulcsos adó a gazdaság fehérítéséért folytatott embert próbáló küzdelemben?

heima_ 2011.01.02. 10:41:38

@Hepci: és akkor mi van a tbvel? az igazságtalan a kezdetek óta? mindenkinek ugyanaz a járulékkulcsa

panelburzsuj 2011.01.02. 10:41:59

@Hepci:

Jaja, az analitikus-szintetikus módszer ...

"De jó ülni a Daciában, egész család élvezi.
Egyik héten összerakja, másik héten szétszedi"

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 10:43:17

@CSENDES:

Az adójóváírás majd megszűnik talán egyszer.

A gyermekkedvezmény valóban erősen torzít, és alapértelmezetten a szociálpolitika az nem az adórendszer feladata.

De talán az a legjobb eszköz arra, hogy inkább olyanok szaporodjanak, akik el is tudják majd tartani a gyermekeiket.

Egy állam több szempontot is kénytelen mérlegelni és figyelembe venni.

a-kis-herceg 2011.01.02. 10:45:15

@kolbászoszsömle: "Azt nem értem, hogy az a nő hogy élte túl az előző 31 évet, ha ennyire nem szokott vigyázni magára..."

a baleset = TÖBB szerencsétlen tényező együttállásakor bekövetkező váratlan esemény (ala saját kútfő...).

talán eddig nem volt ilyen helyzetben, hogy két autó a zebrán "másik oldalán" áll + plusz egy furgon úgy robog át a zebrán mintha szafarin lenne...

ehhez sok ember együttes munkája kell. amig a mostani kondícióban vagyok én iylennek kis eséllyel leszek részese (egyikként sem vszínű). ha a 3szögnél a zebrán túl álló kocsiban ülök nagy eséllyel magam mögött is észre vettem volna veszélyt. max annyit téve hogy nyomom a dudát mint állat...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:46:37

@Akitlosz: felnőttek a gyerekek, szakítottak az önkéntes gyámjaikkal...
Meg rá is kényszerültek, mivel a szabad és független sajtó valamint az ún. független értelmiség (vö. korábbi vörös szarzsákok & észosztók) rettentő erővel rontottak rájuk, miután az első elhatárolódó lépést megtették.

álomszép 2011.01.02. 10:51:11

Hm. azt olvastam itt, hogy aki üzenetet kap azt "utálja a blogmotor". Akkor én kérek, sok üzenetet, mert az rám nézve szépítő katású.

heima_ 2011.01.02. 10:52:57

@Hepci: még1x, nem, nem vagyok Heim Péter. az az ember más szinteken mozog. garantáltan nem írna le pl olyat, hogy nem ért a nyugdíjrendszerhez:)

"kérésre - szolgáltatsz linket, amivel megtámasztasz egy saját állítást..." konkrétan 3 linket is hoztam, ami miatt hisztizett itt vlaki, lehet h pont te, nulla reakció. ezért googlezak más helyett?

"miért is csodaszer az egykulcsos adó a gazdaság fehérítéséért folytatott embert próbáló küzdelemben?" nem a gazdaságfehérítés a fő cél és a fő előny.

de nagyjából azért, mert a nagyobb jövedelem nem jár arányaiban nagyobb terheléssel, ezért a többletjövedelmet nem éri meg okosításokkal kivinni a legális szférából.

természetesen a legjobb a 0 adó, mindig lesz, aki erre törekszik, és akármilyen alacsony és lineáris az adókulcs, megpróbál csalni, de alapvetően a többségnél egy méltányos terhelés mellett túl nagy az alternatív költsége az okosításnak.

nem is az szja-nal, hanem a tao-nál jön ki ez igazán, maga OV is elismerte, h azért lőtték be 10%-ra a kulcsot, mert nagyjából ennyiért lehet számlát is venni. akkor meg minek feketézni, ha legálisan is érdemes tolni a bizniszt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:53:22

@heima_: nekem úgy tűnik, helyes a közteherviselésnek az a viszonylag elterjedt formája, hogy a gazdagabbak nem csak tömegében fizet(né)nek többet, erre két eszköz lehet, az szja és a vagyonadó. A gazdagabbaknak ráadásul jóval kiterjedtebb lehetőségeik vannak az - egyéb - adók alóli kibújásra.
Egyébként én leszek a legboldogabb, ha ez most kurvára bejön a Fidesznek, az összes oligarcha bejelenti magát sokmilliós fizetésre és rakétaként indulunk felfelé, nem pedig az államcsőd irányába. Valószínű.hu

panelburzsuj 2011.01.02. 10:53:26

@heima_:

A nyugdíjjárulék a befizetéssel többé-kevésbé arányos majdani juttatás ígéretét is magában hordozta. Legalábbis tavaly őszig.

Az egészségbiztosítás meg épp ellenkezőleg, kifejezetten kockázatközösségi-kockázatszétterítő gondolatok mentén szerveződött meg valaha.

Lehet persze a jövedelemadót a közteherviselés rendszerének egészéből kiragadva hatalmi erővel kijelölt társadalompolitikai célok szolgálatába állítani, csak ekkor érdemes azzal is számot vetni, hogy a pro és kontra érintettek előbb-utóbb firtatni kezdik a kijelölt társadalompolitikai célok közhasznát.

álomszép 2011.01.02. 10:54:22

Bocsánat. "szépitő hatású". csak annyira lassu a gépem megint, hogy már teljesen felidegesitett.

a-kis-herceg 2011.01.02. 10:54:57

@panelburzsuj:

van rá szabály (Kormányrendelet)... mindig is volt. a járda "űrszelvénye" minimum 150 cm vagy +n*75cm, azaz 150, 225, 300 stb cm... még rajz is van hozzá a mellékletben a gyengébbek kedvéért

nem állhat benne semmi... mint ahogyan a járda ut menti +50 cm és a fal melleti 50cm biztonsági sávjaiban sem.

azaz 2,5 m (0,50+1,50+0,50) tiszta járda méretben SEMMI nem lehet...

(ez akkor kb 2éve a Blikkben és több lapban meg is jelent) beadtam a parkolóórák témában 70 építésrendészeti ügyet 10 kerületből egy sem válaszolt (2-3 nem érdemi válasz volt). aztán félév után beadtuk a másodfokra (közig) és az ügyészségre is... ez volt kb 1,5 éve...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 10:54:58

@Akitlosz:
Az államnak nem a szaporodásba kellene beavatkozni,
hanem a gazdaság jogi környezetét kellene megoldani.

Mivel az a dolga és nem a teherbeejtés.

Eddig is bizonytalan és következetlen volt a jogi környezet,
most meg, hogy még lecsapóállamosítások és lecsapóadók is vannak, már egy ingovány az egész.

Ha meg a pénz nincs biztonságban, akkor a húszéves gyerekprojekt sincs biztonságban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 10:55:22

@panelburzsuj: nana, micsoda horgászautó volt az, meg a régi Skoda. Akkor már urizáltam, egyszer olyan húzott ki az ártérről süllőzés után. Le is szakadt a lökhárító. Nem nekem.

heima_ 2011.01.02. 10:56:38

@heima_: +mivel adókedvezményen keresztül érhető el egy jelentős családtámogatás, megéri a bejelentés, hogy ki tudja venni a családos ember.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 10:57:19

@simonmondja.:
Nyilván van ilyen is.

Meg olyan is, hogy nincs hova szaporodni.

A magyar bérekben még az albérlet fenntartásának az ára sem igen van benne, nem efelett még egy saját lakás árának az összespórolása.

Messze átlag feletti bér kell(enne) egy alapszintű családi élethez.

Egy minimálbér az egyén szűken vett havi tengődéséhez is kevés, nem egy család megalapozásához, eltartásához.

Legalábbis azok között, akik felelősebben gondolkoznak.

Akiket meg ilyen szempontok nem érdekelnek, sőt a családi pótlékra, szoc. po.-ra, segélyekre hajtanak szépen szaporodnak.

Talán ezen változtathatna ez az új kedvezmény, de igazából annyira mindegy milyen a családtámogatási rendszer, ha úgyis évente, de legfeljebb 4 évente változtatgatják

Nem lehet az éppen aktuális jogszabályokból kiindulni, mert azok úgyis meg fognak változni, míg egy gyerek meg kb. 20 év alatt nő fel..

Bármiféle családtámogatási rendszer csak akkor lehetne eredményes, ha stabilan, hosszú távon is érvényben maradna.

a-kis-herceg 2011.01.02. 10:58:25

@CSENDES: "Éppen most vezették be az igazságosabb közteherviselést. Aki többet keres arányosan többet adózik. Ennél igazságosabb nem létezik." + zsoltika@

ennél igazságosabb csak a tényleg igazságos lenne... azaz ha egységárat (vagyis az adóért kapott szolgáltatás díját pontosan) kellene fizetni.

pl a darabár az egészségügyben oktatásban stb közelebb van az igazsághoz.

ugyanis a szolgáltatás igénybevétele egyáltalán nem arányos a jövedelemmel sem exponenciálisan sem nem egyenesen...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 10:58:34

@jazzcool:

Nem értünk egyet. Te sem fogsz engem meggyőzni, én sem téged. Nem gond, máshogy látjuk.

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:00:27

@simonmondja.: "Az államnak nem a szaporodásba kellene beavatkozni, hanem a gazdaság jogi környezetét kellene megoldani. Mivel az a dolga és nem a teherbeejtés."

tökéletesen igazad van. adókat kell szednie, azért szolgáltatást adnia, pl utat épít egyetemet stb üzemeltet... alapja egy "társadalmi szerződés" 10 millió állampolgár között...

a teherbeejtéshez elég 2 állampolgár közös akarata... nem társadalmi feladat.

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:02:51

@Hepci: ne innen közelítsd. egyébként a végeredmény ugyanaz. a vagyonadó a legfontosabb (csak nálunk és csak állami szinten hiányzó) adófajta...

az ingatlannal kapcsolatos köz költségeket ez alapján kell beszedni. pl utak, közművek stb költségei...

adót arra szabad beszedni amire költik...

lüke 2011.01.02. 11:03:44

@panelburzsuj:
erre is volt vers?itt csak tanulni lehet
azt hittem ez csak egyes helyeken van:
volt egy csoporttársam: hétközben mindig karamboloztak, hétvégén pedig összerakták az autót,
olyan volt ,mint ma a plázázás

CSENDES 2011.01.02. 11:04:58

@László56: "Ki ezt még az országunk tönkretétele után sem látja, az nem is akarja látni."

Mégegyszer: Ki: kérdő névmás, Aki: vonatkozó névmás
Pl.: Aki ezt még az országunk tönkretétele....(vonatkozó)
Ki nem látja ezt még országunk tönkretétele után sem?

Továbbá Ki profitált belőle? Aki profitált belőle.

Ugyan, ne mérjük már magunkat költőkhöz! Mert jön a dagályos érzés, s honleányi lelkemből árad, árad az érzelem, már hányok is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 11:06:27

@Akitlosz: Hát, ja.
Mondjuk ahhoz, hogy a lakásárak így elszálljanak, az is kellett, hogy jól megtámogatták az újlakásépítést és csak arra lehetett támogatást kapni.
Szocpol-ugye.
Később mintha picit engedtek volna.

Szóval az, hogy mozdulatlan a lakáspiac, és nem lehet nagy lakásokat - ami a gyerekhez kell - olcsón belakni, sokminden hozzájárult, de legjobban a szocpol és a lakástámogatási rendszer.

Most sem zuhannak az árak, pedig az lenne a dolguk.
Túl sok politikuspénz fekszik a lakatlanul álló eladó kisértetházakban.
Közben meg lerohadt minden öreg ház, mert onnan el lett irányítva a kereslet.
Egyenest a szántóföldi lakóparkokba.
...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 11:06:48

@heima_: Az adó a legkevesebb...

Ezért nem éri meg bejelenteni senkit.
A feleségemet nem jelentem be a saját cégembe, mert nem éri meg.
Nem az adó miatt, hanem az egyéb járulékok okán.

Az adóval való bohóckodás szánalmas egy olyan közegben, ahol a bért terhelő fizetési kötelezettségek (amiket a munkáltatók és munkavállalók egyaránt fizetnek) közül az szja majdnem elhanyagolható tétel.

nyünyüge 2011.01.02. 11:07:24

@Hepci:
"Ezt a blog-hu-t is emberek csinálták, olyan is."

Ezt a blog.hu -t is motor hajtja (ész nélkül), olyan is :)!

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:07:31

orulunkvincent.blog.hu/2011/01/01/hazudni_harommillio_peldanyban

hm. a kormány nem követi az álmait a jogszabályokkal? de a jó káder a jogszabályban meglátja az álmokat...

Ordnassac 2011.01.02. 11:07:48

OFF

Gábor: azt nem tudod, hogy Süveges Gergő marad-e a Ma Reggelben intendánsi kinevezése után is?

ON

CSENDES 2011.01.02. 11:08:03

@a-kis-herceg: Nem tudom, hogy ezt miért az én hozzászólásomhoz szúrtad be, ugyanis éppen nem azt állítottam, hogy igazságos lenne az adórendszer. Idéztem Akitloszt, majd hozzátettem, hogy nem ez a legigazságosabb, mert torzító tényezők most is vannak az egykulcsos rendszerben.

Szimba 2011.01.02. 11:08:45

@Ordnassac:

Nem, ezentúl gyerekverseket költ.:-)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 11:09:38

@heima_: na látod, csak kiköhögtél értelmesebb érvet (tao) is fehérítés ügyében, mint az szja...
Lehet, jó pedagógus voltam, mielőtt elhagytam a pályát, gyermekem? :)
Amúgy azt gondolom, érdemi járulékcsökkentés (és természetesen ezzel párosuló gazdasági növekedés) hozhatna át embereket a fehér szegmensbe. Ennek a lehetőségét némileg elodázta az szja átrendezés és a nyomában képződő orbitális költségvetési lyuk. Ami most történt, csak annyi haszna lehet, hogy aki eddig látható volt, de csalta az adót, kevesebbet csal. Esetleg és ámen. :)
Mindig azt gondolom, a törvényekből és szabályozásból kevesebb is elég lenne, azokat viszont be kellene tartatni. Tűzzel-vassal.
Tudod, mikor lesz itt prosperitás? Ha veszel tőlem bármikor lejárt követeléseket féláron...

nyünyüge 2011.01.02. 11:11:07

@CSENDES:
Lehet, hogy tényleg SP szövegírója jár itt László néven - a szilveszteri Baginacsa SP paródia az ilyen mondatokra épült.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 11:11:59

@álomszép:

Igën, a szorgalmas, dolgozók, és a nëm szorgalmas, nëm dolgozók rétege között.

Ezën rétegëk összemosása ugyanis társadalmilag nagyon káros, elvëszi a motivációt az embërëktől.

Minek dolgozzon többet, jobban, ha úgyis elvëszik?

Minek dolgozzon ëgyáltalán, ha úgyis kap segélyt?

Ëgy jól működő társadalomban a saját munkájuk gyümölcséből milliomossá lëttek pozitív motívációs példaként këllenek, a saját erőből munkanélküli alkoholistává züllöttek pedig elrëttentő példaként.

Az ëgyenlősdi már a kommunizmusban sëm volt hatékony, nëm eredményëzëtt magas átalagéletszínvonalat. A szocializmusban sëm. A "szociális piacgazdaságban" sëm ez lësz a fëlemelkëdés útja.

A szocialisták a saját társadalmi rëndszërükben maguk képtelenëk voltak az elveik mëgvalósításához szükségës anyagi javakat előterëmteni a gazdaságból. A rëndszërük összeomlott, az elveik mëgmaradtak. Ha már jövedelmet termelni soha nëm is tudtak, mások adójának elosztásához még mindig nagyon értenek.

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:12:09

@Szimba: :))) jo volt. én még viccesebbet mondok. lakáspolitika... hahhaha

heima_ 2011.01.02. 11:12:42

@Hepci: nekem meg úgy tűnik, hogy fejlett, hosszú tőkefelhalmozás után lévő országokban ez az elv remekül működik, máshol meg csak az élésködésnek ágyaz meg, és bruttó 200-tól is gazdag burzsujok lesznek a népnek (látod, te is oligarchákat képzelsz a bruttó párszázezer forintot kereső fiatalok helyett). a mai bérszínvonal mellett nagyon szűk az a réteg, aki munkabérből lesz "gazdag", a cégből származó jövedelem meg millió más soron (társasági adó, eho stb) adózik. ha megfolytod az értékteremtő, előre tartó réteget, akkor megfolytod a felemelkedés (és ezzel a szegénység enyhítésének) lehetőségét is. én tisztában vagyok vele, hogy Magyarország a 8 millió irigy proli országa, és a fenti egy egyáltalán nem népszerű és befogadható gondolat. mennyivel egyszerűbb más zsebében kotorászni, szépen hangzó jelszavak ismételgetve (szolidaritás, közcél, igazságosság etc). így tényleg az lesz a vége, hogy az értéktermető réteg elmenekül, aztán lehet nézni a cigány vs nyugdíjashordák harcát a brüsszeli élelmiszersegélyekért.

sárkányfő 2011.01.02. 11:12:59

@Akitlosz:
Ezeket már 1000x leírták száz helyen, de úgy látszik az alapokat is ismételni kell:
Fidesz + hitelesség? Újévi vicc?

A Fidesz megígérte, hogy garantálja a nyugdíjpénztárak működését. Ehhez képes ellopja. Ez nem csalás? Ez nem az emberek átverése, de nagyon?

Adó: 2010-re ígért, valami egyszeri + nagyarányú adócsökkentést. Ehhez képes 2011-től rejtett adóemelés van a többségnek.
A felső 20%-ban keresőknek valóban nagyarányú adócsökkentés van, 2011-ben, ennek meg fedezete (évi 500 mrd ft, 4 év alatt: 2000 mrd) az államosított nyugdíjkassza.

És végül: akiket érint az adóváltozás - akár csökkenés akár növelés formájában - azok dolgozó, adózó emberek. többségüknek van (volt) manyup megtakarítása. Tőlük átlagosan 1.000.000 ft-ot vesznek el (3000 milliárd ft nyugdíjkassza / 3 millió manyup tag = 1.000.000 ft/fő).
Azaz úgy kapsz havi pár ezer, vagy pár tízezer forintos adócsökkentést (vagy éppen emelést), hogy ezt a te saját átlagosan egymilliós megtakarításodból fedezik.

Ez az egész kb olyan, mintha a lakásodat kirabló betörő kifelé menet visszadobná az aprót a postaládádba.

panelburzsuj 2011.01.02. 11:13:11

@lüke:

Nemcsak hogy volt nóta, de bizonyos korban napjában tízszer meghallgathattam ... Nemzedékek interkulturális kapcsolata - egy lakáson belül! ... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 11:13:40

@elendem:

Így van. Az én igen nagy vétkem.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 11:13:41

@a-kis-herceg:

Egy balesethez legalább két hülye kell.
Itt volt annyi.

nyünyüge 2011.01.02. 11:14:24

@Ordnassac: a közlemény szerint marad, átmenetileg.

"...A közlemény szerint Süveges Gergő intendánsi feladatai mellett marad a köztelevízió műsorvezetője és a következő hónapokban átmenetileg még folytatja munkáját a Ma reggel című műsorban is. "

Gondolom amíg megtalálják jólfésült utódját.

fidesz.hu/index.php?Cikk=157136

sárkányfő 2011.01.02. 11:14:48

ja és buék mindenkinek :)

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:15:09

@simonmondja.:

kifelejted
a visszamenőleges jogalkotást
és a bíróság helyetti kormányhatározatot egyedi felelősségről...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 11:17:57

@Hepci:

A vagyonadó miért jó?

Miért megbecsülendőbb az az adófizető, aki minden jövedelmét feléli, bármilyen sok is legyen az, annál amelyik vagyont halmoz fel?

A nagyobb vagyon egyáltalán nem feltétlenül jelent nagyobb jövedelmet, de előrelátóbb felelősségteljesebb gondolkodást talán igen.

Ez miért üldözendő?

CSENDES 2011.01.02. 11:18:56

@Ordnassac: A cikkek azt írják, hogy még néhány hónapig (M2 műsorterve elkészítéséig) marad. Micsoda szakmai kihívás gyermekműsorokat előkészíteni annak, aki nívódíjat kapott választási műsorok lebonyolítása miatt. Küldhettek volna neki selyemkötelet is akár. Ezzel is prezentálhatták volna mély megbecsülésüket.

heima_ 2011.01.02. 11:20:19

@Hepci: miért, a járulékcsökkentés nem okoz hatalmas költségvetési kiesést? dehogyisnem.

alapvetően a tervek tartalmazzák-tartalmazták a járulékcsökkentést is. úgy ítélte meg a gazdaságirányítás, hogy az szja átalakítás élvez elsőbbséget, hogy miért, csak sejteni vélem. szvsz a demográfiai válság miatt (itt tudtak jobban a családoknak, és egyben a törzsbázisuknak kedvezni), másrészről azért, mert a járulékcsökkentéshez előbb a tbalap kiadási oldalt kell rendbe tenni (eü reform, nyugdíjkassza rendbe tétele), ami hosszabb folyamat.

sárkányfő 2011.01.02. 11:21:50

@Akitlosz:
Talán azért, mert az adócsalás országában jobban be lehet vonni a közteherviselésbe a minimálbéres/munkanélküli milliomosokat a vagyonukon keresztül, mint a soha be nem vallott jövedelmükön keresztül.

Mellesleg a pénzt nem csupán felélni lehet vagy vagyonba fektetni, hanem pl. befektetni is.

Ordnassac 2011.01.02. 11:21:58

@nyünyüge: ki nem jött még át a Hír, illetve az ECHO TV-ből? *gonoszkodik* Amúgy köszi! :-)

@Szimba: vajh majd dedikálni fog a könyvfesztiválon vagy a könyvhéten? Mert akkor lefotózom. :-D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 11:22:41

@Akitlosz:

Miért feltételezzük, hogy a nagyobb vagyon - adófizető felhalmozása.
Miért feltételezzük, hogy a vagyont adózott jövedelemből hordták össze.
Nem kizárt, de nem is alap.
Minél nagyobb a vagyon, annál jobb és több szakember dolgozik azon, hogy ne kelljen adót fizetni.

Egyébként egyetértek Hepcivel.
Kábé.

CSENDES 2011.01.02. 11:23:56

@nyünyüge: Azt nem láttam, de ezek a mondatok mindig fölállítják a nemlétező szőrt a hátamon, mert Radnótihoz azért ne mérje magát egy ilyen személy, s akkor még finom voltam. tudod mire gondolok? "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj"
Egyébként Sp beszédébe ugyanilyen zavarodott módon kerültek a vonatkozó névmások helyett a kérdő névmások. Bár ott volt legalább 2 tucat egyéb hiba,hiányosság, nem csupán nyelvileg, de szimbólumát, s képi megfogalmazását is tekintve. Mindenesetre, ha aznap látom, ettől is émelyegtem volna. Bár Schmitt Pál nem tud olyat tenni, hogy attól ki ne verjen a víz minden alkalommal.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 11:24:15

@Akitlosz: Egy KKV azért nem fog felvenni embert, mert, ha felveszi, akkor annak jogai lesznek, macerás lesz kirúgni, ha nem jön be a munkája, ha baj történik, és burul a cég, akkor meg végkielégítés+szabadságok+felmondási idő viszi a tulaj házát, autóját.

Itt a munkavállalói jogok aránytalan ereje okozza a legnagyobb problémát.
Én egyszer-kétszer elgondolkoztam azon, hogy bővítem a céget, de hazárdjátéknak tűnt, és stratégiai játék függő vagyok, nem szerencsejátékos.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 11:24:29

@heima_: megfojt
Továbbra is kételyeim vannak, pl. erős a gyanúm, hogy több adót fizetek, mint szinte bármelyik parlamenti képviselő (vö. nincstelenek).
A középosztály támogatása erősítése/támogatása egyébként számomra abszolút vállalható célkitűzés, de mostanában úgy látom, az előző Fidesz kormány ezt - is - jobban-értelmesebben csinálta. Mostanság túl sok vaskos lólábat vélek kilátni mindenből...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 11:25:25

@Akitlosz:
Ja, és az is lehet, hogy nem előrelátó és felelős a vagyonos, csak egy gengszter, aki a szajrét költi.

heima_ 2011.01.02. 11:26:03

@panelburzsuj: a fizetett járuléknak nem sok köze volt és van a kapott nyugdíjhoz Magyarországon.

szép szó a kockázatközösség, de miért igazságos, h mindenki ugyananakkora kulcsú eü járulékot fizet? itt miért nem zavar senki, szja-nál meg miért megy a sípitozás?

Ordnassac 2011.01.02. 11:26:31

@kolbászoszsömle: "Itt a munkavállalói jogok aránytalan ereje okozza a legnagyobb problémát."

Egy multinál vagy nagyobb cégnél dolgozó munkavállaló azért ezzel szerintem messze nem értene egyet.

Szimba 2011.01.02. 11:27:05

@a-kis-herceg:

Oktatáspolitika!:-))

Az államnak mindig érdeke, hogy legyenek polgárai. Tehát a születésszámba valamilyen módon igyekszik beleszólni. Ugyanis, ha nincs fogyasztás (amihez emberek kellenek), vagy nincs termelés (amihez szintén emberek kellenek), stb., akkor felborul az egész (hatalom).

A leggyakoribb ösztönzők a családi adókedvezmény vagy családi pótlék, gyes, gyed, bölcsődék, óvodák, iskolák ingyenesen elérhetően, egyéb gyermektámogatások (tankönyv, étkezés stb.), lakástámogatás is.

Ha egy országban nem könnyítik meg a hosszú távú gyermekvállalást, akkor csökken a fiatalok létszáma, és a nyugdíjak, a fogyasztás, az adók stb. is csökkennek.

Vagyis külföldi bevándorlókat kell becsalogatni, ami viszont egyéb más (pl. etnikai) gondokat hozhat.

Nálunk a cigányság életmódja miatt nem egyértelmű, hogyan lehet egyrészt kedvet ébreszteni, másrészt pedig a gyermekvállalási kedvet csökkenteni egyes népcsoportoknál.

Nem könnyű és nem is túlságosan az egyenlőségre épülő a jelen helyzet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 11:27:16

@Akitlosz: láttál te már olyan felső tízezerbélit, aki alapmotoros Opel Astrával jár és egy 60 négyzetméteres panelben lakik (Gazdagréten)? A vagyont soha nem élik fel teljesen, viszont soha nem is törvényes úton képződött teljesen. Legalábbis itt és most.

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:27:19

@sárkányfő: na nagyszerű. pont ezért kell a demagógia mert itthon van táptalaja.... rajta kaptam...

DEMAGÓGIA= amit a választó (te) hallani akar(sz)

demagógia: "be lehet vonni a közteherviselésbe a minimálbéres/munkanélküli milliomosokat a vagyonukon keresztül, mint a soha be nem vallott jövedelmükön keresztül"

VALÓSÁG: az adózás célja: KÖZ szolgáltatások biztosítása társadalmi szerződés szerint.

azaz nem azért kell adót fizetni hogy mindenkivel egyformán? arányosan? stb kib*ssz*nk, hanem hogy bizonyos (társadalmi szerződés szerinti) közszolgáltatások megvalósuljanak...

szoval nem a szekér huzza a lovat, max a lejtőn... de az nem a normál üzemmód. ha a szekér magától megy (pl olaj vagy arany vagyon), akkor nem kellenek a lovak...

heima_ 2011.01.02. 11:28:43

@Hepci: nem tudok mit kezdeni a kételyeiddel.

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:29:52

@Szimba: igen amit te írsz a nyugati civilizációkban szükségesek. az a társadalmi jólét következő fázisai. én simonmondja val eyget értésben aszondom:

amig az alap jogállami keretek sincsenek, addig felesleges ezekkel bajlódni.

ha nem tűnik fel neked. ezek pusztán "kommunikációs" témák...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 11:30:17

@heima_: mindig kell preferencia, ez igaz. Jó preferencia lenne pl. az igazmondás. Persze, úgy nem lehet kormányra kerülni az ún. demokráciában, értem. Azt gondolják a pártok, ott maradni se. Ezt is értem. Ezért nem járok szavazni lassan 10 éve. :)

Ordnassac 2011.01.02. 11:31:39

@CSENDES: hmmm... szerintem annyira ez a gyerekműsorozás nem áll távol Süveges Gergőtől.

heima_ 2011.01.02. 11:31:47

@panelburzsuj: nagyon szép tanulmány, ez is tökéletesen alátámasztja amit tegnap mondtam (br 200 diplomás kezdő).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 11:32:03

@heima_: semmi gond. Úgyis indulunk kirándulni a Normafához. Utána meg ebéd egy felsőkategóriás étteremben (vö. középosztály felemelése). :)

panelburzsuj 2011.01.02. 11:33:23

@heima_:

"a fizetett járuléknak nem sok köze volt és van a kapott nyugdíjhoz Magyarországon"

Lásd Biszku Béla?

heima_ 2011.01.02. 11:34:16

@Hepci: modoros közhelyek egymás hegyén-hátán. Gonosz országgyűlési képviselők, csaló vállalkozók, hazug politikusok, elnyomott szegények stb. ezt kéne komolyan érvnek venni?:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 11:34:23

@Szimba:
Kínában jobban csinálták - kicsit.

Az egy és a két gyerek szép cél.
Okosan felnevelhető, ha - nem pénzzel, de óvodával és munkajoggal megtámogatják.

A sokgyerekeseket meg extraadóval büntetném.

Aki ennek ellenére is sokgyerekezik, az elég gazdag - nyilván,
ahhoz, hogy fölnevelje.

jjulie 2011.01.02. 11:34:25

@Hepci:

beszélgess vele, de ha meguntad, légyszi küld el a picsába

nekem megtiltotta az ordi

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 11:34:48

@simonmondja.:

Furcsa is meg nem is. Attól függ honnan akarjuk nézni.

Így 20 év távlatából nem is rendszerváltás, hanem hatalommegosztás történt a kommunisták és az ellenzéki kerekasztalosok között.

Azóta nem mindig a posztkommunisták vannak hatalmon, csak 20-ből 12-ben. 2014-re 24-ből 12-ben.

A rendszer változott valamicskét, de hogy az előző garnitúra ugyan nem lett rendesen leváltva az teljesen biztos.

1920-at, 1945-öt mondanám inkább rendszerváltásnak, 1989-et ugyan nem.
Az előző rendszer alkotta meg az utód rendszerét, a kommunista parlament fogadta el a következő rendszer alkotmányát, és az újabb köztársaságot is a régi képviselője "kiáltotta ki".

Valamirevaló rendszerváltásnál a régi tagjai, hívei, vagy menekülnek, vagy börtönbe kerülnek, de legalábbis csendben meghúzzák magukat.

Régi emberekkel nem lehet új rendszert építeni.
Nehéz elképzelni XVI. Lajost a királyság megdöntéséért küzdő forradalmárnak.

Szimba 2011.01.02. 11:34:57

@a-kis-herceg:

Jogállam sem ártana. De a kettőt egyszerre kell felépíteni.

Kellene.

Az állampolgárok (gyermeket vállalók) csak akkor vállalnak több gyermeket, ha biztonságban érzik magukat és a jövőjük kiszámítható.

Ez nálunk aztán különösen nincs meg. Folyamatosan változik minden, de nem jó irányban, hanem a csiki-csuki játék szerint.

sárkányfő 2011.01.02. 11:35:05

Egy jó ötlet amerikából, amit nálunk is be kéne vezetni:
"az egész országban kötelező lesz feltüntetni az étlapon az egyes ételek energiatartalmát – ez eddig csak New York városában volt így."

www.medicalonline.hu/cikk/mi_varhato_2011_ben_az_orvoslas_teruleten_

heima_ 2011.01.02. 11:35:57

@panelburzsuj: lásd a Magyar Köztársaság nyugdíjszámítási szabályait és szokásait.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 11:36:28

@Hepci:
"miért is csodaszer az egykulcsos adó a gazdaság fehérítéséért folytatott embert próbáló küzdelemben?"

Nem csodaszer, de használ. Csökkenti a feketeségben érdekeltséget.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 11:37:03

@Ordnassac: Az mindegy, hogy mivel ért egyet, meg mivel nem, ha a biztonságos alkalmazáshoz kb három-négyszer annyi pénzt kell, hogy megkeressen az alkalmazott, mint amennyit oda lehet adni neki.

Szimba 2011.01.02. 11:38:40

@simonmondja.:

A sokgyerekes adó elég érdekes lenne nálunk, mert a sokgyerekesek többsége segélyből él.

panelburzsuj 2011.01.02. 11:38:46

@heima_:

"szép szó a kockázatközösség, de miért igazságos, h mindenki ugyananakkora kulcsú eü járulékot fizet? itt miért nem zavar senki, szja-nál meg miért megy a sípitozás?"

Talán mert más a biztosítás, és más a jövedelemadó funkciója.

Vagy tökmindegy, hogy mit-mivel-hogyan szabályozunk?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 11:38:54

@Akitlosz: A minibálbér- és járulékemelés használ a fogalkoztatottságnak, és csökkenti a feketemunka-érdekeltséget?

lüke 2011.01.02. 11:38:57

@panelburzsuj:
mi multik vagyunk, már a kultúrában:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 11:39:11

@heima_: biztos Tündérországban élsz, ahol nem a gazdagodás/tőkefelhalmozás egyik - eredeti - módja a partnerek ki nem fizetése. Valamint a darabolós gyilkosok felmentése is életszerűtlen.
No jó, nem strapálom magam. Kell ide változó identitású kormánypropagandista is, beszélgess Zsülivel. :)

Szimba 2011.01.02. 11:40:23

@kolbászoszsömle:

Egy nagyobb cégnél ez megtörténik. Kisebb cégeknél biztosan nehezebb, főként, ha nem a legjobban kereső szakmákról van szó.

lüke 2011.01.02. 11:41:17

@Hepci:
felintegettem lentről a völgyből
pááá
itt jó ebédhez szól a nóta:

... hol a tölgyek őrzik a völgyet,..meg tölgyest

sárkányfő 2011.01.02. 11:42:17

@a-kis-herceg: Az adózás célja több, mint pusztán a közszolgáltatások biztosítása. Az állam több, mint egy puszta közszolgáltató cég. Pl. nehéz lenne közszolgáltatásnak hívni a kultúra, a tudomány, a sport támogatását, vagy éppen a határon túli magyarok támogatását, noha ezek fontos ügyek.

De ez mindegy is, mert a lényeg, hogy a közteherviselés önmagában jogos dolog, nem a kibaszás a célja. És azokat is be kell ebbe vonni, akik ki akarnak belőle bújni, noha - többek közt - kihasználják a közszolgáltatások nyújtotta előnyöket is.
Éppen a potyautas viselkedés a kibaszás a közösséggel szemben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 11:42:23

@simonmondja.:

Ezzel én egyetértek.

Azonban jól láthatóan van egy olyan elvárás a választópolgárok részéről az állammal szemben, hogy beleszóljon a szaporodásba.

A politika részben maga kelti, részben csak tudomásul veszi ezt az elvárást és igyekszik úgy ahogy megfelelni neki.

No és persze különböző elvárások vannak, ezért változnak folyton a szabályok, főleg kormányváltás idején.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 11:43:25

@Akitlosz: Á, ez nem igazán így van.
45 után is, az elit meg lett fenyítve, mert tényleg elég szar helyzetbe kormányozták az országot, de a fenyítés után szépen beültek a villákba és nagypolgári lakásokba, visszamentek a kórházakba és a vezető állásokba, mert nekik volt elég szellemi tőkéjük és a gyorstalpaló diplomás kondásokkal nem lehetett azért a Pártunk és kormányunk - terveit megcsinálni.

Nem vesztek el, nyugodj meg.
Most is itt kommentelgetnek a horhysta nagypapájukról.
Most is jó helyzetben vannak.
Csak az idők változnak, az elit nem.

Szimba 2011.01.02. 11:43:32

@Ordnassac:

:-))))))
Megyek veled!!!:-)

heima_ 2011.01.02. 11:43:53

@Hepci: hát figy, inkább tündérország mint bulvárország. hidd azt, hogy minden vállalkozó adócsaló, minden politikus csúnya gonosz bácsi stb. csak azt mond meg nekem h miért vegyelek akkor komolyan egy másodpercig is.

ez egy kibaszott modorbánya.

lüke 2011.01.02. 11:44:32

@Szimba:
erős állam lesz, jogosan:)
de az államra szarik mindenki, sőt utálja

vajon mindenütt?

álomszép 2011.01.02. 11:44:49

@Akitlosz:
Te ebben az országban élsz egyáltalán? Te tudod, hogy mekkora a munkanélküliség, vidéken hány ember szeretne dolgozni és nem tud? Te néztél már a szemébe azoknak a becsületes dolgozni akaró embereknek, akik munkát keresnek, vagy egy közmunka program után azt kérdezik, miért nem dolgozhatnak tovább. Úgy gondolom nem. Kérdezz meg olyanokat akik ezt megtapasztalták.
Vannak olyanok is akik nem akarnak dolgozni, de a többség nem ilyen.
Az a bizonyos szakadék, a gazdagok és a szegények között mélyül. Mikor is volt a rendszerváltás, mikor szüntek meg a nagy vállaltok, TSz-ek. ÁG-ok........ . igen. azóta folyamtosan.
Már a szocik. által bevezetett adózás- ami most él- és ami most lesz egykulcsos adó is a magaskeresetüeket támogatta, ill. támogatja. No akkor már meg is van a "régi- új törésvonal egy picinyke morzsája"....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 11:44:52

@lüke: hölgyek őrzik a völgyet? És micsinál a Tölgyes a hölgyekkel? Megrohanja a völgyet?

lüke 2011.01.02. 11:46:51

@sárkányfő:
ez várható az orvoslásban:
rég tudjuk, hogy a profilaxis a legolcsóbb:)

sárkányfő 2011.01.02. 11:47:09

@heima_:
"szép szó a kockázatközösség, de miért igazságos, h mindenki ugyananakkora kulcsú eü járulékot fizet? itt miért nem zavar senki, szja-nál meg miért megy a sípitozás?"

Az azonos eü. járulék egy azonos szintű hozzáférés jogát adja mindenkinek - elméletben - az eü. rendszerhez. Akinek több kell, és van rá pénze, az megfizeti a magánklinikát, magánnőgyógyászt, stb.

Viszont én támogatnám, hogy pl. a láncdohányosok, extrém túlsúlyosok (ha nem betegség miatt túlsúlyosok) és egyéb, a saját egészségükkel nem törődők többet fizessenek. csak ezt nehéz lenne szabályozni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 11:47:09

@heima_: olvasgass Manager Magazint, megtudol minden hasznos s fontos dolgokat!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 11:47:39

@Szimba: Azoknál a kicsi cégek, amelyikekben ez nincs meg, azok tönkremennek.
Amelyikekben meg megvan, azoknak a gazdája fekete audival jár.

Ez a rendszer az, ami nyomja lefelé a melósok bérét, és emeli a szolgáltatások árait, miközben csökkenti a versenyt, és a foglalkoztatottságot.

heima_ 2011.01.02. 11:48:32

@panelburzsuj: aha, és akkor aki több tb járulékot fizet, az jobb ellátást is kap, mert biztosítás, mi? a járulék és az adó ugyanúgy állami kiadás fedezetére szedett pénzösszeg, csak az előbbi címzett a másik pedig általános kiadásokra fordítható. a tb járulék mégis mindig egykulcsos volt, aztán mégsem volt igazságtalan, ha az szja egykulcsos, akkor meg rögtön igazságtalan lesz. Ez az a baszott nagy önellentmondás, amit az igazság bajnokainak nem sikerült még feloldania.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 11:48:58

@simonmondja.:

Ez is így van.

A lakás nem romlik meg olyan gyorsan, ha nem gond, hogy abban áll a tőke, nélkülözhető egy ideig, akkor lehet késleltetni a folyamatokat.

Nagy mennyiségben lakásokat épít(tet)ő befektetői cég nincs olyan sok.

Nyilván úgy látják jobbnak, ha várnak, de nem adják olcsóbban.

Kínálat van bőven. Kereslet is lenne. Fizetőképes kereslet ami nincsen.

panelburzsuj 2011.01.02. 11:49:20

@jjulie:

Én hibás üzletpolitikának látom az üzembiztosan elfogult, eltorzult, beszűkült faszságokat lökő hírforrások lehülyézését.

Szerintem minél jobban kiteljesítheti magát, annál nagyobb az esély arra, hogy a kezdeti óvatoskodást és bizonytalankodást levetkőzve egyre magabiztosabb és orbitálisabb baromságokat nyomat - és ezzel egyre több és több hallgatóba/olvasóba rúg bele.

Ergo: fejlesztő kérdésekkel könnyen ráveheted, hogy magamagát darálja le, míg ledorongolással csak a sértett egóját hizlalod.

sárkányfő 2011.01.02. 11:49:44

@lüke: rákerestem, már tudom mit jelent, de nem lett volna egyszerűbb eleve magyarul? :)

Szimba 2011.01.02. 11:49:53

@Hepci:

Tölgyes lerohanja Ságvárit!
A hölgyek pedig elmennek ebédkézni! Aszalt szilvával töltött karajkát bacon tekercsben.

heima_ 2011.01.02. 11:50:09

@sárkányfő: akkor azonos mértékű fix járulékot (mondjuk évi 200ezer forint) kellene fizetni, nem azonos kulccsal.

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:52:40

@Szimba: :) tökéletesen egyetértünk....

@sárkányfő: rohamosan közeledik az álláspontunk... főleg a potyautas témában. de az sajna most nem érdek. az az átláthatóságot erősíteni... így marad a mostani...

ja "nehéz lenne közszolgáltatásnak hívni a kultúra, a tudomány, a sport támogatását, vagy éppen a határon túli magyarok támogatását, noha ezek fontos ügyek"

definíción nem vitatkozom. de az érdemi vita lenne hogy ezekre szükség van e. pl az elit 2000 Ft os müpa belépőjéhez 18ezret mindig hozzárakni az államnak... vagy hogy a sportot kell e támogatni... a versenyt nem, a tömeget meg a lakónál kell hagyni nem elvenni rá és akkor tud venni focilabdát.

sárkányfő 2011.01.02. 11:53:43

@heima_: a vállalkozók nem azért csalnak, mert eleve rosszak, hanem mert nem akarnak tönkremenni, illetve lemaradni a csalók mellett. Aki játssza a becsületest az már rég kipusztult.

Az adócsalás, a korrupció, a kiskapuzás, az oligarchikus hálózatokba való betagozódás a túlélés feltétele a vadkeleten.

jjulie 2011.01.02. 11:54:50

@Akitlosz:

ezt az 1920-at rendszerváltást részletezd egy kicsit

milyen rendszert, milyen rendszer váltott?

a-kis-herceg 2011.01.02. 11:56:15

@simonmondja.: most könnyű lesz váltani elitet. mert az értelmes ember kivül maradt 65 éve. 20 éve pedig szigorúan versenygazdaságban volt... tehát gondosan szelektált állami szféra van. tökéletesen csak az oda nem valók vannak ott...

panelburzsuj 2011.01.02. 11:57:24

@heima_:

Talán elkerülte a figyelmedet, hogy a "tb" kifejezést szétszedtem nyugdíj és egészség fejezetekre.

Az (öregségi) nyugdíj statisztikailag eléggé kiszámítható élethelyzetek kezelésre szolgál (több befizetés-több ellátmány), az egészségbiztosítás meg pont fordítva: a váratlan és nagymértékű kiadások szétterítését szolgálja.

Nem muszáj se egyetértened, se megértened, csak kicsit megnehezíted a társalgást, ha minden fogalmat lelkesen összezagyválsz.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 11:59:41

@a-kis-herceg: Összefogni az abrosz sarkát és zsupsz.
Te egy javíthatatlan idealista vagy, Kisherceg.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 12:00:27

Te egy javíthatatlan álmodozó vagy, Kisherceg - és akkor Tüskevár...

a-kis-herceg 2011.01.02. 12:02:28

@simonmondja.: jogállam.

ismered? 7,5 t. teljes magyar honban előzni tilos 2 sávos utakon. hétköznap 6-22h között. jan1től

gyorsan alkotott rendelet... betarthatatlan... 100% biztosan visszavonják. és gyorsabban mint bevezették...

ha véletlen nem lenne igazam akkor is visszavonják az autópályáinkat elkerüli minden külföldi... és ez rossz ómen....

sárkányfő 2011.01.02. 12:02:49

@heima_: az egészségügynek évi X ft-ra van szüksége, hogy fennmaradjon és működjön. Ha ezt a pénzt egyenlő részekre elosztva szednénk be, akkor a szegényebbekre annyi jutna, hogy éhen halnának. Az éhhalál elég egészségtelen dolog.

A gazdagabbaknak többet kell vállalniuk, másképp nem megy, és nekik relatíve még a több is kevesebb, mivel így is több marad nekik az alap szükségletek - mindenkinek kényszerű - kielégítése után.

bariga 2011.01.02. 12:03:20

Ezen a Philip dolgon nem is akadt ki senki? Úgy látszik itt már ingerküszöb sincs, bár tényleg csak azt kapjuk, amit megérdemlünk.

lüke 2011.01.02. 12:05:35

@nyünyüge:
helyes,az internacionálé után jöhet
azután a carmagnole.........
hepci nincs még 40

Szimba 2011.01.02. 12:05:43

@nyünyüge:

Gondolod, hogy azok az idősebbek, akik minden énekórán eldalolták ezeket az indulókat, nem emlékeznek tökéletesen a szövegre, kottára????

Annyit Internacionálét ember nem énekelt, mint egy 50-60 éves magyar állampolgár.:-((

a-kis-herceg 2011.01.02. 12:06:44

@bariga: mér az mtv nem a hirtv? le van xarva... kio a f*sz nézi? az az 1-2%??? és? akkor?

lüke 2011.01.02. 12:06:52

@bariga:
dehogynem ,ledalább már 3x benn volt
és kiküldtük:)

Szimba 2011.01.02. 12:07:08

@bariga:

Mert megérdemeljük!:-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:07:16

@sárkányfő:

A Személyi Jövedelemadóról volt szó, nem a nyugdíjjárulékról.

Nagy arányú adócsökkentésben meg értelemszerűen csak olyanok részesülhetnek, akik nagy arányban fizetnek adót.

Nehéz olyanok SZJA-ját csökkenteni, akik nem is fizettek olyat.

Ha a közteherviselés szlogen valamennyire is komoly akkor mindenkinek célszerű SZJA-t fizetni akinek jövedelme van.

Mert ugye a közteherviselést elvileg úgy kellene érteni, hogy a köz viseli a közteherviselés terheit és nem úgy, hogy csak a fehéren foglalkoztatott, viszonylag jól kereső alkalmazottak és a tisztességes vállalkozók szűk rétege viseli csupán a köz eltartásának a terheit.

nyünyüge 2011.01.02. 12:08:29

@Szimba: egy idő után irgalmatlanul romlik az ember memóriája - ezt vésd eszedbe - amíg megy:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 12:09:22

@bariga:
Miért, legalább majd megtudhatjuk, hogy a királyi tévé nézői tábora

- kétmillió -

Éljenéljen.

nyünyüge 2011.01.02. 12:10:03

@a-kis-herceg: nem a hírtv, inkább az echo (volt eddig). most javított a hírtv egy nagyot.

Szimba 2011.01.02. 12:10:15

@nyünyüge:

Már semmire sem emlékezem, de az Internacionálét éjjel álmomból ébresztve is...:-))))))

sárkányfő 2011.01.02. 12:10:31

@a-kis-herceg: szerintem az államnak kellene egy idealista elv alapján formálnia is a népet. Pl. a magyarok alig sportolnak, noha egyéni önérdek, életminőség-javító tényező is a sportos életmód, illetve nemzetgazdasági érdek is, mert egészséges ember kevesebbet jár kórházba, ellenben jobban teljesít a munkahelyén. Szóval ez egy jó cél, ami felé érdemes terelni a népet. Ez főleg a tömegsport támogatását jelenti persze, pl. parkok építését ahol lehet futni, meg kampányokat csinálni, stb., de az élsport is jó, mert jó marketing a sportnak egy-egy olimpikon, akik gyereke sokaságát terelik a sport felé.
A tudomány támogatása még egyértelműbb, a kultúra bonyolultabb abba nem megyek most bele.

a-kis-herceg 2011.01.02. 12:13:26

@simonmondja.: jogállam2

a tv. tiltja a kamionoknak az előzést...

de ami mellett előírja hogy olyan távot kell hagyni kamionok között hogy az előzés után egy harmadik kamion beférjen:)

azaz tudják hogy rá se b***ik senki a jogszabályokra. van egy tartalék joghely is... azoknak akik mégse tartanák... vannak alternatívák.

Viccország.

heima_ 2011.01.02. 12:13:26

@sárkányfő: értem én, szóval az úgy igazságos, ha mindenki ugyanazon kulcs mellett fizeti az eü járulékot, aki többet keres így többet is fizet.

csak akkor ugyanez az szja-nal miért igazságtalan? erre kéne a megfejtés az igazság bajnokaitól.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:15:24

@kolbászoszsömle:

Ez is igaz.
Ez is azt támasztja alá, hogy bérjárulékok változásától ugyan nem lesz több munkahely.

Ha egy vállalkozásnak mindenképpen kell ember, akkor vesznek fel, ha meg nem kell akkor nem vesznek fel, ez nem a bérjárulékokon múlik.

Ráadásul egy vállalkozás jobb esetben hosszabb időre tervez, úgyhogy nem az a fontosabb, hogy folyton változzanak a terhek, hanem éppen az, hogy ne változzanak, mert akkor lehet(ne) tervezni.

a-kis-herceg 2011.01.02. 12:15:40

@sárkányfő: @heima_:

vannak perfős eu járulékok... azaz nem jövedelem arányosak...

de én ebből kiszállok. 20ad rangú kérdések...

amikor épp a logisztikai cégeket irtja apártunk...

Ordnassac 2011.01.02. 12:16:31

@a-kis-herceg: ilyenkor szoktam provokatívan visszakérdezni: a passzivitásukkal az általad említett szereplők nem ugyanúgy hibásak abban, hogy olyan a politikai elitünk, amilyen?

heima_ 2011.01.02. 12:18:17

@panelburzsuj: igen, alig van köze a befizetett nyugdíjjárulékodnak a nyugdíjadhoz.

lehet rizsázni minden szépen hangzó témát, csak valami olyat kéne írni, ami arra ellenérc, amit írtam.

ha én azt állítom, hogy a szar büdös, arra nem lesz ellenérv, hogy elmeséled h hogyan keletkezik.

a-kis-herceg 2011.01.02. 12:18:56

@Ordnassac: dee igen jó a kérdés. elszabtuk. 20 év alatt jött rá az ország. a magyar az lassan érő típus. lásd: én.

de legyünk elnézők a fölnőttekkel kapcsolatban...

és a bankrablást sem akadályozom meg, azaz passziv résztvevő vagyok. max "cinkos aki néma", de a bűnt ne kend rá(nk)

heima_ 2011.01.02. 12:19:58

@a-kis-herceg: igen, ha nincs jövedelmed.

sárkányfő 2011.01.02. 12:20:01

@Akitlosz:
"A Személyi Jövedelemadóról volt szó, nem a nyugdíjjárulékról."
Attól még, hogy te nem látsz összefüggést az adócsökkentés ára, és a nyugdíj ellopásából származó zsákmány között, attól még az összefüggés létezik.

"Nagy arányú adócsökkentésben meg értelemszerűen csak olyanok részesülhetnek, akik nagy arányban fizetnek adót."
Nem talált. Az "arány" szó a magyar nyelvben arányt jelent, nem abszolút mércét, tehát a kis keresetűeknél is lehetne elvileg nagyarányú adócsökkentést végrehajtani. Pl. 5% már egész szép arány, de egy szijjártó szerintem még 2%-ról is simán ki tudná dumálni, hogy ez nagyarányú.

"Nehéz olyanok SZJA-ját csökkenteni, akik nem is fizettek olyat."
na ez igaz. nem is állítottam az ellenkezőjét.

"Mert ugye a közteherviselést elvileg úgy kellene érteni, hogy a köz viseli a közteherviselés terheit és nem úgy, hogy csak a fehéren foglalkoztatott, viszonylag jól kereső alkalmazottak és a tisztességes vállalkozók szűk rétege viseli csupán a köz eltartásának a terheit."
ez félig igaz, csak a "tisztességes vállalkozók"-os rész mese.

A lényeg sajnos elsikkadt: abszurd adócsökkentésnek nevezni azt, hogy kirabolnak, majd az aprót visszadobják.

Másképp is megfogalmazom, hátha így jobban átmegy:
Nevezzük az államosítást egy egyszeri, rendkívüli, 100%-os vagyonadónak. 100%-os vagyonadó, amit a manyup pénzünkre vetettek ki. Ennek fényében amit ez a kormány csinál, az minden idők egyik legnagyobb adóemelése.

Ordnassac 2011.01.02. 12:20:46

@a-kis-herceg: látod a kérdésemben valahol azt a szót, hogy bűn(ös)? Na látod. ;-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:21:31

@simonmondja.:

Az is lehet, de a jogalkotásnak azért csak nem abból kellene szerintem kiindulnia, hogy az emberek 100%-a bűnöző, pedig sokszor ebből indul ki.

Lásd pl. üres CD, DVD, nyomtató stb. adó.

Vagy a "csempészet", ami csupán a piac normális működése. Ott célszerű vásárolni és adót fizetni, ahol olcsóbb.

Nem lenne tilos a magyar államnak sem olyan adókat kivetnie, hogy a magyarok ne külföldön költség a pénzüket, sőt, a külföldiek költség inkább Magyarországon.

De nem itt, a magas adók + nagy és drága hatóság a preferált forma, a versenyképes adók + kisebb, olcsó hatóság helyett.

a-kis-herceg 2011.01.02. 12:21:56

@Ordnassac: szóval. már öntudatos polgár vagyok.

van egy rossz törvény??? mit tegyünk? tartsunk be/tartsuk be... jogunk van a tv. keretei között...

bariga 2011.01.02. 12:23:53

Bocsánat, nem olvastam végig mindent, lassan indul nálam az Újév.
Bár megjegyzem nálam ezt a hergeljük az ellenzőket listát akkor is a Polt Péter vezeti.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:23:54

@Hepci:
Én még másmilyen felső tízezerbelit sem sokat láttam.
Lehet nem egy fele járunk.

a-kis-herceg 2011.01.02. 12:23:54

@heima_: nem:) nézd meg a fizetési lapodat.... :)

a-kis-herceg 2011.01.02. 12:25:29

@Akitlosz: hm nem is mindig beszélsz hüjeségeket. javaslom jelöld meg ezeket... nehogy átugorjam...

ssi 2011.01.02. 12:25:57

@Szimba: vörösboros áfonyás hús baconban - nálunk + burgonyapüré + almaszósz/dinsztelt vörös káposzta - most számolom a várható kalóriabevitelt - sőt, még az italok energiatartalmát is

nem találom! valaki fentebb írta, hogy írják rá az étlapokra. támogatom - a menzán is

@kolbászoszsömle: oké :-))
- átlagjövedelem bedobása a köztudatba némi kiegészítést kívánna
- a kormány bármely lépése hatástanulmányokat, háttérszámításokat kívánna
- akinek volt/van vállalkozása másként lát sok mindent - s ez így oké

sárkányfő 2011.01.02. 12:27:40

@heima_: kár gúnyolódni. nem vagyok az igazság bajnoka, sőt, azt mondom, hogy ha csak is kizárólag egy szempontot, az igazságosság szempontját érvényesítenénk, akkor pl. azonnal megszüntethetnénk egy csomó ember eü-i ellátást, és hagyhatnánk megdögölni a Taigetoszon. De létezik pl. társadalmi szolidaritás is.

Egyébként meg a gazdagabbak többet kapnak a közszolgáltatásokból is. Pl. van kocsijuk, többet használják az utakat. A vállalkozók meg pályáznak ezerrel, egy részük kapja is a kedvezményes támogatásokat vagy éppen a vissza nem térítendőket, stb. De ha vannak alkalmazottaik, akkor azok is a közutakon mennek be a munkába, aminek a haszna szintén a vállalkozónál csapódik le.
Tökéletes arányosítás nyilván nincs, pláne nem személyre lebontva. Ha tudsz tökéletesen igazságos rendszert, írd le. Az igazságosság jó elv, törekedni kell rá, de nem kizárólagos elv.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 12:31:55

@Akitlosz:
Hátpedig a rendszerváltás óta eltelt 20 évben elég sok pénz cserélt gazdát - bűnözéssel.
Olajszőkítéstől kezdve az iparszerű autólopáson át a védelmi pénz szedésig és ingatlanpanamákig, benfenteskereskedelemmel, csalással, pilótajátékkal, játékautómatával, leánykereskedelemmel, kábítószerkereskedelemmel, sima széthordással...

Az egyetlen mód lenne, hogy visszacsatoljuk a gazdaságba az ebülszerzett milliárdokat, hogyha vagyonadó lenne.

Na, jó, nem az egyetlen.

bariga 2011.01.02. 12:34:25

@Akitlosz: a fehéren és jól keresők most jelentősen kevesebb közterhet fognak viselni. Magyarországon szerintem nem ilyen bornírt, sehol máshol nem létező alacsony és nem progressszív adó kellett volna, hanem 10 ezer új adóellenőr egy évig és börtönbüntetés, az adócsalóknak, mint más normális orzságban. Igaz, hogy most uborkatolvajokkal vannak tele a börtönök.
A feleslegesen odaajándékozott adócsökkentés csak gazdagítja a gazdagokat és az ennek pótlására bevezett különadó csak gerjeszti az inflációt, a szegények kárára, akik már így is éhen hallnak. A többi lopást most itt nem említeném, már volt róla szó többször.
Egyre távolodunk Európától.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:35:52

@kolbászoszsömle:

A minimálbéremelés használ a minimálbéresek nem kicsi táborának, mert több bért kapnak és használ az államnak, mert több bevételhez jut.

Amelyik vállalkozó meg emiatt megy tönkre, az lehet, hogy nem a legjobb üzletre tett.

Felesleges és értelmetlen a délkelet-ázsiai munkabérekkel versenyezni akarni.

Jobb vállalkozásokat meg úgysem érdekli, hogy mennyi a minimálbér, mert senkinek nem fizetnek annyira keveset.

Éppen azért is -egyebek mellett - hiba a minimálbér SZJA mentessége, mert igen sok embert jelent, ráadásul egy részük szürkén foglalkoztatott. Azaz valójában nem annyit keres, de csak annyira van bejelentve. Akkor legalább a minimálbér után fizessen SZJA-t!

A foglalkoztatás nagyon szép és hasznos dolog, de az értelmetlen munkának nincs értelme. Nem azért dolgozik senki, mert nagyon unatkozik, hanem szeretne megélni a munkájából. Ha már ahhoz is kölcsön kell kérni, hogy egyáltalán el tudjon jutni a munkahelyére, akkor az ilyen munkahelyek társadalmi hasznossága erősen kérdéses.

A foglalkoztatásnak nem a nagyobb nyomort, hanem a kisebbet célszerű szolgálnia.

Az alacsonyabb minimálbér biztos javítaná a versenyképességet, növelné a foglalkoztatást, de mégis inkább csak a nyomor és a kapitalisták profitja lenne nagyobb tőle, és nem kisebb.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 12:36:11

@Akitlosz: Ez nem teljesen van így, mert ha veszünk pl egy kertészti céget, akkor egészen más haszonnal lehet új kertet építeni, mint egy meglévőt karbantartani.

A kertek karbantartása elég munkaigényes (fűnyírózás, gazolás, virágok buzizása, fakéregvakargatás stb).
Erre lenne igény, ha nem kellene elkérni érte óránként 5000 forintot/ember.
Ha csak 2000-be kerülne, lenne annyi munka, hogy érdemes legyen felvenni rá két-három-öt embert.
Az ember elmatatna óránként 800 forintért, ötszázból kijönne a szerszám, meg a benzin, de hétszázból nem jön ki az ÁFA+járulék+adó+szabadság+tartalék(ami ahhoz kell, hogy az esőnapokat, meg a tenyészidőszakon kívüli időt átvészelje az ember).

Ha csökkenne a járulék+adó, akkor, mivel megérné csinálni, csinálnák.
Így viszont a szomszéd gyereke nyírja a füvet feketén, és megy a sunnyogás, amikor levágja a lábujját.

És ezt el lehet játszani szinte minden munkaerő-igényes cuccnál, a kőművestől az esztergályosig.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:39:47

@sárkányfő:

Az attól függ.

Ha 10% az elvonás, akkor aki nem fizeti szemét adócsaló, aki nem hajlandó hozzájárulni a közterhekhez.

Ha 90% az elvonás, akkor aki nem fizeti egyszerűen életben akar maradni a zsarnoksággal szemben.

Magyarország melyik szinthez áll(t) közelebb?

Ordnassac 2011.01.02. 12:43:02

@cambridge.on: azt hiszem ez nem fogja nagyban rontani a hírnevünket. Más országok is éltek válságadókkal, ott is tiltakoztak a nagyvállalatok.

A válságadók tekintetében inkább az zavar, hogy mégsem lesznek ideiglenesek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:44:21

@simonmondja.:

Attól függ kit értünk elit alatt.

Az 1944-1945-ös rendszer vezetői nem igazán kaptak szerepet az új rendszer építgetésében. Inkább akasztófát. Ez igaz az 1944 előtti rendszer vezető képviselőire is.

Horthy nem jött többet haza, emberei egy részét felakasztották.

Egy bizonyos szint alatt persze mindegy, de őket meg nehéz lenne az elit közé sorolni.

Egy horthysta nagypapa még messze nem elégséges feltétel.
Ráadásul senki sem maga választja meg a nagypapáit.

panelburzsuj 2011.01.02. 12:46:34

@kolbászoszsömle:

Erre találták ki az adórendszeren kívüli keresetet.

Amivel egyrászt újabb adócsalási lehetősgéket teremtettek,

www.vallalkozoinegyed.hu/20100823/ado-adorendszeren-kivuli-kereset-csalasra-oszonoz

másrészt tönkrevernek egy csomó (potenciális) adófizető vállalkozást.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:52:01

@álomszép:

Abban vagytok eltévedve, de nagyon-nagyon, hogy nem azok a gazdagok, akiknek van munkájuk, fehéren foglalkoztatják őket és átlag alatti, vagy attól magasabb munkabért kapnak.

A szocialista logika és gazdaság- és adópolitika pedig őket tekinti a leginkább megsarcolandó társadalmi rétegnek.

Az az "ellenség", aki dolgozik, fehéren foglalkoztatják, és még viszonylag normális bért is kap.

Nem bruttó 180 000-nél kezdődnek a "gazdagok".

Az igazán gazdagok meg úgysem munkabér utáni személyi jövedelemadót fizetnek.

A "szociálisan érzékeny" szocialisták még a családi pótlékot is sajnálták a melósoktól, mert "gazdagok".

Jóval többe kerül kerül egy bürokratikus, ellenőrző rendszer fenntartása, mint alanyi jogon családi pótlékot fizetni pár milliomosgyerek után.

De nem várom el, hogy megértsd.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 12:52:11

@Akitlosz:
Én budán nőttem fel. Nekem majdminden osztálytársam szülei jogászok voltak, igazgatók, mérnökök, orvosok, művészek.

Hidd el, nem sokan voltak olyanok, akik 45 előtt kapálásból éltek.

Az elit ugyanaz volt akkor, mint azóta is, csak kicsit üresebbek voltak a lakások és kopottabbak a bútorok, meg csikorgott bennük a régi padló,
de a nagymamának még német volt az anyanyelve.

jjulie 2011.01.02. 12:53:38

@Ordnassac:

a bevált orbáni furfang szerinti válságadó

ez a válság elnevezés, a "kormányozni szeretnénk mint az állat, de gőzünk sincs hogy miből" -ből eredő válságra utal ami még egy darabig fennáll, tehát jogos az állandó válságadó, amúgy meg mindenki asszociáljon a "válságadó" kifejezésből arra, amire tud

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 12:58:19

@jjulie:

A bolsevik rendszert váltotta a Horthy rendszer.
Mondhatod, hogy a vörösök már 1919-ben le lettek állítva, de az új rendszer csak 1920-ban épült ki.

Mondjuk szerintem a legutóbbi "rendszerváltás" is 1990-ben történ a parlamenti választással, és nem 1989-ben.

De ízlés dolga, ha te csak úgy vagy hajlandó megérteni, akkor gondolj 1919-et. :-)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 12:58:52

esküszüöm, ennyire nem örültem még ilyen gyorsan ilyen sokszor egymás után...

jjulie 2011.01.02. 13:12:39

@Akitlosz:

a vörös rendszer mikorra is épült ki?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 13:14:06

@kolbászoszsömle: Ebből látszik, hogy nem nő vagy- vagy csak frigid kissé...
Bolond Új Esztendőt mindegykinek!

panelburzsuj 2011.01.02. 13:14:06

@Akitlosz:

"Jóval többe kerül kerül egy bürokratikus, ellenőrző rendszer fenntartása, mint alanyi jogon családi pótlékot fizetni pár milliomosgyerek után."

Föltéve, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alkalmatlan a milliomosság megállapítására, ezért külön Családipótlék-jogosultság Megállapító, Folyósító, Ellenőrző és Nyomozó Hatóságot kell gründolni.

(Tündériek egyébként ezek az apróbb variációkkal szerteszét keringő kormányigazoló dumák. Velük fog megtelni a mém-elmélet csodás bizonyító erejű állatparkja ... )

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 13:14:51

@kolbászoszsömle: Ebből látszik, hogy nem nő vagy- vagy csak frigid kissé...
Bolond Új Esztendőt mindegykinek!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 13:14:58

@a-kis-herceg:

Olcsóbb "megoldás", mint háromsávos autópályákat építeni, ahol akkor sem lassul le, és akkor sem torlódik fel a forgalom, ha kamion előz kamiont, mert a belső sávban soha nem jár teherautó, így ott mindig tempósan haladhat a személyautó és a motor forgalom.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 13:16:05

@kolbászoszsömle: Ebből látszik, hogy nem nő vagy- vagy csak frigid kissé...
Bolond Új Esztendőt mindegykinek!

sárkányfő 2011.01.02. 13:17:11

@Akitlosz: mint előbb is írtam:

államosítás = rendkívüli, 100%-os vagyonadó
(a manyup pénzekre kivetve).

szóval egyetértünk:
az adócsalás az egészséges életösztön, és a jogos polgári ellenállás megnyilvánulása a zsarnoksággal szemben.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 13:17:15

@kolbászoszsömle: Ebből látszik, hogy nem nő vagy- vagy csak frigid kissé...
Bolond Új Esztendőt mindegykinek!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 13:19:49

LOL
2015-ig letudtam az újévi (S.P után) vagy új évi fogadalmakat!

álomszép 2011.01.02. 13:22:20

@Akitlosz:
Te is nagyon el vagy tévedve. Nem érted mit irok Neked.
Itt egy kis idézet: " A kapitalista országok történetében példa nélküli a privatizáció, ami Magyarországon zajlott a rendszerváltás után. " már ekkor kialakult a nagyon gazdag réteg. úgy gondolom. nem szeretek a multba nagyon visszatekintgetni, ez csak egy kis emlékeztető.
Nem is erről a rétegről beszélek.
Nem mindegy hogy mennyi bruttó munkabérből adózol. teljesen mindegy, hogy vállalkozónál, vagy máshol dolgozol.
Te nem érted meg, hogy a mostani adórendszer, és az egykulcsos adó is a magasjövedelmüeknek kedvez.
És sok-sok embernek még munkája sincs. mert az új munkahely csak igéret.
Én sem várom, hogy egyetértsünk ebben. osztjónapot.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 13:22:38

@sárkányfő:

A sport egészséges dolog eléggé kérdéses.

Nézd meg, hogy a törött kezű, lábú stb. fiatalok ugyan mitől is sérültek le?

Kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, lovaglás, síelés, küzdősportok stb.

Az összes edző azon panaszkodik folyton, hogy "sok a sérült".

De szívinfarktust is szinte csak az kap fiatalon, aki nagyon sportol.

Nem tartom így egyértelműen valósnak a sport egészséges megállapítást.

jjulie 2011.01.02. 13:24:50

@Akitlosz:

mondtam már hogy menj a picsába?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 13:27:27

@sárkányfő:

Nem raboltak ki.

Az állam által kivetett és kötelezően beszedett járulék, amit ráadásul a befizető sosem látott, sohasem volt igazán az övé, csak egy sok a bérpapírján az miután levonták tőle már nem az ő pénze.

Azt meg az állam dönti el, hogy mihez kezd a beszedett pénzzel.

Lehet szemétség, de így van

Amúgy is aggályos, ha az állam törvények erejével biztosít bevételt magáncégek számára.

Tudomásul vettem, hogy te máshogy gondolod.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 13:28:05

@sárkányfő:

Én is írnék, ha működne ez az oldal. :-)

sárkányfő 2011.01.02. 13:33:06

@Akitlosz: akkor ezt gondold át még egyszer, hátha.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 13:34:50

@jjulie: Veled is!
Bár a jókívánságokat letudtam az elébb egy időre..

teevee 2011.01.02. 13:39:33

@Akitlosz:
"Ha 10% az elvonás, akkor aki nem fizeti szemét adócsaló, aki nem hajlandó hozzájárulni a közterhekhez.

Ha 90% az elvonás, akkor aki nem fizeti egyszerűen életben akar maradni a zsarnoksággal szemben.

Magyarország melyik szinthez áll(t) közelebb?"

Magyarország az elsőhöz áll(t) közelebb, a ~40%-os adókulcsával, Svédország meg a másodikhoz (~54%). Szemét svéd zsarnokság, ostoba, lúzer, opportunista adófizető svédek! Úgy kell nekik!

sárkányfő 2011.01.02. 13:40:12

@Akitlosz: "Az állam által kivetett és kötelezően beszedett járulék, amit ráadásul a befizető sosem látott, sohasem volt igazán az övé, csak egy sok a bérpapírján az miután levonták tőle már nem az ő pénze."

:)

A magyar nyelvű neten az utóbbi hetekben már szépen eltűntek azok akik megpróbálták ez "az nem is a te pénzed volt" szöveget nyomatni, de annyira felsültek, hogy szépen el is tűntek.
de itt vagy te, aki utolsónak még jelentkezik, hogy kiálljon a százszor megcáfolt abszurditás mellett :)

Akitlosz, a magántulajdon nem egyéni mérlegelés, vagy gondolkodás függvénye, hanem tény. A manyup pénzem az enyém, 100%-osan, és pont. Mérlegelésnek helye nincs.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 13:45:39

@sárkányfő: Volt...pontosan, szépen...vagyis akár még maradhat is, csak az eddig és a jövőben befizetett 24% nem lesz az!
Jobban mondva az ezután adóban befizetett!
Igaz, az másnak is csak annyit ér, mint Neked: Ígéretet, hogy ha lesz, akkor megkapod, amit...
Na, ez majd' olyan bonyolult, mint a kormányzati szóhasználat!
Amit mondok, azt pont fordítva kell érteni, de nem hazudtam vele, ugye?:-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 13:57:08

@simonmondja.:

A bűnözésből származó vagyonokkal szemben a rendőrségnek és a bíróságnak kell(ene) fellépnie.

Elvégre "jogállam" vagy mi van hirdetve.

Ha erre nem képes az állam, vagy nincs is ilyen szándéka, akkor attól még nem lesz elfogadható a kollektív büntetés.

Ha zsebtolvajok is vannak a buszon, akkor ezért még nem helyénvaló az összes pénztárcát elkobozni, csak mert lehetnek közöttük lopottak is.

Ez a módszer az állam saját alkalmatlanságának beismerése, illetve a saját állampolgárainak lenézése, megvetése.

Akinek bűnözésből származik a vagyona azt kobozzák el, az illetőt meg csukják le!

Ez lenne a korrekt megoldás.

Ordnassac 2011.01.02. 13:58:03

@Akitlosz: mintha kevernéd itt a versenysportot a szabadidős tömegsporttal. Azért a kettő messze nem ugyanaz, sérülésszinten sem.

ssi 2011.01.02. 13:58:35

@Akitlosz: minbér bariga 2011.01.02. 12:34:25 korrekt
"Amelyik vállalkozó meg emiatt megy tönkre, az lehet, hogy nem a legjobb üzletre tett"
- nem kell rögtön tönkre menni, lehet, hogy csak később fog, de addig minden újabb próbálkozás ellenére is egyre nehezebb lesz neki
- de valamit mégis tett a saját megélhetéséért
- ha valakinek van egy stabil szakmája, s csak annyi kereslet van rá a piacon, mit tegyen, milyen üzletbe kezdjen?
- attól, hogy megemelik a minbért, automatikusan nem fog jelentősen emelkedni is a termékek/szolgáltatások iránt a kereslet, nem lesz több bevétel, amiből fedezni tudja a bér, ill. járulékainak emelekedését

Ordnassac 2011.01.02. 14:00:01

@Akitlosz: @Ordnassac: *jav.: mintha keveredne itt a versenysport a szabadidős tömegsporttal

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 14:04:04

@bariga:

10 ezer új adóellenőr, csak mert a magyar állam harácsolni akar még a szomszédaihoz képest is?

Tavaly megszüntettek 10 adófajtát, amelyeknek a léte többe került, mint a belőlük befolyó összeg.

Biztos a hatalmas adók, a követhetetlenül bonyolult adórendszer és a még sok tízezer finánc bevetése az optimális?

Nem tudom mennyibe kerülne még 10 000 adóellenőr munkába állítása és fizetése, de egy halom munkát meg lehetne spórolni, ha nem Magyarországon lenne minden a legjobban adóztatott, így nem érné meg a magyaroknak inkább bárhol máshol adózni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 14:04:54

@Ordnassac: Most akkor keveri vagy nem keveri?
Statisztika szerint a tömegsportban több a baleset szerintem, márcsak a nagy számok törvénye alapján (mely törvényt fel kell függeszteni, mint nem a forradalom és/vagy szabadságharc szellemében fogant szörnyedményt:-)!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 14:08:20

@Akitlosz:

Hát igen.
Észrevettem, hogy amikor lopja akkor sajna joghézag, amikor meg már ellopta, akkor meg ősi jussa ez neki.

Meg bodzaszedésből jött össze.

De azért azt tudod, hogy az állam fogalmába a világ nagyrészén simán belefér a nagy vagyonok megadóztatása.
És van, ahol a kicsié is.

Nem kell feltétlenül mindig a pénzmozgást adóztatni.

A válságokban pláne jobb lenne, ha a pénzmozgást nem,
viszont a parkoltatását valami
haszontalan hodályban (ingatlan),

adóztatnák, mint a vöcsök.

Legalább több pénz kilépne a gazdaságba - forogni.

ssi 2011.01.02. 14:08:35

@a-kis-herceg:
"orulunkvincent.blog.hu/2011/01/01/hazudni_harommillio_peldanyban"

- aki dolgozik, az hibázik is - mondhatnánk
- nem ez az első bakijuk, s nem is az utolsó
- nem ez az egyetlen hibájuk, amit nem kommentálnak
- ismétlem magam: nekem az a sejtésem, hogy a
* attól még nem lesz valami hirtelen szuper, hogy az előzőtől teljesen más
* attól még az új nem működik hibátlanul, hogy az előzőek elszámoltatása van csak a kirakatban

cambridge.on 2011.01.02. 14:14:24

@Akitlosz: A történelmi ismeretedről már számot adtál.
A közelmúlt sem megy jobban.
Lásd görög, és svájci példák.

Ebben lehet igazad.
Az otthon ülő, számítógépes játékkal elfoglalt gyerek egészségesebbnek tűnik, mit akit hajnalban felköltenek, mert várja az uszoda,vagy egy reggeli futás.
Gömbölyűbbek, az biztos.
Az utcai gang tagjai is főleg a sportot űzők közül kerülnek ki.(?)Lehet tévedek? Most ne a Farkas sztoriból indulj ki a megítélésnél.
Te kevered a szezont a fazonnal.
Az élsportot a tömegsporttal.

Forradalmi áttörés, már csak bizonyítani kell a sport ártalmasságát a fiatal szervezet fejlődésére.
Olyan könnyen fog menni, mint Ceaușescuék bizonyították a tej káros hatását, a gyerekek szervezetére.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 14:15:35

@kolbászoszsömle:

Lehet, de lehet nem.

Attól tartok, hogy ha mondjuk fele ekkora lenne a minimálbér, vagy pláne eltörölnék, akkor inkább csak a munkáltatók haszna lenne nagyobb, az államé nem igazán, a munkavállalók nyomora viszont jelentősen.

Éppen azért élnek nyugatabbra jobban, mert ott a munkaerőt kell megfizetni.

A fűnyíró, a fodrász, a fogorvos munkája ugyanannyi mindenhol, nincs lényeges különbség a hatékonyságban sem, de amelyik munkaerő ötször annyiért dolgozik, az ötször annyi GDP-t is állít elő a szolgáltatásával, és jobban él ő maga is, meg az ország is az adójából.

Aztán meg ugyan lehet, hogy a bérjárulék csökkentéssel olcsóbban lenne fűnyírást szolgáltatni, de az is igaz, hogy az alacsonyabb SZJA után több pénze lesz megfizetni az embereknek a fűnyíróembert.

Jó, tudom, a minimálbéreseknek nem, de erősen kétlem, hogy akár így, akár úgy ők 2000-5000 forint/óráért füvet nyíratni akarjanak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 14:16:49

@cambridge.on:

Hány magyar cég is kapott adómentességet az elmúlt huszonegy évben?

Ralph Cifaretto 2011.01.02. 14:19:06

"A fiatalok között már tavasszal is érződött ez a hatás, a kutatások világosan mutatják, hogy körükben elveszett a Fidesz korábbi hatalmas előnye, elvitte a cica, pontosabban a két új politikai erő."

Nem tudom te milyen közv.kutatást láttál, de a fiatalok között még mindig toronymagasan vezetett a Fidesz. Bár az igaz, hogy az MSZPt a Jobbik és az LMP is megelőzte.

Ralph Cifaretto 2011.01.02. 14:20:53

"Ezen a téren az egyik legnagyobb hibát a médiafronton követte el a kormány: áterőltetett és tűzön-vízen keresztül védett egy olyan rendszert, amely lényegesen több kárt fog okozni kitalálójának, mint amennyi politikai haszonra számíthat általa."

A médiaharc ürügyén, de valójában ezért ( index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/02/szankciokat_kovetelnek_magyarorszag_ellen_az_adolepesek_miatt_tiltakozo_oriascegek/ ) indult lejáratókampány Mo. ellen. Mindent a pénz mozgat!!!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 14:20:56

De végre eljött, amire vártak az Urak egy ideje.
Megjegyzem, Marx Úr esmét tévedett, nem Angliában tört ki a forradalom, má' megen' nem:
m.blog.hu/fu/fungie/image/cartoon/cartoon1011/SZ5-363.jpg

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 14:21:11

@Akitlosz: Ha minden olyan állami beruházáson, ahol harminc embernél több dolgozik, hivatalból lenne egy ellenőr, akinek az a dolga, hogy azt lesse, hogy ott ne legyenek bejelentetlen emberek, akkor az simán megtérülne.

Amikor az M6-t építettük, és leadták a drótot, hogy jönnek az ellenőrök, kiürült a pálya.
A cigányok eldobálták a lapátot, és futottak az erdőbe.

Amikor más, nagy építkezésen voltam, és jött az ellenőr, a melósok a tetőn bújtak el a biztonsági ajtót magukra zárva, és néma kussban várták, míg elmennek.
És ez szinte mindenhol így megy, ahol le van osztva alvállalkozóknak a munka, mert az állam ugyan kifizeti az adórészt is, azt várva, hogy majd visszaszedi a munkavégzés után, de az alvállalkozói verseny az adórészből is engedményt ad, és olyan áron vállalnak be munkát, amiből egyszerűn nem LEHET kifizetni az adókat.
A fővállalkozó meg gyakorlatilag a semmiért, kockázatot sem vállalva keres rengeteg pénzt, sőt, gyakran még az így nyomott árat sem fizeti ki.

Az ellenőrzés mostani módszerének semmi értelme.
A szúrópróbaszerűen végrehajtott kampányszerű ellenőrzések egyrészt nem hatékonyak, másrészt semmiféle visszatartóerővel nem bírnak, mert akit elkapnak, az csődbe megy, akit meg nem, azt továbbra is a fenntarthatatlan és biztos bukásban végződő versenyben tartja.
És azért tartja benne, mert, ha nem vállalja el a munkát, akkor éhen hal.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 14:21:17

@simonmondja.:

Én elhiszem.

Budán.

Máshol meg kapálásból éltek az emberek. Valakinek azt is kellett.

Ralph Cifaretto 2011.01.02. 14:26:06

"Jól látható ez a baloldalon, ahol évek óta minden a megújulásért kiált, mégsem történik szinte semmi: ugyanaz a párt, ugyanazok a szereplők, ugyanazok a mondatok. De a jobboldalon sem jobb a helyzet: nemhogy új, de más sem nagyon van már."

A jobboldal példátlan sikert ért el 2010ben. Nem hinném, hogy válságban lenne és megújulásra van szüksége. Főleg annak tükrében, hogy egy új radikális jobboldali párt majdnem második erővé nőtte ki magát, tele új fiatal politikussal. Az önkormányzatokban is számos új Fideszes politikus került vezető pozícióba. Persz ballib oldalról ez lehet másképp látszik.

Ralph Cifaretto 2011.01.02. 14:31:18

"Akik azonban emlékeznek még mondjuk az 1998-as Orbán Viktorra, sejthetik, hogy milyen veszélyt jelentene ma a kormányfő számára, ha megjelenne egy, a fiatalok százezrei által kedvelt, az ő nyelvüket beszélő, dinamikus, bátor és szabadon gondolkodó politikus, akivel akár újra is játszhatnák a Horn-Orbán vitát…"

A vezető jobboldali politikusokat mindig ezerrel átkozta a ballib média, de a múlt mindig megszépíti a teljesítményüket. Így volt Antallal, Borossal és már a 98-as Viktorral is. A 2010-est vajon hányban fogják nosztalgiával emlegetni??

Ordnassac 2011.01.02. 14:32:02

@namitirok: össze nem keveri, de bele viszont igen. ;-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 14:34:38

@álomszép:

Magyarországon nagyon gazdag réteg?

Még Romániában is jóval gazdagabb a nagyon gazdag réteg.

Éppen azért nincsenek magyar multik, nagy magyar cégek, mert nem létezik Magyarországon nagyon gazdag réteg, amelyik gyárakat tudna építeni.

Csak az ácsingózás megy a külföldi befektetők pénzére.

Az egykulcsos adó pedig mindenkinek kedvezőbb, mert aki többet keres, többet adózik. Ha tízszer annyit keres, akkor tízszer annyit adózik, és nem százszor annyit, ami ugyan nem igazán motivál a több, jobb munkára.

Te olyanokat hablatyolsz össze, hogy mennyi mindenkinek nincs munkája, csak annak mi köze van a SZJA adókulcsokhoz?

Ha a "gazdagok" 50%-os kulccsal adóznának, akkor attól még ugyanúgy nem lenne munkája annak, akinek éppen nincs, a "gazdagok" viszont beintenének a többletmunkának.

A korábbi adórendszerben, aki az adósáv határán keresett, többletmunka esetén a magasabb adókulcs és az adójóváírás eltűnése miatt +40 000 bruttó forint jövedelemből kb. +15 000-rel nőtt csak a nettója.

Mitől is emeli a foglalkoztatottságot szerinted a progresszív adórendszer?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 14:36:44

@Akitlosz: Mi fáj ? Gyere mesélj...

Képzeld, a Horhy Magyarországa nem egy virágzó kommuna volt.
Volt elitje és volt, aki kapált.
Most sírjunk?
Az elit később is zongorázott és olvasott és nyelveket beszélt és utazott és tanult és tanított és értelmiségi munkát végzett...
Csak kicsit más segget nya...

inreallife 2011.01.02. 14:37:15

BBC európai hírei között az első helyen ez áll...
www.bbc.co.uk/news/world-europe-12104203

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 14:38:26

@Akitlosz: nem a minimálbérről van szó, hanem arról, hogy a bérre rakódó egyéb elvonások a fenntarthatósághoz szükséges tartalékképzés erőforrásigényét annyira megnövelik, amennyit nem lesz hajlandó kifizetni a megrendelő.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 14:40:13

@teevee:

Az csak egyféle adó, egyféle kulcsa.

Messze nem a teljes adóterhelés.

Magyarországon lehet körülbelül 50 féle adó, szóval nem messze messze nem csak a Személyi Jövedelemadót kell nézni, még csak nem is abból folyik be a legtöbb pénz.

Összesen az adóterhelés ... hát a bruttó teljes bérköltségnek csak a harmadát kapja meg a dolgozó, abból a harmadból még fizeti a többi adót, ÁFÁt, jövedékit, helyi adókat, termékdíjat, szerkezetátalakítási adót, egyéb ilyeneket tömegével.

Akinek jövedelme is van lazán otthagyhatja akár a 70%, de akár még több százalékát is a jövedelmének az államkasszában.

Szép is lenne, ha csak a SZJA-t kellene fizetni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 14:41:30

@sárkányfő:

"A manyup pénzem az enyém, 100%-osan, és pont. Mérlegelésnek helye nincs. "

Jó rendben. Legyél boldog a pénzeddel!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 14:45:15

@Ordnassac:

Nem ugyanaz, de nagyobb a hasonlóság közöttük sérülések tekintetében, mint a nyugodt, feleslegesen nem ugrabugráló emberek sérülési mutatói között.

Ha nekem nem hiszel kérdezd meg ezentúl a begipszelt kezű/lábú, bekötött fejű fiatalokat, hogy ugyan hogyan is történt a baj!

jjulie 2011.01.02. 14:46:20

@Akitlosz:

most csalódást okoztál

jjulie 2011.01.02. 14:48:43

@Akitlosz:

na, ez már jó, ne hagyd magad

komment1 2011.01.02. 14:49:31

@inreallife: A BBC egyre keményebben fogalmaz. Persze, szokásához híven nem kommentál, de a hír megszerkesztéséből tök világos az üzenet. Pl. korábban: www.bbc.co.uk/news/world-europe-12070204. Nyilván nem is lehet más reakciót várni éppen a BBC-től, bár többen őrájuk hivatkoztak Mong Attila egy perces közszolgálati csendje kapcsán (ti. hogy ilyet nem lehetne csinálni a BBC-nél - na ja, csak nem is lenne rá szükség).

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 14:49:49

@jjulie: Nono. Nem fejtette ki, biztos van benne egy csavar, főleg, ha a nettóját nézzük!:-P
Sőt, szerintem úgy érti, hogy csak azzal, semmi mással!
Mondjuk a 24% nyugdíjadó kissé érdekes, mármint jogilag, főleg, hogy semmi, de semmi nem jár érte!
De nem merészelem bírálni jogalkotóinkat, ha az Alkotmánybíróság sem meri/teheti, ki vagyok én ehhez?

Ordnassac 2011.01.02. 14:55:25

@Akitlosz: jé, hogy mozgás közben sérülések is bekövetkezhetnek, nohát! Persze, túlzásba nem kell vinni, de hogy a tunyulás nem tesz jót az egészségnek, az is biztos. Churchill üde kivétel volt.

@namitirok: www.mti.hu/cikk/2011/01/02/rendeletalkotasi_jogot_kapott_a_pszaf-_bovul_a_felugyelet_jogkore-522948

Azt hiszem hasznosabb, ha ezt tanulmányozod. ;-P

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 15:07:12

@Ordnassac: "A PSZÁF elnöke a főhatóság tevékenységéről a tárgyévet követő május 31-ig számol be az Országgyűlésnek, illetve külön felkérésre tájékoztatást ad az Országgyűlés ilyen feladatkörrel rendelkező bizottságának. A PSZÁF elnökének kinevezésével kapcsolatban a törvény rögzíti: a felügyelet elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök hat évre nevezi ki. A felügyelet két alelnökét - a felügyelet elnökének javaslatára - a miniszterelnök hat évre nevezi ki, az úgynevezett Pénzügyi Békéltető Testület elnökét a felügyelet elnöke nevezi ki hat évre."

Tanulságos. Ez most az ítélet, vagymi?:-P

sárkányfő 2011.01.02. 15:09:21

@Akitlosz: Én boldog lennék a pénzemmel, ami a törvény szerint az enyém és senki másé, de a rablókormány elveszi. Ez a baj.

Meg az is baj, hogy közben még adócsökkentésről is hadovál, noha a manyup pénzem elvétele önmagában 100%-os vagyonadó.

Annak a megkérdőjelezése pedig, hogy a sport egészséges-e, akkora abszurdum, hogy felléphettél volna vele valamelyik szilveszteri kabaréműsorban.

Ordnassac 2011.01.02. 15:13:52

Amúgy ma lépett hatályba az NMHH elnökének rendeletalkotási jogát szabályozó (és az NMHH-t alkotmányos szervvé emelő) alkotmánymódosítás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:15:08

@manyike:
Nyilván olyan üzletbe érdemes vágni, ami minél jövedelmezőbb.

A szakma meg nem érdekes, a cégvezetőnek nem az a dolga, hogy a cég alaptevékenységéhez tartozó szakmát értse, hanem, hogy tudjon céget vezetni.

Bárki, bármilyen kft-t, rt-t, alapíthat, elég ha az alkalmazottak között van akinek az a szakmája.

Az sehol nincs előírva, hogy a vállalkozó csak a saját szakmájában vállalkozhat.

Akkor nem színészek, sportolók nyitnának éttermeket.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 15:17:44

Balogh S. Éva szerint pedig az MBHHHMTKFTC téved:
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=45656:az-nmhh-rosszul-tudja&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

Szerintem az a harczi, hogy a nemzetkozi karvajtoke osszpontositott tamadast inditott a forradalom ellen!
Ne haggyuk ezt, NERtársak, védjük meg kormányunk és a NENYI keretében bojkottáljuk, mind az NBC, mind a BBC és minden ilyesmi BC-re végződő ocsmány, a forradalom ellen szóló imperialista, népelnyúzó orgánum híradásait!

Mától csak MTV1, gyerekeknek és interneteseknek MTV2, csonkított hazánk távol élő fiai (és lányai) DumaTV!
Ezennel befejezem a Zindex látogatását is, megkeresem a MTI honlapját, legalább kevesebbet fogok netezni és több idő lesz a Családra!

Uff, dakota Lköszön

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:21:19

@simonmondja.:

"Észrevettem, hogy amikor lopja akkor sajna joghézag, amikor meg már ellopta, akkor meg ősi jussa ez neki.

Meg bodzaszedésből jött össze."

Az nem jó, hogy így van, de ettől még nem lenne igazságos, vagy okos ötlet a nyugdíjasokat a nagy értékű lakásuk eladására kényszeríteni, amire aktív korukban volt pénzük, de a nyugdíjból fenntartani is nehéz, nem vagyonadót fizetni utána.

"De azért azt tudod, hogy az állam fogalmába a világ nagyrészén simán belefér a nagy vagyonok megadóztatása."

Bele, de nem is hatékony. A vagyonos embereknek sokkal több lehetőségük van. Ha a magyar állam nagyon erősködne velük szemben, akkor egyszerűen külföldre vinnék a vagyonukat, ha meg még ez sem elég, akkor saját magukat is.

Nem elüldözni kell a pénzt és a pénzes embereket az országból, hanem becsalogatni és itt tartani őket.

Az hasznosabb lenne, elhiheted.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:25:20

@cambridge.on:

Történelemről szó sem volt.

Fikázás helyett meg érvet bizonyítékot hozzál, ha tudsz!

A görög olimpiákon csak görögök vehettek részt, ha neked más ismereteid vannak, nosza mondjad!

Svájccal kapcsolatban nem tudom mi jutott kis agyadba, konkrétumot mondj, ha tudsz!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 15:26:16

@Ordnassac: Köszönöm, nekiesek mind a 165, vagyhány paragrafusnak, hiszen nincs jobb dolgom!
Chelsea-Aston Villa a szünetben 1:1

És örülök, hogy az új, forradalmi törvények és rendeletek máris meghozták hatásukat (nem mellesleg a kissé késve elfogyasztott szilveszteri töltött káposzta hatása mellett:-).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:31:49

@kolbászoszsömle:

Elvileg.
Gyakorlatilag meg, ha így is köztudottan minden korrupt és úgy megy, ahogy mondod, akkor akkor is le tudnák adni a drótot, ha beruházásonként egy ellenőrrel több lenne, illetve létezik az az összeg, amennyiért eggyel több ellenőr esetén sem változna semmi.

Ha maga az állami közbeszerzés, pályáztatás korrupt, akkor mitől várható, hogy pont az ellenőrök lesznek szentek?

Tartok tőle, hogy a több ellenőr csak több sápot jelentene, az alvállalkozók, meg még olcsóbban dolgoznának és még gyakrabban dobálnák el a lapátot az erdőbe rohanva.

Mitől vagy benne biztos, hogy a több ellenőr javítana a helyzeten?

nyünyüge 2011.01.02. 15:32:34

Orbán életet lehelt a liberális értelmiségbe

Különös dolgokat produkál a Nemzeti Együttműködés Rendszere. A kétharmados forradalmon, az Alkotmánybíróság kiiktatásán, a magánnyugdíjpénztári befizetések lenyúlásán és a médiatörványen túl (illetve ezek következményeként) ilyen az is, hogy sikerül több száz főt egybeterelni olyan rendezvényekre, amelyek - legalábbis előítéleteink szerint - az elmúlt években érdektelenségbe fulladtak volna.

hirszerzo.hu/belfold/20110102_beszelo_mediatorveny

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:34:17

@simonmondja.:

Lehet akkor a "horthysta" meg az "elit" fogalmakat kellene definiálni előbb.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 15:35:06

@Akitlosz:
A nyugdíjasok, meg a nagyértékű lakások?
Annyira jó téma.
Igaz, eddig a nagy vagyonokról beszéltünk.
De...
Nem sajnálom a rózsadombi nyomortanyát.
Szegény nénikék, ugye.
A fűtést is megtámogatjuk, mert a 10 szobás villában 4 méter a belmagasság és elviszi a kiemeltnyugdíjat a gázszámla.

Aki nem bírja kicsengetni az adót, az ne lakjon kastélyban.
Ilyen egyszerű ez.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:36:54

@kolbászoszsömle:

Megnövelték a bérre rakodó járulékokat?

Fél százalékponttal a nyugdíjjárulékot tudtommal.

Mást is?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 15:37:38

@Akitlosz:
Kicsit körülírtam a magam részéről.
Tudod, a zongorával kezdtem...
De ettől Te még maradhatsz a százmillió tarkónlőtt áldozatnál.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:38:42

@Ordnassac:

De hogy a labdarúgásban a fejeléskor bekövetkező agyrázkódás nem tesz jót az egészségnek az is biztos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:40:42

@sárkányfő:

Az már önmagában érdekes, hogy egy az állam által kivetett és beszedett járulék, hogy kerülhet egyáltalán magántulajdonba?!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 15:42:51

@simonmondja.:

Miért, nem a nagy értékű ingatlan a vagyon?

Akkor mit akarnál adóztatni, milyen vagyont?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 15:50:30

@Akitlosz: A problémát érteni vélem.
Hogy amikor három ember be nem jelentése cca. havi negyedmillió forintot jelent, amiből juthat az ellenőrnek is, különösen, ha tíz embert nem kell észrevennie.

Ebből viszont az következik, hogy az államnak a korrupcióval, és adócsalással kellene versenyeznie.
Ezt a versenyt pedig akkor lehet megnyerni, ha nem éri meg ellene játszani.
Sok ellenőr, kicsi közteher együttesen a siker egyetlen lehetősége, minden más esetben a drogháború fog lejátszódni, ahol az egyre nagyobb szigor egyre nagyobb érintettséget, és egyre nagyobb hasznot eredményez, néhány illuzórikus győzelemmel.

álomszép 2011.01.02. 15:52:12

@Akitlosz:
Te irogatsz itt mindent össze-vissza. már reggel óta osztod az észt. Ki foglalkozik a romániai gazdagokkal? Azt sem tudod mit irsz. már mindnet összkevertél.
Még, hogy Mo-on nincsnek gazdagok? már kérdeztem, Te nem itt élsz ebben az országban.
Persze abban igazad van aki többet keres többet visz haza. milyen igaz. az egykulcsos adó, pedig a magasjövedelmüeknek kedvez.
Milyen foglalkoztatottságról beszélsz? jó hogy nem adózik akinek nincs munkahelye.
Vagy talán már létesült néhány százezer munkahely, csak én nem tudok róla?
Ird már meg, hol van az egyszeri nagyarányú adócsökkentés is.?
Mit irsz? kinek nőtt a nettója? 150.000,-Ft bruttó esetén tizezerrel csökkent a nettó kereset. akkor mi növekedett, ird már meg?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 15:52:33

@Akitlosz:
Mit nem értesz?
Amit mondtál, hogy ...a nyugdíjból fenntartani nem tudják...
ez vicc.
Akkor adják el.
Pont.
Nehogymár mások segítsenek fenntartani nekik a villájukat...
Talánbizony az adófizetők támogassák a villalakókat...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 15:54:01

@Akitlosz: Ez a probléma egy eszkalálódott probléma.
Nem az a fél százalék osztott, szorzott, hanem az, hogy Magyarországon kb húsz éve büntetik az élőmunkát.
Az EVA egy elfogadható adószint lenne pl az élőmunkára.
Minden élőmunkára.

álomszép 2011.01.02. 15:56:24

@Akitlosz:
Ja! minek épitene a magyar gyárakat?! mikor a rendszerváltás után eladták, felszámolták? ezt is ird már meg, mert én nem tudom?. Te biztosan nagyon tudod!

Balt 2011.01.02. 15:57:14

@kolbászoszsömle: "Ebből is látszik, hogy nem szabad, még a gyalogosnak sem a piroson átmenni."

Újév hajnalban történt az eset. Jól látszik, hogy sárgán villognak a lámpák, ill. a gyalogos "piros-zöld lencsés" jelzőlámpa "fekete". A zebrán gázolás a dolog baleset része, bár nyilván ez sem szépségdíjas... A vérlázító a cserbenhagyás. (Alighanem alkoholos befolyásoltság mellett.)

@Akitlosz:
"Te jogutódlásügyileg eldöntötted, hogy az maszop kommunista"

Nem ő, a korabeli bíróság. :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 15:57:30

@Akitlosz:
A másik a vagyonosok üldözése.
Ez az érv most ide pont nem stimmel.
Mert, ha az ingatlan adózik, azt nem vihetik ki az országból.
Hehe.

Mert nehéz összecsomagolni és feltuszkolni a repülőre.

El tudja adni, és elhúz délre, de akkor a vevő adózik tovább.

A nagyértékű ingatlan adója az jó.
Elhiheted.

ulrike (törölt) 2011.01.02. 16:01:11

Az Egyesült Királyság KüM szóvivőjének nyilatkozata.

"Freedom of the press is at the heart of a free society. We hope that the Hungarian Government will soon resolve this issue satisfactorily and that it will not impact adversely on the successful delivery of the Hungarian EU Presidency."

'Sajtószabadság életbevágó egy szabad társadalomban. Reméljük, hogy a magyar kormány hamarosan kielégítő megoldást talál ez ügyben, és mindez nem befolyásolja hátrányosan majd a magyar EU elnökség teljesítését.'

Eléggé érthető nem diplomatául is.

komment1 2011.01.02. 16:05:34

Kedves Török Gábor (bár totál valószínűtlen, hogy olvasná az 1000 x-edik kommentet, de mindegy)!

Érdekesnek találtam ezt a megközelítést a mostani bejegyzésben, ti. konkrétan a "divatjamúlt", "poros" stb. (a politikai marketingben "lejárt brand") kategóriát, amibe egyre inkább belecsúszik a Fidesz is. Az bizonyára rendkívül fontos, hogy a fiatalok körében mennyire tud népszerű lenni egy párt, ugyanakkor, mint ez a bejegyzés is céloz rá, ehhez nem elegendő a jófejség néhány külsődleges gesztusa (facebookon megjelenés stb.). Én a magam részéről úgy fogalmaznék, hogy a legalapvetőbb a hitelesség - ennek deficitjétől szenvednek a szocialisták, és ebbe csúszik bele egyre inkább a Fidesz is. Ez azonban szerintem sem volt szükségszerű még egy rendszerváltó, "régi" pártnál sem. A hitelesség deficit pedig egyáltalán nem csak a fiatalokat idegeníti el egy párttól (bár az nyilván jelzésértékű, ha már szinte csak nyugdíjasok szavaznak egy pártra, mint az MSZP-re - de még az ő esetükben is, amennyire tudom, számos "nyugdíjasuk" átvándorolt a Jobbikhoz, Fideszhez). Arra is elég világosan utal ez a poszt, hogy a Zuschlagok és mások után a fiatalság önmagában nem tekinthető politikailag új távlatokat nyitónak (sokszor csak törtetőnek). Gondolom, hogy szükség lenne új, karizmatikus egyéniségre a politikában, olyanra, aki vitaképes lenne a mai Orbánnal, és aki nem feltétlenül fiatal, sőt, inkább középkorú, tapasztaltabb, aki már letett valamit az asztalra, és jó az emberismerete, kommunikációs készsége is, és legfőképp aki hiteles személyiség. Ugyanis szerintem egy új vezető személyiség felbukkanása semmit sem érne, ha újabb egyszerű vezérkultuszról lenne szó, ha az új vezető folytatná az autoriter irányvonalat (még ha a kommunikáció arról is szólna, hogy mindent az emberekkel, emberekért). Azt hiszem, mindenkinek az autoriter hiteltelenségből van/lesz elege egyre inkább - ennek a rendszernek része a magyar politikára mindeddig jellemző bipolaritás ("magunkfajta" meg ők), a képtelenség a másként gondolkodókkal való együttműködésre. Ehhez tartozik az is, hogy minden cselekedetre felmentést ad a "másik oldal" úgymond szörnyű volta, a valóban elkövetett vagy nekik tulajdonított "gaztettek". Ez a magatartás automatikusan vezet a hiteltelenséghez. Ha egy esetleg felemelkedő új vezető ebből nem tud kitörni, ha egy új vagy megújuló párt nem képes valóban hiteles alternatívát nyújtani - beleértve ebbe a sokkal nagyobb együttműködési készséget másokkal, a civilek, a civil szervezetek véleményének valódi figyelembevételét, konstruktív módon - akkor szerintem is a folyamatos "forradalmak" szcenárió fog bejönni. Az átlagpolgár a jelek szerint egyre inkább aktivizálja magát, de nem mindegy, hogy hogyan. A jelen helyzetben önmagában egy karizmatikus politikus szerintem nagyon nem elég, nem hoz "megváltást" - és az embereknek egyébként is egyre inkább elegük van/lesz az öntörvényű zsenikből, a Gyurcsány-, Orbán-féle politikusokból. Megoldás lehet, hogy a feltörő energiákat a valódi "társadalmi munka" irányába tereljék, az átlagember, úgy látom, szívesen és egyre szívesebben tesz a saját közösségéért, ha erre lehetőséget kap. Az emberek egyre nehezebben tűrik, hogy állandóan vezetgetik és megvezetik őket, és nem tekintenek rájuk másként, mint holmi szavazógépre.

jjulie 2011.01.02. 16:09:23

@Balt:

ez a fajta kommunistázás nem csak a "lejárt brand" , hanem a mucsa része is

álomszép 2011.01.02. 16:14:02

@Akitlosz:
Mára köszönöm a kommentelést veled. viszlát.

Balt 2011.01.02. 16:17:19

@simonmondja.: Off:
"Nézem, de nem látom, hogy piros a lámpája."

Nem is: még sárga villogóra van állítva.

"Viszont van egy felfestett vonal.
Ott kellett volna megállni a két kocsinak, hogy belátható legyen a kereszteződés."

Ez igaz. Így viszont ők nem látnak be a Dózsa György útra. (Ami működő lámpánál mondjuk mindegy.)

"A gyalogos meg nyilván süket, mert éjjel egy hátamögül jövő furgont hamarabb is kiszúrhatna. Vagy a fejére húzott csuklya miatt ..."

Vagy szólt neki az mp3.

"Városban életveszélyes így behatárolni a látóteret.
Ennyit az öngondoskodásról."

Itt nekem elmaradt a premissza... :)

"Egyébként meg a furgont kapják el, mert kanyarban, zebrán ilyen sebességgel gyalogost gázolni, az szerintem 8 év."

Mondom: a cserbenhagyás a vérlázító (számomra). A zebra-hype-ra elég dühös vagyok, de ez hosszú elméleti fejtegetést igényel. :) Egyelőre csak egy korabeli gj. oktatói bon mot: gyalogost márpedig nem csalogatunk le a járdáról... Én ehhez tartom magam. :)

Balt 2011.01.02. 16:22:25

@kolbászoszsömle: Off
"Azt nem értem, hogy az a nő hogy élte túl az előző 31 évet, ha ennyire nem szokott vigyázni magára..."

Újév hajnal volt, gyér forgalom. Talán ő sem volt színjózan szegény, hideg, fázós hajnal, láthatólag sietett. (Egyedül - bár ha többen lettek volna, minden szempontból rosszabb: még kevésbé figyel és most több életveszélyes sérült.)

"Noh, mindegy.
Vagy egy munkahely szabadult fel, vagy egy munkanélkülivel kevesebb..."

Nem mindegy, mielőbbi teljes felépülést kell kívánnunk neki.

török gábor 2011.01.02. 16:28:30

@komment1: minden hozzászólást elolvasok, ez így illik.

Balt 2011.01.02. 16:31:48

@cambridge.on: Off
"Csak velem szórakozik [a blogmotor], vagy mással is történt hasonló?"

Alighanem mindenkivel "szórakozik". :) Velem is gyakran teszi, tehát nem diszkriminál. :) Gondolom, túl nagy a forgalom, kicsi az időeltérés két komment között, ilyenkor gondolkodik egy cseppet... :)

ulrike (törölt) 2011.01.02. 16:37:30

@simonmondja.: "Talánbizony az adófizetők támogassák a villalakókat... "
Mennyi pénz ment el pontosan is a villatámogatásra?
Ha nagyon sok, akkor elég beszüntetni, nem kell extraadó, kivirul az ország. Vesszenek a villalakók, hajrá Magyarország!

aszekelyek 2011.01.02. 16:39:21

Kedves Gábor , először is BÚÉK ! Néhány napig nem voltam Magyarországon. Osztom a véleményt, hogy nagy többségben teljesen igazságtalanul fogják a média amiatt zaklatni a kormányt, nagyon sokan. Ezt eddig is így tették. Nem találtam alternatívát sem elemzésedben egy hatékony ám nem ilyen visszhangot generáló intézkedésre. Az eddig érvényes média és egyéb törvényeket magasról negligáló és be nem tartók számára természetesen.Részemről őszintén sajnálom, hogy az olvasott szöveget nem értők szóban is és egyéb csatornákon át is megvezethetőek és eszük ágában nincs meggyőződni az ellenpropaganda igazságtartalmáról. Látni vélek a két tény között összefüggést. Főleg a fiatalokat lehet ilyen ócska és etikátlan módon hergelni a kormány ellen, ahogy te is írod, az eredmény abban a korcsoportban a legmarkánsabban mutatkozik. Úgy látom én is. Ezzel visszaélnek masszívan az etikát magasról negligálók és azt a kormánytól a legszigorúbban megkövetelők egy időben.Aki, mint én is, megette a kenyere javát már és sokat tapasztalt a médiában is, sokkal kevésbé kitett annak a szemen szedett jajveszékelésnek. A már nem Hófehérkék.... A mai jó hírem, amit kies BRD-látogatása alkalmából beszereztem, hogy herr Westerwelle kissé német megyó , vagy gyurcsányi éppen, ugyanis a saját pártja akarja lemondatni.:DDD oly népszerű övéi között. Vélelmezem ezt a 168 óra, a népszabi, a népszava .... magyar narancs nem írta.:) Friss ropogós helyszíni tudósításom ezúttal akkor megtörtént. Ennyi a hitele a kedves herr W-nek hazájában. Kb, mint Göncz Kingának anno, amikor épp a mesékkel volt el, pl. a dunaszerdahelyi ügyben és a Malina Hedvig eset alatt....Deutche kutya se hisz neki.

Balt 2011.01.02. 16:42:04

@heima_: Ne pöccenj be ennyire! :) Személy szerint örülök a jelenlétednek, akár van közöd Heim Péterhez, akár nincs. :)

(Jut eszembe: jártak itt olyan illusztris vendégek a sötét oldalról, mint Szigetvári Viktúr www.youtube.com/watch?v=metfECg0C3k... :))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.02. 16:42:39

"A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tervei szerint hamarosan több szempontból is megújulnak a kormányszóvivői sajtótájékoztatók: fix időpontban lennének, "állandó" újságírókat várnának rá egy-egy médiumtól, és lehetne chatelni is a kormányszóvivővel. Kovács Zoltán erről az MTI-nek adott év eleji interjúban beszélt, közölve azt is, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos külföldi bírálatok mögött politikai hisztériát sejt."

hir3.hu/index.php?hir=magazin&hirid=52674&kat=1

ÁLLANDÓ ÚJSÁGÍRÓKAT VÁRNÁNAK! Csak kormányzati sajtó, csak előre megadott nyalás-kérdések. Kínos kérdések kizárva. Ez az információ iránti alkotmányos jog halála! >:-(

Fel lehet készülve a kormány: A KIZÁRT sajtóban ezerrel fogbak dübörögni a MEGVÁLASZOLATLAN kérdésekből fakadó feltételezések a "tények" mögötti sunyításokról. Ha Orbánéknak ez kell!

aszekelyek 2011.01.02. 16:50:24

@manyike: Azért jó. hogy az örülünkvincent mindent a legjobban tud, nem? Engem például kitiltani.....Ők a hitelesek, hogyne és az elfogulatlanok és fő korrektek is... készpénznek is lehet venni? Néhányuknak biztosan az ott de a többieknek?????

Balt 2011.01.02. 16:50:35

@simonmondja.: "Ha gyerekük lenne, úgy éreznék, bepalizták őket (ff), lehúzták a rolót (nő)."

Sajnos nagyjából így lehet ez ma. Térjünk vissza egy pillanatra Mikola "szinglihordáihoz" :) - kb. ugyanezt mondta egy (mégoly szerencsétlen) szóval. Nem lehet, hogy mégis igaza volt/van...?

aszekelyek 2011.01.02. 16:52:13

@Letícia: Na és??? --hogy a képhez hű maradjak..... Volt nekik pufajkájuk ? Mert az se, baj ám..... , bizonyos körülmények között.

aszekelyek 2011.01.02. 16:54:05

@manyike: Elég sok vaálélalkozóval volt dolgom mostanában. Kicsit több számlás munka kedves polgártársak, a haza javára. Ennyi.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 16:57:39

@Balt: Nem hiszem.
Nem mindenkinek jön össze a nagy ő.
A kis ő meg tényleg elég kellemetlen tud lenni, ha begorombul.
Magánügy a magánélet.
Megintcsak...
...államnak - coki.

aszekelyek 2011.01.02. 16:58:26

@simonmondja.: Képzeld el, a 8o-as években jártam olyan virágzó kommunában, Izraelben. Rokonlátogatóban. Azt meg mégis szépb...ták mára.TE érted ezt? Libanon felől lőttek néha de nőtt a banán, a paradicsom, mindenki dolgozott mindenfélét a közösségért és javait is úgy kapta. Működött! Nem igazán derült ki számomra, kik is akrták azt kiirtani de sikerült nekik.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 17:00:22

@Balt: Egy hülyét sem vagyok hajlandó sajnálni. Magamat sem szoktam, amikor hülye vagyok.
Az ország legfőbb baja, hogy az áldozatokat tisztelik, pedig az áldozatok szinte mindig hibásak abban, hogy áldozatok lettek, ám áldozatnak lenni könnyű.
Olyan nemes.
Mert az Áldozat.

Ez a mostani is baleset vétlen áldozata is síkhülye/részeg/gondatlan/bamba volt.

Engem így nem lehet elütni. Ahogy egyetlen normális embert sem.
Persze hibásokat lehet keresni, teljesen jogosan lehet kárhoztatni az előző kormányt, a furgonost, a nőt, de teljesen felesleges.
Ami történt, megtörtént.
Remélem, elkapják a furgonost, és jól megbüntetik.

Az egy munkahely felszabadult/egy munkanélkülivel kevesebb pedig nem igaz, mert túlélte a gyalesz, tehát helyesen: egy eltartottal több...

Balt 2011.01.02. 17:02:15

@jazzcool: "ennél sokkal károsabb az egykulcsos adó, amivel max. Kelet-Európához konvergálunk..."

Nem, csak velük kell felvennünk a versenyt. (Az elmúlt 8 év áldásos kúrmányzása hatására Szlovákia, Románia és Bulgária a legfőbb versenytársunk.)

aszekelyek 2011.01.02. 17:04:17

@simonmondja.: @Balt: Szerintem a horda hím és nő egyedekből állt és számos gyermek is tartozott hozzájuk. :) Csak emiatt nem jó a kifejezés :) Hierarchikus közösség volt nem individualista egyedek csoportja. Szocializációjukat tekintve. Egyes nagyobb hazai családokra inkább találó a kifejezés.

2011.01.02. 17:05:07

@aszekelyek: mi van? Pufajkás ez a két siheder???:) Ne vicölj már, átlátó egy hihetetlen manus...jóóóóóóóóóóós!:) Illetve igazi befektető, agyilag. Afféle mester, tanító és látnok. Pufajkához annyi köze van max.,hogy látta azokon, akik ütötték.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 17:06:08

@aszekelyek:
Azt hittem, a -virágzó kommuna- csak egy elcsépelt idea.

aszekelyek 2011.01.02. 17:07:37

@namitirok: Nem kívánhatja senki, hogy ne nézzem a CNBC ájtatos manóját és bólogató , ondolált , kirakati banyáját obamajmozás közben! :)

2011.01.02. 17:08:05

@aszekelyek: aha, Izrealban élnek a rokonaid. Hm. Székely zsidó, vagy zsidó székely, na te a jég hátán is megélsz! Irigyellek, őszintén!:D

Balt 2011.01.02. 17:12:20

@simonmondja.: "Azóta jutott eszembe, hogy az antikomcsi oldal pártjai közül kettőnek is olyan volt a sajtója,
akkor !
, hogy - nem vagyunk sem kormánypártiak, sem ellenzékiek -."

Erről (azaz a négyigenes népszavazásról, mert gondolom erre gondolsz) beszéltek többen is: az MDF hajlandónak mutatkozott (hogy ne mondjam: kollaborált) az MSZP-s követelések teljesítésére, az SZDSZ és a Fidesz pedig inkább nem írta alá az EKA-megállapodást és népszavazást kezdeményezett, sikerrel.

Balt 2011.01.02. 17:15:54

@simonmondja.: "hogy - nem vagyunk sem kormánypártiak, sem ellenzékiek -."

Ja, nem mondtam végig: ... és mivel nem voltak részei a 1990-es kormánykoalíciónak, így jelezték: nem vállalnak közösséget ellenzékben sem az utódpárttal.

bariga 2011.01.02. 17:16:25

@Akitlosz: info', ez volt:
www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1082

igaz van még iparűzési adó is, de más országokban is előfordulnak még plusz terhek.

Nálunk most 10 % lesz , majdnem mindenkinek, mert 500 millió forit adóalap felett csak kevés cég van.

A SZJA pedig progresszív jobb helyeken.

Csak ezért tartom bornírtnak, ami most lesz. De ez tényleg csak gazdasági filozófia kérdése.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 17:17:22

@Balt: Nem igazán emlékszem a négyigenes népszavazásra.
Lehet, hogy el se mentem.
Az újságcímlapra emlékszem, például a Reform újságra, meg a hírek címére.
- nem vagyunk sem kormánypártiak, sem ellenzékiek -
Lehet, hogy képalapú a memóriám...

Balt 2011.01.02. 17:23:49

@Szimba: "Elvesztettem a vörös fonalat...:-("

Keress helyette más színűt!... :)

aszekelyek 2011.01.02. 17:27:57

@Letícia: Tévedés, a férjem néhai apjának a néhai rokonai élnek, éltek ott. Ma a leszármazottaik. Sivatag és pusztaság volt elmondásuk szerint. Majdnem a jég háta.Baromi sokat dolgoztak, tudod és egyszer csak kisült, hogy nem az övék többé.... nem ismerős?

Balt 2011.01.02. 17:27:58

@heima_: "Nem ma kezdtem kommentelni, elég jól el tudok helyezni nikkeket, ha arról van szó, első szíre-szóra."

Talán Hepci pont azok közé tartozik, akit magam sem tudnék sehová besorolni... :) Vannak még páran itt hasonlók, és ez azt hiszem tkp. jó. (Még akkor is, ha engem nyilván egyértelműen besorolnak; de én többnyire következetes vagyok. :))

aszekelyek 2011.01.02. 17:33:04

@simonmondja.: Azért is nincs egy valamire való családon belüli erőszak törvény....magánügy..... itt hosszan káromkodom és megemlítem a hetente magáűban legyilkolt nőket. A NANE honlapot ajánlom figyelmedbe. A falra lehet mászni ettől..... Egyébként lehet de akkor a magánügyes ne tartsa a markát, az általam szült gyerekek megtermelte nyugdíjért majd. Magáról ő gondoskodjon , jó előre. Kereskedői szakzsargon, ne csak a jóból vigyél..... ha esetleg nem ismered.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 17:33:08

@simonmondja.:
Bocs, ezen a ponton hülyeséget írtam.
Nem coki.
Bizonyos nyomásra - ragaszkodom ahhoz, hogy a nőket az egészségügyi kormánybiztosság recepten írja föl a férfiaknak és
utána csador viselésére kötelezze, valamint babázásra.
Nem igazán államérdekből, de szinglihordák pedig ne legyenek !

aszekelyek 2011.01.02. 17:35:42

@Ordnassac: Tegnap este mutatta barátnőm a facebookon, hogy egy ORTT határozat miatt csinálták a nagy cirkuszt.... no komment. Ice -T-s balhé, tilos rádió, 17. .. perckor... Amit köztudomásúan Amerikában sem lehet csak este 2o után leadni. Ezek nekem szándékos fekália keverősdinek tűnnek, ahogy Gábor is említette.

Balt 2011.01.02. 17:38:01

@Balt: Rossz helyre hivatkoztam: az elnöki beszéd leirata koholmány szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 17:39:07

@Akitlosz: hát, megeshet. Ismerek egyet a felső 10-ből is, ezer nélkül.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 17:40:17

@aszekelyek:
Kemény, de a nőpolitikát biztos, hogy nem ebben a négy évben fogjuk felvirágoztatni.

Balt 2011.01.02. 17:42:49

@Hepci: "Btw, miért is csodaszer az egykulcsos adó a gazdaság fehérítéséért folytatott embert próbáló küzdelemben?"

A 0%-os kulcs eltörlése mindenképpen az. Ettől még persze lehetne többkulcsos, progresszív, csak az meg a térségbeli versenytársakkal (Szlovákia, Románia, Bulgária) nem lenne versenyképes. Klasszikusokkal fogalmazva: "El lehet menni Szlovákiába..."

aszekelyek 2011.01.02. 17:46:49

@Ordnassac: Pardom, este 1o , azaz huszonkettő óra után leadni. Oda lőjetek! A gyermekek fejlődő lelkének megóvása külön része volt pld a reklámtörvénynek is. Anno, ' 99 ben... még. Mindezek dolgok alig kivétellel mind benne vannak a máig hatályos média és reklámtörvényben, amit azért erősen felhígítottak ám nem tartottak be. @simonmondja.: Nekem plakát alapú. Falragaszok voltak, nagyok. még nem volt minden centin óriásplakát. Kék alapon volt.................. ha jól tévesek és nagyon kevés info volt arról, hogy mire is mondana igent, a mondj igent-re felszólított. Ugyanaz a médiában. A nagyon megszűrt infok. Sok lebegtetett elképzelés persze, mindenki gondolja csak, hogy arra mond igent, amire ő gondol, amire vágyik.A többi nem számít, akkor demokratikus szavazás volt. Pont, mint 2oo6-ban.....Attól meg már legitim is volt az a hatalom.

2011.01.02. 17:47:56

@aszekelyek: na jó, utólag most már ne magyarázkodj....nem, nem ismerős, nekem csak kulák, B-listás és szükségből magyarosított nevű bunyevác felmenőim vannak...:(

aszekelyek 2011.01.02. 17:48:36

@komment1: Ott dolgozol? Vagy csak így a levegőbe?

jjulie 2011.01.02. 17:48:53

@Balt:

a nulla kulcs eltörlése, mint a kifehérítés eszköze?

mindenképp?

inkább komunistázz, az jobban megy

komment1 2011.01.02. 17:51:30

@török gábor: Ez mindenesetre tiszteletreméltó ilyen mennyiségű komment esetében. Viszont ha már így van, akkor élek az alkalommal, hogy gratuláljak a bloghoz. Egyrészt szerintem hiánypótló, másrészt öröm olvasni a hozzászólásokkal együtt - mondjuk a trollok szignifikáns hiánya éppen arra mutat, hogy a szerző következetesen olvas és "gyomlál" (ez nyilvánvalóan kemény munka), illetve szerintem a hiteles szakmai hangvétel vonzza az érdemi hozzászólásokat. Elég elkeserítő, hogy egy csomó komoly honlapon is a hozzászólások "színvonala" milyen (mikor pl. több száz kommenten át hülyézik egymást egyesek).

aszekelyek 2011.01.02. 17:52:30

@Ordnassac: @Letícia: Nem magyarázkodtam. Helybenhagytam, hogy vannak ott szorgalmas emberek, akik dolgoznak és nem lövöldöznek. Sem a saját elnöküket, sem másokat. A szükségből magyarosított, az is szép volt.... a nevétől is megfosztani az áldozatot....Nép demokratikussan...

jjulie 2011.01.02. 17:53:58

@Letícia:

volt egy pillanat amig bedőltél......

hantahegyek

lüke 2011.01.02. 17:55:52

@Akitlosz:
szivinfarktus és a sport közt tudod mi az összefüggés: aki rendszeresen sportol nem kap infarktust

fiatalon genetikus az ok
pl jobb kamrából eredő koronária

ulrike (törölt) 2011.01.02. 17:56:24

@aszekelyek: Amerikában e tiltás LB döntésen, nem pedig egy partizán tanács döntésén nyugszik. Még egy apróság: ott ért(het)ik is, mit énekel.

aszekelyek 2011.01.02. 17:57:12

@jjulie: Tájékoztatnál, hogy miért is jó az mindannyiunknak? Legalábbis a többségnek? El kell jutni egyszer egy olyan szintre, hogy adófizető és nem törvényen kívüli a fél vállalkzói réteg. nagy hanggal persze.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 18:00:01

@török gábor: Jézus! Azért reménykedem, (a muslicák gondolkodásáról való infógyűjtés mellett) helyenként jól szórakozol.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 18:03:03

@aszekelyek: az örülünkvincentesek szarzsákok :)
Mondhatnék faszkalapot is, de a Zsüli elkezdte erodálni a szó súlyát.

aszekelyek 2011.01.02. 18:03:13

@simonmondja.: Neked ezt a neoliberós bácsik mondhatták:) .... nem pont ilyen világrend volt a céljuk.... és érdekük. Érthető, hogy a konkurenciával elbántak egy kettőre. Móccereik ismertek.@ulrike: Partizáááán? aztán mitől partizánabb, mint az elődjei? Semmivel. Csak nem tetszik a hatalomvesztés. Az érthető. NAgy hatalom a média. Most másnal van. Ice-T ről még annyit én is értem, mert azon kevés idősb hölgy közé tartozom, aki nem csak oroszul volt kénytelen tanulni hanem angolul is és bizony a zenén át , míg fiatal volt, a kiejtést, meg az illesmit....A mai magyar fiataloknak igen nagy hányada pedig érti az angolt és köztudomású, hogy a gyerekre a z obszcén tartalom ragad, mint nokiás doboz hagyó kezéhez.

jjulie 2011.01.02. 18:06:55

@aszekelyek:

tájékoztassalak, hogy a nulla kulcs eltörlése hogyan szolgálja mindannyiunk kifehérítő célját?

nem tudom, a @balt-nál érdeklődj

aszekelyek 2011.01.02. 18:12:09

@Hepci: Szerintem pedig farizeusok.Bűnbak kiúzése a pusztába saját bűnnel a szarván....MEg is döbbentem, amikor az atv egy olyan filmet adott le, amiben szarvasmarha volt a bak helyett....

komment1 2011.01.02. 18:13:22

@aszekelyek: Nem csak úgy a levegőbe. Néhány nappal ezelőtt röviden elemeztem egy akkor megjelent BBC cikket a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban, a Heti Válasz Online-ra írtam kommentet. Mivel érdeklődött, íme a rövid elemzés, bemásolom:

Érdemes elolvasni a Dévényi István által sokat emlegetett és az elfogulatlanság mintapéldájaként hivatkozott BBC reakcióját a médiatörvényre (BBC Homepage, 23 Dec., Hungary media law 'may be changed' if problematic; www.bbc.co.uk/news/world-europe-12070204). Természetesen, ahogy arra sokan felhívták a jelenlegi médiavitában a figyelmet, a BBC abszolút távolságtartóan igyekszik kezelni ezt a hírt is, mint minden mást. De, mint arra már egy korábbi kommentben utaltam, ha nem is tesznek semmilyen kommentárt egy hírhez, ehhez sem, a szerkesztés gyakorlatilag mindent elárul arról, hogy mi a véleményük. Ebben az esetben rendkívül árulkodó, hogy egyáltalán mire hivatkoznak, mit válogatnak ki, milyen címeket adnak. A főcím szerint megváltoztathatják a törvényt, ha problematikus - ez természetesen Lázár nyilatkozatából idézet (még OV nyilatkozata előtt vagyunk!). Az alcímben "controversial"-nak, azaz vitatottnak nevezik a törvényt. A Fidesz és a kormány álláspontjából egyedül azt emelik ki, arra helyezik a hangsúlyt, hogy megváltoztathatják a törvényt, amennyiben nem megfelelőnek bizonyul. Megjegyzik még, hogy Lázár szerint a kormány nem akar hadat üzenni a magyar sajtónak, ill. hogy szerették volna a nem szabályozott területeket szabályozni. Az egyértelmű hangsúly a címben és az egész nyilatkozattal kapcsolatban azonban azon van, hogy a törvényt esetleg megváltoztathatják, ha problémás.

Ezek után újabb alcím: 'Serious concern', azaz komoly aggodalom. Ezzel elsősorban a német reakcióra utalnak, de meglehetősen egyértelműen sugallják a saját álláspontjukat is. A cikk úgy fogalmaz, hogy a német külügyminiszter elhívta a magyar külügyminisztert, hogy megvitassák az ügyet, a használt ige 'called', azaz elhívta, sőt talán még helyesebben "elhívatta", ti. ezt használják, ha pl. a miniszterelnök hívat vissza egy nagykövetet (l. Oxford Advanced Learner's Dictionary). Külön kiemelik a német külügyminiszter-helyettes nyilatkozatát, miszerint "komoly aggodalomra ad okot, ha csak a legkisebb gyanúja is felmerül annak, hogy az EU egyik tagállamában a média szabadságát a tartalmat illetően (ti. hogy milyen tartalom jelenhet meg a médiában) korlátozzák". Ezután kiemelik, hogy a német külügyminiszter-helyettes szerint az EU következő elnöke, Magyarország különös felelősséget visel azért, hogy képviselje az európai értékeket és érdekeket a világban. Még külön hozzáteszik maguk részéről, hangsúlyozandó az információt, hogy Magyarország veszi át a soros EU elnökséget a következő hónaptól.

Ezek után idézik a luxemburgi külügyminiszter ismert nyilatkozatát: "a tervek világosan megsértik az EU egyezmények szellemét és betűjét". Majd említik az ellenzéki MSZP tiltakozását és kérését Schmitt Pál felé, hogy ne írja alá a törvényt. Végül leszögezik, hogy az OSCE és a Freedom House is aggodalmát fogalmazta meg a törvény kapcsán. Ezzel zárul a cikk.

A BBC álláspontja világos. Persze ez várható volt a média függetlenségének és szabadságának fellegvárától.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 18:15:10

@aszekelyek:
Asszem, Neked meg bogárhitű bácsik duruzsoltak.
Ne hallgass a bogarasokra...
Rosszakat fogsz álmodni.

nyünyüge 2011.01.02. 18:16:53

@ulrike:
mindenesetre jó szórakozás lehet az összes periférikus alternatív?, a kipécézett? rádió és egyéb orgánum műsorait, írásait hallgatni, olvasni, adott esetben lefordíttatni.
Vagy szúrópróbáznak?

A nagy kereskedelmi tévéknél könnyebb a helyzet, ott kapásból rá lehet találni a törvényt esetleg sértő tartalmakra, amik letiltásának még értelme is van.

jjulie 2011.01.02. 18:18:53

@aszekelyek:

aki magyarországon "érti az angolt"-nak nevezhető, az értik azt a négert?

abbahagyhatod

aszekelyek 2011.01.02. 18:20:23

@ulrike: Mire is találjon pontosan kielégítő megoldást és kit kell kielégíteniük? Nálunk még felségsértés sincs!

porfelhő 2011.01.02. 18:27:19

Jaj! de sok kommentet irtatok, nekem meg annyi dolgom volt, hogy még ma nem is jártam a poszton?!

ulrike (törölt) 2011.01.02. 18:29:29

@aszekelyek: Partizán=pártos. Ebben az értelemben használtam.
Abban különbözik az előbbitől (azért sem rajongtam), hogy egy párt ül benne (eggyel még mindig több, mint kellene). Ezen túlmenően azt is nehéz most látni, hogy ezt a testületet vajon elrabolhatják-e az agya miatt.
Egyéb: a brit KüM Ön szerint neolib vagy konzerv?

aszekelyek 2011.01.02. 18:31:48

@jjulie: ne reméld:DDD Azt sem, hogy nincsenek remek képességű magyar fiatalok! VAnnak nekik forrásaik és technikáik, hogy is értsék meg azt....Helyesen : - hogy értsék azt az afro-amerikai előadót....:D

jjulie 2011.01.02. 18:38:48

@aszekelyek:

inkább kommunistázz, az a te pályád

2011.01.02. 18:38:53

@aszekelyek: helyes, ne is zsidózzál itt, mert nem illik!:)

@jjulie: minek is dőltem be?:) Jó lennem, ha tudnám, és előre is köszi!:)

2011.01.02. 18:40:14

@porfelhő: háháhá, nézz is utána mert lemaradsz jjulie-től és sírni fog miattad!!!:)

jjulie 2011.01.02. 18:42:52

@Letícia:

hát a földhátán is megélő székely-zsidó-izrael hantának

porfelhő 2011.01.02. 18:42:59

Összességében növekvő fogyasztás várható 2011-ben az Orsz.Ker.Szöv.főtitkára szerint: a kormány a költségvetés beterjesztésekor 2,5 százalékos növekedéssel számolt.

Ennek egy része jut a háztartások fogyasztásának a felét jelentő kereskedelemre. Kifejtette: a bővülés ütemét azonban több tényező befolyásolhatja. Ilyen például az üzemanyagár vagy az élelmiszerek drágulása, utóbbira hatással lehet még 2011 tavaszán is az őszi alapanyag áremelkedés. Alakíthatja még a fogyasztást a téli hideg "ára", amely a fűtésszámla kifizetésekor jelentkezik és a forint árfolyamának az alakulása, a devizahiteleseknek ugyanis ez is jelentős költségtényező.

A szja változása nyomán azonban sok családnak több marad majd a borítékban 2011-ben és az említett befolyásoló tényezők mellett összességében a fogyasztás növekedni fog "

Úgy gondolom nem marad több a "boritékban". Ha a kormány beváltja igéretét, hogy kompenzálja azokat akik, kevesebbet keresnek az egykulcsos adó bevezetésével, a kiskeresetüek akkor sem járnak jól.

ssi 2011.01.02. 18:43:02

@Akitlosz:
ismerek
- egyszemélyes, önfoglalkoztató
- házaspáré és ők is dolgoznak benne
- kicsit tágabb családi, külsős alkalmazottak nélkül

ezek mind a saját szakmájukhoz kötődnek
megpróbálnak fennmaradni és megélni belőle
s a többségnél még számlanélküliség sincs a megrendelői kör miatt

ismerek milliomos jogászt, aki szépségszalont nyitott, s az alkalmazotti bérekbe bekalkulálja a borravalót, akár meglesz, akár nem

aki életében nem vállalkozott, a környezetében se látott nagyon ilyet, vagy alkatilag nagyon messze áll tőle az üzleti világ, vagy nagyon magára van utalva - nagy kihívásnak érezheti

s a világ olyan, hogy nagyon sokféle példát lehetne sorolni pro és kontra

ulrike (törölt) 2011.01.02. 18:44:40

@nyünyüge: Tök egyetértek.
Dr Bubo Bubo: "Könnyű kinyomozni, ki a bűnös, ha már tudjuk, hogy hívják."

teevee 2011.01.02. 18:46:51

@aszekelyek: Köztudomásúnak nem nevezném, mert nem igaz. Az NMHH által hivatkozott Pacifica döntést megsemmisítette egy amerikai bíroság, még tavaly, a médiák szólásszabadságára hivatkozva. A bunkók!

jjulie 2011.01.02. 18:52:21

@porfelhő:

de lehet, már lement az első félidő barcelonában és még nincs gól

2011.01.02. 18:53:43

@jjulie: értöm...

@porfelhő: de, de, jjulie kemény mellkasa iszonyú érző szívet takar!:D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 18:54:33

@jjulie: Pfúj, ilyen szavakat nem használunk a fekete emberekre!
Annamaí, segíccs! 25 milla, este tíz után százszor leírod, hogy "fekete bőrű ember"!

porfelhő 2011.01.02. 18:54:45

@jjulie:
Ma meccs van? látod, jól tudom én, hogy Te csak a csapatod miatt sinrnál.

porfelhő 2011.01.02. 18:57:09

@jjulie:
Bocsánat, "sirnál". érdekes, nem tudtam, pedig mindig meg szoktam nézni, lesz-e meccs.:)

aszekelyek 2011.01.02. 18:58:12

@nyünyüge: az kedves úgy ment, hogy kellet egy levelet írni, szólni az ORTT-nek, hogy ekkor és ekkor mit is tettek és hol. Akkor ők szépen elbírálták. Tudod, a hírtv-seket is be akarták tiltani és azt is kezdeményezték valakik, amikor élőbben közvetítették, a kb 2oo brutál tör zúz a tv székháznál című scénát, a demonstrálók pedig döbbenten ááánézik, földbe gyökerezett lábakkal de azért az égő , ócska vízágyúból kiszedik azt az egyetlen szerencsétlen rendőrt, akit meg akartak öletni , hogy indok legyen rátámadni a demonstrálókra.

ulrike (törölt) 2011.01.02. 18:59:38

@teevee: Hát akko' ezé' ojan megin' ez ami fiatalság, füvezik meg lövöldöz.

jjulie 2011.01.02. 19:00:12

@namitirok:

ok, te érted amit dalol?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:01:54

Puff neki, alakul ez! Lesz itt lelendülés, de még milyen!
"Újra divatba hozott olyan nagyon mérgező témákat, mint a Nagy-Magyarország. Az EU-nak most diszkréten, de határozottan erőt kell mutatnia. Vannak hozzá eszközei. Például felfüggesztheti a pénzügyi támogatások folyósítását, mint azt Bulgáriával tette" – véli Pilet.

Forrás: index.hu/kulfold/2011/01/02/tekintelyelvu_rossz_tanulo_magyarorszagrol_ir_egy_svajci_lap/

Most még utánanézek a Le Matin-nek, mert lehet, komcsi lap!
Addig tarcsátok a forintot!

Navégre, itt az igaz magyar műsör:
port.hu/valovilag/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=14432447&i_topic_id=1

gyorsan lehalkítom a tévét vagy átkapcsolok egy kis egészségtelen adóra, ahol tönkreteszik a testüket a fijatalok, de legalább nem politizélnek!

Balt 2011.01.02. 19:01:55

@Akitlosz: Egyetértek. Azaz: én sem értem... :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:03:19

@jjulie: Érti a médiahatóság, vagymi!
Ők ítélik meg, mi alkalmas a személyes fejlődésemre, én csak a VV-t nézem, merott sikítoznak a tetkós pitsák!:-D
Este hétkor, namán...

ssi 2011.01.02. 19:05:57

@aszekelyek:
"Elég sok vaálélalkozóval volt dolgom mostanában. Kicsit több számlás munka kedves polgártársak, a haza javára. Ennyi."
- Te is hiszel abban, hogy csak akarni kell és minden, sőt, bármi sikerül?
- A ti családi vállalkozásotok gondolom sikeres, ezért gondolod, hogy bárkinek sikerülhet a nemcsak, hogy csak számlás, de egyre több is a munka.
- akinek mégsem jön össze, nem biztos, hogy lúzer, talán csak az élet paklijában ez is benne van olykor

"Azért jó. hogy az örülünkvincent mindent a legjobban tud, nem? Engem például kitiltani.....Ők a hitelesek, hogyne és az elfogulatlanok és fő korrektek is... készpénznek is lehet venni? Néhányuknak biztosan az ott de a többieknek????? "
- szerintem ezt rossz helyre címezted, mármint nekem
- én csak T.G.-nek írogatok ... és még mindig megtehetem :-))
- amúgy önmagad egyébként hogyan értékeled? a Te stílusod kívülről nem tudálékos, nyomulós, kioktatós? - az előzőek folyamatos szapulása helyett a mostaniak érthető érvekkel védése szerinted partneribben nem lehetne?

aszekelyek 2011.01.02. 19:08:18

@ulrike: Szeretném ha tájékoztatnál, hatalmát az a grémium kitől is kapta? Egyenesen a Mindenhatótól? Az amerikai LB-re gondolok.

aszekelyek 2011.01.02. 19:11:50

@teevee: Azóta játsszák az obszcén szövegűeket amikor hazamennek a kis amerikaiak a helyi rádióadókban minden gond nélkül? Majd most még várjuk meg, megsemmisíti-e ezt itt is a független bíróság:D Addig meg nem köll a gyerekeket ezzel bombázni. Mintha ott más lenne jogrendszer.:)))

porfelhő 2011.01.02. 19:11:53

Hm. szerintem nem is a meccset nézi. mindegy. szórakozik velem.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:15:30

@aszekelyek: Délután belinkeltem (szó szerint), hogy az érintett LB döntés hatályon kívül helyeződött az idők múlásával, miként Szent Alkotmányunk is változik ezév tavaszán a Mindenható akaratából és a választól felhatalmazása szerént.
Ezentúl, házibuliban este tíz előtt szűrést fogok követelni az öncélú trágárság és szexizmus elkerülésére. Aztán mehet minden ezerrel, mer' ez így jogszabálykövető!
Na, ígyen!

jjulie 2011.01.02. 19:17:59

@namitirok:

kis gizda fekete, amelyik tegnap smárolt a király l norbival

aszekelyek 2011.01.02. 19:18:27

@manyike: Nyilván még csiszolható a blogstílusom de nem rólam volt szó. A hivatkozásodban vincentékről volt szó. Vannak, akik partneribben tudnak velem.... Mindenki szépen nézzen magába, én is :) Mit védjek valamint eddig nem is hatályos törvényen, amelyről mindössze annyit bírt mondani a legtöbb nyilatkozó, hogy a puding próbája az evés de még a bevezetése előtt nem fogják lefújni. Ez gondolom nem idegen a BBC-nek sem. Már a pudingos példa. Lázár gyakorlatilag ezt mondta. Lehet, hogy azok s lehetnének partneribbek, akik nem próbálták a pudingot de nem is akarják.......

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:19:28

@aszekelyek: És a kisegér kontra macsek párviadalt is kéretem este tíz utánra tenni, mert öncélúan alázzák a cuki kis macskát azzal az ocsmány rágcsálóval!
Amerikában ez már lement (mármint a csata) szerintem, de várjuk meg, itthon mivé fajul, jó?
Ja, és a gyalogkakukk is dögöljön meg végre már!
Ellenben a Való Világ, az szójjon ezerrel, mi?
Az elősegíti a kiskorúak szellemi fejlődését, lefelé!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:20:39

@jjulie: Te ilyen naprakész vagyol?
Isten ments, hogy smároljak Norbival, bár bírom a búráját, de kijaz?
Szexinternet mán nem is jó?:-D

aszekelyek 2011.01.02. 19:21:49

@komment1: A BBC annál sokkal dörzsöltebb, hogy beálljon huhogni és ne a bizonyíthatóan elhangzott és tényszerűen állítható dolgokkal dolgozzon. El is várom tőlük:) Ami az ön következtetését illeti, azt nem osztom a BBC álláspontját, véleményét illetően.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:25:54

@aszekelyek: Hatályos mán.
Miként ez is az volt:
www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&type=content&chapter=3_1_4

Lehet, hogy jó szándékkal hozták országunk nagyjai, csak sajnos kissé más lett belőle, ha nem hazudnak a történészek, bár azt többen vitatják, hogy bárminemű hátrány érte volna ebből fakadóan embertársainkat.

Miként a mostani törvények is jó szándékból fakadnak vélhetőleg.
Majd meglássuk, mivé fejlődik alkalmazása során..

aszekelyek 2011.01.02. 19:26:23

@namitirok: Több komolyságot, fiatalember! Bekonferállak várjál... Hölgyeim és uraim a netzben! Önök most namitírok házibulitörvényét olvashatták. Szerkesztőségünk és kormányunk nem vállal érte felelősséget. Kéziratot sem küldünk vissza.....Minden jog fenntartva... a.c. 2o11. jan 2.

nyünyüge 2011.01.02. 19:28:38

@aszekelyek:
a puding receptjét illett volna előre egyeztetni a szakmai szervezetekkel - merthogy ez így szokás a világban és a magyar törvények szelleme is ezt kívánná.
Egy ilyen egyeztetés sem kötelezte volna a kormányt arra, hogy változtasson a receptjén, de az sem kizárt, hogy esetleg néhány hozzávalón vagy annak mennyiségén önszántából változtathatott volna - arcvesztés nélkül.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:29:27

"A korrupt és inkompetens magyar baloldal felett aratott földcsuszamlásszerű győzelem óta (a Fidesz) Magyarországot - nos, azt nem mondom, hogy fasiszta, vagy akár újfasiszta országgá alakítaná, de vegyük észre, hogy az Orbán patriótái által a Duna mentén épített 'új társadalomból' ódon, visszataszító bűz árad" – fogalmaz a szerző."

Nick Cohen, hm, gyanús, nagyon gyanús! Még jó, hogy nem Leonard, mert az lenne mind ennek a teteje! Il colmo, il colmo!

Forrás:
index.hu/kulfold/2011/01/02/ronda_kis_allamnak_nevezi_magyarorszago_az_observer/

panelburzsuj 2011.01.02. 19:35:41

@aszekelyek:

A Magyar Dal Napja, 2008

www.youtube.com/watch?v=NfDAnrdAtSs&feature=related

Közvetítette az m1.

Mostantól lemehet az ismétlés - este 9-10 előtt?

aszekelyek 2011.01.02. 19:35:43

@simonmondja.: Az IMF-es bácsik meg bolhásak lehetnek, mert úgy ugrottal fel és szaladtak, mintha hangyabolyba ültek volna bele ....Amikor először ezzel a kormánnyal tárgyaltak. Nagyon kell ám vigyázni. Németországban nagy vihart kavart egy AIDS ellenes kampány reklámfilmje. Ahol Hitler az a hím, aki egy szoft pornó jellegű első képsor után kivigyorog a csaj háta mögül... Sokkoló.....Elég sok kritikát kapott németeknél, amarikaiak is erősen csóválták a fejüket....Ezzel pedig a nagyon fiatalokat célozták meg, prevenciós céllal..... háááát....A szöveg pedig, sosem tudhatod, az ördög hol rejtőzik....HA már így tartalmakról kezdünk csevegni. Meg a hozzáállásról. VAlahogy nem igazán hiszem, hogy ez lenne, ami visszatartaná a nagyon fiatal és elhanyagolt németeket akár az alkalmi, védekezés nélküli szextől......

aszekelyek 2011.01.02. 19:37:14

@jjulie: Nekem is vissza kellett olvasnom, hogy mire is írtad. Köszönöm. Ha támadás ér, tudom, jó úton járok. Megmossam a lábad?

ssi 2011.01.02. 19:38:14

@aszekelyek:

a jó szándékok megvédése is lehet nehéz, főleg ha tartalmilag egészen újszerűek,

bizonyos pozícióban elvárható stílusosan megpróbálni ezt,

a többek többek lennének általa

jjulie 2011.01.02. 19:39:00

@namitirok:

igen, mozgalmat indítok, hogy érettségi tantárgy legyen

teevee 2011.01.02. 19:40:14

@aszekelyek: Az már a puddingból az első nyelet, ha az NMHH nem tudja mit beszél? (Mire hivatkozik?)

aszekelyek 2011.01.02. 19:42:26

@jjulie: Arról is írhatsz, hogyan nem :) csak van egy álláspontod... Akik a villalakókat így szemmel tartják, biztosan azt is tudják pontosan.... Használnak ott óvszert? Van AIDS szűrésük? Már a villa nevű peep show-ház lakói....Ahelyett, hogy egy bödön popkornnal néznéd, itt írogatsz.... , nem is értem:) Egészen aggasztóan megnőtt az AIDS fertőzött nagyon fiatal nők száma az utóbbi időben. Nem csak nálunk. Ugyanez van a németeknél is.

aszekelyek 2011.01.02. 19:44:47

@ulrike: Ez lemaradt.Teljesen mindegy, mert ott az egészen mást jelent, mint nálunk:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:46:28

@aszekelyek: Akkor innentől vigyázni kell az NDS-s kiscsajokkal a Balcsin a kempingben?
PC leszek innentől, megígérem, óvó néni!:-P

aszekelyek 2011.01.02. 19:47:46

@teevee: Azzal mit tudunk kezdeni, hogy "nicht vor dem kind" ?????

aszekelyek 2011.01.02. 19:50:41

@Letícia: ezt megerősíthetem. Brutális-szentimentális :)

mrs. white 2011.01.02. 19:52:03

@Balt: Hali!
Elolvastad amit heima írt tegnap? Ami már a fáradság miatt nem jutott eszembe. Az oriens kilábalás.hu-t

jjulie 2011.01.02. 19:53:33

@aszekelyek:

kérlek, tvén nézem a villát, a laptopom az ölemben, elindította rajta a barca meccst a kisebbik gyerekem, vezet a csapat, neked írogatok....

csak a feleségem ne piszkálna, hogy nem hozza be a vacsimat

úgyhogy kicsit éhes vagyok

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.02. 19:53:46

"Hírünk Európában:"Ronda kis állam"...

A Magyarországon tapasztalható gyűlölködésről és az EU hallgatásáról közöl elemzést a The Observer, a legnagyobb vasárnapi baloldali brit lap."

hirszerzo.hu/kulfold/20110102_observer_

Hamarosan már csak az NMHH által kitiltott szavakkal fognak bennünket jellemezni.

teevee 2011.01.02. 19:58:56

@aszekelyek: Uhhhh... na mindegy...
Az NMHH olyan amerikai médiaszabályozásra hivatkozott a közleményéban (és próbálta vele igazolni saját eljárását), ami nincs érvényben.
Vaaaaagy, szerinted tudta?

aszekelyek 2011.01.02. 20:01:28

@namitirok: azért nomen est omen..... ez az ócska firkász trükk is, édes istenem,,, + azt nem mondanám de azért kétszer is leírja....meg a tanulmányaim is úgy mondták, hogy minél jobban tagadja, annál jobban ragadja.... Kárpátaljai magyar édesanyám közmondása.

porfelhő 2011.01.02. 20:03:44

@jjulie:
Téged nagyon zavar, hogy én ide irogatokk? komolyan kérdezem.

ulrike (törölt) 2011.01.02. 20:03:48

@aszekelyek: "Szeretném ha tájékoztatnál, hatalmát az a grémium kitől is kapta? Egyenesen a Mindenhatótól? Az amerikai LB-re gondolok. "
Akkor most tájékoztatnám Önt: Nem, nem a mindenhatótól kapta. Ott ilyet ugyanis nem lehet csinálni.

aszekelyek 2011.01.02. 20:06:40

@nyünyüge: @jjulie: bizonyítékot kérek, a sok kommunistázásra. Az ötvenes évek MKP gyilkosairól pedig nem fogok soha jó mondani. Az etikai kérdés. Akik akkor nem is voltak még nagykorúak, azokat viszont nem komcsizom és nem is nagyon hagyom.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 20:07:22

@aszekelyek: Ha tudnád, engem hogy hínak, még a klaviátorod is eldobnád!:-D

aszekelyek 2011.01.02. 20:07:33

@ulrike: Szóval kitől kapta? csak nem pártoktól?

ulrike (törölt) 2011.01.02. 20:09:07

@aszekelyek: Bocs, hogy beleszólok, Asszonyom. A kérdéses mondás helyesen: "Minél inkább ragadja, annál inkább tagadja."

ulrike (törölt) 2011.01.02. 20:12:07

@aszekelyek: Nem, Asszonyom. Az LB-t az alkotmány 'rendszeresíti'.

aszekelyek 2011.01.02. 20:17:38

@namitirok: Minden ember egyenlő, nem? HA bárhogy is híják. Valami emberi jogok nyilatkozata..., amit egy óvóbácsikból álló grémium, éppen a Mindenható heves imádása közben alkotott és neki köszönték is meg.Mindent, amit csak kaptak. Thanksgiving....Az eredetihez volt szerencsém a kiállítási helyén:)

aszekelyek 2011.01.02. 20:21:09

@ulrike: szóval már az őskáoszból jön... a kérdésre, ha tudna egy efogadható választ. Az alkotmányt sem az indián őslakók adták üveggyöngyökért nekik....Valamint nem személy, aki ezt vagy azt önmagától csak úgy elhatároz.Meséljen egy kicsit az alkotmány megalkotóiról. Mindig imádtam az ilyesmit. Az elnököket is sorban...., majd simonmondja segít....:)

aszekelyek 2011.01.02. 20:23:20

@ulrike: Lényegén ez mit sem változtat. Itt , a firkász úr éppen tagadta....:) A szóban forgó cikkben.

aszekelyek 2011.01.02. 20:27:24

@jjulie: Jó étvágyat akkor mert a férjem elüldöz a géptől. Rájött.

Balt 2011.01.02. 20:30:11

@heima_: "szép szó a kockázatközösség, de miért igazságos, h mindenki ugyanakkora kulcsú eü járulékot fizet?"

Egyébként jogos: aki nem bagózik, drogozik, rendszeresen szűrésre jár, annak illene kevesebbet fizetnie. (Talán a nyugdíjból is...) Na, de majd február után hátha lesz ebben is elmozdulás. :)

ulrike (törölt) 2011.01.02. 20:35:23

@aszekelyek: Most talán nem tartanék amerikai történelem órát, mert még összkeverném a háladást az alkotmánnyal. Ha tényleg érdekli a dolog, küldök irodalomjegyzéket.
Lényeg, hogy az LB-t s ítéleteit, meg az alkotmányt senki nem tartja oktrojátumnak Amerikában. Ha most azt mondja, hogy nem érti, hogy miként tudták ezek ezt elérni, egyből elhiszem Önnek.

ulrike (törölt) 2011.01.02. 20:38:15

@jjulie: Nem írná meg aszekelyek asszonynak, hogy tiszteltetem a férjét.

ssi 2011.01.02. 20:38:23

"publicista éppen ezért személyi cenzort kér a Médiatanácstól minden egyes írása átvizsgálására"

www.168ora.hu/itthon/meresz-keressel-fordult-szalai-annamariahoz-67466.html

www.hirmedia.hu/?s=bongesz&g=8&

ulrike (törölt) 2011.01.02. 20:42:32

@aszekelyek: "Lényegén ez mit sem változtat"
Ez pont a lényeget változtatja meg. Ezt híjják paradigmaváltásnak.

jjulie 2011.01.02. 20:43:11

@ulrike:

nem éri meg az elektronikus jeleket

ulrike (törölt) 2011.01.02. 20:51:36

@jjulie: De, de megéri. Azt írta ugyanis, hogy mára befejezi, mert férjeura elzavarta a géptől. Jó ember lehet a férje, s szeretném, ha tudná, hogy ez pártállástól függetlenül becsülendő.

a-kis-herceg 2011.01.02. 20:52:12

@simonmondja.: jogállam3

rendőrök. rohadt hidegben a rendőrök a kiadott birság kontingens elérését a legkönnyebb uton oldják meg. ugye télen a balatonon kihalt minden. Nagy hideg, fagy. az utszélére megérthetjük nem állhatnak ki. forgalom egyébként sincs, válság és hideg van. de hétvégén ragyogó időben a családok kimennek korcsolyázni. na ott lehet kaszálni. mindig akad egy bűnös apuka aki a behajtani tilos táblán túl lóg kocsijával, igaz csak 1-2 méter, de a bűnt csírájában kell elfojtani. na és hétköznap? logikusan az ovoda előtt a renitens anyukákat birságolják 30 ezer forintra... lesz ebből még rendőr licselés is...

(vidéki tudósító jelenti siófokról)

jjulie 2011.01.02. 20:56:42

@ulrike:

szerencsére hosszan ír, és nem tagolja, ezért általában két sornál tovább nem olvasom őt

így kibírom, hogy naponta átlagban 1, 47534-szor rúgok csak belé, és ezt ma már teljesítettem

tbb 2011.01.02. 21:00:58

Érdekes, eddig csak Lukasenkoról és Putyinról volt szó:

"Ha Franciaország és Olaszország után a magyar kormány is kinyitja az internetes cenzúra szelencéjét, az egész Európai Uniónak oka lesz a félelemre" – nyilatkozott a blackout4hungary kezdeményezés szóvivője, Kovács Vince."

index.hu/belfold/2011/01/02/sotet_kepernyokkel_a_mediatorveny_ellen/

tbb 2011.01.02. 21:08:49

@jjulie:

A fasiztázás is, hogy a libsik se legyenek hontalanok.

ulrike (törölt) 2011.01.02. 21:12:57

@Balt: Jó az ötlet. Bonus-malus rendszer variálható önrésszel internetes alkuszok bevonásával. Aki vállalja, hogy nyugdíjas kora előtt megdöglik, annak fogait ingyen húzzák (egyszerre).

jjulie 2011.01.02. 21:15:14

@tbb:

írd meg a komcsizók lendületével fasiztázó nickek listáját, aztán meggondolom

ökörpöröly 2011.01.02. 21:18:22

@a-kis-herceg: Rendőrök...!:) Még a vezetőjük is bűnöző. Vicc az egész. Rendőrnek sokan azért mennek, mert laza a munka, gyorsan nyugdíjba mehetnek, közben meg rengeteg üzletelési lehetőség van.

ökörpöröly 2011.01.02. 21:19:10

@a-kis-herceg: Tessenek aranyat és orosz olajrészvényeket venni! :)

jjulie 2011.01.02. 21:20:26

@tbb:

a libsizésért pedig kiérdemeltél egy herci féle faszkalapot

ökörpöröly 2011.01.02. 21:24:23

Aki röhögni akar, annak illik felmennie a mno.hu-ra. Tisztára olyan az egész, mint az egykori Pravda. Csupa dicsőségjelentés, seggnyalás, egyetlen kritikus szó se eshet a Bölcs Vezérről.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 21:26:12

@ökörpöröly: Inkább sírnivaló lehet, nem?
Hagyjuk a szexualitás ópiumát...ha lehet!

panelburzsuj 2011.01.02. 21:33:01

@ökörpöröly: @namitirok:

Nem vagytok jó magyarok:

nem így vagy úgy, hanem sírva vigadva olvassátok!

ökörpöröly 2011.01.02. 21:34:39

@namitirok: Szexualitás ópiuma ..., mikor új Ratkó-korszakra van szükségünk a korfa miatt? Nem vagy te hazaáruló?:P

ulrike (törölt) 2011.01.02. 21:34:48

@ökörpöröly: "Döbbenetes: a méz után már a marhákat is hamisítják?" Ez az első cikk a mno belföld rovatában. Nem kéne szólni TG-nek, hogy nézze át a bloggerlistát?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.02. 21:41:43

@ökörpöröly: A szexualitás nem keverendő a szaporodással:
Melyek a tisztaság elleni főbb bűnök?

"Súlyos bűnök a tisztaság ellen, mindegyik saját tárgya természetének megfelelően: a házasságtörés, a maszturbáció, a paráznaság, a pornográfia, a prostitúció, az erőszak, a homoszexuális cselekedetek. Ezek a bűnök mind a bujaság víciumának megnyilvánulásai. Amennyiben kiskorúakkal követik el, e cselekmények még súlyosabb merényletek testi és erkölcsi épségük ellen."
Forrás:szentkoronaradio.com/hit-vallas/2010_07_16_a-katolikus-egyhaz-es-a-szexualitas

Ne ess a bujaság vétkibe az MNO-n!

ökörpöröly 2011.01.02. 21:43:36

@ulrike: Fontos a magyar marhák kézben tartása, mert ugye akkor nem lehetne a Bölcs Vezér és Snitt Palcsi a két legnépszerűbb politikus!

tbb 2011.01.02. 21:43:43

@jjulie:

Miért? Tán van valami pc megnevezésük?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 21:46:23

@tbb: ha a szadeszos verzióról van szó, áldásom adom a "faszkalapok" megnevezésre... :)

ökörpöröly 2011.01.02. 21:47:59

@namitirok: A bigott katolikusoknak az okozza a legnagyobb élvezetet, ha minél nagyobb bűnt követnek el, mert akkor jó sokat lehet gyónni és "bűnbánni", ami szintén orgazmust okoz nekik! Sikerült leamortizálni magukat odáig, hogy a papi klérus 90%-a homokos és/vagy pedofil egyes hírek szerint. Mennyit gyónhatnak!:)

ökörpöröly 2011.01.02. 21:50:30

@Hepci: Vigyázz, mert Szala(cs)i Annamária rád töri az ajtót dominajelmezben! A "faszkalapok" kifejezés nem való egy olyan blogra, ahol nincs kint a 18+ korhatár!

jjulie 2011.01.02. 21:56:34

@tbb:

jól áll neked a hepci féle

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:00:58

Nem semmi.
A hetihetesbe beültettek egy bogaras trollt.

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:03:42

@simonmondja.: félév óta most először tv zek idegenben:)

szerencséd van, így pont van véleményem...

ez a nő nemcsak buta még humora sincs...

gondolom kivégzik a nézettséget... lassan eredményt érnek...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:05:09

@a-kis-herceg:
Ha öten se bírnak egy trollal, akkor megértek a kukára.

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:08:15

@simonmondja.: valami szeméttelepen lakik. mert aztmondja nála naponta járnak a szemeteskocsik...

az elején Gálvölgyit, le "vágvölgyizte".... következetesen utána már Gálvi nak hivja...

ez valami külhönba szakadt??? szerencsétlen? depresszáns?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:10:14

@a-kis-herceg:
Tökmindegy. Azt a trollt kell lenyomni, akit dob a gép.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 22:11:13

@a-kis-herceg: kit ültettek be (olyan sokat már nem ronthat a színvonalon)?
Az a szegény Bajor még mindig s(z)ótlan?

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:12:03

@simonmondja.: de ilyen buta emberrel csak "ignore" megy. semmi más. teljesen értelmetlenné tesz minden beszélgetést...

jjulie 2011.01.02. 22:14:14

@Hepci:

a tyereskova szivatja őket, aki a szigeten látványoat alakított idén

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:14:14

@Hepci: én nem tudom. én a Gálvölgyit kedvelem... a többi se zavar... meg a tokás srác viccei is jok...

2011.01.02. 22:14:40

@aszekelyek: mire jött rá vajh?:) Ültesd le, kapjon egy nicket és nyomja ő is!:)

ökörpöröly 2011.01.02. 22:16:08

@simonmondja.: Ennek a nyomorult országnak az a baja, hogy a baloldal, a centrum, a jobboldal is szánalmas.
A pináját villogtató és arról éneklő Tyereskova, aki lefesti saját szarását , faszlengető lantművész ... Szánalmas az egész.

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:16:43

@simonmondja.:

itt sokat halljuk ezt az érvelést... pár hsz ben visszaköszön. azzal mutatkozott be:
1. hogy a hazudós miniszterelnök mindent tönkretett, és ez örökre...
2. annyira rossz volthogy mindegy mi, de legyen "más"....

ezek a kedvenceim...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:17:53

@jjulie:
Nem ismerem Tyereskovát, de nekem tetszik ez a szivatózás.
Hulljon a férgese.
Túl sokszor volt már, hogy bealudtam rajtuk.

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:19:06

@jjulie: ki ez? rágugliznék... amőba? egysejtű? senki nemk**ja

ökörpöröly 2011.01.02. 22:21:26

@a-kis-herceg: Geszti kúrta, majdnem el is vette! :P

2011.01.02. 22:31:22

@ökörpöröly: geszti kit nem q-t?:) Szóval ezzel beazonosítani nehéz...

ökörpöröly 2011.01.02. 22:31:26

@simonmondja.: Állítólag mossa a pináját... Ezeknél már az is valami!:)

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:33:03

@ökörpöröly: hm érdekes. pedig az egy értelmes ember. biztos nem volt ideje szohoz jutni a csajnak...

de biztos dobta. így most "depis"

szerintem nagyon sötét.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:34:02

@jjulie:
Csak az linked és most a tévé alapján...
De tuti, hogy jól lőttem be.

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:36:28

ez qva jooooo. elfáradt. menjünk haza... ez bombasztikus..... a műsor felénél....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 22:37:13

@a-kis-herceg: nem nézem már nagyon régen, csak azt hallottam, a Bajor gyakorlatilag szótalan.
Ez a Kriszta kurzusművésznek készül? Eddig csak szimplán hülye volt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:37:56

Na.
Nem is volt rossz ez a trollos verzió.

ökörpöröly 2011.01.02. 22:41:55

@Hepci: Elkényeztetett polgárlányka feltűnési viszketegséggel, semmi több.

6.Lenin 2011.01.02. 22:42:51

Zokogva és megtörve, bevallom
tévedtem

az utolsó 20 valahány hsz elolvasása után, most már én is tisztán látom, ez a mocskod Fidesz, 1 ilyen aljas médiatörvénnyel szeretné megfosztani a kultúrára éhes tömegeket, a számukra fontos információktól.

Mi lesz itt?

Talán soha nem tudta volna meg az unokám, hogy kit kúr Geszti.
Borzasztó, enélkül szart sem ér az élet.

holnap reggel 8:15:32-től én is harcolok, ha el nem felejtem az egészet. Ja, és jó a névsor, a harcosoké.

ökörpöröly 2011.01.02. 22:44:34

@6.Lenin: Holnap gyónj, de vigyél magaddal kellő mennyiségű vazelint! :)

ökörpöröly 2011.01.02. 22:45:52

@simonmondja.: Szegény Lenint megzavartuk! Látod, hogy milyen károkat lehet okozni egy-egy nem idevaló beírással!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:46:50

@6.Lenin: Tényleg, mintha kicsit össze lennél zuhanva.

a-kis-herceg 2011.01.02. 22:47:27

@simonmondja.: Bajort (53 éves) nem szeretem. de sajnálom. Tényleg Koós János (73 éves) ról se hallok. nagy haverok voltak...

@Hepci: nekem nincs tévém. csak most idegenben vagyok...

2011.01.02. 22:49:29

@Hepci: miből gondolod, hogy megváltozott? A sötétség szerintem maradt benne.

Jó éjt!:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:49:48

@a-kis-herceg:
Én nem nézek műsort sajnálatból, úgyhogy fájront.

6.Lenin 2011.01.02. 22:50:53

@ökörpöröly:

Ugyan.

Viszont nagyon érdekes így 1 rakáson látni/olvasni az aggódókat és amiért aggódnak. Szerintem jellemző, de engem nem zavar.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 22:54:02

@6.Lenin:
A - rettegő - műsort nyomod ?
Vagy a - bérrettegőt -?

ökörpöröly 2011.01.02. 22:55:38

@6.Lenin: Te nagyobb demagóg vagy, mint a névadód. Csak így tovább, még egy-két ilyen színvonalú megszólalás, aztán még parlamenti képviselő is lehetsz, ha a Bölcs Vezér rád veti fénylő tekintetét! :P

tbb 2011.01.02. 22:59:18

@Hepci:

Naccerű. Így már valóban PC. Minden sandaság nélkül.

6.Lenin 2011.01.02. 23:05:28

@simonmondja.:

Drága simon!

1 hetes unokázás után, ma 1 kissé unatkoztam, benéztem.
Nem változott semmi.

A végére érdekessé vált. Ennyi.
Az utóbbi hónapok/hetek eseményei nem nagyon érdekelnek.
A hsz-ek érdekelnek(tek). Már lassan azok sem.
Már unalmas, mindig ugyanazt olvasni, ugyanazoktól.

Ez a néhány hsz viszont nagyon jellemző volt.

6.Lenin 2011.01.02. 23:10:43

@ökörpöröly:

Gondolom otthon ver az asszony, azért itt hősködsz.
A szakirodalomban nem számít különlegesnek az eseted.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 23:12:01

@6.Lenin:
És nem is nézted közben a hetihetest?
Mert nagyon megforgatta a kiscsaj a csipetcsapatot.
Majdnem jobb volt, mint a Ciccolina.
A legjobb, amikor kiordított a nézőkre, hogy - mit röhögnek ?

ökörpöröly 2011.01.02. 23:12:13

@6.Lenin: És az unoka fejét sikerült már narancsalakúvá lapítanod?:P
A kutyát nem érdekli, hogy unokázol, unatkozol, segget vakarsz, vagy Wass Albertet olvasol. De ha neked késztetésed vagy, hogy közöld velünk, akkor hajrá! :P

a-kis-herceg 2011.01.02. 23:16:29

@simonmondja.: jóéjt. reggel ne felejtsd hallgatni a bumerángot. ne feledd jogállam...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 23:18:09

@6.Lenin:
Most komolyan.
Látnod kellett volna.
A Gálvölgyinek leesett az álla.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 23:18:10

@Letícia: nem gondolok semmit. Lényeg az, hogy illatos a pinája és Geszti értékelte eme tulajdonságát. :)
Egyébként a belinkelt videón a melle is egész szimpatikus, csak az a zene ne lenne közben. Jobb is lenne, ha sessionzenészek nélkül csak 5 percig szopna a színpadon...

6.Lenin 2011.01.02. 23:18:36

@simonmondja.:

Néhány előzetest láttam a műsorból. Tök elég volt.
Nem nézem a Fábryt sem. Nagyon keveset nézek tv-t.

Tudom használni a távirányítót.

a-kis-herceg 2011.01.02. 23:18:59

@simonmondja.: mellesleg a hírtv n Hernádi Zsolt (mol) épp szapulja kormány gazdaságpolitikát. egy buta csupaszáj nő meg mosolyog hozzá,

ökörpöröly 2011.01.02. 23:21:00

@6.Lenin: Te, beteg vagy! :) De örülök neki, hogy pszichológiai szakirodalom olvasásával próbálsz úrrá lenni lelki és pszichés panaszaidon. Ráadásul most befutott a Bölcs Vezéred is, aki azt harsogja, saját nyomorodért nem is te vagy a felelős!:)
Holnap menj el a pap bácsihoz, talán ő is tud segíteni terhelt lelkivilágodon!:P
Egyébként van egy közismert pszichológiai fogalom, ami gyakori mentális problémára mutat rá, ez a "kivetítés". Miért érzem, hogy nálad ez az eset áll fent?:)

ökörpöröly 2011.01.02. 23:23:16

@a-kis-herceg: A Hír és az Echo tévén is vannak jó műsorok, az Analízist például rendszeresen nézem.

6.Lenin 2011.01.02. 23:23:30

@ökörpöröly:

Mi a tosz?
Te akarod meghatározni, mikor, mit írhatok?

Pontosan akkor írtam, amikor akartam, se hamarább, se később.
Most jött ki.
Zavar?
Harcos.

komment1 2011.01.02. 23:23:56

@aszekelyek: TG is elég sokszor hivatkozik a szövegértésre. Hasznos is az. De persze valaki mindig értheti máshogy, mint ahogy van - jogában áll. Humoros volt például a Heti Válasz Online-on, mikor egy úrnak nem tetszett, hogy Anne Applebaum arról írt: "Jeopardizing democracy in Hungary" (www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2010/12/27/AR2010122702864.html?hpid=opinionsbox1), ezért egy órán keresztül bizonygatta, hogy a "to jeopardize" szerinte itt alapvetően pozitív, vagy legalábbis semleges jelentésű ige. A végén már kénytelen voltam az említett Oxford Advanced Learner's szótárt idézni bizonyítva, hogy ez az ige kizárólag pejoratív jelentésben létezik, és természetesen AA negatív értelemben használja Orbánék mostani viselkedésére ("Veszélyeztetni a demokráciát Magyarországon"), mint azt a cikk is világosan bizonyítja. Az úr szerint AA mégis pozitíve ír a kormány jelenlegi intézkedéseiről - hát erre aztán már tényleg nincs mit mondani. A tény tény, de még azt is le lehet tagadni, a csillagot is, ugye - és én tiszteletben tartom a más véleményt, híve vagyok a véleményszabadságnak :)
Amúgy a legújabb BBC jegyzet még a fentebb kielemzettnél is konkrétabb (www.bbc.co.uk/news/world-europe-12104203), világosan hivatkozik, kiemeli az ügyben a brit (+ még a német) álláspontot, semmi kétséget sem hagyva afelől, hogy ez valóban az általános, konkrét brit megítélése az új médiatörvénynek, ami "questioned by the UK" (azaz amit "megkérdőjelezett az Egyesült Királyság") úgy en bloc általában + hozza még kifejezetten a brit külügyminisztérium közleményét is konkrétan - és ugyebár a BBC sem más, hanem éppen brit. Ellenvéleményt egyáltalán nem hoz, csak egy mondatban OV reagálását. C'est la zsizny.

ökörpöröly 2011.01.02. 23:25:24

@6.Lenin: Egészségedre, ha kijött! Ne felejtsd el használni a légfrissítőt! :)

tbb 2011.01.02. 23:27:02

@6.Lenin:

Ne csodálkozz rajta. Valszeg egy kiugrott pap. Tök otthon van a klerikus szokásokban.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.02. 23:27:32

@a-kis-herceg:
Nincs rádióm és nem nézek mást, csak szemetet.

ökörpöröly 2011.01.02. 23:27:41

@komment1: Az oldal nem elérhető, talán Szala(csi) pornófenomén cenzorai elértek oda is!:)

jjulie 2011.01.02. 23:30:09

@6.Lenin:

ez az állj ki a jogaidésrt, a te szavazatod is annyit ért az orbánnak, mint bárkié

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 23:36:02

@aszekelyek:

Egynémely blog mind egyforma.

Éljen és virágozzék a sajtószabadság!

ökörpöröly 2011.01.02. 23:36:18

@tbb: Vagy maga Lucifer, akit kirúgott a Isten! :P
A klerikális szokások évek óta nagy port vernek fel a médiában, megerőszakolt kisgyerekek, pedopapok, dollármilliárdokban mérhető kártérítések, bezárt papneveldék, amelyekben a "kispapok" tömegpornókat forgattak, a homokos bárban elkapott vatikáni egyházi személyek, akik kijelentik, hogy az "állomány" több mint 90%-a homokos, hosszú lenne a sor... Nem is tudom, miért kell ilyeneknek 50 milliárd forint feletti éves támogatást nyújtani!:)

6.Lenin 2011.01.02. 23:37:20

Ha már itt vagyok, valamit a poszthoz is.

"Az, ami a gyűlöletnél, ami inkább életben tart, ezerszer ártalmasabb: az unalom, az elhasználtság és a cikivé válás veszélye."

A győlölet még sokáig élteti majd ezt a blogot is, ha jó a témaválasztás.

A mindennapi falat gyűlöletre sokaknak van szüksége.
Éltet.

ökörpöröly 2011.01.02. 23:37:28

@Akitlosz: Miért nem jársz az MNO-ra? Ott egyfelé bégetnek a birkák, otthon éreznéd magad!:P

ökörpöröly 2011.01.02. 23:39:50

@6.Lenin: Ó, jaj, szegény lelked! Gondolom Rákosiék alatt is sírtak anyádék, ha a gonosz Szabad Európa rádió gyűlölködött az általuk imádott kommunista rendszer ellen!:P

komment1 2011.01.02. 23:40:15

@namitirok: Milyen név lehet itt meglepő? Orbán Viktor? Szalai Annamária? Más nem jut az eszembe :)

ökörpöröly 2011.01.02. 23:41:49

Jó éjt, további jó szórakozást! :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 23:43:10

@bariga:

Lehet ahhoz, hogy Magyarország is jobb hely legyen egyszer, az oda vezető útig hasznosabb az egykulcsos adó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.02. 23:43:25

@tbb: vajon miért lesz olyan benyomása az embernek a liberálisok által kedvelt vallási szakértőket olvasva, hogy a papok szinte kizárólag említést érdemlő tevékenysége a ministránsfiúk seggbe kúrása?
Mindig reménykedem, amikor a Mancsban látok egy újabb "vallástörténészt" pl., de mindig ez a vége: a papság sötét és erkölcstelen és a Tömjénzsóti meg a Viktátor vezérletével az állami pénzek kiszivattyúzásával szerencsétlen hazánk (sic) teljes testi-lelki nyomorba döntésére szövetkezett.
Még azt nem értem, hogy más homoerotikus kihívásokkal sújtott nemzettársaink viszont annyira szerethetőek és féltettek a liberósoknak... :)

porfelhő 2011.01.02. 23:44:03

@jjulie:
Ma este teljesen lefagyott a gépem. gondoltam mielőtt kikapcsolom, megkérdezem győzött -e a csapatod, vagy egyáltalán volt meccs.?:)

6.Lenin 2011.01.02. 23:48:01

@jjulie:

Azt próbáltam ma leírni, hogy azok nyivákolnak itt a szólásszabadságért, akik nem tudják elviselni, hogy ezentúl nem ők határozzák meg másoknak, mikor mit mondhatnak/nézhetnek.
Szar ügy.
Az is lehet, tényleg átestek a ló túloldalára. Nem ismerem a törvényt. Eddig is én döntöttem el, mit nézek, olvasok. Ezután is így lesz, nálam.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 23:52:25

@komment1:

Gyomlálhatna többet is, előbb át lehetne olvasni a hozzászólásokat.

Jó persze, már én is szűröm aszerint, hogy ki írja.
Pár ember figyelmen kívül hagyásával jóval gyorsabb. :-)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.02. 23:52:42

@Hepci: Nem csak ez a tevékenységük!
Szóval tényleg rágalom ez az egész, hiszen a szervezet egyik célja csak a ministránsfiúk begyűjtése, a másik, legalább ilyen fontos feladat, hogy mindezt titokban tartsa, a pedofilokat rejtegesse, és elültesse a hívők között azt az eszmét, hogy ezen esetek csak a nagyobb jó érdekében történtek, és a társadalomra gyakorolt hatás összességében pozitív, és ezt a pozitívumot kell nézni, nem azt, hogy néhány ministráns valaga papfasszal lett tele, és ezt -mellesleg teljesen természetes módon- a befolyást felhasználva megpróbálták szőnyeg alá söpörni!

Szóval teljesen egyetértek!
Nincs szükség az események tisztázására, a bűnösök megbüntetésére (hiszen ne ítélj, hogy ne ítéltess), és nincs szükség az olyan, magukat újságírónak nevező entitásokra sem, akik a dugdosni való szennyest teregetik!

Mert boldogok a lelki szegények! És áldott a tudatlanság!

porfelhő 2011.01.02. 23:53:05

Biztosan elment aludni az "egyszem kedveltem', azért nem ir. igaz, már éjszaka van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 23:55:39

@lüke:

Csakhogy hiába lenne a genetikus ok, ha nem erőltetné túl magát a sportoló, akkor 80 évig élhetett volna, így meg meghal a labdarugópályán.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.02. 23:59:11

@lüke:

Egészen pontosan Nick Cohen. Beszélő név.

Neki nyilván nem az az érdeke, hogy Magyarországon a magyarok tudjanak jól boldogulni.

6.Lenin 2011.01.02. 23:59:59

@ökörpöröly:

Bingó!
Tényleg ver az asszony. Tán az anyós is?
Nehéz életed lehet.

Némi kp-ért tudnék adni tanácsot/ellenszert.

Lenin & Tsa Bt. bővítette a szolgáltatásait.

A microprocesszoros jajveszékelő és túlélő készletek forgalmazása mellett, lelki fröccsökkel is szolgálunk (nem kannás).
Ver az anyós?
Kiváló kenőcsök, riasztók-nem kínai-garantált minőségben.

Ne Istenhez fordulj!

Mi segítünk, egyedül!
Lenin & Tsa.

porfelhő 2011.01.03. 00:02:19

Még hoztam egy kevéske hirt. londoni Times.
"A magyarok zömének nem sok köze van a demokráciához éasa jogállamisághoz. OV. a térség legkiméletlenebb politikai irányitója.
A magyar kormány irányvonalát EU. tagállamok birálják, szerte Európában megszólaltak a vészcsengők.
A lap idézi az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szóvivőjét, aki kijelentette, hogy a szabályozói hatóságok jogköreinek ilyen mértékű koncentrációja "példátlan az európai demokráciákban, és károsítja médiaszabadságot".

A brit napilap név nélkül idéz egy európai diplomatát, aki szerint a magyar elnökség dilemma elé állítja az EU-t. "Ha Európa megfenyíti Magyarországot, és (figyelmét) erre az ügyre összpontosítja, azzal az elnökség gyengítését kockáztatja. Ha azonban nem így tesz, annak az lenne az üzenete, hogy lehetséges fenyítés nélkül eltérni a demokratikus elvektől. Ez is magas kockázatú álláspont" - fejtegette a diplomata."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 00:03:55

@kolbászoszsömle: hihi, zsömle, mitől vagy ennyire beenergetizálva? Elvették a kóbászodat tizedbe?

porfelhő 2011.01.03. 00:05:34

Bocsánat ez lemaradt.

A"bősz tempó", amivel Orbán és kormánya hozzálátott, "hogy minden politikai hatalmat magához ragadjon és elbánjon politikai ellenfeleivel", a kormányfő két "traumájával" magyarázható. Az egyik az elveszített 2002-es parlamenti választás, amelyen favoritként indult, végül mégis veszített. Azzal, hogy most ilyen korán bebetonozza magát a hatalomban, nyilvánvalóan azt akarja megelőzni, hogy 2014-ben a 2002-eshez hasonló "slamasztika" álljon elő".

ssi 2011.01.03. 00:05:48

"Nagy erőfeszítésekre készül a kormány...2011 a 15 millió magyar éve lehet."
www.origo.hu/itthon/20101229-a-hataron-tuli-magyarok-es-a-kettos-allampolgarsag-lehet-az.html

"Gusztustalan politikai pornómontázson csámcsognak az internetezők"
hvg.hu/velemeny/20110102_porno_politika_mediahatosag

porfelhő 2011.01.03. 00:20:10

@jjulie:
"Régi- új törésvonal", hogy nem válaszolsz, meg elrohansz.
úgy teszel mint aki nem látja, hogy neki irtam.?!

jó éjt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 00:21:21

@vinczej:

Az alábbi szavakra kell koncentrálni.
"baloldali lap"

Szerző Nick Cohen

(felénk ezt a családnév a Kun.)

Nem csak azt kell nézni mit mond, hanem azt is, hogy ki mondja.

Ellenérdekelt, ennyi.

komment1 2011.01.03. 00:23:57

@ökörpöröly: Nem nekik megy a támogatás, hanem az egyházi fenntartású intézményeknek, úgy mint iskola, szociális otthon, stb. + a műemlékek fenntartására. Ezeknek az intézményeknek éppúgy jár a támogatás, mint az államilag fenntartottaknak, miért kapnának kevesebbet? Akiknek ide jár a gyerekük, itt van a nagypapájuk, a sérült gyermekük stb, azok ugyanolyan adófizető állampolgárok, mint akiknek állami intézménybe/n. Nem éppen köztudomású, de a plébániák jelentős része az alapműködés tekintetében totál önellátó, sőt még nyereséges is. Persze egy háromszáz éves műemlék templomot már nem tudnak saját pénzből felújítani, de a műemlékvédelem alapvetően állami feladat.

Papok között semmivel sem több a homokos, mint az átlagnépességben, amúgy pedig a pedofil molesztálók elsődlegesen nem homokosok, hanem többnyire a gyerekek heteroszexuális családtagjai, közeli barátok, ismerősök. A papoknak a legnagyobb kihívást a hölgyek jelentik, nem a ministránsfiúk. Viszont teljesen igaz, hogy többek között azért jó a szólásszabadság, nyilvánosság, hogy ha és amikor ilyen esetek előfordulnak, akkor azokat derítsék fel, nyomozzanak, ítélje el a bűnöst a világi bíróság vagy kényszergyógykezeljék, ahogy másokkal is történik. Szerencsére már ez a hivatalos egyházi álláspont, míg korábban jellemző volt a szőnyeg alá söprés. Sajnos, az emberek minden csoportjában előfordul, hogy valaki iszonyatos módon viselkedik, ezzel szembe kell nézni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.03. 00:30:22

@Hepci: hát, amikor elkezdődik a bagatellizálás, meg a liberálisok csak erről tudnak beszélnikezés, akkor mindig elgondolkozom azon, hogy vajh a kerkók miért is szeretik, hogy ez tud téma lenni, és vajon miért nem ők maguk akarják kisöpörni azt a szemetet ami felhalmozódott őnáluk?
Konkrétan nem értem, hogy mi vesz rá embert arra, hogy eltűrje, hogy annak a szervezetnek a vezetői, aminek ő maga a tagja, az bassza a gyerekeket, és bújtassa a gyerekbaszókat, vagy, ha ez ellen nem tud tenni, miért marad tagja a közösségnek.

Szóval, ha arról a szervezetről derülne ki ilyen dolog, amelyiknek én a tagja vagyok, amelyikkel én vállalok szellemi közösséget, akkor valszleg vagy rágyújtanám a vezetőségre a házát, vagy kilépnék a szervezetből. Esetleg és.

A keresztények viszont masszírozzák a szart, és abból próbálnak kretént faragni, aki felhozza a témát.
Ez Stockholm-szindróma? Vagy csak szimpla értékrend-különbség?
Régóta próbálok erre rájönni, de akivel sikerült beszélni a témában, az vagy azt mondta, hogy neki semmi köze hozzá, mert ő nem bálványimádó, vagy megsértődött, és azóta sem áll szóba velem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 00:31:46

@Hepci:

Én észrevettem, csak nem akartam elvenni a hitet és a reményt komment1-től. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 00:37:53

@porfelhő:

"OV. a térség legkiméletlenebb politikai irányitója."

Az nem lehet, hogy egy ilyen állapotú országban, mint Magyarország valami hasonlóra van szükség?

Hányan elégedettek az elmúlt 20 évvel?

Nem csak Magyarországra, de még az egész EU-ra is ráférne, hogy legyen máshogy, mint ahogy eddig volt!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 01:04:27

@kolbászoszsömle: láttál már szervezetet (mondjuk gondolj pártra vagy akár a Mazsihiszre, esetleg a Mohoszra), ami önként és dalolva veti ki magából a söpredéket és a tagjai egymást licitálják túl a publikus elhatárolódásban?
Ugyan már...

komment1 2011.01.03. 01:13:29

@kolbászoszsömle: Akkor olvassa el az én kommentemet az Öné felett.

Amúgy még megjegyezném, hogy az is rendkívül jó megközelítés, miszerint az a szülő, aki bármiféle problémát sejt, de hallgat, mondhatni csaknem ugyanolyan bűnös, mint aki valamit elkövet a gyermek ellen. Én a magam részéről egyházi iskolába járó gyerekeimet érintő problémával kapcsolatban már nem is egyszer fordultam az igazgatóhoz (szerencsére a legkevésbé sem az említetthez hasonlóval), mert ezt alapvető erkölcsi kérdésnek tartom, nagyon nem kedvelem a szőnyeg alá söprést. Egyébként eddig még mindig nagyon konstruktív módon, segítőkészen oldották meg a felmerült problémákat az igazgatók.

Néhány kivételtől eltekintve nekem rendkívül jó tapasztalataim voltak papokkal, püspökökkel, egyébként pedig az egyház a közhiedelemmel ellentétben nem a papokból áll, hanem a hívek közössége, tehát én éppúgy felelős vagyok érte, mint bárki más hívő vagy a pap.

A pedofíliát és más iszonyatos cselekedeteket csakis elítélni lehet, ill. l. még amit erről írtam a fentebbi kommentemben egyházi vonatkozásban. Ugyanakkor elárulom, hogy ilyesmi egyáltalán nem oly ritkán előfordul mindenféle, főleg bentlakásos intézményben, egyáltalán nem csak keresztény intézményekben (sőt), különösen pl. sérült emberek ellen követnek el efféléket - ezek szerint iratkozzam ki a társadalomból, mert ilyen iszonyatos dolgok előfordulnak? Én úgy gondolom ezek ellen tennünk kell, nem pedig mondjuk elvonulni egy lakatlan szigetre. Mert gondolom, ez sem lenne más, mint a probléma szőnyeg alá söprése.

komment1 2011.01.03. 01:23:59

@Hepci: Elárulom, hogy a pápa pl. nemcsak elhatárolódott, hanem a bűnösök világi büntetését szorgalmazta. Végre ez az egyértelmű hivatalos hozzáállás.

Egyébként muszáj mindig zsidózni? Ez viszont marhára nem hivatalos egyházi álláspont.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 01:57:49

@komment1: jól írod: végre...
Zsidózás: hümmm. Mohosz? Az egyházi álláspontot nem ismerem...

tbb 2011.01.03. 04:13:02

@kolbászoszsömle:

Helyes. Elvégre ők is kisebbség.

tbb 2011.01.03. 04:14:03

@kolbászoszsömle:

Helyes. Elvégre ők is kisebbség.

ssi 2011.01.03. 06:52:05

Ősznén hinni, vagy ideológiát gyártani
arra, ami
sokaknak egészen másnak tűnik, mint ami történik.
Elméletben a tudatos építkezés, előre tervezés tűnik a legbiztosabbnak,
s ilyenkor a naivitás, az ártatlanság, a "mosom kezeimet" kissé sántít, kevésbé hiteles.
nem akarok kétkedni, gyanakodni, de a rendszer logikája még nehezen fejthető

"Új rendszert építünk, teljesen új logika alapján. Az elmúlt húsz év logikája kimondva-kimondatlanul a félelem volt attól, hogy visszatér a pártállami rendszer, ezért számos gát korlátozta a mindenkori kormány jogköreit. "
www.hirado.hu/Hirek/2011/01/03/05/Navracsics_hiaba_nezi_le_Kozep_Europat_a_Nyugat.aspx

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.03. 07:28:35

@komment1: Ez nem válasz az alapkérdésre, miszerint ez miért a liberánsoknál téma, és amikor a liberánsoknál ez téma, akkor miért savazzák őket a kerkók, úgy csinálva, mintha a liberánsok gyártanák az efféle híreket, és a világon minden a legnagyobb rendben lenne.

Mellesleg relativizálsz, és terelsz.

porfelhő 2011.01.03. 08:51:53

@Akitlosz:
A rendszerváltás után minden politikai erőnek adva volt megmutassa, hogyan működik egy ország. megmutatták. "Előre a múltba", Igen. Magyarországnak erre van szüksége, így lehet a nemzetközi sajtó címlapjain lenni folyamatosan, így figyel ránk a világ, így minősitik le az országot.
Az eu azt várta, hogy a többségi kormány folytatja a Bajnai kormány által megkezdett reformokat, ehelyett az eddig meghozott intézkedések átfogó reformokat nem tartalmaznak,
újszerű különutas gazdaságpolitikát, és nem nagyon mást.
Az eu.-nak is erre van szüksége? majd az OV. ott is átírja az alkotmányt.!!!
Te ezzel elégedettebb vagy mint a "bővös" elmúlt húsz évvel?

komment1 2011.01.03. 08:55:27

@kolbászoszsömle: Nem tudom, mit csinálnak az Ön által emlegetett kerkók - ha a keresztényekre gondol, akkor persze közöttük is vannak sokan, akik nem szívesen néznek szembe bármiféle kellemetlenséggel, hát még ilyesmivel. Egyébként nagyon sok liberális keresztény van, úgyhogy a kettő szembeállítását megint nem értem.

Nem tudom azt sem, milyen relativizálásról beszél, amikor világosan megírtam, hogy szükséges az ilyen esetekben is a nyilvánosság, ha kell, a sajtó nyilvánossága, a bűnös bűnhődjön és pont, ill. hogy ez a hivatalos egyházi álláspont is szerencsére, míg korábban tényleg jellemzőbb volt a szőnyeg alá söprés (áthelyezés, nyugdíjazás stb.). A pápa pl. nem is beszélt egyáltalán a máshol előforduló ilyen esetekről, mert tény, hogy az egyházban akár egyetlen ilyen is sok, és ő is iszonyatos bűnnek tartja a pedofil hajlamok kiélését. Ebben nincs semmiféle relativizálás, borzalom és kész.

Ugyanakkor én a magam részéről fontosnak tartom megjegyezni, hogy míg a nyilvánosság nagyon is szükséges, az azért abszolút jellemző, hogy a sajtó egy része hihetetlen örömmel kérődzik minden az egyházban előforduló botrányon, némileg, nem is kicsit, úgy beállítva, mintha mondjuk a pedofília az egyházra kifejezetten, úgy általában, jellemző volna, a máshol igen gyakran előforduló pedofil esetek pedig csak akkor kapnak nyilvánosságot, ha az apa tíz évig tartja a lányát a pincében. A hírérték ugyebár működik meg gondolom más is, mert itt is milyen örömmel rugóznak egyesek a témán, olyan stílusban beszélve róla, amit ha egy áldozat olvasna, nagyon nem köszönné meg.

Hadd tegyem még hozzá, hogy míg papok nőügyeiről vagy iszákosságáról én is éppen eleget tudok, addig pedofil esetről szerencsére soha nem hallottam. Tudtam pár pedofilról viszont a mi városunkban is, de egyik sem volt pap vagy az egyház tagja. Még az eltussolás is általánosan jellemző, egyáltalán nem egyházi sajátosság - volt olyan tanárember, aki végigjárt több világi iskolát, és alkalmazták, noha nagyon jól tudták, mi a helyzet, hogy nem mehetne gyerekek közé. Tehát még egyszer leszögezem, hogy az egyházi berkekben előforduló ilyen esetek is szörnyűségesek, el kell, hogy ítéljék a bűnöst és helyes, ha a nyilvánosság is értesül minderről, viszont az teljesen hamis beállítás, hogy az egyházra a pedofília általában jellemző lenne, ill. hogy több ilyen eset fordulna elő egyházi körökben, mint másutt.

lüke 2011.01.03. 09:24:55

@Akitlosz:
ne magyarázd meg :
1, genetikus az ok
2, a sportorvosnak pont ezt kellene kiszűrni
(s akik agyi aneurizma rupturában haltak meg ,azt nem lehet biciklicvel- terhelésesEKG- kiszűrni ld. Zsiborás,itt másra van szükség,ennek is vannak lehetősége)
Ocskay más téma, saját felelősségére edzett tovább,s has.
a magas vérnyomáshoz: mikor a szivizom megvastagszik, s a koronária- koszorú ér- nem tudja ellátni, ezért hal meg, rel. diszkrepancia.Az ok rendszerint kamrafibrilláció,
vsz. Kolonicsnál is ez volt.
Egyéni spotban pedig a dopping is nagyobb szerepet játszik--szivizom tömeg növekedés-, mert ugye 23-n csak az NDK-ban doppingolt egyszerre.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.03. 09:49:04

"Itt a bizonyíték: menekül Magyarországról a tőke...A hazai bankokból december 1-jéig tavaly összesen mintegy 440 milliárd forint betétet VONTAK KI a magánszemélyek. Az ezt megelőző évben ugyanekkor 340 milliárd forint feletti volt az ELHELYEZÉS."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&place=hirkereso_cimoldal%20&nID=469734

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.03. 09:51:35

HET VÁLASZ:"Hasonlóan kemény hangnemben ír cikket és publicisztikát a SZINTÉN JOBBOLDALI Welt napilap, amely meg is szavaztatja olvasóit, hogy szerintük jelent-e veszélyt Magyarország az EU-ra. Jelenleg az internetes szavazók 61 százaléka szerint nincs helye Magyarországnak az Európai Unióban."

hetivalasz.hu/itthon/cimlapos-tiltakozashullam-a-mediatorveny-ellen-34498

lüke 2011.01.03. 10:08:51

@vinczej:
a határ túloldalán a Burgenlandbank magyarul hirdet

@Akitlosz:
Beszélő?
nekem eszembe nem jut MO ellen tenni, még olvasói levelet se a WP-be
igaz, múltkor írtam a dieweltbe, Szalai AM-ról,
kimoderálták,annyi a sajtószabadságnak

Szimba 2011.01.03. 10:17:56

@lüke:

Nekem meg rögtön hipochondriám lesz!
Már egy hete vártam az infarktust, mire bevettem egy Magne B6-ot, és elmúlt:-((

Szimba 2011.01.03. 10:21:16

Azért látom, észreveszik a fiúk a pozitív változásokat is. Ki az a nő, aki megmosakszik alul is? Hogy miket láttok a tévében?
Nekem csak a csodálatos kutyadoki szokta hozni a jó megoldásokat.
(Nekem mondjuk, még véletlenül sem sikerült falkavezérré kinőni magam...:-(()

sárkányfő 2011.01.03. 10:22:06

@Akitlosz: a hatályos, fidesz által is megszavazott törvény alapján, 100%-osan legálisan.

Szimba 2011.01.03. 10:23:05

@vinczej:

Ismét fél tőlünk Európa!!!
Utoljára Attila, az isten ostora volt ilyen hatással rájuk.

lüke 2011.01.03. 10:30:34

@Szimba:
remélem is!
jó!!! az a kamrafibrilláció egyik fajtájának
(torsade de points) a gyógyszere

a-kis-herceg 2011.01.03. 10:48:44

@ventura blvd
beszámoló.
a "alacsonyan pörögj, tovább élsz" akció első egy órája.
tesztidő: a rendelet érvénye utáni 3dik óra. 8-9h között siófok-szfvár M7.
az egy órás tesztidő alatt az 55km/h órával (2,5l/100 fogyasztással, ezres fordulaton) tesztelt szgk-t
12 kamion érte utol, ebből:
-az első 2 nagy követési távolságot (30-50 m) hagyva 3-5 km en keresztül óvatosan követett, a következő kihajtóig, ahol kihajtottak.
-8 szinte csak magyar frsz ú (fotók a szerkesztőségben...) pl 2 konvojban haladó hajószállító, pár tankos, egy pennymarketes stb... pillanatnyi hezitálás nélkül előzött, vszínű semmi infójuk nem volt, hogy 300 ezer ft helyszíni bírsággal járó szabálysértést követnek el.
-a teszt idő alatt 2 kamion volt tisztában a kockázattal, a rendszámok, fotok meg vannak. egyik bécsi rendszámú, de a viselkedéséből következően magyar sofőr szintén. két külön eset, de a történtek 100% ban megegyeztek.
előbb 3-4 m re közelítve VILLOGTAK fényszóróval kb 3-5 percen át. majd a távolságot 40-50 cm re csökkentették. mivel a hidegvérem megőriztem kb 5 perc után teljes erőből DUDÁLTAK is. amikor látták hogy ennek fele sem tréfa megelőztek... mellettem haladtukban tövig nyomva dudáltak...
-a teszt során szembejövő oldalon nagyobb volt a forgalom a leghosszabb "teher karaván" 7 db tehergk volt kb 80km/h sebességgel...

összefoglalás: a kísérlet korai. a tgk vezetők kb harmada tudja a szabályt, a forgalom annyira kicsi, hogy a szabálytalanságot választották könnyen azok is.

érdekesség (plusz tapasztalat), ha ekkor a a kamion forgalom, akkor megállapítom hogy válság van... 1h alatt 12tgk kevésnek tűnik...

Szimba 2011.01.03. 10:49:03

@lüke:

Mostanában szükségem van magnéziumra, csak elfeledkezem róla. Pedig eszem halat is, meg zöldfélét is.
Öregszem:-((

lüke 2011.01.03. 11:00:18

@Szimba: napi 300 mg, akár mindenkinek

a-kis-herceg 2011.01.03. 11:01:20

ez a Tóta W. fifikás ember a posztja 4/5-ében azt hittem szokása szerint ostorozza smicit. pedig nem is róla beszél:)

w.blog.hu/2011/01/03/elnoki_porno

egyik megtévesztett kommentelő: "Ideje módositani a cenzúra törvényt nem az a lényeg, ami le van írva, hanem az, hogy a cenzor mire gondol, miközben olvassa"

Szimba 2011.01.03. 11:06:38

@a-kis-herceg:

TG-nek talán ki kellene tennie a 18-as karikát, tekintettel Zsülire, meg Hepcire?!:-)

tbb 2011.01.03. 11:24:20

@manyike:

""Új rendszert építünk, teljesen új logika alapján. Az elmúlt húsz év logikája kimondva-kimondatlanul a félelem volt attól, hogy visszatér a pártállami rendszer"

Úgy látszik jogos volt a félelem.

tbb 2011.01.03. 11:32:13

@kolbászoszsömle:

"Ez nem válasz az alapkérdésre, miszerint ez miért a liberánsoknál téma"

Ez még csak nem is kérdés, alapkérdés meg pláne nem.

CSENDES 2011.01.03. 11:38:07

@a-kis-herceg: Bizony-bizony, ezt én is olvastam, de rájöttem, hogy ez még véletlenül sem a mi köztársasági elnökünkről szól, hiszen nem is vethető egybe a két életpálya ugyebár. Ezen felül, ma meghallgattam az elnöki szóvivőt, aki S. Gergő kérdésére, nem kínos-e az újévi beszéd, illetve annak helyesírása, s egyébként ki követte el, azt mondta, hogy természetesen a KE maga írja beszédeit, s milyen jó, hogy az új honlapot ennyien látogatják (hogy röhögjenek rajta véleményem szerint), mert ez azt jelenti, hogy fokozott az érdeklődés a KE tevékenysége iránt.
Hogy az ég szakadna le (ez persze az én gondolatom volt).

tbb 2011.01.03. 11:41:46

@Szimba:

Az ilyen is ritka, hogy valaki szomorkodik, hogy mégse kap infarktust.

CSENDES 2011.01.03. 11:48:18

Sőt, reggel az is megoldódni látszott, kicsoda is Várúr (egy számomra ismeretlen újságíró nevet találtam a nick mellet és célzásnak találtam). Valaki külön kérte, hogy így hozzák le a kérésére a hozzászólását, de már nem találom sehol a blog bejegyzést.

a-kis-herceg 2011.01.03. 11:48:45

@CSENDES: én is hallgattam, pont ez az ötperc volt amit tvztem "idegen helyen" reggeliztem. a tv be volt kapcsizva...

azt is megkérdezte, hogy
-a fél A/4 esen ki tud 18helyesírási hibát elkövetni?
-105 tv-t mind pontosan elolvasta átrágta-e
-és hogy miért késett az 5 napos tv es határidőn túl a média tv aláírással...
-megfontolt e minden kritikát a média tv kapcsán...
+a magyarság félévig egyben lesz, Gergő: miért zárja ki SP a nem eu magyarokat... durva volt...

ja és egyáltalán nem emléxem mit válaszolt. ezek olyan "költői kérdések" voltak. durva kérdések...

ez a gergő nagyon durva durva. most lett kinevezve dilettáns sá vagy mi, de már nagyon pofázik...

vagy??? kiadták a kilövési engedélyt talán? de mi érdeke a fides nek hogy szétlőjje a KE palotát teljes személyzetével...

mi lesz itt?

CSENDES 2011.01.03. 11:49:59

@tbb: Az infarktus nem a szomorkodás eredménye, hiszen akkor elég lenne egy röhögő-gép, még akkor is, ha nincs kedvünk még mosolyogni sem.

tbb 2011.01.03. 11:51:21

@a-kis-herceg:

"a szabálytalanságot választották "

A leírásod alapján tök racionálisan.

a-kis-herceg 2011.01.03. 11:53:06

@CSENDES: ja tényleg.
gergő: miért szüntették meg a KE honlapon a törvényességi stb menűt?
balf*sz: nem mexűntettük, átalakítottuk. lényeg hogy sokkal többen olvassák... 10szeres az uj KE látogatottsága...

ez mekkora debil. ez tényleg büszke erre? na persze ha egy elnök szürke mint Sólyom, és nem oylan "szines" mint smittpali, az senkit nem érdekel.

össz: azaz a hejesírásukkal csak hekkelik a médiát... azaz a látogatottságra törnek.

akkor a kormány is ezt akarja a nemzetközi sajtóban? hm

CSENDES 2011.01.03. 11:53:30

@a-kis-herceg: Ha megnézed, hogy mivé nevezték ki, szerintem már mindegy, hogy mit kérdez (szerintem ezért is bátrabb). A 7-13 év közötti gyermekcsatorna intendásává, ami lássuk be, egy nem kis lehetetlenség, hiszen évek óta nincs magyar műsorgyártás, így nem nagyon lesz mit sugározni szeptembertől. Eleve kudarc.

a-kis-herceg 2011.01.03. 11:54:30

@tbb:

300 ezer Ft???? racionális? és ha civil rendőr auto vagyok????

majd amikor nagyobb forgalomban a kritikus 2-3 thgk beáll a sorba... a kkor nagyobb lesz a nyájszellem... fog ez változni...

a-kis-herceg 2011.01.03. 12:02:40

@CSENDES: hm ja ja. most még látták pár ezren. aztán már csak "százak" látják. megy a helyére... a CSATORNÁ-ba... a végén minden fekális odajut.

ssi 2011.01.03. 12:05:10

"vasárnap este jelent meg - azt emeli a címbe, hogy Rainer Brüderle gazdasági miniszter "megrója Magyarországot""
index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/03/a_nemet_kormanynak_sem_tetszenek_a_kulonadok/

Szimba 2011.01.03. 12:05:32

@tbb:

Hasonlítsd össze a többi betegséggel! Ez sokkal jobb, és gyorsabb, mint bármi más.

tbb 2011.01.03. 12:07:14

@a-kis-herceg:

Nyugodj meg, róla beszélt. Rafinált csavarral a végén. Tehetséges ember.

tbb 2011.01.03. 12:10:30

@Szimba:

Jó ötlet. Kibaszottul növelné a látogatottságot :)).

Szimba 2011.01.03. 12:11:04

@CSENDES:

Majd leadják az Egyszervoltosok rajzfilmjeit. Vagy a régi rajzfilmeket. Meg Levente Pétert.

a-kis-herceg 2011.01.03. 12:11:38

@tbb: nem tudod a tgk-val (7,5 t felett) előzni tilos szabályba a busz beletartozik? kikeresem a szöveget megint, vszínű nem tartozik bele. csak bizonyságot szeretnék:)

a-kis-herceg 2011.01.03. 12:13:54

"A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint letelt az új kormánynak járó kegyelmi időszak"

index.hu/belfold/hirek/2011/01/03/az_orvosi_kamara_elnoke_szerint_letelt_a_kegyelmi_idoszak/

hm akkor mehet a pergő tűz? eddig csak a támogatás volt...

Szimba 2011.01.03. 12:15:03

www.youtube.com/watch?v=2xSCh-RZxo4

Ez a legjobb rajzfilm az utóbbi évekből!:-)))))

El Zorro 2011.01.03. 12:15:51

@török gábor:

"miután a rendszerváltás arról szólt, hogy legyen vége a kommunista diktatúrának, az antikommunista gondolkodású választók számára az mszmp jogutódja értelemszerűen nem lehet választható alternatíva."

Ezt értem, és abszolút tiszteletben tartom.

"s ez akkor is igaz, ha a volt kommunisták egy része (pozsgay, szűrös) ma már máshol jár."

De jól értem-e, hogy lényegében a jogutód vállalhatatlan, maguk az exkommunisták nem? Hiszen Pozsgay, Szűrös és még jó néhány egykori pártfunkcionárius ma már valóban egy rendszerváltó pártban (vagy annak környékén) tündököl.
Nehéz (vagy legalábbis nem könnyű) olyan pártot találni Magyarországon, amelyben ne lennének egykori MSZMP-funkcionáriusok pozícióban. Nem a cinizmus szól belőlem, tényleg komolyan gondolom a kérdést.

Más.

"...mert innentől kezdve, függetlenül attól, hogy az új médiatörvényben pontosan mi szerepel, minden rossz megszólalás, minden félreérthető lépés, minden túlbuzgóság, minden hülyeség, amit ezen a téren a kormány elkövet, hatalmas erővel fog visszahullani rá – az esetek jelentős részében amúgy igazságtalanul."

Bár a "Rossz hírünk a nagyvilágban" című bejegyzéshez is feltettem egy hasonló kérdést (azt hiszem, akkor nem kérdeztem elég pontosan, figyelembe véve a Gábor által linkelt hivatkozást is), most ismét azt kérdezném: az utolsó megjegyzést kifejtenéd, Gábor, egy kicsit részletesebben is?

Ha a kormánynak rossz megszólalásai, félreérthető lépései vannak, ha túlbuzgó, ha hülyeséget csinál, miért igazságtalan, ha mindez visszahullik rá? Mert amúgy csak jót akart?
Lehet, hogy nehezen olvasok a sorok között, de ezt nem egészen értem.

Köszönöm a választ!

a-kis-herceg 2011.01.03. 12:17:12

@Szimba: ennek a dilettánsának lenni nagy dicsőség... a politikai befolyása, mondjuk úgy... lassan érvényesül... 10-20 év...

ssi 2011.01.03. 12:20:46

míg a lencsémet eszegettem, kigyűjtöttem néhány hírt, ami egyelőre nem látható, hiába küldtem el, s nem tudom, idővel olvasható lesz-e (tegnap több, mint 20 perc kellett ehhez a blogmotornak)

pl.
eladósodottságunk már 82%
Ft-gyengülés miatt jelentősen nőtt a lakossági hitelállomány
Tescoban minden élelmiszer ára nőni fog
jelentős összegű pénzt vettek ki a bankokból, nem a lekötések nőnek
Bécsben, Szlovákiában is szívesen kötnek le pénzt a magyarok

@tbb:
nem igazán értem: lesz szép, új és újszerű jövő, szükséges a múlt bűneik folyamatos megmagyarázása is, de mégis a sokat bírált elemek erősödnek,
főszereplő az ügyeletes mumus, mint stílus, idővel visszaüthet, csak más lesz a neve

Mindenkinek további szép napot!

Szimba 2011.01.03. 12:30:14

@a-kis-herceg:

Ellenben nagyon katolikus, és szerkesztett már mesekönyvet, a Moha bácsi meséit:-)

Lesznek majd imák, meg prédikációk műsoron.
Süveges gergő is úgy került ebbe a pozícióba, mint Pilátus a Crédoba.

A 4 gyerek még nem biztosíték arra, hogy jó ifjúsági műsort tudjon készíteni. Bár lehet, nem is ő fogja csinálni, majd bevonja Lackfit, Miklyáékat, Fecske Csabát meg a katolikus gyerekköltőket. (Remélem! Mert ők jók.)

tbb 2011.01.03. 12:32:33

@a-kis-herceg:

És 55-tel menni autópályán racionális? Szerintem csak ott, ahol a balfaszul megcsinált magyar törvényeket szemellenzősen betartatják.

Szimba 2011.01.03. 12:32:58

@manyike:

Jó étvágyat. Nekem is csak a lencse maradt:-((((

tbb 2011.01.03. 12:38:22

@CSENDES:

Asszem a varánuszon volt, vagy a vastagbőrön.

tbb 2011.01.03. 12:41:15

@CSENDES:

Hát ez szomorú hír.

Ordnassac 2011.01.03. 12:41:36

@CSENDES: @tbb: a klasszikus félreértés kategóriája ez azt hiszem, ha erre gondoltok:

varanus.blog.hu/2011/01/02/lali_t

Fabius a blogposzt szerzője, a Varánusz blog egyik embere és bizton állíthatom, hogy nem ő Várúr. :-)

CSENDES 2011.01.03. 12:42:05

@Szimba: Süveges Gergőnek két diplomája van, egyik magyar szak, a másik hittanár a Pázmányon.

CSENDES 2011.01.03. 12:43:27

@Ordnassac: Ha bizton állítod, akkor tudod, ki ő?

Ordnassac 2011.01.03. 12:43:32

@Hepci: akkor csuklani szokott az ember, nem? ;-)

Ordnassac 2011.01.03. 12:45:55

@CSENDES: nem, viszont Fabiust ismerem személyesen. :-)

tbb 2011.01.03. 12:47:07

@Szimba:

Nem vitás. Csak általában nem sürgős.

tbb 2011.01.03. 12:49:18

@a-kis-herceg:

Én se tudom. Szerintem nem.

CSENDES 2011.01.03. 12:54:47

@Ordnassac: S, azt is tudod, mi végre került oda Várúr? Egyébként nekem nem érdekköröm az illető. S tegnap is csak viccből írtam, hogy László56 stílusa (egy az egyben) a tisztelt KE beszédírója. Legalábbis annyi helyesírási és stilisztikai problémám van az irományával (nem beszélve a képzavarairól), mint a KE beszédírójával (aki ezek szerint Ő maga). Utálom ezt a stílust(alanságot), amivel megpróbál fennkölt stílt belevinni beszédébe (szerintem eredménytelenül). S kikérem magamnak, hogy Ő oktasson ki a magasan művelt stílusról, melynek minden látható módon hiányában van.

Ordnassac 2011.01.03. 13:04:20

@CSENDES: úgy, hogy Várúr a Varáuszon is meg szokott jelenni.

Szimba 2011.01.03. 13:05:39

@CSENDES:

Minden rendben ezzel.
Lehet, hogy kiderül róla, hogy remek érzéke van az ifjúsági műsorok megszervezéséhez, szerkesztéséhez.
Viszont az, hogy nincs otthon tévéjük, az elég baj, mert nem tudja, mit ne csináljon, és mi az, ami képernyőre való.

Nem elég erkölcsösnek, meg szépnek lenni valaminek, nézhetőnek kell lennie - méghozzá nagyon sokféle családból származó gyerek számára.

Nem könnyű eltalálni a kiindulópontot, és azt, hogy a korosztályt mi ragadja meg.

a-kis-herceg 2011.01.03. 13:16:37

@tbb: racionális döntés. soxor volt már korábban is M5-ön. én nagyon élvezem hogy 2,5/100km es fogyasztás van... a KÖRNYEZETVÉDELEM szerintem racionális. a saját értékrendem szerint...

hm... igaz rögtön azt kellett volna átgondolatlanul, hogy az egész országban egyáltalán mindenhol és mindennel előzni tilos...

sőt azt hogy viktornál okosabb erősebb nagyobb szebb ember nem létezhet... előre vinné ez is az országot...

aki ezt nem érti miért gond annak még ráér a jogállam...

a-kis-herceg 2011.01.03. 13:21:53

@Szimba: a hét kérdése... (én teszem fel)

az mtv2 gyerekadó lesz... (mondhatnám közcsatornából is gyerek műsört folyatnak vissza...)

és este 22h után? azért a 18éven felüli gyerekeknek csak nyomatnak hárdkórt, szigorúan a nézettség javítására???

de ez már politika... műsorpolitika

tbb 2011.01.03. 13:22:37

@manyike:

Melyik hsz-emet nem érted? Mert amelyikre mutat, arra nem igen illenek a kifogásaid.

CSENDES 2011.01.03. 13:23:49

@Ordnassac: nehéz lenne elhinnem, hogy ott pozitívabb megnyilatkozásai vannak, mint itt.

a-kis-herceg 2011.01.03. 13:24:51

@manyike: a blogmotor jan1 óta elkezdett hasonlítani nagyon a konyhamalacra... jol megrágja... (mint smiccpali) és vagy felböfögi vagy nem...

tbb 2011.01.03. 13:26:52

@Ordnassac:

Mi a klasszikus félreértés? Én még nem klasszikusat se tudnék belemagyarázni.

CSENDES 2011.01.03. 13:28:55

@Szimba: Azért, nehogy már az Al Jazeera aggódjon Magyarországért!

a-kis-herceg 2011.01.03. 13:33:04

fedor.blog.hu/2011/01/03/egy_kicsi_mozgas_senkinek_sem_art

erről sose szállnak már le? már sajnálom. de terelésnek joooo. szegényKE...

Ordnassac 2011.01.03. 13:36:34

@tbb: a félreolvasásból fakadó félreértés azért elég klasszikus, nem? ;-) A szövegből Várúr kiléte nem derül ki, sőt, nem is őt nevezik újságírónak, hanem (ha jól emlékszem) Várúr szokta Fabiust újságírózni, ahogy TG-t itt ténsurazni.

@CSENDES: :-)

@Szimba: varanus.blog.hu/

Szimba 2011.01.03. 13:36:41

@a-kis-herceg:

Akkor éjféli mise lesz.

Szimba 2011.01.03. 13:38:24

@Ordnassac:
Oh, én olvasom!:-)))
Csak nem gondoltam, hogy mások is!

tbb 2011.01.03. 13:39:13

@a-kis-herceg:

Az átgondolatlanult átgondolni értelemben használni ma még elég avantgard.

Szimba 2011.01.03. 13:39:29

@CSENDES:

Elvégre mi is mit összeaggódtunk az arabokért!:-)))

Ordnassac 2011.01.03. 13:40:41

@Szimba: naná, bár amióta gyakran felkerül az Index címlapra, nem kommentelek már nagyon rá, de szinte mindig elolvasom, már csak azért is, mert kerülettárs.

Zugló. Connecting people. ;-)

a-kis-herceg 2011.01.03. 13:41:35

@Szimba: sajnálom: NEM. intendánsi alkalmatlanságodról tettl bizonyságot... az MTV2 az GYEREK adó lesz... mit nem értesz? a helyes válasz az lett volna hogy 22h-éjfél után csak gyerekpornó... értelemszerűen...

bár a kétóránként felébredő babákra (+kismamákra +kispapákra) tekintettel altatási és szoptatási tanácsok is mehetnének...

Ordnassac 2011.01.03. 13:42:38

@Ordnassac: @Szimba: pontosabban a Varánusz egyik szerzője kerülettárs.

ssi 2011.01.03. 13:51:12

@tbb: 2011.01.03. 11:24:20 válaszod nekem
""Új rendszert építünk, teljesen új logika alapján. Az elmúlt húsz év logikája kimondva-kimondatlanul a félelem volt attól, hogy visszatér a pártállami rendszer"
Úgy látszik jogos volt a félelem.
2011.01.03. 12:20:46 az én válaszom, hogy
- a kormány stílusát nem igazán értem: a jövő tervei és a jelen követhetősége nekem szimpatikusabb, mint egy múltbéli mumus folyamatos magyarázása s rá hivatkozás - jó lenne az országnak, ha egy új kormány meg a Fidesszel lenne ilyen?
- veled mintha azonosat gondolnék, de lehet, tévedek :-)

a-kis-herceg 2011.01.03. 13:53:09

@Hepci:

kislakásban lakó fiatal pár kisgyerekkel... azoknak nem hátrányos ha a gyerek éjjel is tud az mtv2 n mesét nézni (fülhallgatóval)... csak a következő gyerek érdekében is.

egyébként lehet hogy a családi adózást is kibomlik lassan. lesz gyerekadó, biztos lesz családi adó is...

mivel agglegényadó már nagyon sok volt eddig is...

Szimba 2011.01.03. 13:54:30

@Ordnassac:

A kapcsolati háló...:-)

@a-kis-herceg:

Édesjóistenem!!!:-(((

CSENDES 2011.01.03. 13:55:12

@Ordnassac: nem tehetek róla, kedvelem a varánuszt, bár idegenkedem a hüllőktől, s bírom a vastagbőrt is, bár szerintem a vékony bőr puhább.

CSENDES 2011.01.03. 13:57:34

Hovatovább, néha még a pókokat is inkább kiteszem a lakásból, holott néha igazán nem túl gusztusos a megjelenésük. Valójában irtózom tőlük, s csak néha tudok erőt venni magamon, buzdítván magamat, ők nem akarnak rosszat.

Szimba 2011.01.03. 14:00:11

@CSENDES:

Üvegpoharat boríts az adott pókra, rovarra, és egy papírlapot csúsztass alá, utána lazán kiboríthatod a friss levegőre.
Most úgyis megfagy.

CSENDES 2011.01.03. 14:15:31

@Szimba: Nos, december tájt kellett a szobát kifestenem. Kihúztuk az ülőgarnitúrát, s gyermekem, aki arachnophóbiával küzd, akár csak én, ott segített, hogy az egész garnitúra (ami súlyos volt) átkerüljön a festési zónán. Egyszer csak megláttam egy nagyon csúnya, nagy sötét, szőrös pókot. Mondom neki, mögötted, 30 fokkal.. Ugrott s helyből az ülőgarnitúra támláját.. Hát ilyen a hagyjuk, majd történik valami..

komment1 2011.01.03. 14:19:30

@Szimba: Autodafé közvetítés élőben? De még jobb a gyerekáldozat a'la moloch, ha már gyerekadó (v.ö. pl. Genezis 22: ott volt valami Ábrahámmal meg Izsákkal). Egyéb ötlet?

withoutus 2011.01.03. 14:28:32

@CSENDES:
@Szimba: a linken a magát jobboldali főiskolai tanárként (!) aposztrofáló Várúr utolsó megnyilvánulásai a Varánuszon, tanulságos...
varanus.blog.hu/2011/01/01/a_diadalmenet_elso_napja#c12044769

CSENDES 2011.01.03. 14:34:30

@withoutus: Köszi, ez tanulságos volt, mert senki nem lehet olyan ostoba mint várúr.

CSENDES 2011.01.03. 14:36:53

@CSENDES: Remélem felhorgad erre..

tbb 2011.01.03. 14:37:49

@manyike:

Nem te tévedsz, hanem a blogmotor. A hivatkozásodról egy kisherceg kommentre ugratott. De úgy láccik 2011-ben ez a default, mert erről a kommentedről se tuttam visszaugrálni az előzményekre. Fidesz ármány lehet :))).

ssi 2011.01.03. 15:30:26

Magyar Nemzet
"Budapest elleni támadások igazi oka, hogy a nyugati baloldal képtelen megemészteni, hogy egy jobbközép párt kétharmadot kapott."

MTV1, ECHO Tv
# MSZP: az alacsony keresetűeknek most jön a feketeleves
# Jobbik: az egykulcsos adóval a gazdagok járnak jól

ATV,
"Egy hónap alatt több mint ezren kértek kettős állampolgárságot"

LAKSZ 2011.01.03. 15:34:31

Egyetértünk Török Gáborral, valóban fennáll a veszélye annak, hogy - mielőtt még a Kormány a gazdasági célkitűzéseivel és reformjaival kitörhetne a rossz gazdasági helyzetből - „belefullad” a FIDESZ is az elmúlt húsz év posványába, ha az első félév alatt nem korrigálja egyes félresikerült intézkedéseit. Azonban a legnagyobb hibának nem a médiatörvényt, hanem az egykulcsos szja kialakítását tartjuk. A renegátok és a feltörekvő új erők ezt fogják majd a szemükre vetni, mert ez a méltányosan arányos „közteher-viselés” elvét alapvetően sérti. Ugyanis lenyelhető lenne a „nadrágszíj ismételt meghúzása”, ha az mindenkire a jövedelmi helyzetéhez mérten vonatkozna. De most nem így van.

Ignéczi Tibor
Lakóközösségi Szervezetek Szövetsége

xsasha 2011.01.03. 15:53:13

@a-kis-herceg:
Kicsit dejavu érzésem van.
Az én kérdésem pedig az lenne, hogy nem tökmind1?
Az M2 eddig sem volt piacvezető, ha jól sejtem a 22 óra utáni sávban. Ezután sem lesz, valami töltelékkel kibélelik.
Viszont ha visszatérnek Mátyás király meséi vagy a Magyar népmesék, annak nagyon tudnék örülni.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.03. 16:00:27

"Egyértelmű, hogy a külföldi újságírók az „új, korlátozó médiatörvényre” összpontosítanak. Sokkal jobban fog azonban fájni az elnökséget betöltő országnak, ha nagy külföldi vállalatok elkezdenek mozgósítani a különadók ellen - írta a Die Presse. „Orbán Viktor persze nem egy Lukasenka. Annyira kívül minden civilizált és demokratikus kereten, mint a fehérorosz diktátor, mégsem tud és fog viselkedni”. A minszki elnök, mint azt az elmúlt napokban tanúsított viselkedése mutatja, „egyszerűen becsavarodott"."

nol.hu/kulfold/mediatorveny__orwelli_gumiparagrafusokkal_a_demokracia_ellen

Hogy kedves jobbos barátainknak is hozzak egy kis jókedvet. :-)

Átverés! 2011.01.03. 16:09:53

A következő bukta Éger István O.K. elnök lesz. Ejnye, ejnye nem szabad kritizálni.

Megjelent már valahol a NAV 133 vezetőjének, parancsnokainak névsora? Ez sem lesz egy unalmas lista.

xsasha 2011.01.03. 16:10:42

@LAKSZ:
Kedves Tibor!

Megfontolandónak tartom azt a gondolatot, hogy a magas jövedelmek jelentősebb megadóztatása több pénzt elvesz a közösből, mint amit az adó által nyerhetünk.
Tévedésnek tartom, hogy az alacsonyabb keresetűeknek attól lesz jó, ha minél többet elvesznek a jobban keresőktől. Valójában az alacsony keresetűeknek akkor jó, ha növekedik a gazdaság, és minél több magas hozzáadott értéket előállító munkahelyet az országba hoznak.
Az alacsony keresetűeknek az a jó, ha minél több "Mercedes-gyár", informatikai beruházás és kiemelt szolgáltatás települ hazánkba, mert ezek jó munkahelyeket teremtenek és sokat adóznak - ebből lehet a szegényebb rétegeket később támogatni.
Kérem, ne pillanatszerűen gondolkozzanak, hanem folyamatokban. Elavult elvnek érzem a méltányosan arányos adózást - a szocializmus eredményei, pontosabban eredménytelensége rámutatott, hogy ez a fajta arányosítás nem jó irány. Az erős lovak akkor húzzák erőn felül a közös szekerünket, ha erre motiváltak és jó karban vannak.

És még egy apró részlet. Ne feledkezzenek meg arról, hogy a nagy pénzeket vállalkozóként viszik haza az illetékesek, nem személyi jövedelemként.

László56 2011.01.03. 16:31:47

Nagyon szép és izgalmas időket Mindenkinek

A magyar kormány politizál. Ország és világ meg csodálkozik. Hirtelen nem az alázatosan lihegő MSZP áll a tárgyalóasztalnál. Az MSZP által aranytálcán felkínált országvagyon sem áll továbbá a külföld rendelkezésére. Nehéz idők jönnek az országrablókra. De a kormányra is. Hiszen ha meggondoljuk hogy ez csak a kezdet.

És ere mondja az elemzőnk: „Az, ami a gyűlöletnél, ami inkább életben tart, ezerszer ártalmasabb: az unalom, az elhasználtság és a cikivé válás veszélye.”
Unalom ? Elhasználtság ? Semmi jele ennek. Helyette izgalom és az új politika reménye. Elhasználtságról szó sem lehet. Mint az MSZP -nél volt ? Ahogy az elemzőnk gondolja ? Még hasonlítani sem lehet az MSZP alázatos kiszolgáló politikáját, a kormányunk öntudatos, országvédő politikájával.

Cikivé válás ? Talán az MSZP számára. Hiszen most lehet látni igazán milyen az amikor az országunk lélegzik és politizál. Az MSZP meghunyászkodása helyett. Hatvan év óta először. Az ország kormánya az országot védi. Még a polgáraink is csodálkoznak. Hogy lehetséges hogy nem árulják ki őket ? Nem hisznek a szemüknek. Sokan meg együtt nyüszítenek az országrombolókkal. Féltik a júdáspénzüket. Igazuk van, mert megszűnik a júdáspénz. A jó isten áldja meg a kormányt érte. Mi meg egy emberként kell hogy a saját kormányunk mellett álljunk. Megérdemlik. Minket védenek.

aszekelyek 2011.01.03. 16:33:29

Kedves Gábor! Tegnap néztem a heti hetest, kíváncsiságból. Tyereskovát telitalálat volt meghívni. Már csak üde ellensúlyként is teddy magánszámához, a maga előtt védekezően összefont karral előadott , Orbán tíz pontjához fűzött poénnak szánt? morgáshoz. Alighanem a Táncsics tovább finanszírozza őt....:DDDD NOés Az is említésre méltó, hogy nevezett hölgyvendég asszem háromszor is megkérdezte a z egyébként mindent jobban tudó férfiúkat, hogy mi történt itt, hogy ezek az igen erős kritikák jelennek meg sorra, amiket, mint corpus delictit mutogatnak fel a médiáról huhogók. A mondat második része az enyém, első Tyereskováé. Egyszer sem kapott rá választ!A kis tüllszoknyáját simogatva még megjegyezte , aaaaaaaaaaaaaaaazon a székházgyujtogatós hazudtunk, reggel ,éjjel, meg este eseménysoron sem vagyunk túl, szó sincs róla..... ugyanis mondták neki,hogy azon túllennénk.... Szerzett néhány kellemetlen percet a saját gőgjüktől már nem is látszó gálvölgyim hajós, teddy uraknak. A kis görcsnek nem tudom a nevét és ez nem véletlen, hhhhhogy nem jegyeztem meg, akit még odabiggyesztettek a ritka nagy képével, a ritka tehetsége mellé....Még én is jól szórakoztam, kivételesen. A leírtak mián.

aszekelyek 2011.01.03. 16:38:13

@a-kis-herceg: Boldog szép idők, amikor egyesek leátkozhatták a keresztvizet bárkiről, mert az szerintük bújtatottan zsidózott..... pedig lehet, hogy csak igazat írt......

ssi 2011.01.03. 16:38:45

@xsasha:
"ebből lehet a szegényebb rétegeket később támogatni."
tehát bizonyos szintű jómódúakat már most állami pénzen támogatnak,
de majd a szegényeket akkor, ha a gazdaság esetleg növekszik?
s milyen másként szól, hogy nőtt a fizetése, vagy nőtt a segélyezése ....

"Simor András jegybankelnök - részben a gyermekei után járó adókedvezmény miatt - januártól havonta 538 ezer forinttal többet vihet haza, addig egy multinacionális áruházláncnál dolgozó árufeltöltő fizetése kétezer forinttal csökkenhet, az adóváltozásokkal kedvezőtlenül járó közalkalmazottak pedig az inflációval megegyező veszteséget szenvednek el. "
www.hirado.hu/Hirek/2011/01/03/13/Jobbik_az_egykulcsos_adoval_a_gazdagok_jarnak_jol.aspx

tbb 2011.01.03. 16:46:38

@manyike:

Magyar Nemzet: Tisztára Népszavás magyarázat. Lásd pl. lejjebb a maszop és jobbik interpretációkat. Mikor értik már meg végre, hogy nem azonos szintű a célközönség?

MTV1, ECHO Tv
# MSZP: az alacsony keresetűeknek most jön a feketeleves
# Jobbik: az egykulcsos adóval a gazdagok járnak jól

aszekelyek 2011.01.03. 16:47:20

@lüke: Na neee, hát ott is vannak moderátorok, akik azért mindent nem hagynak rá a polgárra? Tegnap a szájukra vették a slemilek persze Szalai AM.-t is. A kern tehetett róla szerintük, mert négy éve sokszor megkérdezte, ki az a Szalai Annamária. GOndolom, amikor a tv székház támadók miatt be akarták tiltatni a hírtv-t de ő , mint Ortt tag ellenezte.....És végül nem is sikerült a gazoknak.Akik most annyira de annyira követelik rajta is azt a sajtószabadságot, amit alig bírt megvédeni a túlerejükkel szemben.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.03. 16:48:43

"A köztévén izzasztották Schmitt emberét...Ezt azonban Süveges, aki egyébként az m2 frissen kinevezett intendánsa, meghiúsította volna, miután mappájából előhúzta a dokumentum interneten terjedő, kinyomtatott verzióját, amelyen egy korrektor jól láthatóan kijavította a helyesírási hibákat. Akciója közben egyébként Süveges Gergő „állati kínosnak” nevezte az esetet."

www.hir24.hu/belfold/194186/a-kozteven-izzasztottak-schmitt-emberet.html

Nagyon érdekes! Tudatos gyalogáldozat (SP) látszatobjektivitásért, vagy "valódi kínos kérdés" az m2-n?

Ordnassac 2011.01.03. 16:57:14

@vinczej: Kiss Norbert Schmitt embere, már a MOB-nál is az volt. Gyakorlatilag mindenhova viszi magával.

aszekelyek 2011.01.03. 16:59:14

@Szimba: Nekem is szükségem van és szedem is. Nem fiatalodom. A szívem sem. Kapok rá más bogyót is. Van benne titán oxid is. Súlyod?

tbb 2011.01.03. 16:59:34

@László56:

"Helyette izgalom és az új politika reménye."

Plusz egyre erősödő aggodalom. Nem csak a magam nevében mondom. Sajnos. És persze szerencsére.

tbb 2011.01.03. 17:06:59

@aszekelyek:

Ki zsidózott bujtatottan? Ez a rohatt blogmotor, mostanában sose odamutat, ahova kéne, és így most itt vagyok a nagy bizonytalanságban.

Ted Striker 2011.01.03. 17:09:42

Navracsics: Módosítani kell a médiatörvényt
Hozzá kell nyúlni a médiatörvényhez – ezt mondta az Echo TV-nek adott interjújában Navracsics Tibor.
"Úgy látom, hozzá kell nyúlni nagy valószínűséggel a médiatörvényhez" – mondta a Heti Mérleg című műsorban a miniszterelnök-helyettes, részben az elhangzott bírálatokkal indokolva ezt. "Lázár János is most már azt mondja, rövidesen módosítani kell majd a médiatörvényt" – tette hozzá.

www.168ora.hu/landingpage/navracsics-modositani-kell-a-mediatorvenyt-67533.html

komment1 2011.01.03. 17:11:12

@vinczej: Hát tényleg jól megizzasztotta Süveges Gergő Kiss Norbit, még kifejezetten a médiatörvény kapcsán is. Nekem tetszett :) Egyébként Süveges G. alapító és törzstag azon a honlapon, ahol ez jelent meg újév tiszteletére: www.mindennapi.hu/cikk/vezer/buek-es-most-elmondjuk-mi-lesz/2010-12-30/977 ("Dicsérni meg segíteni nem mindig ugyanaz.") Kíváncsi vagyok, vajon SG marad-e majd és meddig az m2 élén. (Medveczky aztán nem egy szimpatikus fazon, úgy néz ki, mindig tudja merre kell.)

aszekelyek 2011.01.03. 17:14:08

@tbb: Már kiknek kéne megérteniük? Szerintem mind jól tudják..... csak érdekeik nem egyezők.... Részemről a jobbik propagandáját nem sorolnám véletlenül sem a jobboldalhoz. Elkóborolt baloldaliak, csak még nem tudják....már a támogatóik. A óbor kutyákat meg ugye a szuperfleto mögmöndta, sintértelepre viszik. Nem tudnék sajnos egyetlen jobbikos momentumot sem említeni, ami ne lenne inkább szélsőbalos, mint jobboldali kicsit is. Az államosítási követelőzése vonagyereknek pld, amire Orbán korrekt nemet mondott.A baloldal hosszútávú stratégiája bennük élve tartani az Orbángyűlöletet, ez esetben, hogy nem hajlandó államosítani....Míg a mszp a másik oldalról épp ezzel támadja. Ugyanez megy majd végig. Vissza akarják ők szerezni, a tudtuk nélkül a szavazóikat. Te hogyan fogalmaznál nem Népszavásan?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 17:15:24

@vinczej: vannak valódi kérdések a M1-en is. Még Orbánnak is tett fel ilyeneket a Mészáros Antóniát váltó, szvsz jól teljesítő hölgy.
A Nikát láttam nagy zavarban sokszor, tán nem tudja eldönteni, nyaljon vagy kérdezzen, ezért rendszeresen habog. Ő megvan még?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 17:17:27

@tbb: biztos én. :)
Tegnap is aszonta valaki...
Nem vagyok PC... vagy HR... tuggya a faszom... khmmm... :)

aszekelyek 2011.01.03. 17:22:28

@CSENDES: Még az is lehet, hogy valami építő lez a gyermeklélek szempontjából a gyerekműsorokban. Képes Biblia, hogy ne legyenek műveletlenek, mint sok generáció abban a témában. Mégiscsak a legolvasottabb könyv.... no meg a Harry Potter... Ha jól emlékszem, három generáció imádta a mesék Mátyás királyról sorozatot nálunk. nagyiék is. Plusz a magyar vizslás Frakk, a macskák rémét... Nem feltétlenül kell a gyerekeinknek rémes, agresszív, brutális rajzfilmeket nézniők . Amikor a 9o-es évek végén ez elkezdődött, minden adón ez ment, akkor rendeltem meg a lányomnak a National Geographic video sorozatát a bolygó állatvilágáról. Azt nézte a gyerek és azt tanulta meg. Lehet ezt így is.Gergőnek sok sikert !

a-kis-herceg 2011.01.03. 17:24:54

@manyike: @tbb: igy van. én is észrevettem. a hivatkozások is össze-vissza vannak... jan1-től van echelon... ez nem olyan szépen olajozottan műxik mint a nagytestvéré... ez ilyen keleti...

komment1 2011.01.03. 17:27:15

@Ted Striker: Hát, ebből nagyon úgy tűnik, hogy vagy elérte az ingerküszöböt a brit meg a német egyértelmű kormányzati figyelmeztetés, vagy inkább még fentebbről szóltak OV-éknak, hogy tényleg elveszik a szavazati jogot a EU Tanácsban vagy akár az EU elnökséget tőlünk. Ilyen szintű égést. Korábban Gyurcsány miatt kellett mindenki előtt szénné égnünk, most ez még pár fokkal rosszabb. Még jó, hogy a fenyegetésre hallgatnak némileg. Kíváncsi leszek arra a marha nagy változtatásra. Jól tudnak kamuzni.

a-kis-herceg 2011.01.03. 17:31:27

@xsasha: nyugodj meg az lesz... mátyás mesék, vuk, meg süsü. az egész repertoár lemegy mindennap... külföldi biztos nem lesz... nem leszel olyan vidám a 3000 dik ismétlés után. egy reményed van. gyors államcsőd és kormánybukta... akkor megúszhatod párszáz vetítéssel...

aszekelyek 2011.01.03. 17:33:21

@porfelhő: BAjnai csak egy vacak megszorítást csinált, amit elvárt az EU-IMF. Nulla előremutatót. Nulla struktúrális reformot. Nem kéne úgy tenni, mintha bármit is tudnál mondani mást. HA csak a teljes magánnyugdíjvagyon külföldi tulajdonba és rendelkezésbe utalását nem tekintették ott struktúrális reformnak és nem értékelték volna azért kissé feljebb az adósságminősítók MAgyarországot amnnak fejében , természetesen. AZTkellett volna folytatni? Nem fizetni idejében és a veressimon -EU szerződés értelmében, még arra is rátehették volna a kezüket , amire csak akarták volna.::: Ezt kellett volna, ugye? Akkor persze nem lett volna probléma semmi..... a hamisítás, mint veresé és az elődjéé sem.drazséé se volt az.Aki " becsapta" állítólag gyurcsányi igazságbeszélő fegyencet. Is. Mégi lehetett később a rendészeti és Igazságügyminisztere. Pontosan mit kellett volna szerinted folytatni? A tartalmát kérném, nem azt, amit mantráznak a médiafogyasztónak.....Itthagytak egy olyan költégvetést és hiánycélt meg adósságszolgálatot, ami gyakorlatilag még a lakosság kiéheztetésével is nehezen lehetett volna tartható. Szóval? SAját igen tisztelt elképzelésedet kérem. Részletesen.Nem azt, ahogy a megmondóemberek a szádba rágták.Azt ismerem.

a-kis-herceg 2011.01.03. 17:33:22

@komment1:

hm... nevetséges a hozzáállásod. ezek persze fekete pontok. de ezeket csak jobb követheti. innen emelkedés lesz...

honnan mégfenntebbről? német ME nél ki van magasabban? Isten? szerinted tényleg ő szólt rá a viktorra?

a-kis-herceg 2011.01.03. 17:35:43

nav.hu/

ez volt már? egy magánszemély packázik a kormánnyal. biztos hogy minden adó ügye rendben van?

"APEH+VPOP= három és félmilliárd forint többletköltség "

nagyon durva. akkor nem is a viktor a huszár?

komment1 2011.01.03. 17:37:45

@Hepci: Igen. Én voltam az, de én legalábbis nem céloztam az Ön által emlegetett szervére. Csak egyszerűen nagyon rühellem a zsidózás minden formáját.

a-kis-herceg 2011.01.03. 17:38:10

@LAKSZ: @xsasha: felejtsétek el. elég lenne ha a pártpénztárnok-rendszert leváltanátok... nem az a gond kitől vesznek el pénzt hanem hogy hova "lesz"...

aszekelyek 2011.01.03. 17:38:46

@Szimba: Levente Pétert azok nézték kiskorukban, akik most fújolják.... no comment.NA látod, ő tényleg el volt használva, mint az mszp zöme.

aszekelyek 2011.01.03. 17:41:38

@a-kis-herceg: Az úgy van. hogy a nickelodeon pld éjjel nem sugároz. GYerekcsatorna. VAn viszont szintén éjjel ponó, ha fizetsz érte....Kissé kifocamodott önnek a logikája uram,... sebaj, majd a Gergőék sínbe teszik.... Rossz az, aki rosszra gondol. Önnek ez most sikerült.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 17:45:44

@komment1: mondtam, nem kell aggódni, a riasztó külső alatt gyakran lapul érző belső. Vagy még riasztóbb...
Ami ennél sokkal fontosabb: a PC-beszéd megérett arra, hogy a szemétdombra kerüljön. Vannak problémák, amik megoldhatatlanok, ha nem lehet róluk egyenesen beszélni, miközben egy erőszakos kisebbség még a diskurzust is be óhajtja tiltani.

komment1 2011.01.03. 17:47:52

@a-kis-herceg: Miért is ne? Neki biztos nem tetszik :)

De komolyan: tényleg nem igazán van bizonyos szempontból feljebb, de az sem lehetetlen, hogy jött egy kis telefon mondjuk személyesen Barrosotól, vagy mondjuk most már vette a fáradságot maga Merkel vagy Cameron és felvette a telefont, hogy ideszóljon. Navracsics igencsak célozgat, másrészt OV-nak ennél kevesebb szerintem láthatóan nem elég. De a lényeg tényleg az, hogy már a németek és a britek is kormányzati szinten tiltakoztak - ezt nem figyelembe venni egyenlő a diplomáciai öngyilkossággal.

lüke 2011.01.03. 17:50:47

@aszekelyek:
na ja, megmagyarázta drlükének:)
aki már 3. éves egyetemista korában a TDK-t az uszó patkányok(szív)frekvenciájából írta, akkor még így volt szabad a freki!

a-kis-herceg 2011.01.03. 17:52:39

@komment1:
szerencsére a keleti nyilazó magyarokat nem tudja egy buta labanc megregulázni... majd a szemébe jól megmondja hogy joojojo ugy lesz Merkel asszony. de aztán ha jol bepálinkáztunk akkor majd neki megyünk hátulról is akár.
szerencsére a vezérpatkány egyszerű mozgatókkal megy...
amit Merkel kínál az unalmas megoldás... becsületesen szürkén szakmai munkát végezni 50éven át...
Viktor huszár inkább gyors megoldást akar... villámháborúzik a gazdaságban is.
gyerünk! roham!

aszekelyek 2011.01.03. 17:52:48

@tbb: Akikről mások azt állították.... valamioknál fogva :DDD -ne már, hogy nem emlékszel....:) Volt az a kis "maga antiszemita " felkiáltás pld, még napkeltében a bánói ajkakrók, Amikor morvai képviselőasszony, akkor még büntetőbíró jogvédő, annak adott hangot, menyire örül, hogy a független magyar bíróságok végül felmenetették az ártatlanul bebörtönzött százas nagyságrendű vádlottat a zavargások idején. Dereng már?:DDDD

komment1 2011.01.03. 17:56:00

@Hepci: Én nagyon nem vagyok híve a PC-nek olyan szempontból, hogy mondjuk ne beszéljünk pl. a cigánykérdésről, annál is inkább mert az ő alacsony iskolázottságuk, munkanélküliségük, a sok gyerekük mind olyan irányba mutat, hogy 2050-re fogalmunk sincs, hogy fog funkcionálni mondjuk a nyugdíjrendszer, ha minden így megy tovább. Ellenben a cigányozást, zsidózást és társait ki nem állhatom - ez semmi más, mint más emberek sértegetése.

aszekelyek 2011.01.03. 17:56:49

@LAKSZ: Lenyelhető .Abból lenne a gazdasági fellendülés?

panelburzsuj 2011.01.03. 18:01:35

@komment1:

"semmi más, mint más emberek sértegetése"

Az esetek elsöprő többségében nem a "sértetteknek", hanem a egyívásúkanak szól a nagylegénykedés: "na, milyen faszogányos legény vagyok?"

Édestestvére a köpő- és fingóversenyeknek.

aszekelyek 2011.01.03. 18:06:11

@Hepci: Kedves Hepci. ha azt írod a finánctőke, fogjuk tudni, miről van szó. A csóró és semmiről nem tehető zsidók ebben nincsenek benne. Ez így tisztességes és nem PC. A második világégésben is erősen benne voltak a finánctőkések és újabban lehet róla olvasni, hogy az afrikaiak deportálásában is., Amerika részére, rabszogák...tárgyában. Ugyanis nem nöttek akkora pénztermő fák ott sem, amiből kilencszázharmincnyolcra már akkora tőke termett volna......... csak úgy az égből....:D

aszekelyek 2011.01.03. 18:10:01

@lüke: csak, hogy el ne feledd:) Télleg, sose bírtam futni, bringa kimaradt,.. úszni viszont megy.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 18:14:22

@panelburzsuj: az nem aggaszt. A faszkalap az igazi kérdés...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 18:17:53

@aszekelyek: nem tudom, mi van Ámerikában, de a PC beszéd szempontjából nem a zsidózás/antiszemitázás párosát látom itthon a problémának. Ezeket inkább csak az alemberek (retardopitecus) alkalmazzák érvek helyett mindkét oldalon.

pug406st 2011.01.03. 18:33:02

üdv!

2 érdekes cikk. egyik a nyugdíjrendszerrel

galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=45708:mit-tegyuenk-nyugdij-uegyben&catid=9:vendegek&Itemid=66

ez pedig Ice-T-vel kapcsolatos (bár egész jó az angolom és még a rap nyelvben is ismerős vagyok de számomra is tanulságos volt a cikk)

rapnyelv.freeblog.hu/archives/2011/01/01/Fassbinder_pinakotekaja_avagy_a_Hatosag_es_Ice-T/

a-kis-herceg 2011.01.03. 18:33:08

@komment1: "...fogalmunk sincs, hogy fog funkcionálni mondjuk a nyugdíjrendszer..."

neked nincs. nekem van. ... milyen nyugdíjrendszer?

5 millió cigi.. +3-4 millió nyugger...

szerintem az ÚJ nyugdíjrendszer az lesz, hogy a nyugdjasok tartják el az INAKTÍVAKAT...

Ordnassac 2011.01.03. 18:36:56

@a-kis-herceg: packázik.... túrót!

A klasszikus domainlopó tipikus esete, csak nem számított rá, hogy a nav.hu a magyar államnak fog kelleni.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/03/nem_a_nav-e_a_nav.hu/

tbb 2011.01.03. 18:39:52

@aszekelyek:

Hogy hogyan fogalmaznék nem Népszavásan? Mondok egy meglepőt. Úgy mint Gyurcsány. Vagy mint gyakran a Viktor, a Kósa, és Kövér. Rogán is jó. Tehát a problémát elismerve, de egyértelműen felvállalva a döntést indokló priorításokat.

A jobbikot én nem tartom balról menedzselt pártnak. Radikál jobbosok, sok mindenben igazuk van, de a megoldási elképzeléseikkel a bajokat inkább fokoznák, mint enyhítenék.

lüke 2011.01.03. 18:44:34

@pug406st:
de hogy jön ide Fassbinder-bár nem vagyok cineast-öt birom, meg az Alte és Neue Pinakothek a végére
möchte gern...........

in:Die bitteren Tränen der Petra von Kant
die Fototapete in von Kants Appartement, in vielen Filmszenen als Bildhintergrund: Das Gemälde Midas und Bacchus von Nicolas Poussin (nach 1624, Alte Pinakothek München)
www.oel-bild.de/Midas-and-Bacchus-(Detail)~9770.htm

nyünyüge 2011.01.03. 18:45:14

@a-kis-herceg:
ne tessék ijesztgetni a blogfenntartó öregasszonyokat, nem illendő :)!.

Más: egyre kevésbé értem a kormányt. Ennyire elvesztették a realitásérzéküket és kapcsolatukat saját EU-s képviselőikkel, vagy tényleg valamilyen egészen más dimenzióban gondolkodnak?

Mi fene értelme van egyébként ennek a dafke játéknak? Régebben még azt hitte az ember, hogy minden kuruckodás külföldön a hazai szavazóknak szól. De azok már megvannak, 2/3+ -ban. Akkor ennek mi értelme?

ulrike (törölt) 2011.01.03. 18:45:41

Relax.
Manneken Pis pisil a cenzúrára, helyesebben: a cenzúrán keresztül is. galeria.index.hu/kulfold/2011/01/03/manneken_pis/?current_image_num=2&image_size=ml

lüke 2011.01.03. 18:47:46

@nyünyüge:
apropos
az 59év/40 év munkaviszony-az egyetemmel
él, vagy lemosták?

a-kis-herceg 2011.01.03. 18:50:08

@Ordnassac: Tóta W-t kiosztottam. ezt hogy a vad liberálisok, vadiul nem bírják a "más" kritikát ez felháborít... cenzura ellen ír blogot és cenzuráz... vicc. nem is olvasok mást most már csak titeket.. nagyon fárasztó keresni rendes cuccot. itt vannak jo vélemények hírek viccek... minden van:)

w.blog.hu/2011/01/03/elnoki_porno/fullcommentlist/1#c12059757

lüke 2011.01.03. 18:53:19

@Ordnassac:
fog/ tut`s weh
@ulrike:
huszáros, kár hogy olyan kicsi

pug406st 2011.01.03. 18:54:37

@lüke: szerintem kb azért mert a pinakotéka sem azt jelenti h pinakölcsönző...

pug406st 2011.01.03. 19:03:01

@lüke: azé az igazi djket nem kéne megsérteni :D

lüke 2011.01.03. 19:03:33

@lüke:
halottról jót vagy semmit:

de se Fassbinder se én -még- nem kölcsönöztem,
így erre nem járt az agyam

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 19:05:03

@pug406st:
Kösz, elolvastam. Ezzel most megdőlt a vád, hogy ez a rap öncélú trágárkodás.
Ezek szerint nem is művészet.

Ez a szám - politikai indulat.

Nagyon mellétrafáltak ezzel az udvari kultúrfelelősök.

pug406st 2011.01.03. 19:08:38

@simonmondja.: háát szerintem van művészet benne persze nem dopeman és társaira gondolok...

lüke 2011.01.03. 19:10:24

@pug406st:
Ildike nekünk PG-t tanított Gidai Erzsi/MIEP-el együtt,nekem mindegy mit mond ,ezek után
én itt szoktam DJ lenni,de fejböl:)
www.youtube.com/watch?v=bXR5rs9XZrI

nyünyüge 2011.01.03. 19:13:07

@lüke:
lemosták, a kedvezményesben a tényleges munkaviszony ill. a gyereknevelés számít.
Így az én korosztályomnál hamarabb jön el a "hivatalos" nyugdíjkorhatár (a ma érvényes törvény szerint), mint a kedvezményes.

pug406st 2011.01.03. 19:13:11

@lüke: kellemes nagyon! nem ismertem! Köszi!

a-kis-herceg 2011.01.03. 19:13:15

@nyünyüge:

"ne tessék ijesztgetni a blogfenntartó öregasszonyokat"

azokat ez már nem fogja érinteni... most hangyaország van tücsökzenével.

most egyszerűbb a nyuggerek helyzete. 2,5 cigi+5 milla egyéb = 7,5 milla inaktív (here) vs. 2,5 milla dolgozó +1 királynő (?)

a kormányról nem mondok semmit (a vagy jot vagy semmit szabály miatt)

beszéljünk az időjárásról. szép csapadékos év volt, nagy napi hőingadozással... szerinted ráálljunk a "dici-döci" utak tábla gyártására, van 2 hónap... vagy a kormányrendelet alapján csak a határokon 1-1 et akasztanak ki? (mint a kamionnal magyarhonban előzni tilos...)

milyen szép nagy 1 méter átmérőjű, 40 cm gödrök vannak mutassak Zuglóban, vagy 7-es uton? és ez még csak a tél eleje...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 19:15:11

@pug406st: Jó. Legyen az. De ilyen vádakat én se nyomnék virágnyelven.

lüke 2011.01.03. 19:17:41

@nyünyüge:
EU-s harmonizáció:
ott is 40 év, egyetem nélkül
aki tanult, megveheti utólag,de csak akkor éri meg, ha 90 évig élsz, a kollégám most számoltatta ki

Ordnassac 2011.01.03. 19:21:46

@lüke: a magyar állam döntnöki eljárásban viszonylag könnyen meg tudná szerezni, egyértelmű a rosszhiszeműség a domaint regisztráló részéről (és nem csak a mostani tartalom miatt).

@a-kis-herceg: azt már többször mondtam itt, hogy Tóta W-t nem bírom. Az l'art pour l'árt fikázást nem nagyon szeretem.

nyünyüge 2011.01.03. 19:24:17

@a-kis-herceg:
a helyzet bonyolultabb, vannak olyan blogfenntartó öregasszonyok is, akik még dolgoznak - és reménytelenül próbálják elérni a nyugdíjkorhatárt, mint az agár a műnyulat.

aszekelyek 2011.01.03. 19:26:20

@a-kis-herceg: íííabban már semmi új nincs. Valami ütősebbet kellene kitalálni.

lüke 2011.01.03. 19:27:43

@simonmondja.:
sima példa statuálás,hogy meddig lehet elmenni,
(s meg is magyarázzák a régi jogszabály alapján történt)
közvélemény kutatással,hogy milyen reakciók várhatók
persze nem történt semmi....
www.youtube.com/watch?v=liIQLIx2Onw

a-kis-herceg 2011.01.03. 19:28:19

@nyünyüge: hm. és az az életcéljuk??? hm. aki 1-2 éven belül nem éri el. annak nincs esélye. nem fogadnék rájuk. inkább a műnyúlra... vagy olyan "agáros" formában vannak?

hm elég szörnyű... akkor ezentúl a nyugdíjjal kapcsolatos hsz-eim elé teszek egy felhívást!

CSAK ERŐS IDEGZETŰ EGÉSZSÉGES 45 ÉVEN ALULIAKNAK (pészmékereseknek szigoruan nem ajánlott. rosszidegzet hátrány. csak gyakorlott csalódóknak és kemény szivűeknek)

a-kis-herceg 2011.01.03. 19:29:54

@aszekelyek:

CSAK ERŐS IDEGZETŰ EGÉSZSÉGES 45 ÉVEN ALULIAKNAK

legyen a nyugdíj lottó? 5-öt a 90-en ből? 5 marad minden évben életben. 95 hal... és minden évben másik 5...

lüke 2011.01.03. 19:32:03

@Ordnassac:
kérdés ,hogy kell-e?
a lárpurlárfikázás -így egyben-magyar tömegsport,olcsó

aszekelyek 2011.01.03. 19:32:36

@a-kis-herceg: Ameddig olyan alacsony a befogadók , a megcélzottak színvonala, addig ezt is nyomják,... hogyne...Elmondanám neked, hogy tornadresszben, és papucsban nyomtam minden áldott este , kisfiammal együtt a nappaliban. Férjem éppen a végén szokott hazaérni akkoriban a munkából. Ülőmunkát végeztem u.i. Meg fiatalasszony is voltam és szerettem mozogni. Azt ma is. Nincs ebben semmi , ami nevetséges lenne , Nem volt ennyire rossz az átlagos egészség sem anno, mivel sok junk foodot nem ettünk....A fotelben fekve fogyást sem reklámozták ennyire.... Ám vannak, akik a legjobb dolgokat is bekenik fekáliával, ha az érdekeik úgy kívánják.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 19:34:18

@lüke: Dehogynem. Lassan perfektek leszünk a gettószlengben.

jjulie 2011.01.03. 19:34:43

@lüke:

nocsak

olcsó tömegsportszakrértő?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.03. 19:36:09

@a-kis-herceg: próbálj a Mancsnak küldeni valami szektaszerzőjüket érintő ellenvéleményt...
Pedig az egy olyan liberális társaság, hogy bármikor önnön farkukat feldugnák önnön seggükbe, miközben az egész szerkesztőség szemrebbenés nélkül végignézi... :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 19:36:40

@Ordnassac: A Tótawé fikázás for a better Magyarland, vagy ilyesmi.

lüke 2011.01.03. 19:37:38

@simonmondja.:
legalább alakul a szubkultúra,az EU elnökség is jan-ban a Gödörbe megy,nemcsak Gödöllöre:)

aszekelyek 2011.01.03. 19:38:38

@a-kis-herceg: Túráztasd csak magad. lepattan rólam. Ez a dolog , ha esetleg mégis inkább finanszírozza a költségvetés, hogy 2o14-ben majd a szocik odaadhassák a külf. biztosítóknak, hogy is lenne más? Akkor hány is maradna életben, ha az egyenletbe még azt a változót is belerakjuk, amilyen ellátást nem kapnak már ma sem meg. VAn 7o-en felüli betegünk a családban. Pont eltávozhatna az idősügyi tanácstól már és az ellátástól az örök vadászmezőkre.... ha a családja nem ápolná és nem segítené őt minőségi életet élnie.

aszekelyek 2011.01.03. 19:40:26

@nyünyüge: No és a blogfenntartó vén fószerek?

a-kis-herceg 2011.01.03. 19:42:12

@simonmondja.: @Hepci: a TWÁ is értékes ember, meg lehet találni az értékeit ha jó indulattal nézzük. az negatív csak, hogy ő magáról azt gondolja, az egyetlen és nagyon liberális, azaz mindenki más megdögölhet. ezt az apróságot kifogásolom csak...

tényleg lesz a gödörben eu elnökség? épp ma jutott eszembe mennyi gödör lehetne (van) BP-n. pl ott a Keleti nagy gödre (Barosso tér)... 6 (?) éve korlátozzák a forgalmat a metro miatt. évente lehetne gödör buli... azt tudtátok, hogy Magyarország legmagasabb daruja a metro építkezésen van? először én is viccnek gondoltam...

aszekelyek 2011.01.03. 19:43:34

@a-kis-herceg: Ezt még le is meri írni.., mint reményét. Nem nujott bele az áééa,csődbe a fletpkátok sem. piha.

a-kis-herceg 2011.01.03. 19:46:04

@aszekelyek:

te ezt magadra vetted? akinek nem hálóinge az ne vegye magára... de ha nem lett volna coci kormány. csak 16 éve fides, akkor most aranyban fürdenénk. hát igen ezt én is így látom. főleg a viktor eszét és környezetét tekintve jutok mindig erre a következtetésre. és akkor lopás lenne hazánkban, csak tisztesség és rend... nem beszélve az ellopott 18ezer milliárdról.

erre nem kell válaszolni:)

nyünyüge 2011.01.03. 19:47:32

@a-kis-herceg:
:)), mert humoromnál vagyok. De nekem könnyű, mert jól fizető állásban vagyok és már olyan rettentő nagyot nem koppanhatok ezügyben. De mi van azokkal, akik 55 éves koruk óta állás és jövedelem nélkül várják, hogy legalább nyugdíjasok legyenek - minimális járadékkal, de legalább nyugdíjasbérlettel.

a-kis-herceg 2011.01.03. 19:47:56

@aszekelyek: tzermészetesen az államcsőd fellelősei 2/3-ban a külső körülmények és 1/3-ban a 8éves kormányzás, csak a maradék 10% a fides felelőssége... (kiszely után szabadon...)

CSENDES 2011.01.03. 19:48:39

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fkultur%2Fmedia%2F2011%2F01%2F03%2Fmediahatosagi_eljaras_az_rtl_klub_ellen%2F

véres székláb jelent meg... És amikor a nyílt felvételen elütötte a furgon a nőt az nem volt megrázó, csak a véres székláb?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 19:49:23

@a-kis-herceg:
A blogoláshoz önbizalom kell.
Megaztán a mezőny se erős...

jjulie 2011.01.03. 19:49:42

@lüke:

rajtatok volt a szemem egésznap

egy sporthalottat én is ismertem

hosszútávfutó, harmincfelett abbahagyva, 20 kiló fel, cigi, pia, 10 év múlva nyáron 40 fokban kispályásfoci, koporsó

aszekelyek 2011.01.03. 19:50:38

@Hepci: Ott se lehet és még niggerezni sem. Nem ajánlott.... mer afro amerikai a megnevezésük, pont. Olyan, mintha cigányoznál. beverik a képedet és joggal.Nyilvánossság előtt meg öngyilkosság.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 19:53:20

@a-kis-herceg: Nem lennénk eladósodva.
Viktor sose kapott volna kölcsönt.

aszekelyek 2011.01.03. 19:54:50

@pug406st: Fassbinderhez el kell vinni a gyereket moziba... és hagyni kell, hogy nézze 1o után. Az nincs a tilos rádió repertoárján.@a-kis-herceg: Szerintem másoj az arányok. 3harmad előző kormányok.Nélkülük egészen jól viselhettük volna. 2oo4 -től itt már zuhanóág volt.

pug406st 2011.01.03. 19:58:28

@aszekelyek: látom sikerült a cikk lényegét megérteni.

lüke 2011.01.03. 19:58:45

@jjulie:
hmm
ezt teszi a dopping is, csak gyorsabban
www.youtube.com/watch?v=1shWvG0e2Ks

aszekelyek 2011.01.03. 19:59:59

@lüke: Gondolom a hecckampány része...Csodálom, hogy nem Almodovárt említik. Nagyobbakat is szólt, mint Fassbinder. Kurosaváról már nem is szólva... Lehet, műveletlenek....DDD azé csak Fassbinder...azóta nem voltak moziban...:D

lüke 2011.01.03. 20:07:43

@aszekelyek:
szerintem Fassbinder úttörö volt
a többi csak epigon,és déli
kihagytad Pasolinit
meg a gruzt
en.wikipedia.org/wiki/Sergei_Parajanov
ezt olvasd el, a könyv is kurva jó
www.spiegel.de/spiegel/0,1518,679478,00.html

pug406st 2011.01.03. 20:10:44

@lüke: Pasolinitől Salo avagy Sodoma 120 napját kb 16 évesen láttam a Művészben. Emléxem tele volt a terem amikor kezdtük és a végére kb 8an maradtunk. Sokkoló élmény volt...

aszekelyek 2011.01.03. 20:13:09

@ulrike: Valóban.A nyomás lehet a titka az eredetinél...a messze hordásnak.Úgy néztem, az nem gyári.

porfelhő 2011.01.03. 20:17:07

@aszekelyek:
A "Bajnai megszoritást csinált". A gazdasági világválság idején pályára állitotta az országot, hogy ne süllyedjünk a görögök szintjére.ennek érdekében befagyasztotta a béreket, a külön juttatásokat. az IMF. hitelkeret két részletét az áprilisi választásokig le sem hivta a kormány és az akkori IMF. vizsgálatok mindent rendben találtak.
Igen a számba rágták a politológusok, a gazdasági elemzők, és külföldi neves politikusok, akik elismerően nyilatkoztak az egy éves kormányzásáról.

A Varga M. meg ezt mondta:
"Aki a válság közepette a legjobbak közé tud kerülni, annak az üzletmenetben tul nagy meglepetés nem nagyon adódik. Egyelőre nem tudható, hogy ez a fellendülés a világban és hazánkban mikor következik be, hiszen negativ hirek utalják a világsajtót. Irországot épp most kellett az eu-nak tetemes pénzöszeggel támogatnia, a piac spekulánsai pedig jelenleg Portugáliában vannak és már Spanyolországot is kinézték maguknak".
mondta ezt a gazdaság fellendülésével kapcsolatban, kicsit korábban.
és neked mit rágott a Szijjártó a szádba?
bocsánat ez egy kis emlékeztető .

aszekelyek 2011.01.03. 20:18:08

@a-kis-herceg: Vette görcs. Kérdeztem a vén fószereket, mert ők például egy nyugdíj lotton sokkal rosszabb esélyekkel indulnak.Kissé gyorsabban halnak de azt nagyon...

tbb 2011.01.03. 20:20:56

@Ordnassac:

lárpurlár fikázik? Megváltozott a lárpurlár jelentése?

aszekelyek 2011.01.03. 20:21:48

@pug406st: lükével beszéltem Fassbinderről, miért pont ő és miért most. A cikk az kritikán aluli. Lényegét tekintve.

aszekelyek 2011.01.03. 20:23:40

@simonmondja.: oké, akkor ezt nálatok reggeltől estig kötelezően kell játszani gangsztáék magyar fordításával és előadásában.

Ordnassac 2011.01.03. 20:24:08

@tbb: szerintem kicsit öncélú, amit csinál. Komolyabb valamit személy szerint nem látok mögötte, aztán lehet, hogy a hiba az én készülékemben van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 20:25:32

@porfelhő:

Milyen múltba megy előre az ország szerinted?
Ilyenről nem tudok. Arról viszont igen, hogy a múltból maradtak megoldatlan problémák, amelyeket legalább kezelni célszerű szőnyeg alá söprés helyett.

Azokat a Bajnai féle reformokat, ha felsorolnád, hálás lennék.

Az előző ciklus kormánya eladósította az országot, 25,1 milliárd dolláros hitelkeretből válságot kezeltek, - annyiból bárki (Te is) el tudja vegetáltatni az országot másfél évig, tehát nem egy nagy teljesítmény. A felvett pénz persze nem lett visszafizetve, azt majd a mostani kormánynak kell, a következő években jelentősen megnőnek az ország törlesztési kötelezettségei. Ráadásul külföld felé, az adósságállományban eltolódott az arány a külföldi adósság aránya a belföldi rovására, ami pláne nem jó, nem mintha bármiféle adósság jó lenne, de a forintadósságot a forint folyamatos tönkretételével pénzrontással is tudják csökkenteni, míg a dollár, euró, jen adósságot természetesen nem.

Aztán az előző ciklusok soha, de soha nem tartották be az EU felé vállalt kötelezettségeket, (egyedüliként a 25 tagállam közül!!!) hazudoztak, adatokat hamisítottak, eleve szándékosan megalapozatlan költségvetéseket csináltak, folyamatosan magas költségvetési hiányt produkáltak, és ezt az EU elnézte nekik hat évig.

Az új kormány is azt hitte lesz mozgástere, ezért azt tervezték, hogy egy évig megnövelik a hiányt, amiből felpergetik a gazdaságot.
De nekik ezt már nem nézte el az EU. Véletlen egybeesés csupán természetesen, köze nincs az amit szabad a hatökörnek nem szabad Jupiternek jelenséghez.

---

Igen, az EU-nak is sok változásra lenne szüksége, ami határozottság nélkül nem megy. Rossz pénzé vált az euró, a gagyi tékozló tagállamok miatt. Egész Európa hitelből él, egyre versenyképtelenebb a világgal. Nincs összehangolt külpolitika, sem védelmi politika, de még pénzügyi fegyelem sincs. Gazdasági, nyersanyagfüggőség viszont van, óriási.

Miközben pl. a bevándorláspolitikával erősen kockára teszik Európa jövőjét.

S igen, az alkotmány átírása is belefér.

Igen, az elmúlt 20 év kormányaihoz képest elégedettebb vagyok, sőt még meglepetés is ért. A 29 pont egyes intézkedései megleptek, nem gondoltam volna év elején, hogy ilyen bekövetkezhet.

Az általad is kritikaként megfogalmazott reformok elmaradása csak akkor lesz megalapozott, ha ezek a közeljövőben is elmaradnak.
Bár például az SZJadóreform megtörtént, roppant hasznos, példa- és előremutató változás.

Sok a tennivaló, és prioritási sorrend kell. első és legfontosabb az EU által elvárt költségvetési egyensúly rövidtávú javítása volt. Ezt hosszú távú reformokkal nem lehetett volna elérni ilyen rövid idő alatt.

Amúgy csak emlékeztetőül a Bokros féle csomag sem 1994-es, hanem 1995-ös termék volt.

Tehát megértem a további reformok iránti várakozást én is szükségesnek tartom, de kicsit túlzottnak érzem egy új kormánytól többet elvárni pár hónap alatt, mint elődeitől 4-8-20 év alatt.

Tömören, egyelőre még nem dőlt el, hogy ez a ciklus sikeres lesz-e, vagy sem, így nem is értékelhető még e téren. Korai, szóval türelem.

A kritikusok, az országot nyugaton "feljelentgető" levélírók nem úgy tűnik, hogy a magyarok, Magyarország sikerében lennének érdekeltek.

Az egyesek által vágyott szocialista kormányzás ugyanis csak akkor térhet vissza, ha ez a mostani kormány (is) megbukik, az pedig rosszat jelent az országnak is.

Szóval én még türelmes vagyok, ennél több időt érdemel bármely kormány, hogy megmutassa tud-e valamit.

lüke 2011.01.03. 20:29:59

jó éjt, elvisz az esti gyors............
www.youtube.com/watch?v=4gBJekEbkNA

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 20:30:03

@vinczej: Hiába nyomtatod ide folyamatosan ugyanazt a másolatot, az a szavazás igen erősen manipulatív.

Nem is lehet máshogy szavazni, csak vagy arra, hogy Magyarország rossz ország, vagy nem érdekel.

A hozzászólások sokkal reálisabb képet mutatnak.

Németországban talán van "sajtószabadság"?

Frászt van, lényegében csak "politikailag" korrekt vélemények jelenhetnek meg.

jjulie 2011.01.03. 20:30:48

@Akitlosz:

a te szavazatod is pont annyit ért az orbánnak, mint bárki másé

ez a szöveged meg szart se

ulrike (törölt) 2011.01.03. 20:30:49

@aszekelyek: Nem t'om. Én nem próbá'tam, mindig sokan vannak.

aszekelyek 2011.01.03. 20:32:44

@porfelhő: Bocsánat de hol van valami a bajnai vezette , maximum levezényelte kormányzásnak látszóban, ami egy halvány kilábalási lehetőségnek látszik, amit kell folytatni. NEm hívta le. NAgyon jó. megkoplalták, akiktől elvették a bért? Igen. Se bajnai se a többi felelős egy garassal se járult ehhez hozzá. Tudod mit csinált még a drága jó ember? A villanyáram túlszámlázást is belecsapta a közösbe, mint egyszeri segélyezési alapot, anélkül, hogy akiknek az visszajárt volna egy mukkot is szólhattak volna. Mit tett Orbán? Folytatta. Nem kért semmiféle hitelt és esze ágában sincs tovább tetézni azt. Ezért őt átkozták fél évig. Kettős a mérce. ő úgy kormányoz, hogy nem veszi el a bérből élőktől. Mivel szükség sincsen rá. Lehet úgy kormányozni. A mai nyugdíjasoktól már mindent visszavett a bajnai kormány, épp akkor, amit egyáltalán a győzelemért kaptak anno a nyugdíjasok kis ideig a szociktól. Sőt. többet. Most pedig nem növeli tovább a nyugdíjkassza hiányát még a magánnyugdíjjal is. Ezért is leátkozzák róla a pápai áldást.Kis emlékeztetőül. Ez egy struktúrális reform egyébként. Lesz magán és állami, oszt jónapot.

komment1 2011.01.03. 20:33:26

@CSENDES: Szerintem be kell tiltani a görög mitológiát, a Bibliát és a Grimm meséket - tiszta szenny az egész, de komolyan. Pl. az eredeti, nem gyengített Grimm nekünk megvan otthon, olvasom a gyerekeknek, meg most már ők is maguknak - vannak benne olyan (persze kevésbé ismert) mesék, hogy a legjobb horror és az RTL-Klub elbújhat mellette (de akár maga az eredeti Hófehérke, Jancsi és Juliska se semmi pl.).
Amúgy persze, hogy védeni kell a gyerekeket, az enyémek pl. kisebb korukban nem néztek RTL-Klub híradót.
Viszont az se megy, hogy csak Thomas a gőzmozdony marad - szerintem dögunalom. Jut eszembe: a Magyar népmeséket is be kellene tiltani - azt a szennyet, ami némelyikben van! A jövőben csak a Miami Press lehet a kötelező olvasmány Szalai Annamária tollából. Az igazi minőség.

nyünyüge 2011.01.03. 20:34:51

@Akitlosz: azért van annak valami diszkrét bája, amikor a magyar kormány (hangja) megmondja az EU-nak a tutit :)!

porfelhő 2011.01.03. 20:36:15

@Akitlosz:
Nagyon sokat irtál köszönöm. én is türelmes vagyok, és várom a jobbat. neked biztosan igazad van. a kedvedért nem fogom magam ismételgetni. te igy gondolod, én meg kicsit másként.

Ordnassac 2011.01.03. 20:37:00

@simonmondja.: igen, azt tudom, de épp ezért mondom, hogy a "for a better Magyarland" részt nem érzem a szövegeiben. Bár lehet, hogy én vagyok kevés hozzá.

ulrike (törölt) 2011.01.03. 20:38:08

@Akitlosz: "Tehát megértem a további reformok iránti várakozást én is szükségesnek tartom, de kicsit túlzottnak érzem egy új kormánytól többet elvárni pár hónap alatt"

Én inkább egy kicsit kevesebbet vártam volna el. Másként: kevesebb alkotmánymódosítást, de több józanságot, önmérsékletet és - tudom, ez már túl megy mindenen - ELEGANCIÁT a 2/3 birtokában.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 20:38:32

@lüke:

Én is írtam hozzászólást a die Welt magyarellenes cikkei alá.

Leírtam nekik, hogy ez az egész Magyarország ellenes kampány az ellenérdekelt liberálisok és "szocialisták" műve, beleértve az internacionalista segítségnyújtás keretében ügyködő nyugati cimboráikat is.

Azt hiszem nem moderáltak ki, és sokkal több támogató szavazatot kaptak a hozzászólásaim, mint ellenszavazatot, de ahogy láttam ezzel így volt minden Magyarország mellett felszólaló is, míg az ócsárlók hozzászólásait lepontozták az olvasók általában.

Ebből is látszik, hogy az a szavazás erősen manipulált.

Bár felőlem aztán nyugodtan kizárhatják az EU-ból Magyarországot. Úgyis csak a szájuk jár.

Amelyik kutya ugat, az nem harap.

porfelhő 2011.01.03. 20:43:13

@aszekelyek:
Mit vett vissza a nyugdijasoktól? semmit. Legyünk nyugodtak, a mostani kormány megvédi a nyugdijasok pénzét. Egyébként tudjuk mit rontottak el a szocik, tudjuk mi van most - ha akarjuk - osztnemzetijónapot!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 20:43:51

@sárkányfő:

Van ami törvényes, de nem etikus, van ami etikus, de nem törvényes.

Gondolom ezért, akad olyan törvény, amelyikkel te sem értesz egyet.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 20:44:20

@Ordnassac: Nem fogom fényezni.
De mégis.
Annyira sötét, bigott, sznob, álszent nyomorult volt az egész sajtó, hogy hiánypótló volt sokáig.
És már megint úgy érzi, hogy van igény rá.

tbb 2011.01.03. 20:44:34

@nyünyüge:

"egyre kevésbé értem a kormányt. Ennyire elvesztették a realitásérzéküket...."

Mire gondolsz?

pug406st 2011.01.03. 20:46:19

Egy házam van,annak az égbolt a teteje
Padló a végtelen föld,falak nincsenek.
Apám a nap,a hold anyám,csillagok a gyermekek
Határtalan horgolják illatok a kertemet
Óceán kád,láng a lámpa,arcom tóban mosom
Hegytetőm az irodám,ottan józan gondolkozom
Harmat fűbe hajtom fejem,gond egy szál se,völgy a fotel
Hotel Kontinenstál hat csillagos motel

Tetőm színe minden nap,azúrabb a vártnál
Egy vendég se kérdőjelez ki az úr a háznál
Hisz minden Istent szívkamrára varrt a karma
Kezembe Tórát adtak,és mégis hallak Allah
Három igaz lányom mindnek kezét kérték már
Igaz,három fiam mindig dobálta a féltéglát
Három olvasmányom az évezredek élték át
Ez a büntető törvénykönyvek,az igazi BTK.
Anagramm mozaik kódba lapozom a Bibliát
Betűit ismerve belülről láthatod Isten arcát.
Kinyitva olvashatod rögtön Allah nevét
Tézisek,ódák,regék alkotják a Tórát
Cenzorok,álfordítók,nem maradt semmi más mára már
Ez csak olyan fifti-fifti Szentírás
Második emancipál pápa lelkek kőházban lesnek felfele
De az Istenek a fejükre estek
Ezer hamis próféta, a gittegylet leszed
Van fogalmad arról,hogy a hit gyülekezet,mekkora biznisz?
Én az égbe tartok kezet
Ez a markát tartva,hit pénzből BMW-t vezet.
És tőlem kérdezed, hogy miért vagyok mogorva?
Tövis korona,új Toyota Corolla
De persze újkori imposztorok,nem jutnak csak pokolra
Saját sátán kezében gyorsan jár a motolla
Jézust nem érdekli a vallási reklám szakma
Csak ha a valamivé válás feltámadna
Én tisztellek,ha hiszel az egyházadban
De ahogy az elején mondtam nekem egy házam van.

As-Salam alejkum, Shalom, Tavesz baktalo
Kárpát medencés buli van haver
Ez a futri a non plusz ultra
Sárból is beszívunk!
Vajdaság,Székely komik Felvidék békesség
Magyarul dobban e szív,magyarul szól e száj
Itt senki sem szomszéd,mindenki lakó vagy szobatárs
Egy házunk van,ki a fasznak a szabotázs?

aszekelyek 2011.01.03. 20:47:31

@Akitlosz: Ezt csak megerősíteni tudom. Angie ugyebár nyilván jól megindokolta, pld. nemzetbiztonsággal, hogy milyen témákról kell kerülni az írogatást de erősen. Amikor összehívta a média képviselőit. Van egy tévéjük, ami olyan, mint a mi Hírtv-nk. onnan vannak azért infok....:D A kilencvenesen be is jön néha, a 89- csatorna közül... most mesélte barátnőm, alig talált rá, úgy elrejtették és változtatják a helyet.... már a csatornát, ahol épp fogható. A lustaságra apellálnak, ami nagyon előkelő helyen van a motivációk rangsorában. A franc keresgéli.... ha esetleg nem lenne világos...

porfelhő 2011.01.03. 20:50:48

"Ha eltörlik a különadót, duplájára is növekedhet a költségvetés hiánya."
Márpedig abban minden forrásunk biztos, hogy a multik a német kormánnyal a hátuk mögött próbálják megsemmisíttetni a különadót. És valóban a sueddeutche.de-n a német gazdasági miniszter arról beszél, hogy a kormány támogatja a multikat, mert az EU belső piacán nem lehet ilyen sarcokat kivetni. És, emlékeztetett a tárcavezető, a német fél januárban tárgyalni kíván a különadókról Fellegi Tamás miniszterrel.

Talán és nem

Mindenesetre a német cégek és a kormány fellépése nem váratlan: előbb a német szakszervezetek követelték Angela Merkel kancellártól, hogy gyakoroljon nyomást Magyarországra a különadók vagy eltörlése vagy mérséklése érdekében, majd a német kereskedelmi minisztérium hozta ki elemzésében, hogy nem túl rózsás a helyzet, és egyes cégek és kereskedelmi láncok bizony kivonulhatnak. Márpedig a helyzet nem vicc – csak a német prosperitás segíthet Magyarországnak elérni a tervezett 3 százalékos növekedést.
Ha ki kell irni a különadót a 2011-es hiánycél majdnem 6 százalékos lesz.
Ám a hitelminősítők számára sokkal inkább intő jel lehet, hogy úgy tűnik: Németország, ha a helyzet nem változik, egyre jobban eltávolodik Magyarországtól - tette hozzá a közgazdász".
Bocsánat egy kis olvasni való, igaz kicsit hosszúra sikerült.

Ordnassac 2011.01.03. 20:51:00

@komment1: "Viszont az se megy, hogy csak Thomas a gőzmozdony marad - szerintem dögunalom."

Ebben speciel nem értek egyet, amúgy igen. ;-)

bóra77 2011.01.03. 20:52:08

Reméljük Gábor nem azt fogadta meg az új évre, hogy csökkenti a bejegyzések számát, sem vékony jégen nem táncolt a hétvégén, sem pedig a médiatörvény nem ijesztett rá.;)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 20:53:07

@6.Lenin: Tényleg, emlékszel, tök mindegy, mi volt a téma, mert már a századik hsz után csak a pankráció ment.

porfelhő 2011.01.03. 20:54:58

@jjulie:
Jaj. köszönöm, hogy kisegitettél. tömör válasz, de érthető.a @Akitlosznak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 20:55:35

@El Zorro:

Szerinted pontosan ugyanaz a kategória a két kör?

Kétlem, hogy a több pártra, Fideszre, MDF-re, akármelyikre azért szavaztak volna a választók, mert volt MSZMP-sek is vannak köztük.

Akadnak akik máig kitartanak az egykori állampárt utódpártja mellett, és akadnak, akik "megbánták", de legalábbis észrevették, hogy "rendszerváltás" történt, azaz másik tábortűznél már jobban sütögethetik a szalonnájukat.

De nem ők képviselik a többi pártot, és pláne nem válnak azok ettől még bolsevik utódpárttá.

Persze emberileg lehetnek szimpatikusabbak azok a vörösök, akik kitartanak a "béketábor" mellett és még mindig internacionálét énekelnek, szemben a köpönyegforgatókkal, de ettől még az eszméjük nem válik rokonszenvessé.

aszekelyek 2011.01.03. 20:57:42

@simonmondja.: Amilyen szemét, akkor is elköszönt az IMF-től.... és piacról finanszírozott..... most mondd meg.... sose tudjuk meg, kapott volna vagy se... mert már akkor illen buta vót.Egy jó állapotú ország meg minek is kért volna? Ezt még ha elmondanád.... u.i. 2oo2-ben a szocik ismerték el, jó állapotú országot vettek át. Négy év Orbán kormány után. Sem ilyen adóssághegy, sem ilyen hiánycél, de 8oo ezer devizahiteles, ennyi éhező gyerek,... ekkora bűnözés legalizálva!,.... nyufggerritkítási céllal, vélelmezem.....

2011.01.03. 20:58:41

Most látom a neten, hogy a médiahatóság már az RTL egy októberi riportjába is belekötött. Októberi?? És miért most? Mióta gyűjthetik a muníciót? Mi jöhet még?

index.hu/kultur/media/2011/01/03/mediahatosagi_eljaras_az_rtl_klub_ellen/

(Mire Szalai néni eltűnik a süllyesztőben, egy ország húzza le a szitokszó szintjére az amúgy nagyon is szép Annamária keresztnevet. Olyan lesz, mint a Mondd meg Ödönnek és a Köszönjük, Emese. Kár érte. Mármint a keresztnévért.)

6.Lenin 2011.01.03. 20:59:24

@simonmondja.:

dettó, mint itt.

A Kodó meg kihozta a tudatalattiból.

+ ezt is
www.youtube.com/watch?v=BiRh2hjHcno

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 21:06:52

@Szimba:

Hungary takes EU presidency
Country takes the helm for six months amid euro zone debt crisis and concerns about its suitability for the post.

Hungary has taken the helm of the European Union, even as a controversial new law that has sparked concerns over media freedom in the country comes into force.

The country will have the six-month rotating presidency at a crucial time for the 27-nation bloc. Chief amongst the issues Hungary will have to grapple with are the eurozone debt crisis and negotiations over the EU's long-term budget.

Alarm bells are ringing in Brussels, however, about Hungary's domestic political agenda.

Viktor Orban, the Hungarian prime minister, came to power in April, when his centre-right Fidesz party won an unprecedented two-thirds majority in the parliament, giving him the power to change laws and amend the constitution with little opposition.

Critics say he has set about creating a one-party state, with independent institutions either abolished or taken over by his allies.

The latest issue to raise alarm among other EU countries has been the creation of a new watchdog agency to regulate Hungarian media content, with effect from Saturday.

Right to inspect

The new authority will be headed by members of Orban's Fidesz party, and will have the right to inspect media equipment and documents, and to force journalists to reveal their sources on issues related to national security.

The Organisation for Security and Co-operation in Europe (OSCE) has criticised the law as a danger to press freedom. The European Parliament has also spoken out against the move, as have individual countries, including Germany.

"The newly created media authority will receive an exceptionally wide power and it will be able to control all kinds of media outlets, not only the electronic media like TV and radio stations but also the printed press and the Internet," Marton Nehez-Posony, a media law expert, told Al Jazeera.

Regardless of domestic concerns, Hungary's biggest challenge as EU president will be to manage the euro zone debt crisis.

The country will oversee the launch of highly delicate talks about the EU budget from 2014-2020, which looks set to pit rich countries such as Britain, France and Germany against poorer eastern members.

The UK has publicly called for the EU budget to be frozen at current levels, in light of the global financial crisis.

Divisive issue

Another potentially divisive issue will be the possible enlargement of Europe's "Schengen" visa-free travel zone. Romania and Bulgaria, supported by Hungary, hope to join the area in March 2011, but France and Germany have decided to block their membership bids.

One of the big events of the presidency will be the second Eastern Partnership Summit in Budapest in May.

The goal of the partnership, launched by the EU in 2009, is to develop economic and political relations between the bloc and six former Soviet Republics of Armenia, Azerbaijan, Belarus, Georgia, Moldova and Ukraine.

Hungary also hopes to advance Croatia's bid to join the EU.

Hungary narrowly escaped bankruptcy in late 2008 thanks to a 20bn euro bailout package from the EU and the International Monetary Fund. In return, the country pledged to reduce its deficit from over 9 per cent of gross domestic product in 2006 to below 3 per cent in 2011.

In order to do so, however, Orban will walk a political and financial tightrope, as he was elected on promises to cut taxes.

So far, he has ordered the nationalisation of Hungary's private pension funds' assets, and levied "crisis" taxes on the banking, telecommunications, energy and retail sectors.

The EU and IMF have said these measures are too short-term in nature.

Source:
Al Jazeera and agencies

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 21:11:46

Látom, a frontok nyugaton változatlanok.
Vagyis csendesek, mint a Don...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 21:11:47

@xsasha:

Teljes mértékben igazad van, egyetértek.

aszekelyek 2011.01.03. 21:15:49

@Akitlosz: Azzal kén elfogadhatóbbá tenni a béketábor internacionálét zengő ám tovább hazudozó lövető elvtársait, hogy a más szelek szárnyán tovarepülő pártokba avanzsált velük nem egy tálból cseresznyézőket lehúzzuk hozzájuk? Nagyon trükkös...... Nem találod? Mintha nem az utódpárt golyózta volna ki az államiniszter urat, személyesen......Azt hiszik tán, hgy nem tudjuk? Vagy elfelejtettük? NEhogy akkor hatalomhoz jussanak már arról az ooldalról? Küldöm azoknak, akik ezt mívelik itten , hogy azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa? Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra? Azt hiszed, hogy mindig, mindent megbocsátunk? Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk?...... A szövegíró és a zeneszerző is elvolt ezzel a dichotómiával kicsinyég...úgy tudom, már beszélnek újra.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 21:19:14

@Dogla: Kis hercig után:
CSAK ERŐS IDEGZETŰ EGÉSZSÉGES 45 ÉVEN ALULIAKNAK

Tökéletesen igaza van a Nemzeti Hatóságnak!
Csak pozitív hangvételű tudósításokat várok a továbbiakban, itt, ezen a blogon is!
Ellenkező esetben máshová fogok írni, miként a televízió távkapcsolója is a kezem ügyében van általában, ha nézem!

Éljen a kiegyensúlyozott médiafelügyelet, éljen az ajtószabadság!

Ja, és ide ....valami trágárságok képzeljetek el!

aszekelyek 2011.01.03. 21:24:09

@lüke: Egy művész volt. Nem gondolom, hogy a milói Vénuszt és a Dávid szobrot is majd büntetik... Sem az antik szobrokat, festményeket. Összekeverik a szezont a fazonnal. Mondjuk a szocialista erkölcs tényleg hidegrázást kapott Fassbindertől:DDDD Annyira álszentek voltak, hogy sikítani kellett tőlük.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 21:24:36

@tbb:

A pártokat nem egy bal-jobb egyenesen, hanem egy koordináta rendszerben célszerű elhelyezni, ahol az X tengely csupán a hagyományos bal-jobb felosztás, azaz a társadalmi szabadság mértéke.

Az Y tengely a gazdasági szabadságot mutatja, és e tekintetben a Jobbik bizony balos mint a többi és ezt maguk is így gondolják, így hirdetik.

A szocialisták - akár internacoinalisták, akár nemzetiek - a gazdaságot erőteljesebben alárendelik a "köz" - azaz a hatalom - érdekeinek, mint más irányzatok.

melus79 2011.01.03. 21:26:15

Az elején nem tetszett nekem se a médiahatósági fakszni,de most már jókat mulatok.Szerintem eddig a kutya se tudta,ki az az Ice-T,most megtudták.A gyerekek,de a felnőttek többsége se értette a szám tartalmát,ha egyáltalán hallotta,most már értik.Nagyon muris lesz végignézni,hogy alázzák szénné magukat!Nem kell ezektől tartani,eddig huhogtam,bérrettegtem,dekicsinálják ezek saját magukat,kormányostul,hatóságostul,pereputtyostul.Nem kell ezeknek besegíteni,tökéletesen menni fog maguktól is.Csak egy dolog bánt,hogy vele együtt az országot is lehúzzák...

porfelhő 2011.01.03. 21:27:23

Most jut eszembe, hogy láttam, olvastam, @László56 is megint megirta a tutit. igaz nekem teccik.amit ir.:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.03. 21:27:55

Azt írja az újság...
hogy a Tankcsapdát a történet miatt nyomták fel.
Nem volt elég építő...

hirszerzo.hu/belfold/20110103_rap_rock_birsag_mediahatosag

tbb 2011.01.03. 21:28:31

@Dogla:

Elég riasztó ez az amatőrizmus.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.03. 21:28:35

"Lázár: Az üres címlapok is a sajtószabadság létét bizonyítják"

atv.hu/belfold/20110103_jam_lazar_janos

Teljesen igaza van Lázárnak! Nézzük csak meg! Angliában láttok egyetlen újságot, amely ilyen nyíltan pocskondiázná a BBC-t? Miért? Nem - pofikáim - azért, mert a BBC-t nincs miért kritizálni, hanem azért, mert ott nincs sajtószabadság.

Nálunk pedig sajtószabadság van, és ezért tesz magasról a magyar média a kormány fejére, pedig oka sincs rá. Ezt Lázár is megmondta.

sárkányfő 2011.01.03. 21:33:21

@Akitlosz:
"Van ami törvényes, de nem etikus, van ami etikus, de nem törvényes."

Nagyon jól mondod. Pl. 2/3-dal ellehet kaszálni azt a törvényt, amit 1997-ben maga a fidesz is megszavazott, és így arra utaló magatartást tett, azt sugallta híveinek, hogy a manyup rendszer mellett áll, bízhatnak benne, választhatják, mert semmiképpen nem tekinti eltörlendőnek. Meg lehet csinálni, törvényes, de etikus.
Lehet továbbá vonni a nyugdíjjáruélkot azoktól is, akik a manyup rendszer mellett maradnak továbbra is, csak nem etikus. inkább rablás. Lehet zsarolni több millió embert. De rohadtul nem etikus.

Továbbá át lehet nyomni az új médiatrövényt. De nem etikus. Be lehet nyújtani kormány-javaslatokat sorozatosan egyéni indítványként, csak nem etikus. Lehet kinevezni független intézmények élére sorozatosan pártkádereket, csak nem etikus. Folytathatnám...

6.Lenin 2011.01.03. 21:35:53

@vinczej:

BBC botrány- gugli barát

0,42 mp közel 44 800 találat.
belenéztem, érdekes.

aszekelyek 2011.01.03. 21:36:48

lég régen van már ORTT , még aa göncz

Ortt már nagyon régen van. NYilván ez a panaszbizottsághoz még akkor érkezett. Gondolod, hogy nem kell már foglalkozni azzal, ami aaz elődre tartozott volna? két hónap átfutás volt átlagosan ... nincs ebben semmi különös.Nem tudják a nem szakmabeliek ezeket, így tudnak ezzel riogatni, akik ezt akarják is vele. Ma mondta lányom, egy bbmegért elviszik.... ilyen eszement propagandát hall maga körül..... Brávó konstruktív ellenzék, brávó!

Jövő héten símaszkos azonosító nélküliek is lesznek a rémmeséitekben??? meztelenre vetköztetett ártatlanokkal? Minden bűnötök rá lesz túzve a kormány bak szarvára???? PApírforma, amit műveltek.Copy Paste, ahogy a bloggazda mondta. Csak épp a saját ótvar móccerüket copyzzák.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 21:39:26

@ulrike:

Nem elegáns, de törvényes. Mint a tocsikolás. Illetve az még etikus sem volt.

Azért várható volt, hogy élni fognak a kétharmaddal, sőt ezt el is várják tőlük sokan.

Politika meg az elegancia?

Hát... nem 'tom, lehet kicsit túlzottan idealisztikusak az elvárásaid.

Én mindenképpen érzek némi ellentmondást abban, hogy egyrészt, önmérsékletet, lassabb, megfontoltabb, alaposabb törvényhozást várnának el az új parlamenttől, másrészt meg gyorsabb, több reformot.
Aztán meg, ha van valami reform azt így is, meg úgy is kritizálni és vitatni fogják.

Mindenkinek soha nem lehet a kedvére tenni.

aszekelyek 2011.01.03. 21:40:59

@lüke: Pasolínit, igen. Huszonéves voltam, babaarcú:) hat hónapos terhes, amikor mentünk férjemmel a Filmmúzeumba Pasolínit nézni. Elkérték a személyimet

, komolyan:DDDD Bő kabát volt a divat..... :) Nem tudják ezek, mi volt a drága jó aczél elvtárs és lendvai néni fénykorában a módi.....említettek pedig hallgatnak erről, mint hal a szatyorban..... Főleg a néni.... aki nem is öreg.

aszekelyek 2011.01.03. 21:47:57

@sárkányfő: Minez eddig neked se volt probléma.Hirtelen meg az lett? Ez érdekes. VAgy tüntettél, gyurcsányi takaroggykor??? Erősen túlzol is helyenként. NYilván érdekből. Azt biztosan nem mondták, hogy ha kiderül, mégis rossz , amit az IMF akar nálunk bevezettetni, akkor semmiképpen meg nem változtatják. Ez a része biztoan nem igaz, annak amit írtál a 197-es szavazásról.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 21:47:59

@porfelhő:
"úgy tűnik: Németország, ha a helyzet nem változik, egyre jobban eltávolodik Magyarországtól - tette hozzá a közgazdász"."

Miért, eddig közel volt?

Akiket zavarnak a különadók itthon elgondolkodhatnának azon, hogy akkor mekkora jajveszékelés és óbégatás lenne, ha ilyen különadók helyett azt az összeget a lakosságtól gyűjtötték volna be ilyen rövid idő alatt.

Németországot a magyar lakosság sarcolása nyilván nem zavarta volna, de ez itt Magyarország, és talán a saját országunk fontosabb nekünk, mint másokéi.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.03. 21:48:48

@Akitlosz: Azért arra kíváncsi leszek, hogy fog égni a pofájuk 10 év múlva azoknak a fideszes képviselőknek, akik most oly buzgón nyomogatják a gombot az épelméjű politikai közegben sehogyan sem magyarázható törvényekre.

Ők lesznek majd az "Orbán-kormány egzisztenciálisan megfélemlített beszervezettjei". :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 21:50:29

@porfelhő:

"úgy tűnik: Németország, ha a helyzet nem változik, egyre jobban eltávolodik Magyarországtól - tette hozzá a közgazdász"."

Miért, eddig közel volt?

Akiket zavarnak a különadók itthon elgondolkodhatnának azon, hogy akkor mekkora jajveszékelés és óbégatás lenne, ha ilyen különadók helyett azt az összeget a lakosságtól gyűjtötték volna be ilyen rövid idő alatt.

Németországot a magyar lakosság sarcolása nyilván nem zavarta volna, de ez itt Magyarország, és talán a saját országunk fontosabb nekünk, mint másokéi.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.03. 21:52:49

@Akitlosz: Senki sem kényszerítette a kormányt, hogy a gazdagboldogító "adócsökkentéssel" a különadónak megfelelő nagyságrendű pénzt vonjon ki a bevételi oldalról.

Ugyanis a "különadós multik" elbocsátásai és áremelései pont azokat a rétegeket fogják sújtani, akik a különadó áldásából egy petákkal sem részesülnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 21:53:17

@porfelhő:

Szerelmed a kristálytiszta logika, és a mesteri érvelés királya eme blog hozzászólói között.

Így meg sem próbálok szóba állni vele, csak magamat égetném.

porfelhő 2011.01.03. 21:57:48

@Akitlosz:
Aha! miért eddig nem volt közel? ezt igérte a többségi kormány? ezt az utat amin most "halad"? szerintem nem. nem tudom, csak gondolom. Ja, ja, ez itt Magyarország. igen.!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.03. 21:58:10

Arra nagyon kíváncsi leszek, amikor Orbán már saját FIDESZ-en belüli belső ellenzékét lesz kénytelen a médiakaloda eszközeivel elhallgattatni. Mert ez hamarosan eljön.

aszekelyek 2011.01.03. 21:58:23

@porfelhő: +zt a 8o ezer ft. maradék 13. havit, amit előtte gyurcsány még baromira megígért, azt vette vissza pont nullára. Ezen felül a törvényben előírt nyugdíjemeléssel is elszórakozott. Nem akkor, nem annyit, mint kellett volna. Ez volt a sok ígéret végeredménye. Meg a pofátokat befogjátok, ninc+s 13. havi fizetés sem...Szöveg..., aaaaaaaaaa közalkalmazottaktól is brutálisan sok pénzt vett el. Meg az eü ellátás is.... erre az évre tolta át legalább egy havi finanszírozását, mert az azévi annyira botrány kevés volt...... Szoktam tudni , miről beszélek. Szóval nem semmit vett el a nyugdíjasoktól. Csak a pontosság kedvéért. NYilván ez is a szándéklevél része volt.... Nem veszi fel a hitelt de nagyon meghúzza pármillión a nadrágszíjat. Ennyit tett, nem többet.Ezt Kiszel Tünde is meg tudta volna csinálni.

bariga 2011.01.03. 21:58:46

@Akitlosz: Ne haragudj meg legyél szíves, de ezt már nem igen lehet békésen tűrni. A gazdaságpolitikának és az arról folytatott értelmes vitának tényleg semmi köze nincs a demagóg, sematikus szövegekhez. Nem tudom, hogy Te tényleg hiszed-e, de még olvasni is rossz. Ennél azért többre tartom én a magyar elmét.

komment1 2011.01.03. 21:59:27

@Ordnassac: Na jó, igaz, nem dögunalom Thomas sem. De azért a valódi, klasszikus népmesék mindig vitték a prímet a didaktikus műmesékkel szemben nálam is meg, ami a lényeg, a srácaimnál is. Viszont Thomas kétségtelen előnye, hogy biztos nem teszik indexre, ő futhat tovább.

aszekelyek 2011.01.03. 22:00:34

@porfelhő: Most szerinted nem, vagy nem tudod? Egyébként azt ígérte, nagyon nehéz lesz és az is.

jjulie 2011.01.03. 22:00:40

@Akitlosz:

amíg ezt a szart teríted ennyivel meg kell elégedned

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 22:00:49

@melus79: Mármint szó szerint, a..oda!
Lesz itt lelendülés, de még milyen!:-(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 22:02:44

@aszekelyek:

Ez általában minden pártnál, és a legtöbb politikusnál így van.

Oda vándorolnak, ahol több esélyt látnak koncra.

Kicsi, veszekedő, de legalábbis süllyedő pártból a nagy, de legalábbis feltörekvőbe.

Nem csak a volt MSZP-sek közül vándoroltak át sokan más pártokba, de rengeteg MDF-es, Kisgazda, és Kereszténydemokrata is, sőt MIÉPEsek is ma más pártokban vannak. Meg SZDSZ-esek is.

Gondolj csak például a halálra ítélt volt SZDSZ-es Mécs Imre feltűnésére az MSZP soraiban! Egyértelmű megélhetési politizálás.

Szerintem semmi meglepő nincs abban, hogy ugyanúgy ahogy más pártok volt képviselő a volt MSZP-sek is teszik ezt.

Az meg már egy másik kérdés, hogy egy párt miért is fogad be máshonnét érkező politikusokat.

Talán mert egyszerűbb egy rutinos vén róka politikusnak kicserélnie az agyát és átállni egy másik párt ideológiájára, mint egy szűz, amatőr, még tapasztalatlan, bár tehetségesnek ígérkező ifjoncot kinevelni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 22:06:08

@sárkányfő:

Feltételezem 1997-ben azért szavazták meg, mert akkor jó ötletnek tűnt. Mára felgyűltek a tapasztalatok és kiderült, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

porfelhő 2011.01.03. 22:06:13

@Akitlosz:
Egy kicsit "messzire mentél". mindegy. engem nem zavar, ha nem állsz szóba vele. gondolom Őt sem. osztjónapot!

melus79 2011.01.03. 22:07:30

@namitirok: Erősen prognosztizálható.Ha nem lennék én is ,élyen érintve,mint akármelyik állampolgár,páholyból nézném ezt a mélyrepülést.De számunkra ebben semmi élvezhető nem lesz...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 22:08:28

@sárkányfő: Attól tartok, fogod is!
Nem jellemző az önkritika a "tévedhetetlen" felkentekre.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 22:09:03

@vinczej:
Ha megérjük, megtudjuk.
Bár túlzottan pirulós arcok nem valók politikusnak.

porfelhő 2011.01.03. 22:11:16

@aszekelyek:
Te magad is elhiszed, amiket irsz? Ki igérte, hogy "nehéz lesz"? az OV. Aha. Ja. csak nem a választások előtt, hanem a száznapos értékelőjén. igen.

pug406st 2011.01.03. 22:12:00

@aszekelyek: amit meg orbán csinál azt te is meg tudnád tenni :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 22:13:42

@aszekelyek: Kedves NERtárs!
Tüntettem volna én is, de nem fértem oda azoktól, akik "jogos" felháborodásukban betáboroztak a Parlament elé, tüntettem volna a TV székházánál a sajtószabadságért, de éppen tüzet fogott, felemeltem volna a szavam az Astoriánál, ha éppen nem tankot vezetett volna valaki a zemberek közé, mire a rendőrők is visszakeményítettek!
Így marad nekem a szájbernet, ha még megengeded!

aszekelyek 2011.01.03. 22:14:51

@Akitlosz: Olvastam imént az Al Jaz
eera cikket. Egy szó nincs arról, hogy a személyi jövedelemadót csökkentették. csak az van leírva, hogy bár adócsökkentési ígérettel nyerte a választást , mégis kirótta a válságadókat a bakokra, telekom cégekre..... multikákra.... Ki tájékoztatta az Al Jazeerát ilyen szelektíven? esetleg ők maguktól nem bontják ki az igazságot? Nagyon érdekes, miket hazudhattak nekik.... Az adócsökkentést senki nem értelmezte ebben az országban úgy, hogy a hatalmas nyereséget rabló bankok, igen rabló, egyoldaló szerződésmódosítással, vagy a telekom cégek, vag a multik adóját csökkentik. Eleve kijeletés volt, a magyar vállalkozókat hozzák helyzetbe. Nem azokat akik eddig is az ő rovásukra kapták a sok kedvezményt é támogatást és versenyelőnyt. Megyek, beveszem a vérnyomás csökkentőmet. Milyen szerencse, hogy olvasok pár nyelven..... Jóccakát mindenkinek!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 22:16:22

@vinczej:

Hát nem is tudom kik hiányolják a reformokat.

Pedig a SZJA változtatás az bizony reform, mégis kritizálják.

A különadók azok a szolgáltató ágazatokat sújtják. A piac változatlan nagyságú marad. Tehát nincs komoly jelentősége a piaci szereplők mozgásának. Ha egy bank, üzletlánc bezárna, akkor az ügyfelek mennének a megmaradókba, és az alkalmazottak is, azaz kb. ugyanannyi munkaerőre van szükség, és ugyanannyi a forgalom is, függetlenül attól, hogy eggyel több, vagy kevesebb cég osztozik-e a magyar piacon.

Így is, meg úgy is fog venni mindenki kenyeret ezután is, akkor is ha bezár egy bolt a környéken, meg akkor is, ha nyit.
Bankokkal hasonlóképpen.

Ezért kevésbé veszélyes a magyar piacból élő szolgáltató cégeket adóztatni. Ha nagyon felhúzzák az orrukat, akkor a maradék profitjuknak is búcsút mondhatnak és 10-en is lesznek akik betömik a helyükön keletkezett piaci rést.

Nem véletlen, hogy eddig egy cég sem reagált úgy, hogy akkor elhagyja Magyarországot. Nem, hanem panaszkodni mennek Brüsszelbe, meg Németországba. Nem kevesebb, hanem több profitot akarnak.

sárkányfő 2011.01.03. 22:18:30

@aszekelyek:
"Minez eddig neked se volt probléma.Hirtelen meg az lett? Ez érdekes. "
Valóban nem volt probléma. Azóta probléma, mióta ezeket a lépéseket meglépte a kormány. Előtte nem is sejtettem, hogy ilyeneket fognak csinálni, így nem voltprobléma.

"VAgy tüntettél, gyurcsányi takaroggykor???"
Nem. Most se tüntetek. Ezek miért számítanak?

"Erősen túlzol is helyenként"
Pontosan hol?

"NYilván érdekből."
???
miért gondolod, hogy érdekből? Az, hogy a saját meggyőződésemet képviselem, azt miért nem gondolod? Miért kell előítéleteket feltételezni kapásból? És szerinted tény vagy sem, amiket leírtam? Mind tény.

"Azt biztosan nem mondták, hogy ha kiderül, mégis rossz , amit az IMF akar nálunk bevezettetni, akkor semmiképpen meg nem változtatják."
Ez igaz. Csak nagyon erőltetett. De ha már ilyen nyakatekerten gondolkodunk, az ellenkezőjét se mondták. Nem látok apróbetűs részt a Fidesz választási ígérete ("Megvédjük a nyugdíjpénztárakat") alatt, hogy: de csak akkor, ha...

"Ez a része biztosan nem igaz, annak amit írtál a 197-es szavazásról."
De igaz. A fidesz is megszavazta. Közismert.

aszekelyek 2011.01.03. 22:19:07

@namitirok:
A kampányban is. Se puma, se tánc nem volt... csak az, hogy tudja, mit vállal és az nem a pénzben fürdés lesz.Tudod én minden beszédet meghallgattam figyelmesen. Előtte is, utána is... Elég sok éve már.

@porfelhő:

6.Lenin 2011.01.03. 22:19:22

@melus79:

"páholyból nézném ezt a mélyrepülést.De számunkra ebben semmi élvezhető nem lesz... "

Gondolom az eddigit élvezted.

Ennyit jelentene, hogy ki vezeti a mélyrepülőt?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 22:19:42

@bariga:

Túl sok mindent nem igazán írtál a gazdaságpolitikáról, amiről beszélgetni lehetne.

Egész konkrétan ugyan semmit.

xsasha 2011.01.03. 22:20:11

@namitirok:
" rendőrők is visszakeményítettek"
Ugyan, ne komolytalankodjunk, ha nem fizetnek érte.
Pont ez a három alkalom volt csak a tüntetésre? Tényleg ilyen rövid volt ez a 8 év?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 22:20:56

@aszekelyek: Mán a szemét arabok is? Ajvé, mi lesz így velünk?
Leila saida, tezsvérem aZúrban!

sárkányfő 2011.01.03. 22:21:54

@Akitlosz: Az, hogy ők miért szavazták meg 97-ben, egy pillanatig sem kérdőjelezi meg azt, amire korábban utaltál. Az elmúlt 12 évben teljesen legálisan és etikusan ment külön számlára a pénz. Továbbá ennek elvétele felháborító nyílt lopás. Hogy azt már ne is említsem, hogy aki mégis marad, még attól is vonni fogják tovább a teljes nyugdíjjárulékot, noha nem fognak neki adni állami nyugdíjat. Ezt művelik... elképesztő.

aszekelyek 2011.01.03. 22:24:07

@Akitlosz: Vitán felül.Főként ha ismeri a az elhagyott párt viseltesebb dolgait és szokásrendszerét. hogy finom legyek.Ezek nagyon hasznos dolgok tudnak lenni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 22:24:20

@xsasha: Az úgy van, ha sokan tülekednek és marhaságokat beszélnek, akkor én inkább távozom a helyszínről...
Gyávaság? Lehet. De akkor is, én így érzem magam jól, ha eldönthetem, mi mellett állok ki és hogyan!
Nekem sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor nem szabhatja meg, mi tessen!
És azt írom, amit gondolok, nem kell senki mankója ebben, sem iránymutatása!

Jój'cak!

xsasha 2011.01.03. 22:24:27

@Akitlosz:
Nem véletlen őket adóztatta meg a kormány. Évekig ezek a szektorok termelték a legnagyobb nyereséget éppen ennek a piacállandóságnak köszönhetően.
Most is csak azért reklamálnak, mert a média olyan hullámverést keltett, amit meg lehet lovagolni.

aszekelyek 2011.01.03. 22:25:57

@sárkányfő: eddig is vonták tőle de eddig a mai nyugdíjak finanszírozására vonták.

xsasha 2011.01.03. 22:27:38

@namitirok:
Kevés olyan nap volt, amikor nem volt tülekedés, amikor senki sem tüntetett?
És ki akarja megszabni, hogy mi tessen?
Úgy látszik lemaradtam arról, mi a hiszti oka.

pug406st 2011.01.03. 22:30:38

1. Ahhoz, hogy megérthessük a Fidesz-kormánynak a második nyugdíjpillér felszámolására tett intézkedéseit, és ki-ki megalapozottan dönthessen arról, hogy mit kezd a neki meghagyott döntési lehetőséggel, mindenekelőtt világosan kell látni, hogy miért is vállalkozott a Horn–Kuncze-kormány 1997-ben a nyugdíjreformra. Sokan csak arról beszélnek, hogy öngondoskodásra akarták nevelni, szoktatni az embereket, és erősíteni akarták a tőkepiacot. Ezek valóságos érvek a második nyugdíjpillér bevezetése mellett, de volt emellett két, ennél fontosabb szempont is.

1.1. Az egyik, hogy azzal, hogy közvetlen kapcsolat jött létre a járulék és a majdani nyugdíj között, abban reménykedtek, hogy erős ösztönzés jött létre a mellett, hogy az emberek a valódi keresetüket vallják be, és az után fizessenek járulékot. Tehát nem egyszerűen az öngondoskodásról volt szó (mint amikor olyan országok vezetnek be tőkefedezeti elvű nyugdíjpillért, ahol nincs kiterjedt fekete gazdaság), hanem többről: a gazdaság kifehérítéséről.

Ez a várakozás, a valóságos keresetek bevallása és a járulékfizetés utánuk sajnos csak fölöttébb korlátozottan igazolódott. Eleve gyengítette a dolgot, hogy a járuléknak nem a tervezett harmada, hanem csak negyede került a magánpénztárakba, és így a majdani nyugdíjnak is csak kisebb része függ közvetlenül a bevallott keresettől. Közben a magánpénztárakba kerülő járulékot az Orbán-kormány be is fagyasztotta, a Medgyessy-kormány pedig önkényesen emelte az állami nyugdíjat a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetésével. Mindez újra azt a benyomást keltette, hogy a nyugdíjat az állam tetszőlegesen alakíthatja, nincs korlát, nincs miért arra törekedni, hogy az embernek magasabb magánnyugdíj-jogosultsága legyen majd. Történtek más intézkedések is a gazdaság kifehérítésére – a minimálbér kétszeresének járulékalapként történő megjelölése vagy az, hogy komolyan ellenőrzik, az orvosnál jelentkező után fizetnek-e egészségbiztosítási járulékot –, és ezeknek együttéve volt is némi hatásuk, de messze nem akkora, amekkorában reménykedtünk.

1.2. A másik szempont az volt, hogy éppen azzal, hogy létrehoztak a felosztó-kirovó elvű állami nyugdíjalap mellett egy tőkefedezeti elvű magánnyugdíj-pillért, rákényszerítették az országot egy társadalmi méretű előtakarékosságra, hiszen tizenhárom évig egyszerre kellett a felosztó-kirovó elven működő állami nyugdíjalapban a mindenkori nyugdíjasok nyugdíját finanszírozni, és az éppen aktívak, a járulékfizetők majdani magánnyugdíjának finanszírozását szolgáló tagdíjakat is félretenni.

Erre a társadalmi méretű előtakarékosságra azért volt, van és lenne a továbbiakban is szükség, mert az aktívak és idősek aránya a következő évtizedekben rendkívüli mértékben romlik. A Nyugdíj- és Idősügyi Kerekasztal számára készült becslés szerint, míg ma 100 aktív korúra 37 nyugdíjas korú esik, ez negyven év múlva 81-re, több mint kétszeresére emelkedik. Ma a 100 aktív korúból 55 legálisan foglalkoztatott után fizetnek járulékot. Még ha ez emelkedik is, és negyven év múlva – tegyük fel optimistán – eléri a 65-öt, akkor is a mai 57:37-ről 65:81-re romlik a járulékfizetők és nyugdíjjogosultak aránya. (Ez azért nagyon optimista becslés, mert a kibontakozó globalizáció, a világméretű konkurencia következtében egész Európa azzal fog küszködni a következő évtizedekben, hogyan tud a saját lakossága számára foglalkoztatási lehetőséget találni, miközben mind több termékcsalád előállítása lesz olcsóbb Ázsiában és másutt. Így kevéssé valószínű, hogy mi tudunk a foglalkoztatásban a nálunk ma szerencsésebb európai országokhoz felzárkózni, inkább az várható, hogy náluk is csökken a foglalkoztatottsági arány.) Ezért kellett létrehozni a második pillért. Ha ugyanis csak a majdani nyugdíjasok nyugdíjának 75 százalékát kell az állami nyugdíjalapból fizetni, akkor az állami nyugdíjalapot tekintve a negyven év múlva várható arány 65:60-ra javul, ami persze még mindig rosszabb a mai 57:37-nél, még mindig az eddig megszokottnál alacsonyabb nyugdíjakat kapnak majd a húsz, harminc, negyven év múlva nyugdíjból élők, de a romlás kisebb lenne annál, mint ami akkor következne be, ha nem marad fenn a tőkefedezeti nyugdíjpillér révén elért társadalmi előtakarékosság, és az arány 65:81 lesz.

A Fidesz most kifogásolja, hogy a pályakezdők számára kötelező volt a magánpénztárba lépés. Amikor a reformot előkészítették, nem tudták még, hogy milyen lesz a reform fogadtatása, mennyien lépnek át önként a már foglalkoztatottak közül. Éppen azért kellett a tőkefedezeti pillérben való részvételt a pályakezdők számára kötelezővé tenni, hogy jelentős mértékben megvalósuljon a kívánatos előtakarékosság. A kötelezésben nincs különösebb kivetnivaló: a társadalombiztosításban való részvétel a fejlett országokban általában is kötelező, kötelező a befizetés a felosztó-kirovó nyugdíjalapba is, miért ne lehetne kötelező a részvétel a tőkefedezeti elvű magánpénztárakban.

Az elérni kívánt országos előtakarékosság az elmúlt tizenhárom évben megvalósult. A pályakezdőkön kívül (akiknek kötelező volt) kétmillióan léptek át önként a magánpénztárakba, mert úgy ítélték meg, hogy bennük jobban bízhatnak, mint az államban. Ennek nyomán kisebbek lesznek az állami nyugdíjalap terhei tíz, tizenöt, húsz év múlva. Igaz, hogy a dolog finanszírozásához (ahhoz, hogy egyidejűleg takarékoskodjunk a tőkefedezeti pénztárakban, és finanszírozzuk a felosztó-kirovó rendszerben a mai nyugdíjasok nyugdíját), a költségvetésnek kellett nagy összegekkel, több mint évi 300 milliárd forinttal támogatni az állami nyugdíjalapot, és mivel a költségvetésben nem volt ehhez nélkülözhető pénz, hanem ettől függetlenül is hiánya volt, a többpilléres nyugdíjrendszer finanszírozásához további hitelfelvételre volt szükség, ami növeli az államadósságot. A számítások szerint a mai államadósságnak tíz százaléka vezethető vissza erre. Az, hogy a költségvetésből támogatni kell az állami nyugdíjalapot, egyáltalán nem volt meglepetés: a nyugdíjreform indításakor mindenki tudta, hogy a költségvetésnek meg kell majd támogatnia az állami nyugdíjalapot. Amivel nem számoltak, az az, hogy a nyugdíjreform bevezetését követő években olyan mértékben költekezik túl más ügyekben az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány, ahogyan ez 2000 és 2006 között történt. Emiatt kell a nyugdíjalap támogatását is hitelfelvétellel finanszírozni. Így sem állítható azonban, amit Orbán Viktor mond, hogy a nyugdíj-előtakarékosság lenne az eladósodás fő oka, és az sem, hogy az eladósodásnak éppen ezt az okát kellett volna elkerülni. Az, hogy a nyugdíjreform további állampapírok kibocsátásával – melyeket jó részt maguk a magánpénztárak vásároltak meg – így is finanszírozható volt, azt mutatja, hogy a koncepció bevált. Az, hogy ennek pótlólagos kamatköltségei voltak, a társadalmi méretű előtakarékosság költsége volt, aminek van értelme. Sikerült enyhíteni így a következő évtizedekben a nyugdíjak miatt az államháztartásra nehezedő terhet. A szocialisták és az egykori szabad demokraták büszkék lehetnek arra, hogy 1997-ben ezt a felelős, a biztonságos jövőt szolgáló döntést hozták.

2. Amit ezzel szemben most a Fidesz tesz, az rendkívül súlyos felelőtlenség. Egyfelől durva, önkényes beavatkozást jelent az emberek szabad döntésébe, hiszen elveszi tőlük a saját öregkoruk biztonságát. Nem kevésbé súlyos a dolog makroökonómiai vetülete: feléli a tíz év alatt képződött megtakarítást, és megakadályozza a további előtakarékosságot. A cél: most és a következő néhány évben enyhíteni az államháztartás terheit, hogy ne kelljen népszerűtlen intézkedéseket hozni, nem törődve azzal, hogy mi történik az országgal tíz vagy húsz év múlva. Hatalmi szempontból ugyanis csak a következő választás érdekli őket. Ezzel azonban a következő évtizedekre visszaállítja az aktívak és idősek, a járulékfizetők és nyugdíjjogosultak közötti rendkívül kedvezőtlen, jó esetben is 65:81-es arányt, amit a tőkefedezeti pillér bevezetése mondjuk 65:60-ra enyhített volna, elviselhetőbbé téve az elkerülhetetlen romlást. Ez igazi bűn a következő évtizedek magyar társadalma ellen.

Orbán és az egész Fidesz csak arról beszél, hogy mi történt a magánpénztárakban, és mindenféle valótlanságot állít eltőzsdézett megtakarításokról, spekulánsokról és így tovább. Ugyanakkor mélyen hallgatnak arról, hogy mit terveznek az állami nyugdíjalappal. Azt állítják, hogy az stabil és megbízható. Semmilyen számítást, előrebecslést nem közölnek. Nem véletlenül.

A Fidesz-kormány illetékesei többször is céloztak rá: olyan nyugdíjrendszert akarnak, ahol a nyugdíjjárulékból fedezik a nyugdíjakat, az állami nyugdíjalap egyensúlyban van. Viszont ha megszűnik a tőkefedezeti magánpillér, akkor ahogy haladunk az 57:37 aránytól a – jó esetben, javuló foglalkoztatási arány mellett – 65:81 felé, a beszedett járulékokból egyre kisebb nyugdíjat lehet majd fizetni. Ne felejtsük el Varga Mihály év eleji Figyelő-nyilatkozatát, aki akkor kendőzetlenül kimondta az elvet, hogy nyugdíjat csak nyugdíjjárulékból fizessenek, aminek kapcsán elő is került a svéd modell példája. Ha sikerül nekik szétverni a tőkefedezeti pillért, és ugyanakkor érvényesítik azt az elvet, hogy a nyugdíjalap önfenntartó legyen, akkor a nyugdíjak óhatatlanul a mai érték kétharmadára, akár felére csökkennek a következő évtizedekben. (Akkor is csökkennie kell valamelyest a nyugdíjaknak, ha megmarad a tőkefedezeti elem, ez a demográfiai arányok alakulása miatt elkerülhetetlen, de a tőkefedezeti elem jelenléte nélkül sokkal gyorsabb lesz a csökkenés.) Orbánéknak sikerült elérniük, hogy a közbeszéd az elmúlt hetekben kizárólag a magánpénztárakról, az ott elért hozamokról, a költségeikről szól, és szóba sem kerül az, hogy mi lesz az állami nyugdíjalappal.

Figyelemre méltó, hogy a magánnyugdíjpénztárban maradást január 31-ig kell bejelenteni, és aki nem jelentkezik be, az automatikusan átkerül az államiba. Tehát február elejéig meg akarják kaparintani a pénztártagok megtakarítását, mindaddig hallgatva arról, hogy mit terveznek a felosztó-kirovó rendszer szabályozásáról. Mint Matolcsy már közölte, februárban jelentenek be „szerkezeti reformokat” – feltehetően akkor árulják el egyebek mellett azt is, hogy mit kezdenek az állami nyugdíjak szabályozásával. Legutóbb a Magyar Televízió Este című műsorában Orbán Viktor azt mondta: „Még nem értünk a végére, még kell néhány fontos döntést hoznunk” a következő hónapokban a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében. Arról azonban hallgatott, hogy mire készülnek. És mindenki tudomásul veszi, hogy miután a választások előtt hallgattak arról, hogy mit terveznek tenni a nyugdíjrendszerben (ahogy minden szándékukról hallgattak), még most is hallgatnak róla, amíg nem hagyta magát több millió ember visszaléptetni az állami nyugdíjrendszerbe.

3. De vajon nem azért kényszerülnek-e a Fidesz politikusai a második, tőkefedezeti nyugdíjpillér felszámolására, mert kényszerhelyzet van, ami miatt a különadókat is ki kellett vetni, de az sem elég? Nem, nem ez a helyzet, kényszerhelyzet két évvel korábban volt, de a második Gyurcsány- és a Bajnai-kormány intézkedései nyomán a kormányváltás időpontjában már nem indokolt kényszerhelyzetről beszélni. A hiányt sikerült radikálisan csökkenteni, az eladósodás folyamata megállt. Orbán a tőkefedezeti pillér létrehozásával hozza összefüggésbe az államadósságot, megkerülve a kérdést, hogy miközben valóban ezzel függ össze az államadósság egytizede, miből fakad a másik kilenctized, és miért nem ott próbálnak megoldást keresni.

3.1. Mint tudjuk, az elmúlt években elutasítottak minden olyan törekvést, hogy az államháztartás különféle alrendszereiben olyan átalakítás (reform) történjen, amely a működést hatékonyabbá (és mellesleg társadalmilag méltányosabbá) tenné. Ilyen intézkedés lett volna a felsőoktatási tandíj, az egészségügyben a vizitdíj és a kórházi napidíj, a gyógyszerfelhasználás olyan szabályozása, amely ugyanolyan egészségügyi ellátást kisebb költséggel tett volna (és egy időre, a bevezetést követően 2007-ben tett is) lehetővé, a kórházi átalakítás, a vasúti szárnyvonalak megszüntetése, a falusi iskolahálózat átalakítása stb. stb. Ezek körül a legfontosabbak (tandíj, vizitdíj, felsőoktatási intézmények gazdasági érdekeltségének megteremtése, gyógyszertörvény) azért tekinthetők igazi szerkezeti reformoknak, mert a rendszerek szereplőit (a felhasználókat és részben a szolgáltatókat) teszik érdekeltté abban, hogy maguk bánjanak takarékosabban az erőforrásokkal. Most a Fidesz nem érdekeltségi alapú, hanem adminisztratív korlátozást készít elő a felsőoktatásban és az egészségügyben, ami – ötven év tapasztalata mutatja – legfeljebb átmenetileg biztosít megtakarítást.

3.2. A második dolog, ami miatt a Fidesznek pénzre van szüksége, a kiadások növelése olyan, számukra fontos, a társadalom szempontjából azonban nélkülözhető vagy kifejezetten felesleges területeken, mint a Terrorelhárító Központ, az egyházi támogatások számottevő növelése, a hadsereg kiadásainak teljesen értelmetlen növelése (tankbeszerzés Ausztriából, önkéntes tartalékos alakulatok felállítása).

3.3. A harmadik dolog pedig, ami miatt pénzhez akarnak jutni, a költségvetési bevételek csökkentése, az adócsökkentés, ami kisvállalkozásokra és a magas jövedelműek személyi jövedelemadójára koncentrálódik. Azt állítják, hogy ennek érdekében érdemes máshol adókat kivetni vagy a nyugdíj-megtakarításokat erre felhasználni, mert az adócsökkentés majd gyorsítja a gazdasági növekedést. Azzal, hogy az adórendszerrel is a gyerekvállalást ösztönzik, a majdani – húsz-harminc-negyven év múlva – aktívak számát növelik. Ezért hivatkozik Orbán Az estében arra, hogy „a nyugdíjrendszer hosszú távú jövője nem a nyugdíjrendszerben van, hanem a foglalkoztatásban és a családtámogatásban”, vagyis a nyugdíjrendszer finanszírozhatatlansága a munkahely-teremtést és gyermekvállalást serkentő kormányintézkedésekkel belátható időn belül („egymillió új munkahely” és „egymillióval több gyerek”) áthidalható. Ez azonban megalapozatlan feltételezés, Európa-szerte mindenütt változtatni kénytelenek a nyugdíjrendszer szabályain, miért lenne Magyarország ez alól kivétel? Az Orbán-kormány által kitalált adócsökkentés növekedési hozadéka fölöttébb kérdéses. Ott csökkentik a foglalkoztatás költségeit, ahol nincs számottevő munkanélküliség, és ott nem csökkentik (az alacsony keresetű iskolázatlanoknál), ahol kiugróan magas. Miért bővülne ettől a foglalkoztatás? A kisvállalkozások nyereségadójának csökkentésével újrateremtik a különbséget a személyi jövedelemadó és a társasági adó között, és ezzel azt az érdekeltséget is, hogy személyi jövedelmeket társasági jövedelemként számoljanak el, ami a fekete gazdaság egyik motorja. Az is fölöttébb kérdéses, hogy a családi adókedvezménynek az egyéb feltételek változatlansága mellett van-e olyan gyerekvállalást ösztönző hatása, amit feltételeznek. Az 1998 és 2002 közötti időszak tapasztalata ezt nem támasztja alá. Nem mondható tehát megalapozottan, hogy a családi adókedvezményekkel és az adócsökkentéssel generált foglalkoztatás-bővítéssel reálisan emelhető lenne a majdani járulékfizetők száma, és ezért megengedhetné magának az ország, hogy lemondjon arról, hogy a nyugdíjrendszer előre látható súlyos feszültségét a tőkefedezeti pillér biztosította előtakarékossággal enyhítse. Ezek tehát megalapozatlan feltételezések, az viszont biztos, hogy a rövid távú államháztartási feszültség enyhítésére felélik a magánpénztárakban felhalmozott megtakarításokat, és ezzel a következő évtizedekre sokkal súlyosabbá teszik a helyzetet, ami óhatatlanul a nyugdíjak zuhanásához vezet majd.

4. Mindebből az következik: a magánnyugdíj-rendszer sorsa nemcsak a pénztártagok ügye. Ha sikerül szétverni a magánnyugdíj-rendszert, ezzel azoknak az öt, tíz, húsz év múlva esedékes nyugdíját is súlyosan veszélyezteti, akik sosem voltak pénztártagok, köztük azokét is, akik már nyugdíjasok, és akik arra számítanak, hogy még sokáig élnek, és ehhez tisztes, évről-évre valamelyest emelkedő nyugdíjat remélnek. Az ő nyugdíjuk is jóval kisebb lesz annál, ami a tőkefedezeti pillér fennmaradása esetén lehetett volna!

Ha ezért azt kérdezi valaki, aki magánnyugdíjpénztár tagja, hogy mit tegyen, nem mondhatunk mást, hogy a pénztártagoknak nemcsak saját önérdeküket követve, de merő hazafiságból is a magánpénztárakban indokolt maradni. Ezzel a döntésükkel fékezhetik az Orbán-féle felelőtlenség következményeit. Egyénenként mindenki egy morzsányival csökkentheti, de ha minden magánnyugdíj-pénztártag a maradás mellett döntene, akkor a nép akadályozná meg, hogy a kormány felélje a jövőnket. (A kormánynak pedig új költségvetést kellene készítenie, másutt mérsékelve a költekezést, illetve lemondva az igazságtalan adócsökkentésről.) Ha ez valószínűleg nem is érhető el, ha sokan, ha milliónyian maradnak a magánpénztárakban, a kár jelentős mértékben csökkenthető.

De vajon nem árt-e önmagának az, aki a magánpénztárban marad? Nemcsak az állam illetékesei – mint a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vezetője – mondja, hogy szinte mindenkinek érdemes átmenni az állami nyugdíjpénztárba, de sok független szakértő is így nyilatkozik, és a magánnyugdíj-pénztárak szövetségének vezetői is óvatosak. Az késztet mindenkit ilyen állásfoglalásra, hogy a törvény egyik rendelkezése a magánpénztárakban maradókat kizárja abból, hogy a továbbiakban szolgálati éveket szerezzenek az állami nyugdíjhoz, noha munkáltatójuknak továbbra is ugyanolyan mértékű hozzájárulást kell teljesítenie az állami nyugdíjalapba, mint azok után a munkavállalók után, akik már nem magánpénztári tagok. Ez nagyon súlyos hátrányt fűz a magánpénztári tagság fenntartásához.

Ha ettől a fenyegetéstől eltekintenénk, akkor azt kellene mondanunk: saját önérdeke miatt is érdemes az embernek a magánpénztárban maradnia. Amit a magánpénztárba eddig fizetett, és a nyugdíjas koráig hátralevő években fog fizetni, abból biztosan nyugdíj lesz. Azt viszont ma nem lehet tudni, hogy az után, amit a munkáltató az állami alapba fizet, mennyi nyugdíjat kap majd tíz, húsz év múlva. Könnyen lehet, hogy jóval kevesebbet, mint amennyit ma az új nyugdíjasok, vagy a néhány éve nyugdíjba mentek kapnak. Ezért szinte mindenkinek érdemes maradni.

Az a fenyegetés pedig, amely miatt sokan azért hajlanak arra, hogy hagyják magukat átléptetni az állami nyugdíjalapba, Orbánék intézkedésének az a súlyosan méltánytalan, diszkriminatív eleme, amit még a mostani, korlátozott hatáskörű és megváltozott összetételű alkotmánybíróság is megsemmisíthet, és ha kicsit is ad magára, meg kell semmisítenie. Ha pedig mégsem tenné, kötelezheti a megváltoztatására a kormányt az Európai Bíróság, és legkésőbb egy másik kormány bizonyosan visszaállítja majd az állami nyugdíjalapba fizetett összegek utáni nyugdíjjogosultságot. Ettől a fenyegetéstől tehát senkinek sem érdemes megijednie, s lemondania az eddigi magánnyugdíj-pénztári megtakarításról, illetve annak lehetőségéről a további években.

pug406st 2011.01.03. 22:31:21

@pug406st: idézőjelek lemaradtak bocs...

porfelhő 2011.01.03. 22:31:28

@aszekelyek:
Aha! persze, mert nem mondott semmit. a "csodavárók" meg attól is "elájultak". most meg lehet, hogy ők "nyüszitenek" a legjobban. gondolom.

xsasha 2011.01.03. 22:32:22

@sárkányfő:
Kedves sárkányfő!
A magánnyugdíjpénztár ilyen módú bevezetése hiba volt, még ha akkor ezt nem is lehetett ennyire tisztán előre látni. Ma viszont akkora államadósságot halmozott fel a szoclib vezetés, ami mellett nem lehetett tovább elviselni azt, hogy az állam odaadja magánkezekbe a nyugdíjpénzt, majd hiteleket vesz fel, hogy ennek a hiányát pótolja, és azért súlyos kamatokat fizet és még túlzottdeficit eljárás alá is vonják.
Ez a statikus gondolkodás nagyon elavult, ami az érvelésedben megjelent.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 22:34:09

@aszekelyek:

Bizonyos dolgok meg nem említése még nem hazugság.

De máris egész más megvilágításba tud helyezni történéseket.

Szép szakma az újságírás, ráadásul egymás és a hírügynökségek cikkeit veszik át az újságok. Tartalmukat meg nem ellenőrzik le, mert azt gondolják, a többiek már megtették.

Így lehetséges, hogy előfordul, hogy hoaxok járják át a világsajtót és hálót.

Kétlem, hogy az al Jazeeránál sok olyan munkatárs lenne, aki alaposan képben van a magyar helyzettel.

Szerintem fogtak innen-onnan 3-4 angol nyelvű cikket és írtak belőle egy sajátot.

Azok a nyugat-európai újságírók meg akik cikkeket írnak balliberálisokat neveznek meg forrásként, és nyilvánvaló marhaságok túlzások sem zavarják őket.

Lásd Budapest mint Európa antiszemita fővárosa cikket.

www.spiegel.de/spiegel/print/d-74184493.html

xsasha 2011.01.03. 22:36:47

@porfelhő:
Talán érdemes megnézni a népszerűségi statisztikákat a nyüszítés vizionálása előtt.

porfelhő 2011.01.03. 22:39:54

@xsasha:
Rendben. megnézem, igaz a "vizionálás" után! a népszerüségi statisztikát érdemes lesz megnézni később is. gondolom.

melus79 2011.01.03. 22:41:12

@6.Lenin: Persze,marhán élveztem.e mi lenne,ha valaki mond kormánykritikát,ne céloznának arra,hogy MSZP párti,vagy szoci vagy komcsi vagy ballib és még sorolhatnám.Azért mert az előző szar volt,attól a mostani állapot nem az ellentétpárja a szarnak,hanem jelen esetben a még szarabb kifejezéssel élhetünk.Sajnos.Azért mert más,mert drasztikus,még nem demokratikus,nem szakértői,nem ésszerű és a legkevésbé sem jó.Nekem ez a véleményem.A tied lehet más,én elfogadom.

Ordnassac 2011.01.03. 22:42:54

@komment1: t. k. Szabó Gyula előadásmódja miatt is. ;-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 22:46:13

@sárkányfő:

Ha ez ennyire felháborító lopás, mint amennyire te is meg mások is előadjátok, akkor hogyan nem látszik meg ez a kormánypárt támogatottságán?

Valahogy nem tapasztalom azt az "elemi erejű felháborodást" amiről a vöröslapos cikkezett.

Mennyi magánnyugdíjpénztári tag van?

Miért nem tüntetnek minden ülésnapon a parlament körül?

Ha minden nap kormányellenes tüntetésekről szólnának a hírek, akkor lehet meghátrálna a kormány. (Bár Gyurcsány sem hátrált meg.)

Van akkora súlyú és jelentőségű intézkedés mint a benzináremelés a taxisblokád idején. Vagy nem?

2006-ban a választások után pár hónappal a kormánnyal való elégedetlenség következtében jóval komolyabb tüntetések voltak.

Ha valós ez a lopás vád, akkor miért nincs hasonló mértékű felháborodás valójában, csak pár blogíró vizionálja pár pohár vörösbor elfogyasztása után.

Ennél nagyobb magaslabda mint a magánnyugdíjpénztár ügy nem biztos, hogy lesz a közeljövőben.

panelburzsuj 2011.01.03. 22:46:18

@xsasha:

Fura dolog ez.

Olvasva a te elemzésedet kétségek támadnak az emberben, hogy a fentebb teljes terjedelemben beidézett körmösbauer vajon mire föl kapott közgazdász-diplomát?

Aztán a mikor eljut az ember addig, hogy ha ennyire kézenfekvő a második pillér téves és káros volta, akkor mi a manónak kell "társadalomból kiiratkozással" meg szolgálati-idő elvonást tenni a bölcs és igaz érvek mellé a serpenyőbe, akkor két dolog marad:

1. a bölcs és igaz érvek nem bölcsek és nem igazak

2. a kormány nem gondolja, hogy kétharmados népe képes a bölcs és igaz érveket belátva cselekedni

Szerinted melyik?

sárkányfő 2011.01.03. 22:49:59

@xsasha:
Kedves xsasha!

Az államadósságra hivatkozni teljesen felesleges, mert az adósság finanszírozható, mint ahogy az AKK finanszírozza is. Mint már írtam itt is korábban, az adócsökkentés ára évente 500 milliárd ft, ami 4 év alatt 2000 milliárd ft, ennek finanszírozására kell a pénz.

Az állam nyugdíjrendszer fenntarthatatlan. (Az ősbűnt a kommunisták követték el, amikor így vezették be annak idején a nyugdíjrendszert.) Azzal, hogy most kinyírják a manyupot, azzal óriási terheket raknak a 20-30 év múlva nyugdíjba menő, illetve akkor aktív adófizetők nyakába. Gyakorlatilag a manyup eltörlésével megerősítik, konzerválják a rossz, idővel robbanó kommunista nyugdíjrendszert.
Akkor pl. a Szlovák állam jót fog nevetni rajtunk, a lúzer, önsorsrontó magyarokon, mert ők kitartanak a nehéz átállás ellenére is a fenntartható rendszer mellett, és a szlovák államról akkor majd sok terhet le fog venni az ottani manyup-rendszer, és a felszabaduló erőforrásaiból tovább tudja majd fejleszteni saját országát, tovább tudja majd növelni a velünk szemben előnyét.

Igaz, nekünk most 2-3 évig nagyon jó lesz, amíg eltapsoljuk 12 év kemény megtakarításait.

És minden közgazdasági megfontolástól teljesen független az,amit írtam: morálisan (és jogilag) elfogadhatatlan a zsarolás, a kényszerítés, az államosítás.

Ordnassac 2011.01.03. 22:50:50

@Akitlosz: "egy szűz, amatőr, még tapasztalatlan, bár tehetségesnek ígérkező ifjoncot kinevelni."

Főleg, ha azt a szűz, amatőr, még tapasztalatlan, bár tehetségesnek ígérkező politikust Szijjártó Péternek, Gusztos Péternek vagy nagyon rossz esetben Zuschlag Jánosnak hívják.

Másrészt sokszor a párt irányvonala változik meg nagyon, erre jó példa a Fidesz 1993-94-es fordulata, de az SZDSZ beállta a Horn-kormányba is.

melus79 2011.01.03. 22:52:34

@Akitlosz: "Miért nem tüntetnek minden ülésnapon a parlament körül?"

Elárulom.Mert a többség dolgozik,és nem teheti kockára a munkahelyét.Nem ér rá bohóckodni.Imádom,mikor a 2006-os tüntetésekről beszélnek(pl. én akkor sem értem rá ilyen dolgokra,páros lábbal rúgtak volna ki),én akárhány bejátszást láttam,hát nyugodtan írom le a hiteles tájékoztatást is figyelembe véve,hogy a többség nem a társadalom elitje volt semmilyen formában.És akkor enyhén fogalmaztam.Nem mondom,hogy bizonyos tüntetéseken nem vettek részt becsületes emberek,de a nagy átlag nem ez volt.Ki ért rá hónapokig eszetlenkedni a Parlament előtt?Most komolyan?

sárkányfő 2011.01.03. 22:53:08

@Akitlosz:
"Ha ez ennyire felháborító lopás, mint amennyire te is meg mások is előadjátok, akkor hogyan nem látszik meg ez a kormánypárt támogatottságán?"

Nem értelek. Én a saját véleményemet írom ide. Te nem a sajátodat?
Én a saját morális mércémmel ítélem el a zsarolást. te mi alapján írogatsz ide?

neked van személyes etikai álláspontod arról,hogy etikus-e vagy sem azoktól is vonni a járulékot tovább, akik nem fognak nyugdíjat kapni?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 22:53:28

@xsasha:
Így van. Taktikus, ügyes húzás volt.
A volt kormánypárt arra számított, hogy a mostani sem fog tudni mást tenni, mint megszorítani, a lakosságot is jelentős mértékben érintve, és az gyors népszerűségvesztést okoz, így az MSZP gyorsan visszatérhet.

Na ezt a számítást húzta felül a különadók bevezetése.

A német cégek meg nem szavaznak Magyarországon, és ha pénzt akarnak a magyarokból látni - még ha az eddigieknél kevesebbet is - akkor legfeljebb duzzognak, de nem mennek el.

Ordnassac 2011.01.03. 22:55:30

@panelburzsuj: nagyon jó a kérdés, ezért most csak szőrszálhasogatni fogok. ;-) A "Körmösbauer" nem a Tamás, hanem a Miklós. Bár ezt gyanítom te is tudod.

6.Lenin 2011.01.03. 22:58:31

@melus79:

Nem a véleményeddel volt bajom, az a tiéd.

Csak érdekesnek tartom, sok évi mélyrepülés élvezkedése után (eddig jól titkolták), hirtelen mindenki aggódik néhány hónap után, semmit nem látva, a gyakorlatban mi is lesz belőle.

Más módszerek (talán valóban kidolgozatlanok), más gondolkodás mód, talán szokatlan is azoknak, akik eddig meg voltak győződve, csak az az igaz egyetlen helyes, amit ők tesznek, gondolnak.

Nem volt az!

Talán más is megérdemelne némi türelmet, hogy lássuk, valóban rossz az irány, vagy más, de eredményes lesz.

Nekem az az érdekes, hirtelen sok lett a jövőbe látó tévedhetetlen, azok, akik eddig csak tévedtek.
Ennyi.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 23:01:43

@pug406st:
"abban reménykedtek, hogy erős ösztönzés jött létre a mellett, hogy az emberek a valódi keresetüket vallják be, és az után fizessenek járulékot."

Ez azért hiú ábránd, mert nem az emberek döntenek, hanem a munkáltató. Kizárólag a munkáltató döntési köre, hogy fehéren, rendes bérre bejelentve foglalkoztatja-e a munkavállalót, vagy minimálbéren és a többit zsebbe, vagy teljesen feketén.

A munkavállaló azt döntheti el, hogy elfogadja-e a feltételeket, vagy nem dolgozik ott.
A munkáltató azt fogja felvenni, akinek megfelelnek a feltételek.

S akkor még azt az esetet nem is említettem, amikor látszólag fehéren foglalkoztatja a munkavállalót, rendesen vonja tőle a járulékot, a munkavállaló azt hiszi minden rendben van, de persze a TB-be nem érkezik már meg egy fillér sem.

Ez a módszer akkor működhetne, ha minden munkavállaló megkapná "kézbe" a teljes bruttó bérét, és neki magának kellene a SZJA előleget, és a járulékokat feladnia postán, vagy átutalással.

Az állam ezt azonban nem meri a munkavállalókra bízni, ha meg úgysem dönthetnek a saját járulékaikról, akkor nagyon naiv, életszerűtlen reménykedés volt.

pug406st 2011.01.03. 23:02:09

@namitirok: forrásmegjelölést azért nem szeretnék egyenlőre mert az elvinné a beszélgetést...

panelburzsuj 2011.01.03. 23:03:00

@Ordnassac:

Igyekeztem visszafogott lenni, de teljesen nem tudom megállni a hangulatfestő csúsztatást.

Tudod: a miliő ... :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:04:51

@pug406st: Egyelőre (jav.) elfogadom, csak kíváncsi lettem volna ennek az értelmes és összefogott írásnak a szerzőjére!:-)

pug406st 2011.01.03. 23:08:13

@Akitlosz: teljesen jogos csak azt felejted el, hogy máshogy érzi az ember ha saját magának tesz félre, mintha csak és kizárólag az állami feneketlen zsebbe tömködné a pénzt.

azonban a többi felvetett kérdésre kíváncsian várnám a blogtársak véleményét és próbáljunk a lényegre koncentrálni és nem kiragadni dolgokat ami oldaltól függően megfogható.

A lényeg a rendszer fenntarthatóság/fenntarthatatlansága...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:08:16

@Ordnassac: Fake!
Ha nem az, akkor is:
"Szervezetünk kiváló helyes-írással, széleskörű olvasotsággal bíró munkatársat keres, aki napi szinten képes különféle szövegek helyes-írásának megfelelő szin-vonalú elenőrzésére és javítására.
Cserében Budapest, I. kerületben szép, tágas, hoszan bejárható, magas presztízsű irodakomplekszumot, tiszteséges - de nem pofátlan - fizetést és remek munkahelyi hangulatot, jó kedéjű vezetőt kínálunk!"

De azért lol egy kicsinyt!

pug406st 2011.01.03. 23:09:06

@namitirok: elküldöm a linket emailedre

panelburzsuj 2011.01.03. 23:11:02

@Ordnassac:

jó kedéjű hírdetés :))

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:11:21

@Ordnassac: Jut eszembe: válaszoltál már a hirdetésre?:-D
jeno@hivatal.hu

a-kis-herceg 2011.01.03. 23:11:27

@Ordnassac: "@simonmondja.: igen, azt tudom, de épp ezért mondom, hogy a "for a better Magyarland" részt nem érzem a szövegeiben. Bár lehet, hogy én vagyok kevés hozzá. "

igen ehhez a "szub"kultúrához neked nincsen radarod... szerintem a cinizmus az alapfeltétel. de nem hatalom alátámasztó, hanem egészséges vidéki fajta... plusz egy jó adag önirónia és egyebek. a csokornyakkendő ennek hiányának bizonyítéka. "túl"kulturáltad magad....

Ordnassac 2011.01.03. 23:11:29

@namitirok: persze, hogy kamu, a megadott email-cím is árulkodó.

Kíváncsi vagyok, hogy vajon él-e ez a mailcím. Lehet, hogy lesz ennek utóélete is?

melus79 2011.01.03. 23:12:23

@6.Lenin: Semmi jövőbelátás,csak némi tapasztalat.Minek ez a sok felesleges ostobaság?
Minek ez a médiacirkusz - majd én eldöntöm,mit akarok nézni,mit tartok brutálisnak,a gyerekem tv nézési szokásait meg szabályozom.
Minek az alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálása?
Minek lenyúlni a mnyp pénzt?A 20 milliárd körüli államadósságon nem segít(Tölgyes tudom,"csak 18:)
Minek korlátozni a sztrájkjogot?
Minek,minek,minek?Nekem ebből egy dolog jön le:ne gondolkodj,ne öngondoskodj,ne ugrálj!Én az alkotmánybírósági hercehurca körül kezdtem mélyebben érdeklődni a politika iránt.Számomra rémítő ez az egész,és cseppet sem tetszik.Nem tetszik ez a sok hazugság,csúsztatás.Semmiben sem mások,mint az elődeik.Csak,ha ezt még lehet fokozni,pedig ezt álmomban sem gondoltam volna,még rosszabbak.
Nem értem,hogy nem zavar sokakat ez a temérdek kritika külföldről?Tényleg elhiszik emberek,hogy erről is a szoci áskálódás tehet?Mindenki hülye és szegény Magyarországot froclizzák csak,mert nincs jobb dolguk?Hát,sajnos nem hiszem.

pug406st 2011.01.03. 23:13:38

@namitirok: helyesírás alapján akár írhatta volna a nemzet tolla is :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 23:15:39

@pug406st:

"a hadsereg kiadásainak teljesen értelmetlen növelése (tankbeszerzés Ausztriából, önkéntes tartalékos alakulatok felállítása)"

Ugyan mitől teljesen értelmetlen?

A honvédség feladata az ország védelme. Ha ez az elvárás felé, akkor képessé kell tenni ennek ellátására, ahhoz meg felszerelés kell.

Teljesen elavult ősrégi felszerelésből áll a hadsereg java, és mennyiségileg nagyon vékony a magyar honvédség. '50-es évekbeli Szabad nép újságba van csomagolva az aknavető lőszer.

A tartalékosok meg azért kellenek elsősorban békeidőben, mert eddig drága pénzért őrző-védő Kft-kkel őriztették a laktanyákat. ami egy vicc. Civil biztonsági őrökkel őriztetni a hadsereget elég nevetséges.

Sorkatonaság ugye megszűnt, szerződésesből meg kevés van, ráadásul fontosabb feladatokra célszerűbb igénybe venni a profi katonákat, mint őrködés az őrtoronyban.

Arról meg nem is beszélve, hogy tartalékosok nélkül háború esetén ugyan honnét lesznek gyorsan bevethető új katonák?

Attól még, hogy valaki nem ért valamit, nem biztos, hogy az teljesen értelmetlen.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:17:00

@Ordnassac: Lesz hát, holnapra törlik és kinyomozzák a feladót!
Majd yól megmártítkodjuk őt, ha kiderül!
Hasta la victoria siempre!

Ordnassac 2011.01.03. 23:17:18

@a-kis-herceg: te vagy az első, aki önirónia hiányával vádolsz. ;-)

@panelburzsuj: mínden kéccségett kízáróan! ;-)

@namitirok: *felnevet*

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 23:17:52

S azt még nem is mondtam, hogy a NATO is csak jóindulatból tűr meg magában alkalmatlan tagállamot, amelyik katonailag gyakorlatilag semmit sem ér, nem képes megfelelni a NATO elvárásainak.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:19:44

@pug406st: helyes-írás, kérem, sőt, akár helesírás is lehetne, a másalhan-gozó-torlódás elkerülése érdekiben!?

panelburzsuj 2011.01.03. 23:21:38

@pug406st:

"A rendszer" fennmaradását megkérdőjezni?!?

Fiatal lehetsz, nincsenek jólbejáratott reflexeid .. :)

pug406st 2011.01.03. 23:24:35

@panelburzsuj: relatíve fiatal és mindig mindent megkérdőjelezek :)

komment1 2011.01.03. 23:25:25

@Ordnassac: Igen, azt is nagyon bírom.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:26:31

@pug406st: Tü nye szkazalú pravda, úgy vélem!
Az előző mondatodban nem szerepelt egyetlen kérdőjel sem!:-P
Relatíve..

6.Lenin 2011.01.03. 23:27:38

@melus79:

Minek ennyi mindent felsorolni.

a válasz 1xü, mert amit eddig próbáltak a tévedhetetlenek az befuccsolt, beszart, tönkrement.

Más kell, nem lehet tökölni, mert nincs rá idő.
Majd lehet javítgatni, ha javul a helyzet.

Vagy végleg mélyrepülünk. Az eddigi folytatásának az eredménye is az lenne.
Sok választás nem volt, nem kínált senki jó megoldást.
Ebből a helyzetből talán már nincs is.
Esetleg még radikálisabb.

Sok rossz példa van, a jó megoldás még várat magára.

pug406st 2011.01.03. 23:28:51

@Akitlosz: hát ha itt bármi gond lesz nem a magyar hadsereg fogja megállítani a támadókat... amúgy remélem sose lesz rá szükség. de ezek csak mind sallangok a lényege nem ebben van az írásnak...

a-kis-herceg 2011.01.03. 23:29:07

velvet.hu/celeb/2011/01/03/egy_szemet_ki_akart_szurni_hajduval/

hajdu péter siel... és lopakodnak utána a mozgássérült parkolótáblák

tbb 2011.01.03. 23:30:26

@Akitlosz:

Elvileg egyetértek veled. De én egy egyszerű lélek vagyok. Nekem a jobbik és a fidesz jobbos, a többi balos.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:30:50

@6.Lenin: Nem lehetne egyszer, egyetlen egyszer elébb gondolkodni, azután lépni, átgondoltan, nem össze-vissza?
Vagy nyolc év ellenzékben és fél év kormányon erre kevés idő?

pug406st 2011.01.03. 23:31:31

@namitirok: :D

oroszt sajna már rég elfelejtettem...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 23:32:13

@sárkányfő:
"Az államadósságra hivatkozni teljesen felesleges, mert az adósság finanszírozható,"

Az a gond, hogy most már nem csak "finanszírozni" kell, hanem visszafizetni, törleszteni, csökkenteni, mert egyrészt megfojtja, visszaveti az országot, - milliárdok mennek el naponta csak a kamatokra évente billiós nagyságrendű összeg - másrészt meg van egy olyan elvi kötelezettség, hogy Magyarországnak be kellene vezetnie az eurót, amihez GDP arányosan 60% alatti államadósságszint kellene. Ez most ugye 81-82%. 2002-ben 52% volt. Tehát 2006-ban csont nélkül be lehetett volna vezetni az eurót, ha tettek volna érte.

Úgyhogy a "finanszírozhatóság" már nagyon kevés. Az csak a vegetálás további kitolása a jövőbe.

Többek között éppen azért fejlődik Magyarország jóval lassabban - már ha fejlődik egyáltalán - mint a régió országai, mert sokkal nagyobb az államadóssága, nagyobb koloncot cipel. Így esélytelen a többiekkel versenyezni. Szlovákia simán elzúgott Magyarország mellett.

Tehát le kell törni az államdósságot, nem finanszírozással, hanem törlesztéssel. Erre lehet(ne) jó módszer a magánnyugdíjpénztárakból befolyó pénz törlesztésre fordítása.

A másik módszer, amit úgy tűnik, hogy terveznek, a monetáris tanács megszállása és a forint rontása, már nem túl egészséges, sőt kifejezetten káros, és amúgy is csak a belső adósságot lehet vele csökkenteni.

a-kis-herceg 2011.01.03. 23:34:46

@Ordnassac: ez durva... ez viccnek durva... megérte neked? vagy ingyenes hirdetés?

ja és ha már iylen jókedélyű a hangulat akkor régőta akarom mondani ne igy nevess:

:-) sem :-D

hanem :) X

és ez csak rád vonatkozik:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:35:06

@pug406st: Én is, mint látszik, pedig pravdu, mert tárgyeset, iszonyúan tárgyeset!:-)
Romani ite domum!

a-kis-herceg 2011.01.03. 23:37:11

@Ordnassac: @namitirok: a palika+palota = palita nem a várban van? nem ők keresnek írástudót? én megértem ha nem merik csak stikában...

a-kis-herceg 2011.01.03. 23:38:19

@namitirok: de ez fordítva van... száj alatt
az lehet tiéd... de az ordi az jellegzetes "nyakas", az utolsó nyakkendős...

cambridge.on 2011.01.03. 23:40:05

@pug406st: Szép összefoglaló!

Azért fennáll a veszély a következő kormányok részéről is, változatlanul hagyni a fideszes szabályozást, enyhítve a nyugdíj fizetésének szorítását.
A mostani, államosítás csak a pillanatnyi pénzszűkén segít.
Olyan forrás amit el lehet költeni.
Senki ne gondolja, majd ebből fognak adósság törlesztésre fordítani jelentősebb összeget.
Arra már készül az újabb dolláralapú hitelfelvétel.
A legjobb megoldás a befagyasztás, felfüggesztés lett volna, az ország helyzetét figyelembe véve.

A magyarok minden helyzetben megtalálják a magyarázatot, miért nem fizetnek adót, miért dolgoznak, (dolgoztatnak) feketén.
Ismerős szlogen: ezeknek?

@Ordnassac: Elfogytak a megbízható káderek?
Vagy a megbízhatóság nem elég?

Ordnassac 2011.01.03. 23:41:06

@a-kis-herceg: mindig rakok orrot a szmájlikra. Az X-es smileyt is szoktam időnként használni, de csak bizonyos esetekben. ;-)X

Ingyenes hirdetés? Ezt most nem egészen értem. Amennyiben arra akartál utalni, hogy én állok a hirdetés mögött: nem és azt sem tudom, hogy ki csinálta. Azonban jó fricska.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:41:08

@a-kis-herceg: Pelota és nem palita, de akár lehet az is!
Talán platán, netán palánta; netalántán platánpalánta.
Vagymi:X

pug406st 2011.01.03. 23:41:28

@namitirok: látom Brian nálad is nyerő :D

a-kis-herceg 2011.01.03. 23:41:30

aki nem látta reggel. ezt az agresszív tvst aki az "emberek emberének emberét" sarokba próbálja szorítani, de a kígyó mindenből kicsusszan

vastagbor.blog.hu/2011/01/03/az_emberek_emberenek_embere_megmagyarazta

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 23:41:34

@melus79:
Lehet erre játszik minden kormány. Úgysem érnek rá sokáig eszetlenkedni, majd megunják és hazamennek a népek.

Teljesen érthető, amit írsz, logikus és elfogadható, de inkább megalkuvásnak, beletörődésnek nevezném, mint elemei erejű felháborodásnak.

Fotelforradalmárok nem fogják megváltani a világot.

Amúgy szombatra is meg lehet szervezni egy elemi erejű országházostromot.

Sajnos képviseleti "demokráciában" ez máshogy nem megy.

A 4 évenkénti két X-nek sok jelentősége nincs, a népszavazás csak látszatintézmény. Úgysem engednének népszavazást a nyugdíjpénztárakról.

Pampogni azt persze lehet, de hatása annyi, hogy a "felháborodott" választópolgár levezeti vele a feszültségét aztán tűr tovább.

panelburzsuj 2011.01.03. 23:43:03

@pug406st:

A mi jóléti államunk akkor koraszületett meg, amikor Magyarország egy zárt gazdasági rendben zömében nála is bénább berendezkedésű államokkal "versengett".

Aztán amikor ez a őrző-védőháló felbomlott, a gazdaságot kirúgtuk alóla, de az így az végképp a levegőben lógó jóléti rendszer álmába azóta is görcsösen csimpaszkodunk. Pártjaink és vezéreink (zsebei) meg sikeresek akarnak lenni, így aztán cinikusan kiszolgálják ezeket az álmokat: ki hitelfelvétellel, ki pillérállamosítással.

Ez ilyen hosszúlejáratú chiken-játék: melyik kormány fogja túl későn félrekapni a - kormányt ...

A kínos az, hogy a sofőron kívül pár millió utas is kucorog a járgányban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 23:43:07

@sárkányfő:

Az, hogy mi ide irogatunk, csak szórakozás, időtöltés, egyéb jelentősége nincs.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:43:46

@a-kis-herceg: Az nem aszjam, különben, hanem a tokám a leragasztott szájam alatt!
;-X

Ordnassac 2011.01.03. 23:44:14

@cambridge.on: kamu a hirdetés, ha nem tűnt volna fel még. Nem tudom, hogy ki csinálta, de aranyos. :-)

cambridge.on 2011.01.03. 23:44:39

@Ordnassac: Akkor lesz komoly, ha az új lakót is apróhirdetésben keresik.

sárkányfő 2011.01.03. 23:46:01

@Akitlosz:
Abban egyetértünk, hogy minél kevesebb az adósság, annál jobb. Én is szívesen látnék 60% alatti adósságot. Az úriember (vagy hölgy?) azonban a manyup államosítása kapcsán hivatkozott az adósságra, ami ebben a vonatkozásban természetesen nem igaz, mint ahogy azt ki is fejtettem neki. Lásd: adócsökkentés ára.

És akkor még nem is említettem neki azt a további 6-800 milliárd ft-ot, amit Matolcsy beígért jövőre, mint megtakarítás az ő reformjai által... Az 3 év alatt 1800-24000 milliárd lesz, ha hihetünk neki... A lényeg, hogy a manyup fenntartható lenne simán, ha akarják van rá pénz. Csak nem akarják, másra akarják.

6.Lenin 2011.01.03. 23:46:25

@namitirok:

Te már tudtad 2006-ban, hogy 2008-ban gazdasági válság lesz?
Még 2008 őszén, 2 héttel a nyilvánosságra kerülés előtt is hazudtak. Még dübörgött a pannon puma.
Azt sem tudni, holnap melyik eu-s gazdaság omlik össze. Sikerül-é megmenteni a közös lóvét?

Hol, és ki tud ma hosszútávra tervezni, egyeztetni, tökörészni, AB-vel, meg mindenféle szakszervezetnek csúfolt társasággal vacakolni?

Tényleg az a megoldás, hogy minden áron megpróbáljuk egymást hülyének nézni?

Kemény érdek harcok vannak, amiben vannak nyertesek és vesztesek.
Hol van az előírva, hogy mindig az vesztesek között a helyünk?

Azért mert a nagyobb országok seggéig érünk, ki is kell nyalni?
Tényleg ?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:47:14

@cambridge.on: Mármint az Országgyűlés?
Vagy Viktor (áldassák a neve) apróhirdet majd? $-X

sárkányfő 2011.01.03. 23:47:58

@Akitlosz: ez igaz, de ez így a válasz megkerülése. ezt kivétel nélkül minden kommentre be lehetne írni válaszként.
csak van etikai álláspontod?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 23:47:59

@pug406st:
"teljesen jogos csak azt felejted el, hogy máshogy érzi az ember ha saját magának tesz félre, mintha csak és kizárólag az állami feneketlen zsebbe tömködné a pénzt."

Érezni érezheti, de ez az érzés a nyugdíjkassza egyenlegében ugyan nem nyilvánul meg. Az érzés nem pénz.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:50:09

@6.Lenin: Tényleg! Ha nem nyaljuk ki, akkor nyalhatjuk a sajátunkat, az meg problémás!
Kivéve, ha Kínával vagyunk (gazdasági) fejlődési versenyben, mert akkor ők nyalnák (mármint az IMF és egyebek) a mienket!

Elnézést, nyalást szabad emlegetni éjfél-tájban?

a-kis-herceg 2011.01.03. 23:52:56

@Ordnassac: TWA n kaptam választ

w.blog.hu/2011/01/03/elnoki_porno/fullcommentlist/1#c12063762

szerinted is ciki ez a klub hangulat? mert a másoknak én pont azt írtam nekik semmi értelmét nem látom... kontrák-rekontrák prokontrák nem alakulnak ki...

szerintem ez színesebb... az első 2-300 az itt is szigorúan posztos hsz... utána klubra vált. én csak plusz funkciónak érzem. igaz az picit zavar ha pár kósza "normális" kommentelő hátraszorul, mert kicsit eltűnik a klubban...

összességében ezt felnőttebb dolognak látom hogy mindenkire rá van bízva hogyan él a hsz ek lehetőségével, illetve azonnal reagálhatók a hsz ek. ez sokszor időt is megsporol.... szval nekem ez jobb...

komment1 2011.01.03. 23:54:15

@namitirok: Azért az tényleg elképesztő gáz, hogy egyszerűen nem képesek egy olyan embert alkalmazni az anyagok kezelésére, aki legalább tud helyesen írni, szabatosan fogalmazni meg ilyesfélék. Persze, szerintem általában tényleg igaz, hogy fejétől bűzlik a hal. Schmitt stabil embere ez a Kiss Norbert, akit minden újabb hivatalába magával hurcol, el nem hagyna útközben, és ennek a hivatalvezető úrnak kellene megfelelő emberekkel körülvennie magát - hát......., ez talán túl nagy kihívás.

cambridge.on 2011.01.03. 23:57:04

@namitirok:Palota Sándor, keres új bérlőt.
Előnyös fekvésű, de a szomszédok néha bekukucskálnak.
A rezsit fizetik, de alá kell irkálni a számlákat, ami sokszor érthetetlenül hosszú magyarázó szöveget tartalmaz.

@Ordnassac: Nem olvastam el, csak rápillantottam.
Nem áll szándékomban jelentkezni.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.03. 23:57:12

@komment1: Megvan! Kiss Norbert álnéven adták fel a hirdetést, a fog-almazás elárújja!:-X

a-kis-herceg 2011.01.03. 23:57:58

a Vastagbőr ről kiderül hogy az MTV hű követője a palipalotának, mert (teli) hibás szöveggel rakták fel a beszámoló cikket. tanulság: a legokosabb ember a KE. sose próbálj okosabbnak láccani mint ő.

sárkányfő 2011.01.03. 23:58:41

Na ez felettébb érdekes:
hvg.hu/itthon/20110103_orban_feltette_sajtoszabadsagot

2002-ben járunk, Orbán a személycserék miatt az államfőnél panaszkodik hogy veszélyben a sajtószabadság :)

És: "2002 augusztus végén az Az Orbán Viktor exminiszterelnök által létrehívott Szövetség a Nemzetért Polgári Kör a Szabadság térre (az MTV székháza elé) szervezett tüntetést, amelyen több jobboldali újságíró - köztük Bayer Zsolt - is megjelent. A sajtószabadság ravatolózájává nyilvánította az MTV épületét Kerényi Imre és felszólította a megjelenteket, hogy a magukkal hozott virággal, "a gúny virágaival" borítsák be a teret és temessék el a sajtószabadságot."

Vajon most fognak tüntetni Filip ellen? :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.03. 23:59:29

@pug406st:

"a hadsereg kiadásainak teljesen értelmetlen növelése"

A szocialista kormányzat 2006-ban letett a NATO asztalára egy hadseregfejlesztési ütemtervet. 2010-ig az égvilágon semmit nem valósítottak meg a saját tervükből, amiért már az új kormány képviselőinek az arcáról ég a bőr a NATO előtt.

Csak nem gondolta bárki is, hogy a szocialisták a NATO felé kevesebbet hazudoztak és sumákoltak, mint az EU fele?

Tehát az új kormánynak új tervet kell a csupán papír régi helyett a NATO asztalára tenni. Ha pedig nem akar ugyanolyan Háry Jánosnak tűnni, mint a szocialisták, akkor virítani is kellene most már valamit, ahhoz meg forrás kell.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 00:00:55

@komment1: Hapcit a köztársasági elnök hivatalába!
Jó pénzért szívesen eszem jókat, minimális korrektori tevékenység mellett. Munkaidő: 10-16h, közben két óra ebédszünet (3 fogásos ebéd + 1 óra szundikálás).
Távlatos program: meghonosítom a "faszkalap" jelzőt a közigazgatási nyelvben. :)

pug406st 2011.01.04. 00:01:28

@Akitlosz: ismét mondom h nem ez a lényeg... nem állítom h a sorok írója tévedhetetlen sőt...

Ordnassac 2011.01.04. 00:01:50

@cambridge.on: olvasd el azért a leírást és akkor meglátod, hogy miért linkeltem. ;-)

a-kis-herceg 2011.01.04. 00:03:15

kormányablak... ez kicsit olyan mint az ablakzsiráf... kicsi voltam mindig vmi nek elképzeltem... néha zsiráfra néha ablakra hasonlított jobban

de logikus az ablak, ahol be lehet nézni, hogyan dolgozik a kormány...

6.Lenin 2011.01.04. 00:03:30

@namitirok:

Hát igen, eddig mindig nyaltunk, mégis rácsesztünk. Talán tényleg 1x nem kéne, hátha...

Csak az tényleg gond, hogy sokaknak ez már napi szükséglet, éltető. Mindig voltak/vannak/lesznek.
Azt már fel sem tudják dolgozni magukban, talán lehetne értékén is. Mondjuk mellette, egyenjogúként.
Gondolom nem mernek, vagy már nem tudnak kibújni az előttük fénylő nagy segg mögül. Biztonságban érzik magukat mögötte, és ha már ott van...

a-kis-herceg 2011.01.04. 00:06:10

www.pokoli.hu/rovat/tvrtkomment/ez-magyarorszag-szegyene-folytatas-352359

még hogy nincs munka. "arbeit macht frei". a gyerekváltozat mehet majd az MTV2 n. mert ez így csak max a Nemzeti Színházban, de ott se sokáig (juniusig...)

Ordnassac 2011.01.04. 00:06:46

@a-kis-herceg: az az ablak azért időnként inkább hasonlít egy vakablakra és ezt most színtől függetlenül mondom...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 00:08:36

@6.Lenin: Igen, ha valamikor, akkor most lehet rá esélyünk, az igaz, idén elérjük Svédország szintjét az államadósság százalékában, mint tudjuk! Csak a a stílus, az hiányzik, meg a fifika, legalábbis nekem! Erőből politizélünk, csak erőnk nincs!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 00:09:30

@namitirok:

A helesírás is heles. Ha a hivatalos helesírásügyileg nem is, de amúgy normálisan az.

Innen lehet tudni, hogy hova kell ly és hova j, már aki nem ismeri a hangokat.

Akinek az l-ezés sem megy ... hát elég peches kölök, mivel a tanodákban általában nem magyarázzák el rendesen.

"Lexikális tudás" magold be és punktum!

Pedig nem, akadna más módszer is.

sárkányfő 2011.01.04. 00:10:04

@pug406st: ez saját írásod?

egy kis adalék:
www.fn.hu/makro/20101213/szalay_berzeviczy_megszunhet_magyar/

"Szalay-Berzeviczy: megszűnhet a magyar tőkepiac "

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 00:10:19

@Ordnassac: alkalmas pozícióban elsőosztályú zsebcirkáló diktátor lenne Tótawéből.
"Mindig csak én, csak én, csak én, csak én tudom tutit, a többijek mind mucsaijak..."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 00:11:17

@pug406st:

Azon meg nem nagyon van mit értekezni, hogy fenntartható, vagy fenntarthatatlan-e a nyugdíjrendszer, mert egyértelmű, hogy fenntarthatatlan.

a-kis-herceg 2011.01.04. 00:11:37

az anyós halálakor hálapénz? vagy másképp fogalmazva. a beteg anyósáért nem ad hanem elvesz hálapénzt...

praxis.blog.hu/2011/01/03/mas_halapenzet_kaptuk_vissza

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 00:12:33

@tbb:

Ez igaz is, ha a gazdasági kérdéseket nem nézzük, és a többség általában nem ez alapján osztályoz, tehát igaz, amit írsz egyébként.

komment1 2011.01.04. 00:12:44

@a-kis-herceg, @pug406st: Always look on the bright side of life! :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 00:16:10

@komment1: Nekem is beugrott ez, de ez is:
Apáink apáinak apáit is..ez meg az emberek emberének emberéről...

pug406st 2011.01.04. 00:17:23

@sárkányfő: nem az enyém ezért is írtam h lemaradtak az idézőjelek. azért nem akartam eddig megmondani, h ne vigye el a beszélgetést az írás szerzőjének személye más irányba.

galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=45708:mit-tegyuenk-nyugdij-uegyben&catid=9:vendegek&Itemid=66

@komment1: :)

@Akitlosz: köszönöm.

6.Lenin 2011.01.04. 00:20:46

@namitirok:

Nem tudom, volt-é már példa, 1 eccerű bement az utcáról és 9,8-at futott 100-on?
Vagy csak nem olvastam, mert pont cenzúráztak.

tbb 2011.01.04. 00:23:54

@panelburzsuj:

Hát mert alanyból nincs hiány.

a-kis-herceg 2011.01.04. 00:26:05

@Akitlosz: neked zsoltika mi a végzettséged? csak a sok gazdasági komment kapcsán jut eszembe...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 00:27:50

@sárkányfő:

Elvileg bármire lenne pénz. Mindenre semmiképpen.
Valóban az dönt, hogy mire akarják, hogy legyen pénz.

Szentföldi zarándokutak állami támogatására lesz pénz.

Nekem gyakorlatilag bármilyen költségvetés elfogadható lenne, ha az nem lenne hiányos.

Mert az fontos, de másodlagos, hogy mire költse az állam a pénzt. Arról mindig lehet elmélkedni.

De csak annyi pénzt szabadna, amennyi a bevétel, mert a hitelből dorbézolás évtizedeken keresztül semmi jóra nem vezet.

Ha futja, akkor orrvérzésig lehet róla diskurálni, hogy inkább kerékpárutak épüljenek-e, vagy a tűzoltók kapjanak több veszélyességi pótlékot, vagy akármi.

De ha nem futja ... mindenre, akkor valahol fogni kell a pénzt.

Na azon is lehet vitatkozni, hogy hol. Ez nyilván megint komoly érdekek ütközése. Szintén.

A költségvetés pláne az a műfaj, ahol nem lehet mindenkinek a kedvére tenni.

Aki nem kap elégedetlen, aki kap, az is elégedetlen, mert miért csak annyit kap.

pug406st 2011.01.04. 00:29:11

@Akitlosz: csak a keresztényeknek vagy a zsidóknak és a muzulmánoknak is? :D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 00:33:07

@6.Lenin:
Gazdasági válsággal takarózni csak felelősségáthárítás.

Ha Magyarország nem lett volna eladósodva, akkor meg sem kottyant volna neki a válság, egyáltalán nem fenyegetett volna államcsőd, semmi szükség nem lett volna IMF-re.

Ha egy ország prosperálás idején is hadigazdálkodást folytat, hitelből él, akkor nyilván azonnal padlót fog, ha beüt a válság. Nincs tartalék, nincs újabb hitel, a gazdaság zsugorodik. Passz, önerőből semmit nem tudnak tenni, marad az IMF "segítsége".

Egy felelős ország felelős kormánya úgy tevékenykedne, hogy felkészül a nehéz napokra is, és nem zuhanna rögtön össze, ha megfújja a válság szele.

a-kis-herceg 2011.01.04. 00:34:33

Esztergomban pénzügyi biztos tevékenykedik... rajtakívül semmi sem biztos

tetenyi.blog.hu/2011/01/02/esztergom_mintavaros#more2554865

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 00:38:55

@panelburzsuj: mer' jelzőként fungál alkalmazója szándékai szerint.
Mindig keresed a kákát a nyaloncon...

sárkányfő 2011.01.04. 00:40:56

@Akitlosz: Új témákat vetsz fel, amiben részben egyetértek, részben nem. (Azért azt nyilván te sem szó szerint érted, hogy bármilyen klts. jó, ha nem hiányos). De annak örülök, hogy legalább azon túl vagyunk, hogy nem az államdósság miatt kell államosítani.
A szentföldi zarándokutak állami támogatása ugye csak valami vicc?

panelburzsuj 2011.01.04. 00:41:47

@tbb:

És állítmányból? Különösen névszói állítmányból?

(Példamondat: Debreczeni József egy faszkalap.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 00:44:05

@sárkányfő:

Van persze. Erre a nyugdíjrendszerre így nem futotta, meghaladta az ország lehetőségeit. Hitelből nyugdíjrendszert fenntartani nem okos dolog.

Ha megszüntetik az MNYP-ket, akkor az a jó döntés, ha államadósság-csökkentésre fordítják, folyó kiadások fedezésére nem jó ötlet.

Persze lehet mondani, hogy miért onnan veszik el a pénzt, miért nem máshonnan, de máshonnan esetén is érdekek sérülnének és akkor is felháborodás lenne. Ráadásul jórészt ugyanazok háborodnának fel ugyanígy, mint most. Csak másért.

Tegyük fel például, ha nem nyúlnak a magánnyugdíjpénztárakhoz, hanem bevezetnek egy 50%-os SZJA kulcsot évi bruttó 2 millió forint feletti jövedelmekre, "fizessenek a gazdagok!" jelszóval, akkor nem háborodott fel volna ugyanez a kör, akkor nem ostorozta volna ugyanígy az összes ellenzéki párt a kormányt?

Nem a fenét nem, ugyanez lett volna a szereposztás, csak mások lettek volna az előadott szövegek.

panelburzsuj 2011.01.04. 00:44:50

@Hepci:

Csakis azért csomózlak, hogy megóvjalak a kontrollálatlan zsebízlésdiktátorrá fúvódástól ... :)

Ordnassac 2011.01.04. 00:50:38

@a-kis-herceg: azért Tétényi Éva szövegében is megjelent a politikusi önfényezés:

"Ezt a lépést csak egy független, a hosszú távú célokat szem előtt tartó vezető tehette meg."

:-P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 00:56:22

@panelburzsuj: mindent lehet elegánsan is csinálni. Itt is jól látható, hogy a gyönge epigon (Zsüli) milyen kezdetleges teljesítményt nyújtott ezen a fontos kulturális területen.

panelburzsuj 2011.01.04. 00:56:45

@Ordnassac:

"Tisztában vagyok azzal, hogy a népszerűséget csökkentheti a jóléti intézkedések megvonása."

Ez most nem volt szép tőled. Te is tudod, hogy a ciklus-népszerűséget tényleg csak függetlenek merészelhetik áthágni.

sárkányfő 2011.01.04. 01:00:39

@Akitlosz:
Szerintem az ország lehetőségeit a mosatni kiróvó-felosztó rendszer haladja meg. Hosszútávon pedig időzített bomba az ország számára.

Manyup és adósság:
Azt a pénzt, amit most fel kell venni adósságként a kieső bevételek miatt, azt visszanyeri az állam akkor, amikor nem kell majd fizetnie a teljes nyugdíjat. Sőt, a nyereség "örökké" tart, tehát idővel tiszta nyereség ez az államnak. Nem is szólva arról, hogy közben átáll az ország egy igazságosabb, átláthatóbb,és főleg fenntarthatóbb rendszerre.

Persze adósságot se kéne felhalmozni, ha pl. nem erőltetnék a nagy "válság" közepén az adócsökkentést. Ugyanis szó sincs 50%-os adókulcsról (ezt honnan vetted?), elég lett volna az eredetileg tervezett magasabb adókulcsokat meghagyni. Eddig is sávos adórendszer volt hazánkban, nem volt ez ellen tiltakozás. A KT kiszámolta mennyi esik ki, 500 milliárd évente, emellett minden hivatkozás a pénzügyi gondokra alapjaiban hiteltelen.
Érdeksérülés: A magántulajdon jogának megsértése egész biztosan sokkal nagyobb érdeksérülés. Nem is szólva a cinizmusról: ezt biztosan el fogja kaszálni vagy az AB vagy az EU-s bíróság. pontosan lehet tudni mit fog akkor mondani a fidesz: ja igen kérem, de már nincs meg a pénz, sajnáljuk.

De az eredeti kérdésem arra vonatkozott, hogy etikailag mi a véleményed arról, hogy aki nem lép vissza, az nem kap majd állami nyugdíjat, noha eddig is vonták, és ezután is vonni fogják tőle a nyugdíjjárulékot?

Ordnassac 2011.01.04. 01:02:25

@panelburzsuj: azt nem mondtam, hogy nem értek egyet vele. ;-) Azonban attól még az önfényezés az önfényezés.

panelburzsuj 2011.01.04. 01:08:50

@Hepci:

Juliskámnak tömören radikális nevelési elvei vannak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 01:11:25

@a-kis-herceg:

Nagyon fontos, hogy milyen a himnusz a zászló, a címer, mit csinál az alkotmánybíróság, van-e sajtószabadság, és egyéb roppant fontos dolgok.

De a lényeg az mindig a gazdaság. Ha gazdag az ország és nagy a jólét, akkor itt fognak maradni az emberek, sőt még a külföldiek is ide fognak vágyni, és senkit nem az fog meghatni, hogy demokrácia van, vagy diktatúra. Tódul a nép Svájcba is, meg az Egyesült Arab Emirátusokba is.

Jó, persze egyéb dolgok is számítanak, pl. közbiztonság, de elsődleges az életszínvonal.

Mivel egyik pártnak sincs semmi komoly ötlete az ország belátható időn belüli felvirágoztatására ezért foglalkoznak társadalmi illetve egyéb kérdésekkel.

Nekem persze lenne, meg elvileg tudja is mindenki mit kellene tenni - radikálisan visszafogni az állami kiadásokat, megvalósítani a sokszor hangoztatott kicsi, olcsó, hatékony szolgáltató államot - de ehhez nincs elég bátorsága senkinek - valószínűleg valójában a politikusok nagyobb részének nem is érdeke rendbe tenni ezt az országot - mert gyakorlatilag a társadalom egésze jajveszékelne az állami köldökzsinór és pelenka elvesztésekor.
Ugyanis radikálisan csak akkor és csak úgy lehet csökkenteni az állami kiadásokat, ha az állam feladatait is újragondoljuk, csökkentjük, ez pedig nagyon sokak érdekét sértené, akik bármiféle módon állami pénzekből (is) élnek.

Ekkora felháborodást meg egy gondoskodó államhoz szokott társadalom nem valószínű, hogy elviselne demokráciában.

Csak úgy van igény a jólétre, hogy azért ne a piacon kelljen megdolgozni, hanem az állam szórja a mannát.

Valójában tehát nincs sem társadalmi, sem politikai akarat még hosszú távon sem kapitalista módon felfejleszteni az országot.

Azon meg mindig el lehet vitatkozni, hogy benne legyen-e a címer a zászlóban, vagy ne legyen benne, és amúgy is tök mindegy.

panelburzsuj 2011.01.04. 01:14:05

@Ordnassac:

Hát a testületétől nemigen várhatja a feldicsérését, úgyhogy a szokottnál is jobban rá van szorulva az öndicséretre.

Hogy önmagát harmadik személyben emlegeti, az viszont nem túl biztató jel a magyar politikai retorika hagyományai fényében ... :)

Ordnassac 2011.01.04. 01:14:59

@tbb: @panelburzsuj: @Hepci: megnézném DJ arcát, ha meglátná a kommenteket itt :-D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 01:15:02

@pug406st:
A katolikus pap(tanonc)oknak azt hiszem.

panelburzsuj 2011.01.04. 01:16:38

@Ordnassac:

Hát a testületétől nemigen várhatja a feldicsérését, úgyhogy a szokottnál is jobban rá van szorulva az öndicséretre.

Hogy önmagát harmadik személyben emlegeti, az viszont nem túl biztató jel a magyar politikai retorika hagyományai fényében ... :)

pug406st 2011.01.04. 01:17:13

@Akitlosz: remek... ez már komolyan a vicc része. az egyház szedje össze a hívektől a lóvét és ennyi. kapják meg a pénzüket az összes közfunkciójukra de ennyit és ne többet.

panelburzsuj 2011.01.04. 01:18:41

@tbb:

A jelző meg az állítmány szinonimák?

Érdekes elmélet, hol tanítják?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 01:21:20

@sárkányfő:
"A szentföldi zarándokutak állami támogatása ugye csak valami vicc?"

Nem, dehogy. Kérdezd Semjén Zsoltot, ha nekem nem hiszel!
"
Magyarország és a Szentföld kapcsolatait tekintette át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka szombati budapesti találkozóján. A kormányfő-helyettes a találkozó után maximális támogatást ígért a szentföldi magyar zarándoklatoknak.

A miniszterelnök-helyettes felidézte, hogy a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagenddel való diplomáciai megállapodást 2000-ben kötötték meg az első Orbán kormány idején. Akkor kitűnően működött, az utóbbi években azonban mintha kiürült volna - jegyezte meg. Ezt szeretnék most ismét élettel megtölteni, és megtalálni az egyházi és állami forrását annak, hogy a magyar zarándokok minél nagyobb számban látogassanak el a Szentföldre, illetve a felszentelés előtt álló kispapok kapjanak egy szentföldi zarándoklatra lehetőséget.
"

Na szóval akkor pontosan ezeknek a felszentelés előtti papjelölteknek a szentföldi zarándoklatát fogja az állam fizetni közpénzből.

2010. augusztus 20-i esemény.

tbb 2011.01.04. 01:24:54

@panelburzsuj:

Én speciel a faszkalapra és Debreczenire értettem.

trabant 2011.01.04. 01:27:20

@Akitlosz:
"Arról meg nem is beszélve, hogy tartalékosok nélkül háború esetén ugyan honnét lesznek gyorsan bevethető új katonák?"

Nocsak! A Szent-Korona-tan birtokainak visszavételére készülnek a háborúsdira feltankoló alkotmányozók?
Rossz vége lesz ennek, ha így folytatják.

panelburzsuj 2011.01.04. 01:30:28

@tbb:

Aha.

Hepci életműve kezd beérni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 01:39:46

@sárkányfő:
"Ugyanis szó sincs 50%-os adókulcsról (ezt honnan vetted?)"

A fejemből. Én találtam ki tegyük fel példának. Azt hittem egyértelmű volt.

A SZJA-t nem lett volna jó változatlanul hagyni, ugyanis a minimálbér adómentessége az elmúlt 20 év legrosszabb döntései között van.
Nem lehet egy országban ennyi sok dolgozónak adómentességet adni, amikor ilyen sok a minimálbéres, és ráadásul tudható, hogy éppen az adórendszer erősen progresszív volta miatt nem jelentik be a valós béreket.

Ha kevés a minimálbér akkor növelni kell és nem adómentessé tenni. A 8 év szocialista kormányzás reálértéken semennyivel sem növelte a minimálbért.

És akkor ez most független attól, hogy egykulcsos, vagy többkulcsos az adórendszer, de a 0%-os kulcs teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók béreire nagyon nagy luxus és igen rossz ötlet főleg, hogy ennyire sok embert érint.

A magánnyugdíjpénztár kérdés engem annyira nem érdekel, sőt már a könyökömön jön ki, elkapcsolok, ha erről értekeznek a tévében.

Nem mondom, hogy tudtam, de sejtettem a bevezetésekor is, hogy nem fog beválni és abból nem lesz nyugdíj. Bejött. Nem mondom, hogy örülök neki, de nem lepett meg.

Az önkéntes nyugdíjpénztárakat jó ötletnek tartom, azokkal nincs is gond, hacsak nem a magas működési költségek.

tbb 2011.01.04. 01:53:55

@panelburzsuj:

Asszondod? Hogyha nem lenne Hepci, akkor nem lenne faszkalap? Hát micsoda lenne?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 02:09:07

@trabant:

Magyarország nem teljesíti a NATOban vállalt kötelezettségeit. Azokat sem. A szocialisták ugyanúgy átverték a NATO-t, ahogy az EU-t.
Na ezen a politikán akar változtatni a mostani kormány és ezért kell végre valamit csinálni a hadsereggel, ezért kapnak több pénzt.

Ha az EU meg a NATO kirúgná az elvárásoknak megfelelni nem akaró tagállamokat nem lennének ennyien, de a maradékra legalább lehetne számítani.

BonFire 2011.01.04. 02:23:21

"..ha lett volna „egyik sem” rubrika a szavazólapokon, talán az is átlépte volna a parlamenti küszöböt."

Szvsz így is volt. Mennyi is volt a fasszal szavazók száma, vagyis az érvénytelen szavazatok mennyisége százalékban? Ott az "egyik sem" rubrika.

Amúgy tényleg unalmas már ez a mozdíthatatlanság. Ez a kiszámíthatóság. Vagy MSZP vagy Fidesz. Semmi új. A médiatörvényre meg most is azt mondom: gumicsont. Nem akarnak őt befegyelmezni vagy cenzúrázni senkit, isten ments! De pár hónapig elcsámcsog rajta a hazai és a nemzetközi sajtó, és addig sem tesznek fel a választók kínos kérdéseket.

Amire meg lecseng, újra bedobnak a köztudatba valamilyen utálatos koncot, hogy mindig leplezzék az aktuális és igen akut problémákat. Hogy tudniillik mégsem nyugaton kel a Nap; nem hozták el a tejjel-mézzel folyó Kánaánt; még mindig nincs kolbászból a kerítés; nem csökken a költségvetési hiány és az államadósság; nem teremtődnek új munkahelyek, nem csökkent a munkanélküliség; nem növekednek a reálbérek és nem csökkennek a rezsiköltségek; a kis- és középvállalkozók még ugyanúgy nem rúgnak labdába, mint eddig – hiába tépte értük a pofáját Orbán 8 éven keresztül, és a többi.

A médiatörvényből nem lesz lófasz sem. Hány politikai blog van? Megszámlálhatatlan. Ha csak ezt az egyet vesszük, hogy minden poszt alatt van 1000-2000 hsz, ami mondhat jót és rosszat egyaránt, egy ember olvashatná 24 órában és irkálhatná a fekete pontokat, mégsem érne sosem a végére.

Nincs annyi kapacitás, amennyi minden irományt, publicisztikát, blogposztot és olvasói kommentet fel tudna dolgozni. Ez egyszerűen kivitelezhetetlen. A média már rég nem a sugárzott tévé és a papíralapú újságot jelenti. Ebbe belebuktak. Vége.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 02:48:12

@Ordnassac: szerintem benéz ide időnként. Roppant hiú és súlyos lelki kihívásokkal küzdő figurának tűnik... egyéb tulajdonságai mellett... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 02:51:15

@panelburzsuj: alany, állítmány, faszkalap. Ez a 3 legfontosabb mondatrész. :)
(Egyébként visszafogom majd magam, nem szeretném, ha ez lenne itt a társalgási nyelv főcsapása.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 02:54:40

@panelburzsuj: fú, ez súlyos. Nem akarsz vitázni velük? Értékelnének...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 07:11:52

Nézem ezt a kis Manneken Pis szobrocskát a censored táblával.

Végülis nekem nem a tábla fura, hanem a huszáregyenruha.
Arról volt szó, hogy népviseletbe kéne öltöztetni, nem ?
A divatblogok leszarják, ahogy látom,
a polblogok és a turisták foglalkoznak csak vele.

De, biztos, hogy nekünk egy piros egyenruha a népviseletünk ?
Fura.

pug406st 2011.01.04. 07:17:18

@Akitlosz: lol növelni a minimálbért????????????? akkor aztán tényleg versenytársai leszünk kínának. ezt remélem nem gondoltad komolyan...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 07:24:46

Szóval, ha már kitört a kultúrharc...
Nem tudom, hogy más népek mibe öltöztették a Maneken Pis-t, de a katonai egyenruha - lehet, hogy nem nyerő pont most.
Talán a néprajzosok...

Ezek a nemzeti konzervek nagyon militaristára vették a figurát.

Vagy megint hadat üzenünk az egész világnak, mint anno ?

melus79 2011.01.04. 07:41:54

@6.Lenin: "Más kell, nem lehet tökölni, mert nincs rá idő.
Majd lehet javítgatni, ha javul a helyzet."

Ezzel nem értek egyet,mert kapkodásból nem lehet jót elérni.Amúgy a gazdasági állapotok már egy ideje adottak,volt min.8 évük gondolkodni.Az nem mentség,hogy az EU nem fogadta el a többi ország kérelmét,hogy számítsák be az mnyp vagyont.Rettenet rosszul lett lekommunikálva és nem csak ez,hanem a többi intézkedés is.Én mindent megértek,sőt,ha alátámasztják érvekkel,el is hiszek.De ez a dilettáns kapkodás,majd a törvények ad hoc változtatása,elképesztő és elfogadhatatlan.

melus79 2011.01.04. 07:48:42

@Akitlosz: "Teljesen érthető, amit írsz, logikus és elfogadható, de inkább megalkuvásnak, beletörődésnek nevezném, mint elemei erejű felháborodásnak.

Fotelforradalmárok nem fogják megváltani a világot."

Sohasem állítottam,hogy forradalmár lennék,de tökéletesen ráillik ez a magyar mentalitásra.Igen,keserű beletörődés.Némi felháborodott pampogással.Egy kétgyerekes gyed-en lévő anyukától ennyi telik.Sajnos.:)

Amúgy a magyar kultúrára nem nagyon jellemző a tüntetgetés,némileg ellentmondva a 2006-os eseményeknek.Oltári felháborodás akkor sem volt,illetve volt,de a többség inkább otthon,a fotelből kísérte az eseményeket.Szerintem mi elhittük,elhitették velünk,hogy úgysincs értelme.A főváros szétrandalírozásának nem is volt.Én nem vagyok híve egy újabb forradalom prognosztizálásának,a felháborodás még nem is tart ott,sokan még kivárnak.De legkésőbb februárban,vagy az első félévben azért elgondolkodnak.

teevee 2011.01.04. 07:51:15

@heima_: Szerintem, sok mindenben igazad van.

Nem jó, ha az átlagbér a legmagasabb kulccsal adózik, ez tény. Viszont, az ok okozati összefüggés nem annyira egyértelmű, hogy magasan adózó átlagbér -> feketegazdaság, mert az is életszerű magyarázat, hogy a kiterjedt feketegazdaság miatt kellett az adósávokat alacsonyan tartani, merthát valakitől csak be kellett szedni az adót. (Ezen lehetett volna másképp is segíteni, az adósávok emelésével, az adóhivatal erősítésével, stb.)

Igazad van abban is, hogy adóval nem szabad megfojtani az aktív, értéket termelő réteget, mert ők hajtják a gazdaságot és csak ebből lehet visszaosztani az inaktívaknak. Ez klasszikus neoliberális álláspont, eléggé nyomatékos érvekkel megtámogatva.
De akkor, hogyan lehet az, hogy a kormány a válságadókkal pont az ellenkezőjét csinálja, pont a fehéren adózó multikat sanyargatja, mondván "azoktól lehet elvenni" akiknek van? Ez nem ellentmondás?

Az is igaz, hogy az egészségügyi járulék is egykulcsos mégsem hisztizik érte senki. De az egészségügyi finanszírozásán viszont pont elegen hisztiznek és ennek keretében érdemes vitatni a járulék kérdését is.
Azok az elvek alapján, amit Te itt kifejtettél, nyilván egyetértesz azzal, hogy le kéne számolni a teljes körű ingyenes ellátás elméletével (mert gyakorlata az nem volt), a biztosítási elv felé kellene elmozdunli, a tényleges használathoz igazítani a finanszírozást, de az ilyen irányú kísérleteinek voltak nagyon erős politikai ellenfelei. (Pl. a jelenlegi kormánypártok.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 08:16:27

@pug406st:

Azon problémáznak, hogy a SZJA változással rosszul járnak a minimálbéresek.

Erre a megoldás a minimálbér emelés, nem pedig a minimálbér adómentességének a fenntartása.

Kínával nem lehet a munkabérek terén versenyezni, és így halott ötlet ezt erőltetni, vagy erőltetni akarni.

Nyugat-Európai árakkal és kínai bérekkel Magyarország csak a nyomor mintaországa lenne, nem a versenyképességé.

A legversenyképesebb államok mindegyikében magasak a munkabérek.

A minimálbérből kellene, hogy jusson adóra.

Adómentes minimálbér rendkívül rossz ötlet (volt).

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 08:22:21

@Akitlosz: Tehát a minimálbér emeléssel a kis keresetűek még csak pénzüknél vannak, ezzel gyengül a versenyképesség (Szlovákiában regionálisan még az ő jelenlegi alacsony minimálbér szintjüket is csökkentik a versenyképesség miatt), s közben mégis százmilliárdokat költünk képviselői fizetések haszontalan növelésére.

cambridge.on 2011.01.04. 08:55:56

@BonFire: A rádió is, a televízió is hallgatói ill. nézői FELJELENTÉS alapján került az NMHH látókörébe. Mit gondolsz, a blogolvasók között nem találnak önkéntes erkölcscsőszöket?

heima_ 2011.01.04. 08:57:18

@teevee: "magasan adózó átlagbér -> feketegazdaság"

ez alapvetően attól függ, hogy csalónak nézed a magyar népet, vagy nem. szerintem alapvetően az ember nem csal (többségében, modorkirálynők kíméljenek), ha fair terhekkel találkozik, akkor jobban megéri neki a békesség, mint az adócsalás. (túl nagy a csalás alternatív költsége, dupla adminisztráció+büntetés lehetősége stb).

Amíg nem igazodik a valósághoz az adórendszer, addig hiába minden szigor, nem lesz eredményes a behajtás, lásd Gyurcsány és Bajnai-kormány kísérletek. A burzsujok (és ehhez elég br200) eddigi magas adóterhelése pedig egyértelműen politikai döntés eredménye (inaktívakat nyomni minden áron), ehhez mindig könnyű jelszavakat találni (szolidaritás, igazságosság stb szolidaritási különadó megvan?), mert sok az irigy lusta proli, aki inkább turkál más zsebében, mint h tegyen vlamit az előrejutásért.

"Ez nem ellentmondás?" Nem, nem az. Én nem gondolom azt, hogy a bankok, közműcégek, hiperek stb ölébe esett a jövedelmük és ezért nem tettek semmit, de látni kell, h olyan piacon tevékenykedtek/nek, ahol az elvárhatónál nagyobb profitot lehetett elérni a szokásosnál kisebb kockázat mellett (elégtelen állami szabályozás okán pl). Ezt nyilván nem adóval kell kezeleni, a hivatalos kormányálláspont szerint nem is ez történik, de nem tudom nem észrevenni az összefüggést. Én lennék a legboldogabb, ha nem lenne rá szükség, és mondjuk a 2010-es TAo bevételeknek nem csak a töredéke teljesül (vö nincsenek csontvázak).

TB: először is az ellátás nem ingyenes, járulékot fizet érte a munkavállaló és munkaadója is (ezért pofátlan mondjuk a vizitdíj). nem vagyok nagy eü guru, én az ealap és a kórházak közötti finanszírozási rendszerben és az ellátórendszer szervezésében látok nagy tartalékokat. én ezekben az irányokban nem láttam kísérleteket az elmúlt ciklusban, a vizitdíj, széf, kórházprivatizáció meg eükassza privatizáció kombó nem túl meggyőző.

egyébként lehet persze alapcsomag + extrákra bontani az ellátást, de én még annak se vagyok feltétlenül híve, hogy a dohányosok, extrémsportosok, hajléktalanok, drogosok stb ne kapják meg az alapellátást, mert maguknak köszönhetik a bajt. azért társadalombiztosítás, hogy ellássák azt is aki hülye. (nem gondoltam ezt mindig így, de okos emberek meg tudtak győzni)

lüke 2011.01.04. 09:18:41

@pug406st:
vagyunk:)
tudok olyan -400 fö- céget, amelyik kínai bérmunkát
is végez!

heima_ 2011.01.04. 09:21:14

@vinczej: százmilliárdok, az :D miért nem inkább ezermilliárdok, az jobban hangzik?

lüke 2011.01.04. 09:22:56

@heima_:
na ja ,de hol a szolidari?

heima_ 2011.01.04. 09:24:41

@lüke: ott, ahol a tb járuléknál

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 10:12:40

@vinczej: igazán nem szívelem a minket képviselőket (bármely oldalon állnak), de azért ekkora hülyeséget ne írj, hogy százmilliárdokat...

a-kis-herceg 2011.01.04. 10:18:52

@Akitlosz:

ne má. ezt a hosszu szöveget erre a rövid kérdésre írtad?

"@Akitlosz: neked zsoltika mi a végzettséged? csak a sok gazdasági komment kapcsán jut eszembe... "

akkor módosítom. kezdjük a: a legmagasabb iskolai végzettségED? kérdéssel...

erre a sorozáson MINDENKI (mert ott nem volt -ed vége) beírta: felsőfokú. és milyen igazuk volt...

a-kis-herceg 2011.01.04. 10:23:02

@Ordnassac: "Ezt a lépést csak egy független, a hosszú távú célokat szem előtt tartó vezető tehette meg."

látom panel is megvédte. de ez a szokásos politikusi fordulatoktól egyben különbözik: IGAZ... milyen igaz...

nem is értem mivel hasonlítod össze. ilyet még nem hallottunk... jó mondat TG nek egy poszt ot is megér. tettek-imázs-választás-közvélemény track en elindulva...

sőt a politika új dimenziója... az eddigi politika fogalmat átértékeli. ez után a mondat után a tolvaj maffia szerű bűnszervezeteket nem is hívom politikusnak. az köztörvényes kategória...

a-kis-herceg 2011.01.04. 10:28:57

@BonFire: ***

a fides+mszp összesen 1millió választót vesztett. itt egy nagyon okos kommenter levezette a napokban. a poszt arra "íródott". hol ez az egymillió ember?

hát ja vagy elmegy faszt rajzolni savazólapra, vagy itt faszkalapozik... vagy egyszerűen távol marad és nem piszkolja be a kezét... persze Orbáni logikával aki nem az ellenzékre szavazott és otthon maradt az őt támogatta.

erre én azt mondom: SZERVEZEK EGY FIDES MELLETTI szimpátia tüntetést. és aki nem megy el... az mind a fides ellen van... qva jo. ma este lesz a köztársaság téren 20h kor. be se kell jelenteni... (3 fő alatt...)

Ted Striker 2011.01.04. 10:32:22

@török gábor: Giró-Szászt régebben egészen kedveltem, de mostani megszólalási kivétel nélkül szerecsenmosdatásoknak hatnak és nem józan elemzéseknek...

a-kis-herceg 2011.01.04. 10:35:09

@simonmondja.: "Vagy megint hadat üzenünk az egész világnak?"

hm. a diktatúrák unalmasak. valami cirkuszról, nép szórakoztatásról kell gondoskodni. nem beszélve az agresszió levezetéséről... mellesleg erre az izreali hadsereg se tudna mitlépni. a kanyarpuska se ér semmit egy marék lovas huszár ellen, akik gyalog közelítenek. két hatása lesz: vagy lemerevednek állva, vagy a epegörccsel a földön fetrengenek... mindkét esetben csak levágni kell őket...

nem is értem mitgondolsz. a munka frontján harcoljunk belhonban? rohadt unalmas. unalmas mint a béke. gyakorlatilag ilyen békés munkára alkalmas korszak nem is volt a történelmünkben soha... 1990 ben a hidegháború is mexűnt... megnyertük. azóta meg dögunalom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 10:43:35

@Ted Striker: hihi, most főállásban mosdatja a szerecsent, korábban meg nem kormányának intézkedéseit kellett magyaráznia.
Mecsoda különbség.

a-kis-herceg 2011.01.04. 10:46:10

@török gábor: @Ted Striker: Giro-Szasz a róla elnevezett átutalási rendszer kedvezményezettje. a tanácsadó szerződéseire kíváncsi lennék. amik megalapozzák "független szakértőségét". szerintem nagyon gusztustalan jelenség. minden alap nélkül dumál. egy konkrét állítása nincs.

inreallife 2011.01.04. 11:03:28

@Akitlosz:
Rendkívül rossz álomvilágban élsz. Ha sikeres akarsz lenne, gazdasági dolgokkal lehetőleg ne foglalkozz. Ha szerinted a magánnyugdíjrendszer akkora bukás volt, hogy azonnal be kell szántani és sóval behinteni, akkor elindult volna több országban is?

Kicsit naív vagy, a pillanatnyi állapotot nézed, következményekkel abszolút nem számolsz, ráadásul gazdasági szakértő köntösben próbálod meg mosdatni a szerecsent. De beszéljünk az állami nyugdíjrendszerről. Lenne pár kérdésem, gondolom fel vagy készítve válaszokkal, de azért megkérdezem.

2009-ben az átlagnyugdíj majdnem 84.000 forint volt. Voltak rá, pár ember híján 3 milliónyian. kb 900 milliárdos a nyugdíjkassza hiánya. Ebből 360-at a magánnyugdíj okozott. Tegyük fel, hogy megszüntetjük a manyupot. marad 540 milliárd hiány. Ez azt jelenti, hogyha most egyensúlyba akarjuk hozni a nyugdíjkasszát 15000 forinttal kell csökkenteni az átlagnyugdíjat. Eddig rendben ugye?

Tegyük fel, hogy 10 év múlva már nem lehet az euban költségvetési hiányos költségvetést elfogadni, ezt ugye biztosra lehet venni a mostani állapotok szerint. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a manyup megszüntetése nem növeli a szürke és fekete gazdaságot. (pedig de!) Tegyük fel, hogy a jövő nyugdíjasai sem kerestek életükben többet, mint a ma nyugdíjasai, ergó nem kell magasabb nyugdíjat fizetni nekik. (pedig de!) Tegyük fel, 30 év múlva 4 millió nyugdíjas lesz. (több) Tegyük fel, mindig átlagfizetésem lesz. Na akkor ezkután itt a kérdés:

Mennyi lesz a nyugdíjam, ami tőzsdét se látott?

Kiegészítő kérdés, ha bírod még számolni. :)
Mennyivel csökken azoknak a nyugdíjban lévőknek a nyugdíja, akik azért kapnak kevesebbet, mert nekem 75% helyett 100%-ot kell az államnak fizetni?

A kamu dolgokat, hogy a magasabb államadósság meg ilyenek tegyük fel hogy 30 év múlva az addig felhalmozott veszteséget rég visszapótolták.

a-kis-herceg 2011.01.04. 11:06:27

"A sors játéka, hogy ez idő alatt újra egy fennhatóság alá kerül minden Európában élő magyar, s ha közjogi értelemben nem is, de szellemében, még ha fél esztendőre is, egyesülhet nemzetünk."

ezen én is elgondolkodtam. de ez átfogóbb és külföldi szerver...

szabadter.wordpress.com/2011/01/04/legyen-europa-a-magyaroke/

inreallife 2011.01.04. 11:06:56

@Akitlosz:
Ja mégegy dolog, kicsit régen készült tanulmány, de de azért érdemes elolvasni, mennyire tudja a 4 legnagyobb állam finanszírozni a nyugdíjakat.

www.privatbankar.hu/cikk/befektetes/a_nyugdijasok_miatt_megy_csodbe_a_vilag_28105?kommentar=28105&tol=1

"Ha ez a forgatókönyv valósul meg, mind a négy vezető ipari hatalom jelenlegi "AAA" szintű, vagyis legmagasabb besorolású szuverén adóskockázati osztályzata 2035 előtt a "BBB" sáv alatti spekulatív kategóriába süllyed, állt a Londonban kiadott S&P-elemzésben."

Szóval mekkora baromságot csinált a most regnáló kormány?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 11:07:44

@a-kis-herceg: ő dolgozta ki társaival a NER/fülkeforradalom fogalmi készletét, ha megáll a korábbi századvéges publikációkból levonható következtetés.
Ne sajnáljuk tőle, kell jobbos bérpolitológus is, a balosok már régóta jól keresnek, meg mindenféle függetlennek álcázott baller "közírók" és egyéb gusztustalan állatfajok. :)
Te meg én nem közírók vagyunk? Itt írunk a köznek. SWIFT...
Egyébként érdemes lenne blogolni neki is: giroszaszhadoval.hu

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 11:12:50

@inreallife: a Föld addigra úgyis elpusztul. Vagy lesz valami.
Tanuld meg az örök kormányjelszót: carpe diem.

cambridge.on 2011.01.04. 11:14:55

@török gábor: Átaludtam volna egy pár évet? Mióta tartozunk az Eurózónához?

Szimba 2011.01.04. 11:15:37

@simonmondja.:

Lesz még matyó népviseletben is.
Szerintem valami rongyos lett volna a reális, vagy legalább a huszárgatyóból kilóghatna a segge (hátul!).

a-kis-herceg 2011.01.04. 11:18:26

"Annak örülök a legjobban, hogy (...) elkezdődött egy olyan időszak, ahol a magyar nyelvvel és helyesírásával ilyen aktívan foglalkoznak, ez volt a célunk" - mondta Kiss Norbert.

az emberek emberének emberéről...

avagy akik a KE honlapjának látogatottságát megtízszerezték.

én további tízszerezésre tennék javaslatot: néhány hardcore kép a palotából. mondhatnám, de nem mondom: palota p*nci, olaszosan.

inreallife 2011.01.04. 11:19:31

@Hepci:
Ezzel kéne akkor kampányolni. Hogy négy évig ingyen lesz a sör meg a kenyér. Ez is hozna szavazatokat, csak másmilyen lenne a szavazótábor.

Amúgy pontosan ez a helyzet, itt tényleg 4 évre választunk kormányt, kínában meg oroszban nem. De én nem akarok se kínai, se orosz lenni, 66%-kal visszahívható képviselőket akarok! :)

Szimba 2011.01.04. 11:19:34

Ma már volt Napfogyatkozás is, mi kell még????

a-kis-herceg 2011.01.04. 11:20:52

@cambridge.on: sőt mától európa királyai vagyunk. pontosabban az Eu Viktor (akinek a szobra brusszelben huszárruhában...)

@Szimba: huszár ló nélkül... ez olyan mint LÓvé nélkül.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 11:21:28

@Hepci: Nem a képviselők viszik csak el a százmillárdokat, hanem az egész személyi "adócsökkentés". Csak éppen a "boldogultak" közül ők vannak elsősorban képben, tehát szimbolikus jelentőségű, hogy maguknak milyen szépen megszavazták a jót.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 11:29:50

@vinczej: na ecsém, neked semmi se teccik, amit a Fidesz csinál, még a jó dolgok se, de ez a te bajod, hordozd a keresztet.
Pusztán annyit mondtam, a képviselői fizukból nem lesz töbszázmilliárd mínusz. Ez meg ugye így van. A többi a spekuláció. Ha szembe jön velünk a Hold és pont a Kárpát medencét célozza be, kurva sokat fogunk költeni rá, hogy egy össznemzeti finggal eltérítsük. Például.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 11:31:45

@inreallife: mit vesződnél velük annyit? Visszahívod aztán küldesz helyette egy ugyanolyant. Az egész rendszer rossz. Ha valaki jót akar és tisztességesen elmondja, be se kerülhet a parlamentbe.

cambridge.on 2011.01.04. 11:36:27

@a-kis-herceg: láttam már kora reggel, szegényre akkora csákót tettek, nem lát tovább az orránál.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 11:36:45

@Hepci: "Pusztán annyit mondtam, a képviselői fizukból nem lesz töbszázmilliárd mínusz."

Én meg pusztán annyit mondtam, hogy nem a képviselőktől jön össze a több százmilliárd. Sőt, nem is egyedül Orbán 480 ezer Ft/hó nettó jövedelemnövekedéséről beszéltem.

Ezt pontosan tudod te is. De egyszerűbb formailag kiragadni a tartalmi környezetből a részt, mert így nem kell az egészre ellenérvet találni.

Szimba 2011.01.04. 11:40:41

@a-kis-herceg:

Leszállt a lóról, hogy pössentsen egyet!!!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 11:41:42

"Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy mindenre kiterjedő, alapos átvilágítást kezdenek majd a magánnyugdíjpénztáraknál, amikor megtörténik az átadás-átvétel és a pénztártagok vagyona az állami biztosítóhoz kerül."

stop.hu/articles/article.php?id=801157

Még egy utolsó belengetett fenyegetés, nehogy valakinek még eszébe jusson visszasomfordálni a manyupokhoz. Természetesen az ElSZÁMOLTATÁS a visszajelentkezési HATÁRIDŐ UTÁNRA datálódik, hogy az eredmény esetleg nehogy megcáfolja Selmeczit.

panelburzsuj 2011.01.04. 11:42:02

@Szimba:

Felhőtlen idő, hogy lássuk is ...

a-kis-herceg 2011.01.04. 11:42:55

@Szimba: pont brusszelben a köztéren egy szökőkútba? a belgák elkötötték a lovát vagy a lóvét?

inreallife 2011.01.04. 11:44:03

@Hepci:
Azért lenne haszna, hidd el. :)
pl amikor megkérdezik, hogy egyetért-e az x törvénytervezettel, akkor nem mondana a kamerába olyat, hogy én a frakciófegyelemben hiszek.

Sokkal megfontoltabban nyomnák a gombokat, és villámgyorsan megbukna az a kormány, amelyik szembe megy a választóik akaratával.
Az egész egyszerű, csak egyéni körzetes bejutók lennének, listások nem, mint angliában, és 66%-os visszahívhatóságot kéne beépíteni.

Pár igencsak oda nem való képviselő nem jutna be. Nem lenne se lendvaiildikónk, se szijjártópetikénk, ebben biztos vagyok, és sokan nem hullajtanának könnyeket értük.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 11:44:54

@vinczej: eszemben sincs ellenérveket keresni. Ez az szja változtatás egyáltalán nem tetszik, láthattad korábban, ha akartad.
Viszont elsőre ezt írtad (vigyázz, ragadom kifelé): "közben mégis százmilliárdokat költünk képviselői fizetések haszontalan növelésére".
Ez nettó marhaság.
Bocs.
Pont.

a-kis-herceg 2011.01.04. 11:46:56

@inreallife: visszahívható választók kellenek... elegem van a kormánykritikákból. száműzöm magam is.

egyszerűen nem is értem, hogy nem lehet összefogni és félévig vastapsolni... szépen ütemesen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 11:47:24

@a-kis-herceg: ki vagyok én, a wikipédia?
Search Engine Optimization
Kiss úr ennek kiváló szakembere... még párszor leírják, hogy bagój mongya verébnek, s a haza fényre derül... bedől a szerver a túlterheléstől... előfizetőssé lehet tenni a közt. elnöki honlapot...

inreallife 2011.01.04. 11:47:52

@a-kis-herceg:
Az egy másik rendszer, de nemsokára eljön annak is az ideje. :(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 11:49:47

@vinczej: miért cáfolná? SG már a kinevezésekor nyilatkozta, őt azért tették erre a posztra, hogy áttekintse a pénztárak felelőtlen működését...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 11:49:51

@Szimba:
Az nem lenne jó, ha rongyos lenne, de a matyóbabaárusok biztos jobban örülnének, ha nem huszár a Pis.
Legyünk már tekintettel s hazai kisvállalkozókra.

Egyébként senki nem válaszolt, hogy a többi nép Manneken Pis ruhája vajon katonai egyenruha szokott-e lenni...?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 11:53:26

@inreallife: meg lenne permanens kormányválságunk. Az aktuális ellenzék permanensen próbálná felhergelni-lefizetni a pórokat egy-egy kilőni kiszemelt arc ellen.
Ha egyszer magasabb szintre kerül nálunk az általános kulturáltság/tolerancia, talán akkor lenne értelme.

bóra77 2011.01.04. 11:57:10

2010. évi CLXIII. törvény
...az Alkotmányt a következők szerint módosítja:
1. § Az Alkotmány 7/A. § (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
(2) Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelete, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kibocsátott rendelete.

2. § Az Alkotmány a 40/D. §-t követően a következő VIII/B. Fejezettel egészül ki:
VIII/B. Fejezet
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
40/E. § (1) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Magyar Köztársaság elektronikus hírközlési piac felügyelő és ellenőrző szerve. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felelős az elektronikus hírközlési piac zavartalan működéséért.
(2) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki 9 évre.
(3) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek.
(4) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke törvényben meghatározott feladatkörében, törvényben kapott felhatalmazás alapján rendeletet bocsát ki, amely más jogszabállyal nem lehet ellentétes.
3. § E törvény 2011. január 2-án lép hatályba.

Ez már volt?
Keresem a 7/A.§-t az Alkotmányban...

Szimba 2011.01.04. 11:57:42

@panelburzsuj:

Cenzúrázta az Annamari. 18+!!!!

bóra77 2011.01.04. 12:00:12

@bóra77: megvan, csak most frissültem az idén jogtárilag:)

panelburzsuj 2011.01.04. 12:02:26

@Hepci:

SZJA-vallomásodért jutalomfalatka:

hvg.hu/gazdasag/20110103_luxusipar

"a növekedés nem elsősorban a szupergazdagoknak köszönhető, a középosztálybeliek is egyre inkább vonzódnak a luxushoz: a luxuscikkek - exkluzív ruhák, cipők, parfümök - 54 százalékát ez a társadalmi réteg vásárolta"

A cikk később szépen felsorolja, hogy mi mindent vettek luxusszámba. (utazás, szálloda, prémiumkategóriás autók, csúcstechnológiai termékek, órák, ékszerek, exkluzív ruhák és bőrtermékek, kozmetikumok)

Késekről, ollókról és fűrészekről sajnos nem esik szó.

És olyan olyan magyar portékákról se, amelyek a világpiacon a luxus presztízsével bírnának.

Szóval ha kormányzat meg is spórolta a sokszázmilliárdos (!) SZJA-ajándék várható elköltésének részletes tanulmányozását, a Boston Consulting Group ingyen közzétett méricskéléséből azért tehetünk bizonyos becsléseket, hogy ezeknek a százmilliárdoknak mekkor hányada fog a magyar gazdaság növelésére fordítódni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 12:04:01

@bóra77: nyilván annyi az eltérés, hogy NMHH nem volt benne korábban...

bariga 2011.01.04. 12:04:26

@török gábor: Vajon tudhatjuk, hogy kivel beszélt az elemző úr, kitől kapta a leírt információkat.
Az új törvény szerint meg lehetne vizsgálni a forrást, vagy rosszul tudom?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 12:04:29

@Hepci:

SG: "és tart attól is, hogy lesznek még botrányos fejlemények az átadás-átvétel után."

Szerinted ez egy szokványos vizsgálat deklarálásának számít?

Szimba 2011.01.04. 12:04:55

@simonmondja.:

eu.mti.hu/hirek/523044/huszarruhat_oltott_a_manneken_pis

Olvasd már el!!!! Háromféle ruhája is lesz.

Bár a menetrenddel van némi bajom: most kellett volna a suba, és az elnökség végén a huszárruha, feltéve, ha sikeres volt az időszak!

(OV-t kellene odaállítani ebben a jó időben, hogy huszárosan pisiljen!:-)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 12:05:03

@vinczej: a költők azért vannak, hogy lektorálják a fűzfapoétákat... :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 12:05:42

@Hepci: Ebéd előtt azért ne húzd fel magad! Jó étvágyat! :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 12:07:47

@vinczej: Dzserzsinszkij is mindig tudta, mit miért tesz - és még fiatalabb korában se volt szép melle. Mit akarsz még?

panelburzsuj 2011.01.04. 12:07:55

@Szimba:

Mostantól már az égi testek is csak takaró fölött mászhatnak egymásra?

Véget ért hát az fertőkorszak, amikor a sümegi várhegy oldalában ücsörögve kisgyerekek százainak mutogathattuk mi, felelőtlen szülők az efféle csintalankodást ...

bóra77 2011.01.04. 12:09:50

@Hepci: van itt izgibb rész is, pl. a 7/A.§ egészében. plusz a 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról. a kettő összefügg ugyi.

"(2) A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé."

pl. erre gondolok...(a korábbi Jat. tartalmazta ezt)
de persze tudom, hogy ez lerágott csont, csak éppen Közlönyök borítanak be.

Szimba 2011.01.04. 12:10:38

@panelburzsuj:

Bizony! Vagy legalább ki kell tenni a karikát az évvel.
Plánehogy a Hold a Napra....!
Pfuj!

Szimba 2011.01.04. 12:11:35

@Hepci:

Én is.
Hová jut ez a világ!
Délben akarnak ebédelni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 12:12:25

@panelburzsuj: olvastam is valami buzi fessönblogon, hogy az Andrássy sztríten egymást ölték a zemberek karácsony előtt, kié lesz egy-egy dolcseésgabbana modellből az utolsó példány. Louis Vuitton és Gucci dettó. Bíznak benne, hogy ezeket soha nem kell beszolgáltatni?

a-kis-herceg 2011.01.04. 12:16:17

@Szimba: na ez durva. a ME-köd. (majdnem) minden magyar mini szterelnöke. ő nem pisil. az emberi gyarlóság nem érinti. félisten (vagy egész?). majd a kdnp kinyilatkozik. egyébként is fényt eszik (ezt nem folytatom mit csinál utána). és fényépítészei vannak (pl a Valerio Festi a nagymagyar), fénykardja van, és szentjobbja (csak nem gondolod, hogy a jobbkeze rázza...fuff gusztustalan). Isten országa. amit felajánlott (anna)Máriának... fényesség és glória. de minimum a Kánaán. és hidd el erről nemsokára az ujságok is beszámolnak... próbálj meg (választási) fényévekben gondolkodni...

Szimba 2011.01.04. 12:17:18

@Szimba:

Öltöztethették volna éppen Vuknak is a kis Pist. És hozzá dalolhatták volna, hogy:

"Jobb, ha félreálltok, jön Vuk!"

Európa mindjárt hanyatt vetette volna magát!

a-kis-herceg 2011.01.04. 12:21:09

van új post vmi külföldi múltszázadi pártról. kegyeleti poszt. a párttámogatásból még futotta...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 12:44:12

@Hepci: Én még kezdő vagyok a "költészetben", és hiszek még a szabadságban. De majd felnövök...:-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 12:50:10

"Valószínű, hogy Orbán Viktornak egyelőre senki sem mondta még a szemébe, hogy nem viselkedik demokrata módjára, ám most nagyon nem lennék azon sok száz magyar diplomata helyében, akik ahelyett, hogy emelt fővel vezethetnék fél éven keresztül szakmai csoportjukat, nap mint nap magyarázkodásra szorulnak majd. Budapesten valaki nagyon eltaktikázta ezt az egészet, és ez talán a legenyhébb kifejezés."

ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2011/01/04/budapest-ongolja

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 13:00:22

"A YouTube-ot szivatja az olasz médiatörvény módosítása

Az új szabályozás tévéként tekint a videomegosztóra, és arra kötelezi, hogy csak este lehessen korhatáros tartalmat nézni rajta."

index.hu/tech/jog/2011/01/04/a_youtube-ot_szivatja_az_olasz_mediatorveny/

Na megértük! Megfordult a világ! Berlusconiék tanulnak Orbánéktól!

tbb 2011.01.04. 13:36:18

@teevee:

"De akkor, hogyan lehet az, hogy a kormány a válságadókkal pont az ellenkezőjét csinálja, pont a fehéren adózó multikat sanyargatja, mondván "azoktól lehet elvenni" akiknek van? Ez nem ellentmondás?"

Ellentmondásnak ellentmondás ugyan, de nem a kormány részéről, hanem az elmélet és a gyakorlat között. Mert a multi bár fehéren adózik, de a nyereség nagy részét előtte fehéren vagy szürkén kimenti az országból. Így van neki brutális extraprofitja. Ráadásul a nyereséget sem itt költi el, nem itt fekteti be. Így működik a neoliberális koncepció a gyakorlatban. Ez indokolja a válságadót. Persze dühöngnek miatta, de nem kell őket túlsajnálni. Még válságadóval sújtottan is bőven nyereségesek.

A probléma máshol van. Hogy mire és hogyan használja fel a kormány az így bejövő pluszpénzeket. E vonatkozásban sajnos nekem is vannak kételyeim.

tbb 2011.01.04. 14:00:23

@Hepci:

"korábban meg nem kormányának intézkedéseit kellett magyaráznia."

Azt is túllihegte. Ezzel sikeresen szijjártó pozicióba pozicionálta magát. Kifizetődő, de keserves kenyér.

tbb 2011.01.04. 14:15:13

@tbb:

De azért maradjunk tárgyilagosak. A belinkelt interjúval semmi baj.

teevee 2011.01.04. 16:17:28

@heima_:
Alapvetően nem nézem csalóknak az embereket, sem a gazdálkodó szervezeteket (multikat sem), hanem racionálisan gondolkodó és döntéseket hozó egyedeknek. A "fair" terhek alatt meg olyan kiadásokat értek, amik elkerülése többe kerül mint a kifizetésük. (Szerintem, ebben egyetértünk, nem?) Így ebbe bőven belefér az adóelkerülés megnehezítése IS.

Az átlagbér magas kulccsal való adóztatása szerintem is rossz. (Megjegyzem, emlékeim szerint nem volt mindíg így, hanem a bérszínvonal emelkedése mellett az adósáv(ok) valahogy "ottfelejtődtek" és így került bele az átlagkereső a "burzsujok" közé.)
Viszont, most nem csak a bruttó +200eFt feltörekvőké a 16%-os kulcs hanem a csillagos égig felfelé mindenkié.
És a csillagosokról ugyanúgy elmondható lenne hogy " h olyan piacon tevékenykedtek/nek, ahol az elvárhatónál nagyobb profitot lehetett elérni a szokásosnál kisebb kockázat mellett ". (Mert pl. én személy szerint ilyen területnek tartom az IT tanácsadók munkáját vs. a középiskolai angoltanárokéval szemben.)

(Ami a szolidaritást illeti, hátttööö, ez alapvetően attól függ, hogy irigy lusta proliknak nézed a magyar népet, vagy nem.)

teevee 2011.01.04. 16:33:06

@tbb:
Hát, ezt a fehéren/szürkén kimentett nyereséget, ezt talán látni kellene számokkal.
Meg a multi annak idején behozta a pénzét, mint befektető. Igen, tudom, adókedvezményt/mentességet kapott, de azért azt nem vitatjuk/nehezményezzük, hogy a befektető nyereségért fektet be?

És mondjuk a Magyar Telekom, amelyik leánya a DT-nek és anyja a Macedon Telekom-nak, (és kiviszi macedóniából a profitot???) az most akkor jó multi vagy rossz?

És látni kellene a multik hazai megrendeléseit/befektetéseit is számokkal. (Én inkább úgy látom hogy egy-egy multi magyar cégek sokaságát tartja el.)

heima_ 2011.01.04. 16:45:21

@teevee: "Szerintem, ebben egyetértünk, nem?" ha jó a sorrend, akkor igen.

"hanem a csillagos égig felfelé mindenkié" nekem nem ellenségem a nagyon sikeres ember sem, neked igen?

"ahol az elvárhatónál nagyobb profitot lehetett elérni a szokásosnál kisebb kockázat mellett" mivan? munkavállalónak nincs kockázata, azért munkavállaló. akinek hipermarketlánc vagy kerbank van a magántulajdonában, azt ugyanúgy érinti a válságadó.

"(Ami a szolidaritást illeti, hátttööö, ez alapvetően attól függ, hogy irigy lusta proliknak nézed a magyar népet, vagy nem.)"
alapvetően igen, de nem teljesen használhatatlanok, jó ösztönzőkkel csodák érhetőek el.

teevee 2011.01.04. 18:17:31

@heima_:
Nem ellenségeim a nagyon sikeres emberk és a nagyon sikeres vállalatok sem.
Ezért tartom ellentmondásnak, hogy a nagyon sikeres vállalatok plusz adókat kapnak, a nagyon sikeres emberek pedig adócsökkentést.

heima_ 2011.01.04. 18:41:23

@teevee: a vállalat az vállalat, a magánszemély meg magánszemély, két különböző dolog.

egyébként nem "siker" (profit) alapján, és nem minden "sikeres" vállalatra vetettek ki extra adót.

(említetted a magyar telekomot. az MT-ben a DT 60%-os tulajdonos, százmillió euros nagyságrendben hitelezi utóbbi az előbbit. a hitel kamata így kikerül Magyarországról -amit az MT 100%-a termelt meg - egy fillér nyereségadó fizetése nélkül)

teevee 2011.01.04. 20:00:47

@heima_: Két különböző dolog, de a teljesítmény ösztönzésre/visszafogásra (szerintem) ugyanúgy reagálnak. Optimalizálnak.
Azokra a cégekre vetettek ki extra adót, amelyekről a gazdaságpolitika eldöntötte, hogy túl sokat keresnek. (Nem mondom, hogy nincs joga így dönteni, mert van.) Csak azt mondom, hogy jövőre kevesebb válságadót (is) fognak fizetni. Szerinted?

heima_ 2011.01.04. 22:08:35

@teevee: akkor még1x, ha elsőre ledarálta a köcsög bloghu.

A válságadóval súlytott cégek pénzszivattyúinak további bővűlése nem érdeke a magyar gazdaságnak. Ezek a cégek nem extra teljesítménnyel, hanem piaci (és szabályozói) elégtelenség miatt szereztek extraprofitot. Ez alapján lettek kiválasztvam nem azért mert túl sokat keresnek (az ipar egyes speciális területein sokkal többet lehet keresni).

A válságadó nyilván nem lesz következmények nélküli, nem tudom megbecsülni a hatásokat, valószínűnek tartok kisebb áremelés(i kísérleteket)t, de semmi komoly. A legveszélyesebb a bankadó, csúnya lenne, ha bedőlne egy nagybank a bankadó+svájci frank miatt.

heima_ 2011.01.04. 22:11:19

@teevee: ha pedig nagyon párhuzamot keresel, akkor a végkielégítések különadója lehet példa, ott is extrajövedelmet adóztatnak, de nem extra teljesítményt.

teevee 2011.01.05. 08:59:43

@heima_: Szerintem, egy piacgazdaságban a gazdaságpolitikának nem feladata a piaci szereplők teljesítményének értékelése. (Különösen nem, utólagosan, visszamenőleges hatállyal.)
Miért nem látszik a válságadóknak kiváltásának rendszerszintű megoldása, piaci szabályozás formájában? Így egyszerű sarcnak tűnnek, nem átgondolt gazdaságpolitikának.

A végkielégítések különadójának kivetését nem sorolnám a gazdaságpolitikai lépések közé. (Ha az extrajövedelmet adóztatták, akkor miért csak a közszférában?)
Szerintem, a döntéshozók között sokan osztják a Te nézetedet, és tartják a választópolgárokat 8 millió lusta és irígy prolik gyülekezetének és így akartak a kedvükben járni.

heima_ 2011.01.05. 10:37:12

@teevee: "a gazdaságpolitikának nem feladata a piaci szereplők teljesítményének értékelése." dehogyisnem, erről szól a versenypolitika

"Miért nem látszik a válságadóknak kiváltásának rendszerszintű megoldása, piaci szabályozás formájában?" szerintem lesz az is, itt és most egybekötötték a költségvetési konszolidációval (amit hivatalosan persze tagadnak)

"A végkielégítések különadójának kivetését nem sorolnám a gazdaságpolitikai lépések közé" senki nem tette, te akartál mindenáron párhuzamot vonni a magánszemélyek és vállalatok (külön)adózása között.

"Ha az extrajövedelmet adóztatták, akkor miért csak a közszférában?" pontosan ezt írtam, hogy nem a extrateljesítményt, hanem a teljesítmény nélküli kifizetéseket (erkölcstelen) adóztatták. Magánszférában ez értelmezhetetlen, vagy büntetőjogi kategória.

teevee 2011.01.05. 14:36:25

@heima_: A versenypolitika erről szól, de az nem ilyen válságadók formájában működik. Szerintem, ezek max. a pénzszivattyúk gyorsabb pumpálására motiválják a célkeresztbe került cégeket.

Szerintem, az állami szférában is értelmezhetetlen volt a különadó, az erkölcstelenséget (vagy a teljesítmény nélküliséget) egyszerűen a kifizetések összeghatárával azonosítani eléggé nonszensz. [Tetejében úgy, hogy a határérték magasabb volt a beosztottak esetében (ha jól emlékszem), mint a vezetőknél, plusz haverok mentesítve.]

heima_ 2011.01.05. 18:56:10

@teevee: pontosan ezt írtam 2x is, hogy piaci és szabályozói elégtelenségeket nem szoktak adóval kezelni, a kormány hivatalosan is hangsúlyozza ezt, viszont iszonyat hatékony tud lenni.

"Szerintem, ezek max. a pénzszivattyúk gyorsabb pumpálására motiválják a célkeresztbe került cégeket." Azaz fokozná a beruházási aktivitásukat? mintha pont az ellenkezője lenne a sírás tárgya nem?

"az állami szférában is értelmezhetetlen volt a különadó" nagyon is jól értelmezhető, pontos statisztikák vannak a közszféra átlagbéreiről, jövedelmi viszonyairól, az alapján nagyon jól be lehet lőni, hogy mi erkölcstelen és mi nem. ez persze megy a magánszférában is, ott azért értelmezhetetlen, mert a magántulajdonos/foglalkoztató alanyi jogon lehet hülye, és annak fizet ki annyit amennyit akar.

"Tetejében úgy, hogy a határérték magasabb volt a beosztottak esetében (ha jól emlékszem), mint a vezetőknél, plusz haverok mentesítve." nem találtam ilyeneket a tv-ben

teevee 2011.01.05. 20:49:06

@heima_: Nnna. A pénzszivattyú alatt a nyereség adózás előli eltüntetését értettem, azt hittem Te is. (Volt egy példád korábban a Telekomra, meg még annó Csányi is belengetett mindenfélét Gyurcsánynak, amikor az kitalálta a bankadót, stb.)
Erre írtad, hogy: "A válságadóval súlytott cégek pénzszivattyúinak további bővűlése nem érdeke a magyar gazdaságnak." Ezzel egyetértek, de a válságadó erre nem jó, szerintem, mert pont ösztönöz az adóelkerülésre.

Az pedig, hogy annyi és akkora szektor (bank, telco, energia, kereskedelem) szenved piaci szabályozóinak elégtelenségében, abból nekem az jön le, hogy itt alapvető modellbeli problémák vannak és nincsen triviális megoldás. (De ehhez sem értek.)

A különadóról szóló törvényt nem néztem, most hirtelen ezt találtam róla:
"A munkavállalók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a közszférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeghatára." [http://www.dunatv.hu/itthon/elfogadtak_a_kulonado_uj_szabalyait.html]

A haverokkal kapcsolatban pedig a Lex Szászt említeném (már az 5 éves visszamenőleges hatályon kívül), ami Lázár János módosító indítványa volt, és rendelkezésével "„ide nem értve a jogviszony 2005. január 1-ét megelőző megszűnése jogellenességét megállapító bírósági határozatban megállapított összegeket,” kivette a törvény hatálya alól Szász Károlyt, Polt Pétert, Járai Zsigmondot, stb.

"ez persze megy a magánszférában is, ott azért értelmezhetetlen, mert a magántulajdonos/foglalkoztató alanyi jogon lehet hülye, és annak fizet ki annyit amennyit akar." Ettől még az állam utána adóztathatná ugyanúgy erkölcstelenségre hivatkozva. (Nem, nem szeretnék ilyet, de az indoklásod nem mond ellent ennek.)

Megjegyzem, ha így értetted a párhuzamot, akkor az valóban van a különadó és a válságadó között, mert pont ez történik az utóbbi esetében céges szinten, azaz sikerült a magánszférában is értelmezni az értelmezhetetlent.

heima_ 2011.01.06. 05:17:17

@teevee: "pénzszivattyú alatt a nyereség adózás előli eltüntetését értettem" én pedig ezen cégek egész tevékenységét. nem nyeretlen kétéves cégek ezek, szarrá vannak optimalizálva már rég minden szinten, adó és működésügyileg is. Érdemben profittömeget növelni beruházással (bővüléssel) tudnak.

"abból nekem az jön le, hogy itt alapvető modellbeli problémák vannak és nincsen triviális megoldás." bizony súlyos problémák és hibák vannak. a megoldás nem könnyű de nem is lehetetlen.

Különadó: nem az egységes szerkezetet néztem, sorry.
Módosítók: egyik sem értem mi a baj, mind2 a törvény célját (erkölcstelen juttatások) pontosítását szolgálja.
A 3,5 millió alkalmazottaknál (és ide értve a közigazgatási és közszolgálati vezetőket is!) pont azért került bevezetésre, hogy a hosszú szolgálati idő után esetleg elbocsájtott közszolgák ne kerüljenek a különadó hatálya alá. Ez volt a szakszerveztek kérése is.

A másik módosító is ezt a célt szolgálja, nem a jogtalanul (és ezt a bíróságnak kell kimondania nem a tv dönti el) kirugott tehet arról h jogtalanul kirúgták, itt sem merülhet fel az erkölcstelenség. Furcsa egyébként h a jogállam feltétel nélküli hívei ilyenkor szeretik zárójelbe tenni a joguralmat. Nem Szász Károlyra írták a tv-t, az önkormányzati, állami szférában elég sok ilyen eset volt/van (nemrég egy egész falu ment csődbe vlahol Somogyban egy tanároknak megítélt kártérítés+elmaradt bér miatt stb). Nem Szász Károly rúgta ki magát törvénytelenül, érted. (Járai és Polt kitöltötték a mandátumukat ha jól tudom, nem járkáltak munkaügyi bíróságra). Ez a Lex Szászozás ugyanolyan bornírt baromság mint az OV saját magára írt szja rendszert.

"Ettől még az állam utána adóztathatná ugyanúgy erkölcstelenségre hivatkozva. (Nem, nem szeretnék ilyet, de az indoklásod nem mond ellent ennek.)"

Miért, mert te azt mondod?:) vlami érvelés kellene a cáfolás megtámogatására:) A magántulajdonos alkalmazó a saját magánbevételeivel gazdálkodik, és ennek keretében teljesen jogában áll ezt szarul/nagyvonalúan csinálni. Ha ő úgy ítéli meg, hogy fél év után háromévnyi bért adt végkielégítésnek, akkor annyit ad, nem szólhat bele senki. Az állami szféra ezzel ellentétben az adófizetők befizetéseiből gazdálkodik, akik pénzéből az előbbi kifizetés már necces.

"ha így értetted a párhuzamot" a párhuzam ott van, h mind2 esetben a többletjövedelmet (több jövedelmet, mint az adott esetben az szokásos és elvárható) adóztatják, de nem a többletteljesítményt (a vállalat a piaci elégtelenségeket használja ki, a különadós magánszemély puszipajtási pozícióját, nem pedig Európa legdurvább versenypiacán helytálló szuperbankokról és Európa legjobb állami vezetőiről beszélünk).

Ezért az intézkedések nem teljesítmény-ellenesek. Ellentétben például a gyurcsányi szolidaritási adóval, átlagbér+ túladóztatásával, legális adókiskapuival (eva, adómentes minimálbér stb).

teevee 2011.01.06. 12:45:50

@heima_:
A multik valóban agyon vannak optimalizálva, annyi kiegészítéssel, hogy most a különadó miatt megér(het)i nekik eddig túl drágának ítélt eszközöket is bevetni.
(Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy az excel táblás emberki, akiknek az a feladatuk, hogy "hozzák a számokat", most megvonják a vállukat, hogy hát jó, mostantól kevesebbet keresünk.)

Ne haragudj, (nyilván hozzá nem értésemből is fakad) de nekem nem meggyőző, hogy ilyen egyértelműen meg lehet állapítani, hogy pont ezek a cégek és pont ilyen mértékben szednek be "erkölcstelen" extraprofitot.
Magad is írtad, hogy ennél többet is lehet keresni bizonyos szegmensekben (tehát nem a profit mértéke a mérce), és piaci szabályozással (aminek egyelőre nyoma sincs) nagyon nehéz őket megfogni (tehát rendszerszinten nehéz megállapítani a teljesítmény nélküliségüket).

Inkább úgy látom, hogy attól vettek el akitől lehetett és akitől nem várható "semmi komoly" következmény. Hát, hogy így lesz-e, az még kérdés.

Ami a különadót illeti, nekem nem világos, hogy ha alapvetően az összeghatár az "erkölcsösség" meghatározója, akkor miért feleakkora az összeg a vezetőknél, különösen az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében, ahol (többé-kevésbé, elméletileg, jó volna, stb.) a versenyszférával kellene a munkaerőpiacon versenyezni.

A kivetését pedig azért tartom problémásnak, mert az ötéves hatályon túl is voltak éppen ennyire "erkölcstelennek" tekinthető végkielégítések. (pl. Szász Károly is többet kapott mint kétmilliót.)
És jó, jó, persze, az APEH csak öt évre visszamenőleg őrzi a bizonylatokat, micsoda pech, ezért nem lehet a korábbi kormányváltás hasonló stiklijeit ugyanígy "kiigazítani", de ahol mégis lehetett volna, mert például (munkaügyi bírósági eljárás miatt) a kifizetés átcsúszott 2005 utánra, akkor azt mégis mentesítette Lázár János.
(Szász Jánossal kapcsolatban senki nem vitatta a bírósági ítéletet, járt neki a végkielégítés, mint a többieknek is, csak éppen - a módosító indítvány nélkül - a különadó is járt volna.)

De megmondom őszintén, nem érdekel a különadó, hangulatjavító, erőfitogtató és álszent intézkedésnak tartom.

heima_ 2011.01.06. 20:57:09

@teevee: "megér(het)i nekik" próbálkozni lehet, csak nincs rá nagy tér.

"de nekem nem meggyőző, hogy ilyen egyértelműen meg lehet állapítani, hogy pont ezek a cégek és pont ilyen mértékben szednek be" a területeket nagyon jól be le határolni, ebből következően a cégeket is. sokadjára hangsúlyozom, hogy a kormány elutasítja azt az érvelést, hogy ez versenypiaci okok miatt esett a választása ezen területekre, így a a "pont ekkora mértékben" értelmezhetetlen.

"tehát nem a profit mértéke a mérce" önmagában tényleg nem. ahhoz elég lett volna egy újabb, magasabb TAO kulcs. ez a gyurácsányi teljesítményellenes módszer.

"nagyon nehéz őket megfogni (tehát rendszerszinten nehéz megállapítani a teljesítmény nélküliségüket). " nem látom az ok-okozati összefüggést. valóban nehéz, de nem lehetetlen, de rendszerszinten elég könnyű megállapítani a tnélküliséget: Európa legjobb kamatmarzsai pl elég árulkodó jel.

"Inkább úgy látom, hogy attól vettek el akitől lehetett " ha így tettek volna, elég lett volna a felső TAO kulcs, mint előbb említettem

"akitől nem várható "semmi komoly" következmény." szvsz a médiatv miatti külföldi savat a különadónak köszönheti a kormány nem a médiatvnek.

"ha alapvetően az összeghatár az "erkölcsösség" meghatározója, akkor miért feleakkora az összeg a vezetőknél" az összeghatár egységes volt, a közszféra hosszú szolgálati időt (és ezzel lehetséges magas végkielégítést) szerzett esetleges végkielégítése miatt került bele a magasabb összeghatár. a vezetők tvben felsorolt körében ez értelmezhetetlen. az állami és versenyszférának meg nem végkielégítésekben kell egymással versenyeznie.

Szász Károly: alapvető tévedésben vagy. Szász Károly nem a végkielégítése miatt perelt, hanem a jogtalan eltávolítása miatt. A nyertes munkaügyi perében is nem végkielégítést kapott, hanem kártérítést (elmaradt illetmény). Szász Károlynak, ha hagyják kitölteni a mandátumát, semmilyen végkielégítés nem járt volna.
És még1x: nem csak magas rangú tisztviselőkről beszélünk, hanem sokkal több ügyről.

"nem érdekel a különadó" egy egyszerű párhuzam miatt hoztam fel, nem tudom miért mentél bele offtopic részletekbe. a párhuzam áll akkor is, ha a különadó hangulatjavító, erőfitogtató és álszent intézkedés.

teevee 2011.01.07. 11:12:32

@heima_: OK, lehet hogy nem értek hozzá (illetve, ez biztos), de volt/van nyilvános, szakmailag egyértelmű, politikailag (belföldön és külföldön egyaránt) vállalható kritériumrendszer, ami pont ezeket a cégeket pottyantotta ki? (És mondjuk az autópályaépítés körül tüsténkedő építőipari multikat meg nem?)

A különadóba tényleg nem érdemes belemenni (egyszeri, bár szvsz inkább kártékony, mint hasznos intézkedés lévén), de ha a párhuzamot arra értjük, hogy mindkettő hangulatjavító, erőfitogtató és álszent intézkedés volt, akkor megtaláltuk a közös nevezőt :)

heima_ 2011.01.07. 11:57:13

@teevee: ez nem "hozzáértés", hanem politika kérdése. nincs olyan szakma, ami megmondja neked h a középosztályt kell adóztatni vagy a multikat. de nem kell hozzá sok, hogy kidobja a gép ezeket a piacokat és cégeket. Az építőipar egészébe verseny van, az állami közbeszerzés ennek egy szelete csak. Nem lehet cégekre egyesével írni különadót (a strabag akkor fizessen, a józsibá építési vállalkozó meg nem).

"nem érdemes belemenni" akkor ne tedd

teevee 2011.01.07. 14:05:46

@heima_: OK, akkor úgy veszem, hogy kritériumrendszer (-> egyértelmű és nyilvános) nem volt.

Megjegyzem, a kritériumrendszer tükrözhet politikai preferenciákat (sőt)! Nincs azokkal semmi baj, csak legyenek egyértelműek és nyilvánosak, mert ezek adják meg a lehetőséget a piaci szereplőknek, hogy tevékenységüket ésszerűen tervezhessék, a választóknak meg, hogy megalapozottan döntsenek a lehetséges alternatívák között.

Teljesen vállalható preferenciának tartom, ha a mostani kormányzat a multikat akarja adóztatni a középosztállyal szemeben, de akkor legyen olyan kritériumrendszere, amibe beleesik a Strabag és kimarad belőle Józsi bácsi, plusz ami megfelel a nemzetközi kötelezettségeinknek (pl. az EU tagjaként elfogadott, a tőke szabad áramlásáról szóló rendelkezéseknek).

Egyszer azt írod, hogy a kormányzat a válságadókkal a teljesítmény nélküli extraprofitot akarja korrigálni, máskor meg azt, hogy a piaci szereplők teljesítményének értékelése a versenypolitika feladata, miközben a válságadókkal kapcsolatban a "kormány elutasítja azt az érvelést, hogy ez versenypiaci okok miatt esett a választása ezen területekre" (azaz mintha a válságadónak nem lenne köze a teljesítmény értékeléshez).

Nem értem én ezt. De már kezdem úgy érezni, hogy nem is fogom...

heima_ 2011.01.07. 15:28:34

@teevee: egyértelmű és nyilvános, ott a tv, benne van minden.

Tisztázásképpen: a piaci verseny biztosítása, a piaci elégtelenségek kezelése a versenypolitika feladata, amit főképp szabályozói eszközökkel érhet el.

a válságadó ugyanerre egy drasztikus, de iszonyat hatékony eszköz. hivatalosan ezért a válságadóknak nincs közük a versenypiaci helyzethez - szolidaritásra hivatkozás meg egyéb hülyeségek vannak. az én személyes magánvéleményem, hogy ez rizs, a lyuktömködés mellett durván darálják a pénzszivattyúkat.

teevee 2011.01.08. 10:04:20

@heima_: OK, sokmindent megértettem. :)

1) politikai döntés a multik adóztatása a középosztály helyett (az "adócsökkentés" igazából "adóátrendezés" de OK, ez egy lehetséges irány.)

2) arra a kérdésre, hogy ezt a multik tovább terhelik-e (áremelésben, a szolgáltatások minőségének csökkenésében, leépítésekben, beruházások elmaradásában) a középosztályra (legnagyobb fogyasztójukra és munakvállalóikra), arra Te azt mondod: á, nem (már így is agyon vannak optimalizálva és tutira beszabályozva), én meg: á, de (bár, ebben csak az excel táblás emberekkel kapcsolatos személyes tapasztalataimra hagyatkozom). Ebben szerintem nem tudjuk egymást meggyőzni, de előbb-utóbb úgyis kiderül.

3) ha a válságadót az 1-es pontban leírt politikai döntés megvalósításának tekintjük, a 2-es pontban leírt kockázatok felvállalásával, akkor az rendben van.
A törvény tartalmazza a hatálya eső cégek egyértelmű és nyilvános meghatározását, de nekem hiányzik annak egyértelmű és nyilvános meghatározása, hogy miért kerültek pont azok a cégek (más multik is vanak, olyanok is ahol szintén értelmezhető az "extraprofit") a törvény hatálya alá. Neked nem hiányzik, OK, hát ezzel együtt tudok élni :)

4) a válságadóval az állam a multik által az ügyfelek bizonyos csoportjától beszedett profitból lenyúlja a valami mágikus módon meghatározott "extra" részt és továbbosztja - (részben) másoknak.
Szerintem, ez nem tekinthető versenypolitikai eszköznek, de ha Te látsz olyan várható hatást, hogy majd ettől nagyobb lesz a verseny az adott piaci szegmensekben, és/vagy lejjebb mennek az árak, akkor jó, nekem ez nem tűnik valószínűnek.

heima_ 2011.01.08. 10:38:59

@teevee:
1, konzerveknél nincsenek mantrák, az "adócsökkentés" nem azt jelenti, hogy mindenkinek csökkentjük az adóját (mondjuk a jövedési adót, vagy a szerencsejáték adót). Az adócsökkentés nem önmagáért van, hanem egy eszköz, a cél a gazdnöv és a foglalkoztatás bővítés. Minden adó másképp hat a gazdaságra, aszerint is kell kezelni őket.

2, mondom, próbálkozni lehet, fognak is, de nem számítok nagy "sikerekre". az meg vicc, hogy ez az egyben fogják áttolni a lakosságra a különadót (ballib álláspont)

3, elmesélte a gyurcsányi, hogy miért vezetett be különadót magánszemélyeknél X jövedelem felett? nem, szolidaritás. OV ezeketől az iparágaktól kér szolidaritást, ennyi.
Szvsz: mondom, nem bonyolult. Versenyhelyzet, jövedelemtermelő képesség, foglalkoztatás, mérleghatás, korábbi állami támogatások, szabályozói előnyök, tovább terhelhetőség, a szektor hatása a ngazdaságra stb. végig mehetünk minden szektoron, ami bekerült, és mindegyik ami szerint be kéne, ha akarod.

4. meg kéne érteni, hogy nincs mágikus "extra" rész, mert értelmezhetetlen, már csak az időtáv miatt is. teljesen feleslegesen próbálod összeerőszakolni.

akik válságadót fizetnek, egyértelműen versenyhátrányba kerülnek azokkal szemben, akik nem, nem túl bonyolult.

teevee 2011.01.08. 18:31:02

@heima_:
1) OK, de az adócsökkentést nem én mantrázom, hanem a kormányzat.

2) OK, de én sem írtam, hogy egy az egyben tolják át, már csak azért sem, mert több dolgot nem is lehet számszerűsíteni (pl. szolgáltatás minőségénak csökkenése, leépítés, stb.).

3) OK, ha azt írod, hogy onnan vett el OV, ahonnan lehetett, MERT van mit ÉS nem várható "semmi komoly" következmény, akkor egyetértünk, de ezt írtam korábban én is. (Max. a következmények megítéléséban nem értünk egyet.)

4) OK, de az extraprofitra Te hivatkoztál, mint a válságadó indokára. Ez szerintem is értelmezhetetlen (pláne, ha tiszteljük az ügyfél alanyi jogát is a hülyeségre, hogy önként adhasson horribilis összegeket lila hettyempittyért).

Hát, azt értem, hogy versenyhátrányba kerülnek a válságadóval súlytott cégek, de itt elvileg és deklaráció szintjén teljes iparágak/szektorok kerültek a célkeresztbe. Akkor kié itt a versenyelőny?

heima_ 2011.01.08. 21:08:43

@teevee: 1 a kormányzat sem mantrázza, ez liberális szokás, utoljára az SZDSZ kedvence volt. Sehol nem volt Fidesz álláspont, h minden adót csökkenteni kell.

2, nem tudok többet hozzátenni, ismertettem az álláspontom

3, onnan vett el, ahonnan lehetett, és ahol nem azért van, mert kiváló extrateljesítményt nyújtottak, és ahonnan az elvét a legjobban szolgálja a magyar gazdaság érdekeit. a szegény pici védtelen multik kiszolgáltatottak dumát nem veszi be a gyomrom.

4, igen, az indoka (szvsz), nem az adóalapja. azért értelmezhetetlen, mert eltérő cégek eltérő időben mértékben stb működtek, nem lehet és nem is cél ez alapján adótvt írni, nem is értem miért erőlteted ezt a vonalat.

5, olvasd el a tvt, okosan van megírva:) különös tekintettek az adóalap meghatározásokra.

teevee 2011.01.08. 23:20:58

@heima_:
1) OK, akkor nem voltam eléggé figyelmes. Nem emlékszem, hogy a Fidesz ellenzéki évei alatt vagy a választási kampányában egyszer is kimondta volna az adóemelés szót. Illetve, de. Mádi László mondott olyat, hogy hosszú távon elképzelhetőnek tartja az ingatlanadó bevezetését. Nem is úszta meg szárazon.

2) -

3) Nem állítom, hogy a multik szegények, picinyek és kiszolgáltatottak lennének, sőt! Azt írtam, hogy a kormámyzat nem számít tőlük a válságadóra számottevő válaszreakcióval és ezt szerintem rosszul teszi.

4) Azt hiszem félreértettél (rosszul fogalmaztam), alapvetően egyetértünk az extraprofit értelmezéséről.

5)Értem. De ha ez ennyire egyértelműen kiolvasható a törvényből, akkor nem védhető a kormány azon állítása, hogy ez nem versenypiaci korrekció.

heima_ 2011.01.09. 00:39:17

@teevee:
1, és azt halottad, hogy "adócsökkentés" alatt mit értenek?

3, nem hagytak túl nagy mozgásteret

5, én nem állítottam, h védhető.

heima_ 2011.01.09. 00:40:48

@teevee: "Nem is úszta meg szárazon." ezért lett pont a sörszövetség elnöke?:)
süti beállítások módosítása