Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
jan 04
18:01

Bár úgy tűnik, hogy a kormány a médiatörvény kapcsán tartja magát a „naésakkormivan” irányhoz, sorok között olvasva és háttérbeszélgetéseket folytatva nem olyan nehéz észrevenni, hogy a példátlan nemzetközi kritikák komoly hatást gyakorolnak a Fidesz több vezetőjének gondolkodására. Különösen azokra a fiatalabb, nemzetközi kitekintéssel is bíró politikusokéra, akik otthonosan mozognak a világpolitikában, akik korábban is olvastak már világlapokat, akik nem hiszik el, hogy a szocialista ármány hatására nyilatkozna elítélően a német és a francia kormány, s akiknek a személyes politikai karrierjét is jelentősen befolyásolhatja, ha az ország pária sorsra jut az Európai Unióban. De mi következik ebből?

(Fotó: Presseurop)

Semmi, ami látványos. Nem lesz palotaforradalom, nem emelik fel hangosan és nyilvánosan a szavukat a kormányzati politika ellen. Lesznek – és már vannak is - közöttük olyanok, akiknél a kognitív disszonancia (redukciója) működésbe lép: elindulnak az irracionális magyarázatok irányába és magukévá teszik a világméretű magyarellenes összeesküvés elméletét. A többség azonban egyre kényelmetlenebbül érzi magát, különösen akkor, amikor az itthoni reakciókat olvassa, köztük az ismert egyszerű érveket használó baráti publicisztikákat („Schiff and Cohn”), és látja az elszabadult hajóágyúkat, amelyek a magyar jobboldal legrosszabb hagyományait hozzák vissza, és olyan irányba lökik a Fidesz politikáját, amellyel – meggyőződésem – a legtöbb mostani jobboldali döntéshozó amúgy soha nem azonosulna.

Sokan mondják, hogy ez az egész csak elterelés, hogy a Fidesz tudatosan vonja el a figyelmet ezzel a gazdaságpolitikájáról, gumicsontot ad, amin rágódni lehet. Mások szerint ez nem paraván, hanem maga a politika: a média megregulázása tudatos szándék, a tiltakozások pedig mind előre kalkulálhatók voltak. Én nagyon másképp látom. Meg vagyok győződve arról, hogy sem ördögien okos elterelési szándék, sem a politikai cenzúra bevezetésének óhaja nem mozgatta a médiatörvény íróinak és megszavazóinak kezét. A döbbenet éppen ezért őszinte és valós: a Fidesz nem hitte volna, hogy ebből ekkora „baj” lehet, hiszen nem nagyon akart mást, mint kétharmados többségével élve „alkotni”, „rendet tenni” ezen a téren.

A probléma onnantól kezdődött, amikor világossá vált, hogy a homályosan megfogalmazott pontok (elsősorban az, hogy mikor, hogyan és miért lehet büntetést kiszabni) félreérthetők és elvileg politikai célokra is használhatók. Ha ekkor van belátás a Fideszben, komolyabb érdeksérelem nélkül módosítható lett volna a törvényjavaslat, megelőzve ezzel a nemzetközi tiltakozást, az egyre kellemetlenebb politikai klímát. Láthatóan voltak is olyanok, akik ebbe az irányba nyomták a pártot, de hiányzott ehhez az erő és különösen a korrekciós gyakorlat. Innentől már nem volt visszaút. Ráállt arra a pályára a kormány, ahonnan már csak szakadékba zuhanni lehet, de sérülésmentesen visszafordulni nem. Voltak még pontok, ahol valamennyire lehetett volna, például a köztársasági elnök komoly szolgálatot tehetett volna a Fidesznek, ha mer önállóan gondolkozni és dönteni, de éppen a sok éves gyakorlat, az egyszerre lépés rutinja akadályozta meg, hogy a kormány kijöhessen ebből a kényelmetlenül szűk zsákutcából.

Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása – ezért is vallom, hogy a  szándékokra vonatkozó külföldi bírálatok egy része valóban túlzás, félreértés vagy pánikkeltés. Ennek ellenére olyan veszteségeket szenvedett és szenved el a kormány az amúgy a fontos ügyekhez képest huszadrangú médiatörvény (értsd: természetesen nem a sajtószabadság huszadrangú, hanem a médiatörvény módosítása volt az a valóban fontos ügyekhez képest) miatt, amelyeket egyáltalán nem kellett volna, s ezek alapvetően nehezíthetik meg a valóban lényeges célok érvényesülését. Ha a Fidesz engedi, hogy ebben a helyzetben a „szemben a világgal” heroizmusa hassa át és terelje a politikai irracionalizmus irányába a működését, akkor sorsa nem nagyon lehet más, mint a biztos bukás. Lehetetlen, hogy ez megérje.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr42560504

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kis magyar média 2011. január… 2011.01.15. 03:39:23

Kedves Annamari! Nagyon vártuk már mindannyian, hogy izgalmas életedről, vallási meggyőződésedről, szimpatikus elveidről, független pártatlanságodról, ugyanakkor lenyűgözően  színes egyéniségedről olvashassunk a pénzünkért a 2011. január 14-i Story mag...

Trackback: A jó, a rossz és a csúf 2011.01.05. 16:01:04

Ezzel a címmel írtam az angol blogomon is egy posztot - nyilván nem lehet a médiatörvényt kikerülni, hiszen erről szól minden lassan hetek óta.Engem is érint a dolog, hiszen a blogon vannak reklámok is - igaz, hogy ezek bevétele az Indexnek megy, te...

Trackback: A jó, a rossz és a csúf 2011.01.05. 16:00:15

Ezzel a címmel írtam az angol blogomon is egy posztot - nyilván nem lehet a médiatörvényt kikerülni, hiszen erről szól minden lassan hetek óta.Engem is érint a dolog, hiszen a blogon vannak reklámok is - igaz, hogy ezek bevétele az Indexnek megy, te...

Trackback: 10. Megtámadták a bloggert? 2011.01.05. 13:11:58

Az Amerikai Népszava véleményt közölt Török Gábor politológus legutóbbi blogbejegyzéséről.     A „Török Gábor vak vagy a Fidesz?” című írásban szembe helyezkedik a blogger politológus véleményével:   Minden tisztel...

Trackback: Zsákutca 2011.01.05. 08:41:01

A köztársasági elnök komoly szolgálatot tehetett volna a Fidesznek, ha mer önállóan gondolkozni és dönteni a médiatörvény ügyében.

Trackback: Nocsak 2011.01.05. 00:23:47

Nocsak.Németország hivatalos álláspontja (tehát nem egy kormánytag magánvéleménye!) szerint Magyarország nem alkalmas arra, hogy médiakérdésekben az EU-t képviselje a keleti partnerek felé. Ez elég kemény pofon.A médiatörvény már vagy egy hete a nemz...

Trackback: Török Gábor elemez, 1938: Hitler jó lépése 2011.01.04. 20:49:30

  Az NSDAP vezetője rendkívül jól alakítja a politikai agendát Németországban. A párt választási sikere összehangolt kommunikációs stratégia eredménye: Az NSDAP szélsőséges pártból hamar a választók nagy részéhez szóló centrumpárttá alakult...

Trackback: Balhé Berlinnel 2011.01.04. 20:45:00

Éppen akkor idegenítjük el az egyik legfontosabb szövetségesünket, amikor a gazdasági kiszolgáltatottságunk és a soros EU-elnökségünk miatt a leginkább szükségünk lenne a segítségükre. Magyarország meghatározó német befektetői, valamint a hozzájuk...

Trackback: December 21.: Semmi. 2011.01.04. 19:29:39

A kortárs véleményformálók ritkán érzékelik a szimbolikus fordulópontokat. Mostanság mégis abban a kegyelmi állapotban leledzünk, hogy akad egy mozzanat, amit már az itt és most is jelentősnek láttat.Lehet, hogy mégsem könnyű ebben az országban az amúg...

Trackback: A sajtószabadság vége? 2011.01.04. 18:42:17

Ténytár A “médiaalkotmánynak” nevezett törvény jelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtat

Trackback: Orbán Viktor csalódott bennünk 2011.01.04. 18:14:17

Közhely, hogy a mai miniszterelnök erősen paternalista politikus. Hogy a hatalom bebiztosításának és megerősítéseének mindennél magasabb prioritása van számára és hogy eszközeit tekintve tökéletesen cinikus. De szerintem nem volt ez mindig így. Ahho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Link Elek 2011.01.04. 18:25:40

>de hiányzott ehhez az erő és különösen a korrekciós gyakorlat

ha ez igaz, akkor lesz meg _boven_ problemaja a fidesznek. a mai vilag (foleg az internet miatt) joval bonyolultabb, mint 1998-ban volt. folyamatosan korrigalni kell minden komoly politikai szereplonek. nem csak az 1-2 valodi politikai ellenfelet kell figyelnie, hanem tobb szaz fuggetlen szereplot, kulfoldit, belfoldit akik ha zavarja oket valami kinyilvanitjak.
ha sokukat zavarja valami, akkor az problema. barkinek. akarmennyire tevedhetetlennek hiszi magat, akkor is.

Kata78 2011.01.04. 18:27:17

@BISMARCK: Ha nagyon cinikus lennék, akkor azt mondanám, hogy vasárnap délelőtt lehet kirándulni, együtt főzni a családdal, nem kell VVt nézni. Azt fel lehet venni videóra, rögzítőre és este 9 után, mikor a gyerekek elmentek aludni meg lehet tekinteni. És cinikus vagyok.

- SunDisc - 2011.01.04. 18:27:43

"...a fontos ügyekhez képest huszadrangú médiatörvény..."

Köszönöm.
A nap megnevettető mondata. Főleg olyantól, aki a médiából él :)

Walter Melone (törölt) 2011.01.04. 18:28:06

Lehet, h furcsa lesz amit most írok:

én végigolvastam a törvényt.
ha kihagynánk belőle a hatóságot, jogköröstül, 9 évre kinevezésestül, frekvencia elvevő és adományozóstul, akkor egy valóban európainak mondható törvényt olvashatnánk.

Ez meglepően jó minőségben, és rendszerben előadva.

Szóval, totalitárius törekvések nélkül minden jobban menne....

BISMARCK 2011.01.04. 18:28:46

@Kata78:

Úgy neked nem magyar az anyanyelved?
Rajzfilmet néztek, a bevágás a reklámban volt.

a-kis-herceg 2011.01.04. 18:29:53

@Kata78: igen ám csak Bismarck álszent. amig az asszony főz vas. délelőtt addig ő elmegy "hús"- és zöldségpiacra. a gyerekeket meg belöki délelőttre a tv elé. hát aki a tv-vel akar nevelni... az orbit generációt kap... akik rákenik a nyuszira...

A Kárpátok Ostora 2011.01.04. 18:31:44

@BISMARCK: Konkrét példák a visszaélésre?

nyünyüge 2011.01.04. 18:32:15

@török gábor:

"a szándékokra vonatkozó külföldi bírálatok egy része valóban túlzás, félreértés vagy pánikkeltés" - ezt a mondatot idézi az Index a főlapon.

Szerintem pedig ott van az eb elhantolva, hogy a kormány a minimálisat sem tette meg annak érdekében, hogy ne jelenhessenek meg túlzások, félreértések a törvénnyel kapcsolatban ill. hogy jogosan nevezhessen pánikkeltésnek bármit.

EU tagként és egy globális médiavilág részeként igenis elvárható lett volna, hogy nemzetközi szinten is (és természetesen azt megelőzően itthon) széleskörű egyeztetés történjen a törvény tartalmáról.

Ugyanis ha az egyeztetések akár egy betűt sem változtattak volna (az amúgy is EU-s törvények betűiből összerakott:) szövegen, akkor is már konkrétumokról lehetne beszélni és nem bacilusokról, férgekről az egyik oldalon és megalapozatlan bírálatokról, pánikkeltésről és az ellenzék aknamunkájáról másikon.

(Mellesleg szerintem a médiatörvény a külföld szempontjából elsősorban jó ürügy az összes többi, hasonló "erre kaptunk felhatalmazást a választóktól" magyarázattal, fülkeforradalmi lendülettel és minden egyeztetés, tárgyalás nélkül meghozott gazdasági törvényekre - amelyekkel azt demonstrálta a kormány, hogy nem tekint tárgyalópartnernek senkit az ég egy adta világon.).

luciferc 2011.01.04. 18:32:26

@BISMARCK: Ha te vasárnap délelőtt az rtl-t kapcsolod a gyerekednek, akkor az a te saját hibád. Miért kened másra? Fegyverrel állnak a mocskos libsik mögötted? Vagy esetleg nincs is gyereked, ellenben borzongva nézed a kereskedelmi tv-ket, hogy hű meg ha, aztán levelet írsz pornós mariskának?

BISMARCK 2011.01.04. 18:33:21

@Walter Melone:

A hatóság azért kell, h pl. ne legyen több orbánbánya v bőrfejűekfütyültékkigönczöt.
Jogkör azért, h a felelősség egy személben legyen utolérhető.
9 év, hogy működőképes legyen.

luciferc 2011.01.04. 18:34:34

@BISMARCK: miért is rakod őket a nagy szent keresztény vasárnap délelőttjén a tv elé?

Megfigyelo 2011.01.04. 18:34:34

Nem értek egyet: A kötsei beszéd egyértelműen az egypártrendszerű diktatúrát célozta meg, diktatúrában pedig nem engedhető meg a sajtószabadság. Ilyen egyszerű...

BISMARCK 2011.01.04. 18:34:45

@luciferc:

Lisa
- Rupert maci
- Szilveszter és Csőrike kalandjai
- Tom és Jerry legújabb kalandjai
- Hupikék törpikék
- Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki

ezek közül melyiket nem nézheti gyerek?

Diocles 2011.01.04. 18:35:42

had idézzem egy korábbi hozzászólásomat a témával kapcsolatban:

"Egyetértek.
és a röhej az, h semmi szüksége nem volna a kormánynak erre a kontraproduktív médiatörvényre, a közmédia "fideszesítése" enélkül is megoldható volna, a magánmédiában meg be tudnának vásárolni...

ehelyett van ez a vesszőfutás, amely komolyan megkérdőjelezi a kormányzat alkalmasságát, ti. az, h belement egy ilyen felesleges pofonba, lenullázva a magyar jobboldalt és Magyarországot.

Felesleges azzal vigasztalódni, h "úgy is belénk kötöttek volna", mert egy válságadóval, a multicégek hisztijeivel nem lehetett volna ennyire mozgósítani a világsajtót. Csak és kizárólag a médiaüggyel."

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.01.04. 18:35:52

@különvélemény: A virtuális pénzzel gyártott hitel az mi az?
A politikai önsorsrontás az én szótáramban azt jelenti, hogy valaki elkúrja, és a saját hülyesége miatt veszít egy csomó szavazatot.

Walter Melone (törölt) 2011.01.04. 18:36:02

@BISMARCK:

De ez így nem más mint egy korlátlan jogokkal felruházott cenzori hivatal.

Ezeknek joguk van üzleti sőt akár államtitokba is betekinteni, ha azt egy szerkesztőségben találják.
Erre még a rendőrségnek sincs joga!

Ez így nem fog menni....

luciferc 2011.01.04. 18:37:00

@BISMARCK: 1. Gondoltál már rá, hogy játszol velük?
2. Ismered a kertv-ket, ugye? Ha így van, akkor felelőtlen dolog azt nézetni a gyerekkel. Felelőtlen vagy, ennyi. Csak ezért ne hibáztass mást.

BISMARCK 2011.01.04. 18:37:17

@Walter Melone:

Hogy kerül államtitok egy szerkesztőségbe??

Kata78 2011.01.04. 18:38:06

@BISMARCK: "Közerkölcs = pl. vasárnap délelőtt nem kapcsoljuk élőben a valóvilágot mert esetleg a vibrátor használatáról értekeznek benne és nehéz megmagyaráznom a 4, 6 és 9 éves gyerekemnek"

Az én anyanyelvem magyar. A fenti idézetben viszont nem szerepel a rajzfilm szó. Én kerek elnézést.

A rajzfilmet, ha meg már mindenáron vasárnapi program (sic!), akkor ajánlom DVDn, videón. Akkor azt nézik, ami azon van.

- SunDisc - 2011.01.04. 18:38:33

@török gábor: Elnézést. A tévedés kockázatával mondtam.

Szeretem az elemzéseid, komolyan.
Mégis, az oldalt látható hirdetések, valamint a tévében való szereplések nem ezt erősítik meg :)

De még mindig nem tartom a médiát szabályozó törvényt huszadrangúnak. Akárhogy is, mégis a nép ópiumáról van szó metaforikusan.

BISMARCK 2011.01.04. 18:38:34

@luciferc:

A rajzfilmeknek mi köze van ahhoz, h játszom velük? Nem értem.
Miért ne játszhatnék velük, azért mert ők 7.30tól 9ig mesét néznek. 9kor még nem ér véget a nap.

mlaslo 2011.01.04. 18:39:17

Még egy gondolat: ez a magatartás bizony nem "csak" politikai vakság, hanem valami iszonyatos kitörési vágy a hatalom irányában. Ugyanis a megfelelési kényszer legfeljebb a főnök felé van, ám a köz felé semmi ilyet nem tanúsítanak. Ha pontosíthatok tehát: a hatalomvágy, vagy diktatúra iránti törekvés nem egyész, és teljes, és nem feltétlenül a pártfilozófia része, ám az egyes területeken törtető - némileg tehetségtelen - emberek minden önkontroll nélkül akarnak úgy maradandót alkotni, hogy nem ismernek határokat, és némi moralitási probléma is jelentkezik.

Azaz borítékolható, hogy a balhék után fájnak a fejek, és bánják, mit csináltak, azonba ma, Magyarországon, nem csak a fideszt jellemzi ez a gondolkodás, hanem az igazságszolgáltatást, és minden területet szintúgy.

balfék 2011.01.04. 18:39:47

Csak tudnám, hogy a szólásszabadság a véleményszabadság a szabad sajtó, miért kiált törvény után? Nem maga a minősítése "szabad" a törvény? Ha valaki ennek okán más törvénybe ütközik itéljék meg az alapján.

BISMARCK 2011.01.04. 18:40:16

@Kata78:

Megismétlem, 7.30tól 9ig miért ne nézhetne rajzfilmeket? Nálatok 9kor véget ér a nap?

gauche caviar 2011.01.04. 18:40:45

"a Fidesz ... nem nagyon akart mást, mint kétharmados többségével élve „alkotni”, „rendet tenni” ezen a téren."
Arbeit macht frei...?
Hitler, Sztálin, meg Lukasenkó sem diktatúrát akart, csak rendet tenni, és hát istenem, ha a rendhez az kell, hogy kontrolláljuk a médiát? De most komolyan, mindenki más is így csinálná. Nem?

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása"
Ahogyan a tiszai cián katasztrófánál felháborodottan kérték ki maguknak, hogy ez a méreg nem a halálos adag 180-szorosa hanem csak a 160-szorosa. Ugye mennyivel jobb így?

Ordnassac 2011.01.04. 18:40:56

@BISMARCK: ezt az eddigi médiaszabályozás is tudta szankcionálni (nem azt mondom, hogy az eddigi médiaszabályozás volt az üdvözítő, de a mostani aztán végképp nem az). Ehhez nem kell egy autonóm közig. szerv, amelynek vezetője megkérdőjelezhető legitimációval (elnökét 9 évre a miniszterelnök nevezi ki, más közhatalmi szerv egyetértése nem kell hozzá) és önálló rendeletalkotási jogkörrel rendelkezik.

Walter Melone (törölt) 2011.01.04. 18:41:35

@BISMARCK:

Egy újságíró birtokolhat akár államtitkot, ha a titokgazda erre felhatalmazza. (mondjuk a titkosítás során ő szolgáltatta a titkosítandó adatokat)

Ennek a tárolására neki is van joga, megfelelő védelem mellett.

na ezt mostantól Annamari elolvashatja, a titokgazda megkérdezése nélkül akár.

Erre_senkinek_nincs_felhatalmazása_még _Orbán_Viktornak_sem.

Érted már miért marhaság ez?

balfék 2011.01.04. 18:41:43

@BISMARCK: És nem érzed magad elég hatékonynak abban, hgy ne az RTL bevágása hasson a gyerekekre, hanem te?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.04. 18:41:45

Neked mi kell ahhoz, hogy egy folyamatot a diktatúra építéseként értékelj?

Vagy, hogy meglásd azt a folyamatot, amit az AB korlátozása, KT kiherélése, a manyuppénzek lenyúlása, a kilenc évre történő kinevezések, a főispáni hivatal bevezetése, a törvénykezési kiskapuk használata (önálló képviselő indítványok), az Alkotmány ad hoc módosítása, Schmitt Pál kinevezése, majd a médiatörvény mindenáron való elfogadása, és végül egy cenzuratörvény létrehozása jelent?

Mi kell ahhoz, hogy elveszítsd a rózsaszín szemüveged, és elhidd, hogy ezek bameg épp a diktatúrát építik.
Nem más demokráciát, hanem egy olyan rendszert, ahol csak ők ugathatnak.

BISMARCK 2011.01.04. 18:42:29

@Ordnassac:

Mónika show, Joshi barat (v hogy hívták)
Hányszor kaptak büntetést, elsötétítést? Ért valamit? Nem sértettek törvényt újra és újra?

luciferc 2011.01.04. 18:42:46

@BISMARCK: Nem a rajzfilmeknek van hozzá köze, hanem a kertv-k nézetésének. Ne nézesd a gyerekeddel a kertv-ket. Mit nem értesz ezen? A többi ügyében lásd Kata78-at, vedd meg DVD-n. Ha nem futja rá, akkor ne itt ontsd a hülyeséget, hanem mond le a netet és vedd meg úgy. Vagy töltsd le. Vagy játssz velük. Mindegy, de ne rakd a gyereket kertv elé. Érted?

gauche caviar 2011.01.04. 18:42:49

@Ordnassac: "@BISMARCK: halkan jelzem, ennek a sajtószabadságnak is köszönheti a Hír TV, az Echo TV, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió is a létét (sőt, a Magyar Hírlap is a jelenlegi formáját)."

"...és leszámítva, az utat, a csatornahálózatot, a bort, stb. Mit adtak nekünk a rómaiak?"

mikénehavóna 2011.01.04. 18:43:18

Megindító ez a gyermeki jóhiszeműség.
Az EBESZ jelentése szeptemberi keltezésű, és benne van minden kritika, ami mostanában került nyilvánosságra. Olvasni is kéne, Gábor, nem csak írni.
www.osce.org/documents/rfm/2010/09/45942_en.pdf
Organization for Security and Co-operation in Europe
Office of the Representative on Freedom of the Media
ANALYSIS AND ASSESSMENT
OF A PACKAGE OF HUNGARIAN LEGISLATION
AND DRAFT LEGISLATION
ON MEDIA AND TELECOMMUNICATIONS
The results can be assessed as (i) on the one had instituting a system for media content
regulation (including Internet- and ICT-delivered media content) going in its sweep and
reach beyond almost anything attempted in democratic countries and beyond the limits of
what is accepted in the international debate as an appropriate and justified approach to
regulating new communication services, and (ii) on the other, as introducing – often in
disregard or violation of the needs of a democratic system of social communication and of
the letter and spirit of international standards - stricter regulation, more pervasive controls
and limitations on freedom of expression.

BISMARCK 2011.01.04. 18:43:48

@balfék:

Azért kíváncsi lennék, h te hogyan magyarázol meg egy jól látható 20-30cm-s vibrátort a gyerekeidnek?

a-kis-herceg 2011.01.04. 18:44:10

@BISMARCK: szerintem mindben kilapítanak kisállatkákat percenként. de lelked rajta. mutass neki video: almát és eperkét...

@gauche caviar: a villámháború oka. a Szövetség versenyt fut. önmagával. 1-2 dezertőr és nem lesz 2/3... az idő fogy. soha többet nem lesz 2/3...

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.04. 18:44:22

Most, hogy végre van egy tisztességes médiatörvény, mindennek lehordja Magyarországot a baloldali sajtó :((
Ilyenkor mindig Szolzsenyicin jut eszembe:

“A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertipust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek; egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja.”

Alekszandr Szolzsenyicin

BISMARCK 2011.01.04. 18:45:23

@luciferc:

Akkor elárulnád, hogy kinek adnak rajzfilmeket hétvégén reggelente?

bariga 2011.01.04. 18:45:44

Én nem tudom és mér többször próbáltam kérdezni, de még nem kaptam igazi választ. Mi is lenne a " valóban lényeges cél"? Akkor talán könnybben lehetne megérteni, vagy tolerálni ezt az ámokfutást.
Miért kellett megvárni, hogy a fél világ lehülyézze Magyarországot. Miért nem lehet váltani, változtatni, másik irányt választani????????

a-kis-herceg 2011.01.04. 18:45:50

@BISMARCK: egyrészt a 30cm sok. másrészt mond nekik ezt csak szoclibek használják és bűn... harmadrészt gyurcsány elqrta. negyedrészt próbáld meg hogy kerülje el a gyerek...

doktor.dikhed 2011.01.04. 18:45:59

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása"

Azért emlegeti mindenki a diktatúrát, mert megnyugtatóbb gondolat, ha narancsosok tudatosan építik a diktatúrát, mintha arra gondol az ember, hogy csak úgy mennek a vakvilágba, és azt sem tudják, mit csinálnak...

Kata78 2011.01.04. 18:46:33

@BISMARCK: Majd, ha megtalálod és alkalmazod az a magyar szót, amit akkor használunk, amikor ész nélkül esünk neki valakinek ráadásul úgy, hogy nem ő volt a hibás, na majd akkor válaszolok.

BISMARCK 2011.01.04. 18:46:57

@a-kis-herceg:

Nincs colostok a szememben, de mintha 20-30-t írtam vna.

udvari bolond 2011.01.04. 18:46:58

100x fontosabb lenne a nyugdíjállamosítással foglalkozni, mint ezzel a szarral. ezzel még lehet akármennyit, a másik huszonpárnap múlva bevégződik.

a-kis-herceg 2011.01.04. 18:47:55

@bariga:

"A hatalom célja a hatalom maga." (Bonanza Banzai)

a-kis-herceg 2011.01.04. 18:49:08

@doktor.dikhed: neked is szol

"A hatalom célja a hatalom maga." (Bonanza Banzai)

Megfigyelo 2011.01.04. 18:49:26

@BISMARCK: Úgy látszik, akkor az Általad elképzelt "polgári beállítottság" nem igazán elfogadott Európában. Ne felejtsük el, hogy a legtöbb jelentős EU-s országban (Németország, Anglia, Franciaország, a számunkra fontos Lengyelország és Szlovákia, stb.) kifejezetten jobboldali kormányok vannak hatalmon. Lehet, hogy itt ezek is liberálbolsiknak számítanának?!

luciferc 2011.01.04. 18:49:35

@BISMARCK: Basszus. Attól, hogy adják, neked muszáj nézetni a gyerekkel??????? Análvibrátort is lehet kapni, megveszed?
Pont az ilyen szerencsétlenek miatt adják. Ugyanazon a szellemi szinten lévők basszák le a gyereket a kertv-k rajzfilmjeire, akik a maúnika sót is nézték. Egykutya.

balfék 2011.01.04. 18:51:53

@kolbászoszsömle: Ha T.G-nak írtad , akkor csak azt mondom, hogy "a fidesz demokráciát akar" lesz az utolsó mondata mikor a nyakára húzzák a kötelet a bitón. ("költői" túlzás) magyarul nincs az a lépése a fidesznek , ami ebben a hitében megingatná.

beco81 2011.01.04. 18:51:54

"...a Fidesz nem hitte volna, hogy ebből ekkora „baj” lehet, hiszen nem nagyon akart mást, mint kétharmados többségével élve „alkotni”, „rendet tenni” ezen a téren."

Sajnos ez a sokadik olyan intézkedésük fél év alatt, amikor tényleg úgy tűnik, hogy elszámolták a hirtelen hozott, izomból átnyomott döntések következményeit, reakcióit. Ami megint csak előrevetíti, hogy a - sokak általá kritizált - gazdaságpolitikájuk sem átgondolt még részükről sem. Mi lesz, ha az sem jön be 1-2 év múlva? Akkor már kevés lesz magyarázkodni, az igazi pofára esés lesz. Az kevésbé fáj, hogy a Fidesznek, de nekünk is...

nyünyüge 2011.01.04. 18:53:20

@BISMARCK:
goto MaNem, talán elmesélik :)

BISMARCK 2011.01.04. 18:53:26

@luciferc:

Neked sok tapasztalatod lehet ebben a témában.
Még mindig nem értem, hogy Frédi és Bénit miért ne nézhetne?

különvélemény 2011.01.04. 18:53:32

@mistinguett:
A szavazás még messze van.

A virtuális pénz az, ami jelenleg a biztos bukás felé viszi a világot, ami akkor kezdődött, amikor az aranytartalékot kivették a pénz mögül így se termék se teljesítmény nem maradt a pénz mögött, csak az ígéret maradt.
Tudod honnan van a bankoknak pénzük amit kölcsönadnak beleértve az imf-et?
Ha azt gondolod, hogy bankbetétekből, akkor gyorsan nézz utána, tanulságos lesz!

SzaGyu 2011.01.04. 18:53:34

Az RTL TV-híradója szerinti nyilatkozatban, hajlik a kormány arra, hogy megváltoztassa a médiatörvényt.
Az Amneszti International szerint is sz@r a médiatörvény.
Orbán visszahúzódik a barlangba? -Csak azért figyelni kell a fogát.

tisó · www.gmvip77.hu 2011.01.04. 18:53:49

Kedves Olvasóm!

Miért "pikkelhetnek" ránk ennyire "nyugaton?

1, Idézet..." 1974-ben az amerikai kongresszus elfogadta az ERISA törvényt. Ez arra kötelezte az amerikaiakat, hogy nyugdíjba vonulásukra félretett pénzüket a 401(k)-hoz hasonló nyugdíjalapok révén - a tőzsdén fektessék be. E nyugdíjalapok után magas díjakat, kockázatos befektetést és alacsony hozamokat adnak, miközben átengedik a Wall Street számára az ország nyugdíjcélú megtakarításait" - Robert t. Kyosaki -A gazdagok összeesküvése 39. oldal

ez nálunk is így történt, a lényeg a KÖTELEZTÉK szón van, mint ahogy Magyarországon is KÖTELEZŐ volt a magánnyugdíj megtakarításokat tőzsdére vinni!

személyes véleményem: jó hosszútávú megtakarítási forma a tőkeképzés, befektetési alapokban, személyes tanácsadással..DE..VÁLASZTHATÓAN..vagyis önkéntes nyugdíjpénztáron és személyes tanácsadás mellett saját tőkeszámlákon keresztül

..vagyis első ok, amiért "haragszik az amerikai nagybácsi": egy csomó pénzt - aminek a hasznát magánpénzintézetek élvezték, a kockázatát pedig a polgárok és az adófizetők - az EDDIG KÖTELEZŐ MEGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI TAGSÁG megszüntetésével és "államosításával" elvesznek tőlük...

2, Magyarország mindig is szélsőségek között sodródott. Egyik szélsőség szülte a másik szélsőséget. Egy multinacionális tőkét szélsőségesen kiszolgáló gazdaságpolitika (támogatásokon, adózáson, kereskedelemszabályozáson, stb keresztül) után általában egy szélsőségesen "hazai gazdaságot támogató" gazdaságpolitikt szavaznak meg az emberek...ez van most...persze, hogy ennek nem tapsolnak az eddigi haszonélvezők....pl. a más országokhoz képest évtizedekig 3x-os haszonkulcs mellett dolgozó bankok, távközlési vállalatok, energetikai szolgáltatók...

3, Adórendszerek versenye zajlik az országok között. Az új magyar adórendszer a legalacsonyabb kulcsokat tartalmazza a környező országokhoz képest..eredménye lesz..."nyugati cégek hada" fog áttelepülni és gyárat alapítani nálunk...hát ennek sem túlzottan tapsolnak pl. a németek, franciák, osztrákok, stb.....ez ott növeli a munkanélküliséget..ez egy verseny, vetélytársak, gazdasági ellenfelek között...(csak reméli egy átlagpolgár, hogy nem "gazdasági ellenségek"..

4, Még egy iskolaudvarban is úgy van, hogy a "kicsit és szerencsétlent" kikezdik a többiek...mi az elmúlt években ilyenné váltunk...úgy közösen...egymást gyengítve...elvesztettük a versenyt olyan országokkal szemben, ahol az ország lakosainak kultúrájában nem a "gyáva hátbaszúrás+irigység" a fő motívum, hanem az egymás támogatása, segítése ( pl. próbáljon valaki egy magyarországi francia cégnek, nem francia szolgálati autókat eladni )...mi nemhogy külföldön, még belföldön is direkt, előre megfontoltan..nem hazai beszállítókat alkalmaztunk, akik a profitot itt képzik és a munkahelyeket is itt teremtik...

4, "vérszagra gyűl az éji vad"..a 4-ik ok szerintem, hogy egy eladósodott, meggyengült gazdaság vagyonelemei olcsó felvásárlási célpontok...ezért a "cápák" még tenni is hajlandóak, mármint hogy tényleg csőd legyen...boldogan "segítenek"...amit viszont biztosan nem privatizálnak, az pl. 3 millió nyugdíjasról való gondoskodás...ill. a nyugdíjra félretett pénzt azt szívesen, a vele járó ellátási felelősség nélkül....

5, ..nálunk találják a külföldiek a legtöbb és leghűségesebb "szövetségest" a saját érdekeikhez....olyan ez, mint amikor két rivális cégnél az egyik a vezetői meetingjeire "szívélyes örömmel beengedi" a versenytárs embereit..és ketten megbeszélik, mi a jó a versenytársnak..azután egy jó partin megbeszélik, hogy mekkora jó üzletet csináltak...persze a versenytárs cég gyarapodott, a másik cég csődbement, vagyonvesztetté vált az üzlet révén...de az érintettek és az "üzletet kötők" kitűnően érzik magukat..sőt, lehet hogy felelős pozíciót kapnak a versenytársanál....legalábbis a "gazdasági éleben ez így van"...gondolom a "nagy dolgokban" sincs ez másképp

6, Nyilván annak sem tapsol "szinte senki", hogy az EU keretein belül "legálisan öszeállni látszik" a "nagy magyarország"...ez szerencsére szintén csak "gazdasági kérdés"..szerencsére..de ez egyben az erőforrások újraelosztásáért folytatott küzdelem egyik fontos momentuma (az ember is erőforrás, terület, stb.)

..ez persze csak egy átlagpolgár szubjektív véleménye, de nem tudom palástolni mennyire zavar az az "országot, ezáltal minden magyar embert - és nem az "egyik politikai pártot" -lejárató hadjárat, amit a "kerítésen kívül" zajlik...és ebben nehéz nem észrevenni a jelentős "hazai megrendelő, de minimum kárörvendő bázist"...a probléma, hogy nekik is itthon kell élni, és általában a gyűlölködők "belül jobban sérülnek", mint akit gyűlölnek.....

...szóval...gazdagságot és bőséget 2011-re, mindenkinek!

...szóval i

a-kis-herceg 2011.01.04. 18:54:03

@doktor.dikhed:

A hangszóró így szól
"Figyelünk régen!
Elbánunk veled
Ürügy se kell"
...
Nézd, milyen gyilkos
Nézd, milyen szép
Dolgozik, csillog
A politikus gép
...
A hatalom célja
A hatalom maga
Mindenkinek mást rejt
A 101-es szoba
...
Hiba vagy a mintán
Egy selejtes darab
Hát hiába kértünk
Hogy javítsd meg magad?

www.youtube.com/watch?v=s67O-FVvNvE

avanivi 2011.01.04. 18:54:49

Kegves Gábor!

Eddig mit nem mert megtenni a fidesz ami a diktatúra építéséhez kell?
Meglesz az új alkotmány és mehetünk a sóhivatalba.

BISMARCK 2011.01.04. 18:55:57

@nyünyüge:

Értettem, van legális módja, hogy odakerüljön. De nyilván nem egy fiókba van bedobva csak úgy. Feltételezem, hogy gondosan, dossziéban, ráírva, hogy ÁLLAMTITOK egy páncélszekrényben van. Ezt majd talán a hatóság munkatársa is figyelembe veszi.

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2011.01.04. 18:56:39

"s ezek alapvetően nehezíthetik meg a valóban lényeges célok érvényesülését..."
KONKRÉTAN melyek volnának ezek a fő célok, amelyek látszanak is a kormány intézkedéseiből????

Kata78 2011.01.04. 18:57:36

@a-kis-herceg: Ebben a szövegben nekem van egy különösen fájó pont. Még pedig, hogy aki anno ezt írta, az már jó ideje tapsikol ehhez.

Noxin 2011.01.04. 18:59:45

@LEG X:
Ez vonatkozik a volt KISZ titkárokra és a jelenleg is a FIDESZ-ben ülő (már többször is felsorolt) kommunistákra?
Vagy bizonyos állatok egyenlőbbek?

thad 2011.01.04. 18:59:50

Sok mindenben egyetértek Bismarck-kal. Eddig a média szabadossága ellen nem lehetett igazán fellépni. Ha valami jogellenes történt, kb. 3 év múlva kaptak egy félórás, néha egy órás sötét képernyőt. Ez elég kevés.

Igazából nem hiszem, hogy Merkelt érdekelné a magyar média törvény, hacsak nem szól neki valaki róla valami nagyon rosszat.

Különben meg az olaszok a you tube-ot szeretnék lerendezni, úgy hogy korhatáros film csak az esti órákban legyen nézhető. (Az esti órákat gondolom, olasz időhöz kötnék :-) )

Valaki más 2011.01.04. 18:59:55

@BISMARCK:
"Közerkölcs = pl. vasárnap délelőtt nem kapcsoljuk élőben a valóvilágot mert esetleg a vibrátor használatáról értekeznek benne és nehéz megmagyaráznom a 4, 6 és 9 éves gyerekemnek."

Kezedben a távirányító, elkapcsolsz

Megfigyelo 2011.01.04. 19:00:19

@tisó: A mnyp tagok 2/3-a *önként* lépett be, csak a oélyakezdőknek volt kötelező.
A 401(k) Amerikában egy ragyogó dolog, azért gazdagok a nyugdíjasaik.

doktor.dikhed 2011.01.04. 19:02:52

@a-kis-herceg: Jó, jó, de a Bonanza hiába énekel erről, őket így is szeretem, a FIDESZ meg eddig bármiről énekelt, nem tudtam megszeretni őket :)

BruceTheHoon 2011.01.04. 19:02:58

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása".

Gábor, ideje vagyon a tükörbe nézésnek: ebben az országban párt nem tehetne olyasmit, amire te azt mondanád, hogy ez már a diktatúra előszele. Vagy ha igen, akkor mondj egy hipotetikus példát, mert én ilyesmit tudok csak tőled elképzelni, hogy "az országgyűlési választások bizonytalan időre való elhalasztása nem jelenti feltétlenül azt, hogy a Fidesz be akarná magát betonozni a hatalomba, hiszen ez nekik sem jó hosszú távon. Navracsics Tibor tegnapi nyilatkozata, amelyben leszögezte, hogy a közvéleménykutatások szerint egy most megrendezett választáson amúgy is nyerne a Fidesz, tehát takarékossági okokból egyelőre nem is érdemes választásokat tartani, világosan mutatja, hogy a Fidesz talán félreérthető pragmatizmusból indul ki, csak rosszul kommunikálja a szándékait. Navracsics tegnapi másik mondását, amely szerint a statárium bevezetése nem függ össze a választások elhalasztásával, hanem azt a gyurgyalagok szokatlan időpontban indult vándorlása indokolja".

a-kis-herceg 2011.01.04. 19:03:23

@Kata78: demszki is "titok"ban hurcolászta az Orwell fordítások stenciljeit... ez az írás értékéből nem von le semmit... kettős mérce ha azt nézed kimondja. és nem azt hogy igaz-e. a szöveget és a mondanivalót önmagában értékeld...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 19:03:42

@doktor.dikhed:

" Azért emlegeti mindenki a diktatúrát, mert megnyugtatóbb gondolat, ha narancsosok tudatosan építik a diktatúrát, mintha arra gondol az ember, hogy csak úgy mennek a vakvilágba, és azt sem tudják, mit csinálnak... "

Hát ez tuti.
Így, ahogy mondod.

Dr. No 2011.01.04. 19:04:10

@BISMARCK: Kit is szemlézzenek pl. a Magyar Hírlapból? Bayer Zsoltit? Bogár László "közgazdászt" a durva szivattyúival, a kamatrabszolgaság-dumájával? Vagy a Heti Válaszból Michnai "a kormánynak ezt az intézkedését is kalaplevéve üdvözlöm" Attilát?

Nem inkább azzal van a probléma, hogy ami nálunk "polgárinak" minősül, annak nagy része tőlünk nyugatabbra nem szalonképes?

torró 2011.01.04. 19:05:09

Egy valami azért itt nem stimmel , azt mondja az EU:évekig is eltarthat a médiatörvény vizsgálata! Oké! De akkor miről nyilatkoztak ha még meg sem vizsgálták! Persze ugye az EU baloldala az rögtön képbe volt .Hiába a zseni az zseni. Van egy apró gyanúm hogy az itt kardot rántók nagy többsége bajba lenne ha fel kéne nekik mondani a törvényt . És részemről a vita vagy eszmecsere rendbe is lenne, de rohadtul irritál a hangnem amit egymással szembe elkövet a kommentelők egy része. Nem lehetne a másikat csak úgy normális hangnemben megtisztelni? Ismeretlenül valakiket lehülyézni ,lebarmolni. Milyen alapon?

Megfigyelo 2011.01.04. 19:05:16

@Megfigyelo: Pardon:
oélyakezdőknek --> pályakezdőknek

BruceTheHoon 2011.01.04. 19:05:19

@BruceTheHoon: bocs, túlszerkesztettem. Az utolsó mondat helyesen: "Ide sorolhatjuk Navracsics tegnapi másik mondását, amely szerint a statárium bevezetése nem függ össze a választások elhalasztásával, hanem azt a gyurgyalagok szokatlan időpontban indult vándorlása indokolja""

nick066 2011.01.04. 19:06:27

"olyan veszteségeket szenvedett és szenved el a kormány az amúgy a fontos ügyekhez képest huszadrangú médiatörvény miatt, amelyeket egyáltalán nem kellett volna"

Leszarom én a kormány 'veszteségeit", a veszteség az országot, a "magyarokól" kialakult képet érinti, és sokkal maradandóbb, hosszabb távon attól, mintsemhogy annyival el lehetne intézni, hogy "majd kijavítjuk a törvényt, ha nem működik jól".

wiculii 2011.01.04. 19:07:40

@tisó : csakhogy a magánnyugdíjak államosításának kevéssé van köze azok működéséhez, sokkal inkább a kölcségvetési lyukak betömködéséhez - mondjon bármit a retorika.
Sosem hallottam mondjuk a német kormánytól bírálni a magyar adórendszert.
"...az EU keretein belül "legálisan öszeállni látszik" a "nagy magyarország" - ezt meg nem is értem....

1kívülálló 2011.01.04. 19:07:52

Tortenelmi analogia: nem lehet minden fronton haboruzni, igy ha esz hatarozta volna meg a dolgokat, sose hirdeti meg a korlatlan tengeralattjaro haborut az elso vilaghaboruban nemetorszag, amivel 1 dolgot ert el, az usa hadba lepeset, sose tamadja meg a szovjetuniot a masodikban, ahogy japan sem az usat, mert esszel napnal vilagosabb, hogy katonai gyozelmet nem lehetett aratni ezekkel a huzasokkal. Csakhogy, ahogy ott akkor sem, ugy itt most sem az esz az ur, hanem a (psziho)patologia.

KAr, hogy az elemzo ezt nem latja...

2011.01.04. 19:07:56

@SzaGyu: Na, az Amnesty International is megérne egy misét (nézd csak meg a vezető hölgyikéket)...

Látjátok, feleim: ez biza összeesküvés a javából.

java786 2011.01.04. 19:08:07

Kedves Gábor!

Mindig tiszteltem, azonban most vagy nagyot téved, vagy ami rosszabb, fizetett bérenc és akkor pedig hazaáruló.

"Én nagyon másképp látom. Meg vagyok győződve arról, hogy sem ördögien okos elterelési szándék, sem a politikai cenzúra bevezetésének óhaja nem mozgatta a médiatörvény íróinak és megszavazóinak kezét."
Ez a vezér, akinek a hataloméhsége nem ismer határokat, tudatosan csinálja amit tesz.
És ez nem a médiatörvénnyel kezdődött, hanem azzal, hogy minden kulcspozíció (ÁSZ, legfőbbügyész, stb.) HOZZÁ hű káderekkel lett feltöltve.
Tudatosan született ez a médiatörvény...

a-kis-herceg 2011.01.04. 19:08:16

@doktor.dikhed: tévedésben vagy... neked a Szövetség sosem igért semmit. az itinerjük olvasható... nyilvános. a 10millió magyarral 74 szó (ez is csak joindulattal sorolhato ide) foglalkozik a 12409-ből... a Szövetség célja a hatalom maga. ez nem titok ez Apárt alapszabálya...

torokgaborelemez.blog.hu/2011/01/04/308_nem_hianyzik/fullcommentlist/1#c12071931

BISMARCK 2011.01.04. 19:08:37

@Dr. No:

Persze, de a Népszavából Bolgár György teljesen korrekt, nem?

Calwer 2011.01.04. 19:09:50

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása"
A diktatúra építése nem a szándékokon múlik, hanem azon a politikai hozzáálláson és demokráciafelfogáson, amely a kormányt jellemzi (a pokolba vivő út...). És hogy ezekkel baj van, sőt súlyos baj, azt világosan mutatja mindaz, ami az elmúlt egy évben történt Magyarországon.
Egy ilyen médiatörvény egészséges demokratikus gondolkodással megáldott emberek fejében nem születhet meg, mert pontosan értik, hogy csak az a jó szabályozás, amivel még elméletileg sem lehet visszaélni. Már a NYENYI kötelező kifüggesztéséről hozott rendelet után világos kellett, hogy legyen, hogy a hatalmon lévők egész egyszerűen nem úgy gondolkoznak (és újra mondom: ehhez képest teljesen mindegy, hogy mik a szándékaik), ahogy az a világ nyugati felének demokráciáiban normális lenne. Ugyanez mutatkozott meg az AB jogkörének szűkítésekor, egyetlen jogállam iránt elkötelezett embernek sem kell magyarázni, hogy a visszamenőleges jogalkotás agyrém, ahogy az is agyrém, mikor egy kormány nem normatív módon törvénykezik, hanem folyamatosan a pillanatnyi érdekeihez szabja a rendszert, nem törődve a következményekkel. Ugyanilyen elképesztő manőver volt az, ahogy a nyugdíjkasszákban összegyűlt magánvagyont állami tulajdonba vették - elképesztő cinizmussal ("egy konzervatív kormány nem államosít" - így is van, ez a kormány viszont államosított).

Csak arra vagyok kíváncsi, hogy akik még mindig mentegetik ezt a kormányt (vagy legalábbis nem illetik éles kritikával és elutasítással a tevékenységét), azoknak vajon milyen lenne egy olyan intézkedés, aminél elgondolkoznának arról, hogy állj, ne tovább, itt és most már fel kell emelniük a szavukat, mert azt már ők is a jogállami berendezkedés elfogadhatatlan szétdúlásának tekintenék. Elképzelhető egyáltalán ilyen? Vagy amíg de jure nem korlátozzák a titkos és szabad választásokat, addig tényleg bármit meg lehet tenni? Csak ne felejtsük el, hogy ha így gondolkozunk, akkor csak akkor fogunk tiltakozni, amikor már nem lesz értelme tiltakozni és felemelni a hangunkat. Még van.

balfék 2011.01.04. 19:10:08

@Valaki más: Ezt a közerkölcs fogalmát el kellene már felejteni. Annak a pár milliónak akik nézik azt a műsort úgy látszik belefér a közerkölcs képébe. Vannak, akik saját erkölcsi ítéletüket szeretnék közerkölcs szintre emelni. Azért is egy ilyenre való hivatkozás egy törvényben soha nem lesz egyértelmű és a döntés kizárólag a hatalmat saját kezükbe vevők értékítéletétől függ. Magyarul igazodni sem lehet hozzá. (nem mintha kellene)

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2011.01.04. 19:10:11

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása – ezért is vallom, hogy a szándékokra vonatkozó külföldi bírálatok egy része valóban túlzás, félreértés vagy pánikkeltés. "

Nagyon naiv vagy, Gábor... vagy direkt csinálod?

csillámpóni 2011.01.04. 19:11:57

Beszólt az EU a szlovák nyelv és hazafisági törvény ellen? Alig. Sólyom Laca nem mehetett át a hídon? Ne ezt pont leszarjuk, belügy. Jó, Schengen, meg lófasz habbal, de persze. Viszont hogy a fidesz megálljt akarna parancsolni a kissé tényleg khm médiaszennyárnak, az persze minden szép és jó lábbal tiprása ami csak képzelhető. Ez egy nagy horderejű ügy, komolyan kell venni. Pláne most, hogy amúgy semmi gond az EU-val nincs egyáltalán. Jó, itt ott kisebb nagyobb, de ez nyilván kevésbé jelentős a sunázáshoz való alapjognál, ami sárbatiprása esetén azonnali hatállyal bekövetkezik a nyugat alkonya, és a történelem vége. Ilyen hisztit bazmeg. Jó, hogy nem Vitya nyakkendőjére szól be a Német Külügyi Fősztájliszt Első Helyettese.

wiculii 2011.01.04. 19:12:25

@java786 : ha valakinák más a véleménye, miért kell rögtön bérencnek nevezni, mégha foglalkozásának köze is van a politika szóhoz? miféle hazaárulás?
Komolyan már engem is idegesít, nem tudom, TG hogy tudja ezeket mindig a szokásos halvány mosollyal elintézni...

gramercy 2011.01.04. 19:12:59

"félreérthetők és elvileg politikai célokra is használhatók"

"fontos ügyekhez képest huszadrangú médiatörvény"

na igen, ha valakinek a sajtoszabadsag huszadrangu ugy akkor valoban

thad 2011.01.04. 19:13:26

@java786: "És ez nem a médiatörvénnyel kezdődött, hanem azzal, hogy minden kulcspozíció (ÁSZ, legfőbbügyész, stb.) HOZZÁ hű káderekkel lett feltöltve."

Így van, leváltották az eddigi kormányhoz közeli kádereket, azaz ugyanazt csinálják, mint elődeik.

@nick066: "Leszarom én a kormány 'veszteségeit", a veszteség az országot, a "magyarokól" kialakult képet érinti, és sokkal maradandóbb, hosszabb távon attól, mintsemhogy annyival el lehetne intézni, hogy "majd kijavítjuk a törvényt, ha nem működik jól". "

Ilyen nemzetközi aggódás a magyar demokráciáért 1998-2002 között volt. Csak én érzek párhozamot a kettő között?

balfék 2011.01.04. 19:13:28

@bm613: Ő is csak egy politikus.

Kata78 2011.01.04. 19:13:55

@a-kis-herceg: Nem a szöveg értékéből von le. Az emberéből, aki mondta. Szerintem.

Megfigyelo 2011.01.04. 19:15:16

@balfék: Én ugyan egy öreg ember vagyok, és még nem láttam közelről vibrátort, de amennyire meg tudom ítélni, a mai fiatal nemzedék számára az ugyanolyan természetes része az életnek, mint nekem egy villanyborotva, Akkor meg miért ne ismerhetné meg egy gyerek is, hogy van ilyen?

gramercy 2011.01.04. 19:17:42

@LEG X: na, ez raillik a fideszre

balfék 2011.01.04. 19:17:53

@Megfigyelo: Ha jó a készítője meglepően eredetien tud kinézni:-)

tryclops 2011.01.04. 19:18:13

@BISMARCK: Értsd már meg, hogy azért gáz, ha belenézhet az állam (értsd kormány) alkalmazottja a szerkesztőségi iratokba ( akár ÁLLAMTITOKBA is), mert kapásból el tudja kapni azokat akik mondjuk a korrupcióról súgnak a sajtónak.
Ehhez egy jogállamban minimum bírósági határozat kellene. De leginkább nem kellene semmilyen lehetőséget adni a kormányzatnak. Ez lenne a szerkesztőségi autonómia. És erről szól a sajtó, mint 4. hatalmi ág fogalma. A közvélemény segítségével kontrollál. Watchdog, mondják külföldiül. Nixon botrány rémlik? A sajtónak köszönhették az amcsik. És ne hidd, hogy ott nem próbáltak nyomást gyakorolni.
Te nem emlékszel, hogy az elmúlt néhány évben hányszor röhögtek a pofánkba fentről? Wieszt úr? Hagyó úr? A legidiótább a BKV-s Sziebert Gyurika volt, akinek tényleg istenkomplexusa volt, még a felügyelőbizottságot is kiröhögte, hogy neki nem kell semmilyen papírral elszámolni, mert ő jogi igazgató.
Tényleg azt akarod, hogy tenyésszünk ki még sok ilyen arrogáns istenbarmát? Bocs a kifejezésért, de szereted ha a szádba sz@rnak? Mert csak ezt segítjük elő, ha a médiahatóságnak meghagyjuk azt a jogát, hogy minden iratot megnézhet. Önkényesen. Mondjuk, ha leszóltak nekik.
további szép napot,
f.

Megfigyelo 2011.01.04. 19:18:47

@thad: Orbánnak egy fél év alatt sikerült Magyarország nemzetközi imázsát sokkal rosszabbá tenni, mint az 1963-as nagy amnesztia óta bármikor volt.

BushDoctor 2011.01.04. 19:19:18

@BISMARCK: 7:30-9 között templomban kéne lennetek és nem a tévé elött rohadni, libsiskedni, elrontani a gyereked lelkületét a globáltőke agymosó rajzaival. Milyen magyar vagy Te ? Térdre, gyónjál biszmark, mert bűnös vagy !!

java786 2011.01.04. 19:22:10

thad

Félreértettél, nem azzal lenne a bajom, hogy fideszhez köthető káderekkel lett feltöltve minden, legyen, hanem azzal:

- Milyen bohócok kerültek oda: Domokos László, pali bácsi, stb.
- Nem fideszközeli, hanem viktorközeli emberek kerültek oda.

Nagyon jól megírták az egyik blogban:

"Csak a vak nem látja, hogy mindenki mögött egy ember áll, mindenki az ő embere, csak egy hűbérúr létezik. Rogán, Kósa, Szalai, Schmitt, Lázár mind parasztok, kurvák. És igen ... a Vezér, a Fényestekintetű, a Tévedhetetlen, Akimégsohasemhazudott, vagy egyszerűbben a gonosz kis törpe, Orbán tologatja őket ide-oda egy Magyarország nevű sakktáblán. Az ő farkukkal veri a csalánt. Ehhez nagyon ért. Az saját népszerűsége töretlen, a többiek meg örüljenek, hogy élnek, és a Vezért szolgálhatják. A zemberek, mármint a gondolkodó része a zembereknek meg pörög és anyázza a bábokat, miközben a gőzgombócot zabáló Orbán két legyet üt egy csapásra: bebetonozza magát az átszabott jogrendszerével, és leamortizálja mindazokat, akik a táborán belül ellensúlyát képezhetnék. Aki meg majd sokat ugrál, odadobja a kutyáknak."

mizrolist 2011.01.04. 19:22:10

@BISMARCK: Frédi és Béni a Cartoon Networkön is van.

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 19:23:26

Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása
Kedves T G ,.......akkor mintegy véletlenül , mellékesen építik a Diktatúrát.... ?! Mert minden lépésük erről szól...véletlenül . Ugyan,... már illett volna elhagyni ezt a naivitást !

Ventura Blvd 2011.01.04. 19:25:38

A korrekciós-képesség minden magyar pártban gyenge (tendál a nullához), és mindig is az volt. A világismeret sem erősség. Az összeesküvés elmélet is általános, hogy most éppen a cionista világtőke esküdött-e össze, vagy a bigott klerikális és már-már újfasiszta jobboldal, az nézőpont kérdése. A hülyeség, mint tudjuk, pártsemleges.

Írtam már, hogy a Reformkor politikusait kivéve, a magyar államembert történelmileg nem nagyon érdekli a külvilág hangja, csak a fegyvere. 1914 óta pedig csak akkor néz át a határ felett, ha kifogy a pénzből, vagy ha már bombázzák a külvárosokat, esetleg befordulnak az idegen tankok a Parlament elé. (Kevesen tagadják, hogy a politikusok emberi és szakmai színvonala egyenletesen zuhan az 1830-as, 40-es évek óta.)

Amit a Fidesz csinál, az az ősmagyar ... ö, ö, ö, találjatok ide egy szót.

Ugyanezt tette Thököly is, amikor a már bukott török birodalom szövetségében harcolt a Habsburgok ellen, és Európa nem értette, mit akar. Ezt tette Horthy is, amikor hadat üzent az angolszász országoknak (is), mondván, odaát majd úgy is tudják, hogy "ezt csak a németek miatt kellett megtenni", mindenki tudja, hogy "csak formaság, mert a Kormányzó úr közismerten angolbarát". Erre potyogni kezdtek a bombák, mert azt meg a magyar elit nem értette, hogy nem lehet valaki angolszász barát és egy angol-amerikai szövetséges (a Szovjetunió) harcoló ellensége egyszerre. Nem volt jobb a baloldal sem, és alig-alig létező polgári közepünk. Édes Istenem, mennyire nem értette szegény Károlyi és Jászi Oszi bá', hogy persze a cseh, a szlovák és a szerb, az testvér nép, a Benes úr pedig egy gentleman, de a politika attól még brutális küzdelem...

------------------------------

Mióta a Fidesz van megint kormányon, ti vagytok a tanúim, egyfolytában azt kérdezem, kik a kormány szövetségesei? Kik adják az üzemanyagot, kik tartják az esernyőt, kik világítanak a motortérbe, és kik rohangálnak pótalkatrészekért, ha a kocsink mégis lerobban Kánaán felé félúton. Most már látszik a válasz... De, minek nekünk, szilaj magyarnak szövetséges?

MINDEZEK MIATT MONDOM NEKTEK, SAJNA, MÁR MEGINT A RENDSZERT KELLENE CSERÉLNI, MERT A BAL ÉS JOBB, AZ BAL-JOBB, AZ EGY MENETELÉS A SEMMIBE.

------------------------------

@török gábor: Hát, ezt jól megdumáltuk, hogy kérek egy kis időt a liberálisok és az MDF eltűnésének kitárgyalására... Sebaj, ez olyan fontos kérdés, hogy kénytelenek leszünk visszatérni rá mindannyian, inkább holnap, mint soha.

thad 2011.01.04. 19:26:01

@Megfigyelo: Ezzel nem értek egyet. Nem hiszem, hogy jó képük volt hazánkról, hogy csak kordonok mögött mert ünnepelni a miniszterelnök és az ultraliberális főpolgármester, ahogy a 2006. őszi történetről is meg volt a véleményük.

Most születtek olyan jogszabályok, amelyeket néhány más Uniós országban is bevezettek, vagy tanakodnak róla (Bank tv, sőt mint már írtam a médiát is szabályozni akarják).

És továbbra sem hiszem, hogy tényleg érdekelné a német politikát a magyar médiatörvény, ahogy a német, francia, angol befektetőt sem.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 19:27:06

Gáborom, te nagyon naiv vagy. kirakom a 18-as karikát és fokozom: kibaszottul naiv vagy. lassan már annyira, hogy azt is megkérdőjelezném, mit tanultál te egyáltalán a politikatudományokból.

ám mondjuk ha csak a túlélés motivál, érthetővé válik a dolog. megbocsátva persze akkor sincs.

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 19:28:18

@java786: Pontosan ! Ezt nem érti a sok Zombi : nem az a baj , hogy "Fidesz-közeli káderek " kerülnek fontos pozíciókba,...hanem hogy nem szakmai tudás alapján !! ( És talán a kiváló , esetleg más pártállású kádereket sem kellett volna percek alatt kirúgni , egy - kéz hónap alatt legalább a SZAKMAI tudásukat átvehették volna !) Ez a pánikszerű "tisztogatás " undorító volt !

java786 2011.01.04. 19:30:14

@thad: Apropó 2006 ősz..
"Érdekes dokumentum került a Der Spiegel birtokába, feltehetően a Wikileaks jóvoltából. A német lap az EU-elnökség küszöbén álló Magyarország belpolitikai helyzetét elemezve hivatkozik egy titkos amerikai követségi táviratra. Orbán szervezete a zavargásokat?"
www.spiegel.de/international/europe/0,1518,736706,00.html

bv3k 2011.01.04. 19:30:54

@a-kis-herceg: ki volt az interjualany?

herrhalf1house 2011.01.04. 19:33:04

@torró: Köszi! Végre, valakinek leesett!

szerjóska 2011.01.04. 19:33:15

@BISMARCK: úgy, hogy
ad1, nem kelted fel a gyerek figyelmét, hátha nem veszi észre (simán előfordulhat), nem mondod, h "anya gyere, ott egy vibrátor, milyen világ ez!"
ad2, ha a gyerek észrevesz valamit és nem tudja mi az, akkor (nagy általánosságban) rákérdez. ha rákérdez, akkor válaszolsz neki, a mismásolás azt eredményezi, hogy kortársaktól szerez félinformációkat, meg internetről.

szerintem többségében a gyerek nem veszi észre a vibrátort mesenézés közben, mert képzeletét a mese szünetében is a mese köti le.

mindemellett a tv gyakorlata sem megfelelő, hogy másodlagos célközönségnek kedvezés miatt elsődleges célközönséget hagy figyelmen kívül, de erre már a 96-os médiatörvény alapján is mehetett volna a büntetés. ha az új törvény ezeket célozza, akkor bele kell írni, hogy "szexuális segédeszköz reggel 5 és este 9-ig nem szerepelhet a televízió adásaiban".

egyébként továbbra is tartom, hogy ez a "média befolyásolja a gyereket" egy megalapozatlan légvár. akkor működik ha a szülő funkciója elégtelen - és ez magyarázza is a szülők cenzúraéhségét is.

én például gengszerreppet hallgattam 10 éves korom előtt is, mégsem ölök ribancokat, lövöldözök az utcán vagy árulok drogot. mindez annak ellenére van, hogy a vikariáló (behelyettesítő) megerősítés (azaz a modell, pl. Dr. Dre) elvei (tehát, hogy a modell viselkedéséért megerősítést - megjelenés, vagyon, népszerűség) jelen vannak. aztán hopp, mégsem működik, mert a családom van annyira funkcionális, hogy a megerősítéseket kioltsa, a vélekedéseket relativizálja, illetve alapvetően létrehozzon egy olyan erkölcsi tartást a gyerekben (bennem annó), hogy az ilyen egyszerű tanulási folyamatokat felülírja.

végül, tudom, hogy esetből általánosítani badarság, mindenesetre példa, színesítésképp. unokaöcsém angliában él, 7 éves. nincs tv-jük, szülei tökéletesen osztják ezt "a média a gonosz, az tehet mindenről" elvet. a gyerek ennek ellenére verekszik az iskolában, nem tanul, illetve egészen furcsa kijelentéseket tesz, miszerint "somebody behind the sofa. wait, i will kill him." aztán amikor mondom az anyjának, a gyerek (!) láthatóan konstruálva az indokot, ráfogja a tom és jerryre, hogy az egér van a dívány mögött.

okosabb vagy, mint egy elsős?

Ebcsont 2011.01.04. 19:33:25

A cikk gondolat menetével nagyjából egyetértek. Annyit viszont hozzá tennék, hogy amennyit én elolvastam belőle, azok alapján egyetlen kifejezés jutott eszembe, ami a talán a legjobban jellemzi az egész MÉDIJAALKOTMÁNJT: Állatorvosi Ló.
Ugyanis ez a törvény magán viseli az elmúlt húsz év jogalkotási gyakorlatának az összes rákfenéjét. Ez a törvény nem diktatúrát épít, ez szimplán csak egy nagyon-nagyon rossz jogalkotási gyakorlat folytatása. Az ilyen minőségű tv.-kből, jogszabályokból az elmúlt években vörösiszapot lehetett rekeszteni.

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 19:33:50

@idelle: Ettől az írástól eltekintve , Én is naivnak neveztem, pedig nem az...... Azért politikai elemzőként ezt leírni :
"mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika " , megkockáztatom ...nem naivitás . Ugyanis pontosan tudja , hogy nem vakok , nem hülyék és nem hajlamosak a mazochista " önsorsrontó "megnyilvánulásokra !

nehogymárne 2011.01.04. 19:35:15

Na de mégis, ha a médiatörvény lényegtelen mellékkörülméy, akkor hol az a fontos és igazi politizálás, amihez képest ez bagatell malőr? Értem én, hogy nehezére esik belelátni a fideszbe a diktatórikus hajlamokat, mert azzal, ha ezt valaki belátná, mindjárt a másik tábor szekértolójává válna, de ha már itt tartunk, ne felejtsük el ezt a vagy- veünk-vagy-ellenünk kétpólusúságot is megköszönni Orbán Viktornak.
Alkotni akarnak? Mit? Láthatólag lövésük sincs arról, hogy mit kellene csinálni a gazdasággal, de gyorsan kifosztanak mindenkit, akit lehet és az utolsó vasig ráköltenek minden tartalékot a nagy tervre, amiről hallgatnak mint a sír. Miért? Csak. Alkotmányoznának és mindjárt be is betonoznák az új alkotmányt örökre, de előtte még kéthetente módosítgatják a meglévőt egy kicsit. Miért? Csak. Megszüntetnek minden kontrollt a kormány felett, miért? Csak.

Jó, ne nevezzük diktatúrának. Legyen ez egy ilyen akarnok politika, megkérdőjelezhetetlen, kritizálhatatlan, önmagáért való. Nem mindegy?

szerjóska 2011.01.04. 19:35:39

@szerjóska: ja és persze ha a médiában megjelenő inger rendkívül sokkoló. akkor a befolyásolás általános, de azért gyilokpornó, nemi erőszak, gyilkosság nincsen folyamatában ábrázolva egy televízióban sem.

balfék 2011.01.04. 19:36:14

@Megfigyelo: Mivel írtad nem láttál közelről, némi tájékoztatót adtam.

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 19:37:45

@thad: ja , ja , annyira nem , hogy most nyilatkozott a Német külügyminiszter , miszerint nem engedhető meg , hogy Magyarország tárgyaljon a Fehérorosz és az Ukrán kormánnyal,.....a média ottani szabályozásának a kérdéskörében.... !

balfék 2011.01.04. 19:39:07

@nehogymárne: Nem véletlen, hogy mindenek előtt megszervezte a saját fekete seregét. Jővőre plusz tízmilliárd. T.G. ezt is demokrácia erősítéseként látja biztos.

török gábor 2011.01.04. 19:40:07

@BruceTheHoon: nana... már sokszor elmondtam, hogy három dologban látom a demokrácia végét: a szabad verseny (pl. egypártrendszer bevezetése), a szabad részvétel (pl. választójog politikai alapon történő korlátozása) vagy a szabad nyilvánosság (pl. cenzúra bevezetése) felszámolásában.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.04. 19:40:24

Elképzeltem azt a valóságot, amiben Török Gábor elemzése a helyes.

Ebben Orbán Viktor egyszer csak a fejéhez kap, majd azt mondja:
- Zemberek! Mot vettük csak észre, hogy z, amit csinálunk az a demokrácia felszámolása! Ezt nem szabad! Országunk hajója így menthetetlenül a Malströmbe sodródik, és ezt nem engedhetjük!
A kormány, Magyarország kormánya felülvizsgűája eddigi intézkedéseit és egy régiúj irányba fordul, a demokrácia irányába.

tryclops 2011.01.04. 19:42:05

@török gábor: Ok, háromból egy kipipálva. Hogyan tovább?
f.

2011.01.04. 19:43:08

Nem kell félni, elegánsan megoldották a t. honatyák, hogy csak július 1. után lépjenek életbe a médiatörvényből a huncutabb rendelkezések. (216. § (4) bek.)

Tudom, hihetetlennek hangzik, mert teljesen véletlenül akkor már pont nem Mo. lesz a soros EU-elnök. Micsoda kozmikus koincidencia!

thad 2011.01.04. 19:43:21

@java786: Az, hogy a Fidesz, és OV nem tettek semmit 2006-ban a helyzet rendezéséért (sőt néhány napos demonstrációjukkal kifogták a szelet a Kossuth tériek vitorlájából), az nem kérdés. Azt, hogy ő szervezte volna veretést, kétlem, de a politikában semmi sem lehetetlen. Ettől függetlenül a Magyarországról alkotott kép, nem volt jó.

ulrike (törölt) 2011.01.04. 19:43:49

A Fidesz figyelmen kívül hagyta, hogy még nagyfiúknak sem lehet mindig, mindenki ellen folyamatos offenzívát folytatni. Kispályás játékosoknak kiváltképp nem ajánlott az ilyen.

Csak idő kérdése volt, hogy azok az országok, melyek érdekeit a makacs gazdasági szabadságharc (pécsi vízmű letámadásától datálható) bántja, hol és mikor vágnak vissza.

Okos stratéga nem kapkod, lelassítja és kifárasztja a huszárokat, s közben kialakítja azokat a körülményeket, melyek között immár ő kínálja meg az eddig rendületlenül támadó huszárokat csatával.
• Kivárja az alkalmas időt (a várva várt EU elnökség),
• kiválasztja az alkalmas helyet (nem holmi piszkos nemzeti anyagiak, hanem a SAJTÓSZABADSÁG összeurópai védelme),
• elsöprő erőfölényt alakít ki a visszacsapás frontján (szinte valamennyi EU ország besorakozik a brit, francia, német entente cordiale mögé, sőt még az oroszok is úgy érzik, ez jó alkalom lesz egy kis cipőtörlésre),
• majd visszacsap azzal a céllal, hogy veszteségek okozása és egyfajta elszigeteltség kialakítása révén kikényszerítse az eddigi szabadságharcos gazdasági stratégia fokozatos feladását.

Lehet jósolni, mi lesz az ütközet kimenetele.

török gábor 2011.01.04. 19:44:14

@java786: rögtön fizetett bérenc, hazaáruló? innen hogyan folytatjuk a beszélgetést?

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 19:44:16

@java786: Ezt eddig is mindenki tudta,....valaki ki is mondta,...valaki meg körömszakadtáig tagadja..... Túl sok a véletlen : pl. a tüntető csőcselék "rányomása " az" ártatlan "Fidesz nagygyűlésre ... persze , mert véletlenül voltak szinte egy helyszinre toborozva...!?

a-kis-herceg 2011.01.04. 19:45:40

@kolbászoszsömle: @balfék: hm nekem is értelmetlennek tűnik. persze a látás hiánya is okozhat vakságot. vagy a naivitás. a javíthatatlan naivitás. én ennek tudom be. ez is sulyos. ennél sulyosabb csak az lenne ha szándékos porszórás lenne....

egyszerűen fel sem tudom fogni, hogyan lehet 2010-ben Apárt vezetőjeként ov személyéről beszélni... amikor köztudomású, hogy a Szövetség célja a hatalom és a Szövetség döntéshozói az "árnyhálózatként" kiépült PÁRTPÉNZTÁRNOK rendszer.

enélkül milyen elemzéseket lehet csinálni? valós mozgatókat árnyékban tartva és elhallgatva... szégyen. ennek legyen vége egyszer.

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 19:45:53

@balfék: A tolvajlás és a mutyi , nem egypárt-privilégiuma....ezt már tapasztalhattuk...és fogjuk is tapasztalni.....

török gábor 2011.01.04. 19:47:23

@gramercy: nem a sajtószabadság huszadrangú, hanem a médiatörvény megváltoztatása volt huszadrangú fontosságú más kérdésekhez képest.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.04. 19:47:27

@török gábor: Ha ez a fideszen múlik, akkor sosem fog megvalósulni, hiszen:

A fidesz egy párszövetség, két párttal, TEHÁT az orbáni diktatúra nem egypártrendszer, hiszen ott a KDNP.

Az Alkotmányban benne van a szólás, és véleménnyilvánítási szabadság, így a médiatörvény egy alacsonyabb szintű szabályzás, és különben is, lehetne jól is alkalmazni, csak ugye az ottani döntnökök mind pont fideszesek

A választójog korlátozására pedig nincs szükség akkor, amikor a zemberek tudják, hogy Kubatov ismer minden komcsit.

haga1 2011.01.04. 19:47:34

Szerintem a mostani helyzet olyan alapkérdéseket feszeget. Olyanokat, amiket az élet 10-20 éve tett fel, és akkor mi (magyarok és európaiak) ész nélkül rávágtuk a belénk nevelt választ. Most meg hirtelen megértjük, hogy mit is kérdeztek.

Mert a kérdések a következők:
(1) akarunk-e a KGST helyett a globális kapitalista világrend részesei lenni? Ha igen, akkor tessék elfogadni, hogy a multik igenis vannak olyan erősek, mint az államok...
(2) akarunk-e az Európai Unió tagjai lenni? Ha igen, akkor egy értékrendet, törvénykezést el kell fogadnunk...

AKKOR mind a két kérdésre igent mondtunk. MOST a Fidesz vezetői határozottan azt állítják, hiba volt.

Még az is lehet, hogy igazuk van. Csakhogy MIELŐTT kivonulnak mindkét rendszerből, két dolgot szeretnék:
(1) ELŐSZÖR mondják el világosan, mi lesz helyette
(2) UTÁNA kérdezzék meg az embereket, hogy egyetértenek-e

MIUTÁN erre is megkapták a 2/3-ot, csinálják végig.

A sorrend iszonyúan fontos. Azt zavarták össze, és azzal zavartak össze mindent.

kanbatu 2011.01.04. 19:48:10

Ez legalább naprakész írás.

Nem látok én se senkinek a fejébe, de tendenciákat igen. Tudom, hogy ez is szubjektív, de kevésbé éreztem veszélyesnek ezt a kormányzatot egy hónapja, mint most, akkor pedig veszélyesebbnek éreztem, mint két hónapja.

Ha ez a tendencia valóban csak hülyeségnek köszönhető, nagyobb kretén a Orbán Viktor, mint Gyurcsány Ferenc, ami nehéz.

(És ismerek néhány eseményt a történelemből.)

Legyen neked igazad!

BigBlueI 2011.01.04. 19:50:02

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása"

Hö-hö-hö....

török gábor 2011.01.04. 19:50:29

@idelle: mindenkinek azt javaslom, hogy térjünk erre vissza 2014-ben. ha lesz szabad választás, ha lesz lehetőség a kormányváltásra, én nyertem. ha nem, akkor azok, akik most folyamatosan naivoznak, hazaárulóznak és fizetett ügynököznek.

balfék 2011.01.04. 19:50:46

@török gábor: Ezeknek egyszerre kell meglenni? Vagy elég bármelyik lülön is?

thad 2011.01.04. 19:51:15

@kíváncsivagyok: és ha eljön a pillanat, hogy tárgyalnak, vagy ha ők kérdeznek meg minket, mi lesz a reakciójuk?

java786 2011.01.04. 19:51:38

@kolbászoszsömle:

KDNP: viccelsz, magában nem is mérhető párt szerintem...
Alkotmány: Most tervezik azt is átírni, ha jól tudom.

balfék 2011.01.04. 19:52:15

@balfék: sorry schmittpaliztam lülön=külön !

kanbatu 2011.01.04. 19:53:22

@török gábor: Örömmel fizetek neked egy üveg pezsgőt, és ezt megjegyzem.

Kata78 2011.01.04. 19:53:48

@kolbászoszsömle: Az, hogy a ma hatályos alkotmányban mi van egy dolog. De honnan tudod, tudjuk, hogy mi lesz a következőben. (Egy időben úgy tudtuk, hogy az ABnak is van némi vélemény nyilvánítási joga. Aztán részben ez elmúlt)

standard 2011.01.04. 19:55:25

miért van az, hogy a jelenlegi kormányzat kapcsán gyakran hallom öntől a következő logikát: amikor vitatható irányba mennek és vitatható lépéseket tesznek, azok valójában nem azonosíthatók a FIDESZ politikájának lényegével. én sem kedvelem a fizetett huhogókat, de a tőlük való kissé kényszeres elhatárolódás miatt sokszor félre viszi az elemzéseit. számít, hogy túlzók a kritikák vagy sem? ha mindenki hülye és csak mi vagyunk normálisak (most persze nem ez a helyzet van) még akkor is mi vagyunk a hülyék, nemhogy így.

Valaki más 2011.01.04. 19:56:05

@balfék: ezt most nekem miért? Pont ezt mondtam, mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy mi fér bele. Ha az éppen nem, elkapcsol. (Előtte déztem Bismarck-ot)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.04. 19:56:21

@java786: Nema méret a lényeg, hanem a létezés.

Török Gábor azt mondta, hogyaddig nem félti a demokráciát, amíg többpártrendszer van.

A fidesz egyedül több párt, mert van vele egy KDNP, TEHÁT a fidesz nem építhet diktatúrát, mert nem TUD egypártrendszerben funkcionálni szövetségként.

Ennyit mondtam.
Hogy TG szerint a Orbán nem TUD diktatúrát építeni, HISZEN egy pártszövetség főfőnöke, a dikatúrához meg egypártrendszer KELL.
A fidesz antagonista a diktatúrával.

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 19:56:45

"nana... már sokszor elmondtam, hogy három dologban látom a demokrácia végét: a szabad verseny (pl. egypártrendszer bevezetése), a szabad részvétel (pl. választójog politikai alapon történő korlátozása) vagy a szabad nyilvánosság (pl. cenzúra bevezetése) felszámolásában. "
Kedves Gábor azzal talán egyetértesz , hogy azért utalnak rá bizonyos ténykedések, hogy....folyamatban van ? Ugyanis többen ezt mondjuk, hogy MÉG nincs Diktatúra,.....de "jó" irányba haladuk felé....
( Azt Én sem értem , miért kell hazaárulózni , csak mert valaki más véleményen , pártszimpátián van....Anyám kormánypárti,....csak nem fogom " lehazaárulózni " ?! :-)

Ordnassac 2011.01.04. 19:57:56

@török gábor: azért valld be, van annak egy pikantériája, hogy a jobboldalhoz nem sorolható emberek kezdenek hazaárulózni. :-)

Valaki más 2011.01.04. 19:58:06

Azt mondta egyszer egy kedves, antipatikus úr, ha nem tetszik, el lehet menni. Lehet, igaza volt...

a-kis-herceg 2011.01.04. 19:59:37

@Calwer: @bm613: @török gábor:

ugyanolyan "szabad"választás lesz, mint amilyen eddig 65 évig volt és amilyen szabad a verseny is... sőt még szabadabb... már el sem kell menni... az eredmény hamarabb lesz meg... (bár ennek is vannak már 65 év alatt példái)

"A bolond ember eléggé logikus, csak az épelméjűek bírálata felületes." (Rejtő Jenő)

és a TG semlegessége:
"A legforróbb hely a pokolban azoknak van lefoglalva, akik az erkölcsi válság idején megőrizték semlegességüket." (Alighieri Dante)

@Kata78: akkor neked az eredeti...
"A hatalom nem eszköz; a hatalom cél." (George Orwell)

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 20:00:00

@török gábor: Aki nem látja , hogy ugyan lehet hogy lesznek még szabad választások,....de minden lépése arról uralkodik a Fidesznek , hogy nagyon-nagyon nehéz legyen rajtuk kívül bárkinek is választást nyerni,.....nos az nem itt él..... és ez a tendencia nem demokratikus , és nem demokratikus úton akarják elérni !

bv3k 2011.01.04. 20:00:56

ket ov-vonatkozasu wikileak, szorakoztato

www.spiegel.de/international/europe/0,1518,736706,00.html

ORIGINALS: THE KEY HUNGARY CABLES
Click on the headline below to read the full text...

pl
Looking ahead to his anticipated victory, Orban said what he hoped to do was inject a new sense of optimism and security in Hungary. The challenge,

however, was to govern effectively. "It will be an exciting time," he promised. The Ambassador welcomed the opportunity to work with Orban once he had won

the elections and formed a new government.

noncoronat 2011.01.04. 20:00:57

"Lehetetlen, hogy ez megérje."

Hát persze, hogy nem éri meg. De az elszabadult hajóágyúknak nem szokásuk racionálisan cselekedni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.04. 20:01:50

@Kata78: Miért ne lenne benne?
Majd a fidesz értelmezi, és ahogy a nyugdíjvédelem azt jelenti, amit, a szólásszabadság is majd azt jelenti, amit.
Pl, hogy szólni szabad, mondani, beszélni, de a szólás szabadsága =/= írás szabadságával.

Vagy valami hasonló okosság.

a-kis-herceg 2011.01.04. 20:01:51

@Ordnassac: ja és a klasszikus:) a monty python atlantisz

www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w

nincs semmi baj... ezt mondom én is... ne hallgassatok a vészmadarakra...

ursus artos 2011.01.04. 20:02:25

@Megfigyelo: világos, akkor nyilván a homopornó sugárzása kódolatlanul reggel hattól reggel hatig is rendben van. mert uyge vanak homik, ismerje meg a gyerek.

bv3k 2011.01.04. 20:03:50

Orban, even though he leads by a wide margin in every poll, is clearly obsessed with decisively defeating the Socialists, his long-time

nemesis. We expect that, as one of Hungary's shrewdest politicians, this bare-knuckled political brawler will leave nothing to chance as he mobilizes his

party faithful in the march to long-awaited victory.

java786 2011.01.04. 20:05:40

@török gábor:

Lehet, hogy durva szavak, de sajnos durva időket élünk..., még lehet, hogy visszakozni fogok...
Az, hogy ezek kijöttek azért van mert valahogy nem áll össze a kép. Mindig olvastam a blogot és elemzésekkel/írásokkal vagy egyet értettem, vagy nem álltak távol tőlem...
Most viszont nem értem ezt a "puhaságot", mert önnek mint aki belát dolgok mögé, látnia kellene, hogy itt a "diktatúra építésének fontos állomása" történik. Mint mondta, könnyen ki lehetett volna jönni a dologból, a fidesznek meglett volna a tapasztalata rá: "...például a köztársasági elnök komoly szolgálatot tehetett volna a Fidesznek, ha mer önállóan gondolkozni és dönteni,..."
Ha viktor belátta volna, hogy itt tévedtek, akkor csak telefonon leszólt volna pali bácsinak, hogy ezt most ne írd alá, (megjegyzem, mivel elég soká lett alá írva, bíztam benn, hogy itt most visszakozni fog a fidesz) és még jól is kijöhettek volna belőle. És ebből szerintem mindenkinek látnia kell, hogy nem ""csak" politikai vakság" -ról van szó.

Robinzon Kurzor 2011.01.04. 20:07:50

Ott van a nagy tévedés ebben a posztban is, hogy nem látja (nem meri látni?) a különbséget a mellékhatások és a főhatás között.

Az, hogy a Fidesz ezt a helyzetet így kezeli, hogy nem értik mi a baja a világnak, és hogy tényleg elhiszik, hogy a szocik ármánykodása a negatív visszhang (szegény Merkel, ugye), és ettől persze utólag is igazolva látják, hogy rendet kellett tenniük, és hogy számukra ez (és csak ez) a rendrakás, szóval ebből egyértelmű, hogy ez nem valami veszélyes mellékhatás -- ez maga a főhatás.

Lehet, hogy nem szándék a totális diktatúra, és nyilván, ha szándék lenne, sem lenne kivitelezhető.

De akár szándék, akár nem: az a működési mód, ahogyan a Fidesz működik definíció szerint vezet erre és csak erre az eredményre -- jelen esetben arra, hogy minden kompromisszum a gyengeség jele, sőt, a kritikák utólag is igazolják, hogy eleve mindent jól csináltak.

Ezek a rendszer törvényszerűségei, nem valami korrigálható működési anomáliák.

balfék 2011.01.04. 20:09:13

@török gábor: Persze hogy lesz szabad választás . Szabad majd a népfront jelöltjeire szavazni.

Pajtás 2011.01.04. 20:09:15

hatalmas öngól ez a fidesznek a pálya kétharmadáról:D

Dudva Joe 2011.01.04. 20:09:32

Kedves TG!

A poszttal többé kevésbé egyet is tudok érteni, de:

"...Ennek ellenére olyan veszteségeket szenvedett és szenved el a kormány az ..."
Ezzel nagyon nem. Nem a kormány szívja meg hanem mi. Mi 10 millióan magyarok. Ezt is mint mindent. És az árát is mi fizetjük meg, de gazdagon. A svájcifrankban, a benzinárban, a boltban, a mindenhol. Mindenhol pártkatonák, sógorok komák. Az egyetlen komolyabb megtakarításomat, a magánnyugdíjamat elveszik. 4 év múlva jön valaki más, aki mindezt visszacsinálja, átalakítja. 33 évesen úgy érzem, hogy maximálisan kezd tele lenni a ... az egésszel. Semmiféle fajta előrelépés, kompromisszumkészség, józan ész nem lelhető fel politikusainkban úgy am blokk. Nincs reform, púder az egész. Mindannyian menjenek a fenébe. Jó messzire. Nem tudom elfogadni, hogy egy politikus legyen polgármester, képviselő, ilyen olyan bizottsági tag, megbízott, mittomén, a végén ca 2,5 mio forintért. Ne legyen.
Szeretném a következő szavazólapon - egyszer Te is írtad talán - szerepelne az egyik sem. Na én oda tennék egy bazi nagy ikszet.

tölgyes 2011.01.04. 20:10:17

Azt olvasom itt is, ott is hogy a MNYPT-ak nem tudják közölni a befizetőkkel a hozamot. Azt tehát nyilván tartják, hogy ki mennyit fizetett be, de azt már nem, hogy a befizetések hozadékával veszteségével mi történt és mennyi az az annyi... Márpedig akkor ez az egész egy pilótajátékhoz hasonlít.

Miért írom ezt ide?? Talán csak azért, hogy óvatosabban kell ítélkeznünk a média ügyben is. Itt van egy valós gond: ma az újságokból alig-alig lehet megbízható információkhoz jutni...a sajtósazabadság nem kontrollálja a sajtót... márpedig akkor itt is kéne valamit kezdeni.. még ha ez fel is háborítja a negyedik hatalmi ág munkásait.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.04. 20:11:06

@Megfigyelo: Akkor elmesélem milyen: 5-30 centi közötti fémből, vagy műanyagból készült, általában hengeres, az egyik vége felé hegyesedő, lekerekített csúcsú, a másik végén peremmel, fogantyúval rendelkező szerkezet...
Működhet elemmel, akkumulátorral, vagy hálózati adapterről, sőt van rugóhajtású is, ám ennek kezelése nem túl kényelmes. :P.

java786 2011.01.04. 20:12:43

@kolbászoszsömle:

Definició szerint lehet, hogy nem diktatúra.
Én csak azt akartam mondani, hogy sem méretben, sem "súlyban" nem igazán mérhető önállóan a KDNP. És valszeg a fidesznek nem sok erőfeszítésbe kerülne szétrobbantani, ha az érdeke azt kívánná (van tapasztalata benne).

Apropó mikor beszélhetünk diktatúráról: Pl. Fehéroroszország ott is vannak választások, volt ellenzék is, de abban egyetérthetünk, hogy inkább diktatúra van mint demokrácia...

Robinzon Kurzor 2011.01.04. 20:13:28

@török gábor: "mindenkinek azt javaslom, hogy térjünk erre vissza 2014-ben. ha lesz szabad választás, ha lesz lehetőség a kormányváltásra, én nyertem."

Kérhetném, hogy definiáljuk a "szabad választás" és a "kormányváltás lehetősége" fogalmakat?

Csak mert a Kádár-rendszerben is volt OGY-választás, többes jelöléssel is akár, de abban nyilván egyetértünk, hogy nem voltak szabad választások, mert olyan eljárási szabályok voltak, illetve a hatalom adminisztratív eszközökkel is akadályozta még azt is, amit az akkori választójogi törvény lehetővé tett.

Szóval a "szabad választás" nem egy magától értetődő fogalom, különösen ezekben a forradalmi időkben.

a-kis-herceg 2011.01.04. 20:13:57

@Ventura Blvd: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb...

A Kárpátok Ostora 2011.01.04. 20:15:02

@török gábor: A parlamenti választások megléte, legyenek azok bármilyen szabadok, szükséges, de nem elégséges feltétele a demokráciának. Lehetnek választások, "oszt jónapot", ha az ügyészség, ill. en bloc az igazságszolgáltatás, a jegybank, számvevőszék, alkotmánybíróság béna marad.

Kata78 2011.01.04. 20:15:56

@kolbászoszsömle: jaaaa, így már világos ;) bár egy kormánytól kicsit gyenge!

balfék 2011.01.04. 20:16:02

@tölgyes: És ha ezt a felügyeletet egy párt történetesen a kormányzó párt látja el akkor lehet majd csak igazán hiteles , pontos tájékoztatáshoz jutni. Ugye azért ezt te sem gondolod komolyan?

gagauzz kalauzz 2011.01.04. 20:17:08

A törvényt a kontextusában is nézni kell: a médiahatóság, a távirati iroda, a 'közszolgálati' tévék vezetése
(poszt?)feudális személyi függésben (is) vannak a Kedves Vezetőtől.
Az Alkotmánybíróság kiherélésétől kezdve a megyék nyakára ültetett kormányhivatalokon keresztül a nyugdíjak ellopásáig ez egy rendszert alkot: a kritikai reflexiók, ellensúlyok elfojtását.
Ez legalább olyan aggályos, mint a törvény tartalma. A kettő együtt minden, csak nem nyugati értelemben vett sajtószabadság.
Ezt egy politológusnak illene tudnia - szerecsenmosdatás helyett.

a-kis-herceg 2011.01.04. 20:17:11

@idelle: neked is.... nebáncsuk enynire. vendégségben vagy. majd az "utolsó ítéletkor" elszámol.

torokgaborelemez.blog.hu/2011/01/04/309_zsakutca/fullcommentlist/1#c12073742

java786 2011.01.04. 20:17:21

@török gábor:

Ezt lehetne pontosítani, mert pl. ott van Fehéroroszország ott is vannak választások, volt ellenzék is, de abban egyetérthetünk, hogy inkább diktatúra van mint demokrácia...

Amúgy meg szerintem nem annyiból áll, hogy kinek van igaza, mert önnek akkor ok nincs gond, de ha azoknak akik nagyon aggódnak, akkor nem az lesz a problémánk, hogy kinek volt igaza.....

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 20:18:32

@Dudva Joe: Miként az ország kétharmada, velem együtt, szerintem!
De mi legyen helyettük, az itt a kérdéses...mármint a pártrendszer helyett...

Megfigyelo 2011.01.04. 20:20:44

@thad: Megvolt a véleményük a fasiszta csőcselékről, amely miatt kordonokra volt szükség, és azt is tudták, hogy ki mozgatja őket hátulról - róla is megvolt/van a véleményük.
Most azért vannak annyira kiakadva, mert a sajtószabadság ügyében nem engedhető meg precedens. (És amígy is zabosak Orbánra a különadók miatt, úgyhogy semmi okuk, hogy visszafogják magukat...)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2011.01.04. 20:20:51

Ezzel a felvetéssel itt a posztban még egyet is lehetne érteni (bár akkor meg riasztó belegondolni, hogy ha most az eredetileg jószándékú, khm, rendcsinálási szándékkal fellépők ennyire meg vannak döbbenve a végeredményen, akkor vajon milyen fokú lehet a törvényhozói oldalon a hazafinaiv dilettantizmus). Azt viszont továbbra sem látom, bár nem ez az első hely, ahol felvetem, hogy én mint állampolgár mihez kezdjek a szürrealitás kafkai érzésével. Az agyam harmadik hete képtelen felfogni, hogy ez tényleg történik, és hogy most ez a valóság.

Ringlósztár 2011.01.04. 20:20:54

Ezzel a "a legtöbb mostani jobboldali döntéshozó" dumával ismét sikerült mellbe akasztani.
Mitől lenne a fidesz jobboldali?????
Egy elemét mutassátok be, ami jobboldali! Jah, ha lenne program.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.04. 20:20:58

@java786: Ezt nem tudom!
Oroszországban is van több párt, csak néha lecsukják a vezetőket, van sajtószabadság, csak néha megmérgezik polóniummal az újságírókat, és teljesen szabad választásokat szerveznek, szóval az is egy tökéletes demokrácia.

Várúr 2011.01.04. 20:21:34

@török gábor:
Török ténsúr. Mi tagadás elég lehangoló olvasmány egy alapos elemző írásáért kegyedet bérencezni, hazaárulózni... Miközben magam is úgy vélem: az összehangolt támadásnak a magyar médiatörvényhez köze nincs. Okot ad rá, kétségtelen, de ha nem ez, akkor lenne más. A Nyugat nem szereti, ha a Kelet némi önállóságot mutat. Pláne jelen recsegő-ropogó állapotában nem. Kettős állampolgárság, bankadó, a közigazgatás rendbetétele... legalább félönálló kül- és gazdaságpolitika... ejnyebejnye. Ilyenkor még inkább elkeserít, hogy az elmúlt nyolc év ennyire kiszolgáltatta Magyarországot. Nézetem szerint harcolnunk kell, különben sose leszünk szabadok (félig sem). Ha nem küzdünk, a "demokrácia" nevében újra és újra arctalan erők fognak győzni, s találnak maguknak magyar helytartót.

feiticeiro 2011.01.04. 20:22:44

azért egyrészt szerintem ez korántsem "huszadrangú ügy", pláne nem hosszú távon (meg szerintem alapelveket sért meg)... meglepő, hogy a blog írója a politikusok jóindulatát és önmérsékletét hozza fel érvként -- amellett, hogy az önmérséklet nem volt erőssége (eddig) a kormánynak, ez meglehetősen idioszinkratikus dolog. másrészt meg lehet, hogy sok "nemzetközi reakció" túlzásnak tűnik, de valamilyen szinten épp ez a sajtó feladata, mármint hogy felhívja a figyelmet, ha valami rossz dolog történik. és a törvény legalábbis nevetségesen rossz minőségű. inkább csak az a rossz, hogy erre a nemzetközi sajtóra/külföldi politikusokra van szükség; nincs semmi köze semelyik államfőnek/miniszternek ezekhez a dolgainkhoz, és olyanok is beszólnak, akik ezt tiszteletben tartják általában.

Calwer 2011.01.04. 20:24:02

@török gábor: "térjünk erre vissza 2014-ben. ha lesz szabad választás, ha lesz lehetőség a kormányváltásra, én nyertem."
Lesz lehetőség. Oroszországban is van lehetőség, meg Venezuelában is van. És akkor ennyivel már be is kell érnünk?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 20:24:55

@tölgyes: Bocs, tudomásom szerint a nettó hozamot nem tudják közölni, de cáfolj meg, kérlek!

nyünyüge 2011.01.04. 20:25:21

@tölgyes:

Nehéz pontos információhoz jutni, főleg ha valakinek mindig érdeke a féligazságok terjesztése :)!

Az mnyp-k a hozamot minden évben közlik, most is idejében közölni fogják mindenkinek.
A reálhozam kampányszerű, nagyüzemű kiszámolására nincsenek berendezkedve, mert arra eddig csak egyedileg volt szükség, nem az éves elszámoláskor, tömegesen.

török gábor 2011.01.04. 20:27:15

@Ordnassac: bevallom :) engem is meglepett.

a-kis-herceg 2011.01.04. 20:27:30

@simonmondja.: ezt ismered? a fagyi visszanyal téma... most az avatar készítést meg akarom hálálni... :)

lmgtfy.com/?q=t%C3%B6r%C3%B6kg%C3%A1borelemez+...retteg%C5%91k

Megfigyelo 2011.01.04. 20:27:36

@java786: Ez minden elfogulatlan megfigyelő számára végig nyilvánvaló volt. Az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére tett puccskisérlet történt...

török gábor 2011.01.04. 20:29:49

@Robinzon Kurzor:

"éppen a sok éves gyakorlat, az egyszerre lépés rutinja akadályozta meg"

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.04. 20:30:40

Wikileaks-botrány: Orbán szervezte a zavargásokat?
Érdekes dokumentum került a Der Spiegel birtokába, feltehetően a Wikileaks jóvoltából. A német lap az EU-elnökség küszöbén álló Magyarország belpolitikai helyzetét elemezve hivatkozik egy titkos amerikai követségi táviratra.
"A táviratot Budapestről küldték Washingtonba, és bizony elég világosan kitűnik belőle, hogy a budapesti amerikai követség információja szerint a Fidesz kapcsolatot tart fent „az erőszakos tiltakozókkal”. Sőt, a táviratból arra is lehet következtetni, hogy a Fidesz által szervezett demonstráció helyszínének kiválasztásában is látott a követség valamiféle kapcsolatot a molotovkoktélokat dobáló csőcselék és Orbán Viktor pártja között. Majd a követségi jelentés így folytatja: „Bármennyire is a legjobb oldalát láttuk a nagykövetekkel a nemrég tartott találkozón Orbán Viktornak, ez a kaland [mármint Orbán összeköttetései a szélsőséges demonstrálókkal] azt bizonyítja számunkra, hogy Orbán még mindig hajlandó a tűzzel játszani." - számol be az irat tartalmáról a galamus.hu.
Valamilyen furcsa véletlen folytán az MTI erről nem számolt be.
Rákai filip és www.szalaiannamaria.net az ország szennye a törpével együtt!

Nils. H 2011.01.04. 20:31:59

Az még nem baj, ha a cím egy írás leghatásosabb eleme, de most ez mondja el a legtöbbet is.

ZSÁKUTCA. Ki kell tolatni. Gyorsan.

török gábor 2011.01.04. 20:32:27

@Robinzon Kurzor: bocsánat, de megint ezt kell mondanom: na ne... a "szabad választás" fogalmán nincs mit vitázni. megakadályozzák-e adminisztratív szabályok a hatalomváltás lehetőségét vagy sem. ennyi. 1990 előtt megakadályozták, azóta nem. (persze a poltud szakirodalom ennél árnyaltabban is tud fogalmazni, számos feltételt megadva, de ez a lényeg.)

Sas882 · http://raktarbazis.blog.hu/ 2011.01.04. 20:32:53

Az az igazság, hogy a többség mélyen leszarja, hogy demokrácia vagy diktatúra, egy a lényeg, a gazdaság legyen rendben, aki dolgozik, az tisztességessen meg tudjon élni, ennyi.
Az összes többi csak sallang.
Az EU meg inkább nézzen körül a saját környékén, ott is van elég dolog, bár nagy jövőt én nem jósolok nekik.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 20:33:25

@a-kis-herceg: jópofa

friss hír:

A Való Villa szavazásán a rendpártiak győztek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 20:33:30

@török gábor: Engem lassan már nem lep meg semmi, sajna:
"Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

egyrészről, de másrészt meg ezért:
"Ezen lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"

a nemzetközi helyzet meg fokozódik!

tryclops 2011.01.04. 20:34:00

@tölgyes: Láttál már tőzsdei árfolyamokat? Olyat ami percről-percre változik? Szerinted hogy lehetne kiszámolni minden embernek, hogy mekkora a nyeresége/vesztesége? Mire kiszámolod már hamis a végeredmény...

Majd amikor el lesz adva jó nyomott áron, akkor derül ki a befektetések értéke. Ennyire misztikus a MANYUP kasszák, csak el ne áruljátok S. Gabikának, mert telesírja a sajtót megint a csúnya sikkasztókról.

a-kis-herceg 2011.01.04. 20:34:16

@Sas882: egészség legyen a többi nem számít. meg valóvilág a tv ben...

szociologus 2011.01.04. 20:34:30

@török gábor: Kb. én is ezt gondolom Gábor. Értem én az itt és másutt jajveszékelők felháborodását, de nem értem az összefüggést a médiatörvény és a diktatúra kiépítése között. Amíg az általános, egyenlő és titkos 4-5 évente megtartott választójogi rendszert nem fenyegeti veszély, addig nincs diktatúra. Nem mellesleg hazai példa is van a médiabefolyásolás kontraproduktív voltáról: Antall, Boross is próbálkozott 17 éve... Buktak is vele még 10%-ot. Pedig (a fiatalok kedvéért): akkor volt királyi magyar tévé 1 és 2. Meg Népszabi meg Magyar Nemzet. Internet, kertévé nuku.

török gábor 2011.01.04. 20:34:33

@java786: ez, elnézést kérek, butaság. Fehéroroszországban erőszakkal ellehetetlenítik a valódi ellenzéket, ha kell, elcsalják a választást, a szavazás után pedig megverik és bebörtönzik a veszélyesnek gondolt elemeket. tényleg nem látszik a különbség???

Indriq 2011.01.04. 20:35:37

Bevallom, nem olvastam végig az összes kommentet, de most se értem, miért kell kínosan magyarázkodva védeni a kormányt, vegyük már észre, hogy sehol nincs meg az az alázat amit Orbán a választás napján ígért. Mindenhol pökhendiség, lenézés, és másra mutogatás van. Ilyen produkció után ugyan lehet még abba kapaszkodni, hogy a kormány jót akart, de sokkal életszerűbb magyarázat, hogy bizony használni akarja a saját maga által megkovácsolt fegyvert. És kétségünk ne legyen felőle, hogy a saját céljaira.
Ha ezt a törvény közvetlenül a választások előtt nyomták volna végig, még lehetett volna azt mondani, hogy "alkotni szeretnének, jóindulattal, nemes szándékkal", de ez a kormány nagyjából 3 hónap alatt eljátszotta a bizalmát a NEMZETNEK.

EsteeSatmary 2011.01.04. 20:35:45

@Megfigyelo: Én is igy gondolom, és sajnos nincs az a szinvonalas egyetem, ami az intelligenciát , vagy a diplomáciához való érzéket
kifejlesztené, ha az még nyomokban sem volt meg.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.01.04. 20:36:12

@java786: "Most viszont nem értem ezt a "puhaságot", mert önnek mint aki belát dolgok mögé, látnia kellene, hogy itt a "diktatúra építésének fontos állomása" történik."
Hát lehet, hogy belát a dolgok mögé, és azt látja, hogy nem az történik.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 20:36:16

@Sas882: Erre meg csak ennyit:
Pelikán: Áh, ne politizáljunk. Nézzük, mi lesz az ebéd.
Pap: Tarhonya.
Pelikán: Nem ehetjük meg az aranytyúkot. Pedig egyszer már én is megkóstolnám, a fene egye meg!

Forrás: u. a.

balfék 2011.01.04. 20:36:26

@török gábor: Csak , hogy értsem , egy-két adminisztratív szabályt felsorolhatnál Belaruszból.

a-kis-herceg 2011.01.04. 20:38:29

@török gábor: honnan tudjuk, hogy itt tiszták? az ovb határozata alapján? mi van a cédulákkal. amiknek az adatait az sem ismerheti meg akinek a sajátja... stb. a Szövetség akkor is azt mondta hogy csalás van, amikor ő maga szervezte (ogy 2006, Esztergom 2010.okt.3.)

a remény hal meg utoljára... boldogok a lelki...

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 20:39:21

@thad: Akkor elmondom : úgy gondolják , hogy nincs jogunk olyan média szabályozás elérése érdekében tárgyalnunk az említett országokkal,....amelyet Mi sem tartunk be.... Magyarán a " bort iszik - vizet prédikál " esete áll elő !

sztd 2011.01.04. 20:39:32

@Walter Melone: Mivel nem értek a médiához, esélyem sincs megmondani, hogy amit tartalmaz a törvény, az jó, vagy rossz, azt pedig végképp nem, hogy Európában máshol hogyan szabályozzák a dolgokat.
Azt írtad, hogy a médiatanács nélkül a dolog tök jó lenne (ha jól értelek). Nekem viszont az a véleményem, hogy a Médiatanács azért fontos, mert a normális műsorokat valahogy számon kellene kérni a szolgáltatókon. Nem feltétlenül mindegyiken mindent, de...
szerintem érthető vagyok. Bizonyos dolgokat, hogy is fogalmazzak... nem a megfelelő korcsoportba sorolnak. Ilyen pl. érzésem szerint a ValóVilág is.
Amikor az ORTT döntött, akkor éveket vitatkoztak, majd eljött a bíróság, végül letiltották az évekkel korábbi esemény miatt fél órára a műsort, mikor már senki nem emlékezett semmire, és a növekvő nézettséggel régen behozta az árát.

Szóval van arra ötleted, hogy hogyan lehetne kulturáltságra ösztönözni a televíziókat, ha sem a pénzbüntetés, sem az azonnali letiltás nem játszik, és ki, és hogyan kérje rajtuk számon a törvényt (hiszen ez mégiscsak inkább polgárjogi kérdés)?
Arra van ötleted (hogy ne legyek annyira OFF), hogy ezzel megúszhatták volna-e a támadásokat? Mert az az érzésem, hogy nem.

Calwer 2011.01.04. 20:40:03

Honnan ered az egyszerre lépés rutinja? Nem épp ugyanattól az autoriter vezetőtől, aki azt próbálja megcsinálni most az országgal, amit már sikerrel véghezvitt a pártjában? De vajon helyes-e úgy vezetni egy országot, mint egy pártot? (Ha egyáltalán ez utóbbi helyes.) Egyszerre lépés, avagy "egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállításának esélyét és helyette hosszú távon egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket". Vegyük észre, hogy nem pusztán arról van szó, hogy a kormányzó párt olyan politikát kíván folytatni, ami megakadályozza, hogy érdemi kihívója támadjon. A kormányzó párt magát a (kormányzati) _rendszert_ szeretné ilyenné tenni.

java786 2011.01.04. 20:43:31

@kolbászoszsömle: fehéroroszországről beszéltem, nem oroszországról :-)

balfék 2011.01.04. 20:43:37

@szociologus: Az, hogy egy kormányhatóság bármikor bemehet egy szerkesztőségbe kutakodni az egy kormány demokratikus cselekményének egyik legfőbb ismérve. Ha egy ujságíró otthonról írja a cikkeit oda is bemehetnek bármikor? Mondjuk informátor után kutatni.

Kotkodus 2011.01.04. 20:43:51

@török gábor: tetszett a cikk, azonban én at előttem szóló Calwer-rel értek egyet...

teljesen mindegy milyen szándékból csinálják azt amit csinálnak, tény, hogy a felépített rendszer visszaélésekre ad lehetőséget, valamint jogi precedenst teremt...

és tényleg ijesztő amit Calwer felvet: azok az emberek akiknek még ez sem sok(k), mi mindent hajlandók még benyelni?

török gábor 2011.01.04. 20:44:51

@balfék:

saját anyagunkból idézek:

"Lukasenko 1994-ben demokratikus választások útján jutott
hatalomra, azonban az elnöki hatalmat jelentősen kiszélesítő, a parlamentet szinte teljes egészében az elnök alá rendelő 1996-os alkotmánymódosítás óta nem beszélhetünk működő demokráciáról az országban."

"A 2006-os elnökválasztás után az ellenzék korábban nem látott, kb. 5-10 ezer ember részvételével zajlott tüntetést tudott szervezni, azonban a rendőrség feloszlatta a
megmozdulást és több ellenzéki aktivistát bebörtönzött. Az egyik legszigorúbb büntetést Alekszandr Kazulin elnökjelölt kapta, akit öt és fél éves szabadságvesztésre ítéltek (végül
2008 augusztusában, a parlamenti választás előtt szabadult)."

"A legfontosabb korlátozások azonban megmaradtak: (...) a jelöltek hozzáférését a médiához jelentősen korlátozták (ezért a legtöbben a külföldi médiától, elsősorban Oroszországtól kértek segítséget a Belaruszban is elérhető orosz tévéadásokon keresztül), a szavazatszámláló bizottságoknak is csak elenyésző töredékében ülnek ellenzéki delegáltak, ami lehetőséget ad a választások eredményének "utólagos korrekciójára" is."

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.04. 20:44:55

@BISMARCK:
Akkor segítek.
Képzelj el engem a médiatanácsban, ahogy megbirságolok minden nemzeti és vallási tartalmat, mert szerintem a vallás és a nemzetieskedés hátráltatja az egyéni felelősség kifejlődését és súlyosan visszveti a gyermekek fejlődését.
Mindezt pedig a kiegyensúlyozottságra vagy a közerkölcsre hivatkozva teszem.
Vagy a gyerekek egésszéges mentális fejlődésére hivatkozva.

nu pagagyí 2011.01.04. 20:45:06

@csillámpóni:
Nyílván Te is taplóságnak gondoltad amit a szlovákok rovására írtál. Felteszem akkor nem tölt el örömmel, hogy most mi vagyunk taplók. Amúgy, aki normálisnak tartja magát, nem igényel erkölcsi és életvezetési útmutatókat semmilyen, erre szakosodott hatóságtól. A lelkes pártfunkcionárius ezirányú szorgoskodása teljességgel szükségtelen, a frekvenciák osztogatásához meg kicsit sok a kilenc év. A hazug tényállítást, személyiségi jogokat sértő tartalmat - legalábbis jogállamban -, csak bíróság tudja hitelesen megállapítani.

A médiának az a dolga, hogy a célcsoportját ellássa az őket érdeklő információkkal és kulturális tartalommal. Röhejes, ha valaki elő akarja nekik írni például a jó és rossz hírek arányát, elég ha csak a Zsaru Magazinra gondolunk. Úgyanígy a kiegyensúlyozottság sem kérhető számon pl. egy újságon, mert máshoz szól a Népszava és megint máshoz a Magyar "Demokrata". Nem hiszem, hogy a két célcsoport felcserélhető lenne.

A gyerekek védelméről meg annyit, hogy inkább az erőszakos, cinikus politikusoktól kéne őket eltiltani, akik tényleg elég rossz példát mutatnak. A gyerekek nevelése egyébként a szülők feladata és felelőssége, az államnak nincs keresni valója a családban.

A fenti gumiszabályok és hozzájuk társított bírságolási jog, még akkor is, ha állítólag nem akarják használni (akkor minek? és persze megint hazudtak mert már elkezdték) az, ami korlátozza a minden embert megillető alapvető szabadságjogokat: az informálódás és véleménynyílvánítás jogát. A jelenlegi hatalom cinizmusát mutatja, hogy az egészet egy expornóújság szerkesztőre bízta, aki zárt frakcóüléseken kapja az utasításokat.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.01.04. 20:45:07

arany hugom, Gabor! ehhez a karikaturahoz született mar okosabb bejegyzes, raadasul korabban...

teheneszet.blog.hu/2011/01/04/minden_a_legnagyobb_rendben_2#comment-form

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 20:46:07

@Várúr: A fent leírt szövegbe csak egy szó nem illik : Demokrácia . Kéretik ezt a szót nem lejáratni , mert még valaki azt hiheti , hogy most a Magyar valódi Demokraták harcolnak .....a nyugat hazug Demokratáival....ne legyünk már nevetségesek....

java786 2011.01.04. 20:46:09

@kolbászoszsömle: fehéroroszországról beszéltem, nem oroszországról :-)

különvélemény 2011.01.04. 20:46:43

@sztd:
A törvény sok visszaélésre ad lehetőséget, kérdés hogyan fogják használni.
Mint tudjuk a wikileaks ügyből, bármilyen törvény is legyen, még a Guardiannak is be lehet fogni a száját

különvélemény 2011.01.04. 20:47:34

@török gábor: "vagy a szabad nyilvánosság (pl. cenzúra bevezetése) felszámolásában"

Nos jelenleg a szabad nyilvánosság felszámolása sejlik ki a törvényből, de mint tudjuk a puding próbája az evés.
Vagy visszaélnek vele, vagy sem.
Kína is kínosan ügyel rá, hogy csak a legkisebb mértékben működjön diktatórikusan, pedig bármit megtehetne, pl. ha piacra dobná dollártartalékát az egész globalizált virtuális világ csődbe menne, de ők maradnának, mivel majdnem mindent ők gyártanak, max. lenne egy kis energia és kajadeficitjük, de azt cserealapon hamar megoldanák.

jjulie 2011.01.04. 20:47:39

miket olvasok itten, homok van a kétharmadban?

mondtam én hogy elbaszta az orbán, statárium kellett volna, meg leoltani az internetet

birkák, tartsatok ki

inreallife 2011.01.04. 20:47:56

@java786:
Szerintem meg Török Gábornak van igaza. Az össze minisztérium próbál fontosnak látszani, és halomba dobálják az ötleteket, hogy mit kéne csinálni. Ráadásul a digitális átállás miatt mindenképpen hozzá kellett nyúlni a médiatörvényhez. Hát hozzányúltak. Kicsit túlságosan szabadon engedték a fantáziájukat, ráadásul szerintem ezt amolyan fricskának szánták, hogy legalább kicsit visszavegyenek a nem bizonyítható állításokból. Tudod, mégegyszer nézzék meg mit írnak le. Szerintem az ott dolgozó 100 emberből 100 ember nem gondolta volna, hogy ekkorát fog szólni. ÍJ. :)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.04. 20:47:59

@szociologus: a demokrácia nem csak választást jelent. Van például joguralom és szólásszabadság is.
Téged talán nem zavar, de a jelenlegi törvény szillogizmussá süllyeszti a joguralmat. A lépés jogszerű - a jogot meg én csinálom. Csak mert te HISZEL a vezérben az még rossz.
Képzeld el, ha egy magamfajta csinálná ugyanezt. Vinnyognál, hogy hol itt az igazság.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.04. 20:48:24

@török gábor: Akkor lassan már jópár meglesz ebből.

Ajánlom figyelmébe Kövér László beszédét:

www.youtube.com/watch?v=07lu7U-KTxk#t=07m00s

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 20:48:37

@török gábor: Még van különbség , Gábor,....még van.... De nem csak bebörtönzéssel lehet ám elhallgattatni embereket,....hanem mondjuk havi rendszerességgel kiróható sokmilliós bírságokkal is.....nemde ?

java786 2011.01.04. 20:50:16

@török gábor:

Kedves Gábor!

Csak azt akartam ezzel mondani, hogy az hogy vannak választások, az nem jelenti azt, hogy demokrácia.
Másrészt meggyőződésem, hogy a fidesz abba az irányba tart. Ők is tettem már tönkre pártot/pártokat, illetve a mostani intézkedések....

BISMARCK 2011.01.04. 20:50:31

@King Size Lobster:

Erre mit mondjak?
Kekeckedés? Sarkítás?
A közerkölcs nem olyan mint az ízlés, vannak zsinórmértékek, viszonyítási alapok. Ebben az a szép, hogy ezt te is tudod és azok is akik álságosan most jajveszékelnek. Ők is tudják, hogy mi erkölcsös és mi nem. Max két mércével mérnek. Van az az erkölcs amit magukkal szemben elvárnak, az magas. És van az, amit ők használnak mások becsületével, jó hírével, stb szemben, ez nagyon alacsony.
Pl. amikor azt mondta a későbbi kormányszóvivő, hogy "örüljenek, h lyuk van a fenekükön" ez erkölcstelen. Ő is tudta, más is, de senki nem szólt neki.
Ilyen világot élünk.

dr kíváncsivagyok 2011.01.04. 20:50:41

Ezen van a hangsúly : "1990 előtt megakadályozták, azóta nem. "
.....még nem , kérem, még nem !

Beren 2011.01.04. 20:50:53

Tényleg nincs mese: Ki kell állni, sajnálkozva elnézést kérni, hogy a törvény félreérthető lett bizonyos pontokban. És kicsit magyarázni a bizonyítványt, hogy a kiskorúak védelme volt a fő szempont, a demokrácia alapkérdéseit eszünkben sincs..blabla. És letenni az asztalra egy minden pontjában elfogadható módosítást. Különben meszeltek. Persze ezt a Viktornak kéne személyesen.

Vahakomb 2011.01.04. 20:51:19

Én nem tudom, hogy mi van abban a médiatörvényben! De tényleg! Csak vagdalódznak jobbról is ("semmi baj vele") balról is ("ezzel vége a demokráciának"). De miért??? Mi van benne? Miért van vége a sajtószabadságnak ezzel? "Az újságírókat lelövik, ugye?" Az az érzésem, hogy a nyugati sajtóban "halovány-ibolya-duncuk" sincs arról, hogy mi van ebben a törvényben. Megkapták a "fülest" a m.o.-i balosoktól, s most őrjöngenek. Rettenetesen kiábrándultam a nyugati sajtóból. Ennyire nem venni a fáradságot, hogy a tényeknek utánajárjanak!?

ne most 2011.01.04. 20:52:03

Rogán azt állította, azért szükséges ilyen lazán fogalmazni a törvényben, hogy alkalmazkodni tudjon a gyorsan változó körülményekhez. Milyen igaza volt! Lám milyen gyorsan változnak a körülmények! A Fidesz gyors reakciója: majd elmúlik.

Javaslom a választási és a képviselők jogállásáról szóló törvények módosítását oly módon, hogy alkalmazkodni tudjon a gyorsan változó körülményekhez. Esetleg mondjon le!

A kommunikáció egyébként aranyat ér! Gondoljunk bele, mennyi pénzbe került volna ennyi média felületet megvásárolni. Talán 3000 milliárdba is belekerült volna.

Közgazdászok kérem magyarázzák meg, hogy nőhet a hiány a különadó bevezetése után! Ezek után várható-e, hogy 10% lesz a hiány miután a költségvetésbe kerül + 3000 milliárd?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 20:52:07

@szociologus:
@török gábor:

Az általános és titkos-ból eddig az
általános és kubatovlistás lett.

jag3 2011.01.04. 20:53:28

Kedves Török Gábor,

Ha jól értem, ez a döntés nem tudatosan, hanem elhivatott nekibuzdulásból szöletett meg :o) Hogy mik vannak... ;o)

Tehát adott egy nekibuzdult médiafelelős képviselő -párttag, elemző, kutató, szimpatizáns, tudomisénki- aki összefércel egy törvényjavaslatot. És momentán semmilyen reálpolitikai vészcsengője nincs. Viszont van egy szép excel táblája arról milyen határidővel milyen törvényjavaslatot kell szállitani ;o)

Ám legyen, a munkamegosztásba nyilván belefér, hogy a lelkesedés mellé nem feltétlenül kötelező ismerni a közelmúlt politika és gazdaságtörténetét. A jogászokról, akik biztosan elmagyarázták egyszeri képviselőnknek, hogy a bonyolult keretszabályozás milyen kibúvókat és végeláthatatlan pereket eredményez, szóval a mi magyar jogászainkról inkább szót se ejtsünk :)

Tehát: se egyszeri képviselőnknek, se frakcióvezetőjének (ez még kevésbé meglepő), se a kormánytagoknak, ideértve a külügyminisztert, se a miniszterelnöknek, senkinek a döntéshozók közül nincs reálpolitikai vészcsengője.

Ez ugye a vak vezet világtalant minősitett esete.

Nem tudom kedves Gábor emlékezik-e a közelmúlt kölönféle puccsaira, ágyuhajó-politika szerű gazdasági nyomásgyakorlásaira szerte a világon. Igazán, a XX. század nincs olyan nagyon messze..

Lenne egy kérdésem: a fentiekre tekintettel mitől megnyugtatóbb az ország európai munkamegosztásban betöltött szerepét kétségbevonó politika, mint a kétségkivűl kevéssé szimpatikus diktatúra felé araszolás? Egy diktatúrában ugyanis nem feltétlenül kötelező nyomorogni.
A harmadik világban azonban igen...

török gábor 2011.01.04. 20:53:39

"A kormány kommunikációs államtitkára elképzelhetőnek tartja, hogy módosítanak a médiatörvényen, de nem a külföldi kritikák hatására."

www.origo.hu/itthon/20110104-az-allamtitkar-szerint-elkepzelheto-a-mediatorveny-modositasa.html

balfék 2011.01.04. 20:54:07

@török gábor: "A legfontosabb korlátozások azonban megmaradtak: (...) a jelöltek hozzáférését a médiához jelentősen korlátozták (ezért a legtöbben a külföldi médiától, elsősorban Oroszországtól kértek segítséget a Belaruszban is elérhető orosz tévéadásokon keresztül), a szavazatszámláló bizottságoknak is csak elenyésző töredékében ülnek ellenzéki delegáltak, ami lehetőséget ad a választások eredményének "utólagos korrekciójára" is."
Erre azért majd odafigyelünk!
Én azt hittem adminisztratívon törvényit értesz. Az ellenzék médiához való hozzájutásának egyik legfőbb biztosítéka maga Rákay Kálmán, akit még ,mint bemelegítő embert ismertem meg a Szerencsekerék műsorban. Ezt a pornóiparban amolyan felszopónak nevezik.

java786 2011.01.04. 20:54:23

@java786: bocsánat, nem a fidesz, hanem viktor!

a-kis-herceg 2011.01.04. 20:54:34

@Vahakomb: "Ennyire nem venni a fáradságot, hogy a tényeknek utánajárjanak!?"

lényeg hogy te megtetted. innentől a lelkiismereted tiszta. ehhez így kell hozzászólni igazad van...

"Én nem tudom, hogy mi van abban a médiatörvényben! De tényleg! Csak vagdalódznak"

gratulálok csak Hepcit tudom idézni egy ilyen önmaga farkába harapo komment kapcsán: f***kalap

nyünyüge 2011.01.04. 20:54:42

@kíváncsivagyok:
pedig még csak bírság sem kell - csak egy apró görcs a gyomorban - az egzisztenciális fenyegetettség (képzetétől?).

Link Elek 2011.01.04. 20:54:48

@tildy:):
ezt koszi. ezek szerint a fideszben komolyan megfontolas targya, hogy felszamoljak a modern demokraciat, es a 100 evvel ezelotti verziora ternek vissza.

fetyisob 2011.01.04. 20:55:56

tisztelt Török G!
szerintem rosszul latja a külföldi sajtóvisszhangokat!
ez nem pánik ,mert ugye miért panikolnanak a nyugati országok? hát tölünk biztos nem! ezek régi demokratikus országok és talán nem lenne szégyen tanulni tölük akár a demokráciát! és finoman szolva az elején finoman szoltak ! de hát szijárto szerint nem szoltak csak félre lett forditva! ez után kicsit jobban ránk szoltak ! kocsmában ezek után jön egy pofánrugás, na erre vár ez a kedves viktor ugy latszik! meg fogja kapni csak mi is megszivjuk!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 20:56:01

@török gábor:
És mit fog szólni ehhez Orbán Viktor, aki szerint
- Eszünk ágában sincs változtatni -?

ulrike (törölt) 2011.01.04. 20:56:49

@A mocskos szájú Rákay tv vezető, ellen a KDNP ???: Távol álljon tőlem a fogadatlan prókátorság, kiváltképp a Fidesz mellett, de ezt az egész jelentést a magyar média teljesen rosszul fogta meg.
April Foley nagykövet véletlenül belefut a Fidesz parlamenti csoportjába a kordonbontás után közvetklenül. Látva ezen akciót, valamint hivatkozva az éppen megjelenő, a zavargásokról szóló magyar (kormányzati vagy parlamenti, nem t'om) jelentésre, mely a Fidesz és az erőszakos tüntetők közötti kapcsolatokra utal, kételyeinek ad hangot: mennyire elkötelezett a Fidesz a törvényesség betartása iránt. Megállapítja továbbá, hogy ez is egy adalék ahhoz, hogy OV akár a tűzzel való játszadozást is egyenlő eszközknek tekinti.

www.spiegel.de/international/europe/0,1518,736706,00.html ben cikk, ezen belül

ORIGINALS: THE KEY HUNGARY CABLES beszúrás

Két US jelentés olvasható kinyitásuk után, egy 2007-es és egy 2010-es. A fenti témát -talán mondani sem kell- az első jelentés tartalmazza, a kulcsmondatok az utolsó fejezetben.

Megjegyzésem: Hülye és hanyag újságírók csak rontanak a helyzeten. Be kell lássuk, lezüllött a szakma. Jó lenne, ha egy újságíró először olvasni tanulna meg. Mindez nem menti a Fideszt hülye törvényeivel. Röviden: két hülye egy pár.

Az_igazi_Trebitsch 2011.01.04. 20:58:05

@török gábor: lesz szabad választás. De azt sem szabad elfelejteni, hogy az új választási szabályok szinte borítékolják az eredményt. És várhatóan a médiatörvény kellően féken tartja a kritikus hangokat. De azért még jöhet egy ellen-fülkeforradalom...

De szívesen hallanám a véleményedet, hogy Fehéroroszország diktatúra-e vagy sem, illetve mennyire az vagy nem az.

Terniak 2011.01.04. 20:58:52

Kedves Török Gábor!

Én is sok mindenben eltúlzottnak találom a külföldi kritikákat, és rendkívüli szomorúsággal tölt el, hogy írnak és gondolkoznak hazánkról.

1. Az elfogadás módja: teljesen ellentétesen történt az egész média újraszabályozása azzal szemben, ami a hivatalos kormányzati propaganda: együttműködés? konzultáció? szakmai előkészítés? Teljesen hiányoztak ezek, amit leginkább a rengeteg egyébként céljától teljesen eltérően használt zárómódosítások jelentettek. Tényleg az éjszaka leple alatt kell egy ilyen törvényt elfogadni? Tényleg 16 óra felkészülési idő jut egy többszáz paragrafusos törvényre való felkészülésre, amely átalakítja a hazai médiaszabályokat???

Ez így nagyon nincs rendjén. Pusztán az utolsó miatt az egész jogszabályt ki kell dobni, ha komolyan vesszük még az alkotmányosságot.

Én is azt gondolom, hogy sokan úgy nyilvánítottak véleményt, hogy nem olvasták el. De az is biztos, hogy voltak akik elolvasták. Más kérdés, és napok óta ezen nevetek, hogy abban a 16 órában nem feltétlenül mindenki médiatörvényt olvasgatott szilveszter előestéjén... :-)

Én ezt az egész médiatörvényesdit csak egy tünetnek tartom. Egy hatalmi felfogás tünetének, amely éppen ellenkezőjét teszi, mint amit hirdet.

2. Tartalom: Valóban igaz, hogy Európában vannak hasonló intézmények. Engem ma meglepett a francia reakció, mert ott pl. a közerkölcsre való hivatkozás elfogadott. Sőt Sarkozy elnököt hasonló vádak érték a médiafelügyelet átalakításakor.

DE! Van egy hatalmas DE! Ott 70-80 éve építik a demokráciát, kialakult joggyakorlattal. Nálunk meg van egy 40 éves kommunista múlt. Több száz bírósági döntést lehetne citálni, hogy hol vannak a sajtószabadság határai.

Jól jellemzi a jogbizonytalanságot, hogy ma a legtöbb média nem tudja megmondani, hogy hol vannak határok, legalábbis, azok a határok, amelyeket a hatóság kíván felállítani. Egy csúnya szó, két csúnya szó, egy véres szék, két véres pulóver? Egy zsidózás, egy kommunistázás? Ezeket tisztázni kellett volna, erre való a felkészülés...

Én azt gondolom, hogy leszámítva a formai alkotmányellenességet, amely nem tudom, tudatos volt-e vagy sem, kb. 5-6 helyen van a törvényben alkotmányellenes rendelkezés. És nem értem ezt az önfejűséget, makacsságot, amiért jottányit nem bírnak engedni az igaznak vélt igazukból.

Kicsit úgy is érzem, hogy Európa egy casus bellire várt a gazdasági szférán kívülről, amelyen keresztül egyébként a gazdasági kérdésekben is kritikákat fogalmazhatnak meg.
Remélem hamar lecsendesedik mostmár ez a dolog.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.04. 20:59:05

@BISMARCK:
Nem sarkítás, csak nézőpont-váltás.
Csak mert az individualista diktatúra fából vaskarika.
Vannak olyan nézetek, amire nem szoktak államok és diktátorok hivatkozni. De a sok köz-izé, közerkölcs, közérdek és egyéb kollektivista mentális fejlemények mind-mind arra lettek kitalálva, hogy elnyomják vele a lakosságot. Arra a köz-dologra hivatkozva, amit az adott politikusok vagy királyok épp képviselnek.
Amúgy tényleg káros, csak kettőnk között az a különbség, hogy és meggyőzni próbálok, nem bírságolok. Az én elveimmel ellentétes a cenzúra.
Ha választani kell állami beavatkozás és trágár-repper között, jöjjön inkább a repper.
Én a gyerekemnek megmondom, hogy azért beszél ilyeneket a repperbácsi, mert rendívül ostoba. Esetleg elmondom, mi az a frusztráció. Megcsinálom és magam, ne védje az állam a gyermekem szellemi épségét. Az nem az állam dolga.
Az sem.

török gábor 2011.01.04. 21:00:06

@Az_igazi_Trebitsch:
1. Belarusz nem demokrácia, ez nem kérdés.
2. Nincs olyan "szabad" választást biztosító választási törvény, amely hatalomban tudna tartani egy pártot, amely elvesztette a közbizalmat.

jjulie 2011.01.04. 21:00:26

@fetyisob:

MI nem szívjuk meg

CSAK A FIDESZ

Dr.Bio74 2011.01.04. 21:00:47

Nem hittem volna de néha elgondolkodom, nem lenne tisztább dolog az anarchia, mint a jelenlegi állapotunk?
Azoknak pedig akik szerint végre a Fidesz kiáll az érdekeinkért a világ előtt, közlöm nekem nem érdekem az amit csinálnak, számomra gyanúsak, mert önmagában nézve talán nem vészes egy egy lépésük, de jelenleg az ország irányításával a kezükben mindenben ott vannak, és félek egyszer ezek a dolgok összeérnek akarva akaratlanul.

demokráciát! 2011.01.04. 21:01:26

Sok oktalan agymosottnak, aki azt hiszi, hogy forradalom van,l ill. új korszak kezdődik, le- ill leszámolva az elmúlt 20 év gaz politikusaival, összefonódásaival, s e tekintetben az egyik legnagyobb bűnbakot az MDF-ben és a Dávidban találták meg: min. 14 éve az egyik fő politikai erő a Fidesz, amelyiket 8 éve Orbán Viktor legalizáltan is kézi irányítással vezet.
De lássuk, miként fogalmazott maga Török Gábor Orbán legújabb nagy átveréséről két poszttal ezelőtt a Régi-új törésvonal címűben:
"A Fidesz a parlamenti választás környékén mindent megtett azért, hogy esetükben ez a hatás ne okozzon jelentős veszteséget. Meggyőződésem, hogy éppen azért beszéltek annyit változásról, forradalomról, új kezdetről stb., mert tartottak attól, hogy a választók bennük is felfedezik az elmúlt húsz év főszereplőjét, és az MSZP-vel együtt maguk is a régi, a megunt, a poros kategóriába kerülnek. A fiatalok között már tavasszal is érződött ez a hatás, a kutatások világosan mutatják, hogy körükben elveszett a Fidesz korábbi hatalmas előnye, elvitte a cica, pontosabban a két új politikai erő. A teljes népességben azonban sikerrel keltette az újdonság és a változás illúzióját az a párt, amelynek vezetője az elmúlt két évtized egyetlen olyan politikusa volt, aki MINDEN PARLAMENTI CIKLUSBAN MEGHATÁROZÓ SZEREPLŐNEK számított."

Hajrá LMP, hajrá Jobbik!!!!

Táskás Tóni 2011.01.04. 21:02:13

Homok van a kétharmadban és most először történt meg velem , hogy TG -ral nem értek egyet semmiben, amiről a blogban írt. Miért kellene hinni a fidesz és Orbán jóindulatában? Miért kell Orbán és a fidesz miatt szégyenkezni az egész világ előtt?

jjulie 2011.01.04. 21:02:31

@török gábor:

"elveszítette a közbizalmet"

definició, plíz, bitte, légyszi, légyszi

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 21:04:14

Az ellenzéknek fáj, hogy nem ők vannak hatalmon - ez mindig minden ellenzéknek fáj - ezért próbálnak fogást találni mindenben, amin lehet. Eddig kevés sikerrel.

A nyugat pedig durcás a különadók miatt, ezért próbálnak tárgyalási alkupozíciókat nyerni.

Amolyan ha visszavonjátok csökkentitek a különadókat, akkor abbahagyjuk a lejárató kampányt a médiatörvény kapcsán logika mentén.

Szintén kevés sikerrel.

Ők jobban örültek volna, ha marad a szoros IMF zabla és a kormány a multik helyett a saját állampolgárait sanyargatta volna.

Hogy pont egy Magyarország találja fel a bankadót!

Na so was! Was für eine Frechheit!

balfék 2011.01.04. 21:04:34

@King Size Lobster: Nem elég, hogy megpumpol még azt is meg akarja határozni mit nézzek és mit ne. Saját pénzemen szivat. Ehhez kell aztán a vastagbőr.

jjulie 2011.01.04. 21:04:39

@Táskás Tóni:

nem kell szégyenkezni sem a fidesz, sem az orbán nem magyarország

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:05:03

@Teremszolga: "Európa egy casus bellire várt a gazdasági szférán kívülről"

egyértelmű, hogy "ürügy". DE nincsen DE! sem pardon! TG leírta: a Szövetség zsákutcába viszi (vitte) az országot. kezdjünk tolatni, mert ha ilyen erővel gyorsítunk még "előre", akkor angolul: "dead end"

balfék 2011.01.04. 21:06:40

@török gábor: Belaruszban milyen választási törvény van? Nem szabad választási törvény?

jjulie 2011.01.04. 21:06:55

@Akitlosz:

okostojás, abbahagyhatod

illetve el sem kellett volna kezdened, szart sem ér a szöveged

balfék 2011.01.04. 21:08:12

@Akitlosz: Igen Gyurcsány találta fel és kapott is eleget pld. Csányi Sanyi bácsitól.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 21:08:29

@török gábor: "mindenkinek azt javaslom, hogy térjünk erre vissza 2014-ben. ha lesz szabad választás, ha lesz lehetőség a kormányváltásra, én nyertem. ha nem, akkor azok, akik most folyamatosan naivoznak, hazaárulóznak és fizetett ügynököznek."

értem én, Gábor, értem én, bár ha röviden akarnék válaszolni, csak annyit mondanék: ugyebár megvan minden esélyem ágyba vinni Keira Knightleyt, de azért mindketten tudjuk, hogy ez lehetetlen, pedig "hivatalosan" semmi sem korlátoz.

de tovább megyek:
1) mit nevezünk szabad választásnak? hogy titkos a választás, tehát az államhatalom nem tudja, kire szavaztál?
2) mi az, hogy van lehetőség a kormányváltásra? például hány százalékos parlamenti küszöbnél nincs már lehetőség rá, szerinted?

és a legfontosabb kérdés: ha esetleg mégis az általunk felvázolt forgatókönyv valósul meg, akkor mit érek vele és hova tegyem, ha leírod majd: "bocs"?

hamisnero 2011.01.04. 21:13:57

nem csak ez a jogszabály, de más - ideértve az ad-hoc alkotmányozást is - joganyag is érezteti a csakazértis szándékot. feltételezem, a parlamenti többség és kormány (lássuk be a FIDESZ) közelmúltban nagy vihart kavart, vagy vihart nem kavart, de vitatható, és átgondolatlan jogalkotási tevékenysége sem feltétlen az ártó szándék és a gonoszság okán, vagy az orwelli állam megteremtésének céljából állt elő. azt sokkal inkább a hirtelen és átgondolatlan cselekvés, a kiforratlanság, a feltétlen szakértelem tudatának téveszméje, a tévedhetetlenség hite okozta. ez a magabiztosság nem is lenne baj, hiszen a normál jogalkotási folyamatban a szakértői egyeztetések (független a szakértők pártállásától, és ha még nem dobták ki őket) a tévedhetetlen, ám bölcs elmét a nézetei finomítására indítják. ehhez persze definiálni és publikálni kellene a szabályozás célját, hasznát, hatását. ilyen folyamat során is érvényesülhetne a politikai szándék, azaz végül - minden ellenvetés ellenére is - megvalósulhatna az uralkodó politikai platform valódi és immár letisztult akarata. sokkal jobb minőségben. ámde nem ez történik, a jogalkotás isteni kinyilatkoztatásként valósul meg, és ebben hasonlít az állampárti időkre, amikor párthatározat írta a jogot - ami olyan is volt. tévedni valóban kellemetlen, de az a magatartás, hogy valamihez, tudván, hogy az butaság - akkor is ragaszkodunk, ha azt az orrunk alá dörgölik, sőt a jogalkotó is tudja, látja, hogy az valóban nem az, ami szándékában állt, nem jó - egyszerűen gyerekes, illetve az erő birtokában a vélt igazat érvényesíteni csak a presztizs okán (akár sokak kárára és sérelmére is) nem okos. és a kései dackorszakra, még a kétharmad sem jogosít fel, legfeljebb lehetőséget ad.

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:14:09

@jjulie:

ez már fájdalmas. abban a korban amikor a média képes fotoshop és egyéb technikai eszközökkel látszat világot építeni a valóság helyett...

miylen sajtója volt eddig a fides nek pl lopás ügyben? kik emlegetik az önkormányzati konkrét esetek ezreit százait, amikben ügyészséghez sem lehet fordulni... de széles körben ismertek (de anynira azért nem...) stb...

hogyan veszíthet ilyen eszközök birtokában választást a Szövetség? én el sem tudom képzelni! visszafogom magam vendégségben vagyok. de ha nem így lenne már rég Hepcit idézném ujra, TG-re...

pénz+média ezzel szemben az igazság pőrén... hm... nemkötök fogadásokat...

vang_so · http://www.iglue.hu 2011.01.04. 21:14:21

Alapvetően rossz a poszt alapfelvetése. Állampolgári megbízóként teljesen érdektelen, hogy az éppen hatalmon lévők részéről mi lehet a „félreértett”, „esetleges”, „feltételezett” szándék.
Amennyiben cselekedetük a demokratikus társadalom közös érdekei ellen hat, úgy működésük káros vagy jobb esetben haszontalan.
Nem lesnünk kell, és hüvelyezgetnünk a hatalom képviselőinek ködös álmait és tétova beszédét. Ez a típusú „biztos nem akarnak rosszat” attitűd személyi kultuszok és az egyén felett túlhatalomban lévő állami diktatúrák esetén virul, ahol az alattvaló downdogoknak nem marad más, mint a fogvatartó jóindulatába vetett remény.

Magyarország bénult állapotát pontosan mutatja az a fajta eszköztelenség, amikor a jog, a nyilvánosság, a civil társadalom egyenként és együtt is gyenge a közösség érdekének képviseletére. (Tulajdonképpen mélyen megalázó, hogy ezt az impotens hazaiak helyett a külföld intézményei képviselik.)

Teljesen érdektelen, hogy valamiféle félrekommunikált „jó szándék” áll-e a demokratikus alapértékeket súlyosan romboló törvények és megnyilatkozások mögött, amennyiben azok mind formai mind tartalmi szempontból a közösség hatalommal szembeni kiszolgáltatottságát erősítik. Ha csupán valamiféle jóindulaton vagy szándékon múlik ennek negatív érvényesítése, akkor a fene megette az egészet. Egészséges társadalomban a demokratikus szabadságjogok nem kegyadományok, vagy szófogadó és engedelmes magaviselet esetén szelektíven osztogatott jutalomfalatok.

A médiatörvény éppen ezt a határt lépi át. Állami kegytől teszi függővé tulajdonképpen minden nyilvános megnyilvánulás törvényi elbírálását. Sőt, az ál-függetlenséget teljesen felszámolva egyértelművé teszi, hogy a nyilvános beszéd megítélésének joga Magyarországon nem egyszerűen a politikáé (ami az eddigi „vegyes” pártok adta médiatestületek esetében is felháborítóan és szerencsétlenül balkáni tempó volt), hanem egyetlen politikai párté.
Ilyen háttérrel végtelen naivitásnak tűnik a szerző azon feltevése, miszerint ez nem tartozott a tulajdonképpeni szándékok közé, és a probléma csupán néhány figyelmetlenségből homályosnak megmaradt ponttal lenne. Frászt.

„Véletlen” benézés lenne a 9 év, egyetlen párt, rendeletalkotói jog, minden intézményt lepipáló korlátlan adatbetekintési jogosítvány, bíróságot ignoráló statáriális bírságolás, hűbéri bizományként osztogatott frekvencviák? (A részletekről lásd: blog.juditbayer.com/2010/12/27/mi-a-gond-a-m%C3%A9diat%C3%B6rv%C3%A9nnyel.aspx ). Mindezt megfejelve azzal, hogy az oly sokáig mantraként hangoztatott társadalmi és szakmai egyeztetésre, vagy akár csak érdemi érvelésre a leghalványabb szándék sem mutatkozott? Mindez egy kosárban tendenciózus és masszív kontroll-szándék. Aki ezt nem érzékeli az direkt vak. Alkotási szándék? Persze, csak aki így és ilyet „alkot”, az inkább ne alkosson.

Abban egyetértek, hogy a megszokásból kizárólag hazagondoló fiúk nem hitték, hogy ebből ekkora baj lesz. Mint ahogy a fásult, várjobbágyi reflexekkel átitatott hazai posványosban nem is lett. Itthon mindenki számára evidens, hogy a média politikától mocskos, hogy is lehetne másként, nem igaz? Az hogy pl. a köz tévéjébe mindenkori párpolitikai kommiszárok (izé, intendánsok) kerülnek, az évtizedek óta olyan természetes itthon, mint a Gulágon a penészes kenyércsücsök.

A vicc az, hogy másoknak jobban fájt ez a nekünk adott pofon, és jobban a magukénak érezték ezt az izomból, cinikusan lekevert maflást, mint mi magunk. Talán mert még nem fáradtak el képviselni a saját szabadságukat is biztosító basic-alapvetéseket.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 21:15:00

@jjulie:
Az olyankor van, amikor
útlezerással tüntetnek, meg
traktorral, meg
kórházfoglalással és a
vonatok se mennek, meg
betelefonálós műsorokban szidják a minelnököt és
az összes hiradóban az ellenzék napi rutinnal szólítja fel a kormányt a lemondásra...

De már van sztrájktörvényünk, meg médiatörvényünk, úgyhogy no para...

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.04. 21:15:35

@balfék:
"Nem elég, hogy megpumpol még azt is meg akarja határozni mit nézzek és mit ne. Saját pénzemen szivat. Ehhez kell aztán a vastagbőr."

A katolikus egyháztól tanulták.
Ha adna valamit a pénzedért, a végén még igényeid támadnának és onnantól nem lenne megállás. Most is azt csinálja vissza OV, hogy túlságosan elkanászodtunk. Azt hittük, hogy az állami adminisztráció minket szolgál, ha már a fizunk fele rámegy.

Amúgy ilyen a kitartott nő is.
Nem elég, h fizetsz neki, de még nyavalygás is van - és szolgáltatás sincs. Idomít téged, hogy kötelezettséged van, jogod egy szál se.
La dolce vita

És amikor észhez térsz, még számon se kérheted rajta.

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:17:54

@jjulie: pontosítok:

államhatalom + gazdasági hatalom+ média kontra igazság...

P.mester 2011.01.04. 21:18:41

"Meg vagyok győződve arról, hogy sem ördögien okos elterelési szándék, sem a politikai cenzúra bevezetésének óhaja nem mozgatta a médiatörvény íróinak és megszavazóinak kezét."

Én erről nem vagyok meggyőződve. Sőt, pontosan az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve.

Orbán - minthogy kapcsolatát a valósággal már rég elveszítette - abban a tévhitben él, hogy 2002-ben a választásokat az ún. "ballib" média (értsd: nem propagandamédia) miatt veszítette el. Ez persze súlyos tévedés. Többször elmondta azóta, hogy azért vesztettünk, mert nem voltunk elég keményebb.

Pontosan erről szól a médiatörvény, hogy homályos megfogalmazásokkal bárkit bármikor bármiért meg lehessen büntetni. A médiahatóság egyszerre nyomozóhatóság, bíróság és rendeletalkotó. Tehát önmagát hozza létre. Teljesen nyilvánvaló, az a célja, hogy az ellentétes véleményeket "örökre" kiiktassa. Július 1 után pedig elkezdődik a mészárlás - politikai alapon. Ne legyen igazam, de az lesz.

Ugyanezek az alapjogokat mélyen korlátozó sumák megfogalmazások érhetők tetten az alkotmánytervezetben: az alapjogok kötelezettségekkel járnak. Az alapjogok nem járnak kötelezettséggel, mert azok velünk született jogok, nem az állam adja! Ezzel a sumák, tudatosan homályos megfogalmazással pedig az a célja, hogy ilyen-olyan mondvacsinált okokkal bárkit bármilyen ügyben korlátozhasson.

Még egy: a főcenzor asszony azt mondta, a szólásszabadság ma már nem öncél, hanem a közösséget szolgálja. Ezek elképesztő mondatok! Hogy világos legyek: eszük ágában sincs elismerni az alapjogokat, hanem ilyen homályos megfogalmazással megteremtik a jogi kiskaput, hogy bármit korlátozhassanak.

Pontosan ezt szolgálja minden homályos megfogalmazásuk.

A blogíró láthatólag még mindig nem képes megérteni, mivel állunk szemben. Itt nincs semmiféle értékrend (ismétlem semmiféle, mert ha valaki tud egyet, amelyet még nem húgyoztak le, írja le). Itt csakis a hatalom az egyetlen és KIZÁRÓLAGOS cél.

Semmilyen koncepciót nem dolgoztak ki a választások előtt, milyen területen mit kellene csinálni. Csak egyet. Hogyan lehet hatalamukat mindenre kiterjeszteni, az összes intézménytől, a kultúrán át a magánéletig. Csak ez az egyetlen cél. Ilyenformán pedig az egyetlen szempont, ahonnan valamennyire racionálisan meg lehet ítálni minden döntésüket az nem más, mint a hatalom.

ökörpöröly 2011.01.04. 21:19:23

Ritkán olvasok ekkora baromságot Török Gábortól, mint amit most írt.
Az egykori Alcsútdobozi és Felcsúti Vajda, a jelenlegi Bölcs Vezér nem akart mást, mint totálisan ledarálni a neki nem tetsző médiát.
Az előző kormányok is maguk képére formálták a közmédiát, de senki nem próbált meg ilyen mértékű cenzúrát alkalmazni a teljes sajtóra.
Az ok roppant egyszerű, a Bölcs Vezér beteges jellemében, nárcizmusában és túlzott érzékenységében rejlik. Retteg a kritikától, retteg a gúnytól, a humortól.
Beteges jelleme pontosan kiviláglott 2002-2005 között, mikor arra nem volt lelki ereje a parlamenti ellenzék tényleges vezéreként (!!!!), hogy bejárjon a "munkahelyére", hogy szembenézzen politikai ellenfeleivel. Torz lelkivilágának sebeit nyalogatva 3 évig kizárólag hűséges mamelukjai előtt volt hajlandó fellépni, persze sztárgázsiért.
De emlékezzünk csak a 2004-es EU csatlakozásra. A Bölcs Vezér külön járt, mint egy hisztis, durcás, elkényeztetett és nem teljesen normális negyedikes. Minden ország politikusai együtt képviselték az országukat, ő meg durcásan külön ment. SZÁNALMAS.
Ezek a mentális torzulások sarkalták őt a PÁRTCENZÚRA bevezetésére, a közmédia totális lerohanására.
Az más kérdés, hogy beszűkült tudatállapota képtelen a valóság befogadására, hogy saját torz és beteg világa által kivetített képeket tekinti valóságnak. Nem történt más, mint Európa a tudtára hozta, hogy "roma gyerek, lehet, hogy a szobádban leninest, rákosist játszol, de ne keverd ezt a játékot a valósággal!".
Ezzel a lépéssel is hatalmas kárt okozott az egész magyar társadalomnak. Mert egy ország megítélése igen is erősen kihat a fejlődésre, a nemzetközi kapcsolatokra, a külföldi befektetők lépéseire, ezáltal a teljes magyar társadalom "mentális" és "anyagi egészségére".
Én remélem, hogy a torzult lelkű felcsúti törpe helyett idővel sikerül megtalálnia a jobboldalnak az igazi vezetőjét.
6 év MSZP-SZDSZ ámokfutás, 2 év nyögve nyelősen végrehajtott "kiigazítási kísérlet", az elszabadult korrupció és anarchia után teljesen felesleges ez a hozzáállás. Egy európai konzervatív kellene már a felcsúti törpe helyére!

török gábor 2011.01.04. 21:19:42

@jjulie: ha a Fidesz az 52 százalékról 25-re esik vissza (elveszíti a közbizalmat), nincs az a demokratikus választási törvény, amelynek nyomán megtarthatná a hatalmat. Akár csak egyéni választókerületek vannak, akár egy vagy kétfordulós stb...

Diocles 2011.01.04. 21:19:42

Most nagyon tisztességes TG hozzáállása. Mondhatnám: hazafias.

Ha valaki elolvassa ezt a posztot, akkor láthatja, h nem ellenségesen, hanem segítőkészen írta. Csak így tud hatni. Én remélem is, h hatni fog. A "háháhá, mi megmondtuk..." - hozzáállás biztosan nem hatna.

Én most látom először, h a kormány csúnyán bebukhat. Az eddig itt is felemlegetett ügyek, Sólyom-ügy, Ab-ügy senkit sem érdekeltek, és tulképp nem sok vizet zavartak. Akkor kár volt farkast kiáltani, most időszerű. Az ország nemzetközi elszigeteltsége az tényleg az első lépcső a berlini bunkerig... Ennyit egyetlen törvény nem ér meg, jól írja TG. (Pláne, h a média a hátsó kapun (pénzzel) is megszerezhető volna, ahogy ez Nyugaton is dívik. Pénze meg van/lesz a kormányoldalnak, ha másképp nem, hát szereznek...)

Olvasom most a német nyilatkozatokat, hát itt már tényleg meg kell ijedni. Ha valaki ezek után mondja a süket szövegeit, mint Kovács tájékoztatási államtitkár, h kérik a pontokat és a pontos kifogásokat, az egy barom. A "Nyugat" beásta magát a dafke poziba, Magyarországnak kell visszavonulnia, gesztust tennie, ők nem fognak engedni, megtehetik.

Most minden jobboldali értelmiséginek, vagy fideszes politikusnak az volna a feladata, h megtorpedózza a törvényt, ha ez lehetséges. Aki most szervilis, az a Fidesznek árt a legtöbbet.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 21:20:13

@török gábor: "A kormány kommunikációs államtitkára elképzelhetőnek tartja, hogy módosítanak a médiatörvényen, de nem a külföldi kritikák hatására."

Ami annyit tesz, hogy tanulva a Köztársasági Elnöki Hivatal hibáiból, egy szakértő segítségével mindenhol kijavítják a törvényben a helyesírási hibákat.

egymondatban.blog.hu/2011/01/04/elkepzelhetonek_tartjak_erted

balfék 2011.01.04. 21:20:32

@vang_so: Ennél pontosabban nem lehet leírni a helyzetet. Bármi plusz már csak elvesz. Köszi.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2011.01.04. 21:20:32

@LEG X: jol irta szolzsenyicin. es hiaba a jobboldali retorika,ez a szoveg tokeletesen ervenyes az 1990 ota legkommunistabb magyar partra,azaz a jelenlegi fideszre. mitol lenne jobboldali es nem kommunista egy part,amelynek a vezetoje folyamatosan a kapitalizmus halalarol vizional,alkotmanybirosag jogkoreit megkurtitja,maganyugdijpenztarakat lenyulja,a mediatorvenyrol meg ne is beszeljunk. orban mindent megtesz azert,h "dicso" elodei - rakosi es kadar - melto kovetojekent vonuljon be a magyar tortenelembe.
a ballibek pont azzal tevednek nagyot,h folyamatosan - nemletezo - fasiszta stb. veszelyrol vizionalnak,es kozben nem veszik eszre,h a mostani vezetes a kommunizmus 2011re aktualizalt valtozatat valositja meg.

java786 2011.01.04. 21:20:52

@Akitlosz:
"..Ők jobban örültek volna, ha marad a szoros IMF zabla és a kormány a multik helyett a saját állampolgárait sanyargatta volna..."

Mert szerinted most nem minket sanyargat? Különadó ami csak a multikat érinti....akkor a bankok miért emelték meg egy ideje a díjakat? A MOL miért hajt végre indokolatlan mértékű emelést?

persze kirakatnak jó a különadó, de ua. te és én fizetjük meg, csak faszául becsomagolták a szart nekünk, aminek a többség még ujjong is....

Táskás Tóni 2011.01.04. 21:21:02

@jjulie: Ezzel biztatom én is magam, ugye a magyarok nem ilyenek?@idelle: Pontosan!!

Inner Circle 79 2011.01.04. 21:22:38

Elhiszem, hogy a kormány nem számított ekkor balhéra, ettől függetlenül ezt most nem jól látod, Gábor. A hazai jobboldal régi elmélete a baloldali médiatúlsúly amit korrigálni kell, emlékezzünk Orbán instrukcióira arról, mire kell előfizetni vagy épp, hogy legyen jobboldali tévé is. Az ellenzéki tanácstagok mellőzése, a hatóság ciklusokon átívelő mandátuma olyan tételek amikre nem legyinthetünk jó szándékot feltételezve, a magas büntetési potenciál és a tágított kategóriák pedig inkább a káoszt növelik, bajosan látszik ki belőlük az említett rendteremtési szándék. Csalódás volt ez a poszt.

demokráciát! 2011.01.04. 21:23:59

@török gábor:

Kedves Gábor! Minderre kínomban szinte már csak ezt tudom mondani. S sajna, ezt nem teljesen komolytalanul:

Akkor inkább már Lukasenko, mint Orbán, ha már...

1., Luksaenko, már 14 vagy 16 éve diktátor, Van tapasztalata, ilyetén formában valamelyest már kiszámítható. Orbán kiszámíthatatlan, s fogalmunk sincs milyen lelki, pszichés állapotban van.
2., Fehéroroszországban egy-két átmeneti év után alakult ez a lukasenkoi szisztéma, így 89/91-es kelet-európai átalakulás, demokratizálódás, kialakuló jogállam letagadhatatlan előnyeit, értékeit igazából nem ízlelték meg. Így az ezek iránt fogékony rétegek nem élhették meg igazi veszteségként a diktatúra (v . Führerstaat) létrejöttét.
3., A Lukasenko szisztémájával, Oroszországgal kapcsolatos felemás libikókapolitikájával igen komoly létbiztonságot hozott létre országában. Azaz, szociálisan, egzisztenciálisan jóval jobban járt a fehérorosz lakosság, mint a térség országainak lakossága. Orbánnak ezt nyújtani semmi esélye sincs.

balfék 2011.01.04. 21:24:13

@ferenck: Az első pillanatban amikor az alkotmányozásról mondtam véleményt azt fogalmaztam meg , hogy nem kell sokat tökölni az új alkotmánnyal, írják bele a Szentkoronás faszságot a preambulumba a többi meg mehet egy az egyben az eredeti 49-ből.

hwer 2011.01.04. 21:25:04

Török Gábor naivitása határtalan

6.Lenin 2011.01.04. 21:25:26

@ökörpöröly:

"Egy európai konzervatív kellene már a felcsúti törpe helyére! "

2010 tavaszán volt lehetőség rá. Sőt másoknak is.

ökörpöröly 2011.01.04. 21:26:17

Egyébként, ha a "felcsúti törpét" kellene jellemezni egykori történelmi személyiségekkel, akkor 3 nevet tudnék találni.
1. Robespierre-t a hajthatatlansága miatt,
2. Fouchét a színváltoztató képessége miatt,
3. Nérót a nárcizmusa miatt.
Nekem meggyőződésem, hogy a felcsúti törpe messze túlszárnyalta volta Rákosi és Kádár terrorját, ha ő jutott volna hatalomra az idejükben. Afelől pedig nincs kétségem, hogy a kommunizmusban is mindent megtett volna nárcisztikus jellemének "megvalósítása" miatt, hogy gyorsan sikeres lett volna a bolsevikok közt. Az a típus, aki minden rendszerben hatalomra tör, eszmeiség, erkölcs, hit nélkül.

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:26:21

@török gábor:

a közbizalmat nem így lehet elveszteni. mert attól nem történik semmi... mint láttuk 2006 nyarán. azaz ha a közbizalom elvesztése nem esik egybe "szabad"választással épp:

akkor ahogyan ezt nyomatom egy éve. 2011 tavaszán (de ha a manyup pénztárat addig sikerül "apróra" váltani, akkor max +1 év mulva) igazi (nem a Szövetség szervezte) UTCAI MEGMOZDULÁSOK LESZNEK.

PS: ...is megmondta... éh-, fagy-, úthalál...

továrisi konyec

bóra77 2011.01.04. 21:28:28

oh, Gábor nagyon termékeny today, két poszttal is kényeztet minket.:)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 21:29:38

@török gábor: "ha a Fidesz az 52 százalékról 25-re esik vissza (elveszíti a közbizalmat), nincs az a demokratikus választási törvény, amelynek nyomán megtarthatná a hatalmat. "

az demokratikus, hogy egy kellően homályosan megfogalmazott választási törvény segítségével nem engedik indulni azt a pártot vagy jelöltet, amely/aki a Választási Hatóság (tagjait Orbán nevezi ki 9 évre) döntése szerint mondjuk "nem méltó" a népképviseletre?

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:30:17

@bóra77: ez egyik konzerv poszt volt. ká-poszt-a... csak felmelegítette...

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 21:30:54

Ilyenkor kellene használni az NBH-t, sorban lecsukni az idióta külföldi (túl)reakciók hazai forrásait az ország jóhírnevének aljas indokból elkövetett szándékos rombolásáért. Ld. 40 tökfej a strasbourgi cigányok ügyében - azok is, nahát, hogy rajta tartják a világ ütőerén a kezüket...!

ökörpöröly 2011.01.04. 21:31:21

@6.Lenin: Nem volt egy se. Én például örülnék, ha mondjuk Chikán lett volna a miniszterelnök-jelölt. Mindenki látta, hogy az ország és világ helyzete miatt egy kitűnő közgazdász kellene az ország élére -a politikai szólamokat elvihette volna a sok megélhetési fideszpolitikus, Kövér Lacika, Áder Jancsi, Pokorni stb.-, nem egy "önmegvalósító" elmebeteg.
Persze felcsúti törpének egyszerű, apuci, anyuci, testvér feleség nevén, illetve strómanokon keresztül tízmilliárdos megtakarításokat halmozott fel a nemzeti vagyonból, ha belebukik az ország a hagymázas terveibe, legfeljebb kiköltözik Svájcba "nyomorogni".

BruceTheHoon 2011.01.04. 21:31:33

@török gábor: "már sokszor elmondtam, hogy három dologban látom a demokrácia végét: a szabad verseny (pl. egypártrendszer bevezetése), a szabad részvétel (pl. választójog politikai alapon történő korlátozása) vagy a szabad nyilvánosság (pl. cenzúra bevezetése) felszámolásában."

A változatosság kedvéért, no meg a korpa közé keveredés elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy nem tartalak semmiféle bérencnek. Azt gondolom, hogy valamiért a "nem eszik olyan forrón a kását" a vezérelved, amit aztán vagy naivitásnak nevezünk, vagy nem.

Visszatérve: értem én az álláspontodat, de nem szeretem. Egyrészt ezek ugye nem bináris, fekete-fehér dolgok, tehát nem kell végigvinni őket ahhoz, hogy nagy gáz legyen, de ezt már sokan vesézték előttem. Nem is ilyesmire kérdeztem rá, hanem hogy mi az a szcenárió, amelyben ...? Talán ezt ki kellett volna fejtenem bővebben: _konkrétan_ mi kell történjen ahhoz, hogy diktatúra kiépítésére figyelj fel? Az, hogy megszűnik a szabad verseny, nem konkrét esemény, hanem interpretáció kérdése - a végletek, pl. Szomália vs. hadikommunizmus, egyértelműek, ami köztük van, annak a megítélése ízlés kérdése. Konkrét dolog lenne pl. az, hogy Navracsics kiáll és azt mondja, hogy nincs értelme választást tartani, mert nem tudnak dolgozni, ha folyton félbeszakítják őket. Ez persze túlzás, ezért hadd pontosítsam a kérdésemet: mi az a _legenyhébb_ _konkrét_ lépés a kormányzat részéről, amit már a diktatúra kiépítése jelének látnál?

Nem érzem úgy, hogy sikerült eléggé hangsúlyoznom a konkrétság követelményét, de nem tudom már jobban ragozni. Azért fontos ez, mert szerintem nagy általános, értelmezés-dolga jelenségekről mondod ugyan, hogy az már diktatúra lenne, de egyetlen realisztikusan elképzelhető konkrét lépést sem értelmeznél úgy, hogy valamelyik jelenség létrejött, beszűkült a szabad választás elve vagy sérült a szólásszabadság.

török gábor 2011.01.04. 21:32:17

@idelle: dehogy demokratikus, pont ilyen megoldások miatt nem lesz egy választás szabad.

@a-kis-herceg: hát persze, tele van vele a polcom. döbbenet, hogy ma mennyi csomókereső komment van...

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:32:39

@idelle: ne éri meg a fáradTságot... egy féléve nyomatom. szelektív.

bármelyik lépése a Szövetségnek megkérdőjelezi a demokráciát és a választás szabadságát is... pl a visszamenőleges törvényhozással akár a 2006-os választást is megnyerheti...

Táskás Tóni 2011.01.04. 21:32:47

@török gábor: Nem találkoztam egyetlen hozzászólóval sem, aki az egyetértését fejezte volna ki a bloggal kapcsolatban.Egy elemző nem hivatkozhat törvény vonatkozásában a szándékra. Az elemző elemző és nem lélekbúvár. Ennél nagyobb csalódást blog még nem okozott.

dzsaszper 2011.01.04. 21:33:37

Nekem van +1 lehetséges magyarázatom, ami részben a politikai vakságot támasztja alá. Azért részben, mert a nem direktben tudatos diktatúraépítést is...

Orbán arról beszélt, még emlékeim szerint a választások előtt, hogy megbukott az a korábbi rendszer, amit a spekuláció mozgatott, és az államoknak idejük ennek gátat szabniuk.

Hogy jön ez ide? Orbánék fejében -- szerintem -- a médiatörvénnyel nem történt más, mint új szerződési feltételeket szabtak a médiaszereplőknek. Egész hasonlóan ahhoz, amilyen jelleggel egy banki lakáshitel szerződés feltételeit variálja egyik-másik bank. Az nem fair, hogy amit a spekulatív tőke megtehet, azt pont az állam ne tehetné meg... Szabadon túlbiztosítani magát és egyenlőtlen feltételeket szabni .

Ha jól belegondoljuk, mást se csinál az állam a Fidesz vezetésével, mint túlbiztosítja magát:
1. az AB jogköreinek csorbítása is beleillik
2 a vörösiszap-kársultak részleges kártalanítása a teljes követelés átvételével -- erről a helyiek demonstrációs terve után letettek...
3. a Mal Zrt. csődeljárása helyett honvédelmi érdek miatti állami irányítás alá vételével
4. a nyugdíjpénztári tagok átterelésével
5. és most a médiatörvényben a gumiszabályokkal, a magas kiszabható szankciókkal és a fellebezés nem halasztó hatályával...

Ez szépen hangzik, de több bökkenő is van vele:
- Engem leginkább Putyin sztorijára emlékeztet Grúziával, amely szerint állítólag Szakasvilit akarta... nem fejezem be, mert az tényleg 18-as karikás ... hiszen Bush is mit tett Szaddam Husszeinnel -- menetközben Putyint állítólag Sarkozy sikeresen lebeszélte...

A másik bökkenő, hogy ezzel az állam is hasonlóan erőfölényes helyzetbe kerül, mint mondjuk egy hitelező bank, mindenkivel szemben, mindenféle garanciák leépülésével és megkerülésével. Ez nem direkt -- talán nem is tudatos? -- módon diktatúraépítést jelent.

A harmadik bökkenő, hogy a jogszabály elvileg sokkal durvább egy szerződésnél, még ha monopol jellegű helyzetekben, ha a másik fél rákényszerül a szerződésre, a gyakorlatban kevesebb a különbség... Jogszabállyal ugyanis fel lehet rúgni szerződéses feltételt, de fordítva nem.

A negyedik bökkenő, hogy csak idehaza kapott kétharmadot, az EU-ban nem, és útban van egy fránya emberi jogi egyezmény (Európa Tanács) és talán néhány uniós irányelv és esetleg az uniós alapjogi charta is -- amelyek épp az államot igyekeznek megfékezni a garanciák leépítésében és megkerülésében.
Egy-két túllihegett ügy, és a médiatörvény kaphatná az otthonszülés szabályozása után a következőt Strassbourgtól...

Az európai és demokrata megoldás nem az állam nagyhalakhoz való felerősítése, hanem a nagyhalak gyengítése lenne. Például az AB előtti normakontroll mintájára X méretű cég felett az általános szerződési feltételeket kellene illetékmentesen támadhatóvá tenni a bíróságokon, és ezek megalkotásához a jogalkotásról szóló törvényhez hasonló szigorú kereteket szabni...

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:34:07

@török gábor: fiók.... (nem polc)

szerintem a vérnarancsokat máshol vetetették be. biztos van keményebb dolguk valahol... egy se szól... gyanús.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 21:34:20

@török gábor: "dehogy demokratikus, pont ilyen megoldások miatt nem lesz egy választás szabad."

tehát a médiatörvényünk nem felel meg a "demokratikus" kritériumnak?

Rókakígyó 2011.01.04. 21:34:34

A menedzsereink eléggé rácuppantak a nem is annyira műbránerre és a médiacsatát el is veszítették január 1-én. A gazdasági csatát meg már korábban a szintén szörnyen kommunikált mnyp-vel a kormány máris megbukott. De mi lesz még 3 évig? És kormányozhat-e bukott kormány újabb 4 évig? Ez a nagy kérdés.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 21:34:59

TG: "Mások szerint ez nem paraván, hanem maga a politika: a média megregulázása tudatos szándék, a tiltakozások pedig mind előre kalkulálhatók voltak. Én nagyon másképp látom. Meg vagyok győződve arról, hogy sem ördögien okos elterelési szándék, SEM A POLITIKAI CENZÚRA BEVEZETÉSÉNEK ÓHAJA nem mozgatta a médiatörvény íróinak és megszavazóinak kezét. A döbbenet éppen ezért őszinte és valós:"

Gábor! Pedig DE! A politikai cenzúra bevezetésének óhaja mozgatja a FIDESZ-t.

Ugyanis ahol egy minimum 9 évre kirobbanthatatlan tisztán FIDESZ-brancs dönt első körben egy médium ellehetetlenítéséről, majd egy örökre kirobbanthatatlan, tisztán FIDESZ-függő Főügyészséghez lehet fellebbezni, miután már anyagilag tönkrement a médium, akkor csak a legelvakultabbak beszélhetnek "félreértett jószándékról".

Pasztorella 2011.01.04. 21:35:04

Megmondták: "A Fidesz él azzal a lehetőséggel amit az 1989-90-es rendszerváltás alakitott ki. Belakja azt a demokratikus teret, amely a választó polgárok bizalmából alakult ki."
Megmutatták, azt is hogyan lehet rövid idő alatt elérni, hogy Mo-ra figyeljen a világ, hogyan lehet a világsajtók cimlapjára kerülni.
Igen! "ráállt" a pályára a kormány, az eddig mehozott intézkedések mind a hiánycél teljesitése érdekében történtek. A multik különadóztatása, a magánnyugdij-pénztárak államositása is nemzetközi felháborodást váltott ki, ezt csak tetőzte a médiatörény.
Igen . lejtőn nehéz lesz megállni.

török gábor 2011.01.04. 21:35:09

@Táskás Tóni: sajnos ebben a kommentben két tévedés is van:
1. néhányan támogattak, pl Diocles :)
2. már hogyne elemezhetné az elemző a szándékokat. ha meg akarunk ismerni (érteni) egy politikai szereplőt, akkor először is fel kell tárnunk a cselekvését meghatározó mozgatórugókat. az elemzés nem az ítélkezéssel kezdődik...

P.mester 2011.01.04. 21:35:21

"ha a Fidesz az 52 százalékról 25-re esik vissza (elveszíti a közbizalmat), nincs az a demokratikus választási törvény, amelynek nyomán megtarthatná a hatalmat. Akár csak egyéni választókerületek vannak, akár egy vagy kétfordulós stb... "

ezt megint radikálisan másképp látom.
Pontosan erről szól a határon túliaknak adott állampolgárság, ahogyan Mikola elárulta, a választójog a kizárólagos célja. Ezzel lehet importálni szavazókat.

Minthogy pedig várhatóan az egyéni választókerületeket preferálják a lista helyett, olyan törvényt is hozhatnak, sőt fognak, mely aránytalanságokat eredményez. Ezt a választási törvény újabb módosításával úgy is alakíthatják tovább, hogy a győztest még a mainál is inkább felülreprezentálja.

Így ha nincs egységes ellenzék, soha nem lesznek leválta.

Ja és arról nem is beszéltem, hogy irreális határidőkat szabhatnak ki a kopicetlik összegyűjtésére, így tovább ellehetetlenítve adminisztartíven a leváltásukat. Nekik könnyű lesz, van Kubatov-listájuk. Akinek nem világos, ezt a kizárólagos cél szolgálta az összes aláírásgyűjtés, kétmilliós kc-gyűjtés.

bóra77 2011.01.04. 21:35:26

@a-kis-herceg: régen rossz, ha a káposztát (amit fel kell melegíteni) fiókban vagy polcon kell tárolni. Most kéne ide Hepci, kapnátok tőle gasztroeligazítást, asszem.:)

szerénységem 2011.01.04. 21:35:44

Nagyjából egyetértek az alapgondolattal. Valóban, a médiatörvény csak egy része annak a többfrontos harcnak, amelyet a kormány nyitott, viszont talán a legbutább módon menedzselt része. Ennyi fronton amúgy sem lehet küzdeni, semmi értelme nem volt belekezdeni. Rossz helyzetfelismerés, rossz taktika, rossz időzítés. PR nulla.
Egy hatalom többrétegű, ezek a rétegek szorosan összefüggenek, ha az egyik megbomlik, elkezd a másik is bomlani. A médiához való viszony az, amely a legjobban és leggyorsabban képes erodálni a hatalmat.

Miből gondolták, hogy egyszerre lehet nyerni fél év alatt
- magánnyugdíjfronton
- különadófronton
- médiafronton
- alkotmánybíróságfronton
- EU-elnökségfronton

És akkor még jön az új alkotmány, az oktatás Hoffmann Rózsával, az egészségügyhöz hozzá se nyúltak, mi lesz a nyakig eladósodott önkormányzatokkal, mikor sértődik be Tarlós Budapesten, sorolhatnám napestig.

És mindezt úgy, hogy évek hosszú, kitartó munkájával sikerült a Fidesznek leépíteni a legjobb szakembereit. A maradék meg már kezd prüsszögni, főleg a közgazdászok, hogy hát ezt most már nem kéne. (Bod Péter Ákos, Mellár Tamás, Heim Péter, Csaba László)

szociologus 2011.01.04. 21:36:07

@balfék: Figyi.... Én nem vagyok nagy szakértő, de ha lennének titkos anyagok a lakásomban, akkor azt nem úgy tárolnám, hogy Szalai Annamária és társai megtalálják. Tipp: Scanneld be, ha ilyen dokumentumod van, majd küldj a fájlra vagy a mappára egy titkosító programot. Ha kellően jó jelszót választasz 100 év alatt találják meg.

elendem 2011.01.04. 21:37:05

@BISMARCK: "örüljenek, h lyuk van a fenekükön" ez erkölcstelen. Ő is tudta, más is, de senki nem szólt neki.

Ez nem erkölcstelen. Ez fennhéjázó, modortalan, és ízléstelen. Nekem sem tetszik. De nem erkölcstelen.

Ezért gond pontosan körül nem írt témában korlátlan szankcióval bíró jogosultságot adni egy homogén, kézivezérelt csoportnak. Tényleg elhiszik majd, hogy ami nekik nem tetszik, az egyben erkölcstelen is.

wiculii 2011.01.04. 21:37:31

@Táskás Tóni: Én ezennel egyetértésemet fejezem ki a bloggal kapcsolatban. Dehát ez már csak így van, a kritika és a támadás mindig hangosabb és agresszívabb.

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:38:17

@dzsaszper:

ezzel egy gond van. azokkal a törvényekkel akarja a hatalmát bebiztosítani, amiknek a közbizalmát aláásta...

ez olyan mint amikor körbe pisili és sz*rja a bársonyszékeket és beleül...
hol tart már? a legnépszerűbb politikus 47%-kal (azaz valójában kb 20-30) ov...

bóra77 2011.01.04. 21:38:19

már sokszor elmondtam, hogy három dologban látom a demokrácia végét: a szabad verseny (pl. egypártrendszer bevezetése), a szabad részvétel (pl. választójog politikai alapon történő korlátozása) VAGY a szabad nyilvánosság (pl. cenzúra bevezetése) felszámolásában."

és és vagy
oder
és és és
oder
és/vagy 3x?
nem mindegy!

balfék 2011.01.04. 21:38:29

@BruceTheHoon: A különadók vajon nem egy lépés a szabadverseny ellen?

Táskás Tóni 2011.01.04. 21:40:19

@török gábor: Akkor viszont a már naivitásba torkolló jóindulat volt több a kelleténél.

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:40:20

@Táskás Tóni: egy volt vmi "szoci lógós" nevű...

@wiculii: +te:)

megint 2011.01.04. 21:40:29

A törvény nem sikerült jól ez tény, viszont a nagy megélhetési liberális demokraták nyugaton valahogy nem írtak naponta akkor mikor egy szélsőjobbos koalíciós társsal megalkották a szlovák nyelvtörvényt, ami sokkal durvább volt mint ez. Lehet, hogy azért mert az nem sértette a világ egyik legbefolyásosabb birodalmát, a médiabirodalmat? Szerintem holnaptól írjanak a magyar lapok is felháborodott cikket arról, hogy micsoda dolog az, hogy a demokrácia szobrának tekintett USA-ban még mindig van kivégzés. Érdekes módon ezen országok vezetői vigyorognak és térdelnek mikor kínai vagy orosz vezérrel találkoznak, szerintem ha nálunk is lenne olaj, gáz, atombomba, vagy 1 milliárd ember, akkor kussolnának.

török gábor 2011.01.04. 21:41:15

@balfék: politikai szabad versenyről beszélünk...

@bóra77: természetesen mind a 3 kell hozzá.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 21:41:45

@idelle:
Legalább ne adjunk ötleteket.

Ha megvalósul, szálljon a fejedre...

ökörpöröly 2011.01.04. 21:41:53

@török gábor:
Ritkán szólítalak meg, de őszintén megkérdezném, 2002-2005 közötti közéleti "tevékenysége", a 2004-es EU-csatlakozáson eljátszott bohózata után képesnek tartod mentálisan, szellemileg, emberileg ezt a figurát miniszterelnöknek?
Elhiszed, hogy a FIDESZ-vezetés olyan hülye, hogy egy ilyen médiatörvényt csak véletlenül alkotnak meg?
Itt már sokkal többről volt szó, mint a határok feltérképezéséről. Ezt pedig a FIDESZ-ben is tudják. Ha megnézed a fideszesek arcát, mindegyiken zavar, kétségbeesés van -talán Lázárén nem, de ő nem más, mint Orbán Jezsovja-, ennek komoly okának kell lennie.
Most nyertek fél éve 2/3-os többséggel, egyelőre vezetik a népszerűségi listákat, mégis kétségbeesettek. Miért? -ez az utolsó költői kérdés volt-

6.Lenin 2011.01.04. 21:42:06

@ökörpöröly:

amikor a hozzászólásaidat olvasom, 1-re inkább érlelődik bennem, követelni kellene a szigorúbb felügyeletet.

Pitiáner, alaptalan vádaskodás- röviden jellemezve írásaid lényegét. Igaz, a legtöbb itt megjelentre is érvényes ez.

Talán a kevesebb fröcsögés és több konkrétum, sokat javítana a színvonalon, de ez rád tartozik.

Engem tulajdonképpen megnyugtat. Amíg itt visítoztok és nem kormányoztok, nincs gond.

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:42:45

@török gábor:

"fel kell tárnunk a cselekvését meghatározó mozgatórugókat"

én ezt kérem számon....

mi a Szövetség célja? a hatalom megszerzése... "mozgatórugó"

a pártpénztárnok szóról mi jut eszedbe? csak-az-szsdsz? (csak kacsincs ha nem...)

Pasztorella 2011.01.04. 21:43:04

Megmondta a Lázár! nem hibátlanok, nincs náluk a bölcsek köve!

Táskás Tóni 2011.01.04. 21:44:39

@Akitlosz: És hogy a bankadót pont Gyurcsány találja fel, nahát. És amikor Gyurcsány feltalálta a bankadót akkor a nagy oligarcha Csányi ki akarta költöztetni az OTP-t külföldre, nahát? És hogy Orbán olyan magasra emelte a bankadót ,ami már veszélyezteti a hitelezést és a normál gazdasági folyamatokat, nahát?

balfék 2011.01.04. 21:44:53

@szociologus: Nem az a lényeg , hogy oldom meg , hanem , hogy egyáltalán bejöhetnek a lakásomba turkálni.

szociologus 2011.01.04. 21:45:11

@King Size Lobster: Eszemben sincs hinni a vezérben, sőt... Ellenben nem látom azt az utat, ami a korlátlan uralomhoz vezet. Nézzük a tényeket: Történt az utóbbi hónapokban pár olyan kormányzati intézkedés (közte ez a törvény is), ami elindította a fideszt a népszerűségcsökkenés lejtőjén. Nem lennék meglepve, ha a következő közvéleménykutatások beszakadás jellegű eredményeket mérnének. Amennyiben maradnak a szabad választások ez a politika nem vezethet eredményre. Ennyire egyszerű.

török gábor 2011.01.04. 21:45:19

@ökörpöröly: az elemzés nem a szerelemről szól. amikor azt írom, hogy nem a diktatúra építése OV szándéka (csak a demokratikus kereteken belül minden hatalmi pozíció és lehetőség megszerzése), akkor nem azt állítom, hogy én ezt szeretem, nekem ez tetszik stb. tudom, hogy sokan nem tudják elfogadni ezt a különbségtételt, de szerintem egy elemző akkor jár el helyesen, ha nem a saját szerelmét vallja meg az írásaiban, mert ezzel viszonylag keveseknek segít a politikai folyamatok megértésében...

Őszinte Őrült 2011.01.04. 21:45:22

ez most egy szokatlanul nyílt és egyértelmű poszt. a Fidesz mindent elkövet hogy bizonyítsa ugyanannyira alkalmatlan az ország vezetésére mint a szocik. ugyanannyira, csak másként. az mszp, különösen gyurcsány, alatt a látszatcselekvések, a médiakormányzás időszaka volt, amikor a politikusok leginkább a saját pecsenyéjüket sütögetve töltötték az időt.

most meg a túlkormányzás, a mindent görcsösen szabályozni és irányítani akarás idejét éljük. és mindez miért? mert ők jobban tudják, és különben, 2/3-os felhatalmazás.

tényleg ennyire vak a fidesz felső vezetése? elfelejtették hogy már 2002-ben is elbuktak egy választást pusztán a kormányzási stílusukkal? és most egy laza, cool image helyett (amit meg is alapozhatna a 2/3), görcsösen még rádobnak egy lapáttal a 1998-2002 közötti időszakra. nem jöttek rá hogy abból a 2/3-ból a fele nem rájuk hanem az mszp ellen szavazott?

harci kutya a tököm. forradalom a tököm. hogy hofit idézzem

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 21:46:03

@6.Lenin: "Amíg itt visítoztok és nem kormányoztok, nincs gond."

amíg az utcán visítoztatok, sípoltatok, gyújtogattatok tévészékházat és rendőrautót, addig én is így gondoltam.
aztán kormányra kerültetek.

aszekelyek 2011.01.04. 21:46:14

Kedves Gábr! Nekem, gyengébbnek, el kéne magyarázni, hogy mitől irracionális az a gondolat -Trianon után, ahol a franciák éppen azt tették, amit, mindenki tudja- , hogy talán mégsem elkötelezettek a magyarok érdekeinek védelmében és más érdekek nekik fontosabbak.Bajnai elment bocsikázni a Suez -csalók miatt ugyan de erre már ugye nem számíthatnak. Plusz az Alstom ügy,... és hasonlók. Szerintem mindent, ami disszonancia redukciót jelenthet, konkrétan meg lehet nevezni, így nem is olyan irracionális. Nyilván érdekellentétek vannak, ahogy mindig, mindenben azok számítanak csakis, legyen szó diplomáciáról, gazdaságról, emberi kapcsolatokról. Kifejteném még, hogy számos érdekcsoportnak egyáltalán nem érdeke, hogy Orbán rendet rakjon az országban olyan módon, ahogyan azt ő ígérte és meg is teszi. GAzdaságilag ellenérdekeltek. Pont. Hol ebben az irracionalitás? Nem akarnak olyan Magyarországon üzletelni, ahol nem lehet folytatni tovább a gyarmatosító mentalitást és hatalmas hasznot bezsebelni, azzal arányos adózás nélkül. Ahol a piacon nem korlátlan élet-halál urai. Mi ebben az irracionális. Mindez indokolja természetesen, hogy a médiamegjelenésüket és a propagandát sem akarják kissé tűrhetőbbre hagyni alakítani. A fogyasztókat meg kell dolgozni. Részemről ebben kissé otthonosan mozgok. Meg a disszonancia redukcióban. Szeretném ha a felsoroltak közül, a racionális okok valamelyikét meg neveznéd, mint olyan önigazoló érvet, ami redukciónak felfogható. Köszönöm.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 21:46:55

@szociologus: "nem látom azt az utat, ami a korlátlan uralomhoz vezet."

persze, mert annyi fideszes tolong rajta, hogy eltakarják.

iovianus 2011.01.04. 21:47:03

Mert aki a mi fényes jövőnkben nem bízik...

sárkányfő 2011.01.04. 21:47:33

Na ez már izgibb és aktuálisabb téma, mint az előző (azt el se olvastam).

1. A Fidesz már most látványosan elveszítette az általa kirobbantott médiaháborút. Gyors, látványos epic fail volt ez. A hadtörténelemben is ritka, amikor szinte el sem kezdődött egy nagy csata, de máris totális vereséget szenved az egyik fél.
Lehet persze vívni tovább az elvesztett háborút, annál nagyobb károkat okoz önmagának. Buta, sőt ostoba hadvezérek nem képesek felfogni hogy veszettek, és erőltetik tovább a harcot amíg a legutolsó katonájukat is le nem mészárolják az egyenlőtlen küzdelemben.

2. Az is látszik, hogy a fidesz és Orbán egyszerűen nem érti Európát. Nem beszél európaiul.
Nem volt képes felmérni mik a következmények, és most sem képes korrigálni, saját rossz természetének a fogja.

Közben az ország (és nem csak Orbán, mi mindannyian) nemzetközi elszigetelődést, sőt, látványos nemzetközi megszégyenülést és informális kiközösítést szenved el a dolog miatt. Mondjuk egy polgári demokráciában már csak ezért önmagában le kéne mondani valakinek.

3. Egy ponton nem értek egyet Gáborral, hogy teljesen jóhiszeműnek tételezi fel a Fideszt a szándékok tekintetében.
Egyrészt a jóhiszeműség sem lenne mentség, ha jóhiszeműen ilyen törvényt csinálnak, akkor dilettánsok, akik ma kezdték a politikát.
De ismerve Orbánt és a Fideszt, és a vágyukat hogy meddig terjesszék a hatalmukat, nekem nincsenek kétségeim. Nem kezdők, pontosan tudják mit csinálnak, ne legyünk már ennyire naivak, pláne a többi intézkedésük fényében (AB, manyup, Schmitt, Polt, stb.)

4. Örülök hogy végre része lett egy elemzésnek a kognitív disszonancia jelensége, amiből nincs sok ebben az országban, csak annyi mint óceánban a víz, és napi rendszerességgel hajszolja elképesztő önámításokba és paranoid elméletekbe az embereket.

Amit viszont továbbra is bánok, hogy ebből van ekkora botrány, nem a sokkal, de sokkal felháborítóbb államosításból, melyben nem a sajtószabadság, hanem a magántulajdon szentségét vágták pofán. De ezen hasalnak el, persze az se nagy baj, csak nem az igazi.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.04. 21:48:36

@szociologus: Akkor szerinted nem sikerülhet a hatalom körülbástyázása.
De attól még próbálják, én csak azt mondom. Olyan sok egyedi döntés mutat ugyanabba az irányba, hogy az már egy törés nélküli trendvonal. A vezért irritálja, ha valaki ellentmondhat neki.
És szeretnék olyan optimista lenni ezzel kapcsolatban, mint te.

török gábor 2011.01.04. 21:49:17

@aszekelyek: bocs, de ma minden nyilat az anti-Fidesz irányból kaptam, elfáradtam abban az érvelésben...

ökörpöröly 2011.01.04. 21:49:45

@6.Lenin: Azt hiszed, te kis naiv, hogy feleségének az ellési segélyből van akkora vagyona? Vagy a párttitkár apucija és anyucija a takarékpénztári megtakarításából vett bányákat?
Véletlenül kaptak több milliárdos megrendeléseket az államtól?
A testvére a bölcsességéből lett milliárdos!
Ne nevettess!:) Semmivel nem jobbak, mint a nemzeti vagyonnak nevezett "leveses fazékra" magukat rávető exkommunista, szocialista, liberális, egyéb színezetű söpredék.:)
Az a baj, hogy sok hozzád hasonló elmebeteg tapsol, ha az általa sztárolt színű söpredék lopja el a nemzeti vagyont. Nem is vagyunk, de nem is leszünk sokáig Európában, csak földrajzilag. Bár ahogy a Bölcs Vezéred kezd viselkedni, lehetséges, hogy sértődöttségében kivonulunk a Kaukázuson túlra!:P

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 21:49:50

@vang_so:

A jogokat akkor sem kaphatjuk ajándékba egy amerikai nagybácsitól.

Dedó.
Persze, hogy pofoznak.

szociologus 2011.01.04. 21:49:59

@simonmondja.: Erre ugyan értelmetlen válaszolni... de: ugye nem gondolod, hogy más pártoknak nincs ilyen listája? Elárulom: van. Bolondok lennének, ha az elöttük lévő "kopogtatócédulákról" nem vernék be az adatokat egy adatbázisba. Be is verik, mindahányan. Aki mást mond, az hazudik.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 21:50:40

@török gábor: "azt írom, hogy nem a diktatúra építése OV szándéka (csak a demokratikus kereteken belül minden hatalmi pozíció és lehetőség megszerzése)"

és ez az ember tudni fogja, hol a határ...aham...

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:51:00

@ökörpöröly:

ne feljetsd hogy a Szövetség párttagjai sem tudnak semmit... senki... ez alaptörvény lett. VILLÁMHÁBORÚ. ne találjunk ki programot... csak az utolsó pillanatban amikor a kommunikációt is mi irányítjuk, nem szivárog ki semmi... 5-6 napig állt a média tv. de a végén már szivárgott sp aláírása...

féléve VAKHITET vár el a Szövetség minden tagjától (is) a "központ" az a pár figura... (ov+lj+pénztárnokok)

nemcsak szakmai egyeztetések nincsenek... párton belül sincs. ennek csak csalódás lehet a vége. hacsak nem dől a lé...

kampela 2011.01.04. 21:51:02

Kedves Gábor,

olvasom a bejegyzésed, és érteni vélem, de gondolkozom, hogy amiket szépen leírsz, az irracionális magyarázatok elterjedtsége (és "kéznél levése"), az egyszerre lépés, hogy "rendet teremteni" akartak, hogy nem jutott eszükbe konzultálni, a "korrekciós gyakorlat hiánya", és mindaz, amit bele sem írtál, de akár még nyugati megfigyelők emlékezetében is meglehet, szóval hogy ez mind együtt indokolja az aggodalmakat, mert nem a szándék a lényeg, hanem a "kultúra" (ahogy döntéseket hozunk, amilyen ismereteink és tapasztalataink vannak és ahogy a világot sémákba rendezzük) és a rendszer a meghatározó?

sárkányfő 2011.01.04. 21:51:02

@doktor.dikhed: bingó! :)

@Ventura Blvd: "Kánaán felé félúton" Ez olyan jó duma, hogy nagyon! :)

aszekelyek 2011.01.04. 21:51:08

T. G.-nek. Jézusom!Ezer bocsánat, elírtam a nevedet. No és azt is egybe szoktam írni mikor nem kapkodok, hogy "megneveznéd".

Rive 2011.01.04. 21:51:15

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság ..."

És?

Már bocsánat: a huszadik európai diktatúrái (és szimplán 'kényelmetlen' rendszerei) közül csak viszonylag kevés indult diktatúrának. Ezen tapasztalatokban gyökereznek azok a fékek, normák amiket most számonkérnek a kormányon.

A felmutatott cinikus féktelenség önmagában épp elég, hogy kiverjen minden biztosítékot. Effélére pontosan az jár, amit a kormány kap: pontosan azért, mert ebben a tárgykörben a tapasztalatok szerint utólag rohadtul keveset számít a 'de mi jót akartunk'.

ssi 2011.01.04. 21:51:24

@poszt: 309. Zsákutca

szerintem is meglepte őket a nagy nemzetközi kritika, még nem szokhattak hozzá, a belső ellenvélemények kapcsán se,

viszont több zsákutca lett már:
1. "köztársasági elnök komoly szolgálatot tehetett volna a Fidesznek" - jelenleg senkinek nincs önálló felülbírálási joga
2. "nem nagyon akart mást, mint kétharmados többségével élve „alkotni”, „rendet tenni” ezen a téren." IS!!! - sajátos általános rendteremtésük (amiben van jó is), de a 2/3-ot úgy értelmezik, hogy nekik is kell mindent pontosan meghatározni, véghezvinni
3. "kormány a médiatörvény kapcsán tartja magát a „naésakkormivan” irányhoz,"..."magukévá teszik a világméretű magyarellenes összeesküvés elméletét." - sajátos terveik megvalósításához kell

egy siker értéke csorbul-e, ha úgy érték el, hogy egyoldalúan, mások rovására a saját sikerükért megváltoztatják a játékszabályokat?
egy siker értéke csorbul-e azáltal, ha azokat is partnerként bevonok, akik "csak" végrehajtók, vagy akik eddig működtették a rendszert, s elismerve, hogy "csak" részben rosszul is?

balfék 2011.01.04. 21:51:58

@török gábor: Tudod a kapitalizmus korában az ember elsőre a gazdaságira gondol. És a politikai szabad versenybe belefér a közszolgálati média egy párt igájába hajtása. Készítőstől, szolgáltatóstól, felügyelőstől egyetemben.

java786 2011.01.04. 21:52:04

@török gábor:

"..az elemzés nem a szerelemről szól. amikor azt írom, hogy nem a diktatúra építése OV szándéka csak a demokratikus kereteken belül minden hatalmi pozíció és lehetőség megszerzése..."

Akkor egy kérdésem lenne: Ok, hogy minden hatalmi pozíciót megszereztek, tegyék, de akkor miért nem értelmes és hozzáértő embereket használtak, és miért inkább viktor közeliek ezek az emberek, mint fidesz közeliek?

Komolyan érdekel a válasz!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.04. 21:53:17

@török gábor:

"Ennek ellenére olyan veszteségeket szenvedett és szenved el a kormány az amúgy a fontos ügyekhez képest huszadrangú médiatörvény miatt, amelyeket egyáltalán nem kellett volna,..."

Ez lehet, de ezt a kényes pontot én már évekkel ezelőtt megjövendöltem nagyon sokaknak. Ja és kormány és pártfügés nélkül.

Valahogyan olyan formában, hogy eddig a legtöbb kormány megpróbálta ellenőrzése alá vonni az internetes sajtót és a netes egyéni szólásszabadságot is. Legalább is gondolkoztak rajta, tervezgették, de eddig mindig visszahőköltek. Aki ezt a jövőben még egyszer megpróbálja, az törvényszerűen belebukik.

Most az FMPSZ-KDNP ezt meg egy olyan gumi médiacenzori törvénnyel akkor is megtette, ha azt állítja és az is látszik, hogy most ez nincs benne. Mert egy legyintéssel benne lehet bármikor. Ha úgy akarják értelmezni.

Ha ezt még megfejelik a koronás, istenes, keresztényes alkotmánnyal és egyházirtó törvénnyel, akkor az FMPSZ-KDNP az SZDSZ, MDF sorsa felé vette az irányt.

Lehet irkálgatni a sírverseket.

vang_so · http://www.iglue.hu 2011.01.04. 21:53:23

@török gábor: Kedves Gábor,
persze, de ha már, akkor a szándékok elemzésénél is nagyon hasznos eszköz Ockham borotvája.

Tehát, a rendelkezésre álló tények alapján melyik verzió a valószínűbb:

A. egypártvezérelt médiakontroll létrehozásának szándéka akár antidemokratikus eszközök árán is

B. egyes (bár folyamatosan, sokak által, nagy hangerővel jelzett) kritikus jelentőségű pontok véletlen és vétlen homályban hagyása, amelyek szerencsétlen körülmények közepette megteremthetik a félreértés lehetőségét

?

szerénységem 2011.01.04. 21:53:53

@török gábor: Rajta kívül senki nem tudja, hogy mi a szándéka. Még nagyobb baj, hogy szerintem ő se. Legalábbis nem tudja, hogy annak, amit akar, mik a következményei, egyáltalán, lát-e előre négy évnél tovább.
Már írtam valahol másutt, hogy szomorú, de a Fidesz csak ellenzéki jellegű politizálást képes folytatni. Már rég kormányon vannak, de úgy viselkednek, mintha még mindig ellenzékben lennének. 16 év sok volt ellenzékben, ez tény, de ennek azért nem kéne rögzülnie. Blair és a Labour is ki tudott jönni belőle, a német szocdemek is.

jjulie 2011.01.04. 21:54:20

@aszekelyek:

nagyon édes a kép, becsukom a szemem, és látom:

birkás sodródnak ki a kanyarban, de kapaszkodnak kapaszkodnak, kapaszkodnak, kapaszkodnak......

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 21:54:23

@török gábor: "anti-Fidesz"

demokrácia-kedvelő...hmm-hmm

ökörpöröly 2011.01.04. 21:54:54

@török gábor: Köszönöm válaszod! Értem amit írsz. Egyébként a helyedben én se mennék bele ilyen "dolgokba". Nekünk, "kiabáló" kibiceknek egyszerűbb a dolgunk!:) De annak örülök, hogy felületet biztosítasz, illetve vitaindítókat teszel elénk!
Legalább mozog az ember agya, na meg szórakozik is kicsit! :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 21:55:22

@BISMARCK:
Távkapcsolót nem kaptatok a televízió készülékhez?
Minek néztek olyan csatornát, ami nem tetszik?
Ha a sok farizeus nem nézné naphosszat a kereskedelmi csatornákat, hogy szörnyülködhessen a rossz műsorokon, akkor ezek a műsorok nem sokáig lennének a kínálatban, ugyanis a kereskedelmi adóknál számít, hogy nézik-e a műsorukat.
Ellentétben az adófizetők pénzének ellopására szakosodott köztévékkel. Valamiért csak nem azokat nézitek ti sem, pedig ott aránylag ritkák az ilyen rossz műsorok.

jjulie 2011.01.04. 21:55:26

@jjulie:

jav. bocs

természetesen "birkák"

6.Lenin 2011.01.04. 21:56:33

@idelle:

Tudod a jólétében az ember néha megvadul.
Piszok unalmas gondtalanul élni.

Kicsit viccesebben, amikről írsz, azért óvatosabban. Nem olyan egyértelműek azok az események. Nem tisztázottak a háttérben mozgolódók.

Igaz most előkerült 1 nyilatkozó, aki állítólag látott olyant, aki állítólag ismert valakit...

A teller féle levek óta kicsit óvatosabbnak kell lenni.

szociologus 2011.01.04. 21:56:40

@balfék: Bemehetnek? Nem hiszem, szerkesztőségekről volt szó. Anélkül, hogy olvastam volna a törvényszöveget: Éppen azért dilettáns és kontraproduktív az egész, mert ha tudom, hogy a szerkesztőségbe bemehetnek, akkor hazaviszem. Ha tudom, hogy a magyarországon bejegyzett csatornámat megbírságolhatják, akkor csinálok egyet Ausztriában, vagy Romániában, aztán onnan terítem műholdon az adást. Ha tudom, hogy a blogomon csúnyákat fogok írni a nemzeti együttműködés micsodájáról, akkor csinálok egy bt-t Szlovákiában, az bejegyezteti a mocskosorban.blog.sk domaint, amit aztán a világon mindenki olvashat. Mindezekért gondolom azt, hogy ez a törvény egyértelmű öngól.

puffatag 2011.01.04. 21:57:00

kedves TG: nálam most először verted ki a biztosítékot azzal, hogy bizonygatod, nem a diktatúra jele a médiatörvény. aha... tehát az előző fél év lépései után sem gondolsz erre az opcióra, inkább arról beszélsz, hogy homályosra sikeredtek a bírság kiszabásának feltételei... gratulálok

jjulie 2011.01.04. 21:57:02

@Akitlosz:

az orbánhoz van távkapcsolód? használhatnád

Trejo 2011.01.04. 21:58:01

@idelle: "Ezen lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"
:-)

a-kis-herceg 2011.01.04. 21:58:52

@török gábor:

ezt én is kikérem magamnak. nem a Szövetséggel szemben akarom magam meghatározni. de jobb mintha lekomcsiztál volna...

annál ez több és függetlenebb. antipártosz. vagy populista...

Indriq 2011.01.04. 21:59:03

@török gábor: "azt írom, hogy nem a diktatúra építése OV szándéka (csak a demokratikus kereteken belül minden hatalmi pozíció és lehetőség megszerzése)"

ez pl ott dőlt meg, hogy az alkotmányt módosították, amikor elkaszálta a törvényüket. Tökéletes példája annak, hogy bármi áron akar megszeretni mindent.

BruceTheHoon 2011.01.04. 21:59:41

@balfék: különadók: a formájuk miatt valóban szabadverseny-ellenesnek néznek ki (és a vasárnapi zárvatartás is az lesz). De mivel Gábor nem riadóztatott bennünket a diktatúra rémhírével, nyilván úgy gondolja, hogy ezek a lépések még nem _szüntetik meg_ a szabadversenyt; bár szerintem a szabadverseny csak teljesen szabad lehet, a sérült szabadverseny olyasminek tűnik, mint a másodrendű frissesség.

jjulie 2011.01.04. 21:59:41

@puffatag:

nem érted

csak akkor lenne diktatúra, ha használnák a törvényt, de nem akarták használni, csak véletlenül ilyenre sikerült....

aszekelyek 2011.01.04. 22:00:43

@török gábor: Remélem ezte a 2. pontot sem gondoltad komolyan...... dehogy nincs, nálunk jól elvoltak közbizalom nélkül, jó sokáig... Meg azt is remélem , hogy azt se komyoly, hogy ha kissé konkrétabbra vették volna azt a mit lehet büntetni-t, akkor nem lenne ugyanez a cirkusz. Akkor abba kötöttek volna bele, amit leírtak.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 22:01:04

@6.Lenin: "Nem olyan egyértelműek azok az események."

szerintem sem. de tudod, hogy ki szerint egyértelműek? nem árulom el, találgassál csak.

a-kis-herceg 2011.01.04. 22:01:13

@szerénységem: ****

"Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásokra." (Winston Churchill)

balfék 2011.01.04. 22:01:47

@szociologus: Szerinted kell ezeknek magyarázkodni, hogy kiterjesszék majd a szerkesztőség fogalmát?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 22:02:10

@P.mester: "Így ha nincs egységes ellenzék, soha nem lesznek leváltva."

A következő 4 év legfőbb mondata!

És bármennyire is mélyen beásták magukat a FIDESZ azon prominensei, akik pillanatnyi politikai előnyért feladták becsületüket, még van esélyük, hogy totális arcvesztés nélkül visszalépjenek a politikai épelméjűek társadalmába, és ne hagyják magukat elsüllyeszteni, amennyire a baloldal megengedte magának. A baloldalnak volt egy nagyon brutális belső ellenzéke.

A FIDESZ-nek van egy gyenge belső, és egy erősödni látszó "külső ellenzéke". A történelemkönyvekben ez utóbbi lesz a meghatározó az egyes hatalmi időszakok satírozásában.

sárkányfő 2011.01.04. 22:02:15

@török gábor: Bocs, de most én is "nyilazlak" :)

Demokrácia vs. diktatúra?

Ezt a felvetést abban a formában ahogy itt felmerül, félrevezetőnek érzem. Mintha az mondanánk: élet vagy halál?
Ha egy embert összevernek, kitörik a fogait, a bordáit, ott hagyják a földön hörögve, attól még él, és életben is maradhat. Rá lehet mondani, hogy mit hörög, hisz él (nyilván sarkítok az érthetőség kedvéért).

Ahogy egy orvos sem úgy diagnosztizál, hogy azt mondja: amíg ver a szíve, kap levegőt és még beszélni is tud, addig él, tehát nincs miért panaszkodni, addig szerintem egy felelős politológusnak sem csak a demokrácia halálának beálltának ismérveit kellene hangoztatnia, és nem törődnie azzal, hogy egyébként milyen bőrben van. Mert attól, hogy még életeben van, lehet nagyon, de nagyon rossz bőrben is.

Demokraták vagyunk, vannak igényeink, amik nem luxusigények, hanem a jogos jussunk. Nem Észak-Koreához vagy Fehéroroszországhoz mérjük magunkat, hanem a legerősebb demokráciákhoz.

Az EU- belül a két messze legrosszabb demokráciája jelenleg hazánk és Olaszország. Mehetünk tovább az olasz úton, de én inkább a skandináv irányba, az egyre erősebb és egészségesebb irányba szeretnék menni.

török gábor 2011.01.04. 22:02:30

@a-kis-herceg: nem arról volt szó, hogy nem a szándék, hanem az eredmény a fontos? :))))

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 22:02:40

@sárkányfő: tökéletes elszólás, az első pontban említett egyenlőtlen küzdelem = úgyis mi, libsik vagyunk médiafölényben (ezt a helyes meglátást, persze, úton-útfélen paranoiának hirdetitek). A törvény körüli hóbelevanc kb. a Kövér-féle legártalmatlanabb "köteles"-duma (utólag fletó által is beismerten a nagy semmi) e médiafölény segítségével való végletekig való csúsztatásának újabb verziója.
Hogy a politikai (valójában nem is) ellenfél lejáratása révén az ország presztízse is csorbát szenved, az jellemzően nem érdekli a sipákolókat, sose érdekelte őket az ország sorsa, csak a csökött falka és a magánérdekek.
Mondom, sima börtön a külföldi (túl)reakciók itthoni forrásainak, az ország jó hírnevének aljas indokból elkövetett rontásáért.

puffatag 2011.01.04. 22:03:10

@6.Lenin: az agymosott jobboldal a teller levelet emlegeti lassan 10 éve, miközben a nemzetvezetőjük napilapja kb kétnaponta veszít sajtópert... igen a náci magyar nemzetről beszélek... ki olvas olyan lapot, amiről kétnaponta bíróság kimondja, hogy hazudott.... kiváncsi vagyok annamarink látószögébe mikor kerül ez a lap, ami mindennap megvalósítja a médiatörvény által szankcionálandó dolgokat, mint különböző csoportok sértegetése, uszítás, hazudozás, rágalmazás stb

különvélemény 2011.01.04. 22:03:11

@balfék:
TG a pártokra utalt a szabad verseny kapcsán, nem a cégekre...

ökörpöröly 2011.01.04. 22:03:53

@aszekelyek: Majd felcsúti törpe fogja megszüntetni a korrupciót, felvirágoztatni az országot, ugyan már!:P
A FIDESZ úgy működik, mint egy brókercég, minél több papírt ad el -szavazatot kap-, annál több jutalékot kap -fizetés, juttatások-, illetve annál többet tud lenyúlni -kedves kis "tüske" tőkeáttételes határidős ügylet lejártakor-.
A pártok mögött nem sok eszmeiség, erkölcs van. Itt a haszon számít, a haszon pedig áll a hatalom élvezetéből, illetve tényleges vagyoni eszközök vagy vagyoni értékű jogok megszerzéséből.
Amiben te hiszel, az csupán marketing. Tudod, mint az intelligens mosópor...:P
Na most, a befektetőknek -aki a brókercéget megbízza- az a célja, hogy minél nagyobb hasznot -anyagi, mentális, erkölcsi, jogbiztonság, csökkenő bűnözés stb.- realizáljon hosszútávon.
Ez a lényeg. Minél kevésbé basszanak át minket, illetve minél jobban kezeljék befektetéseinket. Ilyen egyszerű ez az egész ügy.

a-kis-herceg 2011.01.04. 22:04:12

@Indriq: :) freudi... gondolom: "megszerezni mindent" ha a Szövetség...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 22:04:13

@Trejo: "Ezen lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"

:-D

valamint: "Samantha, te jobban hiszel a saját szemednek, mint nekem?" ;-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 22:04:22

@ulrike:

Ez így várható.
Mégiscsak tűrhetetlen, hogy egy gyarmat magának akarja megtartani a pénzt.

balfék 2011.01.04. 22:04:39

@BruceTheHoon: Mint ,ahogy minősített demorácia sem létezik, mert az vagy van , vagy nincs.

6.Lenin 2011.01.04. 22:04:44

@ökörpöröly:

Ez így nem megy.

"Az a baj, hogy sok hozzád hasonló elmebeteg tapsol, ha az általa sztárolt színű söpredék lopja el a nemzeti vagyont. Nem is vagyunk, de nem is leszünk sokáig Európában, csak földrajzilag. "

Melyik Európáról írsz és melyik időszakról. Kikről?

Aztán lehet vitatkozni, így maradsz annak, akiről fentebb írtam.

aszekelyek 2011.01.04. 22:05:03

@a-kis-herceg: Hiányoztam hercegem? Családi program volta bevetés fedőneve.Most is csak kutyafuttában... Jóéccakát , öntözd meg a rózsádat, most megyek...!Majd esetleg holnap leszek. A végén még elvonási tüneteid lesznek:DDD

szociologus 2011.01.04. 22:05:12

@BruceTheHoon: Erre is felesleges válaszolni, de egy mondatot megér: Gábor a politikai szabad versenyre gondolt, nem a gazdaságira.

török gábor 2011.01.04. 22:05:37

@sárkányfő: olasz vagy svéd? na, ez már értelmes felvetés! pontosan ezért küzdök azzal, hogy OV-t Lukasenkóhoz hasonlítsák, aki bebörtönzi az ellenfeleit és elcsalja a választásokat. ez tévedés! akkor már Berlusconi, aki sok mindent megtesz, ami nem elegáns, nem ízléses, akár ártalmas is, de egy határt nem lép át, ezért legyőzhető, a hatalomból eltávolítható.

ökörpöröly 2011.01.04. 22:06:10

@a-kis-herceg: Churchill az egyik legpatkányabbak valaha élt angol politikus. Valahogy nem hiteles ez tőle!:) Nézz bele az életrajzába, majd megtudod, hogy miért!:)

puffatag 2011.01.04. 22:07:29

@Waldorf Rolandó: tehát nem orbán rombolja az ország tekintélyét, hanem Merkel, Sárközy? szerintem, aki csak beszámol a médiatörvényről külföldön, az hazaáruló. ezt jól kitaláltad. ne adj állampolgárságot sárközynek, biztos cigány

ökörpöröly 2011.01.04. 22:08:16

@a-kis-herceg: Mert bolsevik, köztudottan. Nietzschének van egy jó kis írása a pártpolitikusról, az "Emberi-túlságosan is emberi" c. művében. Ha sikerül megtalálnom, akkor bemásolom ide!:)

Trejo 2011.01.04. 22:08:56

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

balfék 2011.01.04. 22:09:06

@Waldorf Rolandó: @BruceTheHoon: Mint ,ahogy minősített demokrácia sem létezik, mert az vagy van , vagy nincs.

aszekelyek 2011.01.04. 22:09:22

@jjulie: Birkák olyan sebességgel sosem mennek maguktól, hogy kisodródjanak....A képen én látok kezeket, akik lökdösik őket lefelé a kanyarban a szikla peremről lelkesen......Alig lehet forolással megúszni. Ha képet akartál...:) jó éjt neked is.

BruceTheHoon 2011.01.04. 22:09:32

@szociologus: ok, tényleg, de azért furdal: ha felesleges válaszolni, akkor miért?

Ordnassac 2011.01.04. 22:09:53

@King Size Lobster: az folyik, ez számomra nem vitás, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez hosszú távon működőképes megoldás (és itt egyetértek szociológussal, TG-vel és meglepő módon részben Dioclesszel is). Főleg olyan területre rámászva, mint a sajtó, aminek "megszerzésére" különösebb szükség a mai médiavilágban egyáltalán nincs már.

puffatag 2011.01.04. 22:09:55

@török gábor: igazad van a hasonlattal, berlusconiról már bebizonyosodott a maffiakapcsolat...

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 22:10:12

@puffatag: aki dezinformál, no az rombol. Merkel és Sárközy biztosan olvasta saját maga, magyarul a törvénytervezetet.

szociologus 2011.01.04. 22:10:35

@sárkányfő: Lehet, hogy ehhez skandináv társadalom kellene..?

banurr 2011.01.04. 22:10:50

@java786:
2011.01.04 21.20.54

Kedves Java!
1) Teljesen véletlen szerintem is, hogy a főnökasszonyom az utolsó havi bankszámlakivonaton vette észre, hogy kb 40 Ft/db áron levontak tőle sms-díj címén x ezer Ft-t (OTP, az internetes átutaláshoz sms-ben kapjuk a kódot, természetesen az OTP-nek és főnökének semmi köze a FIDESZ-hez).
2) Teljesen véletlen, hogy az internet szolgáltatónk + 3-5 ezer Ft-t kiszámláz a korlátlan Internethasználat mellett "digitális adatforgalom" címszóval (T-bagázs, a december végi számlában volt ez a tétel)
3) Teljesen véletlen, hogy eddig kb 4 fokozaton kellemes 20-21 Celsius fokot alkotott a konvektor a szobánkban, valahogy az utóbbi időben ezt még 5-6 között is alig működik (pedig most nyáron javították ki a vakolatot a lakásunk falán)
Ezek mind csak véletlenek, véletlenek és egész biztos hogy véletlenek

juliusbond 2011.01.04. 22:10:54

Idealista vagyok. Meg kellett volna kérdezni "minden" érintettet, hogy milyen lenne az ideális média környezet.
A kereskedelmi tévéket, oktatásban, kultúrában jelenlévőket, egyházakat (ne vessetek rám követ, az erkölcsi nevelés fontos elemei lehetnek ők), reklámozókat, fogyasztókat.
Mindenki elmondta volna, mi a jó neki, és lehetne hozni kompromisszumot. Most a TV2 kísérletezik, hogy az új média törvénynek milyen reklámstratégiával menjen neki...miközben a nézők szenvednek attól a mennyiségű reklámtól, amit a képükbe nyomnak.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.01.04. 22:10:56

@török gábor: "akkor már Berlusconi"

kábé annyira vagyunk keletre Olaszországtól, mint nyugatra Fehéroroszországtól.

bóra77 2011.01.04. 22:11:29

@török gábor: tényleg! egy jó kis szexbotrány nem ártana!:) inkább, mint ez a fránya médiatörvény.

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 22:12:00

@balfék: inkább egy nagy, mint 15000 kiskirály

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 22:12:42

A kormány lefordította a médiatörvényt, majd átadta az Úniónak. Csak azt nem fordította hozzá, hogy a törvény érvényesítésének összes külső peremfeltételét egyetlen pártközpont egyetlen embere határozza meg, aki a törvényértelmezésében mindig az aktuális érdekei és agymenései alapján változtat!

Európai mondatok retro-balkáni intézményrendszerrel!

balfék 2011.01.04. 22:12:58

@Waldorf Rolandó: Nem emlékszem ki rohangált feljelentgetni állandóan Brüsszelbe feljelentgetni az MSZP-SZDSZ kormányokat? Taláncsak nem Orbán és bandája?

Táskás Tóni 2011.01.04. 22:13:11

@wiculii: Akkor már hárman vagytok. Bocs ,négyen Orbánt nem számoltam.

mrs. white 2011.01.04. 22:13:33

Talán elsőként az kósa magyar államcsőd bejelentésénél gondolta az ember azt, hogy ilyet nem lehet csinálni. (Személy szerint belevettem a zuhanó otp-be mert nem hittem hogy ezt képes lesz szíjgyártó fokozni) Persze úgy a harmadik válságos nap után már Varga puhított a legenda szerint pedig Orbán mérges volt. Az elmúlt történések ismeretében inkább kétkednék most már ebben.

Valószinűleg van egy stratégia amtől senki nem eltérni, sőt sokszor még a fejet sem használni. Ebből a szempontból Navracsics szerintem az élő példa. Igyekszik kihúzni magát ezekből a dolgokból, inkább csak legutolsóként és kényszeredve nyilatkozik ha már a hivatalos verzió ellen nem lehet tenni semmit. Láthatóan szörnyen kínos neki az egész. Az imf-re se gondolt senki, hogy elzavarják. Na jó majd az önkori után visszahívjuk őket csak addig tart az izmozás.

A fő gond az, hogy a ballépéseket sokszor szándékosnak tüntetik fel. A fidesz egy ismerősömre emlékeztet aki a város főterén a legnagyobb kavalkád közepén hasraesett. Lenyomott vagy 10 fekvőtámasz, hogy úgy tünjön a dolog mintha direkt csinálta volna. Jelzem elég kevesen vették be. Szóval az elmúlt egy év során soha nem hátrálták meg. Szerintem most sem fognak. Győzelem vagy halál. Pedig a politika nem erről szól. A lenygyelek lassan ott tartank mint Orbán már gondolkodnak az mnyp majdnem teljes ellehetetlenítésén a bankadót a mi 0.45%-unkal szemben 0.39%-ra tervezik. Mégis micsoda különbség a mi bozótharcunkhoz képest. Pedig még a médiatörvényben is vannak jó dolgok. Tegye fel a kezét aki nem utálja a hirtelen az éterbe üvöltő reklámblokkokat.

ökörpöröly 2011.01.04. 22:13:59

@6.Lenin: Mondjuk arról az Európáról, ahol udvariasan segít a buszvezető, ahol az étteremben nem akarják elfogadni a borravalót -persze ez nem minden országban van így:)-, ahol türelmesen vár a buszra minden ember, ahol a lakók közösséget alkotnak, ahol az elhagyott cuccod leadják, ahol képesek udvariasan és mosolyogva kiszolgálni, ahol a "közösségi" WC-be bemenve tisztaság van, ahol előzékenyek az emberek, ahol tudsz úgy fizetni idegen létedre, hogy az asztalon hagyod a pénzt .... Soroljam még?

a-kis-herceg 2011.01.04. 22:14:02

összefoglalom: Hitler a háború előtt a demokratikus felhatalmazás alapján tétova de jó szándékú lépései ellenére a mozaikokból egy diktatúra képe rajzolódott ki, amikor ezt felismerte felkiáltott: azta hétszentségit. de aztán rájött, hogy Isten akarata és folytatta a sajátos demokrácia építést. bal-jobb bal-jobb menetelt a tömeg a kánaán felé, félúton...

6.Lenin 2011.01.04. 22:14:14

@puffatag:

Tudod, ha valaki önként bevallja, reggel, délben ,este, hát kissé elbizonytalanodom.

Vagy netán tovább, vakon?

Akkor meg mi a toszt kritizálsz?

Bambano 2011.01.04. 22:14:30

másodrendű állampolgárok lettünk, nekünk nem járnak ugyanazok a jogok, amik másnak igen. ezt persze eddig is tudtuk, de eddig nem történt meg, hogy nyíltan kimondásra kerüljön.

sárkányfő 2011.01.04. 22:15:20

@Waldorf Rolandó: igen, már megint jön valaki, aki lelibsizi az egész európai konzervatív sajtót a The Times-szal az élén, és lelibsizi a konzervatív német és francia kormányokat...

házi feladat: elolvasni a poszt "kognitív disszonancia"-át tartalmazó részét, majd hazamenni, és mélyen, mélyen elgondolkodni....

balfék 2011.01.04. 22:15:53

@puffatag: Ő is szereti a focit. Forza Italia(Hajrá Magyarország) Média birodalom.

vang_so · http://www.iglue.hu 2011.01.04. 22:16:12

@simonmondja.: Épp erre utalok, szeretném megérni, hogy egyszer mi szabadítjuk fel magunkat.

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 22:16:16

@balfék: számomra ezek egy brigád, egymás nélkül már elsüllyedtek volna. Engem az érdekel, hogy az ország hogyan jön ki ebből. Csukják le, nyírják ki egymást, mert nekem volna jobb dolgom ennél.

sárkányfő 2011.01.04. 22:17:01

@mrs. white:
"A fidesz egy ismerősömre emlékeztet aki a város főterén a legnagyobb kavalkád közepén hasraesett. Lenyomott vagy 10 fekvőtámasz, hogy úgy tünjön a dolog mintha direkt csinálta volna. Jelzem elég kevesen vették be."

:D

Táskás Tóni 2011.01.04. 22:17:06

@balfék: Sőt Szájer egyenesen a támogatások megvonását kérte az EU-tól Mo. irányába.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.04. 22:17:20

@P.mester:
"Itt csakis a hatalom az egyetlen és KIZÁRÓLAGOS cél. "

Erről szól a politika. A hatalom megszerzése és megtartása.
Te is pontosan tudod.

java786 2011.01.04. 22:17:56

@török gábor:

"...aki bebörtönzi az ellenfeleit és elcsalja a választásokat. ez tévedés!..."
Még most nem tudja megtenni, de rálépett erre az útra. Ha jól emlékszem a történelemórákra a diktatúra nem úgy alakult, ki hogy egyik reggelről a másikra megtörtént. Mindig van egy folyamat és most itt ez a folyamat kezdődött el (viktorhoz közeli emberek kulcspozícióban, alkotmányosság, médiatörvény, stb.). Az, hogy ez meddig jut el, lesz -e aki megakadályozza nem tudni.
A tsz-esítés folyamata sem fél év alatt zajlott le.....

Diocles 2011.01.04. 22:18:33

@Ordnassac:

te mindig akkor értesz egyet velem, amikor TG is :)

de asszem félreértesz, én továbbra is "véresszájú" volnék médiaügyben, és azzal sem értek egyet, h a média nem volna fontos

(csak egy mondat az őszödi beszédből: "bevonjuk a folyamatokba a befolyásos szerkesztőket, publicistákat..." Mit gondolsz, egy Fletó alatt miért kapott szerepet a közmédiában TWA? Miért osztogatták a TWA-féle Modern Képmesék- CD-ket az érettségizetteknek a Fletó-érában? Tanulság: nem revolverezni kell a sajtót, hanem megvenni.)

ökörpöröly 2011.01.04. 22:18:43

@6.Lenin: És ezek csak a pitiáner hétköznapi dolgokról szólnak. Ahol megfizetik és megbecsülik a munkád, ahol tudod, hogy az adód után rendes szolgáltatást kapsz, ahol a lakosság több mint 20%-a olvas el 1 könyvet évente, ahol leírhatod a véleményed, ahol kiengedheted a gyereked az utcára, ahol a szomszéd nem azt lesi, hogy miből vettél új autót, miből mész nyaralni .....
:)
Mondjuk te ázsiai vagy, neked a telefingott jurta az álmod!:P

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 22:19:02

@sárkányfő: HF legalább értelmezni, amire válaszolsz, nem csak olvasni
az itthon lapuló dezinformátor-rohambrigádról + a lendvai-féle kihelyezett tagozatokról beszélek

Ventura Blvd 2011.01.04. 22:19:08

@szerénységem: Tetszett a hozzászólásod. Nagyon tetszett.

Amúgy meg - a legjobb szakember vagy szakértő csak vitákban tudna kiemelkedni. De, ha a program titkos, akkor feltételezhetően nincs is, mert egy a program-előkészítő vitából valami csak kiszivárog mindig.

Lássuk be, az elmúlt tíz éveben sem a szocik, sem a Fidesz nem készült fel vitákkal, és nem is volt programja egyiknek sem. Szeretnek egy marék üres A/4-es lappal hadonászni a híradókban.

NEM IS TUDNAK MIT KEZDENI A HATALOMMAL.

De, hogyan is lehetnének vitákban kiválasztott szakemberek, ha maga az első számú vezető sem úgy választódik ki... (Most mondhatják balos barátaim, hogy bezzeg az MSZP milyen demokratikus, de, ha jól emlékszem, Gyurcsány puccsal kezdte és avval is végezte, van ott is nagy botlás. Mesterházy meg..., milyen vita volt? Na, azért jár a pont a szociknak.)

Mi vagyunk ebben a ludasok, kedves barátaim - ha nem is "a nép", hanem a közvélemény-kutatói "panel"/"minta" - mert úgy véljük, ahol vita van, az már széthúzás, azt meg büntetjük. Meg hát, minek az a nagy-nagy okoskodás? Nem kellenek a részletek, a hosszas bevezetés - "Monnyad a poént, vazze!"

A poén mindig egy négy betűs szó. És már megint rá....tunk, b+!

balfék 2011.01.04. 22:19:16

@sárkányfő: A magyar baloldal választást nem tudott nyerni, de az összes bíráló jobboldali kormányoknak ők diktáltak. És van , aki ezt hiszi.

sárkányfő 2011.01.04. 22:20:25

@szociologus: igen az kéne. és olyan politikai elit, amelyik ebbe az irányba terlei az országot, nem az ellenkező irányba.

6.Lenin 2011.01.04. 22:20:28

@a-kis-herceg:

Azt kifelejted, volt rá fogadó készség, tömeges.
Olyan volt a beidegződés. tényleg olyanok ők, legalább is elhitték magukról.

Itt is ez lenne?
Miért kis párt a Jobbik? Volt az SZDSZ? Most az LMP?

Nem vonzanak tömeget? Mi a toszért nem?

a-kis-herceg 2011.01.04. 22:20:35

@mrs. white: igen az nagyszerű hogy több reklám lesz... köztük a műsor alatt lehet kimenni pisilni... ha sietsz...

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 22:21:10

@Táskás Tóni: mondjuk, feltételezem, nálunk is jobban rálátott, hogy azok a támogatások valóban csak Magyarország irányába tartanak, de nem oda érkeznek

balfék 2011.01.04. 22:21:49

@Waldorf Rolandó: Hidd el mindenki ezt szeretné, de ahhoz az kéne, hogy legalább egyszer Orbán is elmondja , hogy ezt most elkúrtuk.

wiculii 2011.01.04. 22:22:34

@Táskás Tóni: hajszálnyit sem értek egyet az Orbán-kormány stílusával és intézkedéseivel. Ennek ellenére nem diktátorozom le, mert szerintem sem az kíván lenni, csupán a magyar történelem nagy alakja, aki valami nagyot, maradandót alkot. Köszönheti ezt a csinos méretű egójának.

jjulie 2011.01.04. 22:23:44

komoly tévedés zajlik itt, semmi meglepő vagy szenzációs nincs az orbán féle ki itt a legény játék jelen folyományában

a valóvilág leszbis fejezete az igen, az már érdekes

nameghogy lefagyott a szerver

aszekelyek 2011.01.04. 22:24:15

@balfék: De nem ám! A szabad versenyben egyenlő feltételek vannak. No arról itt még szó sem volt, nem hogy megvalósulása. Éppen azt nyüszítve és fogcsikorgatva akarják megakadályozni, hogy a hatalmas versenyelőnyük kissé megkurtítódjék. Most komolyan. Azt képzelték el, hogy a világon példátlan rablásuk után, -egyoldalú szerződésmódosításaikkal kipréselt nyereségük után, majd sosem kell megfizetniük az adót? Csak a harács és utána néma csend? Teddykémneküzenek, a heti hetesbe, hogy igen. Tízszerese annak, amit első körösöknél fizetnek. Meg a haszon is itt volt a tízszerese. Gondolom el kell neki magyarázni, mert amit mondott, abból kiderült, hogy vagy nem érti, vagy szándékosan hergel tudatlanokat a kormány ellen. Magyarország érdekei ellen. Soha sehol, ahol ennek a tizede adót fizetnek, nem merészelték megcsinálni azt a z okádék dolgot, amit itt, a szoci kormányok regnálása idején az ő tevőleges közreműködésükkel. Ez nem tartja persze vissza most őket, hogy az általuk bajba jutott devizahiteleseket kivont kardként lobogtassák Orbán kormány ellen. Azt a tömeget, amely nélkülük nem jött volna létre. Sem etikailag sem politikailag nem korrektek. Telecom cégek detto. Drágábbak is, rosszabbak is, liberalizáció meg szenteltvíznél is kevesebbet ér itt. Tudod járok németekhez. Tudom, hogy megy az a nem gyarmatokon. Nem úgy, mint itt. Nagyon nem. Abban a témában sem. A multik meg ugye a mi piacunkon szerzik a hasznot és a mi termékeinket szorítják ki. Gyakran törvénytelen árcsökkentésekkel. Ezen a dolgon is van mit rendezni. Meg a véletlenül csak nekik juttatott nagy kedvezmények terén is.

is 2011.01.04. 22:25:12

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása"

hopp, a két említett dolog nem egy szinten van. az egyik stratégia, a másik technika. az ellentmondás-nem-tűrés az egy sokéves FIDESZ-stratégia, FkGP, KDNP, MDF a példa, és persze a FIDESZ belső pártműködése, a 23 éve uralkodó Orbánnal mint cégérrel. a diktatúra azóta nem kérdéses, amióta nyilvánvalóvá vált, hogy ez a sokéves bejáratott diktatorikus működés lesz a kormányzás alapja is, legkésőbb az AB megtámadása óta, bölcsebbeknek már korábban is (mondjuk Schmitt megválasztása)

az, hogy technikájukban "naésakkormivan?" mucsai parasztok (Pokorni, Chikán, valamennyire Járai, vagy bárki, akinek egy kicsi esze van abban a pártban egyre távolabbra tartja magától a pártot; Navracsics pedig már csak sodródik, pedig 5 éve még nekem is egészen érdekes figurának tűnt), na az aztán igazán nem újdonság annak, aki csak egy kicsit is belülről látta, hogy mit csináltak az elmúlt 20 évben. Orbán már 1989-ben is ez a mucsai paraszt volt, csak akkor összetévesztették egy friss, fiatalos, szókimondó ellenzékivel. ez a tévedés elég sokba kerül nekünk.

vagyis: a bolsevik típusú diktatúra építése-nem építése rég eldőlt, ettől a törvénytől függetlenül; a stílus meg olyan "igazi" magyaros, amit már Széchenyi, Mikszáth, Móricz vagy akár Petőfi is olyan jól megírt, nem eléggé fokozható negatív jelzők kiséretében.

sárkányfő 2011.01.04. 22:25:18

@Waldorf Rolandó: ezt írtad: "tökéletes elszólás, az első pontban említett egyenlőtlen küzdelem = úgyis mi, libsik vagyunk médiafölényben (ezt a helyes meglátást, persze, úton-útfélen paranoiának hirdetitek)."

Készpénz Jancsi 2011.01.04. 22:26:07

A nyugati reakcióból is látszik, milyen erős lobbiereje van annak a petíciót aláíró 13 cégnek, melyeknek most szolidaritást vállalva le kell mondaniuk a hasznuk egy részéről, és azoknak, melyek nevüket nem vállalva (Tesco stb) szintén Orbán eltávolításában érdekeltek. A nyugat hasznos idiótái Konrád, Kertész, Schiff és az ajvékoló-kommandó többi tagja csak pont kapóra jön a sajtószabadságos hisztivel. Ha a szemkilövés 5 éve frankó volt, akkor most a sajtószabadságunkra is magasról tesznek, nem erről van szó.
ui: Azt a Cohn-t pedig, aki le kicsi-ronda-büdösözte az országomat, a bagoly rúgja meg!

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 22:26:08

@balfék: sajnos, nem tudok őszintén hinni ennek a hisztériás bagázsnak, nem ma születtek, én meg még látok

a-kis-herceg 2011.01.04. 22:26:49

@wiculii: de ha így erőlködik ezen akkor besz*rik...

jjulie 2011.01.04. 22:27:29

@aszekelyek:

a birkák abban a kanyarban sodródnak ki, amit az orbán most majd beveszl, nem a külföld miatt

de te kapaszkodj, ne hogy kisodródj, kapaszkodj erősen

a legjobb módszer, szijjártóverseket gépelni hírtv stílusban, hajrá hajrá

P.mester 2011.01.04. 22:27:41

@Akitlosz:

"Erről szól a politika. A hatalom megszerzése és megtartása.
Te is pontosan tudod. "

Azért nem egészen. Senki nem merészkedett el a civilizált világban addig mostanában, hogy pusztuljon az ország is, csak én legyek a hatalomban.

Az elmúlt évei is arról szóltak, hogy képes lenne lángba borítani az országot, csak hogy ő uralkodjon (szó szerint, feudálisan).

Mindenki szeretné, sőt akarja megtartani a hatalmat, persze. De nem mindenáron. Ez az egyik különbség. A másik pedig az, hogy a hatalmat a politikus valamire használni akarja. Ő a hatalmat csakis önmagáért, a hatalom megtartására használja. Semmi érdemi tevékenysége volt, mindent ennek az egyetlen célnak rendelt alá.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 22:29:03

@Akitlosz: Hogy a nagy klasszikust, V.V.Alekoszt idézzem: "Mindig, és minden körülmények között!" :-)

ökörpöröly 2011.01.04. 22:29:09

@6.Lenin: Ázsia szittyanövendék, a FIDESZ két parlamenti ciklusban volt a legkisebb parlamenti párt, miért nem vonzott szavazatokat akkor?:)

ökörpöröly 2011.01.04. 22:30:37

@Akitlosz: Azért jobb helyeken le is szoktak érte tenni valamit az asztalra. Azok a büdös finnek, svédek, dánok .... Nem is értem őket! :P

sárkányfő 2011.01.04. 22:30:49

@török gábor: Igen, és én pont erre mondom, hogy egy demokratának nagyon nem tetszik a Berlusconi-féle demokrácia. nem ilyen országot akarunk. Az én igényem nem a börtönkoszt, hanem a minőségi étkezés.

És arra hivatkozva, hogy nem vagyunk diktatúra, ne hallgassuk el a demokrácia durva csorbításait. Ez közös felelősségünk, szerintem, politikáéra figyelő embereknek.

A poén az, hogy ahogy korábban az Mszp, most a Fidesz is csak és kizárólag önmagának köszönheti. Mindössze nem kéne látványosan elkúrni. Ennyi. Olyan nehéz ez?
Ha csak egy kicsit is normális párt akadna valahol ebbe az országban, 100 évig simán újraválasztanák, teljesen függetlenül attól, hogy milyen ideológiát vall magáénak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.04. 22:31:02

@aszekelyek: Erre csak azt tudom mondani, ideki UK-ben fele annyi járulékelvonás van mint otthon (összesen 24% nem 50) , mégis jobb nagyon sok minden. Csak példának okáért szinte hibátlan járdát cseréltek vadiújra. Folyamatosan látni a munkásokat dolgozni, ha felújítás van valahol, az pedig van bőven. De hogy, miből, és hogyhogy hatékonyabban?

Lehet , hogy a bankok odahaza nem kicsit megszed megszedték magukat, de én azért arra az 50% elvonásra rákérdeznek, ugyan mi a fészkes jóistent kaptunk cserébe azért? Az ingyenes felsőooktatást? Komolyan, ha fele annyi elvonás lenne, lazán ki lehetne fizetni a havi 20 ezerbe kerülő felsőoktatást, aki tényleg szeretné.

Azért meg kéne nézni , miért drágábbak otthon a dolgok, gyanítom nem kicsit amiatt, mert Európában ott az egyik legmagsabb az evlonás mindenféle jogcímeken.

Táskás Tóni 2011.01.04. 22:31:34

@Akitlosz: Még mindig azt hiszed, hogy Orbán találta ki a bankadót, pedig Gyurcsány volt!

MiKeyRuLeS 2011.01.04. 22:31:58

Zsákutca. Igen, de ez az TG számára is. Nem meri kimondani, ami már pár hónapja elég egyértelmű, hogy itt nem a tévdedések vígjátéka zajlik, hanem kiszámított, hidegfejű politika.

Ettől válik ő is hiteltelenné, mivel ő csak jóhiszem hibának állítja be a kormány intézkedéseit. Majd, amikor februárban sem lesz semmi a Matolcsy-féle csodintézkedésekből, majd akkor is csak rossz kommunikációnak állítja be a tudatos rombolást.

Bár megértem, mert fél. Ide jutottunk fél év alatt, és hol van még a vége?

jjulie 2011.01.04. 22:32:56

@6.Lenin:

kapszkodj leninbirka, javaslom aszékelyekbirkát, ő is kitart a végsőkig

tellvili 2011.01.04. 22:33:14

szerintem nem bonyolult ez ennyire. van egy kellőképp arrogáns és hataloméhes vezér, akinek lesz egy kellőképp arrogáns és hataloméhes pártja. időnként kinövik a vezért. az arrogancia és a hataloméhség pedig nem kifejezetten a bölcs döntések felé terelik a dolgokat.

aszekelyek 2011.01.04. 22:33:15

@ökörpöröly: Még meg is nevettettél, jól fogok aludni. Nagyon vicces amit írtál, tényleg!. Jó éjt neked is.... még mindig nevetgélek.... kikapcs.....@jjulie: Igazán megtisztelő hasonlat. :) VAn aki szereti az állatkínzást és meg is teszi... belőlük lesznek a sorozatgyilkosok, anyagyilkosok,... már gyerek korban felkötik, kínozzák a macskát, kutyát.... te csak lökdösd a birkákat....

Waldorf Rolandó 2011.01.04. 22:33:22

@sárkányfő: és talán nem vállaltad-e fel a fórumbejegyzéseiddel a sipákolókkal való véleményközösséget?

6.Lenin 2011.01.04. 22:33:26

@ökörpöröly:

Na ja, pont akkor születtem amikor az európai magas kultúra nevében gyilkolászták egymást, mások meg csak kicsit elfordultak behunyt szemmel.
A brit magas kultúra nevében átbaszta a góré a népét a gyilkos Szaddammal, csak azért, hogy brittek is meghalhassanak Irakban.

Soroljál fel, nem rég leváltott politikus a hófehér Európából, akit utólag nem vádolnak korrupcióval?

Nálunk meg minden/mindenki mucsai?

Pihenned kéne, talán kissé túlhajszoltad magad mostanában.

porfelhő 2011.01.04. 22:33:33

Megmondta az OV:
"Alapvetően minden dötés kockázatos, de kétharmados parlamenti többség és ilyen arányu nemzeti támogatással Magyarországot nem fegyegeti komoly kockázat. A parlament gyorsan tud reagálni minden kivásra. Európában nálunk müködik a legstabilabb politikai rendszer. A kormány a bajok gyökerére összpontosit, mai jelen esetben az államadósság mértéke. "

Igen a különutas gazdságpolitika itt Európa közepén. naponta sorjáznak a törvények, minden a hiánycél teljesitése érdekében történik. A bankadó, a különadó, a mny-pénztárak állami rendszerbe történő bevezetése.
Nagyon jól tudja az OV, hogy minden elhibázott lépéssel az ellenzéket erősiti. Igen. az egyeztetések, a kommunikáció látványos hiánya.Úgy gondolom, még sem lesz diktatura, "újat akar a kormány és nem nagyon mást." és az új-ban mindig ott van a kudarc és az esély.!!

a-kis-herceg 2011.01.04. 22:34:10

@sárkányfő: ja ja belusconinak szerencséje van amerikai x olasz maffia típusú "demokráciával" telepszik rá egy már működő országra (van ipara is akár és a kormánytól független működés...)

ezzel szemben ov nem győzte megvárni míg oszko-bajnai vagy valami balf*sz csinál ilyet (na az mnyp kb ez volt). így most egy szegény ország mini diktátora lett... én mindig mondtam hogy túl nagy a monarchia országháza... ezek azt hiszik hogy van lé....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.04. 22:34:13

a mediatorvenyt a kepviselokkel egyutt kb 34 ember olvasta el
kb 1340-et erint
a tobbi politikai hovatartozas es a sajtoszabdsag melletti blablabla kerdese

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.04. 22:34:45

@MiKeyRuLeS:
"csak rossz kommunikációnak állítja be a tudatos rombolást.

Bár megértem, mert fél. Ide jutottunk fél év alatt, és hol van még a vége?"

@török gábor:

Ez igaz? Gábor, te félsz?
Jobban mondva van mit vesztened?

wiculii 2011.01.04. 22:35:49

@a-kis-herceg: Hitler meg a demokrácia? A weimari köztársaságot általában úgy emlegetik, mint a valaha létezett legdemokratikusabb berendezkedést - Hitler pont ezt rombolta le. Sántít az a gondolat, hogy ő ezt építgetni akarta, csak hopp egyszer mégis diktatúra lett belőle. Inkább az a valószínű, hogy kezdetektől céljai voltak, amiket még az elején - nem sokáig - a demokrácia köntösébe bújtatott. És sokan támogatták. Hogy hogy lett a legdemokratikusabb államból egy náci Németország? Hát ezen a politológusok is sokat agyaltak már - mert e nép ugyanaz maradt...

Ventura Blvd 2011.01.04. 22:36:03

@bóra77: NEEEEEEEEEEEEE! Szexbotrányt ne! Kivel? Selmeczi Gabriellával? Inkább nézném a Discoveryn az egér átváltozását denevérré... Gálné Pelcz Ildikóval? Vagy Szalai Annamáriát Ice-T előtt... (Nem láttam azt a képet, de már a leírásától is megesett a szívem az ex média(el)kurátoron. Legyünk már kissé emelkedettebbek!)

Maradjunk inkább a jó öreg pénzügyi panamáknál, ha lehet. Bár, a Fideszben ilyenek nincsenek, ugye.

Szélmalomharcos 2011.01.04. 22:37:08

"komolyabb érdeksérelem nélkül módosítható lett volna a törvényjavaslat, megelőzve ezzel a nemzetközi tiltakozást"

Ez finoman fogalmazva naívitás. A tiltakozást az gerjeszti, hogy a Fidesz került hatalomra, és már a választás előtt elkezdődött a heccelés, még mielőtt bármit is csináltak volna

Az idehaza hatalomból kiszorult, pontosabban a választók által az ajtón kidobott "liberális" fedőnevű szerveződés akar most az ablakon visszamászni a külföldi filiálék segítségével

aszekelyek 2011.01.04. 22:38:08

@Trejo: Igen, kb az a helyzet, hogy a szovjet- Eu Tanács elvtársak a szocialista szellem vasútján egyszer csak szembetalálták magukat a tükörrel. :) Most aztán a vidám park igazgatóját alkalmatlannak kiáltották ki és persze fasiszta diktátornak is. Mi az, hogy, nagyon is! -Törvényes de nem etikus.!

ökörpöröly 2011.01.04. 22:38:38

@aszekelyek: Most nem tudom, hogy felfogtad-e az írásom lényegét vagy a primitív bolsevikokra oly jellemző módon pótcselekvésből és zavarodottságtól nevetsz!:P Jó pihenést, "boldogok a lelki szegények", ahogy a pedopapok gyámolítója, Semjén mondaná!:P

jjulie 2011.01.04. 22:38:54

@6.Lenin:

nem mindenki mucsai, CSAK A FIDESZ

bóra77 2011.01.04. 22:40:10

@Ventura Blvd: Berlusconi kapcsán jutott eszembe. Igazán ilyen politikusi botrányunk nem volt, ha jobban belegondolok.
Tiger Woods-ról is kiderült, hogy orgiákat tart... who knows?

török gábor 2011.01.04. 22:40:26

@MiKeyRuLeS: gondolja, hogy egy ilyen félelmetes, zsarnok kormány különbséget tesz a finoman és a durván bírálók között? :)

komolyra fordítva: NEM, NEM, NEM állítottam soha azt, hogy ezek kommunikációs hibák. írtam is erről egy bejegyzést, hogy NEM, NEM, NEM... az én állításom az, hogy ez súlyos politikai hiba.

eBoLaWoLf 2011.01.04. 22:40:49

Tisztelt T. G.!
Addíg a pontig ok a dolog, hogy: "De mi következik ebből? Semmi, ami látványos.", vagyis pl. volt CCCP tagköztik, Kína, Ékorcsi, Dél Amerika java része stb. (bocsi a kifelejtettekért!), csupa demokratikus és élhető ország!
És mily szépen írod: "a köztársasági elnök komoly szolgálatot tehetett volna a Fidesznek, ha mer önállóan gondolkozni és dönteni, de éppen a sok éves gyakorlat, az egyszerre lépés rutinja akadályozta meg", mert az eccerre lépés, mint tudjuk hozza meg a rétest estére! (:}

ökörpöröly 2011.01.04. 22:41:24

@6.Lenin: Korrupció mindenhol van, csak a mértéke és a módja nem mindegy. Lehet, hogy Dániában is van ilyen-olyan korrupció, csak az életminőség és az életmód más.:)
Bár ezt nem tudod soha megérteni, ázsiai vagy, mint az orosz katonák, akik az értékes könyvekben és bútorokban csak tüzelőanyagot láttak!:P Nem is fogsz fejlődni, az evolúció lemaradt a fajtádnál!:P

Ppix 2011.01.04. 22:41:39

@kampela:
"szóval hogy ez mind együtt indokolja az aggodalmakat, mert nem a szándék a lényeg, hanem a "kultúra" (ahogy döntéseket hozunk, amilyen ismereteink és tapasztalataink vannak és ahogy a világot sémákba rendezzük) és a rendszer a meghatározó? "

Ezt nagyon jól megfogalmaztad tényleg kultúráról van szó. Visszaemlékezve az előző fidesz kormány regnálására, nem is a döntések irányvonalával volt bajom nekem és sokaknak, hanem azzal az orbitális parasztsággal, ahogy kivitelezték a politikájukat.

Azon meg csak röhögök, hogy milyen rövid a választói emlékezet. Gondoljuk vissza, mit mondott 2009-ben az EU választások megnyerése után Orbán Viktor:
" ... viseljük olyan alázattal a győzelmet, mint korábban a verességet."
És nem szakadt rá a menyezet. Nem szólt neki senki, hogy Viktor bazmeg ne röhögtess. Alázattal... Hogyne.
Biztos "a haza nem lehet ellenzékben" szólásra gondolt, meg arra a hisztire, amit 2002-ben rendezett.
Most is akkora alázattal viselik a győzelmet, hogy el se fér a pofájuk Hegyeshalom és Záhony között...

aszekelyek 2011.01.04. 22:41:39

@ökörpöröly: Konkrétan kiröhögtelek de nem akartam elsőre ilyen durvát írni. Kiharcoltad. Pá.

6.Lenin 2011.01.04. 22:41:50

@jjulie:

Ennyire tud fájni a tehetségtelenség?

Húsleves 2011.01.04. 22:45:30

Nem is értem hogy férhet bármiféle kétség ahhoz, hogy nyugati barátaink elfogulatlanok és a médiatörvény támadásával (amit még nem is olvashattak, hiszen nem kapták meg a fordítást) nem más dolgok iránti nem tetszésüknek adnak hangot.
És egy kis érdekesség, hogy a demokratikus Franciaországban hogyan működnek a dolgok:
index.hu/belfold/budapest/2011/01/04/francia_allamugyesz_szolt_bele_a_bkv-alstom_perbe/
"Megkérdezett franciaországi jogi szakértők szerint az államügyészi beavatkozás mindennapos Franciaországban, bár a francia ügyészekre vonatkozó előírások nem ezt teszik az ügyészség legfontosabb hatáskörei közé. Az ügyészt államérdekből két nagy, nemzetközi gazdasági társaság vitájába is bevonhatják néha, ha az egyik cég francia."

porfelhő 2011.01.04. 22:45:53

"csak " politikai vakság." valahol többnek nevezném. elhibázott lépésnek. igaz, hogy rajtunk legyen a "világ szeme" ezek a lépések kellenek.
Igen! Brüsszelben nem emlékeznek, hogy bármely ország, unió soros elnöksége előtt, a világsajtó cimlapján szinte minden nap "szerepelt" volna. ezt is megértük.!

szerénységem 2011.01.04. 22:45:58

@Ventura Blvd: Igen, a legnagyobb országkockázatunk, nem is sejtjük, mekkora, a politikai elitünk szégyenteljesen alacsony műveltsége, felkészültsége, rátermettsége. Ebben nincs különbség a pártok közt. Akik jó szakemberek voltak, már rég a partvonalon kívül vannak, harmad-, negyedvonalbeli megélhetési politikusok tömegét láthatjuk.

A másik, és ez főként az MSZP és a Fidesz elitjére vonatkozik: ők mind 20-25 éve lényegében ebben a politikai kalitkában mozognak, gazdasági, kulturális fejlődésük megrekedt. Az, hogy egy olyan ember a miniszterelnök, aki nem tudja bekapcsolni a számítógépet, nos, ez minősíthetetlen.

2011 van, csókolom.

Táskás Tóni 2011.01.04. 22:46:33

@Waldorf Rolandó: Nem , kifejezetten a megvonást kérte az EU-tól és az indok nem a felhasználás volt , hanem a csúnya hazug magyarok büntetése. Egy igazi hazafi.@wiculii: Én sem diktátoroztam le soha Orbánt , hiszen ő csak egy bunkó focista. Most maradandót alkotott, úgy néznek a magyarokra mindenhol, mint a leprásokra. Ja és nagyot alkotott a gazdaságban is ,amikor primitív bunkó módon államosítja a 3000 milliárd mnyp-i vagyont, és két év alatt elkölti, ami 13 év alatt gyűlt össze. Ennél egyszerűbb gazd.politikával ritkán találkozni, el is határolódott ettől is minden ország. A csehek pedig most kezdik a mnyp-akat kiépíteni.

El Zorro 2011.01.04. 22:46:33

"A döbbenet éppen ezért őszinte és valós: a Fidesz nem hitte volna, hogy ebből ekkora 'baj' lehet, hiszen nem nagyon akart mást, mint kétharmados többségével élve 'alkotni', 'rendet tenni' ezen a téren."

Máskor is írtam már, hogy Gábor nyilván sokkal közelebb van a napi politikai tűzhöz, mint például én, és így nálam sokkal több információval is rendelkezik, de számomra akkor is nehezen képzelhető el, hogy egy akkora apparátussal rendelkező pártszövetség, mint a Fidesz-KDNP (tele rendkívül okos és értelmes emberekkel is), ne látta volna előre, hogy ebből baj lesz.

Ennyire vakok voltak, vagy a fejesek ennyire nem hallgattak a náluk okosabbakra? Egyik sem túl jó opció.

"...a Fidesz nem hitte volna..."

Itt most kit/kiket jelent a Fidesz? A vezérkart? A fegyelmezett frakciót? Manapság a párt neve túl tág fogalom, noha magam is rendszeresen használom így önmagában, általánosítva. Lehet, hogy mindig pontosítani kéne?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.04. 22:46:49

@sárkányfő: "Ha csak egy kicsit is normális párt akadna valahol ebbe az országban, 100 évig simán újraválasztanák, teljesen függetlenül attól, hogy milyen ideológiát vall magáénak."

Ha csak vallja, és nem akarja erőszakkal rákényszeríteni az országra, akkor teljesen egyetértek veled! Nagyon hiányzik!

ubul2000 2011.01.04. 22:47:45

@ökörpöröly: Hogy mekkora bunkó paraszt vagy, az párját ritkítja. Ellési segély: kívánom, hogy rohadjon meg az összes ellett kölyköd

balfék 2011.01.04. 22:48:12

@porfelhő: Most mi vagyunk Gábor Zsazsa

ökörpöröly 2011.01.04. 22:48:58

@török gábor: Szerintem meg "tettenéréses" politikai bűncselekmény. A finom és durva bírálat közt azért tesz különbséget, mert egyelőre a külföld rákényszeríti.
Ennyi, nem több.
A felcsúti bronzbarna tarkamarha 1945 után biztos -persze egy elemző nem mondhatna ilyet ....:)- másképp járt volna el, ha ő jut hatalomra. Lehetséges, hogy arányaiban Sztálint megszégyenítő tömegmészárlásokkal adott volna nyomatékot szándékainak.
Nekem meggyőződésem, hogy minden tettet az aktuális történelmi viszonyok tükrében kell vizsgálni. Ez Európában hihetetlen szélsőség, ezért bátorkodom ezt a szélsőséget áttenni más történelmi viszonyok tükrébe, felvonultatva a lehetséges következményeket. Nem hiába hívom én Cigány -elnézést a romáktól- Szaddamnak magamban a Bölcs Vezért!:)

Táskás Tóni 2011.01.04. 22:49:04

@jjulie: De a fidesz összes tagja és az összes elvakult szimpatizánsa is ősbunkó.

ökörpöröly 2011.01.04. 22:50:42

@ubul2000: Egy felcsúti bronzbarna tarkamarha tehene nem szül...:P Most gyűjt a gyerekek hozományára!:P

aszekelyek 2011.01.04. 22:50:55

@tildy:): Igen, mégis ordítanak, hogy miért csökkentette Orbán az elvonást, sZEMÉLYI JÖVEDELEM ADÓT. mEG MÉG SOK KICSIT ELTÖRÖLT. tÁRSASÁGI ADÓT IS CSÖKKENTETTE. a BAJ AZ, HOGY ITT KÉT FORINTBŐL HÁRMAT ELLOPTAK ÉS MÉG HITELT IS VETTEK fel rá, bocs beragadt, nem ordítok. Sok éven át ez ment. Kaptunk érte ezt-azt de a nagy része magánzsebekbe csorgott át......Beleértve az állami vagyont is. Azélrt nem volt pénz semmire és amire akartak költeni, azt persze silányul csinálták, legalább a duplájáért, mint nem csúcs korrupt országokban. A córesz nem magától jön. Mondta néhai apósom. NAgyon igaza volt., ebben is. MAEzt pedig abból gondolták finanszírozni, hogy "nép"-ről lehúzzák a huszonhetedik bőrt is. Tudom hogy van ott, lányom kint volt júniusig. Dolgozott, pénzért. Az más világ.

ökörpöröly 2011.01.04. 22:51:50

@ökörpöröly: Akarom mondani ivadékok, borjúk ... :P

6.Lenin 2011.01.04. 22:52:27

@jjulie:

Legalább 1x próbáltál volna meggyőzni, fideszbirka tévedtél, ezért + ezért, de csak simán birkázol.

Tudod az, hogy valamit nem értesz, másként látod, el sem tudod képzelni, eddig mindig tévedtek az általad imádottak, nem jelenti, hogy neked van igazad.
Ezért eleve téves következtetésre jutsz.

Mondjuk, ha az itteni tevékenységet valamilyen kisebbségi komplexus következménye, természetesen akkor más a helyzet. Az magán ügy. Azt leszarom.

Ha, mondjuk más zavarja tisztánlátásodat, szívesen segítek.

Harom harmad 2011.01.04. 22:52:49

Lassan ráébred a fidesz frakció, a fidesz szavazó, és nem utolsósorban a fideszben üzletileg érdekelt befektető is arra hogy EZEK BARMOK! Orbánnal nem fog menni! Matolcsy egy balfék, SP idióta, és a karmester esze sincs teljesen a helyén.
Egy ideig el tudta hitetni magáról Orbán hogy ki tudja szolgáni a támogatók érdekeit, fenn tudja tartani a pártot, le tudja szerelni az ellenzéket, tud vezetni egy országot, meg fognak térülni a fideszbe fektetett pénzek, lehet a fideszben Orbánt vakon követve karriert csináni.
Na ezek az illúziók omlottak most össze. Hogy a bili mikor és hogyan fog kiborulni azt csak a fideszt jobban ismerők tudják megmondani.

porfelhő 2011.01.04. 22:53:43

@balfék:
nem öröm ez. igaz, nem minden eu. országra figyel így a világ. Magyarországnak sikerült.

balfék 2011.01.04. 22:53:59

@aszekelyek:Ha magánzsebekbe mentek át , akkor miért vitte le a magánzsebek szja-ját?

Hurri Kán 2011.01.04. 22:54:23

Érdekes, amikor annak idején D-209 azt találta nyilatkozni, ha az ellenzéknek sajtó kell, akkor vegyen magának, akkor nem aggódtak a sajtószabadságért.
A másik: ma küldték szét a médiatörvény angol fordítását. Akkor eddig min is aggódtak? Vihar a biliben ez az egész...

Ventura Blvd 2011.01.04. 22:55:04

@bóra77: Ja... Tudod, botrány és sajtószabadság szorosan összefügg. Amikor az ember az éjszakai élet szereplőivel beszél (bártulajdonosok, hotelportások, taxisok, biztonsági szakemberek, lányok és madame-ok) szinte kérés nélkül sorolják, melyik politikusnak mi a kedvenc eltévelyedése, egyáltalán nem tesznek lakatot a szájukra, mert tudják - két évtizede - senki sem meri megírni.

Mert, ez így volt bevezetve. Talán azért, mert amikor az MDF és Kisgazdák az Isten+haza+Család, meg a Hűség+Szeretet+Hit témában nyomultak, az SZDSZ-nek szép dossziéja volt ezen istenfélő emberek szaftos ügyeiről. Volt is szó róla, hogy előkapják ezeket a kampányban, de éppen akkor zajlott Hodosán Róza költözése Demszkytől Magyar Bálinthoz, és félő volt, hogy a fennkölt lelkek visszalőnek. A szextémát elfektették. Majd a IV. Magyar Köztársaságban olvashatsz ilyeneket.

----------------------

P.S.: Ordnassac, nem válaszolok felteendő kérdésedre:-)

a-kis-herceg 2011.01.04. 22:55:29

@török gábor: "gondolja, hogy egy ilyen félelmetes, zsarnok kormány különbséget tesz a finoman és a durván bírálók között? "

ez reggeli index címlap cikknek jo lesz. vagy 186 óra vagy hírszerző... vagy atv...

ökörpöröly 2011.01.04. 22:57:43

@porfelhő: Szép jó estét! Jött ütni a bolsevik söpredéket?:)

a-kis-herceg 2011.01.04. 22:58:45

@török gábor: "arról írni, hogy mi és miért történik, minek mi a következménye - ELEMZÉS"

még marad a "mozgatórugós" kérdésem.

hogy az IGAZI elemző, tudomásul veszi e a pártpénztárnok rendszert vagy a mozgatókat az utána következő ponttól elemzi? azaz a dákó? és a golyók játsznak csak? aki billiárdozik, az nem számít?

vagy ez tényleg félelem? ekkor elég továbbra is egy kacsintás...

ökörpöröly 2011.01.04. 22:59:03

@a-kis-herceg: Egyébként sokan azt hozzák fel -teljesen jogosan-, hogy a politikai öncenzúra a legnagyobb veszély. Helyes meglátás!

grésa 2011.01.04. 22:59:24

Mi táplálja Gáborunk naiv jóhiszeműségét ov.-val kapcsolatban? A lenyűgöző színészi teljesítmény, a vízfolyás szerű handabanda? Ennek a fickónak egyetlen célja van, hogy szerepeljen a majdani történelem könyvekben. Ennek a rabja, semmilyen kezelés nem segít rajta. Fel sem merül benne, mekkora károkat okoz 98 óta, és még azóta, a továbbiakban is. A sleppjét pedig személyesen válogatta, azoktól nem lehet várni semmit. Jó tanulópénz ennek a népnek!

excopp 2011.01.04. 23:00:00

@Ventura Blvd:
22:19-es hsz-edet nagyon nagyra tartom
- a vita, mint közösségteremtő eszköz fontosságának felvetése miatt
- hazánkban hosszú időn keresztül hirdették a hamis egység ideáját (ma is vannak felkent papjai ennek a gondolkodásnak), miközben nem lehet fesztelenül beszélgetni, mert kínosan ügyelni kell a politikai érzékenységre, a korrektségre, a pártkötődésre, és a többi
- ezért a vitanélküliségért csak részben felelős az atomizáló hatású tévé, autó, mobiltelefon (mármint, hogy ezáltal is meggyengültek a hagyományos közösségi kötelékek)
- a politikának nem érdeke a nagykorú polgár, mert akkor sok minden (bár nem minden) kiderülne
- például az is, hogy a világgal nem tud szembemenni egy kilencfél milliós ország, vagy hogy állami támogatások növelését adócsökkentés mellett nem lehet kivitelezni

- ezért tartom fontosnak az ilyen felvetéseket
- én a magam kis településén hónapok óta szervezem a közéleti klubot, ahol polgárrá lehetne nőni - a kiskorúságból...
- szóval örülök, hogy másoknak is szemet szúr ennek a nem kevésbé fontos dolognak a hiánya...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.04. 23:00:28

@török gábor:
Lassan már értelek.

demokrácia vagy diktatúra ?

a kérdés olyan, mint Schrödinger macskája.
A lényeg, hogy még egy kicsit találgassunk.
Még és még.

Roa 2011.01.04. 23:02:03

Most így a médiatörvényhez nem szólnék hozzá, mert azt a kommentelők maximum 1%-a olvasta - de egyébként gratulálok a határozott véleményekhez. A Fidesz politikai ostobaságához sem, mert ezt már 2002 óta mondom, egy Navracsiccsal történt rövid beszélgetésem óta.

Ellenben az, hogy itt Török Gábort alázzák noname senkik, már igen érdekes dolog - amellett pesze, hogy szánalmas is. No meg tökéletes képet fest a társadalomról: a hiperérzékeny demokráciaféltő ultratoleráns (!) oldal, ugyanis már egy objektív - talán a legobjektívebb - elemzés után is porba akarja taposni annak szerzőjét. Véleményszabadság, én így szeretlek.

MiKeyRuLeS 2011.01.04. 23:03:14

@Harom harmad: ezek az illúziók nem omlottak össze, csak átalakultak félelemmé. Nem fognak lázadni a Vezér ellen, mert sakkban vannak tartva, hiszen láthattuk már, hogyan bánnak el a hűtlenekkel. Ráadásul saját, építő gondolatuk sincs, pár ember zsinóron rángatja őket, és ennyi nekik elég. Illetve még a megalkuvással járó különböző pizíciókból/megbízásokból folyó biztos apanázs.

A Rákosi- és a Kádár-rendszer alatt is tömegek dolgoztak a pártnak meggyőződésből, hitből, vakon és fegyelmezetten. Most is ugyanez van.

porfelhő 2011.01.04. 23:07:07

Nem is értem?! a Török G. is azt irta valamelyik poszton, hogy soha ennyi birálat nem érte Mo-ot, még a Gy. őszödi beszéde kapcsán sem. akkor most miért nem hiszi el? hogy ezek komoly birálatok? mert megérdemeljük.

satyogó 2011.01.04. 23:07:23

Az utolsó bekezdéssel kár volt elrontani !

veny 2011.01.04. 23:07:52

"mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása"

Megjegyezni kívánom, hogy ezek nem egymást kizáró dolgok, sőt.

ökörpöröly 2011.01.04. 23:08:49

@grésa: Nép? Hát, nemzetnek nem mondható, népnek se nagyon, mondjuk bolsevik népességnek -persze tisztelet a kivételnek-. :) Makovecz is megmondta: ázsiai nép vagyunk -én nem tartom magam annak, a szerző megjegyzése:)-, nekünk vezér kell, ő fel is esküdött. Persze gondolom ő is kap pár százmilliót, milliárdocskát majd a közbeszerzési eljárás keretében felépítendő, általa szervezett "jurtákért".
A FIDESZ olyan, mint egy rossz ügynökhálózat, gyémántgyűrűs, mobiltelefonos álbróker ügynökök siserehada, akik a jutalékért mindenkit átbasznak. Nevezhetném nyugodtan az egész büdös bagázst hazaáruló bűnözőnek. :)

Harom harmad 2011.01.04. 23:09:27

@grésa: Ez lenne a célja? Szerintem a bosszú (amiatt hogy az szdsz az mszpvel és nem a fidesszel lépett anno koalícióra) a nárcimus (ami miatt úgy kormányoz ahogy) és a hatalomvágy vezérli, mint minden törpe növésű diktátort.

a-kis-herceg 2011.01.04. 23:10:08

atv.hu/cikk/20110104_jam_retvari_bence

végre lesz szavazati joga 15 millió magyarnak. választáson akár 3/2 is lehet...

majd ahogy éjjel az urnazárás után 5-6 órával sorakoznak pl Kassán... hm. vagy lesz internet alapú szavazás? az jó.
vagy leküldik vizen palackba zárva? a Kárpát medence mindenvike idefolyik. ez tűnik legjobbnak.

és a külföldre kiterjesztett ogy kampányt hogy fogják regulázni?

MiKeyRuLeS 2011.01.04. 23:10:11

@Roa: ühüm, értjük, a Roa a keresztneved vagy a családneved? Talán mindkettő?

Vagy pedig te is "noname senki" vagy?

ökörpöröly 2011.01.04. 23:10:36

@porfelhő: Én meg már azt hittem, hogy engem keresett, egy könnyed liezonra!:P

balfék 2011.01.04. 23:11:00

@Roa: Tudod ő politikus is és neki tűrnie kell bizonyos mértékig, egyébként szabad akaratából jön a "pofonokért", én itt alázásról nem olvastam. Az ellenvélemény nem alázás. Milyen unalmas is lenne az sok egyetértő hozzászólás. A második cikke után T.G. abba is hagyta volna. Szerintem.

6.Lenin 2011.01.04. 23:11:38

@gyvy:

"Vihar a biliben ez az egész... "

Nem teljesen.

Precedens lehet.
Nem ilyen szerepet szánt nekünk az EU.
Sok gazdasági sérelem érte hirtelen az egyes itt lévő gazdasági/befektetői csoportokat.
stb.
Érdekharc, fogás keresés.

Követelik a kormánytól, állítsa vissza a kiemelt beruházás státust Sukoró ügyben. Nem számít, hogy törvénytelenségek történtek. Nem számít a jog.

aki csak diktálni tanult, nehezen viseli, hogy neki is kellene engedni, legalább néha, kicsit.

puffatag 2011.01.04. 23:12:06

@balfék: mégegy párhuzam: a berlusconi-félék miatt hozták létre milánóban a "tiszta kezek" ügyészi mozgalmat, mert a jobbos kormányok ügyeit az ügyészség már hosszú ideje elsikálta... szóval nálunk is kéne, mert polt pot petya életfogytig marad... sajnos nem ott, ahova való

a-kis-herceg 2011.01.04. 23:12:15

@ökörpöröly: ez részben független hálózat. a pártpénztárnok rendszer. táskás emberekkel. tuti hálózat.

Ventura Blvd 2011.01.04. 23:12:22

@szerénységem: Egyszer - szerénytelenül - megemlítettem, hogy módomban volt lehúzni egy évtizedet a világ egyik elismerten legjobb cégénél. A lényeg: egy hónapból egy hetet tuti, hogy valahol a világ végén (sarkkörön túl, szigeten, hegyekben, vagy mindentől távoli gyárakban - mobilok elkobozva, semmi e-mail stb.) ültünk és tanultunk, majd rögtön vizsgáztunk a tanultakból. Aki nem tudott 75%-ot elérni, azt még hazavitték... a lakására. A hivatali cuccát meg utána küldték. És minden évben tanulmányt kellett írnunk az év olyan eseményeiről, amelyek alapján tervezhetőnek véltük a következő évet. (Ezt nyilvánosan meg kellett védeni, majd értékelték a fentiek szerint...)

De, nem kell rögtön a Fortune Magazine"world's most admired and respected companies" listáját forgatni, hasonló durva felkészítés van már jó pár magyar cégnél is.

Ha érdekel a lista: money.cnn.com/magazines/fortune/mostadmired/2010/

NA EZÉRT VONZÓ KÉPVISELŐNEK LENNI, ÉS JÓL BEBETONOZÓDNI HÚSZ ÉVRE A TUTIBA.

balfék 2011.01.04. 23:14:58

@porfelhő: Mert egész Európa Gyurcsány kezében van.

porfelhő 2011.01.04. 23:15:04

@ökörpöröly:
rosszul hitte. nagyon.!! és ne irjon nekem, ha kérhetem.! semmit.se jót, se rosszat. irjon a Török G- posztjára kommentet!

puffatag 2011.01.04. 23:15:25

@wiculii: pol pot is maradandót akart alkotni

eBoLaWoLf 2011.01.04. 23:15:56

@Ventura Blvd: ISTENFIA mesélj még még nekünk! Léééécííí!

trabant 2011.01.04. 23:16:03

@juliusbond:
"Meg kellett volna kérdezni "minden" érintettet, hogy milyen lenne az ideális média környezet."

Pontosan ennek a kiiktatása volt a cél. Megtörtént, hogy pár jogász suba alatt összedobta és a kormánypártiak a szöveg ismerete nélkül, vakon megszavaztak közel 180 oldalnyi, körmönfontan megfogalmazott törvényt.

Issza a levét mindenki, aki az országban él, és aki bárhol a világon magyarnak vallja magát. Már-már szitokszónak számít a magyar - hála Orbán egyeduralkodó és mindenkit szembeköpô, öncélúan erôfitogtató stratégiájának.

török gábor 2011.01.04. 23:17:09

"A kormány számított a kritikákra, de ennyire túlzó megfogalmazásokra nem - mondta a médiatörvény nemzetközi bírálata kapcsán Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában."

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-404267

ökörpöröly 2011.01.04. 23:17:12

@a-kis-herceg: Mindkét térfélre jellemző. Sőt, sok önkormányzatban szépen felosztották a piacot egymás közt. Persze azért elő-előfordultak hatalmi villongások az erőviszonyok változásának tükrében.
Azért is lepte meg a liberálbolsikat a korrupciós ügyek sorozata, mert eddig ezt lehetett közmegegyezés szerint. A FIDESZ elég erősnek érezte magát -rendőrség, ügyészség, bíróságok "uralása", hogy felrúgja a bilit.
Persze az 1000 milliárdos olajszőkítéses ügylet miatt még egyetlen egy komoly ítélet se született.
Ez egy ilyen söpredékország. :)

balfék 2011.01.04. 23:18:44

@puffatag: Te el tudsz képzelni ebben az országban olyan szakmai összefogást bármi mellett , vagy ellen a tisztesség nevében és nem a zsebüket érintő kérdésben?

hhh. 2011.01.04. 23:18:57

bizony, bizony, nem hiszem, hogy itt a sajtótörvénnyel van a baj...
multicégek meg lettek adóztatva (ami gyakorlatilag csak az eddigi kedvezményeik csorbítását, illetve visszafizetését jelenti), ezért mozgósították a hálózatot. A magyarországi különadókkal azért mégse lehet a napilapokat megtölteni, itt volt erre egy új sajtótörvény, amiről hivatalosan persze senki nem tudja, pontosan milyen, és hogy fog működni a gyakorlatban, de be lett dobva, hogy "szabadságellenes" (milyen szép szó...! ilyen erővel az általános iskola erősen szabadságellenes, hiszen a kiskópék nem tudnak egész nap rohangálni, köpőcsövezni vagy nintendózni...), erre rácuppant a "baloldali értelmiség", Cohen és barátai, akikre "magyarellenesek"-et mondani júj de ciki, de ha pofánverném őket egy lapáttal pl az "ugly little state" miatt, akkor egyből antiszemita lennék, szóval ez épp kapóra jött a német-luxemburgi-francia kormánynak, így legalább keménykedhetnek egy sort a lúzer keletközépeurópai elnökkel, hátha úgy táncol majd, ahogy ők fütyülnek, mellesleg kiszolgálják saját támogatóik, a már említett multicégek érdekeit.
a fidesz meglepetése ilyen szempontból érthető: a médiatörvénnyel kapcsolatos konkrét aggályok valóságértéke egyenlőre 0, tehát ennyi erővel a híres EU, akinek az elmúlt 8 év a csőcselékkel frankó volt itt nálunk, és kovács lászló meg varsói szerződéses társai abszolút konformos emberek, szóval ez az EU nyugodtan kiakadhatott volna szijjártó péter hajának a színén (mondjuk, mert barna? miért ne): az sem lett volna igazán védhető.

török gábor 2011.01.04. 23:19:02

"Bemutatva ütőérre célzó politikai ösztöneit, Orbán vehemensen helyeselt: „Igen, eltiporjuk őket", miután külpolitikai főtanácsadója, Martonyi János megosztotta jóslatát, miszerint a szocialisták mindössze 15 és 25 százalék közötti szavazatarányt fognak elérni, és esetleg politikai pártként fel is bomlanak."

nol.hu/kulfold/wikileaks__nagykoveti_jelentes_az_elso_orban-talalkarol_

bóra77 2011.01.04. 23:19:27

@Roa: médiatörvényről elég annyi, ami a sajtóban nyilvánosságot kap röviden és tömören.
TG alázása: nem értek egyet, hogy a személye ellen szólna. Inkább egyes mondatain megy a vita, szerintem még éppen tűréshatáron belül, bár ki hogy érzi. (Régóta folyik a vita arról, hogy most már a diktatúra felé tartunk-e, vagy csak a Fidesz nem tudatos bénázása zajlik, és egyébként meg "csak" elmennek a falig.)
A magam részéről meg: élvezetes olvasni, ahogy TG reagál a kommentelők megjegyzésire.
szóval csigavér.

ökörpöröly 2011.01.04. 23:19:31

@porfelhő: :P Nyugtatót küldjek vagy mást?:P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.04. 23:19:42

@A mocskos szájú Rákay tv vezető, ellen a KDNP ???: az előző posztban szádra vetted édesanyámat, te fingszagú csótány.
Gyere el a következő blogtalálkozóra és ott megbeszéljük a dolgot.

Roa 2011.01.04. 23:20:25

@MiKeyRuLeS: Igen, pont mint te is.

@balfék: Ellenvélemény valóban nem alázás. Fidesz-bérencezni, hazaárulózni, politológusi mivoltában megkérdőjelezni (és ez utóbbi legviccesebb) már az. Pontosabban gyalázás, ha már az előbb rosszul írtam. Mellesleg, gondolom nem politikusi mivoltában írja a blogot, hanem politológusiban.

grésa 2011.01.04. 23:22:03

@a-kis-herceg: miből gondolják, hogy a kinti magyarok ezekre fognak szavazni? A szlovákiai választás nem volt elég nagy pofára esés? A kinti magyarok általában sokkal normálisabb gondolkodásúak, mint az itthoniak. Nincsenek elkényeztetve, elpuhulva, elhülyülve, és fejlődőképesebbek. Túl vannak azon, hogy csak komcsik, meg nem komcsikból áll a világ...

ökörpöröly 2011.01.04. 23:24:05

@Hepci: Számolj ötig, ha tudsz!:)

Ventura Blvd 2011.01.04. 23:24:26

@a-kis-herceg: Kedves Tamás, ha Gábor neked erre válaszolna, én meg éppen dolgoznék, és azt sem tudnám, hogy van ilyen blog, kérlek, értesíts. Komolyan érdekelne engem is, mit (akar) tudni elemzői szinten erről a mélyben nagyon is összefonódó rendszerről, ahol csak lé van és zsír.

Olyan siralmasan mókás látni, ahogy itt püföli egymást (a hitben) jobb meg bal, a V.V. villában meg (Parlamentben, no jó, egy kis motelben valahol vidéken) meg osztozkodnak a pénzen a bizalmasok.

Én persze tudom, Gábor erre azt mondja, nincs elemezhető tény, adat. De azt nem tudja, mit mondunk mi erre. Hát azt, hogy - "Szeretnél?"

a-kis-herceg 2011.01.04. 23:25:25

@Roa: légyszi... alázás?

"Fidesz-bérencezni, hazaárulózni, politológusi mivoltában megkérdőjelezni "

konkrét kommenteket légyszi... mind olvastam (kivéve pár vérnarancsot, de ő rájuk nem jellemező),

ilyen nem tűnt fel nekem...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 23:25:56

@porfelhő: Istenbiza Török G-pont-nak olvastam!
Már ezért megérte a mai nap..köszönöm!_)

porfelhő 2011.01.04. 23:26:58

@ökörpöröly:
ne küldjön semmit. köszönöm.

G. Wolf 2011.01.04. 23:27:01

Ami igazán szomorú az egészben, hogy hazánk legfontosabb partnere régóta Németország, és most a válságadókkal sikerült belerugni a legnagyobb német vállalatokba, akik most minden lehetséges alkalmat megragadnak arra hogy visszavágjanak. És a médiatörvény egy nagyon tökéletes felület...

Azzal egyetértek, hogy nem épül diktatúra. Azonban mélységesen elszomorít, hogy egyáltalán a politikaipoénokon túl felmerül ilyen.

És az meg még ennél is szomorúbb hogy felmerül egyáltalán, hogy bármiben korlátozzák a magyar elnökséget.

Igazából egyre durvábbak a hangok, és ezek már nem a diplomácia virágnyelvű "sejem zsinorjai" hanem egyértelmű kőkemény utasítások, amik előbb utóbb retorziót fognak vonni maguk után, ha nem változik a helyzet.

Lehet vissza mutogatni hogy így úgy amúgy akármelyik előző kormány, de azt hiszem ennyire rossz sajtója Magyarországnak a rendszerváltás óta még soha nem volt. És ez vissza fog ütni, mert lehet azt, mondani hogy "hülyeség" amit írnak, attól még a gazdasági vezetők, cégtulajdonosok ezt olvassák és nem fogják ide hozni befektetéseiket.

TG: Azt hiszem, amióta megy ez a blog, talán még ennyire keményen nem fogalmaztál. Kicsit szokatlanul indulatosnak tűnik ez az írás... Főleg az utolsó három mondatod!

a-kis-herceg 2011.01.04. 23:27:32

"Hátráltatva a politikai versenyt, Orbán azt mondta, hogy ő alacsony részvételben bízik, amely hagyományosan a jobboldalt hozza kedvezőbb helyzetbe."

tessék itt a demokrácia vezére...

török gábor 2011.01.04. 23:28:56

@G. Wolf: nincs annál viccesebb, mint amikor tíz percen belül leszek kemény és félős egyszerre :)

cambridge.on 2011.01.04. 23:30:10

Nem értem a felháborodást! A nemzetközi kommunista és szocialista jajgatás érthető. De az itthoni hátbatámadása a Vezérnek arcpirító! Még @Diocles is!
Nincs hova hátrálnunk, a pást végére kerültünk.Innen csak előre van menekülési lehetőség.
Ezt a KE is tudja.
Az ország megítélése Gyurcsány óta negatív, a miniszterelnök váltás nem változtatott rajta semmit. Tehát az országnak annyi.
Itt most többről van szó!
Most Orbán presztízse a tét.
A nyugat nem diktálhat Orbánnak.
Ha médiaharcra kerül sor, már egy huszár előőrs van Brüsszelben tartózkodik.
Végrehajtottuk a második honfoglalást, a helyzet nem változott az elsőhöz képest. Pénz, paripa nincs( csak sok szamár), a legelők víz alatt állnak.
Ha erősködik a nyugat, és nem ad pénzt, rájuk szabadítjuk a 100-150 lovas portyázó csapatokat. Majd megtudják, hol lakik a magyarok istene.
Végső esetben felajánljuk a koronát a kínai császárnak.

2011.01.04. 23:30:51

Kedves Török Úr!

- goto profile
- change setups
- change bloge name
- type: Török Gábor propagál
- save changes

Süvegesnél még lesz helye az új beállításoknál, igaz már csak az m2-n!

Ventura Blvd 2011.01.04. 23:31:33

@eBoLaWoLf: Ugye, ez gúny volt a részedről?

1) Ha igen, akkor jelentkezz pl. a Groupamanál, hogy szeretnél ott dolgozni. És kérek majd az első vizsgáid után egy visszajelzést.

2) Ha nem volt gúny - amit kétlek -, tudhatnád, hogy ennél többet nem "mesélhetek", mert vannak törtvények. Jók/rosszak, mindegy, vannak.

porfelhő 2011.01.04. 23:32:06

Jó kis cikk. amit belinkelt a Török G.
Mindenki ismerje meg a m.törvényt, olvassa el.
"az EB. vizsgálat lehüti majd az elmult napok indulatos nyelvezetét". Martonyi.

cambridge.on 2011.01.04. 23:32:31

@cambridge.on: Van nélkül, azaz nincs van.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 23:32:33

@török gábor: Minden viszonylagos, ebből is kitűnik!
Bár ezzel egyetértek, sajnos:
"Lehet vissza mutogatni hogy így úgy amúgy akármelyik előző kormány, de azt hiszem ennyire rossz sajtója Magyarországnak a rendszerváltás óta még soha nem volt. És ez vissza fog ütni, mert lehet azt, mondani hogy "hülyeség" amit írnak, attól még a gazdasági vezetők, cégtulajdonosok ezt olvassák és nem fogják ide hozni befektetéseiket. "
A "sejem zsinór" kifejezéssel kevésbé, bár lehet, ez a jövő?
"Hejesírási" hibákat kérem mellőzni, főleg ennyit és egyszerre!:-P

balfék 2011.01.04. 23:33:44

@ökörpöröly: Én is így látom. A Fidesz ráérezve a közhangulat fordulására nomeg tudva az igazságszolgáltatás jobbrahúzását, felrúgta a gentlemen' agreementet és borított. Szépen le voltak parírozva a lenyúlások mindkét oldalra , de a bal már mondhatott bármit nem nekik hittek és az ügyészség erre még rá is játszott.

a-kis-herceg 2011.01.04. 23:34:58

@Ventura Blvd: ezt nézted? ezt mér most hozza nyilvánosságra?
kiadták Washingtonban a viktor kilövés engedélyét?

"Várakozásaink szerint, mint Magyarország egyik legeszesebb politikusa, ez a csupaszöklű politikai verekedő semmit sem hagy a véletlenre, és mobilizálja pártja híveit a régóta várt győzelem érdekében."

balfék 2011.01.04. 23:38:51

@Roa: Szerintem Török Gáborként írja. Ebben benne van minden.

balfék 2011.01.04. 23:39:48

@Roa: Politikai elemzőként pénzt kérne érte.

komment1 2011.01.04. 23:41:22

Kedves Török Gábor!

Egy csomó mindennel nagyon egyet tudok érteni ebben a posztban is, sőt voltaképpen az egésszel egyetlen dologtól eltekintve. Ez utóbbi annyi, hogy ugyan szerintem sem akar OV komplett diktatúrát bevezetni (ez amúgy is irreális lenne Magyarországon és az EU-ban, és OV ezt nagyon is jól tudja), viszont úgy vélem, hogy talán a rendkívül autoriter hozzáállás a jó kifejezés a működésére. Ez a működés pedig abszolút tudatos, Ön is említette egy posztjában, hogy a demokratikus keretek között elmegy a falig, de tényleg. És én úgy vélem, ebbe a tevékenységbe abszolút beletartozik, hogy igenis meg akarja regulázni az ellenzéki sajtót, médiát, mert kétségkívül rossz tapasztalatai voltak, és sajnos ezt a következtetést vonta le belőlük. Erre jó páran rámutattak, pl. Anne Applebaum, Stumpf András (gondolom, linkelnem nem kell, ismeri a cikkeket). Ez a törekvés pedig szerintem antidemokratikus irányba nyomja az irányvonalat, még akkor is, ha éppen a falnál megállnak, mert - hogy egy másik képpel éljek - éppen az Ön által is említett három alapvető demokratikus garancia, tartóoszlop egyikét ingatják, de erősen. Ugyanis a törvény valóban alkalmat ad ha nem is a cenzúra, de az öncenzúra késő-kádári mechanizmusának újraélesztésére - ha nem ez lenne a cél, akkor meg mi a fenének alkották?

Másrészt én fel vélem fedezni ezekben a bejegyzésekben a kormány és a Fidesz vezetősége felé megfogalmazott óvatos (és néha nem is olyan óvatos) figyelmeztetést a helyzet veszélyes voltára. Szerintem nagyon fontos, hogy megíródnak, hiszen úgyis elolvassák őket a megfelelő helyeken, és azt hiszem, hogy ha közvetlenül nem is, de közvetve igenis nagy hatást tehetnek. Számomra emellett mindig jó volt azt a fajta kiegyensúlyozottságot látni a bejegyzésekben, hogy sem a kritikátlan dicséret, sem a kritikátlan elmarasztalás könnyű útjára nem tért a szerző.

Meg 2011.01.04. 23:42:23

Kedves Török Gábor!
Érezni vélek némi rejtett kognitív disszonanciát a poszt címe és a tartalma között is. De inkább kérdéseim vannak.
1. Milyen érvek alapján lehet pl. Bayer Judit - itt is többek által hivatkozott - cizellált elemzése után szándékolatlan véletlenként tekinteni a médiatörvény "hibáira"?
2. Mely modern államvezetési minta a közigazgatás kizárásával, egyéni képviselői indítványokkal történő jogalkotás, és miért jó ez nekünk?
3. Milyen érvek alapján lehet a médiatörvényt - annak előkészítését, elfogadását, kommunikációját - külön kezelni az elmúlt hónapok két-három hetenkénti alkotmány módosításaitól, egyéb "emblematikus" törvényeitől (pl. magyar állampolgárság könnyített megszerzése, visszamenőleges, diszkriminatív különadó törvények, MANYUP einstand, KT szervezetének megszüntetése)?
3. Teljes véletlennek tekinthetők-e a 2. pontban említett törvények, nem ismerhető-e fel azoknak valamiféle iránya?
4. Ha van ilyen irány, ez Ön szerint mi?
5. Ha mindez csupa véletlen, és ráadásul tényleg nem számítottak a markáns (esetenként nyilvánvalóan túlzott) külföldi reakcióra, ez mit jelent ez a 2/3-dal irányított országra nézve?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 23:43:27

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

Zsákutca, zsákutca...csak nehogy egyirányú legyen rájaadásul!

Diocles 2011.01.04. 23:44:43

@török gábor:

ez elég negatív kiemelés ("eltiporjuk"), összességében Orbánra nézve kifejezetten kedvező a jelentés.

"A szocialisták megsemmisülése Orbán elmondása szerint „az ország érdekét szolgálná", mivel a párt kizárólag a volt kommunista párt elitjének érdekeit képviseli."

Van ki ezzel vitázna? (Még azok se nagyon, akik utálják Orbánt.)
Persze Orbán hazudott a nagykövetnek, neki az a jó, ha nem semmisül meg az MSZP, sőt.

Ventura Blvd 2011.01.04. 23:45:38

@a-kis-herceg: A rolót akkor kezdd el leengedni, amikor azt látod - Grippen. Azt az amik nehezen tüdőzték le.

Egyébként odaát vannak annyira idealisták az emberek, hogy nem érdekli őket, mi lesz, ha kilőnek egy hatalmi tényezőt, ki és mi jön utána. (Lásd Koszovó, Irak, Afganisztán stb.) Maradjunk a Grippennél, ez is kétpárti bukta volna, még ha OV is kezdte a zsetongyűjtést - amikor a bili nagyon kiborul, az ideges magyar képes lenne előkapni a pakli harmadik lapját, az meg nem az LMP, ugye.

Van már tegezsapkád?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.04. 23:47:08

@aszekelyek: Nem véletlen ordítanak akik ordítanak. Mert nem látnia fától az erdőt, mert nem megbízhatóak, és mert Ov egy rendkívűl arrogáns, egoista politikus, aki pöppet nehezen viseli el, ha mégis téved, vagy valami nem sikerül neki.

Amúgy mifelénk azt mondják, a pokolba vezető út jóakarással van kikövezve....

balfék 2011.01.04. 23:48:17

@Diocles: És mindezt Martonyi Jánossal az oldalán volt pofája mondani?

porfelhő 2011.01.04. 23:49:21

Gyurcsány F. politikus képzője.
Az Mszp-t akarja erősiteni Gy. a Táncsics Akadémia politikus képzésével. Azokat a fiatalokat várják, akik szociál-liberális elveket vallanak, de még nem tudatosan, azt viszont már tudják, hogy nem ilyen országban szeretnének élni." egyik oktató a Bajnai lesz.
Bocsánat!

Ordnassac 2011.01.04. 23:49:57

@bóra77: ez a témakör meglepően olyan téma Magyarországon, amivel nem lehet sokat elérni.

Deutsch Tamással lett valami, amikor megszületett a szeretőjétől a gyermeke? Kovács Lászlóval lett valami, amikor megvoltak a nőügyei? Lett annak valamilyen komolyabb folyománya, hogy pletykaként terjedt Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás állítólagos kapcsolata?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.04. 23:50:18

@tildy:): Felénk jóakaratot mondanak, a jó akarásnak inkább nyögés a vége, nem? Ja, az a nemakarás, pardony!:-X

ökörpöröly 2011.01.04. 23:51:30

@török gábor: Na ja, mert te nem vagy Orbán Viktor, nála könnyen felléphet ilyen gyors hangulat- és érzelemváltozás!:P

ökörpöröly 2011.01.04. 23:52:15

@balfék: Ritka eset, hogy valaki egyetért velem. :)

porfelhő 2011.01.04. 23:52:56

ki ez a szerencsétlen.bocs.

bóra77 2011.01.04. 23:53:27

@Ordnassac: nem is mondtam, hogy érjünk el valamit, csak pillanatra elgondolkodtam. Ráharaptál a szaftos témára?:)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.04. 23:55:38

@török gábor:
Lehet, hogy nem erre céloztál, de biztosítani szeretnélek, hogy csóri Lobster igen távol áll attól, hogy a saját véleményét bárkiével azonosítsa.
Ilyen egyedül van ugyanis oriblog.blog.hu/2009/12/01/szavak_amiket_be_kene_tiltani
(ahol a magányos, sárga pötty Lobster)

Ordnassac 2011.01.04. 23:56:32

@Diocles: nem találom most hirtelen azt a kommentet, amit nekem címeztél, ezért így.

Épp ezért mondtam, hogy csak részben értek egyet. Szerintem egyáltalán nincs már szüksége a jobboldalnak ilyen jellegű dolgokra, megszerezte a saját jelentős médiahelyét (amivel nincs is különösebben baj, ATV is van). Szeretem a sokszínűséget. :-)

trabant 2011.01.04. 23:58:34

@porfelhő:
"Brüsszelben nem emlékeznek, hogy bármely ország, unió soros elnöksége előtt, a világsajtó cimlapján szinte minden nap "szerepelt" volna. ezt is megértük."

A Spiegel internetes kiadásában decemberben nyolc (8) írás foglalkozott Magyarországgal és Orbánnal. Mind egy szálig politikai témájú cikk volt. Nagyrészt persze negatív kicsengéssel, mert aktuálpolitikával foglalkozott mindegyik.

Ventura Blvd 2011.01.04. 23:59:41

@excopp: Sok sikert a munkádhoz. És egy szövegszerkesztőt. Mert ebből könyvet tudsz és kell is írjál. Legyen Jan Himilsbach a múzsád.

ökörpöröly 2011.01.05. 00:01:16

@balfék: Martonyi, Pozsgay, Schmitt, Mikola, Stumpf, Kövér-klán, Szűrös (már csak hamvaiban, szerencsére), Matolcsy, Mádl, Boross, Erdős-klán, Vitézy-klán (a felcsúti bronzbarna tarkamarha rokonai), lehetne sorolni még, mind a kádári politikai és gazdasági elithez tartoztak.

a-kis-herceg 2011.01.05. 00:03:53

"Csak akkor változtatnak a médiatörvényen, ha...

A nemzetközi sajtókritikák miatt nem módosítja a kormány a médiatörvényt – jelentette ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán a hírTV Rájátszás című műsorában.

Kovács Zoltán szerint a jogszabályon csak akkor változtatnak, ha az a gyakorlatban nem válik be. A politikus elmondása szerint a törvénynek időt kell adni, hogy be tudja bizonyítani, hogy életképes és jól működik. (lm)"

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=356486

ökörpöröly 2011.01.05. 00:05:29

@porfelhő: Erre nem válaszolok, mert még tényleg beledöglesz abba a kib... önsajnálatodba:P

Ventura Blvd 2011.01.05. 00:05:42

@Ordnassac: Igen, igen. És szerinted, kedves Ordnassac, miért? Komolyan kérdem, és nem szeretnélek befolyásolni.

Mert azért más országokban (Clinton, Berlusconi, Sarko, a párizsi, berlini polgármester, az angol és svéd uralkodóházak stb.) ez téma.

Szóval, miért?

balfék 2011.01.05. 00:08:35

@ökörpöröly: Dehát ők nevelték ki a fideszt a Ménesin, most teljesítik be a küldetésüket, amit az MSZMP szánt nekik Pozsgayval az élen.

török gábor 2011.01.05. 00:09:24

@Meg: az első kérdésig jutottam el. hol állítottam azt, hogy "szándékolatlan véletlen"? sehol. ez egy elhibázott politika és egy rossz politikai gyakorlat terméke. de azt hiszem, ha elolvasgatja a korábbi vitákat, akkor mindenről volt már szó.

török gábor 2011.01.05. 00:11:06

@King Size Lobster: nem, dehogy, kollégákra gondoltam...

halihalo 2011.01.05. 00:13:09

@török gábor: "Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása"

Wishful thinking! Lásd Tilos Rádió és RTL Klub híradó egy héten belül.

Ventura Blvd 2011.01.05. 00:13:38

@grésa: Már ketten látjuk így.

ssi 2011.01.05. 00:13:54

T.G. izgi témát választott, sokan kiengedik most a gőzt :-))

engem a gazdaságpolitika nyugtalanít s kellenének a hatástanulmányok is

jól keresőknek alanyi jogon jár az állam pénze (1 kulcsos SZJA), bár a gazdaságot még nem pörgették fel, s ezért kellenek a visszamenőleges hatályú adók,
nagy kockázat vállalása esetén különösen fontos lenne mások véleménye is, s talán a költségvetési kiadások és a mindenki egyenlő eséllyel dolgozhat felől kellene megközelíteni az adósságunkat

halihalo 2011.01.05. 00:15:07

@török gábor: No,meg még:
"Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szankció alkalmazását kéri a médiahatóságtól az RTL Klub Való Világ című "sorozata" ellen, és arra bátorítja az embereket, hogy élve az új médiatörvény adta lehetőséggel tegyenek bejelentést a "család- és erkölcsromboló" műsorok ellen"

ökörpöröly 2011.01.05. 00:16:07

@balfék: A történelem során elég ritkán van igazi elitváltás.:) Az utolsó ilyen jellegű váltás 1945-47 lezajlott Magyarországon.
Bár ezt sok hülye nem képes felfogni, nekik elég ha valaki "nemzeti színű" WC-papírral törli a seggét, s "adjon isten" felkiáltással köszön. A lényeget a csürhe soha nem fogja megérti.:) Csak az a baj, hogy a söpredék minden egyes tagjának ugyanannyi ér a szavazata, mint egy gondolkodóé.

török gábor 2011.01.05. 00:17:42

@halihalo: megértem, ezt is megértem! fél évig küzdöttem néhány kedves Fidesz-barát hozzászólóval, hogy ne írják mindig ezt a bárgyú vágyvezéreltet, mert nem azért foglalkozom mondjuk a Fidesz eróziójának lehetőségével, mert ez, ennek bekövetkezte minden vágyam. és most megkapom ugyanezt, csak a másik oldalról :)

halihalo 2011.01.05. 00:18:00

Nem tudom, ki ismeri, de ide illik:

"The theory of the free press is not that the truth will be presented completely or perfectly in any one instance, but that the truth will emerge from free discussion"
Walter Lippman

ökörpöröly 2011.01.05. 00:18:21

@halihalo: Tény és való, hogy a VV szennyműsor, de akkor tiltsuk be Szijjartó sajtótájékoztatóit, a Felcsúti Bronzbarna Tarkamarha évértékelő beszédeit, Csocseszt, Fásy Zsülikét, Lagzi Lajcsit, sőt, Matolcsy fejét is!:P

nyehehe 2011.01.05. 00:19:04

@luciferc: te meg miről beszélsz? Nem nézhet a gyerek mesét a TV.ben, (max DVD-ről), azért hogy a szent kertévéidet ne rúgják picsán? Szerintem pihenj egy picit, és ne kötözködj fölöslegesen. Igaza van Bismarknak. Ha így történt, akkor igenis a kertévé felelőssége, és nem a szülőé. Ha nem tetszik a retekklubnak, hogy ebben az országban mások a szabályok, mint hollandiában/belgiumban, akkor takarodjanak vissza... Vagy szépen fizessenek.. aztán egyszer talán a fejükre koppintanak az anyaországból. (ha meg nem, akkor jöhet a buldózer. Senki nem fogja ezt a szart siratni) Legyen a szemük előtt a Láger rádió példája, amit a két nagy párt együttes erővel (és egy tollvonással) tett a földdel egyenlővé.

halihalo 2011.01.05. 00:19:15

@török gábor: Szerintem ez attól függ, ki van kormányon... :)

dekol84 2011.01.05. 00:20:37

Dolgoztam egy-két olyan munkahelyen, ahol a főnök egy zsebdiktátor volt. Sokan ezért inkább benyaltak neki, mások csöndben tűrtek, pofázni senki nem akart, mert féltette az állását. Na most nekem meggyőződésem, hogy a zorbán egy ugyanilyen cezaromániás barom. Csak ő nem egy munkahelyen az úr, hanem ország élén. A fityisz egy diktatórikus centralista párt. Lehet, hogy egy-két balfasz fityiszes mást gondol, mint a zorbán, de annak hamar befogják a pofáját (www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100129-madi-laszlo-ingatlando.html). Véleményem szerint a fityiszben és a kormányban nincs appelláta. Amit ez a hülye zobán kitalál, az úgy van, azt akkor is keresztül viszi az erőszakos ökörje, ha az egész világ a pofájába köp is! Aztán kijelenti a majom, hogy az ő görbe lábszárai nem remegnek meg, mehet a francba a fél világ, majd őseggfejsége megmutatja a tutit! Meg egyébként is: Gyurcsány a hibás!

halihalo 2011.01.05. 00:20:39

@ökörpöröly: A VV minőségéről nincs vitánk, de nem kötelező nézni, azt hiszem... Vagy már igen? :)

balfék 2011.01.05. 00:20:39

@ökörpöröly: Jól van ez így. Szívni a zombik is szívnak , nekik csak annyival jobb , hogy észre sem veszik, vagy még örülnek is neki.

parttalan 2011.01.05. 00:22:13

"...az amúgy a fontos ügyekhez képest huszadrangú médiatörvény"

Szégyelje magát, Török Gábor! Látom, tovább erőlteti az egyre fogyó -amúgy is gyenge lábakon álló - készérveivel folytatott nyalást.

ökörpöröly 2011.01.05. 00:24:21

Akkor mindenkinek további jó kommentelést, pihenést, egyebeket!

halihalo 2011.01.05. 00:24:56

@parttalan: ehhez csak annyit, hogy fontos ügyről (ami itt gazdasági és strukturális reformot jelentene - szerintem) sajnos még nem született törvény. Vagy inkább úgy mondom, hogy csak elkenő, semmin nem változtató, többször inkább rontó...

a-kis-herceg 2011.01.05. 00:25:48

@török gábor: igen ez a wihful thinking a média cézároknál ugy láccik gyakori. pár perce Tóta W. is belezuhant:

"Ha nem kapnak észbe időben Orbánék..."

w.blog.hu/2011/01/03/elnoki_porno/fullcommentlist/1#c12077175

hát én is tudom remélni, hogy a farkasok átszoknak a zöldségre, de csak ugy hirtelen kb azonnal... hát igen. nem vagyok zoológus, de ennek vszínűségét nullára teszem. minta hogyan politológus sem vagyok... de hogy orbán egy perc alatt demokrata lesz... hihihihi az orbán ék az nyomul...

balfék 2011.01.05. 00:26:09

@parttalan: Csak tudnám akkor miért élvez egyenlő jogot a véleményszabadság az élethez való joggal, ha huszadrangú kérdés?

BandW 22 (törölt) 2011.01.05. 00:26:38

"Ennek ellenére olyan veszteségeket szenvedett és szenved el a kormány az amúgy a fontos ügyekhez képest huszadrangú médiatörvény miatt, amelyeket egyáltalán nem kellett volna, s ezek alapvetően nehezíthetik meg a valóban lényeges célok érvényesülését."

Ezzel a megállapítással az a baj, hogy nincs a kormánynak 19 olyan ügye, ami ezt fontosságban megelőzi.
Sajnos.

dekol84 2011.01.05. 00:27:12

@ökörpöröly:

Ez a "Felcsúti Bronzbarna Tarkamarha" tetszik! Ez jó! Lájkolom! Ha megengeded használni fogom!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 00:28:09

@Diocles: ez a Kovács államtitkár gyönge kis suttyó. Ma láttam a tévében. Egy NB-3-as focicsapat sajtósának még klasszis is lehetne...

Meg 2011.01.05. 00:28:16

@török gábor: Bocsánat, túlzottan egyszerűsítettem és sarkítottam. Amiből erre a következtetésre jutottam, az a következő két mondatrész:
"...amikor világossá vált, hogy a homályosan megfogalmazott pontok (elsősorban az, hogy mikor, hogyan és miért lehet büntetést kiszabni) félreérthetők és elvileg politikai célokra is használhatók."
"Továbbra is állítom, hogy mindez 'csak' politikai vakság és önsorsrontó politika,..."
Többen utaltak már rá, hogy a XXI. században, Európában nem lehet egy kormány rendkívül kényes kérdésre vonatkozó törvényi szabályozását úgy kezelni, hogy -- hát istenem, kicsit homályos, félreérhető, de nézzük meg, mit hoznak ki belőle, biztos nem fogják rosszra használni.
Mindenesetre köszönöm a gyors választ.

a-kis-herceg 2011.01.05. 00:29:52

@dekol84: volt még egy: a kánaán felé félúton...

ja még: bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb...

ökörpöröly 2011.01.05. 00:30:34

@halihalo: Az alsós gyerekek már hardpornót, horrort, véres krimiket néznek, közben meg ezek az álszent faszok azon izgulnak, hogy a gyerek meghallja a "feldarabolta a bátyját" mondatot. Nevezhetném viccnek is az egészet.
Amit művelnek, az nem más, mint a társadalomban fellépő valós probléma bugyuta, ostoba szőnyeg alá való seprése azzal a felkiáltással, hogy amit nem látni, az nincs. Ráadásul mindent ki akarnak söpörni, ami nekik nem tetszik, de a másiké ...

török gábor 2011.01.05. 00:31:19

@balfék: meguntam a válaszolgatást erre a felvetésre, beleírtam zárójelben a bejegyzésbe...

Ventura Blvd 2011.01.05. 00:31:26

@a-kis-herceg: Már várom a reggelt. Amikor - Akitlosz esszéi mellett - ott vár majd LVI. Ladislaus (laszlo56) finoman kidolgozott tanulmánya arról, hogy - "Vezetőink milyen körültekintően és pontosan kicentizve parkoltak be ezen zsákutcába, megvárva, amíg a főúton elhúz a válság vihara. Európa is jó helyen lesz velünk itt, ahonnan megfigyelhetjük, miként küzd meg az USA és Kína a világ vezetőhatalmának pozíciójáért. És ha Európának volna valami sütnivalója, itt maradna velünk kormányzatunk következő húsz évében, és láthatná a Kína-India meccet is."

Asszem irigylem Lacust. Bár, valszeg nem írna, ha nem érzékelné, hogy a kormány egyedül nem bírja, és neki is be kell segíteni. Csak miért ír ilyen lassan? Én már rég megírtam volna, hogy minden a legnagyobb rendben? Zsákucca? Na és, a manyupból fussa parkolási díjra, nem?

ökörpöröly 2011.01.05. 00:31:54

@dekol84: Örömmel veszem! A "Cigány Szaddam" kifejezés is nagy tetszésre tett szert egykoron! Csak egyelőre nem tudom, hogy kinek számlázzak szellemi röppentyűimért!:P

Ručínský 2011.01.05. 00:33:40

"Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása – ezért is vallom, hogy a szándékokra vonatkozó külföldi bírálatok egy része valóban túlzás, félreértés vagy pánikkeltés."
"Ha ekkor van belátás a Fideszben..."

Na többek között ez sincs: a belátás. Ha valóban nyomást akar gyakorolni a külföld, akkor miért várjuk tőlük a bírálatokkal kapcsolatos túlzás, félreértés vagy pánikkeltés esetleges belátást?
Ja és nézem a Fideszeseket, de döbbenetet azt nem látok rajtuk.
SP pedig "komoly szolgálat" helyett az elvárt szolgálatot tette.

a-kis-herceg 2011.01.05. 00:35:52

@Ventura Blvd:

tegnap este is volt a "külföldi tökét szívassuk" mozgalmam második része.

egy óra az M6 oson. tejfel ködben 21-22h. kb 4-5 kamion idegesek voltak. és nem tudták hogy 22h ig tart csak a szívás.

ja és a kamionok fele "pennymarket", tesco, meg ilyesmi... a magyarok már nem vesznek semmit csak esznek... ebből ezt állapította meg, ja és a másik fele benzin-tanker.

panelburzsuj 2011.01.05. 00:36:07

@török gábor:

Kedves Házigazdánk!

(közjáték: szerintem soha ennyire intenzíven láthatóan még nem voltál jelen, mint ma, ennél a posztnál ... )

Föntebb írod valahol:

"ha meg akarunk ismerni (érteni) egy politikai szereplőt, akkor először is fel kell tárnunk a cselekvését meghatározó mozgatórugókat"

Én is úgy gondolom, hogy Orbán és Fidesze működésének velejéhez közelebb lehet férkőzni az indítékok fürkészésével, mint a felszín sokszor esetleges történéseinek csócsálásával.

Éppezért talán ott kellene kezdeni a jóindulat/rosszindulat latolgatását, hogy milyen emberi tulajdonságokból, milyen hívekből kovácsol magának tábort és tőkét? Mennyire építa a racionális meggyőzésre, mennyire az érzelmekkel való játékra?

Még jobban kisarkítva: optimizmusra, nyíltságra és bizalomra, vagy szűkölésre, gyanakvásra és félelmekre hajlamos hívekre épít-e jobban?

Mintának talán elég nagy az egy év alatt itt megfordult vendégeid serege. Olvastál bennünket: most olvass belőlünk!

komment1 2011.01.05. 00:40:10

@panelburzsuj: "szerintem soha ennyire intenzíven láthatóan még nem voltál jelen, mint ma, ennél a posztnál"

Gondolom, mert most aztán tényleg "helyzet van". De lehet, hogy rosszul gondolom.

porfelhő 2011.01.05. 00:43:35

Nem is értem, hogy ez az @ökörpöröly mit irogat nekem. nem is ér annyit az egész, hogy válaszoljak neki. ilyen b....stilus! szokatlan. nekem.

Ventura Blvd 2011.01.05. 00:46:42

@a-kis-herceg: Minden vicc nélkül - nagyon aggódom érted. Tudod, én bőven 100.000 km fölött mentem az elmúlt évek mindegyikében (egész Európában) és sokat láttam, túl sokat... Nem attól félek, hogy egyszer bepöccen egy ilyen kamionos, hanem attól, hogy bealszik. És akkor jön Ordnassac a kérdés kis lámpásával, hogy "Hol van radala, hol a-kis-herceg?"

Ha nem volt hatása a blokkolásodnak, hagyd abba, ha meg volt, hát mulass rajta a kispárnádon, kérlek.

BandW 22 (törölt) 2011.01.05. 00:47:33

Azért van annak valami bája, hogy Török Gábor huszadrangú kérdésként kezeli a szólásszabadságot.

balfék 2011.01.05. 00:47:36

@török gábor: Úgy látszik a Fidesz sem így gondolja, mert tudja , hogy törvény ilyetén megváltoztatásával egy huszadrangú kérdésből csináltak egy első számút.Valamiért nagyon fontosnak tartotta és az nem a gyermekek védelme a médiából áramló mocsok ellen. Akár elővágásnak is lehet nevezni , az elkövetkező súlyos gazdasági lépések megtételének reakcióinak elhallgattatására, vagy legalábbis szűk mederbe terelésére. Nem kell válaszolni! Már úgyis unod.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 00:55:49

@Roa: hihi, elolvastam vagy 200 A4-es oldal hozzászólást, mire akadt egy józan hang (a nyuszifejűn kívül).

panelburzsuj 2011.01.05. 00:56:35

@komment1:

Eddig itt alig vagy tán soha nem látott hozzászólók hosszú sora bukkant fel ma, meglepően összeszedett, alapos, jól fogalmazott kommentekkel.

Válámi ván ... - de hogy az igazi-e? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 00:57:30

@BandW 22: mondták már, hogy kimagasló a szemantikai potenciálod?

Ventura Blvd 2011.01.05. 01:04:26

@balfék: OK, válaszolok én. Túl sok észt, előrelátást feltételez ott, ahol az ösztönök uralkodnak.

(Ha legközelebb tévézel, kérlek, vagy vedd le a hangot, vagy csukd be a szemed, és hallani fogod Orbánnál és Gyurcsánynál is a kibicsakló hangot, a mondat közbeni indulatos nyelést, vagy a vöröslő füleket, a kéz berángásait, az ijedten földre meredő tekintetet. Szerintem, te is ismered ezeket.)

Egyébként nem vagy egyedül abban, ahogy túlspilázod a politikusok intellektusát. Az, hogy Orbán emlékezetesen megalázta a TV2-s Svábyt, vagy kenyérre kente Agresszolgát nem csak őt jellemzi, hanem az utóbbi kettőt is. Ugyanez az Unióban, de Moszkvában is, már nehezebben megy.

balfék 2011.01.05. 01:05:27

@panelburzsuj: Hogy is mondta a Nagyvezír, lőporfüstöt érzek a levegőben?

BandW 22 (törölt) 2011.01.05. 01:07:56

@Hepci: Maga Török Gábor írta azt, hogy a politikában a beszéd maga a cselekvés.

Nem mondhatjuk azt, hogy a médiatörvény huszadrangú kérdés, ha a médiatörvény a szólásszabadság kérdése.

Ebben szerintem Török Gábor nagyot téved.

A "nem tevés" valóban huszadrangú, mert nem kellett volna tenni.
A "tevés" meg borzasztóan fontos.

Vagy a politikai elemző fogalmazzon óvatosabban.

Ha nem akarja is, a politika része.

balfék 2011.01.05. 01:08:32

@Ventura Blvd: Azt nem lehet, hogy leveszem a hangot és becsukom a szemem? :-)

BandW 22 (törölt) 2011.01.05. 01:08:46

@Hepci: Maga Török Gábor írta azt, hogy a politikában a beszéd maga a cselekvés.

Nem mondhatjuk azt, hogy a médiatörvény huszadrangú kérdés, ha a médiatörvény a szólásszabadság kérdése.

Ebben szerintem Török Gábor nagyot téved.

A "nem tevés" valóban huszadrangú, mert nem kellett volna tenni.
A "tevés" meg borzasztóan fontos.

Vagy a politikai elemző fogalmazzon óvatosabban.

Ha nem akarja is, a politika része.

Ventura Blvd 2011.01.05. 01:11:11

@balfék: .....ilyeneket ne írj, mert leesek a székről, és felébrednek a gyerekek. Folyik a szememből a könny...:-)

panelburzsuj 2011.01.05. 01:11:55

@balfék:

Azt mondjuk legsűrűbben a nesztrottytól hallottam eddig ... :))

(Nesztrotty ősi házitroll, mostanában Nemzeti Gonosz Törpe néven házal.)

balfék 2011.01.05. 01:13:21

@Ventura Blvd: Ehhez azért megfelelő média "személyiségek" is kellenek.

panelburzsuj 2011.01.05. 01:20:23

@Hepci:

Hiába, no, az ötös számú tagkönyv máshova szokta letenni - a médiatörvény nagyobb discsőségére - a maga kiegyensúlyozott, etikus felebaráti józansága szellemi temékeit:

www.magyarhirlap.hu/velemeny/ugyanaz_a_buz.html

balfék 2011.01.05. 01:23:23

Na további kellemes agyizom mozgást! Jó éjt , oszt jó napot!

medve2 2011.01.05. 01:23:28

Tisztelt Török Gábor!

1. Magát a törvényt én sem tartom jónak, valóban homályosan fogalmaz, nem lehet kizárni a visszaélést.
2. A törvény körüli nemzetközi hiszti nem a törvénynek szól, Orbán politikájának. Magánnyugdíj, rendkívüli adó. És ne feledje, pécsi vízmű mint előjáték. Szolgáltatók és energetikai cégek még hátravannak (szerintem). Ez a törvény csak ürügy.
3. Orbán egy szempontból veszélyes a "fenálló rendre". Ha ezek a húzásai bejönnek, ha vévigcsinálja, precedenst teremt. Orbánék gazdasági-társadalmi lépései olyan társadalmi igényeket elégítenek ki, melyek erősek a társadalomban és legitimek. Leginkább a posztkommunista országokban, de máshogyan a többi EU-tagállamban is (manapság sokat üzen egy ír és egy görög értelmiségi is az IMF-nek).
4. Hogy mit akar Orbán a médiával és miért most fogadták el, az rejtély számomra. Nem zárom ki a baromságot, mint lehetséges megoldást.
5. Azért az egy hányinger, ahogyan idehaza egyesek valóban fűtik a hisztit és - bár Ön is próbálja elbagatelizálni a tényt - itthonról is segítik. Ugyanúgy, ahogyan tény, hogy a törvény egy baromság, ugyanúgy ez is tény. Nem a német külügy tette ki a táblát a brüsszeli szoborra és nem a luxembourgi csóka írt publit.

Ha össze kéne foglalnom: mindenki menjen a fenébe. Orbán is, drágalátos demokráciát féltő ellenzéki értelmiségieink is és a külföld is.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.05. 01:29:11

@török gábor: apropó "MÉDIATÖRVÉNY"

Az megvan, hogy KÉT új médiatörvényünk is létezik?
edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/143022.page

bioLarzen 2011.01.05. 01:31:47

@a-kis-herceg: Hát, igen... Az eddigi kormányok némelyike mintha arra hajtott volna/hajtana, hogy egy szemétdombon, egy vityillóban legyen király, nem azon, hogy a szemétdombból/vityillóból egy jobb, értékesebb, élhetőbb helyet teremtsen - megkockáztatva ezzel, hogy nem ő lesz a király... Mondjuk, együtt...

Gyurcsány és Orbán közös - és mélységesen súlyos - bűne, hogy ők uralkodni akartak/akarnak, nem szolgálni.

bio

bioLarzen 2011.01.05. 01:33:35

@török gábor: "nincs annál viccesebb, mint amikor tíz percen belül leszek kemény és félős egyszerre :) "

Miért, aki egyszerre fideszbérenc, kommunista, fasiszta jobbikos és liberálsbolsi bértollnok, annak ez könnyed ujjgyakorlat :)

bio

excopp 2011.01.05. 01:35:53

@medve2:
"Ha össze kéne foglalnom: mindenki menjen a fenébe. Orbán is, drágalátos demokráciát féltő ellenzéki értelmiségieink is és a külföld is."

- és velünk belgákkal mi lesz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 01:37:32

@panelburzsuj: eccer megnéznék egy Bayerzsóti-Gréczyzsóti ketrecharcot. :)

sárkányfő 2011.01.05. 01:38:34

"csupaszöklű politikai verekedő"-nek minősítette az amcsi nagykövet Orbánt. Ez magyarul kb. ketrecharcos.

Ez egy értelmes nő, pontosan kiszúrta a lényeget.

Érdekelne, mondjuk egy Zapateroról, vagy bármelyik skandináv, benelux miniszterelnökről mi lehet az amerikaik véleménye?

sárkányfő 2011.01.05. 01:40:28

"eltiporjuk őket" vö.: NER

Ordnassac 2011.01.05. 01:42:24

@török gábor: lassan ezekből is összeállíthat egy csokor, egy külön fejezet lehet kitelne egy könyvedben. Címnek tipp: Vörös kígyó és narancssárga béka. ;-)

Ordnassac 2011.01.05. 01:44:08

@Ventura Blvd: őszintén? Nem tudom. Hallgatólagos megegyezés vagy "úgyis vérbő a magyar, minek foglalkozni vele", tényleg nem tudom.

sárkányfő 2011.01.05. 01:48:25

@Ordnassac: mert nem tartják igazán nagy bűnnek a magyarok a félrelépést. ha úgy tetszik, kevésbé vagyunk álszentek, mint az amcsik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 01:50:15

@Ordnassac: alcím: "avagy f***kalapok tombolnak a blogomon"

Ordnassac 2011.01.05. 01:51:20

@Roa: a gond az, hogy ez kétoldalú (meg amúgy is gond). Nevezik őt itt a szocik emberének is igen gyakran, meg kriptoliberálisnak. Szóval elég széles a skála. Azonban meglepően jól bírja.

@sárkányfő: valami hasonlóra akartam utalni az idézőjeles megjegyzéssel.

panelburzsuj 2011.01.05. 01:54:40

@Hepci:

Születtél volna valami amfiteátrum tövébe! Lakomázás, gyilkolászás, paráznák ... :)

Én beérném külön-külön kifutóval is, mondjuk a sakálok meg a hiénák során. Alakíthatnának vegyeskórust ...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.05. 01:56:52

@1.szolo -2014;): Szóval nem egészen értem, mi volt az a cirkuszolás szilveszter előtt, hogy a nemzet golyós tolla írja v. nem írja alá, amikor:
- MÁR 2010. november 9-én ki is jött a TÖRVÉNY "a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól" (Magyar Közlöny 170. szám)

Nem véletlen, hogy épp ERRE a "smtv."-re hivatkozik 27 helyen is az az ominózus év végi "médiatörvény"!

Ordnassac 2011.01.05. 02:00:50

@1.szolo -2014;): az a médiaalkotmány, a lényegi részletszabályok a médiatörvényben vannak benne.

panelburzsuj 2011.01.05. 02:01:48

@Ordnassac:

Látod, én nem szoktam politikai jelzőkkel illetni, csak szelíden szakmázgatni szeretnék néha vele.

Nem is nagyon válaszolgat nekem ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 02:14:55

@panelburzsuj: arra lennék kíváncsi, mit tenne a két seggbenmegbújt dalonc, ha agyargás ("Kiontomabeledrusnyalibsibibsibuzihazaáruló" vs "Széjjeltéplekeurópéerdemokráciapiaszagúszégyene") közben lebontanák köztük a rácsot...
"Hát ezt most így hogy?" (Tornóczky Anita szóbeli közlése).

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.05. 04:01:11

NE NYALJ TÖRÖK GÁBOR!!!!!!!!!!!
Ez a médiatörvény csak az eddigiek csúcsa...de történt előtte jó pár Diktatúrára utaló intézkedés .---már azokért is jobb nyugat Európai országban előkerültek a fegyverek. Remélem itt is hamarosan!!!!!
..és jön az ORBÁN TAKARODJ ! és erősödik a lőporfüst szag!!!

BulatOkudzsava 2011.01.05. 04:03:39

Nem vak ez a ló, csak bátor... Nem politikai vakság, csak egyszerű rendszerhiba az, hogy a kormánypártok vezető politikusai a médiatörvénnyel szemben kialakuló nemzetközi tiltakozás elején nem tudták felmérni a probléma valódi súlyát és idejében korrigálni. A centralizált, kontraszelektált rendszerekben a főnök úgyis mindig jobban tudja, így előbb-utóbb elsikkad a külvilágból jövő visszajelzések jelentősége. Az élővilágban hasonló esetben károsodik a vészhelyzetekre adott válaszok finomhangolása, ami a külvilághoz való adaptációt, a túlélést teszi lehetetlenné.

Az már a belátási képesség teljes hiányát jelzi, ha mindenféle (jogos vagy nem jogos) kritika az ostromlott erőd képzetét erősíti föl a nemrégiben demokratikus választásokon kétharmados parlamenti többséget szerző kormánypártokban. Egyedül egy egész világ ellen: ez aztán a hősies dolog, bár nem sok sikerrel kecsegtet. Politikai önsorsrontás volt az első diplomáciai visszajelzések, sajtóvisszhangok után "szegény" Merkel kancelláron gúnyolódni, aki aztán kénytelen újra meg újra, egyre hangosabban elmagyaráztatni, hogy hova hány centi. Lehet, hogy az Európai Unió soros elnökségének átadási ceremóniáján két csoportkép készül majd: az egyiken 26 ország európai miniszterelnöke lesz, a másikon meg a magyar kormányfő?

BulatOkudzsava 2011.01.05. 04:04:03

Nem vak ez a ló, csak bátor... Nem politikai vakság, csak egyszerű rendszerhiba az, hogy a kormánypártok vezető politikusai a médiatörvénnyel szemben kialakuló nemzetközi tiltakozás elején nem tudták felmérni a probléma valódi súlyát és idejében korrigálni. A centralizált, kontraszelektált rendszerekben a főnök úgyis mindig jobban tudja, így előbb-utóbb elsikkad a külvilágból jövő visszajelzések jelentősége. Az élővilágban hasonló esetben károsodik a vészhelyzetekre adott válaszok finomhangolása, ami a külvilághoz való adaptációt, a túlélést teszi lehetetlenné.

Az már a belátási képesség teljes hiányát jelzi, ha mindenféle (jogos vagy nem jogos) kritika az ostromlott erőd képzetét erősíti föl a nemrégiben demokratikus választásokon kétharmados parlamenti többséget szerző kormánypártokban. Egyedül egy egész világ ellen: ez aztán a hősies dolog, bár nem sok sikerrel kecsegtet. Politikai önsorsrontás volt az első diplomáciai visszajelzések, sajtóvisszhangok után "szegény" Merkel kancelláron gúnyolódni, aki aztán kénytelen újra meg újra, egyre hangosabban elmagyaráztatni, hogy hova hány centi. Lehet, hogy az Európai Unió soros elnökségének átadási ceremóniáján két csoportkép készül majd: az egyiken 26 ország európai miniszterelnöke lesz, a másikon meg a magyar kormányfő?

BulatOkudzsava 2011.01.05. 04:09:25

Nem vak ez a ló, csak bátor... Nem politikai vakság, csak egyszerű rendszerhiba az, hogy a kormánypártok vezető politikusai a médiatörvénnyel szemben kialakuló nemzetközi tiltakozás elején nem tudták felmérni a probléma valódi súlyát és idejében korrigálni. A centralizált, kontraszelektált rendszerekben a főnök úgyis mindig jobban tudja, így előbb-utóbb elsikkad a külvilágból jövő visszajelzések jelentősége. Az élővilágban hasonló esetben károsodik a vészhelyzetekre adott válaszok finomhangolása, ami a külvilághoz való adaptációt, a túlélést teszi lehetetlenné.

Az már a belátási képesség teljes hiányát jelzi, ha mindenféle (jogos vagy nem jogos) kritika az ostromlott erőd képzetét erősíti föl a nemrégiben demokratikus választásokon kétharmados parlamenti többséget szerző kormánypártokban. Egyedül egy egész világ ellen: ez aztán a hősies dolog, bár nem sok sikerrel kecsegtet. Politikai önsorsrontás volt az első diplomáciai visszajelzések, sajtóvisszhangok után "szegény" Merkel kancelláron gúnyolódni, aki aztán kénytelen újra meg újra, egyre hangosabban elmagyaráztatni, hogy hova hány centi. Lehet, hogy az Európai Unió soros elnökségének átadási ceremóniáján két csoportkép készül majd: az egyiken 26 ország európai miniszterelnöke lesz, a másikon meg a magyar kormányfő?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 05:33:51

Apámmal van hasonló érzésem, mint a kormánnyal. Ha a fejébe vesz valamit, akkor az isten se tudja "lebeszélni" róla még akkor se, ha már nyilvánvaló baromságokat mond. Belelovalja magát és gyakran szándékosan még tesz egy lapáttal az egész hülyeségre. Aztán a korára, tekintélyére hivatkozva berekeszti a tovább vitákat, ami kábé azt jelenti, hogy még 5-10 percig akarja osztani az észt anélkül, hogy reagálni lehetne rá...

Ismerős valakinek ez a hozzáállás?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.05. 05:54:07

Nem a "Fidesz" a hibás ebben, hanem az, aki engedte a Szalai Anomália nevezetű dlettáns idiótát döntéseket hozni, meg úgy általában idiótákat engedn döntéshozni.

Link Elek 2011.01.05. 05:57:06

@Ordnassac:
@török gábor:
egy rovid kerdes:
Diktaturanak tartjatok a Fideszt, mint szervezetet? Ha a Fidesz a sajat belso szabalyaival állam lenne, akkor a beloruszia-amerika "demokracia tengelyen" hol helyezkedne el, milyen valodi allam lenne a kozeleben.

Nekem ugy tunik, hogy Orban a Fidesz ~20 evnyi vezetese kozben szerzett vezetesi tapasztalatait terjeszti ki Mo-ra.
Ez nem tunik szamomra pozitiv fejlemenynek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.05. 05:58:09

@medve2: "És ne feledje, pécsi vízmű mint előjáték."
Ja, hát én, mint ügyfelük, kurva szívesen tömném külföldiek pénztárcáját direktben. Azért álljon meg a menet, alapszolgáltatásokat nem kéne kiárusítani!

Nyilván a franciáknak meg nem tetszik, hogy elapadt a pénzforrás, de hát ez várható volt.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 06:04:49

@Link Elek: Érdekes kérdés. Inkább "klán" Orbánklán... Ha olaszosan akarod akkor Don Orbán Kán népe.

==T== 2011.01.05. 06:13:51

A „Schiff and Cohn” jellegű magyarázatok szerintem nagyon is helyénvalóak. Emellett ne feledjük, hogy az EU magasról tett a szlovák nyelvtörvényre és a Benes dekrétumokra, szóval szvsz nemhogy nem szabad meghátrálni ezügyben, hanem az előbbieket felhozva verbális ellentámadásba kell átmenni akár az egész EU ellenében.

porquenotecallas · http://antiblog.blog.hu 2011.01.05. 06:15:36

Gábor elemzései szinte mindig nagyon jók, alaposak, átgondoltak, higgadtak; elragadtatásoktól és irracionalitásoktól mentesek.
Most azonban túl visszafogott, amikor a világméretű "magyarellenes összeesküvést" rögtön legyintéssel intézi. Alapvetően így is kell kezelni a honi elmebetegek hasonló fantazmagóriáit az izraeli felvásárlástól a rózsadombi paktumig.
Itt azonban nem nemzeti-etnikai alapon, hanem súlyos gazdasági érdekek miatt valóban összefogtak ellenünk. Nem is igazán tudatosan.
Az IMF hazazavarásával, a különadókkal, a média (teljesen jogos!) szabályozásával, a szabad rablás és a szabad tahóság korlátozásának már a kilátásba helyezésével is annyi (ön)érdek került veszélybe, hogy ezek automatikusan egyfajta összeadódott formában, spontán egységfrontba tömörülve "ütnek" most minket.
De azért azzal kapcsolatban se legyenek illúzióink, hogy micsoda aknamunkát végeznek az MSZP és az egykori SZDSZ köreihez tartozó, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező háttéremberek. A külföldön megjelenő írások ugyanis abszolút nem tájékozottak, senki sem ismeri részletesen a médiatörvényt, hanem annak kiragadott elemei, ezek eleve pártos interpretációi alapján - akár őszinte felháborodásból is - írnak kígyót-békát.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 06:16:43

Amúgy szerintem terelés az egész médiaháború. A magánnyugdíjpénztárak lenyúlása folyik januárban. Erről kéne beszélni, de médiát lebénította az ellene indított támadás.
Ha ösztönös volt, akkor egy ösztönösen zseniális...
Mikor nem beszél mindenki arról, hogy lopják a pénztárcáját? Ha a pofáját is befogják. Mert akkor az az első dolga, hogy megpróbálja kinyitni a pofáját, de addigra kizsebelik. Aztán amikor már kap levegőt, akkor veszi észre, hogy husss.. Jogilag is oda a 3000 milliárd. A hallgatás beleegyezés, még akkor is ha közben be volt fogva a pofád...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 06:18:05

Gy.k.: Ezt a kormányt úgy lehet megbuktatni, ha marad mindenki PÉNZTÁRTAG. MOST EZ A SZAVAZÁS. Ha 2 millió munkavállló marad, ez a kormány MEGY...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 06:19:41

@Hari R. Seldon: 2 millió embernek EL KELL MENNI JANUÁRBA' ABBA A KIBASZOTT ÁLLAMI HIVATALBA!!!!!!!!!

Mer' Februárba má' nem jó... Akko' má nem mondatod...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 06:25:38

Legyünk képszerűek.

A 3000 milliárdos vagyon lenyúlása olyan, mintha az állampolgárok zsíros seggéből kivágnák 1 kg-t, megsütnénk, majd adókedvezmények nevezve feltálalnánk neki saját seggéből sült pecsenyét.

Mit mond ilyenkor az amnéziás leszedált állampolgár. Köszönöm nem kérek, mert az előző falattól is fáj a seggem...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 06:30:36

@Hari R. Seldon: Persze ez a gazdaságélénkítő folyamat, mer' mire befejezzük az evést már nem lesz lábunk se (ugyanis az volt a fő fogás). Aztán gyorsan elmegyünk rokkernyugdíjba, természetesen 100%-os államira, addig amíg még lehet, mert 3 év múlva nem lesz semmi a kasszába.

Ami nyugdíjat ma megkaphatsz, ne halaszd holnapra...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 06:34:08

A kannibalizmusnak is vannak fokozatai.
Van aki csak akkor eszik embert, ha az élete múlik rajta.
Van aki csak a más törzsekbe tartozókat eszi meg.
Van aki a saját törzsében is elfogyaszt pár alattvalót.
De a csúcson az autokannibalizmus áll... Amikor az egyén önmagát "eszi" meg.

A magyar társadalom a csúcson van.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 06:45:33

Most láttam az tv2-n Navracsicsot... Mint aki beszart, úgy állt az újságírók előtt (remegett a térde)... Kian ez is teljesen...

ubul2000 2011.01.05. 07:23:23

@Hari R. Seldon: "Ezt a kormányt úgy lehet megbuktatni,"

Eltévesztettél egy szót: kormány helyett országot kellett volna írnod

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 07:30:24

TV2-n szopatják a Kósát... ;) Ráadásul egy "butuska" nő...

Kalmár 2011.01.05. 07:38:33

@Hari R. Seldon: "2 millió embernek EL KELL MENNI JANUÁRBA' ABBA A KIBASZOTT ÁLLAMI HIVATALBA!!!!!!!!!"

10-30 ezer között megáll ez a nagy tiltakozás.
Az kb 1%

Kár erőlködni. Látom, hogy azok akiknak fájt a választási vereség, most próbálnak bebelkapaszkodni, minden fűszállba, de busójárásnak tűnik a politika az utóbbi hetkben.
Pár csalódott ember szörnyeket kerget, babonás félelemből.
Nem kell ez a nagy hiszti.
Amíg a melósokat, nyugdíjasokat, diákokat nyúzta a magyar kormány addig jó fiú volt a nemzetközi pénzvilág szemében.
Köszi.
Most egy kicsit belenyúltak az ő zsebükbe is és rögtön nekiállnak sivalkodni.
Nem baj, ez a világ rendje.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 07:40:50

@ubul2000: Egyébként tekintsd szavazásnak. Az emberek szavaznak. Ha 2 millió ember marad, a kormány megy. Ennyi emberrel már nem mer' kibaszni senki. Hogy elveszik 2 millió ember állami nyugdíját.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 07:45:17

@Kalmár: Fogalmazzunk úgy, hogy a tőke "nagyrésze" ha marad, akkor a kormány megy...

3000 milliárd. Ebből, ha 2000 milliárd marad, a kormány megy.
De az is lehet, hogy elég 1000 milliárd is. Nekem van 2,7 millióm benne, de szerintem van akinek 4-5 millió is lehet. A TOP 1/3 is elég... ;) 33%

Hmm?

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.01.05. 07:47:16

lehetetlen végigolvasni majd 700 hozzászólást!
Kedves Gábor, megint kevered a szezont a fazonnal, vagy ha úgy tetszik az okot az okozattal:
A fidesznek nincs politikája, nincs programja, nincs tartása, a [leendő] hanyatlás nyilvánvaló volt már jóval a választások előtt is. A probléma nem a rossz médiatörvény - amivel árt magának a fidesz, hanem a rosszul működő fidesz, aki, ami, vagy akik csak vergődnek és próbálkoznak mindennel, hogy talpon maradjanak, miközben azt sem tudják, hogy milyen hatása van annak, amit éppen tenni készülnek.

Mellékesen, ha ennyire sokan ellenzik ezt a bizonyos törvényt, akkor nem lehetne esetleg népszavazni róla?

Kalmár 2011.01.05. 07:48:40

@Hari R. Seldon: A top 1/3-nak több esze van annál, hogy elbukja a nyugdíját.
Várjuk csak meg, hogy mennyi profitot mutatnak ki a biztosítók.
Most a tőkét átutalják az államnak a kamatot kifizetik.
Érdekes számok lesznek, ha kiderül, hogy a te befizetett 2,7 milliód mennyit hozott.
Tartok tőle, hogy meg fogsz lepődni.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 07:52:28

@Kalmár: De nem annak kellene elmennie JANUÁRBA' A KIBASZOTT HIDEGBE, aki át akar MENNI??? Hát nooooormális????

Akko' kell MENNNNNNI, ha MARADNI akarok? Hát NOOOOOORMÁLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLIS??????

papas 2011.01.05. 07:53:30

@vicsigabi: ott a pont.

Török már szokásos utolsó bekezdése: "Továbbra is állítom, hogy mindez "csak" politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása – ezért is vallom, hogy a szándékokra vonatkozó külföldi bírálatok egy része valóban túlzás, félreértés vagy pánikkeltés."

Meg kell dolgozni azért a 20 deka parizerért, na.

Mr_Master · http://pszichoblog.blog.hu 2011.01.05. 07:55:49

"A szándékokra vonatkozó külföldi bírálatok egy része valóban túlzás, félreértés vagy pánikkeltés." ‹- Te pedig full fideszes lettél gabikám... gratulálok!

Gempacsöki boborján 2011.01.05. 08:04:26

Ez egy másik kommentelő véleménye,amivel nagyon egyetértek én magam is:
Amit Paulk Hefty ír, immáron többedik nekifutásra, azt el kell mondani mindenhol, kedves Martonyi, Orbán, Czukor (a berlini nagykövetünk) urak. Mert évek óta egy nyavalyatörte, bigott, ócska szoci klán vezeti az EU-t. És oda és vissza kell vágni nekik az "elnökséget", vigyék a hamis gyöngyöket a retekbe, nem kell az EU-elnökség. A médiatörvény kell, akár így, hibásan, basszus. Meg a multikra kirótt különadók kellenek. És a kettős állampolgárság, meg a piacbarát adó- és közteher-csökkentés, amitól fellélegzik a hazai PIAC, nem pedig paternalista megszorítások és erőltetett támogatások között nyomorodik, lényegében szocialistává. Kell a francnak az elnökség, a fene akar holmi díszpintységhez asszisztálni, az ország közvetlen, egyértelmű kárára.

Kalmár 2011.01.05. 08:05:00

Pont ideje, hogy véget vessenek a média korlátlan züllésének.
Egyenes vonalú egyenletes mozgással zuhan a szinvonal.
Nekem pont elegem van belőle, hogy du 3 kor horror filmeket reklámoznak olyan intrókkal, hogy a gyerek a frászt kapja.
Pont elég, hogy még az általam szeretett Discovery is reggel fél 8 kor sorozatgyilkos epizódot reklámoz egy elmebeteggel, akinek a kése alól fröcsköl a vér.
Elég, hogy egy valóságshowban 12 karika mellett buziskodnak prostik.
Elég abból, hogy a híradó veri a péntek 13 jeleneteit. Miért kell a legrészletesebben kifejteni a 7 órás hírekben, hogy miként kínozta egy szülő a gyerekét halálra?
Az emberek ingerküszöbe ezektől a sorozatos sokkolásoktól már nagyon magas. Ezek mitt embertelenné válunk.
Mindezek után pedig elég, hogy minden ilyen ügy miatt pár perces adásszünet a büntetés.

Sosem értek el eredményt ezekkel a simogató büntetésekkel.

Azt a kamu indokot, hogy akinek nem tetszik ne nézze pedig felejtsük már el.
Bármelyik csatornán bármikor ráfuthatunk ilyenekre.
Ezenkívül ha valaki ilyenekből akar élni akkor legyen 18-as tematikus csatorna, kódolva mint egy pornó adó.

kuktabúvár 2011.01.05. 08:05:38

@BulatOkudzsava: "A centralizált, kontraszelektált rendszerekben a főnök úgyis mindig jobban tudja, így előbb-utóbb elsikkad a külvilágból jövő visszajelzések jelentősége." Nem replika, hanem továbbgondolás:

Nem lehet, hogy Gábornak alapvetően igaza van?
Hogy a médiatörvény alapvetően egy véletlen elbaltázás?
Ne fogjunk már mindent közvetlenül Viktorra. Képtelenség neki mindent egyedül csinálni. Kialakított egy gárdát, egy "céget", a bajt én ott (is) látom, hogy a szakmai vezetői, döntéshozói, (és mostmár az államigazgatásban az operatív, végrehajtói) pozíciók betöltésénél minden bizonnyal fontosabb volt a politikai közelállás, elvhűség, mint a szakmai hozzáértés. Lehet minden lépésben Orbán ördögi taktikáját látni, de szerintem ő nem ennyire ügyes. Csak baromi rosszul irányíthja a csapatát. Egyetértve veled, olyan erősre szabta a felső kontrollt, hogy lent már jól sem mernek, tudnak dolgozni.

Kalmár 2011.01.05. 08:09:34

@Hari R. Seldon:
Nem. A cél az, hogy mindneki átlépjen az államiba. Ez így praktikus.
Elég furcsán artikulálsz. Gond van?

Gempacsöki boborján 2011.01.05. 08:10:01

Hisztiznek a németek a különadók miatt.Én a kormány helyében berezonáltatnám kicsit azt az eurót.D

Gempacsöki boborján 2011.01.05. 08:15:06

@Kalmár: Fel kéne már fognod végre azt a tényt,hogy az állam nem tudja támogatni a sok ingyenélő biztosítót,sem pedig azt,hogy a te magánnyuggerkasszába befizetett 1000ft-od után még hozzátegyen x összeget(mert mire fel tenne),továbbá ezek a befizetések sosem voltak a tied valójában és soha nem is lesznek.Valójában leépítette az ingyenélő láblógató biztosítókat és ennyi a történet.Aki pedig többet szeretne nyugger korában az tegye a bankba a lóvéját és ne várjon hozzá még állami segítséget is.Örüljetek ha apátok anyátok nyugdíját ki tudják még fizetni a jövő hónapban!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 08:15:48

@Kalmár: És aki nem megy ANNNNNAK kell MENNIIIIE???? Há' nooormáliiiis?

Neked küldöm Kalmár Pisatabácsi!!!!!!!! .;)

kuktabúvár 2011.01.05. 08:15:56

@Gempacsöki boborján:
Félreérted az EU-t.
Nem arról szól, hogy ki az erőssebb, hangosabb, hanem arról, hogy ki tud több, jobb szövetségeseket találni.
Ha Mao. a gazdasági fejlettségével (=fejletlenségével), erejével (=erőtlenségével), kompromisszumképességével (=képtelenségével) azt a konfrontatív politikát folytatná, amit te javasolsz, 3-5 éven belül csődbe jutna az ország. Az meg kinek lenne jó?
Éretem én az érzelmek, az öntudat, az érdekekért kiállás fontosságát, de ma a világ a reálpolitikáról szól. Aki ügyesen taktikázik (pl. Berlusconi) az szinte bármit megtehet. Aki minden szélnak szembepisil (pl. Észak-Korea), az meg élhet/halhat abból, ami a határain belül megtermelődik.

Doberdo 2011.01.05. 08:16:37

Tekintettel arra, hogy a gyáva mutatja magát a legbátrabbnak a
bukás kódolva van. A másik ok, hogy a FIDESZ-ben, mindenről
egy embernek van joga dönteni, ha pedig ő a "legnagyobb hajóágyú" akkor tényleg nincs mit tenni: "Ki kell várni a végét".

kuktabúvár 2011.01.05. 08:17:41

@Gempacsöki boborján:
Én a hangya nevében fellökném az elefántot.
Láttad azt a SpongyaBob részt, amiben Plankton buldózerével leigázza a világot?

sztd 2011.01.05. 08:18:12

@tildy:):
Ha minden igaz, Szlovákiában is az a rendszer van, hogy eladhatják a szavazatukat.

@Ringlósztár: Nos, az RTL-nek sem kell mennie. Sőt, az Uniónak sem kell idenéznie, ha nem tetszik. Eddig sem nézett ide. Szlovákiában nem lehet hirdetni magyarul, Brüsszel mellett nem beszélhet az ember franciául (mert az már flamand terület), ezek meg azon sírnak, hogy az RTL-en nem mehet leszbipornó kora délután? - Hát... nehéz az élet. :P

melus79 2011.01.05. 08:18:15

Olvasva a posztot,sok mindennel egyetértek Török Gáborral.De azzal,hogy
"Meg vagyok győződve arról, hogy sem ördögien okos elterelési szándék, sem a politikai cenzúra bevezetésének óhaja nem mozgatta a médiatörvény íróinak és megszavazóinak kezét."
nem értek egyet.

Mert akkor ez azt jelenti,hogy totál hülyék.Hogy fogalmuk sem volt,mit tesznek,20 év politizálás után,16 év ellenzéki és lassan 5 éves kormányzás után.Tele vannak jól fizetett szakemberekkel,és egy se mondta,hogy fiúk!ácsi!Ezt egész egyszerűen nem hiszem el.Ennyire nem lehetnek hülyék!
Ez a balliberális összeesküvés elmélet,meg egy vicc!Ha ekkora hatalmuk van a médián,külföldön,akkor miért nem ők vannak még mindig a kormányon?Undor ez a másramutogatós magyar mentalitás!Hát persze!Külföldnek nincs jobb dolga,mint szegény magyarokat szivatgatni,hisz egy USA jelentőségével bíró nemzetközi hatalom vagyunk.Elgondolkodtató ez a nemzetközi felháborodás.

A KE,meg egy ultravicc.Egy szánalmas paprikajancsi!A min.elnök meg úgy viselkedik,mint egy durcás gyerek,akinek elvették a játékát.Úgy 2002 tavaszán...Aztán most bosszút áll a nemzetén.Ez az oviban még elmegy,de azóta már illett volna kinőni belőle!

A diktatúra építésről meg az a véleményem,ha valami olyan sárga,mint a citrom,olyan az íze,mint a citromé,állagra,formára és minden paraméterre nézve olyan mint egy citrom,na akkor az egy citrom!!!Legfeljebb magyar narancs!:)tapasztalataim alapján azt kell mondanom,hogy diktatúra nem úgy épül,hogy ma demokrácia van,holnap diktatúra.Igaza van TG-nek,hogy mindent törvényszerűen intéznek el.Mondhatnám jogszerűen.ha a jog nem áll mellettük,hát alakítanak rajta.Demokrácia ez is,mint hogy maradjak a citrom hasonlatnál,a citrusfélék is különböző alfajtákból állnak,de attól egy lime-ot nem kever össze senki egy citrommal.Hát ilyen a mi demokráciánk.

Nálam az AB mizéria közben szakadt el a cérna,és azóta is hüledezem.Nem értem,hogy mi tetszik ez még mindig jó pár embernek.Az ilyen forma hatalmi struktúrában,csak olyan ember érezheti jól magát,aki szereti,ha vezetik.Pont úgy épül ki minden a szemünk előtt,hogy még látjuk a demokráciát,aztán egyszer csak azt vesszük észre,hogy túlhaladtuk.Olyan magyar módra demokrácia.Iszonyú,hogy mi megy itt,iszonyú,és ehhez még tapsolnak is sokan.Nem térek magamhoz,de komolyan.

a-kis-herceg 2011.01.05. 08:19:01

@Ventura Blvd: ennek akkor lesz hatása ha van forgalom. írtam, hogy szemből már kis teher után voltak fürtök... 7-8 kamcs. nagyon kicsi a téli forgalom. sima szabályszegéssel megoldható. kicsit nagyobb forgalomban már nem lesz veszélyes.

Kalmár 2011.01.05. 08:19:11

A Lengyelek a 7,5% ról 2 körülire csökkentik a kötelező nyugdíj befizetéseket.
Na, ezért indul nemzetközi kritika a Fidesz ellen. Új szelek fújnak és mi az elsők között vagyunk a reformokban.
A nemzetközi tőke nem tőlünk remeg. Attól, hogy a nagyok is példát kapnak és kicsit megszorongatják a szent tehén tőgyét.
Eddig érinthetetlenek voltak.
Ugyanez volt a bankadó ügye is.
Már pengetik, hogy Lengyelország pénzügyi megitélése romlani fog.......
Ja.
Ne feldjük, hogy a Lengyelek 55% adósságban vannak mi pedig 80%-ot hoztunk össze.
Ha nem elsők közt lépünk, elmerülünk ebben a mocsárban ahová a táncoló bohóc hozott minket.

red shield rapresentative 2011.01.05. 08:21:05

@Kalmár: Engem elkedvetlenít, hogy a magyar nemzet összetevőit szét akarja zúzni Orbán. Szét is zúzta! Nagyon rosszul esik, hogy nem a magyar nemzetet, hanem csak a Fidesz felső vezetését képviseli Orbán. Mennyire megalázó a Fidesz szavazók részére, amit az MSZP szavazókról ír.

"A tipikus szocialista szavazó azonban szerinte belefásult a politikába, nem annyira iskolázott, alacsonyabb társadalmi-gazdasági osztályba tartozik, és akár nyugdíj, akár munkanélküli segély formájában, de függ az államtól."

A fentiek tökéletesen illenek a Fidesz és jobbikos szavazókra is.

index.hu/belfold/2011/01/05/orban_nagykovetsegi_latogatasarol_ir_a_wikileaks/

Kalmár 2011.01.05. 08:23:11

@Gempacsöki boborján: Azt hiszem ezt nem nekem szántad.
Egyetértek. Amit én írtam ettől még igaz.
Azért kell így csinálni, mert az a cél, hogy mindenki visszatérjen az állami rendszerbe.
megpróbálták a Szlovákok is de olyan balfék módon, hogy 10-20% lépett át.
Ez így eredményesebb.

Kalmár 2011.01.05. 08:24:48

@Hari R. Seldon: Hazudnék ha azt állítanám, hogy értelek.

melus79 2011.01.05. 08:25:21

@Kalmár: Pedig,akinek nem tetszik,ne nézze.Évek óta leszoktunk a férjemmel a híradó nézéséről.Úgy negyedévente bepróbálkozunk,és megfogadjuk,hogy akkor továbbra se nézzük.És egyik szenny műsort se.Az én gyerekemmel nem fordulhat elő,hogy belefusson akármilyen horror,pornó vagy egyéb undormány képsorba.Ha mesét akar nézni,akkor max. a Minimax megy,de hónapok óta azt se látta.Amúgy a tv-n meg be van állítva a gyerekzár.Felelős felnőttként el tudom dönteni mit nézzek és mit nézessek a gyerekkel.Ne már a média legyen a hibás mindenért!Tudom,hogy sok felelőssége van,de elsősorban a szülőé a felelősség.Itt is megnyilvánul a magyar mentalitás,mint minden téren,nem a gyerek a hülye,hanem a tanár,a média,a szomszéd és mindeni a hibás.
Amúgy meg úgysem ez a cél,ez teljesen nyilvánvaló,tesznek ezek a nagy magyar alkotmányra(arra szó szerint),majd pont izgatja őket a gyermekek szellemi és lelki fejlődése!

Gempacsöki boborján 2011.01.05. 08:25:50

@kuktabúvár: Felmerült bennem hogy az EU-s hiszti esetleg amiatt is lehet,mert valami jó piacot horgásztunk el az orruk elől?OVI most tárgyalt kínában.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 08:28:30

Ja van egy jó hírem. Aki marad a magánba', az az állami nyugdíjkasszától megkapja az addigi befiztéseinek összegét.
A 24%-os eddigi járulékainak összegét, ami kábé háromszorosa annak amennyi a mnyp-ban van... (24% : 8% )

Kalmár 2011.01.05. 08:31:37

@MAGYAR KATONA: Fiurcsa következetetéseket vontál le.
Szerinted nem lett igaz amiket mondott?

A választást megnyerték.
A szocik annyit kaptak amennyit jósolt.
A jobbikot visszaszorították. már régen nem ők temetizálják a közbeszédet.
A fidesz a tanultabbakat és a munkából élőket támogatja, ők a szavazóbázisuk.
A dologtalanok most semmit nem kapnak.
Miért lenne a NEMZET szétzúzva??
Nem is értelek.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 08:32:03

@Kalmár: Világos ugye... Ha maradni akarok a pénztárba', akkor el kell mennem.... ;) Noooormális?????

Hát ha elmegyek a pénztárból, akkor elveszik a pénz... Hát noormális?

Gempacsöki boborján 2011.01.05. 08:33:33

Azért én ha újságíró lennék,mint ahogy nem vagyok,de ha az lennék,akkor most összefognék jópár újságíróval és eljuttatnék ezeknek nagy külföldi lapoknak mint nyújorktájmsz és társai egy velős közleményt,választ arra,hogy lebüdöspatkányozzák folyton folyvást ezt a szerencsétlen kis országot a "királlyal" együtt.Mert akármilyen is a hal feje,akkor is a mienk,mi választottuk,és ki kéne kérni magunknak ezt a hangnemet!Én személy szerint unom már hogy ennyire rászálltak Magyarországra és folyton köpködik!Mindezt azért,mert nem tudnak bennünket tovább pumpolni holmi külföldi cégek és imfes pofák!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.05. 08:38:54

@Gempacsöki boborján: Kellene nekik egy nagy BÍRSÁGOT küldeni. Rá kellene ereszteni az SzalaiAnnamáriát a The New York Times-ra...

bóra77 2011.01.05. 08:40:03

látom Gábor fél egyig bírta a gyűrődést!:)
Grat a kitartásához!

(most aztán egy darabig felénk sem néz:)

a-kis-herceg 2011.01.05. 08:40:07

Makovecz

"- Most majd tehet az agyrémek ellen. Egy hónapos sincs a hír, hogy tagja Tarlós István városarculati tanácsadó csapatának.
- Tényleg? Erről még nem is hallottam.

- Pedig Finta József, Zoboki Gábor, Ráday Mihály neve mellett az öné szerepelt a lapokban. Vegyes társaság.
- Tarlós István boldogan használja a közismert liberálisokat. Bojár Iván András, aki úgy gyűlöl engem, mint zsebben a kutyagumit, az V. kerület magas házainak referense. Nem tudom, mire jó ez, talán hatalomtechnika, s mint ilyen, lehet, hogy értelmes lépés, de olyan nagyon nem örülök.

- Nehezére esne együtt dolgozni mondjuk Fintával?
- Eléggé. Tudni kell, hogy Finta Jóska, mielőtt a nagy szovjet házgyárakat behozták volna Magyarországra, kapott két jelentős szállodamegrendelést az államtól. Úgy, hogy a hotelszárnynak panelből kell lennie. Megcsinálta. A hatalom meg azt mondta, lám, milyen szépek is ezek a panelek. Ennek örömére behozták az 53 négyzetméteres tömeglakásokat.

- Ön elvből nem épített volna panelt?
- Nem én. Úgy vacak, ahogy van. Hőszigetelése semmi, a hangszigetelése meg olyan, hogy ha az alattad lakó bekapcsolja a tévét, eldöntheted, érdemes-e neked is."

"Devecseren és Kolontáron viszont a jogászkodás és az önkormányzatiaskodás olyan helyzetet teremtett, hogy nem tudtunk úgy haladni, ahogy kellett volna. Jöttek a bankok is. A vörösiszappal együtt eltúrt házak közül jó néhányon jelzáloghitel volt. Erre közölték, hogy a hitelt akkor ők most ráterhelik a készülő házra. Erre csak annyit kérdeztem egy lakossági fórumon: fejsze nincs otthon? Ez lenne az adekvát válasz erre, semmi más."

hetivalasz.hu/itthon/mako-es-jeruzsalem-34280

Kalmár 2011.01.05. 08:41:27

@melus79: Nem értünk egyet. De nem baj. Én sem engedem a gyereknek a valóság showkat nézni. Ehez nem kell sok ész.
Sajnos azokon a csatornákon is történik ilyen ami alapvetően való a gyereknek.( lsd a discovery) Ugyanakkor az RTL -nek is vannak gyerekműsorai délelőtt nézi a gyerek, elmegyek a boltba és mire visszajövök lemegy egy híradó, na ne meséld már,hogy a te ott ülsz egész nap és kapcsolgatsz. De el se kell menjek, elég, ha nem ülök a nyakán.
Az, hogy a minimaxon kívűl mást ne nézzen egy 14 éves fiú az marhaság.
Szerintem az a felelőtlen mentalitás, hogy MINDENÉRT csak a szülő feleljen.
Pont azért, mert képtelenség a gyereket állandóan követni.
Amit tudunk megteszünk a gyerekért.
Sértő, hogy ezt kétségbe vonod. Igenis korlátozni kell a médiát IS, mert ennek a végén nyilvános kivégzések lennének.
Persze annak akit érdekel....
Szégyen ha csak a szükségletek kielégítéséről szól egy médium.

2011.01.05. 08:42:58

A baj ott van,hogy a "politikai vakság" egyre inkább párosul a "politikai feledékenységgel"

"Közlemény

A Fidesz Kulturális Tagozata felszólítja Medgyessy Pétert, hogy a kormányt irányítsa és ne a közszolgálati televíziók híradóit szerkessze.
A Magyar Televízió híradója szerkesztőinek leváltása után Medgyessy Péter a Duna Televízió híradója szerkesztőinek is közvetlen utasításokat kíván adni - derül ki a Magyar Nemzet mai híradásaiból.
Medgyessy Magyar Televízióban tett látogatása után leváltották a Híradó főszerkesztőjét, mert a miniszterelnök kifejezte elégedetlenségét. A Duna Televízió esetében brutálisabban járt el: magához "kérette" a Duna TV elnökét, s - ki-ki elképzelheti, milyen módon - közölte vele a híradó szerkesztésével kapcsolatos kívánságait.
A Fidesz Kulturális Tagozata megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja azt a hatalmi arroganciát, amellyel Medgyessy Péter beleavatkozik a közszolgálati televíziók hírszerkesztésébe. Felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy diktatórikus törekvéseit szüntesse be!
Hisszük, hogy a sajtószabadság olyan érték, amelyet minden józan értékrendű politikus és közszereplő alapvetőnek tart, és elfogadhatatlannak tartja a visszatérést a végrehajtó hatalom által közvetlenül irányított sajtó korába.
Kéréssel fordulunk ezért a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőihez, hogy a fenti - nézetünk szerint demokráciában elfogadhatatlan - törekvések ellen emelje fel a szavát.
Meggyőződésünk, hogy Medgyessy magatartása az Európai Unió bármely országában a kormányfő lemondását vonná maga után. Nálunk, mint tudjuk, még a titkosszolgálati múlt sem elegendő erre.

Budapest, 2003. október 21.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Kulturális Tagozatának Elnöksége"

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=16247

a-kis-herceg 2011.01.05. 08:45:05

@Link Elek: ezt mantrázom egy éve. én nem is szavaztam rájuk...

minden párt olyan országot épít, amilyen a saját szervezete...

ssi 2011.01.05. 08:45:27

@török gábor: @Ordnassac:
szerintem most "helyzet" van az országban,
de nem háború, amit meg kell vívni, s győztest kikiáltani

szerintem a zembereknek eligazodási mankókra van szükségük,
s most igazán nagyon:
van, aki hinni akar,
van, aki nem akar utcára menni

hogyan működik az AB?
ha ennyi nyitott és vitás kérdés van,
miért nem hallani őket?????

ha ennyi és vitás kérdés van
kihez lehet fordulni?
kinek, minek lehet hinni?

szerintem most "helyzet" van az országban,
s elég szomorú, hogy külföldről értetik meg velünk,
milyen is

Robinzon Kurzor 2011.01.05. 08:47:32

@török gábor:
"éppen a sok éves gyakorlat, az egyszerre lépés rutinja akadályozta meg"

Na, pont arról van szó, hogy ezzel a jelenséggel kellene valamit kezdeni, ezt kellene értékelni.

Hogy ez most egy kezelhető és kezelendő mellékhatás, vagy maga a működési szabály lényege.

Ezt a kérdést tetszett itten megkerülni a politológus bácsinak. ;-)

Kalmár 2011.01.05. 08:47:55

@melus79: A gyerek elszigetelése tv-től érdekes megoldás.
Van pár ismerősöm aki kipróbálta, vagy tartja is.
Azért nem kis hátrány a suliban ahol a szünetben beszélgetnek a gyerekek különböző témákról a te gyereked pedig nem tud részt venni ezekben, mert nem érti miről van szó.
Szerintem ez sem tökéletes.

baloo112 2011.01.05. 08:48:21

Nagyon egyet tudok erteni, szertintem nagyon jo iras.

Szomoru vagyok amugy es csalodott.
A Fideszben bizva remeltem, hogy ezt mar nem lehet folytatni amit a szocik csinaltak, mert ebbol mar mindnekinek elege van, hogy rokont tenni ismerost minden posztra. Lenyulni mindent, kisajatitani mindent.
Pedig lehet.
Abban is biztam hogy vegre hozzanyulnak azokhoz a rendszerekhez amikhez a komenizmus ota senki pl az egeszsegugy.... Nem. Ehelyet szentkoronas alkotmany lesz meg mediatorveny...

De valoszinu amilyenek az emberek olyanok a vezetok, hiszen sikk az alam becsapasa, a minimalber, az adookoskodas, a rokkantnyugdij....

Az orszag kicsi es jelentektelen kulfoldrol nezve ( meg azt se tudjak hogy hany Nobel dijasunk volt... ) az egesz csak szomoru, es sajnalatramelto...

László56 2011.01.05. 08:49:26

Szép jó reggelt Mindenkinek

Zsákutca írja az elemzőnk. Csak nem tudtam meg hogy miért zsákutca és mit kellene tennünk hogy kijussunk ebből az úgynevezett zsákutcából. Ha egyáltalán az. Én kétlem hogy a kormány zsákutcába került volna. Kellemetlen a szituációnk, de nem reménytelen. A nemzetközi nyomás kétségtelenül ott van a kormányon, ami ellen fel is kell lépnie. Teszi is a kormányunk. A kompromisszum keresésével. De öntudatosan, nem pedig meghunyászkodva. Jól teszi mert így kell az Unióban fellépni.

Más kormányok már megmutatták az utat hogy ilyen esetekben mit is kell és lehet tenni. Hiszen nem vagyunk egyedül, kik a saját nemzetük érdekeit védik. Emlékezzünk a franciákra, azelőtt az osztrákokra, hogy a német kormány eszkapadiáiról már ne is beszéljek. Hiszen tőlünk most is azt követelik tartsuk a hiánycélt amikor ők maguk már évek óta nem tartják be a szerződésüket az unióval. Nem kell félni, jó társaságban vagyunk. Minden ország szeretné a saját érdekeit védeni és a közösségből a maximumot kihozni. Mink is milliárdokat kaptunk, és még többet is kaphattunk volna. Annyit hogy abból az országot kétszer megújíthattuk volna. Ha az előző kormányaink nem gazdálkodták volna el a fejünk felett. Az unióban egyik országnak sincs sok joga a másiknak valamit is a szemére hányni. Emlékezzünk csak az unió korrupciós dolgaira. Ajaj. Oldalakat lehetne megtölteni vele. Még a végre lelépő biztosunk is otthon érezhette magát benne, pedig hát, -ha másban nem is, de abban-, volt és van elég gyakorlata.

A polgáraink viszont félnek. Nem szoktak hozzá hogy a magyar kormány az érdekeiket védi. Az pedig minden esetben konfrontációt jelent. Igaz, nem kell kommunistának lenni ahhoz hogy valaki a kormányunkat kritizálja. Helytelen álláspont lenne. De a kritika csak akkor segít, ha építő módon történik. Ebben az esetben romból. Rombolja az uniót és az országunkat is. De, miért ?

Mert a politikájával sarokba akarja szorítani a tagállamait. A franciákat ugyanúgy mint az osztrákokat. A németeket ugyanúgy mint minket, és lehetne sorolni a végtelenségig. Nálunk is, kompromisszum nélkül megkövetelnek egy hiánycélt, de ha a kormányunk ezt tartani akarja, akkor meg az a baj. Követelik hogy másképp tartsa be. És evvel egy szabad tagország politikájába szólnak bele. Megengedhetettlenül ! Itt a magyar kormánynak kell kompromisszum nélkül cselekednie. Az ország érdekében. Az unió érdekében. Sokan azt hiszik minálunk hogy az uniós törvények felette állnak az ország törvényeinek. Tévesen. Mert csak részben igaz. Polgáraink csak nagyon hiányosan vannak informálva az unió berendezkedéséről és szabályairól. Nem véletlen, hiszen csak így lehetett kirabolni őket.

A magyar kormány teszi a dolgát. Védi a népet és védi az uniót. Az erejétől és lehetőségeitől függően. Kompromisszumokat keres, anélkül hogy feladná önmagát. Jól és helyesen teszi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 08:49:34

@melus79: már hogyne lenne érdemes tévét nézni. Például mostanában adják a Qatar Opent a Jurosporton...
A helyzet nem mostanában alakult így... az újságírók gyámságra vágynak... de legalább szponzorra... ez a legegyszerűbb megélhetési forma... megbújni egy jól fizető seggben...

a-kis-herceg 2011.01.05. 08:49:39

@porquenotecallas: "e azért azzal kapcsolatban se legyenek illúzióink, hogy micsoda aknamunkát végeznek az MSZP és az egykori SZDSZ köreihez tartozó, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező háttéremberek. A külföldön megjelenő írások ugyanis abszolút nem tájékozottak, senki sem ismeri részletesen a médiatörvényt, hanem annak kiragadott elemei, ezek eleve pártos interpretációi alapján - akár őszinte felháborodásból is - írnak kígyót-békát"

az akna munkáról inkább a te hsz ed jut eszembe. konkrétumok nélkül lebolsikomcsizod a teljes nyugati sajtót ánblokkk. és annyira tartasz minden külföldit, hogy 1-2 magyar baller lóbálja...

ennyire egyszerű világlátással neked maradhat a "bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb..." politika

különvélemény 2011.01.05. 08:49:56

@Kalmár: "Pont ideje, hogy véget vessenek a média korlátlan züllésének.
Egyenes vonalú egyenletes mozgással zuhan a szinvonal."

tv2 mostanában:
hírblokk: 100% ban bűnügy vagy haláleset
beszélgetés Jacksonról: bevágnak egy thriller klippet youtube-os fostubus kép kb 8 bites mono hanggal

Éljen a minőségi szórakoztatás!

idontknow 2011.01.05. 08:57:03

Kedves Török Gábor,

nem először érzek egyfajta sajnálkozó toleranciát az írásában, miközben úgy vélem, a médiatörvény esetében ennek nincs helye. A törvényt jogvégzett emberek írták, és feltehetően tudják, mit írtak. Azt gondolom, kettő darab kérdésnek van értelme.
Alkalmas-e arra, hogy cenzúrázni lehessen? A válasz: igen.
Van-e a vezetőit brutálisan hosszú időre székbentartó hivatal fölött bármilyen kontroll lehetőség? A válasz: nincs.
Ha bennem laikusként ezek a kérdések fölmerülnek, kizártnak tartom, hogy jogvégzett embereknek eszébe sem jutott. Ezesetben kénytelen lennék azt feltételezni, hogy az interneten vásárolták a diplomájukat, de adózzunk annyi bizalommal a Fidesz politikusainak, hogy valóban elvégezték a jogi egyetemet.
E röpke, logikai alapon lefolytatott játék eredménye így mégis csak az, hogy egy ilyen törvény nem véletlenül ad lehetőséget egy -- figyelem, kedves Fidesz iránt elfogultak! -- bármikori kormánynak a cenzúrára, hanem biztosítani akarja, hogy élni is tudjon vele.

Robinzon Kurzor 2011.01.05. 08:57:08

@török gábor: "a "szabad választás" fogalmán nincs mit vitázni. megakadályozzák-e adminisztratív szabályok a hatalomváltás lehetőségét vagy sem. ennyi."

Mennyi?

Milyen adminisztratív szabályok azok, amelyek megakadályozzák a hatalomváltás lehetőségét, és melyek azok, amelyek "csak" annyira korlátozzák, hogy formailag meg nem akadályozzák, de gyakorlatilag lehetetlenné teszik?

De nézhetjük a gyakorlati oldaláról is, csak orientálás céljából. Hol van jelenleg "szabad választás", és hol nincs?
Magyarország? Oroszország? Fehéroroszország? Irán? Észak-Korea?
Bármilyen más, a határ érzékeltetése szempontjából szerinted lényeges példát is szívesen olvasnék, tehát hogy x ország még igen, de y már nem, mert ...

Mert ha csak az a követelmény, hogy legyen választás és ott indulhasson más is, mint akit Orbán Viktor személyesen jóváhagy -- akkor biztosan lesz "szabad" választás, tehát nyertél.

a-kis-herceg 2011.01.05. 09:01:56

@MAGYAR KATONA: "Nagyon rosszul esik, hogy nem a magyar nemzetet, hanem csak a Fidesz felső vezetését képviseli Orbán. Mennyire megalázó a Fidesz szavazók részére, amit az MSZP szavazókról ír"

sajnnálom. naiv vagy és idealista. a pártok bűnszervezetek. tudod is a valós céljukat. és mégis...
1. a Szövetség alapszabálya (12.. szóból 47 re lehet mondani hogy nem közvetlenül a párt hatalom megszerzéséről beszél..)
2. a fides szavazók tudták hogy martony lesz a gazdasági, pintér a teljhat belügy...
3. a Szövetségnek nem volt programja.

2 706 292 birka. megérdemlik... a főbirka meg azon izgul, hogy a szokásos akoljával akkor tud nyerni, ha kevesen mennek el szavazni. ez a demokrácia... azt is lexarja. csak maga és a párt... MINDEN ÁRON. ha belepusztul 10millió ember akkor is...

idontknow 2011.01.05. 09:05:35

@különvélemény:
évek óta nem nézem se az RTL-t, se a TV2-t, mi több, az idióta karika miatt magyarországi székhelyű adókat is alig nézek. Ehhez a távirányítómon lévő gombokat használom, nem a médiatörvényt. Kipróbálásra ajánlom.

Kalmár 2011.01.05. 09:05:48

@a-kis-herceg: Szerinted kinek kellett volna nyerni?
Tényleg érdekel.

Kalmár 2011.01.05. 09:06:48

@a-kis-herceg: Szerinted kinek kellett volna nyerni?
Tényleg érdekel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 09:09:38

@a-kis-herceg: Martonyival mi baj van? Emlékeim szerint jóformán az egyetlen épkézláb külügyminiszterünk volt a rencerváltás óta.
Terjesztették róla, hogy aláírt - mit is pontosan? Aligha mozoghatott bárki külföldön úgy, hogy nem vállalt extra szolgáltatásokat. A másik opció egy jelenleg max. 35 éves külügyminiszter kiválasztása.
PS más tészta (durum al dente).

II/III-as 2011.01.05. 09:11:27

"A szándékokra vonatkozó külföldi bírálatok egy része valóban túlzás, félreértés vagy pánikkeltés." - Árulja már el, kedves Török Gábor, hogy melyik része! Ugyanis Kósa azzal kezdte a ma reggelt, hogy a külföldi sajtó azt sem tudja, hol van Magyarország, másrészt meg a gazdasági intézkedéseket veri le rajtunk az a külföldi sajtó, amelyiknél meg kell csak nézni, kik a nagy hirdetőik. Ebből következően a német állami tévé főszerkesztője, a BBC, a berlini kormányzat, a Pravda, az Observer, hogy csak párat soroljak azok közül, akiket nem feltétlenül a "hirdetők" tartanak el, de a fidesz szerint mind multinacionális megbízásra félti az európai normákat és a véleménynyilvánítás szabadságát. Ezt állítja az a párt, amelynek Ön az abszolút megkérdőjelezhető lépéseit folyamatosan elmaszatolja, bagatelizálja. Egyszerűen bunkón viselkedik a kormányzatunk, Ön pedig ezt valamilyen indíttatásból nem tartja tartalmi kérdésnek, a vélemény sarokba szorítását huszadrangúnak gondolja, a külföldi véleményeket ahogy a fidesz egy kalap alá veszi és jóformán kiröhögi, annak ellenére, hogy nem arról van szó, hogy a karvalytőke panaszára reagál így a piaci sajtó, hanem komoly állami szinten szólják meg az országot. Önnek Török úr talán mindegy, hogy külföldön járva mit gondolnak arról a helyről, ahonnan jön, de sokaknak nem. Én nem akarok sehova egy sötét, korlátolt, autoriter, hatalmi gőgtől nevetségessé váló provinciából érkezni, még ha kósa lajos magasról is tesz a Hortobágyról a nyugati világra. Vannak ebben az országban jónéhányan, akiknek Európa fontos, nem pedig egy szakajtó kollégista öntömjénezése és hatalmi mámora például Ön által is legitimizálva.

ssi 2011.01.05. 09:16:37

"ha a balliberális újságírók félelmei igazolódnának, kész leszek teljes szolidaritást vállalni velük. "
"sietősen megalkotott törvényen, amelyet még a kormány egyik tagja is elnagyoltnak nevezett, biztos lenne mit javítani, de ahol fasiszta veszély van, kinek van kedve paragrafusokon pepecselni, normaszövegen módosítgatni?"
www.mno.hu/portal/757520

a legtöbb sajtó anyagi gondokkal küzd, s a nagy összegű bírságok megszűnésükhöz is vezethet.
a nagy összegű bírságok kivetésének indokai közvetlenül nem politikaiak lennének, csak közvetetten.

@posztból:""„alkotni”, „rendet tenni” ezen a téren" - eddig arra gondoltunk, hogy ez az alábbiakat jelenti: általában a magyar nyelv helyességének, színvonalas alkalmazásának védelme, konkrétan a kiskorúak védelme pl. a trágár szavaktól, vagy az emberi méltóság védelme pl. a félelemkeltő képi-hangi megnyilvánulásoktól - a 2. idézetben viszont mit jelent a "fasiszta veszély"?

Devil 2011.01.05. 09:17:02

@különvélemény: Akkor ne nezd. Nem kotelezo. Nem a te penzedbol megy (mint az MTV) hanem a hirdetok penzebol.

Devil 2011.01.05. 09:17:38

@különvélemény: Akkor ne nezd. Nem kotelezo. Nem a te penzedbol megy (mint az MTV) hanem a hirdetok penzebol.

Devil 2011.01.05. 09:19:34

@különvélemény: Akkor ne nezd. Nem kotelezo. Nem a te penzedbol megy (mint az MTV) hanem a hirdetok penzebol.

Devil 2011.01.05. 09:20:32

opsz. ilyen az internal server error :)

Kalmár 2011.01.05. 09:21:41

@Devil: Indítsunk egy neonáci csatornát? Jópofa lesz.
Nem hiszem, hogy gond lenne, akinek nem tetszik majd nem nézi.
Sőőőt szerintem egy pedofil csatornát is indíthatnánk, csak a hirdetőkből éljen. Tudod akinek nem tetszik nem nézi.

Nem unjátok még ezt az óvodás kifogást?
Nem szabályozhat mindent a piac.
Ez az ostoba liberális istenkép csődbe ment.

álomszép 2011.01.05. 09:23:05

Látom, @László56 irt, megírta a tutit . kormányunk "kompromisszumot keres, anélkül, hogy feladná önmagát" ! nagyon jó. teccik.
kedves lászló56 Ön nem akarná feladni önmagát?:)

különvélemény 2011.01.05. 09:28:06

@Devil:
Nem az én pénzem?

"A Legfőbb Ügyészség vizsgálatot kezdett az országos kereskedelmi televíziók szerződéseinek meghosszabbítása ügyében. A TV2 és az RTL Klub 2007-ben lejáró szerződését nyáron váratlanul és idő előtt hosszabbította meg további öt évvel az Országos Rádió és Televízió Testület. A versenyeztetés nélküli, változatlan feltételekkel történt hosszabbítást már tavaly nyáron is többen támadták. A mostani ügyészségi eljárást Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese kérte."

"Az ügyészség szerint sem a folytatólagos és súlyos törvény-, illetve szerződésszegéseket, sem az új szerződés megkötésének legkorábbi lehetséges időpontját nem vette figyelembe" az ORTT, amikor szerződéshosszabbításról döntött."

"A szocialisták és az SZDSZ azért támogatják, hogy a Tv2 és az RTL Klub ezentúl milliárdokkal kevesebbet fizessen az országos frekvencia használatáért, mert nem akarják kockáztatni a kampányidőszakot."

Ez mind Index headline.

Kalmár 2011.01.05. 09:30:49

@a-kis-herceg:
Kedves kisherceg.
Eltűntél mint szürke szamár a ködben.
Nemrég megtudhattuk tőled, hogy a Fidesz alapszabályából kiviláglik, hogy olyan diktatórikus a felépítése amely előrjelezte ezt a félfasiszta diktatúrát amely már a spájzban is tombol.
Megtudhattam, hogy hány birka volt akik rájuk szavazott, mert nem tájékozódtak olyan alaposan, mint te.
Itt ülök bután és már világos, hogy milyen hibát követtem el, de még mindig nem tudom, mi lett volna az üdvözítő megoldás.
Ne kínozz kérlek szenszej.
A tudás forrása mellett fekszem félholtan és szomjan halok!!!

Segíts kire kellett volna szavaznom! Ki az akinek az alapszabálya is oly demokratikus, hogy átkozzam vak szememet, amely nem látta meg a gyöngyöt a kavicsok közt??

Nehogy összerombold a felépített heroikus alakodat azzal, hogy nem mered elárulni, kire is szavaztál........
Na mi újság?
Köpködni könnyebb, mint kiállni valamiért?

különvélemény 2011.01.05. 09:31:20

@különvélemény: "Ez mind Index headline."
Vagy lead, de ezen nem veszünk össze.

II/III-as 2011.01.05. 09:33:15

@Kalmár: Nem a piac szabályoz mindent, óriási tévedésben vagy, és rendkívül ostoba, ócska és primitív a felvetésed. Ugyanis léteznek törvényességi garanciák, illetve büntetőjog, valamint törvényi szabályozás. Honnan veszed azt az idiótaságot, hogy náci és pedofil csatorna indítását csak egy törvényeken felül álló médiahatóság tudja megakadályozni? Ostoba liberális istenkép? Te is felcsúton kapod a képzést? Hm? Csak mert az alapprobléma nem az, hogy minek a törvényi szabályozás a tartalom terén is akár, hanem hogy erre miért kell a törvényalkotói és bírói hatalmi ágon felül álló, kizárólag kormánypárt káderei által felügyelt és működtetett hatóságot létrehozni? Vajon miért nem elég a törvényi és bírói garancia? Aki ostobaságot beszél és végtelenül nincs tisztában azzal, hogy egyáltalán miről, az te vagy. Náci meg pedofil tévét vizionálni, amennyiben egy médiahatóság nem büntethetne zeneszámok lejátszását, meg egyoldalú hírszerkesztési alapelvek betartását, meg vélemények közlését, meg a net felügyeletét, ehhez tényleg butának és alázatosnak kell lenni, meg is teszed.

különvélemény 2011.01.05. 09:36:44

@Devil:
Mégegy:
"A Viasat 3 utólag jelezte, hogy a megkötött díjnál akár nagyobb öszszeget is hajlandó lett volna fizetni, bár őket nem kereste meg senki."

ssi 2011.01.05. 09:37:06

"indoklás nélküli felmentés miatt támadták meg többen is...
A médiatörvény kapcsán eddig csak egy indítvány érkezett az LMP-től ...
... magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó jogszabály ügyében több indítvány érkezett...
....98 százalékos különadó kapcsán .... erre vonatkozó indítványt a szóvivő még nem látott."
atv.hu/belfold/20110105_negy_torveny_az_ab_elott

Aldobói.Feldob 2011.01.05. 09:39:14

Midig elcsodálkozom Török Gábor hihetetlen éleslátásán. Szerintem nincsen hozzá hasonlóan tisztán gondolkodó politikai elemző a hazai pályán.

(Kedves Gábor, elnézés a direkt arcba dicsérésért, de nem állhattam meg, mert olvasva néhány veled opponálót, azt kellett látnom, alapvetően nem értik meg a gondolameneteidet. Kár. De úgy látom, a tisztánlátást az emberek többségénél valami mindig elhomályosítja, nyilván nagyon bonyolult kérdés, hogy kinél-kinél mik a mozgató rugók. És óhatatlanul elkezdődnek a legkülönfélébb "rugózások".)

a-kis-herceg 2011.01.05. 09:40:32

@Kalmár: nem kell neked semmit gondolkodnod. te csak bizd rá a farkas barátaidra magad. majd én gondolkozok helyetted is az ország államcsőd utáni jövőjén... addig csak nyugodtan mulassatok a nyugdíjra félre tett pénzünkből...

kire szavaztam volna... a fides re

(még 1990-ben utoljára ogy-n. azóta nem volt elfogadható program és szervezet, egyik pártnál sem, azaz tudatos választás)

és nem is csináltam ilyet, mert én csak több tízmillákat adtam (adóként évente) hogy akik ezt vállalták a társadalmi munkamegosztáson belül. sajnos most keresem a pénzem. 20 év alatt többszázmilla adó.

én is kérdem. hol vannak a pártok? amikre lehet szavazni. erőltessük ezt a rendszert?

a szavazó-adózó állampolgár a felelős? azért hogy nincs politika? (egyébként részben igen, felelős). de ahhoz azért talán jogom van hogy rávilágítsak, hogy akik ezt a "terhet" magukra vállalták, azok nem teljesítették a feladatukat.

szval amig Isten ad erőt és TG helyet, addig ezt elmondom. ha téged zavar, ugorj egyet, amikor az én hsz em látod...

Kalmár 2011.01.05. 09:41:19

@II/III-as: Igyekeztem kihámozni mondanivalódat a trágárság hegyei alól.
Látszik ,hogy te tényleg ebben a médiában szocializálódtál.
Nekem az a törvényi szabályozás amin röhög a tv csatorna, nem tűnik hatásosnak.
Számtalan büntetést kapott már a valóságshow-k miatt erre tegnap valami buziskodás folyt 12-es karika mellett.
Tényleg, tök jók a törvények, nem?
Hát nem.
A náci és pedofil példa szándékosan túlzó példa arra, hogy nem lehet azzal a kifogással megengedni akármit, hogy akinke nem tetszik ne nézze.
Látom, hogy ezt nem érted, de tudod olyan ostoba ócska primitív (és már nem is tudom idézni tovább kedves szavaidat) vagyok, hogy nem erőltetem tovább.

Neked jók az eddigi törvények árnyékában kinőtt szennycsatornákat nézni nekem nem.
Szerinted azt néz mindenki amit akar, szerintem nem.
Most új törvények jönnek.
Tartsd be és kész.

a-kis-herceg 2011.01.05. 09:42:03

@Hepci: azt elirtam, az matolcsy:)))) gazdasági mellé írtam.

a-kis-herceg 2011.01.05. 09:45:21

@Kalmár:

nem értem a kérdést. természetesen ha 4 maffiózó közül van választásod ez nem ment fel az alól, hogy maffiózót válassz és utána az ikszedre hivatkozva mindenen átgázolhassanak.

ha eléd tesznek négy totál rossz munkaszerződést, vagy munkavállalót miért lenne jobb a rossz a SEMMI nél? ezt nem látom be....

Kalmár 2011.01.05. 09:48:09

@a-kis-herceg: Ez egy elég kényelmes megoldás nem??
20 éve nem szavazol, csak osztod az észt és gondolkodsz helyettem is?
Aha.
Láttad a Muppet Showban a 2 öreget a páholyban?
Ismerős?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 09:50:51

Nyugi emberek.
A Fidesz már teszteli a médiahatóságot.

Bajer Zsolt : Ugyanaz a bűz c. szerkesztőségi álláspontával.

A Fidesz-alapító és véleményvezér épp mártírnak áll, hogy bemutassa, mennyire szükség van erre a törvényre.

Imígyen szóla történelmi kultúrharcukról és a tömegsírról :

" Magyarországból „bűz árad” – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…"

"...Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben..."

Rémlik, hogy az orgoványi gyilkosok a beásottak fejét kutyákkal tépették szét.
Szóljon valaki, ha tévednék...

" Magyarországból „bűz árad” – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben… "

nyünyüge 2011.01.05. 09:51:22

@László56:

Ez aztán az ambíció!

Most már nemcsak a nyugdíjakat, a földet, a vállalkozókat, az egézségügyet, ...., a magyar népet védi meg pártunk és kormányunk, hanem az egész úniót.
Az úniót önmagától vagy az ilyen - a magyarhoz hasonló - önértékelési zavaroktól küzdő kormányoktól fogjuk megvédeni?

Reszkessetek egerek :)!

Devil 2011.01.05. 09:52:03

@Kalmár: Szerinted ez tortenne? Te magadtol felsz vagy masoktol? Ja es hol vannak azok akik a holokauszt-tagadas buntethetosege miatt tiltakoztak? Akkor nem tetszett nekik a media szbaalyozasa most meg igen?
@különvélemény: En meg a Magyar Radiotol es TVtol szeretnem megvonni az allami tamogatast mert erosen torzitanak. Gondolom ezt te is latod. A koncesszios dijakba miert nem szoltak bele az ORTT fideszes delegaltjai?

fontana_X 2011.01.05. 09:53:54

Bár Török Gábor gyakran próbálja mentegetni a fideszt és Orbánt, ez az egyik leginkább szűklátókörű bejegyzése, ami már-már megalázza szerzőjét. Azt gondolom, hogy a médiatörvényt nem lehet és a kritizálók nem is fogják kiragadni abból a politikai környezetből, amit Orbán teremtett. A médiatörvényt olyan politikai kurzus hozta létre, amelyik egy 8.1 millió szavazóval rendelkező országban 2.7 millió szavazói támogatás birtokában minden gátat igyekszik elmozdítani totális hatalomépítése útjából. Korlátozta az Alkotmánybíróságot, feltétlen végrahajtó kegyenceket ültetett a Számvevőszéktől kezdve Főügyszségig minden vezető pozícióba 9 évre bebetonozva. A médiahatóság élére egy volt pornóújság főszerkesztőt (Szalai szerint csak erotikus újság volt) ültetett szintén kilenc évre úgy, hogy a testületnek egyetlen nem-fideszes tagja sincs. Ám a fidesz legrémisztőbb és leggaládabb tette a visszamenőleges törvénykezés bevezetése, amit kb. az 1600-as évek óta civilizált államban soha nem tettek meg. Ettől kezdve a jogbiztonságtól megfosztott országban a „fortélyos félelem” igazgat. Megvan az eszköz bárkinek és bárminek az ellehetetlenítésére, ami a hatalom útjában áll. Mindezekkel kapcsolatban Török azt sugallja, hogy lehet bízni a farkasban, mert ott járt a tanyán és a kecskesajthoz hozzá sem nyúlt. Azt, hogy eközben az összes jószágot legyilkolták Török Gábor nem említi.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 09:55:08

@simonmondja.: Bocs a duplázásért.

Na most akkor Bayer a gyilkosok, vagy az áldozatok helyébe képzeli sorsát...?

török gábor 2011.01.05. 09:57:30

@fontana_X: totális hatalomépítés? nem kellene vigyázni a felsőfokkal? miért nem elég azt állítani, hogy valami nem tetszik, nem jó, rossz irányba visz stb?

Devil 2011.01.05. 09:58:28

@különvélemény: Bar tulajdonkeppen tetszik ez az erveles. Ezek alapjan en is beleszolhatok mit ad a HirTV es mit a Maria Radio? Mert akkor szeretnek beleszolni, ugyanis az egyik egy olyan szervezetet nepszerusit aminek tobb pedofil tagja is van (koszi az otletet @Kalmár: ) Van reformatus media? Abba is szeretnek beleszolni, megbuntetni oket es kitiltatni a zsidozo szerzoket.
Megegyszer, koszi az otleteket! Nem gondoljatok hogy forditva is elsulhetnek a dolgok? Ja nem mert total elfogulatlan, koztiszteletben allo es feddhetetlen fidesznyikekbol allo bizottsag fog majd donteni arrol mi a jo es mi nem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 09:58:56

@II/III-as: nézd, komám, nekem se tetszik az önkényuralmakra emlékeztető médiaszabályozás, de ez meg enyhén (?) demagóg, amit írsz. Ugyan mutass már nekem itthon bármilyen területet, ahol rapid módon működik az igazságszolgáltatás, de legalább a jogszolgáltatás. Igen, tudom, két országgyűlési képviselő vagy politológus becsületsértési ügyét megtárgyalják gyorsítottban - meg a - részben ártatlan - honpolgárok katonai juntákra emlékeztető rögtönítélésére is emlékszem pár évvel ezelőttről.
Van még valami?

a-kis-herceg 2011.01.05. 10:01:29

@Kalmár: egy éve osztom az észt. neked is ingyen. ha nem érdekel ne olvasd. előtte mint írtam is csendben adóztam (csak).

a maffiaszervezetekre szavazók között van különbség. a nyertestre ikszelők: BŰNRÉSZESEK. a Szövetséggel szövetkezve a zsákmányszerzés érdekében ikszelnek, aztán hogy ők a végén nem kaptak semmit, az a bűnszervezeti bűncselekményeket nem ignorálja...

török gábor 2011.01.05. 10:01:48

@II/III-as: az a része, hogy azért kell ez, mert a Fidesz politikai cenzúrát akar bevezetni, diktatúrát akar létrehozni stb. ennyit állítok, nem mást. különösen nem azt, hogy ez ne lenne politikai hiba, ne lenne öngól és ne ártana az országnak.

a-kis-herceg 2011.01.05. 10:02:06

@Kalmár: egy éve osztom az észt. neked is ingyen. ha nem érdekel ne olvasd. előtte mint írtam is csendben adóztam (csak).

a maffiaszervezetekre szavazók között van különbség. a nyertestre ikszelők: BŰNRÉSZESEK. a Szövetséggel szövetkezve a zsákmányszerzés érdekében ikszelnek, aztán hogy ők a végén nem kaptak semmit, az a bűnszervezeti bűncselekményeket nem ignorálja...

különvélemény 2011.01.05. 10:02:58

@Devil:
"Törvénytelennek nevezte a díjcsökkentést Szalai Annamária, az ORTT Fidesz által delegált tagja, mondván, az ügyben "formálódó MSZP-SZDSZ koalíció" közvetve olyan ügyön - nevezetesen a médiahatóság költségvetésén - változtatna, amelyet évről évre törvény szabályoz."

jjulie 2011.01.05. 10:04:10

@török gábor:

gábor, amikor a disznóparély térdig nem nagy dolog megállapítani: gazos a kert

különvélemény 2011.01.05. 10:04:56

@Devil:
Én tényeket írok, te meg demagogizálsz, így nehéz lesz.

Kalmár 2011.01.05. 10:04:58

@Devil: Nem túl világos, hogy mit akarsz. Biztos az én hibám.
A holokauszt tagadás, hogy jön ide?
Még most sem értek vele egyet.
Mindenki aki egy történelmi esemyényt meg nem történtnek mond, hülye.
Ezért börtönbe küldeni még nagyobb hülyeség. Ne tanítson iskolában és ne állítsa a közmédia példaképpé.
Ráadásul a Fidesz ettől elfogadóbb volt, annyit kért, hogy a kommunizmus bűneit se lehessen tagadni és ha nincs ilyen kettős mérce akkor benne van. Mi köze ennek ahhoz, hogy a mérhetetlen sok erőszakot csillapítani kell a médiában?

török gábor 2011.01.05. 10:05:44

@Robinzon Kurzor: bocsánatot kérek, minden tiszteletem mellett azt kell mondanom, hogy ez nevetséges kérdésfeltevés. valóban nem lát különbséget egy szabadnak nevezett és egy valóban szabad választás között? komolyan nem érzi, hogy az 1985-ös (kötelező többes jelölés ellenére) és az 1990-es magyar választás közötti különbséget?

James Pond 2011.01.05. 10:05:54

Visszasírom amikor még csak egy TV adó volt, Kossuth, Petőfi, Bartók a Pacsirtán és a SZER... ezek a "tacskók" a parlamentben meg azt sem tudják miről beszélek....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 10:11:20

@fontana_X: Jézusom! Lehet, már többé vendéglőbe se mehetek oda, ahová kedvem tartja? A postaládába pedig bedobnak egy közlönyt, kinél vegyek kenyeret (kerületi fityiszpék)?
Látom, az ellenzék tiszta tekintetű vezérei sorozatos autóbaleseteket szenvedtek az elmúlt hetekben, Bauer Tamást pedig holtan találták Ferihegyen, amikor éppen kivándorolni indult. Miközben várt a fapados jetre, a melegszendvicsébe légyölő galócát tett az elhárítás. Konrádot mérgezett esernyővéggel terítették le egy berlini kávéházban. Rogán felszólalásában a parlamentben poszthumusz kávéházi konrádnak nevezte őt, a röhögéstől fuldokolva.
Hát ez van, itt mindenki szem a láncban.

II/III-as 2011.01.05. 10:11:26

@Kalmár: A trágárság jelentése után kellene nézned. Másrészt nem ebben a médiában szocializálódtam. Harmadrészt minden törvény annyit ér, amennyit betartatnak belőle. Ha ezt képtelen megtenni kétharmaddal egy parlamenti párt kormánya, akkor azért nem a média a hibás, ezt kérd számon a szeretett pártodon. Negyedrészt én olyat nem mondtam, hogy akinek nem tetszik vmi, akkor ne nézze, a saját teoriáddal hadakozol. Ötödrészt az általad említett egyik szennycsatornában pár hónappal ezelőtt ugyanez a hatalom a pártod egyik samesza révén még magas részesedést kívánt szerezni, azzal nem volt bajod? Hatodrészt fogalmad sincs arról, mit nézek, mit nem, mire van igényem, mire nincs, mit utasítok el magam is, mit nem. Hetedrészt ha az eddigi törvényeket nem tartották be szted, akkor honnan veszed, hogy ezt be fogják? Csak mert ezt állítja a pártod? Le kellene már szakadnod róla, hogy tisztán láss.

Kalmár 2011.01.05. 10:13:53

@a-kis-herceg: Értem. Így örökre bölcs maradhatsz.
Azért óvatosan ostorozz. Lehet, hogy valaki megtalálja a saját érétkeit képviselő pártot, és bár nem 100%-osan ért mindennel egyet mégis gondolhatja úgy, hogy inkább ez a hozzám legközelebb álló párt kormányozzon, mint akárki.
Emiatt ostoba birkázni úgy, hogy te nem vállalsz kockázatot és nem állsz ki senki mellett........

cambridge.on 2011.01.05. 10:17:50

Bármennyire kontroverziális a média törvény,vannak (lehetnek)
kedvező hatásai.
hvg.hu/itthon/20110105_feljelentes_bayer_zsolt_mediahatosag

Tippeljünk, mennyi büntetést kell fizetnie?
10 ezerrel kezdek.
természetesen a hivatal átvállalja a fizetést BZs helyett.

@Kalmár: Lehet gyereket nevelni tv nélkül is.
Nem baj, ha nem tud arról társaival beszélni, mit mutatott a tv este 8-9 óra után.

Devil 2011.01.05. 10:19:30

@különvélemény: Ja ilyenkor hirtelen demagogia lesz :)
Es azt is szeretenem tudni az allam mennyit ad az egyhazaknak, es azt is hogy a HirTV mennyit koncesszios dijat fizet es egyaltalan kik penzelik es mibol? Meg azt is szeretnem tudni mennyibe faj nekem Viktorka levelezese a nyugdijasokkal.
@Kalmár: Amikor az mszp probalja visszaszoritani a fasizalodast az a szabadsag megsertese, tehat a szabadsag fontosabb mint a fasizalodas. Amikor a fidesz felszamolja a szolasszabadsagot az a fasizalodas megakadalyozasa miatt lengedhetetlenul fontos tehat a a fasizaslodas hirtelen sokkal fontosabb mint a szabadsag.
Lehet hogy ezek nem a te szavaid (bocs nem olvasom vegig a kommentjeidet) hanem csak ugy altalaban a jobboldali propaganda ervei, amit te is folyton szajkozol.

Devil 2011.01.05. 10:22:24

@Kalmár: Nem kellett volna 2/3-ot szereznia a fidesznek. Ami most van arrol a biztos fidesz szavazok tehetnek leginkabb.
Hogy szerintem kinek kellett volna nyernie (kisherceg helyett valaszolva mert engem is erdekel a kerdes): az a szavazo maganugye :) de ami most van azt epelmeju ember nem akarhatta.

Kalmár 2011.01.05. 10:24:36

@cambridge.on: Nem szivesen ismétlem önmagam.
De utoljára megpróbálom.
Nem az este 8-9 utáni műsorokkal van a baj.
Nálunk is 9 kor alvás van, hiszen másnap suli.
Ahogy leírtam az a baj, hogy reggel 7,30 kor, du 2-kor és hérvégén is napközben, normális gyereknek való műsor szünetében a reklámban vagy a híradóban tűrhetetlen jelenetek mennek. Ezt szigorúbban kell büntetni.

különvélemény 2011.01.05. 10:25:36

@Devil:
Ha nem tudod mit jelent a demagógia, nézz utána.

Egyik sem fizet, de nincs is koncessziós joguk.
A HírTV-nek, meg az ATV-nek fizetnek a kábeltévék, meg a nagy maszop-fityesz mutyinak köszönhetően az Antenna Hungária.
A nagy maszop-fityesz mutyi során azt találták ki, hogy a közszolgálati televíziók sugározzanak HD-ben 3X-or sugárzási díjért, így a fent említett 2 tévének nemhogy fizetni nem kell, de még ők kapnak pénzt.

Kalmár 2011.01.05. 10:27:24

@Devil: Bocs, hiogy nem válaszolok, de nem olvasom a kommentjeidet. Csak az látom, hogy hülyeségeket szajkózol.
Jó(volt) veled vitázni.

II/III-as 2011.01.05. 10:27:36

@török gábor: Az a véleményem, és a 98-02 közötti kormányzásuk is azt vetíti számomra előre, hogy márpedig az a része sem túlzás, sőt realitás. Van nekem erről hipotézisem, sztem 2012-ben választásokat akar a fidesz. Ennek a sikerét készíti elő az eltapsolandó magánnyugdíj által elodázott életszínvonal csökkenés, addig fog kitartani a pénz, a médiapolitikájuk, az alkotmánybíróság megregulázása, a népszavazás kikerülése, gyakorlatilag minden eddigi tettük.

Szimba 2011.01.05. 10:30:06

Én azon akadtam el, hogy ennyire amatőr hogyan lehet egy párt vezetősége, amelyik egyetemet (főként jogot) végzett emberekből áll, már vagy 20 éve dolgoznak a politikai életben, vesznek részt törvények hozásában, és egészen közelről láthatják a külpolitikai irányokat is.

Egy kőműves csapat is józan paraszti ésszel eljutott volna legalább odáig, hogy a nagyobb buktatókat elkerülje ennyi idő alatt.

Vagy talán éppen a közelség miatt nem látják a fától az erdőt?

Amatőrök! Végtelenül haragszom rájuk, mert az, hogy ők buknak vagy sem számomra érdektelen. Az viszont, hogy ismét, ők is csak ártanak az országnak - akár jóindulatúan, akár nem - , az nagyon elkeserítő.

nyünyüge 2011.01.05. 10:33:11

@jjulie:
bocs, de legyen inkább paréJ !

Szimba 2011.01.05. 10:34:55

@cambridge.on:

Gyereket valóban lehet tévé nélkül nevelni. Sőt! Mindez igaz kb. óvodás kor végéig.
Utána viszont vagy viszed Waldorf iskolába, vagy legalább egyes, életkorának megfelelő műsort végignézel vele. Nagyon kegyetlenül tudják a gyerekek kizárni a "más", ill. más nevelésben részesülő gyereket.

(Később meg úgyis megtalálja a módját, hogy barátainál, máshol megnézzen talán még károsabb filmeket is).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 10:37:13

@Szimba: Ezek nem kőművesek.

Ezek kordonbontó társaság.

II/III-as 2011.01.05. 10:37:45

@Hepci: Én is értelek téged, de már mondtam itt, hogy a törvények betartatása a szankcionáló, bírói hatalmi ág dolga. Kétharmados hatalommal arra hivatkozni, hogy ez nehézkes és problémás, igencsak álságos érv. Ilyen erővel a polgári peres eljárások lassúságára és teszetoszaságára hivatkozással egy törvényen felül álló igazságszolgáltatási szervet is létre lehetne hozni. Vagy az APEH mellett működő beszedő, kiróvó hivatalt. Itt az alapelv a baj, és az, hogy sokan ezt beveszik, hogy média felügyeletre, szankcionáló hivatalra szükség van. Nincs. Vannak ide vonatkozó jogszabályok, van bíróság, van hivatal, tessék azokat ráncba szedni, ez amúgy is ígéret volt. Impotenciára hivatkozással ne kerüljük meg a hatalmi ágakat, mert az igenis autoriter, önkényes és ahogy ez jelen pillanatban áll, kontrollálhatatlan hatalomgyakorláshoz vezet. Máskülönben mi célt szolgálna az igazságszolgáltatás egy részét a független bíróságoktól a hatalomhoz vonni?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 10:40:02

@cambridge.on: Te el tudtad ezt olvasni ?
Kicsit följebb már kopiztam az első bekezdést, ahol le is ragadtam.

Kiváncsi leszek a szövegelemzésekre.

Szimba 2011.01.05. 10:40:44

@jjulie:

Nézd, Zsüli!
Az ember egy nagyon gyatra, sőt bűnös pártkoalíció után igyekszik megadni az esélyt egy másfajta politikának, kormányzásnak.

A 29 törvényből párat hülyeségnek tartottam, de nem annyira jelentős hibának, az alkotmány újraírása, az Ab. korlátozása mind belső ügy, és elfogadható volt. Schmitt Pál nevetséges, de egye fene!

A mnyp egyértelműen tudható volt, hogy a kisajátítás miatt sokakat érint rosszul - rossz lépés volt, de még ez is magyarázható.

A sajtószabadság viszont már nemzetközi mércével mérhető dolog, és egyértelműen bírálható.

A kert most kezdett gazosodni, még lehetőség lenne az irtásra.

Az viszont bizonytalan, hogy hány választó reménykedik még ezután is, vagy tér vissza a Fideszhez.

Devil 2011.01.05. 10:41:24

@Szimba: Na ezert folosleges a gyerekek vedelmere hivatkozva (na jo tudjuk hogy ez csak urugy) mediat megregulazni (egyebkent eddig is jo volt a gyerekek vedelme): ugyis eljut hozza olyasmi ami meg nem neki valo. Ahogy a cigit is kiprobalja majd, a fuveset is.
A gyerekeket a szulok tudjak megvedeni es nem is feltetlenul tiltassal (ugyis az lesz a legvonzobb ami tiltott) hanem azzal hogy felkeszitik arra amivel talalkozhat, olyan kapcsolatot epitenek a gyerekkel hogy bizalommal forduljon a szulohoz es ok maguk is felkeszulnek arra hogy kezeljek a gyerek problemait.
Persze egyszerubb a mediat okolni mindenert. Urugynek legalabbis jo.

Szimba 2011.01.05. 10:43:27

@simonmondja.:

"Világosodik lassacskán az elmém. A legenda oda..." (J.A.)

Marad nekem az LMP?????

fontana_X 2011.01.05. 10:46:11

@török gábor: A bejegyzés célja, mondanivalója elsősorban az volt, hogy a médiatörvény nem önmagában szimbolizálja a totális hatalomgyakorlás felé tett lépéseket, hanem abban a komplex környezetben, amelyben megszületett. Nem lehetséges másként elemezni! A törvény fő hibája, hogy a bármely médiaorgánumot ellehetetlenítő hatalmas bírságok kivetése vélhetőleg egyetlen ember kezébe került érdemi kontroll nélkül, aki nyilván a legfelsőbb hatalom akarata szerint fog eljárni. Egy olyan hatalom, amelyik az Alkotmánybíróság jogkörét megnyírbálja, ha úri kedve úgy diktálja, amelyik visszamenőleges hatállyal törvénykezik, amelyik fölöslegesnek tartja a társadalmi kontultációt, az egy rugalmasan értelmezhető sajtótörvény égisze alatt is azt tesz, amit akar. Hogy mennyire rosszul mérik fel a helyzetet, azt a nemzetközi reakció arrogáns kezelése is jelzi. Nem csak az a fontos, hogy a bírálóknak igaza van-e vagy sem. Az is fontos, hogy a kemény bírálatokat csípőből elutasító, kompromisszum-képtelen magyar kormányzati reagálás olaj a tűzre. Ha belegondolok, hány milliárd forintot hozott az idegenforgalomnak, tehát az országnak, amikor Tony Curtis igyekezett jó hírünket kelteni, akkor el sem tudom képzelni, milyen veszteséget okoz az a döbbenetes negatív sajtókampány, ami az ország rossz hírét kelti. Ezt csak a hatalom félrevezetettjei kezelik úgy, ahogy Orbán teszi. Józan paraszti gondolkodással sokkal diplomatikusabb megoldást kellene keresni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 10:46:57

@Szimba: A hídat akkor kell megválasztani, amikor a folyóhoz érünk.
Lehet, hogy ácsolni kell egyet.

James Pond 2011.01.05. 10:48:12

Kérdezem a hozzáértőktől, hogy amikor az AB jogkörét korlátozzák "teszem fel", akkor XY alkotmánybíró megteheti azt, hogy fel áll és azt mondja - "ebben nem veszek részt !"és elhagyja a társaságot, vagy nekik is gerincsebészre van szükségük, mert feltételezem anyagi gondjaik nem lehetnek.

Szimba 2011.01.05. 10:49:37

@Devil:

Egyértelműen csak ürügy volt a gyerekek védelme.

- szülők felkészítése,
- minőségi nevelés, oktatás,
- ped. képzők helyreállítása,
- pedagógusok megbecsülése, anyagiakkal is,

Mihelyt normális, legalább közepesen művelt, szocializált és választani tudó fiatalok kerülnének ki az iskolákból, máris más lenne a tévéműsorok nézettségének aránya, máris lehetne színvonalat emelni, hiszen az adók rákényszerülnének.

Szimba 2011.01.05. 10:51:28

@simonmondja.:

Nem én leszek, aki ácsolom. De, ha elkezdené valaki, lehet, hogy segítenék.:-)

Devil 2011.01.05. 10:51:49

@Szimba: Hat ebbol egy ponttal sem tudok egyeterteni.
A koalicio gyatra volt (ennek is megvan a maga politikai tortenete), bar hogy mi az igazsag azt az erosen iranyitott HirTVbol nem fogod megtudni (most mar az MTVbol sem) de a masfajta kormanyzas, fidesz (azaz orban) gyengei is ismertek voltak - neked lehet hogy elfogadhato arnak tunt Orban elmebaja, nekem most sem tunik annak.
A 29 pontrol lesujto a velemenyem; a fidesz nem tett kozze a valasztasok elott programot es meg most sem lehet tudni mit akarnak a valasztasok utan fel evvel nincs koherens programjuk.
Az mnyp miko volt egyertelmu? Es kinek? Reformokra kertek felhatalmazast nem ujabb pazarlasra, a jovonk felelesere!!!
Na megiscsak van egy pont: a sajtoszabadsag amiben egyetertunk. Szerintem a kerdes egyaltalan nem mellekes (mint TG szerint) ennek ellenere szerintem az elsodleges celja az eltereles pld az mnypkrol; nem erdekes hogy a nyilvanossaghoz mi jut el, hogy a mediatorvenyt hogy alkalmazzak (nyilvanosan) mert a hatteralkulrol nem tudunk semmit. Eleg az eroszakkal fenyegetni, teljhatalmat adni valakinek a kezebe ahhoz hogy megszunjon a szabadsag, nincs szukseg nyilvanosan elni is ezzel az teljhatalommal.
Ezert nincs igazuk azoknak akik szerint tul nagy a felhajtas.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 10:51:57

@Mr_Master: "Te pedig full fideszes lettél gabikám... gratulálok!"

Ezt abszolút nem gondolnám. Gábornak annyiban igaza van, hogy a külföldi sajtó egy nagyon súlyos problémára a sajtó hangulatfokozó (néha túlzó) eszközeivel próbál meg valóságos érzelmeket kiváltani saját, Magyarországot nem ismerő (a mi viszonyainkat elhinni sem akaró) polgáraikra. Ha tényszerűen leírnak dolgokat, akkor simán elsiklik felette a közvélemény.

Ettől eltekintve az a "túlzás" teljesen jogos. Láthatjuk, hogy a poszt objektivitásra törekvése rögtön a támogatás érzetét váltotta ki a jobboldalon is, pedig vannak a posztban súlyos bírálatok. De a tényszerűség ebben a politikai környezetben a "cinkos, aki néma" érzetét keltheti. És most azt is figyelembe kell venni az elemzéseknél, hogy hova juthat ez a törekvés a jövőben. Hiba, ha jövőbe előrevetítést objektivitásra hivatkozva elhagyjuk.

Második Szóló 2011.01.05. 10:53:08

Tisztelt Török Gábor!
Legyen szíves árulja el nézeteit a mozgatórugókról. Én a miértekre akkor is kíváncsi vagyok, ha az okok ismerete a következményeken már nem segít. Láttam a hsz-ok között, hogy van, aki például azzal támasztja alá e Médiatörvény szükségességét, hogy ne mehessen leszbipornó az RTL Klubon, sőt tovább is lép, megállapítja: aki a törvény ellen van, a leszbipornót támogatja. Hát nekem pont az ilyen logika miatt büdös az egész, mert arra alkalmas, hogy egymást fikázzuk a törvényhez való viszonyulás alapján, arra meg nem, hogy a kuruc.info, a youtube, vagy a wikileaks tartalmait szabályozza. Ezúton üzenem mindenkinek, hogy amióta a video nevű szerkezetet feltalálták, teljesen mindegy, hogy milyen időpontban adják a leszbipornót. Szintén üzenem, hogy minden TV-hez adnak egy távirányítót, amely segítségével át lehet kapcsolni a 700-as klubra, vagy főzőműsorra annak, aki nem kíváncsi a VV-re. Távirányító = Médiatörvény egy demokratikus országban. Nem tetszik = nem nézem. Nagyon jó, hogy a Magyar Televízióban leporolják a régi magyar filmeket, így legalább megtudjuk, van-e még rájuk igény. Ha nincs az nem jelenti azt, hogy nem képviselnek értéket. Az új médiatörvény legnagyobb baja, hogy koncepcióhibás: a hatalom szerkeszteni akar és ebben az országban már vagy 25 éve nem kíváncsiak arra, amit a hatalom szerkeszt. Én még mindig csak azt kérdezem, mi szüksége volt erre Orbánéknak? Mi az, amit nem tudhatunk meg a jövőben, amiért pl. 20%-ban maximálják a bűnügyi híreket? Mi az oka, hogy a sajtó bizonyos részét ki akarják tiltani bizonyos helyekről és központilag akarnak híreket gyártani?

Nekem van egy olyan érzésem, hogy a FIDESZ, élén Orbánnal félreértett valamit a választások alkalmával. A választók nem arra adtak felhatalmazást, hogy átformálja az országot, hanem arra, hogy működtesse. A 2/3-ad nem arról szól, hogy bármit lehet a jövőben tenni, hanem arról, hogy nagy mértékben elutasítják (= kis mértékben támogatják) az előző periódus szűk mozgásterét (amelyben valljuk meg, az elvtelen alkuk és a helyi kiskirályok legalább olyan fontos szerepet játszottak, mint a nyakló nélküli osztogatás), és az ebből fakadó tesze-toszaságot.
Ez a félreértés szüli azt, hogy elutasítják az elmúlt 20 évet. Ez pedig azért kár, mert aki elutasítja a piacot és a multit, az elutasítja a hatékony működést és a szervezettséget. Elutasítja a szakértelmet és felmagasztalja a lojalitást. Új intézményeket alkot, és a régi vezetőket lecseréli olyan új vezetőkre, akiknek fő paraméterük a hűség, másodlagos a képesség és a tapasztalat. Ezért nincs pecsét a munkaügyi központban sem: a minisztérium sem tudja, mennyi idő kell a névváltozás átfuttatásához az alá tartozó intézményekben és az intézményvezető sem.
Ez a félreértés veti ki a válságadót és teremt bizonytalan környezetet a külföldi befektetők számára, noha józan ésszel mindenki tudja, hogy saját erőnkből oda jutunk, ahova Kádárék juttatták az országot.
Ez a félreértés kérdőjelezi meg a legális vasárnapi munkavégzést, miközben a feketegazdaság akkor és annyit dolgoztatja a munkavállalóit, amikor és amennyit neki tetszik. Nota bene, a feketegazdaság is a kommunista diktatúra találmánya (ld. hálapénz, gmk, fusi).
Nekem személy szerint jobban tetszett a 98-02 közti demokráciaértelmezés (= rendszerváltás befejezése), mint a jelenlegi (=rendszerváltás felszámolása).
Viszont azt még mindig nem tudtam kiokoskodni, hogy miért változott Orbán és csapata ennyit. Talán valaki segít megérteni...

Devil 2011.01.05. 10:53:51

@Szimba: Nem csak a media valtozna meg hanem a politikai is, a foglalkoztatas is... de a minosegi kepzes (nem az egyebkent mar megbukott magolos ami most van hanem a keszseg-alapu) nem igazan erdeke a mostani politikanak; szerintem ertheto okokbol, nem tudnanak mit kezdeni kimuvelt emberekkel.

panelburzsuj 2011.01.05. 10:56:38

@Hepci:

"– Mit ért az ismerősei nyomás alá helyezésén?

– A letartóztatásomhoz időzítve egyes lapok rágalmazó cikket közöltek a magánéletemről. Kikezdték a vállalkozásomat. A várandós feleségemet folyamatosan figyelték. A letartóztatásom napján az öcsémet kirúgták attól az állami cégtől, ahol tíz éve megelégedésre dolgozott. Nem csináltak titkot abból, hogy mindez miattam történik. A hozzám közel állók számára egyértelművé tették, hogy velem való kapcsolat nem kívánatos. Amikor pedig novemberben egyértelművé tettem, hogy nem tudok olyan adattal szolgálni, mely bárki által elkövetett bűncselekményről szólna, az ügyészség olyan indítványt tett a letartóztatás meghosszabbítására, ami alapján a fiam januári születésekor is rács mögött maradtam volna."

Az erdészek számontartják egymást. Az öcs kirúgásának híre ezért a cégen (Bakonyerdő) belül gyorsan elterjedt. Aztán az ismerősök körein egyre tovább és tovább. Így hallotam róla én is már kora ősszel.

Nem kezdtem bőröndbe pakolni. Csak ahogy Bayer mondja - a bűz ugyanaz marad ...

Devil 2011.01.05. 10:57:38

@Második Szóló: Igen a torveny azt a fontos celt is szolgalta hogy felhaborodast valtso ki a jobbosok altal tipikusan nem kedvelt regiokbol es osszeterelje a fidesz benazasa miatt bomlasnak indult szekertabort.
A megosztas fontos eleme az orbani politikanak, enelkul nem tudna sikeres lenni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 10:57:45

@II/III-as: ugyebár itt van egy ún. igazságszolgáltatás, amiben egy átlag polgári ügy 4-5 évig tart, egy büntetőügy meg esetleg még tovább. Nem bonyolult belátni, hogy ez nem fog gyorsan megváltozni, sőt, ha tovább fokozódna az ún. demokrácia, akár lassulástól is tartani lehet - vigyázó szemünket vessük Ámerikára az ott börtönökben természetes halált haló halálraítéltekre...
Gondolom, azért van médiahatóság bárhol, mert a média azonnal és tömegesen hat, míg az igazság szolgáltatása nehézkes. Meg lehet figyelni, mit művel(t) itthon a gecimédia a 168 Órától a M. Nemzetig, aztán hónapok múlva, apró betűkkel, valami eldugott helyen megjelenik egy helyreigazítás: igen, az X által jegyzett Y cikkük az első szótól az utolsóig hazugság volt. A tévékről nem beszélek, nem nézem rendszeresen, de aki egyszer is belenézett egy Mónikasóba vagy Győzikébe, az katolikus érzület nélkül is érezheti, ezeknek semmi keresnivalója nem lenne a képernyőn. Az aljas ösztönök képződnek maguktól is, nem kellene őket direkt táplálni.

Devil 2011.01.05. 11:00:50

@fontana_X: Ebbol csak egy kiut lehet: uj koztarsasagot kell hamarosan kikialtani mert a fidesz ugy szejjeltrollkodta a regit (es csak most jon majd az uj alkotmany) hogy mar nem vallalhato normalis politikai ero szamara.

LevLev 2011.01.05. 11:08:05

Miután a Hatóság már az első napokban TARTALMILAG próbált cenzúrázni egy híradást - teljesen mellékes, hogy bűnügyit - igenis CENZÚRÁT épített ki a Fidesz.
Bár a törvényben kötelező regisztrációról beszélnek, valójában előzetes engedélyeztetésről van szó, hisz a regisztrációt megtagadhatják. Ilyen utoljára Kádárnál volt, kár is szépíteni.
Fentiek miatt sem tartom túlzónak a külföldi reakciókat.

szerénységem 2011.01.05. 11:08:42

Különben nem az ún. balliberális oldal az, amelyik a leginkább anyázik manapság a haddelhadd láttán. Nem is a csalódott fideszesek. Ők sem boldogok, de még nem anyáznak.
Azok a Fideszhez közelálló vagy távolról kötődő emberek, plusz karrierdiplomaták, akik több hónapos igen kemény munkát feccöltek abba, hogy ez az EU-félév sikeres legyen. Akiknek ezt a munkáját Orbán és szűk látókörű társasága három hét alatt negligálta, akik most kénytelenek a szareső (már bocsánat) nagy részét felfogni. Hisz nem a kiváló Navracsics, nem Lázár, nem Rogán nyakába hullik (tán Orbán azért kap belőle), hanem bizony a brüsszeli diplomatáink, az egyéb kinn vagy a világ minden részén a nagykövetségeken dolgozók, és mindazok, akiknek része volt ebben a nem kis (és hazafias) melóban, na ők fogják szüretelni ennek minden szép gyümölcsét.
A nevükben is köszönjük. Országimázs 2.0

xsasha 2011.01.05. 11:09:19

"A probléma onnantól kezdődött, amikor világossá vált, hogy a homályosan megfogalmazott pontok (elsősorban az, hogy mikor, hogyan és miért lehet büntetést kiszabni) félreérthetők és elvileg politikai célokra is használhatók. "

Kedves Gábor!
Én úgy tapasztaltam, hogyha a tóparton több helyen ütemesen csapkodják a vizet, azután az már magától hullámzik. Akiben minimális kétség is van afelől, hogy a hatalmi baloldal generálta a most tapasztalható nemzetközi visszhangot, az se a vidám barakk effektust, se az előző 20 évet, sem alapvető természeti törvényszerűségeket nem ért. Aki a köteles-beszédből nem tanult, az feltehetőleg vagy nem akar, vagy nem képes tanulni belőle, még ha Debreczeni meg is írta Gyurcsány szavait erről. Pedig enélkül nem is értelmezhető Orbán 2010-es stratégiája sem.

Az előző 8 év, de főleg az utolsó évek pontosan rámutattak, hogyan lehet a törvény betűje mögé bújni. A legnagyobb bűntényeket éppen azért nem lehet megbüntetni, mert akik végrehajtják, azok pontosan ismerik a törvényt, és úgy végzik dolgukat, hogy utána ne lehessen felelősségre vonni a bűnösöket. Már 2000 évvel ezelőtt le lett vonva a tanulság, hogy a betű megtartása nem jelenti a jogalkotói szándék megtartását. Ideje belátni, hogy pont ilyen rugalmas törvényekre van szükség, mint a médiatörvény, és akkor kell lecsapni, ha a végrehajtás ellentétes a jogalkotói szándékkal. Nincs alternatívája az erkölcsön és etikán alapuló társadalomnak. Amerre mi ma tartunk, az a vissza a múltba útja, amiről sürgősen le kell térni. Demokráciát nem lehet betűkre alapozni, erkölcs és etika nélkül nem létezik demokrácia.

excopp 2011.01.05. 11:11:14

@II/III-as: (10.37)

- elgondolkodtató, amit írsz, ám ua. az érvelés logikusan kizárna valamennyi közigazgatási szervezetet, hiszen az ilyen szervek határozatainak elsöprő hányada bírósági úton felülbírálható
- ami elgondolkodtat, hogy mennyi közig (benne államigazgatási) szervezet kellene, a minimumelv alapján, amely még működőképes és szabad államot jelentene egyszerre (talán fordított sorrendben kellett volna írnom)

- csak kicsit OFF
- a korrupció elleni fellépéseknél is minidg szervezetben gondolkoznak, pedig a nyilvánosság radikális kiterjesztése gyakorlatilag egy forint pluszköltség nélkül vezetne ua. az eredményre

- és még egy kicsiny OFF
- nem könnyű úgy támogatni a médiatörvény ellen alapos okkal fellépőket, hogy tudjuk, mert láttuk: ők maguk hitelességük utolsó cafatait néhány hónappal ezelőtt élték fel végleg...

szerénységem 2011.01.05. 11:11:26

@Második Szóló: Kiváló. Sok ilyen hozzászólás kéne még.
Annyit tennék hozzá, hogy ez a Fidesz messze nem az, amelyik 98-02 közt létezett. Ez már egy egészen más, erősen kontraszelektált, szakemberek nélküli mozgalmár párt. Kicsit sem hasonlít még arra a Fideszre sem, hát még a korábbira.

IntelCorei5 2011.01.05. 11:11:32

T. Török "álobjektív" Gábor.

a diktatúra nem úgy épül, hogy XY elhatározza, na most én diktátor leszek - hallotta már egyetlen diktátortól annak elismerését, saját maga diktátori létének beismerését?- hanem úgy ahogyan az most történik -kreálj egy ellenséget - mond, hogy aki nincs velünk az ellenünk van, hozz létre egzisztenciálisan tőled függő szervezetet, ahol elsősorban a lojalitás a mérvadó ezzel a diktatura kialakulásának alap feltételei létrejönnek - /kell még más is, de azok most adottak egyenlőre, rövid távra/

A citromos hasonlatot ajánlom figyelmébe.

különvélemény 2011.01.05. 11:13:27

@xsasha: "Demokráciát nem lehet betűkre alapozni, erkölcs és etika nélkül nem létezik demokrácia."

Tökéletesen egyetértek.
Ezért nincs sehol a világon valódi demokrácia.

Szimba 2011.01.05. 11:14:32

@Hepci:

Miután a média sem állami támogatásból él már (ún.: kereskedelmi csatornák), ezért alkalmazkodott a tömegek izléséhez.

Ezt nem azzal lehet megszüntetni, hogy Csehov darabokat sugároznak a Győzike helyett. Ehhez sokkal mélyebb, nagyobb változtatásokra lenne szükség (az oktatás, művelődés területén).

A mindenkori szórakozás színvonalát a széles (vagy éppen szűkebb rétegek) igényei határozzák meg. A pornótól, a pedofiliától, a kutyaviadalokig. És kevesen, igen kevesen igénylik Chopint, T. Mannt vagy Tarkovszkijt.

Egyetlen megoldás, hogy az állami média példát mutat. nem azzal, hogy médihatóságot, cenzort foglalkoztat. Hanem azzal, hoyg a kiváló műsorokkal vonzza a közönséget.

Nem a sznobokat, de még ez sem nagy baj.

A negatív példák kiemelése (lásd Ice T) csak növeli az érdeklődést. Az amerikai alkoholtilalom évei alatt több ital fogyott, mint máskor.

A tilos mindig vonzó.

xsasha 2011.01.05. 11:19:38

@szerénységem:
A politikai baloldal sokadszor játssza el, hogy nemzetközi botrányt kavar, és utána ujjal mutogat. A történelemből már ismerős ez a módszer. Csakhogy ha ez a rohamuk zátonyra fut, azt gondolom, már nem fognak tudni még a valós problémák esetében sem tenni semmit. Szabad farkast kiáltani, de már tudjuk, mi a vége.

a-kis-herceg 2011.01.05. 11:19:39

@Kalmár: "nem állsz ki senki mellett"

igen ezt jól látod, csak tisztességes embereket tudok "felvállalni"

és rólatok azt gondolom, hogy bűnrészesek vagytok. bűnszövetkezet aktív támogatásában. TG pedig "passzivan" dettó. ne gondolj kivégzésre, de azt ne várd el hogy kiállok értetek. sőt a bűnt kövesse büntetés. a bűnnel arányos.

pl kapsz egy ikszet a homlokodra a 2 706 292 társaddal együtt..

a viccet félretéve. én megbocsátó vagyok. neked elég anynit mondanod, hogy "mea culpa" és természetesen abbahagyod, nem agitálsz maffia bűnszervezet mellett.

különvélemény 2011.01.05. 11:21:57

@Második Szóló:
"Ez pedig azért kár, mert aki elutasítja a piacot és a multit, az elutasítja a hatékony működést és a szervezettséget."

Ez mekkora csúsztatás, de hogy lásd átfogalmazom:

Ez pedig azért kár, mert aki elutasítja a MAFFIÁT, az elutasítja a hatékony működést és a szervezettséget.

Ez pedig azért kár, mert aki elutasítja a NÁCIKAT, az elutasítja a hatékony működést és a szervezettséget.

Ez pedig azért kár, mert aki elutasítja a KARTELLEZÉST, az elutasítja a hatékony működést és a szervezettséget.

a-kis-herceg 2011.01.05. 11:21:59

@Kalmár: mindig van választás. négy maffia Szövetség mellett ötödikként ott volt: a MEGMARADNI TISZTESSÉGESNEK...

pástétom 2011.01.05. 11:22:19

@Hepci: "eccer megnéznék egy Bayerzsóti-Gréczyzsóti ketrecharcot. :) "

Én inkább már egy Bayer-börtönőr cellaharcot néznék meg szívesebben.

excopp 2011.01.05. 11:22:30

Az USA harmadik elnöke, Jefferson a cenzúráról, többek közt az alábbiakat mondotta (a II. beiktatási beszédében, 1805. március 4-én):

"Semmi állami beavatkozás nincs e téren tervbe véve, még azon törvények keresztülvitele sem, melyek a rágalmazó kiadványok ellenében, a közmorál és a közbiztonság érdekében mozgósíthatók. Kitesszük magunkat ezen kísérletnek, hogy egyedül az ész és az igazság fegyverével képesek vagyunk-e helytállni a hamis hírek és rágalmak terjesztésével szemben; hogy elégséges-e egyedül az igazság a sajtó törvényes szabályozására; hogy a közösség ítélete képes-e tévítéletek és a szándékos megtévesztések korrigálására, miután mindkét fél érveit meghallgatta: és hogy semmi más nem szükséges a sajtó felbecsülhetetlen értékű szabadsága és rágalmakat szóró szabadossága közti határ megvonásához. Más megszorító szabályozást nem ismertünk, mint a közvélemény által gyakorolt cenzúrát."

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 11:24:13

@Második Szóló:
Szerintem nem változtak soha.

Mindig ilyen portyázó párt voltak.
Támadtak és zsákmányoltak.

Csak közben kis utonállókból nagy sereg lettek.

A 300 forintos rongyosgárdával felduzzasztották a janicsársereget és meghódoltatták az országot.

xsasha 2011.01.05. 11:24:47

@a-kis-herceg:
Azokra gondolsz, akik megvásárolták az SZDSZ-es képviselőket?

a-kis-herceg 2011.01.05. 11:24:59

@simonmondja.: "Ezek nem kőművesek. Ezek kordonbontó társaság."

így van és mecsoda különbség... alkotó munkára képtelen bűnszervezet.

különvélemény 2011.01.05. 11:26:40

@Szimba: "A mindenkori szórakozás színvonalát a széles (vagy éppen szűkebb rétegek) igényei határozzák meg."

Belőled sem lenne médiaszakértő soha. :)

a-kis-herceg 2011.01.05. 11:28:32

@simonmondja.: "Ezek nem kőművesek. Ezek kordonbontó társaság."

így van és mecsoda különbség... alkotó munkára képtelen bűnszervezet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 11:29:28

@Szimba: abban mindig minden területen kételyeim vannak, hogy valaki/valami csak alkalmazkodott a "tömegek ízléséhez" - ezt mindig az ízlés tudatos rombolói, a szart termelő/forgalmazó haszonlesők szokták emlegetni...
Volt valaki, aki konkrétan 200 forintos, használhatatlan kínai csavarhúzóra vágyott, mielőtt ezek tömegesen megjelentek a hipermarketek áldásos tevékenysége következtében? Akart valaki konkrétan pálmazsírt a kakaóvaj helyett a Milka csokikba?
Volt valaki, aki konkrétan egy Győzikesót akart? Volt valaki, aki főműsoridőben alemberek által végrehajtott dugást követelt látni egy nempornó csatornán?
Hümmm...

panelburzsuj 2011.01.05. 11:29:43

@szerénységem:

Ismerek olyan helyeket, ahol ősszel csak hosszas győzködéssel tudtak kellő számú jelöltet kiállítani. De komoly, önértékkel is bíró, hosszabb távon is számoló embert még így sem sikerült eleget befírolni. Többen is kétes kimenetelű pünkösdi királyságnak ítélték a Fidesz-jelvény széleskörű mutogatását.

Szimba 2011.01.05. 11:30:44

@Második Szóló:

Csak a saját fejem után tudok válaszokat kreálni. Nem biztos, hogy ezek azonosak a Fidesz-ével:

- médiatörvény - valóban volt hosszú évekig utálkozás a reklámok miatt, különösen azért, mert a filmhez képest hangosabban szólt - talán úgy vélték, hogy tömegek igényét teljesítik?! A hirdetők meg alapjában véve eltartják a csatornákat, újságokat, tehát maga az adott médium nem packázhat velük.

- 20% lehet max. a bűnügyi hír. Ez arra a pszichológiai, módszertani érvre hivatkozás, hogy a negatív példa egyrészt hasonló bűn elkövetésére indítja az arra hajlamosakat, ötleteket ad, és romlik a helyzet. Pl. azt régen megfigyelték, hogy egy öngyilkosságról adott hír, gyakran követésre indítja az életuntakat, kamaszokat. Így váltak régebben is bizonyos hídak, épületek az öngyilkosok kedvenceivé.

Másrészt az emberek túlzottan is félni kezdenek, ami még súlyosbítja a helyzetet. (Lásd, villanyáram a kerítésbe, gázpisztoly, egyéb védekező, támadó fegyver beszerzése).

- A Fidesz eleve egy hatalmi - alá-fölérendeltség - típus szerint épül fel. Nincs mellérendeltségi viszony az intézményei között sem. Ez ugyan biztosítja a gyorsaságot, és a hatékonyságot, de egyben valóban a totális hatalom, a diktatúra kiépítésének lehetőségét nyújtja.

Van ennek is helye bizonyos körülmények között, de jelnleg ez nem igazán hasznos Magyarország számára. És nem is fog működni, mert az emberek a 20 év alatt elszoktak a szoc. diktatúra kiskapuitól, és megtanulták a féldemokrácia kiskapuit, és a lehetőségeit is. Már sokan nem tudnak megélni enélkül, ill. szívesebben élnének szabadabb keretek között.

II/III-as 2011.01.05. 11:31:00

@Hepci: Lehet ezt szépíteni, hogy minek ide médiahatóság, amelyik tartalmat felügyel konkrét törvényi szabályozás nélkül, amelyik öncenzúrára kényszerít pusztán egzisztenciális nyomásgyakorlással, amelyik tönkre tehet családokat anyagilag, amelyik véleményt korlátozhat, úgyhogy lehet ezt szépíteni, magam is már csak stílusgyakorlat okán is prímán meg tudnám tenni, csak úgy érezném, hogy szembe köpöm magam és nem tudnék tükörbe nézni, hogy ennyire elborítja a tudatomat egy akármilyen politikai érdekcsoport pressziója, hogy még én keressek önigazolást és érvényt az ő hatalmi kiteljesedésének érdekében, hogy még én magyarázzam meg a védhetetlent, csak mert a döntésemet, választásomat így akarom igazolni. Szánalmas. Valakinek ezzel nincs baja. Erről viszont nem a média lélekromboló értéktelensége tehet, gyerekszoba, szocializálódás, iskolák, szülők, barátok dolga az ilyesmi, más szavakkal gerinc, tartás, önbecsülés, intelligencia és kultúra kérdése.

Szimba 2011.01.05. 11:32:00

@Második Szóló:

Csak a saját fejem után tudok válaszokat kreálni. Nem biztos, hogy ezek azonosak a Fidesz-ével:

- médiatörvény - valóban volt hosszú évekig utálkozás a reklámok miatt, különösen azért, mert a filmhez képest hangosabban szólt - talán úgy vélték, hogy tömegek igényét teljesítik?! A hirdetők meg alapjában véve eltartják a csatornákat, újságokat, tehát maga az adott médium nem packázhat velük.

- 20% lehet max. a bűnügyi hír. Ez arra a pszichológiai, módszertani érvre hivatkozás, hogy a negatív példa egyrészt hasonló bűn elkövetésére indítja az arra hajlamosakat, ötleteket ad, és romlik a helyzet. Pl. azt régen megfigyelték, hogy egy öngyilkosságról adott hír, gyakran követésre indítja az életuntakat, kamaszokat. Így váltak régebben is bizonyos hídak, épületek az öngyilkosok kedvenceivé.

Másrészt az emberek túlzottan is félni kezdenek, ami még súlyosbítja a helyzetet. (Lásd, villanyáram a kerítésbe, gázpisztoly, egyéb védekező, támadó fegyver beszerzése).

- A Fidesz eleve egy hatalmi - alá-fölérendeltség - típus szerint épül fel. Nincs mellérendeltségi viszony az intézményei között sem. Ez ugyan biztosítja a gyorsaságot, és a hatékonyságot, de egyben valóban a totális hatalom, a diktatúra kiépítésének lehetőségét nyújtja.

Van ennek is helye bizonyos körülmények között, de jelnleg ez nem igazán hasznos Magyarország számára. És nem is fog működni, mert az emberek a 20 év alatt elszoktak a szoc. diktatúra kiskapuitól, és megtanulták a féldemokrácia kiskapuit, és a lehetőségeit is. Már sokan nem tudnak megélni enélkül, ill. szívesebben élnének szabadabb keretek között.

CSENDES 2011.01.05. 11:34:49

@Második Szóló: A korlátlan hatalom, korlátlan hülyeségekhez vezet. talán egyszerűen ennyi, emberi természetre visszavezthető dolog.

II/III-as 2011.01.05. 11:35:11

@excopp: Áruld már el, mire föl írsz olyanokat, hogy én a hitelességem utolsó cafatait néhány hónappal ezelőtt feléltem végleg! Honnan merészeled? Mire föl? Kinek képzelsz, mivel azonosítasz te engem? Ez a baj veletek, korlátolt, hipnotizált, önigazolást a hatalom farvizén kereső, önállóan gondolkodni képtelen, sőt annak jogát mástól elvitató húsmassza vagytok.

II/III-as 2011.01.05. 11:38:10

@xsasha: Igen, a német állami tévé főszerkesztőjétől a BBC-ig, a berlini kormányzaton át az Observerig mind kommunista disznó, a karvalytőke által lefizetett csinovnyikok, akik úgy táncolnak, ahogy a magyar baloldal fütyül, úgy van. Ennyi ésszel nagy álmokat szőj.

pástétom 2011.01.05. 11:38:41

@baloo112: "Szomoru vagyok amugy es csalodott.
A Fideszben bizva remeltem, hogy ezt mar nem lehet folytatni amit a szocik csinaltak, mert ebbol mar mindnekinek elege van, hogy rokont tenni ismerost minden posztra. Lenyulni mindent, kisajatitani mindent.
Pedig lehet."

A Fidesz ezerszer nagyobb méretekben csinálja ezt, mint korábban a szocialisták. És jobbos sajtófölény miatt ezt kényelmesen leplezheti is - nemúgy a szocialisták, kiknek idején még a közszolgálati médiumok is vég nélkül harsoghatták a szocik simliskedéseit, lenyúlásait, visszaéléseit.

Ha valaki a korrupció megszünésének reményében szavazott a Fideszre... lépten-nyomon bebizonyosodik, hogy a fidesz alkalmi szavazói naív hülyék gyülekezete. Egy tisztességtelen játékost nem egy másik tisztességtelen játékosra kell fölcserélni!!

excopp 2011.01.05. 11:40:36

@Szimba:
- a bűnügyi hírekhez
- melyik bűnügyekből áll össze a 20 % (nem azt eredményezi-e, hogy éppen a legsúlyosabb, ekként leginkább félelmet generáló hírek kerülnek a válogatásba?)
- kezdő rendőr koromban a mentorom kijelentette:"az összeszedett információk fele biztosan felesleges - de nem tudjuk melyik fele"
- a félelemmel kapcsolatban igazad van (ezt igazolják azok a felmérések, melyek komoly eltérést mutatnak a média által közveített és a helyben megélt közbiztonság megítéléséhez, pontosabban annak érzetéhez)
- a maximálás célja azonban nem média-alapú, hanem közbiztonság-alapú, még akkor, ha minden bizonnyal a biztonságosabb (nak vélt) világnak csak az illúzióját szolgáltatja

lüke 2011.01.05. 11:43:01

hmm
itt sajtó szabadság van- de nem értem, hogy lehetne rlátozni, ma a világhálón- , néha nyomdafestéket nem türö hangon

panelburzsuj 2011.01.05. 11:43:42

@szerénységem:

És mindemellé mennyit kínlódtak ezek az európai elnökséget előkészítő gyalogok, hogy mondjon már valami nagyfejes valami irányadót, csináljunk már valami értékelhetőt, mert csak totyogás van, szarakodás, osztozkodás, az érdemi meló meg nem akar haladni.

Szimba 2011.01.05. 11:43:45

@Hepci:

Erre csak a saját igen nagy megdöbbenésemet tudom felhozni példának. A szoc. idején nem volt sok csatorna, de azon az egyen színházi közvetítés, film, és zene egyaránt egészen jó minőségben volt. A Nagyvilág, Kortárs, És stb. irodalmi lapok, és még sok nagyon színvonalas szaklap ott volt minden iskolában, könyvtárban. Az újságosnál fillérekért lehetett megvásárolni.

Mégsem olvasta szinte senki, nem vásárolták, és a rendszerváltást követően habzsolták az emberek a sorra megjelenő képregényeket, a bulvárt, és a győzike meg Mónika és mindenféle műsort.

MIÉRT????
Mert ez a színvonaluk, ez az ami leköti őket. Ha magasabb színvonalat kapnak, NEM ÉRTIK.

Nem tudsz egy embert a saját szintjéről felrángatni egy magasabbra. Csak akkor lép feljebb, ha maga megszerezte hozzá az izlést, a műveltséget, a kultúrát.

Sajnos ez minden pedagógus, népművelő tapasztalata.

Az kétségtelen, hogy lehetne valamivel jobb minőségben (1 lépéssel) hasonló műsort adni, de gondolod, hogy pl. a televíziónak az a feladata, hogy népneveljen?

Ott ül a készülékek előtt millió cigányasszony, purdé, a panelek fáradt, pihenni, szórakozni vágyó lakói, a vidéki 8 osztály éppen elvégzett kamaszai, öregei. Vajon melyiknek az igénye bartók Allegró barbaroja????:-)

Második Szóló 2011.01.05. 11:46:43

@különvélemény:
másképp fogalmazok: az a légkör, amelyben a multik a válság okozóinak, felelőseinek, egyúttal legfőbb haszonélvezőinek vannak beállítva függetlenül attól, hogy bárki is vizsgálná, mekkora szerepük volt a válság kirobbanásában és elmélyülésében, illetve milyen változtatásokat eszközöltek a hatékonyságuk fokozása által rentabilitásuk megőrzése érdekében, nem kedvez egy olyan, véleményem szerint kívánatos folyamat beindulásának, amely a közpénzből fenntartott szektort költségei szintjén áramvonalasabbá tenné, miközben emeli az általa nyújtott szolgáltatások színvonalát.

excopp 2011.01.05. 11:47:00

@II/III-as:
- ha megtalálod az argumentum ad hominem nyomait, nyugodtan dorongolj le
- én a demokrácia siratóasszonyaivá alacsonyodott ballib értelmiséget ekézem, mert a politikai korrektség örve alatt olyan témákat is jegeltek, amelyről most kiderül, hogy igencsak fontos, mit fontos, lényeges jellemzők...
- mert hiteles értelmiségre, aktív közéletre, kiskorúságból feltámasztott résztvevőkre (és nem tévére bambuló tömegre) igenis szükség van
- én újraolvastam a kommentemet, sztem, te alaptalanul vetted magadra a megállapítást

különvélemény 2011.01.05. 11:52:05

@II/III-as:

Nem, ők csupán a saját xarukat akarják tisztára mosni és a wikileakses ügyről terelni a témát, mivel iszonyatos nyomás alatt van mindenki a nyugati sajtóban.
Leközöljük, vagy ne közöljük? Nehéz ám ezzel együtt élni.

"The Minton injunction was just one of the many secret 'super injunctions' currently silencing media in the UK. As Wikileaks claimed last week, the Guardian has revealed that it had been served with 10 of these orders since January 2009."

A cikk októberi, tehát csak januártól októberig 10 esetben hallgattatták el a teljes brit sajtót titkos végzésekkel.
És nem ám nemzetbiztonsági aggályok miatt, hanem például a Trafigura (egy brit multi) elefántcsontparti szennyezésével kapcsolatban, tehát szimplán üzleti érdekből.

Éljen a nyugati sajtószabadság!

Második Szóló 2011.01.05. 11:53:12

@Szimba: 20% vs. pszichológusok vs. saját tapasztalat

Egy ideje nem nézek híradót a TV2-n, mert annyira elbulvárosodott, tehát megint csak visszakanyarodok oda, hogy a leghitelesebb médiatörvény a távirányító. Ha éhezőt látok, 2 dolog jut eszembe:
- nem akarok erre a sorsra jutni, mindent megteszek, hogy elkerüljem,
- lehetőségeimhez mérten támogatom a megsegítésükre alakult szervezeteket.

panelburzsuj 2011.01.05. 11:53:25

@Szimba:

Nem kéne a tuskóságot ennyire szűk szociológiai keretek közé szorítani, Szimba. Sőt, megkozkáztatom, hogy a szellemi igénytelenség, az iskolai végzettség és az anyagi helyzet egyre lazább összefüggést mutatnak.

Szimba 2011.01.05. 11:54:42

@különvélemény:

Vannak kevesek számára létező szórakozási lehetőségek, amiket hiába üldöznek, amíg létezik rá igény. Pl. pornó, szex, pedofil filmek stb., kutyaviadal, stb. Rétegigények. De sajnos szinte öröktől fogva léteznek, és erősek ezek a ferde igények.

Vannak széles tömegeket (nagy átlagot) elérő témák, pl. bulvár újságok, tévék pletykaműsorai, Győzike, szappanoperák stb. Ezek akkor bukhatnak meg, ha egyre kevesebben érdeklődnek irántuk, vagy ezeket a témákat sokkal magasabb színvonalon szeretnék látni (pl.: Esterházy Pál életrajzi dokumentumfilmje).

Tehát akkor a médiát kell változtatni vagy az emberek izlését?

Ha nem fogja megtalálni azt, amire vágyik, akkor fellendül a könyvek, filmek feketekereskedelme, és lesz ismét a gyerekeknek, kiskamaszoknak vetkőzős nővel golyóstoll.

CSENDES 2011.01.05. 11:56:14

@excopp: én újraolvastam a kommentemet, sztem, te alaptalanul vetted magadra a megállapítást

Ebben speciel igazgd van, valamit félreértett. Ugyanakkor az a véleményem, hogy nem csupán az erkölcsileg elerodálódott baloldal fogalmazta meg kételeyeit a Média tv-nyel kapcsolatosan. Azért a parlamenti vitában mások is részt vettek. A szólás- és véleménynyilvánítási szabadság miatt mások is tüntettek már.

panelburzsuj 2011.01.05. 11:57:38

@lüke:

Kilencéves rokongyerek után ilyen keresőpróbálkozást talált a gugliban a kedves anyukája: "szekszi csajok".

Akkor vett egy nagy levegőt, és belekezdett (előbb a nyelvi) felvilágosító munkába ...

Szimba 2011.01.05. 11:58:02

@Második Szóló:

Igen, bizonyos rétegek nem néznek tévét már. Sokan ezért térnek át a filmkölcsönzésre (DVD, CD stb.)

Másrészt a napi rendszerességű tévénézés nem normális dolog, tudni kellene mást is csinálni.

(Mondom én , aki netfüggő lettem:-(()

CSENDES 2011.01.05. 12:01:26

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fkultur%2Fmedia%2F2011%2F01%2F05%2Fjobbra_tolodott_az_mtv%2F
"A Republikon Intézet vizsgálata szerint az MTV hírműsorainak 83 százalékát a Fidesz és a KDNP foglalta el. Az intézet a költségvetési szavazást megelőző két hét este fél nyolcas Híradóit vizsgálta, és összevetette azokat a 2009-es költségvetési zárószavazást megelőző időszak hírműsoraival."

Nos a törvényben is garantált egyensúly felborulni látszik. Tesz-e valamit a Média hatóásg? Ez itt a kérdés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 12:02:06

@II/III-as: nekem úgy tűnik, szükség van a média speciális szabályozására. Az nyilvánvaló, hogy ennek a túlhatalmi megvalósítása nem szimpatikus, a 9 évre kinevezett Annamaritól az NMHH rendőrséget meghaladó jogaiig, viszont az is világos, hogy az eddigi verziók egyike se volt jó, kezdve az SZDSZ sajtóuralomtól a Boross Péter-i verzión és a Medgyessy-féle "vegyetek magatoknak tévét" kijelentésen át az elmúlt évek közmédiás szervilizmusáig és káoszáig, az évekig betöltetlen különféle vezetői posztokkal.
Most is az a baj a nagy hangzavarban, hogy szokás szerint azok ordítoznak leghangosabban, akik egyszerűen bármit mondhatnak, már minden hitelüket eljátszották. Aki bent lakott a Naptévében vagy bámulatos szónoki teljesítménynek látta Gyurcsány híres beszédét, valamint normál demokrata ügymenetnek a 2006 őszi történéseket, az nevezhet bárkit zsarnoknak, szánalmasnak, felcsúti cigányszaddamnak vagy bárminek, teljesen hiteltelen. Kettős mércével mérő, tárgyilagosságra képtelen emberek nem fognak objektív sztenderdeket kitalálni a politikailag tisztességes médiaszabályozásban se.

lüke 2011.01.05. 12:02:10

www.magyarhirlap.hu/velemeny/ugyanaz_a_buz.html

nem tudom kinek a Zsótija, de kiegészítem:
sokkal nagyobb ágyuk voltak,mint a Kominternes egymással harcoló bácsik
pl:
de.wikipedia.org/wiki/Imre_B%C3%A9kessy

kisfia a Hansi, kém a németeknél, meg az angoloknál
Hans Habe

babarczyeszter 2011.01.05. 12:02:17

Szia Gábor,
nagyon egyetértek a cikkel, főleg a mérsékelt és józan hangnemmel.
De:
Az kifelejted, hogy a vádpontok között mindig ott van, hogy miután lett egy kétharmaddal egypárti tv (mellesleg: egyeztetés nélkül), utána telerakták a Hatóságot és az összes médiát is fideszes káderrel.
A kettő EGYÜTT verte ki a biztosítékot a nyugati sajtónál. A lehető leteljesebb sajtólink-gyűjteményt gyűjtjük a Facebook vonatkozó oldalain: Szól a Rádió és Egymillióan a magyar sajtószabadságért

különvélemény 2011.01.05. 12:02:24

@Második Szóló:
Így azért másképpen hangzik.
Ettől függetlenül az tény, hogy a multik maguknak hajtanak hasznot és a szervezettségük csak arra irányul, hogy minél kevesebb embert alkalmazva minél nagyobb haszonra tegyenek szert, akár kartellezve is.
Ha szerinted ez a jó irány, akkor élj ezzel a tudattal.
Államigazgatási szinten meg az egész világon kupleráj van, nem hinném, hogy bármelyik magyar párt le tudna számolni ezzel.

lüke 2011.01.05. 12:03:24

@panelburzsuj:
majd OV-k is ezt fogják csinálni, személyre szabottan

különvélemény 2011.01.05. 12:05:30

@Szimba: Ok.
De ettől függetlenül a kertévéknek a profitmaximalizálás a céljuk, tehát eszük ágában sincs komoly műsorokat adni, függetlenül attól, hogy lenne rá igény. Azok a műsorok sokba kerülnek egy móúnikasóhoz' képest.

CSENDES 2011.01.05. 12:05:41

hirszerzo.hu/belfold/20110105_mediatorveny_hirkozlesi_hatosag

Kihagytak néhány paragrafust a fordításból. Hamar munka ritkán jó.

Második Szóló 2011.01.05. 12:05:55

@simonmondja.: "Szerintem nem változtak soha. Mindig ilyen portyázó párt voltak. Támadtak és zsákmányoltak."

Nem igaz. A taxisblokád idején ők képviselték a racionalitást a demagógiával szemben. 98-ban is volt racionális alapja annak, amit és ahogyan csináltak (a gazdaság stabilitása érdekében nem hajtották végre az egyszeri és nagyarányút, nem emeltek nyugdíjat, befagyasztották a 4-es metrót).
Lehet, menet közben felhígultak. Majd Moldova Gyuri bácsi megírja 'Akit a tömjén füstje megcsapott' címmel...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 12:06:14

@LevLev: És akkor még nem beszéltünk az NMHH megalakulása előtti NOL - Szalai helyreigazítási csörtéről arról a NOL VÉLEMÉNYRŐL, hogy ki is kezeli tulajdonképpen a Szalai által kinevezett vezérek által kezelt vagyont. Ez előrevetíti a véleményszabadság súlyos sérelmét.

Szimba 2011.01.05. 12:06:32

@panelburzsuj:

Az általánosításom (csakúgy, mint minden általánosítás) sántít.

Nyilvánvaló, hogy az anyagi helyzet nem oszt, szoroz a műveltség területén, néha a műveltség sem.

Az azonban azért érvényes, hogy nem a tanárok, és nem az óvó nénik kedvenc műsora a Győzike show.

De itt nem az a kérdés, hogy mi minőség, mi nem, hanem az, hogy szabad-e rendeletekkel szabályozni a médiát.
Igen.
Ezután viszont az a kérdés, hogy milyen rendeletekkel, törvényekkel, milyen hatósággal stb.?

No, itt azért van gond.

Mert szerintem a törvényeket lehet változtatni, módosítani, bizonyos dolgokat megtiltani, büntetni, bizonyos időkorlátokat, egyebet meghatározni lehet.

De a mostani médiahatóság nem illik bele egy demokratikus állam rendszerébe. Vagyis nem azonos dolgokról vitatkozunk.

panelburzsuj 2011.01.05. 12:07:21

@CSENDES:

Konkrétan a Jobbik is erősen háborog a médiatörvény fölött. Pedig úgy gyanítom, hogy nem a gyerekrontós multitévék megfingatásának akarnak keresztbetenni a tiltakozásukkal.

excopp 2011.01.05. 12:07:51

@CSENDES:
- valami ilyesmit mondok én is
- és nem azt, hogy csak a ballib oldalon vannak hiteltelen véleményformálók, hanem azt, hogy

- akkor (most), amikor farkast kell kiáltani, pontosan azon az oldalon van nagy űr, amelynek természetéből fakadna, hogy a kormányzatot hitelesen bírálja, megszorítsa
- mert a hatalomban nem (vakon) bízni, hanem azt ellenőrizni, nyomás alatt tartani kell (vim vi repellere)

- kösz, hogy megerősítettél, én hiszek a kulturált vitában, és persze nem mindenben értünk egyet
- ha egyetértenénk, nem kellene vitázni...

Szimba 2011.01.05. 12:08:11

@különvélemény:

Így van. Nem kell őket államilag támogatni. Éljenek meg a saját lábukon.

balfék 2011.01.05. 12:09:37

@babarczyeszter: Ugye mennyire ráfért az országra a Fidesz 2/3? A sok huhogó meg elmehet a francba ! Önnél nem verte ki a biztosítékot csak a nyugati sajtónál?

CSENDES 2011.01.05. 12:11:20

@panelburzsuj: Hát, nem tudom, mert Morvai Krisztina azt tartja, próbáljuk ki, ezért azt gondolom, hogy ebben még a Jobbik sem tudott egy kiforrott álláspontjra helyezkedni.

Szimba 2011.01.05. 12:11:32

@Ordnassac:

Origóról hoztam a hírt. Mi a véleményed? Jelenthet ez valami minőségi változást?
Vagy kérdezzük TG-t?

melus79 2011.01.05. 12:11:43

@Kalmár: Na,jó lebuktam,az én gyerekeim még nem kamaszok,az egyik óvodás,a másik újszülött!:)
DE!Már a kezdetektől lehet és kell is szabályozni.Sok gyerek,aki annyi idős,mint az enyém,már ekkor a cartoon network-öt nézi(remélem jól írtam:),ami tele van agresszióval,vulgaritással stb. A Minimax teljesen más.Kis híján mi is beleestünk a tv előtt ül egész nap a gyerek (enyhe túlzás,nekem már a napi egy-két óra is sok volt),de váltottunk.
A későbbiek nagy dilemmát váltanak ki belőlem.Mióta gyerekem van,gondolkodom,hogy az általam preferált értékek mellett neveljem,vagy a szennynek,ami folyik mindenhonnan.(Gyermekvédelemben dolgozom,ismerem a mai gyerekek minden szegmensét)Nem nehéz a dolog,úgy nevelem,ahogy jónak látom.És olyan karakán gyereket nevelek,akit az ilyen mocsok,mint a vv,nem érdekli,és nem azért nem mert nem engedjük,hanem mert szarik az ilyen unintelligens,ostoba,érték nélküli műsorokra,emberekre.
Na,tudom,mert van reális énképem és pszichológiai ismeretem,hogy nem biztos,hogy ez így is lesz.DE!Ez a cél,efelé törekszem,és remélek,hogy értékesebb tagja lesz a társadalomnak,mint a celebek vagy....a politikusok.

lüke 2011.01.05. 12:12:50

@babarczyeszter:
mint MO-n mindig, hü káderekkel,gyenge minöségü sajtóval,
s kormánytól független ,tradicionális- jobb, bal, neutrális- lapok nélkül(mert így könnyü)

különvélemény 2011.01.05. 12:13:00

@babarczyeszter: "A lehető leteljesebb sajtólink-gyűjteményt gyűjtjük a Facebook vonatkozó oldalain: Szól a Rádió és Egymillióan a magyar sajtószabadságért"

Köszönjük az önreklámozást!
Azt véletlenül nem gyűjtitek, hogy a nyugati sajtót hányszor hallgattatták el?
Mert azok tények, nem csak egy törvény értelmezései.

sárkányfő 2011.01.05. 12:16:01

@panelburzsuj:

ez durva. a fidesz nyíltan vadászik egy emberre...

más:

azoknak a vicces emberkéknek üzenem, akik szerint a német, francia kormány olyan dilettáns, meg az összes európai újság azt se tudja mi van a törvényben: itt egy 57 oldalas elemzés, _szeptemberi_ dátummal. tehát ez már elemzés, nem csupán fordítás.

www.osce.org/fom/documents/71218

bár aki eddig elhitte amit szíjjártó mondott, annak gondolom kár is a szóért.

babarczyeszter 2011.01.05. 12:16:57

@különvélemény: nem értem mi az elhallgattatás is. De gyűjtsed, ha volt ilyen.

cambridge.on 2011.01.05. 12:16:57

@Szimba: Véleményem szerint a családi köteléket erősebben romboló szerkezetet a tv-nél, még nem találtak ki.
Egy kis gyerekkel még lehet közös televíziózás, de egy nagyobb gyerek már igényli a szülői felügyeletet, sőt.
Kell 3 tv a családban, mert mindenki mást szeret nézni.
A szülő tudja a gyerekét a megfelelő műsorok felé orientálni.
Azért adnak "erkölcsromboló" műsorokat, mert igény van rá.
Elég számú nézőt ültet a képernyő elé. A tiltás nem megoldás.
Nem kell nézni az olyan műsorokat, akkor leveszik a műsorról.
Túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szobában lévő doboznak.
Egyre inkább szórakoztató funkciót lát el, a tájékoztatás háttérbe szorul.
A múltbeli kudarc okozza a jelenlegi média törvényt.
Egyszerűbb valami bűnbakot találni, mint őszintén szembenézni a tényekkel.

Annyiban igaza van Török Gábornak, huszadrangú kérdés, de a Fidesznek sikerült elsőrangút faragni belőle.

@simonmondja.: Nem olvastam.
Én ezt olvastam:www.guppy.eoldal.hu/cikkek/gabor-andor-_1884-1953_/orgovany

@Szimba Néha olyan harcias vagy, és kedveled a macskákat:
videa.hu/videok/allatok/tamadas-aligator-attack-cica-FJOVWnOt5yy9TWZh

panelburzsuj 2011.01.05. 12:17:04

@Szimba:

Sokak jönnek itt azzal, hogy a bírói út lassú, azért kell hatóság.

Valahogy kimarad az a lépcső, hogy miért kell rögtön egypárti hatóság, miért ne lehetne civil önszabályozó szakmai fórum az ítélkező. Amelyen - ugyancsak jól szabályozottan - azt is számon lehetne kérni, hogy mit ítél el, meg azt is, hogy mit - nem ...

Ha egyszer tényleg társadalmi igény a hatékony, gyors (és MINDEN anomáliát egyenlően elbíráló...) tartalomszabályozás.

balfék 2011.01.05. 12:17:47

@különvélemény: Ráadásul olyantól , aki tapsikolt a fidesz 2/3-hoz.

Szimba 2011.01.05. 12:18:17

@panelburzsuj:

Noná, nekik is vannak érdekeltségeik!:-))

A végén még megszűnik a kurucinfó:-)))

babarczyeszter 2011.01.05. 12:19:15

@balfék: mi nem verte ki a biztosítékot? a médiatörvény? de, az kiverte a biztosítékot.
a 2/3-ot a Fidesz elég felháborító lépésekre használja. De ahogy TG, én se indulnék ki abból, hogy valaki eleve diktatúrát akar. Meg kell nézni, mire használja a hatalmát. Használhatná másképpen is.

nyünyüge 2011.01.05. 12:19:21

@babarczyeszter:
Nem "MELLESLEG egyeztetés nélkül" hanem "SŐT egyeztetés nélkül" készült a médiatörvény és azonnali hatállyal lett bevezetve.
Miközben hazai és külföldi szereplőket érint, vastagon.

És ugyanígy, az érintett szereplőkkel való bárminemű egyeztetés nélkül lett válságadó, mnyp államosítás, "önkéntes" visszalépési lehetőséggel, ...

A médiatörvény az utolsó csepp volt a pohárban. Vagy inkább az utolsó köbméter a túlterhelt, elgyengült falú zagytározóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 12:19:28

@balfék: ne aggódj, Nála verte ki igazán... :)

Ordnassac 2011.01.05. 12:20:01

@Szimba: attól függ, hogy kiket fog érinteni. Főleg, hogy hírlik, Martonyi csak az EU-elnökség végéig vállalta a külügyminiszterséget.

Réthelyi gondolom a kora miatt is csak ennyi ideig marad, de kérdés, hogy ki lesz az, aki egy ekkora mamuttárcát fog ezt követően irányítani?

Szimba 2011.01.05. 12:20:33

@panelburzsuj:

Az etikai bizottságok is gittegyletek.

Legyenek csak a törvénymódosítások a média ügyében.
De ez a médiahatóságosdi, meg egyszemélyi hatalom ez nagyon nem jó.

balfék 2011.01.05. 12:21:20

2.Túlságosan kiterjedt vizsgálati jogkörei vannak (155. §). Bárhol, bármilyen adatot, még „törvény által védett titkot is” követelhet, megtekintheti, lemásolhatja, sőt bárkit, azt is, aki az ügyféllel, vagy az eljárás egyéb résztvevőjével (pl. tanúval) kapcsolatban áll, adatszolgáltatásra, „adatoknak az általa meghatározott, összehasonlításra alkalmas formátumban való szolgáltatására, továbbá egyéb felvilágosítás adására kötelezheti.” Ha ez nem lett volna teljes, a következő szakasz biztosítja, hogy ezeken kívül „más személyt vagy szervezetet is adatszolgáltatásra” kötelezhet. A tanú meghallgatható üzleti titokról akkor is, ha nem kapott a titoktartás alól felmentést. Az így megszerzett adatok más eljárásban is felhasználhatóak – ami ellentétes az adatvédelmi törvény célhozkötöttség elvével. De még ezzel sem érezte úgy a jogalkotó, hogy biztosította az adatszolgáltatás gördülékenységét, ezért még egy új címet is alkotott: Adatszolgáltatás néven (175. §). Ez megismétli, hogy a Hatóság bárkitől, bármilyen adatot bekérhet, továbbá, a vállalkozásokat „a helyszínre vagy a hatósági nyilvántartáshoz telepített, illetve folyamatba épített ellenőrző rendszerből történő táv-adatszolgáltatásra kötelezheti.” A határozatban elrendelt adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Médiahatóság adatszolgáltatási bírságot szabhat ki, amelynek mértéke ötvenmillió forintig terjedhet (175. §. (8
Ez így egy igazi Gestapo

babarczyeszter 2011.01.05. 12:22:26

@lüke: vannak (főleg online) minden oldal felé kritikus lapok.
Egyébként nem követelmény, hogy egy lap politikailag semleges legyen.
Az a követelmény, hogy 1. a közmédia politikától független legyen, 2. bármilyen hatóság szintén a politikától független legyen (pl legyenek benne olyan hiteles civilek, mint a TASZ és legyenek benne szakmai szervezetek -- jobb és bal.) 3. ne lehessen 9 évre kinevezni egy vezetőt és egy vezetői megbízás ne legyen meghosszabbítható.

Szimba 2011.01.05. 12:22:34

A blogmotort meg rúgja meg a Szalai Annamari!

Képtelenség 1 db hozzászólást normálisan elküldeni:-((((

babarczyeszter 2011.01.05. 12:23:21

sorry. próbálok válaszolni, de úgy tűnik, valaki szórakozik itt a gépemen

balfék 2011.01.05. 12:23:29

"2.Túlságosan kiterjedt vizsgálati jogkörei vannak (155. §). Bárhol, bármilyen adatot, még „törvény által védett titkot is” követelhet, megtekintheti, lemásolhatja, sőt bárkit, azt is, aki az ügyféllel, vagy az eljárás egyéb résztvevőjével (pl. tanúval) kapcsolatban áll, adatszolgáltatásra, „adatoknak az általa meghatározott, összehasonlításra alkalmas formátumban való szolgáltatására, továbbá egyéb felvilágosítás adására kötelezheti.” Ha ez nem lett volna teljes, a következő szakasz biztosítja, hogy ezeken kívül „más személyt vagy szervezetet is adatszolgáltatásra” kötelezhet. A tanú meghallgatható üzleti titokról akkor is, ha nem kapott a titoktartás alól felmentést. Az így megszerzett adatok más eljárásban is felhasználhatóak – ami ellentétes az adatvédelmi törvény célhozkötöttség elvével. De még ezzel sem érezte úgy a jogalkotó, hogy biztosította az adatszolgáltatás gördülékenységét, ezért még egy új címet is alkotott: Adatszolgáltatás néven (175. §). Ez megismétli, hogy a Hatóság bárkitől, bármilyen adatot bekérhet, továbbá, a vállalkozásokat „a helyszínre vagy a hatósági nyilvántartáshoz telepített, illetve folyamatba épített ellenőrző rendszerből történő táv-adatszolgáltatásra kötelezheti.” A határozatban elrendelt adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Médiahatóság adatszolgáltatási bírságot szabhat ki, amelynek mértéke ötvenmillió forintig terjedhet (175. §. (8 " B.J.
Az előbb lemaradt az idézőjel bocsi!

Robinzon Kurzor 2011.01.05. 12:24:01

@török gábor:

Nincs miért bocsánatot kérni -- elegendő, ha nem ad olyat a számba, amit nem mondtam.

A "nevetséges kérdésfeltevés" pusztán arra irányult, hogy próbáljuk már meg, ha másképp nem megy, példákon keresztül szemléltetni a határvonalat a "szabad" és a "nem szabad" választás között.

Nem muszáj erre a kérdésre reagálni, de ha már igen, akkor nem olyan, a bloggazdához méltatlan, szalmabábú "érveléssel" (mintha nem tennék különbséget az 1985-ös meg az 1990-es választás között) kellene ezt tenni.

Nem magam miatt, mert ebből számomra pont az jön le, hogy nagyon is oka van annak, hogy miért kerüli az érdemi vitát ...

cambridge.on 2011.01.05. 12:25:12

@cambridge.on: de egy nagyobb gyerek már igényli a szülői felügyeletet, sőt.

Kimaradt valami, helyesen:e egy nagyobb gyerek már NEM igényli a szülői felügyeletet, sőt.

panelburzsuj 2011.01.05. 12:26:41

@Szimba:

Necsináld...

Az etikai bizottság eljárhat saját szabélyzata szerint is, meg eljárhat törvény szerint is. Kizárólag azon múlik, hogy a törvény kit mire hatalmaz fel.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 12:26:55

@Második Szóló:

a taxisblokád egy békés polgári demonstráció volt, de
- soha semmit nem támogat a Fidesz,
amit nem ők szerveznek.

98-2002 idején is mindennek nekimentek, ami eléjük került
- a gazdasághoz lövésük sem volt, úgyhogy ráhagyták a szakemberekre

a metro és a fidesznyikek viszonya egy szimbólum,
- a város és a kőbaltások ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 12:27:47

@panelburzsuj: no most őszintén, panel úr, láttál már olyan civil, sokszínű döntéshozó képződményt, ami a politikával kényszerű szimbiózisban működve itt és mostanában meg tudta őrizni az identitását?
Ennél - a szokásos permanens bohózat/megvásárolt arcok/személytelen felelősség - már talán az is jobb, ha egyetlen alkalmas ember dönthet. Nem az Annamarira gondolok...

Szimba 2011.01.05. 12:28:26

@cambridge.on:

A médiatörvénynek valóban van egy gyakorlati és magyarázható oldala, de van egy nemzetközileg is elítélhető oldala (cenzori feladatai, centralizáltsága).

Én harcias?????????????
Szelíd vagyok, mint egy maszületett ...izé...!:-))

A macska nagyon jó!!!! Köszönöm! Az egy Fideszes krokogyélus volt?:-)

Ordnassac 2011.01.05. 12:29:08

@panelburzsuj: első hallásra nem is hangzik rosszul.

sárkányfő 2011.01.05. 12:29:51

Asszem ilyen hírekre mondják, hogy kurva nagy gáz van:

Le Monde: Magyarország gúnyt űz Európából, fittyet hány az EU azon értékeire
www.fn.hu/belfold/20110105/le_monde_magyarorszag_gunyt_uz/

A Híradó 83%-ában a Fidesz-KDNP jut szóhoz a Republikon Intézet legújabb elemzése sezrint.
www.fn.hu/belfold/20110105/hirado_83_szazaleka/

Navracsics-közeli cég dolgozik Navracsics minisztériumának
hvg.hu/itthon/20110105_medianezo_kft_navracsics

Hiányosan lefordított médiatörvényt küldött a kormány Brüsszelbe
www.origo.hu/itthon/20110105-tobb-paragrafus-hianyzik-a-mediatorveny-angol-forditasabol.html

mondjuk naponta vannak ilyen hírek, csak gondoltam lássuk a mai termést.

Devil 2011.01.05. 12:30:11

@különvélemény: Fel kellene ismerni hogy a gazdasagi resztvevok erdeke (erdekeinek osszessege) az egesz orszag erdeke is. Nem tokeletes az atfedes de te is szeretsz olcson vasarolni es nem szeretned ha a multik beepitenek a termek araba a lazsalo dolgozokat vagy a rossz szervezest (vagy a lopos fonokoket).
A kartellezes az az egyik pont ahol az allanmnak lenne feladata, csinalja is tobb-kevesebb sikerrel. A masik pont a munkaugyi szabalyozasok betartatasa lenne.
Nos az allami szferarol nincs jo velemenyem, mert tul sokszor derult ki az hogy a partok szinte korlatlan politikai befolyas- es vagyonszerzesre hasznaljak a tulmeretezett es draga allami aparatust.

Szimba 2011.01.05. 12:31:28

@Ordnassac:

Kíváncsi vagyok, mi változik majd.

sárkányfő 2011.01.05. 12:33:32

@babarczyeszter:
"ahogy TG, én se indulnék ki abból, hogy valaki eleve diktatúrát akar."

én se.

csak annyit akar, hogy ne legyenek olyan fékjei és kontrolljai, mint a:
- KT
- KE
- AB
- ÁSZ
- média
- ügyészség
- stb.

Szimba 2011.01.05. 12:33:50

@panelburzsuj:

Semmiképpen nem lenne szabad egypártinak lennie a médiahatóságnak.

Devil 2011.01.05. 12:34:06

@panelburzsuj: A birosag lassu? Van kotelezo gyorsitott eljaras is (pont a szakszervezeti sztrajktorvenynel hallottam errol) ahol 5 nap alatt szuletik itelet...
Mellesleg az allam feladata lenne a jogbiztonsag megteremtese is aminek egyik feltetele hogy ne legyen remenytelen birosagra vinni ugyeket.

Charlie Firpo 2011.01.05. 12:34:21

Médiatörvény=nekem nem fáj!!!!!! Ez az ökörködés komolyan ennyire fontos? Hát nincsnenek az országban és az EU-ban ennél sokkal fontosabb problémák, amiket meg kellene oldani???

A gazdaság állapota, na az fáj igazán!!!!

Ordnassac 2011.01.05. 12:35:06

@babarczyeszter: a blogmotor szokott rakoncátlankodni, így elképzelhető, hogynem a készülékedben van a hiba.

Második Szóló 2011.01.05. 12:37:28

@Szimba: napi rendszerességű TV-zés vs. netezés vs. saját tapasztalat

Én arra emlékszem, hogy amikor nagyszüleimnél töltöttem hosszabb időt, nagyanyóm a nap nagy részét a konyhában töltötte, ahol mindig szólt a rádió. Nagyapám meg fél napon keresztül újságot olvasott (Népsport, Népszabadság, Ludas Matyi, Rádió-, és TV-újság!!!). A híradót akkor még nagy H-val írták, mert csak egy volt belőle, este fél 8-kor. A rádióban meg 2-3 óránként adtak híreket, útinform, fővinform és valamilyen okból fontosnak tartották a vízállás jelentést is. Anno '86 áprilisában állítólag a szél kelet felől fújt, ami nagy hiba volt, mert akkor a szél nem fújhatott (egyáltalán nem), hiszen terjedtek a hírek arról, hogy a Szovjetúnióban valami felrobbant. Ne felejtsük, hogy pillanatnyi állás szerint abban az időben van a jövőnk, hiszen valaki akkor is megállapította, hogy a társadalmi érdek megkívánja hogy a szél egyáltalán ne fújjon. És már akkor is abszurd volt a feltételezés, hogy a híreket meg lehet állítani az országhatáron.
Manapság az emberek többsége a rádió és az újságok helyett TV-s és internetes tartalmakhoz vannak láncolva. Én személy szerint még a VV-t is jobbnak tartom, mint az utcai rendbontást. Nagy kérdés marad, ha 2006-ban lett volna VV, vajon akkor is meg tudtak volna indulni Orbánék a kormány ellen. A média nagy hatalom, amelyet az emberek éhsége táplál, és amely mindig megadja nekik amire vágynak. Ha a hazai média nem tudja, megadja majd a külföldi.

Nem mi függünk a TV-től és a nettől, hanem az mitőlünk, aki életre kelti: aki előfizet és a ki kommentál. Mitőlünk és nem a kormánytól. A kormánytól függő média koncepciója olyan mint a néző nélküli színház, a fogasra akasztott kesztyűbáb. Találunk helyette elfoglaltságot, és a hírek is megtalálják az utat hozzánk.

gagyiwood 2011.01.05. 12:41:19

A sajtószabadság ocsmány, akkora lyukak vannak benne, mint egy túlérett ementáli sajtban, bárkit be lehet mocskolni egy sajtóorgánumban, majd pereskedni évekig, aztán az ártatlanul meghurcolt delikvens pár soros kiigazítást kap az újságban, aki pár százezres büntetését röhögve kifizetni abból a sok millióból, amit az álhír példányszámemelő hatása termelt ki neki.
A gond csak az, hogy a sajtószabadság hiányát meg úgy hívják, cenzúra, és ez még a sajtószabadságnál is sokkal ocsmányabb. A cenzúra már csak lyukak, sajt nélkül. És félig sajtószabadság nincs. Tudjuk, hogy a szabadság nem azonos a szabadossággal, és a demokráciában az utóbbi lett a mérvadó, ettől még sajtószabadság kell, lyukastól, hibástól, mindenestől!
Anno dacumál, a rendszerváltásnál, mint kezdő tanár, a Fidesz-re szavaztam. I. Viktor viktárorban már nyoma sincs annak, ami reményekkel töltött el valaha, ha ránéztem. És mivel félig demokrácia ugyanúgy nincs, mint félig sajtószabadság, kaján fejjel várom, hogyan eszi meg az egyetlenpártos pártunk a saját farkát. Ma nyílt diktatúrát Európában nem lehet csinálni, félig meg nem lehet totális hatalmat rittyenteni, abból bukta van. Történészként tudom, akik megpróbálták, gyors és dicstelen véget értek.
Török Gábor, köszönöm neked, hogy nem fröcskölsz, nem okoskodsz, vádak helyett érvelsz, és annak ellenére, amit látsz, még mersz remélni. Én is így vagyok vele. Nem hinném, hogy csak ketten lennénk...

különvélemény 2011.01.05. 12:41:38

@Devil: "Fel kellene ismerni hogy a gazdasagi resztvevok erdeke (erdekeinek osszessege) az egesz orszag erdeke is."

Szép csúsztatás a multikról a gazdasági résztvevőkre. :)

Devil 2011.01.05. 12:41:52

@sárkányfő: "Hiányosan lefordított médiatörvényt küldött a kormány Brüsszelbe"
Ez nem de facto hazugsag?

"így például hiányzik az a rész, amelyből kiderül, hogy a hatóság csak 2011. július 1-e után elkövetett jogsértésekért indíthat hatósági eljárást a médiával szemben. Ezt azt is jelenti, hogy a június 30-ig tartó magyar EU-elnökség ideje alatt nem fognak eljárást indítani a médiatörvény megsértése miatt. "

Szimba 2011.01.05. 12:42:32

@Második Szóló:

Egyetértek! Nagyon!

Fejéről a talpára állítottad a média szerepét!:-)))
Bizony, tőlünk függ.

Devil 2011.01.05. 12:47:44

@különvélemény: A gazdasag osszes tobbi resztvevojenek is ponmtosan az az erdeke amit a multikrol leirtal: profit maximalizalas, kevesebb koltseg, nagyobb bevetel; hogy ki hogyan keruli ki a torvenyeket az is egyedi: a multik kartelleznek az ostermelok feketen alkalmaznak idenymunkasokat, szoval senki sem jobb a masiknal.
Ha nem kovetnek a gazdasagi haszon elvet, becsodolnenek mert jon mas aki jobban csinalja.
Igy amit mondtam semmifele csusztatast nem tartalmaz csak valoszinuleg nem erted a gazdasag mukodeset. Nem lenne hulyeseg kozgazt felvenni a kozepiskolai alaptantervbe. Na meg penzugyeket is...

különvélemény 2011.01.05. 12:49:24

@Devil: "Mellesleg az allam feladata lenne a jogbiztonsag megteremtese is aminek egyik feltetele hogy ne legyen remenytelen birosagra vinni ugyeket."

Nem is csak feladta, hanem a legfontosabb feladata lenne.
Rögtön megszűnnének a körbetartozások, a mutyizások nagy része, a cégek egymással szembeni bizalmatlansága, a multik sorozatos visszaélései, az ingatlanpanamák, stb..

Szimba 2011.01.05. 12:49:42

@Ordnassac:

TG kitiltotta Babrczyt!:-)))))
(Nem tudtam, hogy ő is a szervezők között van a Facebookon. Ez kicsit elvette a kedvem:-((()

Szimba 2011.01.05. 12:50:46

@különvélemény:

Bezzeg erről egy szó sem esik, pedig ezt még a választások előtt ígérte a Fidesz.

Devil 2011.01.05. 12:50:49

@Második Szóló: Ezert mondom hogy aki a mediat erovel szabalyozni akarja az vegulis bennunk, valasztopolgarokban nem bizik; azt hiszi mi magunk nem tudjuk mi jo nekunk es mi nem, es ezt el kell dontenie helyettunk (nem, nem informalni vagy a tajekozodas kereteit megteremteni, hanem _helyettunk_donteni_).
Persze lehet hogy a fidesz a sajat valasztoibol indul ki.

panelburzsuj 2011.01.05. 12:52:25

@Hepci: @Ordnassac: @Szimba:

Németországban (meg Lengyelországban ..), meg más efféle elmaradott feudális helyeken a szakmai szervezetek szabályozzák például a faiskolai termesztést, a fajtahasználatot. Adottak a nemzetközi egyezmények keretei, és azon belül a céhek találják ki, hogy hogyan lehet leginkább megőrizni a saját becsületüket. Az állam csak felügyel és rábólint.

Nálunk ...

Kell folytatnom?

Devil 2011.01.05. 12:53:40

@különvélemény: Na valamiben egyetertunk :) Azert a korbatartozasok teren tudtommal volt elorelepes de sajnos errol keveset hallani...
Ha csak ilyenekkel foglalkozna a kormany egy szavam sem lenne rajuk.

Ventura Blvd 2011.01.05. 12:55:02

@melus79: Meluskám, mindig gondod lesz, ha szembe mész az árral, de csak nyugodtan vedd ezt egy jó wellness pancsizásnak.

Minket egy egész iskola tanári és szülői közössége fasisztának tartott, mert szeptember elsejétől június közepéig a tévé(i)nk a garázsban volt(ak). Nyomorult, szülői terrorunknak kiszolgáltatott gyerekeinknek meg tanulniuk, kertészkedniük, mosogatniuk kellett a (kis házi)állatok ellátása mellett. Viszont sokat beszélgettünk vacsora után, és - ha nem is könnyen - de rákaptak az olvasásra, miután a kedvenceinket először felolvastuk nekik... És minden lehetséges eszközzel jutalmaztuk a jó jegyeket. A srácok annyira elzüllöttek, hogy a kölykökből egyik sem volt ezekben az években 4,6 alatt.

Azt tudnod kell, hogy amikor a kereskedelmi adók indultak, számítógéppel automatikusan felvettük a műsoraik minden X. percét, és a nap végén megnéztük a pár perces összefoglalót. Robbanás követett revolveres fogócskát, meztelenkedés emberek kutyaétel zabálását és varázslatos távgyógyítást, Kiszely Tünci reklámot, szponzorált műsort stb. Ezen a kis összefoglalón mindenki jót nevetett, és nem hiányzott többé a dolog.

Viszont minket tényleg utált a szülői közösség 80%-a. Páran megsúgták, hogy ők is így tesznek, de nem verik nagy dobra, néhányan meg hősöknek tartottak minket. Magam csak praktikusan igyekeztem gondolkozni, és ma sem szégyellem a dolgot, egyszerűen, mert működött.

A gyerek azóta nagyobbak, és alig-alig néznek tévét.

Kereskedelmi tévék >>> nem állítom, hogy maga a bűn, amit művelnek. Kiemelkedően jó műsoraik is vannak (pl. Házon Kívül), és az is igaz, amit egy ott dolgozó ismerősöm mond. "Tudod, ha mi hajnali négykor leadjuk a Hamletet, még így is sokkal többen látják, mint amennyien a moziban vettek rá jegyet. 40.000 megnézi hajnalban is."

A kereskedelmi tévé (és a bulvár sajtó) nem lehet más, mint a közönsége. Éppen ezért minden országban más és más. Az a szomorú az egészben, hogy Magyarországon talán a legdurvább. Itt, ha lehetne, visszatérnénk a rómaiak világába, mert ügye a gladiátorok élet-halál harcánál csak az lenne izgalmasabb, ha csöcsikét megenné az oroszlán. Vagy ha B.Zs. keresztre feszített ballibsiket szurkálna, vagy vörös kalapáccsal vernének agyon néhány citrom-szerű narancshívőt.

@Szimba: Elkeserít, ha egy tanár - ugye, jól tudom - érvel amellett, hogy a gyereknek azért jó, ha tévét néz, mert tud miről beszélgetni a szünetben a társaival. ??? Nem úgy vettem észre, hogy a kölykeink kukán hallgatják, amíg a többiek a Barátok Köztről beszélgettek.

Mindegy, ez már rég volt. A nyomtatott sajtónak és a tévének sincs már egy évtizede, kinyírja őket az internet. Azon agyalj Melus, hogyan engeded a gyerekeidet a számítógép elé. És amíg ezen töprengsz, kélek, kapcsold ki a tévét kicsit.

Szimba 2011.01.05. 12:55:05

@Devil:

Az MTI helyett lesz FTI.:-)
A tévében meg hallgathatunk Szőcs, Wass műveket.

Esetleg néha Kányádit is.

panelburzsuj 2011.01.05. 12:56:02

@Devil:

A sajtóügyekben, rágalmazásokban is van valami gyorsítósáv, pontosan nem tudom fejből.

Devil 2011.01.05. 12:57:01

@cambridge.on: De kitalaltak hatekonyabbat. Alkoholnak hivjak. Es ma is sokkal kartekonyabb mint a TV.
Ja es ott a dohanyzas is ami ugy rombolja a csaladi koteleket hogy megoli a csaladtagokat.
De ezek ugy tunik nem annyira fontosak.

Második Szóló 2011.01.05. 12:57:08

@simonmondja.: szerintem maga a metró lett egy szimbólum, kb. olyan mint akkoriban a nemzeti színház volt. Tervezték, tervezték, de sosem épült fel, pedig még téglajegyet is illett vásárolni. Jöttek a fideszesek és felépítették. Felépítették és kaszáltak rajta. A metrón nem kaszáltak volna egy fillért sem. A mozgásterüket pedig nem akarták olyan beruházással csökkenteni, amelyért még a dicsőséget sem söpörhetik be és az ellenfél tollasodik belőle.

taxisblokád - azt az álláspontot képviselték, hogy a benzinár emelés bizony indokolt, de a kormány kommunikációja hamis, ki is mondta: hazug volt, és a helyzet eszkalálódásához, az ország megbénulásához, a széles tömegek csatlakozásához ez vezetett. Szerintem ez egy felelős ellenzéki hozzáállás, bár tény, hogy a helyzet haszonélvezőivé váltak.

különvélemény 2011.01.05. 12:58:06

@Devil:
Inkább mégsem írok, mert ez annyira elüt a témától és úgy sem tudlak meggyőzni a multik természetéről, mert amint látszik te csak a Marshall-keresztig jutottál közgázból, az meg már őskövület.

melus79 2011.01.05. 12:58:17

@Második Szóló: Tökéletesen így gondolom,és próbáltam néhány részletét magam is megértetni.

II/III-as 2011.01.05. 13:00:32

@excopp: Nem, te nem siratóasszonyokról beszéltél, hanem a médiatörvény ellen alapos okkal fellépőkről, akik a hitelességük utolsó cafatait néhány hónappal ezelőtt élték fel végleg. Mi ez, ha nem inszinuáció irányomban, amikor nem csinálok abból titkot, hogy megvetem a sajtó megregulázási szándékát? Meggyőződésem szerint teszem ezt alapos okkal. Mindenki, aki ezt elutasítja, az hiteltelen? Meg ballib káder? Normális ez az ország?

Devil 2011.01.05. 13:01:00

@panelburzsuj: A legutobbi infoim szerint a birosagi eljaras nem halasztja a birsag behajtasat. Bar nem tudom az elozo vagy az uj mediaszabalyozasrol beszeltel.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 13:01:38

@Charlie Firpo: Pedig a médiatörvény is nagyon fáj neked. Ugyanis abból tudhatnád meg, hogy mitől rossz a gazdaság. De ha a média kormánymegszállás alá kerül, akkor nem fogsz tudni azokról a korrupciókról, gazdasági baklövésekről, amelyek a neked fájó helyzetet okozzák. És az a tehetetlenség fog a legjobban fájni!

különvélemény 2011.01.05. 13:03:31

@Devil: Akartak valami automatikus dolgot a számlalejáratokkal kapcsolatban, de már én sem emlékszem rá.
Addig is marad az, hogy a multi megépíti a hidat, az alvállalkozók meg futhatnak a pénzük után.
De legalább munkahelyeket teremtettek. :D

Második Szóló 2011.01.05. 13:03:53

@Devil: ezért álságos a kormányzati kommunikáció, mondhatni önmagát meghazudtoló: ellenzékből azt mondták, a magyar ember bölcs, el tudja dönteni, mi jó neki. Most pedig úgy tekint le ránk, mint atya a gyermekére. Vagy inkább mint a pedellus bácsi...

Szimba 2011.01.05. 13:07:11

@Ventura Blvd:

Nem érveltem amellett, hogy jó, ha a gyerek tévét néz.
Félreértettél.

Főként óvodás korban nem jó a tévé, még a mesefilm sem (Wekerdy!), és később sem kellene a gyereknek válogatás nélkül tévét néznie.

Azonban vedd azt figyelembe, hogy nem minden iskola, nem minden osztály összetétele azonos, nem minden gyerek tud beilleszkedni, vagy éppen a másságával együtt elfogadtatnia magát.

Sok család nem képes, nem készült fel a gyerek nevelésére, sőt gyakran a gondozására sem, és nem várható tőlük, hogy egyáltalán bármilyen kulturális tartalmat közvetítsenek a gyereküknek.

Ugyanakkor mára az iskola sem az a tökéletes hely, ahol minden gyerek megtalálja a helyét, és a társait.

kb. 10 éves kortól már nem a család véleménye, hanem a kortársaké erősödik fel. Ekkortól már nem tudja egy szülő eltiltani a gyerekét még a káros dolgoktól sem. Bízhat abban, hogy ott tud lenni, amikor még segíteni tud, amikor még megbeszélheti vele a dolgait, de ez nem minden családra érvényes.

Ezért mondtam azt, hogy bizonyos esetekben nem a tévénézés a legfontosabb dolog, mert már szeretetett, figyelmet sem kapott a gyerek. Ilyenkor még a kortársaitól elidegeníteni is értelmetlen. A pedagógusnak ilyenkor az a feladata, hogy onnan induljon, ahol a gyerek van, artról a szintről. Aztán vagy kudarcot vall, vagy sikerül kicsit felkelteni az igényét a jobbra.

De a család helyett nem nevelheted már az iskolában a gyereket (még az óvodában sem).

különvélemény 2011.01.05. 13:07:43

@Devil: "azt hiszi mi magunk nem tudjuk mi jo nekunk es mi nem, es ezt el kell dontenie helyettunk"

Nem feltétlenül ízlésrendőrségről van szó, például simán lejárathatják a cégedet egy kamu cikkel és rajtad már nem fog segíteni egy megkésett 50. oldal aljára kirakott helyreigazítás.

Persze eszembe sincs védeni ezt a törvényt, de valami elrettentő erő azért kellene, ami függetlenebb mint ami ebből a törvényből sejlik.

Ordnassac 2011.01.05. 13:09:26

@Szimba: vannak egész jó Szőcs-versek is. ;-)

Devil 2011.01.05. 13:09:41

@II/III-as: Hm vajon mit csinaltam nehany honappal ezelott???

dzsaszper 2011.01.05. 13:09:43

@Charlie Firpo: úgy érted, nem most kellett volna megalkotni? ;)

Charlie Firpo 2011.01.05. 13:10:07

@vinczej: médiatörvény nélkül is látja még a vakember is, hogy sajnos nem jó irányban haladnak az itteni gazdasági folyamatok.
Ez az egész médiatörvény egy cirkusz. Talán olyan dolgokról kellene beszélnünk, ahogy te is írtad, korrupció, átláthatatlan közbeszerzés, fenntarthatatlan államigazgatás, nyugdíjrendszer, stb.
Ha egy normálisan működő gazdaságunk lenne, akkor még inkább le....nám ezt az egész médiatörvényt.
Az uniós tagállamok is inkább a saját házuk táján néznének körül (euroövezet helyzete, bevándorlás, stb.), mint velünk faszkodnak.

No de most már veszem a fáradtságot és elolvasom ezt híresneves törvényt és nem másodkézből informálódok. :)

balfék 2011.01.05. 13:10:46

@sárkányfő: Csak tudnám mi náluk a diktatúra ismérvei., ha nem az , hogy a törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás , a közmédia mind egy ember kezében van, megspékelve a szolga SP-vel és az AB ledegradálásával. Az hogy mire használják , hát a zsebüket teletömni, csak ezt senki nem fogja észrevenni pont az előbb felsoroltak okán.

Charlie Firpo 2011.01.05. 13:12:03

@dzsaszper: no most erre törvény szerint mi a politikailag korrekt válasz??

panelburzsuj 2011.01.05. 13:12:45

@Ventura Blvd:

Fasisztának születni kell.

Mi keményen élére állítottuk a kérdést: legyen kutya, de akkor a tévét száműzzük, mert vagy sétáltatás, kerti hancúrozás, etetés, óltakaratás, vagy képernyő előtt döglés - de fülvakargatás nélkül.

Ez volt tizenakárhány éve. Lányok azóta el, mi vének meg maradtunk a netnél - amire leginkább ők képeztek ki bennünket.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 13:14:10

"December 21-én a magyar parlamentben a többséggel rendelkező kormánypárt megszavazott egy új médiatörvényt, ami Európa leginkább elnyomó és antidemokratikus törvényeiből válogat, néhány nyugtalanító kiegészítéssel.

Az alapjogok, illetve a szabad véleménynyilvánítás iránti aggodalmunk jeléül 2011. január 5-én 24 órára elsötétítjük internetes jelenlétünket."

"http://kocka.blog.hu/2011/01/05/elsotetul_magyarorszagert_a_thepiratebay_egy_napra"

A Pirate Bay eredeti linkjét nem akartam ide tenni, de az eredeti oldalon a hajós logo helyett valóban ez a szöveg található.

balfék 2011.01.05. 13:16:26

@Charlie Firpo: Min keresztül értesülnél a korrupcióról, ha nem egy szabad sajtó által esetleg? Honnan tudnál bármiről, ami nem közvetlenül veled és baráti köröddel történik? O.V.tól és bandájától biztos nem. Amennyire szeretnek turkálni az állampolgárok ügyeiben, listázgatnak, annyira szemérmesek az államra vonatkozó kérdések megválaszolásában. Egy demokráciában egy állam nem tudhatna rólad többet, mint amennyit megenged magáról is megismerni.

Szimba 2011.01.05. 13:16:38

@Ordnassac:

Az rendben van. De amíg miniszter, addig nagyon "illetlen" a verseit nyomni a médiában. Előtte, utána bármit, akkor már nyugodtan bírálható.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 13:17:34

@Második Szóló:

A metro a nagyvárosi lét szimbóluma.

Nálunk nehezen megy a polgárosodás - a lassan épülő metro ezt szimbolizálja.
És akik leállítják mindig - a kőbaltás fidesznyikek.

A taxisblokád spontán volt, jogos és békés.
Budapest egyetértett vele.
A taxisok nem bántottak rendőröket, a rendőrök sem őket,
a nép pedig nem zúgolódott, hanem fotózta és etette őket...

Orbán meg minden miniszterelnököt lehazugozott eddig -... ő ilyen.
.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 13:17:43

@Charlie Firpo: "No de most már veszem a fáradtságot és elolvasom ezt híresneves törvényt és nem másodkézből informálódok. :)"

Nem a törvény szövege az érdekes, hanem a hozzá kapcsolódó "belső utasítás".

Ordnassac 2011.01.05. 13:18:18

@Szimba: mármint államtitkár. ;-)

Amúgy egyetértek veled.

kopogtató 2011.01.05. 13:18:24

Kedves Gábor!

Tőlünk olvasóktól rendre számon kéred az objektivitást, és óvaintesz minket a kettős mérce használatától. Számtalanszor leírtad, hogy a Fidesz tetteit próbáljuk úgy megítélni, hogy közben belegondolunk, mit szóltunk volna akkor, ha Gyurcsányék teszik ugyanezt.

Én hiányolom Tőled ezt a fajta számonkérést a baloldali ügyeletes nyüszítők esetében, akik most keltik a hangulatot, de 2006 őszén kussoltak, és nem rohangáltak nyugati lapokat (dez)informálni. Velük kapcsolatban miért nincsenek kételyeid?

Ennyit szerettem volna csak...

CSENDES 2011.01.05. 13:20:01

"Hiába sorozza Orbán Viktor miniszterelnököt hetek óta a nyugati sajtó, a kormányzati kommunikáció egy ellenakciót sem tudott összehozni, hogy megfékezze a médiatörvény elfogadása után elindult lavinát. A támadások felkészületlenül érték a kormányt, a választási győzelem után kialakított, három részre osztott kommunikációs szisztémában mindenki a másikra várt, és abban reménykedett, hogy a téma magától kikopik a külföldön újságokból. Mostanra fideszes körökben is elismerik, az új kormány karácsony óta példátlan tekintélyvesztést szenvedett el" (Index: Becsődölt a kommunikáció az első próbatételnél)

panelburzsuj 2011.01.05. 13:21:26

@panelburzsuj:

A magán-sajtóperekről beszéltem, nem a médiahatóságról.

Csak arra akartam példát mondani, hogy ha szükséges, lehet gyors bírói utakat is kitalálni. Tipikusan ilyen a sajtó-helyreigazítás.

De mondhatnám a statáriumot is. Ha nagyon idétlen akarnék lenni.

De anyira nem akarok, úgyhogy maradok annak a kitételnél, hogy sokféleképp lehet valamit szabályozni, és nagyon is beszédes, hogy ki hogyan kíván egy problémahalmazt "lekezelni".

Charlie Firpo 2011.01.05. 13:22:13

@balfék: mivel még nem mélyedtem el ebben a törvényben, ezért csak kérdezem, hogy akkor nem lehet a törvény szerint korrupciós ügyekről írni????
Bár az állami korrupcióval sajtó nélkül is sajnos elég gyakran találkozom. :(
És ki fogja majd ezt a törvényt megváltoztatni? Lehet, hogy ez egy másik színezetű kormánynak is kiváló lesz, nem?

Szimba 2011.01.05. 13:22:16

@panelburzsuj:

:-)

Ezek egyedi példák. Nem jellemzőek, nem általánosak.

Én is hasonlóképpen bántam el a fiammal, aztán elkezdett a barátaihoz járni, meg azok hozzánk.
És lőn, amire nem számítottam, a jólnevelt, bűbájos barátjánál a legvadabb rémfilmeket nézték meg kb. 8 évesen (ott volt video és kamasz nagytestvér). És ugyanígy nem tudtam megvédeni a szexfilmektől sem, mert az iskolában az internetes tanteremben titokban már mindenfélét nézhettek, a tanár sem vette észre, mert üüüügyesek voltak:-(((

Charlie Firpo 2011.01.05. 13:24:51

@vinczej: ajjaj, szóval a törvény értelmezése a lényeg. :)))
na azt bajos lesz beszerezni. :))

Ventura Blvd 2011.01.05. 13:25:33

@Szimba: Rendben, gondoltam, hogy nincs nagy vita vita közöttünk.

Tehát nem a tévé a baj, hanem az, hogy a gyerek nem kap otthon elég figyelmet, szeretet, támogatást (=nevelés). Sokszor alapvető gondozást sem, hát még kultúrát.

Innen már csak egy lépés, hogy azt kérdezzük: és te, kedves szülő, kaptál-e otthonról és az iskolából annyit támogatást, hogy meg tudd oldani életed nagyobb gondjait, vagy egyik csapás követi a másikat, és magad is meglepődsz, ha sikerül neked valami?

Ezzel benne is vagyunk a témában, azaz ON. Kedves választópolgár, mindazon intézkedések, amelyeket a médiatörvény lehetővé tesz a jövőben, elősegítik-e alaposabb tájékoztatásodat a téged illető ügyekben, megkönnyebbítik-e választásodat a teendők között?

különvélemény 2011.01.05. 13:26:37

@balfék: "Egy demokráciában egy állam nem tudhatna rólad többet, mint amennyit megenged magáról is megismerni."

Akkor az USA nem egy demokratikus ország. :)

CSENDES 2011.01.05. 13:28:14

@Charlie Firpo: "mivel még nem mélyedtem el ebben a törvényben, ezért csak kérdezem, hogy akkor nem lehet a törvény szerint korrupciós ügyekről írni????"

Nem bizony, hiszen akkor a bűnüggyi témájú hírek a megengedett 20%-ot meghaladhatják (és meg is haladnák) :-))

CSENDES 2011.01.05. 13:29:41

@CSENDES: természetesen bűnügyi témájú (jav)

Szimba 2011.01.05. 13:30:24

@Ordnassac:

Tényleg!
A fene sem ismeri ki magát ezekben az új intézményekben:-(((

melus79 2011.01.05. 13:31:44

@Ventura Blvd: Ki kapcsoltuk,nem is igényli,hanem azt,hogy játszunk vele.Mindig is ilyen volt a szentem!:)
És ellene megyek,igen,nem a többségi vélemény érdekel,hanem az,hogy társadalmilag hasznos embert neveljek.Lehet,hogy ez fellengzős,de így gondolom.
És a gyerekem már most többet ér,mint 100 politikus,meg is mondta a helyi jegyzőnek 4 évesen,miután nem tudott végigmenni az utcánkban anélkül biciklivel,hogy kátyúba ne ment volna,hogy csinálja meg!És szedje össze a kavicsokat is!:)
Nem fogja szarul érezni magát azért,mert nem tud hozzászólni a Barátok közt 1milliomodik részéhez!Garantálom!És pont!:)

CSENDES 2011.01.05. 13:31:53

@panelburzsuj: "Már csak azt várjuk, hogy Zagyva Gyula mikor biztosítja támogatásáról Bolgár Györgyöt, Vona Gábor meg mikor kezd éhségsztrájkba Andrassew Ivánért."(Mandiner)

panelburzsuj 2011.01.05. 13:32:12

@balfék:

Még mindig nem érted TG demokrácifelfogását?

A demokratikus berendezkedés legfőbb kritériuma az, hogy a csapdafogta róka szabadon lerághatja a lábát saját szabadulása érdekében. És rágivócsálás közben senki nem veri ki a fogait, senki nem mérgezi meg, senki nem puffantja le.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 13:33:16

@Szimba: miért, azt vártad, a fő szervezők a Kiss Gy. Csaba és a Lányi András?

különvélemény 2011.01.05. 13:33:28

@panelburzsuj: "A magán-sajtóperekről beszéltem, nem a médiahatóságról.
Csak arra akartam példát mondani, hogy ha szükséges, lehet gyors bírói utakat is kitalálni. Tipikusan ilyen a sajtó-helyreigazítás."

A helyreigazítással kitörölheti bárki, akit meghurcoltak.
A pereskedés meg nálunk egy vicc, az USA-ban meg az erősebb kutya "ismerkedik" kategória.

Emiatt azzal a résszel, hogy legyen komoly bírság, kénytelen vagyok egyetérteni jobb híján.

Szimba 2011.01.05. 13:33:56

@Ventura Blvd:

A kérdésre a válasz: NEM:

Nem a média feladata, hogy a fiatal felnőttek elmaradt szeretetigényét, gondozását, nevelését, oktatását valahogyan pótolja.

A kevés ismeretttel, szocializálatlanul felnőtt generációnak már az újságok és a tévé sem tud ismereteket nyújtani. Már nem befogadók rá. És maga a személytelen, nem interaktív műfaj sem alkalmas erre.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 13:35:06

@panelburzsuj: pont ezt szoktam én is szajkózni mindenkinek. A szartengerből csak tanúhegyek szoktak kiemelkedni. A kontinensek keletkezése még odébb van... ha egyáltalán...

Diocles 2011.01.05. 13:35:17

@babarczyeszter:

"a vádpontok között mindig ott van, hogy miután lett egy kétharmaddal egypárti tv"

hát ez eléggé álszent kritika az Ön és elvbarátai részéről, valahogy nem emlékszem arra, h felemelték volna a szavukat 2002-ből, amikor tömegével távolították el a köztévéből az ellenzéki érzelmű sajtómunkásokat, és minden posztot a kormány szimpatizánsai foglaltak el...

a közrádióban sem volt se egyperces tiltakozás, se fészbuk-mozgalom, amikor napokig tartottak foglyokat a közrádió udvarán 2006 októberében.

De ettől függetlenül csak gratuláció illetheti Önöket, zseniálisan kihasználták a kormány politikai öngólját.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 13:35:36

Az Index azt írja
- A sajtója rossz, de él a magyar elnökség -

nagyanyám azt mondaná

- csak a torka véres...-

Szimba 2011.01.05. 13:35:43

@Hepci:

Nem is tudom. Inkább átlagpolgár szervezőkről álmodtam (és közben elúszott nehány felhő a Hold előtt).

Charlie Firpo 2011.01.05. 13:37:34

@CSENDES: ott a pont.
"E műsorokban a "demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló" bűnügyi tematikájú híranyag éves átlagban nem lehet hosszabb terjedelmű a műsor időtartamának húsz százalékánál."

Érdekes egy mondat.

Ventura Blvd 2011.01.05. 13:37:53

@panelburzsuj: ...hééé! Csak ezt nem mondtak el, mit választottak a lányok.

Amúgy meg, azt meg kell értetni a kölykökkel, hogy akármennyire is demokratikusan beszéljük meg a kutya/tévé ügyet, lehet szavazni is, de az egész döntési helyzet kezelése a végső soron a felnőtt felelőssége. Ezt már elsős gyerekek is megértik.

Egy kicsit hasonlatos ez a politikus szerepéhez. Úgy kell nevelned a gyereket, hogy ne utáljon meg közben mindazért, amit kap tőled. Ismerek olyan családokat is - majdnem azt mondtam, hogy "polgáriakat" - ahol szinte a bölcső fölött kezdik elmagyarázni a babáknak, hogy milyen választási lehetőségeik vannak, és melyik döntésük milyen következményekkel jár. Az első tizennégy-tizenhat év ilyen nevelés kín, komikus, csiklandósan abszurd, nagyon kellemetlen, környezetidegen, de aztán... a gyerekek nagyon sikeresek lesznek, kivétel nélkül. Csak az az első másfél évtized ne volna.

Ha komolyan akarta volna ezt bárki is, húsz év alatt ebből az országból is civilizált helyet lehetett volna faragni, tűrhető, a cseh- és a szlovénhoz közelítő gazdasággal, picit osztrákosra vett civil hétköznapokkal. Mer'ez mos'Balkááán.

Második Szóló 2011.01.05. 13:39:46

@kopogtató: "
Én hiányolom Tőled ezt a fajta számonkérést a baloldali ügyeletes nyüszítők esetében, akik most keltik a hangulatot, de 2006 őszén kussoltak, és nem rohangáltak nyugati lapokat (dez)informálni. "

Nem lehet egyformán mérni a jobb és a baloldalt. Másképp bomlasztanak. Az egyik hidat foglal és gyújtogat, a másik külföldre rohangál.

CSENDES 2011.01.05. 13:40:56

@Diocles: "a közrádióban sem volt se egyperces tiltakozás, se fészbuk-mozgalom, amikor napokig tartottak foglyokat a közrádió udvarán 2006 októberében."

Ez a napokig nem drámai túlzás, mert persze órákig sem lehetett volna, de azért kkétlem, hogy napokig tartották őket ott.

különvélemény 2011.01.05. 13:43:24

@Charlie Firpo:
Korlátlanul lehet írni korrupciós ügyekről:

"más médiaszolgáltatótól átvett, illetve a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló, bűnügyi
tematikájú híranyag vagy tudósítás a hírműsorszám időtartamának húsz százalékánál éves átlagban
nem lehet hosszabb terjedelmű."

El ne hidd az agitprop dumáját. :)

CSENDES 2011.01.05. 13:43:51

@CSENDES: Ez a napokig nem drámai túlzás? Mert persze órákig sem lehetett volna, de azért kkétlem, hogy napokig tartották őket ott. (jav)

panelburzsuj 2011.01.05. 13:44:12

@Szimba:

Mi úgy igyekeztünk kifogni az efféle dezertálási szándékokon, hogy a baráti seregletnek legyen kedve hozzánk jönni ...

A nevelés macerás és időigényes.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.05. 13:45:44

@CSENDES: az elég érdekes volt, hogy az ottani dolgozók nem láttak ebből semmi - legalább szájhagyomány útján/neten - publikálni érdemeset, mígnem jött Balóné M. Krisztina, a lápi jobblidérc és hirtelen kiderült minden...

balfék 2011.01.05. 13:46:17

@panelburzsuj: És közben még el is vérezhet szabadon, még ki is röhögik miért nem volt jó neki úgy abban a csapdában.

Ventura Blvd 2011.01.05. 13:46:30

@melus79: Örülök, ha így látod. Ha te naponta csak egy órát önfeledten eljátszol a kölykökkel, az már forradalom, hidd el. Nem azért mondom, mert olyan okos vagyok, hanem mert átélem nap mint nap.

Továbbá, ma már nem is a tévét kapcsolom ki, ha leheveredek a szőnyegre a bocsok mellé, hanem a mobilt... Mert az a nagy gyilkosa az intimitásnak.

CSENDES 2011.01.05. 13:46:52

@különvélemény: Érdekes, hiszen a bűnügyi híreket eleddig éppen a demokratikus közvélemény tájékoztatását szolgáló híranyagként adták le, ezzel is a politikai és egyéb gazdasági ellenfelek ellen indított büntetőeljárásokról tudósítva, majd természetesen a közt arról nem tájékoztatva, hogy egyébként az illetőt felmentették.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 13:47:38

Azért ez is érdekes.

Orbán szerint

a szocik ....járadékosok
a fidesznyikek meg .... dolgozó középosztály

A dolgozó középosztály - népszavaz 300 forintról és ingyenességről?
A járadékosoknak meg nem fáj a 300 forint?

Nem inkább a potyaleső alsó hárommillió pártja a Fidesz ?
Hát nem ?
De.
Hát nem ?
De.
...

balfék 2011.01.05. 13:48:45

@különvélemény: Ez az én demokrácia fogalmamban van így ,nem tudom ez szerepe-e bármely állam rögzített törvényében.

Szimba 2011.01.05. 13:48:47

@panelburzsuj:

Lányaid vannak! Azokkal könnyű!:-))

Nálunk anyám az unoka kb. 14 éves korában végre elismerte, hogy én "jó kislány" voltam.:-))

Szimba 2011.01.05. 13:49:32

@Szimba:

Meg aztán cipésznek lyukas a cipője:-(((

panelburzsuj 2011.01.05. 13:49:36

@Ventura Blvd:

Megalkudtunk: eb plusz magnó, cédé, videó.

Meg sok könyv. Meg mégtöbb stand-by: beszélgetésre, játékra, össznépi főzésre és elmosogatásra ...

balfék 2011.01.05. 13:51:29

@Charlie Firpo: Ki fog itt bármiről is információt adni, ha az ujságírónak kötelező lesz kiadni az informátort. A szerkesztőségeket a médiahatóság emberei gestaposokként feldúlhatják.

különvélemény 2011.01.05. 13:51:41

@CSENDES:
Egy köztörvényes bűncselekmény nem fenyegeti közvetlenül a demokráciát.
Egy politikus/rendőr/bíró/stb. által elkövetett bűn már annál inkább.

balfék 2011.01.05. 13:53:02

@simonmondja.: Jó, hogy nem ingyenélőzte le a nyugdíjasokat.

Ventura Blvd 2011.01.05. 13:59:00

@Szimba: Egy szót engedj meg.

Ha látod az angolszász családi műsorokat*, ordít belőlük, hogy nagyon érdekes képekkel és történésekkel, igen egyszerű szavakkal, a lényeg finom kiemelésével és az önellenőrzés felajánlásával igenis nevelik a népet. Képesek arra, hogy nagyon eltérő műveltségű emberek tömegeit a székhez szögezzék.

Másképp fogalmazva, láttál te már tiltakozni gyereket egy lebilincselően érdekes tanár órája ellen? Lehet, hogy nekem jobb iskolák adattak az életemben, de olyanra nem emlékszem, hogy harmincan csillogó szemekkel ittuk a tanár szavait, öt meg hangosan fikázta volna őt a hátsó sorokban.

Attól tarok inkább, hogy valamiért csökkent ez a pedagógusi elhivatottság, ahogy az emberek is korlátozásnak vélnek lassan minden nevelést.

* BBC >>> pl. a nálunk is játszott "Miből lesz a cserebogár?" című műsorra gondolok, talán láttad a Spektrumon. Ha mégsem: www.bbc.co.uk/parenting/tv_and_radio/child_of_our_time/

nyünyüge 2011.01.05. 13:59:12

@simonmondja.:
ahogy a klasszikus vicc szerint a mókus és a patkány sem sokban különbözik egymástól, csak előbbinek jobb a sajtója :)!

különvélemény 2011.01.05. 13:59:17

@balfék:
Az usában van egy úgynevezett "Freedom of Information Act", persze ettől függetlenül csak azt hozzák nyilvánosságra, amit akarnak.

balfék 2011.01.05. 13:59:52

@Második Szóló: Ki a faxom rohangált állandóan Brüsszelbe bemártani az MSZP-SZDSZ kormányokat? Ingajáratban járt ki Orbán siránkozni. Ki a faxom mondta, hogy ne fizessék az EU-s pénzeket Magyarországnak?

Diocles 2011.01.05. 14:00:04

mandiner.blog.hu/2011/01/05/kurucok_a_narancsosok_mellett_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccxlix_2

újabb abszurd a médiatörvény kapcsán, avagy a Jobbik "helyrekeresése": a Jobbik mára tüntetést szervez a baloldal új "hősei", Mong és Bogár szerkesztők mellett, akik egyébként számtalanszor beléjük fojtották a szót a közrádióban, csak úgy közszolgálatilag.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 14:01:48

@balfék:
" A távirat szerint Orbán a tipikus Fidesz-szavazót politikailag elkötelezettnek, házasnak, iskolázottabbnak írta le, aki nem függ az állami juttatásoktól, és nagyobb gazdasági szabadságot akar."

Ingyenességgel...

" A tipikus szocialista szavazó azonban szerinte belefásult a politikába, nem annyira iskolázott, alacsonyabb társadalmi-gazdasági osztályba tartozik, és akár nyugdíj, akár munkanélküli segély formájában, de függ az államtól. "

és nem akar ingyenességet...

ahogy a szociális népszavazás fideszes diadala mutatja.

Szimba 2011.01.05. 14:01:51

Száz szónak is egy a vége: csalódtam a fideszben.

Nem hittem, hogy ennyire fejlődésképtelenek, ennyire nem ismerik a jogot, a nemzetközi helyzetet, ennyire bután hatalommániásak (mert lehet ezt visszafogottan és okosan is!), ennyire nem tudják megválasztani a tanácsadóikat, a szakembereiket, ennyire akarnokok.

8 év alatt egy lusta kamasz is többet tanul, mint ők.

Nálam megbuktak.

balfék 2011.01.05. 14:03:47

@simonmondja.: Legalábbis a nagykövetnél nem.

melus79 2011.01.05. 14:03:49

@Ventura Blvd: Egyetértek,és több más hozzászólásoddal is!Én pár év múlva úgy érezném,hogy egy csőd volt a nevelésem,ha a gyerekem nem szeretne olvasni és kiverné a dilit,mert nem nézhet általam hülyeségnek tartott dolgokat.Egy éves kora óta túrázni járunk vele,a nagyszüleinél a kedvenc elfoglaltsága,ha megetetheti az állatokat és összeszedheti a tojást.:)Kirakózik,néz dvd-t ugyan,de jobb szeret építő-kockázni és rajzolni,mint mesét nézni.Inkább hallgatja tőlünk az Anna,Peti,Gergőt.:)
Ja,és a youtube-on a kedvence a Lencsi lány és az Alma együttes.Modern gyerek,mini laptopot is kapott karácsonyra,zenével,kirakóval,összeadással,kivonással,szójátékkal.:)
A nevelést és a szülői felelősséget mindenek felett preferálom,strapás meló,néha türelemedző,de megéri.nem ültetném le a tv elé.Nálunk a dili este azon megy,hogy még egy mesét,csak még egy utolsót OLVASSUNK!És nem érzem úgy,hogy valami különlegeset vinnénk véghez,igaz nem is lát minket a tv előtt dögleni.Nevelés=példamutatás.

Szimba 2011.01.05. 14:04:30

@Diocles:

:-)))))))))))))))
Ez jó!!!!
Egészen normálisan reagálnak. Még a Jobbiknak is több a jogérzéke, és a demokrácia iránti elkötelezettsége, mint a Fidesznek.

Ventura Blvd 2011.01.05. 14:06:42

@panelburzsuj: Mi is pontosan ezt tettük. Mentek is a dolgok. Azért a kamaszkor rettenetesen nehéz volt így is. A lányokkal is..., velük még idegesítőbb is. De, ezóta sem hallottam egyiktől sem, hogy milyen mocsokság volt kihagyni a Barátok közt első hat-hét évét, vagy mennyit... Ebből soha nem volt semmi gond, ám az e helyett együtt át- és felolvasott esték élménye megmaradt.

Szimba 2011.01.05. 14:06:46

@melus79:

Kislány? Hány éves?

Charlie Firpo 2011.01.05. 14:07:22

@balfék: nem tudom, de tavaly v. tavaly előtt volt egy olyan sztori, hogy hírt tvesek egy oknyomozás során lebuktattak szoci politikusokat vmilyen disznóság miatt, aztán a vége az lett, hogy a hír tvés oknyomozókat szopatta meg a rendőrség és a bíróság.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ilyen helyzet eddig is volt és lesz

panelburzsuj 2011.01.05. 14:08:16

@Szimba:

Agár volt.

A kertben ácsorgott, amikor ismeretlen tettes légpuskagolyót eresztett nyakába, és pont az erét és a légcsövét találta el. Akkor éppen édesapám volt vele, az általa kihívott állatorvos beszállítani nem tudta. Mi távol voltunk, négy órával később tudtuk rendelőbe eljuttani, de addigra nagyjából már el is vérzett befelé. A doki ugyan küzdött még egy datórabig, de amikor leszedegette a csöveket róla, a cipelésben, nyióugtatásban segédkező kisebbik megkérdezte:

"Akkor most már - nem él... ? ..."

Apránként felnövünk.

Szimba 2011.01.05. 14:10:50

@panelburzsuj:

Jaj, szegény kutya! és szegény gyerek!
Hogy lehet lelőni egy állatot?

@melus79:

Akkor még a neheze hátra van!:-))

Diocles 2011.01.05. 14:13:21

@Szimba:

itt nem értünk egyet, mert szerintem a helyzet abszurd.
Mong nyílttá tette a pártszimpátiáját, ellenzéki politikusok tüntetnek mellette, hogyan gondolja így a "közrádiózást"? etikus ez? bárhol a világban kirúgnák, csak nálunk nem, mert akkor újra címlapra kerül a "diktatúra", mert rá lehet fogni ezt is a hülye médiatörvényre. Holott csak munkajogi, etikai kérdés.

más.
az indexes cikk eléggé elborzasztó a kormány kommunikációjáról
- a "főbűnös" Szalai Annamária lapít, mint szalvéta a fűben, még szóvivője sincs
- rosszul és hiányosan fordították le a törvényt
- eszükbe sem volt, h esetleg időben le kéne fordítani angolra, vagy németre
- tájékoztató kampányt nem szerveztek, fogalmuk sem volt, h mi készül...

melus79 2011.01.05. 14:13:31

@Szimba: Már sejtem!:)De teszünk róla,hogy amikor a kortárscsoport kerül előtérbe,akkor is tudjon helyesen választani.Nem gondolom,hogy nálunk lenne a bölcsek köve,de mi legalább próbálkozunk.Hiszen:"Csak a szülők értenek igazán gyerekeik félreneveléséhez.":)

Szimba 2011.01.05. 14:15:39

A fiúk később érnek érzelmileg is. Nem szeretnek rajzolni, olvasni, ellenben mindent szeretnek, ami veszélyes.
Én hiába olvastam a mesét, gyerekem kikönyörögte, hogy közben had autózzon, és berregett veszettül. Ha megkérdeztem, hogy olvassak esti mesét, akkor lelkesen válaszolta, hogy: Nee!

Viszont mindenféle versenyt szeretett, és minden tiltást, figyelmeztetést 1 pillanat alatt semmibevett. Amikor magam alatt voltam, a fiús szülők meséltek pár történetet a fiukról, hogy megnyugtassanak.

Valahogyan elfogadtam, hogy a fiúk mások:-)))

Balt 2011.01.05. 14:18:12

@Szimba: Ugyammá', szó sincs itt lyukérzékről. Itt pragmatizmus (haszonlesés) van, hátha sikerül lereszelni némi szavazatot azon az oldalon is. Viszont az elkövetkező bő 3 (demokráciaféltőknek: 30 vagy 300? :)) évben nincs választási helyzet, tehát nagyon erős mágnes kellene a szavazók megtartásához.

Ezzel együtt nem értem a Fideszt: ezt a balhét simán elvitethették volna a KDNP-vel - nekik még jól is állna :) - és veszteség nélkül lehetne "kompromisszumokat keresgélni". (Megjegyzem: így is ez lesz a dolog kimenetele.)

Az Unijó meg bekaphassa. Biztos éppen Big Bránert néztek a 2006-os mo.-i "demokráciaépülés" alatt is, épp nem értek rá tiltakozni... (Vagy nem rohangáltak az állampárthoz köthető közszereplők a baráti komintern médiához...)

Ordnassac 2011.01.05. 14:18:30

Kis hazai off:

hircsarda.hu/4-kultura/15839-nmhh-birsag-a-wikipedianak/

:-D

Elnézést a +18-as szavakért a cikkben!

ON

Szimba 2011.01.05. 14:18:33

@simonmondja.:

De jó, hogy nem lakom vidéken. Már régen ülnék a börtönben emberölésért. Vagy légpuskával nem lehet lelőni egy embert?

Szimba 2011.01.05. 14:19:22

@Szimba:

Mi lett volna, ha nem a kutyát, hanem a gyereket találja el a lövöldöző?????

neni 2011.01.05. 14:20:20

@gagyiwood: Török G. téved, amikor jóhiszeműséget feltételez a fideszről! Ezeket csak a hatalom megszerzése és a zsebük megtömése érdekli, hazánk sorsa, lejáratása nekik semmi! Ha lenne köztük tisztességes ember, már rég felállt volna, hogy ebből elég! Az elmúlt hónapokban orbán és csapata hiteltelenné, a külföld számára is hazug emberré vált. Pedig 8 évük volt, hogy kialakítsák tisztességes kormányzásukat, valóban az ország érdekeit szolgálják! Erre a cinizmusra, hatalom- és pénzéhségre szerintem senki sem számított!

panelburzsuj 2011.01.05. 14:21:01

@simonmondja.:

Széles a magyar spektrum, és minden sávjának megvan a maga egyedi bája.

panelburzsuj 2011.01.05. 14:21:57

@Szimba:

Akkor rendőrök talán nem kárértéken rugóztak volna.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 14:23:17

@Szimba:
A kisgyerekesek mindig úgy látják, hogy a gyerek egy tiszta lap, amire egy szép világot rajzolhatnak.
Ötödik osztály után kicsit megroggyannak, aztán rá három évre jön a sokk és ha túlélték, akkor bemutatkozik nekik a gyerek, akit eddig nem ismertek.

panelburzsuj 2011.01.05. 14:23:56

@neni:

Valami Debreczeni nevű fszkalap nyekergett ilyeneket ... :)

melus79 2011.01.05. 14:25:55

@Szimba: Ez így van,nem lehet összehasonlítani a fiúkat és a lányokat.Sokáig a lányom se szerette,ha mesélünk neki,ellapozta inkább a könyvet,de egy éve élvezi.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 14:26:48

@Szimba:
@panelburzsuj:
Az én kutyámat csak megmérgezték.
Jó, ha van az embernek nyaralója, mert ismerkedik a helyi folklórral.

Szimba 2011.01.05. 14:27:49

@panelburzsuj:

Húhogyaza....:-(

@simonmondja.:

Igen!:-)
A genetikai ismeretek szerint a gyerek hoz kb. 78% öröklött adottságot, készséget. A többit alakítja a szülők mellett (sőt!) az óvoda, az iskola, a társak, az ismerősök, a rokonok, a kortársak ....a média, stb.)

Piszok szerencsés, akinek a gyereke pont az elvárásainak felel meg, és sikerül eltalálnia a helyes módszereket a nevelésben.

Szimba 2011.01.05. 14:29:44

@simonmondja.:

Mondjuk a környékünkön csak a macskákat ölik halomra. Még nem sikerült kiderítenem, ki.
(Ha sikerült, küldjetek kis leveskét a beszélőre!)

melus79 2011.01.05. 14:29:45

@simonmondja.: Erről a kedvenc mondásom az,hogy az ember 18 hónapig győzködi a gyerekét,hogy mondja már ki az első szót és tegye meg az első lépést,majd 18 évig küzd,hogy üljön már le végre és fogja be a száját!:)
Amúgy kamaszkorban azt kapja vissza a szülő,amit addig a gyerekével tett."Várom" már!:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.05. 14:31:56

@Ordnassac: Már megbocsáss, de ez nem áll helyt.

A "médiaalkotmány" 27 pontja hivatkozik vissza a "sajtószabadság"-ról (hoppá!) szóló novemberi (!) törvényre, mint jogalapjára.
Márpedig épp az "alkotmány" az, amire hivatkozni szokás, nem fordítva!
Ezek ketten olyanok, mintha a BTK-t szétszednék egy "tényállási" meg egy "szankció" részre -(na jó, és akkor ez utóbbiba beletennék még a "Be."-t is;)

( edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/preList/143022.page )

panelburzsuj 2011.01.05. 14:33:42

@simonmondja.:

Most a kilencedik és tizenegyedik kerületi folkórral ismerkednek: milyen a Haller utcától picit északra, meg milyen az Eteli úti fekete házak lakóközössége?

Ezek is tudnak ám néha érdekesek lenni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 14:39:54

@melus79:
A kamaszok megbüntetnek, akár rászolgáltunk, akár nem.
Ha sikeresek, akkor elhagynak, ha nem, akkor meg nem....
A neveléssel csak magunkat nyugtatjuk.

Ordnassac 2011.01.05. 14:40:18

@1.szolo -2014;): Médiaalkotmány = 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól

Médiatörvény = 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

Hogy tisztán lássunk.

neni 2011.01.05. 14:42:51

Most olvasom az Indexen, hogy a lefordított médiatörvényből - amit elküldtek az EU-nak - a legkritikusabb paragrafusokat nem fordították le! Ezek a szerencsétlenek azt hiszik, hogy mindenki hülye, becsapható! Kedves Török G. hol fedezhető fel a fidesznél a legcsekélyebb jóhiszeműség? Át akarják verni az egész világot, és még annyi fáradtságot sem vesznek, hogy elpiruljanak, amikor hazudnak! /Bár a svéd Metro-újságban már kivesézték orbán szavahihetőségét/

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 14:43:54

@török gábor: "A Fidesz vagy a politológus, akinek heti elemzéseit valami érthetetlen oknál fogva rendszeresen idézi a magyarországi demokratikus sajtó."

Gábor! Nem is tudtam, hogy ezek a napi elemzések heti elemzések. :-)

melus79 2011.01.05. 14:44:35

@Szimba: Köszönöm!Nem ezt még nem láttam,de felvettem a könyvjelzők közé!:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 14:45:14

@panelburzsuj:
Én egy jómódú kertvárosban nőttem fel kulcsos gyerekként.
Mindig a másodunokatesómék lakótelepére vágytam, ahol minden gyerek galeritag volt és pornóztak meg állat koncertekre jártak.

Ferrarius 2011.01.05. 14:46:10

Kedves Gábor!

Kicsit tréfásnak érzem az aggodalmat a médiáért amikor már a csapból is a kormány bírálata, cikizése, gúnyolása, hangzik.
Ha ennyire kiszolgáltatott a média, akkor talán nagyobb szabadságot (sic!) kell kapnia.
Aki a mai világban a szólásszabadságot félti, az szerintem nem érti korunkat, az internet és szabad adatáramlás korát.

Talán a fontos dolgokkal kellene foglalkoznunk!

"Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket. ...
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket. ...
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket."

melus79 2011.01.05. 14:46:28

@török gábor: Elolvastam.Ugyan ezeket a kritikákat olvasni ebben a blogban is,különösen ennél a posztnál.Érdekelne,hogy Önnek mi a véleménye róla?Egy nyílt levél,sajtóper netán?Hm?:)

panelburzsuj 2011.01.05. 14:46:42

@török gábor:

Szavazás sajnos nem látok. De a címbeli kérdésre adható válaszokat azért leírom:

1. A Fidesz.

2. Török.

3. Egyik se.

4. Mindkettő.

Na, milyen elemzés? Elég árnyaltan taglalja az alternatívákat?

Szimba 2011.01.05. 14:48:37

@török gábor:
Amerikai Népszava? és az amerikai jobboldalnak mi a lapja?
Szerintem inkább a Fidesz mellett állnak az amerikai magyarok, nem?

Túlzók, hiszen nagyon messziről, de régi eszméken keresztül látják az itthoni eseményeket.

Vak Pali, Vak Pali mindent lát...:-)))

Ferrarius 2011.01.05. 14:50:27

Kedves Gábor!

Kicsit tréfásnak érzem az aggodalmat a médiáért amikor már a csapból is a kormány bírálata, cikizése, gúnyolása, hangzik.
Ha ennyire kiszolgáltatott a média, akkor talán nagyobb szabadságot (sic!) kell kapnia.
Aki a mai világban a szólásszabadságot félti, az szerintem nem érti korunkat, az internet és szabad adatáramlás korát.

Talán a fontos dolgokkal kellene foglalkoznunk!

"Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket. ...
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket. ...
...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket."

marhaszív 2011.01.05. 14:50:40

@török gábor: ez az amerikai népszava cikk hihetetlenül sötét. aljas és rosszhiszemű.

Szimba 2011.01.05. 14:53:16

@panelburzsuj:

A szavazók között kisorsolunk egy fehér botot!

melus79 2011.01.05. 14:54:23

@Szimba: Ezt ismerem!De Bartos Erika honlapja is nagyon jó,mesét is lehet hallgatni rajt,kifestő,gyöngyfűző,kirakó is van rajt.Nagyon színvonalas az is.Ezt a honlapot meg D.Tóth Krisztától olvastam az egyik Lola mesében.:)

Bocs,off-off!:)

Szimba 2011.01.05. 14:54:41

@Szimba:

Utóbbit inkább a gyereknek!:-))
Bár van szülőknek szóló oldala is.

Szimba 2011.01.05. 14:58:04

@melus79:

Bartos E. nagyon népszerű, megjelent 13 DVD is a meséiből. Ha érdekel.
Nyulász Péter is nagyon jó a találós kérdéseivel, meg Pungor András, és Pásztohy Panka által illusztrál magyar költők versei (Móricz: A török és a tehenek, stb.).
Megjelent mostanában a Három pillangó is, amit az óvodások kedvelnek. És van sok-sok szép mesekönyv a nagyobbaknak is.

Kalmár 2011.01.05. 15:01:34

@neni: Rosszul olvastad. Pont nem a kritizált pontok maradtak ki.
De ne zavarjon, a te verziód botrányosabb, mégha nem is igaz....
Igazi bulvár fordulat.

sárkányfő 2011.01.05. 15:02:13

@Devil: de, az, hazugság.

közben az index is lehozta:
"a magyar kormány által elküldött anyagból nem derül ki, hogy elmaradhat a digitális átállás, illetve, hogy az uniós elnökség ideje alatt nem bírságol az NMHH."

az hogy hülyének néznek minket magyarokat, meg folyik a népbutítás egészen abszurd állításokkal, az hagyján. de hogy egész EU-t is hülyének nézik? tragikomédia...

különvélemény 2011.01.05. 15:02:24

@török gábor:

Na, véged van.
Megélhetési fideszbérenc lettél... :D

panelburzsuj 2011.01.05. 15:02:26

@simonmondja.:

Álmok?

Tizennégy évesen láttam először eleven beategyüttest (a tabi gimnázium végzős növendékeiből összeverbuválódva .... ), és húsz is elmúltam, mire a Ricse-Mobil-Hobo szentháromság rendszeres látogatójává váltam .... :)

melus79 2011.01.05. 15:03:30

@Szimba: Könyvmániás vagyok én magam is,de a gyerekeimnek is van már egy kisebb könyvtárra való szakirodalma.Erre soha nem sajnáltam a pénzt,és nem is fogom!Ezért gondolom,vagy inkább remélem,ha megfelelő indítást kap egy gyermek,akkor kilenghet,különösen a kamaszkor idején,de tartósan azon értékek mellett teszi le a voksát,amelyeket otthonról hozott.

Szimba 2011.01.05. 15:03:48

@marhaszív:

Középre állni két meglehetősen elszánt ellenfél között nem kimondottan hálás szerep.

TG szereti a kihívásokat. Nem elég neki az egyik oldal ellenszenve, szeretné minden pártét kivívni.:-)

Ezt nevezik pártatlanságnak.

melus79 2011.01.05. 15:04:02

@Szimba: Könyvmániás vagyok én magam is,de a gyerekeimnek is van már egy kisebb könyvtárra való szakirodalma.Erre soha nem sajnáltam a pénzt,és nem is fogom!Ezért gondolom,vagy inkább remélem,ha megfelelő indítást kap egy gyermek,akkor kilenghet,különösen a kamaszkor idején,de tartósan azon értékek mellett teszi le a voksát,amelyeket otthonról hozott.

teevee 2011.01.05. 15:05:34

@török gábor: Kezd abszurddá válni a történet, valóban.

OK, próbálom elképzelni, hogy a Fidesz döbbenete őszinte és valós és tényleg nem akarják eltiporni politikai ellenfeleiket. (Nem nagyon megy...)

De egyelőre tényleg csak egy öntörvényű, autoriter vezető által megbénított párt, kormány és ország vergődését látjuk, ahogy egyre mélyebben dagonyázik bele a mocsárba.

Akik az erőskezű, határozott, megalkuvást nem ismerő vezetésben látták a kiutat, azok most megtapasztalhatják (és velük együtt mindannyian) ugyanennek az árnyoldalát is. Eddig ez a pozitívum. (Jó volna, ha lenne még...)

melus79 2011.01.05. 15:06:10

Bocs,a kétszer küldi,kétszer küldi esetért!:)A technika ördöge(i)!:)
Na,megyek az oviba,estig a gyereké és a háztartásé vagyok!:)
További jó kommentelést!

panelburzsuj 2011.01.05. 15:09:12

@melus79:

"Amúgy kamaszkorban azt kapja vissza a szülő,amit addig a gyerekével tett."Várom" már!:)"

Visszakapni se rossz. De még jobb érzés azt megtapasztalni, hogy képes másfelé is továbbadni ...

Szimba 2011.01.05. 15:12:51

@panelburzsuj:

Azt, hogy nem veszítettél sokat, csak felnőtt korában tudja meg az ember.

Gyerekként meg vágyakozik sok olyan dologra, amire vagy nincs szüksége, vagy még ártalmas is. Szülő legyen a talpán, aki meg tudja ítélni, azután pedig rá is tudja venni különösebb szadizmus nélkül a gyerekét, hogy elégedjen meg azzal, amit kap.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 15:14:22

@török gábor:
Én mást is gondolok a blogról, de
ha most azt mondom, hogy teljesen okés a cikk, akkor az gond ?

neni 2011.01.05. 15:20:40

@török gábor: Elolvastam Bartus L. cikkét, rátapintott a lényegre! Azt gondolom, hogy Ön túl jóhiszemű, maga sem akarja elhinni orbán mérhetetlen cinikus, hazug, pofátlanságát. Maga a tény, hogy az EU-nak elküldött fordításból kihagyták a kritikus paragrafusokat, világosan mutatja, hogy az egész világot hülyének nézik! Lehetséges, hogy Ön kritikátlan orbánékkal? És mi van a 10 millió magyarral?

nyünyüge 2011.01.05. 15:22:00

Nagyon beszólt a német külügy Magyarországnak (Hírszerző)

Mi az hogy beszólt?!?!! Bemutatott :)!!

hirszerzo.hu/image.aspx?id=ecb37e74-b780-464c-aede-c7c0d4b7cb7c&view=2cd0c21f-a404-4750-9e6e-c0e96b68575f

panelburzsuj 2011.01.05. 15:25:43

@Szimba:

Megfordítva szoktam szemlélni: mit lehet kihozni abból, ami éppen van? Időben, pénzben, helyben, lehetőségben.

Szóval kicsit kiforgatva az ismert tézist:

Gondolkodj távlatban, cselekedj most! ... :)

fontana_X 2011.01.05. 15:30:07

Tisztelt Török Gábor!
Ön hozzászólásomra csak annyit válaszolt, hogy a „totális hatalomépítés” kifejezést túlzónak minősítette. Ugyanakkor nem válaszolt hozzászólásom érdemi részére, ezért megismételném. Lehet-e a médiatörvényre adott bel- és külföldi kritikákat úgy elemezni ill. azokat eltúlzottnak minősíteni, hogy szójt sem ejt arról, a törvényt alkotó hatalom
- mintegy retorzióként szűkítette az Alkotmánybíróság alkotmányosságot védő jogkörét,
- visszamenőleges hatályú törvénykezéssel gyengítette a jogbiztonságot és a jogbiztonságba vetett hitet,
- bólogató bábot rakott a Köztársasági Elnöki hivatalba,
- hűséges pártkatonákat (volt fideszes képviselőket!) rakott a kormány működését ellenőrizni hivatott hivatalok élére,
- szétverte a magas szakmai színvonallal tevékenykedő Költségvetési Tanácsot,
- társadalmi konzultáció nélkül szünteti meg a magánnyugdíjpénztárakat, s az abban maradni szándékozóktól egy tollvonással elveszi az állami nyugdíjtámogatás lehetőségét,
- érdemi szerkezeti reformok helyett egyeztetés nélkül vet ki olyan válságadókat, amelyek pont a reformok elmaradása miatt kb. két év múlva romba is dönthetik a gazdaságot, stb.
Szóval még egyszer megkérdezném, amikor pirulás nékül áll ki a fidesz korlátlan hatalomépítése mellett, a fent felsoroltak semmilyen kétséget nem ébresztenek Önben? Az, hogy a már valamelyest erodálódott 2.7 millió szavazatra előszerettel hivatkozó Orbán a Hír TV-ben azt nyilatkozza, hogy érdektelen, mit gondol a több, mint 400 millió lakosú Európai Unió, mert neki elegendő önbizalma van, nem ébreszt kétségeket Önben? Nem rendíti meg, hogy egy igazság van, Orbán igazsága? Nem kényelmetlen, hogy Orbán bólogató képviselők támogatásával az egész országot a maga képére akarja formálni, mert csak ő tudja az egyetlen és helyes utat?
Ön politológusként is láthatólag elkötelezett a fidesz irányába (az is lehet, hogy félelemből teszi), ennek viszont elemzéseinek színvonala látja kárát.

különvélemény 2011.01.05. 15:30:23

@teevee: "De egyelőre tényleg csak egy öntörvényű, autoriter vezető által megbénított párt, kormány és ország vergődését látjuk, ahogy egyre mélyebben dagonyázik bele a mocsárba."

Megbénult ország vergődik?

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2011.01.05. 15:30:30

@Ferrarius:

Klassz sorok, de sajna, az az 1 éjszaka nem old meg semmit, reggelre visszajön mind!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 15:32:57

Nocsak.
Van, aki modernizátornak látja a fidesznyikeket.
hirszerzo.hu/kulfold/20110105_times_orban_thatcher_putyin
Kár, hogy nem néznek tévét és nem neteznek, mert ennek biztos örülnének .

panelburzsuj 2011.01.05. 15:46:55

@simonmondja.:

Azért én tényleg szívesen megnézném, hogy a nevezett brit első asszony tényleg hogy érezné magát egy bogárista tanokra épülő kormány élén ...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 15:50:39

@panelburzsuj:
A bogarasokat még nem is látták.
Nem láttak ezek még semmit.

Viszont a másik szerint pedig Orbán alkalmatlan.
index.hu/kulfold/2011/01/05/a_guardian_szerint_orban_alkalmatlan/

Ventura Blvd 2011.01.05. 15:50:44

@török gábor: Akkor a gyerekeknek "letöröm a karjukat", ha politológusnak állnak..., nagy liberálisan, felelős szülőként.

Kedves Gábor, ez van, ilyen cikkek és kommentek születnek jobbról és balról is, a magam politikai (közép)állása miatt nem nehéz a helyedbe képzelnem magam. És ha már..., akkor hadd mondjam, jó ez így, hogy mindkét oldalról Az Egy Igaz Ügy árulójának tartanak, mert lehet, hogy tényleg a lövészárkok között kacsázol. Ami, ügye, szakmailag kötelező, emberileg meg pocsék hely.

Ilyen helyzetben csak egyet tehet az ember, ha tényleg nem hozott a postás szegfű- vagy narancsillatú borítékok a héten: megnézi, mit lehetett volna precízebben, a legtöbb ember számára egyértelműen megfogalmazni. Mert azon mindig kell és lehet is csiszolni.

És picit el lehetne távolodni is a dolgoktól. Persze, az ember életének első háborúja, forradalma stb. nagyon izgalmas, de nekem sok olyan idős rokonom volt, aki hosszú élete során a felével, harmadával beérte volna. Megértem törekvésedet, hogy takarékoskodsz a jelzőkkel a nagyobb eseményekre.

Elképzelem, hogy 1914 januárja van, egy idős vagyok a XX. Századdal, és nem tudom, mi áll előttem. Böngészem a Karira kapott térképet... Szarajevó... Katyn... Sztálingrád, Voronyezs... Auschwitz... Hirosima... Danzig/Gdansk... Chicago... és valami azt súgja nekem, takarékoskodni kell a szavakkal. És elkezdem írni a naplómat.

Habsburg Ottó bá' tudna erről többet mesélni.

ssi 2011.01.05. 15:52:39

@simonmondja.: "okés a cikk" @török gábor: nekem okés a blog

nekem tökéletesen megfelel a megfontolt, meditálós gondolkodás, én szeretem a "mi van, ha", "a lehet, hogy" szemlélődést a gyors, markáns ítélet helyett

pl. ami izgat, milyen beszélgetések, alkuk zajlanak most O.V. és az EU képviselői közt, mert ez nem a hétköznapi stratégiai-taktikai világ, de sorsdöntőek

pl. O.V. kemény munkával küldetést akar képviselni egy sikeres történelmi dicsőségéért, de önmaga szerepét és jelentőségét túlértékeli, vagy másokat nagyon lenéz

pl. ami aggaszt a leszűkített demokrácia és az egyelőre csak főleg kockázatos gazdaságpolitika mellett az az ország kabarévá válása

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 15:59:28

Guardian :

" Az EU-nak pedig mindent meg kell tennie a magyarországi sajtószabadságért, hiszen politikai ellenzék hiányában csak a sajtó ellenőrizheti a hatalmat, összegzik véleményüket. "

balfék 2011.01.05. 16:05:21

@Szimba: Vagy úgy , hogy két vasat tart a tűzben.

különvélemény 2011.01.05. 16:17:05

@simonmondja.:
A Guardian, aki arról akarja elterelni a témát, hogy titkos bírósági paktumokkal simán be tudja fogatni a száját egy olajmulti?

Enahma 2011.01.05. 16:19:54

A cikkhez: teljesen egyetértek. Nagyon sok, egyébként okos nem Fidesz-szavazó ismerősöm van, és azt látom rajtuk, hogy démonizálják a jobboldalt. Pedig csak - csak? hát, lehet hogy most ezzel rosszat fogok rájuk mondani - buták, képtelenek megbecsülni a cselekedeteik következményét, mert azt hiszik, a kétharmad mindent megold. Még a rossz kommunikációt is. Pedig anno ők mondták, hogy nem elég valamilyennek lenni, olyannak is kell látszani. Hát most egyáltalán nem olyannak látszanak, amilyenek...

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.01.05. 16:22:09

@simonmondja.:
Nem értitek. A Guardian egy baloldali lap. A baloldal idehaza egy hazug banda. Ergó külföldön is egy hazug banda. Ergó a Guardian hazudik.

Több vaslogikát! Holnap átvesszük azt is, hogy ki a boszorkány :-)))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 16:28:07

Hova jutott a kis Index.
Magyarverés szóval...
index.hu/velemeny/2011/01/05/hogyan_gyalazzunk_magyart_ugy_hogy_az_tenyleg_fajjon/

Én meg még ott tartok, hogy Orbánt érik épp kritikák és
fikázni - MENŐ
index.hu/velemeny/menonemmeno/2009/11/06/fikazni_meno/

akartam kopizni, de így szép együtt, ahogy van.

Látjátok feleim, szümtökkel, mik vogymuk...

a-kis-herceg 2011.01.05. 16:28:12

@szerénységem: szareső:) *** felrobbantották a budit? a terrorista orbánék?

Ferrarius 2011.01.05. 16:30:21

@hölgyválasz:

Vannak olyan éjszakák, élmények amelyek alapvetően megváltoztatják az embereket.

franka-egom.ofm.hu/irattar/irasok_gondolatok/gyoni_geza/gyoni_geza.htm

Ma is sokan vívják személyes háborújukat.
Adósságcsapda, és sokan "ártatlanul" kerültek abba...
Harc a megélhetésért, a gyereknek legyen mit enni...
A diplomás pályakezdő nem kap munkát...
Panel hatalmas rezsivel...
1 millió alkoholista...
És még milyen hosszú lenne a sor.

Azt mondta nékem valaki, hogy az elégedetlen gazdagok, értelmiségiek, lakhatnának egy pár hónapot a Havanna lakótelepen.
Én magam kertes házban lakom, egészséges vagyok, van munkám jól érzem magam a szerető családom körében. De vajon nem hordozunk felelősséget egymásért?

A média a legfontosabb?

Nem hiszem !!!

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.01.05. 16:32:42

@Ferrarius: Klasszikus érvelési hibának számít a "van nagyobb probléma is" emlegetése.

a-kis-herceg 2011.01.05. 16:36:57

füstirtók.... irtó jók. jogsértő parkolócégek...

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=380905

a-kis-herceg 2011.01.05. 16:38:55

@Ferrarius: és egyébként is Etiópiában sokmillióan nem esznek...

tényleg miylen jó kormányunk van. Hál'isten...

ubul2000 2011.01.05. 16:39:00

@Ventura Blvd: Valahogy hiányoloma felsorolásból a Gulág-ot, a malenkij robotot. Igaz, az csak nekünk magyaroknak fáj, nem egy világpolgárnak.

a-kis-herceg 2011.01.05. 16:40:03

@Ferrarius: ja és ha nem viccelnék....

+van egy alkalmatlan kormány, ami akadályozza az országot...

igaz is. a média tv. az apróság. millen igazad van.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 16:41:40

@fovarosi.blog.hu:

Orbán Viktor azt mondta, hogy

lesznek még leminősítések és
-világ proletárjai egyesüljetek ! -

(derültség a hallgatók soraiban- mert szellemes)

...És le vagyunk minősítve és egyesültek...

Ez a drága ember mindig igazat mond.

különvélemény 2011.01.05. 16:43:17

@fovarosi.blog.hu:
"Nem értitek. A Guardian egy baloldali lap. A baloldal idehaza egy hazug banda. Ergó külföldön is egy hazug banda. Ergó a Guardian hazudik.
Több vaslogikát! Holnap átvesszük azt is, hogy ki a boszorkány :-)))"

Szerencsére ez bizony egy komoly érvelés. :P

Már csak azért is, mert én se blogban, se cikkben, se kommentben nem találkoztam a Guardiant hazugnak tituláló véleménnyel.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.05. 16:47:50

@Ordnassac: aha, rendben...

De mindenhol azt olvasom, h a "médiatörvény" korlátozza a "sajtószabadság"-ot, amiről meg ugye a MÁSIK tv., azaz a "médiaalkotmány" rendelkezik, nyilván NEM "korlátozóan", hiszen AZT nem emlegetik...

Én sokkal inkább (újság)írói leegyszerűsítéseket látok az "a médiatörvény" kifejezésben a "zavaros" TÖBBESSZÁM helyett...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 16:51:03

@különvélemény: De, volt ezen a blogon egy korábbi posztban komment, ami a baloldalisága miatt inkompetensnek és hazugnak titulálta a Guardiant.

különvélemény 2011.01.05. 16:54:15

@vinczej: Ja, akkor ok, akkor csak szimplán béna komment volt.

a-kis-herceg 2011.01.05. 16:54:36

@xsasha: "Már 2000 évvel ezelőtt le lett vonva a tanulság, hogy a betű megtartása nem jelenti a jogalkotói szándék megtartását. Ideje belátni, hogy pont ilyen rugalmas törvényekre van szükség, mint a médiatörvény, és akkor kell lecsapni, ha a végrehajtás ellentétes a jogalkotói szándékkal... Demokráciát nem lehet betűkre alapozni, erkölcs és etika nélkül nem létezik demokrácia."

Kedves szása! vicces vagy.
1. nem akarlak megbántani így csak 1-2 apróság. a törvényt kevered az erkölcs-etika témákkal. a kettő nem ugyanaz.
2. amikor a törvényt kiiktatod a jogalkotó és jogalanyok közül... akkor van erőszakos diktatúra.
3. erre pont jó példa. ez történt 2010.okt.11-én amikor ov bejelentette és kormányhatározatot is hozott egyedi ügyben (mal vezető) a személyes felelősségről...
4. a 3. pont tükrében a média tv. pontosan illeszkedik az "orbáni életműbe"
5. ha nincs törvény ami értelmezhető és normatívan betartható. akkor az tv en kívüli állapotot jelent. azaz a normakövetés automatikusan szűnik meg...
6. óvatosan ezzel. ez a legnagyobb hibája a laikus kormányoknak...

dzsaszper 2011.01.05. 16:55:39

@török gábor: "Ő aggódik a Fidesz bukása miatt, amit egy igazi demokrata csak óhajthat." -- kezdhették volna ezzel is, akkor nem olvasom el...

CSENDES 2011.01.05. 16:56:50

@balfék: Látod, azért ezt lehetett volna elegánsabban tálalni. Pl úgy is röhejessé vált volna az ellenfél, hogy a cím az lett volna, hogy az EU soros elnökségét átvevő magyar kormány nincs tisztában az Európai Bizottság végrehajtó testületének eljárási szabályairól. Hülye cím, felesleges és rossz (hibás, hamis)gondolatok, hogy nem kérnek a fordításból. Sokkal cikibb, ha ezt a Kormány nem tudja. Olyan mint a PR melléfogás, mindenki mást okol a kellemetlenségért. Szerintem a legkisebb nyuszit fogják orrba vágni, naná, hogy nem az idiótákat, azok magasabban vannak. Sajnálom szegényt, még akkor is, ha nem tudok azonosulni vele. Viszont az egyetlen viszonylag normális ember (nő) a csapatban, akin látszik, hogy mindez már túl megy azon, amit vállalt.

Ferrarius 2011.01.05. 16:57:53

@a-kis-herceg:

Én nem a jelenlegi kormányt védem, csak azt próbáltam jelezni nem a média tv a legfontosabb problémánk.

Hány család nem tudja fizetni a rezsit?
Hány család fogja elveszíteni a lakását?
Hány embernek áll a belvízben a háza?
Sokakat zsebből fizetnek, ha kifizetik őket...
Az anyának azt mondja a főnök... "mi nem ismerjük azt a mondatot, hogy a gyerek beteg"
A diplomás pályakezdő 60e keres egy állami könyvtárban, ebből aztán hatalmas nyugdíja lesz, ha nem megy el előbb külföldre...

(És bizony Ők nem Etiópiában élnek)

Ha az alapvető problémákra nem talál megoldást a kormány akkor a következő választást elveszíti. Bármi is lesz a média tv sorsa.
Ha megoldást talál akkor pedig a média tv ellenére megválasztják.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 16:58:14

"A Magyar Televízió hírműsoraiban a Fidesz-KDNP rendkívüli túlsúlya érvényesül, az ellenzéki megszólalások szinte teljesen eltűntek - olvasható a Republikon Intézet szerdán nyilvánosságra hozott vizsgálatában. A televízió az MTI megkeresésére egyelőre nem kommentálta az elemzést."

hirszerzo.hu/belfold/20110105_mtv_jobbratolodas

CSENDES 2011.01.05. 17:07:27

@Ferrarius: Szép gondolat, jó gondolat, kár hogy kevesen vagytok. De nem csak a Havanna lakótelepen vannak elkeseredett emberek. Ún. kertes házban (vidéken élők is).
Nagycsaládosok. Állítólag 3 gyermektől felfelé, nagycsaládosnak vagy tekinthető. 2 felnőtt, 3 gyermek: nagycsalád. 200 egységnyi bevétel, 5 felé osztva. 40 egység/ fő. 1 felnőtt, két gyermek nem nagycsalád (sőt definícióként soha nem volt család, mert a család két felnőtt és gyermek 1,2,3 stb. ezért családi kedvezményre soha nem voltam jogosult). Csonka család 2 gyermekkel nem nagy család, mert a gyermekek száma csak kettő a 100 egységre ( 33,333 egység per fő). Milyenek ezek a törvények? Soha nem igényeltek átgondolást, akkor sem, amikor a válások száma már elérte a zérótoleranciát?

különvélemény 2011.01.05. 17:10:16

@vinczej: Ezért kell HírTV-t nézni, ott nem változott semmi. :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 17:10:43

@Ferrarius:
Gondolom, talál megoldást mindenre, mert 8 évig ezt mondta minden fideszes, hogy
minden csak a kormányváltáson múlik.

- Viktor vagyok, csókolom, a többit bízzák csak rám !... -
.
.
.
A médiának és a fogyasztóknak meg engedd meg, hogy fontos legyen a média.

balfék 2011.01.05. 17:15:44

@CSENDES: Kérdés , hogy meddig bírja. Mint tudjuk a lé határozza meg a tudatot.

különvélemény 2011.01.05. 17:17:08

@CSENDES:
A nagycsaládos kedvezmények nem szociális segélyek, hanem a kettőnél több gyermek vállalására ösztönző törvények.
Ezért mindegy mennyi az egy főre jutó, semmilyen átgondolatlanság nincs ebben.
2 gyermeknél stagnál, vagy fogy a népesség (nem biztos, hogy mind megéri a gyermekvállalási időt), háromnál már picit nő.
Ez pusztán matematika.

CSENDES 2011.01.05. 17:31:00

@különvélemény: Tudod mit kívánok? Legyen neked. Én a 2,16 gyermekből csak kettőt hoztam létre, s neveltem fel. 5-7 gyerekes művészcsaládok itt a polgármesteri hivatalban a nagycsaládosok támogatása jogcímen mindent odaadtak. Egyébként a gyermeke olyan csórén jártak, mint a roma kisebbség. Apuci (művész elköltötte hagymázos művészi vízióira), Hát szerintem ne oktass ki.

a-kis-herceg 2011.01.05. 17:34:45

atv.hu/cikk/20110105_jam_zavecz_tibor

a Szövetség szavazóinak 56%-a is elégedtelen orbán tavalyi évével...

különvélemény 2011.01.05. 17:37:15

@CSENDES:
Itt mindenki idegbeteg, vagy mi a fax van?

Én normálisan leírtam mi a célja egy nagycsaládos törvénynek, mivel azt vettem ki a szavaidból, hogy te szociális segélyként értelmezted.

Mi ebben a kioktatás?

panelburzsuj 2011.01.05. 17:37:33

@különvélemény:

Matematika 1.

Apu, anyu, három gyerek.

Az egyik kölyök meghal - ugrik a nagycsáládos kedvezmény.

Úgy köll a maradék kettőnek: mért nem vigyáztak rá jobban.

Matematika 2.

Anyu, apu, két gyerek.

Apu egyszercsak meghal - ebből már nem lesz családi kedvezmény.

Úgy kell nekik, miért nem igyekeztek jobban.

Igazán vonzó rendszer az ilyen.

Matamatikailag mindenképp.

Ferrarius 2011.01.05. 17:39:38

@simonmondja.:

Én senkinek sem akarom megtiltani vagy megengedni hogy fontosnak érezze a média tv.

Ezzel együtt úgy gondolom, hogy az igazi problémák megoldása, viszi előbbre az országunkat, életünket.

Úgy érzem, hogy az egyik legfőbb gondunk az, hogy mindent a kormánytól várunk, és talán azt ami igazán fontos nem kérjük számon mindenkori vezetőinken.

Szerintem a kormányzat feladata az, hogy az emberekben lévő képességeket, a közösségekben lévő értékeket segítse kiteljesedni.
Ehhez teremtse meg a megfelelő körülményeket:
Elsősorban az igazi értékteremtés megbecsülésében, a felemelkedés (tanulás, vállalkozás) lehetőségének megteremtésében lenne feladata.
Ahol az egyének, családok boldogulnak ott az ország is.

Nem vagyok elkötelezett sem a Fidesz sem a MSZP felé.

különvélemény 2011.01.05. 17:40:52

@a-kis-herceg:
Orbáné volt 2010? Nem is tudtam, hogy 2009 decemberében volt a választás...

Diocles 2011.01.05. 17:41:08

"Az unió asshole-jai és cunt-jai a 22-es csapdájába estek: ha most jól lecsapnak a kormányzó magyar motherfucker-ekre, magukat járatják le, hiszen közel fél évig semmi gondjuk nem volt azzal, hogy a legkínosabb EU-tagállam veszi át az elnökséget. Ha viszont nem lépnek, saját értékeik válnak számonkérhetetlenné. Legyünk egyértelműek: az kell, hogy az EU saját kezdeti értékeihez visszatérve, szankciókat vezessen be az orbáni Magyarország ellen, bármit jelentsenek is azok."
hirszerzo.hu/publicisztika/20110105_ronda_kis_allam

Örülök az ilyen cikkeknek, mert nyilvánvalóvá válik, h mennyien dolgoznak itt, Magyarországon is Magyarország ellen. Ez persze nem menti a kormány balfaszságát, de jegyezze meg mindenki ezt a cikket, aki úgy gondolja, h innen nem hergelik a hecckampányt. És ez csak a jéghegy csúcsa, mi mehet a háttérben?

Érdemes összevetni Török urunk ezen kifinomult elemző értékelését Seres és a hírszerző kontrollálhatatlan gyűlöletével, átkaival, amelyeket Magyarországra szór.

a-kis-herceg 2011.01.05. 17:42:45

@Ferrarius:

pontosan tisztában vagyok az ország helyzetével. röviden: már rég beelőzött románia és bulgária...

azzal hogy a kormány alkalmatlan alkotó értelmes munkára ezzel egy éve tudományos alapon vagyok tisztában, amióta összeszedtem MINDEN szakmában, hogy miket kellene tenni...

a 2 706 292 honfitársad bizalmat szavazott annak ellenére hogy köztudomásúan a Szövetség is egy bűnszervezet.

ergo sok embernek kell éh- fagy árvíz halált halni ahhoz hogy ez megváltozzon. nagyon sajnálom, de a sajnálat az nem a megoldás... az csak egy érzelem.

mit tettem értük? évi több tízmilla adót fizetek. eddig 15 év alatt többszázmillát. sajnálom.... a társadalom mellett másikat nem tudok csinálni. a kettős adózás biztos halál lenne. azaz úgy tudok segíteni ha életben maradok...

panelburzsuj 2011.01.05. 17:49:39

@Diocles:

"amelyeket Magyarországra szór"

Seres beleírta az orbáni jelzőt is. Az "amelyeket" és a "Magyarország" közé.

Gyurcsányi magyarnak lenni pont olyan megtiszteltetés volt, mint most orbáninak. Csak mások tutultak akkor, és mások most.

A jelzőtleneket meg már rég nem kérdik.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 17:50:29

@Ferrarius:

És az igazi problémák megoldódnak, hogyha nem fogunk tudni róluk ?
Mert jóhíreket kell közölni - a médiában,
nem problémákat.

Mit tudunk a rendszerváltáskor utcára került kétmillió munkavállalóról ?

Hogy fizették a gázszámlát?
Mit adtak enni a gyereknek?
Hányan lettek öngyilkosok?
Hányan kerültek az utcára?

Semmit.
Mert akkor a média épp a Kacsameséket adta és Szomszédokat és Eving családot.

különvélemény 2011.01.05. 17:51:54

@panelburzsuj:
"...Családi kedvezmény
29/A. § (1) A családi kedvezményt érvényesítő magánszemély az összevont adóalapját a családi kedvezménnyel csökkenti.

(2) A családi kedvezmény – az eltartottak lélekszámától függően – kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként
a) egy és kettő eltartott esetén 62 500 forint,
b) három és minden további eltartott esetén 206 250 forint.

(3) A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult
a) az a magánszemély, aki a családok támogatásáról szóló törvény szerint gyermekre tekintettel családi pótlékra jogosult..."

CSENDES 2011.01.05. 17:58:10

@a-kis-herceg: Nem, nem vagyok idegbeteg, bár lehetnék, s Te minden hozzászólásoddal megpróbáltál felspannolni. Igen, lehet, rosszul értelmezem, de végigcsináltam 12 évet, csonka családként, minden egyéb kedvezmény nélkül, míg végignéztem, mások ezt hogyan csinálják, oly módon, hogy 5-7 gyermekes anyuka elviseli férje művészi tobzódását (ifjú leányok meg.. mintázását, stb.). Én megy egy tobzódást is nehezen (illetve egyáltalán nem) bírtam. Ezt hívják családvédelemnek? Ne röhögtessen már senki sem!

CSENDES 2011.01.05. 18:02:40

@simonmondja.: Ez így van, volt. Azzal, hogy már akkor sem tudta mindenki nézni a Duck- tales-t.

panelburzsuj 2011.01.05. 18:03:47

@különvélemény:

A megélhetési gyerekgyártást keresztény-nemzeti kormányunk a jómóduak kiváltságává tette.

Ezt kívántad illusztrálni?

különvélemény 2011.01.05. 18:04:38

@CSENDES:
Gondolom ezt nekem írtad.

2011-től ha még van 2 családi pótlékra jogosult gyermeked, akkor 125-000 Ft-ot levonhatsz az adóalapodból havonta, ez az új rendszer.

Vannak persze igazságtalanságok a világban, csak ne rajtam töltsd ki a dühödet légyszíves.

különvélemény 2011.01.05. 18:06:53

@panelburzsuj:
Amennyiben arra gondolsz, hogy aki nem dolgozik, így adóalapja sincs, az ne szüljön 8 gyereket megélhetési célokból, akkor igen, erre lett kitalálva az új rendszer.

a-kis-herceg 2011.01.05. 18:10:34

@sárkányfő: ***

csak jelzem, hogy jöhet a hírfigyelés... már csak itt olvasok híreket. itt a "The Club"-ban...

CSENDES 2011.01.05. 18:11:16

@CSENDES: Bocsáss meg, egyébként mindezt Különvéleménynek írtam. Miért is írtam volna Neked? Attól meg végképp kiütést kapok, mikor mindezt jogszabállyal igyekeznek lefedezni. A három gyerek fontos (mert az nagycsalád, statisztikán felüli) a 2 már nem, hiszen az már megvan, majd ellesznek valahogy.

különvélemény 2011.01.05. 18:14:55

@CSENDES:
2 gyermekre is jár kedvezmény az új rendszerben, csak háromra több, ennyi.

CSENDES 2011.01.05. 18:15:16

@különvélemény: Ja, persze, de ezek a gyermeke már felsőoktatásban vesznek részt, családi pótlékra nem jogosultak. Ugyanis egyik kormány sem volt hajlandó tudomásul venni az alapállítást, kisgyermek kis gond, nagy gyermek nagy gond. S ez nem csak a viselkedésre vonatkozik, hanem a kiadásokra is.

panelburzsuj 2011.01.05. 18:16:07

@különvélemény:

Nem arra gondoltam. Hanem hogy aki sokat dolgozik, és kevés bért kap érte, annak a gyerekeit kevésbé támogatja az állam, mint a sok munkáért sok bért kapókat.

a-kis-herceg 2011.01.05. 18:17:22

@gagyiwood: *****

félsajtószabadság, féldiktatúra, félkánaán és féleszű ME nincs...

igaz a fél teljhatalom az tényleg nagyon vicces lenne. és a félkegyelem? a fél szabad választás? és a fél szabad verseny?

CSENDES 2011.01.05. 18:19:56

@CSENDES: Szerintem egyébként Te lehetsz vagy 28 éves maximum, vagy tök egyedülálló. Fogalmad sincs arról, hogy egy jól kereső ember sem tud ellátni két gyermeket, főleg ha már nagyobbak. Tudod mit? Csak 3 gyermekest támogassanak, met ugye két gyermek csak az állandó kvóciens. Meglátjuk, hány gyermek fog születni?

Ferrarius 2011.01.05. 18:21:04

@simonmondja.:

Valóban a média foglalkozzon az igazi problémákkal,
szerintem eddig sem ez volt a fő gondja.

Az értelmiségnek nagy a felelőssége, tanárok, tudós emberek, művészek, vallási vezetők... újságírók, politikai elemzők.

Én ezen a fórumon is csak azért kezdtem írni mert az értelmes előbbre vivő párbeszédet tartom nagyon fontosnak.

Talán ezt kellene szorgalmaznunk, minél több fórumon.

Ezzel együtt nem hiszem, hogy a média törvénytől kellene félnünk, sokkal fontosabb kérdéseken múlik a boldogulásunk,
oktatás, épülő közösségek - civil szféra, kultúra, autonóm emberek...

És mindezek nem rajtunk kívül dőlnek el.

porfelhő 2011.01.05. 18:26:36

A Szonda Ipsos múlt év december elején végzett kutatása "köszönjük megvagyunk". Az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fő személyes módon történő megkérdezésével.
Felemás évünk volt. A magyarok háromnegyede panaszkodot pénzügyi, anyagi helyzetének alakulására, vannak magánéletüket negativnak értékelők is. Közös dolgainkat kifezetetten negativan minősitik. Hazánk helyzetére gondolva úgy vélik Magyarország számára a 2010. rossz év volt.

Rossz évet zártunk

Az elmúlt évek közvélemény-kutatási adatai ismeretében nem meglepetés, hogy az ország idei történéseiről, a kialakult helyzetről sokkal erősebbek a kritikus hangok, mint a támogatók. Az értékelések figyelembe veszik az ország gazdasági állapotát, a térségben elfoglalt pozícióját, a társadalmi problémák mennyiségét, formáit, a rá adott válaszokat és a politikai fejleményeket.
A véleményalkotás során a teljes esztendőre gondolnak az emberek, abban egyszerre van jelen a parlamenti választások előtti és utáni időszak. A magyar lakosság 73 százaléka szerint a tavalyi rossz éve volt hazánknak s csak 22 százaléknyian értékelték jónak.

A közérzetben megjelenő különbségeket a politikai hovatartozás befolyásolja, a társadalmi státusznak lényegében nincsen hatása. A szocialista párt híveinek véleménye lényegében egységes és osztatlan, 97 százalékuk szerint rossz évet zárunk.
A Fidesz támogatói megosztottak, de közöttük is azok vannak többen (56 százaléknyian), akik a 2010-es Magyarországot negatívan minősítik, jó bizonyítványt 41 százalékuk adott. A többi politikai csoport - beleértve a pártoktól távolságtartókat - is inkább rossz emlékeket őriz 2010-ről - hét-nyolctizedük szerint kudarcos, egy- két tizedük szerint sikeres esztendőt hagytunk magunk mögött."

különvélemény 2011.01.05. 18:29:29

@CSENDES:
A mostaniban beleszámít az eltartottakba, tehát ha 3 gyermek van és abból egy egyetemista, a két kisebb gyermekre már a magasabb összeg jár.

Tehát figyelembe veszik, csak lóvé nem jár nekik, ez van.
Én nem állítom, hogy akár a régi, akár az új hú de igazságos lenne.

porfelhő 2011.01.05. 18:30:55

Bocsánat! ismerek "fülkeforradalmárokat", akik azt mondják, nem erre gondoltak, még rosszabb lesz. hm.

különvélemény 2011.01.05. 18:31:20

@panelburzsuj:
A kevés béres gyakorlatilag nem fizet szja-t, a gazdag meg kevesebbet, mi ezzel a gond?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 18:32:00

@Ferrarius:
Tévedsz.
A választások előtt,
a média még teljes egészében az igazi problémákat nyomta.

Tudod - ...romokban az ország....

Azóta kicsit zavart, mert jóhír az nincs, a rosszat meg már nem kérjük.
Nézegessünk 90-es hiradókat ....

www.youtube.com/watch?v=E2mvkyX_bXo&NR=1
.

CSENDES 2011.01.05. 18:33:48

@különvélemény: Ne oktass, s ráadásul ne hülyeségekről. Én két felsőfokú oktatásban részesülőről beszélek. És nem tudok nem kívánok azért még egyet szülni, nem is tudnék, nem is lenne kinek, s nem is akarnék már senkinek, csak azért, hogy statisztikailag embernek vegyenek. De, kikérem magamnak, az egy és két gyermeket nevelők nevében, hogy csak a három gyermek, négy kerék élvezzen támogatást. Ez van.

a-kis-herceg 2011.01.05. 18:34:10

@balfék: "Csak tudnám mi náluk a diktatúra ismérvei., ha nem az , hogy a törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás , a közmédia mind egy ember kezében van, megspékelve a szolga SP-vel és az AB ledegradálásával. Az hogy mire használják , hát a zsebüket teletömni, csak ezt senki nem fogja észrevenni pont az előbb felsoroltak okán."

**** rövid és pontos összefoglaló.

a-kis-herceg 2011.01.05. 18:38:41

@simonmondja.: mire gondolsz? 5000ről 5100 Ft-ra emelik a minimálbért? vagy áremelés lesz? :)

@különvélemény: lassabban. "sajnos" a hsz ek szinvonala drasztikusat ugrott (pont mint már megtörtént kb 1 hónapja...) még csak a 13h körülieknél járok:)

különvélemény 2011.01.05. 18:38:44

@CSENDES:
Bakker, egy után is járni fog, meg kettő után is.
Az hogy régen mi volt, köszönd azoknak, akik azokat a törvényeket hozták, mindkét oldalról.

panelburzsuj 2011.01.05. 18:40:08

@különvélemény:

Számokban lehetne? (Matematikailag ... )

Mennyi marad a kezdőknél - mennyi a befutottaknál?

Attól lesz több gyerek, ha egy orvosházaspárnak sokkal jobban megéri 40 évesen megszülni a három gyereket, mint 25 évesen? Vagy ha karrierépítő gazdag trottyok vesznek el harminc évvel fiatalabb fruskákat?

Érted, amit mondok - vagy csak kapálódzol?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 18:43:59

@a-kis-herceg:
Jóhír,
hogy az áremelés csak jövő héten lesz,
hogy a minimálbér 100 forinttal több lesz,
a gazdasági csomagterv majd egy hónap múlva elkészül,

hogy Gorbacsov örömmel elmegy a NATO meghívására,
hogy Venezuela szivesen tárgyal Európával
és Haitiben is már alakul a helyzet.

vagy volt más is?

CSENDES 2011.01.05. 18:46:11

@különvélemény: No, nem lehetsz ilyen tudatlan. Olvasd el a törvényt. Családi pótlékra jogosultság az irányadó. családi pótlékra alapesetben 18 éves korig van jogosultság, illetve OKJ-s képzés esetén annak időtartamára. A felsőfokú oktatásban részesülők nem jogosultak családi pótlékra sem.

panelburzsuj 2011.01.05. 18:47:04

@CSENDES:

Nem tudom, személy szerint kik rakták össze a gyerektámogatásokat befolyásoló jogszabályokat, de hogy nagyon nem volt se ismeretük a valós élethelyzetekről, se érzékük a valós emberekhez, az eléggé kiviláglik az "intézkedésekből".

Elképesztő, ahogy még a formálisan jószándékú változtatásokat is képesek utálatossá tenni a durva, elnagyolt, tuskó (nem)gondokodásukkal.

fontana_X 2011.01.05. 18:47:12

Még egy megjegyzés Török Gábor látens fidesz kommunikátor és propagandista blog bejegyzéséhez:
A Republikon Intézet összegzése szerint a közszolgálati Híradó politikai híreinek 83 százalékában a Fidesz-KDNP jut szóhoz; Orbán Viktor egymaga négyszer annyit szerepel, mint az ellenzéki politikusok összesen .
Az Intézet szerint drámai jobbratolódás történt, ami érinti a tárgyalt hírek jellegét, a megszólalók személyét, a pártok megszólalási lehetőségeit és a megszólalásokhoz fűzött kommentárokat is. Míg 2009-ben az általuk vizsgált híradókban a legtöbbet szereplő 20 politikusnak a fele, tíz volt MSZP-s vagy kormánytag, addig a 2010-es listán a 20 szereplőből 16 kötődik a Fidesz-KDNP szövetséghez. Két parlamenti ellenzéki párt mindössze egy-egy képviselővel tudott a legtöbbet szereplő politikusok listájára felkerülni: a hatodik helyen Szanyi Tibor (MSZP), a tizenötödiken Schiffer András (LMP) szerepel, jobbikos politikus pedig egyáltalán nincs a legtöbbet szereplők között.
Az összes politikai szereplést vizsgálva a Fidesz-KDNP tízszer annyit szerepelt, mint az MSZP, és több mint negyvenszer annyit, mint az LMP. Az ellenzéki kommentárok is elmaradtak: az Európai Unió soros elnökségének átvételéről szóló december 21-i riportban négy kormánytag és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szólalt meg. Ellenzéki álláspont nem jelent meg .
A Híradó az ellenzéket jellemzően kedvezőtlen, míg a kormánypárt politikusait pozitív környezetben, kontextusban mutatja be, a műsorvezetők tényként közölnek olyan állításokat, amelyeket tényekkel nem támasztanak alá, vagy később kiderül róluk, hogy a kormány álláspontját jelentik - írta elemzésében a Republikon Intézet. Összegzésük szerint a híradások nem adtak helyet az ellenzéki véleményeknek, a kontextus variálásával, a hírek szelekciójával és a "bújtatott" üzenetekkel is csak a kormányoldalnak kedvező értelmezéseket mutatták be.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 18:47:40

@a-kis-herceg:
Lassan szedem a sátorfát.
Ezt a mennyiséget már nem tudom követni.

CSENDES 2011.01.05. 18:53:28

Egyébként, mai hír szerint tervezik, hogy az orvostanhallgatók (nem kis államilag támogatott létszáma számára) csak akkor élvezhessék a tandíj mentességet, ha vállalják az itthoni szolgálatot jó néhány évig. Na persze, mikor Gyurcsányék ezt pedzegették, mindenki felhorgadt. Azért kíváncsi leszek a fogadtatásra. Ugyanis lássuk be, 13 millió forint/fő a tandíj. Ezzel alkalmassá vállnak arra, hogy leszarjanak bennünket, mert szerintük ez jár nekik. Csak az igazság nem az, hogy jár nekik, hanem az, hogy az adózó állampolgárok befektetése az, hogy jár nekik, hogy jó szakmát tanulhatnak (pénznyelő szakmát) ingyen. Szerintük nem jár ellentételezés. Sem ilyen, sem olyan formában.

panelburzsuj 2011.01.05. 18:53:37

@fontana_X:

Bakker: amíg van matematikai esély a bármikori jövőben a leváltásukra, addig a politológiai tudomány számára érzékelhetetlen nüanszokon megy itt a brusztolás.

Ennyit már igazán megtanulhattál ebből a blogtanfolyamból.

CSENDES 2011.01.05. 18:57:04

@panelburzsuj: Ez nem csupán FIDESZ volt. 12 évben mindenki benne volt, kezdve attól, hogy 18 éves sráccal, ha megjelentem (+2 saját gyermek), tudomásul véve, hogy nyilván pedofil vagyok, lévén legalább húsz év volt kettőnk között, hajlandóak voltak eltekinteni a családi igazolástól (tehát, hogy férjem a n nálam 20 évvel fiatalabb, gyermekeimmel egyidős fiatal) Igazán röhejes volt.

panelburzsuj 2011.01.05. 18:58:37

@CSENDES:

"OKJ-s képzés esetén annak időtartamára"

2010-ben akkor is csak húsz évesig. Megváltozott? Mert akkor megigényeljük a még fennmaradt félévre ...

CSENDES 2011.01.05. 18:58:42

@panelburzsuj: Ez nem csupán FIDESZ volt. 12 évben mindenki benne volt, kezdve attól, hogy 18 éves sráccal, ha megjelentem (+2 saját gyermek), tudomásul véve, hogy nyilván pedofil vagyok, lévén legalább húsz év volt kettőnk között, hajlandóak voltak eltekinteni a családi igazolástól (tehát, hogy férjem a n nálam 20 évvel fiatalabb, gyermekeimmel egyidős fiatal) Igazán röhejes volt.

különvélemény 2011.01.05. 18:59:58

@CSENDES:
Így van, de az új rendszerben beleszámítanak az eltartottakba.
Tehát, ha 2 gyerek van, mindkettő 18 alatt, akkor 2*62.500=125000.
Viszont ha van mellette egy egyetemista is, akkor 2*206.250=412.500.
Az egyetemista nem kap, csak beleszámít és úgy már három van.

Az szomorú, hogy az egyedülállóknak nincs külön kedvezmény, de arra nagyon nehéz törvényt hozni.
Gyakorlatilag mindenki elválna papíron, hogy többet kapjon.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 19:01:49

""Igen, szétzúzzuk őket" – mondta Orbán a távirat szerint, miután külpolitikai főtanácsadója, Martonyi János azt jósolta, hogy a szocialisták csak a szavazatok 15-25 százalékát kapják, és talán meg is szűnnek politikai pártként. A távirat szerint Orbán azt is mondta, hogy a szocialisták bukása az ország érdekét szolgálná, mivel a párt csak a korábbi kommunista párt elitjének érdekeit képviselte. Orbán szerint egyik ellenfélének sincs politikai súlya, „senki sem hallott Mesterházy Attiláról (a Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjéről)"."

erdely.ma/magyarorszag.php?id=81964

A médiatörvény a gumiparagrafusaival és a diktatórikusan feltöltött intézményrendszerrel tökéletes eszköz a politikai ellenfelek SZÉTZÚZÁSÁRA. F..k y.., FIDESZ!

Ventura Blvd 2011.01.05. 19:03:43

@ubul2000: (Titokban írok neked, ne lássa senki, figyi, pssszt, én is magyar vagyok, rokonom is volt a Gulágon, egy másik meg szállást adott a Recskről megszökni tudó összesen két fickó egyikének. Nem verték agyon a sitten, csak nem kapott inzulint... oszt' meghalt. Nem fér a világ összes fájdalma egy felsorolásba, és nem is kell, mert van, ami mai ésszel már felfoghatatlan. Például nem voltak kevesen, akiket Auschwitzból vittek a Gulágra - magyar nyelven is volt róluk egy BBC műsor. Szóval, ne nekem lobogtasd az a véres zászlót, ha kérhetlek.)

CSENDES 2011.01.05. 19:03:59

@különvélemény: Ne légy obsitos. Ebben aí társadalomban gyakorlatilag már mindenki külön él, éppen a támogatások miatt. csak épen a ténylegesen elszenvedők nem kapnak támogatást, erről beszélek. Pl. Ha valakinek van 2 gyermeke, elváltak, egyik papíron az egyiknél van, a másik papíron a másiknál van, akkor mindkét szülő jogosult az emelt családi pótlékra,

panelburzsuj 2011.01.05. 19:04:36

@CSENDES:

Figyelemmel kísértem az eddigi beszámolóidat, és nagyjából föl is fogtam. Amiért most a Fideszre (meg a KDNP-re!) hegyeztem ki a dolgot, azt a hirdetett elvek és a folytatott gyakorlat közötti ellentmondás. Hogy ötször akkorára felfújt erkölcsi pofával ugyanolyan tahó módon nyúlnak mindenhez, mint az elődeik.

a-kis-herceg 2011.01.05. 19:05:03

@török gábor: "Minden tiszteletünk Török Gáboré érdemtelenül is"

ez az Úri fkalapozás... ez teccik:) de a cím is jó:) TG vak vagy a fides...

;) mi tudjuk a valós üzeneted, az mindig a címben és a képen van. én mondtam mindig hogy a közbenső rész az ellenségnek szól. itt a klubban azt nem kell elolvasni... ;) nyugi mi értjük:)

panelburzsuj 2011.01.05. 19:08:03

@CSENDES:

Köszönöm, akkor utánavetem magam! :)

különvélemény 2011.01.05. 19:08:12

@panelburzsuj:
Sajnos abban egyet kell értsek a jogalkotóval, hogy jobb, ha azok vállalnak sok gyermeket, akik jobban keresnek.

De mint írtam a keveset keresők is megkapják.
A számok:
2 eltartottnál gyermekenként havonta 10.000 Ft
3+ eltartottnál gyermekenként havonta 206.250 16%-a 33.000 Ft
Lóvét csak családi pótlékra jogosult után lehet levonni.

a-kis-herceg 2011.01.05. 19:09:16

@vinczej: nem heti de nem is napi elemzés... hacsaknem a darabszám alapján "hétköznapi", persze tartalmában mindegyik ünnepi:)

CSENDES 2011.01.05. 19:10:59

Ezt meghaladóan, volt oly pofátlan a volt férjem, hogy elhunyt. Ekkor, lett volna lehetőség, hogy az új feleség özvegyi nyugdíjban részesüljön (ugyan miért, hiszen a gyermekeket én nevelem), plusz a kiskorú,vagy tanuló gyermeke árvasági segélyben (ezt még értem), plusz én is, mint a gyermekeket eltartó személy. (én csak a gyermekekre igényeltem, s az özvegy sem kért járadékot. De vajon hány ilyen család van?)

különvélemény 2011.01.05. 19:11:36

@CSENDES:
Na, milyen leleményes nép a magyar. :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 19:12:34

@különvélemény: "Bakker, egy után is járni fog, meg kettő után is."

Ha van miből. Ugyanis a minimálbéres tömegek csak annak "örülhetnek", hogy a jövőben elveendő adójóváírásukat családi kedvezmény formájában visszakapják.

@panelburzsuj: "Attól lesz több gyerek, ha egy orvosházaspárnak sokkal jobban megéri 40 évesen megszülni a három gyereket, mint 25 évesen? "

Nagyon jó meglátás. Úgy látom, a FIDESZ adótörvényei inkább a generációváltás lassulásának kedveznek. Ugyanis kezdetben hanyagolni a gyereket a karrier miatt, amivel hasznot lehet húzni mind a 16%-ból, illetve csak akkor van értelme a családi kedvezménynek is.

CSENDES 2011.01.05. 19:13:34

@különvélemény: Nem akarlak lehülyézni. Még most is az átlagkereset felett 50%-kal keresek. Tudd mire elég? hideg vízre, amit remélem egyszer rád is önthetek.

a-kis-herceg 2011.01.05. 19:15:24

@simonmondja.: "@török gábor: Én mást is gondolok a blogról, de ha most azt mondom, hogy teljesen okés a cikk, akkor az gond ? "

szerintem az itt kommentelők több mint 2/3-a ért teljesen egyet a cikkel. csak ezt így nem mondjuk, ki a "minden tiszteletünk" okán...

ezek igazából az országban már csak kevés embernek kérdésesek. a hogyan tovább a kérdés.

CSENDES 2011.01.05. 19:15:32

Egyet fogj már fel, nem mindegy az, hogy egy átlagkeresettel rendelkezel, vagy két átlagkeresettel, vagy esetleg egyedül másféllel 8 két gyermek eltartása mellett).

EatClean · http://cleaneating.blog.hu 2011.01.05. 19:21:05

Bojkottáljuk a Magyarország ellen szankciókat követelő cégeket!

Csatlakozz és tiltakozzunk együtt:

www.facebook.com/bojkott

www.facebook.com/bojkott

CSENDES 2011.01.05. 19:21:08

Mondok valamit. Tanmese. Két gyermekkel elváltan élsz, exférjed már előtte sem teljesítette maximálisan kötelezettségeit, lévén lehetetlenné tették. Ex-férjed elhalálozik. Gyermekeid legnagyobb problémája, hogy kortársa szülei hasonló státuszban és keresettel minden őszüket Egyiptomban töltik. Gyermeked nem érti, hogy egyébként, ha anya olyan jól keres miért nem engedheti meg magának, hogy legalább kétévente egy őszi lastminute útra benevezzen?

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2011.01.05. 19:21:10

@simonmondja.:

Szia!:)

Kösz a kérdést, jól vagyok.
Valószínű azért, mert próbálok távolságot tartani a Napi Hisztériától.
Olykor persze hiába, eccercsak azon kapom magam, hogy már be is nyomult, egyenesen az intimszférámba!:)

Üdv és BUÉK!

@Ferrarius:

Ismét jó meglátások, amivel részemről azonosulni tudok.
Hogy realitása? Na az nincs.

"De vajon nem hordozunk felelősséget egymásért?"

Elég, ha csak itt olvasgatsz - pedig ez minden, csak nem "merítés" - és rájöhetsz, mennyire illuzórikus filozófia ez.
Közösséget vállalni nyomorultakkal, rászorulókkal, az az, ami kényelmetlen. Pedig ki másért, ki mással lenne érdemes és célszerű?
Gazdag, jól szituált a gazdag, jól szituálttal?
Mukodj! - és működik is. Így.
Persze én sem vagyok szent.
Mert azon kívül, hogy a kéregetőknek mindig adok, hogy számlaszámokra küldözgetek, hogy segélyszámokat hívogatok, nem sokat lendítek. Bevallom, egy homelesst én se invitálnék kádamba, csak hogy kifürödhesse a több hónapos koszát.

"A média a legfontosabb?
Nem hiszem !!!"

Naja.
A kül-, és belhoni hörgésektől már nem hallani az itt élők igazi jajszavát.
Hegedüs Zsuzsa elszántan melózik értük, ('Minden gyermek lakjon jól' - alapítvány)akiknek aztán a legkisebb bajuk ez a nyavalyás médiamizéria! És hányan, de hányan vannak!

Szóval több empátia kéne és kevesebb hőzöngés!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 19:35:51

@hölgyválasz:
Hisztéria?
Én még egy darab hisztériát nem láttam.
Nincs tüntetés, nincs gyujtogatás, nincs hídlezárás, se sípolás...

Bár most olvastam, hogy vuvuzelázni akarnak Orbánnak a franciák.
Na, azt még megnézem.
Remélem, ők nem temetőben sípolnak, mint a fidesznénikék.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 19:39:31

@carsandgirls: Egyetértek! Bojkottáljuk Európát! Bojkottáljuk a Világot!

De hogy túlzásba ne essünk, azért kivételként Chavez, Putyin és Berlusconi szívesen látott vendégek!

fontana_X 2011.01.05. 19:41:17

Török Gábor eddigi 309 blog bejegyzésének talán legszínvonaltalanabb, leginkább csőlátó darabját olvashattuk ma. Valószínűleg nem a „politológus” politikai vaksága vagy ostobasága okán.
Török Gábor és Karácsony Gergely cégeinek, 2002 és 2010 között – tehát a Medgyessy/Gyurcsány érában - a Miniszterelnöki Hivatal, több mint ötvenmillió forintot fizetett ki tanácsadás és tanulmányírás címén. Ehhez jön még a BKV-val történt tanácsadói szerződés, ami a hatalom jelenlegi birtokosainak muníciót adhat Török zsarolására. Mai blogbejegyzéséből azt olvasom ki, hogy Török nagyon is fél a fideszes retorziótól.

ulrike (törölt) 2011.01.05. 19:55:36

@fontana_X: Nem akarok tg helyett válaszolni, de szerintem ön budai.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 20:01:55

"Türelemre intenek a magyar médiatörvény ügyében német EP-képviselők...Szerintük a háttérben meghúzódó okok világosak: a tavaly áprilisban leváltott szocialista kormány csődbe vitte Magyarországot, csak az IMF kölcsönével sikerült megőrizni az ország fizetőképességét, az pedig "mélységesen hazug" dolog, amikor a korábbi kormánypárt hívei bírálják az Orbán-kormányt, amelynek rendbe kell tennie az állam pénzügyeit."

hirszerzo.hu/kulfold/20110105_nemet_ep_kepviselok_magyar_mediatorveny

Beindult a "kortestoborzás" a FIDESZ részéről. Amúgy őrület, hogy mindenki a médiatörvény konkrét paragrafusaiban keresi a diktatórikus cenzúra nyomait, pedig a valóságban annak alkalmazására kialakított intézmény és "személyzeti" rendszer jelenti a valódi veszélyt!

Ezt vagy tudják ezek az EP képviselők, és akkor egyértelmű a szerecsenmosdatás, vagy nem tudják, akkor pedig illene előbb tájékozódniuk, de lehetőleg nem Orbántól!

nyünyüge 2011.01.05. 20:02:00

Nem utazik Budapestre EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton. A főképviselő csütörtökön érkezett volna Budapestre, de egy nappal a látogatás előtt lemondta az utat. Az ügyben keressük a Külügyminisztériumot, tájékoztatásukat közölni fogjuk.

hirszerzo.hu/kulfold/20110105_catherine_asthon_budapest

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2011.01.05. 20:08:34

@simonmondja.:

Ami igaz, az igaz.
Valószínű, te is jobban viselnéd a verbális kasztrálást, mint a valódit!:)

csattanó maszlag 2011.01.05. 20:10:54

Úgyse fog visszatáncolni ez a faszkalap orsós. Ő a király, azt hiszi neki mindent lehet. Kár,hogy nem járkál egyedül éjje az utcán. Különben az ő fejét is szétnyitnák bottal, mint Pajkos elvtársét, de még testőrök mellett is megéri.

6.Lenin 2011.01.05. 20:11:50

@vinczej:

"A két német néppárti EP-képviselő szerint előítéletektől mentesen kell megvizsgálni az új magyar médiatörvényt. "Ha a törvény nem tesz eleget az európai követelményeknek, akkor az EU-nak kifogást kell emelnie, és cselekednie kell, s ezt meg is fogja tenni. Előbb azonban meg kell várni a vizsgálatot és a törvény gyakorlati alkalmazását" - hangsúlyozta Werner Langen és Bernd Posselt."

Ennyit kellett volna írni-itthon és az eu-ban- a média törvényről.
Ennyit ér.

A többi, szándékos hisztéria.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 20:13:24

@hölgyválasz: Fened a késedet, Hölgyi ?
Nem is tudtam, hogy a konyhából irogatsz.

mrs. white 2011.01.05. 20:13:30

Nemtom ki hogy van vele de kezdem megszeretni a médiatörvényt. Elsőként azt gondoltam, hogy a fidesz hülye mert teljesen felesleges ráztam meg a pofonos fát. Ami viszon jan 1 óta történik az több mint érdekes. Decemberben még mindenki vígan szidta a törvényt itthon is mert hát ugye szabad mert még sajtószabadság van. Micsoda meglepetés januárban ez megtöbbszörözödött. Már másról sem hallani mint a sajtószabadság sárba tiprásáról. Na honna jönnek ezek az információk? Nem nem az illegalitás terjeszti hanem a tv rádió ujság és az internet. Akkor most van sajtószabadság vagy nem?
Na jó ez olyan nagy meglepetést nem okozott. Az viszont hogy milyen szinten írnak mekkora és egyre nagyobb hülyeségeket bírálatokat külföldről az már azért elég extrém. Mindezt úgy, hogy a magyar nyelv magas szinten való elsajátítása kedvező esetben öt év. Az angol fordítás meg ezek szerint csak most készült el. Német meg nincs még ugye, de minden bíráló ezek szerint tökéletes magyarsággal bír. Hála a médiatörvénynek kiderült, hogy nem csak a fidesz ciki de sajnos más országok politikusainak és némely újságíríójának vígjáték van az agyában. Komolyan mondom még egy hét ilyen támadás és kimondottan imádni fogom mert amit ennyien utálnak az csak jó lehet.
Az meg hab a tortán, hogy piarate bay-nek nem tetszik és tiltakozik. Egy illegális torrent letöltő oldal. Hogy mik vannak? Hát mé nem olyan törvényt csinálrtak ami jó a pirate-nak.

különvélemény 2011.01.05. 20:16:05

@vinczej:
Ok, akkor adjunk a minimálbéres 3 gyermekeseknek havi 100-at, ha munkanélküli, akkor rögtön 200-at, persze gyermekenként.

Vagy hogy képzelted, mert gondolom neked van egy mindenki számára ideális ötleted.
Ez a rendszer a gyermekvállalásra ösztönző rendszer, nem a bajbajutott családok segélyezésére szolgál, arra ki kellene találni valami mást, ha nincs, nem tudom.

lüke 2011.01.05. 20:16:39

@nyünyüge
EU foreign relations chief Catherine Ashton will on a visit to Israel and the Palestinian territories on Wednesday seek ways to re-open the Kerem Shalom crossing point to Gaza, with a focus on letting through construction materials to help rebuild the war-torn Strip, her spokeswoman said.

fontana_X 2011.01.05. 20:16:59

Egy adalék Orbán demokrácia felfogásához:
Hírszerző:
"Lekapcsolta a kormány a megszüntetett Költségvetési Tanács honlapját, elzárva a nyilvánosság elől az őt bíráló elemzéseket és tanulmányokat. Eközben a kormány "lekapcsolta" azt a romákat segítő közalapítványt is, amelyet arra használt tavaly ősszel, hogy a romaintegráció gyorsítására hivatkozva megágyazzon a független intézmény megszüntetésének."

jjulie 2011.01.05. 20:17:36

@6.Lenin:

figyelj birka, jön a kanyar

különvélemény 2011.01.05. 20:17:52

@CSENDES:
El tudom képzelni 2 egyetemista mellett.

lüke 2011.01.05. 20:19:45

Commission will not tackle media law on Budapest trip
Today @ 12:36 CET

Brussels says its analysis of Hungary's controversial 194-page-long media law will not come in time for the 27 commissioners' trip to Budapest on Friday. "It would be a shame for the Hungarian presidency to spend the next six months discussing [only] this issue," a commission spokesman said.

különvélemény 2011.01.05. 20:22:14

@vinczej: "Nagyon jó meglátás. Úgy látom, a FIDESZ adótörvényei inkább a generációváltás lassulásának kedveznek. Ugyanis kezdetben hanyagolni a gyereket a karrier miatt, amivel hasznot lehet húzni mind a 16%-ból, illetve csak akkor van értelme a családi kedvezménynek is."

Ja, a fidesz tehet arról is, hogy válság van és emiatt a béka segge alatt vannak a bérek.
Szerencsére az mszp szórta a pénzt a családosoknak, ahogy Csendes példájából is tisztán látszik.

6.Lenin 2011.01.05. 20:30:19

@jjulie:

Őszintén mondom/írom, kezdelek csodálni.
Lenne 1 ötletem, társulhatnánk.

Van 1 cégem
lenin & tsa
Bővíthetném a kínálatot, mutogatnálak a Nagycirkuszban, a lóvét meg elosztanánk.
70% nekem (a rizikó az enyém) 30% a tiéd.

Egész nap birkázhatnál és még lóvét is adnék.

különvélemény 2011.01.05. 20:31:03

@mrs. white:

Amint írtam ebbe a nagy nyugati "féltjük a sajtószabadságot" dologban vastagon benne van a wikileaks-es ügy, ahol többször leszerepelt a nyugati sajtószabadság meg a demokrácia is, de még a svájci bombabiztos totálfüggetlen bankrendszer misztériuma is szertefoszlott egy pillanat alatt.

fontana_X 2011.01.05. 20:31:13

"Egyelőre Brüsszel és az európai országok óvatosak, s zavarban vannak, például a magyar elnökség miatt. De gyorsan mozgásba kell lendülniük, hisz a probléma nem csak gazdasági, de politikai is. Azzal, hogy elhallgattatja a sajtót és az ellensúlyt képező igazságügyi rendszert, Orbán Viktor miniszterelnök kormánya azon az úton van, hogy eltávolítsa országát azoktól a demokratikus alapelvektől, amelyek minden uniós ország közös talapzatát alkotják. S fennáll a kockázata, hogy ezt cselekedve saját magát lövi lábon, hiszen ezek a lépések nem pusztán a külföldi befektetőket késztethetik menekülésre (s úgy tűnik, ez már körvonalazódik), de egyúttal a pénzpiacok, s Magyarország európai partnereinek bizalmatlanságát is szíthatják, miközben szüksége van az európai szolidaritásra" - olvasható a Les Echos honlapján. Magyarország veszélyes lejtőn van - írja a francia lap, egyben utalva arra, hogy a populizmus Európában szinte mindenütt erősödik.

mrs. white 2011.01.05. 20:40:31

@különvélemény: Most a nyugati sajtó és politikusok is lebuktak. Annyira kontraproduktívak hogy az már hihetetlen. Tipikus pedagógiai hiba. Arisztotelész is azt ajánlotta gyereknevelésként nem azt kell neki mondani hogy hülye hanem azt hogy hol hibázott és mit kell másként csinálnia. Itt, hogy már mi vagyunk a európa ass hole-ja szerintük, már kurvára leszarom a véleményüket. Ezt olyan országokból írják ahol, pl csak hogy pár évre visszatekintsek hamisított bizonyítékokkal támadtak meg egész országot és egész nemzeteket vezettek a médián keresztül az orránál fogva. Vicc.

ssi 2011.01.05. 20:41:47

@a-kis-herceg:
"félsajtószabadság, féldiktatúra, félkánaán és féleszű ME nincs...
igaz a fél teljhatalom az tényleg nagyon vicces lenne. és a félkegyelem? a fél szabad választás? és a fél szabad verseny?"

és szűkített, csonka stb. van-e pl. min. meglévő feltételei alapján?

lehet-e, hogy van egy európai, emberi, keresztényi rendrakási célrendszere a kormánynak, de hogy a saját elképzeléseit véghez is vigye , először a játékszabályokat kell módosítania, mert az ellenkezések tutira nem szakmaiak lennének?

lehet-e, hogy az a látszat, hogy a jövőben kevés területen lesz választhatóság, mert az elfogadottnak megfogalmazott értékek (akár az ízlés is) egységesek és kormányszintről kötelezőek is lesznek, s sokan ezt már az intim szférába való beavatkozásnak fogják tekinteni: felnőtti filmek (agresszió, trágárság mentesen), oktatás, vallás, sajtó, életmód stb. ?

ulrike (törölt) 2011.01.05. 20:42:02

@különvélemény: Bocs, de nincs ebben semmi WikiLeaks. Ebben az van, hogy a nálunk is legelő teheneikből több tejet fejünk ki, ergo nekik kevesebb jut. Ez az egyébként hülye trv viszont egy kiváló alkalom, hogy törlesszenek. Ráadásul mi szállítottuk le nekik ezüst tálcán a legkiválóbb időzítéssel.

mrs. white 2011.01.05. 20:46:50

@fontana_X: Csak má látnám azokat a menekülő befektetőket amint a zsiros koncot veszni hagyják. Ez szintén a nagyvárosi legenda kategóriája. Mondjuk kivonul a Telecom. Tényleg teljesen életszerű.
Média ügy ugyanaz a kategória mint a zsidóknak volt a roma kérdés. Pajzsjként tolják magukat előtt a cégek megrendelésére. A sajtószabadságot nagy ívben leszarják. Az évi tízezer akasztással rendelkező kínával már nem olyan ciki a fél világnak üzletet kötni. Pedig ha jól tudom ott még az internet is cenzurázva van és nem úgy ahogy itt bármikot is lehetne. Röhej.

különvélemény 2011.01.05. 20:47:49

Ja, az eredeti itt van, ha van valakinek Times előfizetése. :D

www.thetimes.co.uk/tto/opinion/thunderer/article2862859.ece

panelburzsuj 2011.01.05. 20:48:29

@mrs. white:

"Hozzám intézett levele alapján úgy vélem, kérése valójában arra irányul, hogy a megszületett törvény hiteles fordítását minél hamarabb juttassam el Önhöz – erről természetesen haladéktalanul intézkedtem."

Ezt írja Navracsics Brüsszel felé december legvégén.

Brüsszel meg azt mondja most, hogy ők csak saját fordításból dogoznak.

Szerinted ez oda-vissza diplomáciai mesterkedés - vagy valaki egyszerűen szövegértési problémákkal küszködik?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 20:51:41

@mrs. white: Ne aggódj, hamarosan Európa közönyös lesz a mi kínai színvonalú sajtószabadságunkkal szemben.

Egyszerűen csak azt mondják, hogy "ronda ország", aztán mégis csak ide jönnek profitálni!

Egyet remélek. Mi itt, magyarok, azonban nem fogjuk tűrni, hogy kínai szabadság és életszínvonal legyen, még akkor sem, ha a GDP-növekedésünk kínai is lesz!

ulrike (törölt) 2011.01.05. 20:52:19

@mrs. white: Maga nagyon jól játsza, hogy nem is tudja miket beszél itten össze-vissza, mert komolyan ezt nem gondolhatja. Belefehérednék, ha igen.

mrs. white 2011.01.05. 20:54:35

@panelburzsuj: Gőzöm nincs de ismerek tolmácsot brüsszelben majd megkérdezem tőle, hogy hogy működik pontosan. Jelzem nem olyan sokan vannak ott akik a magyar magas szinten művelik. 1997-ben kezdtek hozzá a magyar tolmács képzéshez. Információim szerint nem volt tömegverekedés a tolmácsok között, hogy felvegyék fakultatíve ezt a nyelvet. Konkrétan kb olyan a híre mintha kínaiul kellene megtanulnod. 5 év szopás és nem garantált a siker csak ha jó képességű vagy.

különvélemény 2011.01.05. 20:54:58

@ulrike:
Ezt írtam én is, úgy kellett nekik ez a botrány, mint egy falat kenyér.
Azért van a nagy hangoskodás, hogy ám ők annyira de annyira függetlenek, sőt foggal körömmel védik az információ szabadságát.

6.Lenin 2011.01.05. 20:57:08

@különvélemény:

Előzőleg Mong Attila blogjában azt írta: "semmilyen politikai párt szolidaritásából nem kérünk, különösen egy olyan pártéból nem, amelyik miközben szóban bőszen védi a szabadságot, cselekedeteivel a szabadságot sérti."

Ez már tényleg kezd vicces lenni.

Mong A. a közszolgálati rádióban, magán véleményét fejtette ki azzal, hogy "néma" maradt, főműsorban.

Kíváncsi lennék, melyik országban kapna ezért dicséretet?

mrs. white 2011.01.05. 20:57:35

@ulrike: Pedig épp egyet akartam érteni magácskával. Akkor most mi legyen vonjam vissza?

különvélemény 2011.01.05. 20:58:25

@mrs. white:
"A sajtószabadságot nagy ívben leszarják. Az évi tízezer akasztással rendelkező kínával már nem olyan ciki a fél világnak üzletet kötni. Pedig ha jól tudom ott még az internet is cenzurázva van és nem úgy ahogy itt bármikot is lehetne. Röhej."

Itt a példa, bár attól még le fognak hülyézni. :)
"Internet giant Yahoo has been accused of supplying information to China which led to the jailing of a journalist for "divulging state secrets"."
news.bbc.co.uk/2/hi/4221538.stm

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 20:59:02

@különvélemény: Most hogy jön ez a "válságtól megtizedelt" pénz ésszerű elosztásához? Ha kevés van, keveset kell ésszerűen elosztani. De itt ésszerűtlenül (de nem érdek nélkül) van ez a kevés elosztva.

fontana_X 2011.01.05. 21:00:16

@mrs. white:
Egyetlen autentikus véleményt tudok mondani, a magamét. Nincs pártállásom, a munkában és a teljesítményben hiszek. Azt gondolom, hogy amivel a kenyerem keresem azzal hasznára vagyok a hazának. Nem vagyok zsidó és nem vagyok cigány származású. A fidesz kormányzás egyik gyakorlati következménye számomra, hogy megtakarított pénzemet külföldi bankban helyezem el. Nem a médiatörvény miatt, hanem a visszamenőleges hatályú törvényalkotás miatt, amely számomra – bár konkrétan nem vagyok érintett – a jogbiztonság totális szétrombolását jelenti. Tudom azt is, hogy nem vagyok egyedül. A bizalmatlanság légköre ismerőseim közül sok olyan embert megrendített, akiknek szintén nem volt politikai elkötelezettsége vagy pártállása. Felkészültem arra is, hogy elhagyjam hazámat, amit több mint 50 éve szolgálok tisztességgel és hűséggel.

hölgyválasz · http://holgyi.freeblog.hu 2011.01.05. 21:03:54

@simonmondja.:

Simonmondjám, köszönöm a "kést", a "fakanál" sokkal dehonesztálóbb lett volna:)

különvélemény 2011.01.05. 21:05:56

"Nem kell összefogni Magyarország ellen, messze van a diktatúrától - írja cikke címében Adam LeBor a The Times című londoni lap szerdai számában, alcímében pedig hozzáteszi, hogy Magyarország mintaképe nem Vlagyimir Putyin, hanem Margaret Thatcher."

Egyébként azért hasonlít AL véleménye Török Gáboréhoz, mert itt él Magyarországon már jó ideje és nem ezer kilométerről ugatja a dolgot.
Persze ettől még egy kapal xar marad a törvény.

mrs. white 2011.01.05. 21:09:38

@különvélemény: Köszönöm a megerősítést. Amúgy tényleg szar a törvény. Ha lehet fokozni ettől már csak a reakciók a szarabbak.

ulrike (törölt) 2011.01.05. 21:10:29

@mrs. white: Nem t'om miben akart egyetérteni. Én eredetileg
a "Csak má látnám azokat a menekülő befektetőket amint a zsiros koncot veszni hagyják..." ra reakcióztam, mert reakciós vagyok.

panelburzsuj 2011.01.05. 21:13:06

@mrs. white:

Kösz, tényleg érdekelne. Legfőképpen ezért, amit TG feszeget itt fenn: álnok a Fidesz, vagy "csak" töketlen? Mert én sokkal több verziót is el tudok képzelni, amelyek közül mostanában a "centralizált bizalmatlanságot" érzem leginkább valószerűnek. A döntések nagyon kevés kézben összpontosulnak, ennélfogva a döntéselőkészítésbe is csak keveseket vonnak be (nehogy bármi is "kiszivároghasson"), így aztán nemhogy konzultációk meg egyeztetések nincsenek, de az elemi hibaelhárításhoz szükséges számú szűrőn se mennek át a dolgok. (Nyelvvédő Pali bátyánk levelezése is erősen efelé mutat ... )

mrs. white 2011.01.05. 21:13:47

@fontana_X: Még ne költözz. Majd februárban minden kiderül, vagy bóvli kategória vagy mennybe menetel. Az elsőre igaz nagyobb esélyt látok de hát a remény hal meg utoljára. Előtte meg a ton.

jjulie 2011.01.05. 21:15:46

@panelburzsuj:

ha ez így van, a legjobb ami történhetne

különvélemény 2011.01.05. 21:15:49

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=356749

"Manipulált fotót közöltek Orbán Viktorról

Nem lepődött meg a miniszterelnök szóvivője az Economistban megjelent manipulált miniszterelnöki fotón. A brit hetilap egy tavaly szeptemberi rendezvényről közölt olyan felvételt, amelyet megváltoztattak, a képaláírással pedig azt sugallták, hogy a magyar kormányfő maga az ördög.

A fénykép készítője, Isza Ferenc nem állt kameránk elé, de levélben válaszolt kérdéseinkre.
A fotós levelében többek között azt írta: „a szerkesztők nagy figyelmet fordítanak a beérkezett képekre, azok minőségére, tartalmára. Az ő hozzáértő szakértelmük biztosítja, hogy a fotográfiák teljesen torzításmentesen kerüljenek ki a szerkesztőségből. Miután a megrendelő megvásárolta a képet, természetesen tovább módosítható, amiről viszont sem az AFP, sem a fotóriporter nem tehet”.

Az Economosit szerkesztősége nem válaszolt kérdéseinkre."

Csak hogy legyen valami mulatságos is. :)

a-kis-herceg 2011.01.05. 21:16:03

@panelburzsuj:

tökéletesen erről van szó. kis körű gyors döntések. VILLÁMHÁBORÚ.

és akik ilyen gátlástalanok, azoknak semmilyen jókívánságom nincs...

jjulie 2011.01.05. 21:18:02

@mrs. white:

és a kettő között, van még végtelen sok lehetőség

török gábor 2011.01.05. 21:18:52

@fontana_X: bocsánat, hogy ezt mondom, de ez szánalmas volt. Gergővel együtt rettegünk, igaz? nem értem, hogy miért a személyemet kell támadni, miért nem elég az érveimet megcáfolni?

amúgy jelzem, hogy 2006 után a cégünk semmilyen politikai intézménytől vagy szereplőtől nem kapott megrendelést, ami nem érdem, csak tény (én személyesen a köztársasági elnöki hivataltól 2006 és 2010 között tanácsadóként igen, havi 100 ezer forintot).

ulrike (törölt) 2011.01.05. 21:19:24

@mrs. white: Milyen remény? Csak nem valami februári új kormányról hallott? Kerenszkij, vagy egyből Lenin?

mrs. white 2011.01.05. 21:19:32

@panelburzsuj: Karácsonykor ippen beszéltem vele. Mármint a tolmáccsal. Kérdeztem a véleményét a médiatörvényről is. Legyintett. Azt mondta vihar egy pohár vízben mert az eu.ba csak három ország számít. Az ilyenek mint magyarország senkit nem érdekel. Mondjuk akkor még tényleg nem volt ekkora hírverés. Tán éppen csak az első német meg luxi véleményen voltunk túl. Akkor még nem látszodott, hogy ennyire behergelik magukat. Akarom mondani a tőke ennyire mozgásba lendíti a gépezetet.

a-kis-herceg 2011.01.05. 21:21:07

na végre valami jóhír, aminek felelőtlenül lehet örülni... felehőtlenül...

sportgeza.hu/futball/2011/01/05/tiz_eve_tervezik_2012-ra_lehet_uj_dvsc_stadion/

Ted Striker 2011.01.05. 21:22:13

nemsemmi micsoda kis hanganyagot terítettek elénk tiszta kémjátszma - gondolom ez lenne az ungarische wikileaks

nol.hu/belfold/az_ud_zrt__vezetoinek_ujabb_hangfelvetelei_a_youtube-on_

a-kis-herceg 2011.01.05. 21:23:11

@török gábor: KE-nek? nyelvtani tanácsok? azért nem volt akkor semmi gond...

mrs. white 2011.01.05. 21:24:09

@ulrike: Nem Matolcsy 800 milliárdos kiadás csökkentése. Elvileg ha hihető akkor finanszirozható hosszutávon büdzsé ha nem akkor kuka, véglelg lemondanak magyarországról. Ilyen szempontból egyszerű a képlet 50-50% esély a túlésre. Talán ez a média pofon jót is tesz a dolognak. Könnyebben elképzelnek maguk előtt egy kudarcos forgatókönyvet ezért nagyobb tisztelettel közelítenek a megoldások felé. Na jó ez már a hurrá optimista megközelítés volt.

panelburzsuj 2011.01.05. 21:27:01

@a-kis-herceg:

Ha jól rémlik, a huszadik század jól dokumentált háborúiban a tábornokok nagy része pokolba kívánta a szakmai munkájukba belekotnyeleskedő politikus "zseniket".

Sőt: mintha a rosszul delegált (azaz túlcentralizált) döntési rendszer miatt dűlt volna össze a létező átkos is, nem?

jjulie 2011.01.05. 21:27:59

@mrs. white:

az én gyerekeim jövőjét középtávon multik biztosítják, sokkal de sokkal inkább mint az az orbán, aki a szijjártót megszülte és szabadonengedte

rúgják csak farba ahogycsak tudják

ulrike (törölt) 2011.01.05. 21:28:27

@mrs. white: Ah, szóval Matolcsy a tervével. Akkor már inkább a Kerenszkij.

Ted Striker 2011.01.05. 21:28:33

@különvélemény: Szijjártó lassan nem is a béka ülepe alatt, hanem valahol már a litoszféra alján jár - mi lesz a következő lépés, elterjeszti hogy nincs is Economist nevű lap?

különvélemény 2011.01.05. 21:28:54

@panelburzsuj:
Azért volt pár háború amit a tábornok zsenik toltak el. :)

ulrike (törölt) 2011.01.05. 21:31:26

@jjulie: A zemberek szóvivőjét seggberúgni?! Ki viszi akkor a szót? Oda a blog!

különvélemény 2011.01.05. 21:31:43

@Ted Striker:
Mi a gond? Nem hiszed, hogy manipulálták a felvételt?
Nézd meg a képet, utána a beszédet a HirTV-n biztosan fent van.
Hogy jön ide Szijjártó?

Ventura Blvd 2011.01.05. 21:31:57

@panelburzsuj: Bizony-bizony, ezt fújja szerénytelenségem is régóta. Nem igaz, hogy az szűk (vö/aka "egyszemélyi", "tekintélyelvú", "diktatórikus") vezetés hatékonyabb.

a-kis-herceg 2011.01.05. 21:32:03

@jjulie:

és titeket nem fog érinteni az államcsőd szele?

keleti szél... vizet áraszt.... virágom, virágom

6.Lenin 2011.01.05. 21:33:10

@hölgyválasz:

Szia Hölgyválasz!

Tényleg kezdem ezt a nőnevű bácsit csodálni, de ez csak általában néhány mp-ig tart. Mindegy.

Megy a rinya ezerrel itt is.
Kezd olyan érzésem lenni- látva, hogy lassan visszahull a kritika, hiszen azok "féltik" a jogokat, akik eddig is magasról tettek rá-tudatosan készült ilyennek a törvény. Csendesen kijavítják a hibákat, de közben az álarc is lehull.
Azt hiszem Orbán bemutatja, na ez is az unió, ha netán eddig voltak, akik másként gondolták.

A nyilvánosságra hozott nagyköveti táviratban is leírták:
Orbán semmit nem bíz a véletlenre.
Talán ezt sem. Martonyi szerint is, számítottak a kritikára, igaz nem ekkorára, de nem biztos, hogy ez nekünk lesz rossz a végén.
Még át sem olvasták a törvényt. Mi változtathatunk rajta, de nekik lesz szarabb kimagyarázni, feleslegesen huhogtak ekkorát.
Minden esetre érdekes fél év elé néz az ország, lesz még itt más cirkusz is ,ha ez nem jön be nekik.

Ted Striker 2011.01.05. 21:34:59

@különvélemény:

A saját linkjeidet sem szoktad olvasni?

Nem lepődött meg a miniszterelnök szóvivője az Economistban megjelent manipulált miniszterelnöki fotón. A brit hetilap egy tavaly szeptemberi rendezvényről közölt olyan felvételt, amelyet megváltoztattak, a képaláírással pedig azt sugallták, hogy a magyar kormányfő maga az ördög. Szijjártó Péter szerint az ehhez hasonló támadásokhoz az elmúlt években már hozzászoktak.

mrs. white 2011.01.05. 21:35:48

@jjulie: Ezt te is pontosan olyan jól tudod mint én hogy a multik úgy nagy átlagban sokkal több pénzt visznek ki mint amennyit behoznak. Pont ez az egyensúlytalanság az oka annak ahol most tartunk. Nyílván aki ott dolgozik annak jó. Nyílván az országnak is bizonyos szempontból jó. Annak kkv szektornak aki alúl van tőkésítve és a túltőkésitett multi elveszi előle az életerem már nem olyan jó. Kicsit bonyolultabb a kérdés ettől. Éppen ezért én a középtávban sem vagyok biztos, ezt inkább rövidtávnak nevezném. Amúgy Szíjjártó tényleg hülye és szóvivőként akkor lenne a leghasznosabb ha torokgyikot kapna.

különvélemény 2011.01.05. 21:38:40

@Ted Striker: Ok és?
Szerepel benne Szijjártó erre te befröcsögsz ide valamit?
Mi lenne, ha a tartalmáról írnál?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 21:39:09

@különvélemény: Tényleg! Szerintem is csak az a baj Orbánnal, hogy nem a Playboy fotósa retusálta nyuszikának, hanem más ördögnek. Egyébként nem is lenne vele semmi baj! :-)

ulrike (törölt) 2011.01.05. 21:39:10

@6.Lenin: Ez jó Vlagyimir Iljics. A végén még visszanyerjük Port Artúrt is.

a-kis-herceg 2011.01.05. 21:40:48

@török gábor:

egyébként az ilyen kommenteket Tóta W. így intézi... ezt belehet neki linkelni ilyenkor ;)

w.blog.hu/2011/01/03/elnoki_porno/fullcommentlist/1#c12087751

Ted Striker 2011.01.05. 21:41:16

@különvélemény: nem csupán szerepel benne Szijjártó, hanem a hírt ő fabrikálta

mrs. white 2011.01.05. 21:41:59

@jjulie: 22:00-kor kezd a kedvenc csapatod, el ne feledkezz róla!

a-kis-herceg 2011.01.05. 21:44:21

@mrs. white: "multik úgy nagy átlagban sokkal több pénzt visznek ki mint amennyit behoznak"

igen, ahogy Mr. Black mondaná. hát nem a karitasz... az biztos.

különvélemény 2011.01.05. 21:44:29

@vinczej:
Ki írta, hogy csak az a baj Orbánnal?
Ne demagogizáljatok már ennyit, mert hosszú távon elég unalmas.

Én csak belinkeltem egy cikket, ami szerintem vicces és részben a témába tartozik, ennyi.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 21:44:32

@Ted Striker: Ha Szíjártó ártatlan pofikáját nézem, ahogy belehazudik a mikrofonba és a kamerába, szinte már el is felejtem azt a töméntelen' manipulációt, amivel a FIDESZ sajtója folyamatosan él.

jjulie 2011.01.05. 21:47:21

@mrs. white:

ha választani kell egy multikon kivüli orbánországi karrier, vagy egy multin belüli karrier között, akkor az utóbbit tanácsolom a kölykeimnek

sem orbán mamelukjának, sem parasztjának sem szeretném látni őket

fontana_X 2011.01.05. 21:48:09

@török gábor: Kedves Török Gábor! Még mindig nem válaszolt arra, hogy a médiatörvény körüli negatív hírverés jogosságát vagy igazságtalanságát, megalapozottságát vagy eltúlzottságát miért nem a fidesz elmúlt fél éves tevékenységének komplex keretébe beágyazottan elemzi.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 21:49:57

@különvélemény: Nyugi, én nem állítottam és sugalltam, hogy szerinted nincs baj Orbánnal, hiszen olvastam több hozzászólásodat is. Bár több - szerintem indokolatlan ponton - véded, ám nem gondolom, hogy teljesen "belezúgtál" volna.

Én arra utaltam, hogy most ezen az egy kis "hazugság-érésen" fog csámcsogni a jobboldali sajtó, mintha Orbánt nem a médiatörvényért, hanem a "ferde szeme" miatt utasítanák el nyugaton.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 21:50:26

@Ted Striker:
De hát mi ez?
A hiradókban semmi nem volt.
Bizonyítékgyártásról beszél ?
Már az Indexen is van valami.

a-kis-herceg 2011.01.05. 21:50:44

hmhm... a nyugdíj ügyben is sok víz folyik még le. de én adnám a pénzt. kiskártya pénz a matolcsynak... még a szeme is jól áll. hátha jóra tesz monacoban. más esélyünk már nincs.

zugugyved.blog.hu/2011/01/05/semmis_e_magannyugdij_nyilatkozat

még egyszer mondom (a birkák miatt) adjátok a kasszátok. a kormány csak a javatokat akarja.

ebből lesz fellendülés stb és akkor sokszorosan visszakapjátok. itt tej-méz fog folyni. (a közmű sem víz és csatorna lesz...)

porfelhő 2011.01.05. 21:52:04

Olvastam ma este a Török Gáborról irt cikket, -amit belinkelt ide délután.- mit mindjak egy vádaskodásokkal tele irt, valótlan dolgokat tartalmazó, szánalmas iromány.
Ez a poszt nem szól másról, mint egy kommentelhető anyagról. ha más hangnemben iródna, nem is kellene kommentelni. úgy gondolom.
Bizony, bizony, az irigység, az nagy úr.
Ja! nem gondolom, hogy a Török G. most egy "éles kanyart" vett volna, és mást ir mint amit gondol, "mert egyfajta évtizedekre készülő fidesz utalomra akarna berendezkedni.
lehet, hogy a cikk irójának van egy kevéske szövegértelmezési problémája is, a poszttal kapcsolatban.
"legalább tizszer elolvastam":):)

a-kis-herceg 2011.01.05. 21:54:20

@fontana_X: szerintem te már csak akkor szolj, vagy kérdezz a tudósunktól, ha bedobsz pénzt. és többet mint amit "szerinted kap" a libsibolsifidesznyik hatalomtól.

porfelhő 2011.01.05. 21:57:27

Jaj! annyira szeretném, ha a Török G. irna a kommentemre egy mondatot legalább, hogy "egy álmaiban létező fideszről beszél", vagy nem?, ill. jól értelmeztem a cikket vagy nem?:):):) bocsánat!

jjulie 2011.01.05. 21:58:00

@mrs. white:

tudom, de már aludni fogok

ulrike (törölt) 2011.01.05. 21:58:55

@6.Lenin: Másként mondva: nincs itt baj, sőt még nyerünk is az ügyön. Szerinted.
Megjegyzés: Port Artúr orosz kikötő volt távol keleten, mit a japánok kiostromoltak az orosz flottától. Irtál róla egy szösszenetet Port Artúr eleste címmel (Pagyényije Port Artura).

porfelhő 2011.01.05. 22:02:39

@jjulie:
azt hittem, már nem szoktál kommentet irni. hiányzott.

mrs. white 2011.01.05. 22:03:41

@a-kis-herceg: Az a szép T.G-ben hogy amíóta figyelem a kommentelők talán a jobbik kivételével már mindenkivel összeboronálták. Lehet, hogy a jobbikkal is csak valamiről lemaradtam.
Viszont az utolsó két bejegyzésénél már némi indulatot éreztem a fidesz irányában. Kiesett a tárgyilagos hűvös megfigyelő szerepből. Talán azért mert most csapta meg a szele annak, hogy ezek tényleg marhaságokat csinálnak és nem tanulnak semmit belőle.
A probléma az, hogy kicsit olyan volt a fidesz mint a jedi lovagoknak az új reménység, ha ez se jön be akkor jön a sötétség birodalma. Minndenki jó lett volna ha bejön a történet. Most inkább bukóra állunk.

nyünyüge 2011.01.05. 22:07:14

@a-kis-herceg:
Hencida, Boncida meg sárga lé nem lesz?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 22:07:54

@Ted Striker: Amibe belehallgattam, ott épp egy terhelő hangfelvételt rendeltek meg.

Ted Striker 2011.01.05. 22:08:04

@Ted Striker: baráti csevej Csányi Sándorral (nem a színésszel hanem az OTP-sel), OMV-Szocik (Szanyi kapitánnyal az élen) témakörben

www.youtube.com/user/HungarianDemocrat#p/u/33/aHbzlBa3VXQ

Ventura Blvd 2011.01.05. 22:08:04

@fontana_X: Mer' sírnál, ha megtenné. Török Gábor, amúgy, ha visszaolvasol, mást sem tesz.

(Erre mondaná @a-kis-herceg:, hogy "nem tud visszafelé olvasni, előre is, csak, ha súgnak neki".)

De, lehet, hogy túl gonosz vagyok, és akkor bocsánat. Majd kidumálod Szent Péter előtt valahogy.

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:08:23

ilyen villámháborús időkben minden kis rezdülést észre kell venni.

"munkanélküliségi ráta, a tavalyi esztendőben szeptember–novemberben 10,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal kevesebb, mint az augusztus–októberi időszakban."

segítek. ez annyi hogy a regisztrált(!) munkanélküliek közül minden századik épp volt munkája... azaz a 10% 1%-a... az szép eredmény mert az aktívak ezrede... akár pár ezer 3-4 ezer munkahelyet is jelenthet akár... a nullához képest szép. de a kormányunk nagyra törő egymillás számához képest szerény. de a kormány nem lankad...

www.mno.hu/portal/757727

porfelhő 2011.01.05. 22:08:31

Most olvasom, hogy már "rettegőnek"is nevezik a TG-t. ez több mint vicces:) :)

ulrike (törölt) 2011.01.05. 22:10:02

@nyünyüge: De lesz, s aki nem hiszi annak majd utána járnak.

nyünyüge 2011.01.05. 22:10:27

@simonmondja.:

A kincstári hiradóban ma az volt a hír, hogy többen kifogásolták a médiatörvény elleni tiltakozást és annak hangnemét.

A rafináltabb néző ebből persze rájöhetett, hogy bírálják a médiatörvényt itthon és külföldön :).

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:12:47

@mrs. white:

jaja féléve vagyok itt hivatalos Brettegő. azóta mantrázom ne báncsátok a Gábort. ő csak simán fides szimpatizáns. és remél... remél... remél... nem volt más.

de már az sincs... tudnád hogy haragudott rám... (ránk), hogy a Szövetséghez nincs türelmünk... a személyekbe, a szervezetbe kódolt a biztos eredmény... soroljam? PS+SP+matolcsy+stb

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:14:19

@porfelhő:

farkast kiált? az aki nekünk mondja féléve hogy ne kiáltsunk farkast???

de amikor tényleg lesz farkas, senki nem fog már neki hinni...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 22:15:14

@Ted Striker:
Meddig lesznek ezek elérhetők?
Ezek lennének azok, amiket a fidesznyik ügyészek nem vesznek figyelembe, vagy mások fektették őket?
Nagyon nem vagyok képben.

bariga 2011.01.05. 22:15:57

@fontana_X: bocsánat, hogy beleszólok, de komplexen még rosszabb a kép. Szinte már elemezhetetlen. A kormány kapkod fűhöz fához, a koherenciát még hírből sem ismerik, burjánzik a korrupció és alkalmatlan emberek töltenek be sok fontos posztot. A gazdaságban elkövetett hibák tömkelegéről nem is beszélve. És még egy csomó minden eszembe se jut, mert már késő van.

jjulie 2011.01.05. 22:17:17

@porfelhő:

beindult a blogelvonó, és a való világ való ellenfele a törökgábornak

meg ez

tolgyessypeterelemez.blog.hu/

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:18:29

@bariga: hát ja... már rég késő... szaladgálhacc fűhöz-fához...

porfelhő 2011.01.05. 22:18:39

"Pókert játszik Magyarország?" A siker kényszere alatt!

"A választási győzelem óta konzervetiv forradalom zajlik az országban, ennek célja a nemzeti megujulás" a rendszerváltás beteljesitése."
Az elemző Orbán példaképeinek nevezi Silvio Berlusconi olasz kormányfőt és Nicolas Sarkozy francia elnököt. Az egyik kitoloncoltatta országából a romákat, a másik saját hatalmának megőrzése érdekében játszik a sajtó- és a büntetőjoggal.

"Orbánnak elsősorban a magyar választóktól kell tartania. A túlzott önteltség, pökhendiség és radikalizmus - ez megmutatkozott első hivatali ideje alatt - elriasztja a polgárokat. A magánnyugdíjak államosítása - Orbán ezzel akarja betömni az államháztartás lyukait - még a polgári táboron belül is fejcsóválást váltott ki. A parlamenti ciklus végén a magyaroknak jobban kell hogy menjen a soruk, máskülönben ismét a másik irányba térhet ki a politikai inga. Félhet Orbán az európai bíróságoktól is.
Könnyen lehet, hogy megsemmisítik a magyar különút néhány intézkedését.
Attól is tartania kell, hogy elriaszt külföldi beruházókat, főként a legfontosabb kereskedelmi partner, Németország vállalkozóit. Angela Merkel kancellárt alighanem nagyon zavarja, hogy olyan cégeket, mint az E.On vagy a Deutsche Telekom, Robin Hood módjára kopasztja meg az Orbán-kormány" - zárta elemzését a Frankfurter Rundschau."

Nem csillapodnak a nemzetközi "kedélyek", felháborodások.

Ted Striker 2011.01.05. 22:20:01

@simonmondja.: én is a népszabóból értesültem róla, szerintem aki akarta már elmentette - ezt már le nem szedik a netről (ha a youtube-ról leszedetik úgyis feltűnik máshol)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 22:21:21

@török gábor:
Miért a személyedet...
Amortizálnak, mint Navra és Semje.

porfelhő 2011.01.05. 22:22:14

@jjulie:
Te vagy a való világ való ellenfele? nem értem. hagyd már azt a blogelvonót. bocsánat. vagy már be is költöztél?

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:22:34

@porfelhő:

ácsi'. a romák kitoloncolásáról eddig nem volt szó....

akkor lehetne újra szavazni? támogatom a Szövetséget...

panelburzsuj 2011.01.05. 22:22:52

@Ventura Blvd:

"Nem tudjuk 12-15 embernél többen körülülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel meg szakértőkkel.

Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek!"

6.Lenin 2011.01.05. 22:24:11

@ulrike:

Amennyiben 1 eseményt meg szeretnél vizsgálni, hogy a lehetőség szerint képben legyél, minden lehetséges okot, ami a vizsgált eseményt előidézhette, "illik" figyelembe venni.
1 ilyen lehetséges, háttérben előfordulható rugóról írtam.

Néhány éve, 1 másik blogon vitázva, választottam ezt a nick nevet. Pontosan már nem emlékszem az igazi okára, miért is.
Szerintem lényegtelen is.

A média hisztivel kapcsolatban a véleményem:
Az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve.

A jobb oldali, a jobboldaliak tisztánlátását igyexik befolyásolni.
A baloldali a sajátjaiét, a liberális mindenkiét, mert ők alapból mindent tökéletesen tudnak.
Ez mindig így működött és fog is. Ezt szerintem törvényekkel formálgatni eleve értelmetlen.

Aki durván hazudik, rágalmaz azt kell megbüntetni, főleg azzal, hogy állandóan megkérdőjelezzük a szavahihetőségét.

Amennyiben 1 hamis levelet közlő újság publicistáját választjuk az etikai bizottság elnökének, elvesztenénk minden további jogot a huhogásra.

Mondjuk/mondom én. Mert utána leszarom, miről hablatyol, bármelyik oldalon. Mert az már csak hablaty lesz.

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:24:29

@simonmondja.: akkor kell izgulni amikor majd Szájirtó Péter veszi a szájára...

porfelhő 2011.01.05. 22:24:47

@jjulie:
tessék itt lenni, mert akarom látni, hogy itt vagy.

Ventura Blvd 2011.01.05. 22:26:35

Hölgyeim és Uraim, már megint OFF itt a helyzet, és hiába várom, hogy megtudjam Önöktől, kikre gondolhat Török úr, amikor azt írja - "Különösen azokra a fiatalabb, nemzetközi kitekintéssel is bíró politikusokéra, akik otthonosan mozognak a világpolitikában, akik korábban is olvastak már világlapokat, akik nem hiszik el, hogy a szocialista ármány hatására nyilatkozna elítélően a német és a francia kormány, s akiknek a személyes politikai karrierjét is jelentősen befolyásolhatja, ha az ország pária sorsra jut az Európai Unióban." - erre ma este már semmi esély.

Szomorúan gyűröm majd ostoba fejem alá kispárnámat.

porfelhő 2011.01.05. 22:28:40

@jjulie:
való világ, való ellenfele" az Orbán? segits már, nem értem pontosan mit irtál.

török gábor 2011.01.05. 22:29:21

- A másik, hogy igazából két irányból kellene ezt a dolgot nekünk művelni.
- Tudom, tudom.
- Jó...
- Én azt is elindítottam.
- Mert nem szeretném, ha önálló..., ha valaki úgy gondolná egy adott ponton, hogy az önmaga erejéből jutott oda, ahol van.

www.youtube.com/user/HungarianDemocrat#p/u/11/KEoBtqXNWSc

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:30:52

"A Magyar Közlöny legfrissebb száma szűkszavú hírben informál arról, hogy 2011 január 1-től "a háztartásokban szokásos mennyiségekben" áfa-mentességet élveznek a völgyzárógátak valamint a bűncselekményeket helyszínének elkerítésére használt műanyag szalagok alapanyagául szolgáló szintetikus polimer..."

özönvíz-államcsőd-éhséglázadás. melyiket kérjük? legyen népszavazás?

Tience 2011.01.05. 22:32:17

Emlékszem,hogy 2002 után is volt egy médiabotrányunk, amikor a fidesz szorgalmas nyomására az Európai Néppárt hivatalos kommünikében,vagy ilyesmiben ítélte el a Mo-i szoci kormány alatt a sajtószabadság,és az alapvető emberijogok állapotát,illetve korlátozását, egy kalap alá véve szép hazánkat a 3. világbeli izmozókkal. Akkor úgy emlékszem a szocik részéről kovácslászló tiltakozott a primitív,önérdekű fideszes szarkavarás miatt. Viktorék akkor büszkén vállalták tettüket,és álltak ki a szent sajtószabadság oldalán. Nagyon örülnék,ha valaki megtalálná ezt a dokumentumot,no meg a korabeli(hazai és külföldi) sajtóreakciókat.Ekkora világbotrány biztosan nem volt,de jó lenne látni ki,hogyan nyilatkozott anno,és milyen érvekkel.Legalább röhögnénk egy egészségeset.Szóval,ha valaki tud valamit ossza meg velünk!
Kösz

Ted Striker 2011.01.05. 22:34:10

@török gábor: micsoda stílusos rébuszokban beszélnek
- Önmagában a tény hogy kirántja a kardot, ezzel feljebb értékelődik a páston...

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:38:55

@török gábor:

:) izgalmas... de ez nem létező kategoria... ugye Gábor? ez nem valóság? mese és képzelet. ha valóság akkor mszp-szdsz?

vagy egyszerűen csak a fides maradt ki ebből ugyebár?

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:42:07

@Ted Striker: aki benne van az ért mindent.... ez egy "szubkultúra"... 20 év alatt fejlődött ki, tökéjre.

porfelhő 2011.01.05. 22:42:33

@török gábor:
jó "kis hanganyag"! "önmaga erejéből...." hm.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 22:46:13

Ebben valakit megveretnek,
zaklatással vádolnak,
beszélnek az országos főkapitánnyal ez ügyben,
bolonddá nyilvánítanak
sajátmaguknak egy internetkávézógól a nevében levelet írnak,
hevesből anyagokat kérnek róla

www.youtube.com/watch?v=KirF9optHj8

Jiszajah 2011.01.05. 22:47:15

@török gábor:

Emlékszem egy plakátra. Valahonnan a történelem-tankönyveimből. Régi plakát. A szöveg rajta így szól:

"Milliók álnak mögöttem."

És a plakáton, bankjegyek formájában, valóban ott láthatók a milliók...
Ugye, nem erre a plakátra gondolt e blog Házigazdája a belinkeléskor?

porfelhő 2011.01.05. 22:50:20

@a-kis-herceg:
Bizony, bizony! a farkas!
a romákat a Sárközy toloncolta ki! nem kell szavazni, arról nem:)
miért van ilyen Szövetség....?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 22:52:08

@Tience: Nem tudom, hogy Orbán megőrizte-e a 72 ÓRÁS VEKKERT? Kölcsön kellene kérni tőle, mert megint nagyon szükség lenne rá. :-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 22:56:06

@török gábor:
És ha a nyilvánosságra hozásért Dávid Ibolya most ülni fog, akkor végülis mi a vád ?
Bűnös gondatlansággal leplezett le mások által lehallgatott bűnözőket?

a-kis-herceg 2011.01.05. 22:56:10

@simonmondja.: rendőri segítség nélkül is megy... értésére adnánk, hogy nem szeretjük... erről még nincs látlelet

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.05. 22:57:27

@Ted Striker: Ez szerintem olyan út, mint az Orbán-család bulgáriai útja, amiről Anikó asszony el is feledkezett már. (Viktor ilyen könnyen felejthető? :-) )

Ja, és utána a bolgár és a magyar kormány szinte egyszerre jelentette be a manyup-lenyúlást. (És persze nem kellett találkozni Merkellel, és SP triumfálása is ekkorra esett). Ilyenek a véletlenek!

szerénységem 2011.01.05. 22:59:19

@török gábor: Miért épp most jött ez ki? Kinek az érdeke továbbá? Lesz ebből még haddelhadd...

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:00:11

@porfelhő: a Szövetség az a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség hivatalos rövid neve. valaki sérelmezte a fides megnevezést. amit én azért használtam következetesen, mert már nem betűszó, azaz nem rövidítés régen... ha pedig nem akkor marad az eredeti jelentése... maga a fogalom, a latin szó. a hit-remény. semmi más nincs.

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:01:21

@porfelhő: ja és azt hittem hogy a viktor duce követi a roma takarításban a sárközit. vagy nem? kár? lehetne egyes számú.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 23:01:37

@a-kis-herceg:
Eddig csak háromszázan hallották.
A fölsőt harmincezren.

6.Lenin 2011.01.05. 23:02:24

@vinczej:

Már megint mellé lőttél! Miért nem figyelsz?

A 72 órás ultimátum arról szólt, 1 demokráciában, önmaga által is bevallottan hazug ember nem lehet(ne) miniszterelnök.

Ezt a ziccert sehol a világon nem hagyták volna ki, ahol működik a demokrácia.
Mo-on, 2006 őszén, nem működött.

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:02:32

@szerénységem: szerintem a tönkretett oldal vág vissza... talán. lényeg, hogy mindenki figyel mindenkit... mindenki bűnöző,, vagy az lehet... és lesz.

Ventura Blvd 2011.01.05. 23:02:45

@török gábor: @a-kis-herceg: Az pedig egy aljas, visszataszító rágalom, hogy ilyesmi g-a-z-d-a-s-á-g-i ügyekben is menne, hogy magyar pártok ilyen törvénytelen, sötét ügyekben benne lennének! Nyilván az EU akarja marginalizá..., mariníroz..., marinéni..., mangalica... hazánkat.

A francba, fel Európa ellen! Háborúúú!

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:03:22

@simonmondja.: 316

a fölnőttek szeretik a számokat...

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:05:41

@Ventura Blvd: veszélyes vizekre evezel. már majdnem olyan cinikus vagy mint simonmondja és elkezdted átvenni a "..."-okat és a buta szójátékokat... mi fejlődik ebből... vmi sajátos "tolvajnyelv"?

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:06:47

@Ventura Blvd: egyébként most kapcsolok... TG kacsintott... köcce

6.Lenin 2011.01.05. 23:09:45

@simonmondja.:

Nyilvánosságra hozott olyasmit, ami törvénytelen. Van annak más útja ,ha bűnözőket akart volna leleplezni. Nem arra lett kiképezve.
Sajnos(?) a törvények meg mindenkire vonatkoznak(elvben).

porfelhő 2011.01.05. 23:10:34

@a-kis-herceg:
Bocsánat, azt hittem, hogy van már valamiféle roma ellenes szövetség is. hit, remény, aha. bővös szó, csak egyszer elfogy a remény ...is. nem fogja követni a sárközyt, a roma eltakaritásban.

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:11:44

@simonmondja.: www.youtube.com/user/HungarianDemocrat

szval ezek... hm

Tóth-Loss: sin fein, gyurcsány. nemzeti nyomozóiroda. rövid legyen...

jó érzés hogy a rendőrség a szakma csúcsán van... koholt zaklatásokkal foglalkoznak munkaidőben... remélem telefonjaikat is én fizetem mint adófizető...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 23:13:04

@a-kis-herceg:
Tudod, aki túljutott az ábécéskönyvön és olvasott, mondjuk ...Rejtőt, az már találkozott ilyen ....rejtjelekkel.
Hogy mást ne mondjak...

porfelhő 2011.01.05. 23:14:06

@porfelhő:
Hm. már megint elrohant a "kedveltem". az irta karácsonykor , hogy a "törökgábor sem érti". ..nem csodálom, hogy nem érti, ezt normális ember nem is érti.. amit művel. én sem értem.

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:15:00

@simonmondja.: "tucc írni levelet az otpbe? ennek a köcsögnek a nevében... hogy ugy nézzen ki mintha... jo szakember vagy"

qva joo. ja. bűnözök. mind.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 23:17:52

@6.Lenin:
Még mindig nem értem.
Mi törvénytelen?
A nő elgázolása, vagy a tanár megverése is nyilvánosságra lett hozva.
Akkor ha valaki ilyet fölvesz, bűnöző lesz, ha leleplezi?
De a felvételeken szó volt az országos főkapitányról is.
Ha ez nem állategészségügyi, vagy futball, akkor esetleg rendőr...
Esetleg a leleplező kazettát rossznévenveszi.

porfelhő 2011.01.05. 23:18:52

@porfelhő:
Jaj! "elfelejtettem". a blolgelvonón az ápolója biztosan az amerikai ügyfele. azért érzi olyan jól magát ott. " már legalább tízszer elolvastam." bocsánat.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.05. 23:19:27

@6.Lenin: "nem működött a demokrácia"

Nos, akkor amennyiben egy ilyen "nemdemokráciában" nem adják vissza haladéktalanul a parlamenti képviselői mandátumunkat, azzal LEGITIMÁLJÁK azt a rendszert, és ezzel így el is vész annak az igazsága, hogy "itt mennyire nincs is demokrácia".
Persze huhogni v. hablatyolni azt lehet róla...

6.Lenin 2011.01.05. 23:19:36

Zárásként.

A szarbacsapásnak van 1 kellemetlen következménye, arra is fröccsen, aki belecsap, sőt, ha nem jól mérjük fel a helyzetet, az lesz csak igazán, aki csapkod.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Ventura Blvd 2011.01.05. 23:23:30

@simonmondja.: Rejtő-jelekkel, gondolom, ezt óhajtottad volt nyilatkozni a Hercegnek.

Ted Striker 2011.01.05. 23:26:05

@simonmondja.: sőt találkozozhatott Fülig Jimmyvel is aki ugyan csak pár napi volt Boldog Szigetek királyai is, de naplójának, leveleinek hejesírása vetekszik a Köztársasági Elnöki Hivataléval

bigapples 2011.01.05. 23:26:12

@török gábor: A rettegők rettegéssel vádolják TG-t, mert nem retteg velük. Hova jutottunk ...

--------------------------------------

A lehallgatási sztorihoz. Az a felvétel is szép, ahogy az UD-s vezető figyelmezteti a megbízót, hogy vigyázzanak, mert az általa felépített MDF elnökjelölt környezetében megjelentek már a másik oldal által beépített emberek, akik a titkosszolgálati világhoz tartoznak. A másik oldal is elkezdte "felrakni a bábukat a sakktáblára".

Ritka mocskos játszma volt az MDF végjátéka és ebben minden szereplőnek megvan a maga felelőssége. Csak azt nem értem, ezzel a kiszivárogtatással most mit akarnak elérni baloldalon, ütni a MOL és az OTp vezetőjét?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.05. 23:27:21

@6.Lenin: "Van annak más útja ,ha bűnözőket akart volna leleplezni."

Ha ez alatt netán a szügyészséget érted, akkor: 8Đ
(-a rendőrök már ugye eleve tudtak a dologról;)))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 23:27:46

@Ventura Blvd: hát ez már fel sem tűnt. Úgy látszik a szójátékok csak úgy maguktól...

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:28:36

UD 113 a legnagyobb verzió szám? hány db anyag van fenn (20 órája) ?

@Ventura Blvd: :)

www.youtube.com/user/HungarianDemocrat#p/u/33/aHbzlBa3VXQ

ez nagyon jo. 1rt=6cég... "kivangazdálkodva" "adót fizetni nem szeretnénk..." "ha valaki beperli akkor ne legyen vagyona..."

6.Lenin 2011.01.05. 23:30:48

@1.szolo -2014;):

Igen, erre én is gondoltam akkor, talán ez lett volna a 2. lépés.
A helyzeten viszont lényegesen nem voltoztatott volna, szerintem.
A megismételt választáson, talán nyert volna ismét az Mszp-Szdsz és ment volna minden tovább. Szerintem 2/3-ad biztos nem lett volna, anélkül meg Orbánra biztos bukás vár.
Lásd. jelenleg mekkora össztűz alatt van.

Azt hiszem senki nem gondolhatja komolyan, hogy csak úgy simán hagynák Orbánt kormányozni, mert mi van, ha netán sikeres lesz?

Ezt, mint pártvezér Te sem engedhetnéd meg, mert akkor csak örök huhogásra ítélnéd a pártocskádat.
Aki kormányozni akar, annak nagyon nyerni kell, ebben a környezetben, ha nem élvezi a ........ak szeretetét.
Orbán meg nem dicsekedhet ezzel a szeretettel.

Ventura Blvd 2011.01.05. 23:31:31

@a-kis-herceg: Min'egy rossz álom, reggelre elmúlik, kisimulunk mindannyian, mert már hallom a billentyűk pötyögését az éjszakában.

"Such a wonderful world", melyet kormányunk teremt számunkra, hogy buksink szép reményekkel legyen tele.

Laci-Lacus-Lali-Lala-stb-mind-az-56

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:32:31

@simonmondja.:

ventura kegyetlen és friss. lecsap minden szójátékra... örexel simon:)

(na persze én se... bár mentségem hogy ittam 2pohár veres bort, kizárólag a vér serekentés érdekében + ezeken a felvételeken felizgultam)

6.Lenin 2011.01.05. 23:34:20

@1.szolo -2014;):

Ez az ügy abszolúte hidegen hagy. Ibolyka szerette volna eljátszani az SZDSZ szerepét, de ahhoz kevésnek bizonyult. Másra se volt képes, a megérdemelt helyre került.
Szót se többet róla.

demokráciát! 2011.01.05. 23:34:57

Hétköznapi valóság a happyland Mao.-ról, a lükeforradalom után fél évvel:
- ma közölték, hogy önk.-i fenntartású intézményünkben 24 %-os bértömegvonás lesz, mert a 16 %-os költségvetési elvonásból a dologi kiadásoknál semmit nem lehet érvényesíteni. Már így is komoly működési hiánnyal működtünk a dologi terén.
- azaz, lehet hogy kabát nekem, de szinte biztosan részmunkaidő,
- mindezt azután, hogy 2007, ill. tavaly is volt már egy közel 10-10 %-os költs.elvonás,
- emellett, már négy éve, még nominálértéken sem! emelkedett a bérem,
- elvonták a 13. havi fizetésemet,
- minimális kajapénzem már 4 éve nincs,
- ráadásul még a magánnyugdíj-pénztári megtakarításomat is elveszik!

ERGO: DEMOKRÁCIA MARADJON, az elmúlt 20 év szereplőit (Igen, a Fideszt az első helyen) a lecsóba! Jöjjenek az újak!!! Ezeknél az LMp és a Jobbik is csak jobb lehet!!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 23:35:55

@bigapples:
Gábor posztjára küldték válaszul a kazettákat, hogy lássa,
hogyan vált múltidővé az MDF.

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:37:18

@6.Lenin:

lényeg hogy ibolya alulról szagolja a demokráciát...

a fides jedi meg megment minket a fénykarddal. imádom.

már reggel van? lenin él? torokgaborelemez.blog.hu/2011/01/04/309_zsakutca/fullcommentlist/1#c12090027

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.05. 23:39:39

@a-kis-herceg: Nicht for dem járókelők...
Most tanultam a kétezres szilveszteri hetihetesből.
Mert akinek sok csatornája van, annak ilyen is van.
Nem csak Filipje.

a-kis-herceg 2011.01.05. 23:39:50

@demokráciát!: "Ezeknél az LMp és a Jobbik is csak jobb lehet!!!!"

lmp=fides2

dézsavű. ezt mondták 2010 áprilisban a fides szavazók is. hogy ennél csak jobb lehet...

demokráciát! 2011.01.05. 23:52:50

@a-kis-herceg:
dézsavű. ezt mondták 2010 áprilisban a fides szavazók is. hogy ennél csak jobb lehet...

Bocsi,
ad. 1., de én nem vagyok tudatlan, érzelmi alapon manipulált agymosott!
ad. 2., nem részletezve, elég az okfejtésnek - és racionális is! -most annyi, amit kommentemben beírtam:
a demokrácia, jogállam, azaz a legalapvetőbb keretek maradjanak!
a 20 év szereplő pedig húzzanak! ÍGY a FIDESZ IS! Ők és OVI fémjelzi most a placcon a 20 év pol.-i teljesítményét a legerőteljesebben. Az elmúlt 13 évnek pedig a legfőbb szereplője, hőse ő!

porfelhő 2011.01.05. 23:53:25

"Magyarország bebizonyitja, hogy megbizható partner. Kiszámithatóságot és megbizhatóságot vár a soros magyar euniós elnökségtől, a legfontosabb a megbizhatóság, mert alapvető bizalmatlanság van Európában Magyarországgal szemben.
A médiatörvény megfelelő az eu-s normáknak. Elkülték az EB-nek, kifejtette, hogy a forditásból, csak néhány zárórendelkezés maradt ki.
Európai Bizottság problémásnak találja egyes elemeit, Navracsics Tibor úgy válaszolt: ha a jogszabály alkalmazása során olyan problémák merülnek fel, amelyek bármilyen szempontból igazolják az azzal kapcsolatban említett félelmeket, lehetnek változtatások.

A soros uniós elnökség során kell bebizonyítani, hogy Magyarország megbízható partner, megfelel a közösségi elvárásoknak, és rá lehet bízni az EU ügyeinek intézését.
A tavaszi törvényalkotási munkáról a miniszter azt mondta: erősíteni kell a tárcaközi egyeztetést a jogszabályok benyújtása előtt, de - mint hangsúlyozta - vannak olyan esetek, amikor azonnal lépni kell, ezért nincs idő hosszú konzultációkra. Példaként említette a vörösiszap-katasztrófa utáni intézkedéseket.

Navracsics Tibor szerint az új alkotmány koncepciójáról február közepén kezdődhet meg a vita, amelyben - reményei szerint - az ellenzék is részt vesz majd. A miniszter problémásnak nevezte a tervezet azon passzusát, amely szerint az alaptörvényt csak két egymást követő Országgyűlés kétharmados többséggel meghozott döntése után lehet módosítani. Úgy vélte: ez csak növelné a bizalmatlanságot a mai belpolitikai helyzetben."

egy kis olvasni való, azoknak akik még esetleg nem tudnak aludni.:)

Második Szóló 2011.01.05. 23:54:56

@bigapples: nyilván nem terítettek ki még minden lapot...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.05. 23:57:06

@6.Lenin: > "A megismételt választáson, talán nyert volna ismét az Mszp-Szdsz"

Őszöd után??? - ezt nem mondod komolyan!

> "Orbán... jelenleg mekkora össztűz alatt van."

Semmivel sem nagyobb alatt, mint Fletó volt:)

> "senki nem gondolhatja komolyan, hogy csak úgy simán hagynák Orbánt kormányozni"

Én bizony hagynám, még 49 %-kal is - SŐT, úgy igazán, had tudja meg, milyen volt Fletónak;)

> "nagyon nyerni kell, ebben a környezetben, ha nem élvezi a ........ak szeretetét."

Ezt a ".......ak"-ot nem is értem... Az EU-ban többségben vannak az elvtársai, a zsidók is szeretik, oligarchái is vannak jócskán, most már médiája is, a többin meg szájkosár lesz.
Akkor mi is hiányoz6na még?!

porfelhő 2011.01.05. 23:57:33

@jjulie:

Jó éjt. a blogelvonón.

Ventura Blvd 2011.01.05. 23:59:03

@demokráciát!: Nézd, ezek valóban nagyon rossz (bár sokak számára nem) ismeretlen hírek. Ha már úgy is le kell ballagjál a zöld gyepről, tusolj egy jót, aztán ülj vissza a kispadra, és dumáljuk meg.

Majd jön Ordnassac (ismered?) és megkérdezzük, mennyire frankó most az LMP? Ő ennek nagy ismerője. Aztán itt van ez az Ubul gyerek, az a gyanúm, ő meg a Jobbikot ismeri. Hallgasd meg őket, aztán a továbbiakat ismered: ajánlócédula (2.000-2.500 Ft kp.) - szavazat (5.000 min.) és így tovább. Ne feledd, te profi játékos vagy! Csak úgy ne passzold már oda a lasztit az első jöttmentnek!

6.Lenin 2011.01.06. 00:02:10

@a-kis-herceg:

Neked meg mi a bajod?

Az MDF 1 kis pitiáner párt volt, vagy húzták, vagy tolták, 94 után.
A Fidesz meg nyert 2/3-al 2010 tavaszán. Jelenleg még ők kormányoznak.

Ezek a tények.
Ki fog, kit, mit megmenteni?

Természetesen, mint ennek az országnak a polgárát érdekel, már csak azért is, mert nem tudom magam teljes mértékben függetleníteni a kormánytól, az eddigiektől sem tudtam.

Én annak is örültem volna ha, már Rákosinak sikerült volna 1 élhető, normális országot létrehoznia. Sem ő, sem az utánuk következők nem voltak képesek ezt megtenni. Pedig mindegyiktől ezt vártam. Most is ezt várom, ha most sem sikerül, megvárom a következőt.

Remélem nem csak balfaszok vannak ebben az országban.

Mi bajod ezzel?

Nekem nincs igényem acsarkodásra, huhogásra, seggnyalásra.
Van itt bőven belőlük, akiknek mindennapi falat vagy hivatása, kötelessége ez.
Nekem nem.

a-kis-herceg 2011.01.06. 00:10:08

@6.Lenin: Lenin te halhatatlan vagy? és fényevő? már elköszöntél hogy mész aludni... még szerettelek volna kitárgyalni... jó éjt! szép álmokat!

6.Lenin 2011.01.06. 00:11:28

@1.szolo -2014;):

Nem őszöd miatt veszített most sem az MSZP, szerintem. Ez a majd 3 milliós tábort nem zavarta. A lopás zavarta, hogy nekik szabad volt, nekik meg már nem.
Ismered egyáltalán, hogyan is működött ez az ország 90 előtt?

Azért azt sem mondod komolyan, hogy a nyugat egyformán szerette Fletot és szereti Viktort? Talán, hogy Fleto az utolsó időszakban kiesett a pikszisből, lehetséges, de hogy Viktor a nyugat szemében egyenrangú lenne az előző koalícióval, hát?

Így sose lesz nagy pártod. Marad a huhogás.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.06. 00:15:05

@6.Lenin: Azt a kis pitiáner pártot leginkább a Fidesz tologatta, a szavazóiért... de aztán rájött, hogy azokhoz elég az MDF megosztása is - a mai napig ott ül náluk az alapítók megvehető része. (miután fineszesen mártírt csináltak belőlük;)
Ezek a tények.
Az elferdítésük meg igénytelenül is csak ......ás.:)

6.Lenin 2011.01.06. 00:17:55

@a-kis-herceg:
Hú, vaze tényleg.

Jó reggelt!
Hogy az a ...., korán akartam lefeküdni. Tényleg korán van, de nem így gondoltam.

Ventura Blvd 2011.01.06. 00:22:46

@6.Lenin: Vlagyimir Iljics elvtárs, valamivel nem számolsz. Azzal, hogy Fletót ugyanúgy nem kedvelték Európában, mint Vityát, csak idehaza ezt a jobboldali sajtó sehogyan sem tudta közölni, míg a bal - végezve szépen a dolgát - tartotta az üdvfényt Fletó fölé.

Szóval, hogy a jobb oldal sajtója, hát..., hogy is mondjam, számban, terjedelemben, vételkörzetben és csatornaszámban már-már majdnem...de,...

...baromi rossz szakemberek. (Azért újságírót már hadd ne mondjak rájuk, mert elalélnának a gyönyörtől.) Hatalmas minőségi különbség van a bal- és jobboldali újságírók között. Kérlek, most ne azt nézd, hogy hazudik mind a kettő, persze, ilyen a pártsajtó, hanem azt, hogy milyen szakértelemmel teszi. Mivel a komcsik régebben hazudnak, élvezet hallgatni őket. A jobb meg? Mintha leszakadt kipufogódat vonszolnád a kaszni alatt vasárnap reggel.

bigapples 2011.01.06. 00:24:03

@demokráciát!: Nézd, nagyon sajnálom, hogy veszélybe került az állásod, de nagyon félrevisz, hogy ezt egyszerűen a "lükeforradalom" nyakába varrod. Amit lehet, a Fidesz kormány megpróbált, hogy növelje a bevételeket és csökkentse az ország adósságát: extraprofitot termelő multik megadóztatása, bankadó, magánnyugdíjrendszer felszámolása.

Sajnos így is 80% feletti a GDP arányos adósságunk és nem tudjuk fenntartani az állami kiadásokat a mai szinten. Csökkenteni kell a közigazgatás működés költségeit is.
Ez nem a Fidesz sara, ők 52-53%-os adóssági szinten adták át a kormányzást a baloldalnak 2002-ben.

Azt hiszed az LMP gazdaságpolitikája megoldást adna a mai helyzetünkre? A Jobbik elképzeléseiről meg jobb nem is beszélni, épp mostanában csinálják ki a gazdasághoz valamit is értő politikusaikat is, mert a fanatikusaik szerint ők okozzák a legtöbb kárt a pártnak.

6.Lenin 2011.01.06. 00:26:09

@1.szolo -2014;):

Nem látták? Miért hagyták?

Ha az elsőre igen a válasz, nem kár értük.

Jó reggelt neked is!

Amúgy hagynám magam, ha csábítaná a pártodba.
Kíváncsi vagyok, mivel tudnál rászedni.
Nem haragszom ám én az MDF-re, felőlem még virgonckodhatnának akár, de tényleg nem én b....am ki velük.
Önállóan sikerült, legalább ez az 1.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.06. 00:27:34

@6.Lenin: Ja, ha nálad az "őszöd UTÁN" = az "őszöd MIATT"-tal, akkor igen sajnállak...

Én sosem akartam még kis pártot SEM, nem tehetek róla, hogy a pártok fenntartják maguknak az ORSZÁGOS listaállítás jogát (-miközben érdekes mód az önkormányzatoknál nem ilyen szigorúak).

Viszont a többi párt közül egyik sem vetné alá a frakciója működését a szavazói (tehát nem a párttagjai!) összessége - nem többségi, hanem ARÁNYOS - irányításának.
Bár ez az elgondolásom nem vitathatatlan,
de attól még az előbbi állításom tény marad;)

6.Lenin 2011.01.06. 00:32:35

@Ventura Blvd:

Majd este, talán.

ALUDNI AKAROK (SZERETNÉK)!

bigapples 2011.01.06. 00:34:10

@Ventura Blvd: Azért nem olyan baromi rossz szakemberek, ha a korrupció kiderítése a téma. Az utolsó 1,5 évben a HírTV és a többi jobboldali orgánum a szoci lenyúlások leleplezésével és az SZDSZ megfektetésével nagyon jelentős szerepet játszott a 2/3 elérésében. Bajnai hiába kezdett el egy "szerethetőbb" exkommunista kormányzást, a korrupciós ügyek maguk alá temették az MSZP-t

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 00:37:35

@simonmondja.: zsarolás... nem? Elküldte Somogyit, aki tolmácsolta Giró-Szásznak. Tisztára mint a maffia, tán vittek mindketten dobtáras géppisztolyt is.

6.Lenin 2011.01.06. 00:38:05

@1.szolo -2014;):

Őszöd a szoci tábort nem érdekelte, szerintem, sőt büszkék voltak az igazságbeszédre. Választáskor nem remegett a kezük miatta.
Ezt fenntartom.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.06. 00:39:50

@Ventura Blvd: - a "jobboldali ...írók"-ról:
forum.index.hu/Article/viewArticle?a=72141612&t=9105994
("Pannónia firkászainak jegyzőkönyve";)

Ventura Blvd 2011.01.06. 00:45:14

@bigapples: Tökre igazad van ebben. A tényekben jók voltak. De a többiben... És - már elnézést, hogy megint a nemzet horgolt mellényére hivatkozom - Lengyel László többet tett Fletó karakterének bemutatására, mint 1000 Reform magazin "Ki hisz még neki" száma, ha emlékszel még...? Mert Laci bá' pontosan megírta, hogy Fletó hol, mivel, mikor gorombította magára még a Visegrádi Négyek országait is, nem is beszélve szerénységemről..., aki nagyon zabos voltam rá.

bigapples 2011.01.06. 00:46:28

@Hepci: Ibolya személyesen kereste fel Csányit és zsarolta meg, hogy cirkuszt csinál, ha nem éri el Almássy visszaléptetését. S közben az államtitok minősítésű lehallgatási felvételekkel érvelt, amiket befújt a szél a postaládájába...

Ventura Blvd 2011.01.06. 00:54:16

@1.szolo -2014;): Elolvastam. (Remélem, nem te írtad!) Hát, ez az, amiről beszélek. Fantasztikus alapanyag, elképesztően abszurd, bár nagyon is valóságos világ, de nincs jól megírva. Nem lehet ilyen borzasztó Sas-kabaréra venni dermedtséget kiváltó dolgokat. Van, amit az átlag pesti viccelgetés nem bír el, és ez az. Ilyen a jobbos sajtó is.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.06. 00:55:14

@6.Lenin:
Én elfogadom, hogy EKKORA a szoci tábor. :)
(+jó 8!:)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.06. 01:04:04

@Ventura Blvd: (nem, én csak megmentettem - ennél kicsit még többet is, keress rá, ha érdekel;)

Ami belőlük abszurd humor, az CSAK ezek az "átállt" emberkék (+még ugye Csintalan et.;).
De a többi már valóban nem ilyen vidám...
Az igazán elkeserítő pedig az, ahogy az ifjúságot sikerül kinevelniük szélső-magukfajtának. :(((

Aner 2011.01.06. 01:23:50

@bigapples:
Láttad Gábor linkjét?
www.youtube.com/user/HungarianDemocrat#p/u/11/KEoBtqXNWSc

Egy kis segítség:
www.origo.hu/itthon/20081017-tombor-andras-bepereli-david-ibolyat-ud-zrt-mdf-almassy.html

Remélem el tudod olvasni a beszélők nevét a youtube-on és leesik a tantusz vajon miről, illetve kiről beszélnek.

Persze jelek már eddig is voltak:
www.origo.hu/itthon/20100604-horvath-jozsef-az-ud-zrt-vezetoje-lehet-a-katonai-biztonsagi.html

- Rémlene mintha a "leszalámizás" -ról olvastam volna valahol.
- Hm. Kisgazda párt?
- Ők is, de mintha régebben is! ...
- Valamikor 40-es években?
- Hagyjuk!!! Lényeg az, hogy ne legyen pártálam, ne legyen államosítás, ne legyen "Aki nincs velünk az ellenünk van" ideológia, ne korlátozzák a médiát, ne korlátozzák az államiságot felügyelő szerveket, és ne legyen már felülről irányított paternalizmus!
- Na! Milyen év van? Hol is tartunk? ...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.06. 01:26:37

@6.Lenin: Kíváncsi vagyok, mivel tudnál rászedni.
(="reklám";)
Hát, kb. azzal, amit rögtön utánad írtam le IDE:
@1.szolo -2014;): "a többi párt közül egyik sem vetné alá a frakciója működését a szavazói (tehát nem a párttagjai!) összessége - nem többségi, hanem ARÁNYOS - irányításának."
Ez egyben maga "a PROGRAM" is... (a "képviselt közvetlen demokrácia" IDEája!:)
Ezt vesd össze AZZAL, amire egy mai választáson szavazhatsz 4 évre "borítékolva" (-no meg amennyit abból meg is csinálnak majd!).
Nálunk viszont minden tényleges (kormány/ellenzéki/saját) javaslatot egyenként mérlegelhetnél...
(-itt egy élő példa: kepviselo.blog.hu/ ;)
A lustábbak kedvéért lenne "borítékolható"-ság is, valamely párt álláspontjához "automatikusan" igazodóan, de bármikor egyedileg felül is írhatnád azt a "kívülről támogató" szavazatodat!
(részletek pl. itt is: ide-ide.blog.hu/ )

Aner 2011.01.06. 01:43:47

@Aner: Fő, hogy legyen koncepciónk is:
www.davidibolya.hu/pdf/19P25460200814.pdf

Jó éjt! Megyek aludni.

Ébresszetek fel, ha kezdődik a Rajk Per!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.06. 01:44:55

Szép szó a demokrácia, csak nem azt jelenti, amit mostanában általában annak neveznek.

Egy szűk politikusi kaszt uralma a sok milliós néptömegek felett az oligarchia és nem demokrácia.

Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség csaknem egésze, de legalábbis a többsége (pl. 18 év felettiek) dönt és a többségi álláspont lesz érvényre juttatva.

A XXI. században természetesen ennek technikai akadálya már nincs.

Ahol a parlament a mindenek felett álló legfőbb döntéshozó szerv az nem lehet demokrácia.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.06. 02:10:12

Igaz bővebben nem is demokráciának, hanem képviseleti demokráciának nevezik ezt a fajta berendezkedést.

Kérdés képviseli-e a parlament a közakaratot, legalábbis a többség akaratát?

Kevés ügynél lehet valószínűsíteni, hogy mi lenne a többségi akarat, de ezek mind azt mutatják, hogy a parlament képtelen ezt képviselni, valójában nem is akarják. S ezek az ügyek még csak nem is anyagi természetűek, nem adó, meg nem ingyen sör témák. Például államfőválasztás módja, halálbüntetés, magyar katonák távoli háborúkba küldése stb.

A parlament a benne helyet foglaló pártokat képviselik, azaz saját magukat, legfeljebb a tagjaikat, de a választóikat nem.

Nem is ismerik a választóit véleményét.

Tehát a pártok uralma oligarchikus berendezkedést valósít meg, néhány száz embernek lehet demokrácia van, de a többi millióknak ugyan nincs.

különvélemény 2011.01.06. 06:59:31

@vinczej: "Ez szerintem olyan út, mint az Orbán-család bulgáriai útja, amiről Anikó asszony el is feledkezett már. (Viktor ilyen könnyen felejthető? :-) )"

Ez akkor ki lett tárgyalva, azt mondta, hogy a választás óta, azt nem, hogy melyik.

Egyébként is hogy egy civil benyögésén kenegetitek egymás hátát balzsammal, ez már perverzió. :P

különvélemény 2011.01.06. 07:09:55

@demokráciát!:
"ráadásul még a magánnyugdíj-pénztári megtakarításomat is elveszik!"

432856-odszorra is leírom, a megtakarítás az az, amit a fizetésedből, amit adózás után megkaptál, félreteszel.

A többi szomorú dolog, meg lehet tudni milyen terület?

különvélemény 2011.01.06. 07:16:27

@Ventura Blvd: "Azzal, hogy Fletót ugyanúgy nem kedvelték Európában, mint Vityát, csak idehaza ezt a jobboldali sajtó sehogyan sem tudta közölni, míg a bal - végezve szépen a dolgát - tartotta az üdvfényt Fletó fölé."

Ez szimplán nem igaz, békeidőkben az a jó fej, aki tolja a megrendeléseket nyugatra.
Fletóék tolták, Vitya leállított mindent.

különvélemény 2011.01.06. 07:52:56

Gyurcsány már építi a sejteket a "politikusképző" klubjaiban. :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 08:13:07

Hát, én próbáltam hiradókat nézni, de a királyin csak Dávid Ibolya volt megmutatva, és közölték, hogy őt vádolják
és újabb hanganyagok kerültek a netre.
Hogy mi van a hanganyagon, azt nem mondták.
A tv2-n semmi se volt.

Úgy látszik, már megint rossz fát tett a tűzre az Ibolya...
Úgyhogy elhatárolódom.
Ilyen hanganyagfeltöltési bűncselekményt csak börtönnel büntetnék.
If várában 40 év pont jár neki.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 08:19:01

@különvélemény:
Ja már értem. A titkos lehallgatást köteles mindenki átadni a rendőrségnek.
Aki nem így tesz, az bűncselekszik.
Biztos az őszödi hanganyagot is begyűjtötte a rendőrség és megbüntette a terjesztőket.
Vagy mégse értem.

különvélemény 2011.01.06. 08:19:31

@simonmondja.:
Na jó, de kit büntetnél?
Az "újságírót" aki megjeleníti, vagy a kiszivárogtatót?
Mivel pont ez különbözteti meg a demokráciát a diktatúrától.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 08:23:29

@különvélemény:
Nem kell annyit szőrözni.
Mindenkit pincebörtönbe, aki hallotta.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 08:24:48

Azért mégis láttam érdekes hírt.
Bekaptároztak focihuligánokat.
Már ilyen súlyos a helyzet ?

különvélemény 2011.01.06. 08:25:13

@simonmondja.:
Így van, ha bírósági eljárás indul, akkor a "titkosszolgálatnak" is át kell adni az anyagot, főleg, ha pont ebből a célból indul a vizsgálat.

Nyilván te sem gondolod, hogy a "titkosszolgálat" az valami törvényen felül álló társaság.

különvélemény 2011.01.06. 08:26:53

@simonmondja.:
Ööö... mit hallott ki? Én nem hallottam semmit, te tudsz valamiről? :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 08:29:29

@különvélemény:
Valami kazetták.
Én is ellenzem, hogy az Ibolya folyton erőlteti a rapzenét.

Szimba 2011.01.06. 08:37:00

@török gábor:

Mára már letiltották, vagy csak én nem tudom meghallgatni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.06. 08:50:28

@6.Lenin: Igazad van! Csak aktualizálom:

"A 72 órás ultimátum arról szól(t), 1 demokráciában, önmaga által"...BE NEM VALLOTTAN..." hazug ember nem lehet(ne) miniszterelnök."

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 08:51:02

@Hepci: zsarolás?
És mivel zsarolhatta, ha nem követett el semmit?
Mondjál le, mert különben gettózenét kell hallgatnod ?

a-kis-herceg 2011.01.06. 08:54:07

@Aner: ja ja 1945 után. a történelem ismétli önmagát... lesz/van új rákosink?

Diocles 2011.01.06. 09:07:50

nol.hu/belfold/20110106-ujabb_titkos_ud_zrt-hangfelvetelek

nos, nem kell hozzá nagy fantázia, h honnan jöhetnek a felvételek, a Fidesz-közeli "nemzeti nagytőkéseken" kívül elsősorban Szanyi kapitány a célpont.
Szanyi kapitányt láthatóan még a pártlapnál sem szeretik sokan :) , persze nincs kétségem, h kimagyarázná a kimagyarázhatatlant is.

Amit Szanyi csinált volna (állítólag), azt nem lehet eléggé elítélni, ma már világosan látszik, h az OMV az oroszok strómanja volt, tehát Szanyi kapitány (állítólag) azon dolgozott, h Magyarország legnagyobb vállalata előbb az osztrákok, majd az oroszok kezébe kerüljön.
Mindig is gondoltam, h nem Gyurcsány a legnagyobb ... az MSZP-ben, még neki is volt annyi tartása, h Magyarország ne legyen teljesen orosz gyarmat. Mások meg eladták volna az országot egy tál lencséért.

különvélemény 2011.01.06. 09:08:31

Catherine Ashton csütörtök délután Budapestre érkezik, és részt vesz este a Parlamentben az EU-elnökség ünnepélyes átadásán.

hvg.hu/itthon/20110106_budapest_kulugy_eu_fokepviseloje_

Minden napra van valami vicces sajtóbegégés, ezt szeretem. :)

ssi 2011.01.06. 09:10:31

@trabant: igen, olvastuk, T.G. tette fel nekünk - s nagyon megoszlanak a vélemények, kb. 3 csoport van: van, aki markáns állásfoglalást vár valamelyik oldal mellett T.G.-től; van, aki T.G.-t határozottan besorolja valamelyik oldalhoz; van, akinek meg pont a "csak" a szakmai megfigyelő jön le, s pont ezért kedveli

érdekes statisztika lenne: hányszor lett igaza Gáborunknak?
"Zúgolódó fideszesek"
www.origo.hu/itthon/20110105-fideszes-kritika-es-kormanyzati-reakcio-a-mediatorveny-koruli-viharra.ht

T.G. mellett pl. a kormányoknak is van egy jellegzetes stílusa, ami szintén nem egyértelmű a népnek

milyen is a politika? feltétlenül mást mutat a felszínen, mint ami az igazi szándék mögötte? s ettől lesz gyanakvóvá a választó meg kirekesztett is?

"médiahatóság által kivethető súlyos bírságok csökkenthetik a legnagyobb hazai kereskedelmi tévék és rádiók értékét, amelyeket így olcsóbban vásárolhatnának meg Fidesz-közeli befektetők"
hvg.hu/itthon/20110105_mediatorveny_rtlklub_tv2

Zúgolódó fideszesek
www.origo.hu/itthon/20110105-fideszes-kritika-es-kormanyzati-reakcio-a-mediatorveny-koruli-viharra.html

a-kis-herceg 2011.01.06. 09:24:28

@Diocles: folytasd. nem kell pont! eddig volt a bűn. Szövetségünk jött és rend, béke, bizalom és tisztesség lett... egycsapásra minden megváltozott.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 09:27:08

@Diocles: Hát tényleg. A Népszabi nagyon szanyisra vette a témát.

nol.hu/belfold/20110106-ujabb_titkos_ud_zrt-hangfelvetelek

De kétségkívül a baloldal rátör nemzetére.
Nemzeti nagytőkéseket zaklattak a közveszélyes ápoltak...
Megint okosodtam sokat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 09:29:22

@simonmondja.: Jó, akkor ezek tutira fönnmaradnak.
Ennyi tanulságot csak nem hagynak veszni.

Szimba 2011.01.06. 09:30:30

@manyike:

Finom kis lehetőségek! Mi meg itt naívan és őrizve a pártatlanságunkat próbálunk értékelni!

Eközben pedig nem erkölcs, hanem csupán a pénz az úr.

Most értem meg J.A. kis versét!
"Miért legyek én tisztességes?..."

a-kis-herceg 2011.01.06. 09:31:59

atv.hu/cikk/20110105_hirt_adott_magarol_foldesi_szabo_laszlo_video

itt is megy a fogócska... az info életeket menthet. vagy a tisztesség vezérel mindenkit?

nyünyüge 2011.01.06. 09:34:18

@simonmondja.:

hvg.hu/hvgfriss/2011.01/201101_ud_tokeleszallitas

Úgy látom, a közszférában mást jelent az összeférhetetlenség szó, mint a gazdaságban...

a-kis-herceg 2011.01.06. 09:35:29

és közben központosítanak... egypárt-egyvezér-egypénztárnok. átlátható világos rendszer. ezt szeretem... egyszerűbb minden...

www.szabadfold.hu/gazdanet/belviz_es_az_allam_kozpontositjak_a_vizugyi_feladatokat

... pl. megdönteni

a-kis-herceg 2011.01.06. 09:40:03

"...2011-es gazdálkodási koncepció visszafogja a fejlesztéseket, köztük az útfelújításokat, a kerékpárút-építéseket, és a városligeti tó és környékének felújítása is elhúzódhat. Atkári János szerint a főváros a takarékoskodással négy év alatt 80 milliárdot nyerhet."

lényeg hogy a vezetőink tudásuk legjavát adva a gáton harcolnak.

1. az útfelújítás nem fejlesztés.
2. ezzel nem pénzt nyerni lehet, hanem az infrastruktúrát elveszteni (más néven felélni)
3. takarékoskodás= amit ma nem költünk rá (a lopás után maradó nettóról beszélünk) annak a négyszeresébe fog kerülni már 2-3 év múlva is.

Budapest az árkok, gödrök és kátyúk városa. és mielőtt vki demszki örökségről beszél. annak szólok a kerületi utak is mind... akár budán és a pesti kertvárosokban is...

www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/megszoritasok-varhatok-a-fovarosban-.html

a-kis-herceg 2011.01.06. 09:42:14

vagy mégis lesz pénz sz*rásig? épülhet a rezsim? olajozottan?

hvg.hu/gazdasag/20110106_mol_gulf_koolaj_furas_kutatas#rss

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 09:53:18

@nyünyüge:
Én már csak filmeket nézek.
A magas szőke férfit felemás cipőben.

CSENDES 2011.01.06. 09:53:47

@a-kis-herceg: Mennyire hülye a cikk címe! Azt hittem, hogy több millió hordó olajat találtak.:-))

a-kis-herceg 2011.01.06. 10:00:26

@CSENDES: nem értem mit mondasz. a cim és a cikk is arról szól...

"A most fellelt készlet nagyságát 220 millió hordóra becsülik, ám ez akár a 2,2 milliárd hordót is elérheti."

na jó. cinikusan mondhatod, hogy jo helyen kell fúrni. pl egy olajmezőn...

jaaa. jaaa. heuréka. ezek még nincsenek hordóban... olyat kecskemét környéki tanyákon szoktak találni. bár most inkább a bor és a pálinka a divat...

ssi 2011.01.06. 10:02:35

@különvélemény: "sajtóbeégések", meg bégetések ...
na, ezért is jó a megfontoltság, többszempontúság, s van, aki ezt látja T.G.-ben

Martonyi: a kormány az EU döntésére vár
hir3.hu/index.php?hir=magazin&hirid=53081&kat=1
Kiszelly: a kormány az AB döntésére vár
hirextra.hu/2011/01/06/fidesz-valtozas/

@Szimba:
az egyszerű hétköznapokban gyanús, bizalmatlanná tesz, ha magyarázkodni kell valakinek, "kilógott a lóláb" - a politikát csak próbálom követni ...

elbúcsúzom, szép napot mindenkinek!

bigapples 2011.01.06. 10:08:50

@Diocles: Én másként látom. Szerintem az OMV komolyan meg akarta szerezni a MOL-t, és Szanyi volt a lobbistájuk. Amikor már eldőlt, hogy az osztrákok nem tudják felvásárolni a MOL-t, akkor bukkant fel a sógoroknál vevőként a Szurgutnyeftegáz, amely mögött Putyint sejtik. Na ki volt Putyin tárgyalópartnere, aki még a kevéssé ismert olajcég székhelyén is találkozott az orosz elnökkel?

Úgy tűnik volt két szoci vonal, Szanyi az osztrákoknak, Gyurcsány az oroszoknak akarta eladni a stratégiai jelentőségű magyar céget. Diocles, nincs tartása egyiknek se, nézd csak meg, hogyan szavaztak nyáron a kettős állampolgárságról.

Azzal egyetértek, hogy világos, ki a kiszivárogtató. Ha már így kell támadnia Szanyit, akkor úgy tűnik, kezdi elveszteni reményét a vágyott pártelnöki hatalom megszerzésére.

CSENDES 2011.01.06. 10:10:57

@manyike: "Szerdán a Budapesti Corvinus Egyetem tájékoztatott arról, hogy Catherine Ashton január 6-ra, az egyetemre tervezett előadása elmarad. Az egyetem közleménye a Külügyminisztérium szerdai hírére hivatkozott."

ennyit a sajtó beégésről és bégetésről

balfék 2011.01.06. 10:13:01

T.G.:
nol.hu/gazdasag/kornai_janos
Arról, hogy mi is az a demokrácia!

CSENDES 2011.01.06. 10:13:16

@CSENDES: "Sajnálattal közöljük, hogy ELMARAD Catherine Ashton az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének holnapra (január 6-ára) tervezett előadása Egyetemünkön, a főképviselő asszony váratlan közel-keleti látogatása miatt.

Most érkezett a Külügyminisztériumtól a megerősített hír, amely szerint Catherine Ashton asszony váratlan és sürgős közel-keleti látogatása miatt lemondta holnap estig esedékes összes Magyarországi programját.

Az előre nem látható körülményekre való tekintettel kérjük szíves megértésüket és bízunk abban, hogy egy későbbi alkalommal egyetemünkön megtartja előadását a főképviselő asszony." (Corvinus Egyetem honlap 2010.01.06)

CSENDES 2011.01.06. 10:14:22

@CSENDES: Most akkor elmehetnek a francba a külügyben.

balfék 2011.01.06. 10:17:11

T.G.:"A választások felügyeletét végző Országos Választási Bizottságot megbízatásának lejárta előtt leváltották, és az új bizottságba szinte kizárólag a saját embereiket nevezték ki."
Az első adminisztratív lépés a szabad választások megkérdőjelezésének irányába.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 10:18:43

@bigapples: Gyurcsány a hibás.
Meg én, hogy nem a HirTV-vel kezdtem a szemlét, hogy kinyíljon a szemem.
A többi a hideg nyomába se érhet.

John May R 2011.01.06. 10:24:44

Nicsak:

Origo: Orbán: Ha az EU akarja, akkor lehet változtatni a médiatörvényen

link:
www.origo.hu/itthon/20110106-orban-ha-az-eu-akarja-akkor-lehet-valtoztatni-a-mediatorvenyen.html

bigapples 2011.01.06. 10:37:47

@simonmondja.: Meghallgattad a felvételeket? Én tegnap éjjel elcsesztem vele 1,5-2 órát. Elhangzott rajtuk, ha bizonyítani tudják Gyurcsánynak, hogy Szanyi a szoci képviselőket győzködi az osztrákok érdekében miközben nagy pénzeket ígér, akkor GYF kicsinálja Szanyit, mert már meg akar szabadulni tőle.

A felvételek lealázzák a katonai elhárítási területre kinevezett UD-s szakembert, a Fideszhez most már közelebb álló OTP vezért és az MSZP mostani vezetőségének leghangosabb tagját, aki a legkeményebben fogalmaz Gyurcsánnyal szemben. Szerinted kinek állt érdekében ez a mostani kiszivárogtatás?

Hungarian Democrat? Micsoda patetikus username választás kicsinyes politikai célból elkövetett államtitok sértés kivitelezéshez.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 10:38:39

@balfék:
Hát ez kemény.
De nem tudom végigolvasni, mert sok.
Most akkor kezdődik megint egy akadémikus vita az autokráciánkról...
...közben meg Kósa és Varga váltják egymást a stúdiókban.

bigapples 2011.01.06. 10:41:28

@John May R: A szokott játék. Elment a falig, még a fejét is beverte, hát most egy kicsit hátralép. De ne hidd, hogy hátrálni fog a szoba közepéig.

a-kis-herceg 2011.01.06. 10:42:29

@simonmondja.:

a bpi közighivatal nem rég költözött a Váci u. ból a Városház utcába (megyeháza)

most már navra visszaküldte őket. most még fejlécük sincs. mert az "ilyen" hatósági munkát nem tudják hogy kormányablakba kell e tenni...

ha nincs meló, lehet költözni A-ból B-be, majd B-ből A-ba...

Te! nyissunk költöztető céget!

ssi 2011.01.06. 10:43:50

@CSENDES: a tálalás néha sokkal több gondot okoz, mint maga a tény - akárki részéről: média/illetékesek - magyarázat/megértés/káröröm?

"@különvélemény 2011.01.06. 09:08:31
Catherine Ashton csütörtök délután Budapestre érkezik, és részt vesz este a Parlamentben az EU-elnökség ünnepélyes átadásán.
hvg.hu/itthon/20110106_budapest_kulugy_eu_fokepviseloje_
Minden napra van valami vicces sajtóbegégés, ezt szeretem. :) "

az élet halad, az élet megy tovább - sajnálatos az elmaradt előadás, a világ más részein fontosabb váratlan események lehetnek
atv.hu/belfold/20110106_lemondta_budapesti_utjat_az_eu_fokepviseloje
atv.hu/belfold/20110106_kulugyminiszterium_az_eu_fokepviseloje_jon_budapestre

bölcs belátás, bár erős nyomásra / köpönyegforgató színjáték?
atv.hu/belfold/20110106_orban_ha_az_eu_ugy_iteli_meg_valtozhat_a_mediatorveny
mandiner.hu/cikk/20101224_orban_eszunk_agaban_sincs_valtoztatni_a_mediatorvenyen

a-kis-herceg 2011.01.06. 10:44:11

@balfék: @simonmondja.:

nagyon jó... csak hosszú...

el kell tenni unalmasabb időkre.

CSENDES 2011.01.06. 10:54:19

@manyike: A sorrend volt csak fordítva. Reggel megjelent az Index, Origo, Hírszerző hírei között, hogy mégsem jön a hölgyemény. Mire cáfolt a Külügy, mire "különvélemény" megírta különvéleményét. Mire utána olvastam, Origon megjelent, hogy mégis jön, Hírszerző meg is indokolta a tévedés okát, a forrást, mire kiderült, hogy a hibás közlemény a külügy tájékoztatására született még tegnap, s azóta is fenn van a CE honlapján.

a-kis-herceg 2011.01.06. 10:55:56

@simonmondja.: @balfék:

a 8. részt a "bizalom" témát kedves elemzőnk folytathatná... hogyan maradt meg a szavazók bizalma. mi az a túlvilági erő ami reményre készteti a szavazókat.

szerintem: annyira reménytelen a helyzete az országnak, hogy vkiben bízni kell, még akkor is ha az okozó ebben az esetben ugyanaz, mint ahonnan a transcendens erőt, a csodát várják...

az összefoglalásban:
-"A politikai szférában, adatván a machiavellista cél - a hatalom megragadása és hosszú időre való megtartása - a megvalósítás mesteri módon történt. Világos és egyértelmű volt a terv. Ha közben akadály merült fel, azt késlekedés és habozás nélkül takarították el az útból."

-"A gazdasági szférát illetően nem tudnám rekonstruálni, mi volt a cél. Mintha nem is lettek volna kidolgozott tervek arra, hogy mit kell tenni. ... De bármi volt is a cél, a megvalósítás kontár módon történt."

és még reménykedik ő is:) amikor világosan bebizonyította előtte hogy gazdasági programja sose volt a Szövetségnek.

"Talán pár hónap múlva, amikor a kormány ígéretei szerint végre megismerjük a „strukturális reformok" terveit, jobban megértjük a gazdaságpolitika céljait."

enyni remény hagy maradjon... térdre! imára!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 10:56:48

@simonmondja.: ez látod érdekes kérdés, de az anyagokon ott van a válasz is, ha jól sejtem a múltkor publikált bírósági indoklásból. Btw, ha semmi más nincs, annyi is elég, hogy valakik beszéltek valamiről Csányival.
Még érdekesebb kérdés, az Ibolykát kik/mivel/mikor/hogyan zsarolták meg jóval korábban, valamint végül hogyan/miért került be a képbe ez a Somogyi Zoltán nevű - politológusnak álcázott - bűnöző a cégével...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 10:56:58

@bigapples:
Hallgattam, de mit mond az UD zrt?
Már másfélmilliárdot pereltek ki hitelrontásért.
Nyilván, hogy ők a jófiúk, úgyhogy majd megmondják, mit gondoljak.

CSENDES 2011.01.06. 10:57:16

hvg.hu/itthon/20110106_hargita_borboly_osszmagyar_alkotmany

Ez volt már?

Pedzegetik. Már reggel is téma volt, hogy akarnak szavazati jogot is.

a-kis-herceg 2011.01.06. 10:57:22

@CSENDES: akkor most jön az a... izé vagy nem? eldöntené végre???

a-kis-herceg 2011.01.06. 10:58:20

@CSENDES: pedig pofonért nem kell a szomszédba menniük... azt kaphatnak itthon is...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:02:18

@a-kis-herceg: biztos a tisztesség. Erre a F. Szabóra elég csak ránézni, látható, nem is lehet másként.
S mi van Toncsival? Most szopik vagy korábban volt így?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:04:54

@CSENDES: ne is jöjjön, ronda. Inkább a Dzsúlia Robertsz.

bigapples 2011.01.06. 11:05:13

@a-kis-herceg: Megnéztem ki az, akit annyira vártok:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/25/Baroness_Ashton_headshot.jpg

Nem lehetne, hogy inkább Jessica Albát küldje az EU?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:07:27

@bigapples: ez (Hungarian Democrat) nem Gyurcsányi nickje? :)
Az előzővel ("táncos fallosz") biztos nem tudott belépni valami tech. zavar következtében...

szerénységem 2011.01.06. 11:07:28

@balfék: Nagyon fontos cikk. Talán a leglényegesebb az utóbbi hetekben.

CSENDES 2011.01.06. 11:12:04

@a-kis-herceg: Időrendben leírtam. Szerinted?
A lényeg nem ez volt, hanem "különvélemény" hülyének nézte a sajtót, miközben a külügy volt hülye, aki tegnap azt állította a Corvinus Egyetemnek, hogy nem jön a hölgy, így az egyetem közleményben tájékoztatta a közvéleményt és a hallgatókat, hogy nem jön a nő (aki nem mellesleg előadást tartott volna az egyetemen).

különvélemény 2011.01.06. 11:16:50

@a-kis-herceg:
Csak a várkertet csinálná már meg valaki, mert az Budapest szégyene.

a-kis-herceg 2011.01.06. 11:17:08

@bigapples: hát igen. ezzel a nővel tényleg nem lehet kezdeni semmit. ezzel csak dolgozni lehet. az eu ilyenek küld...

@Hepci: de az eu nem sz*pni küldi a hivatalnokokat...

panelburzsuj 2011.01.06. 11:18:11

@Hepci: @bigapples:

Az Unió is csak abból küldhet, ami az övé.

Mi milyen nőket dobtunk be a nagy európai partiba?

Második Szóló 2011.01.06. 11:18:37

Helló és szép napot!

Most akkor onnan kezdeném, hogy az elmúlt fél évben történt itt egy-két dolog, ami a jogállamisággal elég neccesen egyeztethető össze. Jelesül:
-visszaható hatályú jogalkotás,
-Nemzeti Bank függetlenségét érintő jogalkotás,
-válságadók kivetése gyaníthatóan a tulajdonosi háttér figyelembe vételével,
-Alkotmánybíróság ellenőrzési jogkörének csökkentése,
-nyugdíjrendszer átalakítása, felhalmozott magánvagyonok állami fennhatóság alá vonása,
-média ellenőrzés átalakítása.

Ebből a csokorból az utóbbi a kakukktojás, részben azért, mert:
-időzítése a hazai EU elnökség kezdetére esik, tehát durvább diplomáciai nyomásgyakorlási lehetősége van az uniós tagállamoknak,
-minden európai polgár számára értelmezhető témakör, amely mellett az európai politikusok nem mehetnek el szó nélkül.

Az elfogadást követő sajtó és politikusi reakciók összehangoltsága azt sejteti számomra, hogy a médiatörvény csak gyújtószikra volt, odavetett csont, amelyet vidáman lehet rágcsálni, és szert tehet az európai közvélemény érdeklődésére. Vélelmezem, hogy ha nincs médiatörvény, akkor más korábbi necces topik alapján zúdul ránk a támadás, bár szerintem, annak nem lett volna ekkora hatása, és joggal vetődhet fel az a védekezés, hogy belpolitikába kívánnak beavatkozni az eurokraták.
Orbánék érezték, hogy ingoványos a talaj. A Nemzet Tolla nem szaladt be a Parlamentbe aláírni, hanem amíg csak tehette, kussolt róla, hogy szignálta a törvényt. Talán, az utolsó utáni pillanatban is azt gondolták, hogy az európai visszhangok elhalkulnak, kipattan valami ügy, ami elfedi, vagy a diplomáciának sikerül elsimítani a felkorbácsolt hullámokat.

A dilettantizmus diszkrét bája, hogy a hazai politikai nyilatkozatok arról szóltak, hogy Brüsszel azt sem tudja miről van szó és várják meg a törvény fordítását. Aki egy kicsit is ismeri, hogy mi újság Brüsszelben, tudja, hogy hatalmas szakfordító csapat dolgozik kint, akiknek az a feladata, hogy az unió összes nyelvére lefordítson minden joganyagot. A tetejébe az egésznek, kiküldték a hiányos fordítást, amellyel már-már hülyének is nézték a klubtagokat.

A ránk aggatott jelzők gyakorlatilag a fradi B-közép szintjére vitték az ország elfogadottságát, és ezért egyértelmű felelősség terheli Lázár Jánost (frakcióvezetőként), Orbán Viktort (kormányfőként) és Schmitt Pált (államfőként).

Nincs kétségem afelől, hogy a jelenlegi visszavonulás csak átmeneti. Lehet, rányomja bélyegét az eseménysor az alkotmányozási menetrendre is, és az eldobott fonalat az év második felében ismét felveszik.

Azt gondolom, hogy nem lehet nem beszélni az okoról:
-nem mérték fel...
-naésakkormivan?...
-buktassuk be X.Y-t...
-költség-haszon elemzés szaldója még így is pozitív...
-tuti kudarc, ráfogjuk az MSZP-re...
-addig nézett a mélybe, amíg elszédült...
Azért kell beszélni a mozgatórugókról, mert tapasztalt, ügyesen helyezkedő, a várható következményekkel általában tisztában levő, diplomáciai téren tapasztalt vezetőkkel esett meg a kellemetlen eset, amely tényleg zsákutcának bizonyult.

Mit gondoltok?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:18:45

@a-kis-herceg: nem is főállásban gondoltam. Inkább kikapcsolódás/relax program...

CSENDES 2011.01.06. 11:19:21

@bigapples: Hú, ez a kép (el)borzasztó volt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:21:40

@panelburzsuj: miért, ott van a Fidesz cigánylánya vagy a Dobolyi Szandra, bármelyik elmegy szódával. Lásd a Nagy szopás Makaón a bivalybőr táska tulajdonosával, diploma előtt c. kortörténeti dokumentumot...

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 11:23:48

Az a poén az egészben, hogy van olyan külföldi lap amelyik támadja és van, amelyik védi Orbánt Viktort.
O. V. Magyarország után Európát is megosztja. :-)
Szerintem, ha űrhajós lenne és kirepülne a világűrbe, a bolygók is egymással szemben kezdenének keringeni.
Érdekes tulajdonsága ez egy Nemzetegyesítőnek.

a-kis-herceg 2011.01.06. 11:24:16

@Második Szóló: lekéstél. Kornai már leírta ugyanezt. nol.hu

de igazad/igazatok van :) államcsőd... államcsőd

gondoljatok Esztergomra. ha most nem tudnánk semmit a költségvetés helyzetéről ott mi "folyna" csendben tovább... és mi folyik évek óta a Szövetség önkormányzataiban... szépen csendben. ehhez képest a gyurcsány 8év-18ezermilliárd az csak csoki pénznek fog láccani.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 11:25:59

@Második Szóló:
Az is lehet, hogy a karácsonyi ünnepkör és a szilveszterezés mögé akarták elbújtatni a sajtóhiriget.
Hátha a sok csingilingi közben senki se figyel oda.

Az alkotmányozást meg husvétolás alatt akarják.
Hogy a bepálinkázott locsolkodók csak annyit mondjanak, hogy -isten-isten...

nyünyüge 2011.01.06. 11:28:26

A Magyar Televízió hírműsoraiban a Fidesz-KDNP rendkívüli túlsúlya érvényesül, az ellenzéki megszólalások szinte teljesen eltűntek - olvasható a Republikon Intézet vizsgálatában. A televízió vitatja az intézet által közzétett adatokat.

Tetszik az MTV hiradó magyarázata:

"Mindemellett hangsúlyozták, hogy a Magyar Televízió mérésének metodikája jelentősen eltér a Republikon Intézet által végzett kutatásétól, azonban nem mellesleg összhangban van a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mérési módszerével. "

www.stop.hu/articles/article.php?id=801963

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:33:31

@a-kis-herceg: szerencsére nincs 18000 db Esztergom méretű városunk...

Ted Striker 2011.01.06. 11:36:47

@manyike: a kommunikáció csimborasszója

"Ugyanakkor Nagy Anna kormányszóvivő a ma délelőtti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: úgy tudja, hogy a főképviselő más elfoglaltsága miatt nem lesz jelen az átadón"

www.vg.hu/kozelet/politika/jon-e-ashton-ellentmondo-hirek-a-kormanytol-337550

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:37:56

@Ordnassac: őt kifelejtettem. Bár állítólag (forrás: cigányhitlerezők) foglalt. :)

panelburzsuj 2011.01.06. 11:38:06

@Hepci:

Meg Herzog kollegina?

Meg Morvai-Gurmai?

a-kis-herceg 2011.01.06. 11:38:40

@Ted Striker: ja elment fodrászhoz... akkor most jön ez a nő vagy nem??? itt állunk és várunk a lazacos szendvicsek is megvannak...

CSENDES 2011.01.06. 11:39:46

@Második Szóló: Volt egy poszt korábban a Fidesz kommunikációjáról, ami korábban oly zseniálisnak tartott eszköze volt a Fidesznek, még Tg szerint is. Szerintem a mantrázás nem tekinthető jó kommunikációs eszköznek, csak akkor, ha egy személy mantrázik, és veri bele a boldog nép egyszerű fejébe az egyszerű üzeneteket.

Most van kormányzati kommunikáció, van kormányfői kommunikáció, van frakció kommunikáció (ez utóbbit a remek frakcióvezető és egyéb vezető személyiségek pl Kósa, Rogán, stb.), de kommunikálnak miniszterek, államtitkárok, miniszteri megbízottak, stb.

Na, most ennyi ember nem tud egyfélét mantrázni, mert előbb utóbb kibujik a szög a zsákból.

Ilyen volt most ez a média törvény esetében is, de korábban a Selmeczi G. kontra Matolcsy kontra miniszterelnök is magánnyugdíj ügyében. És sorolhatnánk.
Szánalmas a kommunikációs teljesítmény.

Reggel MTV 1: kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint senki nem felelős ("dakota" mondás: sz..nak, bajnak nincs gazdája),
TV2:Varga M. A médiatörvény teljesen olyan mint a többi európai országé. Senki nem tudja mi van benne, de azért bírálják. Teljesen olyan, még néhol puhább szabályok is vannak benne, mint a francia, német, spanyol... (Ő csak tudja, hiszen mindet olvasta, maga fordította le.)

Délben: OV sajtótájékoztatón: jó, ha az EU-nak baja lesz vele, változtatunk (korábban: eszünk ágában sincs, egyébként a kormányfői szóvivő ehhez tartván magát mantrázza is).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:40:40

@panelburzsuj: a Morvai nuniját megnézte az egyik barátom az oviban, cserébe ő megmutatta a kukiját. :)
A másik kettőről nem tudok pontosan nyilatkozni, bár a Gurmait meghagynám Zsülinek (ha H. Vera éppen nem ér rá).

panelburzsuj 2011.01.06. 11:41:44

@a-kis-herceg: @Hepci:

Mindketten tévedésben vagytok: a hírneves 18 ezer milliárd nem Gyurcsány zsebében landolt, hanem ő verte el.

Többek közt: önkormányzatokra.

Második Szóló 2011.01.06. 11:46:03

Sziasztok!

Nem a témához tartozik, de innen indul, mert eredetileg arra voltam kíváncsi, hogy a Köztársasági Elnök adott-e ki valamilyen közleményt a médiatörvénnyel kapcsolatban. Nos ilyet nem találtam, és mivel a pápai audiencia nem annyira érdekelt, inkább a közérdekű adatok fülre kattintottam. Felvetődött bennem a kérdés: milyen gyakorisággal kell elszámolnia a KEH-nek a gazdálkodási adataival? Schmitt Elnök Úr ténykedéseinek költségvonzatai nem találhatók még meg, az adatok a Sólyom-érával záródnak bár nem teljesek. Én nagyon várom, hogy összevethessem, hogy ki, mennyiből, milyen minőségű elnöki munkát végzett.
www.keh.hu/index.php?submenu=kozerdeku_adatok_kozzetetele&id=246&details=1&cat=13

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.06. 11:46:16

"És javíthatnák a válságkommunikációt. Viszont ezek után senki nem gondolja, hogy publicisztikákra fog lecsapni az NMHH, ami ha eddigi döntései nyomán folytatja, gyorsan nevetség tárgyává fog válni, és oda az állam tekintélyének helyreállítása. Egyébként meg: majd ha lesz praxis, meglátjuk, hogy működik pontosan az Smtv és a médiatörvény. Csak a NER legyen velünk. Meg a NENYI. Akkor nem lehet baj."

konzervatorium.blog.hu/2011/01/06/mediatorveny_inkabb_a_pornot_kene_uldozni#comment-form

Vigyázat! Nem tréfa az írás a NENYI-vel való gúnyolódás ellenére sem!

ssi 2011.01.06. 11:46:44

@CSENDES: @Ted Striker: alakul, pedig nem is a legnagyobb ügy, feladat
ismétlem régi mondandóm: attól, hogy valamiről a jelenben nem beszélünk, attól, hogy a jelenben is csak az előzőek bűneiről beszélünk, attól még a jelen eseményeinek működése kiderül, s vele a hibák is
Ted Striker 2011.01.06. 11:36:47
@manyike: a kommunikáció csimborasszója
"Ugyanakkor Nagy Anna kormányszóvivő a ma délelőtti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: úgy tudja, hogy a főképviselő más elfoglaltsága miatt nem lesz jelen az átadón"
www.vg.hu/kozelet/politika/jon-e-ashton-ellentmondo-hirek-a-kormanytol-337550

CSENDES 2011.01.06. 11:47:27

@Hepci: Azt mondod a másik kettőről nem tudsz nyilatkozni. Miért a harmadikról akiét egy ovis "megkuksizta" igen?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 11:50:05

@simonmondja.: Szerintem, ha a Spiegel lehozta volna ugyanezt Gyurcsánnyal, akkor picit nagyobb lett volna a sajtóvisszhang.

Ordnassac 2011.01.06. 11:50:16

@panelburzsuj: na és Barsiné Pataky Etelka, Göncz Kinga, Mohácsi Veronika? ;-) Győri Enikőről és Hankiss Ágnesről nem is beszélve.

cambridge.on 2011.01.06. 11:52:06

@bigapples: @CSENDES:
Miért vagytok kiakadva? Nem egy "szőke" nő.

CSENDES 2011.01.06. 11:54:02

@simonmondja.: Olvastam róla. De csak feltűnt Neked is, hogy hivatkozást nem tettek mögé (hogy honnan az információ)?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:55:40

@panelburzsuj: persze, én se gondoltam, hogy azt mind személyesen ellopta. De ennek a témának van itt egy szakértője, a Tölgyes. Mondjuk nem kedveled túlzottan...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:56:39

@CSENDES: az infót sorold a "kis színes" kategóriába...

CSENDES 2011.01.06. 11:57:47

@simonmondja.: Nem azt kétlem, hogy a Spiegel valóban ezt írta volna.
"Egy nyilvánosságra került, a budapesti amerikai nagykövetségről küldött távirat (amelynek kiszivárgása illeszkedik az utóbbi hónapok WikiLeaks-es kiszivárogtatásainak sorába, de a hetilap nem nevezi meg forrásként a WikiLeakset) például egy a Fidesz által szervezett demonstrációról, és a párt "erőszakos tüntetőkkel" ápolt kapcsolatáról szól. "
Tehát erre gondoltam.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 11:58:08

@Ordnassac: mit akarsz velük, Ordnassac? A lelki kapcsolatot javallanám... ha már... pl. Göncz Kinga...

Ordnassac 2011.01.06. 11:59:39

@Hepci: csak gondoltam teljessé teszem a felsorolást. ;-)X

panelburzsuj 2011.01.06. 12:01:44

@Hepci:

Na még egyszer: ha a táncoslábú nem tömi annyi hitellel a lukat fentről, az önkormiknál se lett volna annyi elhordható lent.

CSENDES 2011.01.06. 12:06:49

@panelburzsuj: Az "önkormik"-ból úgy hordták ki a pénzt, hogy kötvénykibocsátással és hitellel eladósították magukat és megterhelték az önkormányzati vagyont. Ehhez semmilyen táncoslábú nem kellett.

Ted Striker 2011.01.06. 12:07:56

Tovább a cinikus kivagyiság kommunikációs ösvényén:

Arra a kérdésre, hogy a 174 oldalas médiatörvényből 14 oldalt miért nem fordítottak le, az államtitkár azt mondta: ez a kákán is csomó keresése, mert az érdemi részt már lefordították.

www.stop.hu/articles/article.php?id=802234

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 12:07:58

@CSENDES:
Na, hát akkor illene felelősségre vonni az ilyen rágalmazókat.
De nagy csend van és hullaszag.

panelburzsuj 2011.01.06. 12:08:10

@Ordnassac:

Na, én is csak azért pendítettem meg a dolgot, nehogy még ezt a fejünkhöz vágja a multibérenc magyarellenes lakájsajtó, hogy a magyarok szándékait az is pontosan mutatja, hogy ezekért a Brüsszelbe delegáltakért Dzsúlia Robertszt meg Jessica Albát követelnek ...

cambridge.on 2011.01.06. 12:13:12

Kezd átmenni hisztériába a média törvény elleni küzdelem.

Ami még elfogadható: "A MediaPart azt kéri az európai médiumokhoz eljuttatott felhívásában, hogy “minden blog szerzője hagyjon az oldalán üres helyet egy – egy magyar újságíró által írt tartalmak közlésére”, “minden, az Európai Unió területén kiadott lap adjon ki (és juttasson el Magyarországra) egy külön a magyar piacra szánt verziót a kiadványából úgy, hogy azokban külön rovatban magyar nyelven (magyarországi újságírók által) írt cikkek jelenjenek meg."

Ami felháborító:"A francia lap arra buzdítja az Unió polgárait, hogy minden, lehetséges fórumon szólaljanak fel a magyar kormány képviselőivel szemben, különösen a magyar elnökség ideje alatt szervezett nyilvános szereplések és a Fidesz delegáltjainak Európai Parlamenti felszólalásai során, ezeket zavarják meg fütyüléssel, vuvuzelákkal és egyéb hangos eszközökkel."
Elfogadható lenne egy hasonló jellegű MAGYAR felhívás, hagy szokja Orbán is nép szeretetét. Egy külföldi laptól nem fogadható el ilyen, normálisan gondolkodó ember számára.
hirszerzo.hu/belfold/20110105_mediapart_piratebay_mediatorveny

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 12:13:45

@panelburzsuj: node akkor kitört volna az - önkormkáder - éhséglázadás. Hát akarhat ilyet józan ember (vö. dancing dick)?

panelburzsuj 2011.01.06. 12:15:25

@CSENDES:

Hogy az alapellátások ne dőljenek össze, ahhoz kellettek a táncoslábú hitelei. Hogy az önrészeket össze tudják kapirgálni, ahhoz is. Hogy az uniós pénzek mellé a megkívánt nemzeti aprót is odatehesse a kormányzat, ahhoz is kellettek a hitelek.

Nyilván nem mindig közvetlenül, pántlikázva.

Nem állítom azt, hogy mindez jótt tett velünk hosszútávon. Auzt viszont igen, hogy egy hitelekkel kipótolt költségvetésből többet lehet lopni, mint amikor minden fillért mindeki árgus szemekkel követ - mert a sajátjából adta be.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 12:16:44

@panelburzsuj: figyelik ezt a blogot az unijóban? Már biztos keresik a "f***kalap" adekvát megfelelőjét szuahéli nyelven is a Bauer Tamás vallon összekötői...

a-kis-herceg 2011.01.06. 12:17:04

@simonmondja.: arra gondolsz hogy hogyan lehet egy felvétellel egyszerre személyes adatot sérteni és bizonyítékot hamisítanai... biztosra mennek. mivel a kettő kizárja egymást, ebből az is következik, egyik biztosan "bejön"

panelburzsuj 2011.01.06. 12:24:14

@Hepci:

Emlékszel arra, hogy röhögtünk a bicikliző hollandusokon? "Ide nem gyűrűzik be!"

Na, azóta se nagyon változott a pálinkáskenyér-doktrína.

panelburzsuj 2011.01.06. 12:29:32

@Hepci:

Akinek van tehetsége a világsajtót marionettbábként ráncigálni, annak a törökadémia lehallgatása meg sem kottyan. Meg az onnan kiragadott részletek felfúvása.

Tessék következetesen alkalmazni a kamposórrú-konteót.

Szimba 2011.01.06. 12:31:29

@Második Szóló:

Azt gondolom, hogy ez az egész mégiscsak az, aminek látszik: elmaradott mucsai bunkóság.

Ted Striker 2011.01.06. 12:31:49

Az is szép lesz ha az elnökség kellős közepén csattannak el a pofonok:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/06/ket_es_fel_extraadobol_bajunk_lehet/

Rézvirág 2011.01.06. 12:35:28

Kedves Gábor, nem tudom, egy politológust mennyire érdekel egy egyszerű vidéki családanya véleménye, talán valamennyire mégis, elvégre én (is) volnék ugye a szavazó :-P

Na szóval olvasgatom én itt ezt a cirkuszt a médiatörvény körül, még magába a törvénybe is beleolvastam. De én, mint egyszerű vidéki családanya és szavazó állampolgár simán átgörgettem azt a részt, hogy ki mit hogyan felügyel és ki nevezi ki és milyen összetételű és stb, mert engem az érdekelt, hogy hogy akarják megvédeni a gyerekeinket, (és itt most egy pillanatra tekintsünk el attól az abszurd ötlettől, hogy nekem kellene őket úgy megvédenem, hogy a médiát újságostúl, tévéstűl, internetestűl, mindenestűl kiveszem a gyerekek életéből) és meg kell hogy mondjam, tetszik, amit olvastam. Nagyon tetszik. Ha beválik, megmondom őszintén, nem érdekel, hogy ezzel esetleg még milyen politikai csatározásokra is fel lehet majd használni. Nem érdekel. Tovább megyek: ez szerintem csak azt a szűk réteget érdekli, akinek a szakmája/hobbija a politika. Még tovább megyek: szerintem a hős szabadságharcot vívó médiát sem ez érdekli. Az érdekli őket, hogy ezentúl _feleslegesen_ erőszakos és felkavaró képeket nem közölhetnek, "csak" magát a tényt. Az érdekli őket, hogy talán délután nem adhatják majd le azokat a krimiket, amikben emberek elevenen égnek, vagy kukacok zabálnak egy hullát, és egy késő délutáni vetélkedő minden reklámblokkjába se tehetik majd bele, hogy hogy múlik ki Győzike kutyája. A negatív-pozitív kötelező aránynak is örülnék, ami megint csak nem azt jelenti, hogy nem mondhat be bizonyos negatív híreket, mert betelt a keret, hanem azt, hogy keresni kell a rossz mellé több jót, hogy kijöjjön az arány. De hát a jó hír unalmas, és hogy mindez beleférjen a híradóba, ki kellene onnan venni a bulvárt, az meg hát megint csak nem tetszik ugyebár ;-) Ezeknek én mind örülök (aki ezt nem érti, annak nincs nyiladozó értelmű gyereke, a média meg prüszköl tőle, de hát azt mégsem mondhatják, hogy tiltakozunk kérem, ez a fiatalságra csöppet sincs rossz hatással, csatába küldik hát a közéleti újságírókat, azok meg még el is hiszik, hogy itt most a szólásszabadság van veszélyben. Nektek meg van mit elemezni, a kommentelőknek meg szörnyülködni, hogy hát nem is tudják, akinek ez nem elég, az mitől ábrándul ki a "vezérből"...holott szerintem ez az egész nem erről szól. Meg nem is magyarellenes világösszeesküvésről. Ez arról szól, hogy a kormány levágott párat a média aranytojást tojó tyúkjai közül, aztán ezért ez a nagy felháborodás. (lehet felvetem a konteós blogban, hogy nézzenek már utána, hogy a legjobban sápítozó külföldi lapok és a Magyarországon is jelen lévő médiatulajok között nincs-e véletlenül valami baráti kapocs, ők vannak olyan fanatikusak, hogy talán végigbogarásszák a netet :-))
Na szóval, szerintem vannak olyanok, akiknek a politika és csatolt részei központi szerepet tölt be az életükben, és nekik ez most egy igazi csemege, de szerintem többen vannak olyanok, akiket a politika egyáltalán nem érdekel, és a politika annyiszor kiabált már diktátort Orbánra, hogy ezt már meg sem hallják, ellenben egy ifjúságvédelmi törvényt nagyon is üdvözölnek. Részemről azt mondom: hajrá! Én akkor csalódnék, ha meghátrálnának. Remélem volt annyi eszük, hogy minden vitatott paragrafusra fel tudnak mutatni egy európai példát.

panelburzsuj 2011.01.06. 12:37:12

@Szimba:

Akkor már csak azt kéne valahogy kivasalnunk TG-ből, hogy a politolgia mai állása szerint az elmaradott mucsai bunkóságot is le lehet-e váltani demokratikusan?

Szimba 2011.01.06. 12:37:26

@Hepci:

Ott cseszték el a kormányok, hogy a rendszerváltást úgy adták elő, mint a jóléti állam lehetőségét.

Akkor kellett volna nagyon visszafogni minden átalakítási, eladási, kiárusítási vonulatot, és akkor lehet, hogy biciklivel közlekednénk, de hosszú távon biztos jövőre számíthatnánk.

De egy hülye kisgömböc az egész ország, minden kell, aztán meg szétpukkad a hitelek, meg kölcsönök miatt. És sz@r sem marad belőle.

Szimba 2011.01.06. 12:38:52

@panelburzsuj:

Szerintem nem, de TG biztosan talál jogszerű megoldást. Egy ilyen szelíd ember hogy a búbánatos életbe választotta a politológiát?

cambridge.on 2011.01.06. 12:38:54

@Ted Striker: Azon gondolkodtam, miből erednek az ilyen értelmetlen megnyilatkozások és cselekedetek?
Annak fényében, hogy most olyan ember van hatalmon, aki életében még nem hazudott.
Lehetséges a változtatás, mondja a helyettes.
Szó sincs meghátrálásról, változtatásról, mondja a szóvivő.
Aki ráadásul az első kritikus hang gazdáját azzal szerelte le, nem érdekes mit mond, mert rossz társaságba keveredett.
Egyik nap nem változtatunk, másnap változtatunk, ha szükségesnek találják, mondja a kormányfő.
Elküldtük a fordítást, ja bocsi nem volt benne minden, mondja a kormány szóvivő.
Ahány megnyilatkozás, annyiféle magyarázat.
Mint egy óvodáscsoport, akik a kedvenc játékukat féltik, ha más is szeretne játszani vele.
Biztos, hogy kinőtték az óvodás szintet?
Szijj ártó esetében a válasz egyértelműen nem.
Ennyi baki, hibás megszólalás után meddig maradhatna helyén egy normális államban?
Meddig marad a helyén Magyarországban?

a-kis-herceg 2011.01.06. 12:42:38

a gazdasági hirek naivitását mindig csodálom, ahogy probalnak pozitiv energiát sugározni a vevőkbe...

lásd autóeladás.

1. kb 160ezerről esett le 40re... és az előző évhez képest nézik... na persze. igy is lehet.

2. a flottaeladás még csak kicsit zuhant. de a magán vevők gyakorlatilag eltűntek teljesen, ebből az okosok azt következtetik hogy nőni fog... én meg logikusan arra gondolok, hogy a közintézmények még csak most fognak padlót fogni (hisz adóból élnek... de egy évvel csuszva)

3. miért lenne törvényszerű ujra a sok autóvásárlás a szintentartás szellemében? az általános gazdasági helyzeten (erőn felül) lendülne? nyilván kizárt

4. a magán autók túlnyomó (akár 90%) része kb 10ezer autót külföldön vesznek a magyarok. ebben látni nagy tartalékot botorság. fordítva látom: ki az a pár luzer aki itthon helyez forgalomba autot... az nagyon mucsai.

CSENDES 2011.01.06. 12:44:30

@Ted Striker: Nem valószínű, hogy fél éven belül ledarálják, hiszen még nem indították el az eljárást, a másik két országnál pedig már elindították s eredmény még ott sincsen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 12:46:17

@panelburzsuj: azt tanultam a Mandineren, hogy a kilincsorr a trendi meghatározás. :)
Btw, egyre inkább kitűnik, hogy a nagy nemzetközi gerjedelemben összekeverednek az értelmes vélemények a hazai rímeket idéző jajveszékelésekkel...
Nehogy az legyen a vége, hogy addig we(ye)rik (a vasat), amíg nem melegebb lesz, hanem lekonyul...

a-kis-herceg 2011.01.06. 12:46:41

@Rézvirág: drága egyszerű szavazó átlagpolgár!

"szűk réteget érdekli, akinek a szakmája/hobbija a politika"

politika= KÖZÜGYEK.

ez nem úri huncutság. ez nem 4évenzte egyszer kötelez téged egy ikszelésre. hirtelen nem is tudom, hogy irigyeljem vagy sajnáljam a férjed...

van otthon rézfa is? azon terem a rézvirág? a rézfán fütyülőjét...

különvélemény 2011.01.06. 12:47:18

@Második Szóló:
Jó, egy ilyen listát félnaponta beszúr ide valaki.

Kezdjem el sorolni mik azok az elmúlt 8 évből, amik egy tiszta diktatúra képét vázolják fel egy idetévedt ufo számára?

Októberi rendőrbuli a fővárosban, "lesett a jelvény", "mi az a vipera", "vigyázz kamera" őszödi beszéd, népszavazási AB OVB ping-pong, Szilvássy és a titkosszolgálatok, VEKE-s csákó megfigyelése, és még folytathatnám, de akkor több muníciót adok a demagógoknak. :D

balfék 2011.01.06. 12:48:02

@Rézvirág: A kormány nem vágta le az aranytojást tojó tyúkot csak azt a saját ketrecébe zárta úgy hogy más még véletlenül se férhessen hozzá. Neked ez így jó az a te döntésed.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 12:49:06

@Szimba: a magyarok állítólag híresek arról, hogy külföldön a svédasztalos rendezvényeken még az asztal lábát is megeszik - de legalább elcsomizzák...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.06. 12:51:01

@különvélemény: műveleti terület. Tervezték a kiterjesztést (Letenye-Záhony átló), de idő/tehetség hiányában elmaradt. :)

cambridge.on 2011.01.06. 12:52:40

@Rézvirág: El lehet titkolni a szörnyű tényeket a gyerek elől.
Be lehet zárkózni az elefántcsont toronyba, ahol szellő sem éri.
De, egyszer csak felnő, és szembetalálja magát az élet viharával.
Olyan dolgokkal amikről nincs fogalma, nem magyarázták el neki hogyan fogadja, értelmezze őket.
Milyen egyszerű (nagyszerű) nevelési elv: nem nekem kell megvédenem a gyerekemet, hanem a kormánynak!

A távkapcsoló biztosabban működik. Legfeljebb elemet kell cserélni benne.

panelburzsuj 2011.01.06. 12:54:09

@cambridge.on:

Te is látod itt a kommentelés folyamatát. Egyes emberek kényszert éreznek arra, hogy minden "őket" (azaz a lelki táborukat) sértőnek vélt megszólalásra azonnak pattanjanak. Nincs stratégia, csak perctávlatú taktika.

Mondhatnám talán leugatási kényszernek. Kellemetlen, ha ez a pszichózis egy kormányzatot is el tud uralni.

különvélemény 2011.01.06. 12:55:23

@Ted Striker:
Na még egy sajtószoppantyú, ez egyre jobb. :)

balfék 2011.01.06. 12:57:35

@Rézvirág: Gondolod, ha Gyurcsány idejében az a média struktúra irányítás és felügyelet lett volna a Kossuth Rádióban bármelyik szerkesztő leadta volna az Őszödi beszéd vágott változatát? Na a most a jövő Őszödi beszédei maradnak ,majd titokban. Az apolitikusság(meg a félelem) segíti a politikust , hogy bármit megtehessen, még a legszörnyűbbeket is.

Szimba 2011.01.06. 12:58:39

@Hepci:

Ne is mondd! Egyszer kb. éhenhaltam, mert a csoport úgy rohamozta meg a svédasztalt, hogy a pincérek is gúnyosan mosolyogtak. Én meg annyira rühelltem az egészet, hogy gyorsan távoztam. Nem tartozom hozzájuk!!! Nem lenni magyar!!!!
Ez ment napokig.

Rézvirág 2011.01.06. 13:03:11

@a-kis-herceg:

Kár, hogy közügyek alatt mégis csak a politikát értik egyesek. Ezzel a törvénnyel kapcsolatban még vitát gyerekvédelem felől megközelítve nem hallottam, lehet, az fontosabb közügy lenne, mintsem hogy milyen összetételű a bizottság.
Az igazi közügyek nem az elefántcsonttoronyban vannak ;-)

Amúgy rézvirág:
kepguru.hu/hatterkepek/cimke/rezvirag

(épp ezt ültettem, mielőtt nevet kellett választani :-))

Szimba 2011.01.06. 13:05:42

@Rézvirág:

Drága vidéki anyuka! Nem arról van szó, hogy az ártatlan kisgyermekek érdekében született a média hatóság, hanem arról, hogy kizárólag egy párt (Fidesz) politikai, gazdasági stb. érdekei szerint jelenjenek meg a hírek.

Ez a gyerekek érdeke a "fedőneve" egy sokkal komolyabb akciónak.

Ugyanis a sajtótörvényt bármikor lehetett volna módosítani, szigorítani, részletesebbé tenni, a kutya sem ugatta volna meg, sőt a minőségre törekvést mindenki üdvözölte volna.

Viszont egy központi tánc és illemtanárt, ami a Szalai Annamari, azt úgy hívják, hogy cenzor.

Ted Striker 2011.01.06. 13:05:49

@cambridge.on: nekem van ilyen ismerősöm, tényleg nem volt tévéjük és Tamkó Siratón meg Halász Juditon nevelték fel a gyereket, csak akkor kezdődtek a problémák mikor oviba ment - nagyrészt egy hónap alatt asszimilálódott... és onnantól fogva már nem az ecki-pecki Tengerecki Pált mondogatta

különvélemény 2011.01.06. 13:10:16

@CSENDES: "Az "önkormik"-ból úgy hordták ki a pénzt, hogy kötvénykibocsátással és hitellel eladósították magukat és megterhelték az önkormányzati vagyont"

"Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint hosszú lejáratú önkormányzati adósságállomány összege 2005-ben 285 milliárd forint volt, ami 2006-ban 411 milliárdra nőtt."

Erre mondaná egy fideszes, hogy némá a szocik az utsó pillanatban eladósították az önkormikat.
Ja, hogy utána is nőtt, arra meg:
Akkora xart vettünk át, hogy kellett a hitel hogy ne legyen csőd.
:D

Szimba 2011.01.06. 13:13:32

@Ted Striker:

Ma már azért vannak magánóvodák, alapítványiak, idegennyelvűek stb. Jó pénzért akár egyháziba is mehet a gyerek, és garantáltan megóvják az ártatlanságát (vagy megtanul színlelni).

Sajnos a felnőttek világa ma Magyarországon, de külföldön is egészen másnak nevezhető, mint példamutatónak, tisztességesnek, erkölcsösnek. A gyerek előbb-utóbb megkérdezi, hogy a papa miért csókolgatja a szép szőke nénit anyu helyett, miért iszik (alkoholt:-) a földrajztanár, miért nyúlkál a szoknyák alá a plébános bácsi, miért fetreng a szomszéd fiú az utcán kábultan stb.

Szimba 2011.01.06. 13:14:21

Nekem miért mondja a szerver mindig azt, hogy error????

nyünyüge 2011.01.06. 13:15:29

nagyon off:

Az Udvaros Dorottya egyszerűen csúcs!!

film.indavideo.hu/video/f_nyugalom

melus79 2011.01.06. 13:15:36

@Rézvirág: Nekem kiskorú gyerekeim vannak,és a gyermekvédelemben dolgozom,és én is vidéken élek.:)De soha nem gondoltam úgy a médiára,hogy a kiskorú védelmét rájuk kéne bízni,egyszerűen egy gyerek ne üljön a tv előtt,amikor helyette van más.A szülőé a felelősség.Abból indulnak ki a törvény alkotók,hogy hány kiskorú láthatta délután az adott erőszakos/undorító/erkölcstelen jelenetet.Minek ül egy gyerek a tv előtt?Egy gyereket nem az fog a romlásba dönteni,hogy látta,amint kukacok esznek egy hullát,hanem az,hogy a szülői korlátozás hiánya lehetővé tette,hogy megnézze.És lövöldözős film nem fog gyereket gyilkossá tenni,hanem az,hogy agresszívvé nevelte.
Az iskolában is azért hülye a gyerek,mert hülye a tanár.Ne már!
És igaza van Szimbának,az ilyen jóindulatú embereket ez az indok győzi meg a törvény helyességéről,ami egye fene,üdvözölhető(mondom,engem momentán nem érint,mert napközben nincs is bekapcsolva a tv),de ez egy fedő tevékenység,ez a mézes mázas látszat.A "politika engem nem érdekel" című műsorszám,több mint érdekes,mert nem tudsz olyan területét mondani az életnek,amihez ne lenne köze.

különvélemény 2011.01.06. 13:18:32

@Szimba: "Nem arról van szó, hogy az ártatlan kisgyermekek érdekében született a média hatóság, hanem arról, hogy kizárólag egy párt (Fidesz) politikai, gazdasági stb. érdekei szerint jelenjenek meg a hírek."

Látom te fogalmaztad a törvényt, ha ennyire tudod mire fogják használni.
Én csak azt látom, hogy lehet így is, meg úgy is használni.

különvélemény 2011.01.06. 13:23:52

@Szimba: "Nekem miért mondja a szerver mindig azt, hogy error????"

Azért, mert már szűri a blogot a médiahatóság csak TG elfelejtette kirakni a monitored by logót. :D

Rézvirág 2011.01.06. 13:26:06

@balfék: Ezentúl valóságshowt gyártanak? :-)

excopp 2011.01.06. 13:26:53

@Ted Striker:
- nekem sincs tévém 2005. óta, mert nincs értelme
- a fontos infókat az ember leveszi a netről és az írott sajtóból (több forrásból) - a könyvtárszag hozzátartozik az életszaghoz
- a művészethez való hozzáférés ugyanilyen médiumokon kis kivitelezhető
- sajnos, teljesen, teszem hozzá, mert
- ezzel olyan közösségformáló helyek tűnnek el (gyengülnek meg), mint a mozi, a színház, a falusi kultúrházak, és horribile dictu, a kocsmák is, amelyek ma már a gyors lerészegedés színhelyéül, és nem találkahelyül szolgálnak

- sztem lehet tévé nélkül élni, még akkor is, ha mi magyarok megrekedtünk ezen a kevés választásos, predigitális szinten (a majdnem napi négy órai bámulással)

- amit viszont katasztrofálisnak tartok, az a virtuális világ első helyre türemkedése az életszagú (hullaszagú, füstös, égett olaj és zsírszag, estébé) világ elé, mert maga az emberi élet üresedik ki, enyészik el
- az emberek nem otthon halnak meg, hanem a kórházban (és ha otthoni a haláleset, perceken belül intézik, hogy elkerüljön ötthonról, a gyereket nem viszik temetésre, a férfiak nem sírhatnak, a véres baleset helyszínén nem állnak meg, mert összekenik a ruhát,) szóval

- média az egész világ
- közösség nélkül nincs jövő (vö: zoón politikon), valódi közösség pedig vezetéken és rádióhullámokon,wifin nem teremthető...

Rézvirágnak:
- úgyhogy én a magam részéről nem sokallom a véres jeleneteket, amelyek megjelenhetnek a tévében, vagy más médiumban (az illat hiánya miatt az illúzió úgysem lehet teljes), hanem a valódi életbeli dolgaink eltűnését, eltüntetését tartom katasztrofálisnak
- a valódi megoldáshoz tehát az irányított közvetítő - a médium - aligha segít hozzá...

különvélemény 2011.01.06. 13:28:32

@balfék:
"Na a most a jövő Őszödi beszédei maradnak ,majd titokban."

De szerencsére itt az Internet, próbáld ki majd egyszer! :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 13:29:34

Szerintem össze kéne fésülni valahogy a blogon elhangzott igényeket egy jó médiára.

- az igazi problémák legyenek benne...
- ne legyen benne semmi csunyaság...

Asszem, megvan a jó megoldás :

...Orbán vadiúj médiatörvénye
Támogassuk.

Második Szóló 2011.01.06. 13:29:37

@Rézvirág: "De én, mint egyszerű vidéki családanya és szavazó állampolgár simán átgörgettem azt a részt, hogy ki mit hogyan felügyel és ki nevezi ki és milyen összetételű és stb, mert engem az érdekelt, hogy hogy akarják megvédeni a gyerekeinket, (és itt most egy pillanatra tekintsünk el attól az abszurd ötlettől, hogy nekem kellene őket úgy megvédenem, hogy a médiát újságostúl, tévéstűl, internetestűl, mindenestűl kiveszem a gyerekek életéből) és meg kell hogy mondjam, tetszik, amit olvastam."

Azért szeretnék reagálni a hozzászólásodra, mert hasonló cipőben járunk. Én is vidéki, gyermekét nevelő szülő vagyok. Nekem is komoly tipródást okoz, hogy hogyan védjem meg a gyermekeimet a médiából áradó szellemi silányság és agresszió ellen, mert én is úgy gondolom, hogy komoly értékválság forrása lehet, amikor majd felnőnek. Én, ellentétben Veled, nem külső tényezőt keresek, amely hatalmi úton nyújt védelmet az egyszerű kis lelküknek, hanem próbálom más értékek iránt felhívni a figyelmüket: pl. a természet, a könyvek, a játékok és mesék, a mozgás szeretete, az állatok szeretete, a növények gondozása, hogy figyeljünk saját környezetünkre, kapcsoljuk le a villanyt, gyűjtsük szelektíven a hulladékot. Megteszi médiatörvény helyett a Parental Control a beltéri egység menüjében, vagy egyszerűen, hogy TV helyett leülünk sakkozni, kártyázni, rajzolni, vagy kimozdulunk a lakásból. Engem is bosszant, hogy az RTL klub főműsoridőben bele sugározza az arcunkba a valóságshow-ját, ahol egymás ellen áskálódnak, lerészegednek és folyton a bagófüst száll. A lehetőség, hogy átkapcsoljak a Discovery-re, vagy a Spectrum-ra, esetleg a Paprika TV-re, az enyém. A felelősség, hogy a gyermekeimet emberségre neveljem, szintén. Abban a pillanatban, amikor kiejteném a számon, hogy ezt egy hatóság feladata megoldani, deklarálnám, hogy lusta, épp ezért alkalmatlan vagyok a feladatra, amit magam vállaltam.
Még annyit tennék hozzá, hogy a TV-ben azért adnak kukacos hullát és véres széklábat, mert igény van rá, mert megelégednek vele a széles tömegek. Ebből él az írott bulvársajtó is. Én azt mondom, tessék elkapcsolni, vagy lemondani az előfizetést! Az iskolai lövöldözések, a narkós gyerekek és a leányanyák maga a valóság. Ne állítsuk, hogy jobb lesz majd a világ, ha valami idealisztikus képet lehet csak róla lefesteni, ha homokba dugjuk a fekünket. Hogy a valóságból mennyire vagyunk kíváncsiak azt döntse el mindenki saját maga, ne a Tartalomfelügyeleti Osztály!

panelburzsuj 2011.01.06. 13:33:25

@Rézvirág:

Az elvi alapú gyerekvédelem talán úgy nézne ki, hogy ha szavazni nem lehet 18 év alatt, akkor híradót se lehessen nézni. És akkor mindegy, mennyire véres a székláb, meg mennyia jó hír - a gyermeki leket nem rombolhatja.

És hogy mindez működjön, azt szülőt kéne áristomba dugni, aki a tiltás ellenére odaengedi a a híradó elé a felügyelete alatt álló kiskorút.

Sőt: miért ne lehetne azt jogszabályba tenni, hogy az anyuka lengesse a korhatár-karikákat tévézés közben? Ha egyszer közérdek ...

CSENDES 2011.01.06. 13:38:26

@különvélemény: A rossz válaszra error-t jelez, a nagyon rosszra pedig horror -t fog? (és esetleg ki is harap a képernyőről?)

különvélemény 2011.01.06. 13:42:58

@CSENDES:
Nem, kikapcsolja a gépedet és automatikusan küldi a csekket 25.000-25.000.000-ig. :)

Ted Striker 2011.01.06. 13:46:11

index.hu/kultur/media/2011/01/06/megiscsak_kell_majd_blogokat_regisztralni/

A médiatörvény szerint azok a tartalmak regisztrációkötelesek, amelyek informálnak szórakoztatnak, oktatnak, valamilyen szerkesztési elv alapján működnek, és gazdasági céljuk is van (hirdetési vagy más bevételek révén).

Ez blog véleményem szerint szórakoztat és oktat egyszerre, szerkeszti őket TG, és a jobb felső sarokban a következő olvasható: "Az oldal kizárólagos támogatója a KÉSZ Csoport"

Szóval hanyas vagy Gábor?

CSENDES 2011.01.06. 13:46:39

@panelburzsuj: A ma reggeli M1 híradó napi kis "jó" híre az volt, hogyan exportáljuk az anyaméheket. Miért ne nézhetné meg a gyermek az új médai tv. ízlése szerint összerakott híradót? Németországban vagy Olaszországban(? ebben nem vagyok biztos) a gyermekeknek külön csatornája van (ősztől ez lesz az M2 nálunk), s lesz híradójuk is talán. És abban csak méhecskés hírek lesznek. Maximum rossz hírként, hogy az iskolai szünet tárgyévben egy nappal rövidebb lesz, mint az elmúlt évben.

Szimba 2011.01.06. 13:46:55

@különvélemény:

Nem kell fogalmazni, csak olvasni.
Van néhány tulajdonsága, amiről azonnal látható a cél.

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 13:47:40

@különvélemény:

Igen, pont ez a baj a médiatörvénnyel, hogy így is és úgy is lehet használni. Ha ez nem lenne baj, akkor egyetlen paragrafusból állna a jog-rendszerünk: 1§: A kormány azt csinál, amit jónak lát.
De ha ettől eltekintünk, akkor engedélyezni kéne a szabad lőfegyvertartást is, azzal sem lenne semmi baj, hiszen egy lőfegyvert "erre is és arra is lehet használni".

különvélemény 2011.01.06. 13:49:08

@simonmondja.:
De előbb a píárját találjuk ki, hogy mit mondunk, ha ez van, mit, ha az, hajlandóak vagyunk módosítani, vagy sem, stb.

Mert előfordult már, hogy gond volt egy törvény kommunikációjával kapcsolatban, bár már nem emlékszem mikor.

Valamint le kéne zsírozni SP-vel is, mert akármit nem szokott csak úgy aláírni.

:)

Makita 2011.01.06. 13:51:42

Nem tudom, valaki említette-e már a mai Kornai cikket a nol.hu-ról? Érdemes elolvasni!

Szimba 2011.01.06. 13:52:13

@Második Szóló:

Erről van szó! Egyetértek!

CSENDES 2011.01.06. 13:52:31

Kavarodás a hiányadat bejelentésekor

Orbán előbb a vártnál magasabb, 3,9 százalékos költségvetési hiányról beszélt, később a szóvivője az elvárt 3,8-ra pontosított.

Szimba 2011.01.06. 13:53:27

@Zoltchy:

A fő baj, hogy akik használják, azoknak nem hiszek már.

Második Szóló 2011.01.06. 13:56:42

@különvélemény: ideidézheted Gyurcsány összes bűneit, de vállalhatatlan brand-et Orbánék csináltak az országból. Amikor Orbán azt mondja Európában, hogy a magyarok végre a saját kezükbe vették az ügyeiket, manapság már mindenki a maszturbálásra gondol...

különvélemény 2011.01.06. 13:57:28

@Szimba: @Zoltchy:

Na ja, de ismerve a fideszt, ez csak azért lett teletűzdelve hatalmas baromságokkal, mert nem szeretik a bonyodalmakat, lásd SP.
Azt feltételezni, hogy innentől aztán teljes cenzúra lesz, meg diktatúra, legalább annyira nem reális, mint azt állítani, hogy soha sem fognak vele visszaélni.

CSENDES 2011.01.06. 14:00:15

NOl hír szerint az LMP rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi.

panelburzsuj 2011.01.06. 14:01:55

@CSENDES:

Logikus tovvábbvezetése a gondolatnak: ne az egyes műsorszámok, hanem egész csatornák legyenek korhatárosak.

És a felnőttcsatorna tartalmi felügyeletére akkor pont jó a szokásos bírósági út (mindenki a maga viszi a vásárra a bőrét és maga védi az érdekét), a gyerekcsatornák ellenőrzését meg ki lehet szervezni valami anyukaszervezetnek. Még akor i bőven el lehet mókázi azon, hogy mekkor a disznóság 14 éves tartalamat 12 éves karika alá csalni ...

CSENDES 2011.01.06. 14:02:47

@Zoltchy: A címe Számvetés (Kornai). Vagy Makita címét kérdezed?:-))

CSENDES 2011.01.06. 14:07:30

@panelburzsuj: De hát az M2 gyerekcsatorna lesz. Mindez azt jelenti, hogy a többi meg nem lesz gyermekcsatorna.
Anyukák pedig, akik tömegével szülik a 3-as ikreket, a népességnövelés érdekében, illetve a 40 szolgálati évet letöltő ifjú nagymamák (akik egyébként a 3 gyermektől idegösszeroppanást kapnak, vagy/és öngyilkosok lesznek) lengetik a karikát a TV előtt.

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 14:07:54

@különvélemény:

Én meg azt feltételezem, hogy a törvény alkotói felnőtt, felelős, hiteles politikusok, akik mindent előre (ad absurdum: 8 évre előre) megtervezett program szerint tesznek.
Ha ilyen törvényt látok, jogomban áll megijedni.

Ergosum 2011.01.06. 14:09:25

Baromi képmutató érvelésnek tartom, amikor azért helyesli valaki ezt a förmedvény médiatörvényt, mert "védi a gyermekeket".
Ne tessék bébiszitternek használni a tévét és rögtön nem kell a Hatóság, akire álszent módon áthárítható a szülői lustaság.

Nekem három gyerekem van (a legnagyobb 12 éves), és ha a mesenézés (nem ker.tévékből!) a program, akkor az esetek többségében ez családi program is egyben, mert az én gyerekeim bizony belekérdeznek a látottakba. Magyarán nem azért néznek mesét, mert én pihenni akarok, vagy épp krumplit pucolni és kényelmesebb, ha a gyerek addig elfoglalja magát a tévézéssel.

A legnagyobbal kifejezetten meg szoktam nézetni a drogosokról, extrém emberekről készült összeállításokat, hogy utána beszélni lehessen ezekről a sajnos ma már napi életszituációkról.

Arról nem is beszélve, hogy aki a Hatóságtól várja, hogy a gyereke nyugodtan bámulhassa a kereskedelmi tévék adásait a lelkecskéje sérülése nélkül, az hogyan védi ki az interneten található anyagok káros hatásait? Ugyanis már alsós iskolásoktól elvárás az internet rendszeres használata.

Szimba 2011.01.06. 14:11:46

Hoppá!

OV mégis hajlandó módosítani a médiatörvényt!

nol.hu/belfold/orban_hajlando_lenne_modositani_a_mediatorvenyt

panelburzsuj 2011.01.06. 14:12:09

@CSENDES:

Akkor ezt megoldottuk! ... :)

különvélemény 2011.01.06. 14:16:51

@Szimba:
Ja, ezt sejtettük.
Bennem már tegnap megfogalmazódott, hogy az egyetlen menekülési útvonal, hogy majd az eu átnézi, mi meg átnézzük a kifogásaikat.
Ezzel időt nyernek és még sem mondtak semmit.

Ordnassac 2011.01.06. 14:16:53

index.hu/kultur/media/2011/01/06/megiscsak_kell_majd_blogokat_regisztralni/

"Koltay András az Index kérdésére azt válaszolta: jelen pillanatban még nem lehet megmondani, hogy mely tartalmakat kell regisztrálni a hatóságnál és mely tartalmakra terjed ki a hatóság jogköre."

*sóhaj*

Gábor: vajon a szerződésed a KÉSZ-szel beletartozik ide?

Rézvirág 2011.01.06. 14:18:17

@melus79: Nézd, ti ezt látjátok fedő tevékenységnek, én meg pont fordítva.

Annyira tudtam, hogy az jön majd, hogy minek néz a gyerek TV-t, nem kell az, ki kell dobni a távirányítót az ablakon, stb. (Mintha a média csak a TV-ből állna. Azt áruljátok már el nekem, hogy az internetet hogy iktatom majd ki az iskolás gyerekem életéből, hm?) Hát persze. Ez lenne a megoldás? Van a nulla színvonalú TV műsor vagy a semmi? Nem lehetne esetleg, hogy legyen abban a TV-ben valami jó is? Miért olyan nagy tragédia, ha azt szeretném, hogy egy délutáni vetélkedő vagy egy kora esti tehetségkutató reklámszünetében kimehessek úgy pisilni, hogy mire visszajövök, ne kelljen az ajánlókban leadott jelenetek miatt a 6 éves gyerekemnek szexuális felvilágosítást adni? Ez miért jelenti azt, hogy a gyerekem egyfolytában TV-t néz? Nem néz TV-t egyfolytában. Viszont amit megnézünk, azt tök jó lenne csőretöltött távirányító nélkül a kezemben, nyugodtan megnézni. Mi lenne, ha nem kellene a távirányítót a szekrény tetején tartani, vagy mindenféle kódokkal agyonprogramozni? Mi lenne, ha a TV normálisan működne? Mi lenne, ha amikor felvetem ezt a kérdést, nem lennék rögtön olyan szülőnek beállítva, akinek a gyerekeit a TV neveli? Ez a két véglet létezik csak? A gyerekemet természetesen én nevelem és én felelek érte. Ez egyértelmű. Még azt sem kérem, hogy a média segítsen. Csak annyit várnék, hogy ne tegyen keresztbe.

Írta itt valaki, hogy a való világot (nem a műsor :-)) tükrözi a TV. Komolyan? Egy híradó után az embernek az élettől is elmegy a kedve, annyi negatívum ömlik rá. De ez nem a valóság, mert hiányzik a pozitív fele. A világon történik annyi pozitívum is, mint negatívum, miért sulykolják az emberek fejébe, hogy nem? Nézd meg, hogy rácsodálkozott mindenki, hogy ez milyen összetartó ország, amikor jött a vörös iszap...nahát, ilyet...pedig ilyen alapjáratban, tapasztalom nap mint nap, már ha hajlandó vagyok észrevenni. Ó, persze dögunalom, hogy pl. egy vidéki óvodában összefognak a szülők, kifestik az ovit, karácsonykor jótékonysági vásárt rendeznek és a bevételből játékokat vesznek a gyerekeknek, de ha rendszeresen hallanának ilyet, talán másoknak is eszükbe jutna, hogy igen, ezt mi is meg tudjuk csinálni, vagy nem csodálkoznánk, hogy jééé... a bajban az emberek segítenek a másikon...nahát. Vagy ha szakmai sikereket is hangsúlyosabban kommunikálnák, az ember akkor se érezné úgy, mintha egy rakás szerencsétlenség közé született volna. Ha azt mondják, hogy tessék a rossz hírek mellé jókat is tenni, azzal nem eltorzítják a valós képet, hanem pont helyreteszik.

A politikát meg én tettem a helyére az életemben. Pár éve még bújtam az összes napilapot, hírcsatornát, elemzést, még aktivista is voltam, csatáztam a polidilin, de megmondom őszintén: meguntam. Minden vita valahogy ugyanarról szól és ugyanaz a vége. Megértettem a másik oldal logikáját de egyetérteni nem tudok vele. Unom a sztereotip válaszokat, unom, hogy tudom előre, hogy ki mit fog válaszolni. A magyar átlagnál szerintem még most is nagyságrendekkel jobban képben vagyok "közügyek" terén, de ma már ha gépközelbe kerülök, akkor az e-mailek után először a gasztro blogokat és a kertészkedős, gyereknevelős topikokat nyitom meg, a politika elvesztette a varázsát, nem érdekel. Továbbra is tartom a véleményem: ez a médiatörvény körüli balhé túl van politizálva, túl van elemezve, túl van lihegve, és tartok tőle, hogy a végén a gyerek is ki lesz öntve a fürdővízzel.

Ordnassac 2011.01.06. 14:18:42

@Második Szóló: ilyen alapokra nem volt nehéz még vállalhatatlanabb brandé tenné Magyarországot, ezt azért valljuk be...

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 14:18:59

@Szimba:

Pedig az EU neki nem a főnöke.
Lehet, hogy új oldaláról fogjuk megismerni Viktort?
Eddig csak azt láttuk, milyen arroganciára képes a hatalom megszerzése érdekében. Ha ez így megy tovább, azt is megtudhatjuk, milyen megalkuvásokra képes azért, hogy megtartsa.

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:19:25

@Rézvirág: @balfék: @Szimba:

a média tv ről még 1 utolsó.

a tv től ne várd hogy helyetted nevelje a gyerekedet, vagy akár az egész társadalmat...

naivitás ilyet belelátni.

viszont egész biztos lehecc benne, hogy a hatalom koncentráció a célja... az pedig káros az egészségre.

különvélemény 2011.01.06. 14:19:25

@Zoltchy:
Nálunk ilyet feltételezni abszurdum.
Megijedni meg állampolgári jogod... egyenlőre. :P

Szimba 2011.01.06. 14:19:41

@Ordnassac:

Ne idegesítsd! Van elég baja!

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:20:59

@cambridge.on: :) ja látom vannak a rézfütyülőnél felelősebb választópolgárok. mondhatni átlagon felüliek:)

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 14:23:26

@különvélemény:

Erről egy mondás jutott az eszembe. A Városháza-park falán láttam, az egyik NENY-re írva:
"A demokráciában lehet mondani, hogy demokrácia van. A diktatúrában kötelező."

panelburzsuj 2011.01.06. 14:24:38

@Ordnassac:

Mint az öreg, aki a jégesőben karót ragadva maga is csépelni kezdi a szőlőt: "Hát lássuk Uramisten, mire megyünk ketten?! -- "

?

Ordnassac 2011.01.06. 14:25:14

@Zoltchy: tegyük inverzzé!

"Egy demokráciában lehet azt mondani, hogy nincs demokrácia. Egy diktatúrában nem."

;-)

Szimba 2011.01.06. 14:25:42

@Ordnassac:

Nem mostanában kell leadnia a könyve kéziratát?
Meg a cikket az éves politikai évkönyvbe?

Ordnassac 2011.01.06. 14:27:04

@Szimba: kérdés, hogy milyen könyvről van szó. Az MPR-tankönyvnél tudomásom szerint megvárják az új alkotmányt.

A cikk jogos.

Bár ezekre Gábor tudna választ adni. Addig csak okoskodunk.

Szimba 2011.01.06. 14:28:33

Tudós emberek! Adjatok valami értelmes választ arra, hogy Amerikában, Svédországban miért hullanak százával a madarak?

A stressz érte őket magyarázatot nem fogadom el. Engem is folyamatosan ér stressz:-((

Viszont legutóbb Csernobil után voltak hasonló jelenségek ugyancsak Svédországban.

Ki robbantott, mit robbantott, miért nem vallja be????

Rézvirág 2011.01.06. 14:28:53

@Második Szóló: Na, erről beszélek...borítékolom, még vagy 10 ilyen komment születik még: ha szeretnék békésen megnézni egy híradót, akkor már lexarom a gyerekemet, a gyerekemet a TV neveli, én ugyan sosem társasozom, kirándulok, ültetek virágot, megyek játszótérre, uszodába, focipályára, látogatóba barátokhoz, színházba, moziba, könyvtárba, koncertre a gyerekkel, nem olvasok neki se verset, se mesét, könyveket a kimondhatatlan nevű dínókról, csak felveszem neki a győzikesót végtelenítve, azt beteszem, oszt leültetem elé. Részemről ennyi a gyereknevelés, és szeretném, ha a nagyra becsült Annamária kötelezné rá Győzikét, hogy néha olvasson fel valami mesét is, ne nekem kelljen má azzal is bajlódani. Na.

panelburzsuj 2011.01.06. 14:29:26

@Ordnassac:

Rájöttem: az egész médiaszabályozósdi mögött a könyvkiadók állnak. Ők azok, akik döntően a tartalomért fizettetnek - és mégse vonatkozik rájuk a tartalomszabályozás ...

Konteó rulez! ... :)

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:29:54

@Rézvirág:

a képek gyönyörűek. de te nagyon naiv és sérülékeny lélek vagy. tudatosabban. a politika=közügy témát pont azért dobtam be hogy segítsek.

de szumma: neked elég azt tudni, hogy a Szövetség az lxarja a gyerekeidet, lopni-csalni-hazudni (saját pártjuk embereik és pénztárnokaik érdekében) + maga a hatalom a céljuk...

a többi körítés.

Szimba 2011.01.06. 14:30:24

@Ordnassac:

Tényleg! Írta is, hogy az új alkotmányra várnak. Az meg 1 év.

különvélemény 2011.01.06. 14:32:55

@Rézvirág: "A világon történik annyi pozitívum is, mint negatívum, miért sulykolják az emberek fejébe, hogy nem?"

Mindegy mit írsz, mert egyeseknél beragadt a lemez az: "erre van igény" mondatnál.

Persze ez nem magyarázza, hogy az angoloknál miért lehet normális gyermekműsorokat adni, nálunk meg miért kell pokemonokat betiltogatni.
Biztos az angolok a legkulturáltabb emberek a földön, lásd a focimeccseiket.

CSENDES 2011.01.06. 14:33:45

@Szimba: A (z extrém) hideg miatt netán???

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:34:14

@Második Szóló: @panelburzsuj: ja ja a gyereknevelésért CSAK-A-SZÜLŐ a felelős.

a társadalomban hiányzó dolgokért pedig CSAK-A-FIDESZ+ a zemberek is mind. tegyetek érte...

CSENDES 2011.01.06. 14:34:39

@Szimba: Bocs, most látom csak, hogy tudós embereket kérdeztél.:-))

panelburzsuj 2011.01.06. 14:35:28

@Szimba:

"Engem is folyamatosan ér stressz:-(("

De nem tudsz röpülni. Még akkor se, ha a hátadat időnként tollasnak is érzed ...

balfék 2011.01.06. 14:35:50

@Rézvirág: Akkor talán kellet volna egy olyan szabályozás, amibe nem lehet belekötni, és a célját is eléri.

CSENDES 2011.01.06. 14:36:11

@Rézvirág: Hisz magad írtad, hogy nem olvasol fel sem verset, sem mesét. Akkor tehát nem bajlódsz vele.

stargate 2011.01.06. 14:37:18

Üdv!

Bár nem szorosan a médiatörvényhez kapcsolódik,(arról azt gondolom, hogy nyárig még simán fogváltozni,picit elkapkodott lett...), az érdekelne, hogy ha a kormányt valamilyen módon belekényszeríti-akár az unió - abba, hogy vonja vissza a külön(multi)adót, a nyugdíjpénztári törvényeket, bankadót stb és tegye azt amit az IMF követel, vagyis járulékemelés, adóemelés, nyugdíjcsökkentés stb... akkor az miért is lenne jó nekünk? Akár hosszútávon is?

panelburzsuj 2011.01.06. 14:37:46

@a-kis-herceg:

Pontosítsunk: ahol nem a szülő felel a gyerekért, azt falanszternek hívják. A magyar klasszikusok legalábbis.

különvélemény 2011.01.06. 14:38:05

@Ordnassac:
Mondták is páran, hogy nincs demokrácia, ki is lőtték a szemüket...

Második Szóló 2011.01.06. 14:39:10

@Rézvirág: a vörösiszapról, meg az összefogásról honnan tudsz, ha nem a médiából. Az RTL a ValóVilág3-mal 76 milliót szedett össze jótékony célra 2004-ben. Nyiss a pozitív esetekre is, ne csak a negatívat halld meg!

panelburzsuj 2011.01.06. 14:39:45

@panelburzsuj:

(Ot volt valami olyasmi, hogy nem szabad puskát meg kardot mutogatni akárkinek ... )

Szimba 2011.01.06. 14:41:30

@különvélemény:

Amikor majd a jó gyerekkönyveket elkapkodják, mint a cukrot, és a csicsás hercegnős, meg Barbys giccseket nem vásárolják a gyerekeknek, akkor bizonyára a tévében is a minőséget fogják nézni, keresni a szülők.

De jelen pillanatban a nézőszám akkor emelkedik, ha a bugyuta valóságsók, meg az idétlen lövöldözős, vagy még borzalmasabb édeskés kislányhülyítő animációk következnek.

Tehát a hirdető ezekre a nézett csatornákra csap le, és fizet a reklámokért. A csatorna pedig nem a vallási műsort vagy a színvonalas ám nem nézett filmet adja, hanem azt amelyik a pénzt hozza.

Ezzel lehet nem egyetérteni, sőt!

De ha egyszer valami üzlet, kereskedelem, akkor nem az az út, hogy megtiltunk valamit, hanem emeljük a nevelés, oktatás színvonalát.

CSENDES 2011.01.06. 14:41:39

@stargate: Ilyen nem fog történni, bár bizonyos válságadók (mint a telekom adó) elég neccesnek hangzik, de ebből megállapítás (tehát teher) cirka a ciklus végére lehet. Addigra reméljük, hogy csinálnak is valami érdemlegeset.

különvélemény 2011.01.06. 14:41:58

@a-kis-herceg:
Dehogy csak a fidesz, csak OV a felelős, mivel ő a tejhatalmú ura az összes fideszesnek.

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:42:09

@Szimba: "Amerikában, Svédországban..."

egyszerű. a madarak felülről meglátják a kommunista svéd és amerikai politikát... és elmegy az élettől is a kedvük. egyébként is a spekulatív kapitalizmus az utolsókat rúgja...

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:43:10

@különvélemény: a telj(feles szájú) arca max... egyébként más csóválja... ugyhíjják pénztárnok (vagy oligarcha stb)

Szimba 2011.01.06. 14:44:36

@CSENDES:

Nem, nem fagytak meg!!!!!!! Csupán 500-asával lepottyantak a földre.

@panelburzsuj:

:-)))))

Te sem vagy bijológus vagy ornitológus:-(

CSENDES 2011.01.06. 14:44:49

@különvélemény: Egyébként hány páran voltak? (már egy is sok, de többről nem tudok).

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:45:35

@stargate: ??? nem értem. miért lenne jo? ha vki rákényszerítené a kormányt hogy kormányozzon? és ez leginkább az ország gazdaságára értse? hm szerintem ez nekünk jo lehetne...

Második Szóló 2011.01.06. 14:47:16

@Rézvirág: erre: "itt most egy pillanatra tekintsünk el attól az abszurd ötlettől, hogy nekem kellene őket úgy megvédenem, hogy a médiát újságostúl, tévéstűl, internetestűl, mindenestűl kiveszem a gyerekek életéből"
Csak azt tudom írni, hogy gyereket többféleképpen lehet nevelni. Másképp is, mint ahogy fent írod. A magad szemszögéből nyilván igazad is van. Kérdés, hogy a magad szemszögén túl tudsz e lépni, és megérteni, hogy a gyermekednek a TE, vagy a HATÓSÁG szeretetére van szüksége. Ha a tiédre, akkor TE VAGY A HATÓSÁG. Remélem érted, és nem félreérted!

Szimba 2011.01.06. 14:47:17

@a-kis-herceg:

Höhö!

És a halak? Azokból is csak egy bizonyos fajta pusztult el. Az meg alulról látta a kapitalizmus bukását?

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 14:47:24

@különvélemény:

A szemkilövésnek semmi köze a demokráciához. Az szakszerűtlen rendőri intézkedés volt.
Vagy te életszerűnek tartod azt, hogy a gonosz Gyurcsány Ferenc telefonon utasította Kovács 43 István főtörzsőrmestert, hogy szándékosan szembe lőjön? Valószínűbb, hogy egy gyenge kiképzéssel és nulla gyakorlattal rendelkező rendőr a törvényesnél jobban megijedt a - békés tüntetők által feléje dobált - fél kilós kockakövektől.
Így születik a demokrácia. A rendőrség megtanulja a szakszerű tömegoszlatást, a tömeg pedig a szakszerű tüntetést. 50 évig nem volt ilyen, egyiküknek sincs benne gyakorlata.

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:48:09

@Szimba: szerintem

vagy szekta terjed köztük és így követtek el tömeges öngyilkosságot

vagy a gps döglött be: "fordulj le ahol lehet... menj lefelé 1500 métert" kopp kopp puff "mégse, most fordulj inkább fel"

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:48:50

@Szimba: a halak már csak következmény... enniy madár halálát én se tudnám elviselni...

Szimba 2011.01.06. 14:49:57

@a-kis-herceg:

Mégiscsak szeretnék médiatörvényt! És legyen benne az az alpont, hogy a blogokon kommentelők az avatarjukat legfeljebb évente egyszer cserélhetik!:-(((

melus79 2011.01.06. 14:50:36

@Rézvirág: A nagyjával egyet is értenék,és szép is lenne,ha erről szólna a dolog.Csakhogy,két részre bontva a dolgot:a kereskedelmi tv-k világa ez.Tetszik,nem tetszik,az egész világon így működik.A ker.tv-k híradóit,úgy negyed évente teszteljük a férjemmel.Nevetve leülünk,hogy na,ma hányan haltak meg.A nevetés nem a halottaknak szól,és inkább kínunkban történik,és akkor újra úgy döntünk,hogy oké,nem kell továbbra sem nézni.Van másik!-hogy egy klasszikust idézzek.És van távirányítóm.-ez a szabad választás az enyém.Még.
A másik,hogy bármennyire is hihetetlen,de tényleg nem erről szól ez a törvény sem.Mert akkor nem így írják meg.Ez nem rólunk szól,ez az ő hatalmi pozíciójuk megerősítése miatt van.
Érdekes,nálam pont fordítva történt.Évekig az átlag szintjén érdekelt a politika,választások körül kicsit jobban,de 3-4 hónapja kiakadtam a sok förmedvényen,amit ez a kormány véghez vitt.És elkezdtem mélyebben utánajárni,olvasni dolgoknak.Pont ez a célja ennek a törvénynek is,a hatalmi pozíciójuk erősítésén túl,hogy te meg én,meg mások,ne gondolkozzunk,készen,fogyaszthatóan megkapjuk,amit ők adni akarnak.Ne gondolkodj,majd ők megmondják a tutit.A 21.században?Nevetséges.
Hát ezért nem zavar engem a való világ,meg a celebbaromságok,mert nem nézem őket,de az sem érdekel,ha más igen.Akinek erre van igénye,nézze.A kezemben a távkapcsoló(jó,ég,mikor is volt?)és elkapcsolok.
Nálunk Minimax megy,ha megy,a Paprika tv,és a Deko az én kedvencem,meg a Spektum és a Nat.geo.Ennyi.
Szimpatikus,amit írsz,és nem gondolnám,hogy a tv neveli a gyerekeidet,csak arra az anomáliára hívtam fel,lehet,hogy kéretlenül,a figyelmedet,hogy miről is szól - szerintem - ez a médiatörvény.

CSENDES 2011.01.06. 14:51:14

@Szimba: Nem is azt állítottam, hogy megfagytak. De a lezuhanásuk egyik lehetséges okának gondoltam a hideget. Tudod (bár Neked macskáid vannak), létezik olyan, hogy a madarak nem repkednek nagyon nagy hidegben (gondolom ők is fáznak). Lehet, hogy hirtelen jött nekik a hideg (pl útra keltek egy melegebb áramlattal és hirtelen beleütköztek egy nagyon hideg áramlatba). Vagy a nagy hideg és a hosszabb megtett út miatt elgyengültek és nem találtak élelmet. Nem kell folyton robbantgatásra gondolni.

a-kis-herceg 2011.01.06. 14:51:48

@Szimba: nem értelek... káprázik a géped?

avatar zivatar zavatar

nézd meg az avatáram...

különvélemény 2011.01.06. 14:51:58

@Szimba:
Nem bakker, képzeld Thomas a gőzmozdonyt vesznek!

Pedig ott nincs OV, de hidd el, hogy oda tudnak hatni a tévékre 25 milkás bírság nélkül is, mert ott brit tévék vannak, akiket érdekel, hogy hülye lesz e a brit gyerek, vagy sem.
A retek meg a másik tévé xarik rád nagy ívben, így nekik kell a bírság. (nem a törvény, mielőtt kitalálnád, hogy nekem tetszik)

Szimba 2011.01.06. 14:52:21

@Szimba:

Valamint mégiscsak szeretnék cenzúúúúúúrát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

CSENDES 2011.01.06. 14:53:29

Tessék egy lehetséges magyarázat Greenfo:
"A tömeges madárpusztulás pár nappal azután történt, hogy a szomszédos Arkansas államban nagyjából ötezer feketerigó pusztult el. A madarak tömegében hullottak az égből Beebe városkára, szilveszterkor. Az elpusztult madarak közül a legtöbb pirosvállú csiröge volt. Ennek a fajnak a példányai éjszaka viszonylag rosszul látnak, vélhetően fáknak és épületeknek repültek, miután megzavarodtak.

Az arkansas-i hatóságok még várják a laboratóriumi vizsgálatok eredményeit - közölték helyi tisztségviselők. A hatóságok szerint a madarak megijedtek a szilveszteri tűzijátékoktól, és az éjszaka ellenére repülni kezdtek. A sötétben rosszul látó feketerigók ezután fáknak, házaknak és egymásnak csapódtak, és elpusztultak. Az előzetes vizsgálatok szerint a madarakkal fizikai sérülések végeztek."

stargate 2011.01.06. 14:54:57

@CSENDES:
Hát nem akarom védeni a kormányt, de én jobban örülök annak, hogy nem engem sarcolnak, hanem akár a multit akár a bankot...
És hogy ez az Eu-ban miért nem tetszik? Persze oké, hogy akár a bankszektorban akár a multik között is van érdekeltsége egyes Uniós vezetőknek, de megint ott tart a dolog, hogy mit ne csináljon a kormány...
Végre nem rosszabb a helyzet (na jó a médiatörvény módosításra szorul, na de az legyen a legnagyobb gond) megállt a zuhanás, rendben, hogy ezt más országok máshogy látják, de azért mindig a mi bőrünk a jéghegy csúcsa, az mondja meg az igazat...

CSENDES 2011.01.06. 14:56:19

@CSENDES: És még egy. az amerikai földtani intézet szerint a tömeges madárpusztulás nem ritka a természetben.

Rézvirág 2011.01.06. 14:56:24

@a-kis-herceg: "Hatalom koncentráció a célja"

Olyan nagy szavak ezek, kisherceg...még ha így is van, tudod mit, ha ég a ház, nem kezdek el kiabálni a tűzoltóval, hogy vegye le a saras bakancsát, ne piszkolja már össze a szőnyegemet! Arról persze lehet vitatkozni, hogy éppen ég-e a ház...:-)

Szerintem ég.

(Ettől függetlenül szerintem nem az, vagy ha igen, egészen más a célja. Lehet, hogy naiv vagyok, de szerintem a legnagyobb naivság azt hinni, hogy a média világszerte ilyen mértékben aggódik azért, mert a baloldal (a jobbikra ugyan gondolni se merek :-)) nem kapott képviseletet valami magyar médiahatóságban...ugyanmár)

Szimba 2011.01.06. 14:56:50

@különvélemény:

Thomas!
Magyarországon viszont talán valami magyar mesekönyvsorozatot kellene...

A bírság, a szabályozás egyáltalán nincs ellenemre! Már írtam, hogy a sajtótörvény módosítását helyeseltem volna.

A központosított médiahatóság viszont nem azonos ezzel!

Ez csak takarózik a gyerekek érdekeivel, de nem erről van szó, hanem csupán a média narancsszínűvé tételére.

különvélemény 2011.01.06. 14:56:53

@Zoltchy:
Jajj ne nyomd ezt kérlek!

A jelvényleesés is csak véletlen volt, meg hogy ezt még a pofádba is mondja a kapitány, akit utána mindenféle dicséretben részesítenek, meg a viperák (amit a kapitány még életében nem látott) véletlenül ott volt mindnél.

Tényleg rádférne egy jó kis diktatúra, az kirántana a lila ködből egy pillanat alatt.

Szimba 2011.01.06. 14:59:31

@CSENDES:

Utálom én is a tüzijátékot.

A tömeges madárpusztulás természetes?????

stargate 2011.01.06. 14:59:50

@a-kis-herceg:
Na nem kell felkapni a kérdőjeleket :)
Kormányozzon, kormányozzon, csak ne azt csinálja amit csinál.....

CSENDES 2011.01.06. 15:01:56

@stargate: Nem kell védeni a kormány intézkedéseit, és nem is lehet, mert ha igaz a hír és a telekom adó ténylegesen uniós direktívákba ütközik (ezt írja az egyik sajtótermék, hivatkozva arra, hogy más nagyobb ország ellen is eljárás van már emiatt), akkor tényleg gáz, és nagyon nagy hiba, hogy kivetették. Ennyi. És meg leszünk büntetve a több nagy országgal egyetemben (már akik kivetették).

Szimba 2011.01.06. 15:02:06

@Rézvirág:

Hát, nem neked találták ki a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszót.:-(((
A 3T való neked, meg Kádár János.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.06. 15:03:11

@stargate: "én jobban örülök annak, hogy nem engem sarcolnak, hanem akár a multit akár a bankot..."

Budapesti villamos
"Padlóra köpni tilos!"
Én ezen csak röhögök
és a plafonra köpök....

(gykv. - onnan meg majd lecsöpög;)

stargate 2011.01.06. 15:04:48

@CSENDES:
Hát szerintem nem gáz...
Én fizettem azért már annyit,hogy nem bánom ha az Unió megorrol ilyenért az országra és hátha mégis átmegy és ők is fizetnek arányában legalább annyit mint amennyit én fizettem...

CSENDES 2011.01.06. 15:06:01

@stargate:A telekomadó ügye a legtisztább, abban nem nagyon védhető a magyar álláspont – érzékeltette az esélyeket egy neve elhallgatását kérő brüsszeli informátorunk. A négy különadó közül egyedül a telekomszektor adóztatásáról van ugyanis egy uniós irányelv, amely kiköti [7], hogy kizárólag bizonyos adminisztratív és szabályozói költségek (főleg engedélyezések és szabályozói funkciók) fedezésére lehet adót kivetni speciálisan a távközlési cégekre, és a tehernek objektívnek, átláthatónak és arányosnak kell lennie, vagyis az ágazatra kirótt adókból befolyó bevételt lényegében csak az ágazat szabályozásának költségeire lehet felhasználni. Márpedig a magyar telekomadó nem ilyen:(Index) Az Európai Bizottság már eljárást indított Franciaország és Spanyolország

stargate 2011.01.06. 15:07:44

@1.szolo -2014;):
Ja, mert idáig nem hárítottak át ám mindent akár ha az Uniós normának vettem pl. banki lakosságra kiterjeszthető költségeket nézem...
Amúgy meg egy próbát ez akkor is jobban megér, mint mindig azonnal minket abajgatni...

cambridge.on 2011.01.06. 15:08:52

@CSENDES: Összeesküvés elmélet szerint nem háznak,hanem UFO-nak ütköztek.
Az amerikai cenzúra nem engedi a hírt teljes valójában közölni, ezért kitalálnak mindenféle fedősztorit.

Ergosum 2011.01.06. 15:09:04

@Rézvirág:
Szerinted miért nem a Dörmögő Dömötör, az Ifjúsági Magazin, a Minimax, a TVPaprika, a Deko, stb. tiltakozik a médiatörvény ellen?

A fidesz az elmúlt hónapok alatti törvényalkotási gyakorlatával, a különböző intézkedéseivel, a megfélemlítésre és a diszkriminatív válaszlépésekre utaló magatartásával előhozta az emberekben szunnyadó paranoid hajlamokat. Ezért aztán nagyon nehéz a médiatörvényből azt az üzenetet kiolvasni, hogy pusztán csak a védenék a gyermekeinket.

A Híradó meg szerintem már műfajából adódóan sem gyermekműsor, akár a Hírtv-ben, akár az ATV-ben nézed meg.

CSENDES 2011.01.06. 15:09:20

@stargate: Az azért gáz, mert vissza kell fizetni, kamatostól.

stargate 2011.01.06. 15:10:51

@CSENDES:
Továbbra sem értem, hogy ez miért akkora probléma, olyan régóta vagyunk már az Unió bögyében, hogy nehogy már ettől a falnak menjenek...
Ha ráadásul más ország is hasonló cipőben jár akkor meg pláne miért mi vagyunk a fekete bárányok?

a-kis-herceg 2011.01.06. 15:12:47

@CSENDES: és az uj média törvény szabadította fel a sajtót... innentől hallunk is a madárpusztulásokról. de szigorúan a 20% rossz hírbe számít!

CSENDES 2011.01.06. 15:12:49

@cambridge.on: Amennyiben UFO-nak tekinthető (a madarak szempontjából mindenképpen) a tűzijáték...

stargate 2011.01.06. 15:13:51

@CSENDES: Mondjuk a még be nem szedett adót nehéz lesz...
Ha meg lesz/van amit vissza kell fizetni, akkor meg örülhetnek sokan, hogy végre lesz adóemelés, meg járulékemelés,meg nyugdíjcsökkentés......

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 15:14:34

@stargate:

Mindig minket abajgatnak, mást nem tudnak. A különbség csak abban van, hogy ki, milyen ideológiát gyárt hozzá, illetve a nép mit, miért hisz el.

CSENDES 2011.01.06. 15:15:42

@stargate: Miért nem olvasod el amit írok? Franciaország és Spanyolország ellen már folyik az eljárás ugyanezen ok miatt (telekomadó)

a-kis-herceg 2011.01.06. 15:16:59

@Rézvirág: :)))) bruhhahhaha nagyon jo hasonlat.

ok sorban: a ház ég. eddig megegyeztünk. a zorbán sündörög a hár körül... és oltja a tűzet.
láttad az egészséges erotikát? (idén már nem lehet vetíteni, de hátha korábban...) amikor a tűzoltó CSINÁLJA a tűzet + OLTJA BENZINNEL...

naqgyon jooo a hasonlatod... nagyon jooo : tökéletes.

CSENDES 2011.01.06. 15:17:34

@a-kis-herceg: Nem. A Hírszerő ezt kiegyenlítve úgy írja majd. Tömeges madárpusztulás. Jó hír, hogy csak ötszázan voltak az elhullott madarak. A többi 1500000 madárnak semmi baja nem történt:-))

különvélemény 2011.01.06. 15:18:31

@stargate:
Vannak hivatásos rettegők, ezen nem tudsz változtatni.

stargate 2011.01.06. 15:19:58

@CSENDES: Dehogynem olvasom,pont azért írom, hogy mégis valamiért mi vagyunk a legrosszabbak. A Franciák sokkal előbb elindították, valamiért mégis a Spanyolok is megpróbálták?

Ergosum 2011.01.06. 15:19:59

@Szimba:

2012 előtt???
Viccelsz?
Hát persze, hogy természetes.
Már az ősi maya naptár és Nostradamus is megmondta, hogy az arkansasi pirosvállú csirögékkel kezdődik. Meg volt valami vers is, amiben 500 bizony repülve ment, lángsírba vagy hova, de egy sem tudta mondani, hogy miért.

CSENDES 2011.01.06. 15:20:40

@stargate: Ez hál istennek eddig csak 60 milliárd. Ennyi ami necces. ezt nem kellett volna kivetni. De befejeztem, mert látom, mindenképpen egyirányú a logikád. Én csak azt mondtam, lehettek volna olyan körültekintők. Főleg, hogy több mint a fele Képviselő az Unióban Fideszes. Mi a szart keresnek ott, főleg Pelczné, aki uniós adószakértőnek mondja magát. Miért nem szólt, hogy ezt nem lehet? Fijjúk figyi, telkom adót ne bármi mást lehet.

különvélemény 2011.01.06. 15:22:14

@CSENDES: "A telekomadó ügye"

Bakker, egy pillanatig úgy olvastam hogy telekommandó. :D

Már én is kezdek meghülyülni. :)

a-kis-herceg 2011.01.06. 15:22:54

@CSENDES: igen ám, de van egy nagy különbség.

1. mi tudunk visszamenőleges adókat is... ha nem fogják be fizethetnek 1867-től...

2. ha eltörlik mi ujra, de szigorúbban meghozzuk...

3. ha sokat pofáznak feloszlatjuk a bizottságot...

velünk sehogyan sem lehet "kibabrálni"

stargate 2011.01.06. 15:24:05

@Zoltchy:
Na ebben pontosan , szó szerint egyetértek.
Ki mit hisz el, mennyire befolyásolható...
Annyi észrevétel, hogy valamiért ez az abajgatást a saját bőrömön, valahogy mindig baloldali főszereplőnél éreztem a legjobban ésfájdalmasan...

Rézvirág 2011.01.06. 15:24:45

@Második Szóló: OK, nyitok, majd valamelyik nap megnézzük a gyerekekkel a való világot, biztos pozitív élmény lesz.
De viccet félretéve: gyűjteni más műsor (mondjuk egy tehetségkutató) keretében is lehet, az, hogy abban az évben egy valóságshow volt a palettájukon a gyűjtésre legalkalmasabb, hát ... ezt a bizonyítványt én nem tenném az ablakba...de ők tudják.

Ami pedig a vörös iszapot illeti: nézd, szerintem ezzel kapcsolatban a média java része normálisan működött. Bemutatta, hogy mi történt, voltak helyi riportok, közvetítették, hogy mi hogy áll, és segítségre ösztökéltek mindenkit. Azt gondolom, hogy a tényszerű tájékoztatás akkor is megtörtént volna, ha bemutatják a kerteket, házakat, utcákat, hogy mi maradt utána, riportokat szemtanúkkal, sérültekkel. Vagy? Még az állattetemek is beleférnek. De azt videón megmutatni, hogy egy szerencsétlen füle hegyéig vörös kutya vonyítva vergődik, miközben az állatorvos próbálja beadni neki az altató injekciót...szerintem jobb és baloldalon egyaránt egyetértünk abban, hogy ez felesleges hatásvadászat, a tragédia enélkül is érzékeltethető volt. Az ilyen felvételeknek is megvan a helyük, de az szerintem nem a délutáni hírműsor.
Ugyanígy véres székláb mutogatása nélkül is lehet tényként közölni, hogy xy feldarabolta a testvérét. szerintem. Ha már más említésre méltó nem történt aznap az országban.

a-kis-herceg 2011.01.06. 15:25:07

@Rézvirág:

www.youtube.com/watch?v=-kuoqwTOo30&feature=related

4:20-nál... egy egyszerű vidéki anya mondja:

"...kommandálja a poroltóit! ...ahol megjelenik egy tűzoltó, ott tűz lesen hamarosan..."

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 15:26:16

@stargate:

Ha nem lenne cenzúra, mondanám is, hogy ez miért van, de hát itt nem lehet.

a-kis-herceg 2011.01.06. 15:29:45

@Rézvirág:

ezzel sem értek egyet. miért kellene a tragédiát jobbnak vagy rosszabbnak láttatni... szerintem nem örülnél ha a tömegszerencsétlenség halottai helyett bevágnának lakodalmi tortát menyecsketánccal, hogy ne szomorodjunk nagyon el...

ahol halál van, ott pusztulás van. sajnos jobb tudni.... de ha nem akarsz ezekről tudni, akkor nézzed az mtv2 gyerekműsorait a gyerek híradókkal.

stargate 2011.01.06. 15:30:42

@CSENDES:
Valóban lehettek volna körültekintőbbek, meg az előző kormány is odafigyelhetett volna jobban... ugyan már.
Idézet:
"Azokon lehet a legjobban nevetni, bármelyik oldalról való is, aki annyira elfogult, hogy nem látja a fától az erdőt és kb. mindent elhisz fenntartások nélkűl, amit kedvencei állítanak."

Ergosum 2011.01.06. 15:32:09

@stargate:

Próbálták elmagyarázni Orbánéknak, hogy ne tessenek már állandóan fejjel a falnak menni, mert zavar minket a sok törmelék, meg amúgy is, ott van az ajtó pár méterrel odébb. Tessék kopogtatni, oszt várni.
De Orbánék megmutatták a magyar virtust, a sok törmelékből meg a porszem most került a nagy EU-s gépezetbe.

balfék 2011.01.06. 15:32:46

@Rézvirág: Mi van , ha éppen a vergődő kiskutya látványa ébreszt rá az adakozásra?

Ted Striker 2011.01.06. 15:35:29

időközben törlődtek a youtube-ról a az UD ZRt-s felvételek...

stargate 2011.01.06. 15:38:11

@Ergosum:
Ja tényleg, másnak szabad nekünk nem...
Mi kicsik vagyunk, várjunk csak, meg egyáltalán mit akartok...
Próbálták elmagyarázni :))

Rézvirág 2011.01.06. 15:38:44

@melus79: Hehe..majd megunod te is ;-)

Ami a "förmedvényeket" illeti, neked is csak azt tudom írni, hogy a tetteket nem lehet kivenni a körülmények közül. Maradva a korábbi hasonlatnál: állatira idegesítene, ha valaki végigdzsalna sáros bakanccsal a szőnyegemen. De ha éppen ég a ház, akkor nem szólok rá a tűzoltóra, hogy mégis hogy képzeli, ki látott még ilyet, nahát, hát vegye már le a csizmáját, mielőtt bemegy a nappaliba!

És kisherceggel ellentétben szerintem még véletlenül sem a tűzoltó gyújtotta fel, és vízzel oltja (nem elektromos tűz, és nem olaj ég a serpenyőben, csak hogy elébe menjek a köv. poénnak :-P), és igen, valszeg ami épen marad a tűz után, az xarrá ázik és állati nagy kupi lesz, de ha ennek az alternatívája az, hogy porig ég minden, akkor inkább a tűzoltó a saras bakancsával, én amondó vagyok.

CSENDES 2011.01.06. 15:39:14

@stargate: Miért? az előző kormány kivetett telekomadót?
Azt hittem, hogy ez FIDESZES tabudöntögetés, legalábbis ezzel hencegett a kormányfő.

Rézvirág 2011.01.06. 15:41:03

@Ergosum: Talán mert a Dörmögő Dömötör nem ad ifjúságra veszélyes tartalmat? :-D

CSENDES 2011.01.06. 15:41:22

@stargate: Ha idézel, azért azt nem árt megemlíteni, hogy honnan, miből az idézet. Különben úgy járunk, mi műveletlenek, hogy tátott szájjal, párás tekintettel hallgatjuk Schmitt Pál beszédét a férfias kézfogásról, amiről kiderül hogy egy gyermekversike.

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 15:42:28

@különvélemény:

És vannak hivatásos pártoptimisták is. Ezen sem lehet változtatni.

Rézvirág 2011.01.06. 15:42:40

@a-kis-herceg: :-DDD
(ami jó, az jó, de a hasonlat nem áll :-P)

különvélemény 2011.01.06. 15:43:33

@Zoltchy:
Így igaz, de rettegni sokkal xarabb, mint optimistának lenni. :)

balfék 2011.01.06. 15:44:36

@Rézvirág: Eszembe jutott valami, bár te még erről nem hiszem ,hogy sokat tudnál. Vajon hány ember életét mentették meg azok a döbbenetes fotók és filmfelvételek amit a hadicenzúra próbált eltitkolni sokáig a világ és legfőképp az anyaország polgárai elől a vietnámi háborúban . Igazi sokkot okoztak az USA-ban, ami beindította a háború ellenes mozgalmakat.

stargate 2011.01.06. 15:44:49

@CSENDES:
Ha legalább valakinek az előző kormányból-bárkinek- lett volna annyi esze, hogy legalább elgondolkodjanak egy ilyen típusú különadón, akkor most őket próbálnám "nem megvédeni".
Csak nehogy azzal gyere, hogy ők ezt tudták előre azért nem léptek ilyen útra. Dehogy tudták...

Ordnassac 2011.01.06. 15:45:12

@balfék: nyugodj meg, hamarosan itt lesz tölgyes és elmagyarázza neked, hogy Elek valójában SZDSZ-közeli (most már LMP-alapítósága miatt is).

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 15:46:12

@különvélemény:

És vannak hivatásos pártoptimisták is. Ezen sem lehet változtatni.

stargate 2011.01.06. 15:46:20

@CSENDES:
Hű de belekötünk mindenbe, tényleg telibe talált az idézet :))))

stargate 2011.01.06. 15:48:38

@Zoltchy:
Ja igen, ha mindent rossznak látunk,meg úgyis csak minden el van tolva, na az aztán az élethez való hozzáállás...
Akkor már inkább az optimista realizmus...

Ergosum 2011.01.06. 15:49:01

@Rézvirág:

Ügyes próbálkozás:))

De ha a híradókból is ilyen módon szeded ki a lényegi infókat, akkor nem is értem mi a bajod:)

CSENDES 2011.01.06. 15:50:59

@stargate: A bankadót nálunk az előző kormány vezette be. lassan mondom, hogy Te is megértsd. A mértéke volt szerényebb, mindössze 50 milliárd. Most ez éves 200 milliárd. Mond az Neked valamit, hogy eltűnt a bankok nyeresége? Tehát elvett a kormány ebben az évben 130 milliárdot (törtév) és nem kap egy kanyi-vas társasági adót sem, mert az csak pozitív adóalap után járna annak 19%-a mértékig, mivel a 10%-os csökkentett adó csak 500 millió forint adóalapig érvényes. A bankoknak meg azért efelett szokott lenni a pozitív adóalapjuk.

Ergosum 2011.01.06. 15:52:00

@stargate:

Az előző társaság még a hülyeséghez is túl hülye volt. Le is lettek váltva.
Most meg örömködhetünk annak, hogy végre van egy tudatosan hülyeséget lépő kormányunk. Hurrá. Legyünk optimisták.

különvélemény 2011.01.06. 15:52:06

@Ergosum:
Történt valami említésre méltó?
Nekem nem tűnt fel.
Picsog a média? Úgy szokta.
Szerencsére, ahogy azt az illetékes EU-s szóvivő is elmondta, ezek politikai nyilatkozatok, az EU mint intézmény elhatárolódik tőlük, ők majd megvizsgálják a törvényt és kialakítják az álláspontjukat.

Rézvirág 2011.01.06. 15:52:21

@a-kis-herceg:
Nem kell eltitkolni a szerencsétlenséget. Be kell mutatni a szerencsétlenséget.
Szerintem két malomban őrlünk.
Szerinted ha egy tömegszerencsétlenségnél elmondják, hogy mi történt, hány halott, hány sérült, bemutatják a roncsokat, az nem elég? Mert szerintem elég. Ennyiből bőven megérti mindenki, hogy mi történt, és meg is ráz mindenkit, aki érez. Eddig egyetértünk?
Szerintem viszont letakart holttesteket mutatni, akiknek a fél lába kilóg a lepel alól...vagy véres gyerekcipőket...az már felesleges. Aki enélkül nem érzi, ezzel sem fogja. Vagy?

És nem helyette kell vidám képeket mutatni, hanem (nem közvetlenül) előtte, utána, mert az élet ilyen. Van benne tragédia és boldogság is. Ha csak az egyik oldalát mutatják be, a kép torz lesz. Ha csak a jót mutatják be, akkor is torz lesz, ebben gondolom egyetértünk. Akkor miért nem értünk egyet abban, hogy ha csak a rosszat mutatják be, akkor is torz lesz?

Rézvirág 2011.01.06. 15:53:51

@balfék: akkor nekünk már rág rossz...

panelburzsuj 2011.01.06. 15:55:20

@Rézvirág:

"szerintem jobb és baloldalon egyaránt egyetértünk abban, hogy ez felesleges hatásvadászat"

Na, ebben nem fogsz soha pontosan mindig minden esteben ugyanúgy egyérteni a jobb és bal szomszédoddal sem, nemhogy "oldalak" között. Hog ypontosan hol húzódik a határ "objektív tájékoztatás" és feleleges hatásvadászat".

És ahogy nem tartunk népszavazást minden egyes filmkockáról, ugyaolyan abszurditás azt gondolni, hogy egy erre felkent hatóság kevésbé vitatható és vitatott döntésekre képes. Nem a ritkább szélső esetekben, hanem a sokkal gyakoribb "éppen a határon" szituációkban.

Még az is előfordulhat, hogy a médiahatóság nem a tiltásért, hanem a "gyengekezűségért" fog sokkal gyakraban kínos helyzetbe kerülni. Szóval nagyon kétélű fegyvert kovácsolt most magának a kormányzat.

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 15:56:10

@stargate:

Inkább realista optimizmus. De az nem azt jelenti, hogy fenntartás nélkül mindent elfogadunk. Én is realista optimistának tartom magam. Éppen ezért, nem tartom helyesnek, ha valakinél az optimizmus a realizmus fölé kerekedik. És ebből nem következik, hogy mindent rossznak látok.

stargate 2011.01.06. 15:57:15

@CSENDES:
Na akkor meg mi az a duma a baloldalról, hogy ez a bankadó szörnyű, ha egyszer ők vezették be? (annak idején egy másik fórumon felháborodtak sokan amikor arra reagáltam, hogy bank adó nem olyan szörnyű, hisz az előző kormány kezte el)
Most meg márbüszkék rá. (Ez a lassan mondom, hogy Te is megértsd nagyon ismerős :)
Bankok nyeresége eltűnt ,na ne már? Na akkor végre kivonulhat az országból az a bank amelyiknek nem éri meg,maradjon akinek ez megfelel. Ja, hogy ezt a 3 évet simán kibekkelik ameddig tart az adó és ki lesz vezetve?
Azért téged is vezetnek szépen...

CSENDES 2011.01.06. 15:57:55

@stargate: Ha most leszocizol (ezt már egy páran megpróbálták) blogosan felrúgom az etikettet. Látszik, hogy most kavarodtál ide, nem ismersz, fogalmad sincs, hogy csak az eszemet használom. Egyébként, ha visszanéznél június környékére, akkor is írta móla, hogy ennek az lesz az eredménye (bankadó), hogy nem lesz társasági adó bevétel. És akkor az a kérdés, hogy jól jár, vagy jobban jár-e az ország, mintha maradt volna az 50 na jó, emeljük fel 70-100 milliárdra, s marad társasági adóban még a pozitív adóalap 19 százaléka. Egyébként a Költségvetési Tanács is (milyen naivak voltak szegények) már akkor jelezte, lehet nem lesz jó a két ügylet szaldója. De nem, áterőltetjük, mert OV kitűzte a 29 pontban.

Zoltchy (törölt) 2011.01.06. 15:58:09

@stargate:

Inkább realista optimizmus. De az nem azt jelenti, hogy fenntartás nélkül mindent elfogadunk. Én is realista optimistának tartom magam. Éppen ezért, nem tartom helyesnek, ha valakinél az optimizmus a realizmus fölé kerekedik. És ebből nem következik, hogy mindent rossznak látok.

Második Szóló 2011.01.06. 15:58:11

@Rézvirág:
Nem mondtam, hogy nézz a gyermekeddel valóvilágot, sőt inkább lebeszélnélek róla. Én is elrettentő példaként hivatkozom rá, amelynek volt karitatív oldala is. Arról is lebeszélnélek, hogy híradót nézz vele, amíg meg nem érti, ami benne megy. Az internetre se menjen fel, amíg nem verted a fejébe, hogy ott is vannak cukros bácsik. Menjetek inkább kutyát sétáltatni! Vidéken jó a levegő, és annyi másról lehet közben beszélgetni.

Amúgy, a tehetségkutatók is valóságshow-k, csak úgy megsúgom...

Hogy miért a valóvilágban gyűjtöttek? Mert annak van megfelelő nézettsége, ami olyan mint Orbán Viktornak a felhatalmazás. 2-3 óra alatt gyűjtenek annyi pénzt, mint a köztévé egy hétvége alatt...

Ergosum 2011.01.06. 15:58:51

@különvélemény:

Aha, csak picsog a média és csak politikai nyilatkozatok?

Nézd a szőnyegbombázás azért szerintem is túlzás lett volna.

stargate 2011.01.06. 16:00:31

@Zoltchy:
Hűha...És még azt írod, hogy "És ebből nem következik, hogy mindent rossznak látok. "
Bocs, hogy szóltam...

különvélemény 2011.01.06. 16:00:51

@Ergosum:
Nem én mondtam, hanem valami eu-s szóvivő a tévében.
Tudjuk, hogy az elemzés lesújtó lesz, de majd akkor vakargathatja a fejét a mi Viktorunk, addig csak csipog a média.

balfék 2011.01.06. 16:09:34

@Rézvirág: Tudod mit, hallgasd meg a Kossuth Rádiót ott nincsenek képek!

Ergosum 2011.01.06. 16:10:28

@Rézvirág:

Mert a JÓ oldal bemutatása a te feladatod. Szerintem.

Most demagóg leszek és sarkítok is, bocsi.
Vannak olyan szülők, akik rendszeresen és brutálisan verik a gyereküket. Te nem teszed, hanem szereted őket, vigyázol rájuk, foglalkozol velük. De azért, hogy a gyerekedben ne legyen egyoldalú a kép, nyilván nem fogsz nevelő célzattal havi egy napot brutál nappá tenni, csak azért, hogy....

Rézvirág 2011.01.06. 16:11:34

@balfék: az ilyesmit bele lehet tenni pl. napilapokba, (nem címoldalra), ma már fel lehet tenni a youtube-ra, akkor is elérik a céljukat, ha nem mutatják be a délutáni, kora esti híradókban.

Amúgy elérik? Nem érik el. Manapság ennél sokkolóbb, durvább képek keringenek, és hol vannak a hatalmas, politikusokat térdre kényszerítő háborúellenes tüntetések? Hol? Az embereknek már nem éri el az ingerküszöbét egy felkoncolt gyerek sem, mert napi szinten ömlik rá a brutalitás. Nemrég elővettük az öcsémmel a réges-régi videófilmeket, még a videó hőskorából, tudod, azokat az alábeszélőseket. Ma már szétröhögtük magunkat azokon a filmeken, amiket anno félig csukott szemmel néztünk. Ami ebben a vonatkozásban vicces, de sajnos a valós eseményekkel kapcsolatban is így van. Ha már politikai veszélyekről beszélünk, szerintem sokkal veszélyesebb az az állapot, hogy a média jóvoltából (bár ez szerintem nem volt célja, ez csak következmény) ma már az általad leírt reakció nem működik + "fasiszta" szó hallatán az átlag magyar állampolgárnak már először az ugrik be, hogy na ki nem tetszik már megint az MSZP-nek?....

stargate 2011.01.06. 16:12:30

@CSENDES: Gondolatban sem fogalmazódott meg bennem, hogy leszociználak,pontosan ezért írtam idézetet is.
Attól, hogy most keveredtem ide, nem biztos, hogy rosszabb vagyok bárkinél is.Mire ez a megkülönböztetés? Nem jöhet ide csak úgy valaki?
Az eszedet használod más meg valami mást? Ezt nem értem...
Most állok neki visszanézni, hogy megállják-e a helyüket az általad leírtak, hogy feltudjam venni a vitát veled...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.06. 16:12:32

@stargate: Csakhogy az töredéke volt a mostaninak, fix időre tervezték, és egyeztetve lett az érdekeltekkel.

panelburzsuj 2011.01.06. 16:13:22

@Rézvirág:

Hogy pozitív hírt is mondjak: ha mégiscsk sikerül minden adót kihipózni és szépen megfésülni, annyira dögunalmasá fog válni a tévézés, hogy a jónépek többet fognak mással foglakozni. Egymással, gyerekkel, internettel, olvasással, sétálással, alvással ...

+18: állítólag a nagy amerikai áramszünet kimutatható születéshullámot produkált. Itt a nagy szakmai kihívás Szalai Annamari előtt: milyen médiamódszerekkel lehet kedvet csinálni a népszaporodáshoz?

balfék 2011.01.06. 16:13:47

@különvélemény: Az mi , valami frissítő?:-)

stargate 2011.01.06. 16:14:53

@vinczej:
Tényleg ez már mindent megmagyaráz...

különvélemény 2011.01.06. 16:16:09

@Rézvirág: "Ma már szétröhögtük magunkat azokon a filmeken, amiket anno félig csukott szemmel néztünk."

Alligator
www.imdb.com/title/tt0080354/

Ma már természetfilmnek is elmenne. :)

CSENDES 2011.01.06. 16:16:45

@stargate: Ki mondta, hogy a bankadó szörnyű (szerintem sok), s nem keletkezik több állami bevétel (vagy meglehetősen csekély mértékben (egyébként ha jól értem az éves bevétel így szaldójában 70 milliárd lett 130 kivetett bankadó és 0 társasági adó szaldójaként, míg az eredeti terv az volt 50 milliárd, s szerintem 80 milliárdot lehetett volna a társasági adóból) .
Szóval nem keletkezett több bevétel, mintha egyébként hagyták volna nyereségesen működni a bankokat (ami a bedőlő személyi hitelek, csökkenő/tiltott vállalati hitelkihelyezés mellett már-már csodaszámba megy).

Befizették volna, mondván ez a törvény szerinti, s nem érezték volna megpumpolva magukat, mert mindenkire egyformán érvényes a dolog. Nem kezdenék el szépen lassan áthárítani a terheket sunyiban.
De kellett a PR tevékenység a FIDESZ-nek, még ha egyébként kiderülne utóbb, hogy nincs eredménye, mert a sok sül p-t azt mondja, fizessenek a gazdagok (és a szegények! mert a szolgáltatók terhe előbb utóbb rájuk hárul ez is tény lesz hamarosan, és ezt veheted nyugodtan fenyegetésnek, én is annak veszem).

Ez kb a bankadó.

Nézhetünk mást is. A multik megadóztatása sem zavar, mert bár az idióta ogy képviselők elszólták magukat, de nem érhető tetten a sunyi törvényalkotás, mert a CBA ún. "frencsájz" rendszerben működik, tehát nem egy tulajdonosi kör. Nem fogható rá tehát, hogy azért mert magyar nem kell fizetnie, nem tartozik az adó hatálya alá, egész egyszerűen azért, mert nem egy tulajdonosi kör vezeti az üzleteket, tehát a bevételük nem összesíthető, csak ún. beszerzési társaságot alkotnak, ezzel megszerezve bizonyos kedvezményeket, egy szerény haszon (beszerzési költség csökkentése) céljából.

Úgyhogy nem mondhatod, hogy nem próbálom megérteni a kormányzati szándékot, mindössze azt állítom, sok hülyeséget csinálnak, s feleslegesen kínos perceket szereznek maguknak s nekünk is. De ha Te ezt úgy éled meg, neked jó (ez volt a cél), legyen Neked. Mára ennyit gazdaságtanból.

CSENDES 2011.01.06. 16:18:43

@különvélemény: Hrr! nem haragszom ám, nagyvonalú vagyok, mint OV.:-))

CSENDES 2011.01.06. 16:21:05

@stargate: Aranyos vagy, de ezt azért mondtam, mert egyesek azt mondják, hogy propaganda beszéd az agitproptól. Nem kell visszanézni, de megtisztelsz, ha foglalkozol a bejegyzéseimmel:-))

CSENDES 2011.01.06. 16:28:43

@panelburzsuj: Egymillió gyermek hiányzik. Ov csak nem vállalhatja mind az egymillió megcsinálását? Kinevezi a gyermekcsinálási miniszterelnöki megbízott Szalai Annamáriát, aki tesz róla, hogy legyen gyermekáldás. Leoltja a villanyt!

stargate 2011.01.06. 16:29:21

@CSENDES:

(Megpróbálok idézetet belinkelni, melyik baloldali politikus mondta,közvetlenűl a bankadó bevezetése után, hogy az szörnyű.)

Köszi a gazdaságtan előadást.

Tudod mit, tényleg elérték a céljukat úgy élem meg, hogy jobb lesz nekem.

Rézvirág 2011.01.06. 16:30:14

@Ergosum: A jó bemutatása az én feladatom? Hát ez jó. Persze. Akkor lenne igazad, ha rosszat csak a médiában látna, ellensúlyozandó azt a rózsaszín szappanbuborékot, amit én fújok köré.
Ezzel ellentétben benne él a való életben, ahol történnek jó dolgok és vannak rosszak, van benne betegség, emberek meghalnak, megsérülnek, kórházba kerülnek, ellopják a biciklit, a földekről a termést, hazudnak, verekednek...köszi, de van nekem ellensúlyozni valóm a média nélkül is. És az élet maga egyensúlyban is lenne, de a média kibillenti. Nem a legnagyobb probléma az életben, de akkor is probléma, ami nélkül jobb lenne. És nem megoldás, ha nem nézed a tv-t. Nézik mások. Az ovis fiaim még a büdös életben nem láttak pókember filmet. Képregényben sem. Mégis mindketten odavannak érte, mert az oviban mindenki oda van érte, és ez most nem baj, mert fogalmuk sincs, mi az a pókember, annyi az egész gyakorlati hatása, hogy több ezerrel többet kell fizetnem a pizsamáért, ha rávasalnak egy pókembert és pókember jelmezt kell varrjak farsangra, de majd lesz iskolás is, és a bandaszellem nagy úr...

lüke 2011.01.06. 16:34:46

@Szimba:
ebben egyetértünk, a remek hangnem!
a sajtóban se különb, magasfokú brit emberszeretet

fontana_X 2011.01.06. 16:34:57

Néhány idézet Elek István jobboldali politológus Martonyi Jánosnak írt nyílt leveléből:

Kedves János!
“… a koalíció sorban fölrúgja a médiavilág szabályozásával, felügyeletével, a közszolgálati média irányításával kapcsolatban az elmúlt húsz évben létezett közös normákat, és az önkorlátozásnak, illetve az ellenzékkel szembeni méltányosságnak a látszatára se adva rendeli maga alá a közszolgálati intézményeket, minden korábbi elődjénél kíméletlenebb következetességgel tűzdelve tele azokat a maga pártosságukat bizonyított embereivel. Megágyazva mindezzel a médiaháború újabb pusztító fejezetének.

Lehet persze most magyarázkodni, hogy akik tiltakoznak, valójában még nem is ismerik a törvények pontos szövegét. Önérzetesen visszautasítani az alaptalan és méltatlan vádakat. Próbálkozhattok azzal, hogy az ellenzékre hárítsátok a felelősséget. Mondván, hogy mindent megragadnak, amivel a figyelmet felhívhatják magukra. Ők fűtik a nemzetközi felháborodást. Meg azzal, hogy nyílván az európai színtéren megmutatkozó pártpolitikai szembenállás is benne van ebben a fogadtatásban. Jól jön az európai szocialistáknak, hogy egy néppárti pártszövetséghez tartozó kormányfőt, kormánypártot apríthatnak. Hogy nyilván benne van a bosszúja különféle európai gazdasági érdekköröknek, amelyeket hátrányosan érintettek a magyar adópolitikai lépések, a válságadó stb.
Te azonban sokkal jobb diplomata vagy annál, hogy ne tudnád, mindez csakugyan nem sok haszonnal járó magyarázkodás. A felelősség a Tiétek. Ti hoztátok magatokat és az országot ebbe a kellemetlen helyzetbe. Mégpedig tökéletesen fölöslegesen.
Mi értelme volt létrehozni – méghozzá épp az uniós elnökség átvételének napjára időzítve életbe léptetve – egy olyan médiairányítási és szabályozási rendszert, amely olyan mértékű, korlátlan kormánypárti akaratérvényesítésnek teremti meg a lehetőségét, aminél sokkal kevesebbért is tiltakoztatok, tiltakoztunk egykor, ellenzékben? A közmédia arcátlan kisajátítását, a sajtószabadság felszámolását kiáltva világgá?”
2011. január 06

Rézvirág 2011.01.06. 16:35:13

Na jó, megyek, mert nem lesz vacsora...bakker, elcsevegtem itt az egész délutánt, kellett nekem politológus blogot olvasni :-)
További jókat mindenkinek!

különvélemény 2011.01.06. 16:35:45

@CSENDES: "Szóval nem keletkezett több bevétel, mintha egyébként hagyták volna nyereségesen működni a bankokat"

Itt valami nem stimmel, szóval az állam is rosszabbul járt és a bankok is?
A lóvét meg elvitte a kiscica?

CSENDES 2011.01.06. 16:39:04

@különvélemény: Egyetlen mondat ragadta meg a figyelmemet, mert már annyit rágtuk a média-szart. Már semmi nem lesz olyan, mint régen. És ezt nagyon nagy hibának látom. Nem szeretem a Fideszt, nem szavaztam rájuk, ha valaki nem akarja visszanézni, bevallottam, hogy más híján az LMP-re szavaztam. Lehet, gyermekdedek, de őszinték, hitelesek, még ha sok remekbe szabott címkét rájuk is aggattak. nem kívántam, hogy a kormány ilyen presztizs-veszteséget érjen el, maga küzdötte ki.
Megoldhatta volna, ha nem paranoiás, hisz az ún. közigazgatási szervek nem politikai alkalmazottaiban (szerintük ilyen nincs és mindenki ellenség), s nem kényszerül (senki nem kényszerítette) aknaháborúban egyéni indítványú törvényalkotásban kitörni. Jó sok égéstől megkímélhette volna magát, ha elkészítteti az elemzéseket a megfelelő apparátus megfelelő embereivel, majd sajátjaival ellenőrizteti az adatokat, de a paranoiának az a lényege, hogy nem tud egészséges döntést hozni. Ez most itt a látható eredmény.

lüke 2011.01.06. 16:42:21

@Ordnassac:

na ja ,elötte az OT-ban tömörültek
egy kar/fartöröl fakadnak

CSENDES 2011.01.06. 16:46:12

@Ordnassac: Nem, de úgy emlékszem az ATV-ben volt egy összeröffenés, hogy az felel meg igazi pénzügyminiszterként, aki egy egyenes vonalat tud húzni oly módon, hogy OV másodpercenként legalább 45, de ha lehet 90%-kal fordítja el a papírt, amire az egyenes vonalat húzni kell.
Ezt próbálom kifejteni, lehet értelmetlenül. Sok embernek Matolcsyval van baja (szerintem csak túl őszinte, én bírom a stílusát), de a lényeg amit érzek a működésénél nem a tudás hiánya, hanem a túlzott kompromisszumképesség: Kitépdesik kezét lábát, seggébe dugják és világgá zavarják. Azaz nem tartom hülyének (szerintem mások sem), de apparátus nékül a vezír szavára mozduló költségvetést varázsolni csak nagy tudású varázsló tud, de közgazdász nem.

Ergosum 2011.01.06. 16:48:44

@Rézvirág:

Bocs, de amit te elvársz, ahhoz minimum a Holdra kell költöznöd, Nincs mese.

Persze, értem én, "És az élet maga egyensúlyban is lenne, de a média kibillenti." Meg az internet is. Meg a bunkó szomszéd is, aki veri a családját, csúnyán beszél. Meg a részeg is az utcán.

A gyerek mindig ki lesz téve a környezeti hatásoknak, a te feladatod, hogy azokat tompítsd, értelmezd, stb.

Megsúgom, nehéz lesz. Jól látod, az iskola maga a fertő:)
De azt is elárulom (saját tapasztalat), hogy vélhetően nem a győzikesót a híradót, vagy a valóvilágos eseményeket lesz a gyerekednek a legnehezebb megmagyarázni. Mert bizony az én gyerekem is teljesen képben van az összes szereplőről, pedig nálunk nincs műsoron.
Ami ezeknél sokkal rázósabb téma (legalábbis nálunk) az a különböző nevelési elvek, illetve azok hiánya mentén merül fel.
Köze nincs a tévéműsorokhoz. De majd ráérzel te is. Ha most 6 éves a gyereked, akkor kb. 3-4 "nyugodt" éved még van. Relaxálj addig:))

CSENDES 2011.01.06. 16:48:54

@különvélemény: Miért nem olvasol? Kb. két nappal ezelőtt jelent meg egy elemzés (szakmai), hogyan alakult a bankok nyeresége, hogyan alakult volna, ha nincs bankadó, hogy a bankadót saját tőke terhére (nem nyereség terhére) fizették ki a bankok.

különvélemény 2011.01.06. 16:50:46

@CSENDES:
Én meg azon a véleményen vagyok, hogy majd kiderül.
Ez most más, mint az elmúlt 20 évnyi sunyi xarkenegetés, hogy jobb lesz e, vagy rosszabb, azt majd megmondja a gazdaságunk, de azzal már kra tele volt a tokom, hogy itt semmi sem változik.
A semmi sem változik az biztos buktához vezetett volna minket.
Ha ez is, akkor így jártunk.

különvélemény 2011.01.06. 16:53:46

@CSENDES:
Nekem szimplán nem jön ki, hogy mindenki rosszabbul járt, ilyen nincs, valaki valamit elszámolt. A matematikával nem lehet vitatkozni.

CSENDES 2011.01.06. 17:02:36

@különvélemény: Kérdésedre válaszolva, mint rendőrségi kihallgatások alkalmával elmondom, hogy igen, a válasz határozottan igen.
A kormány mintegy 6 hónappal ezelőtt megígérte, hogy létrehozza a nemzeti eszközkezelőt a bedőlt hitelek kezelésére ( bedőlt hitelekre a bankoknak tartalékot kell képezni a saját vagyonuk terhére, amit az éves eredmény számlájára számolnak el.)
A kiköltöztetési és egyéb moratóriummal egyidejűleg, vagy annak eredményeként az egyébként még fizetőképes vagy gyengén fizetőképes adósok is leállították törlesztéseiket, mondván az új kormány csodát fog tenni, lehet vissza sem kell fizetni a hitelt. Sokan pedig már ezt megelőzően is olyan helyzetbe jutottak, hogy képtelenek lettek bármit is visszafizetni. Ezekre a hitelekre a bankoknak tartalékot kell képezniük, mert a betétesekkel szemben nem tehetik meg, hogy nem fizetik ki a kamatot,mivel az a bankkal szemben bizalmatlanságot szülne.
A tartalékképzés az éves eredmény terhére számolható el (kell elszámolni).

Az éves adókat szintén az éves eredmény terhére kell elszámolni.

Így fordulhat elő, hogy nem marad pozitív éves eredmény (társasági adó alap) adózására. Így tűnik el a világ dicsősége és az adóbevétel.

bóra77 2011.01.06. 17:17:44

nepszava.com/2011/01/uncategorized/torok-gabor-vak-vagy-a-fidesz-elemzes.html

hú, hát most olvastam el ezt (TG ajánlotta egyébként már itt).. és hát nem is tudom...TG parázson táncol ezzel a posztjával, ez már világos.

hú de szívesen megkérdezném most tőle, hogy hogy van. úgy lélekben, ill. lelkiekben. úgy igazán.

a-kis-herceg 2011.01.06. 17:21:19

DÖBBENET... félelmetes... le vagyok taglózva... keleti szél megfejtve.

lyukas hajóra szálltunk… de már távol vagyunk a parttól, késő kiszállni…

paprikajancsi vezér- rángatómadzag- nyegle+buta- kiskanász malmára hajtja vizet...

tolvajcsősz- rablóbakter- cinkosbíró...

európa-kelet vita, magyar-magyar vér a nép fele elpusztul, a szomszédok hullarablók lesznek újra.

ugrásra kész a zenélő sivatag (taklamakán) tigrise is (újgurok), turáni tigris iránban él…

egy üzenete van, ami fontos. a polgárháborút éljük túl. kellenek az értelmes emberek, majd az újjáépülő országban. a paraziták ellen az öngondoskodás és a pénz kiiktatása a megoldás.

www.youtube.com/watch?v=IY-uiFIlql0&feature=related

lüke 2011.01.06. 17:22:51

@babarczyeszter: Az on-line média az egyszerüen strukturáltaké, mindenütt a világon. A magára valamit adó lapok nyomtatott sajtója más minöségü, sokkal magasabb szintü, s ebbe tartozik bele az elöfizetéses on-line is.

lüke 2011.01.06. 17:27:38

@vinczej:
ezt elírták:Adót fizetni nem szeretnénk sokat senkinek" -
a sokat helyett
soha

CSENDES 2011.01.06. 17:34:08

Búcsúzom, itt észérvek hiába hangzanak el.

nyünyüge 2011.01.06. 17:50:19

Elmarad az Operabál

"Amikor Magyarország a gazdasági válság és különböző természeti csapások kárát szenvedi, akkor elsősorban arra van szükség, hogy segítsünk. A kultúra, és ezen belül a Magyar Állami Operaház is vegye ki részét abból a munkából, amelyet a kormány, illetve az ország vezető intézményei és polgárai végeznek a rászorultak megsegítésében" - olvasható a Horváth Ádám miniszteri biztos által jegyzett közleményben.''

Mivan? Talán csak nem dotált rendezvény volt az Operabál, hogy az elmaradásával kell szolidarítani??!?!

nyünyüge 2011.01.06. 17:51:51

@Ted Striker:

A világhálóra felkerült hangfelvételek magánbeszélgetések. Ezek - több esetben vágott formában történt - nyilvánosságra hozatalát törvénytelennek tartom. Következésképp a szükséges jogi lépéseket megteszem" - írta Csányi Sándor az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

hvg.hu/itthon/20110106_csanyi_sandor_ud_zrt_hangfelvelet

Ordnassac 2011.01.06. 17:56:55

@nyünyüge: őszintén? Most "Kunstbanause" leszek: nem verem magam a falhoz, hogy az Operabál elmarad. Úgyis kicsit a hiúság vásárára emlékeztetett. :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.01.06. 17:58:00

Nem elég demokratának lenni, annak is kell látszani.

Ebből a cirkuszból ez "A" tanulság, ha legkedvesebb miniszterelnököm képes tanulni.

Ordnassac 2011.01.06. 17:58:12

@lüke: ez azért így igen erős általánosítás.

nyünyüge 2011.01.06. 17:58:34

"Kövér László vadvízi evezéshez hasonlította a kormányzati munkát, amelynek szabályai szerint mindig egy evezőcsapással gyorsabbnak kell lenni a sodrásnál, hogy irányítható maradjon a csónak. "

Azt már megszoktam, hogy politikusaink úgy élik életüket, mint a lakótelepi gyerekcsapat a homokozóban. De hogy extrém sport terepének használják az országot, az azért túlzás !

hvg.hu/itthon/20110106_kover_laszlo_vadvizi_evezes

nyünyüge 2011.01.06. 18:01:20

@Ordnassac:
persze hogy az, de ha egyszer van rá igény, miért nem tartják meg? Annak a bevételét is lehet jótékony célra fordítani, sőt lehetne az Operabál keretében is gyűjteni, nem?

Ordnassac 2011.01.06. 18:01:42

@bóra77: nem hiszem, hogy a hazai vizeken nem túl befolyásos Amerikai Magyar Népszava egy publicistájának véleménye hazavágná Gábort.

Tudnánk mi erről, ha nem maga TG linkeli be?

nyünyüge 2011.01.06. 18:03:06

Befejezem az off-topic idézgetést, de ezt nem tudom kihagyni:

"Az Isten elméje áll az olyan összetett tudományos jelenségek mögött is, mint az ősrobbanás, és a katolikusoknak vissza kell utasítaniuk azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a világegyetem pusztán egy kozmikus baleset műve - mondta XVI. Benedek csütörtökön. "

hirszerzo.hu/kulfold/20110106_isten_benedek_osrobbanas

Ordnassac 2011.01.06. 18:06:47

@nyünyüge: érdekes lenne tudni, hogy mennyire volt nyereséges az Operabál.

nyünyüge 2011.01.06. 18:16:57

@nyünyüge:
www.operabal.com/hun/jegyrendeles.html

ilyen árak mellett 2009-ben mindössze 30 millió volt a bevétel, a tavalyiról nem találtam adatot.

panelburzsuj 2011.01.06. 18:21:13

@lüke:

Hááát ...

Vajon mit mondott ebből pont így Benedek pápa. mit az MTI és mit az Index?

"Az Isten elméje áll az olyan összetett tudományos jelenségek mögött is, mint az ősrobbanás, és a katolikusoknak vissza kell utasítaniuk azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a világegyetem pusztán egy kozmikus baleset műve - mondta XVI. Benedek csütörtökön."

panelburzsuj 2011.01.06. 18:22:51

@panelburzsuj:

(Oppardon: hírszerző. Libsi-libsi, de azér mégis ... :)

ubul2000 2011.01.06. 18:24:47

@Ordnassac: Mintha elfogadták volna már a törvényt, mit akarnak ezek tárgyalni?

Ordnassac 2011.01.06. 18:27:10

@ubul2000: módosítani is lehet. A cikk írja is, hogy beadtak egy törvénymódosítási javaslatot.

Amúgy ez a cikk is érdekes: www.origo.hu/itthon/20110105-fideszes-kritika-es-kormanyzati-reakcio-a-mediatorveny-koruli-viharra.html

Ordnassac 2011.01.06. 18:27:47

@ubul2000: módosítani is lehet. A cikk írja is, hogy beadtak egy törvénymódosítási javaslatot.

Amúgy ez a cikk is érdekes: www.origo.hu/itthon/20110105-fideszes-kritika-es-kormanyzati-reakcio-a-mediatorveny-koruli-viharra.html

ubul2000 2011.01.06. 18:32:53

@Ordnassac: Ez rendjén is van, de minek erre rendkívüli ülésnap?

Ordnassac 2011.01.06. 18:34:49

@ubul2000: gyanítom azért, mert csak február 14-én lesz a következő ülés.

cambridge.on 2011.01.06. 18:35:17

@panelburzsuj: Amikor katona voltam egy százados megkérdezte tőlünk, mit gondolunk, a televízió befolyásolja-e a családi, pontosabban házaséletet?
Mindannyian tiltakoztunk, eltávozáskor a tv volt az utolsó a szórakozás lehetőségei között.

A több éves házasságokban, biztosan akad feleség, aki a labdarúgó VB idején legszívesebben a kedves férj fejére húzná a tv-t.
Mi a fontosabb, a Brazil-Holland megtekintése, vagy a feleség kielégítése?
Ilyenkor a kötelező gyakorlatok kerülnek az elvégzendő feladatok sorában az utolsó helyre.

Egyáltalán nem meglepő az amerikai eredmény.
A számítógép elterjedése után, nem elég egy adásmentes nap.
Teljes áramkimaradás szükséges. Vannak dolgok amit sötétben is könnyű megtalálni.

nyünyüge 2011.01.06. 18:47:36

Nézem az EU-s átvételi ceremóniát. Nagyon magyar a kulturprogram, nem a tolmácsokat.

nyünyüge 2011.01.06. 18:50:53

jav: nem irigylem a tolmácsokat

panelburzsuj 2011.01.06. 18:51:31

@cambridge.on:

Az irány jó. :)

Ki lehetne egészíteni olyan gazdasági szabályozókkal, mint a védekezőeszközökre és szerekre kivetett nemzetfenntartási adó, meg az ajzóiparban érdekelt hazai kis- és középvállakozások közvetlen állami támogatása, továbbá termékeik állami dotációja.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 18:53:57

@nyünyüge:
Hát, sajnálom, de a Vastagbőrön sokkal komolyabban vették ezt az ügyet.
Az Index kirakta.
Lassan átmentünk itt kisdedóvóba.
A kertévék kussolnak,
Csányi törvénykezik...

A vastagbőrös hozzászólók közt pedig ott a lehetséges ok, amit én is remélek.

cambridge.on 2011.01.06. 18:54:43

@Ordnassac: Ha sikerül is összehozni a rendkívüli ülésnapot, 2 perc alatt lesöprik az asztalról az indítványt és mehetnek haza.

panelburzsuj 2011.01.06. 19:02:12

@cambridge.on:

Az elmúlt napok újdonsága az, hogy kormányunknak nemcsak belföldi közönsége van, és így nemcsak kétharmados sikere.

Azt a kétperces söprést se biztos, hogy csak hivatalos fordítások alapján értékelné a magyarellenes összeküvők markában vergődő világsajtó.

cambridge.on 2011.01.06. 19:06:08

index.hu/gazdasag/hirek/2011/01/06/matolcsy_nem_surgeti_az_euro_bevezeteset/

Mit is ígért Matolcsy? 20év múlva utolérjük Európát, akkor majd lesz eurónk is.

cambridge.on 2011.01.06. 19:12:14

@panelburzsuj: Miért rontanák el a tv-t, ameddig nem tudják, mi a konkrét kifogása ellene a nyugatnak?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.06. 19:19:59

"Elek István: Mi értelme volt? Nyílt levél Martonyi Jánosnak

A koalíció törvénytervezete pedig most azt ígérte, hogy a korábbi ORTT pártpolitikailag kiegyensúlyozott testülete helyébe a garantáltan kormánypárti többségű tagokból álló Médiatanács lép. Az egymástól független közszolgálati intézmények pártpolitikailag kiegyensúlyozott és civil delegáltakkal kibővített kuratóriumai helyébe pedig egyetlen, garantáltan kormánypárti többségű tagokból álló testület."

hvg.hu/velemeny/20110106_elek_martonyi_media

És ez a lényeg!

lüke 2011.01.06. 19:42:33

@panelburzsuj: hát
már megválasztásakor sok baj volt:
- túl hamar szállt fel füst
-náci múltját boncolgatták
- a nemeteknek csak 30% -a katolikus
- nagyon élemedetta kora

@Ordnassac:
minden nagy lapnak más az írott sajtója
(tudom Mo-n nincs különbség és a hangnemröl nem is beszéltem )
kül. nem lenne nyereséges az írott sajtó, ez gazd kérdés tudakold meg német barátaidtól

bóra77 2011.01.06. 19:43:25

@Ordnassac: nem csak erre a cikkre gondoltam, hanem arra is, ami itt folyt 2 napig. mellesleg ha TG-t nem érdekelné az a cikk, nem reagálná le a kommentelők között.

Ordnassac 2011.01.06. 19:45:03

@bóra77: az érdeklődés és a hazavágás azért nem ugyanaz. ;-)

bóra77 2011.01.06. 19:45:28

@nyünyüge: az a csónak már régesrég felborult.:)
mellesleg mi lenne, ha nyugodtabb vizekre eveznének?

bóra77 2011.01.06. 19:46:45

@Ordnassac: én nem mondtam, hogy hazavágja, csak annyit, hogy kíváncsi vagyok, hogy mennyire zavarja, vagy ilyesmi..

Ordnassac 2011.01.06. 19:47:28

@lüke: szerintük nem kifejezetten nyereséges már a nyomtatott sajtó piaca, legalábbis amikor utoljára beszéltem velük, akkor így volt.

nyünyüge 2011.01.06. 19:47:36

@bóra77: az nem elég izgi, nem elég macsós.

Ordnassac 2011.01.06. 19:48:28

@bóra77: ennél azért kicsit vészjóslóbbnak tűnt az eredeti felvetésed. :-) Biztos a szövegkörnyezet.

Balt 2011.01.06. 19:53:10

Hehe, ez mekkora! :)

index.hu/belfold/2011/01/06/az_mszp_felravatalozta_a_szabadsag_hidat

A Dimitrov téren, a Tolbuhin körút torkolatában flashmobol az MSZP. :) Mindig bennük volt ez az ösztönös önirónia... :))

bóra77 2011.01.06. 19:55:51

@Ordnassac: néha elkap az aggódás, vagy az aggódós hangulat:)

lüke 2011.01.06. 19:55:54

@Ordnassac:
a neten kivonatolt cikkek vannak,
tegnap pl Spiegelt és Faz-t,NZZ-t vettem: a cikkek kivonatolva vannak a neten, sokkal több cikk van bennünk, mint az online kiadásban
Fin Times nagy része csak elöfizetöknek van, a német kiadás részben elérhetö,ue. a Figaro, Liberation, Le Monde esetében is
angol sajtót csak online olvasok,
ok a nyereség az hirdetés kérdése

lüke 2011.01.06. 19:57:59

@bóra77:
de ez bejött:
"Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad"

bóra77 2011.01.06. 20:00:12

ez a családi adózás nálam eléggé kiveri a biztosítékot. valaki tudja, hogy miért kell a gyerekesek után halom adókedvezményt adni? mert ha az volt az egyik cél, hogy szaporodjunk, sokasodjunk, az nem ezért fog bekövetkezni. alapvetően társadalmi problémák vannak. töketlen, felelősséget nem vállalni akaró férfiak, és rettegő, karrierista és/vagy állásukért aggódó nők. és mi van azokkal a párokkal, akik nem vállalhatnak valamilyen okból gyereket és örökbe sem akarnak fogadni? pukkadjanak meg?

bóra77 2011.01.06. 20:00:58

@lüke: most hegyet másznak vagy raftingolnak? mindegy, csak extrém sport legyen?

bóra77 2011.01.06. 20:03:27

most teleszórom a blogot:) Győri Enikő és a stylist elkerülték egymást?

lüke 2011.01.06. 20:04:20

@bóra77:
nekem mindegy, az életet védem:)

lüke 2011.01.06. 20:09:16

@Balt:
és engedték vagy betiltották?

jjulie 2011.01.06. 20:11:09

@bóra77:

nem akarsz egy kicsit sokat, töke is legyen, meg felelősséget is vállaljon?

nyünyüge 2011.01.06. 20:11:15

@bóra77: egy akkora épületben simán előfordulhat :)

ulrike (törölt) 2011.01.06. 20:13:37

@bóra77: Ez elvi álláspont, hogy pofára osztályozunk?

nyünyüge 2011.01.06. 20:14:28

@lüke: ez egy optikus honlapja :)?

bóra77 2011.01.06. 20:17:03

@ulrike: szó sincs róla. ugyanakkor azt gondolom, hogy az elnökség egyik arcaként gondolhattak volna ilyesmire a szakértők. nem GYE tehet erről, hanem a csapat ami körülötte van vagy nincs.

lüke 2011.01.06. 20:22:57

@nyünyüge:
m`ér` vettél már töle nagyítót?

bóra77 2011.01.06. 20:27:09

@ulrike: juj, már kezdem megbánni a hozzászólásomat. azt gondolom külső szemmel, hogy határozottan frizurát kellene váltania, és egy szakértő kozmetikus sem ártana. Már a mai Meropol újságban is ő (GYE) van, és hátrahőköltem a metron, amikor láttam a fotót. Előnytelen a fotója alapján az öltözködése is.
Ettől még persze nyilván nem vitatja el senki a hozzáértését, és alapvetően akár még szimpatikus is lehet(ne).
Szerintem olyan apróságokra, mint a külsőség, illene lenne odafigyelni. Nem figyelnek oda.
Ettől még persze nem szerettem volna semmi rosszat mondani, ezúton kérek elnézést, ha éle lett volna.

Ventura Blvd 2011.01.06. 20:29:27

@Rézvirág: Most olvasom át a napi kommenteket - elnézést, ha későn reagálok bejegyzéseidre.

Élénken és okosan írsz, érthető és elfogadható minden érved. Kedvelem, ahogy meghallgatván a többieket összegzed a dolgokat, és kihúzván magad megint a te garasod kerül az asztal sarkára. Kedvelem, mert közben nem bántasz meg senkit, de nem is hagyod el magad anyai tapasztalatát. Kerülgetem a dolgot, de azt hiszem, ki kell mondanom, 100%-ig igazad van abban, amit írtál. A te helyedben pontosan így érveltem volna magam is - ha lenne hozzá elég logikám.

Nem lehetne, hogy időnként azért megtiszteld klubunkat, bármennyire is megcsömörlöttél a politikától? (Tudod, mi is így vagyunk ezzel..., csak ezt kommenteléssel fejezzük ki.)

Írjál!

nyünyüge 2011.01.06. 20:32:26

@lüke: nem, csak olyan az oldala mint egy látásteszt.

lüke 2011.01.06. 20:35:09

@bóra77:
össze kéne fognunk,jó kis cégben
megüzentem már valakinek ,hogy ne járjon zö`dben, drappban és barnában, fogott rajta:)

balfék 2011.01.06. 20:36:36

@Ordnassac: Szerintem az nem az Opera saját szervezése volt. Arra volt külön egy vállakozó. Ő biztos csak a bérleményért fizetett.

ulrike (törölt) 2011.01.06. 20:39:28

@bóra77: Nics éle. Már értem, s ez egy kicsit más is mint a kezdet.

bóra77 2011.01.06. 20:43:58

@ulrike: elismerem, tényleg nem szerencsés a mondat, viszont gondoltam, hogy egy mondatból érthető a lényeg. szeretek tömöríteni, sokkal inkább, mint "esszéket" írni. (azt meghagyom azoknak, akiknek nem hasonlóakat kell napi 8-10 órában csinálni)

sárkányfő 2011.01.06. 20:46:38

Hi folks,

www.origo.hu/itthon/20110105-fideszes-kritika-es-kormanyzati-reakcio-a-mediatorveny-koruli-viharra.html

a lényeg (a médiatörvényről van szó):
"a korrekció lehetőségéről az [origo]-nak magas rangú kormányzati tisztviselők azt mondták, hogy a politikusok csak a kedélyek megnyugtatására, a "vihar leülepítésére" dobták be."

mondjuk aki kicsit is ismeri a politikát, meg a fideszt/orbánt (ezt a "csupasz öklű politikai bunyóst"), az pontosan tudja hogy inkább vágyik a kínhalálra, mint hogy megváltoztasson bármit is, ami szerinte számára presztízsveszteséggel jár. szóval ebben nincs semmi meglepetés.

na ezt csak azért idéztem be, mert ugyanez az algoritmus érvényes az EU felé tett, amúgy is igen gyengécske gesztusra is. A lényege: oké, ha annyira pofáztok, belengetem, hogy talán egyszer elgondolkodom rajta. De persze esze ágában sincs. ahogy meg is mondta itthon.

aszekelyek 2011.01.06. 20:51:16

@vinczej: A vágyálmok , mint találgatások megjelenítve..... gratulálok.

sárkányfő 2011.01.06. 20:54:43

Az feltűnt valakinek, hogy megszűnik az a roma alapítvány, ahová eredetileg a Költségvetési Tanács pénzét szánták? :)
Eredetileg is tök átlátszó, demagóg, elfogadhatatlan ürügy volt, de úgy látszik már a gyenge látszatra sem figyelnek.

sárkányfő 2011.01.06. 20:58:30

(offfff.... technika helpet kérek, bármelyik hozzászólásba, cikkbe, netes írásba be tudom "tenni" a villogó kurzort ha belekattintok az egérrel. Ilyen még sose volt velem, és most sem jó, mert cserébe nem működik pl. a page down gombom (??). hogy lehet ezt eltüntetni és visszacsinálni a rendes működést? ha tud valaki segítsen.)

Jiszajah 2011.01.06. 21:01:41

nol.hu//velemeny/kornai_janos

Talán az első összegzés-kísérlet. Hosszú és alapos szöveg. Átrágandó.
A megállapításaival nem kell feltétlenül egyetérteni, de mint szempont-gyűjtemény, több mint figyelemre méltó.
(feltéve, ha azonos a világ, amelyben érvelünk)

ssi 2011.01.06. 21:04:54

@CSENDES: "soha nem lesz már semmi a régi"
- nekem sok intézkedés kimondottan tetszik
- médiatörvény számomra 2 részből áll:
1. kicsit elvadult világ konszolidálása (trágárság, durvaság, közönségesség stb.)
2. közvetett politikai szándék, visszaélés, pl. mert a kritikák gyengítenek
- a rossz érzéseim egyik fő oka a stílus, lehet, hogy csak a személyiségem okán: keresek 1 db kifejező jelzőt, talán a ".... ?", s kicsit hosszabban: cseles, szellemes? / sunyi, ravasz? /lekezelő, kioktató, megleckéztető? - de nem is igazán fontos, ami igazán izgat az a magánszférám határa és szabadsága, hogy ez megmarad-e: az ízlésem, hitem, rendem, erkölcsöm, normáim stb. eddigi játéktere, melyekkel eddig simán "jó munkás ember" voltam

ulrike (törölt) 2011.01.06. 21:05:36

@sárkányfő: a lényeg (a médiatörvényről van szó):
"a korrekció lehetőségéről az [origo]-nak magas rangú kormányzati tisztviselők azt mondták, hogy a politikusok csak a kedélyek megnyugtatására, a "vihar leülepítésére" dobták be."

Naná.

'-Maga véletlen nem Chicagoban született?
-Nem, de miért kérdi?
-Csak félbe akartam szakítani.'

aszekelyek 2011.01.06. 21:05:43

@Ergosum: A gépezet ma szépen olajozottan elindult. A magyar elnökség kezdetét vette. Lehet enni a kefét. Már aki ennek sem tud örülni. ....TEgnap nem jöttem ide, mert lefekvést választottam, fáradtság okán és néztem bauer urat és tsait a z atv-ben. Szemvedélyesen fasisztázott tovább, meg nacionalstázott... Mondta, hogy ó, hát Orbán az Európa barát, nagyon is az, csak a harmincas évek Európájának a barátja, nem a maié... és hasonlókat még dögivel. Ezért ültetik oda, hogy már én is unom, pedig ritkán nézem,... Mindig ezt a dehonesztáló marhaságot nyomja. Megfigyeltem, hogy csak kinyilatkoztat, semmi alátámasztása a legtöbb állításának. A zorbán az ilyenolyan és pont. Volt egy kisfiúcska aki nagyon tepert, hogy valami hasonlót mondjon ő is... elég gyengusz volt.. Ungváry kontrázott bauer alá, umca, umca, fasiszta, umca, umca nácikok.... Lehetséges lenne, hogy n nincsenek tisztában vele, milyen mértékig devalválták már ezeknek az érvényét??? Negyedik úr, sajnos nem jut eszembe a neve , ismert pedig próbált valami értelmeset is:) Objektíven,... csak róla tudnék egy fél jó szót mondani. Elnézését is kérem, hogy kiesett a neve de félig aludtam is már.

panelburzsuj 2011.01.06. 21:08:58

@sárkányfő:

Pedig mennyivel méltóbb helye lett volna annak a pénznek, mint a gáncsoskodó okopstojásoknál:

„Ezek fele úgy roma, ahogy én cigánymeggy”

oknyomozo.hu/bodtamas_2

sárkányfő 2011.01.06. 21:10:44

Na még erre akartam reagálni, csak korábban nem volt időm:

"török gábor 2011.01.05. 22:29:21
- A másik, hogy igazából két irányból kellene ezt a dolgot nekünk művelni.
- Tudom, tudom.
- Jó...
- Én azt is elindítottam.
- Mert nem szeretném, ha önálló..., ha valaki úgy gondolná egy adott ponton, hogy az önmaga erejéből jutott oda, ahol van.

www.youtube.com/user/HungarianDemocrat#p/u/11/KEoBtqXNWSc "

Sajnos meghallgatni se volt időm a felvétlet akkor, most meg már nincs fent, valaki nem mentette le? nem hiszem el hogy senki nem mentette le a felvételeket.

De akkor a felvétel hiányában pusztán az alapján, amit Gábor leírt, úgy tűnik, hogy az Almássy fiút a fidesz nyomta, sőt lehet eleve ők találták ki és építették fel. A cél világos, az MDF kontrollja vagy destabilizálása/szétverése.
Így utólag érdekes lenn megpiszkálni a kisgazdák és az Miép szétverését is, hogy azoknál mennyit "segített rá" a fidesz, bár azokért mondjuk kicsit sem volt kár.

Az UD zrt-ről már évek óta susogják, hogy gyakorlatilag a fidesz informális házi titkosszolgálata. Azzal hogy a 3/3-as Tóth János kinevezték bizalmi posztra, ez nagyjából igazolást is nyert. Ami nekem meglepő volt, hogy egy ma cikkben azt írták, hogy az UD zrt egy 600 embert foglalkoztató cég. Azért ez nem kicsi nagyságrend. Ennyi emberrel már komoly melót lehet végezni. És láthatóan Csányival is igen jóban voltak, szóval szépen össze van fonódva a banda.

panelburzsuj 2011.01.06. 21:12:28

@Jiszajah:

"feltéve, ha azonos a világ, amelyben érvelünk"

Itt-ott talán még érintkeznek a magyar világok egymással is, meg a valósággal is. De trendjében egyre kisebbek az átfedések.

sárkányfő 2011.01.06. 21:14:40

(ha olyanokat írok, amiket már ti leírtatok, bocsánat, képtelenség visszaolvasni 1800 kommentet :))

@nyünyüge: ha még nem ismered, ajánlom figyelmedbe a rés-isten elméletet. (persze csak ha nem vagy hívő.) szerintem nagyon találó.

Ordnassac 2011.01.06. 21:16:26

@sárkányfő: linket! :-)

Ezek szerint Farkas Flórián nyert.

melus79 2011.01.06. 21:17:08

@aszekelyek: Ágh Attila politológus (Corvinus Egyetem) - a negyedik úr,Ceglédi Zoltán elemző (Republikon Intézet) - a kisfiúcska

sárkányfő 2011.01.06. 21:17:19

@simonmondja.: "A vastagbőrös hozzászólók közt pedig ott a lehetséges ok, amit én is remélek. "

és mi lenne az pontosan?

aszekelyek 2011.01.06. 21:17:57

@sárkányfő: A tájékozottak pedig azt is tudják, inkább vágynak a jajongók az orbáni kínhalálra, mint a volt médiatörvény változtatására.Minthogy azt sem tartották be. TEgnap érdekes volt a bánó vezette műsor még azért is, mert kelet európai lapoktól is idéztek, melyek közel sem olyan erős hangnemben véleményezték a magyar törvény változtatását, mint a nyugatiak. Erre bauer úr kijavította, mint mindentudó, bánót is, hogy nem jól ejti a pólishi :)) lap nevét. Nyilván senkinek fogalma sem volt róla... de neki muszáj volt felvágni. Nem venném be a mérget arra se, ahogy ő mondta. Bájosan tud kellemetlenkedni, akár bánónak is.... neeem, nem nárcisztikus viselkedés, áhhhh... dehogy is.... A dnyes-t inkább Ruzsa Magditól kérdezném meg, hogy is köll mondani....

panelburzsuj 2011.01.06. 21:18:33

@sárkányfő:

Aki belehallgatott pár felvételbe, az onnantól még akkor is másképp gondol a magyar "elitekre", ha nem voltak különösebb illúziói.

A Vastagbőr elég részletesen kitárgyalja, a kommentek sem akérmik. (Belekeveredett egy idióta náci-zsidó huzakodás is , azut át kell ugrálni ... )

sárkányfő 2011.01.06. 21:22:32

@Ordnassac:
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=470015&place=hirstart

De ez se rossz:
"Lekapcsolta a kormány a megszüntetett Költségvetési Tanács honlapját, elzárva a nyilvánosság elől az őt bíráló elemzéseket és tanulmányokat. Eközben a kormány "lekapcsolta" azt a romákat segítő közalapítványt is, amelyet arra használt tavaly ősszel, hogy a romaintegráció gyorsítására hivatkozva megágyazzon a független intézmény megszüntetésének."

hirszerzo.hu/profit/20110105_lekapcsoltak_koltsegvetesi_tanacs

ssi 2011.01.06. 21:22:41

309. Zsákutca - mint egy sok ujjas kesztyű?
"Akinek tetszett az elmúlt 20 év kezdetétől végéig tartó folyamat ... Nekem nem tetszett, de jobb volt az elmúlt fél évnél. És valljuk be, nem a szocik miatt volt jobb"
magyarinfo.blog.hu/2011/01/06/ujratervezes_28

sárkányfő 2011.01.06. 21:26:35

@panelburzsuj: én azt feltételezem magamról, hogy nincsenek illúzióim, de nem hallgattam bele egyikbe sem, lehet mégis vannak? :)
mégis mire gondolsz, sajnos már nem tudom meghallgatni.

és hol van a vastagbőrön erről poszt? azt se látom.

porfelhő 2011.01.06. 21:26:37

Nem csitulnak a kedélyek.itt sem.

"Minden bizonytalan a magánnyugdij-pénztárak körül. Nem egyértelmü a kormány szándéka, nem tudni, hogy mi alapján számolják a későbbiekben a nyugdijakat és kérdéses az is hogyan vállalhat garanciát bárki 25-30 év mulva az esedékes járadékra.
Selmeczi bizonytalanság keltésre használja a médiát.
A magánnyugdij-pénztárak szigoru ellenőrzés alatt állnak, nem igaz, hogy eltőzsdézték a nyugdijakat."
nyilatkozta a pénztár szöv.elnöke.

panelburzsuj 2011.01.06. 21:30:56

@sárkányfő:

hoppá ...

fél órája még megvolt a poszt, de most én se találom ...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 21:30:59

@panelburzsuj: @sárkányfő:
Momentán szőrénszálán eltűnt a poszt a radarról , Laspalmas épp keresi... de itt azért még éldegél :

vastagbor.blog.hu/2011/01/06/ud_zrt_hanagfelvetelek_mocskos_ugyek

Jiszajah 2011.01.06. 21:32:43

@panelburzsuj:

Ahány világ, annyi valóság. Erről szól a Nyelv. És már siker az is, ha a határozatlan névelőt egyként értjük.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.06. 21:32:57

"Bár Orbán Viktor második kormányzása Magyarországot nem a totalitárius államok közé veti vissza, az Economist szerint a Fidesz hatalomhoz való viszonya felveti azt a kérdést, hogy az ország – ilyen demokráciadeficites kormányzás mellett - lehetne-e egyáltalán az Európai Unió tagja. A válasz szerintük az, hogy „valószínűleg nem”."

hirszerzo.hu/kulfold/20110106_orban_viktor_kritika_economist

porfelhő 2011.01.06. 21:34:33

Itt meg mikor lesz új poszt?! azt hittem estére lesz új "feladat", de látom nincs.:)

mrs. white 2011.01.06. 21:36:19

@bóra77: A családi adózáshoz. Két dolog is magyarázhatja.
1, Hogy legyen majd olyan fiatal munkavállaló aki megtermeli a te nyugdíjadat. Most erre semmi esély. Lehet, hogy ez után se de egy próbát megér.
2, Ha valami fatális véletlen során valakinek több gyereke lenne az értelemszerűen több pénzbe kerül. Kvázi valaki azért mond le sok mindenről hogy a szingli karrierista stb. nyugdíjasként jól járjon. Ami még cizellája ezt, hogy a tudomány mai állása szerint minél magasabb képzettésget akar valaki szerezni annál nagyobb anyagi erőforrásokat kíván. Tehát megfelelő pénzeszközök híányában nem diplomás egyént sikerül esetleg előállítani a társadalomnak hanem wc pucolót akár ugyanabból az emberfőből. Ha sarkítani akarom egy kutató biológus több gdp-t termel az országnak a pucolóval szemben.

a-kis-herceg 2011.01.06. 21:39:30

@sárkányfő: @panelburzsuj: @simonmondja.:

helyetekben szerényebbre venném. szerintem tarcsátok távol magatokat a polgárháborútól. a kertben még/már nincs munka? vagy borbélyhoz menni nem kéne?

torokgaborelemez.blog.hu/2011/01/04/309_zsakutca/fullcommentlist/1#c12098067

sárkányfő 2011.01.06. 21:44:09

@panelburzsuj: @simonmondja.: köszi! tudtam, hogy valaki lementi a felvételeket! :) ott a link a posztban, hogy honnan lehet előcsalogatni a cuccot, én épp most töltöm lefelé :)

viszont közel csak az utolsó 100 kommentet lehet látni, ha a teljesre kattintok: error. össze lehet foglalni egy rövid mondatban, ha volt valami eredménye a kommentelők beszélgetésének?

aszekelyek 2011.01.06. 21:44:17

@melus79: Igen, köszönöm. Próbálom megjegyezni kisfiúcska nevét. Olvastam itt Babarczy Esztert, hogy másképp is használhatná Orbán a hatalmát. Nos ezzel egyetértek. Például úgy, hogy ugyanazt a válszt adja, amit ő kapott, a mai ellenzéknek, ha médiát akar, vegyen magának......Elképesztőnek tartom, hogy komoly felnőtt emberek szemrebbenés nélkül áriáznak arról, eddig milyen klassz és kiegyensúlyozott volt a magyar média és eze zorbán, ez itten meg felrúgta , pedig az maga volt a tökély. Egyeseknek valóban az volt. Nem mondom. Az vesse Orbánra is az első követ, aki bűntelen! Lehet eloldalogni kedveskéim, mint anno , kövezés helyett....Feltételezem, mindenki művelt annyira, hogy tudja, a Szentírásból vettem a hasonlatot.

44 2011.01.06. 21:44:18

Kedves Gábor

ez az írása nem sikerült annyira jól, mint szokott. Laikus, a közügyekhez nem különösebben értő emberként számomra úgy tűnik, hiba van a gondolatmenetében.

"A probléma onnantól kezdődött, amikor világossá vált, hogy a homályosan megfogalmazott pontok (elsősorban az, hogy mikor, hogyan és miért lehet büntetést kiszabni) félreérthetők és elvileg politikai célokra is használhatók. Ha ekkor van belátás a Fideszben, komolyabb érdeksérelem nélkül módosítható lett volna a törvényjavaslat, megelőzve ezzel a nemzetközi tiltakozást, az egyre kellemetlenebb politikai klímát. Továbbra is állítom, hogy mindez csak politikai vakság és önsorsrontó politika, nem pedig a diktatúra építésének fontos állomása..."

Nem világos, miért készült az eredeti szöveg úgy, ahogy. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen nagy fontosságú kérdésben elkövessenek egy ilyen alapvető hibát, és - szándékolatlanul - ne építsenek be konkrét szankcionálási kritériumokat, vagy legalább valamiféle kontrollt a törvény szövegébe. Nem, ezt szerintem nem lehet azzal magyarázni, hogy ez egyszerű politikai vakság lenne.

Ez nem politikai kérdés, ez egyszerű technikai kérdés, jogi alapműveltség. Tudunk-e jogszabályt írni? Figyelünk-e az írott és íratlan európai elvárásokra? A jelek szerint valamelyikre a válasz: nem.

Itt egész pontosan és egyszerűen annyi történt, hogy létrehoztak egy gumiszabályt, amit bárhogyan lehet értelmezni. Ez a kritikák alapja. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy ezt a gumiszabályt úgy hozták létre, hogy még a látszatra sem ügyeltek, semmiféle felülvizsgálati lehetőséget nem hagytak, semmiféle minőségi követelményt a hatóság elé nem állítottak (mondják a hírekben; én ugyan nem olvastam el).

Lehetséges, hogy ez valamiféle naiv felvetés, amit jogban jártasabb emberek könnyedén megválaszolnak azzal, hogy "nem ez lenne az első primitív jogszabály". De talán nem vagyok egyedül a műveletlenségemmel. Ugyan mondja már meg, legyen szíves, hogy hogy tudtak egy ekkora jelentőségű munkában ilyen alapvető hibákat elkövetni?

Köszönettel

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 21:50:45

@sárkányfő: Megvan minden hozzászólás, csak nem minden próbálkozásra adja ki.

Jiszajah 2011.01.06. 21:51:07

@aszekelyek:

Te bűn nélkül való vagy?

a-kis-herceg 2011.01.06. 21:51:44

@simonmondja.: @panelburzsuj: @sárkányfő:

most ez komoly? te meg tényleg töltesz valamit le? nekem már nem nyílott be semmi: "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..."

óvakodjatok a ...

aszekelyek 2011.01.06. 21:52:41

@vinczej: az Economist ugye akkor is ezt írta, amikor azonosító nélküliek randalíroztak és a rendvédelem égisze alatt, törvénytelen fegyverekkel ártatlanokra támadtak. HA már demokrácia-deficit. A sok ártatlan összefogdosásét és gyorsítottban elítélését nem is kiemelve... Remélem ilyen elfogulatlan az Economist..... meg amikor be akarták tiltatni a hírtv-t.

sárkányfő 2011.01.06. 21:53:29

:D
most kapcsoltam be a tévét. a tv2-n egy amerikai film megy, és abban a pillanatban ahogy bekapcsoltam azt látom, vagy 20 fiatal fiú-lány "a farkadról" énekel kórusban, Cameron Diaz vezetésével. Refrén: "ha túl nem nem fér be", és persze olyan is volt benne, hogy "kemény mint a kő", stb, igazi őszinte örömzene :) oké, ott a 16-os karika, de azért a médiatörvények képmutatását jól mutatja, hogy nyilván nincs minden szülő otthon, meg sok gyereknek van saját tévéje, és akkor még nem is szóltunk a netről...
a tv2-t ha jól tudom esténként kb. egymillió ember nézni, ha ilyen nagy amerikai film van. valszeg ebből több a 16 éven aluli, mint a Tilos rádió teljes közönsége...

a-kis-herceg 2011.01.06. 21:54:22

@sárkányfő: a letöltő linket másold ide léygszi

a vastagbőr most meg megnyílik... ilyen nagy az érdeklődés? ...

Jiszajah 2011.01.06. 21:56:37

@aszekelyek:

Te bűn nélkül való vagy?

a-kis-herceg 2011.01.06. 21:57:09

@sárkányfő: ok már jön is... 100 mega... volt vagy 120 telefon. én tegnap "csak" 10-12 t hallgattam végig...

aszekelyek 2011.01.06. 21:58:23

@44: Még várjuk meg, mit is állapít meg az EU. Lehet, azt, hogy az elemei így megtalálhatóak más európai országokban. Tegnap mondtak valamit, ami precedens értékű lehe
t d
azt is majd akkor, ha el is döntötték, ugyanarról van -e szó a mi esetünkben. Az ATV-s műsorban említették. Asszem Ágh Attila. Aki a józanság szobra volt a többiekhez képest. Akik "
"demértarteznyolchónapig? " felkiáltásnál tovább nemigen jutottak....TAlán csak nem EU Statáriálisra is vágynak??? :DDDD Jó éjt mindenkinek!

Jiszajah 2011.01.06. 21:59:04

@aszekelyek:

Te bűn nélkül való vagy?

a-kis-herceg 2011.01.06. 21:59:05

@simonmondja.:

ja ja mostmár ok... izgultam. plusz nekem iylen még nem volt soha: "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés..." ok ok

sárkányfő 2011.01.06. 21:59:52

@a-kis-herceg:
na le is jött. 35 darab felvétel. belehallgattam néhányba, nem fake, műxik.

a számozásuk érdekes, 03-tól tart 115-ig, értelemszerűen hatalmas lyukakkal, mintha még lenne sok ilyen beszélgetés.

ha ma éjjel nem visz el nagy fekete autó, szépen végighallgatom mindet :)

Jiszajah 2011.01.06. 22:01:15

@aszekelyek:

Te bűn nélkül való vagy?

sárkányfő 2011.01.06. 22:01:23

@a-kis-herceg: 120 volt? én csak 2-3 tucatra emlékszem, de napközben sokáig nem voltam netközelben, ezek szerint később többet is feltettek, majd eltűnt mind.
na akkor tényleg hiányos a lista, még vagy 85 hiányzik.

a-kis-herceg 2011.01.06. 22:02:46

@sárkányfő:

mondta csányi... ugy sem igaziak. mind hamisitvány. azaz senkinek a jogait... na jo max szerzői jogokat sérthetsz. az "alkotó" beperel. biztos rádiójáték lesz...

tartok tőle, hogy aki nyilvánosságra hozta, azokat vette ki, amik vki neki kedvesnek kinosak, vagy vmi más szempont...

a-kis-herceg 2011.01.06. 22:03:29

@sárkányfő: lehet hogy én is a számozás alapján gondoltam... UD 113-at láttam még...

jjulie 2011.01.06. 22:03:52

@Jiszajah:

nem, ő valami egyéb nélkül való

Második Szóló 2011.01.06. 22:04:17

@Ordnassac: ilyen alapokra nem volt nehéz még vállalhatatlanabb brandé tenné Magyarországot, ezt azért valljuk be...

Na most ezt azért ne kezeljük innentől axiómaként. Az egy dolog, hogy évek óta állunk túlzott deficit eljárás alatt. Mivel a gazdaság valós helyzetéről a mindenkori másik oldal csak a sajtó előtt állítja, hogy nincs tudomással, azt kell mondjam, két fél kellett ahhoz, hogy ezt a fasza alapot ilyen jól lerakják. Amikor 20%-ra vitték le a szocik és a liberálisok az ÁFÁ-t tényleges gazdasági teljesítmény és strukturális reform nélkül, a FIESZ még simán beígérte a 14. havi nyugdíjat. Közben azért elnézték egymásnak, hogy csurranjon-cseppenjen ez meg az. Vannak ügyek, amiről mélyen hallgatnak, mert az asztal alatt ott lapul az egymásnak szegezett fegyver, miközben kifelé színházat játszanak.

aszekelyek 2011.01.06. 22:04:33

@Jiszajah: Médiatörvény ügyben teljesen:) csak tájékozott de ráhatás nélküli vagyok. Másban nem, értelemszerűen. Nem is én dobálom Orbánra a köveket......:D

aszekelyek 2011.01.06. 22:07:10

@sárkányfő: Tízkor....:) nem délután ötkor.

PR-küszöb 2011.01.06. 22:07:50

@sárkányfő:

Ezek a beszélgetések mobilon zajlottak???
(mert akkor a "pásztázó" vajon kit NEM ér el?)

aszekelyek 2011.01.06. 22:10:21

@bóra77: Szépen adózzanak és kész. Nem kell pukkadozni. Aki vállalja a gyerekekkel a sok gondot, akár nem sajáttal is, hadd tartson meg rávalót a jövedelméből, jó? Ez olyan egy szerű.

a-kis-herceg 2011.01.06. 22:11:13

@PR-küszöb: viccelsz ugye? a kikapcsolt mobilodon keresztül is lehallgatnak... egyébként van hogy egyik mobil másik városi. de szerintem 90% ban mobil-mobil lehet... mert be sem mutatkoznak, azaz "kiírja"

@sárkányfő: mellesleg ez bennfentes. a nyomozati anyagból. legalább 120 bvan a sorszámozás alapján. akkurátus ember. szépen kiválogatott 35-öt. a többi 85 ben van a lényeg is... azok egy külföldi széfben dvd n megvannak. ezt hívták régen CSÉB '85-nek... ;)

Ergosum 2011.01.06. 22:12:41

@aszekelyek:

Sztem félreértetted, amit írtam, de sebaj:)

Ergosum 2011.01.06. 22:13:24

@aszekelyek:

Stem félreértetted, amit írtam, de sebaj:)

PR-küszöb 2011.01.06. 22:16:07

@a-kis-herceg:
A valódi kérdés - természetesen - nem erre vonatkozott. Hanem arra, hogy ki NEM? Azaz: mi lehet még a pakliban. U.i.: nem a publikált beszélgetések képezik a publikálás lényegét, hanem azok, amelyek még publikálHATók.

aszekelyek 2011.01.06. 22:16:31

@panelburzsuj: Érdekelne engem, hogy személyiségi jogok tekintetében közzétenni ezeket a beszélgetéseket, magán beszélgetéseket!, hogy is lehetséges???? Ki is rögzítette? Jogosulatlanul fért-e hozzá? Nagyon nem jó szaga van ennek.... olyan erős ibolyaszag terjeng, nem érzitek?

balfék 2011.01.06. 22:18:31

@Jiszajah: Már reggel belinkeltem, viszont itt egy tanulságos Heller Ungváry beszélgetés nem tudom volt-e már itt.
nepszava.com/videos

PR-küszöb 2011.01.06. 22:19:01

@aszekelyek:

Fölvilágosítalak: ez egy (1) diverzió.

a-kis-herceg 2011.01.06. 22:21:51

@PR-küszöb: természetesen a kérdést értem. a válasz egyszerű. aki nyilvánosságra hozta, az nyomást gyakorol. (vagy menekül). valószínűleg üzleti ügyek vannak. valaki nem akar valamit eladni "kedvező áron", vagy egyáltalán nem. azaz oligarcha váltás van valahol. az igazi fenyegetés a konkrét ügyben az akta többi felvétele... vagy ez is megszellentette az érintettet... lényeg, hogy erről az egészről jobb nem tudni. kapáld tovább a kertedet nyugodtan... és fordulj el.

sárkányfő 2011.01.06. 22:24:36

@aszekelyek: 9.45-kor, bár a 16 évesek szempontjából tökmindegy. én voltam 16 éves, nem voltam ágyban este 10-kor.
továbbá rádiók tucatjai adtak le az elmúlt sok évben fakingos számokat reggeltől estig. hagyjuk a képmutatást.

@PR-küszöb: nem tudom milyen telefonokon zajlottak, és azt sem, mi az a "pásztázó" :) szörnyen alul művelt vagyok lehallgatási kérdésekben.

@a-kis-herceg: a dolog pikantériája, hogy ők maguk is kvázi egy titkosszolgálat, ez tehát a "lehallgatók lehallgatása" :) akasztják a hóhért...
komolyra fordítva: ilyen lehallgatott infók alapján vajon hány embert hallgattattak el, zsaroltak meg, tettek tönkre egy életre? a rendszer új, a módszerek a régiek.

a-kis-herceg 2011.01.06. 22:30:38

@sárkányfő:

ne legyünk naívak. ahány oligarcha anyni szolgálat... a kormánynak/államnak "csak" az infrastruktúráját használják + nem adóznak + stb. képzelj el anyni titkos céget ahány párt van. ezek szépen körben pisztolyt tartanak egymás fejéhez "fő a bizalom"... ugyanez pártokon belül is meg van egy másik szinten.

szerényen szegényen jó élni, nem függve a pénztől.

ez kicsit egyszerűsödik, mert talán néhányat nem kell eltartanunk, azaz felszabadul kis energiájuk inkább... fordulhat a zemberek ellen az echelon...

sárkányfő 2011.01.06. 22:31:44

A pofátlanság újabb csúcsai: a fidesz szerint az lmp és mszp járatja le az országot :)

www.fn.hu/belfold/20110106/fidesz_hagyja_abba_mszp/

ritka nagy abszurditás, de gondolom a hívőknek szánják, hogy azok tudják magukat tovább hülyíteni.

más: a hírtévé is beállt a gazdája mellé rázni a pofonfát:
hvg.hu/itthon/20110106_economist_hirtv_konfliktus

panelburzsuj 2011.01.06. 22:33:44

@aszekelyek:

Nem érdemes teljesen kiiratkoznod a klubból.

aszekelyek 2011.01.06. 22:38:04

@PR-küszöb: Nahát! Mit nem mondasz? Akkor szabad is ? Ezt mikor tették bele a törvénybe? @sárkányfő: Az indifferens, hogy te hol voltál 16 éves korodban 1o-kor. A törvény eddig is így szólt, csak nem volt komolyan véve. Sok példának szem és fültanúja voltam. Még Big Brotheres első szériában már ment e törvénysértés. Mert a nézettség mindenekelőtt.... az hozza a lét.......:) , meg a hirdetőt. HAgyjuk tényleg a képmutatást. Azok is, akik úgy tesznek. mintha ezidáig nem ez lett volna a törvény.

panelburzsuj 2011.01.06. 22:38:10

@a-kis-herceg:

Kétségtelenül van egy olyan fíling, mintha egy pillanatig a kezedben lett volna Smith, Aaron és Rutherford fényképe ...

De mire való az emlékezetlyuk? Exmemoriam!

(TG véleményére azért kíváncsi lennék az annyit taglalt mozgatórugókat iletően ...)

Ted Striker 2011.01.06. 22:38:33

@simonmondja.: a vastagbőrös UD poszt alján ez olvasható

"Ez a bejegyzés nincs megjelentetve. Nem fűzhető hozzá komment."

a-kis-herceg 2011.01.06. 22:42:19

@Ted Striker: próbálgasd. én se láttam ilyet. de bejön...

@panelburzsuj: ezt kérdezem tőle egy féléve. minek elemezgeti hogy a politikusok hogy öltöznek, jaj de bénán mosolyognak...

amikor közben embereket lőnek tarkóba gazdasági-politikai oligarcha érdekekből. azoknak is szabad volt a választás. pl. mehettek volna hamarabb külföldre.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 22:43:21

@Ted Striker: Hát, ja.
Fél nyolc tájban még az Index címoldalán volt, aztán eltűnt a radarról, a blogról és keresik. Azóta csak nyomokban van itt-ott.
Én a Blog.hu Friss és forró menüjében találtam.

aszekelyek 2011.01.06. 22:43:24

@Ergosum: Lehet, majd visszanézem.@panelburzsuj: Nem érdemes? Milyen klubból:D ???? Oké. Nem aszerint gondolkozom törvényességről. ha nekem valami aggályos, hadd legyen az. utána is nézek, a napokban nem volt időm.

panelburzsuj 2011.01.06. 22:43:24

@panelburzsuj:

(a filológia oltárára: Jones, Aaronson és Rutherford)

(ezt már tudja a gugli)

sárkányfő 2011.01.06. 22:47:47

@a-kis-herceg:
hasonlót mond egy új poszt is:

"Amennyiben a hangfelvételek nem manipuláltak – és erre enged következtetni a témában eddig megjelent összes nyilatkozat és sajtóhír –, a magyar milliárdos oligarcháknak bármi elérhető. Híváslisták beszerzése, bizonyítékok hamisítása, fizikai kényszerítés és fenyegetés, lehallgatás és beépülés, privát úton megkeresett rendőri vezetők, titkos gazdasági információk beszerzése; úgy tűnik mindez a szolgáltatás része volt."

egyenlito.blog.hu/2011/01/06/az_ugynokoket_ki_figyeli_meg_az_ud_zrt_ugy_ii_resz

tekintve, hogy ezek elérték azt is, hogy a Vastagbor blognak pont az erről szóló posztja (illetve az abban kirakott link a felvételekhez) jelenleg sem elérhető a rendes úton, ezért felettébb érdekes mik folynak itt a háttérben, illetve mikre képesek :)

panelburzsuj 2011.01.06. 22:50:43

@a-kis-herceg:

Azért hogy legyen humorrovat is:

Aziránt érdeklődött az elmerült oldalon az egyik komenter, hogy valójában mi is a különbséga nettó mega bruttó hülyeség között?

A válasz lényege:

Amit csinál a Fidesz, az a nettó hülyeség, amikor a Szíjjártó meg is magyarázza, az a bruttósítás ...

sárkányfő 2011.01.06. 22:52:16

@aszekelyek: nem indifferens, mert az állításom alátámasztására használtam...

a képmutatást meg úgy értettem, hogy az internet világában a nap bármelyik percében az nem néz pornót, aki nem akar. tehát úgy tenni, mintha ezt el lehetne zárni a kíváncsi ifjú szemek elől, mintha nem a XXI. században élnénk, mintha lenne bármi értelme törpe rádiót emiatt büntetni, igen nagy képmutatás.

sárkányfő 2011.01.06. 22:54:08

@aszekelyek: nem érted. a képmutatás az, hogy a net korában úgy tesznek, mintha el lehetne zárni a csúnya beszédet vagy a pornót bárki elől is. megjegyzem ez még a net kora előtt sem ment, ma meg már pláne nem megy.

sárkányfő 2011.01.06. 22:54:52

bocs, elsőre hibaüzenetet írt ki...

Ordnassac 2011.01.06. 23:04:01

@Ted Striker: ilyen volt TG-nél is, valamit a Vastagbőrösök vagy elfelejtettek beállítani vagy...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 23:04:01

@sárkányfő:
Na, hát érdekes lenne, ha az ügyészségnek ezt meg kéne magyarázni.
Hogy ezekben miért nem talált semmi kivetnivalót és miért kellett kárpótolni a céget hitelrontásért.

panelburzsuj 2011.01.06. 23:05:47

@Ordnassac:

Most olvasom DD attrakcióját.

Szép nap a mai ...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.06. 23:06:40

@Ordnassac:
Nem zárható ki, hogy műhiba.
Ezek a véletlenek.
Emlékszel, mit meséltem a véletlen cibervírusról, ami kicseszett velem?

Ordnassac 2011.01.06. 23:09:13

@panelburzsuj: ne is mondd, sok idő ment erre rá... (Bár én csak szőrmentén voltam benne, szokásos szócikk-rásózási technikámat alkalmazva és egy-két szócikket rendbe téve.)

@simonmondja.: igen, rémlik. ;-)

aszekelyek 2011.01.06. 23:09:55

@sárkányfő: A törvény szempontjából indifferens. Az éervényesség szempontjából. Ha eddig is ez volt a törvény, eddig is Dunába hordtak vele vizet. Akkor meg mire a cirkusz? a gyerek meg zt tanulja meg ami a környezetében előfordul. nem úgy van, hogy ül a gyerek a Lego között és egyszer csak eszébe jut, nézzünk már net pornot.... Előbb tudnia kell valahonnan, valamely médium által, hogy van olyan. Akár a szülő gondatlansága miatt is. Képzeld, az én gyerekkoromban is volt. Barnás fotók, amit rejtve tartottak,,,,,, de nagyon a gyerekek elől. Később, költözésnél, felnőtt koromban kerültek elő. Ha azt látja, két verekedő lumpen között, hogy nénik bácsik mivel múlatják az időt, az nem használ a lelki fejlődésének- Kérdezd meg Ranschburgot Vekerdit. Mostmár tényleg megyek aludni. A gyerekkel foglalkozni kell. nem nő, mint a gomba....eső után és mindenképp tökéletes lesz.Közel sem. Ezt szülői felelősségnek nevezik. Szép álmokat, jó rettegést annak , aki azt élvezi!

panelburzsuj 2011.01.06. 23:14:15

@Ordnassac:

Nem is mondom.

Mondtam eleget.

Második Szóló 2011.01.06. 23:16:00

Szeretném egy finomságra ráirányítani a figyelmet: "A miniszterelnök hozzátette: az új alkotmányt áprilisban fogadják majd el, az ehhez kapcsolódó "sarkalatos törvényeket" pedig 2011 december 31-ig fogadják majd el és a szavazati jog kérdése is ezek között szerepel majd. Az új alkotmánnyal kapcsolatban egyébként a miniszterelnök elmondta: Magyarországnak szüksége van egy demokratikus időszakban született alkotmányra."

A demokratikus időszakban született alkotmányba ezek szerint nem kerül belefoglalásra az általános választójog, amely jelenleg a 70.§ (1)-ben található. Remélem, csak értelmezési zavar, esetleg elírás.

hirszerzo.hu/profit/20110106_tonkretettek_magyarorszagot_orban

ubul2000 2011.01.06. 23:19:28

@sárkányfő: Számomra ez az egész valahol nem gömbölyű. Azt nyilván mindenki tudja, hogy egy átlagember mobilját is lehallgat(hat)ják. És abban mindenki biztos lehet, hogy vezető gazdasági szakemberek, politikusok minden beszélgetéséről pontosan tudnak. El nem tudom képzelni, hogy ilyen vezetők tudatlanul kompromittáló beszélgetést folytathatnak. Ezen beszélgetések megtörténtének, illetve kiszivárogtatásának konkrét célja van. Csak mi nem tudjuk, hogy mi.
Mi itt nagyban szidjuk a politikosokat, miközben lehet, hogy keményen fogva vannak - azt teszik, amit előírnak nekik.

Hogy kik és miért? Nos ezt jó lenne tudni.

lüke 2011.01.06. 23:19:57

aludjatok jól
ma vizkereszt van ,meg orosz újév
annyi részeg -meg jól öltözött- oroszt láttam, már délben, ünnepelnek.................

ubul2000 2011.01.06. 23:19:59

@sárkányfő: Számomra ez az egész valahol nem gömbölyű. Azt nyilván mindenki tudja, hogy egy átlagember mobilját is lehallgat(hat)ják. És abban mindenki biztos lehet, hogy vezető gazdasági szakemberek, politikusok minden beszélgetéséről pontosan tudnak. El nem tudom képzelni, hogy ilyen vezetők tudatlanul kompromittáló beszélgetést folytathatnak. Ezen beszélgetések megtörténtének, illetve kiszivárogtatásának konkrét célja van. Csak mi nem tudjuk, hogy mi.
Mi itt nagyban szidjuk a politikosokat, miközben lehet, hogy keményen fogva vannak - azt teszik, amit előírnak nekik.

Hogy kik és miért? Nos ezt jó lenne tudni.

ubul2000 2011.01.06. 23:21:00

Vajon miért ment ez el kétszer, Elnézést.

sárkányfő 2011.01.06. 23:21:54

@aszekelyek: a törvény szempontjából valóban indifferens... de akkor meg az a baj, hogy gyakorlatilag az egész kereskedelmi tv-rádió rendszer bármely tagját sokszorosan meg lehetne büntetni a törvény alapján, és pont a pici tilost találják meg :)
még jó hogy nincs semmi jel arra, hogy politikai célokra akarnák felhasználni az eszközeiket :)

a rettegést meg üzend egész európának, az elmúlt hetek alapján ugyanis már ők is beálltak a rettegők közé :)

Ergosum 2011.01.06. 23:24:58

Szerettem volna megnézni az Apeh új oldalát, a Nemzeti Adó és Vámhivatalt egy formanyomtatvány miatt.

Mit adott ki a gugli:

www.nav.hu/

Érdemes megnézni, én a gyerekemnek le is mentettem.

A hivatalos oldal itt található: nav.gov.hu/

lüke 2011.01.06. 23:30:28

@Második Szóló:

számtan egyes leülni

zsüli !számold ki légy szi, hányszor
csak 100 évre visszamenöleg ,1910-ig

lüke 2011.01.06. 23:31:41

@Ergosum:
helyes, legalább tudjuk, a kormányé

Ventura Blvd 2011.01.06. 23:33:06

@aszekelyek: @Ordnassac:

Amiről itt szeretnék írni nektek, az Churchill, a BBC, a drága Bolgár úr, az ATV, Bauer Tamás, Bayer+Gréczy a HVG.HU-n, Tölgyes, a @Várúr , @László56 és @Bierkamp

Bizonyára ti is etalonnak veszitek a rossz hírek kezelésének II. világháborús gyakorlatát, amikor Churchillt többen biztatták, szóljon már oda a BBC-nek, hogy valami pozitív hírt is adjon le, mert az 1939-és41 közötti időszak a Birodalom totális megaláztatása volt*. Churchill meg - mint ez tudott, és ezerszer idézett, talán e blogon is - azt felelte -"Nem lehet jó híreket gyártani, mert mire megfordulnak a dolgok, már senki sem hisz nekünk"**

ATV-t nézni Bauerrel - aki, ha nem politizálna egy oly kellemes ember volna - nagy mazochizmusra vall. Ő még küzd, ahogy a Székely(ek) meséli(k). Bolgár úr már hátradőkhet(ne), mert a Fidesz puszta önszorgalomból magára öntötte a szutykot. DBÚ (drága Bolgár úr) persze csak azért ~ne, mert elfelejtette közölni a rossz híreket a Gyurcsányi években.*** Ha a Fidesz minden év 365 napján**** gonosz, akkor, akár van rajta sapka, akár nincs, akkor nincs miről tárgyalnunk*****. Az (éppen regnáló) MSZP vezetése meg galamblelkű és jó szándékú, csak az a fránya kommunikáció ne volna. (Nem is érti az ember, miért nem DBÚ az MPSZ kampányfőnöke?)

De, még Bauer és DBÚ is angol lordok ahhoz képest, amit a többiek bemutatnak. Bayer és Gréczy cikkei... csak dadogni tudok. Ez tényleg a harmincas évek, a Völkischer Beobachter és az 1936-os Pravda színvonala. (Komolyan kérdem: van erre piaci igény? Nem kellene sürgősen emigrálnunk?)

Ehhez képest @Várúr és @Bierkamp nem is olyan B-Közép jellegű kommenterek, Tölgyes úr pedig kifejezetten jól és intelligensen indít minden témát, csak aztán a sok személyeskedés beviszi az erdőbe, és ott aztán már mindenféle szellemekkel is harcol már. Kár érte, mert az első órákban sokat tanulok tőle, olyan összefogottan és hatásosan harcol a maga igazáért. Csak hát, mint DBÚ esetében, bár éppen fordítva, itt meg a baloldal áll mindig sapkása vagy hajadonfőtt, mindegy.

Mindezekért arra kérném @Laszló56 barátomat, hogy hozza előre, azaz a lefekvés előtti órákra napi dolgozatát, amelyben gyönyörű harmóniát vél felfedezni a kormány áldozatos munkájában. Persze, gonoszul mondom, de nem teljesen. Mert ahogy DBÚ-nak, Tölgyesnek und noch dazu Bauernek is lehet igaza, úgy @László56 barátomnak is drukkolok, hogy legyen igaza. Mert az nem volna egy rossz világ, ha igaz lenne.

Csak ettől a Bayer+Gréczy kultúrától mentsen meg az Isten.

És ha lehetne még egy kérésem a Kaporszakállúhoz, hát azt a Churchillt adja már kölcsön pár évre.

--------------------------------
Ordipédia:

*Nem elfeledve a légi harcok és a tengerészet sikereit, de attól még a frontokon totális volt a csőd.
** Nem pontos idézet.
*** Közel sem elemezte u-g-y-a-n-a-z-o-k-a-t a gazdasági adatokat, amelyeket most a kormány képébe vág, pedig azok akkor is romlóban voltak.
**** Tisztában vagyok azzal, hogy vannak szökőévek is.
***** Ebben az egy kérdésben Kodó Tamás valószínűleg egyet ért DBÚ-val.

ökörpöröly 2011.01.06. 23:36:20

@ubul2000: Ne röhögtess már! :) Tömegesen bukták már le így nagy halak. Mondjuk pár száz olasz vagy amerikai maffiózó!:)
Beteg vagy, ha azt hiszed, hogy a felcsúti cigány vajda haverja és kitartója nem bukhat le, csak sok száz más lehallgatott politikus, bűnöző stb.. :P

porfelhő 2011.01.06. 23:39:38

Minden, amit a médiatörvényről tudni szeretne, de sosem merte megkérdezni, c. rendezett a Nemzeti M. és Hirk.Hatóság konferenciát. Szalai A. nem volt ott. Sem a Magyar N., sem a Népszab.főszerkesztője nem tette tiszteletét talán ennek köszönhető, hogy SzA. is távol maradt, a csütörtök déli eseménytől.
Féreértéseket volt hivatott siztázni a megbeszélés. decemberi
közlemény szerint blogokat nem fognak ellenőrizni, kiderült ez nem igy van, legalábbis nem biztos.
A médiahatóság is még csak "ismerkedik " a jogszabállyal. Nem tudni mi minősül üzletszerüen végzett blogolásnak.

Aztán az is kiderült, hogy a jogi osztály karácsonykor csak egy nem hivatalos, szinte már baráti kéréssel "mindenféle jogalap nélkül" fordult egy bloggerhez, hogy távolítson el a blogjáról egy, Szalai Annamáriát egyébiránt valóban felháborító módon ábrázoló linket.
A STOP kérdésére a jogi osztály képviselője azt mondta, hogy az ominózus levelében említett "ízléstelen", "visszataszító" jelzők, amelyek a jogban egyáltalán nem ismeretesek, szóval ezekre hivatkozva a jövőben a médiahatóság nem fog eljárást indítani.

Az is kiderült, hogy a hatóság szerint hozzájuk már egészen kevés "ügy" fog eljutni, mert a szakmai társszervek (az internet esetében a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete) a többséget kezelni tudja majd, előszűrnek kvázi. A beszélgetést a jövőben is folytatni szeretnék, és elképzelhetőnek tartották, hogy azokon már Szalai Annamária is részt vesz."

bocsánat! egy kis olvasni való. akik nem tudnának aludni.:)

Ergosum 2011.01.06. 23:40:09

@Második Szóló:

A demokratikus időszakban születendő Alkotmányt miért nem Augusztus 20-án fogadják el? Az olyan szép lenne. No meg addigra kényelmesen meg lehetne szervezni még egy demokratikus időszaki megerősítő népszavazást is, hogy még demokratikusabb legyen az egész.

Félek, hogy az áprilisi nyuszi várós nagy kapkodásban nehogy véletlenül valami figyelmetlenség kerüljön a megváltozhatatlan új Alkotmányunk szövegezésébe (mint a költségvetési tanács esetében).

ökörpöröly 2011.01.06. 23:41:40

Mondjuk egy biztos, a neten lévő oldalak és feltöltések eltűnése azt mutatja, hogy az egyik főmaffiózó, Csányi Sándor nemzetáruló és gátlástalan bűnöző kezei messze elérnek. Mondjuk abból a több százmilliárdból amit összerabolt a nemzeti vagyonból, abból telhet a neki nem tetsző emberek és tartalmak likvidálására.
Egy biztos, a másik főmaffiózó, Pintér Sándor, illetve a "független" Polt Péter soha nem fog addig nyomozni a a Csányi-klán ellen, ameddig nem kap erre külön parancsot a felcsúti cigány vajdától.
Ha holnap megtalálnák a felvételeket feltett illető levágott fejét, akkor se lenne semmi. Csányi és bandája szent és sérthetetlen, mint a kormányhoz közelálló orosz maffia.
Nagyon, de nagyon messze vagyunk Európától, szerintem soha nem is érünk oda.

a-kis-herceg 2011.01.06. 23:43:27

@ökörpöröly: kelet felé indultunk. az pedig ázsia...

ökörpöröly 2011.01.06. 23:46:34

@porfelhő: Remélem, hogy gyorsan lerugdossák a felcsúti cigány vajdáékat, mert ha sokáig csinálják beteg dolgaikat, ez az ország beledöglik. Így is szívni fogunk miattunk, meg jelenleg is szívunk, de ha 2 év múlva jön meg a világgazdaság és a világpolitika vezetőitől a pofon, akkor már halálos lesz. Mármint az országra nézve, a felcsúti cigány vajdának és mögötte álló maffiaklánokat nem fogja olyan súlyosan érinteni, mert a nemzeti vagyonból ellopott ezermilliárdokból valahogy csak eltengődnek.

Második Szóló 2011.01.06. 23:47:23

Amúgy abban biztosak lehetünk, hogy az új alkotmány elemei szerepelni fognak az EU-tagországokéban is, tehát európai törvény lesz. Ha pedig nyomást gyakorolnának ránk, hogy valamely passzust változtassuk meg, akkor követelnénk, hogy a többi európai országot is kötelezzék megváltoztatására.

a-kis-herceg 2011.01.06. 23:50:35

@ökörpöröly:

te sem hallgattad meg a belinkelt 15 percet amit youtube on találtam?

torokgaborelemez.blog.hu/2011/01/04/309_zsakutca/fullcommentlist/1#c12098067

nem érdekel senkit? pedig rám nagy hatással volt. kb 1,5 éves előadás (2 rész)

véres polgárháború és államcsőd...

ökörpöröly 2011.01.06. 23:51:57

@a-kis-herceg: Szégyellem is, hogy ebbe a tetves nemzetbe születtem. Mikor meglátok egy hunszittyasumírfakírt, felfordul a gyomrom. Én európai vagyok és akarok lenni, nem ázsiai, kumiszt ivó, lovat evő mittoménmi! :)
Egyébként is, nincs is magyar nemzet. A jelenlegi genetikai állományunk a horvátokéhoz és a csehekéhez van közel. Elsősorban szláv és germán vér csörgedezik ereinkben.
Ezek meg itt ázsiaiznak!:) Takarodjanak ki akkor a Kaukázuson túlra az ázsiaiak, az európainak tartók meg maradjanak itt!:)
Legalább levegősebb lesz az ország!:)

ökörpöröly 2011.01.06. 23:52:51

@a-kis-herceg: Most jöttem fel, nem olvastam végig a dolgokat. De most megnézem.

a-kis-herceg 2011.01.06. 23:54:19

@ökörpöröly:

1. nézd meg kíváncsi vagyok.

2. ma ezenkívül az UD ügy érdekes....

3. +Kornay a nol.hu n...

ökörpöröly 2011.01.06. 23:56:00

@a-kis-herceg: Ezt már láttam valamikor régen. Ilyenkor bánom, hogy a Német-Római Császárság nem kebelezte be az országot már a középkorban!:) Basszus, most lehetnénk németek, osztrákok, nem kellene bohóckodni ezzel a történelemszépítéssel!:)

porfelhő 2011.01.06. 23:57:20

@ökörpöröly:
Igen! már most is szivunk, érezzük az "intézkedések" negativ hatását. Szomorú és felháboritó ami az országban zajlik és folyamatosan "rajtunk a világ szeme".

ökörpöröly 2011.01.06. 23:58:45

@a-kis-herceg: Mi vagy te, baszod, a titkárom?:D Jó, hogy elő nem írod a napirendi pontjaim! :P

a-kis-herceg 2011.01.06. 23:59:19

Tóta W. Árpád · w.blog.hu 2011.01.06. 23:51:22
@okostojgli: Nem tudom. Annyi látszik biztosnak, h júli 1-ig az NMHH netet és printet nem büntethet pénzbírsággal.

Addig lehet őket öngyilkosságba kergetni, úgyis csak akkor szűnik meg a megbízatásuk.

Waldi! 2011.01.06. 23:51:45
@Waldi!:

index.hu/belfold/2011/01/06/darabokra_szedte_a_hirteves_vadakat_az_economist/

Failed!
Lakajmedia?

Tóta W. Árpád · w.blog.hu 2011.01.06. 23:56:24
@a szív fészkei: kurva vicces. azt hiszik tényleg, hogy a világ olyan, mint Magyarország, csak nagyobb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.07. 00:03:06

@Ventura Blvd: szépen elemezted, kár pedig ennyi karaktert vesztegetni az emlegetett karakterekre.:)
Drágabolgárúr, Bauer, Bayerzsóti és Gréczyzsóti faszkalapok. Az utóbbi kettő ezen belül is egy szűkebb halmazba, a véglények közé tartozik.

Ordnassac 2011.01.07. 00:03:58

@Ergosum: erről már cikkeztek: index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/03/nem_a_nav-e_a_nav.hu/

Nem jött be a domainüzletelő számítása.

ubul2000 2011.01.07. 00:05:55

@ökörpöröly: Akkor miért nem húzol el innen .... ? Legalább tisztulna itthon a levegő!

ökörpöröly 2011.01.07. 00:09:52

@ubul2000: Nem én hirdetem az ázsiai múltam, hanem a felcsúti cigány vajda és a büdös fajtád!:) Nekem tökéletesen megfelelne az ország, ha a cigányok és a magukat ázsiainak tartó csürhe kitakarodna a Kaukázuson túlra!:) Rájuk úgy sincs szüksége Európának, mióta megszűntek a munkatáborok!:)

Ordnassac 2011.01.07. 00:10:32

@Ventura Blvd: az Ordipédiától mentse meg a Jóisten szegény hazánkat! ;-)

Második Szóló 2011.01.07. 00:13:21

@ökörpöröly: elkezdődött a cigányozás, ideje mennem.

BulatOkudzsava 2011.01.07. 00:13:56

@vinczej: Az Economist európai témákkal foglalkozó Charlemagne rovatában ezen a héten megjelent cikk jól jelzi, hogy milyen lehet hazánk nemzetközi megítélése az elkövetkező hónapokban és milyen vesszőfutásnak néz elébe miniszterelnökünk, ha nem változtatja meg gyökeresen az európai alapértékekhez (szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállam, az emberi jogok tisztelete) való hozzáállását. Valóban pária sorsra juthatunk vele együtt, ahogy Török Gábor is utalt rá.

Ráadásul az eredeti cikk ["Hungary's other deficit" címmel elérhető a www.economist.com/printedition/ honlapon] utolsó bekezdése a Hírszerző által kivonatoltnál sokkal határozottabban fogalmaz, mellékelek egy hevenyészett fordítást:

"A[z európai vezetők által kifejtett] csoportnyomás a legjobb válasz. Az elkövetkező időszakban nem lenne megfelelő eszköz egy olyan politikai bojkott, mint amilyet az osztrák miniszterekkel szemben alkalmaztak átmenetileg 2000-ben, amikor Jörg Haider szélsőjobboldali Szabadság Pártja csatlakozott a[z osztrák] kormányhoz. Ehelyett az európai vezetőknek tapintatlanul kell viselkedni. Nyilvános megbeszéléseken és bizalmas körben is, a miniszteri tárgyalásokon és a gyertyafényes fogadásokon is meg kell mondani Orbán úrnak, hogy változtatnia kell a politikáján. Angela Merkel kancellári irodája szerint elnökként "Magyarországnak különleges felelőssége van abban, hogy milyen lesz az egész Európai Unió képe". A következő hat hónap során Orbán miniszterelnök úr sokkal sebezhetőbb lesz a figyelem középpontjában állva. Az [európai] elnökség átok lehet a számára, és áldás a magyar demokráciának."

ökörpöröly 2011.01.07. 00:15:04

@Második Szóló: Nyugodj meg, Jackson és Orbán is kifehéredett, kérj tőlük tanácsot!:)

Ventura Blvd 2011.01.07. 00:15:04

@Második Szóló: Ez gond! Mert én az új alkotmányba belevenném még a HALÁSZLEVET is, csak azt nem tudom, melyiket. Neveltetésemből fakadóan a balatonin nőttem, de el kell ismernem, hogy a paksi és bajai is pompázatos, a szegedi meg ugye..., hát az leírhatatlan.

MERT MIÉRT IS NE LENNE A HALÁSZLÉ AZ ALKOTMÁNY RÉSZE?

De, mivel nehéz dönteni, hogy melyik és hogyan (passzírozva / krumplival?), hát nekem is az augusztus 20.-i elfogadás lenne a legjobb. És ha már Ópusztaszerről kacagányosan-kócsagtollason, a boldog új jövő megalapozottságával kihömpölyögnek az urak, a közelben van egy svédasztalos halászlé-étterem, ahol hódolhatnák e magyarságalkotó tényezőnek.

Bár igaz, ott legutoljára olyan-de-olyan rosszul lettem valamitől...

ubul2000 2011.01.07. 00:16:42

@ökörpöröly: engem nyugodtan gyalázhatsz, rólam lepereg egy ilyen pondró minden szava. Kár, hogy nem tudsz normálisan érvelni.
Arra azért figyelmeztetlek, hogyha a zsidókat, mint ázsiaiakat csürhének nevezed - nem jósolok neked hosszú életet. Gondolj csak zuschlagra...

Ventura Blvd 2011.01.07. 00:18:31

@a-kis-herceg: Én láttam a jós videódat! Csak nem tudnék róla röviden nyilatkozni. A szokásosnál is kuszábbak a gondolataim...

ökörpöröly 2011.01.07. 00:20:26

@Ventura Blvd: Gondold el, ha a finnek azon siránkoznának, hogy 1918-ig svéd, majd orosz gyarmat voltak, a SZU széteséséig félig-meddig kommunista függésben éltek, hogy az alkotmányukba milyen módon elkészített rénszarvassültet vegyenek be!:)
Ehelyett, tanulnak, kiváló oktatási rendszert alkottak, dolgoznak ...
Tiszta hülyék, hogy nem bőgik tele a világot az ellenük való összeesküvéssel! Ideje lenne már rájuk szólni!

Második Szóló 2011.01.07. 00:20:37

@Ventura Blvd: biztos a hamisított pirospaprikától :-)

a-kis-herceg 2011.01.07. 00:21:22

@Ventura Blvd: :) kíváncsi vagyok a véleményedre. nem igazán jós. egyetemi tanár-kutató. sok gyereke van és pókokat kutat.

Második Szóló 2011.01.07. 00:23:20

@BulatOkudzsava: a miniszterelnöki szóvivő szerint a sajtóvécében lesz csoportnyomás :-)

a-kis-herceg 2011.01.07. 00:23:25

@Ventura Blvd: ja és sok közös van bennem vele... nagyon sok. legfőképp hogy én is kb 1 éve kezdtem közügyekkel foglalkozni, sok év kemény szakmai munka után.

ökörpöröly 2011.01.07. 00:26:14

@ubul2000: Gondolhattam volna, hogy nehezedre esik értelmezni a két szótagból álló mondatot!:) Sajnos ezen nem segíthetek!:) Talán kérd meg Győzikét, hogy segítsen! A kettőtök IQ-ja összeadva talán eléri a minimális szövegértelmezési képesség szintjét!:P

Ventura Blvd 2011.01.07. 00:30:11

@a-kis-herceg: Tamás, az nem megy, hogy állandóan azt mondogatod - "Államcsőd, polgárháború."

Egyszerűen, az ilyen állandó szövegek "Cigány Szaddam", "Nemzeti Gonosz Törpe", "F@szkalap" stb. elhomályosítják még a nicket is. Valahogy a blog-kommenternek másként kellene kiemelnie a maga világképének, jövőlátásának, üzenetének a lényegét. Igaza volt @Rézangyalnak, amikor azt mondta, egy idő után már mindenkiről tudja, mit akar mondani. Elszégyelltem magam, mert az én "Államcsőd, polgárháború"-m a "Gyurcsány+Orbán".

Nem tudom, mi a megoldás.

porfelhő 2011.01.07. 00:30:44

"Igy vágna rende Orbán V. az államadósságban.

A lengyel megoldáshoz hasonló alkotmányos adósságplafon felállitásában gondolkodik.
Az új alkotmánynak olyan ellensúlyokat kellene tartalmaznia, mely gátat vez a hiány- és az adósság növekedésének. /ez derül ki OV. csütörtökön külföldi ujságirók előtt mondott szavaiból a Bloomberg beszámolója szerint. /

Asztalos Viktor, a Miniszterelnökség elemzője tavaly szeptemberben épp a Portfolio.hu virtuális hasábjain írt (a költségvetési szabályok kapcsán) a nem túl kedvező lengyel tapasztalatokról.

Egyrészt, egy-egy év látszólag kedvezőbb költségvetési pozíciója nem egy esetben a fenntartható növekedést feláldozva teljesült. Másrészt, a lengyel szabály biztosította tág gazdaságpolitikai tér miatt a fiskális előírások nem voltak képesek betölteni eredeti funkciójukat, nem nyújtottak érdemi támaszt a kormányok rövid távú túlköltekezéseivel szemben. Továbbá, a kritikus GDP-arányos államadósság szintet megközelítve a kormányok - és ez különösen a vizsgált időszakon túli periódusra jellemző - a szabályrendszer kikerülését lehetővé tevő pénzügytechnikai eszközöket vettek igénybe. Egyes tételeket államháztartási körön kívül helyeztek, többek közt az autópálya-építéseknél - az úgynevezett PPP beruházások keretében - támaszkodtak a magánszektor pénzügyi segítségére. Mindez az állam újraelosztási szerepének rejtett növelését eredményezte, ami még erőteljesebbé tette annak káros mellékhatását, a gazdaság egészét érintő kamatszint-emelkedés mértékét. "

Hasonló javaslatot már "bedobott" a köztudatba az MDF-es Bokros L. is.

A fiskális szabályok irodalma az egyszerű adósságszabályokat rugalmatlannak és elavultnak tartja, hiszen jellemzően nem ösztönöznek az eladósodottság tartós csökkentésére, inkább a limithez tapasztják az adósságszintet, lehetetlenné téve az anticiklikus gazdaságpolitikát rosszabb konjunkturális időszakban. A nem optimális gazdaságpolitikára kényszerítő szabályok pedig rendszerint fellazulnak, hitelességük elveszik."

Nem lesz gond. lesz már "minden az új alkotmányban".

ubul2000 2011.01.07. 00:31:06

@ökörpöröly: gondoltam tükörbe néztél, mert szeretsz tetszelegni magadnak. Nem probléma ez. Mindenesetre úgy indulj el, nehogy véletlenül visszagyere

Ordnassac 2011.01.07. 00:35:08

@ubul2000: ugye ez most csak vicc? ;-) Gáspár Győzikéről van szó.

ökörpöröly 2011.01.07. 00:37:00

@Ventura Blvd: A kommunikációt mindig a helyzetnek, illetve a hallgatóság képességeihez megfelelően kell alkalmazni.
A blogolás nem az a műfaj, ahol szépen megfogalmazott, elhúzódó, bonyolult és összetett megfogalmazásra van szükség. A blogolás olyan, mint a "tacepao", rövid, tömör üzenetek kellenek. Hangsúlyos, sokszor túlzó jelzők. Illetve fontos, a folyamatos ismétlés, rögzítés céljából.
Nézd meg a 8 évnyi FIDESZ-kommunikációt, pár, állandóan ismételt mondatból állt, hogy a tömeg megértse.
Hosszabb lélegzetvételű, bonyolult írásokat itt nem sokan olvasnak el, mert "szórakozásból", "kikapcsolódásból" járnak fel. Komoly szakmai vitára itt elvétve számíts!:)

ökörpöröly 2011.01.07. 00:39:36

Bocs, nem blogolás, hanem fórumozás! Már fáradt vagyok, "turulubul" csodafegyver a fárasztás téren!:)

a-kis-herceg 2011.01.07. 00:39:44

@Ventura Blvd: én tudom. el kell menni nyaralni 1-2 évet. erdélybe, vagy tájföldre.

@porfelhő: igen ez szerintem is fordítva sülne el... lenne egy tág határ amit nagyjából ki is töltenének... és tágítanának az aktuális igényekhez. attól meg már jogilag törvényes is a hiány.

én egyet tudnék elképzelni CSAK. kompromisszum mentesen a hiány tiltását. azaz mint SZÁMTALAN országban: anynit lehet költeni ameyni bevétel van....

ubul2000 2011.01.07. 00:41:40

@Ordnassac: és az ki? Én Gáspár néven csak egy bírkózót ismerek, de ő nem Győzike

a-kis-herceg 2011.01.07. 00:45:20

udzrt.tumblr.com/

itt is fenn vannak az UD telefonok... kényelmesen letöltés nélkül.

ökörpöröly 2011.01.07. 00:52:34

@a-kis-herceg: Ez csak egy része, emlékeim szerint a youtube-on több volt fent.

ökörpöröly 2011.01.07. 00:55:26

De jó, nem hallgattam végig tegnap mindet. Köszi!

Ordnassac 2011.01.07. 01:03:12

@ubul2000: mosaictv.hu/upload/files/Gaspar-Gyozike.jpg

Így lehet, hogy ismerősebb lesz. Valaha a Romantic együttes énekese volt, aztán elment celebnek. A Győzike Show róla szólt.

ubul2000 2011.01.07. 01:05:53

@Ordnassac: Köszönöm az információt :))) Valószínüleg azért nem ismerem, mert igyekszem nem keveredni az ökörpöröly félékkel :)))

ökörpöröly 2011.01.07. 01:12:10

@ubul2000: A végén meg kiderül, hogy játszod itt a főhülyét, közben meg rokonod!:) Elvégre a szellemi képességeitek nagyon hasonlóak!:)

ubul2000 2011.01.07. 01:19:30

@ökörpöröly: ezzel elkéstél :))) Teshezállóbb lenne neked a brazil ökörnyál név...

cambridge.on 2011.01.07. 01:31:03

@Ordnassac: szerintem költői kérdés volt, nem kell rá válaszolni.Ez nem a reklám helye.

cambridge.on 2011.01.07. 06:51:04

www.welt.de/politik/ausland/article12013780/Orban-sieht-Kritik-an-Mediengesetz-als-Beleidigung.html

Orbán sieht Kritik an Mediengesetz als Beleidigung
Im Streit über das ungarische Mediengesetz verhärten sich die Fronten: Während die EU-Länder in dieser Woche den Druck auf Budapest erhöhten, attackierte Ungarns Regierungschef Viktor Orbán die Kritik aus Deutschland und Frankreich als "überhastet“ und als "Beleidigung“. Laut Orbán wird das neue Gesetz nur dann revidiert, wenn auch entsprechende Passagen in den Mediengesetzen anderer EU-Staaten geändert würden.

A cikkhez hozzászólók jelentős része támogatja Orbánékat, kritizálva kétarcúságát a saját médiának.

a-kis-herceg 2011.01.07. 07:54:52

Tóta W. Árpád 2011.01.07 01:10:49 @eMeL:
szerintem nem kell ennyire ijedezni. orbánékkal együtt a nemzeti radikalizmus is bukni fog. ez ilyen ciklikus dolog.
szilveszterkor a hírtv-n jobbostibik beszélgettek (fenn van a neten). vert seregnek néztek ki, nem diadalmasnak. keserűen magyarázták a bizonyítványt, próbálták előadni, hogy Mesterházy Attila mozgatja Merkelt meg a többit, maguk se hitték, kiült az arcukra a rémület, hogy benne vannak az elkúrásban már térdig, és még mindig az a parancs, hogy előre.

Tóta W. Árpád 2011.01.07 01:31:42 @eMeL:
ennél nehezebb a dolguk. ez egy vezérpárt, és bár ilyen hangok hallatszottak legutóbb 2006-ban, mindig felmerül, hogy mi lenne velünk Sztálin nélkül. és nincs erre válasz, mert az meg tök igaz, hogy a mai fideszt, ami a vérgőzös széljobbtól a konzlibig terjed, OV (és köre) tudja összetartani.
a következő lépés az lenne ugye, hogy akkor ne fideszben gondolkodjunk, hanem legyen egy PiS-PO-féle felosztás, mondjuk egy mdf-esebb fidesz és egy jóval nagyobb sutyerák KDNP. vagy akármi, ami OV nélkül is megy. innen viszont a káoszt kellene kiszámítani, és annál azért kényelmesebb lenyelni a büdösbékát, és a koncért belenyökögni a hírtévébe a napi vonalat.

Tóta W. Árpád 2011.01.07 01:38:16
itt kormányzóképességről is szó van, reális alternatíváról. Mesterházy és az ő MSZP-je nem alternatíva, én se nézek ki belőlük jobb kormányzást, legfeljebb kevésbé represszívet. LMP... eh. tehát hova is álljon, aki nem állt eddig?
az ideális szcenárióban Bajnai vagy egy hasonló (pártonkívüli) figura mögé áll be az orbántakarodj kórusa, mivel kb ez a fajta vezetőtípus (éjjeliőr, hehe) lesz majd kívánatos a pusztaputyin után. ilyen figurák elő tudnak kerülni az utolsó pillanatban (Medgyessy efféle volt!), előtte viszont nem szeretnek, mert annál többet kellene birkózniuk szíjjártókkal meg ilyenekkel.
még ennyire nem erős a takarodj egyébként. és tudnék hosszan érvelni egy MSZP-LMP-kormány ellen is.
bár ők viszont ezt természetesnek vennék.

a-kis-herceg 2011.01.07. 08:07:11

jönnek a reggeli kellemes hírek. házymester csak úgy nyomatja a negatív sajtót a forradalom áldozatairól...

nol.hu/lap/lakaskulcs/20110107-becsodolnek_a_tarsashazak

már a svájciak is sújtásosak

www.portfolio.hu/gazdasag/tovabb_szedi_aldozatait_a_draga_svajci_frank.143745.html

zsákutca

László56 2011.01.07. 08:07:56

@László56: @Ventura Blvd: Válasz „ Ventura Blvd” nek

Szép jó reggelt kívánok Mindenkinek

„Hazánk östökös-csellagja, Nagyrabecsült barátom!” Írta valamikor Arany, Petőfinek. Egy másik levelében meg írja „Kedves Sándorom! Vedd szíves kézszorításomat polgári dicső küzdelmeidért.” . Ugyanezt írhatnám én is „Ventura Blvd” levelező társunknak is. De, miért is ?

Mert Ő is küzd a saját gondolatai megvalósításáért, és helyesen teszi. Leírja a gondolatait és kétségen kívül „jót” akar. De, honnan is tudhatjuk hogy mi az ami jó az országunknak ? Miből következtethetünk arra hogy a kormány a helyes utat válassza e vagy sem. Hiszen mindezt megítélni csak akkor tudja az ember, ha a tudásánál és tapasztalatinál fogva ismeri a megszámlálhatatlan utakat és azok következményeit. És még ezek, az igazán nagy tudású emberek között is nagy van vita arról hogy mi is a helyes. Pontosan erről szól a demokrácia is.

Hazánk polgárainak hatvan éven keresztül történő butítása azonban erről tereli el a figyelmet. Ki másként gondolkodik az csak ellenség lehet. A kommunistáink ellensége ! Hirdeti az MSZP. Tulajdonképpen igaza van. Hiszen egy demokrata, automatikusan a népbutítás, a korrupció és annak az embertelen társadalomnak az ellensége amit a kommunistáink ránk hagytak és az MSZP a mai napig képvisel.

Ha valaki az eddigi írásaimat elemezné, -amit természetesen nem kívánok senkitől-, akkor láthatná hogy a kormányunk azon az úton halad amit már előre jeleztem. A kommunistáktól ránk hagyott kishitűségünk azonban nem engedi meg a polgárainknak a realisztikus gondolkodást. El sem tudják képzelni hogy az ország kormánya jót akarhat az országnak. Ami azonban lehetetlennek tűnik a szemükben, realitás lett. Nem, az csak álom lehet, ilyen csak a mesében van. Gondolják, és inkább a lefekvés előtt egy szép álom reményében foglalkoznának vele. Mint ahogy a levelező társunk „Ventura Blvd” írja. De mivel az út maga a számára ismeretlen, fél tőle. Érthető és megbocsátható. De attól még helyes útra vezetnek a kormányunk intézkedései. Éppen ezért.

Hagyjuk a kormányunkat dolgozni és akkor ítélkezzünk ha eljött az ideje. A következő választások adnak erre elég lehetőséget. Addig azonban kritizáljunk, de vegyük figyelembe: a magyar nép 2010 -ben döntött hogy új utat akar. A demokrácia azt is megköveteli hogy ezt a pártok akceptálják. Kritikusan, a saját érdekeiket nézve, de akceptálják.

A kommunistáinkat nem érdekli hogy a magyar kormány nemzetközi lejáratásával a magyar népet és nemzetet alázzák meg. Engem és a magyar népet kell hogy érdekelje. Hiszen ki minket véd, a mögé kell nekünk polgároknak, egy emberként állni.

a-kis-herceg 2011.01.07. 08:09:59

az eu sújtásos belügyminisztere... csak egy pillanatra bízzák rá a kasszaőrzését...

kitekinto.hu/karpat-medence/2011/01/07/pinter_nyilatkozata_hiszteriat_okozott_bukarestben&s=hs

a-kis-herceg 2011.01.07. 08:19:58

@László56: a KE hivatalának politikai közleménye:

levelező társunknak = levelezőtársunknak (2x)
tudhatjuk hogy = tudhatjuk, hogy
arra hogy = arra, hogy
a helyes utat válassza e = a helyes utat választja-e
arról hogy = arról, hogy
gondolkodik az csak = gondolkodik, az csak
ellensége amit a = ellensége, amit a
láthatná hogy = láthatná, hogy
akkor ítélkezzünk ha eljött = akkor ítélkezzünk, ha eljött
megköveteli hogy = megköveteli, hogy
nem érdekli hogy = nem érdekli, hogy
magyar népet kell hogy = magyar népet kell, hogy
kell nekünk polgároknak = kell nekünk: polgároknak

tanulság: mielőtt hogyozunk, kitesszük a vesszőt...

ma is tanultunk valamit

cambridge.on 2011.01.07. 08:39:39

@a-kis-herceg: Mazochista vagy?
Hányszor kellett átolvasni, HOGY mindet megtaláld?

a-kis-herceg 2011.01.07. 08:57:13

@cambridge.on:

látszik, hogy óriási gondot fordít az írás helyességére és tartalmára is. ezért is nagyon tisztelem... és tudom mennyire kellenek az embernek a kapaszkodók. amikor egyet elkapott, el sem ereszti többé. legyünk türelemmel embertársaink iránt. talán a párnája alatt ov fotóját őrizgeti. talán kezet fogott vele egyszer egy népgyűlésen, vagy csak rá mosolygott. nincs elveszett bárány. minden ember értékes... bár nagy kérdés hogy 2010 áprilisa előtt mit csinált. vagy "maszületett" bárány?

különvélemény 2011.01.07. 08:59:38

@a-kis-herceg:
Ezekért is OV a hibás, ne feledjük! :P

ssi 2011.01.07. 09:02:02

@cambridge.on: médiatv fogadtatása
- nagyon megoszlanak a vélemények - hogy kinek jó / rossz ez, hogy így természetes-e?
- a külföldi kb. követhető, az belső ellenzéké is, s gondolom, a következő közvélemény-kutatásokból kb. kiderül, hogy a szimpatizánsok ettől még kitartanak-e, bármi lehet, természetesen

"szerkesztőségi állásfoglalások közül 18 keményen negatív, 3 semleges, 5 pedig megértő a magyar kormánnyal szemben. "
www.fn.hu//kulfold/20110106/angolszasz_sajto_uti_orbant/

porfelhő 2011.01.07. 09:02:21

@László56:
Kedves László!
Álljon Ön "egyemberként" a kormány mögé. mert megérdemlik. Elemezném az eddigi írásait, hozzá fűzném személyes véleményem kicsit lehet meglepődne, igen. csak jót írnék Önnek! Én is írtam egyszer Önnek "olvassa el figyelmesen és elemezze" ugye, ugye. bocsánat.
Nagyon teccik amit ír:):)

Szimba 2011.01.07. 09:08:09

@Hepci:

Így is lehet mondani.:-)

különvélemény 2011.01.07. 09:11:01

@a-kis-herceg: "az ideális szcenárióban Bajnai vagy egy hasonló (pártonkívüli) figura mögé áll be az orbántakarodj kórus"

TWÁ és a realizmus...

ssi 2011.01.07. 09:15:03

véletlenül végig hallgattam két anyuka találkozását a buszon,
mind a kettő roppant büszke volt a tizenéves fiára:
egyik, mert vagány, még a tanároknak is megmondja az igazát,
másik - gondolom, sejthető -, mert csendes, szolid, önmagával versenyző,
s a mind a ketten jól teljesítettek a szülői mérce szerint, sportoltak, volt hobbijuk, baráti körük, önbizalmuk és teljes, színes életük...

személyiség, neveltetés ... s magánügy, mint stílus, közügy, ha teljesít, s ha általában mások által elviselhető

porfelhő 2011.01.07. 09:20:54

Bocsánat, bocsánat! @László56 "egy álmaiban létező fideszről beszé?!:):)

porfelhő 2011.01.07. 09:28:20

Annyira lenyűgöz írásaival a László56, hogy már írni sem tudok. Bocs. "beszél".:)

ssi 2011.01.07. 09:40:20

* valóság volt a parlamenti kordon és jelkép a megépítése s lebontása is.
* ma mintha virtuális kordon épülne, ami terjeszkedik, s átengedni nem akarna semmit: területfoglalás ... több, mint a gazdasági stabilitás, növekedés
- kifele erő, mert meg kell mutatni, hogy valaki, ami másként nem lehetne egyértelmű
- befele ideológia, mert az ő céljukhoz nem csak ők kellenek

van, akitől távol áll mindez, van, akinek végre eljött ez is
az arányokon sok múlik -> mennyi lesz a "megnemértő"

ssi 2011.01.07. 09:42:37

@különvélemény: @a-kis-herceg: "TWÁ és a realizmus... "
szerintetek hol van hiba és mi lehet a megoldás rövid / hosszú távon?

Szimba 2011.01.07. 09:47:09

Végighallgattam OV beszédét az uniós elnökség ünnepségén (Index)

index.hu/video/2011/01/07/forditott_zaszloval_pozolt_a_belga_es_a_magyar_miniszterelnok/

Ki a bánat írta ezt a beszédet, és ki volt az, aki nem javította????

Már megint valami dakotizmus került bele. A szellem palackját nem dörzsölik, hanem kinyitják. Amit dörzsölnek, az Aladdin lámpása.

Meseügyileg nincs toppon a Fidesz!:-)))

ssi 2011.01.07. 09:52:59

@Szimba: :-))))) saját mese? Te nem ötlöttél a fiadnak?

ssi 2011.01.07. 09:53:47

@Szimba: :-)))) saját mese? Te nem alkottál a fiadnak?

ssi 2011.01.07. 09:55:23

Mindenkinek további szép napot kívánva búcsúzóul még annyi

médiatv
1. közízlés formálása - közvetlenül - társadalmi szinten a társadalom beleszólása nélkül
2. kritikák leépítése - közvetetten - általában is, és konkrétan is
3. hatékonyabb működés megvalósítása, ami viszont állandóan visszatérő cél, s nemcsak ezen a területen, mert fejlődik a technika, a tudományok és változnak a feltételek

@Szimba: :-))) saját mese? Te nem alkottál a fiadnak?

bóra77 2011.01.07. 09:56:31

@Szimba: és nem is a szellem palackját, hanem a tenyerüket:)

ssi 2011.01.07. 09:57:01

jujjjj!!!! félre lettem vezetve! a blogmotor mindig errort írt ki

ubul2000 2011.01.07. 09:57:32

@Szimba: ha ma mmár nyelvtan: topon (top=csúcs), a topp maximum egy hangutánzó szó, amikor toppant valaki

mákmag 2011.01.07. 10:02:27

Gábor!
Komolyan elgondolkodtam azon (tegnap a zuhany alatt), hogy ugye én, mint egy átlag polgár mennyire befolyásolható vagyok! És rájöttem, hogy mivel az vagyok, és mivel téged rendszeresen olvaslak ezért rájöttem, hogy te befolyásolsz! És mint egy jó kis angyalka duruzsolgatod a fülembe (a szemembe), hogy a Fideszesek jó fiúk és csupa jó dolgot akarnak, csak mivel még nem elég ügyesek, vagy más egyéb PR problémák kapcsán tűnik úgy nekünk, hogy diktatúra. De szegény ártatlanok, nem akarnak ők ördögi módon hatalmat és hatalmat és hatalmat, mert ugye nem részegedtek meg a kétharmadtól! Csak egy kérdés: Mi van ha én bizom benned és kiderül, hogy Orbán Viktor nem csak a falig megy, hanem kimegy az ajtón? Vagy mi van ha nem is akar kimenni de időközben, mivel elment a falig, kilát és arra jut, hogy csináljuk? Csak mondom, evés közben jön meg az étvágy! (Na jó, persze nincs semmi csak annyi, hogy egy elemző tévedett, és egy ember meg hitt neki, ... több is veszett Mohácsnál...)
Reméljük mindenben igazad van! (főképp magunk miatt, és mert kényelmesebb elhinni, hogy valaki, vagy valakik egyszerűen bénák, mint azt hogy nem bénák hanem annak tűnnek, és közben ügyesek) De te már próbáltad távolról nézni magad, és feltenni a kérdést, mi van ha te tévedsz? Csak eljátszani a gondolattal? (...Gondolom próbáltad és arra jutott ál, hogy csak bénák...) REMÉLEM!

különvélemény 2011.01.07. 10:06:13

@manyike:
Megoldás az nincs.
Pontosabban csak elméletben van.

Ha valaki elő tudna állni egy olyan programmal, ami szépen lefed mindent, megjelöli a forrásokat is, ügyesen rendberakja a dolgokat, és ezt egy még nem sáros karizmatikus ember nyomná, maga mögé állítva szintén nem sáros embereket, akkor választást nyerne.

De mégha lennének is ilyen emberek, ilyen programot lehetetlen csinálni, így marad a populizmus.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.07. 10:07:22

@mákmag: jafinált ám a nyuszifejű. Hangyát dug a füledbe, miközben sokkal jobban esik egy zabszem a seggünkben...
De mi lesz, ha viktatúra lesz? Úsznak majd sorban a vízihullák Kulcs irányába? Kiiratkozunk Európából? Mailcímet kérek...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.07. 10:11:37

"Kioktatja az Economist a Hír Tv-t: nem manipulálták az Orbán-fotót"

hirszerzo.hu/belfold/20110106_hirtv_orbankep_economist

porfelhő 2011.01.07. 10:17:01

Orbán V. : médiatörvény
"Örülök, hogy a németek visszatérnek a realitások talajára és cáfolták a külügyi államtitkáruk lehamarkodott nyilatkozatát, és az várom, a francia kormány is térjen vissza realitások talajára.
A médiatörvényben egyetlen olyan jogi megoldás sincs, amely valamely uniós tagállam médiatörvényében ne szerepelne., tehát európai médiatörvényekből összerakott törvényről beszélünk.
Magyarország semmilyen diszkriminációt nem fogad el, vagyis a jogszabály bármely szakaszának módosítása csak akkor képzelhető el, ha abban az országban is módosítják ahonnan átvettük. Teljesen rendben van a m.törvény.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva elismerte, hogy ez rossz kezdése a magyar uniós soros elnökségnek. "Nem én szabtam ezt a forgatókönyvet" - tette hozzá. A kormányfő szerint a magyar parlament elfogadott egy törvényt, ami a miniszterelnök szerint "teljesen rendben van," de a világ ezt nem fogadja el, hanem kritizálja. "Senki sem szeret így kezdeni egy elnökséget, de nincs módom ezen változtatni, együtt kell ezzel élni. Nem tudom megakadályozni, hogy a magyar elnökség az első hetében a médiatörvényről legyen szó a külföldi médiában" - tette hozzá a miniszterelnök.

A közeljövőben esedékes európai parlamenti látogatásával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: biztosan lesznek majd "igazságtalan és csúnya reakciók" a médiatörvénnyel kapcsolatban a külföldi lapok írásait idézve, de ki fog állni és meg fogja védeni a törvényt. A médiatörvény időzítésével kapcsolatban Orbán Viktor leszögezte: azt a képviselők ütemezték, fel sem merült, hogy összefüggés van a soros elnökséggel a törvény elfogadása."

ubul2000 2011.01.07. 10:19:21

@vinczej: hát azért a hirszerzőn bemutatott két kép között van némi különbség, ne mondja senki, hogy az ugyanaz

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.07. 10:19:32

@különvélemény: nagy dolgok születhetnek, ha a "orbántakaroggy kórus" szólama találkozik a gágogással.
Több zenetudósunk foglalkozott a polifóniával, most nem részletezném, mert rajtam nem fogott a Kodály módszer...

ssi 2011.01.07. 10:21:29

@különvélemény: :-)
gyakorlatot az elméleti alternatíváknak kellene megelőzniük: pl.
valaki megszólal és cselekszik, indul a hitelességi vizsgálata is
világfolyamatokba illeszkedő reális hazai célok, stílus
társadalom korrekt bevonása
szisztematikus, követhető építkezés, a szükséges korrekciók természetességével

porfelhő 2011.01.07. 10:22:46

"oppá ez lemaradt":)

"Alapvető kérdése a demokráciának, hogy az állampolgárok mindenről tájékoztatást kapjanak.
Mulatságosnak nevezte Orbán V., hogy a magyar napilapok bejelentik a sajtószabadság végét, majd kritizálják a kormányt, akkor minek van vége? tette fel a kérdést."

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.07. 10:33:04

@ubul2000: Hát nem tudom, de a fotóriporterek másodpercenként készítenek akár 10 képet is.

Ebből kiválogatni a legégetőbbet nem nehéz, nem kell hozzó PhotoShop. Szerintem a sorozat két különböző képét tették egymás mellé.

különvélemény 2011.01.07. 10:45:02

@manyike:
Ha mi alakítanánk a saját gazdaságunkat, akkor lenne bármi esély a hiteles programra, de amióta globalizálódtunk, azóta ezt nagyon kevés ország mondhatja el magáról.

Az imf féle adjunk el mindent, rúgjunk ki mindenkit, csökkentsük a béreket, meg csak nekik jó, rajtunk nem segít sőt mégnagyobb nyomorba taszít.

Szimba 2011.01.07. 10:48:09

@ubul2000:

Én nem nyelvtanozok! De igaz, topon lenni...
A topp, az női divat:-))

Viszont két arab mesét keverni, az az én területem!:-))

Aladdin
és A palackba zárt szellem.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.07. 10:52:06

@a-kis-herceg: "maszületett"?
Megint tanultam valamit...kisbötűvel nem kezdünk mondatot, ha igen, akkor legalébb tördejjük mán! (a kezönket:-)

ubul2000 2011.01.07. 11:00:11

@vinczej: Olyan értelemben nyilván nincs manipulálva, hogy nagyítják/kicsinyítik fülét, orrát, száját, stb. De a kontraszt, stb változtatásával eléggé meg lehet változtatni egy kép hatását. Ez photoshop-ban semmi. Aki fotózott valaha, az tudja, hogy ugyanabból a negatívból teljesen más hatású kép készíthető lágy vagy kemény, szemcsés papírra hivva. Digitális "negatív" esetén pedig gyerekjáték.

balfék 2011.01.07. 11:04:58

@porfelhő: Ez már a pofátlanság csúcsa, magát úgy beállítani, mint egy sodrodó faágat egy kiáradt folyó feltartóztathatalan tajtékjában.

porfelhő 2011.01.07. 11:06:21

Együttes ülést tart ma a kormány és az EB. a Parlamentben. Meghatározzák az EU. végrehajtó testülete és az elnöki posztot fél évig betöltő Magyarország közös feladatait. Szó lesz a médiatörvényről és a körülötte kialakult helyzetről is.
Orbán V. négyszemközti beszélgetést folytat J.M. Barrosóval, az EB elnökével, majd kora délután közös sajtótájékoztatót tartanak.
Első- és legfontosabb téma a gazdasági kormányzás.
Barrosó a napokban jelezte, hogy fel kívánja vetni a médiatörvénnyel kapcsolatos aggodalmakat is.
Erre a magyar kormány számít. "

ubul2000 2011.01.07. 11:07:29

@Szimba: Ez a szép, hogy sérülékenyek vagyunk, mint Achilles könyöke :)))

Szimba 2011.01.07. 11:09:30

@balfék:

Hű, de költői vagy így pénteken!:-)

porfelhő 2011.01.07. 11:11:28

@balfék:
Igen. a miniszterelnök úr mindezt "mulatságosnak" nevezi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.07. 11:16:33

@ubul2000: ez az a csávó, aki meg akarja szoptatni valamelyik VV szexuális vállalkozó hölgyet? :)

Szimba 2011.01.07. 11:16:54

@ubul2000:

Ugyanaz, csak a színből vettek le, így sokkal jobban látszanak a mimikai ráncok.

Az arckifejezés , "mint komor bikáé", ez mindkettőn látszik. Egy "miniduce" a magyar pusztáról.:-)))) Milyen jól játszhatná Móricz Csörgheö Csuliját vagy a Dúvad címszerepét!:-)

Szimba 2011.01.07. 11:18:21

@Hepci:
Broáf!!!!!!!!!!

Fogd vissza magad szexuális téren, mert rosszul leszek!:-(

melus79 2011.01.07. 11:24:44

@ubul2000: Szerintem,meg inkább örülnie kéne a min.elnöknek,és tisztelt pártjának,kormányának,mert az eredetit elnézve,hogy finoman fogalmazzak,nem úgy néz ki,mint aki az idén barnult le.Távol álljon tőlem,hogy a származását firtassam,engem ez hidegen hagy,nem ez alapján ítélek,nem úgy,mint az itt is zsidózó,cigányozó embereket,de a második képen "fehérítettek"rajta,mondhatnám "európaibbá" tették.:)Én ezt csak mint szimpla érdekességet vetném fel.
TG is felrakta anno ezt a képet egy korábbi poszthoz,és utalt rá,hogy nem valami előnyös.A manipuláció nem a képpel történt tehát,hanem a kiválasztásnál.Gondolom készült róla előnyösebb kép is.

ssi 2011.01.07. 11:25:01

@különvélemény: bonyolult kérdések
aktív nemzetközi kapcsolatokban is lehet reális és sikeres belső célrendszer

függőség csökkentése - talán kifele nyíltan nem vállalható cél, de belső feltételei mennyire adottak?

ki milyen jövőt akar? s az valósíthatja meg, akinél a hatalom:
országos nagy kockázatvállalás
több-másféle vélemény kizárása - minden szinten
állami bevételről való lemondás ->társadalmi különbségek növelése

kerülni kell a látszatot: mi ne függjünk senkitől, csak tőlünk függjenek mások

bocsi, este folytköv.

ssi 2011.01.07. 11:25:38

@melus79: gratula, 2000. lettél :-)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.07. 11:26:10

@Szimba: összekevertem az Alekosszal...
Egyébként minap láttam pár percet belőle. Éppen a Gina nevű szexuális vállalkozó távozott a villából, míg a többszörösen büntet(et)len előéletű műsorvezető fejtágítót tartott a valamilyen szobában összeverődött állománynak.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.07. 11:28:47

@ubul2000: Természetesen PhotoShopban bármit lehet. Én meg azt mondom, hogy nem kell ahhoz PS, hogy egy sorozatból kiválasszanak egy ilyen előnytelen képet.

Ha csak ennyi lenne a baj Orbánnal...! De beégésre nagyon is alkalmas a HírTV-nek.

különvélemény 2011.01.07. 13:14:55

@manyike: "aktív nemzetközi kapcsolatokban is lehet reális és sikeres belső célrendszer"

Ok, de ami nekünk jó, az nekik nem.
Nem véletlenül számít szokásos eljárásnak, hogy akár saját ötletből, akár imf nyomásra, privatizálnak egy gyárat, az új tulajdonos meg nemhogy termelni nem akar benne, de még le is bontatja a gyárat, hogy vissza se lehessen építeni, csak újabb kölcsönből.

lüke 2011.01.07. 15:14:21

@Szimba:
ezen én is jót röhögtem
a poént kicsit vulgárisabban akartam beírni

Tience 2011.01.07. 15:57:38

TiszteltKommentelő Közösség!
Kérem a segítségeteket! Nagyon izgat az alábbi téma,és jó lenne,ha valaki infót adna
2002 után az Európai Néppárt a Fidesz hathatós lobbijának eredményeként,hivatalos kommünikében(vagy miben) mondott ítéletet az mszpszadesz kormány sajtószabadságot,egyéb emberi jogokat korlátozó intézkedései okán,egy kalap alá véve kishazánkat 3. világbeli államokkal. Akkor volt is botrány,talán kovácslacibácsi tiltakozott az öncélú (pártcélú) országlejárató kampány miatt,a Néppárt azonban nem hátrált meg,bevédte fideszes testvérét.
Kérdésem:
1.ismeri-e valaki az ominózus a dokumentumot,pontosan mikor történt az eset,és hol lehetne hozzáférni?
2. A korabeli nyilatkozatok nemetközi és hazai sajtóvisszhangok is érdekelnének
A királylindai himnuszinterpretációt idézve"valaki segíítsen"szeretnék egy jót kacarászni!!

delpiero82 2011.01.08. 18:41:37

Tisztelt Török Gábor!

Minden elismeréseim az objektív írásai iránt, ezért is olvasom napi rendszerességgel bejegyzéseit, egyedüli elemzői hibájaként a túlzott érzékenyégét hozom fel. A politika vélemény szerint ennél ridegebb terep, noha emberekről szól.

A konkrét témára térve, arról miért nem ír senki, hogy Viktor szenzációs reklámot csinál Magyarországnak, illetve, hogy mennyire átlátszó ez a sajtószabadságosdi? Mit ér akkor a német, francia, angol sajtó demokráciavédelme, mikor a Napnál világosabb, hogy a különadók miatt jajveszékelnek. Végre felrázta valaki egy kicsit Európát, és meggyőződésem, hogy ez a hejehuja még jól sül el! Ilyenformán inkább Viktatúra legyen, mint állóvíz!!

44 2011.01.14. 12:59:57

@delpiero82: az egy naiv elképzelés, hogy a negatív reklám is reklám. Ha Magyarország bekerül a hírekbe, mint egy, a sajtószabadságot veszélyeztető, féldiktatórikus állam, és később visszavonják a médiatörvényt, akkor mindenki megnyugszik, és örül nekünk. Ha viszont nem vonják vissza, akkor elkönyvelnek minket Európa Észak-Koreájának, és visszaesik az oly nagyon várt turizmus. Reméljük, hogy Viktor ezt belátja, de nem biztos.

A "vIktatúráról" általában az a véleményem, hogy nem biztos, hogy nekem jó lenne. Minden viktatúra jó valakiknek, máskülönben nem maradnának fenn, de míg a demokráciában tőled is függ, hogy te bekerülsz-e ebbe a körbe, addig a viktatúrák esetében, ha Viktor szerint kívülálló vagy, akkor bármit tehetsz, továbbra is kívülálló maradsz. Nem biztos, hogy neked olyan jó lenne a viktatúra.

A sajtószabadságosdi és a különadó két külön dolog. Egyelőre a különadó összege nem nagy. Jó, én nem bírnám kifizetni, de azért ez a pár száz milliárd forint még messze nem igényelné Angela Merkel személyes közbenjárását. Legfeljebb majd eladják a T-Mobilt a Huaweinek, és nézhetünk, amikor hirtelen a tízszeresére emelik a tarifákat. A sajtószabadságot elvi alapon kérik számon, mert ezt modortalan dolog korlátozni, és tisztességes politikus ilyet nem csinál. Lehet, sőt valószínű, hogy nem közvetlenül Orbán ötlete áll a médiatörvény mögött, de az ő felelőssége lett volna még idejekorán kitenni a pártból a hülyéket. Ha nem tette, hát vállalja a következményeit.

Mesterlovas 2011.01.14. 22:57:18

Szerintem a zene túlmutat minden verbális kifejező eszközön!
És már arra is van lehetőség hogy itthon tanulja, akinek ez kedves...www.musiciancraft.net
András
süti beállítások módosítása