„Senki sem szeret így kezdeni egy elnökséget, de nincs módom ezen változtatni, együtt kell ezzel élni – mondta tegnap Orbán Viktor külföldi újságírók előtt. Nehezen vitatható, hogy a tavaly május végén hivatalba lépett kormány – elsősorban saját politikai hibáinak és korrekcióra képtelen politikai gyakorlatának köszönhetően – meglepően hamar zsákutcába került, amit – meggyőződésem – most már többé-kevésbé, eltérő módon és különböző magyarázatokkal, maga is lát és elismer. De hogyan tovább?
(Fotó: hvg.hu)
Bár a politikai valóság nem könnyen illeszthető bele néhány egyszerű kategóriába, a kormány kapcsán ebben a ciklusban alapvetően három kimenetet tudok elképzelni: (1) a felismerésből fakadó tudatos korrekciót, (2) a kétharmados többséget veszélybe sodró belső háborút és (3) a nyomvonalról elmozdulni nem akaró, nem tudó, a problémákra dacos kitartással válaszoló politikát.
(1) A korrekciót nem látványos, bejelentett változásnak képzelem, hanem apró, de tudatos lépések sorozatának, amelyek szinte észrevétlenül próbálják meg csökkenteni a konfliktusok számát és növelni a Fidesz elfogadottságát. A felismerés feltehetően már megérett: a kormány (különösen) november óta folytatott gyakorlata veszélybe sodorta a hosszú távú berendezkedés alapját jelentő „centrális erőtér” koncepcióját, és tálcán kínálta, megadta a lehetőséget az ellenzéknek arra, hogy egy számára sokkal kedvezőbb – és sokkal ismerősebb - politikai felállásból támadjon. Ha a Fidesz a most tapasztalt politikát folytatja, elszalasztja annak lehetőségét, hogy – kihasználva az ellenzék példátlan bénultságát – az egyedüli kormányképes erőként törzsbázisán kívüli szavazói rétegeket is tartósan magához kössön. A korrekció alapvetően tehát a tavaly tavasszal sokak által feltételezett, várt politikai irány közelítését jelentené: pragmatikusabb, kiszámíthatóbb politikát, a konszenzusok keresését, a felesleges erőfitogtatások minimalizálását, (legalább) az együttműködés látszatát, az oszd meg és uralkodj elvének okos alkalmazását.
(2) Elképzelhető azonban, hogy azok, akik leginkább látják és érzik a Fideszen belül a jelenlegi politika zsákutcás jellegét, úgy ítélik meg, hogy a korrekció lehetősége a mostani felállásban csak elméletileg létezik, valójában azonban illúzió, naivitás ezzel számolni. Ebben az esetben – ha nem akarják megvárni a közös bukást - nem nagyon marad más mozgásterük, mint a fellépés, a harc. A belső küzdelemnek számos formája elképzelhető, a Fidesz politikai gyakorlatát ismerve azonban már a legkisebb ellenállás, mozgolódás is felségárulásnak számít, s mint ilyen, minden bizonnyal nulla összegű (vagy-vagy) játszmához vezet. Éppen ezért óriási a kockázata az első egyértelmű lépésnek: az ugyanis akár a kétharmados többséget is megszüntetheti a parlamentben, s ezáltal radikálisan új helyzetet teremthet. Arról nem is beszélve, hogy a kierőszakolt belső változásban reménykedők induló helyzete meglehetősen reménytelen: Orbán Viktorral szemben a pártelnök által uralt Fideszen belül az elmúlt húsz évben senki sem tudott sikeres lenni – ami nem jelenti azt, hogy soha nem is lehet, de az esélyek ma még meglehetősen csekélyek erre.
(3) Könnyen lehet tehát, hogy hiába a felismerés, sem szándék, sem erő nem lesz a politikai nyomvonal megváltoztatására. A politika átalakítása amúgy sem olyan egyszerű, ahogy ez a tervezőasztal mellől látszik: a stratégia gyakran nem csupán felismerésből, megfontolásból, bölcsességből születik, hanem a szereplők habitusához, világlátásához is igazodik. Ebben az esetben minden marad a régiben, azzal a különbséggel, hogy a nagyon kedvező kiinduló versenypozíció fokozatosan romolhat, a társadalmi támogatottság csökkenhet, az ellenzék magára találhat, esetleg át is alakulhat. Nagy kérdés, hogy az „ugyanezt jobban” típusú politika hívei erre miképp reagálnak: a korrekció igénye, a belső fellépés lehetősége folyamatosan a levegőben lóghat, miközben a szocialistáknál már tapasztalt bukási spirál itt egyfajta sajátos kitartó, olykor heroikus, néha gátlástalan tehetetlenséghez vezethet. A változatlanság persze nem jelent biztos bukást: a méregpoharat ebben az esetben is csak akkor kell kiinni, ha az ellenzéki oldalon – kihasználva a Fidesz politikája által kínált lehetőséget – 2014-re megteremtődnek a kormányváltás feltételei.
