Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
jan 13
00:35

Ha az okokról és a lehetséges következményekről el is térnek az álláspontok, tapasztalataim szerint azt még a kormányzati szereplők sem vitatják, hogy 2010 utolsó két hónapjában valami megváltozott: megtört a Fidesz korábbi lendülete, támadások kereszttüzébe kerülve többé-kevésbé védekező helyzetben találta magát. Érdekes módon az, ami a napi politikai csatákban gyakran kapkodásnak, útkeresésnek látszott, valójában éppen egy nyílegyenes politikai irányhoz való ragaszkodásból következett. A Fidesz tavaly kijelölt egy utat, s akkor sem tért le róla, amikor azt sem tudhatta, hogy a térképen van-e még.

(Fotó: Blikk)

A napi útkeresések, kommunikációs kísérletek ne tévesszenek meg senkit – ezen taktikai bizonytalanságokkal együtt is igaz, hogy amit a tavaly tavaszi választás idején a kormány láthatóan fejébe vett, attól egyelőre senki és semmi sem tudta eltéríteni. A koncepció elmondva egyszerű, már itt is írtam róla: a kormány elképzelése szerint a politikai és gazdasági sikerességének egyik fontos feltétele az, hogy elkerülje a korábbi szocialista kabinetek (közvetlen) megszorításokon alapuló politikáját, és teljesítse egyetlen igazán kézzelfogható választási ígéretét, a jelentősnek látszó adócsökkentést. Nem véletlenül írtam politikai és gazdasági sikerességet: talán soha korábban nem látszott annyira, hogy a két terület mennyire kéz a kézben, egymásra hatva, egymást erősítve vagy gyengítve jár; a kísérlet mindkét téren meglehetősen kockázatosnak ígérkezett, ráadásul az is látszott, hogy az egyik kudarca a másik bukását is magával hozhatja. A megszorítás hitelvesztéssel fenyegetett, a hitelvesztés a gazdasági tervek tarthatatlanságával riogatott. Az ördögi körből itt akart kitörni a kormány, feltehetően tudván, hogy minél többet áldoz erre a politikára, annál nagyobb lehet az esetleges kudarc is.  

Orbán Viktor és Matolcsy György azonban hittek a siker lehetőségében, bíztak abban, hogy nem lesz túl nagy az a politikai és gazdasági ár, amit a cél elérése érdekében menet közben meg kell fizetni. Minden azon áll vagy bukik, gondolhatták okkal, hogy 2013-2014-ben - amikor majd eljön az igazság pillanata, s kiderül, hogy valóban „kinövekedhető-e” a válság, és újabb megszorítások nélkül is lesz-e tartós költségvetési fedezet az egykulcsos adó megtartására – a félt ördögi körök helyét át tudják-e venni a gazdasági és politikai pozíciókat egyaránt erősítő angyali körök. Miután a nyár folyamán Brüsszelben kiderült, hogy a költségvetési hiány remélt elengedése nem lehetséges, ehhez a tervhez kellettek az úgynevezett válságadók, kellenek nagyon a költségvetésbe terelt magán-nyugdíjpénztári összegek, e kettő megvédéséhez pedig az Alkotmánybíróság jogkörének a csorbítása. Ebben az értelemben minden új konfliktus, ha ad hoc jellegűnek is tűnt (hiszen az is volt), hibákkal és kapkodással terhelten, fontos és megkerülhetetlen eszköz volt a nagy tervben.

S ezek hozták magukkal az újabb, még súlyosabb konfliktusokat. Nem, nem állítom, hogy a médiatörvényt szó nélkül hagyta volna a külvilág, ha az Orbán-kormány azt megelőzően nem rúgja össze a port a döntően külföldi tulajdonú nagyvállalatokkal, ha nem támad neki a demokratikus intézményrendszer fontos elemét jelentő Alkotmánybíróságnak. Abban azonban biztos vagyok, hogy ezek az előzmények ágyaztak meg igazán annak a példátlan nemzetközi össztűznek és nyomásgyakorlásnak, amit az elmúlt hetekben tapasztalhattunk. Még az sem igaz, hogy váratlan lett volna, hogy ne lehetett volna ezzel számolni; magam október közepén – amikor még híre sem volt a kormány defenzívába szorulásának - ezt írtam: „Kiszámíthatatlan, hogy miképpen hatnak a döntések a gazdaságra, de a csomagot vagy annak egy részét megfúrhatja az Alkotmánybíróság, megtámadhatja az Európai Unió, vagy – én ezt tartom a legveszélyesebbnek – a válságadókkal (és az azt bevezető politikával) szemben az ellenérdekeltek részvételével vagy támogatásával megszerveződhetnek olyan hazai vagy nemzetközi csoportok, amelyek komolyan megnehezíthetik a második Orbán-kormány dolgát.”

A konfliktusokban persze sok volt, amit okosabb politikával, más hozzáállással, több önmérséklettel el lehetett volna kerülni. Ez az út azonban, lássuk be, alapvetően ilyen. S talán még azt is hozzátehetjük: akik erre járnak, azok is általában ilyenek. Ahhoz, hogy a kormány tartani tudja magát az eredeti céljaihoz, folyamatosan harcban kell állnia, politikájával ugyanis rendre túllép a korábbi gyakorlatokon, érdekeket sért, megdöbbent. Igen, a tervhez talán nem lett volna szükség egyszínű médiatanácsra, de egy mindent aláíró köztársasági elnök és néhány, pártkatonákkal megerősített intézmény – ezt egyszerűen leíró módon jelzem, nem pedig egyetértve ezzel a politikai gyakorlattal – kifejezetten hasznos volt.

Bár a Fidesz ellenzékben sok nehezen megkerülhető cölöpöt levert, a kormány megalakulásakor akadt még választási lehetősége, ahogy az elmúlt időszak minden pontján is ott volt és ma is ott van a korrekció lehetősége. A nagy cél elérése érdekében súlyos konfliktusokat vállaló kormánynak azt kell mérlegelnie, hogy vajon nem szenved-e (saját maga és az ország) több kárt ezekkel az eszközökkel, mint szenvedne, ha a korábban megismert gazdasági és politikai megoldásokat alkalmazná, ha a járatlan útról visszatérne a járt utakra. Tavaly októberben, a jövőt latolgatva, ezt írtam: „Ha azonban a ciklus végére, amikor a válságadók kivezetésre kerülnek, nem indul meg az új adórendszert fenntartani képes lendületes gazdasági növekedés, adóemelésre és megszorításra lehet szükség, s ezáltal az egész építmény összedőlhet, maga alá temetve kezdeményezőit is. Ha viszont a kísérlet sikerül, a Fidesz szinte verhetetlen lesz”. A tét azonban ma még nem ez; sokkal inkább az, hogy lesz-e egyáltalán esélye sérülésmentesen, a siker reményét megőrizve odáig eljutnia a kormánynak. 2011, bár a nagy kérdésekre feltehetően még nem ad választ, ebből a szempontból kiemelt jelentőségű lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr142580189

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reform II: elmélet 2011.01.14. 10:34:13

Ma a reggeli közben érdekes dolog futott át az agyamon, a tegnapi reform bejelentésekkel kapcsolatban. Mi van abban az esetben, ha a fidesz mindent szépen tudatosan felépített, s ezen lépcsőfokokat szép lassan adagolja az embereknek. (ugye ebben még ni...

Trackback: Mi lenne, ha mindenki maradna a magánnyugdíjnál? 2011.01.13. 22:09:31

Az új feltételek mellett soha nem látott pozitív kilátások elé nézne ekkor az ország. Hogy miért? Ha mindenki úgy nyilatkozna, hogy marad a magánnyugdíj rendszerben, akkor nyugdíjba vonuláskor senki sem kapna állami nyugdíjat, így 20-30 év alatt ...

Trackback: Ha már túl ideges vagy, nem bírod a való életet 2011.01.13. 20:02:37

 Eleged volt a hülye politikusokból? Abból, hogy nem te döntesz a saját sorsodról? Hogy nem szólhatsz bele, hogy hogy is alakuljon az ország sorsa? Itt a lehetőség, hogy változtassa rajta és tegyél valamit! Itt olyan erős Magyarország, amilyenné m...

Trackback: Nyugdíj - mi a helyes döntés? 2011.01.13. 11:45:52

A fenti kérdés bizonyára Téged is foglalkoztat.   Segíteni szeretnék. Döntést helyetted nem tudok hozni, és a döntésed következményeit sem tudom tőled átv...

Trackback: Mi a vektor, Viktor? 2011.01.13. 11:09:42

Egyáltalán nem nyílegyenes politikai irány az, amihez a kormány ragaszkodik. Az egész kormányzás ugyanis nem tűnik másnak, mint egy rögeszmés, makacs ragaszkodásnak ahhoz, hogy csak ne a gyurcsányi úton. De hogy mégis merre, azt még mindig nem tudni.Cs...

Trackback: Mikor kezd már esni a Fidesz népszerűsége? 2011.01.13. 11:03:05

Érdekes infókra akadtam a napokban, amelyek segíthetnek kirakni a nagy puzzle-t, ami talán magyarázatot adhat! Egyfelől itt van ez a HVG-ben megjelent írás. A cikk kutatásokra hivatkozva leírja, hogy bár a hazai és nemzetközi sajtó hangos a Fides...

Trackback: Mikor kezd már esni a Fidesz népszerűsége? 2011.01.13. 11:02:24

Érdekes infókra akadtam a napokban, amelyek segíthetnek kirakni a nagy puzzle-t, ami talán magyarázatot adhat! Egyfelől itt van ez a HVG-ben megjelent írás. A cikk kutatásokra hivatkozva leírja, hogy bár a hazai és nemzetközi sajtó hangos a Fides...

Trackback: Elveszett illúziók: a „mérsékelt Fidesz” 2011.01.13. 10:03:53

A „mérsékelt Fidesz” illúziója a politikát figyelő centrista, vagy konzervatív-liberális véleményformálók egyik kedvenc alakulata. Az újra és újra visszatérő elképzelések szerint a Fideszen belül léteznek olyan politikusok, akik nagyon elég...

Trackback: Hezitátorok 2011.01.13. 09:30:37

Az új undokok mintha új stílust hoztak volna. Még mindig mindent a népért, és már a nép által is: nemzeti együttműködés, kétharmados bátor alkotmánymódosítások, az emberek emberének kinevezése, a nép jussának visszavétele a közszolgáktól. Min...

Trackback: EU: csak nehogy velünk mossák fel a padlót! 2011.01.13. 09:07:48

Ha a magyar gazdaság úgy fog teljesíteni, ahogyan azt Orbán és Matolcsy ígérik, ők, valamint az egész ország kétszeresen is megdicsőül. Ám ha mégsem leszünk sikeresek, az európai fősodorral való szembefordulásunkat is kétszeresen fogják büntetni. (Fo...

Trackback: Ezért nem lesz nyugdíjam?! 2011.01.13. 08:01:31

„Olyan társadalmakban, amelyekben fokozatosan romlik az eltartók és eltartottak aránya, semmilyen nyugdíjrendszer nem tartható fenn.” (Mellár Tamás)   -Úristen, nekem nem lesz nyugdíjam!- csapott a homlokára Hunor, majd lefordu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diydiy 2011.01.13. 00:44:15

Őszintén remélem mint magyar és európai állampolgár és mint dolgozó hogy ennek az ámokfutásnak a lehetőségekhez képest a leghamarabb vége lesz. Nem tudom hogy ,nem tudom mikor. Az biztos , hogy a magam csendes módján mindent meg fogok tenni annak érdekében hogy befejeződjön.
Soha nem mondtam ilyet de mostanára eljutottam idáig.
Nagyon-nagyon sajnálom magunkat és az országot ahogy van!!!

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 00:57:21

Őszintén remélem, így folytatódik tovább a kormányzás. Kifejezetten elégedett vagyok, és az, hogy bizonyos elemek sipákolnak, külön jó!
Csak így tovább!

JMárta 2011.01.13. 01:00:44

A poszt gyors átolvasása után eszembe jutott, hogy hol van a nagy igéret, amit a "csodaváró fülkeforradalmárok" el is hittek?!
"Az egyszeri, nagyarányú adócsökkentés"!

ökörpöröly 2011.01.13. 01:01:18

Mindenképpen érdemes lesz a megtakarításokat devizára konvertálni, mert ha februárban nem lesz érdemi "reform", akkor a forint azonnal be fog dőlni. Ha lesz, és azt elfogadja a piac, akkor érdemes visszaváltani. A forintesés jóval meredekebb lehet, mint az esetleges elfogadási utáni felértékelődés.
Éppen a bóvlikategória felett vagyunk mindegyik hitelminősítőnél, sikerült először bekerülni a világ 10 legkockázatosabb adósságbesorolású állama közé - 400 közeli CDS-felárral-.
Az elmebeteg felcsúti vajda pedig megy előre a falnak, na nem a saját fejével, hanem a minénkkel. Ha az ország csődbe megy, a fideszcsürhének akkor is van annyi "megtakarítása" -értsd, nemzeti vagyonból összelopott pénze-, hogy nyugodtan élhessék életüket bárhol a világon.
A nárcisztikus, caesaromán felcsúti vajdának ez egy önmegvalósítási játék, nekünk viszont élet-halál kérdés.
Tél végén, koratavasszal eldől, hogy túlélhetjük-e az ámokfutást -ideiglenesen, a következő őrült tervéig-.
Mindenki készüljön 3-4 évnyi hidegélelemmel, mert minden valószínűség szerint Magyarország összeomlik pár héten belül.

sárkányfő 2011.01.13. 01:16:32

Érdekes poszt.
Arra a kimondatlan feltétezésre alapul, hogy Orbán önös politikai céljainak, egész pontosan önhatalmának hosszútávú bebetonozásának rendeli alá az ország kormányzását.
Illetve Orbán szerint az emberek többségének sokkalta fontosabb a gazdasági siker, azaz konkrétan a pénz, a viszonylagos jólét, mint a demokratikus értékek rendszere.

Tulajdonképpen egyet is értek.

sárkányfő 2011.01.13. 01:24:03

@ökörpöröly:
Reform nem lesz, csak valami, amit reformnak fognak hívni.

A szavak kiforgatásában, azaz a magyar nyelv meggyalázásában már rutinosak a fiúk.

Ezek lesznek kb., amit Oszkóék súgtak nekik, amikor átadták a kormányt:
- Munkaerőpiaci Alap megcsapolása
- közmunkaprogramokra fordított pénzek megtizedelése
- gyógyszerkiadások (gondolom: gyógyszertámogatások) csökkentése

forrás. oszkopeter.blog.vg.hu/2011/01/11/screenshot/

Ezekkel lehet spórolni pár száz milliárdot, de közel s távol nem reformok, ezek szimpla pénzelvonások. Az érdemi reformok továbbra is tabut jelentenek a magyar politikának. Még az olyanok is, mint pl. az államreform, ami nem jelentene közvetlen népszerűségi problémát, csak sok-sok melót, koncepciót, stb.

Őszinte Őrült 2011.01.13. 01:28:17

járatlan út vagy járhatatlan út, ez itt a kérdés. na és az hogy meddig ragaszkodik Orbán a jobbkezéhez. öncsonkítás lesz a vége

jarlaxl3 · http://kosza.wordpress.com 2011.01.13. 01:41:48

Kedves Gábor,

Teljesen egyet értek abban, hogy a mostani kormány hibát hibára halmoz a rossz, átgondolatlan, gyakran arrogáns lépéseivel, a rossz kommunikációjával és a néhol már diktatórikusnak nevezhető eszközeivel.

A gazdaságpolitikájuk azonban még ha megkérdőjelezhető is, mert valóban rengeteg kockázatot rejt magában, azonban lehetőségeket is teremt, amik persze függnek a kormányzat következő lépéseitől, no meg persze legalább ennyire a világgazdaság alakulásától. De még így is ígéretesebbek annál a politikánál, amit az elmúlt években a kormányzat képviselt, vagy inkább csak próbált képviselni.

Ugyanis a baloldal legnagyobb hibája sosem valamiféle rossz szándék volt, amit próbálnak bele misztifikálni (néhol joggal), vagy a hozzá nem értés (bár néha az is előfordult), hanem a töketlenség.

Én közgazdászként (bár nem vagyok egy Keynes ez is biztos) nem nagyon tartom kecsegtetőnek a Gyurcsányi vonal folytatását (bár az igaz, hogy azt nem tudjuk mi lett volna, akkor ha olyan fegyelem áll a kormányzat mögött akkoriban, mint most), de a Bajnai kabinet gazdaságpolitikája is túl lassú véleményem szerint, ahhoz, hogy a világgazdaság jelenlegi állása alapján bármi jóval is kecsegtessen hosszútávon.

Egyet értek, kéne egy jobb gazdaságpolitika, de bevallom őszintén, én egyenlőre nem tudok jobbat mutatni, mert változik a világ, és a régi, járt utak is mára mind zsákutcák lettek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 01:42:25

Olyan ez a cikk a múltidős fogalmazásával mintha egy négy éves ciklust értékelne, pedig a java még hátra van.

Kritikus az van valóban bőven, de jobb új ötlete nincsen senkinek az ország helyzetének javítására. Az egyetlen amit meg tudnak fogalmazni az adócsökkentés tagadása, azaz úgy teremtenének pénzt, hogy azt a réteget adóztatnák meg durvábban, akik fehéren dolgoznak és még fizetést is kapnak, akik elsősorban eltartják az államot. Ez a politika biztosan nem vezet fejlett és gazdag országhoz, persze a hívei nem is olyat akarnak, hanem szociálisat.

Szóval türelem, ha már csődbe megy majd egyszer az állam legalább küzdelemben vérezzen el, ne önként feladva! De még van esély valami másra, míg a korábbi úton-módon nincs.

"vajon nem szenved-e (saját maga és az ország) több kárt ezekkel az eszközökkel, mint szenvedne, ha a korábban megismert gazdasági és politikai megoldásokat alkalmazná, ha a járatlan útról visszatérne a járt utakra."

A járt utakról már tudjuk hova, mire vezetnek, vezettek. Mit értünk el velük 8-20 év alatt? 100% kudarc a valószínűsége a korábbi utakhoz való visszatérés következményeinek.
Míg ez az új vagy sikeres lesz vagy nem. Legalább még esélye megvan a sikernek. Tehát kitartás, hátha bejön, rosszabb nem lehet, mint a szocialista gazdaságpolitika, így az ahhoz való visszatérés kívánása ... hát nem is tudom micsoda.

Feledékenység?

jarlaxl3 · http://kosza.wordpress.com 2011.01.13. 02:06:52

@Akitlosz: Egyet értek sok mindenben, de szerintem szükség van az olyan kritikákra, mint Török Gáboré, mert bár a gazdasági vonalon nem értek teljesen egyet vele, de az tény, hogy a kormány konfliktuskezelésből eddig nem vizsgázott jelesre. Nem mondom, hogy lassítani kéne, mert szerintem arra nincs most idő, de az tény, hogy kicsit finomítani kéne a stílust, és átgondolni a dolgokat, mert rendes kommunikációval fele ennyi ellensége sem lenne a kormánynak szerintem (persze a kulisszák mögé csak korlátozottan látunk, ki tudja milyen egyezkedések mennek fél-, vagy nem hivatalos úton nemzetközi szinten).

Valamint tény az is, hogy azért ez a gazdaságpolitika is több sebből vérzik, de legalább van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 02:31:55

@jarlaxl3:

"Én közgazdászként (bár nem vagyok egy Keynes ez is biztos)"

Hála az égnek! Keynes egy közgazdasági terrorista volt. A "hosszú távon úgyis mind halottak leszünk" gazdaságpolitika persze nagyon tetszik a politikusoknak, de mostanra kiderült, hogy az a hosszú táv nem is annyira hosszú és látjuk mind mire vezet. Aljas dolog volt egy hosszú távon eleve nyilvánvalóan fenntarthatatlan közgazdasági rendszert bevezetni.

A megoldásokra pedig nem annyira nehéz rájönni, csak a politikusok nem merik meglépni őket.

Legeslegfődiktátorisszimuszabbosságom Honmegmentő programja.

1. A költségvetési hiány teljes megszüntetése kizárólag kiadáscsökkentéssel. Adóemelés nuku, átrendezés lehet, emelés nem. Ez körülbelül legfeljebb egybillió-százmilliárd forintos lefaragást jelentene, azaz nyilvánvalóan kisebb állam megvalósításával jár.

(Már itt bukik szokásosan a dolog, mert mindenféle társadalmi csoport és szervezet elkezdene lázadozni, amelyik így vagy úgy kisebb-nagyobb mértékben az adófizetők pénzéből él. Ezért lenne szükség a töketlen áldemokraták helyett egy olyan vezetésre, amelyik "kegyetlenül" elszakítja az állami csecsbimbóktól az attól függőeket. Erre ez a politikai rendszer alkalmatlan, diktatúra ugyan nem feltétlenül szükséges, bőven megteszi a politeia is.)

Másfél.

Bárki állampolgár aki elfolyó közpénzekről (korrupció, sikkasztás, hűtlen kezelés stb.) tesz feljelentést és az ügyben a bejelentést megalapozottságát alátámasztó jogerős, a vétkeseket elmarasztaló bírósági ítélet születik megkapja az érintett összeg bizonyos százalékát, de legalább 50 000 forintot, valamint az újonnan alapított Tisztességes Magyarországért kitüntetés bronz fokozatát. Második alkalomkor ezüst, harmadiknál arany fokozatot, utána pedig egyéb más állami kitüntetést.

2. Ha az első pont sikeres, és bármi módon szabadon felhasználható bevétele képződik az államnak, akkor azt kizárólag az államadósság csökkentésére kell fordítani.

Ez a leghatékonyabb módja annak, hogy az állam kiadásai rövid és pláne hosszú távon tovább csökkenjenek, csökkenjen az államon a pénzügyi szorítás.

3. Amennyiben az első és a második pontok sikeresek a költségvetés kezdene pozitív lenni, így itt az ideje egy kis adócsökkentésnek.
Azokat az adókat kell csökkenteni, amelyek versenyképtelenné teszik a magyar árakat és arra ösztönzik a magyarokat, hogy inkább külföldön vásároljanak és adózzanak Magyarország helyett. Jövedéki adók, regisztrációs adó, egyéb a fogyasztást terhelő extra adók, (pl. az Artisjus maffia felszámolása).

Az intézkedés Magyarországon tartani a magyar vásárlókat és adóforintjaikat, sőt Magyarországra vonzaná a külföldieket, tehát az adócsökkentés eredményeképpen nem csökkennének, hanem nőnének az állam bevételei.

4. Amennyiben az első második és harmadik pontok sikeresek, akkor lassan olyan kellemes gondja lesz az államnak, hogy mire költse a pénzét.

Beruházásra, az infrastruktúra fejlesztésére. Autópályák, metrók, utak, vasutak, repülőterek, hajózás, telekommunikáció, de természetesen a jelenlegi gyakorlatnál jóval kevésbé közpénzellopós módon, ezért is a másfeledik pont, amelyik hatására eddigre remélhetőleg megbízhatóbbá válik az állam és köztisztségviselői, közalkalmazottai.

Ez utóbbi négyes pont az állami beruházások megindulása tovább növelné a gazdaságot és így az állami bevételeket is, azon túl, hogy vonzóbbá tenné az országot a külföldiek előtt, és elégedettebbé az itt lakókat.

E program végrehajtása után rendbe jönnének az állam pénzügyei, épülne, szépülne az ország, jobban élnének a saját jövedelmükből élők, így aztán megint jöhetne valami "demokrata" pénzlopós, züllesztős társaság, amelyik elszórná a pénzt és felélné a program eredményeit.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.13. 02:32:59

"egyetlen igazán kézzelfogható választási ígéretét, a jelentősnek látszó adócsökkentést."

Szerintem többen a "mindent visszacsinálunk/adunk" szlogennek dőltek be, mert a 13.havit értették alatta.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 03:13:42

Az első és a második pontoknak persze olyan járulékos hatásai is vannak, hogy ha csökken az állam hiteligénye, akkor egyrészt több forrást tudnak juttatni a reálgazdaságba, másrészt az MNB is könnyebben tudja féken tartani az inflációt - egy tisztességes állam nem a pénzrontáson nyerészkedik - csökkenti az MNB a kamatokat, így ezáltal is csökkennek az állam kamatkiadásai.

---

Gazdasági fellendüléstől, külföldi befektetésektől önmagában hiú ábránd gödörből való kimászást remélni, mert nem a reálgazdasággal van a baj, hanem az állammal.

Ha magasabb a GDP akkor csak még több hitelt vesznek fel, azaz csak mélyül a gödör.

Az elmúlt 21 évben 60 milliárd eurónyi külföldi működőtőke érkezett az országba, amihez a magyar állam az adófizetők pénzéből további 60 milliárd eurót tett hozzá, miközben a befektetők kivittek 130 milliárd eurónyi profitot. Azaz bőven negatív a mérleg.

Mialatt úgy állítják be, hogy a külföldi tőke idecsábítása minden magyar adóforintot megér és ettől várják az ország felemelkedését. Eltelt 21 év és mindez nem következett be, és ezzel a módszerrel nem is fog a következő 21 évben sem.

Az a módszer hoz(hat)na tartós, hosszú távú felemelkedést és gazdagságot, amit leírtam, de azt meg ugye "hét szűk esztendő" nélkül nem lehet megúszni (bár a szükség az államból élőket érintené) egy ilyen áldemokráciában pedig nem lehet az állami pénzszórás megszüntetését elfogadtatni a társadalom jelentős részével.

Most akar mindenki minél jobban jól élni, mindegy mi a hosszú távú ára, és nem hosszabb távon sokkal jobban pár év átmeneti időszakért cserében.

Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

Így viszont mindig csak veréb fog jutni, túzok soha.

jarlaxl3 · http://kosza.wordpress.com 2011.01.13. 03:22:25

@Akitlosz: Hát közgazdasági vitába most nem mennék bele... Keynes opportunista volt ez vitathatatlan, de azért nem volt egy hülye gyerek (használta a kapitalizmus amúgy is kérdéses lehetőségeit). Neki köszönhetően, no meg persze a háborúnak Amerika megőrizte a vezető szerepét a világban, sőt hosszú időre gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált (nem számítva a keleti blokkot persze). A háború nélkül persze isten tudja mi lett volna Keynes-sel és az elveivel...

Azért őt hozta fel, mert
1: őt mindenki ismeri
2: Keynes támogatta a határozott állami beavatkozást (amit amúgy a FIDESZ is aktívan művel)
3: Mára gyakorlatilag egyetlen közgazdász sem maradt, akinek ne lehetne belekötni az elveibe. A világ túl gyorsan változik a közgazdaságtan, pedig túl fiatal tudomány még, egyenlőre szerintem nem tud felzárkózni...

Az államadósság rendezésével kapcsolatban igazad van, rengeteg pénzt kivesz a kezünkből, ráadásul politikai nyomást is biztosít olyanoknak, akiknek semmi keresnivalójuk nincs a magyar politikában. Félreértés ne essék: nem a hitel intézménye a rossz, csak az arányuk nem jó és nem minden esetben a megfelelő helyről vannak felvéve.

Amit viszont a közpénzekkel kapcsolatban írsz... Hát ez a kitüntetéses dolog nekem egy kicsit sok. Mármint persze hatékony lenne egy bizonyos szintig az biztos, de azért egy hivatalos besúgóhálózat azért nekem erős... Legyen rá rendes hatóság, megfelelő háttérrel a hatékony munkához, ez rendben van, és legyen kontrollálva a parlament által, valamint legyen mindenki számára áttekinthető és világos, hogy mire megy a köz pénze ez mind kell. De besúgórendszer, az inkább a rendszer ellenségei ellen hatékony csak, bár én még pelenkás voltam a rendszerváltáskor, de nem szeretném megtapasztalni milyen lehetett az andrássy úton egy vendégéjszaka, még mielőtt múzeum lett a terrorháza... A lényeg, hogy ez a rendszer a nagyhalak ellen úgysem használna, viszont visszaélésekre inkább adna okot szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 03:37:23

@jarlaxl3:

Biztos igazad van, stílus tekintetében nekem kisebbek az igényeim.

Ha nincs baszdmegezés, kurvaanyázás, személyeskedés, akkor az nekem már elfogadható stílus.

Bizony fontos dolog a stílus, meg a kommunikáció, de valódi siker csak akkor lesz, ha jót tesznek és nem akkor, ha jól beszélnek.

Csak dumával ugyan meg lehet nyerni egy választást - lásd 2006 - de attól még az ország gondjai nem lesznek megoldva.

Tegyük fel, hogy ez egy rossz kormány, sőt bántják az alkotmánybíróságot, a költségvetési tanácsot, a sajtószabadságot meg még amit a vöröslaposok még mondana!
Vonuljunk utcára döntsük meg őket, jöjjön holnaptól új kormány!

Hurrá visszajönnek a szocialisták az ugyan soha be nem vált, de már jól ismert régi útjukkal!!

Jól felemelik a személyi jövedelemadót, hadd fizessen minden balek! Cserében viszont a külföldi bankok és üzletláncok több pénzt vihetnek ki az országból. De jó lesz nekünk!

Ezt a gazdaságpolitikát visszavárni?!

Persze fontos a kommunikáció, de azért van annál fontosabb.

Lesz eredmény vagy nem lesz eredmény ez itt a kérdés. Ha lesz akkor meg lesznek bocsátva a kommunikációs hibák; ha meg nem lesz, akkor jobb is, ha nem tudják kommunikációs zsonglőrködéssel kimagyarázni.

SzaGyu 2011.01.13. 05:47:36

Jó cikk. Sokan írják itt a Viktorizmus vak hívei, hogy ha visszajönnek az MSZP-sek.... Kérdezném őket: Biztos, hogy Őket akarják azok az emberek akik kritikusak a Viktorizmussal?
Ebben én nem vagyok biztos. Lehet új párttömörülés és átveheti mind azt az értéket, amit egyik és másik párt is képvisel de sehol nem jelenik meg markánsan.
Ezt kellene már szem előtt tartani és lekommunistázni azokat, akik nem fogadják el az Orbán Viktorizmust és annak következményeit.
Ti Viktorizmus szajkózók. Erre nem is gondoltok a nagy elfogultságotok közepette? Láthatjátok, hogy a narancs az egy gyorsan romló gyümölcs, és abban a kosárban amiben vagytok, egyre több a romlott narancs.

Csak az a kérdés: Mit kell kidobni? A narancsot, vagy a kosarat? esetleg mind kettőt? -Tudtok választani?

Egyébként Orbán politikája semmi másról nem szól, mint a saját öncélú politikájának hosszútávú bebetonozásáról. Orbán már nem tudna elviselni még egy veszteséget. Ennek rendel alá mindent. Hol van a gazdasági siker, mikor lesz? Ami eddig történt, az nem siker. Kudarc. Jobb lenne ha most mély álomba merülnének, de legalább is egy jó darabig nem szólalnának meg (ideértve a bérenceiket is), mert minden egyes megszólalásuk gerjeszti azt a csődöt, amit ők maguk generáltak és generálnak nap mint nap...

empszi · http://pszichowellness.blog.hu 2011.01.13. 06:09:57

Ha van egy út, amiről már biztosan tudjuk, hogy nem oda visz, ahova menni szeretnénk, akkor mindenképpen érdemes más úton menni, még akkor is, ha az ismeretlen. Így legalább van 50 % esélyünk, hogy ott kötünk ki, ahol lenni szeretnénk. Persze, ha keskeny úton kell valakinek átgázolnia egy járatlan mocsáron jobban növeli a sikere esélyét, ha támogatók kísérik, mint ha taszigálók. Meggondolandó, hogy az ember támogat vagy taszigál akkor, ha a közös értékeink vannak a járatlan úton haladónál.

SzaGyu 2011.01.13. 06:13:06

@empszi: Ez alatt mit értesz? Ahhoz, hogy nyerjek a lottón, vagy megéljem a holnapot, ahhoz is 505 az esélyem, de neked is. Akkor most mi van?

SzaGyu 2011.01.13. 06:14:44

@empszi: 505 = 50% bocs. Elírtam.

empszi · http://pszichowellness.blog.hu 2011.01.13. 06:22:19

@SzaGyu: Az van (szerintem), ha mindenki teszi a dolgát a legjobb tudása szerint, és feltételezi a másik emberről is, hogy ő is ezt teszi, akkor van esélyünk arra, hogy egy jobb világban éljünk. És én most nagyon bizakodó vagyok. Látok 50 % esélyt arra, hogy javuljon az életminőségünk. Míg a korábbi úton járva nyilvánvalóvá lett már a totális szétesés, tehát a régi úton 100% volt a sikertelenség.
És ha ítéletet mondunk egy dologról, hasznos, ha meg tudjuk mondani, hogy milyen mérce szerint mértük.

bigapples 2011.01.13. 06:27:09

Sok mindenben egyetértek a bejegyzéssel, bár azt hiszem Gábor összekevered az eszközt a céllal, amikor úgy egyszerűsíted le a fideszes koncepciót, hogy adócsökkentés és nincs megszorítás.

Ha a Fidesz tartja a mostani irányt és a jövőben elkerüli a médiatörvényhez hasonló felesleges konfliktushelyzetek előidézését, akkor nem fog számottevően megroppanni a 2 milliós stabil támogatói háttér. Lesznek sérülések, de nem kezelhetetlenek. Szerintem 2011 inkább arról szól majd, hogy beindulnak-e azok a szerkezeti reformok, amelyek nélkül nem lehet sikeres a Fideszes gazdaságpolitika. Mindannyiunk érdeke, hogy sikerüljön a Fidesz kísérlete kitörni az adósságcsapdából és beindítani a növekedést, különben véglegesen egy szegény, lecsúszó felső-balkáni ország maradunk.

A Fidesz számára a 2014-es választást tekintve szerintem nem ennyire negatívak a kilátások. Ha nem indul be a ciklus végére a stabil növekedés, még mindig el lehet evickélni különadók és pár kevésbé fájdalmas költségcsökkentő lépéssel legerősebb pártként a választásokig. Az más kérdés, hogy a második Fidesz-ciklus így olyan vesszőfutás lenne, ami már valóban maga alá temetheti a pártot.

SzaGyu 2011.01.13. 06:35:02

@empszi: Azt azért mindenkinek tudnia kell, hogy a magyar népen mindig kísérleteztek a politikusok. Most sem kísérletezni kellene, hanem átvenni a jól bejáratott nyugati dolgokat. Nem csak akkor kellene a nyugatra hivatkozni amikor megszorítok, hogy lám ott is így van. A mai átalakítások, és azok az utak amiket a Fidesz mutat az nem járható. Miért is? Azért, mert nem lehet úgy utat mutatni, hogy mindent derékba török és csak az a jó amit én teszek.
Ha Orbán nem a médiatörvénnyel és az alkotmánnyal foglalkozik, akkor több ideje lenne a gazdaság előrelendítésére.

Sajnos nem a gazdaság előrelendítése a legfontosabb számukra, hanem a szájkosár. Ezt lásd be.
Tessék előbb a gazdaságot rendbetenni és utána jöhet bármi más. Mit tettek a gazdaság érdekébe? Semmit. 16%-os adókulcsot adtak annak a vállalkozónak, aki eddig se itthon fektette be a nyereségét, hanem kivitte a Görög tengerpartra, és önmagának adott üdülési csekket. -Hát ezért nem dübörög a gazdaság, de dübörög az elégedetlenség.

SzaGyu 2011.01.13. 06:40:21

@bigapples: 2014-re mindez csak statisztikai kérdés lesz. Semmi más. Statisztikát meg minden kormány tud hamisítani, sőt most már nem is kell hamisítani mert készen kapják kézhez a rokonok és barátok jóvoltából. A TV-k rádiók meg majd azt fogják zengeni amit most Észak Koreában... -Elhisz majd valaki?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 06:42:21

Járatlan út helyett a járt útra való visszatérésről volt szó a cikkben, az pedig a korábbi kormányok politikája.

S nem egy alternatív másfajta járatlan útról, amilyenről még csak senki nem is hallott.

JMárta 2011.01.13. 06:50:41

"Járatlan út". Ez út az új tipusú gazdaságpolitika, az új szellemiségü költségvetéssel itt Európa közepén, mely többet tesz ki, mint amelyre valaha bármely más európai ország vállalkozott.
Nem lehet tudni hogyan reagál rá a piac. Az újban mindig ott van a kudarc és az esély lehetősége. Az Orbán az esélyben bízik. ..... vagy bejön, vagy nem.

bigapples 2011.01.13. 06:52:22

@SzaGyu: Azok, akik kritikusak a kormány tevékenységével, egyelőre kisebbségben vannak. Nincsenek meg a feltételei, és azt hiszem nem is lesznek meg 2014-ig, hogy egy új, erős politikai erő jöjjön létre, ami képes lenne a következő választásokon nyerésre esélyes váltópártként elindulni.

Tudom TG meg Kéri is azt mondja, hogy ha lesz igény erre, akkor lesz hozzá párt is, de szerintem ez tévedés. A Fidesz és az MSZP 1998-as ill. 1994-es választások előtti hirtelen felfutása mögött ott volt a MDF ill. az MSZMP politikai infrastruktúrája és a hihetetlen nagy űr az ellenzéki oldalon. Ma a saját fénykorát túlélő szocik blokkolnak mindent az ellenzéki oldalon és pénz, gazdasági- és médiaháttér nélkül csak olyan szalmalángszerű fellobbanások lehetnek, mint a Jobbik és az LMP. Ez a a váltópárti szerep eléréséhez kevés, csak a pártrendszerben való megkapaszkodásra elég.

ssi 2011.01.13. 06:54:38

@poszt:
nagyon összetettnek gondolom az okokat, s mindezt a fő mozgatórugónak, - a jövőben is, s nem vagyok vidám tőle:
- markáns személyiség csak az erő, de még nem a tartalom
- "legendává akar lenni", több, mint csak erős személyiség
- politika amúgy is erős érdekek, az adócsökkentés önmagában kevés a gazdasági kilábalásból, de bizonyos köröknek most túl nagy szívesség
- újszerűség, mint forradalmiság lehetne különleges útkeresés
- s ez most nem csak a nagybetűs élet, ez sok emberélet, egy ország
- nemcsak az önkritika nem vállalása, vagy a kritikák lesöprése jellemző
- hanem az erős hatalomnak az elérése
- úgy, hogy közben a legfőbb cél, de nem ennek kimondva: a fő ellenzéki rivális letörlése a pályáról, s ha lehet, örökre
- s aránytalanul nagyobb elánnal, mint amekkora bajt okoztak
- erkölcsi ítélkezés, kirekesztés szándéka ... s beépítése a hétköznapokba - de minek?
- manipulált társadalmat az esetleges gazdasági siker is másképpen éri majd
- amúgy gyenge ellenzéknél gesztusokat tenni, hatványozott siker lenne

"Ha az okokról és a lehetséges következményekről el is térnek az álláspontok"
"egy nyílegyenes politikai irányhoz való ragaszkodásból következett. ... politikai és gazdasági sikerességének egyik fontos feltétele az, hogy elkerülje a korábbi szocialista kabinetek (közvetlen) megszorításokon alapuló politikáját, és teljesítse egyetlen igazán kézzelfogható választási ígéretét, a jelentősnek látszó adócsökkentést"

(már aggódtunk - na, nem az új poszt miatt, csak egy apró életjelet várva; "jó" kis nyomás ennyi "éhes" kommentelő :-))

bigapples 2011.01.13. 06:54:52

@SzaGyu: 2006-ban elhitte annyi ember, amennyi kellett, hogy a 2 milliós ellenzéki Fideszt le lehessen győzni. Hol van most stabil 2 milliós ellenzéki erő? Az esélylét sem látom, hogy 2014-re lesz ilyen.

JMárta 2011.01.13. 06:57:03

"Új alapokra kell helyezni a jövőt. Ha müködik láthatatlan kéz- vagy kezek Magyarországon, azok leginkább olyanok, emelyek az emberek zsebéből varázsolják ki nehezen megkeresett forintjaikat.
Magyarországot új irányba elinditjuk, hogy a kialakuló új és nehéz világrendben megbecsült, tisztelt és erős országgá tegyük!"
mondta OV.
Tessék ez a "járatlan út".

ssi 2011.01.13. 07:13:40

kommenteket átfutva ...
mi lenne az a max, amit úgy el tudnánk fogadni, hogy vele együtt azt is elfogadjuk, hogy korrekcióra, javításra, fejlesztésre, változtatásra alapból mindig szükség van, ha valami működik, zajlik - mert az élet megy tovább, változik a környezet, a kihívások, s ami egyszer elromolhat, az el is fog ...
melyik lenne az az állapot hazánkban, mikor a társadalom többsége elégedett, s nem csak az életvitele és kilátásai miatt, hanem a lelke is?

Mindenkinek szép napot!

SzaGyu 2011.01.13. 07:18:18

@JMárta: Erre nincs is mit mondani, mert a szavak magukért beszélnek. - Orbánt csak figyelni kell és a leírt és általa elmondott beszédben minden benne foglaltatik.

És már most dübörög a gazdaság. Ez a nagy félrevezetések politikája.

@bigapples: Ha nem lesz, akkor sem történik semmi. Azt a 2millió Fidesz-es bázist honnan veszed? Van adatbankjuk? Ebbe benne van az a szavazó is, aki jobb alternatíva híján szavazott a Fideszre. Én biztos vagyok abban, hogy a mérleg nyelve igencsak más irányba mutat. Kérdezd meg az ismerőseidet. Ők mennyire vannak stabil állapotban?

ssi 2011.01.13. 07:20:05

@JMárta:
" megbecsült, tisztelt és erős országgá tegyük!"
szép szavak - nem ettől jó ME vki
jó gondolatok - bármelyik ME alapszándéka volt és van

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 07:36:52

" ...A nagy cél elérése érdekében súlyos konfliktusokat vállaló kormánynak ... "
"... a tervhez kellenek az úgynevezett válságadók..."

A nagy cél,

a Terv...?

Szerintem a média legyűrése inkább ...- kezdet -,
mint vég.

A nagy céllal és a Tervvel -
majd még eztán fogunk ismerkedni.

A 10 milliárdos terrorelhárító szervezet és a börtönprojekt is csak jelzésértékű.

Doberdo 2011.01.13. 07:41:03

Kedves Török Gábor! Elolvasva nagyszerű eszmefuttatását csak
egyet nem tudtunk meg, nevezetesen hogy meddig is jutott az
orbáni rendszer? Olvasatomban a médiatörvény egy arra irányuló
kísérlet, hogy ezt ne is tudjuk meg! Persze amennyiben tavasszal
a várható államcsőd bekövetkezik, akkor nem tudom Kedves
Gábor Ön ezt, hogyan fogja kommentálni, vagy esetleg nyugatabbra menekül ?

László56 2011.01.13. 07:52:34

Szép jó reggelt Mindenkinek

Járatlan út, írja az elemzőnk, ami azonban nem jelenthet járhatatlan utat. Amit azonban kétségtelenül jól lát az elemzőnk, a kormányunk szokatlan utakon jár, mert a nehezebb utat választotta. Ez a politikában kétségtelen hogy szokatlan, mert 90 százalékban a politika az egész világon a könnyebb utat keresi és választja. Ugyanakkor a nehezebb út, egy ország számára nagyon sokszor, -hosszú távon-, kifizetődőbb. Miért választják általában akkor a könnyebb utat ? Mert a választások miatt csak kevés idő áll rendelkezésre. Az meg köztudott hogy a választások döntik el egy kormány sorsát, nem a közélet résztvevői. Kik azonban nehezíthetnek meg könnyíthetnek is a mindenkori kormánynak. De ez nem változtat azon, hogy a választás a mérvadó.

A második Orbán kormány sem mazochizmusból vagy populizmusból választotta a nehezebb utat. Sokkal inkább a kényszerűség és a távolba látás késztette erre az útra. Ez önmagában szokatlan a magyar kormányoknál. Távolbalátás ! Mit is jelent tulajdonképpen ? Egy választási periódusnál távolabbra nézni ? Elsősorban rizikó ! Másodsorban viszont, meggyőződés arról az útról, ami az országot kivezeti ebből a szerencsétlen helyzetéből, amibe a korábbi kormányok és az ezek körül kialakult helytelen politikai szisztéma belerántotta. Ezért is lehet mondani: még ha belebukik is a kormányunk a politikájába, akkor is helyes volt az útválasztása. Helytelen talán pártpolitikai szempontokat nézve, de helyes az ország jelenlegi adottságait nézve. Mivel azonban egy kormánynak az országot kell néznie, helyes úton jár.

Ismert hogy a mindenkori kormány sikerét vagy éppen sikertelenségét, az ország gazdasági helyzete mutatja meg. Megint egy újdonság országunkban, ahol eddig a politikai ideológia döntött. A népünk évtizedekig szenvedett, de tartotta az ideológia zászlóját. A kommunista népbutítás tartós eredményeként. Hogy mindez hová vezetett azt láthatjuk abból a romhalmazból amit a kommunistáink ránk hagytak. És mégis, ezt nevezi az elemzőnk a járott, megszokott útnak. Nincs egyedül, hiszen itt már kiismeri magát, az új pedig ismeretlen. Ami meg ismeretlen az már nem is lehet helyes. Gondolják sokan, kik félreismerik a politika igazi jelentőségét. Ami nem abban rejlik hogy feltartom az ideológia zászlaját, hanem sokkal inkább abban, hogy az országot felkészítem a társadalom viszontagságaira és megpróbálom megelőzni ezeket.

Megelőzés ! Szintén egy új szó a magyar politikában. A megelőzéshez viszont szükséges a távolbalátás. Minálunk azonban, a tűzoltással együtt kell a megelőzést is a politika útjára vinni. Roppant nehéz feladat. De a második Orbán kormány vállalta ezt és teszi a dolgát. A sikere vagy éppen sikertelensége a mi esetünkben azonban nem a vállalt úttól függ, hanem a magyar nép és nemzet, politikai és nemzeti öntudatától. Ez az egyedüli mértékadó, semmi más. Ebből is lehet látni hogy végső soron a magyar nép dönt, nem pedig a kormány. Ismerve azt a történelmi tényt, hogy mi magyarok mindig a rossz utat választottuk, kívánnám, -hogy -a nemzet történelmében talán először-, népünk felismerje azt a lehetőséget amit a második Orbán kormány nyújt neki.

Egy kis nép is lehet nagy és befolyásos. Mi sem mutatja jobban mint, Luxemburg, Hollandia és Svájc. Ehhez nyújt most lehetőséget a kormányunk. Az út rögös és hosszú. De a leghosszabb út is egy első lépéssel kezdődik. Ragadjuk meg az alkalmat és segítsük a kormányunkat a saját politikai és nemzeti öntudatunk felépítéséhez.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2011.01.13. 08:06:10

Teljesen mindegy, hogy ki lesz éppen hatalmon, amíg meg nem valósul az a fajta felelős politizálás, amikor egy cél érdekében az ellenzék tudja támogatni a kormányt és a döntések konszenzus és tárgyalás útján születnek és nem erőből lesznek átnyomva, itt nem fog történni semmi jó.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.13. 08:09:58

Ma (csütörtök) 18h-tól készítjük a transzparenseket
és egyéb anyagokat. Kérek mindenkit, hogy jöjjön, aki
pedig nem tud, az készítse el őket saját lehetőségei szerint!
ami kéne:
- léc, seprűnyél stb
- táblaként használható karton vagy vékony lemez
- festék, filc, sniccer
- felirat-tippek.

helyszín:
Periszkóp Rádió, 7621 Pécs, Mátyás kir. u. 2.

telefonom 20-2331867

aki nem is tud jönni, pénteken 3/4 16h-ra mindenképp
jöjjön a Kossuth térre a szoborhoz! különféle hangeszközöket
hozzatok, ha tudtok.

Mutassuk meg , ki is az igazi, valós kétharmad a demokrácia és a sajtószabadság védelmében!

melus79 2011.01.13. 08:10:25

Jó reggelt!

"Járt utat járatlanért el ne hagyj!" - a közhelyeket az utóbbi időben fedezem fel újra és újra.Mert bennük sűrűsödik össze az emberiség évezredes tapasztalása.
Mindezek ellenére sem gondolom,hogy nem kell új dolgokat kipróbálni.De ami nem megy,azt ne erőltessük.Hogy miért nem változtatnak?Ehhez egy nagyon figyelemre méltó cikk:

www.fn.hu//belfold/20110112/ranschburg/

Én elborzadva olvasom a külföldi véleményeket,és elképesztő,hogy a kormányban fel sem merül,hogy nem mindenki hülye talán...

Erről az egykulcsos agyamentségről pedig,épp tegnap töltöttem ki a bérkompenzációs papírt is,mert ugye mindenki jól járt vele...És tegnap olvasom közalkalmazottként:

gazdasagiradio.hu/cikk/58665/

"2010. december 30-án egy egyéni képviselői indítvány alapján, mindenféle egyeztetés nélkül 2011. január 1. napjával újabb passzussal egészült ki (2010. évi CLXXV. tv.) a közalkalmazotti törvény. Egészen példátlan módon, az eddigi jogi szabályozással szakítva, a közalkalmazottakat önrendelkezési joguktól megfosztva lehetővé tették a közalkalmazotti jogviszonyból a munkaviszonyba terelés lehetőségét."

Kíváncsi vagyok,mire visszamegyek dolgozni GYED után,lesz-e még munkahelyem?
Úgy különben boldog új évet

tarol a turul 2011.01.13. 08:18:41

3 gyermekem van, így a fizetésem a családi adó kedvezménynek köszönhetően 53.000,-Ft-al emelkedik. Engem meggyőzőtt.Egy lépés a demográfiai katasztrófából való kilábalásnak.
Helyes az az alapelv, hogy ne a gyerekből élőket, hanem a gyerekért élőket támogassa az álam.
Uff beszéltem

csaba76 2011.01.13. 08:19:36

Több hozzászóló is a második Orbán kormány gazdaságpolitikájáról, mint létezőről beszél. Nem tudom, hogy ők mit tudhatnak, de én nem rendelkezek olyan információval, ami szerint lenne most bármilyen gazdaságpolitika. Esetleg februártól ...

lüke 2011.01.13. 08:20:39

@László56: Lux, Svájc ugyan kicsi, de trilingvális és egy olyan bankrendszert hozott létre, amiröl MO még álmodni se tud, nem beszélve cetrális fekvésükröl
Hollandia egy letünt gyarmati világ multikulturális utódja
mind három állam a világ elsö tiz leggazdagabb országa,legnagyobb igyekezetünkkel se érjük öket utol sajnos:soha

lüke 2011.01.13. 08:24:01

@melus79: hmmm
jobban élvezném ha egy gazd. szakember modana véleményt ,mint egy gyermeteg gyermekpszichológus

melus79 2011.01.13. 08:24:07

@tarol a turul: Akinek nincs annyi fizetése,mint neked,hogy érvényesíteni tudja,azt nem győzte meg,sőt!

Ringlósztár 2011.01.13. 08:24:30

Én csak egy dologért imádkozom: 2014-ben is nyerjen az áldott Orbán vezér és csapata! Hajrá Magyarország, Hajrá Fidesz!
Erre azért lenne szükség, hogy amikor összeomlik a NER (remélem, a teljes magyar gazdaság nem), akkor ne egy elveiben és értékeiben VALÓBAN konzervatív pártot temessen maga alá, hanem a pszeudokommunista Fideszt!

melus79 2011.01.13. 08:26:00

@lüke: Szerintem nem gyermeteg,én nagyra becsülöm.Nem is gazdasági szempontból közelítette meg a kérdést,hanem pszichológiaiból.És én elismerem a szaktudását.Jobban,mint a kormány szaktudását...úgy amblock :)

tarol a turul 2011.01.13. 08:27:37

Ha nem lenne sajtó szabadság, meg véleménnyílvánítási szabadság, akkor péntekre nem készíthetnétek transzparenst.Amúgy a nagy mester is megmondta "lehet tüntetni, megunják, haza mennek"(vagy valami ilyesmi).Bár lehet hogy átveszik Ferenc testvér módszereit és titeket is gumilövedékkel fognak meggyőzni, hogy igen is van szólás szabadság.Valaki magyarázza meg Nekem, hogy az miért rossz, ha mondjuk fő műsoridőben nem fut bele a gyerekem egymás nemi szervét maszírozó celebekbe, és ha mégis akkor esetleg az ilyen szennycsatornát jól megbírságolják vagy elsötétítik. Tudom ott a távirányító és kilehet kapcsolni, de néha túl lassú vagyok :-)

lüke 2011.01.13. 08:28:54

www.mr1-kossuth.hu/hirek/legolvasottabb/egyre-tobb-a-magyar-ugyfel-az-osztrak-bankoknal.html

ajánlom mindenkinek Balázs Péter mai kritikus interjúját az mr1 hangtárból

31/48 2011.01.13. 08:28:57

Ez az út a pusztulásba, összeomlásba és végromlásba vezet.

Vagy legalábbis nem optimális. :)

Az ok, amiért nem szavaztam a Fideszre pontosan az volt, hogy nem hajlandóak levágni a szent teheneket, nem fogják befoltozni a központi költségvetés lyukait.

Milliárdos nagyságrendben dől pénz haszontalanságokra és az ingyenélők finanszírozására, és ami a legborzalmasabb, az pontosan az, hogy ez a semmittevést, jobb esetben társadalmilag haszontalan, piaci alapokon értékelhetetlen pótcselekvést és természetesen tolvajlást főfoglalkozássá emelők elszaporodásához, rétegkénti megerősödésükhöz vezet.

A magyar gazdaságot -már amióta újra beszélhetünk piacgazdaságról- fojtogatja az állami túlszabályozás, az irgalmatlan adók és a vállalkozásokra és az aktívokra nehezedő közterhek, illetve az állam túlzott piaci szerepvállalása következtében fellépő torzulások a szabad piaci rendszerben. Emellett ugyanakkor a lemorzsolódik a szociális és jogrendszer, áldozatául esve a "vadkeletnek" csúfolt jelenségnek.

Lumieres 2011.01.13. 08:32:52

A kulcs kérdés, hogy sikerül-e becsatornázni a mnyp-i 3000 milliárdot a költségvetésbe. Ha nem sikerül a kormány gazdasági stratégiája összeomlik (nincs B terv).
Szóval az AB fogja eldönteni, hogy az A vagy a B terv valósul meg.
Ha megsemmisíti a mnyp-i törvényt akkor a kormány lemond, mert nincs végrehajtható gazdaságpolitikája (nincs B terve)...

lüke 2011.01.13. 08:33:54

@melus79:
en block tudás ide, tudás oda; gazd. szakemberre lenne szükség, nem belemagyarázó pszichológusra
( abból Dunát lehet rekeszteni ,Mo jól áll ebben,már Ferenczy óta)

klacus 2011.01.13. 08:33:58

@tarol a turul: ebben a cípőben járok, és is.

Nekem nem kell az állami segítség. Ne vegyék el... ennyi.

A nyugatnak persze a ferink által bevezetett különadó jobban tetszett. A magánszemélyek nyúzása az Eu-nak is tetszik. Nem véletlen, hogy halogatják az egységes adó és járulék politikát.

Link Elek 2011.01.13. 08:34:46

egy kis orszag gazdasaga csak azert mert az adorendszer, gazdasagi szabalyok akarmilyenne vannak alakitva nem novekedik.
a nagy orszagok gazdasaga novekedik emiatt.
egy kis orszag eselye, ha a multik mukat visznek oda, vagy ha sikeresen kihasznalja a specialis helyzetebol fakado elonyoket (pl: Singapore, Monaco, Hong Kong).
a elso Orban elbaszta. akkora pofont kevert le a multiknak, hogy miutan 3x is leverik orbanon utana is mashol fognak befektetni, mivel Mo tul kockazatos lesz.
a masodikkal kapcsolatban meg semmi sem tortenik.
a felsorol kis orszagokban komoly allami fejlesztesi tervek voltak az adott sikeragazattal kapcsolatban.
pl: Singapore-nak van a vilag legmodernebb (es az egyik legnagyobb) kontener kikotoje. nem veletlenul keletkezett oda, nem is multi vitte. ok epitettek maguknak, mert rajottek, hogy abbol megelhet az orszaguk. most eppen hoteleket, kaszinokat epitenek. rajottek, hogy a kinaiak kozel laknak es imadjak a szerencse jatekot. eddig tilos volt singapore-ban a szerencsejatek. a helyi lakosoknak ezutan is tilos.

panelburzsuj 2011.01.13. 08:35:49

@lüke:

Aki keres, az talál.

Tán még gazdászvéleményt is. Tán még egynél többet is.

JMárta 2011.01.13. 08:37:02

@SzaGyu:
Igen. Orbán Viktornak a nagy "előadói képességgel" elmondott beszéde a "csodafegyvere". A törzsbázisán kívül így tud szavazókat maga mögé állítani. Csak éppen azok az emberek csalódnak nagyot, akik hittek a "csodákban".
Ja. dübörög a gazdaság.

tarol a turul 2011.01.13. 08:38:01

Valóban szőrnyű az a gazdaságpolitika ami nem egyből a zemberek zsebéből veszik ki a még megmaradt fillérkéket, hanem mondjuk az extra-extra profitot bezsebelő bankoktól, vagy energetikai cégektől kérnek egy kis hozzájárulást a válság enyhítésére (amit mellesleg ők robbantottak ki). Az persze tetszett nekik, hogy az adófizetők pénzéből konszolidálták őket.
Uff beszéltem

zeee 2011.01.13. 08:38:05

@diydiy:

1. Ez nem lesz egyszerű.
2. Jelenleg nincsen alternatíva.

JMárta 2011.01.13. 08:38:24

@manyike:
Igen? valóban..... nagyon helyes válasz.

sfi 2011.01.13. 08:38:28

"és teljesítse egyetlen igazán kézzelfogható választási ígéretét, a jelentősnek látszó adócsökkentést."

Aligha az én emlékezetemmel van a baj, ha úgy emlékszem, hogy nem jelentősnek látszó, hanem jelentős adócsökkentés volt az a bizonyos választási ígéret.
A különbség lényeges. Figyelembe véve, hogy hány embert is érint ez az adócsökkentés.

melus79 2011.01.13. 08:38:31

@lüke: Annyira talán mégse,ha így lehet manipulálni az embereket.Szerintem a politika vegytiszta pszichológia,és a módszereikkel operál a tömeg felett.Mert én semmi egyéb tudomány nyomait nem vélem felfedezni,úgymint:
- magyar nyelv ismerete
- közgazdaságtan
- médiajog ismeret
- jogismeret stb.
:)))

31/48 2011.01.13. 08:38:38

@tarol a turul: ezzel viszont egyetértek. Ez az egyetlen lépés (habár valóban jelentős), amivel nagyon egyet tudok érteni.

Ez viszont önmagában kevés. Egyelőre csak összegereblyézték a 8 + még amennyi év alatt összehordott koszt és leöntötték egy tetszetős trikolor nemzeti mázzal. Nem látni jelentős strukturális átalakításokat, a költségvetés is túlságosan bőre jött ki, és nincs igazi nemzetgazdasági stratégia (vagy ha van jól titkolják, én még abban reménykedem, hogy idén előállnak a versenyképességet javító további fázisokkal, amiket csak taktikai okokból nem hoztak még nyilvánosságra).

zeee 2011.01.13. 08:40:42

@mirrmurrkandúr:

Hát haver, hajrá! A kormány a szakadék szélén áll, magam is abban bízom, hogy hamarosan hatalmas lépést tesznek majd előre...
Egyébként te ezen a bolygón élsz és tudod is, hogy mi történik körülötted, vagy csak úgy vagy elégedett, mint a jóllakott napközis?

31/48 2011.01.13. 08:42:35

@Link Elek: igen, pont ilyesmire gondoltam nemzetgazdasági stratégiaként. Hogy pontosan milyen módon lehet versenyképes termékeket, szolgáltatásokat menedzselni; és mik lennének azok.

Habár ez nem a kormány tevékenységéhez kapcsolódik, de például a K + F terén nagyon tetszik a Lendület program. Erősen érdekel, hogy mennyire válik majd be.

zeee 2011.01.13. 08:42:36

@ökörpöröly:

Majd az EU elnökség után... addig talán nem.

melus79 2011.01.13. 08:42:40

@tarol a turul: Jól mondod,nem EGYBŐL veszi ki,hanem majd a megemelkedett közüzemi díjakkal,üzemanyagárral,egyéb drágulással.Kíváncsi leszek,mennyivel marad több a megemelkedett fizetésedből.Mert nekem nincsenek illúzióim.Mi is igénybe tudjuk venni a 2 gyerek után,de hogy mire lesz elég?Remélem a szinten tartásra mindenképp.Többre nem vágyom.

bóra77 2011.01.13. 08:43:25

OV-ról jelenleg az jut eszembe, hogy elefántként mozog a porcelánpoltban...

szerjóska 2011.01.13. 08:45:06

@László56: ez nem nehezebb út, kisebb konfliktus vállalása az állampolgárokkal, nagyobb mindenki mással. úgy hívhatnánk, hogy kádári jóságos paternalizmus.

31/48 2011.01.13. 08:46:25

@melus79: a közüzemi díjak nem csak a kormány hibájából emelkednek.

zeee 2011.01.13. 08:47:02

@sárkányfő:

Ez így van, sokan a késő kádári gulyásszocializmus iránt éreznek nosztalgiát.
Azért csendben megjegyezném, hogy a magyar alapvetően egy szabadságvágyó nép. Most kb. 3 millió választónak megfelel a "pátriárka", de előbb-utóbb hiányozni fog a szabadság érzet.

Zsoo 2011.01.13. 08:47:25

@bóra77: Rólad meg az jut eszembe, hogy fingod nincs a politikáról! Nem is nézem meg a többi okos mit írt!
Megelégszem TG cikkével, bár biztos van mellette egy-két érdemes, értelmes hozzászólás is, de elveszik a szemétben!
Tessék visszaülni a TV elé, tisztelt kreált világ nézők!

ezttörölnikéne 2011.01.13. 08:49:41

@tarol a turul:
1. nem az a baj a médiatörvénnyel, hogy holnaptól cenzúra van, hanem az, hogy ennek a lehetősége van benne...
2. az jó, hogy támogatják a gyerekes családokat (engem is, sokkal), de nem tudok szabadulni attól a képzettől, hogy ez a szájbefogás része a manyuppal kapcsolatosan. hiszen pont azok kaptak most sokat szja-ban, akiktől sokat vesznek el a manyuppal.
3. a multik nem hülyék. a válságadók miatt vagy elmennek (munkanélküliség), vagy árat emelnek. majd kiszámolják...

zeee 2011.01.13. 08:49:50

@jarlaxl3:

Van egy rossz hírem: pl. én elég jól belelátok, olyan helyen vagyok. Talán a tanácstalanság a legjobb kifejezés a mostani helyzetre.

melus79 2011.01.13. 08:51:10

@Tīmūr-e Lang: Tudjuk,az csak az MSZP-s kormány miatt volt,ahogy a benzinár emelkedésnél is.Hogyan kiverte a dilit a Fidesz akkor...Most meg?Ezt hívják kettős mércének.
Szerencsére,ahogy többször is írtam,engem nem feszélyez egyik párt iránti elfogultság sem,mindig a kisebb rosszra szavaztam.Már,amit én annak gondoltam éppen.:)

lüke 2011.01.13. 08:52:43

@melus79:
ez az óriási hiba: az érzelmeknek más a helye - család, barátok,müvészet stb- s nem a politika
a politikát csak racionális alapon lehet elemezni, különben ebbe az egymásra mutogatásra torkollik,aminek a világon semmi értelme nincs
a tömeg pszichózison meg már legalább 60 éve túl vagyunk, aki ezt ma, magáévá teszi - s ezzel ijesztget-nagyon anakronisztikus véleményen van,mert a tájékozódás lehetösége igen széles manapság

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 08:54:11

@Tīmūr-e Lang:

" a közüzemi díjak nem csak a kormány hibájából emelkednek."
nem is.
viszont 8 évig a szocik és főleg a Gyurcsány hibájából emelkedtek.

a Fidesz állítsa vissza a 2001-es árakat.

aztán emelhet.

Roy 2011.01.13. 08:54:53

@mirrmurrkandúr: Csak így tovább!
A forint árfolyamcsökkenése, az ország leminősítése, az IMF- el való konfliktus, a médiatörvény külföldi kritikái, az alkotmánybíróság hatáskörének megkurtítása. Mid ezt a 2/3-al. Ezt azért nem nevezném sikeres kormányzásnak.
Hab a tortán, hogy egy polyáca a Magyar állam köztársasági elnöke.

tarol a turul 2011.01.13. 08:56:16

@Tīmūr-e Lang: Magam részéről egy patrióta gazdaság politikát tudok elképzelni(szándékosan nem nacionalistát írtam, mert sokan összetévesztik a sovinisztával, pedig ég és föld a különbség). Szóval:
1.Erőforrások felmérése: miben vagyunk jók. Van vizünk, van termőföldünk, van szürke állományunk
2. Ezen erőforrások magyar emberek számára való megtartásának jogszabályi és tényleges biztostosítása (hiszen ezeket őseinktől csak használatba kaptuk, hogy kamatoztatva tovább adjuk fiainkank).
3.Mezőgazdasági termékekere épülő feldolgozó ipar, gépipar kereskedelem kiépítése, fejlesztése (mert az ugye non-szensz, hogy nem tudsz olyan cukrot venni az üzletekben, ami Magyarországon készült).
A részletek kidolgozását rábízom a szakemberekre, no meg a kormányra ,elvégre ezért kapják a pénzüket.
Sajnos ezt a szándékot nem vélem felfedezni a regnáló hatalomnál.

a-kis-herceg 2011.01.13. 08:56:51

@diydiy: véres polgárháború. államcsőd, csak egy kérdés van számomra: 2011 vagy 2012 ?

@ökörpöröly: erre mondja a zorbán: innen csak felfele van út. persze ez nem igaz...

@Őszinte Őrült: nincs is út. ez szabadesés... a Matolcsy "kreatív gazdaságpolitikájában" nagyon őszintén hisznek. csak a bukás után lesz "öncsonkítás", de akkor már késő lesz

@jarlaxl3: az alapértékekhez kell "csak" VISSZAMENNI...

@empszi: taszigálok. tisztességtelen rablóbanda. ezt személyes tapasztalatból mondom. nem tudtál lelkiismeretfurdalást okozni. remélem elsüllyednek és megdöglenek... imádkozz hogy a zorbán kapjon szívinkfartust... sok dolgot megsporolnál vele...

Roy 2011.01.13. 08:57:27

@simonmondja.: Rendesen háborogtak is amikor ellenzékben voltak. Most meg hallgatnak, mint sz.r a fűben.

ssi 2011.01.13. 08:58:23

átlagos átlagpolgárként jelen helyzetben az a megérzésem, hogy az 1-kulcsos SZJA:
- jelentős bérfeszültségeket fog okozni
- tartósan költségvetési hiányt tart fenn
- negatív hatásokra a kormány nem korrigál, hanem a mostani útján erősít

ellenzékben megismertük politikai útválasztását
kormányon gazdasági téren választotta a járatlant
van, aki mind a kettőt járhatatlannak véli
a jövő segít a tisztán látásban, bár a korrekt megítélésben nem biztos

melus79 2011.01.13. 08:59:00

@lüke: Hát,én meg úgy gondolom,hogy racionálisnak kellene lennie,de nem az.Tartom továbbra is,hogy pszichológia az egész.Szerintem a háttérben ehhez értő szakemberek vannak a legjobban megfizetve.Mert én racionális megfontolást pl. csak a médiatv-t kiemelve,nem látok.Csak azt,amit a Ranschburg írt.Bármennyire is gyermeteg ő és vagyok én anakronisztikus.Inkább,mint dilettáns,megalomán...

lüke 2011.01.13. 09:00:10

@simonmondja.:
meg a világpiac is:
ne 1, 5 juro legyen a benzin hanem 0,4

Roy 2011.01.13. 09:00:25

@sfi: Azokat érinti előnyösen az adócsökkentés akik millíókat kerestek évente. nekik valóban több marad a zsebükben.

sga 2011.01.13. 09:01:24

Hogy a túróba indulna be a 'lendületes gazdasági növekedés', a a FIDESZ épp azokkal rúgja össze a port (azokkal is), akik beindíthatnák. Ilyen körülmények között értelmes és potens befektetők nem fognak tolongani Magyarországon.

stuffmonger 2011.01.13. 09:03:38

egyelőre ami látszik a nagy tervből = a hiányzó pénzt innen-onnan elvesszük, a fenntarthatatlan rendszerekhez nem nyúlunk, csak semmi konfliktus a társadalom jelentős "ingyenélő" részével, végülis nagyon jó ez az akolmeleg, most hogy elűztük a komcsikat

de semmi gond elvtársak, csak erősen hinni és akarni kell, és meglássátok eljő még a Kiteljesedett Nemzeti Együttműködés Paradicsomi LehagyjukazEUt Állapota

imádkozzunk...

csárli hárper 2011.01.13. 09:07:49

@tarol a turul: nekem 2 gyerekem van, talán ötezerrel többet kapok, talán, de azt is vedd figyelembe hogy hirtelen minden milyen drága lett, és hát ugye nem a zemberekkel fizettetik meg....
gazdaságpolitika mint olyan, ennek a társaságnak nincs, ha a kedves vezetőtől és a matolcsyné urától várják a zemberek a csodát hát nagyon sokat kell várniuk.....

lüke 2011.01.13. 09:11:50

@melus79:
a kontraszelekció en bloc dilettantizmust hozott magával, s egy kis nép- 10M- jelentös gazdaság nélkül semmilyen megalomániára nem gondolhat

melus79 2011.01.13. 09:12:55

@lüke: Nem is a népre gondoltam en block:)

Nem vagyok fideszes 2011.01.13. 09:14:06

"A Fidesz tavaly kijelölt egy utat, s akkor sem tért le róla, amikor azt sem tudhatta, hogy a térképen van-e még."

Árányos, há' nem vak az, csak bátor..!

a-kis-herceg 2011.01.13. 09:17:12

@empszi: ezen az uton is 100% a sikertelenség... sajnálom. sőt rohadt komcsik, de oszkóval volt esély... most nincs. GAME OVER. bukás bizonyos.

Roy 2011.01.13. 09:17:59

@ezittenkéremmagyarország: A csodára meg lehet várni. A csodák Krisztus halálával együtt meghaltak.
Ideáig minden intézkedésüket mi fogjuk megfizetni.
Attól félek, hogy a szakadékba fogják taszítani az eddigi intézkedéseikkel az országot.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.01.13. 09:23:33

Amit írsz kedves Gábos, sajnos kétélű:
Egyrészt valóban be kell látni ez az út sajnos ilyen. Másrészt viszont be kell látni, ez az út sajnos nem törvényszerűen ilyen, hanem mert megalapozatlan döntésekkel vonják-húzzák azt a szekeret és nem jönnek rá, hogy nem az utat kell kiegyenesíteni (lásd: látszólagos akadályok elsöprése - nem írom alá ezeknek a feltétlen haszosságát), hanem a szekeret kell az úton tartani.
Tudni kell azonban azt is, hogy az MSZP végül ezzel próbálkozott, hiszen nekik is volt jó idejük rájönni, hogy máshogy nem lehet. A FIDESZ meg hipp-hopp kirántotta a szekeret de nemhogy csak a kátyúból, hanem mindjárt az útról is le, ahogy mondtad: járatlan útra, a domboldalba.
A fidesznek lett volna ideje és energiája tervezni és koordináltan cselekedni, az általad leírt stratégia enyhén szólva is gyerekes, koncepciótlan, kidolgozatlan.

Hányan mondták itt már, hogy wishful thinking?

De van más probléma a fidesszel, mégpedig pl. a "cégen belüli" korrupció letagadása és egyéb nyalánkságok.

ssi 2011.01.13. 09:25:37

@tarol a turul:
átfutottam a tv-t s sok véleményt próbáltam értelmezni, ezek alapján:

sokan mondják: a médiatörvény 90%-a jó,

de a 10% politikai (! nem erkölcsi) visszaélésekre ad keretet, lehetőséget

(pl. ha vhol sokat kritizálják a kormányt, de vmi "más" miatt jó nagy büntiket kap, anyagilag tönkremehet, megszűnik, s egy kritikus hang már ki is iktatva)
(pl. ha működne a rendszer, esetleg nemcsak az általános közízlést védené, amit te is említesz, hanem mélyebben bele szólna az ízlésedbe, hogy amit kapsz, azt szeresd, túlhatalmi atyáskodás, ha jó szándékú is)

konkrétan nincs minden leírva, így a Média Tanács a pillanatnyi közhangulat, vagy egyéb éppen aktuális érdekek mentén szabadon variálgathatna

Jonas-R 2011.01.13. 09:27:07

Ez megint okoskodas, valoban nem fogod a gazdasagi reszt, viszont eddig azt hittem a zemberekkel kapcsolatban jo iranyba vizsgalodsz.

A fidesz belulrol bukik, viszont mivel nagyon.... merev a szerkezete, eleg hangos lesz.

is 2011.01.13. 09:28:12

kulcsposzt.

a makrogadaság, és -politika időhorizontja kb. 2 év. a politikáé fél év. ezért képes kijelenteni TG, hogy hát majd meglátjuk, hogy mi lesz 2013-ban a gazdasággal. márpedig aki tudja a közgazdaságtant, az már fel is ismerheti az I. Orbán kormány idevágó lépéseit, amikor minimálbért emelt és nem adott semmilyen kedvezményt a letelepülni vágyó autógyáraknak. el is húztak Szlovákiába. eredmény: 5 év után már mindenkinek látható volt. a szlovákok teli szájjal röhögnek most is.

kedves TG, rendkívül káros, hogy te olyan képet festesz le az orbáni gazdaságpolitikáról, hogy bármi lehet. sajnos már nem lehet semmi. a befektetéseket befagyasztották, Mo lekerült minden európai térképről. mi nem fogjuk tudni magunkat kirángatni, mert a belső kereslet csak az importot növeli, a hazai termelést eddig sem támogatta, sosem (persze, építőipar, hogy legyen megint egy lakásválság, mi?). és 2013-ban az a mag fog szárba szökkenni, amit most vetettünk. és valami elképesztően szart vetettünk.

csak egyszer elérnénk, hogy egy politologus valami közgazdaságtani tudást is felszedne, és képes lenne beépíteni a filozofálgatásába.

Satya54 2011.01.13. 09:32:21

Tegnap néztem egy filmet az A380-as repülőgép tervezéséről és a felhasznált technológiákról a gyártás bizonyos fázisairól az NG-n. Arra gondoltam micsoda szerencsénk van, hogy egy ilyen géniusz, a nagy OV a miniszterelnökünk, aki már most látja, sőt biztosan tudja, hogy a nyugat nagyon súlyos válságban. Nézve ezt a repülőgépet magam is arra gondoltam Európának vége! Ha nem adjuk át nekik a fa eke, a vályog, a rothadó gyümölcsből készült házi pálinka technológiáját ezek semmire sem képesek. VIKTOR, MENTSÜK MEG EURÓPÁT !!!

belekotty 2011.01.13. 09:34:03

A Fidesz kijelölte az utat és tartja azt. Csak nem vették észre hogy az utca elkanyarodott.
Talán nem vagyok akadékos ha szólok, most jön a szakadékos.

Id. Lencsés István 2011.01.13. 09:40:35

Nagyon fontos, és okos közlés Török Gábortól:

"Orbán Viktor és Matolcsy György azonban hittek a siker lehetőségében, bíztak abban, hogy nem lesz túl nagy az a politikai és gazdasági ár, amit a cél elérése érdekében menet közben meg kell fizetni."

Nagyon nagy baj, hogy a nép egy része szintén hitt és remélt!

A 2/3-al csodát is lehetett volna tenni, de mindenképpen a ki és megegyezésre lett volna szükséges koncentrálni. A nagy világ soha nem feledi el az ámokfutást, arroganciát.

A fotó a blog elején Brezsnyev elvtársat jutatta eszembe, második pillanatban egy arab olaj sejk rémlett fel.

Nem véletlen Török Gábor elemzése, ez a mostani. Egyszerűen nem hihető, ami ma Magyarországon történik, történhet. Hozzáteszem én magam részéről bízom a Fidesz, de nem Orbán szimpatizánsokba, értem őket, mert változást szerettek volna pozitív irányban, mint minden magyar, de egy emberhez ragaszkodni szabad-e? Ezért viszont értésem ellenére megérteni nem tudom polgártársaimat.

Nagyon nagy felelősége van a Fidesz-KDNP jól felkészült részének. Merjenek demokraták lenni, merjenek kiállni a demokrácia mellett. Merjenek ne írigyek lenni, ne harácsolók.

Szimba 2011.01.13. 09:40:45

index.hu/belfold/2011/01/13/a_fidesz_szakpolitikusai_sem_tamogatjak_hoffmann_terveit/

Az oktatás az a terület, amin még a Fideszben is lehet vitatkozni. Pálinkás, Pokorni, és mindenki támadja Hoffmann Rózsa tervezetét.

Talán itt lehet valami közös vita, és még az is elképzelhető, hogy jobbítanak a jelenlegi okt. terven.

Ami a Fidesz autokrata mivoltát illeti valóban nagy a veszélye, hogy nem képesek korrigálni a terveiket, sem finomabb módosításokkal, külfölddel való tárgyalásokkal elkerülni az ütközéseket.

Akkor nagy bukta lesz. De úgy látszik, hogy a választóknak ez kell ahhoz, hogy megértsék, nem a nagy vezér, meg az atya kell, hanem szakpolitikusok.

Az ország vezetése nem érzelmi kérdés, hanem észbeli.

P.mester 2011.01.13. 09:41:31

Jól van Gábor,

elegánsan idézgeted magadat, hogy te már akkor is, hogy lám-lám én ezt mondtam...
miközben egy újabb semmitmondó poszt született.

kubatov_kommunista 2011.01.13. 09:41:52

De mégis mire megy ki az egész?
Az adócsökkentésre?
És mégis mit hisznek ha nálam több pénz marad mit csinálok vele? Felélem? Befektetem? Itt, Mo-on? Miután jól lehúztak?
Egy olyan országba amelybe az emberek egy része fanatikus, ahelyett hogy racionálisan számolna?

Orbán a leírtak alapján egyszerű mint a faék. Elindulunk toronyiránt és átgázolunk mindenen és mindenkin. Előbb-utóbb odaérünk. Vááá. Éljen a terv.... (közbe a világ változik, de az ne zavarjon senkit) Ez politikus? Te pedig politológusként erről írsz? a fun-ok egy része meg még mindig éljenez? Szomorú dolgok ezek... (ez most nem cinikusan mondtam)

Szimba 2011.01.13. 09:42:26

@hunocska:

Brezsnyev, olajsejk????
Abban az öltönyben????:-))

Inkább egy vállfaügynök.:-)

Murderface 2011.01.13. 09:43:18

"...bíztak abban, hogy nem lesz túl nagy az a politikai és gazdasági ár, amit a cél elérése érdekében menet közben meg kell fizetni."
Könnyen célozgatnak, mert amikor mellétrafálnak, nem ők fizetik meg, hanem mi, a melósok.
@tarol a turul: 53 ropival több, az azt jelenti, hogy az országos átlag bér felett kerestél eddig is. Átlagbér alatt viszont egyre kevesebbet kapnak az emberek a gyerekekért, ráadásul az adócsökkentés is nekik inkább növekedés. Azt pedig figyelembe kell venni, hogy nem a felső-középosztály fogja kihúzni a szarból az országot, mert hiába keresnek jól, nincsenek elegen hozzá se darabszámra, se vásárlóerő szempontjából nézve a dolgot. Az alsó réteget kéne megpróbálni felhúzni, ezt ebben az országban az utóbbi 20 évben egy kormány se vállalta be. Mindig csak egy bizonyos körnek kedveznek. Persze annyi pozitívum van benne, hogy most már legalább nem a nyugdíjasokat, meg a segílyeseket tömik, hanem egy olyan csoportot, akik adóznak is, de azok közül is "véletlenül" pont a legvékonyabbat találták meg.

Murderface 2011.01.13. 09:44:17

@Murderface: Alsó réteg alatt természetesen az alsó dolgozó réteget értem.

Id. Lencsés István 2011.01.13. 09:47:42

@belekotty: Szerintem a feladat most, hogy tartsunk össze!
Mondjon le Orbán Viktor, és a Fidesz kezdjen el tárgyalásokat az összes meghatározó értelmes tényezővel.

Pártok, szervezetek, stb. Nem olyan nagy szervezést igényel, nem nagy pénz! Nincs libamáj, kaviár és pezsgő de tiszta víz szükséges a pohárba!

Szarban a haza, segítsetek, találkozó a Millennárison öt nap múlva!

KG2000 2011.01.13. 09:49:34

Közvetve ide tartozik, hogy Orbán egy nagyjelentőségű interjút adott a The Walt Street Journalnak.
Rendkívül érdekes, hogy ezt az egyébként mindig szemfüles index nem címlapon hozta, illetve 9:45-kor én nem találtam semmiféle tudósítást erről. Az MNO 8:50-es idővel jelzi a cikket.

www.mno.hu/portal/759313

Rendkívül furcsa, és akkor ezzel a jelzővel én rendkívül udvarias, rendkívül toleráns és rendkívül jóindulatú vagyok az indexszel.

Orbánékat persze lehet kritizálni sok dolog miatt, DE A VÁLSÁGADÓK MIATT BIZTOSAN NEM. A válságadók teljesen jogosak voltak, és aki a cinikus külföldiek mellé áll ez ügyben, az hazaáruló. Hazaáruló, mert az említett cégek még a válságadóval együtt is kevesebb adót fizetnek, mint saját hazájukban.

S.Clegane 2011.01.13. 09:53:49

Ismét ugyanaz a probléma mint a korábbi elemzések szinte mindegyikével. Nem vesz tudomást arról, hogy a politikai verseny relatív dolog, ahol a másiknál kell gyorsabban futni nem pedig valamiféle Török Gábor kezében lévő stoppernél. A választók nem fogják a négykézláb startvonalról visszafelé kúszó pártot megválasztani csak azért mert Török stoppere alapján a Fidesz 1 perc 15 mp-et futott 1 perc helyett.

A Fidesznek annyit kell bizonyítania hogy jobb ellenfeleinél ahhoz hogy megnyerje a választást. Erre pedig nagyon egyszerű mutatószámok állnak majd rendelkezésre. Emelkedett az államadósság a több mint másfélszeresére (50 --> 80%)? Volt-e korrupciós ügyek sokasága? Ülnek e Fideszesek tömegesen börtönben? Leszakadunk-e a régiótól is, mint ahogy az MSZP-SZDSZ érában? Vagy közeledünk Európához az egy főre eső GDP tekintetében? A választók ezeket fogják mérlegelni teljes joggal.

Ezek alapján jelenleg szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy a Fidesz kormányzása megközelítse azt a romhalmazt és eladósodási spirált, amit az MSZP-SZDSZ 8 éve jelentett.

31/48 2011.01.13. 09:54:47

@tarol a turul: igen, igazából nincs koncepció arra nézve, hogy miből is lesz pénz. Mert bár a bölcs miniszterelnökünk kinyilatkoztatta, hogy egymás hajának levágásából nem lesz pénz, de engem érdekel, hogy a gazdaság felpörgetéséhez, a tőkeelvonzóképesség növeléséhez, és egy pozitív külkereskedelmi mérleghez, ami képes akár egy jelentősebb belső fogyasztás-növekedést is ellensúlyozni; egészen pontosan honnan lesz meg a reálgazdasági háttér?

A versenyképességet ugyanis gondolom nem úgy akarjuk megteremteni, hogy a vietnámiaknál is olcsóbban dolgozunk.

Id. Lencsés István 2011.01.13. 09:56:38

@Szimba: A Brezsnyev volt ilyen autó buzi, hogy lezáratta Moszkvát, ha vezetett, na meg az olajosok vesznek 10-100 márkás autót. Na, Orbán is most beült egy ilyenbe. Van- e jogsija nem tudom, de nem véletlen a fotó! Orbán a kormánynál!

Orbán a kormánynál és merre néz, hát bizony balra, és nem halad. Ez a fotó értelme az én meglátásom szerint. Sajnos Orbán pont egy német autóban űl, de nem értékeli, mert nem vezeti, hanem irányítja, viszont a biztonsági őv a nyakában van, nem tudom így kell-e használni?

Micocicó 2011.01.13. 09:56:39

Kedves Gábor!
Azt a kérdést feszegetném egy kicsit, hogy a mi politikusaink tényleg ennyire vakok hogy nem veszik észre a környezetük reakcióit?
A szociknak nem tűnik fel hogy ezzel a garnitúrával ( Ildikó, kovács Laci, Kiss peti, Fletó, ...... ) olyan hiteltelenek hogy no sansz semmire. Meg is látszik hogy milyen "súlyos" ellenzék.
Amíg nem lesznek új hiteles arcok addig a Viktor azt csinál amit akar!
A Viktoréknak meg nem tűnik fel tényleg, hogy amiről eddig pofáztak annak az ellenkezőjét csinálják. Valamint tényleg nem látják, hogy egyedül vannak a nagyvilágban a remek gondolataikkal!
És a korrupció, lopás, csalás, hazudás sógor-koma ügyek meg simán folytatódnak!

a-kis-herceg 2011.01.13. 09:57:20

@Lumieres: *****

a régi szabályok szerint igazad van...

de megjegyzem B terv: AB levesbe, törvény ujra, visszamenőleg...

sajnálom vészhelyzet van... forradalmi gazdaságpolitika...

31/48 2011.01.13. 09:58:44

@is: az lehet, hogy 2013-ban a most elvetett mag fog szárba szökkenni, de 2015-ben még szárba szökkenhet az esetleges reformok magja (habár sajnos kétlem, hogy lesznek ilyenek, de "dum spiro, spero", ahogy a deák tartja).

Roy 2011.01.13. 09:58:46

@hunocska: Ideáig csak arrogáns politikát folytattak. Kapkodás, rosszabnál rosszab intézkedések, szembe az unióval.
Szóval akkor mi a jó?

vacillavilmos · http://vacillavilmos.blog.hu/ 2011.01.13. 09:59:37

Az, hogy a Kormány járatlan úton jár, nem lenne baj, hiszen nagy felfedezők, feltalálók is kockáztattak ilyet. Igaz, ők kevesebbel, nem egy országgal hazardíroztak.
Ami mélységesen zavar, hogy engem, az egyszerű polgárt folyton maga előtt lököd az ismeretlen ösvényen.
És az erdő egyre sűrűbb, úgy érzem.

Kispolgári dilemmáim az ügyben:
vacillavilmos.blog.hu/

31/48 2011.01.13. 10:01:54

@Micocicó: az ellenzék nem csak a szocikból áll. Én őszintén inkább szavaznék _bárkire_, csak nem az MSzP-re.

Nálam ők nem hiteltelenek, hanem börtönre és feloszlatásra érettek.

El Zorro 2011.01.13. 10:03:14

Alapvetően egyetértek a bejegyzésben megfogalmazott észrevételekkel, úgyhogy most inkább másvalamiről kérdeznék, remélem, lehet ilyen "technikai" jellegűt is.

Többször is elgondolkoztam már azon, hogy vajon egy profi politikai elemző, mint pl. Gábor, hogyan tájékozódik a sajtóból. Úgy értem, mit olvas el, és mit hagy ki. Mire jut ideje, és mire nem.

Gábor is sokszor idéz a különféle írott és elektronikus sajtótermékekből, blogokból, és egy kicsit mindig elcsodálkozom, hogy az idézetek forrásai milyen széles és változatos spektrumot fednek le.

Szóval ha volna rá lehetőség (akár egy röpke komment, akár egy kisebb bejegyzés formájában), megtennéd, Gábor, hogy írsz arról egy pár sort, hogyan és milyen elvek alapján szemlézed a sajtót, és mindez átlagosan mennyi időt emészt fel? Nekem néha úgy tűnik, hogy irdatlan sokat. Szűröd valahogyan a termést, vagy "kötelező" jelleggel mindig végig kell menned minden megjelenő (valamennyire releváns) cikken, bejegyzésen, riporton, beszélgetésen, információn?

Puszta kíváncsiság és érdeklődés vezérel, és előre is köszönöm a választ!

P.S.: Fiatal ember vagyok magam is, és nem először használok tegező formát, remélem, nem probléma, és nem tekinted tiszteletlennek.

31/48 2011.01.13. 10:03:18

@Micocicó: az ellenzék nem csak a szocikból áll. Én őszintén inkább szavaznék _bárkire_, csak nem az MSzP-re.

Nálam ők nem hiteltelenek, hanem börtönre és feloszlatásra érettek.

red shield rapresentative 2011.01.13. 10:04:12

@hunocska: Orbán kockás ZAKÓ-ja "jó", nem értem a fotón, tényleg miért vana nyakán a biztonsági őv? Nem lehet nyakőrv. Űl valaki mögötte?

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:05:35

@manyike: a 2/3-os törvényekkel ez volt a Terv... bebetonozni poziciókat és semmit mondó gumi szabályokat 2/3-ozni le... meg kell értened a 2/3 sem örök... beszivároghatott valami (lelke mélyén...) lelkiismeretes tisztességes párt katona. sose lehetnek elég óvatosak.

El Zorro 2011.01.13. 10:05:45

Alapvetően egyetértek a bejegyzésben megfogalmazott észrevételekkel, úgyhogy most inkább másvalamiről kérdeznék, remélem, lehet ilyen "technikai" jellegűt is.

Többször is elgondolkoztam már azon, hogy vajon egy profi politikai elemző, mint pl. Gábor, hogyan tájékozódik a sajtóból. Úgy értem, mit olvas el, és mit hagy ki. Mire jut ideje, és mire nem.

Gábor is sokszor idéz a különféle írott és elektronikus sajtótermékekből, blogokból, és egy kicsit mindig elcsodálkozom, hogy az idézetek forrásai milyen széles és változatos spektrumot fednek le.

Szóval ha volna rá lehetőség (akár egy röpke komment, akár egy kisebb bejegyzés formájában), megtennéd, Gábor, hogy írsz arról egy pár sort, hogyan és milyen elvek alapján szemlézed a sajtót, és mindez átlagosan mennyi időt emészt fel? Nekem néha úgy tűnik, hogy irdatlan sokat. Szűröd valahogyan a termést, vagy "kötelező" jelleggel mindig végig kell menned minden megjelenő (valamennyire releváns) cikken, bejegyzésen, riporton, beszélgetésen, információn?

Puszta kíváncsiság és érdeklődés vezérel, és előre is köszönöm a választ!

P.S.: Fiatal ember vagyok magam is, és nem először használok tegező formát, remélem, nem probléma, és nem tekinted tiszteletlennek.

Zsoo 2011.01.13. 10:08:11

www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4013:megjelent-a-magyar-forum-xxiii-evfolyamanak-2-szama&catid=41:hirek&Itemid=63

Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 2. száma!
2011. január 12. szerda, 08:54
E-mail Nyomtatás

A tartalomból:

Csurka István: Némi fegyverszünet és gyorsmérleg (2.oldal)

Ilyenformán a meghátrálás a magyar átalakulás, a nemzeti együttműködés alapkérdése. Alapjában véve már semmi köze a médiatörvényhez, a Fidesz-kormány és Orbán Viktor fennmaradása a tét. A magyar sors. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy ahhoz a megújuláshoz, amelyet Orbán Viktor bejelentett, és amelyet a Fidesz-program célba vett és amelynek első lépéseit már gyakorlatban is megtette, nem elegendő négy év. Legalább nyolc kell hozzá, de inkább két emberöltő. A történelemhamisítás agyakból, lelkekből való kiporszívózásához pedig határozottság és meghátrálás nélküli haladás szükséges. A hátország nem láthat semmi bizonytalanságot, semmi tétovázást és széthúzást különösen nem. Ez most háború. A védelmi és támadási tervek elkészítése közben a vezérkarban lehet vitatkozni zárt ajtók mögött, szoktak is, de ha a tervet elkészítették és az Orbán Viktor aláírásával és felelősségével megjelent, akkor senki nem beszélhet ki a „béketáborból”, ahogy azt az ántivilágban mondták volt, és minden vezérkari tisztnek tartózkodnia kell a jópofáskodástól, a vén szüfrazsetteknek vagy némileg fiatalabb szexikéknek való udvarlásoktól, vagy a nyugati sajtó előtti bájolgástól. Az elmúlt hetek sajtónyüzsgésében mindre volt példa. Ezt hozta felszínre ez a „Charta 2010-11” , ez szerepel a háború veszteséglistáján. Hogy nincs teljes egység a vezérkari bunkerban. Maguk az esetek önértéküket tekintve jelentéktelenek voltak. Kis hibák, elszólások, felesleges gesztusok. Együttesen azonban mindegyik úgy volt olvasható, hogy valami kicsi igazság van azért az ellenzék kifogásaiban, és a törvény szövegének ismerete nélkül előadott nyugati véleményekben. S ez nagy hiba. Mert félelmet és bizonytalanságot tükröz. Az ellenzék kifogásaiban szemernyi igazság sincs. Megszervezett támadás, amely, még egyszer mondom, nem a törvényre irányul, hanem a hatalomra. A hatalmat akarja kicsavarni Orbán, a Fidesz és a magyarság kezéből. Ezt kell megérteni, s ehhez képest mellékes, hogy mi lenne azzal a kormánytaggal, akinek azt kellett volna mondania, hogy a törvényben nincs hiba és aztán mégis találnak benne. Semmi nem történne vele, el van felejtve. De most, amikor a tag bizonytalan nyilatkozatot tesz, egészen más a helyzet. Most a jelentéktelen liberális engedmény is nagy bizonytalanságot szül. Azt tessék megérteni, hogy az ellenzék és a nemzetközi Soros-tábor azért éppen a médiatörvényt választotta támadása célpontjául, mert számára ez a legfontosabb, és mert erre lehet a legtöbb nyugati szövetségest, szponzort találni, valamint azért, mert ennek az örve alatt lehet a legátfogóbb, legkisebb kockázatú támadást indítani a kialakulófélben lévő magyar rendszer ellen.

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:11:27

@Szimba: "Az oktatás az a terület, amin még a Fideszben is lehet vitatkozni. "

igen mert 3-5-10 éves távlatok nincsenek. csak napi zsákmányszerzés van...

Zsoo 2011.01.13. 10:12:00

Az európai balliberálisok fogtak össze Magyarország ellen
2011. január 12. 17:00

Lippai Roland
Visszatérő motívum, hogy az EU-elnöki posztot betöltő országot támadások érik – jelentette ki az MNO-nak Zárug Péter Farkas. Magyarországnak így is megvan az esélye egy sikeres elnökségre. Nem tökéletes a médiatörvény, de a szakmai viták alkalmával lehet javítani a kifogásolt pontokon. A politológus szerint mindent pontosan meg kell fogalmazni annak érdekében, hogy érthető legyen, mi miért történik a médiatörvény ügyében. A Lungo Drommal kapcsolatban úgy látja: nagy lehetőséget kapott a hazai cigányság.

• Az Európai Néppárt elutasítja a magyar kormányt ért vádakat
• A nemzetközi sajtó a „bukott politikusokra” kíváncsi
• A nemzetidegen erők „ismét rárontottak saját országukra”
• Hol voltak eddig, akik most hecckampányt folytatnak?

– Fekete bárányok lettünk?
– Kétségkívül, a balliberális pártcsaládok összefogtak annak érdekében, hogy az EU-elnökség átvételekor a jobboldali magyar kormányzatot és ezáltal Magyarországot egyfajta fekete bárányként próbálják meg beállítani. Ehhez az összes muníciót összeszedték, a multik levelétől egészen a médiatörvényig. Hiszen ezeket mind ismerték korábban is, de okosan és ügyesen a fekete bárányt megrajzolva igyekeztek ezt az EU-elnökség átvételére időzíteni. Van tehát egy fekete bárány narratíva is, de ez egyértelműen egy szocialista, baloldali narratívája Európának, amit ugyan nem szabad figyelmen kívül hagyni, de a helyén kell kezelni.

– E köröknek mi hasznuk van ezekből a támadásokból éppen most? Hiszen ha az elnökség alatt Budapestet gyengítik, az európai közösséget is gyengítik.
– Ez igaz, de ez csak egy belpolitikai olvasat. Ha ettől szélesebben tekintünk ki az EU-elnökségekre, akkor majdnem mindegyik ország azáltal, hogy magára vonta a figyelmet elnöksége ideje alatt, egyben a legkülönbözőbb európai érdek-képviseleti rendszerekben – ami részben nemzetállami, részben pedig politikai pártcsaládokhoz köthető érdekvédelmi rendszer –, ebben mind kapott támadást. Nem is kell úgy éreznünk magunkat, hogy ez egyedi eset. Belpolitikailag mindig hajlamosak vagyunk így értelmezni az ilyen folyamatokat. Ezek korábban is így voltak. A kis államoknál az a gond, hogy kicsik, és vajon mit tudnak tenni a közösségért, a nagyokat pedig azért támadják, mert nagyok, biztos el fogják nyomni a kicsiket, és a saját érdekeik után mennek. Ezek visszatérő motívumok, és mindig megvan konkrétan a belpolitikai és európai politikai vetület is. Bennünket éppen ezzel találtak meg.

– Nemcsak ezzel, hanem a médiatörvény kapcsán hallatszanak hangok, méghozzá igen hangosak. Mi a gond a törvénnyel?
– Vissza kell utalni arra, hogy mi a baj Európában Magyarországgal azok szempontjából, akik bírálják Budapestet. Az elsődleges probléma: miközben egész Európában benne volt a levegőben, hogy szakítani kell a neoliberális politikai filozófiával, a magyar kormány az, amely ténylegesen, cselekvésében is szakított. Nagyon sok területen kimutatta azt, hogy az állami szuverenitást a piacról vissza akarja venni magának, és ezt adott esetben, ha kell, nagyon koncentrált hatalomcentralizációval teszi meg. S egyben reguláz is a piacon; a bankokat, a multikat. Igyekszik a közterheket megosztani úgy, hogy a lakosságot kevésbé érintse, és keres olyan új utakat is, mint amit a nyugdíjtörvény esete is mutat. Ezt másképpen szerették volna megoldani, de Brüsszel nem engedte, így történt, ami történt. Nagyon erőteljes szakítás történik a neoliberális filozófiával. Ennek részben következménye a médiatörvény.

– Politikai vádak hangzottak el inkább, szakmailag nagy volt a csend. Hetek óta megy a hadjárat, miközben az angol fordítás csak néhány napja érhető el.
– A szakmai probléma, hogy maga a médiajog nem egy egységes jogág, mint például a büntetőjog vagy a polgárjog, amely önálló logikával bír, hanem úgymond keresztbefekvő jogterület; több jogágon fekszik keresztbe. Egyszerre szabályozza az alkotmány, és van büntetőjogi vonulata is, míg a személyiségi jogok például a polgári jog területéhez tartoznak. Ebből a nagyon fragmentált magyar médiajogból kívántak egységesíteni a jogalkotók és a Fidesz–KDNP, s nem vétlenül nevezték médiaalkotmánynak az új törvényt. A cél az volt, hogy ebből a széttöredezett helyzetből egy egységes állapot alakuljon ki. Ugyanakkor ez nem tehető meg mindenféle szempontból, mert mások a szabályozási területek, és leginkább különbözik a sajtó és a rádió–televízió–internet területe.

A sajtó az angolszász jogfelfogás szerint – és minden demokrácia azt követi – szabadabban van tartalmilag szabályozva, és nincs hatósági felügyelet alatt azért, mert az olvasás úgymond akaratlagos tevékenység. Ezért lehetséges a pártlap és nem lehetséges párt-tv. A vizualitás és az akusztikum ezen felfogás szerint nem akaratlagos érzékszerveinket éri el: akkor is halljuk a rádiót, ha éppen nem akarjuk, és akkor is odavonzza a tekintetünket a tévé, ha nem áll szándékunkban nézni. Ezért ez utóbbira szigorúbb tartalomszabályozást és hatósági felügyeletet mond ki, míg a sajtót alapvetően piaci szabályozás és az általános, egyéb jogágakra vonatkozó szabályok betartására kötelezi. Most ezt mosták össze úgy, hogy e mellé viszonylag szigorú szankcionálást is illesztettek, ami jó lenne a rádió–televízió–internet kapcsán, de nem illeszkedik európai tekintetben a sajtószabadsághoz a nyomtatott sajtó tekintetében. Erről a szakmai kérdésről mindenképpen beszélni kell. Nem véletlen az sem, hogy az utóbbi napokban már jönnek olyan hangok a kormányzat felől is, hogy ha kell valamit módosítani, és arra vannak szakmai érvek, akkor nem zárkóznak el ettől.

– Maga a kormányfő is hangsúlyozta, „ha az Európai Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, akkor azt elfogadjuk”. Alapvetően szánalmas az a feltevés, hogy Közép-Európa közepén minidiktatúra épül, és ezzel talán a nagyon rettegők is megnyugszanak.
– Igen, de amennyiben így marad, akkor a vélemény regulázása egyértelműen szándéka a törvényalkotónak. Mindent pontosan deklarálni kell. Azért történik mindez, mert a gyermekeket jobban akarom védeni; azért, mert tartalmat akarok szabályozni az erőszakosság tekintetében, azért, mert a közszolgálatiságot nem akarom annyira bulvárosítani a híradókban, hogy lassan Kékfény legyen a híradó, és minden érdemi politikai hírt elhallgatnak. Ezzel egyet lehet érteni, azzal azonban nem, ha felvetődik az a kérdés, hogy mennyire lehet büntetni egy cikket.

– Még két hete sincs, hogy Magyarország Európa soros elnöke. Mit adhat nekünk ez a hat hónap? Minden irányból jöttek a támadások, amelyek egészen odáig mentek, hogy megkérdőjelezték a szakmai felkészültséget is. Így van-e ez?
– A félév általában nagyon rövid időszak, még belpolitikai értelemben is. Közpolitikai szempontból nagyon nagyot alkotni nem lehet.

– De mi az, amit lehet, és kell is?
– Ami nagyon problémás volt az elmúlt húsz évben, hogy Magyarországnak nem volt egy egységes képe, arculata sem Európa, sem a világ irányában. A külpolitikai-diplomáciai arculatunkat mindenféleképpen tudnánk erősíteni. Fontos, hogy milyen irányt vesz ez a folyamat. Tehát egyfajta egységes Magyarország- arculat kialakítására a nagy médiafigyelem miatt alkalmas az elnökség. Alkalmas arra is ez az időszak, hogy hazánk unión belüli pozícióját akként erősítse, hogy az érdekvédelem és az érdekvédelem pozíciója mind nemzetállami szinten, mind az európai pártcsaládok szempontjából is erősödjön. Orbán Viktor az elsők között volt, aki felismerte, hogy az Európai Néppárt kétségkívül kulcsfontosságú pozíciójú Európában. Ugyanakkor az elmúlt két évtizedben Magyarországnak nem sikerült sem a visegrádi négyeket megerősíteni, sem olyan közép-európai pozíciót kialakítani magának, vagy olyan szövetségi rendszert létrehozni, amelyen belül vagy akikkel érdeket tud érvényesíteni. Részben belpolitikai megosztottság az oka ennek, részben a magyarság sajátos politikai helyzete miatt. Ezen is lehet javítani, erre minden esély megvan. Alkalmas arra is ez a szemeszter, hogy bizonyos topikokat felemeljen, bizonyos ügyeket nagy európai témává tegyen.

– Témákban nincs hiány, egy sor kiemelt problémakört felvállalt Budapest.
– Erre vonatkozóan van gazdasági téren a megújuló energiák témaköre, hiszen ehhez Magyarország a víz- és szélenergiával komolyan hozzá tud szólni, és van miről beszélni. Ilyen a közös Duna-program és a romastratégia is. Itt nem a feladatokat tudja elvégezni az ország, hanem be tudja vinni az európai jelentős ügyek közé e témákat. Napirendre kerülnek ezek az ügyek, amelyeket ott is tart, és megoldásokat is tud kínálni. Úgy látom, hogy ezeket a feladatokat el lehet végezni. Aki ettől többet gondol, az rosszul gondolja, és aki azt mondja, hogy ezt Magyarország nem tudja elvégezni, az is hibásan gondolkodik.

– Karakteres ügyek kerülnek napirendre. Ugyanakkor Magyarországnak úgy kellene stabilizálni az eurót, hogy nem is tagja az övezetnek. Ha itt tudunk hidat képezni a zónán belüli és azon kívüli országok kapcsán, más ügyekben lehetséges-e ez?
– Ahogy nem hittem abban sem, hogy Kósa Lajos egy nyilatkozatával meg tudja ingatni az eurót, ugyanúgy nem hiszek abban sem, hogy egy félév alatt egy euróövezeten kívüli ország elnöklete meg tudja menteni az eurót. Ezen események reálgazdasági folyamatok eredményeként alakulnak, és vajmi kevés alkalommal az úgymond „belenyúló politika” eredményeként. Az euró helyzete valószínűleg független a budapesti elnökségtől. Nem szabad abba a hibába sem beleesni, hogy túl sokat markolunk, és keveset fogunk; inkább legyen két-három nagyon jelentős ügy, amely a magyarokhoz tapad, és legyen fontos ügye Európának. Ha ezek jó irányba mennek a saját javaslataink mentén, és példát tudunk mutatni – mint az államháztartási hiány kordában tartásával is –, akkor végképpen jó elnökséget zárhatunk.

– Vasárnap lezajlottak a kisebbségi választások, ahol nagy sikert aratott a Lungo Drom. Miben áll ennek a választásnak és magának a Lungo Dromnak a jelentősége?
– A Lungo Drom Farkas Flórián vezetésével mára szinte egyetlen lehetőségévé vált a cigányságnak. A hetvenszázalékos Lungo Drom-győzelem azt jelenti: a hazai cigányság is megértette, hogy történelmi változások vannak az országban, és erről nem maradhatnak le. Az elmúlt húsz esztendőben egyetlen választott országos párt vagy társadalmi szervezet sem ért el olyan arányú sikert, mint Farkas Flórián szervezete. Több mint 2300 helyi kisebbségi önkormányzati képviselőjével ott van mindenütt az országban, és elér a keze mindenhova, ahol a változásokat eszközölni kell. Ez nemcsak Közép-Európában, hanem egész Európában, sőt a világon is egyedülálló szervezettség a cigányság történetében. Nyilván ez a politikai súlyát is meg fogja növelni a Fidesz-szövetségen belül. Különösen azért, mert a Lungo Drom mostantól ténylegesen egy kis párt, méghozzá parlamenti küszöböt is átléphető nagysággal a Fidesz-szövetségen belül, amit a többi szövetséges nehezen tud elmondani magáról. Ugyanakkor a most kezdődő munka Farkas Flóriánra kimagasló felelősséget is ró. Ha akarjuk, ha nem, ő ma a romák miniszterelnöke, amivel, ha jól, hasznosan és eredményes programok mentén él, akkor nemcsak a romák, hanem az ország szempontjából is történelmi jelentőségű politikussá válhat. Azonban ennek most csak az esélye jött el, a munka még hátravan.

lehoako 2011.01.13. 10:14:29

Mindennel egyetértek, annyival egészíteném ki, hogy a politikai-gazdasági kettősség ott "qródott el" először, amikor action gratuite-ként Kósa és Szíjjártó ördögözni kezdték az IMFet, akiket végül a Miniszterelnök Úr és Matolcsy miniszter úr, implicite és/vagy explicite el is zavart.

Emiatt nincs most védőháló a Forint alatt, és emiatt lehetünk bóvliország, 320-as Euróval és 270-es CHF-fel (persze ekkor már a benzin és a dízel is csípi a 450et...).

És emiatt lesz fontos év 2011.

Zsoo 2011.01.13. 10:14:57

@El Zorro: Ez jó kérdés, magam is nagyon kíváncsi lennék a válaszra. Magyar Fórumot olvasol, Gábor?

Bundili 2011.01.13. 10:16:07

@Pénteken gyere a tüntetésre a sajtó szabadságáért!: na gratulálok, menjetek csak és tüntessetek Konrád, Haraszti, Fischer, Schiff, Lendvai és hasonszőrű barátaitok mellett! Vajon mit jelent nektek a sajtószabadság? Gyűlölködést, hisztériakeltést, vagy azt, hogy gyerekeitek este micimackó helyett vetkőző hölgyeket és urakat nézegessen a tv-ben? Mitől óvjátok a sajtószabadságot? Jó lenne, ha pontok szerint meg is magyaráznátok, hogy mit nem találtok a médiatörvényben elfogadhatónak! Vagy csak szimplán saját hazátokat akarjátok lejáratni és porig alázni????

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:17:11

@hunocska: neki nem kell biztonsági öv... halhatatlan politikus.

mi nem vagyunk azok csak kössük be. gyűjtsétek a forintocskát, aztán mikor portugáliát megmentik (abból tudható hogy 1-2 hónap hogy hangosan kiabálnak hogy nincs szükség mentőövre)

szoval 1-2 hónap mulva vegyetek mindenből eurót. menjetek ki egy osztrák-horvát-szlovák (vagy akár ukrán-román) bankba tegyétek be. és nyugodtan nézzétek "A Szövetség bukása" című filmet, élőben (és halálban adják).

global001 2011.01.13. 10:19:16

Amit eddig láttam a kormánytól:

Hiteltelen gazdaságpolitika ===> leminősítések ===> gyengülő forint ===> emelkedő üzemanyagárak ===> emelkedő árak /arú szállítás/

Hiteltelen gazdaságpolitika ===> leminősítések ===> gyengülő forint ===> devizahitelek törlesztőrészlet emelkedése ===> vállakozások ráfordításainak növekedése ===> áremelkedés

Hiteltelen gazdaságpolitika ===> leminősítések ===> kamatemelés ===> államkötvények kamatainak emelkedése ===> nagyobb állami kiadások ===> adóemelés, elvonások vagy mindkettő.

Ha már mindenki azt kérdezi, hogy honnan lehetne pénzt "szerezni" itt egy tipp:
Önkormányzatok. azért az vicces, hogy 3200 önkormányzat van 10 millió emberre. A megyéket is lehetne régiósítani.

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:19:22

@Micocicó: "És a korrupció, lopás, csalás, hazudás sógor-koma ügyek meg simán folytatódnak! "

ezt nem értem miért gondolhatta bárki is... 2006 óta minden megyei és a városok nagy része is a Szövetség pénztárnokainak gyarmata... csak annyi, hogy egységbe fogták össze országosan...

Bundili 2011.01.13. 10:19:23

@Zsoo: nagyon jó és tényszerű összeállítás. Egyetértek.

Zsoo 2011.01.13. 10:21:18

@lehoako: "a politikai-gazdasági kettősség ott "qródott el" először, amikor action gratuite-ként Kósa és Szíjjártó ördögözni kezdték az IMFet, akiket végül a Miniszterelnök Úr és Matolcsy miniszter úr, implicite és/vagy explicite el is zavart.

Emiatt nincs most védőháló a Forint alatt, és emiatt lehetünk bóvliország, 320-as Euróval és 270-es CHF-fel (persze ekkor már a benzin és a dízel is csípi a 450et...)."

Ekkora épületes baromságot ne írt volna, könyörgöm!
Aki elhiszi, hogy Kósa-Szijjártó páros miatt majdnem összedőlt a világ, annak gyakorlatilag semmi köze a valósághozl! Mindenki nem lehet közgazdász, de az ép eszét senki ne dobja el! Amit utána írt kedves lehoako, az csak tetézi ezt..

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:23:44

@vacillavilmos: *****

nagyon jók az írások. gratula. ott fogok poszott olvasni és itt maradok a The Klub-ban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 10:25:46

@global001: a pénzek jelentős részét az önkormányzatokban panamázzák el a pártok. Olyan ez, mint a kifliosztás reggel a munkába indulóknak - nem lehet megvonni a sok éhes szájtól, mert az állam túlterjengése ellenére sincs elég kormányzati álláshely.

KG2000 2011.01.13. 10:25:58

Egészen konkrétan, Török Gábor, Orbán már előre elmondta, melyek is lesznek a februári bejentések legfontosabb pontjai:

"A kormány a nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszert, a munkanélküli segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját - írta a hírügynökség a kormányfő tájékoztatása alapján. „Világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és azt is, hogy az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed (a nyugdíjjárulékokból)” – mondta a Dow Jonesnak Orbán Viktor."

AZT GONDOLOM TUDJA KEDVES TÖRÖK GÁBOR, HOGY AKI A FENTI PONTOK ELLEN VAN ILL. LESZ, AZ CSAK SZÓBAN VAN A REFORM PÁRTJÁN, A VALÓSÁGBAN A KORRUPCIÓ, DEPOTIZMUS, DIKTATÚRA, VAGYIS A SZOCIALISTA-SZABAD DEMOKRATA-KONRÁD GYÖRGY MUTYI MELLETT VAN.

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:26:04

@Zsoo: állj le ezzel a komment folyammal. többoldalas kommentet nem olvas senki. de tőled a rövidet se...

b+ enynire kécségbe esett az ügyészség???? akkor tényleg vége mindennek.

na szépen add le a szolgálatot és mondj fel. ne várd meg a tavaszi felfüggesztést.... a lámpavas után fellebbezhecc... rohadt hivatalnok vagy.

KG2000 2011.01.13. 10:28:07

@Zsoo: Így van. Szégyen egyébként, hogy ezeket a hülyeségeket nem cáfolja meg az összes közgazdász Magyarországon.

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:28:55

@El Zorro: én vagyok a TG szíjjártója, khmm vagyis szóvivője...

a TG klubbot kövesd itt minden lényegeset megtudsz:) eldobhatod a távkapcsolókat és a guglit is...

Micocicó 2011.01.13. 10:31:03

@a-kis-herceg: Nem voltak illizióim nekem sem, csak ugye még most is ez megy a M1-en, meg a Hir-tv hogy az elöző években milyen sokat visszaéltek a hatalommal. Persze most nem:-).De persze tudjuk vannak a JÓ komcsik, meg a libsi komcsik.
Szarkupac ez az egész ország úgy ahogy van!!!!!

Long R3 IGF-1 2011.01.13. 10:32:06

muhhahaa... a PATÁS és az angyali körök! :D:D

lobster thermidor 2011.01.13. 10:32:50

@László56:

És amikor arra ébredsz, hogy a bilibe ér a kezed, akkor mi lesz...?

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:33:17

@global001: 5leteim nekem is vannak. teljes kormányprogramot is írtam... de ha nem tűnt fel most a Szövetség pénztárnok hálózata kormányoz (és "ön"-) mindenhol.

szerintem várd meg még vki megkérdez téged...

@KG2000: láttál már minisztériumot Szövetségi ámokfutás után? akkor ebben a februári reform csomagban ne nagyon bízz. bízz magadban...

az ÚSZT ről tegnap megjelenteket figyelted? bejelentették, hogy titkos minden... azaz nem jelentettek be semmit...

téged tényleg ilyen könnyű átb*szni? nem akarsz velem üzletelni?

Szimba 2011.01.13. 10:33:31

@a-kis-herceg:

Jaj, már!:-)))))
Mi történt veled?

Zsoo 2011.01.13. 10:36:24

@a-kis-herceg: Sajnálom, hogy nem tudsz olvasni, okát nem tudom, születési rendellenesség, kicsi IQ, vagy a túl sok kreált világ és egyéb gyöngyszemek bambulása okozza-e nálad, már mindegy is!
Folytatom a felvilágosító munkám!
a-kis-herceg egy igazi liberális, volt rabmadarak szavazó, toleranciabajnok!

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:37:09

@Micocicó: nyugi. a kisemeberek minél messzebb vannak a központtól annál önállóbbak és kreatívabbak. sose felejtsük, hogy pl a szlovák határ mentén szlovák üzemekbe járnak szépen a magyar oldalról is és szépen virágzó kis telelepülések vannak (pl. Hídvégardó)

csak kicsit furcsa szembesülni hogy a DUALIZMUS óta lassan fordul a helyzet. a központ rohad. a periféria virágzik... minél kisebb a központ (fides) befolyása annál jobban virágzik. mert kevesebb tápanyagot tud elszívni.

Zsoo 2011.01.13. 10:38:16

@Micocicó: A példaképed, El-Qúró már régen megmondta, el lehet menni! Útlevél sem kell hozzá! Rajta!

KG2000 2011.01.13. 10:38:47

Kedves Török Gábor, még egy érdekes dolog, amely magát valószínűleg nem érinti, mert valószínűleg semmilyen direkt kapcsolata nincs az indexszel.

Ez a cím, amely még mindig az index címlapján van:

"Gyurcsány: olyan a megítélésünk, mint
az 1956 utáni megtorlásokat követően"

Nem tudom, mi is a szándéka az indexnek ezzel a főcímmel az első lapon. Az viszont teljesen világos, mit is bizonyít az a főcím: az MSZP teljesen alkalmatlan az ország vezetésére, mint legnagyobb ellenzéki párt, amelynek a közvéleménykutatások szerint pedig több támogatója van, mint az LMPnek és a Jobbiknak együtt.

Zsoo 2011.01.13. 10:41:50

@P.mester: Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 2. száma!
2011. január 12. szerda, 08:54
E-mail Nyomtatás

A tartalomból:

Csurka István: Némi fegyverszünet és gyorsmérleg (2.oldal)

Ilyenformán a meghátrálás a magyar átalakulás, a nemzeti együttműködés alapkérdése. Alapjában véve már semmi köze a médiatörvényhez, a Fidesz-kormány és Orbán Viktor fennmaradása a tét. A magyar sors. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy ahhoz a megújuláshoz, amelyet Orbán Viktor bejelentett, és amelyet a Fidesz-program célba vett és amelynek első lépéseit már gyakorlatban is megtette, nem elegendő négy év. Legalább nyolc kell hozzá, de inkább két emberöltő. A történelemhamisítás agyakból, lelkekből való kiporszívózásához pedig határozottság és meghátrálás nélküli haladás szükséges. A hátország nem láthat semmi bizonytalanságot, semmi tétovázást és széthúzást különösen nem. Ez most háború. A védelmi és támadási tervek elkészítése közben a vezérkarban lehet vitatkozni zárt ajtók mögött, szoktak is, de ha a tervet elkészítették és az Orbán Viktor aláírásával és felelősségével megjelent, akkor senki nem beszélhet ki a „béketáborból”, ahogy azt az ántivilágban mondták volt, és minden vezérkari tisztnek tartózkodnia kell a jópofáskodástól, a vén szüfrazsetteknek vagy némileg fiatalabb szexikéknek való udvarlásoktól, vagy a nyugati sajtó előtti bájolgástól. Az elmúlt hetek sajtónyüzsgésében mindre volt példa. Ezt hozta felszínre ez a „Charta 2010-11” , ez szerepel a háború veszteséglistáján. Hogy nincs teljes egység a vezérkari bunkerban. Maguk az esetek önértéküket tekintve jelentéktelenek voltak. Kis hibák, elszólások, felesleges gesztusok. Együttesen azonban mindegyik úgy volt olvasható, hogy valami kicsi igazság van azért az ellenzék kifogásaiban, és a törvény szövegének ismerete nélkül előadott nyugati véleményekben. S ez nagy hiba. Mert félelmet és bizonytalanságot tükröz. Az ellenzék kifogásaiban szemernyi igazság sincs. Megszervezett támadás, amely, még egyszer mondom, nem a törvényre irányul, hanem a hatalomra. A hatalmat akarja kicsavarni Orbán, a Fidesz és a magyarság kezéből. Ezt kell megérteni, s ehhez képest mellékes, hogy mi lenne azzal a kormánytaggal, akinek azt kellett volna mondania, hogy a törvényben nincs hiba és aztán mégis találnak benne. Semmi nem történne vele, el van felejtve. De most, amikor a tag bizonytalan nyilatkozatot tesz, egészen más a helyzet. Most a jelentéktelen liberális engedmény is nagy bizonytalanságot szül. Azt tessék megérteni, hogy az ellenzék és a nemzetközi Soros-tábor azért éppen a médiatörvényt választotta támadása célpontjául, mert számára ez a legfontosabb, és mert erre lehet a legtöbb nyugati szövetségest, szponzort találni, valamint azért, mert ennek az örve alatt lehet a legátfogóbb, legkisebb kockázatú támadást indítani a kialakulófélben lévő magyar rendszer ellen.

Nagyításhoz kattintson a képre!

KG2000 2011.01.13. 10:42:04

@a-kis-herceg: A Walt Street Journalt a világ összes országában olvassák, különösen azok, akiket érdekelnek a gazdasági fejlemények, illetve azok, akiknek az a munkájuk, hogy információt szerezzenek be. Azt gondolom tudod, hogy ezen cikk után Orbánnak ez az ígérete számonkérhető, és politikai öngyilkosság lenne Orbántól visszakoznia. Hacsak nem kezd el sztrájkolni az egész ország, de az már az ország felelőssége. Az azt jelentené, hogy az ország ne akar kimászni a szarból.

flo30 2011.01.13. 10:43:10

@tarol a turul:
Több hozzászólásban olvastam már azt a vélekedés, hogy a kormány a nehezebb, járatlan utat választotta a szegény nép felemelése érdekében. Ez egész egyszerűen nem igaz. Pont az ellenkezője.

A kényelmesebb utat választotta (16% szja, különadók, manyup).
Egyrészt ugye népszerűségvesztést okozott volna, ha a választások után őszintén kell beszélni arról, hogy egész egyszerűen nincs pénz az azonnali, nagyarányú adócsökkentésre. El kellett kerülni a második öszödi beszédet. Kénytelenek voltak a különadókat bevezetni. Ezután a manyupok ügye már csak egy további következmény, amit viszonylag kis népszerűségvesztéssel keresztül lehet vinni, hiszen az emberek többségének az évek során kis összeg gyűlt fel a számláján, így igazán nem fáj nekik feladni azt cserébe az állami gondoskodás jól hangzó, de üres ígéretéért. Tehát a kormány eddigi "gazdaságpolitikája mindössze arról szólt, hogyan szerezzünk pénzt a csőd elkerülésére úgy, hogy az a legkisebb népszerűségvesztést okozza. Semmi másról. A többi csak jogászkodás, ahogy mélyen tisztelt miniszterelnökünk mondta egykor.

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:44:16

@Zsoo: látom az ügyészségi kis kt ból dolgozol... elég primitív utasítások vannak benne... szerencsére a hivatalok ilyen emberekből állnak mint te. és a rendszer is béna. önzőségből nem lehet hadsereget építeni...

"egy igazi liberális, volt rabmadarak szavazó, toleranciabajnok"

nekem kicsit úgy tűnik mintha a te elveiddel lennének a bajok. én stabilan konzervatív-keresztény-liberális magyar értelmiségi polgár voltam és vagyok. a gerinc a lényeg.

egyetlen közfillért nem tettel el soha, szemben veled (a méltatlan hivatal viselés is az). ezzel szemben nagyon sok adót fizettem és fizetek.

tudod ez az egyetlen különbség köztünk. ja és hogy én tényleg a fides re szavaztam mindegyiken amelyiken részt vettem... (1990 ogy)

semmi gond veled. versenyezz a csupasz csigával. én hiszek a polgárosodó Magyarországban. néha mozdulj ki a dohos belvárosi lakás-irodából. és egy piacon vagy buszpályaudvaron nézz körül. vannak tisztességes emberek. attól hogy a te környezetedben csak egymás fején csúszómászó csupasz csigák vannak, azt ne vetítsd ki...

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 10:45:04

@Zsoo:
flood-olsz, azt sehol sem szeretik
Arra kértek, hogy hagyd abba, a link bőségesen elegendő felvilágosításul.

re: poszt
Jó, remek, legalább látszik, hogy ott a cél, határozott az úttartás, de momentán akkora a köd, hogy az orrunkig sem látunk. Nyomorult plebsz - köztük én is - sajnos nem látja a vizionált Nagy Célt. Csak nehogy a világítótorony-naszád problémába ütközzünk.
Mosolyognék is, ha nem lenne sírnivaló a helyzet.

ssi 2011.01.13. 10:45:18

ma este T.G. faggatható :-)))))))) 2011.01.13. 19:00
Török Gábor politikai elemző, a Vision Politics igazgatója
> kérdezhet
inforadio.hu/hir/belfold/hir-406006

ha azt kérik, mutassa a körmeit, akkor a tenyerét fordítja kifelé, hiszen az számít, hogy ő lássa
www.fn.hu/belfold/20110112/ranschburg/

magyar miniszterelnök arról is beszélt a lapnak, hogy Magyarországon februárban húzzák meg a nadrágszíjat: vagyis kevesebb jut majd nyugdíjakra, gyógyszerekre, munkanélküliekre
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=121761

senki sem adja az új koncepcióhoz a nevét – így azt sem tudni, hogy ki „vetette papírra” az új alkotmány tervezett szövegét
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=121757

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 10:49:06

@manyike:

A Ranschburg cikket én is olvastam.
Végre már valaki úgy próbálja meg elemezni O. V. tevékenységét, hogy embernek tekinti, nem pedig valami politikai szuperintelligenciának.

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:49:10

@Zsit (nyau és rémizé): igen TG első kihívása... ha a rendőrtiszt (vagy ügyész) áraztja el a blogot mint a vörösiszap az országot.

TG. hibázott az ügyésztiszt ennek a bemásolós flood nak véget kell vetned. olvashatatlanná teszi a blogod. (nehéz átugrani). Gábor ezek az élet kihívásai...

Zsoo 2011.01.13. 10:50:20

"a kormány a nehezebb, járatlan utat választotta a szegény nép felemelése érdekében. Ez egész egyszerűen nem igaz. Pont az ellenkezője."

Aki ezt kétségbe vonja, az nem ezen a földön él!
A kormány a több okból is kockázatos járatlan utat választotta, vagy helyesebb, ha úgy fogalmazunk, hogy utat vágtak maguknak!

Az öszödi beszédre pedig azért volt szükség, hogy ne legyen előrehozott OGY választás. Anarchiát, káoszt akartak, nem jött be!

lüke 2011.01.13. 10:50:50

@melus79:
még OV se, bár mennyire az utálat objektuma

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 10:51:27

Hja, még valami a nehezebb-könnyebb útról.
Ugyanis ezt _most_ nem lehet eldönteni. De az biztos nem könnyű, hogy minden rétegnek a kedvére kívánunk tenni, közben meg még állatira kapaszkodunk a sziklafalon. Olyan nincs, hogy nyugdíjat is értékmegőrzünk minimum, mert rohadt sokan vannak, és mi lesz, ha pont ők nem fognak 4 év múlva (a Hazafias Népfront jelöltjei mellett) ránk szavazni, meg persze a magas keresetűeket is preferálom, mert ők adózzák a legtöbbet, és hát nekik is jár már valami, meg a nagycsaládosok, mert ők adják a jövő dolgozóit .... és nagyjából most lefedtem a 6 milliós választópolgári réteg 65%-át. A többit is ideírhatnám, de minek.
Ez nagyfokú dilettantizmus és idealizmus, aminek súlyos következményei lesznek. No persze nem most, majd 3-6 év múlva .... az ebből fakadó szívás meg majd úgyis mindenkié lesz.

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:52:44

@Zsoo: kérjél bocsánatot a Klub tól és takarodj másik blogra.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 10:54:02

@a-kis-herceg:
monnyuk állati demokratikusan személy szerint nem érdekel a foglalkozás, önként vállalt feladata :), felőlem aztán TG legközvetlenebb munkatársa is lehet, vagy gyes-es anyuka - ez a szabály. Ha érted, hogy mire gondolok :D
Modera, mert olvashatatlanná teszi a blogot!

Zsoo 2011.01.13. 10:54:39

@Zsit (nyau és rémizé): Az ország romokban van, mégis mit vártál? Szarból nem lehet várat építeni! Majd 3 év múlva gondolkodj el, mi változott..

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:55:00

@Zsit (nyau és rémizé): "majd 3-6 év múlva .... az ebből fakadó szívás meg majd úgyis mindenkié lesz"

max 1-2 év...

csak mi szívunk. ov persze megbolondul, de az igazi döntéshozók szépen éldegélnek majd a te pénzedből tájföldön...

Zsoo 2011.01.13. 10:55:48

@a-kis-herceg: Takarodjon aki mondja!
Sok sikert, toleranciabajnok!
Éljen a sajtószabadság!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 10:56:53

@KG2000: megítélésünk...
Hehe, álmodik a Konrád... (hol is a kézirat?)
A Haraszti "professzor"...
Meg a Majtényi "professzor"...

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:57:39

@Zsit (nyau és rémizé): de róla tudjuk... van egy kollégája is. proéskontra...

van egy József krt i ügyészség (lakásban), "informatikai" egység. na persze anynit se értenek hozzá, hogy csak a saját címük volt fenn az ügyészség honlapján...

ez nem komment szabály szegés, ez elkeseredett harc. védi a védhetetlent... remélem pisztoly nincs nála. még kárt tesz vkiben.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 10:57:44

AZ ELNYOMÓ VÉRGŐZÖS ORBÁN-RÁKOSI VIKTOR SZÖRNYŰ DIKTATÚRÁJÁBÓL MINDENKÉPPEN MENEKÜLNI KELL!
Már csak azért is mert az életünk a tét, akár népirtást is csinálhat az őrült diktátor, akár észak-korea, vagy ruanda is lehet itt.Az viszont biztos hogy nemsokára törvény készül hogy csakis orbánnak és csicskássainak jár vagyon és övék az országban minden, a többieket rabszolgákként nincstelenül kizsákmányolják, aki lázad azt a dunába lövik.

ÉBREDJETEK!MENEKÜLJETEK!

flo30 2011.01.13. 10:58:04

@Zsoo: Érdekes érvelés, vitastílus. Aki nem ért velünk egyet, az "nem ezen a földön él!". Engedtessék meg az egyet nem értés.

Véleményemet továbbra is fenntartom. :)

Egy dologban elismerésre méltó a kormány politikája. Némi következetesség, a célhoz való ragaszkodás felismerhető benne. Bár egy másik megközelítésből ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy "Őrült beszéd, de van benne rendszer".

a-kis-herceg 2011.01.13. 10:59:37

@Rohadjatokmeg!: na végre megjöttél. itt van neked a ZSÓÓÓ légyszi vidd ki a Klub elé a hóra... de ne itt folyjon a vér...

El Zorro 2011.01.13. 11:00:19

Kétszer ment át az előző kommentem, bocs.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 11:00:54

@flo30:

Némi következetesség és a célhoz való ragaszkodás felismerhető volt a holakausztban is.

Zsoo 2011.01.13. 11:01:56

@flo30: Elismerem, de nem tudtam kifejezni magam, rám is hat a kreált világ, pedig se tévét nem nézek, se klub rádiót nem hallgatok. Egyszerűen nincs magyar kultúra, valami más van helyette, már régóta..

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 11:01:58

@a-kis-herceg: fogsz te még ébredni barátom amikor fejbelöveti orbán a családodat veled együtt..csak akkor késő lesz.
bár lehet hogy te megúszod mert jó narancstalp-nyaló vagy.

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:04:24

@Rohadjatokmeg!: Jézusom. mondtam hogy zsóóó ügyésztiszt. légyszives vele beszéld meg.

te a hatalmat támadod. ő pedig védi...

én mindenkivel egyetértek. szeretnék kilépni középről.... köszzi.

lüke 2011.01.13. 11:04:44

@Zsoo:
szerencse ,ha az embernek vannak barátai és kibeszélik
@Zsit (nyau és rémizé):
mindenkié, több száz éve
s még Mohácskor is így volt:
a nép lenn hadakozott, s az urak Bécsben mulatoztak,
párizsit, frankfurtit
@Hepci: és Sacher virslit ettek Lindt csokival

flo30 2011.01.13. 11:05:12

@Zoltchy: Való igaz. Ezért fogalmaztam mérsékelt elismeréssel és utaltam az őrült beszédre.

Összességében remélem, hogy sikerül kikecmeregni a kátyúból, de valódi reformok (amelyek néha fájdalmasak) nehéz lesz. És végre nem a kereső, aktív réteget kellene megint adókkal, egyéb elvonásokkal sújtani.

Netuddki. 2011.01.13. 11:05:16

Hát szerintem meg semmilyen út nincsen. Sajnos a fidesz megy mint a világtalan. Buta, semmihez nem értő emberkéket kaptunk megint sajnos. A kérdés meddig tűrjük, hogy középszerű politikusok játsszanak a pénzünkkel, életünkkel?

melus79 2011.01.13. 11:05:34

@lüke: Ellenvéleményem van,továbbra is fenntartom,de itt a poszton talán ez is elfér.:)

lüke 2011.01.13. 11:07:21

@kovi1970:
naiv vagy,akinek valamire való szakmája van, nem megy politikusnak

Zsoo 2011.01.13. 11:07:36

@Rohadjatokmeg!: Figyelmeztelek, hogy a holokausztot nem tagadhatod, mármint büntetés nélkül!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 11:07:37

@lüke: vagy Pick virslit (jujj, azt mégse, Csányi) Sportszelettel (low cost/élvezet verzió)

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:07:51

@kovi1970: "középszerű"

így is lehet mondani ha a gerinctelen bűnöző csürhét érted alatta...

melus79 2011.01.13. 11:07:58

@lüke: Az előző nem jelent meg,azt írtam,hogy a véleményemet továbbra is fenntartom,a poszt elbírja ezt a véleményt is talán.:)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:08:31

tisztességtelen rablóbanda. ezt személyes tapasztalatból mondom. nem tudtál lelkiismeretfurdalást okozni. remélem elsüllyednek és megdöglenek... imádkozz hogy a zorbán kapjon szívinkfartust... sok dolgot megsporolnál vele...

véres polgárháború. államcsőd, csak egy kérdés van számomra: 2011 vagy 2012 ?

Ez A VALÓSZÍNŰ. Ha bedől a forint a " Bóvliba" való besorolástól....akkor káosz, jönnek a "minden mindegy" tömeg és elsöpri ezt a bandát , s megdönti bármi áron ezta tehetségtelen, akaratos, Diktatúrát!

Zsoo 2011.01.13. 11:08:50

@kovi1970: Vissza Fletót, ő legalább egy valamihez nagyon értett!

melus79 2011.01.13. 11:08:54

@melus79: Megjelent,3-szori frissítés után.Hm.

flo30 2011.01.13. 11:08:59

@lüke:

Úgy tudom, Gáborunk (T.G) is felcsapott nem is oly' rég politikusnak :))))

lüke 2011.01.13. 11:09:01

@melus79:
persze, nem kell egyetértenünk
másképp látjuk a világot, szerencsére, unalmas lenne/volt a fünyirós államosított negyven évem

Netuddki. 2011.01.13. 11:09:32

@flo30: Sajnos itt az optimizmus kevés. Nagyon egyszerű a képlet. Tudjuk mit kellene tenni. Csak a legfontosabbat említsem, az adók beszedését, a jogosulatlan kifizetések leállítását. A kormány mégsem teszi. Miért?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 11:09:49

@kovi1970: a politikus középszerű. Jobb esetben...

lüke 2011.01.13. 11:10:09

@Hepci:
cost-benefit tökélets összhangja:)

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:10:36

@kovi1970: egyetértek a 11:07:21-gyel. aki vmit ad magára az független értelmiség marad... minden körülmények között őrzi a gerincét. a teljes politika és minden intézménye "lejáratódott", nincs működő hivatal sem jogszabály stb...

semmi nincs csak pártpénztárnokok.

vacillavilmos · http://vacillavilmos.blog.hu/ 2011.01.13. 11:10:47

@a-kis-herceg:
Köszi. Igyekszem megfelelni az elvárásnak! ;)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 11:11:24

@Zsoo: ki tagadja?
egy olyan rezsim csinálta mint amit az őrült orbán épít most.
lesz még magyar holokauszt többmillió halottal nemsokára ha nem vigyázunk!!!
de recsket mindenképpen újranyitják, erre állítólag már tervek vannak.

lüke 2011.01.13. 11:11:49

@flo30:
kivétel erösíti a szabályt
(a mondást egyébként Schmidt Maritól kölcsönöztem)

Netuddki. 2011.01.13. 11:12:42

@Zsoo: "Vissza Fletót, ő legalább egy valamihez nagyon értett!"

Hülye maszopos! Miért kéne visszahozni a régebbi lqrót, amikor itt az új?

megszűnt 2011.01.13. 11:13:02

Kedves Török Gábor!

Engedj meg nekem egy személyes kritikát, nem személyeskedő, ne tűnjék annak!
Másodszor futok neki az írásodnak. Vannak benne mindenfélék, amikről külön-külön volna jó egy-egy posztban beszámolni, mert így a lényeges kérdések mind elsikkadnak és lesz egy általános turmix az egészből.

Bátorság kérdése is, tudom, kiemelni mindig csupán 1 témát és azzal foglalkozni, egyszerűbb ez a verzió, de nem tudom, nem látom át, ez hová vezet. Ahogyan Orbán Viktor felkokárdázott autóját sem.

A betűk pedig borzasztóan kicsik és az ablak is, ahová írni lehet. Mást ne mondjak!:)
Ha már megint itt találtam magam..

manipul 2011.01.13. 11:13:31

Török Gábor pettingel. Gondosan ügyel rá, hogy ne hatoljon be lényegbe, és közben félszemmel tartja a szemkontaktust az igazi partnerével, a mértékadókkal. Valószínűleg ez nem igazi szerelem, inkább józan megfontolás, tudja hogy kik a világ urai. de azt is látja, hogy pillanatnyilag legalább is Magyarországon csúnyán leszerepeltek. Szóval a petting érthető. A példái mindig plasztikusak szellemesek, mint például az út és a térkép. Persze mindig a második szinten kezdi az elmélkedést így aztán kimarad az ok és kezdi az okozatnál, ami így nehezen érthető. Jelen esetben az ok az, hogy az előző 8 év kormányai levezették az útról is meg a tréképről az országot.
Innen kéne folytatni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 11:13:38

@lüke: képzeld, tegnap meg bírtam enni a szilveszterről maradt Pick virslit.
Csípős lecsóba került, az szerencsésen elnyomta a saját "ízét". :)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:13:46

Török Gábor, most már javaslom ne a Nemzeti Hazug Beteg Gonosz Törpe és bandájának drukkolj!
Sokan rábasznak---az egész Századvég Propaganda Iroda is:)
Most azok járnak majd jól akiknek a nevét nem jegyzik már a "Bűn listán"--- mert azokat ELSZÁMOLTATJÁK--és nem kell ezekhez koncepciós per---Statáriumos eljárással lecsukják majd őket---megtanuljuk a metódust a Fityisztől és továbbfejlesszük ( Fityiszt a saját " dugába döntik bele),

Elészámoltatják a munkahelyekre helyezett " tanácsadókat tanácsadó?---ez egy Besúgó, Fidesz Munkahelyi ÁVÓ ( hú már sok helyen van ilyen---azok mondják meg a fejes Fityiszes főnöknek, hogy kit kell kirúgni)---Párt titkár, mint a Megyék élére is egy Párt titkár került.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 11:13:48

@Rohadjatokmeg!: bár én inkább olyasfajta népirtásra számítok mint kambodzsában vagy ruandában.
nem kell itt táborokkal, gázkamrákkal bajlódni.

lüke 2011.01.13. 11:14:05

@Rohadjatokmeg!:
oh oh, csak egy orvos-pszichiáter hiányzik hozzá, a magyar Karadzsics

megszűnt 2011.01.13. 11:14:38

Blogtársak!

A sorokat én látom csak kifutni az ablakból, vagy más is??

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:14:53

@Hepci: az állatokat a zoo-ban nem etetjük. ez nem horgászat...

flo30 2011.01.13. 11:14:55

@kovi1970: Mérsékelten vagyok optimista.

Amit nem tudok megbocsátani a FIDESZ-nek, és amit nagyon sokan elfelejtettek a választások előtt, hogy 98-02 között is ilyen arrogánsan kormányoztak ("Most mi vagyunk hatalmon, másnak kuss"), és most ezt folytatják. Az intézkedéseik és a hozzájuk kapcsolódó hazugságáradat pedig bicskanyitogató.

A KDNP-ről meg a FIDESZ (álszent) valláshoz való visszatalálásáról ne is beszéljünk.

Lehetne sorolni hosszasan sajnos.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 11:15:07

@Zsoo:
mondjuk azt, hogy 8 év rákészülés elegendő lesz határozott és egyértelmű célokat megfogalmazni. Az nem elég, hogy na majd most igen jó lesz. De lehet, hogy én vagyok nagyigényű.

@a-kis-herceg:
gazdasági folyamatok igazi hatásaihoz sajnos a 3-6 év kifutást kell feltételezni. Persze nem vitatom, lehet, hogy már 1-2 év múlva is lesz kaka a palacsintába, de legalább 3-6 év múlva már a tányérból is kifolyik.
Zsoo kiléte nem érdekel, ügyészből is láttam már 'üjét :D. A hülyeség pártérdekeltségtől független.

borovi 2011.01.13. 11:15:41

Török Gábort egyre kevésbé érdemes olvasni. Se függetlenség, se tisztán látás.

megszűnt 2011.01.13. 11:16:18

@manipul:
"Török Gábor pettingel. Gondosan ügyel rá, hogy ne hatoljon be lényegbe"

Erről beszéltem én is! Egyetértek.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:16:39

MOST-BESZART A Nemzeti Hazug Törpe--mert ha most kezdenék a média" gumitörvényt" alakalmazni ( bármit- bármire ráhúzni), akkor lebuknának ország és világ előtt!!!
Ezért nem teszik,.... fosnak tőle, mert az aztán bizonyíték lenne a köbön---ezért rendelték el amig Eu-s elnökség itt van, addíg nincs " bosszúállás" csak júl.1 től.
de ismerjük mi a beteg Nemzeti Törpe és bandáját. nem hiszünk neki, de már az EU ban sem...--a saját Eu-s Néppárt sem hisz benne. csak " bízik" hogy józanodik---de tudja hogy nem fog..

Netuddki. 2011.01.13. 11:17:43

@a-kis-herceg: Nem a politika járatódott le hanem azok az emberek akik az utóbbi 20 évben kapcsolatba kerültek a politikával.

De ennek a megélhetési politikus maffiának pont ez a célja, hogy az állampolgár még bottal se piszkálja a politikát. Ugyanis így lehet igazán büntetlenül ellopni a pénzünket, ha senkit nem érdekel...

lüke 2011.01.13. 11:18:04

@Rohadjatokmeg!:
figyelj, ne álmodozz, azt csak német precizitással lehetett megszervezni-a soviniszta nacionalista franciáknak se sikerült
hasra ütösdire még nem ment semmi, csak a cirkuszban
a poén

@Hepci:
ingyen kapsz kezelést,ha beteg leszel:)
nem értékelted a frankfurtit ,az a parisztos nevü
most megyek az iskolába, a gyerekért

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:18:38

@manipul: ezt a hosszu többéves pettinget óriási ejakujácijó fogja követni... nem folytatom mi fog ömleni... és hova...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 11:20:10

@lüke: éppen ezért mondom a kambodzsa ruanda dolgot, kétlem hogy polpoték vagy a ruandaiak olyan nagyon precízek lennének, legyilkolták aki nem tetszett nekik és kész, erre még orbán is képes.

sajnos igen, visszaköltözött a félelem a magyarok szívébe, 55 évvel Rákosi diktatúrájának vége után, egy újabb véres elnyomó korszak köszöntött ránk...

megszűnt 2011.01.13. 11:20:36

@a-kis-herceg:
Nem a szexuális részére gondoltam, amibe be kéne hatolni, hanem magába a témába!
Oda.

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:20:39

@kovi1970: igen. de az intézmények is zérók lettek. ugye a szarral telt hivatalok, azok a szartárolók... vagy úgy érted a sok szar ellenére műxik valami? mert ez rendszerhiba szerintem...

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 11:21:04

@lüke:
én bíztam benne, hogy azóta tán fejlődtünk valamelyest - de belátom, naiv vagyok.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 11:21:23

@Rohadjatokmeg!: azt is hallottam hogy az un. komcsiknak kötelező lesz a ruhájukon a csillag viselése, és ők nem vállalhatnak munkát, nincs joguk semmihez. nemtom mi igaz ebből de a fideszből kinézem ezt is..

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:21:30

@knausz: hát a téma durva... TG hátulról támadja a kormányt... fujjj

megszűnt 2011.01.13. 11:22:29

@lüke:
namondomén! Az Ogino-Knausz-féle védekezési módszert nem javaslom!

Török Gábor írásai ilyenek.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:22:57

@flo30: a KDNP (Kicsi De Nem Párt),..az nem párt hanem a Fidesz által létrehozott csökevénye a Fidesznek, hogy több pénzt kapjanak mint párt (az adófizetők pénzéből) és a Parlamentben többet papagájkodhassanak, pofázhassanak...
Ami pedig a Kádári mondát illeti : Aki nincs velünk az ellenünk van....a FIDESZ TOVÁBB FEJLESZTVE ALKALMAZTA MÁR 2002 BEN IS és most is: "AKI NINCS VELÜNK AZ NINCS"---na ezért is fog a Nép LŐNI!
Mert a Nincs most Több mint a van! ( Filozófiában is ez van:... a nincs fogalomban benne van a van, a Van nélkül nem létezik a nincs fogalom, tehát a Nincs is van!

Netuddki. 2011.01.13. 11:24:08

@Rohadjatokmeg!: Már ne haragudj, de ki fél? Nem kell itt feleslegesen gerjeszteni a félelmet. Pont ez a demokrácia lényege, hogy ne féljünk. A fidesz meg még egyenlőre nem tart ott. Legfeljebb csak szeretné, de lópisztoj a tudod mijükbe.

megszűnt 2011.01.13. 11:24:18

@a-kis-herceg:
Szerintem pedig nem mond semmit, az a baj.
Langyos. Konkrétum mi van benne?

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:24:28

@Zsit (nyau és rémizé): nagyon könnyű tesztek vannak erre.

az önző és önzetlen (gerinces tisztességes stb) ember megkülönböztetésre

a zasztalt és a kezeket figyeld. aki KÖZ asztaláról csak elvesz és habzsol.... kontra: aki odatesz... ha csak 1 Ft adót is... de a mérleg befelé pozitív...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 11:24:43

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: nem Te vagy a Tasnádi? Idézem őt egy régi ATV műsorból (az MSZP nevében beszélt, kb.): "Egyenként fogjuk őket levadászni!"
Erős farkú gyerekek, megfogják az egeret...

gregibroki 2011.01.13. 11:24:46

@is: Bocs, hogy egy kicsit off a kérdésem. szerinted maradjak 28 évesen átlagfizetéssel az mnyp-ban?3 éve dolgozom, a megtakarításom is ehhez mérten kevés, de valahogy nekem ez az intézkedés azt súgja, hogy nem ez a végső állapot.
A cégem befizetése most adó és nem járulék; ha nem fizetek állami nyugdíjjárulékot, soha nem fogok kapni állami nugdíjat.
Az az érzésem, hogy nem kell kilépnem, úgyis megváltoztatják majd. Meg mikor leszek nyugdíjas, lehet addigra már 70 felett lesz a korhatár.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 11:25:18

@kovi1970: csakhogy itt nincs demokrácia csak orbándiktatúra..erről beszélek!

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:29:04

@knausz: semmi. semmit mondó és nincs benne semmi. én kb junius óta járok a Klubba. egy-kettőt olvastam csak. decemberben. csak a címeket és a képeket nézem.

de pénztárnok rendszer nélkül értelmezni egy bocs: Apárt tetteit. teljesen értelmetlennek tartom.

ez olyan mintha azt mondaná hogy a smitpál olyan okos és értelmes és derék ember... és arc mimimkája is jót mutat. lexarom. a kezüket kell figyelni nem az arcukat. a tetteket.

ezt TG ugy mondja. ez is demokrácia, csak egy sajátos fajtája... olyan magyar verseny gazdaság, magyar fajta páláyzatok, hungarikum választási szabályok... ezt így is el lehet mondani.

csak én nem szefretem szaporítani a szót: Mucsa, vagy Viccország, vagy Fonákia

ubul2000 2011.01.13. 11:29:50

@Pénteken gyere a tüntetésre a sajtó szabadságáért!: Vigyetek magatokkal rákosi képeket is, hogy fel lehessen ismerni benneteket, hova is tartoztok

sárkányfő 2011.01.13. 11:29:54

@Akitlosz: "Kritikus az van valóban bőven, de jobb új ötlete nincsen senkinek az ország helyzetének javítására."

Ez tényszerűen nem igaz. Kérdezd Bokrost, Oszkót, vagy akár Heimet. Vagy másokat, tucatjával. 20 éve keringenek az országban reformjavaslatok az egészségügy, a közigazgatás, az önkormányzati rendszer, a nyugdíjrendszer, stb. megreformálására, amik a mostani átláthatatlan, természetéből is fakadóan korrupt, pazarló, irracionális rendszereket mozdítanák el a jobb irányba.

lüke 2011.01.13. 11:30:13

@Rohadjatokmeg!:
már beidéztek?
@Hepci: most benn van vagy kinn?
már nemismerem ki magam,
Ranschburg Jenci esete 2m-s macival alszik,

megszűnt 2011.01.13. 11:30:19

@lüke:
Nyugodjál meg! És amit még mondani tudok:
ez az ogino-knausz módszer, ez egy Járatlan út!

Netuddki. 2011.01.13. 11:30:20

@a-kis-herceg: Nos a hivatalokkal kapcsolatban nagyon egyszerű a probléma. Annyian vannak, hogy nem férnek oda a munkához. Még a saját munkájukkal kapcsolatos törvényeket sem igazán ismerik, csak azokat amivel el tudják kerülni, hogy egy problémával foglalkozniuk kelljen. Ami már egy kicsit speciálisabb, nem annyira általános, rutinszerű ügy azzal szop igazán az állampolgár. Mert senki nem akar vele foglalkozni, a felelősségvállalásról nem is beszélve.
Sajnos ez a tapasztalatom és úgy a közigazgatás egészére érvényes. Tisztelet a kivételnek, ha van olyan.

De ez is egy olyan terület amit nem ártana mielőbb rendbe rakni.

lüke 2011.01.13. 11:31:12

@ubul2000:
én csak rákost tudok,majd kiveszem a mikrószkópból

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 11:31:21

@a-kis-herceg:
jajjmár, emberi alaptermészet az önzés, naivabb vagy, mint én :)

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
te figyi, habzószájazol. Mi lenne, ha racionálisan érvelnél és nem dühből írnál? Lehet, hogy jobban átjönne, amit mondani akarsz.

@gregibroki:
NE!
Amúgy igazad van, te (se) számolj már nyugdíjjal, ill. max fél évnyi juttatással. A 85 éves kort meg tán meg se éred. Szmájli, bár nem vicces.

Netuddki. 2011.01.13. 11:31:26

@Rohadjatokmeg!: Addig van demokrácia amíg ezeket büntetlenül leírhatod. ;)

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:31:29

@gregibroki: fogd a pénzt és fuss...

amit ma bespájzolhacc az a tiéd (ne frankot vagy siess mert 1-2 hónapon lesz csucson, és ne Matolcsy-forintot)

ja és ne magyar bankban... azok már csak a folyamatban lévő devizahitelesek kiszipojozásából "tengetik" életüket...

államcsőd után nem a nyugdíj lesz a főgond...

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:31:57

@Hepci: Ezt ma a Fideszben mondogatják a Droid Pártkatonák, nem a tasnádi.( hol van már a sittes Maffiás) :) .mi csak továbbfejlesszük ...hehe

lüke 2011.01.13. 11:32:09

@knausz:
én teljesen nyugodt vagyok,
benneteket idegesít

Diocles 2011.01.13. 11:32:46

Egyetértek a poszt alapgondolatával, egyik lépés feltételezi a másikat. Ezért is viccesek azok a "blogkonzervatívok" (mandiner és társaik), akik hozsannáztak az egykulcsos adónál, ellenben kikeltek az Ab hatásköri szűkítésénél.
Megjegyzem, ebben nem nagyon különbözött tőlük Török úr sem.

Pedig észre kell venni, h ezek ugyanazon lépéssorozat részei voltak, az egykulcsos adó feltételezi a manyup-bedöntést, az feltételezi az Ab hatásköri szűkítést, és mindezek alapjául szolgálnak az államadósság reménybeli csökkentésének.
Ha kiveszünk egy elemet, akkor összedől az egész építmény.

Ugyanakkor a médiatörvény túlzásai nem illettek ebbe bele, a kormányzat nem érzékelte, h túlfeszül a húr. Teljesen igaza van abban Török Gábornak, h előre lehetett látni, h ez hatalmas labda. Ha "mi", laikusok, mezei szavazók, blogolók, vagy épp Török G. látta ezt, akkor miért nem látta a kormányzat, akinek titkosszolgálati és nagykövetségi helyzetjelentések tömege áll a rendelkezésére? Nem vették észre a mozgolódást? Nem vették észre, h a hazai jóakaróik nagy dobásra készülnek?

Én úgy vélem, h a kormányzat lépéseinek jórészt nem volt alternatívája (pl. ha nincs a manyup-bedöntés, akkor tíz Bokros-csomag kellett volna, ami után a Fidesz még annak is örülhetne, ha megáll 5%-on, tehát ezt az utat politikailag nem választhatták), DE érzékelniük kellett volna, h túlfeszül a húr, és a médiatörvény erőpolitikája helyett gesztusokat kellett volna tenni, előre hozni a "februári reformok" egy részét is, h jobb visszhang legyen Nyugaton.

megszűnt 2011.01.13. 11:33:19

@a-kis-herceg:
"ezt TG ugy mondja. ez is demokrácia, csak egy sajátos fajtája... olyan magyar verseny gazdaság, magyar fajta páláyzatok, hungarikum választási szabályok... ezt így is el lehet mondani."

Szóval ha alapban ilyenek az eszmefuttatásai, akkor kár is volt szólnom neki?

HúszTíz 2011.01.13. 11:33:27

Egy kicsit off, de a poszthoz tartozó képhez szólva - a Blikk szándékosan húzta ennyire túl a színeket, vagy Viktor ilyen szépen lesült ?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:33:36

@kovi1970:
BESZART A Nemzeti Hazug Törpe--ha most kezdenék a média" gumitörvényt" alakaqlmazni ( bármit bármire ráhúzni), akkor lebuknának ország és világ előtt!!!
Ezért nem teszik fosnak tőle, mert aztán bizonyíték lenne---ezért rendelték el amig Eu-s elnökség itt van, addíg nincs " bosszúállás" csak júl.1 től.
(erre is gondolj Droid)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.13. 11:34:25

Kedves Gábor, már bocsánat, de az adócsökkentés nem nyílegyenes politikai irány, legfeljebb annak csak egy eszköze lehet. Arra lennék kíváncsi, hogy Ön szerint mi az irány. vagyis milyen államot és társadalmat szeretne látni a Fidesz mondjuk 10 vagy 20 év múlva. Hogy öngondoskodó társadalmat, vagy az állam emlőin lóg, az államtól segítséget váró társadalmat. Én éppen a víziót, a politikai irányt hiányolom.

sárkányfő 2011.01.13. 11:34:34

@Lumieres:
"A kulcs kérdés, hogy sikerül-e becsatornázni a mnyp-i 3000 milliárdot a költségvetésbe. Ha nem sikerül a kormány gazdasági stratégiája összeomlik (nincs B terv).
Szóval az AB fogja eldönteni, hogy az A vagy a B terv valósul meg.
Ha megsemmisíti a mnyp-i törvényt akkor a kormány lemond, mert nincs végrehajtható gazdaságpolitikája (nincs B terve)... "

:D

Kedves Lumireres, te olyan naiv vagy, mint egy gyermek :)
Hát még mindig nem tanultál meg "fideszül"? :)

Orbán soha nem adja vissza a lenyúlt pénzt. Nem olyan fiú. Tök mindegy mit határoz az AB. Tojik rá.

Ha valami probléma akad, csinál egyszerűen egy visszamenőleges hatályú törvényt és kész.
Vagy közli hogy akkor lehet egyenként perelni, és akinek megítéli a bíróság a saját pénzét, annak visszaadja, majd kivonja a bíróságok alól az ilyen ügyekkel való foglalkozás jogát.
Vagy valahogy másképp. Ne aggódj, megoldja.

Lasombra 2011.01.13. 11:34:44

sokan mondják, hogy várjunk még, adjunk még időt nekik? először a bejelentésekig, majd a önkori választásokig, aztán év végéig, EU-s elnökségig, most februárig ("reformok"?) vagy márciusig (alkotmány) vagy júliusig (leesik rólunk Európa árgus tekintete) vagy akár maja világvégéig.

mindig ez a mondás. ne bántsuk már szegény embereket, adjunk időt nekik. ez felelőtlen, veszélyes és álságos dolog.
ha innét Pestről Debrecenbe akarok menni, és meglátom, hogy az M7-esre léptünk fel, még esetleg várok, hátha korrigálnak, Martonvásárnál már morcos vagyok, és Fehérvárnál már végképp ki szeretnék szállni. pedig a távolságnak csak kb egynegyednél járunk. csak épp totál rossz irányban.

----------------------------------------------
@knausz: én is, de én scrollozok. :)

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 11:36:44

@sárkányfő:

"kormány lemond" :-)
A kormány az olyan lemondós.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:37:26

@Zsit (nyau és rémizé): Ez elég racionális. a Düh meg jogos NEM TŰRJÜK AZ ORBÁNI FIDESZ JELSZÓT. :Aki nincs velünk az nincs....EZÉRT megfizetnek de nagyon és tragikusan.....már leírtam, de csak Neked és csak itt és csak most:

"AKI NINCS VELÜNK AZ NINCS"---na ezért is fog a Nép LŐNI!
Mert a Nincs most Több mint a van! ( Filozófiában is ez van:... a nincs fogalomban benne van a van, a Van nélkül nem létezik a nincs fogalom, tehát a Nincs is van!

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:38:06

@kovi1970: van kivétel, de az nincs benn...

példa. kb május: Seres László NGM államtitkár helyettes. "piacról" ment be... 18 óra munka/nap a balfék-naív ember... ezt látta a magáncégeknél... de nem vigyázott a "jókapcsolatok-ápolására". szepemberben kitették, mert egy elvtárs-vkije helyet kért a husosfazék mellett...

@Zsit (nyau és rémizé): nem értek egyet. vannak önzetlen emberek. a mondás így szól: adj neki hatalmat és megtudod milyen valójában..

rockjano_ 2011.01.13. 11:38:17

Az alapkérdés szerintem az hogy tudnak-e adócsökkentéssel számottevő gazdasági növekedés produkálni.

Ha igen akkor mindent megnyernek és sikeres volt minden ha nem akkor bukás.

Szerintem ezekkel az adócsökkentésekkel nem és egyébként is kétséges hogy adócsökkentéssel mennyire lehet a gazdaságot belendíteni, szerintem sokkal nagyobb szerkezeti problémák vannak nállunk annál hogysem egy egyszerű adócsökkentéssel megoldható legyen.

Nagy kérdés még hogy az MSZP mennyire tudja összeszedni magát (mert senki ne tévedjen nem lesz más komoly ellenfél) ha igen akkor még nagyon felnőhet és szerintem pénzügyi problémái sem lesznek ha megállapodik a külföldi tőkével arról hogy ők majd szépen kivezetik a válságadókat. Erre lehet számítani...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.13. 11:39:24

"Fájni fog: Orbán durva megszorításokat lengetett be...Jelentősen csökkentik majd a munkanélküli segélyek összegét, vége lesz a tartós segélyezési korszaknak, felülvizsgálják a gyógyszerártámogatások és a tömegközlekedés rendszerét."

hirszerzo.hu/profit/20110113_orban_februar_reform

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:40:17

@Lasombra: na ezt a szöveget hallottuk még a türelmes Újságíró fórumtól is---és a megmagyarázom a bizonyítványt Századvég Propaganda Fidesz irodától is----
MOST MÁR NINCS IDŐ ADÁS,,,EZ A BANDA HAZUG ÉS NÉPELLENES, ALKOTMÁNYELLENES, HAZAÁRULÓ. Tenni kell..Orbán Takarodj míg nem késő!!!!!!!!!

Netuddki. 2011.01.13. 11:41:34

@Lasombra: Kis időt? 20 évet nem neveznék kis időnek. Aki most nem tudja rövid időn belül megoldani a gazdaság problémáit, vagy legalábbis elkezdeni az húzzon a francba!
Aztán majd ha a gazdaság valamennyire rendben lesz akkor lehet alkotmányozgatni meg média törvénykezni. Aki nem tudja rendbetenni a gazdaságot az ne akarjon alkotmányt csinálni. Az sem fog neki sikerülni, ezt előre aláírom.

AnnaKarenina 2011.01.13. 11:41:34

Orbánéknak egy nagy ötletük volt, az ideiglenes válságadó, amivel a hiányhelyzetet átmenetileg kezelni lehetett, ezen látszott, hogy még Európa is el tudja valamennyire fogadni.
Innentől kezdve azonban csak rossz lépések vannak. A válságadóval való hosszabb távú tervezés visszafogja a külföldi beruházásokat. Az SZJa csökkentés pont az adózásra képes rétegeket hozza helyzetbe, de ez max. közérzetjavítás, hiszen ezen rétegnek eleve csak egy része képes arra, hogy új munkahelyeket teremtsen, de addig amíg a piac oldaláról nem növekszik a kereslet, addig nem fognak új munkahelyeket teremteni még azok sem, akik megtehetnék. Ehhez nem elég a most helyzetbe hozott rétegek valamennyire megnövekedő fogyasztása. Ráadásul az adócsökkentésre nem is volt fedezet (ld. mnyp-k pénze cserébe).
Ha igaz lesz, amire KG2000 hivatkozik és a februári intézkedések érinteni fogják a "nyugdíjrendszert, a munkanélküli segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját - írta a hírügynökség a kormányfő tájékoztatása alapján. „Világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és azt is, hogy az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed (a nyugdíjjárulékokból)” – mondta Orbán Viktor.", akkor ismét valami olyan történik, ami a leszakadó rétegeket fogja növelni, s bár megtakaríthat ezzel pénzt, de amíg munkahelyeket nem kínál, csak egy önkényes lépés lesz.
A gyógyszertámogatás csökkentésére már van nagyon erős példa, a 300 Ft-os asztmagyógyszer 45 év felett 100.000 Ft-ba kerül. Ilyesmiket szeretnénk? Ugyanakkor előírná, hogy mindenki töltse ki a nyugdíjkorhatárig a szolgálati idejét, bár 45 év felett akár meg is dögölhet?
Ha a nyugdíjrendszert befizetett járulék= kifizetett nyugdíj alapra helyezi, no persze februárban, nehogy még a kényszerített mnyp-sek időben meggondolják magukat, akkor visítva menekülni kellene az állami nyugdíjrendszertől, hiszen teljes mértékben el fog válni a 40 év alatt befizetett járulék a majdani kifizetendő nyugdíjtól, vagyis teljesen igazságtalanná válik (ez olyan svéd modell, amivel nem jár együtt a svéd színvonal), és természetesen a fekete gazdaságot fogja erősíteni.
Antall Józsefék óta (rém)álom a polgári középosztály megteremtése felülről, mert ez mindig azzal jár, hogy a szegényebbeknek kell megfinanszírozniuk, s ugyan miből, ugyanakkor meg mégis kiiktatja a valóban polgári jellegű intézményeket, mint pl. a megtakarítás növelését célzó mnyp.-ket. Arról már ne is beszéljünk, hogy a demográfiai helyzetet, mint valóságot pedig egyáltalán figyelembe se veszi.

panelburzsuj 2011.01.13. 11:41:48

@lüke:

Állítod, hogy a politika nem pszichológia, hanem raconalitás.

Próbáld meg kisütni, hogy az idézett kommentelő vajon honnan tájékozódik: a politikai propagandából, vagy a racionális szaktudományokból. És hogy ezek után vajon mire alapozza a (politikai) döntéseit: a politikai propagandára, vagy a racionális (ellenőrizhető) tájékozódásra?

"Magam részéről egy patrióta gazdaság politikát tudok elképzelni(szándékosan nem nacionalistát írtam, mert sokan összetévesztik a sovinisztával, pedig ég és föld a különbség). Szóval:
1.Erőforrások felmérése: miben vagyunk jók. Van vizünk, van termőföldünk, van szürke állományunk
2. Ezen erőforrások magyar emberek számára való megtartásának jogszabályi és tényleges biztostosítása (hiszen ezeket őseinktől csak használatba kaptuk, hogy kamatoztatva tovább adjuk fiainkank).
3.Mezőgazdasági termékekere épülő feldolgozó ipar, gépipar kereskedelem kiépítése, fejlesztése (mert az ugye non-szensz, hogy nem tudsz olyan cukrot venni az üzletekben, ami Magyarországon készült).
A részletek kidolgozását rábízom a szakemberekre, no meg a kormányra ,elvégre ezért kapják a pénzüket.
Sajnos ezt a szándékot nem vélem felfedezni a regnáló hatalomnál."

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:43:35

Lasombra 2011.01.13. 11:34:44
sokan mondják, hogy várjunk még, adjunk még időt nekik? először a bejelentésekig, majd a önkori választásokig, aztán év végéig, EU-s elnökségig, most februárig ("reformok"?) vagy márciusig (alkotmány) vagy júliusig (leesik rólunk Európa árgus tekintete) vagy akár maja világvégéig.

mindig ez a mondás. ne bántsuk már szegény embereket, adjunk időt nekik. ez felelőtlen, veszélyes és álságos dolog.
ha innét Pestről Debrecenbe akarok menni, és meglátom, hogy az M7-esre léptünk fel, még esetleg várok, hátha korrigálnak, Martonvásárnál már morcos vagyok, és Fehérvárnál már végképp ki szeretnék szállni. pedig a távolságnak csak kb egynegyednél járunk. csak épp totál rossz irányban.

@Lasombra: na ezt a szöveget hallottuk még a türelmes Újságíró fórumtól is---és a megmagyarázom a bizonyítványt Századvég Propaganda Fidesz irodától is----
MOST MÁR NINCS IDŐ ADÁS,,,EZ A BANDA HAZUG ÉS NÉPELLENES, ALKOTMÁNYELLENES, HAZAÁRULÓ. Tenni kell..Orbán Takarodj míg nem késő!!!!!!!!!

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:44:04

@knausz: nem volt kár. olvassa. de a kommenteket 1másnak írjuk. itt nagyon infokhoz juthacc... (juthatok)

szépen alakul egy pontos világkép. a mozaikok összeállnak. a Klubban. TG is követi, de óvatos távolságból, legalább féléves (de inkább egyéves) különbséggel. Ő megvárja még multtá válik, szerinte az elemzés a mult tényeinek rakosgatása... szerintem is... csak én hozzáteszem akkor van értelme, ha a jövőre következtetünk belőle.

pl államcsőd. szerintem az értelmiség 80-90%-a biztos benne (vagy csak érzi) hogy a Matolcsy gazdaságpolitika fenntarthatatlan... erre TG azt mondja hogy lehet államcsőd: 50% esély. de ez még jelenleg csak opció.

én azt mondom igen van esély másra is de szinte nulla... a multban a bizonyíték a Matolcsy 1998-2002. a hitelválság ami világméretű azt Ő okozta hazánkra eső részében... termszetesen ugyanaz a Matolcsy végzi be a munkát...

a többi naivitás.

lásd Esztergom... a jövő elkezdődött...

ssi 2011.01.13. 11:44:18

na, kit térdepeltessek a kukoricára? - nem adom! ez az ebédem

@gregibroki:
amiben jó lenne választani, abban nem lehet, amiben kell, abban képtelenség?

@knausz: szabad akaratunkból T.G. sajátos gondolat mankóira saját kútfőből írjuk a magunkét a poszthoz, jól/rosszul - tök mindegy

kopogtató 2011.01.13. 11:44:59

Miért van választás, ha a zsidók mondják meg, hogy mi legyen? Kezdem unni ezt az egészet, baszódjanak meg a médiájukkal együtt.

A cikk amúgy jó.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:45:58

Ha a magyar gazdaság úgy fog teljesíteni, ahogyan azt Orbán és Matolcsy ígérték, ők, valamint az egész ország kétszeresen is megdicsőül. ( AMI KIZÁRT)
Ám ha mégsem leszünk sikeresek, az európai fősodorral való szembefordulásunkat is kétszeresen fogják büntetni.

Nagyon sok fejmosást, feddést, sőt fenyegetést kapott a magyar kormány a médiatörvény miatt az Európai Unió tagállamainak néhány vezető politikusától. Még Szijjártó Péternek sem sikerült kimagyaráznia például a német kormány visszatérő és nagyon erélyes kritikáját az ügy kapcsán. Nem tudjuk, végül mit is mondott tegnap Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője a határon túli magyar állampolgárok szavazati joga kapcsán, de ha azt, amit a hírügynökségek először közöltek, akkor az egy megint nagyon kellemetlen üzenet lenne. Bármi is a helyzet Daul kijelentése kapcsán, az mindenképpen világosan látszik, hogy a magyar külpolitikát komoly nehézségek elé állítja a kormány forradalmi hevülete.

sárkányfő 2011.01.13. 11:46:31

http://www.facebook.com/sajtoszabadsagert#!/sajtoszabadsagert?v=app_4949752878

Holnap 18.00-kor tüntetés a magyar sajtó szabadságáért. Helyszín: a Kossuth tér.

2011.01.13. 11:47:33

Egyszerűen gáz a kapkodás és az iszmozás állandóan. Nem csodálkoznék, ha "tömegesen" szeretnélnek ki belőlük a szavazóik, de ettől függetlenül mind a mai napig bízom abban, hogy fejlődés sül ki ebből az egészből.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:48:28

=( na és erre a Tőkés Román szőrőstalpú válasza ami a Néppártban elhangzott 10 perc múlva ...az se piskóta......
(Tőkés is Orbán gyártmány, mint a Jobbik és a csőcselék:)

Netuddki. 2011.01.13. 11:48:50

@AnnaKarenina: SZJA csökkentés? Ez is egy hazugság. Mindenki 16%-ról beszél amikor az valójában huszonvalahány %. Saját magunkat is átvágjuk.

Válságadó? Ez volt a legnagyobb baromság. Keményen ellenőrizni kellett volna ezeket a cégeket mennyi adót menekítenek külföldre, mennyire tartják be a munkajogi törvényeket, a saját ászf-üket. A tuskó a statisztikák szerint pl. csak járulékokat fizet. Ehhez mást nemigen lehet hozzáfűzni.

Polgári középosztályt nem lehet úgy teremteni, hogy az állam elveszi az emberek keresetét. Ami ráadásul azzal a kellemetlen mellékhatással is jár, hogy egyre kevesebb embert alkalmaznak.

2011.01.13. 11:49:07

Egyszerűen gáz a kapkodás és az iszmozás állandóan. Nem csodálkoznék, ha "tömegesen" szeretnélnek ki belőlük a szavazóik, de ettől függetlenül mind a mai napig bízom abban, hogy fejlődés sül ki ebből az egészből.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:49:33

@sárkányfő: OTT a helye minden Demokráciát szerető és Orbán és Bandáját utáló embernek!!!!!

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:49:36

@knausz: tessék.
ilyen értelmes kommenteket és hírfigyelést máshol nem kapsz:

@AnnaKarenina:
@panelburzsuj:
@rockjano_:
@vinczej:

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 11:49:51

@lüke: úgy emlékszem, most bent. De lehet, csak házi (nem)őrizet. Ha jól emlékszem, P. Söndörrel nem esznek egymás tenyeréből, vagyis készülhet a permanens börtönfitness programra. :)

ubul2000 2011.01.13. 11:49:58

@Lumieres: Éhes disznó makkal álmodik...

Az lenne a legjobb, ha az ab megsemmisítené a törvényt. Ekkor a fidesz előtt nem marad más lépés, mint amit eredendően lépni kellett volna. Hatályon kívül helyezi az mnyp létrehozását előíró törvényt.

Squid 2011.01.13. 11:50:26

Ha nem a bőrünkre menne, még vicces is lenne, hogy a kétsébeesett hatalomkonzerváció és a szavazatokhoz való mindenáron ragaszkodás hogyan sült el idáig.

Minden amit tettek azért volt, hogy megmaradjon a 2/3 és ezáltal ők is 2014-ben. A tragikomikus az, hogy az összes emiatt tett lépésük és változtatásük homlokegyenest az ellenkezőjét éri el.

Forintshort = Devizahitlelesek szorulnak
Médiatörvény = Közfelháborodás itthon/külföldön.
MNYP lenyúlás = 3 millió választó finoman szólva demotiválása
AB = Értelmiség elidegenítése

Vicces módon december óta senki nem villogtat közvéleménykutatásokat, pedig olyan nagyon kíváncsi lennék! Érdekes lesz az is amikor a magyarok nagyrésze Februárban megkapja a fizetési papírját és realizálja mit is jelent az "adócsökkentés"

Balt 2011.01.13. 11:51:27

@JMárta: "hol van a nagy igéret, amit a "csodaváró fülkeforradalmárok" el is hittek?!
"Az egyszeri, nagyarányú adócsökkentés"!"

Azért a 16%-os általános adókulcs elég versenyképes lehet a térségben és világszerte...

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:52:00

Ez a felmérés mai állása: SZÉP MI?

Milyen lesz Magyarország külpolitikai megítélése az Európai Unióban 2014-re?
Mintaországgá válunk! 3% (38)

Jó útton fogunk haladni ahhoz, hogy mintaországgá váljunk. 11% (147)

Jelentéktelen tényezők leszünk. 43% (594)

Mi leszünk a rosszfiúk az Unióban. 44% (615)

Szavazatok: 13940

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:52:22

@Lasombra: ****

most akarsz megfordulni? a kánaán felé féluton... a te bajod. kiírnak a NER-ből. mehecc gyalog (bár lehet hogy te mész jó irányba)

flo30 2011.01.13. 11:52:52

@AnnaKarenina:

Viszont az sem járható út, hogy mindig csak a jól kereső rétegekről próbálunk egy újabb bőrt lehúzni. Kétségtelenül a legegyszerűbb (adóemeléssel), de az igazságosságtól messze van. A hatalmas adó- és járulékterhek mellett az ember vajmi keveset kap az államtól.

Saját példa. 2011 előtt havonta kb. 700 ezer! forint adót, járulékot fizettem. Mit kaptam érte cserébe? Ha beteg voltam, magánorvoshoz kellett mennem, mert nincs időm arra, hogy napokat üldögéljek az orvosi rendelő előtt. Ha meg kórházba kerültem, olyan méltatlan körülmények, lerobbant kórházi szobák fogadtak, hogy a maradék életkedvem elment.

Bergeroth 2011.01.13. 11:53:15

Ezt valaki elmagyarázná nekem? Jól értem, hogy miután lenyúlták a nyugdíjakat, most még meg is akarják határozni, hogy ki mennyit kaphat majd vissza nyugdíjasként?!?

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/13/a_nyugdijkiadasok_csokkenteset_tervezi_orban/

ubul2000 2011.01.13. 11:53:37

@Link Elek: Azért hogy kiabálnál, ha a Margitszigeten csinálnának egy ilyen kaszinót és aztán nem léphetnél be a Margitszigetre. (Margitsziget helyettesíthető bármivel)

Balt 2011.01.13. 11:53:44

@Balt: Még akkor is, ha bruttó 15 millióig az Oszkó-féle 17%-os szja is jelentős adómérséklés lett volna.

gorcsev54 2011.01.13. 11:54:07

Szerintem Orbán bukásra van ítélve, más kérdés nem fog bukni,mert nem bukhat mivel csak ö van, lesz nincs választás nem is lesz választási lehetőség, minden egyes lépése ebbe az irányba mutat.Magyarországon következik egy újabb " Kádár kor"Tévedés ne essék nem arról van szó ,hogy bizonyos lépések megtétele nem jó , hanem a lépések átgondolatlan erőszakos kivitelezése végrehajtása.
Tegnap hallgattam az alkotmány jogász fejtegetéseit pl. a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban, túl hosszú lenne leírni,de röviden diszkriminatív egyes emberek csoportok jogát egyszerűen eltörli stb. Szerintem ez semmiképp sem vezet jóra.Más lépéseknél is ugyan így van ,pl. egykulcsos adó amire az országnak sem pénze sem lehetősége nem volt és nem is lesz.(következmények: röviden 24-32 közötti korosztály legnagyobb része (nem br.6-7 ezer Ft. fizetésűek , mind külföldre megy dolgozni,nem ideiglenesen hanem egyre hosszabb távra már itt kiesik egy óriási tömeg a járulékfizetésből (32-40 év közöttiek főleg szakemberek is távoznak nagy számba)A 45-57 közöttiek mint jó magam folyamatosan vesztik el a munka lehetőségét, pedig az ember azt hinné a fiatalok elvándorlásával munkahelyek szabadulnának fel ,de ez nem igaz ,hiszen köztük is rengeteg munkanélküli volt van.Ha a mi korosztályunk ki is tart kb 6-7 évig (amit én vállalkozókén kétlek)tehát fizet járulékot az kevés lesz a nagy fizetésükkel együtt. Az óriási gyerek kedvezmény egyeseknek) hatása kb. 18 -22 év múlva következne be , ha egyáltalán be következne.7-10éven belül a jelenlegi luk sokkal tágabb lesz mint most és még ráadásul a 3000 milliárd sem lesz sehol, hiszen nagy részét a elviszi az adó csökkentés.Az alacsonyabb jövedelmű emberek (eladósodott) tömegeit, egyre inkább a fekete gazdaságba tereli majd(hiába új APEH meg minden, mert nem mindegy ,hogy mennyi marad ,hiszen a vállalkozások ill. a munkahelyeket biztosítók az óriási energia ár növekedés beszűkült piac - fogyasztók nagy arányú tönkremenetele aminek a csúcspontja ebben az évben fog bekövetkezni nem tud béremeléseket végrehajtani olyan mértékben ami szükséges lenne )-tehát eleve nincs más lehetőségük -ami szintén járulék kiesést fog hozni,hatásai az elkövetkezendő 3-5 év.Nem egymillió munkahely ,hanem egymillió munkahely megszűnése várható.Ma olvastam Orbán megnyirbáljuk a munkanélküli ellátásokat , majd persze azt nem tudom ,hogy mit fog tenni az emberekkel.Tévedés ne essék én különbséget tudok tenni aközött, hogy valaki soha nem dolgozott(sőt a gyereke se , az apja se) és az között aki ledolgozott 38-40 évet fizetett és munkanélkülivé válik a nyugdíja előtt Ezek csak az én gondolataim úgy kapásból ha rosszul gondolom az én hibám ,ha kihagytam belőle pótolja ki mások, de arra kérek mindenkit ne 8 évezzen ne "szocilibsi"-zen(nem is vagyok)- arra egyébként is az mondanám , mit tett Orbán az elmúlt 8 évben ellene, ma egyébként elárulta magát , hogy ö 20 évig várt ,arra hogy a nemzet megmentője legyen, a kommunistákat kisöpörje végleg .Hát igen.Az első négy évben készült 98 -ra abban a négy évben megszedte magát a társaival együtt a következő 8 évben nem járt a parlamentbe nagy részt(biztos akkor készült legintenzívebben ) de úgy látszik mégis csak keveset gondolkodott,most végrehajt.Mi lesz a vége?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:54:26

Romániának most sokkal jobb híre van mint nekünk akárhol. Szeretnénk mi oda jutni hírben ahol most Románia van!

Netuddki. 2011.01.13. 11:55:09

@panelburzsuj: "Ezen erőforrások magyar emberek számára való megtartásának jogszabályi és tényleges biztostosítása"

A probléma csak azzal van kit definiálsz "magyar ember"-nek.
Magyar állampolgárra gondoltál? Vagy aki itt él? Vagy aki magyarnak vallja magát?

Amit Te írsz az szerintem protekcionizmus.

Ettől függetlenül tény, hogy a magyar vállalkozások (magyar állampolgárok által alapított, itt adózó) zöme tőkehiánnyal küzd. 20 év alatt a magyar kormányok szépen elköltötték (szerintük meg az állampolgárok) azt a pénzt amit a gazdaságba kellett volna visszaforgatni.

Diocles 2011.01.13. 11:55:28

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/13/a_nyugdijkiadasok_csokkenteset_tervezi_orban/

azt hiszem, h ezt így bejelenteni elég nagy elkúrás.

nem a lépésekkel van a probléma, hanem azzal, h maga Orbán házal ezzel. Persze lehet, h Matolcsyt eleve nem vették volna komolyan, ezért kellett Orbánnak nyilatkoznia.

De akkor is célszerűbb lett volna egy tekintélyes közgazdászcsapat háta mögé bújni, szabadkozni, h próbáltuk elkerülni ezt, de nem ment, bla-bla.
Ez így ajándék az MSZP-nek, túl éles a váltás, miközben Orbán a mainstream vagy ortodox közgazdászokat, befektetőket sem nyeri meg Matolcsyval az oldalán.

Balt 2011.01.13. 11:55:54

@ökörpöröly: "Az elmebeteg felcsúti vajda"

Ezt a dumát az MSZP rasszista tagozatában, ha lehet...

Lasombra 2011.01.13. 11:55:58

@a-kis-herceg: á, szerintem én leülök itt, ahol vagyok, és rágyújtok. :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 11:56:03

@a-kis-herceg:
én sem tagadom a létüket.
DE! Hibás feltételezés csak ebből kiindulni, persze bízni szabad. Csak tudod, az életösztön ... :)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:56:23

@gorcsev54: Röviditve az egészet: Demokratikus úton nem lehet leváltani 2014 ben ezt a nemzeti Szart---mert Diktatúrát megdönteni kell--de még 2014 előtt--EGYETLEN ESÉLYÜNK!

a-kis-herceg 2011.01.13. 11:56:58

@Csanádka: igen a hit, remény (=fides) erős.

kiben bízol? kinek hiszel? ugyanaz a kormány

matolcsy: mukodj! mukodj! mukodj!

vagy PS ? éhséglázadások...

szerintem jobban járnánk ha
matolcsy lenne a belügyminiszter
és PS a gazdasági-pénzügymniszter

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 11:57:30

@sárkányfő: a Faszbúkon hirdették. Gondolom, faszkalapok fognak beszélni, a szokásosak...

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 11:59:29

kíváncsi leszek a februári közvélemény kutatásokra, amikorra az emberek többsége már megkapta az új adórendszerrel kiszámított borítékot. NÉP AZ ISTENADTA NÉP.....( mert a felső tizezer most tapsol9

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:00:05

@gorcsev54: sajnálom naivitás...

" Magyarországon következik egy újabb " Kádár kor" "

körben demokratikus, jogállamokkal??? a kádárkorban baráti coclista országok vettek minket körül...

van mód: Kínai nagy fal... legalább lesz közmunka

szóval ez csak akkor opció ha hermetikus lezárjuk a határokat (mint északkorea stb)

Netuddki. 2011.01.13. 12:00:10

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Mellesleg nem megdicsőülni kell, hanem elvégezni azt a munkát amit rájuk bíztunk. De idáig az a heléyzet, hogy nem azzal foglalkoznak amivel kéne.

Egy munkahelyen mi történne az olyan dolgozóval aki a munkája (gazdaság rendbetétele) helyett egész nap internetezne (médiatörvény, alkotmányozás) ?

ubul2000 2011.01.13. 12:00:25

@szerjóska: "kisebb konfliktus vállalása az állampolgárokkal, nagyobb mindenki mással. úgy hívhatnánk, hogy kádári jóságos paternalizmus."

Tényleg, néhányszáz ember kivégzése, többezer bebörtönzése, tízezrek elüldözése, százezrek elnyomása - ez a kádári jóságos paternalizmus. Szerinted mi lett volna a "nem jóságos"?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 12:01:26

Balt 2011.01.13. 11:55:54
@ökörpöröly: "Az elmebeteg felcsúti vajda"

Ezt a dumát az MSZP rasszista tagozatában, ha lehet...

ÖSSZETÉVESZTETTED A JOBBIKKAL OTT VAN ILYEN TAGOZAT, CSAK NEM MERIK KIMONDANI, HOGY A VAJDA NEM AZ IDÉN BARNULT LE......

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:02:28

@ubul2000:

kétféle volt. a különbség a nyitott zárt állapot volt.

a keleti blokk lezárva: az kemény volt

50 dolláros "nyitás" az puhább időszak...

kopogtató 2011.01.13. 12:02:56

újra csak azt kérdem: hol voltak a baloldali rettegők, amikor 2006-ban lőtték a tömeget a gyurcsányék? kicsit viccelődött a nyugat a gyurcsányon és ennyi. menjenek a picsába a médiájukkal, nagyon átlátszó a dolog.

Kezdem díjazni Kínát és az oroszokat, ott legalább nem ezek diktálnak...

sárkányfő 2011.01.13. 12:03:19

@Hepci: azt sem tudod kik fognak beszélni, de már előre faszkalapozol. ennyire hagyod, hogy az előítéleteid uralkodjanak rajtad?

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:04:56

@kopogtató:

lehetek őszinte?

fides birkákat??? nekem kellett volna megvédenem a szoclib gumipuskásoktól???? mindkét fél kellet hozzá. közös szervezésű buli volt.

dögöljön meg mind

gorcsev54 2011.01.13. 12:05:28

@a-kis-herceg: Én úgy értettem a "Kádári kort"egyszemélyi vezetés döntés- hiszen a FIDESZ erre épül ,nincsenek benne józan gondolkodású egyéniségek ,nincsen belső rossz szó "ellenzéke" el van taposva. Szerintem egy pártot úgy ahogy Orbán vezet el lehet vezetni ,de egy országot?!

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:05:49

@sárkányfő: minden politikus faszkalap. igaza van. kérdés lesz ott egyáltalán politikus?

ubul2000 2011.01.13. 12:06:44

@sga: Mondj egy olyan termelőágazatban dolgozó külföldi befektetőt, akivel a kormány összerúgta a port.

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:07:48

@gorcsev54: igen ez most nem fog menni... a passzív ellenállás megöli. a gazdasági húzóemberek befékeztek... és ne a multikra gondolj. kézifékkel fordulunk. a huzoemberek túlélik. egy kis forgács fog hullani... éh-, fagy halál... de áldozatok mindig vannak a forradalmakban és polgárháborúkban

Lasombra 2011.01.13. 12:07:48

@kopogtató: "amikor 2006-ban lőtték a tömeget a gyurcsányék"

az hagyján! de amikor eleresztették a tigriseket! szörnyű volt. te is ott voltál? nekem szerencsém volt, csak a lábam kapta meg a megbokrosodott Lendvai Ildikó. szerencsére még a lángszórózás előtt hazaértem...
...és felébredtem.

ideje lenne neked is.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 12:08:19

www.facebook.com/photo.php?fbid=158884610825626&set=o.169854769717975

iTT VANNAK A MEGÉLHETÉSI SEGGNYALÓ művészkék "Fidesz támogatott" alamizsnások----a hajbókolók---

bariga 2011.01.13. 12:09:10

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/13/a_nyugdijkiadasok_csokkenteset_tervezi_orban/

Ha tényleg ezt mondta, akkor kezd megvilágosodni az elméje.

Na most például azok a szegények, akik visszaléptek a magánból, mit gondoljanak az állami nyugdíjról ezek után.

Viszont leminősítés nem lesz több, és talán végre jönnek ismét a befektetők.

panelburzsuj 2011.01.13. 12:09:11

@kovi1970:

Nem írtam, hanem idéztem egy itteni fentebbi kommentből.

Pont arra példaként, hogy a "gazdaságpolitika" sokak számára egyet jelent a gazdaság politikai haszonszerzési céllal történő facsargatásával.

A "patrióta gazdaságpolitika" egyébként valóban protekcionizmus, amit sok lépcsőben el lehet képzelni: kivételezek a saját országommal, kivételezek a saját fajtámmal, kivételezek a saját szavazóimmal, kivételezek a saját közvetlen támogatóimmal és harcos-/tettestársaimmal, kivételezek magammal.

A Fidesz-kormány Orbán vezényletével elég mélyen bemerészkedett már ebbe a sűrűbe.

TG ezt nevezi szerényen "járatlan út"-nak.

sárkányfő 2011.01.13. 12:09:51

@a-kis-herceg: ne vicceljünk már. nem lesz ott politikus. pont azt írtam, hogy a facebookos tüntetés lesz. ha hajlandó volnál máshová is kattintani, te is tudnád, ami közismert: egyik pártnak sem hagyják, hogy lenyúlják a tüntetést.

megjegyzem a politikusok 99%-a valóban faszkalap, és csábító általánosítani, de egyenlőségjelet tenni minden politikus közé szerintem nem lehet.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 12:10:42

a magyar jövő az hogy vagy szolgáljátok hűségesen a nagy narancsvezéreteket vagy végetek.a többi duma felesleges.

AnnaKarenina 2011.01.13. 12:10:58

@kovi1970: Egyetértünk, ha az egyszeri válságadó tekintetében talán nem is, szerintem az egyszer kibírható.
A multikat muszáj kedvezményekkel idehozni, itt tartani. (De velük kapcsolatban is elkezdődött a híres-hírhedt transzferár alkalmazásának ellenőrzése.)@flo30: Ismerek olyan multit, amelyik így is Indiában tartja a legnagyobb éjjel-nappali adminisztrációs részlegét, megspórolva ezzel a nemzeti leányvállalatok azonos feladatú részlegeit, gondolhatod, hogy az ottanihoz képest még a magyar bér is magas. Erre nem tudunk befolyással lenni.

tarol a turul 2011.01.13. 12:12:37

@ezittenkéremmagyarország: Be kell vállalni még egyet és akkor már mindjárt nem 10.000,-Ft,hanem 33.000,-Ft adókedvezményt lehet igénybe venni gyermekenként (perszeha van annyi fizetendő adóelőleg). Ne mentegetőzzünk azzal, hogy vállalnék én többet is de nem tudom megadni nekik amit szeretnék. Nagyszüleink a háborúk után is 4-5 gyereket vállaltak és ne mondja senki hogy akkor könnyebb volt az élet. Csak azóta a világi javak fontosabbak lettek számunkra,mint az igazi értékek mint például az élet. Nem kell feltétlenül NIKE cipőt venni a gyereknek.
Meglátásom szerint ez a családbarát rendszer a 3 gyerek vállalására ösztönöz. A mondás szerint ha "csak" két gyermeked van akkor csak magadat termeled újjá, a harmadiktól adsz egy plussz főt a hazának. Na meg a nyugdíjakat ki fogja előteremteni, ha nem a mai gyerekek.

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:13:29

@sárkányfő: de lehet... :) azt az egyszázalékot kérlek név szerint sorold...

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 12:14:48

A tüntetést online közvetítése ezen a linken lesz elérhető pénteken 17:45-től az esemény végéig:
http://www.ustream.tv/channel/tüntetés-a-sajtószabadságért
.

sárkányfő 2011.01.13. 12:14:52

@bariga:
kérdés:
ha Gyurcsány vagy Bajnai jelent be ilyen intézkedéseket, hogy reagált volna rá a fidesz?

gorcsev54 2011.01.13. 12:15:21

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Én is úgy gondolom,ha sürgősen nem gondolja át a politikáját (már pedig nem teszi) akkor súlyos gondjai fognak adódni de probléma az ,hogy nekünk az országnak sokkal súlyosabb gondjai lesznek és a következményekkel szemben csak erőszakkal fog tudni fellépni az pedig még súlyosabb helyzetbe hoz mindenkit.Nevetséges a jelenlegi kommunikációjuk (vannak akik be szopják)pl. Magyarországról irányítják a külföldi kritikákat.Azért kíváncsi lennék Orbán és egykét nyugati politikus négyszemközti beszélgetésére.Valószínű azt mondták neki "csak így tovább"Mi az emberek 2/3 át bírjuk minden intézkedésünk őket szolgál" .Röviden,hogy csúnya legyek.Lófaszt!

sárkányfő 2011.01.13. 12:16:44

@a-kis-herceg: nem akarok értelmetlen vitába bonyolódni, de az szerintem elég világos, hogy pl. Bajnai =/= Orbán, Schiffer =/= Vona.

bóra77 2011.01.13. 12:17:49

Medgyessy útjában még volt útelágazódás, Orbán járatlan útja meg sokszor zsákutcába vezet.

panelburzsuj 2011.01.13. 12:18:14

@ubul2000:

Mondj néhány olyan "termelőágazati befektetőt" bárhol a világban, aki a sufniiparnál nagyobb léptékben működik, és döntően saját megtakarításaiból, nem pedig hitelből és pénztőke-befektetőkből bővít-terjeszkedik.

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:19:10

@sárkányfő: az igaz hogy nem egyenlő.... de szerintem:

Bajnai = +0

Orbán = -0

Schiffer = 0

Vona = +0

de ezek nüansznyi különbségek. vagy arra gondolsz hogy siffer még alig lopott?

van egy szép magyar kifejezés:

"Mit tett le az asztalra?"

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 12:19:31

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: itt már nem érdemes külön a sajtószabadságért tüntetni!

ITT A DIKTATÚRA ELLEN, A SZABADSÁGÉRT, AZ ALAPVETŐ EMBERI JOGOKÉRT KELL!

sga 2011.01.13. 12:19:59

@ubul2000: Elárulok valamit, bár lehet hogy ez neked újdonság. Nem csak termelőágazatok léteznek. A nemzeti jövedelembe beletartoznak a szolgáltatások is. Képzeld, még munkahelyeket is teremtenek! Hitted volna? Hadd menjek tovább. Ha egy országban kiszámíthatatlan jogi-gazdasági környezetet teremt a kormányzat, akkor még a termelő vállalataid sem fognak itt befektetni. Ki fog akkor itt egymillió munkahelyet teremteni? Te?

igényes 2011.01.13. 12:21:09

Vajon lesz olyan cimke, hogy:

"Nem vagyok korrupt képviselő"

Ha a hálapénzt elutasító orvosok dupla bért kapnak, azért pluszfeladatot is kell vállalniuk, például mentőzést vagy a háziorvosok helyettesítését. Kérdéses az is, hogyan ellenőriznék, hogy az orvos a dupla bér mellett nem fogad-e el mégis paraszolvenciát: felmerült olyan elképzelés is, hogy “álruhás betegek” ellenőriznék, hogy a zöld keresztet viselő orvosok tényleg nem esnek-e kísértésbe egy feléjük nyújtott boríték láttán. A bérek megduplázása 2012-től mintegy 60 milliárd forintba kerülne, s ezzel az orvosoknak csak a hálapénzből leginkább részesülő 10-15 százaléka járna rosszul.

Tűzzenek ki köpenyükre zöld keresztet azok az orvosok, akik nem fogadnak el hálapénzt, cserébe dupla bért kapnak, fogalmazta meg már tavaly elképzelését a fiatal orvosokat képviselő Magyar Rezidens Szövetség. Az ötlet nemcsak a hálapénz visszaszorításáról szól. Ezzel a javaslattal egyrészt jelentős és indokolt béremelést lehetne adni az orvosoknak, másrészt lassítani lehetne külföldre vándorlásukat, amelynek egyre növekvő üteme lassan a hazai ellátást veszélyezteti.

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:22:17

@sga:

Matolcsy!

munkahelyteremtés, otthonteremtés...

a teremtő a hetedik napon megpihen

tölgyes 2011.01.13. 12:23:13

Kedves Török Gábor!

"A nagy cél elérése érdekében súlyos konfliktusokat vállaló kormánynak azt kell mérlegelnie, hogy vajon nem szenved-e (saját maga és az ország) több kárt ezekkel az eszközökkel, mint szenvedne, ha a korábban megismert gazdasági és politikai megoldásokat alkalmazná, ha a járatlan útról visszatérne a járt utakra."

No de kedves Gábor! Mi a járt út??? Pl az ha az állam megszorít és mondjuk elveszi az Ön(közalkalmazotti) fizetésének, harmadát, a nyugdíjasok nyugdíját csökkenti 20-30%-kal, az ellátásokat csökkenti, vagy fizetőssé teszi (eü, oktatás stb.) Mert ha a fidesz kormány ezt teszi, akkor dícséreert kapna mindazok többségétől, akik most a megregulázását harsogják. Vagyis azokat szorítja meg akinek a terhei így is nehezen elviselhetőek... persze, eközben azt is megtehetné, hogy egy szűk értelmiségi réteget kilóra megvásárol, akik aztán ország-világ előtt harsogják a kormány dícséretét (lásd filózófusoknak juttatott extra-pénzek)KÖNNYEN LEHET, HOGY EZT A HELYZETET ÖN MÉG A MAINÁL IS NEHEZEBBEN VISELNÉ EL.

Vagyis a kényszerpályák valmelyikét nem a fidesz jelölte ki, hanem az előző 8 év mérhetetlenül felelőtlen gazdálkodása.

gorcsev54 2011.01.13. 12:23:16

@bariga: Hogy mit gondolnak? Azt inkább nem írom le.Ez volt az emberek megvezetése átverése beetetése.A leminősítés ne kiabáljuk el ,meg a befektetőket se.

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:25:06

@tölgyes: nyugi azok is bekövetkeznek év végéig legkésőbb...

csak közben a családi ezüstöt is eladtuk... és ellopják a pénzt.

melus79 2011.01.13. 12:26:39

@tarol a turul: Itt a kulcsmondat: "perszeha van annyi fizetendő adóelőleg" - hát,képzeld,nagyon sokaknak nincs és nem is lesz.Én azért a 33 ezerért nem vállalnék 3. gyereket.Különösen azért nem,mert ha nem is Nike cipőben,de valamiben járatni kell a gyereket.És ki garantálja,hogy ez a kormány marad (tudom sokan reménykednek még),és ha az új ezt megváltoztatja?Akkor borult a büdzsé.Mondom ezt úgy,hogy a férjem vissza tudná igényelni,még 4 gyerekét is,de mi nem 4 évre nézünk előre,hanem úgy 20-30-ra.Megjegyzem,csak próbálkozunk.És senki,de senki nem garantálja,hogy fel is tudjuk őket nevelni.Szóval ez nem családbarátság,hanem hazardírozás.

panelburzsuj 2011.01.13. 12:27:17

@tölgyes:

Üdvözlégy, Világosság! ... :)

gorcsev54 2011.01.13. 12:27:46

@panelburzsuj: Tegnap egy okos közgazdász azt mondta a Tv-ben :Olyan nincs ,hogy termelő és nem termelő a gazdaságban, a szolgáltatás a kereskedelem bank stb. is termelő , hiszen embereket foglalkoztat emberek élnek belőle járulékokat adót fizet, pénz forog a gazdaságban.

jarlaxl3 · http://kosza.wordpress.com 2011.01.13. 12:27:54

@zeee: Én sajnos már nem látok bele mélyebbről ezekbe a dolgokba... Miben nyilvánul meg ez a tétlenség?

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:28:02

@tölgyes: ja a felelőtlen 8év menynit is qrt el?

olyan ritkán jársz erre sajnos.... iyg elfelejtettük.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 12:28:41

@sárkányfő: sajna, az előítéleteim teljesen uralkodnak rajtam. :)
Tudom, meg kellene küzdenem a kihívással és legalább egyszer élőben meghallgatni a külföldi tiltakozást irányító Konrád Györgyöt vagy éppen Haraszti Miklóst, de képtelen vagyok rá. Ők már abba a fakkba kerültek nálam, amit soha többé nem nyitok ki értelem, tisztesség és objektivitás után - egyszerre - kutatva.
Gyanítom, sokan vagyunk ezzel így - ezért talán nekik is érdemes lenne belátni, a tevékenységük akkor is kontraproduktív, ha netán egy konkrét ügyben igazuk van.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 12:30:24

@a-kis-herceg:
Schiffer kupolát és katedrálist emelt Orbán hazugság-lufijára.

Ő védte meg a fidesznyik tömegbelövetéses eredetmítoszt.
Na nem azt, hogy igaz.
Azt nem is próbálta.
Csak azt, hogy Orbánnak joga van ilyet hazudni.

Nem hallottál a csudaperről ?

Archenemy 2011.01.13. 12:30:31

@Rohadjatokmeg!: nagyra értékelem a munkásságodat, a kommunistákat csillaggal megjelölős ötlet különösen tetszett :)

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:31:18

@panelburzsuj: besütött a nap a tölgyes lombaji között... igen szép és romantikus kép.

bariga 2011.01.13. 12:31:34

@sárkányfő: ha jól emlékszem akkor valahogy így.
Majd mi visszaadjuk nektek, ha mi leszünk hatalmon, amit ez a posztkommunista, kontárkormány elvesz tőletek, és nem engedjük, hogy többé bárki bántson benneteket.

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:32:15

@simonmondja.: de hallottam. mondtam is.

az ördög ügyvédje...

AnnaKarenina 2011.01.13. 12:33:13

@flo30: Bocs, az előzőbe véletlenül csúszott be a neved.

Szerintem, ha nem csökkenti le az adót, akkor sem történik semmi. Volt egy sávos adózás, ami szerintem igazságosabb volt, mert a közterhekhez a közteherviselési képesség arányában járult hozzá. (Magamról is beszélek, tehát nem másoktól akarnám elvenni.)
Az orvossal, kórházzal kapcsolatban pedig mindenkinek az adott, ami ma Mo.-on van, és ha még kevesebbet teszünk a rendszerbe, nekünk és másoknak lesz rosszabb. Ez egyfajta társadalmi szolidaritás, még mindig emberségesebb, mint a teljesen meghatározott körű, biztosítási alapú eü., amin pl. mennyit szenved az USA.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 12:33:34

@a-kis-herceg:

Azért mégiscsak letett valamit a demokráciánk asztalára.
- hazudni orbáni jog -

bariga 2011.01.13. 12:35:13

@a-kis-herceg: Már tudhatnád kívülről, annyiszor elmondta.
Legközelebb jobban figyelj!!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 12:35:43

@Archenemy: na igen, a gond csak az hogy itt mindenki kommunista aki nem hithű fidesz droid.
aki nincs velünk az ellenünk van...tudod.

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:36:14

@simonmondja.: ugye ez az asztalos metafora a jo... azt kell figyelni... a kezeket és az asztalt...

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:37:19

@bariga: 3ezer milliárd? nem emléxem. oly rég járt erre. és ki qúrta el? és pontosan mire? végül is a 8 év is egy éve volt már:)

sárkányfő 2011.01.13. 12:37:25

@Hepci: azt speciel régóta látom, hogy konrád-fóbiád van, mert hetente emlegeted, hivatkozol rá, ha szerepel a hírekben, ha nem. jobbulást.
(megjegyzem a logikád alapján kivétel nélkül minden közszereplőnek el kéne hallgatnia, mert mindenek van olyan tábora, aki utálja.)

ellenben a facebook oldalt nem konrád vagy haraszti szervezi, holnap nem fognak tüntetni.
no de mindegy is, a világért nem akarom megzavarni a facebook oldallal kapcsolatos előítéleteid :)

Archenemy 2011.01.13. 12:37:34

@Rohadjatokmeg!: ez valami olyasmi lehet, hogy mindenki fasisztanyilasnáci diktátorpalánta, aki fideszes.

ubul2000 2011.01.13. 12:38:59

@lüke: Akkor rendben, szellemileg rákosi is rákos volt

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 12:39:11

@Archenemy: ez a felsővezetésre igaz, de természetesen vannak a fideszben sima talpnyalók is, akik tegnap akár az szdsz vagy mszp vagy más színekben indulhattak, vagy csak simán megélhetési droidok.

igényes 2011.01.13. 12:39:14

Sajnos Európának nincs rendőrsége! Miért nincs rendőrsége Európának?

AZ USA területén működik az FBI, nálunk itt az EU-ban, miért nem lehetne? Nyomathatnánk az ügyeket, mennyi film és könyv lehetne belőle.

FBI EUROP, de szép lenne UD-e?

tölgyes 2011.01.13. 12:40:17

folyt. Én a meggondolatlanságot, a végig nem gondoltságot talán csak a média ügyben látom. Ott sem azért, mert a fidesz kicsit megregulázná a sajtót. A megregulázása nagyon is időszerű volna és erre más nem képes mint az OGY és a kormány. Valamilyen módon mégis csak meg kéne védeni a sajtó szabadságától az egyén szabadságát. Annál is inkább mert a sajtót ma egyetlen érdek befolyásolja: az adott lap mögött álló befektetők érdeke, amelyik ezer szállal kötődik az önmagát szabályozni ugyan csak képtelen többi piaci szereplőhöz... Vagyis ma a sajtó a piac része, haszonélvezője a nyereségvadászatnak. Vagyis a véleménykülönbség taktikai jellegű.

Én azt láttam az elmúlt két évtizedben, hogy a piac nem szabályozza önmagát. A piachoz hasonlóan a szólás szabadsága se szabályozza önmagát, nem hozza létre az igaz és tiszta beszédet. A piac manipulálja a fogyasztót, a szólás szabadsága örve alatt pedig manipulálják az olvasót,a betű- fogyasztót. Ha vásárol, akkor Ön nem a legjobb terméket veszi meg a piacon, hanem azt, amiről úgy tudja, hogy a legjobb termék. A szólás szabadságával megáldott média pedig elhiteti Önnel hogy az a legjobb termék, amit Ő ajánl Önnek, miközben a legkisebb felelősséget sem viseli vállalja azért, amit Önnel elhitet. Régi példám: 2006 januárjában a világ egyik vezető elemző gazdasági lapja az FT dicshimnuszokat zengett a magyar gazdaságról. A magyar sajtó átvette a hírt és kórusban zengedezte, hogy lám a nagy tekintélyű FT is így látja. Közben pedig csak azt történt, hogy a magyar állam 28 millió forintért megrendelte a cikket..:( Így fest ma a világban a sajtószabadság. Nálunk meg még igyebbül. A magyar újságokban is hemzsegnek a PR cikkek, vagyis azok az írások, amelyeket a megrendelő kérésére, térítés ellenében írnak. Ön pedig olvassa őket, mint valami orákulumot, és az ott megjelentek alapján vásárol porszívót, függönyt, kuktát, autót, politikát.
Mégsem vagyok biztos abban, hogy a médiatörvény most bölcs dolog volt. Lehet, de nem biztos. Miért? A média mögött is hatalmas tőke mozog, akár csak a bankok, a mnypt-ak stb. mögött. Ezek az intézmények ismerik az érdekérvényesítés minden formáját. Tartok tőle, hogy jobban ismerik, mint maga a kormány. Már csak azért is, mert itt egy összeszokott csapat tevékenykedik. Itt nem az utcára került pedagógusok és bányászok harcolnak a jogaikért nem létező szakszervezeti támogatással.:( Így lassan mindenkivel háborúban állunk, vagy képesek elhitetni, hogy mindenkivel harcban állunk. Nem vagyok biztos abban, hogy ez bölcs dolog. Nekem Bethlen Gábor halotti chartájának sorai jutnak az eszembe: mindig az idő alkalmatosságához szabtam magamat. Vajon alkalmatos most az idő?Én azt gondolom, hogy Rogánnak és a vele dolgozó csapatnak ezt fel kellett volna mérni.

panelburzsuj 2011.01.13. 12:40:39

@gorcsev54:

Erre mondtam lükének, hogy ezt a "gazdasági víziót", amit Orbán nyomat a spekulatív tőkéről, a keleti szélről (olcsó ipari tömegtermelés), a természeti tőkéről, az (elrabolt) "magyar kincsekről", ezt csakis egy gazdsaságilag mélységesen tudatlan (legfeljebb némi vulgármarxizmussal fertőzött) keleturópai országaban lehet ilyen tömegben eladni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 12:42:05

@a-kis-herceg: ha terített asztal vár..

fogd az asztalt és fuss

AnnaKarenina 2011.01.13. 12:42:11

És akkor még nem említettük (a közoktatásra rászabadított KDNP mellett), hogy Orbánék a felsőoktatásban az állami helyek fokozatos csökkentésével tulajdonképpen szinte ugyanolyan tandíjat vezetnek be, mint amilyet annak idején Bokros akart.
Az eszközeik lehetnek mások (nem direktek), de az eredmény ugyanaz.

sárkányfő 2011.01.13. 12:43:05

@bariga: ez se rossz, nekem elsőre ezek ugranak be:

- "A milliárdosok kormánya a legszegényebbeket sújtja!"

- "Brutális megszorítások!"

- "A megszorítások nem vezetnek sehová!"

- "Ne a zemberekkel fizettessék meg!"

Archenemy 2011.01.13. 12:43:17

@Rohadjatokmeg!: Tehát nem kevesebbet állítasz, mint hogy minden egyes fidesz vezető fasiszta, nyilas, náci, és diktatúrát akar, amit ő irányít. Csak hogy tisztán lássunk.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 12:43:56

@Archenemy: Nem.
Csak egy van ott ilyen.
A többi csak parancsot teljesített...

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:44:11

@igényes: jo felvetés.

@tölgyes: a pettinges képet folytatod?

"töke mozog a média mögött is..."

tudod: meg a kormány mögött is TG...

a kormány a tarkójában érzi a hideg leheletet...

ez mekkora mondás volt:) de aktualizálva:

a kormány a tarkójában érzi a hideg ólmot

AnnaKarenina 2011.01.13. 12:44:41

@Hepci: Egyet javasolnék: olvasd el Konrádtól A látogatót.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 12:45:05

@simonmondja.:

A többi milyen kényszer hatására teljesítette a parancsokat?

tölgyes 2011.01.13. 12:45:18

@a-kis-herceg: Legyen kívánsága szerint: Az adóinkon felül 18.000 milliárdot. Ezzel a GDP arányos hiányt 53%-ról 80 % köré vitte... Miközben eltűnt ez a hatalmas mennyiségű pénz a gazdaság fejlődése üteme visszaesett, a munkanélküliség megduplázódott.. Vagyis úgy folyt el ez a 18.000 milliárd (ennyibe került a pekingi olimpia tokkal vonóval), hogy gazdasági fejlődést nem eredményezett.. és nem hagyott mást maga után mint adósságot.

csárli hárper 2011.01.13. 12:46:37

@tarol a turul:
értem én hogy miattam van szarban a haza mert "csak" két gyerek van,
értem én hogy nekünk nem jár semmi mert "csak" két gyerek van,
értem én hogy nekem minden adót, járulékot fizetnem kell, mert "csak" két gyerek van,
értem én hogy nem lesz nyugdíj, mert "csak" két gyerek van,
értek én mindent, csak már leszarom.....

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 12:47:02

@Archenemy: PONTOSAN JÓL ÉRTED! legalábbis hogy diktatúrát akar.
a fasiszta, nyilas, náci (ezutóbbi csak német lehet tehát inkább nyilas) az definíció kérdése, ilyen alapon lehet akármi más is, a lényeg hogy totális önkényuralmat diktatúrát akarnak.

ja és még valami.
a noname fidesz képviselőkről meg annyit mint a jobbikosokról.
most amikor fel kellett tölteni a helyi önkormányzatokat jelöltekkel, majd képviselőkkel akkor történthetett hogy pl. egy helyi önkormis képviselő az MSZP-ből simán átült a fideszhez és ez senkit nem zavar.
az adott úr volt már MDF-SZDSZ-MSZP képviselő.
most fideszes.
na ezek a nem hithűek hanem a megélhetési talpnyalók elvek nélkül.

tölgyes 2011.01.13. 12:47:02

@a-kis-herceg: Nem csak mozog, hanem mozgatja..:) Erről panaszkodtak az újságírók még nálunk is már vagy 5-6 éve. Kérem nézzen egy kicsit a dolgok mögé.

igényes 2011.01.13. 12:47:08

Nem nagyon vagyok boldog, amiért a miniszterelnök nem közölte, nem is tartott méltónak bennünket arra (magyarokat), hogy velünk közölje mondandóját. Elképesztő. Tényleg hiszi, hogy Európa elnöke és a magyarok kormányzója távmunkában, napi 1 órás munkavégzéssel?

A februárra ígért átfogó reformok főbb irányairól árult el néhány részletet Orbán Viktor a Wall Street Journalnak és a Dow Jonesnak adott, csütörtökön megjelent interjúban. A nyugdíjkiadások, a munkanélküli járadékok és a tömegközlekedési támogatások csökkentése mellett a gyógyszerkassza kiadásainak lefaragását ígérte. Az intézkedések többségét a szakértők régóta sürgetik, eddig azonban nem volt politikai erő vagy akarat azok megvalósítására.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 12:47:18

@Archenemy: Jó kérdés.
A hangszalagok alapján lehet akár a Csányi is.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 12:47:30

@simonmondja.:

Muszáj volt szegény elnyomottaknak a pénz miatt?

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:48:16

@simonmondja.: hát. nem ülnék le pókerezni matolcsy val... egy asztalhoz (max ha le van betonozva)... vagy nem tenném ki a zsetonokat.

@Zoltchy: ott feljelentést is tudok tenni Sanyi bácsi ellen? védelmi programuk is van?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 12:49:01

@Zoltchy: Más ötletük nem lévén a kenyérkeresetre...

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 12:49:16

Körkérdés:
--------------

Hogy lehet a nyugdíjkiadásokat csökkenteni és a nyugdíjak vásárlóerejét megőrizni (vagyis nominálisan növelni) egyszerre?

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 12:49:53

@simonmondja.:

... és a 380 forintos benzinre a terepjáróikba?

tarol a turul 2011.01.13. 12:49:57

@melus79: Mi sem a 33 ezerért vállaltuk a gyerekeket. Már jóval ezen kormányzati döntés előtt megszülettek. De azért ugye nem baj ha örülök, hogy egy kis levegőhöz jutottunk ezzel a döntéssel. Természetesen jogod van annyi gyermeket vállalni, amenyit jónak látsz. Mások vagyunk, nekem például többet ér, ha hétvégén reggel arra ébredek hogy 3 gyerek ugrál a hátamon, mintha havonta Balira mennék pihenni. Én sajnálom az olyan embereket, akik a karrier vagy egyszerűen csak a kényelmük miatt nem tapasztalják meg azt az érzést amit a gyermekek felnevelése okoz. Remélem lesz majd valaki, aki elsiratja őket, ha letelik a nekik rendelt földi idő.
De ne aggódj majd az én gyerekeim neked is előteremtik a nyugdíjadat(bár lehet hogy nem lesz rá szükséged, hiszen a férjed valószínüleg jól keres).
Barátsággal.

a-kis-herceg 2011.01.13. 12:50:47

@Zoltchy: INFLÁCIÓ

ezt a megoldást így hívják... adóztatni a nyugdíjakat...

bariga 2011.01.13. 12:51:20

@sárkányfő: tényleg, elfelejtettem, pedig a brutális mindig megütötte a fülemet. Úgy , ahogy mostanában még mindig az
"az ótvaros szarházi" amit a Zsoltika szokott mondani.

sárkányfő 2011.01.13. 12:51:24

@igényes:
Én is pont erre gondoltam? Miért nem nekünk magyaroknak mondja el elsőként, mit tervez velünk tenni? Nem gondolja, hogy azokkal kéne kezdeni, akikre tartozik? Másokat meg kioktat magyarságból?

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 12:51:29

@a-kis-herceg:

Amerikában sem az FBI-nál teszel feljelentést. Ott is el kell bírálni, hogy állami- vagy szövetségi az ügy.
Az EU-ban ugyanez van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 12:51:48

@sárkányfő: nincs semmilyen fóbiám, pusztán azt gondolom, az a társaság, akik mindig minden nem balos/liberális kormány idején a szabadság végéről, köztereken dúló antiszemitizmusról, nagyfokú és alaptalan cigánygyűlöletről meg a fasizmus újjáéledéséről szövegel, teljesen hiteltelen. Ennek a körnek - nevezzük eszdéesz + ún. szellemi (khmmm) holdudvarnak - egyik emblematikus alakja Konrád.
De ugyebár fóbiám se kell, hogy legyen, kit látni mostanában is szerepelni külföldön (netán videón, mert fáj a térde szegénynek)?

tölgyes 2011.01.13. 12:52:12

"A nagy cél elérése érdekében súlyos konfliktusokat vállaló kormánynak azt kell mérlegelnie, hogy vajon nem szenved-e (saját maga és az ország) több kárt ezekkel az eszközökkel, mint szenvedne, ha a korábban megismert gazdasági és politikai megoldásokat alkalmazná, ha a járatlan útról visszatérne a járt utakra."

No de kedves Gábor! Mi a járt út??? Pl az ha az állam megszorít és mondjuk elveszi az Ön(közalkalmazotti) fizetésének, harmadát, a nyugdíjasok nyugdíját csökkenti 20-30%-kal, az ellátásokat csökkenti, vagy fizetőssé teszi (eü, oktatás stb.) Mert ha a fidesz kormány ezt teszi, akkor dicséretet kapna mindazok többségétől, akik most a megregulázását harsogják. Vagyis azokat szorítja meg akinek a terhei így is nehezen elviselhetőek... persze, eközben azt is megtehetné, hogy egy szűk értelmiségi réteget kilóra megvásárol, akik aztán ország-világ előtt harsogják a kormány dicséretét (lásd filozófusoknak juttatott extra-pénzek)

panelburzsuj 2011.01.13. 12:52:22

@Hepci:

Mindig is a karaktergyilkosság volt a magyar "jobboldali gondolkodók" legsikeresebb fegyvere. Nálad is bejött.

Nagy kár, hogy a mai "jobboldali gondolkodók" elsöprő többsége a létező átkos erre szakosodott műhelyeiben tanulta ki ezt a szakmát. Így aztán karaktergyilkolni nagyon tud - használhatóbbat alkotni meg alig-alig. Merthogy az "abcúg-diploma" csak odáig elegendő, amíg ellenséget is lehet hozzá fabrikálni.

A csupasz valóval szemben viszont nemigen látni hasznát. Úgyhogy eztán jön a rázósabb szakasz a "jártlan úton".

Diocles 2011.01.13. 12:52:36

@gorcsev54:

Nem, ezt Gerő András vulgártörténész mondta az ATV-ben.
(Ha Orbán meghagyta volna neki a Habsburg Alapítványát, évi 300 millával, alighanem pont az ellenkezőjét mondaná.)

A magyar bankrendszert nyilvánvalóan nem lehet a svájcihoz hasonlítani, mint ahogy ahhoz sem kéne nagy ész, h valaki belássa, h egy Mercedes (tehát a termelő szektor) messze fontosabb és hasznosabb, mint egy Tesco (szolgáltatás, amelyet az ő hiányában az hazai cégek is ellátnának). A Mercedest nem tudod pótolni, ellenben ha netán lelépne a Tesco és tsai (nyugi, nem fognak), akkor mindössze annyi történne, h az általa eladott cuccot magyar kiskereskedőktől vennék meg népek.

Archenemy 2011.01.13. 12:53:16

(eredetim:
Tehát nem kevesebbet állítasz, mint hogy minden egyes fidesz vezető fasiszta, nyilas, náci, és diktatúrát akar, amit ő irányít. Csak hogy tisztán lássunk.)

@Rohadjatokmeg!:
"PONTOSAN JÓL ÉRTED!"

zseniális, zseniális. Én tényleg azt hittem, hogy csak poénból kontrázol rá a gonosztörpe minden kijelentésére, most kicsit kezdesz elbizonytalanítani :P

@simonmondja.:
ha nem tudod, ki az az egy, akkor honnan tudod, hogy egy és nem több?

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 12:53:38

@a-kis-herceg:

Az infláció épp azt jelenti, hogy nem őrzi meg a vásárlóértékét.
Az ígéret a vásárlóérték megőrzésére vonatkozott, ami azt jelenti, hogy vagy megszünteti az inflációt, vagy pedig az infláció mértékében növeli a nominálértékét (ami, persze, inflációgerjesztő).

ssi 2011.01.13. 12:54:17

Botrányt okozott Brüsszelben a Nagy-Magyarországot ábrázoló szőnyeg
hvg.hu/vilag/20110113_nagy_magyarorszag_szonyeg_eu

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 12:54:44

@Zoltchy:
Csoda, hogy nyolc évig megéltek, mint az ég madarai.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 12:54:51

@AnnaKarenina: nem azt vontam kétségbe, hogy egyes elfogult urak/hölgyek mögött nem volt soha semmilyen szellemi teljesítmény...
Mint ahogy azt is nehéz kétségbe vonni, hogy már régen nincs...
Persze, az se rossz, ha valaki remekül megél abból, hogy ír havonta pár flekket az újabb és újabb vészkorszakokról.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 12:55:28

@Archenemy: jó mondjuk most még nem nevezhetőek kiforrott hitlernek vagy mussolininek, de hasonló rendszert építenek maguknak.
maradjunk abban hogy orbán zsebhitler kategória.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 12:55:31

@Diocles:

Igen. Ha van valami igazán fontos az ország lakói számára, az a Mercedes. :-)

bariga 2011.01.13. 12:56:30

@igényes: Bocsáss meg, de az idő sürget. Mindegy, hogy hol mondja, csak az a lényeg, hogy végre értelmesen, demagógiától mentesen beszél. Talán ez a kezdete egy európai gazdaságpolitikára való átállásnak.

igényes 2011.01.13. 12:57:10

@sárkányfő: Tekereg ez az Orbán, egyik stadionból megy a másikba. Nem szeretném, ha végül kiderülne a 3000 milliárd a Manchester United vásárlására fordítódik. Hétfőn Aranylabda Svájcban, azután ismét egy nyilatkozat a világ egész más tájékán, gondolom kiugranak szombat vasárnapra nyilatkozni egyet a Maldívra.

melus79 2011.01.13. 12:57:12

@tarol a turul: Igen,mert nekünk csak kettő van.És ők IS előteremtik neked,nekem,mindenki másnak.Balit én is csak képről ismerem,nekünk tökéletes a Balaton,mint Riviéra.:)Csak arra akartam felhívni a figyelmet,hogy ne örülj annyira a plusz pénznek,a 20 meglesz nekünk is papíron,mert máshol elfolyik.És azt próbáltam elmondani,ezek szerint rosszul,hogy a 3. gyerek vállalása számomra a vízválasztó.Mert a kettő se kettő papíron,ha az eltartásukat nézem. Soha nem az anyagi érdek motivált a megszületésükben,viszont ezt a kettőt tudjuk jelenleg tisztesen felnevelni.
Amúgy nekünk még csak az egyik ugrál a nyakunkon,a másik még csak 3 hónapos.:)

2011.01.13. 12:57:13

"Még az sem igaz, hogy váratlan lett volna, hogy ne lehetett volna ezzel számolni"...

Már pedig úgy tűnik nem számoltak,sajnos.
Ha számoltak volna,nem érte volna őket váratlanul a gondolkodó emberek "felbukkanása".
Ellenben a párt körül megjelentek olyan emberek,akik kommunikációjukkal,fellépésükkel,vagy "előéleti szürke foltjaikkal" váltottak ki sokakban ellenszenvet,tiltakozást,jogos ellenérveket.

A nép nem birka,nem "ütni vágni",arrogáns módon kioktatni,hülyének nézni kell,hanem elővenni azt a bizonyos alázatot,rászolgálni a bizalomra (2/3),addig amíg a jónép rá nem döbben,hogy *asszameg,a hónap végére egyre kevesebb marad a zsebemben (pl. hiába a 16% plusz pénze,-már ha lesz - ha a különbözetet elviszi,majd meghaladja a megnövekedett részlet,a benzin-gáz-csatorna stb.ára,és az ezekkel összefüggő összes áremelés.

Évtizedek óta minden kormány "politikai emberkísérleteket" folytat,és ha nem sikerül a nagy mutatvány ezt nekünk polgároknak kell viselni majd az árát megfizetni.

Most itt a nagy lehetőség - ! figyelem ! - 2/3-al már nem lesz kire mutogatni "elkúrás esetén!

ubul2000 2011.01.13. 12:57:59

@sga: "Elárulok valamit, bár lehet hogy ez neked újdonság. Nem csak termelőágazatok léteznek. A nemzeti jövedelembe beletartoznak a szolgáltatások is. Képzeld, még munkahelyeket is teremtenek! Hitted volna?"

Az olyan szolgáltató, amely teremt 1000 munkahelyet - miközben ezért megszűnik 2000 - nem munkahelyteremtő vállalkozás. Hitted volna?

sárkányfő 2011.01.13. 12:58:37

Azért van abban valami pikáns, hogy a miket érintő megszorításokról annak az amerikai lapnak (Wall Street Journal) nyilatkozik Orbán, amelyik pár napja még ilyet írt:

"a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz csaknem bármilyen törvényt elfogadtathat, és ezt a lehetőséget a megválasztása óta arra használta, hogy egypárti ellenőrzés irányába vigye az országot a korábban független intézmények aláásásával. A média csak a legutóbbi "áldozat""

tölgyes 2011.01.13. 12:59:04

@panelburzsuj: Hogy van az, hogy mégis mindíg az un. ballib oldal riogat ellenségképpel. Demokratúrával, diktatúrával, fasizmussal, ha kell (érdekei úgy kívánják) kommunizmussal???

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 12:59:33

@panelburzsuj: próbálj mondani legalább egy "jobboldali gondolkodót", akit tisztelek és elfogadom a véleményét Konrád vagy mások ügyében...
Nem volt itt szükség karaktergyilkosságra, Panel úr. Ezek a karakterek simán megöngyilkolták magukat. Nálam már akkor, amikor a számomra tisztelhető Antallt igyekeztek bármilyen aljas eszközzel ellehetetleníteni itthon és külföldön egyaránt. Még pár hónap türelmük se volt a végre - nagyjából - felszabadult hazájuk demokratikusan megválasztott vezetőivel szemben ezeknek a "demokratáknak".
Szóval nem kellett hozzá Bayer Zsolt, hogy megforgassam picit a számban a "hazaáruló" kifejezést...

Netuddki. 2011.01.13. 13:00:05

@igényes: Jajj! Ez a hálapénzes dolog megoldás annyira, de annyira magyar.
Dupla pénzt kapjon aki nem fogad el hálapénzt? Hát szerintem hülyék azok akik ilyet kitalálnak.

Rendezni kéne a fizetéseket az EÜ-ben aztán nagy ívben kirúgni (jó kis bünti mellett persze) a hálapénzt elfogadókat. Ennyi.

Aki meg azt gondolja a hálapénz egy elfogadható valami na annak szerintem valami gond van az értékítéletével és nem való vezető pozícióba.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:00:35

@éberség elvtársak:

Majd mutogatnak az EU-ra, hogy ők nem engedték.
Mindig van kire mutogatni.

sárkányfő 2011.01.13. 13:01:42

@Hepci: nem győztél meg, de különösebben nem is érdekel milyen fóbiáid vannak, szóval a téma részemről lezárva :)

Archenemy 2011.01.13. 13:02:19

@Rohadjatokmeg!:
de hogy nem unjátok még ezt a rettegést :p Bőrönd az ágy alatt, mi?

sárkányfő 2011.01.13. 13:03:30

@tölgyes: Szóval a jobboldal nem gyárt és fúj fel ellenségképeket? :)
ez eddig a nap poénja :)

flo30 2011.01.13. 13:04:10

@AnnaKarenina: Persze, csak páran rosszul értelmezik a társadalmi szolidaritást illetve túl tágan.

tarol a turul 2011.01.13. 13:04:19

@ezittenkéremmagyarország: REmélem akkor is így lázadtál, amikor Horn Gyuszi bácsiék anno eltörölték az alanyi jogon járó családipótlékot, meg amikor Ferenc testvér bevezette a szuperbruttót (ami mondjuk még ha csökkentve is most is meg van). Érzésem szerint szándékossan félre értettél. Még szép hogy nem miattad van bajba a haza. Bárcsak minden fiatal (és nem fiatal) vállalna legalább egy gyereket. Ugyhogy ne aggódj Te már sokat tettél az asztalra.
Egyébként ha Vitya engem kérdezne Én tudnék egy módszert ,ami ösztönözné a gyerekvállalást. A szülő legyen jogosult a gyermeke fizetése után levont adó x%-ra(mondjuk 5%).Mindjárt nem kellene itt hisztizni a magánnyugdíjpénztárak miatt.Az állam tehermentesítve lenne, mert a gyerek biztosítja a szülő nyugdíját(vagy legalábbis egy részét). A szülő érdekelve lenne, hogy gyerekeket szüljön (több gyerek, több pénz),ill. érdekelve van hogy a gyerek oskolába járjon és rendes ember legyen belőle. A részletek kidolgozását rábízom a szakemberekre és a parlamentre.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:04:28

www.facebook.com/photo.php?fbid=172445942794912&set=o.169854769717975

Ezek értenek egy ország vezetéséhez? EGY NAGY NEMZETI SZAR EZ...egy csomóban!

red shield rapresentative 2011.01.13. 13:06:02

Állítólag két nagy repülő volt a magyaroknál, Besenyei Péter világbajnok, akit legyözött Torgyán és most úgy néz ki a tanítványa Viktor repült órák számában.

Besenyei érmeket hozott, Torgyán talán cseresznyét, Orbán aranyat vitt a Pápának.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:06:08

@tölgyes:

Az úgy van, ahogy a nembal-nemlib oldal demokráciavonalat létesít.
Magyarországon jelenleg a politikai stratégia abból áll, hogy megpróbálja mindkét oldal rásütni a másik oldalra, hogy antidemokratikus. Aztán a hívők vagy az egyik, vagy a másik oldalnak hiszik ezt el, a gondolkodók meg egyiknek sem.

török gábor 2011.01.13. 13:06:35

@El Zorro: nincs rendszer, mindent próbálok olvasni, és tényleg jó sok időt elvesz...

panelburzsuj 2011.01.13. 13:06:43

@Hepci:

Nem teljes egészében fogtad fel, amit mondtam. Úgyhogy konkretizálok, példálózok:

Mekora bolt "a nemzetnek" Bauert Bogárra cserélni?

sga 2011.01.13. 13:07:09

@ubul2000: Ne haragudj, de ekkora blődségre inkább nem reagálnék érdemben. Azt hiszem nem egy bajnokságban focizunk. Részemről a téma lezárva.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:07:45

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=172445942794912&set=o.169854769717975#!/photo.php?fbid=172445859461587&set=o.169854769717975&pid=347283&id=100000885233344

a Társaság okirata

gorcsev54 2011.01.13. 13:07:55

@Diocles: Nem csak ö mondta (nem az ATV re gondoltam nem igazán nézem ) a szolgáltatásban meg nem csak a Tesco létezik hanem pl. én és a cégem is és elég nagy baj nekem a TESCO meg a többi, de azért vannak tények amik akkor is tények.Ugyanolyan tény pl. a mezőgazdasági őstermelő duma, 90% köze sincs az őstermelő foglalkozáshoz mégis járulék és adó fizetését össze se lehet hasonlítani egy szolgáltatást vagy termelést végző vállalkozással.És Mercédesz gyár is csak egy van , meg bezárt termelő üzemek pl . GE, vagy folyamatosan felvett kirúgott újra felvett alkalmazottakkal (mellette állami támogatás) üzemek. Pl. Pécs .

Várúr 2011.01.13. 13:08:58

@Rohadjatokmeg!:
NIkked alapján is világos: a hülyeségért, mint alapvető emberi jogért tüntetsz "gonosz" törpével együtt...

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:09:06

@török gábor:

A rendszertelenség biztosítja a kiegyensúlyozottságot? :-)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:09:07

T. Gábor: Ülj le Matolcsyval pókerezni és nézz a szemébe? ( Hogy melyikbe?..hmm....... na ez az:))

Várúr 2011.01.13. 13:11:32

Török ténsúr esélylatolgatása.... Leírja a járatlan útról, hogy járatlan út. Az eddig bejárt út négy szóban összegezve: eladósítás + népnyúzás + elképesztő adókedvezmény (multiknak.

ubul2000 2011.01.13. 13:11:55

@sga: Azért ha igyekszel, még feljebb kerülhetsz. Bizakodj

tarol a turul 2011.01.13. 13:12:18

@melus79: Gratulálok és Isten éltesse a kisjövevényt. Te pedig nagyon vigyázz Magatokra. Feleségem szerint a vizválasztó az egy és a két gyermek között van. Egy kis túlzással mindegy hogy kettő vagy három van. Persze én könnyen beszélek nem nekem kellet megszülni őket.Mind a három születésénel bennt voltam a szülő szobán, le a kalappal elöttetek, már értem miért nem a férfiak szűlnek (egy kicsit elkanyarodtam a témától:-))

Várúr 2011.01.13. 13:13:08

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
a "Társaság okiratát" elmeorvos átnézte már?

ubul2000 2011.01.13. 13:13:28

@gorcsev54: A GE rossz példa, az az EU balfaszsága miatt volt kénytelen bezárni

Várúr 2011.01.13. 13:15:19

@tarol a turul:
Én pedig szívból gratulálok három gyermekedhez. Nekem sajnos csak egy van, de hárman vagyunk testvérek.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:15:21

www.mno.hu/portal/759313 9.15 ma

Orbán Viktor a lap szerint közölte, hogy kormánya februárban olyan intézkedéssorozatot jelent be, amely csökkenti a nyugdíjkiadásokat, a munkanélküliek támogatását és a gyógyszerek állami támogatását. Kijelentette, hogy vége a nagyvonalú és hosszan tartó munkanélküliségi juttatásoknak. De – tette hozzá a lap szerint – még nem állnak rendelkezésére olyan becslések, hogy ezek a lépések mennyi pénzt takaríthatnak meg a kormánynak. A WSJ és a Dow Jones üzleti hírügynökség által közösen készített interjúnak a Dow Jones által közzétett változatában ezzel kapcsolatban az is olvasható, hogy Orbán szerint „világossá kell tenni: senki nem mehet nyugdíjba a korhatár elérése előtt”. A kormány a munkanélküli segélyre való jogosultság időtartamát ez év második felében csökkenteni kívánja, és ugyanakkor közmunka-lehetőséget kíván biztosítani ott, ahol kevés a munkahely.

Archenemy 2011.01.13. 13:15:45

@Várúr: jézusom te ráklikkelsz ezekre a szpemmekre? :p Gonosztörpét én nagyon bírom, szerintem jókat röhög ő is magában, és hát lássuk be, valójában a Fidesznek kedvez ez a vérhörgés, mert ilyen emberekkel senki nem szeret egy platformra kerülni.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:16:13

www.mno.hu/portal/759313

Orbán Viktor a lap szerint közölte, hogy kormánya februárban olyan intézkedéssorozatot jelent be, amely csökkenti a nyugdíjkiadásokat, a munkanélküliek támogatását és a gyógyszerek állami támogatását. Kijelentette, hogy vége a nagyvonalú és hosszan tartó munkanélküliségi juttatásoknak. De – tette hozzá a lap szerint – még nem állnak rendelkezésére olyan becslések, hogy ezek a lépések mennyi pénzt takaríthatnak meg a kormánynak. A WSJ és a Dow Jones üzleti hírügynökség által közösen készített interjúnak a Dow Jones által közzétett változatában ezzel kapcsolatban az is olvasható, hogy Orbán szerint „világossá kell tenni: senki nem mehet nyugdíjba a korhatár elérése előtt”. A kormány a munkanélküli segélyre való jogosultság időtartamát ez év második felében csökkenteni kívánja, és ugyanakkor közmunka-lehetőséget kíván biztosítani ott, ahol kevés a munkahely.

tölgyes 2011.01.13. 13:16:34

@Zoltchy: Ami a sütést illeti igaza van, amit a gondolkodókról ír, abban szerintem téved.... Már csak azért is mert a gondolkodók között van ilyen is olyan is amolyan is.

sárkányfő 2011.01.13. 13:16:36

Hoppá! A párt maga kérte a nemzetközi médiakampányt!:

"Kéréssel fordulunk ezért a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőihez, hogy a fenti - nézetünk szerint demokráciában elfogadhatatlan - törekvések ellen emelje fel a szavát."

melus79 2011.01.13. 13:16:51

@tarol a turul: Szerintem idepasszol,és köszönöm!:)Egyébként az ellentét nem köztünk feszül,hanem sajnos a kormány és az emberek között.Remélem,a te reményeid válnak inkább be,és én huhogok.:)Mert az mindenkinek üdvözítő lenne.Talán akkor elgondolkozunk a 3. gyereken is.:)És semmiképp sem anyagi megfontolások kapcsán.Csak tudjuk őket békében felnevelni.Sok örömet a tieidhez is!
(És valóban,a természet okos,a szülést ránk bízta!:)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:17:36

na itt fog kiborulni a bili meg a februári fizetéseknél..hehe

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:19:26

@tölgyes:

Természetesen.
Nyilvánvaló, hogy minden hívő (helyesen-) gondolkodónak tartja magát. Ebből áll a hívősége.

AnnaKarenina 2011.01.13. 13:19:36

@flo30: Most elolvastam OV nyilatkozatát, és üzenem, hogy aki tag, maradjon az mnyp-ben, mert ha megvalósítják, hogy csak annyi lesz a nyugdíj kifizetés, amennyi a járulékból befolyik, akkor a nyugdíjak értéke folyamatosan csökkenni fog az állami rendszerben, és így még az is megpróbálja majd elkerülni a járulékfizetést, aki eddig nem tette. Hogy ezek a folyamatok mennyire öngerjesztőek, mindenkinek a belátására bízom.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:20:20

Rendkívül érdekes, hogy ezt az egyébként mindig szemfüles index nem címlapon hozta, illetve 9:45-kor én nem találtam semmiféle tudósítást erről. Az MNO 8:50-es idővel jelzi a cikket.

igényes 2011.01.13. 13:20:27

@Várúr: Nem lehet, hogy Orbán azért repülget ennyit eredménytelenül, mert nem bízik a külügyminiszterben, nagykövetekben, szakemberekben? Tényleg gyanús ez a sok eredménytelen utazás. Felmerült bennem, lehet elmegy ide, oda és követeli mutassák meg, hogy megkapták-e a levelét, miközben ez egyszerűen megállapítható a levelező program segítségével. Miért mi céllal utazik. Adjon ki közleményt, vagy kérje a tanácsokat. mi a célja ezzel a sok utazással? Pontgyűjtés?

Alf (törölt) 2011.01.13. 13:21:00

jó cikk, egyetértek. teljes mértékben harc érzete van a dolgoknak, vanak áldozatok is.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:21:41

A kormány a nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszert, a munkanélküli segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját - írta a hírügynökség a kormányfő tájékoztatása alapján. „Világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és azt is, hogy az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed (a nyugdíjjárulékokból)” – mondta a Dow Jonesnak Orbán Viktor.

török gábor 2011.01.13. 13:22:13

@tölgyes: igen, lehet, ezt kell mérlegelni, igaza van - meg nekem is, hiszen én is ezt írtam :)

Archenemy 2011.01.13. 13:22:14

@Zoltchy: ebből nem következik, hogy mindenki hívő, aki helyesen gondolkodónak tartja magát, lehet az is, hogy esetleg helyesen gondolkodik
bár mondják, hogy az a baj a világgal, hogy az okos emberek tele vannak kételyekkel, a hülyék meg mindenben holtbiztosak

tölgyes 2011.01.13. 13:22:15

@sárkányfő: A fasiszta veszély nálunk a rendszerváltás hajnalán a Grósz beszédben ütötte fel a fejét..:)aztán Antall lett az első fasizta.. majd szélsőgességbewn követte őt Boros.. Orbánnal a nagy Imre temetés óta van baj, ami csak fokozódott, mert nem állt be a chartába.. ezután mindig felüti a fejét nálunk a fasizmus, ha nem az MSZP-SZDSZ kormányoz...de ők egyszerre képesek fasisztázni és kommunistázni. Orbán egyszerre hozza ránk a fasizmust és Kádárt..Ha kétségei vannak lapozgassa az ÉS, 168 óra Népszava, Népszabadság Narancs stb. régebbi számait.

tölgyes 2011.01.13. 13:24:45

@török gábor: Na jóóóó:::))) Mégis az azonosság megállapításához kell némi humorérzék...)))

tölgyes 2011.01.13. 13:25:50

@Zoltchy: Ahogy a gondolkodó nem hívők hívősége is ezen alapul..:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 13:26:02

@panelburzsuj: csak azt tudom érteni, amit írtál... ("nálad is bejött").
Bolt: szvsz nem nagy, Bogár úr a szittya-antiglobalista lózungjaival legfeljebb emberileg szimpatikusabb, mint Gyurcsicsók liberálbiliből is kitúrt fegyvertársa.

sárkányfő 2011.01.13. 13:26:59

@tölgyes: blabla.
ezt kérdeztem: "Szóval a jobboldal nem gyárt és fúj fel ellenségképeket? :)"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 13:27:47

@sga: pedig nem írt az Ubul akkora butaságot...
Életünket és vérünket a Tescóért (hátha nem bírja kiszívni magától)!

török gábor 2011.01.13. 13:28:36

@knausz: bocsánat, de ez itt a 312. bejegyzés, nehezen tartható állítás, hogy nem foglalkoztam részletkérdésekkel. néha azonban szeretem összefoglalni, hogy szerintem merre mennek a dolgok, mit lehetett látni belőle korábban, mi az, ami bizonytalan stb. a kritika ennek ellenére lehet akár jogos is, úgyhogy köszönöm, hogy megtisztelt a véleményével.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:29:44

@tölgyes:

A nem hívők hívősége? Hm...

török gábor 2011.01.13. 13:30:28

@knausz: végre valami izgalmas új vád velem kapcsolatban :) köszönöm!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:31:15

A válságadó ötlete nem rossz, három baj van vele: 1) már nincs válság, a jogosultsága kétséges; 2) nem oldja meg azt a problémát, hogy a multiknál extraprofit halmozódik fel, csak 2 évig ezt lefölözi - de mi lesz utána? 3) a beszedett pénzt hülyeségre (gazdagok adójának csökkentésére), és a multiknak kedvező(!) társasági nyereségad csökkentésére költi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 13:31:38

@tölgyes: valamint az újabbakat, bár ehhez is kell fájdalomcsillapító...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 13:33:05

@török gábor: ha a nyuszifejűzést bírod, sok baj már nem érhet.
Igaz, nyuszifejű? :)

tarol a turul 2011.01.13. 13:33:47

@melus79: Szerintem sincs értelme acsarkodni. NIncs rá időnk, ahhoz hogy gyerekeinkenek legalább olyan országot adjunk át, mint amilyet átvettünk túl kell lépni "a másik a hibás nálam pedig a bölcsek köve van" mentalitáson. Az én olvasatomban, ami Magyarországon van az nem demokrácia (bár Arisztotelész szerint az egyik legkártékonyabb társadalmi berendezkedés a demokrácia-ha jogbölcselet tanulmányaim még aktuálisak), hanem pártokrácia. És most összeesküvés elmélet következik. A pártok mögött álló érdekcsoportok diktálnak. És ezek az érdekcsoportok hol vörös színű,hol nemzeti színű köntösbe bújnak.
Ebből kiútat egy alulról szerveződő kisközösségekből álló "társadalmi szövet-hálózat"eredményezhetne( nem a fideszes CÖF-re gondolok). Akikben van kellő erő, hogy számonkérjék és kontrollálják a politikai kasztot. Magyarán beszélgetni kell egymással és kapcsolatokat építeni. A régi falusi közösségekben ismerték egymást, őket nem lehetett megvezetni azzal hogy a Józsi milyen jó ember mert fideszes vagy mszp-s holott tudták hogy egy semmirekellő. Nem kell feltalálni a spanyol viaszt, nyúljunk vissza a gyökereinkhez és az ott találtakat aktualizáljuk a mai kornak megfelelően.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:34:25

@Archenemy:

Nem az a lényeg, hogy helyesen gondolkodónak tartja-e magát - mert hát persze, hogy annak tartja -, hanem az, hogy igényt tart-e külső kontrollra és ha igen, milyenre.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:35:11

@Hepci:

Én ezt a nyuszifejűzést ezen a blogon kívül máshol nem tapasztaltam. Ez nem valami kitalálás?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 13:36:43

@török gábor:
te Gábor!
Téged csak politikailag lehet kompromittálni? :)))))
(aggódom, nehogy megkapd a homoszexuális kitételt is, nem kevesebb izgalommal járna az is :D)

Ma kiváló a komment-felhozatal, jól mulatok, köszönöm nektek :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.13. 13:36:45

@Zoltchy: ez a saját találmányom, hol máshol alkalmaznám... :)

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:38:17

@tarol a turul:

Erről az jutott az eszembe, hogy a médiatörvénynek lehetne egy kétség kívül pozitív eredménye. Ha betiltanák az összes tévécsatornát.

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:39:23

@Zsit (nyau és rémizé):

Ne aggódj, azzal, hogy leírtad, már meg is teremtetted a pletykát.

mréveiller 2011.01.13. 13:41:19

a populista lmp egész évben a kiadáscsökkentés, a fenntartható fejlődés mellet érvelt, erre mikor szóba kerül egyből jön a "megszorítás lesz jaj jaj" tisztára mint a maszop.

www.hir24.hu/belfold/199104/lmp-a-kormany-megszoritasokra-keszul.html

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:42:51

http://www.facebook.com/photo_search.php?oid=169854769717975&view=all#!/photo.php?fbid=10150105799806014&set=o.1

kicsit feljebb a kéz és ez már Hitleri mozdulat!

igényes 2011.01.13. 13:44:05

Orbán lehetne a Haza megmentője!

Amennyiben Orbán lemond, és viszi a pajtásokat (Schmitt, Matolcsy, Martonyi, Pozsgai, Fellegi szijjast is persze)

A Fidesz maradjon, szerintem ez jó lenne, a konstruktív ellenzékkel, de akkor legyen konstruktív tényleg. Bizony Orbán a Haza kerékkötője, de lehet megmentője is, ha lemond és viszi a pajtásait. A szponzorok tiltakozni nem fognak.
Válasz erre

melus79 2011.01.13. 13:44:53

@tarol a turul: Azt hiszem,a végén véleményegyenlőségre jutunk,mert azzal,amit írtál,teljesen egyet értek!
Unom már itt is,hogy csak fideszdroid vagy komcsi lehetsz.Miközben emberek vagyunk,különböző nézettel,háttérrel és feltétlen lehet besorolni mindenkit a két kategóriába(szerencsére)
Cinikusnak neveztek,mikor a választások előtt egy kollégámnak azt mondtam,hogy te még bízol x pártban?Szerinted van politikus,akik értünk,zemberekért akar tenni a saját zsebén kívül.
Sajnos azóta is így gondolom,sőt még inkább.
Azért írtam,hogy bár az egy kulcsos adózás nekünk kedvez,de akkor sem tudok azonosulni a kormány egyéb döntéseivel(AB,média tv. stb.)és emögött is rosszat sejtek,egyenlőre megvárjuk februárban a fizetést vs. kiadást!:)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:45:20

www.facebook.com/photo.php?fbid=188947034450859&set=o.169854769717975

Orbán a hátán vitte be a fidesz " csökevényt" .
KDNP -t( Kicsi De Nem Párt)

Archenemy 2011.01.13. 13:46:02

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: valamint orbánnácinak pont két lába van! CSAKÚGY, MINT HITLERNEK! További döbbenetes hasonlóság!

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 13:46:50

@Hepci:

Amíg ki nem kapnak a hollandok. Aztán azt is betiltanák.

sga 2011.01.13. 13:47:45

@Hepci: Ez ugyanaz a gondolatmenet ami anno a géprombolásokhoz vezetett. Ha valami hatékonyabb gazdaságilag, az biztosan ördögtől való. Rémlik valami töriből? Még egy apróság: a szolgáltatás nem egyenlő a kiskereskedelemmel, és pláne nem a TESCO-val. Amúgy az sem olyan nagy baj ám nekünk, hogy itt vannak a nagy kiskereskedelmi láncok, bár divat szidni őket manapság.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 13:50:42

www.facebook.com/photo.php?fbid=187140877964808&set=o.169854769717975

Eltévedt...?@igényes:

ORBÁN maga az Ország Tumora---ki kell vágni, mielőtt a beteg ( az országunk ) belehal..........

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 13:50:57

@Hepci:
hát ki hogy hívja, ugye .... nekem nyóc! :)

@Zoltchy:
isten bizony nem ez volt a szándékom, de mintha az utóbbi időben elvárás lenne, hogy mindenféle ötletes módon vádoljuk. Knausz sikert aratott :)

Várúr 2011.01.13. 13:55:00

@igényes:
Most már kicsuit türelmetlenül válaszolok: honnan veszed, hogy Orbán eredménytelenül utazik? Jelen vagy a tárgyalásokon? Netán külön tájlékoztatnak téged? Vagy túl sok balsajtót
olvasgatsz? Mely tegnap leírja: Az EU néppárt elnöke "beszólt" Orbánnak. Mára kiderül: az állításnak épp az ellenkezője igaz. Támogatja Orbán nézetét (csak hát ezt ezek után Daulnak külön meg kellett erősíteni).
Bocs, hadd ne érveljek tovább. Belátom, a te prekoncepciód ellen nincs gyógyír.

Várúr 2011.01.13. 13:57:23

@Archenemy:
Hááááát.. valóban netes hulladék a kiskoma. Spamolja Török ténsúr viszonylag kiegyensúlyozott, színvonalas blogját is, s még csak nem is kis gonosz az egyetlen...

igényes 2011.01.13. 14:00:51

@Várúr: Ez a baj veletek, nagyon türelmetlenek vagytok! Türelmetlenség nem jó tanácsadó, de értem!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 14:02:45

@Várúr: na te olvastál félre, tegnap is támogatta, hogy beváltsa igéretét, hogy ha az EU valamit kifogásol az áttanulmányozás után....és visszavonjon a médiatörványből...
VISZONT KIFOGÁSOLTA, A VÁLASZTÓJOG ( ESETLEGES) MEGADÁSÁT......én német nyelvű ujságban olvastam, és pontosan lett lefordítva. Te hazudsz vagy nem olvastad,,,csak bolsizol,,barom fidesz droid

ubul2000 2011.01.13. 14:03:11

@tarol a turul: Ez nem összeesküvés elmélet. Emlékeztetlek arra, ami lehallgatási botrányban kiderült. A pontos szövegre nem emlékszem, de elhangzott, hogy Almásy Kornéllal tudatosítani kell, hogy nem önerejéből jutott el addig, amíg eljutott, nehogy nagyon magasan üljön a lovon. (Almásy neve nem hangzik el, de nyilvánvalóan rá vonatkozik az utalás) Önerőből ebből kitörni szinte lehetetlen - rögtön lecsapnak.

"A régi falusi közösségekben ismerték egymást, őket nem lehetett megvezetni azzal hogy a Józsi milyen jó ember mert fideszes vagy mszp-s holott tudták hogy egy semmirekellő. Nem kell feltalálni a spanyol viaszt, nyúljunk vissza a gyökereinkhez és az ott találtakat aktualizáljuk a mai kornak megfelelően."
Ezért próbálják ezeket a kisközösségeket ellehetetleníteni, szétverni - persze nem erőszakra gondolok.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 14:04:44

@igényes: sőt...erre gurult be a román szőrőstalpú Tőkés László is és beszól a (saját) Néppártnak ( 10 perccel azután, hogy kijött a Josef féle nyilatkozat)...hehe azt is olvastam...te biztos nem....

sárkányfő 2011.01.13. 14:05:02

Orbán Viktor kijelentette:
"nem lesznek az embereket kedvezőtlenül érintő megszorítások"

www.hirado.hu/Hirek/2010/09/28/21/Orban_egykulcsos_adorendszert_egy_lepesben_es_azonnal.aspx

gorcsev54 2011.01.13. 14:08:54

@ubul2000: Csak úgy hirtelen az jutott eszembe,dolgozik még igaz de zártak be más üzemek is.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 14:12:04

www.facebook.com/photo.php?fbid=176658132355374&set=o.169854769717975

1933.02.28 Hitler- Hindenburg rendelet:

„A Német Birodalom alkotmányának 114, 115, 117, 118, 123, 124 és 153. cikkei további intézkedésig felfüggesztetnek. Ennélfogva az egyébként előírt törvényes keretek között a személyes szabadság, a szólásszabadság, s vele együtt a sajtószabadság, a gyülekezési és egyesülési jog korlátozása, a levél-, távirat- és távbeszélőtitok megsértése, a házkutatások elrendelése, a tulajdonelkobzás s szintúgy a tulajdon korlátozása is megengedhető.”

...de hiszez jön most Nálunk!!!!! Ismerve Orbánt, ..bármibe öltözik

csárli hárper 2011.01.13. 14:14:20

@tarol a turul: nem, nem értettelek félre és igen, ugyanígy lázadtam az előző agyhalottak intézkedéseinél is, csak tudod fogy a türelem.....

Archenemy 2011.01.13. 14:16:12

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Te mondd már meg, hogy a fenébe lehet, hogy húsz éve ez jön a jobboldali kormányok idején, osztán még mindig nincs itt?

panelburzsuj 2011.01.13. 14:20:10

@sga:

Hepci rendkívül következetes e téren: a Szamos Marcipánt és a Lipóti Pékséget is az "egészséges" gazdaságot romboló méretű, "multiviselkedésű" cégek közé sorolja.

Ami nála, meg másoknál is hiányzik: annak tételes bizonyítása, hogy a termelékenyebb cégek, eljárások minden esetben egyértelműen jobb minőségű kistermelést szorítanak ki.

2011.01.13. 14:21:31

A legjobbkor,persze hogy a médiatörvény körüli hercehurca idején kell bevezetni.
..." a parlament sajtószolgálata az összes állandó belépőt visszavonta a médiumoktól. Mostantól az újságírók mindegyikének minden alkalommal újra regisztrálnia kell magát az Országházba, és várhatóan a korábbinál sokkal szűkmarkúbban fogják eseti belépőhöz juttatni az újságírókat."

www.stop.hu/articles/article.php?id=806357

Gunboat Diplomat 2011.01.13. 14:22:34

Gratulálok, kitűnő, lényeglátó elemzés, az ilyenekért kedvelem Török úr blogját.

Ami engem ebben az egészben a legjobban meglep, hogy minderről nincsen szó nagyjából egy éve. Megy a "Zorbán megeszi a demokráciát, bedönti a Naprendszert" színvonalú jajnekolás, de mintha sem a ballib sajtó, sem az ellenzék nem látná át mindezt - pedig szerény véleményem szerint mindez elég régóta evidencia.

Normális politikai diskurzust tételezve lehetne azon vitatkozni, hogy ez az út jó, követendő-e, egyes részletei hasznosak vagy éppen kontraproduktívak, stb. Gyurcsány kormányai idején nem lehetett volna, mert nem volt semmiféle irány, csak valami ködös, félig elnagyolt jövőkép, félig propagandalózung vízió, és a hetente elúszó sokpontok és zászlóshajók.

Most viszont az ellenzéknek is lenne lehetősége, hogy vagy alapjaiban bírálja a kormány tervét, vagy részleteiben mutasson fel alternatívát. De láthatóan pont ugyanannyira nincs lövésük sem semmiről, mint amikor kormányon voltak, nyomják rutinból a patásorbánozást, ájrópasegíccset, és általában az az üres és elhiteltelenedett vagdalkozást, amely a jelenlegi 'eredményükhöz' segítette őket. Orbán belevágott egy kérdéses kimenetelű kísérletbe, és az ellenzéknek az általános acsargáson kívül egy szava nincs az egészhez.

Emlékszünk még egy bizonyos Gy. Ferenc beszédére a szocialista frakció előtt?

"Ez a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni, Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával? "

Nos, nagyon úgy tűnik, hogy ő - a szónokkal szemben - nem fog visszariadni a feladattól ...

ubul2000 2011.01.13. 14:23:26

@gorcsev54: A dolgok természetéből fakad, hogy folyamatosan nyílnak és zárnak be termelő üzemek. Az olyanok, amelyek zöldmezős beruházásként jöttek(jönnek) létre azok általában stabilabbak. A GE-re csak azért reagáltam, mert ha a fasz eu nem tiltja be a krypton izzók használatát, a GE ma is teljes kapacitással működne.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 14:23:52

ORBÁN-HITLERT addig kell eltávolítani amíg bele nem pusztulunk.

lüke 2011.01.13. 14:26:30

@tölgyes:
vágykozás a múlt után

lüke 2011.01.13. 14:27:25

@Hepci:
te hol éltél?
Jobb gondolat nem lehetett, elfojtották

az újdonság garázsa 2011.01.13. 14:27:31

Összerúgja a PATKÓT. (=összeveszik)
Valamint:
RÚGJA a port. (=mulat, táncol)

Összerúgja a port = képzavar.

Gunboat Diplomat 2011.01.13. 14:28:28

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

"de hisz ez jön most Nálunk!"

Most? Hát nem az történik itt a rendszerváltás óta, amit az alcsúti rém diktál? Ez húsz éve 'jön', hát miből él meg két évtizede Konrádtól Bolgár Györgyön át Heller Ágnesig a demokrácia minden bátor bajnoka? Debreczeni, Bauer, Vásárhelyi, Kertész, Nádas, Andrassew, Kornis, Tóta W., Fajkasházy, Orosz, TGM, Ungváry?

Most! Hát miféle nyugatos-progresszív vagy te, nem olvasol 168 Órát?

Szimba 2011.01.13. 14:30:09

5 fokkal van melegebb ma, és ettől már mindenki olyan vérmes lett, mintha már tavasz lenne!Mi lesz itt tavasszal?

Rohanunk a forradalomba?:-)))

Gunboat Diplomat 2011.01.13. 14:30:35

@Rohadjatokmeg!:

"ORBÁN-HITLERT addig kell eltávolítani amíg bele nem pusztulunk. "

Már "belepuszultatok": valasztas.info/orszaggyulesi/eredmeny.jpg

panelburzsuj 2011.01.13. 14:33:07

@tarol a turul:

Ismersz mai kistelepüléseket? Ismered az ilyen kisebb helyeken legelterjedtebb "politikai preferenciákat"?

Súgok: mindent visz a "nekem mit ígér - tőle mit kaptam és kaphatok" típusú felfogás. És miután a kisebb településeken pártoknak jellemzően nyoma sincs, ezért egyes személyekhez, vagy egy-egy polgármester köré tömörült kisebb klánokhoz fűzödnek ezek a gyakran nagyon is konkrét és kézzelfogható "elvárások".

A pártok közöütti ígérgetésverseny bnem több, mint ennek a konkrét lekenyerezősdinek az országos méretűvé nagyítása. Melus nagyon őszintén, és nagyon jellenzően írta: neki jó az szja-módosítás, de a többi intézkedés nem tetszik. Nem azt taglalja, hogy nekem ugyan éppen jól jön, de vajon az egészre is ugyanilyen jól hat-e?

lüke 2011.01.13. 14:33:58

@tölgyes:
merre járt tölgyeském?
csak nem az Alpok lejtöin , a Diableret-n?
www.diablerets.ch/
Márai naplójában irja, hogy az olaszok annyit emlegették,a fasisztát, hogy nem elvesztette a jelentöségét

ubul2000 2011.01.13. 14:34:14

@panelburzsuj: Én ugyan sehol sem olvastam ezt a megállapítást a Lipóti pékséggel kapcsolatban, de lehet, hogy elkerülte a figyelmemet.

Tételesen talán nehéz bizonyítani hogy a multik árleszorító hatásukkal bizony teret adnak a silány minőségnek, kiszorítva a sokkal jobb minőségű kistermelői árút. Erre egy példa pl a sütőipari termékek. Nem véletlen, hogy a LP (már) nem szállít a multiknak és egyre inkább terjed a tisztességes pékárú vásárlása (más kiváló pékségek is vannak) Sokan - akik egyébként multiknál vásárolnak - pékárút és zöldséget nem nagyon vesznek ott.

isapi 2011.01.13. 14:36:31

Ismét egy kitűnő elemzés!Orbántól nem kell félni! Véghez viszi az elkövetkező 4-évet!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 14:38:10

@Gunboat Diplomat: Zavarodott vagy..kezeltesd magad mint a Nemzeti Hazug gonosz szar ember!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 14:39:16

@Gunboat Diplomat: igazi FORRADALOM lesz--és a Fülkével együtt elpusztítjuk a Diktatúrát!

ubul2000 2011.01.13. 14:39:52

@Szimba: Kivirágoznak a bimbók! Végre lehet gyönyörködni a gyönyörű magyar nőkben.

Gunboat Diplomat 2011.01.13. 14:40:09

"Nem azt taglalja, hogy nekem ugyan éppen jól jön, de vajon az egészre is ugyanilyen jól hat-e?"

Az egész (elvben és demokráciákban) a "nekem jól jön"-ök legnagyobb közös osztója.

Ideje lenne baloldalon is lepattani a "mi, okos élcsapat lecsapoljuk a sok paraszt alól a mocsarat, hadd vergődjenek, ki nem szarik rá" marxista-leninista mentalitásáról.

Orbán politikája éppen azért lehet sikeres (szemben a reformblablával) mert "populista", azt próbálja megadnia választóknak, amit azok akarnak.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.13. 14:40:15

...bár egy jól megfizetett terrorista is megteszi, hogy elintézi azt a 10 embert..:)

Gunboat Diplomat 2011.01.13. 14:41:36

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

"igazi FORRADALOM lesz--és a Fülkével együtt elpusztítjuk a Diktatúrát!"

Már látom, miért eresztette szabadon az OPNI kezeltjeit Gyurcsány: hogy maradjon híve a bukás után is ...

lüke 2011.01.13. 14:42:41

@Hepci:
ma sirtak WSJ-ben
rossz volt a karácsonyi saldo

tölgyes 2011.01.13. 14:43:36

@Zoltchy: A nem hívök azt hiszik, hogy ők nem hisznek, pedig dehogynem...Az ő hitük kimerül a nem-hit illúziójában:) Pedig ők a nem-hiben, vagy hitetlenségben hisznek.:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 14:49:12

@tölgyes: Hívőként hiszed ezt másokról, vagy nem hívőként hiszed magadról ?

tarol a turul 2011.01.13. 14:50:35

@panelburzsuj: Igen ismerek. Ezért is írtam régi faluközösségeket. Nem a mai községekre gondoltam. MIközben a régiek kalákába felépítették az otthonaikat, amig egymást segítve művelték a földjeiket, amig együtt temették el a halottaikat, kilakult köztük egy közösségi élmény egy tényleges kézzel fogható kötelék. A közös munka kézzelfogható tapasztalást (ne virtuálisat) adott a tagok emberi minőségéről. Megtapasztalták kire lehet számítani és kire nem. Aki képtelen volt az együttélésre, azt bizony a közösség kivetette magából. Ez egy erős szövetet- ha úgy tetszik kapcsolati rendszert- adott az egész nemzetnek, ami lehetővé tette hogy a kataklizmákat (I.vh, Trianon, II.vh) átvészelje és felálljon belőle. Na ma pont ezek tényleges kapcsolatok kopnak el és helyükbe lép az iwiw-s ,facebook-os valóság.

panelburzsuj 2011.01.13. 14:52:12

@ubul2000:

Te is úgy tudod, hogy tökéletesen más minőséget produkál a holland magból, üvegházban, bazaltgyapoton, folyékony műtrágyából termett paradicsom, ha Szentesen termelik, és nem Tunéziában?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 14:54:07

@tarol a turul:
Olaszliszkán is ilyen kivetős közösség van.
Nemzetünk támasza, talpköve a falu.

igényes 2011.01.13. 14:56:10

Érdekes hír ez is. Érti, aki érti.

A tömeges bejelentkezések miatt megsemmisítette a zalai Bödeháza vasárnapi polgármester-választásának eredményét a helyi választási bizottság, közölte a község körjegyzője.

A Zala megyei Bödeházán 2010. október 3-án Büki László és Káldi Lászlóné (mindketten függetlenek) egyaránt a szavazatok 50 százalékát szerezte meg, 22-22 voksot kaptak.

Vajon ki a nagyon független? Vajon kinek a családjában van esetleg párthűséges? Elszomorító!

lüke 2011.01.13. 14:58:19

@panelburzsuj:
a mg lobbink a híres szakembereivel- Váncsa még él !-
mint lobbi semmit se ér, már írtam:
a román agrárkomisszár nem nekünk fog lobbizni !
s nem véletlen, hogy majdnem franciának titulálják,
egyedül az osztrákoknak silkerült ez a fr és sp mg lobbival szemben

azt hogy, ki hogyan éli és ítéli meg a politikát szive joga,
( nem tud lelkesiteni az izzó felkiáltó jel)
a Lajtán túlérdeklödj, hogy szakmai döntéseiket mennyire bizzák pszichológusra- ? % a szerepe a döntésben-
nagyon szomorú ez, hogy utálatból, protestálásból vagy elragadtatásból szavaznak, kommentelnek, élnek
(term. van ilyen:
en.wikipedia.org/wiki/Political_psychology)

igényes 2011.01.13. 14:58:42

@Szimba: Felcsúti főtér, Red Orban?

panelburzsuj 2011.01.13. 14:59:03

@tarol a turul:

És mi van Móra Ferenc és a Facebook között? Mert a mai faluban egyikből sincs túl sok ...

Kalákában rakjuk össze a Bözsi néni tévéjét? A Józsi bácsi VW Golfját? A Mariska mosógépét? A Jancsi John Deer-ét - vagy akár csak az ekéjét, amit már 120 éve is gyárban csináltak, és pénzért kellett venni?

Miért nem tudunk arról értelmesen beszélni, ami éppen itt és most van?

lüke 2011.01.13. 14:59:53

@ubul2000:
azért olyan hülye multi nincs ,aki a silányságot részesíti elönyben

tarol a turul 2011.01.13. 15:00:23

@Zoltchy: Szörnyű lenne, megint beszélgetni kellene a feleségekkel vagy játszani a gyerekekkel. Esetleg egy könyvet is elolvashatnánk. Fújj ,Orwelli világ.
Azért a Spektrumot, meg a National Geographykot hagyják meg légyszi, légyszi.

Szimba 2011.01.13. 15:00:59

@panelburzsuj:

A piacon évente 1-2 hétig szokott árulni egy vidéki asszony, akinek nagy leveses magyar paradicsomja van. Mindig elámulok az ízétől. Sajnos nem mindig jut nekem.

A tömegtermelés a minőség romlását hozza.

De hát így kezdődött a szövőgépekkel is Angliában.
Vagy a tömegekhez eljutó porceláncsészékkel.

A múltkor ámuldoztam egy régiségboltban a 450 e Ft-os teáscsészén (1 db, meg az alj), mellette pedig egy múlt századi darab 1500 Ft.ért. Nagyon hasonló volt a stílusuk, de a minőség...!

Gondolom, direkt tette egymás mellé a tréfás kedvű tulajdonos a két holmit.

A kapitalizmus szemléltető ábrája volt.

Táskás Tóni 2011.01.13. 15:01:19

@M.Trezeguet: A populista párt az a fidesz. Bár nem az LMP-re szavaztam , de biztos vagyok benne , hogy a programjuk ezerszer jobb ,mint a fidesz jobbiktól lopott programja. Mit is csinált 8 évig ellenzékben a fidesz , mit rinyált minden reform intézkedésnél? Na az csúnya tömény populizmus volt a zemberek ostobaságát használta ki.

melus79 2011.01.13. 15:01:31

@Gunboat Diplomat: Nem ezt írtam,és ő sem így értelmezte.Hanem azért,mert látszólag egy intézkedés jól jön - papíron - (a többit februárban megtárgyaljuk:),attól még nem esem hanyatt,nem leszek fideszfan,és egy percig se gondolom,hogy máshol ne kellene megfizetni ennek az árát,és örülhetek,ha legalább a tavalyi életszínvonalunk megmarad.Semmi szoci,se ballib.És ez az egy "jótettük"(a lakosság x %-nak) nem feledteti,sőt,csak kiemeli a többi borzalmat.Pont.

lüke 2011.01.13. 15:02:20

@Szimba:
az még nem baj, de hogy némelyek ez után vágyódnak, az
elképesztö

tarol a turul 2011.01.13. 15:05:14

@simonmondja.: Hát nem egészen. Szerinted azok hány házat építettek fel kalákában, vagy hány hektár földet műveltek meg? Bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy kreol barátaink vetni ugyan nem de aratni szeretnek, és mivel érzékeny aszemük ezt általában éjjel teszik.

Szimba 2011.01.13. 15:06:53

@lüke:

A REND az neked kutya?:-)))

Zoltchy (törölt) 2011.01.13. 15:07:00

@tarol a turul:

Ismeretterjesztő adókat? Azokat kell a leghamarabb betiltani.
Még gondolkodni kezd a nép.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:08:28

Török Gábor blogján megalakulhatna a Puritán Szekta.

Szántanánk-vetnénk..

Elutasíthatnánk az ipari forradalom minden vívmányát és lovasfutár hozhatná a kommenteket a gyarapodó családról.

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:12:31

@simonmondja.: nem 8, nem 20 hanem 63 év...

panelburzsuj 2011.01.13. 15:14:14

@lüke:

Valahogy úgy kezd bennem megfogalmazódni, hogy centivel se viszi előrebb a "magyar nemzetet" a "jobbkonz áltatás", mint a "ballib korholás". Egyik se "a dolgot magát" nézi. A "ballib" valamiféle ködös nyugatiasság nevében papol, a "jobbkonz" meg simán csak a maradiságra és a nadrágosok gyűlöletére utazik. Terméketlen megélhetési népbutítás mindkét "oldalról".

És kettő között alig marad tere a józan szakmaiságnak.

nehogymárne 2011.01.13. 15:14:18

Tisztelt Török úr,

tételezzük fel, csak a hecc kedvéért, hogy bejön az Orbán-Matolcsi Terv (OMT) és lesz nagyobbacska gazdasági növekedés. Ennek vajon milyen hosszútávú következményei lennének politikailag? "A fidesz verhetetlen lenne" - mondja Ön, de a fidesz egyúttal arról is meggyőződhetne, hogy ha a demokrácia zárójelbe tétele az OMT érdekében helyes és célravezető volt, semmi ok nincs a zárójele (idézőjelek?) visszavonására. Ha meg lehet úszni egy ilyen médiatörvényt, alkotmánybíróságot, államosítást és alkotmányozást, akkor meg lehet úszni bármit, hisz az elért célok (lásd kétharmad) mindent szentesítenek.
Orbán Viktor legnagyobb problémája a Kádár rendszerrel az volt, hogy nem ő volt Kádár János. Neki nagyon is feküdne egy keleti típusú államkapitalista rendszer kiválasztott tőkésekkel és jólétben tartott hűséges szavazókkal (majdnem választót írtam). Nem azért mert ő egy diktátor, hanem mert irtózik a demokrácia cselekvést fékező rutinjaitól. Számára a tehetetlenség a legnagyobb gyengeség, ő pedig bármi lenne inkább, mint gyenge. Most inkább all-in megy az összes pénzünkkel, miközben meglehetősen kétes értékű lapjai vannak, minthogy úgy tűnjön, más bármit is jobban tud őnála.

Szerintem ez veszélyes ránk nézve. Ha nem jön be akkor is, de ha véletlenül bejönne, hát akkor méginkább. Persze nem egyformák a preferenciáink.

ubul2000 2011.01.13. 15:15:10

@panelburzsuj: Ha már a műparadacsimokról beszélünk - igen én is úgy tudom. A Szentesen termeltet lehet "éretten" leszedni és szállítani. A Tunéziában előállítottat garantáltan (jó ha) félig éretten szedik le, Angliában hűtőházakban vegszerekkel kezelik, melyek egyszerre "érlelnek" és gátolják a műérlelés miatti rohadást. Ennyiben feltétlen más. (De egy élelmiszervegyész, vagy egy lmp-s zöld ezt biztosan készséggel elmagyarázza neked)
Életem egy szakaszát vidéken töltöttem. Ültettem rengeteg gyümölcsfát, volt zöldségem és voltak csirkéink is. Naposcsibével kezdtem - tudod, amit intenzív körülmények között drágán nevelnek, hogy pár hét alatt elérje a vágósúlyt - mást nem lehetett kapni, de én kiraktam őket a kertbe. Lassabban nőttek, viszont egy hónap múlva a szomszédok rajtam röhögtek, azt hitték struccfarmot készülök nyitni (szakszóval: felnyurgultak) Azért én nem csüggedtem, neveltem őket tovább, lassan tojni is kezdtek, ültettem is a tyúkokat. Persze levágva csak levesnek voltak jók, másra nem lehetett használni. A második generáció alig mutatott javulást, a harmadiknál viszont már előjöttek ez eredeti gének. Normál csirkék, tyukok lettek belőlük. Hidd el tudom mi a különbség a gyári meg a természetes között.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.01.13. 15:15:10

@simonmondja.:
ja, nem is lenne munkanélküliség, de persze a tv, internet, mobilteló és a X-sztár maradjon.

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:17:18

@Zoltchy: :) ***** ennyi, kész, pont, ezt nem kell elemezgetni.

" Magyarországon jelenleg a politikai stratégia abból áll, hogy megpróbálja mindkét oldal rásütni a másik oldalra, hogy antidemokratikus. Aztán a hívők vagy az egyik, vagy a másik oldalnak hiszik ezt el, a gondolkodók meg egyiknek sem. "

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:19:49

@Várúr: "Török ténsúr esélylatolgatása.... Leírja a járatlan útról, hogy járatlan út. Az eddig bejárt út négy szóban összegezve: eladósítás + népnyúzás + elképesztő adókedvezmény (multiknak. "

és ebből következik számodra hogy két ut van csak, azaz csak-a-fidesz... hm okos vagy... de nem ezért szeretünk...

tölgyes 2011.01.13. 15:20:29

@lüke:
Kedves lüke!

Vágyik a fene a múltba. A múlt itt van velünk..mintha 1992-ben lennénk. Akkor Vitányi kiáltott demokratúrát.. most Konrád... szerintük most is lábbal van tiporva minden ami NEKIK jó..Akkor is ők mondták meg ki a demokrata és kii a tisztességes.. és most is ők akarják megmondani..Én különösen azon kacarásztam, ahogy védik a klienseiket... Képzeéje mi lett volna itt ha a milliókat nem Heller, hanem Lánczi markolja fel:::(((

Szimba 2011.01.13. 15:21:09

@panelburzsuj:

A magyarok mindig, minden változáskor porig lerombolták a régi meglevő dolgokat, viszont az ideológiájuk az nem változott.

Tehát nem valahonnan valahová haladtak, vagy beépítették a már megszületett használható dolgokat az új felépítményekbe, hanem csak azt figyelték, hogy mennyit kereshetnek a romboláson, aztán meg az építésen.

Így aztán sz@rból sz@rt csináltak, és csodálkoztak, hogy az ország nem fejlődik.
(Bezzeg egyes politikusok azok gazdagodtak. És, hogy ne tűnjön fel itthon nagyon, ezért külföldre menekítették a vagyont.))

tarol a turul 2011.01.13. 15:21:28

@panelburzsuj: Azt írtam le ami régen volt és milyen hatással volt a közösségekre. Nem kell mosógépet összerakni, de ha mondjuk oda figyelünk a szomszéd Bözsi nénire hogy a -20 fokban elesett és felsegítjük, hátha nem fagy meg, vagy segítünk felvágni Józsi bácsi tüzifáját mindjárt egy lépéssel közelebb kerülünk az emberibb valósághoz. De az se baj,ha mondjuk miután megjavította Jancsi bácsi a John Deer-ját és megtermelte a tehénnek a takarmányt, nem a tescoban vesszük meg a tejet, hanem Tőle. Mert az a valóság hogy emberek fagynak meg és gazdák mennek tönkre a másik közömbössége miatt. Nem kell mindig mindent makro- meg mikroökonómiai megközelítésben vizsgálni.

panelburzsuj 2011.01.13. 15:22:30

@Szimba:

Pontosan: a kapitalistákat az hajtotta, hogy sokaknak tudjanak tűrhető minőségű csészst a kezébe nyomni, és ne csak kevesek parádézzanak csodálatos műremekkekel.

A mohóságnak ehhez semmi köze nincs, az bőven megvolt már a magánháborúkat vívó és örökken pereskedő feudális urakban (mondjuk Balassi), vagy akár az egyházi méltóságokban (mondjuk: Bakócz) is.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 15:23:20

Végigolvasva a posztot, és a hozzászólásokat, én tényleg kezdek identitászavaros állapotba kerülni...

Nézzük mi történt!

Leváltottak egy kormányt, mert korrupt volt, mert pökhendi volt, mert hazudott, és legfőképpen, mert impotens volt és csődbe vitte az országot, amit végül már nem lehetett eltusolni, hanem hitelt kellett felvenni likviditási problémák okán... ugyebár.

Erre jön egy másik, aki hatalmas többséggel megnyer három választást egymás után.

Először meghozza az állampolgársági törvényt, majd a Trianon-törvényt. Helyes. Ezért nem megdicsérni kell, ez természetes, az eddigi kormányoknak is ezt kellett volna megtenni, ezek a tv-ek kb. húsz évet késtek, de legalább megszülettek. Eddig ok.

Aztán jött az államháztartási hiány 3,8% alatt tartása, amit lassan csak mi tartunk be, megjegyzem mi is először.
DE BETARTOTTUK, pedig érdekes módon más országoknak engedték, hogy elengedjék a hiányt, nekünk nem. De így is sikerült.

Végre megadóztatták a bankokat meg a multikat, amire gyomorforgató az az érvelés, hogy majd rajtunk verik le, mert megnézném milyen hangos lenne a ballib csürhe (itt is a TG-blogon) , ha megszorítások formájában vették volna ezt az Istenadta néptől... ugyebár...

Itt van a médiatörvény, ami szintén örvendetes, végre lesz valami , ami szabályozza azt a nyilvánvaló okádékot, ami a médiából árad akár gyerekekre is, és itt aztán végképp felháborító azzal érvelni, hogy el lehet kapcsolni... mindannyian voltunk gyerekek, ne hülyéskedjünk már...

Ennek a kormánynak nem a korrupciós ügyeiről szól a fáma minden áldott nap, igyekszik rendet tartani, és azokat támogatják, akik gyerekeket nevelnek, és általában véve produktív részesei a táradalomnak.

Szarul kommunikál, és időnként rettentő ostobaságokat beszél, ez tény, de a ballib iszonyattal ne hasonlítsuk már össze, mert azzal semmi sem analóg...

Úgyhogy csak annyit, hogy tetszettek volna akkor tüntetni, mikor Fletó meg Megyó voltak a tökgyalu, meg akkor amikor ártatlan embereket vertek szanaszét az utcán... mert ugye nagyon védjük a demokráciát. Felháborítóan nagy seggfejek vagytok.

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:23:29

@Archenemy: "@Zoltchy: ebből nem következik, hogy mindenki hívő, aki helyesen gondolkodónak tartja magát, lehet az is, hogy esetleg helyesen gondolkodik
bár mondják, hogy az a baj a világgal, hogy az okos emberek tele vannak kételyekkel, a hülyék meg mindenben holtbiztosak "

igen igen jol mondod. ez tuti biztos... ;)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:23:46

@Zsit (nyau és rémizé):
Esős volt a nyár.
Jó volt a birs és naspolya az idén.
Sajna a szőlő, a kajszi, az őszi és a meggy, hát az odalett.

Hány kiló naspolyáért kapok egy lapostévét ?

Szimba 2011.01.13. 15:23:49

@tölgyes:

1810 inkább. Még feudalizmus van, csak egy kicsit kikozmetikázva.

nyafnyaff 2011.01.13. 15:23:50

Na gyerekek, nem veszitek észre, hogy az Index blogok "szakómentatóraként" kik osztják az észt: 10% és akik nem mentek el szavazni, tehát 4-6 év türelmet kérünk.
A szavazok

ubul2000 2011.01.13. 15:24:30

@lüke: Hát ha tulajdonos magának vásárol, akkor nem is :)))

Az összes bevásárlóközpont arra épül, hogy bemész vásárolni, mert bizonyos termékek olcsóbbak (pl kávé, bor, üdítő, stb) Ezeknek a minősége kvázi mindenütt ugyanolyan. De a napi termékek különbözőek. És ha már bementél vásárolni, akkor - építve az emberek lustaságára, helyesen - megveszed a többi termékből a gyengébb minőséget is. Aminek az árán - olcsósága ellenére - még hatalmasat kaszál. Meg még kitesz az orrod elé egy csomó vacakot, amit ugyan eredetileg nem szándékoztál vásárolni - mégis megveszed.

tölgyes 2011.01.13. 15:25:12

@lüke: Én természetvédő vagyok.. ezért ilyen havas lecsúszásokra nem vállalkozok. Az felérne egy erdőírtást hozó lavinával:).

nyafnyaff 2011.01.13. 15:25:49

Az állami nyugdíj nem örökölhető, de ez a sok hülyeség amit összetudnak hordani a "én meg mondom a tutit a zsindexen" ez vajon örökölhető?

tarol a turul 2011.01.13. 15:26:32

@simonmondja.: Kalákába valóban nem építettem házat, de földet már túrtam nem egyszer és nem keveset.Jó nem panelburzsuj barátunk John Deerjával, csak úgy simán kapával, kaszával. Érdemes lenne Neked is kipróbálni, hidd el nem olyan fájdalmas.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.13. 15:27:11

@M.Trezeguet: "a populista lmp egész évben a kiadáscsökkentés, a fenntartható fejlődés mellet érvelt, erre mikor szóba kerül egyből jön a "megszorítás lesz jaj jaj" tisztára mint a maszop."

Tévedsz. Olvass pontosabban:

"Az LMP szerint a kormány megszorító intézkedésekből fogja finanszírozni irracionális és igazságtalan gazdaságpolitikáját."

És ez így igaz. Nem a megszorításokkal van baj, hanem hogy mire hivatkozik a kormány.

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:27:15

@Zsit (nyau és rémizé): "kiváló a komment-felhozatal"

knausz a pettingelő képpel nagyon feldobta a klubbot. kicsit félek is belefér e...

Szimba 2011.01.13. 15:27:20

@simonmondja.:

Nem is láttam idén naspolyát!!!!!!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:27:55

@tölgyes:
Miért, Lánczi miből él ?
Van valami lángossütője ?

igényes 2011.01.13. 15:28:09

@tarol a turul: Teljesen fehér vagyok és a kreolokat nem nagyon szeretem, pontosítok, a rossz kreolt nem szeretem.

Egyébként lehet rájuk hatni, nagyon is felnéznek a példamutató fehérre. Sajnos a pálinka, és a szar borok, munkanélküliség tönkreteszi őket. Szerintem nagyon sok emberi érték van bennük. Régebben a sorkötelesség idején szigorúan bevonultatták őket. Álatalában őrszázadokba szervezték többségüket, de volt olyan hely, ahol igazi feladatokat is kaptak, és bizony teljesítettek is. Az alapvető érték, családhoz való ragaszkodás, közösségi szellem talán jobban jellemzi őket, mint az országgyűlést.

Feladat nélkül nincs teljesítés, hát adni kell feladatot, valószínűleg teljesíteni fognak, ha elsőre nem, de másodikra már javul az eredmény.

Annyi megoldandó feladat lenne, amit megoldhatnának! Rajtuk nem múlik, de a töketlen, írányítani, szervezni nem képes, de magukat "okosnak" tartó 50 Ph-val napozó emberek semmi értelmes feladatot adni nem tudnak részükre.

Amennyiben jól megnézzük az igazság oldalát (Internet), a Magyar Honvédség milliárdokat fizetett fehégallérosoknak, hogy őriztessenek, na itt lenne a cigányság, aki valószínűleg őrizné is, miért ne lehetne bevonni őket. Egy adott helyhez lennének kötve, szerintem jobban ellátnák a feladatot, mint az eddigiek. Gondolkodni kellene ezen a Hendének, meg társainak.

A magyarországi romák jelentős szerepet játszottak a szabadságharcban, ezért maradt fenn jó néhány fegyverkovács, fegyverjavító, ágyúöntő, és tábori muzsikus roma neve.

Egyébként a Sárközy neve is ismerős nekünk, kinek innen, kinek onnan. (Egri csillagok-nekem innen)

ubul2000 2011.01.13. 15:28:19

@Szimba: A paradicsomról jut eszembe. Évek óta nem kapok befőzőparadicsomot, tudod, olyan 1-2 tenyérnyit. Ami ízes és zamatos volt, nem volt benne olyan világos csutka, mint a mostaniakban. Zsíroskenyér mellé isteni volt. Pesze tudom, amióta a konzervgyárak ....

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:28:30

@Hepci: párbajtőr???? aszta ez má durva. tudtam hogy te viszed be az utolsó döfést. a KE és TG ? vagy mire célzol pontosabban?

ki pettingel?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:29:29

@Szimba: Hát majd jövőre.
Apám már megette, mert cukorbetegeknek pont jó gyümölcs.

tölgyes 2011.01.13. 15:30:26

@mirrmurrkandúr: Minden nagyon rendben volna, ha a pénzt Öntől szedték volna el.. de mert a bankoknak és a multiknak IS fizetni kellett.. na ez tűrhetetlen. Maga maradjon semmiből élő cseléd, tömegfogyasztó, aki vinnyog az örömtől, ha vehet valamelyik bevásárlóban egy kis inportált romlott húst...mert ha jól tartják, megvédik még feltámad az indulata és önérzete és kinyitja a pofáját.. Annak pedig ha másoknak is kedve lesz hozzá beláthatatlanok a következményei..Szóval itt tartunk. most.

Szimba 2011.01.13. 15:31:07

@panelburzsuj:

Van köze. Mert a mohóság(állandó emberi tulajdonság) a nagyiparral sokkal nagyobb haszonra tudott szert tenni.
És a tőkések alapból mohók. Nem is lehetnek mások. A piac törvényei szerint csak előre mehetnek: árcsökkentés, mennyiség növelés, piacbővítés.

A baj, hogy a szegény országok nem jó felvevő piacok, és még nincs meg az új értelmes lények által lakott bolygó, ahová génkezelt paradicsomot lehet eladni!:-)

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:31:11

@igényes: ez az év vicce.... nagyon jó, hogy a pénztárnokok és a csapat bejelenti hogy az ország érdekében lemondanak és soha többet nem lopnak... ez qva jo szöveg...

te hol is dolgozol? vmi kolostorban? vagy egy szigeten vagy világítótoronyőr?

igényes 2011.01.13. 15:32:09

@ubul2000: Adok neked magot majd, tényleg nagyon jó, nem is permetezzük. Tiszta magyar termék. Tenyérnyi és nagyon finom. nem CBA-s termék.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:33:11

@tarol a turul:
Nem tudtam, hogy fitnesznek szánod.
Mert annak - pont jó.

panelburzsuj 2011.01.13. 15:36:25

@ubul2000:

Annyi a különbség köztünk, hogy én falun kezdtem az életet (bár nem igazán falusiként, de azért klottgatyában), és nem kevés kitérő után elég sokmindent nem csak láttam, de meg is tanultam arról, hogy mi hogyan és mitől működik "falun".

Kérném a linket, forrást, irodalmat, amely szerint a mediterrán primőrzöldség egyértelműen sokkal több időt tölt és több kezelésen esik át a kereskedelemben, mint a magyarországi.

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:36:51

@Szimba: "5 fokkal van melegebb ma, és ettől már mindenki olyan vérmes lett, mintha már tavasz lenne!Mi lesz itt tavasszal?
Rohanunk a forradalomba?:-)))"

sajnos ez van... de majd PS lehűti a levegőt egy kis (ár)víz

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:37:17

@a-kis-herceg:
63 éve alámerültek és kibekkelték.
Öregtánti gyöngyhalász volt.

VoLk&StRoY 2011.01.13. 15:39:55

@török gábor: "A koncepció elmondva egyszerű, már itt is írtam róla: a kormány elképzelése szerint a politikai és gazdasági sikerességének egyik fontos feltétele az, hogy elkerülje a korábbi szocialista kabinetek (közvetlen) megszorításokon alapuló politikáját,..."

KEDVES GÁBOR! A POSZT MEHET A KUKÁBA, A MAI INFÓK SZERINT JÖNNEK A MEGSZORÍTÁSOK (BOCSÁNAT "SPÓROLÁS")! KB. 12 ÓRÁIG VOLTAK ÉRVÉNYESEK A PRÓFÉCIÁK! DE FEL A FEJJEL, ÉS HAJRÁ!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:41:21

@VoLk&StRoY:
Nem gond.
Minden napra egy mese.

tarol a turul 2011.01.13. 15:41:59

@igényes: Nekem is van egy ismerősöm, aki cigány származású. Jelenleg katona, mérnökként diplomázott. Tűzbe tenném érte a kezem. De aztán ennyi. Munkám során naponta kerülök kapcsolatba ilyen honfitársainkkal és lehangoló a tapasztalatom. Ha lenne is munka(általában közmunka) nem nagyon fűlik hozzá a foguk. De ez csak az én véleményem biztos pont a lustábbik fajtába botlottam.

panelburzsuj 2011.01.13. 15:42:05

@Szimba:

Olvasgassál többet az angol és holland puritán kapitalistákról.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.01.13. 15:42:21

Sokszor hallom - szinte felmentésként -, hogy mivel az EU nem engedte, hogy nagyobb legyen a hiány, nem maradt más lehetőség, mint az, ami most történik (MANYUP lenyúlás, média lenyúlás, alkotmány lenyúlás, demokrácia lenyúlás...).
Az miért nincs megemlítve, hogy 8 év felkészülés miért nem tartalmazott tervet arra nézve, hogy esetleg nem minden európai politikus alél áhitattal Orbán Viktor lábai elé, és nem minden fontos döntést Budapestre vetett tekintettel hoznak majd meg.
A szoclib kormány harcias megdöntésén és a saját kormányzási kánaán hazugságain túl miről szólt a 8 év edzőtábor?

tarol a turul 2011.01.13. 15:43:20

@simonmondja.: Annak sem utolsó. Jó levegőn vagy és még hasznot is hajt. Jobb mint a Norbi up-date.

lüke 2011.01.13. 15:44:39

@Szimba: eb
.." ne legyen a gyerek hiába"..........

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 15:45:16

@tölgyes: Igen, engem az idegesít, hogy amikor tényleg tevőlegesen és szó szerint is lábbal tiporták a demokráciát a fenti fanyalgó hölgyek-urak nem mentek ki tüntetgetni, kusshadtak a fűben, sőt némelyikük teljes egyetértésben örült Gergényi Főkapitány Úr kitüntetésének is... amikor Gyurcsány rendeletekkel kormányzott, amikor csődbe vitt egy országot a dilettantizmusával, amikor minden TV-ben, rádióban, internetes portálon és mindenhol (nem csak a HírTV-n meg a Magyar Nemzetben) csak arról volt szó, hogy honnan és hány milliárdot loptak el a különböző MSZP-SZDSZ prominensek, akkor csend volt... most meg mindjárt államcsőd lesz, mert végre először betartjuk a Maastrichti kritériumokat, ráadásul közvetlen megszorítások nélkül.
Ja, és vége a demokráciának, mert nem lesz több gyerekpornó főműsoridőben... Döbbenetes, itt a vég...

igényes 2011.01.13. 15:45:37

@a-kis-herceg: ez az év vicce.... nagyon jó, hogy a pénztárnokok és a csapat bejelenti hogy az ország érdekében lemondanak és soha többet nem lopnak... ez qva jo szöveg...

te hol is dolgozol? vmi kolostorban? vagy egy szigeten vagy világítótoronyőr?

Herceg! Mély tisztelettel és alázattal jelentem! A keresztény erkölcs ezt követeli. Az országunk érdeke ezt követeli! Orbán Viktor és Schmitt Pál, martonyi és Matolcsy már bőven kivette részét a bőség kosarából. Fiatal demokraták és ők tudják, vannak még fiatalok.

Kérdésedre válaszolva hol dolgozom: Nem kolostorban, bár érzem okos kérdésed lényegét, igen egy elszigetelt országban, ezzel már a kolostor és a sziget is megoldva válaszilag.
Nagy kérdés, toronyőr vagyok-e? Nem tudom, mert a toronyban már nincs semmi, csak ez a kibaszott lámpa, de ezt meg akkor kell bekapcsolni, ha az orbán itt repked a csányival egyik stadiónból a másikba. Bocsi, a Wembley-ből jön járat.

lüke 2011.01.13. 15:46:03

@ubul2000:
már akinek....
söt az olcsó termékek lenn vannak, hogy ne lásd

Laikus érdeklődő (törölt) 2011.01.13. 15:46:14

@Diocles: Gyk. azt mondod, hogy a vitatott lépéseket az egykulcsos adó bevezetése tette szükségessé. No de mi teszi szükségessé az egykulcsos adó - szerintem korai - bevezetését?
Cél a belső fogyasztás felpörgetése? Akkor miért nem a hazai fogyasztók többségét (br.250 EFt <) hozzák kedvezőbb helyzetbe?
Cél a tehetősebbek megtakarításainak és ezen keresztül a befektetési kedvének növelése? Ha nincs belső fogyasztás (lásd előző pont) akkor legfeljebb az export célú befektetések fognak növekedni. Vagy még azok sem, hisz nagy a bizonytalanság.

Hasonló a helyzet a családtámogatásokkal is. Akiket valóban kedvezően érint a gyermekek után járó adókedvezmény többségében a 40+ korosztályhoz tartoznak, akik már nem fognak több gyereket vállalni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:48:01

@tarol a turul:
A haszon.
Az nem igazán.
Tudod, ide traktoros tüntetők járnak a Ligetbe.
Valami támogatást akarnak folyton.

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:48:50

@igényes: Tornanádaskán 1 napig volt a fehér ember a polgármester "önként lemondott".

most a vasárnapi választástól "egy rendes" szendrői cigányember osztja a segélyt a 100%-osan színesbőrű faluban...

nyünyüge 2011.01.13. 15:49:10

@simonmondja.:
Intézetvezető egyetemi tanári fizetésből tengődik.

----
Amúgy mikor tudja meg a jónép, hogy mennyit szorítanak a nyugdíjakon?
Egy február végén, márciusban, visszamenőlegesen január 1-től hatályba lépő törvé? Miután januárban végéig a jelenlegi kondíciókkal, várományokkal áttereltek mindenkit az államiba?
Csak éppen nem bontották ki az igazság minden részletét (idő előtt)?

panelburzsuj 2011.01.13. 15:50:14

@tarol a turul:

Jani tehenészet pillantnyilag pl. Magyarhertelenden van. Többszáz marha, részben legelőn, részben liométerkre virító alumínium istállókban. A tejet meg furgonból kimérve árulják félmegyényi területen, a Komló-Bonyhád-Dombóvár-Kaposvár közötti területen.

Jön a zártszekrényes kisteherautó, a fél város zeng a "boci-boci trkától" (olyan, mint a Family Frost, csak sokkal hangosabb), beáll a lakótelepekre, a mamák meg szaladnak az üres kólásflakonokkal falusi tejet venni.

Szimba 2011.01.13. 15:51:31

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/13/negy_helyrol_venne_el_penzt_orban/

Rákényszerültek végül a megszorításokra. A MÁV-nak egy fillért nem adnék. Átszervezés a helyes út.

A rokkantnyugdíjasok ügye már el van rontva. 800 ezer rokkantnyugdíjas nagyon sok.
A gyógyszertámogatás is elég rosszul alakult. Mégiscsak kellenének azok a különböző típusú egészségbiztosítási pénztárak?

Persze az öngondoskodás helyett a Fidesz inkább most is a színvonaltalan oktatást, idős ellátást, egészségügyet és közlekedést preferálja. Pedig hosszú távon használható lenne pl. a magán egészségbiztosítás.

lüke 2011.01.13. 15:52:46

@panelburzsuj: ez az!

ahol nincs szakmaiság ,ott nincs minöség

szerencsére egy két vállalkozó enélkül meghal,s
ha ez nem fog teret kapni, akkor :
bal, jobb,mennek a majmok..........
láttad a bejegyzésem a tavalyi influenza oltásról, mindenki
a maga oldalára (f)ordította még ma is, egy évvel utána! post festum!!!!!
én ettöl félnék,az én szakmámban halálos -bün is-ez az összevisszaság,ha fuzáriumos a búza, tüzelhalásos az alma
attól csak éhen hal a termelö, meg a fogyasztó

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:53:17

@nyünyüge:
Megnyugodtam.
Már azt hittem, hogy filléres gondjai vannak.

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:53:46

@nehogymárne: "tételezzük fel, csak a hecc kedvéért"

na jo, a hecc kedvéért azt lehet...

Szimba 2011.01.13. 15:54:01

@mirrmurrkandúr:

Gyerekpornó is van a tévében? Hűűűűű!

igényes 2011.01.13. 15:56:14

@lüke: Lécci figyelj!

"Újabb vihart kavart a magyar EU-elnökség Brüsszelben, miután egy 202 négyzetméteres „történelmi” szőnyeget állítottak ki az Európai Tanács épületében. A magyarság történetének különböző szimbólumait és képeit ábrázoló alkotáson szerepel Magyarország térképe 1848-ból. A szőnyeg miatt több EP-képviselő tiltakozását fejezte ki."

Miért kell ezt csinálnunk?

tarol a turul 2011.01.13. 15:58:01

@panelburzsuj: Tehát Jani bácsi alkalmazkodott a modern kor igényeihez, és kikerülve a felvásárlót direkt marketingbe adja el a terméket.HUrrá. Mi ezzel a probléma? Én is ittam ilyen tejet és ez tényleg tejből van, nem pedig valami tejszerű váladékból. A tej egy-ét nap alatt megalvad, mennyi tej lehet azokban a bolti löttyökben amik több mint 2 hétig elállnak?

Szimba 2011.01.13. 15:58:43

@panelburzsuj:

Nálunk a piacon van bolt (több is), ahol kimért tejet, tejfölt lehet kapni. Viszont az egyik boltos Ausztriából hozat nagy fémdobozos tejfölt, és azt árulja. Biztosan megéri neki. És finom is.

Úgyhogy már a bio, meg házi termékek terén is megy a piacfoglalás:-))

Tavasszal kb. mindenre kiírják, hogy magyar áru. Persze fele olasz, spanyol, akármilyen. Nem mindent tudok megkülönböztetni. Magyar fokhagyma már sehol nem kapható.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 15:59:42

@igényes: Varázsszőnyeg.
Hogy lássák is, hogy keletiek vagyunk.
Különbenis, örülj, hogy nem falvédőt raktak ki orbáni mondásokkal.

a-kis-herceg 2011.01.13. 15:59:45

@nyafnyaff: te pöcs... ez igaz. hogy ti szavaztok győzike hívők... de dolgozni mi szoktunk. független értelmiségiek...

VoLk&StRoY 2011.01.13. 15:59:52

@simonmondja.: T.G. legalább beengedi a dünnyögést, véleményvezéren kemény cenzúra megy, pedig semmi vulgáris nem volt, csak fájdalmas ellenérvek:)

red shield rapresentative 2011.01.13. 16:00:14

@igényes:
Hajdú Márton, a magyar EU-elnökség egyik szóvivője az EUObserver.com riporterének nyilatkozva tagadta, hogy a szőnyegnek bármi köze lenne Magyarország jelenlegi külpolitikájához. „A szőnyeg Magyarország kulturális, történelmi és tudományos szimbólumait mutatja be: királyokat, műkincseket, illetve a régió térképét 1848-ból, az évből, amikor Európa-szerte forradalmak törtek ki” – magyarázta Hajdú.

Mondjuk a Németeknek nagyobb lenne a szönyegük, na de a belgák nem voltak ennyire szönyegpártiak.

sárkányfő 2011.01.13. 16:00:21

Fidesz-trollok!

Kijött a napiparancs: a megszorításokat mostantól fogva nem szabad megszorításoknak nevezni! Ehhez tartsátok magatokat.

hvg.hu/gazdasag/20110113_szijjarto_nem_lesz_megszoritas

"A megújulás gazdaságpolitikájába nem férnek bele a megszorítások, ezért nem is lesznek, strukturális átalakításokra viszont szükség van - a miniszterelnök szóvivője szerint erről szól az az interjú, amelyet Orbán Viktor adott "

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:00:37

@Szimba: Szerintem érthető volta metafora... nem kell mindent szó szerint érteni, jobban mondva csak ezt az egy mondatot nem kellett volna szó szerint érteni. Te mégis ezt emelted ki. Gyanús vagy te nekem. :-)

igényes 2011.01.13. 16:02:13

@MAGYAR KATONA: Nagyon érdekes szőnyeg, de a fűlkeforradalmas szőnyeg hol a faszban van?

lüke 2011.01.13. 16:02:29

@igényes:
ne beszélj többes számban rólam
egyébként nekem nincs kifogásom egy történelmi tájékoztatásról, úgyse tudnak rólunk semmit
s ki tiltakozott?

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:02:31

@a-kis-herceg: Jobbik???? Mi köze ennek a Jobbikhoz?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 16:04:33

@sárkányfő:

A strukturális - az nehéz szó.
Lehetne helyette

-húshagyó kedd
-negyvenéves böjt
-coki

lüke 2011.01.13. 16:05:09

@Szimba:
ilyen a monarchiában nem volt!Mo volt az éléskamra ,
mondom én az osztrák mg
lobbi sokkal jobb,
A piac- alsó A- ahol vásárolok semmivel se drágább, mint a magyar, csak az áru hibátlan és friss

Archenemy 2011.01.13. 16:05:28

@a-kis-herceg: azok a független értelmiségiek, akik a "te pöcs" megszólítással nyitnak, vagy azok, akik implicite az általános szavazójogot kritizálják?

igényes 2011.01.13. 16:07:09

@simonmondja.:

Egyébként én láttam festményeket, freskókat. Lábbal tiporható történelmet nem láttam. Na, de ki látott még ilyet.

Lábtörlőként használni Magyarország történelmét? Hol van legalább a jobbik.

Ezt az Orbánt lefejezte volna minden uralkodónk. Micsoda baromság?

Ezek a magyar verses könyvekkel törlik a seggüket?

Starin 2011.01.13. 16:07:09

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: nem azért, de a kommentjeid alapján elég beteg fazon lehetsz öregem...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 16:07:33

@VoLk&StRoY:
Régen volt már, amikor ott átengedtek engem a szűrőn.
Ma valami dupla, vagy semmi szeánsz megy.
Mindenki nagyon szeret oroszrulettezni.

VoLk&StRoY 2011.01.13. 16:08:34

@tarol a turul: oszt hogyan issza a turul a tejet, szívószállal?

Archenemy 2011.01.13. 16:09:23

@simonmondja.:
"Régen volt már, amikor ott átengedtek engem a szűrőn."

pont egy napja
paranoia rulez

igényes 2011.01.13. 16:10:32

@lüke: Na, most elegem van, köszi Lüke! Ezek bizonyosan hülyék! A kutyaszaros cipőjével Schmitt, orbán, Matolcsy átgyalogol és aláz. Legalább lenne egy tábla, szaros cipővel ne tiporjál le!

ubul2000 2011.01.13. 16:11:10

@panelburzsuj: Én 30 évesen kezdtem falun (na jó, nem divatos agglomerációban) építkezni, és vagy 20 évet töltöttem ott.

Ha kereskedelem alatt a mo-i eltöltött időt érted, ott szerintem nincs különbség, erre nem tudok irodalmat mondani. Csak amíg az import zöldség/gyümölcs az agliai vámáruraktárakból megérkezik mo-ra.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 16:11:22

@igényes:
Nem kell mindenbe belekötni.
Nézzük a jó oldalát.
Vekkerórás tüntetést még nem rendeztek az illegitim EU ellen.
Pedighát...
...előrehozott eu-választásokat is követelhetnének.
.

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:12:18

@Archenemy: nem értem miért ne lehetne érdemei szerint. nem bántó. pontos megszólítás. egy ezer forintos szavazó. rá az uj pártoknak is szükségük lesz... nagy érték... 4 évente. de addig nem kell olvasgatnia indexes blogokat. csak összezavarják. igen azt hiszem a PÖCS megszólítást fenntartom. és veled mi van? mér véded? vannak ellenérveid?

a másik témában nem akarok elmerülni. de: igen, vannak kifogásaim a választójoggal kapcsolatban.

VoLk&StRoY 2011.01.13. 16:12:55

@simonmondja.: én kérek elnézést tőlük, hogy agyhalott posztra reagálni merészeltem:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 16:13:13

@Archenemy: Tényleg ?
Ma biztos nem.
Mondjuk, volt is egy érzésem, hogy nem voltam fülkekompatibilis.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 16:14:32

@VoLk&StRoY: Nem jól látod.
Ez egy sport.
Írjál háromfélét és meglátod, hogy a legszarabbat biztos átengedik.

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:15:15

@igényes: és elég nagy volt a szoba a szőnyeghez? nem kellett körben levágni belőle?

a közepébe már belefoldozták utólag budapestet is? már a ahaza része?

lüke 2011.01.13. 16:16:50

@Szimba:
láttam egy német piacon a hoferes lásdát öntötte át , s kiírta
bio

igényes 2011.01.13. 16:17:45

@simonmondja.: Lehet igazad van! nagy bajban lesz az EU.
Nagyobb bajban lesz Magyarország! Nagy jólétben van Orbán.

Kár, hogy nem működik az országgyűlés. Mondjuk nem várok semmit az LMP-től. Jobbiktól. MSZp-től, de a Fidesz nem piásoktól igenis várom, hogy elzavarják orbánit.

Archenemy 2011.01.13. 16:19:09

@a-kis-herceg: mert egy értelmes vitának alapfeltétele, hogy a másik véleményét kritizálod, nem pedig a személyét támadod

lüke 2011.01.13. 16:19:54

@simonmondja.:
perzsáknál is legértékesebb szönyeg ,melyen figurális ábrázolás van
- nem a Shiraz vagy a Naim stb-

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:20:17

ezt érdemes időnként megnézegetni... mintha a saját kormányának tetteivel fenyegetne előre...
lehet ezek a beszédek tették a megszorítás szót szótáron kívül kormányon???

www.youtube.com/watch?v=CLCokYTDNnU

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 16:21:06

@Archenemy:
Megnéztem. Tényleg.
Na, ennyit a minőségről.
Nettó hülyeséget írtam rájuk, és hagyják rombolni a szinvonalat.

mizrolist 2011.01.13. 16:21:09

@mirrmurrkandúr: "Ennek a kormánynak nem a korrupciós ügyeiről szól a fáma minden áldott nap, igyekszik rendet tartani, és azokat támogatják, akik gyerekeket nevelnek, és általában véve produktív részesei a táradalomnak."

Azért nézz utána pl. Meggyes Tamás 2006-10 közti tevékenységének Esztergomban, és hogy a jelenlegi nem fideszes polgármestert hogy akadályozza a fideszes testület mindenben, amit tenne (pl. a szar ellapátolása miatt)...

Archenemy 2011.01.13. 16:22:13

@simonmondja.: Tényleg.
Persze nem állíthatom, hogy nem mondtál igazat, mert majd mindjárt bebizonyítod, hogy a "régen volt már, hogy nem moderáltak ki a véleményvezéren" igazából úgy értetted, hogy tegnap óta.

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:22:58

@Archenemy: te hülye vagy...

az értelmes idődet fecsérled erre:

"Na gyerekek, nem veszitek észre, hogy az Index blogok "szakómentatóraként" kik osztják az észt: 10% és akik nem mentek el szavazni, tehát 4-6 év türelmet kérünk.
A szavazók "

ebben milyen mondani való volt? és érvek? ez az ő véleménye. ez meg az enyém: PÖCS.

Archenemy 2011.01.13. 16:23:26

@simonmondja.: Jó tehát akkor sikerült eljutnunk addig, hogy ha kimoderálnak, akkor az a baj, ha meg nem, akkor meg az.

Köszönöm.

Gaben006 2011.01.13. 16:24:42

@mirrmurrkandúr: csináld a Viktorkáddal amit gondolok xD

panelburzsuj 2011.01.13. 16:25:42

@tarol a turul:

Egyetlen aprócska baj van: a jelzett területen akad még vagy kétszáz Magyarhertelend méretű falu. És a magyarhertelendi "Jani bácsi" nem fog mindegyikbe alumínium istállókat, meg mellé tüzépbarokk kiskastélyt építeni.

Egyébként tudtad, hogy a MIZO az egyik legnagyobb biotej-előállító Magyarországon? Baranya északi részén meg a Zselicben sok nagy legelő, meg elég sok legelővé alakított felhagyott szántó van, ott a terem a nagyvállalati biotej. A sokszáz hektáros birtokok közt megrekedt falvakban meg a nyugdíjas mamókák meg a munkanélküli cigányok.

igényes 2011.01.13. 16:25:45

@a-kis-herceg: Láttam köszönöm, borzasztó! A Sajtó miért nem kérdezi meg a Schmitt Pált, a köztársasági elnököt, a Magyar Honvédség főparancsnokát, szabad-e szeros cipővel tiporni Hazánk térképét, történelmét. Megkérdezném tőle, hogy saját arcát, felesége orcáját, gyermekei és unokái képét engedi-e, hogy szaros, hugyos, sáros, poros cípővel tiporják?

Zsoo 2011.01.13. 16:25:54

@Rohadjatokmeg!: Fordulj az orvosodhoz, bár kétségeim vannak, mert az OPNI-t bezárták..

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 16:26:56

FIGYELEM!ORBÁN PARANCSÁRA BETILTJÁK A SZIGETET!

ami amúgy engem egyáltalán nem zavar, sőt...örülök hogy nem lesz többé narkóssziget.
csak azért írtam le hogy a fideszdroidoknak érzékeltessem hogyan lehet látszólag demokratikusan diktatúrát csinálni és betiltani mindent ami nem tetszik.
annyi díjat nyomjunk rájuk pont amennyit tuti nem tudnak kifizetni és kész.betiltottuk mi?ó nem.ők nem tudnak fizetni.....
ez kb ugyanaz a szitu hogy akit mondvacsinált (politikai) indokkal börtönbe akarunk zárni arra nyomunk valami szabálysértést és már mehet is.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:27:31

@mizrolist: Ez igaz, ezzel nehéz is lenne vitatkozni, de azt ne felejtsük el, hogy ettől függetlenül Meggyes sikeres polgármester volt (meg ellenzői szerint is) , az, hogy mellette egy fékeveszett elmebeteg, ténykérdés.... de azért ez még sovány az elmúlt évekhez képest, ezt remélem te is belátod...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 16:27:47

@Archenemy:
Állítsad.
Visszatartani egészségtelen.
Én meg majd röstellkedem piszkosul.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 16:28:33

@Zsoo: kicsit lassan reagáltál le, de sebaj hoztam újabb témát az ŐRÜLT ORBÁNHITLER módszereiről.

Archenemy 2011.01.13. 16:29:00

@a-kis-herceg: ebben az volt az érv, hogy az index-blogok kommentelői nem reprezentálják a magyar közvélemény egészét, csak annak egy vékony szeletét

ez egy vizsgálható állítás, lehet igaz, lehet nem igaz, de

erre semmilyen formában nem válasz a "te pöcs" reakció, különösen egy önmagát kissé nagyképűen értelmiségiként, vitapartnerét meg "győzike népeként" definiáló embertől

hovatovább inkább szánalmas köpködésnek mondanám

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:29:17

@igényes: ez jelkép... európa népei jöttek mentek hágtak rajta keresztül...

VoLk&StRoY 2011.01.13. 16:30:30

Ja, a fenti illusztráción lóg a visszapillantón a nemzeti színű szalag. Hát mostanában lecsökkent az ilyen jellegű használata nemzeti szalagunknak, vajon miért? Csak nem kezd világosodni, hogy milyen alattomosan megosztó történet volt ez is?!

Zsoo 2011.01.13. 16:30:50

@Hepci: táncolt/Lqúrt? Ez már kettő...

Mondom, egy dologhoz értett!
Táncolt ő, de az belülről jött, ettől még nem értett hozzá.
Már remeg, mint a nyárfalevél, szerencsétlen.
Szerintem folyamatosan félrekezelik!

Szimba 2011.01.13. 16:31:21

@mirrmurrkandúr:

Bevallom, imádom a kiskölykökről készült fotókat, filmeket!:-)))
Ha lesz unokám, akkor egészen pornográf módon a popsiját és a pocakját is meg fogom puszilni!:-)))

Szimba 2011.01.13. 16:31:59

@VoLk&StRoY:

Nem illatosít.

mizrolist 2011.01.13. 16:32:38

@mirrmurrkandúr: viszont Meggyesről sincs szó gyakorlatilag sehol a médiában - ami felveti azt a kérdést, vajon hány hasonló eset lapulhat még a szekrényben csontvázként, és mikor fognak kiborulni?
A Grupo Milton-féle dolgok elkenését meg sem érdemes említeni, egyértelmű, hogy ők láthatatlanok az "elszámoltatás" buzzworddel dobálózók számára.

panelburzsuj 2011.01.13. 16:32:40

@mirrmurrkandúr:

"Felháborítóan nagy seggfejek vagytok."

Látod, abban az egyben nem kételkedem, hogy az erre a meggyőződésre jutó magyarok száma jelentősen emelkedni fog az elkövetkező években.

Igaz: a címzettek köre is jelentősen bővülni fog.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:33:22

@Gaben006: "aki nem tudja az érvelést támadni, az az érvelőt támadja" :-)

Zsoo 2011.01.13. 16:33:31

@Rohadjatokmeg!: Aludtam:)
Sajnos nem hiszek ebben..
Remélem legközelebb jobb témával jössz!
A Zorbán most is a kis életed jobbá tételéért dolgozik!

red shield rapresentative 2011.01.13. 16:33:45

@igényes: Nyugodj meg igényes, megnéztem egy országot nem tiport le senki, csak magyarországnak van ilyen szarral mocskot belga sörrel lehányt szönyege. Sem Putyin, sem a Pápa, Lincoln országát nem tiporták. Orbánnál sincs otthon családi szőnyeg ilyen szaros. A lábtörlője pedig ilyen "Welcome"

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:33:58

@Archenemy: azt hittem már leakadsz. mindenképp a "faszkalap" ot akarod elérni? közel vagy hozzá.

az alap nem az... vagy csak viccelsz velem? ez egy demagóg semmit mondó buta általánosítás volt. egy buta kommentelő részéről...

"...az Index blogok ... osztják az észt: 10% és akik nem mentek el szavazni, tehát 4-6 év türelmet kérünk. A szavazók"

milyen buta ember aki egy személyében azonosítja az 5 millió szavazót...

tényleg fontos ezt a nulla kommentet ragozi és elemezni???? mondjak rólad is véleményt?

Szimba 2011.01.13. 16:34:41

@panelburzsuj:

A MIZÓ, és ezt csak most mondod? Sohasem vettem Mizó terméket.
Ezeket az információkat légy szíves, csak írd meg máskor.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 16:35:30

@Zsoo: nevet váltottam, ez sokatmondóbb:-)
a zsebhitler meg értem ne dolgozzon, ilyen alapon pl. Kim Jong Il is egy csodálatos szép dolgozók paradicsoma koreáért dolgozik, abban sincs köszönet.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:35:52

@Szimba: jaja, én is, és valószínű ezt teszem majd én is... és lehet, hogy nem fogok szerepelni a TV-ben sem... :-)

ubul2000 2011.01.13. 16:36:24

@Szimba: Vegyük sorra a "megszorításokat"

1. nyugdíj: megszüntetném a korkedvezményes nyugdíjbamenés lehetőségét. Már ezzel hatalmas pénzt lehetne a jövőre megspórolni. Ha további elvonások szükségesek a nyugdíj terén akkor két lehetőség adódik a nyugdíjak csökkentése, vagy a korábbi korkedvezményes nyugdíjazások hatályon kívül helyezése. Én az utóbbi mellett döntenék.
2. munkanélküli segélyek összege: inkább az idejét csökkenteném, mint az összegét - a nagyon kevésnek semmi értelme
3. tömegközlekedés: ebben a témában nincs ötletem, nem tudom mit kellene tenni. Ha a máv-ot is ide soroljuk - visszaszervezném a gazdaságos árúszállítást, már ez jelentősen csökkentené a veszteséget. A nyugdíjas utazási kedvezményt biztosan nem csökkenteném, mert attól nem nőne a bevétel jelentősen, legfeljebb kevesebb lenne az utazás. A diákok utazási kedvezménye: hát nem tudom, jelentősen biztosan nem csökkenteném, illetve ha mégis szükség lenne rá, csak az új igénylőkre vonatkoztatnám.
3. Ez a legkönyebb. Államosítanám a (mondjuk) Chinoint a tulajdonosok tisztességes kártérítése mellett. Tisztességes gyógyszerárakat állapítanék meg, aztán a többi vagy lemegy az árral, vagy elhúz a ...

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:36:47

@mizrolist: 24 milliárdos Hódmezővásárhely LÁZÁR adósságról nem sok szó esik... és a kormány áldásos munkája napról napra növeli... (svajci fran hitelek)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 16:38:26

@a-kis-herceg: kifizettetném a fideszre szavazókkal.bármilyen áron (akár apeh inkasszó, ingatlan jelzálog..stb).megérdemlik

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:39:42

@panelburzsuj: igen, egyre jobban fogjuk utálni egymást, ami nem jó, de amíg nem lehet vitatkozni, mert olyan szintű kettős mércét használnak egyesek, hogy az lehetetlenné tesz minden ilyet, nincs kiút.

Jah, és kéne egy nemzeti minimum, mondjuk olyasmi, mint a kettős állampolgárságról szóló tv. elfogadásakor. Ha ez a kettő menne, már kinn lennénk a bajból. Félig.

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:40:02

@ORBÁNHITLER!: egyetértek. sőt csak lázárra és az utódaira terhelném... +fides képviselők szintén

sárkányfő 2011.01.13. 16:42:07

Kevés jó dolog született az elmúlt 20 évben, mint például sajtószabadság, manyup, ezeket már kinyírta a fidesz, most jön az egyetlen nagy nemzetközi fesztivál-sikerünk kinyírása, a Sziget, ami egyben óriási ország-imázst is jelentett, gyakorlatilag Budapest egyik jelképe volt. Persze nem népnemzeti szittya jelkép, így kinyírandó.

Hát csak gratulálni tudok, de tényleg. Pont ez kell most a romokban heverő országimázsnak. Pont ez kell a turizmusnak. Pont így mutatja meg a Fidesz hogy mennyire támogatják a hazai vállalkozásokat, meg azokat akik tenni akarnak magukért. Pártpolitikai szempontból is remek húzás egy generációból ellenséget csinálni, csak így tovább.

Semmi kétségem, a trollok mindjárt kitalálják hogy a Sziget is erkölcsi fertő volt, meg a multinacionális karvalytőke bástyája, vagy ballib bűnbarlang, vagy valami hasonló baromságot, hát csak csinálják.

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:42:16

@mirrmurrkandúr: nem értek egyet a kettős állampolgársággal... elqrás... aki ebben lát lehetőséget az nem érti európát...

VoLk&StRoY 2011.01.13. 16:43:23

@ubul2000: nana! Egy konzervatív kormány nem államosít!

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:43:44

@sárkányfő: ugyanilyen volt az AIR RACE is...

ha nem tejel a tehén, akkor dögöljön meg

majd lesz helyettük egy saját oligarcha aki csinál nektek "kultúrát"...

lüke 2011.01.13. 16:43:48

@ubul2000:

ja:) azt tudod , hogy egyetlen végterméket, gyógyszerünket se engedélyezett az FDA
www.fda.gov/
se az EMA
www.ema.europa.eu/ema/index.jsp?curl=/pages/home/Home_Page.jsp&jsenabled=true
és csak alapanyagot adunk el,feldolgozott terméket nem!!!!!!!!!!!
EU-ban metronidazpol infuziót, és infuziót- RL- forgalmazunk

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:44:01

@ORBÁNHITLER!: Szerintem akkora a demokrácia, hogy még te is megszólalhatsz, pedig ez már intellektuális bűncselekménynek minősül, amit különböző fórumokon művelsz.

Az ötletedet -miszerint fizessék ki a Fideszre szavazók az Orbán-kormány ballépéseit) támogatom, azzal a kitétellel, hogy a medgyessysta-gyurcsányista elkúrásokat, meg az ellopot állami vagyont és közpénzeket meg nektek kéne kifizetnetek.

Gyanítom, nem mi mennénk előbb az adósok börtönébe.

sárkányfő 2011.01.13. 16:44:02

@panelburzsuj:
mirrmurrkandúr a fidesz fizetett alkalmazottja. ezt ő maga mondta.
ennek fényében érdemes értékelni mondanivalójának tartalmát és stílusát.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 16:44:37

@a-kis-herceg: igen igen, alapvetően ők fizessék, de mivel ez a város köztartozása azért írtam hogy csakis a város fidesz szavazói felelősek, tehát ők is fizessék meg a részüket.

ubul2000 2011.01.13. 16:44:39

@igényes: Mi ezzel a probléma? Vagy a tiltakozó képviselők a történelemhamisításban érdekeltek? Gondolom Mo török és habsburg megszállására utaló térkép nem verte volna ki a biztosítékot. Mocskos banda.

igényes 2011.01.13. 16:44:51

@MAGYAR KATONA: hvg.hu/vilag/20110113_nagy_magyarorszag_szonyeg_eu

Nagyon lényeg az, hogy országunkat ne tiporják szaros cipővel, de ha tudnák, hogy általában a reklám szemmagasságban érvényesül, be jó lenne!

Állítólag nemsokára a kormány gépjárműveinek alsó része közepére is tesznek reklámot a széles elérhetőség érdekében. 100 milliós tender, a TeK által használt gépkocsival rendelkezők pályázhatnak.

sárkányfő 2011.01.13. 16:45:15

@ubul2000: látom már hozzád is eljutott a hír, hogy Szijjártó kiadta: a megszorítás nem megszorítás :)

Archenemy 2011.01.13. 16:45:41

@a-kis-herceg:
jól értelmezem, hogy a gondolatmeneted körülbelül az, hogy ha engem zavar, hogy értelmes vita helyett pöcsözöl, hülyézel meg győzikenépézel, akkor majd jól faszkalapnak fogsz nevezni? Jézusom, mi lesz akkor :p

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:45:53

@a-kis-herceg: Ezt a mondatot szerintem gondold át még egyszer!

Mi az, hogy aki a kettős állampolgárságot támogatja, az nem érti Európát...?

Te jó Ég....

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 16:46:40

@ORBÁNHITLER!: és ez így igaz persze az egész országban.

@mirrmurrkandúr: öregem, igazad van.
mivel én sose szavaztam se az mszp-re se a fideszre se senkire..igen fizesse meg mindenki a saját kedvenceinek mocskát.

igényes 2011.01.13. 16:47:07

@ubul2000: Nagy uniós siker esetén a Mahir (simicska) gyártat Kövér, Orbán, Matolcsy szönyeget, de gondolom csúszásgátlóval a Parlament elé!

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:48:30

@Archenemy: semmilyen érvet nem mondtál te sem. a véleméynét ténynek láttatod.. tiszteletben tartom a te véleményed is. az enyém eltér az övétől. a tiédtől nem tudom, mert nem értem mit akarsz. igen jól érted. a faszkalapozáshoz nagyon közel járunk... ezzel a kommentel befejeztem a témát... és így elkerülhető.

ubul2000 2011.01.13. 16:50:19

@VoLk&StRoY: Szerinted szívószállal lehet inni? Szerintem csak szívni! Azért hívják szívószálnak.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:51:28

@sárkányfő: Igen, kiegészítve azzal, hogy nem csak a Fidesz, hanem az állam fizetett alkalmazottja vagyok.
Na, és akkor mi van.
Ez egy blog, ettől függetlenül, még mondhatnék egészen mást, de mit tegyek, ha egész egyszerűen így gondolom.

A stílusról pedig talán nem állok le vitázni azokkal, akik más emberek akasztásáról diskurálnak egy nyílt blogon, majd közben siránkoznak, micsoda diktatúrát épít a kormány a médiatörvénnyel. Megjegyzem, amikor nem mi voltunk kormányon, és nem álltunk ilyen jól, és én akkor is ezt mondtam, úgyhogy talán a meggyőződésemet nem kéne kétségbe vonni, csak mert ott dolgozom, ahol. Főleg, ha még ezt vállalom is. Ha már Európa...

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:51:45

@mirrmurrkandúr:

„A térkép illusztrálja Orbán Viktor miniszterelnök abbéli szándékát, hogy felülbírálja a trianoni békeszerződést” – tette hozzá Lunacek. A képviselőnő szerint a budapesti kormánynak a határon túli magyarok állampolgárságára vonatkozó rendelete is erre utal.

„Orbán úrnak ez a nézete a múltba tekint, és távolról sem a közös európai jövőbe” – folytatta Lunacek. „Emellett ez az EU-t érintő jelenlegi kihívások teljes félreértelmezése.”

EZZEL ÉRTEK EGYET TÖKÉLETESEN.

szerintem betegek vagytok... szerinted olaszok kiraknák a szőnyeget a Római birodalom legnagyobb kiterjedéséről? kb ugyanolyan vicc ez is. kiröhögteted magad mindenhol.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 16:53:45

@ORBÁNHITLER!: most nagyvonalú leszek, és nem kérdőjelezem meg, amit mondtál (sosem szavaztál az MSZP-re). Csak egy kicsit fura, hogy a rózsás cuclista demokráciaépítés dicső építésekor nem álltál a nagy forradalmi had élére.

A többiben egyetértünk.

VoLk&StRoY 2011.01.13. 16:54:12

@ubul2000: ha ezt Turul meghallja! Ez nem volt szép tőled, szívószálasok egész hadát sértegeted(:}

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:55:36

@mirrmurrkandúr: akkor elfogult élősködő vagy... a véleményed így kezelendő...

Szimba 2011.01.13. 16:56:39

@ubul2000:
1. Visszamenőleg nem valami értelmes dolog megszüntetni a korkedvezményes nyugdíjat. Lehet, hogy már 70 éves az illető, és sehol sem foglalkoztatnák.
Viszont a nők 40 év után mehetnek nyugdíjba, és ezt a törvényt követi egy megszorító nyugdíjtörvény? Nem értem.
A férfiak csak 65 évesen mehetnek nyugdíjba? A nők pedig akár 58 évesen is?
Ez akkor logikus, ha a bölcsődét, idősgondozást akarják vele kiváltani. De hol a koncepció?

2.Munkanélküli segélyt csökkenteni akkor lehet, ha van könnyen elérhető munkahely.

3.
A közlekedést teljesen át kellene szervezni, én sem értek hozzá. De ha máshol lehet nyereséges, akkor itt is lehetne.

4. Gyógyszerártámogatás, ezt sem igazán tudom megítélni. Gyerekek, és súlyos, életveszélyes betegek esetében, ha rászorultak, akkor miért ne legyen???
Ez megint ahhoz fog vezetni, hogy a beteg jattol az orvosnak, félve, hogy olcsó egyben hatástalan gyógyszert ír fel neki.

a-kis-herceg 2011.01.13. 16:56:40

@jjulie: tartok tőle hogy az a pont nem támadható... a fides=állam sajna...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 16:57:51

@mirrmurrkandúr: BENÉZTED KANDÚR!
én ugyanezt nyomtam gyurcsény ellen is, meg sem tudom számolni hányszor tiltottak ki miatta az szdsz vagy mszp blogjairól is, meg ott voltam a tüntetéseken, meg sokszor a kossuth téren is.

a gond az hogy ti fideszdroidok azt hiszitek hogy gyurcsény mocska felmenti orbánt.

ilyen alapon a weimari köztársaság mocska felmentené hitlert, vagy a cári oroszország nyomora a bolsevikokat....

mindíg az aktuális rendszert illik bírálni nem visszafelé köpködni a múltra.ugyanis azon már nem lehet javítani.

panelburzsuj 2011.01.13. 16:58:13

@mirrmurrkandúr:

Marha könnyű nemzeti minimumot fakajtani olyan kérdésekben, aminek nincs közvetlen vesztese.

A csupasz, szimbolikus tárgyakon (útlevél - külön kérelemre) tárgyakon túl semmire sem jogosító kettős állampolgárság tipikusan ilyen ügy: jó üzlet adminisztációs iparnak, ad némi megnyugvást a határon túliaknak, és dagadhat a kebele a határon innenieknek. (A legelvakultabb sovének kivételével még a környező országoknak is jól jöhet: na, a magyarok szája egy időre betömve ... )

A költségvetési osztozkodásban már körülményesebb lenne efféle közös minimumokat találni. Az ízlés, kutúra, világnézet, vallás terén meg még inkább.

Szóval én megértem a felülről vezérelt harmónia iránti kormányzati vonzódásokat, csak ahogy elnézem mondjuk a kommetek tarkaságát, ez sem éppen mindenkit "magától értetődően" felölelelő közös nemzeti kívánalom.

ubul2000 2011.01.13. 16:58:43

@ORBÁNHITLER!: @VoLk&StRoY: Úgy látszik ez csak az angol konzervatívok kiváltsága lehet :)))

VoLk&StRoY 2011.01.13. 16:59:05

@ubul2000: ja, 1. pontodat kiegészíthetnéd mondjuk 65 és 85 év között a nyugdíjak 98%-os adókulcs alá esnének!

sárkányfő 2011.01.13. 16:59:09

@mirrmurrkandúr: ki vonta kétségbe a meggyőződésedet? az érdektelenségedet vontam kétségbe.

Szimba 2011.01.13. 16:59:42

@Szimba:

A főiskolai, egyetemi éveket miért nem lehet beszámítani a munkaidőbe? Ez pl. a nők esetében zavaros nekem.

Azt szeretnék elérni, hogy a nők ne tanuljanak? Inkább gyereket szüljenek? Nem hiszem, hogy ez az áttételes presszió hatásos lesz.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:01:19

@a-kis-herceg: Persze ez sem igaz.
A Római Birodalmat párhuzamba állítani azzal, ami nagyjából 1100 évig releváns valóság volt, és csak kilencven éve nem az, egy kissé ízléstelen.
Arról nem is beszélve, hogy nagyjából három és fél millió magyar ajkú ember él azon a bizonyos területen belül, leszámítva jelenlegi Magyarországot természetesen.
Nem hiszem, hogy betegek lennénk, csak mert szeretjük a hazánkat. Tudom, ti a nagy (most éppen) összeurópai integráció hevében ezt nem tartjátok fontosnak, de ez miket szerintem nem nagyon kell, hogy érdekeljen. Az, hogy valami a magyarokkal és a Fidesszel is alapvetően ellenséges idióta némber háborog, ez senkit nem érdekel. Bekaphatják. Pont.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:03:31

@jjulie: állami alkalmazottnak lenni fideszes színekben no egyenlő azzal, hogy Fidesz=állam.

igényes 2011.01.13. 17:03:36

hvg.hu/vilag/20110113_nagy_magyarorszag_szonyeg_eu

Nem örülök, hogy szaros cipőben tiporják Magyarország történetét, mkzben Orbán képe a falon lóg Brüsszelben, fordítva nem lehetett volna?

Szimba 2011.01.13. 17:04:00

@panelburzsuj:

Főként mert sokan gyanakszanak a távolabbi lehetőségre:

szavazati jogot is kaphatnak a határon túl élő magyarok.

Az átköltözés, a tanulás ellen semmi kifogásom nincs. És a kulturális kapcsolatok erősítése ellen sincs.

De a Nagymagyarországot előkészítő lassú (?) orbáni lépések nem szimpatikusak. Mert külföld úgy fog kupán vágni minket, hogy kijózanodunk.:-(((

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:05:18

@ORBÁNHITLER!: ahamm, milyen nicknéven is szidtad Gyurcsányt?

ubul2000 2011.01.13. 17:07:02

@lüke: nem vagyok up to date gyógyszeriparban, azonkívül, hogy - sajnos - fogysztó vagyok. Van még magyar gyógyszergyár?

panelburzsuj 2011.01.13. 17:07:25

@a-kis-herceg:

'69-ben jártam először külföldön, nevezetesen: Hollandia, NSZK. Kisiskolásként meglepődve láttam, hogy a "nyugatnémet" autótérképen szép vastag piros vonallal föl van tüntetve nem csak "belnémet határ", hanem a Harmadik Birodalom határa is. Végig Lengyelországon, meg a Baltikumon keresztül.

Érdemes lenne utánanézni, hogy a német egyesítés, meg pláne Lengyelország EU-belépése óta vajon változott-e ez a német térképszerkesztési szokás.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:07:25

@a-kis-herceg: a napi 12-14 óra munkát nem tudom mióta hívják élősködésnek, de ahogy gondolod, hozzászólásod téged minősít... szerintem el kéne menned dolgozni, megnézni, hogy is megy ez az élősködés.

Szimba 2011.01.13. 17:07:54

@lüke:

Ez elképesztő!!! Azt hittem, van gyógyszergyárunk!:-(((

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 17:08:41

@igényes: remélem eljön az idő amikor nem a képe fog lógni.....

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:10:00

@sárkányfő: amikor nem állt érdekemben, akkor is ezt mondtam. Semmivel sem gondolkodom másként, mint amikor a gimnáziumi padokat koptattam.

Archenemy 2011.01.13. 17:10:14

@a-kis-herceg: "semmilyen érvet nem mondtál te sem"

de, az érvem az volt, hogy a másik személyének támadása a másik érveinek támadása helyett nem eredményez konstruktív vitát

erre az volt a válaszod, hogy konstruktív vita amúgy sem jöhetett volna létre, mivel nem állított semmit az eredeti poszt

ezt is cáfoltam, mert szerintem állított, hogy mit, azt már megfogalmaztam

"a véleméynét ténynek láttatod.."

nem teszek ilyen
a véleményét én véleménynek látom, te viszont semminek, ez okozza a félreértést

"a faszkalapozáshoz nagyon közel járunk"

én bizonyosan nem járok hozzá közel

ubul2000 2011.01.13. 17:10:42

@igényes: A dísz-szőnyegeket nem a földre terítik, hanem a falra akasztják. Azokon nehéz lenne járni

jjulie 2011.01.13. 17:10:58

@ubul2000:

aki az orbánbirkákat eteti

jjulie 2011.01.13. 17:13:27

@mirrmurrkandúr:

egy élő fideszmamelukhoz van szerencsénk?

Szimba 2011.01.13. 17:13:43

A HírTV-ben ma lesz Pokorni. 20 h után a Rájátszásban beszél az oktatás átalakításáról.

Ordit talán érdekli.

jjulie 2011.01.13. 17:14:33

@mirrmurrkandúr:

és mennyi a munkaerőd szabadpiaci értéke?

LaLinea 2011.01.13. 17:14:41

@Török Gábor: Nem kétlem, hogy a kormány hosszútávú céljai érdekében hozta intézkedéseit. Hogy milyen célt szolgált a nagyon provokatív, rengeteg ellenséget generáló kommunikációs stílus, az olyan kérdés, amelyre valószínűleg nincs jó válasz.

És vajon milyen célt szolgált Tölgyessy Péter rádióműsorának megszüntetése? És miért gondolta a kormány, hogy ezen húzás után bárki hitelt ad neki a médiatörvény ügyében?

A kapkodás sajnos nagyon is jellemző és nagyon veszélyezteti a kormány - egyébként üdvözlendő céljait.

jjulie 2011.01.13. 17:15:25

@Szimba:

még nem járt eleget iskolába az ordi?

sárkányfő 2011.01.13. 17:16:24

@ubul2000: ne játszd a hülyét. a Vonás sztorinál már így is jól felsültél.

panelburzsuj 2011.01.13. 17:16:55

@sárkányfő:

Már letisztáztuk, amikor először utalt rá.

Iparkodik ő is: addig van könnyű dolga, amíg az "ellenfél" hülyéiből is vígan meg lehet élni. Azért is igyekszik életben tartani belőlük minél többet ...

"Ne tesd a trollt!" Éz addig hangzik csak jól, amíg valakinek trolletető állást nem kínálnak ... :)

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:16:57

ha mondjuk egy bankban lennék ugyanilyen beosztásban, az kb nettó nyolcszázezer HUF... itt a töredéke.

és nem vagyok mameluk :-)

sárkányfő 2011.01.13. 17:18:11

@mirrmurrkandúr: ezek szerint megrekedtél tizenéves szinten.

jjulie 2011.01.13. 17:18:23

@sárkányfő:

az ubul nem játsza a hülyét, csak egy zászlószökevény

jjulie 2011.01.13. 17:20:11

@mirrmurrkandúr:

mennyiért tudnád eladni magad a szabadpiacon?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 17:22:16

@mirrmurrkandúr:
Gondolom,
a jövőmre nézve - nem ártana igazolnom a gyurcsányellenes tevékenységemet.
Még a végén rákérdeznek valahol.
Kéne valami bizottság, ahol elbírálnák a multamat.
És kaphatnék erről egy igazolványt.
Ingyenes tömegközlekedéssel...

Szimba 2011.01.13. 17:24:44

@jjulie:

Nem azért!:-))
Hátha politikus lesz a gyerek, legyen csak tájékozott!:-)))

IntelCorei5 2011.01.13. 17:25:34

Orbán mai bejelentése után némi önvigasz férfiaknak:

"A nyugdíjas férfiak igen nagy számban halnak meg röviddel nyugdíjba menetelük után. Számos pszichológiai tanulmány foglalkozott már hasonló témákkal, általában azt írják, hogy egy férfi a nyugdíjazásával gyakran érzi magát feleslegesnek (tudat alatt), lélekben sérül és így az élete is hamarabb ér véget. Talán nem is lenne olyan jó a férfiak többsége számára, ha túl korán lennének elküldve nyugdíjba."

ubul2000 2011.01.13. 17:29:33

@Szimba:
1. Ha már túllépte a nyugdíjkorhatárt, akkor nincs mit megszüntetni. Olyanokra gondolok aki az elmúlt 1-10 évben mentek 40-50 évesen nyugdíjba.
Szerintem várjuk meg a kinyilatkoztatást, akkor okosabbak leszünk
2. Vagy ha nincs pénz
3. Ebben egyetértünk
4. Ha az állami gyógyszergyárban az állam határozza meg az árakat, akkor csak extrém, indokolt esetekben szükséges kedvezmény, egyéb esetekben alacsonyan lehet tartani az árakat. Amit most olvastam, hogy valamelyik asztma ellenes gyógyszer 45 év alatt támogatott, felette 100000, na ez felháborító.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:30:04

@simonmondja.: ezt nem mondtam.

Én csak finoman megjegyeztem, hogy nem az a gond, ha valaki ballib, hanem az, ha eközben függetlenként követeli OV kivégzését. Ennyi.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:31:34

@jjulie: Pályakezdő vagyok, nem tudom, de valami hasonló összeget -szerintem- tudnék keresni a civil szférában is, és nem ennyi munkával.

bebe tv 2011.01.13. 17:32:56

Semmi esélyét nem látom a gazdaság 2013-14 évi olyan mértékű fellendülésének, amire az Orbán-kormány az állítólagos osztogató-fosztogató gazdaságpolitikáját alapozza. Jómagam már hosszú ideje az iparban dolgozom és ennél fogva meg tudom ítélni, mekkora növekedés remélhető a jelzett időszakra.
Azzal, ahogy a magukat országmegváltónak tartó, kormányban tevékenykedő gazdasági szakemberek ebbe blackjack-be bele mertek vágni arra enged következtetni, hogy nincs semmiféle realitás érzékük. Annyi azonban biztos, hogy halvány lila ismeretük nincs a gyáripar működéséről és annak a növekedési lehetőségéről.
Ismereteik kimerülnek abban, hogy a hazai ipari termelés fellendülése nagy mértékben a német ipari termelés növekedésétől ill. a növekedésből adódó igényeitől függ.
Azonban nincsenek ismereteik a hazánkban nagy számban tevékenykedő külföldi tulajdonban lévő kis valamint közepes nagyságú ipari üzemek műszaki színvonaláról és üzletpoliti-
kájukról. Ezek a néhánytól a max. 2 számjegyű milliárd Ft bruttó árbevételt elérő cégek javarészt bérmunkát végeznek.
Ebből adódóan az így előállított termékek árában kizárólag a munkabérek és annak járulékai valamint az energiaköltségek realizálódnak, és ennél fogva természetesen nélkülözik a komolyabb nyereséget hozó szellemi hányadot. A műszaki szellemi tevékenység hozzáadott értékből adódó nyereség a külföldi anyacégeknél képződik.
Már a Horthy érában is ahol pedig az ipar hazai kézben volt állandó gondot okozott, hogy 100 egység exportra majdnem 80 egység importhányad jutott.
Ez az arány a jelenünkben még tovább torzult, hiszen mint ahogy említettem a tevékenység meghatározó része kizárólag bérmunka.
Látványos ipari fellendülés és növekedés azokban az országokban következett be, ahol a nyersanyag feldolgozástól a kész termékig majdnem mindent kizárólag az országban állítottak elő.
Lásd: Japán a II. világháború után, Dél-Korea és legújabban Kína.
Nyugodt lelkiismerettel kimondható, hogy mi csak a napszámos munkát végezzük el, és napszámosból nem nagyon lesz később sem jómódú.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:33:39

@sárkányfő: ... hogy te mennyire humoros vagy... te meg sasjózsinál rekedtél meg... legalább Laár Andrásig eljuthattál volna... Margit.

ubul2000 2011.01.13. 17:34:03

@VoLk&StRoY: Ezt viccnek szántad? Épp azt mondtam, hogy nem értek egyet a nyugdíjak csökkentésével

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 17:34:48

@mirrmurrkandúr:
Hát, pedig épp most bántam meg, hogy leírtam.
Túl jó ötlet ez a partizánigazolvány.
Még a végén megcsináljátok.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 17:36:50

@mirrmurrkandúr: hehe...látszik is.tapaszataltlan vagy, bár ez nem szégyen.
@simonmondja.: az orbándiktatúrában csak így boldogulhatsz, meg azt is igazold hogy senkid sem komcsi, még a nagyapád kutyája sem.
@HiGeen: EZ A LEGJOBB!
tulképp meg kell szüntetni a nyugger rendszert, végülis csak unatkozik ez a sok ingyenélő otthon ha nem dolgozik a nagy vezérért!

IntelCorei5 2011.01.13. 17:37:28

Ez az eszmefuttatás egy marhaság. A hülyeségből ne próbáljunk meg már erényt kovácsolni még elemzésben sem.

Eddig az volt vagyon mondva, hogy NEM lesznek se megszorítások se reformok kedves T.G.
Most meg lám lám miről is nyilatkozik OV?

Nagyon érdekelne miből gondolja , hogy a voluntarista/vudu gazdaságpolitika sikeres lehet? Ezt csak egy köldöknéző politológus gondolhatja.

jjulie 2011.01.13. 17:38:28

@mirrmurrkandúr:

akkor a párt miatt szivatod magad?

nem ez ha nem mamelukság, a párt az első munkahelyed?

ubul2000 2011.01.13. 17:39:48

@jjulie: akkor azért nem ismerem

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:40:15

@ORBÁNHITLER!: 27 évesen kevesen rendelkeznek hű, de nagy tapasztalattal. De ha te igen, akkor minden elismerésem.

bebe tv 2011.01.13. 17:41:08

@ubul2000: 4. Ha az állami gyógyszergyárban az állam határozza meg az árakat, akkor csak extrém, indokolt esetekben szükséges kedvezmény, egyéb esetekben alacsonyan lehet tartani az árakat. Amit most olvastam, hogy valamelyik asztma ellenes gyógyszer 45 év alatt támogatott, felette 100000, na ez felháborító.

Az már befizetett a nyugdíjkasszába kb. 20-27 évet, tehát de facto ha lehet patkoljon el, és nem kell majd nyugdíjat neki fizetni. Ügyes. Ez az új nyugdíjpolitika a'la OV?

lüke 2011.01.13. 17:41:18

@ubul2000:
van söt magyar gyógyszerek is,melyek külföldön nincsenek engedélyezve
Biogal, Omninvest!,Farmavit(somodi horváth ágnes)
na meg a Richter
nana,
asthma ritkán keletkezik felnött korban

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:41:21

@jjulie: nem az első, de az első jobban fizető.

ubul2000 2011.01.13. 17:41:49

@sárkányfő: fáj, hogy rávilágítottam az igazságra?

sárkányfő 2011.01.13. 17:42:37

@mirrmurrkandúr: nem humor volt. amit viszont te előadtál az ismét a rád jellemző szintű személyeskedés. ha esetleg humornak szántad, akkor meg még rosszabb...

lüke 2011.01.13. 17:43:44

@mirrmurrkandúr:
a fidesz siserehad tele van
Vitézy Dávid, & Co
már kis korában Märklin vasuton volt kalauz

sárkányfő 2011.01.13. 17:44:03

@ubul2000: milyen igazságra, szerencsétlen? :D
hányszor linkeljem még neked be Vona wikis oldalát? vagy az is hazdik? és mit játszod hogy nem tudod ki a Szijjártó? :D vazz, rossz nézni a kapálózásodat.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.13. 17:44:30

@sárkányfő:
Ja, ezek nem megszorítások, csak intézkedések!
Ezek mennyire néznek hülyének minket?
Az a legjobb, hogy kell a magánnyugdíj megtakarításunk is meg még intézkednek is nekünk...

jjulie 2011.01.13. 17:47:00

@ubul2000:

te még soha nem világítottál

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 17:47:50

@mirrmurrkandúr: nem hát. éppen ezért írtam hogy nem szégyen, csak mondjuk az a gáz amikor egy huszonéves okoskodik hogy milyen demokratikus is egy diktatórikus rendszer, amiből ő még alig érzett valamit.
minnél öregebb vagy annál jobban fogod tudni hogy épül ki egy elnyomó rendszer.

levezetem:

nyilvánvaló hogy pl. tizenévesen mindenki leszarja a politikát, a szerelem, a buli a mindene.
huszonévesen, főleg a felsőfokú képzettségűek már kezdik felfogni mi zajlik körülöttük, viszont el nem bírják képzelni mennyire brutális is lehet egy elnyomó hatalom:lásd az 56-os műszaki egyetemisták lelkesedését, vagy a belorusz vagy mai magyar tüntetőkét.
30 évesen meg már mindezt megérted , főleg ha kaptál min 1-2 pofont a rendőrtől.
40 évesen már rájössz hogy vannak ennél fontosabb dolgok is (karrier, család).. de nem kizárt hogy megélhetés miatt kénytelen vagy jópofát vágni
50 évesen már kezded unni.
60 év és felette meg már tényleg csak ha nagy elvember vagy akkor érdekel az egész amúgy elég ha élsz és túlélsz...stb.

ubul2000 2011.01.13. 17:48:10

@bebe tv: Pontosan nem értem mire célzol, vagy miért nekem címezted ezt a hozzászólást

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.13. 17:48:26

@ORBÁNHITLER!: Ez hülyeség. Hogy lenne kizáró ok a komcsiság!
Csak azt kell szajkózni amit ők, és oda kell szavazni, és máris jó vagy nekik. Igaz, hogy mostanság már nem oplgárnak, csak zembernek.

jjulie 2011.01.13. 17:48:36

@mirrmurrkandúr:

az első az a szabadpiacon volt, de a párt többet fizet?

milyen iskolába jártál?

hány lakosú településen élsz?

jjulie 2011.01.13. 17:50:42

@lüke:

nagy ügy, neked 27 éves korodra, már 30 év praktizálás volt a rovásodon

lüke 2011.01.13. 17:50:53

@mirrmurrkandúr:
nemcsak a fideszben van személyzetis
itt is........
vigyázz, magas a mérce

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 17:52:39

@d-evike: jó de akkor nem is vagy elvhű...

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.13. 17:53:20

Tessen mindenkinek 14-én 18 órától a Kosssuth téren lenni, és ott tépni a száját!
Többezren lesznek most már az előzetes bejelentkezések alapján, civil kezdeményezés egyébként a Médiatörvény ellen!
Mutassuk már meg, hogy itt valami nagyon bűzlik!

ubul2000 2011.01.13. 17:54:06

@lüke: tudom, sajnos meg vagyok áldva vele :(((

lüke 2011.01.13. 17:54:53

@jjulie:
ha elmesélném mit tudtam 27-ben, 30 éves praxissal

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.13. 17:55:56

@ORBÁNHITLER!: Miért ez orbánnál kitétel?
forradalmár ballibből-öreg konzervatív?
térdre csuhások után keresztény alkotmány?
oroszok köpködése után-keleti szél fúl?
:-)

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 17:56:07

@jjulie: igen, szabadpiacon. Egyetemet végeztem (ELTE-BTK). Egy kb. 1000 fős településen élek. kihallgatás?:-)

ubul2000 2011.01.13. 17:58:06

@sárkányfő: bugyuta vagy, maradjunk ennyiben

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 17:58:54

@d-evike: nézd, már valahol leírtam.

végülis tök mindegy kivagy, ha négykézláb lehajtott fejjel szolgálod a nagy orbánvezért akkor lehet itt jövőd.
csak ne reklámozd hogy előtte ki vagy mi voltál.

ubul2000 2011.01.13. 17:59:14

@jjulie: Dehogynem, sötéten :)))

Én tehetek arról, hogy sok libsi között ez fényárnak tűnik? :)))

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 18:00:59

@ORBÁNHITLER!: így ha mondjuk analfabéta senkiházi vagy akkor is több az esélyed mintha egy saját véleménnyel rendelkező nobel-díjas tudós lennél.

de ez nem narancsképződmény, a világ összes nyomorult diktatúrájában így működik.sőt minnél több eszed van az annál nagyobb teher a hatalom vállán...

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 18:04:04

@ORBÁNHITLER!: mielőtt reagálnék, elárulod hány éves vagy?

nu pagagyí 2011.01.13. 18:05:39

Orbáni reformról:
A gyógysztárak frontján pont most szüntetik meg a versenyt, ami a gyógyszerárak csökkenését okozta. Kötelezték a nem gyógyszerész tulajdonosokat gyógyszertáraik záros határidőn belüli nyomott áron való eladására, vagy stróman nevére történő átírására. A gyógyszetámogatások csökkentése a várhatóan növekvő árakkal együtt, egyes rétegeknek komoly gondot okozhat.

A nyugdíjakon való spóroláson, gondolom nem a 12. havi nyugdíj visszavételét érti, így valóban csak a korengedményes és rokkant nyugdíjasokon lehet valamit keresni. Ebből a korengedményes kategória szabad préda, a rokkantak munkába állítása viszont nem hiszem hogy sikerülhet, ők csak a szociális rendszert terhelnék.

A tömegközlekedést a versenypiacra lehetne bízni, szigorúan betartandó koncessziós szerződésekkel. Ez még akár jó is lehet.

A munkanélküli járadék lefaragása csak új, nem állami büdzséből létesülő munkahelyek esetében hoz valamit. Gondolom ez esetben elhiszik a saját maguk által hírdetett fellendülést. Ha nincs új munkahely, akkor a keresetnélkül maradtak szintén a szociális kasszát fogják terhelni.

Kínosan kerülte viszont azt a két területet, ami igazán sok pénzt visz, és átszervezésükkel a színvonal esése nélkül is sok pénzt lehetne keresni, ezek az egészségügy és a felsőoktatás.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 18:07:16

@jjulie: :-DDD ne viccelj, ezt már ezerszer megbeszéltük...

nem, hímnemű vagyok:-)

jjulie 2011.01.13. 18:07:20

@mirrmurrkandúr:

olyat csinálsz a pártnak, amit az eltén tanultál?

bebe tv 2011.01.13. 18:07:35

@ubul2000:
MÁV: Felháborítónak tartom, hogy addig amíg te kifizeted a retúr menetjegy teljes árát mondjuk Miskolcig és vissza, addig több millióan un. magyar igazolvánnyal majdnem ingyen átutazhatják az országot évente többször is, mondjuk Biharkeresztestől-Záhonytól-Horgostól Hegyeshalomig útban pl. München felé, amit ellenkező esetben nemzetközi díjtarifával számolva kéne megvenniük. Hülyék lennének nem kihasználni, miközben mi tejelünk rendesen az államnak mint egy Milka tehén.
Teherfuvarozás sajna meghalt. Nincs mit vasúton szállítani. A '80-as évekig ahol lakom, naponta 3 hosszú szerelvény vitte a szenet Budapestig majd onnan tovább.
Nyugdíjak: A '90-es évek elején 10 ezrével küldték rokkant nyugdíjba a bezárt cégek dolgozóit 45-47 évesen. Nem kevés mérnök végzettségű azóta nyugdíjas.
Minden rendőr, katonatiszt 20 év után még most is mehet nyugdíjba. Még az is aki egész nap az irodában ült.
Gyógyszergyárak: az államosítást nem ajánlom. Egyszer már az összes cég állami volt, és nem volt benne köszönet.

Átverés! 2011.01.13. 18:08:50

Egyre jobban az az érzésem, mintha valami titokzatos tanácsadó,valami nagy ősi magyar szellem, szellemiség irányítaná OV-ékat a háttérből. Ennek az elképzelt szellemnek viszont már semmi köze nincs huszonegyedik századi történésekhez.

Mos is itt van ez a 200 négyzetméteres brüsszeli szőnyeg.
KI találta ki,ki a tanácsadó? Nem hiszem, hogy ez bármelyik Fideszesnek eszébe jutott volna.

Ébredjenek már fel, és próbálják saját szemükkel észrevenni, hogy merre halad a világ és mi a jó jelenleg MAGYARORSZÁGNAK.

Amig nem késő még lehet pályát móditani!

sárkányfő 2011.01.13. 18:09:05

@ubul2000: aha, nem tudod ki az a Szíjjártó, képtelen vagy még a wikis link ellenére sem felfogni hogy mi volt Vona születési neve, érvelni meg sem próbálsz (naná, úgyse menne), csak egy gyenge személyeskedést próbálsz bedobni... hogy klasszikust idézzek, döglött a lovad, ideje lenne leszállnod róla.

apropó, te véletlenül nem mirrmurrkandúr kollégája vagy? ő fideszes alkalmazott, te mdf-es képviselők kampányfőnöke voltál... onnan kikövezett út vezet a fideszig...

jjulie 2011.01.13. 18:09:23

@mirrmurrkandúr:

rég lehetett, csak az öregasszonyokat jegyeztem meg, nagy rajongójuk vagyok

panelburzsuj 2011.01.13. 18:10:54

@mirrmurrkandúr:

Mik a ballib tulajdonságok? Amik alapján egy 27 éves bölcsés leányka így anten keresztül is halálpontosan be tudja akalibrálnia hozzászólót? Hogy az nem független gondolkodású, nem kapitalista, nem polgári, nem konzervatív liberális, hanem tutira ballib?

igényes 2011.01.13. 18:12:27

Elnéztem újra videon Orbánt, és Schmittet. Sajnos a Barroso is vevő volt a törvénytelen röhögésre. Egyébként van több ember Magyarországon, aki képes normálisan kommunikálni, magyar és angol nyelven. Az oktatás is átmehetne a nyelvoktatásra.

kapusok 2011.01.13. 18:12:42

Már úgy érzem, hogy vitázni sincs értelme, de azért egyetlen - TG írásában szereplő megállapításhoz fűznek egyetlen gondolatot: "újabb megszorítások nélkül is lesz-e tartós költségvetési fedezet az egykulcsos adó megtartására
Nincs mit megtartani: az Szja NEM egykulcsos.
1.) Egyéni vállalkozók nyereségük után 10 % szja-t fizetnek
2.) Pl az érkezési utalványok értékét szorozni kell 19 %kal és annak kell venni a 16 %-át : tehát 10.000 Ft jegy után 11900 Ft 16 %-át kell fizetni: az 1904 Ft, tehát 19,04 % az adó
3.) A béreknél ugyan ezt kell csinálni, csak 27 %-kal kell szorozni: 100.000 Ft *1,27= 127000 ennek a 16 %-a: 20320 Ft
tehát a tényleges adókulcs 20,32 %
Ami igaz, hogy egy sávos az adó.
Ha már ebben hazudnak, akkor mi lehet a többi állításuk mögött?

panelburzsuj 2011.01.13. 18:16:19

@sárkányfő:

Sőt tovább ... :)

(Szegány Ubul és még sokan mások. A nüaszokra érzéketen nagyközönség folyton összekeveri a zajosabb fideszhitűt a nemzeti radikálissal. Csak akkor akkor esik le atantusz, amikor már név szerint kell megnevezni és megvédeni az isteneket ... )

igényes 2011.01.13. 18:17:18

Orbán Viktor zöld nyakkendőt vásárolt!

bebe tv 2011.01.13. 18:18:23

@ubul2000: Nem te említetted meg a sambanak, hogy 45 év felett már 100 ezerbe kerül az asztmagyógyszer? Ha a szambázó az igazi címzett, akkor 1000 bocs.

kapusok 2011.01.13. 18:18:50

@nu pagagyí: Csak pontositásként: korengedményes nyugdijba a katonák, tűzoltók mehetnek. A most általános nyugdijkorhatár előtt nyugdijba menőket előrehozott nyugdijasoknak nevezzük, akik emiatt vagy teljes vagy csökkentett értékű nyugdijat kaphatnak. A kettő két nagyon különböző fogalom és nagyon eltérő személyeket érinhet, tehát nem mindegy miről akartál beszélni.

Bambano 2011.01.13. 18:20:19

El nem tudom képzelni, hogy írhat le valaki olyan posztot, amivel nem ért egyet...

ubul2000 2011.01.13. 18:21:26

@bebe tv:
A teherfuvarozás azért nem halt meg, lehetne még mit kezdeni vele.
A nyugdíjkérdésben egyetértünk, de akik azóta elérték a nyugdíjkorhatárt, azokkal már nincs mit tenni. A rendőr és katonai kedvezményes nyugdíjakat, (különösen a polgári alkalmazottakét ha ők is nyugdíjba mehettek) azonnal megszüntetném.
A gyógyszergyárak belső működését nem ismer(t)em, de a gyógyszerellátással régen - szerintem - sokkal kevesebb probléma volt, mint most.

sárkányfő 2011.01.13. 18:21:38

@panelburzsuj: ja vagy úgy! :) akkor ezért fagy le amikor szóba kerül Vona születési neve :) pedig kb. zéró jelentősége van...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 18:23:40

@kapusok: orbán a zsebhitler mindenkit átver...

hány meg hány helyen elkaffogtam hogy itt az új adórendszerrel csak az 1 milla/hó felettti 3 gyerekes arcok nyernek...
az meg mint tudjuk jó esetben a néhány száz politikus család...meg jó esetben néhán tucat felsővezető...bár én konkrétan azok között még nem hallottam sok gyerekesről...ki van ez találva.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 18:25:19

@sárkányfő: vona orbán marionettbábja,....jelentéktelen szolga, mint ahogy a jobbik is.
mea culpa maxima...még néhány éve én is azt hittem hogy ez nem így van

panelburzsuj 2011.01.13. 18:26:24

@kapusok:

A rendőröket azért nem méltányos kihagyni, E pilanatban tönn van belőlük, mint az összes többi állami egyenruhásból.

(Mi lehet a helyzet a fináncok és a smasszerek nyudíjkorával ?)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 18:27:01

@Átverés!: maga a sátán, a gonosz irányítja őket!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 18:28:51

@mirrmurrkandúr: több mint te, de még nem annyi hogy tegyek az egészre....

ubul2000 2011.01.13. 18:31:28

@sárkányfő:
1. Ne haragudj, de Te komolyan azt hiszed, hogy aki egy ilyen blogon huzamosabb ideig hozzászól, tehát érdekli a politika, az ne ismerné, ne tudná ki az a Szíjjártó? Még az is nehezen érthető, hogy aki ide irogat, ne tudja ki volt Szakasits Árpád, bár néhány fiatal esetében ez még elfogadható. Nem lehet minden ilyen hozzászólás után kitenni a :))) jelet

2. Idézet szintén a wikipédiából: "de amint nagykorú lett – a család támogatása mellett visszavette a vér szerinti nevét hősi halált halt nagyapja emlékére" A lényeg a vér szerinti-n van.

igényes 2011.01.13. 18:32:45

Mikor szabadul Orbán Gáspár? Mikor élheti életét? Önálló ember vajon! Jogász lesz-e Orbán Gáspár, vagy politikus? Apjára büszke-e? Aranylabdás lesz-e Orbán Gáspár? Mi lesz a végzettsége?

Kényszeríti-e valaki Orbán Gáspárt, hogy egy zárt intézetben legyen felügyelet alatt? Orbán Gáspár áldozat, vagy hős?

www.bama.hu/galerialp/43660

kapusok 2011.01.13. 18:35:24

@panelburzsuj: Félreértettél. Én csak azért szóltam mert az egyik hozzászólásban ugy éreztem, hogy az előrehozott nyugdijasokról akart irni és korengedményes nyugdijasokról beszélt.

ubul2000 2011.01.13. 18:36:36

@sárkányfő: Utolsó mondatodra reagálva - én pont a fidesz miatt távoztam az mdf-ből 98-ban. És előtte is, meg azóta is távol tartottam magam tőlük.

Archenemy 2011.01.13. 18:37:28

@ORBÁNHITLER!: de ha akkor tévedtél, honnan tudod, hogy most nem tévedsz?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 18:37:56

@igényes: és ki az a Kolompár ORBÁN???
ugyanaz a família.

sárkányfő 2011.01.13. 18:38:13

@ubul2000:
1. "Te komolyan azt hiszed, hogy aki egy ilyen blogon huzamosabb ideig hozzászól, tehát érdekli a politika, az ne ismerné, ne tudná ki az a Szíjjártó? "
Egy percig se hiszem. Épp ezért írtam, hogy ne játszd a hülyét, tudod te pontosan ki az.

2. Ez is félrebeszélés, látszik rajtad a kampányfőnöki rutin. Csak az a helyzet, hogy az a beszélgetés, amire hivatkoztam az kifejezetten Vona gyerekkori nevéről szólt, nem pedig a későbbiről.

Hehe, mindkét kérdésben úgy teszel mintha teljesen másról lett volna szó, vagy teljesen más álláspontod lett volna. Szerinted beveszi ezt valaki?

bebe tv 2011.01.13. 18:38:41

@ubul2000: Való igaz, hogy sokkal kevesebb nyugati cég volt jelen a magyar piacon. Van tudomásod róla, hogy egy komolyabb és drágább nyugati gyógyszerhez hogyan juthattál hozzá a '60-as évektől?
1. Járási főorvosi igazolás kellett hozzá, hogy ki tudd váltani.
2. Ha jól emlékszem, csak egyetlen egy patika volt Pesten ahol meg tudtad kapni receptre, már ha ha volt nekik.
3.Nagyanyámnak hiába írta föl a járási főorvos szívre a svájci injekciót, mert nem lehetett kapni. Ezért rendszeresen a rokonok küldték be csomagban NSzK-ból, amire szintén engedély kellett a vámhivataltól.
Én személyesen nem vágyom vissza azt az időszakot, amelyben komolyabb esetben az életed függhetett attól, hogy vannak-e rokonaid nyugaton vagy sem.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 18:38:53

@Archenemy: mert akkor csak a szájkarate meg a kukaborogatás ment, se egyik se másik nem volt poziban.

kapusok 2011.01.13. 18:38:59

@igényes: Hálás köszönet a megvilágosodásomért!!!:) Nem értettem, miért nyomják annyira a videotont. Nem érdekel a futball, de hogy nyomják, még én is érzékeltem , csak nem tudtam, mi van mögötte.

sárkányfő 2011.01.13. 18:39:42

@ubul2000: no és milyen a jobbik belülről?

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 18:40:09

@ORBÁNHITLER!: "és ki az a Kolompár ORBÁN???" - remélem, ez csak vicc...

igényes 2011.01.13. 18:40:42

Lévai Anikó indexét érdemes megnézni!
Orbán Viktor indexét érdemes megnézni!

Igen!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 18:40:53

@bebe tv: hazudsz!nem így volt.
de manapság meg attól függ az életed hogy van-e néhány milliód a kezelésre....nem hinném hogy ez jobb.

a-kis-herceg 2011.01.13. 18:41:28

@simonmondja.: tényleg az alatt a 8év alatt te is partizán voltál? én is... az érdemeimet igazoló bizottság. akik ugyanugy partizánokból állnak... hjaj. de jo is lenne.

Archenemy 2011.01.13. 18:44:22

@mirrmurrkandúr: tuti hogy viccel... szerintem van egy vad orbánfikázó elmebeteg, a többi meg csak kontráz rá poénból, én is gondoltam, hogy kéne :)

a-kis-herceg 2011.01.13. 18:44:36

@mirrmurrkandúr: gondolod felvennének a civilszférába? több évtizedes állami "tapasztalatoddal". az nem munka amit 14 órán át hivatalban végeztél... félrevezettek. a civilszférában hűtőházat keress. léhűtőket ott kereshetnek...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 18:45:25

@a-kis-herceg: Az semmi. Nekem már az apám is partizán volt.

igényes 2011.01.13. 18:45:33

@ORBÁNHITLER!: @kapusok: Szerintem lehet még venni Deutsch kaput, de ez nem foci kapu! Tévedésből vette a tomi boy

ubul2000 2011.01.13. 18:45:57

@sárkányfő:
2. Akkor valószínüleg két malomban őrlünk. Emlékezetem szerint ebben a kérdésben egy olyan hozzászólásra reagáltam, ahol Mesterházy volt elnevezve valaminek, amire már nem emlékszem, Schiffer (tévesen, Szakasits helyett) Marosánnal, Vona pedig Zázrivecz-el. Ha nem erről van szó, akkor elnézést, mert én csak erre emlékszem , az e hozzászólás kapcsán kibontakozott vitára.

igényes 2011.01.13. 18:47:37

@ubul2000: Az a gond, hogy Magyarországot szó szerint és fizikálisan a padlóra tette Orbán, és az ő képe a falon kell, hogy szerepeljen? Micsoda dolog?

tölgyes 2011.01.13. 18:47:38

@mirrmurrkandúr: Maradéktalanul osztom a véleményét. Ezért kapok idegbajt, amikor az egyik olyan mint a másik szöveggel jönnek.

sárkányfő 2011.01.13. 18:53:34

@ubul2000: nem így volt, rosszul emlékszel, de mivel elnézést kértél, akkor spongyát erre is, meg a szijjártós vonalra is.

igényes 2011.01.13. 18:55:22

Egyébként a Blikk fotó:
1. Zsíros haj!
2. Piszok a hallójáratban!
3. Átmulatott éjszaka vigyoron!
4. ápolatlan borotválatlan arc!
5. Zakó hosszú újjú ing nélkül!
6. Hülye módon a biztonsági őv a nyakában!
7. A műszerfalon a fordulatszám = 0, tehát itt is hazudik, mint egy gyermekecske.
8. A nemzeti színű szalag pedig olasz?

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 18:56:17

@ORBÁNHITLER!: Tehát, hogy tizenévesen mi érdekli az embert, azzal magam is tisztában vagyok, habár hozzátenném, engem tizenévesen is érdekelt a politika, 19 évesen léptem be a Fideszbe, és nagyjából hét évig kisebb-nagyobb megszakításokkal ingyen dolgoztam nekik, és nem gondoltam soha, hogy egyszer politikai állásom lesz!

Az, hogy nem ismerem egy diktatúra lélektanát, igaz lehet, bár, ha te durvábbnak tartod a jelenlegi kormány központosító politikáját, a Gyurcsány-féle 2006-os azonosítószám nélküli rendőri "beavatkozásnál" (na, az ilyen beavatkozásokat hívják diktatúrába hajló terrornak jobb helyeken), és annál, hogy mindezek után kitüntetik Gergényit, akkor valószínűleg tudatlanságommal nem vagyok egyedül.
A néhány pofon is megvolt a rendőröktől, csak azok szintén nem Orbán, hanem Gyurcsány (vagy ki tudja kinek a) rendőrei voltak, és ráadásul úgy (csak, hogy ez a kritériumod teljesüljön), hogy semmi törvénybe ütközőt nem követtem el, nem emeltem fel egyetlen kockakövet, nem borogattam egyetlen kukát sem és nem gyújtogattam autókat, egyszerűen volt pofám egy előre bejelentett megemlékezésen részt venni és ott állni. Ez akkor jogszerű volt, nem hallottam a szokásos emberektől, a szokásos szirénhangokat, hogy vége a demokráciának, pedig ott lett volna némi alapjuk erre
(míg el nem felejtem, várom továbbra is a nicknevet, amelyen Gyurcsány Ferencet és kormányát szapultad épp ily bőszen, mint a mostani kabinetet).

Úgyhogy hagyjuk a diktatúrázást, te most is leírhatod (és le is írod), hogy Orbánt fel kéne lógatni, és mindeközben engem neveznek itt néhányan trollnak, pedig én soha nem írtam ilyet a másik oldalról, pedig nagyon utálom őket, hidd el!

Akkor, most ki a demokrata, hol épül diktatúra, és kinek kéne lógni?

A válaszból kérem, nem kihagyni a fenteket!

Köszi.

a-kis-herceg 2011.01.13. 18:56:52

@mirrmurrkandúr: @tölgyes: ezzel értesz egyet?

"nem lesz több gyerekpornó főműsoridőben..."

te szerencsétlen. mondj már egy ilyet... persze ha nem nézek tévét én kimaradok minden jóból...

bebe tv 2011.01.13. 18:57:01

@ubul2000:
Menj fel a netre, és írd be a Schiffer András nevet. Ott megtudod,
kinek a kije volt Szakasits Árpád.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:00:18

@a-kis-herceg: mégis, hogy jössz te ahhoz, hogy megmondd nekem, hogy amit én végzek, az nem munka???

Kedves panelburzsuj, a ballib nem egy ideológiai kört jelöl, hanem az ilyen fellengzős, ostoba bunkókat, mint ez a miniatűr rókasintér!

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:02:01

@a-kis-herceg: megint csak erre az egyre tudsz reagálni, amiről már leírtam, hogy költői túlzás.

Először is olvasni kéne megtanulni, aztán értelmezni az olvasott szöveget, enélkül ugyanis ilyen "léhűtő" munkát sem kapsz, mint az enyém.

a-kis-herceg 2011.01.13. 19:02:01

@mirrmurrkandúr: te mondtad, hogy állami (fides) alkalmazott vagy. azok a munkások mind nagy lendülettel és elánnal: fingot fűrészelnek...

igényes 2011.01.13. 19:02:54

@simonmondja.: Elképzehető-e, hogy a felcsútiak doktorként végeznek a széles-orbán akadémián?

a-kis-herceg 2011.01.13. 19:03:15

@mirrmurrkandúr: :) irigylem a munkád...
meg nyelvem sincs akkora...
tudod, ha egy "jobb elvtársnak" a feleségének kell a helyed, akkor mi lesz?

ubul2000 2011.01.13. 19:03:30

@igényes: Szerintem az előző kormányok küldték padlóra az országot - hogy ez romlani fog vagy javul - majd elválik.

Nincs tudomásom arról, hogy Orbán fényképét ki kell akasztani, ha így van - nem értek vele egyet.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:04:11

@a-kis-herceg: ezt nem tudom, honnan tudod, csak nem dolgoztál már ott, és kirúgtak?

Nem mondod, egy ilyen léhűtő állásból?
... de boldogok a lelki szegények...

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:06:08

@a-kis-herceg: ettől nem félek, de ha mégis így lenne, majd beajánllak téged, te biztos sokkal jobban csinálod majd... csak vigyázz el ne vessz a szőnyeg alatt ;-)

Id. Lencsés István 2011.01.13. 19:09:37

@igényes: A Putyinnál nem vot jelvény, csak a hajtókán belül. sarló és balta, vagy kalapács?

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:10:41

@simonmondja.: kár, hogy nem vagyok lány... bár ez a fővárosi "értelmiségnek" túl magas úgy tűnik...

nyünyüge 2011.01.13. 19:14:02

@Átverés!:
Lehet hogy nem echte fideszesnek jutott eszébe, hanem valakinek a többi jobboldali pártból begyüjtött kádernek, akik segítségével a fidesz a jobbszél szélétől szeretné maga mögött tudni a szavazókat.
De leginkább nem "a fideszesek", hanem a fidesz-kdnp-t támogató holdudvarból kerülhetnek ki azok a "kreativ szakemberek", akik kiválasztják a megfelelő cégeket és alkotókat az imázs építéséhez.
(Lengyel Roland, jelenleg Hungarofest, az előbbi, Rátkai Zsuzsanna az utóbbi)

kultura.hu/main.php?folderID=911&ctag=articlelist&iid=1&articleID=308875

Ez a szőnyeg szépen beleillik a budakeszi Himnusz szobor és hasonló gyönyörűségek képi és szellemi világába.

A kormány sajnos nem érzékeli, hogy a brüsszeli EU-s közönség nem vevő erre.
Gondolom vagy megszokják, vagy megszöknek.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.13. 19:14:46

@mirrmurrkandúr: anyám borogass.
jó, nem is kritizálok, csak annyit ehhez hogy már lassan mindenki tisztában van azzal hogy ORBÁN utasítására balhéztak az un. igazmagyarok 2006-7-ben, meg borogatták a kukákat meg támadták meg az MTV-t. innentől nem kell a sóder.

de azt elismerem gyurcsány is szörnyű volt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 19:17:10

@mirrmurrkandúr:
Akkor nehéz dolgod lehet köztük.
Talán egy tábla a nyakadba - segítene.

sárkányfő 2011.01.13. 19:17:34

Remek pubi a hírszerzőn:
hirszerzo.hu/publicisztika/20110113_europa_elrablasa

"Máshol is élnek politikusok azzal a retorikai fogással, hogy sikerüket az ország sikerként tüntetik föl, ám olyas fokú ízléstelenségre aligha találunk példát, hogy országgyűlési határozatban azonosítsák a nemzet győzelmével egy konkrét párt győzelmét, szimbolikusan és hivatalosan kirekesztve a nemzetből a választók 47, a teljes választókorú népesség 66 százalékát. A külföld ezen legföljebb megdöbben, azt pedig csak egzotikus népszokásként tudja fölfogni, hogy a határozatról szóló nyilatkozatot mindenhová kiaggattatják."

na igen. ha valamit vegytisztán és fenntartások nélkül lehet utálni és megvetni a fideszben, akkor ez az.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:17:39

@Archenemy: legalább a zenei ízlésed OK.:-)

én szívesen vitatkoznék, de a szokásos ballib legendáriumnál többre -sajnos- a hangadó részleg nem jut tovább... ez szomorú... érvelni kéne, de nehéz az agyuk helyén az "Őszödi Igazságbeszéd" vágatlan verziójával, ez tényleg nem könnyű....

bebe tv 2011.01.13. 19:17:54

@nu pagagyí: Azt hiszem kevesen tudják a fidelitasból és az iksz-ből, hogy honnan vetted a nick neved.
Azonban jók a megérzéseid. Egyes külföldi gyógyszergyártók piacról történő kizárásával megnő annak a lehetősége is, hogy nemzetgazdasági szempontból hál istennek több időskorú fog elhalálozni. Kevesebb öreg, kevesebb nyugdíjkifizetés.
Fújj, mocskos, burzsuj patikaláncok. Nagy forgalom kisebb haszonkulcs, mégis nyereséges? Felszámoljuk. Kis patikák, kis forgalom, drágább árak. Lásd ALDI,LIDL kontra Juliska néni diszkont garázsboltja. Hej, ha tudná Dr. Szócska, hogy Németországban hány de hány Bären Apotheke működik!
Sebaj, a magyar tudás exportcikk.

ubul2000 2011.01.13. 19:18:39

@igényes: sajnos ezen a mh-i monitoron nem ismerem fel a kitűzőt

bebe tv 2011.01.13. 19:19:53

@ubul2000: OK. Azt hittem, hogy a Szijjártó-ra asszociáltad, mert az ő neve is felbukkant pár sorral feljebb.

Archenemy 2011.01.13. 19:21:59

@mirrmurrkandúr: Hja, a híres baloldali szellemi fölény megmutatkozik:

ORBÁÁÁÁÁNHITLEEEER!!!
DIKTATÚRAAAAA!!

:p

sárkányfő 2011.01.13. 19:22:22

@sárkányfő: végigolvastam, rendesen ekézi Török Gábort is...

bebe tv 2011.01.13. 19:25:59

@ORBÁNHITLER!: A hírekben még be is mondták, hogy kb. 120 ártatlan álarcos békés járókelővel már peren kívül meg is egyezett a minisztérium a kártérítés összegében. Na erre varrjál gombot. Nem az érdemeik elismerése????

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:26:12

@ORBÁNHITLER!: Hogy Orbán utasítására törtek-zúztak volna, ez egész egyszerűen nem igaz. Hazugság. Soha semmi bizonyíték nem volt erre, de én még a legelvetemültebb népfaszás disznókon kívül ezt nem is hallottam senkitől!
Arra viszont kicsit több a sansz, hogy Gyurcsány parancsára voltak rohadt állatok a rendőrök, de gondolom ez mellékes, a lényeg, ne foglalkozzunk a tényekkel, még bezavarnak: Mindenért Orbán a hibás! Lógjon és kész! Ennyi számít, igaz?

De persze máshol is csúsztatsz, hiszen most az ártatlan emberek megveretéséről volt szó, nem a kukaborogató-autógyújtogatókról, akik jelentős részének viszont hajuk szála sem görbült. (ha jól emlékszem, nem Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt azidőtájt)

Szóval, kedves Orbánhitler, a tények, a tények! Egy kicsit több tárgyilagosságot, az akasztás meg majd utána, megvár a bakó, ne aggódj!

sárkányfő 2011.01.13. 19:26:34

Na Orbán kinyírja az utolsó független bástyát is:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/13/igy_toltenek_fel_kormanyoldali_szemelyekkel_a_monetaris_tanacsot/

"Benyújtotta a parlamentnek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását [1] (pdf), amivel átírnák a monetáris tanácsa tagjainak kinevezési rendjét."

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:27:29

@simonmondja.: majd beajánllak Téged is, ha netán intellektuálisan kevésnek bizonyulnék munkaköröm elégséges szintű ellátásához.

a-kis-herceg 2011.01.13. 19:29:31

@mirrmurrkandúr: hivatalba (fides, állam) ez még sok is... nem kell aggódnod. sose lesz kevés. csak nyaljad a feletted lévő seggét szorgosan.

SzucsCsaba 2011.01.13. 19:31:30

Kormányváltás környékén gyakran hangoztatták azt főleg jobboldali körökben, hogy a következő Fidesz-kormány súlyos örökséget fog átvenni az előző kormánytól.

A fenti bejegyzést olvasva felmerül bennem a kérdés: a következő kormány - bármelyik párt, -koalíció is legyen az - hasonlóan súlyos/kockázatos/kétesélyes örökséget fog átvenni? Mi van, ha 2013-14-ben nem indulnak be a várt dolgok, folyamatok, és nem jelentkeznek a remélt eredmények, sikerek?

Ezt nem rosszmájúságból vetem fel (pl. Orbánék biztosan keresztbe akarnak tenni a következő szoci kormánynak), hanem csak az analógia kedvéért.

Jól gondolom?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 19:33:46

@mirrmurrkandúr:
Engem meggyőztél.
Sanszos, hogy Gyurcsány akarta megdönteni a saját kormányát.
vaaaagy....
Spontánok voltak.
A -hazudtunk - szótól már mások is felgyújtottak egy-két várost.
Az ilyesmi mindennapos.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 19:36:12

@mirrmurrkandúr:
Imádnék portán dolgozni.
Mondtam már, hogy télen nem pörög a vizibiciklikölcsönzés ?

sárkányfő 2011.01.13. 19:36:25

A mai nap mérlege eddig:

- Orbán fideszesíti a jegybankot is.
- Orbán elárulja a "nem lesznek megszorítások" szövegét
- Tarlós kinyírja a Sziget fesztivált
- És a szokásos napi külföldi felháborodások a médiatörvény kapcsán, mai ballib-csicskák: a svéd kormány, a Freedom House, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, meg a többi.

Valahol szomorú, de már kezdem megszokni. Más kormánynak csak e miatt a lista miatt hónapokig kéne vért izzadnia és magyarázkodnia, ebben a szar országban meg már alig-alig érinti az ingerküszöböt.

panelburzsuj 2011.01.13. 19:36:25

@mirrmurrkandúr:

Kezdem érteni: ballib az, aki nehezen viseli, ha egy függetlenített mozgalmi munkatárs lehülyézi.

Olyasmi lehet, mint az elhajló. Elhajló mindenki, aki kockáztatja az ideológiai kenyerünket.

jjulie 2011.01.13. 19:37:38

@mirrmurrkandúr:

tények?

hogy amit belevert a fejedbe az orbán, azt isten ki nem veri

erről akarsz vitatkozni?

bebe tv 2011.01.13. 19:38:12

@kapusok: Ha mégis szakad a hajókötél ismét bevezetik a 2 kulcsos adót.
Mondjuk 230 ezer bruttóig 26 % és a fölötte levő részre meg
6%, nehogy már rosszul járjanak honatyáink. Ezzel elérhetik, hogy a felbruttósított költségtérítésükből még több maradjon.
Természetesen a sráconkénti 230 egynéhány ezer adókedvezmény maradna. Hiszen az ország választói a 2/3-al felhatalmazták őket arra, hogy nekik ne kelljen adót fizetni csak nekünk.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:40:17

@simonmondja.: Nem gondolod, hogy pár száz hőzöngő meg tud dönteni egy kormányt?

Arra viszont jó volt, hogy ne a -számukra oly kínos- gazdasági kérdésekkel foglalkozzon mindenki, hanem az utcán randalírozókkal. Ez így már sanszos, nemde?

Egyébként meg senki nem ezen az egy szón akadt ki, hanem azon leginkább, hogy utána esze ágában nem volt levonni a konzekvenciákat, hanem tovább pöffeszkedett a székében és osztotta az észt a fasizmus magyarországi vészterhes előretöréséről... aztán csődbe ment az állam, de a bejelentést megspórolták egy IMF-hitellel. Hát ennyi...

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:41:13

@jjulie: általánosítasz, vitatkozz azzal, amit leírtam. Tudom nehéz, de próbáld meg, okos fiú vagy, erőltesd meg magad!

sa52 2011.01.13. 19:41:24

Vendég: Török Gábor politikai elemző, a Vision Politics igazgatója,
Téma: Az elmúlt év fontosabb belpolitikai eseményei, ezévi kilátások.
Kezdés: 2011.01.13. 19:00

www.inforadio.hu/arena/3849/

panelburzsuj 2011.01.13. 19:44:51

@mirrmurrkandúr:

Valamikor felvetettem, hogy ha én annyira szeretném a hallgatóságomat, mint Orbán, akkor nem ragaszkodnék olyan ünnepi rendezvényhelyszínhez, amelynek közelében körös-körül komcsi rendőrök néznek farkasszemet a fasiszta csőcselékkel, és bármikor kitörhet a balhé.

Szóval nem tenném ki őket közvetlen fizikai veszélynek, mint azok a sükebóka radikálisok.

Vagy ott sem olyan egyértelműek a világnézeti határok?

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:45:13

@simonmondja: nem kell portán dolgoznod, ha csak nem szeretnél... :-)

jjulie 2011.01.13. 19:47:07

@mirrmurrkandúr:

ha az általánost már megoldottam, minek bibelődjek tovább

egy orbánverselő vagy, akinek nincs szabadpiaci értéke

a-kis-herceg 2011.01.13. 19:48:04

szimpatikus a nyuszifej naivsága... az alkotmány népszavazás milyen jo lenne a Szövetségnek... változhat.. lehet lesz népszavazás ;) vagy bevonja a népet (teszem hozzá pl levelet ír nekik)

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:48:19

@panelburzsuj: nem erről van szó.

Nehogy már azért ne lehessen egy ünnepi műsort megtartani, mert néhány idiótának nem elég az UTE-Fradi, hanem kell valami más impulzus is.

Megjegyzem azóta, mióta az ominózus esetek megtörténtek, nem nagyon volt ilyesmi... ez talán jelent valamit...

A világnézeti határok pedig -véleményem szerint- egyik pártnál sem világosak, és nem csak Magyarországon...

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 19:49:22

@jjulie: tőled ezt egyenesen hízelgésnek veszem :-)

a-kis-herceg 2011.01.13. 19:51:47

csodálkoznék ha most TG néven írna ide vki:) amig élőben a studioban van

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 19:52:40

@mirrmurrkandúr:

Hát nem tudták megdönteni, de azért a 72 órás ultimátumát bemondta Viktorunk.

Sanszos.
Gyurcsány nem akarta elmondani a gazdasági elképzeléseit a tévében.
Ezért inkább elment forradalmat szervezni a focihuligánokhoz...
Ez rá vall.

"...esze ágában nem volt levonni a konzekvenciákat, hanem tovább pöffeszkedett a székében és osztotta az észt a fasizmus magyarországi vészterhes előretöréséről... aztán csődbe ment az állam, de a bejelentést megspórolták egy IMF-hitellel. Hát ennyi... "

Hú, hát remélem ilyen kormányfőnk nem lesz több...

bariga 2011.01.13. 19:53:29

@mirrmurrkandúr: egyszerűen ez azt "jelenti", hogy most már bent ülnek a Parlamentben.

panelburzsuj 2011.01.13. 19:55:13

@SzucsCsaba:

Mond olyan kormányt az előző húsz évből, aminek nem felelőtlen idióták terhes és súlyos örökségével kellett birkóznia. (Finomabb ecsetkezeléssel még a Medgyesy-Gyurcsány-Bajnai stafétaváltásokkor is volt egy kis anyázás.)

Szóval ha tényleg csak azon múlna a jólétünk, amit a kormányok egymásról állítanak, télvégenként már rég fakéregből őrölt liszten tengődnénk ...

Tárgyszerűbben: de, a mostani Orbán kormány öröksége elég nyomasztó lesz. Akár másnak, akár a következő Orbán-kormánynak.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 20:00:00

@mirrmurrkandúr:
Nem portán dolgozol ?
Akkor hol vannak problémáid a fővárosi értelmiséggel ?

Csak nem mondod, hogy befurakodtak az államgépezetbe ?

panelburzsuj 2011.01.13. 20:01:01

@mirrmurrkandúr:

Hogy a verekedéseknek nem lett folytatása, az leginkább azt jelenti, hogy mindkét fél hergelői és támogatói megrettentek a belföldi és nemzetközi visszhangtól. És mindkét oldalról lefújták az utcabajnokságot.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:06:43

@panelburzsuj: nem, a ballib az, aki konzekvensen hülyeségeket beszél és nem hajlandó belátni, ha "netán" téved.
A ballib az, aki sosem ismeri be, hogy ő ballib, mindig rejtőzködik, hiszen annyira ő sem hülye, hogy ne lássa: ballibnek lenni nagyon égő.ű
A ballib az, aki gátlástalanul használja a kettős mércét, és amit a sajátjai elkövetnek az kemény demokráciaféltésből adódó enyhe túlkapás, amit meg más, az meg kapásból diktatúra, akkor is, ha az ki sem nyitotta a száját.
A ballib az, aki az anyját is eladná, aki hisz a szabad piacban, de csak annyira, amennyire saját üzleti érdekei megkívánják, például, ha el kell loni a BKV-t, akkor jó az állam, hiszen ő az, ha más van hatalmon, akkor rossz, mert ő nem tud lopni.
A ballib az, akinek nincs identitása, mindig csak az olvasztótégelyekben hisz, ahol minden morális korlát és skrupulus relatív. A ballib egyébként is a végtelenségig hisz a relativitásban, hiszen, ha kell konzervatív liberális, ha kell szocialista, ha kell zöld, kék, piros vagy akármilyen a lényeg az egyéni érdek győzelme a közösség felett.
A ballib az, akit nem érdekelnek a tények, hanem csak bélyegez, vitatkozni nem szeret, hiszen, ha néha megteszi, értelemszerűen alulmarad. A ballib, aki mindig csak az érvelőt támadja, nem az érvelést. A ballibenek nincsenek erkölcsi korlátai, sőt a ballibenek semmilyen korlátja sincs.
A ballib maga egy VIII. kerületi szuterén panellakás, tele dühvel, és gyűlölettel minden és mindenki iránt, aki bármiben is jobb nála...
A ballib olyan mint a pártjai: parvenü, korlátolt, ostoba és értelmes emberi körökben persona non grata.
Egy templom lépcsőjén álló koldus, aki sipítozik meg egy holnapért, aztán azon kapja magát nagy hirtelenjében, hogy párizsis zsömlét zabál a sittkón, de legalább mindenki ismerős.
A ballib az, aki genetikusan szarházi, és a neveltetés semmilyen hatást nem gyakorol rá. A ballib gyökértelen, és mindent gyűlöl, ami tőle különböző.
A ballib nem vitatkozik, hanem ex catedra kijelent dolgokat, és meg van győződve róla, hogy minden, amit mond, az úgy van. A ballib a történelem és az egyetemes emberiség söpredéke. A ballib az, aki mindig attól félt másokat, ami ő maga. Aki mindig azzal gyanúsít, amit ő követett el. Intellektuális és morális sivatag. Nem hiába barátkozik rókákkal...

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:09:44

@panelburzsuj: :)

cicusnak magyarázhatod.

akinek kétségei vannak az nézze meg az Erzsébethídi "balhét" amit 3 rendőr (civil és egyenruhás) "intézett" tüntetők hiányában... aszem feketedoboz felvétel...

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:11:03

@simonmondja.: nem kellett befurakodnom, felajánlották... de a munkatársaim szinte mind vidékről jöttek...

jjulie 2011.01.13. 20:11:11

@mirrmurrkandúr:

bravó, elte btk

orbán belédverte, isten ki nem szedi többé

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 20:11:52

@mirrmurrkandúr:
Remélem ez megvan neked és csak bekopiztad.
Mert Panelburzsujba kár ennyi munkát feccölni.
Nincs érzéke a ballibhoz.
Én bezzeg szagról is....ellenszélben.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 20:13:18

@mirrmurrkandúr:
Nem is kellett mondanod.
Magamtól is kitaláltam.

ubul2000 2011.01.13. 20:14:59

@mirrmurrkandúr: sajnos - szerencsére ritkábban, de - ilyen van a másik oldalon is. Ide szerencsére nem ír

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:15:17

@mirrmurrkandúr: "a ballib az, aki konzekvensen hülyeségeket beszél és nem hajlandó belátni, ha "netán" téved"

akkor ballib vagy! cicuskám!

lüke 2011.01.13. 20:16:36

@mirrmurrkandúr:
ennyi ballib nincs is itt, ahányszor leírtad

nyünyüge 2011.01.13. 20:16:52

@mirrmurrkandúr:
Ezért aztán az igaz jobber a király ! Feltételezem, hogy csak ennyit akartál közölni, csak nem sikerült rövidebben megfogalmaznod.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:17:57

@a-kis-herceg: vártam már, hogy ez lesz a replika... ennyire tellett, Hercegem már megint... szomorúvá teszel.:-(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 20:18:00

@lüke: Svájcnak nincsen semmilyen olyan embertől független adottsága, amivel Magyarország ne lehetne versenyképes.

Centrális fekvés itt is van, a bankrendszert emberek csinálják, bárhol lehet létrehozni.

Demokráciához igen közeli berendezkedésben is lehet élni, ahogyan azt Svájc egyetlen példája mutatja, mindenhol máshol csak hazudják.

Svájc egy "akaratnemzet", azért jött létre és azért létezik, mert az ott élőknek nagyon nem tetszett az, ahogyan máshol mennek a dolgok, ezért kitaláltak és megvalósítottak egy jobbat.

Bárhol lehet követni a példájukat. Akarat kérdése elsősorban, aztán már "csak " tenni, tenni és tenni kell érte.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:19:51

@jjulie: ne dicsérj má' ennyit, mer' még a végén tényleg elhiteted velem, hogy jobb vagyok nálad :-)

lüke 2011.01.13. 20:21:25

@Akitlosz:
csak az a hiányzik
ja és a merci

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:21:55

@Akitlosz: már megint itt vagy...

svájc szomszédait és hazánk szomszédait soroljad...

egyébként a Mátra nem anynira magas... a természeti adottságainak is köszönheti a nyugalmat. pl. nincs termőföldje. persze ennek azt is hogy nem parasztok, hanem polgárok...

sajnos nekünk csak ilyen mirrmurrok jutottak...

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.13. 20:21:57

Azt hazudták a fideszes illetékesek, hogy nem fizetett senki az kiszabadított túszért, később a Papp úr elmondta mennyit is fizettek.

Hazug, mocskos a szocikon szocializálódott simlis banda!

Új választásokat!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 20:23:19

@melus79:

Akinek nincs annyi fizetése, hogy saját magát el tudja tartani, az hova akar még szaporodni?

Az a hasznosabb a társadalomban ha olyan családokba születnek a gyerekek, ahol el is tudják tartani őket, és ne olyanokba, ahol a szülők magukat sem tudják eltartani.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:23:49

@simonmondja.: copyzni nem szoktam, író az eredeti szakmám, úgyhogy egy ilyet talán még ki tudok préselni magamból... az írásomról pedig csak annyit, hogy Panelburzsuj kérdezett valamit, én meg válaszoltam, akinek meg nem inge, az ne vegye magára!

ubul2000 2011.01.13. 20:24:48

@a-kis-herceg: jutott azér néhány urbánus is - sajnos

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:25:25

@nyünyüge: nem, itt most a "ballib jelenségről" volt szó, jobberekről egy nyikkanás, annyi sem esett.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 20:25:58

@mirrmurrkandúr:
Szóval bekopiztad, vagy spontán jön belőled ?

Wikipédiára feltehetnéd szócikknek.

Tényleg, a Révay Nagy Lexikont nem kéne újraírni ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 20:26:55

@Lumieres:
Ami most zajlik az már a B terv.
Amit te hiányolsz az nem a B, hanem a C terv.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:31:06

@simonmondja.: már válaszoltam, olvasd vissza!

Majd beszélek Ordival, és a kedvemért talán felteszi a Wikipédiára! ;-)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 20:31:24

@mirrmurrkandúr:
Csak sürgettelek.
Író vagy.
Tényleg olyan volt, mint a Képtelen természetrajz.
Csak kicsit megszállott...

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:33:46

@mirrmurrkandúr:

és miket írsz? drága bal liba!

határozatokat?

bariga 2011.01.13. 20:34:55

@mirrmurrkandúr: vigyázz, hogy ez a sok gyűlölet ne mérgezze meg az életedet. Sajnálom, hogy ennyire keserű vagy, segíthetnék valahogyan?

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:36:07

@a-kis-herceg: nem. Verseket, novellákat, regényeket... már jelent is meg verses kötetem...

jjulie 2011.01.13. 20:38:16

@mirrmurrkandúr:

az az ezer lélek milyen messze van a 0 kmkőtől?

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:38:33

@mirrmurrkandúr:

hát igen ahhoz kell a gyűlölet (=elvek?). vmilyen érzelem kell...

biztos sok példányban adják ki az elvtársaid...

ja és azt tudod ám, hogy a főnökeid nem ilyenek? nekik ezek az elvek nem anynira vannak...

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:39:20

@bariga: igazán kedves vagy, és a cinikus humort sem vetem meg, de ne azért már...

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:43:14

@mirrmurrkandúr: tudtad hogy a vezéred halhatatlan? vagyis fordítva... mi lesz veled ha elkampel? vagy pc nyelven: ha alulról szagolja ibolyát? nagy űr lesz a szivedben...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 20:43:52

@ezttörölnikéne:
"3. a multik nem hülyék. a válságadók miatt vagy elmennek (munkanélküliség),"

Ugyan nem. Ha elmennek elvesztik a magyarországi piacukat és a profitjukat is. A helyükön keletkezett piaci rést pedig rögtön betölti a konkurencia, így munkanélküliséget nem okoz.

Teljesen lényegtelen, hogy 28 vagy 32 bank versenyez-e Magyarországon, mert a piac ugyanakkora, ugyanakkora piacot fednek le, akárhányan is vannak, ugyanígy a kiskereskedelmi üzletláncokkal is.

Ezért aggályod teljesen megalapozatlan és alaptalan.

Ami számít az a termelés, mert az nem a piacért van itt, hanem az adókedvezményekért, az olcsó munkaerőért, egyéb előnyökért.

De a termelő céget természetesen nem is sújtják különadók és nem is fogják.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 20:44:53

@a-kis-herceg:
Szájjámále...
Lehet, hogy a gyerek Mirrmúrkandúrból fog érettségizni, te meg ítt oktatod...
Ne taníjjad !
Tanuld.
Holnap kikérdezem ezt a ballib tételt. Vigyázz !

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:46:20

@a-kis-herceg: a művészetnek semmi köze nem lehet a politikához!!! A könyvemet 2004-ben adzák ki, és nyertem is vele egy országos versenyt, ezért jelenhetett meg.

Az "elvtársaim" között is vannak ócska, szar emberek, sőt időnként mindenki tud ócska, szar ember lenni... csak a mérték és az arányok nem egészen mellékesek meg az, hogy ki az, aki pecséteket ragaszt mások homlokára, és ki az, aki válaszolni merészel erre, és hogyan teszi...

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:49:58

@a-kis-herceg: Nincs vezérem, csak vannak politikusok, akik szimpatikusak, vannak akik pediglen nem. S akik nem, azokból árad egy olyan életérzés, amitől hányni tudnék. Mindössze ennek adtak hangot, azt is azért mert kérdeztek.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 20:53:02

@mirrmurrkandúr: Bipoláris személyiség.
De nem csuda.
... elég gyakori a magyarok közt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 20:53:09

@manyike:
"átlagos átlagpolgárként jelen helyzetben az a megérzésem, hogy az 1-kulcsos SZJA:
- jelentős bérfeszültségeket fog okozni"

A SZJA semmilyen mértékben nem befolyásolja a munkáltató és a munkavállaló béralkuját. Ők ugyanis a bruttó bérben egyeznek meg. Aztán, hogy abból mennyit szed el az állam a munkavállalótól, ahhoz a munkáltatónak semmi köze sincs.

Akárhogy is változtatják a SZJA-t attól még a bruttó bérek semmit nem változnak, így a munkáltatók bérköltsége sem.

Aki kevesli a fizetését harcoljon ki magának többet! A SZJA változások miatt ezután pláne érdemesebb minél többet keresni, mert az állam már nem vesz el belőle annyit.

Tehát a SZJA változás nagyon hasznos, mert jobban motiválja az embereket a több és a jobb munkára, mint a korábbi rendszer.

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:54:23

@mirrmurrkandúr: ki szimpatikus? melyik politikusz?

csak ha már így megtaláltam benned az embert. elég mélyen volt de megvan...

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:56:23

@jjulie: 1000 lelkes falu... az azt jelenti hogy 1000 darab ambíciózus település...

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 20:57:12

@a-kis-herceg: szívesen elmondom, ki az, aki szimpatikus, ha erre te is válaszolsz... és akkor a ballib kérdést ezzel -azt hiszem- megoldottuk...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 20:58:41

@mirrmurrkandúr:
Na, itt kell nagyon vigyázni, mert ez keresztkérdés.

a-kis-herceg 2011.01.13. 20:58:57

@mirrmurrkandúr: igen. kezd lebomlani a köztünk lévő fal.

Tétényi Éva.

én kész vagyok....

felsoroltam az összes politikust. aki szimpatikus...

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:01:58

@mirrmurrkandúr: Melyik blogon jelent meg a kötet? (Ne vedd komolyan, ez csak amolyan piszkálódás. Elő az érvekkel!)

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 21:02:20

@simonmondja.: :-DDD igen, hát, tőled meg sem kérdezem, mert egyértelmű dolgok iránt felesleges bárminemű érdeklődés, de azt csak sejtem, hogy Bokros Lui köztük van... ő elég nagy állat :-)

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:03:22

@a-kis-herceg: Nekem meg a Mikszáth. Ráadásul neki is jelentek meg írásai.

a-kis-herceg 2011.01.13. 21:05:23

@ulrike: azt hittem a halott nem ér...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 21:06:09

@mirrmurrkandúr:
Ne is kérdezd. Nehéz lenne felsorolni azt a sok érdemes embert.
De mindig támaszkodj bátran a blogomra.
Ott a Bokros, nem disznóláb.

aszekelyek 2011.01.13. 21:06:20

@simonmondja.: A kedves blogtárs már megint magyarozik. Valami más esetleg? Még gyakori az összes népek között . Eléggé. Bárkin, bármikor és bármilyen életkorban egyszer csak kitörhet a skizofrénia.A paranoid is. Ami a mi ferinknél elég valószínű. Most, hogy már az őt üldöző Orbánról is kaffog. Aki be akarja őt záratni. Akinek persze kisebb gondja is sokkal nagyobb annál. Azt az illetékesekre bízta. törvényesen. Meg a magyarázkodás is legyen az övék....Miért is szent tehén a mi ferink...

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:07:00

@a-kis-herceg: Nem arról volt szó, hogy melyik tetszik?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 21:07:23

@sga:
"Hogy a túróba indulna be a 'lendületes gazdasági növekedés', a a FIDESZ épp azokkal rúgja össze a port (azokkal is), akik beindíthatnák. Ilyen körülmények között értelmes és potens befektetők nem fognak tolongani Magyarországon."

Egyáltalán nem. Semmilyen értelmes és potens befektetővel nem rúgták össze a port. Értelmes és potens befektető ugyanis az, amelyik termelni, alkotni jön ide.

Abból semmiféle gazdasági növekedés nem lesz, ha ide jön még tíz bank és és még öt kiskereskedelmi üzletlánc. Ezekkel nagyon is helyes volt "összerúgni a port", ők ugyanis csak a magyar piacért, az itt elérhető profitért vannak itt.

Az elmúlt 21 évben 60 milliárd eurónyi működőtőke érkezett az országba, amihez a magyar állam az adófizetők pénzéből további 60 milliárd eurót tett hozzá.
Miközben kb. 130 milliárd eurónyi profitot vittek ki az országból.

S semmiféle fejlődés, fellendülés nem következett be emiatt.

13,8%-kal élünk jobban, mint 1989-ben, csak közben több mint hússzorosára nőtt az államadósság. Tehát nem munkából élünk jobban, hanem hitelből.

A multik mindenáron való idecsábítása nem okoz és nem is fog okozni itt semmiféle kánaánt, mivel a gond nem a reálgazdaságban van, hanem az állam működésében, tékozlásában.

E poszt alatt a 10-ik hozzászólás körül leírtam hogyan lehetne rendbe tenni az ország helyzetét.

nyünyüge 2011.01.13. 21:07:58

@Akitlosz:
Hogyne befolyásolnák a béralkut a terhek? Az emberek netto bérben + esetleges egyéb juttatásokban gondolkodnak, mindenféle járulékok, szja, stb. nélkül.

a-kis-herceg 2011.01.13. 21:09:37

@ulrike: de de csak politológus már őket nem elemzi, hanem patológus+történész... vonja le a tanulságokat

@mirrmurrkandúr: mi van cicus? mégis az állat kerekedett felül? nincs válasz a kedvencekre?

bebe tv 2011.01.13. 21:10:01

@ORBÁNHITLER!:
@bebe tv: hazudsz!nem így volt.
de manapság meg attól függ az életed hogy van-e néhány milliód a kezelésre....nem hinném hogy ez jobb.

Azért nem haragszol rám, hogy már akkor is éltem és a nagyanyám az injekcióit Németországból küldték?
Na nem is küldték, hanem a 800 Ft nyugdíjat kapó nagyanyám ami csak azért volt 800 Ft mert ebből 600 járt a nagyapámnak a 200 Ft meg a házastársi pótlék volt , kivett 100 dollárt a hajópadlója alól, és elment vele a Hazafias Népfrontba ahol épp a Mikola elvtárs volt az elnök helyettes. Mivel ezt a pénzt felajánlotta neki az amerikai imperializmus elleni harc céljaira, Mikola elvtárs aki egy személyben a járási főorvosi tisztséget is betöltötte, felhívta telefonon Pozsgay államminiszter elvtársat aki nagy nehezen el tudta intézni neki, hogy ezért kap IKKA utalványt amiért az IKKA üzletben amit később a Konsumex névre magyarosítottak,vehetett 5 liter Kubanskaja Vodka nevű szíverősítőt. Így volt, ez a színtiszta igazság!! Sajnos iszákos volt az öreglány. Gondolom a 100 dollárt meg elkönyvelték, mint tőkés exportbevételt.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 21:10:36

@a-kis-herceg: Pokorni a kedvencem, annak ellenére, hogy még SZDSZ-es barátai is vannak... de ő egy kultúrember, és még azt is tudja, ki az a Dzsida Jenő, és sejtem, hogy még egy Szabó Lőrinc verset is el tudna szavalni fejből...
Aztán ott van még Soltész Miklós (ő mondjuk KDNP-s, de ismerem és nagyon jó ember)
Vagy Páva Zsolt, mert szerintem jó polgármester, és még pécsi is:-)

A durvább vonalból: Lázár János, csak ő egy kicsit brutális, és -meglepő módon- Orbán Viktor, főleg a 10 évvel ezelőtti változat.

De kedveltem Csurkát is, mert okos, művelt ember volt, csak ne lett volna ilyen csapnivaló politikusnak...

6.Lenin 2011.01.13. 21:10:53

Jujj, de piszok szerencsém van.
Már kezdett lanyhulni a párbaj, kandúr jól rálépett a .......ak ferkára, ment is a visítás. Már éppen a lanyhulás végett támadt bennem a gondolat, inkább 1 kis blues,de ekkor drága @bariga
megajándékozott a nap legjobbjával:

"Sajnálom, hogy ennyire keserű vagy, segíthetnék valahogyan? "

Ha jól emlékszem, 2x nyert nálam mikroprocesszoros jajveszékelőt!

Köszi bariga, ez jól esett.

ajándékba
www.youtube.com/watch?v=Rk1v96ZFWjU&feature=related

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 21:12:26

@ulrike: a Gyurcsány-blogon természetesen. Csak én is besértődtem rá, mint Debreczeni OV-ra, mert nem értette a művészetemet :-)

aszekelyek 2011.01.13. 21:12:56

@simonmondja.: mindennapos, mint a tévé székház égése. Égőáldozattá tevése? Khmmm Éppen vasaltam ma reggel, amikor a televízióban látom, hogy Litvániában ezen a napon , x éve volt a nagyobb csete paté a Tv székházzal. Ott a karhatalomtól védték a diákok ... és volt 14 halott. Csak két évvel később lett rend. Pedig már FÁK volt....

a-kis-herceg 2011.01.13. 21:13:42

@mirrmurrkandúr: olyat se ér hogy melyik változat... a tisztességes felét mindnek szeretem...

érdemben nem mondok semmit. nem akarom a ballib jelzőt ujra megkapni:)

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 21:17:32

@a-kis-herceg: nem, nekem most is OK, csak azt mondtam, hogy a 2000-es OV. hozzám közelebb állt, de lehet, hogy csak fiatalabb voltam :-)

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:18:45

@mirrmurrkandúr: És az elnök úr (az aranyérmes)? Mennyi minden idézetet beleszőtt már beszédeibe.

ssi 2011.01.13. 21:19:11

@sárkányfő: a mai listádhoz: 1. egy sajátos szituáció 2. kormánylépések tálalása, ill. partneri reakciók lesznek-e 3. februári reformokat megelőző kérdések
1.
"Egy Nagy-Magyarországot ábrázoló hatalmas szőnyeg miatt keveredhet újabb kényelmetlen vitákba az EU elnökségét átvevő Magyarország"
www.origo.hu/itthon/20110113-szurja-az-epkepviselok-szemet-a-brusszelben-kiteritett-nagymagyarorszagterkep.html
érdekes szitu: történelmi múltunk egyes "dicső" időszakainak és jelentőségének megjelenése a jelenbe és nemzetközi színtéren .... pl. régen nagyok és erősek voltunk és újból azok leszünk a magunk módján?
2.
"munkanélküli segély csökkentését firtató felvetésre Szijjártó Péter úgy válaszolt, "a célt tudom mondani ... célokról érdemes beszélni. Ezek pedig a munkahelyteremtés, munkalehetőség biztosítása és rugalmas munkaerőpiac létrehozása ... Hiába kérik, követelik a szocialisták, vagy akármelyik másik ellenzéki párt, nem lesznek megszorítások"
www.portfolio.hu/gazdasag/szijjarto_magyarazta_meg_orban_szavait_nem_lesznek_megszoritasok.144082.html
a szavak versenye el fogja nyomni a tartalmat, a jól hangzó célok ismétlése a valós eszközök tényét (pl. megszorítás-e)?
3.
várom a híreket a reformokról s nincs szándékomban előre véleményt mondani: csak előre szaladt kérdések:
- az 1-kulcsos SZJA-val rosszul járóknak még rosszabb lesz?
- az új élethelyzetekre mindenkinek lesz elegendő felkészülési ideje?
- biztos, hogy mindent és bármit lehet, csak akarni kell?
- 1 millió új munkahelyet ígértek, de azt is hozzátette O.V., hogy ezt nem az állam fogja megteremteni
- sok embernek nem lesz az az érzése, hogy lúzernek tartják, mert
* nincs állása, vagy a jövedelme az átlag alatti, aki nem tud egy jól működő vállalkozást működtetni, vagy jól fizető államiba elhelyezkedni, aki nem örököl nagy vagyont a szüleitől, vagy nem foglalkoztat háztartási alkalmazottat, vagy nincs kiadható ingatlana, vagy nem tud már több gyereket vállalni, vagy állásokat halmozni, vagy munkahelyi kiváltságokat igénybe venni???

ssi 2011.01.13. 21:19:46

@Akitlosz: "SZJA változás nagyon hasznos, mert jobban motiválja az embereket a több és a jobb munkára, mint a korábbi rendszer." a motivációhoz lehetőségek is kellenek, esetleg segítség is, de az igazságossághoz vagyon típusú adók - szertem
"jelentős eltérések lehetnek az azonos munkakörben korábban azonos nettó fizetést hazavivők között"
nol.hu/belfold/20110113-nehezen_allnak_ossze_a_fizetesi_listak
Ma egy középfokú végzettségű ápolónő havi 95 ezer forint bruttó pénzért dolgozik, a főiskolai diplomával rendelkezők kezdő bére pedig bruttó 120 ezer forint.
www.fzolee.hu/framework/2010_es_kozalkalmazotti_bertabla

Pasztorella 2011.01.13. 21:20:05

Európában a válságból való kilábalás jelei mutatkoznak, Magyarországon olyan lépések követik egymást mintha hadiállapot, gazdasági statárium, vészhelyzet lenne."
Alkotmányossággal, a demokráciával,, médiaszabadsággal, magánnyugdijpénztárak államositásával, külföldi cégek elleni hangulatkeltéssel kapcsolatos politika riasztóbb mint fél éve volt.
Egyetlen dolog ami talán biztató - lenne- az egykulcsos adó, állitólag élinkiti a gazdaságot, , javitja a költségvetés helyzetét és közben nő a belső kereslet.
Az a probléma, hogy ez nem igy lesz. az emberek többségének életminősége nem javul. De nem is "panaszkodhatunk" világlapok cimlapjain lehetünk, rajtunk a világ szeme, nemzetközi "össztűz" ellen védekezhetünk. :)
Eljött a változás kora Magyarországon. a járatlan út kora.

tölgyes 2011.01.13. 21:22:18

@ORBÁNHITLER!: Ön amiatt sírdogál, hogy Orbán parancsára nem lesz szigetfesztivál. Ennek örül - írja, de vége a demokráciának.

Mi is történt valójában??Most akkor miért is sír a szája???

Röviden: A klubrádióban a szigeti fő szervező amiatt panaszkodott, hogy a főváros új vezetői arra a szörnyűségre jutottak, hogy a szigetért területhasználati díjat kér...és ez veszélyezteti a fesztivált... Vagyis nekik a jövőben is ingyen járna a sziget használata!!!Tehát ha Ön közterületen tárol valamit,,azért Önnek fizetnie kell.. ha ezt aszigeten teszik, akkor azért ne kelljen fizetni... Miért?? Azért, hogy több legyen a szervezők haszna és kevesebb a főváros bevétele.

Ezzel a történetnek vége is van. Így néz ki az orbáni diktatúra: pénzt szedetnek, azért, amiért fizetni kell. Felháborító!!:) Na ennyi esze van Önnek.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.13. 21:22:49

"Mijatovic nyilatkozata lopakodó üzemmódban

Amit tudok tenni, és meg is fogok tenni itt a blogon, hogy a legfontosabb kritikákat megpróbálom a törvényszöveg tényleges tartalmával összevetni."

kuminszerint.blog.hu/2011/01/13/mijatovic_nyilatkozata_lopakodo_uzemmodban?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Nincs előítéletem Kuminnal szemben...Nincs előítéletem...Azért sincs előítéletem...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 21:23:44

@S.Clegane:

Nagyon frappáns, bölcs és igaz hozzászólás.

A kritikusok jó részének ugyan nem az a baja ahogyan a Fidesz kormányoz, hanem az, hogy a Fidesz kormányoz és nem valami balliberális párt.

Ezért úgy viselkednek, ahogy egy ellenzéknek viselkednie kell. Kritizálják a kormányt, bármit is tegyen, mert ellenérdekeltek.

Ugyanis az ellenzéknek csak akkor van esélye, ha a kormány rosszul kormányoz, vagy legalább sikerül ezt elhitetni a választók többségével.

Egyáltalán nem azért lett leváltva az előző kormány, hogy a mostani is a járt, de soha be nem vált úton járjon ugyanúgy tovább. Éppen ellenkezőleg.

A járatlan útnak legalább még van esélye, hogy valami jobb helyzetbe vezet.

Egyszerű matematika

50%>0%

aszekelyek 2011.01.13. 21:24:16

@mirrmurrkandúr: Az a "szuterén" egy kicsit erős kifejezés, a többivel egyet értek. Gyakran számolok be arról itt , hogy bizonyos megmondóemberei a ballibnek egyes médiumokban ex katedra kijelentenek, kinyilatkoztatnak szinte és pont. Más vélemény nem akceptált. Mákszemnyit sem. Valahogy úgy néz ki, mintha a 89 előttiekből a másként gondolkodást nem tolerálók sűrűsödtek volna mostanra ballibbé Magyarországon.

Pasztorella 2011.01.13. 21:27:45

"A Fidesz belakja azt a demokratikus teret, mely a választók bizalmával alakult ki.
Igen! a kormány különutas gazdaságpolitikája, mely már rég nem a választók érdekeiről szól.

Eddig csak találgatni lehetett, mely területekről próbálja meg a kormány a februári szerkezti átalatikásokhoz szükséges milliárdokat elvonni, most kicsit tisztább a kép. A vesztesek a szegények és a nyugdijasok lesznek, valamint a tömegközlekedők.

"Fájdalmas megszoritásokra készül Orbán!

www.stop.hu/articles/article.php?id=806569

jjulie 2011.01.13. 21:28:59

@Akitlosz:

miért is nem a kutyát sem érdeklő blogodon baszod a rezet faszfej?

sárkányfő 2011.01.13. 21:29:00

Kicsit számoltam a Sziget fesztivál kinyírása kapcsán az amúgy első ránézésre is abszurd számokon:

Egy kb. 10 milliós zuglói vagy VI. ker-i, vagy jobb helyen lévő belső pesti, bútorozott 1,5 szobás lakás havi bérleti ára 50 ezer ft. Alku nélkül, bár manapság jól lehet alkudni, de kerekítsünk felfelé. Ez egy hétre 12 ezer ft, azaz 833-ad része a lakás vételárának. Ismétlem: ez egy felkapott kerület, és ez egy felépített, összkomfortos lakás. És a bérleti díjon túl a bérlő semmilyen hasznot nem hajt a tulajdonosnak.

Tavaly az Óbudai Sziget másik részén egy hasonló nagyságú, de infrastruktúrával és épületekkel ellátott építési terület tulajdonjogát 3,6 milliárd forintért értékesítették.

Összesítve:
- Lakás tulajdonjog: 10.000.000 ft. Ennek 833-ad része: 12.000 ft, ennyi a heti bérleti díj.
- Sziget fele tul.jog: 3,6 milliárd ft. Ennek 833-ad része: 4.320.000 ft.

Tehát kb. 4,3 millió ft, ráadásul az összehasonlítási egy "infrastruktúrával és épületekkel ellátott terület", nem a fesztivál kiépítetlen területe. Ez tovább csökkenti a piaci értékét. És az is csökkenti, hogy ez egy olyan terület, amit amúgy nem használnak ki, nem állnak sorba semmilyen más bérlők. A 4,3-at ezek miatt alapján simán le lehetne vinni min. 2-3 millára.

És persze a fesztivál önmagában is hatalmas idegenforgalmi haszon a városnak, az országnak, milliárdos adóbevételeket, járulékbevételeket generál, és országimázsunk talán egyetlen modern, fiatalos, látványos és jól bejáratott eleme, ami nagy haszon az országnak, tehát inkább kezet kéne csókolni a Gerendainak, hogy ilyen jól megcsinálta, sőt akár támogatni is. Ilyen vállalkozók kellenének még tucatszámra, vagy inkább százával, hogy legyen valami ebből a béna országból.

Ehhez képest mi van? Tarlós milliárdokkal dobálózik... ez szánalmas. Nem számít semmi, Budapest és az ország haszna sem. Simán ki akarják nyírni, és még csak nem is titkolják.

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:30:39

@Pasztorella: Ez nagyon szép és jó! Jöjjön be a terv, hozzon egy csomó pénzt, be fogom ismerni, kishitü voltam, tévedtem.

De mi a francnak kell tisztessséges és logikus gazdasági politika sikkereviteléhez visszamenőleges törvénykezés, hülye médiatrv, meg a többi ocsmány dolog, a Szíjjártó féle "tájékoztatásról" már nem is beszélve? Nem lehetett volna ezt tisztességesen is rendezni?

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 21:32:23

@aszekelyek: mert azok 89' előttiek sűrűsödtek ballibbé Magyarországon... ezt valószínűleg azért érzed. Csak akkor kötelező volt szeretni őket, most meg van majd egy millió önkéntes rajongójuk...

aszekelyek 2011.01.13. 21:32:57

@vinczej: Azért tájékoztatom, hogy a Hírtv-ben az Úniós Médiaszakértő úr egyáltalán nem úgy nyilatkozott minap, ahogyan azt bizonyos külhoni lapok és hazai hisztériafelelősők terjeszteni igyekeznek az új mádia alkotmányról. Elérhető, a honlapjukon, bárki számára. Az Úniós felelős úrnak adok hitelt. Nem minden szíre-szóra ugranak, mert jártasak már a politikában , azok a felelős Úniós illetők, akik most velünk foglalkoznak.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.13. 21:35:16

@aszekelyek:
Na, meg is néztem, mit írtam 2009-ben Bokrosról...

off.blog.hirszerzo.hu/entry/11379

...és tényleg van benne magyarozás.

Mondjuk az is igaz, hogy kommentelni félkézzell, posztolni meg felbaszott aggyal szoktam.

Pasztorella 2011.01.13. 21:37:38

A rendszerváltás óta - állitólag, ill. a többségi kormány szerint - minden szocialista kormány megrabolta, kifosztotta és átverte az embereket, hazudtak éjjel, nappal. "
Mit is csinál most a kormány? Hm. Nem ezt igérték a "fülkeforradalmároknak"! vagy igen?
Az eddigi intézkedések már rég nem az emberek érdekeiről szól, sokkal inkább minden a hiánycél teljesitéséről.
Igen. lesznek vesztesek és nyertesek, ill mindenki nyer, az a kérdés ki többet, ki kevesebbet.

aszekelyek 2011.01.13. 21:37:49

@mirrmurrkandúr: Lehet, hogy nem köztudott de minden országban a népesség 1o%-a politikai analfabéta.Ahová én jártam, ott ez tananyag. A számok stimmelnek:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 21:37:57

@kovi1970:
"A kérdés meddig tűrjük, hogy középszerű politikusok játsszanak a pénzünkkel, életünkkel?"

Ameddig nem ismerünk helyettük nagyszerűbbeket.

El lehet gázosítani az egész parlamentet.
Aztán?
Hogyan tovább?

Te vagy a haza megmentője, a nagyszerűbb politikus, aki jobban csinálná?

Nahát ez a nap örömhíre!

Akkor hajrá, veselkedj neki! Rád vár a haza, kezedben a magyar nemzet és az ország jövője!

Sok sikert kívánok!

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:42:32

@aszekelyek: És akkor miért nem tanultál tovább?

ssi 2011.01.13. 21:42:58

@Akitlosz: 2011.01.13. 21:19:46 neked
@sárkányfő: és neked is 2011.01.13. 21:19:11
és most megyek vissza dolgozni, üdv mindenkinek

nyünyüge 2011.01.13. 21:46:18

Haladunk. Lesz itt rend.
A m1 Este műsorvezetője (noname liba) vizsgálóbírói hangnemben, tételesen számoltatja el Heller Ágnest, hogy milyen témában milyen pályázatokat nyertek el, milyen tanulmányokat írtak.

Pasztorella 2011.01.13. 21:47:10

@jjulie:
Ne menj el, nem kell.:):)

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:49:44

@nyünyüge: "A m1 Este műsorvezetője (noname liba)"
Vicc
'Hogyan lehet libát megtanítani ugatni? Vedd feleségül.'

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 21:51:15

@kovi1970:

Azért mert olyan a politikai rendszer amilyen.
Amelyik kormány visszafogja a kiadásokat, nem hitelből él, s ezzel csökkenti az életszínvonalat az rövid távon ezzel a politikával csak veszíthet.
Hosszú távra meg nem lesz lehetősége, mert a következő választáson leváltják.

A választók nagyon nagy része - és egyéb befolyásos elemek is - abban érdekelt, hogy az állam minél több pénzt költsön el, és nem abban, hogy hatékonyan gazdálkodjon, nem abban, hogy a jelentős értéket előállító munkavállalók és magyar vállalkozók legyenek elégedettek, ők ugyanis jóval kisebb réteget alkotnak.

Ez a politikai rendszer ezt tudja, és csak ezt.
Nem véletlenül még nagyobb szociálisságot követel az összes parlamenti ellenzéki párt, és mind balról támadja a kormányt.

Nem létezik olyan párt ma Magyarországon, amelyik azt merné tenni, amit tenni kellene, hanem azt teszik, amivel reményeik szerint választást nyerhetnek és így megszerezhetik, megtarthatják a hatalmat.

Nincs is értelme a politikában egy ilyen pártnak, mert ha azt ígéri amit tenni kellene, akkor úgysem választják meg, ha meg nem ígér semmit, vagy az ellenkezőjét és nyer, és meg is teszi, amit tenni kell, akkor le fogják váltani. Ráadásul az utód csak röhög a markában és az addig elért eredményeket arra fogja elhasználni, felélni, hogy egy ideig több pénzt szórhasson el és így népszerű maradhasson.

Pasztorella 2011.01.13. 21:52:37

@ulrike:
Milyen terv? A különutas gazdaságpolitika, és az új szellemiségü költségvetés?
Ja. igen. jobb létet az emberek többségének nem hoz. munkahelyek sem fognak teremtődni. úgy gondolom.
"Tisztességesen rendezni?". Ne sértegesd az Orbánt, a többségi kormányt. :):)

a-kis-herceg 2011.01.13. 21:52:48

@Akitlosz: birka vagy

na jo bocs: bárány.

aszekelyek 2011.01.13. 21:53:14

@ulrike:Tovább tanultam. Mégpedig ott, ahol azt tanították, És- sel nem kezdünk mondatot.:)

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:53:40

@Akitlosz: Zsoltika, ez a kormány melyik kiadásokat fogta vissza. Tételesen összegekkel sorold, léci.

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:54:52

@aszekelyek: Biztos, hogy jó iskolába jártál?

panelburzsuj 2011.01.13. 21:55:02

@mirrmurrkandúr:

Hű, hát ilyen vulkánokádásra igazán nem számítottam. Különösen ilyen művészi kivitelben. Mint szilaj Tiszáé, olyan a zúgva-bőgve járása ...

Szal ez még elemeznem kell. Meg gyűjteni hozzá olyan mintát, amiben ballib jelzővel fölékesített figurák vannak. Hogy még tisztábban kiláccódjon, mennyire szabódott remekbe az írói sűrítés.

Egy gyakorlati kérdésem azért máris akadt: a tízmilliókkal kiprémezett filozófok, vagy a "nyugati sajtót" a médiatörvény ellen felindító ázalagok ballibek? (A hozzávatőleges névsor a neten elég sok példányban kering.)

A problémám a következő. Addig értem, hogy a ballib olyan emberben, mint a ló az állatgyógyászatban: minden csúfság és kórság benne kulminálódik. Ám ha ennyire nyilvánvalóan az emberiség söpredéke, akkor hogyan tud mégis emberek százmillió által elfogadott, sőt becsben tartott véleményformáló eszközöket ilyen játszi könnyedséggel az ujja köré csavarni?

Vagy ez a ballibség csak az egészséges magyar testben rág féreg módjára, más nációknak akár még hasznos alkotórésze is lehet? Vagy a "nyugat" egyszerűen csak sokkal ostobább, mint mi kifinomult nemzetünk, és szó nélkül beszopja a ballib cumit?

Szóval a ballib obligát töketlensége és a neki tulajdonított elképesztő hatásosság közti ellentmondást még segíthetnél föoldani.

Pasztorella 2011.01.13. 21:56:05

@jjulie:
Az a lényeg, hogy a világ "álomcsapata" a Barca, Te pedig nyugodtan csak kommentelj. én nem sokáig irok. nem zavarok.:)

ulrike (törölt) 2011.01.13. 21:57:37

@Pasztorella: Bocs, nem akartam csúnyán beszélni.

a-kis-herceg 2011.01.13. 21:57:49

@aszekelyek: És?

én be is fejezem vele, egyben...

inreallife 2011.01.13. 21:59:10

na én meg kinyilatkoztattam a nyugdíjpénztárnál magam. megyek is a kubatov listára, de a pénzem nem adom! :)

aszekelyek 2011.01.13. 22:01:37

@simonmondja.: Két megjegyzésem volna. Most az a baj, hogy a közterhek viseléséről szó esett. Úgy, hogy akik a profit krémjét kanalazzák, ők is lesznek szívesek betenni a köz terheibe a részüket. Másik pedig, ezt tegyék pedigllllen azért, hogy a multi ne legyen fosztóképző és szitokszó Magyarországon. Reform az, ami most folyik nálunk. Alternatív. Gyulánkkal lehet, elmúlik az a tabu is, nincs alternatíva.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 22:01:58

@sárkányfő:
"Kérdezd Bokrost, Oszkót, vagy akár Heimet. Vagy másokat, tucatjával. 20 éve keringenek az országban reformjavaslatok az egészségügy, a közigazgatás, az önkormányzati rendszer, a nyugdíjrendszer, stb. megreformálására, amik a mostani átláthatatlan, természetéből is fakadóan korrupt, pazarló, irracionális rendszereket mozdítanák el a jobb irányba. "

Oszkó az előző bukott kormány tagja. Minden lehetőségük meg lett volna alkotni, de inkább csak eladósították az országot.

Bokros pártja kiesett a parlamentből. Valamiért valahogy nem jött át a tavalyi választáson az emberkének, hogy Bokros és pártja tudná a tutit.

A 20 éve tudott dolgok igazak, de nem is véletlenül nem teszi meg senki őket. Mert amelyik kormány megtenné (próbálná) az belebukik.

Én teljesen megértem, hogy sokan - bár ők a választóknak csak egy kisebb része - várnák ezeket a reformokat, csak nem fair olyasmit elvárni egy kormánytól, amit a többi sem tett meg. Miért nem tette meg Bokros, meg Oszkó?

Azért, mert az a pár szavazat, amit ezzel nyerhetnek, messze nem ellensúlyozza azt a sokat, amit ezzel veszíthetnek.

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:02:15

"Az elemzőknek tetszettek Orbán Viktor mondatai
Összességében pozitívan értékelték az MTI által csütörtökön megkérdezett elemzők a miniszterelnök a Dow Jones hírügynökségnek és a The Wall Street Journalnak adott interjúját."

"Mit mondott a miniszterelnök?
Orbán Viktor csütörtök hajnalban megjelent interjúban egyebek mellett azt mondta: kormánya februárban olyan intézkedéssorozatot jelent be, amely csökkenti a nyugdíjkiadásokat, a munkanélküliek támogatását és a gyógyszerek állami támogatását. Kijelentette, hogy vége a nagyvonalú és hosszan tartó munkanélküliségi juttatásoknak. De - tette hozzá a lap szerint - még nem állnak rendelkezésére olyan becslések, hogy ezek a lépések mennyi pénzt takaríthatnak meg a kormánynak."

portfolio.hu/gazdasag/az_elemzoknek_tetszettek_orban_viktor_mondatai.144059.html

a kormány első gazdasági ÉRDEMI LÉPÉSE... (lehet majd)

na persze ezzel lehetnek "másfajta" problémák...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 22:02:46

@sárkányfő:
"Kérdezd Bokrost, Oszkót, vagy akár Heimet. Vagy másokat, tucatjával. 20 éve keringenek az országban reformjavaslatok az egészségügy, a közigazgatás, az önkormányzati rendszer, a nyugdíjrendszer, stb. megreformálására, amik a mostani átláthatatlan, természetéből is fakadóan korrupt, pazarló, irracionális rendszereket mozdítanák el a jobb irányba. "

Oszkó az előző bukott kormány tagja. Minden lehetőségük meg lett volna alkotni, de inkább csak eladósították az országot.

Bokros pártja kiesett a parlamentből. Valamiért valahogy nem jött át a tavalyi választáson az emberkének, hogy Bokros és pártja tudná a tutit.

A 20 éve tudott dolgok igazak, de nem is véletlenül nem teszi meg senki őket. Mert amelyik kormány megtenné (próbálná) az belebukik.

Én teljesen megértem, hogy sokan - bár ők a választóknak csak egy kisebb része - várnák ezeket a reformokat, csak nem fair olyasmit elvárni egy kormánytól, amit a többi sem tett meg. Miért nem tette meg Bokros, meg Oszkó?

Azért, mert az a pár szavazat, amit ezzel nyerhetnek, messze nem ellensúlyozza azt a sokat, amit ezzel veszíthetnek.

Pasztorella 2011.01.13. 22:03:29

@ulrike:
Engem nem zavar ki, hogy beszél és mit ir. felőlem "birkázni" is lehet, illetve az nagyon tetszik. csak az nem mindegy ki irja.:):)

nyünyüge 2011.01.13. 22:06:04

Reklám ON

Vendég: Török Gábor politikai elemző, a Vision Politics igazgatója

Téma: Az elmúlt év fontosabb belpolitikai eseményei, ezévi kilátások

18 éven felülieknek !

www.inforadio.hu/audio/00034/00034652a.mp3
www.inforadio.hu/audio/00034/00034653a.mp3

Ismétlés ma 23 órakor

Reklám OFF

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:06:06

itt van a házigazdánk fénylőcsillaga is...

inforadio.hu/hir/belfold/hir-406258

ulrike (törölt) 2011.01.13. 22:06:25

@Akitlosz: Zsoltika, csacskaságokat beszélsz. Az előző kormány nem bukott, az Mszp bukott, méltán, nagyot.
Oszkóék 1 évre vállalták, s mit vállaltak meg is cselekedték. Vidd hírül!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.13. 22:06:30

A pénteki pécsi tüntetés programja.
Mutassuk meg az igazi kétharmad erejét!

16h00 Kossuth tér: a sajtószabadság emlékének elhelyezése Kossuth Lajos szobránál
16h15: átvonulás a Széchenyi térre
16h25 Széchenyi tér: elhangzik a kiáltvány a lónál ("media law")
16h30: átvonulás a Jókai térre, ahol hangperformansz kíséretében eltemetjük a szabadság madarait.
A demonstráció 17h00-ig tart.

Háttérinfó:
2010. december 21-én kormányunk megszavazott egy olyan médiatörvényt, ami felügyelet alá vonja az írott és elektronikus sajtót, homályos feltételek mellett telj-hatalmat ad a médiatanács és a médiabiztos számára, s így nagyban korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát.
Mi ezt nem szeretnénk, ezért sétával demonstrálunk az új médiatörvény hatályon kívül helyezéséért.

Néhány webhivatkozás:
- Bayer Judit: Mi a gond a médiatörvénnyel? szabadsajto.com/elemzesek/bayer-judit-mi-a-gond-a-mediatorvennyel
- egyéb elemzések: szabadsajto.com/a-torveny-problematikus-pontjai/blog
- budapesti tüntetés: www.facebook.com/event.php?eid=174931022547487
- Egymillióan a magyar sajtószabadságért oldala: www.facebook.com/sajtoszabadsagert
- egyéb csoportok: www.facebook.com/home.php?sk=group_117848871615693&view=doc&id=122826617784585

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:06:51

@nyünyüge: szinte másodpercre.... ha a nagy elmék találkoznak.

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:08:05

és 1000 dik én voltam:)

sárkányfő 2011.01.13. 22:09:10

@Akitlosz:
Ezt írtad: "Kritikus az van valóban bőven, de jobb új ötlete nincsen senkinek az ország helyzetének javítására."
Erre leírtam, hogy ez nem igaz, ellenkezőleg: egy csomó embernek vannak ötletei. Hogy miért nem valósították/valósítják meg, az egy másik kérdés, arról is lehetne vitatkozni, de az tény, hogy ötletek vannak.

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:10:15

@sárkányfő: nekem teljes kormány programom van... 4-5 hónapom ment rá:)

Fufo 2011.01.13. 22:10:22

mirrmurrkandúr: Mivel láthatóan halvány sejtelmed sincs arról, mit jelent a liberalizmus, javaslom kicsit olvasgasd: hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus

jjulie 2011.01.13. 22:11:36

@Akitlosz:

a blogodon pajtás, a blogon

nyünyüge 2011.01.13. 22:12:26

@sárkányfő:
Azt olvasom erről egy másik fórumon, hogy be kellene perelni a fővárost: ha egy hét alatt be lehet szedni 1.5 miliárdot a Szigeten, akkor miért nem szed be a főváros évi legalább még százat az év többi részében ?

Miért hagyja parlagon azt az értékes területet, micsoda hanyagság ez kérem?!

aszekelyek 2011.01.13. 22:13:07

@simonmondja.:

Nem kell szelektálni, csak aszerint, hogy bűncselekmény-e vagy sem.:)
Pénz meg van dögivel, nem? Vagy csak volt?
Olvastam azt a kis malőrt, hogy az ókorról írt biztosan remek tanulmányt nem sikerült kidumálni, hogyan is jön a Mi európai jelenünkhöz , jövőnkhöz.Az kínos. Ez is egy másik hatalmi ág dolga, hogy megállapítsa, mi is történt. HA nem frankó szankcionálja. Heller Á. olyan okos. Nyilván meg tudja magyarázni a megfelelő illetőknek.

jjulie 2011.01.13. 22:13:35

@Fufo:

ballib az, amire, akire a szijjártó azt mondja

Pasztorella 2011.01.13. 22:13:50

Hm. olyan jól el volt, kommentelt, most meg biztosan "megijedt" és elrohant aludni. Jaj.! bocsánat, vagy "átaludta a mult évet" oszt most meg nem tud mit irni.:):)

aszekelyek 2011.01.13. 22:15:47

@ulrike: Több iskola van és az bizony szubjektív, kinek mi a jó. nem minősítem senki iskoláját, mert még a fal adja a másikat. Ezt javaslom neked is.

Fufo 2011.01.13. 22:16:08

@jjulie: :) Akkor persze igaza van

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 22:17:50

@AnnaKarenina:

"A válságadóval való hosszabb távú tervezés visszafogja a külföldi beruházásokat."

Csak egy részét, azokat, amelyektől úgy sem várható semmi lényeges fejlődés.

Hiába jön ide még tíz bank még tíz kiskereskedelmi bolthálózat, attól még nem lesz több bankba rakható pénz, sem több kenyér nem fog fogyni. A magyar piac akkora, amekkora, az ország fejlődése szempontjából lényegtelen, hogy 20 vagy 50 külföldi szereplő osztozik-e rajta.

"Az SZJa csökkentés pont az adózásra képes rétegeket hozza helyzetbe,"

Így működik egy egészséges társadalom. Motiválja az embereket a többre, a jobbra.

Különben minek dolgozna többet, jobban, ha úgyis elveszik tőle? Minek dolgozna egyáltalán, ha úgyis kap segélyt?

"Antall Józsefék óta (rém)álom a polgári középosztály megteremtése felülről, mert ez mindig azzal jár, hogy a szegényebbeknek kell megfinanszírozniuk, s ugyan miből, ugyanakkor meg mégis kiiktatja a valóban polgári jellegű intézményeket, mint pl. a megtakarítás növelését célzó mnyp.-ket. Arról már ne is beszéljünk, hogy a demográfiai helyzetet, mint valóságot pedig egyáltalán figyelembe se veszi."

Éppen figyelembe veszi a demográfiai helyzetet, ezért vezették be a családi adózást és a gyermekek után járó adókedvezményeket.

Aztán meg soroljad már légy szíves azokat a dolgokat, amelyeket a szegényebbek finanszíroznak meg a középosztálynak!

Pasztorella 2011.01.13. 22:19:25

@jjulie:
ne a szijjártóval foglalkozz.:)
a világ legjobb játékosa a Messi, tudtad!?:):)

6.Lenin 2011.01.13. 22:20:14

@jjulie:

A ballibnek, mi köze a liberalizmushoz?
Akikről mirrmurrkandúr írt, mi közük a liberalizmushoz?

aszekelyek 2011.01.13. 22:20:57

@Fufo: Akik itt a liberálist adták, azoknak ugyan volt fogalmuk de rútul elárulták azt.

ulrike (törölt) 2011.01.13. 22:21:21

@aszekelyek: Az a fal, melyre a NENYI van kiszögezve?

sárkányfő 2011.01.13. 22:22:15

@nyünyüge: Tovább megyek: ha egy heti bér 1,5 milliárd, akkor a Sziget másik felének eladása 3,6 mrd-ért, azaz szűk egy havi bérleti díjért hatalmas lopás volt :)

na mindegy, lehet itt humorizálni, hogy Orbán után Tarlós is meghibbant, de hát tudjuk jól miről van szó: ki akarják csinálni a Szigetet.

Fufo 2011.01.13. 22:25:02

@aszekelyek: Ebben igazad van. Itt tulajdonképpen nem voltak liberális politikusok, csak magukra aggattak egy cimkét. Minden ellenkező híreszteléssel szemben az SZDSZ sem volt liberális párt (talán az elején, de ez gyorsan elmúlt).
Éppen ezért liberálisokról (akár bal-, akár jobboldaliakról) ordító hülyeségeket leírni talán nem kellene.

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:29:09

hvg.hu/velemeny/20110113_buntetes_vegrehajtas_bortonviszonyok#rss

„Hamarosan megkétszereződhet a börtönnépesség”

na végre valami nő...

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:31:20

TG: fides politika = 3k = kísérlet konfliktus kockázat

+kudarc?

okosakat mond...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.13. 22:31:31

@vinczej: Arra azért kíváncsi lennék, ha véletlenül fejtetőn fognád az Orbán-magyarázkodásokat, akkor is ugyanilyen "szakmaisággal" tudnád azt védeni? :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.13. 22:32:38

@Akitlosz: Arra azért kíváncsi lennék, ha véletlenül fejtetőn fognád az Orbán-magyarázkodásokat, akkor is ugyanilyen "szakmaisággal" tudnád azt védeni? :-)

panelburzsuj 2011.01.13. 22:33:55

@nyünyüge:

Még mindig nem érted a polgári fülkeforradalom vezéreszméjét:

Pénzt onnan lehet elvenni, ahol már van.

aszekelyek 2011.01.13. 22:35:39

@ulrike: Az teddykém, az. Amennyiben pont
ott állsz, amikor jön a másik....., ha nem, akkor mindig az éppen hozzád legközelebb eső fal. Fizikai törvény. Mindaddig megtartod egyenes vonalú egyenletes mozgásodat, míg az meg nem állít.@Fufo: Nem tudjuk őket másként aposztrofálni, hisz a kedves EU képviselőik is a liberális pártokhoz álltak , állnak legközelebb. Nem én tehetek róla, hogy Konrádékkal szóba állnak az EU liberálisai. Nem kéne. Devalválják súlyosan a többiek liberális voltát is. Nincs ínyemre nekem sem, hogy használják ezt a maguk fényezésére.

mirrmurrkandúr 2011.01.13. 22:36:29

@6.Lenin: Semmi, és épp ez a lényege, az eszmék többsége szép, csak ez a fránya megvalósítás... nálunk ez a liberalizmus esetében csúcsosodott ki egy laza elhallgatott államcsődbe és egy 25 milliárd dolláros IMF hitelbe, amit az előző kormány kb. 80%-ban eltapsolni méltóztatott, most meg lehet visszafizetni.
Ez momentum nem liberalizmus, hanem hülyeség és és egyben cinikus szemétség is. Persze, ahogy a válság egy picit elült, rögtön jött a sok frankofon, hogy nem a neoliberális gazd.pol. a baj, hanem, hogy éppenséggel még több kéne belőle. A kontrollálatlan piaci garázdálkodás vezetett ide, meg az a sok szerencsétlen hülye, aki a fékezhetetlen reklámdömping (és egyebek...) hatására felvett annyi hitelt, amennyit soha nem tud majd visszafizetni.

Nem a liberalizmussal van baj, hanem azokkal, aki ezt ma képviselik. Főleg Magyarországon, ahol valamely különös oknál fogva a liberális politizálásnak szükségszerűen együtt kell járni a nemzeti öntudat mindennemű tagadásával.

Ezen nem tudom, mi nem egyértelmű.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 22:39:54

@sga:
"Elárulok valamit, bár lehet hogy ez neked újdonság. Nem csak termelőágazatok léteznek. A nemzeti jövedelembe beletartoznak a szolgáltatások is. Képzeld, még munkahelyeket is teremtenek! Hitted volna?"

Én igen, bár nem nekem írtad.

Na most az a gond, hogy még 100 000 fodrásszal, pszichológussal és egyéb szolgáltatókkal nincs előbbre egy ország. Az embereknek körülbelül ugyanakkora időközönként célszerű hajat vágatni, a fodrászok számától függetlenül.

Szóval van egy optimális szint.

Az valóban okoz GDP növekedést, ha a fodrász felemeli a szolgáltatásának árát 2500 forintról 5000 forintra.

Már ha van aki megfizeti. Ugyanis a szolgáltatók, fogorvosok egyebek akkor tudják a szolgáltatásikat, a munkájukat több pénzért eladni, ha úgy általában jobban megy az országnak és az ügyfeleik is jobban keresnek.

Azaz nem úgy működik, hogy több szolgáltatás kell és akkor majd attól nő a nemzeti jövedelem, attól fejlődik a gazdaság, hanem éppen fordítva. Ha egyéb okoktól fejlődik a gazdaság és nő a jólét, akkor egyre nagyobb igényük és egyre több pénzük lesz az embereknek szolgáltatásokra is, ami persze valóban tovább növeli a GDP-t, csak nem árt ismerni a sorrendet és az ok->okozati összefüggéseket.

panelburzsuj 2011.01.13. 22:41:05

@Fufo:

A legendák szerint volt egy olyan liberális párt is Magyarországon, ami még az eurolibsik alelnökségéig is föltornászta magát. A pletyka szerint valmi Orbán nevű volt góré.

2011.01.13. 22:41:35

Hú, ez mai poszt, és már több,mint 1000?:)

Szép jó estét!

Nagyon tetszik a poszt!:)

Ez volt már?

www.fn.hu/belfold/20110112/ranschburg/

porfelhő 2011.01.13. 22:48:13

Jó ég! ennyi komment! és én még nem is írtam semmit! nagyon sok, más elfoglaltságom miatt. Jaj! de nagyon sajnálom.!:)

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:48:34

@Letícia: ez fergeteges:) és milyen inteligens-finom önirónia...

"De jó kis mondat. Kinek nyilatkoztam?"

minden szava nagyon jó. ebben is egyetértek vele... huh.. köszi a linket

6.Lenin 2011.01.13. 22:49:31

@mirrmurrkandúr:

Nekem sem az eszmével van bajom, szerintem is kiüresítettek mindent, amihez hozzányúltak Mo-on , főleg ahol pénz is volt.

Miért nem egyértelmű számukra?
Mert aki nem úgy gondolkodik, "noname liba".
Elméletileg, alapból csak ők értenek mindenhez.

Csak a gyakorlatban akadtak némi zökkenők, eddig mindig.
Majd kinövik, gondolják, de szerintem nem lesz már lehetőségük.

panelburzsuj 2011.01.13. 22:52:41

@Akitlosz:

"Ugyanis a szolgáltatók, fogorvosok egyebek akkor tudják a szolgáltatásikat, a munkájukat több pénzért eladni, ha úgy általában jobban megy az országnak és az ügyfeleik is jobban keresnek."

Elárulom neked a titkot: a kőművesek, sőt a vályogvetők is ugyanebben a (lukas) cipőben járnak. Ha nincs vevő - nem vesznek az emberek. Se "termelést", se szolgáltatást.

Lasan-lassan kezd előbújni az új Széchenyi-terv. Majd lesd ki, hogy mennyi lesz belőle a hazai "termelésnövelésre" fordítható segílyke, és mennyi az import gépre, berendezésre, mennyi a hazai szolgáltatásra. Beleértve az állam által nyújtott "igazgatási szolgáltatásokat" is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 22:56:27

@tarol a turul:

"Az én olvasatomban, ami Magyarországon van az nem demokrácia (bár Arisztotelész szerint az egyik legkártékonyabb társadalmi berendezkedés a demokrácia-ha jogbölcselet tanulmányaim még aktuálisak), hanem pártokrácia."

S milyen igazatok van! Neked is, meg Arisztotelésznek is.

2011.01.13. 22:56:28

@a-kis-herceg: :)

Ugye-ugye. Én ma kiakadtam a bíróságon...és mind jogtudó ezen háborogtunk. Visszaható hatály...egy csomó perben buknak az ügyfelek.

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:56:41

@panelburzsuj: milyen Széchenyi terv? még az NGM aki a pilléreit igazgatja... az fel sem állt... mondhatni impotens...

a Fellegi a jofiu. de ő csak a páláyztatásért a keretért felel...

2napja bejelentették hogy a páláyzatok lesznek, de titok...

teszem hozzá mert még nincs semmi...

és teszem hozzá: minden állami támogatás KÁROS A GAZDASÁG EGÉSZSÉGÉRE...

panelburzsuj 2011.01.13. 22:58:59

@panelburzsuj:

Műsorelőzetes:

1. Gyógyító Magyarország – Egészségipar

2. Megújuló Magyarország – Zöld gazdaságfejlesztés

3. Otthonteremtés – Lakásprogram

4. Vállalkozásfejlesztés – Üzleti környezet fejlesztés

5. Tudomány – Innováció – Növekedés

6. Foglalkoztatás

7. Közlekedés – Tranzitgazdaság

a-kis-herceg 2011.01.13. 22:59:14

@Letícia:

erről van egy sztorim... egy jegyzőt hagytam belesétálni a visszaható hatályt javasolta: "folyamatban lévő ügyekre..." erősködött hogy ez így jo. miután jeleztem hogy pici gond lehet... hát ő a fönök, meg ő tényleg 30éve a köz-izgatásban dolgozik...

sima durva szakmai hiba... már ő is tudja:) nincs életben a joghely...

porfelhő 2011.01.13. 23:01:44

Az EU meghatározza a növekedési célokat!

A tagállamok költségvetésének összehangolása érdekében, január 12-én első alkalommal, a Bizottság közzétette a növekedési célok éves listáját. A tagállamok benchmarkként fogják használni a listát, annak érdekében, hogy finoman lebeszéljék a túlköltekező nemzeteket kirívó viselkedésükről.

Egy múlt havi EU csúcson Angela Merkel német kancellár így nyilatkozott: “Szükségünk van egy közös álláspontra a gazdaságpolitikák tekintetében és erről a következő hónapokban biztosan beszélnünk kell, különösen az eurózónában. Nem csak az a fontos, hogy szilárd legyen a költségvetés és stabilak a pénzügyek, de az is fontos, hogy legyen közös gazdaságpolitikánk. Lépésről lépésre. Hosszú folyamat lesz.”

Annak érdekében, hogy az országok NE TÉRJENEK LE A KIJELÖLT ÚTRÓL!! 2014-ben lesz majd egy féltávos értékelés."

www.euractiv.hu/gazdasag/hirek/az-eu-meghatarozta-az-eves-nvekedesi-celokat-003132

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:04:59

@panelburzsuj: bruhhhahahha...

Egészségipar + Megújuló + Otthonteremtés + Közlekedés

a négy pillér? a többi az "horizontális..."

olvasd is el a programot... az ÚSZT -t qrva jó... ha írni kéne én is ezt írnám

csak sajna ez olyan mint a választási program. ez "stratégia" azaz lexarják és fiok...

érdemben senkit nem érdekel. nincs is "apparátus". az intézkedéseket figyeld. ez egy LUFI. kommunikáció...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 23:05:10

@igényes:

Miért legyen egy ellenzék konstruktív?

Ha az, segíti a kormány munkáját, támogatja, akkor a kormány sikeres és népszerű lesz, míg a konstruktív ellenzék soha nem jut hatalomra.

Nem véletlenül nem a MIÉP-pel, hanem az MSZP-vel váltották le a Fideszt 2002-ben.

Ha az MSZP mostantól önként és kérés nélkül beállna a kormány mögé konstruktívan, akkor 2014-ben lenne esélyük?
Ugyan, ha a választók elégedetlenek egy kormánnyal, és le akarják váltani, akkor nem olyan pártot fognak választani, amelyik asszisztált a rossz kormánynak, hanem olyat, amelyik négy évig mást sem mondott, mint azt, hogy a kormány rossz.

Szóval milyen politikai előnye is származik egy ellenzéki pártnak a konstruktivitásból?

A sikerben nem fog osztozni, de a kudarcban igen.

2011.01.13. 23:05:23

@a-kis-herceg: jó, de amikor a perben van kihatással károkozással? Hol itt a jogbiztonság? Kirúgtak volna az egyetemen, hogyha a visszaható hatályt nem skálázom. És lám tessék.

panelburzsuj 2011.01.13. 23:05:43

@a-kis-herceg:

Guck mal:

Javaslatok az "Otthonteremtés és lakásprogram" fejezethez

szechenyiterv.gov.hu/uj_szechenyi_terv/javaslat/javaslat_otthonteremtes.html

(Igaz, csak a szeptember 15-ig beérkezett écák vannak felvíve, így egy kicsit hasonlít a dolog a Süsü-párviadal kiplakátolására, ahol a másodiknál elfogyott a festék - de attól még érvényes a kiírás! ... :)

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:06:54

@porfelhő: a németekben bízok. az egyetlen reményünk. szerintem területileg egy német megye kellene hogy legyünk... német törvények-közigazgatás és szabályok.

most kellene felajánlani....

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:11:01

@panelburzsuj: szerintem nálam ma Magyarországon nem tájékozottabb senki ebben a témában. még ov se...

pont ebben utazok...

tudtad hogy nincs államtitkára se?

pl hogy akik voltak? május óta?

-Seres László szept kirúgták....
-Bencsik János energetikával átment NFM be
-Csíder László más területre ment...

kb 1,5 hónapja van egy főosztályvezető a BM ből...

dolgozók nincsenek

voltak "konzultációk", utolsó pl. BP okt 28...
voltak vélemények stb

de nincs senki aki dolgozna... kamu az egész

porfelhő 2011.01.13. 23:12:39

@a-kis-herceg:
"most kelene felajánlani..." most az időpont biztosan nagyon jó lenne, mert az Orbánnak már a németeknél is van "kétharmada":)
ugye? kétharmad mondta Mo-nak nincs helye az eu-ban. jó hirünk a világban. nem biztos, hogy kellenénk "megyének".

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:14:48

@Letícia: dobhatod el a diplomád... ez paraszt fülkeforradalom...

6.Lenin 2011.01.13. 23:15:37

@a-kis-herceg:

"szerintem területileg egy német megye kellene hogy legyünk."

Úgy, mint ők?
Összeölelkezünk, testvérként, 1 "nagy"családba?
Vagy így, mostani kicsiként?

Bújtatott?
Miket nem olvasok itt ma?
Front van?

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:16:00

@porfelhő: deee most is jo

ha a határnyitást felemlegetjük... és a balatont főleg Merkelnek. lehet itt vesztette el a szüzességét... ha volt neki...

megkeressük?

2011.01.13. 23:17:00

@a-kis-herceg: visszajön, hogy elég lesz a párttagkönyv is? Mit tudsz? Mesélj!:D

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:17:15

@6.Lenin: ez nekem régi mániám. mivel nem tudunk sajnos rendesen haladni. de RABIGÁBAN idegen hatalmak nyomása alatt jok voltunk

ez egy ellenzéki nép... de apára vágyik (vagy Merkel anyára)

Bilbo 2011.01.13. 23:20:15

A kommunikációs offenzíva nem kellemes, de nem számít.
Megettek egy csomó olyan dolgot, amit eddig senki sem mert volna megtenni. Ez konfliktusok nélkül nem megy.

Az, hogy a Tesco itt még a különadókkal együtt is sokkal kevesebb adót fizet, mint Németországban, az hosszú távon nem megy. Ha ezt megmondjuk, a Tesco nem fogja szeretni. Ezt konfliktusok nélkül nem lehet rendberakni.

De ezek látszatkonfliktusok. Ma úgy néz ki, az SZDSZ-es fazonok nagyokat rúgnak a FIDESZ-be. De az is lehet, hogy csak az utolsókat rúgják. Még sohasem voltak ilyen gyengék.

porfelhő 2011.01.13. 23:20:24

@a-kis-herceg:
mit keresel meg? a "határnyitás" időpontját, vagy nem? :):)

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:20:41

@Letícia: a Biszku kezdte... a bírói felelősség akkor szállt el...

hm nem is rossz ötlet. állítólag siofokon a közintézmény állásfelvételén még a takarítónőtől is kérdezik fides hivő e?....

végülis nem kellene ilyen bizonytalan megalázó helyzet ha párttagsághoz lenne kötve. kubatov szépen vezetné a kis listát a tagokról....

apropo nem telt le neki még a felejtési idő??? még kuss van neki?

Bilbo 2011.01.13. 23:21:08

Megtettek nem megettek ...

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:22:26

@porfelhő:

elrontod a viccem... bepezsgőztem kicsit, de talán nem tul bonyolult:

"...balatont... vesztette el a szüzességét... megkeressük?"

mit is nem értesz???? ;)

Bilbo 2011.01.13. 23:24:27

a-kis-herceg: "ez egy ellenzéki nép... de apára vágyik (vagy Merkel anyára)"

az maszopos-szadeszos része vágyik a vezetésre, az oroszokra, a németekre, az ameriakra, mikor ki van.

2011.01.13. 23:28:53

@a-kis-herceg: Na ő olyan sok emberről tudhat, hogy ha "kussban" is tartják, aduk vannak a kezében...:)

Ez a Biszku nem épp szerencsés B.B. monogram...

porfelhő 2011.01.13. 23:29:06

@a-kis-herceg:
ne viccelj már ... biztos volt neki. biztosan azért nem akarom érteni mert én nem ittam semmit! rendben. majd szólj kérlek ha megtaláltad.:):)

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:29:10

@Bilbo: a fides birka meg nem vágyik ov re... :)

@Letícia: mégegyszer kösz...

LÁZÁR CINIZMUSA: "....a karrierje kedvéért felveszi a hatalom kínálta ruhát. Vagyis cinikus."

nyünyüge 2011.01.13. 23:29:17

@a-kis-herceg:

"3k = kísérlet konfliktus kockázat

+kudarc? "

avagy:

"Kísér(l)et járja be Európát - az orbánizmus kísér(l)ete

6.Lenin 2011.01.13. 23:29:50

@a-kis-herceg

"de RABIGÁBAN idegen hatalmak nyomása alatt jok voltunk"

akkor 90 előtt nem is volt gond?

Akkor mi a toszért nem hagyjuk, hogy a tótok vagy a szőröstalpúak lerohanjanak minket?
Közelebb vannak, sokkal gazdaságosabb lenne.

2011.01.13. 23:31:36

@Bilbo: ja a magyar meg a miapánkra vágyik...Rákosi, Kádár...

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:31:50

@Bilbo: @6.Lenin: "Válasz erre" feliratú gomb... ez a szerencsénk nekünk ballib rettegőknek, hogy a fides birkáknak vannak technikai és tudásbeli hiányosságaik. de lovagolni íjazni remélem jol tudtok. legalább...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 23:31:56

@mirrmurrkandúr:

"Aztán jött az államháztartási hiány 3,8% alatt tartása, amit lassan csak mi tartunk be, megjegyzem mi is először.
DE BETARTOTTUK, pedig érdekes módon más országoknak engedték, hogy elengedjék a hiányt, nekünk nem. De így is sikerült."

Ez azért van, mert Magyarország volt az egyetlen EU tagállam, amelyik sohasem tartotta be a hiánycélt. A többiek viszont eddig - legalább néha - betartották, amit vállaltak, míg Magyarország soha. Ezért a különbségtétel most.

"Itt van a médiatörvény, ami szintén örvendetes, végre lesz valami , ami szabályozza azt a nyilvánvaló okádékot, ami a médiából árad akár gyerekekre is, és itt aztán végképp felháborító azzal érvelni, hogy el lehet kapcsolni... mindannyian voltunk gyerekek, ne hülyéskedjünk már.."

Voltunk persze, csak nem a tévé előtt és/vagy nem mi döntöttük el, hogy mit nézzen a család a szüleink helyett.

Ami felháborító az a mérhetetlen álszentség, amit az "erkölcsös" kereszténydemokraták? űznek. Egyetlen másodpercet sem hagynának az általuk szapult műsorokból, nehogy bármiről is lemaradjanak, amin aztán jól felháborodhatnak és feljelentgethetnek.

Nem csak elkapcsolni lehet, kódolni a nem kívánt adókat a gyerek számára, de lehet társasjátékozni is tévénézés helyett.

A tévé csak azok helyett neveli a gyereküket, akik ezt így hagyják, akarják.

Szalai Annamária legyen minden gyerek pótmamája a sajátjuk helyett?

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:36:10

TG párszor ujra olvasom a pszichológust

1. cinizmus...

2. 2014 nem lesz....
"nem lesznek az eddigi értelemben vett szabad és demokratikus választások..."

Bilbo 2011.01.13. 23:36:17

@Letícia? Nézd, Rákosi az csak egy nagyon sajátos szubkultúrának lehetett az "Apukája". gyakorlatilag AVS-s "valódi" papa kellette ehhez, vagy hatelemis gyárigazgató papa.

2011.01.13. 23:38:06

@Akitlosz: ezen kiakadok, hogy a tévében mi megy. Éssss?? van rajta egy kapcsológomb! Most ha kimegyek az utcasarokra, látok egy kurucot, akkor jelentsem fel? Vagy egy csókolózó párt, akkor őket, mert úristen, miket csinálnak?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 23:38:45

@tarol a turul:
"Nekem is van egy ismerősöm, aki cigány származású. Jelenleg katona, mérnökként diplomázott. Tűzbe tenném érte a kezem. De aztán ennyi."

Mindenkinek van egy jó cigánya.

Himmler után szabadon.

ökörpöröly 2011.01.13. 23:40:24

@Bilbo: Ha a magyarok többsége idióta, akkor kellenek kultúrnemzetek, akik vezetik az országot!:)
Mert mi lett volna Szent Pityuval, ha nincsenek mögötte a német lovagok -de voltak franciák, olaszok is-, a morva, cseh, német, olasz papok? Akkor talán létre se jött volna a Magyar Királyság.
Vagy, ha megnézed a középkori magyar városokat, akkor láthatod, hogy a városi polgárok többsége német, cseh. De ez nem csak a középkorra igaz, Magyarország politikai és gazdasági központját alkotó Pest-Buda-Óbuda, illetve Pozsony német lakosságú volt. De beszélhetnénk a felvidéki bánya- és kereskedővárosokról, az erdélyi szász városokról.
Az, hogy nem vagyunk a törzsi szinten élő albánok szintjén, az elsősorban a bevándorló kultúrnépeknek köszönhető, nem szittyhunsumír léleknek és bölcsességnek!:)
Én egyébként jobban érezném magam, ha a balkáni stílus és "függetlenesdi" helyett a mai napig az Osztrák-Magyar Monarchia lenne. A nagy "fajmagyaroknak" meg meghagynám a busongást, a bocskaiba való "hokizást" és az egyéb "látszatmagyarkodást".
Ez a hülye nép csak felfogja egyszer, hogy önsajnálatból, a meghamisított múltba való révedésből nem lehet se fejlődni, se megélni. :)
Normális nemzetek őrzik a múltjukat, hagyományaikat, kultúrájukat, de a magyar nem "őrzi", hanem frusztráltságát és tehetetlenségét oldja valami beteges múltba révedéssel és önsajnálattal. Ideje lenne már abbahagyni, elvégre már a XXI. században élünk!:)
Szaniszló, Bayer vagy Vámosi műsorait nézve kitűnik, hogy a dákoromán-elmélet sokkal életszerűbb, mint a magyarság az "álnemzetiek" által meghamisított múltja!:)

2011.01.13. 23:40:42

@Bilbo: sajátos szubkultúra volt és van: a magyar nép. Neki tapsoltak Pesten, Budán és szerte a hazában.

6.Lenin 2011.01.13. 23:41:10

@a-kis-herceg:

Vagyis 90 előtt nem is volt rabiga?
Hát persze!
Csak apát váltott a ballib.
Csak hiányzik az a segg, be van idegződve.
Most meg "anya" kéne, cumizni, Orbán(é) nem jó?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 23:43:12

@mirrmurrkandúr:
"végre először betartjuk a Maastrichti kritériumokat,"

Nem tartjuk be. Ahhoz 60% alatti GDP arányos államháztartási hiány kellene. És jóval kisebb infláció is.

"Ja, és vége a demokráciának, mert nem lesz több gyerekpornó főműsoridőben... "

Eddig sem volt soha gyerekpornó főműsoridőben, bár valószínűleg nem ugyanazt a csatornát nézzük.

2011.01.13. 23:43:30

@ökörpöröly: A lényegi mondanivalóddal egyetértek, egyet kivéve a stílust, de egye fene, Szent István azonban maradjon meg Istvánnak...:) Köszi!:)

yanchi345 2011.01.13. 23:45:25

Azért azon ne csodálkozzunk már nagyon, ha valaki, az után, hogy választást nyert azzal az ígéretével, hogy a családomban az egy főre jutó jövedelmet megduplázza, ellenállással találkozik, amikor ezen ígéretét úgy próbálja betartani, hogy a fele családomat kiirtja.

2011.01.13. 23:46:20

@6.Lenin: úúúúúúúúúúúúúúúúú. Bravó!:) Hogy mi kell nekik? Azt gondolom, hogy...de nem is folytatom, ez nem a szakítós blog. Ott belemennék, mit is gondolok valójában!:)))

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:46:39

@ökörpöröly: "szász" kultúra... azt kellett csaucseszkunak először kizavarnia, hogy tiszta pusztai népe maradjon, okoskodók nélkül...

ökörpöröly 2011.01.13. 23:48:09

@Letícia: Parasztföldén hadd legyek én is paraszt!:)

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:48:24

@ökörpöröly: ja hátha nem lenne 1értelmű a "célzásom": a cigányok és a magyarok maradhattak...

agyatlan bárányok... nem érdemelnek kíméletet. és ezen a ponton ov vel értek egyet...

panelburzsuj 2011.01.13. 23:48:30

@a-kis-herceg:

(Úgy öt hat-éve agrármarketing-ügyekben felkerestem a Váci utcai AMC-székházat. A "bizalmasom" körülnézett, behúzta az ajtót, majd így kezdte: "Figyusz! Ebben az épületben százból nincs három ember, aki igazán értene az agrármarketinghez. Itt majd mindenki valakinek a valakije, leginkább megunt, aktuális vagy leendő szeretője."

Az építészet perzse nyilván sokkal komolyabb szakma .... :)

porfelhő 2011.01.13. 23:49:30

Nahát! meglátszik mennyire nem értem rá ma! milyen jó cikket találtam. A Török Gábor az Aréna vendége volt. nem is tudtam.!

inforadio.hu/hir/belfold/hir-406258

a-kis-herceg 2011.01.13. 23:49:54

@panelburzsuj: az... komolyabb... még inkább.

ökörpöröly 2011.01.13. 23:53:01

@a-kis-herceg: Azért abban benne volt egy-két más dolog is. 11-12 millió németet zavartak el 1944-45-ben Európából. Másrészt a Ceauéknak a német állam fizetett a szászokért, illetve politikai támogatást is kaptak, mint fő-fő ellenállók -a jugoszlávok mellett-.

2011.01.13. 23:53:13

@ökörpöröly: ahogy jól esik, felőlem!:) Azért mert valaki prosztók között van, nem kell azzá válni...Szerintem...:)

6.Lenin 2011.01.13. 23:53:50

@Letícia:

Drága, most a mondanivalót, vagy a stílust?
Én csak átvettem 1 pillanatra, ha nem vetted volna észre.

Látod milyen árul-kodó?
Pedig csak azt kapta, amit árul.

Kívülről látszik ám!

ökörpöröly 2011.01.13. 23:55:09

@a-kis-herceg: Ne legyél rászista, mert megmondalak Semjének és Szalai Pornós Annamarcsinak! Majd jó ki leszel átkozva az Anyaszentegyházból, illetve meg leszel büntetve! A médiatörvényt ezért van, szólt a az "álnemzeti" indoklás.

ökörpöröly 2011.01.13. 23:56:35

@Letícia: A barmoknak nem éri el az ingerküszöbét a kulturált szó, beléjük kell rúgni, ha a "csá" parancsszóra nem hallgatnak!:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.13. 23:57:18

@Szimba:
"A férfiak csak 65 évesen mehetnek nyugdíjba? A nők pedig akár 58 évesen is?"

Ezt hívják pozitív diszkriminációnak.

Amikor a férfiak mehetnek el 58 éves korukban nyugdíjba a nők meg 65 éves korukban az pedig a hátrányos megkülönböztetés.

Sok egyéb párosítás esetén hasonlóképpen.

porfelhő 2011.01.13. 23:58:30

Pokorni is szembement Hoffmann Rózsáékkal: több idő kell az egyeztetésre.
Nem is értem, ezek meg már szembe is mennek a kijelölt uton.:)

Egyetért Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságnak fideszes elnöke azzal, hogy meghosszabbítsák a közoktatási törvény és a pedagóguséletpálya-modell koncepciójáról szóló vitát."

Egyetért Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságnak fideszes elnöke azzal, hogy meghosszabbítsák a közoktatási törvény és a pedagóguséletpálya-modell koncepciójáról szóló vitát".

eduline.hu/kozoktatas/20110113_pokorni_zoltan_kozoktatas_torveny_egyezte.aspx#rss

ökörpöröly 2011.01.13. 23:59:12

@Letícia: Nézd meg Akitloszt, Lenint! :) Szerinted lehet ezekkel kulturáltan és intelligensen beszélni. Még örülhetünk, hogy nem Mao könyvecskéiket lengetik előttünk, mint követendő jövőképet!:)

2011.01.13. 23:59:23

@a-kis-herceg: én is ezt hallottam, hogy a régiek még vannak, de közük nincs az újakhoz, akik meg jönnek-mennek. Kész elfekvő az egész.

a-kis-herceg 2011.01.14. 00:00:23

@porfelhő: hoffmann rózsa csak box-zsák...

nem kell komolyan venni a dolgokat

a-kis-herceg 2011.01.14. 00:01:48

@Letícia: én nem hallottam, én tudom...

"Kész elfekvő"

igen az öcsém is mindig így jellemzi a hivatalokat. főleg a minisztériumokra használja ezt a szót....

ökörpöröly 2011.01.14. 00:02:46

@porfelhő: A felcsúti cigány egyrészt ferdén pisálta, másrészt nem jutott mindenhova anyag. Ilyenkor megzavarodik a birkaserege, mert döntésképtelen. Majd a Bölcs Vezér megaszongya nekik, oszt jónapot.
Egyébként ez az egész cirkusz oka véleményem szerint nem más, minthogy jelezzék, a FIDESZ-KDNP nem bolsevik típusú, autokrata irányítású bohócpárt, hanem nézetek és vélemények ütköznek. Ennyi, semmi több. Egy ócska gumicsont az egész, amin rágódhatnak egyesek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 00:03:03

@panelburzsuj:

Tudsz olyan mai térképet a Kárpát Medencéről, amelyiken a településnevek magyarul vannak feltüntetve?

Még sohasem láttam ilyet, pedig keresek.

ökörpöröly 2011.01.14. 00:03:41

Mármint a kijelölt utat pisálta a Bölcs Vezér. :)

ökörpöröly 2011.01.14. 00:04:34

@Akitlosz: Ez okoz neked nemi gerjedelmet?:) Rajzolj egyet magadnak!:)

a-kis-herceg 2011.01.14. 00:04:53

@ökörpöröly: :)

a nagy szellemek ha találkoznak

ökörpöröly 2011.01.14. 00:05:53

@6.Lenin: Nem, az ápoltjaim békések, csak elmebetegek.:)

porfelhő 2011.01.14. 00:06:22

@a-kis-herceg:
Engem HR. érdekel a legkevésbé, ill. nem érdekel amit mond. nem árulok el titkot. gondoltam, valakit lehet, hogy érdekel. látom kétszer is sikerült, annyira meg azért nem kíváncsi rá senki, de már mindegy.

a-kis-herceg 2011.01.14. 00:06:45

@ökörpöröly: ja én is akartam neki írni. ekkor birka, bocs bárány...

de oylat se láttam olaszban amin latinul van az egész európa...

pont anyni köze van zsoltikA nak a nagy magyarországhoz, mint az olaszoknak Rómához...

ökörpöröly 2011.01.14. 00:07:49

@a-kis-herceg: Nem lenne olyan rossz gyerek ez a Pokorni. Egy általános iskolában simán rábíznám a földrajz szakkör vezetését!:)

2011.01.14. 00:09:16

@ökörpöröly: nem gondolnám, hogy rosszabb stílusuk lenne, mint a tiéd!:)

Nekem nincs vele bajom, ők ilyenek...és?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 00:09:21

@bebe tv:

Ez pontosan így van.

Ezért reménytelen az a gazdaságpolitika amelyik a külföldi multik bármi áron való idecsalogatásától várja az ország felemelkedését.

6.Lenin 2011.01.14. 00:11:06

@ökörpöröly:

Most kuncogsz, gondolom.
Erős ,szép és okos vagy.
Látom az arcodon, most boldog vagy.

ökörpöröly 2011.01.14. 00:12:48

@a-kis-herceg: Annyi eszük van kb., mint a Vatra Romaneasca tagjainak. Össze kellene engedni őket egymással kapával, kaszával, hulljon a férgese!:P Megnézném, ahogy Szaniszló és Bayer birkóznak a mócokkal!:P

ökörpöröly 2011.01.14. 00:14:02

@Letícia: Nekem sincs velük bajom, csak ne lenne szavazati joguk!:) Szépen elnézegetném őket ketrec mögött, talán még kiflisarkat is dobnék nekik!:)

a-kis-herceg 2011.01.14. 00:14:56

@Letícia: rosszra gondolsz...

@ökörpöröly: szerintem esélyes elküldeni a románok ellen a fides bárány hadat... 2 706 292 szép kis bégető sereg...

porfelhő 2011.01.14. 00:15:27

@ökörpöröly:
Igy van. igazad van.
de, nem tudnál egy picit finomabban fogalmazni? nem kellene ...

ökörpöröly 2011.01.14. 00:19:54

@porfelhő: Ne nyafogj már állandóan!:) Bírják ezek, hitük a vezérben felvértezi őket!:) Semjén talán még Szent Mihály arkangyalt is beveti érdekükben!:P

a-kis-herceg 2011.01.14. 00:20:42

@ökörpöröly: igen erre már én is gondoltam...

itt a politikai blogban kellene pornó
és pornó blogban politizálnánk...

ezzel átverhetjük a hatóságot. mert "rossz" osztályok "rossz" blogot figyelnek, azaz nem tudnak fellépni...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 00:30:44

@nyünyüge:
A munkavállalók igen, a munkáltatók nem.

Őket a teljes bérköltség érdekli, és teljesen tök mindegy, hogy mekkorák a SZJA kulcsok, attól az ő költségeik semmit nem változnak. Az a munkavállalóknak nem mindegy, hogy ugyanakkora bruttóból mennyi nettó marad.

Erről viszont csak az állam tehet, a munkáltató semmit.

porfelhő 2011.01.14. 00:34:09

@ökörpöröly:
jól van. nekem már nyafogni sem lehet.:)

panelburzsuj 2011.01.14. 00:36:15

@Akitlosz:

Nem láttam. (Olyanokról tudok, mint az 1940-es Erdély-térkép.)

Úgy látszik, erre már nem futotta a nemzetféltésből. A Wikipédián egyébként talán már megvan minden magyar településnév az utóbbi talán százötven évből, döntően a Kárpát-medencéből, de az azon túli területekről is, ha a helynek volt/van ismert és használt magyar neve.

porfelhő 2011.01.14. 00:36:36

Hol van a "kedveltem" a jjulie? látta valaki? irt erre a posztra?
vagy itt járt és mikor meglátott megint elrohant? hiányzik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 00:39:32

@manyike:

Az eltérés a nettó bérek esetén ugyanakkora bruttó bérek esetén nem bérfeszültség. Vagy ha az, az az állam dolga és sara, nem a munkáltatóé.

A munkáltató a munkavállaló munkájáért fizet, nem a gyerekeiért.
Azért az állam vesz el kevesebbet tőle.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 00:49:46

@Pasztorella:

"Az eddigi intézkedések már rég nem az emberek érdekeiről szól, sokkal inkább minden a hiánycél teljesitéséről."

S szerinted e kettő ellentétben áll egymással?

Az az emberek érdeke szerinted, hogy az állam messze a bevételein túl költekezzen folyamatosan, állandóan növelve ezzel az államadósságot?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 00:55:29

@ulrike:
Nézz utána a 29-es pontos tervnek!

Ha tavaly figyeltél volna emlékezhetnél rá.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 01:08:22

@ulrike:

"Az előző kormány nem bukott, az Mszp bukott, méltán, nagyot."

Á semmi összefüggés a kettő között tényleg!

Kormánypártok rosszabb szereplése mindig összefüggésben van a kormány ténykedéseivel, a kormány munkájának minőségével.

Ezt nem megérteni és csacskaságnak minősíteni nem vall valami politikai virtuozitásra.

Te azért azt ugye legalább tudod ki az a Szakasits?

panelburzsuj 2011.01.14. 01:36:24

@Hepci:

Ballibhatározót alkottunk.

Még beszálhatsz.

panelburzsuj 2011.01.14. 01:37:29

@panelburzsuj:

Akkár kettő ll-vel is ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 01:39:20

@panelburzsuj: ilyet nem mondtam, viszont a növekvő cégek tényleg jobb minőségű kistermelést szorítanak ki. Pl. a sajátjukat. Az emlegetett cégek esetében nézd meg, hogy milyen volt a marcipán és milyen volt a kenyér, amikor még kicsik voltak, és milyen most. Ja, nem tudod megkülönböztetni a két minőséget? Akkor nem segíthetek. Olvass gasztroblogokat... :)

marklovassy 2011.01.14. 02:00:16

Tudom, hogy ez a post nem igazan errol szol, de a sajtoszabadsag tema margojara:

1957. evi II. torveny szerinti alkotmany:

55. § (1) A Magyar Népköztársaság a dolgozók érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot.

1972. evi I. torveny szerinti alkotmany:

64. § A Magyar Népköztársaság a szocializmus, a nép érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot.

1989. evi VIII. torveny szerinti alkotmany:

64. § A Magyar Népköztársaság biztosítja a szólásszabadságot és a sajtószabadságot.
65. § (1) Az egyesülés és a békés gyülekezés joga mindenkit megillet.
(2) Az egyesülési jog és a gyülekezési jog gyakorlása nem sértheti a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendjét.
(3) Az egyesülési jog és a gyülekezési jog gyakorlására vonatkozó részletes szabályokat törvény állapítja meg.

1989. evi XXXI. torveny szerinti alkotmany:

60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
(2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa.
(3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.
61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.

1990. evi XL. torveny szerinti alkotmany:

61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.
(3) A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a sajtószabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
(4) A közszolgálati rádió, televízió és hírügynökség felügyeletéről, valamint vezetőinek kinevezéséről, továbbá a kereskedelmi rádió és televízió engedélyezéséről, illetőleg a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

-----

Vajon az uj alkotmanyban mi lesz?

A Magyar Köztársaság a polgárok érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot és a sajtószabadságot.

vagy

A Magyar Köztársaság az emberek érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot és a sajtószabadságot.

:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 02:04:02

@tölgyes: ha nem lenne fesztivál, nem lenne Costes és Michelin-csillag. Amit oda tol be GK, a fesztiválon lo... - khmmm - termelte ki...

Mr. Waszabi 2011.01.14. 02:59:03

Mondjátok, hogy rosszul hallom ki a szövegből, tényleg azt sugallja, hogy esetleg ez lehet jó út ? Nem zárom ki a 2012-es világméretű földrengéssorozat után a diktatúrák létjogosultságát, de most még csak 2011-et írunk. Jah, értem, OV előrelátó volt. Na, nem má'!
Vigyázó szemetek Nyugatra vessétek, az az egészséges beszéd, amit ott nyilatkoznak az itteni történésekről. OV annyi eurót fog csak megmenteni, amennyiről lemond a fizetéséből jótákony célra. Hogy a tökbe hiheti el bárki, hogy egy jogász fog gazdasági csodát csinálni, miközben az EU-ban ücsörgő, több évszázada magalapozott pénzügyi kultúrában képződött gazdasági szakemberek meg tanácstalanul nézik, mert hülyék a témához ?

Mr. Waszabi 2011.01.14. 03:11:03

Nem értem, mi ez a nosztalgiázás kommunista vezetőkről?!
Hisz OV most építi ki a kommunista rezsimet az orrotok előtt, ráadásul pont a korábbi mintára, ugyanazokkal az indokokkal és ugyanazzal az átgondolatlansággal is sajnos. Ez itt nem a Kínai modell, azt azért látni lehet már most is.
Ezt a parasztvakítást, ami itt megy...meg is érdemli az ország, ha hagyja magát. Az MSZP elszrta, szétkorrumpálták az országot, de előtte OV se volt különb, erre is emlékszünk, ha akarunk. De az elmult 8 évben legalább a pofánkat kinyithattuk. Mi vagyunk az egyetlen ország a Földön, ahol még ez is fordítva működik: a baloldal a kapitalista, a jobb meg a kommunista. Hát, innen szép nyerni...az országnak. De most értettem meg az idők szavát, asszem: csak az egész Magyarország lesz mennyország. Hát arra még sokat kell várni. De honnan lesz nyugdíjam addig ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 05:19:26

@panelburzsuj:

Elvileg igazad is lehetne, csak hát van egy olyan, hogy szükséglet piramis.

Akinek kenyérre is alig van pénze az nem magánkertész szolgáltatásait fogja igénybe venni, hanem kenyeret vesz.

S kőművesre is előbb lesz szükség mint személyi edzőre.

Aztán meg ha feleslegünk van búzából akkor azt el lehet adni külföldre, viszont ha feleslegünk van műkörmös szolgáltatásából azt nem lehet exportálni. Csak magát a szolgáltatást lehet külföldre vinni, de akkor az már nem a magyar gazdaságot erősíti, legfeljebb a vállalkozás profitja, de nem igazán jellemző, hogy a magyar vállalkozók a rengeteg tőkéjüket külföldi vállalkozásokba fektetnék be.

Na tehát a termelés által előállított termékeket el lehet adni külföldön is, míg a szolgáltatásokat csak idehaza.

Ezért lehet a termeléssel jobban fejlődni, mint a szolgáltatással. Ahhoz olyan szolgáltatás kell, ami idecsalja a külföldieket. Ez korlátozottabb lehetőség mindenképpen és igazából szándék sincs rá, hogy Magyarország olyan szolgáltatásokat nyújtson, ami idecsábítaná a világot.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 05:28:55

@Letícia:
Így van.
Az olyan emberekkel most mit lehet kezdeni, akik még a saját lakásukban a saját tévékészüléküknek sem tudnak parancsolni?

Hát még a gyerekükkel sem bírnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 05:30:02

@Bilbo:
Erejük már elszállt, a hangjuk még megmaradt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.14. 05:42:23

@panelburzsuj:

A településnevek adatbázisa megvan, és sok más egyéb magyar megnevezésnek is.

De olyan mostani térképet még nem láttam, ahol ezeket mind fel is használnák.

Mégis mit szólnának hozzá ha a magyarok Magyarországon a magyar térképeiken magyarul neveznék meg a településneveket? A külföldieket is.

ssi 2011.01.14. 07:23:52

médiatv helye a kormány-ideológia rendszerében:
- megalkotása: kormány (kulturális és politikai) "ízlése" szerinti megregulázás lehetősége
- kritikák: a kormány a (bankok, multik, IMF elleni) függetlenségi harcába illeszti (hiszen az ország elleni támadásnak minősíti)

tévedésnek, rossz iránynak és szándéknak vélem

lüke 2011.01.14. 07:33:57

@Hepci:
egy mg-a a rádióban nyilatkozta, hogy legalább húsz éve nem kenyér- minöségre- az , amit eszünk

ssi 2011.01.14. 07:34:39

kormányintézkedésekből: pl.
- sok hasonlóság várható - szertem - az un. első
* akcióterv, a 29 pont
* reformlépések (nyugdíj, munkanélküli juttatások, gyógyszer, közlekedés)
között

:nagy nemzetközi nyomásra készítik
:nem ellenzékben dolgozták ki
:kevés idő alatt készül el
:társadalmi konzultáció nincs
:1 párt=2/3kormány elfogadást jelentős parlamenti (társadalmi) többségi támogatásként nyomatékosítják
:tálalása hatásosabb lesz a tartalomnál
:ugyanazon társadalmi csoportokat fogja elsősorban sújtani
:ugyanazon társadalmi csoportot tekintik a leggyengébb ellenállásúnak
:nincs hatástanulmány és háttérszámítás
:következményeik eltérnek a kormány várt/bejelentett szándékaitól
:gyorsan nem fogja követni újabb hasonló nevű program

Mindenkinek nagyon szép és eredményes napot!

lüke 2011.01.14. 07:40:01

@waszabi:
mi vagyunk az egyetlen ország, ahol gyakorlatilag megszünt a baloldal
(de már izmosodik)

jjulie 2011.01.14. 07:44:33

@Akitlosz:

a vodafon az termelő, vagy szolgáltató?

jjulie 2011.01.14. 07:49:01

@Akitlosz:

és veled mit lehet kezdeni, nemtudod magadat a saját, kutyát nem érdeklő blogodon tartani, a szart sem érő szövegeiddel egyett

ssi 2011.01.14. 08:03:18

"Nem látszik, hogy bármi veszélyeztetné az új alkotmány elfogadását"
hvg.hu/itthon/20110114_torok_gabor_alkotmanyozas_

ssi 2011.01.14. 08:04:57

"Orbán Viktor csak olyasmiről beszélt a WSJ-nak, amiről korábban már a kormánytagok is nyilatkoztak" - ????
www.hirado.hu/Hirek/2011/01/14/07/Szijjarto_semmi_uj_nem_volt_a_WSJ_interjuban.aspx

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:08:43

@marklovassy: :) joo

a "dolgozó" az kicsit szegregálta a cigányokat én arra szavazok...
a nép az most is divatos, a polgáron már rég tul vagyunk...
de írhatnánk "győzikézőket", vagy "vv-villalakókat" is.... az értelmiség meg kuss...

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:10:33

@waszabi: honnan tudod hogy jogász? életében nem dolgozott soha... ja arra gondolsz hogy van egy jogi végzettsége? hm. attól még nem jogász...

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:14:05

@jjulie: termelő

hanghullámokat állít elő és sugárzást és adást forgalmaz
mellesleg nagy pénztermelő autómata...

@Akitlosz: neked nem is kell érteni, ezért vagy Szövetség szavazója (vagy: hogy értsd: szekértoló, birka, bárány... stb)
bégetni tudsz? akkor ok... elég az.

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:22:54

@manyike: mellesleg igaz... véletlen. matolcsi decemberi nagyinterjúban volt nagybaszó erről... csak nem kerítettünk neki nagyfeneket... de nem is azt keresem meg...

hanem a tavalyi év csodái között, rengeteg ROKKANT at támasztanak fel. 15éve betegek csodás gyógyulása...

www.jogiforum.hu/forum/27/11498.3.0#axzz1AzYYRAcH

gondolom a gazdaságra is hasonló csoda vár...

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:24:51

"Túlélő # 2011.01.02. 10:34: Egyre jobb! Esélyünk mint halnak a homokozóban."

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:27:43

ezek a halacskák gondoskodjanak magukról.... tudjátok - matolcsi: ö-n-g-o-n-d-o-s-k-o-d-á-s !

tanuljanak meg homokvárat építeni, vagy keressenek más terméket... és közben növesszenek kopoltyú helyett tüdőt. vagy ha nem sikerül... khmm... az már nem gazdasági hanem népjóléti, vagy népesedési probléma...

öngondoskodás = gyors evolúció...

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:32:59

"száz tételből álló strukturális reformot a jövő év februárjában jelenti be a kormány, s ennek révén 600-800 milliárd forint megtakarítás érhető el - mondta Matolcsy György"

www.orientpress.hu/75103

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:35:49

"Az új Széchenyi-terv pályázati kiírásainak részletei egyelőre titkosak"

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=358078

:) hihihi, mert nincsenek... majd 10h kor meglátjuk.... bruhahhahha...

"A hírTV 10 órától közvetíti az új Széchenyi-terv bemutatóját, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is."

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:37:15

TG! ez már nem ugyanaz....

"Kezd visszaállni a hagyományos, megszokott politikai megosztottság"

inforadio.hu/hir/belfold/hir-406288

a-kis-herceg 2011.01.14. 08:40:09

"Egy értékválságot nem lehet úgy gyógyítani, mint egy kellemetlen náthát. Türelem, akarat és kemény egyéni, illetve közösségi munka szükséges hozzá."

www.mno.hu/portal/759401

Pasztorella 2011.01.14. 08:44:17

@Akitlosz:
Nem az ellentétről van szó. Ez nem ilyen egyszerű. nem lett volna kétharmad, ha nem ígérget az OV. Pontosan azok az emberek fognak nagyot csalódni, akik hittek valamiféle jobblétben, a "csodaváró" hangulatban elhitték, hogy jobb lesz.
A februárra tervezett intézkedések is a szegényeket, a nyugdíjasokat, no és a tömegközlekedőket érinti legjobban.
Az egykulcsos adó is és minden eddigi lépés a magaskeresetűeknek kedvez.
Te meg csak írod állandóan a tutit. teljesen el vagy "szédülve" az Orbántól, az intézkedéseitől.

porfelhő 2011.01.14. 08:58:50

@Akitlosz:
Te meg már azt sem tudod mit írsz! a Fidesz szekértolója vagy, vakon követed az Orbánt. ! osztjónapot!

2011.01.14. 09:01:40

@ökörpöröly: na, ne kívánd ezt...

@a-kis-herceg: lehet...

@Akitlosz: nagyon igaz. Ha gyerekkel nem bírok, akkor perlem a tv-társaságot! Jól megtanulja a gyerek, ha ő köet el valami baromságot, más issza meg a levét, és még haszna is lehet belőle! Brávó!

Mi max. azért dohoghatnánk, vagy háborodhatnánk fel, hogy közpénzből miket forgatnak, pl. lsd. Ezüst hajó, Heppiend Kft. OVról szóló dokumentum műsorait. Jut eszembe, pl. OV fotós portré könyvét ki fizette?

Devil 2011.01.14. 09:03:22

Ez pont olyan mint amikor a gyerek egy kis fullentesbe par kerdes utsan egyre jobban belezavarodik es a vegen pironkodva el kell ismernie hogy khm "rosszul emlekszik" erre meg arra, nem is ugy volt es hat ize.... bocs apu...
A szocik tokeletes es teljes elutasitasahoz (es hogy rajuk lehessen fogni a valsag kovetkezmenyeit is - amivel egyebkent mind a mai napig nem hagytak fel, gyakran nyilatkoznak irracionalis modon a szocik altal bevezetett benzin-AFA-rol pl) kivalo propagandaanyag volt hogy rossz a gazdasagpolitikajuk es ezt a legdemagogabb modon kellett eloadni, tehat nem a valodi okokat , a reformok, megszoritasok hianyat felhozni (na persze epp a fidesz torpedozta meg ezeket a reformokat) hanem behazudni hogy nem is kell megszoritas - beleertve a pazarlo de politikailag kellemes eloszto rendszereket is, majd "kinovekedjuk", hosszu tavon fenntarthato modon, ami annyira tulzott optimizmus higy inkabb mar utopia.
Az orbani fullentes meg az egeszsegugyi reform megtorpedozasaval kezdodott, aminek ott es akkor a "gordulo kampany"ban csak politikai haszna volt, de aztan ez a politikai irany pont erre a gazdasagi kenyszerpalyara kuldte a fideszt aminek sajat maguk szamara is csak negativ hatasa volt. Na jo megnyertek a valasztasokat - lehet hogy egyebkent is megnyertek volna tekintve a szetzullott mszp-t es a jol idozitett korrupcios botranyokat - es ez minden ezkozt szentesit, kockaztatni lehet erte az allamcsodot, devizahitelesek vagyoonat, a demokracia lebontasat.
Hat Orban egy ilyen ember. Az szavazzon ra aki szeretne hogy o vigyazzon a gyerekeire es a penzere.

porfelhő 2011.01.14. 09:06:45

Üzenet Orbánnak! Ebből jövőre nagy baj lesz.

"- Egyszer sem fordult meg a fejében, hogy lemondjon az elnöki tisztségről?

- Nem. Kivéve, amikor a Bajnai-kormány módosítani akarta az államháztartási törvénynek a többségi állami vállalatok eredményelszámolására vonatkozó előírását. A kormány a javaslatot ugyan visszavonta, de 2010 nyarán a Fidesz ezt mégis megszavazta. A tanács többször hangoztatta, hogy ez visszalépés a közpénzügyek átláthatósága terén pont akkor, amikor botrányok övezik az állami vállalatok gazdálkodását."
/interju Kopits Gy-el, a már csak formailag hivatalban lévő KT. elnkével/.

hetivalasz.hu/itthon/szamhaboru-a-kormannyal-34687

porfelhő 2011.01.14. 09:14:22

Mintegy 2 ezermilliárd forint áramolhat a gazdaságba!

A hírTV 10 órától közvetíti az új Széchenyi-terv bemutatóját, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is.

porfelhő 2011.01.14. 09:39:32

Szigorodik a nyugdíjazás!
A kormány várhatóan szombaton tárgyal első olvasatban a reformjavaslatokról!

"Világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és azt is, hogy az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed a nyugdíjjárulékokból" - mondta Orbán Viktor a The Wall Street Journalnek."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=470882&place=hirstart

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 09:47:09

@Akitlosz: Panel valószínűleg erősen hisz a marketing/MLM/portfólióelemzés/befektetési tanácsadás gazdaságépítő hatásában... hümmm...
A cél az egymillió befektetési tanácsadó országa. Ezek majd megmondják a kétmillió marketing asszisztensnek és a félmillió politológusnak, mibe fektessék a pénzüket...
Kimaradt valaki?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 09:49:24

@jjulie: ne beszélj cúnyán, Zsüli. Írj inkább egy szart se érdeklő blogot. Vagy maszturbálj... :)
Hátha akkor nem inzultálod a neked nem tetszőket...

a-kis-herceg 2011.01.14. 09:52:55

@porfelhő: na?

mit mond a zorbán?
dől a pénz a zorrán?

(nekem nincs hírtv m)

lüke 2011.01.14. 10:02:28

@Hepci:
elolvastam a gyerekek marketing könyvét,
-hátha jobban tudom eladni a cukorbetegséget-
Hoffmanné Marketing
borzalom............

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 10:06:26

@Hepci: persze, hogy kimaradt, senki nem vette észre? Kell még egymillió ügyvéd is, félmillió közgazdász, valamint félmillió pszichiáter/pszichológus.
Gyakorlatilag megvalósulna a teljes foglalkoztatás, ha Orbán is belehúz és teremt egymillió alkalmas munkahelyet.

porfelhő 2011.01.14. 10:10:35

@Hepci:
Nem, nem, én ilyet nem mondok, van itt arra "hivatott " személy. Neki meg még jól is áll, mikor mondja, irja!

lüke 2011.01.14. 10:12:55

@Hepci:
:)
marketinges! abból mennyi ? számitsd ki!

melus79 2011.01.14. 10:14:06

"A Fidesz szokatlan kísérletbe kezdett, ami sok konfliktust hozott, és nagy a kockázata, de a kudarc nem látszik biztosnak - emelte ki Török Gábor, aki szerint reményteljesnek tűnhet a kormány idei gazdaságpolitikája. A politológus szerint ha a kormány képes lesz megnyugtatni a nemzetközi gazdaság szereplőit, akkor hirtelen sokat javulhat az ország megítélése, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy nyugodtabban politizáljon."

Kedves Török Gábor!
Mitől tűnik reményteljesnek a gazdaságpolitika?Attól,hogy le tudják nyúlni az mnyp pénzt,és pár évig kihúzzák belőle?De komolyan érdekel a véleménye,mert én a reményt nem látom.Ha én ilyen dilettantizmussal kezelném a házi büdzsémet,már a híd alatt laknánk.
Meg hogy megnyugtatják a befektetőket.Mivel?A különadókkal?A visszamenőleges törvénykezéssel?A magyar kivagyisággal,a pöffeszkedéssel?
Nyugodt politizálás?Ezektől elvárni?Mikor a médiatv kapcsán is csak egy szánalmas összeesküvés elméletre futotta?
Szokatlan kísérletbe kezdtek.Hát mi vagyok én?Kísérleti nyúl?
Tudom,hogy ezt reméli,és bízom benne én is,mert különben nekünk meszeltek,de ezt hívják úgy,amit annyira utál,hogy le se merem írni!:)
Meglátom a kormány bármely tagját vagy Fideszes képviselőt,én kapok tőlük epeömlést.Tegnap is az ATV-n Rétvári Bence államtitkár magyarázta,miért jó,hogy indoklás nélkül el lehet bocsátani köztisztviselőket.Undorító.Nem tudom,hogy mit szólna,ha indoklás nélkül lehetne ezeket a parazitákat visszahívni.

lüke 2011.01.14. 10:14:19

@Letícia:
azt az unalmat!és a tartalom
legalább egy kis formája lenne:)

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:14:26

lösz fal vagy nem lösz fal? (pl nagymaroson...)

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:15:48

@melus79: ez kicsit olyan mint amikor a repülőn elkezdi a sztyuardessz: "nyugodjanak meg! őrizzék meg hidegvérüket..."

porfelhő 2011.01.14. 10:16:49

@a-kis-herceg:
Itt nekem sincs Hir- Tv. mint mond? biztosan azt, hogy a " jövő elkezdődött" vagy azt, hogy "bízzanak bennünk"!:)

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=358078

melus79 2011.01.14. 10:17:17

@Akitlosz:

"Akinek nincs annyi fizetése, hogy saját magát el tudja tartani, az hova akar még szaporodni?

Az a hasznosabb a társadalomban ha olyan családokba születnek a gyerekek, ahol el is tudják tartani őket, és ne olyanokba, ahol a szülők magukat sem tudják eltartani."

Ez olyan gusztustalan hozzáállás,amit nem kommentálnék,de az ellenvetésemet szigorúan leszögezem.A legrosszabb idők legrosszabb szelekcióját idézi fel.Elképesztő és elkeserítő gondolkozás.

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:22:27

agrárium: aszálykár, vagy sok a víz...

Isten se tudja mit segícsen nekünk... nekünk semmi nem jó.

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:24:49

@melus79: zsoltikA az jobbik birka...

melus79 2011.01.14. 10:26:31

@a-kis-herceg: De akkor is,ez felháborító.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 10:26:35

@lüke: abból már volt, kétmillió. Kevés? Legyen két és fél...

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:28:19

@melus79: vagy "urai vagyunk a helyzetnek..."

vagy "megszorítások nem lesznek..."

vagy "áremelés nem lesz, jan 1től az árhivatal árrendezést hajt végre..."

63 éve ismerjük a kettős dumát...

van ujra méz a madzagon (mnyp 3000 MFt)

van ejtőernyőtök? itt akartok kiszállni a kánaán felé félúton? tessék ugorjatok. nincs ejtőernyő... a kormány nem ad.

(segítek: én tudom: ugorjatok nyugodtan, a gép fel se tud szállni...)

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:29:04

@Hepci: és a foci menedzserek? és a hivatalnokok? szegregálsz...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 10:30:43

@melus79: a változtatás - kimondatlanul, mert ugyebár ez nem PC - a szegény sorsú, gyakran nem napon barnult tömeg szaporodásának (és arányuk növekedésének) lassítását szolgálja.
Nevezheted náci alapvetésnek (vö. Debreczeni-Elek, anno), de ettől még a probléma létezik...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 10:31:26

@melus79: Jogos az elképedés ezen a cinizmuson! Azt hiszem, ez a cinizmus és totális empátiahiány a FIDESZ legalapvetőbb jellemzője.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 10:32:27

@a-kis-herceg: megálltam a foglalkoztatásban hatmilliónál. Tényleg, bakker, a foci... azok is hasznosak... sok kell belőlük... meg egymillió stadion...

2011.01.14. 10:34:58

@Hepci: te most itt ironizálsz a Nagyvezír szavaival? Ej, ej, jön majd a fekete kocsi!!!!!

(:D)

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:37:13

@Hepci: minden tíz falu építtessen.... egy stadiont!!!

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:38:51

@vinczej: ... tegnap írtam... a pszichológus megmondta... kormánytisztviselők a tehetelenséget fejezi ki. a diktatúra ellen a cinizmust veszik fel...

én mondtam kormányon nem egészséges.... lásd LÁZÁR...

a-kis-herceg 2011.01.14. 10:39:28

a politikusokat vizsgálja:

politológus
pszichológus
patológus

Van Mááásik 2011.01.14. 10:41:12

Mindenesetre kiváncsian várom a tényleges februári bejelentéseket - hiszen azon számokból fogunk többet látni.

Addig is:
vanmasik.blog.hu/2011/01/14/orbani_reformok_1

nyünyüge 2011.01.14. 10:42:26

off
Tudom, hogy a webes újságokat a nagyrészt a szoftver szerkeszti igen nagy részben, de attól még nincs jól!

Nézzétek ezt az oldalt, a kapcsolódó (tavalyi) link-címekkel:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/14/mar_15_ezren_maradnak_a_nyugdijpenztarakban/

porfelhő 2011.01.14. 10:42:38

@Hepci:
Eszembe jutott! "a láthatatlan, jeladó ember" Ő birkázik! de jól áll neki, nagyon! teccik nagyon!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 10:44:29

@a-kis-herceg: régebben: kremlinológus
Öregecskedve (Ágh, Kéri): urulógus.

2011.01.14. 10:47:17

@a-kis-herceg: a pszichiátert kihagytad a pszichológus és patológus között!

:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 10:50:25

"Orbán nem követi el Gyurcsány hibáját...Török Gábor szerint a Fidesz nem fogja elismerni a megszorításokat, mert sérülne a kormány hitelessége.
...
Mint mondta, nem látszik az sem, hogy bármi veszélyeztetné az új alkotmány elfogadását, de az kérdéses, hogy a Fidesz-KDNP hívein kívül lehet-e az alkotmánynak valódi legitimitása. Ezzel a problémával a fideszes döntéshozók is tisztában vannak - tette hozzá a Vision Politics igazgatója."

www.hir24.hu/belfold/199621/orban-nem-koveti-el-gyurcsany-hibajat-.html

Korrekt.

2011.01.14. 10:53:23

@porfelhő: és az ki? Tán a zsüli? Ő a birkázós...És neked teccik? És mi teccik benne, lehet tudni?
1) Hogy láthatatlan vagy
2) hogy jeladó?
3) És kinek adja a jelet?
4) És ki veszi a jelet?
5) Mitől láthatatlan?

Szóval érdeklődve várom az összetett mondatod ifejtését...köszi előre is!:)

panelburzsuj 2011.01.14. 10:59:04

@Hepci:

Az elvakultság nem jó tanácsadó.

Mindössze arra akartam rámutatni, hogy az előjelek szerint az elkötelezett termeléshívőknek jelen pillanatban nincs hathatós politikai képviselete Magyarországon. Előjelként pedig a kormányzati gazdaságfejlesztés egyik dokumentumát húztam elő.

Ha tudtok olyan termékről, ami akár bel-, akár külföldön folymatosan árualap-hiánnyal küszködik (azaz sehogyse sikerül belőle annyit előállítani, amire fizetőképes kereslet lenne), akkor szóljatok.

Ha ilyen termék viszonylag kevés akadna, akkor három főbb út van: nem termelünk, dotálunk (segélyezünk), marketingelünk.

Lehet válogatni.

panelburzsuj 2011.01.14. 11:01:24

@panelburzsuj:

A többesszámot Akitlosz és lüke téma iránti fogékonysága ihlette. :)

panelburzsuj 2011.01.14. 11:08:34

@panelburzsuj:

Ja és meg lehet próbálkozni az uniós selyélyből prióotekcionista politikát faragni. Az eddigi kísérletein e téren körülbelül addig jutottak, mint az ivóva berobbanó kovboj:

- Ki festette kékre a lovamat?

A választ még várjuk.

porfelhő 2011.01.14. 11:13:23

@Letícia:
Igen, Ő. Őt kérdezd mitől láthatatlan, és kinek adja a jelet. én nem tudom. Ő írta, nem láthatom..... sajnálom, nem tudok többet.:)

lüke 2011.01.14. 11:14:23

@panelburzsuj:
termeléshivök az elvakultak?
az melyik csoport?
én kiegyeznék a dolgozókkal és a szakemberekkel
a marketing a gyenge
ember( gyenge vásárló és gyenge termelö kieg. tevékenysége)

Squid 2011.01.14. 11:17:54

@vinczej: ""Orbán nem követi el Gyurcsány hibáját...Török Gábor szerint a Fidesz nem fogja elismerni a megszorításokat, mert sérülne a kormány hitelessége.
...
Mint mondta, nem látszik az sem, hogy bármi veszélyeztetné az új alkotmány elfogadását, de az kérdéses, hogy a Fidesz-KDNP hívein kívül lehet-e az alkotmánynak valódi legitimitása. Ezzel a problémával a fideszes döntéshozók is tisztában vannak - tette hozzá a Vision Politics igazgatója."

www.hir24.hu/belfold/199621/orban-nem-koveti-el-gyurcsany-hibajat-.html

Korrekt. "

Hogy mit? Kormány hitelessége? LOL! Mindenkinek aki nem a Fülkeszaunában pároltatja az agyát a narancsgőzben a NER-t mantrázva már rég nem kérdés.

Nincs a világon még egy ország (well demokrácia) ahol úgy lehet választást nyerni, hogy nem mondasz semmit és nem mész el nyilvános vitákra. Ott azért már felmerülhetett a gyanú a tudatosabb delikvensekben, hogy itt valami nem frankó..

A hitelesség rohamos eróziója valahol ott indult számomra amikor Vargát elküldték csontvázat keresni. A Vargát bakker(!!!) aki 15 éve forint fillérre tudja az államkassza állapotát.

Amit azóta tettek a "görögválságtól" az AB, a médiatörvényen MNYP-n át a tegnapi Szijjártó féle "a megszorítás nem megszorítás" stb stb dumán keresztül csak a hitelességet bontotta nonstop.

Ha elbasszák a februári reformtervezetet, és a piac nem fogja beérni az Oszkó féle átadás átvétel dokumentumban felsorolt, és OV által a WSJ-nek sajátnak bemutatott pár reformtervnél akkor tré lesz. Ha elkúrják és leminősítenek minket nem lesz idő megcsinálni a TurbóSzittya Alkotmányt, mert majd azzal kell foglalkozni, hogy miként lehet eladni a népnek az IMF hitelt győzelemként..

lüke 2011.01.14. 11:19:21

@panelburzsuj:
az unós segély,pályazat stb
-a mindenkori kormányok a 25% AFA-t zsebreteszik,lüktömésre (pl tölem is)
- egy léhütö réteg él pályázatírásból,mert tud angolul
ez a sumás véleményem erröl,söt
A-ban is Mateschitz kapja pl.
de.wikipedia.org/wiki/Dietrich_Mateschitz )

lüke 2011.01.14. 11:21:01

@Letícia:
Gárdonyi Géza:), a minap emlegette szimba
különben meg mehemed- az meg Móricz

panelburzsuj 2011.01.14. 11:26:40

@lüke:

Az elvakultság Hepcinek szólt. Erre válaszul:

"anel valószínűleg erősen hisz a marketing/MLM/portfólióelemzés/befektetési tanácsadás gazdaságépítő hatásában... hümmm...
A cél az egymillió befektetési tanácsadó országa. Ezek majd megmondják a kétmillió marketing asszisztensnek és a félmillió politológusnak, mibe fektessék a pénzüket...
Kimaradt valaki?"

Valamiért azt gondolta, hogy nekem eksztatikus örömet okoz, ha minden kormány következetesen magára (az intézményrendszerére) fordítja az uniós pénzek lehető legnagyobb hányadát.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 11:31:40

@Squid: Szerintem nem azt írta TG, hogy a kormány hiteles, hanem azt, hogy a kormány célja az, hogy (közvetlenül) ne lehessen rámondani a hiteltelenséget.

Merthogy Orbánnál az a hazugság, amit bevallunk. És pont ezzel fogja magát kilőni, hogy körömszakadtáig védi saját hazugságait a tények ellenére. Ebből lesz leszűrhető, hogy már nem kell arra várni, hogy bevallja, akkor is hazug.

lüke 2011.01.14. 11:32:51

@panelburzsuj:
ok, ebben is egyetértünk, csak más
fogalmazásban
pont ezért a 25% kapkodnak, minden ezer euróból,elveszika negyedét maguknak , ami egy nyugdij MO-n, ez bicska nyitogató
(nem beszélve az ügyeskedö angolul tudókról, régen -74 saját szememmel láttam Trójában-Töröko-ban volt irástudó, irógéppel ült az árnyékban és
kiszogálta az analfabétákát, ez valami ilyen)

panelburzsuj 2011.01.14. 11:40:27

@lüke:

Sommásan Hofinál legkönnyebb kikötni: korrupció az, amiből te kimaradsz.

Ugye nem kell külön bizonygatnom, hogy kekeckedni én is megtanultam? :)

De a bekerüléshez ez kevés. Egyénileg is, meg nemzetileg is.

2011.01.14. 11:40:29

@porfelhő: értem, köszi! Megvilágosodtam!:)

@lüke: aha, szóval Zéta. :) (Imádtam azt a könyvet!:)

@Squid: ez nagyon ütős! Odatetted! Tudhatnád, Orbán sosem hazudik és nem is hazudott...ej, ej, ezt hogy felejtheted el? Ez nem szép tőled..meg azoktól, akik emlékeznek, és azoktól sem, akik gondolkodnak!!!!

@a-kis-herceg: B I N G Ó!:)

2011.01.14. 11:41:03

@porfelhő: értem, köszi! Megvilágosodtam!:)

@lüke: aha, szóval Zéta. :) (Imádtam azt a könyvet!:)

@Squid: ez nagyon ütős! Odatetted! Tudhatnád, Orbán sosem hazudik és nem is hazudott...ej, ej, ezt hogy felejtheted el? Ez nem szép tőled..meg azoktól, akik emlékeznek, és azoktól sem, akik gondolkodnak!!!!

@a-kis-herceg: B I N G Ó!:)

2011.01.14. 11:42:43

Bocsánat, a blogmoci haragszik...:S

panelburzsuj 2011.01.14. 11:44:17

@lüke:

Ma már nem annyira maga pályázat megírásnak képessége a bicskanyitogatási főkérdés, hanem az a nyílt pimaszság, amellyel az "akármiközeli" pályazatírók közlik, hogy miért van velül több esélyem nyerni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 11:44:27

@panelburzsuj: van, persze, részben ilyeneket árusítok. Most is kb. szeptember óta várom, hogy tudjak rendelni újabb késeket egy pici japán cégtől. jelenleg az olasz partnerem se tud ollót küldeni...
Nem vagyok elvakult. Én arra céloztam, hogy ne keverjük össze a nagy cégek által erőszakos módszerekkel (vö. marketing) gerjesztett keresletet valami szemét iránt a minőségi igényeket kielégítő, netán kézműves termékekkel. Amit - már - minden benzinkútnál és utcasarkon lehet kapni (Szamos és Lipóti, for egzámple), természetesen - már - nem kézműves és magas minőségű...
Minőségi termékből természetesen kevés van és előfordulhat hiány. A minőség kevesek kiváltsága - nem csak konyhakésben.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 11:46:12

"Románia számára most van a legkedvezőbb pillanat, hogy a bürokrácia csökkentése és enyhe adókönnyítések révén külföldi befektetőket hódítson el a külföldi tőkét elriasztó Magyarországtól - írja pénteki cikkében az Adevarul."

hvg.hu/vilag/20110114_adevarul_romania_befektetok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_1_14

Nem baj. Orbánnak igaza van. A NEMZETI EGO fontosabb, mint a kizsákmányoló burzsujok pénze.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 11:47:31

@Letícia: néha ironizálok, de többnyire nyaloncolok. :)
Ha jön is fekete kocsi, biztos ajándékba hozzák...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 11:55:22

@vinczej: Biztos vagyunk benne, hogy Orbánt nem fog ják tudni hazugságon fogni.

Most megmondta, hogy: "Két év múlva megszűnik a válságadó!"

Biztos vagyok benne, hogy két év múlva igazmondásához híven ugyanezt fogja mondani, vagyis: "Két év múlva megszűnik a válságadó!":-)

2011.01.14. 11:55:57

@Hepci: ja, ha az jó neked...mármint a 'ncolj...akkor tedd!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 11:56:49

@lüke: mert megérdemli (a Mateschitz). Úgy kellett a népnek a redbull, mint egy falat kenyér. Sőt, jobban.

lüke 2011.01.14. 11:57:27

@panelburzsuj:
van egy ilyen ismerösöm: vegyészmérnök, szeretöje egy gödöllöi profnak, s ágy helyett ez a pótszar
pofátlanság
@Hepci: majd vigyél egy kört vele, szeretem a nagy fekete autókat

panelburzsuj 2011.01.14. 11:57:58

@Hepci:

"A minőség kevesek kiváltsága - nem csak konyhakésben."

Ebben teljesen egyetértünk. Azzal a kiegészítéssel, hogy előállításban, készítésben is. Ha lenne magyar kés, olló, fűrész abban a kategóriában, amelyben mozogsz, nyilván azt árulnád.

A marketinget egy kicsit vulgárisan és leszűkítően értelmezed - szíved joga persze. Annyit azért hozzátennék, hogy a jó minőség iránti igény felkeltése és ébrentartása is marketing.

Ha nem így lenne, a vevők a kézműves borászok pincéinél állnának sorban, és nem a hipermarket-polcon gusztálnák a portékát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 11:58:35

@Letícia: itt várom a kocsit a Sashegyen felkelés óta. Valaki szóljon már a blogon tartózkodó kormánymegbízottaknak, hogy a zén türelmem se végtelen...

2011.01.14. 11:59:56

@lüke: én is szeretem a nagy fekete autókat, csak ne legyenek benne verőlegények...:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 12:03:16

@panelburzsuj: egyszerűen zavar az a jelenség, milyen aránya szeretne a népességnek itt Európában nemtermelő tevékenységből megélni. Itt marketing, ott (Csájna) termelés. Mindenki mindenből ócsót akar venni és sokat és azonnal, viszont szeretne jó fizut is, na meg biztosat. S leszarja a szomszédot, ha annak befuccsol a malachízlalás.
Ez az új ejrópai modell nem fog menni, már láccik...

lüke 2011.01.14. 12:04:06

@Letícia:
nem vertek, az a mai verzió:
ha megelözöd kiszáll, és baseball ütövel vagy neked ver be, vagy a szélvédöt
(én találkoztam egy ilyennel, gyorsan lenyomtam a gombot, ránézett a rdszámra, gondolta, az osztrák ügyvéd drágább, s továbbment)

Szimba 2011.01.14. 12:04:59

Mostmivan? Mostmivan?

Nyugdíjkorhatár,
BKV kap pénzt?
Gyógyszerárak?
Oktatási törvénytervezettel mi lesz?
orvosok fizetésemelésével, paraszolvenciával?

És főként a szigettel?

Squid 2011.01.14. 12:05:43

@vinczej: "Merthogy Orbánnál az a hazugság, amit bevallunk. És pont ezzel fogja magát kilőni, hogy körömszakadtáig védi saját hazugságait a tények ellenére. Ebből lesz leszűrhető, hogy már nem kell arra várni, hogy bevallja, akkor is hazug."

Éltem külföldön, nem keveset.

Ott a kormány abban a pillanatban bukott volna meg amikor, effektíve hazaárulásgyanús keretek között Kósa/Szijjártó/Varga(!!!) nekiállt belengetni a "Görögválság" sztorit és földhözbaszta a forintot, csak azért, hogy a totálisan dezintegrált baloldalt tovább gyilkolja. Azt a baloldalt ami jelenleg is, 1 évvel később sem létezik a nevén kívül, az oszló hulla továbbgyilkolásához simán belefért az ország nagyrészének a szivatása.

De ha ez nem elég..

Hány demokratikus országban lehetett volna túlélni a MNYP sztorit. Januárban OV nyilatkozik, hogy a nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában fenntartható, áprilisban kiadják a "megvédjük a magánnyugdírendszert szórólapokat" és pár hónappal később bejelentik, hogy a történet fenntarthatatlan és pokolra vele.

Gondolatkísérletként ajánlom az átgondolását annak, hogy mi történt volna Angliában/Németországban vagy Franciaországban ennek a kis sztorinak a hatására.

Ha ezekbe nem bukott bele (sok más dolog mellett) akkor semmibe sem fog..

2011.01.14. 12:07:15

@lüke: én is szeretem a nagy fekete autókat, csak ne legyenek benne verőlegények...:)

Szimba 2011.01.14. 12:08:16

@Letícia:

Pici vörös macsek csak avatar? Nem saját, ugye?

Szimba 2011.01.14. 12:09:31

@lüke:

Te mindig életveszélyben vagy?:-(

2011.01.14. 12:11:39

@Hepci: aki a Sashegyen vár, az ne kapkodjon legyek után, holmi fekete autókra...jó, lehet neked oda kijár egy fekete autó!! Én itt a kutya...s Belvárosban nem tudnám úgy se sehova se tenni, szóval nekem nem is köll...

@Letícia: valami miatt a blogmoci szórakázik...ki leszek innen tiltva????? Ójaj!

@lüke: nekem ilyen sztorim nem volt még, jó, nem nagyon érdekel, hogy kit előzök meg, megyek, mint a csík...:) Jó, Nagy benga terepjárókkal úgy vagyok, mint a ....mercikkel, menjél csak öreg, okos enged...:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 12:15:16

@lüke: nem én voltam? :)
Egyszer a kormányzárral bekopogtam egy béemwés faszi szélvédőjén. Előtte háromszor koccant neki finoman az autómnak egy lámpánál...

2011.01.14. 12:16:20

@Szimba: így van, főleg nekünk a Szget iszonyúan fontos Szimba, mert hát ugye hova menjünk majd dőzsölni? Jól tudom, te is erre tervezed az egész éved, és nagy gond lesz, ha nem mehecc! Így lehet vele lüke is, meg zsüli és tölgyes is, szóval ez nagy-nagy bánat nekünk, ha nem lesz!:)

Bár Tarlós III. kerületi polgi korában már ágált ellene, hogy hangos, biztos nem tudott aludni...

2011.01.14. 12:17:47

@Szimba: sajnos nem...Az enyémnek is olyan szép a feje, csak már sokat ismerik, és nem akarom, hogy a macska buktasson le...:)

Squid 2011.01.14. 12:22:29

@Szimba: "Mostmivan? Mostmivan?

Nyugdíjkorhatár,
BKV kap pénzt?
Gyógyszerárak?
Oktatási törvénytervezettel mi lesz?
orvosok fizetésemelésével, paraszolvenciával?

És főként a szigettel?"

Kedves Szimba!

Hogy mi lesz Februárban azt kis utánajárással már most megtudhatod. Ajánlom figyelmedbe az alábbi linken található blog tulajdonosának válaszát, és annak utolsó harmadát:

oszkopeter.blog.vg.hu/2011/01/11/screenshot/

Ha veszed magadnak a fáradságot és előszeded Oszkó átadás átvételi dokumentumát, akkor az általuk meglépett reformok taglalása után, az ajánlott további intézkedések kategória alatt megtalálod amit OV szóról szóra idézett a WSJ-nek, mint saját kútfőből származó Februári Reformcsomag Trailer.

Az iróniája a dolognak azt hiszem a tudomány jelenlegi előrehaladottságával mérhetetlen....

A Szigetsztori nagyon vicces lesz, azt már most lehet látni! Tuti lesz tüntetés is amire hiperkínos módon több ember fog elmenni mint a sajtószabadság és a nyugdíjak lenyúlása ellen szervezettekre.

Szimba 2011.01.14. 12:24:47

@Letícia:

Déry Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. könyve óta szívemen viselem a Sziget sorsát.:-)

Ha már nyugdíjam nem lesz, gyógyszert nem kapok, akkor legalább hadd csápoljak a Szigeten!:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 12:25:32

@Letícia: én is imádom a szigetet. :)
Utoljára kb. 5 éve (?) voltam, az Illés búcsún. Rémes volt a hangosítás, elég volt belőle.
Hárman mennek egyszerre tárgyalni az egy szem Gerendaival. Mi lesz ebből... Korrupció?
Én is úgy szoktam az üzletfelekkel tárgyalni, hogy aszondom: ez a kés húszezer forint, de még meglehet, engedek belőle tizenkettőt...

Szimba 2011.01.14. 12:35:20

@Squid:

Eljött az idő, amikor már a megszorítások csomagot is be kell dobni. Értem.

Én is azt hiszem, hogy a Sziget miatt nagy felháborodás lesz:-)))

Szimba 2011.01.14. 12:39:27

@Squid:

Azért az egyértelmű volt,. hogy a Fidesz csak örült, hogy Bajnai meglépett egy csomó dolgot, amit nekik már nem kellett. Különben akár vissza is vonhatta volna ezeket a rendelkezéseket.ű

Ehelyett, dicsekedett vele külföldön, hogy nálunk mi minden lezajlott, hogy az államcsődtől megvédjék az országot.

Ezt a csomagot megpróbálták elkerülni, de nem sikerült.
Várható volt.

Viszont azokat a szerkezeti átalakításokat, amit a gazdaság, az egészségügy kíván, azt bezzeg nem merik meglépni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.14. 12:40:28

@Szimba: ott az a Kisduna is... még sose fogtam benne süllőt... pedig ismerek valakit, aki hallott valakiről, aki látott valakit...

lüke 2011.01.14. 12:46:31

@Szimba:
nem, csak sokat autózom és gyorsan

lüke 2011.01.14. 12:48:29

@Szimba:
szönyeg a Vasarely kép alatt, ez van

lüke 2011.01.14. 12:52:05

@lüke:
a szönyeg meg jó nagy, majd alá lehet mindent seperni

Szimba 2011.01.14. 12:52:23

@lüke:

1818-as Magyaro. térképre gondolsz? Szép álom.

Szimba 2011.01.14. 12:53:36

@lüke:

Azt nem tudom, hogy részekből állították össze vagy készítettek egy hatalmas szövőszéket?:-))

Szimba 2011.01.14. 12:54:44

@Hepci:

Ne a Dunában, hanem egy akváriumban pecázz, ha fogni is akarsz valamit.

lüke 2011.01.14. 12:56:38

@Szimba:
"Azt gondolta, hogy a pék
a pókhálót szövi rég,
és kemencét fut a pók"

Szimba 2011.01.14. 13:02:05

@lüke:

"Sehallselát Dömötör, buta volt, mint hatökör..."

Szimba 2011.01.14. 13:04:01

@lüke:

De tényleg!?:-)))
Nem tudom elképzelni, hogyan készült az a nyomorú szőnyeg. Nyilván részekből.
Egy darabka zöld háttér kellene nekem belőle, mert a macs. már szétmarcangolta a mostanit (is).

panelburzsuj 2011.01.14. 13:17:53

@Hepci:

"egyszerűen zavar az a jelenség, milyen aránya szeretne a népességnek itt Európában nemtermelő tevékenységből megélni"

Akkor javítsd az arányt, és ne japán késeket árulj, hanem hizlalj malacot.

Csak példának írtam: zsörtölődő hülyeségeket kurva könnyű összeirkálni. Azt kiókumlálni, hogy személy szerint ki hivatott a késkalmárkodásra, ki a malacetetésre, kicsit nehezebb.

Te hogy döntenéd el? Leginkább sehogy? Találja csak ki más, te meg majd megdurnyugod az eredményt? :)

nyünyüge 2011.01.14. 13:19:40

@Szimba:
Láttam valami hírtöredéket erről, úgy rémlik olyan nagyobb, ragacsos seggű padlócsempe méretű darabokból van összerakva.

2011.01.14. 13:21:46

@Szimba: :D Hát ja, Szigetet akarunk!! Tarlós, monnnnnyyyyyyyyooooooon le! Üdv: a Sziget nyugdíjas szekciója!:)

@Hepci: én is voltam a tesóm koncertjei miatt, hepi volt, meg minden addig, de el nem tudom képzelni, hogy ott pl. egy napot töltsek, és ott aludjak!!! (Na jó, belvárosi libaként könnyű nekem ilyeneket mondani...:) De akinek ez tetszik, annak igen is legyen joga ott hencidázni és pörögni, legyen nekik is egy "Képzelt riport egy fesztiválról" élményük.

Hiába, fiatalság, bolondság...Tarlós meg már úgy született, hogy nagyon öreg...Kurruptek lennének a Városházán?? Micsoda? Ilyen nincs, nem lehet! Vesszen a HAGYÓmány!

Gerendaival bótolni nem rossz, mert eddig mindig nyertesen hozott ki mindent, azt hiszem nincs titka. Ez a titok nála!:) Nem nyúl le semmit, hanem beruház. Mint Demján, akit lehet bírálni, de kőgazdagként is iszonyúan puritán. Szeretnék én olyan puritán lenni, mint ők ketten!:D

Szimba 2011.01.14. 13:23:59

@panelburzsuj:

Általános foglalkoztatottság már nem lesz.
Viszont a szakképzés tönkretétele nem volt jó irányú. Szép lenne, ha érettségizett szakmunkásaink lennének, de azok a nagyon szegény, hátrányos helyzetű gyerekek, akik a gettóból, alkoholista szülők mellől kerülnek ki, nem képesek érettségit tenni.

Számukra most egyetlen út, hogy a 8. osztály után házasodnak, és a gyerekeiknek járó segélyekből és mindenféle alkalmi "munkából" tartják fenn magukat. teljesen reménytelen életet örökítve az utódaikra is.

panelburzsuj 2011.01.14. 13:26:12

@panelburzsuj:

Illusztráció a mandiner filozófus-vitájából:

Á felfedez:

nini, 2005:
szoros versenyben a második hely a kategóriában:

Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Filozófia Tanszék
A szubjektivitás filozófiája és a társadalmi modernizáció
54100 eFt

hmmmm.

és valami egészen más:
Vizsgálatok a hazai őshonos tyúkfajták biodiverzitásának felmérésére és megőrzésére
46000 eFt

azért a társadalmi hasznosságuk kicsit más

Bé értelmez:

„A szubjektivitás filozófiája és a társadalmi modernizáció
54100 eFt”

Tudhatná, hogy a modernizáció létfontosságú. Fontosabb a tyúkoknál, amelyek nem modernizálhatók, főleg nem társadalmilag. Különben is — filozófiailag — szubjektív, hogy mi hasznos és mi nem. Én — szubjektív filozófiám alapján — arra szavazok, hogy a társadalmi modernizáció minden pénzt megér. Maga pedig annyit érthet ehhez, mint egy őshonos tyúkfajta az ábécéhez.

Á kijön a farbával:

A szubjektív értékedet fogd meg és vidd ki a fény utcai piacra,és add el a tojást áruló parasztnak de mindjárt vidd a heller ,radnóti " műveket is ,és 3 in 1 alapon kínáld .Otta piacon ,a szent piacon majd kiderül,hogy ad e paraszt a nem fejleszthető tojásából egyet is a remek műveitekért na ez az objektív érték ítélet,te fax. Azt csak te hiszed,hogy az a normális,hogy az állam kirabolja az értéket előállító társadalmi réteget,ez lehet értelmiség is sőt nagyon is,aztán kénye-kedve szerint szét szórja a javakat mindenféle baromságra. Ha téged érdekel a jing -jang dinasztia ,hogyan ette a rizst három pálcával hatezer évvel ezelőtt FIZESD MEG, DE TE ÉS NE ÉN!!!

És ez a logika kell,hogy vonatkozzon az összes felhőbaszó tanszékre.

Te, Hepci, ettől a ponttól merre gondolnál továbblépni a kötcsei elvekben megfogalmazott szép, nemes, meg mittoménmég miféle csuda értékek szerint megformálandó élet felé?

Szimba 2011.01.14. 13:27:39

@nyünyüge:

Fúj! Ronda.

@Letícia:

Tarlós egy hülye, mert kifizetődően is meg lehetne csinálni a Szigetet. Másrészt pedig rengeteg külföldi fiatal érkezik.

Én nem voltam kinn, de ennek is van létjogosultsága, nem csak a reggeli misének.

panelburzsuj 2011.01.14. 13:28:38

@Szimba:

Ez valszeg így van, csak semmi köze a Hepci által kifogásolt összeurópai fehérgalléros-vágyadozásokhoz.

2011.01.14. 13:31:06

Na ezt jól nézzétek meg:

www.stop.hu/articles/article.php?id=805867

Erről még fogtok hallani...

Szimba 2011.01.14. 13:31:24

@panelburzsuj:

:-))))
Erről jut eszembe, hogy igen közeli rokonom fia filozófus volt Pécsen ezen a tanszéken. A gatyóból kilógott a segge, mert a fizetése valami egészen kriminálisan alacsony volt.

Szerelem, gyerek, kénytelen volt hazaköltözni a szüleihez, és más munka után nézni.

Ezzel együtt nem vagyok biztos abban, hogy nnincs szükség felhőevükre!

panelburzsuj 2011.01.14. 13:32:52

@panelburzsuj:

Ajánlott irodalom:

"És Bibóval folytatva, ez az elitre nézve is nagyon fontos következményekkel jár. Az elit irodalom ugyanis nagyon világosan megmondja: ahhoz, hogy az elit teljesíthesse a kultúrateremtésen keresztül fennálló kötelezettségét, néhány létformát nem választhat – már amennyiben szépen, nemesen és választékosan kíván élni. Ez az a minta ugyanis, ami kívánatos lenne, ha a társadalomban elterjedne. Szépen, nemesen és választékosan márpedig nem lehet élni, ha az elit az önteltség állapotában van. Akkor sem, ha az önelégültség, akkor sem, ha a törtetés állapotában van, akkor sem, ha az állandó támadás, vagy éppen a szorongás állapotában leledzik, s akkor sem, ha a számonkéréstől való félelem, az önvédelmi reflexek vagy az állandó önigazolási kényszer határozza meg mindennapjait. Ezt mind el kell kerülni.

Úgy gondolom tehát, hogy a következő kulturális kormányzatnak az a dolga, hogy a magyarországi kulturális elit számára ezeket a létformákat elkerülhetővé tegye, és a nyugodt lelkiállapothoz, a teremtő alkotáshoz, valamint a szép, nemes és választékos élethez szükséges feltételeket megteremtse és biztosítsa."

www.nagyitas.hu/common/main.php?cikk_id=568&pgid=cikk

2011.01.14. 13:33:51

@Szimba: Egyébként nagyon jó lenni, csak ott lakni ne kelljen!:)

Csináljanak Misét a szigeten is, oszt jónapot!:)

Micsoda dili egyébként ez a keresztény álszentség...úúúúúútttttttttttááááááááááálom. És pont azok szájából, akik a pártitkárok voltak, vagy azoknak hajbókoltak. Undorító.

2011.01.14. 13:34:27

@Szimba: Egyébként nagyon jó lenni, csak ott lakni ne kelljen!:)

Csináljanak Misét a szigeten is, oszt jónapot!:)

Micsoda dili egyébként ez a keresztény álszentség...úúúúúútttttttttttááááááááááálom. És pont azok szájából, akik a pártitkárok voltak, vagy azoknak hajbókoltak. Undorító.

panelburzsuj 2011.01.14. 13:39:09

@Szimba:

Na ja: te magad sem állsz messze a felhőborítástől ... :)

De úgy tűnik, a magyar társadalom igen jelentős része még mindig nem tudott megbirkózni lelkében a "kanász marad, akinek a nevelője kanász", meg a "piszkos, gatyás, bamba társak" problematikájával.

panelburzsuj 2011.01.14. 13:40:44

@panelburzsuj:

... felhőbodorítás akart lenni ... :((

sárkányfő 2011.01.14. 13:46:09

@Squid:
Orbán Viktor megvalósítja Oszkó Péter programját. Mi ezzel a baj? :) Igazi NER, nem? :)

2011.01.14. 13:46:19

@panelburzsuj: én pl. jogfilozófus akartam lenni...csak rájöttem, hogy azzal éhen lehet halni. Pedig ha tudtam volna, hogy léteznek ilyen források...hiába na, így nem jó helyre születtem, úgyhogy olyan szakmát kellett választanom, amiből meg is élek. Most már nem bánom!:D

panelburzsuj 2011.01.14. 13:46:24

@Szimba:

Ugyaneza jóember kacsingatott a Gönböc mellől a pélinkákra, hogy "ezt legalább értjük ... "

És aztán ki-ki döntse el, hogy ebből akkor most pontosan mi is fog következni: szép, nemes és választékos élet, vagy a ballib filófusok elleni olyan uszítás, ami aztán secperc alat átcsúszik a "nagy proletár kulturális forradalom" felhőrégióiba.

CSENDES 2011.01.14. 13:49:34

Hol van Hont András szösszenete? Miért nem került fel?
hirszerzo.hu/publicisztika/20110113_europa_elrablasa

2011.01.14. 13:49:53

@sárkányfő: :D

Oskó meg jókat is mond a megszorításokról, így viszik-veszik, mint a cukrot a jobber médiákok. Okos pasi, jól csinálja! Szerintem is, ami jó, azt el kell ismerni és nem a náncsinénimeghót5évvel ezelőtti hülyeségekre hivatkozva elutálni mindent. Más kérdés, a számok kezdenek egyenesbe jönni, mi meg belehalunk...:(

panelburzsuj 2011.01.14. 13:52:05

@Letícia:

De te se a répaeggyelés társadalmi szükségszerűségét hajtogatod .... :)

Szimba 2011.01.14. 13:56:27

@panelburzsuj:

Nem bodorítok.

Feltételezem, hogy ez a szép kötcsei beszéd egy névtelen elit szolga által íródott. Az elmélet mint mindig itt is nagyon felemelő, csak a gyakorlat, az aztán sokkal érdesebb.

Nyilvánvaló, hogy egy centrális erőtérben csak azok a "madarak" dalolhatnak, amelyik a kormánynak tetszik.

Azt hiszem, jót tenne egy koalíció a Fidesz és az MSZP között.
Vagy lehet, hogy már az sem megoldás.

sisszi 2011.01.14. 13:57:10

@panelburzsuj:
nemsokára jön a művészettámogatás szennyesének kiteregetése. alig várom. a filmeseknél már volt egy kis botrány. de a bibi az, hogyha társadalmi szükségszerűséget hajtogatunk...ki mondja meg mi az?? csak nem a filozófusok??:DDD érdekes kérdés

Szimba 2011.01.14. 13:59:53

@panelburzsuj:

Pedig valamit nagyon el kellene indítani. Vagy a mezőgazdaságot ismét felépíteni, és önellátásra berendezkedni az élelmiszerek területén, vagy valami ipart kitalálni, ami eladható külföldön is.

Ehhez nem értek, de a csupán szolgáltatásra épülő magyar gazdaság nem életképes. hacsak valami különlegeset nem tudunk nyújtani a turistáknak (és itt nem egészen a vörösiszapra gondolok).

sárkányfő 2011.01.14. 14:08:22

Ez olyan jól sikerült, hogy muszáj belinkelnem:

index.hu/belfold/2011/01/14/van_visszaut_az_oszodi_beszeden_tuli_vilagbol/

és még idézem is az első két bekezdést:

"Orbán Viktor és kormánya rég túl van a maga őszödi beszédén, anélkül, hogy akár egy szót is szólt volna – állítja e heti elemzésében a Demokrácia és Dilemma Intézet. Az őszödi beszéd ugyanis nem konkrét, kézzelfogható valami, szavakból és mondatokból, hanem fogalom és szimbólum. Méghozzá a hitel- és bizalomvesztés szimbóluma. Ezúttal azt a kérdést tesszük fel, hogy a lefelé vezető úton meg lehet-e állni.

Gyurcsány Ferenc nem akkor bukott meg, amikor elmondta híres beszédét Balatonőszödön, és még csak nem is akkor, amikor kiderült, hogy hazudott reggel, éjjel meg este. Hanem akkor, amikor nem tudta, bírta, merte, akarta megvalósítani azon terveit, amelyeket épp az ominózus beszéd volt hivatott megalapozni. "

2011.01.14. 14:11:14

@panelburzsuj: :D Ám de, tudod egy filozófusnak a nagyszerűsége abban látszik, hogy egy répaegyelgetésből is ki tud vetíteni társadalmi problémát, és a társadalmi probléma megoldását is tudja modellezni egy répaegyeléssel...:) Főleg, ha meg is fizetik, mondjuk a legtöbb pénz nélkül is levezet mindenből mindent, és az is tény, hogy ezért nem közülük kerülnek ki a dörzsölt üzletemberek....:)

panelburzsuj 2011.01.14. 14:16:01

@sisszi:

Nemcsak érdekes, hanem nyomasztó kérdés.

Pár éve még mekkora biznisz volt webdizájnernek lenni! Aztán elterjedtek az ingyenes tárhelyek, milliom kész sablonnal ...

Ugyanez ahelyzet nagyban az egész "művészettel", de még tágabban a "szerzői joggal", mint megélhetési forrással is. Torrentezzünk, de legyen minden napra új vaú film ...

A lopás, lenyúlás, korrupció szerintem ettől tök független téma. A piac elfogyadozása nem kötelez senkit arra, hogy kétpofára tolvajkodjon. Se balról, se jobbról.

lüke 2011.01.14. 14:20:38

@sárkányfő: @Szimba:
ez az,
ezt tudjuk öszödi és kötcsei beszéd DVD-n ,
jó étvágyat

@Letícia:
ez olyan mint a Mustang, ujra itt van
data.motor-talk.de/data/galleries/572987/158914/bild-34457.DownloadItem&g2_itemId=6352

Squid 2011.01.14. 14:22:04

@Szimba: "
Azért az egyértelmű volt,. hogy a Fidesz csak örült, hogy Bajnai meglépett egy csomó dolgot, amit nekik már nem kellett. Különben akár vissza is vonhatta volna ezeket a rendelkezéseket.ű

Ehelyett, dicsekedett vele külföldön, hogy nálunk mi minden lezajlott, hogy az államcsődtől megvédjék az országot.

Ezt a csomagot megpróbálták elkerülni, de nem sikerült.
Várható volt.

Viszont azokat a szerkezeti átalakításokat, amit a gazdaság, az egészségügy kíván, azt bezzeg nem merik meglépni. "

@sárkányfő: "Orbán Viktor megvalósítja Oszkó Péter programját. Mi ezzel a baj? :) Igazi NER, nem? :)"

De én is nagyon örülök, hogy az otthonfőzött páleszt lerakták picit a Fülke pohártartójára, és kicsit tisztult a köd!

A dologgal a problémám az, hogy ezt nem most kéne belengetni, hanem múlt év májusában bevezetni. Lehet, hogy ez kukacoskodásnak tűnik csak, hogyismondjam... némileg fáj a 10-15 forinttal több euro/chf az utóbbi 10 hónapban,fáj, hogy egy komplet generáció 3000+Milliárdos megtakarítása és sansza a tisztességes nyugdíjra és 10 hónapja tartó hihetetlen PR katasztrófa volt az ára.

Nem akarok emberkedni, de ez olyan csillagászati léptékű felháborodást kelt bennem, hogy elkezdtem gondolkodni Lee Harvey Osvald bebikázásán egy ifaaksi segítségével.

lüke 2011.01.14. 14:26:14

@CSENDES:
fenn van , jo.-n alulról a negyedik

lüke 2011.01.14. 14:27:34

@Letícia:
nana, nem vagy te pólya tévesztett, csak legfeljebb pálya:)

panelburzsuj 2011.01.14. 14:31:59

@Szimba:

Kezdjük előlről a padlássöprésből cementgyárat szisztémát? :)

És kinek "kellene" azokat a valamiket elindítani, meg újrafelépíteni? Azt gondolod, hogy Kis Kodó Herceg (vagy akár én...) csak hülyéskedünk, amikor arra célozgatunk, hogy magyar állam "szervei" teljesen ki vannak fordulva magukból, pontosabban: a "demokratikus" politika tökéletesen megrontotta még azt maradék szakmai tisztességet is, amit az összedűlt cocilizmusból még úgy-ahogy épen ki lehetett menteni?

Tényleg nem hiszed el, hogy a kivételezettek ellátása vált a magyar állam döntő funkciójává?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 14:42:36

"Egyeztetés nélküli horror-költségvetés a Fidesztől Esztergomban

A Fidesz-frakció senkivel nem tárgyalt, minden jóléti kiadást töröltek 2011-re."

hirszerzo.hu/belfold/20110114_esztergom_valsagkoltsegvetes

lüke 2011.01.14. 14:45:05

@panelburzsuj:
ez komoly ítélet,
ilyen csak a banán köztársaságokban van
de valóban óriási a szegénység, s a szellemi is

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 14:50:08

"Orbán Viktor Facebook-oldalának látogatói között sokaknál kicsapta a biztosítékot, hogy az ott közzétett fotók némelyikének tanúsága szerint Vastag Csaba, az X-Faktor nyertese a miniszterelnökkel lezajlott tegnapi találkozó alatt ülve beszélgetett a kormányfővel. Egyes hozzászólók ezt az „illem hiányának” tulajdonították, míg mások szerint az énekes „biztos zavarban volt”."

hvg.hu/panorama/20110114_x_faktor_vastag_orban#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_1_14

Na végre! Fontos dolgok! Ez Orbán terepe! :-)

panelburzsuj 2011.01.14. 14:51:46

@Squid:

Fogadjuk meg TG intelmét, legyünk jóhiszeműek:

Agresszív kismalac bicajozik, egyszercsak fölbukik és kiterül.

Arra megy a nyuszi, és megkérdezi:

-Mi történt kismalac? Jól vagy?

Mire az agresszív kismalac:

-Kuss! Így szoktam leszállni!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 14:54:13

"Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi-terv bemutatásán beszélt arról, hogy szerinte "a kiadásokat bizonyos területeken csökkenteni kell (...), de az nem megszorítás. Ez egész egyszerűen Magyarország újjászervezése." "

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110114-orban-a-kiadasokat-csokkenteni-kell-de-az-nem-megszoritas.html

Ki tud még ilyen jó viccet? Péntek van, hétvége! :-)

bebe tv 2011.01.14. 15:08:35

@Akitlosz: Eddig OK, de tudunk ennél jobbat? A hajdan volt állami nagyipar fejre állt, mivel nem gyártott korszerű terméket versenyképes áron. Pl. a textilipari gépgyártók főként arab piacra gyártottak, de az NDK-s Textima még nálunk is olcsóbb volt kb. 20%-al. Mint utóbb kiderült azért, mert elítélt rabokkal dolgoztatott. A szerszámgépipar nem fejlesztett, mert a KGST piacra így is jó volt és kár volt bele a sok precíz nyugati alkatrész, amiért dollárt adtunk volna ki és helyette rubelt kapunk.
A buszgyártást Mr. Széles leültette és Kínába vitte ki a gyártás egy részét.
Mondj egyetlen egy magyar milliárdos nagyvállalkozót aki műszaki termék gyártásába fektetett.
Mivel bizniszelnek? Pláza építés, filmstúdió, pincészet, tejüzem,
húsfeldolgozás. Mi ebből a konklúzió? Csak az abszolút biztosra mennek, hiszen kaja az kell, na meg nem egy utolsó szempont az sem, hogy ezeket a cégeket 1/5 áron tudták megszerezni kárpótlási jegyekért. Lenyomatták az árát 350-400 Ft-ra majd vettek egy bőrönddel belőle. Ezt azután az állam bácsi 1400-1500 Ft-ért számítolta be.
Miért nem vette meg Csányi, Demján és társaik urak pl. a SZIM esztergagépgyárát? Azzal csak macera lett volna. Jól meg kellet volna fizetni a tervező gárdát és nem utolsó sorban azokat a szakmunkásokat is akiknek 20-30 éves rutinjuk volt. Utána ráadásul még futkosni kellett volna a megrendelésekért is. Mi meg itt voltunk nekik tálcán kínálva,mint potenciális vevők.
Még így sem gömbölyű a dolog, mert egy nagy német tejfeldolgozó még így is olcsóbban kínálja a termékeit a hazai hipermarket láncokban mindazok ellenére, hogy a tejet felvásárolja.
Mitől mégis drágább a Sole-Mizzo? Pedig minden 1 kézben van. Több 10.000 hektár föld a takarmánytermesztéshez, tehenészet saját tej előállításához, sertéstelepek és mégsem olcsóbb. Fura. E birodalom gazdájára mégis úgy tekintenek, mintha ő lenne a világ legagyafúrtabb üzletembere.

panelburzsuj 2011.01.14. 15:13:08

@lüke:

Ennél még Hepci is sokkal becsületesebb a tizedmásodperc alatt letudható "faszkalap"-pal.

Szimba 2011.01.14. 15:14:48

@panelburzsuj:

Miért kezdenénk padlássöpréssel????
Az a legrosszabb megoldás, amikor nem a még meglevő maradékot próbáljuk megmenteni, és arra építeni, hanem már megint mindent tönkretenni. Persze már nem sok mindent lehet tönkretenni:-((

Nincs szakmai tisztesség. De helyre kellene állítani.
Az államot meg visszaterelni a feladataihoz.

Hogy hogyan, azt nem tudom. De már nagyon érik a helyzet.

panelburzsuj 2011.01.14. 15:18:23

@panelburzsuj:

Sőt: még nélkül. Egyszerűen karakánabb, mint flekkeken keresztül öntetszelegve bérmocskolódni.

Ez lenne az áhított konzervatív kultúra, drága lüke? Ugye nem?! :((

Szimba 2011.01.14. 15:19:16

A 45 körüli államosítás, padlássöprés nem is okozott akkora kárt talán, mint a 89-es rendszerváltás utáni kiárusítás.:-(

Szimba 2011.01.14. 15:24:52

Cserpes Sajtműhelyeket akarok, meg, egye fene Szamos Marcit!

Még mindig jobb, mint a külföldről behozott rossz minőségű sajt vagy csoki. De a minőségen kívül sokkal fontosabb, hogy az adójuk és a bevételük is itthon marad.

panelburzsuj 2011.01.14. 15:26:03

@Szimba:

A padlássöprés matafora (vagy mi ... )

Ha az állam helyszíni útmutatással egybekötött koncentrált ágazati fejlesztésekbe akar kezdeni, akkor a rávalót más ágazatokból ki kell préselni, vagy ki kell spórolni. Innen elveszek, és átpakolom oda.

Valaha ezt tervgazdaságnak hívták. Most "Erősebb demokráciát, vagy erősebb gazdaságot akarunk, fülketársak?" munkanéven fomálódik a projekt.

Szimba 2011.01.14. 15:37:43

@panelburzsuj:

Metafóra?! Édes jó istenem!:-)))

Demokráciát is akarok, meg erősödő gazdaságot is, és reformokat. Még akkor is, ha ez stagnáló életszínvonalat jelent egy ideig.

Szimba 2011.01.14. 15:40:41

@Szimba:

Egyetlen nyerő szisztéma az lenne, ha végre kimondanák, hogy mindent el...toltunk, itt tartunk, és most ezt abban az ütemben, ahogyan bírjuk újra felépítjük a kor követelményeihez igazítva. Ehhez ez és ez (adó, stb.) kell.

Punktum, lehet kezdeni dolgozni.

Van Mááásik 2011.01.14. 16:00:08

@panelburzsuj: Az igazság az, hogy nevezhetjük bárminek reformnak, megszorításnak, elvonásnak, etc, etc - már rég meg kellett volna tenni. Nem most nem 8 éve, hanem fokozatosan 1990-től. Sa kkor most nem itt tartanánk...
A nagy baj a magyar néppel, hogy még mindig az "államtól" várja a jólétet - pedig ez nem fog működni. Sem itt sem máshol a világban. Ez van.

vanmasik.blog.hu/2011/01/14/orbani_reformok_1

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 16:07:13

"Médiatörvény és újabb kínos kormányzati baki: a svéd nagykövet rápirított a minisztériumra"

hirszerzo.hu/belfold/20110114_sved_nagykovet_kormanyzati_baki_mediatorv

ssi 2011.01.14. 16:21:46

@a-kis-herceg:
köszi, decemberben nem figyeltem föl arra, hogy Matolcsy már szólt ezekről a "reformokról" - érdemes az évszámokat is figyelni
mandiner.hu/cikk/20101214_jo_a_humorerzekem

s érdemes a Jobbik korábbi megszólalásaira is figyelni: pl
"Jobbik javaslatát, amely épp ezt a gyakorlatot kívánta végre megszüntetni a kiemelt nyugdíjak megvonásával"
barikad.hu/mur%C3%A1nyi_levente_hatalom_h%C3%BAsz_%C3%A9ve_honor%C3%A1lja_haza%C3%A1rul%C3%A1st-20101103

ha M.Gy . O.V. jobb keze - bevallottan, a Jobbik micsoda - de erről nem szabad beszélniük

ssi 2011.01.14. 16:35:23

@Squid:
több kormánylépés más párt ötlete, vagy mások már megtett lépéseire épül - nem bevallottan is

"deficit lefaragása önmagában nem művészet."
iwww.mandiner.hu/cikk/20101110_orban_a_kulfold_kalapot_emelhet_hazanknak

"Tölgyessy Péter szerint nincs más út, mint a Bajnai Gordon által kijelölt."
www.hir24.hu/belfold/134326/orban-bajnai-nyomaban.html

ssi 2011.01.14. 16:41:04

@vinczej: 2012 utáni válságadónak más neve lesz, vagyis "nem" lesz válságadó
www.vg.hu/kozelet/politika/mar-hivatalos-marad-a-valsagado-2012-utan-is-332986

panelburzsuj 2011.01.14. 17:07:29

@Van Mááásik:

Ha már egy Kopp Mária is beáll napi szennyest magyarázni, akkor itt tök mindegy, hogy mit mikor vezetünk ki-be, mert a józan és felelős számolást végleg legyűrte a ideológiai-politikai csűrcsavarás.

mandiner.hu/cikk/20110114_a_penzvilag_erdekei_es_a_gyermeket_vallalok_ervei

ssi 2011.01.14. 17:23:59

sok téma sokáig téma lesz még .... az EU-elnökség alatt

"mindaddig demonstrálni fognak, amíg a kormány vissza nem vonja a médiatörvényt."
atv.hu/belfold/20110114_folkel_robert

"Orbán Viktor erről előbb miért nem itthon beszélt... Jobbik szerint is szükség van strukturális átalakításokra, de a mostani intézkedések több ponton ellentmondásosak és szakpolitikai hiányosságokat mutatnak"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=383814&referer_id=friss

"Alkotmánybíróság a magánpénztári tagok döntési határideje, vagyis január 31-e előtt már nem vizsgálja a törvény alkotmányosságát"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=383734

"Gőzerővel készül az új alkotmány"
www.hirextra.hu/2010/10/25/isten-ha-letezel-aldd-meg-a-magyart/

bariga 2011.01.14. 17:26:22

nol.hu/gazdasag/orban_viktor__kitakaritjuk_ezt_a_disznoolat_
nem értem mi szükség van erre sok hazugságra és illetlen, neveletlen hasonlatra.
Egész egyszerűen csak dolgozni kell sokat és okosan. Az eredmény meg vagy magáért beszél, vagy nem.
Az én előrejelzésem szerint vagy nem, de nagyon remélem, hogy tévedek

bariga 2011.01.14. 17:36:07

Nekem nagy szükségem volna egy barátságos 100 millióra egy csődközeli étterem-panzió miatt. Kérem, aki tud segítsen, melyik pályázatot kellene megpróbálni. Ebből a veszett sok pénzből jut, remélem.

nyünyüge 2011.01.14. 17:48:21

@vinczej:
"....az nem megszorítás. Ez egész egyszerűen Magyarország újjászervezése."

Szervezze újjá OV a jó sanghai nénikéjét - keleti szél jegyében -, engem hagyjon ki belőle :(!!!

nyünyüge 2011.01.14. 17:57:04

@panelburzsuj:
Kopp Mária lánya Skrabski Fruzsina, a híres-nevezetes Bűn és büntelenség c. Biszku film egyik rendezője.

ubul2000 2011.01.14. 18:14:18

@Szimba: Szerintem is. A reggeli drognál nincs jobb.... csak az esti. Finom füvek között repülni .... az az igazi. Valami hülyék szörnyű ricsajt csináltak a színpadon, ez kicsit zavart. Alig tudtam élvezni a füvek bódító illatát. Sajnos, alighogy végetért a sziget - kijózanodtam. Keserű volt az ébredés - azt hittem a canesten elég lesz, de sajnos csalódnom kellett.... :)))

nyünyüge 2011.01.14. 18:24:02

off

Ez valami vicc?

index.hu/belfold/budapest/2011/01/14/magantokebol_epulne_trolihalozat_budan/

Szakmai előkészítők:

Trolibusz Országos Szakmai Egyesület és az Élő Minivilág Környezetvédelmi Alapítvány

(Alapítványunk 1999-ben alakult azzal a céllal, hogy gyerekek számára hozzon létre egy Öko-tábort, ahol lehetőségük lenne megismerkedni a környezetvédelemmel. - www.elominivilag.hu/

Hogy kik-mik lesznek a magánbefektetők - akikhez ezáltal kiszerveződik buda közlekedésének elég jó része - azt nem lehet tudni.
Amúgy ez nem valami PPP konstrukció régi magyarul kifejezve?

panelburzsuj 2011.01.14. 18:33:50

@nyünyüge:

Szóval mindenképp valami hamleti végre van ítélve a mostani "elitünk"? Mert MUSZÁJ mindenkinek olyan mélyen megfürödni a levakarhatlanban, hogy csak egy válogatás és kímélet nélküli totális lesöpréssel lehet majd valami értelmesebbet kezdeni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 18:41:19

"A Katolikus Rádió nem kezdeményezte a műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítását, noha ez további öt évre lehetővé tette volna az adó működését - reagált az előbbiekre a médiatanács pénteken. A médiatanács ezért hivatalból állapította meg a műsorszolgáltatási jogosultság megszűnését."

hirszerzo.hu/belfold/20110114_katolikus_radio_lmp_jobbik

Te jó ég! Akkor hogy is van ez? Nem Szalai mondta, hogy a frekvenciapályázatot egyértelműen a Katolikus Rádióra írták ki, amit a Klubrádió "elhappolt"? Most akkor pályázott vagy sem a Katolikus Rádió? Ezt a "körbehazudozást"!

bariga 2011.01.14. 18:54:29

@nyünyüge: hogy vicc-e, az attól függ, hogy kinek a tulajdona az majdani üzemeltető cég

lüke 2011.01.14. 19:08:42

@panelburzsuj:
a becsületrendemen meg és már nem kell gondolkodnod

nyünyüge 2011.01.14. 19:18:03

@panelburzsuj:
Jó ideje úgy látom, hogy illúzió, az emberi természettel, a társadalom működésével ellentétes mindenféle bársonyos forradalom, vér nélkül rendszerváltás. Még egy nagyobb céget sem lehet jelentős rombolás és véráldozat nélkül megváltoztatni.

Ez a lassú átalakulás azt az illúziót kelti, hogy az ilyesmit lehet igazságosan csinálni. Pedig nem.

Nagyobb kataklizma után többen tudomásul tudják venni, hogy nincs igazság a földön.

porfelhő 2011.01.14. 19:19:41

Orbán megnyugtatta a dánokat!

"A médiatörvény körüli polémia kedvezőtlen hatással lehetett a magyar EU elnökség kezdetére, de megnyugtatóan hatott Orbán V. miniszterelnök nyilatkozata arról, hogy a kormány szükség esetén változtat a törvényen.

A dán EU-ügyi államtitkár zt mondta, megnyugtató volt az a magyar kormányfői nyilatkozat, hogy a kormány, amennyiben azt az Európai Bizottság szükségesnek ítéli, módosít a törvényen. Most mindenki azt várja, hogy a Bizottság vizsgálata milyen eredménnyel zárul - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a sajtószabadság biztosítása, egyben elmondta, a dán kormány álláspontja szerint ebben a kérdésben rendkívül körültekintően kell eljárni.

A pénteki gödöllői EU-tanácsülésen a brit, a francia, a német, a luxemburgi, a holland és a finn delegáció is elhárította, hogy nyilatkozzon az MTI-nek."

www.hirextra.hu/2011/01/14/orban-megnyugtatta-a-danokat/

porfelhő 2011.01.14. 19:24:32

A gödöllői EU tanácsülésen biztosan azért nem nyilatkoztak a cikkben felsorolt országok delegációi, mert nem nyugodtak meg. nem hatott rájuk Orbán V." különleges előadói képessége." Jaj! nem hiszik el, hogy Magyarországon új világ kezdődik!
úgy gondolom.:)

panelburzsuj 2011.01.14. 19:27:25

@lüke:

Eznek érzed magad?

Én a két eljárást vettetem össze: Hepci tömör hepciáját a tökkelütött skribler saját virtuális pisijében tocsogással.

(Tudod: a nemesen stb. megformált élet nagyobb dicsőségére)

Szóval akinek nem blúza ... :)

panelburzsuj 2011.01.14. 19:30:50

@nyünyüge:

"Azt hittük, hogy jobb lesz, ha nincs vér, fájdalom,
a bocsánat győzzön, ne bűn, ne rágalom.
Nem lett senki bűnös, mindenki áldozat,
művirág a síron, szar a szőnyeg alatt."

www.youtube.com/watch?v=afQtaWDopDo

nyünyüge 2011.01.14. 19:36:02

@panelburzsuj:
Kb. Csak én nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.
Elénekelni meg végképp nem:).

6.Lenin 2011.01.14. 19:37:36

Megingott az orbán kormány!

Http://www.jólettvolnami.hu

Hatalmas kormányellenes tüntetés Bp-en. Kb 25-30 ember rettegett ebben a szomorú időben a Kossuth téren, követelve a sajtószabadságot. Szakértők szerint minden rettegő jelen volt, sőt, ennél többen nincsenek is. Habár az is lehet, csak bámészkodtak.

Szijjártó P. az ijedségtől még mindig reszket és képtelen megszólalni. Orbán V. is ismeretlen helyen tartózkodott a hatalmas demonstráció idején, az atomtitkot tartalmazó bőröndöt 1 taxiban felejtette, kitéve drága kis hazánkat a karvajtőke kénye- kedvének.
Rendbontás eddig nem történt, hazamentek a legények, lányok, megegyezve, otthon 20:30-ig rettegnek még 1 kicsit.
Vannak még tökös gyerekek a magyar ugaron, na.

jjulie 2011.01.14. 19:42:00

@6.Lenin:

jóskapista, tudod hányan csinálták a balhét egy bizonyos március 15.-én?

6.Lenin 2011.01.14. 19:48:13

@jjulie:

Hát, pontosan nem tudom, de állítólag az összes szabadnapos rebiszest berendelték kukát borogatni. Az összes fradikeménymag jelmezt kivették a raktárból.
A raktáros nem volt hajlandó a pontos számot elárulni, a banktitokra hivatkozva, meg különben is 16:00:00 lejárt a munkaideje és elment pecázni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.14. 19:51:15

@6.Lenin:

Hiába is drukkolsz.

Gyurcsány csak sajátmaga ellen szokott csőcseléket szervezni.
Orbánt nem akarja zavarni.
Szolid ember ez a Gyurcsány.

6.Lenin 2011.01.14. 19:56:54

MOST ÉRKEZETT!!!!

a szomszéd, kért 1 doboz gyufát, gyújtogatni akart 2006 őszén, de sikerült lebeszélnem, elkéstél, már 2011 van, mondtam.

Hogy megy az idő, megyek én is, mondta, aztán hosszan integetett még a burundi zászlóval.

porfelhő 2011.01.14. 19:57:23

"Reformok és kockázatok".

"Az eddig kiszivárgott információk szerint a kormány a gyógyszerkassza és a közösségi közlekedés esetében is a működési rendszer átalakításával, racionalizálásával kívánja a kiadásokat csökkenteni, és nem az elmúlt években sokszor megtapasztalt fűnyíró elv szerint."
A teljes bejegyzést elolvashatja a Political Capital blogján.

hvg.hu/napi_merites/20110114_kiadascsokkentes_kormany#rss

6.Lenin 2011.01.14. 20:01:34

@jjulie:

Ja, arra gondoltál?
Azt végképpen nem tudom, akkor még a nagyapám se élt.

Gondolod, ez csak a kezdet?
Kezdek betojni, de majd hívjuk Putyin bácsit, ha netán eldurvul a helyzet. Ők mindig segítenek.

porfelhő 2011.01.14. 20:02:02

Hm. "fűnyiró elv" ismerős. "előre a multba", az Orbán kormány politikája! megszoritás "fedőneve"- kiadáscsökkentés! hm.

aszekelyek 2011.01.14. 20:09:07

@simonmondja.: Most nagyon szolid ellenzékecskét játszanak. Bezzeg ellenzék. Marhaság is lenne, ha kissé gondolkozunk. CSak a FIDESZT voltak hivatottak lejáratni ellenzékben. A mai ellenzéket nem akarják velük lejáratni. Ezek a mai tüntetők hol tüntettek , amikor elintézni óhajtották a Hírtv-seket? :) Valamit tudsz erről? Amikor külföldi stábokat is bántalmaztak, sajtómunkásokat!, a "túlkapáson " kapottak. Egyébiránt lehet tüntetni..., még a mi ferink szerint is. Sehol egy kordon..., még egy blőd se mementónak:D

aszekelyek 2011.01.14. 20:15:08

@manyike: Nyugodtan beszéljél csak. Az ellenzéke a jobbik a FIDESZ-nek. Ezt is ígérték. Az tény, hogy konstruktívabb, mint az mszp.LMP -nél is konstruktívabb.:)

aszekelyek 2011.01.14. 20:18:24

@Letícia: Melyikbe, már te személyesen?

porfelhő 2011.01.14. 20:22:30

"Pontatlan, értékelhetetlen" Orbán nyilatkozatát kritizálják.
Szakemberek szerint elnagyolt nyilatkozatot adott a kormányfő a külföldi lapoknak.

„Olyan általános, olyan pontatlan, hogy értékelhetetlen”- értékelte a nyilatkozatot Simonovits András. A közgazdász szerint a nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó tervek átgondolatlanok. „Ilyen a világon sehol nincs, ezt csak úgy kellene érteni, hogy aki idő előtt megy nyugdíjba, az nagyobb büntetést fog fizetni, mint eddig”- magyarázta."

atv.hu/cikk/20110114_pontatlan_ertekelhetetlen_orban_nyilatkozatat_kritizaljak_video

nyünyüge 2011.01.14. 20:23:04

Igy mulat egy magyar úr(i) kormány:

"Andrew G. Vajnát a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztosnak nevezik ki a szerdai kormányülés döntése alapján, miután decemberben elfogadták a 2011-es költségtervben a filmipari fejlesztésre külön fordítható kétmilliárdos keretet."

inforadio.hu/hirek/kultura/hir-406460

aszekelyek 2011.01.14. 20:27:26

@Szimba: Természetesen van létjogosultsága a filozófiának is. érdekelne engem, hogy ezek a busásan fizetett tanulmányírók esetleg nem foglalkoztak -e olyasmivel, hogy az alulfizetett egészségügyi dolgozók biodiverzitása és a modernizálhatóságuk.....Amikor 1oo ezerért kényszeríteni akarták a rezidenseket aláírni, akkor mit filóztak erről a mélyen tisztelt szürkébb állományúak? Az egy nyugatos, progresszív modernizációs momentum lehetett számukra? Hogy nem sül le a képükről a bőr... Mindössze azt vitatom, hogy a javak elosztása ilyetén módon vajh demokratikus-e és biztosan tükrözi-e a démosz elképzelését.

ubul2000 2011.01.14. 20:28:24

@nyünyüge: Erre csak egy szó van: botrányos

aszekelyek 2011.01.14. 20:33:40

@vinczej: Szövegértés egyes, leülhecc. Az, hogy rájuk volt kiírva nem jelenti, hogy pályáztak is a további öt évért.Ez simán lehetséges, ismerve a drága bolgárúrékat. Ma nagyon nevettem mészároson. Amikor paul lendvaival beszélt, bizonygatták, hogy semmit nem jelent, hogy a sajtóban mit írnak,... náluk is például rólunk és az nem is... Aztán amikor Frőlich Főrabbival beszélt, mindenáron bele akarta vinni, hogy de az antiszemita izék a sajtóban, az persze métely és az majd így megy úgy. Pont az ellenkezőjét annak, amit a músor elején mondott...

bariga 2011.01.14. 20:35:47

látom megint médiáztok. Valaki elárulná nekem, hogy 200 valahány kötelezően szavazó képviselőn kívül ki és miért szereti ezt a törvényt?

bariga 2011.01.14. 20:37:43

@nyünyüge: még a veszteséges kaszinóját is megvették. Lehet, hogy valakinek filmszerepet ígért odaát?

tölgyes 2011.01.14. 20:39:23

@bariga: Ön miért nem szereti?

bariga 2011.01.14. 20:56:33

@tölgyes: mert elég felnőttnek, elég inteligensnek és elég okosnak érzem magam ahhoz, hogy el tudjam dönteni mit nézek, mit hallgatok, mit olvasok szívesen, hány százalékban legyen szörnyű és kedves. Semmi szükségem nincs korlátozásokra és jó tanácsokra olyan emberektől akikkel évek óta szinte semmiben nem értek egyet. Szeretnék továbbra is a saját fejemmel gondolkozni, eléggé elégedett vagyok vele.
És most Ön is válaszolna az én kérdésemre?

porfelhő 2011.01.14. 20:57:14

Magyar szakemberek szerint értékelhetetlen, pontatlan volt az Orbán nyilatkozata. Hm. nem csoda, hogy a külföldi delegáció nem nyilatkozott, nyilván ők sem tudták értékelni.
Nem tudhatták, hogy ezt csak a fülkeforradalmárok értik, a miniszterelnök beszédéből mindenki azt "hall ki" amit akar.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 20:57:46

"Megvonta Görögország befektetésre ajánlott adósi minősítését pénteken a Fitch Ratings, így a görög adósbesorolás már mindegyik nagy hitelminősítőnél a befektetési szint alatt, a "bóvli" kategóriában van."

www.metropol.hu/gazdasag/

nyünyüge 2011.01.14. 21:07:45

Járatlan út.
Az bizony. Schmitt Pálnak, egykori simulékony diplomatának is szokatlan lehet kiosztani a partnereit Madridban:

"Ahogy a bankadót, a válságadót már kopírozzák Európában – tíz ország már átvette –, engedjék meg, hogy annak a meggyőződésemnek adjak hangot, hogy >>>>>minden más (uniós) országban is rendet kell csinálni a médiában is, ha tetszik, ha nem. <<<<<Mi nem a szabadságot akarjuk fékezni, hanem a rendet, megismétlem, az emberi méltóságot, a takarékosságot, a közszolgálatiságot kívánjuk erősíteni” –"

index.hu/belfold/2011/01/14/schmitt_pal_rendet_kell_csinalni_a_mediaban/

aszekelyek 2011.01.14. 21:08:53

@sárkányfő: Így nehéz lesz pld azt állítani róluk, hogy zsigerből lesöpörnek mindent, ami arról jön:) Oszkó kissé túlzott, amikor a nyugdíjproblémát általuk megoldottnak nevezte. Ezért persze még lehetnek jó meglátásai. Nem kell követni azt a módit, hogy miindenki feketeseggű, aki nem mi vagyunk..., mszp módra. Ahogy pld. Matolcsyról nyilatkoznak...Ezt a diszkriminatív kirekesztősdit hagyjuk meg nekik. A 23 millió románozó b is előadta ezt persze, megint a tévében.... sztem ezért fájdult meg a fejem délutánra:D vagy, mert tényleg jön megint a meleg, meg a hideg.... Ő az alkotmányról mondta el, hogy kell azt csinálni, hogy neki jó legyen, meg a bölcs öreg , aki még a 23 millió románt is kiköpte, bölcsesség deficitet állapított meg a kormánynál.

aszekelyek 2011.01.14. 21:10:31

@bebe tv: De gyártott , nem is keveset. Csaka azt gyorsan felszámolták. Kellett a piac ugyanis. A termelés meg csak útban volt. Ócsó bérmunkások kellettek.

porfelhő 2011.01.14. 21:16:40

A külföldi újságirók sem értették OV. nyilatkozatát. Nyilván nem tudják, hogy a magyar többségi kormány politikája, új tipusu gazdságpolitika, új szellemiségü költségvetéssel itt Európa közepén.

Azt sem tudhatták, hogy "a fidesz tavaly kijelölt egy utat, s akkor sem tér le róla, amikor azt sem tudhatta, hogy a térképen van-e még". Hm. ők meg lehet, hogy a térképen keresték a magyar gazdaságpolitika útját.:) nem találták.!

Igen! a kormány meggyőzte a világot, hogy nincsenek megoldásai a gazdaság talpraállitására és a rövidtávu célok közül egyedül a költségvetési hiányt képes csökkenteni, azt is csak rendkivüli és nem fenntartható,- hosszutávu megodást nem jelentő eszközökkel tudja időlegesen megtenni. és aztán ..... Ja ez a "zsákutca". igen. ez a magyar gazdaságpolitika" királyi útja."

Hm. én sem értek már majd nem egy éve semmit, és e miatt sokszor nagyon szomorú vagyok.

ubul2000 2011.01.14. 21:19:52

Néztem a tv-ben a média kapcsán összegrundolt tüntetécskét. Hát - elég hézagosan voltak...

ulrike (törölt) 2011.01.14. 21:26:43

@nyünyüge: Azért is fordították le angolra a törvényt, hogy könnyen és gyorsan tudják utánozni a többiek. A testületekbe meg elfogulatlan fideszeseket kölcsönöznek majd szerte Európában. Ez a magyar fennhatóság.

jjulie 2011.01.14. 21:28:59

@ubul2000:

és mondd csak, összehugyozták a füvet?

cambridge.on 2011.01.14. 21:29:47

POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA.

Mindenki úgy várta a bejelentést a gazdaság megélénkítéséről, mint a mesében az új ruha bemutatását.
Bevallom, én akartam lenni az egyik, aki kimondja: a király meztelen!
Kiderült, az udvari szabó nem tétlenkedett, tényleg készült valami, amit ránk fognak húzni.
A régi udvari szabót elkergették, használhatatlan szabásmintái miatt. Az általa felhasznált anyag sem volt mindenki számára megfelelő.
Eltekintve a kinevezés előtti minimum 3 évtől, azóta biztos az új szabó kinevezése, még kellett 9 hónap, hogy a mintát bemutassák.
Egy pár anyagfoszlány kikerült a varrodából idő előtt, a királyi szószóló azonnal kijelentette ez más, teljesen különbözik az eddigiektől.
Az vörös volt, ez meg narancs színű.
Az anyag fantázia neve is más, az megszorítás volt(pfuj), ez Magyarország újjászervezése" – fogalmazott.
Az divatja múlt, kellemetlen érzést okozó viselet.
Ezt az újat boldogan viselik (el).
Az új ruha költségeinek fedezésére 100%-os adót vetettek ki egy bizonyos nyugdíj előtakarékossági pénzekre, akiknek tulajdonosai tönkre tették volna a királyságot.
Ez máshol lopás, de a király a nép nevében megtehette.
Még az új ruha viselete előtt kijelentette a főszabász: Annyira jó lesz, még az üveghegyen túli Bergengóciából is ide fognak járni megcsodálni.
Mese vége?

Általában tetszenek TG által választott képek.A múltkor reklamáltam, nem a kép minősége miatt hanem, mert már egyszer használt volt.
De, olyan jó kép ! jött a válasz.
A mostani:olyan kifejező!
A képen látható úriemberre nem bíznám ennek az autónak a kormányzását sem, nem egy országét!

ulrike (törölt) 2011.01.14. 21:36:44

@ubul2000: Igazad van, Ubul. Ez tüntetés? Még a tv székházat se tudták fölgyújtani a barmok. Semmi kártérítésre nem lesz így esélyük. Nem igen éri meg így tüntetni (se).

porfelhő 2011.01.14. 21:38:54

A görögök "bóvli kategóriában " vannak.
Magyarország minősitése is nagyon rossz, egy fokozattal a "bóvli" kategória fölött. sajnos.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 21:42:01

@aszekelyek: Elnézést, tanár úr! Nem fordítva tetszik tartani a könyvet? :-)

porfelhő 2011.01.14. 21:42:55

@jjulie:
Te "hová gondolsz"! most a fidesz van kormányon .....

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.14. 21:44:19

@porfelhő: Egyszer még érdemes lenne megpróbálnia Kósának. Ha kinyitja a száját, akkor végre talán akceptálják a hitelminősítők is, hogy mi is a görögök besorolásában szeretnénk lenni, ha júliusban ez már nem sikerült. :-)

porfelhő 2011.01.14. 21:45:20

Ezek a "szerencsétlenek" hiába jöttek össze tüntetni, még egy kukát sem boritottak- , gyújtottak fel! nem is értem!

porfelhő 2011.01.14. 21:49:47

@vinczej:
Aha! pedig akkor az "aranytorku" szijjártó is ráerősített"!:)
Az Orbán most is megmagyarázná, akkor azt mondta: azt is kell nézni, hogy nem kormánytag mondta.

jjulie 2011.01.14. 21:57:31

@ubul2000:

összehugyozták a füvet?

2011.01.14. 21:59:22

hú, megnéztem a most ügyeletes Rettegi Fridolint a Hír TVben. Ilyen szétesett embert én még előadni nem láttam. Fogalma sincs hol van, mit mond és egyik mondat, sőt szó ! hogy jön a szájából...Iszonyú kínos volt látni ezt a szerencsétlen, ahogy nem mond semmit, de az nagyon megmondja!!! Olyan panelmondatokkal fűszerezve, ami a sarki kocsmába elmegy, meg egy magánbeszélgetésen, a hívek csodálatában, de most ország-világnak beszélt!!

Tegnap Szíjjártót is megnéztem, a manírjai, mint OVnak.

Nagyon szomorú vagyok. Ennek a szerencsétlen Nagyvezírnek fogalma sincs, merre tovább...

porfelhő 2011.01.14. 22:01:56

Igen! tavaly "a kósa- szijjártó" páros, mikor bedöntötte a forintot.
Az Orbán V. "szürét" meg akkor tették ki Brüsszelben az első gazdaságélénkitő csomaggal együtt. Igaz abban jó hir volt, a "szabad gyümölcspárlat" főzése. :) csak az meg IMF, delegációnál "verte ki a biztositékot"!:)
Most meg rossz hir, hogy az otthon főzéses pálinka ügylet ötmilliárd kárt, hiányt hozott a kormány konyhájára.
/elemzők szerint/.
osztjónapot!

2011.01.14. 22:03:05

@porfelhő: semmi hírértéke nincs, hogy nincs balhé.

2011.01.14. 22:04:39

@ubul2000: OV, csak kész karikatúra...ettől rettegünk??? Ez úgy be van ijedve, hogy nem igaz! Valaki leugatná, elnézést kérne...

ubul2000 2011.01.14. 22:07:16

@Letícia: Akkor nem értem miért vannak ennyien beszarva tőle itt a blogon?

ubul2000 2011.01.14. 22:09:55

@Letícia: Igen, ezt tudom. De OV-t még nem hallottam RF-nek nevezni. Persze a gyávák gyakori módszere, hogy az ellenfelet nevezik gyávának...

ubul2000 2011.01.14. 22:11:47

@ubul2000: Le kell nyelni a pirulát - megint csak ilyen kevesen voltatok

nyünyüge 2011.01.14. 22:13:03

@Letícia:
Hát valószínűleg sok dícséretet nem kapott az utóbbi időben azoktól, akik finanszírozták az elmúlt éveiket.

jjulie 2011.01.14. 22:16:50

@ubul2000:

összehugyozták a füvet?

2011.01.14. 22:17:09

@ubul2000: nem ők vannak, hanem a környezetét abszolút függésben tartja és eszközként használja. Nagyon jó ez a karikatúra róla:

egyenlito.blog.hu/2011/01/03/orban_betiltana_az_internetizet

Szóval ha legalább ellentmondanának neki egyszer is, és nem még egyszer, szembesítenék a valósággal, akkor talán leszállna a földre. Varga miért nincs sehol?? Egyedüli hiteles gazdasági szakértője a fidesznek. Vagy a piszkos munkát megcsináltatja a dilihopposokkal és aztán lesz a Kánaán?

2011.01.14. 22:18:04

@ubul2000: nem ők vannak, hanem a környezetét abszolút függésben tartja és eszközként használja. Nagyon jó ez a karikatúra róla:

egyenlito.blog.hu/2011/01/03/orban_betiltana_az_internetizet

Szóval ha legalább ellentmondanának neki egyszer is, és nem még egyszer, szembesítenék a valósággal, akkor talán leszállna a földre. Varga miért nincs sehol?? Egyedüli hiteles gazdasági szakértője a fidesznek. Vagy a piszkos munkát megcsináltatja a dilihopposokkal és aztán lesz a Kánaán?

2011.01.14. 22:20:12

@ubul2000: nézd meg, miről szól a színdarab...:)

jjulie 2011.01.14. 22:21:39

@Letícia:

írhatod kétszer is az ubulnak, de minek....

2011.01.14. 22:22:03

Bocsánat, de a blogmotor velem most szórakázik...

El is megyek inkább aludni! Jóccak!

2011.01.14. 22:23:33

@jjulie:minek? Hogy ébredjen fel. :)

'cakát!

6.Lenin 2011.01.14. 22:26:45

Bp. 2011 tele, 1 hangulatos étterem
Halk zene (szólna, de beteg a zongorista)
Kint tüntettek, állítólag, de lehet, hogy az a két ember csak sétált, mindegy.

Hirtelen kivágódik az ajtó, mármint a hangulatos étteremnek. Ma zene nincs, ne is kérjen.

-Szabad? Sajtó!
1 drb pincér megrémül
-szabad, de most inkább nem táncolnék, leminősíthetnék az országot, kedvem emiatt szegve.
- Amúgy, mit óhajt?
-Állítólag 3 drb civilruhás rendőr hatolt az étterembe, többen rosszul lettek, igaz?
-Lehet, kérem. Nemrég jöttek hárman, ott vacsoráznak a bal 3-as asztalnál. Cigány pecsenyét esznek, de ettől még lehetne zene, kínai a zongoristánk, de mint említettem volt, jelenleg beteg.
Rázza a hideg, mert hűvösön van, magán ügy.
- Többen rosszul lettek a rendőröktől, ez igaz?
-1 vendég lett rosszul, de ő már déltől szlapálta a jégemajsztert, de vak a manus, nem hinném, hogy a rémülettől lett rosszul. Még valamit? Egyedül ő volt itt egész nap.
- Van telefon az irodában?
-Igen tessék utánam.
.
-Te vagy az Gyurikám? Figyelj, címlapos sztori, egyenesen Brüsszelbe, írjad! Horror Bp-en... rendőrök cigányokat esznek...3-an 3-at + sört (ilyen hidegben, fene a gusztusukat)
Írtad?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.14. 22:28:34

10-20 ezer fő vett ma körülbelül részt a Parlament előtti Sajtószabadságért való tüntetésen. (ha a 2002-es FMPSZ "2 millióan vagyunk" gyűléshez arányítanánk a tömeget, akkor 300-500 ezer jönne ki)

(Jómagam családi körben éppen szundítottam, onnan jó messze)

Fotók lapozhatóan:

www.facebook.com/sajtoszabadsagert?v=photos

ubul2000 2011.01.14. 22:28:59

@Letícia: Majd őrzöm az álmodat :))) Jó éjt!

6.Lenin 2011.01.14. 22:31:16

Bocs, ez kimaradt:

"semmi hírértéke nincs, hogy nincs balhé. "

porfelhő 2011.01.14. 22:56:48

Az EU soros elnökségét betöltő Magyarország változatlanul támogatja Románia és Bulgária csatlakozási törekvését a schengeni övezethez, dacára annak, hogy a két ország felvételét ellenzi Franciaország és Németország - közölte pénteken az európai uniós ügyekért felelős magyar államtitkár."

Név nélkül nyilatkozó európai diplomaták szerint több mint egytucat aurópai ország osztja a németek és franciák véleményét, miszerint elhamarkodott lenne a két országot beengedni a sdhengeni övezetbe.
Az ügyben pénteken szakértői tanácskozás kezdődött Brüsszelben.

Hm. az Orbán, itt is szembemegy az uton, no ezért van rajtunk folyamatosan a világ szeme.:)

ubul2000 2011.01.14. 23:01:02

Megyek Leti után. Bebújok az ágyba. Jó éjt mindenkinek

porfelhő 2011.01.14. 23:10:02

Az MSZP parlamenti frakciója, annak ellenére, hogy az alkotmányozás eddigi folyamatából kivonult, részt vesz az új alkotmány országgyűlési vitájában - derül ki Bárándy Gergely szocialista képviselő nyilatkozatából.

www.hirextra.hu/2011/01/14/az-mszp-is-ott-lesz/

meggondolták magukat. még is jobb ha vitatkoznak.:)

porfelhő 2011.01.14. 23:46:50

Az EU tagországoknak szélesebbre kell tárniuk a kaput a kínai beruházások előtt, cserébe Peking támogatásáért az uniós adósságválságban - véli az uniós versenybiztos.

Európa nem zárja be az ajtót Kina előtt, amikor folyamatos hozzáférést kér európai magánberuházásokhoz.
Kina európai kötvényvásárlásai mindkét fél számára előnyösek. Pekingnek a jó hozamok miatt, a kibocsátóknak azért, mert jó vásárlókat nyer.

Ugyanakkor a legerősebb euróövezeti állam, Németország pénzügyminisztere a napokban úgy fogalmazott: "senki ne remélje, hogy politikai befolyást vásárolhat bármely euróövezeti országban, néhány milliárd eurós kötvényjegyzéssel".

Hm. "Orbán Viktor és a Keleti szél".
A kormány a Kelet felé fordulással nem az ideológia vezérelt külpolitikát választotta. OV. által meghirdetett keleti nyitás nem az előző kormányok, hanem a Fidesz saját külpolitikájában jelent újdonságot.
Ellenzékben elutasitotta a keleti országokat, élesen birálta a Gyurcsány kormány gázstratégiáját. "

porfelhő 2011.01.15. 00:15:20

"Mérgeznek a munkanélküliek."

Nem lehet lélegezni, nem lehet élni a munkanélküliektől. Utol kell érnünk Brazilia versenyképességi szintjét. Braziliát már be is értük, mert mögöttünk van a versenyképességi rangsorban.

„A magyarok legrosszabb nemzeti tulajdonságait a tétlenség hozza elő, és ez megmérgezi még a dolgozó emberek életét is” – mondta pénteken Orbán Viktor az új Széchenyi-terv bemutatóján.

„Ezért alakulhat ki olyan hangulat ebben az országban, hogy bár mi vagyunk az aktívak, akik sokat dolgozunk, mégis szinte nem lehet boldogulni, nem lehet lélegezni, és nem lehet élni”

Kína valóban megelőzi hazánkat, de olyan tényezők segítik a versenyképességét, amelyek európai – még közép-európai – szemmel sem nevezhetők kellemesnek.

El kellene felejteni Kinát - Európában vagyunk.

www.fn.hu/allas/20110114/mergeznek_munkanelkuliek/

Tessék egy kis éjszakai olvasmány!

porfelhő 2011.01.15. 00:17:37

@jjulie:

Te már nem csak láthatatlan vagy, nem is látsz?

nemzetijóccakát!

a-kis-herceg 2011.01.15. 00:44:51

@porfelhő: nem is várható igazi reform, bocs "strukturális átalakítás"...

semmi nem lesz

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 00:47:19

@panelburzsuj: jó vita, s a fax jelzőn kívül a szokásos verbalitások (feldugok a seggedbe egy menórát; kettétörlek a térdemen; széthugyozlak, mint hóembert, etc.) elő se kerültek.
A kötcsei iránymutatással mi van? Az nekem kimaradt. Nyalonc se figyelhet mindig...
Kötcséről két dolog jut eszembe: hogy Opperheim becsődölt és van egy régi egyetemi ismerősöm, aki gyakran jár oda és még most is szép a mellye.

agent T 2011.01.15. 06:53:20

Gratulálok a kormánynak a bölcsességéhez.
Kérem a kedves kommentelőket, hogy jelezzék, a lentebbi pontok közül melyikben látják a túlköltekezést:
- A legtöbb nyugdíjasnak még mindig telik csirkefarhátra.
- A kórházi várólisták még mindig nem elég hosszúak, mert ha ma bemegyek az onkológushoz, már májusra kapok CT időpontot.
- Még mindig akad egy-két minőségi általános iskola, ahol tanítás folyik és nem bűnözés meg tanárverés.
- Még mindig fél év a munkanélküli segély. Tessék bemenni Debrecenben a munkaügyi központba. Tizenkét darab álláshirdetés látható a falon jelenleg. Debrecen lakossága durván negyedmillió, Ha fejben számolgatok, akkar mondjuk ebből dolgoznia kellene száznyolcvanezernek, ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor kb. 30.000 munkanélküli. Tizenkét álláshirdetés.
Lehet tovább ragozni, de világos, hogy mi történik, az Orbán kormány szépen visszatér a jól kitaposott neoliberális úthoz.
A valódi reformokkal a három, az országunkból az általunk megtermelt értéket kiszivattyúzó pénzcsaphoz kellett volna nyúlni.
- A bankadó jó döntés volt, de jelentéktelen mértékű.
- A multik megadóztatása már viccesen sikerült.
- Az adósság újratárgyalása fel sem merült.
Ehelyett itt az új csomag, az új megszorítás, meg a szöveg arról, hogy túl sokat költ ránk az állam.
Ezzel az erővel maradhatott volna hatalmon Bajnai.

ssi 2011.01.15. 07:04:36

@agent T: :-)
"túl sokat költ ránk az állam."
1-kulcsos SZJA hatása: 308mrdFt-tal több marad az emberek zsebében, úgy hogy a 300mrdFt az érintettek 5-6%-ánál

szertem az lenne jó, ha - főleg a szocik - nem érzelmi ellenpolitizálást folytatnának, hanem az ellenzék és a szakemberek csak érthetően, röviden, tömören számszerű, érdemi tényeket (jelen adatok, összehasonlítások, hatások stb.) közölnének; önmagukban is beszédesek lennének, de a zemberek is tudnak okosan, helyesen következtetni

ssi 2011.01.15. 07:07:32

www.fn.hu/allas/20110114/mergeznek_munkanelkuliek/
nagyon jó írásnak gondolom

szertem most nagyon fontos lenne, hogy gazdasági szakemberek racionálisan érveljenek, hogy "miért épp Kínát említi, amikor mondhatna sokkal kellemesebb európai országokat is. Svédország, Finnország Dánia, Németország", hiszen Európában élünk

emellett pszichológus véleményét is szeretném, mert szertem teljesen rendben van, s abszolút normális dolog, ha valaki (vagy akár sokan) sokkal-sokkal kisebb ambícióval bírnak: 8 órás jól szervezett és tisztségesen megfizetett munkából akarnának tisztességesen megélni, szolid lakással, autóval, életvitellel is beérik, síelni se akarnak megtanulni stb. - nem demagóg akartam most lenni, de pl. a Kínát is le kell hagynunk így meg úgy, már kicsit a személyiségek átformálására emlékeztet, nem pusztán buzdításnak látszik - hozzám a skandináv mentalitás eleve sokkal közelebb áll

"nyugdíjakkal tőzsdéző, spekuláns üzleti körök érdekeit képviselik."
zipp.hu/belfold/2011/01/14/szijjarto_az_mszp_a_milliardos_uzletemberek_partjan_all
és engem tartalmilag nagyon zavarnak ezek a típusú megfogalmazások (kioktató, megvezető), főleg Csányival a háttérben (hiteltelen), s szinte ugyanazon mondatok ismétlése, mintha bővebb magyarázat befogadására a zemberek nem lennének képesek (lekezelő)

Szép és kellemes hétvégét mindenkinek!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 07:53:09

... most két poszt is van a főoldalon a Szigyet Fesztiválról.

Tarlós kivetett rájuk 1-2 milliárd büntit.

Viszont van Széchenyi-terv mától, lehet pályázni.

A Sziget-Fesztivál megpályázhatna 2 milliárd támogatást a kis és középvállalatokéból.
Eddig úgysem támogatták őket, csak adóztak.

Odaadnák a Széchenyi pénzt Tarlósnak és el van sikálva.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 08:04:02

@manyike:

Mérgeznek a munkanélküliek ...?

Asszem megvan az új közellenség.

Lehet, hogy mostantól nem a buzifelvonulásra kell menni a csőcseléknek dobálózni,
hanem
ütniük kell a munkaügyi központok előtt álló sorokat.

hogy ne legyenek munk a nélkül a huligánok
bocs
a spontánok

jjulie 2011.01.15. 08:07:27

@agent T:

figyi agent, olvasgass cégtörténeteket, egyet kiválasztottam neked

www.fundinguniverse.com/company-histories/Hugo-Boss-AG-Company-History.html

végig kell e olvasnod, hogy kikalkuláld miiféle lehetőségei vannak az orbánnak?

aztán nézd meg ezt, ez a fő ellensége: spekuláns üzletemberek cége

www.permira.com/

lüke 2011.01.15. 08:32:45

még ki se nyitottam a szemem, s már faxoltok

jjulie 2011.01.15. 08:51:12

@lüke:

elaludtál munka közben, hottentottáéknál?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 08:56:00

@lüke:
Ne számoljuk.
A hangos többség Szalai Annamáriát akarja.

Legyen nekik Karácsony.

nyünyüge 2011.01.15. 09:17:45

"Megtévesztően tájékoztat a Pénztárszövetség az ONYF szerint

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=470973&place=frisshirek

Hogy is mondja Navrasics?

Jó államot, a demokratikus közjót szolgáló közigazgatást akarunk.
Közpénzt költünk, következésképpen tartozunk az adófizető polgároknak,... a rendelkezésre álló pénzből a többség véleményét figyelembe véve az államnak a legmagasabb szintű szolgáltatást kell nyújtania.

porfelhő 2011.01.15. 09:23:09

@a-kis-herceg:

Nem emlékszem, hogy irtam volna, lesznek refomok. vagy mégis? elfelejtettem volna mit irtam?:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 09:25:23

@nyünyüge:
...a legmagasabb szintű ...?
Ez is Alekoszon nevelkedett.

ssi 2011.01.15. 09:41:37

jó először érteni vmit, aztán bírálni, de ettől még lehet aggódni, vagy jelenségeket kritizálni

T.G.-től: O.V. legenda akar lenni
- talán nemcsak a magyar történelemben, s ha erre régen készül, felmérheti, hol van erre esélye, az ambíció megvan hozzá
- Kéri László: "Orbán olyan új típusú, vezérelvű rendszert valósít meg, amely modell lehet a keleti „újdemokráciákban”"
www.168ora.hu/itthon/keri-orban-fidesz-matolcsy-fellegi-bethlen-molnar-csaba-ficsor-67584.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 09:44:38

@manyike: a zemberek hülyék. Egyébként tényleg így van, nem véletlen találták ki nekik a marketinget a kicsit okosabb zemberek (frakkos pingvinek).
Ezt mára egyébként jól beszopták a zemberek, értelmes szót már alig hallanak, azt se tudják megkülönböztetni a marketingtől a nagy kapkodásban...

ssi 2011.01.15. 09:50:13

@simonmondja.:
racionális cél: minél többen dolgozzanak
reális eszköz: legyen elegendő munkahely
normális feltételek: állam magyar valóságismerete
szükségszerű lépések: magyar helyzetből kiindulva - sok tényezős és csak együtt lehet, egymás rovására nem
1. leendő munkaerő felkészítése
2. meglévő munkaerő megtartása
3. új munkahelyek teremtése
4. állami szerep kialakítása csakis a társadalom bevonásával

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 09:54:47

@manyike:
Mi ez ?
Ezt kéred Karácsonyra ?

Levelet írtál a Mikulásnak ?

porfelhő 2011.01.15. 09:57:16

Visszaélések és túlzott szigor a rokkantnyugdijazásnál.

A Gyurcsány-kormány három éve vezette be a rokkantrendszer reformját, azóta harmincéves mélypontra zuhant a fogyatékosok száma. A korrupció azonban megmaradt, és a szigor miatt súlyos betegek veszítették el a jövedelmüket. Egy ellentmondásos reformtörténet, amit mégis folytatni kell.

A változtatás célja az volt, hogy aki képes dolgozni vissza kell vezetni a munkába.

Az ilyenfajta terveket azonban keresztülhúzta, hogy 2008 nemcsak a rokkantreform éve, hanem a világválság kitörésének esztendeje is volt, így az egészségesek körében is csúcsokat döntött a munkanélküliség.

Orbánék folytatják: Arcátlan visszaélések, kőkorszaki módszerek.

hetivalasz.hu/uzlet/testcsel-visszaelesek-es-tulzott-szigor-a-rokkantnyugdijazasnal-34683

porfelhő 2011.01.15. 10:00:07

@jjulie:

Belátom tévedtem, mert mégis csak látsz. megláttál a poszton és elfohantál. pedig egész jó kommentet irtál.

jjulie 2011.01.15. 10:02:31

@Hepci:

neked is kezd túl bonyolult lenni a világ, mennyi is vagy, 40?

korán kiestél a játékból

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:02:54

@porfelhő: ez a 30 éves mélypont (800000 fő)? Nagyszerű...
Régen szegény rokkantak Hycomattal jártak, ma meg Hummerrel. Balcsin a telekszomszédunknál is az egész família rokkant, tán még a gyerek nem. Szép nagy BMW-vel járják az országot.

panelburzsuj 2011.01.15. 10:03:21

@Hepci:

Rossz helyen tanultál a marketingről.

Ide kellett volna járnod: .... :))

„(Agrár)marketingen nem az értékesítést, hanem a fogyasztáscentrikus termelésszervezést kell érteni” aminek alapja csak a „termelőüzemek társulásával létrehozott, de vertikálisan is működő termelési-értékesítési lánc lehet.” (Tomcsányi, 1973). Ezt pedig azóta is nélkülözzük.

www.matud.iif.hu/09jun/05.htm

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:04:20

@jjulie: s te mennyi vagy , Zsüli? S kiö smered magad (s má sokat), remélem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:07:54

@panelburzsuj: nem strapabíróak ezek a konstrukciók se. Mindig akad egy. Aki mindent ellop. :)

ssi 2011.01.15. 10:12:54

@simonmondja.: :-)) jól látod, a húsvéti nyuszikának küldeném, az előbb van, sőt nőnapra

porfelhő 2011.01.15. 10:13:59

@Hepci:
Aha. igen. A"BMW-s" nem egyedi eset, sok van belőlül az országban. tudjuk. úgy is mondható, hogy a rokkantnyugdijazás a "korrupció" egyik melegágya. Aki meg valóban rászorult sok esetben " nem lehet rokkantnyugdijas". sok-sok szomoru példa lenne erre is.

ssi 2011.01.15. 10:14:30

@Hepci:

megpróbálok nem demagóg lenni, igyekszem ... : pl. amiről beszélünk, az van, amiről nem, az meg nincs is ???

- mi a közbeszéd 2 fő témája?
1. múlt teljes rosszasága, bűnössége
2. a jelen szépségei és reményei
- és mi cél?
jelen működési és elméleti hibáinak leplezése
- eszközeik:
1. elszámoltatás = állami pénzek illegális lenyúlása
2. költségvetésben ekkora összegek még sosem szerepeltek, mint most; támogatóknak, maguknak és rokonaiknak állami megrendelések, vagy személyre szabott állások most nincsenek?
3. lendület, a sok szépen szóló beszéd, a mindig változik valami

panelburzsuj 2011.01.15. 10:15:53

@Hepci:

Hallgatlak: mondj strapabíró mezőgazdasági termékpályát, piaci konstrukciót!

Begyűjtés és állami elosztás? (Régi, bevált kínai modell ... :)

panelburzsuj 2011.01.15. 10:20:37

@Hepci:

Érdemes megtanulni megkülönböztetni a rokkantnyugdíjat és mozgássérült kártyát. (A mozgássérültek jelentős része dolgozik. Onnan tudom, hogy én is vezettem, szereltem családon belüli Trabant Hycomatot. Sőt: most is olyan kocsival járok, amiben kártya van, és mégsem reklamált még senki érte ... )

panelburzsuj 2011.01.15. 10:23:50

@panelburzsuj:

(Nem azt jelenti persze, hogy a kártyások egy jelentős része nem pénzért vette a kártyáját.)

sárkányfő 2011.01.15. 10:24:05

@agent T:
:-)

Én úgy szeretném látni, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök a sleppjével leutazik egy éhező Borsodi faluba, vagy a luxuskocsijain lemegy az Alföldi pusztába, a semmi közepébe, és ott mélyen szemébe néz az ott nyomorgó nincsteleneknek, ujjával játékosan megfenyegeti őket, és aszondja:
"Senki nem bújhat el a meló elől polgártársak!"

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 10:25:11

@porfelhő:
Hát ez nekem teljesen új.

hetivalasz.hu/uzlet/testcsel-visszaelesek-es-tulzott-szigor-a-rokkantnyugdijazasnal-34683

Na, ebből is látszik, hogy a számok mutogatása milyen fölösleges.

Ha azt mondom,

800 000- rokkantnyugdíjas,
az triplán sok másokhoz képest - az is igaz...

Ha azt mondom, ebből

650 000- idősebb 60-nál és ha nem rokkant lenne, akkor normál nyugdíjat kapna - az is igaz.

Megvezetnek, ahogy csak akarnak.

sárkányfő 2011.01.15. 10:25:24

@simonmondja.:
"
A Sziget-Fesztivál megpályázhatna 2 milliárd támogatást a kis és középvállalatokéból.
Eddig úgysem támogatták őket, csak adóztak."

nagyon jóó! :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:30:39

@manyike: szerintem ne keverjük össze a közbeszédet a mindenkori kormány-beszéddel (jelenleg: szijjártás).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:35:01

@panelburzsuj: és hogy viszonyulnak egymáshoz? Van 800000 rokkantnyugdíjas (valaki bedobta ezt a számot valahol) és még több mozgássérült kártyás?
Az világos, hogy mindkettőt veszik (is)...

porfelhő 2011.01.15. 10:35:14

@simonmondja.:

"megvezetnek ahogy csak akarnak" ez is igaz lehet.
az is igaz, számtalan "élő- valós" példa van rá, hogy "boritékkal" lettek sokan rokkantnyugdijasok és fiatalon. Az a nyolcszázezer, már nem is annyi lenne.

Tessék már megondani mitől rokkant az, aki napi nyolc órát tud dolgozni, meg tizet is a rokkantnyugdija mellett.

jjulie 2011.01.15. 10:36:59

@Hepci:

és egyiknek sincs szüksége marketingre

ez a te pályád

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:38:01

@panelburzsuj: látod, nem léptem be az agráriumba a termelők közé, megmaradtam kullancsnak. Pedig egy időben ábrándoztam róla, hogy barackot telepítek egy barátommal a Balatonnál. Istenem, de szép lett volna...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:41:00

@simonmondja.: hamarosan megérkezne a Costes második csillaga. Pénzbetolás kérdése az egész. El kell érni a 2 vendég/1 - qrva jó - szakács arányt...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 10:42:12

@porfelhő:
A tévében meg mutattak egy bácsit, aki 25 000- rokiból él 10 éve, mert nem tudja igazolni az átkos alatt ledolgozott éveit

- tudod, akkor mindenki dolgozott, aki nem, az börtönbe ment-

szóval nem tudta igazolni, mert a téeszek jogutód nélkül megszűntek.

Biztos ez is csak egyedi eset, ugye.

Átverés! 2011.01.15. 10:42:30

Nagyon sokat számit, hogy kinek mihez van tehetsége.
Most ott tartunk, hogy a jelenlegi vezetés világszínvonalon tudjak eladni mindazt amit nem is ők találtak ki.

Tegnap egy nagyszerű műsort lehetett hallani a Kossuth rádió ütköző c. műsorában.
Dr.Ipkovics György -Szombathely- vitatkozott Szabó Erika államtitkárral az egy ablakos ügyintézésről.
IGy. nagyon érthetően és hihetően elmondta, hogy ez nem most
lett kitalálva.Az erről szóló törvényeket már a korábbi parlament meghozta. A háttér kialakitása pedig közel tiz éve elkezdődött, mert az egésznek az alapja az informatika bázis megteremtése.
A korábbi elképzelés viszont nem tartalmazta politikai indíttatású komisszárok, kinevezését. Ez a különbség, de ez alapvető, az államigazgatás felügy elet alá helyezése.

jjulie 2011.01.15. 10:44:06

@Hepci:

a pecázás nem-e agrárium?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:46:38

@jjulie: hány éves vagy és mire készülsz?

sárkányfő 2011.01.15. 10:47:29

Ugye már mindenki látta hogy csinál magából hülyét elnökünk külföldön is?

Index címlap:
"Schmitt Pál: Rendet kell csinálni a médiában
A köztársasági elnök Madridban azt állította, az unió más országaiban ezt kell tenni, ha tetszik, ha nem."

porfelhő 2011.01.15. 10:49:39

@simonmondja.:
Nem is értem, hogy mit irsz. lefogditom "magyarra "amit irtam.
Sokan vannak akik jogtalanul rokkantnyugdijasok, esetleg "megvették azt", és sokan vannak, akik jogosultak lennének rá és még sem lehetnek "azok", mármint r.nyugdijasok.
és a nyolcszázezer már mindjárt kevesebb lenne esetleg. úgy gondolom.
Mit nem lehet ezen érteni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 10:50:32

@jjulie: a sakkhoz képest biztos. Bár azt is lehet parkban.

panelburzsuj 2011.01.15. 10:53:08

@Hepci:

Rengeteg olyan rokkantnyugdíjas van, akinek nincs autója, így nincs kártyája se. (Legfeljebb az újabb módi: a tömegközledési. Távolsági 90 %-os kedvezmény, helyijárat ingyen.)

panelburzsuj 2011.01.15. 10:55:07

@panelburzsuj:

Na, már engem is behúztok a csőbe ...

Szóval rengeteg mozgássérültnek nincs autója. Dolgozónak se, nemhogy nyugdíjasnak vagy járadékosnak.

jjulie 2011.01.15. 10:56:20

@Hepci:

53 hamarosan, és arra készülök, hogy soha ne érezzek késztetést az ubul mellé kuporodáshoz

porfelhő 2011.01.15. 10:57:48

@simonmondja.:

Tudjuk! a rendszerváltás után a tsz-eket felszámolták, elosztották, széthordták, áron alul "megvették", erre is vannak élő példák. oszt jogutód meg nincs. értjük és tudjuk, sokan.

porfelhő 2011.01.15. 11:01:19

@jjulie:
Megyek veszek egy "trendi farmert", később visszajövök a "keleti széllel".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:01:48

@panelburzsuj: egészen belekeveredtél a témába. Beszélgessünk inkább marketingről, hepciáskodó-durnyogó stílusban. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:03:03

@jjulie: miért, hol kuporog az Ubul? Nem tűnt oly nyomorultnak élőben.

panelburzsuj 2011.01.15. 11:03:06

@Hepci:

A személyes kérdés tegnap volt ("termelni vagy kalmárni").

Most az "vetődött fel", hogy ha ezseazseamazse, akkor micsoda? Nem neked: másoknak. Ha már így ingyér osszuk az eszet.

Doberdo 2011.01.15. 11:03:53

Csak egy baj van ezzel: Ez az út nem járatlan, hanem "járhatatlan". Ugye nem mindegy. A sötét erdő közepén- vakon- még senki nem látott!

porfelhő 2011.01.15. 11:04:59

@jjulie:
Ha Te is elmennél, majd gyere vissza, kérlek. ! ?:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:06:36

@panelburzsuj: egyik nap láttam itt a ballibség ösmérveit is elemezni egész délután.
Török Gábor folyton tanul valamit.
Nekem hangyányit hosszú volt, megoldottam volna rapidabb deskripcióval.

Doberdo 2011.01.15. 11:07:33

@sárkányfő: Végre Európa is "palimadár" módra kell viselkedjen?
Ha nem akkor mit sem ér a magyar példa?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:09:13

@panelburzsuj: van ám jó kalmár is, aki maga is gyárt, így átérzi a termelők problémáit. Tegnap pl. egy ismerős kalmár majd' egész délután metszőollótokokat gyártott (ehte ungarisse handarbajt).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:11:23

@Doberdo: a média (megrend)szabályozása bármely kormánynak kedves terület. Nem kell ahhoz putyinnak lenni, hogy valaki szívesebben olvassa, mekkora zseni, mint hogy mekkora - lopós - faszkalap...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 11:13:13

@porfelhő:
Ha nem érted, ne kérdezd, hogy

-Mit nem lehet ezen érteni ?-

Utoljára Mirrmúrkandúr kérdezett ilyet tőlem, aki
nem csak az orbáni államigazgatás motorja,
de publikáló író is.
Nem középiskolás fokon.

Hát hol vagyol Te ettől ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 11:15:49

@porfelhő:
Nem tudtam, hogy személyesen a Zemberekkel beszélek porfelhő néven.

Szimba 2011.01.15. 11:18:14

@simonmondja.:

Ne hergeld, mert menten elsírja magát!

jjulie 2011.01.15. 11:18:37

@Hepci:

nem csak bonyolult, nagy is neked ez a világ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:19:41

@jjulie: ha szar a pálya, jó a szélén, vagy a partvonalon (túl). Ráadásul vannak surranópályák is.
Ubul kivonult, mint Russzó. S keszeget süt meg hekket.

panelburzsuj 2011.01.15. 11:21:15

@Hepci:

"van ám jó kalmár is, aki maga is gyárt, így átérzi a termelők problémáit"

Jaja. Hát ha még a vevői problémáit is átérezné. Sőt: ráérezne. Pláne: rákérdezne ...

Akkor már majdnem - marketing ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:22:30

@Szimba: hümmm, libsibibsikomcsi? Nem túl pc. Van jobb ötleted?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:25:42

@panelburzsuj: állandóan a vevőim lelkét ápolom. Pl.: "kedves drága barátom, nem jutottál véletlenül oly sok fagyos/aszályos/belvizes/árvizes év után egészen véletlenül valami kis pénzmaghoz, ami adósságod számodra nem megterhelő és számomra nem kielégítő mértékű csökkentését lehetővé tehetné?"

jjulie 2011.01.15. 11:29:01

@Hepci:

azt hiszem tőled öröm vásárolni, mit is árulsz?

panelburzsuj 2011.01.15. 11:34:05

@Hepci:

Hitelintézetet is játszol? Mik ki nem derülnek rólad, a kézművesség apostoláról ... :))

Szimba 2011.01.15. 11:34:07

@Hepci:

Liberó!

Amúgy meg: morrrrr!

panelburzsuj 2011.01.15. 11:36:20

@Hepci:

(Furcsamód az én lelkemet az állam ápolgatja eképpen ... )

Szimba 2011.01.15. 11:37:40

@Hepci:

Légy nagyvonalú, mint én. Lazán közöltem, hogy az elmaradt bérem költsék kemoterápiára, és kvittek vagyunk.

Úgysem fizettek volna pör nélkül, ami eléggé egyesélyes dolog. Ügyvéd nyer, én szívok. (Lásd szívószál)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.15. 11:39:00

"Nem elég megvárni, hogyan alakul az új magyar médiatörvény gyakorlata, módosítani kell a törvényt - mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője egy osztrák lap szombati számában megjelent interjúban."

hirszerzo.hu/kulfold/20110115_ebesz_mediatorveny_valtoztatni

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 11:42:00

@jjulie: szeretet créme brulée (vagy mousse)

Szimba 2011.01.15. 11:43:56

@Hepci:

Ez már egészen jó.

Szimba 2011.01.15. 11:46:21

Gondojjatok arra, szeretett atyámfijai, hogy vajh ki eteti az égi madarakat, és ruházza a mezők liliomait!

Ámen!

Elmegyek vásárolni mandarint, csodálatosat.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 11:49:06

@Hepci:
Ómagyar fülkeszökevény szótár 1. oldal.

panelburzsuj 2011.01.15. 11:49:08

@Hepci:

(Neki van velem. Semmi extra: oké, de miből és mikor?)

aszekelyek 2011.01.15. 11:52:08

@agent T: A foglalkoztatás bővítése cél, nem tény. VArázspálcája sajnos nincs Orbánnak sem. Ellenszél talán kifújta a keziből.Nézzen körül otthon a vonagyerek, hátha neki megvan. Kibicnek ugye semmi se drága.

panelburzsuj 2011.01.15. 11:54:55

@Szimba:

Egyesszámban lécci meginteni. Összekeveri itt a kézművességet a kézimunkával. Ballib hülyítés! :)

Szimba 2011.01.15. 11:57:36

@panelburzsuj:

Hepcit megintem!

Tanajtó néni

aszekelyek 2011.01.15. 12:02:37

@agent T: Az adót be kell fizetni. kimenekülni meg nem lehet és várni, hogy majd az az 55% állja a cehhet. Fordítom, jó? Leshetik azok, akik nem akarnak a világon semmit sem tenni még a saját környezetükért is, hogy egy vasat is kapnak. Munkát, azt igen. Annak van vége , amit a szadeszesek csináltak. Pont annak. mindenféle jogokat védelmeztek, nehogy már többen kelljen dolgozzanak, a munkaképesek közül.... Elmondom még, hogy harzfiert meg az kap, németeknél, jövedelempótlót mondjuk annak fellel meg, aki már a vagyonát felélte és a minimális lakáskörülményeit tarthatja fenn. Addig egy kanyit nem kap az állam. Heim péter kb két éve írta szépen le a típust. Az államemlőin tengődők. Az állam emlőit fejők, a nagy pénzekkel lépők egészen más kategória. Róluk a CSászy úr, meg a cusigyerek tudna még többet mondani. Meg az szdsz krém, ha nem lenne szoros érdekük a hallgatás. Valamint horváthcsabika pillarebegtetve és mesterkedőházy attika, aki demonstrative maradt manyupban és nyilatkozott. Ugye, hogy volt hol és idő is volt rá. PArlament ide, oda... Az ő ígérte is bölcs. ..." ha lehetősége lesz rá," kártalanítja majd akik most károsultnak érzi magát. Fordítom. HA rám szavaztok, megint veszek fel rátok államadósságot, mert a zorbánördög addigra megint felhozza a költségvetést nekünk , hogy legyen mivel titeket megvenni. PS: annyi jövedelem után nyilván van annyi megtakarítása, hogy neki érdemes. Ez persze a kedves munkáskerületi szavazóikra nem érvényes.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 12:02:48

@panelburzsuj: hihi, rajtam meg keresnek egy céget, pontosabban a bevallásait. Nem tartozom senkinek semmivel, de hivatalosan megszüntetni se akarom, az is macera. Reménykedem, valahogy elenyészik. Most kivárom, mi lesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 12:07:42

@aszekelyek: bírom, hogy olyan egyszerű a világ(képed). A fideszes nem lop? Ez genetika?

Szimba 2011.01.15. 12:08:32

@aszekelyek:

Ez nagyon szép. DE honnan kapnak munkát, és milyet??? Mennyi fizetésért?

Arról meg most sem hallani, hogy a minisztériumok háttérintézményeit (menekülőhelyek az ejtőernyősöknek) megszüntetnék, vagy legalább a rájuk testált egyébként minisztériumi feladatokat visszavennék tőlük. Sőt! Gondolom, most a fidesz csókosai jutnak majd legálisan manihoz.

Egyik kutya, másik eb!
Nincs ma tisztességes párt.

aszekelyek 2011.01.15. 12:10:11

@nyünyüge: Egy a trükkök százaiból. Zavarjuk jól össze őket....by SZEMA.. olvastam, hogy ők is ezt reklámozzák..., ajánlják..VAlamelyikük elmondhatná azért, hogy mégis miért jó az, ha az állami nyugdíjkasszába minél kevesebben térnek vissza. Ugyanis ennek a propagandának semmi más értelme nincs. Tessék akkor szépen szabad magyarok, elmagyarázni, miért is jó, ha kong és tömni kell bele a pénzt, most. Erről a Bauer úr se szólt egy büdös nyikkantást sem. örökké arról a majd lesz maceszről dumált. Ezegy történet, a szegény hitsorsosról, aki a rabbihoz futkosott, hogy jaj, nem lesz neki az ünnepre macesz. A rabbi mindig azzal küldte el, lesz macesz. A végén persze a szegény ördög valahogy magának összekaparta a maceszt. Remélem érthető.

lüke 2011.01.15. 12:10:15

@aszekelyek:
a svédek :konzumprolinak hívják
a HarzIV-be aki lecsuszott, soha nem kapaszkodik vissza !
Németo. 2 részre van szakadva, olyan keményen , amilyen a HarzIV

Szimba 2011.01.15. 12:10:25

@Hepci:

Nem lop. Fideszesnek jár minden. Pénz, paripa, fegyver. Punktum.

lüke 2011.01.15. 12:12:09

@aszekelyek:
tudod honnan? Szlovákiából
(múltkor macesz gombócot akartam csinálni,s nincs magyar macesz!)

Szimba 2011.01.15. 12:12:34

@aszekelyek:

Nem arról van szó, hogy jó vagy sem. Jogtalan.

lüke 2011.01.15. 12:13:23

@Szimba:
inkább az eszük -ha van- járna

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 12:13:46

@aszekelyek: inkább flódni, mint macesz, ha már a somlói nem játszik...

jjulie 2011.01.15. 12:17:27

@lüke:

ezt a HarzIV-t hottentottáéknál találtad?

Szimba 2011.01.15. 12:22:34

@lüke:

Elképesztő! Macesz régen mindig rengeteg volt a KÖZÉRT-ben:-))

Szimba 2011.01.15. 12:23:48

@Hepci:

A maceszgombóc levesbetét, nem desszert! Teeee, gój!:-)

nyünyüge 2011.01.15. 12:24:10

@aszekelyek:
Érthető, a maceszos példa megvilágott mindet.
A téma túl van tárgyalva.

panelburzsuj 2011.01.15. 12:24:52

@jjulie:

Hartz IV

Csak nehéz leírni ...

aszekelyek 2011.01.15. 12:27:06

@Hepci: Hol írtam ilyet?@Szimba: Alább közlöm a lesz maceszes sztorit. Mindannyiunknak, akik a "rendszerváltás után, másfél millióan az utcára kerültünk, magunknak kellett teremteni. Egy hajszállal nem volt könnyebb. Aki nem csinálta végig akkor, most nem tudhatja, miről van szó. Ahol 12 hirdetés van kint, ott nem biztos, hogy ha utánamegy a delikvens, nem talál munkát. Erről kell leszokni, hogy ülök és várom a csodát. Köteteket tudnék megtölteni a tapasztalatommal, álláskeresés. nem munkügyi hivatali, témában. Oda a pénzért kell menni, amíg jogosult valaki. Húsz év eltelt és vannak, akik nem vették szre, vége annak, hogy az állam gondoskodik majd mindenkiről. Semmiféle szakképzettség nem kell most vállalkozáshoz. Adminisztráció leegyszerüsítve. Lehet végezni magánszemélynek legálisan alkalmi munkát. Kertásás, fűnyírás, baby sittelés.... Idős felügyelet. A pénz az utcán hever, le kell hajolni érte. Az megy még némelyeknek nehezen. Tény, tudományos, nem én mondom, hogy viselkedésváltozást csak kényszerítő körülmények érnek el olyan egyéneknél is, akik magukért egy lépést nem tesznek. Saját magát kell menedzselnie mindenkinek. Ez a NER. Ki mennyit tud és képes, annyit dolgozik. Lehet az adómentesen is. csak a semmiért ok pénz, az van oda.Mentálihigiénés szempontból is ez az egyetlen jó megoldás. A munkaadókra is rónék kötelezettségeket.Körül kell nézni . Másképp, mint eddig. Egy ismerősöm, kisebbségi félig a származása., állami gondozott volt de egy jó asszony magához vette. Most magánban késeket , ollókat köszörül. Hagyományos szakmájuk volt ez is, az én gyerek koromban. Bármit meg lehet vele egyébként csináltatni. Munkából akar élni ugyanis. Természetesen tőlem tudta meg, hogy ezt legálisan teheti most. Volt rendes munkája, szálloda konyháján, de kútba esett az övé is. Kerti munkát is végez. Így kedveseim. Ugyanis ő addig is a lakóházuk kertjét ápolta, hobbyból, gyönyörű!, amíg ezt nem végezhette pénzért is. Kis munkákra a nagyobb cégek nem vállalkozók ugyanis. Oszkó úr villájának kertje, az már biznisz a profiknak. A mari néni dáliái nem. Egy évben egyszer felásatja. Ha sok mari néni ásatja fel, ismerősömnek lesz mit enni. Egy cipője. Villanyszámlája kifizetve. Nem akarom elhinni, hogy ezt el kell magyaráznom, felnőtt, intelligens embereknek. Mindenkinek persze, hogy nincs Orbán zsebében munka. Most ki lehet próbálni, hogyan segítsük egymást, mi magyarok.

aszekelyek 2011.01.15. 12:29:01

@Szimba: Nem, én siksze vagyok. Nőcseléd. A kedves apósom példabeszédei mindig megmaradtak az emlékezetemben:)

aszekelyek 2011.01.15. 12:30:55

@Szimba: Deszertet hol írtam? A libalevesbe szoktam főzni. Most beteg anyómom, nagyon megdicsérte. Pedig ő is csinálta 5o évig minimum:) Macesztorta van egyébként, finom is.

Szimba 2011.01.15. 12:35:47

@aszekelyek:

Azért majd jelentsd azt is amikor Kolompár Dzsoni a karvastagságú aranylánccal a nyakában Mari néni dáliáit ápolja.

Az utcai fákat nem vágja már az önkormányzat, a villanytelep pedig csonkára nyírja őket. Hívtam egy csapatot (etnikum), akik a 4 fát 40 e Ft-ért akarták megmetszeni.

Ezután jött az, hogy az utcán mindenki sikított, amikor azt látták, hogy kis kézi készülékemmel enkezűleg fűrészeltem a létra tetején. És ez lesz most is.
Hepci, ne örülj, már megvettem az ágmetszőt!:-)

Szimba 2011.01.15. 12:37:04

@aszekelyek:

Hepci írta. Én is siksze vagyok:-))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 12:37:37

@Szimba: nekem a flódni is leves. :)
Anyósoméknál rendszeresen desszertet eszem a főétel előtt, mert a húslevest nem kedvelem.

panelburzsuj 2011.01.15. 12:41:49

@aszekelyek:

"Saját magát kell menedzselnie mindenkinek. Ez a NER."

Biztos?

(Guido Westerwelle, a Hartz IV-ellátások kurtításának élharcosa milyen pártállású?)

jjulie 2011.01.15. 12:42:08

@aszekelyek:

utcára kerültél a rendszerváltáskor, értéktelen dolgot műveltél addíg?

nem voltál már túl fiatal, mennyit kerestél az utcán?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 12:42:27

@Szimba: metszést is vállalok (NER).
Régen sokat metszettem vállalkozásban, de utóbb annyira megdrágultam, hogy már senkinek se ajánlom az alkalmazásomat. Ez van angol fordítóként is...

Szimba 2011.01.15. 12:42:37

@Hepci:
Sokféle leves van.
Kagylóleves? Vörösboros hagymakrémleves, zöldborsóleves? Gulyásleves? Bableves? Vadkacsából raguleves? Korhelyleves? Palócleves?

panelburzsuj 2011.01.15. 12:45:24

@Szimba:

Botrányt akarsz megint az utcában? Inkább beszélgessünk arról a négy fáról, meg a negyvenezerről ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 12:45:39

@Szimba: igen, de az anyós hardcore húsleves-specialista. Gyakorlatilag bármilyen levest megeszem szívesen, kivéve azt (na jó, hús nélkül azt is).
Így karamellpite-levessel szoktam indítani...

Szimba 2011.01.15. 12:45:52

@Hepci:

Erről van szó!:-)))
Akinek van felszerelése, szerszáma bizonyos házimunkákhoz, az már annyit kér, hogy nem érdemes megfizetni.

Az meg, aki nem rendelkezik megfelelő szerszámmal (akár egy éles baltával), annak filléreket is sajnálsz adni, mert a munkája sz@rt sem ér.

Szimba 2011.01.15. 12:48:40

@panelburzsuj:

Atz utiköltséged nem fizetem, 20 ezerért lemetszheted, de akkor úgy, hogy gömbölyűre nőjön majd a lombjuk.
Almáspitét kapc.
Öreg kutyát is megkaphatod borravalóként.

aszekelyek 2011.01.15. 12:49:25

@lüke: A svédektől pontosan ki az, aki így ír róla? Nem lényegtelen. Sztem nem a királyi család. :) Sztem náluk is van szocialista internacionálés tag, média. Olvastam valamit arról, hogy mivel cáfolták meg, hogy az Únió sok országában van olyan, amire hivatkozva szerkesztették a miénket. Lehet, hogy náluk épp nincsen az, amit konkrétan megnevezett az a cikk. Más országban még lehet úgy. Várom a tisztelt médiabiztos út elemzés és vizsgálat utáni véleményét. Arra fogok adni. A hsrzIV valóban az a státusz, amiben ma nagyon sokan vannak MAgyarországon. A kiúttalanság. Nem tudok róla viszo nt, pedig gyakori információcsere megy, hogy lenne olyan programjuk, amely mégis némelyeket viszasegíthetne a munka világába. Legalább elméletben.- Azt viszont tudom, hogy adókártyás job:) egyre kevesebb van. !oo eurós bázison akarnak dolgoztatni a legtöbben , azokat, akik amúgy is nyomorultak. Szóval az is megér egy misét.:) ' év a munkanélküli segély. Semmivel nem kisebb a munkaadók túlhatalma, mint nálunk. Már a munkavállalók felett. Az adót pedig be kell fizetni ott is. Sokat fehérítettek már ők a feketemunkán de van azért még.... CSak a szbályaik sokkal rugalmasak. Például abban, hogy egy bérlakásban kivel mennyiért dolgoztatsz, vagy te rakod rendbe, a város, a bérbeadó. állja az értéknövelését a tulajdonának. Ezzel pedig megspórol egy nagy adag felesleges bürokráciát. Kiadást, magyarul. Számla, egy illető, aki megtekinti hivatalból a készet és pont. Elszámolja a hivatalos árát is a négyzetméternek, ha az unokaöcséd csinálta akkor is. Rendben is vannak azok a házak.

Szimba 2011.01.15. 12:49:51

@Hepci:

Jaj, akkor olyan, mint anyám volt. Nála is csak húsleves és rántottcsirke lehetett az ümnnepi menü.

aszekelyek 2011.01.15. 12:53:40

@lüke: Vn, a Lehelen kaptam. Az a szlovák vacak, az kuka. A Pászka kft-ét forgalmazzák a Lehelen. Sógornőmtől tudtam meg én is. Már tavasszal mondták nekem a lányok a kisboltban, hogy vigyem el, ami van, mert olyan nem lesz. nem olcsó pedig a másik sem. Egyszer próbáltam. Maceszkása lett belőle. Az nem kóser.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 12:53:50

@Szimba: tanácsadást is vállalok, az olcsóbb. Felmászol a fára a saját szerszámaiddal, én meg egy olyan iskolai fénypontos izével rámutatok a pontra, ahol vágnod kell. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 12:55:43

@aszekelyek: maceszkása = Haraszti Miklós a Zagyva Gyulával történt találkozás után (?)

Szimba 2011.01.15. 12:56:04

@Hepci:

:-))))))
Azzal a piros fénnyel én a macskát szoktam szórakoztatni. Ő szalad is utána.

aszekelyek 2011.01.15. 12:59:05

@Szimba: Általánosítasz kedves. Ez nem jó. Egy krtész vállalkozó ismerősöm például nagy munkánál, földmunkánál, egyetemistákat alkalmaz. Az ügyvédem, az anyósom épülő házánál volt kérlek segédmunkás, bár rászorulva nem is volt. A szülei akkor is munkára nevelték. A ház már majd 3o éves és jól van:) A mestermunkát a mesterek végezték. Másik sógornőm, Tiszánál, mesélte, a helyi kisebbségiek felajánlották, ők megépítik az autópálya lehajtóhoz a kubikos munkát. Elzavarták őket a toszba. Pedig a nagyapjuk is kútásó volt, meg útépítő, meg vasút építő.

panelburzsuj 2011.01.15. 13:02:27

@Szimba:

Almáspite helyett megegyezhetünk a létrahasználatban? :)

Kutya helyett meg az utcabeliek föltérképezésében.

Lehajolunk a pénzért: te vagy a befektető-organizátor, Hepci szakvilágít, én nyeszetelek ...

aszekelyek 2011.01.15. 13:04:25

@Szimba: Adj fel egy apróhirdetést is. Dőlni dfog a megrendelés. Válogathatsz is benne. A köszörűs munka is beindult. Egymásnak adják az emberek az infot. A "rossz" iskolámban azt is tanították, hogy az információ interperszonálisan terjed a leginkább. :) Kitehecc a kapura is egy írást. Ágmetszést vállalok. óradíjjal, amit te nem sokallnál. Ez majd leveri az árakat is. Ezt is apapától tanultam. Az ára adja el az árut, szolgáltatást.Persze marketing iskolákban is mondják:) azért végződik 9-re a reklámban minen. Ma is. Amikor nincs is kisebb címlet az 5 ft-osnál.

Szimba 2011.01.15. 13:05:33

@aszekelyek:

Persze, hogy általánosítok, nem ismerem személy szerint az összes cigány munkást!

Az viszont igaz, hogy az utat meg a járdát pár év különbséggel készítette két különböző csapat. Az egyikben nem volt cigány, mégis annyira slendriánok voltak, hogy állandóan takarítani kellett utánuk, meg lapátolni a sódert, amit a sövényre szórtak. A sörösüvegeket, meg a műanyagot lazán betemették, beásták az alapba.
A másik csapatban kis szikár nagyon sötétbőrű cigányok voltak nagy többséggel. Viszont a vezetőjük megkövetelte a takarítást és mindent teljesen normálisan hagytak maguk után. Olyanok voltak, mint a hangyák, dolgoztak, mint az őrültek.

aszekelyek 2011.01.15. 13:07:19

Majd jövök este, pá

Szimba 2011.01.15. 13:07:54

@panelburzsuj:

:-)))))
Sáska lombtalanító KFT. leszünk? Jó?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 13:09:00

@panelburzsuj: ez már a NER a gyakorlatban. A GOELRO terv óta nem látott ily nagyszerűt a világ.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 13:11:30

@aszekelyek: az információ olyan, mint a humán papilloma vírus: interperszonálisan terjed.

Terniak 2011.01.15. 13:14:54

@Átverés!: "Most ott tartunk, hogy a jelenlegi vezetés világszínvonalon tudjak eladni mindazt amit nem is ők találtak ki."

Igen, én is mindig meglepve hallgatom Államtitkár Asszonyt, ahogy nagy kerek szemekkel mintegy kisgyermek előadja, hogy EZ A KORMÁNY végre bevezeti az egyablakos ügyintézést.

Félve írom le, nehogy emiatt meggondolják magukat, de egyablakos ügyintézés hazánkban 1981-től létezik, sőt bizonyos közigazgatási ágazatokban már az 50-es, 60-as években volt...

A rendszerváltás után éppen az elmúlt nyolc évben tettek a legtöbbet ezen ügyintézési fajta kialakításához, ma már több formája van ennek.

panelburzsuj 2011.01.15. 13:18:09

@Hepci:

Még aszekelyeknek is helyet szorítunk. Ő lesz a hatósági kapcsolattartó, aki elmagyarázza a munkavédelmiseknek, az adófütyiknek, meg a többi érdeklődőnek, hogy ez háztartásban végzett adórendszeren kívüli munka.

panelburzsuj 2011.01.15. 13:21:15

@Szimba:

Szó se lehet kft-ről. Ld. fentebb.

panelburzsuj 2011.01.15. 13:22:08

@panelburzsuj:

Vagy a negyvenezer számlával volt? :)

Szimba 2011.01.15. 13:32:42

@panelburzsuj:

Igazad van. Szó sincs kft.-ről!!!!
Pálinkát is főzünk?

lüke 2011.01.15. 13:35:03

@Szimba:
évek óta nincs
FSV föv.sütöipari v. gyártotta
pászka néven
Bécsben fr van, ami nagyon kiváló

panelburzsuj 2011.01.15. 13:36:29

@Hepci:

A szívügyek a te szakterületed ... :)

Én maradok annál a föltevésnél, hogy Unser Ostwind mégis csak tanult valamit a libsiktől is:

"Westerwelle úgy ítélte meg, hogy a gazdasági válság közepette ideje felülvizsgálni a szociális állam teherbíró képességét, és ennek keretében a jelenlegi segélyezési rendszer ellen hirdetett harcot. Az alkancellár a teljesítmény, illetve a munka díjazása mellett foglalt állást, és azt sugallta, hogy mindezt az "élősködőknek, a leleményeseknek" nyújtott támogatás akadályozza. Eközben nem csupán a kezdeményezés tartalmával, de legalább annyira a szóhasználattal is vihart kavart."

lüke 2011.01.15. 13:37:56

@Teremszolga:
Bródy Tini már rég megénekelte:
a múlt idöre nyilik ablakom
www.youtube.com/watch?v=e_l5QEbJHzM

lüke 2011.01.15. 13:39:31

@aszekelyek:
tök egyszerü:
be kell tenned a masszát egy órára a hütöbe, azután kifözni
különbe kása lesz

lüke 2011.01.15. 13:41:30

@Hepci: már mondtam volt anno: NEP!
innen vették a NER-t, a többi már csak utánzat

lüke 2011.01.15. 13:44:59

@Szimba:
nálunk a választások elött jöttek,Molnár Gyuszi küdte a brazil gépsort-bocs- / MGY-nak hiába/ rendesen dolgoztak
kijelöltek még pár dolgot, gondolom 4 év múlva jönnek újra

lüke 2011.01.15. 13:48:27

@simonmondja.:
a fülkeszökevény az ellenálló?

panelburzsuj 2011.01.15. 13:50:26

@lüke:

Aga ... Novaja Ekonomicseszkaja Rosszalkodás.

Akkor talán így értette aszekelyek, hogy csak le kel hajolni:

"Kiki ezer egeret

kap a mezőn - fogja meg!"

Diocles 2011.01.15. 13:52:03

@vinczej:

"Mint mondta, nem látszik az sem, hogy bármi veszélyeztetné az új alkotmány elfogadását, de az kérdéses, hogy a Fidesz-KDNP hívein kívül lehet-e az alkotmánynak valódi legitimitása." - mondta Török Gábor.

1. Annál bizonyosan több legitimitása lesz, mint a '89-esnek, amelyet pár értelmiségi fogadott el, saját bevállásuk szerint is rossz komromisszumként, ideiglenes megoldásként, majd a diktatúra utolsó parlamentje szavazta meg.

2. Tegyük fel, h népszavazás lenne, és az alkotmányt megszavaznák akár 55-60%-kal. Majd 2014-re a Fidesz népszerűsége lemenne 20% alá. Mitől lenne politikailag legitimebb, elfogadottabb az új alkotmány? Semmivel sem.

lüke 2011.01.15. 13:55:14

@aszekelyek: nálunk 20 % dolgozik a termelöszférában, ami nagy része multi, miért lenne más a feltétel

a svédek belebuktak a szociális osztogatásba, de remekül kivágták magukat: több autógyárral, Grippennel stb
de vannak náluk is már! rasszista s nacionalista hangok, amit a mostani választás is igazolt
www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,718318,00.html
tegnap az egyik kollégám ezt mondta:
a válsággal ezek az erök jutottak szóhoz és hatalomra, ha jólét lesz,
akkor jöhetnek szocik(+ én: az osztogatással)

Diocles 2011.01.15. 13:56:28

@vinczej:

"Mint mondta, nem látszik az sem, hogy bármi veszélyeztetné az új alkotmány elfogadását, de az kérdéses, hogy a Fidesz-KDNP hívein kívül lehet-e az alkotmánynak valódi legitimitása." - mondta Török Gábor.

1. Annál bizonyosan több legitimitása lesz, mint a '89-esnek, amelyet pár értelmiségi fogadott el, saját bevállásuk szerint is rossz komromisszumként, ideiglenes megoldásként, majd a diktatúra utolsó parlamentje szavazta meg.

2. Tegyük fel, h népszavazás lenne, és az alkotmányt megszavaznák akár 55-60%-kal. Majd 2014-re a Fidesz népszerűsége lemenne 20% alá. Mitől lenne politikailag legitimebb, elfogadottabb az új alkotmány? Szerintem semmivel sem.

lüke 2011.01.15. 13:57:16

@panelburzsuj:
akinek(no)vaj van a fején ne menjen a napra

graycivil 2011.01.15. 14:04:46

"FAZ: hadjárat folyik a médiatörvény bírálói ellen...
A FAZ cikke szerint „Magyarországon keresik azokat, akik felelősek az Orbán miniszterelnök kormányának médiatörvényét érő nemzetközi bírálatért”. Reinhard Olt úgy véli, oka van annak, hogy éppen most támadják Heller Ágnes filozófust, Vajda Mihály germanista-filozófust, Radnóti Sándor irodalomtudóst. „Ők a kommunizmus idején megtorló intézkedéseknek voltak kitéve, néhányan közülük ma Orbán és a Fidesz, de még inkább a szélsőjobboldali Jobbik éles bírálóinak számítanak” – írta a FAZ tudósítója."

hirszerzo.hu/belfold/20110115_mediatorveny_FAZ_filozofusok

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 14:05:33

Lakner nem haver ?

" Végtelenül kínosak az országunk vezetőitől elhangzó szövegek, s még kínosabb, hogy ezzel a színvonallal 53 százalékot lehetett szerezni. Fájdalmas bizonyítéka ez provincializmusunknak, amelyet le kellene küzdenünk, mert így élni nagyon nehéz. "

Nem is értem, miért...

Vagy nol-t nem sikk olvasni ?
nol.hu/belfold/20110115-orvenyben

A "jó Fidesz", amiben nincs Orbán, az valami olyan, mint a polip lefejezve.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 14:13:35

@lüke: Olyan, aki a fülkébe szökve a szemlövészek elől - nagy dolgot vitt véghez.

lüke 2011.01.15. 14:15:48

@graycivil:
ez a poszt lukácsista brancs, majd jön Tölgyes és elmondja
egyedül Vajdáról hallottam,s ott a
a Filozofiai Intézetben levö kupit támadta Pálinkás
- a szokásos szociálista érv volt: nem járnak be-

lüke 2011.01.15. 14:17:51

@simonmondja.:
tölem simán kapnád szavanként a 25M-t :)))))

lüke 2011.01.15. 14:20:12

@simonmondja.:
már rég, a Fecike spindoktora

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.15. 14:20:17

@Diocles: Mitől? Attól, hogy népszavazás esetén a kormánynak valóban meg kellene magyaráznia a zembereknek, hogy ez a Tákolmány őértük van. Népszavazás nélkül a kormány nincs kényszerítve arra, hogy megindokolja a passzusokat, hanem egyszerűen bekapcsolja a szavazó-zombijait.

A népszavazás kampánya valóban alkalmas lenne arra, hogy valódi társadalmi konzultáció folyjon. (Például arról, hogy miért kell ezzel a Tálokmánnyal Szent István után most már Orbáni szellemnek is fejére tenni ezer évre a "szentkoronát" az adminisztratív bebetonozással.) De ettől retteg a FIDESZ, mint a tűztől.

Persze egy népszavazással megerősített Tákolmány esetén is fennáll a lehetősége, hogy egy későbbi kijózanodás után a Tákolmányból Alkotmányt képezzen a társadalom.

ssi 2011.01.15. 14:21:36

@aszekelyek: "Oszkó úr villájának kertje, az már biznisz a profiknak" - egyszer mondhatnál a másik oldalról is példát, de sosem akarsz, pedig nincsenek lemaradva erről a szintről (már láttam)

"Nem akarom elhinni, hogy ezt el kell magyaráznom, felnőtt, intelligens embereknek" - igazad van, szerintem se magyarázni kellene, csak egyszerűen mondani: ez a Te véleményed

"Most ki lehet próbálni, hogyan segítsük egymást, mi magyarok" - szép szavak - ismerek egy konkrét tiszta magyar kft-t, a tulaj feleségének, aki bejelentett munkaerő s nem min. bérért, az a feladata, hogy kezdéskor és záráskor ott legyen, hogy figyelje, ki késik, vagy akar előbb elmenni, de ha nem tud jelen lenni, szúró próba szerűen telefonon hív fel néhány dolgozót

egyik eset sem tipikus, vagy általános, 89/90-ben is sokféle túlélő volt: magányosan, rokonokkal, ismerősök révén, vagy sehogy, ez az időszak sokaknak tanulság ma is, ha életkora szerint belefér, bár nagyon sokban mások a körülmények manapság

panelburzsuj 2011.01.15. 14:26:28

@lüke:

Érdemes rögzíteni: a nyugateurópai "rászizmus" ma döntően bevándorló- és bevándorlás-ellenességet jelent. Igen sokszor Európán túli (arab, török, indiai stb.) bevándorlót.

Magyarországon viszont "történelmileg úgy alakult", hogy az "őslakosok" között különbség csak abban van, hogy ki mikor vándorolt be.

ssi 2011.01.15. 14:32:27

@Hepci:
jó gondolat :-)
elmélet: közbeszéd nem azonos a kormányzati beszéddel
gyakorlat: pl. a médiatv merre mutatna?

sokan gondolnak most arra, hogy
- bérekhez hasonlóan
* a jelenleginél alacsonyabb szinten maximalizálják a nyugdíjakat,
* de ügyesen megoldják a kivételeket
- 98%-os különadóhoz hasonlóan
* a jó erkölcsre hivatkozva
* az előző garnitúra újbóli pengelére állítása kerül a központba

jjulie 2011.01.15. 14:54:52

@Diocles:

új alkotmány írásának az egyetlen célja, a politikai ellenfelek idegesítése

másodlagos haszon a birkák felé történő kommunikációs haszon lefölözése

panelburzsuj 2011.01.15. 14:54:56

@Hepci:

Akor még egy kis marketing-szakirodalom:

(holmi házilekvárok nyomában jutottam a lapra ... :)

Mit kíván a vevőd?

Magyar vevőnek -

"11. Ébressz bizalmat! Csatolj magadról fotót! A mai személytelen, közönyös világban aki vállalja az arcát a munkájához, abban jobban bízik az érdeklődő, és hamarabb lesz belőle megrendelő - és nálad, nem a konkurenciánál. A fotón mosolyogj!"

- magyar reklámarcot!

www.mesterkell.hu/sites/default/files/bujfalu%20018_0.jpg

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 14:57:19

@lüke: Én Vikike bakelithadseregét olvasom, de az se egy nagy durranás.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 15:13:06

@lüke:
Jól értetted.
Csak, ha már szavanként fizetsz, akkor követelhetnél is.

lüke 2011.01.15. 15:27:14

@panelburzsuj:
mi egymás közt utálkozunk,nihilistán

porfelhő 2011.01.15. 15:37:27

Magyarországon sajtószabadság van.
jelentette ki szombaton a fideszes Deutsch Tamás, aki szerint az elfogadott médiatörvény továbbra is olyan jogszabályi keretet határoz meg, amely garanciáját adja a sajtó szabadságának.

2011. január óta egyetlen újságírót sem rabosítottak, és biztos benne, hogy épp a médiatörvény garancia arra, hogy ez Magyarországon soha ne fordulhasson elő, hogy azért rabositsanak egy újságírót meg a munkáját végzi.

Megjegyezte, néhány éve, az MSZP–SZDSZ-kormány alatt „mintha Magyarországon újságírókat rabosítottak volna”. „Jól emlékszem-e arra, hogy akkor (...) az említett magyarországi pártok nagy európai politikai családja” közül egyetlen egy sem tartott meghallgatást az Európai Parlamentben? – tette fel a kérdést.

www.mno.hu/portal/759823

porfelhő 2011.01.15. 15:40:36

Jaj! most látom megintnt elirtam "mert a munkáját végzi"!:)

Tessék mondani szabad egy kicsit " nyafogni"?:)

panelburzsuj 2011.01.15. 15:46:28

@porfelhő:

Sétálj el néha más blogokra, és kommentelgess.

Ki fogod tapasztalni, hogy hol, miből és mennyit "szabad".

porfelhő 2011.01.15. 15:51:02

Kósa : A Fidesz politikusa szerint nem sérült a sajtószabadság, de ha mégis, majd változtatnak a médiatörvényen.

z elmúlt 20 évben sok negatív jelenség halmozódott fel a magyar médiával kapcsolatban, amit mindenképpen szabályozni kell. Ebben segít az új médiatörvény, fejtegette az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.

A politikus példaként említette az egyik most zajló valóságshowt, a Való Világ 4-et, amelyben szerinte olyan jelenetek vannak, amelyek egyáltalán nem helyénvalók. „A Mónika-show megszűnt, de helyette itt a Való Világ. Jó napot kívánok” – érzékeltette a képernyős erkölcstelenség folyamatos jelenlétét Kósa.

atv.hu/cikk/20110114_kosa_lajos

porfelhő 2011.01.15. 15:55:03

Kósa : A Fidesz politikusa szerint nem sérült a sajtószabadság, de ha mégis, majd változtatnak a médiatörvényen.

z elmúlt 20 évben sok negatív jelenség halmozódott fel a magyar médiával kapcsolatban, amit mindenképpen szabályozni kell. Ebben segít az új médiatörvény, fejtegette az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.

A politikus példaként említette az egyik most zajló valóságshowt, a Való Világ 4-et, amelyben szerinte olyan jelenetek vannak, amelyek egyáltalán nem helyénvalók. „A Mónika-show megszűnt, de helyette itt a Való Világ. Jó napot kívánok” – érzékeltette a képernyős erkölcstelenség folyamatos jelenlétét Kósa. /és még ebben igaza is van/.

atv.hu/cikk/20110114_kosa_lajos

porfelhő 2011.01.15. 16:01:07

@panelburzsuj:
Voltam már. Van jó tapasztalatom is meg van rossz is.
Annyi "gyalázkodó, sarazó küldeményt sehol sem "kaptam " mint itt., illetve hasonlót sem. ha megjegyezhetem.
Egyébként közlöm veled, nem megyek sehova, csak ha a Török Gábor azt irja nekem, hogy elég volt és menjek. !! osztjónapot.!

nyünyüge 2011.01.15. 16:01:21

Van itt sajtószabadság, nem tudom mit panaszkodunk:

"Nem döntött arról az MSZP képviselőcsoportja, hogy részt vesz-e az új alkotmányról szóló országgyűlési vitában - közölte Bárándy Gergely országgyűlési képviselő, az MSZP országos elnökségének tagja. A politikus hangsúlyozta: egy valós tényt elferdítve adta közre korábbi nyilatkozatát a Magyar Távirati Iroda, pedig kifejezetten kérte a helyesbítését. Az MTI által idézett interjú az A, mint Alkotmány elnevezésű honlapon jelent meg.

"Nem döntött arról az MSZP képviselőcsoportja, hogy részt vesz-e az új alkotmányról szóló országgyűlési vitában - közölte Bárándy Gergely országgyűlési képviselő, az MSZP országos elnökségének tagja. A politikus hangsúlyozta: egy valós tényt elferdítve adta közre korábbi nyilatkozatát a Magyar Távirati Iroda, pedig kifejezetten kérte a helyesbítését. Az MTI által idézett interjú az A, mint Alkotmány elnevezésű honlapon jelent meg.

inforadio.hu/hirek/belfold/hir-406568

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 16:08:14

@porfelhő:
Nem értem, Kósa miért nem intézi a ValóVilág gondját párton belül.
Az RTL-klub 31%-a volt és jelenlegi fideszminiszterek cégének tulajdona.
Ugorjon be egy kolbásztöltésre hétvégén Orbánhoz és megbeszélhetik, hogy
Évának jóláll, vagy gázos volt a cicitáncoltatás...

www.stop.hu/articles/article.php?id=654169

porfelhő 2011.01.15. 16:10:03

A szabály az szabály.
Pornó lesz, trágárság is, a kurucot sem tudják betiltani - Koltay Andrást, a Médiatanács tagját arra kértük, értelmezze a törvény rendelkezéseit konkrét példákon.

- Amolyan nemzeti média-kerekasztalt szerveztek a múlt héten, magyarázandó a törvényt. Rájöttek, hogy mégis meg kellene tárgyalni a jogszabályt azokkal is, akikre vonatkozik?

- Ha a jelenlegi, felfokozott állapot nem állt volna elő, akkor is ésszerű lenne, hogy egyeztessünk a szereplőkkel, amiből kikristályosodhatnak a jogalkalmazás irányai. A hatóságnak tehát érdemes módosítania korábbi hozzáállásán.

hetivalasz.hu/reflektor/a-szabaly-az-szabaly-34679

Nen csutulnak a kedélyek a médiatörvény ügyben.

panelburzsuj 2011.01.15. 16:12:26

@porfelhő:

Na legalább már ezt is tudjuk, hogy TG-nek sikerült a legbrutálisabb magyar blogközösséget összetrombitálnia. :))

Azért jó helyed van itt, hidd el ...

porfelhő 2011.01.15. 16:13:24

@simonmondja.:
Felőlem nyugodtan beugorhat, és megbeszélhetik.
Én ezt a "szinvonalas" müsort nem szoktam nézni, és nem is nézem semmibe sem.
A Fidesz politikusoknak is inkább a valódi világunk, valódi gondjait kellene megoldani végre.

porfelhő 2011.01.15. 16:17:18

@panelburzsuj:
Nem igy van. más blog, más világ! ne én irjam már meg Neked, ezt Te sokkal jobban tudod...:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.15. 16:19:48

@porfelhő:
De mit csináljon szegény Kósa, mikor Debrecenben már nincs más gond...

porfelhő 2011.01.15. 16:31:18

@simonmondja.:
Majd kutakodom egy kicsit, hogy Debrecenben van-e gond...
Mit tudom én mit csináljon.... szólaljon meg, "vizionáljon egy államcsődöt" és legfeljebb újra bedönti a forintot.:):) Ha elsőre nem megy, akkor meg hivja segitségül a Szijjártót is, hogy erősitsen rá!:))

lüke 2011.01.15. 16:32:46

@simonmondja.:
negyedszázmilliónként borítékolom:))))
de Lajosunk ezt remek müsort meg se közelíti,se rajzban, se szellemben, se humorban

egész Eu-t tönkretesszük
www.stop.hu/articles/article.php?id=807592

porfelhő 2011.01.15. 16:35:00

Most látom, és nem is értem, hogy ebből a kommentből miért lett kettő? bocsánat, egy is sok belőle.:))

porfelhő 2011.01.15. 16:46:44

"Orbán örvényben!"

Térdig jár Európa a magyar médiatörvényben. Ujjal mutogat ránk a civilizált világ. Az Európai Unió soros elnöksége kiváló lehetőséget kínálna – kínált volna? – a magyar kormánynak, hogy tekintélyt szerezzen az országnak és önmagának a nemzetközi színtéren. A belpolitikában arra lehetett számítani, hogy az uniós feladat ellensúlyozza a Fidesz népszerűségének csökkenését. Úgy tűnik, egyik várakozás sem igazolódik"

Mostanra a Fidesz ráébredhetett: nincs problémamentes kormányzás. Igaz, azt a következtetést nem sikerült ebből levonni, hogy az erő nem válasz mindenre. Nem létezik már az a kényelmes helyzet Orbán számára, hogy „a hídon akkor megy át, mikor odaér”. Nincs is híd. Zavaros vízben, örvényeket kerülgetve kell átevickélni a túlsó partra. Ez különösen nehéz, ha egy párt a győzelemre és nem a kormányzásra készült nyolc évig.

nol.hu/belfold/20110115-orvenyben

Ez már egy őrület, ki gondolta volna, hogy ennyit foglalkozik velünk Európa és a világ. negativ értelemben. szomoru.

nyünyüge 2011.01.15. 17:06:06

"Szijjártó: a megújulás gazdaságpolitikájába nem férnek bele a megszorítások "

És akkor mi a megoldás ? A megszorítás marad el vagy a megújulás? Vagy esetleg mindkettő?

fidesz.hu/index.php?Cikk=157670

lüke 2011.01.15. 17:16:27

@porfelhő:
fecike spindoktora sokat hallgatta Simont meg a Garfunkelt

porfelhő 2011.01.15. 17:23:06

Szijjártó Péter is megint megmondta a tutit. A Fidesz féle megszoritás "fedő neve" a gazdaságpolitika megujulása", vagy "előre a multba" lehetne ragozni......különutas gazdaságpolitika itt Európa közepén.
hogyan vonjuk magunkra a világ szemét.:)

cambridge.on 2011.01.15. 17:32:04

@Szimba: Tudnál nekem kagylóleves receptet küldeni?

6.Lenin 2011.01.15. 18:27:04

Mi a tosz?
Már a ballibek is unják egymást?
Egész nap, de látom, belefáradtak. Nem csodálom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 19:00:10

@panelburzsuj: ez se mindig jön be. Engem inkább taszít, ha egy borcímkéről pl. Varga Péter mosolyog...

lüke 2011.01.15. 19:02:35

@Hepci:
Tölgyes irt már erröl, ha jól emlékszem

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 19:03:19

@Pasztorella:
"Ez nem ilyen egyszerű. nem lett volna kétharmad, ha nem ígérget az OV."

Mert mit is ígértek? Én nem láttam semmiféle konkrét ígéretet.
Neked az az ígéret, hogy "megvédjük a családokat" meg a hasonlók?

Szerintem a világon semmit nem kellett ígérni a kétharmadhoz, nem is ígértek, - én legalábbis nem tudok róla - bőven elég volt ehhez az előző ciklusok kormányzati intézkedései

"Pontosan azok az emberek fognak nagyot csalódni, akik hittek valamiféle jobblétben, a "csodaváró" hangulatban elhitték, hogy jobb lesz."

Az az ő bajuk, az ellenzék meg örülhet. Mert amíg csak olyanok "csalódnak" és "háborodnak fel elemi erővel" akik soha nem is támogatták a Fideszt, addig nagy veszély nem fenyegeti őket.

"A februárra tervezett intézkedések is a szegényeket, a nyugdíjasokat, no és a tömegközlekedőket érinti legjobban."

Fogalmazhatnánk úgy, hogy a mások adójából élőket.

"Az egykulcsos adó is és minden eddigi lépés a magaskeresetűeknek kedvez."

Valami közteherviselést követeltek 1848-ban.

A 2009. évi statisztika:
(a jövedelemsávok az éves bruttó bérre vonatkoznak)

minimálbér - 1,5M:
adózók 28,9%-a, szja 6,2%-a

1,5M - 3M:
adózók 28,5%-a, szja 27,3%-a

3M - 6M:
adózók 10,7%-a, szja 32%-a

6M felett:
adózók 3,4%-a, szja 32,7%-a

"Te meg csak írod állandóan a tutit. teljesen el vagy "szédülve" az Orbántól, az intézkedéseitől."

Nem a tutit írom, hanem csak a véleményemet.
Aztán meg ha ló nincs szamár is jó, legalábbis kevésbé rosszabb egy böszménél.

Mindig van mihez képest.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 19:08:50

@Letícia:

Nem tudom ki fizette.

Nem tudom, hogy tragédia, vagy komédia, hogy ha az emberek nem bírnak uralkodni a lakásokban a saját televíziókészülékükön, akkor törvényt kell hozni.

Bezárathatják a kereskedelmi tévéket, bezárathatják vasárnap az üzleteket, fejre is állhatnak, akkor sem fogja a többség vasárnaponta megrohamozni a katolikus templomokat.

Nem mellesleg a kereskedelmi televíziók adókat fizetnek, így hozzájárulnak az állam eltartásához, ellentétben a közpénzek eltüntetésére szakosodott állami tévékkel, és az adómentességet élvező egyházakkal.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 19:15:53

@Hepci:

Szerintem ia.
Az a furcsa nekem, hogy magyarázni kell, hogy szolgáltatások nem fogják kihúzni az országot a pácból.

Ahhoz olyan magas szintű és különleges szolgáltatások kellenének, amilyenek más országokban nincsenek és ezért idecsábítanák a világot.

Erre azonban szándék sincs.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 19:21:20

@melus79:

Szerinted kiknek kell(ene) eltartaniuk a gyerekeket?

Nem a saját szüleiknek?

Engem érdekel a Te véleményed.

lüke 2011.01.15. 19:26:43

@Akitlosz:
Ö felsége pincérének..............

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 19:29:17

@panelburzsuj:

A piacgazdaság egyik ismertetőjele, hogy túltermelés van, lehet válogatni. Tehát természetesen ha Magyarországon semmit sem termelnének akkor sem lenne áruhiány a világban, csak nem itt nálunk, hanem máshol állítanák elő.

Nekünk viszont az az érdekünk, hogy inkább olyan termékeket vásároljanak a világban, amit Magyarországon állítottak elő, és nem máshol.

Egy mangalica tenyésztő kicsit könnyebben tudja exportálni az áruját, mint egy politológus, műkörömépítő, taxisofőr stb.

lüke 2011.01.15. 19:32:58

Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!
mielött betiltják:
www.youtube.com/watch?v=dlPjxz4LGak

aszekelyek 2011.01.15. 19:34:58

@Akitlosz: Azt is ígérte, hogy rendet csinál a botrányos viszonyokban. Sok területen. No el se mentek rá annyian szavazni, amennyien.) pld akik előtte még nagyon szaladtak a mi ferinkre szavazni. Aki a pannon pumát lepkehálóval kergette:) mert oly nagy volt a jólét....

jjulie 2011.01.15. 19:35:57

@Akitlosz:

ő el tudja adni magát külföldön

www.econ.ceu.hu/download/CV/CV_Kopits.pdf

már csomagol a Báthory utcai bérleményben, itt nincs rá kereslet

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 19:39:06

@Squid:

"Hány demokratikus országban lehetett volna túlélni a MNYP sztorit."

Hány "demokratikus ország" utalja az államilag kivetett és beszedett nyugdíjjárulékot MAGÁNnyugdíjpénztárakba?

aszekelyek 2011.01.15. 19:45:48

@Hepci: Ahogy mondod. Mondjuk ahhoz behatóan köll érintkezni, verbálisan nem terjed.

jjulie 2011.01.15. 19:47:51

@Akitlosz:

nézd inkább a való villát, jót tenne neked

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 19:47:57

@Szimba:

"Számukra most egyetlen út, hogy a 8. osztály után házasodnak, és a gyerekeiknek járó segélyekből és mindenféle alkalmi "munkából" tartják fenn magukat. teljesen reménytelen életet örökítve az utódaikra is. "

Így van és ezen kell változtatni, különben újratermelik a problémát a jövő generációk számára is.

A jövő munkavállalóit, vállalkozóit, adófizetőit célszerű világra hozatni, nem a jövő hajléktalanjait, munkanélkülijeit, börtönlakóit, megélhetési szaporodóit.

Ezért célszerű az olyan családmodellt preferálni, amelyikben a szülők el tudják tartani a gyermekeiket is és nem az olyat, ahol a szülők még saját magukat sem tudják eltartani.

Már ha valaha is olyan társadalmat akarna a többség, amelyikben nem a nyomor, és az abból kitörni óhajtok visszahúzása a fő nemzeti sport.

aszekelyek 2011.01.15. 19:48:20

@jjulie: 31 éves voltam és mentem volna vissza a már elprivátizélt munkahelyemre. Elmondom neked kisfiam, hogy nem csak azok kerültek utcára, akik értéktelen munkát végeztek. Sőt. Ahogy a ballibet elnézem, éppen ők nem.

aszekelyek 2011.01.15. 19:51:06

@Szimba: Nem értem rá ezt megvitatni veled egykor. Az, hogy nem ismered mindet, nem alibi az általánosításra! Nálunk a legnagyobb nyári hőségben dolgoztak , nézni is rémes volt,... a tűző napon, feketére sültek és remek munkát végeztek. Éjjel is dolgoztak a legforgalmasabb kereszteződésben pld.

6.Lenin 2011.01.15. 19:55:33

@jjulie:

Kösz.
Aranyos a girl, de nem szeretnék cukrosbácsiként szerepelni a történelemben.

Itt csápoltam legutóbb.
www.youtube.com/watch?v=PJC_29eqCFo&feature=related

Blues, jazz , szájherflivel szinte minden, az én zeném.
www.youtube.com/watch?v=rPSqBNaG2jg&feature=related

jjulie 2011.01.15. 20:00:01

@aszekelyek:

a privatizátoroknak nem kellett a krém?

bariga 2011.01.15. 20:05:33

@Akitlosz: ha ezt a témát még jobban kifejted, akkor ebből vagy kötelező lombikbébi program lesz, vagy Kampf todod, a mein

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.15. 20:05:43

@Akitlosz: Ezt most komolyan kérdezed? Az összes "feltörekvő piaci" ország most erősíti ugyanezt a magánnyugdíjpénztári rendszert!

aszekelyek 2011.01.15. 20:06:51

@Szimba: Inkább csak a tanult tehetetlenség az.Momentán csak az tudja tolni más irányba szerencsétleneket, akik mást sosem is láttak, mint amiben felnőttek, hogy nem perspektíva a segélyre alapozni a jövőjüket. Szerintem az lenne célszerű, ha a segélyt csak az kapná meg a képzetlenek közül, a már meglévő gyerekei után is, aki hajlandó tanulni szakmát , hogy amikor majd felnőnek a kis purdék, mehessen dolgozni. Valamerre el kell indulni. Abban a posványban nem kéne hagyni őket, ahová benyomták őket és benn is tartották.

melus79 2011.01.15. 20:10:39

@Akitlosz: Természetesen a szüleiknek kell eltartani a gyermekeiket,de azért valld be,ez erős túlzás,amit írtál,és durva szelekció.Sok társadalmilag értékes ember,nem éppen elit családba született.
A témáról egyébként elég sokat tudok,mivel gyermekjóléti szolgálatnál dolgozom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 20:14:39

@bebe tv:

A magyar mezőgazdasági termékek azért nem versenyképesek, azért olcsóbbak a nyugatiak, mert ott a termelők 5-10-szer annyi állami támogatást kapnak mint Magyarországon.

Ezzel semmiféle termékkel, meg semmiféle hatékonysággal nem lehet versenyezni. A magyar államnak nincs annyi pénze, hogy olyan mértékben dotálja a mezőgazdaságot mint a nyugati államok.

Amúgy nem nekünk kell eldönteni, hogy mitől - milyen termékektől - fejlődjön fel, mitől legyen versenyképes a magyar gazdaság. Az mindegy lenne.

Az államnak csupán a helyzetet, a lehetőséget kellene megteremtenie.

Ami szintén marha egyszerű lenne, elég lenne ha nem szíván el ennyire a levegőt és a pénzt az állampolgáraitól, vállalkozóitól.

Azaz minden probléma alapja az állami túlköltekezés és az államadósság (meg az infláció).

Ha ezeken, tehát a saját háza táján rendet tenne az állam, akkor több pénz jutna, maradna a reálgazdaságban. S persze olcsóbb hitel is.

Aztán majd az üzletemberek kigondolják, hogy miben van jó üzlet, ez az ő dolguk.

Ez a mostani módszer, hogy semmiből teremtett hitelből egy mesterséges gazdaságot hozzunk létre - ahol a vállalkozónak nem az a fő szempontja, hogy a piac legyen elégedett, hanem az, hogy a pályázatot kiíró - hogy az emiatt is egyre növekvő adósságterheket legyen miből fizetni - ezért létszükséglet a gazdasági növekedés erőltetése, mesterséges eszközökkel - miközben a magas adókkal és újraelosztással kivonja az állam a lehető legtöbb pénzt a gazdaságból nem fog eredményre vezetni. Eddig sem vezetett.

Ha növekedne a gazdaság és több pénz folyna be az államkasszába, akkor csak még több pénzt költenének és még több hitelt vennének fel, nem oldódna meg semmilyen probléma, ugyanaz folytatódna ami eddig volt.

aszekelyek 2011.01.15. 20:14:49

@jjulie: Maximum az aranyerükre kellett nekik krém. Kollaboránsok kellettek. Első mdf. Dávid Ibolykák. Bauer urék, és a jó harcsabajszú úrék , kis móri pártfinanszírozással, mert amit ÁPV rt-ben gründoltak, azt EÉMŰ -ködték....) Plusz az energiaszektort és itt állunk pucéran, adósságból van a fügefalevél is....

aszekelyek 2011.01.15. 20:18:00

pardon ....ELMŰ-ködték... szerinted hány néninek van a kis vagyonkája befektetve az elműbe? Tudod a miferink remek ötlete volt az is.., rendszerszintű.... négy és fél milliárdocska túlszámlázva, amit kiosztottak gyorsan a szegényeknek... Amitől csak egyszer laktak jól.

jjulie 2011.01.15. 20:18:35

@aszekelyek:

szart sem értél, azért voltál az utcán, a többi nyilas duma

aszekelyek 2011.01.15. 20:19:51

@lüke: Aranyom. Szoktam pihentetni. "O éve csinálom, rendszeresen.Amit itt a szokott helyen adnak, azzal más a baj:)

2011.01.15. 20:20:14

@Akitlosz: Teljesen igazad van...:)

aszekelyek 2011.01.15. 20:21:32

@Szimba: Ha megvan egyikünknek a megfelelő eszköze, plusz hullott gyimícs is, akkó méne?

aszekelyek 2011.01.15. 20:24:31

@jjulie: Én is szeretlek:DDD Csak kenyeret dobok vissza, ne fáradj... Juteszembe, apósom, tudod, aki a gettóban érte meg a háború végét, a nyilas jegyben született:) Karácsony előtt nem sokkal. Hanuka táján:)

aszekelyek 2011.01.15. 20:29:39

@lüke: Szerintem az egyik jobbikos EU képviselőnőnk a fülkeszökevény. Ugyanis ő, elmondása szerint egy helyszíni lépcsőház portás? fülkéjébe beszökve? rettegte végig a z azonosító nélküliek támadását. Azután pedig nagy beszédeket mondott és addig vitte a szót a jobbiknál, míg tagja ugyan nem lett de EU-s képviselője igen annak a pártnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 20:31:34

@porfelhő:

Lesz ennek böjtje is.

Lehet most úgy tűnik, hogy mindkét fél számára előnyös, ha a kínai munkások verejtékéből lopják a napot az európaiak, meg az amerikaiak, és tőlük veszik fel a kölcsönöket, hogy legyen miből megvenniük a kínai termékeket, de ez a "gazdaságpolitika" nem lesz mindkét oldalon egyformán sikeres.

Kína a világ vezető gazdasága és hatalma lesz, Európa meg ...
inkább nem vázolnám fel Európa jövőjét, ha így megy tovább, mert hátha kiskorúak is olvassák.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 20:37:19

@agent T:
"Ezzel az erővel maradhatott volna hatalmon Bajnai."

Majd bolond lett volna!

Akkor az ő kormánya idején kellett volna elkezdeni fizetni az általa a 25,1 milliárd dolláros hitelkeretből felvett pénzeket .

Ez csak így volt buli, felvenni a pénzt, elkölteni, aztán lelépni.

A következményekkel meg bajlódjanak az utódok!

aszekelyek 2011.01.15. 20:39:39

@jjulie: Lassan mondom, hátha odaát is sikerül felfogni. Sikszének a jiddisben mondják a keresztény nőt aki nem lehet törvényes feleség. Ugyanis nem Sára leszármazottja az édes mamája. Lehet, hogy neked ez magas. A gój pedig férfira használt kifejezés. Szintén a keresztényekre. Apósom pedig kisanyámnak hívott. Egyedül neki engedtem meg azt is. Másnak igen gorombát mondtam volna érte. Fura. Olyan kedvesen mondta, hogy tőle teljesen természetesnek tűnt és semmi mellékíze sem volt.

Pasztorella 2011.01.15. 20:42:29

@Akitlosz:
Én is csak a véleményem irtam.
Hm. "ló nincs, szamár is jó " alapon politizálsz. hm. nekem mindegy.:)

aszekelyek 2011.01.15. 20:44:26

@nyünyüge: Az semmi de még az is szabadságában áll, eldönteni egy parlamenti pártnak, hogy részt vesz-e a parlament munkájában. Ezt a nácifasiszta egy országot! Tiszta autoriter diktatúra. ! Hánem? :D

nyünyüge 2011.01.15. 20:48:11

@aszekelyek:
Nem írnál inkább a családtagjaidról?
Meg a német barátnőd csillagjegye is érdekelne.

aszekelyek 2011.01.15. 20:50:56

@graycivil: Keresik? Telefonon? Vagy hogy? Mindenki tudja, kik ők, nincs kit keresni. Megint az a z alibi, hogy mi volt 65 éve? Teccettek volna korrekten filozofálni. A mai ügyek pedig azért most vannak terítéken, mert most volt kormányváltás. Tényleg van oka, hogy most van ez vizsgálva. Kisültek dolgok. Ott is. Négy év alatt folyvást fognak még kisülni dolgok még. Szeretem ezt a FAZ-t. Olyan korrekt, tárgyilagos, nem?

ökörpöröly 2011.01.15. 20:51:37

@Akitlosz: Azért vannak más aspektusok is.
Ne feledjük el, hogy a magyar mezőgazdaság alacsonyan színvonalú terméket állít elő, ráadásul magas költséggel.
A kisbirtokosi rendszerben termelnek tömegterméket, ez totális értelmetlenség. Kanadában, USA-ban több ezer hektáros egybefüggő területek vannak kukoricából, búzából. Sokkal gazdaságosabb a kitermelés. Az amerikai vagy kanadai kukorica dunai kikötőben kirakva olcsóbb, mint az itthoni előállítási ktg..
Tehát vagy kitűnő minőségű terméket állítanak elő vagy nagyüzemi módon tömegterméket, mást lehetőség nincs.
Azért valahol szánalmas, hogy a megfelelő zöldségeket, húst, sajtokat a jobb éttermek Párizsból vagy Bécsből importálják, mert a magyar beszállítók nem tudnak folyamatosan megbízható minőséget szállítani.
A magyar élelmiszeripari termékek, termények, sajtok, húsáruk kiváló minősége egy nagy humbug.
Tehát, iszonyatosan sokat kell fejleszteni, fejlődni a gazdáknak. A búzáról, kukoricáról pedig át kell állni a munkaigényesebb, de magasabb áron értékesíthető dolgokra.
Valamiért az aránylag kicsi, drága Hollandia a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági exportőrje.
Tehát, a mezőgazdasági támogatási rendszer így is iszonyatosan torz, az egész egy hatalmas pénzkidobás.
A parasztjaink meg ostoba seggfejek. Amíg a dán, holland stb. farmerek összeállnak, közösen értékesítik, dolgozzák fel a termékeket, közös gépparkot tartanak fel, addig a magyar paraszt az adóforintjainkon szarakodik ostoba módon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 20:52:10

@Doberdo:

Az eddigi út járható volt? Még meddig?

Lehet, hogy az új út nem jó - nem tudom még megítélni - de az elég biztos, hogy a régi az semmi kellemes helyre nem vezet(ett volna) ezért mindenképpen célszerű és helyes (volt/lenne) új utat választani.

Hogy milyet azon lehet elmélkedni, de az nem befolyásolja az előző állításom megalapozottságát.

2011.01.15. 20:54:38

@aszekelyek: köszönöm az infót!:) Ez egy édes sztori!:)

porfelhő 2011.01.15. 20:55:57

@Akitlosz:
Mit irtál már megint!? az uniós országok többsége nem támogatja a "kelet felé"nyitást, Kinával való szoros együttmüködést.

aszekelyek 2011.01.15. 20:56:08

@nyünyüge: Vízöntő. Érdeklődött a kedves blogtárs , olvastad? :) Nem hagyhatom őt tudatlanul:) Az a veres tempója, a költségvetési adatokkal.... még befolyásolná a választókat..., emlékszel... Nem akarom a kedves jullie-t tévedésben tartani. Az olyan amorális dolog. Nem szégyen, ha nem tudja,. Meg is kérdezte.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 20:56:22

@Akitlosz: Ejrópa mexívja a faszt (már lefeküdtek a kiskorúak, én meg felébredtem).

ökörpöröly 2011.01.15. 20:57:52

@nyünyüge: Székelyek nagy szófosó.:) Kényszerbetegnek tűnik!:) Gondolom otthon már senki nem hallgatja a hülyeségeit szívesen, így ide csempészi be!:)

aszekelyek 2011.01.15. 20:58:36

@panelburzsuj: Nem egy helyre jártunk blogokban, az vélhető:)

ökörpöröly 2011.01.15. 21:02:13

@Letícia: Ne biztasd, mert ha belejön, a blog meghal!:P Aranyos kis judeofidesznyik, csakhogy akad ilyen is a birkanyájban!:)

nyünyüge 2011.01.15. 21:03:50

@aszekelyek:
Hogyne olvastam volna.
Na jóccakát, üdvözlet Tölgyes blogtársnak is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:05:23

@aszekelyek:

"Az ára adja el az árut, szolgáltatást.Persze marketing iskolákban is mondják:) azért végződik 9-re a reklámban minen. Ma is. Amikor nincs is kisebb címlet az 5 ft-osnál."

Ez tény. Kíváncsi lennék valami tudományos magyarázatra, hogy a vásárlók miért a 9-re végződő árú árukat veszik inkább, akkor is ha drágább mint pl. a 8-ra végződő?

aszekelyek 2011.01.15. 21:07:40

@Diocles: Azért nem kérdéses, mert már azelőtt közölték a nem együttműködők, hogy nekik, a kisebbségnek nem legitim. Amikor erről egyáltalán szó került, előre közölték. Szerintük az nem legitim, ami nekik nincs ínyükre. Minden más csak mellébeszélés.Eddig is ragaszkodtak a 89-es ideigleneshez és sosem közölték, milyen időpontban és körülmények között is lenne azt jó végre nem ideiglenes , hanem végleges formába önteni. Nyilván érdekfüggő ez is.Úgy tudom, nem tudtak megegyezni Horn alatt és emiatt úgy maradt. Pontosan miben is nem tudtak megegyezni és pontosan kik, kikkel???? Népszavazási legitimizáció tudtommal szóba sem került akkor. Sem.

porfelhő 2011.01.15. 21:09:13

Eljárás indulhat Magyarország ellen: vita a multik válságadójáról.

Hosszú jogi hercehurca várható, ha Brüsszel beszáll a magyar kormány és egyes multicégek vitájába a válságadókról.
Közben sokan azzal indokolják az intézkedést, hogy ha külföldi cégek korábban elfogadták az állami támogatásokat és adókedvezményeket, akkor vegyék ki részüket a válság kezeléséből is.

Bár a különadók tavaly őszi bevezetését tudomásul vették az érintettek, várható volt, hogy a külföldi anyacégek nem nyugszanak bele olyan könnyen."

hetivalasz.hu/uzlet/egyszer-hopp-masszor-kopp-34688

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:09:35

@aszekelyek:

"Az ára adja el az árut, szolgáltatást.Persze marketing iskolákban is mondják:) azért végződik 9-re a reklámban minen. Ma is. Amikor nincs is kisebb címlet az 5 ft-osnál."

Ez tény. Kíváncsi lennék valami tudományos magyarázatra, hogy a vásárlók miért a 9-re végződő árú árukat veszik, akkor is ha drágább mint pl. a 8-ra végződő?

aszekelyek 2011.01.15. 21:20:48

@Akitlosz: Huncut vagy. Nyolcas címlet? :DDD Ha 5-re végződik , akkor jáccik esetleg. Elvileg úgy kell beütni egy pénztárgépbe, hogy 29 és 38, ami végződik 67-re. Na azt is nehéz odaadni. A kerekítéssel meg sok a gondjuk a népeknek.A fél kilót is nehezen oldják meg a 299-esből, hát még a végén a kerekítést. lustaság, mint tény, tudományosan is igazolt erős negatív motívum. Csak nem fogja összeadni fejben, míg sorbaáll? CSak nem megy végig telefonnal, amin a számológépen mindig göngyölíti, éppen hol tart pénzben? Részemről ezt szoktam, ha nagy bevásárlásra megyek. A kiegyenlítés duma.

aszekelyek 2011.01.15. 21:22:19

@porfelhő: Érdekes. Kovács úr ezen a héten mégis hiányolta azt a kerekaszatalt.:D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:23:02

@vinczej:
Szóval nem tudsz példát. Mondjuk Magyarországnál jóval előbbre tartó országból. Köszönöm.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:24:33

@melus79:

"Természetesen a szüleiknek kell eltartani a gyermekeiket"

Köszönöm szépen az egyetértést, én is csak ezt mondom, és ami ebből következik, következne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:25:53

@Letícia:

"@Akitlosz: Teljesen igazad van...:) "

Köszönöm szépen Neked is az egyetértést. :-)

aszekelyek 2011.01.15. 21:27:17

@lüke: Az milyen jó film! Asszed bemutatják itt? Egy kis moziban, kis teremben láttuk. Ugyanis csak ott ment.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:28:26

@Pasztorella:

Csak a választékból lehet kiindulni.
A boltban is, a politikában is.

Vásárolni, szavazni nem kötelező, ha nincs megfelelő termék.

2011.01.15. 21:32:54

@ökörpöröly: én szeretem aszekelyeket, akkora forma! Ráadásul ahogy kezdtük...szóval üde színfolt, és újabbal gazdagodott a palettája..:)

2011.01.15. 21:33:54

@ökörpöröly: én szeretem aszekelyeket, akkora forma! Ráadásul ahogy kezdtük...szóval üde színfolt, és újabbal gazdagodott a palettája..:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:33:57

@porfelhő:

Pénz beszél, kutya ugat.

Pénze meg Kínának van.

A válságkezelés címszó alatt az USÁban és az EU-ban hirtelen billió dolláros nagyságrendben megalkotott pénzek 90%-a a semmiből teremtett hitelpénz. Nincs mögötte semmi.

Még egy válság és nem lehet újra ezt játszani.

Kína kölcsönpénze pénze mögött több van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:34:47

@porfelhő:

Pénz beszél, kutya ugat.

Pénze meg Kínának van.

A válságkezelés címszó alatt az USÁban és az EU-ban hirtelen billió dolláros nagyságrendben megalkotott pénzek 90%-a a semmiből teremtett hitelpénz. Nincs mögötte semmi.

Még egy válság és nem lehet újra ezt játszani.

Kína kölcsönpénze pénze mögött több van.

aszekelyek 2011.01.15. 21:35:28

@Akitlosz: Nyilván ezért kellett ebben a 3 évben visszafizetnie Orbánnak azt a tömérdek tőkét is, meg kamatot is. Nehogy már el tudjon mozdulni erről a holtpontról.

ökörpöröly 2011.01.15. 21:36:00

@Letícia: Üde színfolt, a narancsos kakibarna ezernyi színét felmutatja!:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:38:55

@porfelhő:

Az lenne a korrekt akkor, ha az EU tiltaná a különadókat, de a különkedvezményeket is.

Akkor nem sírnak a multik, amikor adómentességet, adókedvezményeket, földterületet, csak a kedvükért kiépített infrastruktúrát kapnak.

nyünyüge 2011.01.15. 21:39:03

@aszekelyek:
Bármi visszafizetnivaló van, azt MI (az országban mindenki) fizetjük ki, nem Orbán meg a szegény ágrólszakadt kormány.

Csak azért jelzem, nehogy esetleg gyűjtés kezdődjék Orbánnak (Isaura mintára:).

jjulie 2011.01.15. 21:39:20

@Akitlosz:

na persze faszfej, kinába tömegesen akarnak beszökni, az usába meg senki

mi a pénz jóskapista, kérdezgesd a guglit szorgalmasan

aszekelyek 2011.01.15. 21:42:04

@Akitlosz: Az előző " útelágazódásnál" tértünk le a jó útról. Ez olyan tény, amit nehéz cáfolni.

aszekelyek 2011.01.15. 21:43:28

@vinczej: Ugyanezt nem. Ilyen ugyanis nincs másutt. Ez hungaricum.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:44:28

@aszekelyek:
Nem a címlet nyolcas, hanem az ár végződése.

Egy másik országban, ahol még jelentősége is van az árak végződésének kiküldtek katalógusokat. A katalógusokban minden azonos volt az ár kivételével.
Harmadukban 0-ra végződött minden ár, harmadukban 9-esre, harmadukban pedig 8-asra.

A kilencesre végződő árú katalógusból 10%-kal többet rendeltek, mint a másik kétféléből, pedig nem az volt a legolcsóbb, hanem a 8-asra végződő árú.

Miért?

jjulie 2011.01.15. 21:45:38

@aszekelyek:

mikor is voltunk a jó uton, banyesz?

mikor volt realitása egy ilyesminek errefelé?

www.fundinguniverse.com/company-histories/Nokia-Corporation-Company-History.html

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:45:44

@aszekelyek:
Így van. De mégis megijedtek a választott módszertől.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.01.15. 21:46:25

@aszekelyek:

Így van, meg sem próbálom cáfolni. :-)

ökörpöröly 2011.01.15. 21:47:22

@aszekelyek: A nagy lófütyit, az első Orbán-Torgyán közepétől nő az államadósság. Mikor Chikán helyett jött a Matolcsycska, akkor rögtön elromlott minden. A szoclibek a FIDESZ útját követték, azért tartunk itt.

2011.01.15. 21:48:34

@ökörpöröly: na nézd is meg, milyen jót találtál ki:

hnihouse.blogspot.com/2010/04/szinek-barna.html

Attól nem vagy sem okosabb, sem erősebb, ha ilyeneket írsz róla...:)

ökörpöröly 2011.01.15. 21:50:33

@Letícia: Nem is akarok se erősebb, se okosabb lenni. Egyelőre nem akarok istenné válni, mint a Bölcs Vezér!:P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 21:52:56

@Letícia: már hogyne lenne az egy ilyen monitorbátor seggfej. :)

ökörpöröly 2011.01.15. 21:59:10

@Hepci: Jó seggfejnek lenni, mert egyesekhez csak így ér el a kritika!:) Nézd meg, a Bölcs Vezér és csicskásai milyen sokra vitték seggfejséggel, demagógiával!:) Nemsokára mindenkinek egyenorbánfaszfejet kell viselni, mert különben megy a gulágra!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 22:05:05

@ökörpöröly: hihi, ne hergeld magad, ökör, mert jön a Leponex.

ökörpöröly 2011.01.15. 22:06:29

@Hepci: Vagy az Orbánvédelmi Hatóság!:P

ökörpöröly 2011.01.15. 22:07:44

@Hepci: Amúgy most elárultad, hogy mit szedsz!:) Bevallom, nekem a google-t kellett segítségül hívni, hogy azonosítsam a gyógyszert!:P

aszekelyek 2011.01.15. 22:11:36

@Akitlosz: Ehhez vannak szokva:) a megszokás pedig szintén nagy úr. Meg persze ostobák is , ha ez elég tudományos és számít is valamit, hogy 8, 9, vagy 1o a vége. Ez a három mosóporos sztori lesz zöldben. .) Ahol csak a csomagolás tért el, a mosópor nem de esküdtek arra, hogy az sokkal jobb, mint a másik kettő, aminek a csomagolása vonzó volt. eze a konzum idióták tempója alighanem. HA megváltoztatják egy bevezetett termék csomagolását, elvész a beléje vetett meggyőződés is. HA ugyanaz is van benne. A vásárlói szokások nem egyformák. Vegyes csoportban mérték ezt? A piknikusok és az asztenikusok is ugyanazt csinálták?

aszekelyek 2011.01.15. 22:17:48

@ökörpöröly: A sokszínűség européer vonás, nem? :D

ökörpöröly 2011.01.15. 22:20:54

@aszekelyek: Nem kell annyira sokszínűség, de az egy szín árnyalataival ábrázolni bizony kevés!:P

aszekelyek 2011.01.15. 22:31:07

@ökörpöröly: Ezt hallottam rendszeresen az atv-n a sok okos embertől. A tény pedig az, hogy a miferink által is említett időponttól kezdődően , amikor ő lett a minielnök, csúszott el a realitás talaja , a jó út a lábuk alól de nagyon. MAgyarország már akkor nagy a baj állapotban volt. Másfél éves Szoci-szadesz kormányzás következtében. Túl sokat is ígértek és még annál is gyorsabban szórták ki a pénzt az államkasszából. Aztán azt, hogy nincs és további hitelből vagyunk a víz felett, meg újabb hitelből, nem kötötték a népek orrára. A választás előtt. Tabula rasat akkor kellett volna csinálni,, amikor megyóbánál elfogyott a lé. Nem pedig csak a hatalomért végighazudni annyi évet, egészen az IMF hitelig.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 22:32:18

@ökörpöröly: szvsz Leponex után nem szoktak itt írogatni. :)
De mondom, ne horgadj fel túlzottan, az Orbán-fóbia akut tüneteit esetleg Lüke doktornő, a blogorvos enyhítheti.

aszekelyek 2011.01.15. 22:36:15

@nyünyüge: A felelőssége a fizetésnek azért az ővé. A zorbánkormány így , meg úgy... az első... Épp az imént írta a kedves ökörpöröly blogtárs, hogy bezzeg akkor már, a zorbánördög, egy éllovas országban költeni mert ....Most meg ugye bezzeg a zorbán, ha nem szorít meg akkor is megszorít. Ha van sapkája, ha nincs. Nem lesz gyűjtés. Talán a való világ kebeltáncoltató hölgyére gyűjtenek páran. P.S. egy privátra.... Úgy hallom a peep show-kban így mondják.

ökörpöröly 2011.01.15. 22:45:22

@aszekelyek: Ez KSH adat, nem vélemény kérdése.
A FIDESZ az utolsó 1,5-2 évben olyan mértékben kezdett osztogatni, hogy beindult a GDP-arányos államadósság növekedése. Lásd például az államilag támogatott lakáshitelek, melyeket jobbára befektetésre használták -persze az adófizetők finanszírozták ezt is-.
Egyébként nekem szidhatod a szoclibeket, soha nem szavaztam rájuk. Tőlem lehetne nyugodtan itt FIDESZ-kormány, ha értelmesen csinálnák a dolgokat.
Semmi kedvem nemzeti bolsevizmusban élni, ugyanis az még rohadtabb, mint a haldokló nyugati demokrácia.
Ahol megszűntek a fékek, ott mindig elszabadult a vonat. Semmi kedvem Fehéroroszország II.-ben élni.
A csehek, a szlovének, a lengyelek, a szlovákok nem csináltak "fülkeforradalmat", EU-ban vannak, mégis sokkal sikeresebbek, mint mi.
Talán az "okos" magyaroknak végre tanulniuk kellene, nem a beteges, hagymázas terveiket és hazugságaikat hajtani.
Szlovéniában miért van aránylag magas életszínvonal, rend, tisztaság, pozitív életszemlélet?
Ja, hogy a multik csak Magyarország ellen vannak a régióban, mert mi vagyunk a legokosabbak, legszebbek, legbátrabbak, legnemtoménmiafaszomok?:)
Ez a beteges szemlélet, a sajátos magyar út. Soha nem mentünk vele semmire. Ez is csődbe fog torkolni. Talán egyszer nem a legokosabbaknak kellene lennünk, hanem tanulnunk kellene a sokkal sikeresebbektől.

ökörpöröly 2011.01.15. 22:47:45

@Hepci: Orbán-fóbia, Rákosi-fóbia, Kun Béla-fóbia nem enyhíthető, csak ha elbukik a fóbia névadója!:)
Szerencsére nem szedek gyógyszereket, családom se terhelt, mint a tiéd. Így nem tudom egyes gyógyszerek hatásmechanizmusait!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 22:52:45

@ökörpöröly: van egy relatíve kulturált módja a verbális összecsapásoknak, az, hogy egymást hülyézzük le, nem egymás családtagjait.
Tehát nem azt írom, hogy anyád egy kurva, hanem azt, hogy te egy faszkalap vagy.

aszekelyek 2011.01.15. 22:57:34

@ökörpöröly: Rendben. Szerezzük meg fillérekért A PIACAIKAT ÉS GYÁRAIKAT ÉS KÖVETELJÜNK TŐLÜK HATALMAS, MINIMUM 1O ÉVES ADÓMENTESSÉGET ÉS AZTÁN IS LEGYÜNK NAGYON FELHÁBORODVA, HA ADÓT AKARNÁNAK TŐLÜNK SZEDNI. eZT KÉNE ELTANULNI? FENE A CAPS LOCKBA. na már jó. Vannak olyan marhaságok tényleg, amiket itt mantráznak még mindig egyesek. pedig az már porig égett.... Lehet, hogy az a KSH adat még jó is. Volt miből osztogatni? Igen. Előtte meg nem osztogatott, mert erre gyüűtött. Akkor oszt, amikor van. HA nem hagyott és beindult az államadósság emelkedése a kormányváltásra, akkor még nagyobb a zrí a szoci -szadi kormánynál, mert akkor meg mire ígértekés osztogattak? Eleve az adósságnövekedésre? Nem jó ez így sehogy. Nem lehet ebből jól kijönni nekik. Azt nyilatkozta még a jó megyóbá is, hogy jó állapotban vették át a kormányzást, költségvetés és egyéb téren is. Ez is tény. Akkr még az euro bevezetését is közeli időpontra mondták a hozzáértők is. 2oo9- 2011-re ,ha jól emlékszem. Aztán tolták és tolták, már dátum sincsen.

ökörpöröly 2011.01.15. 22:59:03

@Hepci: A kis érzékeny "fülkeforradalmár".:) Szerintem meg a te anyád kurva, egy ócska, panelproli kurva, aki olyan hülyének nevelt, amilyen vagy!:)

2011.01.15. 22:59:39

@ökörpöröly: aha, egyelőre nem, de egyébként később igen...Te leszek a Vörös Isten?:) Munkáspöröly, odacsap, ahova köll?:D

@aszekelyek: :)

@Hepci: :)

aszekelyek 2011.01.15. 22:59:47

jóccakát mindenkinek!

panelburzsuj 2011.01.15. 23:01:46

@aszekelyek:

Hagyjuk egy kicsit a zorbánozást.

Megragadott egy délutáni sztorid:

"Egy ismerősöm, kisebbségi félig a származása., állami gondozott volt de egy jó asszony magához vette. Most magánban késeket , ollókat köszörül. Hagyományos szakmájuk volt ez is, az én gyerek koromban. Bármit meg lehet vele egyébként csináltatni. Munkából akar élni ugyanis. Természetesen tőlem tudta meg, hogy ezt legálisan teheti most."

Az érdekelne, hogy a hősnőd hol köszörül? Házaknál, alkalmankén t más és más helyen? És ezt vállakozóként, vagy háztartási alkalmazottként csinálja-e? És regisztrálja-e a munkadója 1000 Ft-ért, munkakezdés előtt bejelentve a kívánt adatait? Minden egyes háznál, ahova betér élesíteni? És havonta újra bejelntik-e ott, ahova rendszeresen visszájár a köszörülésen túli egyéb munkákat végezni?

(Ha netán vállalkozó, akkor mi új történt idén, amitől "legálisabban" köszörülhet, mint eddig?)

ökörpöröly 2011.01.15. 23:07:10

@aszekelyek: Ausztria nemzeti vagyonának több mint 50%-a külföldi kézben van. Na és? A tőke odamegy, ahol megéri neki a dolgoztatni. ha nekünk nem tetszik, akkor kimegy Vietnamba, Kínába, Romániába, Bulgáriába. A multik nélkül pedig ez az ország éhen döglik. Ilyen egyszerű a képlet.
A régió többi népe sokkal okosabb volt. Sikeresebben csökkentették a hátrányokat, ügyesebben használták ki az előnyöket.
Ha neked nem tetszik a kapitalizmus, akkor kitakarodhatsz éhen dögleni Észak-Koreába.
A szoclib kormány osztogatásába nyakig benne volt a FIDESZ is. Azt se felejtsük el, hogy a 2002-es választásokkor a FIDESZ sokkal többet ígért -persze fedezet nélkül, hitelre-, mint a szoclibek. Bukásának oka elsősorban a stílusa volt.
Emellett a FIDESZ megszavazta az értelmetlen és fedezet nélküli osztogatásokat, sőt, további osztogatásokat hiányolt. A 2006-os kampányuk arra épült, hogy "rosszabbul élünk, mint 4 éve", pedig jelentős reáljövedelem-emelkedés volt, persze fedezet nélkül.
A szoclibek osztogattak, hogy a felheccelt tömeg ne lázongjon, hogy megnyerhessék a választásokat, és persze azért is, hogy még tovább lophassanak ők is.

2011.01.15. 23:07:33

@Letícia: jaj, leszel...én nem leszek, max. vörös az idegtől...:) De azért se nem teszem magam tönkre senki miatt!:)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 23:09:20

@ökörpöröly: mondtam múltkor is valakinek, ocsmány csótány: eljössz blogtalira, ott kitárgyalhatjuk.

ökörpöröly 2011.01.15. 23:10:32

@Letícia: Nem szeretem a vörösöket, azért is rühellem a bolsevik FIDESZ-t!:) Én megelégednék azzal, ha mondjuk egy Merkel-féle konzervatív vonulat lenne Magyarországon.:) De a populista, bolsevik, álnemzeti FIDESZ-szel nem tudok mit kezdeni.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 23:11:19

@panelburzsuj: értsd már meg végre, mióta viktoriánus állam van, még kurválkodni is jobb/legálisabb. Nemhogy köszörülni. :)

ökörpöröly 2011.01.15. 23:11:25

@Hepci: Blogtalira!:P Nincsenek programjaid, hogy ilyenekre jársz?:) Szerencsétlen!:)

sárkányfő 2011.01.15. 23:16:35

@Akitlosz:
"Ez csak így volt buli, felvenni a pénzt, elkölteni, aztán lelépni.

A következményekkel meg bajlódjanak az utódok! "

Jé, ez pont olyan, mint elrabolni a magánnyugdíj-kasszát, felélni pár év alatt, aztán kit érdekel mi lesz...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 23:18:18

@ökörpöröly: eccer voltam életemben, csótányka. Ezen a blogon.
Ott volt tíz normális ember meg a házigazda. A hozzád hasonló monitorbátor "küldetéses" pr-huszárok közül egy se jelent meg. Természetesen.

ökörpöröly 2011.01.15. 23:19:51

@sárkányfő: A bolsiknak nem fáj a másik magántulajdonának az államosítása, fajtajellegükből adódó hozzáállás.:) Ezért nem jobboldaliak, hanem álnemzeti bolsevikok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 23:20:29

@sárkányfő: az a baj, hogy lassan már a legkreatívabb kormánynak se lesz számottevő ötlete, mit lehetne még a carpe diem jegyében pénzzé tenni...

ökörpöröly 2011.01.15. 23:21:59

@Hepci: Egyszer voltam életemben....:D Hagyjuk a mesét!:) Készülj a következő blogtalira!:P Biztos izgi lesz!:D Betojok, blogtali!:P Nagyon, nagyon jó!:P

ökörpöröly 2011.01.15. 23:23:26

@Hepci: Szépen ki szoktál öltözni blogtalira?:) Talán még meg is fürdesz, fogat is mosol!?:P Felveszed a bájvigyorod, aztán irány fontoskodni?:P Van külön blogtalis öltözeted is?:P

ökörpöröly 2011.01.15. 23:27:18

Jaj, Hepci jól megröhögtetett!:) Majdnem akkora bohóc, mint a "közgágogási és mindentaláírási elnöke".:) Még egy kicsit ront a helyesírásán, aztán bármi lehet belőle az álnemzeti bolsevikoknál. Keresik az ostoba mamelukokat, jó áron vásárolják meg őket!:)

2011.01.15. 23:27:26

@ökörpöröly: nagyon jó volt, és nem kell eljönnöd, ha nem akarsz. Mi nagyon jól éreztük magunkat...hamarosan lesz a következő...

És igen, mindenki szépen kiöltözött, mert megtiszteltük a másikakat ezzel. Ha nem volt gyerekszobád, nem kell eljönnöd. Valóban, nem éreznéd jól magad...:)

ökörpöröly 2011.01.15. 23:31:03

@Letícia: Volt gyerekszobám, de az online lét nem olyan fontos számomra, hogy keverjem a valós életemmel.:) Kellemesen elmosolygok itt, ennyi, semmi több.:)

panelburzsuj 2011.01.15. 23:32:28

@ökörpöröly:

Tényleg ritka hülye nép lehetünk. Eddig egyensúlyozgattál a mocskos pofával okosakat mondok szerep szélén, és most önként fejest ugrasz a teli bilibe.

Ezek a jóemberek tényleg összeverődtek, és tényleg nem harapták át egymás torkát. Ennélfogva sokkal inkább elfogadják egymást még legszélekről is, mit téged, aki csak a sötétből mer ordibálni nekik.

Pukk.

2011.01.15. 23:35:12

@ökörpöröly: hát nem látszik, hogy bármilyen is szobátok lett volna...kész utcai nevelési tempó, amit itt lezavarsz! De te tudod. Nem kevertük az online életet össze, szerintem mindenki olyan volt ott, mint itt...Mert? Van különbség? Lehet másképp fogalmazni személyesen, mint online? Én nem nagyon hiszem...:)

2011.01.15. 23:36:36

@panelburzsuj: :)

Na jóccak, és legyetek jóóóóóóóók, ha tudtok!

ökörpöröly 2011.01.15. 23:37:58

@panelburzsuj: Szerintem meg a blogtali, olyan, mint a 999 forintos utazás, amiben benne van 1 ebéd+ 1 különlegesen értékes ajándék!:P Gagyi!:)
1. Ha okosodni akarok, akkor nem blogtalira megyek.
2. Egyetlen ember se érdekel innen annyira, hogy kényszerem legyen pár online élővel beszélgetni a nagy semmiről, meg jópofizni.:)
Nekem pont elég ez az élvezet, amit így nyújt!:)
Azért egyen érdemes lenne a blogtalisoknak elgondolkozni. Miért csak 10 ember érzi szükségét, hogy ilyen gagyesz gyűlésekre járjon, miközben ez egy kifejezett olvasott, ismert blog?:P
A 99,9% hülye, csak az okosak, akik blogtalira járnak figyelemkoldulni?:P Ezt az ökörséget!:P

sárkányfő 2011.01.15. 23:38:23

@Letícia: én nem tudok, felmentést kérek :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.15. 23:38:43

@ökörpöröly: mióta meghíztam, két téli nadrágom van. A bézs színűt vettem fel emlékeim szerint. Ha eljössz, szarzsák, legközelebb a feketében jövök, azt nem kár bekoszolni. :)

ökörpöröly 2011.01.15. 23:43:39

@Hepci: A fekete a játszóruhád, a bézs színű meg az ünneplő, beszarok!?:) Kérj a Vörös- vagy a Narancskereszttől ruhát, biztos megkönyörülnek rajtad, ha elmondod, hoyg téged kifosztottak a kapitalista multik!:)
Beszarok, bézs színű téli nadrág!:D Legalább cicanadrág?:P
Ma szétoffoltuk a topikot, de legalább jót röhögtünk!:)

panelburzsuj 2011.01.15. 23:46:00

@ökörpöröly:

Még egy fejes. Magad mondod, hogy trollkodni jársz ide, de közben vadul agitálni szeretnél. Ennélfogva vagy tényleg egy kiégett barom vagy, aki a kutyát se érdekel, vagy egy végtelenül balfasz agitátor. Ami még szánalmasabb lúzer.

Válogathatsz .... :)

ökörpöröly 2011.01.15. 23:47:14

@Hepci: Amúgy az elhízás nemzetellenes tevékenység, mert a tested a nemzetet illeti, hiszen azzal dolgozol a bolvesizmus megvalósításáért, illetve a kóros elhízás következtében a közegészségügyi rendszerre ráterhelt költségek növelik az államadósságot! Tessék sportolni, fogyókúrázni! Nem egész nap a segget mereszteni a monitor előtt! Ráadásul bézs színű télinadrágban!:P
Ezen olyan jót röhögtem. Igazán kislumpenpolgáros lehetsz!:P

ökörpöröly 2011.01.15. 23:49:02

@panelburzsuj: Szerintetek van valami jelentősége annak, amit írtok?:) Nem, ez csak egy ökörködés és kikapcsolódás, néha szellemi játék. Ez egy virtuális játszótér, se több, se kevesebb.:)
Aki többet képzel bele a fórumozgatásba, az ostoba.

ssi 2011.01.15. 23:53:50

sokan vannak, akik nagyon hisznek, pedig ők sem tudnak sokkal többet, pl. aszekelyek azt írta egyszer nekem: "a kormány azért nem mondja el a terveit, nehogy a szocik keresztbe tegyenek"

sokan vannak, akik nincsenek meggyőzve (még?), csak aggályoskodnak, s lehet benne valami

T.G. óvatossága is belefér ebbe a sokszínűségbe: ami még nem történt meg, vagy nem tudunk róla biztosat, az csak "lehet"

lehet egyszer olyan helyzet, hogy azt mondják: már bármelyik embertársunkat - politikai elkötelezettsége ellenére - nyíltan és bevallottan lehet szeretni?

ökörpöröly 2011.01.15. 23:57:55

@manyike: Lehetséges, egy normálisan működő országban. Viszont amikor a közösség egyik része fenyegetve érzi magát a másik féltől, akkor ez felborul.

ökörpöröly 2011.01.16. 00:00:48

@manyike: Most olyan a helyzet, mint 1947-ben volt, amikor a kommunista hordák ki akarták irtani az összes ellenzéki pártot. Ilyen esetekben senki se csodálkozzon a szélsőséges megnyilvánulásokon. Egyik fél részéről se.

panelburzsuj 2011.01.16. 00:03:24

@ökörpöröly:

Pont annyi jelentősége van, mint a kocsmai világmegváltásnak, az orvosi váróban sopánkodásnak, a játszótéren legeltető kismamák sutyorgásának.

Csak picivel több szereplővel és hallgatóval.

panelburzsuj 2011.01.16. 00:05:23

@panelburzsuj:

(Egyébként meg mi az a szerinTETEK? Nocsak, nocsak - én egyedül pötyögök ... :)

ökörpöröly 2011.01.16. 00:07:18

@panelburzsuj: Na ja, és el tudod képzelni, hogy az orvosi váró közönségével talit rendezel?:P Ráadásul bézs színű téli nadrágban teszed a tiszteleted?:P

ökörpöröly 2011.01.16. 00:08:20

@panelburzsuj: Döntsd el, hogy királyi többesnek értelmezed, avagy hatököri címzésnek!:)

ökörpöröly 2011.01.16. 00:13:42

Na, további jó éjszakát mindenkinek! Most értékrendtől és színtől függetlenül!:) A másik, részemről a torzsalkodás nem komoly!:) Én elfogadom még Hepcit is, mint a játszótér közösségének tagját.:) Az más kérdés, hogy néha ordibálunk mint a hülye gyerekek, tollat borzolunk, mint a páva.:) Ez van, a fórum a felnőttek játszótere.:)

panelburzsuj 2011.01.16. 00:16:23

@ökörpöröly:

A közönséggel minek külön tali?

A főorvos úrral vacsorázni - az már más ... :)

Nincs érzéked a fimomságokhoz: érvelés, kötözködés, beszólás - nálad egyre megy. Ezért is válsz rohadt unalmassá pár nap után.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.16. 00:23:27

@ökörpöröly: én nem fogadlak el, faszkalap. Lekurváztad édesanyámat, aki rendes és jólelkű asszony, míg te egy anonim szarzsák vagy.

ssi 2011.01.16. 00:37:23

@ökörpöröly: "Most olyan a helyzet, mint 1947-ben volt, amikor a kommunista hordák ki akarták irtani az összes ellenzéki pártot"

lehet-e megbékélés a jelenlegi pártrendszerben? / az uralkodó párttól függ jobban, vagy az ellenzékiektől? / vagy valaki(k)nek el kell tűnni? / vagy újaknak kell megjelenni?

Szép álmokat!

csattanó maszlag 2011.01.16. 00:48:12

@ökörpöröly: "A csehek, a szlovének, a lengyelek, a szlovákok nem csináltak "fülkeforradalmat", EU-ban vannak, mégis sokkal sikeresebbek, mint mi."

AKKOR SZOPD LE AZ ÖSSZES SZLÁV FASZÁT!!!!!!!!!!!!!! MIBEN SIKERESEBBEK MINT MI? EREDJÉL MÁR! JÓ HOGY AZT NEM MONDOD MAGYARORSZÁGOT A CIGÁNY KISEBBSÉG TARTJA A VÍZ FÖLÖTT MERT A MAGYAROK MIND PESSZIMISTÁK ÉS A HALÁLT VÁRJÁK. AMIT ÍRTÁL EGY MARHASÁG. NEM KÉNE ÁLTALÁNOSÍTANI. MEG GONDOLOM MEG IS KÉRDEZTED A LENGYELEKET MEG A SZLOVÉNEKET HOGY MILYEN JÓ MÁR NEKIK. MEG A SZOMSZÉD KERTJE UGYE? OTT IS VAN VAKONDTÚRÁS MEG LÓTETŰ CSAK AZZAL NEM NEKED VAN GONDOD.

HATÖKÖR!

lüke 2011.01.16. 06:54:07

bon jour
hmm a túrósrétesem elég vulgárisra nyújtottátok!

tegnap olvastam egy cikket- ma megkeresem- melyben az oh magyar pöröly szerepelt, has. stilusban, mint a mi pörölyünk, majd kiderül még,hogy zsurnaliszta,
aki a cirkuláris betegségekkel dobálódzik

West Balkán:
index.hu/bulvar/2011/01/16/harom_lanyt_megoltek_a_west_balkanban/

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 08:10:43

Ennek a lengyelnek rossz hírei vannak.
nol.hu/belfold/20110115-az_orbani_modell_a_demokratikus_kozeletet_fenyegeti

Olyan szarban vagyunk, hogy nocsak.
A megváltozásában és a leszavazásában lát reményt.
Én kicsit sem.

nyünyüge 2011.01.16. 08:51:26

@lüke:
:(((((((((

Ez kelet balkán.

lüke 2011.01.16. 09:09:21

@nyünyüge:
akkor jön a kollégám a Karadzsics!
fokozatok vannak:
Metternich azt mondta -anno-a Rennwegen kezdödik.Szerintem Ausztria a feltupírozott Balkán(pláne mióta a rengeteg jugó átjött), s Linznél kezdödik a Balkán.
Ma csak a széltöl függ ,hol a határ,
Metternich még pontosan meg tudta húzni

lüke 2011.01.16. 09:11:56

@manyike:
na ez az!
, igen, ez a hangnem , ez a paródia-tragikomédia-
60 év után is , az ellenséget kiirtjuk,
pif puf

lüke 2011.01.16. 09:16:55

@ökörpöröly:
helyes, le sok f@st foodossal!
rekesszük ki a dagikat, Johnny Taylor:
"minden este hívogat......"

picit ezt a habajgós cirkuláris mániás hangnemet nem lehetne unjós vuvuzelára mérsékelni

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.16. 09:49:27

"Nem elég megvárni, hogyan alakul az új magyar médiatörvény gyakorlata, módosítani kell a törvényt – mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője egy osztrák lap szombati számában megjelent interjúban."

"Főbb kifogásolt pontok

1. A médiatörvény és a médiahatóság hatásköre kiterjed az írott és az online sajtóra - ez sehol Európában nincs így (csak az audiovizuális szolgáltatók és tartalmakra szokott vonatkozni a hatókör)

2. A Médiahatóság felügyeli a teljes sajtót, kvázi teljhatalma van

3. Az NMHH és a Médiatanács egypárti összetétele

4. Túlzott bírságolási összegek - különösen a médiapiacot (főleg a nyomtatott lapok piacát) érintő mély, évek óta tartó válság miatt tűnik különösen súlyosnak a bírságok összege. Ide tartozik az adatszolgáltatási bírság is, amely 50 millió forint is lehet.

5. A hatóság túlzottan erős jogkörökkel rendelkezik: nyomozati jogkör (az APEH-hez, VPOP-hoz hasonló)

6. a Médiabiztos szerepe: Olyan ügyeket vizsgálhat, amelyek nem jogellenesek, és a Hatóság jogkörébe nem tartoznak (140. §), ez ellentétes a jogállamiság elvével (mely szerint, amit törvény nem tilt, azt szabad). Gyakorlatilag kiterjeszti a Hatóság hatáskörét a törvény által nem szabályozott esetekre, tehát bármire – ez ellentétes az Alkotmánnyal is, különösen az 1/2007. AB határozattal. A Biztos hivatalból is eljárást indíthat. A biztost pedig az MNHH elnöke nevezi ki."

www.vg.hu/vallalatok/reklam-es-media/mediatorveny-az-ebesz-megvaltoztatna-schmitt-masoknak-is-ajanlja-338291

lüke 2011.01.16. 09:57:00

@ökörpöröly:
kulturember,
akkor minek nyomsz le egyetlenegy karaktert is?

"A versem...Óh, nagy ég!
Azzal tömte ki a cipőjét.
Egy zsák levél, s benne a szívem,
s a könnyeim a bélyegen.
De a lányok olyan buták,
a szívemig egyik se lát..."

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 10:04:55

@lüke:
Ahogy látom, a kurvaanyát és a rejtőzködőzést is Hepci nyeste be csavarva,
de rábaszott a sompolygásra.

ubul2000 2011.01.16. 10:08:35

Úgy látom ez a west balkáni balhé és tragédia keveseknél érte el az ingerküszöböt

ssi 2011.01.16. 10:15:33

@lüke:
rég eldöntött ... elitképviselésben sokan jók, O.V. „Igen, eltiporjuk őket (...) ez az ország érdekét szolgálná, mert az MSZP csak a volt kommunista párt elitjének érdekeit képviseli"
www.fn.hu/belfold/20110105/wikileaks_orban_eszes_bunyos/

" Üzent Égernek a Fidesz" 2011 még nincs eü-reformterv
fsp.nolblog.hu/archives/2011/01/12/Uzent_Egernek_a_Fidesz/

@nyünyüge: Ny(West)-Balkán szomorú buli - s asszociáció: „Nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj a világgazdaságban”
index.hu/belfold/2010/11/05/orban_keleti_szel_fuj/

@IGe: médiatv érdekes/döbbenetes erő/taktikai/sakk-matt játék pókeres világunkban

További szép napot mindenkinek! - napsütés már megvan hozzá

bebe tv 2011.01.16. 10:16:34

@Akitlosz: Kína kölcsönpénze pénze mögött több van.

A multik managmentjének irtózatos extraprofit éhsége, akiknek év végén akkor szavazzák meg a részvényesek a sok esetben akár több 10 millió €-os prémiumot, ha az ő osztalékaik is növekednek.
Hogyan oldották ezt meg? Hát úgy, hogy elmentek Kínába termeltetni, miközben számtalan munkahelyet szüntettek meg
Európában és az USA-ban. Ez tipikus esete az utánam a vízözön szemléletnek. A több 10 ezer üzem odatelepítése folytán Kína gyakorlatilag hozzájutott rengeteg eddig számára ismeretlen technológiához.
Kínának gyakorlatilag így egyetlen egy dolga akadt, hogy ki tudja hány km-el arrébb felépíteni a számára érdekes gyárak másait.
Egy Sanghai-ban élő magyar házaspár nő tagja elvitte a magyar riportert üzleteket nézni. Az üzletben kizárólag eredeti cuccokat árultak, de az alagsor tele volt utángyártott
a márkaellenőrzés alól kivont termékkel, az európai ár töredékéért. Az eladó azt is elárulta, hogy sok esetben egy textilgyár nap közben pl. a NIKE-nak gyárt anyagot, éjjel pedig az utángyártott termékek részére. Ugyanabból a fonalból, ugyanazokon a gépeken ugyanazt a minőségű anyagot.
A Puma cég hamisítványokat kiszűrő részlege pl. a saját sportruházatainak a varrásánál olyan speciális azonosító varrást rejt el aminek a pontos helyét és a mintázatot csakis ők ismerik.
Hasonló gondjaik vannak Kínában az összes neves mobil gyártóknak is. Hogy versenyképesek legyenek a kínai klón készülékek áraival 1/3 áron kénytelenek a készülékeiket Kínában árulni.
A műszaki elektronikai készülékeket már majdnem mindenki kizárólag Kínában gyártatja.
Németek nem kis hányada azt nyilatkozta, hogy inkább megvenné az inget dupla áron, ha tudná hogy otthon készült.
Egy jobb minőségű inget alapanyagostól kb. 2-3 dollárért lehet Kínában legyártatni, miközben Németországban ennek a bolti ára 22-30 € között mozog.
Ennél fogva nyugodt lelkiismerettel ki merem jelenteni, hogy kizárólag csakis a multik mérhetetlen profitéhsége mozgatja kínai gazdaságot. Ők pedig jó tanulók és mindenből elkészítik a kopírozott terméket is aminek a nyeresége már náluk marad. Mi lesz ennek a vége? A jó ég tudja. Egy dolog szól ellenük, az eltérő mentalitásuk, mert ők nem Japán és nem Dél-Korea ahol nem volt kommunizmus, hosszú menetelés és nem volt kulturális forradalom sem.

nyünyüge 2011.01.16. 10:16:52

@nyünyüge:
Egyszerűen nem értem!!

Ha van hatósági erő arra, hogy megbüntessenek, ha rágyújtok a Nyugati aluljáróban, vagy hogy az ott lakni próbáló hajléktalanokat elzavarják, akkor hogyan nincsen arra, hogy egy betiltott diszkóba ne mehessen be többezer fiatal szombaton este!

lüke 2011.01.16. 10:18:57

@manyike:
hmmoV csak ne bunyózzon, ök tették naggyá- az ellenfelei, továbbra is tartom-

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.16. 10:21:10

@simonmondja.: először emlegette a családomat - negatív kontextusban, utána csempésztem.
Ne sompolyogj, Szájmon... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.16. 10:24:22

@nyünyüge: be volt tiltva? Ezt nem láttam még sehol...

ubul2000 2011.01.16. 10:26:14

@Hepci: hirszerzo szerint 2 hete

Ennél fontosabbnak tartom a média cenzurázó szerepét, pl. hozzászólások törlése (hvg)

nyünyüge 2011.01.16. 10:30:31

@Hepci:
"A West Balkán működési engedélyét két hete visszavonta az V. kerületi önkormányzat - hangzott el a Hír TV vasárnap reggeli műsorában, az MTV-re hivatkozva."

hvg.hu/itthon/20110116_diszkotragedia_wb_halottak

lüke 2011.01.16. 10:31:27

@manyike:
s az Eger cikk kicsinyes, szarrágás,
1, a kamarának szakmai és orvosi érdekképviseletet(lobbi)
kellene ellátnia
2,miért lenne egy szakember politikus,
hogy elfelejtse a szakmáját(csak pénzért)
3, 800 000 ezer kártyapénzböl
150 ezer fizetés marad
4, az orvosok is utálat tárgyát képezik, mit mindenki, aki a másik! oldalon áll MO-n- legföképp a tudatlanság miatt-,
gyógyítás nincs bizalom nélkül
5, szabad orvosválasztás van, ha nem tetszik állj tovább
6, fenn idéztem egy cikket- a másik oldalról-, ami szerint a német orvosok nem hajlandók a nem magán biztosított beteget ellátni, mert kevés hasznot hoz

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.16. 10:34:20

@manyike:

Valamiért én GO-zni jobban szerettem régebben. Ott van a legtöbb variáció. Az valóban stratégiai játék.

lüke 2011.01.16. 10:37:24

@Hepci:
utólag,
új módi szerint

a-kis-herceg 2011.01.16. 10:43:01

@ökörpöröly: ezt nem teljesen így látom. a saját esetem a példa. más ok miatt nem mentem. féléve kommentelek itt. a karácsony előttire kaptam invitálást.

úgy gondolom, hogy az online Klub egy nagyon izgalmas forma. a híreket és mértékadó véleményeket itt követem. nagyon sok értékes ember műxik itt.

nem gondolom, hogy más online életet élnek mint valósat. ennek ellenére az utóbbi az előzőre semmilyen hatással nem lenne. sőt jobb nem tudni magánéleti részleteket.

persze ezzel nem zárom ki, hogy elmenjek ilyenre. legfőképp akkor esélyes, amikor (nem a blog okán, hanem saját "magánéleti" okaim miatt) elhagyom a blogot. akkor átkonvertálható a komment klub "szinte" barátsággá...

a-kis-herceg 2011.01.16. 10:48:21

@Hepci: nem tudom miért kell belemenni személyeskedésbe. ha rosszindultú lennék, akkor halálos fenyegetésnek érteném.

ökör az egy értelmes gyerek. kicsit bárdolatlan stílust vett fel online... ennek sok oka lehet, hagyjuk...

viszont neked lehetne annyi eszed, hogy nem esel neki...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 10:51:59

Úgy látom, nem csa a paloták és a diliházak kapósak.

Már a budai vár is kell valakinek.
Költözteti a népakarat a Széchényi Könyvtárat.

index.hu/belfold/budapest/2011/01/15/gyalogoshid_epul_a_dunan/

A vár tényleg jó kis épület. Temperált és a kilátás is király.

a-kis-herceg 2011.01.16. 10:52:28

@ökörpöröly: akkor én ostoba vagyok...

én azt gondolom hogy a sok gondolatnak van eredője. és mindenképpen okosabbnak érzem magam a TheKlub nak közsönhetően...

bár egy ostobának ez könnyű...

lüke 2011.01.16. 10:57:27

@simonmondja.:
passarelle
a Szajnán levö Simone de Beauvoire híd mintájára
copy pasta
www.trekearth.com/gallery/photo986580.htm

a-kis-herceg 2011.01.16. 11:01:56

nem lesznek társadalmi szakadékok...

a XIkerben különadókat vetettek ki.
Tarlós a fővárosnak adókivetési jogot kér.
onnan vesznek el, ahonnan még pár Ft ot lehet.

...mindenki egyformán nincstelen lesz.

lüke 2011.01.16. 11:02:11

@lüke:
s a másik új a kurvák felett a Gürtelen, a városi könyvtár
viennaphoto.files.wordpress.com/2010/08/city-library.jpg

a-kis-herceg 2011.01.16. 11:04:10

@simonmondja.: és könnyű védeni a forradalmak idején.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 11:04:49

@lüke:
Asszem a választási hajrában egy Sajó-hidat igértek.

Én megnézném először azt,

aztán basznám szét a Széchényi Könyvtárat.

lüke 2011.01.16. 11:10:29

@simonmondja.:
ezzel egyetértünk, arról nem is beszélve
honnan tették oda fel?
ott is tisztogatás van egyébként

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 11:12:53

@a-kis-herceg:
Gondolod, hogy nem eladásra ürítik ki a várat ?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 11:16:10

@lüke:
Nem csoda, ha tisztogatnak.
Sok kibontható márvány van és felszedhető parketta.
Ha egyben nem kéne senkinek.

Szimba 2011.01.16. 11:23:44

@simonmondja.:

Ha ez elkezdődik elsőnek fekszem elé a dózereknek.
Ekkora baromságot még életemben nem hallottam. Inkább a vár restaurálását csinálnák, és nem hülye hidat építenének.

A könyvtár jó helyen van, kár tönkretenni.

Inkább valami teknővájó műhely megnyitását terveznék vagy konzervgyár megnyitását.

A koronát is fogják úsztatni?????

bigapples 2011.01.16. 11:24:33

@simonmondja.: Volt már terv a miniszterelnökség várba költöztetéséről...

Nekem a gyalogoshíd jobban megmozgatta a fantáziám. Hogy a fenébe akarják megoldani, hogy az ELTE és a BME épületei között érjen partot, elbontják a Petőfi hidat? De legalább rájöttek, hogy önmagában értelmetlen oda egy gyalogoshíd.

Szimba 2011.01.16. 11:24:56

@lüke:

De fekete humorod van!:-)))

a-kis-herceg 2011.01.16. 11:25:44

@simonmondja.:

felcsút körül nagyon rosszak az utak, pont mint az ország teljes területén...

a várból lóháton is elérhető a parlament. vagy a képviselők majd mezítláb felsétálnak.

minden szépen a helyére kerül.

Szimba 2011.01.16. 11:26:40

@bigapples:

Mert nem keresztben, hanem a Duna hosszában épül. Hungaricum lesz:-(((

Szimba 2011.01.16. 11:28:25

@a-kis-herceg: Építenek egy nagy csúszdát, azon közlekednek.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 11:36:14

@bigapples:
Mivel az előző Orbán kormány is ott építkezett, ezért nyilván megvan a jó okuk odatenni.

Én mondjuk, ha gyaloghidat építenék, akkor nem az egyetemi várost kötném a délpesti luxuslakásokkal,
hanem
mondjuk
a belvárost a Várral, vagy a Margit-szigettel, Gellért-heggyel,
mert mégiscsak azok a sétacélpontok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.16. 11:37:20

@ubul2000: hihi, a HVG-n olyan is volt, hogy miután hozzászóltam (elég ritkán teszek ott olyat amúgy, trágárkodni pedig főképp nem szoktam), a hozzászólási lehetőséget törölték a cikk alól. Liberó 2.0 :)

ssi 2011.01.16. 11:38:54

313. T.G.- ajándék !!!!!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.16. 11:41:38

@a-kis-herceg: ez mitől halálos? Arra céloztam, hogy szétrúgom a - koszos - seggét.
Ha lekurvázni óhajtod a mamámat, Téged is szívesen látlak személyesen. :)

ssi 2011.01.16. 11:45:11

@lüke: eü - nincs véleményem, csak érdekel (leendő betegként), szakmailag nem értek hozzá

ubul2000 2011.01.16. 11:48:12

@Hepci: Tipikusan az au eset, mikor azok korlátozzák a sajtószabságot, akik a legjobban hőbörögnek ellene.

lüke 2011.01.16. 12:00:34

@Szimba: a fekete humorúval társalgok

lüke 2011.01.16. 12:03:01

@bigapples:
ez is:)
ez más, ez a mediterrán rendetlenség:)
ezt Beauvoire-t épp most adták át, napokban volt az újságban

nyünyüge 2011.01.16. 12:09:22

@simonmondja.:
A Dél-Pest - Infopark bicikliútvonal megteremtése azért nem hülyeség, nagy rá az igény.
Főleg, ha a következő 9 éves tervben sem jön át az 1-es villamos a Lágymányosi hídon és az új budai troliprojekt sem hoz valami újat a Petőfi híd és a Lágymányosi híd közé.
(az InfoParkban dolgozom jó ideje).

nyünyüge 2011.01.16. 12:13:35

@lüke:
Vagy Párizs lopta el és valósította meg előbb Finta ötletét. Erre nem gondoltál :)?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 12:24:33

@nyünyüge:
Azért, mert a túlparton laksz-dolgozol,
még nem kéne hidat verni a cangádnak.
Költözz át budára - és megússzuk a hídépítést.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 12:29:24

@Hepci: Biztos meggyőző, csak nálam most forgácsokban jönnek a bitek és nem tudtam kinyitni.

nyünyüge 2011.01.16. 12:33:11

@simonmondja.:
Én Budáról járok oda, nem magamnak kell a híd, nem kampányolnék mellette.
Csak megemlítettem ezt a szempontot.

Merthogy tömegével járnak diákok és dolgozók is bringával (többek között azért, mert akárhonnan csak több átszállással meg gyaloglással lehet odajutni).

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.16. 12:43:51

@nyünyüge: Tudom, én errefelé lakom.
Minden irányból van bringaút, de a Lágymányosi híd kissé büdös a nyeregben, aláírom.
Viszont a bringások nem az egyetemre járnak itt.
Leginkább.
Az egyetemisták villamoson jönnek és gyalog.
Ennek is nyilván - van oka.
A bringások átutazók.
Főleg a Kopaszi gátra mennek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.16. 13:13:00

@simonmondja.: forgácsokban a bitek? :)
Nálam meg olyan a képernyőváltás, mintha magam húznám lefelé, rolóval...

nyünyüge 2011.01.16. 16:44:53

@simonmondja.: az InfoParkban működő cégekhez elég sokan járnak bringával dolgozni tavasztól őszig. Közvetlen környezetemben a fiatal dolgozók harmada kb.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.16. 18:15:34

Rendkívüli EP-ülés hazánk miatt
Rendkívüli ülést tart hétfő este Strasbourgban a magyar médiatörvény ügyében az Európai Parlament (EP) polgári szabadságjogokkal, valamint igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE), a kulturális bizottság közreműködésével.
FN.hu, MTI
2011. január 16. 17:11

www.fn.hu/belfold/20110116/rendkivuli_ep_ules_hazank_miatt/
süti beállítások módosítása