Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

01:27

Egy korábbi bejegyzésben arra tettem kísérletet, hogy a leegyszerűsítő, primitív állításokon túllépve – amelyek nagyjából az istenkirály versus patásördög antagonizmusban írhatók le – megpróbáljam megérteni Orbán Viktor politikai szerepfelfogását, politikai céljait. A magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozója kapcsán a legfontosabb megkülönböztető jegyet abban véltem megtalálni, ahogy a jelenlegi miniszterelnök a politikáról gondolkodik, illetve ahogy a politikában viselkedik; különös tekintettel arra, hogy a kétségtelenül időnként változó céljait és elképzeléseit kételymentes meggyőződéssel képviseli és tűzön-vízen keresztül is érvényre akarja juttatni. Egy ilyen hozzáállás természetesen önmagában nem garancia a sikerre – ezért most arra a kérdésre keresem a választ, hogy honnan táplálkozik Orbán Viktor párton belüli és azon kívüli hatalma, tekintélye, elfogadottsága.

(Fotó: MTI)

Előre szólok: ez a szöveg – mint a blogon olvasható bejegyzések többsége - sem elsősorban rólam, az én politikai értékeimről, szimpátiámról szól, hanem egy tényt, egy létező helyzetet próbál meg jellemezni és értelmezni. Nem arról fogok tehát beszélni, hogy „szerintem” miért jó vagy rossz politikus a kormányfő, hanem a kétségtelenül meglévő formális és – különösen - informális hatalmának okait kutatom. Miután a téma igényli, olykor háttérbeszélgetéseken szerzett információkat is felhasználok, de természetesen nem magukról a megszólalókról, hanem kizárólag a jelenségekről beszélek.

Egy politikus tekintélye rengeteg forrásból táplálkozhat. Származhat az elért sikerekből, a megnyert csatákból, a jövő reményeiből. Jöhet hatalmi helyzetéből, akaratának erejéből, parancsának ellenállhatatlanságából. De forrása lehet személyes képessége, népszerűsége, szellemi kvalitása vagy más rendkívüli tehetsége is. Nehezen vitatható, hogy Orbán Viktor esetében az eddig elért politikai siker és a jövendő siker reménye komoly szerepet játszik pártján belüli elfogadottságában. Sokan azért követik, azért bíznak benne, mert vele elképzelhetőnek tartják hosszú távon is a hatalmi pozíciók birtoklását, illetve rajta kívül nem nagyon látnak olyan politikust, akit képesnek tartanának ekkora választói csoport megszerzésére és egyben tartására. Az a tény azonban, hogy a rendszerváltás után egyedüli magyar politikusként akkor is vezető tudott maradni, amikor két egymást követő választást elveszített, a magyarázatok szélesebb körét igényli. Igaz ugyan, hogy 2002-ben és különösen 2006-ban a párton belül érték bírálatok és támadások politikáját, Orbán Viktor azonban a nyolc évnyi ellenzéki időszakban is folyamatosan uralta széles és heterogén politikai táborát, s egyetlen komoly, nyilvánosságot vállaló kihívója sem akadt akkor sem, amikor a siker reménye legalábbis kétségesnek látszott.  

Nem vitás, a miniszterelnök az elmúlt két évtizedben sok mindent megtett azért, hogy a párton belüli hatalmi viszonyokat számára kedvező módon alakítsa. Alapvetően két klasszikus és fontos eszközt vett igénybe. Egyrészt ügyelt arra, hogy potenciális versenytársai ne tudjanak megerősödni, feltételezett riválisaival időben leszámolt, a feltörekvő ifjútörököket pedig gondosan szemmel tartotta, megmérettette, változatos eljárásokat alkalmazva néha egymás ellen hangolta, máskor parkolópályára állította. A régiek közül így sodródott ki a magyar politikából a 2006 előtt hatalmára leginkább veszélyesnek látszó Áder János, míg az újak között ez a vezetési módszer az, amely olykor amortizálja, máskor domesztikálja a „haegyszermajd” politikusokat, például Rogán Antalt vagy Lázár Jánost.

Az állandó éberséget kívánó kamarillapolitika mellett a másik eszköz a döntési jogkörök és a források példátlanul erős centralizálása. Az elsőről többet tudunk, a másodikról – a dolog természetéből adódóan – sajnos sokkal kevesebbet. Az azonban világosnak látszik, hogy a Fidesz elnöke tudatosan törekedett arra: rajta kívül és engedélye nélkül a pártban ne épülhessenek ki jelentős erőforrásokkal rendelkező hatalmi központok. Ebben a törekvésben megkerülhetetlen, lényegi elem az a szintén egy centrumból vezérelt, a Fidesz körül mozgó gazdasági holdudvar, amely leginkább háttért és támaszt jelent a kormányfőnek, ám amely bizonyos értelemben meg is határozza mozgásterét. Ez a birodalom, amelynek léte számos fontos politikai döntés esetében is magyarázó tényező, olyan erővel hatja át a hatalmi gépezet működését, hogy az esetleges riválisoknak is alkalmazkodniuk kell hozzá. Innentől kezdve pedig minden belső változtatási szándék rögtön és közvetlenül érinti a politikai és gazdasági szerkezetet, s értelemszerűen nulla összegű játékhoz vezet, vagy-vagy típusú helyzetet katalizál. Ezt a struktúrát, amelynek kétségtelenül Orbán Viktor a legfontosabb – bár nem egyedüli - szereplője, éppen ezért szándéka ellenére átalakítani, átformálni lehetetlennek látszik, lerombolására viszont – különösen, amíg fut a szekér - egyre kevésbé van esély.

Mindaz, amit eddig elmondtam, már önmagában is elegendőnek tűnik ahhoz, hogy megértsük a kormányfő speciális helyzetét, párton belüli hatalmának alapját. A siker reménye, a személyéhez kapcsolódó választói csoportok, a tudatos kamarillapolitika és az erőforrások uralma mellett azonban van még egy szempont, amiről beszélni kell: ez pedig nem más, mint az ellenfelek által nehezen értett, olykor egyenesen elképzelhetetlennek tartott személyes kultusz*. Ami - tapasztalataim szerint – sokkal valódibb és valóságosabb, mint azt a kívülállók gondolják.

Gazdasági és politikai vezetőkkel beszélgetve rendre felteszem a bevezetőben megfogalmazott kérdést, és bár a válaszok meglehetősen széles skálán mozognak, egy valamiben mégis hasonlítanak: a legtöbben a miniszterelnök páratlannak mondott meggyőző képességét említik. Egészen érdekes, hogy még azok a vállalatvezetők, egyéb befolyásos emberek is, akik amúgy semmilyen módon nem függnek a politikustól és nem érdekeltek a Fidesz sikerében, személyes találkozásaikról számomra olykor nehezen befogadható elragadtatással, lelkesedéssel beszélnek. Biztos vagyok abban, hogy szavaim félreérthetők és a politikai térbe kerülve félremagyarázhatók lesznek, de akkor is csak tisztán leíró szándékkal mondom: Orbán Viktor hatni képes politikus, meglepő módon talán nyilvános szerepléseinél még erősebben is azokban a körökben, ahol nem éri a reflektorfény. A hozzá közel állók szinte kivétel nélkül karizmatikus, felkészült, okos és céltudatos embernek írják le, s még azok sem felejtik el megemlíteni ezeket a tulajdonságokat, akik amúgy ellenérdekeltek, politikájának belső ellenfelei.

Azért tartom fontosnak, hogy külön beszéljünk erről a sajátos kultuszról, mert meggyőződésem szerint ennek komoly sérülése vagy megsemmisülése vezethetne csak a kormányfő politikai hatalmának végleges, visszafordíthatatlan eróziójához. Veszíthet a népszerűségéből a miniszterelnök, lehet a mostaninál sokkal rosszabb helyzetben a közvélemény-kutatásokban a Fidesz, ezek az amúgy a párt politikájára minden bizonnyal ilyen-olyan hatással lévő események ebben a politika táborban nem ugyanazt jelentenék, mint amit a baloldalon megszoktunk. S nem csupán azért, mert a Fidesz centralizáltabb, inkább egy ember köré épülő párt – ha támogatói  nem hinnék el, hogy vele még sikeresek lehetnek, nincs az a betonbiztosra épített rendszer, amely megőrizné őt a kihívástól.

Aki jelre vár, azt javaslom tehát, hogy azt elsősorban ne a választókban, a felmérésekben keresse. A Fideszben változást – ha egyáltalán belátható időn belül lesz ilyen – csak a politikusi elfáradás, kiégés, elhasználódás biztos jelei hozhatnak. Nem ma, s talán nem is holnap.

x x x

* Nem hittem volna, hogy szükséges jelezni, de a kommentek olvasgatása elbizonytalanított: az, hogy valakinek bizonyos csoportokban tekintélye, egyenesen kultusza van, természetesen nem azonos az államilag kikényszerített személyi kultusz gyakorlatával.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr272594778

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kiegészítés 2011.01.21. 14:49:38

Egy kiemelt komment az eddigi posztok alá.Putyin Oroszországában sincs semmi akadálya annak, hogy a választásokon négyévente voksoljunk, csak az alternatívákat gazdaságilag, mediálisan, kommunikációsan ellehetetlenítik. A neten mindent lehet írni, csak...

Trackback: Előrehozott választások lesznek 2011.01.20. 16:48:51

Most már biztos, hogy előrehozott választások lesznek.Politológusok, jelentős poltikai bloggerek kérdezik, hogy ugyan miért volt annyira fontos a kormányzó Fidesznek, hogy az EU-elnökség idejére fogadja el a médiatörvényt, pedig tudhatta, hogy ezzel ko...

Trackback: Hamis hang 2011.01.20. 15:50:10

„Les verts et moi personellement, nous aimons la Hongrie.” Azaz: „A Zöldek és jómagam is szeretjük Magyarországot.” Ezt mondta Cohn-Bendit. És vagyunk még pár millióan, aki hasonlóan érzünk. Vagyunk még, akik szeretjük...

Trackback: Attól függ honnan nézzük! Demokrácia 1. 2011.01.20. 11:04:11

 A kétharmad diszkrét és demokratikus bája.

Trackback: Fülke forradalomtól a facebook forradalomig, avagy a Orbán Viktor és a web2.0 2011.01.19. 19:07:02

Örömmel hallottam miniszterelnökünktől az Európai Parlamentben az alábbi kijelentést: Ki gondolhatja, hogy az internet korszakában lehet a vélemények szabad áramlását korlátozni? Meg vagyok döbbenve, önök mennyire a múltban élnek. Mi a Facebook-on nyer...

Trackback: Attól függ honnan nézzük! Demokrácia 1. 2011.01.19. 18:55:14

 A kétharmad diszkrét és demokratikus bája.

Trackback: Agglomerációs képviselőket a fővárosi önkormányzatba! 2011.01.19. 16:29:48

Egy kitalált hír, és egy igazi: Tarlós István kezdeményezi az önkormányzati törvény módosítását. Tervei szerint mindenki, aki a fővárosi agglomeráció hat szektorához tartozó nyolcvanegy település valamelyikén él, szavazati jogot kapna a budapesti önkor...

Trackback: Béna kacsa? 2011.01.19. 13:39:27

Zajos és érzelmi kirohanásokban bővelkedő ülés zajlik éppen az Európai Parlamentben, ahol ma kezdődött az új elnökséget adó Magyarország regnálása.(via)Orbánt támadja szinte mindenki, a médiatörvény, az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása, az a...

Trackback: Kövér megerősítette Semjén lázálmát 2011.01.19. 12:17:06

Kövér László házelnök egyértelművé tette a Fidesz szándékát: a következő választások számukra kedvező eredményét a határon túli magyarok szavazataival kívánja bebiztosítani magának. Amit tehát Semjén Zsolt lázálmának hittünk, eszerint a Fidesz–KD...

Trackback: Megérteni Orbánt 2011.01.19. 10:49:02

Orbán Viktor hatni képes politikus, aki talán nyilvános szerepléseinél még erősebben is azokban a körökben, ahol nem éri a reflektorfény.

Trackback: Melyik Orbán igazi arca? 2011.01.19. 10:05:19

Hosszú ideje nyilvánvaló, hogy nehéz helyzetben van a magyar közéletet elemezni szándékozó, mert sokszor találkozik azzal a jelenséggel, hogy a honi politikai életben nem mindent úgy definiálnak, ahogy azt a világ más tájain teszik. A tollforgatók hibá...

Trackback: Egy fülke forradalom margójára 2011.01.19. 08:31:11

 Forradalomak jönnek-mennek, de mi változik tartósan?

Trackback: Országos politikai operettbál 2011.01.19. 08:17:58

A Fidesz ugyan élvezheti kétharmada áldásait, de lassan szocialista mértékű karanténba zárja magát. Nem maradt iránta semleges párt a porondon. Mára a szélsőséges, magát radikálisnak nevező párt a legkevésbé ellenséges, de az is alig vállalja az együtt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

6.Lenin 2011.01.20. 21:32:03

@simonmondja.:

"A diktatúra abban különbözik a demokráciától, hogy akkor is a nyakunkon marad, ha már nem akarjuk."

Hányan vannak a "nem akarjuk"-ok?

Mindig van 1 kisebbség, aki nem akarjukolja a többség akaratát.

Szerintem a lényeg hányan akarjuk-on van, nem a hányan kényszerítjük-ön van. Az sem biztos, mindenki "akarja", de ez azt jelenti valójában, én akarom, ti meg kénytelenek vagytok akarni.

Ma Mo-on erre az utóbbi lehetőségre semmi esély, ezt senki nem akarja. Azt néhányan szeretnék, hogy mégis legyen, de erre sincs semmi esély.
szerencsére.

lüke 2011.01.20. 21:33:43

@manyike:
csak nem Fecike is pszichológiát tanul?
másoddiplomás,nincs állása?

porfelhő 2011.01.20. 21:33:58

@aszekelyek:
Örülnök kellene, hogy a világlapok az Orbán Viktorról cikkeznek!!! ilyen hosszu időn át, különleges esemény!!!! nem is örülsz??? kár.

porfelhő 2011.01.20. 21:36:50

oppá.! javitás! Örülnöd kellene....

ulrike (törölt) 2011.01.20. 21:37:38

@a-kis-herceg: Ez szükséges, de nem elégséges feltétel.

ssi 2011.01.20. 21:39:35

@lüke:
nem tudom mit tesz-vesz mostanság,
az a fél mondata pszichós olvasmányaimat hozta elő belőlem
de csak úgy általában, elméleti szinten

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.20. 21:39:41

@6.Lenin:
Tudod, Lenin, hogy én Orbán bátyót sosem akartam, de elfogadom, hogy mi magyarok őt akartuk -akarjuk.

A mi -alatt én mást nem értek.

Ha mi - ezt akartuk, akkor ezt kapjuk.
Ha mi - ezt már nem akarjuk, akkor is maradni fog,
- mert a Haza nem lehet ellenzékben - ahogy szerényen megjegyezte.

Emmán ígyen van.

Volt is valami szállóige arról, hogy a legnagyobb büntetés az, ha megkapjuk, amire vágytunk...

De nekem nincs kéznél aranyköpésgyüjtemény, mint Kishercegnek.

a-kis-herceg 2011.01.20. 21:39:53

"A diktatúra is háború, csak ott a kormány visel hadat az alattvalói ellen." (Joris Luyendijk)

aszekelyek 2011.01.20. 21:40:57

@lüke: A köteles beszéd egy azóta bevallottan kitalált hazugság volt, Kövér úr volt vele sarazva. Debrecueni első, fletoról írt könyvében azzal dicsekszik a főhős, hogy ketten, klárával eszelték ki a szemlőhegyi erőd , konyhájában. a párizsi követség felújításával is támadták és ráfogták, hogy ingatlanokat is vett párizsban..., ezt még az anno kampányban. ...Mostaniban milliárdossá hazudták. Remélem így már érthető:D

ulrike (törölt) 2011.01.20. 21:41:27

@nyünyüge: Mi volna, ha a nem engednék át a hídon visszajövet?

aszekelyek 2011.01.20. 21:42:42

@a-kis-herceg: Az az erős vonal lenne a NER? Amiben azért sem vesznek részt , akik....?

porfelhő 2011.01.20. 21:43:26

@jjulie:
"ugatassa le magát" tök jó! a birkáit meg terelgesse!:)

aszekelyek 2011.01.20. 21:44:51

@porfelhő: akkor már legyen hosszú is....:D

a-kis-herceg 2011.01.20. 21:45:26

@aszekelyek: szarvilág, de nem baj

"Az elégedetlenség a legfőbb hajtóerő egy ember vagy nemzet haladásában." (Oscar Wilde)

lüke 2011.01.20. 21:46:21

@manyike: remélem:)
@aszekelyek:
most így már ok, a köteles dereng, de csak tangencionálisan, a másikat nemrég kaptam e-mailben, természetesen honnan: Németorzágból

a citation index milyen oldali?

a-kis-herceg 2011.01.20. 21:47:09

@aszekelyek: a NER az mi? és a NYENYI... nem vette még senki a fáradtságot, hogy elmagyarázza miért lenne nekem jó?

attól lesz
-verseny?
-átláthatóság?
-munkahely?
-tistesség?
-becsület?
-stb?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.20. 21:47:15

@a-kis-herceg: Szerintem kínai volt, mert nem találom benne.

aszekelyek 2011.01.20. 21:48:25

@6.Lenin: Akik ma a kisebbség és ezt trillázzák, csőcselékezték azokat, akik az ő többségük idején nem akarták, hogy a nyakunkon maradjon az ő választottjuk és az maradt is. Mert az úgy demokratikus. Szelektíven nem alkalmazható :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.20. 21:48:59

@a-kis-herceg:
Miért nem tanulgatod Murphy törvényeit ?
Azoknak legalább van értelmük.

porfelhő 2011.01.20. 21:50:44

@aszekelyek:
Mi legyen hosszú is....? segíts, kérlek, nem értem?!

aszekelyek 2011.01.20. 21:52:45

@jjulie: Minden törvényt pártok és a kormányuk csinál.Mindig az van érvényben. Másként nem parlamentáris demokrácia lenne. Aki épp kormányon van, az alkotja a törvényt. Népképviseleti demokrácia. Ezt így nevezik. Húsz éve így megy és most jut eszedbe relativizálni?

lüke 2011.01.20. 21:54:18

@aszekelyek:
from the helpdesk:
"Hosszú az Úristen,
rövid a szalonna,
nyavalyás a szegény ember,
mintha gazdag volna. "

aszekelyek 2011.01.20. 21:55:59

@a-kis-herceg: Igen. Elégedetlenek voltak sokan és az hajtotta őket kormányra segíteni Orbánt. ŐAzzl is elégedetlenek voltak, minden felmérés szerint , amit a mi számunkra az Únió eddig jelentett. Képzeld, tudom, hogy minden évben mérték ezt . Is. @porfelhő: Rövid Ú-val írtad azt, hogy hosszú. Megtoldottam a javításodat vele.

a-kis-herceg 2011.01.20. 21:56:53

@aszekelyek: csak tudod lettek volna -elvileg- határai...

pl ott volt rögtön amire felesküdtek, az alkotmány... annak is a legelején. a hatalmat koncentrálni szigorúan tilos és egészségre ártalmas...

porfelhő 2011.01.20. 22:00:01

Az" emberek többsége fél!"

Tamás Gáspár Miklós az Egyesült Európai Baloldal / Északi Zöldek meghívására szintén Brüsszelben tartózkodott Orbán Viktor igencsak feszültre sikeredett bemutatkozó beszéde idején.

A filozófus a német Baloldali Pártnak interjút is adott, amiben a magyar helyzetet elemzi.
Szerinte Magyarországon „egy jobboldali féldiktatúra" alakult ki, ahol „az emberek többsége fél a kormánytól". Mivel azonban a jobboldali kormánypárt mindent ural, minden pozícióba hozzá hűséges pártkatonákat ültetett, a lakosság többsége csak propagandát kap a médiából, így lehetősége sincs ellenvéleményt kifejteni vagy ilyet megismerni."

hetivalasz.hu/vilag/tgm-az-emberek-tobbsege-fel-34870

aszekelyek 2011.01.20. 22:00:02

@manyike: Szenvedélyes igazságbeszédemet nem fogadják itt jól:( Persze merhetnék kicsi és gyáva lenni, nem riposztolni... Akarok én olyan lenni? Nem. Ez nem a parlament. Sem az EP. Majd még csiszolom a stílusom. Bár inkább vélem úgy, hogy a tartalommal van inkább gond, mint a stílussal.

jjulie 2011.01.20. 22:00:10

@aszekelyek:

törvények amit szdszmszp csinált, azt is a nemzet csinálta?

akkor a "kurva ország" is a nemzet?

és amikor te ballibeztél évekkel ezelőtt, akkor a nemzetet fikáztad?

faszkalap

ssi 2011.01.20. 22:01:38

@a-kis-herceg:

egy mai alkotás, ez se rossz - pl. szójátéknak

"Skizofrén helyzet, hogy szívesebben vagyok ... nem politikusokkal együtt egy politikai demonstráción"

mandiner.hu/cikk/20110120_a_demokratikus_politizalas

porfelhő 2011.01.20. 22:03:10

@aszekelyek:
Köszönöm. általában nem igazán használom a "hosszú" ékezetes betüket. már régen.

aszekelyek 2011.01.20. 22:04:28

@porfelhő: Ha TGM mondja, akkor úgy van. Olyan, mint a tévé. Egyem a kis szívét! Amikor valóban féltünk a rendvédelemtől, kinek jajongott őkelme? Amikor valóban támadtak békés nagygyűlésre a féldiktatúra vezetői? Remélem most nagyon csiszolt volt a stílusom.

lüke 2011.01.20. 22:05:00

@simonmondja.:
c est meilleur,
jusqu a demain

6.Lenin 2011.01.20. 22:05:24

@simonmondja.:

Ugyan drága simon.
Nekem azzal semmi bajom ,hogy valaki utálja, nem kedveli, nem fogadja el az aktuális kormányfőt.

Nem erről szól Mo-on a "vita", gondolom ezzel te is tisztában vagy.

A legtöbben megpróbálják hülyére venni a másikat, valami csodában bízva, a másik tényleg hülye.

Természetesen vannak olyanok is akiknek a politika a jó emberek, rossz emberek szintjén leragadt.

A Fidesz olyan fölénnyel nyert, amelyet nem lehet egykönnyen eltakarítani. Ennek tudatában a Fidesz komoly érdekeket sértett.
Megy a játék, ki lesz az erős fiú. Nem lennék meglepve, tudatosan lett bedobva ez a gumicsont.
Hiszen Orbán végig azt mondja, amennyiben a hivatalos vizsgálat, hibákat talál-néhány hónapos vizsgálat után-kijavítja a hibás részeket. Ezalatt sokkal fontosabb dolgok felett átsiklanak.
Azon se leszek meglepve, ki fog derülni a végén, ez a törvény több nyugat európai ország törvényéből lett összekatyvasztva.
Ha figyeltél, már csak aggályok, lehetséges veszélyforrások vannak. Mire a végére érnek a tanulmányozásnak, rájönnek, át lettek verve. Az sem kizárt valóban vannak rejtett hibás részek, megváltoztatják.

Akkor így rendben fiúk? Kérdezheti Orbán, kijavítottuk, ahogy ígértük.
Még valami problémátok van, netán?
Akkor lépjünk tovább szerintem.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.20. 22:07:01

@aszekelyek: A csőcselék nem azért volt csőcselék, mert kisebbségben volt, hanem azért, amit művelt!
És jelenleg úgy érzem, hogy többségben van a véleményem!

a-kis-herceg 2011.01.20. 22:08:09

@porfelhő:

ez a "FÉL", ez már igaz.

nem duce, nem führer, nem nagyvezír, nem vezető, csak
FÉLvezető... FÉLúton a kánaán felé...

ha elzavarjuk és vissza jön, akkor re vezető, ha fél, akkor a FÉL re vezető. (kommentista nertársam után szabadon)

kérdés mennyi esze van viktornak... ezt megválaszolni nem merem, mert nem vagyok egész szög, hisz FÉL szeg vagyok.

aszekelyek 2011.01.20. 22:08:37

@jjulie: Igen és nekünk azt bizony be is kellett tartanunk. Azt is a magyar nemzet választotta, többségében, sajnos. Legalábbis ezt hozták ki eredménynek. No nem úgy, mint lukasenko, csak éppen hogy meglegyen, annyit csaltak. Mivel nem lehetett rájuk bizonyítani. elintézték előre, OVB, úgy kellett végigszenvednie mindenkinek, bárkire is szavazott. Nem ártana kissé ezekkel a dolgokkal megismerkedned.

jjulie 2011.01.20. 22:08:50

@6.Lenin:

jól leugattatta magát, bemelegításül - akarattal

tegye, tegye még jó sokszor, remélem így lesz

a-kis-herceg 2011.01.20. 22:09:19

@6.Lenin:

itt azért nincs VITA ................. mert VITYA van.......................

aszekelyek 2011.01.20. 22:09:50

@simonmondja.: Mit is nem tartott be abból?

porfelhő 2011.01.20. 22:10:07

@aszekelyek:
Úgy bizony, nagyon csiszolt volt a stílusod! milyen féldiktatura vezetői? segíts! már megint nem értem?! mikor féltél?

nyünyüge 2011.01.20. 22:10:54

24 ezer jelenleg a mnyp-ben maradók száma.
Lehet tippelni, szerintem 60-70 ezer lesz kb.

PR-küszöb 2011.01.20. 22:11:16

@porfelhő:

Van olyan, hogy egzisztenciális szorongás. Úgy általában. (Merthogy meghalunk.) És van olyan is hogy projekció. A bennünk lakozó tudattartalmak kivetítése embertársainkra. És vannak, akik ebből, úgymond, politikát csinálnak. Közügyet.

Ám a falkavezér-éthosz a farkasfalkában nem csak akkor kell, amikor utol kell érni a vadat, hanem akkor is, amikor az a tét, hogy az osztoszkodáskor a zsákmányon a falka ne harapja át egymás torkát. Vajon mi itt most falkában kommentelünk?
:)

jjulie 2011.01.20. 22:11:37

@aszekelyek:

szidtad a nemzetet amikor évekkel ezelőtt gyurcsányoztál, meg ballibeztél?

vagy csak egy kormányt meg egy miniszterelnököt?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.20. 22:12:31

@aszekelyek: Megtartom...
Az nem azt jelenti, hogy kicsontozom és kuka.

aszekelyek 2011.01.20. 22:14:57

@namitirok: A választás pedig megmutatta, hogy akiket lexsőcselékeztek, ők voltak már rég többségben. Érezd csak úgy. Az magánügyed. Tények ezt nem támasztják alá. Nem itt, hanem országszerte. PS. Persze, hogy odaküldtek csőcseléket is, ahol békés demonstrálók voltak. Másként hogy tudták volna őket befeketíteni?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.20. 22:16:35

@aszekelyek: A választásokon a csalódottak voltak többségben, a csőcselék nem szavazott vélhetőleg!
Összeesküvés-elméletekkel pedig nem foglalkozom...

a-kis-herceg 2011.01.20. 22:16:52

@porfelhő: mert csak ráakartalak vezetni a válaszra. a kérdés amit feltettem:

milyen eszű a viktor????

az egész kommentem a FÉL szóval volt játék... ;) hát... mondjam? vagy érted?

nyünyüge 2011.01.20. 22:19:19

@aszekelyek:

Ez az "akkor jajongott volna" formula ide nem passzol:

TGM: "kedves szabaddemokraták, oszlassátok fel a pártot"

2006. november 16.

hvg.hu/itthon/20061116_nepszabadsag

6.Lenin 2011.01.20. 22:20:06

@a-kis-herceg:

érdekes, de illogikus.
Vagy ennyire egyértelmű a nagysága? Értelmetlen róla vitázni?
Ez utóbbi esetben , tökéletesen igazad van.

aszekelyek 2011.01.20. 22:21:07

@jjulie: A mi ferinket, a gyurcsányit? Igen. Őt bizony illettem kritikával, nem is keveset. A választóiról pedig azt tartom, hogy rútul rászedte őket. Miért szidnám őket ahelyett, aki velük ezt tette ? CSak a politikusaik felelősek azért, amit tevőlegesen és szervezetten elkövettek.Hallgatólagosan is. A családomban is vannak baloldali szavazók. velük ünnepeljük a testvéremet a hétvégén. Szülinapost. El nem ronthatják holmi jött-ment politikusok a mi családi életünket:) megfizettek ők már nagyon is, mi az, hogy! a hiszékenységükért.

jjulie 2011.01.20. 22:21:46

@aszekelyek:

most sem és soha nem voltak többségben

a-kis-herceg 2011.01.20. 22:22:44

@6.Lenin: akkor azért csókolnak kezet neki az öregek, mert ő a NAGYSÁGA...

"Az igazi nagyság mértéke az, hogy mekkora szabadságot adsz másoknak, nem pedig az, hogy mennyire tudsz másokat arra kényszeríteni, amit te akarsz." (Larry Wall)

aszekelyek 2011.01.20. 22:24:02

@Teremszolga: Arra részére a médiatörvénynek, amelyet Orbán tegnap említett. Ami át van mentve a -86-osból. Még mindig az volt érvényben. .) Arra a részre kérdeztem rá. Ugyanis ő egy részét említette a Gönz ennök úr által elfogadott -nagy nehezen- Médiatörvénynek. Nem pedig az egészet.

jjulie 2011.01.20. 22:25:08

@aszekelyek:

most akkor én relativizálok vagy te vagy egy méretes faszkalap?

az orbán kritizálása nem magyarország kritizálása

aszekelyek 2011.01.20. 22:25:23

@simonmondja.: Joga van azokhoz a változtatásokhoz az alkotmány szerint is, amelyeket tett. A többi rizsa.

porfelhő 2011.01.20. 22:26:03

@PR-küszöb:
Nem tudom! segits kérlek, ird meg nekem! én egyedül kommentelek, szinte mindig.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.20. 22:27:58

@6.Lenin:
Ja, most a médiatörvénynél tartunk.
Ugyanez a prognózisom.

Aznap nem volt halsütés...
Nem volt nála kés...
Előről kitörte az ablakot...
Előszöris nem férek be azon az ablakon...
A kutya vót...

www.youtube.com/watch?v=Yrci7gdfe8M&feature=related
.

porfelhő 2011.01.20. 22:28:58

@jjulie:

"Jól van". :)" mindig ....neked szurkolok"!

aszekelyek 2011.01.20. 22:29:20

@jjulie: LAssan mondom, nem Orbánt kritizálták tegnap. Szerintem két malomban őrülünk. Ezen a hangon tovább sehogy sem.

6.Lenin 2011.01.20. 22:30:55

@jjulie:

Kergess inkább lepkét.
Lovat akartam írni, de információim szerint Dembinszky lova már elhunyt, így macerás kergetni. Habár ahogy ismerlek, nem lehetetlen feladat olyan harcosnak, aki naprakész TGM politikai elhajlásainak követésében. Bár igaz, mostanság kissé hanyagolod, veszélyeztetve, hogy így köreinkben esetleg elmerül a feledés sok keserűsggel is párosuló homályába.

aszekelyek 2011.01.20. 22:31:16

@nyünyüge: Ha egyszer azzal vádolják, hogy nem mond igazat! bizonyíték köll. Corpus delicti.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.20. 22:32:00

@aszekelyek: Nem hát, hanem a médiatörvényt, vagyis a magyar nemzetet?:-(

porfelhő 2011.01.20. 22:32:13

@aszekelyek:
Szerinted kit kritizáltak tegnap. ha nem az Orbánt?

ssi 2011.01.20. 22:33:53

@aszekelyek:
én speciel imádom a kicsi, gyáva és ezzel tisztában levő, s ezt vállalókat - de megfontoltan érvelők, ill. mások érveit illedelmesen meghallgatni akarók (még ha a másmilyen gondolatok elfogadása képtelenség is a számukra) - nálam ők igazán erősek és bátrak

tartalom:
- manapság igazán nagy szükség van arra a tartalomra, amit Te tudsz a mai kormányról
- hidd el, magunktól is igyekszünk megérteni, hogy mire építed a nagy lelkesedésedet
- jelen szituációban - itt a blogon - a kormány érdemeinek önálló életet kell élniük, nem viszonyulhat állandóan az előzőek hibáira, s volt elég alkalom, hogy megismerjük a Te véleményedet is róluk, erről
stílus:
- sokan jól megvannak erős rajongás nélkül is - személyiség
- sokan nemcsak pusztán érdeklődnek, de tudatosan gondolkodnak, utána néznek információknak, s higgadtabb szívvel-fejjel is elég jól értik-látják a világ dolgait, - bár valóban érdekes, hogy miért jutnak más-más következtetésre
- a jó/rossz, a tudás/butaság, a bűn/tisztaság, a csendes/hangos hazaszeretet stb. nem pártfüggő, de nagyon káros, ha ezt próbálják meg elhitetni

a sokszínűség nem fék, hanem a kihívás, ami előrevisz, de nem az egyszínűség felé, sőt :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.20. 22:38:21

@lüke: ki terített ki kit? Vagy inkább öntököndöfés volt? MAO és inhibítora.

a-kis-herceg 2011.01.20. 22:38:44

"Az állatok csodálatos barátok - nem tesznek fel kérdéseket, és nem bírálják az embert." (George Eliot)

6.Lenin 2011.01.20. 22:42:53

@simonmondja.:

Mindig elfelejtem...

Jó nektek fiúk, ti még találtok örömet a szexben, de nekem már kötelességem, 37 év házassággal a hátam mögött.
Köt a kötelék, nem kövéri kötéllel.

ssi 2011.01.20. 22:43:09

@a-kis-herceg:
"Az állatok csodálatos barátok - nem tesznek fel kérdéseket, és nem bírálják az embert." (George Eliot)

szertem a férjem titkon pont egy ilyen felséget szeretne :-)

ssi 2011.01.20. 22:43:55

@manyike: javítás : felEséget

a-kis-herceg 2011.01.20. 22:44:52

@manyike: akkor neked is....

"Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen." (Ágai Ágnes)

6.Lenin 2011.01.20. 22:51:55

Az az ember, aki behunyt szemmel fexki 1 ágyban, alszik, netán elhunyt, vagy nem mer szembenézni a valósággal.
Lenne még kötelessége, de ily módon próbál kibújni alóla.(6. lenin)

Jó éjt!
Mindenkinek

6.Lenin 2011.01.20. 22:54:29

@6.Lenin:

bocs

fexik + 2x " ", lemaradtak

ssi 2011.01.20. 22:59:39

@6.Lenin: asszonykád kedvéért :-))) s a kötelességtudok miről álmodnak?

@a-kis-herceg: :-))) / ***

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.20. 23:16:16

@6.Lenin: Behunyt szemmel kell tenni a kötelességet!
Jó munkát!? Lényin et.!

a-kis-herceg 2011.01.20. 23:26:43

"Könnyebb beszélni, mint tenni, nehezebb főzni, mint enni."

"A buta fecseg, az okos beszél, a bölcs hallgat."

"Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog."

"Két vitatkozó közül a hevesebbnek nincs igaza."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.20. 23:31:59

@a-kis-herceg: "Mindig az a gecibb, aki nem tombol, hanem mosolyog."
"Belépett a Mensa HungarIQába, hogy alulkerekedjen egy vitában."

porfelhő 2011.01.20. 23:33:16

Milliárdos Orbáni spórolás!

A körvonalazódó orbáni reformok egyik fontos iránya a munkanélkülieknek járó juttatások megvágása. De mennyit veszít rajta az álláskereső, mennyit nyer az államkassza, s milyen politikai viharok várhatók? Kalkulálunk ,"

.„Vége a munkanélküliek nagylelkű és hosszan tartó juttatásainak” – mondta Orbán Viktor a létminimum alatti támogatásokról és kiderült: a második félévben a kormány csökkenteni akarja munkanélkülisegély-jogosultság időtartamát, és ugyanakkor közmunkát akar adni „legalább” azokban a körzetekben, ahol kevés a munkalehetőség."

www.168ora.hu/buxa/kormanyzati-logika-aki-tenyleg-dolgozni-akar-ugyis-gyorsan-talal-allast-686

Tessék! "megérteni Orbánt!'
egy kis éjszakai olvasmány.

a-kis-herceg 2011.01.20. 23:41:45

@porfelhő:

"A kormány az a testület, ami mindig megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja." (Karinthy Frigyes)

a-kis-herceg 2011.01.20. 23:44:10

@porfelhő: vagy

"Ma már úgy vagyok vele, hogy nem látok túl nagy különbséget a kávéházi apostol világmegváltó eszméi s egy új kormányprogram között." (Karinthy Frigyes)

a-kis-herceg 2011.01.20. 23:49:30

@török gábor: még éjfél és lefekvés előtt mindenkinek megtaláltam a választ. így a Te kérdésedre is... a posztra

"Sok a méreg az emberiségben, a környezetben. Ez robbanáshoz fog vezetni. Nézzétek meg a kommunizmust levetett országokat. Mit vettek fel helyette? Nacionalizmust, sovinizmust, rasszizmust. Negyven évig minden szót beléjük fojtottak, most a gyűlölet tör felszínre belőlük. KARIZMAtikus vezetőt keresnek, s furcsa módon azokban látnak karizmát, akik fröcskölnek. Sercegve égő gyújtózsinórok nyomába szegődnek. Fajgerincről locsognak. Negyven évig altatták az értelmüket, és most, elhalt értelemmel, hogyan lehetnének szabadok? Mégis bevették, hogy azok, a választásban is. Két kézzel kapnak a közéjük szórt üveggyöngyökért, miként hajdan az indiánok. Most kérdezzétek meg az indiánokat! Ők is megünneplik a Kolombusz-évfordulót?!" (Vavyan Fable)

porfelhő 2011.01.20. 23:51:46

@a-kis-herceg:

Aha! mindkét idézeted nagyon jó!:)

ssi 2011.01.21. 00:11:21

új poszt van :-)))))))

trabant 2011.01.21. 02:22:25

@manyike:

"szakemberek azt mondják, ennek is oka van, ha valakire ez jellemző:

1. csak színjáték, taktika, mert csak úgy tesz
2. egyoldalú bizalmatlanság a világgal szemben, csak egy nagyon szűk körben képes bízni
3. saját maga gyakorló összeesküvő, ismervén a fortélyait, nagyon figyel mindent, nehogy áldozat legyen mások összeesküvésében"

4. pszichopata, aki betegségtudat híján magából indul ki;
5. született összeesküvô, harcra mindig kész, de veszítésre képtelen, mindenki fölött gyôzelmet akar aratni, mégpedig sokszor azért, nehogy valaha is alulmaradjon;
6. meg nem értett, és emiatt örökös üldözési mániában szenvedô paranoiás, mellette nárcisztikus alkat.

Az okok és szimptómák összességében mentálisan kórosan sérült emberre utalnak. Betegségtudat és kezelés nélkül a kóros állapot egyre romlik.

۝merta-X 2011.01.21. 09:40:33

Hitler is okos volt, meg karizmatikus, ahogyan Sztálin is.
Hova szarjak.

diosjenci 2011.01.22. 23:26:10

Igy van, TG elemzései az egyes alá minősítést érdemlik. Egyszerűen nulla, üres és ostoba.

szuveren.hu/tarsadalom/kis-magyar-politologia-avagy-a-kritika-halala

Adrien Monk 2011.01.26. 11:19:24

@diosjenci:
Néztem vasárnap a Hírtv-ben!
Semmi nem jó így ahogy van(ami lehet igaz),de hogy neki mi az elképzelése,arról még noszogatásokra sem beszélt!
De hogy Orbánról is írjak pár szót.
Nagyban az mszp-szdsz kormányzásnak írhatjuk be a 2/3-ot és annak,hogy 2006-ban Őszöd és október 23-a után nem léptek le!Ha akkor új választások vannak,soha nincs a fidesznek 2/3-a.Az elmúlt 4 év minden napja egy szög volt a koporsójukban és úgy néz ki,hogy innen egyenlőre nincs kiút nekik!

S_a_n_y_A 2011.02.03. 23:01:16

@۝merta-X:

Így van. És nem ez az első eset, hogy valaki nem érti Orbánt......... Karizmájára (meg stílusára is) van egy egyszerű magyarázat. De az az ok írott szövegben nem mondható ki.
A nagyobbik gond az, igen, hogy a baloldal is sokat tett az ő sikeréért. Nincs értelmes, épkézláb politikai erő ebben országban. A Balkán Bécs után kezdődik, hiába is szépítjük.

S_a_n_y_A 2011.02.03. 23:03:08

@۝merta-X:

Így van. És nem ez az első eset, hogy valaki nem érti Orbánt......... Karizmájára (meg stílusára is) van egy egyszerű magyarázat. De az az ok írott szövegben nem mondható ki.
A nagyobbik gond az, igen, hogy a baloldal is sokat tett az ő sikeréért. Nincs értelmes, épkézláb politikai erő ebben országban. A Balkán Bécs után kezdődik, hiába is szépítjük.