Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • pvcpadlo ó!: Mészáros Lőrinc egy étteremben ebédel, majd int a pincérnek, hogy fizetne. Jön a pincér és ké... (2017.10.15. 21:24) 171. Mi az a NER?
  • pvcpadlo ó!: Nemzeti Együttbűnözés Rendszere...korrekt ! :) (2017.10.15. 19:35) 171. Mi az a NER?
  • László56: Társadalmak az idő változásaiban Az utóbbi időben nagy társadalmi változásoknak voltunk és vagyun... (2017.09.10. 17:50) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • László56: A történelem megismétli önmagát ?! A német hatalom mindig is világuralomra törekedett, de most a... (2017.06.21. 11:19) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • szoja122: Kedves Gábor! Tehát a véleményed szerint jövőre az ellenzék fog nyerni? 444.hu/2017/06/10/torok-g... (2017.06.19. 11:18) Népszabadság: a demokrácia vége?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

09:05

Előre szólok: akik minden spekulációt, jövőre vonatkozó találgatást utálnak, véletlenül se olvassák el az alábbi bejegyzést. Az öncélú ködszurkálást én sem szeretem, de miután a politikai elemzőnek (szerencsére) nincs lehetősége a kísérletezésre, időnként a gondolatkísérletek kifejezetten hasznosak lehetnek. Már csak abból a szempontból is, hogy megmutatják: a politika soha nem kötött pályán mozog, a politikus mindig választhat, s még akkor is dönt, amikor látszólag semmit sem csinál.

(Fotó: Facebook)

Amellett fogok érvelni, hogy érdemes óvatosan tekinteni a jövőbe, mert a 2014-ig beláthatónak gondolt politikai ív akár meg is törhet menet közben. Konkrétabban: bár valóban az a legvalószínűbb, hogy a következő parlamenti választásra három év múlva kerül sor, s addig nem várható semmilyen közjogi következményekkel járó politikai változás, azért érhet még minket meglepetés. Ha a politikai racionalitás első látásra amellett is szól, hogy a kormány élvezze és használja ki a három évnyi választásmentes időszakot, léteznek érvek más forgatókönyvek mellett is.  Legalább három okból: a kormányfő politikusi habitusa, a Fidesz képének építése és a politikai versenyelőny megtartása miatt.

1. Orbán Viktor politikusi gyakorlatából gyakran a váratlanságot, a meglepetés erejét emelik ki a megfigyelők. Valóban: a Fidesz elnöke mindig szeretett egy lépéssel előbbre járni ellenfeleinél, törekedett arra, hogy kiismerhetetlen, kalkulálhatatlan legyen politikája. Bizonyos értelemben éppen ennyiben vált csak kiszámíthatóvá: tudni lehetett és lehet róla, hogy nem idegen tőle a megszokottól eltérő megoldás, azaz politikájában mindig benne volt és benne van a meglepetés lehetősége.

2. A Fidesz a parlamenti választás óta törekszik arra, hogy dinamikus, intenzív politikával válassza el saját magát a korábbi kormányok cselekvésképtelennek lefestett gyakorlatától. A párt és vezetője mindig is szeretett „mozgásban lenni”, sok mindent megváltoztatni azért, hogy ne alakulhasson ki vele kapcsolatban a két évtizednyi politikai szerepvállalásból következő elhasználtság, elkopottság érzete. A kormányváltást követő retorika tűzijáték is nagyrészt azért kellett, hogy újnak, frissnek mutassa magát egy olyan politikus és egy olyan politikai erő, amely a rendszerváltás óta az egyik legállandóbb szereplője a magyar közéletnek.

3. A váratlanság, a meglepetés nagyon komoly versenyelőnyt biztosíthat kigondolójának: amíg ugyanis a többiek a kalkulálható, normál esetre készülnek, az ötlet gazdája az adott helyzetre optimalizálhat. Az ilyen megoldás persze kockázatos, veszélyes játék: a szavazók ugyanis az unalomnál csak a felesleges cikk-cakkokat viselik nehezebben. Egy jól kitalált, tervezetten végrehajtott és ügyesen elmagyarázott meglepő húzás azonban megbéníthatja az ellenfeleket, s mint ilyen, kétségtelenül létező kockázatai ellenére sem eleve elvetendő ötlet.

De vajon a mostani helyzetben mi számíthat meglepő, váratlan húzásnak? Talán a hozzászólók segítenek, kiegészítenek majd, én ugyanis jelenleg csak két ilyet tudok elképzelni: előrehozott választást és/vagy megkomponált helycserét. Most nem elsősorban az a fontos, hogy ezekről részletesen értekezzünk, hanem az, hogy lássuk: elméletileg mindkettő választható lehetőség a Fidesz számára, olyan, amelyre feltehetőleg a riválisok egyáltalán nincsenek felkészülve.

Az új alkotmány elfogadását követően a kormány bármikor dönthet úgy (s ami fontosabb: elfogadható érvekkel indokolhatja is), hogy most, amikor a támogatása még kifejezetten magas, s amikor az ellenfelei még levegőt is alig kapnak, újabb négy évet kér a választóktól. Mint ahogy a kormányfő is húzhat egy váratlant: az államfő valamilyen indokkal megoldható korai lemondása után – esetleg még közvetlen választással is, de alapesetben parlamenti támogatással – átülhet az államfői székbe (nem elsősorban – mint ahogy erre utalnak néhányan - a több hatalom, sokkal inkább a kisebb terhelés és a nagyobb presztízs miatt). S bár ezzel már szándékaim ellenére túl messzire, a po-fi kategóriába megyek, teljesen hipotetikus alapon mégis hozzáteszem: még az is meglehet, hogy a Fideszen belüli érezhetően erősödő hatalmi harc éppen erről – és nem másról! – szól; arról, hogy egy ilyen helyzetben kinek lenne esélye a pártot és a kormányt uraló államfő bizalmából a miniszterelnöki posztra.

S akkor a végére a politológusi "vörös farok": egy szóval sem mondom, hogy valószínű vagy esélyes, amiről írtam, egyszerűen csak azt állítom, hogy nem elképzelhetetlen...

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr372611643

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Boldogságügyi biztost a kormányba! 2011.01.25. 17:00:44

A brit miniszterelnök egyik tanácsadójának más dolga sincs, mint boldoggá tenni a polgárokat, korra és nemre való tekintet nélkül. Az úriembert Cary Coopernek hívják, és még véletlenül sem Gary Coopernek, pedig az elhallás az első mondat után tálcán kí...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

porfelhő 2011.01.25. 23:48:14

@ökörpöröly:
Látom, olvasom, mennyire komoly vagy.! elmondhatod a véleményed. tudod azt mondják "kinek nem inge nem veszi magára.:))

Lord Kilburn 2011.01.25. 23:48:46

@Letícia: Akikkel valaha jót beszélgettem, azokat megjegyzem. ;)

Ordnassac 2011.01.25. 23:49:04

@Szimba: "Más kérdés, és ez szimpatikus nekem, hogy az emberhez méltó, minőségi élettel nem lehet összeegyeztetni egy politikusi életet."

Ez pedig óriási nagy baj.

ökörpöröly 2011.01.25. 23:49:42

@porfelhő: Kegyed iránt a legnagyobb tisztelettel vagyok!:) Akinek nem inge, ne is vegye magára!:)

Szimba 2011.01.25. 23:49:48

@porfelhő:

A szőke riporter lány is nagyon aranyos volt!:-)
Látszott, hogy tartottak előbb egy alapos "háttérbeszélgetést".

De ilyen portréfilmet nem akkor szoktak készíteni, amikor már az illető "nagy ember" 70 és a halál között van?
(Bocsáááánat!)

6.Lenin 2011.01.25. 23:50:13

@ökörpöröly:

Mégis bekerült németből romlott hús?

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:52:11

@Szimba: az ilyen műsort, -bár még nem volt szerencsém látni- születés és a halál közötti időszakban szokták leginkább forgatni...

sárkányfő 2011.01.25. 23:52:13

utolsó esti lapszemlém két érdekes híre, aki érti, érti...:

"a VDSZ elnöke szerint a hozzájuk fordult nyilatkozók között feltűnően sok a közszférában dolgozó, aki a kilátásba helyezett kirúgástól félve nem mer a nyugdíjpénztárban maradni, és így jelezné, hogy kényszer hatására kerül át az állami rendszerbe."
hirszerzo.hu/profit/20110125_vdsz_mnyp

"A francia állami vasúttársaság (SNCF) ünnepélyesen "sajnálatát" fejezte ki a II. világháború alatti deportálásokban játszott szerepéért."
www.fn.hu/kulfold/20110125/bocsanatot_kertek_deportalasert/

porfelhő 2011.01.25. 23:53:17

@ökörpöröly:
Jaj! nagyon köszöm a tiszteletet! milyen kedves vagy.! Hát ne is vegye..... sértésnek amit irsz, akire nem vonatkozik.:)

Szimba 2011.01.25. 23:53:22

@Ordnassac:

Rosszul fogalmaztam?!
Az volt szimpatikus, hogy TG azért (sem) akar politikus lenni, mert nem tudná vállalni ezt az életformát.

És igaz, sőt, még egy gazdasági vagy más nagyobb intézmény vezetője is többet tölt a munkahelyén, mint otthon, és ez eleve választásra kényszeríti: család, normális élet vagy karrier.

Szomorú vagy sem, bizonyos hivatások majdnem 24 órás szolgálatot jelentenek.

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:53:26

@6.Lenin:

a német szocialisták becsempészték. emlékeztek, hogy a szemetet is mindig mi vesszük szívesen... le akarják járatni a kormányt.

Ordnassac 2011.01.25. 23:55:05

@Szimba: így már érthetőbb a dolog (az interjúnak a végét tudtam csak elcsípni, de bepótolom).

a-kis-herceg 2011.01.25. 23:55:23

@sárkányfő:

mér a vasút társaság? késtek a szerelvények??? vagy nem volt fűtés? ez igazi bocsánatkérés... a bakterek is? és a bilincsgyártók?

Szimba 2011.01.25. 23:55:39

@a-kis-herceg:

Ilywen nagyívű pályaképet, és sokoldalú interjút a Kossuth-díj átadása után láttam Törőcsik marival:-))))))

Jó, kicsit túlzok. De, csak kicsit!!!:-)

Szimba 2011.01.25. 23:56:24

@Szimba:

sokoldalúan bemutató

trabant 2011.01.25. 23:56:31

@török gábor:

"ezt már másodszor írja, igazán kedves, esetleg még segíthetne azzal, ha megírja, hogy milyen formában és színben tegyem :)"

Korrekt Képviselet néven egy korrekt politikai formációt, szervezetet, pártot kell alapítani, ami legközelebb garantáltan mindent visz.
Sok sikert!

porfelhő 2011.01.25. 23:58:03

@Szimba:
Aha. nagyon aranyos volt ... :)))
70 meg a halál között már mit ér a portréfilm? bocsánat.:))nem sokat ér.:)

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.01.25. 23:59:32

@Lord Kilburn: ó, köszi!:)

http://www.youtube.com/watch?v=KLUl8xkKSTk&feature=player_embedded#! (Viva Las Vegas)

Szép volt Gábor...:) Mikor mész legközelebb?:D

ökörpöröly 2011.01.26. 00:00:58

@6.Lenin: :) Ez a legfőbb érved a magántulajdon államosítása ellen, te, büdös bolsevik?:) Mulatságos vagy!:)
Néha elképzelem, hogy mit szóltak volna nagyapáim, ha egy büdös, felcsúti cigánytörpe akarta volna nekik megmondani, hogy ki a "magyar" és mi a "nemzeti hozzáállás"!:)
Biztos őket is kitagadta volna a liberálantiklerikálisbolsevikklerikálispopulista felcsúti törpecigány a nemzetből, annak ellenére, hogy az egyik hivatásos katonaként végigharcolta a Don-kanyartól, Erdélyen át a II. Vh-t egészen fogságba eséséig, a másik meg 18 éves se volt, amikor jelentkezett önkéntes frontszolgálatra, mert úgy érezte, hogy kötelessége megvédeni a hazáját, aztán a Waffen-SS Ney önkénteseként súlyosan megsebesült a Székesfehérvárért folytatott harcokban!:)
Az egész bandátok Európa legalját képezi. Bolsevik tolvajok vagytok!:) Olyan nemzetnek meg csak papíron vagyok a tagja, akik ilyen szarházi balkáni módon gondolkoznak, mint a fajtád.

Szimba 2011.01.26. 00:01:01

@Ordnassac:

Nagyon sok mindenről volt szó. Csak néhány nekem érdekes dologról akartam írni, később láttam, hogy még ilyen elkapkodva is egy regényt gyártottam.

ökörpöröly 2011.01.26. 00:03:18

@porfelhő: Tipikus nők!:P De ez is kell, sőt!:)

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.01.26. 00:03:57

Ha már politikusok, ez jutott az eszembe (megimádom, azért!)
www.youtube.com/watch?v=-6R-yD2RgDU&feature=related (ZZ Top Jailhouse Rock )

Na szép álmokat!:)

ssi 2011.01.26. 00:05:40

@6.Lenin: Te nem vagy érintett, nem mélyültél el benne

szerinted szabadon választottak az emberek, vagy nem mertek kockáztatni?????

- tény: aki dolgozik fizetést kap, s amennyit dolgozik, annyi év a szolgálati ideje
- tény: akár manyupos, akár nem, a jövedelméből az állam levon 24%-ot az állami nyugdíjak kifizetéséhez
- új törvény szerint: aki manyupos marad, hiába dolgozik 2011 után is és vonják a 24%-ot, 0év szolgálati idő és 0Ft állami nyugdíja lesz 2011 utáni időszakra

tatorjan 2011.01.26. 00:06:14

@Szimba: Több mint 5 éve készíti Weiszer Alinda a Záróra műsort, legalább 5-600 vendége volt már. Fiatalok, öregek vegyesen:-)))

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:08:09

@ökörpöröly: @manyike:

egyszerűen felfoghatatlan hogy elmondja milyen tájékozatlan és érdektelen a témában, beteg:"szíjártókényszere" van... hagy büfögje fel...

pöröly tartalmi lényegét tekintve egyetértek mint mindig. a formai részletekkel nem....

Ordnassac 2011.01.26. 00:08:45

@tatorjan: jó interjúk is. Szegedy-Maszák Mihállyal volt egyszer egy nagyon jó beszélgetése, amire különösen emlékszem.

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:10:17

@tatorjan:

én még sosem láttam. mind ilyen értékes emberek vannak? ;) és miért van ilyen furcsa neve? a keresztnevéről tehetnek a szülei...

ökörpöröly 2011.01.26. 00:10:33

@manyike: A büdös bolseviknak hiába magyarázol, a szeme előtt az lebeg, hogy a MANYUP-tagoktól elrabolt megtakarítások egy részét majd a felcsúti törpecigány "felzabáltatja" vele. :) Bolsevikokra nem hatnak se az észérvek, se az erkölcsi és értékrendi szabályok, ők csak az ingyenebédet várják!:) Tetvesek!:)

Szimba 2011.01.26. 00:11:05

@bóra77:

Hééé! Ne csepüld az Alindát, ha utána meg el akarod adni egy nős férfinak!:-)))))

Kicsit sokat markol, keveset fog típusú volt a beszélgetés, de ez inkább a riporter hibája. Ill. sejtem, hogy TG sok mindent el akart mondani, az idő meg adott volt.

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:13:08

@Szimba:

most már csak 14 év alattiakkal lesz riport... mondjam miért? a Süveges dilettáns neve mond valamit? mtv2= gyerekműsor... lehet éjjel fölnőttek lesznek? nagy gyerekek?

tatorjan 2011.01.26. 00:13:51

@a-kis-herceg: igen, nagyon jó érzékkel választják ki a vendégeket és rendkívül felkészült W.Alinda. És jó kérdései is vannak. Néha persze előfordul, hogy nem vevő a stílusára valaki, de általában jól fogadják még a provokatív kérdéseit is. Nemrég jelent meg egy könyve 30 interjúval.

Szimba 2011.01.26. 00:13:54

@tatorjan:

Ritkán nézem a Záróra műsorát, de ezentúl figyelni fogom.

ökörpöröly 2011.01.26. 00:16:17

@a-kis-herceg: Ne siránkozz!:) A bolsevikok elleni harc nem sétagalopp!:) Én például kifejezetten tisztelem Pinochet tábornokot, mert 2-3.000 bolsevik szarkeverő fizikai kiiktatásával megakadályozta a hosszan tartó polgárháborút és az általános anarchiát!:) Ide is kellene egy ilyen "fazon", aki a felcsúti törpecigányt és bandáját, illetve a Lenin-fajtákat szépen, takarosan fehérjedús trágyává alakítaná!:)

Szimba 2011.01.26. 00:16:58

@a-kis-herceg:

Jaj, de gonosz vagy!:-)
A gyerekadókon 8 óra után már nincs műsor. Minden gyereknek aludnia kell.

(Őrült nagy megtakarítás lesz ebből a csatornának!:-)

ökörpöröly 2011.01.26. 00:19:48

@porfelhő: Semmit!:) Dobj egy néma puszit -de nehogy pukit!-!:)

porfelhő 2011.01.26. 00:22:10

@ökörpöröly:
Nahát! megőrülök már Tőled, mit irsz már megint! no jó, vedd úgy, hogy kaptál egy "néma puszit!:)

ökörpöröly 2011.01.26. 00:22:17

Jó éjt mindenkinek, kivéve a fideszbolsevikokat!:) Nekik az álmukat a "marxizmus kísértete" járja be!:P

ssi 2011.01.26. 00:22:44

@ökörpöröly:
nagyon nem azonos a szótárunk ... mostanság

amúgy , hová tegyelek? 6.Lenin nagyon elfogult fideszes, és Te?

hány stílusod van? emlékszem, mikor porfelhőnek kissé pikánsan, de konszolidáltabban "udvarolgattál".. miért gondolod, hogy ide ez az alpári kell? trollozol csak?

ökörpöröly 2011.01.26. 00:24:11

@porfelhő: Köszönöm, pont jól esik így az activiám mellé lefekvés előtt!:)

Lord Kilburn 2011.01.26. 00:27:22

Kedves Kommentelők!

Azt magyarázza már el nekem valaki, hogy végül is mi volt a célja hőn szeretett kormányunknak a nyugdíjpénztár választás szabadságának álságos fenntartásával?

Ha ilyen rövid határidővel, ennyire eltorzított feltételek mellett, ilyen kevés helyen, személyes megjelenéssel, a rokkantnyugdíj jogosultság elvesztésének lehetőségével, sőt, az állami munkahely elvesztésének réme mellett lehet csak maradni, akkor miért hagyták nyitva ezt a lehetőséget? Miért nem államosítottak, kérdés nélkül?

Én azt látom, hogy azok a maffiamódszerek, amelyekkel visszakényszeríti kormányunk polgárait az állami nyugdíjrendszerbe, csak azt az egyre erősebb érzetet erősítik meg, hogy ez már rég nem jogállam. Ez már egy elb@szott banánköztársaság.

Ha a Fidesz a sokat emlegetett kétharmados felhatalmazásával egyszerűen besöpri a teljes magánnyugdíjpénztári vagyont, az ennél a zűrzavaros őrületnél sokkal egyenesebb, tisztességesebb lett volna. Így viszont valóban csak az állami szinten űzött bűncselekmény kategóriájába sorolható be.

ökörpöröly 2011.01.26. 00:27:34

@manyike: Rohadtul nem érdekel se a szótárad, se a véleményed, se a mellbőséged!:) Én most a bolsevizmus elleni harcomat vívom!:)

ökörpöröly 2011.01.26. 00:31:44

@Lord Kilburn: Igen, ez bolsevizmus. Mondhatjuk úgyis: "bolsevik narancsköztársaság". Nem csoda, hogy a felcsúti törpecigány Kínát és Moldáviát járta, illetve Fehéroroszországot tanulmányozta.
Jogilag és kommunikációs szempontból is zűrösebb lett volna, ha nem hagynak minimális lehetőséget se azután, hogy a bolsevik fidesznyikek a MANYUP megvédéséről, majd a szabad pénztárválasztásról beszéltek.
Így maradt a szokásos bolsevik módszer, a zsarolás, ismerhetik felmenőink. Maradhatsz, de .....

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:34:09

@manyike:

ökör az szellemében olyan mint én, populista (=elitellenes)
egyelőre tinó vagyok... de gondoltam tanulok még...

@ökörpöröly:

de manyike független értelmiség... ne báncsd, rendes. te csak döncsd a tőkét... vagy mit

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:35:57

@Lord Kilburn:

így szűrik az ellenzéket. majd a MÁV viszi is őket a Gulágra.

papíron rendben volt minden. ez ősi fides szokás... lepapírozni...

a-kis-herceg 2011.01.26. 00:37:01

@ökörpöröly: +tunézia és egyiptom... "Gábor Áron vízágyúja..."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.26. 00:43:09

@manyike: hová tedd? Hümmm, erősen gondolkodom, türelem. Megvan. :)
Faszkalap.

Ordnassac 2011.01.26. 00:44:56

@Hepci: ezt a meglepetést! :-D

Lord Kilburn 2011.01.26. 01:00:50

@a-kis-herceg: Amikor a magánnyugdíjpénztárban maradás mellett döntöttem, sok szempontot figyelembe vettem. Kipróbáltam olyan nyugdíjkalkulátort, amely számol a demográfiai változásokkal is (www.netfolio.hu), ami alapján egyáltalán nem biztos, hogy akár a jelenlegi, igen hátrányosan kialakított feltételek mellett is rosszabbul járok. Bízok az Alkotmánybíróságban, az Európai Bíróságban, amelyek nem hagyhatnak szó nélkül egy ilyen égbekiáltó méltánytalanságot. Nyugdíjba vonulásomig – négy éves ciklusokkal számolva – van még nyolc választás, úgyhogy bízom egy következő, bármilyen színű, nem fideszes kormány tisztességességében. Mindezek alapján úgy 70-80%-ra tettem, hogy a végén jól járok a maradással.

Saját számításom alapján így is maradt úgy 20-30% szopási esély. Hát erre az esetre, vészforgatókönyvként maradt a külföldi munkavállalás, és ha már munkavállalás, akkor letelepedéssel. Legalábbis dolgozó éveim utolsó 10-15 évében. Szerencsére végzettségem alapján nyugaton sehol sem lenne gond az elhelyezkedés. Csak a nyelvre kell előtte rágyúrnom.

A kivándorlás lehetősége korábban sosem fordult még meg bennem, mint lehetőség. Orbán Viktornak és bandájának sikerült elérnie, hogy lehetséges opcióként szerepeljen távoli terveim között.

trabant 2011.01.26. 03:09:19

@melus79:
"drasztikus elmozdulás nincs a párttól, inkább még növelték is támogatottságukat." (...) Ezért is olvasom, néha kérdezem a tőlem teljesen eltérően gondolkodó emberektől, hogy miért hisznek OV-nak.

Mert ígérni és hitegetni tud és fog - akár a végtelenségig. Aztán vagy megérik a hiszékenyek, hogy teljesüljön a kánaán ígérete, vagy nem. (Addig is álmodozhatnak, a jólétet várva.)

Drasztikus elmozdulás azért nincs, mert a fideszes lemorzsolódók helyett a jobbikos szavazók közül sokan átálltak a Fideszhez. Fidesz-program híján a Jobbik nemzeti programjának a megvalósulását látják kormányszinten.

Talán nem is nagyon természetellenes reakció, csak az lesz majd zavaró, hogy a Jobbik pár hónap alatt volt, nincs felszívódik, beolvad és megsemmisül a kisgazdák stb. mintájára. Behúzzák és bezúzzák - szinte észrevétlenül - a kisebbik pártot a Fideszbe. Mire a Jobbikban feleszemélnek, nem lesznek támogaótik.

Afelé tart a politikai eltolódás, hogy lassan a szélsőjobboldali Jobbik szavazóiból lesz a Fidesz közepe.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 05:09:20

Kairó.

Orbán Viktor 4 napos látogatása Egyiptomban.

jan. 21. odamegy.
--
--
--
--
jan. 26. ---- 4 halott az egyiptomi tüntetésen.

index.hu/kulfold/2011/01/25/soha_nem_latott_tuntetes_alakul_kairoban/

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 05:53:53

@Lord Kilburn:

1. Amikor nyugdíjas leszel, a nyugdíjad reálértékét az határozza majd meg, hogy az akkori fiatalok az általuk megtermelt reál-GDP mekkora részéről lesznek hajlandóak lemondani az idősek javára.

Mivel a mi generációnk nem csinált elég gyereket, 30 év múlva kevés pék süt kenyeret és sok nyugdijas akar majd vásárolni. A kenyér ára felmegy, stb. Mindegy, milyen konstrukcióból kapod a nyugdíjad.

2. Mivel már döntöttél, érzelmileg elköteleződtél a döntésed mellett. Bármilyen racionális érvelést, ami kimutatná, hogy tévedtél, el fogsz utasítani. Az emberi gondolkodás így működik. Mi, akik magunkat okosnak tartjuk (a populáció 95%-a :-) az értelmezési keretet választjuk meg úgy, hogy abban a keretben racionálisan védhető legyen az álláspontunk. (Lásd fentebb: a nyugdíj összegével szemben én a reál GDP-re tettem a hangsúlyt :-)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 06:06:50

@Lord Kilburn:

A magánpénztári rendszer egy elöregedő országban kb egy generációval kitolhatja a szembesülést a rögvalósággal -- de csak akkor, ha az ország jelentős folyó fizetési mérleg többlettel rendelkezik, tehát tőkekivitelre képes. Ha a pénztári megtakarításokat fiatal népességű országokban fektetik be, 30 év múlva lesz mit enniük. A gyerekeiknek lesz majd nagyon nehéz.

Magyarország azonban komoly folyómérleghiánnyal küzd amit pl. tőkeimporttal próbálunk fedezni. Nálunk a magánpénztárg rendszer bevezetése tévedés volt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 06:10:28

@Mészáros Laci:
Kínát fellendítette, hogy lecsökkentették a gyerekszámot.

Ha húsz év múlva kevés lesz a fiatal és sok az öreg, abban nem lesz semmi tragikus.
Lehet, hogy nem lesz nyugdíj, de lesz munka.

Legfeljebb megszűnik a munkanélküliség.

ssi 2011.01.26. 07:12:44

@ökörpöröly:
nem azt kértem, hogy érdekeljelek - ezt sose fogom tenni

csak megkérdeztem, hogy politikailag ki szimpatikus Neked

csak jeleztem, hogy a stílusod kilóg a T.G.-blogiból, s T.G. sem ilyenre gondolt

s még azt is megkérdeztem, hogy ez csak a blogstílusod, vagy a hétköznapokban is ilyen vagy-é

a válaszod egyértelmű lesz, s bocsi, ha ismeretlenül a valóságosnál többet feltételeztem rólad

@a-kis-herceg: köszi és jól látod + pedig őszintén érdekel
... igazad van pl. a "fideszbolsevikokat"-ból gyaníthatnám a megvetetteket, de a "sajátos" stílusából nem tudom kikövetkeztetni a hogyan továbbot

ssi 2011.01.26. 07:17:46

valóság: 2011 - Európa - EU-elnökség
+ olyan, mint vmi mese: nagyon régi időket idéző (senki nem él már azok közül) kurucos érzület, gondolkodás, mentalitás
- összefér ez?
- jól láthatóak az EU-normák bármelyik politikus számára
- személyiség következmények nélkül felülkerekedhet az EU-s politikusi normákon?

este folytköv. Szép napot mindenkinek!

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 07:18:02

@simonmondja.:

néha érdemes egy kicsit a csábítóan egyszerűen hangzó összefüggések mögé tekinteni, hogy a félrevezető kővetkeztetéseket megúszghassuk.

Kínában belátták, hogy a túlnépesedés katasztrófához vezet. Ezzel párhuzamosan a nyugati piachoz igazítják a gazdaság szerkezetét. És még van egy kazal ok a fellendülés hátterében.

A munkanélküliség egyik oka most is a tőkehiány.

nyünyüge 2011.01.26. 07:20:28

Kurucok Európában
A komisz kölyök csokoládét ken a szőnyegbe, összefirkálja a falat, és ha rendreutasítjuk, kikéri magának. Teszteli a határokat. Teheti, amíg közösségbe nem kerül: ott új szabályok vannak, és menten kiderül, ki a vezéregyéniség, ki a csapatjátékos – és ki a kívülálló.

nol.hu/specialis/rss_valogatas/kurucok_europaban

ssi 2011.01.26. 07:26:48

@Mészáros Laci:
csak úgy általában azon gondolkodom,

de konkrétan a manyup révén merült fel bennem,

megrendül-e vmi biztonságérzet, menekülési lehetőség veszik-e el?
ha pl. ebben a sajátos, sürgős helyzetben az AB csak tavasszal fog már csak dönteni,
mikor a manyuppénzeket már az államiba kezdik átvezetni

a kormány szabad választással nyert, hogy utána meghatározza, hogy az emberek miben választhassanak majd szabadon?

cambridge.on 2011.01.26. 07:32:09

Egyetlen cselekedet lenne váratlan Orbántól.
Ha követné Gyurcsányt, lemondana és teljes idejét a családjának szentelné.
Ez igazi meglepetés lenne.
Valószínűbb, ez az igazi po-fi.

Átülni egy putyini stílusú elnöki székbe, nem lenne meglepetés.
Előre hozott választásokat tartani szintén nem meglepetés, régóta mondom. A képviselőik jelentős részének polgármesterség a menekülő út.
Az elkobzott nyugdíj vagyon elfogy, nem lesz miből finanszírozni a gazdaság fejlesztését.
Az új választási törvény által meghatározott létszám csökkentés megfelelő indok.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 07:36:07

@Mészáros Laci:

Talán, ha még egyszer nekifutnál és összeszednéd,
lehet, hogy csábító lenne az is.

Szóval, mit akarsz mondani a nyugdíjról, az öregekről és a tőkehiányról ?

Van valami összefüggés ?

melus79 2011.01.26. 07:39:23

Jó reggelt!

www.hir24.hu/belfold/205584/ujabb-strasbourgi-pofon-elott-az-orban-kormany.html

Hát,ma erre leszek a legkíváncsibb.Remélem nem úgy viselkedik OV,mint legutóbb.Elég volt,hogy a szégyenteljes viselkedése,arroganciája,pökhendisége miatt ránk is hullik a sz@r!Aki kikéri magának,hogy nem Chávez,az ne is viselkedjen úgy!Tényleg,mint a dackorszakát élő hisztis gyerek!Ezt a gyerekemtől sem tűröm el,nem egy középkorú férfiembertől,aki min.elnök!Szégyen ez az ember,meg a bagázsa!(Fideszeseknek:Gyurcsány és bandája se tetszett,de attól ez sem lesz jobb!)

MNYP-hez és a többi stiklihez:ha annyira biztosak a dolgukban,miért így csinálták meg.Vagy mégsem olyan nagyok az ötleteik,vagy a szavazókban nem bíznak,mert megszorítások jönnek,és betonozzák be magukat.

Én továbbra is reálisnak tartom a KE pozíciót,és ismétlem,nem a jelenlegi hatáskörökkel képzeli el a "tisztelt" "úr"!
Továbbra sem értem mi olyan megnyerő benne,választ továbbra sem kapok,mert Gyurcsány nem mentség,az arroganciája irritáló,a populizmusa átlátható,a kereszténysége köpönyegforgatás(még azt a tételt sem tudta magáévá tenni,ami az alap,hogy szeresd felebarátodat...)
Most vagy ilyen egyszerűek az emberek,vagy ennyire hinni akarnak,vagy tényleg egyszemélyi uralomra vágynak.Továbbra is állítom,hogy a megfejtés a lélektan területén van,Ranschburgnak sok mindenben jók a meglátásai.
Na,további szép napot!
TG-nek!Jó volt a tegnapi beszélgetés,nekem tetszett!:)Vas megyeiek tartsanak össze!:)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 07:53:23

@manyike:

közhely, hogy a biztonság nem azonos a biztonságérzettel.
az emberek többsége legfeljebb közepes autóvezető, mégis nagyobb biztonságban érzik magukat, ha ők vezethetik az autót, mint mondjuk repülőgépen utazva.

meghalt három gyerek, mert egy diszkóban széttaposták őket. sokkal többen halnak meg diszkóból hazafelé autóbalesetben, vagy kábítószer-használat miatt, vagy lesznek öngyilkosok a szeretetlen családi környezet miatt számukra elviselhetetlen stressztől. csak ez nem hír, ezért a biztonságérzetet nem rontja.

egy magánpénztár tutira kockázatosabb, mint az állami -- pl. megbukhat a befektetési politikája miatt, tönkremehet az anyabank is stb. az állam a legszélesebb kockázatközösség: az állami nyugdíj akkor kerül veszélybe, ha az egész ország gazdasága leül. (amikor egyébként az összes magánpénztár is leül.)

(a magánpénztárak hátránya még, hogy kifejezetten rontják a demográfiát, mert gyermekvállalás ELLEN ösztönöznek.)

szóval a magánpénztárak létrehozása magyarországon súlyos melléfogás volt, a megszüntetésük üdvözlendő -- de a fidesz végtelenül elbaszta ennek a stratégiai jelentőségű lépésnek a kommunikációját.

PS: magánpénztári tag voltam, a számlaegyenlegem mai napon kb 6 millió forint, a reálhozamot a pénztár a mai napig nem tudta kiszámolni.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 07:58:37

@melus79:

"MNYP-hez és a többi stiklihez:ha annyira biztosak a dolgukban,miért így csinálták meg.Vagy mégsem olyan nagyok az ötleteik,vagy a szavazókban nem bíznak,mert megszorítások jönnek,és betonozzák be magukat."

hogy miért ÍGY csinálták meg? meghalt Wermer András, nem maradt senki, aki ért a PR-hoz.

melus79 2011.01.26. 08:07:34

@Mészáros Laci: Szerintem meg két lehetőség van továbbra is:
- vagy hülyének néznek minket,és én inkább ezt kérem ki magamnak,nem pedig amit Orbán Stasbourg-ban
- vagy maguk sem hiszik el,amit mondanak,de a vízióhoz kell a pénz,és a demokrácia lassú lebontása,így tudják elérni a vágyott célt(?)
Na,szóval és tettel,szörnyű a helyzet,de nem reménytelen,még megadom magamban az esélyt OV-nek,hogy normális ember módjára viselkedik,és tényleg teljesülnek a reményeik!:)Mert sokakkal szemben én remélem,hogy tényleg többet tudnak,mint én,és valójában értenek hozzá,mert ha nem azzal Mo.-t tönkre vágják,ezt meg nem szeretném,mert én nem tudok hová elmenni,de őszintén szólva,nem is akarok!

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 08:10:29

@melus79:

A PR egyik fontos eleme a manipulációs technikák okos alkalmazása. Mi történt?
1. Orbán bejelenti a magánpénztárak államosítását.
2. Azonnali felháborodás, sajtókampány a kezdeményezés ellen.
3. Orbán kinevez egy arcot hogy mentse amit lehet.
4. Az arc inkompetens, csacskaságokat beszél. Hamar eltűnik.
5. Az ellenkampány szélesedik, a kormány defenzívába szorul.
6. A kormány belátja a PR-vereséget és erőből lép: összegányol egy törvényt, ami legalábbis ingatag lábakon áll alkotmányosság szempontjából.

Felelősök:
1. Orbán. Az előző fideszkormány jó lépéseket tett az egyéni számlás rendszer felé. Miért nem az ebben résztvevő emberekre bízta a nyugdíj-re-reformot?
2. Matolcsy. Az ember egy zseni, ha rendkívüli helyzetben rendkívüli megoldást kell keresni, de hétköznapi helyzetekben nem szabad döntési pozícióba engedni.
3. Kormányzati PR. Múlt héten hallottam a PR vezetőt, szimpatikus figura, azt magyarázta, hogy a politikai ellenfél nem átall szembefordulni velük, ellenkampányt indítani, és ők így tehetetlenek. hát bakker...

Ferrarius 2011.01.26. 08:14:10

Kedves Gábor!

Nekem tetszik a blogod, emellett szerintem túlságosan rövidtávú az elemzések megközelítése. Bizonyos szempontok és bizonyos szereplők nem kerülnek napirendre.

Szempontok
1. lélektani, szociológiai tényezők
2. Iskolázottság (piacképe tudás), proaktív viselkedés, kultúra, tanuló közösségek
3. Bizalom... „Egy vezető által megismerhető egyik legfontosabb tudnivaló, hogy miképpen működik a bizalom.” John C. Maxwell
4. Hosszú távú gondolkozás, ki a valódi vezető...

Társadalmi folyamatok „szereplői” véletlenszerű felsorolásban
1. Civil szervezetek
2. Önkormányzatok
3. Autonóm gondolkozású középréteg (vállalkozók, gazdák, értelmiség)
4. Az értelmiség sajátos felelőssége
5. Kultúra, tudomány
6. Az erőtér amiben élünk... EU, globális világ, politikai-gazdasági hatalmi centrumok

Én nem érteke a politológiához, viszont érdekelnek a társadalmi folyamatok.
Munkám során sok emberrel kerülök kapcsolatba, a folyamatokat talán leginkább az „egyszerű” emberek felől látom.

Szerintem a blog javát szolgálná, ha nagyobb merítésű lenne.
Persze nem arra gondolok, hogy tanulmányok jelenjelek meg, és talán én sem vagyok elég jártas ebben a stílusban.

Valahogy azt az életérzést látom környezetemben és ezen az oldalon is, hogy minden egy két vezetőn múlik, és nem vesszük észre, hogy ezzel adunk olyan hatalmat a politikának amiért aztán sokat panaszkodunk.

Jó lenne látni építkező, a saját mozgásterét helyesen felmérő és az ebből fakadó felelősséget vállaló közösségeket.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 08:22:02

@melus79:

a demokráciaféltést és egyéb sallangokat (bocsi) átugranám.

sarokpont: mivel a pénzt nem lehet megenni, ezért bármilyen nyugdíjrendszer lényege, hogy az aktív népesség által pillanatnyilag megtermelt reál GDP (kenyér) egy részéről lemond az idősek javára, és ezért cserébe azt várja, hogy amikor megöregszik, a jövőbeni aktív népesség is tegye majd ugyanezt az ő javára. a pénz csak eszköz.

ha ezzel nem értesz egyet, ne is olvass tovább :-)

ha egyetértesz, akkor belátható, hogy a gyakorlati megvalósítás (felosztó-kirovó, egyéniszámlás, vegyes, magán, önkéntes stb) már csak technikai részlet, amit egy adott ország sajátos szempontjai, körülményei alapján érdemes kialakítani.

magyarországon a magánpénztárak nagyon sok pénzbe kerülnek az adófizetőknek:

1. a magánpénztárba átutalt járulékok hiányoznak a jelenlegi nyugdíjasokat ellátó felosztó-kirovó rendszerből. ezeket a költségvetés pótolja ki -- vagyis elvonja a gazdaságból (magasabb adókat vet ki, vagy hitelt vesz fel). ez évente kb 350 milliárddal magasabb hiány, és majdnem 3000 milliárd felhalmozott államadósság.

2. a magánpénztárak a megtakarítások egy részét államkötvénybe fektetik, erre a költségvetés kamatot fizet, az adófizetők pénzéből.

3. a magasabb ktgvetési hiánt és a magasabb eladósodottsági ráta miatt kockázatosabb adósnak számítunk, így a teljes kötvényállomány folyamatos megújítása magasabb hozamfelárral történik.

ez összességében évente 800-1000 milliárd többletkiadás.

vastort 2011.01.26. 08:22:10

Kedves Gábor!
sokszor esik itt szó a határon túli magyarok szavazati jogáról, főleg a kommentek között. Sokan evidensnek veszik, hogy ezzel a Fidesz bebetonozhatja a hatalmát. Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Ha van olyan, hogy "hosszú távú kontinuitás a választói magatartásban" (sokak szerint van), akkor a határon túli magyaroknak baloldalibbnak kellene lennie a trianoni terület lakosságánál. Ez a dualizmusban és a Horthy-korszakban is így volt (bár a dualizmusban a bal- és jobboldal képlete nem feltétlenül értelmezhető, ott úgy értem, hogy a majdnem örökké kormányon levő párt helyett a függetlenségi ellenzékre szavaztak inkább, persze nem is pontosan a mai határok szerint elválva). Van-e valamilyen jelenlegi felmérés, ami a határon túli magyarok pártpreferenciáit szondázza?
Tudom, hogy a 2005-ös népszavazás óta sokan utálják a szocikat, de ennek ellenére sem vagyok biztos a határon túliak = masszív jobboldali többség képletben.

török gábor 2011.01.26. 08:26:09

@vastort: alapvetően és hosszabb távra gondolva egyetértek. 2014-ben azonban feltehetően annak hozna előnyt, aki "megadta" a választójogot, azaz a Fidesznek. (erre vonatkozó felmérést nem ismerek)

melus79 2011.01.26. 08:32:00

@Mészáros Laci: De,egyetértek,ez evidencia.Viszont akik ezt lekommunikálták,nem olyan anyagi háttérrel vannak,mint a többség,engemet is beleértve.Az én családom kárpótlásként nem kapott semmilyen földet,bányát,szőlőt,gazdag rokon se hagyott ránk semmit.Éljük tisztességesen a magunk kis életét,nem vágyva luxusra,és akkor dönts egy ilyen horderejű kérdésben,ahol homlokegyenest mást mondanak!Nekünk nincs milliós számlánk,csak milliós hitelünk:),és komolyan hiszem az öngondoskodást,mint alapelvet.
Nem tudom,hogy PR vagy PR hiba,én csak azt tudom,hogy feje tetejére állt a világ.Mikor már majdnem elhinném nekik,hogy nemes a cél,"elszólják" magukat úgy,hogy visszakozok elméletben.A gyakorlatra még van pár napom dönteni,de tényleg nem tudom...

A MNYP-k működésén lehetett volna módosítani.Nem,továbbra is a módszer nem tetszik,mert újra és újra leírom,a cél nem szentesíti az eszközt.Én ezt vallom.Nem hinném,hogy komm.hibával állnánk csak szemben.

Tudod,a demokráciaféltés akkor vált számomra is sarkalatossá,amikor úgy éreztem,hogy már nem ugyanaz,mint addig.Addig nem érdekelt,mert természetes volt.Minden megmozdulásuk azt sejteti,hogy valami nagyon nem jó.Vegyük női megérzésnek!:)És akkor el is lehet bagatellizálni a véleményem!:)
Na,tényleg befejezem,mert ezer a dolgom,este folytathatjuk!Végre valaki nem lekezelő és erőből vitázó!Köszönöm!

ubul2000 2011.01.26. 08:37:49

@török gábor: Azért egy érdekes és fontos dologról nem esik szó. Az elcsatolt területeken lévők szavazásáról. Mert azt feltételezem, hogy erre a konzuli irodák, követségek nem lesznek elegendőek. Az sem valószínű, hogy azt elvárhassuk - jöjjenek ide szavazni. Az viszont érdekes lesz, amint az itteni pártok ott kampányolnak, szavazóhelyiséget tartanak fent, stb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.26. 08:47:02

@manyike: ne tételezz róla többet, higgy nekem. :)
Faszkalap.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.26. 08:49:50

@ubul2000: próbálom megfogalmazni, mi lesz ez a külhoni szavaztatás, ha bármi is megvalósul meg belőle.
Önös politikai érdekből megvalósított összmagyar más faszával csalánverés... (?)

a-kis-herceg 2011.01.26. 08:59:18

@ubul2000:

vicc az egész. új-vidéken pár ezer ember kérelmezi. a mai napon a konzulátuson augusztusra kapnak időpontot.

már csak ezért sem lesznek előrehozott választások...

szerbek is szeretik a magyar állampolgárságot, az eu ban előnyökkel járhat (a magyarokat lexarják)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.26. 09:02:41

@Mészáros Laci: "Mi, akik magunkat okosnak tartjuk (a populáció 95%-a :-)"

Szerintem a 95%-nak az 50%-a csak félelemből (közszféra) és információhiány miatt nem maradt a pénztárban. Ezzel nem azt mondom. hogy melyik a jó döntés, hanem azt, hogy a legtöbben a "megalázó és megfélemlítő" tortúra miatt döntöt, hogy nem dönt, és ezzel "visszacsorog" az államiba.

Az azonban érdekes, hogy a független közgazdászok között és a szomszédos országokban döntő az öngondoskodás elve. És matolcsy is ezt vallja korábbi lépései alapján. csak most megkapta a fejtölcsért. :-)

Az lényegtelen szempont volt, hogy melyik a fenntarthatóbb rendszer. Most Orbánnak könnyű és sok pénz kellett. Ez lett "szakmailag megideologizálva". (Szerintem)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.01.26. 09:03:48

@vinczej: "csak félelemből (közszféra) és információhiány miatt"

Az információhiányon a teljes jogbizonytalanságot értem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.01.26. 09:07:42

@vinczej: nocsak, sikerült olyat írnod, amivel egyetértek.

6.Lenin 2011.01.26. 09:17:43

@a-kis-herceg:

Kíváncsi voltam a fejleményekre, benéztem.

Kedves kodó, nem azt jelenti- nem vagyok érintett- nem vagyok tájékozott.
Azt jelenti, már nyugdíjas vagyok néhány éve, tehát engem ez a probléma közvetlen nem érint már, de mivel a gyermekeimet érinti, áttanulmányoztuk a lehetőségeket, elég részletesen.

Megszoktam tőled, időnként elég szépen csúsztatsz, hogy az elfogult gondolkodásmódodba beleférjen.
Azt is megszoktam tőled, csak mások tevékenységének a parttalan kritizálásáig vagy képes eljutni., de ez a te problémád. Ennek a miértje, nem érdekel.

Az is legyen a te problémád, hogy miben értesz egyet ökörpöröllyel. Én a rasszistákkal sem tartalmilag, sem formailag nem értek egyet, ez viszont az én ügyem, nyilván.

Miért nem nekem írod meg nyíltan a rólam alkotott véleményedet? Érzed, hogy sántít ?

Még 1, annak idején, amikor ezt a kérdést boncolgattuk, belinkeltem 1 nagyon jó tanulmány erről a problémáról. Szerintem nem sokan olvashatták el, azóta meg letettem arról, hogy belinkeljek bármit is, kivéve néhány kedvenc zenészeim számai közül, de csak ha unatkozom.
Felesleges, általában a legtöbben ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez, itt a tények nagyon keveseket érdekelnek.
Nem erről szólnak a blogok. Erre már elég korán rájöttem.
Engem szórakoztat, ráérek.

a-kis-herceg 2011.01.26. 09:23:54

TG nyitott új posztot a Záróráról

bóra77 2011.01.26. 09:44:39

@Szimba: nem csepülöm, csak elmondom, hogy nekem szétfolyós volt az egész riport, olyan amőbaszerű, nem volt egyben, és ráadásul nagyon sok újat nem tudtam meg. Amit Gábor elmondott, annak a nagy részét már tudtam, innen, meg innen-onnan. Nagyon kevés újdonság volt számomra benne. És nem tudom, hogy koncepció volt-e, hogy csak a politológusi létről/karrierjéről szóljon a riport. Ez korántsem volt portré!
Nézz meg egyszer egy portré-interjút Szily Nórával, egyből másként fogod látni Alinda tevékenységét. Ami nem rossz egyébként, csak szerintem még érnie kell, meg helyenként sok. Legalábbis nekem.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 10:18:14

@vinczej:

jaj, a 95% nem a maradók arányára vonatkozott, hanem arra, hogy a zenberek alapvetően okosnak és racionálisnak tartják magukat, és a kognitív disszonancia mindig a többiek csapdája :-)

1. Igen, az állami rendszert választók kényszerből vagy lustaságból léptek át, esetleg lojalitásból, és nagyon kevesen tudatosan. Elbaltázták a pr-t, maradt a kényszer.

2. Nem, itt nem gyors pénzről van szó, a visszakerülő manyupvagyont egészében adósságtörlesztésre fordítják. a célok sokkal inkább hosszú távúak.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 10:28:43

@melus79:

demokráciaféltés: körbe vagyunk bástyázva. EU, ET, stb.

Öngondoskodás öregkoromra: illúzió, amit a pénzemre vágyó bankok keltenek. Mindjárt el is mondom, miért látom így, de most dolgom van.

Zagson 2011.01.26. 10:29:12

Szeretem ezt a blogot, de ez a cikk totál egy felesleges darab volt. Néha a nem írni semmit jobb mint a csak azért írni mert muszály. Kb még 200 olyan forgatókönyvet elő lehet citálni ami akár logikus lehet a Fidesz (vagy az FBI vagy az oroszok, vagy a marslakók-ha vannak, illetve megint 200 forgatókönyv, hogy miért logikus, hogy vannak- vagy valami titkos afrikai meleg templomos szekta)részéről. Szerintem ilyen dolgokról viszont irodalmi vagy legalábbis szórakoztató ponyva stílusban van csak értelme írni. Amúgy jó blog(nézek is valami értelmes , felnőtt cikket itt amit még nem olvastam).
u.i.: remélem nem lesz minden héten egy ilyen hipotézis-erőlködés, csak, hogy 3 év múlva elő lehessen rángatni a vinyóról, mondva, hogy (hú én már akkor megmondtam, hogy ez lesz, pedig milyen kacskaringósnak tünt ez akkor még-miközben ). mert ez kicsit olyan mint roulettben tenni egy zsetont az összes számra(a 0 ra is)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 10:43:15

@simonmondja.:

"Szóval, mit akarsz mondani a nyugdíjról, az öregekről és a tőkehiányról? Van valami összefüggés?"

Van.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 10:58:44

@Mészáros Laci: Na látod.
Lehet ilyen átgondoltan érvelni, és mindjárt igazad is van.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 11:00:08

@vinczej:
@melus79:

A nyugdíjas koromra való takarékoskodás, vagy öngondoskodás több feltételre épít, és ezeknek csak egy részéről szoktunk beszélni.

1. Amíg fiatal vagyok, részt veszek a gazdaságban (GDP-t "termelek") és van jövedelmem.

2. Az általam termelt GDP egy részéről lemondok azok javára, akik nem, vagy nehezen tudják magukat eltartani: idősek (nyugdíjasok), segítséggel élők stb.

3. Gondoskodom arról, hogy amikor én idős leszek, és nem tudom magamat eltartani, akkor is legyenek majd fiatalok, akim megtermelik majd a GDP-t, aminek egy részéről lemondanak az én javamra.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor működhet az öngondoskodás.

CSAKHOGY.

Az öngondoskodás azzal jár, hogy amikor felnevelek három gyereket, sokkal kevesebb pénzt tudok félretenni öregkoromra. A feleségem meg 7-8 évig egyáltalán nem tud félretenni, mert jövedelme sincsen, és utána is kevesebbet keres, mert kiesett a munkából, "tudják", hogy sokat fog hiányozni a gyerekek betegségei miatt stb. Így aztán az öngondoskodás arra ösztönöz, hogy NE legyen három gyerekem, hanem csak kettő vagy egy.

És ezzel az öngondoskodás lábonlőtte magát.

Mert a bankbetétem értékállóságát hosszú távon nem az MNB kamatpolitikája határozza meg, hanem az, hogy lesz-e olyan aktív népesség, aki megtermeli majd azt a GDP-t, amiből öregkoromra nyugodtan vásárolhatok majd. Ha nem lesz ilyen aktív népesség, mert nem szültem elég gyereket, akkor sok öregember fog sorbanállni a kevés péknél, hogy kenyeret vásároljon, a kenyérnek felmegy az ára, és oda az értékállóság.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 11:00:59

@simonmondja.:

lásd itt az előző commentben ugyanezt bővebben :-)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 11:06:09

@melus79:

"újra és újra leírom, a cél nem szentesíti az eszközt"

ezzel mélyen egyetértek. a valóság sokkal inkább azt igazolja, hogy a nemtelen eszközök bemocskolják az eredetileg nemes célokat is.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 11:10:16

@Mészáros Laci:
Az a bibi, kedves Laci, hogy ahogy írod, az öngondoskodás nem esik egybe a társadalmi teherviseléssel.
Viszont a tőkehiánynak meg egyikhez sincs köze.

Ezek után, az a kérdés, hogy minek kavarod őket ...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 11:17:00

@simonmondja.:

a tőkehiány ott lép be, amikor azt mondom, hogy oké, a magyar társadalom elöregszik, akkor a nyugdíj-előtakarékossági betétemet mondjuk malajziában fektetem be, és ott lesznek fiatalok harminc év múlva is, majd élek a maláj hozamomból, míg a magyar állami nyuggerek szopják a kócról a mézet.

ám a nyugdíjszámlákon levő tőkére itt magyarországon is nagy szükség van. ha ezt a tőkét kivisszük malajziába, még kevesebb tőke marad itthon, ami gyorsítja a magyar gazdaság összeomlását.

a német gazdaság nagyon jelentős folyómérlegtöbblettel rendelkezik, viszik is ki a nyugdíjalapok a tőkét a feltörekvő országokba. ezzel van kb egy generáció fórjuk. mert gyerekek ott sem születnek, és a következő generáció felnőttkorára már ott is folyómérleghiánnyal kell szembenézniük, és azzal, hogy nem tudják a megtakarításaikat külföldre kihelyezni.

hát így függ össze.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.26. 11:34:42

@Mészáros Laci:

A pénzt, amíg nem húzzák föl a vasfüggönyt - oda viszi fialtatni mindenki, ahova akarja.
Eddig is, eztán is.
Ha itthon időnként rátenyerel az állam, akkor inkább külföldre.

A nyugdíjpénztárak befektetése pedig államilag volt meghatározva, hogy - hazai állampapírban legyen.

Úgyhogy marad most a fizetéseltitkolás és a külföldre menekítés.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 12:52:12

@simonmondja.:

így van.

ez egyfajta társadalmi csapda: amíg egy ember dönt úgy, hogy saját érdekeit követve a személyes megtakarításait malajziába helyezi, addig makroszinten ez nem okoz érzékelhető romlást.

Ha már sokan döntenek így (a társadalmi csapdák szóhasználatával: dezertálnak), akkor már makrogazdasági mértékben is érzékelhető a romlás: romlik a folyó fizetési mérleg, a hiányt ellensúlyozó hitelfelvételek ellenére is tartósan gyengül a forint, Magyarország mint befektetési terep egyre kevésbé lesz vonzó, így aztán a direkt külföldi befektetések (FDI) összege is trendszerűen leszakad a régiós versenytársaktól.

Nem szükségszerű ezt az utat járni, de lehetséges.

melus79 2011.01.26. 13:36:20

@Mészáros Laci: Értem én,de a 21. században azt várni az államtól,hogy majd mindent ő!kicsit avítt szerintem.
én a szociális szférában dolgozom,ahol alaptétel,hogy nem halat kell adni az embernek,hanem meg kell tanítani halászni.Na,én most azt érzem,hogy hal adása lesz egyrészt(és még csak nem is a nemes célból,hanem finanszírozandó az elmebajos gazd.pol.-i fantazmagóriájukat),másrészt csökkent a halat a segélyek visszavételével,de halászni nem tanít meg.majd lesz 1 milla munkahely.Tuti.Matolcsy megmondta.20-30 év múlva ki tart el minket,azt nem tudom.De sok mindenben egyetértek,a kiindulási alappal mindenképp.
Este talán az új poszton folytathatjuk!:)

lüke 2011.01.26. 14:08:03

@Szimba:
mint anno Lukácsról a 70-s években, emlékszel?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.26. 14:08:37

@melus79:

nice to talk to you :-)

én elég hézagosan járok erre, üzenj valahogy, ha nem itt válaszolsz.

van egy csomó területe az életnek, ahová az állam csak azért furakszik be, mert azt hiszi, hogy "jobban tudja" pedig valójában nem tudhatja, mert nem ismeri a helyzetet belülről. ez elég általános emberi tulajdonság. ezekre a helyzetekre teljesen igaz az, hogy az államnak ki kellene vonulnia belőle, és van is erre példa (gyvi -- nagy állami intézmények helyett gondozói családoknál történő elhelyezés).

van azonban egy csomó terület, ahol azért nem lehet a gyeplőt a nép közé dobni, hogy gondoskodjon magáról, mert valamelyik klasszikus társadalmi csapdába lehet belefutni. magyarországon a népesség nagy része individualista motivációk alapján hoz döntést, ez a csapdahelyzetek melegágya, ilyenkor pedig a kooperációt törvénnyel kell kikényszeríteni.

a demokráciaféltés kapcsán egy érdekesség: a Magyarországon létező "közúti ellenőrzés, iratokat kérem ellenőrzésre", vagy a gyalogosok alkalmi igazoltatása sok országban teljesen ismeretlen, és egy ilyen intézkedés bevezetését legalábbis a demokrácia halálának tekintenék. mi pedig ebben élünk :-)

lüke 2011.01.26. 14:09:11

@simonmondja.:
ezt elvettéka fontosabb dolgok
ponty ezt akartam írni