Elnézést kérek, de ezt a bejegyzést is azzal kell kezdenem, hogy az olvasók egy részét eltanácsolom: ezúttal azoknak nem ajánlom, akiket egyáltalán nem érdekelnek a szakmai köldöknézések. Olvastam és hallgattam, írtam és beszéltem már sokat erről, s bizony néha azt hittem, hogy nem érhetnek ebben a tárgykörben meglepetések. Egy friss tanulmánynak most mégis sikerült meglepnie.
(Fotó: Századvég)
A Századvég című lap legújabb, tematikus számában ismert politológusok véleménye olvasható a szakma néhány izgalmas kérdéséről. Tulajdonképpen az összes írást érdemes fellapozni, nekem szinte mindegyik tanulságos volt. Most azonban csak egyről, G. Fodor Gábor Politologosz című írásáról szeretnék beszélni (a 187. oldalon kezdődik), annak is igazán csak egy aspektusáról. A szerző a „tudományellenes szemlélet” képviselőjeként szellemesen és meggyőzően írja le a hazai politikatudomány két domináns gondolkodásmódját, a „marxista politikai tudományok rendszerét” és az „európai politikatudomány eszméjét”. Nem célom részletesen ismertetni az írást (jó lenne, ha minél többen inkább eredetiben olvasnák), amely legalább annyira provokatív, mint amennyire elgondolkoztató, ajánlom mindenkinek, aki szeretne – akár vitatható, elutasítható – színvonalas érveket kapni a politikatudomány természetéről, céljairól folytatott örökzöld vitához.
G. Fodor Gábor meglepő módon sok hasonlóságot talál a két szemlélet között, ezek közül az egyik számomra különösen érdekes éppen a politikai elemző, a politikai elemzés határozott elutasítása. Még izgalmasabb azonban, amit a szerző a 137. lábjegyzetben magáról a műfajról ír. Idézem: „Magam úgy látom, hogy a politikai elemző nem a tudomány, hanem a politika szereplője, azaz nem az előbbi, hanem az utóbbi logikája alapján beszédcselekszik, s ehhez egyáltalán nem kell pártosnak lennie. A magát független pozícióba feltoló elemző is politikus, nem az igazság, hanem a befolyás érdekli.”
Hm... Amikor elolvastam, az első gondolatom persze a határozott ellenkezés volt. Nagyon más dolgokat írtunk Körösényi Andrással és Tóth Csabával ebben a cikkünkben az elemzőkről, többek között azt állítván, hogy „nem a politika megváltoztatása, hanem a politika megismerése és megértése miatt űzik mesterségüket”. Azt gondoltuk, hogy a nem pártok által irányított, hivatásszerűen nem politikai célokat szolgáló elemzőket valahogy meg kellene tudnunk különböztetnünk azoktól a tanácsadóktól és publicistáktól, akiket más megfontolások mozgatnak. Ma is őszintén hiszek abban, hogy az elemző szakmai tisztessége nem engedi meg a politikában és a politikai újságírásban gyakori hamisítást, elferdítést, szabad valóságmagyarázatot, a tények tisztelete és a politikai logika ismerete ugyanis akkor is rákényszeríti az elemzőre a valóságos dolgok leírását, ha érzelmei, értékválasztásai mást diktálnának. Engem most is elsősorban az igazság érdekel - azzal a megkötéssel, hogy elemzőként nem a helyest, a jót, hanem az okokat és a magyarázatokat kutatom -, s ebből akkor sem tudok, akarok, fogok engedni, ha az amúgy nem mindig találkozik a személyes preferenciáimmal.
Ennek ellenére be kell látnom, hogy G. Fodor Gábor mondataiban van igazság. Nem csak azért, mert semleges ember nem létezik, s ha így értjük – és nem a (valakiktől) függőség, a (valakik által) irányítottság ellentéteként -, a függetlenség sem más, mint hamis látszat. Két ok miatt tartom igazán elgondolkodtatónak Gábor állítását: a korlátok és a következmények miatt. Egyrészt azért, mert bármennyire autonóm is az elemző, a politikáról való beszéd az aktuálpolitikai környezetben soha nem lehet vegytiszta. A témaválasztás, a szóhasználat, a kifejtés logikája akkor is lenyomata egy értékrendnek, ha az elemzőt tényleg csak a valóság – és nem annak elferdítése - érdekli. Másrészt pedig azért, mert a legőszintébb igazságkereső – azaz nem manipuláló – szándék is eltorzul, módosul a politikai térbe kerülve, a leírt, kimondott szavak önálló életre kelnek, politikai jelentést kapnak.
Nem, nem akarok egyenlőségjelet tenni a tudatosan politizáló és az inkább megértésre törekvő elemzők közé, nekem most is nagyon fontos az a különbség, ami a szándékokban tetten érhető. Továbbra is lényegesnek tartom az átláthatóságot, ami segítheti a befogadót abban, hogy a megbízások és egyéb kapcsolatok ismeretében jobban értse, tisztábban lássa magát az elemzőt – őszintén szólva éppen ezért nem értem sem egyes kollégáimat, hogy miért rejtegetik a szakmában amúgy nyilvánvaló kötődéseiket, sem a médiát, hogy miért engedik ezek homályban hagyását. Egyszerűen csak elismerem, hogy a Politologosz szerzője erősen elgondolkoztatott, akkor is, ha mondataival a politikai elemzés – mint önálló cselekvés – létét kérdőjelezte meg.