Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
17:03

A Tárki ma nyilvánosságra hozott kutatása szerint a Fidesz támogatottsága elérte azt a kritikus, a teljes népesség kevesebb mint egyharmadát maga mögött tudó szintet, ahol az MSZP járt 2003 tavaszán. A különbség persze látványos: miközben akkor a csökkenő támogatottságú kormányzó szocialisták mellett ott volt egy nyakukon lihegő, emelkedő Fidesz, most a három ellenzéki párt együtt sem birtokolja azt, amivel akkor Orbán Viktor pártja rendelkezett. A  hosszabb írást egy kellemetlen betegség miatt ezúttal megspórolom, de az adatokat - amint jönnek az újak - folyamatosan frissítem majd. (A táblázatban kizárólag azok az intézetek szerepelnek, amelyek rendszeresen nyilvánosságra hozzák felméréseiket - remélhetőleg két "kihagyott" hónap után hamarosan a Századvég is visszatér a publikációhoz.)

(Fotó: Tárki)

x x x

A Szonda friss adatai hasonló tendenciát jeleznek, náluk 27 százalékra esett vissza a Fidesz, ami a tavaly májusi 42 százaléknak már csak a 64 százaléka.

x x x

A pártok támogatottságának alakulása négy kutatóintézet felméréseiben (a teljes népességen belül):

Fidesz Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 50 42 45 45
2010.06. 50 41 46 na
2010.07. 49 37 39 46
2010.08. 47 35 na 46
2010.09. 46 38 39 47
2010.10. 44 39 44 47
2010.11. 44 37 49 45
2010.12. 44 33 43 43
2011.01. 45 34 38 na
2011.02. 38 31 37 na
2011.03. na 27 30 37

MSZP Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 11 11 10 13
2010.06. 10 12 10 na
2010.07. 12 12 13 12
2010.08. 11 12 na 13
2010.09. 13 11 10 12
2010.10. 13 11 11 11
2010.11. 14 10 10 12
2010.12. 13 11 11 12
2011.01. 12 11 10 na
2011.02. 12 12 11 na
2011.03. na 12 11 11

Jobbik Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 9 9 9 8
2010.06. 8 7 7 na
2010.07. 9 9 7 8
2010.08. 9 8 na 7
2010.09. 7 6 5 8
2010.10. 8 6 7 9
2010.11. 7 4 6 8
2010.12. 7 6 6 7
2011.01. 7 6 6 na
2011.02. 9 7 7 na
2011.03. na 8 8 8

LMP Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 4 5 5 6
2010.06. 3 4 4 na
2010.07. 4 3 4 6
2010.08. 5 3 na 6
2010.09. 4 3 4 5
2010.10. 4 2 4 4
2010.11. 4 2 4 4
2010.12. 3 3 4 4
2011.01. 3 4 4 na
2011.02. 3 4 5 na
2011.03. na 3 5 6

 

(NB: Nem választási időszakban a teljes népességre vonatkozó mutatónak van igazán értelme, a táborok részvételi hajlandósága alapján változó "biztos szavazós" adatsor - elemzői szempontból - most kevésbé lényeges. Ilyenkor sokkal informatívabb, hogy az egyes pártok az összes választó hány százalékának potenciális szavazatára támaszkodhatnak, hiszen kampányidőszakon kívül a feltételezett viselkedésnél - elmenne-e szavazni - sokkal nagyobb jelentőségű a pártok közötti választás. A biztos szavazókra vonatkozó adatok majd akkor lesznek izgalmasak, ha a szavazók valódi választási szituációba kerülnek, olyankor a kampány hatását is lemérhetjük ezen a mutatón.)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr112765467

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Időközi parlamenti választás 1. 2011.04.06. 14:11:16

Az egyéni választókerület: Hajdú-Bihar megye 6. sz. EVK - székhelye: Püspökladány - települései: Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen A választás IDEJE: június...

Trackback: Kitiltásom története - A blogger rekvieme 2011.03.25. 10:23:22

    szóval már nemcsak az Örülünkvincentről és a Véleményvezérről vagyok kitiltva, hanem a fideszes Mandinerről is.  :) Így Skrabski Fruzsina sértegetéseire se tudok már válaszolni. de nem hivatkozok a társadalomra meg a körülményekre. D...

Trackback: My, národ maďarský 2011.03.24. 13:21:03

My, národ slovenský, azaz, mi, a szlovák nemzet, így kezdődik a szlovák alkotmány preambuluma. Mi, a magyar nemzet tagjai, így kezdődik a kormányzó Fidesz által elkészített magyar alkotmánytervezet preambuluma, amelyet nemzeti hitvallás elnevezéss...

Trackback: Schmitt Pál újra munkában 2011.03.24. 10:02:25

Akinek még lenne kétsége afelől, hogy Schmitt Pál feladata valójában nem más, mint hogy a megfelelő pillanatban elvonja a média figyelmét a kormány sumákolásáról, annak itt az ideje, hogy újragondolja a dolgot. Miközben a Parlament ódon falai között ép...

Trackback: Mindenki elégedett az új jegybankárokkal? 2011.03.23. 23:02:11

Hogy illik ez az „Orbán Viktátor” képbe? Bár a jegybanktörvény módosításakor még sokan újabb bizonyítékát látták/láttatták Orbán totális diktatúrára törekvő szándékainak, most, hogy megvannak a konkrét személyek, meglepően nagy a csend a blogoszféráb...

Trackback: Mikor kezd már esni a Fidesz népszerűsége? 2011.03.23. 23:01:44

Érdekes infókra akadtam a napokban, amelyek segíthetnek kirakni a nagy puzzle-t, ami talán magyarázatot adhat! Egyfelől itt van ez a HVG-ben megjelent írás. A cikk kutatásokra hivatkozva leírja, hogy bár a hazai és nemzetközi sajtó hangos a Fides...

Trackback: A Nézőpontnál jól, a Tárkinál ramatyul áll a Fidesz 2011.03.23. 21:17:54

Két Fidesz-közeli közvéleménykutató intézetnél eltérő eredményre jutottak a Fidesz támogatottságát illetően. A Nézőpont szerint hullámzó Orbán pártjának a támogatottsága, a Tárki szerint viszont december óta egyharmaddal kevesebben szavaznának a Fidesz...

Trackback: Önkormányzatok a világban 2011.03.23. 20:51:48

Ténytár Mára valamennyi demokratikus állam elismeri a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogát. Annak a lehetőségé

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Themisz 2011.03.23. 17:11:48

A nézőpontot már nem is tekinted kutatóintézetnek? beszédes...

bariga 2011.03.23. 17:15:17

OK, de hova mennek a Fidesz szavazói?

chelsea.hu 2011.03.23. 17:31:57

@Themisz: Hát igen ! A Nézőpontot Török Gábor nagyon helyesen nem tekinti a komolyan vehető kutatóintézetnek... -talán egy lakáj-kutató a vezetőjével együtt.

lüke 2011.03.23. 17:41:57

akkor mégse lesz választás 2012-ben

melus79 2011.03.23. 17:44:48

Először is jobbulást!:)
Valóban a kulcskérdés az lesz egy következő választásnál,bármikor lesz,hogy hova fognak szavazni.Mert,ha a Fidesz tudja mozgósítani a híveit,márpedig tudja,úgy is meglehet a többségük,hogy alacsony a részvétel,hacsak nem a 2/3 lesz meg újra...

A probléma továbbra is az alternatíva hiánya.Mert ezek is leszerepeltek,nem meglepő,inkább az,hogy még mindig van,aki rájuk szavazna.De akkor továbbra is ott a kérdés, kire másra?
Hát,érdekes lesz mindenesetre.

lüke 2011.03.23. 17:48:20

off
másutt se ott, ott sokat adnak, itthon semmit

noe.orf.at/stories/505912/

lüke 2011.03.23. 17:48:59

@lüke: másutt se jobb ,bocs

lüke 2011.03.23. 17:50:37

joobbulást( remélem nem tüdőgyuszid van, mert járvány van, nagyon makacs)

Doberdo 2011.03.23. 17:51:38

Kész csoda, hogy a Fideszre még van aki egyáltalán szavazna.
Minden réteget erős politikai és gazdasági nyomásnak tesznek
ki, szinte tesztelve szegény népünk teherbíró-képességét. Persze,
ha megadják a külországi magyaroknak a szavazás lehetőségét, az esetben a 2014-es választást is megnyerhetik. Ez persze
nagyon etikátlan lépés lenne tőlük.

ssi 2011.03.23. 18:07:11

T.G. "egy kellemetlen betegség miatt " - egyszer nekem erre azt mondták: akkor kívánunk egy kellemeset (bocsánat és jobbulást! :-))

@bariga: "hova mennek a Fidesz szavazói? " - félre, elgondolkodni :-)

@melus79:
- sajátos helyzet most, hogy nincs váltópárt a színen, meg hogy van a vezetőség és politikusok nélküli növekvő civil mozgalom, s hamarosan lesz szakszervezetis tüntetés is
- az elmúlt évek tapasztalata után milyen programmal lesznek vonzóak a pártok, lesz ebben jelentős változás, s az idő kinek dolgozik?

@Themisz: én úgy tudom, hogy a Nézőpont nem készített havonta hasonló felmérést (más témákban igen), legalábbis a neten nem lehet találni

@lüke: 2012-es választás lesz/nem lesz? pedig min. 2 évet nyernének vele - szimpátia mehet még lejjebb is, s mi lesz végül az új Alkotmányban - sokak eddigi képzeletét felül múló meglepetések voltak eddig is ...

parlamentarista 2011.03.23. 18:20:37

@török
nem a kormánypárti 1/3 a kritikus érték. hanem ha 1/2 nem rendelkezik parlamenti képviselettel. és most ez a meccs: 54:46.

spreadsheets.google.com/oimg?key=0AhE0nri-LcSSdDE1R1JFekc3YjVKb2VLN0pwa1hqeXc&oid=4&zx=yv0mq8goi3uq

John May R 2011.03.23. 18:31:01

Na ehhez azért már pofa kell:

"Örvendi László (Fidesz) a Hajdú-Bihar megyei gazdák véleményét tolmácsolta az új alkotmányról. A gazdák szerint egy új alaptörvény megalkotása szükségszerű, egyetértenek az állam nevének Magyarországra való változatásával, mert sok gazda a "Magyar Köztársaságot" még mindig "Magyar Népköztársaságnak" érti, és ez felidézi bennük az őket kirabló előző rendszert."

www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20110323-tudositas-az-uj-alkotmany-parlamenti-vitajanak-masodik-napjarol.html

Ezek tényleg ennyire hülyék? Húúúú, ez súlyos.

bigapples 2011.03.23. 18:43:29

Jobbulást!

Ha a többi eredmény is azt mutatja, amit a Tárki adatsora, akkor elérte a Fidesz 2 milliós stabil választórétegét is a lemorzsolódás. Valószínűleg a csökkenés megy majd tovább, ez részben természetes folyamat, a Fidesz. Hasonló volt a helyzet 1999 tavaszán, akkor az MSZP már gyakorlatilag beérte a Fideszt. A Fidesz a ciklus közepére különben a kezdeti támogatóinak kb. felét majdnem elvesztette. Igaz, az az MSZP egységes, szervezett párt volt, ma meg... és persze nem volt jelen egy 10% fölötti eredményre képes szélsőjobbos/radikáljobbos párt.

Össze lehet adni a 3 ellenzéki párt támogatottságát, ahogy TG tette a címben, de semmi értelme. A mai helyzet 30-16-8. A szoci-LMP szövetség még nincs ott a visszapillantó tükörben sem, nemhogy olyan előzési pozícióban, mint 1999 tavaszán volt a baloldal.

bigapples 2011.03.23. 18:48:15

@parlamentarista: A 45%-ban azért sok a rejtőzködő szavazó, és sok a bizonytalan is, akik egy párhónapos választási kampány után valamelyik mai pártra szavaznának.

bigapples 2011.03.23. 18:50:18

@bigapples: aha értem- az MSZP-LMP szövetség

parlamentarista 2011.03.23. 18:51:18

@bigapples:
azt mutatja, hogy a választás óta a képviselettel nem rendelkezők száma hogyan növekedett.

Diocles 2011.03.23. 18:59:40

1. Papcsák és néhány más figura pitiáner és pofátlan harácsolása (ha igazak a hírek) mindenképpen arra kell, h késztesse a Fidesz vezetőségét, h lecsessze a képviselőit, h eddig és ne tovább.

Az ilyen ügyek mindennél többet ártanak, ezek a piti harácsolások, ügyeskedések.

A röhej az, h pl. Leisztinger cégeinek hát khmmm.. megvásárlása szerintem jóval neccesebb (szintén ideteszem: ha igazak a hírek) és persze nagyságrendekkel nagyobb buli, de ezek a pitiáner ügyek jönnek át persze. Tanulság: ha lopni akarsz, lopj sokat és átláthatatlanul?

2. Látni kell, h eszméletlen karaktergyilkos kampány megy a Fidesz ellen.

A hírszerző, a Braun-féle FH, a szocialista Blikk (amely a Gyurcsány-korszakban jobbára a kormányfő támogatásával vétette észre magát, most meg napról napra indítja a karaktergyilkos kampányokat...), a megyei lapok jó része (egy dunántúli megyei lapot járatok, tudom miről beszélek) szinte életcéljüknak tekintik a kormány "levadászását". Igazi élet-halál küzdelem megy.

3. Mintha a kormányzás intenzitása, határozottsága is csökkenne, legalábbis a kezdetekhez képest.

Tanulság: inkább tartsanak erőszakosnak, mintsem töketlennek és bizonytalannak.

Számomra hatalmas csalódás, h a kormány meghátrálni látszik a gyerekek után járó szavazati jog ügyében... Ezzel megmenthették volna Magyarországot, de nem, fontosabb egy pillanatnyi közvéleménykutatás, amelynek egy hónap múlva már nem lesz semmi jelentőssége.

4. és végül, bár nem tudom, h mekkora a szerepe, de pár szót az LMP-ről.

az LMP is határozottan beállt a kormányellenes kampányba, a kormány ezt egyelőre bambán nézi. semmiféle válaszreakció nincs, holott az LMP napról napra adja ki az agitkáit, amelyeket Török Zsolt MSZP-szóvivő is megirigyelhetne...

(jó lenne majd egy TG-elemzés az LMP politikájáról és annak lehetséges kifutásairól.)

bigapples 2011.03.23. 19:12:38

@Diocles: "az LMP is határozottan beállt a kormányellenes kampányba, a kormány ezt egyelőre bambán nézi. semmiféle válaszreakció nincs, holott az LMP napról napra adja ki az agitkáit, amelyeket Török Zsolt MSZP-szóvivő is megirigyelhetne.."

Sőt, jól láthatóan még össze is hangolják a lépéseiket. Nem véletlen, Karácsony G. még 2008 nyarán is Gyurcsánynak adott tanácsokat. Nem tudom hogyan lesz majd lenyomva az LMP szavazók torkán a Szekeressel, Pucchal, Gyurcsánnyal, Szanyival való szövetség. Nekem stratégiailag a lehető legrosszabb döntésnek tűnik az MSZP kisegítőcsapataként az SZDSZ szerepének eljátszása, de ők tudják.

WLaci 2011.03.23. 19:13:06

Nagy összecsuklás lesz ebből. Jelenleg úgy csökken a szavazóbázis, hogy a Matolcsy-minisztérium gazdaságpolitikája még nem is érzékelteti a hatását, de ha 2013 körül el kell tüntetni a költségvetési hiányt, akkor vége.

Themisz 2011.03.23. 19:20:45

@bigapples: Az összehangolásból kb az az igaz, hogy az MSZP minden lépésben az LMP mögött kullog, ha az LMP kiad egy témában sajtóközleményt, akkor tuti hogy az MSZP-nek is ki kell (Lásd pl csak az elmúlt napokból: atom, Orbán hazudott adóverseny-ügyben... annak idején pedig az alkotmány-előkészítő bizottságot is az LMP hagyta ott elsőként az AB-korlátozása után, az MSZP csak utána csatlakozott). Semmiféle összehangoltság nincs, csak az MSZP szánalmas módszere, amivel a civil szervezetekre és tüntetésekre is belekapaszkodik, és így akar még több támogatót szerezni. Nem fog.

hoplita 2011.03.23. 19:21:00

Ezek az adatok most még nem érdekesek.
Lehet bennük mazsolázni, ki-ki kiolvashatja a szívének kedves tendenciákat...de igazán érdekes őszre lesz.
Szerintem....

bariga 2011.03.23. 19:22:29

@WLaci: erről jut eszembe, hogy talán egy év után interpellálni kellene a minisztereket. Nincsenek olyan sokan, hamar be tudnak számolni az elért eredményekről, illetve a célokról. Semjén, Navracsics?? Mi is volt a feladat, nem emlékszem. Pintér két, hát több lesz az egy kicsit, az idősebb professzor úrat nem is láttam, hallottam, Matolcsy úrról vagy jót, vagy semmit. Fellegi úr vajon mit fejlesztett, milyen szerződéseket írt alá? Van még miniszter?
Amúgy meg nem is kellenek ide nagy bejelentések, szépen csendben mindenhonnan elvonják a pénzeket és úgyis minden meghal magától, a nép meg még mindig örül, hogy nincs megszorítás

Diocles 2011.03.23. 19:26:02

@bigapples:

TG jó helyzetben van, első kézből tudósíthat (ha akar) arról, h miként hozza össze majd Karácsony kolléga az MSZP - LMP szövetséget :)

Hogyan nyomják le a torkokon?
Először titkolni kell, külön kampány lesz (lásd még "Horn Gyulával soha!"), de előbb-utóbb "be kell látni", h a demokrácia védelmében muszáj, főleg, h vélhetően kvázi egyfordulós rendszer lesz. Szóval ezekkel a fasisztákkal csak így lehet, muszáj lesz összefognia a demokratikus ellenzéknek, ez van.

porfelhő 2011.03.23. 19:26:02

Kedves Török Gábor!

Tessék sokat pihenni, az orvosi utasitást betartani, minél előbb felépülni.:)
Akarom írni, gyors meggyólást kívánok.
:)

porfelhő 2011.03.23. 19:27:53

Jaj! akartam irni! Gyors meggyógyulást kivánok!

:))))))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.23. 19:32:56

"Miközben Tétényi Éva a mai napon Gödöllőn vett részt egy EGTC konferencián, távollétében politikai tisztogatás indult meg a Polgármesteri Hivatalban."

www.szeretgom.hu/content/67227-utilapu-a-sajtonak

Csak azt mondhatom, hogy az ilyen helyi és országos FIDESZ-förmedvényektől már felfordul a gyomrom!

parlamentarista 2011.03.23. 19:42:22

@hoplita:
erősödni látszik török háttérinfója egy esetleges előrehozott választásról. ordnassac majd megmondja: ha az alkotmányozás után a parlament feloszlik, akkor mikor lehet legkorábban választás.

parlamentarista 2011.03.23. 19:42:22

@hoplita:
erősödni látszik török háttérinfója egy esetleges előrehozott választásról. ordnassac majd megmondja: ha az alkotmányozás után a parlament feloszlik, akkor mikor lehet legkorábban választás.

lüke 2011.03.23. 19:42:27

@hoplita:
mi lesz őszel?
(szerintem:aszály, áremelések és villany- gáz leolvasás
fokozatos elszegényedés)

Laikus Érdeklődő 2011.03.23. 19:43:07

@Diocles: Elnézést, de nálam a töketlennek, a bizonytalannak az elletettje a határozott és nem az erőszakos.

"...de nem, fontosabb egy pillanatnyi közvéleménykutatás..."
No comment.

Az LMP valóban csalódás. Csak azt bizonyítják, hogy nem lehet más.

nyünyüge 2011.03.23. 19:49:29

@bariga:
Lehetne interpellálni. Például arról, hogy amikor jóváhagyott, sőt már megvalósítás alatt levő pályázati pénzek vannak visszatartva, akkor ez-e a legsürgősebb:

"Gombold újra! - öltözéktervezési pályázatot hirdet a KIM

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, mint az országmárka alakításáért felelős tárca, a Design Terminál és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2011. február 18-án hirdette meg "Gombold újra! Divat a magyar" című, rendhagyó öltözéktervezési pályázatát - olvasható a tárca portálunkhoz szerdán eljuttatott közleményében."

fidesz.hu/index.php?Cikk=160519

Khayness 2011.03.23. 19:49:54

Hát igen, a hatalomátvételt lehet könyvből, papírformaként csinálni, kormányozni már nagyobb feladat.

hoplita 2011.03.23. 19:51:42

@lüke:
Úgy naggyából...a sorrendre nem esküdnék.:)

@parlamentarista:
Én ebben nem hiszek...már mondtam anno, a posztnál is.
Az "ősi" bölcsesség....jobb ma egy veréb...felülír majd mindent.

lüke 2011.03.23. 19:54:02

@Diocles: @bigapples:
érdekes a fejlemény:
a támogatás csökkenés tudatában, a két, eddig húzódozó megjátszós párt összefogása :
ott vagyok erős, ahol mások gyengék

cambridge.on 2011.03.23. 19:59:48

@Diocles:
Csalódást okoz az LMP a Fidesznek?
Hálátlan, nem ezért kapta a támogatást, pedig milyen szépen indult. Azt sugallod, az LMP-sek is Orbán döntése alá vannak rendelve? Lázadoznak, ezért felelősségre kell vonni őket is, mint ahogy egy pár alapszervezet esetében történt!
Mennyivel jobb lenne az országnak egy kormánypárti ellenzék.
Majd a következő parlamentben.
Előtte majd a választók értékelik a zöldeket.

nyünyüge 2011.03.23. 20:12:38

@nyünyüge:
Meg erről is lehetne interpellálni (érdekes módon a kormánypárti sajtóban nem lehet nyomát találni)

A miniszterelnök és a belügyi tárca vezetője aláírásával ellátott levelet kapott, illetve kap a napokban minden egyes magyar rendőr. A kormány tagjai a nagy vihart kavart semmisségi törvény után is arról biztosítják a szervezet dolgozóit, hogy a rendőrség kiemelt támogatásukat élvezi.

www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=49810

sárkányfő 2011.03.23. 20:17:06

Akkor a Tárki (= jobbos) szerint tavaly május: 45, most március: 30. Azaz a fidesz 10 hónap alatt elvesztette szavazóinak egyharmadát. Ha ezt a tendenciát folytatja, akkor 2014-ben kb mínusz 20%-ot fog kapni.

Ez szomorú hír. Én ugyanis azt szerettem volna, hogy 2014-ben valami 51-52%-kal még épp nyerjenek, had dőljön rájuk az egész szar (pl. nyugdíjbomba, strukturális hiány, az tahó és gátlástalan agresszivitásuk miatt ellenhatásként tovább izmosodó civil szféra, stb), és 2018-ra ugyanúgy szépen önkinyírják magukat, mint a szocik tették. Természetesen ez az országnak további óriási károkat okozna, de hosszú távon, a következő generációnak már megérné, ha olyan mélybe megy le ez a borzasztó párt, mint a szocik, ahonnan nincs visszaút. és akkor a két szörnyű, destruktav oligarchikus szemét banda kipipálva. lehet kezdeni a mínuszból, a mélyből, a romokból, de akkor talán már nincs visszahúzó erő, vagy nem olyan erős.

persze ha a fidesz 4 év alatt nyírja ki magát véglegesen, ami szintén benne van a mostani tendenciában, az ellen nincs kifogásom, de ha kell még négy év a teljes, visszafordíthatatlan, tuti biztos öngyilokhoz, akkor legyen.

bóra77 2011.03.23. 20:18:54

jobbulást! (nem ír, nem olvas, szigorúan csak fekszik!:)
Na de hova tűnt Századvég? mérésileg...kilógna a lóláb, ha nagyon mellémérne.

dunabeat. 2011.03.23. 20:20:52

@Diocles: " Számomra hatalmas csalódás, h a kormány meghátrálni látszik a gyerekek után járó szavazati jog ügyében... Ezzel megmenthették volna Magyarországot, de nem, fontosabb egy pillanatnyi közvéleménykutatás, amelynek egy hónap múlva már nem lesz semmi jelentőssége. "

85% elutasította, ami azért elég elsöprő arány, ezután hülyék lennének bevezetni bármi ilyesmit.

Egyébként meg tudtommal Európában sehol sincs ilyen, a választójog egyenlőségét sértő szabályozás (tudom, Németországban is felmerült lehetőségként, de valamiért ott is elvetették).

Egyébként meg a demográfiai helyzet valóban az egyik legsúlyosabb problémája az országnak, de meggyőződésem szerint ezen más eszközökkel kell segíteni, erre vannak is kísérletek, pl. családi adózás, gyes meghosszabbítása (persze még további lépések is szükségesek lennének).

csattanó maszlag 2011.03.23. 20:22:03

@sárkányfő: CSAK AZ A BAJ HOGY AZ ORSZÁG EBBE MÁR BELEDÖGLENE. NEM LENNÉNEK KÉPESEK AZ EMBEREK MÉG NYOLC ÉV VEGETÁLÁST VAGY PUSZTULÁST KIBIRNI. NYÍRJA KI MAGÁT A FIDESZ MNÉL HAMARÁBB ÉS JÖJJENEK A KICSIK. NEMÁ MI ASSZISZTÁLJUK ÚJAB NYOLC ÉVET. A MI ZSEBÜNKRE ŐK NE HALDOKOLJANAK ILYEN SOKÁIG.

jjulie 2011.03.23. 20:23:51

@Diocles:

nem kell resztezni, elég a végeredmény: a fidesz egy szar, mindegy honnan nézed

bájó 2011.03.23. 20:24:24

Érdemes lenne a zalaegerszegi időközi választás eredményét is ki elemezni.Választásra jogosultak:6%-a FIDESZ,3%-a JOBBIK,2,5%-aMSZP,2,4%-a Kiss Ferenc Független,0,9%-a LMP.Nálam a független a nyerő.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.03.23. 20:24:44

Nagy baj, amikor egy politikai elemző a tények tisztelete helyett átadja magát az ábrándozásnak.

csattanó maszlag 2011.03.23. 20:24:48

@dunabeat.: GYES MEGHOSSZABITÁSA TE NORMÁLIS VAGY? NEM ELÉG HOSSZU MÁR IGY IS? AZ EGÉSZ VILÁGON MAGYARORSZÁGON A LEGHOSSZABB A GYES. MI A FASZT HOSSZABITSANAK MEG RAJTA? AKI MEG HÁROM ÉVRE KIESIK A MUNKAERŐPIACRÓL AZ MÁR A BÜDÖS ÉLETBE NEM TALÁL MUNKÁT. PONT AZ A LÉNYEG HOGY MINÉL KEVESEBBET HENYÉLJEN OTHON AZ ANYA ÉS MENJEN VISSZA A MUNKAHELYÉRE AMIG MÉG VAN NEKI.

GONDOLKODJÁL MÁR!

medve2 2011.03.23. 20:25:23

Kedves Gábor! A Nézőpont Intézetet szándékosan mellőzi?

jjulie 2011.03.23. 20:25:32

@dunabeat.:

a demográfiai helyzet következmény, az okát kell kezelni

csattanó maszlag 2011.03.23. 20:27:33

NA EZÉRT TART OTT AZ ORSZÁG AHOL MERT LE SEM SZABAD IRNI MEKKORA MARHASÁG HÁROM ÉV GYES NORMÁLIS ÉRVEKKEL ALÁTÁMASZTVA MERT MÁR RÖGTÖN KIMODERÁLJÁK. KÖSZÖNJÜK SZÉPEN GÁBOR! MAGA IS LEMENT KUTYÁBA RENDESEN AHOGY KELL.

csattanó maszlag 2011.03.23. 20:28:32

@csattanó maszlag: BOCSÁNAT A FÓRUMMOTOR ETTE MEG EGY IDŐRE AKOMMENTEMET...AZ ELŐBBI VISSZAVONVA

6.Lenin 2011.03.23. 20:31:34

@csattanó maszlag:

"NYÍRJA KI MAGÁT A FIDESZ MNÉL HAMARÁBB ÉS JÖJJENEK A KICSIK."

Kik lennének ezek a "kicsik", LMP-Jobbik-Kétfarkú Idióták koalíció?

Abba miért nem döglenénk bele?
Mitől lenne jobb 1 10 párti koalíció?

dunabeat. 2011.03.23. 20:32:03

Az tisztán látszik, hogy a Fidesztől való szavazói elvándorlásból eddig egyik ellenzéki párt sem tudott profitálni.
(Elnézve az ellenzék erejét, teljesítményét ez nem meglepő.)

Viszont kezd kialakulni egy elég komoly szavazóréteg, amely tagjai elpártoltak/elpártolóban vannak a jelenlegi kormánypárttól, de jelenleg kiváró álláspontot képviselnek, mert egyik ellenzéki párt sem szimpatikus nekik.

A szocikban már csalódtak, a Jobbik megoldási javaslatai túl erőszakosak számukra, az LMP-ről meg azt sem tudják, kicsoda, micsoda.

Ha ezen szavazók lemorzsolódása folytatódik, lehetne tér egy mérsékelt jobboldali (liberális-konzervatív, nevezzük bárhogy) pártnak, de annak nem Hack Péterekből, Bokros Lajosokból, meg a volt SZDSZ-(újabb kori)MDF-hez köthető személyekből kellene állnia, mert - ha ők alkotnák - egy csöppet hiteltelenek lennének jobboldali pártként, azt hiszem...

A kereslet szerintem kialakulóban, csak kínálat nincs (egyelőre).

Érdekes lehet az is, hogy a médiatörvény & társai elleni civil (?) tiltakozási mozgalomból idővel szerveződik -e majd párt.

dunabeat. 2011.03.23. 20:33:02

@bájó: Időközi választáson mindig alacsony a részvétel.
Pláne ha előre lefutottnak tűnik a választás.

dunabeat. 2011.03.23. 20:35:27

@csattanó maszlag: Hát ilyen stílusú és színvonalú kommentre inkább nem reagálnék.

Ha kicsit visszaveszel ebből, és a Caps Lock kóros használatát is hanyagolod, akkor esetleg beszélgethetünk.

Ha úgy indítasz, hogy berúgod az ajtót, az nem túl szerencsés belépő...

medve2 2011.03.23. 20:37:10

@dunabeat.: Csakhogy a médiatörvényes civilek szocik és szadeszosok, bár sokan mást szeretnének belelátni.

6.Lenin 2011.03.23. 20:38:28

@dunabeat.:

3.5 évvel a választások előtt, tényleg lehetséges komoly következtetéseken agyalni?

Ez, a már minden szalmaszálba kapaszkodjunk már bele, mert semmit nem tudunk tenni, már nagyon kezd vicces lenni.

gyilkos fűegér 2011.03.23. 20:38:46

@dunabeat.:

Nem értek egyet, ha valamire itt van igény, az egy hiteles szociáldemokrata párt. Még egy megújult MSZP-nek is több esélye volna, mint még egy jobboldali, ráadásul új, pártnak. De mondok durvábbat, ha Horn hirtelen kikelne betegágyából, még ő is szarrá verné 2014-ben Viktort.

lorantka_a_gall 2011.03.23. 20:46:40

@bigapples:
1, Karácsony nem adott tanácsot qurcsánynak. (illetve ezzel az erővel a Kossuth-térieket is ebbe a körbe sorolhatjuk - "takarodj")
2, A tárgyi tévedés mellett felhívnám a figyelmét arra, hogy nincs és nem is lesz semmiféle szövetség.
3, Az, hogy egyes esetekben hasonló a vélemény, miután a Jobbiknak sem okozott gondot (lásd pl kettős állampolgárság megszavazása 97%-kal), nem tudom, miért dehonesztáló az LMP-re nézve.
4, Az LMP nem hangolja össze a lépéseit az MSZP-vel. A fordított eset persze kellemetlen, de nem igazán lehet ellene tenni. (pl egy éve a 4 visszalépésnél már ötvenkettedszer "bújt ki a szög a zsákból" egyesek szerint, akik ezután is nemes együgyűséggel hagyták/hagyják figyelmen kívül a valóságot)

melus79 2011.03.23. 20:47:36

@manyike: Azt hiszem,még nem teljes a kiábrándulás,a civil mozgalmak óhatatlanul politizálódni fognak,másképp nem megy,sajnos...
Nagyon nehéz,mert valóban nem tudnám,ha most kéne szavazni,kire tegyem a voksom.Úgy vagyok,mint Kulka,engem nem képvisel senki!:)

x56789 2011.03.23. 20:47:42

@Gábor: Érdekel a véleményed a Ferihegy-ügyről, azaz, hogy egy kis stilisztikai ellenvélemény miatt szétkergetett bizottság és a "civil" állásukból kirugdosott tagok esete mutatja-e már a diktatúra eljövetelét? A következő írást szánhatnád erre! Köszönettel!

Dezsavü 2011.03.23. 20:50:15

@Diocles:

Kedves Diocles,

"Papcsák és néhány más figura pitiáner és pofátlan harácsolása (ha igazak a hírek) mindenképpen arra kell, h késztesse a Fidesz vezetőségét, h lecsessze a képviselőit, h eddig és ne tovább. "

Én személy szerint annak a változatnak jobban örülnék, hogy a tisztességes Fidesz-tagok és szimpatizánsok nyomására az ilyen embereknek önmaguktól le kelljen lépniük.

Tudom, első reakció - ne legyek már ilyen naív.. De ha jobban belegondoltok, tényleg el kell fogadnunk, hogy a becsületben, értékekben, egyenlő mércével mérésben gondolkozás az egyenlő a naivitással? Magunknak is ezt a cinikus, értékek nélküli szemléletet kell erősítenünk?

"Látni kell, h eszméletlen karaktergyilkos kampány megy a Fidesz ellen."
Hát tudod, azért a Helyi Téma sem kutya - pedig azt még csak nem is járatom.. :-( - jön az kéretlenül is...

csattanó maszlag 2011.03.23. 20:50:56

@abc: ÉS EZT A CSEPPET SEM ÉLES ESZÜ KÖVETKEZTETÉST MIBÖL VONTAD LE OKOSKA? MER AMUGY TÉVEDSZ DE NAGYON.

Rowar Atkinson 2011.03.23. 20:53:08

@bigapples: Itt a lényeg (30-16-8), a poszt címe félreérthető. Összeadni az ellenzéki szavazótábort, khm.., a mai helyzetben, de a jövőben is (legalábbis a jobbikot a másik kettőhöz) teljesen elképzelhetetlennek tűnik. Hacsak nem feltételezzük, hogy a jobbik a jövőben teljesen kifullad, és az összes szimpatizánsa látens mszp-s. Érdekes lenne, but never say never...

csattanó maszlag 2011.03.23. 20:54:06

@6.Lenin: "Kik lennének ezek a "kicsik", LMP-Jobbik-Kétfarkú Idióták koalíció?"

KI BESZÉL ITT KOLAICIÓRÓL? HOGY LEHETNE SZERINTED MEGVALÓSITANI EZT? TORNÁZZA FEL MAGÁT EGYIK VAGY MÁSIK KICSI KORMÁNYOZZON NORMÁLISAN MINDEGY MELYIK CSAK CSINÁLJON VÉGRE RENDET ÉS LEHETŐLEG SE A MASZOP SE A FIDESZ NE LEGYEN. TŐLEM A NAPFÉNY GYERMEKEINKÉRT COCIÁLIS JÓLÉTI PÁRT IS KORMÁNYOZHAT CSAK A MOSTANIAKTÓL HÁNYOK MÁR SUGÁRBA DE SZERINTEM NEM VAGYOK EGYEDÜL VELE PONT ERRŐL SZÓL A KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS IS.

nyünyüge 2011.03.23. 20:55:37

egy kis vidámság:

Amikor áprilisban utolsó útjára indul az Endevour űrsikló, a fedélzetén lesz egy feledhetetlen csehszlovák rajzfilmfigura, a Kisvakond is - jelentette kedden a The Wall Street Journal.

[url]http://online.wsj.com/video/space-shuttle-stowaway-is-a-commie-mole/F324A0C9-221B-4306-8307-6BF383467DFF.html[/url]

parlamentarista 2011.03.23. 20:57:20

@dunabeat.:
mondjuk ha demján gründolna egy pártot az érdekes lenne.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.03.23. 20:58:13

46 százaléknak inkább elege lett az összes pártból, lehet, tényleg alkotmány-változtatásra van szükség, ami nem pártalapú berendezkedést hagy jóvá...

kadarnepe 2011.03.23. 20:59:11

@dunabeat.: ha el akarunk térni a minden ember egy szavazat elvtől, akkor inkább befizetett SZJA alapján tennék különbséget (mindenkinek van egy szavazata, de milliónként kap hozzá +1-et).

A GYES-t / GYED-et viszont nem kell hosszabbítani, így is európában a leghosszabbak között van. Szerintem valami olyasmit kellene tenni, hogy:
1. GYES / GYED levitele 1.5 évre (azaz valaki vagy GYES-t kap vagy GYED-et)
2. GYED plafonjának _jelentős_ emelése, a bruttó 100 kHUF körüli összeg nevetséges. Csak viszonyításként Romániában ez 250 kHUF körül van.
3. Több óvoda/bölcsöde
4. 6 illetve 4 órás foglalkoztatás premizálása a munkáltatóknál (pl. kedvezőbb TB szabályok), a visszaélések csökkentése miatt akár lehetne feltétel a nem iskoláskorú gyerekek

PontifexMaximus 2011.03.23. 21:01:24

Most múlik pontosan...

Ez egy gyorsuló spirál lesz, mert az igéretek nem teljesültek, nem is fognak a bénázás és a nagy pofa meg unszimpi.

Üdv,

Pontifex.

csattanó maszlag 2011.03.23. 21:01:37

@dunabeat.: "Hát ilyen stílusú és színvonalú kommentre inkább nem reagálnék."

HUJ DE MAGAS LOVON ÜL VALAKI!!! NEM SZÉDÜLSZ LE RÓLA? REAGÁLJÁL NYUGODTAN HA VAN ÉRVED. HA NINCS AKKOR NE KÖTEKEDJ. SEMMI KÖZÖD AHOZ AHOGY ÍROK!!! ARRA VÁLASZOLJ AMIT KÉRDEZTEK NE TERELJÉL MINT A PULIKUTYA!!!

MIEN CAPS LOCK TE IDIÓTA? TELEFONON MAJD FOGOM NEKED KIBE KAPCSOLGATNI A BETÜVÁLTÓT HOGY A SZÉPÉRZÉKED KILEGYEN ELÉGÍTVE. ÜSS MÁR A KEZEDRE MIELŐT VALAKIT RENDREUTASITOL!!! NEM MINDENKI A FOTELBŐL VÁLTJA MEG A VILÁGOT. VALAKINEK DOLGOZNI KELL HEJETTED IS. NAPLOPÓ KOMMUNISTA!!!

6.Lenin 2011.03.23. 21:01:51

@csattanó maszlag:

Azt hittem, komolyan gondoltad.
Álmodozz tovább nyugodtan.

A többiek is csak álmodoznak, tehetetlenségükben.
Megszoktuk.

Kormányon sem ment, ellenzékben még rosszabb, egyedül az ábrándozás megy, talán, de még ez sem biztos.

Arthur Dent 2011.03.23. 21:03:17

Látva politikusaink vitézkedését az elmúlt időszakban ez nem meglepő.

Kicsit felköp alááll feelingje van és úgy érzem ez még nem minden amit eddig láttunk.

Ha tehetném azt írnám be az alkotmányba, hogy magyar ember nem születik politikusnak. 5 év munkavállalói és 5 év vezetői gyakorlatot lehetőleg verseny szférában megkövetelnék minden politikustól az alkotmányban.

aszekelyek 2011.03.23. 21:04:42

@WLaci: A kedves magyar szavazók , főleg a baloldaliak, úgy lenyelték a 30 %-on felüli inflációt, mint kacsa a nokedlit. Ezt is lehet az akkori számokból látni. Nem először lesz az, hogy a baloldal a nyakukon állhat de a FIDESZ az meg ne rezdítsen egy hajszálat se a fejecskéjükön.A csodavárók és a pénzt várók lemorzsolódnak. Akik azt értették ki abból, amit mondott Orbán, hogy nekik több pénzük lesz. a többit ne is értették és nem is érdekli őket.Az eszméletlen karaktergyilkos kampány folyása közben, nem is tartom soknak ezt a csökkenést. Sőt. Azt eddig is tudtuk, hogy az irreális pénzesőt ígérőknek sok volt a támogatójuk. Orbán kinyögi az országgal a három év brutális adósságot, aztán az azt okozók majd jönnek, mint megváltók, amikor lesz megint mit szétszórni, ellopni. A rövidlátókat semmi nem érdekli, ez sem, hogy így működtetni is csoda Magyarországot és fizetni a tömérdek adósságot. Az sem, ennél csak rosszabb lehetne a helyzete az országnak, ha nem a jelen kormány lenne. Sólyom úr által deklarált morális válság nem nátha, nem múlik egyhamar el.Nincs rá antibiotikum sem.Legyenek a szocik nyerők, 2012-ben. Akkor ? Újabb IMF kölcsön jön. Szociális megszorítások tömege.

csattanó maszlag 2011.03.23. 21:06:13

@6.Lenin: MONDOK ÉN NEKED VALAMIT CSAK ÚGY KETTŐNK KÖZÖTT.

SEMMI SEM TART ÖRÖKKÉ. A MAI FELÁLLÁS SEM. EZT JÓ LESZ ÉSZBEN TARTANI.

EGYSZER ÚGYIS ELJÖN AZ A NAP AMIKOR MAJD VASVILLÁVAL FORGATOM A HÚSZEZRESEKET HOGY BENE PENÉSZEDJENEK!

parlamentarista 2011.03.23. 21:06:32

@nexialista:
egyéni képviselőkből regionális önkormányzatokat (tartományi parlamenteket) kellene csinálni.

-- pártlistás országgyűlés ("összes ellen" szavazat mellett arányos mandátumkiosztás)
-- egyéni képviselői körzetek (vidéki járások, városi kerületek) => német, osztrák mintára: kisebb tartományi parlamentek
-- települési önkormányzatok (községek, városok)
-- megyei alapon szervezett unió: 19 megyei, 3 fővárosi képviselő

dunabeat. 2011.03.23. 21:06:49

@kadarnepe: Én semmiképp sem akarok eltérni a minden ember egy szavazat elvtől. Virilizmus, vagyoni cenzus a XXI. században? Elég vad gondolat.

A másik fele már nagyrészt jogos.

A GYES/GYED-hosszabbítás valóban túlzás lenne, az egy meggondolatlan megjegyzésem volt :-)

Belegondolva inkább szinten tartanám, de ha csökkentjük az időtartamot, akkor viszont nagyobb összeget kell kifizetni, igen.

A többivel (több óvoda, bölcsőde, a részfoglalkoztatás lehetőségeinek bővítése) meg nem is kérdés, hogy egyetértek...

AkarkiJ 2011.03.23. 21:07:16

@x56789:

TG-nél akkor következik be a diktatúra, ha már nem írhatja le, hogy itt a diktatúra :)

aszekelyek 2011.03.23. 21:07:26

Kedves Gábor, mielőbbi gyógyulást!

rockjano_ 2011.03.23. 21:08:33

A politikai piacon a kereslet mindig kitermeli a kínálatot mint a normál piacokon is.
Ha valaki most komolyan pártot akar alapítani annak itt az ideje.

Viszont arra számíthat hogy a Fidesz mindent megtesz annak érdekében hogy még csírájában folytsa el a dolgot.

És persze a többi ellenzéki pártnak is ez az érdeke.

A másik gond az hogy egy ilyen demagóg erő ellen mint a fidesz csak hasonló vagy mégerősebb demagógiával lehet válaszolni.

Sok jóval egyik megoldás sem kecsegtet.-

6.Lenin 2011.03.23. 21:10:24

@csattanó maszlag:

Nem mondtál újat, 1x az universum is összeomlik.

Aztán megint jön a Big Bang és Orbán Viktor.
Állítólag minden ismétlődik.

aszekelyek 2011.03.23. 21:11:50

@John May R: Mihez kell pofa? A padlássepréshez vagy a mezőgazdaság elsorvasztásához nálunk? Mindkettő súlyos. valóban.

Kazi2 2011.03.23. 21:13:07

De akkor azt mondja meg vki, hogy miért nem tud felbukkani egy új erő (jó, oké az LMP már felbukkant, de igazi áttörést nem hozott, be tudott kerülni a parlamentbe, már ez is nagy szó)?
Elképzelhetetlennek tartom ma, hogy 2014-ben, 18-ban a mai kisnagyok (mszp, fidesz) 5-10%-os párttá zsugorodjanak és helyüket az újak vegyék át.

"A magyar csak károg a Barátok közt-ről, mégis leül megnézni minden este" jeligére a kiadóba...

jjulie 2011.03.23. 21:13:55

@6.Lenin:

te dumáid mindenképp hozzájárulnak az erózióhoz, abba ne hagyd

AkarkiJ 2011.03.23. 21:14:22

@kadarnepe:

"ha el akarunk térni a minden ember egy szavazat elvtől, akkor inkább befizetett SZJA alapján tennék különbséget (mindenkinek van egy szavazata, de milliónként kap hozzá +1-et)."

magánszemélyeknál nem csak jövedelem típusú adók vannak, vannak forgalmi típusúak (áfa, benzin+cigi+pia jövedéki adó), illetőleg vagyoni jellegűek (kommunális adók formájában jobbára, tényleges vagyon adó)

aztán ott vannak még a pénzügyi műveletekből származó nyereségek adói, részvényekből, tulajdonrészekből, üzletrészekből, és kamat után

és még lehetne hosszan sorolni, hogy hány fajta módon fizetünk adót - bár az szja és az áfa kör a legnagyobb ha jól tudom

panelburzsuj 2011.03.23. 21:15:21

@6.Lenin:

Ábrándszámláló, csak neked:

Indokolt reakció volt-e a kormány részéről a földrajzinév-bizottság azonnali feloszlatása és egyes tagok kirúgása, miután a bizottság nem a kormány javaslatát támogatta?

Igen. 2% (105)

Igen, bár a kirúgás talán túlzás. 1% (58)

Nem. 97% (5514)

Nem tudom megítélni. 1% (31)

Szavazatok: 5708

wowerman 2011.03.23. 21:15:21

@Diocles: nem tudom mi nagyobb, a hülyeséged vagy a vakságod. az pedig hogy jó ötletnek tartod a gyerekek után járó szavazójogot, kb mindent elmond. Ilyen nonszensz dolgot csak a Fidesz tud kitalálni. De reméljük talán 10-20 év múlva megtanulnak kormányozni is. Eddigi teljesítményük zéró.

csattanó maszlag 2011.03.23. 21:17:03

@rockjano_: NEM LESZ EZ MINDIG ÍGY. AZ EMBEREK SZERETIK A DEMAGÓGIÁT MERT JÓL ESIK HALLANI DE IGAZÁBÓL NAGYON KEVESEN HISZIK CSAK EL HOGY KOLBÁSZBÓL LESZ A KERÍTÉS. AKI IGEN AZ OLYAN IS.

VÁLTOZNI FOG AZ EMBEREK POLITIKAI KULTÚRÁJA IS ÉS EGY IDŐ UTÁN NEM LEHET ÚJRA MEG ÚJRA UGYANAZT LENYOMNI A TORKUKON. FŐLEG HOGY AZ EMBEREK IS VÁLTOZNI FOGNAK IDŐVEL. NEM UGYANAZ A GENERÁCIÓ FOG VÁLASZTANI AKI A PAPIR APALU SAJTÓN ÉS S TÉVÉN NŐTT FEL HANEM SOKKAL TÁJÉKOZOTTABBAK.

HA NEM LÁTUNK TOVÁBB ANNÁL HOGY ÚGYSE LESZ JOBB NE IS AKARJUK HOGY JOBB LEGYEN AKKOR TÉNYLEG NEM LESZ JOBB DE VANNAK AKIK NEM SZÍVESEN DŐLNEK A KARDJUKBA. A HELYZET SÖTÉT DE EGYSZER LESZ VILÁGOS IS. KELL HOGY LEGYEN!

jjulie 2011.03.23. 21:17:26

@aszekelyek:

a te dumádid hozzájárulnak az erózióhoz, te se hagyd abba, az istennek sem

remélem még máshol is hinted

6.Lenin 2011.03.23. 21:18:07

@rockjano_:

Addig nincs gond, amíg a választók döntenek. Bármit is szeretnének a pártok.

Amennyiben lesz valós igény más pártokra, lesznek is.

Most még nincs. Néhányan álmodoznak.

bariga 2011.03.23. 21:18:12

@nyünyüge: ez nagyon édi, kötelező lesz szűrben járni! Remélem hűvös lesz a nyár.

csattanó maszlag 2011.03.23. 21:21:20

@jjulie: +1 SZAVAZAT EMELETT

MÁR A NICKJE IS ELÁRULJA MILYEN EMBERREL VAN DOLGUNK. TIPIKUS CSŐLÁTÓ SZAR PESSZIMISTA AKI A SAJÁT PESSZIMISTA VILÁGKÉPÉT KÍVÁNJA RÁERŐLTETNI ARRA A KEVÉS OPTIMISTÁRA AKI MÉG MARADT.

GRATULÁLOK ULJANOV! ROMBOLÁSBA TE VAGY A NÁMBÖR VAN. EZEK UTÁN MUTASS FEL VALAMI ÉPITŐ JELLEGŰT IS!

strappa 2011.03.23. 21:21:51

Azt azért ne felejtsük el, hogy a szocik támogatottsága úgy kezdett el zuhanni anno, hogy közben folyamatosan osztogattak.

figaro a lo 2011.03.23. 21:23:27

Az ismerőseim 80%-a nem fog legközelebb a Fideszre szavazni ez már egyre biztosabb.Viszont ha egy közvélemény kutató megkérdezné őket kétlem hogy megmondanak az igazat.Valamiért a volt Fidesz szavazók félnek a Fidesztől.
Miért lehet ez???Nem értem..

kadarnepe 2011.03.23. 21:23:29

@dunabeat.: felőlem is maradhat az egy ember egy szavazat. Az eltérést csak azért írtam, ha már gyerekek miatt mindenképpen el akarnánk téríteni, akkor ez az irány szerintem normálisabb lenne.

@AkarkiJ: a pénzügyi műveletek adói is emlékeim szerint az SZJA része, a többi adó (pl. ÁFA) viszont egykönnyen nem számszerűsíthető. Elég furcsa lenne, ha a szavazásra mindenki magával vinné az elmúlt 4 év blokkjait :-)

jjulie 2011.03.23. 21:24:27

@csattanó maszlag:

kapcsold ki a nagybetűcsinálódat, teis fidesznyik lennél?

csattanó maszlag 2011.03.23. 21:29:37

@jjulie: NYIK NEKED A JÓ... NEM MONDOM TOVÁBB! OLVASS MÁR VISSZA NE KELJEN EZERSZER LEIRNI NEM FOGOM A TELEFONON KIBE KAPCSOLGATNI A BETÜVÁLTÓT MER NEKED NEM TETSZIK. VILI?

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.23. 21:30:34

@medve2: @Themisz:
A Nézőpont intézetet, és elsősorban az eredményeiket szerintem azért nem érdemes komolyan figyelembe venni, mert:

1: Nem készítenek jó becsléseket: 2010-ben ők jártak a legmesszebb a tényleges eredményektől.

2: Nem nagy múltú cég, amiből az következik hogy kevésbé tapasztaltak, és a felhalmozódott know-how feltételezhetően csekélyebb, mint akár a Szondánál vagy Tárkinál, akik a piac és társadalomkutatás területén is tapasztaltak, tehát a módszertani hátterük biztosabb.

3: Alapvetően politikai tanácsadással foglalkoznak, ami nem azonos a közvélemény-kutatással.

4: Politikailag elkötelezettek, ami egy kutatócégnél nem a megbízhatóság malmára hajtja vizet.

5: Az elemzők alapvetően politológusok. A közvélemény-kutatás módszertana meg az empirikus szociológia és a piackutatás módszertanához áll a legközelebb. Persze nem kizárt, hogy van aki ért ehhez az elemzők között, de a politológiai képzés elsősorban nem erre fókuszál (legjobb tudomásom szerint).

6: A munkatársak titulusa "elemző". Véleményem szerint, ha már közvélemény-kutatásról beszélünk, egy "kutató" is dukálna.

Kb ennyi. Ezért nem bízok a Nézőpontos elemzésekben.

csattanó maszlag 2011.03.23. 21:31:58

JÓ MAJD SZÓJJATOK HA MEGVÁLTOTTÁTOK A VILÁGOT ITTEN ÉN MEGYEK MERT MUNKA JÖTT. PERSZE A POLGÁROKNAK NEM KÖLL DOLGOZNI ÉCCAKA.

NA JÓCCAKÁT!

6.Lenin 2011.03.23. 21:33:16

@jjulie:

Amennyiben lenne 1 csöpp eszed, elgondolkodhatnál azon, miért van 2/3-a ma Mo-on a Fidesznek?

Kik tehetnek róla? Kik nem tudtak odáig számolni, ha már a győzelmét nem tudjuk megakadályozni, a 2/3-ot próbáljuk meg legalább?

Kik olyan idióták, hogy nem látnak tovább az orruknál?

Elárulom neked, az olyan seggfejek, mint Te is.

Volt kínálat, csak szavazni kellett volna néhány kisebb pártra, akár tetszik, akár nem, de nem lenne ekkora hatalma most a Fidesznek.

Te is felelős vagy ezért, nem én. Ezt nem tudod megérteni , felfogni?

A most nyivákolók semmit nem tettek azért, hogy ne az legyen, ami most van.
Megvolt rá a lehetőség 2010 tavaszán.

Most óbégatnak, most már várni kell, meg álmodozni.
Birkázz nyugodtan, a saját hülyeségeteket reklámozod.

Erre vagyunk képesek.
Ennél több eszünk sose volt, talán nem is lesz.

bioLarzen 2011.03.23. 21:33:20

@nyünyüge: "A kormány tagjai a nagy vihart kavart semmisségi törvény után is arról biztosítják a szervezet dolgozóit, hogy a rendőrség kiemelt támogatásukat élvezi."

Hihi, ez jó :D "A vallomásodat nem hisszük el, de kiemelten támogatunk" :D :D :D

Amúgy hol a sok troll és vért ivott mennyiségi kommenter? Olyan szokatlan szinte csak értelmes és előrevivő kommenteket olvasni... Uncsi lett a blog :D

bio

bioLarzen 2011.03.23. 21:34:36

@nyünyüge: "Amikor áprilisban utolsó útjára indul az Endevour űrsikló, a fedélzetén lesz egy feledhetetlen csehszlovák rajzfilmfigura, a Kisvakond is - jelentette kedden a The Wall Street Journal."

Na, évtizedekbe tellt, de csak összejött neki a rakéta :D

Krtek for prezident!

bio

aszekelyek 2011.03.23. 21:36:27

@jjulie: Miért is ne mondjam el szabadon a véleményemet? Erre nem látok semmi okot. Ha valaki ezért nem szavazna a FIDESZ-re mégis, az elég szánni való. Nem lehetett valami erős meggyőződése a kormányt illetően. Lassan mondom. Kétezer háromszáz milliárd, kétezer négyszáz milliárd, kétezer kétszáz milliárd. Ezért van lemorzsolódás.Elbizonytalanodás. Most elmegyek pihizni. Fárasztó délutánom , estém volt.

@strappa: :) -a nincsből ráadásul

abc 2011.03.23. 21:40:59

@csattanó maszlag: egyrészt okoskodó stílusodból.
sokat segített netes üvöltőzésed amelyet A BEKAPCSOLT CAPS LOCK JELEZ.
Ha pedig van gyereked akkor tudhatod, hogy első éveket a legjobb azanyjával tölteni.
Ettől lesz belőle kiegyensúlyozott felnőtt.
Ha érted miről írok.
Az álláskérdés más dolog.
Feleségem is kirugták 13 év után a 2. gyerek után az már nem fért bele a munkáltatója elképzelésébe.
De attól még nem kellene a "minnél kevesebb időt töltsön otthon az anya kisgyerekével" dolgot erőltetni.

bariga 2011.03.23. 21:41:36

hirszerzo.hu/belfold/20110323_tarlos_budapest_zaszlo#rss

Szegény Tarlós csupa fontos kérdéssel foglalkozik, közben helyette valaki stikában nyírja a kórházakat, az iskolákat, stb.
Mikor veszi észre a főpolgármester úr, hogy bohócnak tartják csak.

tcom 2011.03.23. 21:48:12

@Diocles:

"Számomra hatalmas csalódás, h a kormány meghátrálni látszik a gyerekek után járó szavazati jog ügyében... Ezzel megmenthették volna Magyarországot, de nem, fontosabb egy pillanatnyi közvéleménykutatás, amelynek egy hónap múlva már nem lesz semmi jelentőssége."

Egy kormány feladata nem a népet kiszolgálnia, hanem a gazdaság társadalom egészét nézve, évtizedekkel előre gondolkodva kormányozni. A nép hülye, nem ért egy ország vezetéséhez, ezért a demokráciában erre kormányokat szavaz meg. De a hülye Fidesz Kádár után szabadon rájött, hogy itt evvel az eszement csatakiáltással el lehet kábítani a népet. A töketlenkedés vége megszorítás, adóemelés, nyugdíj csökkentés lesz. De amíg lehet teljesíteni a nép akaratát, addig ki kell tartani.
Éljen Kádár János ás a párt! =;-)

teevee 2011.03.23. 21:48:46

A feloszlatott Ferihegy bizottság egyik nyugdíjas tagja (akit sajna kirúgni már nem lehetett,) kapott egy azonnali APEH vizsgálatot. Nahát, hogy mik vannak, pont most...

(Mekkora egy gané, kispályás, akarnok banda.)

aszekelyek 2011.03.23. 21:49:48

@csattanó maszlag: A kegyed édesanyja nyilván nem henyélt ön miatt . Ön nyilván semmit nem tud arról, hogy milyen fontos az a gyerekszámára, az anyja nevelje. Ha egyszer nincsenek erről empírikus tapasztalati, nem is csodálom. Ön a munkaerőpiacon nőtt fel nyilván, -ilyenre. Tájékoztatom, hogy Németországban otthon vannak az anyák a gyerekeikkel és ezt senki nem nevezi henyélésnek. Sok más gazdagabb országban is, mint az elszegényített hazánk. Sajnálatra méltó ember ön. Az EQ-ja nulla. Nyilván ennyit kapott a kedves mamájától. Azt ugyanis más nem adhatja meg. Talán egy dajka. Önnek vélhetően az sem jutott.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2011.03.23. 21:51:05

Kedves Fidesz, esetleg lehetne ilyen hozzáállással is intézni a dolgokat:

alkibiadesz.blog.hu/2011/03/19/naplo_2402

aszekelyek 2011.03.23. 21:54:08

@lorantka_a_gall: Tényleg, mit is csinált a kedves Karácsony úr ezelőtt, lmp előtt, mondjuk 2006-ban és előtte? Hadd tudjuk meg a karrier képcőfokait, ne csak azt, mit nem csinált!

porfelhő 2011.03.23. 21:55:02

Nincs abban semmi különös, hogy csökken a Fidesz, a kormány támogatottsága.
Az eddig meghozott intézkedések az emberek, illetve a társadalom egy nagy csoportjának életminőségében javulást nem hoztak, de még csak szintentartást sem eredményeztek. Életszinvonal romlást igen.
Oka ennek e különadók bevezetése, mely a "fejekre" hullik vissza áremelkedés formájában, az egykulcsos adó bevezetése, hogy a többi intézkedést nem is soroljam.
A közszférában a különböző juttatások elvétele, a bérekről nem szólva, hiszen azok már évek óta befagyasztásra kerültek.
Teljes a létbizonytalanság, a "káosz a fejekben", ami azt eredményezi, hogy ezen társadalmi csoportok már lassan "normálisan" kommunikálni sem tudnak egymással, nincs jövőkép, nyugodt hangulat, van félelem a "holnaptól".

porfelhő 2011.03.23. 22:05:04

Ja. Igen! A társadalomnak az a csoportja, akik valóban nagyon várták a javulást, akiknek nincs munkája, a kirekesztettek.
Azok az emberek akik szegénységben, mélyszegénységben élnek, olyan körülmények között, ahol minden képzeletet felülmul a nyomor, akik önhibájukon kivül kerültek ilyen helyzetbe.
Reményük sincs - legalább is belátható időn belül - arra, hogy ebből az életminőségből kicsit is felemelkedjenek.
Igaz ez nem csak a többségi kormány ügye, ez kormányokon átivelő probléma.
Akkor most miről beszélünk? Mitől nőne a kormánypárt, és az ellenzéki pártok támogatottsága?

kirsten 2011.03.23. 22:13:42

Várható volt a fidesz hanyatlása. Fogalmuk sem volt arról, hogyan kell kormányozni egy országot, amikor gazdasági válság van az egész világon. Még a német gazdaság is megérezte, ennek ellenére orbán Kánaánt ígért, ami el is jött de csak nekik. 1998-ban szerencsések voltak, mert az annyit szidott Bokros-csomag, egy konszolidált, feljövőben lévő országot adott át nekik. Persze ez a közel egy év vesszőfutás volt nem nekik, hanem nekünk tisztességesen dolgozó embereknek.
Az arroganciájuk, az emberek megalázása, a magánnyugdíjak ellopása már pedig nem tetszik az embereknek. Itt az ideje hogy kikerüljenek a hatalomból, mert minél tovább maradnak, annál több kárt okoznak az országnak, és ezáltal nekünk.

tcom 2011.03.23. 22:17:23

@aszekelyek:

"Köszönjük szdsz!"

Örülök, hogy a Fidesz is képviseli magát a vitában!

Annak pláne örülök, hogy érvel, vitatkozik, elemez és nem oldja meg a kínos helyzetet egy kis szdsz-ezéssel.

Balt 2011.03.23. 22:17:43

@Themisz: "Lásd pl csak az elmúlt napokból: atom" (LMP)

Meggyőződésem, hogy ezzel nagy luftot rúgtak, Mo.-n kimagasló az atomenergetika elfogadottsága európai viszonylatban, csak "import" Greenpace van, meg legfeljebb Fischer Jóska távoli felmenői. :) Egyébként elég lesz majd a méregzöldekre (Cohn-Benditre és társaira) mutogatni, hogy ez a dolog nevetségessé váljon még a japán cunami árnyékában is...

szerénységem 2011.03.23. 22:20:24

Ez volt az egyharmad, amely csak azért volt ott, mert épp nem talált magának másik pártot, és végül is mindegy neki, mert utcalányként voksol. Nem hülyék, csak nulla elkötelezettség. Most kivárnak. Új pártra, elsősorban, de lehet, hogy Ferencben találják meg életük értelmét. Még esetleg, jobb híján, a mostani ellenzék valamelyik pártjában is akár.

Ha ilyen ütemben halad ez a folyamat (ami nem valószínű, bár mindent megtesznek érte...), akkor érdekes lesz a történet. De szerintem a másik egyharmad csak egy-másfél év múlva fog lemorzsolódni. Azok már tudatosabb szavazók, nagyjából azok, akiknek nem mindegy, kire szavaznak, érdekeik vannak, stb. Nekik is új párt kell, ők nem váltanak a szocikra. A harmadik, hardcore egyharmad sokáig meg fog maradni, lehet, hogy tán 2014-ben is, ők csak egy nagyon agilis, profi konzervatív-liberális párt létrejöttével, illetve esetleg a Jobbiknál épeszűbb radikális párt megjelenésével válhatnak le, nyilván nem mind.

tcom 2011.03.23. 22:22:55

@Balt:

Igen. A mai pártok közül kiemelkedősen az LMP szimpatikus nekem. De ha sokáig szórakoznak Pakssal, akkor mérges leszek. Annak ellenére, hogy 35km-re lakom az erőműtől egy kicsit erőltetett hülyeségnek tartom Paks bezárását. Annál is inkább mert helyette megint csak szénhidrogéneket égetnénk el, ami amúgy is a legsúlyosabb problémája a földnek.

ssi 2011.03.23. 22:25:41

@melus79:
lehet, hogy most időre van mindenkinek szüksége?

kormány: mire jut a programjával, stílusával
ellenzék: tudnak-e hiteles programot, arculatot kínálni
civilek: lehet-e alulról, neten (21. sz.) szervezetté válni, egységes programmal
szakszervezetek: reális követelésekkel viszik-e a tömegeket az utcára
új pártok megjelenése: csak új tartalommal érdemes nekik
választók: milyen kampány ígéreteket tudnak racionálisan mellőzni, vagy épp elvárni
ország: történelmi múltunk lezárásának és a ma/jövő társadalmának megbékélésére is szükség van egy működő gazdasági koncepció mellett

Balt 2011.03.23. 22:25:46

@dunabeat.: "Egyébként meg a demográfiai helyzet valóban az egyik legsúlyosabb problémája az országnak, de meggyőződésem szerint ezen más eszközökkel kell segíteni, erre vannak is kísérletek, pl. családi adózás, gyes meghosszabbítása (persze még további lépések is szükségesek lennének)."

Ez a gyermekek utáni szavazati jog oda futott volna ki, hogy többé ne lehessen kilóra (19000 Ft-ért) megvett nyugdíjasokkal választást nyerni, nem is annyira a demográfiai mutatók javítására. (Persze a két probléma azonos gyökerű: a hedonista, individualista - hogy ne mondjam: liberális - társadalomszemlélet, amely a családot, nemzetet anakronizmusként értékeli...)

Balt 2011.03.23. 22:27:47

@abc: Reméljük, nem is lesz... :)

Cateran 2011.03.23. 22:28:33

@csattanó maszlag:
Vegyel mar vissza..vagy 1 jobb telefont..(meg nem lattam olyat ahol nem alapertelmezett a kisbetu...masreszt 2 gombnyomas a valtas..)

6.Lenin 2011.03.23. 22:29:21

@kirsten:

Látom vágod ezt a témát.

"mert az annyit szidott Bokros-csomag, egy konszolidált, feljövőben lévő országot adott át nekik."

Ok, fogadjuk el, de akkor valamit nem értek.

98-ban a Fidesz átvett 1 konszolidált országot.

Ezt a Fidesz hazavágta. Lecsúsztunk.

Most az ne is vegyük figyelembe, elsők közt voltunk 2002-ben
a csatlakozni szándékozók közt. Nyilván hazugság volt.

Visszajött a 98 előtti hatalom, 8 évre. Ez a 8 év kevés volt arra, hogy a Fidesz által okozott károkat helyrehozza.
Nem kellett volna visszahozni a 98 előtti konszolidált életszínvonalat, csak kicsit enyhíteni a 2002 előtti károkat.

Már csak azt nem értem, mi a toszért bukott ekkorát a ballib kormány 2010-ben?

Előtte helyre tették az MDF kormány károkozásait. arra elég volt 2 év, az első két évben ugyanis nem csináltak semmit.

Balt 2011.03.23. 22:30:32

@dunabeat.: "Érdekes lehet az is, hogy a médiatörvény & társai elleni civil (?) tiltakozási mozgalomból idővel szerveződik -e majd párt."

Amint látszik, ezt csírájában elfojtja az MSZP - már csak a szimpátiájával is. :))

Cateran 2011.03.23. 22:31:07

@Balt:
"Ez a gyermekek utáni szavazati jog oda futott volna ki, hogy többé ne lehessen kilóra (19000 Ft-ért) megvett nyugdíjasokkal választást nyerni, nem is annyira a demográfiai mutatók javítására."

Ja,helyette az "1et fizet,x-et kap" akcio kereten belul kilora vettek volna meg a kisebbsegieket...1 csaladfo=2+ szavazattal...okos...

Balt 2011.03.23. 22:32:06

@dunabeat.: "Szerintem nem csak."

Fidesztől lemorzsolódó alig van köztük, úgy néz ki...

parttalan 2011.03.23. 22:32:32

@csattanó maszlag: "NYÍRJA KI MAGÁT A FIDESZ MNÉL HAMARÁBB ÉS JÖJJENEK A KICSIK."

Szerintem meg jöjjenek végre szakértői kormányok legalább 200 évig. Egészségügyi szakembert az egészségügyi, jogtudóst az igazságügyi, környezetvédelmist a környezetvédelmi, pénzügyi szaktekintélyt a pénzügyminiszteri posztra, és így tovább... miniszterelnöknek pedig leginkáb egy menedzsert tudnék elképzelni, aki a kormány munkáját összefogja.

A valóban a népet szolgálni kívánó, demokratikus elkötelezettségű parlamenti pártok pedig fölsorakoznának mögöttük. Végre biztos fejlődés elé nézne az ország, a politikától legalább nem kéne féltenünk a jövőnket. De tudom: ábrándokat kergetni hiábavaló dolog.

Balt 2011.03.23. 22:35:46

@melus79: "Úgy vagyok,mint Kulka,engem nem képvisel senki!:)"

Kulkát? Deehogyneeem, csak sajnos (szerencsére) csapatostul ki sem futottak a pályára... :)

parttalan 2011.03.23. 22:39:38

@6.Lenin: "Visszajött a 98 előtti hatalom, 8 évre."

Most viszont formailag a '45 előtti hatalom jött vissza ki tudja mennyi időre...

l.x. 2011.03.23. 22:42:07

@Khayness: "Hát igen, a hatalomátvételt lehet könyvből, papírformaként csinálni, kormányozni már nagyobb feladat. "

Eszembe jut a Nemo nyomában zárójelenete. Az akvárium fellázadt díszei leléptek a zsacskóikban, és bepottyantak a tengerbe. Az üdvrivalgás után az egyik stanyeclisből elhangzik a kötelező kérdés: "és most?"

porfelhő 2011.03.23. 22:43:26

Jut eszembe. Azt mondják.:) Álmok, vágyak népe a magyar.
Na igen. Akkor válnak valóra, ha teszünk érte valamit, törekszünk a megvalósitásra, jó irányba indulunk el.
Vonatkozik ez a politikára, az élet bármely területére.
Csak meg kell találni az utat, melyen haladni szeretnénk, és amelyen érdemes.
Nem " előre a multba".
:)

l.x. 2011.03.23. 22:44:54

@dunabeat.: "85% elutasította, ami azért elég elsöprő arány, ezután hülyék lennének bevezetni bármi ilyesmit."

Feri számára közel ilyen aránynál magyarázta el Horn Gábor, hogy tkp. mit is mondtak a zemberek.

6.Lenin 2011.03.23. 22:47:19

@parttalan:

Ki engedte meg, hogy visszajöjjön?
Amennyiben elfogadjuk, hogy visszajött, de szerintem ez 1 jó nagy sületlenség.

dr kíváncsivagyok 2011.03.23. 22:47:24

Érdekes interpretáció egy-két fideszes részéről : "Nem baj hogy ennyi a támogatónk , de az MSZP- nek még így is két és félszerese......." Sajnálatra méltó hozzáállás , a majdnem 2/3 ( valójában 53 % ) után.... És ezzel az EGYHARMADDAL AKARNAK ALKOTMÁNYOZNI ?????????

l.x. 2011.03.23. 22:48:47

@6.Lenin: "3.5 évvel a választások előtt, tényleg lehetséges komoly következtetéseken agyalni?"

Általában nem. Akkor viszont, amikor a zembereknek végleg tele volt a tökük a politikával, de egyszer még, utoljára megpróbáltak egy korábban leszerepelt csapatot, abban bízva, hogy a csapat tanult is, felejtett is, de a csapat juszt se... no ez érdekes helyzetet előlegez meg.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.03.23. 22:49:24

Mindenki a demográfiai helyzet miatt sír, közben nagyon sok 40-es, 50-es ember cél nélkül vegetál az országban. Úgy látszik, eme népes rétegre senkinek sincs szüksége, ellenben csak szülessenek a gyerekek. Miért, minek? Amikor most írtam le, hogy tele az ország "fölösleges" emberekkel. Az ő életükkel mi lesz?! Ők már senkik az életkoruk miatt?!?

dr kíváncsivagyok 2011.03.23. 22:51:40

@parttalan: Schmitt , Szijjártó , Kósa , Lázár úgy erodálja a Fideszt,......mint a sósav a tojáshéjat .......

l.x. 2011.03.23. 22:53:30

@AkarkiJ: "TG-nél akkor következik be a diktatúra, ha már nem írhatja le, hogy itt a diktatúra :) "

Áh, azt még betudná "médiapolitikai taktikai lépésnek".

Balt 2011.03.23. 22:57:21

@kíváncsivagyok: A választópolgárok 98%-át csak Enver Hodzsa tudja hitelesen képviselni. Az 53% szerintem nem kevés, lásd a végnapjait élő alkotmány: 2/3-ot jelenthet egy egy irányba mutató akarat mellett. Lehet próbálkozni a meghaladásával egyedül vagy tojalícióban. :)

dunabeat. 2011.03.23. 22:58:32

@l.x.: Nem is lett utána vizitdíj. :)

...

Egyébként a többi kérdésben nagy volt az általuk képviselt álláspont támogatottsága (nem meglepő módon), ebben viszont igen csekély (szintén nem meglepő módon).

Ezt tényleg gumicsontnak szánhatták, vagy a KDNP-s bácsik arcára akartak mosolyt csalni (ha már az abortusz-szabályozás szigorítása nem reális, dobjuk be ezt. majd - miután leszavazta a nép - mondhatják, hogy "hááát, mi megpróbáltuk")

Más racionális magyarázat aligha lehet erre, előre tudható volt, hogy ezt az ötletet a többség reflexből elutasítja.

dunabeat. 2011.03.23. 23:00:00

@Balt: Sok olyan is lehet köztük, aki legutóbb nem szavazott senkire...

Civitas Fidelissima 2011.03.23. 23:00:18

Jobbulást! És remélem, hogy ezt most nem olvasod, mert gép előtt nem lehet jól gyógyulni.

dunabeat. 2011.03.23. 23:00:58

@Balt: Hát, azt még meglátjuk, hova fut ki a dolog.

Egyelőre az MSZP nem telepedett rájuk...

Balt 2011.03.23. 23:01:15

Friss Nézőpont, csak, hogy kiábrándítsam a lelkes ellendrukkereket: :)

"A felmérés szerint lassan fél éve nem változik érdemben a nagyobb parlamenti pártok támogatottsága, október óta egyedül a Lehet Más a Politika tudta valamelyest növelni népszerűségét. A kormánypártokkal az összes megkérdezett 48 százaléka, az MSZP-vel 12 százaléka, a Jobbikkal és az LMP-vel pedig 7 és 6 százaléka szimpatizál. A választási részvételüket biztosra ígérő aktív szavazók között érezhető a szocialisták támogatásának csökkenése, ezzel párhuzamosan pedig a legkisebb parlamenti párt erősödése. Most vasárnap a Fidesz 57 százaléknyi szavazóra számíthatna, míg a szocialisták 20 százalékra, a Jobbik 13, a Lehet Más a Politika pedig 9 százalékra."

6.Lenin 2011.03.23. 23:03:51

@l.x.:

"no ez érdekes helyzetet előlegez meg. "

Igen, szerinted van 2 eddig leszerepelt csapat. OK.
Van 1 csaptat, akik izomagyúak. olyan helyzetbe sodornák az országot, hogy egymást ölnénk.

Aztán van 1 még kisebb csapat, akiknek fogalmuk sincs, mi is zajlik körülöttük.

Aztán létezik sajnos 1 új jelenség, a neten szervezett "forradalom", látszik hová vezet, káosz halottak tömege, teljes káosz.
Nagyon remélem Mo.on ekkora baromságra nem kerül sor , soha.

Akkor most, hogyan is tovább?
Mindenki vár valamilyen pártra, mesehősre, aki majd kivezeti az országot abból a mocsárból, ahová jutottunk közös igyekezetünkben.

Egyszerre majd mindenki megvilágosodik?
Megegyezünk, na ezek már jók lesznek?
Ezt mennyi idő alatt fogjuk észrevenni, ezek már tényleg.

Van ennek valamilyen realitása a közeljövőben?

Nem hamarább kellett volna észrevenni, rossz irányba mennek a dolgok?

Ki fogja elismerni elsőként, tévedtünk?

Igen, ez nagyon érdekes helyzet.

dunabeat. 2011.03.23. 23:04:24

@Balt: Ja, és akkor meg azokat az aluliskolázott, szegény (ált. kisebbségi, de ez ebből a szempontból mellékes) embereket lehet megvenni, akiknek több szavazatuk van, mert van gyerekük...

Maradjunk annyiban, hogy az 1 ember - 1 szavazat elv megbontása borzasztó szerencsétlen lenne.

De erről már kár vitatkozni, hiszen úgy néz ki, lekerült a napirendről. :)

parttalan 2011.03.23. 23:05:12

@6.Lenin: kúria, vármegyék és járások, főispánok, centrális erőtér (Egységes Párt --> Fidesz), és M.o igazi rákfenéje, a kiirthatatlannak látszó '45 előtti turulos, szentkoronás, klerikális gondolkodásmód.

l.x. 2011.03.23. 23:09:21

@Balt: "Ez a gyermekek utáni szavazati jog oda futott volna ki, hogy többé ne lehessen kilóra (19000 Ft-ért) megvett nyugdíjasokkal választást nyerni,"

A Fidesz-rezsim nyugdíja(sok)hoz való hozzáállása semmiben sem különbözik a megelőző két szoci kormányétól, sőt októbertől februárig még rájuk is húzott egy kört.

A gyerekes szavazatok az ő 2. pillérük lett volna (illetve a köménymag után a 3.), mert a nyugdíjastábor ingatag, ráadásul nekik nem lehet 10 éves időhorizonton kánaánt ígérni a honi várható élettartamok mellett.

fedkvas 2011.03.23. 23:09:29

@abc: 2 év gyes bőven elegendő az elsődleges gondozóhoz való korai kötődés kialakításához. utána már meló után is lehet nevelgetni a gyereket.
ugyanis két problémát kell kezelni egyszerre, azaz növelni kell a foglalkoztatottságot, de nem szabad, hogy ez a gyerek fejlődésének kárára menjen.
ezért volt ideális a Bajnai-kormány intézkedése, melyben 2 évre szállították le a gyes időtartamát.
Orbánék persze visszacsinálták, mert csak, ami érvelési képességük teljes valójának megnyilatkozása.

dunabeat. 2011.03.23. 23:09:48

@parttalan: "és M.o igazi rákfenéje, a kiirthatatlannak látszó '45 előtti turulos, szentkoronás, klerikális gondolkodásmód."

Hát igen, ez Magyarország igazi rákfenéje, legnagyobb problémája, valóban.

Nem az, hogy milyen állapotban van a gazdaság, egészségügy, oktatás, közbiztonság, etc., hanem, a turulos gondolkodásmód.

Ez az igazi rákfene, igen. Az elmúlt 8 évben különösen marginalizált helyzetben voltak az ilyen gondolatok képviselői, nem csoda, hogy akkor minden flottul ment.

l.x. 2011.03.23. 23:10:49

@6.Lenin: "Van ennek valamilyen realitása a közeljövőben?"

Nem tudom. Amit tudok, az az, hogy Horn Gyula 1998-as gondolata szerint az MSZP-nek nem volt alternatívája...

dunabeat. 2011.03.23. 23:11:14

@fedkvas: Nem véletlen az a 3 év pedig...

2011.03.23. 23:11:56

Jobbulást Gábor!

A posztban szereplő adatok meg várhatóak voltak, meg a körülöttünk szóló események, lassan, de búcsúzunk smitpallitól és Lázár Jánostól..

l.x. 2011.03.23. 23:13:56

@dunabeat.: "Más racionális magyarázat aligha lehet erre"

Nono, a piackutatás lényege, hogy ott kutakodj, ahol nem várnál semmit, mert ahol már vártál, onnan már le is kaszáltad a terményt.

dunabeat. 2011.03.23. 23:14:16

@Letícia: Schmitt Palitól legkorábban 2015-ben búcsúzunk, de az is lehet, hogy csak 2020-ban...

parttalan 2011.03.23. 23:16:48

@dunabeat.: "Nem az, hogy milyen állapotban van a gazdaság, egészségügy, oktatás, közbiztonság, etc.,"

Igen, ezek a fő dolgok, de ezek kezelése csak racionálisan gondolkodó, józan politikusoktól várható el. Szentmáriás, szentkoronaimádó, magukat a már rég levitézlett feudális világba visszaképzelő senkiháziaktól azonban semmiképpen.

dunabeat. 2011.03.23. 23:19:45

@parttalan: Jaja, közgazdász, technokrata szemléletű miniszterelnökök (Medgyessy, Gyurcsány) idején mennyivel jobban álltunk.
Csodás idők voltak...

(Bajnai más tészta.)

6.Lenin 2011.03.23. 23:20:55

@parttalan:

Szerinted az elnevezésen múlnak a dolgok?

Szerinted, ha 90 előtt úgy működött volna minden, ahogy mondták, lett volna rendszerváltásra igény?

Létezik olyasmi, aminek 100%-os az elfogadottsága?

A dolgok attól érdekesek, működnek-é , vagy sem, szerintem.

Az tényleg baj lenne, ha kötelező lenne elfogadni, de erről eddig szó sem volt.
Szerencsére a szivárvány felvonulás sem volt kötelező, igaz szerették volna elérni azt is.

2011.03.23. 23:21:04

@dunabeat.: nem, nem...mondok két dátumot: május 13; és augusztus 2. És 2011.

Valakinek el kell vinni a fidesz kudarcát. Beáldozzák a parasztokat, nyugi.

l.x. 2011.03.23. 23:21:46

@fedkvas: "2 év gyes bőven elegendő az elsődleges gondozóhoz való korai kötődés kialakításához. utána már meló után is lehet nevelgetni a gyereket. "

A bal agyfelem aszondja, hogy igazad van. A jobb meg azt, hogy - tetszik nekünk vagy sem -, most a gyes működik olyan pufferként, mint a sorkatonai szolgálat vagy az előnyugdíj. Más réteget, de a munkaerőpiacról rejt el, ahol is rohadtul nem hiányzik. Aki tényleg hiányzik, annak a honoráriumában megjelenik a bébisintér ill. magánbölcsőde ára is, a többieknek sajnos legfeljebb az állami bölcsőde hosszútávúigérete jut, vagy az se. Ha véletlenül az ígéretből egyszer férőhely is lesz, azt visszamenőleg nem tudja kiaknázni a közben kamasszá serdült kölök.

Ennyit az én tudathasatásomról.

dunabeat. 2011.03.23. 23:26:20

@Letícia: Jaj ezek a jóslások már-már lengyel lászlói színvonalúak... :)

2011.03.23. 23:27:26

@dunabeat.: csak az a különbség, nekem bejönnek!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.23. 23:28:35

@parttalan: muhahaha.
Felterjesztlek "LopStopolt Tujul" díjra (kizárólag óhéber kulturális vizsga sikeres abszolválása után adományozható).

6.Lenin 2011.03.23. 23:29:14

@l.x.:

Természetesen GyF- szerint sincs alternatívája nekije.

Én viszont realitásról írtam.

Realitás és képzelt alternatíva közt én érzek némi különbséget.
Akkor azért még voltak biztató jelek arra is, mivel több párt is volt, van bennük lehetőség a fejlődésre. Sajnos, nem volt.

Most nincsenek ilyen pártok. szerintem.

parttalan 2011.03.23. 23:29:24

@dunabeat.: De azok legalább nem etettek minket ideológiai maszlagggal. És ez nálam már pozitívum. Persze, ha ez tetszik neked, az ízlés kérdése. A piros-fehér-zöld pántlikás gondolatiság azonban nem egyszer vezette már szakadékba M.o-t. A mostani rezsim tehetségtelen és még pluszban nyomja a népnemzetikeresztény maszlagot. Mondhatnám, ezzel takaródzik.

szerénységem 2011.03.23. 23:29:57

@Letícia: Mi lesz ekkor?
Egyébként milyen balhét? minden a legnagyobb rendben, a Zemberek ezt akarták. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.23. 23:30:30

@dunabeat.: kevered. A pápai táncos nem technokrata volt, hanem pszichopata.

2011.03.23. 23:31:09

@Hepci: :DD Na, köszi, ezzel derűsen megyek az álmaiba...:)

Jóccak!:)

l.x. 2011.03.23. 23:33:19

@dunabeat.: "Jaja, közgazdász, technokrata szemléletű miniszterelnökök (Medgyessy, Gyurcsány) idején mennyivel jobban álltunk.
Csodás idők voltak..."

Úgy látszik, még egy kis hasadozás lesz itt a tudatomban, ha nekem kell "megvédeni" ezt a két szegfűpalántát.
Annál is inkább, mert Megyón nincs mit, az ő reszortja egyértelműen az volt, hogy BÁRMI áron kiragadja a gyeplőt.
Fletó se sokkal különb, max. annyival, hogy azért akarta BÁRMI ÁRON megtartani a gyeplőt, hogy valami értelmeshez kezdjen vele. Két dologgal nem számolt a hülyéje:
1. hogy milyen párt élén szorongatja azt a gyeplőt,
2. hogy a cél az előtt nem szentesíti az eszközt, aki az eszköz számláját állja.

l.x. 2011.03.23. 23:37:06

@6.Lenin: "Most nincsenek ilyen pártok. szerintem. "

Mondom nem tudom. Ha azt számoljuk, hogy hol állt a Fidesz 1995. kora tavaszán, a 2/3-dal kormányzó MSZP-SZDSZ idején, amikor is be kellett indulnia a zsebkiforgatásnak... akkor érthető, hogy miért keresi a bombabiztos szavazói táborokat már most a csapat.

parttalan 2011.03.23. 23:38:31

@6.Lenin: hát, ha te élnél pusztán egy, a Horty időket idéző világban, pusztán mert az gazdaságilag jól működik... vagy egy kommunista ideológiával vezérelt Népköztársaságban egypártrendszerrel, ha az jól működik... a te dolgod. Én nem. És meglehetős vakságra vall, ha szerinted mindaz, amit most látunk pusztán az elnevezés szintjén körvonalazódik. Az intézményrendszert valóban kívánják a '45 előtti időkre szabni. Fejlődés helyett visszafejlődés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.23. 23:38:37

@l.x.: Fletó azért akarta BÁRMI ÁRON megtartani a gyeplőt, hogy a gyeplő BÁRMI ÁRON a kezében maradjon.
Minden egyéb feltételezés szivárvány egy fingból fújt luftballonban...

Netuddki. 2011.03.23. 23:39:10

Hát igen kérem, a tendencia. Ami szerint meredeken zuhan.
Kíváncsi leszek a következő hónapra amikor ugye ezt a hónapot lázas semmittevéssel töltik alkotmányozgatás címszóval...

Netuddki. 2011.03.23. 23:41:39

@Hepci: Bakker! Lehet, hogy már késő van vagy én öresam, de hirtelen nem jut eszembe ki is az a fletó. Vagyis mi a valódi neve... XD Ez most komoly!

Netuddki. 2011.03.23. 23:43:16

@kovi1970: Na, most már eszembe jutott, de 2 perc kellett hozzá. Fsznak emlegetitek annyit! Jó lenne már elfelejteni... XD

l.x. 2011.03.23. 23:47:19

@Hepci: Részemről mindegy, mindenki annyira rühelli a gyurcsányahibást, amennyire tőle telik - jómagam megállok egy adott ponton, mert az indulat árt az IQ-nak.

6.Lenin 2011.03.23. 23:50:43

@l.x.:

Próbálj már különbséget tenni , az álmok, vágyak és a realitás közt.
Orbánnak majdnem 20 évébe tellett, hogy felépítsen 1 hatalmas szövetséget, miközben szinte a többi pártot a perifériákra szorította.

Új párt, pláne tömegpárt létrehozására nagyon kevés az esély.
Talán a Fidesz teljes szétesése az egyetlen más párt alapítására.
A Fidesz szétesése esetén se keletkezne 1 igazán nagy párt, esetleg szétoszlanának a jelenlegiek közt, netán maradna más néven 1 szintén kis párt.

1 párthoz vezér is kell, tömegek, akik rájuk szavaznak.
Ezekből egyik sincs meg, jelenleg. Nem is látszanak még a nyomai sem.
A Fidesz és a Jobbik léteztek, akik csak a helyzetre vártak. A Fidesznek be is jött. A Jobbiknak soha nem lesz akkora támogatottsága, hogy meghatározó párttá váljon.

1 tömegpárt felépítéséhez, igény, érdek, vezér, sok pénz és idő kell.

l.x. 2011.03.23. 23:52:30

@kovi1970: "Jó lenne már elfelejteni"

Problémás lesz, ha a Fidesz minden bicskanyílást kiváltó momentuma oda vezet, hogy "demertagyurcsányis".

l.x. 2011.03.23. 23:54:22

@6.Lenin: "Orbánnak majdnem 20 évébe tellett, hogy felépítsen 1 hatalmas szövetséget, miközben szinte a többi pártot a perifériákra szorította. "

1995. és 1998. tavasza között 3 év telt el. Annyi van hátra 2014-ig.

Az álmaimról pedig eddig nem ejtettem szót, szóval Neked nem lehet okod azokat említeni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.23. 23:58:25

@l.x.: férgekkel szemben akkor is megszűnnek az indulataim egy idő után, ha hosszú ideig voltak miniszterelnökök... szóval egyszerű ténymegállapítást tettem.
Gyurcsány tetőtől talpig alkalmatlan és jellemtelen. Pont.

6.Lenin 2011.03.24. 00:01:29

@parttalan:

Nem érted.

A horty korszakban is éltek emberek, akik más gondolkodásmód szerint éltek...
a szocializmusnak nevezettben is...
a 90 utáni "demokráciában" is...

Egyik sem úgy működött aminek nevezték/nevezik...
Neked nem tetszenek az elnevezések, rendben, amíg nem kényszerítenek rá erőszakkal, ne fogadd el. Ennyi az egész.

Nem az elnevezésen múlnak a dolgok.

l.x. 2011.03.24. 00:05:52

@Hepci: "Gyurcsány tetőtől talpig alkalmatlan és jellemtelen. Pont. "

A politikai pálya paradoxona, hogy éppen ezért alkalmas... Putyin (és OV) is megmondhassa.

panelburzsuj 2011.03.24. 00:06:00

@6.Lenin:

A szadesznek 1998-tól 300000 + valami föle szavazója volt.

Na most: vagy meghatározó párt volt mégis, vagy tökfölöslegesen óbégatnak ellene mái napig.

Ugyanez előfordulhat a Jobbikkal is. Akinek Torgyán jó volt, az Vonától se fog vonakodni - ha ezen múlik. (Lásd BÁRMI ÁRON miniszterelnök, Hepci által megénekelve.)

medve2 2011.03.24. 00:06:04

@szkeptikus_: Értem. Tehát a Nézőpont elfogult, az MSZP-s tanácsadó által vezetett Szonda és az SZDSZ tanácsadó által vezetett Medián függetlenül. Nick, mely szerint 2010-ben a Nézőpont állt lemgesszebb az eredményektől?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 00:08:22

@l.x.: Putyin nem alkalmatlan, a jelleméről nincs infóm. :)
Orbán pedig nem volt mindig jellemtelen, az első alkalommal pedig nem tűnt alkalmatlannak se. Most igen, de azért még picit várnék a végső konklúzió levonásával (azért nem 5 évet).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 00:11:52

@panelburzsuj: az SZDSZ erejét nem a szavazók adták. Az csak a biodíszlet volt, amit a Geszti-féle csapatnak valahogy elő kellett teremteni az utolsó pillanatban.
Utsó alkalommal nem sikerült a varázslat, Cipolla lekókadt.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.03.24. 00:13:23

@parlamentarista: régióalap nekem is tetszik, mellette átiratkoznék ENSZ állampolgárnak

panelburzsuj 2011.03.24. 00:16:01

@Hepci:

Szal aszondod, hogy szittyamagyarokban nincs annyi belső erő, mint néhány lipóti kilincsorrúban?

Vigyázz a bőrödre ... :)

6.Lenin 2011.03.24. 00:18:18

@l.x.:

95-ben a Fidesz már létező párt volt. Akkor még nem ismertük, Orbánnak milyen tervei voltak, de a párt létezett.
Fokozatosan romlott a helyzet, vagyis a Fidesz támogatottsága is nőtt.

Azt kellene megérteni, 1 valóban jól működő országban nem lehet forradalmat, még a fülkékben sem, előidézni.

1 nagy párt megalakulását, annak lehetőségét, meg kell, hogy előzze 1 helyzet kialakulása, ami tömeget vonz hozzájuk.

Most ez a helyzet sem áll fenn. Természetesen a bukott pártok, azok hívei + 1 lemorzsolódott csodavárók, elégedetlenek, de még nem jelent ez akkora tömeget.

Amennyiben lesz ez a tömeg, kell 1 érdekcsoport, akik látnak benne valamit, kiválasztanak 1 vezért, megszerzik a szükséges pénzt. Aztán kezdődhet a párt felépítése, ehhez idő kell. Egyik sincs jelenleg.

98 előtt is kellett 1 helyzet, ballib tehetetlensége. Bokros az csak 1 legenda, ahogy a Bajnai is szintén. Népmesei hősök.
Azért buktak az előtte lévők. Mese volt minden.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 00:20:07

@panelburzsuj: ez nem belső erő kérdése. Tisztán pszichés alapon még egy fitymaszűkületet se lehet sikeresen feloldani...

panelburzsuj 2011.03.24. 00:32:29

@Hepci:

Na jó, segítek: azt akartad mondani, hogy a szadesznek sokkal több hatalma volt, mint amennyi a szavazói támogatottságból automatikusan következett volna.

A jó kérdés az: ha ez így volt, akkor vajon nyomtalanul eltűnik az ún. "szadeszerő", ha nincs meg a minimális biodíszlet se?

6.Lenin 2011.03.24. 00:33:14

@panelburzsuj:

A szadesz ereje nem a párt, a pár százezer szavazó , hanem a mögöttük lévő érdekek.
A többi hasonló, miért bukott?

Talán eleinte az érdekcsoportot helyettesíthetik a válsághelyzetből adódóan kialakult elégedetlen tömegek, aztán állhat mögéjük valamilyen érdekcsoport.
A megfelelő feltételek nélkül nem működőképes a móka.

A SzU szétesése után megszűnt az MSZP is. Most sem a szadesz ugrál, hiszen, mint párt, szavazók nélkül, nem léteznek. A támogatók léteznek még, másokon keresztül.
Szerintem.

l.x. 2011.03.24. 00:35:12

@6.Lenin: "Azt kellene megérteni, 1 valóban jól működő országban nem lehet forradalmat, még a fülkékben sem, előidézni.

1 nagy párt megalakulását, annak lehetőségét, meg kell, hogy előzze 1 helyzet kialakulása, ami tömeget vonz hozzájuk.

Most ez a helyzet sem áll fenn. "

Az elvtárs megfeledkezik a protest hatalmáról, ami azért is érdekes, mert a mai 2/3-ból hasra 1/3-ot hozott.

Protestbukáshoz pedig nem 1 nagy párt kell, hanem akárhány lúd, ami disznót akar győzni. Torgyán doki mesélhetne erről, ha még körünkben járna.
A választó nem vasreszelék hogy csak vonzani lehet egy (vagy több) csomóba. Pont az döbbent meg, hogy 8 év nem volt elég Orbánéknak ezt az ismeretet kihámozni a tapasztalatból.

Netuddki. 2011.03.24. 00:36:31

@6.Lenin: "Orbánnak majdnem 20 évébe tellett, hogy felépítsen 1 hatalmas szövetséget, miközben szinte a többi pártot a perifériákra szorította."

Szövetséget? Inkább maffiának hívnám. El is képzelem ahogy ott Felcsúton Marlon Brandóként üldögél a szobában aztán sorra bekéredzkednek hozzá a rokonok, volt kisztársak...

nu pagagyí 2011.03.24. 00:36:58

@Balt: Ehhez az MSZP-nek nincs köze. Sz*r a médiatörvény.

panelburzsuj 2011.03.24. 00:37:36

@6.Lenin:

1998, 2002, 2006: gyakorlatilag mindháromszor döntetlenre futott ki a meccs. Fölösleges kozmikus mitológiát fabrikálni ilyen eredmények mögé.

panelburzsuj 2011.03.24. 00:40:20

@6.Lenin:

És ez csak a szadeszre áll?

6.Lenin 2011.03.24. 00:45:05

@l.x.:

Nem feledkeztem el. Nem olvastad figyelmesen.
A proteszt még nem akkora, hogy a Fideszt megrendítse. Ez még csak óhaj, kamu.
amennyiben lesz megfelelő tömeg. Hol a vezér? Talán megfelelő érdekcsoport is lenne, főleg a szadesz bukása után, Szerintem keresik a pártjukat. A tömeg hiányzik nagyon. Szavazók nélkül, álom az egész.
Majd, ha minden összejön, akkor lesz realitása 1 kormányváltásnak, addig, álom.

6.Lenin 2011.03.24. 00:47:37

@panelburzsuj:

Ez nem az, hogy a legkisebb, 3 pogácsával útnak indul.
Kevered valamivel.

panelburzsuj 2011.03.24. 00:48:42

@6.Lenin:

Ha Orbán elköltözik Gorkijba, és a helyébe beáll Kósa, Lázár vagy bármelyik hasonszőrű, az kormányváltás?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 00:51:54

@panelburzsuj: náluk volt messze a legnagyobb különbség a szavazatarány és az érdekérvényesítő képesség között.
Osztán ez megbicsaklott, a szürkeállomány kifújt, nyilván a kilincsorron keresztül. Utóbb a békák beugrásból lófaszt mutattak a piroshelikopteres lápkultivációs szakembereknek.

Goompah 2011.03.24. 00:53:25

@sárkányfő: Túl optimista vagy. Az egész ország a mutyizásra szocializálódott, ezért mindegy, ki kerül hatalomra, a hatalom korrumpálni fogja, megrészegíti, és mindent meg fog tenni azért, hogy továbbra is hatalomban maradhasson.

Én már kezdek letenni arról, hogy bízzak ennek az országnak a jövőjében. Lehet, kezdeni kellene pakolni. :(

l.x. 2011.03.24. 00:57:29

@6.Lenin: Megest csak '98-ra utalnék vissza, mint állatorvosi dakota lóra. Akkor ui, látszott, h nem vezér kell, hanem TÉMA, papagáj és mikrofon. Akkor konkrétan a Tocsik-ügy volt, ami a Fidesz hálójába zavarta azt a keveset, aki Bokrost mint szükséges rosszat még éppen elnézte volna.
Orbán csak menet közben jött rá, hogy ő tulajdonképpen lángoszlop-néprajz szakon végzett.

6.Lenin 2011.03.24. 00:59:11

@panelburzsuj:

Az kormányfő váltás, a kormány politika még maradhatna változatlan.
Nem hiszem, hogy Kósa, Lázár vagy bármelyik egyben tudná tartani a Fideszt, a drukkereket. Rövid időn belül szétesnének.
Nem véletlen, hogy mindent megpróbáltak/próbálnak a belső ellentét szítására. Akik a Fideszt , Orbánt támadják (főleg nyugatról), azok nem hülyék, ismerik a módszereket.Utána lenne kormányváltás. Sokan álmodoznak róla.
Főleg a bukott lúzerek, itthon.

panelburzsuj 2011.03.24. 00:59:25

@Hepci:

Nem is. Fenyocskájával együtt.

l.x. 2011.03.24. 01:00:00

@Hepci: Pehelykönnyű zsidózásaidból kitetszik, hogy van még süllyednivalója ennek az országnak.

panelburzsuj 2011.03.24. 01:01:59

@6.Lenin:

Kezd zavarossá válni.

Ha a pártot csak a fővezér személye tartja egyben, akkor hogy a pikulába maradhatna változatlan a politika vezérváltáskor?

panelburzsuj 2011.03.24. 01:06:59

@6.Lenin:

Grósz Károly se saját jószántából állt félre.

Nagyobb nevű elődökről nem is szólva.

Azt próbáld meg megsaccolni, hogy azok a figurák, akik Orbán mögött a pénzt szedik, vajon Orbánhoz, vagy a pénzhez ragaszkodnak-e jobban.

6.Lenin 2011.03.24. 01:09:14

@l.x.:

Adva volt a párt, volt vezére is . Természetes, hogy a helyzet hiányzott még, kihasználták. Minden feltételnek teljesülnie kell, erről írok már mióta.

Minden párt így működik. ahol hiányzik valamelyik feltétel/feltételek, az bukik. Mindenhol a világon.

Orbán V. létrehozta Európa legnagyobb pátszövetségét, természetes, hogy csak 1 bunko lehet.
Ilyesmire csak azok képesek.

Sokadszorra leírom, ne keverjük már az óhajokat, vágy álmokat a valósággal.
Neked rossz véleményed van róla, na bumm, jogod van hozzá, de ez nem jelent semmit.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.24. 01:12:51

@medve2:
2010-ben a Nézőpont becsülte a legnagyobb hibával az eredményeket:
Ezt itt lehet látni:
spss.hu/Hirek/gratulalunk-a-forsense-nek.html

Be kell látnom a Szonda és Tárki sem muzsikált valami jól, de a Medián pl. korrekt volt.

A elfogultság kérdéséről: Szét kell választani azokat a kutató cégeket, amelyek csak közvélemény-kutatásokat, piac és közvélemény-kutatásokat vagy csak piackutatásokat csinálnak. A harmadik típus most nem fontos.

Azok a cégek, amelyek közvélemény és piackutatásból élnek bevételük döntő hányadát nem közvélemény-kutatásból szerzik. A Szondánál a bevételek kb. 10-15%-a véleménykutatás. a választási előrejelzéseknek az ilyen cégeknél azért van nagy jelentőségük, mert ezzel is bizonyítják (ha jól sikerül) a piaci megrendelőiknek, hogy értenek hozzá, és érdemes náluk megrendelni piackutatást. Tehát, ha úgy vesszük az anyagi érdekük azt diktálja, hogy minél pontosabb eredményeket szolgáltassanak. Másrészt presztízskérdés is.

Más a helyzet az olyan cégeknél, akik a kutatások közül csak közvélemény-kutatást csinálnak, de a véleménykutatási üzletágukat politikai tanácsadással egészítik ki. Bár a politikai tanácsadói piaccal kapcsolatban nem vagyok jól informált, ők leginkább think-tank szerű szervezetként működnek és szükségképpen elkötelezik magukat valamilyen szinten egy politikai oldal mellett.

De amikor azt írtam, hogy az elfogultság miatt nem bízok a Nézőpontban, akkor azt nem arra értettem, hogy szándékosan kozmetikázzák az adatokat, mert szerintem ez senkinek nem érdeke (Erre még visszatérek). Hanem azért mert a kérdésfelvetésekben saját szájuk íze szerint tematizálják a kutatásokat. De nem ez a legnagyobb problémám velük, hanem a pontatlanság.

A kérdés izgalmasabb része pedig az, hogy ha valaki szándékosan torzít is, az kiszámíthatatlan, hogy milyen hatást fog gyakorolni a választói magatartásra. Elképzelhető, hogy egy látszólagos magasabb támogatottság éppen a távolmaradásra buzdítja a választókat, mondván "ezt más úgy is megnyertük". A bizonytalan kimenetelek miatt kockázatos játék torzított eredményekkel játszani.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 01:13:56

@l.x.: ugyan, pajti, ne aggaszd magad... bár tán fáj, hogy az SZDSZ jól megérdemelt helyére (szemétdomb) került.
Amúgy, ha oda süllyednénk, ahol én vagyok, flódnit adnának a teuton szakácsok az iskolai menzákon a kicsiny Kolompároknak.

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.24. 01:21:10

@l.x.:

Tudom, hogy kicsit OFF, de ez alatt mit értesz?

"Nono, a piackutatás lényege, hogy ott kutakodj, ahol nem várnál semmit, mert ahol már vártál, onnan már le is kaszáltad a terményt. "

6.Lenin 2011.03.24. 01:21:25

@panelburzsuj:

Hogy a többiek is tudják, csak akkor maradnak ők is a csúcson, ha egyben marad a párt. A párt bukása esetén, ők is buknak.
Nem olyan bonyolult dolgok ezek. Nem mindenki hülye, köztük.

Miért buknak a pártok?

nincs, aki egyben tartaná őket
nincs szükség rájuk, nincs olyan helyzet
nincs mögöttük támogató érdekcsoport
nincs tömeg, vagy támogató szavazó
nincs közösen elfogadott ideológia (nem véletlen utolsó)

Minden pártban vannak/lesznek olyan figurák, akik megpróbálják kihasználni a párt sikerét. Miért lenne ez alol kivétel a Fidesz?
Sőt mondok valamit, ha nem tudnád. Minden pártban vannak/lesznek beépült emberek, akik megpróbálnak belülről zavart kelteni. Több ezer éves taktika.

6.Lenin 2011.03.24. 01:26:10

Pá!
Mindenkinek.

Ipi-apacs, mentem hunyni.

l.x. 2011.03.24. 01:52:27

@6.Lenin: Összekeversz a szalmabábbal.

l.x. 2011.03.24. 01:57:09

@Hepci: Hogy nekem mennyire fáj az SZDSZ bekukázódása, azt talán minapi hozzászólásom érzékelteti: "Ez az antifasizmus úgy lett végletesen elkúrva, hogy baloldali és liberális vállt a vállnak vetve fasisztázott le bárkit, aki a ballib dogmákat megkérdőjelezte. Most se bal, se lib nincs sehol, antifasiszta kéne, csak aki az lehetne, már megszokta, hogy ő is fasiszta, és szarik az igényre.
Én is."

l.x. 2011.03.24. 02:00:59

@szkeptikus_: Azt a választói szegmenst, amelyet magadénak tudsz, hiába puhatolod, mert nem nyerhetsz vele (más kérdés, hogy elveszítheted). Azt kell kapargatnod, amelyre első blikkre aszondanád, hogy ebből úgyse lesz semmi - mert abból még lehet valami.

csattanó maszlag 2011.03.24. 02:09:14

@abc: ITT VAGYOK MERT LÁTOM NEM BÍRJÁTOK NÉLKÜLEM! BÁR NEM TARTOZOM NEKED MAGYARÁZATTAL MÉG EGYSZER ÉS UTOLJÁRA LEÍROM: SEMMI KÖZÖD AHOZ AHOGY ÍROK VILI? EGYELŐRE NEM CIRILL VAGY GÖRÖG BETŰKKEL ÍROK EL TUDOD OLVASNI NEM? AKKOR MEG MI A FASZT KÖTÖZKÖDSZ?

AZ ÉN GYERMEKEM ANYJA FÉL ÉV GYES UTÁN KÉNYTELEN VOLT VISSZAMENNI DOLGOZNI MERT NEM TARTOTTÁK VOLNA TOVÁBB A MUNKAHELYÉT BETÖLTÖTTÉK VOLNA MÁSSAL Ő MEG HOPPON MARADT VOLNA ÉS NEM VAGYOK MÉRNÖK HOGY FÉLMILLIÓT KERESSEK HAVONTA HOGY EL TUDJAM TARTANI ŐKET AHOGY EZ A NÉMET ASSZONYOKNÁL EZ DÍVIK. HÁROM MŰSZAKBAN DOLGOZOM AZ ASSZONY DETTTÓ KEVÉSSEL TÖBBÉRT MINT MINIMÁLBÉR DE ERREFELÉ NINCS MIBŐL VÁLOGATNI. AZ ÉN GYEREKEM SZÁJÁBA KAJA KELLETT ÉS AHGOY NŐ ANNÁL TÖBB KELL. ÉRTHETŐ?

TESSÉK! EZ JÁR A KÉTKEZI DOLGOZÓNAK A 2/3-OS KORMÁNYTÓL. KINYÍRJÁK A SZAKSZERVEZETET, HIVATALOSAN IS ANYNI ÓRÁT DOLGOZTAT LE VELED A MUNKÁLTATÓ AMENNYIT NEM SZÉGYEL ÉS HA NEM TETSZIK MINDEN INDOKLÁS NÉLKÜL KI VAGY RÚGVA! EZ BENNE LESZ AZ ÚJ ALKOTMÁNYBA!
www.youtube.com/watch?v=XNjr44BrPC4

NEM VAGYOK KOMMUNISTA CSAK KÉTKEZI MUNKÁS ÉS KEMÉNYEN DOLGOZOM A RABSZOLGABÉRÉRT! EZT KAPTUK A FÜLKEFORRADALMÁROKTÓL. HURRÁ!

csattanó maszlag 2011.03.24. 02:13:47

@Cateran: MAJD PONT A TE KEDVEDÉRT VESZEK ÚJ TELEFONT AMIKOR A RÉGI IS MEGFELEL. NEKEM. NEKED NEM. VEGYÉL NEKEM TE! ÉS HA KÉT GOMBNYOMÁS??? PONT LESZAROM. TE UGATSZ AKI MÉG AZ ÖSSZES ÉKEZETET IS MELLŐZÖD KIS T9-ES OKOSTOJÁS?

NA LE LEHET KOCCOLNI RÓLAM!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 02:24:31

@l.x.: hát, amíg ennyi a - valós - fasiszta, amennyit mostanában látok, talán antifasisztákra sincs szükség. Persze, erről Bauer Tamás nyilván mást gondol, illetve a modern antifasiszták valami furcsa szereptévesztés okán mindig összekeverték magukat a liberális gondolatrendőrséggel.

csattanó maszlag 2011.03.24. 02:32:10

@aszekelyek: "Az EQ-ja nulla. Nyilván ennyit kapott a kedves mamájától."

MEGINT MELLÉMENT MERT MIND KEDVES ÉDESANYÁMNAK MIND NEKEM IGEN MAGAS AZ ÉRZELMI INTELIGENCIÁNK OLYANYIRA HOGY MÉG TÉGED IS KÉPES VAGYOK SZÁNNI AKI ÚGY BESZÉL VELEM MINTHA ELMEBETEG VOLNÉK. LÁTOD TUDOM MIRŐL BESZÉLSZ ÉS NEM AZ EQUALIZERRE GONDOLTAM BÁR AZZAL IS EL VAGYOK LÁTVA SZOFTVERESEN BŐVEN!!! XD TEGEZZED NYUGODTAN A PROLIT MEG VAN ENGEDVE INTERNETES FÓRUMOKON EZ A MEGSZOKOTT NEM A KRETÉN.HU VICCLAPON KOMMENTELSZ.

"EMPÍRIKUS TAPASZTALAT" -- AZ MEG MI A LÓFASZ? LOL! MEGISMERÉSEN ALAPULÓ TAPASZTALAT, VAGYIS TAPASZTALATON ALAPULÓ TAPASZTALAT? HA NEM VAGY TISZTÁBAN EGY-EGY SZÓ JELENTÉSÉVEL INKÁBB NE HASZNÁLD MERT CSAK BEÉGSZ VELE. TELJESEN HÜLYE SEM VAGYOK BÁR TUDOM SOKAN AZT GONDOLJÁK AZ ILYEN FELSŐBBRENDŰ DUMÁVAL MEG OKOSKODÁSSAL SAJÁT MAGUK ALATT VÁGJÁK A FÁT.

A KEDVES MAMÁMMAL OLY ANNYIRA KÖTŐDÜNK ÉRZELMILEG EGYMÁSSAL HOGY MOST MÁR ÉN GONDOSKODOM RÓLA MÉG HOZZÁ SZERETETTEL AMI A MAI CSALÁDOKRÓL NEM SÜRÜN MONDHATÓ EL. TEHÁT KAPTAM TŐLE ELEGENDŐ ÉRZELMI IMPUTOT AMIT MOST VISZONOZHATOK MERT KÉPES VAGYOK RÁ MERT VAN ELÉG EQ-M ÉS EZEK SZERINT NEKI IS VOLT. SŐTT! A NEJEM AZ Ő MENYE SEM TARTJA SÁRKÁNYNAK ÉS MINDENKI SZERETI. NA EZT RAKD ÖSSZE.

NEM KÉNE VALAKIRŐL EGY-KÉT KOMMENT UTÁN KOMPLETT SZEMÉLYISÉGRAJZOT KREÁLNI MERT ILYEN TÉVEDÉSEK KELETKEZHETNEK BELŐLE. AZ EGYIK KÉT MONDATOM UTÁN MEGÁLAPÍTJA HOGY NINCS GYEREKEM. FASZA. A MÁSIK MEG HOGY MÉG DAJKÁM SE VOLT ÁRVAHÁZBAN NŐTTEM FEL ÉS KUKORICÁN TÉRDEPELTETTEK ÉS EL VAN TORZULVA A SZEMÉJISÉGEM ÉS NEM TUDOK SZERETNI ÉS NINCSENEK ÉRZELMEIM. NEKEM VANNAK CSAK IGAZÁN! ELÉG SZENVEDÉJES TUDOKÁM LENNI.

midnight coder 2011.03.24. 06:35:34

@csattanó maszlag: Vedd figyelembe, hogy a cégek közt is verseny van. És a globális piacon is. Ami azért kínos, mert a Gipsz Jakabka Bt aki téged alkalmaz versenyben van a Beton Jenő Rt-vel, aki van annyira tőkeerős hogy ugyanazt a kétekezi melót amit te el tudsz végezni, Indiában végeztesse el. Ott pedig azért a bérköltségért amit neked a Gipsz Jakabka Bt havonta fizet a Beton Jenő Rt elfoglalkoztat egy kisebb falut. De kínában is úgy 2-3x jobban jár mint veled. És ott sincs szakszervezet, nincs munkavédelem, olcsóbb az energia/nyersenyag, és a kicsi indiai a 12 órát ledolgozván megköszöni hogy ma sem lőtted le.
És a Beton Jenő Rt ugyanazon a piacon adja el a termékét mint a Gipsz Jakabka Bt ami téged foglalkoztat.

Ezen pedig sem a 2/3, sem semmi más nem segít. Amivel a kormány játszani tud az az újraelosztás mértéket. Csakhogy ezzel a te munkáltatódat szívatják a Beton Jenő Rt-vel szemben, ami hosszú távon oda vezet hogy még kevesebb hazai cég lesz ami potenciális foglalkoztató - azaz a kétkezi melósnak még kevesebb lesz a munkalehetősége. Ez történt az elmúlt 2 ciklusban, ezért tartunk ott ahol.

midnight coder 2011.03.24. 06:38:31

@midnight coder: Ps. És persze ahol egyre kevesebb a helyi cég, ott egyre több az állástalan kétkezi munkavállaló. És ahol ebből egyre több van, ott egyre nagyobb újraelosztás kell hogy ezek ne haljanak éhen. Amitől persze még több hazai cég megy tönkre.

jjulie 2011.03.24. 06:50:40

@midnight coder:

a kétkezi melós versenytársa egy marék rizzsel beéri, és örül hogy lyuk van a seggén, a kormány pedig amit megtehet az az, hogy a kétkezi melósnak elmagyarázza merre hány méter

ha meg a kormány erre nem képes, majd elveszik a kinaiak tőle a lehetőséget, és ők majd elmagyarázzák a merre hány métert

cellimega 2011.03.24. 07:01:35

lesz az még 30-nál is kevesebb.
A szavazóknak ez továbbra is kb.a fele.
Jelenlegi pártszerkezetben a szavazatok harmadával is a Fidesz nyer (mint 1994-ben az mszp).

Commodus 2011.03.24. 07:05:42

@csattanó maszlag: a tegnapi mondanivalóddal még csak egyet is értettem (szerintem is sok a 3 év otthon a gyerekkel és tényleg csak itthon van ilyen), de amit most írsz, az ellentmondásos. Ha magas lenne az érzelmi intelligenciád, akkor tudnád, hogy a stílusod bicskanyitogató, illetve tudnád, hogy mást váltasz ki az emberekből, mint amit gondolsz magadról.
A mondanivalód, az üzenet rendben van, ahogy kommunikálod, az nem.

lüke 2011.03.24. 07:10:31

száraz tények száraz kutyaszar,
bele a csuzliba és lövöldözzünk egymásra
tényleg dél- szlávos a helyzet?

lüke 2011.03.24. 07:24:01

@Commodus:
Ny- EU-ban ezt meg se kérdezik, addig vannak otthon ,míg kell!
3 gyermekes anya előfordul, hogy csak 13 év múlva megy el(vissza) dolgozni,
s az értelmiségi (jó) felvigyázóra annyit fizet , mint a fél fizetése

a-kis-herceg 2011.03.24. 07:50:16

@melus79: "engem nem képvisel senki"...

@Arthur Dent: "...azt írnám be az alkotmányba, hogy magyar ember nem születik politikusnak. 5 év munkavállalói és 5 év vezetői gyakorlatot lehetőleg verseny szférában megkövetelnék minden politikustól az alkotmányban."

@Khayness: "Hát igen, a hatalomátvételt lehet könyvből, papírformaként csinálni, kormányozni már nagyobb feladat."

@nexialista: "46 százaléknak inkább elege lett az összes pártból, lehet, tényleg alkotmány-változtatásra van szükség, ami nem pártalapú berendezkedést hagy jóvá... "

a fenti mazsolákat kiragadva rendszerbe szedném.

1. a közvéleménykutatók csalnak. napirenden van a mexüntetésük, a méltó helyre kerülnek: a földrajzi bizottság+KT+AB stb mellé

2. a fides ALKALMATLAN
1990-ben rendszerváltó párt volt és tényleg...
1998-2002- nem értettek semmihez...
megtanultak kommunikálni és szavazókat "orruknál fogva vezetni", ezzel nyertek is 2010-ben (bár ha cinikus akarnék lenni, inkább azzal hogy NEM SZÓLTAK SEMMIT)
2010-? kormányozni nem tudnak, ehhez még nem értenek... (ha nem tennének semmit -beleértve a lopást harácsolást- azzal meggyőződésem hogy sokkal előrébb lennénk

3. Európa LEGALJA lettünk, mind társadalmi, mind gazdasági értelemben. a további válságok továbbra is minket taszítanak le legjobban.

4. nem a fides hanem a teljes állami RENDSZER van VÁLSÁGban, bizalom zéró.

5. a mostani választási rendszerben orbán 20%-os (mostani ennek duplája) népszererűséggel is tud nyerni, akár 5-10% os részvétel mellett is...

6. az ellenzék szóra sem érdemes. az emeszpé mindig lop. a jobbik szeretne lopni. a fides2 (elempé) meg megmutatta nem lehet más...

7. minden új ellenzéki mozdulat felesleges. CSAK ÚGY lehet óvatosan hogy a mosatni rendszertől teljesen elhatárolódva. emiatt ésszerűbb a "robbanásig" semmit nem tenni és csak akkor "keletkező" friss erővel számolni.

8. az új rendszerváltók programja a 10 parancsolat "ne lopj" szlogenjére lesz kihegyezve, mint jövőkép. sajnos a többségi akarat miatt igazi oligarcha (nem fides tempó) ellenes hangulat IS lesz, akár államosítással. de mindenképp teljesen ÚJ alkotmányozással...

9. a fentiek miatt épkézláb ember nem foglalkozik MOST sem politikával, sem a fides szel. ahogyan ezt egyes szakmai csoportoknál világosan lehet is látni.

10. a bizalom hiány a gazdaságot dönti be először (értsd kisebb adózás nagyobb hivatali nyomás, bírságok stb), csak azt követi a társadalmi lavina

11. a forradalom utáni jövöbeni kormánynak ajánlom, hogy a nagy felhatalmazással ELŐSZÖR KELL alkotmányozni. nem a mutyi először, hanem a tisztességes alapok... (lásd fides, akik a felhatalmazás-bizalom elvesztése után, sok mutyit előre véve most alkotmányozgat)

a-kis-herceg 2011.03.24. 07:57:26

@figaro a lo: "Az ismerőseim 80%-a nem fog legközelebb a Fideszre szavazni ez már egyre biztosabb.Viszont ha egy közvélemény kutató megkérdezné őket kétlem hogy megmondanak az igazat.Valamiért a volt Fidesz szavazók félnek a Fidesztől. Miért lehet ez??? Nem értem..."

akkor felmerül, hogy: "mi harminc?"

a-kis-herceg 2011.03.24. 07:59:30

@6.Lenin: "miért van 2/3-a ma Mo-on a Fidesznek?"

Magyarországon már nincsen, nem is volt. CSAK-A-parlamentben.

a-kis-herceg 2011.03.24. 08:03:52

@kirsten: annál jobb minél több dologhoz nyúlnak hozzá. ugyanis minden szarrá válik a kezükben. majd utánuk nem kell sokat habozni van e valami értékes elem... nem lesz... minden szaros lesz.

Cateran 2011.03.24. 08:04:46

@csattanó maszlag:

Wrong,epic fail...angol billentyuzet-kiosztas mazsola...1-2 ev es kikerulsz az ovibol? Az iskola veszelyes hely am! Jobb, ha elkerulod...

whiterose 2011.03.24. 08:06:37

jaja, Fidesz az összeomlás szélén van :).

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 08:08:59

"Mások úgy gondolják, ez a már-már szokásos kettős beszéd része: az alaptörvény dagályos és archaizáló bevezetése itthon jól hangozhat ugyan, de azt a modern nyugati demokráciák – esetleg egyes szomszédos államok – már fenntartásokkal fogadhatják. A magyar nemzet tagjainak és Magyarország polgárainak összemosása, a kereszténység nemzetmegtartó erejének túlhangsúlyozása, a nemzet egységét kifejező Szent Koronára vagy az „egyedülálló” magyar nyelvre történő hivatkozás egyaránt kelthetne némi megütközést."

nol.hu/belfold/20110324-az_alaptorveny_angol_forditasa_sem_sikerult

Pékszakállú Henceg 2011.03.24. 08:11:07

Ismét bebizonyosodott, hogy a zemberek a zsebükön keresztül érzik meg a mindennapi politika hatását, és aszeint alakítják politikai hovatartozásukat. Így volt ez a kettősállampolgárságról történt szavazásnál, a vizitdíj vagy a tandíj esetében is. Úgy van ezzel a lakosság nagy része, hogy ha a politikai elit lophat, számla nélkük vehet fel tízmilliókat, akkor neki is jár minden, amihez csak hozzáférhet: százféle segély, rokkantnyugdíj stb. Ez egyfajta összekacsintás volt a politikai elit és a társadalom között, ezt hoztuk magunkkal a Kádár rendszerből, ezért nem lehet szerkezeti reformokat végrehajtani, mert mindig lesz olyan párt, amelyik populista lesz, ami az embereknek nagyon tetszeni fog.
Lássuk be: mindaddig nem lesz változás, amíg ez a szemlélet meg nem változik, és nem röhögi ki az emberek túlnyomó többsége a 22 millió románnal, a 14. havi nyugdíjjal, vagy a Szent Korona-tannal parasztvakító politikusokat, addig azt fogjuk kapni, amit megérdemlünk! Most a gazdasághoz komplett hülye, de minden kommunikációban és munkának látszó naplopásban jeles fideszt.

hoplita 2011.03.24. 08:18:54

@Hepci:
:)))))

Gyönyörű kép, szinte megelevenedik a szemem előtt...tisztára mint egy Őrtorony illusztráció...:))))
Az egy jó világ lenne....kár, hogy nem egyedül a teuton szakácsok rasszista mivolta akadályozza meg az eljövetelét:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 08:20:55

"Kevesebb fideszes, több bizonytalan
Lejtmenetben a Fidesz, az utóbbi két hónapban több mint félmillióan pártoltak el tőle."

FIDESZ - 27
MSZP - 12
Jobbik - 8
LMP - 3
Egyéb - 2
Bizonytalan - 48

nol.hu/belfold/20110324-kevesebb_fideszes__tobb_bizonytalan

Ízlelgessük a zalaegerszegi választás eredményét: 15% részvétel, 40% FIDESZ, 20 % Jobbik, 17% MSZP, 16% független, 6% LMP.

A FIDESZ választási rendszerének hatására 6% (azaz HAT százalékkal) nyert a fideszes jelölt. Ez az eredménye az új rendszernek és az ellenzék megosztottságának.

a-kis-herceg 2011.03.24. 08:21:25

@Hepci: "@dunabeat.: kevered. A pápai táncos nem technokrata volt, hanem pszichopata."

@Cateran: :)))) ez vicces. társadalmi rétegek harca. az

ekezet nelküli vS CAPSLOKKOS ...

radala 2011.03.24. 08:21:43

"A Fidesztől sokan pártoltak el az idős emberek, az alacsony státuszúak, valamint a munkanélküliek közül."
index.hu/belfold/2011/03/24/ipsos_csokkent_a_fidesz_tamogatottsaga/

Roppant érdekes. Kérdeztem multkor tg-t, hogy hogyan függetleníti magát a blogján tomboló Orbángyülölettöl és meg is jegyeztem, hogy szemben az 5-10 évvel ezelőtti állapottal, az internet már nem a "fiatal, jólképzett, férfiak" gyűjtőhelye, hanem már-már egy reprezentatív mintája a társadalomnak.
Az viszont érdekes fejlemény, hogy úgy tűnik ide gyűlnek az alacsony státuszúak:-)

Nem mellesleg, ha az idősek, alacsony státuszúak, munkanélküliek eltávolodnak, az biztos jele annak, hogy az irány jó:-)

Nyilván az idősek azok a sok vén kommunista, aki ott ül az ATV-n csüngve és retteg azorbántól, mert tudtommal az időseknek más okuk erre nem lehet.

a-kis-herceg 2011.03.24. 08:23:28

@vinczej: a lényeg hogy minimum NÉGY MILLIÓ zembernek nincs párja....

nem beszélve a "befogott orral" protest szavazó még két milla.

azaz a fides a pártos 2 millának a felét tudhatja kb maga mögött...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 08:24:00

nol.hu/belfold/20110324-kevesebb_fideszes__tobb_bizonytalan

Ja, és a változás (pártválasztók):

Január: 65 - 17 a FIDESZ javára az MSZP ellen

Március: 54 - 23 a FIDESZ javára az MSZP ellen

Tehát a 48% különbség két hónap alatt 31%-ra csökkent.

nyárspolgár 2011.03.24. 08:33:22

Előrehozott választás szerintem nem lenne. Akiket avval butított, hogy jön a kánaán szavazzanak rájuk inkább el sem mennek választani, ha jó ellenzéki párt sem lenne. Csak a stabil Fideszesek mennének el, rendkívül alacsony lenne a részvétel. A Jobbiké pár %-al talán több, csak koalícióban tudnának kormányozni. A Fidesz, Orbán napról napra több hülyeséget csinál, leszerepel.

a-kis-herceg 2011.03.24. 08:39:21

@porfelhő: "Álmok, vágyak népe a magyar. Na igen. Akkor válnak valóra, ha teszünk érte valamit, törekszünk a megvalósitásra, jó irányba indulunk el. Vonatkozik ez a politikára, az élet bármely területére."

pontosan. de ennek tábora drasztikusan nő, a tudatosak száma a 2010április előtt kb 5-8% lehetett...

mára ez nagy növekedéssel akár "már" 10-16% is lehet...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 08:39:33

@radala: Nálad sem könnyű a sorok közül kiolvasni a valódi értelmet, a pikírt gúnyt. De (remélem) sikerült. :-)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 08:45:07

a SZÁZADVÉG csak ne nagyon közvéleménykutasson. a Századvég a Fidesz Banda Propaganda irodája Stumf bandita vezetésével.
HAZUG EGY TÁRSASÁG! Nem elfogadható!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

a-kis-herceg 2011.03.24. 08:49:14

@nyárspolgár: ezzel semmit nem mondtál. mert bár a részvétel drasztikusan kicsi lenne. de a tavalyi arányok szinte ugyanazok... 10-20% részvétel mellett is "simán" nyer a fides 52%-kal...

golb 2011.03.24. 08:49:35

@figaro a lo: nem hinném hogy konkrétan a Fidesztől félnek. Inkább érzik cikinek hogy megvezették őket, és ezt nem könnyű bevallani országnak-világnak.

kertészrobi 2011.03.24. 08:50:30

A Fideszre szavazók annak idején vártak, valami merőben mást. Bizonyára mindenkinek helyzetéből adódóan más és más elvárásai voltak. De csak voltak. Ezek a várakozások olvadnak folyamatosan társadalmi helyzettől, lakhelytől stb. adódóan. Ami pedig egyenesen rémisztő: A lózungok, a lázas pótcselekvések, a gőgős mindenki feje felett átnézés, a törvénytelen törvénykezések, új hazugságok gyártásának kormánya ez a kormány(nincs közbiztonság, de az alkotmány az most nagggyon fontos stb. stb.).

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.03.24. 08:53:24

@midnight coder:

A "Gipsz Jakabka Bt és Beton Jenő Rt" példádhoz szólnék, hozzá.

A világgazdasági ilyetén való alkulása, hosszú távon a világméretű összeomláshoz fog vezetni. Lehetne erről hosszabb okfejtésbe bocsátkoznom de itt csak röviden írom le miért is.

Mivel "Beton Jenő RT" bagóért dolgoztat és így olcsón állít elő termékeket. De ahhoz piszikos drága a terméke, hogy a saját munkásai megvegyék azt. Tehát a pénzes nyugatra kell eladnia, de ha nyugatról minden cég átáll az olcsó keleti gyártásra, akkor nyugaton nem marad szignifikáns méretű felvevő piac. Ergó hiába olcsó a cucc nem tudja eladni mert nincs aki megvegye. Ebben az esetben benne is vagyunk egy ördögi körben az látható

A fentiek következménye egy világ gazdasági válság, és nem olyan kis langyoska mint ami most van/volt.

Mert mikor itt bérekről beszélünk, meg jólétről, akkor azt se felejtsük el, hogy a termékeket a világon nem a kínai meg az indiai gyári munkásoknak gyártják a nyugati cégek, hanem igenis európai és amerikai piacra, mert ott van fizetőképes kereslet a termékekre (megjegyzem még)

ssi 2011.03.24. 08:56:02

"vidéki értelmiség tart ki a Fidesz mellett "
atv.hu/belfold/20110323_sik_endre

"Özvegyeken és árvákon is spórolna a kormány"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=407458

"igazságtalan és ésszerűtlen egykulcsos szja a büdzsé bevételi oldalán gigantikus lyukat ütött és az összes megszorításra, zárolásra gyakorlatilag csak ezért van szükség"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=407426

bóra77 2011.03.24. 08:56:06

Gáborunknak boldog névnapot! :)
(remélhetőleg ma tartja)

radala 2011.03.24. 09:01:05

@vinczej: Nem szándékoztam rejtegetni, csak nem akartam megsérteni azokat, akik valóban alacsony státuszúak.:-)
(aki megérti ezt az már garantáltan nem veheti magára jogosan)*
Amúgy maga a szó (az alacsony státuszú) volt az, ami gúnyolódásra késztetett, mert annyira "lázári" a kifejezés. (Ők azok, akik annyit is érnek).
Nem vagyok különösebben finnyás, pláne nem akarok ostobának látszani, értem, hogy mit jelent a szó, de ez az alacsony státuszú ez akkor is nagyon kegyetlenül hangzik nekem...

*Erről jut eszembe, milyen fölháborító volt, amikor azzal vádolták Csurkát, hogy fölhergeli az "antiszemita csürhét" a dolgozatával.
Abban azt hiszem úgy zsidózott, hogy "kulturális kisebbségnek" nevezte a zsidókat. Azért boldog lehet az az ország, akinek olyan csürhéje van, hogy ilyen képekkel lehet felheccelni:-)

ssi 2011.03.24. 09:01:53

@kertészrobi: mit vártunk az új kormánytól?
1. gazdasági fejlődési pályát: tettek vannak, eredmények még nem
2. társadalmi megbékélést: régi- és közelmúltra épülő új indulatok miatt nincs
3. tisztességet: legalább olyanok, mint az előzőek -> ez a legnagyobb csalódás

nyünyüge 2011.03.24. 09:03:31

@radala:

Botorság, ne áltasd magad.
Az általad feltételezett "vén kommunista", aki az "atv-n csüngött", az eleve nem szavazott a fideszre.

Annak most legfeljebb hízik a mája.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:04:00

én már a Székelygulyást is útálom, nemhogy a határon túli szőrőstalpű magyarul röfögő szavazókat!

getva 2011.03.24. 09:06:02

jónapot
Tegnap ráértem és figyeltem a parlamenti közvetítést.
Mit mondjak, nem láttam ugyan még észak-koreai pártkongresszust, de valahogy így képzelem el.
Tíz percenként átlagban háromszor halnak le az esemény történelmi jelentőségét illetően, de azért síkraszállnak, hogy. Teljes támogatásukról biztosítanak. Egyetértenek, de kiemelik.
És bazmeg ezt a szart fogják még négy héten keresztül rágni :D

inreallife 2011.03.24. 09:09:12

@csattanó maszlag:
mielőtt ordítanál, előtte olvass utána pár ténynek.
a gyes nincs több, mint 25 ezer forint. még egy munkanélküli is többet kap. 1 fizetésből megélni az embereknek nem pálya. 1 év alatt ha 125000 nettóval számolunk, akkor a családi kasszából 1.200.000 forint esik ki. épeszű embernek nem alternatíva a gyes.

a feleségem mégis gyesen volt. most akkor vagy hülyék vagyunk, vagy a körülmények nem teszik lehetővé a visszatérést. kérj telefonos segítséget és jelöld meg a második a választ. a bölcsődei férőhelyekre a gyerekek 10%-a fér be. 3 éves kor alatt a gyerek nem mehet óvodába. tedd össze a két számot, és látod is, hogy a 90%-nak nincs esélye visszamenni.

persze ott vannak a nagyszülők. de pech, mert vagy távoztak az élők sorából nyugdíj előtt, vagy a megemelt nyugdíjkorhatárt nem érték el. hova is kell tenni a gyereket, amíg az anya visszamegy dolgozni?

és akkor még hozzáteszem az irl problémákat. zuglóban elég nagy a fiatalok aránya, sokan költöznek ide. a nagyobbik gyereket 3 évesen nem vették fel az óvodába, mert nem volt hely. 4 éves korában protekcióval tudtuk benyomni egy 3 km-re lévő óvodába. tudod, ami törvény szerint 1 km-en belül van. volt is ilyen körzetes óvoda több is, tudod hány gyereket vettek fel ősszel? az egyik 6-ot, a másik 10-et.

folytatom, mert süt a tájékozatlanság az írásodból. az pár hely, ahova gyereket vesznek fel a következőképpen töltődik fel. felveszik az össze 5 évest, mert törvény kötelezi őket. (itt már a szülőket büntetik törvény által, szóval nincs mese, felveszik mind) utána azokat, akinek a testvérük oda jár, hogy ne kelljen 2-3 külön óvodába hordani a gyerekeket, azt hiszem ez is érthető és tolerálható. szóval nincs hely.

az óvoda, ahova a nagyobbikat sikerült benyomni alapítványi, csak részben önkormányzati. sőt idéntől kedves polgármester megfelezte a pénzt. (csak jelzem, a gyerekek óvodai ellátása állami feladat, pont azért lett kitalálva, hogy a szülők menjenek dolgozni...) szóval a betuszkolás az óvodába úgy történt, hogy az óvoda a majdnem 10 csoport mellé indított mégegyet. kb volt egy szobájuk, amit átalakítottak. 1 db játék nem volt benne.

a kisebbik gyerek szeptember után töltötte be a 3 évet. ergó kurvára nem kötelező felvenni. alapítvány lévén soksok támogatással sikerült kieszközölni, hogy legyen helye a kölöknek. tudod, anyuka 3 éve itthon van vele, és még támogatási versenybe kell kezdeni, hogy vissza tudjon menni dolgozni.

hol az istenben vannak biztosítva a feltételek a visszatéréshez? asszonynak biztos helye volt, azaz van is, mert már visszament, de már jóval korábban visszament volna....

ezekután meg kell kérdezem, hogy tájékozatlan vagy, és úgy fröcsögsz, vagy csak szimplán hülye?

radala 2011.03.24. 09:10:30

@nyünyüge: Igen ez tuti igaz.
Mindenesetre nagyon nehezen értem, hogy egy idősnek mi a franc baja lehet a Fidesszel, aki még az ingyenes utazásukhoz sem mer hozzányúlni, ami aztán igazán nagy jellemtelenségre vall.
Tök megértem, ha valakinek 3 gyerekkel 300 ezer bruttóval elszáll az agya attól, hogy kevesebbet kap OV2-töl, mint OV 1-töl kapott és azt mondja, hogy elmennek ezek a picsába.
Mindenesetre, mivel a nyugdíjasok az egyetlenek, akiket tuti semmilyen érdeksérelem nem ért mostanában, csak a "demokrácia deficit" lehet az oka az elfordulásuknak, az meg pláne egy kommunizmusban boldogan párttagkodónál igen-igen nevetséges és nem jöhet máshonnan, mint a TV-böl...

A valóság nyilván az, hogy a legutoljára csatlakozottak távoznak először.
Ez igazán félelmetes, mert akkor nekem örökre maradnom kell én már a 7 %-os Fidesz táborban is benne voltam:-)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:11:22

Gyurcsány és OV között kell választani...ezerszer Gyurcsány, mint ez a kis Szaros Beteg Rohadék Nemzeti Szar!
Ez 10 hónap altt több kárt okozott az országnak, mint Fletó és az MSZP 8 év alatt!!!

a-kis-herceg 2011.03.24. 09:13:49

lényeg az hogy a zemberek szolidárisak és jó szívűek lettek.... nagyon megnőtt a (illetékmentes) ingatlan ajándékozási kedv...

különösen a tartozásokat felhalmozók körében és az épp nagyon drága ingatlan eladások előtti...

érdekes. qva jogszabályok. qva politikusok. politikus bűnözés. ez már hazaárulás

nyárspolgár 2011.03.24. 09:14:44

@a-kis-herceg: Evvel a választási rendszerrel kétségkívűl elég lenne ha néhány Fideszes betévedne másokat pedig mindenképpen távol tartani. Az Mszp-nek egyszerű kampány kellene: a Fidesz tönkretette az országot, szegénység van, mindent elvettek,az alkotmány szar,stb. Orbánt elegen utálják már, kevesebb Orbános lenne mint ellenzéki. Valószínű, hogy 198 fős, egyfordulós vál.rendszert akarnak.

ssi 2011.03.24. 09:19:59

"Fidesz-kormány nemet mondott Németországnak, így hazánk nem csatlakozik az Európai Unió Stabilitási Paktumához. A döntés nagyon helyes! ... de nem amiatt, mert ezáltal függetlenebbek lettünk. Hanem egyszerűen azért, mert az elfogadása teljesen nyilvánvalóan káros lett volna ... eurózóna láthatóan képtelen megbirkózni a pénzügyi krízis következményeivel. A probléma azonban elsősorban nem gazdasági, hanem politikai jellegű ... félünk attól, hogy ennek a belpolitikai fogyasztásra szánt érvnek az ismételt elővétele megint önálló életre kelne, és akár jövőbeni döntések kapcsán is kényszerpályát jelölne ki. "
velemenyvezer.blog.hu/2011/03/24/matolcsyek_most_nem_nyultak_melle?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

a-kis-herceg 2011.03.24. 09:25:19

@nyárspolgár: nem értem ezt mér írod. én az mszp t is ignorálom...

sose szavaztam rájuk. ha agyonütnének se szavaznék komcsikra (értsd fides is már)

"a Fidesz tönkretette az országot, szegénység van, mindent elvettek,az alkotmány szar,stb."

igen ez elég hitelesnek tűnne az mszp től. ők csak tudják, hisz ugyanezt tették előtte...

nyünyüge 2011.03.24. 09:25:26

@radala:
Nem tudom, mi az idős definíciója a közvéleménykutatóknál, de gyanítom hogy 50 felett már biztosan.
Márpedig az 50 feletti, de még nem nyugdíjas korosztálynak bizony van miért haragudnia a fideszre.
A nők 40 éves "munkaviszony" után való nyugdíjbamenetelével kapcsolatban bizony nagy volt a csalódás, amikor kiderült, hogy a "jogviszony" lesz az alapja, nem a nyugdíjjogosultságban egyébként használt évek.

A "márpedig senki sem mehet nyugdíjba a korhatár előtt" c. szöveg és az általános bizonytalanság sem tetszhet azoknak, akik a jelen szabályok között 1-2 éven belül nyugdíjjogosultak - ez egy viszonylag széles korosztály, akikre az utolsó nyugdíjkorhatár emeléskor köztes korhatárt állapítottak meg.

Aztán ott vannak az egységesen csalónak-lógósnak nyilvánított korai- vagy rokkant nyugdíjasok.

Folytassam?

porfelhő 2011.03.24. 09:28:01

20 éve nem látott érdektelenségbe fulladt a Fidesz kezdeményezése
Okos döntés volt elvetni a népszavazást, csúnya bukás lett volna az ennyire alacsony részvételi arány."

A legutóbbi információk szerint a nyolcmillió magyar választópolgárból mintegy 900 ezer fő küldte vissza a Fidesz alkotmányos kérdőívét.

A népszavazásokon jellemző részvételi arányokat tekintve 20 év alatt ez a kezdeményezés volt az, ami a legkevesebb embert érdekelt, még a legalacsonyabb részvételi aránnyal lezajló, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról szóló népszavazáson is többen nyilvánítottak véleményt."

www.femina.hu/hirhatter/husz_eve_nem_latott_erdektelensegbe_fulladt_a_fidesz_kezdemenyezese

A voksolók számának alakulása a népszavazásokon

Négyigenes népszavazás - 4,3 millió szavazó.
1990-es szavazás - 1,093 millió szavazó.
Szavazás a NATO-csatlakozásról - 4 millió szavazó.
Szavazás az EU-csatlakozásról - 3,6 millió szavazó.
Szavazás a kettős állampolgárságról - 3 millió szavazó.
Tandíj, vizitdíj - 4 millió szavazó

Bukás lett volna a népszavazás

Egyébként, ha a Fidesz népszavazást tartott volna a kérdésben, akkor az ekkora részvétel mellett érvénytelen lett volna.

Az érvényességnek két feltétele van: vagy a választók 50%-ának kell részt venni rajta, vagy a választásra jogosultak 25%-ának kell egyforma választ adni a kérdésre. Ez kétmillió főt - ebben az esetben kétmillió kérdőívet - jelent.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ettől függetlenül elégedett az eredménnyel.
A politikus az MTV Az este című műsorában elmondta, nagy dolognak tartja, hogy "900 ezer ember visszaküldi a kérdőívet és meg válaszolja a kérdéseket, és nagyon jó javaslatokat tesz az alkotmányra vonatkozóan".

Az alkotmányos kérdőívek kiküldése mintegy egymilliárd forintba került, és a Fidesz azt mondta, azért választották a véleménykérés ezen formáját, mert olcsóbb, mint a népszavazás."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.24. 09:28:04

"a Fidesz támogatottsága elérte azt a kritikus, a teljes népesség kevesebb mint egyharmadát maga mögött tudó szintet, ahol az MSZP járt 2003 tavaszán"
Csoda ez? Bárki bármit változtat, az a népesség nagy részének nem tetszik. Főleg, ha megszorításról van szó, mint most.
Egyáltalán nem csoda ez.
Mondjuk a még rosszabb, hogy a Fityisz módszerei is idióták, szóval az se tesz jót nekik.

Ellenben már régóta látszik, hogy az emberek kiábrándultak a politikából, ld. jobb oldali oszlopok.

ssi 2011.03.24. 09:29:07

@radala:
nem kell mindenben a rációt keresni, s amúgy sem gondolkodik mindenki hasonlóan

nemcsak az idősek tartják túl arrogánsnak a Fideszt, ha esetleg több emberrel beszélgetsz majd

ha kb. 2mill a fidesz-párti most, a maradék 6 mill főben lévő időseknek is van családja, akik inkább vesztesei pl. az új szja-családi adózásnak, ill. az e miatti megszorításoknak, s nem tudják kihasználni ajándékozással az örökösödési adó megváltoztatását sem, s hallva a többi tervet, félnek

pl., ha az alkotmányos kérdőívekben pártolták volna a gyerekek utáni szavazati jogot ... mi is lett volna még indok: hogy ne az idősek döntsenek?

sárkányfő 2011.03.24. 09:33:07

@Goompah: tudom én. amit írtam álnaivitás volt. igen erős "leszarom"-mentalitás kell ahhoz, hogy az ember ép ésszel kihúzza itt egy életen át.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 09:34:11

@radala: Azért nagyon vigyázzunk az "alacsony státuszúak" kifejezésekkel.

Ugyanis a jelenlegi értékelési rendszerben az anyagiak miatt alacsony státuszúnak számít a "kisnyugdíjas tudós", és magas státuszúnak számít a "nyolcosztályos VV-celeb vagy FIDESZ-képviselő".

Szerintem az "nem jó irány", ha egy társdalom csak az "érvényesülni tudókra" épít. Főleg annak tükrében, hogy a FIDESZ "közszolga-tenyésztési rendszere" az indoklás nélküli kirúgás - pályáztatás nélküli kinevezés rendszerével "társadalmilag szar alakokat lázárilag sokat érő alakokká" konvertál az anyagiak miatt, tehát szinte fordított arányosságot alakít ki a státusz és érték között.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 09:35:16

@radala: ezt az alatsony státuszt szimbóleumnak szántad vagy mijafasz?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:36:08

@a-kis-herceg: te állat KOMCSIK már év tizedek óta nincsenek, hanem mint minden modern Eus országban igen erős SZOCIÁLIS értékkel rendelkező pártok vannak. Ilyen az MSZP is és nem komcsi ( AZ IGAZI VÉN KOMCSIK A FIDESZBEN VANNAK). tUDNÁM SOROLNI!!!-NÉV SZERINT

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:36:47

még mindig kétfelé megy a duma:XD

Kimaradt az alaptörvény angol nyelvű fordításából a Nemzeti hitvallás – preambulum – és más szövegrészek is hiányosak. A fordítás az Európai Parlament néppárti frakciójának nyilvános meghallgatására készült.

nol.hu/belfold/20110324-az_alaptorveny_ango l_forditasa_sem_sikerult

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:37:40

A választások óta az országnak nincs véleménye, mert a kétharmad minden véleményt elnyom.
Itt már csak Orbán vélemény van.
Egy minden tekintetben széteső ember ural egy nemzetet.
Normális emberek tucatjai vesztik el állásokat vagy hatáskörük jelentösen csorbul, csak azért mert véleményük szakmai következtetésük eltér egy szakértelem nélküli elvárástól.
Egy oLYan országban élünk ahol a kutyanyelv nem jegyzetelésre, hanem megélhetésre való.
DIKTATÚRA VAN....ezt kell észre venni és megdönteni!

porfelhő 2011.03.24. 09:38:35

Az első, úgynevezett négyigenes népszavazásra 1989. november 26-án került sor, a voksoláson 4,3 millió választó vett részt.

A szavazók arról dönthettek, hogy csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására, kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről, elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy kezelésében lévő vagyonról, illetve, hogy feloszlassák-e a munkásőrséget?
A népszavazás mind a négy kérdésben eredményes volt, és az igenlő válaszok győzelmét hozta."

Na. igen meg az elmúlt húsz év.
"A Fidesz él azzal a lehetőséggel, belakja azt a demokratikus teret, melyet 1989-90 es rendszerváltás hozott el."

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:39:02

Orbán ha tényleg nem tudja, hogy mi a különbség az adókulcs és adóalap között - el tudom róla képzelni, nagyon is - akkor a környezete miért nem világosítja fel?????
Ennyire lenézik, vagy ennyire félnek tőle?
Ha tudja, és mégis mondja a baromságait, akkor..??... ennyire nem feltételezi, hogy az országban normális emberek is élnek?
Akkor ez az ember tényleg nagyon beteg.
...bár...ne próbáljuk megérteni az amit nem lehet. az orbáni gondolkodás valahol a béka segge alatt van, ezért hát nem is kell csodálkozni rajta hogy a szabadságharcán és a hatalom vágyán kívűl semmit sem ért

nyárspolgár 2011.03.24. 09:40:39

@a-kis-herceg: A Fidesz teleplakátolta az országot egyszer: rosszabbul élünk, mint négy éve. Nem hitték el azt sem az emberek, talán avval is veszthettek. Én viszont nem szavazok a Fideszre semmiképp.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 09:41:30

@a-kis-herceg: De akkor jó lenne, ha a "senkire sem szavazók" végre komolyan vennék magukat, és grundolnának egy pártot, amely megfelel a bizonytalanok "legnagyobb közös osztójának".

Addig egyszerűen nem tudok a "szarok a politikára és minden pártra" elv alapján nem szavazni, amíg ezzel egyértelműen csak a FIDESZ-t erősítem.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:41:35

Orbánék bukása borítékolható, de az addig vezető út is csupa taposóakna.
És nekünk végig kell menni azon az úton. Siralmas, pusztító évek.

Kérdés: egyszerűen, simán elbukik, megsemmisül-e az Orbán-féle politika, vagy véres leckét kell vennünk? Rossz megérzés keserít, mert úgy látom, nem normális, hanem beteg az a vonal. Ha sarokba szorul, minden őrültségre képes.
...bár a Választási törvény megváltoztatásával demokratikus választással nem lehet leváltani ezt a Bandát....tehát marad a Diktatúra megdöntése!
..és az véres lesz!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 09:44:42

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: mit őrjöngsz itt, elmehagyott seggfej? Menj ki egy Vidi meccsre és a szemközti lelátóról letálisan torkon fingod Orbánt.

radala 2011.03.24. 09:45:14

@vinczej: @Hepci: Az alacsony státuszú nem az én találmányom a szonda hív így valakiket (csak viccelődtem vele), szerintem a szegény 8 általánososokat, vinczej szerint a szegényeket. Fene tudja, nekem soha nem lesz alacsony státuszú egy kisnyugdíjas tudós. Én az alacsony státuszúra azt gondoltam, hogy szegény és képzetlen...

Természetesen nem jó irány az, ha valaki szét akarja szakítani az amúgy is szétszakadt magyar társadalmat. De az tuti, hogy valahol valamikor valakinek el kell kezdenie támogatni a tenni akarókat. Szerintem ezt a Fidesz 1.0 fantasztikusan jól csinálta, nagyon okosan és nagyon igazságosan. A 2.0 messze messze nem ilyen meggyőző nekem.
Ki fog derülni, hogy az OV 1.0 Torgyántól volt olyan jó:-)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:46:14

Aa baloldal kiemelkedő, értelmes, hozzáértő emberei vannak, de a jobb oldalnak is, akik nem értenek egyet a Fidesz bandával.... és meg kell alkotni egy egységes, erős , egybe fogott DEMOKRATIKUS PÁRTOT , Lehet benne minden párt aki a Fidesz ellen van... és kész... az országnak nagyon nagy szüksége lenne most erre!
Kimondani, hogy ez egy Demokratikus koalició a Fidesz ellen.

a-kis-herceg 2011.03.24. 09:48:38

@ColT: "a még rosszabb, hogy a Fityisz módszerei is idióták, szóval az se tesz jót nekik.
Ellenben már régóta látszik, hogy az emberek kiábrándultak a politikából, ld. jobb oldali oszlopok."

mindkét mondat tökéletes. a mexorítások ellenére drasztikus romlás lesz. a nagy "felemelkedés programja" meg tökéletes bukta lesz. drasztikus hanyatlás

a politikai és a gazdasági bizalmi index zéró.

@nyárspolgár: ezt mondani már nem dicsőség. már ez alap lesz. elhatárolódnak előbb utóbb a fides től a saját szavazói is.

csak előbb a FÉLELEM uralkodik és egzisztenciális függés van/lesz

aztán a gazdasági összeomlás felszabadítja a lelket is. ugyanis ezenkívül nincs mitől félni. pont olyan IMPOTENS a fides a diktatúra építésben is (értsd pl a TEK re szánt milliárdokat is ellopják stb) mint minden másban...

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:49:27

Én 1989. óta éreztem, hogy ov. nem hiteles, nem tudom elfogadni, társaival együtt természetesen. Eleinte nem tudtam megfogalmazni, hogy mi az oka, de taszított. Nem tudom, hogy az emberek többsége nem hallgat a megérzéseire? Nem érzi a hamisságot, az erőszakosságot, agresszivitást stb.? Hiába ígér nekem valaki fűt-fát, ha érzem a viselkedésén, hogy sugárzik belőle az erőszak, "a minden áron", "csak azért is", "majd én megmutatom!", és a gyávaság bizonyítéka, hogy az egész nemzet nevében beszél és cselekszik!

Szerintem, pont egy Vidi meccsen lesz homlokon lőve:)

a-kis-herceg 2011.03.24. 09:50:34

@Hepci: pont most szólsz neki? ez volt élezte leg kulturáltabb hsz e....

2011.03.24. 09:41:35 + 2011.03.24. 09:46:14

igényes 2011.03.24. 09:50:45

Birtokainkra napszámostól komornyikig mindenféle tehetséges fiatal jelentkezését várjuk. Unga-bunga táncosok jelentkezését szintén várjuk!

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a 2009-ben vásárolt 7 000 négyzetméter mellé tavaly újabb 2200 négyzetméterrel növelte balatonedericsi földjeinek méretét. Emellett továbbra is van Győrben, Budapest VIII. kerületében és Dunakeszin is egy-egy ingatlana. A fideszes politikusnak 2009-hez képest majdnem négymillió forinttal sikerült növelni megtakarításait: jelenleg értékpapírban 15,5 életbiztosításban 14,7, pénzintézeti megtakarításban pedig 5,7 millió forintja van.

Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár, fideszes alelnök tavaly a már meglévő 626 négyzetméter mellé újabb 2910 négyzetméternyi karcagi kertet vásárolt, valamint továbbra is tulajdonosa egy Budapest II. kerületi 94 négyzetméteres társasházi lakás felének és egy szintén Budapest II. kerületi 137 négyzetméteres ház 2/9 részének. Megtakarításai közül 2009-hez képest csak az 1,35 millió forintos életbiztosítás szerepel 2010-ben is, az 500 ezer forint befektetési jegy és a 1,5 millió forint állampapír nem. Csökkentek ugyanakkor a tartozásai is: 23-ról 21 millió forintra a jelzáloghitele és 3 millióról kétmillióra a magánszemélyekkel szembeni tartozása. Autója vagy egyéb járműve sem Varga Mihálynak, sem Szijjártó Péternek nincs a nevén

Kubatov Gábor fideszes pártigazgatónak továbbra is csak egy farkasgyepűi 30 négyzetméteres üdülő és az ahhoz tartozó telek fele van a nevén. A politikus ugyanakkor 2010-ben vásárolt egy negyedik veterán Opel Kadett B típusú autót a már eddig is meglévő három mellé. Megtakarításai szinte semmit nem változtak egy év alatt: jelenleg is három darab, összesen 4,19 millió forint értékű biztosítása, 140 ezer forint, 4738 euró és 6404 dollár takarékbetétje van, emellett rendelkezik egy ezer darabos CD-gyűjteménnyel is, a kézpénze ugyanakkor 6,15 millió forintról 6 millió forintra csökkent. A pártigazgató a képviselői fizetése mellett havi bruttó 18700 forintot keres a Polgárok Háza Kht. ügyvezetőjeként, havi bruttó 5000 forintot a Szövetség a Nemzetért Alapítvány igazgatójaként, emellett fele részben tulajdonosa a 8. számú általános autójavító kft-nek is.

Kövér László Házelnök, az Országos Választmány elnöke továbbra is egy 654 négyzetméteres szigetszentmiklósi telken fekvő 143 négyzetméteres ház 50 százalékos tulajdonosa és továbbra is egy 2002-ben vásárolt Seat Alhambra típusú autója van. Az Országgyűlés elnökének egy 1 080 000 forintos életbiztosítása és három - összesen 3 490 000 forint értékű - hozambiztosítása van, valamint 2,5 millió forint megtakarítása. Van ezen kívül négymillió forint lakásfelújítási kölcsöne, amit még 2006-ban vett fel és 2012-ben jár le. Gazdasági érdekeltsége, a vagyonnyilatkozata szerint, nincsen.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke még mindig 50 százalékban tulajdonosa egy 291 négyzetméteres Budapest II. kerületi családi háznak, még megvan 2009 végén vásárolt Nissan Micrája, a könyvgyűjteménye és 320 ezer forint értékű befektetési jegye is. 2009-hez képest ugyanakkor van 1,5 millió forint készpénze, a banki tartozása pedig 3 millió forinttal csökkent egy év alatt.

Lázár János, a vezető kormánypárt frakcióvezetője, egyúttal Hódmezővásárhely polgármestere továbbra is felerészben tulajdonosa egy hódmezővásárhelyi teleknek és az azon álló 160 négyzetméteres háznak. Emellett 11 - összesen több mint 40 hektárnyi - szántóval rendelkezik Mártélyon, Mindszenten és Hódmezővásárhelyen. Autója nincs, a védett műalkotások között a politikus feltüntet egy kéziratot, amelyre tavaly tett szert. Az egyéb, darabonként vagy készletenként a mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó értékű ingóságok között szerepeltet ugyancsak tavaly vásárolt műtárgyakat, festményeket. Ezek pontos értéke nem ismert. Van 18 millió forintnyi kötvénye és egy 6,8 millió forintos összegű életbiztosítása.

Tavaly júniusi vagyonnyilatkozata szerint akkor értékpapírban hatmillió, életbiztosításban ötmillió forint megtakarítása volt. A mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó készpénze most 1,6 millió forint, pénzintézeti számlakövetelése pedig 1,1 millió. Pénzintézettel szembeni tartozása 6 millió forintról 5,2 millióra csökkent, míg magánszemélyekkel szembeni tartozása 14-ről 6 millióra. Havi bruttó jövedelme hódmezővásárhelyi polgármesterként 545 ezer forint. Emellett a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagsága utáni havi jövedelem 82 ezer forint, földbérleti díjból pedig időszakosan 2,5 millió forint. Egy alaprészjegye van a Fontana Credit Takarékszövetkezetben

Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa a feleségével közösen 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a miniszterelnök feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak. Értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása és autója nincs. A házastársával közös számlán több pénz van, mint tavaly júniusban, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról, akkor 517 ezer forintot tüntetett fel, most 968 ezret. Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része. Jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette. Mindemellett volt 6,3 millió forint könyvkiadásból származó eseti jövedelme.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke júniusi vagyonnyilatkozatában foglaltakhoz hasonlóan jelenleg is egy 300 négyzetméteres debreceni lakóház 50 százalékos tulajdonosa és van részesedése két budakeszi ingatlanban is. Debrecen polgármesterének továbbra is egy 2005-ben vásárolt Seat Alhambrája van és még mindig megvan két motorja - a 2004-es BMW RT1150-es és a 2006-os Suzuki Burgman - és a 2007-es Crowline 220-as típusú motorcsónakja is. Kósa Lajosnak emellett 23 millió forint és összesen 236 ezer svájci frank kölcsöne van, azonban a júniusi vagyonnyilatkozatban még szereplő 10 milliós kölcsönt már visszafizette.

pug406st 2011.03.24. 09:51:00

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Ez hülyeség. Ennek az országnak mindig valaki ellen kell küzdenie? ezért tartunk ott ahol. Nem a Fidesz ellen kell összefogni hanem az ország érdekében. Amíg valaki ellen fogunk össze addig mindig ide érkezünk meg.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:51:46

az ország érdekében kell összefogni a Fidesz ellen!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:53:39

Több kárt okozott ( és lopott)a Fidesz banda 10 hónap alatt, mint a 8 év alatt az Fidesz által szajkózott MSZP SZDSZ.
Lopósak csalók , korruptak mindenütt vannak...de a FIDESZ CSAK EZEKBŐL ÁLL!!!

panelburzsuj 2011.03.24. 09:54:47

@radala:

Orbán1 a törekvőket igyekezett helyzetbe hozni.

Orbán2 a híveit jutalmazza.

Érzékelsz különbséget?

igényes 2011.03.24. 09:55:41

Az alkotmányban valahogy szerepelni kell, hogy ne fordulhasson elő ilyen:

A ruandai állampolgárságú egyházi ember a vádak szerint felelős több mint 2000, templomában menedéket kereső tuszi haláláért. Athanese Seromba a tanúvallomások szerint buldózereket rendelt a tuszi menekülőkkel teli templom lerombolásához. A katolikus pap emellett több listát is összeállított tuszi nemzetiségű emberekről, s ezeket a hutu milíciák felhasználták az általuk véghezvitt szervezett öldökléshez.

A népirtás végrehajtását követően Seromba Olaszországba utazott, ahol egy toszkánai faluban dolgozott papként, nemzetközi nyomásra azonban két évvel ezelőtt kénytelen volt megjelenni az ENSZ-törvényszék előtt, ahol ártatlannak vallotta magát.

A vádlott nem volt jelen a tárgyalóteremben az ellene folyó büntetőper első napján. Ruandai bíróságok már több katolikus papot elítéltek a tíz évvel ezelőtt végrehajtott népirtásban való részvételük miatt. 1994 áprilisában hutu szélsőségesek 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut gyilkoltak meg Ruandában.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.24. 09:56:25

@igényes: ebben a sorrendben kellene ezeket kivégezni!
a Nemzeti kis Szarosnak meg végig nézni!--aztán belefolytani egy nagy szaros medencébe!

a-kis-herceg 2011.03.24. 09:58:26

@vinczej: sajnálom félreértesz... pedig soxor elmondtam. a TELJES RENDSZER van válságban. ne gondolkozz pártokban. nem fog menni...

minden intézmény is ezzel küzd "kicsiben". pl egy hivatalba (bármilyen állami intézménybe) bekerül egy értelmes/szakmai ember az vagy azonosul a "gyengeelméjű" működéshez, vagy kihullik...

a pártoknál dettó. ha egy párttal eredményt akarsz elérni, akkor azonnal ADÓ-+ VÁLASZTÁSI stb BŰNcselekményekkel indulsz, vagy halott a dolog...

ez a rendszer paradoxona. semmilyen energiát nem ér a dolog.

értelmes ember vagy mazsolázik az államiból és tisztességes szakmai munkát visz csak, vagy távol marad és azt sem...

ne légy türelmetlen. amíg az 1000 Ft-os szavazók vannak többségben (győzike+lagzilajcsi népe) addig nem tucc mit tenni...

addig az a "népakarat" (vagyis: néplustaásg) hogy zuhanjunk, menjünk tönkre, dagonyázzunk a mocsárban.

amikor egyre többen polgárosulnak (gondolkodnak, saját "lábujra állnak" stb) akkor lesz esély

van egy jó hírem. soha nem látott felvilágosulás felé repíti az országot (a fizikai lepusztulás melléktermékeként) a fides gyors villámháborúja... (főleg szógyártó+lézerjani+meggyes stb)

oszi1113 2011.03.24. 09:59:02

ahogy elnézem az eredmények alakulását, azon kezdek el gondolkodni, hogy nem túl távoli jövőben, amikor megindul ismételten a harc a hatalomért, akkor az egyes pártok milyen kommunikációs stratégiát fognak bevetni. az, hogy a fidesz támogatottsága csökken, az nem csoda, természetesnek mondható, az elmúlt 20 év távlatából nézve, viszont az, hogy a fidesztől elpártoló szavazók nem egy másik párthoz, politikai tömörüléshez kerültek át, ez számomra meglepő. meglepő, mivel egyik ellenzéki párt sem tanult semmit az elmúlt 20 évből! többségében ugyanazt a retorikát, károgást folytatják, mint ami jellemző volt a múltban is!
szeretném a politikusok figyelmét arra felhívni, hogy az egyes ciklusoknak nem az a szerepe, feladata, eszméje, hogy a hatalmat megtartsuk, vagy megszerezzük!
mert az ide vezet!
a fidesz, ha nem kezd végre valamit csinálni, ami láthatóan pozitív irányba vinné a dolgokat - és nem csak kommunikáció szintjén - akkor ugyanúgy fog járni, mint az mszp.
ha az eredményeket és a támogatottságokat nézem, akkor a mai magyarországon a legnépesebb tábor a bizonytalanoké!
kérdés, hogy ebből mennyi az elkeseredett!!!!

porfelhő 2011.03.24. 09:59:57

Orbán emberei: akikről keveset tudni

Bár a Miniszterelnökség nemrégiben közzétette, mennyit keresnek Orbán Viktor egyes tanácsadói, a miniszterelnöknek segédkezők szakmai hátteréről kevesebbet tudunk.

Életrajzukban sok a homályos részlet, de néhány jellemző mozzanat mégis rávilágíthat, honnan érkeztek, és csak ugródeszkának használják-e a tanácsadói posztot. "

A magyar miniszterelnök szerződéses tanácsadói között akad politikai bizalmi, nemzetközileg elismert pénzember, vállalkozó, egykori olimpikon, lelkes jobboldali fiatal és több évtizedes szakmai múlttal rendelkező tudós is.

Egy ember köti őket össze: a főnökük, a kormányfő, bár a tanácsadói felkérés elfogadásával feltehetően eltérő céljuk is lehetett.

Akad közöttük, akiknek vélhetően ez lesz politikai karrierjének csúcsa, míg másoknak csak ugródeszka lehet a tanácsadói poszt. Lássuk, ki honnan és miért érkezett Orbán tanácsadói holdudvarába."

hvg.hu/itthon/20110323_orban_tanacsadoi#rss

hm. Igaz a Török G. már ezt is megírta korábban.
:)
Most egy kicsit másként, részletesebben. "olvasmányosabban".:)

Avagy a "láthatatlan ember".

:))

pug406st 2011.03.24. 10:00:12

hm a VV-n a linkemet kimoderálták... érdekes...

amúgy ezt a linket ajánlom mindenki figyelmébe, hogy legyen egy kis ellenvélemény mire is mondtunk nemet...

www.fn.hu/ado/20110323/orban_forditva_ul_versenykepessegi/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 10:00:17

@panelburzsuj: szintézis (?): OV a törekvő híveit igyekszik helyzetbe hozni

igényes 2011.03.24. 10:01:32

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Vajon ki mondja meg dr. Schmitt Pálnak, hogy nem a parlament elnöke volt, hanem az Országgyűlésé!

Mekkora idióták ezek?

Dr. Schmitt Pál életrajza
Életrajz | Letöltés

Dr. Schmitt Pálnak, Magyarország köztársasági elnökének életrajza.

Személyes adatok

Születési hely, idő: Budapest, 1942. május 13.
Családi állapot: nős, felesége Schmittné Makray Katalin
Három gyermek apja

Tanulmányok

Címzetes egyetemi tanár (1994)
Doktori cím Testnevelési Egyetem (1992)
Okleveles közgazdász, Közgazdaságtudományi Egyetem (1965)

Nyelvtudás

Angol, német, francia, spanyol, orosz

Sportolói múlt

Kétszeres olimpiai bajnok (párbajtőr csapat 1968, 1972)
Kétszeres világbajnok (1970, 1971)

Politikai tevékenység

A Magyar Köztársaság Parlamentjének elnöke (2010. május 14 - 2010. augusztus 5.)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke (2003 - 2007)
Az Európai Parlament alelnöke (2009. július 14. - 2010. május 14.)
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alenöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Küldöttségi Elnökök Értekezletének tagja (2004 - 2010)
Az EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség elnöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja (2004 - 2010)

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1981 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1965 - 1981)

Sportvezetői tevékenység

Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1990 - 2010. augusztus 4.)
Magyar Sporttanács társelnöke (1997- )
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke (1995 - 1999)
Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöke (1999 - 2007)
NOB végrehajtó bizottság tagja (1991 - 1999)
NOB sportolói bizottság alelnöke (1984 - 1988)
NOB környezetvédelmi bizottság elnöke (1995 - )
OTSH alelnök - MOB főtitkár (1983 - 1988)
NOB tag (1983 - )

Kitüntetések

Japán Szent Hagyaték Arany-Ezüst Csillagja, 1998
Spanyol Katolikus Izabella Nagykereszt, 1997
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 1992

igényes 2011.03.24. 10:03:48

@pug406st: Pon azért, mert a portfóliós gyermek írta!

panelburzsuj 2011.03.24. 10:06:11

@Hepci:

A szintézis már 2002-ben megszületett: "A haza nem lehet ellenzékben."

Csak amíg ellenzékben volt, viszonylag kevesen értették meg.

pug406st 2011.03.24. 10:09:08

@igényes: hát akkor bizony az elég szánalmas :) Na ezért szeretem, többek között, TG blogját :)

a-kis-herceg 2011.03.24. 10:14:21

@oszi1113: "egyes pártok"

nem lehet felfogni? hogy a teljes párt rendszer vált ILLEGITIMMÉ...

ne gondolkozz a jelen rendszerben. ez van válságban... ez nagyon bonyolult?

inreallife 2011.03.24. 10:16:42

@aszekelyek:
jó duma ez a karaktergyilkosság, de mintha a lézerjani, matolcsy és kapjabebrüsszelimfvilág viktor, mintha magukat amortizálnák nem? van pár ember, aki szimpatikus a kormányban, de lehet azok is csak azért, mert kussolnak. meg lehet nézni az agybeteg reflektorfényben úszkáló majmokat, hogy verik a kókai magasságokat. méghogy karaktergyilkosság. sp a tükörben, az álam én vagyok, pffff.

lézerjani egymaga többet tett a kormány bukásáért, mint a többi együttvéve, pedig az se volt semmi. megdöglenek maguktól is, nem kell hozzá gyilkosság. apropó gyilkosság. mi a véleményed az 50 éves éves nőről, akit saját házában szúrtak le és vágták el a torkát? kuruc.info/r/2/76357/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 10:16:48

@panelburzsuj: most az van, hogy: "Mi vagyunk a haza, az ellenzék meg mehet haza." (?)
Költségtérítéssel, naná.
Megpróbálom Török Zsoltot a nemzettest részének vizionálni. Melyik testrész lehet?
Frajd, segíccs alacsony státuszú híveidnek!

egyatlagosfelhasznalo 2011.03.24. 10:18:24

Jobbulást, Gábor!
És természetesen boldog névnapot! :-)

porfelhő 2011.03.24. 10:18:42

"Gyurcsány szerint biztos Orbán veresége
A volt pártelnök-miniszterelnök szerint Orbán szívesebben bajnok az alsóházban, mint komoly játékos a nagyok között"

Mától EU-csúcs van Brüsszelben. A csúcstalálkozó vezető témája, hogy miként lehet stabilabbá és versenyképesebbé tenni az Unió gazdaságát.
Az elfogadásra előkészített úgynevezett versenyképességi paktumot Németország és Franciaország kezdeményezte.
A javaslat célja, hogy a korábbinál jobban hangolja össze a tagállamok költségvetési,- adó-, és társadalompolitikáját.

A cél elérése érdekében szerkezeti reformok sorával kell biztosítani a kisebb költségvetési hiányt, a csökkenő államadósság elérését, a rugalmasabb munkaerő piacot.
A paktum egyebek mellett harmonizálni kívánja az egyes tagállamok társasági adóalap számítási rendszerét.

Az Unió 27 tagországa közül 22-24 várhatóan csatlakozik a megállapodáshoz. Magyarország a 3-5 kimaradó ország között van.
Orbán Viktor, aki ugye az EU soros elnöke, azt mondja, hogy a célokkal egyetértünk, de nekünk nem áll érdekünkben a csatlakozás.
A csatlakozás a miniszterelnök szerint egyet jelentene az adóversenyről történő lemondással, ez pedig Magyarország versenyelőnyének elvesztését vonná maga után, írja blogjában Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök ezzel a döntéssel az EU szélére sodorja Magyarországot. Döntésének feltehető okai sokrétűek.
Orbán foglya nyugatszkeptikus kurucoskodásának.

Ő, ahogy mondta, a keleti szélben bízik.

Ő szabadságharcot folytat. Ez a szabadságharc ugyanakkor nem nagyobb mozgásteret, hanem kirekesztődést és önként vállalt kizáródást hoz. Együttműködő Magyarország helyett magányosat."

atv.hu/cikk/20110324_gyurcsany_szerint_biztos_orban_veresege

"Csak miért kell nekünk statisztálni ehhez?"

a-kis-herceg 2011.03.24. 10:19:04

@Hepci: Török Zsolt testvére Török Gábornak? akkor páros szervet kell keresni...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 10:19:21

@a-kis-herceg: Nem hiszem, hogy félreértettelek.

Teljesen igazad van abban, amit a pártokról írsz. A párt-képződmény már önmagában magában hordozza az "érdekek mentén való szövetséget" az értékek mentén való szövetkezéssel szemben.

Legszívesebben én sem szavaznék egyik pártra sem. Jelenleg még ebből a szempontból a legelfogadhatóbb az LMP lenne, hiszen ők "még csak az elején" vannak annak a folyamatnak, hogy az értékek képviselete mellett "az érdekek képviselete" valódi anyagi- és médiatámogatást is kapjanak. Pont az a bajom velük, hogy az "értékek képviselete" (pfúj komcsik) címszóval valójában "érdekeket képviselnek" (baloldali szavazókat szerezni), és mindezt úgy, hogy közben csak az ellenzék egységét bomlasztják "sikeresen", miközben nem tudnak megerősödni.

Ne tudom azt mondani, hogy nincs igazad a leírtakban. Csak azt mondom, hogy az útszélről jajveszékelni felesleges, miközben az úton dübörög az úthenger.

Komolyan mondom, hogy inkább baloldali révén is azt mondom, hogy nekem mindegy, hogy jobb vagy baloldali kormány van hatalmon, ha az hagyja élni a zembereket, eléri, hogy ne leszegett fejjel kelljen kilépnem az országból, és rájuk pillantva nem gyűlölködést és nyílt, kíméletlen könyöklést látok.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.24. 10:22:43

Haza és Haladás!!!!!!!!!! Bajnai hajráááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!

a-kis-herceg 2011.03.24. 10:23:13

@vinczej: én keresztény-konzervatív-liberális vagyok. 20 éve nem szavaztam

1990-ben egyszer és utoljára igen, akkor még a FIDESZ nevű pártra

az elempében ne bízz. ahogyan a rendszer paradoxonát leírtam előbb, az ő példájuk a vegytiszta minta... az állatorvosi ló.
-kopogtatócédula tömeges és rendszeres átvétele a fides től (zsarolhatóság+ vagy "alkuk" stb)
-fekete kampány pénzek özöne.
(mindkettőről személyes tapasztalataim vannak, de érdektelen kérdés)

Caviarius · http://www.kaviar.blog.hu 2011.03.24. 10:23:48

Gonosz Törpe: "Lehet benne minden párt aki a Fidesz ellen van... és kész... az országnak nagyon nagy szüksége lenne most erre!
Kimondani, hogy ez egy Demokratikus koalició a Fidesz ellen. "

Hát ez csodaszép, nemes gondolat. Inkább szerintem csak nyüszítsetek tovább. ;-)

panelburzsuj 2011.03.24. 10:26:02

@Hepci:

Neked nem áll jól az értetlenség: már rég nem lib(s)ikókást játszik a "politikai elit", hanem csúszdásat.

A törökzsoltok most húzódnak arrébb a szartóban, hogy az újonnan becsobbanóknak is legyen helye.

a-kis-herceg 2011.03.24. 10:32:05

@panelburzsuj: :)

na végre vki egy szép (költői?) festői (képpel?) metafórával is le tudja írni...

a-kis-herceg 2011.03.24. 10:33:34

@panelburzsuj: ja és a "szartó"

az népileg érthető (konyhanyelven:), de szakmailag: szennyvíz medence.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 10:33:36

@panelburzsuj: ne libsizz, már éjjel is megaszonta nékem egy arc, hogy megnyilvánulásaimból további en bloc süllyedést vizionál (biztos fasisztákok/alacsonystátusz irányba).
Elképzeltem TZsoltot egy szartóban, amint hanyatt napozik s félreevez Lézerjános elől, aki egy olyan nagyontekervényes megastrand-ekvipmentből zuhan alá... :)

a-kis-herceg 2011.03.24. 10:35:01

@Hepci: ez tovább színesíti a képet... a "vizuális típusoknak" főleg.

radala 2011.03.24. 10:36:40

@panelburzsuj: Ezzel nem teljesen értek egyet, inkább azt gondolom OV 2-nek én már nem vagyok/lennék elég törekvő:-)
Hoppá, akkor én a Fidesznek alacsony státuszú vagyok:-)
Ez nyilván nagyon sért, de azért ott még nem tartok, hogy azt képzeljem a 480 bruttót keresők vagy mondjuk 2*240-et keresők mind a jutalmazott hívek lennének.
Az biztos, hogy a mostani Fidesz társadalomképe távolabbinak tűnik a sajátomtól, mint az előző, ami gyakorlatilag 1 az 1-ben megfelelt egymásnak. A baj nyilván onnan származik, hogy az elmúlt 8 év sokkal érzékenyebben érintette a "középosztály alját", mint OV és Lázár féléket.
Amúgy érdekes, hogy én elsőre kicsit sem háborodtam föl Lázáron, azt gondoltam kicsit túl protestáns a szemlélete.
Igazából, ha akarnék azzal egyet is tudnék érteni, hogy "Az annyit is ér". De aztán eszembe jut, hogy ezek szerint, aki gazdagabb az többet is ér... Ez bár sértőnek kicsit sem sértő, de iszonyatosan ostoba gondolat. Arról nem is beszélve, hogy ha így is gondolnám, akkor is szégyellném ezt a gondolatomat annyira, hogy ne reklámozzam...

inreallife 2011.03.24. 10:36:55

@figaro a lo: nem a fidesztől félnek. csak már szégyenlik. úgy ahogy az mszp szavazók nagyrésze. oda jutottunk, hogy a választók szégyenlik, hogy kire szavaznának mindkét oldalon....

@Török Gábor:
érdekes feltevés ez a 30-24. én azt gondolnám, hogy mindenki, aki nem az aktuális kormányra szavaz, az a kormányváltásban érdekelt. ugyanis ha meg akarnám tartani akkor rá szavaznék, ha pedig másra szavazok, akkor egyértelműen nem akarom megtartani. ez oldaltól független. hozzáteszem ennek fényében az mszpvel mégjobban feltörölték a padlót, ha összeadjuk az mszp-mdf-szdszke szavazatokat.

szóval a számokból inkább az látszik, hogy a kormány többsége listán is megvan, a másik, hogy a 30-11-8-5 azt mutatja, hogy egyéniben is tarolnának. mostmég egy előrehozott választást behúznának, talán 2/3-addal is, ha "véletlenül" nekik kedvezne a szavazókörök kialakítása, és a listás-egyéni mandátumok elosztása.

de a lejtő az jól érzékelhető, a megszorítást direktben alig érzékelni, a bankadó, manyup és kistársai csak közvetetten hatnak, de az arrogancia annál kézzelfoghatóbb.

panelburzsuj 2011.03.24. 10:39:12

@a-kis-herceg:

Vagy hígtrágya-kazetta.

Rusztikusan serkedő fű, pacsirtaszó, kék ég. Nem holmi ipari táj ... :)

radala 2011.03.24. 10:39:46

@vinczej: nem lehet az alacsony státuszú a szegény szinonimája szerintem.
Egy két gyerekes 30 éves orvos gyesen lévő feleséggel meglehetősen szegény, de tuti nem alacsony státuszú...
meg kéne kérdezni a szondát, hogy mit is jelent az, de szerintem nem szegényt az tuti.

a-kis-herceg 2011.03.24. 10:44:52

@radala: ezt a törekvő szót felejtsétek el. mindig félreolvasom: törökverő nek

@inreallife: ne spekulálj... a 46% (ami bizonyára több de ez mindegy). nem akar semmit EZEK közül... sem kormánypártot sem ellenzéket... ne csinálj belük kontrakormányszavazót, mert ugyanabba a hibába esel mint zorbán...

ő is azt mondta aki nem ment el az a kormánypártra (fidesre) szavazott...

sztem aki nem ment el, az nem szavazott és egyszerűen NEM MENT EL... vagyis nem szavazott senkire és nem legitimált egyetlen pártot sem... aki mást mond az HAZUDIK...

inreallife 2011.03.24. 10:46:07

@6.Lenin: sok okos van abban, amit mondasz. ha nem gyűjtőpártoznánk, meg a győztes akarok lenni hangulat elmúlik, akkor a többség is felfogná, hogy jobb lenne egy konkrét pártprofilra szavazni. nem az a lényeg, hogy győzzön, hanem hogy azok az értékek képviselve legyenek, amiket én vallok. azt vagy bekerülnek egy koalícióba, ahol megjelennek, vagy majd köv választás után kerülnek helyzetbe.

a nagyok nagyokat és sokat mondanak, semmi sem igaz belőle, a kicsik viszont egyéni célokat, részterületeket próbálnak képviselni. a jobbik profilja elég jól látszik, az lmp sokat töketlenkedik, de már ott is látszik mire megy ki a játék. több kispártra lenne szükség. talán az a szégyenkezés a szavazók között elér egy kritikus tömeget, ami további pártokat emel be a parlamentbe.

panelburzsuj 2011.03.24. 10:46:26

@radala:

Te csak a jogi szabályozásban keresed az orbánizmus értelmét.

Érdemes több figyelmet fordítani a napi "kultúrkampfra". Igaz persze, hogy a "fősodratú média" torkán a folyamatosan zajló össznépi kitúrósdinak és elkergetősdinek csak a Ferihegy-méretű darabjai akadnak meg.

panelburzsuj 2011.03.24. 10:48:19

@radala:

Röviden: Orbán ugyanúgy tesz rád is, mint rám, ha nem látja közvetlen hasznunkat.

inreallife 2011.03.24. 10:48:33

@a-kis-herceg:
aaa. aki nem ment el, az bukta a szavazatot. aki azzal a bizonyos paci himbálja alkatrésszel szavazott, az volt az aki egyiket sem legitimálta. aki leszarja a politikát, az mit is vár el tőle? hiszen még képviselete sincs....

ssi 2011.03.24. 10:50:18

@pug406st:
- milyen nehéz a sorsa a választónak!! kinek higgyünk? határozott kormány és a konszenzusos társadalom közt van közép?
- az ország érdeke és a politikusok saját érdeke közül melyik az erősebb?

- "hazánk nem csatlakozik az EU Stabilitási Paktumához, mert Európa legversenyképesebb adórendszerét akarjuk, ehhez független adórendszer kell" (???? utólag úgy is kiderülne, előre minek e hangzatos szavak)
index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/22/orban_nem_csatlakozunk_a_stabilitasi_paktumhoz/
- "döntés helyes! ... mert szakmailag káros lett volna, nem a függőség miatt ... de félünk attól, hogy a függetlenség érve károsan önálló életre kel"
velemenyvezer.blog.hu/2011/03/24/matolcsyek_most_nem_nyultak_melle?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index
- kormány az ellenzéki pártokkal nem egyeztetett
www.168ora.hu/buxa/versenykepessegi-paktum-adoharmonizacio-eu-orban-viktor-72472.html
- "szakértők szerint csatlakozni kellett volna az ország érdekében"
www.fn.hu/ado/20110323/orban_forditva_ul_versenykepessegi/

Diocles 2011.03.24. 10:51:33

nah tessék, íme az újabb hálószaggató öngól:

index.hu/kultur/media/2011/03/24/szalai_annamaria_dont_a_nepszabadsagrol/

természetesen minden valamirevaló GVH megakadályozná egy ilyen monopólium létrejöttét, de mivel ezt Szalai fogja kimondani (ha ugyan kimondja, és nem riad eleve vissza), akkor lehet hetekig diktatúrázni...

[megmondoember] 2011.03.24. 10:56:47

Egyharmados felhatalmazással alkotmányozni... Ez igen...

ben2 2011.03.24. 10:57:53

A Fideszről a vártnál sokkal lassabban, de lemorzsolódnak a "csodavárók", az a réteg, akikről azt hitték, hogy a választások utáni 1-2 hónapban fognak lelépni. Ezt a veszteséget ennek megfelelően már rég beárazta a Fidesz, az alkotmányozást is azért erőltetik most, hogy a későbbi még nagyobb arányú támogatás-veszteséggel ne érvelhessenek az alkotmányozás ellendrukkerei.
Senki sem gondolta komolyan, hogy ekkora extrém támogatást 4 évig meg lehet tartani, főleg annak ismeretében, hogy mekkora romhalmazt örökölt az új kormány a szocialistáktól.
Ettől azonban az erőviszonyok nem változnak, sőt, pont abban az időszakban, amikor minden eddigi kormánynak a mélyponton volt a népszerűsége, a Fidesznek még mindig annyi támogatója van, mint az összes többi pártnak együttvéve. Ráadásul, akik a tendencia folytatására várnak meg fognak lepődni, mert a folyamat kb. 1.8-2 millió szavazónál meg fog torpanni, ugyanis ennyi a Fidesz törzsszavazói bázisa, azok a választók, akik 2002 óta mindig a Fideszre szavaztak. Az ilyen erősen kötődő szavazók pedig nem fognak hangulati alapon, szimbolikus ügyek vagy médiabotrányok miatt elpártolni a Fidesztől. A szoci törzsszavazók sem a botrányok, hanem a nyilvánvalóan csapnivaló kormányzás miatt hagyták ott az MSZP-t.
Ha tehét a Fidesz tényszerűen jobb állapotban adja át az országot 2014-ben mint ahogy 2010-ben kapta (vagy legalább nem k..rja el), akkor ez a bázis nagyjából megmarad.
A kérdés sokkal inkább az, hogy a több pólusra szakadt ellenzéki tábor képes lesz-e a volt MSZP-hez hasonló nagy konglomerátummá fejlődni, amivel meg tudja közelíteni a Fidesz törzsszavaói bázisának mértetét, mert akkor megint a szimbolikus ügyekre fókuszáló, médiakampányokkal befolyásolható, ideológiailag nem elkötelezett, ingadozó választói rétegen múlik a kormányváltás mint 2002-ben.
Ez a helyzet jelenleg nagyon messze van. Amíg a szocialisták elnöksége a megmaradt szavazóikért vív élethalálharcot Fletóval, amíg az LMP nem tudja eldönteni, hogy egyenlő távolságot akar-e tartani szekértáboroktól, vagy a szocik szatelitpártjává válik-e mint az SZDSZ, amíg a Jobbik hol a Fidesz, hol a szocialisták, hol mindenki ellen uszít, ezáltal riasztva el magától minden bizonytalan szavazót, addig ez a helyzet nagyjából változatlan marad, esetleg az ellenzéki táboron belül lesz némi átrendeződés.
Az MSZP önállóan nagyon kis eséllyel tudna visszakerülni a hatalmoba. Ha Gyurcsány átveszi a hatalmat az MSZP-ben, akkor tudja ugyan hozni a maga elkötelezett, tizenakárhány százalékos bázisát, de ezzel az MSZP-t egyértelműen egyfajta balos Jobbikká formálná, egy mindennel mindig elégedetlen, politikailag aktív, de ideológiailag merev párttá, ami alkalmatlan a konstruktivitásra és a koalíciókötésre. Az pedig már most látszik, hogy akárki is vezesse az MSZP-t, amíg le nem számolt Fletóval, a 2006-2010-es elk..rós párt image az MSZP-n marad. Ezzel pedig az MSZP képtelen lesz visszaszerezni a régi támogatóit.
Jelenleg az LMP-nek van a legnagyobb esélye, hogy a bizonytalanok táborából növekedjen és ez a 94-98-as időszak közötti Fidesz-hez hasonló helyzetbe hozza. Akkor kb. 2 és fél év alatt a Fidesznek a bizonytalan táborból építkezve sikerült megelőznie a kisgazdákat, ezáltal vezető ellenzéki erővé válltak és végül - komoly taktikai cikcakkokkal -, de képesek voltak összehozni a kormányváltást. Ha tehát az LMP-nek sikerül népszerűségben túlhaladni az MSZP-t, úgy lehet némi esélye a baloldalnak 2014-ben. Kérdés, hogy az LMP-ben megvan-e az erő és az akarat egy ilyen hihetetlenül nehéz feladat végigkűzdésére.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 10:58:05

@panelburzsuj: képzeld el, amint egy Ferihegy becsobban a szartóba...
Schmitt Pál kevés spéttel feljön levegőért...
Először kicsit őszes-szaros tüsihaj látszik...
Majd lebukik és a fogai közt felhoz egy olimpiai csapataranyat...

a-kis-herceg 2011.03.24. 11:00:28

@inreallife: nekem ezt a bullsitet hiába nyomod..... hogy állampolgári kötelesség meg ilyesmi... meg aki nem megy el az nem él demokratikus jogával. meghogy KELL élni a demokrtaikus joggal. mi van????

én ha pisztolyt tartasz a fejemhez akkor sem szavazok SZAR ra... ha nincs akkor nem szavazok.

aki elmegy szavazni úgy hogy nem tud jó szívvel alkalmas pártra-PROGRAMRA szavazni, az legitimál egy nem működő rendszert...

nekem pusztán ennyi a véleményem...

(pl adót csalni sem kötelező. ezzel szemben jogom van a legminimálisabbra csökkenteni ezt a tevékenységem úgy hogy passzivitásra kárhoztatom magam, kis tevékenység-kis adó... stb)

ssi 2011.03.24. 11:02:59

@a-kis-herceg: L.J. szülei egyszerű munkások, földművelők -L. cikk

"városi képviselőknek fizetést se adnék ... "
"egy ügyvéd vagy egy orvos nem jön be a politikába, mert fel kellene adni a praxisát, és csökkenne a jövedelme" - ez biztos?
atv.hu/belfold/20110324_lazar_a_kepviseloket_ugy_kell_fizetni_hogy_ne_kelljen_sunnyogniuk

a-kis-herceg 2011.03.24. 11:05:20

@Hepci: vajon Ferencvárost átnevezik?

vajon ők fizetik a járulékos költségeket? lakosok, vállalkozások és INTÉZMÉNYEK (amerikai követség, önk int.) irataiban átvezetni átvállalják?

ha jól emléxem lézerjani rapcsák utca átnevezésekor átvállalta közpénzen... különben meg löncsölték volna az ott lakók...

inreallife 2011.03.24. 11:06:43

@Gamma Leonis: nem az életkor a probléma, hanem a képzetlenség. sokuknak nincs érettségije, amelyiknek van, az is annyira betokosodott, hogy pl a 47 éves nő cirka 12-el idpsebb nálam azt mondja, hogy ő már öreg ahhoz, hogy a számítástechnikát alapszinten megtanulja. ilyet.....

és kb még büszke is rá. ők mondanak le elsősorban a munkáról, mert zsákot cipelni azt már nem, egy irodába meg berakni szintén nem lehet, mert nem lehet minden titkárnő mellé egy informatikust felvenni. ez itt a nagy baj, nem tud valamit, és nem is akar. nem is lesz munkája, ha 1x elveszti, márpedig egy olyan cég, ahol tömegével ilyenek dolgoznak versenyképes nemigen lehet... mondjuk az állami szárnyak megvédik, de ott is egyszer bekerül a sarló alá, az életben többet nem fog dolgozni...

radala 2011.03.24. 11:07:32

@panelburzsuj: Én igyekszem kerülni a paranoiát, de persze azért mert kerülöm még üldözhetnek. Valóban sajátos fölfogásuk van a rendről, de ezt momentán elnézem nekik, ahogy 98-ban is elnéztem és szerintem akkor igazam is volt utólag. Kulturkampf szerintem nem feltétlenül rossz dolog, az legalábbis jó benne, hogy a kultúra legalább tárgya a kampfnak. nekem a "semlegesség" látszata csöppet sem érték, pláne, ha a semleges=Juszt Lászlóval meg Mester Ákossal meg az NSz-gal...

ssi 2011.03.24. 11:08:23

@manyike: kieg 2011.03.24. 10:50:18

"félrevezette a közvéleményt Orbán, hogy döntésével minden párt egyetért... egyszerűen átlépett az ellenzék véleményén, az MSZP és az LMP elutasítja Magyarország "adófüggetlenségére" vonatkozó, merev kormányzati álláspontot."
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=407513

porfelhő 2011.03.24. 11:08:32

Orbán fordítva ül a versenyképességi lovon "

Rosszul döntött a kormány, amikor nemet mondott az európai adóharmonizációra, mert ezzel éppen a lemaradásunkat, versenyhátrányunkat betonozza be, miközben a növekedésünket, versenyképességünket félti.

Semmilyen közgazdasági érv nem szól az elutasítás mellett – adóversennyel még egy gazdaság sem lett sikeres

Teljes nemzeti egység alakult ki arról, hogy Magyarország ne mondjon le a független adópolitikáról, gazdaságpolitikájának középpontjában ugyanis az áll, hogy Közép-Európa, majd egész Európa legversenyképesebb adórendszerét építse fel" - fogalmazott a miniszterelnök kedden.
Az fn.hu által megkérdezett szakértők viszont úgy látják, a társaságiadó-harmonizáció kifejezetten hasznos lenne, több szempontból, Magyarországnak is."

www.fn.hu//ado/20110323/orban_forditva_ul_versenykepessegi/

Rossz indok

Nagyon ostoba dolog, hogy a kormány, egyetértésben a többi parlamenti párttal ellenzi az adóharmonizációt, hiszen éppen hogy örülniük kellene – jelentette ki az oxfordi Blackfriars Hall egyetem tanára, Róna Péter közgazdász. Hiszen pont ettől lehetne a magyar gazdaság versenyképes: ha mindenki csatlakozik az adóharmonizációhoz, akkor senki sem fog tudni a mi hátrányunkra nálunk nagyobb kedvezményt nyújtani a külföldi befektetőknek."

hm. " lemaradásunkat" is bebetonozza kormány.

a-kis-herceg 2011.03.24. 11:09:06

@manyike: kösz de ez kevés. sőt állítólag "mezőőr" a papa

ez van a cikkben: "Mondja, édesapja kétkezi munkát végzett…
-Most is azt végez. Amikor reggel beszéltünk, éppen kint dolgozott a földeken, és nem érdekli ez az egész."

Szili katalin kivételével a képviselők is két kézzel dolgoznak... a hóhérok is... ki nem? egyébként is vélhetően nyugdíjasként a milliárdos fia mellett gondolom kertészkedik a ház körül... nem kell lopni járnia.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 11:09:11

@a-kis-herceg: sajna, az állam hatásköre véges. Ezzel például nem fognak boldogulni:

www.standrea.hu/borok/ferenchegy-pinot-noir-2007

panelburzsuj 2011.03.24. 11:10:19

@Hepci:

Én a lokális tavacskát nézegetem: alpolgi lett a szentrendi általános iskola igazgatója, hát rögtön nemzetmentő lépéssé avanzsált a gimnázium nyolcévfolyamos tagozatának felszámolása.

Tizenéve fúrja - most lett hozzá hatalma.

Nem olyan bonyolult ez.

a-kis-herceg 2011.03.24. 11:11:18

@manyike: ellenben a korábban kárpótlásból "nyert" földjein most technikára is tud pályázni a fiánál, ha ambicionál egy kis öregkori traktoros derbit... ez is esélyes.

panelburzsuj 2011.03.24. 11:11:49

@radala:

Kill your tv.

És nézz körül élőben.

ben2 2011.03.24. 11:12:46

@Diocles:

"új médiatörvény szerint azonban a GVH-nak médiacégek esetében ki kell már kérnie az NMHH álláspontját is"

Azaz továbbra is a GVH mondja ki az utolsó szót az ügyben.

a-kis-herceg 2011.03.24. 11:14:06

most nagyon megy a Bakonyjákói iskola bezárás... egyszerű téma. aki jár vidéken az tudja: semmi nem prosperál. CSAK-AZ-EGYHÁZ. mert dupla "fejpénzeket" kapnak. mindenhol nagy autóik vannak új épületek, sok intézmény (nyuggerlak+iskola+kult stb)

[megmondoember] 2011.03.24. 11:16:21

@ben2: "Ettől azonban az erőviszonyok nem változnak, sőt, pont abban az időszakban, amikor minden eddigi kormánynak a mélyponton volt a népszerűsége, a Fidesznek még mindig annyi támogatója van, mint az összes többi pártnak együttvéve."
1. Ez nem igaz, mert a nem-fidesz választók az itt idézett felmérések szerint jóval többen vannak, mint a biztos fidesz szavazók.
2. Még ha igazad lenne, és csak ugyanannyian lennének, még az is azt jelentené, hogy nincs sima többsége sem a Fidesznek a választók körében, nem ám, hogy alkotmányozó 2/3-os támogatottsága.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 11:22:17

@ben2: "pont abban az időszakban, amikor minden eddigi kormánynak a mélyponton volt a népszerűsége,..."

Hogy is van ez?

www.gallup.hu/Gallup/release/ppref030327.htm

"2003.március: Vezet az MSZP nőtt az elégedetlenek aránya

Az összes szavazásra jogosult körében (tehát a 18 évesnél idősebb népességben) a megkérdezettek 36 százaléka válaszolta hogy a Magyar Szocialista Pártra szavazna egy "most vasárnap tartandó választáson" és 31 százaléka azt hogy a Fidesz - Magyar Polgári Pártra."

Azért utána kellene járni a dolgoknak.

radala 2011.03.24. 11:23:44

@panelburzsuj: Nincs tv-m, nem tudok élőben körülnézni, de elhiszem neked, már csak azért is mert azt gondolom a magyarok legnagyobb hibája, hogy nem hiszik el egymásnak a bajaikat, mindenki azt képzeli (mint Lázár), hogy akinek valami nem sikerül, az azért van mert az illető hülye, sajnos senki nem tanul a mással történtekből.
lehet, hogy túl türelmes vagyok, de mint fönt említettem, úgy tűnik az érkezési sorrenddel fordítottan távoznak a szavazók és én így roppant mélyen belül vagyok a körön.
Tök elhiszem, hogy arrogánsok, mindig is azok voltak, amit nem hiszek, az az, hogy egy leheletnyivel is arrogánsabbak, mint bárki más. Ez nem mentség csak magyarázat arra, hogy nem látom az alternatívát. Illetve látom, de az az, hogy leszarom az egészet, veszett fejsze nyele. Ha a Fidesz szar, akkor számomra az sajna azt jelenti, hogy úgy szar az egész ahogy van. Nem hiszem, hogy ezeknél tehetségesebb és normálisabb bandát ki lehet állítani. Hallgatom az osztrákokat, hihetetlen brutális botrányok vannak, pedig az ember azt hihetné nekik aztán nem lenne okuk sem a lopásra sem az arroganciára, oszt mégis...
Mondjuk ötletem sincs, hogy mi lenne a kiút, ha neked van igazad...
Az LMP-t én kedvelném, de olyan töketlennek látom őket, hogy ihaj. tegnap is hallottam a rádióban a nagyon szimpatikus Jávor Benedeket, de nagyon nem voltam meggyőzve az igazáról, pedig lehet, hogy volt neki...
Nyilván az LMP kinőhetné ezt az állapotát, de az szerintem automatikusan Lázárokat generálna bele...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 11:29:14

@radala: képzelj el parlamentet, amiben 200 Lázár ül!
Megvan?
Most képzeld el, hogy csak 100 van, a másik 100 Török Zsolt!
Megvan?
Melyik fájt jobban?

inreallife 2011.03.24. 11:30:34

@a-kis-herceg:
szerintem az többet mondana arról, hogy itt vagyok figyelek, de érvénytelent szavazok. ha az érvénytelen szavazatok jópár százalékot elérnének, az jelenti azt, hogy szavaznék de nincs kire.

a nem megyek el, az bizony közöny, a kettő között te is látod a difit nem?

mivel bármiféle macilaci pártot be lehet jegyeztetni ezért a közöny a legnagyobb hiba. 1%-ot kell elérni az állami támogatáshoz, hogy 4 év múlva parlamentképes erő lehessen valaki. most mindegy, hogy milyen pért. lehet nagycsaládosok, vagy értelmiségiek vagy akármi. szerintem a bizalmat mindkettő megkapná egy 1% feletti eredménnyel, csak jönnének már...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 11:30:38

@vinczej: a te hősöd a pápai táncos, ezen nem változtatnak a közvéleménymatatók.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 11:33:11

@radala: "Nem hiszem, hogy ezeknél tehetségesebb és normálisabb bandát ki lehet állítani."

Na ez az, amiben messze nem értünk egyet. Így együtt több sokkal "tehetségesebb" bandát is lehetne állítani.

Más kérdés, hogy azért tartom-e "tehetségtelennek" őket, mert az egyének hülyék, vagy azért, mert a pártműködés (vezetők) bénítja őket. De a végeredmény szempontjából ez mindegy is. Ami nem működik az rossz, még ha esetleg "jó alkatrészekből" is áll. És nekem akkor már a kisebb rossz kell.

nyünyüge 2011.03.24. 11:35:08

@panelburzsuj:

Miközben a kormány saját a pár hónapja elfogadott költségvetéséből majd minden létező fejezetben jelentős tételeket zárol, folyamatban lévő pályázatok pénzét tartja vissza,
"rendkívüli kormányzati intézkedés" címszó alatt százmilliót szavaz meg a Makovecz féle akadémiának.
Merthogy már 160-nál több jeles tagja van (9 éves működés után).

Mi ez, ha nem Kulturkampf?

www.inforadio.hu/hir/kultura/hir-422041

radala 2011.03.24. 11:35:24

index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/24/varga_2013-tol_megszunnek_a_kulonadok/

A kormány normális állapotokat szeretne a foglalkoztatásban, nem tartható ugyanis, hogy a hozzánk hasonló nagyságú országokban százezrekkel, a szintén tízmilliós Csehországban például 1,1 millióval többen dolgoznak, mint nálunk. Ennek érdekében tervezik a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak megszüntetését, még ha ez konfliktusokkal is jár, "de ezeket a konfliktusokat vállalnia kell a kormánynak". Magyarországon arányaiban kétszer annyi leszázalékolt van, mint a térség hasonló országaiban, ez szintén nem tartható, mondta Varga.

Erre mondom én, hogy az irány akár jó is lehetne, de ez tuti az "alacsony státuszúak" haragját váltaná ki.

minimalista 2011.03.24. 11:37:40

EGY-HAR-MAD! EGY-HAR-MAD!

ben2 2011.03.24. 11:42:15

@[megmondoember]:

Szonda adatai:

Fidesz: 27
MSZP: 12
Jobbik: 8
LMP: 3

12 + 8 + 3 = 23 < 27

Ha a nem fideszre szavazókhoz hozzáadod az egyáltalán nem szavazókat, akkor azt időben visszafelé is meg kellene tenni és így az elmúlt 20 évben senkinek még csak kormányozni sem szabadott volna, nem hogy alkotmányozni, márpedig a jelenleg érvényes alkotmányt is megszavazták valahogy.

radala 2011.03.24. 11:44:19

@Hepci: Fene tudja egyformán fáj:-)
@vinczej:Nem azért nem tudok jobbat elképzelni, mert ezek jók, hanem mert erre szelektál a rendszer.
Az emberek kedves, okos, szerény, jó szándékú politikusokat szeretnének. De ahhoz, hogy egyáltalán eséllyel választható legyél át kell menned egy szűrön, ahol az összes szerény defaultból fönnakad, utána az összes jó szándékú. Esetleg az okosok át tudnak csúszni a rendszeren, de az csak azért van, mert arra nincs semmiféle szűrés.
Nem tudom így van-e, de majdnem biztos vagyok benne, hogy az LMP addig nem lesz sikeres (sajnos), amíg Schiffer vezeti. Pont mert ö tán szerény is meg jó szándékú is. (bár mondjuk a szocikkal való közös kivonulást épp bűnnek, sőt hibának tartom)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 11:45:13

@ben2: "még csak kormányozni sem szabadott volna, nem hogy alkotmányozni,..."

Azt hiszem, fordítva gondolkodsz. A kormány relatív többsége a kormányzáshoz igenis mindig elég. Ugyanis azt 4 évente korrigálni lehet a többség-kisebbség aány változása szerint. Azonban az alkotmány akkor is érvényben marad, ha az eredeti alkotmányozó már a térképen sincs.

hakapesszi 2011.03.24. 11:45:46

@inreallife: öt gyerekes anyuka vagyok - 11 éve kapok gyest (mellette viszont -szerencsémre - van félállásom), de én sem értek egyet a három éves gyessel. Nem jó se az anyának, se a családnak, ha - két gyereket figyelembe véve - egy nő öt-hat évet kizárólag gyerekneveléssel - játszótérre mászkálással, háztartással, vásárlással tölt el. Ez egyszerűen az energiák elfecsérelése. A pénz meg semmi. Ez a rendszer a munkanélküliség kezelésére van kitalálva, nem arra, hogy az anyákon segítsen. A két éves gyes meg egyszerűen egy újabb sarc volt. Az egész rendszert alapjaiban kell átgondolni, többféle megoldás létezik, de ebben a legfontosabb elemnek a részmunkaidőnek és a TÁVMUNKának kéne lenni!!!

nyünyüge 2011.03.24. 11:45:57

@radala:

Nagyon beleszerettél ebbe az "alacsony státuszú"-ba :)

Egy nem alacsony státuszút nem zavarhatja, ha szórikáznak vele? Például ha indoklás nélkül kirúghatják a közszolgálatból - pedig nem is volt az előző 8 év "kegyeltje"?

torokgaborelemez.blog.hu/2011/03/23/342_harminc_huszonnegy/fullcommentlist/1#c13004557

Diocles 2011.03.24. 11:49:24

@ben2:

"Jelenleg az LMP-nek van a legnagyobb esélye, hogy a bizonytalanok táborából növekedjen és ez a 94-98-as időszak közötti Fidesz-hez hasonló helyzetbe hozza. Akkor kb. 2 és fél év alatt a Fidesznek a bizonytalan táborból építkezve sikerült megelőznie a kisgazdákat, ezáltal vezető ellenzéki erővé válltak és végül - komoly taktikai cikcakkokkal -, de képesek voltak összehozni a kormányváltást. Ha tehát az LMP-nek sikerül népszerűségben túlhaladni az MSZP-t, úgy lehet némi esélye a baloldalnak 2014-ben. Kérdés, hogy az LMP-ben megvan-e az erő és az akarat egy ilyen hihetetlenül nehéz feladat végigkűzdésére."

ha valami csoda folytán be is tudná futni az LMP a Fidesz Horn-korszak alatti pályáját, akkor is kelleni fog a kormányváltáshoz, de még a kormány megszorításához is az MSZP (és persze az MSZP-holdudvar) hathatós segítsége, szövetsége.

Kérdés, h mindezt ugyanolyan bambán nézné-e a Fidesz, mint most?
Bár az LMP új párt (ezt a fikciót ne bolygassuk...), azért előszedhető a vezetők, hangadók közismert ballib közéleti múltja, az olyan baromságokról már nem is beszélve, mint a "Paks-mentes Magyarország", stb. Szépen ki lehet majd számlázni a kampányban a kedves választópolgároknak, h mennyibe kerülne nekik mindez.

radala 2011.03.24. 11:49:50

@vinczej: Ja mi a kisebb rossz?
Értem én, hogy egyszerű vagyok, mint a faék, de ha megmondod mi/ki a kisebb rossz, könnyebben átlátom, hogy szerintem lehet-e igazad.
Ott van pl a tegnapi index hír, hogy mindenkit agyon akar büntetni Illés és szerinte, aki büntetni tud, az képes bevételt termelni.
Ezzel teljesen ellentétes, az, amit tavaly nyáron mondott Kósa, hogy büntetés nem szabad, hogy premizálható legyen, nem, szabad, hogy legyen rá előirányzat, mert ez egy perverz rendszert eredményez.
Ez számomra azt jelenti, hogy nincs baj a fölfogásukkal az elveikkel (azaz kellően tehetségesek), de mégis a végeredmény egy nagy szar.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 11:52:10

@radala: Ahogy látom, a demarkációs vonalon belül, de annak két szélénél állunk. És ezt már eredménynek gondolom.

Logikailag igazat adok neked. Valóban nehéz találni értelmes politikust. Maximum volt vagy leendő politikusok között, merthogy a politika mindenkit eltorzít, aki aktuálisan "hatásosan tud politizálni".

De ettől még a (számomra) tény tény marad: Választani pedig kell, mert különben helyettünk, de esetleg nem értünk választanak azok, akik választanak.

Nem kell, hogy ugyanazt gondoljuk. Vitatkozzunk, de ne vesszünk össze. Ez eddig szerencsére sikerült. :-)

radala 2011.03.24. 11:55:40

@nyünyüge: Tök igazad van, mint általában:-)
Amúgy pont azt említettem, hogy megértem a kicsit magasabb státuszúak haragját, ha azt látják, hogy a valóban magasabb státuszúak sokkal többet kapnak, mint ők, sőt ők már annyit sem kapnak, mint kaptak OV1-nél.
Szerintem 50 az tuti nem az idös a kvk-nál 60-65...

radala 2011.03.24. 12:01:01

@vinczej: Nyilván én is "kötelességemnek" érzem a szavazást. de meglehetősen reménytelen.
Ha megnéznénk a Fidesz CV-jét, az szerintem gyönyörű lenne. De valahogy még sincs az az értésem, hogy Lázár egy hiba, hanem azt kell gondolnom, hogy az lenne a csoda, ha nem ö lenne az aki. Lázárt az életútja (öröklött polgármesterség baromi gyors siker) eleve predesztinálja arra, hogy ilyen legyen. Másmilyen emberekkel ilyesmi nem esik meg.
Viszont szerintem másmilyen emberek nem visznek sikerre egy pártot.
Szerinted Mesterházy (hasonló karrier, vagy Botka) nem lenne pontosan ugyanekkora köcsög 2/3-dal? Ez egy ilyen világ...

40-es 2011.03.24. 12:02:35

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:
Aláaknázott területen csak lóugrásban (vagy még úgy sem!) lehet haladni. Ezért a sebesség minimálisra csökken.
Ezért nem a lovat, hanem az aknatelepítőket kellene átkozni.
Úgyhogy: Nem szúrta el a Gonosz Törpe! Csak nyugi!
Minden nehézség ellenére a nép a FIDESZ-t támogatja!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 12:02:53

@radala: "Szerinted Mesterházy (hasonló karrier, vagy Botka) nem lenne pontosan ugyanekkora köcsög 2/3-dal?"

Nem tudom. (Tény) De nem gondolom (Vélemény). :-)

porfelhő 2011.03.24. 12:03:04

Századvég: a foglalkoztatottságon áll vagy bukik a kormány-program"

A világgazdasági növekedés a 2010-es évben nagyobb volt a korábban vártnál, köszönhetően a fejlődő ázsiai országok dinamikus bővülésének, mely maga után húzza a fejlett államok gazdaságát is.

A rövid távú finanszírozási problémák és a költségvetési kiigazítások azonban rányomják a bélyegüket az általános üzleti hangulatra – áll a Századvég elemzésében.
Az intézet szerint a Széll Kálmán Terv sikere a foglalkoztatottság bővülésén múlik."

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/szazadveg-a-foglalkoztatottsagon-all-vagy-bukik-a-kormany-program-344252

Na. igen. a foglalkoztatás, avagy lesz e négyszázezer új munkahely, igaz. már olvasható kettőszázötvenezer új munkahely létrehozása is. csökkenő.igéret.

ökörpöröly 2011.03.24. 12:04:27

Egy nagyon fontos dolgot elfelejtenek számításba venni az elemzők. Az állami szektorban dolgozók rettegnek a kirúgástól, ezért egy állami alkalmazott nagy valószínűséggel nem meri bevallani a FIDESZ iránti antipátiáját. Az állami szektor munkavállalóinak magas száma miatt szerintem ezek az adatok is erősen torzak. A FIDESZ támogatottsága több százalékkal alacsonyabb lehet a kimutatottaknál. Ha valaki csinál az ismerettségi körében közvélemény-kutatást, akkor még erősebb a FIDESZ elutasítottsága.
Ez az elutasítottság csak tovább fog nőni a széllel bélelt tervük miatt. Ráadásul nemhogy csökkent volna a munkanélküliség, hanem az egész EU-ban nálunk nőtt legjobban.
A kormány időarányosan -63.000 munkahely teremtésénél jár az ígéreteihez képest. Pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben pont ellentétes tendencia lenne várható, ha a kormány vállalkozóbarát lenne -jelentős német növekedés, a cseheknél is jelentősen csökkent a munkanélküliség, pedig nekik is fő exportpartnerük Németország-.
Elmondhatjuk, hogy a FIDESZ-KDNP kivégezte az országot.

inreallife 2011.03.24. 12:05:50

@hakapesszi:
így gondolom én is. de előbb a feltételeket kell megteremteni, utána lehet visszanyesni a gyest. ha bölcsibe be tudtuk volna adni a gyereket, akkor 2 év után a feleségem is visszament volna. a lényeg, hogy ha levágják 2 évre a gyest, akkor be tudd rakni a gyereket bölcsibe, ne az legyen, hogy nincs hely. tegnap fiatalúrral elmentünk nézni egy építkezést, tehrautók, markolók stb, elmentünk egy bölcsőde mellett. a kerítés kidőlve, ablaküvegek nuku, enyészet pusztítja. legalább 200 gyerek beférne abba a 4-5 épületbe, de használaton kívüli. igény lenne rá? persze. állam biztosítja? persze hogy nem. de akkor hova rakjuk a gyereket, amíg dolgozunk?

ökörpöröly 2011.03.24. 12:06:03

Nem látom a judeobolsevik "szekelyek" akciócsoportot. Csak nem kezd már ő is kiábrándulni I. Cigány Kadhafi elmebeteg rezsimjéből?:)

nyünyüge 2011.03.24. 12:12:47

@török gábor:

Szükségünk volna egy szakértő véleményre.
Az ilyen közvéleménykutatásokban mit takar az "idős" korosztály?

Amúgy meg javulást !!

ökörpöröly 2011.03.24. 12:17:10

@nyünyüge: Kereskedelmi szempontból -szerintem értelmetlenül- a 48-49-től számítanak idősnek. Más esetekben 55-58 felettieket számolják ide, azt hiszem.

porfelhő 2011.03.24. 12:21:04

Varga Mihály: az IMF és az EU miatt kellettek a különadók

Az eredeti elképzelés az volt, hogy fél-egy százalékkal felemeljük az eredetileg vállalt 3,8 százalékos hiánycélt, azonban ebbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió nem mentek bele, ezért volt szükség a különadók bevezetésére - mondta egy csütörtöki rendezvényen Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára."

www.mfor.hu/cikkek/Varga_Mihaly__az_IMF_es_az_EU_miatt_kellettek_a_kulonadok.html

Az elmúlt években is történtek hiánycsökkentő lépések, kiigazító kísérletek, azonban azok nagyrészt a bevételi oldalra, az adóemelésre koncentráltak, ami közgazdasági logika alapján hozta magával az infláció megugrását.

Ez pedig leginkább a szegények megtakarításait, jövedelmeit csapolta meg, ők nem tudtak védekezni a pénzromlás ellen - emelte ki a Miniszterelnökség államtitkára.
Varga Mihály szerint a munkanélküliség területén sem sikerült eredményt elérni, az elmúlt években megduplázódott a regisztrált álláskeresők száma."

Milyen jó.:(
hm. A többségi kormány eddig meghozott intézkedései is a szegényeket, a kis jövedelemmel rendelkezőket
érinti leginkább érzékenyen, illetve még szegényebbé teszi.
Miről beszélnek már megint? milyen sikerekről?

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.24. 12:22:05

@radala: @Hepci: @vinczej:

Alacsony státuszról:

A legtöbb kutatócég több dimenzió alapján határozza meg a státuszt, és ami még fontos hogy a háztartás főkeresőjére vonatkoznak a kérdések.

A két legfőbb dimenzió:

- Legmagasabb befejezett iskolai végzettség
- Foglakozási kategória (ebből van 16 körül: a mezőgazdasági munkástól a top-menedzser-ig)

A fizetés vagy bevétel azért nincs benne, mert egyrészt magas a válaszmegtagadás aránya, másrészt erősen összefügg a fent említett két dimenzióval.

Ezért a vagyoni helyzetre vonatkozó kérdésekkel egészülhet ki. Pl. van e otthon autó, DVD lejátszó, Laptop, Mp3 lejátszó, mosogatógép. Ilyenek.

Ebből "jön ki", hogy ki az alacsony, illetve ki a magas státuszú.

ssi 2011.03.24. 12:22:42

civilek, szakszervezetek, ellenzék, szakemberek próbálnak hatni a kormányra, de hiába, hiszen az ő terveik az övék, tűzön-vízen át

miért nem tudunk bízni más jelenlegi pártban se? politikai elitből való általános kiábrándultság?

ki tűnik majd jónak, legalább jobbnak és mikor? Addig minden próbálkozás zsákutca? Meddig?

civilek: "merre tovább? A refrén: nem alapítunk pártot."
"Minél több ügyet képviselünk, annál nehezebb a szervezés"
www.168ora.hu/itthon/unnep-tuntetes-alkotmany-sajtoszabadsag-72376.html

Borókai Gábor: "anyanyelvet innentől kezdve védje más. Így lenne a legjobb a nyelvnek, a köztársasági elnöki intézménynek és nekünk. Már ha ez utóbb számít"
mandiner.hu/cikk/20110324_logika

ökörpöröly 2011.03.24. 12:27:25

@porfelhő: De hát az összes különadó és egyebek ellenére 4,2 lett a tavalyi hiány!:) Az majdnem fél százalék!:) Varga se tud még 2. osztályos szintjén számolni. :P
Ja, meg a balneológia...... Ilyen hülye kormánya még Rákosinak se volt, pedig ott volt szabótól kezdve esernyő kihordóig mindenki!:P

a-kis-herceg 2011.03.24. 12:34:23

@minimalista: ne legyél maximalista... egyharmad az kétharmad

dunabeat. 2011.03.24. 12:37:27

@bóra77: kizárt

pláne ha a jelenlegi népszerűségvesztés folytatódik

bóra77 2011.03.24. 12:38:55

@dunabeat.: szerintem is, de valamiért felszínen van ez a téma.

l.x. 2011.03.24. 12:50:12

@pug406st: "Nem a Fidesz ellen kell összefogni hanem az ország érdekében."

Ez igaz, és a választók még nem teljesen fásult többsége össze is fogott, abban a reményben, hogy a 8 dilettáns év alatt valami nemes penész rakódott a Fideszre - de sajnos csak rohadtabb lett.

a-kis-herceg 2011.03.24. 12:52:20

@bóra77: elvben nem kizárt. de szerintem nincs jelentősége. 2014-ben ugyanazokkal a választási szabályokkal ugyanolyan esélyekkel indul a fides. azaz nem ezen műlik

mondjuk 2 érv van mellette:
- addig a gazdasági összeomlás elkerülhető
- addig biztosan nem tápászkodik fel semmilyen szervezet (párt vagy civil)
legalábbis a fides ezt hiszi...

porfelhő 2011.03.24. 12:57:50

Ugyan már! Tud a Varga M. számolni.
Csak parasztvakítanak! Már akit lehet.azt.
:))

a-kis-herceg 2011.03.24. 12:59:37

ezt a varga féle 4,2% ot nem is értem. ez már hónapok óta 99% os tény volt... nem értem. minek foglalkoznak ezzel... ezek nem érdekes dolgok. 0,3% on felakadni, amikor a GDP 10-20% át ellopja a kormány párt évente és oligarchái (beleértve a monopol cégek és egy közvetett szükségtelen kiadásokat)...

ennek egyszerűen nincs jelentősége... ha eltirhulnának, akkor akár tényleg lehetne 10% os gazdasági növekedés is...

a-kis-herceg 2011.03.24. 13:02:24

@dunabeat.: miért? az arányok nem változnak. ezeknek a pofa VASTAGSÁGA nő csak...

azaz 10% os részvétel mellett 25%-os nyerés mellett is tudnak 100% parlamentet csinálni...

és simán mondanák a 3/3-os felhatalmazást... ( alakosság 2% os támogatásával)

és ez NEM VICC

porfelhő 2011.03.24. 13:10:19

Véleményt mondott az S&P a Matolcsy-csomagról

A Standard & Poor's a hosszú és rövid lejáratú, külföldi és hazai devizában jegyzett hitelbesorolását is megerősítette Magyarországnak.

A kilátás negatív maradt.

A forint erősödéssel reagált a hírre, jelenleg is a 268-as szint alatt mozognak az euróval szembeni jegyzésárak

"A lépés azért fontos, mert Magyarország hosszú lejáratú, devizában jegyzett államadóssága jelenleg

BBB- kategóriában van negatív besorolással, vagyis hajszálnyival vagyunk feljebb a bóvli kategóriától."

www.portfolio.hu/gazdasag/velemenyt_mondott_az_s_p_a_matolcsy-csomagrol.147073.html

Na. igen. "bóvli kategória, meg a hajszál."
lehetne is éppen már valami javulás, előrelépés.
:(

dunabeat. 2011.03.24. 13:10:56

@a-kis-herceg: de, ez egy vicc, tekintve, hogy az országgyűlési választásoknak vannak bizonyos érvényességi és eredményességi feltételei

a 10%-os részvétel édeskevés...

Az egyéni választókerületben a választás akkor érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele szavazott (az esetleges második fordulóban több mint egynegyede).

Szóval hagyjuk ezt a 10%-ot...

l.x. 2011.03.24. 13:16:56

@hakapesszi: "Ez a rendszer a munkanélküliség kezelésére van kitalálva, nem arra, hogy az anyákon segítsen. "

Örülök, hogy nem csak én látom így.

Másrészt amikor külföldi példákat hozunk a gyes hosszára, akkor érdemes emlékezni rá, hogy "külföldön" is vigyáz valaki a gyerekre: "nyugaton" üveggyöngyökért a keletről importált bakfisok, keleten meg az utca.
Az a kérdés, hogy állunk-e valaha úgy, hogy üveggyöngyökkel csábítsuk a még keletibbeket... az ui. nem is kérdés, hogy bolcsőde csak az évértékelőkben lesz.

a-kis-herceg 2011.03.24. 13:20:43

@dunabeat.: ?????????????????

tudod hogy egy fordulós lesz???? milyen küszöb van? az időközin 19% is volt meg kevesebb is.

ha nem jön el a fele megtartjuk félóra mulva, mint a kamarai, vagy a társasházi közgyűlést...

ha felvilágosítanál a mostani "küszöbről" akkor utána rögtön a fides leendő választási törvénye szerintiről is légyszives világosíts fel.

a-kis-herceg 2011.03.24. 13:21:53

@l.x.: ez 1értelmű ez nem vita téma... az anyáknak rosszabbat tesz...

karrier vagy gyerek választás elé állítja őket...

a-kis-herceg 2011.03.24. 13:24:15

hircsarda.blog.hu/2011/03/24/magyarorszag_kiszel_tunde_naptarakkal_segiti_a_libiai_offenzivat?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

végre mi is segítünk a szabadságuk kivívásában, a forradalom győzelmében...

fülkéket nem exportálunk a forradalomhoz?

porfelhő 2011.03.24. 13:27:23

Seres László: Jó, jó, de mi jön Líbia megbombázása után?

hvg.hu/velemeny/20110324_libia_seres_laszlo#rss

Líbia – terrorveszély a NATO-tagországokban"

A terrorcselekmények veszélyére a brit elhárítás hívta fel a katonai szövetség tagállamainak figyelmét. "

Egybehangzó brit lapértesülések szerint az MI5 Nagy-Britanniában élő líbiaiak egymás közötti kommunikációjának megfigyeléséből jutott arra a következtetésre, hogy a Kadhafi-rezsim rejtőzködő ügynökei bosszúból merényleteket tervezhetnek a nemzetközi katonai beavatkozás miatt"

www.hirado.hu/Hirek/2011/03/24/12/Libia__terrorveszely_a_NATO_tagorszagokban_.aspx

Bocsánat! egy kicsit más. téma.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 13:33:13

@bigapples: "Hát a piac nagyon nem úgy ítéli meg, hogy Magyarország fordítva ül a lovon."

Vigyázat! A piacot nem az érdekli, hogy a Széll Kálmán terv igazságos, logikus vagy ésszerű-e, hanem azt, hogy a célszámok várhatóan teljesülni fognak-e.

Tehát, ha látják (ahogy látják), hogy rövid távon a pénzügyi befektetésük biztonságban van, addig bizalmat szavaznak. És most azt látják, hogy az EU a végeredmény (hiány) szempontjából mindenképpen érvényesíti az akaratát.

Azt, hogy maga a terv belső szerkezete milyen, és mennyi "hozzáadott értéke van a lenyúlt manyuphoz és különadókhoz képest" , azt a hazai és az EU gazdasági elemzői, illetve a közép- és hosszútávú befektetők értékelik.

dunabeat. 2011.03.24. 13:34:04

@a-kis-herceg: a 19% időközi ÖNKORMÁNYZATI választáson volt, nem pedig országgyűlésin. a kettőre más szabályok vonatkoznak.

egyébként pedig ha akár egyfordulóssá teszik a rendszert, akár lejjebb viszik az érvényességi küszöböt, attól még elmehet bárki választani. senkinek sincs megtiltva egyelőre...

ha viszont nem él ezzel az állampolgári jogával, onnantól kezdve az illető ne panaszkodjon...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 13:35:53

"Késői kormánybeismerés

A legújabb, februári államháztartási hiányadatok magyarázataként maga a kabinet, illetve a szaktárca jelentette ki, hogy ezek oka nem más, mint az egykulcsos személyi jövedelem adó, melynek bevezetésével jelentős bevételtől esik el a költségvetés - hívta fel a figyelmet közleményében az Lehet Más Politika (LMP)."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=407426

Hát, ha elvertem a pénzem a diszkóban, akkor nem nagy kunszt rájönni, hogy azért nincs pénzem, mert elvertem a diszkóban. :-)

porfelhő 2011.03.24. 13:41:23

hm. Az Orbán Viktor ül fordítva a lovon!:)

"Orbán fordítva ül a versenyképességi lovon "

:))))))))))))))))))

RoGeR 2011.03.24. 13:44:59

Az táblázathoz kis adalék:

A Nézőpont Intézet is havi rendszerességgel végez politikai kutatásokat. Az ő adataikat is be lehetne emelni:

nezopontintezet.hu/

radala 2011.03.24. 13:46:15

@szkeptikus_: köszönöm.
@vinczej: Nos, ha ez így van, akkor mit is lehet választani?
Mi az oka annak, hogy mondjuk Kósa mond valami teljesen helyeset és mégis pont az ellenkezőjét csinálják.
Az egyik oka nyilván a gazdasági kényszer. Ezt akár el is lehetne fogadni. A baj az az, hogy közben hülyének néznek.
Szerintem a drámai különbség OV1 és OV 2 között az, hogy OV1-kor OV azt gondolta ezt ö kapta a néptől és ez azt bizonyította számára, hogy a "nép" bölcs.
2002-böl azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok hülyék. (ez nem teljesen ostoba következtetés egyébként). Most viszont szerintem azt érzi, hogy 2010-ben nem kapott valamit, hanem megcsinálta azt, amit kitűzött maga elé célként. (ez sem ostoba gondolat egyébként). Ami ostobaság az az, hogy most azt gondolja az emberek hülyék és ö mindent tud arról, hogy hogyan kell őket
irányítani. De szerintem ez tévedés, az emberek nem hülyék.
Mondjuk érteni vélem az orbáni logikát.
Antall tartotta föltehetőleg legtöbbre a választókat ők buktak a legnagyobbat. OV1 tartotta utána a legtöbbre őket, ez is megbukott.
MP 02-ben illetve GyF 06-ban nézte le a legjobban őket és ez be is igazolódott. 2010-ben Ov utolérte ebben a szocikat és még jobban beigazolódott.
De OV-nak lehetne annyi esze, hogy belássa a hülyének nézésnek van egy optimuma és ezen GyF nagyon OV is már jócskán túllendült.
Ráadásul szerintem szemben a liberálisokkal/szocikkal, akik mindent elnéznek szeretett pártjaiknak, egy konzervatív roppant könnyen fölbosszantható a hülyének nézéssel.
Mondjuk egy teljesen méltatlan KE (Szily vagy Göncz) kicsit sem zavarja a baloldaliakat, de egy konzervatívot roppant mód esz a méreg egy SP-töl.

török gábor 2011.03.24. 13:48:54

@RoGeR: az lehet, hogy végez, de szerintem nem hozza minden hónapban nyilvánosságra.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 13:51:21

@radala: "Ráadásul szerintem szemben a liberálisokkal/szocikkal, akik mindent elnéznek szeretett pártjaiknak, egy konzervatív roppant könnyen fölbosszantható a hülyének nézéssel."

Ha ez igaz, akkor Orbán táborában kevés a véleményét vállaló konzervatív, mert különben 10%-a sem lenne.

bigapples 2011.03.24. 13:51:49

@vinczej:
Legalábbis 5 éves távlatban bíznak a SZK tervben

"Az 5 éves kötvényekből 99,85 milliárd forintnyit kelt volna el, így az ÁKK 15 milliárd forintos szintről 20 milliárdra növelte a kibocsátási szintet."

porfelhő 2011.03.24. 13:53:18

Választópolgár, hallgass a neved"

A kommunisták, tőzsdecápák, bankárok és egész Európa után új ellenséget talált magának a Fidesz, mégpedig a nyilvánosságot. Utóbbiba azért beletörhet a kormánypárt bicskája."

www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=847133

Az átmenet két zavaros évtizede és egy fülkékben végrehajtott forradalomparódia után Magyarország végre visszatérőben van aranykorába, a Kádár korszakba, ahol nem kellett gondolkoznunk, mert megmondták, mit gondolunk, és a mai fejfájdító zűrzavar helyett elég volt egy vélemény. Néha még sok is.

Az az alapelv, hogy a közügyek - illetve simán az ügyek - csupán a kiválasztott kevesekre tartoznak, a diktatúrák egyik jellegzetessége, ebből a szempontból meg nagyobbrészt mindegy, hogy ez a Kádár korszak utolsó éveinek pihe-puha diktatúrája, vagy a Líbiában lassan remélhetőleg véget érő véres őrület.

Miután a hivatásos rettegők kenyerét továbbra sem kívánjuk elvenni, azt nem mondanánk, hogy errefelé haladunk - azt azonban igen, hogy jobboldali politikusaink fejét legalább annyira megzavarta a hatalmi gőg és az aranyhal szindróma, mint baloldali elődeikét és lélektársaikét.

A jó hír az, hogy négy-nyolc év múlva bőven lesz idejük gondolkodni azon, hogy mit rontottak el, és miért köpték folyamatosan szembe ellenzéki önmagukat. A rossz hír az, hogy az ország eközben nem megy semerre.

Na.Igen! meg az elmúlt "bővös" húsz év. Ami eddig "nem hozta meg a változást".
Új irányba elindul az ország?! Az új magyar szellem.
Igen.hm. meg a szomorú valóság. meg a "kudarc és az esély", ja. és a remény.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 13:54:47

"Egymillióan a szabadságért?
Zászlót bont a facebookos mozgalom
Kitörne a Facebook-ról az Egymillióan a sajtószabadságért csoport. A mozgalom az intézményesülés útjára lép, irodával, főnökökkel és szóvivőkkel. Bővítik a palettát is: az alkotmányosság, a kultúra-védelem és a szegénységben élők ügyét is felkarolnák."

nol.hu/belfold/egymillioan_a_szabadsagert__

Hoppá!

radala 2011.03.24. 14:08:30

@vinczej: Szerintem föl is vannak bosszantva (nézz mandinert, vagy heti választ), csak nem tudják mitévők legyenek alternatíva híján, meg a szakadék is óriási a valóság és az elképzelt közt.
De igazából most, hogy mondod valóban kár lenne szignifikánsnak beállítani a különbséget.

radala 2011.03.24. 14:09:14

@vinczej: Már születnek az új Lázárok:-)

porfelhő 2011.03.24. 14:11:03

Jaj! Már bocsánat?! :)

De, hogy "akar" így felépülni betegségéből a Török Gábor, hogy nem pihen, itt van a poszton?
Nem is értem?!

:))))))

radala 2011.03.24. 14:16:37

@radala: „Mióta a köztársasági elnök meghirdette édes anyanyelvünk védelmét, azóta lázban ég az ország. Schmitt Pál és stábja jó pedagógusként állandó teszthelyzetben tart bennünket. Vajon észrevesszük-e a turpisságot, a hátrahagyott helyesírási hibákat, vagy elsiklunk felettük.

Nos, azt kell mondanom, eddig kifejezetten jól vizsgáztunk. A nyelvművelő Kazinczy igazán büszke lehet ránk, és mi magunkra. Felfedeztük a Himnusz leírásába rejtett bakikat. Észleltük a magyarázkodó levél apró finomságait. És most határtalan örömmel korrigáltunk egy határ menti étteremhez címzett elnöki üzenetet, amelyben az állomás és az államfő szavak »l« betűje - nagy ravaszul - egyedül árválkodott.

A tesztidőszakot ezennel eredményesnek kellene nyilvánítani és lezárni. Az anyanyelvet innentől kezdve védje más. Az Akadémia, valamelyik nyelvművelő egyesület vagy a Monetáris Tanács. Így lenne a legjobb a nyelvnek, a köztársasági elnöki intézménynek és nekünk. Már ha ez utóbbi számít.”
hetivalasz.hu/jegyzet/logika-36383/

a-kis-herceg 2011.03.24. 14:22:10

@dunabeat.: http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98900034.TV&kif=orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si+v%C3%A1laszt%C3%A1s*#xcel

most ez van 50% os részvétel elő van írva...

1 fordulósnál ez nyilvánvalóan NEM LESZ... és az 1FORDULÓ AZ TUTI...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 14:27:34

@radala: "...csak nem tudják mitévők legyenek alternatíva híján..."

Összességében még egy "megújult FIDESZ" is lehet alternatíva számukra. Tehát inkább struccpolitika a "nincs alternatíva".

lüke 2011.03.24. 14:55:28

@radala:
az alacsony státuszu az, aki a metrón utazik
ma sziporkázol:)
biztos a hatos metrón jársz:)

radala 2011.03.24. 15:28:10

@lüke: :-)

index.hu/belfold/2011/03/24/gereb_-elozetes/

Mekkora köcsög ez az SP, hogy bezzeg ezt a kegyelmi kérvényt nem bírja időben aláírni...
Nyilván még nem értek rá megkérdezni a fókuszcsoportot arról, hogy adjanak-e kegyelmet Gerébnek.
Egyszerűen hihetetlen ez az ország komolyan:-(
@vinczej: Ja struccpolitika, kétségtelenül. De az a helyzet, hogy az emberek általában nem szeretnek gondolkozni ezért visszavezetik a dolgokat az előző tapasztalataikra (ez amúgy egy helyes és valóban takarékos megoldás, általában).
Kereshetném én az alternatívát, de akkor már 92-ben, 98-ban is kiábrándulhattam volna.
Most komolyan hogy higgyek én el bármilyen balról jövö kritikát a csaknem negyven évemmel, ha már hallottam, hogy Antall fasiszta, hortysta mucsai, oszt azóta kiderült, hogy ö az akiröl a fasiszta hortysta Orbánnak példát kéne venni, meg azóta azi is kiderült, hogy a fasiszta hortysta Orbán jól tenné ha példát venne a 98-as önmagáról.
Mindeközben a Mártíriuszozás, tömegbe lövetés, Gergényi kitüntetés, traktorral behajtani tilosozás, kordonozás, cigánysorozatgyilkolás megtürése/lehetövé tevése/támogatása/megszervezése (kívánt rész kiválasztandó). Az a liberális demo csimborasszója.
Szóval a helyzet roppant bonyolult épp annyit tehetek, amit teszek is, hogy gyanakodva figyelem...

a-kis-herceg 2011.03.24. 15:39:30

@radala: radikalizálódik a független értelmiség?

ha így folytatod elsodrócc a jobbik hoz...

hazánkban 1011 éves hagyománya van hogy az állam a (politikai+média+gazdasági) hatalom eszköze, nem pedig a záompolgárokat szolgáló KÖZintézmények...

radala 2011.03.24. 15:53:00

@a-kis-herceg: Na ja de ezt a hagyományt nem hinném, hogy a Jobbik töri meg:-)
Nincs különösebb affinitásom a Jobbik irányába, tulajdonképpen a radikális antikommunizmusukat leszámítva minden más taszít bennük. Arról nem is beszélve, hogy egy párt, amelyik kedveli az egyenruhákat mondhatna nekem bármit is...

Ennek ellenére Geréb ügyben nekem a kezdetektől az volt az álláspontom, hogy ez tipikusan az az ügy, aminek kegyelemmel kellene végződnie, mert az lehet (sőt tán biztos), hogy Geréb vétett bizonyos szabályok ellen, de az is biztos, hogy ezt a legnagyobb jó szándékkal és nem a saját hasznát keresve tette, ráadásul ostoba elavult szabályokat nem tartott be.
Szóval szerintem fölmenteni a bíróságnak (talán) nem áll módjában, de a KE-nek kutya kötelessége lenne kegyelemben részesíteni...

l.x. 2011.03.24. 15:56:52

@radala: "szemben a liberálisokkal/szocikkal, akik mindent elnéznek szeretett pártjaiknak"

Talán "elnézted", de az MSZP nincs sehol, az SZDSZ pedig ott se.

l.x. 2011.03.24. 16:00:14

@porfelhő: "Az az alapelv, hogy a közügyek - illetve simán az ügyek - csupán a kiválasztott kevesekre tartoznak,"

Pont ez jutott eszembe Lázár legújabbjáról, akinek az "apja kétkezi, és nem érdekli ez az egész".

Hiihetetlen, milyen frázisokat ásnak elő.

l.x. 2011.03.24. 16:08:39

@radala: "Szóval szerintem fölmenteni a bíróságnak (talán) nem áll módjában, de a KE-nek kutya kötelessége lenne kegyelemben részesíteni..."

Salamoni lett volna a felfüggesztett. Amíg a felfügg tart, csak átvasalják a joxabályi hátteret, ha meg nem, akkor még Geréb Ágnesnek is azt kell elfogadnia. Ha a felfügg alatt ismétel, megérdemli a kuruckodás következményét.

radala 2011.03.24. 16:29:21

@l.x.: Ezt most nem vettem. Szerintem azt akartam ecsetelni, ha nem is abban a konkrét bejegyzésben, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyok kiábrándulás ügyileg, mert én szeretnék ugyan kiábrándulni, de olyanoktól kell hallanom, hogy ez most milyen szörnyű, aki rettentő elnézőek a sajátjaikkal, ugyanakkor roppant kritikusak voltak az azóta megdicsőült Antallal, azt állították, hogy OV1 a gazdagokat támogatta, ma meg már elismerik, hogy simán csak az aktívokat. Már OV 1-et is antidemokratázták azóta meg belátják, hogy nem is volt az kicsit sem etc.
Szóval én nagyon könnyen találok okot a fölháborodásra, de ez messze-messze nem elég ahhoz, hogy egy platformra szeretnék kerülni olyanokkal, akiknek már Antall is fasiszta volt és a lakástámogatást meg családi adókedvezményt is a gazdagok támogatásának próbálták láttatni. Szóval a Fidesz az egy végtelenül ellenszenvesen viselkedő párt, de ez az ellenszenv még csak épp kialakulóban van és az is hozzá tartozik, hogy egy kormányerő eleve szerethetetlen. Ehhez képest azért az mszp-nek van legalább 20 év fórja ellenszenv ügyben, ráadásul, olyan ember véleménye, aki nem onnan indul, hogy az mszp az az elképzelhető legocsmányabb formáció a világon, nem is érdekel:-)

radala 2011.03.24. 16:38:13

Ja van újabb gumicsont.
16 éves szavazati jog....
uid829.mandiner.hu/cikk/20110324_a_tizenhatodik_evtol_adna_valasztojogot_a_kdnp

Az osztrákoknál ez van, én még nem láttam embert, aki szerint ez nem egy faszság lenne.
Amúgy meg öngól is, majd mondhatja az mszp, hogy csökkent a választási részvétel, mert persze csökkeni fog. Meg olyan 16 évest is elég nehéz elképzelni, aki a kormánypártra szavaz, ez csak a Jobbiknak meg LMP-nek jó, ha valakinek jó egyáltalán.
Ennél szerintem az anyák +1 szavazata sokkal megvitathatóbb ráadásul mondhatnák, hogy azért nincs női kvóta mert a nők úgyis kétszer szavaznak, igaz csak a csinos fiatal nők:-)

radala 2011.03.24. 16:47:43

index.hu/velemeny/2011/03/24/liszt_feri_-_nincs_meg_kesz/

"A logika talaján maradva az rajzolódik ki: ha a kormány homályos, csak belső rezdülésekkel érezhető szabályok megszegéséért indít vendettát, akkor annak hatására a szakmai testületek, véleményformálók vagy bárki, aki nem szeretné, ha kirúgnák a munkahelyéről, esetleg az amatőr focicsapatból, ahol délutánonként játszik, önkéntes alapon fojtja el véleményét."

Nem vagyok paranoid, de ezzel sajna egyet kell, hogy értsek.

a-kis-herceg 2011.03.24. 17:06:01

:)))

"Félmilliárd forintot vontak el a Nemzeti Színháztól. A fűtést már levették, lehet, hogy a világítást is kel kell kapcsolniuk. Alföldit megkérdezték, nem szeretne-e máshol dolgozni."

már a buzikat is báncsák...

www.stop.hu/articles/article.php?id=847727

lüke 2011.03.24. 17:07:21

@radala:
disznóság ,és még oda se írják MD,nem baj majd a Guardianban

ökörpöröly 2011.03.24. 17:08:26

Valami nagy baj lehet, ha I. Cigány Szaddam helyi fideszbirkái, is elhallgattak!

Bár lehetséges, hogy a pártszemináriumon keresztül még nem adták ki nekik a bégetni valót. Úgy látszik, Pokorni "Ügynökfi" Zolika balneológiai tanszék megsemmisítési akciója hátráltatja a képzést!

Hol van: szekelyek, Lenin, mirrmurkandur, illetve a többi fideszbirka?

Csak nem befogták őket tenyésztésre? Vagy elrabolták az EU ügynökei őket? Nem kellene értesíteni az Orbánvédelmi Hatóságot?

Kántor, nyomozz!

lüke 2011.03.24. 17:09:05

@radala:
40 felett már nehezen lesz anya valaki:)
a concepciós Gauss görbe szerint

ökörpöröly 2011.03.24. 17:12:15

@radala: Snittpál most gyakorol. I. Cigány Kadhafi kiadta neki az ukázt, hogy ezerszer írja le a nevét naponta! Nem akarnak több elnöki baklövést! Állítólag se számítógépen, se papíron nem írhat mást! Az őrzésére kirendelt alakulat tagjai szigorúan ellenőrzik a parancs betartását!

a-kis-herceg 2011.03.24. 17:12:42

@ökörpöröly: mindig megvárják a hivatalos sajtótájékoztatót...

és az után nyomulnak a hivatalos "méjnstrímen"

de sajnos nem tud a szógyártó és nagyanja ilyen gyorsan reagálni, fodrásznál vannak...

szval türelem türelem... (hofman) prózát terem.

a-kis-herceg 2011.03.24. 17:13:32

@ökörpöröly: és mondani mondhat? nem rendeltek el szájzárat?

parlamentarista 2011.03.24. 17:19:33

@radala:
szerintem meg teljesen rendben lenne. egyszerűen egy műveltségi (érettségi) vizsga letételéhez kellene kötni az szavazati jog megadását. megszűnne a tankötelezettség, és vállalhatna munkát,
kapna személyi igazolványt, szavazati jogot, büntethetővé válna, és házasodhatna hivatalosan. ha továbbtanulna kapna diákhitelt, vagy ösztöndíjat. tehát ezt mindet egy alapfokú műveltségi (érettségi) vizsga letételéhez kellene kötni.

a fidesz-kdnp javaslata két dolog miatt ostoba. az egyik, hogy nem ismeri fel, hogy ezek a dolgok összefüggenek, és ezeket teljesen esetlegesen, véletlenszerűen időzíti. a másik pedig az, hogy ezeket életkorhoz köti. 12 éves kortól büntethető, 14 éves kortól hivatalosan házasodhat, 15 éves korig tartó tankötelezettség, 16 éves kortól vállalhat munkát, 16/18 éves korban jár a szavazati jog.

miért éppen ezek a számok. miért. hogy jöttek ezek ki. mi alapján. nyilván önkényesen lettek meghatározva. triviális, hogy egy kötelező érettségi (műveltségi) vizsga hiányzik a rendszerből. ahol az állami, a városi, és az uniós (megyei) tanfelügyelő is azt mondja: igen, gratulálunk, ön nagykorú polgára európának.

panelburzsuj 2011.03.24. 17:20:40

@radala:

Ötven fölött ezt így mondják: déjà vu.

És innentől nem nagyon érdekel senki lelki nyafogása, hogy Orbán másfeledik vagy 1,78-dik korában kattant-e vissza a bunkóbolsi vágányra.

radala 2011.03.24. 17:22:53

@l.x.: Szerintem sehogy nem érdemli meg, de mindegy is ez. Föl vagyok háborodva, de leginkább az álamfön...
@lüke:Mondjuk a sok-sok érthetetlen dolog közül a Geréb ügy a legérthetetlenebb, illetve nem is érthetetlen, hanem végtelenül szomorú. Remélem szenté avatják egyszer Gerébet:-)

ökörpöröly 2011.03.24. 17:32:08

@a-kis-herceg: Mondani se nagyon szabadna neki, de pozíciójából adódóan kell neki. Kimondhatjuk, snittpali se szavak, se az írás embere!
Vannak fent a youtbe-on snittpál interjúk. Azok is sületlenek, ostobák, csak legalább helyesírási hibát nem véthet ez a exkommunista biorobot.
Nem mondom, Göncz, Mádl, Sólyom is erősen kétes alak -volt-, de legalább meg voltak áldva tisztes műveltséggel.
Amit csinál snittpál, az nem csak az ország, hanem az egész köztársaság elnöki tisztség brutális lejáratása.
Néha azon gondolkozok, hogy snittpál jelölésével, ezáltal az elnöki tisztség lejáratása tulajdonképpen a FIDESZ-KDNP által előre eltervezett volt. Innentől a köztársasági elnöki poszt évtizedekre leértékelődött, bemocskolódott -annak ellenére, hogy eddig se volt komoly politikai hatalommal megáldott tisztség-.
Mondjuk snittpált ez valószínűleg nem érdekli -amőbaagya nem is értheti-, várja a jól megérdemelt pár százmilliós villát, a szolgálati autót, az egyéb állami juttatásokat, ami megillett egy volt köztársasági elnököt. Ilyen egy bűzhödt féreg még nem volt, szerintem nem is lesz a Sándor-palotában.

lüke 2011.03.24. 17:36:35

@radala:
mese, a szakma szép tükörképe
és degradálják az egyetemi adjunktust,mint minden mást akarót MO-n

ökörpöröly 2011.03.24. 17:38:54

@lüke: Nana, ez burzsoákapitalista rémhír! A NER és a NENYI nem erről szól! Kulák vagy értelmiségi az apád? Érződik belőled a népellenesség és az imperialista idegenszívűség!

ökörpöröly 2011.03.24. 17:42:45

@lüke: Csak nem ezért lett 3,8% helyett 4,2% az államháztartási hiány?
A "Híd" az nem magyar, hanem magyar-szlovák párt. Az orbánista, választásokon bukott MKP-ról viszont mindent el tudok képzelni. :)
Egyébként én az ellenzéki pártok helyében mindenképpen ragaszkodnék ahhoz, hogy a következő választásokon nemzetközi megfigyelők ügyeljenek annak tisztaságára. A fideszbolsevikok mindenre képesek azért, hogy ne kelljen a pártnak kifizetni I. Cigány Kadhafi következő több éves elmegyógyintézeti kezeléssorozatát!:P

RoGeR 2011.03.24. 17:49:49

@török gábor: Szerintem meg havonta csinálják a Heti Válasz számára.

Barátnőm per pillanat ott telefonos operátor, azt mondta hogy havonta egyszer csinálnak ilyen lekérdezést.

parlamentarista 2011.03.24. 17:50:18

@a-kis-herceg:
radala szerelmes orbánba mint a fél ország. ha kiátlagolnánk magyarországon a humán értelmiséget, akkor orbán viktor jön ki belőle. ez az oka.

valójában a legtöbb hülyebölcsész olyan, mint orbán. elég sok multi élén látni hasonló country managereket, akinek fogalmuk nincs arról, hogy első számú vezetőként mit kell tenniük. első körben úgy képzelik, hogy majd szép beszédeket tartanak, második körben embereket rúgnak ki, harmadik körben ülnek le tárgyalni, és negyedik körben szokták külföldről leváltani. mert világos, hogy a feladatra tökéletesen alkalmatlan. orbán most éppen abban a szakaszban van, hogy mindenki, aki ellentmond azt kirúgja az állásából. aztán majd folyton egyeztetni fog.

ulrike (törölt) 2011.03.24. 17:50:31

@a-kis-herceg: Ezt nagyon nem szépen írta, kis lovag. Nem t'om most melyik bolygón van éppen, de jöjjön el onnan sürgősen, rossz lehet a légtere. Amiről ír egy társulat (emberek) nézőkkel (ezek is emberek lennének).

parlamentarista 2011.03.24. 18:05:56

@a-kis-herceg:
szokásos probléma, hogy a kultúrát nem állami, hanem régiós keretek között kellene szervezni.

regionális kultúraszervezés mellett lenne 176 kistérségi színtársulat, és lehetne ln(176) ~ 5 nagy befogadó színház. mondjuk 1 budapesti, és 4 vidéki. eleve hülyeség, hogy van 1 kiemelt nemzeti társulat, 1 kiemelt nemzeti főigazgató. mindegy, hogy ő kicsoda a személye ab ovo támadásnak van kitéve.

lüke 2011.03.24. 18:15:53

@panelburzsuj:
a pécsi rezidensek robbantották?

parlamentarista 2011.03.24. 18:19:50

@radala:
a másik, ugye a civilizált világban a szavazati jog 1) általános 2) titkos 3) egyenlő 4) közvetlen. az anyák extra szavazata az egyenlőség, és a közvetlenség elvét sérti. tehát a koncepció vitára sem érdemes hacsak meg nem indoklod, hogy az egyenlő, és a közvetlen szavazás elve miért vetendő el.

lüke 2011.03.24. 18:27:09

@parlamentarista:
úgy van:)
bár én az adósság visszafizetését cenzushoz kötném

panelburzsuj 2011.03.24. 18:49:36

@lüke:

Konteó? :)

Inkább csak arra akartam rámutatni, hogy mit számít a szakértelem. Laikus szemmel ugye a kutya nem hinné, hogy az a nyamvadt áteresz annyira lefékezi víz folyását, hogy államtitkári helyszíni útmutatással kell levegőbe röpíteni. (Meg a levegőből a mederbe visszatérő törmeléket kikapirgálni ... )

(A szokásos jóindulatommal fölteszem, hogy a rezidensek is hasonlóképp voltak útban.)

porfelhő 2011.03.24. 18:51:33

Schmitt az ördöggel is cimborálna"

A munka mindennek az alapja, mert az embernek méltóságot ad, ezáltal tud gondoskodni saját magáról és családjáról - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Szolnokon, emlékeztetve arra a kormányzati tervre, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet kívánnak teremteni Magyarországon.

Az államfő a megye és a megyei jogú város közgyűlésének együttes ülésén elhangzottak alapján azt mondta: bár a város elveszítette cukorgyárát és papírgyárát, valamint számos munkahely megszűnt, lassanként talán sikerül pótolni, ami kiesett.

Ennek igazolására említette, hogy a város a héten szándéknyilatkozatot írt alá egy kínai céggel citromsavgyár szolnoki létesítéséről.

Ennek valóra váltásához minden segítséget megadok, „ha kell az ördöggel is cimborálunk, (...), és a Sándor-palota ajtaja tárva-nyitva lesz a kínaiak előtt” - fogalmazott."

Ez igen. Azok a "lángoló szavak"!
:)

lüke 2011.03.24. 18:58:18

@panelburzsuj:
dehogy
csak a magyarosch paranoia:)
agressziv kismalac, már tegnap írtam, pofozkodik
majd bepisil éjjel:)

panelburzsuj 2011.03.24. 19:00:45

@porfelhő:

Pokolian lángolóak. A kínaiak külön is köszönik ... :))

álomszép 2011.03.24. 19:01:45

@porfelhő: :)

Látod?! drágám. Van már itt minden a kormány politikáját illetően. Új magyar szellem, ördöggel való cimborálás.
Hidd el, ez maga a gazdasági csoda. Ha elkezd müködni a gazdaság.
:))

lüke 2011.03.24. 19:03:21

@panelburzsuj:
és a szolnoki citromsav nem lesz veszályes?
hu.wikipedia.org/wiki/Citromsav

panelburzsuj 2011.03.24. 19:04:48

@lüke:

Neked aligha kell külön bizonygatnom, hogy a kisuvickolt tahók körberöhögése volt ez egyik "lelki túlélési technika" - még a legsűrűbb időkben is.

Tényleg ennyire tökfejűek??

álomszép 2011.03.24. 19:05:05

@porfelhő:

Csak nehogy már úgy döntsön a Schmitt Pál, hogy megtanulja a kinai nyelvet, és írni is akar!!!!
:)))))

lüke 2011.03.24. 19:07:26

@panelburzsuj:
az általam egyetlen ! irigyelt , a 6 elemis kandidátus tanította őket:)
sajnos ez egy láncolat, s nem fognak világot nyerni

porfelhő 2011.03.24. 19:09:24

@álomszép: :)

Nagyon remélem, nem akarja megtanulni, vagy hát mindegy. Csak az a probléma, azt beszélik, irják, hogy magyarul sem tud igazán helyesen írni.
:))))))))

bariga 2011.03.24. 19:14:57

@porfelhő: remélem a kínaiak nem olvassák, vagy legalábbis nem értik ezt az ördög dolgot. Hogy lehet valaki ilyen bunkó, vagy inkább hogy lehet valaki olyan botor, hogy KE-t csinál belőle? Jaj!

porfelhő 2011.03.24. 19:16:19

@álomszép:
Igen. "cimborálás" meg minden.
Jaj de buta vagy. Te átaludtad az elmut évet? Vagy . Mi?van!
Olvasd már el legalább tizszer, a véleményeket, a kormány munkájáról, ha nem tapasztaltad.!
:))))

nyünyüge 2011.03.24. 19:24:00

@porfelhő:

Hogy mi van?

Mi ez az ördöggel cimborálás?

A munkahelyek érdekében akár a korábban sárga veszedelemként emlegetett kínaiaktól is "elfogadjuk", hogy gyárat építsenek ?

SP-nek nem kellene erőltetni ezeket a beszédeket, mosolyogjon, mancsoljon, azzal nem tehet kárt.

porfelhő 2011.03.24. 19:24:21

@álomszép: :)

Tárva-nyitva lesz a Sándor-palota ajtaja. Csak véletlenül, nehogy már a kisértetek járják be. ! Kisérlet már van. a különutas gazdaságpolitikára, itt Európa közepén. tudod.
:))))))

porfelhő 2011.03.24. 19:30:44

@álomszép: :)
oppá" lemaradt. mert még nem hiszik el.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Szolnokon citromsavgyárat építő kínai beruházót is az ördögök közé sorolja." /a Schmitt P./

nol.hu/belfold/schmitt_az_ordoggel_is_cimboralna

Ni?van! lemaradt. a link.
Te elhiszed.?
:))))))))

porfelhő 2011.03.24. 19:49:40

Orbán már az új alkotmány szerint pecsétel"

Magyar Köztársaság helyett Magyarország, növények a címer körül: a miniszterelnöki bélyegzőn már hónapok óta ott viríthatnak az alkotmányozó kormánypártiak “spontán” ötletei."

hirszerzo.hu/belfold/20110324_orban_belyegzo_cimer#rss

Könnyen lehet, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki bélyegzőjén tekinthető meg elsőként a poszt-fülkeforradalmi ország hiteles elnevezése és állami címere.

A kormányfő ugyanis közvetlen elődeitől örökölt bélyegzője helyett olyan pecsétet használ, amely “Magyarország miniszterelnöke” feliratot és a címer körül növényi leveleket alkalmaz.

A “tölgyfalombok” címer körüli szerepeltetésének pedig gyakorlatilag nincsenek magyar heraldikai hagyományai, mindössze katonai zászlókon figyelhető meg hasonló.

Többen - köztük Bertényi Iván heraldikus - az alkotmányozó honatyák elméjében megjelenő képet azzal a címerképpel azonosították, amelyet cser(tölgy) és olajfaágak öveznek.

Ilyen címert 1895-ös és 1915-ös rendeletek alapján 1946-ig használtak állami jelképként Magyarországon, és pontosan ez tűnik fel Orbán Viktor bélyegzőjén is.

hm. jó.

parlamentarista 2011.03.24. 20:29:04

@panelburzsuj:
ez elég gyakori érvelés mostanában.
volt ilyen korábban. indoklás: "így határoztam".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 20:45:31

@a-kis-herceg: ha hideg lesz és sötét, majd erősen összebújnak...

a-kis-herceg 2011.03.24. 20:49:28

@ökörpöröly: smitdobzse pál ebből az egészből nem érzékel semmit...

max hogy mennyire igyexik és mégis báncsák... méltatlannak tarcsa...

mellesleg a kardvívók-párbajtőrözők évszázados kivívott respektjét is porba döntötte...

+az egész országnak is szégyen. abba a szaros székbe nem tudom ki ül bele utána...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 20:54:43

""Ott vergődik a kórházban, mert képtelen meghalni" - Wittner Mária Horn Gyuláról"

hirszerzo.hu/belfold/20110324_wittner_novak_horn_korhaz_meghal

Azt hiszem, ha az intelligenciában van alacsony státuszú réteg, akkor Wittner annak mélyén kapkod levegőért.

a-kis-herceg 2011.03.24. 21:02:43

@panelburzsuj: hát ez a legdurvább téma... ezzel lehet engem felizgatni... ;)

a cikk is jó volt...

index.hu/belfold/2011/01/19/dehat_torocsik_mari_nem_is_torpe/

"...ahová éppen befutott Illés „Napóleon” Zoltán. „Milyen erővel robbantunk?” – kérdezi olyan szakszerű hangon, hogy érezni: ha a választott népnek lett volna egy Illése, nem kellett volna az Úr segítségét kérni Jerikó falainál. Az államtitkár ezután bebizonyítja, hogy az igazi parancsnokok anyanyelvi szinten beszélik a katonai szlenget, méghozzá azzal a kérdéssel, hogy „Őrök tekintetében hány kolléga van terepen?” A tekintetes kolléga, aki december másodika óta védekezik, elárulja, hogy 1. „MIÉRT ÉPPEN MOST ROBBANTANAK?” – kérdez tovább Illés, ami kissé zavarba ejtő, hiszen minden újságíró látta, hogy az akciót magyarázó térképeket egy héttel ezelőtti dátummal nyomtatták ki, így gyanús, hogy a látványos akciót az államtitkár programjához igazították. Kéjesen elképzelem, ahogy a beavatott vízügyesek profin kiképzett fuldoklókat kötnek a parti bokrokhoz, majd az újságírók közeledtével elvágják a kötelékeket, hogy Illés egy nagy szákkal kifoghassa őket. De már indulunk is a felrobbantandó műtárgyhoz, miután a Zöld Bonaparte kimondta, hogy „Igazgató úr, a jelentésedet elfogadom, nézzük meg a helyszínt!” ..."

ehhez megjegyzem, hogy Edelényben a nagyár utána takarítást elvégezték és a törvény szerint járó térítést az állam mai napig nem utalta át...

a Bódva+Sajó teljes hosszában VÁLTOZATLAN minden, NEM TÖRTÉNT ÁRVÍZI védekezési tevékenység ez idáig...

most kezdték kidolgozni a Nagy Szakmai (Vízügyi) Tervet...

izgulva várják, hogy idén milyen olvadás és április-májusi csapadék lesz...

gratulálok fides! pár ember meghal, nem kell izgulni! a katasztrófa Isten akarata. mindannyian Isten kezében vagyunk...

porfelhő 2011.03.24. 21:09:41

BM: rasszista fellépésnek nincs helye Magyarországon

Ha bárki, vagy bármilyen szervezet félelemkeltő, erőszakos fellépésre vetemedne, úgy azzal szemben a hatóságok azonnal és kellő határozottsággal fognak intézkedni - közölte a Belügyminisztérium.

Mint írták, a tárca nem tűri, hogy Magyarország területén kisebbségeket, népcsoportokat félemlítsenek meg, rasszista, nemzetiségellenes fellépésnek nincs helye.

A rendőrség biztosítja a közrendet, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek biztonságban élhessenek - olvasható a közleményben, amelyben hangsúlyozták, hogy az állampolgári béke alapja Magyarország gazdasági és kulturális fejlődésének, ezt a békét akarta "néhány felelőtlen ember" megbontani Gyöngyöspatán, és erre készülnek más településeken is.

www.hirado.hu/Hirek/2011/03/24/20/BM_rasszista_fellepesnek_nincs_helye_Magyarorszagon

Vona Gábor, a Jobbik elnöke csütörtökön az MTI-vel azt közölte, a Parlamentben napirend napirend előtt is fel fog szólalni, mert arra akarja felhívni a figyelmet, hogy ami Gyöngyöspatán zajlik, az több száz település problémája, és mintaértékű lesz az, ahogyan a politika kezeli a helyzetet."

ssi 2011.03.24. 21:14:32

légkör: , megteremti, leképezi, érzékelteti, bemutatja
- Witner Mária
- pénz, iszonyú mennyiségű pénz - bűvöletében, egyesek

"állam fog spekulálni a tőzsdén, vagyis azt teszi, amire hivatkozva Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott padlóra küldte a magán-nyugdíjpénztári rendszert"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=408038

"Rosszul járhat az az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magán-nyugdíjpénztári tag, aki kiegészítette magán-nyugdíjpénztári befizetéseit, ugyanis a kiegészítésre is csak a reálhozam feletti részt kapja meg, holott erre az összegre a teljes hozam járna"
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110324-magyar-penztarszovetseg-rosszul-jarhatnak-a-magannyugdijpenztari-befizeteseiket-kiegeszitok.html

aszekelyek 2011.03.24. 21:16:35

@vinczej: Nem vagyunk meglepve. Sokan sejtettük, hogy ezt is valakik, akik persze nem nyilvánosan szervezik, erre a célra hozták létre. Nem politikától eddig messze lévő civilek. Olyan lesz főnök, mint a karácsony .Szűz az lmp -ben, gondolom. Biztos nagyon függetlenek attól az eu-s csapattól, a konh banditéktól, meg schulzéktól. Ahhhaaaaa

aszekelyek 2011.03.24. 21:20:19

@manyike: A pénztárszövetséggel meg milyen jól is jártak!Egy két kivétellel...:) Ha azt a rendszert 28oo milliárd padlóra küldte, akkor hogy akartak fizetni hamarosan? Mert kellett volna nekik...... nem sikerült megúszni, pedig mindent megpróbáltak. A szocik is. Olyan üzlet nincs, amivel mindenki jól jár, vagy csak nagyon kevés. Ez a kötelező magánfranc nem az volt.

nyünyüge 2011.03.24. 21:24:35

@aszekelyek:
aszekelyek nem vannak meglepve (mindahányan:).

aszekelyek 2011.03.24. 21:25:51

@török gábor: mint veresjaniék az államadósságot anno :(

nyünyüge 2011.03.24. 21:29:21

@aszekelyek:
akárcsak a jelenlegi kormány mostanában.

SzőkeSzikla 2011.03.24. 21:34:06

Mitakartokennyiidőalatt?Semmibűnemlesszlóóvé!
Wittner Mária kérjen bocsánatot a hóhérok pártyától?
Ez a degi Mest'házi aszongya a hős asszonynak,h' kérjen bocsánatot a hóhérától,Ezzel akar népszerűséget?
Jó hogy nem a Rákosit kezdi éltetni...

aszekelyek 2011.03.24. 21:37:18

@nyünyüge: Acsaládom elég népes és ebben egyet is értünk. Sőt, csatlakozik ehhez a Németországban élő barátném, aki a facebookon követi az egészet és tajtékzik, hogy micsoda banda van még mindig nálunk, akik miatt ők is elmentek. Vitázott is a facebookon a főokossal. No és ismeri a német médiatörvényt és üzeni, hogy ott is hazudnak a pártok, a lapok, mindenki. Egy másik bolygóra kellett volna menniük , mert schulzék semmivel se jobbak az mszmp-nél sem és senkinél. Sokkal jobb náluk az életszínvonal és a jövedelmek, bár ott is van már mély szegény réteg , hartz4-esek de , ami nálunk megy a világ botránya. Egy német se menne németet gyalázni az EU-ba.Szép estét neked.

aszekelyek 2011.03.24. 21:38:43

@nyünyüge: MA hallottam, megerősítette a kormányoldal, hogy valamivel 3.8 fölött volt tavaly a hiány. Marhára titkolják, igen.

porfelhő 2011.03.24. 21:38:45

Két emelt szintű érettségi kell majd az orvosjelölteknek

2013-tól két emelt szintű érettségi lesz szükséges az orvostudományi terület három egységes, osztatlan képzésén (általános orvos, fogorvos, gyógyszerész), illetve az agrárképzési területen az egységes, osztatlan állatorvos képzésben áll - olvasható a kormány egyik új rendeletében"

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=408082#null

A kabinet indoklása szerint ezt a diákok tudásszintjének emelése érdekében írta elő.
A kormány egy emelt szintű érettségit tett kötelezővé a bölcsészettudományi, a jogi és igazgatási, valamint a társadalomtudományi képzési terület szakjaira jelentkezőknek.

A képzést folytató felsőoktatási intézmények 2012-től emelt szintű érettségit írtak elő az erdőmérnöki (egységes, osztatlan) és az építész (egységes, osztatlan), valamint az energetikai mérnöki szakokon.....

A kormányrendelet tartalmazza az éves felvételi eljáráshoz igazodóan módosult alap-, és mesterképzési szakok jegyzékét, az elmúlt időszakban akkreditált és indított szakok listáját."

aszekelyek 2011.03.24. 21:41:24

@nyünyüge: Titokban, egy példányban , bemondták a rádióban....egy szép tavaszi délutánon. Március harmadik hetében.

aszekelyek 2011.03.24. 21:45:40

@porfelhő: Már elég pénz tettünk bele, hogy a gazdag nyugatnak képezzünk munkaerőt, szakképzettet. kevesebb , nekünk elég számú orvost tudunk képezni és mást is. Arra telik. Röhej volt, hogy milyen alacsony pontszámokkal lehetett bejutni az orvosira az elmúlt években. Nyilván kóka és mengelica szintjénél magasabbat akarnak képezni. Nagyon helyesen.

SzőkeSzikla 2011.03.24. 21:47:36

Ezek védenék a saját alkotmányukat,mint rossebb,ha az enyém volna,én is védeném...Nem akarnám,hogy semmissé tegyék,ha tele van az előnyömre szolgáló passzusokkal...
Félnek tőle,mint ördög a tömjénfüsttől,persze ez érthető is,soha többet nem férnek a hatalom közelébe sem,nemhogy hozzá!!
Fel vannak háborodva,hogy a Fidesz mindenhová a saját embereit teszi? Miért mire számítottak?Azt,hogy az ő kiszolgálószemélyzetüket pozícióban hagyják?A saját torkát nehezen vágja el az ember...és őszintán,képzeljétek magatokat a helyükbe,mit csinálnátok?
Azért az Orbán meg a Gyurcsány közel egy iskolapadból nőttek,ki nem a rendszer tökéletlensége,hogy két ilyen különböző ember nőtt ki "egyazon"(mármint kor és típus)nevelésből...
Valaki ideológiailag nagyon rosszul végezte a dolgát...

panelburzsuj 2011.03.24. 21:51:39

@a-kis-herceg:

Az értelmiség útja az osztályhatalomig -

és tovább ...

Már a Béláim-unokáknál tartunk ... :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 21:55:40

@aszekelyek: Rettentően messze elér a komcsik keze. Már mindenhol ott vannak (még Orbán spájzában is - a'la Pozsgay).

Különben ma Mo-n van 27% hangos FIDESZ-szavazó, és 73% rejtőzködő ellenszavazó, akik semmiképpen sem kívánják létüket felfedni. És csak ilyen Facebook-os irányított szabadcsapatokkal szivárognak be a politikába.

Amúgy az MSZP-s "tudatosan visszafogott népszerűséghajhászás" is csak a stratégia és altatás része. Mert nem-fideszes civil nem létezik.

Azért én ennyi blog-stresszt a helyedben ingyen nem viselnék el. :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 21:59:44

@SzőkeSzikla: ".Nem akarnám,hogy semmissé tegyék,ha tele van az előnyömre szolgáló passzusokkal..."

Hát igen. A szólás- és véleményszabadság, a szakmaiság, az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség elve tényleg hátrányos Orbánnak. Ezért ezeket én is kiirtanám a helyében. :-)

SzőkeSzikla 2011.03.24. 22:03:45

Te ezt "diszkószemüvegen keresztül" nézed,mondj példákat,ami nem a NOL,BOL,MSZP-s MTI közzététel, stb. származik,KONKRÉTUMOT!!!

SzőkeSzikla 2011.03.24. 22:11:02

Átnyálaztad a tervezetet,benne vannak,amit említesz,vagy csak a gyurcsánblogon olvastad?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.24. 22:14:02

@vinczej: eccer láttalak a Gyurcsótány blogon, ott nyilván törzstag vagy. Na, az a fingszagú ájer se vízitúrázóknak való... :)

6.Lenin 2011.03.24. 22:21:15

@vinczej:

"Különben ma Mo-n van 27% hangos FIDESZ-szavazó, és 73% rejtőzködő ellenszavazó,"

Honnan tudod, hogy a 73%, mind Fidesz ellen szavazó?
10 hónappal a választások után, ill. 3 évvel előtte.

Mit gondolsz hány embert érdekel ilyenkor ez a kérdés valójában?

Nevetséges már ez az erőlködés.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 22:27:27

@Hepci: Deja vu. Ezt a játékodat egyszer már eljátszottad a gyurcsótánnyal meg a bloggal. Válaszaimat ott ismét elolvashatod.

@SzőkeSzikla: Tudod, ha az ezredik konkrétum után újra és újra az ezeregyedik konkrétumot kérik, az már vicces.
Amúgy Ökörpöröllyel tökéletesen paritásban vagytok stílusban. :-)

Látom, rátok fér a pihenés. Jó éjszakát mindenkinek!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.24. 22:30:17

@6.Lenin: Most már megértem Radalát, amikor elsőre én sem tudtam kiolvasni mondataiból a gúnyos gondolati csavart az "alacsony státuszúakról".

Na, tényleg megyek. Válaszokat a továbbiakban az üzenetrögzítőmön fogadom. Jó éjszakát! :-)

jaegtoer 2011.03.25. 03:43:29

@vinczej:

"_Különben ma Mo-n van 27% hangos FIDESZ-szavazó, és 73% rejtőzködő ellenszavazó, akik semmiképpen sem kívánják létüket felfedni._"

Álmodozz csak.

László56 2011.03.25. 07:20:56

Szép jó reggelt Mindenkinek

Jobbulást és minden jót kívánunk az elemzőnknek. Egy kis blogpihenés is jót tenne neki. Saját tapasztalat: a csőlátás legjobb megakadályozója. Egy idő után észreveszi az ember, - ha egyáltalán észreveszi -, hogy hasonul az állandó bloglátogatókkal, kik egymáson igyekeznek túltenni a pártok vitájában. Mert a Jobbik, bezzeg a Fidesz, de az MSZP...., és így tovább. Ezáltal, a pártoktól elbutított és irányított, önálló gondolkodás nélküli tömegek, jelentéktelen részei lesznek. A tömegpszichológia törvényei meg gondoskodnak róla hogy észre se vedd, hogy az irányított tömeghez tartozol. Szóval jó pihenést és megújulást, mert az egyéni, saját gondolkodásmódnál, nincs jobb.

A közvélemény-kutatások meg ne zavarjanak senkit. A tömegpszichológia egyik eszköze, mely önmagának nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint amennyit tényleg ér. Teljesen mindegy ki csinálja, választási időszakok között meg még kevesebbet ér, mint amúgy is. Jó szórakozás hülye gyerekeknek, mondaná a nagymamám. Ok, ok. De, miért is van ez így ?

Mert abszolút nincs jelentősége, ha egy párt két választás között a földre kerül. Hiszen minden pártnak, - teljesen függetlenül attól hogy kormányon van e vagy sem -, vannak időszakai amikor népszerűtlen dolgokat kell felvállalnia. Az meg csak természetes hogy azt a nép nem nagyon üdvözli. Azért is hívják népszerűtlennek. De ha már így van, akkor inkább a választások között legyen így, mint a választás napján. A népszerűtlen intézkedések azonban nagyon sokszor a nép javát szolgálják. Csak az eredményük sokkal későbben mutatkoznak. Ezt a pillanatnyi értetlenséget használják ki a politikusok és pártok a népbolondító körútjaik során. A közvéleménykutatóknak meg ez adja a lehetőséget pénzt keresni. A nép, az istenadta nép meg rágódhat rajta, anélkül hogy gondolkodnia kellene.

Pedig mennyivel hatásosabb lenne a szaktémákon gondolkodni és ahhoz igazodni hogy mi is vinné előre a hazánkat a világban és miért pont az. Mégpedig pártszínezet nélkül, saját szakismereteinket és tapasztalatainkat alapul véve. De elismerem, a pártok egymást ócsárolásához nem kell gondolkodni. Csak mások után igazodni és közösen üvölteni. Le vele !

lüke 2011.03.25. 07:38:00

@jaegtoer:
s ők a lopakodó grippenen ülnek, amit panamákkal vásároltak:)

hoplita 2011.03.25. 07:42:32

@parlamentarista:
Nem tisztem védeni a humán értelmiseggit, mert nem vagyok az - max az affinitások okán - de a reál hasonszőrű sem különb egy lattal sem.
Tegyük mán hozzá, mert úgy igazságos.

hoplita 2011.03.25. 07:50:41

@vinczej:
Nincs igaza Wittnernek...

Ne dögöljön még meg a rohadt pufajkás......kínlódjon még évekig, rohadjon el élve az ágyában.
Isten nem ver bottal...

Amúgy kíváncsi lennék, te mit ugatnál 200 napi siralomházzal, a felakasztott barátokkal, meg 13 év olyan börtönnel a hátad mögött....

Gondolom fel sem fogod....csak dumálsz, seggfej.:(

lüke 2011.03.25. 07:57:05

@hoplita:
ő se tud semmiről: mi a börtön, pláne akkor s mi a demencia a környezetnek
és HGY se tud már semmiről, akármit kivánnnak neki

lüke 2011.03.25. 07:59:22

@aszekelyek:
a tulajdonosaik igen, még így is, hogy az állam elvette a kötelező magánt- már a neve is skizo-

lüke 2011.03.25. 08:03:32

@Hepci:
reméltem hogy válaszolsz:)
jaj, fáj a kezem, mindenem,
már nem vagyok abban a korban, mint a billentyű verőlegény
engem is elküldött melegebb éghajlatra, de olyan ,mint a pártok, pénzt nem küldött hozzá

hoplita 2011.03.25. 08:04:28

@lüke:
Engem nem érdekel....illetve csak annyiban, hogy vigye haza a család és dögöljön meg otthon, nem a mi pénzünkön pelenkázzák az a rohadékot a Kútvölgyiben.

lüke 2011.03.25. 08:12:45

@hoplita:
látod Puskást kitették- volna!-
rettenetes egy betegség, 4 évig ápoltuk az anyósomat,mikor bekerült a kórházba gondosan megetették, meg is fulladt rögtön

lüke 2011.03.25. 08:14:08

@hoplita:
megj. a reál , műszaki értelmiség rend párti:)

hoplita 2011.03.25. 08:20:57

@lüke:
Részvétem.....
Hála Istennek nálunk még nem fordult elő a családban.....

Ó, vannak rendpárti humánok is.
A történészek például.....az rendre tanít.:)

lüke 2011.03.25. 08:22:45

@nyünyüge:
igen, Börnivel, meg a hamis koronával és hamis , csattogó (mű) fogsorokkal:)

lüke 2011.03.25. 08:26:54

@hoplita:
nekem mindig JA jut eszembe a rendről, több soros:

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet

mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

lüke 2011.03.25. 08:28:00

jó szórakozást ,
have nice day- mondja blödli

hoplita 2011.03.25. 08:35:32

@lüke:
Na igen József Attila...
Kíváncsi lennék, ma vajon milyen verseket írna......és hol állna.
KIs játék a mi lenne ha.....kezdetű, végtelen számú verzióból.
Szerintem lenne meglepi..:))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 08:44:35

"Megerősítették a nyilatkozók azt is, hogy a versenyképességi paktumhoz hat, az euróövezeten kívüli ország is csatlakozott - nevezetesen Lengyelország, Bulgária, Románia, Lettország, Litvánia és Dánia -, és ez a lehetőség az EU még kimaradó többi tagállama számára is nyitva áll. Összesen négy EU-tagállam - Magyarország, Csehország, Svédország és Nagy-Britannia - nem csatlakozott a paktumhoz,"

hirszerzo.hu/belfold/20110325_eu_csucs_europaktum

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.25. 09:00:20

@hoplita: ne bántsd szegényt, messze ő volt a legjobb miniszterelnök, akit a Maszop adott a hazának...
Bármelyik középkategóriás politikus többet lop havonta, mint amibe a kórházi kezelése kerül.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 09:03:29

@jaegtoer: Reménytelen eset, ha el sem olvassátok, amit írok. De nem érdekes. :-)

radala 2011.03.25. 09:08:45

Nem akarom elterelni a témát Dr. Geréb Ágnesre.
De az hogy lehet, hogy a bíró többet ad, mint az ügyész kér és az hogy lehet, hogy egyetlen bíró nevét ismeri mindenki az országban az a politikus Cserni János és épp ö hozta ezt az ítéletet is.
Ilyen ország nincs.
index.hu/belfold/2011/03/24/torzsi_osszetartozas_vedi_az_orvosokat/

parlamentarista 2011.03.25. 10:11:47

@hoplita:
sztereotip kijelentéseket nem kell túl komolyan venni. szerintem nem alkalmas első számú vezetőnek az, akinek csak humán műveltsége van. a reál végzettségtől meg ugye megkövetelik a humán ismereteket. a politika tele van félművelt hülyebölcsészekkel.

mondjuk csiang cö min, vagy hu csintao nyilván nem kisebb diktátor, mint az elődeik. csak nekik reál végzettségük van, és kína bár diktatúra, de innentől kezdve gazdaságilag mégis csak fejlődik. mert azon kívül, hogy ezek az emberek képesek pofázni értenek valamihez. mindegy mihez. valamihez. és a kínai kultúra is fejlődik ettől.

miért van az, hogy pálffy istván, aki egy hülyebölcsész azt mondja, hogy váltsák le alföldit a nemzeti éléről, mert bla, bla, bla. alföldy is hülyebölcsész. és akkor megkezdődik egy vita: nem is látta az előadást. és ha megnézi, és utána váltják le, akkor mi van.

miért van az, hogy én meg - aki csak kicsit vagyok művelt - azt mondom, bár nem értek a színművészethez, de addig még én is eljutok, hogy minden kistérségbe (vidéken járásba, városban kerületbe) lehetne valamilyen színtársulat. aztán megszámoljuk, hogy ilyen színházból nagyjából hány van, tegyük fel, hogy kistérségenként átlagosan van 1. ez azt jelenti, hogy van 176 színtársulat.

vegyük ennek a logaritmusát. ln(176) ~ 5. ez azt jelenti, hogy 5 nagyobb befogadó színház kell, amelyik majd az előadások közül válogat. 5 régióban. 5 nagyobb színház, ahová a válogatott előadások kerülnek. 176 színigazgató, akinek az a dolga, hogy társulatot fenntartson, és 5 direktor, akinek az a dolga, hogy válogasson.

és akkor innentől kezdve az egyik lehet alföldy, ha ő a budapesti műértő közönség nagyobb részének az ikonja. ha nem az, akkor nem ő. de ezt elég egyszerű eldönteni, mert vannak akik budapesten megveszik a színházbérletet, és akkor képesek eldönteni, hogy egy idényben a budapesti nagyszínházban ki válogasson. és a következő idényben meg válogat valaki más. és nyilván az összes "nagy" rendező sorra kerül.

és akkor ráadásul, ezekben a regionális színházakból országosan van 5, tehát különféle ízlés érvényesülhet, így egy vidéki rendező sem mondhatja, hogy vele direkt kicsesznek, és nem kerülhet fel a darabja nagyobb színházakba, mert felkerülhet.

de még ennek a tetejébe lehet csinálni közép európai globe színházakat, ahová olyan darabok kerülnek, amikből aztán mozi is készül. mert a közép európai makro régió erre biztosít pénzt. és aztán ezek közül a közép európai akadémia kiválasztja, hogy abban az évben ki volt a non plus ultra.

és akkor lehet, hogy ebből az izéből alekosz jön ki győztesen, vagy liptai klaudia, de az is lehet, hogy nem. az is lehet, hogy felfedezzük az új rutkai évát, vagy akárkit.

tehát hogy van az, hogy én egy kulturálatlan barom vagyok, de mégis csak képes vagyok néhány perc alatt felvázolni egy színházi struktúrát, amiről lehet vitázni, nyilván nem feltétlen ez a legjobb, hiszen pár perc alatt találtam ki. és miért van az összes hülyebölcsész erre képtelen. és nem érti meg se pálffy istván, se alföldi róbert, hogy akárkit ültetnek a nemzeti élére, és az akármit csinál az ízlésterror lesz.

és csak azért fogom inkább alföldi pártját, mert ő esetleg megérti, hogy persze, hülyeség ez az egész nemzeti színházasdi. pálffy meg nyilván nem érti meg. ha 5 nagyobb befogadó színház lenne, és azok válogathatnának a darabok között, és ezek tetejébe lenne egy közép európai makro régió, regionális szinkronstúdiók, koprodukciós filmművészet, stb, stb. akkor az több lehetőséget nyújtana a művészeknek, mint az, hogy csinálnak az udvari építésszel egy épületet, és abba beültetik a havert: bélát, hogy ő majd jó lesz főrendezőnek, és néhány udvari bolond, meg bohóckodik. és erre azt mondják: ez a magyar kultúra. ez egy vicc, nem kultúra. szerintem.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 10:14:43

"Tétényi Éva, a tavaly októberben kétharmados többséggel megválasztott esztergomi polgármester érdemi hatásköreit már korábban elvonta a képviselő-testület Fidesz-frakciója, most pedig mindegyik, általa még a létszámstop előtt a hivatalba felvett munkatársának felmondott Baloghné Mezei Rita kabinetfőnök. Baloghné hosszú betegszabadság után most tért vissza a hivatalba."

nol.hu/belfold/eltavolitottak_az_esztergomi_polgarmester_kozvetlen_munkatarsait

Ez Orbán "fehérgalléros diktatúrája". :-|

agent T 2011.03.25. 10:46:42

@parlamentarista: Amiről írsz, arról már értekezett Snow, és elnevezte két kultúra elméletnek.
Nem egy kultúra van, hanem kettő. Ha valaki nem olvasott Shakespeare-t vagy Örkényt, akkor azt illik tanulatlan, műveletlen baromnak tekinteni az úgynevezett művelt körökben.
Ám ha ugyanezekben a művelt körökben - miként azt Snow tette - megkérdezzük, hogy vajon miként szólhat a termodinamika második főtétele, (ami kb. Shakespeare szintje az alapműveltségben a tudomány terén), akkor sértődött puffogás meg orrhúzogatás a válasz.
Én nem hülyebölcsészetet, hanem hülyetársadalomtudományt tanultam/ok, de szerintem sokkal több reálismeretre lenne szükség, reáltudósokra, a reáltudományok szemléletére és gondolkodásmódjára is. A reáltudományok között itt persze a teljesen elméleti dolgokat is értem, pl. az elméleti fizikát, és nagyon király lenne szerintem, ha a társadalmi lát megszervezését olyan koponyák szakértése mellett vinnék véghez, mint Hawking vagy Penrose.

hoplita 2011.03.25. 10:52:42

@Hepci:
Ha a te aspektusodból nézem, igazad van.
De ettől még háboroghatok...nem?:)

ssi 2011.03.25. 10:57:47

Kumin írása az alkotmányozásról
kuminszerint.blog.hu/2011/03/24/alkotmanyozas_es_politikai_haszon?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index
- s nem is feltételezi, hogy vannak olyan fidesz-szavazók, akik nem érteken egyet a kormány sajátos alkotmányozásával, s választóiktól azt a megbízást is kapták a pártok, hogy ha vmely eseményt az országhoz méltatlannak vélnek, azt egyértelműen jelezzék

s addig erősen megosztott egy ország, ami előre borítékolni lehet, hogy melyik oldal hogyan foglal állást -hogyan lehetne másként, s kell-e, s nem kényszerrel?
fenteslent.blog.hu/2011/03/25/elkezdtek_ketteszakitani_a_koztarsasagot?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

panelburzsuj 2011.03.25. 11:32:50

@parlamentarista:

"Emberekre, kiknek nincs közös műveltségi alapjuk, hiába jelentjük ki, hogy egy osztály gyermekei: ez az egyenlőség nem lehet más, mint színlelés vagy erőszak: a műveltebb megalázása vagy a műveletlenebb elámítása."

Ezt egy Németh László nevű középkorú tanár mondta.

(Újkorában orvos volt, öregkorában meg író ... )

Doberdo 2011.03.25. 11:35:06

@porfelhő: Tisztázni kellene a snitt és a kínaiak közös nyelvét és a "helyes-sirást" !

panelburzsuj 2011.03.25. 11:35:59

@agent T:

Carl Sagan is beszállhat a csapatba? :)

"Ha csak minőségileg ismerünk valamit, akkor tudásunk meglehetősen bizonytalan. Ha mennyiségileg is ismerjük - tehát meg tudjuk ragadni valamely számszerűen kifejezhető tulajdonságát, ami megkülönbözteti más dolgoktól -, akkor kezdünk mélyebb ismeretekre szert tenni. Legalább részben felfogjuk a szépségét, részesülünk az erejéből, és általa megértünk más dolgokat. Ha viszont ódzkodunk a mennyiségektől, akkor megfosztjuk magunkat bizonyos jogainktól, és feladjuk a világ megértésének és megváltoztatásának leghathatósabb lehetőségét."

porfelhő 2011.03.25. 12:02:37

Pénteken lezárják az alkotmányról szóló vitát

A honatyák a csütörtöki napirendhez hasonlóan ma is több mint tíz órás időkeretben folytathatják az alkotmányjavaslatok kedden kezdődött összevont általános vitáját"

gondola.hu/cikkek/75761-Penteken_lezarjak_az_alkotmanyrol_szolo_vitat.html

A képviselők a Fidesz-KDNP által benyújtott, Magyarország Alaptörvénye címet viselő törvényjavaslathoz, illetve a független Szili Katalin Magyar Köztársaság Alkotmánya néven beterjesztett előterjesztéséhez szólhatnak hozzá.

A házbizottság döntése értelmében a kormánypártok és az ellenzék egyaránt összesen 20-20 órában fejtheti ki véleményét, ám az MSZP és az LMP nem vesz részt a vitában.

A Lázár János Fidesz-frakcióvezető által húsvéti alkotmányként aposztrofált kormánypárti előterjesztés a Nemzeti hitvallás című fejezettel kezdődik és egyebek mellett rögzíti, hogy „hazánk neve Magyarország”.

Kövér László kedden tartott expozéjában egyebek mellett arról szólt, hogy az új alkotmány mindenki alkotmánya lesz, mint mondta azoké is, akik nem a kormánypártokra szavaztak, illetve azoké is, akik egyáltalán nem szavaztak, vagy nem szavazhattak.

A Ház fideszes elnöke a vitától távolmaradó frakciókra célozva megjegyezte: az Országgyűlés nem fogadhat el semmiféle antidemokratikus ultimátumot, diktátumot, zsarolási szándékot.

A Ház az új alkotmány április 18-ra tervezett elfogadásáig nem tárgyal más előterjesztéseket, a végleges alkotmányjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Az államfő várhatóan április 25-én írja alá a szöveget ünnepélyes keretek között.

hm. Tehát, lesz a húsvéti. új alkotmány.

porfelhő 2011.03.25. 12:05:13

@Doberdo:

hm. Tisztázzad.! Engem egyébként a legkevésbé érdekel, az egész "ügy", az "ördöggel való cimborálás" meg főleg nem.

porfelhő 2011.03.25. 12:07:10

@hoplita:

Mi?van?! Te teljesen jól vagy?! Úgy látom nagyon nem!
Szórakozol? Ha unatkozol dolgozzál inkább.!
:)

porfelhő 2011.03.25. 12:18:47

Csodálom, hogy a plafon nem szakadt le a Parlamentben, hogy ezt egy fideszes képviselő kiejti a száján” - reagált Mesterházy Attila Balsai István felkérésére, hogy az ellenzék is vegyen részt az alkotmányozásban. "

kijelentette: mindent megtettek annak érdekében a kormánypártok, hogy “semmilyen formában semmilyen javaslatot ne fogadjanak be”.
Hangsúlyozta: az MSZP a folyamat elején még részt vett az alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkájában, több írásbeli és szóbeli javaslatuk is volt, ezekből “egyetlenegyet még csak meg se fontoltak” a kormánypártok.

felidézte a garanciatörvény-javaslatukat is, amiben arra kérték a kormányoldalt, hogy adjanak jogi garanciákat az ellenzéknek arra: beleszólhat érdemben az alkotmány szövegébe, és befolyásolni tudja majd az alkotmányozási folyamatot.

“Ezt úgy utasította el a Fidesz-frakció, hogy még csak vitatkozni sem volt hajlandó erről a garanciatörvényről, ami arról szólt volna, hogy négyötöddel kell elfogadni a koncepciót, és hogy ennek meg a következő parlamentnek a kétharmada kelljen az új alkotmány szövegének életbe lépéséhez” - érvelt az ellenzéki politikus, hozzátéve: ezektől a lépésektől válik valami nemzeti konszenzussá, “ettől lesz az ország alkotmánya, nem pusztán egy pártalkotmány”. Megjegyezte: azt is javasolták, hogyha az előbbi kérések a kormányoldalnak nem elfogadhatók, akkor tartsanak utólag megerősítő népszavazást az új alaptörvényről.

Mesterházy Attila megjegyezte: miközben Balsai István “őket korholta”, amiért távol maradtak az alkotmányozástól – holott ennek okait ők már jó előre kifejtették -, mindössze negyven-negyvenegy fideszes képviselő kártyája volt bedugva a szavazógépbe. Hogy lehet, hogy egy ennyire fontos téma tárgyalásánál nem volt jelen a kormánypárti képviselők többsége? - tette fel a kérdést."

hm. Bocsánat!:)
Ez egy picit hosszúra sikerült. Mindegy már. "Mostanában" úgy sem lesz "alkotmányozás".

porfelhő 2011.03.25. 12:35:42

Orbán elébe ment az új alkotmánynak "

Magyarország miniszterelnöke régóta az új alkotmány szerint pecsétel"

Ezt már tegnap írtam. tudom.
Csak ezt nem. ez új.

"Miután rákérdeztünk a Magyar Köztársaság - Magyarország váltás esetleges hasonló történelmi hagyományaira, a miniszterelnök szóvivője lakonikus tömörséggel a következőket közölte:

“Azért Magyarország van odaírva, mert ez az ország neve. Üdvözlettel: Szijjártó Péter”.

hm. ez komoly válasz.:)
hm. Üdvözlettel írtam én is.:)

porfelhő 2011.03.25. 12:53:04

Gyorsul a népesség csökkenése: csődöt mondtak Orbánék

www.168ora.hu/itthon/gyorsul-a-nepesseg-csokkenese-megbukott-orbanek-receptje-72593.html

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint folytatódott a születésszám csökkenése és emelkedett a halálozások száma az elmúlt egy év alatt, amióta az Orbán-kormány van hatalmon.",

hm. nem gondolom, hogy a kettő szorosan összefüggene.
:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 13:01:29

@porfelhő: És én meddig nyújthatom be az alkotmányozási javaslataimat? Nem látom, hogy a FIDEZ-nek gond lenne, hogy az állampolgári vélemény időben nem találkozik az alkotmányozással?

Szerencsére, ezt jólmegnemzetikonzultációztuk...:-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 13:07:04

"A magyar alkotmányozás folyamatáról közölt terjedelmes írást legfrissebb számában a Die Zeit. A német hetilap cikkének bevezetőjében azt írta: "Orbán Viktor úgy építi át saját államát, ahogy neki tetszik." "Magyarország új alkotmánya erősíti az uralkodó pártot, a parlament és a bíróságok rovására" - tette hozzá a Die Zeit."

hvg.hu/vilag/20110325_die_zeit_orban_ugy_epiti_at_allamat#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_3_25

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.25. 13:16:57

@porfelhő:
Szerintem ezért is a Gyurcsány-Bajnai a felelős...vagy nem?
Meg azért, is, hogy 1 év alatt több kárt okoztak az országnak, mint az előző 20 év azért is.

Hogy kapna agyvizesedést akire gondolok...

porfelhő 2011.03.25. 13:23:00

@d-evike:
Mi van!? Ki irt a Gyurcsányról meg a Bajnairól!?
Az is kaphatna, "agyvizesedést akire én gondolok.!
Nekem elhiheted!

a-kis-herceg 2011.03.25. 13:27:37

Két mókás komment a Mandinerről:
"Ennél fontosabb: 18 év alatt nem vehetsz piát.
Hogy a halálba akarsz szavazni, hogyha nem tudsz berúgni? Nonszensz!"

vastagbor.blog.hu/2011/03/25/2012_re_keszulnek?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

porfelhő 2011.03.25. 13:28:08

@vinczej:
hm. Problémád van az "alkotmányozással" a nemzeti konzultációval. Rossz a címzés. !!!!!
Ird meg a az illetékeseknek, a nemzeti összetartozás jegyében.
Ennyi amit írhatok Neked!

panelburzsuj 2011.03.25. 13:30:28

@d-evike: @porfelhő:

"A zoknibábok egyik jellegzetes fajtája a szalmabáb (a nevét az azonos elnevezésű érvelési hibáról kapta). Ezekkel a tulajdonosuk a sajátjával ellentétes nézőpontot ad elő, annak lejáratása céljából. Az ilyen zoknibábok általában gyenge érveket használnak, amiket aztán az „ellenfelük” látványosan megcáfol. Hamisan jelenítik meg az álláspontjukat, ostobának, tájékozatlannak tűnnek, vagy szélsőségesen bigottak. Viselkedésükkel összezavarják a vitát, és megakadályozzák, hogy a két oldal érveit alaposan ki lehessen elemezni és meg lehessen vitatni.

(Ha valakiről meg akarjuk állapítani, hogy ilyen szalmabáb-e, körültekintően kell eljárnunk, mert sajnos vannak emberek, akik mindenféle képmutatás nélkül, őszintén is a fent leírt módon viselkednek.)"

hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Szalmab%C3%A1b#Szalmab.C3.A1bok

porfelhő 2011.03.25. 13:30:32

Na. jó.:)

"Dolgozom, nem kommentelek. Üdvözlettel:J."

:))))))))))))))))))))))

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 13:32:58

@porfelhő: Nem neked címeztem, hanem kommented apropóján írtam.

Én már megtanultam saját soraim között olvasni. :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 13:58:41

"A Fidesz hatalmasat téved, ha azt hiszi, hogy csak azért, mert most nincs lehetőség az ellentmondásra, az alkotmányuk stabil lesz. Ha a jobboldali szubkultúra 20 évig képes volt őrizni azt a mítoszt, hogy a 89-es alkotmány csak egy ideiglenes kompromisszum volt, mit gondolnak, a másik oldal mennyi ideig lesz képes megőrizni az alkotmányuk teljes elutasítását?"

fenteslent.blog.hu/2011/03/25/elkezdtek_ketteszakitani_a_koztarsasagot?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

a-kis-herceg 2011.03.25. 14:12:38

akit egy kicsit is érdekel a (terület)fejlesztés, utak, budapest vízfej stb téma...

nagyon jó a szerző sok jó tanulmányát olvastam.

a lényeg: Magyarország = Budapest... legyen akkor Budapest Köztársaság...

mellesleg vannak okok, történelem+ jogszabályok is. nagyon KOMPLEX és SZAKMAI

epiteszforum.hu/node/18243

ssi 2011.03.25. 14:23:24

@vinczej:

ma úgy tűnik kívülről, hogy
- az LMP-nek kisebb veszteség, hogy kivonult az alkotmányozásból, mint a kormánynak, akár rövid, akár hosszabb életű lesz is a mű
- kormánynak az LMP a díszlethez kellett volna, de némi látszat engedékenységet mutattak volna néhány pontnál, de a tartalom egészére, összhatására vonatkozóan biztosan nem

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.25. 14:25:18

@porfelhő: Most mi van???!!! Nem értesz félre?
Szerintem Orbán kapjon na.

Tudniillik régebben megjelent a magyar nemzetben egy cikk, hogy 90 ezer gyerek nem született meg a Gyurcsány és a Bajnai miatt.
Erre gondoltam tovább, hogy a mostani csökkenő népesedésért is ők lehetnek a hibásak ...

ssi 2011.03.25. 15:01:35

"MSZP: megnehezítené az euróövezeti csatlakozást Varga Mihály javaslata, hogy "Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint" - ezt írnák bele az új alaptörvénybe"
hvg.hu/gazdasag/20110325_alkotmany_forint_euro
tervezheti-e a kormány, hogy kilép az EU-ból?

igaz, elfogadás előtt ... de mi lehet a haszna? ma is tudni, hogy nem mindenki ért egyet az új Alkotmánnyal ... tüntetés sorozat része (ápr.9. szakszervezetek), elégedetlen emberek aktivitásának, ill. a civilekhez mérten számszaki tesztelés?
"Április 16-ra hív tüntetni Batthyány-örökmécseshez a Magyar Demokratikus Charta. A Gyurcsány Ferenc által életre hívott szervezet az új alkotmány ellen, az 1989-es értékek mellett demonstrál."
mandiner.hu/cikk/20110325_az_uj_alkotmany_ellen_tuntet_a_charta

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 15:02:48

@manyike: Éppen most akartam betenni a forint alkotmányban rögzítését.

Nagyon durva!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 15:03:45

@manyike: Épp most akartam a linket betenni a linket a forint alkotmányban rögzítéséről.

Nagyon durva!

panelburzsuj 2011.03.25. 15:03:53

@a-kis-herceg:

A Studio Metropolitana "szatellitvárosait" annakidején olvastam, úgyhogy - kössz!

(Nem rossz bolt ez nekem: egy görcs átereszért egy országos hálózatfejlesztési tanulmány... :))

a-kis-herceg 2011.03.25. 15:05:25

@panelburzsuj: nagyon színvonalas írás. egyelőre képeken + elején vok csak túl...

panelburzsuj 2011.03.25. 15:11:25

@a-kis-herceg:

Majd vacsi közben olvasok ...

Azér a képeskönyvet én is átfutottam. :)

epiteszforum.hu/imagelist/gallery&nid=18243&img_id=90251

ssi 2011.03.25. 15:21:03

Jobbik: "kormánytöbbség "nem hosszú távra írja az alkotmányt, hanem az aktuális politikai helyzetnek". "Nem veszik figyelembe a társadalom véleményét és az új alkotmánynak semmi szerepe nincs, csak hogy az önök hatalmát a következő 10-15 évre biztosítsa"
jobbik.hu/rovatok/parlamenti_h%C3%ADrek/kiss_s%C3%A1ndor_ez_egy_fideszes_%C3%A9s_br%C3%BCsszelista_alkotm%C3%A1ny

nézve a Jobbik aktív szereplését, sokan lehet, hogy az ilyen média megjelenést vélik a nagy kihagyott LMP-s lehetőségnek, s ez lesz a nagy veszteségük majd, ha nem találnak helyette más, hírértékű megnyilvánulást? bonyolult taktikai játék a politika! LMP-nek meg kellene hirdetnie - a sikeres pénz adományhoz hasonlóan - hogy kommunikációs szakembereket keresnek társadalmi munkában
jobbik.hu/rovatok/parlamenti_h%C3%ADrek/nyikos_l%C3%A1szl%C3%B3_elk%C3%A9peszt%C5%91_szakmai_t%C3%A9ved%C3%A9s_van_a_tervezetben_-_vide%C3%B3val

@vinczej:
szerintem a társadalmi morálra és légkörre is jobban hatna egy, a terveit előre jelző kormány, mint a csupa meglepetés, sejthetően folyamatosan korrigáló, taktikázó műfajú

parlamentarista 2011.03.25. 15:32:14

@panelburzsuj:
szerintem ha valaki a matematika, fizika, kémia, biológia tárgyak közül egyiket sem szerette, akkor annak nem volna szabad egyetemi diplomát adni. tehát aki ezek egyikét sem művelte magas fokon. sajnos nekem ez a véleményem. az egyetemeken a bölcsészkart nem megreformálni kellene, hanem felszámolni.

tehát egy nyelvész simán dolgozhatna az alkalmazott matematika tanszéken, mert a nyelvészet oda való. a közgazdaságtan alkalmazott matematika. a jog szerintem alkalmazott logika. semmi egyéb. tehát a jognak a matematikához van köze. axiómák. definíciók. tételek. bizonyítások. legfeljebb nem olyan absztrakt, mint az algebra. de végtelen formális.

ha ezeket a területeket a természettudománytól elválasztjuk, akkor az hobbitevékenység onnantól kezdve. nem tudomány. mert akkor arra jutnak, hogy bármi igaz, és az ellenkezője is. mindenre van példa, és ellenpélda.

a jog meg olyan, hogy mit tudom én kitalálják, hogy mi a polgárjog. mi annak a logikája. megkonstruálják. kitalálják, hogy az alkotmány és a polgári törvénykönyv leírja az alapvető demokratikus intézményeket, és az alapjogokat. a törvények kimondják a kötelességeket. a rendeletek a felelősségi köröket. így rétegződik a polgári jogrend. ez az alapja.

tehát nem lehet felvetni, hogy a polgári alkotmányba írjuk kötelességeket. mert akkor azzal a hatalom visszaélhet. bármilyen alkotmányos kötelemről van szó. azzal csak visszaélni lehet. ha polgári neveltetést kaptál, akkor ez nem vita tárgya. de ha valaki polgári jogot tanult, akkor sem. a nemzeti liberálisokat nyilván sokkal jobban foglalkoztatja az alkotmány, mert a jogokról esik benne szó, a konzervatív szakjogászt meg a kötelességek érdeklik, és a felelősség, tehát az alacsonyabb szintű jogszabályok.

szerintem konzervatív alkotmányjogász nincsen. az nonszensz. tehát amikor az alkotmány alapján akarnak alapjogokat korlátozni az egy vicc. sólyom lászló egy vicc. ő nem egy jogtudós, hanem egy jogi analfabéta. hiába olvasott el akárhány könyvet, a polgári jogrend alapjait nem érti.

tegyük fel, hogy az alkotmány rögzíti: a békés gyülekezés joga mindenkié. ezt alkotmányosan nem korlátozhatja semmi. de a rendőrségi törvény nem jogokat oszt, hanem kötelezi hatóságot, hogy ha felgyújtják az autót, vagy a telefonfülkét, akkor a rendőrnek muszáj megvédenie a magánvagyont, és a közvagyont. és persze kell, hogy azonosító szám legyen a sisakján. ez meg ugye a rendelet. ez ugye felelősség. kell egy rendelet, ami leírja, hogy kinek a felelőssége ezt a sisakra felfesteni. meg hogy legyen elég pajzs, meg sisak, ha éppen folyik egy attak.

nekem semmiféle jogelméleti tankönyv nem volt a kezemben, és mégis ezt miért tudom, hogy a jog így rétegződik. és miért nem tudják az ebből diplomázó hülyebölcsészek. szerintem a tudományegyetemeken a bölcsészkart meg kellene szüntetni, és az alkalmazott tudományos tanszékek közé kellene őket betenni.

parlamentarista 2011.03.25. 15:32:14

@panelburzsuj:
szerintem ha valaki a matematika, fizika, kémia, biológia tárgyak közül egyiket sem szerette, akkor annak nem volna szabad egyetemi diplomát adni. tehát aki ezek egyikét sem művelte magas fokon. sajnos nekem ez a véleményem. az egyetemeken a bölcsészkart nem megreformálni kellene, hanem felszámolni.

tehát egy nyelvész simán dolgozhatna az alkalmazott matematika tanszéken, mert a nyelvészet oda való. a közgazdaságtan alkalmazott matematika. a jog szerintem alkalmazott logika. semmi egyéb. tehát a jognak a matematikához van köze. axiómák. definíciók. tételek. bizonyítások. legfeljebb nem olyan absztrakt, mint az algebra. de végtelen formális.

ha ezeket a területeket a természettudománytól elválasztjuk, akkor az hobbitevékenység onnantól kezdve. nem tudomány. mert akkor arra jutnak, hogy bármi igaz, és az ellenkezője is. mindenre van példa, és ellenpélda.

a jog meg olyan, hogy mit tudom én kitalálják, hogy mi a polgárjog. mi annak a logikája. megkonstruálják. kitalálják, hogy az alkotmány és a polgári törvénykönyv leírja az alapvető demokratikus intézményeket, és az alapjogokat. a törvények kimondják a kötelességeket. a rendeletek a felelősségi köröket. így rétegződik a polgári jogrend. ez az alapja.

tehát nem lehet felvetni, hogy a polgári alkotmányba írjuk kötelességeket. mert akkor azzal a hatalom visszaélhet. bármilyen alkotmányos kötelemről van szó. azzal csak visszaélni lehet. ha polgári neveltetést kaptál, akkor ez nem vita tárgya. de ha valaki polgári jogot tanult, akkor sem. a nemzeti liberálisokat nyilván sokkal jobban foglalkoztatja az alkotmány, mert a jogokról esik benne szó, a konzervatív szakjogászt meg a kötelességek érdeklik, és a felelősség, tehát az alacsonyabb szintű jogszabályok.

szerintem konzervatív alkotmányjogász nincsen. az nonszensz. tehát amikor az alkotmány alapján akarnak alapjogokat korlátozni az egy vicc. sólyom lászló egy vicc. ő nem egy jogtudós, hanem egy jogi analfabéta. hiába olvasott el akárhány könyvet, a polgári jogrend alapjait nem érti.

tegyük fel, hogy az alkotmány rögzíti: a békés gyülekezés joga mindenkié. ezt alkotmányosan nem korlátozhatja semmi. de a rendőrségi törvény nem jogokat oszt, hanem kötelezi hatóságot, hogy ha felgyújtják az autót, vagy a telefonfülkét, akkor a rendőrnek muszáj megvédenie a magánvagyont, és a közvagyont. és persze kell, hogy azonosító szám legyen a sisakján. ez meg ugye a rendelet. ez ugye felelősség. kell egy rendelet, ami leírja, hogy kinek a felelőssége ezt a sisakra felfesteni. meg hogy legyen elég pajzs, meg sisak, ha éppen folyik egy attak.

nekem semmiféle jogelméleti tankönyv nem volt a kezemben, és mégis ezt miért tudom, hogy a jog így rétegződik. és miért nem tudják az ebből diplomázó hülyebölcsészek. szerintem a tudományegyetemeken a bölcsészkart meg kellene szüntetni, és az alkalmazott tudományos tanszékek közé kellene őket betenni.

szerénységem 2011.03.25. 15:35:44

@parlamentarista: TTK-n végzettként mondom: te ritka buta ember vagy. Nem azt a gyakorlatot kéne megszüntetni, hogy a magadfajtáknak diplomát adjanak?

parlamentarista 2011.03.25. 15:52:51

@szerénységem:
szerintem meg te vagy az ostoba gyakoriság. aki úgy vitázik, hogy nincs álláspontja, és nincsenek érvei sem. tehát csak annyi tudsz mondani, hogy a másik hülye. semmi mást. ez a mondanivalód lényege.

parlamentarista 2011.03.25. 15:53:39

@szerénységem:
amúgy mit végeztél, hátha bele tudok kérdezni.

Átverés! 2011.03.25. 16:16:30

Kezembe került a" Pénzügyőrség "2007. aug.-i száma amikor dr.Sólyom László altábornaggyá nevezte ki dr. Nagy Jánost a vám- és pénzügyőrság országos parancsnokát. / A szakmához családi érintettségünk fűződik./
Elolvastam az altábornagy úr életútjáról készített riportot ami rendkivüli felkészültségről, a Vám Világszervezetnél és a hazai vámszerveknél betöltött funkcióiról számolt be. Becsülete, emberi helytállása is példamutató volt az egész állomány előtt.
Ezt csak abból az apropóból írtam le, hogy egy ilyen képzett emberre nincs szükség, egy tollvonással a talonba lehetett helyezni.

Azóta sem hallottuk, hogy valami érdemleges beosztást kapott volna.

Olyan gazdagok vagyunk,hogy az európai szintü felkészült szakembereket könnyedén tudjuk nélkülözni.

Elnézést a kis kitérőért.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.25. 16:21:38

@Átverés!: ennek is jelentős tradíciói vannak. Anno Arnoldot tették parkolópályára, mivel nem óhajtott gazsulálni a Draskovics-féle mutyikhoz, így bukkant felszínre a jó Bencze József pufitos arcberendezése, az adekvát zavaros kapcsolatokkal a háttérben.

aszekelyek 2011.03.25. 16:24:19

@vinczej: Nagyon jól szórakozom. Még néhányan rajtam kívül is, ahogy írták a minap. Még fizessenek is érte? :) Mi ez a "tudatosan visszafogott népszerűség hajhászás" ? Olyat nem ígértek szerintem, hogy miközben nagy változtatásokat csinálnak, még a népszerűségi listákat is választáskori szinten tartják. Ebben a helyzetben meg korlátai is sokan vannak a népszerűség hajhászásának. Úgy hívják őket, hogy 3.8, és idén 3. 0 államadósság hiánycél és kétezerháromszáz milliárd forint adósságszolgálat. zek akadályozzák meg a kormányt , hogy jó szándékukkal megegyező életszínvonal javítást elkezdjék. A sokkal rosszabbtól megkímélést meg láthatóan nem becsüli semmire az a réteg, aki éppen az orráig jó, ha ellát. HA emlékszik, kedves balos táraival együtt, a jó szándék megvolt, amikor volt mozgástér. A minimálbért a duplájára emelte az első Orbán kormány. Az ódiumát is vállalva. Onnantól fekete seggű volt a multik és befektetők szemében. Az ő zsebükből kellett azt kifizetni. No és persze a szégyentelenül alacsony pénzre bejelentett , "spontán privatizáló " hazai gyárosok is hasonlóképpen éreznek azóta iránta. Igen, a feri is. Akkoriban az áram sem volt olcsóbb neki, úgy tudom. Amimiatt ma kétmillióan olyan alacsony nyugdíjjal bírnak, az is abból az időből származnak. Úgy lehetett megmilliárdosodni, tudja....

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 16:29:03

@aszekelyek:

Csak azért, mert ha már másoknak is válaszoltam: Én már megtanultam saját soraim között olvasni, de mások még láthatóan nem...:-)

aszekelyek 2011.03.25. 16:29:50

@Hepci: Akkoriban gergényinek mennie kellett és a VPOP- vezetője, a nagy csalás leleplezője, mondják, az egymásért ... alapítvány szökött fejének megvádolása a nevéhez fűződött. Biztosan csak egy alkalmas ember volt arra a posztra. :) Vagy nem. Szerintem nagyobb gond, hogy a svédeknek, norvégoknak képeztük közpénzen a rengeteg fiatal orvost. Nálunk meg döglődik az EÜ.

aszekelyek 2011.03.25. 16:34:01

@vinczej: Azt már tegnap lejátszottuk. :) mondjuk úgy, figyelmen kívül hagyom. Azt olvas a sorai között, amit akar.

parlamentarista 2011.03.25. 16:36:15

@Hepci:
itt mindkét oldal parkolópályára tesz embereket, és azért van probléma a rendvédelemmel. nem lehetséges, én csak kérdem, hogy nem lehetséges, hogy a védelmi feladatokat alapvetően nem az államhoz, hanem az unióhoz kellene rendelni. azért, hogy az pártcélokat ne szolgálhasson.

ha a titkosszolgálat, a rendőrség, vagy a hadsereg pártérdekeket szolgál, akkor szerintem ott nem lehet demokráciáról beszélni. de ez meg ugye a jelenlegi közjogi berendezkedésből következik. tehát nem lehet, hogy a közjog alapjaiban van elhibázva.

parlamentarista 2011.03.25. 16:37:40

@aszekelyek:
ha egyszer ott fizetik meg őket. legalább a norvégoknak, és a svédeknek jó lesz. szerintem az is valami.

aszekelyek 2011.03.25. 16:37:48

@vinczej: Hogy elnéztem részvételt a legutóbbi választáson, ott sem fedték fel sokkal többen a pártszimpátiájukat.Nem szavaztak. Vagy nem tudtak dönteni. A biztos szavazók nominális száma hogyan alakult? azt tudja-e? Minek a hány százalékát azt már ismerem. úgy akarták elvitatni a kétharmadot is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.25. 16:40:52

@parlamentarista: nem a hatalmi ágak szétválasztása lenne a demokrácia - egyik - lényege?
No, hol látsz Te ilyet?
Mivégre ül az a rengeteg ember rengeteg pénzért a parlamentben?
A rengeteg pénzért?
Bingó.

aszekelyek 2011.03.25. 16:42:37

@parlamentarista: Legyen nekik jó, az ő közpénzükből. Mi nem állunk úgy, hogy a közpénzt ne az eü -re költsük, hanem szórjuk ki tovább az ablakon. Magyarok adójáról van szó.Amit nem költünk el feleslegesen másokra, azt lehet elkölteni az Eü dolgozók jobban fizetésére.Ez így világos? Nem én vagyok a miniszterelnök, aki a magyarok érdekeinek érvényesítésére esküdött fel de azt csak debil nem érti, hogy ez így tovább nem mehet. A magyarok érdeke pedig az, hogy maguknak képezzenek orvost. Annyiból, amennyink van.Másként soha el nem jutunk oda, hogy aki itthon marad , nem szégyenletes fizetést kap. Apósom mondogatta , tudja, a córesz nem magától jön.

parlamentarista 2011.03.25. 16:44:17

@aszekelyek:
ezekkel gondolom tisztában volt orbán viktor, és matolcsy györgy, amikor ezt a feladatot elvállalták. és ha jól emlékszem, ők nem azt mondták, hogy ha nem állapodunk meg a valutaalappal az adósságszolgálat átütemezéséről, akkor csak vért, könnyet, és verítéket ígérhetnek, hanem azt, hogy előbb a nemzetközi valutaalapot haza kell zavarni washingtonba, és utána minden jó lesz. és ezek után azt mondták, hogy most már csak a stabilitási alapból kell kimaradni, és akkor fellendül a gazdaság. és mi van ha nem lendül fel. a tagadásból nem következik semmi. általában nem. a politikában meg különösen.

parlamentarista 2011.03.25. 16:44:17

@aszekelyek:
ezekkel gondolom tisztában volt orbán viktor, és matolcsy györgy, amikor ezt a feladatot elvállalták. és ha jól emlékszem, ők nem azt mondták, hogy ha nem állapodunk meg a valutaalappal az adósságszolgálat átütemezéséről, akkor csak vért, könnyet, és verítéket ígérhetnek, hanem azt, hogy előbb a nemzetközi valutaalapot haza kell zavarni washingtonba, és utána minden jó lesz. és ezek után azt mondták, hogy most már csak a stabilitási alapból kell kimaradni, és akkor fellendül a gazdaság. és mi van ha nem lendül fel. a tagadásból nem következik semmi. általában nem. a politikában meg különösen.

Átverés! 2011.03.25. 16:52:03

@Hepci:

Én egyáltalán nem az említett két úrról írtam, hanem Dr.Nagy János altábornagyról.

aszekelyek 2011.03.25. 16:52:42

@Hepci: Akkora jajveszékelés van, annyira mosolyogtam reggel. A sokkal kisebb parlament, meg a ne lehessen polgármester , aki képviselő körül. Szanyi elvtérs annyira ostoba, hogy egyik mondatával a másikat ütötte agyon. Még csak a műsorvezetőnek tv2, sem kellett rákérdeznie, hogy oké, most csak kettő ilyen van, könnyen adják be most, magától elmondta, az előzőekben nekik sokkal több olyan képviselőjük volt, aki mindkettő volt csak akkor nem szavazták meg magukról, hogy nem lehetnek egyszerre azok.Emlékszem, a feri széttárta a kezét, hát nem szavazták meg... és a frakciófegyelem? Meg a bekiabált frakció álláspont? :D Az hol volt akkor? Már tudom, miért nem vagyok tv2-n műsorvezető....Érdekes, az eü törvényt túzzel vassal kerestülverték rajtuk... Kérdezte őt a műsorvezető, hogy oké, aszongya Lázár lehet egy következő miniszterelnök szerinte és akkor mondjon valamit arról is, hogy gyurcsány ferenc lehet-e náluk jelölt. Aszonta azt nem tudja megmondani. Lázárról persze tudja:)A legvégén is önellentmondásba keveredett de földön fekvőbe a tv2-n se rúgnak, úgy láttam. Ez annyira lesújtó, hogy ennek az össze-vissza beszédnek annyi a támogatója...:( Modta neki a műsorvezető, náluk meg casting szokott lenni, úgy keresnek minielnököt, kívülről. Belül ma sincs, nem is volt egy alkalmas . Az is tény.

parlamentarista 2011.03.25. 16:55:31

@aszekelyek:
nézd, most eü. minisztérium sincs, hanem csak egy szakállamtitkárság van. és van egy amúgy tiszteletre méltó professzor, aki ül a miniszteri székében, de egy év alatt még nyilvános szereplése sem vállalkozott. és egy államtitkár meg azt mondja, hogy kevés a pénz. az egészségügyben mindig kevés a pénz. mindig.

tisztességesebb lenne megmondani, hogy mire elég. és akkor lehet, hogy az emberek mondanák azt, hogy oké, akkor tegyünk még hozzá. viszont akkor más területekre ne költsünk. tehát ne akarjunk állami pénzből futball stadionokat építeni például csak azért, mert a kormányfőnek ez a heppje.

aszekelyek 2011.03.25. 16:56:33

@vinczej: HA esetleg nem vennéd észre olyan szankciókat építenek bele, amik hiányoztak de nagyon és tiltásokat. Őrá nézve is azok lesznek. Bárki lesz kormányon , mindenkinek. Helyesen. Ez a nyakig adósítás már sok is volt, nem hogy elég örökre. Aztán pedig a lexarása a z alkotmánynak és a trükközés se volt szancionálva. Sok minden kedvezett. Azok az alapjogok pedig benne vannak, amikről írt. Sértetlenül. Lehet azt nyivákolni, hogy nincs sajtószabadság de az nem tény. Az egy vélemény. Az politikai érdekből elkövetett megtévesztés.

aszekelyek 2011.03.25. 16:59:38

@vinczej: Figyu! a komcsik keze akkor matatott Orbán spájzában, amikor keller volt a matatóbiztos. Tudjuk, hogy rühelltétek és félreállítottátok Pozsgait. Meg méd sok más értékes embert a baloldalról. Az mszmp utódpárti része , amelyik megkaparintotta a közjavak oroszlánrészét. Az nem ment volna Pozsgaival. Így kigolyóztátok.Ahogy Szilyt is.Meg méd sok más jobb embert, mint akik maradtak baloldal néven.

parlamentarista 2011.03.25. 17:03:07

@Hepci:
én ugye az a móricka vagyok, akinek mindenről az jut eszébe, hogy kell állam, régió, város, unió és akkor ezekhez forrást kell rendelni, célokat, eszközöket. és mostanában kezdem úgy gondolni, hogy nagyon primitív módon kell ezt csinálni.

például úgy, hogy a védelmi feladatok az unió kezébe kerüljenek. és akkor ugyanaz a törvény vonatkozik a francia rendőrre, mint a németre, vagy a magyarra, ugyanolyan képzésben részesülne, ugyanolyan felszerelt lenne, stb. most azt értem, hogy britek azt mondják, hogy ők az ilyesmiből kimaradnának, azt még megértem, de hogy a magyarok azt mondják, hogy ezekből az uniós szarokból nem kérünk, mert az uniós egység nem szolgálja a magyar érdeket. hadd mondjam már erre, hogy ez egy vicc. hoplitának is meg a többieknek.

aszekelyek 2011.03.25. 17:17:27

@hoplita: Kicsapnák értük, annyi szent... :) döntsd a tőkét, ne siránkozz.... Lehetne euroszkeptikus EP képviselő :) Kitántorgott Amerikába 3 millió jó emberünk... Most Európába tántorognak ki.....

aszekelyek 2011.03.25. 17:22:30

@lüke: Részvétem. Csak a szomszédaimnál volt egy hasonló eset. Tényleg rettenetes betegség.A kis duci szomszédasszony a felére fogyott le, míg a mamája szegény bevégezte.Az egész család rémes állapotban volt.Sokáig ők is maguk ápolták.

aszekelyek 2011.03.25. 17:27:41

@parlamentarista: Árdekes ez, másutt azt is tudtak építeni. Pld a BAyern Münchené a valakivel közös. Az valami. oké, ott nem várszegi és társai csórták el a lét, meg a reklámbevételeket. Ha jó a futball, akkor a mentális egészsége is jobb tömegeknek. Ez fegyvertény volt még az 5o-es években is. , meg később is.A betegségek majdnem 9o %-a pedig pszichoszomatikus alapon ered. Több stadion, kevesebb stroke szerintem. A stresszt kell csökkenteni a rezsit és az élelmiszerárakat, nem a stadionépítést. Ami mellesleg munkát is ad , ahol építik. Ami egyenlő a nem mély szegénységgel. Amibe szintén csak belebetegedni lehet.

aszekelyek 2011.03.25. 17:30:00

@parlamentarista: Sztem nem kell egy baromi drága eü minisztériumot fenntartani egy ilyen pocsék pénzügyi helyzetben. Már eddig is túl sokba voltak Magyarországnak az előzőekben a minisztérium dolgozói.Tőlük csak kevesebb lett a pénz, nem több. Meg a beteg is.Meg a munkanélküli is.

aszekelyek 2011.03.25. 17:39:13

@parlamentarista: Ön lódít. Senki nem zavarta őket haza. Köszönettel nem kérték akkor a szolgálataikat. Amíg nincs rá feltétlenül suükség. Sebbel, lobbal távoztak. Miért is kellett volna tőlük újabb kölcsönt , szerződést kérni mindenáron, mielőtt valóban szükséges? Kértek e a szocik? Nem. Akkor ezt megbeszéltük. Fel fog lendülni. És ha nem, akkor meg majd örülhet, hogy ajajdejó, nem bír kimászni az adósságcsapdából MAgyarorszááág! ugráljon is örömében. Nem fizetünk addig sem rendelkezésre állási költséget sem. Az is felesleges kiadás lenne. Természetesen tudták, hogy már bajnai a piacról finanszírozott és azt folytatták. Csak nem kértek hozzá ajánlást az IMF kölcsöne fejében, még nagyobb nyomort előidézve. értem én, hogy számítottak a bevételre az IMF-nél de az nem kötelező , tőlük kérni. A stabilitási alap is akadályokat gördítene szabadon kormányzás elé. Az sem kötelező. Mi már sokkal de sokkal alacsonyabb hiánnyal vagyunk jó régen, mint abban az alapban azok országok, akik részt vevők.

porfelhő 2011.03.25. 17:45:59

Hétfőn napirenden kívül szót kér a parlamentben Orbán Viktor, és módosító indítványokat tesz az alkotmány tervezetéhez.

Orbán Viktornak lesznek módosító javaslatai az alkotmányozási folyamatban, miután összegzik a kérdőíveken feltett kérdésekre adott lakossági válaszokat.
Ezt maga a miniszterelnök közölte pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva.

Elmondta, hogy arra számít, a hét végén az összegzés elkészül, ő maga pedig azt tervezi, hogy hétfőn napirenden kívül szót kér az Országgyűlésben.

Az a szándéka - mondta -, hogy a beérkezett vélemények alapján módosító indítványokat tegyen az alkotmány tervezetéhez.

A kormányfő közölte azt is, hogy az alkotmányozási folyamat végén nagyobb lélegzetű beszédben összegzi a vitasorozat tapasztalatait. "

hm. Előre boritékolható, ahogyan a kormányfő "ostorozza" majd főleg a szocikat, és az Lmp-t.
Úgy gondolom elég egyoldaluan" zajlott a "vitasorozat".
Lesz húsvéti alkotmány. ez a lényeg.

aszekelyek 2011.03.25. 17:51:20

@agent T: No e két név nem hangozna ismerősen abban a körben:)Bölcsésznek tanuló leányom elméleti fizikát olvas szabad idjében. Aszongyák a régiek, ez dogma lehet, olyan nincs, hogy valaki reál és humán is:( pedig van. Amikor a komyhában fizikát kezdtem el magyarázni , még érettségi előtt leányomnak, igen firán nézett, pedig az. :) autót is én javítok, meg vízvezetéket. A humán tanulmányaimmal:) A szemlélet megkövült , mondhatni.

aszekelyek 2011.03.25. 17:57:10

@porfelhő: Attikának üzenem, teccettek volna nem kivenni 13 éve ezt a passzust az alkotmányból. HA akkor nem kellett, ne kelljen ma sem. Találnának másik csomót a kákán, ha nem ez lenne, más bajuk lenne.A lömpszlogent, ami üres is. Nem állnak fenn a demokratikus feltételek... nyaf, nyaf,....

aszekelyek 2011.03.25. 17:59:09

Mentem vacsit csinálni, örömujjongás in-dulj!

porfelhő 2011.03.25. 18:00:45

Mandátumának félidejéhez érve a magyar EU-elnökségnek sikerült elérnie az időarányosan kitűzött célok többségét - hangsúlyozta Orbán Viktor Brüsszelben.

A miniszterelnök az EU-csúcs után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: előre tudta, hogy ez a csúcs nagyon nehéz lesz, és három héttel ezelőtt még nagyon jelentősek voltak az eltérések egyes tagországok között annak a hat uniós jogszabálytervezetnek a szövegét illetően, amelyek a közös gazdasági kormányzás megteremtését szolgálják.
E hat jogszabály ügyében most teljes egyetértés született - állapította meg Orbán.

www.hir24.hu/kulfold/237386/orban-az-elnokseg-elerte-eddigi-celjainak-tobbseget.html

....... hozzátette, 2020 előtt nincs reális lehetősége Magyarországnak az euróövezethez való csatlakozásra, így nagyjából 2018-ig nem időszerű annak végiggondolása, hogy egy esetleges euróövezeti csatlakozás esetén érdemes-e vállalni az adóharmonizációs kötelezettségeket."

panelburzsuj 2011.03.25. 18:02:33

@szerénységem:

Nem állította, hogy a dögészek mind alapból zsenik.

Te meg megerősítetted ezt a sejtést.

panelburzsuj 2011.03.25. 18:05:27

@Hepci:

A Jó meg a Rossz mellé, desszertként ... :)

porfelhő 2011.03.25. 18:06:47

@aszekelyek:
hm. Én meg neked üzenem, először és utoljára. Befejezheted!!! Jó lenne, ha nem fáradnál azzal, hogy írogatsz nekem.!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.25. 18:26:00

@panelburzsuj: nem szép dolog kifigurázni a blog legerősebb kohéziójú rajongó csoportját (6-7 virtualédi)...

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 18:27:17

@porfelhő: Orbán megkezdte az életet az EU-n kívül.

A forint "bebetonozása" pedig egy újabb jelzés az EU felé, hogy szarik rájuk.

Amúgy szerintem Orbán egyszerűen kerül minden olyan cselekedetet, amely egyeztetési kényszert jelentene számára az EU jelenlegi vezetőivel. És ez vonatkozik most már a Néppárt vezetőire is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.25. 18:27:47

@aszekelyek: többen reménykednek, az élő disznótól szeretnél eljutni a sült kolbászig (friss házikenyérrel).

lüke 2011.03.25. 19:04:48

voila:)
hvg.hu/itthon/20110324_interju_gyurcsany_ferenccel

@Hepci: Seress Virtuál Böske néven megírta,nincs fenn helyette:
www.youtube.com/watch?v=_Ry98bFDdFY

ha ott száz ,nálunk legalább 3M - 5M közt van
hvg.hu/egeszseg/20110325_magas_vernyomas_teves_diagnozis

lüke 2011.03.25. 19:07:24

@vinczej:
eddig is ott voltunk, évszázadok óta,(kivéve a kiegyezéstöl trianonig)

lüke 2011.03.25. 19:09:34

@aszekelyek:
a szomszéd srác azt mondta, olyat látott, hogy valaki a szüleit, na de az anyósát!

panelburzsuj 2011.03.25. 19:12:22

@Hepci:

A célcsoport pozitíve akceptálta a meszidzset.

lüke 2011.03.25. 19:12:56

@manyike:
hallhgatassék meg a másik fél is:)
milyen snájdig ez a Kiss, nem olyan ,mint a Nagy
Gaudi meg a Gyöngyösi két extrém értelmes tag

lüke 2011.03.25. 19:14:50

@panelburzsuj:
d ont hope
más súlycsoport:)

lüke 2011.03.25. 19:36:48

mit tudtok a blog tulajról?meggyógyult már?
megkérdezzük:
Jobban vagy Gábor?

nyünyüge 2011.03.25. 19:41:05

@lüke:

Kérdezzük kórusban:

-Jobban vagy Gábor?

-Ugye jobban vagy, T. Blogtulaj?

cambridge.on 2011.03.25. 19:42:09

@lüke:
Ár'ja racism?
A bőr színe mellékes?

lüke 2011.03.25. 19:50:46

@bariga:
ha nem dolgozol, hajrá:)

@nyünyüge:
nincs praxisod
férfiak sosincsenek rosszul csak jól és jobban

panelburzsuj 2011.03.25. 19:55:58

@Hepci:

Írom.

(Abból úgyse derül ki semmi. Se az, hogy milyen célcsoportra gondolok, se az, hogy mit tekintek pozitívumnak ... Tanulom az elemző szakmát.)

cambridge.on 2011.03.25. 20:01:30

Reméljük Gábor már jobban van, és nem tiltja el az orvosa a blogtól.
Gondolom sokak által ismert mondás a statisztikával kapcsolatban :
A statisztika olyan, mint a bikini. Sokat sejtet, de a lényeget eltakarja.
Ez jutott eszembe ezeket a számokat sokadszorra olvasván.
Igaza van Hatodik Leninnek, jelen körülmények között semmit sem jelentenek a számok.
Egy előre hozott választás esetén, már késében vannak az ellenzéki pártok.
Ezzel kapcsolatban Török Gábor tesztelte a mély vizet, szondázva a fogadtatást, majd jött Rogán elszólása.
Úgy kell elfogadni, mint az ország nevét és a címert.
Majd a tákolmány fogja szabályozni.
De Orbán már rég olyat használ. Lehet ő többet tud, mint az alkotmányozók.

Fideszesek szerint sikertörténet a 3,8.
Nem százalék, hanem milliárd. Hitel dollárban. Ebből fizetik az adósságot.
Mire is kellett a manyup? Ciklus végén, se pénz, se posztó!

bariga 2011.03.25. 20:01:35

@lüke: szia!
Öreg vagyok már, de sajna még nem eléggé, jópár évet kell még dolgoznom. Szeretnék viszont Európában maradni, ez az arhaikus izé nekem nem megy. Csak azt kérdezném, hogy erre számítottak-e?

parlamentarista 2011.03.25. 20:03:02

@panelburzsuj:
hogy ebbe is belepofázzak. szerintem bécs és budapest közé ellipszis alakú pályát kellene építeni. ugye itt a probléma a budapest vízfej. az ország egyközpontú. de a legtöbb terv mégis csak budapestet vonná körbe újabb gyűrűkkel, amitől ez a centralizáltság még tovább erősödne.

ezeknek a terveknek akkor lenne létjogosultsága, ha a magyarok többsége szeretne egy óriás fővárost, ahol a lakosság fele összpontosul, és amúgy mindenki a fővárosba szeretne költözni, mert hova máshova. csakhogy ma a tendencia ellentétes, éppen hogy kifelé költöznek a népek, és ha az agglomeráció sűrű lesz, akkor még inkább. az európaiak nem akarnak egy ponton összesűrűsödni úgy, mint az ázsiában. biztos van olyan kultúrantropológus, aki tudja ennek az okát. az ázsiai ebből a szempontból nem olyan, mint az európai, hanem sokkal inkább az amerikaihoz hasonló.

tehát akkor nem klasszikus körgyűrű kell a főváros köre, de mégis csak körpálya azért, hogy a térséget könnyen be lehessen járni. ebből adódik egy magyarországon, ausztrián, csehországon, és szlovákián keresztül futó elipszis, aminek a fókuszpontja bécs, és budapest, tehát ennek a két országnak nyilvánvalóak az előnyei, cseh és szlovák szakasz pedig érintetné sziléziát, ők meg azzal nyernek nagyot. jelzem gyorsforgalmi utat kellene építeni közberuházásban, és gyorsvasutat koncesszióban.

na most ennek a gyakorlati kivitelezési esélye zéró, de ha elvi megoldást keresünk, akkor szerintem ez a magyar-osztrák-cseh-szlovák ellipszis pálya adódik. ehhez képest gazdasági szabadságharc, osztrák gazdasággal szemben, szlovákia ősellenség lett, szóval ők azért autópályát építsenek, hogy magyarországnak jó legyen. ugyan már. pedig ez kelet szlovákiának jó lenne, és észak magyarországnak is. meg ugye kelet, és dél alföldnak, és a dél dunántúlnak. az elvi megoldás ez. szerintem legalábbis.

parlamentarista 2011.03.25. 20:03:02

@panelburzsuj:
hogy ebbe is belepofázzak. szerintem bécs és budapest közé ellipszis alakú pályát kellene építeni. ugye itt a probléma a budapest vízfej. az ország egyközpontú. de a legtöbb terv mégis csak budapestet vonná körbe újabb gyűrűkkel, amitől ez a centralizáltság még tovább erősödne.

ezeknek a terveknek akkor lenne létjogosultsága, ha a magyarok többsége szeretne egy óriás fővárost, ahol a lakosság fele összpontosul, és amúgy mindenki a fővárosba szeretne költözni, mert hova máshova. csakhogy ma a tendencia ellentétes, éppen hogy kifelé költöznek a népek, és ha az agglomeráció sűrű lesz, akkor még inkább. az európaiak nem akarnak egy ponton összesűrűsödni úgy, mint az ázsiában. biztos van olyan kultúrantropológus, aki tudja ennek az okát. az ázsiai ebből a szempontból nem olyan, mint az európai, hanem sokkal inkább az amerikaihoz hasonló.

tehát akkor nem klasszikus körgyűrű kell a főváros köre, de mégis csak körpálya azért, hogy a térséget könnyen be lehessen járni. ebből adódik egy magyarországon, ausztrián, csehországon, és szlovákián keresztül futó elipszis, aminek a fókuszpontja bécs, és budapest, tehát ennek a két országnak nyilvánvalóak az előnyei, cseh és szlovák szakasz pedig érintetné sziléziát, ők meg azzal nyernek nagyot. jelzem gyorsforgalmi utat kellene építeni közberuházásban, és gyorsvasutat koncesszióban.

na most ennek a gyakorlati kivitelezési esélye zéró, de ha elvi megoldást keresünk, akkor szerintem ez a magyar-osztrák-cseh-szlovák ellipszis pálya adódik. ehhez képest gazdasági szabadságharc, osztrák gazdasággal szemben, szlovákia ősellenség lett, szóval ők azért autópályát építsenek, hogy magyarországnak jó legyen. ugyan már. pedig ez kelet szlovákiának jó lenne, és észak magyarországnak is. meg ugye kelet, és dél alföldnak, és a dél dunántúlnak. az elvi megoldás ez. szerintem legalábbis.

nyünyüge 2011.03.25. 20:03:04

@lüke:
Orvosi praxisom nincs, de van egy párom. Úgyhogy határozottan cáfolom az elméletedet: egy férfi vagy jól van vagy nagyon-nagyon szenved. Utóbbit folyamatosan.

lüke 2011.03.25. 20:04:46

@panelburzsuj:
azért megyek nyugdijba, hogy beiratkozzak a politológiára valamelyik floridai egyetemen- ott nem kell téli kabát meg fütési költség!-a s az új nemzedék( pl a 19 éves Ungár Péter riválisa leszek)

lüke 2011.03.25. 20:05:50

@nyünyüge:
ezt én finoman, jobban , úgy neveztem:)

lüke 2011.03.25. 20:09:07

@bariga: :)
én mint ld. fenn irtam, FL/USA oda megyek, ott jobb a nyugdijam:) s nem kell gázszámlát fizetni,meg hamar meg fog enni egy cápa:)

6.Lenin 2011.03.25. 20:10:16

@nyünyüge:

"....nagyon-nagyon szenved. Utóbbit folyamatosan. "

Amennyiben olvassa a hozzászólásaidat, nem csodálkozom.
Jajj!

lüke 2011.03.25. 20:12:17

@parlamentarista:
az jó lenne, nem kerülne olyan sokba a dizel:)
bár a monarchiában Pozsony és Bécs közt egy kisvasút is megtette,amit még nem tudtak unjósan feléleszteni

bariga 2011.03.25. 20:15:10

@lüke: a cápát kivéve egyetértek, de aztán gyere inkább haza

lüke 2011.03.25. 20:18:54

jó éjt, a sok dizel elfárasztott, sziasztok

@bariga: a patetikus autokrata gondolod, rám vár?, nem tudok gyözedelmi énekeket

aszekelyek 2011.03.25. 20:24:08

@porfelhő: csak nem írták a választók a válaszleveleikben , hogy ostorozza az alkotmányban a szocikat Orbán? Mint önálló kérést? Kilencszázezeren ráadásul:) Tudsz valamit? Ebben az egy esetben állna meg,, hogy azok alapján tegyen módosító indítványt az alkotmány szövegéhez.Másként nem hiszem, hogy közvetlenül szóba kerülnének.Az ellenzék nem vesz részt, majd elolvassa a sajtóban. Azt is lehet. Mit írtak a népek a kormánynak. Amikor erre volt lehetőségük.Nyilvánosan megtekinthetővé is tenném, A levéltárban , mondjuk. Képviselők számára. Az ablakba vélem, nem teszik akkor sem....

aszekelyek 2011.03.25. 20:27:19

@porfelhő: Nem először és sztem nem is utoljára.

aszekelyek 2011.03.25. 20:30:13

@d-evike: Még sokáig fogja éreztetni az a hatását, nem csak most. További 90 ezer is lesz. Ugyanis nincs miből őket támogatni. Oda kell adni a pénzt az általuk felszedett adósságra, ami ellenére sem születtek meg azok a gyerekek. Világos, remélem.

cambridge.on 2011.03.25. 20:33:20

Amerikában létezik egy csoport, amelynek tagjai vitatják Darwin elméletét. Nem fogadják el a törzsfejlődés elméletét, mert a Bibliában nem az szerepel a teremtéssel kapcsolatban.Tanárok nem hajlandóak tanítani a diákoknak az élet fejlődésé: nem bizonyított - állítják.
Itthon a KDNP akarja meghatározni mit lehet tanítani.
Az egyház tanítására hagyatkoztak volna eleink, nézhetnénk ahogy a Nap kering a Föld körül.
A politikusokkal kapcsolatban, én is kételkedem a fejlődésben.
Régebben olvastam Orwell Állatfarm című írását.
Disznókon keresztül leírja miként válik kiválasztottá egy disznó,vezetővé való megválasztása után.
Most az 1984 című írását kezdtem el olvasni, de abbahagytam.
Kénytelen voltam meggyőződni arról, tényleg angol származású, és nem egy álnéven író magyar szerző.
Született angol, igaz Indiában született 1905-ben.
Nehezen hihető, hogy a korabeli angol politikai élet bírálatát olvasom, és nem napjaink magyar viszonyairól szól a mű.

aszekelyek 2011.03.25. 20:41:44

@lüke: Az anyós az a férj szülője, nem? Vagy a feleségé. Mindegy.Az én anyámat is ápoltam és finanszíroztuk, a három gyereke a kezelését, amíg lehetett. Kétszer volt Dél-pestiben . Feljavították szépen. Megmondták, amíg a szíve bírja, addig él. Kb másfél év. Szerencsére utolsó napjáig ép volt az elméje. Anyósomnak meg csak lassan megy de megy a járás. El is tudja magát látni. A gurulós irodaszék nagy találmány:) Neki se jó a szíve de most lehajtottuk a sok vizet és nem felületes a légzése sem. Napoztatom:)-organikus D vitamin.

aszekelyek 2011.03.25. 20:47:28

@Hepci: Áh, pecsenye kacsamáj pástétom, tejfeles uborkasaláta, , kemény tojás és lila hagyma , pirított házikenyér. Vashiányos a gyerek. Hóka, mint én voltam egykor. Spenótot és májat eszi de a brokkolit, pulykát nemigen. Elbabrálgattam vele azért. Nagyon finom vörösbort kaptunk a sógortól hozzá. Anyósnak is viszek holnap. Ps. Igen, nagy a rajongótáborom. Megosztó személyiség lehetek:)

aszekelyek 2011.03.25. 21:01:19

@parlamentarista: Nem vicc. Az úniós országokban is ugyanolyan oszlatások mentek és öltek is tüntetőt. Nem kérjük azt az egységeset. A halálos áldozatokat sem. Ám üdvös lenne , ha ők elsajátítanák azt, hogy úgy kormányozzanak, ne legyenek tüntetők az utcákon. Csak olyan kamu sajtószabadságosok. No és őket is inkább védeni, mint oszlatni.

aszekelyek 2011.03.25. 21:06:22

@cambridge.on: Apropó. Olyan dühös voltam tegnap. Lukácsban . Megbámulták a szép fekete hölgyet, fürdővendéget. Nekem volt kínos.Hihetetlen prosztók bírnak nálunk lenni emberek. Műszakiak is és vendégek is. Mellesleg a hölgy gyönyörű volt. Fekete afrikai lehetett. Fehér kísérője sem magyarul beszélt. Nem mondták ezeknek a szüleik, hogy ez mekkora illetlenség?-hogy finom legyek...

aszekelyek 2011.03.25. 21:11:43

@manyike: Tudnál egy olyat megnevezni, aki jó terveket előre tud adni? Ilyen változó, gyorsan változó világgazdasági és politikai körülmények között? Jó lenne ha lehetne ezt csinálni. Csak nem lehet. MA biztosan nem. Akkor, amikor a mi ferink szerint ők még a világgazdaság pénzbőségével sem tudtak élni, akkor talán lehetett volna. Az meg már régen elmúlt.

nyünyüge 2011.03.25. 21:12:17

@aszekelyek:
Délután 5 tájban? Mert akkor kicsi a világ :)
Gyönyörű feje van annak fekete lánynak, nem csodálom ha valaki rajta felejtette a szemét!

aszekelyek 2011.03.25. 21:18:27

@cambridge.on: Nincs új a nap alatt. Írják a Szentírásban:) Nem nagy baj, hogy oktatják, ugye? Általános műveltség része világszerte. HA nem hiszik az amerikaiak, akkor azt is megtehetik. Demokráciában. Ön szerint kinek kéne meghatároznia, mit taníthatnak? nekem volt szerencsém még ahhoz, amikor a diktatúra határozta meg, hogy ellenforradalom volt és októberi sajnálatos események, bla,bla,...+ egy szó sem a Szentírásról. Az nincs is. A középkorban voltak olyan alakok, akik hasonlítottak a mai diktátorokra. Minthogy a hatalom az ő Kezükben összpontosult plusz a bankárokéban. Politikai és gazdasági is. MA már más a módi. HA nem vette volna észre. Műveltségre azért szert lehet tenni, ha nem is hívő a tanuló. Milyen rossz dolgokat karnak tanítani a nebulóknak ön szerint ma?

cambridge.on 2011.03.25. 21:20:07

@aszekelyek:
Nézz vissza az előző posztra!

aszekelyek 2011.03.25. 21:21:13

@nyünyüge: Pontosan. :) Kicsi. Mondom otrombán bámulták. Nem rajta felejtették a szemüket. Azzal nem lett volna bajom.

6.Lenin 2011.03.25. 21:22:57

Mitől lehet szép 1 női fej?
Rengeteg pénzbe kerül, közben semmi haszna.
Tipikus női gondolkodás.

cambridge.on 2011.03.25. 21:23:56

@6.Lenin:
Őszinte részvétem, fájhat egy családtag elvesztése .

inforadio.hu/hir/kulfold/hir-422541

nyünyüge 2011.03.25. 21:26:42

@6.Lenin:
Szép fejforma, amugy naturban. Frizura, smink nélkül.

6.Lenin 2011.03.25. 21:31:04

@cambridge.on:

Köszönöm.

Éltünk, élünk és élni fogunk, míg ember él a Földön.
Ennyi a miénk.

6.Lenin 2011.03.25. 21:35:06

@nyünyüge:

Jó, de főzni tud?

Meg a többi, amiért a Mindenható a szórakoztatásunkra teremtette.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.25. 21:35:14

"Nehéz nem észre venni a közigazgatási tárca államtitkárának érvelése mögött azt a máshonnan is ismert szándékot, hogy a magyarországi holokausztért a nyilasokat és egyes „aljas embereket" tegyünk felelőssé, Horthyt és a mögötte álló politikai osztályt pedig mentsük föl - írja a Népszabadság -, holott a korszak egészében jelen volt a lakosság hozzászoktatása az előítéletes gondolkodáshoz, egyes társadalmi csoportok lealacsonyításához, végül halálba deportálásához."

hirszerzo.hu/belfold/20110325_holokausztkiallitas_atrendezes_csusztatas

aszekelyek 2011.03.25. 21:49:51

@nyünyüge: A frizura is jó volt. Rövidre nyírt. Kiemelte a szép fejformáját.

aszekelyek 2011.03.25. 21:56:51

@cambridge.on: Visszanéztem és írtam is bőven választ. Jóccakát neked is , mindenkinek!

aszekelyek 2011.03.25. 22:02:47

@nyünyüge: Vicces. Akkor jutott eszembe, hogy hátha más is jár oda a blogról:) amikor a hölgyek mellett ültem az élménymedence belső karéjában.Telepatikus képességeim is lehetnek:) Na,jóccakát! Fél ötös torna előtt volt, mert az ötösre már felmentem a kórházi részre :)

a-kis-herceg 2011.03.25. 22:21:20

a holland magyaron a labdabirtoklás 70-30%, az a fránya kétharmad...

pedig kinnt szurkol a smitpalkó is. biztos nem jol kiabálja: halrá magyarokk!

a foci szabályokat visszamenőleg rendezni kellene a kétharmaddal.
lépjünk ki az európa bajnokságból is...
akkor nem lesz összehasonlítás...

Átverés! 2011.03.25. 22:25:18

Mivel a hollandok nem voltak tekintettel nagyravágyó nemzeti labdarúgó hagyományainkra - nem tisztelték azokat - így inkább megnéztem az ATV-n Juszt László "Magánbeszélgetés" c. műsorát

A beszélgetőtársa Szabó Máté Dániel volt és a készülő alkotmányról beszélgettek.

Ez egy komoly beszélgetés volt. Én ebből a sok össze vissza kritikából még eddig nem gondoltam, hogy az annyira fércmű.
A beszélgetőtárs szerint semmivel nem jobb a színvonala mint a NER-nek.
Pontonként idézte, hogy szinte minden bekezdésében kirekesztő,összefüggéstelen. Semmiben nem következetes, szerinte ezt nemzet nem tekintheti magáénak.

Biztosra veszi, hogy egy XXI. századi magára valamit is adó európai nemzet ilyen alkotmánnyal nem tud élni.

Az uj alkotmány lecserélésének idejét, és módját nem tudja még meghatározni, de hogy igy nem maradhat abban teljesen biztos.

Újabb szép kilátások előtt állunk.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.25. 23:19:48

@a-kis-herceg: Nincs más megoldás: talicskával a pízt a fociba!
Vagy stadionyokat építünk, vagy bírókat veszünk, esetleg, ha sok pénzt védünk meg, akár színesbőrű (nem Coulibaly szintű) játékosokat is vásárolhatnánk, ha leteszik az új Álampolgári eskütöt!

ssi 2011.03.26. 06:16:49

egy kis természetesség - tudom, ismétlek
www.rkdsz.hu/hirek/ismeretlen-videki-rendor-valasza-a-levelre

"Nem készül a kormány előre hozott választásokra - jelentette ki újságírói kérdésre Varga Mihály"
- de! lehet-e az Alkotmány szövegében vmi, ami ha megtörténik, az előre hozott választás is meg fog történni?

"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni" Magyarország csatlakozását az eurózónához - jelentette ki Orbán Viktor "
- de! ez nem jelenti automatikusan, hogy 2020 után viszont igen

"Amíg a forint az ország hivatalos fizetőeszköze - ami fontos alapeleme a gazdasági és monetáris rendszernek -, addig ezt is tartalmaznia kell az alaptörvény szövegének" - mondta Varga Mihály. "
- ha belépünk módosítják az Alkotmányt, de az Alkotmányban rögzítettek nem gátolnák a váltást, vagy ....?

a rezsiárak befagyasztása, ill. az alapélelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentése a gazdagoknak is jó; a rezsinél a sávos ár ösztönözne a takarékos fogyasztásra, az élelmiszer-forgalomnál a hazait kellene támogatni, de ár/minőségben versenyképesnek kell lennie az importtal. A devizahiteleseknek kedvező árfolyam csökkenti az exportbevételt és de növelheti az importkedvet ....

nyünyüge 2011.03.26. 06:55:40

@manyike:
és egy kis humor:

Az új alkotmány tiltaná a kettős mássalhangzókat

....A köztársasági elnök sok évtizednyi polgári akaratnak eleget téve megszünteti az „ly”-t, ezentúl minden szót „j”- vel kell írni, még azokat is, amikben eredetileg nincsen „ly”. Ez a szabály viszont nem vonatkozik azokra a szavakra, amik tetszenek az elnöknek, mint például a „muszály”.
...
hircsarda.blog.hu/2011/03/25/az_uj_alkotmany_tiltana_a_kettos_massalhangzokat

nyünyüge 2011.03.26. 07:18:25

@nyünyüge:
fenti cikk szerzője Csányi Vilmos.

lüke 2011.03.26. 07:31:39

hmm milyen jól viselkedtetek
na lukácsisták , mikor bementek a kertbe s balra fordultok ,nézzetek jobbra, ott dolgoztam:)
sok a tábla, de nekem nincs

porfelhő 2011.03.26. 07:39:21

Az egészségügyben a szerkezet nem cél, hanem eszköz – mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke pénteken Kaposváron, országjáró körútjának első állomásán tartott sajtótájékoztatóján"

Éger István bejelentette, április 1-től ismét kötelező a kamarai tagság.
Szócska szakállamtitkárt is idézve, tragikusnak nevezte az egészségügy állapotát. A dolgozók helyzetén kellene javitani.
A pedagógusokhoz hasonlóan szükség van az orvosok életpályamodelljére is, amely kiszámithatóbb jövőt jelentene.

www.mno.hu/portal/773814

Érdemi célokat kitüző egészségpolitikát kellene definiálni, meg kell határozni az alapelveket, és annak ismeretében lehet dönteni arról, hogy a megvalósításához mennyi pénz, és milyen szerkezet kell"

hm. Kormányokon átivelő probléma ez is.
Azt beszélik :), hogy az egészségügyben is megvonások történtek a különböző juttatások területén, igaz lehet, hogy igy javitanak a dolgozók helyzetén ott is! mint sok más területen.
Tavalyi év végén azt nyilatkozta az "illetékes," hogy ebben az évben annyi pénz lesz az egészségügyre, mint ami 2010-ben éppen a müködtetéshez volt elegendő, vagy még arra sem.
hm. azóta nem tudom változott e valami pozitiv irányba?
Jut eszembe kisérletek, már voltak anno. hm. az "szdsz. féle" eü. reform. anno. mikor " HÁ. szelleme kisértett " az egészségügyben. Ilyen is volt.:(

lüke 2011.03.26. 07:45:46

@vinczej:
s mi volt a nürnbergi perben?

lüke 2011.03.26. 07:52:31

EÜ reform:
az elsö Csehák miniszterség amerikai szakértöit visszahívhatnátok- üzenem a húsz éve hezitáló reformereknek!
ha nem, a fiókomból még odaadhatom:) s talán Sinkó Esztinek is meg van még:)
jól sikerült :évekre leosztó, számokat -ágy csökkentés, orvosi fizetés emelés - tartalmazó pragmatikus tanulmány volt
(kidobták ,mint a pár százezer dollárt, amibe került)

porfelhő 2011.03.26. 07:57:48

Lemondásra szólította fel az MSZP elnöke Wittner Máriát, mert a fideszes képviselő parlamenti felszólalásában hóhérnak nevezte Horn Gyulát. Mesterházy Attila közölte: azt várják, hogy a képviselő és a Fidesz bocsánatot kérjen, hiszen a hozzászólást - a jegyzőkönyv tanúsága szerint - a kormánypárti padsorokból meg is tapsolták. "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=408541#null

" A "zászlóanya"

Érdekes, hogy Wittner Mária botrányos parlamenti felszólalásában a Jobbik előtte szóló képviselőjét "torkollta le", miközben néhány éve még a Jobbik által életre hívott "fekete sereg" születésénél segédkezett.

Mi több, a Magyar Gárda 2007. augusztus 25-i zászlóbontásakor a budai Várban - az államfői rezidencia ablaka alatt - "zászlóanayai" szerepet vállalt azon a rendezvényen, melyen felavatták az első 56 gárdistát.

Emlékezetes: értelmiségiek, civil szervezetek, jogvédő csoportok már akkor figyelmeztettek: érdemes lesz vigyázni!
A Jobbik "operetthadseregének" első avatásán Wittner mellett részt vettek egyházi személyiségek, valamint Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere is.

Egy '56-os hőstől méltatlan

Nyílt levélben tiltakozott a fideszes képviselő szavai ellen Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője is. Azt írta, mint az Országgyűlés legfiatalabb generációjának tagja, elismerését fejezi ki mindenkinek, aki 1956 őszén ki mert állni a magyar emberek szabadságáért.

Wittnert megszólítva azonban megjegyezte: "Ön azonban a Harmadik Magyar Köztársaság demokratikusan megválasztott miniszterelnökét olyan kifejezésekkel illette, amelyek nem csak Horn Gyula személyére nézve méltatlanok, de az egész magyar nemzet számára bántóak, megalázóak".

hm.
Elolvastam, a cikket, nekem ennyi elég..........több mint felháboritó, az ilyen megnyilvánulás a magyar parlamentben.
Nem tudom, ez "egyfajta" kultura hiánya? vagy valami más?:(

porfelhő 2011.03.26. 08:09:19

Jaj! már bocsánat!:)

Beteg még a Török Gábor? tudja valaki. ? Remélem már jobban van, és meggyógyul minél előbb a betegségéből?!
:))

porfelhő 2011.03.26. 08:22:55

Ezt most ügyesen csinálta Orbán Viktor

Az Európai Tanács lerakta a jövő megreformált gazdasági és szociális rendszerének a pilléreit – jelentette ki a magyar kormányfő az EU-csúcs pénteki zárása után, megállapítva, hogy „Európa sokkal átfogóbb és mélyebb választ ad a kihívásokra, mint azt eredetileg sokan várták”.

kitekinto.hu/europa/2011/03/26/ezt_most_ugyesen_csinalta_orban_viktor&s=hs

Összességében úgy vélte, hogy a globális versenykihívásra születő válaszok középpontjában a munka áll – „vonzóvá kell tenni a munkát”, „segíteni kell az embereket, hogy visszatérjenek a munkahelyekre”,
:)

porfelhő 2011.03.26. 08:33:40

Célegyenesben az adósmentés
Van megoldás a frankdrágulásra"

www.mno.hu/portal/773875

Április végére tető alá hozhatja a kormány és a bankszövetség a bajba jutott adósokat megsegítő programot – közölte Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója."

hm. Sokan várják már, hogy végre történjen valami.
hm. Ez azt jelentené, hogy van remény?
:)

ssi 2011.03.26. 09:14:24

igen, már nagyon hiányzik T.G. szolgálati közleménye, legalább egy ilyen: ":-)" - mert aggódunk, amúgy szokásosan elkommentelgetünk

@porfelhő: 2011.03.26. 08:09:19
"Beteg még a Török Gábor? tudja valaki. ? Remélem már jobban van, és meggyógyul minél előbb a betegségéből?!
:)) "

"lüke 2011.03.25. 19:36:48
mit tudtok a blog tulajról?meggyógyult már?
megkérdezzük:
Jobban vagy Gábor?

nyünyüge 2011.03.25. 19:41:05
@lüke:
Kérdezzük kórusban:
-Jobban vagy Gábor?
-Ugye jobban vagy, T. Blogtulaj?"

@nyünyüge: ciki lehet mostanában már általánosban is a tanító néniknek helyes helyesírást számon kérniük :-)

olyan szinháziasra rendezik a valóságot ... az épp aktuális színpadon a történelmi dráma részletes forgatókönyve szerinti katarzisok, hazafias érzelmek, függetlenségi mozgalmak, magasztos szavak, szárnyaló álmok, a mindenkit legyőzni, mindenki elé kerülni szándék ... túlsúlya, ami óhatatlanul felveti, hogy miért ez az arány?
-> leplezni a bizonytalant, kidolgozatlant, vagy úgy gondolni, hogy egy közösségben csak ekkor lehetünk valakik, de eleve muszáj bizonyos nagyság, erő, vagy inkább közösségen kívüliként (ki tudja a terveiket?), de mindenképpen a tetteket meg kell előzni a hangzatos bejelentéseknek, a sikertelenebb történéseket meg mélyen el kell hallgatni, bűnbakot meg mindig más háza tájáról kell kijelölni

Bajnai-Oszkót sok mindenért ki tudja/ná kezdeni a média, de sokaknak az ő stílusuk jobban bejön

a hétköznapi életben sokat elárul vkiről, ha hasonlót tenne, mint a kormány a fordításokkal: manipulálná (médiatv, alkotmány-tervezet) - óvatosabbak lennének az illetővel, fenntartások alakulnának ki az őszinteségéről, tisztességéről ... lehet, hogy a politikában is hasonló erkölcsi normákkal mérnek, csak politikusan nem beszélnek róla?

minden kommentelő sajátos személyiség itt a blogon:
* sok okos, tanult, sikeres van köztünk, akik még véletlenül sem játsszák el, hogy minden témához van saját véleményük, vagy másoknál jobban értenek
* T.G.-től és egymástól is tanulhatunk pl. szemléletet, stílust, logikát ... hogy önmagában is tudjuk nézni, elemezni a jelent - a múlt nélkül is, ha épp úgy szükséges
* közvetetten is érzékelhető, hogy a kommentelők mögött sokféle színes, tartalmas élet van, de a nagy többség még véletlenül se akarja ezt nyilvánosságra hozni, mert nem erről szól a blog, főleg nem szinte naponta

@aszekelyek: "Tudnál egy olyat megnevezni ... mi ferink "
- én, mint egyszerű, átlagos állampolgár nyugodt szívvel megtehetem, hogy csak kritizálok, igaz, megmagyarázni is próbálom, de megoldásokat nem javasolok, ha épp nem akarok, mert az nem tisztem, de épp bevallhatom, hogy pl. még gondolkodom rajta, ha épp így van

További kellemes hétvégét és mindenkinek jobbulást, akinek most erre van szüksége!

porfelhő 2011.03.26. 09:23:41

@manyike:
Mi a problémád:! A mosoly a kommentem végén! Még egyelőre nem "temetni" akarom a Török Gábort! gondolom ez világos! vagy nem?
Kórusban kérdezitek. Persze, kórusban "saraztok" engem is már közel egy éve. Nem unod még? mert én már igen, nagyon-nagyon. Ja. ezt a nekem irt kommentedet te is kinyomtathatod és beteheted a fiókba, mint irtam anno. "valakinek"!!!!!
Ennyi és nem több.

lüke 2011.03.26. 10:17:37

@manyike:
:)
nálunk a diliházban nyílt nap van ,a tüzoltókat regulázzuk:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 10:19:02

"Orbán piszkos trükkje ezért is megy át feltűnés nélkül a Parlamenti kétharmadon.
...
Magyarán, ha a választói vakság úgy hozná, hogy 2014-ben nem Orbán és a Fidesz nyerné a választásokat, ha ugyan lesznek, akkor a következő év tavaszán a Költségvetési Tanács megvétózhatja a költségvetést, feloszlatás, új választás kiírása és ezt addig lehet ismételgetni, amíg a nemzet rá nem jön, és meg nem tanulja, hogy a haza nem lehet ellenzékben."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=408274

ssi 2011.03.26. 10:46:15

@porfelhő: az általad kifogásolt kommentem

1. tény = a T.G.-ért aggódó női csapatban vagy te is

2. én csatlakoztam

3. te megsértődtél

gratulálok

+ jó hír: nem foglak többet válaszra méltatni :-)

+ rossz hír: sarazást csak a különleges emberek érdemlik ki, te nem vagy az :-(

@lüke:
na, ezért is izgi ez a blog :-) ilyennel máshol nem találkoznék :-)
amúgy ikergyarapodás is van, láttad tegnap?

@vinczej:
sok furfang-gombolyag jöhet kapóra is (pl. elfedni kell), de lehet majd bonyodalom is (ha bogozni, a szálakat keresni kell)

nyünyüge 2011.03.26. 10:55:17

@manyike:
"ikergyarapodás" ? ez tényleg izgi!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 11:20:46

"„A külügyek terén valami nagyon elromlott. És nem a médiatörvény miatt. Annak az európai szintű támadása csak a túlzott lereagálása volt az Orbán-kormány szabadságharcának” – mondták a Népszabadság fideszes forrásai."

hirszerzo.hu/belfold/20110326_martonyi_tavozik

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 11:22:31

"Haljál éhen! - újabb markáns Fidesz-vélemény a szegényekről"

hirszerzo.hu/belfold/20110326_haljal_ehen_zuglo_fidesz

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 11:38:00

" "Ha Magyarország euróval fogja felváltani a forintot, majd módosítani kell az alkotmány szövegét. Ezt azonban nem látom olyan rövid távú problémának, amely már most gondokat kellene, hogy okozzon" - közölte." (Varga Mihály)

www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/nyakunkon_maradt_a_forint_beleirjak_az_alkotmanyba_is_42032

Az 1001. Tákolmányba épített potenciális zsarolási és szabotálási pont. Ugyanis pontosan tudja, hogy az euró (ne adj isten!) FIDESZ alatti bevezetése esetén a baloldal megszavazza a tákolmánymódosítást, ám ha baloldal lesz kormányon, akkor nekik az sem lesz drága zsarolásuk kudarca esetén, ha nem lesz bevezetve az euró.

Ördögi "terv" Orbántól. Látszik, hogy bár a gazdaságpolitikához nem ért, de a romboláshoz tökéletesen.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 11:39:04

@vinczej: Azt hiszem, tökéletesen érthető, miért nem akarják "megnépszavaztatni" a Tákolmányt! :-(

lüke 2011.03.26. 11:40:57

@manyike:
nem láttam,de sok a vemhes:)

lüke 2011.03.26. 11:47:30

@nyünyüge:
radala géntechnológiával is foglalkozik, biztos befizettek nála

lüke 2011.03.26. 11:48:59

@vinczej:
semmi
már rég megmondta
EU elnökség , oszt jó napot> nyögdij

lüke 2011.03.26. 12:09:07

@aszekelyek:
allianz arena
www.allianz-arena.de/de/index.php
2-n használják: Bayern,TSV 1860
és több autópálya elágazásánál van

Szimba 2011.03.26. 12:30:01

Most olvasom csak, TG beteg? Mi az a kellemetlen betegség? Vérbaj, párbaj?:-))

Nekem kellemetlennek a rüh, a herpesz, a mumpsz és a lepra számít.

Lehet, számára mást jelent a kellemetlen.

Azért csak gyógyuljon, mert hol fogok különben offolni?:-)

ulrike (törölt) 2011.03.26. 13:03:45

@porfelhő: A zászlóanya a zászlót szüli, vagy a zászlóaljat?

Szimba 2011.03.26. 13:08:08

@aszekelyek:

Hol lakol te Székely leányzó? Vagy vidékről hoztátok a Dél-Pesti Kórházba a szülét?
Pocsék egy kórház, az biztos.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 13:36:14

Ahogy az új Tákolmány és az abból levezetett intézményi egyoldalú átalakítások (ellenőrző szervek) egyértelműen a FIDESZ által kiállított Magyar Kormányozhatósági Záloglevél.

Annyi eltérés van a hagyományos záloglevelekhez képest, hogy itt nem akkor kerül ki a tárgy a zálogjog köréből, ha a zálogba adó vissza tudja vásárolni (ha Orbánt leváltják), hanem akkor ha a zálogjog tulajdonosa a záloglevelet hajlandó lesz visszaadni az aktuális kormánynak.

Ezt a záloglevelet szeressük és tiszteljük? Röhej!

lüke 2011.03.26. 13:41:08

@Szimba:
csak nem te is beteg voltál?
biztos hallgattad , hogy nö a fü:)

hoplita 2011.03.26. 13:57:28

@vinczej:

Holokamu...esztet nagyon szeretem.
Meg bűnös nép...
Nincs hamum...mit szórjak a fejemre...?
:DDDD

hoplita 2011.03.26. 14:01:40

@porfelhő:
Töltsél el 200 napot a siralomházban, ülj 13 évet a pufajkások börtönében....aztán meglátjuk, mit dumálsz.
De addig hallgass a neved.....!!!!!!!!!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 14:12:08

@hoplita: Gondolom, otthon nagyon nagy hangod lehet.

"Itthon otthon van!"

Nincs érvem ellened. Minek? :-)

porfelhő 2011.03.26. 14:41:00

@manyike:
Nem kérdeztelek. Igy nem is kellett volna válaszolni!
Ha nem tetszik valami. neked és másoknak nagyon sajnálom. !
Ne légy már nevetséges, a többiekkel együtt.
:)))))))

porfelhő 2011.03.26. 14:44:05

@hoplita:
Mi van?! Mit képzelsz te magadról.?!! Már megint inatkozol.?!
A finoman akarok fogalmazni dumálni te szoktál! Azt nem te mondod meg, hogy én mikor irok ide és mikor nem, azt meg főleg nem, hogy mikor hallgassak.
Jó lenne ha velem szemben visszafognád magad:!!!!!!!!!!!!

lüke 2011.03.26. 14:59:08

ez a blog olyan, mint az autópálya:
egy? dehogy mindenki szembe jön

porfelhő 2011.03.26. 15:10:13

@hoplita:
Bocs: unatkozol. !
Már megint elirtam, mit szórakozol! velem.

porfelhő 2011.03.26. 15:29:30

Az MSZP választmánya azt kezdeményezi, hogy április 18., az új alaptörvény elfogadásának tervezett dátuma legyen a köztársaság védelmének napja - mondta Simon Gábor, a testület elnöke szombaton sajtótájékoztatón"

Beszámolt arról, hogy a választmány állásfoglalást fogadott el, amely szerint a Fidesz-KDNP alaptörvény-tervezete és a mögötte lévő hatalmi szándék ellentétes az ország demokratikus hagyományaival, a magyar alkotmányossággal. Simon Gábor elmondta, hogy véleményük szerint a kormánypárti javaslat múltba forduló, idealizálja a Horthy-korszakot, és nem tükrözi a köztársasági eszme értékeit.

Hozzátette: meg kell védeni a köztársaságot a jelenlegi hatalomtól, "akár utcai akciókkal, demonstrációval"

Szimba 2011.03.26. 15:49:37

@lüke:

Hallgatnám, de nem nő.
Nem voltam beteg, csak próbálok lefogyni, és ez minden energiám és észbeli képességemet lefoglalja:-)))

lüke 2011.03.26. 15:50:21

Magyar arabok, magyar hindik
magyar ugaron termett borsot:
magjuk tüsszentőporát hintik,
sarokba szorítván a sorsot

in Lászlóffy Aladár: Haza-Hármas

lüke 2011.03.26. 15:52:20

@Szimba: jesszus
keménykedj magaddal,
vannak itt helytartók

Szimba 2011.03.26. 15:53:23

@lüke:

Oh, hogy az a ...!

Az a sok munkanélküli is pereljen? Egyébként pedig miből élt 8 évig, ha nem volt munkája, fizetése?

Ne röhögtessen már Demszky!

Szimba 2011.03.26. 15:55:11

@lüke:

Kopog a szemem.
De fáj a térdem, és talán mégis meg kellene szabadulni 10 kg-tól.:-((

aszekelyek 2011.03.26. 15:56:16

@porfelhő: Mindenki megkapta a magáét, látom:) @lüke: Demszky egy pitiáner senki.

Szimba 2011.03.26. 15:57:23

@lüke:

Eztb olvastam. Mostanában nem kellene enni japán forgalmazású tenger gyümölcseit.:-(

Nem értem, hogy mit csinálnak az atomerőműben. Nem kellene inkább Csernobil mintájára beton szakkofágba zárni, amíg sugárzik? Az az egy-két ezer év meg sem kottyanna a japánoknak.

lüke 2011.03.26. 15:57:40

@Szimba:
tetszik
egy ismerösöm , aki egy évig volt táppénzen+ munkanélkülin( Békési neves közgazdász a cégét tönkretette , kirúgta a dolgozókat ,s ekkor Phare támogatást vett fel ,majd prosperált)
nem mehetett nyugdijba, ezt le kell dolgoznia

itt semmi se változott:),lesz blogházmester, aki mindenkire rászól

Szimba 2011.03.26. 15:58:25

@lüke:

Nem értem. Hely tartók vagy helytartók?

lüke 2011.03.26. 15:58:52

@Szimba:
egy térd minden kilóért hálás:)

aszekelyek 2011.03.26. 15:59:46

@6.Lenin: Most megvagy. Semmi sem volt rajta csinálva, hanem természetesen volt szép.Egy elektromos hajnyíró kb 2 cm-es egyenletes vágással maximum. Férfi fodrásznál is a legolcsóbb:) Mondhatni istenadta szépség:) Mire jó? Szemet gyönyörködtet.Látok elég sok olyat, amitől elborzadok. Női fejben is.

lüke 2011.03.26. 16:00:16

@Szimba:
comme tu le veus-remélem helyes

aszekelyek 2011.03.26. 16:01:54

@a-kis-herceg: eddig meg milyen jó-Xar- is volt a magyar foci.....Nem tettek egy kis csodát sem? Lemondani de rögtön!

Szimba 2011.03.26. 16:01:58

@lüke:

Ugye? Csak éhen halok. Már savlekötővel is próbálkozom.

lüke 2011.03.26. 16:03:11

@aszekelyek:
engem az ötvenes évekre emlékeztet,Hábetlerékre

Szimba 2011.03.26. 16:03:15

@lüke:

Helyes.
OK mindkét értelmében jó!:-)

Szimba 2011.03.26. 16:04:16

@lüke:

Ááááá! Egyik év végén a Rozsdatemető volt a jutalomkönyvem!:-(((

lüke 2011.03.26. 16:05:20

@Szimba:
nem kell a katolicizmust gyakorolnod: a koplalást,- 1000 kalória,sok duzzadó(víz felvevö) kajával,saláta, korpa stb

lüke 2011.03.26. 16:06:18

@Szimba: igen ? minden évben elolvasom, legalább egyszer

Szimba 2011.03.26. 16:10:30

@lüke:
Menten elájulok!:-)))
Annyira azért nem jó. Én már elajándékoztam valakinek.

---------
Én a korpától is hízom, sőt a levegőtől is.

jjulie 2011.03.26. 16:12:23

@lüke:

végre észrevetted, megfordulsz?

lüke 2011.03.26. 16:15:45

@Szimba:
szerintem isteni , az uralkodó osztály a paradicsom fele
mint ez
www.imdb.com/title/tt0066919/

Szimba 2011.03.26. 16:18:59

@lüke:

Láttam, jó volt.

Azért vigyázz, nehogy farfekvéses legyél! Még Geréb sem tud kirángatni!:-)

lüke 2011.03.26. 16:21:52

@Szimba:
de zsüli jó modora igen:)

jjulie 2011.03.26. 16:25:35

@hoplita:

szórhatsz bármit a fejedre, ha olyan szegény vagy hogy hamura sem telik

de tényleg csórók lehettek, mert azt írtad nemrég, hogy még zsidótok sem volt akit vonatra rakhattatok volna annakidején

jjulie 2011.03.26. 16:29:39

@lüke:

még nem, mert már azok is tudják, hogyan kell megnézni, melyik bejegyzés melyik bejegyzéshez tartozik ezen a felületen

lüke 2011.03.26. 16:31:59

@jjulie:
festékszóróval feliratozhatod:
szeretlek bözsi:)

aszekelyek 2011.03.26. 16:32:34

@porfelhő: Mondta is a kedves felszólaló, hogyan kell neveznie Wittner Máriának azt a rezsimet szolgáló illetőt, amely őt halálra ítélte? CSak , hogy tudjuk. Ezt az igazságbeszédet is ki kéne hamar találni valamelyik éceszgébernek. HA nem hóhér, akkor mi? Kérjük a párt sürgős állásfoglalását, mit mondjunk a tagságnak, mi vót ő az ötvenes években és utána? Nem amikor má minielnök kell, hanem a megtorlások idején, amik ugye nem is vótak.....Ez a kedves fiatal, talán még el is hiszi, amivel teledumálták az öregek a pártban a fejét. Ők álljanak ki és mondják a szemébe Wittner Máriának is és nekünk is, hogy nem volt hóhér. Anyukám aszonta aki végrehajtotta az ítéletet, azt bogárnak hítták de akik halálra ítéltek sokakat, azokat meg nem úgy hítták. Sokat beszélnek ma Biszku Béla kedves nejéről, aki hozott ilyen ítéleteket. Minthogfy bíró volt és biza köze is volt sok ilyenhez. Erről beszéljenek a hornnal egykorúak, a bagatellizálók, lendvai , pld, aki külföldön gyalázta a felkelőket. Ne a gyereket küldje a tűzvonalba a sunyi, gyáva népség az mszp-ben.

lüke 2011.03.26. 16:33:26

@Szimba:
hát azért építették!(volna)
a londoni bombázásból tanulva

jjulie 2011.03.26. 16:34:03

@lüke:

nem, de a graffitizésen már elgondolkodtam

Szimba 2011.03.26. 16:37:01

@jjulie:

Eddig és ne tovább!!!!!! Vagy saját házatokon gyakorolj!

aszekelyek 2011.03.26. 16:38:42

@porfelhő: Mindent tagadás a stratégiája eszerint a möszpögőknek. Sosem tudtak egy zsebkendőnél nagyobb teret megtölteni. HA csak a jobbikhoz nem csatlakoznak:) egy karikás ostor, egy sarló, kalapács... szépek lesznek :) majd vigyáz nagyon az épségükre a rendvédelem. Azonosítóval. Csak bátran nénik, bácsik. Nem lesz se könnygáz, se patron, se szemkilövés. Teccenek demonstrálni, hogy mindent bevesznek és aztán szépen haza tetszenek menni.

aszekelyek 2011.03.26. 16:42:41

@Szimba: Régen volt, az az orvos is elhagyta az országot már. Akkor még jó volt. Oda tartozott lakhely szerint anyukám. Illetve a CSepelibe de oda nem volt hajlandó menni. Így , hogy választhatott , került gasztroenterológiára. Jól bántak vele és nem beszéltek mellé. A fiatal orvosát imádta egyenesen. Mengelicáékat már nem érte meg . Még csak az kellett volna.

jjulie 2011.03.26. 16:42:52

@aszekelyek:

tudsz valamit ennek a máriának az 56 előtti ékesszóló bölcsességeiről és nagyszerű tetteiről?

attól az egy ismérvtől, hogy megveszekedetten kommunistázik még senki sem lett értékes, legfeljebb egy olyan megveszekedett liberálisból lett nemzeti populistának mint az orbánparaszt, aki felhasználja a saját maga áltál kieszelt népbutitáshoz a szerencsétlen máriát

jaegtoer 2011.03.26. 16:43:08

@porfelhő:

"_hm.
Elolvastam, a cikket, nekem ennyi elég..........több mint felháboritó, az ilyen megnyilvánulás a magyar parlamentben.
Nem tudom, ez "egyfajta" kultura hiánya? vagy valami más?:( _"

Hogy milyen affektálós teccik lenni. Válaszold nyugodtan:"-Na és?"

jjulie 2011.03.26. 16:45:11

@Szimba:

egyél egy kis kexet, jól tesz meglásd

jaegtoer 2011.03.26. 16:47:49

@jjulie:

Wittner amellett, hogy tud valamit 1956-ról, meg is élte azt. Te pedig...

jjulie 2011.03.26. 16:48:37

@aszekelyek:

mekkora szád lett attól, hogy a kádár kiemelt a cselédsorból

persze ez csak ideiglenes, az orbán, meg a lázárjani majd visszaraknak a helyedre

aszekelyek 2011.03.26. 16:49:07

@manyike: Gondolom sokaknak, akiket nem rakatott ki a lakásából a moratórium folytonosságát megszakító határidővel a bajnai kormány, bejön. Volt ott egy csúnya dolog. Nagyon csúnya. Előre megfontolt szándékkal és aljas indokból.... Kritizálok én is. Néha megoldást is keresek, ajánlok. Nekem nagyon nem jött be bajnaiék ezen húzása sem.A kilakoltatós. Baloldali kormánytó ez nem elfogadható. A média ezt is elég furán tálalta. Leginkább a jobbik megjelenése volt hangsúlyos, kevésbé a FIDESZ-é. Szó alig esett a szocikról, akik így rendelkeztek.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 16:49:58

"Totális kontroll: Fellegi mondja meg, ki nyerheti a közbeszerzést

Teljes ellenőrzés alá vonja az államháztartásból származó pénzek elköltését a kormányzat. Áprilistól a nemzeti fejlesztési miniszter engedélyezi és ellenőrzi a közbeszerzéseket, sőt, csak az ő állásfoglalását követően lehet az eljárás eredményét kihirdetni."

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&place=hirkereso_cimoldal%20&nID=477821

jjulie 2011.03.26. 16:52:00

@jaegtoer:

te tudod, milyen gondolat vitte a máriát 56-ban a fegyveresek közé?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.26. 16:52:56

@jjulie: Olyan ez, mint a dagály-apály. A nagy 2/3-os dagály lefedte a sok kis porszemet. Most jön a szükségszerű apály, amikor a kis porszemek ismét ott maradnak magukban a parton, kitéve az "égésnek". :-)

Szimba 2011.03.26. 16:57:02

@jjulie:

Naná, híznék tőle. Korpovitot eszem, meg más ilyen száraztápokat, azt is mértékkel:-(((

jjulie 2011.03.26. 16:58:11

@vinczej:

ilyen mint az aszékelyek mindent a vörös hadsereg nyomán fölfordult világnak köszönhet, és azt hiszi, hogy mivel ő nem tudja honnan jött, más sem látja rajta

aszekelyek 2011.03.26. 17:04:58

@jjulie: NAhát, látnok is vagy? Mit látsz a távolból rajtam? @vinczej: MAga nyilván baromi nagy koszdarab, nem kis porszem.

aszekelyek 2011.03.26. 17:06:47

@jjulie: Annak sokat nem köszönhetek éppen. attól, hogy ilyen badarságokat írkálsz, az attól még nem lesz igaz.

lüke 2011.03.26. 17:09:18

@aszekelyek:
egy fehér vitorlát, Timurral:)

aszekelyek 2011.03.26. 17:12:08

@jjulie: Na melyik 56-os a jó 56-os? Göncz vagy mécs? Aztán mitől? Arról mit tudnak a tömegek, ők mit gondoltak azelőtt, amivel kihúzták a gyufát? Mesélj nekem a jó 56-osokról, kérleeek... VAnak akik megdicsőültek és vannak, akik nem. NEm kádártól lett ekkora szám. Mint említettem, nagyanyám nemes volt, semmi cselédsor egyébként. Csak a vörös hadseregetek szétrúgta az egész családot.

lüke 2011.03.26. 17:13:59

további jó dunnyuskázást

jjulie 2011.03.26. 17:14:30

@aszekelyek:

honnan a fenéből tudnám? de nem is istenítem, és nem is szapulom

viszont azt tudom, hogy ezer meg egy okból meg céllal voltak emberek 56-ban a dolgok sűrűjében, és egy sereg meggondolatlan, illetve szar alak is volt köztük, nameg erőteljensen komcsi is

jaegtoer 2011.03.26. 17:15:56

@vinczej:

A másik olvasat pedig arról szól, hogy azt azért még sem lehet csinálni, hogy amíg központi kormányzat a hiánycél tartására összpontosít, addig az önkormányzatok költekeznek, s ha a küszöbön a csőd, akkor meg a kormányzat majd megsegít, közben verik a tam-tamot, hogy az önkormányzati önállóságuk csorbul, pedig olyan messze vannak az önfenntartástól (önnállóság), mint Mako-Jeruzsálem.

jjulie 2011.03.26. 17:20:05

@aszekelyek:

sokféle egykori nemes létezett, egy sereg pedig a cselédsorban, te a kádártól kaptál lehetőséget hogy kivakarózz onnan, a horthy alatt nem sikeredett egyről a kettőre, meg az érettségiig eljutni az őseidnek

azért komcsizz csak szorgalmasan, hátha attól megváltozik a múltad

jjulie 2011.03.26. 17:26:13

@jaegtoer:

milyen keresőszóra találom meg hogy te mit tudsz a mária 56-os események előtti gondolatairól, amelyek a fegyveresek közé vitték őt?

jjulie 2011.03.26. 17:29:22

@jaegtoer:

te jagi, mit gondolsz ennek a kormányzatnak a focival kapcsolatos terveiről? jobbak, mint a többi területen támadt gondolataik?

jaegtoer 2011.03.26. 17:30:40

@jjulie:

Aszékelyeknek írtad: "[...]az érettségiig eljutni az őseidnek"

Még mindig az érettségivel vergődsz? Milyenek a te esélyeid? Neked ez még mindig a csúcs?

aszekelyek 2011.03.26. 17:31:37

@jjulie: Már hallucinálsz is. Nem komcsiztam Tényleg komcik ítélték halálra Máriát? Ezt eddig nem mondtad!:DA pai nagynéném mérnöknő volt. Apám meg sokkal iskolázottabb az érettséginél. Sőt a férjem szülei is. Viszont úgy tudom akkor élőktől, semmi képzettségűek voltak a pártfunkcik , gyárigazgatók, Azért nem tudtak működtetni egy normális gazdaságot.Gondolom erről akarod elterelni a szót, nem az én felmenőim műveltsége az igazi téma. Úgy tudom, semkit nem tartottak meg pozíciójában, mert értett hozzá. HA nem volt elkötelezett elvtárs.

jaegtoer 2011.03.26. 17:35:16

@jjulie: nem érdekel a foci, így kedves kormányzatunk focival kapcsolatos terveit nem tudom megítélni. Ellenben a többi elég rizikós.

jjulie 2011.03.26. 17:35:43

@jaegtoer:

jagi, nagy ugrás lenne ezt a témát megértened, még sérvet kapsz, maradj inkább a mária szintjén

aszékelyek meg kivédi, a védhetetlent is, vagy ha nem, akkor komcsizik még egy két versszakot, arra idomította őt a szíjjártó

jjulie 2011.03.26. 17:40:00

@jaegtoer:

akkor lássuk mihez értesz, amit még ráadásul meg is tudsz itélni ?

aszekelyek 2011.03.26. 17:49:19

@jjulie: Máriára is valami ilyesmi, hamis vádat foghattak rá, mint te rám. Iamerjük A tanú c. filmből, hogy voltak jellemtelen verőlegények, akik simán rávallottak bárkire, bármit. A bíróság tudtával. Akkoriban ugye, a 49.évi törvény azon változatában nem volt hamis vád és büntetése épp érvényben. Vagy papíron volt de senki nem merészelte azt firtatni? Elég sokan vagyunk, akik nem tekintjük elévültnek és szóra sem érdemesnek a dolgot. Neked melyik rokonod volt nem érettségizett verőlegény, hogy sarazod a felékelőket? Esetleg bíró , vagy hasonló rendszer úr? Ebben sem voilt leírva az, amit rám fognál. A védhetetlent épp te véded.

jjulie 2011.03.26. 17:50:11

@jaegtoer:

úgy mint a mirrmurr, úgy vagy közszolga?

jaegtoer 2011.03.26. 17:51:10

@jjulie: "_jagi, nagy ugrás lenne ezt a témát megértened,..._" Ebben van valami. Nem vagyok egy ugrálós típus.

aszekelyek 2011.03.26. 17:51:57

@jjulie: Hogyne. Nem esterházyak voltunk. Nem is dessewffyek. Még tiszák sem.A kisbetű nem véletlen. Érdekes, hogy kivakarta őket is a kádár....

aszekelyek 2011.03.26. 17:53:59

@jjulie: Valamit magadról Már mindenkit lekádereztél.

jjulie 2011.03.26. 17:54:15

@aszekelyek:

hamis vád lenne, hogy azt a proli stilust nem az anyatejjel szívtad magadba?

jjulie 2011.03.26. 17:55:35

@aszekelyek:

már egy csomószor megírtam, keresd vissza

aszekelyek 2011.03.26. 18:01:22

@vinczej: Azt mondták a képébe a magyar szegényeknek, amikor felvették a gigakölcsönt.. Ugye erről van szó? Baloldaliakkal beszékgettem gáz és áramárakról. Hogyan is gondolták, amikor megállapodtak az e-onnal és eladták a MOÉ részvényeket, hogy abból a semmi jövedelemből képesek lesznek majd a magyar szegények és a középosztály is, kifizetni a rettenetes nagy számlákat. Nincs forgalom az élelmiszerpiacon. Mert ők is, baloldali kedves ismerőseim mindent csekkre fizetnek. Alig marad valamijük. Min tudnak spórolni? Azon nem. A kaján tudnak. Az látszik is mindenütt. Eddig is tömegek éheztek. Az nem baj, ugye? Szoci kormány idején nőtt a gyermekszegénység de nagyot. Az iskolában kapnak enni és másutt nem. Gratulálok a baloldaliaknak. Most védenék a szegényeket? Akkor kellett volna! Szűcs erika szerint biztosan az sem volt baj, hogy éheznek...., nem csak az, hogy nem tudják kifizetni a számlájukat fizetésből.Hát még segélyből. MIRE VERI A NYÁLÁT A BALOLDAL?

cambridge.on 2011.03.26. 18:02:21

@jjulie:
Tévedés! Nem köz, csak szolga.

aszekelyek 2011.03.26. 18:08:54

@jjulie: hamis vád, hogy én komcsiztam volna. Nem szokásom. Nevén neveztem illetőket. Az lehet a te bajod. Nem más. Amikor kimondták a halálos ítéletet, a hatalomban azok voltak, akik. Úgy hívták magukat, ahogyan. Azelőtt is, még rákosi alatt. Arról sem én tehetek. Stílusról mersz írniiii???Teee?

aszekelyek 2011.03.26. 18:17:47

@cambridge.on: A közigazgatásban dolgoznak miniszterek is, Helyesen írod. A miniszter jelentése szolga. A műveletlenek nem úgy viselkedtek persze, amikor odatette őket a párt... nem közt szolgáltak. Valakinek az érdekét de azt homály fedi. Van egy szép orosz közmondás Ne daj bozse iz Ivana pana. Ez kárpátaljai nyelvjárásban szól így. Ne adj Isten parasztból urat!

aszekelyek 2011.03.26. 18:21:02

@jjulie: Mekkora csend lett! Megyek is készülődni, programom van ma este.

jaegtoer 2011.03.26. 18:27:05

@jjulie:

"_úgy mint a mirrmurr, úgy vagy közszolga?_"

se mirrmurr, se szolga, energiaszektor

aszekelyek 2011.03.26. 18:28:43

@Szimba: Sok zöldség párolva és gyümölcs, szőlő banán nem!. Fehér hús kis olajon főszerrel, vagy egy szelet hal. Kefír, yoghurt. NAtúr. Tegetsz bele te gyümölcsöt. Az nem műanyag. Főzeléket is azzal sűrítettem. Az összel ledobtam így egy tizest. Dinnye is két kocka , sárga nem. Saláták édesítószerrel. Nincs limit a zöldségeknél. Kerti munka, úszás. Éreztem a hasizmomat, hogy megvan, amikor gereblyéztem tegnap, meg lombseprűztem. A mozgás és a diéta együtt hat. GYógyfördőben tornázom. Van szolgáltatás. Ahol nyünyügével összefutottunk...Víz alatti, izületeket nem terhelő. Nagyon hatékony. A kekszre tegyél kemény tojást , megy paradicsomot, uborkát. Sovány pulykasonka is mehet egy szelet. Kellemes súlycsökkenést!.

jaegtoer 2011.03.26. 18:28:58

@aszekelyek: nekem pl. nem olyan eccerű palacsintasütés közben tolni a hszt

aszekelyek 2011.03.26. 18:29:52

@jaegtoer: Bingo! Nekem már jó az estém:)

6.Lenin 2011.03.26. 18:41:14

Ma délután 14:30 után, nőtt a Fidesz támogatottsága, 3-al.

A 4Csöcsűben 3 manust rábeszéltem, ezután a narancsosokat támogassák.
Eddig bizonytalanok voltak.

jaegtoer 2011.03.26. 18:49:47

@6.Lenin:

Szia Lenin! Isten hozott!

jaegtoer 2011.03.26. 18:52:41

@6.Lenin:

"_3 manust rábeszéltem, ezután a narancsosokat támogassák._"

Gratulálok!! :-)

Themisz 2011.03.26. 19:04:21

@vinczej: gyanítom, hogy a Posta 1,8 milliárdos fidesz-mszp off-shore mutyijához hasonló esetek megelőzése volt a cél

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=407509

jjulie 2011.03.26. 19:08:13

@6.Lenin:

a helyes megfogalmazás nem az lenne, hogy a csökkenés ütemét három fő aktiv birkává válásával alig érzékelhetően mérsékelted?

6.Lenin 2011.03.26. 19:10:09

@jaegtoer:

Szia, de gyalog jöttem.
Nem hozott, mivel van némi nézeteltérés köztünk, de elvagyunk.

Általában naponta növelem 2-3 manussal a támogatottságát kedvenceimnek.

jjulie 2011.03.26. 19:11:09

@6.Lenin:

a csökkenést lassítod birka

jaegtoer 2011.03.26. 19:17:45

@6.Lenin:

Tudom én, csak vicceltem:-) Amúgy meg komolyan gondoltam.

6.Lenin 2011.03.26. 19:39:36

index.hu/belfold/2011/03/26/az_utcan_vedene_meg_az_mszp_a_koztarsasagot/

Hozzátette: meg kell védeni a köztársaságot a jelenlegi hatalomtól, "akár utcai akciókkal, demonstrációval".

Elfelejtették megírni, hogy melyiket.

Nem tudja valaki?

Kicsi az ablak, nem fér el egymás mellett Kun Béci, Kádár Jani meg H. Gyuszi képe.
Nem szeretném, ha félreértenék, hogy csak az egyikét teszem ki, szolidaritásból.

6.Lenin 2011.03.26. 19:47:25

Bocs.

Délután 1 kicsit szunyókáltam, ha netán azóta lenne a szociknak valamilyen újabb köztársaságuk, lécci, írjátok meg.

A legfrissebbet szeretném megvédeni.
csak a biztonság kedvéért, volt eddig:

tanács-, nép-, + 89-es közt. + 3 kisfröccs, az utóbbi az én saram.

jjulie 2011.03.26. 20:22:52

@Hepci:

elolvastam, még hozzá is szóltam, de a profil kijelölésnél meguntam, így nem ment el a szövegem

a-kis-herceg 2011.03.26. 20:44:38

@Szimba: poszt nélkül is elég jol elkommentelgetünk, azért csak gyógyuljon!

a-kis-herceg 2011.03.26. 20:47:47

@porfelhő: olyan vagy mint a fides. ha nincs is találsz ellenséget...

szerintem senki nem bánt téged. csak félreérted és "túl érzékeny vagy"

a-kis-herceg 2011.03.26. 20:55:19

@Szimba: nem a kajálás a lényeg. SPORTOLNI KELL...

porfelhő 2011.03.26. 21:22:26

@jaegtoer:
Hm. Nyugodtan kérdezem: Van valami probléma?!
a kommentemmel, vagy talán velem? hm.?

porfelhő 2011.03.26. 21:25:07

@a-kis-herceg:
hm. "fides" olyan vagyok? nem mondod?
hm. több mint jó!

porfelhő 2011.03.26. 21:28:06

@a-kis-herceg:
oppá" lemaradt".

akartam irni:)

Fantasztikus hasonlat, még isteni szerencse, hogy nem mást irtál.?!
köszönöm

porfelhő 2011.03.26. 21:30:59

Gyurcsány koalíciója megkezdte az aknamunkát
Angol nyelven indítanak honlapot"

Céljuk, hogy az angolul beszélő hazai és külföldi közönséget tájékoztassa a magyarországi belpolitikai eseményekről, folyamatokról.
A hírek és publicisztikai összefoglalók forrása a nyomtatott és az online magyar sajtó, illetve a Magyarországgal foglalkozó külföldi média. "

:)

porfelhő 2011.03.26. 21:34:37

Bocs. itt a link, ill. a cikk.
Jaj! a @Lenin nehogy ne tudja már elolvasni?!
Nagyon bántana! ha a Gyurcsányról nem tudna mindent, ill. a szocikról!!!!

www.mno.hu/portal/773999

:))))))))))

álomszép 2011.03.26. 21:41:20

@porfelhő: :)

Drágám! Itt tényleg nagyon utálnak Téged!? Mikor "feljöttél" a posztra mind eltüntek! Észrevetted?
De tudod, az utálat csak szépit! Halad-ni kell a kijelölt uton! ne feledd! Ha érdekel még továbbra is a politika, mert mindig érdekelt.
Tudom.
:))))))))))))

armanda* 2011.03.26. 21:48:47

@porfelhő: :)
A Gyurcsány megkezdte az aknamunkát":)
Hm. nem azt kellene megkezdeni a szociknak, végre fel kellene "ébredniük", talpra állni, és megkezdeni a párt újra szervezését, hogy ismét egy "ütőképes" párt legyenek, mert náluk, a pártban is "minden a feje tetején" áll.

:)))

inreallife 2011.03.26. 21:52:05

@Nikosi: általános iskola végén egy ilyen véleményt elfogadnak, mert foglalkoztál a témával, de azért ennél komolyabb szintje is van a gazdasági folyamatoknak....

armanda* 2011.03.26. 21:59:31

"Lázári" útra lépett Tarlós
A Fidesz szemében szegénynek lenni bűn, amiért büntetés jár

www.168ora.hu/buxa/a-fidesz-szemeben-szegenynek-lenni-bun-amiert-buntetes-jar-72642.html

A fővárosi önkormányzat az ellenzéki pártok és a szakmai szervezetek tiltakozása ellenére – nyolc hónapos felmondási idő mellett – szerződést bontott valamennyi fővárosi hajléktalanellátó szervezettel."

Az egyoldalú felmondás a civil ellátók nagyobb részét tömörítő Tízek Tanácsa szerint beláthatatlan következményekkel – az előzetes becslések szerint több mint ezer ember utcára kerülésével – járhat."

Tarlós István főpolgármester viszont azt tartja tarthatatlannak, hogy az egész ország hajléktalanproblémáját Budapest nyakába zúdítják. A város így is erején felül teljesít."

hm. Milyen érdekes?! Szerencsétlen hajléktalanok ott voltak a fővárosban a szocik kormányzása idején is.
Több mint "jó", akkor müködtek a hajléktalanellátó rendszerek!

Pasztorella 2011.03.26. 22:04:15

@jjulie: :)
Jaj. de buta vagy.
elnézést, bocsánat!" te átaludtad a 2006-os évet, " bocs. az elmult egy évet? teccccik emlékezni ugye? vagy nem?
:)

Pasztorella 2011.03.26. 22:08:08

@porfelhő: :)
Neked meg tényleg elment az eszed?!:)
No. mindegy had utáljanak, ne törődj vele! Legfeljebb mehetnek abba a "bizonyos levesbe", tudod. tavaly irtam.?!!
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.26. 22:11:45

@jjulie: legegyszerűbb választás a "névtelen", ahhoz nem kell belépni sehogy.

cambridge.on 2011.03.26. 22:13:33

@a-kis-herceg:
Kormányunk szerint is, ezért be akarják vezetni a lovaglás oktatását az iskolákban.
Gyakorlati szempontból csak támogatni tudom.
Eddig minden 10 főnél nagyobb létszámú település uszodát , vagy élményfürdőt épített állami támogatásból.
Már nincs jelentkező uszodaépítésre, mostantól a legkorszerűbb lovardákat fogják építeni országszerte.
Megirigyelték Schumachertől, ha neki lehet, egy magyar falunak is lehet. Akár kettő is.
Többen fulladnak vízbe, mint esnek le a ló hátáról. Most nem
arról van szó, hogy szokás szerint átestünk a ló másik oldalára.
Aki lovon ül, nem fullad vízbe.( II. Lajos halála csak véletlen bal esett volt.)
Tanítani kellene a lóhátról történő nyilazást is. A Gripeneket nem tudjuk Líbiába küldeni, de egy korszerű lovascsapatot kiállíthatnánk.
Mindez akkor jutott eszembe, amikor a Jobbik felháborodva, a magyar kultúra elleni támadásnak állított be egy táblalopást.
Miskolc nevét rovásírással jelző tábláról van szó.
Kíváncsi lennék, hányan tudták a Miskolcra látogatók közül, mi van oda írva?
A jobbik természetesen az alkotmányban rögzítené a rovásírás oktatását. A kettő együtt már átlépi az ingerküszöböt.
Megállnak a középkori módszereknél, vagy a tűzcsiholás is szerepel a jövőben oktatandó tantárgyak között?

mandiner.blog.hu/2011/03/26/lovas_nemzet_almodik?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Pasztorella 2011.03.26. 22:19:26

Történelmi felelősséget kapott a Fidesz"

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint a kétharmados győzelemmel történelmi esélyt és történelmi felelősséget kapott a Fidesz, hogy Magyarországot arra az útra vigye, amelyik a gazdasági növekedéshez, a függetlenséghez, a szabadsághoz, az egyenjogúsághoz és a jövő Magyarországának megteremtéséhez vezet."

www.mno.hu/portal/773990

Ja. Gazdasági növekedés, - úgy legyen - az lenne a jó.
Nem tudom, ill. olvastam, hogy a magyar gazdaságpolitika "forditva ül" a lovon. hm. maga a gazdasági csoda?!
:)

porfelhő 2011.03.26. 22:25:02

@Pasztorella: :)
Emlékszem a "levesre", persze.
De, Te is buta vagy!? Ő is emlékszik, nem tudod?

Ő a "láthatatlan ember". Ja. nem aludta át az egy évet sem. á'dehogy!
:)))))))))))))))))

porfelhő 2011.03.26. 22:33:13

@Pasztorella:
hm. még kiegészitem: Ő egy csodálatos ember, Ő a "jelfogó", aki mindent tud, és mindent lát!?
bezony!!!!! tudom.

:))))))))))))))

cambridge.on 2011.03.26. 22:38:08

Az év legrövidebb éjszkáján, jó éjt mindenkinek.
Franz Liszt :"Hungarian Rhapsody no 2"

www.youtube.com/watch?v=goeOUTRy2es

porfelhő 2011.03.26. 22:38:38

@jjulie:
Hova rohantál el.? Hol vagy?
hm. biztosan olvasol, ha nem irsz? elment a kedved, hogy megláttál a poszton? is.
:)

porfelhő 2011.03.26. 22:45:23

Figyelem! 2011. Március 27-én, vagyis vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára, egy órával előre kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a nyári időszámítás."

Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről-évre a nyári időszámítást, amelynek elsődleges célja akkoriban az volt, hogy energiát spóroljunk meg.
A nyári-téli időszámítást jelenleg egy kormányrendelet szabályozza, amelyet az Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak."

ubul2000 2011.03.26. 22:46:25

@aszekelyek: Iván=paraszt - hogy mindenki értse

porfelhő 2011.03.26. 22:49:10

@jjulie: :)

Ne feledd: ma éjjel kell átállítani az órákat!

Bocsánat! Le ne késs "valamiről"!!!!

:)

porfelhő 2011.03.26. 22:53:20

Na. Mi?van! parasztozás már van, "anyázás" is lesz?
:(

ubul2000 2011.03.26. 22:54:17

@porfelhő: a "progresszíven baloldali" libsit jelent?

porfelhő 2011.03.26. 22:58:11

@ubul2000:
Szerinted? "libsit jelent"?

porfelhő 2011.03.26. 23:01:48

Én meg ettől az "avatartól" kapok sokkot!!!!!
:(

porfelhő 2011.03.26. 23:12:27

Beteg embereknél gondot okozhat az óraátállítás

Az egészséges szervezet nem érzi meg ezt a minimális változást"

atv.hu/cikk/20110326_beteg_embereknel_gondot_okozhat_az_oraatallitas

porfelhő 2011.03.26. 23:17:31

Hűha! Ez az avatar sem jobb.!
Kisértet járja be a posztot, úgy lácccccik!

:)))))))))))))))))

porfelhő 2011.03.26. 23:26:47

Na. jó. Jóccccakát!!!!

ubul2000 2011.03.26. 23:30:03

@porfelhő: feltételezem, hogy az ő szóhasználatukban azt jelentheti. Szerinted?

porfelhő 2011.03.26. 23:33:21

@ubul2000:
Mit is? mit kérdeztél? Szerinted, mit?

porfelhő 2011.03.26. 23:40:29

@ubul2000:
Igen. Megyek is aludni, ha tudok.
:)

ubul2000 2011.03.26. 23:43:07

@porfelhő: Jó éjt akkor, majd visszatérünk a kérdésre holnap.

porfelhő 2011.03.26. 23:44:20

@ubul2000:
De mit is kérdeztél? Hogy miért vagyok itt?
Azért vagyok itt, mert még nem mentem el végleg. a blogról.
Csak az a probléma, azért dilemmázom, mert ha elmegyek, többet nem jövök vissza, még olvasni sem.
:)

ubul2000 2011.03.26. 23:49:46

@porfelhő: Nem ezt kérdeztem. Belinkeltél egy mno cikket, ahol a gyurcsány-banda "progresszív-baloldalról" beszélt. Azt kérdeztem, hogy egyetértesz-e ezzel?

porfelhő 2011.03.26. 23:50:50

Tényleg álmos vagyok!
"soha többé"
:)

porfelhő 2011.03.26. 23:57:36

Ja! Odairtam az aljára a kommentemnek a véleményem. Nem olvastad?

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 00:00:06

@ubul2000: a progresszív baloldal azok ők, nem?
Gyurcsótány-lótetű, Gréczyzsebmonitorböfögőkakadu, Debreczeniseggbenmegbújtjocó s a többiek...

porfelhő 2011.03.27. 00:03:10

@ubul2000:
Majd olvasd el, és "holnap kikérdezem"!

:))))))

porfelhő 2011.03.27. 00:07:26

Nahát! még illllyet! Egyáltalán hogy tudta leirni?
Ha azt a "bizonyos" egy szót irja, azt biztosan könnyebb.

:)))))))))))))

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 00:14:22

@porfelhő: a változatosság gyönyörködtet. Remélem...

Szimba 2011.03.27. 08:52:34

@aszekelyek:

Köszönöm a tanácsot. Ezt csinálom. Abonettre teszem a tojást, zöldséget. Reggel, sőt egész nap semmi gond, de este.... Mint a vámpíroknál, őrületes étvágyam támad. Már a macskát is megnéztem, mit lehetne belőle sütni:-(((

Vacsorára savcsökkentőt eszem.
A kerti munka folyamatos, napi min 2. óra.
Uszoda még nem megy, mert a fürdőruha nem jön rám:-(
2 kg-t sikerült 3 hét alatt leadnom, az is a kezemről, arcomról ment le. Leesnek a gyűrűim.

Röhögnék, ha nem szenvednék annyira.

Szimba 2011.03.27. 08:55:51

@a-kis-herceg:

Szivem kicsi hercege! Mit sportoljon egy 60 éves véna...izé, hölgy??? Mit?
Max. séta engedélyezett, meg úszás.

Láttál már az uszodában lassan, nagyon lassan evickélő idős embereket, akik csak akadályoztak az úszásban?
No, ott úszom már én is abban a sorban.

lüke 2011.03.27. 08:56:49

@Szimba: igy van ez
itt olvastam egy jó tanácsot: gonoszkodj, akkor szép leszel
nem tudom 50 felett mi a szép: nyfogás
Cher meg a Tina azt mondta a kés-csak az segít
pofon egyszerü:)

lüke 2011.03.27. 08:58:47

@Szimba:
a távolban, itt a vitorla is fehérebb
tegnap láttam, a velem egykorú világbajnok sielöt -kitzbüheli pariszt- énekelni
40 felett kezdte el, jobb, mint írni:)

Szimba 2011.03.27. 09:00:23

@lüke:
Nem szépülni akarok. Csak menni. A térdeim miatt szeretnék fogyni, meg hogy az egész ruhatáram ne kelljen kicserélni.
Tréningbugyiban nem lehetek mindig, és a kerekesszéket is rühellném még:-(((

Szimba 2011.03.27. 09:03:02

Szeretném lecserélni az avatarom arra a zöld slank nyúlra a Figurka oldaláról:

www.figurkadesign.hu/galeria/

Szimba 2011.03.27. 09:04:44

@lüke:

Ja, énekelni azt lehet. Ahhoz csak a hangszalagokat kell mozgatni, és a kövérség csak előny. Lásd Pavarottit!

Szimba 2011.03.27. 09:06:45

@lüke:

A kés , ezen is gondolkodtam. Csak egy szeppuku után annyi a mocsok!:-(

lüke 2011.03.27. 09:09:33

@Szimba:
meg nincs vége ld. M: Jackson meg Victoria Beckham

a-kis-herceg 2011.03.27. 09:22:25

@cambridge.on: :))) egy középkori túlélő tábor... én is így érzem néha

a parasztok kajálják... a kiskirályok pedig szeretik a retrot.... akkor minden jó volt

1011 éves feudalizmus

a-kis-herceg 2011.03.27. 09:25:53

@Szimba: :) aranyos... akkor marad az étkezés. az mindig fontos...

lüke 2011.03.27. 09:27:40

most már tudom honnan fúj a kettös beszéd:
inforadio.hu/hir/belfold/hir-422317

lüke 2011.03.27. 09:28:25

A megengedettnél magasabb sugárzási értéket mértek Budapesten
inforadio.hu/hir/belfold/hir-422696

Szimba 2011.03.27. 09:49:11

@lüke:

Véletlenül (!) volt náluk egy sugárzásmérő eszköz.

Ha hozzám jönnek lomtalanítani, akkor "véletlenül" mi lesz a szállítómunkásoknál???

lüke 2011.03.27. 09:53:22

ez egy ilyen ország,
minden véletlenül történik
nem szoktad még meg?

lüke 2011.03.27. 09:54:39

@lüke: @Szimba:
a Fidesz is erre bazíroz:)
hát meg a tuti megmondó ember, a Feri:), a kötcsei
halász, vadász, madarász:)

nyünyüge 2011.03.27. 10:04:02

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. készíthet hat, egyenként legalább 30 oldalas gazdaságpolitikai elemzést, nettó 24,3 millió forintért az Országgyűlés Hivatala Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának
...

Az ajánlatkérő 3 társaságtól kért ajánlatot, közülük a Századvég Gazdaságkutató Zrt. lett a nyertes nettó 24,3 millió forinttal. A legdrágább ajánlat 24 millió 450 ezer forint volt.

www.vg.hu/kozelet/politika/a-szazadveg-keszithet-gazdasagi-tanulmanyokat-a-fidesz-nek-344436

nyünyüge 2011.03.27. 10:13:25

@lüke:
Hallottam ezt a beszélgetést - egy népességkutatással foglalkozó KSH intézet igazgatójától azért tudományosabb megközelítést vártam.
Egy fél gondolat vagy tény sem volt benne, amit az én nyünyüge agyam nem állított még elő magától ebben a témában (különösebb elmélyedés nélkül).

nyünyüge 2011.03.27. 10:15:04

@lüke:

ez viszont jó:

"Foglalkoztatja az idő?

– Nem különösebben. Csak néha föltűnik, hogy milyen régen is volt már ez, vagy az. Heller Ágnes elmélkedett arról, hogy magyarul azt mondjuk: az idő telik-múlik. Negatíve: múlik. Szerencsére telik is."

Szimba 2011.03.27. 10:19:44

@lüke:

És milyen veszély fenyegeti? Fejére esik a Freud kötet a polcáról?

Szimba 2011.03.27. 10:23:35

@nyünyüge:

Ennyiért én feltalálom a szemét/hulladék arannyá változtatásának módját!

lüke 2011.03.27. 11:07:22

@Szimba:
65 évesen a demencia, már más nincs:)
@Hepci: reméltem ,kisegítesz
mert nekem sem stimmelt,zavarosban halász

lüke 2011.03.27. 11:08:28

@nyünyüge:
nagy dolgokat vársz! kicsiket se tudnak teljesíteni

porfelhő 2011.03.27. 11:10:22

Jaj! Már én meg nem is értem?!
Elfelejtettem, hogy át kell állitani az órát!?
Olyan hűvös az idő, nem is gondoltam, hogy már nyári időszámitás van?!!!

:))))))))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 11:10:45

@lüke: kuncog a rút szibarita váz, hol Feri badarász

lüke 2011.03.27. 11:11:51

@nyünyüge:
azért egy jót hozott a fidesz:minden nyilvános
egy nyilvános ház

porfelhő 2011.03.27. 11:13:38

A Fidesz elnöksége vasárnap délután tárgyal arról, hogy az új alkotmányban rögzítsék: Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint. Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkár javaslatáról végső döntés a hétfői frakcióülésen lesz"

A politikus szerint az ország fizetőeszközének rögzítése a kétharmaddal módosítható alkotmányban magától értetődő és semmilyen hátrányt, vagy gondot nem okoz.

Varga Mihály úgy véli: ha az euró felváltja a forintot, akkor majd módosítani fogja a parlament az alaptörvényt.
A Fidesz politikusainak nyilatkozata szerint 2020 előtt nem reális Magyarország csatlakozása az euroövezethez.

hm. Remélem Ők átállitották az órákat, és nem fognak lekésni a megbeszélésről. Kár lenne. nagyon nagy kár.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 11:16:58

@lüke: ez a Panulin Ildikó hiperaktív lány lehet. Ollószerelés vagy csomagolás közben hallgatom az Inforádiót, minden második interjút-anyagot-hírt ő készít.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 11:19:02

@porfelhő: szeretném, ha a vörösboros marhapörköltet és a borjúpaprikást is rögzítenék az alkotmányban, mert ezek megvalósítása a vendéglátóhelyeken többnyire elmarad reményeimtől.

lüke 2011.03.27. 11:19:31

@Hepci:
az ki?
gyorsan beszél?
minden mai riporten nagy szótag sebességü, azt hiszik fontosat mondanak és lemaradnak valamiröl

lüke 2011.03.27. 11:24:04

@Hepci: sajna nem tudom semmilyen média, kivéve a nol- jó szar- pol. kötödését
igy azután kevés eszem szerint értékelem, van rossz, rosszabb és legrosszabb

lüke 2011.03.27. 11:25:17

@Hepci:
ez a fözögetés is itt maradt a szocialista pokolból:
hol paprika nincs, hol kömény,hol lábos, hol gáz

porfelhő 2011.03.27. 11:25:22

Kövér gyermekeink: az állam is felelős"

Friss közvélemény-kutatás eredményei szerint az amerikaiak jelentős része úgy látja, az ország vezetésének fontos szerepe van abban, hogy a gyerekkori elhízás problémáját csökkentsék.

Elsősorban a demokratáknak, a fiataloknak, az afroamerikaiaknak és a spanyolajkúaknak az a véleményük, hogy a kormánynak megoldást kell találnia erre a kérdésre. - olvasható az ELTE TÁTK hírelvelébem."

www.piacesprofit.hu/tarsadalom/kover_gyermekeink_az_allam_is_felelos.html

hm. Lehetne közvéleményt kutatni, a magyaroknak mi a véleménye? erről.

:)))))))))))

porfelhő 2011.03.27. 11:27:49

@Hepci:
Ez egy fantasztikus ötlet!

:)

lüke 2011.03.27. 11:27:52

megint a szoc. pokolos az esetleges digi dagikkal
voila , igy megy ez másutt
www.cdc.gov/obesity/data/trends.html
www.nationmaster.com/graph/hea_obe-health-obesity

álomszép 2011.03.27. 11:32:00

@porfelhő: :)
Drágám! Ez is benne lehetne az új alkotmányban, hogy a gyerekek nem lehetnek kövérek.
Vagy valami hasonló "szöveg".

:))))))

Dendrobatidae 2011.03.27. 11:36:49

Majd az udvari 'Nézőpont Intézet' kihozza, hogy a Kedves Vezetőt a zemberek 110 százaléka támogatja, az udvari Tv-k és rádiók pedig ezt fogják nyomati. Csak az a csúnya választás ne lenne időnként... az még bezavarhat az idillbe.

armanda* 2011.03.27. 11:38:38

@porfelhő: :)

Hm. Még az is lehet, hogy "kitalálja" a kormány, különadót vet ki azokra a szülőkre akiknek kövér a gyereke.

Hm. Én meg megadóztatnám a nagyon kövér embereket is.

:)))))))))))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 11:42:06

@lüke: speciel gáz az van, eléggé. Olyan az ország, mint egy nagy gáztározó, sokan meg még külön is fejlesztenek.

armanda* 2011.03.27. 11:42:18

@álomszép: :)

Hm. Micsoda ötleted van.!
A "szépséged" ne legyen benne az új alkotmányban?!

:))))))))))))))))))))))))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 11:45:35

@lüke: az Inforádió olyan jobbra-semleges. Vagyis igyekszik semlegesnek látszódni, de inkább jobbfelé szimpatizál. Viszont a balosok (vö. balf@szkalapok) is elmondhatják benne a véleményüket, nem egy Rákay Filippínó vagy Liszkay intendálja, Széles Gavrilóról nem is szólva.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 11:47:25

@armanda*: be kellene építeni az alkotmányba titeket (Armanda, Álomszép, Juditka, Pasztorella, ..., tudom, többeket kifelé felejtettem) is, már oly mindegy neki.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 11:50:25

@Dendrobatidae: Nézőpont a Századvégen, avagy fingtornádó a statisztikában.
Korábban meg volt a Sánta Ipszosz Mediánja s a KSH megerőszakolása.
Kis ország, csekély kreativitás az "elit" részéről.

lüke 2011.03.27. 11:50:31

@Hepci:
merci
minden lukon fejlesztik, s nem tudják a törzsfejlödés miatt ,mi hol van
de lehet, hogy klónozottak és ezért félresikerültek: a gén terápiába, pl a leukémiáknál eddig mind meghaltak

ssi 2011.03.27. 11:51:05

10 éve nálunk élő Pákó 1 hónap múlva újrázik
atv.hu/bulvar/20110326_megbukott_a_vizsgan_nem_lehet_magyar_allampolgar_pako
tételek alapján sok magyar is megbukna ma - nem dicsőség, s ha leszállítják a tanköteles és munkába állás évét, a kisebb tudás államilag is garantált

"Magyar Progresszív Intézet elemzője úgy vélte, erre az LMP-nek és a Jobbiknak - a két párt jellegéből fakadóan - eleve kevesebb esélye van. A Lehet Más a Politika nem rendelkezik világos ideológiai vonallal, márpedig a többség ez alapján határozza meg pártpreferenciáját. A Jobbik esetében szintén az ideológia jelenti a legfőbb hátrányt, azonban ellentétes előjellel. "
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=408254

"Azt állítja Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes (a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapnak): Magyarországon egyetértés van arról, hogy új alkotmány kell...
-> vagyis, aki nem ért egyet a Fidesszel, az nincs is"
www.168ora.hu/velemeny/hogy-mi-van-navracsics-tibor-72025.html

@nyünyüge:
eszekelyek tegnap megírta, hogy egy gyógyfürdőbe jártok - ez hogy derül ki?
Századvég akkor ide a posztra is gyárt végre adatokat, vagy ezért a pénzért pláne eltitkolja?
egyébként van egy másik szerződés is
www.origo.hu/itthon/20110327-ket-szerzodest-is-kotott-a-fidesz-a-szazadveggel.html

@lüke:
írta: ne tegyük magunkat nevetségessé
írom: 5. = d-evike
akihez szépen "szól", az vagy önmaga, vagy egy feltételezhetően "férfi"

@Szimba:
lehet, hogy a szellemesség is hizlal? - kérdi egy humortalan normál súlyú
térded - röntgen látta? - porckopás ifjabbaknál is, tabletták, otthoni iszapolás
napközben azért eszel, mert éhes vagy, vagy megszokásból?
fokozatos intenzitással sokféle sport bevállalható - az én célom (eddig titkos volt): skandináv nyanyák mintájára 90 évesen is futni akarok (pedig pár éve váltottam gimnasztikából futásra)

lüke 2011.03.27. 11:55:43

@Hepci:
dicsérd magad, úgyse dicsér senki- apám szerint:)

porfelhő 2011.03.27. 11:56:48

Hogy mi van?
Deutsch és a gyerekek

Azt állítja Deutsch Tamás,
a Fidesz európai képviselője (a Magyar Nemzetnek), hogy Göncz Kingának „nem lehet fasiszta kormányról beszélnie, ha a gyermeke a közigazgatásban dolgozik, hiszen egy ilyen kormányt a családja nyilvánvalóan nem szolgálna”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Göncz Kinga sosem nevezte az Orbán-kormányt fasisztának.

Ha viszont netán megtette volna, akkor sem azért nem tehetné, mert „a gyermeke a közigazgatásban dolgozik”, hiszen egy szülő a felnőtt gyerekéért, vagy a gyerek a szüleiért ebben az értelemben nem lehet felelős.

Hacsak az új alkotmányban felelőssé nem teszik, és az ilyen szülőktől el nem veszik mindjárt a szavazati jogot is."

www.168ora.hu/velemeny/hogy-mi-van-deutsch-tamas-72022.html

Nahát! hogy mik vannak!
Ebben az országban már tényleg "minden a feje tetején áll". Itt már nincsenek korlátok semmilyen szinten. Elképesztő.

lüke 2011.03.27. 11:58:47

@manyike:
ignorálás, az fáj a legjobban
/a gyerekeknek- unokák- szoktam anyámtól tanult marhaságokat mondani:
szidi néni babot föz a seggiböl jön a göz
mert hát az életre kell nevelni:) /

hoplita 2011.03.27. 11:59:24

@porfelhő:
Szerintem bibsit, kampósorrút, kóbit, Vörös tengerészgyalogost.....meg egyebeket.:))))

porfelhő 2011.03.27. 12:08:13

Fantasztikus ötletek születnek, itt is, mi legyen az alkotmányban.
Magyon jó. Ne fárasszátok magatokat. Kár!
Titeket is be lehetne irni az új alkotmányba. Üzenem "valahol az országból. "
Ti is nagyon "jók és szépek" vagytok igy egy "csokorban" itt a poszton. ! Királyok/Nők nem tudom, de valakik biztosan vagytok a "nick" nevek mögött.

:)))))))))))))))))))))

Szimba 2011.03.27. 12:12:01

@manyike:

Azért etTEM (múlt idő:-(), mert szeretem a finom ennivalókat. Hepcinél sokkal finnyásabb tudok lenni, ha nagyon akarok, ugyanakkor élvezetet tudok találni egy darab száraz sajtban is.
Térdem még nem látta orvos, éppen elég, hogy én érzem kb. pár hete.
Majd megpróbálkozom a szinkronúszással. Ha megfulladnék közben, már nyereség, nem fájna többé a térdem.

porfelhő 2011.03.27. 12:14:38

oppá" Le ne maradjon!

Egyébként nem érdekel a "különvélemény". Csak azt fogom komolyan venni, ha a Török Gábor kiirja ide, hogy elég volt és menjek!
osztszépnaposidőt ! annak, akinek nem teccccccik, hogy itt vagyok.

.)))))))))))))))))))))

lüke 2011.03.27. 12:15:02

hmm a gyerekek
Czeizel példaképe egy angol genetikus- már nem emlékszem a nevére, az OH-ban volt az interjú-
aki azt mondta a tehetséges embernek kötelessége , hogy sok utódja legyen
lehet vitatkozni a gyermek cenzusról, de vsz. jogtalan
viszont a fenti mondás elgondolkodtató

Szimba 2011.03.27. 12:15:56

A tévében megjelent egy reklám. Dagi nő panaszkodik a másiknak: "Alig eszem, és mégis jönnek rám a kilók."

Aztán barátosnéja ajánl neki valami klimax után használható szert, amitől a hölgy karcsú lesz, mint a pálma.

Ha hinnék a meséknek..., de jó lenne.

lüke 2011.03.27. 12:16:27

@Szimba:
ott sminkelni kell, vizálló sminkkel, de az jó , a felhajtó erö dolgozik

ssi 2011.03.27. 12:17:07

@lüke:
színekben konzervatív vagyok, szerencsére az hosszú egészség nem ezen múlik
skandinávotoktól irigyelt:
- szemlélet - már születés előtt - bár anyagilag jók, de ez kevés feltétel ehhez :-)
- jó látni, hogy nem kirívó a ruhadivatozás, nem ez a fontos :-)
- igen jópofa, mikor csak rövid időre is jó idő van, még a járdára is kiülnek piknikezni :-)

lüke 2011.03.27. 12:17:30

@Szimba:
az öreg asszisztensnöm mindig azt mondta a kövér betegnek:
a tüz is elalszik, ha nem táplálják

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 12:17:36

@ubul2000: vagy túlzóak a reményeim...
De tényleg, mi lenne, ha ezeket kétnaponta újra megfőznék mindenhol, a halászlével egyetemben. A probléma nagyobbik része már ettől megoldódna. Hogy a borjú elmúlt-e kéthónapos, úgyis csak az ultrasznobok vélik kiérezni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 12:18:55

@porfelhő: Tompika esete a 168 - hazug - Órával...

Szimba 2011.03.27. 12:19:10

@lüke:
Czeizel köteteken át elemezte (vagy inkább vizsgálta), hogy miként születik a zseni, és a családi tehetséghalmozódás mikor jön létre.
1. jómódú polgárcsalád kell hozzá
2. Mindkét szülőben meg kell lennie a megfelelő génnek, amelyik az adott tehetséget örökíti.

Röviden ennyi.

Ezek hílyán ne is próbálkozzatok!:-)

Szimba 2011.03.27. 12:21:32

@lüke:

Az orrcsipeszüket bírom nagyon!:-)))
És nagyon karcsúk!
A smink az néha elég őrült, de valamit valamiért.

A férfi szinkronúszók között egyszer láttam egy nagyon kövér és több sovány emberből összeállított csapatot. Viccesek akartak lenni. Néha sikerült is nekik.

lüke 2011.03.27. 12:21:42

@manyike:
pünkösdkor voltam, anno, s a közparkokban Oslóban a részegek fentrengtek,de három napig!
azóta javult a helyzet Norvégiában-olaj
más mentalitás:minden hid közepén két mentööv,hogy segíteni lehessen

Szimba 2011.03.27. 12:22:17

@lüke:

:-))))))))
Nekem csak ne mondjon senki hasonlót, mert elrohanok a cukrászdába!:-(((

lüke 2011.03.27. 12:22:56

@Szimba:
olyat kaphatsz
a tüdöfunkciós próbához használjuk:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 12:23:30

@Szimba: az orrcsipesz valami újdonás antiszemita terminológia? :)

Szimba 2011.03.27. 12:23:59

@Hepci:

Noná, ráöntenek egy marék húspuhítót, és a vén marha is borjúvá változik.

lüke 2011.03.27. 12:25:46

@Szimba:
persze,ismerem
az ikerkutatásait is
pl Gruber Béla festö- Bernáth Aurél tanítvány-

Szimba 2011.03.27. 12:26:05

@Hepci:

újdondász

Nem, az orrcsipesz csupán kínzóeszköz. Az orrba dugható pedig horkolásgátló.

porfelhő 2011.03.27. 12:26:16

A nemzeti konzultáció eredményéről is beszámolhat a miniszterelnök"

A részletes vitára bocsátott alkotmányjavaslat módosító javaslatainak tárgyalásába kezd az Országgyűlés jövő heti, hétfőre és péntekre kiírt ülésén.

A parlamenti munka a hét első napján Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik, a miniszterelnök várhatóan a nemzeti konzultáció eredményéről ad tájékoztatást."

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=369933

Nagyon várom már!
:)

Szimba 2011.03.27. 12:26:50

@lüke:

A zenészeket is megírta egy kötetben.

lüke 2011.03.27. 12:27:42

@Szimba: @Hepci:
elviszem a családom ebédelni a Spitzbergákra, majd beszámolok a kajáról

Szimba 2011.03.27. 12:28:25

Megyek, megebédelem a csésze borsólevesem, mind a 2 db borsószemmel.

Szimba 2011.03.27. 12:29:16

@lüke:

Rosszakat írj!!!! Legalábbis nekem.

ssi 2011.03.27. 12:34:31

@Szimba:
ha mozgásra recseg-ropog, egyébként meg fáj
- vény nélkül (és orvos nélkül) sokan veszik a patikákból
* porctabletta
* iszap pakolásra
pl. menűsor-1 - ahogy sejtem, vmi hasonlót teszel/eszel
reggeli: tej/kefír + korpovit
tízóra: gyümölcs
ebéd: natúr hús+ nyers/dinsztelt zöldségköret
uzsonna: gyümölcs
vacsi: abonet+tojás+sovány sonka+ zöldségek
pl. menű-2. egy ismerősöm ettől fogyott mostanában 10 kg:
1. nap: csak fehérjék: pl. hús, tejtermékek
2. nap csak szénhidrátok: pl. pékárú, rizs
3. nap: csak zöldségek: pl. nyersen, főve
4. nap: csak gyümölcsök
majd előröl, s bármennyi mennyiség - ő ebben hitt és hatott

@lüke: olyan szemüveg volt rajtunk, hogy csak a kocogókat, kerékpárosokat, sétálókat, piknikezőket, nordic walkingosokat vettük észre :-)

porfelhő 2011.03.27. 12:42:38

Felvonultak a romák Gyöngyöspatán - videóval

www.hirado.hu/Hirek/2011/03/27/07/Felvonultak_a_romak_Gyongyospatan_.aspx

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a felvonulás helyszínét és a falu egész területét.
A Készenléti Rendőrség bevetési egységeit is a helyszínre vezényelték, hogy az esetleges atrocitásoknak elejét vegyék.

A Jobbik nyugalomra intette szimpatizánsait, azt kérve tőlük maradjanak távol a rendezvénytől. "

A felszólalók hangsúlyozták: békességben szeretnének élni a falusiakkal, de bűnhődniük kell azoknak, akik nem tartják be a törvényeket."

Hogy mi van?! Nem volt semmi! nahát, még ilyet?!
hm. hm.

hoplita 2011.03.27. 12:54:15

@porfelhő:
hm...hm...nahát..

Ugye szerinted sincs cigánybűnözés...?
És a nagybüdös békés egymás mellett élés legfőbb akadályozója a nácifaszistarasszistabakancsosfeketeruhás népség...?
Vagy miért is linkelsz ilyen szarságot, mucus...?

Nesze...!!!!

kuruc.info/r/35/76535/

Ezt nem látod a kedvenc oldalaidon, droid.:(((

porfelhő 2011.03.27. 12:58:11

@hoplita:
Figyeld! Olvasd el! a cikket. felvonultak a romák. Ja. és a Jobbik.........
Bocs.
:)

porfelhő 2011.03.27. 13:02:31

@hoplita:

Nahát! Hogy mi?van?! Látom nem csalódtam!
Ki irta, hogy nincs cigánybűnözés?! Közöttük is vannak rendesek és bűnözők! Nem tudsz olvasni??!! Már irtam sokszor!!!!
Unatkozol?????
Hogy Te milllllllyen kedves vagy?!! mint mindig!
Ne legyél ideges!

:)))))))))))))))))))))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 13:05:03

@hoplita: nem világos a cikkből, a felvonuló cigányok a saját törvényeik betartását kérték a falubéliektől, vagy ők is a magyar törvények betartását látják kívánatosnak. S tulajdonképpen kik vonultak fel, helyi és nem helyi becsületes cigányok vagy a lokális kerti tolvajok?

porfelhő 2011.03.27. 13:05:04

Na. jó. most megyek "megmozgatom egy kicsit a szálakat".
Ja. a "keleti szélben".!

Ne örüljetek! majd később visszajövök!

:)))))))))))))))))

porfelhő 2011.03.27. 13:15:02

@hoplita: :)

Ne légy már ilyen dúrva?!
Egyébként jól vagy? Mi a problémád? hiszen hoztam Neked egy "jó" cikket!!! na ugye?!

:)))))))))))))))))))))))))

juditka* 2011.03.27. 13:27:07

@Hepci:

Képzeld el! Benne lennénk az új alkotmányban? mindig olvasgatnád, Te is, meg Ő is, meg a "többiek" is.?!!!
És sírnátok, hogy elmentünk, és soha többé nem írunk ide!!!
Ugye, ugye?!

:)

juditka* 2011.03.27. 13:35:58

@porfelhő: :)

Hol van ez "egyszem kedvelted"? Talán csak nem "szélhámoskodik" valahol? bocs.
Ő is benne lehetne az új alkotmányban? nem? azt meg Te olvasgatnád mindig.!

:)))))))))))))))))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 13:40:29

@juditka*: a jelen alkotmányt se olvasgattam, de tán értetek változtatnék ezen a szokásomon. Még jobb lenne, ha Ti írnátok, öthatodos konszenzussal... :)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 13:58:23

"Orbán Viktor ellátogatott az Alkotmány kívánatos tartalmáról tudakozó állampolgári kérdőívek feldolgozási helyére, és bejelentette, hogy hétfőn napirend előtti felszólalásban mondja el módosító javaslatait, amelyeket a tervezethez be akar nyújtani. Ezek közül azt emelte ki, hogy az emberek több mint 90 százaléka támogatja a tényleges életfogytiglant, ezért a módosító javaslatában azt terjeszti elő, hogy KERÜLJÖN BE ez is az alkotmányba, NOHA A TERVEZETBEN NINCS BENNE. Ha ezt mondta, akkor nem olvasta saját pártjának Alkotmány-tervezetét.

Valójában a tervezet IV. cikk (1) bekezdése tartalmazza ezt a mondatot: „Szabadságtól való végleges megfosztásra csak bűncselekmény elkövetése miatt, jogerős bírói ítélet alapján kerülhet sor.”"

https://www.facebook.com/notes/gyurcsány-ferenc/orbán-nem-olvasta-saját-alkotmány-tervezetét/199145453451258

Ez idáig a szokásos Gyurcsány-Orbán csörte egy epizódja. Ami érdekes, hogy ezt a Népszabadság hogyan volt képes (félre)értelmezni:

"Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerint Orbán Viktor vélhetően nem olvasta saját alkotmánytervezetét, mert szerinte a miniszterelnök egy olyan tételre hivatkozott legutóbbi tájékoztatóján, ami GYURCSÁNY SZERINT BENNE SINCS a dokumentumban."

Az eredeti szöveg alapján Orbán szerint nincs a tervezetben, a NOL értelmezésében Gyurcsány szerint nincs benne a tervezetben. :-))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 14:06:34

@vinczej: összekeveredtek, mint két kígyó, s mindkettő emészti a másik farkát. Most jön az exSzabadnép s megpróbálja őket szétszálazni, Domestosszal.
Toszhatjuk.

nyünyüge 2011.03.27. 14:23:09

@manyike:
Aszekelyek írt arról, hogy aznap lukácsban modortalanul megbámultak egy feketebőrű fiatal lányt. Erre kérdeztem én rá, hogy aznap 5 tájban volt-e. Mert én akkor láttam ugyanott egy gyönyörűt.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 14:44:42

"Ezzel kapcsolatban kereste meg a Bors Online Wittner Máriiát, aki kifejtette, Horn Gyula jelenlegi állapotát a jóisten büntetésének tekinti.”Nem kívánom a halálát, de megkapja a büntetését, még itt a Földön. Ezt kapta meg Toller is, ő sem tudott meghalni, mert királyt csinált a böszméből” – mondta portálnak a képviselő, aki ezen mondatával vélhetően Pécs 2010-ben elhunyt polgármesterére, valamint Gyurcsány Ferencre utal."

www.168ora.hu/itthon/toller-emleket-is-gyalazza-wittner-maria-72692.html

Bunkó!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 14:55:27

@vinczej: hát ja, a hölgy a prosztóság és az ezotéria sajátos elegyét sugározza, de legalább magát alakítja, feltehetőleg autentikusan.
Btw, sajna nem emlékszem semmilyen elítélő megnyilvánulásra az általad jobban kedvelt - s most joggal hőbörgő - táborból, amikor valamelyik eszdéeszista suttyó (vö. a szürke a takony is, lehet, az volt az állomány nagyobb része) szőrét hullató kivénhedt rókának titulálta a beteg Antallt.

aszekelyek 2011.03.27. 15:08:05

@Hepci: A takony része a szürkének mártíriuszozott és röhögött is.HA már bunkósági casting van Gábor távollétében:) Aztán még az arab terroristákat is , miniszterelnökként, vendég futballistákról beszélve , száján kiböffentő, öregecskedő feleséget lecserélésre érettnek nyilvánító gy f is ide sorolható.Ezek a takonyszürkék és favoritjuk ne tartsanak jó modorról kioktatást. Akik teljesen ártatlan emberekkel így bántak.

lüke 2011.03.27. 15:10:01

@manyike:
rajtam itt van ilyen szemüveg:)
na erre is lenne egy mondókám

@vinczej:
abszurdum is hogy éveken keresztül, mint élö szerepelt
a vitális funkciókkal rendelkezö polgármester- állitólag csak ö tudta a kódokat- és fizetést, képviselö bért, pótlékokat vett fel
erröl nem szólt a fáma!
rendes országban: jön az államügyész és a kórházban gyámot jelöl ki, ez az ügyvitel menete
ettöl kezdev gyámja van, mert nem képes önálló életvitelre,
s nem kap bérezést, hanem rokkantsági nyugdíjat

ez csak a jogi része volt

lüke 2011.03.27. 15:11:58

@Hepci:
axióma: mindenki magából indul ki
s nem tudja átlépni saját árnyékát

lüke 2011.03.27. 15:13:22

@aszekelyek:
ez jó ez a casting
és az gyöz ,aki jobban böfög vagy nyafog?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 15:15:02

@aszekelyek: Fletót kivételesen nem sorolnám ide, az ő vagy Orbán baromságai azért kevésbé ízléstelenek, mint a halálosan beteg emberekbe rugdalás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 15:18:08

@lüke: naná, de még mennyire. Ez a parlamenti munka lényege.
Az eszkaláció részeként még egyszer megérjük, valamelyik honatya lefingja a kupolát a tetejéről...

lüke 2011.03.27. 15:24:09

@Hepci:
és akkor a város építészet megváltozik- csak ne adj ötleteket-
a 96 m magassági elöírás menö
jönnek a csehszlovákok..............
jelentem: a vinersniclit az osztrákok nem tudják elrontani

lüke 2011.03.27. 15:25:44

@lüke:
MEGNÖ nem menö
hosszú ö tasztatúrán nincs az ökrök kedvéért

lüke 2011.03.27. 15:27:26

@Hepci:
yehh
de GYFeri fején nagy a vaj, OV meg egy patetikus autokrata -repetito mater studiorum est

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 15:39:43

@lüke: autoirritatív plutokrata vs. patetikus autokrata?
Ezek régen a Vérmezőn intézték a dolgaikat...

lüke 2011.03.27. 15:45:38

@Hepci: ma a parlamentben, s nagy f@szságokat
üzengetnek az exekutorokkal a mediákokban
a nép meg kaja helyett eszi

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 16:01:56

@lüke: azért megnézném, ahogy OV és GyF leghűségesebb apródjukkal oldalukon (Ov-nál véleményes, de BayerZsóti megfelelőnek tűnik, Gyurcsótánynál GréczyZsóti) megvívnak életre-halálra Davis Kupa rendszerben (először szingli, osztán a maradékok összeállnak párosozni) a Vérmezőn.
Nem tudom, a fegyvernemben meg tudnának-e egyezni? Fletó nyilván gumilövedéket javasolna, a kisebb termetű küzdőfélnek viszont jobban esne egy tökönverő pajszer. A segédek meg pajeszvágókkal segíthetnének gazdáiknak...

aszekelyek 2011.03.27. 16:10:01

@lüke: Olyat is publikáltak már amerikai kutatók, hogy elsősorban az anyai gének és képességek lesznek mérvadóak az utódok képességeit illetően.Anyjára üt a kisded. :) Ha külsőre nem is.

aszekelyek 2011.03.27. 16:16:42

@Hepci: Pardon. W. Mária akkor is ezt mondta róla, amikor még aktív volt. Nem most jutott eszébe . Soha mást nem mondott róla. Sem. Meg még tudnék olyanokat mondani, akik azóta nem vesznek rész baloldali értelmiségiek, a politikában, amióta a mi gyulánk megminiszterelnökösödött. Az előző, "érdekes" kormányok külügyminiszteréből és karrierje előbbi állomásai miatt sem. Csakők nem kaptak médiát. Véletlenül. Plurálisan. Meg a médiatörvénnyel összhangban. Ahaaaa Református lévén az embert ugye szánom . A történelmi számlája azért még megvan. Annyira már neki sem lehet jó úgy létezni, ahogy mostanában ő tud.

Szimba 2011.03.27. 16:18:26

@manyike:

Nem recseg, nem ropog. Csupán fáj. Főként, ha kertészkedem, leguggolok, megyek. Meg akkor is, ha ülök.

Meg kellene tanulnom röpködni.

Szimba 2011.03.27. 16:24:42

@aszekelyek:

Hány hét után szokták a növényeket szállítani a Sieberz-től? Már nagyon várom.
Ha valami kis fonnyadt vackokat küldenek, meghalok. Vagy csinálok belőlük salátát.

aszekelyek 2011.03.27. 16:37:00

@Szimba: Az az ültetési idötöl függ. Minden kis vacak érzékeny arra is:) Tavaly szabad gyökerű fát rendeltünk, barátnőm kertjébe és megeredt. Amikor érkezett még hiberálálva volt. Ültetési és gondozási útmutatót küldenek. Figyelmesen tessék elolvasni. Minden szó fontos, mint egy szerződésben. Előző évben egy másik barátnőmnek ajándékba vettem " tulipánfát" , ami persze magnólia Már virágzó cserjét küldtek, álom szépet. Azóta is nő szépen a kertjében. Van amiből egyéves növényt küldenek. Pld anngyaltrombitából. Abból is hatalmas fa lett második éven . Már szaporítom:) Az sem nehéz. Amikor leadom a rendelést , én is nagyon várom már, hogy megkapjam. április végéig nekem mindent leszállítottak eddig. Volt amit két részletben. NYugi. A kisebb dolgok, ha jó helyre és ajánlás szerint lesznek ültetve, nagyon szépek lesznek hamarosan. Részemről azt élvezem benne- nem a vízdíjat, hogy látom, ahogyan fejlődnek, virágoznak és elmennek aludni télire, majd újra kezdik. Többnyire évelőket kérek, hagymásokat, cserjéket. Egynyárit kevésbé de előfordul. A legtöbbről nincs a köztudatban, érdemes tovább nevelni, mert egy két év után újra megörvendeztet.

aszekelyek 2011.03.27. 16:40:14

@Szimba: A hollandoktól függ , hogy érkezik a szállítmány, egyébként. Volt, hogy két nap alatt megkaptam de volt két-három hét is.

aszekelyek 2011.03.27. 16:41:48

@Hepci: Autoirritatív? MAgára allergiás? :D

aszekelyek 2011.03.27. 16:45:55

@Szimba: Condoitin, glüközamin, írasd fel szépen a körzeti orvossal, három hónapos kúrát kell csinálni. Vehetsz béres porcerőt is, elég drága. No az Condrosulf se éppen a legolcsóbb. HA nem vagy érzékeny a zöldkagylóra, vehetsz bioboltban belőle kapszulát. Ezek táplálék kiegészítők. Pontosan arra, amit te panaszolsz. Építi és fenntartja a jó mozgását a térdizületeknek. Akupunktúra nekem nagyon bejött tavaly de az még drágább és nem is mindegy , ki csinálja. HA érdekel, magánban megírom. Gyakorlatilag a lépcsőn nem bírtam se le, se fel.... Nem hogy kertészkedni. A járást sem erőltettem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 16:48:28

@aszekelyek: más, amikor valaki azt kívánja, XY bárcsak megdögölne, meg amikor élő halott, azt kívánják, hogy vegyék le a lélegeztetőgépről. Az utóbbit maximum a családtagok kívánhatnák.
Én se kedveltem a Gyulát, ordítottam is a parlament előtt akkor, hogyaszongya:
"Magyar kormányt Budára,
Horn Gyulát a Dunába." - meg ennél cifrábbakat.
Persze Wittner Máriától nyilván távol esik a finom distinkció...

aszekelyek 2011.03.27. 16:50:24

@manyike: A négynapos is használt a testvéremnek, igen, az is jó. Ő is térdfájós. Leadott sok kilót. Éhezés az elsőnél sincs. Bár én a szénhidrátot teljesen elhagytam. Csak akkor ettem ha éhes voltam de az akupunktúra ehhez sokat hozzátett. Elvette az éhségérzetet. Felgyorsította az anyagcserémet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 16:50:56

@aszekelyek: valami kiváltja a kényszermozgást/kényszergondolatokat... a doktornő többet tud róla...

porfelhő 2011.03.27. 17:01:36

A Facebook-oldalán többször köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnök a készülő azoknak, akik visszaküldték az új alkotmányról szóló kérdőívet.
A videóban aktakupacok előtt álló Orbán azt mondta, módosító indítványok formájában benyújtják az állampolgári véleményeket.

A videón Orbán kétszer is köszönetet mond az állampolgárok közreműködéséért az alkotmányozásban.

"Ez a sok doboz itt Magyarország hangját tartalmazza.
A politikusoknak az a dolguk, hogy meghallják az ország hangját, korábban ez sajnos nem így történt" - hangzik a felvételen.

Orbán megígéri, hogy a beérkezett, feldolgozott válaszokat módosító indítványok formájában beadják majd az alkotmányhoz, és azok, akik visszaküldték a véleményüket, "biztosak lehetnek benne, hogy a szavukat majd kiolvashatják az alkotmány végleges formájából" - mondja.

Orbán szerint az alkotmányozásban tanúsított összefogás meg fogja növelni az erőt az ország talpra állításához."

www.origo.hu/itthon/20110327-ketszer-is-megkoszonte-orban-az-alkotmanyos-kerdoivekre-ad

hm. Kilencszázezer. hm. egy egész ország hangja.
jó.

aszekelyek 2011.03.27. 17:01:36

@Hepci: Pontosan nem ezt mondta éppen. Ha jól informálódtam, azt mondta nem tud/bír/ hagyják? meghalni. HA behelyettesítjük mondjuk a Wiesenthal Intézet és a Zentai neveket, akkor hogy látod? Nem kívánják-e ugyanúgy a halálát. Bármire is vannak-e tekintettel? Tőlem ez is kitelik, amekkora judeobolsevik :) vagyok zsüli szerint. Van, ami nem évül el és pont. Nem vitatnám el egyetlen diktatúra barom vezérének és embereinek áldozataitól a jogot, hogy halálukig véres rongynak lássák megnyomorítóikat.Aztán a vehemencia , mint előadásmód. érzelmileg ugye iyesmit nehéz kordában tartani. Egyik kedves RAbbi apuka ismerősöm,:) így szép? :) Ha üzleti okból ment Németországba , csak és kizárólag az überallesbe kell mennem kitételt használta. Mivel tudtam, mindkét szülőjét elvitték a téglagyárból , soha egy szót nem szóltam emiatt és jó utat kívántam neki. Magyarokat sosem fasisztanácizott! Cohn Bendit is miket ordibált össze , meg az osztrák illető is Az EU parlamentben Orbán Magyarországáról! Az elmúlt pár hónapban, amíg soros elnök lett Magyarország, hitelen feketeseggűek lettünk a szemükben. Hiába tagadják, a választói többséget támadták és Orbánt.

aszekelyek 2011.03.27. 17:05:11

@Hepci: Igen, nálunk családi döntés volt kétszer is. Anyukám előre kijelentette, ő így akarja. Apósom is de a törvény is így rendelkezik, hogy ez a család hatásköre. HAdd élvezze a megérdemelt nyugdíját ő is. Bár mit élvez belőle, elképzelni nem tudom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.27. 17:07:56

@aszekelyek: mindig lehet találni faszokat, akiknek a cselekedetei menthetővé teszik a magunk faszainak cselekedeteit... ezt kéne befejezni egyszer...

aszekelyek 2011.03.27. 17:08:05

@lüke: Nem győzhet Mária. Pedig ki akarják hirdetni őt főbunkónak. Nem helyeslem az ilyen kivételezést.Gondolom te is hallottad, hogy némelyek azért nyitják ki a lapokat minden nap, hogy Orbán halálhírét olvassák... ezt csak ballibtől hallottam még. Sokan kívánták már őt holtan látni. Van nálunk bunkó, mint égen a csillag, annyi.

aszekelyek 2011.03.27. 17:10:47

@Hepci: NEm menthetővé tenni. Megérteni. Az más. Csak általuk halálraítélttől tudom ezt megértéssel nézni. Sokkal kevesebbért is ölnek ténylegesen embert .... Csepeli kettős gyilkosság pld , a lincselés ugye, aminél megbeszélték, ki menjen be....Mária ennél lényegesen érthetőbb.

aszekelyek 2011.03.27. 17:13:41

@Hepci: Egyenlő mércét kérek mindössze. Ezt mondta, neki ez a véleménye. Pont. Minden elfér a demokráciában. HAngsúlyozom, csúsztatás, belemagyarázás, hogy a halálát kívánta. CSak azért nem megyek bele, hogy mennyibe kerül az államnak a kezelése és a nyugdíja havonta, mert az nem ízléses. Ugyanúgy, mint felvenni azt az ő nevében.

aszekelyek 2011.03.27. 17:15:57

@aszekelyek: Söt, mi több, ezt viccnek szánják, a ballibék. Várják, hogy nevessek ezen. Komolyan. Akkor? Mit is akarnak Máriától?

porfelhő 2011.03.27. 17:17:07

A Századvég Alapítvánnyal és a gazdaságkutató cégével is szerződést kötött a Fidesz országgyűlési frakciója: közvélemény-kutatásokat, és gazdasági elemzéseket kell készíteniük.

www.origo.hu/itthon/20110327-ket-szerzodest-is-kotott-a-fidesz-a-szazadveggel.html

A megbízás összesen hat tanulmányról szól, nettó 24,3 millió forintért. Az aktuális kormányzati gazdaságpolitika részletes tudományos elemzése az egyik feladat, a másik a makrogazdasági tendenciák feltérképezése és bemutatása. Hirdetmény nélküli, tárgyalásos egyszerű közbeszerzési eljáráson választották ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t erre a feladatra.

A másik szerződést a Századvég Politikai Iskola Alapítvánnyal kötötte a Fidesz-frakció, összesen 12,3 millió forintért.
A feladata, hogy kéthavonta közvélemény-kutatást kell készíteni, a frakció munkájának segítése érdekében.
Az év végéig összesen öt felmérés készül majd.
A közbeszerzést szintén hirdetmény nélkül, tárgyalással folytatták le."

hm. nincs ebben sem, semmi különös?!
hm. Igy ki volt zárva, hogy esetleg " mások" is pályázhassanak. Sima ügy egy volt, és kész. a nyerő.
Az " elbirálásnál" nem volt vita. osztjónapot!
:)))

lüke 2011.03.27. 17:19:56

@aszekelyek:
nana,
olyanok, ahol csak azanya a biztos?

aszekelyek 2011.03.27. 17:24:05

@Hepci: Ja, arra gondolsz, ahogy a feri is , mint a marionett, amit dróton rángatnak és ültében is állandóan lábmunkát végez? Persze. A tikkelés is ilyesmi idegrendszeri megviseltség tünete, úgy tanultam:) Idegileg eléggé strapás nálunk miniszterelnöknek lenni. Alapból nem volt ez meg Orbánnak. "002 után lehett , hogy meggyűrősött kissé az idegrendszere. Ami nem csoda. Utána borzalmasan sokaké még jobban is meggyűrődött.Kényszergondolatok? Azt megmagyaráznád? Az nem világos. A reform fixaidea vagy mi? Szerinted?

lüke 2011.03.27. 17:28:41

@aszekelyek:
nem tikkje van
kisagyi sérült, atetózis, magyarul Vitus tánc

lüke 2011.03.27. 17:37:15

@aszekelyek:
ez a ballib szöveg meg olyan, mint a római pápáé:
- a szegények segítöi- láttuk- ,
-a fasizmus legyözöi- azt is láttuk pár évtizedig-
és egyedüli hordozói a demokráciának, más nincs is
itt a földön, az a pár demokrata meg odafenn( 90 millió)
már hallgat

aszekelyek 2011.03.27. 17:44:51

@lüke: @Hepci: Halkan jegyzem meg, a möszpögők nem követelték egyik versenyben lévő bunkótól sem a lemondását. Úgy benyelték, hogy fejmagasságban lőtt , nem rendszeresített patronnal védték a békés többséget az azonosító nélküliek, mint kacsa, a nokedlit.

porfelhő 2011.03.27. 17:49:17

Nahát! Ez már szánalmas bunkóság!
Nem is lehet birni!

jjulie 2011.03.27. 17:50:24

@aszekelyek:

nem járt még le ennek a szövegnek a szavatossága drágám?

ha nem szoksz le róla, nem lesz randi

aszekelyek 2011.03.27. 17:53:27

@lüke: Köszönjük. Ez a mi ferink diagnózisa, ugye? lehet, hogy verték.Esetleg már magzati korban? Nem csak szegénység nem volt a kádár korban de feleségverők sem. Ugye?

aszekelyek 2011.03.27. 17:54:18

@jjulie: A randi szavatossága járt le

aszekelyek 2011.03.27. 17:56:24

@lüke: Mind elévültek, mind a 9o millió

aszekelyek 2011.03.27. 18:00:08

@vinczej: Toller úrról a bíróság kimondta, hogy cselekvőképtelen. Így vesztette el mandátumát is. Addig az élő halottat is felhasználták azok a rendes emberek..., akik úgy fintorognak most.

jjulie 2011.03.27. 18:02:16

"Az állam a fővárossal karöltve az építkezésben érintett telkeket 1930-ban megvette tulajdonosaiktól, hogy a Hübner Tibor-féle tervet minél hamarabb kivitelezhesse. 1931 májusában azonban a bécsi Creditanstalt Bank csődöt jelentett, a bankpánik átterjedt Magyarországra-, válságba került a Rothschild családdal szoros kapcsolatot ápoló Magyar Általános Hitelbank, amely elvesztette alaptőkéjének nagy részét. A gazdasági világválság beköszöntött Magyarországra is, a Szabadság téri építkezésre felvett rövid lejáratú külföldi hiteleket is a költségvetés rendezésére fordították, amivel a kormány súlyosan megsértette a genfi feltételeket-, így Magyarország újra népszövetségi ellenőrzés alá került. Royall Tyler és Henry J. Bruce személyében 1938 tavaszáig maradt fenn a pénzügyi kontroll."

falanszter.blog.hu/2010/12/18/a_penz_es_az_irredentizmus_tornyai_ilyen_lett_volna_a_pesti_szabadsag_ter_1930_ban

a pénzügyi gyámság alá tartozás nem újkeletű jelenség

aszekelyek 2011.03.27. 18:05:07

@lüke: Lehet, most, hogy így mondod:) nem tértek ki erre a publikációjukban:) Lehet, hogy ők találták meg azt a bizonyos gént is, amit vitatnak mások:)

aszekelyek 2011.03.27. 18:08:23

@lüke: Igen, az még a magyar eü-ben is van. Pulmonológián kaptam én is.

lüke 2011.03.27. 18:09:35

@aszekelyek:
de mikor?
mint irtam volt ma az ügyészség ilyen esetben rögtön a kórházba! kiszáll- USA, Németo,A- és gyámság alá helyezik

jjulie 2011.03.27. 18:12:09

milyen helyes kis összefoglalás

" A jelentékeny gyűjtők csoportja a két világháború között még igen széles volt Magyarországon, ám a legjelentősebbek vagyona ekkor is az Osztrák-Magyar Monarchia idején megszerzett alapokon nyugodott. Többségük gyáros, nagykereskedő volt, kevesebb a szolgáltató, ami a kor társadalmi szerkezetéből is adódott. A korábbi társadalmi megegyezés - mely szerint a politikai elitet általában a régi főnemesség, a gazdasági élet vezető pozícióit pedig az új nagypolgárság egy meghatározott rétege adja - bizonyos megszorításokkal tovább élt, hogy aztán korszakunk végére mindkettőt kiszorítsa a szélsőjobboldal, majd végvonaglásánál ennek adekvát politikai ereje, a nyilaskeresztes párt, a magyar nácik."

www.kieselbach.hu/cgi-bin/kieselbach.cgi?HIRID=501&MENUID=HIREK
"

aszekelyek 2011.03.27. 18:13:04

@jjulie: Az sem, hogy bankok vannak a válságban érintve és rothschildék. Hogyan is erősödtek meg aztán az igen tisztelt bankárok? Csak nem? De. Igen.

lüke 2011.03.27. 18:15:42

@jjulie:
az egy nagyon jó blog!
Linz !
és a Szt. Korona út- ma Egry J.u.
sose tudtam miért felkör alakú, innen tudtam meg

aszekelyek 2011.03.27. 18:17:27

@lüke: Évekkel később és gyanítom, hogy nem is első körben tudták elérni, akik végül elérték. ott lehet, hogy úgy megy:) de nálunk progresszív és nyugatos trend volt akkor:) Tervben: Az ötévesben lehetett? :D el nem kapkodták...

aszekelyek 2011.03.27. 18:19:58

@lüke: Milyen szakvélemény kell hozzá? Hány orvosé? Milyen minőségben, hogy kimondják ? Igazságügyit visznek az ügyészek? Gondolom én. Nálunk az is kapható volt éppen pénzért , ha maffiozóról volt szó.

jjulie 2011.03.27. 18:21:25

@lüke:

mutatok még valamit, itt megtalálod az utcák összes nevét, ha nem emlékeznél valamelyikre öreganyám

regi.pim.hu/

pl:
Sas utca
V. ker. Lipótváros 1990 óta

UTCA/TÉR NEVE DÁTUM MAGYARÁZAT
Guszev utca 1951-1990
Sas utca 1874
Két Sas utca 1850
Zwei Adler Gasse
Drei Rappen Gasse (Három paripa utca) 1804

lüke 2011.03.27. 18:27:48

@aszekelyek:
sehány , ez a cirkusz, ami nálunk van eszméletlen
látják ,kijön az államügyészi megbizott- jogász, ´kész

lüke 2011.03.27. 18:32:08

@jjulie:
tudod ki volt az igazgatója sok sok évig?
a föideológus: Horváth Márton

aszekelyek 2011.03.27. 18:32:12

@porfelhő: Lehetősége mindenkinek volt. Aki nem akart élni vele, ne reklamáljon. Ennyi az, akit érdekelt, mi lesz benne.8 millióból.

lüke 2011.03.27. 18:34:26

@aszekelyek:
cca 1M küldte, OV már irt a fB-n ,most mondta be a rádió

lüke 2011.03.27. 18:36:46

@lüke:
s azonnal, nem 2 év múlva, 5 hónap múlva etc

jjulie 2011.03.27. 18:39:33

@lüke:

kétszer 3 év, az a sok sok

az 1;2; sok..... számsor szerint pontos, a megfogalmazás, mert ha kétszer ismétlődik ez a számsor az a sok sok

mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC05727/06573.htm

aszekelyek 2011.03.27. 18:44:01

@lüke: Vagyon, jövedelem, gondnokot jelölnek ki?

lüke 2011.03.27. 18:44:20

@jjulie: www.festomuvesz.hu/muveszetbaratok/index.htm
tanulmányozd,mai alakját
(egyik fönököm volt az elnök)

lüke 2011.03.27. 18:47:32

@aszekelyek:
egyet, ügyvitelit
(a vagyont nem tudom, azzal nekem nincs kapcsolatom,de gondolom ua.)
nem azon alapul , hogy maffiozi, rokikártya viszaélö etc., hanem érdekvédö

lüke 2011.03.27. 18:50:40

@jjulie:
ahhoz képest honnan indult s hova került, sok
egyik fia ELTE Tszkv, a lánya filmrendezö
nézz utána:)

lüke 2011.03.27. 18:53:29

@jjulie:
a voyeurizmust is tanulmányozd

jjulie 2011.03.27. 18:54:18

@lüke:

a ricter gedeon honnan indult, az nem sok ahova ő eljutott?

aszekelyek 2011.03.27. 18:54:39

@porfelhő: Három pályázó volt. Nem egy. Csak szólok. Szövegértés kedves, szövegértés. Meg ide bemásolás. Pontosan és a teljes igazságot. No, most már azt is tudjuk, hogy mit csinált a Századvég, kinek adott közvélemény kutatást. Szondások dolgoztak konkrétan a mi ferinkéknek. Őket tárgyalásosan vagy nyilvános közbeszerzéssel választották? Szerinted? Megjegyzem még, van törvényes eset, amikor tárgyalásosan lehet választani. Bármelyik kormánynak. Tudod, hatályos törvények. Aztán, hogy a konkurenciának legörbül a szája, ... az eddig se volt cikk tárgya.

aszekelyek 2011.03.27. 18:56:15

@jjulie: A DUNA? Az sok... Alkotni alkotott viszont a szakmájában elég nagyot. Amíg hagyták.

aszekelyek 2011.03.27. 18:59:43

@lüke: Igen, tudom, ott van ilyen és komolyabb , bármely állampolgárt megillető jogi érdekképviselet. Barátnőm meséli , mi van egészen másként ott. A vagyonit majd megkérdezem tőle. Nálunk pld ezt vagyoni visszaélésre is megpróbálták már felhasználni....

aszekelyek 2011.03.27. 19:03:52

@vinczej: Érdekes módját választotta az egyedüli demokraták platformja, hogy az alkotmány tartalmát vitassa...... nem a parlamentben. a mi ferink blogján van ez megvitatva. alkotmányos ez? A mi ferink kissé sárosabb. Ő tudta jól, mi van a 89-esben és azt is, hogyan nem lehet majd az alapján felelősségre vonni , hiába is van erre nagy igény.

lüke 2011.03.27. 19:05:25

@aszekelyek:
mindenki visszaél,
egy misabused country

parlamentarista 2011.03.27. 19:06:43

@aszekelyek:
ettől még a pokolra juttok mind.

jjulie 2011.03.27. 19:12:13

@aszekelyek:

nem sokszor lehetett igazad, hogy éveket tudsz csámcsogni a feri hibáin, és besöpröd az "igazad van" nyereményt

ennyi erővel írhatnád reggeltől estig hogy kétszer kettő négy, esetleg még azt, hogy kétszer kettő az négy

aszekelyek 2011.03.27. 19:13:37

@parlamentarista: Erről ön rendelkezik, vagy van forró drótja Szent Péterhez?

jjulie 2011.03.27. 19:18:24

@aszekelyek:

nagyon primkó picsát játszol, jól áll

csak mindig tedd mellé, hogy fideszdroid vagy, bizonyára benéznek ide újak is

randi?

lüke 2011.03.27. 19:18:33

@parlamentarista:
"Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni"

aszekelyek 2011.03.27. 19:19:39

@jjulie: Feri minden nap ad témát. A sajtójuknak. A tegnapi hír nem hír , friss kell, ez főszabály a zújságírásban. Ő gondoskodik róla, hogy legyen. Feriblog , mindig teljesen új és számomra nevetséges dolgokat közöl. Egy olyan monumentális demokrata, mint ő, mást nem is tehet. Talán még leírhatná minden nap, hogy kétszer kettő négy, le kell verni a jobboldalt, éljek én és a reformjaim.

jjulie 2011.03.27. 19:21:57

@aszekelyek:

te olvasod a feri blogját, mazohista is vagy, arany bogaram?

aszekelyek 2011.03.27. 19:25:05

@lüke: Juteszembe, Zsuzsánna és a vének... a fürdőben. Az már a demencia? :)

parlamentarista 2011.03.27. 19:28:52

@aszekelyek:
csak úgy mondom: szerintem ti simán a pokolra fogtok kerülni, ha egy szó igaz a keresztény sztoriból.

aszekelyek 2011.03.27. 19:29:54

@jjulie: gerontomán vagy te gyerek?

aszekelyek 2011.03.27. 19:32:45

@parlamentarista: Ahaa, innen fúj a szél! Ön azt mindjárt megtudja, ha odaér. Azon aggódjon inkább, mint a mi lelki üdvünkért.Önt mitől fogják megváltani? Bárkik is?

cambridge.on 2011.03.27. 19:33:43

@aszekelyek:
Ennél azért értelmesebbnek gondollak.
Hány témakörrel foglalkozik az alkotmány? A kérdőíven szereplő kérdések száma?
12 kérdés megválaszolása lefedi a 200 választ igénylő témát?
A tengerből merített pohár vízből meg lehet határozni a tenger élővilágát?

ubul2000 2011.03.27. 19:36:03

@jjulie: Ezt az infót én is köszönöm. Sajnos elég hiányos a lista a személyeket illetően pl hiányzik a Torockó utcából Konrád, Gábor Áron utca Pátzay Pál, Lupény u - Apró Antal, csak hírtelen amit találtam

jjulie 2011.03.27. 19:40:40

@ubul2000:

szivesen, jó játék

nyilván nem teljes, de az utcanév témában innentől nem arat le minden babért a lükeöreganyám

parlamentarista 2011.03.27. 19:46:01

@aszekelyek:
akinek a közélet pénzszerzés, és nem vezeklés az nem tisztességes.

PR-küszöb 2011.03.27. 19:48:21

portfolio.hu/gazdasag/statisztikai_hiba_vegezhet_europa_csodaorszagaval.147147.html

Figyelmesen végigolvasva a cikket jóleső nyugalommal töltött el, hogy ilyesmi nálunk, a kétharmados Magyarországon aligha fordulhat elő. Persze, ha erre valami garanciát is kapna az ember, mit ember, az emberek, ez a nyugalom még teljesebb lenne. Úgy szeretnék már nyugodtan hátradőlni.

aszekelyek 2011.03.27. 19:55:39

@cambridge.on: Ezek nem voltak benne az alkotmányban. A jövő nemzedékekre mit hagyunk, államadósság limit, termőföld és vízkincs védelme. Ezek mind olyan ügyek, amelyket pluszban tesznek bele.Állampolgári jogok és kötelezettségek.Család, rend, munka, otthon. Ehhez nem kell jogásznak lenni.Családi adózás mindenkor.Közbeszerzésben való résztvevő cég tulajdonosi körének átláthatósága.Ez is keserű tapasztalat miatt alkotmányba foglalandó , mert hiányzik.HAtáron túliakkal való felelős törödés ről ugyan van valami de azt meredeken nem tartották be. Kovács L. 23 millió románozó pártelnök. Orbán adott nekik magyar igazlványt . lehet választani ebből is. A hungarikumok, flóra és fauna védelme se volt fél mondatig sem említve a 89-esben sem azóta. Blumék jól ki is irtották volna a Velencei tó környékén azt.Feltétlenül szankcionálni kell-e a vizsgálóbizottság elől távolmaradást? ez sem volt szankcionálva. Csupa új dolgokról van szó aaaazokban a kérdésekben, ha megengeded. A 20 év tapasztalata és a tendenciák ismeretében. A 89-esben máűr benne lévők alig változnak , inkább kiegészül az. Egy kivétellel. Nem ismerjük el, hogy a kommunista diktatúrák bűnei már 20 éve elévültek volna. Erről soha nem döntött, nem dönthetett szabad választáson , 89-ben különösen nem a nép. Tehát akik azt ránk erőltették, most ne zajongjanak. Alapból úgy kezelik a választókat, helyesen, mint akik ismerik az alkotmányt. Mindkét álláspontot ismertették. Nem egy argumentumot kellett egy rubrikában beikszelni. Nem csak kádárra vagy egy barna kalapra lehet szavazni. Titkos és a vélemény szabad. Ez is a diktatúrát bizonyítja, hogyne.Minden különösebb tudás nélkül, saját érdekét felfogni képes polgár tud érdemben véleményt mondani ezekről a kérdésekről. A parlament pedig majd eldönti, hogy lesz-e felsőház és közvetlen közt elnök választás. Azt sem engedték meg a magyar népnek anno.

aszekelyek 2011.03.27. 20:01:58

@PR-küszöb: Az EU és az IMF neked nem elég garancia? árgus szemekkel vigyázzák, hogy egy tized %-ne legyen sehol eltérés. Minket nagyon brutális szerződés köt. Ami ott most van, azt már nálunk 2oo6-ban előadták. Azért nem aludhattál nyugodtan, mi derül még ki. Itt, ma semmi nem tud kiderülni, mert minden forint mellett áll egy EU biztos. :) Hátha meg tudnák mégis kaparintani valamely értékünket, a szerződés szerint, amit veres és simor aláírtak nekik. Amiatt tényleg nehezen aludtam el. Ilyet aláírni!

jjulie 2011.03.27. 20:03:02

@aszekelyek:

adtál enni az embernek?

aszekelyek 2011.03.27. 20:03:21

@parlamentarista: ön szerint. lehet másnak más a véleménye?

aszekelyek 2011.03.27. 20:05:09

@jjulie: Már régen ma nem ment usziba. Aszonta lepihen, most nyugodtan pötyögjek veletek...

jjulie 2011.03.27. 20:05:59

@aszekelyek:

te banyesz, nem kerestek még meg szövegírói szerződéssel fideszországból?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 20:07:46

@aszekelyek: "Ő tudta jól, mi van a 89-esben és azt is, hogyan nem lehet majd az alapján felelősségre vonni "

Akkor ezek szerint a Tákolmányban valóban lesz egy "Gyurcsány a hibás" passzus? :-)

A FIDESZ-nek ehhez a színjátékához a "Nemzeti Záloglevél" keresztülveréséhez teljesen jogos, hogy tök értelmetlen bármit is "hivatalosan" hozzátenni az ellenzék részéről. Ez az "alkotmányozó parlament" a FIDESZ saját szolgálatú "méretes szabósága".

De ennek már pár év múlva nagyon súlyos következményei lesznek Orbánra és a FIDESZ-re nézve. (Ahogy Alekosz mondta Lacira a kiválasztáskor :-) )

aszekelyek 2011.03.27. 20:10:42

@parlamentarista: Vezeklés? Azt szőrcsuhában, saruban tessék. Esetleg ostorozhatja is magát, aki vezekelni akar. Pénzszerzés? Hmmm, igen sokaknak az volt. Elég végletes felfogás. Ön szerint tehát előbb bűnösnek kell lenni és aztán vezekelni, a közéletben. érdekes. a kettőn kívül nincs önnél semmi? Megélhetési politikus az bizony sok volt nekünk. Ők vezekeljenek, vagy ne?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 20:10:44

"Az új alkotmány elfogadása után az állami és önkormányzati alkalmazottak, rendvédelmi dolgozók, katonák és mások is kötelesek lesznek esküt tenni az új alaptörvényre - értesült a Népszava. Aki erre nem hajlandó, könnyen állását veszíti. Az ördög a részletekben, azaz a majdani esküszövegben bújhat meg. A kormány különös jelentőséget tulajdonít a fogadalomnak."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=408897

Most már tényleg Orbánra (és) az Istenre kell majd felesküdni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 20:18:56

@vinczej: "Schanda elemzéséből következik, hogy az esküre kötelezettek számára a jogszabály (esetünkben Magyarország, és az új alkotmány - legyen bármilyen minőségű) egyfelől személyes meggyőződés alapján vállalható. Másfelől azonban a jogalkotó számára nyitott a lehetőség arra, hogy az eskü szövegébe olyan formulákat, kötelezettségeket, erkölcsi tartalmi elemeket emeljen, ami már "szűrőként" funkcionálhat, és komoly dilemma elé állíthatja az esküre kötelezettet. Ilyen lehet bármely kötelező vallási jellegű kitétel vagy jelentős politikai tartalmú megkülönböztetés, esetleg állásfoglalás."

Hát ez tényleg nagy veszély! És ne legyenek illúzióink: Ha a FIDESZ megteheti, az esküt úgy alakíthatja, hogy csak a FIDESZ-hívők tudják majd bevállalni.

Tehát mindenki készüljön arra, hogy esetleg az eskü után minél hamarabb találjon egy "hermetikus mellékhelyiséget az öntisztuláshoz". :-) :-(

aszekelyek 2011.03.27. 20:20:28

@vinczej: Nem. Ilyet ne magyarázzon bele abba amit én írtam. Lesznek tanulságai annak, amit ő tett. Következményei is. Az új alkotmányban , változások formájában. Egyszer lehetett olyan rútul visszaélni . Nem csak ő nem ment el a vizsgálóbizottság elé. Veres egyszer kirohant válasz nélkül, másodszor el sem ment. Nem megvédeni a természeti kincseinket, az is ment neki de konkrétan nem kötelezte csak az esküje de annak nem akart nagyon megfelelni . Annyira nem fontos ő, hogy nevesített passzus legyen. Megerősíteni viszont szükséges a felismert hiányosságok miatt az alkotmányt. Meg betartani. Betű szerint , mert ami nem volt betű szerint tilos és szankcionált , az bizony meg is történt. Ide jutott vele Magyarország.:) ... " ahol álmomban jártam, Magyarország" - érdekes, akkor, a Geszti dalban nem kifogásolták, hogy per Magyarország :) Ibolya milyen szépen énekelte is. Az alkotmányban már nem tetszik. Az is csak kampányba volt jó...

aszekelyek 2011.03.27. 20:22:38

@vinczej: Ez rosszindulatú feltételezés, több szót nem is érdemel.

aszekelyek 2011.03.27. 20:24:25

@vinczej: Ma is úgy esküsznek, Isten engem úgy segéljen.

aszekelyek 2011.03.27. 20:28:00

@jjulie: Onnan még nem de a maszop igényt tartott volna rám:) Azt hiszed viccelek...tudod, ahol úgy tudják, van az a pénz:)

a-kis-herceg 2011.03.27. 20:36:57

@aszekelyek: a zorbán téged úgyseggéljen...

panelburzsuj 2011.03.27. 20:38:33

@parlamentarista:

Na, megnyílik egy újabb dimenzió?

(Az unió, ország, régió, város pasziánszozást átdöfve ... :)

aszekelyek 2011.03.27. 20:39:05

@vinczej: Az bizosan egy remek hasonlat... az a kevéssé szompatikus tökfej. Akárhogy fogják csúfolni, akkor is legitim , minimum annyira, mint a 89-es. Inkább jobban. Súlyos következményei MAgyarországra 12 évvel a 89-es után már lettek, a 89-esnek, NAgyon súlyosak. Lehetne, hogy MAgyarországban gondolkozzanak, nem pedig a FIDESZT nyírni minden áron-ban? Egyszer megpróbálhatnák. Azt eddig is tudtuk, högy önök és a szocil lüpmelk a választókra. Kivéve ha meg akatják őket vásárolni vagy fenyíteni vagy téveszteni. kizárólag a saját érdekükben. Tehát lassan mondom, Magyarország érdeke. Nem a bukott baloldalé-ha ugyan az!- ami számít. A többségnek. Aki demokrata, aláveti magát a többség akaratának. Az még eddig a szociknak nem sikerült. Pedig jó régen volt már tavaly április.

aszekelyek 2011.03.27. 20:41:05

@a-kis-herceg Fletoék is úgy esküdtek, Amerikában is úgy esküdnek... soroljam? Csak itt böfögnek egyesek erről marhaságokat.

panelburzsuj 2011.03.27. 20:42:40

@aszekelyek:

"Aki demokrata, aláveti magát a többség akaratának."

Ezt a számozatlan Lenintől tanultad?

aszekelyek 2011.03.27. 20:43:49

@vinczej: Javítás. ......Azt eddig is tudtuk hogy önök köpmek a választókra , kivéve ha meg akarják őket.......

a-kis-herceg 2011.03.27. 20:46:04

@aszekelyek: ott is a zorbánra sküsznek? a patásra?

aszekelyek 2011.03.27. 20:48:44

@panelburzsuj: Ez a demokrácia alapja. HA ez nem így lenne, egy népszavazás nem tudta volna megállítani reformhevületében a szadistákat és a szocik elnökét.A választásokon nem úgy és nem az lenne az eredmény, ami. Ehhez nem kell semmilyen lényin. A görögöktől fogva van így.

ssi 2011.03.27. 21:06:29

alkotmányozási kérdőívek: holnap O.V. összesítést ismertet

én egy alábbi ismertetést szívesen megismernék, ez lenne a korrekt, amúgy is rend a lelke mindennek
- kiküldött: 8 millió db
- visszaérkezett: kb. 900 ezer db (11%) természetesen pontosan
- egyik kérdésre sem válaszolt: ? db, ill. volt-e vmi egyéb üzenet a papíron?
- 1-12. kérdésekre adott válaszok és számuk: ?
- 13. kérdésre adott válaszok és csoportosításuk: ?
- a kérdőívek tartalma hogyan befolyásolja a tervezetet?

@Szimba: + tippek a fogyókúrádhoz és sok sikert :-))

szepsegshop.eu/aruhaz/fogyokura-gyorsan/almaecet-tabletta.html

www.fogyas.info/krom-tabletta_fogyas_krom_segitsegevel.php

ssi 2011.03.27. 21:09:19

alkotmányozási kérdőívek: holnap O.V. összesítést ismertet

én egy alábbi ismertetést szívesen megismernék, ez lenne a korrekt, amúgy is rend a lelke mindennek
- kiküldött: 8 millió db
- visszaérkezett: kb. 900 ezer db (11%) természetesen pontosan
- egyik kérdésre sem válaszolt: ? db, ill. volt-e vmi egyéb üzenet a papíron?
- 1-12. kérdésekre adott válaszok és számuk: ?
- 13. kérdésre adott válaszok és csoportosításuk: ?
- a kérdőívek tartalma hogyan befolyásolja a tervezetet?

@Szimba: + tippek a fogyókúrádhoz és sok sikert :-))

szepsegshop.eu/aruhaz/fogyokura-gyorsan/almaecet-tabletta.html

www.fogyas.info/krom-tabletta_fogyas_krom_segitsegevel.php

parlamentarista 2011.03.27. 21:16:29

@aszekelyek:
a demokrácia népakaratot jelent, és nem többségi akaratot. ezt azért jól jegyezd meg. a bolsik mondták azt, hogy a többség akarata. és a nácik.

6.Lenin 2011.03.27. 21:23:30

@parlamentarista:

A nép választott meg, tehát én képviselem a népakaratot, vagyis az lesz, amit én akarok, a nép is csak azt akarhatja.
Logikus.

jjulie 2011.03.27. 21:28:03

@6.Lenin:

már nem jó az irány, régebben naponta leírtad, mi történt?

6.Lenin 2011.03.27. 21:33:29

Az ellenzék soha nem lehet demokratikus, mert szembe megy a népakarattal.

A nép választ.
Aki nem él választó jogával, az momentán csak itt lakik. 1 demokrata eltűri, hogy itt laknak, átmenetileg.

aszekelyek 2011.03.27. 21:35:26

@parlamentarista: Tudják ezt az Únió országai? Mind nácik és vagy bolsik? Úgy tudom, náluk is az kerül kormányzó hatalomra, aki egyedül vagy koalícióban többséget szerez....Kisebbségben meg olyan kormányozni, mint nálunk a szocik tették. Rendeleti kormányzással. Másra nincs legitimitásuk. 89-es szerint. Amit a nácibolsevikok alkottak ön szerint. Alkotmányos monarchiákban és királyságokban is detto így megy. Elárulná, mi nem náci és bolsevik? A népakarat másként hogyan is mérhető?

panelburzsuj 2011.03.27. 21:38:03

@6.Lenin:

"E formák mindegyikében napirenden van a többség és kisebbség viszonya. Sokak szerint a ~ a kölcsönös engedmények főisk-ja, éppen ezért a demokratikus kultúra mindig helyet hagy az ellenzéknek, az ellenvéleménynek, a pol-t a megegyezés tud-ának tekinti."

http://lexikon.katolikus.hu/D/demokrácia.html

Nem akarsz hatodik lenni, de inkább mondjuk - Pál?

aszekelyek 2011.03.27. 21:39:00

@6.Lenin: A demokratikus ellenzék rámutat a kormányzók hiááábáira. Az nem feltétlenül szembemenés a népakarattal. A kormány, mely egész mást tesz, mint amit a választók hittek, mert nekik megígérték vagy letagadták, konkrétan megy szembe a választói akarattal. Minden a pillanatnyi helyzet függvénye. A szociális népszavazás erre is bizonyíték. Az ellenzék dolga volt , hogy hozzásegítse a népez a közvetlen akaratnyilvánítás jogához. Egyáltalán nem az akaratuk ellenére.

aszekelyek 2011.03.27. 21:47:12

További jó demokrácia relativizálást nektek, Nekem dolgom van most. MAjd megnézem, mire jutottatok. A schifferből szedjétek ki, milyen feltételei nem állnak fenn a demokratikus alkotmányozásnak! Olvastam, hogy a MAgyar HÍrlap kérte, minap, ajogutód minisztérium adja ki a gyurcsányék titokban készített alkotmánytervezetét. Amit petrétei nem akart és a minielnök sem engedett? nyilvánossá tenni 2o005-ban. :) Az milyen klassz lesz és főleg egyedül demokratikus. Schifferék kezdeményezték anno, a TASZ, hogy adják ki:) Jóccakát!

6.Lenin 2011.03.27. 21:49:06

@panelburzsuj:

Az Úr is lesújt az ellene vétkezőkre.
Az erejét mutatja, néha megbocsát (gondolom ebéd után).
Én is elnézőbb szoktam lenni, szunyókálás előtt.
A maga képére, tehát tök olyan vagyok, csak magyarázatként írom, ha valakinek nem lenne világos.

6.Lenin 2011.03.27. 21:50:47

@aszekelyek:

Magyarázat mindenre van, még az ellenkezőjére is.

6.Lenin 2011.03.27. 21:55:02

3.

A másik soha nem lehet demokratikus, hiszen mást akar, akkor meg, én nem lehetnék az, ha ő annak tartja magát.
Mindketten nem lehetünk 1x-re azok.

6.Lenin 2011.03.27. 22:09:21

+ 1 ráadás

A nép akaratából, alkotunk 1 nagyot, hamár... sőt tök demokratikusan, hiszen tőlük a felhatalmazás.

Mi, demokraták fogjunk össze és zavarjuk el a sunyiba ezt a tolvaj bandát.. 1 demokratikus szavazáson, mondja, aki 1x már... nem éppen..
Tele van a t-nk és a párja is, csak e 2 szar közül választhatnánk demokratikusan, menjenek a p-ba, szóla vala a nép magyar hangja..

Amennyiben mi jönnénk, demokratikusan mindenkinek...

Természetesen.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 22:17:36

"Lebukott! Papcsák is húszmilliós luxusautóval jár

Az Egyenlítő rámutat, hogy az elszámoltató polgármester lóerő tekintetében sem marad el a fideszes frakcióvezető Lázár Jánostól, a Papcsák által használt Chrysler 300C SRT8 gépjármű 431 lóerős, listaára pedig a blog szerint huszonkét millió forint felett van."

hirszerzo.hu/belfold/20110327_papcsak_luxusauto

6.Lenin 2011.03.27. 22:23:13

@vinczej:

Én vettem neki.

Közöd?

ökörpöröly 2011.03.27. 22:23:21

A judeobolsevik és a sima bolsevik hogy megértik magukat!:)
Nem dobtok össze népnemzeti nagyi-tata pornót, hogy legyen kedv a népszaporulathoz?:)

A FIDESZ-KDNP-re kb. 27 % szavazna. Ezek közül is sokan félelemből nyilatkoznak úgy, hogy rájuk szavaznának. Az állami szektorban dolgozók közül senki nem merné bevallani még egy közvélemény-kutatónak se a pártpreferenciáját!:)

Lesz ebből a 27%-ból még 10% alatti is 1 éven belül. Fene nagy felhatalmazás ám!:) Attól, hogy ezt szajkózzátok, attól még nem igaz. I. Cigány Szaddam szavazóinak többsége a büdös életben nem fog többet rászavazni, az tuti!:)
Judeobolsik, amikor 10%-os lesz a FIDESZ-KDNP támogatottsága a Századvég szerint is, akkor is a 2/3-os felhatalmazással jöttök, szarháziak?
Tavaszra és nyárra hatalmas szakszervezeti és egyéb tüntetések várhatók, mellékesen meg éhséglázadások. Akkro is I. Cigáyn Szaddmnak lesz igaza mindenben?
Mi a jó kurva édesanyátokért nem mentek Észak-Koreába élni, ha a diktatúrára, a hagymázas demagógiára, a beteges víziókra élveztek el?
Ott jutna nektek a jóból! Kiélhetnétek a bolsevik "Bölcs Vezér" iránti rajongásokat.:)

ökörpöröly 2011.03.27. 22:26:59

@vinczej: A bolsevik gecinyelőknek hiába mondasz bármit, ők rajongók. Ez a típus sírta könnyesre a szemét Sztálin, Kim Ir Szen, Mao Ce-tung halála után.:) Ezek akkor is tapsolnának, ha 15 dkg kenyér lenne a napi fejadag.:) Ők hívők, nem gondolkoznak!:)

ökörpöröly 2011.03.27. 22:32:19

@vinczej: Volt neki miből, például abból, amikor 100 milliós értékű földterületekhez juttatott bűnözőket, miközben a tulajdonosok pár tízezer forint értékű bútort kaptak.
Utána meg rángatta a száját, de akkor még csak ügyvéd volt....
Ezek a geci fideszbolsevikok még a szoclibeknél is ezerszer rosszabbak.

a-kis-herceg 2011.03.27. 22:37:24

@ökörpöröly: egyébként nem rossz 5let. szerintem most az afrikai-közel-keleti térségek diktatúráiban van esély, hogy mexűnik a feudalizmus. az Internet segítségével...

azután már nemcsak Európában, hanem közelstávol sem lesz rajtunk kívül feudális ország. szerintem ezt országimázsként is lehetne a túrisztikában kamatoztatni. végül is a túristának érdekes megnézni, mert a végén hazamehet...

ökörpöröly 2011.03.27. 22:37:25

@vinczej: Majd akkor lesz itt szép világ, ha Lenint és szekelyeket berakjuk a barátosnéjukkal, meg a guminőjükkel egy jó kis munkatáborba!:) Csak azt kell mondani, hogy az a megtiszteltetés érte őket, hogy I. Cigány Kadhafi Bányatársaságnak dolgozhatnak napi 2 híg leves térítés ellenében, s így bebizonyíthatják a "Bölcs Vezér" iránti rajongásukat.:) A munka mellett még büszkék is lennének a kiválasztottságukra, mert amúgy a kutya se érdeklődik irántuk.:)
Kell nekik az önbecsülés, ezt úgy szerzik meg, hogy I. Cigány Kadhafi legfőbb híveinek tartják magukat!:)

a-kis-herceg 2011.03.27. 22:39:54

@ökörpöröly: kb ez van kialakulóban. a központosítás vége ez lesz...

de légy türelemmel még nagyon az elején tart a Bőcs Vezír...

ökörpöröly 2011.03.27. 22:40:12

@a-kis-herceg: Turisztika, turista, nem is rossz ötlet, egykor voltunk a "legvidámabb barakk", most meg a "legsilányabb barakk" leszünk. Mondjuk a BKV már így is vonzhatja a katasztrófaturistákat, egy kicsit alakít még rajta a Vitézy-Erdős zsidókommunista klán Dávidkája, aki nem mellesleg a Bölcs Vezér mostoha unokatesója, de nem ér nepotizmusról beszélni, mert az Orbánvédelmi Hatóság figyel!

ökörpöröly 2011.03.27. 22:46:36

@a-kis-herceg: Nem a központosítás a probléma, nem az újraelosztás csökkentése. Hanem a módszer, illetve azok a hiteltelen alakok, akik korlátlan, ellenőrzés nélküli hatalmat kapnak a markukba.
A FIDESZ-KDNP és holdudvaruk még gátlástalanabb, mint szoclibeké. Rongyosra fogják lopni az országot. Most annyi változás történt, hogy csak kevesen lophatják el azt az évi 500-600 milliárdot, amit nemzetközi kutatások szerint állammal kapcsolatos korrupció miatt éri a társadalmat.
Az önkormányzatoktól azért vonnak el jövedelmeket, azért bírálják felül a beruházásokat, a hiteleket, hogy FIDESZ-KDNP felsővezetésénél csapódjon le a "jutalék".
Itt nem ésszerűsítés, racionalizálás folyik, hanem a "korrupcióból befolyt jövedelem átterelése".
Csányi, Fellegi, Széles, Simicska, Demján, Orbán és Kövér, meg még egy-két klán évszázadokra előre feltölti a kasszáját.
A rojtos szájú judeobolsevikok meg tapsolnak is nekik.

ubul2000 2011.03.27. 22:47:53

@ökörpöröly: úgy van, igazad van.ezek szavazták vissza a gyilkos horngyulát meg libsi haverjait a hatalomba.

ökörpöröly 2011.03.27. 22:51:42

@ubul2000: Hát, elég szánalmas, hogy ez a "nemzet" egyetlen egyszer se tudott se normális kormánypárto(ka)t, se normális ellenzéket hatalomra juttatni. Ezért maradtunk le. Silány nemzet, silány elit.
Ez egy ilyen ország.
Most is sikerült a legnagyobb szardarabot korlátlan hatalomra juttatni, aztán megint lesünk, hogy miért maradunk le a régiós versenytársainktól.

ökörpöröly 2011.03.27. 22:53:33

Na, további jó szórakozást mindenkinek! Szarházi Lenin és szekelyek, előbújhattok, megyek pihenni!

a-kis-herceg 2011.03.27. 23:00:23

@ökörpöröly: a központosításnak nemcsak a lopás átszervezése az oka, hanem a feudális függőségben lévők számának növelése...

a zorbán gárdától nem kell félned. a magyar intézmények működése mindenre igaz... a pénzen vett hűség... plusz a pénz felhasználás "hatásfoka" kérdéses (értsd azt is ellopják)

igen a BKV teljesítménye az világraszóló. a Baross tér mióta is van felásva? 6 éve? értelmes emberek 10-15 éve is mondták, hogy a metrólobbi bajt csinál... így se metro se villamos... (mondjuk +se pénz)

majd a zorbán is leteszi a névjegyét. a raktárban rothadó beléptetőrendszerekhez az elején is beázó rohadó stadionokkal és majd az üres gyors pusztulásukkal. milyen szép a "tüskecsarnok" is...

apropó aki a Lágymányosi hídon jár naponta az egyszerre elég nagy dózist kap kormányzati "butaságokból": tüskecsarnok, sín nélküli villamospálya a híd közepén, nemzeti színház...

de bizonyára a felelősöket mind megbüntették és börtönben sínylődnek.

Szimba 2011.03.27. 23:02:52

@manyike:

Króm meg almaecet? Hát ettől az ebédtől garantáltan le lehet fogyni. Esetleg kis céziummal megfűszerezhetem?:-))

Szimba 2011.03.27. 23:04:00

@jjulie:

Te lőttél ma disznót a családnak?

6.Lenin 2011.03.27. 23:07:54

És látá Isten, hogy minden, mit teremtett vala, imé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.

És lőn a 6.nap, kommunista szombat és megteremté Isten a ballibeket.
Fáradván, meg már anyag sem annyi, hát elfuseráltattak vala kissé.
Kinek látása rövid lévén, másiknak elakadt a tű, pont a feudalizmusnál, a tosznak kellettek ezek, szűré ki fogai közt a beismerést , Teremtő Urunk, mára elég.
Fáradtan hörpint 1-et, jő majd szemem fénye , Viktorom, majd Ő irány mutat nékik.

E gondolattal játszva még, mosollyal szája szegletén nyugovóra tért, de elébb átállította az órát. Majd hülye leszek 3-kor felkelni ezért, gondolta csendesen.

Jó éjt!
Mindenkinek.

ssi 2011.03.27. 23:26:49

@Szimba: 1.olvasd el! 2. vásárold meg! 3. szedjed a jóízű, de szolid étkezéseid mellé! 4. s majd mesélj az eredményről! :-)

ÚJ POSZT VAN!

6.Lenin 2011.03.27. 23:32:27

Még 1-et.

Félkomásan az Úr, a lehulló anyagmaradékból, játékosan, köcsögöt formált, de pech, életrekelt vala.
Legyen neve:ökörpöröly mondá, se haszna, se nem szép, esze meg már miért is lenne 1 köcsögnek, mélázott el 1 pillanatra.

A lábhoz, a bili mellé tette, legyen itt mondá, most már tényleg fáradtan.

Pihen az Úr, nyugtázták a mindenféle felhők, halk suhogással.

a-kis-herceg 2011.03.27. 23:39:06

@panelburzsuj: ezt mire kaptam? nagyon lehangoló és elszomorító...

panelburzsuj 2011.03.28. 00:17:37

@a-kis-herceg:

Soroltad a gagyiteljesítményeket, amiket valódi eredményként kellene bevennünk.

Csak illlusztráltam, mi a folyamat vége.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.28. 00:31:55

@a-kis-herceg: mi a fene az a "tüskecsarnok"?
A budapesti hidak környékén egyébként abban látom a legnagyobb bajt, hogy eltűntek a süllők.

a-kis-herceg 2011.03.28. 07:02:42

@Hepci: az egyetemi területen (emlékeim szerint) a "világkiállításra" szánt sportcsarnok. meg is épült. szerkezetkész. rohad szét. az építése és az őrzése MILLIÁRDOKAT vitt el... a budai oldalon jól látszik. a nevét a sok hegyes felülvilágítóról kapta...

lüke 2011.03.28. 09:43:37

@Hepci:
szép kis bologató csapat van:)
nem is tudtam hogy a bárányoknak tábort készülnek nyitni!
kérdés a szervezés: oroszos hasraütés
vagy német alaposság pongyoláéknál ?
süti beállítások módosítása