Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

17:03

A Tárki ma nyilvánosságra hozott kutatása szerint a Fidesz támogatottsága elérte azt a kritikus, a teljes népesség kevesebb mint egyharmadát maga mögött tudó szintet, ahol az MSZP járt 2003 tavaszán. A különbség persze látványos: miközben akkor a csökkenő támogatottságú kormányzó szocialisták mellett ott volt egy nyakukon lihegő, emelkedő Fidesz, most a három ellenzéki párt együtt sem birtokolja azt, amivel akkor Orbán Viktor pártja rendelkezett. A  hosszabb írást egy kellemetlen betegség miatt ezúttal megspórolom, de az adatokat - amint jönnek az újak - folyamatosan frissítem majd. (A táblázatban kizárólag azok az intézetek szerepelnek, amelyek rendszeresen nyilvánosságra hozzák felméréseiket - remélhetőleg két "kihagyott" hónap után hamarosan a Századvég is visszatér a publikációhoz.)

(Fotó: Tárki)

x x x

A Szonda friss adatai hasonló tendenciát jeleznek, náluk 27 százalékra esett vissza a Fidesz, ami a tavaly májusi 42 százaléknak már csak a 64 százaléka.

x x x

A pártok támogatottságának alakulása négy kutatóintézet felméréseiben (a teljes népességen belül):

Fidesz Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 50 42 45 45
2010.06. 50 41 46 na
2010.07. 49 37 39 46
2010.08. 47 35 na 46
2010.09. 46 38 39 47
2010.10. 44 39 44 47
2010.11. 44 37 49 45
2010.12. 44 33 43 43
2011.01. 45 34 38 na
2011.02. 38 31 37 na
2011.03. na 27 30 37

MSZP Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 11 11 10 13
2010.06. 10 12 10 na
2010.07. 12 12 13 12
2010.08. 11 12 na 13
2010.09. 13 11 10 12
2010.10. 13 11 11 11
2010.11. 14 10 10 12
2010.12. 13 11 11 12
2011.01. 12 11 10 na
2011.02. 12 12 11 na
2011.03. na 12 11 11

Jobbik Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 9 9 9 8
2010.06. 8 7 7 na
2010.07. 9 9 7 8
2010.08. 9 8 na 7
2010.09. 7 6 5 8
2010.10. 8 6 7 9
2010.11. 7 4 6 8
2010.12. 7 6 6 7
2011.01. 7 6 6 na
2011.02. 9 7 7 na
2011.03. na 8 8 8

LMP Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 4 5 5 6
2010.06. 3 4 4 na
2010.07. 4 3 4 6
2010.08. 5 3 na 6
2010.09. 4 3 4 5
2010.10. 4 2 4 4
2010.11. 4 2 4 4
2010.12. 3 3 4 4
2011.01. 3 4 4 na
2011.02. 3 4 5 na
2011.03. na 3 5 6

 

(NB: Nem választási időszakban a teljes népességre vonatkozó mutatónak van igazán értelme, a táborok részvételi hajlandósága alapján változó "biztos szavazós" adatsor - elemzői szempontból - most kevésbé lényeges. Ilyenkor sokkal informatívabb, hogy az egyes pártok az összes választó hány százalékának potenciális szavazatára támaszkodhatnak, hiszen kampányidőszakon kívül a feltételezett viselkedésnél - elmenne-e szavazni - sokkal nagyobb jelentőségű a pártok közötti választás. A biztos szavazókra vonatkozó adatok majd akkor lesznek izgalmasak, ha a szavazók valódi választási szituációba kerülnek, olyankor a kampány hatását is lemérhetjük ezen a mutatón.)

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr452765467

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Időközi parlamenti választás 1. 2011.04.06. 14:11:16

Az egyéni választókerület: Hajdú-Bihar megye 6. sz. EVK - székhelye: Püspökladány - települései: Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen A választás IDEJE: június...

Trackback: Kitiltásom története - A blogger rekvieme 2011.03.25. 10:23:22

    szóval már nemcsak az Örülünkvincentről és a Véleményvezérről vagyok kitiltva, hanem a fideszes Mandinerről is.  :) Így Skrabski Fruzsina sértegetéseire se tudok már válaszolni. de nem hivatkozok a társadalomra meg a körülményekre. D...

Trackback: My, národ maďarský 2011.03.24. 13:21:03

My, národ slovenský, azaz, mi, a szlovák nemzet, így kezdődik a szlovák alkotmány preambuluma. Mi, a magyar nemzet tagjai, így kezdődik a kormányzó Fidesz által elkészített magyar alkotmánytervezet preambuluma, amelyet nemzeti hitvallás elnevezéss...

Trackback: Schmitt Pál újra munkában 2011.03.24. 10:02:25

Akinek még lenne kétsége afelől, hogy Schmitt Pál feladata valójában nem más, mint hogy a megfelelő pillanatban elvonja a média figyelmét a kormány sumákolásáról, annak itt az ideje, hogy újragondolja a dolgot. Miközben a Parlament ódon falai között ép...

Trackback: Mindenki elégedett az új jegybankárokkal? 2011.03.23. 23:02:11

Hogy illik ez az „Orbán Viktátor” képbe? Bár a jegybanktörvény módosításakor még sokan újabb bizonyítékát látták/láttatták Orbán totális diktatúrára törekvő szándékainak, most, hogy megvannak a konkrét személyek, meglepően nagy a csend a blogoszféráb...

Trackback: Mikor kezd már esni a Fidesz népszerűsége? 2011.03.23. 23:01:44

Érdekes infókra akadtam a napokban, amelyek segíthetnek kirakni a nagy puzzle-t, ami talán magyarázatot adhat! Egyfelől itt van ez a HVG-ben megjelent írás. A cikk kutatásokra hivatkozva leírja, hogy bár a hazai és nemzetközi sajtó hangos a Fides...

Trackback: A Nézőpontnál jól, a Tárkinál ramatyul áll a Fidesz 2011.03.23. 21:17:54

Két Fidesz-közeli közvéleménykutató intézetnél eltérő eredményre jutottak a Fidesz támogatottságát illetően. A Nézőpont szerint hullámzó Orbán pártjának a támogatottsága, a Tárki szerint viszont december óta egyharmaddal kevesebben szavaznának a Fidesz...

Trackback: Önkormányzatok a világban 2011.03.23. 20:51:48

Ténytár Mára valamennyi demokratikus állam elismeri a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogát. Annak a lehetőségé

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

aszekelyek 2011.03.27. 18:44:01

@lüke: Vagyon, jövedelem, gondnokot jelölnek ki?

lüke 2011.03.27. 18:44:20

@jjulie: www.festomuvesz.hu/muveszetbaratok/index.htm
tanulmányozd,mai alakját
(egyik fönököm volt az elnök)

lüke 2011.03.27. 18:47:32

@aszekelyek:
egyet, ügyvitelit
(a vagyont nem tudom, azzal nekem nincs kapcsolatom,de gondolom ua.)
nem azon alapul , hogy maffiozi, rokikártya viszaélö etc., hanem érdekvédö

lüke 2011.03.27. 18:50:40

@jjulie:
ahhoz képest honnan indult s hova került, sok
egyik fia ELTE Tszkv, a lánya filmrendezö
nézz utána:)

lüke 2011.03.27. 18:53:29

@jjulie:
a voyeurizmust is tanulmányozd

jjulie 2011.03.27. 18:54:18

@lüke:

a ricter gedeon honnan indult, az nem sok ahova ő eljutott?

aszekelyek 2011.03.27. 18:54:39

@porfelhő: Három pályázó volt. Nem egy. Csak szólok. Szövegértés kedves, szövegértés. Meg ide bemásolás. Pontosan és a teljes igazságot. No, most már azt is tudjuk, hogy mit csinált a Századvég, kinek adott közvélemény kutatást. Szondások dolgoztak konkrétan a mi ferinkéknek. Őket tárgyalásosan vagy nyilvános közbeszerzéssel választották? Szerinted? Megjegyzem még, van törvényes eset, amikor tárgyalásosan lehet választani. Bármelyik kormánynak. Tudod, hatályos törvények. Aztán, hogy a konkurenciának legörbül a szája, ... az eddig se volt cikk tárgya.

aszekelyek 2011.03.27. 18:56:15

@jjulie: A DUNA? Az sok... Alkotni alkotott viszont a szakmájában elég nagyot. Amíg hagyták.

aszekelyek 2011.03.27. 18:59:43

@lüke: Igen, tudom, ott van ilyen és komolyabb , bármely állampolgárt megillető jogi érdekképviselet. Barátnőm meséli , mi van egészen másként ott. A vagyonit majd megkérdezem tőle. Nálunk pld ezt vagyoni visszaélésre is megpróbálták már felhasználni....

aszekelyek 2011.03.27. 19:03:52

@vinczej: Érdekes módját választotta az egyedüli demokraták platformja, hogy az alkotmány tartalmát vitassa...... nem a parlamentben. a mi ferink blogján van ez megvitatva. alkotmányos ez? A mi ferink kissé sárosabb. Ő tudta jól, mi van a 89-esben és azt is, hogyan nem lehet majd az alapján felelősségre vonni , hiába is van erre nagy igény.

lüke 2011.03.27. 19:05:25

@aszekelyek:
mindenki visszaél,
egy misabused country

parlamentarista 2011.03.27. 19:06:43

@aszekelyek:
ettől még a pokolra juttok mind.

jjulie 2011.03.27. 19:12:13

@aszekelyek:

nem sokszor lehetett igazad, hogy éveket tudsz csámcsogni a feri hibáin, és besöpröd az "igazad van" nyereményt

ennyi erővel írhatnád reggeltől estig hogy kétszer kettő négy, esetleg még azt, hogy kétszer kettő az négy

aszekelyek 2011.03.27. 19:13:37

@parlamentarista: Erről ön rendelkezik, vagy van forró drótja Szent Péterhez?

jjulie 2011.03.27. 19:18:24

@aszekelyek:

nagyon primkó picsát játszol, jól áll

csak mindig tedd mellé, hogy fideszdroid vagy, bizonyára benéznek ide újak is

randi?

lüke 2011.03.27. 19:18:33

@parlamentarista:
"Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni,
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni"

aszekelyek 2011.03.27. 19:19:39

@jjulie: Feri minden nap ad témát. A sajtójuknak. A tegnapi hír nem hír , friss kell, ez főszabály a zújságírásban. Ő gondoskodik róla, hogy legyen. Feriblog , mindig teljesen új és számomra nevetséges dolgokat közöl. Egy olyan monumentális demokrata, mint ő, mást nem is tehet. Talán még leírhatná minden nap, hogy kétszer kettő négy, le kell verni a jobboldalt, éljek én és a reformjaim.

jjulie 2011.03.27. 19:21:57

@aszekelyek:

te olvasod a feri blogját, mazohista is vagy, arany bogaram?

aszekelyek 2011.03.27. 19:25:05

@lüke: Juteszembe, Zsuzsánna és a vének... a fürdőben. Az már a demencia? :)

parlamentarista 2011.03.27. 19:28:52

@aszekelyek:
csak úgy mondom: szerintem ti simán a pokolra fogtok kerülni, ha egy szó igaz a keresztény sztoriból.

aszekelyek 2011.03.27. 19:29:54

@jjulie: gerontomán vagy te gyerek?

aszekelyek 2011.03.27. 19:32:45

@parlamentarista: Ahaa, innen fúj a szél! Ön azt mindjárt megtudja, ha odaér. Azon aggódjon inkább, mint a mi lelki üdvünkért.Önt mitől fogják megváltani? Bárkik is?

cambridge.on 2011.03.27. 19:33:43

@aszekelyek:
Ennél azért értelmesebbnek gondollak.
Hány témakörrel foglalkozik az alkotmány? A kérdőíven szereplő kérdések száma?
12 kérdés megválaszolása lefedi a 200 választ igénylő témát?
A tengerből merített pohár vízből meg lehet határozni a tenger élővilágát?

ubul2000 2011.03.27. 19:36:03

@jjulie: Ezt az infót én is köszönöm. Sajnos elég hiányos a lista a személyeket illetően pl hiányzik a Torockó utcából Konrád, Gábor Áron utca Pátzay Pál, Lupény u - Apró Antal, csak hírtelen amit találtam

jjulie 2011.03.27. 19:40:40

@ubul2000:

szivesen, jó játék

nyilván nem teljes, de az utcanév témában innentől nem arat le minden babért a lükeöreganyám

parlamentarista 2011.03.27. 19:46:01

@aszekelyek:
akinek a közélet pénzszerzés, és nem vezeklés az nem tisztességes.

PR-küszöb 2011.03.27. 19:48:21

portfolio.hu/gazdasag/statisztikai_hiba_vegezhet_europa_csodaorszagaval.147147.html

Figyelmesen végigolvasva a cikket jóleső nyugalommal töltött el, hogy ilyesmi nálunk, a kétharmados Magyarországon aligha fordulhat elő. Persze, ha erre valami garanciát is kapna az ember, mit ember, az emberek, ez a nyugalom még teljesebb lenne. Úgy szeretnék már nyugodtan hátradőlni.

aszekelyek 2011.03.27. 19:55:39

@cambridge.on: Ezek nem voltak benne az alkotmányban. A jövő nemzedékekre mit hagyunk, államadósság limit, termőföld és vízkincs védelme. Ezek mind olyan ügyek, amelyket pluszban tesznek bele.Állampolgári jogok és kötelezettségek.Család, rend, munka, otthon. Ehhez nem kell jogásznak lenni.Családi adózás mindenkor.Közbeszerzésben való résztvevő cég tulajdonosi körének átláthatósága.Ez is keserű tapasztalat miatt alkotmányba foglalandó , mert hiányzik.HAtáron túliakkal való felelős törödés ről ugyan van valami de azt meredeken nem tartották be. Kovács L. 23 millió románozó pártelnök. Orbán adott nekik magyar igazlványt . lehet választani ebből is. A hungarikumok, flóra és fauna védelme se volt fél mondatig sem említve a 89-esben sem azóta. Blumék jól ki is irtották volna a Velencei tó környékén azt.Feltétlenül szankcionálni kell-e a vizsgálóbizottság elől távolmaradást? ez sem volt szankcionálva. Csupa új dolgokról van szó aaaazokban a kérdésekben, ha megengeded. A 20 év tapasztalata és a tendenciák ismeretében. A 89-esben máűr benne lévők alig változnak , inkább kiegészül az. Egy kivétellel. Nem ismerjük el, hogy a kommunista diktatúrák bűnei már 20 éve elévültek volna. Erről soha nem döntött, nem dönthetett szabad választáson , 89-ben különösen nem a nép. Tehát akik azt ránk erőltették, most ne zajongjanak. Alapból úgy kezelik a választókat, helyesen, mint akik ismerik az alkotmányt. Mindkét álláspontot ismertették. Nem egy argumentumot kellett egy rubrikában beikszelni. Nem csak kádárra vagy egy barna kalapra lehet szavazni. Titkos és a vélemény szabad. Ez is a diktatúrát bizonyítja, hogyne.Minden különösebb tudás nélkül, saját érdekét felfogni képes polgár tud érdemben véleményt mondani ezekről a kérdésekről. A parlament pedig majd eldönti, hogy lesz-e felsőház és közvetlen közt elnök választás. Azt sem engedték meg a magyar népnek anno.

aszekelyek 2011.03.27. 20:01:58

@PR-küszöb: Az EU és az IMF neked nem elég garancia? árgus szemekkel vigyázzák, hogy egy tized %-ne legyen sehol eltérés. Minket nagyon brutális szerződés köt. Ami ott most van, azt már nálunk 2oo6-ban előadták. Azért nem aludhattál nyugodtan, mi derül még ki. Itt, ma semmi nem tud kiderülni, mert minden forint mellett áll egy EU biztos. :) Hátha meg tudnák mégis kaparintani valamely értékünket, a szerződés szerint, amit veres és simor aláírtak nekik. Amiatt tényleg nehezen aludtam el. Ilyet aláírni!

jjulie 2011.03.27. 20:03:02

@aszekelyek:

adtál enni az embernek?

aszekelyek 2011.03.27. 20:03:21

@parlamentarista: ön szerint. lehet másnak más a véleménye?

aszekelyek 2011.03.27. 20:05:09

@jjulie: Már régen ma nem ment usziba. Aszonta lepihen, most nyugodtan pötyögjek veletek...

jjulie 2011.03.27. 20:05:59

@aszekelyek:

te banyesz, nem kerestek még meg szövegírói szerződéssel fideszországból?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 20:07:46

@aszekelyek: "Ő tudta jól, mi van a 89-esben és azt is, hogyan nem lehet majd az alapján felelősségre vonni "

Akkor ezek szerint a Tákolmányban valóban lesz egy "Gyurcsány a hibás" passzus? :-)

A FIDESZ-nek ehhez a színjátékához a "Nemzeti Záloglevél" keresztülveréséhez teljesen jogos, hogy tök értelmetlen bármit is "hivatalosan" hozzátenni az ellenzék részéről. Ez az "alkotmányozó parlament" a FIDESZ saját szolgálatú "méretes szabósága".

De ennek már pár év múlva nagyon súlyos következményei lesznek Orbánra és a FIDESZ-re nézve. (Ahogy Alekosz mondta Lacira a kiválasztáskor :-) )

aszekelyek 2011.03.27. 20:10:42

@parlamentarista: Vezeklés? Azt szőrcsuhában, saruban tessék. Esetleg ostorozhatja is magát, aki vezekelni akar. Pénzszerzés? Hmmm, igen sokaknak az volt. Elég végletes felfogás. Ön szerint tehát előbb bűnösnek kell lenni és aztán vezekelni, a közéletben. érdekes. a kettőn kívül nincs önnél semmi? Megélhetési politikus az bizony sok volt nekünk. Ők vezekeljenek, vagy ne?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 20:10:44

"Az új alkotmány elfogadása után az állami és önkormányzati alkalmazottak, rendvédelmi dolgozók, katonák és mások is kötelesek lesznek esküt tenni az új alaptörvényre - értesült a Népszava. Aki erre nem hajlandó, könnyen állását veszíti. Az ördög a részletekben, azaz a majdani esküszövegben bújhat meg. A kormány különös jelentőséget tulajdonít a fogadalomnak."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=408897

Most már tényleg Orbánra (és) az Istenre kell majd felesküdni?

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 20:18:56

@vinczej: "Schanda elemzéséből következik, hogy az esküre kötelezettek számára a jogszabály (esetünkben Magyarország, és az új alkotmány - legyen bármilyen minőségű) egyfelől személyes meggyőződés alapján vállalható. Másfelől azonban a jogalkotó számára nyitott a lehetőség arra, hogy az eskü szövegébe olyan formulákat, kötelezettségeket, erkölcsi tartalmi elemeket emeljen, ami már "szűrőként" funkcionálhat, és komoly dilemma elé állíthatja az esküre kötelezettet. Ilyen lehet bármely kötelező vallási jellegű kitétel vagy jelentős politikai tartalmú megkülönböztetés, esetleg állásfoglalás."

Hát ez tényleg nagy veszély! És ne legyenek illúzióink: Ha a FIDESZ megteheti, az esküt úgy alakíthatja, hogy csak a FIDESZ-hívők tudják majd bevállalni.

Tehát mindenki készüljön arra, hogy esetleg az eskü után minél hamarabb találjon egy "hermetikus mellékhelyiséget az öntisztuláshoz". :-) :-(

aszekelyek 2011.03.27. 20:20:28

@vinczej: Nem. Ilyet ne magyarázzon bele abba amit én írtam. Lesznek tanulságai annak, amit ő tett. Következményei is. Az új alkotmányban , változások formájában. Egyszer lehetett olyan rútul visszaélni . Nem csak ő nem ment el a vizsgálóbizottság elé. Veres egyszer kirohant válasz nélkül, másodszor el sem ment. Nem megvédeni a természeti kincseinket, az is ment neki de konkrétan nem kötelezte csak az esküje de annak nem akart nagyon megfelelni . Annyira nem fontos ő, hogy nevesített passzus legyen. Megerősíteni viszont szükséges a felismert hiányosságok miatt az alkotmányt. Meg betartani. Betű szerint , mert ami nem volt betű szerint tilos és szankcionált , az bizony meg is történt. Ide jutott vele Magyarország.:) ... " ahol álmomban jártam, Magyarország" - érdekes, akkor, a Geszti dalban nem kifogásolták, hogy per Magyarország :) Ibolya milyen szépen énekelte is. Az alkotmányban már nem tetszik. Az is csak kampányba volt jó...

aszekelyek 2011.03.27. 20:22:38

@vinczej: Ez rosszindulatú feltételezés, több szót nem is érdemel.

aszekelyek 2011.03.27. 20:24:25

@vinczej: Ma is úgy esküsznek, Isten engem úgy segéljen.

aszekelyek 2011.03.27. 20:28:00

@jjulie: Onnan még nem de a maszop igényt tartott volna rám:) Azt hiszed viccelek...tudod, ahol úgy tudják, van az a pénz:)

a-kis-herceg 2011.03.27. 20:36:57

@aszekelyek: a zorbán téged úgyseggéljen...

panelburzsuj 2011.03.27. 20:38:33

@parlamentarista:

Na, megnyílik egy újabb dimenzió?

(Az unió, ország, régió, város pasziánszozást átdöfve ... :)

aszekelyek 2011.03.27. 20:39:05

@vinczej: Az bizosan egy remek hasonlat... az a kevéssé szompatikus tökfej. Akárhogy fogják csúfolni, akkor is legitim , minimum annyira, mint a 89-es. Inkább jobban. Súlyos következményei MAgyarországra 12 évvel a 89-es után már lettek, a 89-esnek, NAgyon súlyosak. Lehetne, hogy MAgyarországban gondolkozzanak, nem pedig a FIDESZT nyírni minden áron-ban? Egyszer megpróbálhatnák. Azt eddig is tudtuk, högy önök és a szocil lüpmelk a választókra. Kivéve ha meg akatják őket vásárolni vagy fenyíteni vagy téveszteni. kizárólag a saját érdekükben. Tehát lassan mondom, Magyarország érdeke. Nem a bukott baloldalé-ha ugyan az!- ami számít. A többségnek. Aki demokrata, aláveti magát a többség akaratának. Az még eddig a szociknak nem sikerült. Pedig jó régen volt már tavaly április.

aszekelyek 2011.03.27. 20:41:05

@a-kis-herceg Fletoék is úgy esküdtek, Amerikában is úgy esküdnek... soroljam? Csak itt böfögnek egyesek erről marhaságokat.

panelburzsuj 2011.03.27. 20:42:40

@aszekelyek:

"Aki demokrata, aláveti magát a többség akaratának."

Ezt a számozatlan Lenintől tanultad?

aszekelyek 2011.03.27. 20:43:49

@vinczej: Javítás. ......Azt eddig is tudtuk hogy önök köpmek a választókra , kivéve ha meg akarják őket.......

a-kis-herceg 2011.03.27. 20:46:04

@aszekelyek: ott is a zorbánra sküsznek? a patásra?

aszekelyek 2011.03.27. 20:48:44

@panelburzsuj: Ez a demokrácia alapja. HA ez nem így lenne, egy népszavazás nem tudta volna megállítani reformhevületében a szadistákat és a szocik elnökét.A választásokon nem úgy és nem az lenne az eredmény, ami. Ehhez nem kell semmilyen lényin. A görögöktől fogva van így.

ssi 2011.03.27. 21:06:29

alkotmányozási kérdőívek: holnap O.V. összesítést ismertet

én egy alábbi ismertetést szívesen megismernék, ez lenne a korrekt, amúgy is rend a lelke mindennek
- kiküldött: 8 millió db
- visszaérkezett: kb. 900 ezer db (11%) természetesen pontosan
- egyik kérdésre sem válaszolt: ? db, ill. volt-e vmi egyéb üzenet a papíron?
- 1-12. kérdésekre adott válaszok és számuk: ?
- 13. kérdésre adott válaszok és csoportosításuk: ?
- a kérdőívek tartalma hogyan befolyásolja a tervezetet?

@Szimba: + tippek a fogyókúrádhoz és sok sikert :-))

szepsegshop.eu/aruhaz/fogyokura-gyorsan/almaecet-tabletta.html

www.fogyas.info/krom-tabletta_fogyas_krom_segitsegevel.php

ssi 2011.03.27. 21:09:19

alkotmányozási kérdőívek: holnap O.V. összesítést ismertet

én egy alábbi ismertetést szívesen megismernék, ez lenne a korrekt, amúgy is rend a lelke mindennek
- kiküldött: 8 millió db
- visszaérkezett: kb. 900 ezer db (11%) természetesen pontosan
- egyik kérdésre sem válaszolt: ? db, ill. volt-e vmi egyéb üzenet a papíron?
- 1-12. kérdésekre adott válaszok és számuk: ?
- 13. kérdésre adott válaszok és csoportosításuk: ?
- a kérdőívek tartalma hogyan befolyásolja a tervezetet?

@Szimba: + tippek a fogyókúrádhoz és sok sikert :-))

szepsegshop.eu/aruhaz/fogyokura-gyorsan/almaecet-tabletta.html

www.fogyas.info/krom-tabletta_fogyas_krom_segitsegevel.php

parlamentarista 2011.03.27. 21:16:29

@aszekelyek:
a demokrácia népakaratot jelent, és nem többségi akaratot. ezt azért jól jegyezd meg. a bolsik mondták azt, hogy a többség akarata. és a nácik.

6.Lenin 2011.03.27. 21:23:30

@parlamentarista:

A nép választott meg, tehát én képviselem a népakaratot, vagyis az lesz, amit én akarok, a nép is csak azt akarhatja.
Logikus.

jjulie 2011.03.27. 21:28:03

@6.Lenin:

már nem jó az irány, régebben naponta leírtad, mi történt?

6.Lenin 2011.03.27. 21:33:29

Az ellenzék soha nem lehet demokratikus, mert szembe megy a népakarattal.

A nép választ.
Aki nem él választó jogával, az momentán csak itt lakik. 1 demokrata eltűri, hogy itt laknak, átmenetileg.

aszekelyek 2011.03.27. 21:35:26

@parlamentarista: Tudják ezt az Únió országai? Mind nácik és vagy bolsik? Úgy tudom, náluk is az kerül kormányzó hatalomra, aki egyedül vagy koalícióban többséget szerez....Kisebbségben meg olyan kormányozni, mint nálunk a szocik tették. Rendeleti kormányzással. Másra nincs legitimitásuk. 89-es szerint. Amit a nácibolsevikok alkottak ön szerint. Alkotmányos monarchiákban és királyságokban is detto így megy. Elárulná, mi nem náci és bolsevik? A népakarat másként hogyan is mérhető?

panelburzsuj 2011.03.27. 21:38:03

@6.Lenin:

"E formák mindegyikében napirenden van a többség és kisebbség viszonya. Sokak szerint a ~ a kölcsönös engedmények főisk-ja, éppen ezért a demokratikus kultúra mindig helyet hagy az ellenzéknek, az ellenvéleménynek, a pol-t a megegyezés tud-ának tekinti."

http://lexikon.katolikus.hu/D/demokrácia.html

Nem akarsz hatodik lenni, de inkább mondjuk - Pál?

aszekelyek 2011.03.27. 21:39:00

@6.Lenin: A demokratikus ellenzék rámutat a kormányzók hiááábáira. Az nem feltétlenül szembemenés a népakarattal. A kormány, mely egész mást tesz, mint amit a választók hittek, mert nekik megígérték vagy letagadták, konkrétan megy szembe a választói akarattal. Minden a pillanatnyi helyzet függvénye. A szociális népszavazás erre is bizonyíték. Az ellenzék dolga volt , hogy hozzásegítse a népez a közvetlen akaratnyilvánítás jogához. Egyáltalán nem az akaratuk ellenére.

aszekelyek 2011.03.27. 21:47:12

További jó demokrácia relativizálást nektek, Nekem dolgom van most. MAjd megnézem, mire jutottatok. A schifferből szedjétek ki, milyen feltételei nem állnak fenn a demokratikus alkotmányozásnak! Olvastam, hogy a MAgyar HÍrlap kérte, minap, ajogutód minisztérium adja ki a gyurcsányék titokban készített alkotmánytervezetét. Amit petrétei nem akart és a minielnök sem engedett? nyilvánossá tenni 2o005-ban. :) Az milyen klassz lesz és főleg egyedül demokratikus. Schifferék kezdeményezték anno, a TASZ, hogy adják ki:) Jóccakát!

6.Lenin 2011.03.27. 21:49:06

@panelburzsuj:

Az Úr is lesújt az ellene vétkezőkre.
Az erejét mutatja, néha megbocsát (gondolom ebéd után).
Én is elnézőbb szoktam lenni, szunyókálás előtt.
A maga képére, tehát tök olyan vagyok, csak magyarázatként írom, ha valakinek nem lenne világos.

6.Lenin 2011.03.27. 21:50:47

@aszekelyek:

Magyarázat mindenre van, még az ellenkezőjére is.

6.Lenin 2011.03.27. 21:55:02

3.

A másik soha nem lehet demokratikus, hiszen mást akar, akkor meg, én nem lehetnék az, ha ő annak tartja magát.
Mindketten nem lehetünk 1x-re azok.

6.Lenin 2011.03.27. 22:09:21

+ 1 ráadás

A nép akaratából, alkotunk 1 nagyot, hamár... sőt tök demokratikusan, hiszen tőlük a felhatalmazás.

Mi, demokraták fogjunk össze és zavarjuk el a sunyiba ezt a tolvaj bandát.. 1 demokratikus szavazáson, mondja, aki 1x már... nem éppen..
Tele van a t-nk és a párja is, csak e 2 szar közül választhatnánk demokratikusan, menjenek a p-ba, szóla vala a nép magyar hangja..

Amennyiben mi jönnénk, demokratikusan mindenkinek...

Természetesen.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.03.27. 22:17:36

"Lebukott! Papcsák is húszmilliós luxusautóval jár

Az Egyenlítő rámutat, hogy az elszámoltató polgármester lóerő tekintetében sem marad el a fideszes frakcióvezető Lázár Jánostól, a Papcsák által használt Chrysler 300C SRT8 gépjármű 431 lóerős, listaára pedig a blog szerint huszonkét millió forint felett van."

hirszerzo.hu/belfold/20110327_papcsak_luxusauto

6.Lenin 2011.03.27. 22:23:13

@vinczej:

Én vettem neki.

Közöd?

ökörpöröly 2011.03.27. 22:23:21

A judeobolsevik és a sima bolsevik hogy megértik magukat!:)
Nem dobtok össze népnemzeti nagyi-tata pornót, hogy legyen kedv a népszaporulathoz?:)

A FIDESZ-KDNP-re kb. 27 % szavazna. Ezek közül is sokan félelemből nyilatkoznak úgy, hogy rájuk szavaznának. Az állami szektorban dolgozók közül senki nem merné bevallani még egy közvélemény-kutatónak se a pártpreferenciáját!:)

Lesz ebből a 27%-ból még 10% alatti is 1 éven belül. Fene nagy felhatalmazás ám!:) Attól, hogy ezt szajkózzátok, attól még nem igaz. I. Cigány Szaddam szavazóinak többsége a büdös életben nem fog többet rászavazni, az tuti!:)
Judeobolsik, amikor 10%-os lesz a FIDESZ-KDNP támogatottsága a Századvég szerint is, akkor is a 2/3-os felhatalmazással jöttök, szarháziak?
Tavaszra és nyárra hatalmas szakszervezeti és egyéb tüntetések várhatók, mellékesen meg éhséglázadások. Akkro is I. Cigáyn Szaddmnak lesz igaza mindenben?
Mi a jó kurva édesanyátokért nem mentek Észak-Koreába élni, ha a diktatúrára, a hagymázas demagógiára, a beteges víziókra élveztek el?
Ott jutna nektek a jóból! Kiélhetnétek a bolsevik "Bölcs Vezér" iránti rajongásokat.:)

ökörpöröly 2011.03.27. 22:26:59

@vinczej: A bolsevik gecinyelőknek hiába mondasz bármit, ők rajongók. Ez a típus sírta könnyesre a szemét Sztálin, Kim Ir Szen, Mao Ce-tung halála után.:) Ezek akkor is tapsolnának, ha 15 dkg kenyér lenne a napi fejadag.:) Ők hívők, nem gondolkoznak!:)

ökörpöröly 2011.03.27. 22:32:19

@vinczej: Volt neki miből, például abból, amikor 100 milliós értékű földterületekhez juttatott bűnözőket, miközben a tulajdonosok pár tízezer forint értékű bútort kaptak.
Utána meg rángatta a száját, de akkor még csak ügyvéd volt....
Ezek a geci fideszbolsevikok még a szoclibeknél is ezerszer rosszabbak.

a-kis-herceg 2011.03.27. 22:37:24

@ökörpöröly: egyébként nem rossz 5let. szerintem most az afrikai-közel-keleti térségek diktatúráiban van esély, hogy mexűnik a feudalizmus. az Internet segítségével...

azután már nemcsak Európában, hanem közelstávol sem lesz rajtunk kívül feudális ország. szerintem ezt országimázsként is lehetne a túrisztikában kamatoztatni. végül is a túristának érdekes megnézni, mert a végén hazamehet...

ökörpöröly 2011.03.27. 22:37:25

@vinczej: Majd akkor lesz itt szép világ, ha Lenint és szekelyeket berakjuk a barátosnéjukkal, meg a guminőjükkel egy jó kis munkatáborba!:) Csak azt kell mondani, hogy az a megtiszteltetés érte őket, hogy I. Cigány Kadhafi Bányatársaságnak dolgozhatnak napi 2 híg leves térítés ellenében, s így bebizonyíthatják a "Bölcs Vezér" iránti rajongásukat.:) A munka mellett még büszkék is lennének a kiválasztottságukra, mert amúgy a kutya se érdeklődik irántuk.:)
Kell nekik az önbecsülés, ezt úgy szerzik meg, hogy I. Cigány Kadhafi legfőbb híveinek tartják magukat!:)

a-kis-herceg 2011.03.27. 22:39:54

@ökörpöröly: kb ez van kialakulóban. a központosítás vége ez lesz...

de légy türelemmel még nagyon az elején tart a Bőcs Vezír...

ökörpöröly 2011.03.27. 22:40:12

@a-kis-herceg: Turisztika, turista, nem is rossz ötlet, egykor voltunk a "legvidámabb barakk", most meg a "legsilányabb barakk" leszünk. Mondjuk a BKV már így is vonzhatja a katasztrófaturistákat, egy kicsit alakít még rajta a Vitézy-Erdős zsidókommunista klán Dávidkája, aki nem mellesleg a Bölcs Vezér mostoha unokatesója, de nem ér nepotizmusról beszélni, mert az Orbánvédelmi Hatóság figyel!

ökörpöröly 2011.03.27. 22:46:36

@a-kis-herceg: Nem a központosítás a probléma, nem az újraelosztás csökkentése. Hanem a módszer, illetve azok a hiteltelen alakok, akik korlátlan, ellenőrzés nélküli hatalmat kapnak a markukba.
A FIDESZ-KDNP és holdudvaruk még gátlástalanabb, mint szoclibeké. Rongyosra fogják lopni az országot. Most annyi változás történt, hogy csak kevesen lophatják el azt az évi 500-600 milliárdot, amit nemzetközi kutatások szerint állammal kapcsolatos korrupció miatt éri a társadalmat.
Az önkormányzatoktól azért vonnak el jövedelmeket, azért bírálják felül a beruházásokat, a hiteleket, hogy FIDESZ-KDNP felsővezetésénél csapódjon le a "jutalék".
Itt nem ésszerűsítés, racionalizálás folyik, hanem a "korrupcióból befolyt jövedelem átterelése".
Csányi, Fellegi, Széles, Simicska, Demján, Orbán és Kövér, meg még egy-két klán évszázadokra előre feltölti a kasszáját.
A rojtos szájú judeobolsevikok meg tapsolnak is nekik.

ubul2000 2011.03.27. 22:47:53

@ökörpöröly: úgy van, igazad van.ezek szavazták vissza a gyilkos horngyulát meg libsi haverjait a hatalomba.

ökörpöröly 2011.03.27. 22:51:42

@ubul2000: Hát, elég szánalmas, hogy ez a "nemzet" egyetlen egyszer se tudott se normális kormánypárto(ka)t, se normális ellenzéket hatalomra juttatni. Ezért maradtunk le. Silány nemzet, silány elit.
Ez egy ilyen ország.
Most is sikerült a legnagyobb szardarabot korlátlan hatalomra juttatni, aztán megint lesünk, hogy miért maradunk le a régiós versenytársainktól.

ökörpöröly 2011.03.27. 22:53:33

Na, további jó szórakozást mindenkinek! Szarházi Lenin és szekelyek, előbújhattok, megyek pihenni!

a-kis-herceg 2011.03.27. 23:00:23

@ökörpöröly: a központosításnak nemcsak a lopás átszervezése az oka, hanem a feudális függőségben lévők számának növelése...

a zorbán gárdától nem kell félned. a magyar intézmények működése mindenre igaz... a pénzen vett hűség... plusz a pénz felhasználás "hatásfoka" kérdéses (értsd azt is ellopják)

igen a BKV teljesítménye az világraszóló. a Baross tér mióta is van felásva? 6 éve? értelmes emberek 10-15 éve is mondták, hogy a metrólobbi bajt csinál... így se metro se villamos... (mondjuk +se pénz)

majd a zorbán is leteszi a névjegyét. a raktárban rothadó beléptetőrendszerekhez az elején is beázó rohadó stadionokkal és majd az üres gyors pusztulásukkal. milyen szép a "tüskecsarnok" is...

apropó aki a Lágymányosi hídon jár naponta az egyszerre elég nagy dózist kap kormányzati "butaságokból": tüskecsarnok, sín nélküli villamospálya a híd közepén, nemzeti színház...

de bizonyára a felelősöket mind megbüntették és börtönben sínylődnek.

Szimba 2011.03.27. 23:02:52

@manyike:

Króm meg almaecet? Hát ettől az ebédtől garantáltan le lehet fogyni. Esetleg kis céziummal megfűszerezhetem?:-))

Szimba 2011.03.27. 23:04:00

@jjulie:

Te lőttél ma disznót a családnak?

6.Lenin 2011.03.27. 23:07:54

És látá Isten, hogy minden, mit teremtett vala, imé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.

És lőn a 6.nap, kommunista szombat és megteremté Isten a ballibeket.
Fáradván, meg már anyag sem annyi, hát elfuseráltattak vala kissé.
Kinek látása rövid lévén, másiknak elakadt a tű, pont a feudalizmusnál, a tosznak kellettek ezek, szűré ki fogai közt a beismerést , Teremtő Urunk, mára elég.
Fáradtan hörpint 1-et, jő majd szemem fénye , Viktorom, majd Ő irány mutat nékik.

E gondolattal játszva még, mosollyal szája szegletén nyugovóra tért, de elébb átállította az órát. Majd hülye leszek 3-kor felkelni ezért, gondolta csendesen.

Jó éjt!
Mindenkinek.

ssi 2011.03.27. 23:26:49

@Szimba: 1.olvasd el! 2. vásárold meg! 3. szedjed a jóízű, de szolid étkezéseid mellé! 4. s majd mesélj az eredményről! :-)

ÚJ POSZT VAN!

6.Lenin 2011.03.27. 23:32:27

Még 1-et.

Félkomásan az Úr, a lehulló anyagmaradékból, játékosan, köcsögöt formált, de pech, életrekelt vala.
Legyen neve:ökörpöröly mondá, se haszna, se nem szép, esze meg már miért is lenne 1 köcsögnek, mélázott el 1 pillanatra.

A lábhoz, a bili mellé tette, legyen itt mondá, most már tényleg fáradtan.

Pihen az Úr, nyugtázták a mindenféle felhők, halk suhogással.

a-kis-herceg 2011.03.27. 23:39:06

@panelburzsuj: ezt mire kaptam? nagyon lehangoló és elszomorító...

panelburzsuj 2011.03.28. 00:17:37

@a-kis-herceg:

Soroltad a gagyiteljesítményeket, amiket valódi eredményként kellene bevennünk.

Csak illlusztráltam, mi a folyamat vége.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.03.28. 00:31:55

@a-kis-herceg: mi a fene az a "tüskecsarnok"?
A budapesti hidak környékén egyébként abban látom a legnagyobb bajt, hogy eltűntek a süllők.

a-kis-herceg 2011.03.28. 07:02:42

@Hepci: az egyetemi területen (emlékeim szerint) a "világkiállításra" szánt sportcsarnok. meg is épült. szerkezetkész. rohad szét. az építése és az őrzése MILLIÁRDOKAT vitt el... a budai oldalon jól látszik. a nevét a sok hegyes felülvilágítóról kapta...

lüke 2011.03.28. 09:43:37

@Hepci:
szép kis bologató csapat van:)
nem is tudtam hogy a bárányoknak tábort készülnek nyitni!
kérdés a szervezés: oroszos hasraütés
vagy német alaposság pongyoláéknál ?