A történelmi alkotáshoz illendően, lelkiismeretesen igyekeztem követni az új alkotmány tervezetének általános vitáját, s ha egy-két hozzászólást el is mulasztottam, az biztos, hogy a parlamenti képviselők többségénél lényegesen több időt töltöttem a felszólalások meghallgatásával. A vitában számos érv hangzott el, a távolmaradókkal, a távolmaradás feltételezett okaival például a kelleténél sokkal többet foglalkoztak a kormánypártok. Egy lényegi kérdés azonban mintha eddig elkerülte volna az alkotmányozók figyelmét: miért is lesz jobb az új alkotmány a réginél?
Nem tartozom azok közé, akik gondolkozás nélkül elutasítják az alkotmányozást, és tényleg őszintén drukkolok azért, hogy jó és tartós alaptörvénye legyen az országnak. Sajnos a történelmi feladathoz méltatlan eljárás, a politikai szereplők gesztusokat és érdemi együttműködést nem ismerő magatartása már eleve kérdésessé teszi, hogy a hatályos alkotmány nehezen vitatható problémáját, a legitimációs deficitet, az alkotmánytisztelet hiányát képes lesz-e ledolgozni, eltüntetni az új dokumentum. Ahhoz azonban, hogy tudjuk, egyáltalán mit várjunk az alaptörvénytől, többet kellene tudnunk arról, miért is gondolják szükségesnek az alkotmányozók gyors elfogadását.
Elméletileg számos magyarázat lenne adható. Ezek egy része kizárólag a - politikában, közösségteremtésben amúgy fontos - szimbólumok világába vezet, más része pedig (mint a már tárgyalt „nyomhagyás”), lássuk be, a nyilvánosság előtt pőrén, önmagában azért nehezen vállalható. Akadnak azonban tartalmi érvek is, amelyeket használhatna a kezdeményező, ezek azonban – a dolog lényegénél fogva – tartalmi igazolást is igényelnének.
Az egyik ilyen a már említett legitimációs probléma orvoslása, amelyet a demokratikusan választott parlament általi elfogadás kétségtelenül segít, ugyanakkor az igazán széles körű megegyezés demonstrálása (akár a politikai eliten belül, akár egy sikeres népszavazás segítségével a választókkal) láthatóan ezúttal is elmarad. A másik tartalmi érv lehetne a mostani alkotmány konkrét hiányosságainak a bemutatása, és az ezekre adott új válaszok ismertetése. Ezen a téren ráadásul lenne is némi előzményük a fideszes mondatoknak, hiszen a 2006-os válsághelyzet kapcsán sokan az alkotmányt okolták, amiért annak keretén belül nem sikerült az ellenzék számára is elfogadható politikai megoldást találni. Más kérdés, hogy egy ilyen érv meggyőző erejéhez szükség lenne azon új technikák, megoldások prezentálására, amelyek a mindenkori végrehajtó hatalom birtokosának szigorúbb ellenőrzését, akár könnyebb leválthatóságát teszik lehetővé. A Fidesz-KDNP tervezete azonban sok mindennel vádolható, de a miniszterelnök hatalmának korlátozásával biztosan nem, így az erre való hivatkozásnak nem teremt jogalapot. A közpénzügyekkel kapcsolatos új és dicséretes szabályok elméletileg talán alkalmas tartalmi érvek lehetnének az alkotmányozás mellett, miután azonban a közjogi kereteket nem (vagy csak alig) érintik, elintézhetőek lennének a Fidesztől az első hónapok gyakorlatában amúgy sem idegen alkotmánymódosítással.
Így viszont tényleg nem marad más, mint a kérdés megkerülése, vagy diplomatikusabban fogalmazva: nagyobb kontextusba helyezése. Ha azonban nem lesznek a motivációval kapcsolatban valódi és széles körben elfogadható indokok, félő, hogy ebben az erdőben ismételten és reménytelenül elveszik a magyar politika.
