Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

22:48

Több megoldás merül fel – mondta ma Lázár János a Klubrádió műsorában a hamarosan a parlament elé kerülő választójogi törvény kapcsán. Most, hogy lezárult az alkotmányozás, a - sokszor emlegetett - hatalmi viszonyok és a politikai pártok versenyhelyzete szempontjából a leginkább izgalmas kérdés a választási rendszer átalakítása lehet. Eddig azt gondoltam, hogy a Fidesz-KDNP feltehetően elsősorban a következő választásokra (az akkori helyzetére figyelve) szabja a szabályokat, és éppen ezért biztosan nem az arányosság irányába mozdul el. Most azonban felmerült egy új szempont…

(Fotó: Texas Tribune)

„Ráadásul, ha azt csinálják a parlamenti választási rendszerrel is, mint az önkormányzatival, a többségi elv felé tolják az arányosság rovására, akkor a hatalmi viszonyok egy pillanat alatt átbillenhetnek” - mondta hétfőn egy előadásában Tölgyessy Péter. Valóban, az egyik lehetőség tényleg a többségi elv – azaz az egyéni választókerületi rendszer – megerősítése. Tavaly május közepén, amikor legutóbb foglalkoztam ezzel a kérdéssel, már a parlament előtt volt a Kósa-Navracsics-Répássy-Rétvári négyes jegyezte javaslat, amely – akkor számomra meglepő módon – nem lépett ebbe az irányba, s a 198 fősre csökkentett parlamentet továbbra is a mostanihoz hasonló – bár attól számos ponton eltérő – vegyes rendszerben szándékozott létrehozni.  „A Fidesz tehát – feltehetően hosszú távú megfontolásokból – nem törekszik arra, hogy saját képére formálja a választási rendszert, azaz nem akar elmozdulni a többségi, győztes mindent visz elven működő mechanizmus irányába” – írtam akkor.

A javaslat azóta a parlamenti rendszerben pihen, a választási törvény tárgyalására azonban a hírek szerint még ebben az évben sort kerít a törvényhozás. Sok mindent elképzelhetőnek tartottam eddig, egyet kivéve: az arányosság erősítését, s akár egy tisztán listás (azaz az egyéni kerületi rendszer aránytalanságától megtisztított) rendszer létrehozását. Egy ilyen eljárásban rettentően nehéz lenne a többség megszerzése, ha tavaly ennek meglelően választottunk volna, a Fidesz-KDNP-nek most szűk abszolút többsége lenne csak a parlamentben. Számos erős érv szól tehát az ellen, hogy ilyen irányba mozduljon el a kormánytöbbség, egyet kivéve: egy ilyen választási eljárás mellett minden bizonnyal soha többet nem lenne senkinek kétharmada Magyarországon. Mindez azt jelentené, hogy egyrészt az alkotmányos szabályok és a sarkalatos törvények valóban „örökéletet” kapnának, másrészt pedig egy ideig a Fidesz nélkül szinte biztosan lehetetlen lenne bármilyen lényeges kérdésben (személyi döntések, adórendszer, euróbevezetés stb.) dönteni. Lehet, hogy a Fidesz számára nehezebbé válna a többség megszerzése, de ugyanez igaz lenne a másik oldalon is – miközben a játékszabályok a mostani hatalom elképzelései szerint rögzülnének.

Van még két további, az eddigiekhez képest kevésbé lényeges érv is a Fidesz számára az arányosság erősítése mellett. Egyrészt a listás megoldás segítségével kivédhető az a probléma, amit a határon túli magyarok szavazati jogának rendszerbe illesztése jelent. Ha egyéni választókerületek is vannak, a határon túliak csak vitatható módon kaphatnának két szavazatot. Viszont ha kizárólag országos listák küzdenek, Erdélyben és a Felvidéken is ugyanazok közül a listák közül lehetne választani, mint bárhol az országban. Másrészt egy ilyen rendszerben a baloldali-liberális oldal nem érezné szükségét az összefogásnak, nem lenne szinte rákényszerítve erre, ezért a kisebb, újabb politikai erők is bátrabban indulnának önállóan, és osztanák meg a kormányváltó szavazatokat, illetve akár el is bukhatnának a küszöb alatt. Miközben az egyéni kerületi versenyben az a veszély fenyegetné a Fideszt, hogy vele szemben mindenhol ott áll egy egységes „olajfás” (MSZP-LMP-egyéb) jelölt, miközben önállóan indul a Jobbik is, egy arányos rendszerben – azon túl, hogy veszíteni ebben kétségtelenül jobb – bármennyire meglepő, lehet, hogy nyernie is könnyebb lenne.

Legyen világos: nem azt állítottam a fentiekben, hogy a Fidesz ezt fogja választani, mert ez szolgálja inkább az érdekét. De azt igen, hogy azzal szemben, amit eddig az arányosság erősítésének esélyéről gondoltam (szinte semmi), érdemesebb másképp tekinteni erre az opcióra.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr82841110

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feudális alkotmány 2011.04.21. 01:27:58

Werbőczy Istvánnak az ő Tripartituma volt a legutóbbi efféle, az adott közállapotokat közjogilag is konzerváló, hosszú távú normaszöveg, amit most ránk eresztett a kétharmad. Akkor a Dózsa-féle „parasztháború” tanulságainak figyelmen kívül ...

Trackback: Csak a lényeg érdektelen? 2011.04.20. 23:45:25

Azért kapnak a választásokon hatalmat a pártok, hogy az országot kormányozzák. Fellendítsék. Megoldják a problémáit. Ez a lényeg. A hatalom ennek az eszköze. A hatalom CSAK ESZKÖZ. Ehhez képest a legutóbbi választások óta két dolog látható: - napról...

Trackback: S szólt a Holló... 2011.04.20. 11:16:01

Tisztán listás rendszerben minden bizonnyal soha többet nem lenne senkinek kétharmada Magyarországon.

Trackback: Súúúhanterz (2011/04/20) 2011.04.20. 10:13:32

Szerkesztőségünk tagjaival – kivéve persze két fideszesünket, Kamondi Vilmost és Csicsó Ferencet - mély aggodalommal figyeltük a kormánypárt erőfeszítéseit, amellyel amúgy sem erős lábakon ugrándozó, bukdácsoló demokratikus jogállamunk kétségbees...

Trackback: Kertész Ákos: Lánc és kard 2011.04.20. 08:18:36

Itt minden olyan kísérlet megbukott, amely a szabadságra akart építeni....

Trackback: Saját érdekükben alkotmányoznak, mert úgy van 2011.04.20. 02:11:29

"A hétvégi tüntetések bebizonyították, hogy az MSZP és az LMP összenőtt, mint két kicsi legó – idézte Fluor Tomi generációs slágerét Rétvári Bence igazságügyi államtitkár." Az alkotmányozási vita közvetítése, IndexTisztelt Államtit...

Trackback: Az új alkotmány/6.: Választási rendszer 2011.04.20. 01:21:06

Az előző két alkalomhoz hasonlóan most is a hatalmi ágak szétválasztásával foglalkozunk. Jelen írásban az országgyűlési választási rendszer egy lehetséges átalakításáról lesz szó, ami ellensúlyozná a prezidenciális rendszerből eredő formális hatalomkon...

Trackback: Kiegészítés 2011.04.20. 01:20:17

Egy kiemelt komment az eddigi posztok alá.Putyin Oroszországában sincs semmi akadálya annak, hogy a választásokon négyévente voksoljunk, csak az alternatívákat gazdaságilag, mediálisan, kommunikációsan ellehetetlenítik. A neten mindent lehet írni, csak...

Trackback: Időközi parlamenti választás 1. 2011.04.19. 23:57:23

  Hajdú-Bihar megye 6. sz. EVK székhelye: Püspökladány,  települései: Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Sáp...

Trackback: Magyarázzuk a bizonyítványunkat 2011.04.19. 23:52:17

Amikor elkezdtünk az alkotmányozásról posztolni, hét pontban fogalmaztuk meg elvi elvárásainkat bármilyen új alaptörvény irányában. Most zárásképpen értékeljük egyszerű ötfokozatos skálán, hogy miként valósultak meg követelmények:1. Korlátozott hatalom...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

jjulie 2011.04.24. 13:38:03

@knausz:

hogyne élnék veled egy audiért, hol vagy?

megszűnt 2011.04.24. 13:43:36

@jjulie:
Meg persze gondolom az is számít, hogy keveset fogyasztok, nem csak az audi.:):) most, hogy így megtudtad, egész nap diéta és fitness.
Van bennem egy másik minőség, amiért talán tényleg érdemes volna velem élni, de ez nem az autó, amivel járok. Mert a bicikli a mániám.:)

jjulie 2011.04.24. 13:44:29

nos lüke, látod milyen ajánlatot kaptam?

egy bentley-vel még ráígérhetsz, azt megfontolom

jjulie 2011.04.24. 13:47:02

@knausz:

megőrjítesz, add meg a kordinátáidat és ott termek a varázsszőnyegemmel

megszűnt 2011.04.24. 13:48:13

@jjulie:
"egy bentley-vel még ráígérhetsz"

Ha akarom, megszerzem Neked. Azt is.:)

Most viszont megyek edzeni, mert ez van előírva.

További szép délutánt kívánok Nektek!

megszűnt 2011.04.24. 13:50:41

@jjulie:
Majd figyelem, kibe vagy szerelmes. Visszaolvasom.:)

jjulie 2011.04.24. 13:51:40

tudtam, mindig is tudtam, egyszer megtörténik velem

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 13:51:50

@knausz: én is jelentkezem (Audiért).
Roppant toleráns vagyok, egyedül arra vagyok allergiás, ha egy nő naponta vesz új vuittontáskát. Tőlem diétázhatsz és biciklizhetsz reggeltől estig, közben majd kevésbé rozoga nőkkel dzsesszkoncertekre járok.
Zsülit hagyd a fenébe, öreg és nem tiszteli a nőket...

jjulie 2011.04.24. 13:53:36

@knausz:

ez már régen volt, most hogy megtaláltak, te vagy az igazi, szükségem van rád!

jjulie 2011.04.24. 13:55:45

@Hepci:

ez nem ér, keress magadnak máshol audit, én igenis tisztelem a nőket

megszűnt 2011.04.24. 14:00:03

@Hepci: @jjulie:
Ma Húsvét van és nem csillaghullás ám!:) Amikor hullanak a csillagok, akkor lehet kívánni!:)

.. és most megyek az ellipszis tréneremre, mert szégyen, amikor egy nő már csak az audija miatt kell!!!!

jjulie 2011.04.24. 14:02:51

@knausz:

szó sincs erről, én különleges férfi vagyok, nem zavar ha eltartasz

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 14:03:26

@jjulie: ne rombold az érzelmeim, most először vagyok szerelmes egy Audiba.

jjulie 2011.04.24. 14:06:52

@Hepci:

így jár aki a metszőollók között él, és rossz marketingje

persze az ajándék audi felizgatna mi, kis perverz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 14:10:54

@knausz: ha megkapom az Audit (s évente update, naturally), tőlem akár naponta is tréningezheted az ellipszised a trénerrel...
Főzök majd Rád, rozé kacsamellel várlak tréning után! S medvehagymát gyűjtök Neked az erdőben, hogy főzzek belőle selymes krémlevest!
[Utóirat: a csillagokot természetesen hozom lefelé az égből, permanensen, de ez alapszolgáltatás, már nyilván megszoktad.]

jjulie 2011.04.24. 14:11:36

@jjulie:

uramatyám, most látom, hogy hottentotta linket másoltam be

elvette az eszem a szerelem

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 14:12:42

@jjulie: no, elment tréningezni.
Ma se lesz új Audink, b*szhatjuk. :)

jjulie 2011.04.24. 14:13:59

@Hepci:

megáll az ész, hess, én voltam itt előbb, jobban is főzök, és nekem már azt is megsúgta, milyen sorrendben kéri a csillagokat

jjulie 2011.04.24. 14:16:13

@Hepci:

neked nem, te csak horgássz amig én kipecázom őt

sa52 2011.04.24. 14:19:01

Több olyan internetes oldal is született, ahol a mi Palinkat parodizálják. Az első ilyen a Schmitt Yourself!, ahol kettő vaníliás karikát varázsolhatsz egy általad feltöltött képre. Aztán a második aljas provokáció a schmittify.com, ahol az általad beírt internetes oldalra generál helyesírási hibákat a weblap.

Török Gábor oldala megschmittizve:

www.schmittify.com/go?url=torokgaborelemez.blog.hu%2F2011%2F04%2F19%2F352_s_szolt_a_hollo

jjulie 2011.04.24. 14:25:56

@sa52:

szeretni való ember, mit nem nem lehet ezen érteni

kaqkkfioka 2011.04.24. 14:45:21

@jjulie:
"@knausz:

imádlak "
Legalább valami jó is történik ebben az országban.:):):):):):):)
Őszintén.
Audit LJ-vel választass. Ő profi.:):):):):)

jjulie 2011.04.24. 15:08:05

@lüke:

"Az 1934 őszén született vers válasz volt - az 1919 óta Bécsben és Berlinben élő - Ignotusnak egy cikkére, amely a liberális értékek fenyegetettsége szempontjából elemezte a szociáldemokrácia és általában a baloldal németországi és ausztriai vereségét, a fasizmus előretörését."

"De a forradalmaktól idegen maradt, az ellenforradalomtól pedig undorodott. Az első világháború végétől kezdve külföldön élt."

hoplita 2011.04.24. 15:09:22

@jjulie:
Anyád picsáját, te buzi.
Összeszarnád magad, ah azt kéne megcsinálnod, amit néha én csinálok.:)

jjulie 2011.04.24. 15:11:28

@hoplita:

nem a kocsmában vagy ember

jjulie 2011.04.24. 15:15:55

@kaqkkfioka:

már kiügyeskedtem egy bentley-t, ahhoz meg nem ért az a széleskönyökű fideszparaszt

lüke 2011.04.24. 15:54:03

@jjulie:
blue lena?
megfejtést küldheted, mint ignotust

hoplita 2011.04.24. 15:58:35

@jjulie:
A kocsmába' nem is beszélek így senkivel, mint veled, te köcsög.
Oda többségében normális emberek járnak, egyrészt.
Másrészt meg neked is kisebb lenne a pofád, ha fésztufész kérném számon a benyögéseidet, te kotonszökevény.

jjulie 2011.04.24. 16:07:52

@lüke:

az ignotust csak a jó szívemnek köszönheted

namost akkor megérek neked egy bentley-t vagy nem?

azt sem bánom, hogy neki is van

members.tripod.com/~blue_lena/

jjulie 2011.04.24. 16:16:07

@lüke:

tegnapig ez vonzó volt, de ma kaptam még vonzóbb ajánlatot

képzelt valaki 2011.04.24. 16:35:44

Mesterházy: Orbán Viktort mindenképpen meneszteni kell"

Mesterházy Attila levelében kiáll a demokratikus ellenzéki erők összefogása mellett, de arról is ír, hogy nincs szükség önjelölt vezetőkre, hanem partnerekre számít.

Mindenképpen meneszteni akarják Orbán Viktort és meg akarják változtatni a most elfogadott új Alkotmányt. Kérdésként veti fel, hogy mit csináljanak a következő időkben: "azt ígérjük majd a választóinknak, hogy a képzeletbeli kardunkat nem tesszük le, hanem képletesen tovább kaszaboljuk az ellenfelet, ahogyan azt a Fidesz teszi most mindenkivel, aki nincs vele?

Saját kérdésére reagálva a jövőről azt írja az MSZP elnöke, "biztos vagyok abban, hogy a Fidesztől egyre többen el fognak fordulni a következő években.
Éppen ezért nekünk nem ellen-Fideszt kell szerveznünk, hanem olyan demokratikus ellenzéket, amely a Fidesz legyőzése után békét és normális életet kínál az embereknek.

Mesterházy Attila az István, a király rockopera egyik idézetével zárja levelét: "az országnak béke kell".

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=419090

Aha! béke! az kellene, de nagyon!
:)

képzelt valaki 2011.04.24. 16:38:13

Elnézést! Megzavartam a meghitt kommentelést !
De úgy gondoltam, ez mégis csak egy politikai blog!
És talán húsvétkor is szabad politikáról irogatni!
Igen.
:)

porfelhő 2011.04.24. 16:48:22

Hm. Már miért ne lehetne politikáról irogatni.
Ilyen húsvét talán az életben nem lesz. több.!

Már csak egy nap és aláírja Schmitt az alaptörvényt"

Schmitt Pál köztársasági elnök április 25-én délben, a Sándor-palotában írja alá az Országgyűlés által egy héttel korábban elfogadott új alaptörvényt.

Az este folyamán Budapesten, valamint nyolc vidéki helyszínen, illetve Kolozsváron is egy időben kezdődő gálaestekkel köszöntik Magyarország következő alkotmányát."

hirszerzo.hu/belfold/20110424_husvet_schmitt_alkotmany#rss

porfelhő 2011.04.24. 17:02:12

Saját húsvéti alkotmányt fogad el a Magyar Moszkva"

Páva közleménye szerint, "Ahogyan Magyarország új alapokat fogalmazott meg, úgy Pécsett is fontosnak tartjuk, hogy magunk is megfogalmazzuk városunk és a közösség alapvető értékeit.

"Mint ahogy az egyéneknek, egy közösségnek, úgy egy városnak is lehet identitása.
Ahogy egy egyén meghatározza önmagát, felállítja a saját maga számára elérendő célokat, erkölcsi rend szerint él, úgy egy város, egy város közössége is meghatározhatja önmagát és közös célokat állíthat fel."

Na. igen. "mindenki" állit magának egy erkölcsi mércét. célokat tűz ki, de tudjuk a kudarc és az esély, mind a kettő ott van.
Lehet elesni , lehet sikereket elkönyvelni.
De még mennyire hogy lehet!

Pasztorella 2011.04.24. 17:18:46

@porfelhő: :)

Hm. Millyyen igaz! "Akkor" nem kellett volna "elfelejtened!! írni sem kellett volna!!!
Vagy még is??!!

:)

porfelhő 2011.04.24. 17:24:09

@Pasztorella: :)

Drágám! Tévedsz!
Honnan tudod?, hogy ezt nem az élet irta....

:))))))))))))))

lüke 2011.04.24. 18:54:06

rendesen politizálni, (fel)támadás után

"Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
csak ostobaság. Eszméink között
rabon ugrálunk, mint az üldözött
majom, ki tépi ketrecének rácsát."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 19:38:23

Hú, itt egész tömeg van képzelt valakikből.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 19:44:29

@jaegtoer: "A zokogók mosolya elég beszédes."

Gondolod, hogy a gyerekeknek megmondták, hogy miért is kell elutazniuk? A kisebb gyerekek valóban hihették azt, hogy üdülni mennek.

A tény tény marad, hogy Szíjjártó hazudozott, és a rendőrség tehetetlensége vezetett idáig.

lüke 2011.04.24. 19:56:45

@Hepci: ezek a nö bák, osztódással szaporodnak

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 20:23:49

@vinczej: szerintem az vezetett idáig, hogy liberálisnak önkinevezett polgártársaink még a témáról való beszélgetést is ellehetetlenítették az elmúlt uszkve 20 évben, a cuculista polgártársak meg úgy gondolták, segílyezni kell orrvérzésig, feltételek nélkül. S így szóltak, ha valakinek ez nem tetszett, mindig:
"Tik mind fasisztákok s szegregálók s diszkriminálók vagytok s báncsátok szegény romákat."

jjulie 2011.04.24. 20:24:00

@lüke:

az ákon bák, vagy a józsi bák?

nyünyüge 2011.04.24. 20:45:07

@Hepci:
Mondjuk a nemzeti-konzervatívnak önkinevezett polgártársak sem indítottak szabadságharcot annak érdekében, hogy higgadtan lehessen beszélgetni a témáról.
Nem volt célközönségük a cigányság. Akkor sem.

hoplita 2011.04.24. 20:56:23

@vinczej:
Nesze, te barom..:((

uid4238.mandiner.hu/cikk/20110424_visszatertek_a_romak_gyongyospatara

Nem is tudom, ki a kártékonyabb féreg.
Az a hepajkodó ork szuka, vagy a tefajtád.

jjulie 2011.04.24. 20:57:45

@hoplita:

mi is a foglalkozásod, ipari alpárista?

aszekelyek 2011.04.24. 21:03:27

@vinczej: Szokás három , szűken három napra evakuálni? A gyerekeknek ki, mit mondoTT, az lényegtelen. Ők elmentek CSillebércre, senki nem háborgatta őket ott. Oszt jónapot. Field betett a csillebérci tábort privatizáló zsebébe 20 millát, ezért. Szép barterm nem? No akkor a negyvenmilliós kérdés az, hogy kié a csillebérci tábor? Pár kisebbséginek volt egy kis öröme. Akik ráteleültek- rászervezték őket? erre a dologra, azokkal volt csak probkéma. Az is erősen túl van dimenzionálva egyes sajtóorgánumokban. Azt viszont nagyon. Haja szála nem görbült senkinek. A véderősködőket kivéve. Pintér rendőrsége nem fogja hónapok múlva is a vállát vonogatni, hogy nem tudják, kik csinálták a balhét...Se felszólítás nélkül lövetni. Ebben maradunk. Szalmailag ez kifogástalan. Nem úgy, mint gergényi és tettei.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 21:05:24

@hoplita: Úgy látom, stilisztikailag még nem másztál ki saját hátsó fertályod alól. Kívánom, hogy töltsd oly békében a húsvétot, amilyen békében megfér a te szellemiséged a normális emberekével! :-)

Amúgy kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 21:07:53

@aszekelyek: Hit, remény szeretet!

De a HIT mindent visz! Mondtam, hogy téged észérvekkel felérni nem lehet. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 21:09:35

@nyünyüge: hát, a szoci-cigány vonzalomnak jelentős hagyományai vannak, nem is csak rossz értelemben; leginkább a Kádár korszakban lehetett valami eredményfélét találni az integráció/asszimiláció terén, pontosabban az általános córeszből akkor nem lógtak ki annyira a cigányok - lefelé.
Az új idők nagytőkés- és multipárti szoci-szadesz kormányait viszont csak annyiban érdekelték a cigányok, hány gyíkhúsos teszkózsemléért lehet megvenni a szavazatukat 2 nappal a választás előtt.

aszekelyek 2011.04.24. 21:16:41

@képzelt valaki: Ez nagyon rosszul áll M. A. -nak. A kecskeszakáll jobb volt.Mondja pártelnök úr? Nyóc évig miért nem csináltak semmi említésre méltót, a büntetlenség bevezetésén kívül , az összeghatár felemelésén kívül ? A megélhetési bűnözés bevezetésén kívül? Munkahelyet a kisebbségnek. Békét pld. Óbégattak a jobbikról. Rendőrt nem képeztek és piszok alacsony létszámon tartották a nem kifogástalan állományukat is. Megint csak a duma, meg a sumák....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 21:18:09

@vinczej: Aszekelyek egy szűkebb élcsapatba (FideszHIT GYÜLEKEZETE) is simán beférne. :)

hoplita 2011.04.24. 21:22:45

@aszekelyek:

"......Pintér rendőrsége nem fogja hónapok múlva is a vállát vonogatni, hogy nem tudják, kik csinálták a balhét...Se felszólítás nélkül lövetni. Ebben maradunk. Szalmailag ez kifogástalan...."

Agyatlan liba.
Azt se tudod mit beszélsz.

@Hepci:
A cigó szavazatokra nagyon bukik a fityisz is....oda is be vannak tervezve ezek a kőccsíghatékony emberszabásúak, nyugodj meg, a kis csuti proli se finnyás, ha a voksokról van szó.

@vinczej:
Minek futkározzak én neked tiszteletköröket....?
A szememben csak egy haszontalan jószág vagy...sőt, kártékony, mint a krumplibogár.
Akkor meg...?

hoplita 2011.04.24. 21:25:47

@aszekelyek:
"....Rendőrt nem képeztek és piszok alacsony létszámon tartották a nem kifogástalan állományukat is..."

Hány rendőrt akarsz, te Isten felegyenesedett barma....?
49 ezer nem elég...?
Te tényleg olyan hülye vagy, hogy azt hiszed itt létszámproblémák vannak...és rendeletekkel helyrepofozunk mindent...?
Szerencsére még orbánnak is kevés ilyen idiótája van.....igaz, a kelleténél némileg több.

hoplita 2011.04.24. 21:26:55

@Hepci:
Nem...az az elit, az agyhalottak zombiosztaga.
Ez a marha orbánnak megenné a szarát....és még repetát is kérne.

jjulie 2011.04.24. 21:27:16

@Hepci:

ez jó, legalább olyan jó mint a hímvesszőfejfedő

FIDESZHITGYÜLEKEZET

jjulie 2011.04.24. 21:31:23

@hoplita:

ma délután nagyon leugathattak a kocsmában.....

lüke 2011.04.24. 21:34:24

@jjulie:
ezek azok akik fizetik a múlt elkúrtat?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 21:37:20

@hoplita: esetleg kifejlesztenek egy cigány Szijjártót. Bár Gyurcsótány hasonló terve szegény Daróczival tragédiához vezetett. A halmozottan különleges helyzet, elvárt totális gecizmus és a nyomokban még fellelhető lelkiismeret veszélyes elegy.

aszekelyek 2011.04.24. 21:40:19

@hoplita: Így intézik másutt is eorópai országokban. Karhatalommal... ha esetleg lemaradták valahol. Nincs szabadcsapatos helyrepofozás. Az is egy szégyen volt, hogy amikor rendőrőrsöt támadtak meg csapatostul, nem mertek közelébe se menni,.. elöljáró sem.... Meg ahová a pesti kommandót kellett kivezényelni... Mesterházy erre veri a mellét... Mintha egy hajszállal is jobban tudta volna kezelni az ő rendőrségük a helyzetet. Brrrr.... helyre "pofozással " mit is oldasz meg? Rendőrség nélkül?

jjulie 2011.04.24. 21:41:00

@hoplita:

ma délután nagyon leugathattak a kocsmában.....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 21:42:10

@hoplita: azért van ott létszámprobléma is. Minden 100 közepesen retardált magyar Kojak közül kb. 1 merne tank nélkül, egyedül végigmenni Dömsöd-alsó frekventált utcáin...

aszekelyek 2011.04.24. 21:46:44

@hoplita: kegyed tán nagypolgári ivadék, hogy prolizik? Avagy csak frusztrált munkásosztálybeli a majomkenyérfán? -mint ferink? Pallérkám, mi a bajod ma? :) nem jutott sonka?

@lüke: igen és még a felelősséget is rájuk akarják verni....

hoplita 2011.04.24. 21:50:47

@Hepci:
Van ott díszcigány dögivel, egymásba ér a faszuk....no problem.:)

@aszekelyek:
Persze...hogyne, mongyad, te droid.
De a kutya ugat, a karaván halad.
Szerinted egy hónap múlva ki ad polgármestert Patának...?
Az elempé, a cocik, a fityisz, vagy mi..?:)))
Mi szép takarosan, mivel időnk és energiánk szinte végtelen, elfoglaljuk az ország északi, keleti felét 2 éven belül...aztán majd jöhetnek a Dunántúl egyes részei is...Somogy, Baranya, Tolna....
Az kotmányba belekerült az ön- és tulajdonvédelemhez való jog....ezzel még lesznek a fityisznek nem várt problémái.:))
Mi mindig megtaláljuk a jogi kapukat, ti meg csak loholtok utánunk, mint a csahos kutya.:))
És az idő bizony nekünk dolgozik, nem nektek, zombikám.

De nem folytatom....magas ez neked, mint bivalynak a szerelem....te csak maraggyál a gyurcsányozásnál, az való neked, nem a stratégiai gondolkodás.:D

jjulie 2011.04.24. 21:51:48

@aszekelyek:

nemár, megértetted mit írt a lüke?

aszekelyek 2011.04.24. 21:51:55

@vinczej: Észérvekkel meggyőzni kell, nem felérni. Felérni ésszel, az már magyarul van és egy kifejezés. Nálad nem voltak észérvek és látom inkább választod ezt az olcsó kis kis zagyvaságot rendes válasz helyett. Talán mert nem megy felérni ésszel, amit írtam. Mandíneren olvastam egy jó kommentet. " Várom az lmp bocsánat kérését, amiért megtévesztette az országot"

jjulie 2011.04.24. 21:54:18

@hoplita:

a cigánxok nélkül semmik lennétek

így meg senkik vagytok

hoplita 2011.04.24. 21:55:07

@aszekelyek:
Én szabad kun vagyok....csak ez neked nem mond semmit, te paréj.:)

@Hepci:
Ez nem az én problémám.
Ha nekem egy 9 millis öntöltő van az oldalamon, akkor bárhol végigmegyek....még használnom sem szükséges.:)
Ha mi eccer ott majd végigmegyünk, ha végleg szétbasznak a töketlen politikusaink mindent, akkor ott kő kövön nem marad.

hoplita 2011.04.24. 21:56:14

@jjulie:
Baszd ki anyádból a fodros hurkát, te buzi.

jjulie 2011.04.24. 21:59:14

@hoplita:

szabad vagy, persze, szabad az észtől is meg a pénztöl is, egyik sem terhel

hoplita 2011.04.24. 22:01:29

@Hepci:
Meg ez amúgy nem létszám, hanem minőségi probléma.
De ez megint a régi nóta....csak a selejtje megy ávósnak, hiába hatszoros a túljelentkezés a rendőrtisztin is, ha abból a hatból öt funkcionális analfabéta, meg vaságyastól 50 kiló.

aszekelyek 2011.04.24. 22:01:51

@jjulie: kikosarazottak dumája....@hoplita: Te ezzel az elfoglalással óvatosan,... sztem ez , még az előkészülete is büncselekmény. Már írtam tegnap, hogy az lehet a baj, hogy egy véderős is akart indulni a jobbik mellett. Megosztaná a szavazatokat... Dórika mondta, hogy az a csúnya fickó az ilyent forgat a fejiben....:) Mindenáron akarjátok tehát Gyöngyöspatát. Értem. Meg a többi is. Törvényen kívüli eszközökkel. Nekem ez anarchia. Írnám azt a Petőfi verset neked, amit a németnek írt... foglalod a -...t, de nem a ....Azt is írtam, a jogi kiskapuk feszegetése foglakkozásszerű nálatok. Köszi, hogy megerősítetted. Olyan ez, mint a szadistapárt és a mi ferink 2006-os jogilag rendben lévő gaztette. Nektek a saját hatalmatok mindennél fontosabb cél. Erőszakos megszerzése sem kizáró ok. Ezért nem szimpatizálok a jobbikkal. Semmivel nem vagytok jobbak mint az említettek.

hoplita 2011.04.24. 22:02:58

@jjulie:
Kussolj mán, te szarfaszú tapló.
Mondom, mennyé' oszt baszd habosra anyádat.

hoplita 2011.04.24. 22:05:27

@aszekelyek:
Na,, erről ennyit.
Szart se értettél abból, amit írtam....:)))
Ilyenkor azért némi elégedettség-féle tölt el.....igen gyenge intellektuálisan a legyőzendő sereg derékhada.:)))

aszekelyek 2011.04.24. 22:08:03

@hoplita: Bezzeg a derék önbíráskodók..... Meg még" kunok" is... Vannak kun ismerőseim. Irtóznak a jobbiktól.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 22:11:26

@hoplita: jártam a rendőrtisztire. Na nem tanulni, hanem tollaslabdázni. Béreltük a tornatermet.

Figyu, fasiszta testvér, nem lehetne, hogy egy picit megengedőbb verbális fordulatokat használj az általad kevésbé kedvelt itteni polgártársak irányában? :)

aszekelyek 2011.04.24. 22:11:44

@hoplita: ezek a trágárságok itt fentebb , intellektuálisan erősek? Téged valaki nagyon átvert barátom, az intellektus mibenlétét illetően. Mindig a legostobább képzeli magát messze okosabbnak a többieknél. Lásd szdsz.

hoplita 2011.04.24. 22:14:19

@aszekelyek:

"....Azt is írtam, a jogi kiskapuk feszegetése foglakkozásszerű nálatok. Köszi, hogy megerősítetted...."

Tudod kisanyám, a demokrácica ilyen macerás játék....látom, kis narancskomcsik, hogy nem mindig csipázzátok ti ezt, de evvan.:))
Tudod, nincs nekem kifogásom az azon túli dolgokkal szemben sem, csak akkor rögzítsük szabályként, hogy nincsenek szabályok, oszt hadd szóljon..:DDD
De amíg ezek a játékszabályok, nektek, fityiszbolsiknak is be kell tartanotok és nem működik büntetlenül az, hogy elviszek az utcáról nekem nem tetsző embereket, ahogy ragyásgeci pintéred csinálta a múlt héten, vagy most pénteken.
Kéretik ezt tudomásul venni....mert igencsak jó jogászaink vannak, megkockáztatom, jobbak, mint nektek.:)

hoplita 2011.04.24. 22:15:30

@Hepci:
Igen, most kunok, de azelőtt kohnok vótak.:)))

hoplita 2011.04.24. 22:22:19

@Hepci:
Nem öncélú ám, pusztán stilisztikai eszköz....mert érteni ehhez is kell ám, nem lehet tudás nélkül káromkodni.:))

@aszekelyek:
Jó.
Majd ha úgy érzem, hogy intellektuális kihívásokkal küszködök majd hozzád fordulok.
A koldushoz alamizsnáér'.:)

jjulie 2011.04.24. 22:24:18

@hoplita:

minek iszol, ha nem bírod kukás?

aszekelyek 2011.04.24. 22:24:45

@hoplita: Ostobán vered a melled a jogászaitokkal, tovább...Oké. A nektek nem tetsző embereket meg ti akarjátok önhatalmúlag vegzálni. Csak azért mert egy rasszhoz tartoznak és nektek az egy kutya. Az ilyen viceházmesteri mentalitással nem is vitázom. Fogadd őszinte és mély megvetésemet. Add át a jogászaitoknak, kik részt hajlandóak ebben venni. Őket is őszintén és mélyen megvetem. ehhez a véleményemhez pedig demokratikusan van jogom. Nem olyan macerás ez. Neked jogod van ostoba, trágár , rasszistának lenni és nagyhangúnak. Nekem pedig nem kell hozzád igazodnom. Senkinek nem kell....

aszekelyek 2011.04.24. 22:26:36

@Hepci: Majsaiak . Nem a nevük kun.

jjulie 2011.04.24. 22:29:28

@aszekelyek:

nincs ezeknek jogászok, csak ravaszabb parasztok akarnak lenni az orbánnál is

hoplita 2011.04.24. 22:32:13

@aszekelyek:
Na, semmit nem értettél abból, amit itt elmondtam.
Gratulálok...csak így tovább, agyilag te ténleg zokni vagy.
Egy igazi hasznos idióta, persze ez most nem sértés, én a lenini értelemben használom most rád ezt a kifejezést....nyilván ezen hozzáállásodhoz a fitymamentes közeli családtag is belejáccik, meg valószínűleg egy születési defektus is.
Azért van egy rossz hírem a számodra...belőlem egyre több lesz, belőled meg egyre kevesebb.:)

Na, jóccakát mindenkinek....

@jjulie:
Neked meg búcsúzóul, nyomd anyádba a faszod.

hoplita 2011.04.24. 22:35:13

@aszekelyek:
Ja...ténleg utoljár...

Kiskunmajsa csak a nevében kun....ott mán te nem sok kunt találsz, igaz már a Nagykunság sem a régi, de azért törzsökösebb.
De ez mán neked megint magas, mint kacsának a farzseb.:)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.04.24. 22:36:01

@aszekelyek:

""Ahogy az elmúlt két hónapban éltünk, úgy nem lehet élni. Ha újabb atrocitás ér minket, elmegyünk és többé nem jövünk vissza" – fogadkozott az Indexnek Farkas, aki szerint ebben a helyi roma közösség teljesen egységes állásponton van."

index.hu/belfold/2011/04/24/visszamentek_a_romak_gyongyospatara/

"Farkas János szerint a sértett az egyik szomszéd volt, aki azzal fogadta az eleve kimerülten és rosszkedvűen hazaérkezőket, hogy minek jöttek haza, maradtak volna inkább ott."

Nekem nincsenek érveim. Érvei azoknak vannak, akik féltek maradni a Véderő tábora mellett. A kormány iszonyatosan hadovál, te pedig rímelsz rá.

A szégyen, hogy az országot a hoplita-félékről ítélik meg. (Amúgy vigyázni a stroke-kal!)

inreallife 2011.04.24. 23:05:50

@hoplita: az amcsi fegyvertartási törvény után kevesebb lenne a megélhetési bűnöző. legalábbis minden magyartól 1x lehetne csak élete folyamán lopni, aki másodiknak menne, az már nagyobb eséllyel marad ott. és hülyeség szokásokra fogni a dolgot, villámgyorsan megszokná azt az ember, hogy nem csak a betörőnél van fegyver, hanem a megtámadottnál is, ugyanis a betörő mindig fegyverrel megy, be tud szerezni szinte bármit....

ja, és a golyó nem rasszista. konkrétan lehetne látni kik szenvedtek lőtt sérülést, kb hasonló lenne, mint a cellalakók aránya. szóval nemtudom mi lesz az alaptörvényben a jog, de ha lelőhetem az összes betolakodót (értsd: nem jelentkezett be a kaputelefonon) akkor valahogy nagyobb biztonságban érezném magam... (katonaságnál nagyon megdicsértek, szépen döntögettem a célpontokat, gyerekkorom óta légpuskázok.)

és én azt mondom, hogy SAJNOS most ilyen a világ, erre kell felkészülni, nem másra....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.04.24. 23:59:51

@Letícia: hol van Knausz?
Audival szeretnék menni bodorkázni. :)

jaegtoer 2011.04.25. 08:05:31

@vinczej:

"_Gondolod, hogy a gyerekeknek megmondták, hogy miért is kell elutazniuk? A kisebb gyerekek valóban hihették azt, hogy üdülni mennek.
A tény tény marad, hogy Szíjjártó hazudozott, és a rendőrség tehetetlensége vezetett idáig._"

Te igazmondó negyedbarátom, az nem zavar a tények között hodzs a felnőttek is jókedvűek voltak?

Az meg külön édes, hogy amíg te a rendőri tehetetlenségről ajvékolsz, addig egy másik ugyanazzal kapcsolatban a határozott rendőri fellépést kifogásolja.

Nektek ezt hozta a nyuszi.

aszekelyek 2011.04.25. 15:34:21

@vinczej: Atrem nem lehet úgy élni, ahogy a megélhetési bűnözés bevezetése óta élnek és úgy sem, hogy nem hajlandóak magukért semmit tenni, csak követelőzni, fenyegetőzni és hazudozni.Még valami eszembe jutott. Nyilván azért nem egy olyan faluba szervezték a véderőlködőket, meg a kirándulásukat, ahol Hegedűs Zsuzsa vetőmag és önellátásra élelmiszer termelési programjában felásott kertek vannak és veteményezés, roma és nem roma szegények, nagyon szegények által elvégezve. Természetesen nem érdeke a jobbiknak, hogy a sajtó híradásaiban arról legyen szó. Hanem a műbalhéról....ps : az lmpnek sem érdeke.

AKÁRMIT IS MONDOTT A VEREKEDŐNEK A SÉRTETT, NEM MEHET NEKI , NEM VEREKEDHET.Büntetlenül. Pont. Ezt jó lesz, ha megtanulják.

a-kis-herceg 2011.04.25. 21:58:00

@panelburzsuj: ez az egyetlen kapocs... ez a magyarság kulcsa...