Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

13:26

A választási rendszert megváltoztatni nem ördögtől való, akinek erre lehetősége van, gyakran meg is teszi. A választási rendszer módosítása során a vélt vagy valós politikai önérdek alapján eljárni egyáltalán nem szokatlan, megtörtént már a nagyvilágban Franciaországtól Japánig, meg persze itthon is. Az érdekek – a politikai helyzet módosulása miatt – időnként változnak, így aztán abban sincs semmi meglepő, ha a politikusok az ezzel kapcsolatos „elveiket” is cserélgetik. A furcsa csak az lenne, ha a politikát figyelők is elhinnék, hogy itt többről, másról van szó.

A parlamenti választási rendszer módosítása kapcsán a Fidesz első, tavaly benyújtott javaslata volt a kakukktojás. A Kósa-Navracsics-Répássy-Rétvári jegyezte indítvány nem a kormánypárt aktuális érdekei alapján változtatott volna, olyannyira önmérséklő volt, hogy ezzel kapcsolatban akár még az „elegancia igénye” is felvethető lett volna. Nem meglepő, hogy kukába került: a napokban bejelentett és már több helyen okosan tárgyalt Áder-javaslat mögött világosan azonosítható a politikai kalkuláció: ha ebben a formában fogadja el a parlament, az már nem a „régi” vegyes rendszer lesz, hanem – elsősorban a kompenzációs elem kiiktatása és nem az egyfordulóssá tett szavazás miatt! – egy alapvetően többségi, a győztes mindent visz irányba elmozduló eljárás.

Két dologtól óvnék ezzel kapcsolatban: a pánikkeltéstől és a habveréstől. Ha a választási rendszerben nem sérülnek az alapvető elvek (mint az általános, egyenlő, titkos választójog), lehet ugyan kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb, szimpatikusabb vagy ellenszenvesebb megoldásról beszélni, de egyik sem hozza el a demokrácia végét. Ebben a keretben egyetlen kormánypárt sem tud olyan eljárást kitalálni, amely akkor is hatalmon tartja, ha a választók elsöprő többsége változást akar. Léteznek persze technikák, amelyek nehezíthetik vagy könnyíthetik a dolgát, ezek azonban minden rendszerben benne vannak, hiszen minden eljárás, minden szabály politikai – abban az értelemben, hogy valakinek (éppen) kedvezőbb, másnak pedig (éppen) kedvezőtlenebb. Bármit is fogad el tehát a parlament, attól önmagában nem jön el a Fidesz örökké tartó országlása, ebben kár reménykedni, ettől kár pánikba esni.

Abban sincs semmi meglepő, hogy a politikusok – és apologétáik - a választási rendszerrel kapcsolatos aktuális érdekeiket megdönthetetlen elveknek szeretik láttatni. Nem fogom hosszan magyarázni, miért nem kell lelkesedni az ilyen habverésért, inkább csak felidézek egy másfél évtizeddel ezelőtti parlamenti vitát. 1994-ben a kétharmados többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ kormány az önkormányzati választási rendszer módosítását vitte keresztül a parlamenten. Az egyik lényeges változtatás az addigi kétfordulós rendszer egyfordulóssá alakítása volt. Olvasgassuk csak kicsit az akkori érveket:

Kuncze Gábor (SZDSZ, belügyminiszter): A törvényjavaslat egyfordulós választási rendszert dolgozott ki. A képviselőket a relatív többség elve alapján egy fordulóban választják, részvételi és eredményességi küszöb nincs. Az egyfordulós rendszer a választók számára érthetőbb. További előnye, hogy költségkímélő.

Salamon László (MDF): Az elmondottakra figyelemmel, tisztelt képviselőtársaim, joggal és okkal állapítható meg az, hogy a kétfordulós választási rendszer megszüntetésével a törvényjavaslat az önkormányzati választási rendszer demokratizmusát csökkenti és korlátozza. A törvényjavaslatnak ez az iránya szemben áll azzal az iránnyal, mely mellett az ország demokratikus politikai erői hitet tettek és melyet ma is vallanak. Jól tudjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kétfordulós választási rendszerrel szemben különböző érvek fognak a vitában elhangzani. Bizonyos érveket már eddig is hallhattunk. Így meg fogják említeni, a belügyminiszter úr már tegnap meg is említette, és ma is hallhattuk a szocialista párt vezérszónokától, hogy az egyfordulós választás olcsóbb, mint a kétfordulós. Ezt az érvelést nagyon veszélyesnek tartjuk. Szomorú vége lehet annak a demokráciának, melyet az olcsóság okán elkezdünk kurtítani. Ezzel a gondolatmenettel akár odáig is el lehet jutni, hogy az egyfordulós választás pedig többe kerül annál, mint ha nem tartunk választásokat.

Magyar Bálint (SZDSZ): Az első ilyen szokásos ellenvetés az, hogy előzetes koalícióra kényszerít és a legnagyobb pártnak kedvez az egyfordulós választási rendszer. A tapasztalatok mégis azt igazolják, hogy a két forduló között általában a győzteshez húzás tendenciája érvényesül még akkor is, amikor kicsi a különbség két párt között. (...) Ráadásul, amikor kicsi a különbség a vezető pártok eredménye között egy fordulóban, akkor két fordulóban szokott a kampány jelentősen eldurvulni, ami szintén nem egy kedvező eleme a kétfordulós rendszernek. (...) A másik ellenvetés, amit fel szoktak hozni, hogy kisebb a legitimitása a megválasztott képviselőknek, ha egy fordulóban választják meg őket. Valóban, arányosan kevesebb szavazatot kapnak; de csak arányaiban, ezt szeretném hangsúlyozni, mert a második fordulóban rendszerint kevesebben mennek el, mint az első fordulóban. (…) Az egyfordulós, relatív többséges választási rendszernek ugyanakkor már többször hangoztatott előnyei is vannak: rövidebb, a választók türelmét kevésbé igénybe vevő választási kampányt tesz lehetővé és olcsóbb. Olcsóbb több értelemben is: nemcsak a központi költségvetés kiadásait mérsékli, hanem a pártok kiadásait is, amik egy hosszú választási kampányban szükségszerűen növekednek, és ezáltal kedvez a kisebb, kevésbé tőkeerõs pártoknak vagy éppen a független jelölteknek. (Dr. Balsai István: Köszönjük!)

Áder János (Fidesz): Mi lesz ennek a módosításnak a következménye? A módosítás következménye az lesz, hogy egy egyfordulós, relatív többséges rendszer végén a választók kisebbségének és nemcsak a választók kisebbségének - és ez egy lényeges különbség az előbb elhangzottakhoz képest -, hanem a választáson részt vevők kisebbségének akár 20-30 százaléka támogatásával is abszolút többséget, akár a mandátumok 60 százalékát is meg lehet szerezni. (…) Az egyik, hogy reményeink szerint ez a törvénymódosítás és ezek a szándékok, amik mögötte tetten érhetők, ezek nem jelentenek precedenst - természetesen ebben csak egyelőre bizakodhatunk - a parlamenti választásokról szóló törvény módosításához. És mi semmiképpen nem tekintjük egyébként ezt a törvénymódosítást precedens értékűnek. A másik pedig egy figyelemfelhívás: érdemes vigyázni arra, amikor aktuálpolitikai megfontolásból vagy a pillanatnyi hatalmi erőviszonyok alapján módosítanak egy választási törvényt, hogy ez milyen eredményre vezet.

Csabai Lászlóné (MSZP): Érdeklődve hallgattam Szilágyiné Császár Terézia KDNP-s képviselőtársam hozzászólását, amikor azt bizonygatta, hogy a választók akaratát a kétfordulós rendszer biztosítaná. Lehet, hogy mi ketten nem ugyanabból a megyéből jöttünk? Én ahol jártam a hét végén - és higgyék el, nagyon sok emberrel találkoztam -, sehol nem érzékeltem, hogy a választók észrevételezték volna az esetleges második forduló elmaradását. Azt viszont tudom, hogy a választási bizottságoknál korábban hányan tették szóvá a második forduló szükségességét. És befejezéshez közeledve: nem jelentős indok, hogy a második forduló több időbe és több pénzbe kerül. KDNP-s képviselőtársam szerint a második forduló többletköltsége körülbelül 400 millió forint, és ez nem sok pénz. Valóban nem sok, ha a nyugdíjasok jogos igényeinek kielégítéséhez szükséges 27 milliárdot nézzük, de ha azt is tudjuk, hogy 400 millió elég lenne Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a közalkalmazotti törvény 1993. decemberi visszamenőleges módosítása miatt elmaradt pedagógusbér rendezésére, akkor bizony ez az összeg sok. Én szívesen fordítanám ezt az összeget a tanárok fizetésemelésére, hogy ne kelljen munkaügyi bíróságra járniuk, hanem ez idő alatt inkább gyermekeinket tanítsák, neveljék.

Mádi László (Fidesz): Azt gondolom, hogy a másodlagos pártpreferenciák kinyilvánítására - ami egyfajta árnyaltabb képet tesz lehetővé az emberek véleményének integrálásában, az emberek véleményének megtudakolásában - ezt a lehetőséget nem szabad elzárni. Ugyanígy nem szabad elzárni azt a lehetőséget sem, hogy az emberek az első forduló után - észlelve azt, hogy valamely párt abszolút többségbe vagy kormányzásra kerülne - egyfajta tiltakozó szavazattal a második fordulóban már a harmadik jelöltre szavazzanak, megakadályozva az első két helyen szereplő jelölt esetleges együttműködését. Tehát ilyen lehetőségektől megfosztani a választópolgárokat, az szerintem a véleménynyilvánítás jelentős csorbulásával jár. Ezt mindenképpen helytelennek tartom olyan körülmények közepette, amikor a választói vélemények még nem annyira kikristályosodottak, és a másodlagos pártpreferenciák jelentősen befolyásolhatják a választás eredményét.

Balsai István (MDF): A politikai feltételek tekintetében pedig azt kell kijelentenünk, hogy demokratikus jogállami körülmények között fennálló, illetőleg felmerülő politikai feltételekről beszélhetünk csak akkor, ha választójogi reformot kívánunk bevezetni. Nézetünk szerint ilyen feltétel lenne például, ha a közvélemény kitapintható és változást igénylő, sürgető módon követelné a választójogi szabályok megváltoztatását. Nem tudok ilyenekről, mivel nincsenek erre irányuló kezdeményezések, petíciók, mozgalmak, civil szerveződések, netán demonstrációk, aláírásgyűjtések, népszavazási törekvések, fórumok. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudnak önök ilyenekről? Kérem, tájékoztassanak minket, mert mi ilyenekről nem tudunk. Alapvető politikai feltétel ugyanakkor az, hogy a változtatásokhoz a parlamenti feltételek adottak legyenek. Ez nemcsak azt jelenti egyfelől természetesen, hogy a kormányzat megfelelő többséget birtokoljon, jelentené másfelől az ellenzék konstruktivitását. Sok minden elhangzott az előttem szóló Füzessy képviselő úr beszédében ezzel kapcsolatban. Azt jelenti, ez akkor lenne teljesíthető, ha aktuális pártpolitikai érdekek érvényesítésére irányuló szándék vagy akár csak ennek a gyanúja is kizárható lenne. Magyarán: a kormánynak olyan helyzetben kellene előhozakodnia a parlamenti többség birtoklása esetén is egy ilyen kezdeményezéssel, amikor a legteljesebb mértékben kizárt annak még csak feltételezése is, hogy a szavazógépezet segítségével, az ellenzéki érvek lesöprésével, illetve mellőzésével, pusztán az erőpolitika alkalmazásával kívánja a törekvéseit sikerre vinni.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr763074196

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Választási barkácsolás - alternatív javaslat a Fidesznek 2011.07.23. 02:27:31

 A hazai politikai kultúra romlása, az antipolitika erősödése kiváltja a pártok és a képviseleti rendszer elleni támadásokat, s helyettük a közvetlen demokráciát, a népszavazásokat, a képviselők visszahívhatóságát igénylő és hasonló ötleteket gerj...

Trackback: Főpróba 2011.07.18. 02:10:43

Gyöngyöspatán polgármester-választás volt. Olyan rendszerben, amely egyfordulós, a relatív többség döntött, és ahol komoly médianyomás is megjelent nemrég – méghozzá oly módon, hogy a közszolgálati adókban gyakorta fölvetült a két kis parlamenti ...

Trackback: Súúúhanterz: Rogán fogyasztás kommandója 2011.07.18. 00:23:02

A hétvégét a Balaton partján töltöttük, hogy levezessük a hétköznapok feszültségét, és az egyre nagyobb nyomást, amely az Elvarázsolt Kastélyra nehezedik népszerűségének fokozatos emelkedésével. Mivel már untuk a naptejet, meg a pancsolást, úgy gondolt...

Trackback: A gyűrű szövetsége 2011.07.17. 20:32:14

- Uraim, jöjjenek be! Gyorsan! Vona úr, Mesterházy úr, örülök, hogy itt vannak.- Schiffer úr, mi is örülünk, hogy összejött a találkozó! De szerintem tegeződjünk!- Rendben, nos, nem követtek benneteket? Gábor, tényleg, miért vagy női ruhában? Ha nem va...

Trackback: Állás, ülés, pont 2011.07.17. 19:42:01

Bármilyen választási rendszert fogad el a parlament, attól önmagában nem jön el a Fidesz örökké tartó országlása.

Trackback: Mi a baj a Fidesz új választási rendszerével? 2011.07.17. 16:28:09

Ez a rendszer ott működik jól, ahol a politikán kívüli hatalmi tényezők is erősek. Magyarországon azonban a civil szféra gyenge, a pártpolitika mindenhová elér, és a kormányzat felett már intézményes korlát sincs. (Fotó: MTI) A Fidesz elképze...

Trackback: Hiteltelenedés, Carpe diem a neved 2011.07.17. 14:08:48

Mellette Erzsi néni ül, ki holnap kórházba kerül, s ha tudná, nem utazna el. (KFT együttes: A vonat, 1981) Már az amnézia sem a régi Természetesen tudom, nehéz ellenállni egy

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

megszűnt 2011.07.18. 23:01:37

@Letícia:
"hepci jófej, és nem hiszem, hogy mérleggel járna randizni..:D "

Most nem is a randijáról van szó. Nem jött elő a randi, csak a blogtalálkozó. Méghogy randi..

Figyelj! Eleve a neve ami, már abból tudom, milyen kritikus és akkor itt többször szólt nekem pl. Osho miatt, aztán a versek végett is.. Valami kifogása mindig akadt!

Ővele találkozni egy stressz, de engem pozitívan motivál, hogy gépre fel! És akkor törekedj, Timi, ha már okos nem vagy, csak szép legyél! Érted?:)

tölgyes 2011.07.18. 23:02:18

@Letícia: Élvezni fogja! Szép álmokat!

komment1 2011.07.18. 23:03:07

@knausz:

Valszeg inkább kiakad - de az miért lenne baj :F

megszűnt 2011.07.18. 23:03:54

@tölgyes:
"Miért gondolja, hogy a normálisnak Ön a fokmérője??? és az a normális amit Ön ír..:)"

Ha még nem ment el sportolni, mondom: szerintem teljesen normális ember nincs, mindenkinek van valami beütése.

De ez csupán a szuverén véleményem. Nem más.

ulrike (törölt) 2011.07.18. 23:04:10

@tölgyes: Az igaz, de időhiányban szenved.

tölgyes 2011.07.18. 23:04:16

@komment1: Én még mindig nem tudok jobbat... de az, hogy ön melyik dobozba tesz bele egy cseppet sem izgat.

tölgyes 2011.07.18. 23:06:01

@knausz: Az rendben is volna.. de a fokmérő mégsem az, hogy ki szereti jobban a pohár fülét:)

komment1 2011.07.18. 23:06:08

@tölgyes:

Hát az a baj, hogy ez még magának kérdés. Szegény márki se értette, mi vele a baj. Tovább nem gondolom, mert épp előbb írtam le, hogy nem magára értettem a paranoiát. Kivételesen jó kislány leszek, és én legalábbis nem húzom magát tovább.

ulrike (törölt) 2011.07.18. 23:06:21

@knausz: Spec sportok: két fejenállás közt egy komment.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.07.18. 23:06:32

@knausz: Jaj már! Hepci jólnevelt és nem formamuki...és tudhatnád, aki nagyon szurka-piszka, azt a legkönnyebb levenni a lábáról pl. egy jó melltartóval vagy egy csábos mosollyal!:) De ha van egy audid, és mindegy kijé, akkor akár csapzott és csúnya is lehetsz!:D

És szerintem Te szép vagy, ha belülről ezt érzed, mert a kisugárzás a lényeg, nem a bájos vonások...:)))

megszűnt 2011.07.18. 23:06:58

@tölgyes:
ui. Ha nem izgatná, már rég sportolna. Gondolom én.

6.Lenin 2011.07.18. 23:08:12

@komment1:

Szerintem valójában nem ér ennyit ez az ötlet, de van benne valami magyaros, érdemes talán még 1 kicsit boncolgatni.

"amely éppen azt hangsúlyozza, hogy egészen világosan meg kell mondani az embereknek, hogy pontosan mire áll össze ez a koalíció."

Ez a része világos, 3 drb ellentétes elkötelezettséggel rendelkező pártok közül az egyik kitalálja, össze kéne fogni a gonosz legyőzéséhez, mert azzal tisztában van, egyedül együk sem lesz /lenne képes erre. Aztán egymásnak esnek, szinte az elhangzás pillanatában, a másik kettővel soha.

Valóban ez azt jelenti, minden választó polgárnak elmagyarázták ennek a valódi következményeit?

1) valóban kézzel fogható kormányváltó hangulat van jelenleg Mo-on?

2) biztosan az lesz 2014-ben?
3) ezt a Fidesz kétségbeesetten fogja figyelni, a körmét rágva?
4) amennyiben lenne 2014-re, némi osztogatással , nem lenne képes megfordítani?
5)mekkora a realitása annak, hogy a jelenleg, a bejutási küszöb környékén lévő pártok, 2/3-addal nyerjenek 2014-ben?

A 2010-es állapotok visszaállítása után kiírandó választások milyen következménnyel járhatnak? Milyen pozitív hozadéka lenne mindezeknek? Eltüntetni a Fideszt?
A választók hány %-a fogja ezt 2014-ben óhajtani?

Ez minden választópolgár számára , érthetően el lett magyarázva?

megszűnt 2011.07.18. 23:08:32

@ulrike:
Állítólag fut a @tölgyes: úr, én laptoppal a kezében képzelem. Leáll, ír és fut tovább...:)

komment1 2011.07.18. 23:09:16

@tölgyes:

Dehogy teszem én dobozba. Az olyan szűkös hely és még kitörési vágya lenne benne. Tényleg úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van azt hinni, amit csak akar.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.07.18. 23:11:33

@knausz: :) De nem is..:) Sportolni sokféleképp lehet...Pl szellemi sport?:)

megszűnt 2011.07.18. 23:12:18

@Letícia:
"És szerintem Te szép vagy, ha belülről ezt érzed, mert a kisugárzás a lényeg, nem a bájos vonások...:))) "

Jössz mindig ezzel a kisugárzással, de ugye ott van a melltartó is, hogy azzal vegyük el a figyelmét @hepcinek.

Döntsük el hát, mi akkor a lényeges! Ja és akkor csapzottan, csúnyán ki lehet szállni az audiból meg ez is..

ulrike (törölt) 2011.07.18. 23:13:40

@Letícia: És aztat it ki üzi, mongyad má?

panelburzsuj 2011.07.18. 23:14:14

@tölgyes:

Nofene. Micsoda nemvárt feltárulkozás ...

Hiába a sok sportolás, mégis problémás a tolás?

megszűnt 2011.07.18. 23:15:57

@Letícia:
Szellemi sportot kizárom, hacsak az itteni vigédzkedést nem tekintjük annak, ugyanis Tölgyes úr már elég okos és punktum. Nem tanulni, hanem tanítani jár ide:

Én egész népemet fogom
A Török-blogon
tanítani
- ezzel jön ide. De mi átlátunk a szitáján.:)

komment1 2011.07.18. 23:16:37

@6.Lenin:

Hát ez már olyan sok kérdés, hogy én ehhez kevés vagyok este 11-kor.
Annyit viszont totál biztosan tudok, hogy a Fidesz nagyon is komolyan vesz minden ellenzéki próbálkozást és a csírájában igyekszik minden ilyesmit elfojtani, ez különösen bebizonyosodott: na hol? - E s z t e r g o m b a n és T É kapcsán - ma még úgyis csak egyszer írtam le asszem :F

Egyébként mindenkinek szép jó éjszakát, szerintem ez nagyon jó dumaparti volt. Köszönet mindenkinek!

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.07.18. 23:17:12

@knausz: MI a fontos? SzerinteM. a kisugárzás egy jó melltartóval (vagy anélkül, úgy tán még izgibb) és +1 mind ezt egy audiban!:D

megszűnt 2011.07.18. 23:18:10

@komment1:
Mi örülünk, hogy jól érezted magad!

Szép álmokat!:)

ulrike (törölt) 2011.07.18. 23:18:35

@knausz: Hát most nem azért, de én eddig úgy hittem, hogy nem az fontos, hogy száll ki, hanem, hogy száll be. Egyikben sincs zuhanyozó:

panelburzsuj 2011.07.18. 23:19:02

@knausz:

Hepci szerint az Audi nem is rossz aurapótlék ...

Talán még némi csapzottságot is képes elfedni.

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.07.18. 23:19:58

@ulrike: hát pl. ...Te is, nem?:))

@knausz: :)) Okosnak okos, az biztos..:))

ulrike (törölt) 2011.07.18. 23:22:11

@Letícia: Jaj, jaj, köszönöm.
Mindenkinek jó éjt, késő van. Ma jót dumáltunk.

megszűnt 2011.07.18. 23:22:23

@panelburzsuj: @Letícia: @ulrike:
Gyerekek!

Nem azért, de most, kivételesen, nincs itt a @hepci és akkor mi ennyire megvitatjuk az ő vélt vagy valós reakcióit és hozzáállását.

Rendjén van így?

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.07.18. 23:23:03

@panelburzsuj: :DD

Na mindenkinek jó éjt, szép álmokat!:))

megszűnt 2011.07.18. 23:23:31

@ulrike:
Szép éjt! Örülünk, hogy jól érezted magad!:)

megszűnt 2011.07.18. 23:24:41

@Letícia:
Te maradhatnál, mert egyedül leszek a @hepcivel, aztán akkor csak ketten és nem tudom, mi legyen melltartó-ügyben.:)

6.Lenin 2011.07.18. 23:25:49

@komment1:

Jó az összehasonlítás, érdemes lenne kivesézni, de ahhoz tényleg késő van már.

Jó éjt!
Mindenkinek.

panelburzsuj 2011.07.18. 23:27:06

@knausz:

A Mittomén téren szerzett konfliktuskezelési gyakorlatának ismeretében boncolgassuk, nem?

Legfeljebb szétcsap köztünk. Harci bézst öltve ...

megszűnt 2011.07.18. 23:29:29

@panelburzsuj:
Azt mondod, boncolgassuk ketten, ha már így mindenki elment, a saját felelősségünkre?

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.07.18. 23:29:41

@knausz: köszi a bizalmadat! Hogy mi legyen? Én ebben nem számítok, hisz ez már nem rám fog tartozni...:D De ahogy hepcit ismerem, egy konzervatív pasi, szóval a jó bevált fogásokat tuti értékeli. (Szép áttetsző melltartó és hátul varrott combfix tuti bejön neki...:))

Na szép álmokat!:))

(PS: esik az eső, ami jót tesz ebben a felhevült időben...:D)

megszűnt 2011.07.18. 23:37:35

@Letícia:
A bizalmam irántad mindig töretlen volt, ezt tudod.

Combfix, hátul varrott, ez nem a stílusom, de látom nagyon tudod, mi a @hepcié.:)

Konzervatív nő voltam, itt változtam egy óriásit, de combfixig nem jutottam - még.

Nagyon szeretem az esőt. Nyári záporokat, amikor kopog az ereszen.
www.youtube.com/watch?v=D1ZYhVpdXbQ&feature=related

Aludj jól!:)

panelburzsuj 2011.07.18. 23:51:22

@knausz:

Nem felszólítottam, hanem süksüköltem.

megszűnt 2011.07.19. 00:02:58

@panelburzsuj:
Még vagyok, mert engem a sport inkább feldob, mint andalít.

megszűnt 2011.07.19. 00:10:13

@panelburzsuj:
"Nem felszólítottam, hanem süksüköltem. "

Ez a jelenség meglehetősen elterjedt a mai magyarban. A suksükölés közismertségénél fogva valamivel ritkább (legalábbis többes szám első személyben, ahol konkrétan ez a rag szerepel), a szukszükölés és a csukcsükölés azonban továbbra is közkeletű.

hu.wikipedia.org/wiki/Suks%C3%BCk%C3%B6l%C3%A9s,_szuksz%C3%BCk%C3%B6l%C3%A9s_%C3%A9s_csukcs%C3%BCk%C3%B6l%C3%A9s

Az ember itt még éjfél után is csak tanul.:) Hanem holnap majd jön @menőmano, aztán jól megjegyzi, hogy mennyit süksüköltünk mi itt, megint milyen okos kommentek születtek a tárgykörben.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:25:45

@knausz: nők? Ma egy teljesen kiakasztott.
Egész délután aludtam, hogy kipihenjem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:28:59

@knausz: ez jó, ha ketten találkozunk, legalább az egyik szép lesz. :P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:32:11

@knausz: az ideális az, aki melltartó nélkül száll ki az Audiból.
Akár csapzott is lehet...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:33:48

@panelburzsuj: szívemből szóltál, durnyogonc. Majd ha találkozunk, felolvasunk egymásnak Oshót...

megszűnt 2011.07.19. 00:34:36

@Hepci:
Nem vagyunk már az a mai fiatalság. És konzervatívak vagyunk, ezt Letícia is mondta.

Még bikiniben is meggondolnám, hátha igen kritikus vagy.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:35:48

@knausz: imádnám a combfixet, de most nem bírom felvenni, mert begyulladt a vénám. :)

megszűnt 2011.07.19. 00:36:50

@Hepci:
Osho. Ma a pakolásnál (is) Rád gondoltam, mert 4 db könyve volt nálam és mindegyiket megtartottam.

Viszont nem járok olyan gyülekezeti helyekre, ahol a nők mellét kell fogni. Nem járok. Inkább sportolok, mint @tölgyes: úr.

megszűnt 2011.07.19. 00:39:51

@Hepci:
Majd fölveszi a @Letícia: őneki ugyanis van és megszokta már.

Én mehetnék esetleg kiskosztümben vagy majd kinézek valami szépet, amit nem vetek le, mert @ulrike: blogtársamnak is megmondtam, nem sztriptíz lesz, hanem piknik és ez két más jellegű dolog. Gondolom én.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:41:20

@knausz: most éppen kötényhasam van, ilyenkor ne finnyáskodjon az ember. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:43:08

@knausz: én se voltam ilyen helyen. Vagy azt mondtam?
Egy szép mellű lánynak fogtam... a kezét...

megszűnt 2011.07.19. 00:46:13

@Hepci:
Nekem a nem túl sovány férfiak jönnek be és most nem kifejezetten Rád, általában mondom.

Ezek a férfiak mindig megvédik a nőt és az elég. Pont elég.

Nem ennyit gondolkodtam a válaszon, az imént elszállt a szöveg..

megszűnt 2011.07.19. 00:49:40

@Hepci:
Nem mondtad. Hasonlót mondtál.

Szóval nem vagyok egy fanatikus a témában, inkább erőt merítek ezekből a könyvekből. Csak ennyi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:51:17

@knausz: akkor tuti bejönnék neked. Nem vagyok túl sovány...
Jelenleg 34 körül van a BMI-indexen. Kevés nő van, kire ráfekszem és kilátszik alólam (és persze, többnyire meg is fulladnak). :)

megszűnt 2011.07.19. 00:53:16

@Hepci:
Inkább ha arról beszélnél néhány szót: Milyen a Te ideálod?

(Török Gábornak: átfordultunk magánba a politika irányából!)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:53:29

@knausz: ühüm. Az exem igazi fanatikus volt, de azóta kiábrándult. vele jártam ilyen reinkarnációs meditációkra vagy mire. Nem volt egyébként rossz, csak én víziók helyett mindig elaludtam, és hangos horkolásommal megtörtem a többiekben épülő varázst...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 00:56:05

@knausz: késsel-villával eszik, ki lehet menni vele utcára, fenntartás nélkül rajong értem, van humora.
A többi a bónusz - ha van. :)

megszűnt 2011.07.19. 00:58:13

@Hepci:
Relatíve nem nagy kritériumok. És ha nézik, ahogyan eszel? Az nem elég?

Bónusz az nagyon sok van. Külsőleg föltétlenül.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:06:30

@knausz: az is elég, ha néz, sőt, főznie se köll, rugalmas vagyok...
Olyat nem találtam még, aki a harmadik pontot teljesíti, de ez magamat ismerve nem is csoda.
A fő bónusz meg természetesen az Audi.
De tényleg, eltarthatna már egy nő. Úgy lehet engem tartani, mint egy háziállatot, csak a kajára vagyok picit igényesebb. Viszont hálás kutyaszemekkel nézek. :)

panelburzsuj 2011.07.19. 01:07:27

@Hepci:

Azt ugye sejted, hogy forintosítható ára van a hallgatásomnak, amíg a kölcsönös értékleltár-felvételről turbékoltok?

megszűnt 2011.07.19. 01:08:43

@Hepci:
A jóég tudja! Egyszercsak azt vettem észre, hogy elvesztem ebben a nagy komolyságban, és merevségben, meg a konzervatív kosztümjeimben.

Először ledobtam a kosztümöt és most vetkőzöm a komolyságot.

A koncert után azt mondta a férjem:- Tudod mit? Élj!
Hanem arra nem gondolt, hogy ez 16 év után már nem könnyű. Újra élni.

Szép álmokat kívánok és javulás, gyógyulást! Örülök, hogy jöttél.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:13:46

@panelburzsuj: attól függ, miről akarsz hallgatni... ?

megszűnt 2011.07.19. 01:15:37

@Hepci:
3. fenntartás nélkül rajong értem,

Mindenkiben van valami, amiért lehet őt tisztelni, becsülni és ez nem pont az autója, hanem pl. az egyénisége.

A rajongás az nagyon távolságtartó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:16:02

@knausz: (benyomott a férjed a komolykodásba?)
Jójcakát!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:17:26

@knausz: még komoly vagy... lazulásra fel...

megszűnt 2011.07.19. 01:23:57

@Hepci:
Már nem vagyok annyira komoly, mint voltam pár hónapja. És ez köszönhető a blogtársaknak, meg magamnak, hogy merek nem komoly lenni.

Rilke írta (tudom, nem bírod, ha versekkel jövök): Másképpen kell élned. Vagy egy másik fordításban: Változtasd meg élted!

Én törekszem. Ez is előrelépés, de már úgy vagyok vele, hogy visszafelé is szívesebben lépek. Szeretem az esőt és akkor például nem viszek ernyőt, hanem bőrig ázom. Szeretem az éjszakát és akkor gondolok egyet és leviszem a kutyát.

Érted? Mert ki kell törni valahogyan. Nem lehet az ember tulajdon és értéktárgy. Szuverén személy.

panelburzsuj 2011.07.19. 01:25:34

@Hepci:

Hallgatni. Semmit se mondani. Az tuti, nem?

(Tudod: bármi felhasználható ellened .... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:27:25

@panelburzsuj: hihi, jó kicsit lazulni néha. ma pl. egy nagyon komoly nővel találkoztam (az exem). Rettenetes volt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:30:05

@knausz: ismerek egy nőt, aki pont így volt vele. Ő volt a gimnáziumi - plátói - szerelmem. Akit imádott, feleségül vette és kalodába zárta és eltartotta. A soppingoláson kívül nem csinálhatott engedély nélkül semmit.
Majdnem 20 évig bírta...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:31:36

@Hepci: ...majd a szeretője lett valakinek, aki meg nem válik el miatta.
Ennél pl. még velem is jobban járt volna... :)

megszűnt 2011.07.19. 01:38:23

@Hepci:
Engedélyem az van. Ezt akartam írni. Azonnal védekezébe fordulni át.

Töröltem a többit, azért voltam ilyen lassú, holnap vagyis ma résen kell lenni, mert jön a @menőmano, aztán elolvassa és véleménye lesz, inkább erről, mint az egy- illetve kétfordulós választásokról.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:41:11

@knausz: töröltél? Mit?
Ja, értem, a többit... megírhatod maszekben... majd forwardolom manónak... :)

megszűnt 2011.07.19. 01:42:34

@Hepci:
Nekem ez a szerető téma, pláne nős ember az illető, ez egyáltalán szóba se jöhet. De inkább magam miatt. Szeretek tükörbe nézni.

Persze. Veled jól járt volna! Ráülne a fele térdedre és azon ringatózna csöndesen-csendesen (Babits).

Az ember a legritkább esetben választ valóban jól, főleg amikor nagy a választék és sok a kritérium.

megszűnt 2011.07.19. 01:46:14

@Hepci:
Majd elmondom személyesen, ha úgy alakul. A hosszú levelezgetésekben sem hiszek. Az ember ránéz valakire és egyből látja, van-e bizodalma, vagy nincs.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 01:56:03

@knausz: ha túl nagy a kombinációs lehetőség, exponenciálisan nő a tévedés sansza. Csökkenteni kell a kritériumokat. Kés, villa, tudja, hogy Kundera nem egy söröző - kezdetnek kb. elég.
Van egy másik ismerős, neki volt egy csodanője, aztán az lelépett és végre talált egy barátságos fagurigát. Most boldog(ok).

megszűnt 2011.07.19. 01:59:41

@Hepci:
Na ez a Kundera. Azt sem dobtam ki. Megtartottam a Lassúságot és még kettőt tőle. A lét elviselhetetlen.. és a Búcsúkeringőt.

Kritériumnak elég annyi, hogy az ember önmaga tudjon maradni egy kapcsoaltban és folyamatosan fejlődni.

A röhögés most már kritérium. Akivel nem tudsz nevetni, az nem pálya!

megszűnt 2011.07.19. 02:02:09

@Hepci:
Megvárjuk személyesen a @menőmano blogtársunkat, vagy elmegyünk aludni? - kérdezem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 02:07:58

@knausz: én még nem vagyok álmos (rengeteget aludtam délután), de most éppen párhuzamosan egy barátommal szkájpolok, elnézést!

megszűnt 2011.07.19. 02:11:16

@Hepci:
Nyugodtan. Én sose csinálom, csak msn-t régebben. Ma azt sem. Viszont én sem vagyok álmos és fölnézek a könyvek közé, mert 1 eszembe jutott, hogy az vajon hol van..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 02:14:23

@knausz: lehet, TG se álmos és csak figyeli csendesen, mi folyik a blogján...

megszűnt 2011.07.19. 02:19:06

@Hepci:
Csak nem! Egész nap és éjjel is nem lehet itt.

Mi folyik?

Hanem nem bánnám, ha holnapra tenne fel új posztot.
Nem lett meg a könyv. Búcsúkeringőt kidobtam, valahol az alján lehet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 02:20:16

@knausz: A lét... eléggé megviselt... bár depressziósan olvastam...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 02:22:18

@knausz: nappal figyelt? Ritkán elegyedik szóba a néppel.
Bár nem csodálom, ha mindenkivel lelkesen beszélgetne, a mániásokat nem tudná levakarni magáról, páran meg bő nyállal leköpdösnék. :)

megszűnt 2011.07.19. 02:22:26

@Hepci:
Valódi depresszió volt? Vagy valami csalódás-féle?

megszűnt 2011.07.19. 02:25:38

@Hepci:
Mostanában föl-fölbukkant, mint Ady írja "földedre hullva", elvégre ez, itt az ő blogja.

Nem tudom. Annyira nem sztárolják, hiszen sokkal közvetlenebbb, mint általában a közéleti személyiségek.

megszűnt 2011.07.19. 02:38:00

@Hepci:
Még visszavettem egy-két könyvet a többiből és elpakoltam, ami itt volt.

Lefekszem aludni. Jó éjt!

Török Gábornak: Csak ma volt ilyen chat, máskor nem lesz, viszont szerettem volna néhány személyes dolgot megtudni @hepcitől és ezeket megtudtam.

Köszönöm, hogy erre lehetőséget adott.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 02:39:27

@knausz: valódi. Csalódásféléjük a celebeknek szokott lenni (vö.: ma se kerestem másfél millát s nem ***p*** le egy lúkofdöjír = annyira depis vagyok, jajj).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.19. 02:40:36

@knausz: megtudtál valamit? Nahát...
Jójcakát, megyek a rajongómhoz (a macskánk). :)

megszűnt 2011.07.19. 02:56:02

@Hepci:
Nem akartalak megbántani ezzel a csalódásfélével.
Nekem ez konkrétan nem volt, de volt helyette súlyosabb, van annál súlyosabb, és még az sem vígasztaló, amikor az ember végül kikecmereg belőle.

megszűnt 2011.07.19. 02:59:50

@Hepci:
Macska itt is van. Ez egy utálatos valaki. Sose gondoltam, hogy egy macska ennyire ugrálós és vad. Pláne ez ingyen volt, csak azóta van egy vagyonba.

Igazi macskát kellett volna venni, nem ingyen, de ezt már kidobni sem lehet, mert van aki szereti.

Szép álmokat!:)

fatia-negra 2011.07.19. 07:55:14

@nyünyüge: sőt a gyökeret is károsítja a gázolaj...

tarackos 2011.07.19. 09:25:25

@manyike: Nem olvastam végig a kommenteket, de megtaláltam amire hivatkoztál, al is olvastam a cikket és egyetértek a két rendszer kapcsán kiemelt főbb jellemzővel. Más publikációban hasonlót olvastam. ld. www.matarka.hu/koz/ISSN_0866-6032/tomus_28_2010/ISSN_0866-6032_tomus_28_2010_209-228.pdf

tarackos 2011.07.19. 09:30:59

@török gábor: Kedves Gábor, köszönöm, megtaláltam! Azért jegyeztem meg, mert nekem a levegőben lógott a cikk, hiányzott a jelenlegi állapot leírása, ennek előnyei és hátrányai, a lehetséges új állapotok leírása az előnyökkel és hátrányokkal. Hivatkozás sem volt rá a cikkben.

Már k...ra unom, hogy úgy piszkálnak bele rendszerekbe vagy dobják ki azokat, hogy a változáskezelés alapvető szabályait sem tartják be. Véleményem szerint ezért sem született és születhet fenntartható eredmény.

tölgyes 2011.07.19. 11:31:59

@6.Lenin:
Drága Leninem!

Ön ne tudná, hogy a Karácsony félék tollát nem a józan mérlegelés, hanem lázálom, saját fantazmagóriájuk vezeti. Ehhez mindig találnak maguknak lelkes támogatókat..:) Ezért írtam Önnek: Ha ön ilyen hülyeségeket írt volna az Áprilisi tézisek idején, akkor elmarad a nagy októberi szocialista forradalom és a világ megmenekül a szocializmus néven nevezett kísérlettől..:)Ebből is látszik időbként jó az, ha a politikusok egyik-másik csoportja pancserok sorából áll. Ők legalább a járt utat is lejáratják:)!

Letícia · http://erolenduletenergia.blog.hu/ 2011.07.19. 13:06:35

@knausz: Ó, köszönöm, kedves vagy!:))

@Hepci: it' okay!:)