Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
19:49

Tegnap este megnéztem a Duna tévén az autóversenyzők és a magyar „sztárok” focimeccsét, ahol Szijjártó Péter meglepően lelkes és fáradhatatlan játéka akkor is feltűnt volna, ha a mérkőzést közvetítő riporter legalább ennyire lelkesen és fáradhatatlanul nem hívja fel rá ötpercenként a figyelmet. A miniszterelnöki szóvivő azonban ma sem pihent: kilátásba helyezte a volt kormányfők bíróság elé állítását az államadósság elszaladása miatt. Ha nincs lehetőség a jogi felelősségre vonásra, akkor kérni fogják – mondta -, hogy a két testület gondoskodjon arról, hogy "a jövőben ez így legyen".

(Fotó: Origo)

Először arra gondoltam, hogy írok egy rövid és unalmas bejegyzést, amelyben két dolgot fogok hangsúlyozni: 1. Az államadósság növekedésében valóban komoly felelősségük van az előző kormányoknak, és szerencsés lenne, ha a választók és a jövendő kabinetek egyaránt tanulnának ebből, 2. A politikai felelősség azonban nem keverendő össze a jogival, és nem "csupán" alkotmányellenes lenne, ha visszamenőleg teremtené meg a büntethetőség lehetőségét a Fidesz, de ezzel – nem először - olyan útra lépne, amely az ország és a Fidesz számára is életveszélyes lehet.

Vagy csak játék az egész, mármint játék a szavakkal? – próbáltam értelmezni, megérteni a szóvivő beszédét. Aztán hirtelen eszembe jutott valami, ami minden politikai okoskodásnál, elemzésnél jobban kifejezi azt, amit a magyar politikáról mostanában egyre többször gondolok. Egy dal, 1994-ből, a Republictól. Nem, nem megy át a blog esztrádműsorba, ígérem, de kivételesen ennél jobbat tényleg nem tudok:

"Játsszatok gyerekek, játsszatok
Csak az útra ne menjetek ki
Figyeljétek a vonalakat
Hogy meddig lehet elmenni

Lehet, hogy nem hiszed el
De hazudnak az emberek
Ha megtudod az igazságot
Fájni fog neked

Játsszatok gyerekek, játsszatok
Csak ne menjetek a jégre
Játsszatok gyerekek, játszatok
Csak nehogy sírás legyen a vége

Lehet, hogy nem hiszed...

Nem igaz semmi csak úgy kell tenni
Mintha a bolha elefánt volna
Mintha a bolha elefánt volna
Nem igaz semmi csak úgy kell tenni
Nem igaz semmi de mégis szép
Az ami egyszer megtörtént
Az ami egyszer megtörtént
Nem igaz semmi de mégis szép

Játsszatok gyerekek, játsszatok
Csak maradjatok a földön
Játszatok gyerekek, játsszatok
Csak a fejetek nehogy betörjön

Lehet, hogy nem hiszed...
Nem igaz semmi csak úgy...

Én túl vagyok már mindenen
És most már mindent ismerek
Meghallom a hangodat
És hallom már a lényeget

Lehet, hogy nem hiszed...
Nem igaz semmi csak úgy...
Nem igaz semmi csak úgy..."

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr893108149

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarázzuk a Fideszt, pedig egyszerű 2011.08.02. 23:22:17

 A kormányoldal által és Szíjjártó száján keresztül felvetett javaslat, miszerint az államadósság növekedéséért politikusokat büntetőjogi felelősség terhel, kiverte a biztosítékot.  Török Gábor még dalt is idézett, ami intő jel, talán nem kel...

Trackback: Huszárvágás 2011.07.29. 17:14:55

- Miniszterelnök úr, megérkezett a frakcióvezető úr és Szijjártó úr. Hozhatom a pezsgőt?- Igen, utána csukja be az ajtót és kérem, ne zavarjanak! Gyertek be, foglaljatok helyet!- Sikerült, miniszterelnök úr! - Sikerült bizony, Péter! Erre igyunk! János...

Trackback: Tealevél és költségvetés 2011.07.29. 12:54:54

Kormányaink időnként egy kis, eldugott dokumentumban titkos nyelven kommunikálják (21. oldal), hogy mik a középtávú (3 éves) költségvetési terveik. Az adatok közreadása törvényes előírás. Azok rejtjelbe történő becsomagolása annak érdekében, hogy ...

Trackback: A Twitter és a magyar virtus 2011.07.29. 12:48:30

Európai parlamenti képviselőnk, Deutsch Tamás halad a korral, és twittel. Egyben azt is megmutatja nekünk, mi mindenre jó ez: egyetlen kattintás, és világszerte mindenki látja személyes gondolatainkat, betekintést engedhetünk gazdag érzelemvilágunkba, ...

Trackback: A király visszatér 2011.07.29. 10:32:30

- Miniszterelnök úr, megérkezett Balla úr, az államadósságot vizsgáló parlamenti albizottság elnöke.- Köszönöm, kérem küldje be!- Miniszterelnök úr, hívattál.- Gyurikám, foglalj helyet, tájékoztass kérlek, hogyan haladtok az albizottságban.- Csupa jó h...

Trackback: A norvég tömeggyilkosok köztünk vannak 2011.07.29. 10:15:30

„Der Ansatz für Multikulti ist gescheitert, absolut gescheitert!” (Angela Merkel) „Under the doctrine of state multiculturalism, we have encouraged different cultures to live separate lives, apart from each other and apart from the mainstream. We’ve fa...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xsasha 2011.07.28. 20:01:53

:-D

Pedig ez a dal már 1994 óta szól. :-)

2011.07.28. 20:12:17

Francba, még sohasem voltam :))

bóra77 2011.07.28. 20:15:49

gigalájk!:)
("rövid és unalmas bejegyzést":))

2011.07.28. 20:16:18

A témáról: én nem venném ilyen ledérre ezt a dolgot. Amit a szóvivő úr nyilatkozott, arra nem nagyon van mentség, az a demokrácia szabályainak (ismételt) felrúgása. Ha igaz lenne, a fideszes polgármesterek jó része vonulhatna a dutyiba.

Vajon mennyi börtönt érdemelne akkor Ronald Reagan vagy pláne Bush, akik ketten háromszorosára (!!) növelték az amerikai államadósságot. Persze ekkora baromság odaát nem fordul meg senkinek a fejében, kormányon legyen vagy ellenzékben.

Ott van politikai kultúra. Itt meg jobban fociznak. 1:1.

Robinzon Kurzor 2011.07.28. 20:17:03

Legtöbbször Szíjjártót rúgták fel, pedig az ellenfélnek fogalma sem volt, hogy ő kicsoda, nem is volt annyira jó (csak lelkes).

Ilyen fejjel szerintem már gyerekkorában is állandóan út rúgták fel / verték meg ... és most áll bosszút, azért ment politikusnak.

bóra77 2011.07.28. 20:25:50

@Robinzon Kurzor: pont azt akartam megkérdezni, hogy felrúgták-e Szijjártót a pályán, de mégsem tettem..
Leti ha előkerül: most kezdem látni, hogy hogyan működik a sajtó bizonyos szakmai kérdésekben. pl. az új Mt. koncepciója kapcsán mennek ilyen-olyan nyilatkozatok a tévében, újságokban, és szerintem a nép tudatlan gyermeke konkrétan félre van tájékoztatva. Kérdezzenek már meg egy munkáltatót is, hogy ő vajon tapsol-e a javaslatnak.
a magam részéről sok helyen tényleg kénytelen vagyok tapsolni, ugyanis a korábbi egyensúlytalanságot, aránytalanságot végre helyükre tolták, és többségében szerintem jó ez így. miért kell mindig mindent abból a szempontból nézni, hogy vajon a munkavállaló jól jár-e, az miért nem kérdés, hogy a munkáltató mennyit szív egy-egy renitens munkavállaló miatt? ez érdekes módon sosem vetődik fel, pedig legalább valamelyik újságírónak illene karcolgatni ezt az oldalt is. (K. Olga is pislogott csak, amikor Gaskó értekezett a munkavállallói oldalról, és bizony hiányoltam, hogy KO odacsapjon.)

mezga-aladar 2011.07.28. 20:29:25

respekt. nagyon profi bejegyzés. a kép, a cím, a dal...

azért anynit segítségül, hogy ne hagyjátok vakítani magatokat...
adósság pont annyival nő mindig amennyi az éves költségvetési HIÁNY...
na persze az adatok lehetnek hamisak (mert állami forrás, ksh stb)
de ha már fáradt 1 szorgos polgártársunk, akkor nézétek és lássátok (B oszlop)

h2o.ingyenweb.hu/keret.cgi?/tema/71.html

(mellesleg az ávós dokumentum film is jó a poszthoz... sok szempontból)

bóra77 2011.07.28. 20:29:47

@iii: nem tudod miről maradtál le! :)

Link Elek 2011.07.28. 20:33:16

erdekes hogy a fidesz az aki politikai okok miatt akar embereket bortonbe zarni.

ez biztos nagyon fog tetszeni mind az EU-nak, mint az USA-nak.

teljesen biztos, hogy nem az jut majd eszukbe rola, hogy orban viktor egy diktator.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.07.28. 20:33:32

Nem "politika felelősség", hiányzik egy i, majd @iii ad neked.

Amúgy feltűnt, mennyire durvák voltak a pilóták, míg az "sztárok" úgy bántak velük, mintha a tojásaikat óvnák?

mezga-aladar 2011.07.28. 20:36:57

@malacz69 eurofanyalgó: leesett az i... mint az igazságból is szokott...

ezt a poltológus szándékosan tette,
így utalt a magyar gazságszolgáltatás helyzetére is

graycivil 2011.07.28. 20:38:23

"Egy Kövér-tockos

Tévedtem. Hírnök jött és pihegve szólt: a meccs szervezője, aki szintén évtizedek óta ismerek, nem mer felhívni. Nem meri elmondani, hogy baj van. Nem meri közölni velem: jobb lenne, ha nem ragaszkodnék a Megyeri úti fellépéshez. Mert hogy - így a hírnök - játékra jelentkezett Kövér László, a magyar parlament elnöke, de amint hírét vette, hogy együtt kellene kifutnunk a zöld gyepre, ráadásul ugyanannak a csapatnak a tagjaiként, ezt megrögzött Fidesz-tagként elképzelhetetlennek tartotta. Nem tudom, hogy így történt-e, de állítólag élére állította a kérdést: vagy ő, vagy én..."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=454745

F.Y.DESZ!

mizrolist 2011.07.28. 20:39:43

@iii: off: az USA-ban speciel jobban futballoznak, mint itt.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.07.28. 20:43:27

@Link Elek:

"politikai okok miatt"

Az nagyon szomorú, h jelen törvényi körülmények között az ország eladósítása csak és kizárólag politikai bűn.

Sztem a nyilatkozat arról szól, h majd - mivel úgysem lehet az aktuális törvények szerint büntetőjogilag elszámoltatni - hoznak törvényeket arra, h az efféle elszámoltatás a továbbiakban ne csak politikai lehessen.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2011.07.28. 20:47:42

@malacz69 eurofanyalgó:

Szóval, ez egy kommunikációs trükk:
lesznek majd olyan idők, amik az új törvények által bűncselekménnyé minősítik azt, amit a szocik tettek, de bírósági ügyek mégsem lesznek, mert az elkövetés ideje alatt még nem volt az.

Azaz büntetőjogi lepedőt rájuk húznak virtuálisan. Magyarul megbélyegzés.

Diocles 2011.07.28. 20:49:13

Az aligha elképzelhető, h Gyurcsány, netán Bajnai emiatt dutyiba kerül, viszont Szijjártó (pontosabban, alighanem kormányzati tanácsadók) ötlete annyiban mégiscsak zseniális, h remek gumicsontot talált a Fidesz számára az őszi szezonra.

Minél többször hangzik el egy mondatban Gyurcsány és Bajnai neve, valamint az államadósság és a bűntetőjogi felelősség szókapcsolat, annál előnyösebb ez a "játék" a Fidesznek.

mezga-aladar 2011.07.28. 20:51:33

@Diocles: azt mondod? jól rárúgták a maszopra a lengőajtót?

Ordnassac 2011.07.28. 20:52:13

@malacz69 eurofanyalgó: azért az érdekelne, hogy az államadósság kérdése milyen mértékben válhat büntetőjogi tényállássá... Nehezen tudom elképzelni.

@Diocles: meg fogsz lepődni, de ha a Fidesz szempontjából nézzük, egyetértek veled. Legalábbis a saját elkötelezettebb szavazói megtartása szempontjából mindenképp.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 20:52:19

Aszittem, a fotó a "Rémálom az Elm utcában" legújabb verziójának promóciója.

graycivil 2011.07.28. 20:54:00

@malacz69 eurofanyalgó: Akkor már készülhetünk a FYDESZ "virtuális jogi felelősségre vonására".

Amúgy azzal, hogy a FYDESZ csak a manyup lenyúlással tudja tartani a hiányt, ilyen alapon nyugodtan börtönbe lehetne őket csukatni a "jövő költségvetéseinek gondatlan veszélyeztetése" miatt.

Egyébként meg valóban nagyon szükség van ezekre a "extrém pótcselekvésekre". Egyre nehezebb a sz@rt habbal befedni.

trashr5 2011.07.28. 20:54:30

Elszomorodtam! Nagyon.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 20:57:38

@graycivil: mivel Németh Péter állítja, egészen biztos, hogy így történt. :)

graycivil 2011.07.28. 21:07:14

@Hepci: Igazad van, ezt Kövér "kifinomult intelligenciája" miatt nehéz is lehet elképzelni. :-)

menőmano 2011.07.28. 21:20:33

Figyeljétek a vonalakat
Hogy meddig lehet elmenni"

Nagyon igaz. Nem figyelik a vonalakat, hol is lenne a határ, és szépen bele fognak bukni?!!
:)

lanyaholdrol 2011.07.28. 21:26:31

Hát... Bár tényleg kívánatos lenne véget vetni a felelőtlen adósságnövelésnek, attól tartok, hogy ez (büntető)jogi eszközökkel tényleg nem megoldható, nem tudok elképzelni erre valóban az alkotmánnyal összhangban álló megoldást ugyanis.
Marad a politikai felelősség, hogy ti. leváltani azt a kormányt (is), amelyik felelőtlenül növeli az államadósságot.

menőmano 2011.07.28. 21:30:34

Én a poszt végétől kezdtem a sorok közötti olvasást, értelmezést, mert engem a foci egyáltalán nem is érdekel.

Ezt tudnám idézni.

"A demokrácia azért stabil, mert a kormányzás egyetlen legitim formája."
A demokráciában élők szabadon megválaszthatják, kik kormányozzák őket, kimondhatják véleményüket, szabadon gyakorolhatják vallásukat és mentesek az állam önkényuralmától "
Condoleezza Rice:)

Csak remélni tudom, hogy nem fog valamiféle önkényuralmi rendszer kialakulni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 21:31:51

@graycivil: iszonyúan viszolygok az élvonalbéli politikusoktól, de Kövér Németh Péterhez képest simán gentleman.
NP egy igazi, tőről metszett g*ci.

menőmano 2011.07.28. 21:34:00

"Államadósság elszaladása".

Azért a rendszerváltás óta eltelet időben) minden kormány felelős.
Totálisan :)) úgy gondolom.

graycivil 2011.07.28. 21:41:57

@Hepci: Igazad van. Kövér "rendkívül vonzó karizmája" már-már felveti annak gyanúját, hogy Kövér valójában a "természet önkielégítésének gyönyörcseppje". :-)

megszűnt 2011.07.28. 21:42:14

"Vagy csak játék az egész, mármint játék a szavakkal? – próbáltam értelmezni, megérteni a szóvivő beszédét."

Nem játék a szavakkal, valóban felelősségre fogják vonni azokat, akik visszaélést követtek el. Bármilyen szinten, fokon, pozícióban. Folyamatosan teszik. Egyik pontról a másikra.

A Fidesz ezt ígérte a választóinak.

Faculty 2011.07.28. 21:42:41

politikai elemző létére mintha egy másik országban élne. mikor volt utoljára olyan hogy a fidesz mond valamit és az ne úgy lett volna?

menőmano 2011.07.28. 21:45:01

"Orbán Viktornak igaza van és Magyarország valóban háborúban áll az államadóssággal, de ezt a háborút sajnos elvesztette, amit ideje lenne beismerni - jelentette ki Vona Gábor pénteki, a hét legfontosabb eseményeit értékelő sajtótájékoztatóján. Leszögezte: az államadósság 1345 milliárd forintos csökkentését a kormány valójában a magánnyugdíjpénztárak felszámolásával érte el és ezt "adja most elő saját eredményként".

Vona Gábor ahhoz hasonlította Orbán Viktor politikáját, mint amikor "Adolf Hitler a második világháború végén egy csodafegyver ígéretével küldte a németek ezreit a vágóhídra. Ami Hitlernek a csodafegyver volt, az Orbán Viktornak a Széll Kálmán Terv.
" A Jobbik szerint ezzel szemben igenis újra kellene tárgyalni az államadósságot ahelyett, hogy "Magyarországot újra és újra feláldozzuk valakik meggazdagodásának oltárán"

http://www.jobbik.hu/rovatok/parlamenti_hírek/vona_gábor_az_államadósság_elleni_háborút_elveszt

Nem szabadna játszani), most mikor egyébként is nagyon könnyű az "alvó elméket" feléleszteni.
Nem mond mindig "butaságot" a Vona.

Mondjuk én a Hitlerezést nagyon nem szeretem, nem kellene a Jobbiknak sem használni ezeket a szavakat, példálózni sem lenne szabad vele!!
Mert vannak, akiknek tetszik.
A politikusoknak is sokkal óvatosabban kellene bánni a szavakkal minden oldalon.

menőmano 2011.07.28. 21:49:01

kilátásba helyezte a volt kormányfők bíróság elé állítását"

Azért nekem ez elképesztő.!!
Amikor a Fidesz volt kormányon, tessék mondani azt ki fogja vizsgálgatni???
Ó! ez csak egy hangos gondolat volt.!!
Nem is vagyok figyelemre érdemes vele!!!!

:))))))))))

2011.07.28. 21:50:02

Szóval most már tényleg elég. Ez a dolog, hogy hergelik fletó űzésével a népet, mert a fidesz népszerűsége leáldozóban, nos lejárt lemez és szánalmas nagyon. Illetve annak tartanám, ha tőlünk 3000 mre lenne egy ország és ezt hallanám róluk. De így elég ijesztő. Ez a Szíjjártó olyan, de olyan hülye, hogy elnézést kérek ahülyéktől érte! Orbán kiskutya korában ilyen arrogáns még Rogán se volt, és Révész Mártiriusz sem volt ennyire ostoba! Nagyon jó viccet kaptam, majd felteszem ide is.

@bóra77: nem nagyon értek Veled egyet, mert míg egy multi vagy egy vállalkozó fogad egy ügyvédet, mert van pénze, a másik oldalon lévő minimálbérre bejelentett ezt nem teheti meg. mesélhetnék a kiszolgáltatott emberekről. Persze van hibás munkavállaló is, nem tagadom, annak nem is segítek.

Ám nem ez a baj ezzel a fércművel.
1) ügyvédként aratni fogok, mert olyan kifejezéseket használ, amit nem ismer a munkajog ( az EUs se), így majd a bíróval vitatkozom, mit min értünk. Mi a tőle elvárható pl. egy munkavállalói magatartás esetében, ha a főnöke letiltja a kocsiról, mert nincs benzin? Vennie kell neki?
2) Fogalma sincs az EUs direktívákról, mit fogadott el pl. Magyarország belőle, mert vissza se köszön a tervezetben.
3) Örülök, hogy a védett korú 57 éveseket védi, a 32 éves kismama meg ki tehető gond nélkül még a gyes alatt is...Csak szüljetek magyar anyák, Semjén csak biztassa pket, lelkesek lesznek, abszolút biztonságban fogják érezni magukat az emberek!
4) Súlyos szakmai hibák vannak benne, a hazai bírói gyakorlat szerintem fejre áll majd, és nem fog e törvény szerint ítélni és nem is ítélhet, mert előzetes döntés alapján az EU Bíróságánál fognak kikötni a jogesetek.
Szíjjártó itt is játssza a bazári majmot és hivatkozik Lázárra, hogy ő tudja mikor mit csinál. Na most nem merek itt beszélni, miket és miről tudok, sittre nem óhajtok menni. De nagy a baj.

Ordnassac 2011.07.28. 21:50:05

@knausz: irigylem a naivitásod.

graycivil 2011.07.28. 21:50:33

@knausz: És a FYDESZ mindig betartja ígéretét...Vagy nem...Vagy orbitális baromsággal helyettesíti a többi be nem tartott ígéretet.

Az biztos, hogy amelyik politikus ilyen "jogi perverzitásokra" képes, az már csak "saját kategóriájában versenyképes".

Érdemes figyelni, hogy a "FYDESZ külvilágot kizáró elborulása" milyen arányosan növekszik a "külvilág FYDESZ-t karanténba bezáró kiborulásával".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 21:52:45

@graycivil: ezt a gyöngyszemet melyik vörös f*sz verte ki magából?

graycivil 2011.07.28. 21:54:21

@Faculty: Jó a FYDESZ-nek, hogy megvan neki a Nemzet Tolla. 1 jogszabály = 1 aláírás.

2011.07.28. 21:54:51

@knausz: de van egy római jogi alapelv, hogy nullum crimen sine lege:

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%BCntet%C5%91jog#Nullum_crimen_sine_lege.2C_nulla_poena_sine_lege

És nagy baj lesz, mert ha ezt Gyurcsánnyal megcsinálják, utána majd Vona jön, mert nem tetszik a Vezérnek a képe...

Az kellene ennek a kurzusnak felfogni, hogy ha pl. ők kivonultak a Parlamentből, éppolyan felelősök!!!!

Lollle 2011.07.28. 21:55:32

Sok esetben amit a jelenlegi kormány tesz, sem kevésbé jogsértő, őket vajon ki vonja majd felelősségre...

Török Gábornak meg savanyú a szőlő, mert őt nem hívták focizni :)

graycivil 2011.07.28. 21:55:33

@Hepci: F*sz a f*sznak nem veri ki...a szemét. :-)

reservatio mentalis 2011.07.28. 21:58:18

Úgy volt, hogy 2 hónapra bezár az ország háza, s lesz szeptemberig egy kis uborkaszezon.

megszűnt 2011.07.28. 22:01:07

@Letícia:
"Az kellene ennek a kurzusnak felfogni, hogy ha pl. ők kivonultak a Parlamentből, éppolyan felelősök!!!! "

Múltkor én beszéltem Neked a 2014-es szavazásról és újra nem szeretném elmondani, mert emlékszel rá, csak ami új hír:

A Fidesz népszerűsége töretlen, még erősödött is a Tárki mérése szerint. A Jobbiké úgyszintén. LMP szinte küszöb alatt. Az MSZP?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:01:25

@Lollle: szerintem nem hiányzott neki, hogy ezzel a f*sz Szijjártóval focizzon.
Teniszezni szeret. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:02:46

@graycivil: tán a Lendaiildinéni szopta... az ujjából...

megszűnt 2011.07.28. 22:04:36

@Hepci:
Foci után beülni a szaunába. Hát annál nem lehet jobb.:)

márta)) 2011.07.28. 22:05:57

A lex Gyurcsány Orbánra is visszaütne? "

A miniszterelnök szóvivője szerint a politikai felelősséget jogi felelősségé kell átgyúrni. "

Bárándy Gergely, az alkotmányügyi bizottság szocialista tagja ezzel kapcsolatban a Klubrádióban azt mondta: demokratikus jogállamban nem lehet politikai felelősségből jogi felelősséget csinálni"

Az LMP szerint az, amit a kormányfő szóvivője mondott "politikai és jogi nonszensz", mert demokráciában csak a választó ítélkezhet a politikusok fölött; amennyiben azok nem követtek el köztörvényes bűncselekményeket.

Szijjártó ennyi erővel kezdeményezhetné a fideszes önkormányzati vezetők és saját főnöke felelősségre vonását is - emlékeztet az ellenzéki párt.

Az LMP egyre nagyobb szomorúsággal figyeli Orbán Viktor magyar hangjának politikai ámokfutását.

A Lehet Más a Politika közleménye szerint Szijjártó ennyi erővel kezdeményezhetné az államadósság alakulása szempontjából tragikus egykulcsos adó, illetve a nyugdíj einstand felelőseinek felelősségre vonását. "

www.fn.hu/belfold/20110728/lex_gyurcsany_orbanra_is/
................................................................................
Ilyen- és hasonló kijelentésekkel, lépésekkel (ha egyáltalán meglépi, vagy komolyan meglépni akarja a kormány) csak saját magát gyengiti.
És az ellenzék malmára hajtja a vizet. Ezek a lépések már lassan tul mennek a demokratikus határokon, még gondolat szintjén is.
"Egyre forróbb......"

panelburzsuj 2011.07.28. 22:06:28

@Hepci:

Na most csodáld meg, hogy a vulgárgenito-jáccadozásod milyen fertelmes pusztítást visz végbe az ártatlan/védtelen lelkekben!!

Már TG is ...

"Sok furcsaság történik a politika hátsó fertályán."

www.fn.hu/belfold/20110718/polkerek3/

bóra77 2011.07.28. 22:06:42

@Letícia: hááát...az érdekessége, hogy egyik oldalon aki állítólag írta(ák), az egy szakmai körökben meglehetősen ismert és elismert valaki.
az viszont tény, hogy a jogszabály sokat beépít a régi mt-ből, másrészt a bírói gyakorlatból...nem azt mondom, hogy nem esik csorba néhány munkavállalói jogon, de az eltolódás a munkáltatói oldal felé (azaz az egyensúly felé) szerintem támogatható.
ha azt gondolod, hogy annyi egy cégnek, hogy fogad egy ügyvédet, hát ez így túlságosan le van egyszerűsítve. a gyakorlatban kicsit másként néz ki ez a dolog, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy tapasztalataim szerint.
gyes alatt nem tehető ki változatlanul, legalábbis én így emlékszem. viszont az 57éveseknél nem kell különös indok.
egyébként én csak nagy vonalakban láttam eddig, esélyem nem volt részletesen kimagozni. majd meglátjuk mi lesz, mit fogadnak el.

megszűnt 2011.07.28. 22:08:46

@Ordnassac: @graycivil: @Letícia:

"Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben Esztergomban alpolgármesteri tisztséget betölteni egyáltalán nem irigylésre méltó feladat. Ezért nem vagyok szomorú, több szabadidőm marad arra, hogy az elszámoltatásokkal foglalkozzam, és tovább tudjak azon dolgozni, hogy a város eladósodásáért felelős személyek megkapják a méltó büntetésüket" - mondta.

index.hu/belfold/2011/07/28/jobbikos_alpolgarmestert_jelolt_tetenyi_eva_esztergomban/

márta)) 2011.07.28. 22:08:47

tragikus egykulcsos adó,"

Amivel a kormány hatalmas lyukat ütött a költségvetésen.
Azt már nem is irom, hogy kiknek kedvez vele a kormány, mert már oly sokszor leiródott.

Ordnassac 2011.07.28. 22:10:29

@knausz: a politikai felelősség is lehet ám "büntetés" az esztergomi Fidesznek.

megszűnt 2011.07.28. 22:12:51

@Ordnassac:
Milyen büntetés? A nép a Fidesz mellett áll és meghálálja 2014-ben. Megint a naivitásom?:)

2011.07.28. 22:13:06

@knausz: nem védtem ezzel a szocikat. Momentán, hogy ide jutottunk, az övék a felelősség, de azért más is ott volt.

Egyébként én nem tudom, én egy fideszfannak sem találkozom, nekem iszonyú helyekről szidják őket...néha azt hiszem, provokálnak, de ilyenkor egy szót se szólok.

2011.07.28. 22:14:17

@bóra77: én most gyötröm magam rajta...Kiváló terep lesz az ügyvédi észjárásnak...:))) csak legyen, aki kifizessen...:D

sárkányfő 2011.07.28. 22:14:21

Ifjabb olvasóink kedvéért elárulom, hogy volt idő, amikor a "szijjártó" kifejezés nem a "hazudik" szó szinomímája volt, hanem egyszerűen csak egy magyar név volt (ami meg egy ősi foglalkozás elnevezéséből eredt).

tölgyes 2011.07.28. 22:15:31

Kedves Török Gábor!
Olvasom az Indexen (azért hivatkozok rájuk, mert ők mégse Fidesz közeliek) hogy a Európai Bíróság ÁFA ügyben elmarasztalta az országot, s hogy ez a döntés 100 milliárdos kárt okoz a költségvetésnek.. aminek ilyen-olyan következményei lesznek.

Az ügy előzményei 2004-ig nyúlnak vissza.. a beadvány 2007-ben készült.. stb... Most felvetődik a kérdés: mi a teendő.Ki vállalja a felelősséget?.. mert az biztos, hogy fizetni mi fogunk:( Vagy legyintsünk egyet könnyedén és mondjuk: ez így jogállami!Én ezt támogatom.. de már megyek is csinálni az újabb ügyeket, hiszen utólag úgyse lehet semmit tenni... tehát kockázatom nincsen és még jót is nevetek.. különösen ha én zsebem is duzzadozik majd a lééé-től... Mint ez a szerződés a szakszervezet.. az ügyvédek és a tűzoltók bére kapcsán..

Az előző kormány nem fizet.. erre jön a vesztes per.. vagy a lehetősége... az állam fizet és a pénz nem a tüzoltók zsebébe vándorol.. nem-nem, hanem fele a szakszervezeti szakiké lesz.. kapnak az ügyvédek is.. a maradékot pedig elosztják a tűzoltók között!! DE EZ IS JOGÁLLAMI!.. Ez is rendben van.. ezt is le kell nyelni.. és még mennyi remek ötlet... lappang ott a polcokon, az iratok között:::)))!

A baj tehát az, hogy ezek az események és a jogtisztelet miatti tehetetlenség ALÁÁSSA A JOGÁLLAMISÁGOT..Pontosabban ez is aláássa.. mert sokan érzik úgy, hogy ezt a jogrendszert nem érdemes követni. Ennek több szélsőséges megnyilatkozását máris láthatjuk és félek, hogy ez még csak a kezdet..:(

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.07.28. 22:15:39

Érdekes, hogy a fidesznek még mindig a démonizálós védekezés a posztja. Nem értem hova má? Több, mint egy éve főnökök és már egyre unalmasabb az egész bagázs. Szíjjártó szövegét egy ideje már megírhatja bárki, aki papucsállatkánál magasabb evolúciós szinten mozog. De az a röhely, hogy lassan Orbán is itt tart az iszonyatos uncsi és monoton szövegelésével.

márta)) 2011.07.28. 22:16:34

Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai is Orbánék célkeresztjében"

A miniszterelnöki szóvivő felvetése tehát arra irányul, hogy szemben a jogállami tendenciákkal, legyen egy emberi jogokkal, nemzetközi egyezményekkel és a hatályos alkotmánnyal szembeni eszköz és módszer a kormány kezében, hogy visszamenőlegesen felelősségre vonhassa politikai ellenfeleit.

A jogász szerint ez az elképzelés beilleszkedik abba a kormányzati politikába, amely az elmúlt évben számtalan esetben választotta azt az utat, hogy ha egy törvény nem felel meg a hatályos jogrendnek, azt beillesztik az alaptörvénybe, és máris alkotmányossá válik. - Ez olyan árulkodó politikai opció, amely jogi képtelenség, a fából vaskarika tipikus esete - teszi hozzá Kolláth.

Az alkotmányügyi bizottság a szakértő szerint nem találhat olyan jogszabályokat, amelyekre Szijjártó utalt, mert olyanok nincsenek. A politikai felelősség éppen abban különbözik a jogitól, hogy előbbit a választók mondják ki, utóbbit a bíróság. - Utólag nem hozható olyan szabály, amely az adósságképzés miatt bárki jogi felelősségét megállapíthatná - véli az alkotmányjogász.

- Mindent egybevetve értelmetlen, alkalmatlan, reményeim szerint csak a közbeszéd tematizálására irányul a szóvivői kijelentés. Felteszem, a kormány valójában nem keres ilyen eszközöket. Ha mégis, Magyarország még inkább kiírná magát az európai jogállamok sorából - fogalmaz sarkosan Kolláth.

Az alkotmánybíró szerint a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon semmiképp nem állná meg a helyét egy ilyen szabályozás, és azt is reméli, hogy a magyar bírói kar amúgy sem adná a nevét egy ilyen kutyakomédiához. - Ez az a fajta őrült beszéd, amely a feszültség állandó szinten tartását szolgálja - értékel Kolláth György."

www.stop.hu/articles/article.php?id=912784

Ez a cikk másolat:)) és egy kicsit hosszú. De igy egyen látszik a Szíjjártó P. féle felvetés és a reagálás.
A hosszú, másolt cikkeim a Török Gábort nem zavarják.
A többi vélemény meg egyáltalán nem is érdekel.:)

graycivil 2011.07.28. 22:17:39

@knausz: A FYDESZ pont azt látja, hogy ezek a közvélemény kutatási eredmények csak a rózsaszín köd. És még hátra vannak azok a megszorítások, amelyeket már nem lehet további manyup-lenyúlásokkal "kipárnázni".

A bizonytalanok jelentős része most még nem választ. De 2014-ig lesz "menedékük", ám nem a FYDESZ-ben. Ha csak a FYDESZ 2012-ben nem ír ki előrehozott választást.

Ordnassac 2011.07.28. 22:18:00

@knausz: A nép nem áll egy párt mellett sem, ez egy régi MSZMP-mantra, ami már akkor sem volt igaz.

Igen, szerintem naivitás azt gondolni, hogy Meggyes Tamásból még egyszer Esztergom polgármestere lesz.

megszűnt 2011.07.28. 22:19:07

@Letícia:
"Egyébként én nem tudom, én egy fideszfannak sem találkozom,"

Szerintem az embereknek, a választópolgároknak el kellene járni olyan helyekre, ahol megismerhetik más pártok szimpatizánsait és aztán döntsenek. Úgy nehéz, ha az ember csak operára jár. Bele kell menni a sűrűjébe! (Velem mindig lehet jönni.)

Fórumok, polgári körök, Ismerős Arcok koncert.. így.:)
www.youtube.com/watch?v=BCM3bjdvnwY&NR=1

tölgyes 2011.07.28. 22:19:39

@lebowski71:
Ön az itt leírt ügyeket hogyan oldaná meg???

Olvasom az Indexen (azért hivatkozok rájuk, mert ők mégse Fidesz közeliek) hogy a Európai Bíróság ÁFA ügyben elmarasztalta az országot, s hogy ez a döntés 100 milliárdos kárt okoz a költségvetésnek.. aminek ilyen-olyan következményei lesznek.

Az ügy előzményei 2004-ig nyúlnak vissza.. a beadvány 2007-ben készült.. stb... Most felvetődik a kérdés: mi a teendő.Ki vállalja a felelősséget?.. mert az biztos, hogy fizetni mi fogunk:( Vagy legyintsünk egyet könnyedén és mondjuk: ez így jogállami!Én ezt támogatom.. de már megyek is csinálni az újabb ügyeket, hiszen utólag úgyse lehet semmit tenni... tehát kockázatom nincsen és még jót is nevetek.. különösen ha én zsebem is duzzadozik majd a lééé-től... Mint ez a szerződés a szakszervezet.. az ügyvédek és a tűzoltók bére kapcsán..

Az előző kormány nem fizet.. erre jön a vesztes per.. vagy a lehetősége... az állam fizet és a pénz nem a tüzoltók zsebébe vándorol.. nem-nem, hanem fele a szakszervezeti szakiké lesz.. kapnak az ügyvédek is.. a maradékot pedig elosztják a tűzoltók között!! DE EZ IS JOGÁLLAMI!.. Ez is rendben van.. ezt is le kell nyelni.. és még mennyi remek ötlet... lappang ott a polcokon, az iratok között:::)))!
A baj tehát az, hogy ezek az események és a jogtisztelet miatti tehetetlenség ALÁÁSSA A JOGÁLLAMISÁGOT..Pontosabban ez is aláássa.. mert sokan érzik úgy, hogy ezt a jogrendszert nem érdemes követni. Ennek több szélsőséges megnyilatkozását máris láthatjuk és félek, hogy ez még csak a kezdet.

Ordnassac 2011.07.28. 22:19:43

@márta)): jézusom, Kolláthot tényleg _alkotmánybírónak_ nevezte a cikk? :-D

Jó, mondjuk Balsainál és Pokol Bélánál jobb lenne (bár sokaknál nem), de azért mégis...

bóra77 2011.07.28. 22:21:10

@Letícia: sok sikert:)

más: néha felbukkan Tompi az őrült tweet-jeivel, amit az ún. balatonsound generáció - nem hittem a szememnek - de komál. valakitől olvastam, hogy a legnagyobb arc politikusnak tartja. azt hittem viccel, de nem. vagy én öregszem, vagy nem vonok le inkább semmilyen következtetést ebből.
már azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy ez egy stratégia része, hogy Tompi szándékosan nyomjon hülyeségeket, hátha lesz egy szavazói bázis, aki erre ráharap. és no lám, tényleg.

2011.07.28. 22:21:19

@Ordnassac: igen, linkeltem az előbb! Ez kicsit nagyon ront a hitességen!:)

márta)) 2011.07.28. 22:22:01

@Ordnassac:
Nincs semmi probléma. Lehet nyugodtan jézusom"-hoz fohászkodni.
Engem egyáltalán nem zavar.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:22:43

@knausz: foci után beülni a Szijjártóba?
Véleményes. :)

tölgyes 2011.07.28. 22:23:34

@Ordnassac:
Pokol nézeteit lehet vitatni, de felkészültségét aligha.

márta)) 2011.07.28. 22:23:58

@Ordnassac:
Látod, van neked itt kommentelő társad.
Engem meg jó lesz ha figyelmen kivül hagysz, ha kérhetlek.
Tudod, és érted. Ugye?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:24:02

@Ordnassac: a médiában Kolláth AZ alkotmánybíró.
Egy időben Halmai volt, de aztán Kolláth kidumálta a helyéről.

megszűnt 2011.07.28. 22:25:05

@Ordnassac:
"A nép nem áll egy párt mellett sem, ez egy régi MSZMP-mantra, ami már akkor sem volt igaz."

Olvasásra ajánlom az Országépítő Füzetekből a Mi történik Szent István országában? címűt.

Ebben sok válasz van a Te kérdéseidre. Mi az országépítés? Miért fontos az erős középosztály? Kik az országépítők?

John C. Arvay 2011.07.28. 22:25:39

egy kérdés: ezek szerint nem találnak GyF-en fogást?

és egy gondolat: már hallottam ezt a mondatot a napokban fidesz-közeli emberkéktől: sok volt a kétharmad. saját maguktól rémülnek meg.

azért ez sok mindent elárul...

megszűnt 2011.07.28. 22:26:15

@Hepci:
Leleményes megjegyzés. Nős emberrel nem szaunázom!:)

2011.07.28. 22:28:57

@sárkányfő: gyerekkoromban volt egy ilyen gigerli alak, aki szíjjártó volt nála meg az apjánál nagyobb linket nem hordott hátán a föld...

@bóra77: Tompi vén kappan már annak a generációnak... 16-23 éveseknek egy 44-45 éves vén kujon, az apjuk lehetne. És úgy megcsúnyult, mert látszik rajta az értelmi képessége, hogy kutya szem, ami megakad rajta. Ja, hogy a színvonala egy éretlen 16 évesé, na az lehet.

megszűnt 2011.07.28. 22:29:08

@graycivil:
"A bizonytalanok jelentős része most még nem választ. De 2014-ig lesz "menedékük", ám nem a FYDESZ-ben."

Ha nem a Fideszben, akkor a Jobbikba szeretettel várunk mindenkit!

"Ha csak a FYDESZ 2012-ben nem ír ki előrehozott választást."

Miért tenne ilyet a kétharmad birtokában? Butaság.

Ordnassac 2011.07.28. 22:29:12

@tölgyes: nekem volt szerencsém a Bihari-Pokol-féle politológia-tankönyvből tanulni és meg kell hogy mondjam, Pokol írásai egyszerűen borzasztóak. Akár közérthetőségi, akár tartalmi szempontból.

Amúgy pont a nézetei miatt tartom Pokolt alkalmatlannak alkotmánybírónak. Számomra ez az extrém jogpozitivizmus elfogadhatatlan.

@márta)): halkan jelzem: nagyrészt egyetértek Kolláthtal ebben a kérdésben (bár sokszor tud furcsa dolgokat mondani), szóval nem egészen értem, hogy most mi a bajod...

márta)) 2011.07.28. 22:29:32

@Ordnassac:
Figyelj! Én nem vitatom el a "hatalmas tudásodat"! De kár beleakaszkodnod egyetlen kommentembe is.
Egyébként a poszt nem arról szól, hogy mi jogászok véleménye, az csak egy "adalék".
Igaz mindenki arról is, amiről akar.
Remélem megértetted, amit írok, és azt is , hogy miért.
Ha nem jutna eszedbe valami, akkor használd a kis fejecskédet.

Ó egyébként a világért sem akartalak megbántani, csak egy kis emlékeztető.

márta)) 2011.07.28. 22:31:38

@Ordnassac:
Nekem Te ne jegyezz meg semmit, de semmit.
Ha kérhetlek. és ezzel be is fejeztem.

Ordnassac 2011.07.28. 22:36:07

@márta)):

1. egy szóval sem vontam kétségbe semmidet sem (a mostani helyzetben nem is lenne mit), hanem a Stop.hu-n csodálkoztam el, hogy egy ilyen szarvashibát elkövet. Ennek semmi köze hozzád.

2. miután egy ideje nem voltam itt és nem tudtam minden nickváltozást követni: esetleg egy más nicknéven ismerhetlek? Mert nekem ezen a nicken nem vagy ismerős. Épp ezért csodálkozom ennyire, hogy így nekem mentél.

3. nem tudom, hogy mivel sérthettelek meg korábban, de ezúton is elnézést kérek érte (bár könnyítene a helyzetemen, ha tudnám, hogy mit követtem el).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:38:18

@Ordnassac: a Porfelhő család - egyik - legújabb lánya Márta))...

2011.07.28. 22:39:53

@knausz: de hát Te is férjezett vagy!:D Nem kicsit ellenmondás ez?
:D

sárkányfő 2011.07.28. 22:39:57

Amúgy az államadósság körüli habverés az egyik legnagyobb és leglelkesebben sulykolt fideszes hazugság. A naponta elhangzó vád, hogy 53-ról 82%-ra növelték az adósságot.

Lássuk a valóságot:
1. Az a 82% csak 80%.

2. Ősi jobber vád, hogy a manyupok az államdósság terhére mentek. Ez ugyan sokkal bonyolultabb, de oké, legyen. Bő 3000 milliárd gyűlt össze, ami a GDP 10,5%-a. Itt volt, megvolt, lenyúlható volt, és le is nyúlta Orbán. Azaz a GDP 10,5%-át kitevő adósságra volt fedezet, tehát a nettó adósság ennyivel kevesebb volt. A 80%-ból levonva a 10,5-et marad 69,5%.

3. Mint megtudtuk, az IMF-hitelből még itt volt a nemzeti bank hátsó polcán 3 milliárd euró, azaz 810 milliárd ft, ami kb. a GDP 3%-a. Ez ugyebár megint lejön a nettó adósságból, mert itt volt, nem volt elköltve, bármikor visszafizethető volt. Tehát 69,5%-ból levonva 3%-ot maradt 66,5%.

Összegezve a 80%-os adósság valójában nettó 66,5% adósság.
Bő 3800 milliárd ft-ra itt volt a fedezet a bankban meg a manyupokban.

Ha Orbán komolyan gondolta volna, h az adósság a fő ellenség, akkor mára már le is vihette volna pontosan ennyire az adósságot. Ehelyett elverte az IMF pénz nagyját MOL-ra, a manyupos pénzt felét meg szuperveszteséges állami vállalatba öntötte (a változás kikényszerítése nélkül.).

A lelkes fidesz-fanoktól elnézést kérek, amiért fél perc alatt kipukkasztottam egyik kedvenc legendájuk, gyógyir gyanánt javaslom a szokásos rítusokat, mint pl. a kétségbeesett személyeskedést, szocizást, terelést, a tények letagadását/kiforgatását, és persze a hazugság további szajkózását :)

márta)) 2011.07.28. 22:42:40

@Ordnassac:

Én nagyon jól tudom, hogy ki vagy!!
Ki voltál, mielőtt "eltüntél". (vagy nem).
Te a Török Gábor, legjobb segédje voltál a választások előtt.
Az voltál!!!!!
Mehetsz Te is panaszkodni hosszá, hogy mit irtam,
Benyujthatod, Te is a kérvényedet, hogy tiltson le a blogról.
Használd a kis fejecskédet.!

Ordnassac 2011.07.28. 22:42:40

@Hepci: közben én is rájöttem újraolvasva a kommenteket. A stílus hirtelen ismerős lett, csak ilyen vadan nem láttam még.

megszűnt 2011.07.28. 22:43:31

@Letícia:
Nem. Egyedül vagyok a szaunában, mert más nem bírja addig, azért nekem benne van az első háromban.:)

szauna, szex, tenger...

márta)) 2011.07.28. 22:45:10

@Hepci:
Van valami probléma.
Egyébként nem család, BT.!!

sárkányfő 2011.07.28. 22:46:01

@sárkányfő:
Azért azt tegyük hozzá, hogy természetesen így is növekedett 53-ról 66,5%-ra a nettó adósság, ami nagy hiba volt. Ez részben (a fidesz által is megszavazott) 100 napos programból, részben a későbbi rossz gazdaságpolitikából jött össze, de pl. a válság beütésekor százszor jobb volt felvenni az IMF-hitelt, mint csődbe menni, ezt még a fidesz is elismerte.
A szociknak a válság előtt volt 6 jó évük, amit ha értenek hozzá, meg nem bénák, akkor nem növelték volna az adósságot, hanem csökkentik. Annyi lehetőség lenne az ország rendberakására, ha lenne rá mersz és képesség, de hát...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:47:03

@Letícia: nyilván a férjével se szaunázik. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:48:15

@márta)): semmi probléma.
Eccer ugyan lehülyéztelek, de egyébként úgy vélem, virágozzék minden virág, akár 1000 szirommal is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:49:39

@knausz: tengernyi szex a szaunában. (?)
Bár egy haverom azt mondja, ott a melegben nem áll fel.

megszűnt 2011.07.28. 22:50:35

@Hepci:
A három közül az egyiket azért az ember a férjével műveli.

Ezzel búcsúzom mára.

További élvezetes kommentelést vagy bármilyen fakultatív programot a Blogtársaknak!:)

Szevasztok!

megszűnt 2011.07.28. 22:51:28

@Hepci:
ui. A haverod nem mondott igazat.

márta)) 2011.07.28. 22:52:09

@Ordnassac:
Egyébként ne zavartasd magad, nagyon keveset szoktam már itt lenni. Mert a sokszor előforduló "alpári"- vagy azt megközelitő stilus nagyon zavaró nekem.
Attól mindig is magasabb volt a mércém.

márta)) 2011.07.28. 22:53:57

@Hepci:
Semmi probléma. Te sem vagy normálisabb. Sőt!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 22:58:20

@márta)): tudod, sose lehet tudni, ki normálisabb: akit már látott pszichomókus vagy akit még nem. :)

2011.07.28. 22:59:46

@knausz: na most nekem léci azért segícccsééé:
1) szauna: egyedül, okés;
2) szex: egyedül??,Hm, nem okés;
3) tenger: egyedül, okés.

Jó, egyébként ez egy politikai blog...keresek is egy hírt, hopp, még jó, hogy OV termel sokat:

Hoffman egy hülye:

inforadio.hu/hir/belfold/hir-448079

2011.07.28. 23:01:23

@knausz: honnan tudod, ha egyedül vagy benne?:D

Balt 2011.07.28. 23:11:00

@sárkányfő: Már bocs, de ez itt méltatlanul gyenge. Csak a 2 pukkasztó hülyeségre:
1. a manyup-pénzek arányosan benne voltak ugyebár az 53%-ban is
2. ahogy a MOL részvények komoly hányada is - aktuális árfolyamon. (+ MÁV-Cargo, Reptér stb.)

márta)) 2011.07.28. 23:12:38

@Hepci:
Akkor téged biztosan látott, nekem meg nincs rá szükségem, nem is volt soha.

márta)) 2011.07.28. 23:14:57

@Hepci:
Ez nálad, az intelligencia legmagasabb foka?
:(

tölgyes 2011.07.28. 23:15:43

@Ordnassac: Én nem fogom Önnel megvitatni Pokol nézeteit...Ha önnek gondot okoz Pokol szövegeinek megértése, akkor őrizkedjen az elméleti, alkotmányjogi jogfilozófiai szövegektől.. és inkáb ügyvédkedjen.

Balt 2011.07.28. 23:17:25

@Hepci: "Bár egy haverom azt mondja, ott a melegben nem áll fel."

Nemcsak nemileg szeparált szauna van, sőt!... :)

Jut eszembe: pszichomókusok szerint valamiféle elfojtott szexuális zavarok túlkompenzálása volt a cselekmény mozgatórugója. (www.origo.hu/nagyvilag/20110728-a-norveg-merenylo-gyermekkora-csaladi-hattere.html Talán látens homár volt a fiúka.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.28. 23:21:11

@Balt: gondolom, nem szeparáltban tapasztalta... (?)
Bár lehet, ha Knausszal szaunázik, más tapasztalatai lettek volna. :)

Ordnassac 2011.07.28. 23:28:14

@tölgyes: sajnálom, hogy nem sikerült értelmezni azt, amit mondtam.

sárkányfő 2011.07.28. 23:31:08

@Balt:
1. Szó sincs arányos részről, bár az is kevés lenne, de hát a többség nem 98-ban lépett be a manyupokba. Ez több éves folyamat volt, mire beszervezték a népeket, nem is szólva a pályakezdőkről. 10, max 20% eshetett a 2002 előtti időszakra, de ez a kis hányad csakugyan levonható
2. Ezen kár rugózni, ott volt a nemzeti bankban 3 milliárd euró, pont. ez nettó levonható. Privatizálni meg minden kormány privatizált, amíg volt mit...

jjulie 2011.07.29. 06:30:47

talán valami orbitális balfaszságra készülhet a felcsuty avezér, hogy ilyen módon ráuszította most a szijjártókutyát a gyurcsányra

lehet hogy tényleg el kell adnia 70%-on mol részvényt a felcsuty tőzsdén

nyünyüge 2011.07.29. 07:12:18

@Ordnassac:

Engem meg megijeszt.
Méghozzá nagyon, ha ezek a mondatok őszintén jönnek és nem egy kiosztott szerep részeként.
Persze az utóbbi sem megnyugtató.

jjulie 2011.07.29. 07:17:41

vagy ezért ugat most a szijjártó

"Az MNV 13,4 milliárd forinthoz juthat a költségvetés általános tartalékából − döntött a kormány. A pénzből 196 millió forint felhasználását nevesíti a határozat, ezt ügyvédi, tanácsadói és értékbecslői díjakra fordíthatják. A pénz java része, 13,2 milliárd forint "állami tulajdonszerzésre fordítható" − vagyis a Moléhoz hasonló cégfelvásárlásra készülhet a kormány.

A pénzt a kormány a költségvetésen belül teremti elő, a miniszterelnökségnél található általános tartalék terhére − ebből vonják el a szükséges részt. A tartalék összege így 49,5 milliárd forintra csökken.

A tartalék mértékét eredetileg 90 milliárd forintban szabták meg, vagyis szűk három hónap alatt 40,5 milliárd forintot költött el a kormány. (Jóllehet április 27-ig egyetlen fillért sem költöttek, ám azóta rohamtempóban fogy a pénz.) A tartalék ilyen mértékű apasztása példátlan, hisz a tartalékot általában 55-60 milliárd forintban határozták meg. Az államháztartási törvény szerint az első félévben a tartalék 40 százalékát lehet elkölteni."

nyünyüge 2011.07.29. 07:33:26

off

Jól fizet a közmédia

nol.hu/belfold/20110729-emelik_belenessy_fizeteset

Végülis az m1 hírműsorok nézettsége jelentősen csökkent, az összes közmédia hírműsoraiban 70% körül a kormánypárti vélemény, a Kossuth hallgathatatlna, mert mintha reggeltől estig nap a a Határok nélkül különkiadása szólna, a leépítések rendben zajlanak, úgyhogy jó helyre megy a pénz :(.

bóra77 2011.07.29. 07:38:04

@Ordnassac: :) már féltem, hogy nem esik le:)

Emiksz 2011.07.29. 08:15:36

Az a "baj", hogy a fülkeforradalmár szavazóbázis nagy része elvárja, hogy Gyurcsány csíkosan barnuljon le, már erre a nyárra is ciki, hogy szabadlábon van. Bíztatni kell őket.
Gyurcsány persze lecsukhatatlan, nemcsak paragrafus hiányában, hanem az általa az MSZP-ben fenntartott patthelyzet miatt, ami egyelőre a legjobb a kormánynak, ami történhet.

graycivil 2011.07.29. 08:40:22

"Mt.-ügyben csak a Fidesz dönt

Valószínűleg eltörlik a garantált bérminimumot, a dolgozó munkaköréhez szükséges szakképesítéstől függő javadalmazásról ugyanis nem tesz említést a tervezet. Ha a javaslat változatlanul marad, a munkáltató nem lesz köteles a havi munkabérről írásos elszámolást adni. Arról csak naptári évenként egyszer, esetleg a munkavállaló kérésére, illetve a munkaviszony megszűnésekor kell írásbeli tájékoztatást adni.
Pedig az elszámolás fontos a dogozónak, hiszen abban részletezi a foglalkoztató az alapbér mellett a pótlékok, ügyeleti díj kifizetését is."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=455197

"Az új tervezet szerint a dolgozónak esélye sem lesz ellenőriznie, hogy fizetését helyesen számolták-e ki. A munkaidő és az elszámolás helyességének követése és számonkérése egy éves távlatban lehetetlenné válik, ami kifejezetten a munkáltató érdeke."

Játsszatok, gyerekek!

ssi 2011.07.29. 08:47:30

hazánk a mi nagy-nagy családunk .. hétköznapi viselkedési normák szerint élők vegyesen viszonyulnak a politikai/gazdasági vezetőkhöz, akik érzékelhetően és tudatosan csak vmilyen szerepet eljátszanak

kihagyhatatlan szükségszerűség az alapból másmilyenek vagyunk, de mégis közös a cél: mindenkinek legyen stabilan, kiszámíthatóan jobb az élete .. sajnálom, hogy ebben a tanulságok levonása helyett a gyűlöletkeltés erősebb szándék

“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”
(Diane Loomans)

lüke 2011.07.29. 09:08:34

sziasztok:)
Játék lenne?
ha játék hülyék, ha utólag hoznak jogi lépéseket,
akkor is hülyék

tu me fili Ordi:)
Timi meg nösekkel nem szaunázik
a mi szaunánkban csak nösek vannak:)
aki a Balatonon van, annak égkémlelést javaslok:)

Balt 2011.07.29. 09:13:05

Nos, a magyarázat, TG szavaival: :))

"Ami pedig a Gyurcsány-ügyet illeti: a Fidesznek az lenne a legjobb, ha az MSZP nem esne szét, hanem folyamatosan a szétesés állapotában maradna. És mivel a politika többszereplős játék, kívülről is elősegíthető a jelen állapot konzerválása.

Hogyan?

T. G.: Nem gondolkodtam ezen. Sok furcsaság történik a politika hátsó fertályán." (fn.hu)

Magyarul: Ha elfogadjuk, hogy alapvető Fidesz érdek az MSZP jelen állapotának fenntartása, ebből logikusan következik: fel kell sorakoztatni Gyucsány (és Bajnai, Veres, Draskovits stb.) mögött a komplett MSZP pártelitet. Ez történik. Dupla haszon. :)

CSENDES 2011.07.29. 09:16:45

"...ahol Szijjártó Péter meglepően lelkes és fáradhatatlan játéka akkor is feltűnt volna, ha a mérkőzést közvetítő riporter legalább ennyire lelkesen és fáradhatatlanul nem hívja fel rá ötpercenként a figyelmet."

Némi élt véltem felfedezni T.G. eme mondatában. Netán cikizzük a közmédiát?:-))

nyünyüge 2011.07.29. 09:21:19

Hát igen. A Fidesz rendet tesz.

Előbb multizik, bérkommandózik egy jóízűt a sanyargatott nép nagy örömére, aztán a multi munkajogászai segítségével javít a Munka Törvénykönyvén.

Gondolom, hogy könnyebb legyen betartani a törvényt.
A "sanyargatott nép" meg tapsol tovább.

www.fn.hu/belfold/20110729/tescos_jogok_mt_ben/

The Opinion 2011.07.29. 09:24:41

Kivételesen teljesen egyetértek Török Gáborral.

mezga-aladar 2011.07.29. 09:29:53

@The Opinion: mér mit mondott? mibe értesz egyet?

Yeto 2011.07.29. 09:49:08

Dél Koreában minden kormányváltáskor az előző kormány sittre kerül. Ezt itt is be kellene vezetni, életfogytiglannal tetézve, és előbb utóbb elfogynak.

csipesz. 2011.07.29. 09:59:11

Nem értem, minek vacakolnak...
Börtönbe az egész ellenzékkel!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.29. 10:05:06

@Yeto: ezt be kellene venni az alkotmányba: kormányváltáskor az előző kormány tagjait kivégzik.

graycivil 2011.07.29. 10:09:48

"Azt állítja a Magyar Nemzetben
Seszták Ágnes (a közszolgálati médiában zajló elbocsátásokról írva), hogy bezzeg a Horn-kormány a jobboldallal szövetkező összes tévést és rádióst eltakarította, és például Chrudinák Alajost is száműzte a tévéből.

www.168ora.hu/velemeny/elbocsatasok-sesztak-chrudinak-mti-mtv-79340.html

"Ezzel szemben a tény az,
hogy nem takarították el a jobboldaliakat. Ott maradt a rádióban Kondor Katalin, akiből később a Magyar Rádió elnöke lett, Hollós János, akiből alelnöke, vagy Belénessy Csaba, aki most az MTI vezérigazgatója, és akit 1997-ben neveztek ki a rádiós Vasárnapi újság főszerkesztőjévé. Mellesleg Chrudinákot sem száműzték, hanem Jordániába küldték közel-keleti tudósítónak. Kétségtelenül jó messze, de azért az MTV-ben maradt. Nem úgy, mint Benda László és az az ötszázötven többi, akit haza, illetve munkanélküliségbe száműznek."

lorantka_a_gall 2011.07.29. 10:20:11

@Letícia:

2010 április:

Fidesz: 52,73%
MSZP: 19,30%
Jobbik: 16,67%
LMP: 7,48%

2011 július, Tárki:

Fidesz: 53%
MSZP: 20%
Jobbik: 15%
LMP: 10%

Milyen leáldozásról írtál? Tény, hogy a Fidesz népszerűsége volt 60-70% között is az elmúlt bő egy évben, de véleményem szerint ezek olyan "szavazók", akik nem szavaztak oda 2010-ben és máskor sem fognak. A választói politikától-való-elfordulás pedig -amint a népszerűségi arányokból elég látványosan következik- egyformán sújt minden parlamenti pártot.
Eszembe sem jutna fényezni a baromságaikat, mindössze azokat szeretném kiábrándítani, akik már most dörzsölik a kezüket, hogy a Fidesz majd jól elveszíti a '14-es választásokat. Jelenleg nagyon nem úgy néz ki.

desmentir 2011.07.29. 10:24:24

Sz. P.-nek nem csak ez a nyilatkozata, hanem teljes eddigi munkássága összességében nem ér meg egy blog bejegyzést.

Terniak 2011.07.29. 10:24:30

Az azért kérdés, hogy a kormányszóvivő visszaható hatályú jogalkotásról beszélt-e. Ugyanis a Btk.-nak már az elmúlt években is voltak a gazdasági és vagyon elleni bűncselekményeket pönalizáló rendelkezései. Gondolkodtam, hogy mibe férhetne bele az "Államadósság növelése": esetleg a hűtlen kezelésbe vagy a hanyag kezelésbe.

Azt teljességgel kizártnak tartom, hogy büntetőjogi területen a FIDESZ meg merné lépni a visszaható hatályt. AZ adójog területén is már necces volt, szinte biztos, hogy strasbourgban kártérítések sora fog következni belőle. A büntetőjog területén meg egyszerűen vállalhatatlan, arról nem is beszélve, hogy már a tényállást is nehéz megfogalmazni.

Csak néhány kérdés.

Miről kellett tudnia és kinek? A kormánytagok felelősek, esetleg a szavazó országgyűlési képviselők, esetleg az előkészítő apparátus? Esetleg mindenki? EGy olyan ország esetében mint Magyarország, hogyan vegyük figyelembe a külső hatásokat? És hogyan vegye figyelembe a bíróság például azt, hogy mondjuk annak idején egy-egy intézkedésre kifejezetten a választók adtak felhatalmazást? Amire egyébként a FIDESZ is szeret hivatkozni. És például a FIDESZ részéről a 14. havi nyugdíjra vonatkozó törvényjavaslat benyújtása e bűncselekmény kísérlete volt?

Nagyon-nagyon veszélyes vizek ezek, ha egyszer belelépnek ebbe, nagyon könnyen maguk is belefuuladhatnak...

barli 2011.07.29. 10:25:54

mondjuk nem azért kéne öket lecsukni, mert megnött az államadósság, hanem azért, mert a hitelbe felvett pénz szörén szálán eltünt. Ha rájuk tudják bizonyítani, hogy saját zsebre loptak, nem látok problémát.

Terniak 2011.07.29. 10:28:51

@barli: az alatt mit értesz, hogy szőrén szálán eltűnt?

nyünyüge 2011.07.29. 10:32:42

@Teremszolga:
Hogy elqrták. Tölgyes úr tudja a pontos részleteket :).

barli 2011.07.29. 10:35:32

@Teremszolga: azt mondtam, hogy ha rájukbizonyítják, hogy eltünt

graycivil 2011.07.29. 10:35:34

@barli: Keresd az autópályákban, iskolákban, közterekben, megélhetési lehetőségekben.

A FYDESZ úgy fogja tudni (esetleg) csökkenteni az adósságot, hogy maga semmit nem fog tenni ezekhez, de kihasználja őket.

Terniak 2011.07.29. 10:35:34

@graycivil: egy ilyen Munka Törvénykönyve javaslatnál Franciaországban vagy Spanyolországban már lángoló autók jeleznék a nemzet véleményét...

És megint nem az általában vett célok rosszak. Hanem az előkészítés és a javaslat mögött megbújó rossz szándék, az érdekek kiegyensúlyozatlansága...

A Kormány "felkészültségét" jelzi egyébként, hogy egy hobbicsapat hobbiból összeeszkebált törvényjavaslatáról van szó...Hogy egy ilyet miért vállal fel a hivatalos miniszteriális apparátus???

Terniak 2011.07.29. 10:36:05

@barli: ok, értem. csak ezt nehéz így megfogni.

graycivil 2011.07.29. 10:37:58

@Teremszolga: "Hogy egy ilyet miért vállal fel a hivatalos miniszteriális apparátus???"

Igen. Ez a "tudtunk nélkül került fel" módszer egy az egyben az MSZMP KB előzetes hangulatfelmérésével egyezik meg.

Bedobjuka témát. Ha tetszik a közönségnek, megtartjuk, ha nem, letagadjuk.

graycivil 2011.07.29. 10:44:24

"Újabb rohamrendőrök állnak szolgálatba

A közeljövőben akár ezernél is több új rohamrendőrt állíthat szolgálatba a belügyminiszter. Úgy tudjuk, a hamarosan szolgálatba álló újabb sok száz egyenruhás is a központi laktanyákba kerül majd, nem pedig a vidéki őrsökre."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=455114

Készülődnek? Már tudnak valamit az új megszorításokról?

porfelhő 2011.07.29. 10:45:11

Vonáék nem szövetkeznek az LMP-vel és az MSZP-vel"

Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője pénteken azzal összefüggésben közölte mindezt, hogy Karácsony Gergely LMP-s frakcióvezető-helyettes az ellenzék alkotmánykorrekciós szövetsége létrehozásának elképzeléséről nyilatkozott a Népszabadság július 12-iki számában.

Amíg az LMP és az MSZP bizonyos körei ellamentálgatnak rajtunk, nekünk soha eszünkbe sem jutna szövetkezni velük - írja erre adott és az MTI-hez is eljuttatott válaszában Vona Gábor, aki szerint a Karácsony-féle ellenzéki összefogás szándéka és az arra adott "megengedő szocialista válasz" a kishitűségből sarjad.
A Jobbik viszont "hisz céljaiban, magában és a magyar társadalomban"

....visszautasítja, hogy vitassák a Jobbik demokratikusságát,"

nol.hu/belfold/vonaek_nem_szovetkeznek_az_lmp-vel_es_az_mszp-vel

Jaj! Hát! Én már nem is értem?!?, hogy a Karácsony Gergely LMP-s frakcióvezető-helyettes , hogyan találhatott ki ekkora "butaságot".
Nem tudom mi lehet az oka, hogy ilyen, "hosszú idő után" reagált a felvetésre a Vona G.
Esetleg lemaradtam volna?

nyünyüge 2011.07.29. 10:49:12

@Teremszolga:

Ne már! Lobbicsapat az, nem hobbicsapat.

A Tesco-nak dolgozó munkajogász lehet hogy ingyen, meg nem hivatásos törvényalkotóként, de egészen biztosan nem hobbiból dolgozik az MT-n.

Egyébként nem az a gond, hogy helyenként rugalmassabbá teszi a munkaadó-munkavállalói viszonyt az új törvény, de az viszont nagy gond, hogy számos könnyítés a fekete vagy szürke foglalkoztás legalizálását segíti és szubjektív megítélés tárgyává teszi.

porfelhő 2011.07.29. 10:49:17

oppá" lehagytam a másolatból, ez is nagyon lényeges,:)

A Jobbik nem a Fideszt tekinti ellenfelének, hanem az elmúlt húsz (vagy hatvan) évet - fogalmazott a Karácsony Gergely felvetésére írt válaszában Vona Gábor"

lorantka_a_gall 2011.07.29. 10:49:24

@unionist: a teljes népesség nem szavaz. Csak akik elmennek ikszelni. 2010 áprilisában a teljes népesség 33,8%-a szavazott a Fideszre. A táblázatod szerint most kicsivel 30% fölött állnak. Egyéb kérdés? (nem ismétlem meg a többi "szavazóra" vonatkozó véleményemet, megtalálod az előző hsz-ben)

IntelCorei5 2011.07.29. 10:50:56

"Erősödött a FIDESZ támogatottsága(Tárki)"

Na itt több eset lehetséges (valószínü):

A, A Tárki hazudik - na jó kozmetikáz (úgy kérdez)
B, A megkérdezettek szintén (lásd 2002)
C, A választók nincsenek maguknál - a mágia még hat vagy csak szimplán hülyék mármint azoknak a szempontjából akiknek fáj az erősödés

Sajna van még egy magyarázat: az A+B+C szuperpozíciója.

Bele kellene már törödni:
nem az ellenzék gyenge és tehetetlen - a választók
EZT AKARJÁK, OV-t AKARJÁK
- hát van ilyen...

vagy beállsz a sorba vagy fogd a pénzed és fuss ha tudsz

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.29. 10:53:55

Jól fizet a közmédia, legalábbis a legfelsőbb szinteken
Közmédia - A feladatok növekedésével indokolták az MTI vezetőinek szerződésmódosítását
Fizetés- és prémiumemelést kapott Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgatója és két helyettese, még áprilisban.

MTI KOVÁCS TAMÁS A közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának nyilvános jegyzőkönyveiből kiderül, hogy Belénessy korábbi 1,7 millió forintos havi bruttó fizetését 1,9 millió forintra, az adható prémiumát pedig az éves személyi alapbérének 25 százalékáról 33-ra emelték. Így ha teljes egészében teljesíti a prémiumcélokat, jövedelme összességében meghaladhatja a havi két és félmillió forintot. (Az Orbán Viktor miniszterelnök által meghatározott, a közszférában adható kétmilliós bérplafon nem vonatkozik az állami cégekre és a közmédiára, ahol a vezetők jövedelme több esetben jócskán meghaladja a kormányfő másfélmilliós bérét.)

A teljes prémium feltétele azonban nemcsak az MTI új struktúrájának, hírcentrumának kiépítése és az üzleti terv tartása, hanem az is, hogy a hírügynökséget ne marasztalja el a médiahatóság, ne veszítsen sajtóhelyreigazítási pert, ugyanakkor növelje a látogatottságát/nézettségét. Hasonló feltételek mellett kaphat csak prémiumot a Magyar Televízió, a Duna TV és a Magyar Rádió vezérigazgatója is, ők egységesen 1,7 millió forintban (helyetteseiknek pedig 1,4 millió forintban) állapította meg a bruttó bérét a kuratórium.

A kuratórium április 6-i ülésén Belénessy a helyettesei fizetésemelésének szükségességét azzal indokolta, hogy január 1-jével nagy mértékben megnőttek a feladatok az MTI-nél, miután „odakerültek mindazok a csatolt részek, amik egyébként a kottában úgymond szerepeltek: a híradókészítés, híradógyártás, krónikagyártás”. Így a távirati iroda szerint valahol a másik három közmédium és a tulajdonos médiaszolgáltató alap között helyezkedik el. A kuratórium az MSZP-s és az LMP-s tag ellenszavazata mellett fogadta el a fizetésemeléseket; Kránitz László és Németh Vladimir egyaránt azzal érvelt, hogy Belénessy tudhatta, mekkora feladatra vállalkozik a helyetteseivel együtt, amikor tavaly novemberben kinevezték őket – s amikor a fizetésüket is megállapították.

Lapunk kérdésére Balogh László kuratóriumi elnök azzal indokolta a többi három közmédium vezetőjénél magasabb fizetést, hogy az MTI több feladatot lát el, létszámában is nagyobb, és mindez nagyobb felelősséggel jár. A hírügynökség ugyanis nemcsak megrendel a munkáltató médiaszolgáltatás-támogató alaptól, hanem maga is előállít tartalmat, műsorokat készít, létszáma pedig a másik három cég háromszorosa (Az MTI-nél alakították ki ugyanis a közszolgálati médiumok közös hírcentrumát csaknem 150 fővel, ezért a leépítések is a hírügynökséget érintették a legkevésbé). Balogh László hangsúlyozta, hogy az MTI-vezető bére még a „kiegyenlítés” után is jóval alacsonyabb, mint a közmédiumok korábbi elnökeinek a fizetése, amihez még külön juttatások is társultak – ezeket azóta korlátozták. (Cselényi László a Duna TV elnökeként 2,3 millió, Medveczky Balázs MTV-ügyvezetőként bruttó 2,1 millió forintot keresett.) Ezért a kuratóriumi elnök szerint vállalható a béremelés. Fontosnak tartotta megjegyezni: a közmédia rendszerében először fordul elő, hogy valóságos prémiumfeladatokat tűztek ki, a prémium a korábbi gyakorlattal szemben nem automatikusan jár a vezetőknek (Such Györgynek, a Magyar Rádió korábbi elnökének az intézmény nyereségességéhez volt kötve a fizetésén felüli prémiuma, ezt azonban nem kapta meg, ezért bírósághoz fordult és 175 milliót követel a rádiótól).

Szómentő
„A költségvetési szférában nem fordulhat elő az ország jelenlegi helyzetében, hogy kétmillió forint feletti fizetést tegyen zsebre valaki havonta.” (Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, 2010. szeptember 8.)

Orbán, Szíjj ártó banda, hogy is van ez??

tarackos 2011.07.29. 10:56:32

Ha jól értem a posztot, Gábor gyerekeknek tekinti a politikusokat. Ezzel egyet is értek, pont olyan felelőtlenek mint a gyerekek, ezért is kellene odafigyelni rájuk.

Innen kellene továbbgondolni, vajon kinek kellene odafigyelni, felügyelni őket? Vajon egyáltalán eljutott már az agyakig, hogy felelőtlen kölykökről van szó? Vajon akinek felügyelni kellene az jobb állapotban van?

A témához: nem kérdés, visszamenőleg nem lehet. A jövőben megakadályozni viszont nem lehetőség hanem kötelezettség. Egyébként vki szólhatna Petikének, hogy pont ezért írták a tákolmányba az adósságplafont. Persze ezt is a magyar narancs módján, szankció nélkül. Hiszen saját magukat is büntetni kellene. Na ezért nem ér semmit az egész passzus...

Terniak 2011.07.29. 10:58:25

@nyünyüge: ja értem. Itt az én változatom: Garantáltan elitcsere lesz 4 évenként. (vagy akár még hamarabb)...

1. § A Büntető Törvénykönyvról szóló 1978. évi IV. törvény az alábbi alcímmel és a 319/A. §-sal egészül ki:

"Államadósság-elkúrás"

319/A. § (1) Aki olyan költségvetést fogad vagy fogadtat el, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladja a teljes hazai össztermék felét, államadósság-elkúrást követ el, és bűntett miatt 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés 10 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés, ha az államadósság-elkúrást
a) előre kitervelten,
b) bűnszövetségben,
c) pofátlanul és brutális kegyetlensséggel,
d) aljas indokból

követik el.
(3) Aki államadóságg-elkúrásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miat öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Nem büntethető államadósság-elkúrás miatt, aki a vádirat benyújtásáig az államadósság-elkúrást tevékenyen megbánja ("Elkúrtam").
(5) E § alkalmazásában "Aki" alatt a 2002 és 2010 között az országgyűléis képviselők választásán mandátumot nyert országgyűlési képviselőt és a központi államigazgatási szervekről szóló törvényben ekként meghatározott állami vezetői pozíciót betöltött személyt kell érteni.

2. § Ez a törvény 2002. május 1-jén lép hatályba.

Bryan élete 2011.07.29. 11:02:17

lorantka a gall: figyu, 2010-ben a zemberek 60 %-a elment szavazni, annak az 52.75 %-ával nyertek, a mostani felmérésekben pedig már csak 25-30 % menne el szavazni és annak az 53 %-a lenne a fideszé.Ez ezért már pofáraesés lenne. Főleg, ha a maradék jónép felszívja magát és csakazértis ellenük szavaz bárkire, hogy mégegyszer ne nyerhessenek. Ez nagyon benne van.

moncayo 2011.07.29. 11:06:26

Logikailag ezen az alapon Orbánt pl. le lehetne csukatni olyan politikai döntésért is, hogy "ha a Nemzeti Színház az eredeti Gödörnél lenne, akkor nem kell volna Demján PPP ügylete, ami még vagy tíz évig kárt okoz az országnak, mert az adófizetők pénzéből fizetjük ma is a lét Demjánnak. De naponta bármelyik kormánynál lehet ilyet találni, mert minden politikai döntés egyben gazdasági is.

Vagy perelhetnék Orbán 40 év múlva a mai 17 évesek, hogy elvette a (kötelező) oktatás lehetőségét tőlük, ezért szegények maradtak, s ezért üljön csak Orbán. stb., stb.

Ez nem vezet sehová. Az áldott népnek nem kellene megszavazni a hülyéket sehová.

komment1 2011.07.29. 11:11:47

Ez a poszt szerintem egyértelműen Knausz hatásra íródott :)

Egy vers, dal néha tényleg jobban mondja el.

Diocles 2011.07.29. 11:12:21

az index-ajánló már megint elég durván hamisítja TG mondandóját, az alapján TG szinte MSZP-aktivistának látszik :)
pedig most direkt meg is néztem, TG nem írt olyan mondatot, amit az index a szájába ad.

Témára visszatérve, ha a Fidesznek van esze, akkor ezzel tematizálja az őszi szezont, nem zárva ki a visszamenőleges hatályt sem (had izguljanak:), amelyet azonban november-december táján nagy kegyesen, engedményként bemutatva kihagyhat a törvényből. A lényeg, h pörögjön a téma.

Fel lehet erre fűzni a polgármesterek felelősségét is, erre már asszem tett javaslatot Kósa, bár azt látni kell, h az önkormányzatok eladósodottsága, arányaiban is, messze kisebb, mint az államé. De a kirívó esetekben megtilthatják az újraválasztást, egy Meggyes igazán beáldozható, egyébként sem lenne esélye.

Ez tipikusan olyan ügy lehet, ahol élesen elválik a "nép" és az "elit" véleménye, hiába visít a ballib média az indextől a népszaváig, az emberek többsége aligha fogja érteni, h miért ne bűnhődjenek akár visszamenőleges hatállyal is az ország tönkretevői.
Soha nem szoktam dícsérni Szijjártót, de ez most tényleg zseniális ötlet, ha jól viszik végig, akkor nagyon komoly politikai hasznot húzhat ebből a Fidesz.

unionist 2011.07.29. 11:13:10

@lorantka_a_gall:
vegyük át még egyszer. a kutatások szerint a választások idején 45,5% körül volt fidesz támogatottsága. ennek 3/4-e ment el szavazni. jelenleg 30% körüli a támogatottságuk. ebből vélhetően 20-25%-ot lehet behúzni a teljes populáción belül.

oké, hogy az ellenzéknek összesen sincs annyi biztos szavazója, mint a kormánynak. és az is igaz, hogy a jobboldalnak kétszer annyi szimpatizánsa van, mint a baloldalnak. a fidesz ezzel együtt elveszítette a támogatóinak 1/3-át.

IntelCorei5 2011.07.29. 11:13:33

mit akart a magyar választó?

a magyar választó azt akarta h GyF és bandája kerüljön a sittre
a magyar választó azt akarta h "CSAK a FIDESZ" szerepeljen
a magyar választó azt akarta h a multik dögöljenek meg
a magyar választó azt akarta h a rendőr ne legyen nyugger 40 évesen
a magyar választó azt akarta h roma ne kapjon segélyt
a magyar választó azt akarta h nyugdíja legyen megvédve
a magyar váalsztó azt akarta h ne legyen több BKV-s sztrájk
A magyar választó azt akarta h ne legyen több MÁV-os sztrájk

A magyar választó amit akart azt megkapta.
Ezért szavazna a most is a FIDESZ-re

Amit ezután kap azt már nem akarja majd - de kapja,
hát igen, lesznek járulékos költségek.
na persze nem mindenkinek

lorantka_a_gall 2011.07.29. 11:16:23

@Spániel:
2010. első forduló: megjelentek aránya 19 órakor: 64,38 % (miért nehéz hármat kattintani a pontos adatért, nem tudom...)

A már idézett Tárki felmérés szerint a bizonytalanok és válaszmegtagadók összesített aránya 43%, vagyis az ön által elképzelt 25-30% ezek szerint 57%.

A "jónép, aki felszívja magát, és csakazértis ellenük szavaz bárkire" pedig a demokrácia egyik káros mellékterméke, az ún. protestszavazó, akinek teljesen mindegy, hogy ki van hatalmon, ellene fog szavazni. Sem megnyerni nem lehet, sem gondolkodásra késztetni. (nem azt mondom, hogy a kormányra kellene szavazniuk, de nem ártana, ha egy minimális tájékozódás után valami _mellett_ tennék le a voksukat, és nem valami _ellen_. - és most nem szeretnék belemenni a mellett/ellen fogalomkör boncolgatásába, bár lehetne) Ők fognak 2018-ban megint az aktuális kormány ellenében szavazni, 2022-ben pedig újra, és így tovább. Bennük bízik?

Terniak 2011.07.29. 11:18:57

@Diocles: aztán miért a polgármestert szeretnétek kizárni a következő választásokról?

Balt 2011.07.29. 11:21:57

@Spániel: Pont, hogy nincs benne. Lásd az időközi választások többségét, a kétségbeesett(?) Karácsony-i ötletet, az egybehangzó oldalfüggetlen(!) - pontosabban: bármely oldali - elemzői :) véleményeket.

Diocles 2011.07.29. 11:22:25

Nekem különösen az LMP vergődése fog tetszeni, Gyurcsány feljelentésével kampányoltak, tegnap már tulajdonképpen érte álltak ki, és rövidesen döntést kell hozniuk az MSZP-vel való szövetségről, a színvallás az őszi szezonban már elkerülhetetlen lesz.
A Szijjártó-javaslat elutasítása az MSZP melletti kiállásként fog "átjönni", erről majd gondoskodik a Fidesz és a Jobbik, mert a Jobbik szintén beszáll majd a versenybe. A Fidesz nem is nagyon tehet mást, ha nem akarja elveszíteni a szavazói jó részét a Jobbik irányába.

ssi 2011.07.29. 11:25:00

@lorantka_a_gall: 2011.07.29. 10:20:11 kommentedre

adatok - külön, meg együtt:
- konkrét szavazói létszám
- %-os eredmény - ténylegesen elment szavazni-hoz viszonyítva
- választási jogszabályi környezet

2010 április: 2.7 mill fő szavazott Fidesz+KDNP-re -> össz választó 34%-a

2010. július: össz szavazókra vetítve a 30% szavazna a Fideszre
2010. előtte hónapban pedig 27%

egy hírhez mindig a lehető legtöbb tényadatot kellene mellékelni :-) igaz, akkor is sok olvasata/értelmezése lenne

új választási rendszer következménye lehet, hogy pl. csak 2 mill fős szavazat esetén is meglenne a parlamenti 2/3

pl. 2002. 1. forduló eredményei
Fidesz-MDF 2 306 763
MSZP 2 361 997
SZDSZ 313 084
MIÉP 245 326
iroga.hu/2002.ov/szecsi.html

lorantka_a_gall 2011.07.29. 11:26:53

@unionist:
Ez konkrétan nem igaz. A különböző felmérések szerint a Fidesz támogatottsága a teljes népességben 2010 tavaszán 35-40% között mozgott. Ebből hoztak végül majdnem 34%-ot.

Pl. egy link (természetesen a májusi adat már a választási eredmény által befolyásolt):
www.ipsos.hu/site/graph?type=2

reeve 2011.07.29. 11:27:05

Én két dolgot nem értek:
1: "A politikai felelősség azonban nem keverendő össze a jogival" Nem, de akkor a politikus mindig megússza? Az államadósságot nem csak "politikailag" hozták össze.
2. "...alkotmányellenes lenne, ha visszamenőleg teremtené meg a büntethetőség lehetőségét". Igen, és az AB meg is semmisítené, de attól az még bűn, hogy az országot néhány ember felelőtlen ígérgetései és átgondolatlan döntése adósságspirálba hajszolja. Sztem lehet erre jelenleg is létező jogszabályt találni. Pl. hűtlen kezelés....

Balt 2011.07.29. 11:27:23

@moncayo: Nos, a Nemzeti Színház nem ppp projekt volt, sőt, a MüPa sem, csak később - mérget vennék rá, hogy a jó mszpszdsz alatt... - lett azzá:

"A Trigránit elnöke, Demján Sándor csütörtökön az [origo]-nak azt mondta, hogy a Művészetek Palotája "kényszer-PPP" volt, mivel menet közben derült ki, hogy az állam nem tudja kifizetni a beruházást, ekkor fordították közös, magán- és állami beruházássá. Demján állította, hogy "ez a beruházás teljesen korrekt költségekkel valósult meg, ennél olcsóbban nem építette volna meg senki". A PPP-konstrukció szerinte leginkább az autópálya-építések miatt bírálható, de a PPP-konstrukció általános elutasítása nem helyes."

mojszipupi 2011.07.29. 11:29:00

Kínai barátainktól megtanulhatjuk hogyan kell profi módon eltüntetni az ellenségeinket (=a fidesz politikai ellenfelei) az útból....a történelem eddigi nagy diktátorai ahogy öregedtek úgy hoztak egyre elképesztőbb döntéseket. Ez majd nálunk is eljön nem kell sok hozzá. Ahogy egy fideszközeli kedves isemerősöm mondta minap: "Ez még csak enyhe porhintés amit jelenleg a fidesz csinál. Mindenki pontosan tudja párton belül h Orbánnak semennyi hatalom nem elég és addig megy amíg nagy fába ütközik de az nagyon fájni fog....."

nyünyüge 2011.07.29. 11:29:34

@Diocles:

Félreérted a helyzetet.

Csak arról van szó, hogy az LMP még nem jutott el odáig, hogy Gyurcsányt BÁRMI ÁRON el le kell csukatni. "Mert megérdemli" alapon.

Terniak 2011.07.29. 11:36:09

@reeve: és ki az a néhány ember?

ssi 2011.07.29. 11:36:35

@osztjonapot:

akkor most bölcs a nép és (ki)vár, hogy jobb lesz-e, vagy mitől lehet neki legalább jobb ..

nép mentalitása függ: genetikától meg a történelmi múlt és a világ jelenlegi körülményeitől ..

- állam is gondoskodjon
- de a kormánynak legyenek hivatalos kontrolljai meg fékjei (intézményi, ellenzéki)
- s ha nő a gond, külföldről is segítsenek
- és könnyebb a racionális gazdasági szükségszerűség, ha lelkünk is kap erős szimbólumrendszert kapaszkodónak .. emberből lévén

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.07.29. 11:37:03

Ha Anders Behring Breivik a komplett fityesz-frakciót töltötte volna fel ólommal vajh" esett-e volna egy könycsepp is értük...

lorantka_a_gall 2011.07.29. 11:37:41

@manyike: Ott pár 2010 sztem 2011 szeretett volna lenni... ;)

És igen, gyenge és megosztott ellenzéki pártok esetén (mint jelenleg) a számításaim szerint kb. 33-35%-nyi szavazó elég a biztos győzelemhez. (egyszerű többségre gondolok) Ez a küszöb pl 5 millió szavazó esetén jócskán 2 millió alatt is marad. (megjegyzem: a Fidesznek utoljára 1998-ban volt kevesebb mint 2 millió tényleges szavazója - 1,34 millió)

Balt 2011.07.29. 11:37:50

@Diocles: Egyetértek. Választói tömegigény az (önminősítés szerint ún.) "elkúrók" felelősségre vonása, amit nem biztos, hogy maradéktalanul kielégít Kormos Kata: :)
(Ugyebár tegnap kb. azt mondta, hogy a választók kirótták a politikai felelősséget tavaly áprilisban.)

finalNmbr 2011.07.29. 11:38:27

@sárkányfő: Te nem vagy valami túl okos igaz ?:)

sztd 2011.07.29. 11:39:22

Az államadósság ilyen léptékű felduzzasztása szerintem is bűncselekmény kategória, de nem tudom, hogy van-e BTK-s megfelelője.

Ha azonban őszinték vagyunk, akkor az államadósság a magyar választópolgárok felelőssége, hiszen nem kellene elfelejteni, hogy az államadósság és a hiány már 2006-ban is gyors ütemben nőtt, ami tömegeknek tűnt fel, végül mégis újraválasztották az eladósító kormányt.
Ha tovább megyek, akkor ebben nem csak a bűnt követte el a magyar választó nép, de a büntetést is meg fogja kapni (ill. már kapja). Szóval a felelősségelosztáson lehet vitatkozni, de a világ aránylag igazságos (csak éppen nem irgalmas).

Balt 2011.07.29. 11:39:40

@unionist: Ez igaz. Minden ciklusra. (A választások után bő 1 és 1/2 évvel.)

Balt 2011.07.29. 11:40:45

@Balt: mielőtt valaki reklamálná: 1 és 1/4 akart lenni, ez a fogalmazásból is látszik.

unionist 2011.07.29. 11:41:42

@lorantka_a_gall:
pontosan a választások utáni mérés mutatja, hogy a pártnak mennyi szimpatizánsa van. és ebben mutatkozik 1/3 veszteség. te azt mondod, hogy ez a győztes húzásból származó nyereség csupán. szerintem ez tényleges veszteség. mert most nincs igazi negatív kampány. de mindegy is ez.

unionist 2011.07.29. 11:42:52

@Balt:
oké, de a kormányok meg is buknak. majd minden ciklusban.

lorantka_a_gall 2011.07.29. 11:43:10

@sztd: hacsak azt nem vesszük igazságtalanságnak, hogy azokat is éppen úgy sújtja a büntetés, akik tisztában voltak a helyzettel, és eszerint választottak.

ssi 2011.07.29. 11:44:55

@manyike: @lorantka_a_gall: bocsi, javítás .. helyesen .. 2011-es Tárki adat:

2011 július: össz szavazókra vetítve a 30% szavazna a Fideszre
2011. előtte hónapban pedig 27%

ssi 2011.07.29. 11:45:42

@reeve: "akkor a politikus mindig megússza?"

általában az adott általános érvényű (de szükség szerint rugalmas) szabályozórendszertől függ, de ha a visszamenőleges jogalkotás lesz az általános .. az adott kormánytól fog csak függni

Mr.Treeger 2011.07.29. 11:46:30

szeretném látni, mikor ezt Szijjártó Úr Meggyes Tamás volt esztergomi polgármesternek mondja élőben.

Balt 2011.07.29. 11:46:44

@Diocles: Attól félek ezzel kapcsolatban, hogy újra kétosztatúvá válik a magyar politika. De ha az LMP nyíltan az MSZP mellé áll (amit ugye sokan szeretnének, az MSZP-ben szinte egybehangzóan), azzal szerintem csak veszíthetnek; a Jobbik viszont nemigen fog egyértelműen a Fidesz mellé állni bár, de a "demarkációs vonal" a Fidesz és az LMP közé húzódik ezáltal. Ennek személy szerint nem örülnék...

lorantka_a_gall 2011.07.29. 11:47:01

@unionist: a választások utáni felmérésekben hirtelen nagyon sokan úgy kezdenek emlékezni, hogy a győztesre szavaztak, és egyébként is ő a szimpatikus. Aztán ahogy a győzelemmel járó dicsőség és vonzerő elszáll, úgy szivárognak el ezek a virtuális "szavazók" is, akik soha nem szavaztak és nem is fognak arra, akire akkor mondják.
2010. júliusában majdnem 70% volt a Fidesz "biztos szavazóinak" az aránya. Na neee. :D

komment1 2011.07.29. 11:47:28

@Diocles:

Ilyen cinikus szöveget is régen olvastam.
Akkor ábrándultam ki tökéletesen a Fideszből, amikor ezzel a cinizmussal szembesültem. Sajnos, addigra már szavaztam rájuk. De éppen ebből látszik, mit vált ki a cinizmus - még hogy politikai haszon? Hitelességvesztés. Világosan mutatja az a rengeteg elpártolt, kiábrándult szavazó, a Fidesszel szimpatizálók számának drasztikus csökkenése, akik most jórészt a bizonytalanok táborát növelik. Ha ezt akarja a Fidesz, csak így tovább.

graycivil 2011.07.29. 11:48:34

@Balt: Választói tömegigény Orbán rabosítása is. De hát azt majd a következő szavazáskor 2014-ben. Addig még lehet gyűjtögetni az "alapos gyanú tárgyait" . :-)

lorantka_a_gall 2011.07.29. 11:53:49

@unionist: ahogy elnézem, az "elmútnyócév"-ben szigorúan monoton nőtt az államadósságunk, amit egyedül Portugália volt képes utánunk csinálni. :D Lehet, hogy tényleg büntetni kellene...

Balt 2011.07.29. 11:54:11

@unionist: Ez is igaz. (Az ominózus 2006-ot leszámítva.)

nyünyüge 2011.07.29. 11:55:14

@osztjonapot:

mit akart a magyar választó?

a magyar választó azt akarta h GyF és bandája kerüljön a sittre
a magyar választó azt akarta h "CSAK a FIDESZ" szerepeljen
a magyar választó azt akarta h a multik dögöljenek meg
a magyar választó azt akarta h a rendőr ne legyen nyugger 40 évesen
a magyar választó azt akarta h roma ne kapjon segélyt
a magyar választó azt akarta h nyugdíja legyen megvédve
a magyar váalsztó azt akarta h ne legyen több BKV-s sztrájk
A magyar választó azt akarta h ne legyen több MÁV-os sztrájk

..
Most megkapja azt is, hogy

a döglődő multi jogásza diktálja a Munka törvénykönyv passzusait

hogy a "fizessenek a gazdagok" helyett fizetnek a csórók

hogy azzal érdekegyeztet a kormány, akivel kedve van (de leginkább nincs kedve)
...

Balt 2011.07.29. 11:55:50

@unionist: Egy lényegi különbség azért van: minden ciklusban mutatkozott potenciális váltópárt a ciklus közepén. Most ilyen nem látszik.

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.29. 11:56:35

Rendben. Zárjuk börtönbe azt a "mocskot", aki aljasul bért emelt az egészségügyiseknek és hasonló csóróknak! ... rögtön az után, hogy fellógattuk azt, aki brutálisan lecsökkentette a felső 10 % adóját. :P

unionist 2011.07.29. 11:59:01

@lorantka_a_gall:
a választások után lehet megtudni, hogy egy pártnak mennyi a valódi szimpatizánsa. mert olyankor a negatív kampány csak a szokásos mértékű. éppen úgy, mint általában a ciklus közepén.

a fidesznek nyilván számolnia kell azzal, hogy jönnek a cigányoknak konzervet osztó pártmunkások. a petíciókat aláíró értelmiségiek. egyáltalán azzal, hogy orbán viktornak akad kihívója.

sárkányfő 2011.07.29. 12:01:47

@Steve_Jobs:
köszönöm, hogy visszaigazoltad, amit előre írtam a várható reakciókról: "javaslom a (...) személyeskedést" :)
de hogy még csak meg se próbáltál érdemben cáfolni, az még viccesebb :)

sárkányfő 2011.07.29. 12:06:47

Ugye akkor is börtönbe csukják Bajnait, ha egyébként a Fidesz szerint is szükséges lépés volt az IMF-hitel?
Remélem szakmai szempontok, józan ész és hasonlók nem zavarják meg a vadászatot. Nagyot csalódnék, ha nem így lenne.

Matolcsy György helyzetértékelése:

- "az előző kormány azt tette, amit tennie kellett, az IMF-hitelre szükségünk volt, és az "Út a munkához" program is egészen sikeres volt."
- "az államháztartás finanszírozása, a forint árfolyamának stabilizálása, illetve a pénzügyi rendszer működése is csak az IMF hiteleivel volt biztosítható"
- "Annak, hogy Bajnaiék többször is a költségvetés számainak módosítására kényszerültek, elsősorban az volt az oka, hogy 2008 végén még nehéz volt pontosan előjelezni a válság mélységét, így a kormánynak folyamatosan alkalmazkodnia kellett a változó nemzetközi környezethez."

index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/14/zarszamadas/

Diocles 2011.07.29. 12:06:50

@komment1:
nézőpont kérdése, nálam a "perverz koalíció" viszi a prímet, annál nagyobb politikai haszonlesésről még nem hallottam.
ha lehet, akkor ne vindikáld magadnak a pártok feletti igazságosztó szerepét, mert nem vagy az.

lorantka_a_gall 2011.07.29. 12:07:13

@unionist: szerintem a választásokon lehet megtudni, hogy egy pártnak mennyi a valódi szimpatizánsa. De lehet, hogy tévedek... :D

ssi 2011.07.29. 12:13:43

@lorantka_a_gall: igen, köszi :-) a többi is igaz .. most, itt, Mo-on

ha kampány kezdődne most élesben .. a hezitálók 1 része is döntene, de a pártok is csipkednék magukat

ha vki győz, jogos a büszkeség, de szükségtelen túlzásokba esni .. részükről nem korrekt s terel az igazságról, így butító

amúgy, ha vki nyer 1 programmal és közben éles csavart vesz, kérjen hozzá népszavazást .. ha pedig a programja túl fátyolos volt, ébredjen az ellenzék, ha van más mondandója

talán nem véletlen a mai helyzet: kevés a konkrét tényadat, s a hámozott lényeglátás sokaknak nem célja most .. pedig szerintem hibát/tévedést el/beismerni, korrigálni a folyamatot sokkal kisebb vétek és jóval nagyobb bátorság, mint túldimenzionálni önmagunkat és tévedhetetlenségünket ..

szerintem, ha sima hétköznapok és a nagy politika (erkölcsi, viselkedési) mércéi, normái közelebb lennének, s kevesebb a sumákolás, kiváltságok és speciális előnyök .. jobban haladnánk előre ..

s hiába kérdezném most meg, hogy 2010 májusában miért akartak az EU-tól 7%-os hiányra engedélyt .. válasz, hogy csaltak az előzőek .. s hiába kérdezném, hogy a mostani kormány huncutkodott-e bármiben, a válasz, hogy az elfogadható oka s célja volt ..

érdekes, sajátos a politika alakulása, de maradok pusztán tanulságleső a távoli civil szférából

lorantka_a_gall 2011.07.29. 12:14:10

@Diocles: gondolom, itt az MSZP-Jobbik-LMP javaslatra gondolsz. Nem tudom, miért lenne perverz. Elsőre tényleg furcsának tűnhet, de ez csak egy ötlet, rávilágítandó arra, hogy külön-külön esélytelen annyi egyénit vinni, amennyi elég a kormányváltáshoz az új rendszerben. Természetesen csak együtt lenne értelme, a Jobbik pedig már deklarálta, hogy a részéről kizárt. Innentől nincs min vitázni.

Mondok más, hasonló példát: ha valaki felveti, hogy a Ferrari motorjából, a Renault kipuff-rendszeréből és a McLaren aerodinamikai csomagjából összerakott autóval meg lehetne verni a RedBullt, akkor is perverznek tartanád az ötletet? Nem perverz, csak egy elképzelhető megoldás, még ha kivitelezhetetlen is.

Sir Galahad 2011.07.29. 12:19:09

Én meg azt gondolom, hogy a Zembereknek tavaly tavasszal - többek között - pont abból lett elegük, hogy a politikai elit érinthetetlen. Bárki eladósíthatja, tönkreteheti az országot, de ugyanúgy zabálhatja a kaviárt a luxusvillájában, legfeljebb nem kormányzó, hanem ellenzéki politikusként - na bumm. Demagógnak hangzik? Lehet, de a tömegek így gondolják. És ha Fidesz valamilyen, bármilyen módon nem éri el azoknak a büntetőjogi felelősségre vonását, akik szétloptak, elcsaltak mindent, akkor a hitelességük maradékát is elveszíti. Nem nehéz kitalálni, hogy ezek után ki felé fordulnak majd a Zemberek, akik sokadjára fogják úgy érezni, hogy becsapták őket... akkor lesz csak igazán nagy hiszti.

Balt 2011.07.29. 12:19:59

@lorantka_a_gall: Ők maguk minősítették perverznek. (Nevezetesen Schiffer és Dúró Dóra a cikk megjelenésének estéjén az m1 Estében. Asszem ez az:
videotar.mtv.hu/Kategoriak/Az%20Este.aspx)

tölgyes 2011.07.29. 12:20:04

@Ordnassac: Éppen az a helyzet, hogy sikerült értelmeznem azt, amit írt. nehezen tudta olvasni, értelmezni Pokol szövegeit. Ezért írtam, hogy aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul...Vagyis aki nem tud elméleti szövegeket olvasni, az ne foglalkozzon elmélettel.

Erre jó az egyetem. Van aki tud ilyen szövegeket olvasni, s van aki nem.. aki nem az inkább más irányba kormányozza tudásának hajóját.. és mondjuk ragyogó ügyvéd lesz.

Pokol nézetei kérdése ettől egy független kérdés. Lehet őket vitani - bár ahhoz az kell, hogy az aki vitatja az tudja legalább olvasni..:)

Ön azonban elutasítja Pokol jogpozitivizmusát..:) és alkalmatlannak tartja alkotmánybírónak...:( Lehet, hogy Pokol tényleg alkalmatlan lesz (volt már olyan alkalmatlan aki nem a jogpozitivizmus irányához tartozott)..

Egy további negjegyzés: elméleti szakemberek sokáig azért bírálták az AB-t, mert szemléletét a jogpozitivizmus hatotta át.. Ebben az időben Sólyom volt az elnök.. és ezen szakértők szerint ő volt e szemlélet fő képviselője:::))

tarackos 2011.07.29. 12:22:32

@manyike: A társadalmi támogatottság és a biztos szavazó nem uaz, de az utóbbi az előző része.

Az a gond, hogy a biztos szavazók arányát az összes szavazóhoz képest sosem tüntetik fel. Így nem tudni mennyi a bázis. Nyilván a támogatók közül kerülnek ki a biztos szavazók, vagyis annyit tudunk, az összeshez képest max. 30% vagy kisebb. Ez alapján annyi mondható, valszínű kisebb egyenlő mint 2,4M szavazna rá.

megszűnt 2011.07.29. 12:28:23

@manyike:
"2011 július: össz szavazókra vetítve a 30% szavazna a Fideszre
2011. előtte hónapban pedig 27% "

Bárhogyan osztjuk, szorozzuk, a Fidesz népszerűsége még az elpártolt szavazókkal együtt is növekszik és ez a tendencia folytatódni látszik.

Korábbi posztban linkeltem a Tárki adatait és mondtam: az LMP olyan küszöbön van, hogy szinte be sem kerülne a Parlamentbe, az MSZP pedig majdnem azonos helyzetben a Jobbikkal, míg a Jobbik inkább erősödött, az MSZP gyengült.

is 2011.07.29. 12:39:28

@tölgyes: egeszen szerenyen megjegyzem, hogy ha valaki nem ert valamit, az nem azt jelenti, hogy o a hulye. lehet, hogy az a hulyeseg, amit nem lehet megerteni. ha On ezt nem fogadja el, akkor kerem nojon fel a kovetkezo szoveghez, es ertse meg:

hff74,ed9j3nf78fk30

sajnos nincs kizarva, hogy Pokol Bela zagyvasagokat ir ossze. sot, egyelore o megy szemben az autopalyan sok mindenkivel. nem kellene meg a dudat is nyomni, meg villogtatni is melleje.

tölgyes 2011.07.29. 12:39:30

@tarackos: Már miért ne tüntenék fel??? A minta általában 1000-1500.. Ennek mondjuk 45%-a menne el szavazni.. az Összes bitros szavazó 30%-a fideszre szavazna.. a másik háromra 15%.. stb. Ezeket az arányokat rá lehet vetíteni a szavazásra jogosultakra.

ssi 2011.07.29. 12:42:14

@knausz: több hónapos csökkenő tendencia most megtört - szakemberek a nyári kikapcsolódás elsőbbségére is fogják

torokgaborelemez.blog.hu/2011/07/07/kozvelemeny_kutatas_19

Fidesz Medián Szonda Tárki Századvég
2010.05. 50 42 45 45
2010.06. 50 41 46 na
2010.07. 49 37 39 46
2010.08. 47 35 na 46
2010.09. 46 38 39 47
2010.10. 44 39 44 47
2010.11. 44 37 49 45
2010.12. 44 33 43 43
2011.01. 45 34 38 na
2011.02. 38 31 37 na
2011.03. na 27 30 37
2011.04. 33 26 29 na
2011.05. 34 24 26 35
2011.06. 33 23 27 33
2011.07. 30

spreadsheets.google.com/spreadsheet/oimg?key=0AhE0nri-LcSSdF9jc2FpY3M0aFo1YTF4YkhtWVhsekE&oid=22&zx=icdp5ce7vxkn

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2011.07.29. 12:43:50

@reeve: Pontosan ezt kéne csinálni! Nem új jogszbály kell, hanem egyszerűen a jelenlegieket - itt konkrétan a hűtlen kezelést - kell kivétel nélkül alkalmazni ("rule of law"). Egyébként az egész lehetne egy nagyobb vizsgálat része, amennyiben megnézzük, hogy a politikusokra mely törvények nem vonatkoznak.

ssi 2011.07.29. 12:49:27

@manyike: @knausz: javítás

2011.07. - - 30 - (mivel a Tárki oszlop adata)

@tarackos: igen :-) pont ezt fejtegettem én is

- ezért is lenne jó az arányos szavazás (szavazási körzetekben mennyi lakos voksol 1-1 jelöltre - nem mindegy)
- én pl. évek óta el tudnám fogadni, hogy minden párt annyi %-kal legyen a parlamentben, ahány szavazatot kapott ténylegesen

búcsúznom kell :-( kellemes hétvégét :-)

KG2000 2011.07.29. 12:51:33

Én sem értek egyet a visszamenőleges bíráskodással, csakhogy éppen tegnapi hír, hogy az egyébként diktatórikus, pimasz és arrogáns EU elkaszálta a 2007-ben (vagy még előbb) életbe lépett egyes ÁFA-szabályokat, amelyek miatt a komcsi MNB számításai szerint 250 millárd bevételkiesés éri a költségvetést. Mondom, amellett, hogy az EU ezzel a döntésével BEDÖNTI Magyarországot, amely rendkívül "érdekes" a globális hitelválság tükrében, EZ EGY NYILVÁNVALÓ, BIZONYÍTHATÓ, OBJEKTÍV CSONTVÁZ a Medgyessy-Gyurcsány-BAjnai korszakból.

Tehát voltak és vannak CSONTVÁZAK, és senki sem zárhatja ki, hogy a jövőben is lelünk még csontvázakra, "hála" az MSZP-SZDSZnek.

megszűnt 2011.07.29. 12:52:37

@manyike:
"több hónapos csökkenő tendencia most megtört "

Ha a nyár ellenére is ilyen lelkesek a Fidesz szavazói, akkor az még szebb teljesítmény. Nem?

megszűnt 2011.07.29. 12:54:24

@manyike:
Kellemes hétvégét és ragyogó, napsütéses jövő hetet kívánok!:)

megszűnt 2011.07.29. 12:59:49

@lüke:
Hát jól kifogtad ezt a júliust, pedig milyen szépen indult!
Csak pár nap és vége. Egyre gyorsabban múlnak a nyarak és évek..
www.youtube.com/watch?v=gMJmqXIP3HA

graycivil 2011.07.29. 13:09:00

""A magánnyugdíjak elvétele Srebrenica óta a legnagyobb bűncselekmény volt Európában"

Meglehetősen élesen fogalmazott az ATV ma reggeli műsorában Gere Ádám, bostoni elemző. A közgazdász az amerikai válság hátteréről beszélt a Start című műsorban, majd amikor a műsorvezető az államadósság megugrása kapcsán a korábbi magyar kormányfők esetleges büntetőjogi felelősségre vonásának kormányzati tervéről kérdezte, Gere úgy fogalmazott:"

nol.hu/belfold/_a_magannyugdijak_elvetele_srebrenica_ota_a_legnagyobb_buncselekmeny_volt_europaban_

"„Magyarországon minden következmény nélkül azok az emberek, akik elrabolták hárommillió magyar ember nyugdíj-megtakarításait, még szabadlábon vannak (…) Az előző kormányok lehet, hogy nagy disznóságokat csináltak, ezeket nem tudom, mert nem követtem. De hárommillió nyugdíjalap elrablása az gyakorlatilag a srebrenicai vérengzés óta a legnagyobb bűncselekmény volt Európában.”"

komment1 2011.07.29. 13:10:29

@Diocles:

Nem tudtam, hogy te párt vagy, de akkor most egy újabb információt mondtál magadról. A te szövegedet kritizáltam, és mivel kedvenc pártod, a Fidesz nevében beszéltél, hogy éppen mit kellene tenniük és milyen ügyes fiúk, hát egyúttal arról is elmondtam a véleményem. Egyébként szöveged lényegét tekintve bámulatosan egyezett egy fideszes politikuséval, melynek hatására először kezdtem eszméletlen sebességgel kiábrándulni a Fideszből - tehát a megfelelő fideszes trendet hozod, még nagy jövő állhat előtted. Határ a csillagos ég.

Pártok feletti igazságosztó szerepét vindikálom magamnak? - Te akkor mi a pitlinek és miről írsz itt? Nem a politikáról meg a pártokról mondod meg a magadét? Eddig azt hittem. Ez is egy új információ rólad.

is 2011.07.29. 13:13:47

@poszt: vegtelen kiabrandultsagot erzek a posztbol. valamint, hogy a posztolo merlegeli, hogy mennyit irhat le, anelkul, hogy az allasat feltenie kelljen. es alig egy eve voltak a valasztasok.

sisifux 2011.07.29. 13:14:53

@KG2000:

"Tehát voltak és vannak CSONTVÁZAK, és senki sem zárhatja ki, hogy a jövőben is lelünk még csontvázakra, "hála" az MSZP-SZDSZnek."

Azért 8 év kemény felkészülés után nem kellene ennek az Áfa dolognak olyan nagy meglepetésnek lennie. Persze, ha a felkészülés abból áll, hogy a szakadékot akkor kell átugrani, ha odaérünk, akkor lehet meglepő a szakadék.
A fanatikusok pedig nem gondolkodói nagyságukról, hanem hitükről ismertek.

graycivil 2011.07.29. 13:17:40

"Kihúzza a széket Orbán leghangosabb kritikusai alól?

Kivégezheti a kormány a szakszervezeteket az új Munka törvénykönyvével: a tervezet gyakorlatilag az összes olyan jogosítványukat elveszi, amelyek működésüket és tagjaik érdekképviseletét lehetővé tették. Helyettük az üzemi tanácsok képviselik majd a dolgozókat; ezek előnye kormány szempontjából, hogy természetüknél fogva széttagoltak és kötelezően semlegesek, nincs például sztrájkjoguk sem. Ahogy a kormány fogalmaz: a "bizalomteljes együttműködés" eszközei."

hvg.hu/gazdasag/20110726_vege_szakszervezeteknek_munkatorveny#utm_source=20110729_elek_bogar_publi&utm_medium=ScarabFlyer_ALSO_VIEWED&utm_campaign=hvg.hu

graycivil 2011.07.29. 13:21:39

"Elek István: Bogár László és a hatalom

Ahelyett pedig, hogy a lepusztulás lejtőjén lefele csúszó ország és nemzet sodródásának feltartóztatása és a folyamat visszafordítása érdekében valóban minden épkézláb erőt igyekeznének bevonni a nemzeti együttgondolkodás és együttmunkálkodás rendszerébe, ehelyett valami különös, perverzióra valló ízléssel képesek a Nemzeti Együttműködés Rendszereként reklámozni a minimum a fél országgal szemben kiépítendő új akarnokság rendszerét."

hvg.hu/velemeny/20110729_elek_bogar_publi#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_7_29

(Elek István Orbán miniszterelnöki főtanácsadója volt az első Orbán-kormány idején)

Diocles 2011.07.29. 13:23:39

@komment1:
nem vetted a lapot, így megismétlem: nem nagyon látom azt a morális fölényt, ami alapján Te akár engem, akár bárkit kioktathatnál, miután itt népszerűsíted hetek óta a "perverz koalíciót". ennyi.

Balt 2011.07.29. 13:27:33

@graycivil: Fú, azért ennek a patkánynak be tudnék mosni egy mocskos nagyot!
adam.gere.nepszava.com

komment1 2011.07.29. 13:29:33

@Diocles:

Miféle morális fölény eleve? Szerinted Buddhának képzelem magam vagy Gandhinak? Aki annak hiszi magát, az egy nagyon zárt helyen van. Nem tudna ide írni.

Kritizálom az adott szöveged, mert cinikusnak találom - egyébként nem tudom, milyen életet élsz, arról nem mondtam véleményt. Neked meg nem tetszett, amit én írtam korábban, te meg azt kritizálod. És ennyi. Az univerzumban különböző vélemények léteznek.

sárkányfő 2011.07.29. 13:30:06

@Diocles:
hű de érzékeny valaki a kritikára... szóval szerinted ez a szöveg nem maga a tiszta cinizmus?

" ha a Fidesznek van esze, akkor ezzel tematizálja az őszi szezont, nem zárva ki a visszamenőleges hatályt sem (had izguljanak:), amelyet azonban november-december táján nagy kegyesen, engedményként bemutatva kihagyhat a törvényből. A lényeg, h pörögjön a téma. "

megszűnt 2011.07.29. 13:30:26

@is:
"vegtelen kiabrandultsagot erzek a posztbol. valamint, hogy a posztolo merlegeli, hogy mennyit irhat le, anelkul, hogy az allasat feltenie kelljen. es alig egy eve voltak a valasztasok. "

Török Gábor 2011.07.27.-én eljutott arra a pontra, hogy:

"..a blogon olvasható irományoknak ugyanis semmi közük nincs sem a politikatudományhoz,"

Az egy folyamat végének is felfogható akár, vagy kezdetének. Lehet ebből egy szemlélődő, amatőr blog is, politikai eseményt követőknek és társasági embereknek.
A következő húsz évben elégnek mondható. És tévedés ne essék, nem hibáztatható érte a szerző, ha így lesz/ hogy így lett.

sárkányfő 2011.07.29. 13:31:52

@graycivil: a szakszervezetetek nem életek a lehetőséggel, hogy egyetértsenek... ezzel kiírták magukat a NER-ből... magukra vessenek... ha sokat ugrálnak a haza ellenségei lesznek... koki, saller készenlétben.

graycivil 2011.07.29. 13:32:42

@Balt: Elhiszem. A TEK "hivatástudata" Orbán fizikai testőreiként eltörpül ti hívők "küldetéstudata" mellett Orbán eszmei testőreiként. :-)

Balt 2011.07.29. 13:33:36

@graycivil: "Bogár László nem most döbbent rá, hogy nem lehet más a politika."

Hehe, ez külön aranyos az LMP körül legyeskedő Elektől. :)

Balt 2011.07.29. 13:36:07

@graycivil: Nem erről van szó. Ott a link, a pali éccaadója volt Bokroséknak a kötelező mnyp-k rendszerének kialakításában, ami - látjuk - mekkora hiányt generált a TB-kasszában és még van pofája Srenrenicához hasonlítani. Szemétláda.

Balt 2011.07.29. 13:38:57

@Balt: Srenrenicához hasonlítani _a rendszer korrekcióját_. Akkor mihez hasonlítsuk magát a rendszert? A nácik aranyvonatához...? Rohadék.

Balt 2011.07.29. 13:41:57

@sárkányfő: "... az 1999-ben alapított Hayek Társaság tagjai, akik a korlátozott állam, a radikális adócsökkentés és a nem monopolisztikus társadalombiztosítási rendszer mellett teszik le voksukat. Gere Ádám kulcsszerepet vállalt a magyarországi tőkefedezeti nyugdíjrendszer kidolgozásában és bevezetésében. “Nagyon hisz” a laissez faire, “tenni hagyni” kapitalizmusában, és abban, hogy ez az emberiség együttélésének legszolidárisabb módja."

Balt 2011.07.29. 13:43:00

@sárkányfő: Pardon, eggyel lentebbi kommenthez: @graycivil:

Diocles 2011.07.29. 13:44:28

@sárkányfő:

nem is tagadtam, h cinikus, lévén, lévén a politika is elég cinikus.
Minek nevezzük azt, amikor a politikai elemzők (amúgy teljesen racionálisan) azt tanácsolják a Jobbiknak, h bátran cigányozzon csak, mert az hozza a voksot? Minek nevezzük azt, amikor egy elismert értelmiségi azt mondja, h a politikai ráció miatt el kell fogadni, h egy ideig Zagyva György Gyulával kell egy hajóban evezni az előbbi elvbarátai által lezsidózott Fónagy Jánossal szemben?

Cinizmus, vagy csak politika? Vagy mindkettő? Szijjártó javaslata hol van ezekhez képest? Alatta, vagy felette?

Szerintem nincs sok értelme annak egy elemzőblogon, h CSAK morálisan ítéljük meg az eseményeket (pláne kettős mércével, álszenteskedve), szerintem TG is félremegy azon ritka alkalmakkor, amikor behozza a morált, mert akkor joggal vethető fel, h miért ez, miért nem az, miért az alkotmánymódosítás az elfogadhatatlan, miért nem a rasszizmus, stb., stb.

aszekelyek 2011.07.29. 13:44:33

Szolgálati közlemény: Gyurta Dani világbajnok 200 háton!!!

bóra77 2011.07.29. 13:53:36

@aszekelyek: ami 200 mell. Gratula!
ilyenkor legszívesebben elsírnám magam, hogy nem látom élőben...

sárkányfő 2011.07.29. 13:55:50

@Diocles:
1. ha szerinted is cinikus amit írsz, akkor miért förmedsz rá a kommenttársra? ő is épp ezt írta.

2. ha a politika cinikus, te is lehetsz az? ha téged ez felment... megjegyzem újabban a fidesz már trágár is... várható hogy beállsz a fideszes faszisták közé?

3. hogy melyik kommentelő milyen szempontból akar kommentelni, pl. morális vagy cinikus szempontból, azt szerintem hagyd hogy eldöntse mindenki maga.

is 2011.07.29. 14:04:49

@KG2000: csontvaznak a nem ismert dolgokat hivjak. ha te most azt allitod, hogy egy tobb eve nyilvanosan folyo jogi eljaras, amelyet az NGM szerint a tavalyi atadas-atvetelkor meg is kaptak, az egy csontvaz, akkor te nem vagy tisztaban a kifejezes jelentesevel. azt is tudjuk, hogy a MAVnak mennyi a tartozasa, meg azt is, hogy a BKV-nak mennyi. es tudtuk 2010 elott is, szegeny Varga Mihaly nem is talalt semmit tavaly, amit felmutasson. egy titkos dokumentum kerult egy fiokba. gyanitom ures, vagy a FIDESZre is erosen kompromittalo lapokkal van tele.

mondjuk nem irigyellek, hogy ilyen belemagyarazasokkal kell fenntartanod a gyuloletedet. nem egy egyszeru melo.

komment1 2011.07.29. 14:05:31

@Diocles:

Annak igazán örülök, hogy elismered az adott véleményed cinikus voltát és Szijjártó szövegének úgyszintén elképesztően cinikus voltát.

Nem ez a téma ugyan, de mivel állandóan feszegeted, azért leszögezném: abszolút nyugodt szívvel állíthatom, hogy részemről egyáltalán nem cinikus hozzáállás, amikor az ellenzéki pártok összefogását jó ötletnek tartom (egyébként lehetne cinikus is, a politikusok közül Gyurcsánynál pl. biztos az, persze ő a Jobbikot automatikusan kirekesztené). Ebben nyilván nem értünk egyet egymással. De érdekes, hogy csak oda lyukadsz ki, hogy a megközelítésünk éppen a moralitáshoz való hozzáállás alapján különbözik, amit te (időnként) félreteendőnek tartasz. Ebben tökéletesen egyetértünk: szerintem is ebben különbözik a hozzáállásunk.

aszekelyek 2011.07.29. 14:11:43

@Balt: A legkomolyabb bibik , tudomásom szerint a Műegyetem új építésű csudáival vannak...Abban igaza van Demjánnak, hogy ha a PPP-t úgy csinálnák, ahogy azt értelmesen, más országokban csinálják, csinálták a nem értettünk hozzá csapattól eltérően, akkor azt nem kell eleve elutasítani. Főképp nem, egy olyan forráshiányos országban, amilyenné az említett nemértettünkhozzá élcsapat csinált Magyarországból. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy hálámat fejezzem ki nekik a 2007 óta , miattuk az ország ellen folyó per, végeredménye miatt. Külön köszönet drazsé elvtársnak, aki jogász, ez nálam súlyosbító körülmény. Nyilván ehhez sem értettek.... , hogy ez súlyosan sérti az EU-s szabályokat. Csak az számított, hogy a számokat ezzel szebbre kozmetikázzák.A bíróságnak is hálás köszönet, hogy eddig szarakodtak a döntéssel. Ha mondjuk miatt.Tavaly márciusban sikerül, nem hallgattuk volna pld, hogy elszaladt a hiány a zorbán miatt.. Kíváncsi vagyok, ebből mit van képük rákenni Orbánékra. Kétségem persze nincs, hogy valami vérlázító baromság lesz az. Kovács L. -nek üzenem, annyira nem szokás ilyesmiért bíróság elé állítani vezetőket, hogy Izland és Bulgária megtette és a horvát minielnök áll éppen az INA ügyek miatt, haza is toloncolták, mondom, sokkal kevesebbért, bíróság előtt. Őket minősítette le, nem minket. Aszonta nem szokás ilyesmiért... NA és? Gyulánkkal szólva...Nálunk nem volt szokás semmiért, csak tyúktolvajlásért. Valóban. Szdsz kormány idején azért sem. Sortűz, tömeggyilkolászás, mind rendben volt, elsikálva. Mint ez az alattomos gaztett az államadóssággal , meg a hátrahagyott CSONTVÁZAKKAL. Bezzeg ők, így könnyű teljesíteni a hiánycélt, bajnai rajongókáim! Hogy a valódi balhét más viszi el. részemről pénzbüntetést rónék rájuk. VAgyonelkobzást. effektíbv nagyon nagy értékre követték el, amit. Miközben ők gazdagodtak. Ahhoz bezzeg értettek. A bíróság ugye most egy 5 évvel ezelőtt elkövetett és folytatólagos törvényszegés miatt ítélkezik? Na azért. Ennyit a visszamenőlegességről.

aszekelyek 2011.07.29. 14:12:35

@is: csak projektálsz bele , azért érzed azt....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.29. 14:13:02

Olvastátok, ezt az írást hogy promotálják az Index főoldalán?

"Szijjártó tényleg Orbánt akarja büntetni az államadósság elszaladása miatt?"

Már nem áll meg az eszem semmitől, de ezt a békés természetű bloggazda helyében nem hagynám annyiban.
Legközelebb ír egy posztot, hogy a Mesterházy egy géniusz és úgy fogják szemlézni: a házmesterek kiirtására bujtogat...

graycivil 2011.07.29. 14:22:45

@sárkányfő:

(dajcstomi : Hajrá, Magyarország; hajrá, Fidesz; hajrá, MTK!)

"RT "@dzsokijujing @dajcstomi a külügyi helyettes államtitkár nekem egy nullahúszas fingszagjóska pozíciójának tűnik." - egyetértek, ld. ki a fasz az a Thomas Melia?
Szerintem is az. Kb. Minek kell akkor három magyar államtitkárnak (Szijjártó, Kovács Zoltán, Németh Zsolt) három egymást követő napon reagálnia Tomcatre? Olyanok vagyunk, mint szegény hülye Kovács László? A suli kettes portása ránk szólt (vagy csupán csúnyán nézett ránk?) és mi ijedten keresgéljük az ellenőrzőnket, hogy beírhassa az intőt? Ajvé!"

yamm.hu/dajcstomi/96533307176652800-rt-dzsokijujing-dajcstomi-a

Csak nehogy betiltsák a TG blogot ilyen csúnya idézetek megjelenéséért! :-)

Balt 2011.07.29. 14:32:51

@Hepci: :) Van benne egy jó adag hatásvadászat, de legalább olyan, mint töklámpás: a kék fény ki van akasztva a maszopszadesz-szúnyogoknak... :)

Bergeroth 2011.07.29. 14:38:15

Ebben az országban az a demokrácia és az az érvényes jogszabály, amit a fidesz annak gondol. Persze ha róluk van szó, akkor ők érinthetetlenek, mert ők mindent jobban tudnak mindenkinél, mindig és mindenben.

Az indok pedig: 2/3 meg emútnyócév meg a zemberek erre adtak felhatalmazást.

Na.

bigapples 2011.07.29. 14:40:17

@Hepci: Szegény TG, végre nem kezd el messzeszaladó elméleteket kiolvasni azokból a gumicsonttokból, amiket Szijjártó, Habony vagy Orbán eléje dobál, erre az Index nem hagyja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.29. 14:52:09

@graycivil: azért emberére akadt a Dajcstomi.

"Figyeljél már te cigány picsából kicsúszott gecimaradvány! Te viagrát szedsz, hogy ilyen kemény vagy?" (Rgyula)

igenember 2011.07.29. 15:00:18

Meg most hallottam, hogy elkezdődött a vadászat Gyurcsányra és Bajnaira is. Az államadóság növelése lesz az első töltény.

tölgyes 2011.07.29. 15:05:27

@is: Egészen szerényen válaszolom: senki nem állította azt, hogy aki nem ért valamit az hülye.. talán csak nem ahhoz van tehetsége. Lehet valaki kiváló elméleti jogász és csapni való ügyvéd és fordítva... Mint írtam: épp ez az ami az egyetemet egyetemmé teszi. Ennek is annak is megadja a lehetőséget és azt, hogy próbára tegye megát ebben is abban is... aztán majd kiderül...
Éppen ezért nagy könnyelműség egy egyetemistának szidnia valakit, akit még nem sikerült feldolgoznia, megértenie.. persze az is előfordulhat, hogy nem is érdemes megtenni a sok erőfeszítést, de ennek kimondása is azok részéről lesz hatékony, akik megértették magát a kimondott szót.

paragrafus 2011.07.29. 15:13:33

Szíjjártó szavaira a válaszom:

- Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése idején a hazai vagy nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény.
(Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről, kelt Rómában, 1950. november 4-én. A Magyar Országgyűlés az 1993. évi XXXI. törvénnyel ez az Egyezményt ratifikálta és a magyar jogrend részévé tette. )

- Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy - a határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozva - a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.
(A jelenleg hatályos Alkotmány)

- Senki nem nyilvánítható bűnösnek, és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.
(Alaptörvény)

- Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
(2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról.)

tölgyes 2011.07.29. 15:19:04

@paragrafus: Önnek igaza is van és mégsincs. Miért is??

Olvasom az Indexen (azért hivatkozok rájuk, mert ők mégse Fidesz közeliek) hogy a Európai Bíróság ÁFA ügyben elmarasztalta az országot, s hogy ez a döntés 100 milliárdos kárt okoz a költségvetésnek.. aminek ilyen-olyan következményei lesznek.

Az ügy előzményei 2004-ig nyúlnak vissza.. a beadvány 2007-ben készült.. stb... Most felvetődik a kérdés: mi a teendő.Ki vállalja a felelősséget?.. mert az biztos, hogy fizetni mi fogunk:( Vagy legyintsünk egyet könnyedén és mondjuk: ez így jogállami!Én ezt támogatom.. de már megyek is csinálni az újabb ügyeket, hiszen utólag úgyse lehet semmit tenni... tehát kockázatom nincsen és még jót is nevetek.. különösen ha én zsebem is duzzadozik majd a lééé-től... Mint ez a szerződés a szakszervezet.. az ügyvédek és a tűzoltók bére kapcsán..

Az előző kormány nem fizet.. erre jön a vesztes per.. vagy a lehetősége... az állam fizet és a pénz nem a tüzoltók zsebébe vándorol.. nem-nem, hanem fele a szakszervezeti szakiké lesz.. kapnak az ügyvédek is.. a maradékot pedig elosztják a tűzoltók között!! DE EZ IS JOGÁLLAMI!.. Ez is rendben van.. ezt is le kell nyelni.. és még mennyi remek ötlet... lappang ott a polcokon, az iratok között:::)))!

A baj tehát az, hogy ezek az események és a jogtisztelet miatti tehetetlenség ALÁÁSSA A JOGÁLLAMISÁGOT..Pontosabban ez is aláássa.. mert sokan érzik úgy, hogy ezt a jogrendszert nem érdemes követni. Ennek több szélsőséges megnyilatkozását máris láthatjuk és félek, hogy ez még csak a kezdet..:(

banana republic 2011.07.29. 15:32:11

bazdmeg fidesz, a jó édes anyádat mit akartok már ettől a nyomorult néptől? loptok csaltok hazudtok éjjel-nappal!
Hazaáruló csürhe banda, aki folyamatosan manipulálja (szeretné/ a zembereket.
Rohadjak meg ha pofán nem baszom az egyik fideszcsicskát már, a mindenségit.

ezanevemeskesz (törölt) 2011.07.29. 15:38:27

miért foglalkozunk x év után még mindig! gyurcsánnyal és az mszpvel? miért ez a piti szánalmas undorító politikai acsarkodás? ez kell nektek? egy ellenségkép és egy példakép aki megmondja a tutit? (még akkor is ha hülyeség?) ok, hajrá, orbánt diktátornak. remélem agyonlövik.

Balt 2011.07.29. 15:44:01

@graycivil: Nu kérem, válasz a bostoni patkánynak:

"Nem szokványos módszerek

Pénteki elemzésükben az RBC Capital Markets londoni szakértői úgy fogalmaztak, hogy a magyar kormány államháztartási korrekciós intézkedéseinek egy része - például a magánnyugdíj-pénztári rendszer zömének államosítása - "nem szokványos" ugyan, és a végrehajtást hosszabb távon kockázatok terhelik, a tervezett deficitcsökkentő programnak azonban "legalábbis valamennyi pozitív eredménye lesz"."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/07/29/javithatjak_a_magyar_adossagbesorolast

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 15:56:52

"A politikai felelősség azonban nem keverendő össze a jogival, és nem "csupán" alkotmányellenes lenne, ha visszamenőleg teremtené meg a büntethetőség lehetőségét a Fidesz, de ezzel – nem először - olyan útra lépne, amely az ország és a Fidesz számára is életveszélyes lehet."

Ezt azt akarja jelenteni, hogy a hatalmon lévő politikusok szabadon garázdálkodhatnak az ország kárára és az összes felelősségük kimerül annyiban, hogy legfeljebb nem választják újra őket?

Ez így nagyon vérszegény.

A nyilvánvalóan Magyarország hátrányára dolgozó politikusokat, akik önhibájukból rosszabb állapotban adják át az országot az utánuk jövőknek, mint amilyenben átvették nem csupán politikailag, de jogilag is célszerű felelősségre vonni.

Az ugyan nem valódi felelősségre vonás, hogy egy jelöltet nem választanak meg (újra).

ulrike (törölt) 2011.07.29. 15:58:48

@manyike: Ezt kedvelem benned: 'tessék kérem szembesülni hűvös tényekkel. Esetleg opciókat is lehet objektíven elemezni. Következtetéseket lehetőleg ezt követően, ha lehet.'
Megjegyzés: Következtetések sajnos igyekezeted ellenére még mindig jobban jellemzik azokat, kik levonják, mintsem a tényeket, miből levonják.

xsasha 2011.07.29. 15:59:40

@sztd:
Az igazi bűn ebben az esetben is a médiáé. A média felelőssége lett volna felrázni a társadalmat, de a média pénzéhesebb, korruptabb és populistább, mint a politikai elitünk.

Al Csilles 2011.07.29. 16:02:11

Az Index tisztességes promója is kevésnek bizonyult a jövőre vonatkozó Szijjártói kívánalom megértéséhez, megfelelő időbeli elhelyezéséhez.

Igen, az alkotmányos adósságplafon megalapozhatja a jelenlegi és minden jövőbeli miniszterelnök büntetőjogi felelősségét is. Ez a lényeg.

Az Index az olvasási jártassága miatt nem látta indokoltnak a TG posztban főbűnnek kiemelt visszamenőlegesség emlegetését. Érdemes lenne bízni az Indexben egy kis újragondolás erejéig. Sok erőt hozzá.

ulrike (törölt) 2011.07.29. 16:02:36

Poszthoz
Nagyon jó, egyik legjobb. Cím+kép (izzadtság, párás szemüveg)+nóta többet mond, mint megannyi szó.

xsasha 2011.07.29. 16:03:09

@ezanevemeskesz:
Talán azért, mert évtizedekre eladósították az országot felelőtlenségükkel? Talán mert nem csak pillanatnyi hatásuk volt a társadalomra?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 16:05:45

@iii:

"Vajon mennyi börtönt érdemelne akkor Ronald Reagan vagy pláne Bush, akik ketten háromszorosára (!!) növelték az amerikai államadósságot. Persze ekkora baromság odaát nem fordul meg senkinek a fejében, kormányon legyen vagy ellenzékben."

Annyit, amennyi idő alatt ledolgozza az általa felhalmozott tartozást. Nézőpont kérdése, hogy mi a "baromság". Esetleg az is lehet baromság, hogy a "nép" tűri, hogy az ilyen harci marci féle alakok 40 évre előre feléljék a jövőt, eladósítsák az országot és tönkre tegyék a nemzeti valutát.

Egy tisztességes állam az adóbevételeiből él meg, és nem hitelből, nem a pénz folyamatos rontásából.

Mindezek mellett az Amerikai Egyesült Államoknak még egy olyan előnye is van, ami más országnak nincs. Az ő pénzük jelenleg a föld első számú tartalékvalutája, amivel gátlástalanul vissza is élnek, így a világ többi része finanszírozza részben az ő jólétüket.

Mert általában, ha egy ország rontja a saját pénzét, azzal csak a saját állampolgáraival szúr ki, az ő zsebükből veszi ki a pénzt. mindezzel szemben az amerikai Egyesült Államok a dollár tartalékvaluta szerepe miatt az egész világgal.

Más módszerük viszont nincs (nekik sincs) a saját államadósságuk finanszírozására, csak az újabb hitelek és a további pénzrontás.

Ez végre már az országukon belül sem tetszik sokaknak.

graycivil 2011.07.29. 16:11:45

@Balt: "...válasz a bostoni patkánynak"

Látom, ahogy szeretitek az istent saját képetekre alakítani, úgy vetítitek saját magatok képét másokra is. :-)

Balt 2011.07.29. 16:17:50

@graycivil: Nem látsz te semmit. Ha valaki a II. vh.-t követő legnagyobb európai tömegmészárláson élcelődik - mert a fenti hasonlat mi másként értelmezhető? -, annak voltaképpen hízelgő a "patkány" azonosító.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 16:18:14

@menőmano:

""A demokrácia azért stabil, mert a kormányzás egyetlen legitim formája."
A demokráciában élők szabadon megválaszthatják, kik kormányozzák őket, kimondhatják véleményüket, szabadon gyakorolhatják vallásukat és mentesek az állam önkényuralmától "
Condoleezza Rice:)"

A demokrácia nem az, amikor az emberke megválaszthatják, hogy kik kormányozzák őket - mellesleg nem választhatják meg, csak a képviselők egy kisebbségét nálunk - hanem, az amikor az emberek megválaszthatják, hogy merre, hogyan kormányozzák őket.

Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség (szinte) egésze dönthet és a többségi álláspontot hajtják végre. A kormány persze, amelynek a szerepe VÉGREHAJTÓ és nem döntéshozó, Nem a kormány dolga egy demokráciában eldönteni, hogy merre haladjon az ország, hanem csupán az, hogy a többségi akaratnak megfelelően kormányozza az országot.

A "képviseleti demokrácia" nem valódi demokrácia, csak szemfényvesztés, a választóknak valójában nincs beleszólásuk az országuk vezetésébe. Megválaszthatnak néhány képviselőt, aminek sok jelentősége nincs.

Le lehet váltani a demokratákat republikánusokra, a szocialistákat fiatal demokratákra és viszont, de ettől még a népakarat ugyan nem juthat érvényre, a rendszer semmit nem változik.

graycivil 2011.07.29. 16:18:27

"Túlzott szigor - 1994-es szintre megy le a gyógyszertámogatás

Ismeretes, hogy a Széll Kálmán-terv jövőre 83 milliárddal csökkenti a jelenleg 343 milliárd forintos gyógyszertámogatást, 2013-ban pedig további 37 milliárdos szűkítés várható. E szerint a mostani gyógyszertámogatást durva számítással egyharmaddal nyirbálják meg. "

www.vg.hu/velemeny/publicisztika/tulzott-szigor-1994-es-szintre-megy-le-a-gyogyszertamogatas-354434

Erre hivatkozva kérném, hogy "Szeressük egymást, gyerekek!", mert mind a nyugtatók, mind a gyomorpanaszokat kezelő gyógyszerek súlyosan drágulni fognak. :-)

graycivil 2011.07.29. 16:19:06

@Balt: Na, ne haragudj, én is csak hízelgésből mondtam. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 16:20:14

Egyébként nem meglepően ez az írás már index címlapos, nem úgy min, amelyik a Jobbikkal foglalkozott.

Annyira átlátszóak ezek az indexes bolsevikok, simán átlátni rajtuk.

graycivil 2011.07.29. 16:21:35

@Akitlosz: "Demokrácia az, amikor a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség (szinte) egésze dönthet és a többségi álláspontot hajtják végre. "

És az szerinted az demokratikus, hogy a "ma többségi álláspontja" kényszeríti a "jövő többségét az akkor már kisebbség álláspontjára"?

Balt 2011.07.29. 16:24:52

@graycivil: 2002. október és MOL-körüli blogokból:

"gere adam, mint amerikaban elo befektetesi bankar:)
van rola eletrajz a hayek.hu-n, mert o a (magyarorszagi) hayek tarsasag elnoke.
utoljara a nyugdijreform korul sertepertelt 96-97-ben, azota tudtommal nem nagyon kapott nagy megbizast.
a sajatreszveny-vissza vasarlasrol pedig hulyesegeket mond, de szerintem nem is ert hozza..."

"az, hogy gere adam amerikaban elo befektetesi bankarnak adja el magat, annak fenyeben mulatsagos, hogy en rendszeresen itthon botlok bele, amint eppen sajat szakallara lobbizgatni probal. raadasul volt alkalmam viszonylag kozelrol szemlelni a nyugdijreform kapcsan kifejtett munkassagat, igy engedtessek meg nekem, hogy legyen az illeto urrol velemenyem."

graycivil 2011.07.29. 16:28:04

@Akitlosz: Szerintem ez VÖE.

A blogokat futószalagszerűen teszik a főoldal blogoszlopába. A múltkori is ott volt, amikor aktuális volt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 16:34:28

@lanyaholdrol:

"Marad a politikai felelősség, hogy ti. leváltani azt a kormányt (is), amelyik felelőtlenül növeli az államadósságot."

Ezzel a módszerrel az a gond, hogy egyáltalán nem használ, nem oldja meg a problémát.

Le lehet váltani az összes kormányt 4 évente, - Magyarországon a trükkök százai hazudtak reggel délben este Gyurcsány kormány kivételével ez meg is történt - de attól még az államadósság nő rendületlenül.

Képviseleti demokráciában a nép nem tudja rákényszeríteni a hatalmat, hogy a többség akaratának megfelelően kormányozzanak.

Választhatnak egy képviselőt, aki aztán majd azt csinál képviselőként, amit csak akar, a választói akarattól teljesen függetlenül. Maximális "büntetése", hogy nem választják meg újra, de ettől még az utóda is azt csinál majd képviselőként, amit csak akar, szintén függetlenül a választói akarattól.

Balt 2011.07.29. 16:34:42

@graycivil: Nos tehát, három kattintásból kiderül, kedvenc nyugatra ve...tődött szakállas bácsink viszonylag fiatal disszidensként '90-ben SZDSZ ügyvivő, majd főszereplő a Bokros-i nyugdíjprivatizációban. Nagyon nem csodálkoznék rajta, ha éppenséggel anyagi érdeke is fűződne hozzá, de ma már nem keresek tovább. Ha így van, természetesen bőven belefér a poszt témaválasztásába - és Cusi 2x3 m-es zárkájába...

tölgyes 2011.07.29. 16:36:39

@banana republic: Ez egy szép beszéd volt..:(Komoly szellemi tehetség kellett ahhoz, hogy ezt ilyen szép kerekre fogalmazza:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 16:44:42

@sztd:

"Ha azonban őszinték vagyunk, akkor az államadósság a magyar választópolgárok felelőssége, hiszen nem kellene elfelejteni, hogy az államadósság és a hiány már 2006-ban is gyors ütemben nőtt, ami tömegeknek tűnt fel, végül mégis újraválasztották az eladósító kormányt."

Ugyan nem. Minden ember a saját döntéseiért felelős és nem másokéiért. A magyar választópolgár felelőssége csupán annyi, hogy kit választ meg egyéni képviselőnek, meg melyik pártot engedi listáról képviselőket delegálni. Ennyi, nem több. A kormányt nem a választópolgár választja, hanem az országgyűlés.
Az államadósságról pedig szintén nem a választópolgárok döntenek, abba semmi beleszólásuk sincs. Az államadósság felhalmozása a kormányok és az országgyűlés felelőssége.

Téged mint választópolgárt talán megkérdezett valaki, hogy mekkora államadósságot szeretnél?

Dönthetsz? Akkor mitől lenne tied a felelősség?

A politikusok is felnőtt emberek 100%-ban felelősek a tetteikért, a döntéseikért. aljas dolog a választópolgárokra kenni a felelősséget. A választópolgár semmi egyebet nem tehet, minthogy 4 évente húz kettő ixet, aminek semmiféle közvetlen hatása, következménye nincs az államadósságra.

Költségvetést érintő kérdésekben még népszavazást is tilos tartani.

jaegtoer 2011.07.29. 16:46:35

@Akitlosz:

Na végre! hogy valaki elválasztja az ocsút a búzától.
(már ami a demokráciát illeti)
Respect.

jaegtoer 2011.07.29. 16:50:13

@sztd:

Mint azt bizonyára tudod, a költségvetést érintő tárgykörökben nem lehet népszavazást tartani.

Tehát akkor a népesség miképpen is felelős az államadósságért?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 16:50:17

@manyike:

"2011 július: össz szavazókra vetítve a 30% szavazna a Fideszre"

Viszont soha nem az összes szavazásra jogosult dönt, hanem csupán a szavazók.

Semmi jelentősége sincs, hogy a szavazásoktól távol maradók hogyan vélekednek.

belekotty 2011.07.29. 16:51:55

@Akitlosz: "Mindezek mellett az Amerikai Egyesült Államoknak még egy olyan előnye is van, ami más országnak nincs. Az ő pénzük jelenleg a föld első számú tartalékvalutája, amivel gátlástalanul vissza is élnek, így a világ többi része finanszírozza részben az ő jólétüket."
- Bizony, bizony! Mert az USA dollár inflációja a FED-et gazdagítja. Mellesleg tudod hogy a FED magánkézben van? Azt is tudod hogy FED milyen vallású emberek kezében van?

tölgyes 2011.07.29. 16:57:55

@Akitlosz: Van némi igazsága sztd-nek. A választók egyéni döntései alapján áll ösze az a többségi döntés, amelyik aztán meghatározza a politikát..vagyis az egyének szavazata adódik össze, így mindenki személyes, felelősségteljes döntést hoz...de ez nem mentesíti a megválasztottat a saját felelőssége alól. hogy a tudása legjavát adva, a törvényes feltételek megteremtésével kormányozzon..!

És még sincs igaza sztd-nek. 2006-ban ugyanis épp az volt a bajok forrása, hogy elhazudták a tényeket.. letagadták eltitkolták a valós adatokat. Emlékszünk arra, amikor Veres rácsapott a táskájára és azt mondta: itt vannak az adatok, de nem mutatom meg azokat..:( Ezek után még Kuncze is azt mondta: ő sem tudta, hogy ilyen nagy a baj!:_( Ezt vagy elhisszük, vagy nem, de mondta..

Ez sem volt előzmények nélkül... 1989. szeptemberében összeült az MSZMP KB. Németh Miklóst és Pozsgayt akarták megleckéztetni az ortodoxok...akkor Németh felpattant és azt mondta: na jó akkor nyilvánosságra hozom a z adóssági adatokat és azt is ki mikor, mit vett fel és hová költötte..! Erre csend lett.. ezeket az adatokat még a KB sem ismerte...No most akkor ki hogyan és miért felelős?? Akkor se vont felelősségre senki senkit.. és lám hová jutottunk!

tölgyes 2011.07.29. 16:59:34

@Akitlosz: Van némi igazsága sztd-nek. A választók egyéni döntései alapján áll ösze az a többségi döntés, amelyik aztán meghatározza a politikát..Vagyis mindenki személyes saját döntést hoz.. az egyéni döntések összessége nélkül nincs többségi döntés..de ez nem mentesíti a megválasztottat a saját felelőssége alól. hogy a tudása legjavát adva, a törvényes feltételek megteremtésével kormányozzon..!

És még sincs igaza sztd-nek. 2006-ban ugyanis épp az volt a bajok forrása, hogy elhazudták a tényeket.. letagadták eltitkolták a valós adatokat. Emlékszünk arra, amikor Veres rácsapott a táskájára és azt mondta: itt vannak az adatok, de nem mutatom meg azokat..:( Ezek után még Kuncze is azt mondta: ő sem tudta, hogy ilyen nagy a baj!:_( Ezt vagy elhisszük, vagy nem, de mondta..

Ez sem volt előzmények nélkül... 1989. szeptemberében összeült az MSZMP KB. Németh Miklóst és Pozsgayt akarták megleckéztetni az ortodoxok...akkor Németh felpattant és azt mondta: na jó akkor nyilvánosságra hozom a z adóssági adatokat és azt is ki mikor, mit vett fel és hová költötte..! Erre csend lett.. ezeket az adatokat még a KB sem ismerte...No most akkor ki hogyan és miért felelős?? Akkor se vont felelősségre senki senkit.. és lám hová jutottunk!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 17:06:31

@graycivil:

"És az szerinted az demokratikus, hogy a "ma többségi álláspontja" kényszeríti a "jövő többségét az akkor már kisebbség álláspontjára"?"

Konkrétabban? Például? Mire gondolsz?

IntelCorei5 2011.07.29. 17:08:44

@KG2000:
nézd meg mikor hozták a rendelkezést magát ! Még az elsó OV kormány alatt!
2007-ben csak az EU-s irányelv lett kiadva, ezért akkortól vizsgálják.

Nem dönti be a költségvetést mert csak annyi fog történni h az állam nem vehet átmenetileg igénybe olyan pénzeket amikhez amúgy sem volt köze, csak átfutott rajta. Tudod ez pont olyan mint a magámynyugdíjpénztár csak most nem a kormány jár jól az einstanddal hanem pld az én cégem.
Amúgy pedig a MOL részvény bőven fedezi bár annak eldása büncselekmény lehet a várható veszteség miatt -igaz nem most, majd idővel, mikor mások osztják az igét pld Vona.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 17:13:20

@jaegtoer:

Köszönöm szépen.

A mai politikai propaganda azt próbálja meg demokráciának beállítani, ha egy kormány leváltható választásokon. A pártokráciát, az oligarchiát, a parlamenti diktatúrát.

De ez nem demokrácia.

Demokrácia az, amikor a szavazók döntenek, dönthetnek, az országgyűlés a döntéssel összhangban törvényt alkot - akkor is ha nem ért egyet a döntéssel - a kormány pedig végrehajtja, végrehajtatja a döntést, akkor is, ha az nem tetszik neki.

Ha a rabszolga szabadon és demokratikusan megválaszthatja, hogy melyik rabszolgahajcsár korbácsolja, s ha elégedetlen vele, akkor leválthatja, akkor ettől a fene nagy választójogától még ugyanúgy rabszolga marad, akinek nincs lényeges beleszólása az őt érintő kérdésekbe.

tamimaci 2011.07.29. 17:15:08

Elöször el kellene dönteni, hogy szeretnénk e felébredni.
S ha eldöntöttük, s fel is ébredtünk esetleg, akkor tarsuk nyitva végre azt a két csöpp, pici szemünket!

megszűnt 2011.07.29. 17:15:35

@Hepci:
"Szijjártó tényleg Orbánt akarja büntetni az államadósság elszaladása miatt?"

Én is elcsodálkoztam. Lehet, hogy nem olvasták el alaposan, vagy más következtetést vonjunk le belőle? Esetleg az Index cikkeit is eképpen értelmezzük a továbbiakban?

megszűnt 2011.07.29. 17:19:30

@Akitlosz:
"s ha elégedetlen vele, akkor leválthatja, akkor ettől a fene nagy választójogától még ugyanúgy rabszolga marad, "

Én ellentétes mondatokat látok. Most akkor szabadon leválthatja, amelyik párt nem tetszik neki vagy rabszolga marad?
Először egyiket, majd másik lehetőséget vázolod, ugyanolyan elánnal.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 17:21:57

@belekotty:

Természetesen tudom.

A dollár lejtőn elindulásának dátuma egészen pontosan meghatározható. A FED létrejöttének dátumával azonos.

Amíg nem volt a FED addig az észak-dél háború idejét kivéve a dollár jó pénz volt.

A második világháború óta pedig az Egyesült Államok a mai napig hadigazdálkodást folytat.

Persze nem csak ők, mióta egy Keynes nevű közgazdasági terrorista olyan módszer adott a politikusok kezébe, amellyel minél kevesebb pénzük van, annál többet költhetnek.

Ez a pénzügyi politika, ami jelenleg folyik a világban, Magyarországon is, csak és kizárólag hadiállapot idején lehetne elfogadható és megengedhető.

Egy tisztességes állam az adóbevételeiből él meg, nem hitelből, nem pénzrontásból.

A költségvetési hiányok az alapvető okai a problémáknak, a többi már csak következmény, az államadósságot, a pénzromlást és a válságokat is beleértve.

Ringlósztár 2011.07.29. 17:22:57

@osztjonapot:
Szerintem ne fáradj, nem zavarják őket a tények.

Más.
Ez a blog a fidesz propagandistáinak kedvelt homokozója lett az elmúlt hetekben?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 17:27:34

@tölgyes:

Már csak azért sem lehet a választóké a felelősség, mert nem tudhatják a szavazatuk leadásakor, hogy a megválasztott nyertes mit fog tenni. Nincsenek egészen konkrét programok, amelyeket a győztes köteles lenne betartani és megvalósítani, mert ha nem, akkor mondjuk az államfő azonnal feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki.

Az elnyert mandátum teljesen szabad és független a választói akarattól.

Elég sok olyan kérdés van, amelyben egy népszavazás valószínűleg egészen máshogy döntene, mint az országgyűlés, amiből világosan következik, hogy az ilyen fajta parlamentarizmus alkalmatlan a választói akarat képviseletére és érvényre juttatására.

Balt 2011.07.29. 17:29:43

@tölgyes: off: Tegnap éjjel volt egy jó film a Dunán a Páneurópai Piknikről ill. az ott épp szolgálatot teljesítő HÖR alesről. (Talán Balló Ádám?)
index.hu/kultur/musor/adatlap/104558
www.imdb.com/title/tt1421491

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 17:31:08

@knausz:

Az állami húsosfazékról a megválasztott politikusok döntenek. Megválaszthatod melyiket engeded a húsosfazékhoz, de teljesen mindegy; tégedet egyik sem fog a fazék közelébe engedni, a belevalót viszont neked kell megtermelned és leadóznod nekik.

megszűnt 2011.07.29. 17:35:40

@Akitlosz:
"de teljesen mindegy"

Azért nem mindegy, mert akkor kár lenne szavazni, hiszen mégsem demokrácia. Egy párt, ha nem is egészében, de részben képviseljen engem.

Azt kell mondjam, a Fidesz első kormánya, egészében képviselt engem és nem gondoltam mégsem, hogy kisajátította volna a hatalmat - önmagának.

Az általam sokat emlegetett azonosulás. Az fontos. Akivel én azonosulni tudok, amely párttal, abban megbízok.

graycivil 2011.07.29. 17:37:30

@Akitlosz: Komolyan kérdezed? Nézd végig az elmúlt év 2/3-ba betonozott, korábban feles, FYDESZ-lexekkel kiegészített törvényeit, és a Tákolmányba betonozott orbáni intézményrendszert.

Nem vagy te olyan naiv. De jól játszod. :-)

tölgyes 2011.07.29. 17:39:20

@Akitlosz: Ha igaz lenne amit állít, akkor a demokrácia az egyetemes felelőtlenség intézménye volna.. de mint látjuk - minden hibájával együtt - mégsem az.

Amikor egy szavazó leadja a szavazatát, akkor azt abban a tudatban teszi, hogy az a párt győz, vagy jól szerepel, akit támogat.. Vagyis választásával épp a politikát akarja befolyásolni. Ez akkor is így van, ha nyer, ha veszít az a párt, amelyiket táémogat..Még az otthonmaradóknak is van felelősségük: ők ugyanis azokra bízzák a döntést, akik szavaznak.

tölgyes 2011.07.29. 17:41:00

@Balt: Ez egy ismétlés volt, amelyik az alst kicsit fényezi, de ez is rendjén van. Mindenkinek megvolt a maga szerepe a játékban.

CSENDES 2011.07.29. 18:03:29

@aszekelyek: Igaz, Gyurta 200 mell világbajnok. Hallgatmi és bölcs maradni, HA MÁR NEM KÖVETED AZ ESEMÉNYEKET....

Kalmár 2011.07.29. 18:07:40

Sajnos nagyon rossz érzésem van az utóbbi hetkben. Majdnem mindegy mit tesz a Fidesz, ha az USA bedől az betemeti Európát. A Görögök után megállíthatatlanul jönnek a Spanyolok, Olaszok, Írek, Portugálok stbstb. Hétről hétre rossz hírek jönnek, amelyek megállíthatatlanul nyomják föl a CHF-ot.
Nem tudom létezik e menekülés egy ilyen tönkretett, szétrabolt kicsi országnak. Talán erős állapotában sem bírná ki, ilyen adósságtengerben reménytelen.
Sajnos azt hiszem ezt a sérült állapoot ki fogja használni valaki a világ vagyonának újrafelosztására. Attól tartok némelyik USA tagállam ki akar majd lépni, Dél Amerikában is megbolydul az élet és a közel keleten is. Új háborúk kezdődnek majd, olyanok amelyeket csak a könyvekből ismerünk. Ha világvége nem is lesz, de egy új világ kezdete előtt leég a jelenlegi, és szerintem nem csak képletesen.
Ez teljesen független a belpolitikától, mondhatnám off.
Kissé pesszimista lettem....

2011.07.29. 18:16:30

@Hepci: de tetszik de tetszik!:D:D:D A fagyi visszanyal... Pl. a Posta csődjéért nem perelik a fideszt?

Pampák Bikája 2011.07.29. 18:17:24

Török Gábor "jobbra ütök, nekem fütyöl, balra ütök, nekem fütyöl" filozófiája ezúttal kitűnő szolgálatot tett: azon kevesek közé tartozik, akik észrevették Szijjártó fogalmazásának pongyolaságában rejlő - persze nem reális, ám annál pikánsabb - értelmezési harakiri-potenciált. Mindegy ugyanis, hogy Szíjjártó szándékosan, vagy csak véletlenségből fogalmazott akként, hogy amennyiben a politikusok jogi felelősségre vonására jelenleg nincs lehetőség, úgy el kell érni, hogy "a jövőben ez így legyen". A szöveg minden olvasata ugyanis méretes öngól.
Mert miközben arra törekedett, hogy a saját közönségnek ismét adjon egy újabb kis dózist a Gyurcsány-hajtóvadászat adrenalinjából, arra gondolt, hogy "a jövőben ez így legyen" kitétel eléggé csalafinta ahhoz, hogy amennyiben a "ballib sajtó" majd nekiesik (ahogy tette is) az ismét belengetett "visszamenőleges törvénykezés" alkotmányellenességét hangoztatva, ezt könnyen visszavághatja, mondván: rossz, aki rosszra gondol, ő a jövőbeli politikusi műhibák jogszerű szankcionálására gondolt. Csakhogy ez a végigondolatlanul kiagyalt propagandaelőny most ellene fordulhat - úgy járt, mint a szeleburdi sakkjátékos, aki sietve meghúz egy elsőre jónak tetsző lépést, ami aztán komoly gondokat okozhat. A kommunikációs egérutat ígérő "jövőben" szócska ugyanis - amennyiben persze lesz ilyen törvény - a Fidesz saját fejére hullhat. A jövőt - legalábbis középtávon - kisajátítani igyekvő népboldogító-mekmesterek ugyanis a Szíjjártó-megszólalás másodlagos értelmezésével akár helybe is mehetnek a - fenéken rúgásért. Mert ha produkálnak még néhány olyan kapitális melléfogást, mint a Mol részvények felvásárlása, majd ostoba elértéktelenítése, vagy olyan jogszerűtlenséget, mint például a magánnyugdíjpénztárak meglovasítása bizony bajuk is lehet. Az említett ügyek zsebeket érintő hatásait ugyanis előbb utóbb nehezményezni fogják, akiknek a zsebét a Matolcsy-féle látvány-guruk igencsak huzatossá tették. Így pedig eljöhet az a világ (vagy csúnyábban: politikai kurzus), amiben esetleg lesz olyan főügyész, majd bíró, aki a legújabb lex-Szijjártó paragrafusai alapján nem mulasztja el kivizsgálni, illetve adott esetben meg-, netán elítélni ezeket a balul kiütő "mesterhúzásokat".
Kíváncsi vagyok, hogy mikor jön el a pillanat, amikor ezt a kommunikációs ámokfutó megkapja gazdájától az első sallert. És mint tudjuk három saller, az egy koki... Három koki pedig már nem is tudom, hogy micsoda lehet...

igényes 2011.07.29. 18:20:25

Deutsch Tamás megkérdezte talán azt is: Mi a fasz az a római jog? Miért kérdezik ezt tőlem?

hoplita 2011.07.29. 18:39:19

@Sir Galahad:
Ez biza így van, lovagom, ahogy mondani teccett.:)
És a felelősségre vonás mismásolása mellett még lelkesen csavargatják is a paraszt tökét, akkor még morcosabb lesz az istenadta.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 18:39:29

@graycivil:

Ha nem írod le pontosan a véleményedet én egészen biztosan nem fogok találgatni.

Az új alaptörvény olyan, amilyen, de legalább már nem 1949-es, ami tartalmától függetlenül is dicséretes.

Már 1991-1994 között le kellett volna cserélni az alkotmányt.

hoplita 2011.07.29. 18:46:33

@igenember:
Én inkább a 7,62x39-es, vagy ugyanezen kaliber 54-es változatát javasolnám.....lényegesen hatásosabb és irreverzibilis folyamatot indít és zár le milliszekundumnyi intervallum alatt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 18:49:02

@knausz:

"Azt kell mondjam, a Fidesz első kormánya, egészében képviselt engem és nem gondoltam mégsem, hogy kisajátította volna a hatalmat - önmagának."

Honnan ismerték a Te véleményedet? Ha nem ismerik, nem képviselhetik.

"Azért nem mindegy, mert akkor kár lenne szavazni, hiszen mégsem demokrácia."

Mert nem kár szavazni? Számít valamit?

Jutott előre az ország? Hiába lett kommunizmus helyett "szociális piacgazdaság" - ugyanúgy az állam osztja el újra a megtermelt javak többségét - nem lett hatékonyabb az állam működése, nem fejlődött az ország, azok a gazdasági problémák pedig, amelyek a kommunizmus bukését okozták csekély mértékűek voltak a jelenlegiekhez képest.

Sokkal többet és hatékonyabban dolgoznak ma az emberek, mint az 1970-es években, az életszínvonalon ez azonban nem érződik.

Hitelből bármelyik politikai párt el tudná vegetáltatni ezt az országot még négy évig. Többre meg igazából egyik sem volt eddig képes.

tölgyes 2011.07.29. 19:01:20

@Akitlosz: Én megpróbálom megérteni azt amit mond... de nem mindig sikerül.. vagy ha meg is értem, nem tudom mit kezdjek vele.
Antall átvette a kormányt úgy, hogy nagyjából mai áron számolva volt 80-90 milliárd dolláros adósság. A hitelek törlesztését nem lehetett a termelésből fedezni, mert a keleti piac összeomlott, a nyugatinak meg nem kellet az amit termeltünk.. Ezért a kölcsönök törlesztésére kölcsönöket vett fel és megindult a privatizáció... Sok hibát is elkövetett, de mozgástere nem volt...és nem az ő hibái miatt jutott tönk szélére az ország... mert már ott volt. Ezért is ment bele az MSZMP a demokratikus változásba: fogalma nem volt arról, hogy mit kell csinálnia.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 19:26:25

@tölgyes:

A választó persze akarja, akarná befolyásolni a politikát, csak nem igazán tudja.

Egy biankó felhatalmazást ad a kedvenc pártjának és reménykedhet benne, hogy az jól, illetve a neki tetsző módon él majd vele. Nem tudhatja a választó a szavazata leadásakor, hogy milyen intézkedésekre is szavaz. Zsákbamacskát vesz.

Miért teszi? Jobb híján. Ez a rendszer nem enged számára többet.

Akkor lenne korrektebb a rendszer, ha előírná, hogy csak olyan pártok indulhatnak a választásokon, amelyek törvényben előírt egészen konkrét tartalmi és formai követelményeknek megfelelő programot mellékel az indulása mellé.

S amelyik párt nyer az köteles megvalósítani a programját, hiszen arra kapott felhatalmazást és véletlenül sem az ellenkezőjére.

Ha nem teszi, akkor az államfő feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki.

Csak így lehetne hatni a politikára.

Jelenleg semmi jelentőségük sincs a programoknak, általában csak minden konkrétum nélküli halandzsák, de ha van is bennük konkrét vállalás az sem kötelezi az ezzel választást nyert pártot semmire.

Alkalmatlan a jelenlegi rendszer példának okáért az államadósság csökkentésére.

Hiába ígérné meg egy párt, hogy ha nyer 4 év alatt mondjuk 20%-kal csökkenti az államadósságot, és hiába nyerne is ezzel, nyugodtan folytathatná az állam további eladósítását felelősségre vonhatatlanul.

Mintha 2005-ben 5 éves adócsökkentési programot indítottak volna törvénybe iktatva. Szóval a helyzet még súlyosabb, már a jogalkotást is felhasználják a választók átverésére, megtévesztésére.

De rengeteg példa lenne, hogy hány ügyben nem találkozik a választói akarat a hatalom akaratával és mennyire képtelenek a választók elérni, hogy a hatalom a többség kívánsága szerint kormányozzon. például halálbüntetés ügye, vagy az államfő választás módja.

Szóval lényeg a lényeg, ebben a rendszerben, ahol a parlament a legfőbb hatalom képtelenek a választók érvényre juttatni szándékaikat. Igazából ki sem fejezhetik azt, a népszavazás intézménye csak egy rendkívül csökevényes látszatintézmény. A parlament akkor is képes szabotálni a végrehajtást, ha az minden törvényi feltételnek megfelel.

Lásd pl. a Munkáspárt kezdeményezését a NATO csatlakozásról.

A milliókat érintő döntéseket néhány száz ember hozza, ez tehát egy szűk kisebbség uralma a nép felett, még akkor is, ha igen közvetetten a népnek van abba beleszólása, hogy kikből álljon ez a kisebbség, de abba már nincs ugye, hogy hogyan kormányozzanak.

Oligarchia, nem demokrácia.

Demokráciában a többség dönthetne.

Svájcban átlag három hetente tartanak népszavazást.

Az már valami, ami demokratikusabb döntéshozatalnak tűnik.

Tegyük fel, csak például hogy egy választópolgár közvetlen államfő választást, halálbüntetést, államadósság visszafizetést akar.

Szavazgathat élete végéig, négy évente lecserélheti a kormánypártot, de akkor sem fogja tudni soha az életben képviseltetni és megvalósíttatni a céljait. Tök mindegy, hogy Kis Pista egyik párti, vagy a Nagy Józsi másik párti jelöltre szavaz.

1994-ben a Szocialista párt a "szakértői kormányzás" mellett közvetlen államfőválasztást is ígért. Nyertek is. Egyedül többséget szereztek. A hozzájuk átállt SZDSZ-szel meg több mint 2/3-ot. Mégsem tettek semmit.

Persze a fordítottjára is akad példa. Egy hatalmon lévő párt csinálhat, ami az eszébe jut, nem feltétel, hogy a választások előtt megígérje, vagy szerepeljen a programjában. Például az egykulcsos adórendszerről egy szó nem esett a választások előtt, és ez a jelenlegi kormány legtöbb intézkedésére áll.

A választók arra szavaztak, hogy "csak a Fidesz", meg "megvédjük a családokat", de mindez semmiféle konkrét tartalommal sem volt megtöltve.

Szóval "demokratikus eszközökkel" a választók nem tudják rákényszeríteni a politikát, hogy figyelembe vegye a többségi akaratot. Tüntetni azt persze lehet, de a mai rohamrendőrségnek is egészen pontosan ugyanaz a feladata, mint a rendszerváltásnak csúfolt események előttinek. Az "alkotmányos rend" védelme.

A jelenlegi politikai berendezkedés nem demokrácia, hanem oligarchia. A választók eldönthetik, hogy melyik oligarchia (párt) vezesse az országot, de a döntésekbe nincs beleszólásuk, és bár lecserélhetik az országot vezető oligarchiát (pártot), de ettől még semmi lényeges nem változik, ugyanis minden pártnak, ha már a parlamenten belül vannak alapvetően azonosak az érdekeik a rendszer fenntartásában.

Doktor Kotász 2011.07.29. 19:27:00

Akkor Orbánt zsupsz, visszük a dutyiba.
Ugyanis sokkal nagyobb ütemben adósítja el az országot, mint akikre újjal mutogat ez a hibbant Petigyerek.

Egy éve még Orbán arról beszélt, hogy nem olyan nagy tragédia, ha megszalad a költségvetési hiány. Ja, abból van az államadósság. Az IMF-nél és az EU-ban azt mondták neki, hogy nana, hiányt növelni tilos, és Orbán feltörte a malacperselyt. Gyengébbek kedvéért a MANYUP vagyon államosítása.

Enélkül a költségvetési hiány a 8%-os szintet érné el. Magyarán olyan nagy a hiány, hogy ekkora elkúrást a szocialisták sem tudtak összebénázni. Sebaj, úgy 2-3 évre még elég a MANYUP vagyon. NAgyon úgy fest, hogy Orbán is belefut egy második ciklusba, amiből az elején kimegy a szufla, és lesz újabb 3-4 macskakőhajigálós, tömegoszlatós évünk.

nyünyüge 2011.07.29. 19:38:31

@tölgyes: @sisifux:

Az ÁFA téma már csak azért sem lehet meglepetés-csontváz, mert a vitatott paragrafusok még az első fidesz kormány alatt születtek, a csatlakozás előtt. Valamiért a csatlakozáskor átsiklott felette az únió, és csak 2007-ben kezdte kapargatni.

tölgyes 2011.07.29. 19:39:09

@Doktor Kotász: Majd négy év múlve felvetheti ezt a kérdést. Addig türelemmel kell várnia.

mezga-aladar 2011.07.29. 19:41:28

lehet hogy módosítani kell megint az alkotmányt: Makovecz nagyon beteg...

tölgyes 2011.07.29. 19:42:30

@nyünyüge: Ez sajnos nem így volt, de ha így lett volna is: nem kellett volna megvárni a döntést, hanem a felmerülsekor azonnal deregulálni kellett volna... Ezzel szemben ők még azt a viccet is megtették, hogy nem fizették vissza az ÁFÁT addig, amig az ellenőrzést meg nem csinálták... így aztán a kormány ráülhetett úgy 250-3000 milliárdra, míg a vállakozói szférából kivontak ugyanennyi pénzt..felgyorsítva a körbetartozásokat.

mezga-aladar 2011.07.29. 19:43:20

@nyünyüge: most hogy kilépőben vagyunk az EU-ból, már kicsit elkéstek...

a kínai áfatörvénnyel kompatibilis? hogy az állam beszed mindig, de sosem fizet...

nekem annak tűnik... pedig eddig jogállam volt... olyan kínai tipusú... már késő...

tölgyes 2011.07.29. 19:45:30

@Akitlosz: Ezért vetődik fel most a hiányplafon és az adókorlátozás alkotmányban történő rögzítése..ráadásul sajnos ma nem tudunk ennél jobb intézményt.. Az pedig végképp nem megy, hogy a választó kötött mandátumot adjon: az képteléenné tesz az alkalmazkodásra.

török gábor 2011.07.29. 19:57:38

@Diocles: mi volt az ajánlóban? sajnos nem láttam, az egész napot a géptől távol töltöttem.

hoplita 2011.07.29. 19:58:15

@Doktor Kotász:
"...NAgyon úgy fest, hogy Orbán is belefut egy második ciklusba, amiből az elején kimegy a szufla, és lesz újabb 3-4 macskakőhajigálós, tömegoszlatós évünk. ..."

Hehe...ovi erre mán készül, most vesznek fel 1000 új rebaszost.:))
Csúnya vége lészen akkor a NER-nek....:DD

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 20:04:32

@Kalmár:

"Sajnos nagyon rossz érzésem van az utóbbi hetkben. Majdnem mindegy mit tesz a Fidesz, ha az USA bedől az betemeti Európát."

Miért? Annyira függ Európa az Egyesült államoktól? Ha Európa ügyes még előnyére is fordíthatná az Egyesült Államok csődjét. Megszabadulhatna az amerikai gyámságtól és ami a fontosabb, ha sikerülne megerősíteni az eurót, - a gagyi tagállamok kidobásával a zónából - akkor az euró átvehetné a dollár szerepét a világban. erre Európának jó esélye volt, de jelenleg eljátszotta azzal, hogy nem sikerült az eurót erős és stabil pénznek fenntartania, a tagállamok következmény mentes költségvetési hiányai miatt.

Szóval minden tragédiában benne van egy új kezdet lehetősége. A történelem már csak ilyen. 1989-1990-ben is volt lehetőség, sajnos nem eléggé éltünk vele.

"A Görögök után megállíthatatlanul jönnek a Spanyolok, Olaszok, Írek, Portugálok stbstb."

Mert megérdemlik.

"Hétről hétre rossz hírek jönnek, amelyek megállíthatatlanul nyomják föl a CHF-ot."

Nagyon helyesen. Nem a svájci frankkal van a probléma, hanem az összes többi devizával. Nem tilos más országoknak sem stabil, értékálló valutát fenntartaniuk. Csak ugye a politikusok nem ezt szeretik, hanem a folyamatos pénzrontást. Ezért erősödik a svájci frank, szinte az egyetlen komolyan vehető fizetőeszköz a világban sajnos.

"Nem tudom létezik e menekülés egy ilyen tönkretett, szétrabolt kicsi országnak."

Persze létezik. Az élet nem áll meg, akármi is lesz. Olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.

"Talán erős állapotában sem bírná ki, ilyen adósságtengerben reménytelen."

Fenét. Magyarországnak meg sem kottyant volna egy 2008-as szintű válság, ha nem lett volna eladósodva. A válságról nem a Gyurcsány kormány tehet, de arról mi az hogy, nagyon is, hogy olyan helyzetbe hozták az országot, hogy egy ilyen válság államcsőd közeli helyzetbe vigye.

"Sajnos azt hiszem ezt a sérült állapoot ki fogja használni valaki a világ vagyonának újrafelosztására."

Ez már csak így szokott lenni. a halotti toron az örökség felosztása is szóba szokott kerülni.

"Attól tartok némelyik USA tagállam ki akar majd lépni,"

Ettől miért kell tartani? Amúgy már ki akart lépni elég sok állam, de katonai erővel leverték őket. Ma is van deklaráltan független állam az Egyesült Államok területén, de katonai erő híján nem sokra mennek az Egyesült Államok hadseregével szemben. Az indiánok ma is követelik, hogy az Egyesült Államok vonuljon ki a területeikről a Lakotah köztársaságból, érvényes szerződésük is van az Egyesült Államok kormányával, amire az amerikaiak továbbra is nagy ívben tojnak, ahogy minden az indiánokkal kötött szerződésre.

"Dél Amerikában is megbolydul az élet és a közel keleten is."

Dél-Amerika és közép-Amerika is sokkal erősebb és befolyásosabb térség lehetne, ha nem lenne az a rengeteg spanyol nyelvű ország, teljesen feleslegesen.

A Közép-Amerikai országok Panama kivételével mind csak Mexikó tartományai, államai voltak, Kolumbia, Panama, Venezuela és Ecuador mind nagy-Kolumbia voltak, Bolívia csupán Felső-Peru, és Chile és Argentina is feleslegesen osztoznak a déli részen. Guayana is egy ország lehetne, ahogy a neve is mondja.

Az arabok meg pláne világhatalom lehetnének, ha összefognának, nem packázhatna velük még az USA sem, de minden elnöknek, királynak, sejknek, szultánnak fontosabb a saját kis uralma, mint egy arab összefogás. Az Arab Liga hasonlóan töketlen gittegylet, mint az Európa Unió.

"Új háborúk kezdődnek majd, olyanok amelyeket csak a könyvekből ismerünk. Ha világvége nem is lesz, de egy új világ kezdete előtt leég a jelenlegi, és szerintem nem csak képletesen."

A történelem az élet tanító mestere és ismétli önmagát.

Mivel az ember olyan, amilyen.

Minden rendszer bukásra van ítélve, amelyik nem veszi figyelembe az emberi természetet és jogi eszközökkel meg akarja változtatni azt, lásd pl. a "szocialista embertípus" esete.

Doktor Kotász 2011.07.29. 20:14:35

@tölgyes: Ha nem az attitűdjeid vezérelnének, mint egy hibbant lószarra ugró trollt, akkor lenne időd a betűket is értelmezni. Abból meg az derül ki, hogy szerény becslésem szerint még egy ciklust összeügyeskedik magának ez a szervilis banda az ő főhencegségének, és csak a második cikulusban fog leesni a nagyérdeműnek, hogy a fidesz nem egy párt, hanem egy mániákus depressziós roncs és a köré gyült szervilis semmihez nem értők megélhetési klubja.

Van egy pár kiábrándult ex-fideszes ismerős, akik szerint értéktelen ember, aki abban a jellemhulladékok gyülekezetében mai napig tag maradt.

mezga-aladar 2011.07.29. 20:18:30

végre van egy igazi NÉP Párt... reszkess viktor! (de most komolyan)

index.hu/belfold/2011/07/29/zaszlot_bontott_a_nep/

tölgyes 2011.07.29. 20:19:15

@Doktor Kotász: Az a baj, hogy amit ír, az szamárság. Vegye elő az 1998-2010 közötti költségvetési adatokat oszt nézegesse őket.

mezga-aladar 2011.07.29. 20:19:31

@Doktor Kotász: én a szakmákon látom... értelmes ember távol tartja magát...

mezga-aladar 2011.07.29. 20:21:08

@tölgyes: "Majd négy év múlve felvetheti ezt a kérdést. Addig türelemmel..."

már csak 34 hónap... (de az is lehet hogy kevesebb)
a zorbán napjai meg vannak számlálva (én általam)

mezga-aladar 2011.07.29. 20:23:52

@Hepci: szerintem fajtalankodni csak Hevesen lehet....

viszont megkérdezték-e a lovat? ha beleegyezett akkor nem volt bűncselekmény...

6.Lenin 2011.07.29. 20:25:09

@mezga-aladar:

A sűrű névváltás a komcsikon se segített, eddig 1x sem.
Gondolod?

tölgyes 2011.07.29. 20:25:31

@mezga-aladar: Szerintem se fog örökké kormányozni..:)Reménykedjen:::))

Doktor Kotász 2011.07.29. 20:28:57

@tölgyes: Szóval Tölgyesnek üzenem, hogy én azután kurva türelmes vagyok. Úgyhogy lehet segget törölni a hirtelen ötleteléseivel, hogy mit is írjon nekem. Lehet végig gondolni, nem csak úgy csuklóból.

Mert ugyanis én türelmes vagyok, nem kell nekem a 4 évről kiselőadást tartani.

Ugyanis nem vagyok olyan ostoba paraszt, mint akik törzsközönségileg hozták össze a kétharmadot. Na meg olyan hülye sem, aki meg szimpla vakságból.

Igen, helyes az észrevétele kedves Tölgyes!

Az Orbán a pofátlanságaival nem tud kihozni a sodromból, ellenben az olyan szervilisekkel, mint Ön.

Mégis mit képzelt magáról? Hogy van akkora valaki, hogy így kioktathat engem azlrt, ami nincs is? Mert tudja, akiknek nagyon elegük van Orbánból, és tudják is, hogy miért, mert raciomnálisan látják a lényegest, és nem lehet megvezetni őket marhaságokkal, na azoknak a legjobban az bassz a csőrét, hogy a jobber bagázs legundorítóbb ismertetője, hogy kurvára nem voltak tekintettel a 4 éves ciklusokra.

Na szóval mit képzelsz te magadról, hogy hozzájuk mersz engem hasonlítani?
(főleg úgy, hogy még írtam is, hogy Orbánnak lesz még egy ciklusa 2014 után... Ugye nem lepődik meg, ha azt gondolom, hogy ön tudatosan próbált meg hazudni a ferdült módján arról, hogy mure is reagált...)

tölgyes 2011.07.29. 20:30:25

@6.Lenin:

"Mennek az évek, jönnek az évek
Azért a komcsik pártja kemény
Vonuljunk máma illegalitásba
Hátha van remény

Ugrott apósom, nagy régi sólyom
Mindene az illegalitás
Revolvert rántott és így kiáltott
De jó kis elvtársam vagy, Balázs

Bár én elszúrtam ott '88-ban
Egy komcsi házba mentem vejül
Azért az hőstett, hogy az időknek
Néha az ember szembeszegül

Az após pisztolyával megyünk
illegalitásba
Megtanít, mi a vörös segély
Éj-nap összebújva,
röplapokat nyomva"
||: Az ember a jég hátán is megél :|| "

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.29. 20:31:20

@tölgyes:

Magyarország az utóbbi negyven évben többet költ a bevételinél, ezért folyamatosan növeli az államadósságot és rontja a forintot.

Ebben semmi nem változott 1990-től. Csak felgyorsult a folyamat.

Azaz semmit nem hoztak helyre a "szabadon választott" kormányok az elődeik hibáiból, hanem inkább még tetézték is azokat. Hatványozottan.

Például az 1970-es évek adósságfelvétele piskóta a 2000-es évekhez képest.

Az MSZMP-nek fogalma sem volt arról, hogy mit is kellene csinálni? Miért, a maiaknak talán van?

Mennyit is jutott előre az ország 1989-hez képest?
Ja, hogy szinte semennyit, azt is csak az államadósság meghússzorozása árán, hitelből.

Mindegy milyen a rendszer, ha a politikusok politikája nem változik, az eredmény(telenség) is hasonló lesz.

Doktor Kotász 2011.07.29. 20:33:15

@hoplita: Igazából Orbán már régóta semmire sem készül. Minden tette már csak spontán ötletelés és hirtelen rögtönzés. Semmi ami 1-2 hónapnál előrébb mutatna. Úgy értem, hogy fogalma sincs arról, hogy mit fog csinálni pár hónap múlva.
A személyi döntéseken kívül nincs hosszútávú elképzelésük.

tölgyes 2011.07.29. 20:33:56

@Doktor Kotász: Lehet, hogy erre a türelemre szüksége lesz:).. A jóslataival pedig kevéssé foglalkozok. Csak azt tanácsolom, hogy a hiányadatokkal kapcsolatban tanulmányozza a zárszámadásokat. Azok nagyjából leírják a tényeket.:

tölgyes 2011.07.29. 20:35:50

@Akitlosz: Önnek is azt tudom tanácsolni, hogy tanulmányozza a zárszámadásokat.. amit írt az bizonyos korszakokra igaz.. de van amikre nem igaz.

Doktor Kotász 2011.07.29. 20:41:43

@tölgyes: "Az a baj, hogy amit ír, az szamárság. Vegye elő az 1998-2010 közötti költségvetési adatokat oszt nézegesse őket. "

Akkor nézegesse meg már az ideit!
Na de ne azt, amelyik 3%-ra van kozmetikázva, hanem azt, amelyikben nem tüntetik fel bevételként a MANYUP vagyont. Mert ugye anélkül derül ki, hogy mennyi az annyi.

Úgy meg már igen csak rekord.

tölgyes 2011.07.29. 20:46:41

@Doktor Kotász: Az ideit majd jól fogja látni 2012 őszén. Akkorra készül el a pontos számvetés.. mint ahogy a 2010-es adatokat is majd most szeptemberben fogja megismerni... de ha hergelődni akar, akkor hergelődjön.:)
A MANYUP-ot mesterségésen vonták ki a költségvetésből néhányak meggazdagodására:) Ez most visszatért a költségvetésbe.. Egyébként a maszop is azt remélte, hogy akormány az Ön fizetésének harmadát fogja elvenni, hogy az ő elkúrásait abból fizesse ki.. amitől Ön jó mérges lesz.. ::))de ez most másképpen alakul.

hoplita 2011.07.29. 20:49:29

@Doktor Kotász:
Ezt így nem tudom....de látni a tervezettséget nem látom, az eccer biztos.
Ezt az ötletelési kormányzást már én is szóvá tettem pár hónapja...de valóban, egyre inkább meggyőződésem, hogy valami ilyesmi folyik.
Nagyon rossz jel.

hoplita 2011.07.29. 20:53:02

@Doktor Kotász:
"....Van egy pár kiábrándult ex-fideszes ismerős, akik szerint értéktelen ember, aki abban a jellemhulladékok gyülekezetében mai napig tag maradt..."

Ez frappáns...a környezetemben én is tapasztaltam.
Össze lehet lassan őket kötni a cocikkal.:)

tölgyes 2011.07.29. 20:54:47

@6.Lenin: Cseh Tamás szegény tudott valamit.:(

xsasha 2011.07.29. 20:58:16

@Akitlosz:
Nem biztos, hogy szerencsés erre fogni a problémákat. :-) A pénzteremtés elmélete jó. Szerintem téged is idegesítene, ha szenet kellene lapátolnod, nem használhatnál mikrót és nem internetezhetnél. Az alkalmazásának módszereivel van probléma. Magatartásbeli problémák jelentik az igazi kockázatot, nem maga az alapgondolat.

xsasha 2011.07.29. 21:02:14

@hoplita:
Ha az embernek magas a vérnyomása, az első fánál nem nagyon lát tovább.

tölgyes 2011.07.29. 21:14:54

@6.Lenin: Úgy emlékszem mintha azt írta volna egyszer, hogy sokáig külföldön élt.Mintha ez az idő egybeesett volna Cseh Tamás feltűnésével.. Igaz ő a 70-80-as években is amolyan "rétegzenész" volt, de én benne mindig egy olyan művészt láttam, aki lenyomatokat, kordokumentumokat készít .. A szocializmust legjobban megismerni a dokumentalista filmesek és Cseh Tamás műveiből lehet.

xsasha 2011.07.29. 21:15:15

@Doktor Kotász:
Az a helyzet, hogy bizonyos szempontból igazad van. :-)

xsasha 2011.07.29. 21:17:35

@Doktor Kotász:
Az a helyzet, hogy valamilyen szempontból igazad van. :-)

Doktor Kotász 2011.07.29. 21:22:33

@tölgyes: A technikai sportokban is van olyan, hogy részidő...
Nem kell ehhez megvárni 2012 tavaszát.

6.Lenin 2011.07.29. 21:23:16

@tölgyes:

Bevallom őszintén, nem kedveltem az 1 szál gitárral lázadók zenéjét, sem itthon, sem külhonban. A külhoniakat sem.

Nem tudom a miértjét, igaz nem is kerestem rá a választ.
Divat volt, jó is volt, sokan szeretik most is.

6.Lenin 2011.07.29. 21:34:23

@tölgyes:

74-81-ig voltam távol. Kint sokat vitáztunk a szocializmusnak nevezett valamiről. Nekem 75 környékén, az volt a véleményem, az ezredfordulót nem fogja megérni.

Volt rá 1 egyszerű magyarázatom:
hosszútávon nem lehet büntetlenül többet lopni, mint amennyit az adott ország megtermel.
Akkor még azt hittem, ez csak arra a rendszerre érvényes.

xsasha 2011.07.29. 21:36:00

@Doktor Kotász:
Mi a gond a tényleges hiánnyal? A tervezett 7% körül alakul az is.

jjulie 2011.07.29. 21:37:05

@tölgyes:

szart sem ér a dumád, fideszparaszt

graycivil 2011.07.29. 21:37:26

@Akitlosz: "Az új alaptörvény olyan, amilyen, de legalább már nem 1949-es, ami tartalmától függetlenül is dicséretes."

Ez azt hiszem, mindent elmond a fydeszesek tákolmányszemléletéről: Lehet akármekkora marhaság, csak Orbán neve legyen rajta! (Azért nem lennék az "aláírók" helyében sem...5 év múlva.)

Nekem már nem is kell többet érvelnem veled szemben. :-)

elwood 2011.07.29. 21:41:40

Kicsit megnyugtató látni, hogy mégsem fő meg a béka.

Már T.G. -nek is túl forró a víz.

graycivil 2011.07.29. 21:46:19

@xsasha: FYDESZ-logikával nézve akkor most már az "elmúttnyócév" adóssághalmozásából vonjunk le kapásból 3000 MrdFt-ot, mivel az "megvan a manyupban". Továbbá vonjuk le azt az összeget, amivel a devizatartalékok növekedtek 2002 óta. Továbbá vonjuk le az adósságból finanszírozott nagyberuházások mostanra áthúzódó hasznát.

Másik oldalon pedig adjunk hozzá 1500 MrdFt-ot a FYDESZ eddigi 1 év alatt felhalmozódott adósságszeletéhez, és kezdjük elölről az "elszámoltatást".

tölgyes 2011.07.29. 21:53:14

@6.Lenin: Az az igazság, hogy nem úgy hallgattam mint egy lázadót, hanem mint aki kifejez valamit abból az életérzésből, ami körülvett. Elvont volt, amennyire elvontnak kellett lenni, hogy lejátszható legyen.. de mégis jól érthető. Itt van pl. a
Tangó

Légy ma gyerek és játssz megint velem!
Emlékezz, ahogy én emlékezek

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az idő nincs hályog alatt, hogy a tangó divat.

Légy ma gyerek és bújj függöny mögött
Lessünk meg azt, hogy
Díszbe öltözött anyánk Tóth úrral diskurál
Míg apánk a jövőnkről politizál
És minden kéz pohárra tapad, hisz a tangó divat!

Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül
Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél
Egy néhány hír foszlányt hoz fülünkbe a szél

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az időre hályog tapad, hogy a tangó divat

Légy ma gyerek és játssz megint velem
Emlékezz, ahogy én emlékezek
Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül
Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél
Egy néhány hír foszlányt hoz fülünkbe a szél

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az időre hályog tapad, hogy a tangó divat
Kicsi gyerek voltam és a szomszédban lakott egy család négy gyerekkel, akik jó játszótársaim voltak. Éveken át karácsony másnapján összejött náluk egynéhány barát, s mi gyerekek ott csetlettünk-botlottunk közöttük. Ők politizáltak, amiből nem sokat értettünk..közben szólt a zene. Tangó és olyan lemezek, amihez akkoriban hozzá lehetett jutni.. "Egy forró szerenád, a narancsfák tövén..":) Mikor ezt a dalt hallgatom megjelenik a szemeim előtt a régi kép és a hangulat a ki nem mondott félelmekkel reményekkel..Cseh Tamás más dalával is így vagyok.

Meg kell vallanom, hogy én Okudzsavát, Viszockijt Bob Dylant is nagyon szerettem. és ott volt Piaf aki maga volt a csoda.. és még ma is az!!Ők se lázadok voltak.. annál sokkal többet jelentettek. legalább is nekem

tölgyes 2011.07.29. 21:56:04

@jjulie: Úgy látom hogy a "szar" az Ön szájából folyik.. így nem csoda, ha még annyit sem ér.

menőmano 2011.07.29. 21:58:58

@Akitlosz:

""A demokrácia azért stabil, mert a kormányzás egyetlen legitim formája."
A demokráciában élők szabadon megválaszthatják, kik kormányozzák őket, kimondhatják véleményüket, szabadon gyakorolhatják vallásukat és mentesek az állam önkényuralmától"

Mi a problémád ezzel a szöveggel.
Te tévedésben vagy, a demokrácia az amikor a "demokráciában élők ..... mentesek az állam önkényuralmától.
Nem önkényuralomnak nevezzük ami most van, ezt most többségi kormányzás. Ez igaz.
Milyen többségi népakaratról beszélsz? Igen, a fülkeforradalmárok akarata?
A többség nem így gondolja, hogy egyre mélyül a szakadék a társadalmi rétegek között. Gazdagok és szegények.
A társadalom egy csoportja, egyre rosszabbul él, rohamosan halad a szegénység felé.
Nem tetszik a "szöveged" lassan már ott tartunk- hoznak egy törvényt és börtönbe zárnak.
Igen! nagyon igazad van. Az kellene már, hogy kormányozzák az országot.

graycivil 2011.07.29. 22:00:37

"Tealevél és költségvetés

Az egyik legnagyobb nyertese - az amúgy sok vesztessel teli - leendő büdzséknek a minap költségmegtakarítási okoknál fogva giga-leépítést elszenvedő közmédia. A jelenlegi 58,7 milliárd forintot 2013-ig 66,7 milliárdra fogja felsrófolni a kormány."

tenytar.blog.hu/2011/07/28/tealevel_es_koltsegvetes?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_07_29&utm_campaign=index

"Elképzelhető természetesen, hogy a plusz pénzeket nem a személyi állomány növelésére fordítják majd. Amennyiben azonban kiderül, hogy a kormány által beígért „minőségi” műsorszolgáltatást nem lehet megvalósítani oly módon, hogy főleg a műsorkészítőket küldjük el, és ezért tömegesen kell felvenni majd a Hír TV, Echo TV és egyéb kormánymédiából a „független” munkatársakat, akkor a mostani leépítés politikai indíttatása még egyértelműbb, mint jelen pillanatban."

tölgyes 2011.07.29. 22:04:32

@menőmano: Nem baj! A szocialista forradalom majd megoldja a problémáit.

jjulie 2011.07.29. 22:07:44

@tölgyes:

szart sem ér a hülye fideszidióta dumád, mondtam már paraszt

tölgyes 2011.07.29. 22:10:58

@jjulie: Mi az?? Önből már csak a "szar" tud folyni???Ennyi a tudománya??

6.Lenin 2011.07.29. 22:12:36

@tölgyes:

Nem vitatom Cseh Tamás művészetét, szándékait, szövegeinek értékét/hatását, sem a többiekét, akiket felsorolt.

Érdekes, Edit Piaf nagy kedvencem volt, és még ma is az.

www.youtube.com/watch?v=8YGXsw3XK9I

Talán pontosan az a szép a zenében, mindenkiben más, ami hozzá köti, maga a zene, szöveg, emlékek stb.

Most, így belegondolva, soxor tényleg az emlék (ami előjön hallgatása közben) szebbnek tűnik (utólag) .

graycivil 2011.07.29. 22:14:32

"Kerék-Bárczy Szabolcs és Helmeczy László feljelentést tett

Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen Kerék-Bárczy Szabolcs és Helmeczy László a "kémüggyel" kapcsolatban. A feljelentők szerint a Heti Válasz bizonyos cikkeiben megfogalmazottak, valamint a Hír TV és az MTV bizonyos műsoraiban elhangzottak államtitoksértés gyanúját vetik fel."

stop.hu/articles/article.php?id=913612

(Kerék-Bárczy Szabolcs, az Antall-majd az Orbán-kormány tanácsadadója, illetve konzulja.)

Jo8!

menőmano 2011.07.29. 22:23:37

@tölgyes:
Tölgyes Úr!

Önnel csak annyi a problémám, hogy a nagyon nagy tudásával, irja a betanult szöveget.
Halad a kijelölt úton:) Ön nem látja az "erdőtől a fát, csak a Gyurcsányt.
No és persze az elkúrt milliárdokat, azon kívül semmit, de semmit.
Érti ugye?

tölgyes 2011.07.29. 22:25:25

@6.Lenin: Nem is feltétlenül a szépség és a nosztalgia.. mert arra sok ok nem volt, hanem az az életérzés, amit akkor talán nem is tudtam megfogalmazni, nem is értettem.. csak valami különös érzés font körül.. na ez jön vissza a dalokból.

Ott van pl az eleve elvetélt reform és az, ahogy ez lejön a dalból.

Pressó
-Mi ez?
-Ez egy eszpresszó.
-És ön?
-Én zongorázom.
-És én?
-Maga egy vendég.

Hmm.. de finom, príma hely.
Hmm.. de finom, príma hely.

-És kérném, nem lehetne másképp...
-Nem, mert ez egy eszpresszó.
-És...őőő...mondja, nem lehetne....
-A pohárára gondol?
-Igen! Nem lehetne elvinni innen előlem?
-Nem, nem, mert ez egy eszpresszó.

Hmm.. de finom, príma hely.
Hmm.. de finom, príma hely.

-És.. kérném, sosincs záróra itten?
-Nincs. Ez ilyen eszpresszó.
-És.. kérném, ezt a nőt nem lehetne elvinni innen mellőlem?
-Nem, magához tartozik. Nézze csak jó kis nő, figyelje fényes haját...

Finom nő, príma nő.
Finom nő, príma nő.

-Kérném ne engedje, ha a nőhöz nyúlnék,
kérném ne engedje, ha pohárhoz nyúlnék!
Azt hiszem ismer, nevem Szeberényi
neves közgazdász, ne hagyjon így élni.
Alkotó munka vár tehetségemre,
ha sosincs záróra, nincs ki elvégezze.
Ez a mondén élet, félek korrumpálna
Vár a közösség építő munkája.
Az új mechanizmus kulcsembere voltam,
és most itt végzem egy presszóban holtam.
-Zongora, jó kis hely. Príma nők, finom nők...
-Zongora, jó kis hely. Príma nők, finom nők.
Hát persze, jó kis hely... zongoráznak.
Így megy... ez ilyen... jó kis hely.
Persze... hát persze...
Nevem..??
-Tudom, Szeberényi.
-Ugye...?
-Nem lehet így élni.
-Asztalon, pohárban az összes érdemjelem.
-Tűzze fel! Hmm..., de szép.
-Plusz oklevelek... Mi ez?
-Ez egy eszpresszó.
-És ez?
-Ez D-dúr, és E-moll.
-Nem lesz...
-Nem lesz záróra.
-Mért?
-Mert zongorázom.

Ha valaki ebből nem értette meg, hogy ennek a dolognak (reform) vége, az akkor nem értett semmit.. A szöveg is jó, de ahogy ez hallhatóvá válik szenzációsan adja vissza azt a hangulatot, amit az ember a korszak presszóiba betérve tapasztalhatott..:(. Ráadásul, ha az ember ismerte a korszak reformerei közül a legjobbak sorsát..alkoholizmussal, öngyilkossággal...akkor különösen szíyszorító.. No de persze nem kell őt szeretzni... csak ha már szóba hoztam, akkor megindoklom, hogy miért.

xsasha 2011.07.29. 22:25:48

@graycivil:

TÁRKI: NŐTT A KÜLÖNBSÉG A FIDESZ ÉS AZ MSZP KÖZÖTT

A Fidesz 53, az MSZP 20, a Jobbik 15 százalékon áll a biztos pártválasztók körében

www.magyarhirlap.hu/online/tarki_nott_a_kulonbseg_a_fidesz_es_az_mszp_kozott.html

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet legújabb, reprezentatív felmérése szerint júliusban tovább nőtt a Fidesz és az MSZP szavazótábora közti különbség, a biztos pártválasztók között a kormánypártnak 23 százalékos előnye van.

Az intézet szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében rámutatott, hogy a Fidesz támogatottsága a biztos pártválasztók között 53 százalékos, amely megegyezik az egy hónappal korábbi szinttel. Az MSZP-re az emberek 20 százaléka voksolna biztosan, 4 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban. A két legnagyobb párt támogatottsága a teljes lakosság körében 30 (Fidesz), illetve 11 százalék.

Az LMP az elmúlt egy hónapban növelni tudta támogatottságát mind a biztos pártválasztók (10 százalék), mind pedig a teljes lakosság körében (5 százalék). A zöldpárt előbbi kategóriában 4 százalékot javítva majdnem duplázott, utóbbiban pedig 2 százalékot javult.

Nem változott jelentős mértékben a Tárki szerint a Jobbik támogatottsága az elmúlt egy hónapban, a teljes lakosság körében 1 százalékot javítva 9 százalékon, a biztos pártválasztók között pedig 1 százalékot rontva 15 százalékra módosult.
A Tárki a kutatást ezer fő megkérdezésével végezte el, amely a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentálja.

jjulie 2011.07.29. 22:27:42

@xsasha:

a fidesz már megbukott régen

xsasha 2011.07.29. 22:28:41

@graycivil:

Kétmillió hitel már bedőlt

Égig érő adósságcsapdában vergődnek az emberek - a bankok sem járnak jól

www.magyarhirlap.hu/gazdasag/ketmillio_hitel_mar_bedolt.html

Elfogytak a lakossági tartalékok, és erősen kétséges, gyors állami beavatkozás nélkül megmenthetők-e a magyar családok (Fotó: Aradi László)

Egyre drámaibb képet mutatnak a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) számai. A júliusban frissített adatok szerint egymillió-hatszázhúszezer „késedelembe esett” lakossági hitelszerződésből mindössze 147 ezret zártak le, és egymillió-négyszázhetvenháromezer az „aktív bedőlt” hitelek száma. Az adatok azt mutatják, hogy egyre többen nem tudják fizetni a hiteleiket, leginkább a devizaalapú kölcsönök drasztikusan megemelkedett törlesztőrészletei miatt. A KHR–adatok tükrözte tények nyilvánvalóan a bankok, pénzintézetek számára sem kedve­zők, hiszen alaptevékenységük a hitelkihelyezés, ami mára jelentős mértékben visszaesett.

tölgyes 2011.07.29. 22:28:56

@menőmano: Tagadhatatlan, hogy az elkúrt 18.000 milliárdban van némi szimplifikáció, de csak a tanulási célt szolgálja, hogy a ködös elmék ne feledjék - mert hajlamosak rá- hogy ezt a pénzt elkúrták (mások) és nekünk kell visszafizetni.

menőmano 2011.07.29. 22:30:33

@tölgyes:

Tölgyes Úr !

Drágaságom!:) Ön milyen forradalomról beszél?
Ahhoz is kellett a Gyurcsány, meg az öszödi beszéd.
Most meg a "forradalmárok" vannak talán a legjobban felháborodva, csak nem merik felfedni kilétüket.

Azokról a "forradalmárokról" irogat? akik a akik csodaváró hangulatukban, az hitték, hogy most jön el a világmegváltás? vagy miről beszél?
:)

menőmano 2011.07.29. 22:34:52

@tölgyes:

Még annyit? A MOL. csomaghoz is kellettek a szocialisták.
Vagy talán nem, Ön hogy gondolja, tudja.?
Majd Ön fizet, drága Tölgyes Úr!
Én nem fizetek semmit. Már fizettem eleget.
Bocsánat! Kit nevez ködös elmének??? Meg tudhatnám???
:)

tölgyes 2011.07.29. 22:36:12

@xsasha: Most kezdik megfizetni a 18.000 milliárd + külső adósság árát.

tölgyes 2011.07.29. 22:38:39

@menőmano: Arra a forradalomra, amire ön vágyik:) Legyen nyugodt, hogy Ön is fizetni fog..:(

A MOL-lal meg az a helyzet: ha a 18.000 milliárdot ilyen MOL-szerű cégek megvásárlására költötte volna az állam, akkor most nem lenne a hiány.. ha fel bírja fogni.

tölgyes 2011.07.29. 22:42:14

@menőmano: Bocsánat a kérdésre nem válaszoltam: ködös elme az, aki elfelejti, hogy az ország gondjai az elkúrt 18.000 milliárdból erednek..:)

No de megyek aludni, majd holnap válaszolok ha lesz mire.)

menőmano 2011.07.29. 22:42:30

@tölgyes:

Még röviden egy idézet!:)

"Kard által vész mind, ki kardot ragad.
Aki ma okosan kigondolja, mi lesz az érdeke négy, nyolc vagy akármennyi év múlva, az meglehet, pont a saját kardjába fog beledőlni.
Hatványozottan igaz ez 1989-90-re és a későbbi alkotmánymódosításokra is.
Én nem aggódnék a leendő győztesek helyében: ilyen körülmények között is lehet kormányozni.
Nevetséges önfelmentés lenne már most a kétharmados törvényekre fogni az esetleges kudarcot.
Egyébként nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy ellenzékbe kerülve számos kormányzati döntését meg fogja bánni a Fidesz."

www.fn.hu/belfold/20110718/polkerek1/

Tölgyes Úr! Látja?! A "link" is itt van. Nehogy azt gondolja, hogy "akárhonnan" idéztem.:)
Olvassa el figyelmesen és elemezze.
Köszönöm
:)

menőmano 2011.07.29. 22:45:52

@tölgyes:
Ön semmit sem változott! Irogat, aztán meg elrohan.

Ne menjen el! Tölgyes Úr! Irjon még, hiszen már több mint egy éve a milliárdokat irja.
:)

menőmano 2011.07.29. 22:48:15

@tölgyes:
Bocsánat ! Ön nem tudja, nem tudhatja, hogy én mire vágyom.
Ön csak gondolaj, hogy ködös elme vagyok.
De nagyon téved, nem kell elfelejteni.
:)

menőmano 2011.07.29. 22:54:34

Ideírom, nagy betükkel, ha felébred a tölgyes, jobban lássa!!

DRÁGA TÖLGYES ÚR!!!
ÖN EGY NAGYTUDÁSÚ HUNCUT.

Igen! oszt.jóccakát Önnek.

:))))))))))

menőmano 2011.07.29. 22:58:40

Úgy látszik még mindig zavarba tud hozni , elirtam!!!

bocs. "gondolja" azt akartam a tölgyes úrnak irni.

:))))))))))))))

xsasha 2011.07.29. 23:42:43

@jjulie:
Naná! Már tavaly tavasszal!

ssi 2011.07.30. 05:02:10

@ulrike: köszi 2011.07.29. 15:58:48 :-) de !
ezt is írtam: "egy hírhez mindig a lehető legtöbb tényadatot kellene mellékelni :-) igaz, akkor is sok olvasata/értelmezése lenne"

igazad van: "Következtetések sajnos .. még mindig jobban jellemzik azokat, kik levonják, mintsem a tényeket, miből levonják"

pontosítok:
1. belső igényünk legyen a minél alaposabb tájékozódásra mielőtt véleményt mondanánk ... ez tanulható :-)
(2. elvesztegetett idő, mint a rossz házasság, mikor a feszültség, utálat mindent ural .. se párbeszéd, se higgadt gondolkodás .. új Alkotmány kapcsán olvastam - sajnos nem találom: kb. történelmi helyzet volt, hogy a kormány a történelmi megbékélést megteremtve széles társadalmi összefogással s áldozatvállalással valósítsa meg a nagy rendszerek strukturális átalakítását .. - nehéz ügy :-(
3. ha az előbbi kettő kedvezően változna, a következtetések még mindig személyesek is lennének, de akár haszon is lehet ez a hozzáadott érték :-)

ssi 2011.07.30. 05:27:00

"Természetesen a magyar gazdaságot elsősorban Medgyessy Péter vágta haza, hogy aztán Gyurcsány Ferenc is odategye a magáét, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy a szocialista elődök által felhalmozott problémákkal a Fidesz még mindig nem tud mit kezdeni. Sőt. Az Orbán Viktor kormánya által nagyon sokáig halogatott és érthetetlen módon mégis kapkodva összerakott Széll Kálmán-terv a legrosszabb helyekre nyúl, és a gazdasági növekedést csak a Bokros-csomaghoz hasonlítható mértékben fogja vissza.

Pedig ez egyáltalán nem volt szükségszerű, és már akkor is és azóta is sokan elmondták (köztük a Véleményvezér is): igenis lehetett volna máshogyan."
velemenyvezer.blog.hu/2011/07/29/bokros_lajos_nyomdokain_egyre_dragabb_a_szell_kalman_terv#more3108736

lüke 2011.07.30. 07:59:53

@knausz:
meg az aranyhalat a Balatonból:)
szia:)

lüke 2011.07.30. 08:01:18

@manyike:
a szentek qurták el, akiknek maga fele hajlik a kezük:)

lüke 2011.07.30. 08:02:48

@tölgyes:
hello tölgyeském, ne szomokodjon:)
mindenki fizet........

László56 2011.07.30. 08:04:52

Szép jó reggelt Mindenkinek

Játszatok gyerekek, írja az elemzőnk és a játéktér határaival próbálja a politikai határokat meghúzni. A probléma azonban ott van hogy nem a játéktér a meghatározó a játékban, hanem a játékszabályok. Ennek ellenére értem én az elemzőnk finom figyelmeztetését. Ugyanakkor mégiscsak a játékszabályok megváltoztatásáért teszem le a garast. Mert miről is van szó ?

A jogi felelősséget át kell dolgozni, a politikai felelősség értelmezéséhez. De miért is van rá szükség ? Hiszen a politikai felelősség sokkal nagyobb teher, mint a jogi. Akkor meg hol is baj ?
A politikai felelősséghez, erkölcs tartozik. Az az erkölcs amit a kommunistáink kiirtottak belőlünk. Ha pedig nincs ott az erkölcsi felelősség érzete, akkor a politika azt teszi amit a kommunistáink több mint hatvan éven keresztül. Erkölcstelen módon, de törvényesen, kirabolják az országot.

Egy megállapodott demokráciában, elég lenne az elemzőnk jogos figyelmeztetése. Minálunk, kik nemzedékeken keresztül a kommunistáink korrupciós mocsarában, erkölcs nélkül, nevelkedtünk fel, nem elég az elemzőnk jóindulatú figyelmeztetése. Ezért kell a politikai felelősséget, jogira átváltoztatni. Politikailag nem helyes, de mit tehetünk ha a politikusainkból hiányzik az erkölcs érzése. Megbánásról szó sem lehet ezeknél az embereknél. Hogy is mondta Bajnai szerencselovagunk az egyik legszégyenteljesebb tevékenységénél ? Nem értettünk hozzá ! És evvel a számára el volt intézve több ember halála. Mi sem mutatja jobban az erkölcs hiányát.

Én nem szeretném még egyszer ezt a mondatot hallani: nem értettünk hozzá. A totális erkölcstelenség mondata országunkra és polgárainkra is végzetes lehet.

Meg lehet figyelni még a jó indulatú elemzőnknél is. Az erkölcs szavát, a szájára nem venné. Inkább több mondatban körülírja az írásaiban. Vajon miért ? Talán, mert minden rendes ember szégyelli, hogy ilyen erkölcstelen kommunista mocsokban kellett felnevelkednie. Annak ellenére, hogy mint személy nem tehet róla.
Mindez megmutatja, hogy a politikai felelősség erkölcsi használatával, nem lehet ott argumentálni, ahol nincs meg az erkölcsi felelősség érzete, mint más demokratikus országoknál.

De ha nem így, akkor hogy tovább, ha nem akarjuk hogy még egyszer megtörténhessen az országunk kirablása a jövő nemzedék számlájára.

A helyes, de sokáig tartó út, népünk átnevelése lehet. A kommunista gondolkodás helyett az erkölcs kinevelése és ennek az érzésnek a használata. Politikusoknál ez hibázásnál, lemondáshoz és politikai visszavonuláshoz vezet. Addig azonban amíg a politikusainknál lehetetlen ezt elérni, szükség van az átmeneti megoldásra. Ez lenne, erkölcs hiányában, a jogi szabályozás. Máshol nincs erre szükség, minálunk sajnos a fent említett okok miatt, nagyon is szükséges.

nyünyüge 2011.07.30. 08:20:53

@László56:
László úr, halálosan idegesítő ez a királyi többes!
Nem fogalmazna a saját nevében? Vagy árulja el, milyen közösség, testület véleményét olvashatjuk ilyenkor.

(magyarabbul: nevelje át azt a bizonyos Sanghai-i nénikéjét !)

panelburzsuj 2011.07.30. 08:44:14

@nyünyüge:

Laci páter szentleckéire szépen lehetne alkalmazni az amúgy galád formulát: hallgatás - beleegyezés.

Aki nem tiltakozik, az egyetért vele.

Ezen a blogon már ismerjük annyira egymást, hogy megíbízhatóan körvonalazódjon: kinek nincsenek útjában, kit nem zavarnak László atya tézisei. Azaz: melyik politikai "család" mentalitását fejezi ki a költő.

menőmano 2011.07.30. 08:48:03

@László56:

Most Ön totálisan, csak kommunistázik. Ez nem annyira tetszik nekem.
:)

jjulie 2011.07.30. 08:55:23

@László56:

orbánparódistánakgyenge és unalmas vagy

mondjuk kutyakaja még lehetne belőled, bár lehet hogy kihánynának azok is

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 09:05:28

@panelburzsuj: virágozzék minden virág...

@jjulie: összefosod a virágboltot.

lüke 2011.07.30. 09:06:02

@László56:
ittragadt, vmi átnevelő táborból?
azt sok neveletlenjét.............

lüke 2011.07.30. 09:06:02

@László56:
ittragadt, vmi átnevelő táborból?
azt sok neveletlenjét.............

jjulie 2011.07.30. 09:10:52

@Hepci:

két félmondat, és egyetlen szopás sincs benne

beletörődtél, tücsköm?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 09:16:50

@jjulie: van valami mondandód a duntyogáson kívül?
Ennyi értelmeset bármikor ír egy vízicsibor, reggeli előtt.

jjulie 2011.07.30. 09:18:17

@Hepci:

nem hallom a hegedűszót, eltörött?

márta)) 2011.07.30. 09:19:35

@László56:

Kedves László!

Ön már megint megírta! Olvassa el a saját írását, és elemezze.
Nem gondolom, hogy mosoly nélkül kibírná, ahogyan olvassa.
Nagyon kíváncsi lennék rá, csak az a baj, hogy nem fogom megtudni.

Ne aggódjon, eljön az idő amikor a féktelen szabályozásért, ellensúlyok nélküli ténykedésért felelni kell. Ez az élet minden területén így van.
És ha majd egyszer ennek jelét látja, én nagyon szeretnék még akkor Öntől egy irományt olvasni.
Csak lehet, hogy arra már nem lesz lehetőségem.
Igy maradok kétségek között, hogy Ön valóban azt gondolja e amit ír.
Én nem hiszem el.

Bocsánat Kedves László!

Még ezt üzenném Önnek.

"A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.
Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.
A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra.

Végezetül fontos tanulság, hogy a válságokat azok az országok ússzák meg a legkevesebb kárral, illetve azok képesek a leggyorsabban kilábalni belőlük, ahol sokan és sokat dolgoznak - mondta Bajnai Gordon.

Hozzátette: Magyarországon a politikusok az elmúlt tíz évben sokszor az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat"

Visszaköszön a múlt Kedves László! "Előre a múltba....."
Ezek a felelősségre vonások (ami a rendszerváltás óta minden kormányokra vonatkozna, ha egyáltalán kivitelezhető) nem pörgetik a gazdaságot, nem fog fejlődni az ország.
Még hatalmas probléma, hogy igy most szavazatokat nem igazán lehet gyűjteni. A féktelen szabályozások, sok-sok "életet" döntenek romba.
De azt hiszem ezt Ön sokkal jobban tudja mint én.
:)

jjulie 2011.07.30. 09:21:09

@Hepci:

értelmeset a lükétől kérj, ő vitte át a kultúrfölényt a szájában a túlpartra

márta)) 2011.07.30. 09:23:47

@László56:

Nagyon remélem, nem sértettem meg, nem volt szándékomban, csak irogattam Önnek "valamit.
Olvassa el nagyon kérem.
Köszönöm.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 09:28:26

@jjulie: Lüke nyilván 1 rejtéJ neked, nem lehet értelmezni a birka-fideszidióta-marketingbuzzancs kontextusban...

panelburzsuj 2011.07.30. 09:31:38

@Hepci:

Törlésről, moderálásról, kitiltásról beszéltem volna?

Vagy - némi jóindulattal, pláne némi értelemző olvasással - olyasmi hámozható elő a mondókámból mondókámból, hogy

"A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában." (Dr. Török Gábor témavezető. Talán. De az is lehet, hogy mégső ő mondta, hanem egy másik tekintély.)

Az egy másik menet, hogy mind a virág, mind a gyom fogalma tömény relativizmus. :)

márta)) 2011.07.30. 09:32:15

@László56:

"Míg 1998 és 2002 között kommunikációjában a posztkommunizmussal állt szemben a Fidesz-féle polgári Magyarország, most a gyenge társadalmi érdekérvényesítő képességű csoportoknak üzent hadat Orbán.
Marha könnyen kirugdosható a hajléktalan a térről, és marha könnyen elvehető a fogyatékosoktól a támogatásuk egy része."

*************

"Egy tőről fakad a Fidesz-kormányzás legnagyobb előnye és legnagyobb hátránya. Háborús logika: gyorsan döntünk, de nincs időnk stratégiát kidolgozni.
Egyébként is pont a tervezés a Fidesz legnagyobb hiányossága.

Sajnos a kétharmad is erre a „majd lesz valahogy” mentalitásra ösztönzi a pártot, hiszen nem kell szűk keresztmetszettel szembesülni, mindig lehet egy kettes meg egy hármas terv, valamelyik csak bejön."

www.fn.hu/belfold/20110718/polkerek4/

:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 09:42:52

@panelburzsuj: aki nem szólal fel ellene, még nem ért vele egyet, tehát már az indulásnál feldőltél a csapásmérés közepette, mint egy selejtes lézerágyú... :)
Tőlem pl. nyugodtan írhatja László úr a dolgait, nem bánt vele senkit.

jjulie 2011.07.30. 09:46:51

@Hepci:

ebból is kimaradt a szopás, mivanmár, tényleg beletörődtél?

amíg tart az örökség, ne foglalkozz a marketinggel

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 09:49:14

@jjulie: mi van, szop*shiányod van?
Javallanék egy nílusi krokodilt...

nyünyüge 2011.07.30. 09:50:34

"Politikus lennék, vagy mi a búbánat" - mondja Deutsch Tamás

Szerintem maradjunk a búbánatnál :)

www.origo.hu/itthon/20110729-interju-deutsch-tamassal-a-twitterbejegyzeseirol-es-a-thomas-meliaval-kapcsolatos.html

(amúgy ha jól olvasom, nem(csak) Melia megszólalását akarta bírálni, hanem a kormányt és kommunikációs államtitkárát. Végülis van benne logika. Viszont akkor felmerül a kérdés, hogy mindezt miért a twitter-en tette. Feltűnési viszketegség?).

porfelhő 2011.07.30. 09:57:30

@László56:

A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását. Az adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal"

Kedves László!

Egy kis "morzsányi" részlet a "szerencselovag" tevékenységéből.
Egyébként tetszik amit ir!
bezony.
:)

porfelhő 2011.07.30. 10:06:03

"Bajnai szerint a legfontosabb kérdés, hogy mi magyarok miért kerülünk mindig ugyanabba a válságba.

Példaként említette, hogy 1981-ben, már a Kádár-rendszerben is képesek voltunk eladósodni, melyből arra következtetett, hogy rendszeres válságba kerülésünk, nem a rendszerváltás politikai logikájából fakad, hanem sokkal mélyebben gyökerezik.

Bajnai Gordon szerint egy társadalom túlélőképességét döntően a társadalom kultúrája, működésmódja határozza meg.

Ez azonban csak lassan változtatható, és ahhoz, hogy egy társadalom sikeres legyen, helyesen kell értelmeznie, ami vele történik. Ebben kulcsszerepe van a vezető politikusoknak.

Csakhogy a politikusok válságmagyarázata gyakran tévútra visz, mert a saját helyzetük és érdekeik szerint magyarázzák az eseményeket.

Ilyenkor megnő a független értelmiség szerepe - vélekedett a volt miniszterelnök, és kiemelte: minden országnak, amely ki akar lábalni a válságból, tükörbe kell néznie, és rá kell jönnie, mit tett rosszul.
A válság ugyanis, mint egy reflektor, pontosan rávilágít arra, amit rosszul csináltunk."

.........................................

Na ez a tükör hiányzik sokaknál, elmondható ez az élet minden területére.
Az ! kellene sokaknak, egy hatalmas tükör.......,
Igaz egyesek talán abban is másokat látnának nem pedig önmagukat.
Mert a világ már csak ilyen.
Az irigység, az utálat, az hatalmas úr tud lenni, főleg meg ha némi tudatlansággal, félremagyarázással, önámítással, esetleg saját értékeink "más színben történő felmutatásával " társul.
Úgy bizony.
:)

porfelhő 2011.07.30. 10:20:31

Van olyan, hogy az ember egy életen át - vagy hátralévő életében - képes önmagának (is) hazudni.
Csak későn jön rá, hogy mekkora "szavashibákat" (hibát) követett el.
Igen.
:)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 10:23:29

@lüke: Hagyd tölgyes urat, szomorkodnia is kell valakinek. Ez olyan inteligencs comorkodás.

panelburzsuj 2011.07.30. 10:32:42

@Hepci:

Durnyogonc: "az amúgy galád formulát"

Nyalonc: "aki nem szólal fel ellene, még nem ért vele egyet, tehát már az indulásnál feldőltél a csapásmérés közepette, mint egy selejtes lézerágyú... :)"

(Vajon melyikünk tudja jobban, mit miért fickál? Te állítod: csak jáccol. Én kibővitem: méghozzá bírosdit.

Csak a csomagoláshoz hirtelen épp csak "Ne itéljetek!" feliratú Pravda akadt a kezedbe ... :)

László56 2011.07.30. 10:33:53

@márta)): @porfelhő:

További szép napot kívánok Minenkinek

Csak a nézőpont kérdésétől függ hogy Bajnainál egy technokratáról, vagy egy pályát tévesztett politikusról van e szó. Vagy talán csak egy egyszerű szerencselovagról, kinek több a szerencséje mint az esze ?

Bajnai mint technokrata ? Nehezen hihető. Hiszen egy jó technokratának saját gondolatai és saját elhatározásának is lennie kell. Az ő esetében erről szó sem lehet. Mert csak az IMF végrehajtó szerepe jutott neki. Azt pedig egy érettségivel is meg lehetett volna tenni. Megmondták mit kell neki tennie és megtette. Azt hogy úgy csinálhassa, hogy mindez saját elhatározásának tűnjön ? Az is külön meg volt és van neki engedve. Ez bizony még egy úgynevezett technokrata megjelölésnek sem elég, mert ahhoz más körülmények és jobb végzettség kell mint az övé. Marad a végrehajtó szerep. Amit ugyan jól csinált, de azt is hozzá kell tenni, hogy ilyen erős nemzetközi felügyelet mellett, mindezt nehéz rosszul csinálni

Bajnai mint politikus? Nehezen elképzelhető változat. Hiszen egy politikusnak olyan víziójának kell lennie, ami egy pártömeget meg tud mozdítani. A Bajnainál egyértelmű hogy erről szó sem lehet. Nem is pártag. Víziója sincs. És soha nem is volt szükséges hogy egy pártot kezeljen vagy mozgasson. Honnan is lenne politikai képessége és képzettsége ? Ami vele történt az nem más mint az MSZP öncélú követése a Bajnai -féle végrehajtásnak. Ez onnan jön hogy az MSZP vezetősége kénytelen kelletlen felismerte hogy más választása nincs mint a végrehajtó politikát támogatni. Enélkül felkészületlenül jön az MSZP politikai halála. És még irányítani sem tudja.. Amit megint csak: még egy halálával küzdő politikai párt sem engedhet meg magának. Így aztán fogcsikorgatva ugyan, de támogatták a Bajnait. Ez viszont nem a Bajnai érdeme volt, hanem az MSZP okozta katasztrofális gazdasági körülmények hozták így. Ebből azt is leszűrhetjük hogy Bajnai mint politikus, nem számottevő egyéniség.

Bajnai mint szerencselovag ? Talán a legtalálóbb kifejezés rá nézve. A képzetlensége és tapasztalatlansága juttatta ebbe a pozícióba amiben most van. Tapasztalt, képzett emberek közül egy sem fogadta el ezt a megalázó szerepet ami Bajnainak jutott. Éppen azért, mert volt esze ezeknek az embereknek. Bajnainak mint szerencselovagnak viszont kiváló szerep volt. Passzolt hozzá. És ebben is szerencséje volt.

Ezért nem lesz Bajnaiból soha vezető politikus. Legfeljebb egy kis politikuska aki még egyszer megpróbálja, mert azt hiszi hogy egyszer már megpróbálta, de avval hamar megbukik. Mert bizony az történne, ha megpróbálná.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 10:34:46

@manyike: Egyetértek.
Békét akkor lehet kötni, ha
a. mindkét fél óhajtja, mert
- nem látják célravezetőnek további erőszakot,
- látnák, de minden lehetőségük az erőszakra kimerült kölcsönösen.
Mindkét félnek intelligensnek kell ehhez lennie. Pártok számára Mo.n ez komoly akadályt képez, szinte mindenki fennakad e rostán. Szavazóbázist meg sem említem.:)
b. az egyik fél annyira lepusztította a másika(ka)t, hogy a vesztes(ek)re további erőszak nélkül is rákényszeríthető a győztes akarata.

panelburzsuj 2011.07.30. 10:37:00

@nyünyüge:

Hepci szótárában van erre a magát politikusnak láttatni kívánó férfiúra egy precízebb kifejezés is (angolul hangváltozata: dick), aminek a használatától maga sem ódzkodik.

Szimbolikusan se ... :)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 10:43:47

@panelburzsuj: Még mindig jobb, mint az 'Ide lőjetek!'

panelburzsuj 2011.07.30. 10:45:19

@panelburzsuj:

(A Fidesz teljességéről: ennek a pártnak nemcsak feje és ökle van! :)

panelburzsuj 2011.07.30. 10:49:10

@ulrike:

Kevered itt a .. a ... a dolgokat.

Az ide-oda kérdés az a Julia-feladvány

(az interjúban a 101-es kérdés .... )

aszekelyek 2011.07.30. 10:50:30

@bóra77: Na, izgalmamban elírtam, gratulálok magamnak! Tévén se volt rossz.@CSENDES: Látom megragadtad a lényeget! Lényeg, hogy kötekedhess.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 10:50:50

@Hepci: Idomár cirkuszban krokodil szájába helyezi, majd krokodil összezárja állkapcsait. Síri csend után idomár egy pálcával krokodil fejére üt, állkapcsok ki, s mindenki látja, sértetlen idomár mindene. Viharos taps. Idomár a nagyérdeműhöz: van e önként jelentkező erre a kunsztra. Némi hezitálás után egy sovány, vékonyhangú úr feláll, s mondja, ő jelentkezne szívesen, ha az idomár úr megígéri nem üt akkorát a fejére a pálcával, mint krokodilnak.

aszekelyek 2011.07.30. 10:52:22

@panelburzsuj: -Mondta a sunyin lapító és leste, honnan esik le neki ezért egy zsíros konc.

aszekelyek 2011.07.30. 10:54:25

@mezga-aladar: Pártot alapítani ma már több százmillióba kerül. Ki gründolta ezen a néven? Be akarják terelni a nem választókat és elaprózni a szavazatokat. Szakállas móccerek.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 10:55:43

@aszekelyek: Igazad van. Ki bírja ezt székház ügylettel, meg Joszip Totokkal?

panelburzsuj 2011.07.30. 11:08:41

@aszekelyek:

Frontbarátozzunk!

Neked mennyit fizetnek? Milyen rendszerben? Órára, kommentszámra, karakterre kapod a pénzt? Vagy van valami eredményességi prémium is?

Csinálhatnánk akár egy hivatásos trollszakszerverzetet is. Vagy kamarát, szakmai tanfolyamokkal, a szakmai fejlődés érdekében.

Megtanítanálak balettoznia szavakkal. (Taposni, trappolni meg toporzékolni már tudsz, de hát ezek mesziről csak olyan "magról kelt" szóforgatói erényeknek látszanak nálad. Hiába bionykodsz, hogy diplomás mínipulátor vagy.)

(Tölgyest semmiképp se vállalom, tekintettel Badar Barnabás megpróbáltatásaira ... )

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 11:16:23

@panelburzsuj: ha amúgy galád vagy, ne tsodálkozz, hogy megbíróllak, ha meg bírlak bírólni.
Minden úgy kezdődött vala, hogy belém kötöttél (miközben nyitott lélekkel betettem ide a 47-es lábam, lásd jáccás).

aszekelyek 2011.07.30. 11:18:52

Kedves Gábor! VAlóban ezzel a helyzettel kell megbírkóznia ennek a kormánynak. Az előzőeknek valahogyan sosem volt ez a nagy rizikó a fejbetörésre és sosem kellett megoldaniuk egy szűk esztendő alatt de mindent ám! Úgy, hogy a lehető legkevésbé sanyargassák közben Magyarország amúgy is már nagyon elszegényített-előzőek által- lakosságát. Az euróai bíróságopcska, a naccságos, nekik nem adta azt az ítéletet, és következnményeit, pld, hogy súlyosan rontsa a költségvetésük helyzetét. Sokkal nagyobb az az ellenszél, mind politikai, mind gazdasági téren.Európa minden nap bizonyítja, mit szán egy jobboldali vezetésű Magyarországnak. Amiről Orbán beszélt Tusnádfürdőn. A kényszerlakhely , ugye... Akart-e Orbán annyira ezerrel betépni az únióban, amikor a szocik-ellene- annyira sürgősnek és megváltónak ábrázolták? Nem. Az ország helyzete szempontjából is barátságtalan dolog sok minden, ami az eu-kától jön. Marha nagy megsegítésünkről szó sincs, hisz nem vagyunk mi görögök.... Éppen , hogy nem... Nálunk nem szoci kormány van!!!!!

panelburzsuj 2011.07.30. 11:22:27

@Hepci:

Hú, te ennnyire elkötelezett körömápoló vagy??

Vagy hogyis ... köröm alá törött sértések babusgatója?

Fene nézné ki a tér réméből ...

aszekelyek 2011.07.30. 11:22:28

@Doktor Kotász: Öndicsérő és önfelmagasztaló , másikat letaposó hsz-nek remek ez!Mióta tudja már magáról, hogy nem ostoba paraszt? Biztos is ez vagy csak paranoia,.. tényként kezeli, amit képzel magáról.,, így értendő...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 11:24:25

@aszekelyek: az EU-nak piac köll, a görögnek pénz köll, az Orbánnak birka köll, a birkáknak cirkusz köll, neked meg Orbán köll.
Így kerek a világ, mindenki megkapja, ami köll néki.
(Ja: a Durnyogoncnak konc köll, a Tüsszencsnek meg néha 1-2 mikro karaktergyilkosság.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 11:27:12

@panelburzsuj: bezony.
Sok súlyos következmény indulhat egy elfertőződött-levált körömből (ezt egy beszélő nevű lány okozta nekem, amikor utoljára fociztam).

panelburzsuj 2011.07.30. 11:27:21

@ulrike:

Százegy hari és a Szűkség Szobákája

porfelhő 2011.07.30. 11:27:31

@László56:
Kedves László!

Nagyon sok igazság van abban amit ír.
Az igaz, Bajnai soha sem volt egyetlen pártnak sem tagja, nem is akart az lenni, de még vezető politikus sem.
Nem álmai voltak, hanem elképzelései, abban az egy évben, amikor vállalta a miniszterelnöki pozíciót.
Nem beszélt mellé, világosan tudatta a szocialistákkal, garanciát kérve tőlük, a terveit, elvárja, hogy kormányzása alatt mindenben támogassák Őt.
Igen! Bajnai stabilizálta az országot a gazdasági világválság idején, hogy ne zuhanjunk beláthatatlan mélységekbe.
Egyenes, világos beszéd, megmondta, hogy megszorítás nélkül nem megy.
A megszorítás szó nála, nem valamiféle népakaratra, kívánságra hivatkozás volt.
Annak valódi jelentését mindenki megértette (már akinek volt füle hallani). :))
Az a probléma, hogy a "nagybetűs nép" többsége nem értette meg. Várták a csodát. Az meg nem jön. :)
A bajnai egy jó üzletember, aki a tapasztalatait, tudását bele tudta vinni a kormányzásába is.
Az a politikus, akiről ( kormányzásáról) külföldi vezető politikusok is elismerően nyilatkoztak.
Ő az a politikus aki meghagyta az IMF. hitel két részletét a következő kormánynak. (MOL. csomag).

Egyenes, világos beszéd.

Bajnai Gordon szerint a válságkezelő program - amely a cselekvés, a kilábalás és a növekedés programja - lemondást, szolidaritást kér mindenkitől, de ennek eredményeként az ország talpra állhat és megerősödhet."

www.hirado.hu/Hirek/2009/04/19/14/Itt_a_Bajnai_csomag_.aspx

"Tapasztalt, képzett emberek közül egy sem fogadta el ezt a megalázó szerepet ami Bajnainak jutott."

Nem tudom, hogy hol voltak a tapasztalt, képzett emberek a szocialistáknál az eltelt időben. Nem vállalták, mert lett volna alkalmuk bizonyitani, csak az belső-, és külső hatások miatt valahogy nem ment.:)

Tévedés ne essék Kedves László, én nem vagyok elfogult egyik, agy másik irányban, csak a Bajnait egy szavahihető, jó politikusnak tartok, aki nemzetközi szinten is elismert, aki a diplomáciai kapcsolatokat is tudja ápolni.

Végezetül meg szeretném jegyezni, hogy el tudnám képzelni egy új párt élén.

Nagyon köszönöm a válaszát.
:)

aszekelyek 2011.07.30. 11:32:47

@Doktor Kotász: @panelburzsuj: Panelkám, a magról keltet tehetségnek híják:) Megválogatom a barátaimat :) mámeg barátkoznál,, mik nem történnek ezen a blogon? Figyu, ebben a nyomorult országban a nagy tehetséget vagy totál ellehetetlenítik, vagy sorra fizetik. J.A. Reklámszöveget írhat, azt is csak más neve alatt... és esetleg kap egy buksi simogatást.. és erkölcsi elismerést. A nagya lét, ahogy a Szentírásban is találhatók, nem ők akasztják:) --- A prédikátor könyve. HA keresed a forrást. Azért ne aggódj, nem megyek a vonat alá, se a Dunának :) Halálra sem iszom magam.. Sztem nem időszerű az ajánlatod.:) Hol tanítanál? Feriéknél van képzés, azt hallottam:)

panelburzsuj 2011.07.30. 11:33:40

@Hepci:

Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.

(Jövő péntek a Turuly Pissnél? Megint megyek a környékedre ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 11:38:06

@aszekelyek: Feri a tánc- vagy az illemtanár lesz?
(LiBajnairól most megfeledkeztél. Ő nyilván pislogni tanít.)

aszekelyek 2011.07.30. 11:44:27

@ulrike: Állami spontán privatizált vagyonnal, amerikai üzletemberrel, tenném hozzá. Az én kedves egykori professzorom szavaival, -"Ahhoz, hogy legyen, valakitől el kell venni." - Nem Orbán kormánytanácsadója volt. :D

A másikhoz. Ön szellemes. Értékelem ezt önben.

márta)) 2011.07.30. 11:46:15

@László56:
Kedves László!

Kiegészítem azzal, hogy bezony:) a szocialisták csak megköszönhetik a Bajnainak, hogy vállalta a kormányzást.
Hogy mennyire nem figyelt a csodaváró nép.

Annyira nem, hogy a többségi kormánytól követelte a kolbász kerítést".
Hiába mondta a Bajnai "Ne gondolja senki, hogy kolbászból lesz a kerítés" :)

Igaza van Bajnai egy jó üzletember, és egy elfogadott, szavahihető politikus, akinek van jó diplomáciai érzéke, és akit a külföld is elfogadott.

Köszönöm, hogy irt nekem.

:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 11:47:19

@panelburzsuj: már kétszer válaszoltam, de ez a b*zi blogmotor egy legújabb hibát írt ki: bad gateway. (?)

Szóval rugalmasan ráérek többnyire, majd szólj, mikor.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 11:48:40

@márta)): a Bt. új kedvence Bajnai?
Úgy látom, Zsülinek leáldozott, nem pislog elég sármosan.

márta)) 2011.07.30. 11:50:19

Nekem eltünt egy kommentem.
Azt hittem, hogy a "drágaságos @Łászló" szórakozik.

Ő egy nagyon tuti kommentelő.
Igen.
:))))))

aszekelyek 2011.07.30. 11:50:35

@Hepci: Az illem. Az ő tánctudását nem lehet űberelni, kár megpróbálni is:) Nyizsinszkíj is tőle tanult:) Pavlova is... sőt Isadora Duncan is:) Azt csak vetítik filmről a nebulóknak:) Lássank csodát is:) Helyettesítő tanára ájemmónika lesz. Neki is kell néha egy is pihenő. Külhonban tartott pénzügyeit is kell néha személyesen felügyelnie... Kínában is. Bajnai a gazdasági szakértelmet fogja oktatni, mint vendég előadó. 1 forintért.

panelburzsuj 2011.07.30. 11:55:09

@Hepci:

Kösz, dájöribe dugtalak! :)

(Nem mész börzélni? Vagy később lesz?)

márta)) 2011.07.30. 11:55:46

@Hepci:
á' dehogy. A Bajnairól, mint politikusról írom a véleményem. Írja a Bt.
Nem, nem. a kedvenc.
:)

***************
Hogy pislog", nem tudom.
De Ő az "egyszem kedvelt.) az egészen más.
Igaz, Ő a legkevésbé foglalkozik ezzel. de mindegy.
:(

panelburzsuj 2011.07.30. 11:58:29

@aszekelyek:

Hogy is mondjam szépen? ...

Rajtad Hanlon borovája nem kicsorbulna, hanem eltörne.

aszekelyek 2011.07.30. 12:01:53

@Hepci: BAjnai majd akkor lesz egy nagy kábítófegyver, amikor már ámerikai egyetemi professzorként mutatják fel , akit még ott is hűha!, a francia becsületrendre és IMF karrierre eddig beájuló közönségnek. Akiket ezzel lehet a légypapírra csalogatni. :) az alapfokún még ő nem tanít:) Annak a közönségnek, akik még mindig lenyűgözve vannak, ha a meghallják, hogy külföldi. :) viszonylag sok nálunk az olyan alacsony önértékeléssel bíró honfitárs, aki ettől aztán már olyan hitelesnek és tévedhetetlennek gondol bármit, ami onnan jön, amilyen még egy nincs-e földön. Persze vagy nem is tud a viselt dolgairól vagy nem hitte el, vagy elfelejtette. Ámerikái egytemrő gyün! Akkor csak jó lehet, hánem? de.

menőmano 2011.07.30. 12:02:30

@Hepci:
Figyelj már!
Az egyik" az a politikus, akiről van "egy vélemény".

A másik meg nem, (Ő a kedvelt).

oszt.kész.:)

Mit nem lehet ezen érteni.????

:))))))))))))

panelburzsuj 2011.07.30. 12:03:50

@aszekelyek:

Hogy is mondjam szépen? ...

Rajtad Hanlon borovája nem egyszerűen kicsorbulna, hanem eltörne.

menőmano 2011.07.30. 12:04:54

Na már milyen jó ez a téma.

Most irnak a Bajnairól jó sokat.

:))))))))))

panelburzsuj 2011.07.30. 12:06:48

@panelburzsuj:

Nagyon szép: a blogmotor nem tudja megkülönbözteni a két hozzászólást ...

(Próbáltam mindkettőnél alkalmazni a "Válasz erre" gombot.)

aszekelyek 2011.07.30. 12:07:18

@Hepci: Te melyiket kapod? Kis igénytelen lennél? Nem gondolom:) No , neked Hepci , nekem mi köll?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 12:07:44

@aszekelyek: ha Orbán vezényli majd a nyitótáncot, feltehetőleg Palotást fog táncolni.
S ejtik a vádat.

menőmano 2011.07.30. 12:09:01

@László56:
A Bt. nagyon kedveli az írásait.
Hisz nekünk. Ugye.??

:)))))))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 12:10:38

@panelburzsuj: mostanában 2 napig tart. Nem hiányzik az nékem, hogy 2 napot szobrozzak ott plusz még a szállást is fizetni kelljen. Elég drága már egyébként is, nem jön be a költség.

aszekelyek 2011.07.30. 12:16:08

@graycivil: keverheted, kavarhatod, ebből se jön ki, hogy 50-ről 8o-ra a FIDESZ vitte fel az adósságot.

@panelburzsuj: Ne cifrázd, nem vagy te költő! Tettél egy ajánlatot és beletört a bicskád.:D @Hepci: HAnkiss Elemér kampánya a találjuk ki MAgyarországot! , tartalmazta azt az elemet, hogy jöjjön külhonból a minielnök, mert bezzeg ott és bezzeg ők! Összelopkodják az ötleteket 2014-re ne félj. Sztem feri és bajnai két külön kis párt színeiben indul majd. MAtematikailag logikus. FIDESZ oldalon, jobbon indulnak. El kell aprózni a szavazatokat. Minden, az itt idézett nyilatkozata is erre utal. A tükörbe nézős. A sorok között.

menőmano 2011.07.30. 12:18:00

Érdekes olvasmány a Fidesz 2010-es ígéretgyűjteménye"

Szociális programmal kormányra jutva aszociális forradalmat kirobbantani - ez bizony politikai innováció a javából. Kormányunk tehát innovatív, ha úgy tetszik: forradalmi - állapítja meg egy elemző, aki hozzáteszi: a kormány "munkásellenzéke" viszont csak mostanában kezd felnőni a kihíváshoz."

"A jelzőtlen kapitalizmus erős akarása -valójában ez a Fidesz (ki tudja hányadik) gazdaságpolitikai fordulatának lényege"

"Az alkotmányunk a rendszerváltoztatás céljaként fogalmazza meg a szociális piacgazdaság megvalósítását.
Ezért a szociális biztonságot, az esélyek kiegyenlítését, az egymás iránti megbecsülést és elköteleződést közös alapértékeknek tekintjük."
********************

Na.Ja. a szociális biztonság, meg az egykulcsos adó, mely az amúgy is szegény, társadalmi réteget sújtja.
******************
Másoltam.:)

www.stop.hu/articles/article.php?id=897812

panelburzsuj 2011.07.30. 12:20:54

@Hepci:

Go bosnyák!

Nyakadba tálca, arra a portéka, és a katalógusvadászok közé vegyülve árusítasz ... :)

menőmano 2011.07.30. 12:20:54

Totálisan mást csinál a többségi kormány mint amit igért.

:)))))))

panelburzsuj 2011.07.30. 12:22:52

@panelburzsuj:

Ténylegám: nincs valami originál hanloni pengéd? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 12:27:57

@panelburzsuj: inkább az kellene, hogy a mélyen tisztelt kiállításszervezők felfogják, válság van, következésképp a fókákat nem lehet annyira lekopasztani.
Helyette az árak változatlanok vagy emelkednek, esetleg a nagyszerű regisztrációs költséget turbózzák. S csodálkoznak, egyre csak fogy a kiállító és a látogató egyaránt, mindenhol.
Tavaly a Hortuson már valami marketingcéget bíztak meg a szervezők, hogy feltérképezze a helyzet romlásának okait.
Odajött hozzám is valami kis fogalmatlan pusapos pitscha, hogy válaszoljak 1001 kérdésre. Osztán csodálkozott, hogy elégtelennek gondoltam az íkúját ahhoz, hogy szóba elegyeggyünk...

menőmano 2011.07.30. 12:28:25

Éger a Semmelweis-terv visszavonását követeli
Az ösztöndíjjal elkergeti az orvosokat a kormány?"

"A legóvatosabb becslések szerint is több tízmilliárd forinttal tartozik a mindenkori kormány az egészségügyi dolgozóknak az elmaradt túlóradíjakkal összefüggésben – mutatott rá Éger István.

A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke élesebb hangon kritizálta az egészségügyi kormányzatot.

Cser Ágnes úgy fogalmazott: „Vége a türelmi időnek, elég volt Szócska Miklós államtitkárságából!”

Mint mondta, nem fogják tovább szó nélkül hallgatni, hogy a tűzoltók túlórapénzét kifizetik, az egészségügyi dolgozók viszont továbbra is egyéni pereskedésekre kényszerülnek. Több tízezer munkavállalónak tartozik a magyar állam – közölte Cser Ágnes."

www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/az-osztondijjal-elkergeti-az-orvosokat-a-kormany-/20

"sok döntését meg fogja még bánni a kormány"

:)

mezga-aladar 2011.07.30. 12:31:05

@elwood: ****

@jjulie: ok ok, de azért részletek sem mellékesek (hogyan, mikor)

@nyünyüge: ne báncsd Mogácsot! végén jó poén lesz... türelem, hamarosan!

@panelburzsuj: igen taníthatnád... komolyan mondom: jó kommentista vagy...

@Hepci: neked mi köll? vas ö köll?

ja... most hogy karbantartották a blogmotort nem műxik...
bár csak olyan jó motorja lehetne a blognak, mint a törvényhozásnak van...

panelburzsuj 2011.07.30. 12:37:59

@mezga-aladar:

Legjobb marketinga kölcsönös felnyalás: azért neked is szívesen szorítok helyet a tanszéken.

Tied lehetne mondjuk a "Szóviccológia II.", legalább 4-5 kredittel, szogorlati bizottsági tagsággal ... :)

panelburzsuj 2011.07.30. 12:47:07

@Hepci:

OK, menjünk még balkánabbra.

Kipróbált kríziskezelő a szürkezóna szürkeállománya.

Odasomfordálsz a bámész kollágához: "Cséndzs penge?..."

mezga-aladar 2011.07.30. 12:48:39

@panelburzsuj: "Sűrű-maró Cinizmus ágazatok a XXI. században" előadás: Szájmondé...

nem mondhattam, hogy a szóviccből a LEGjobb vagyok... tudod a szerénység...
ha valamit szeretek magamban akkor ez az... a szerénység... nertársak!

1-1 komment 1-1 rajzszeg a hatalom (tankja) elé... harc a feudalizmosz ellen

panelburzsuj 2011.07.30. 12:51:09

@Hepci:

A legeslegelső egyetemi DsznövényXXXX megorganizálásából bőven kivehettem a részem Komisz oldalán, sőt erőteljes ösztönzésére ...

Érdemes lenne egyszer tényleg komolyan kimérni, hogy valójában mitől (kiktől?), hogyan, milyen stációkon át silányulnak ezek a jobbsorsra érdemes bulik a szokott pimasszá.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 12:51:11

@panelburzsuj: alapíccs (s has s al-kos) f*szkalapológia tanszéket is. Én leszek az adjunk-tus.

menőmano 2011.07.30. 12:53:06

@Hepci:
Csak még egy gondolat.
Egyébként értem (érjük) az üzeneteket, a (Bt. már ha egy tisztelt kommentelő nyilvánosan igy vélekedik rólunk)
Csak az a probléma, hogy még nem érett meg bennem teljesen, hogy mennem kellene, és hogy nincs helyem itt.
Ne válaszolj, nem kell, értek mindent.
Komolyan.

panelburzsuj 2011.07.30. 12:54:39

@Hepci:

Eggyel több ösztöke a turitalihoz.

(És asszed, csak hülyülök! ... :)

hoplita 2011.07.30. 13:04:15

@Hepci:
De csakis olyat, amék didereg.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 13:12:42

@panelburzsuj: A hari az egy angol királyi herceg, de nem, hogy már a 101-dik volna a sorban. Nem keveri maga az államadósságot az állambiztonsággal?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 13:15:25

@ulrike: van neki báttya is? Ösmerek egy lyányt, aki öriharit szokta emlegetni.

6.Lenin 2011.07.30. 13:18:54

Akkor nézzük...

"Én nem szeretném még egyszer ezt a mondatot hallani: nem értettünk hozzá. A totális erkölcstelenség mondata "

László56 sok jó gondolata/megállapításai közül 1, a nekem legjobban tetsző.

Nem szabadna még 1x megengedni, hogy csak ennyi elég legyen a feloldozáshoz.

Sajnos esik, pocsék az idő.

Csetelnek a lángeszek.

Marad a zenehallgatás.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 13:20:37

@Hepci: Van báttya, de megnősült a marha. Az örihari meg állandóan nicket vált. Nem is t'om, hogy van ideje öriharira. Van egy jelszógenerátorom, random karaktersorozatot képez megadott készletből. Föl kéne ajánlani?

menőmano 2011.07.30. 13:23:23

Ipsos: Erősödik a Jobbik"

A hónap nyertese a Jobbik, amelynek tábora ugyancsak egy százalékponttal (7-ről 8-ra) nőtt, de a hívek aktivitása jelentős mértékben megerősödött. Ez utóbbi jelenség következménye, hogy a biztos pártválasztók körében ismételten a 20 százalék közelébe kerültek a nemzeti radikálisok."

A Fidesz és az MSZP támogatottságában a korábbi trendeknek megfelelő, de nagyon kicsi változások történtek az elmúlt hónapban."

(Ipsos)

nol.hu/belfold/20110730-erosodoben_a_jobbik

nem értem igazán, ki- kinek a vitorlájába hajtja azt a bizonyos szelet, vagy éppen kifogja azt.?

:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 13:29:09

@ulrike: van idő mindenre. Megbeszélik egy multitalin a mekdönciben. :)

jjulie 2011.07.30. 13:29:30

@6.Lenin:

ne menj a lángeszek közelébe, maradj orbániában, vagy nézd meg a kocsmában ott van e a várúr barátod

menőmano 2011.07.30. 13:56:09

Na végre! Most láttam meg, hogy a Török Gábor, elkezdte kitölteni a táblázatot.
Én igy egyben " látva sokkal jobban tudom értelmezni.:)
Bocsánat! Már azt hittem, totálisan elfelejtette.

:)))))))

panelburzsuj 2011.07.30. 14:10:09

@6.Lenin:

muzsika !!! ....

(élesztő a depis dádénak)

www.youtube.com/watch?v=QqswQcJ-wvE&feature=related

If you listen to fools, the mob rules.

Doberdo 2011.07.30. 14:10:42

@László56: Kedves László 56. Tényleg úgy tetszik gondolni, hogy a FIDESZ-be több erkölcs szorult. Akkor maga nem ebben az országban, vagy nem nyitott szemmel él. Egyéb kérdésekben: pl., hogy milyen az idő természetesen továbbra is önnel egy véleményen vagyok.

2011.07.30. 14:54:43

Na szép napot!:)

Szkeptikusoknak ajánlom:

www.astronet.hu/blog/herczeg-kata/kiut-a-valsagbol-102376.html

Meg ne verjetek!:D Én csak mindent megteszek azért, hogy kilábaljunk a válságból!:)

tölgyes 2011.07.30. 15:13:17

@menőmano: Látja! Még mindig nem elégszer, mert Ön még mindig nem vette a fáradtságot, hogy leüljön és gondolkodjon.. Még a saját kárán sem tanul, pedig a számlát fizetnie kell.

Egyébként pedig ez egy olyan hely ahová az ember akkor jön, amikor ráér, vagy kedve van.. és addig marad, amig ráér és kedve van.. Az ön zseniális szavai itt megmaradnak és lehetőséget adnak arra, hogy akkor reagáljak rá, amikor ahhoz időm, kedvem van.. de még az is a szabadságomban áll, hogy egy szót sem írok, arra, amit írt.:)

tölgyes 2011.07.30. 15:15:34

@lüke: Üdvözlöm Drága!

Bizony fizetni kell nekünk is.. Pedig én ezt szívesen hagynám azokra, akik akkor lelkesedtek:)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 15:25:27

@Hepci: Csak nem aszondod, hogy az a sok nick szóba is áll egymással. Igaz, egy mekdönciben mi mást lehet csinálni. Mert egy rendeset enni nem. Legalább fröcccsöt mérnének nyáron.

jjulie 2011.07.30. 15:26:00

@tölgyes:

azokra a lelkesedőkre gondolsz, akik a takony orbányért lelkesedtek 2000 környékén, amikoris a takony orbány emelkedőre állította át az államadosság grafikont?

handabanda értelmetlenbeszédű "haza nem lehet ellenzékben" takony orbány aki most is hitelből játsza az eszét, őértet lelkesedsz orbánbarma?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.30. 15:34:13

@ulrike: be kell vallanom, halvány fingom nincs, mi van a Mekdönciben. 2000 környékén volt egy forró áfonyás táska, amire néha elcsábultam. Aztán persze eltűnt.
Párszor bementem még hugyozni, aztán megszakadt a kapcsolatunk...

@jjulie: no, megjöttél délutáni vartyogásra?

tölgyes 2011.07.30. 15:34:38

@jjulie: Most meg a takony folyik a szájából zsüli úr??? Azért az Ön szókincse nagyon változatos: szar, takony..Lassan már olyannak tűnik mint egy szippantós kocsi.. ami szenny azt mind beszívja:( Ez még rendjén is van.. ilyenre is szükség lehet, de ha ki akarja üríteni a tartályát azt miért nem a csatornába teszi!??:)

2011.07.30. 15:38:02

@ulrike: mármint egymással van mind a 12 a mekdönciben?:))) Akkor teljesen mindegy, ki mit eszik, mert egy van ott úgyis...én pl, imádom ott a garnélát panírban, meg a sajtot is úgy....sajnos, én szeretem a...de nem fizetnek a reklámért, így nem mondok többet!:D Most meg megyek, megnézem a csülkömet, mit főztem, s sütök tovább....:)))

2011.07.30. 15:41:03

@Hepci: én szeretem a mekdöncit 2havonta eccer, az unokahugival...felesszük a készletet. Mindketten a nagyon sovány kategóriába tartozunk a rossz takarmányhasznosítás miatt....:D

jjulie 2011.07.30. 15:41:25

@tölgyes:

na, 2000 környéki takony orbányért való lelkesedésedért mennyit fizetsz nekem? aztán ha azt rendezted, a mostani takony orbányért valót is kiszámoljuk, ok?

tudod már hogy hány ezer milliárdba van ez a takony alak?

tölgyes 2011.07.30. 15:47:22

@jjulie: Értem ma taknyot szállít.. Csak nehogy úgy járjon, ahogy szegény Khón járt. (kiskamasz korom vicce)Miután nagyon leégett fogadott Grünnel, hogy egy huszasért iszik egy kortyot a köoőcsészéből. Létre is jött a fogadás. Knón a szájához vette a köpőcsészét és csak nyelte-nyelte a tartalmát..:( Mondja nek a Grün:
-Te Khón miért ittad ki az egészet, én már egy korty után is fizettem volna..
- Azt hiszed olyan könnyű volt elharapni..!:)

jjulie 2011.07.30. 15:51:44

@tölgyes:

jó helyen voltál kiskamasz, meglátszik az irásaidon

namostakkor mennyivel lógsz?

aszekelyek 2011.07.30. 16:01:46

@nyünyüge: Érdekes, a najnai féle tükörbe nézésről suózólóról nem írtál ilyet.... Lényegénem ő is egy hasonló dologról szól pedig.... Nem királyi többesben ír. MAgyarországon 89 előtt a háború utántól semmiféle erkölcsnek nevezhető és archaikus nem volt. Volt egy műanyagból fröccsöntött szocialista erkölcsnek csúfolt kreááááááááááááááááálmány és az volt érvényes mindenkire. Akik nem voltak eléggé jól hajlíthatóak arra, főleg rákosiék idején és 56 után, a véres és tömeges megtorlások idején, annak a jegyében szenvedték el a kínvallatásokat, a halálos ítéleteket és a többit. Egy undorító, hazug diktatúra erkölcséért még csak elnézést sem kértek az elvtársak, akik a fő működtetői voltak. Nem , hogy lusztráció nem volt, ami a legtermészetesebb volt a többi volt szoci tömb országaiban. Kovács.l: nek ki kell egészítenie a mondatát. Egy nálunkkal. Nálunk nem volt szokás a háború után uralkodókat politikailag felelősségre vonni. Meg gazdaságilag sem. VAlamint megfosztani a további kártevés, hazudozás és lopás lehetőségétől. Nálunk ugyanazok folytatákk tovább , baloldalnak álcázva magukat a rombolást, meg beférkőzve a jobboldalba, akik azelőtt és nem hagyták abba egy percre sem, a saját zsebre dolgozást. Tudod, kádár népe..., ma is abból élnek a jó elvtársak, akikhez a kis mesterházy szólt a lizsében.

aszekelyek 2011.07.30. 16:12:34

@márta)): beszéld ezt meg Kertésszel aki szerint balkánt csinált a jó szdsz Budapestből. Sztem is. Sehol nem engedik azt a borzalmat, ami a magyar főváros frekventált helyein ment, amíg a szadesz-maszop valami álliberális ürüggyel azt a kuplerájt üzemeltette, ami akkoriban a fővárost jellemezte. HAjléktalanszállóra tanácsolni a hajléktalanokat nagy bűn, tényleg. ezt akár még meg is írhatnák a külügyi államtitkárral levelezők Amierikába. Emberi jogokat sért, biztos.A szocikat hagyta ott státuszostul a kinevezett államtitkár, a pofátlanul kis összeg miatt, amit a hajléktalan ellátásra szántak. mert piszokul könnyű volt bezárniuk a hajléktalanszállókat és sokkal kevesebb forrást biztosítani a szükségesnél. A fogyatékosoktól is elvették a legtöbbet a szocik. A rendőröktől is az egészségügyből is, de akkora adósságot hagytak hátra, meg ezt az ÁFA ügyet, meg ami még kisül, hogy nem tudni, hova is tették a pénzt akkor.... de sejteni lehet persze. Zsebre. A fővárosi pénznyelő az jól szivattyúzta a közpénz a magán zsebekbe,.. Tegnap este néztem az ismétlését a Célpont egyik erről szóló oknyomozó , tényfeltáró adásának. Nekünk, a mai kormánynak és adózóinak maradt a nagy adósság. Véletlenül nem kötünk olyan szerződést a metrókocsik szállítóival, hogy ha esik, ha fúj, nekik jár a pénz és semmi kifogás nem érvényes...

jjulie 2011.07.30. 16:17:54

@aszekelyek:

téged még mindig nem baszott pofán senki egy szívlapáttal az ilyen hulyefideszpicsafröcsögésért?

előbbutóbb közvetlen közelről hallani fogsz egy kurvanagy csattanást, az ziher

aszekelyek 2011.07.30. 16:22:35

@Hepci: Sztem Gyárfás lesz az a tánc , nem Palotás. :)

jjulie 2011.07.30. 16:23:47

@aszekelyek:

az is egy faktor lesz az orbány pokolrajutásában, hogy megtanított téged ugatni

tölgyes 2011.07.30. 16:24:25

@jjulie: +Ezt Ön mondja aki még felnőttként is ontja magából a szart és a takynot.. Mást ritkán látok ilyeneket írni.. ha csak nem Önt pirongatja.. Igaz nem sok eredménnyel.

aszekelyek 2011.07.30. 16:25:17

@nyünyüge: Gondolom ez a visketegség levegőben terjed és gyorsan. NAgyon sokan , mindenféle Twitter, facebook és hasonlókon kritizálják a kormány kommunikációját is a hagyományos médiumokon kívül. A mi jó ferink is, többek között.

jjulie 2011.07.30. 16:31:24

@tölgyes:

a te szarházi orbánverselésedhez képest az orbány taknya nagyon guszta dolog

aszekelyek 2011.07.30. 16:32:03

@porfelhő: Azért ha a bajnai vállacskájára teszik azt a z ítéletet a terheivel, ami az Áfa törvény módosításának elmulasztásáról szól, nem lett volna az az eredmény. Szerencselovagunkat ettől is megkímélték. Még tovább húzták a döntést a napnál világosabbról. Amit már 2007-ben is eldönthettek volna. PS. HA a libatenyésztők, akik végül ebbe bele is pusztultak és vagy tönkrementek és földönfutókká váltak, nem kötelesek befizetni az áfát, pld, az után, amiből egy fillért sem láttak, sokkal kevesebb lett volna a káruk is. Bajnai tényleg nem értett hozzá? Ugyan, ugyan... Kivinni off shore-ba a pénzt, a bakokat kifizetni, annyit értett hozzá. A magyarokkal mi lesz, ahhoz már nem értett... ez okádékság. Nem véletlen, hogy a külföld, a bankok és más érdekeltek őt favorizálják.

jjulie 2011.07.30. 16:36:54

@aszekelyek:

mivan, nem tudod abbahagyni a fűbehugyozást

a libatenyésztőknek végük volt, a saját hülyeségüknek köszönhetik, hogy nem készültek fel egy ilyen forgatókönyvre, és meglepetésként érte őket ami történt

aszekelyek 2011.07.30. 16:38:56

@Hepci: Ugye tudod, hogy nincs ingyen ebéd, rozé kacsamell sem:) ...te kis hamis gasztroblogonc.:)

nyünyüge 2011.07.30. 16:48:39

@aszekelyek:

FatalError Dialog
Click OK to send error report to Microsoft

(alighanem megsérült vagy vírusos a gépeden a mondatgenerátor).

2011.07.30. 16:48:44

Már megint mit birkóztok itt egymással,mint a 200-szal? Mi értelme van? És milyen gusztustalanságok, fúj, kivéve a rozé meg a kacsamell...

Döbbenet. És Ti elmúltatok 14 évesek...:((

aszekelyek 2011.07.30. 16:56:55

@jjulie: Persze az, hogy a gazdasági miniszter és NFÜ vezető és híresen nagy gazdasági zseni nem értett hozzá, az teljesen rendben volt.... Ahaaa,... neki nem is kellett értenie hozzá. felelőssége sincs semmiben. Annyiban igazat adok neked, hogy gazemberekkel nem szabad üzletelni. Vétkes naivitás azt hinni, hogy korrekt és becsületes üzletet fognak bonyolítani. ezért ha rajtam múlna eltiltanám bizony ezt a kis édesen pislogó szépfiút mindenféle hasonló tevékenységtől. Tanítson amerikaiakat . Ide már nem kell több károkozó , hozzá nem értő és gazemberséget félvállról vevő. Még mindig sok maradt az országban.Juteszembe, a traktorral behajtani tilos táblák kihelyezésének oka. Ugyanazt a kormány, bár megkapta az EU-tól a pénzt, nem adta oda a gazdáknak, hogy abank jól el tudja szedni mindenüket, főleg a földjeiket. Az nagyon demokratikus volt, hogy megtiltották, hogy tüntessenek. viszont pénzükhöz is csak nagy késéssel jutottak. A lakótelepek népét pedig szépen uszították rájuk...., ahogy szokták. Csak semmi együttérzés a parasztokkal, akikből épp földönfutót csinálunk! Az almatermesztők a léalmával,... meg a felvásárlási árak... sok minden szárad ennek a nyolc éves kormányzásnak a lelkén. Ez már mind ferink volt. Nem megyó. Tudod, a magyar érdekekre felesküdött felelős? miniszterelnök.

2011.07.30. 16:59:19

@Letícia: 220 V-tal...én kérek elnézést kérek...:(

aszekelyek 2011.07.30. 17:04:52

@nyünyüge: Érdekes, nem jött hibaüzenet és itt is megjelent a szöveg. Megnézetem majd, ha megjön a gyerek , pontosan mi is van.

panelburzsuj 2011.07.30. 17:06:04

@Letícia:

ö-ö (=nemúgyvanaz: erre van valami ikon?mert kottát nem tudok mellétenni, pedig úgy rögtön érthető lenne...)

Szal: egyszer (régesrég) ugyan talán tényleg elmúltak, de már tartanak megint arra - csak épp visszafelé ...

A TataNyanya egyseült hadak kiverik a kisdedeket a homozóból.

Kedvet kapatak a szabadságharcra ... :)

nyünyüge 2011.07.30. 17:08:34

@aszekelyek:

Nézesd meg feltétlen, mert nálam elég zavarosan jelenik meg :).

"Érdekes, a najnai féle tükörbe nézésről suózólóról nem írtál ilyet.... Lényegénem...."

panelburzsuj 2011.07.30. 17:12:58

@panelburzsuj:

Szal: egyszer (régesrég) ugyan talán tényleg elmúltak, de már tartanak megint arra - csak épp visszafelé ...

A TataNyanya egysesült hadak kiverik a kisdedeket a homozóból.

Kedvet kaptak a szabadságharchoz ... :)

panelburzsuj 2011.07.30. 17:13:53

@panelburzsuj:

Szal: egyszer (régesrég) ugyan talán tényleg elmúltak, de már tartanak megint arra - csak épp visszafelé ...

A TataNyanya egyesült hadak kiverik a kisdedeket a homozóból.

Kedvet kaptak a szabadságharchoz ... :)

2011.07.30. 17:16:06

@panelburzsuj: ja, mert jött Alzheimer tábornok, mi? De ennyire? Részleges akkor, mert még a betűket ösmerik...sajnos.

:D

panelburzsuj 2011.07.30. 17:18:27

@nyünyüge:

Nálam működik a javítókitt. Vagy szett, vagy hogyhíjják ...

(Győr, Szigethy út, kb. 35 éve. Harsány nagyihang száll a felsőbb emeletek felől a játszótér irányába: "Gyere mán haza Ivette, vagy hogy a fenébe hínak!" ...)

panelburzsuj 2011.07.30. 17:21:10

@Letícia:

Bezzeg a betűk nem diszlájkolhatják őket.

Még sajnosabb! :))

aszekelyek 2011.07.30. 17:26:13

@nyünyüge: Oké.. bár ez lehet, hogy macska szerkesztése volt. Itt téblábolt.Keresztül a billentyűkön eszerint. Az a mániája, hogy a karomba akarja fészkelni magát ilyenkor. Ami én szándékoztam írni, az az, hogy a bajnai féle tükörbe nézésről nem írtál ilyet. Lényegében pedig nem tér el a kettő. Már írtam, hogy sztem ő és feri a jobboldalon fognak majd felbukkanni. NAgyon hasonló szövegekkel. Ebben csak az a botrányos, hogy ők mondják ezt. Miközben teli szájjal kérik ki maguknak valójában ugyanezt , az elkövetett hibáikért a felelősség vállalását. Tudod , ez olyan, mint ahogy bocsánatot kért? , állítólag ferink az Őszödi beszédben elhangzott tevékenységükért, vagy az övéért. Amit nem lelek sehol, de állítják, hogy megtörtént. Nem a beszédért kell bocsánatot kérni , hanem amit abban elmond. Arról, hogyan is végezte az a kormány a feladatát, 2004 és 2006 között. Következmény és felelősségvállalás? Nem volt. Arra emlékszem, könyörögtek, hadd hozzák rendbe ők , amit el..tak, nem kicsit, nagyon. No azt meg szintén nem tették meg. Tükörbe nézni az nem elég. Az valami trükk. A trükkök százaiból. Szórhat hamut a fejére, ha akar, attól nem lesz alkalmasabb és nem lesz jobb a teljesítménye , amit mutatott, mint gazdasági miniszter kókadt után és NFÜ vezérként. Plusz az a végrehajtói év.

aszekelyek 2011.07.30. 17:30:32

@menőmano: ezek a kedves emberek azt is mondják meg, miből fizessék ki őket. Miért pont most? Egyébként Orbánék a horn-bokros után is kifizettek elég sok pénzt, kismamáknak, pld. MÁV.-- ÉS láss csodát, nagyobb adóssághalmazt kaptak. elvben egyetértek vele, hogy ahogy van rá pénz , ki kell fizetni őket. A nincsből nem lehet. A rezidensekre acsarkodnak? Meg a kormányra? Nem a szadeszre? Meg a többire, akik ezt csinálták sok évig? Okosak.

tölgyes 2011.07.30. 17:33:04

@jjulie: Szóval akkor most felnőtt komoly - állítólag diplomás:::)))- emberként ma délután úgy látszik folyamatosan folyik a takony a szájából..:::(((.. Meglehetősen gusztustalan.

tölgyes 2011.07.30. 17:35:06

Ön mit tenne???

A kérdés azonban változatlanul ez!

Olvasom az Indexen (azért hivatkozok rájuk, mert ők mégse Fidesz közeliek) hogy a Európai Bíróság ÁFA ügyben elmarasztalta az országot, s hogy ez a döntés 100 milliárdos kárt okoz a költségvetésnek.. aminek ilyen-olyan következményei lesznek.

Az ügy előzményei 2004-ig nyúlnak vissza.. a beadvány 2007-ben készült.. stb... Most felvetődik a kérdés: mi a teendő.Ki vállalja a felelősséget?.. mert az biztos, hogy fizetni mi fogunk:( Vagy legyintsünk egyet könnyedén és mondjuk: ez így jogállami!Én ezt támogatom.. de már megyek is csinálni az újabb ügyeket, hiszen utólag úgyse lehet semmit tenni... tehát kockázatom nincsen és még jót is nevetek.. különösen ha én zsebem is duzzadozik majd a lééé-től... Mint ez a szerződés a szakszervezet.. az ügyvédek és a tűzoltók bére kapcsán..

Az előző kormány nem fizet.. erre jön a vesztes per.. vagy a lehetősége... az állam fizet és a pénz nem a tüzoltók zsebébe vándorol.. nem-nem, hanem fele a szakszervezeti szakiké lesz.. kapnak az ügyvédek is.. a maradékot pedig elosztják a tűzoltók között!! DE EZ IS JOGÁLLAMI!.. Ez is rendben van.. ezt is le kell nyelni.. és még mennyi remek ötlet... lappang ott a polcokon, az iratok között:::)))!

A baj tehát az, hogy ezek az események és a jogtisztelet miatti tehetetlenség ALÁÁSSA A JOGÁLLAMISÁGOT..Pontosabban ez is aláássa.. mert sokan érzik úgy, hogy ezt a jogrendszert nem érdemes követni. Ennek több szélsőséges megnyilatkozását máris láthatjuk és félek, hogy ez még csak a kezdet..:( Vagyis a jobboldali radikalizálódás egyik oka éppen a jogállaminak nevezett keretek alkalmatlansága a jogállami intézmények hatékony működésének fenntartására.

2011.07.30. 17:39:25

@aszekelyek: nekem is imád akkor keresztül feküdni a gépen, amikor írok....

2011.07.30. 17:41:25

@tölgyes: mit? Én speciel elmennék legszívesebben az országból, azt.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 17:43:38

@Letícia: :))))
Hogy van a csülköd? :))))

2011.07.30. 17:46:07

@ulrike: Végre egy értelmes kérdés!:D Köszi szépen kedves kérdésedet, paprikásan, borsosan, meghintve jó sok fokhagymával..:D

ulrike (törölt) 2011.07.30. 17:47:22

@Hepci: Nem vesztettél. Tegnap előtt a budaörsi tescoban egy magyar büfét találtam a Mac helyén. Nézem a krétával írt fekete táblán az egyik bejegyzést: vaddisznó pörkölt. Tarhonyájuk is volt. Meg kovászos uborka. Nem bírtam kihagyni. nagyon finom volt.

aszekelyek 2011.07.30. 17:54:55

@ulrike: :) Hari is vörös:) nem nehéz eltéveszteni...

2011.07.30. 17:55:06

@ulrike: én-e? Mivel? Az értelmes kérdés dicséretével, vagy a rezgő fokhagymás, isteni cupákos csülökkel?:D:D

ulrike (törölt) 2011.07.30. 17:56:53

@aszekelyek: én inkább a másik fajta vörösöket részesítem előnyben, de tagkönyv nélkül.

tölgyes 2011.07.30. 17:57:40

@Letícia: Miért?? Angliában, USA-ban stb.nem ugyanezt látja???

ulrike (törölt) 2011.07.30. 17:59:50

@Letícia: A dícséretet köszönöm. Az utóbbival ajzod gyomorsavaimat. jó kis kalóriamentes, magas homlokú, lágyan ringó csülök, frissen reszelt tormával, piros, ropogós kenyérsniclivel. Jaj, meghalok.

aszekelyek 2011.07.30. 18:01:18

@Letícia: Barátnőm, kedden ment vissza Németországba és vitt egy szép füstölt csülköt, magyar kifejtett babot és magyar fokhagymát , meg persze egy szép vekni magyar kenyeret hozzá. A kedves párjának. Ő is hadd egyen egy jót. :) Mondta, hogy az lesz a hétvégi dőzsi-habzsi... magyar ízű. Minden fűszert is, persze. Szárítottam neki zellert... selyempapírba csomagoltam. A kedves csülköt mostan élvezik. Északon semmiféle füstölt nincs. Csak bayern-ben.:)

2011.07.30. 18:01:19

@tölgyes: én Merkel fennhatósága alá mennék először...:))) Nem tudom, mit látnék. Sajnos, jó a szemem, és ezért leginkább semmit se nem...:(((

2011.07.30. 18:03:32

@ulrike: @aszekelyek: nincs jobb a sült/főtt csülöknél, én jól tudom!:) Kell a saláta is, persze, de azt odaadom szívesen a nyusziknak..:D

nyünyüge 2011.07.30. 18:06:40

@tölgyes:

csak pontosan, szépen, ahogy a....

Az ügy előzményei >>>>>1999-ig <<<< nyúlnak vissza, a beadvány az EU-ba lépés után évekkel, 2007-ben készült.. stb...

nol.hu/lap/allaspont/20110730-korlat_a_korlatnak

"A jogszabály 1999 őszén született, azért, mert – idézem az előterjesztőket – így próbáltak küzdeni a fiktív számlázás ellen. "

ulrike (törölt) 2011.07.30. 18:06:49

@Letícia: Hát, azért van, de az egy másik műfaj.
Csülök pékné módra, gyöngyhagymácskákkal, sörrel gondosan piros ropogósra locsolt-sütött bőrrel, mellette sült hasáb krumpli darabokkal. Hmm. szeretem a reformkonyhát.

aszekelyek 2011.07.30. 18:10:18

@tölgyes: Valamiért nekem a Tocsik modell ugrik be erről. Mintha sikerdíj lenne ez a szakszerveknek és ügyvédeknek. A jogállamiságról már horn idején azt mondta apukám, amikor elrendelte, hogy csak bankon keresztül juthat a pénzéhez a csóró munkás és jól megsarcolhatják, hogy ez vályog, nem jog. Hogy tudja? Amikor a FIDESz első kormánya kifizette egy bírósági döntés értelmében a ki nem fizetett, előző kormányok által visszatartott pénzt a kismamáknak, akkor ki kapott ilyen sikerdíjat? Kismamák szakszervezete?

2011.07.30. 18:11:02

@ulrike: jó, igazad van. Én is imádom pl. a szusit. És mindent, amiben hús van. Teljesen mindegy milyen állat, de az legyen. A zöldségekkel iszonyúan hadilábon állok...:(

2011.07.30. 18:15:44

@aszekelyek: a szakszervezet egyéni munkavállalókból áll akinek nem fizetett az állam. Csak szólok.

aszekelyek 2011.07.30. 18:17:42

@ulrike: Pár éve nyers csülköt vittem Németországba, kis hagymácskákkal,, így.., igen. Még itthonról vitte a receptet barátnőm oda. Északon a csülök nem menő.... nyersen, pékné módra sem. Magam sem láttam a multik polcain. Hova teszik? Se kocsonya, se csülök...De a legjobb az EU szabvány méretű kicsike paprika. Háromszor akkorát vittem nekik. Nem egy nagy csutka, kis hússal. Fordítva. @Letícia: Bébiknek is.Unokám szereti a salátafőzeléket. Gyerekeim is szerették Kis husikával. Zöld fűszerekkel.

2011.07.30. 18:19:15

@aszekelyek: de jó, hogy már megnőttem jó rég!:D

ulrike (törölt) 2011.07.30. 18:19:25

@Letícia: Én mindenevő vagyok. Bárányoldalas vajon párolt ceruzababbal és zsenge sárgarépával, például. Tengeri ételekhez is a zöldségek passzolnak. Olaszok nagyon finoman tudják grillezni is a zöldségeket (zucchini, paprika).

megszűnt 2011.07.30. 18:19:37

@ulrike:
"Csülök pékné módra, gyöngyhagymácskákkal, sörrel gondosan piros ropogósra locsolt-sütött bőrrel, "

Nincs rossz ízlés odaát.:) De ki engedheti meg magának?

megszűnt 2011.07.30. 18:20:55

@ulrike:
"Bárányoldalas vajon párolt ceruzababbal és zsenge sárgarépával, például. Tengeri ételekhez is a zöldségek passzolnak."

Azt hittem, már nem lehet tovább ragozni.. De lehet!:)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 18:21:31

@knausz: igen, a jobb péknék manapság már sokba kerülnek. De a többire még 'fussa'

2011.07.30. 18:23:17

@ulrike: na másik nagy-nagy kedvencem a birka, sőt az az első, utána a kacsa és liba, aztán a sertéscsülök...zukkinit elvből nem eszek, mert íztelen vacak, max. padlizsán, brokkoli, borsó jöhet!:D.

megszűnt 2011.07.30. 18:24:16

@ulrike:
Ugyan-ugyan. Péknét pénzért? Nem hiszem én azt. Nem.

aszekelyek 2011.07.30. 18:25:03

@Letícia: Ennek okára még nem sikerült rájönnöm. :) Voltam szakszervezeti tag. Köszönöm. Sztem ez az ítélet után szaksz. tag és vezetői lét nélkül illetne meg mindenkit, semmi egyéb költség nélkül. Na jó, hát pro bono ügyvédi munka sztem csak az amerikai propagandafilmekben van:) Bár ennek annak kéne lennie.

megszűnt 2011.07.30. 18:26:07

@Letícia:
Nagyon szeretem a padlizsánt és a vadast. A vicc, hogy ezt a két ételt nem tudom elkészíteni, de ha valaki vállalja, én mondom, miképpen kell.:)

Tökfőzelékben jó vagyok.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 18:27:11

@knausz: mindig lehet. desszertekre még ki sem tértünk.

2011.07.30. 18:29:29

@aszekelyek: mert vele kell foglalkozni, azért fekszik keresztbe...

@knausz: :)

aszekelyek 2011.07.30. 18:31:44

@menőmano: Milyen jó sora is volt pedig az amúgy is-oknak bezzeg az előző kormányok idején! Akkora szociális biztonságban voltak, hogy nem fért be a panelba... , Ja, az a távfűtési számla volt, meg a gáz, villany... 25% áfával. persze nem volt baj, hogy nem tudták kifizetni. Megmondta pogácsás miniszter asszony, hát akkor az nem volt nekik rossz. Se baj. Most már baj és azorbán tehet róla.

megszűnt 2011.07.30. 18:33:23

@ulrike:
Desszert. Somlói, de háromféle pudiggal.

Amit én tudok készíteni az a túró torta. Nagyon finom.

Mi a kedvenc a túloldalon?

megszűnt 2011.07.30. 18:34:18

@Letícia:
Ha étel, én megjelenek. Álmomból is ébredek, ha kell.:)

aszekelyek 2011.07.30. 18:39:31

@nyünyüge: Az még nem derült ki, bár veres kijelentéseit már ismerem, hogy miért is nem korrigálták, jogharmonizáció közben, bezzeg HACCP-t igen, az is bevételi forrás volt, sok más mellett éppen ezt. Az unióba lépés előtt nyilván nem volt ez összeférhetetlen. Az sem világos nekem, hogy az EU ezt miért nem szabta feltételül eleve. Kovács Laca volt az adóügyi biztos, na ja.... :)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 18:42:44

@Letícia: Zukkini finom, szeletben grillezve édeskés. Tölteni is lehet a nagyobbját. Virága - mint a töké, sárga, csak kisebb - bepanírozva, kirántva nagy csemegének számít.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 18:43:29

@knausz: Nem pénzért, de kell rá költeni, nem?

2011.07.30. 18:45:12

@knausz: rokonlelkem, jer keblemre!:) Sajnos, én is nagyon szeretek enni...:D

ulrike (törölt) 2011.07.30. 18:48:11

@knausz: Somlói, kétféle színű piskótával, dióval meghintett krémmel, konyakkal a tészta kicsit belocsolva, holland kakaóból készített csokiöntettel, 20 százalékos igazi tejszínhabbal befedve, tokajival vagy portóival kísérve.

nyünyüge 2011.07.30. 18:50:01

@aszekelyek:
azért az nem úgy működik, hogy Kovács Laca elintézi, ráadásul 2004-2009 volt EU biztos, és 2007-ben indult az eljárás.
Akkor elintézte, hogy legyen eljárás, de csak akkor döntsenek majd, amikor a Fidesz kormányra kerül:)?

2011.07.30. 18:50:38

@ulrike: én annyi reform kaját ettem belőle gyerekként, hogy soha, de soha többet nem eszem. És ha nincs más kaja, akkor inkább marad a fényevés...:D

2011.07.30. 19:15:14

@nyünyüge: laca azt se tudta elintézni...a csajok elvitték minden idejét!:D

6.Lenin 2011.07.30. 19:24:57

régi (?) vicc

helyszín 1 kis sziget, körbe-körbe piszok sok víz, de most csendes + állítólag óceán is.
éppen lealkonyul, kevéske madárfütty. Vonat nem lehet, mert az nincs
Aranyos kis kannibál kunyhó, belül puritánnak mondható vagy ízléstelennek, de ez most mindegy

a földön 1 félmeztelen fószer fetreng, időnként hányik

Feleség be, ő is félmeztelen, de ő nem hányik, morcos.

-Már megint mit zabáltál össze? Üdvözli élete párját.
-Valami ballibet ehettem, bjudapestet emlegetett
-Honnan tudod, hogy ballib volt bjudapesztről?
-Mintha nem lett volna gerince.

Közben kint minden elcsendesedett, nem csak a piszok sok víz, de fütty is, mert ilyenkor már nem jár erre vonat. Még akkor sem, ha lenne, de mint írtam, itt nincs, sose volt.

a félmeztelen hölgy közben átkapcsolt az ATV-re, kuss, szólt szelíden az élete párjára, jön az ujságíró klub, kedvelem őket.

Olyan zabálni való figurák.

hoplita 2011.07.30. 19:57:15

@Letícia:
Dógom vót, hattól pártgyűltem.:))

panelburzsuj 2011.07.30. 20:09:03

@hoplita:

Lenin the Six meg még most is démongyűlést tart.

A leadott jelek szerint - magában.

2011.07.30. 20:14:42

@hoplita: És? Mikor lesz Vona a király? Mit tesz a Jobbik Orbán uralkodása ellen? Mi a stratégia, ami publikus is lehet?

hoplita 2011.07.30. 20:22:03

@panelburzsuj:
Assenemrossz.
Legalább jó a társaság.:)

@Letícia:
Ezek hétpecsétes titkok. Nem áruljuk ám el akárkinek.:)

A stratégia az, hogy családi napot szervezünk a helyi lovardába....olyan csakkicsitpolitikusat....lesz lovaglás, főzés, íjászat, foci, koncertek...meg egy kis politika, két ogy. képetviselővel....hogy művelődjenek is eszmeileg a művelni valók..)

tölgyes 2011.07.30. 20:22:13

@Letícia: Várja ki a vásár napját:)

2011.07.30. 20:27:09

@hoplita: :) Látom, továbbképzés lesz a képviselőiteknek!:)

2011.07.30. 20:30:10

@tölgyes: hát várok. várok és várok. Mást úgy sem tehetek...:(((

hoplita 2011.07.30. 20:38:39

@Letícia:
Mán milyenre gondolsz?:)

2011.07.30. 20:57:33

@hoplita: te írtad: "két ogy. képetviselővel....hogy művelődjenek is eszmeileg a művelni valók..)" Ezért gondoltam, hogy felvilágosítást tartotok alulról...:)

2011.07.30. 21:08:11

@hoplita: :D:D No jól van, poénkodtam.

6.Lenin 2011.07.30. 21:18:54

Sziget, víz ua.
a madár sem fütyül már, a vonat se, az utóbbi pláne nem.
A kunyhón se semmi változás, bent pontosan olyan puritán, csak a fószer már nem hányik. A PC előtt ül, furcsa mosoly az arcán.

A félmeztelen hölgy gyanakodva nézi. Amúgy élettársi jogviszony fennállása folytán tartózkodik a kívülről még elviselhető szintű kunyhóban.

-Mi tetszik annyira?
-Olvasom az egyik blogon, képezni fogják a jobbikosokat.
-Oszt mi a toszért?
-Hát ez az, kérdem én is.
-Ehetetlenek, agyilag pláne.
-Maradt valami a hűtőben?
-Volt még 1 mszp-s, de kidobtam, már kicsit bűzlött.
-Akkor kérek 1 jégkrémet, citromosat. Aztán halkítsd le már a TV-t, idegesít az egyenes beszéd, a csajszi főleg, semmi hús rajta, brrr.

Kint csend, talán 1 hajó kürtje törte meg 1 pillanatra, de ebben senki nem volt biztos, igaz nem is volt ott senki, aki ebben döntési joggal rendelkezhetett volna.

graycivil 2011.07.30. 21:42:53

"A kormánypárt mögött a választókorú népesség 22 százaléka, az MSZP mögött pedig 14 százaléka, 1,8 millió, illetve 1,1 millió szavazópolgár áll. A Jobbik szempontjából a múlt évi választások óta július volt a legjobb: több mint 600 ezer szimpatizánsa van, és javarészük el is menne voksolni."

hirszerzo.hu/belfold/20110730_jobbik_erosodes

"A felnőtt népesség alig egyharmada biztos pártválasztó a kutatás szerint. Ebben az eltökélt szavazói körben a Fidesz 49, az MSZP 27, a Jobbok 17 és az LMP 6 százalék támogatottságot élvez."

Hát, nem semmi!

aszekelyek 2011.07.30. 21:45:25

@Letícia: @hoplita: Csomagolás adja el a jobbik politikát is...ez nem sör-virsli a ligetben de majdnem az.

aszekelyek 2011.07.30. 21:55:06

@6.Lenin: :)) rosszul vannak, olvasom...:) Épp megy az Oscar , Stallone filmje, ami brilliáns. Csak éppen megbukott Amerikában. Talán a témája..., a bankárok nagyobb gazemberek, mint a maffiózók, derül ki, a contrackt kísérlete során... :)

bóra77 2011.07.30. 21:59:59

@aszekelyek: épp megy a 2014-es foci vb selejtező-sorsolása.:) háááááááát.

aszekelyek 2011.07.30. 22:01:44

@ulrike: eszerint ön nem aszketikus. Még nagyobb szimpátiámat nyerte el. :DDD

bóra77 2011.07.30. 22:01:58

@Letícia: ha elmondanám, hogy én múlt héten gyakorlatilag grillezett cukkinin, zelleren, répán és halon éltem:) és mivel mostanra elvonási tüneteim lettek, ezért a mai ebéd grillezett cukkini volt. szerintem hihetetlen jó kaja. csak hogy offoljak megint:)

2011.07.30. 22:03:18

@bóra77: átolvastam, nem annyira gáz valóban a készülő Mt. De vannak benne azért meredek dolgok is.

A sorsolást nem bírtam nézni...

2011.07.30. 22:06:17

@bóra77: egs!:) Én nem fogok akkor sem cukkinit enni, meghagyom neked...a többi jöhet...:)))

2011.07.30. 22:07:24

@aszekelyek: ha nem STlaone játszana benne, még jobb lenne..:)))

6.Lenin 2011.07.30. 22:11:19

@aszekelyek:

Ez 1 roppant érdekes kérdés.

Mekkora ellenszélben kénytelen a Fidesz kormányozni.
Mecsoda udvarlás megy most a Jobbik körül, ballib oldalról.
Támogatnák a tegnapnácikat,a ma orbánlegyőknek hazudottakat.
Vajon meddig tartana ez a násztánc?
Ezt beveszi a Jobbik, akkor agyilag tényleg 0 szint.
Totál realitás érzék hiány.

Igazat írt tegnap Kalmár: a világ gazdasági összeomlás küszöbén, itthon agyament ötleteken morfondíroznak minden komolyabb cél nélkül ténfergő pártocskák.
Nagyon szeretnének kormányozni.
Hová? Hogyan? Kivel?

bóra77 2011.07.30. 22:14:03

@Letícia: mondjuk arra azért kíváncsi vagyok, hogy mennyi módosító megy be erre az Mt-re, plusz a köröztetéskor mennyi javaslatot vesznek figyelembe. (gondolom semennyit. de ha igaz, hogy külsősök írták, akkor talán..nem tudom)
ja hát igen, ez volt ma a legkevésbé izgalmas sportesemény, azt hiszem.

aszekelyek 2011.07.30. 22:20:16

@nyünyüge: Úgy tudom előbb született maga az indítvány a bírósághoz. Nyilván azért volt adóügyi biztos, mert ahhoz sem értett. Végül tették meg annak. Az se volt nagyon kínos, ááááhhh....Ez a kovács Laca bá "nem értettünk" hozzá kűrje volt. A szabadon választott. Null komma nix-re sikerült. 2005-ben viszont már el tudott számolni 23 millió románig.... Az is biztosan zavarta őt a jogharmonizációs megfeszített törekvéseiben,... ez ügyben. Ez súlyos mulasztás, az övék, oszt jónapot. Amikor beléptünk az únióba, akkor kellett volna megcsinálni és kész. Kifogások ennyi. Másra kenés detto. @Letícia: nem csíped Sly-t? Ez nem Al Pacino szerepköre. Mondjuk ha akarom, Denni de Vitonak jól állna..

@bóra77: Mennyit fogytál? ez negyede a felnőtt nő szénhidrát igényének... :) túl egészséges. Lányom is én is ezekkel szoktunk ledobni hirtelen pár kilót..., plusz gyümik. Imádom a grillezett cukkinit. Görög kotányi fűszerrel hintem meg... kis gombával grillezem együtt, csirkemell, vagy hal a köret:)

aszekelyek 2011.07.30. 22:23:22

@Letícia: Valami olyat mondtak róla, hogy sok nyomot nem hagyott maga után..., ebben sem...

2011.07.30. 22:29:51

@aszekelyek: így van...annyira simulékony és fajsúlytalan ember. Sokáig szimpi volt, de a nőügyei miatt nem lett túl jó nálam. Agy diplomata legyen diszkrét és balhé nélküli.

@bóra77: bele fognak tenni módosítókat, biztosra veszem.

aszekelyek 2011.07.30. 22:30:14

@bóra77: na igen, :DDD VOSZ elnököt láttam ma, ő azt mondta, hogy nem olyan rossz,...és azt, hogy ez nem a kormány irománya. VAlami szakiké. Nyilván begyüjtik az összeset. Kik, mitt akarnának elérni. Valami kis cumit mindenki kap. Sok érdekeset mondott a VOSz elnök, a szép haja alól. Azt is, hogy m Akinek fontos, ő például az olvasásával töltötte a hétvégét is. Reméli a szakszervek is:) Leülnek és átrágják. Rónai Egon mondta, hogy ő csak kivonatot ismer..., No igen, mindjárt el is igazította a VOSz elnök, aki láthatóan nem kiragadott mondatokkal operált.

2011.07.30. 22:31:22

atv-n Fásy mulatójában L.L. Junior és Szandi. Nem semmi.

aszekelyek 2011.07.30. 22:36:30

@Letícia: Less scandal, more work , for that money. Mintha nem beszélne nyelveket. Lehet, hogy azért nem csinálta meg, mert nem értette az EU szabályokat? Túl külföldiül voltak:D Röhögni se tudok rajta. Olyan sírnivaló ez.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 22:38:38

@Letícia: Ez a cukkini diszkriminálása. Mindent meg kell próbálni enni. Ember ízlése folyamatosan változik. Gasztronómiailag.

aszekelyek 2011.07.30. 22:40:30

@knausz: A karamell is benne van a receptedben?

@Letícia: Money makes the world go round, the world go round...:D

ulrike (törölt) 2011.07.30. 22:42:14

@Letícia: Kezdek magában csalódni, cukkini nem de Fásy mulató igen. Még majd kiderül, hogy a Barátoknak, ne adj isten latin tv sorozatoknak is rendszeres nézője.

2011.07.30. 22:44:50

Na meg van, mi az abszolút sértés!Úgy énekelsz, mint Fásy Zsülike...Nem kéne erőltetni ennek a kis tehetségtelen gombócnak a énekesnői karrierjét. Iszonyú ez a műsor...is.

Na Ti megkaptátok már a magánnyugdíj-pénzeteket?

index.hu/gazdasag/magyar/2011/07/30/itt_a_realhozam_mire_koltsem/

megszűnt 2011.07.30. 22:48:18

@Letícia:
Egy fillért sem kaptam még. Aug. 20- ig majd megmondom mennyi jön! Nulla forintban gondolkodhatunk - állítólag.

aszekelyek 2011.07.30. 22:50:05

@6.Lenin: No és ne feledjük, hogy milyen jól szolgáltak a bankoknak a külföld által elfogadottak..., akiknek nem fújt az ellenszél, épp szélcsend volt. Épp azokban az években. Ami persze véletlen lehet csupán. Akkor szuper volta demokráciánk de legalábbis belügyünk..., :) pld. A médiánk is teljesen oké volt,.. szabad, hogyne,... mi az, hogy! nagyon is! Az emberi jogok a világon a legjobban betartva,... ahaaaa... Az ellenszél akkora, mint a svájci frank növekedése. Meg a lobby ereje az EU-ban és amcsiknál. Szerencsére Európán és Amerikán kívül is van élet. Az a benyomásom, hogy nincs benne a Lisszaboniban, hogy nem barátkozhatunk mással is. :)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 22:50:48

@knausz: Nem volt rossz film. Pacinot kedvelem. Ezt egy kicsit olyan zsáneresre csinálták. Jutalomjáték.
Milyen volna egy film a férfi szagáról, és ki lenne az ideális női főszereplő?

2011.07.30. 22:51:01

@aszekelyek: így van...:)))

@ulrike: :D Ma hallgattam a Rádió-kabarét és a Showder Klubot, és ott poénkodtak Nótár Mari meg bunyós Pityúval, hogy fásynál ezek vannak. No most, semmi jó nincs a tévében, gondoltam, belenéztem...:S Jaj. Nem fogok itt sem csápolni. Mindegy, láttam ilyet is.

Nem, semmi ilyen sorozatot nem nézek. Poirot, Miss Marple és ilyesmit max. Nem lennék képes végig nézni BK-t és egyéb latin szenvedéseket. Van nekem elég bajom, nem kell a más!:)))

aszekelyek 2011.07.30. 22:51:20

@knausz: Vadas szószban. Az koronázza meg:)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 22:52:53

@Letícia: Nem is tuggya mög maga soha, milyen az igazi élet. Tán még a való világot se nézte!

2011.07.30. 22:53:20

@ulrike: jó, kb. 3 hete ettem cukkinis salátát majonézzel és fokhagymával. A fokhagymás majonéz nagyon finom volt, nem tudom minek kellett oda a cukkini! Semmi, de semmi íze nem volt. Úgyhogy megpróbáltam, de nem nyert.

aszekelyek 2011.07.30. 22:53:47

@6.Lenin: A zorbánellen szöveccségben, az magának semmi? Meg kő dönteni. mint ha szűzlány lenne... Mi jó sülne ki belőle a magyar népnek, az még nem került szóba. Nem bontottál ki az igazságot. A pénzt és a hatalmat akarjuk és rajtatok bosszút állni, nyüves q... ország.

megszűnt 2011.07.30. 22:53:56

@aszekelyek:
Vadasban én sose hallottam karamellt, de megkóstolnám, benne vagyok.:)

megszűnt 2011.07.30. 22:57:07

@Letícia:

Nekem rántottan bejön a cukkini, úgy, mint a padlizsán.

De a padlizsán krémben a legjobb. Mammutban vettem mozi előtt. Azt az egészséges fokhagymaillatot terjesztettem magam körül és illik a Chanel 5- höz, ami a parfümöm, legalább 20 éve.

aszekelyek 2011.07.30. 22:57:10

@ulrike: Van japán is. HA még borzalmat látott!....

2011.07.30. 22:57:20

@ulrike: hát nem!Nem is értem, hogy lehet ilyen műsorokat csinálni és ki nézi őket? Persze tudom, hogy van rá néző. Számomra iszonytató, hogy kukkoljam más emberek életét.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 22:58:27

@Letícia: Cukkininek van íze, tudni kell kihozni. Grillezve kedvelem legjobban. De ha hagyod megnőni kicsit nagyobbra, kettévágod, kibelezed, megtöltöd elősütött darált hússal ízlás szerint ízesítve, tejföl rá, sütőbe. Nagyon finom. Olaszok virágát külön árulják. Mint mondtam, kirántva nagy csemege.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:00:04

@aszekelyek: olyat még tényleg nem. Akkor majd halálom előtt közvetlen csak?

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:00:37

@Letícia: Van rá igény, mint a kétharmadra.

2011.07.30. 23:00:47

@knausz: nehogy már! Mi az hogy 0-t kapok...? Én számítok rá nagyon. Én tisztességesen dolgoztam, nehogy már ne kapjam vissza egy kicsi részét legalább!

Karamell kell bele...illetve grillezett/karamellizált cukor..:))

megszűnt 2011.07.30. 23:01:40

@ulrike:
"Mint mondtam, kirántva nagy csemege. "

Azt én mondtam, de Ön ne zavartassa magát.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:02:07

@knausz: Bulgárok a vastag húsú paprikát is kirántják, az is finom.

2011.07.30. 23:03:44

@ulrike: max. a virágát megkóstolnám. De köszönöm a kapacitálást és az ötleteket, az én kezem nem fog fogni a kezébe cukkinit és a gyomromba sem fogok leküldeni. Ritkán vagyok makacs, de ebben igen...:)))

700-as klub....:)))

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:03:45

@knausz: Ön is mondta, de azért Ön se zavartassa magát. Sok jó ember kis rántott cukkinivirágon is megél.

megszűnt 2011.07.30. 23:04:02

@Letícia:
A férjem is nulla forintra számít, pedig tőle aztán vontak le + én is dolgoztam, szóval meglátjuk és mint ígértem, meg fogom mondani, mihelyst kapunk valamit.

Karamellt nem hallottam a vadasba, mint most @aszekelyek: blogtársamtól először.

aszekelyek 2011.07.30. 23:05:50

@knausz: A végén, az összeállított mártást két-három evőkanál karamellizált cukorral összeforraljuk. Mennyei.:) A barátnőm szerint Fünf sterne meisterküche.... Készítettem nekik természetesen. Nálam babérlevél, borókabogyó , mustár, tejföl és citromlé kerül a pürésített levesben főtt zöldségekhez. Hagyma és fokhagyma is fő benne. A borsot és a borókát és a babérlevelet persze lehalászom... Kis teatojásban érdemes főzni a szemes dolgokat bele. Szép darab stefániából csináltam. Lassú tűzön. Röpke 3 óra alatt megvan.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:06:05

@Letícia: Hát vegyen kesztyűt mikor főzi. Cukin fog kinézni.
Mi ez a 700-as klub? Én még nem vagyok annyi idős.:)))

2011.07.30. 23:06:44

@knausz: :S Ti is OTP-nél vagytok?

megszűnt 2011.07.30. 23:07:35

@Letícia:
Férjem Hungária, én OTP.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:08:10

@knausz: Ma valami pacák a rádióban diósgaluskás fejtett bablevest főzött mangalica kolbásszal hígítva.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:10:09

@aszekelyek: Oszt fél óra alatt fölzabálják az egészet.

megszűnt 2011.07.30. 23:10:50

@aszekelyek:
Nagy munka a vadassal. De én most már tudom, hol lehet enni a legfinomabbat 2200 Ft-ért és élek vele.

Valamiért, ami nekem bejön, nem luxusból, de akár 300 kilométert is megteszek. Egyszer élünk.:)

2011.07.30. 23:10:57

@ulrike: :)))) Én így is cukin nézek ki...:)))

700-as klub arról szól, ki mikor és miért tért meg az Úrhoz műsor...:) Érdekes egyébként. Amerikából sugározzák. Napi híreket is bemondanak, ők hogy látják.

aszekelyek 2011.07.30. 23:11:47

@Letícia: The naked chef, a kis édes angol, egyik adásban kirántott tökvirágot... Csak ámultam:) Olasz mestere volt. Zseniális a srác.

@knausz: Nem mindenhol készítik úgy. Azért csak hidd el, az az igazi.Még egy edény, macera, ott kell vele állni, vigyázni rá :) A napejban tuti nem volt benne karamell...de nekem a mamám főzött.

2011.07.30. 23:11:48

@ulrike: jajajajaj...nyami, nyami...:)))

megszűnt 2011.07.30. 23:11:53

@ulrike:
Azt biztosan saját magának főzte, nem nekem az a pacák.

6.Lenin 2011.07.30. 23:14:13

Izé, várják a hozamok visszafizetését?
Csaknem visszaléptek?
Hagyták magukat kirabolni?

Akkor ki a tosz harcolt itt olyan vehemensen?
Fotelforradalmárok?

Na, pá!

Jó éjt!
Mindenkinek.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:15:18

@Letícia: Effelől semmi kétségem, kesztyű mindazonáltal eleganciát is növeli. Öltöztet.
700-at köszönöm, majd gondolkodom rajta, de azt hiszem engem 800-asnak kereszteltek.

aszekelyek 2011.07.30. 23:16:03

@ulrike: Addig azért nem nyammogtak. 15 perc, ha volt:) Zsemlegombóccal. Mint a sáskák, komolyan:)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:16:36

@Letícia: @knausz: Nem magának, két nőnek. Ez ám a legény! Két nőt egy bablevessel.

aszekelyek 2011.07.30. 23:17:15

@ulrike: Akárkinek nem is készítem el....VIP kaja. Pedig szeretek főzni.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:17:41

@aszekelyek: :))) Hát ezért izzadjon az ember 3 órát.

aszekelyek 2011.07.30. 23:19:04

@6.Lenin: Most mondja meg! Akarnak valamit látni a pénzükből...:)

megszűnt 2011.07.30. 23:20:19

@aszekelyek:
Naná, hogy VIP kaja, az én kedvencem. Van nekem gusztusom. Férfiakban, kajákban.:)

2011.07.30. 23:20:31

@6.Lenin: Most mit csináltam volna?? Igazából senki sem megy szembe orkánnal!:(

Jóccak!

@ulrike: aha, én szeretem a kesztyűket, még cérnakesztyűm is van és néha a trolin, buszon eszembe is jut, miért is használtál annak idején eleink...(tiszta csuszpájsz néha, s ragadnak a szutyoktól, más izzadságától)

Aha. Keresztelték. Hát akkor idetartozik, mert én még nem vettem ki, melyik egyház a szponzor. Csak Jézust vettem ki belőle... :)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:20:36

@aszekelyek: Elhiszem, sok vele a macera, meg sok, minőségi alapanyag kell hozzá. De biztos megéri. Most majd éjjel itt vadas szószokról álmodom. Vagy vadas szószokat főző nőkről.

2011.07.30. 23:21:52

@ulrike: :D és mangalica kolbásszal...:)))

2011.07.30. 23:22:35

@ulrike: utóbbiakat kívánom őszintén neked..:D

2011.07.30. 23:23:41

@ulrike: Köszi, de Leninnek köszöntem!:)))

aszekelyek 2011.07.30. 23:24:58

@ulrike: sikerélmény is van.. meg egy halom mosatlan.. plusz a messze földön híres konyhám... Nyilván a hiúságom visz rá az ilyesmire:) Az tuti nem a lustaságom:D A desszertet álmodja hozzá , mert én más álmos vagyok. Jó éjszakát, mindenkinek!

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:26:26

@Letícia: Ezek szerint köszönőviszonyban vagytok.

2011.07.30. 23:27:31

@ulrike: persze,mert?:))Mivel nem vagyok én itt köszönő viszonyban?

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:28:48

@Letícia: Aszonta, hogy azt csak az íze miatt.:)))
Most jut eszembe, miket művelhettek ezek ott.

aszekelyek 2011.07.30. 23:29:25

@ulrike: Szoktam belenézni. Hááát, őőőő,.. nem az én világom. Amikor elkezdi a vén ájtatos, hogy obamajom, akkor komolyan megorrolok rá és átkapcsolok...Ez komoly.... ennyit az üzleti keresztényekről.

megszűnt 2011.07.30. 23:29:32

@ulrike:
"kesztyű mindazonáltal eleganciát is növeli. Öltöztet."

Egyetértek. Visszahoznám divatba és a kis napernyőt.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:30:19

@Letícia: úgy értettem, hogy én nem mindig vagyok vele köszönő viszonyban. de te nem szoktál összeveszni senkivel, kivéve, ha poros a levegő.

aszekelyek 2011.07.30. 23:31:00

@ulrike: Kesztyűt én hordok... tömegközlekedéshez. A cukkinit tapizom:)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:33:09

@aszekelyek: Ööööö.....segíthet. De no more comment.

2011.07.30. 23:33:10

@ulrike: az biztos, én kiosztok mindenkit, ha nem tetszik valami és az, ahogy mondja. De egyébként csak akkor, ha orbitális baromságot mond.

Ebben a műsorban döbbenetes életeket lehet látni...és hogy másznak ki belőle. Tanulságos.

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:35:23

@Letícia: Amik pozitivak. Majd belenézek.

2011.07.30. 23:37:57

@ulrike: persze. Nyilván propaganda, de inkább ezt nézem, mint valami piffpuffhülyeséget egykét dilis amcsi fogatókönyvírótól...

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:40:25

@Letícia: Piffpuffhülyeség is lehet művészi. Mondjuk Arnold a Terminátorral.

megszűnt 2011.07.30. 23:43:12

@Letícia: @ulrike:
"Piffpuffhülyeség is lehet művészi."

Maguk csak hadakozzank tovább virtuálisan, a legnagyobb nyugalommal, én pedig búcsúzom!

Jó éjt!

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:44:37

Én is búcsúzom, jó éjt kívánok mindenkinek, kellemes este volt.

2011.07.30. 23:47:59

@ulrike: :D Én nem csípom az ilyesmit...sajnálom.

Szép álmokat Neked!:)

@knausz: Jóccak!:)

ulrike (törölt) 2011.07.30. 23:48:58

@Letícia: Én utálom, tényleg jóccak.

ssi 2011.07.31. 11:23:15

fejlődés:
- ha a jelenlegi saját eredményeinket még jobban túlszárnyaljuk
- ha a külvilág új kihívásaihoz még közelebb tudunk kerülni

@poszt
már az elért falat feszegetik, vagy még nincsenek "a csak eddig, ne tovább" falnál ?

ssi 2011.07.31. 12:20:43

@ulrike:

jó sokoldalú vagy :-) .. én most nem szakácskodnék .. amúgy is csak roham tempóban szoktam, meg humorosan se :-) mint máskor se nagyon - így megint kissé savanyún, keserűn, édeskésen

társadalmi összefogáshoz felül kellene emelkedni sok mindenen több mindenkinek - szerintem tudják .., de szerepet is játszanak .. talán amíg külön is működik, nem osztozkodnak

- cél lett K, s annak csupán néhány kiválasztott eleme -> különböző rendszerek elemeit nehéz cserélgetni
- mumus lett Ny, összemosva értékeket s gondokat -> nem tisztázza a valóságot, s így jól érteni se lehet

nekem logikus lenne a ki/feljavított jóléti társadalom megcélzása: olyan fogyasztói társadalom, amely pl.
- nem a gyenge minőség, ill. divatváltozások miatt költ sokat,
- hanem új minőségi kategóriájú társadalmi életpályára: egészséges életvitel, élethosszig tanulás stb.
- rendkívül jól szervezett humánus munkahelyek,
- bérért/társadalmi munkában mindenkinek hasznos tevékenysége lehetne
- államszerepének és az egyének önmérsékletének aránya hol is lenne? ...

koherencia ... kormány részéről elvárt fegyelem és a magának engedélyezett fegyelmezetlenség közt

asszociációk, perverziók .. talán logikátlan, hogy pont ezek, de logikus, hogy vmi már megtörtént beugrik az ismeretlen új elképzeléséhez: - ha nincs kéznél az egyértelműség, akaratlanul is jönnek a viszonyításokat ..

- " társadalom számára hasznos állampolgárok nevelése .. kiemelte a munka szerepét .. amely egyszerre teremti meg a jövő egyre gazdagabb szükségleteinek létrejöttét és kielégítésének feltételeit és a belülről jövő fegyelmet, valamint radikálisan átértelmezte a fegyelmezés és a büntetés koncepcióját"
hu.wikipedia.org/wiki/Anton_Szemjonovics_Makarenko
- "nem beszélhetünk mai értelemben vett forradalomról .. elnök szavai, véleménye határozta meg, hogy mi számítható elfogadható, normális magatartásnak .. Legtöbb ellenfelét és kritikusát a forradalom keretében sikerült eltávolítania hivatalaikból"
hu.wikipedia.org/wiki/Kultur%C3%A1lis_forradalom

porfelhő 2011.07.31. 12:32:27

Jog/állam/adósság"

"Pedig ha egy pillanatra is komolyan volna gondolva, hogy az államadósság felhízlalásának főbenjáró bűnéért járó felelősséget igazságosan porcióznák ki, jutna abból bőven az első Fidesz-kormány fejének is"

......Szóval ha büntetni akarnánk a rossz politizálást, lehetne erről is törvényt alkotni – de csak a jövőre vonatkozóan. Hogy aki himpellérnek áll, ennek tudatában tegye."

. Görögország például a csőd szélén áll, az államadósság a GDP 160 százaléka, de nem hallani, hogy emiatt politikusokkal akarnák feltölteni a börtönöket."

www.168ora.hu/velemeny/jogallamadossag-matyas-gyozo-jegyzete-abcug-79949.html

Ámde hatalmi érdekek szolgálatába állítani, a politikai leszámolás eszközévé alacsonyítani a jogrendet, az nagyobb bűn, mint akár 200 százalékra növelni az államadósságot."
........................................................................................
Demokrácia határait (véletlenül, vagy akarva?) ledönteni? Sokkal nagyobb lenne a veszteség, mint a nyereség.
Most mikor egyébként is "helyzet" van, nam csak nálunk, a világban. Nem kellene az (esetleg) alvó elméket életre kelteni.

ssi 2011.07.31. 12:41:24

@knausz: újra az egyik témánk :-)

lényeg: szerintem
- mai magyar viszonyokhoz és lehetőségekhez sehogy sem igazodik számos terv ..
- ráadásul a múlt szokásait az emberek hirtelen nem tudják levetkőzni,
- s még ezen felül az elvárható új feltételeket is maguknak megteremteni ..
- sajnos számos terület van, ahonnan az állam csak fokozatosan vonulhat ki,
- de számos terület van, ahol a fejlettebb országok is pont az erős állami jelenlét miatt lettek sikeresek

- cél: focit széles körben bevezetni
- nem cél: széles körű tudás, kíváncsiság, tanulási lehetőségek megvalósítása

- jó cél: tehetős középosztály legyen erős, széles bázisú
- nem jó eszköz: ma még szűk felső középosztály állami támogatása azok rovására, akiket felzárkóztatni akarnak

- rossz a koncepció, ha maga a szándék kikezdhető
- nem csak a forrásoktól, hanem a lehetőségektől is elzárják egyelőre a többséget
- kerülni kell azt a helyzetet, hogy az erősödő kisebbségnek legyen hálás/kiszolgáltatott a többség

- írtad: nem kell dolgoznod, audit béreltek, nagy adományokat adtok, 3 gyerek után se kéred az ingyen tankönyvet, 50%-os étkezést, sok mindenre telik, most körülnéztek külföldön, hogy ott jobban lehetne-e boldogulni - mi hiányzik itthon? miből van kevés?
- többeket ismerek .. nyári, téli külföldi apartman, hétvége hatalmas nyaralókban, akkor takarítják a még nagyobb hétköznapit, gyerekek nyáron angliai nyelvi táborban , 1 év USA tanulmányi év, külföldi egyetem ...
- ismert: csökkentik az egyetemi létszámot, emelik a bekerülési szintet, pl. kötelező nyelvvizsga, kormány szándéka, hogy csak az elit kerüljön ki a felsőoktatásból ... a tehetség, szorgalom elitje?

jó cél: munkások, szakmunkások, a munka megbecsülésének erősítése
nem jó eszköz: ha az állam csak azt az anyagi kényszert erősíti, h minél többen ténylegesen dolgozzanak .. bármit, bármennyiért, bárhogy

lehet, hogy túlbonyolítom, jelzem majd, ha rosszul gondoltam :-)

@panelburzsuj:
már 56-ot ugrom .. amúgy is írta: naponta több idegen nyelven ír(ja) .. bele se gondolok ..

megszűnt 2011.07.31. 13:06:25

@manyike:
"- mi hiányzik itthon? miből van kevés?"

Tapasztalatból. Szeretném, ha a gyerekek világot látnának. Jó volna, ha a nagyobbik lányom német egyetem mellett döntene.

Nekem annyi pénzem van, amiből a gyerekeket lehet támogatni, a tanulásukat, különben végtelenül szerényen élek.
Muszáj itthon lennem, mert a pozíció, melyet a férjem betölt, nem egy emberes. Támogatnom kell.

".. nyári, téli külföldi apartman, hétvége hatalmas nyaralókban,"

Saját nincs. Szállodákba megyünk és mindig más helyekre. Kutya most luxus lesz megint, akkora árat számoltak fel rá a németek, hogy ihajj, de a lányom akarja hozni. Én pedig engedek.

gyerekek nyáron angliai nyelvi táborban ,"

Lányom idén már dolgozni akart a cégnél 1 hónapot, de majd jövőre, így beszéltük meg. Idén folytatta a felsőfokú nyelvvizsgával.

Nagyon jó cél: munkások, szakmunkások, a munka megbecsülésének erősítése.

megszűnt 2011.07.31. 13:21:40

@ulrike:
"Milyen volna egy film a férfi szagáról, és ki lenne az ideális női főszereplő?"

A férfi a tisztasága és a saját bőre, földszagúan. Sima szappannal mosakszik. Egyszerű szeszt használ.

Az ideális női szereplőt illetően mindig a férfi dönt, mert egy igazi férfi tudja, ki az, aki az ő életében ezt a szerepet hitelesen el tudja játszani úgy, hogy közben nem játszik.

2011.07.31. 13:40:35

@knausz: ez szép...:))) De hozzáteszem, a nő tuja, hogy mit hozhat ki egy pasiból...illetve az azt hiszi, hogy kihozzák belőle. Nekem nagyon sok tapasztalatom van ebben, elég pasit vigasztaltam/lok már, mert olyanok, mint a lepkék. Nem látnak a szemüktől, bármit elhisznek, ha jó a csomagolás.:)))) És persze persze, vannak kivételek...(csak olyannal én még nem találkoztam!D)

ulrike (törölt) 2011.07.31. 14:59:42

@manyike: Nem vagy savanyú, inkább alapos.
- nem osztozkodnak, ameddig nem muszáj;
- jóléti társadalomhoz jólét kellene;
- 'koherencia ... kormány részéről elvárt fegyelem és a magának engedélyezett fegyelmezetlenség közt'= a környezet alakítása,míg lehet. Utána már alkalmazkodni kell. Elfelejtik, környezet alakításának súlyos ára van, ha nem is rögtön jön a fizetési felszólítás.
- igen, láttuk ezt a dézsát mi már.

megszűnt 2011.07.31. 17:11:45

@Letícia:
"De hozzáteszem, a nő tuja, hogy mit hozhat ki egy pasiból..."

Nem a pasikról beszéltem, hanem a férfiakról.

Íme egy nő és egy férfi:
www.youtube.com/watch?v=wKeYCKG8Tdk&feature=related

2011.07.31. 17:54:35

@knausz: ühüm. Mi a különbség egy jó pasi és egy jó férfi között?:))

Nekem egyébként ideálom ez, ha lehet ilyet mondani:

www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=67004 (Clive Owen)

:)

megszűnt 2011.07.31. 18:10:22

@Letícia:
"Mi a különbség egy jó pasi és egy jó férfi között?:))"

Minőségi különbség van. Egy férfi udvarol. Bemutatkozik, telefonál és fölkeres.
De kérem, kérem én nem forszírom.:)

Nekem rengeteget pasim volt, mondhatni sokan futottak utánam, de férfi, az közülük 1. Kifogástalan öltözet és kifogástalan modor és nem én mondtam meg neki, hogy mit gondoljon, tegyen, érezzen, hanem volt alternatívája.

Hát maga komolyan azt hiszi, hogy a konyak miatt jöttem?:)
www.youtube.com/watch?v=87Iov1lpov0&NR=1

2011.07.31. 18:25:48

@knausz: Aha és ehhez mentél hozzá...szerencsés vagy!:)

megszűnt 2011.07.31. 18:35:07

@Letícia:
"és ehhez mentél hozzá..."

Akihez legutóbb hozzámentem sem kispályás, de tudni kell, 3 érezte úgy, hogy el is jegyez, karikagyűrű, ünnepi ebéd. Különböző kettő pedig valódi szerenádot adott az ablakom alatt.

De kérem, kérem én nem forszírozom.:)
www.youtube.com/watch?v=NezKrMPy8YI

graycivil 2011.07.31. 20:54:34

"Megszavazták az államadósságot vizsgáló albizottság jelentését

...a politikai felelősség mellett az akkori szocialista-szdsz-es kormányok jogi felelősségrevonási lehetőségét is megvizsgálja a két parlamenti bizottság."

hirszerzo.hu/belfold/20110731_allamadossag_albizottsag_jelentes

"Az albizottság munkájában nem vesznek részt sem szocialista, sem LMP-és képviselők."

Úgy látom, a 2012-es költségvetés "szörnyűségeit" egyre nagyobb "harci zajjal" kell elnyomni. Egyre mélyebbre süllyednek a "gombnyomogató gép-viselők".

ssi 2011.07.31. 21:46:13

@knausz: köszi :-)

akkor nagy-nagy kíváncsisággal várjuk a "máshol hogyan élnénk/élünk" beszámolóidat :-)

gondolom, itt a többségnek főleg utazási/üdülési élményei vannak külföldről

márta)) 2011.07.31. 23:20:33

@tölgyes

Itt az államadósság-bizottság jelentése: jogi felelősségre vonnák Gyurcsányékat"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_az_allamadossag-bizottsag_jelentese_jogi_felelossegre_vo

Drága Tölgyes Úr!

Az idő Önnek dolgozik.
Látja, látja ? ilyen ez.
:(

porfelhő 2011.08.01. 08:57:31

Megszületett a megállapodás az adósságplafon emeléséről"

"Még nem végeztünk" - hangsúlyozta Obama, rámutatva, hogy a megállapodást még mind a képviselőházban, mind a szenátusban szavazással kell megerősíteni.

Az elnök felszólította a két párt vezetőit, hogy támogassák a megállapodást, amely, mint mondta, nem olyan, amilyet szeretett volna, de végeredményben megakadályozza a fizetésképtelenné válást és csökkenteni fogja a hiányt.
A megállapodás nem tartalmaz adóemelést, amelyet a demokraták szerettek volna elérni, de a republikánusok elleneztek"

kitekinto.hu/amerika/2011/08/01/obama_megszuletett_a_megallapodas_az_adossagplafon_emeleserl

republikánus kisebbség vezetője arról biztosította az amerikaiakat, hogy kormányuk nem válik fizetésképtelenné, "

*****

Obama erősítette a forintot"

atv.hu/cikk/20110801_obama_erositette_a_forintot
******
Senki sem gondolhatta komolyan, hogy a "nagy" Amerika fizetésképtelenségét fogja bejelenteni.

tarackos 2011.08.01. 10:53:38

@tölgyes: Na ezt a "45% menne szavazni"-t nem szoktam találni, most is kerestem de nem találtam. Egyébként persze, elég egyszerű ebből kiszámolni.

xsasha 2011.08.01. 12:00:45

"Az RTL Group alelnöke, Andreas Rudas az [origo]-nak adott interjújában azt mondta az objektívitást a magyar médiatörvény értékelésekor is meg kell tartani, és "ha valaki nagyon kritizálja Magyarországot, változtasson a saját berendezkedésén is"."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110729-interju-andreas-rudassal-az-rtl-klubot-tulajdonlo-rtlgroup-alelnokevel.html

"- De ezek szerint nem látják úgy, hogy a szigorú szabályozás ellehetetleníti a kereskedelmi tévézést Magyarországon.
- Nem hiszem. Önök csak a magyar büntetéseket látják, de én azt is tudom, hogy ugyanezekkel a gondokkal küzdünk Horvátországban és Németországban is. Most épp egy kis, szász-anhalti tartományi rádió büntetése miatt van gondunk. Nagyon fontos, hogy objektívek maradjunk a médiatörvény ügyében is, mindig ezt mondom, ha külföldön erről kérdeznek. Ugyanaz történik Nyugat-Európában, mint Magyarországon, de az utóbbit óriási felháborodás övezi. Nem lenne szabad különbséget tenni az országok között.

- Az európai kritikák nem a magas büntetések, hanem például amiatt érkeznek, hogy csak a Fidesz által delegált tagok ülnek a Médiatanácsban, és kilenc évre szól az elnök mandátuma.
- A politikával nem foglalkozom, számomra nem az a kérdés, hogy ki korlátozza az üzletmenetet, hanem az, hogy mennyire. De ne gondolja, hogy Dél-Németországban egy protestáns baloldali lesz a médiahatóság elnöke. [A délnémet tartományok hagyományosan katolikusok és jobboldaliak - a szerk.] Németországot pedig a demokrácia egyik fellegvárának tartják. Ha valaki nagyon kritizálja Magyarországot, változtasson a saját berendezkedésén is. "

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.01. 14:39:02

@tölgyes:

1970 óta 2 azaz kettő olyan év volt, amikor a költségvetés nem volt hiányos. Egyszer nullszaldós volt, egyszer többletes.

Én adatokból vonok le következtetéseket, ön meg beszél a levegőbe alap nélkül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.01. 14:53:12

@xsasha:

"@Akitlosz:
Nem biztos, hogy szerencsés erre fogni a problémákat. :-) A pénzteremtés elmélete jó. Szerintem téged is idegesítene, ha szenet kellene lapátolnod, nem használhatnál mikrót és nem internetezhetnél."

???

Mert mi az összefüggés?

Nem azért van ma mikrosütő, meg internet, mert nem aranyból van a pénz, hanem a semmiből teremtik, és nem azért nem volt internet az ó- meg a középkorban, mert a pénznek volt fedezete.

Ez a technikai fejlődés következménye. Akkor is lenne ma internet, ha még mindig lenne nemesfém (arany, ezüst, platina, palládium, ródium), vagy egyéb fedezete a pénznek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.01. 15:04:28

@6.Lenin:

"74-81-ig voltam távol. Kint sokat vitáztunk a szocializmusnak nevezett valamiről. Nekem 75 környékén, az volt a véleményem, az ezredfordulót nem fogja megérni.

Volt rá 1 egyszerű magyarázatom:
hosszútávon nem lehet büntetlenül többet lopni, mint amennyit az adott ország megtermel.
Akkor még azt hittem, ez csak arra a rendszerre érvényes."

A "szociális piacgazdaság" államok gazdálkodása hasonlóan rossz, mint a kommunista országoké volt.

Amivel előbbre vannak az az, hogy a gazdaság viszont hatékonyabb, mert magántulajdonban van, ezért több az állami bevétel, aminek elhasználása ugyanúgy korrupt és pazarló, és a "szociális piacgazdaság" féle állam is túlzott mértékben rátelepszik a gazdaságra, vonja el a forrásokat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.01. 15:07:33

@graycivil:

Kelleni kellene, ha tudnál, csak nem tudsz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.01. 15:11:46

@menőmano:

"Te tévedésben vagy, a demokrácia az amikor a "demokráciában élők ..... mentesek az állam önkényuralmától."

Te vagy tévedésben.

A demokrácia lényege, hogy a közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek közvetlen eldöntésében.

xsasha 2011.08.01. 15:17:19

@Akitlosz:
Ez nem így van, mert a pénzteremtés elmélete nélkül tized ekkora sebességgel fejlődött volna a gazdaság, és az innovációk és paradigmaváltások ma nagyon messze lennének az aktuálistól.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.01. 15:25:01

@xsasha:

Ezt mire alapozod?

A fejlődés nem a pénzteremtés miatt gyorsult fel, hanem az ipari forradalom miatt. Az emberiség elért egy olyan szintre, ami ugrásszerű fejlődést tett lehetővé.

Mi köze a pénzteremtés elméletének a gőzgéphez, vagy az elektromossághoz, meg a mikrohullámokhoz?

graycivil 2011.08.01. 15:26:59

@Akitlosz: Akkor miért nincs minden nap népszavazás?

Te vagy tévedésben. A gyakorlati demokrácia az, amikor a demokratikus felhatalmazást csakis demokratikus jogok létrehozására használják.

Nálunk csak elméleti (formális) demokrácia van. De nem mondom el más ezredszer, hogy akármekkora felhatalmazását senki nem használhatja az utána jövő felhatalmazások érvényesítésének ellehetetlenítésére.

xsasha 2011.08.01. 15:53:13

@Akitlosz:
A gőzgép nem tudom, hogy jön ide, de a kereslet-kínálati összefüggések elég jelentősen meghatározzák a tudományos felfedezések felhasználói szintű alkalmazásának mezei polgárokhoz való eljutásának sebességét.

A pénzteremtés hitelnyújtást tett lehetővé, amely a gazdaság felpörgéséhez vezetett, ami azt eredményezte, hogy nem csak a társadalom egy szűk része, de a teljes társadalom számára elérhetővé váltak termékek, amikről korábban csak álmodtak. A hitelt kapó cégek emberek millióit dolgoztatták, akik a keresleti oldalon jelentek meg, és fokozták a pull-hatást a K+F területén, és megteremtették a kritikus piaci méretet, ami mellett már megérte kutatásokat folytatni tudományos eredmények hétköznapi alkalmazásán is.

Nagyon lebutítva a gondolatot, ha hárman akarnak mikrohullámút venni, akkor soha senki nem dolgozta volna ki a technológiát, de mivel tömeges keresletet feltételeztek a gazdasági fejlődés nyomán, ezért a korábban szerzett tudományos tapasztalatokat konvertálták hétköznapi eszközökké.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.01. 16:03:01

@graycivil:

Nem nincs demokrácia. Amúgy nem feltétlenül a napi népszavazás a kritériuma.

"Formális demokrácia" úgy demokrácia, ahogyan a hóember ember. Formára kétségkívül hasonlít, de azért aki nem akarja nem keveri össze.

2011.08.01. 19:43:27

@graycivil: ez nagyon durva! Mi jön még?

6.Lenin 2011.08.01. 20:03:31

@Akitlosz:

Igen, ma éppen annak vagyunk a tanúi, mennyire vannak előbbre.

Az a rendszer, nevezzük bárminek, ahol a megtermelt javak nagy részét ellopják (kevesek kezébe összpontosul) változtatásra van ítélve.
Az elnevezés megváltoztatása = lópisztoly. Ismét eljutunk oda, ahonnan indultunk. Nem oldja meg az alapproblémát.
Szerintem.

graycivil 2011.08.01. 23:40:47

"@graycivil: : Nálunk csak elméleti (formális) demokrácia van.

@Akitlosz: : "Formális demokrácia" úgy demokrácia, ahogyan a hóember ember. Formára kétségkívül hasonlít, de azért aki nem akarja nem keveri össze."

Nafene! Tökéletesen egyetértünk! :-)

Jo8!

graycivil 2011.08.01. 23:42:52

@6.Lenin: "Az a rendszer, nevezzük bárminek, ahol a megtermelt javak nagy részét ellopják (kevesek kezébe összpontosul) változtatásra van ítélve."

Teljesen igaz! Ezért a FYDESZ törekvése, hogy ez még kevesebbek kezébe kerüljön.

ssi 2011.08.02. 00:07:44

@ulrike: köszi .. nekem megint vmi új megközelítést adtál .. amúgy ügyesen veszed mások lapjait :-)

ssi 2011.08.02. 00:23:29

@graycivil:
"2002 .. Fidesz kormány egy jelentős adósságállományt mulasztott el egyszerűen lekönyvelni, ehelyett azt az MFB alatt rejtette el. Ráadásul már a választások előtt meghozott olyan adósságnövelő intézkedéseket, mint például a lakáshitelek kamattámogatása ..

ebben az időszakban a józan szakértőkkel szemben a Fidesz nem, hogy fékezte volna az ígéretversengést és bármely erőfeszítést tett volna az eladósodás megfékezéséért, hanem épp ellenkezőleg, minden azt eredményező javaslatot megszavazott, sőt ellenzékből lényegében még igyekezett is rálicitálni az akkori kormányok őrült költekezésére.

.. kormánynak mára nem csak jogi, de szakmai és erkölcsi alapja sem maradt"
oszkopeter.blog.vg.hu/

xsasha 2011.08.02. 15:23:19

@graycivil:
A gyakorlati demokrácia az, amelyik megfelelő felhatalmazás alapján megakadályozza az addig tapasztalt demokráciával és annak gyengeségeivel való visszaéléseket.

xsasha 2011.08.02. 15:33:03

@manyike:
Oszkó Péter eszméletlen cinikus.
Azok után, ahogy a média, a "civilek", az oszkópéterek kiszolgálták a "jóléti rendszerváltás" kabarékampányát, elképesztő arcátlanság ez a megnyilvánulás.

tölgyes 2011.08.02. 19:44:49

@manyike: Erre is rosszul tetszik emlékezni. Az akkori európai gyakorlat szerint azokat a kiadásokat nem lehetett oda lekonyvelni.. A számviteli gyakorlatban bekövetkezett változást követően lehetett csak könyvelni.

ssi 2011.08.03. 00:32:27

@xsasha: köszi, eltaláltad, tetszett a vonalas eset, s én is eltaláltam volna, hogy neked pedig majd nem teszik az O.P. - :-) néha nem is olyan bonyolult az élet :-)

@tölgyes: csak idéztem, ".." így - nekem utána kellene néznem, hogy milyen számviteli-könyvviteli szabályok voltak akkor .. így nem foglalok állást

teevee 2011.08.03. 08:48:37

@manyike: tölgyes nem a számviteli szabályokban, hanem a "számviteli gyakorlatban" történő változásra hivatkozott.
Hogy az mi lehet, annak nem tudsz utánanézni, gyanítom olyasmi, mint a "trükkök ezrei".

dzsaszper 2011.08.03. 15:33:42

A másik játék amit az NGM játszik a Munka törvénykönyvével.
ha átmegy, akkor a saját szavazói bázisát fordíthatja a jelenlegi kormánypártok ellen.

Pl. a 2-3 nap alapszabadság + esetleg 5 apanap hiányát épp az a réteg fogja érezni igazán, akiket helyzetbe akarnak hozni pl. az adókedvezményekkel.

Petya1977 2011.08.03. 19:42:50

Erről 1 dolog jutott az eszembe, kicsit morbid de találó:

1941 november, a németek már mélyen benyomulnak az orosz területre és már Moszkva alatt járnak, mindenfelé mosolygós német katonák az utakon. Egy szakasz német keménymagos SS tüzérszázad az út melett tábortűz mellett sütöget. Egy tábla áll mellettük, melyen ez áll:

"A kommunistáknak el kell pusztulni, hogy mi élhessünk"

Kb. ezzel a 70 évvel vagyunk mi is lemaradva, ugyanaz a nóta csak pepitába. Össze kéne már tényleg fogni végre valahára, nem visszafelé mutogatni. Ennyi erővel akkor a Fidesz a Horn Gyulát legalább kitüntethetné mert az ő időszaka alatt esett jelentősen ezalatt az a bizonyos adósság. Érdekes módon épp 1998.-ban vesztett jelentősen az MSZP (igaz listán jó 4%-ot vert a Fideszre). Szóval eszerint a választók nem követik azt a logikát, hogy az a jó ha csökken az államadósság. Kérdés hogy érdemes-e ebben logikát keresni. Valószínűleg ez is egy csont amit le kell rágni.

És hogy visszakanyarodjak az első gondolthoz, 70 év óta ez volt az első és utolsó tél, hogy a Németek Moszkva alatt álljanak. Megérte ez nekik ?!?!

lanyi 2011.08.05. 18:53:13

Szíjgyártópeti szereti a focit.

És ahogy elnézem melege van:)

tölgyes 2011.08.05. 19:23:13

@Petya1977: Helyes! Fogjunk össze! Támogassa a kormányt és a kormány gazdaságpolitikáját.

tölgyes 2011.08.05. 19:24:15

@manyike: Nosza! Nézze meg. Az akkor érvényben lévő számviteli törvény szerint oda kellett könyvelni ahol volt.

tölgyes 2011.08.05. 19:27:31

@Akitlosz: Az 1990 utáni helyzetre vonatkozó megállapítása azonban sommás.. és nincs össhangban az adatokkal.. mert volt amikor jobban és volt amikor kisebb mértékben vettünk fel hiteleket. Volt olyan időszak is, amikor az ország gazdasága gyorsabban nőtt mint az adósság..Ezt az általam ajánlott zárszámadásokból nyomon követheti.

tölgyes 2011.08.05. 19:30:53

@tarackos: Ha figyelmesen elolvassa azt amit írtam, akkor látja, hogy én a 45%-ot ógy említem, mint egy feltételezést... Írhattam volna 80%-ot is.. ezeknek az adatoknak majd a választást megelőző időszakban lesz jelentőségük.

ssi 2011.08.06. 00:50:14

@tölgyes:

1.
2005. 05.01. EU + normái, előírásai, melyeket már be kell tartani
- változó elszámolási szabályok
pl.
- be kellett könyvelni az autópálya-építések teljes összegét a deficitbe
- Magyar Fejlesztési Bankban nem lehetett már "rejtegetni" hiányt

2.
1 ország összes hiányának összege elvileg/gazdálkodási szempontból eltér-e, ha szabályosan 1 összegben kell szerepeltetni, vagy szabályosan csak 1 részét, a többi különböző tételekben elaprózva?

3.
a téma felmerülésének lényege a pártok kommunikációjának lényege: ahonnan nézik, onnan mindenkinek igaza van .. csak egyféleképpen nem akarják .. csak csűrve-csavarva körítve

szabadságom alatt:-) csak ennyire voltam képes :-(

1 pillanatra azért elképzeltem, hogy teljesen mindegy, hogy az 1 db háztartási perselyem üres már a hó vége előtt, vagy különböző dobozokban tárolom a kosztra, vagy rezsire, vagy ruházkodásra stb. a pénzt, s azok külön-külön mind üresek

menőmano 2011.08.06. 17:40:02

Bocsánat!
A Török Gábor szabadságon van??
Totálisan hiányzik már, hogy írjon új posztot!
Már annyira szeretném!!!
:)))))))))

menőmano 2011.08.06. 17:44:26

@Akitlosz:

Figyelj ! Régen jártam már itt. De ha megengeded, most válaszolok.) nagyon röviden.

választójoggal rendelkező tagja részt vehet a közügyek közvetlen eldöntésében. "

Igen? Te részt veszel? Neked van lehetőséged?
Netán, fülkeforradalmárként a szavazófülkében vettél részt.?
Mert azon kívül nem hiszem, hogy a nagybetűs népnek lenne lehetősége bármibe is beleszólni.!!
:(

menőmano 2011.08.06. 17:46:57

@Akitlosz:
Nem sértelek meg ugye, ) ha azt irom, hogy olyan ez a komment mint a lecsó? Minden van benne, csak a lényeg hiányzik.

:(

tölgyes 2011.08.06. 20:22:13

@manyike: A fidesz azonban csak 2002 előtt volt kormányon. Ők akkor könyveltek és nem 2005-ben... akkor már az MSZP kormányozott.

ssi 2011.08.07. 00:03:31

@tölgyes:

így van :-)
s én sem állítottam az ellenkezőjét :-))

számszaki lényeg nem az évszámokban van :-)
s ez - szerintem - egyértelmű, még ha más szempont is felmerül :-((

nekem teljesen mindegy hogy hogyan gondolja :-( s nemcsak azért, mert éppen utazási élményekkel töltődöm fel :-)

1 pillanatra azért elképzeltem: pl.
- 2002-ben elegendő volt, hogy a "ruházkodás" doboz hiányról ne számoljak be az uramnak - vagyis kisebb hiány látszata a valóságosnál
- 2005-től már ezt is kérte .. vagyis közelebb kerültünk a valóságos adathoz, s mikor a múlt anyagi helyzetét felidéztük, azt is hozzátettük már, hogy a kisebb hiány a részleges adatközlés miatt (is) volt

menőmano 2011.08.07. 00:47:02

@tölgyes:
Tölgyes Úr! Vigyázzon már magára!
Még nagy szükség lesz az Ön eszecskéjére! A "nagytudására!
Komolyan.

Látom ! Csak a szocikat ostorozza!!!
:)

menőmano 2011.08.07. 00:49:51

@tölgyes:
Nehogy megtévessze a jelenlétem!
Csak arra voltam kiváncsi, van e új poszt.
Ha megzavartam volna. Elnézést.!!!

Jóccakát!

:))))))))))

tölgyes 2011.08.17. 20:01:18

@manyike: Az országojkat azonban mindig az akkor érvényben lévő könyviteli szabályok alapján értékelik így, vagy úgy.. sőt mindig szerepet játszanak egyéb szempontok is.
süti beállítások módosítása