Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
aug 08
02:46

Ha létezik olyan, hogy politikai tudás – márpedig létezik -, akkor politikai tanulásra (okulásra) is van lehetőség. Minden jelenség, amit a politikai élet produkál, alkalmas lehet arra, hogy abból tanuljunk, hogy máskor tudatosabban viselkedve jussunk el ugyanoda, vagy kerüljük el a hasonló szituációkat. Innen nézve minden – legyen szó tetszetősről vagy ellenszenvesről – tapasztalattá válik, márpedig az élet talán legnagyszerűbb dolga éppen a tapasztalás.

Nem, nem bolondultam meg a nem is annyira meleg nyári melegben – pontosabban nem tapasztaltam ezen a téren érdemi elmozdulást… -,  csak azon gondolkoztam a napokban, hogy vajon a jövendő idők politikusai milyen tanulságokkal lehetnek gazdagabbak, ha a mostani hazai politikai állapotokat tanulmányozzák. Miután szeretem az egyrészt-másrészt jellegű dolgokat (ráadásul ezeket nem is a langyosság, hanem a megfontoltság körébe sorolom), talán nem okoz meglepetést, ha a sok lehetséges felismerés közül most egy olyat emelek ki, ami innen nézve talán fekete, onnan nézve viszont inkább fehér.

Az erőről van szó, ami láthatóan a mostani politikai közállapotok egyik legfontosabb jellemzője. Erőpolitika, erőszakosság, erős kéz, kormányképes erő – ezek a kifejezések, és persze ellenpárjaik, gyakran olvashatók mostanában. Egyre inkább terjed a felismerés, hogy a politika nem kisasszonyok sportja, hogy a sikerhez a politikában is leginkább erőre van szükség, s ha ez már megvan, akkor – ahogy a miniszterelnök fogalmazott egy parlamenti felszólalásában – „oszt majd innen tárgyalhatunk”. Nem lehet nem észrevenni, hogy ez a szemlélet egyre több követőre talál, egyre többen gondolkoznak így a politikáról, tervezik megvalósítani ennek szellemében politikai céljaikat. Ami egyrészt igaz és okos, másrészt azonban nagy tévedés.

Számos olyan téma van, amelynek kapcsán két felismerés együtt, egyszerre visz közelebb a valósághoz. Az első a fontosságról, a másik a korlátokról szól. Gondoljunk csak például a tömegmédia szerepére, amelyről az első komoly, politikusok által is hasznosított megállapítás a kiemelt jelentőség volt. Ebből tanulta meg mindenki, hogy média nélkül nincs politikai siker, hogy aki érvényesülni akar ezen a pályán, annak alkalmazkodnia kell a média megváltozott szerepéhez. Egy idő után azonban jött a második belátás, ami legalább ennyire fontos volt: arról, hogy a média nem omnipotens, önmagában nem hatalmi ág, s bár konstruál egy politikai valóságot, nem teremt politikát, nem dönt el minden kérdést. Vannak határai, amelyeken túl szinte hatástalan, sőt, időnként kontraproduktív.

Valami ilyesmit gondolok az erőről is. Az utóbbi évek megmutatták, hogy mennyire fontos a fegyelmezett, tervezett, tudatos, azaz az erő köré szerveződött politizálás. Mennyire kell a sikerhez az, hogy egy politikai párt összegyűjtse az energiákat, koncentrálja működését és egyértelműen vezetve, irányítva legyen. Sokat panaszkodnak mostanában a baloldali politikusok arra, hogy kiszorultak a médiából, elvesztették támogatóikat, megcsappantak a forrásaik. Nyolc évnyi kormányzás után vajon mi a tanulsága a mostani helyzetnek? Vajon hogy tudta megtenni a Fidesz ilyen hosszú ellenzéki lét alatt, hogy növelte sajtópiacát, megtartotta befolyásos támogatóit, vajon hogy történhetett meg, hogy azok a cégek, amelyek 2010 után egyeduralkodóvá váltak az állami megrendelések piacán, a szocialista kormányok alatt is szépen prosperáltak? Hogy lehet az, hogy a jobboldal ellenzékben is gyarapodott, a baloldal pedig kormányon sem volt képes a politikai közösség hosszú távú érdekeire figyelve gondolkodni? A válasz egyszerű: ennyit számít a politikában az erő. A Fidesz egy vezetett párt, az MSZP - rövid időszakokat leszámítva - soha nem volt az. A jobboldal ezért lehetett képes arra, hogy vissza is forgasson, hogy előre is gondolkodjon, hogy a közösség számára fontos dolgokra is áldozzon, a baloldal pedig ezért volt képtelen erre.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az erő köré rendezett politika automatikusan sikerre ítéltetett. Az elmúlt egy év világosan megmutatta, hogy mire alkalmas és mire alkalmatlan az a politika, amely csak az erő nyelvét beszéli. Alkalmas volt fegyelmezett működésre, szinte robotszerű politikai viselkedésre, a fentről érkezett politikai szándékok megvalósítására. A széthúzáson, belső vitákon, koalíciós feszültségeken és húzd meg – ereszd meg módszereken szocializálódott magyar politikában kár lenne lebecsülni ezt a teljesítményt. Van mit tanulnia mindenkinek abból, hogy miképp lehetett létrehozni ezt a helyzetet a Fideszben – hiszen ne feledjük, valós politikai teljesítmény kell ahhoz, hogy az amúgy létező ellenakaratok megtörjenek. Ám ezzel együtt azt is észre kell venni, s különösen fontos tanulság lehet ez az erő-fetisisztáknak, hogy időnként bölcsességgel, ésszel, belátással, sőt: gesztusokkal, engedményekkel, megengedőbb viselkedéssel sokkal messzebb lehet jutni. Tavaly nyáron is lehetett tudni, hogy a kormány legnagyobb kihívása éppen az, képes lesz-e elkerülni az erőfitogtatás, az erőszakosság, a gátlástalanság látszatát – meggyőződésem, hogy más politikai felfogással ez a veszély lényegesen csökkenthető lett volna, illetve lenne.

Hipotetikus persze a „mi lett volna?” felvetése, mert egyféleképpen kondicionált politikai tábor csak egyféleképpen tud viselkedni. Ha azonban tanulságokat keres valaki, szerintem ne csak az erőpolitikát nézze. Igaz ugyan, hogy az erő nélkülözhetetlen a politikában, s az sem vitatható, hogy az erő legyőzéséhez is erő kell – az erő azonban nem mindig nyers erőt jelent, olykor egy gesztusban, egy önkorlátozásban, egy őszinte mondatban sokkal több van belőle, mint azt a hatalom magabiztos mérnökei gondolnák.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr313132960

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válságtudat-módosítás 2011.08.09. 16:03:01

Talán a világválság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak, mint gondolnánk. A válság alapjának a gazdasági fenyegetettséget tekintjük, pedig sok minden mutat arra, hogy a „tőzsdekrach”, a hitelválság is szellemi eredetű: a válságtudat alapja valójában a ki...

Trackback: Az erő legyen 2011.08.09. 09:16:02

Fontos tanulság lehet az erő-fetisisztáknak, hogy időnként bölcsességgel, engedményekkel, megengedőbb viselkedéssel sokkal messzebb lehet jutni.

Trackback: A karaván halad 2011.08.08. 15:37:52

A reggeli kávéja kortyolgatása közben beleolvasott a sajtótól a Nemzeti Együttműködés rendszerében aznapra megrendelt, a helyes útra rámutató írásokba. Elégedetten nyugtázta, hogy ma is megbízhatóan szállították „az embereknek” az aktuális ...

Trackback: Az igazi utódpárt: a Fidesz 2011.08.08. 10:38:24

Mára egyértelműen kiderült, hogy az Orbánék által is ezerszer elátkozott államcucilizmus igazi örököse, az akkori szemlélet és politikai gyakorlat folytatója paradox módon a magát jobboldaliként és antikomcsiként definiáló Fidesz....

Trackback: Lassú, passzív Breivikek 2011.08.08. 03:09:41

Bibó halott. Némely politikai mozgalomban búvópatakként még meg-megvillan emléke, de eszméi csupán hivatkozgatás alapját képezik, nem többet. Az ordas eszmék helyett az ezeket képviselőket is soraikban tudó pártot bélyegzi meg az establishment, bizonyí...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.08. 03:22:16

Nem önkorlátozásra, nem fékekre, nem ellensúlyokra, nem látszatkormányzásra, nem vég nélküli egyeztetésekre van ma szüksége az országnak, hanem cselekvésre, haladásra.

A baloldali politikusok panaszai meg hadd ne hassanak meg!

Érdemtelenül sokat voltak a hatalomban, éppen miattuk nincs ma idő fékezgetésekre.

Ha ez a kormány sem válik be, akkor nem sok variáció marad. A baloldaliakat semmi értelme visszahozni, számtalanszor bizonyították már, hogy mire (nem) képesek.

Marad a Jobbik, akiknek sikeres kormányzása erősen kérdéses, mert akkora ellenszél lesz, hogy annak ellenállni is nehéz lesz, nem előre haladni benne.

A bal oldal felé bőven elég gesztus, hogy az általuk vizionált táborok csak nem akarnak megépülni.

Ha valamit ők kritizálnak az csak megerősítést jelent az adott intézkedés helyességéről.

---

Ha egy párt sikeres akar lenni, akkor kifelé mindig egységet kell mutatnia. Belső nézeteltéréseket nem szabad a sajtóra, pláne bíróságokra bízni. Régen rossz, ha egy párt kiteregeti a saját szennyesét.

Szóval kell az erő egy pártban. S az ész is.

"Vajon hogy tudta megtenni a Fidesz ilyen hosszú ellenzéki lét alatt, hogy növelte sajtópiacát, megtartotta befolyásos támogatóit, vajon hogy történhetett meg, hogy azok a cégek, amelyek 2010 után egyeduralkodóvá váltak az állami megrendelések piacán, a szocialista kormányok alatt is szépen prosperáltak?"

Úgy, hogy minden, komoly, tisztességes, és eredményes cég meg tud élni a piacról.

Amelyik céget csak az állami megrendelések - azaz a korrupció - tartják életben az inkább csak egy fedőszervezet az adófizetők pénzének az ellopására, de nem komoly vállalkozás.

bigapples 2011.08.08. 04:51:17

"időnként bölcsességgel, ésszel, belátással, sőt: gesztusokkal, engedményekkel, megengedőbb viselkedéssel sokkal messzebb lehet jutni."

Ez így van, de 2011-ben mégsem lehet így. A Fidesz kimondva (bár nem reklámozva) úgy tervezte még a gazdasági válság előtt , hogy a ciklus első 2 éve kemény lesz és érdekeket is sérteni fog, mert emelkedő pályára kell állítani a gazdaságot.
Aztán gazdasági válságba dőlt a nyugati világ és 2010 óta egymás után hullanak el az eurózóna fejletlenebb gazdaságai.

Gondolom mindent, amit korábban terveztek, sokkal direktebben, sokkal húsba vágóbban kell(ett) meglépni emiatt. Sokkal kevesebb tér és idő marad a gesztusokra, az engedmények és a megengedőbb politika látszatát keltő döntéshozatalra és a kommunikációs előkészítésre. Sokkal kevesebb, mert kell a mozgástér a gazdaság élénkítéséhez egy olyan környezetben, amikor az államadósság tekintetében "háborúban állunk".

Ilyenkor nincs kecmec, erőből kell végigvinni a magánnyugdíjkasszák vagyonának a visszavételét, a korkedvezmények leépítését, az állami bürokrácia és pénzköltés visszavágását. Szerintem objektív okai (is) vannak, hogy miért erővel lép sokszor a Fidesz. Nyilván nem hat pozitívan a támogatottságukra, de ha 2013-ra sikerül jó irányba állítani az országot és ez érzékelhető lesz, akkor a mostani erőpolitika okozta veszteségek átmenetiek lesznek.

A mai ellenzék "magabiztos mérnökei" (lol, kik azok???) akár tótágast is állhatnak, jól látható, hogy a kormánypárt esetleges 2014-es vereségét csak az eszkalálódó külső gazdasági válság okozhatja. De ha kormánybuktató erősségű lesz is itthon a világgazdasági válság hatása, az döntően nem a ballib ellenzéket fogja erősíteni...

bigapples 2011.08.08. 05:14:22

Az meg tipikus ballib téveszme, hogy határozott vezetés, az erő az oka, hogy nőtt a jobboldali médiaszegmens és kitartottak a Fidesz mellett gazdasági csoportok.

Baloldalon azért nem megy ez, mert a baloldal kiüresedett eszmeileg. A két zsákutcában, a neoliberális baloldaliság (fából vaskarika) és a hagyományos kádári osztogatós politika tévútjain kódorog. Nincs más összetartó erő, csak az egyéni karrier és megélhetési szempontok, zsoldosokkal meg nehéz dombbal szemben létszámhátrányban harcolni.

Nincs meg baloldalon az a belső értékrend, elhivatottság tudat, összetartozás érzés, az eszméiért, politikai közösségéért öntudatos polgárként a nyílt kiállást vállaló szellemiség, ami jobboldalt (és a jobbszélen is) megvan. Elég csak megnézni a párezres erőtlen ballib tüntetéseket...

Nincs köze a mai helyzetnek ahhoz, hogy mennyire centralizált az MSZP, sokkal inkább van ahhoz, hogy milyen mély válságban van Magyarországon a kádári utódpárt által uralt baloldal.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.08.08. 06:40:52

"a kormány legnagyobb kihívása éppen az, képes lesz-e elkerülni az erőfitogtatás, az erőszakosság, a gátlástalanság látszatát – meggyőződésem, hogy más politikai felfogással ez a veszély lényegesen csökkenthető lett volna, illetve lenne."

Szemmel láthatóan ezt nem is akarják elkerülni, mert úgy gondolják, hogy akkora a baj az országban, hogy ezt már nem lehet a végtelen demokratikus huzavonával megoldani, ezért van az, hogy lényegében diktatórikus vezetést valósítanak meg, a demokrácia látszatát fenntartva, de annak gyakorlati kiüresítésével. És lehet, hogy tényleg erre a gátlástalan, cinikus, ellentmondást nem tűrő vezetési módra van szükség, hogy ebből a helyzetből kikeveredjünk.

Osztogatásra nem lesz módja a fidesznek később sem, mert nem lesz miből, ezért úgy látszik, egy kockára tesznek fel mindent, hogy ez a fajta erőpolitizálás meghozza majd a gazdasági eredményeket, és ezt elismeri a nép.

Az ilyesfajta erőpolitizálást csak eredményekkel lehet igazolni. Ha azok nem jönnek, vagy nem lesznek elegendőek, akkor bukni fognak.

nyünyüge 2011.08.08. 06:55:53

Egyetértek, hogy az erő, az egység és ennek folyamatos éreztetésének fontosságával ill. az mszp meg az egész ballib gyengeségével, szétesésével, motiválatlanságával.

De: hogy pl. a 1998-2002 között állami megrendelésekből megerősödött cégek ezen erős központi akarat okán "élték túl" az ellenzékben töltött éveket, azt vitatnám. Vagy legalábbis én nem tudom simán az összetartás és az elhivatottság jeleként felfogni azokat a politikai és gazdasági alkukat, amelyek ezt lehetővé tették.
És amely alkuk nyomán az erő és a központi akarat, az egységes és elkötelezett média elérte, hogy az mszp a velejéig korrupt, a fidesz meg az elkötelezett és erős párt mintaképe lett.

Eddig a gazdasági, kulturális hatalom, a befolyás megszerzése érdekében kellett egységet mutatni, a szavazótábort mozgosítani. A gazdasági és egyéb érdekek egy irányba mutattak, ráadásul a jobboldal sok évtizedes háttérbe szoritottságára, sértettségére jól rá lehetett játszani.
A kérdés most már az lesz, hogy a hatalmon való osztozkodás idején is sikerül-e megtartani ezt az egységet.
A társadalom irányába meg az, hogy mennyire szállnak el a nagy és kiskirályok.

nyünyüge 2011.08.08. 06:57:59

@nyünyüge:
jav.:
Egyetértek az erő, az egység és ennek folyamatos éreztetésének fontosságáról ill. az mszp meg az egész ballib gyengeségéről, széteséséről, motiválatlanságáról szóló állításokkal.

mezga-aladar 2011.08.08. 07:05:42

jó kép és cím... off jó volt a két hét nyaralás? az idő kellemes volt? ;)

jjulie 2011.08.08. 07:32:59

@bigapples:

ezl a fideszerő is csak olyan mint a többi, akár, mint a pekár gyuláé, akinem felejtett és erőből nekiesett a krúdinak, ahogy hatalma lett

korábban ugyanabba a magyar utcai bordélyba jártak a magyar utca 20-ba,és mindkettem belezúgtak a bordélytulajdonosba, csak a pekár egy kicsit tisztázatlan körülmények között lépett le onnan, miután a róza finanszírozta a külföldi útjait is, csak a pekár talált egy gazdag feleségjelöltet

tudod hogy a tisza istván a conti utcai olcsó bordélyokba járt, nem a drága magyarutcaiakba, ő is erőt mutatott fel, állandóan, és egyből párbajozott is?

aztán akik lelőtték azok is erőt muttak fel

ssi 2011.08.08. 07:41:16

O.V.
- jól felismerte a szervezeti fegyelem szükségességét
- megvalósításában túlzások
- program hiányosságainak és részrehajlásainak elfedésére is használja

általában:
- fél siker 1 "közösség" belső fegyelme (pl. párt/kormány/stb.),
- mert így jobban lehet koncentrálni a másik fél sikerre, a programra

-fél siker ha feszes, logikus, kidolgozott a program is,
- másik fél, ha eleve jó a tartalma

MSZP
jó ideje már nem az a kérdés, hogy miért buktak ekkorát, hanem hogy miért nem tud újra haladni
-> feledtetni akarják a múltjukat - a közhangulat miatt is ..?
- megy az idő, s ők maradhatnak a "túl kevés"

Fidesz
jó ideje nem az a kérdés, hogy kell-e ekkora belső fegyelem pártban/kormányban, hanem hogy
- túlságosan 1-emberes
- felelős beosztású felnőttek nagyon felügyeltek
- s ha születnek lex-törvények a sajátjaira, miért kellett több éves intézményes szokásokat megszüntetni az ellenzékkel szemben?
-> büszkék a múltjukra, s a közhangulat is irányítható?
- megy az idő s maradnak "ők a túl sok"

Doberdo 2011.08.08. 07:41:43

Az erő lehet hasznos is, ha jó célokra használják. Egy miniszterelnököt nem az erejéért, hanem az eszéért kellene megfizetni. Ehelyett mit látunk: erőből lenyúlnak mindent és
bizonyos szempontok szerint újraosztják. Ez csak készletezés, ami egy családban elmegy, de egy állítólagosan feltörekvő
európai országban nem legitimálhat senkit és semmit. A fülkeforradalom nem forradalom, hanem visszafejlődés !

mezga-aladar 2011.08.08. 07:48:33

tegnap Bíbó 100 éves volt... a történelem ismétli önmagát.

aki a jövőt akarja tudni az olvasgassa... ilyen erkölcsi romlott időszakban jönnek a zsebdiktatúrák, a fajgyűlölet, a rend illúziója... és egyéb "mintha" kormányzások...

a kontraszelektált elit nem mai találmány...
a világ leggerinctelenebb-legaljasabbja-leglustábbja van nekünk itt Hondurasban...

Link Elek 2011.08.08. 07:54:40

az eroszakossag mindig ellenerzeseket ebreszt. nincs mit ezen csodalkozni.

ha pedig meg eredmenyek sem latszanak (gdp/atlagber/... nem novekedik), akkor oncelu az eroszak, azert csinalja valaki, mert elvezi ha a masikat szenvedni latja, vagy csak ennek latszik a dolog, de ez politikaban ugyanaz.

mezga-aladar 2011.08.08. 08:25:35

off a mindennapi egzisztencia harcok

feudális állami működés (nem jogsértőt, rendszámot büntetnek) hátrányai

www.stop.hu/articles/article.php?id=917232

fő a bizalom állami intézményekben és monopol szolgáltatókban, no hitel

www.napi.hu/magyar_vallalatok/brutalis_valtozas_a_forinthiteleknel.491935.html

az off-onsóre fides oligarcha svejci ügyei... avagy a guruló forintok...

nol.hu/gazdasag/20110808-simicska_es_nyerges_svajci_bazisa

nyünyüge 2011.08.08. 08:33:32

@mezga-aladar:
kár, hogy a legutóbbi nagyon is on-topic.

mezga-aladar 2011.08.08. 08:35:49

@nyünyüge: ok erősek mint a zoroszlány, de néha a nyuszi taktika is jol jöhet

jobb egy második ingatlan... (mint az izraeliek pesten...) ki mint él... úgy... (fosik)

mezga-aladar 2011.08.08. 08:40:37

@nyünyüge: ha a handzsa-bandzsa gazdaságpolitika mégsem jönne be "véletlen"...

ők már csak ismerik a banda tagokat... érdekes nem bíznak 1másban. van okuk?

szerintem 255 akad... chf 255+... húslevesnek+szásának külön régiós hasonlítás

index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/08/255_forint_folott_a_frank/

bóra77 2011.08.08. 08:49:01

welcome on board! may the force be with you!

hát ha van az erőnek setét oldala, akkor leginkább azon ténfereg a fidesz...

(erő-fetisiszta...:) ez jó.)

laji 2011.08.08. 09:07:46

A Fidesz az eddigi idő alatt többet tett, mint a másik oldal 8 év alatt, akik csak arra vigyáztak, hogy senkivel ne konfrontálódjanak, és szép csendben tudják lopni a pénzt; nem keveset, sokat...

(mennyit kaphatnak az olyanok, mint Paul Lendvai, aki Ausztriából fedezi Gyurcsányék szabadrablását...?)

Én csak remélem, hogy az átlagember már nem eszi meg ezt a "fasisztázást".

kopogtató 2011.08.08. 09:08:42

épp írni akartam,hogy hová tűnt Török Gábor, erre itt van:)

nyünyüge 2011.08.08. 09:10:13

Elolvasásra ajánlott:

"....hanem valaki az ellenállást nem emberfölötti, tehát a legtöbb ember számára elérhetetlen példázat és áldozat formájában élte meg, hanem a türelemből, a szorgalomból, a konokságból, a meg nem alkuvó kompromisszumkeresésből, a szelíd józanságból, a frázis utálatából és ezer idioszinkráziából és gondolati furcsaságból alkotott emlékművet..."

hvg.hu/velemeny/20110805_bibo_tgm

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.08.08. 09:12:31

A kép alapján azt hittem, másról lesz szó...
Az erő legyen velünk!

László56 2011.08.08. 09:17:32

Szép jó reggelt Mindenkinek

A politikai erő létezéséről, használatáról és értelméről értekezik az elemzőnk. Ahol politikai tudás van, ott tanulásról és okulásról is lehet szó, mondja ő. Éppen ez történik, ha az elemzőnk a nevelésénél fogva, ezt nem is veszi észre. Csak éppen, lassan tanul a népünk. Nagyon lassan.

Több mint hatvan éven keresztül tartó kommunista primitivizmus megtette a hatását. A gondolkodásunkba belenevelt gonoszt, nem lehet ráolvasással legyőzni. Ahhoz rendíthetetlen erő kell. Politikai erő. De, a demokrácia helyes értelmezése is. Mert a demokrácia nem a többség diktatúrája, mint ahogy a kommunistáink értelmezték és használták valamint használják. Rossz példát mutatva.

A demokrácia ugyan a többség akarata, de a kisebbség figyelembevételével. És nem a kisebbség leigázásával, mint ahogy a kommunistáinknál ezt értelmezik.

Ezt azonban nem szívesen hallották és hallják a proletárjaink.. Mint ahogy a náluk tanult tanáraink sem. Ezért van szükség az oktatásunk megváltoztatására is. De miképpen lehet elérni a demokrácia helyes értelmezésének használatát, ha a proletár értelmiség csak ellenzékben szeretné használni a helyes definíciót. Példa erre a Bajnai kormány demokratikus diktatúrája. A legnagyobb amit az országunk az utóbbi időben átélt. Értelmetlenül meghosszabbítva népünk szenvedését.

Erővel kell a gonoszt legyőzni. Politikai erővel. Úgy ahogy ezt a második Orbán kormány teszi. Felhasználva a néptől származó legitimitását. Hogy ez nem tetszik a proletárjainknak ? Nem csoda. Hiszen a korrupciójukat és evvel a megélhetésüket veszélyezteti. Tehát átkozódnak, áskálódnak. Akár a saját népük ellen is. Ezt csak erővel lehet megállítani. Nyers erővel, de a demokrácia adta politikai erővel.

Ehhez gratulálunk a kormányunknak. Mert a demokráciához, demokratikus gondolkodás is szükséges. Amit azonban nem lehet a kommunistáinknál tanulni. De akkor hol lehet egy olyan országban demokráciát tanulni, ahol a primitív proletárjaink adják az „értelmiség” zömét. Sehol. Ezért szükséges a kommunistáink kiszorítása az ország közigazgatásából. Nem a politikai ellenzék kiszorításáról van szó, hanem a kommunista gondolkozás kiszorításáról.. Nagy különbség és a kettő nem ugyanaz.

A gondolkodás fejlődéséhez azonban átmenet szükséges. Egy erős kéz vezette átmenet. Most megkaptuk. Örüljünk neki, mert az ország javát szolgálja. A saját javunkat szolgálja. Még a proletárjainkét is. Csak még, primitív kiképzésüknél fogva nem tudják.

mezga-aladar 2011.08.08. 09:23:36

@László56: olvass Bíbót... hamár fordulója is van... épp erről értekezik

"Erővel kell a gonoszt legyőzni." - harcolsz a démonaiddal...
gratulálok "jó" példa vagy... rólad írt legtöbbet...

tarackos 2011.08.08. 09:24:58

Egy zárt, etatista felfogású társadalomban mindig népszerű az erő politikája, mert hisznek a Vezetőben, aki majd megoldja az ő problémájukat. Egy vezető pedig legyen erős...

Szerintem az erő politikájának egy demokráciában a kormányzás a valódi korlát. Mivel a demokrácia konszenzuskeresésre épül nem pedig az erőből történő diktátumra. Ez egyébként ellenzékben is érvényes, nem véletlen, hogy OV semmiféle kompromisszumra nem hajlandó, 12 éve azt játsza, hogy vagy az van amit ő mond, vagy inkább ne legyen semmi. Magyarul, dögöljön meg a szomszéd tehene. Ez az a top secret világszabadalom ami ugyan van már talán száz éves és kicsi, sárga, savanyú de legalább a mienk...

menőmano 2011.08.08. 09:27:32

Na végre! Itt van, megjött a Török Gábor.!
Végre irt új posztot.
Totálisan jobb lesz,) egy kicsit a napom.!

bezony.

:)))))))))))))

menőmano 2011.08.08. 09:30:03

Amit a Fidesz, a többségi kormány "csinál, az totálisan erőből történő kormányzás.
Majd az idő eldönti bejött e vagy sem.
oszt.kész.

:)))

laji 2011.08.08. 09:30:33

@tarackos: látom nem nagyon van nemzetközi rálátásod, azaz, hogy mi megy más parlamentekben...

laji 2011.08.08. 09:32:59

@menőmano: "Majd az idő eldönti bejött e vagy sem."
Sajnos a siker ebben a kategóriában elég diszkusszív, mindenki úgy magyarázza, ahogy akarja.

menőmano 2011.08.08. 09:35:56

@László56:

Hm. Példa erre a Bajnai kormány demokratikus diktatúrája"

Nagyon megköszönném, ha ezt kifejtené bővebben.
Legalább többet tudnék róla:(( Nem kellene kutakodni.
Úgy látom Ön nagyon tudja, jó lenne ha megosztaná, - néhány sorban itt a poszton - velem is.
:((

dzsaszper 2011.08.08. 09:36:06

@Akitlosz: "Ha egy párt sikeres akar lenni, akkor kifelé mindig egységet kell mutatnia" -- na de milyen egységet?

Ha csak ezen múlna a siker, még ma is MSZMP lenne....

menőmano 2011.08.08. 09:41:04

@laji:

Bezony. A különutas gazdaságpolitika, itt Európa közepén.

"az újban mindig ott van a kudarc és az esély lehetősége, mi az esélyt választottuk" OV.

Úgy bizony a kormányzásban is mindkettő ott van, az esély és a kudarc.

dzsaszper 2011.08.08. 09:41:30

@bigapples: ugyan, ez a történet elsősorban nem az ellenzékről szól. Mérhetetlenükl arrogáns az, aki azt gondolja, hogy a társadalomban a közélet szempontjából csak a pártok (és pláne csak a létező és most mérhető támogatottságú(!!!) pártok) számítanak.

Nem is elsősorban a döntések tartalma (kivéve a jogállamiság visszavágását), hanem a döntések hogyanja (az elnökség az utolsó pillanatban a fejéhez csap, és nem létező koherenciazavar miatt az utolsó pillanatban mindent átír, amiről a társadalmi vita folyt) az, ami a teljes társadalom nagy ívben való lesz*rása. Bocsánat az erős kifejezésért, máshogy nem tudom kifejezően leírni.

laji 2011.08.08. 09:44:58

@dzsaszper: ezt írtad, akkor is, amikor Gyurcsányék az 1 hét alatt (sic!) kidolgozott egészségügyi reformmal előálltak...?

menőmano 2011.08.08. 09:44:59

@laji: ,
Tévedés! Ez nem magyarázat kérdése.
Ezt megélni, tulélni kell, a társadalom egy nagy csoportjának.
Azoknak, akik vesztesei a kormány tevékenységének.
Azoknak, akiknek egyre lejjebb csúszik" az életminősége.

laji 2011.08.08. 09:45:58

Aztán persze visszavonták...

dzsaszper 2011.08.08. 09:49:06

@laji: lényegében eltaláltad :) bár más szavakat használtam, a tartalom lényege ez volt.

laji 2011.08.08. 09:50:42

@menőmano: úgy értem, általánosan elfogadott sikerről nehéz beszélni. Egy holokauszt-túlélő minden kormány munkáját eleve sikertelennek ítél, ha az félévenként nem tűz ki egy újabb hivatalos időpontot a II. világháború zsidó áldozatai megemlékezésére. Szóval a siker relatív, természetesen minden egyes ember másként éli meg, de az utókor úgy fog visszaemlékezni az adott korszakra, ahogy a "leghangosabbak" leírják.

graycivil 2011.08.08. 09:50:43

@Akitlosz: "Nem önkorlátozásra, nem fékekre, nem ellensúlyokra, nem látszatkormányzásra, nem vég nélküli egyeztetésekre van ma szüksége az országnak, hanem cselekvésre, haladásra."

Minden diktatúra ezzel érvel.

xsasha 2011.08.08. 09:50:52

Kedves Gábor!

Szeretnék vitatkozni ezzel a mondattal:
"a média nem omnipotens, önmagában nem hatalmi ág,"

Hiszen a média valóban nem mindenható, de ez elmondható a többi hatalmi ágról is. Ez volt a lényege a hatalmi ágak szétválasztásának. Éppen ezért nem hinném, hogy ez egy jó érv volna arra, hogy emiatt a média önmagában nem hatalmi ág. Én úgy gondolom, hogy a média folyamatai éppen arról szóltak, hogy egy közvetítő szerepből hatalmi ággá nőtte ki magát.

Diocles 2011.08.08. 09:54:53

1. Az a baj, h az erőkultusz, az erőszak felhánytorgatásával, rásütésével bármelyik, akár a legsikeresebb politikust is le lehet járatni.

Török Gábor akár Adenauerről is írhatná, h EGYRÉSZT ugyan kihúzta pöcegödörből, MÁSRÉSZT kétségtelenül autoriter személyiség volt, tehát az ellenzékének legalább annyira igaza volt.

Ugyanakkor egy országát tönkretevő, sodrodó politikust is agyon lehet dícsérni, h a jó szíve, kompromisszumkészsége nem engedte a szükséges lépések megtételét. Egyrészt-másrészt.

Orbán lejáratására ugyan kiváló az "erőszakos" jelző sugalmazása, csak rossz a mérce (ezen az alapon ugyanis az összes sikeres államférfit, Churchill-től De Gaulle-ig a "vádlottak padjára" lehet ültetni), szerintem a teljesítményre kellene helyezni a hangsúlyt.

2. Hogy a kormányt mennyire hatja át az erő kultusza, az szubjektív megítélés kérdése, esete válogatja, pl. a rendőrnyugdíjak kapcsán Lengyel László mondta azt, h a kormány túl puha és lassú volt, és ennek köszönheti a konfliktus eszkalálódását.

graycivil 2011.08.08. 09:59:55

@laji: "A Fidesz az eddigi idő alatt többet tett, mint a másik oldal 8 év alatt,"

Pontosan...hatalomtechnikában. Egyébként még nagyobb a zűrzavar.

Az pedig, hogy Orbánnak a Jobbik az alternatívája, ez kedvenc fordulata a FYDESZ-nek az "elrettentésre". Orbánnak még egy demokratikusan kormányzó FYDESZ is lehet alternatívája. De lehet az civil forrású jobbközép, balközép, és nem kizárva semmilyen demokratikus erőt, ahogyan azt FYDESZ-ék szeretnék. Mert akkor a demokratikus alternatívákból "demokratikus teljesítménye" alapján először a FYDESZ-t kellene kizárni.

dzsaszper 2011.08.08. 10:00:29

@Diocles: én más kontextusban értelmezem TG posztját.
Az én olvasatomban 2/3-dal a verbális erőfitogtatás kontraproduktív.
Egyébként is mindent megcsinálhatnának, minek ilyenkor még fitogtatni is az erőt? Ezzel csak a saját gyengeségüket (kapkodás, önmérséklet hiánya stb.) leplezik le.

menőmano 2011.08.08. 10:07:30

@laji:
minden egyes ember másként éli meg, de az utókor úgy fog visszaemlékezni az adott korszakra, ahogy a "leghangosabbak" leírják."

Úgy bizony! Mindenki másként...) Mindenki jól jár, ki kevésbé, ki jobban.
Van aki mégjobban felemelkedik, van aki "elesik".
A leghangosabbak leirják,- és azok is akik megélik,( majd azok is leírják.

laji 2011.08.08. 10:08:51

@graycivil: "Egyébként még nagyobb a zűrzavar"

Nem, nem nagyobb a zűrzavar, hanem történik valami... Persze, ha Neked a semmittevés = rend, akkor lehet benne valami...

unionist 2011.08.08. 10:09:41

@török
a tömeg és az erő viszonyáról olvas newton-t.

EddieCivic4g 2011.08.08. 10:11:33

@laji: Amikor valaki bizonygatja, hogy a fidesz semmivel sem külömb az mszp-nél... Vicces is lehetne, ha nem az ország sorsa múlna rajta...

bóra77 2011.08.08. 10:12:12

@Diocles: Orbán lejáratása az, ha tényszerűen közli valaki róla, hogy erőpolitizál? hm..tehát Orbánról ezek szerint többet semmit, még a puszta tényeket sem, mert az már lejáratás? jajjajjajaj!!
az, hogy Orbán egyébként sokszor önmagát járatja le, az nyilván mellékes.

bóra77 2011.08.08. 10:15:35

@xsasha: ühüm, azon én is megakadtam egy pillanatra, hogy hatalmi ág/média-ügyben mi van a posztban, érdekes meglátásnak véltem, ugyanakkor elfogadtam.

Ting Fu doktor 2011.08.08. 10:16:04

A balliberális oldal egyetlen összetartó ereje az orbánfóbia. Nincs semmi más közös érték, cél, amely összekötné őket. És így valóban lehetetlen rendesen politizálni. És akkor most a kormányzásról nem is beszéltem.

ssi 2011.08.08. 10:17:55

új kormánykommunikáció lesz: Matolcsy kiváló gazdaságpolitikáját tönkre teszi az új világválság

graycivil 2011.08.08. 10:19:18

@laji: Nem a semmittevést pártolom. Az is nagy hiba. De legalább akkora, amit a FYDESZ "határozott lépések" címszó alatt tesz.

Ugyanis látszik, hogy ezek a lépések elsődlegesen politikai, másodlagosan gazdasági megfontolás alapján történnek. Nekem úgy tűnik, hogy a szükségesnél sokkal nagyobb társadalmi terhekkel, és torz teherelosztással próbál meg Orbán látványeredményeket elérni.

Én nem vágyom a "kínai gazdasági csodát kínai feltételekkel". Egyszerűen nem szeretnék "Orbán piramisépítője" lenni! >:-|

ssi 2011.08.08. 10:19:52

fidesz új helyzetet teremtett - ez van

bármitől lehet új helyzet 1 országban - alkalmazkodni kell - ennyi

ssi 2011.08.08. 10:23:14

bármitől lehet új kihívás 1 országban - fel kell venni a kesztyűt - ennyi

most részben a Fidesz teremtett új helyzetet - ez van azoknak is, aki túlélni, vagy erősödni akarnak

okostojgli (törölt) 2011.08.08. 10:25:28

@Akitlosz: "Nem önkorlátozásra, nem fékekre, nem ellensúlyokra, nem látszatkormányzásra, nem vég nélküli egyeztetésekre van ma szüksége az országnak, hanem cselekvésre, haladásra."

Hát, Orbiék összepakolhatnának és elhaladhatnának. Úgy demokratikusan.

kemény keleti kommentelő 2011.08.08. 10:30:03

poszt@

Ha egy kékseggű páviánt megteszünk uralkodónak, akkor

a trónon meg úgy fog mutatni és viselkedni, mint egy kékseggű pávián.
Nem máshogy.

adambum 2011.08.08. 10:31:39

Korábban én is úgy gondoltam, hogy a pusztán erőből való politizálás kártékony.

Mamár rájöttem, hogy nagyon is hatékony. Az emberek természetüknél fogva tisztelettel övezik azt, aki olyen erőt képes demonstrálni, mint a Fidesz jelenlegi vezetése. A vitapartnerek és a lobbizók is önkéntelenül tisztelik azt, akinek makacs kitartása, és még támogatottsága is van. Sokan azok közül, akiknek pedig ellenszenves az ilyesfajta erő, mégis úgy gondolják hogy tiszteletre méltó, mert legalább konzisztens.

A mai ellenzék pedig minden, csak nem konzisztens.

A dolog kizárólag akkor üt vissza, ha túlságosan sok az erő, és az emberek számára érezhetően kevés az eredmény.

A dolognak van még egy olyan vonzata is, hogy Orbán Viktor láthatóan keveset szerepel. Amikor szerepel, sok mindent mond ami a hívein kívül sokakat kiakaszt, de Gyurcsányhoz képest -- aki kifejezetten hiperaktív volt -- elég keveset szerepel. Ez kicsit erősíti az erő hatását, mert azt sugallja, hogy nem ér rá állandóan pitiáner dolgokkal foglalkozni.

Ha nagyon nem szúrja el valamivel a kormányzást, akkor a fentiek miatt lesz még sokáig népszerű a Fidesz -- szerintem legalábbis.

dzsaszper 2011.08.08. 10:33:53

@okostojgli: 2/3 után ez nem lenne túl demokratikus. A mostani záró-módosítós trükközés sem az.

dzsaszper 2011.08.08. 10:35:47

@xsasha: hatalmi ág illetve önmagában hatalmi ág nem ugyanaz...
az én olvasatomban a média hatalmi ág, de nem önmagában...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 10:41:22

@adambum: "Az emberek természetüknél fogva tisztelettel övezik azt, aki olyen erőt képes demonstrálni, mint a Fidesz jelenlegi vezetése."

hat en nem tisztelem..
ezert az erodemonstracioert en es a tobbi nem tisztelo egyszeruen eronek erejevel fogjuk legyalulni oket, ha kell.

vannak akikbol az erofitogatatas agressziot es sokkal hatalmasabb elleneroket valt ki...

es minnel erosebben akar iranyitani valaki, belolunk, akik nem turjuk el annal nagyobb ellenerot fog generalni.

mindig, mindnekinel van erosebb, makacsabb, szivosabb es elszantabb. orbannal is. es ezek mi vagyunk, az ellensegei, akiket megidezett maga ellen.

Cartman (ex Cartman) 2011.08.08. 10:42:17

@bigapples:
Álomvilágban élsz...
"de ha 2013-ra sikerül jó irányba állítani az országot és ez érzékelhető lesz"
Nem fog sikerülni. És az a különösen szomorú ebben, hogy ez - véleményem szerint - nem a "nemzetközi helyzet fokozódásának" lesz elsősorban köszönhető, hanem a fidesz elkúrás-monolitjának, az egykulcsos adó bevezetésének.

"Baloldalon azért nem megy ez, mert a baloldal kiüresedett eszmeileg."
A jobboldalon is. Ha megnézed a fidesz politikáját, sajnos messziről bűzlik rajta, milyen "jobboldal" jutott nekünk... Betegesen félnek mindentől és mindenkitől, aki a hatalmukat veszélyeztetné. A legdöbbenetesebb példa az, hogy 2/3-ossá szeretnék tenni az egykulcsos adót.
Nem értik a demokrácia lényegét, nem tudják, hogy épp az adja a többi rendszerrel szemben az előnyét, hogy adaptív, önszabályozó. Szerinted hogy tudnának versenyképes gazdaságot (társadalmat) építeni maguk körül, ha azt sem értik, mitől versenyképes a rendszer, amit - többé-kevésbé - működtetnek?

És ha már kádár neve szóba került: ha nekem egyetlen pártra kellene egy ilyen címkét ragasztanom, az bizony a fidesz lenne. Fáj ezt leírnom, de minden megmozdulásuk alól kikandikál a kádári gondolkodásmód.

xsasha 2011.08.08. 10:43:35

Kedves Gábor!

Még egy nagyon fontos észrevétel.
Meg kell különböztetni kétféle hatalmi rendszert, ha politikáról beszélünk. Elvileg ez a megkülönböztetés a pull-push rendszer megkülönböztetése, ahol a pull a fentről való "húzás", amikor a hatalmon lévők húzzák a társadalmat. A másik a push rendszer, ahol a társadalom tolja a rendszert. A demokráciák elvileg az utóbbi rendszert jelentik. Ez eddig a mai elmélet.

A magyarországi tapasztalatok viszont egy másfajta megkülönböztetést vetítenek előre. Az irányított vagy gördülő társadalmat. A gördülő társadalomhoz tudatos és információkkal rendelkező, jól strukturált társadalom szükséges. Az irányított társadalmak pedig lehetnek felülről irányítottak vagy belülről irányítottak. A felülről irányításhoz erő kell, a belülről irányításhoz pedig pszichológia és manipulációs rendszerek.

Magyarországon nem csupán az erő-nem erő csapott össze, hanem a központi irányítás a differenciált irányítással.
Itt egy koncepcionális kérdés feszül a levegőben. Akarjuk-e, hogy az ösztönökre, pszichére ható politika érvényesüljön, vagy az érzelem, értelem síkon akar a társadalom mozogni.

unionist 2011.08.08. 10:46:12

@Diocles:
csakhogy churchill, de gaulle, vagy adenauer képesek voltak maguk mögé állítani a brit, a francia, a német társadalmat. ami nem azt jelenti, hogy ezeknek az embereknek nem volt ellenzékük, hanem azt, hogy még az ellenzék is elismerte: az európai nemzeteknek szükség van rájuk.

ugyanez nem áll meg orbán esetén. az európai nemzetek szinte minden fórumon elítéltek a kormányát. másrészt a magyar társadalom többsége azt mondja: orbán viktornak nincs helye a közéletben. persze az összes politikusra ezt mondja.

szóval orbán inkább grósz károly kaliber.

komment1 2011.08.08. 10:46:52

A kis szünet láthatóan kiérlelte a gondolatokat, ez egy összefoglaló posztnak tűnik. Szerintem jól összegzi a lényeget az erőpolitizálás vonatkozásában.

Cartman (ex Cartman) 2011.08.08. 10:48:03

@laji:
Igen-igen, az biztos, hogy többet tett.

Csak az a kérdés, hogy előny-e a jó ütem, ha rossz az irány?

ssi 2011.08.08. 10:49:18

1 párt ereje:
- hatalma van
- vagy erős programja/célja és következetes, harcos kiállása hozzá

erőből kormányzás veszélyei pl.
- torzul az önkép
- torzítja a társadalmi viszonyokat, reakciókat

Fidesz-kormány
- irányításuk erősebb, mint a programjuk, de a hatalmuk nagy
- programjuk sokak számára vitatható, rossz irány

nő a tanácstalan voksolók száma -> s nő vele az aggódás is?
milyen jövőt látnak, akik "csak" szorgalmas, tisztességes dolgozók, de nem tudnak gyűjteni vagyont, kapcsolatokat, beosztásokat

IHCS 2011.08.08. 10:49:39

"Tavaly nyáron is lehetett tudni, hogy a kormány legnagyobb kihívása éppen az, képes lesz-e elkerülni az erőfitogtatás, az erőszakosság, a gátlástalanság látszatát – meggyőződésem, hogy más politikai felfogással ez a veszély lényegesen csökkenthető lett volna, illetve lenne."

Szerintem ez tévedés.

Nem csak a FIDESZ akarja, hogy erő politikája legyen az LMP és az MSZP jelen struktúrájában még nála is jobban akarják, hogy így legyen vagy így látszódjék. E két baloldali párt leginkább az anti-Orbán szavazatokat tudja és akarja megszerezni. Ehhez meg csak egy démoni Orbán tartozhat, így ma a Jobbikot leszámítva mindhárom másik párt domináns stratégiája a FIDESZ erőpolitikájában és annak látszatában (hangsúlyozásában) van.
Szerintem a két baloldali ellenzéki pártnak még jobban is, mint a FIDESZ-nek. A FIDESZ ebben a közegben tök mindegy hogyan politizál a gesztusaik csak "kollaboránsok" mítoszát szülik a baloldalon (sajtóval együtt) lásd Bihari Mihály és Warvasovszky esetét tavaly ősszel, vagy Ugocsa non-coronat üzeneteket (lásd az LMP három alkotmányozási elvárásából kettőt teljesítő FIDESZ-sezl szembeni viselkedését) vagyis a politikai értelmezési térben mind a jobboldali szavazók elvárásai, mind a baloldali politikai struktúra és értelmiség belső versenye miatt nincs más Nash-egyensúly jelenleg, mint az "ERŐ" és "AKARNOKSÁG" üzenetek egyensúlya.
Ebből a pontból talán csak a Jobbik mozdíthatná ki a világot vagy az, hogy ha a megszorítások nyomán sikerül a baloldalon valamelyik (vagy egy új) pártnak stabil és mozgósítható rétegszavazó bázist találnia.

xorfrion 2011.08.08. 10:50:15

Az erővel kapcsolatban szerintem az a legfontosabb, hogy hogyan és mire használjuk.lA politika a hatalomról szól. Egy politikus (kegyen az polgármester vagy miniszterelnök) az erejét szerintem három lépcsőfokon keresztül használja a hatalommal kapcsolatban:

1.) a hatalom megszerzése
2.) a hatalom megtartása
3.) a hatalom jóra való használata, szolgálat

Ebből a három fokozatból a miniszterelnökeink - így például OV is - ezidáig csak az elsőt voltak képes eddig teljesíteni.

Gábor - egyébként nekem tetsző - írásában már arra is utal, hogy a Fidesz bár elvesztette a kormányzást, de sok olyan dolgot, ami azért hatalmi tényező is, meg tudott tartani.
Vagyis félig meddig a hatalom megtartásában is kezdenek tapasztalataink, élményeink lenni. (Már akinek persze, de az országnak mindenképp.)

De ott még - sajnos - nem tartunk, hogy akár csak egy politikust is látnék, aki valóban, önzetlenül használni akarna ennek az országnak.

Bárki bármit is mond.

Cartman (ex Cartman) 2011.08.08. 10:52:33

@László56:
Ez valami idézet a fidesz.hu-ról? Minden napra van valami lelki gyakorlat?

Gondolom, az oktatási reform része lesz, hogy ezeket majd fel kell olvasni az iskolarádióban. Az óvodában meg majd a nyuszibábok mesélik el... :)

ssi 2011.08.08. 10:53:33

mi lett volna, ha a Kádár-rendszerben is lett volna net
- információgyűjtésre
- véleménynyilvánításra?

technikai változások a kormányok életében, lehetőségeiben, sajátosságaiban hoztak ekkora változásokat?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 10:55:32

Hm. Most komolyan ! Fel fogjuk fedezni azt a politikai tapasztalatot amit már az ókori görögök leírtak?

Erőpolitika és buktatói...

Ezért kár volt lenyomni majd 2500 évet.

radala 2011.08.08. 10:57:02

Ez bizony szent igaz. A kérdés az szerintem nem az, hogy lehetett volna-e szebben, jobban csinálni, hanem az, hogy így lehet-e.
Lehet-e szeretni annak az eredményét (tegyük fel, hogy az irány jó, bár épp én nem látom ezt sem), amihez az oda vezető út csúnya.
Nyilván átvágni a szeméttelepen és följutni egy szép hegy tetejére elfeledtetheti az emberrel a szeméttelep bűzét, a kedvenc csatár lecserélését a bunkerfocit elfeledteti egy győzelem, de vannak-e a való életben ilyen győzelmek. A fene tudja.
Van valami német mondás, amire nem emlékszem a Doktor Faustusban olvastam, pont az ellenkezője, a cél szentesíti az eszköztnek. Valami olyasmi, hogy a helyes úton minden lépés helyes, de lehet, hogy nem így van igazából, mert ezt lehet a cél szentesíti az eszköztnek is érteni.

Amúgy két megdöbbentő tapasztalatom volt az elmúlt napokban. Az egyik, hogy Csurka milyen rajongásig szereti a Fideszt, a másik, hogy egyes liberálisok milyen szimpátiával viszonyulnak az orbáni megszorításokhoz vagy mondjuk az erőhöz. Soha nem hittem volna, hogy ez a két fölfogás közös nevezőre kerülhet retorikai trükkökkel. CsI szereti, mert azt hallja, amit hallani szeretne, a liberálisok meg azt gondolják, azt teszi OV, amit tenni kell és azt mondja, ami nekik nem tetszik, de roppantul szórakoznak azon, hogy a "fasisztáknak" bejön ez a duma...

xsasha 2011.08.08. 10:57:47

@dzsaszper:
Hmm, megneveznél egy önmagában hatalmi ágat?
Ha a te logikádat vesszük alapul, akkor az ág kifejezés a hibás. A hatalmi ágak attól ágak, hogy önmagukban nem biztosítják a hatalmat - ezért volt a hatalmi ágak szétválasztása.

Alapvetően értem TG mondanivalóját, de ez a kifejezésmód könnyen hibás következtetésekre is vezethet.

jag3 2011.08.08. 10:59:05

Kedves Török Bálint,

az akarat "transzmissziós szijjak" jó állapota, az amit leirsz, és ezt a "külső megitélés" formájából vizsgálod.

Egy parancsláncban parancsvégrehajtás van. Az ezred pont annyira alkalmazkodóképes, mint az ezredes. Aki legjobb esetben az adjutánsát hajlandó észrevenni. Ha sorba állitod hajnalban a bakákat és elharsogod: este van? az összes baka rávágja "Igen, ezredes úr!". Ha utána felteszed a kérdést ebédidő van-e, ugyanez lesz a válasz (talán kicsit lelkesebben).

Ha elég hangos a kórus, az messzire hallatszik. Esetleg megfélemliti a környező erdő állatait.

Ez várható. Jó tudni :o) Eddig terjed a politikai elemzés határa?

Az ezredesnek vannak prioritásai. A baka életben maradása nem szerepel ezek között.

A kérdés ami felmerül: mi van, ha Magyarország prioritásai és Orbán Viktor prioritásai nem esnek egybe?

A legegyszerűbb ezt a népesség fogyásán lemérni. 1998-2002 között rengeteg szólam hangzott el erről. Semmi sem történt. Most sem, pedig épp kifelé futnak az utolsó népesebb korosztályok az időből. Pontosan az ellenkezője történik, a szociális kiadások lefaragása, a MT szigoritása, ami meg is jelenik a csökkenő születésszámban. Mások a prioritások.

Normális esetben egy ország több tehetségtelen kormányzatot is képes elviselni. A kérdés csak az, hogy ez a mostani "normális esetnek" nevezhető-e?

Kalmár 2011.08.08. 10:59:17

Számomra világos, hogy a csendes időben is szimpatikus erős kéz, a viharban még inkább mágnesként működik. Ez az egyik oka a 2/3-os fölénynek is. Persze csökken a rajongó tábor, de ez természetes. A tesze-tosza, mutyi politika így sem tud elhódítani szavazót a bizonytalanok táborából. Ezek a roham szerű Mesterházy ötletek semmiféle koncepciót nem mutatnak. Hol mindenkit a szakszervezetbe küldene, hol Fletóval huzakodik. Vona a radikalizmusa és a Jobbikosok vállalhatatlan kiszólásai miatt korlátozott támogatást érhetnek el. Az LMP elásta magát a pedofil szellemi sztárvendéggel és azzal, hogy kopírozza az szdsz hülyeségeit. Amikor egy kapitány áll a kormánynál és bizottságot hoz létre a viharban, hogy balra vagy jobbra forgassa a kormányt az garantált tengerfenék.
Lehet félni, utálni vagy szeretni a Viktor féle erős kezet, de kétségtelen, hogy nem látnak a szavazók olyan alternatívát akit odaengednének helyette.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 11:00:38

@xorfrion: Logikailag elképzelhetetlen olyan politikus, aki önzetlenül akar hasznára lenni a honnak. A legjobb kombó, amikor a személyes ambíció kiélésének tárgya, és a haza haszna egybeesik. (Pl. Széchenyi)

kemény keleti kommentelő 2011.08.08. 11:01:29

@manyike: Bizony, nagy változások vannak.
Már nem a Szomszédok c. oktató sorozattal népszerűsítik az új törvényeket, hanem Jakab Andor blogokkal. Ez már a média új nyalókája.

kemény keleti kommentelő 2011.08.08. 11:04:46

@Kalmár: Ha nem látnak alternatívát a szavazók, akkor miért kell lecsukni az ellenzéket ?
Lehet, hogy mégis látnak.

nevetőharmadik 2011.08.08. 11:05:40

Nem az a baj, hogy a Fidesz erőpolitikát folytat, hanem hogy ostoba, tehetségtelen bunkók gyülekezete az is. Ha lenne bennük bölcsesség, előrelátás és tervezési képesség, akkor megbocsátanám a nagy mellényt is akár.

Így viszont nincs értelme bármiről is beszélni. Az erő nem önérték, a Fidesz és támogatói erről feledkeznek meg. Valóban nincs idő totojázni, de attól egy rossz döntés még nem lesz jó, hogy legalább gyorsan hozták meg.

xorfrion 2011.08.08. 11:05:55

@László56:

Butaságnak tartom ezt a sok kommunistázást, hogy mindenért és örökké ők a hibásak.

Én ezt nem tartom másnak, mint a felelősség áthárításának.
Sokkal könnyebb mindenért, mindenért őket (vagy másokat) okolni.
Akik egyébként meg mi magunk, magyarok vagyunk.

A sok kommunistázás az én szememben annak a jele, hogy az illető ezzel akarja a saját kudarcaiban való saját felelősségével való szembenézését elkerülni.

xorfrion 2011.08.08. 11:07:32

@Nathan D'Xantine:
Az önzetlen jelzőn és is gondolkodtam, mert végül is az altruizmus is önző (lásd Önző gén).

xsasha 2011.08.08. 11:08:44

@bóra77:
A gondolatot, a lényegét én is úgy gondolom. Csupán ez a hatalmi ág kérdés az, ami szerintem nem biztos, hogy szerencsésen lett megfogalmazva.
A média egy nagyon speciális dolog, mert nem csak a politikának vannak korlátai a média felhasználásában, de maguknak a médiaszereplőknek is meg kell felelniük bizonyos kényszereknek, szabályoknak, amik a média hatalmát keretek közé teszi. De erre a memetika ad jó választ.

Kalmár 2011.08.08. 11:11:38

@Canten vagyok Montageu-ból: Na ez zöldség volt. Fletó minden szava aranyat ér a Fidesznek. Szabadlábon többet tud ártani az Mszp-nek, mint a tatárjárás. Egyszerűen aki törvénytelen eszközökkel a közpénzekből lopott az megy a sittre. Végre véget ér a kéz-kezet mos legenda. Ha távozik a Fidesz számíthat rá, hogy a seggükbe is szondát dugnak. Persze ezt már a szocik egyszer eljátszották, de balfékek voltak ehez is. Kb. 0 ügyet tudtak ítéletig vinni. Senki nem fog börtönbe menni politikai okból, bárhogy szeretnétek eljátszani a 60-as évek mártírjainak a szerepét. Köztörvényes csirkefogók, mint Hagyó, Cusi stbstb

nu pagagyí 2011.08.08. 11:11:42

@László56: Mintha Kádár elvtársat hallanám: a nép még nem tudja mi a jó neki, de az élcsapat majd megmutatja. Közben meg hulljon a férgese. Az is egy jó kis rendszer volt, erő is volt, nem tudom mi a bajod a kommunistákkal. Talán lecsúsztál a balatoni vikkendttelek kiutalásról. A párttitkár elhappolta?

unionist 2011.08.08. 11:14:27

@radala:
oszkó péter egy platformon van csurka istvánnal. és mind imádják orbánt. rég volt ilyen ostoba komment.

Cartman (ex Cartman) 2011.08.08. 11:15:04

@nu pagagyí:
Tegyük hozzá, hogy a fidesz, amint épp demokráciát okít, legalább olyan álságos, mint az MSZP, amikor nagy hévvel óvta ugyanezt a csodálatos demokráciát (vagy mi a szösz van nálunk...).

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 11:18:45

@Kalmár: Hm. Ezek szerint lehet törvényes eszközökkel lopni a közpénzből?

@nu pagagyí: Óóóó... Kádár... Dehogyis! Már Platon így gondolta. És azóta is így gondolja mindenki aki a népet "irányítani" akarja.

komment1 2011.08.08. 11:19:35

Off

Úgy látom idén nem lehet szavazni arra a blogra, amelyik tavaly nyert a Goldenblogon.

kemény keleti kommentelő 2011.08.08. 11:19:58

@Cartman (ex Cartman): nemzeti együttműködés rendszere van.
Kézenfogva megyünk majd szavazni.
Hogy kiszűrjük a hibalehetőséget - és a vakondokat.

nu pagagyí 2011.08.08. 11:20:52

@Kalmár: Mi jó szokás szerint megvárjuk amíg a kapitány elsűlyed a hajójával, majd utána bátran, utólagos legendákat költve, megbíráljuk a hülyeségeit. Nálunk a rendszer bomlasztói és haszonélvezői általában ugyanazok. Ez az ország hozzászokott a katasztrófákhoz és szinte már várja, sőt drukkol. Politikai osztályunk pedig lelkesen teljesíti a várakozásokat.

bóra77 2011.08.08. 11:22:21

@xsasha: tömörítve lett, de végülis igaz.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 11:31:45

@Cartman (ex Cartman): Arisztotelész azt mondaná oligarchia.

Elvben köztársaság volnánk. Ennek a kirtériumait nem teljesítjük, mivel a hatalmi ágak nincsenek elválasztva.
Demokrácia tuti hogy nincs.
Képviseleti demokrácia lehetne, ha az nem lenne eleve fából vaskarika. De az sincs, tekinve, hogy a megválasztottak nem a választókat képviselik.

Úgyhogy a pénz-, és hivatali "arisztokrácia" uralkodik.

radala 2011.08.08. 11:33:51

@unionist: Nyilván nem Oszkóról beszélek, nyilván a liberális ismerősöm nem imádja OV-t, hanem azt képzeli (szerintem tévesen), hogy gazdaságilag kemény és helyes intézkedéseket hoznak.

xsasha 2011.08.08. 11:43:52

@Nathan D'Xantine:
Érdekes ez a kérdés, és azért kérdés, mert szocialista utódállam vagyunk. Ugyanis a közpénzek elköltésre kerülnek. És ezt az elköltést is lopásnak nevezi a társadalom, attól függetlenül, hogy van mögötte valós teljesítmény vagy sem. Ez pedig egy társadalmi probléma, amit a média csak még jobban mélyít azzal, ahogy meglovagolja.

is 2011.08.08. 11:51:09

@Akitlosz: Ezt melyik ujsagbol kopiztad ki? Az NSDAP 1932 majus 14-i szama, vagy mashonnan van? Nem viccelek, annyira nagy a hasonlosag a mondatokban. Az ilyen mondatok hoztak el Hitlert Nemetorszagnak. Es ez meg csak 1933 volt, es csak 1945-ben eszmeltek az "eros" nemetek is.

@poszt: Megallapithatjuk tobbedszerre, hogy TG vegre eljutott oda, hogy allast foglaljon, de meglehetosen verszegeny modon. Szobatudosban elmegy.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 11:52:46

@xsasha: Ó... Számomra inkább azért érdekes a kérdés, mert a fenti hozzászólás azt sejteti, hogy a közpénz ellopásának létezik olyan, törvényes eszközökkel végrehajtott módozata, amely a hozzászóló szerint nem büntetendő...

Amúgyis elég fura a sok erőmániákusnak a lelkendezése.

És hát adódik még egy kérdés. Történelmi szempontból vajon mi az "erő"?
Kinek volt nagyobb "erő" a birtokában? Gandhi-nak, vagy Mussolini-nek? Melyiket nézték kortársaik "erős"-nek?
Vajon a konfrontáció, az egyeztetés elutasítása, a mindenen átgázolás erő, vagy az erő hiányának leplezése?
Lehet, hogy csak ugat a kutya?
Hogy ítélt a történelem II. András és IV Béla ügyében? Emlékszik még valaki?

Hmmm... 2011.08.08. 11:55:29

A történelem tanúsága szerint a gátlástalan erő alkalmazásakor a mérce lassan, de biztosan elveszik. Vele szemben a moralizáló okoskodás elerőtlenedik, leblokkolódik, fegyvertelenné válik, és időre van szüksége, hogy visszanyerje hitét és önbecsülését... A tisztánlátásban ilyenkor csak az objektivitás megtartása segíthet, mind a múlt hibáinak mind az eredményeinek a számbavételében.

komment1 2011.08.08. 12:05:26

@bóra77:

Hát én annyit látok, hogy a TG blogra nem lehet szavazni.
De az is egy opció, hogy elbénáztuk a dolgot, és mindenkinek elkerülte a figyelmét, hogy jelölni kellene a blogot, ti. enélkül nem is kerül a szavazhatók közé. Nekem is csak most esett le, hogy máshol láttam a szavazási lehetőséget.

mezga-aladar 2011.08.08. 12:07:51

@laji: a fidesfetisiszta egysejtűek érvelésének tipikus esete... a megmagyarázás...

a cocik rosszabbak, és külföldön is ez megy. a pártok mindenhol iylenek...
fides legalább nemzeti +rendet prédikál...
gratula. miből telik neked ekkora telekre?

Kalmár 2011.08.08. 12:08:20

@Nathan D'Xantine: Na ezt a baromságot, hogy a viharba vezetted le??

mezga-aladar 2011.08.08. 12:09:59

@manyike: akkor még se rántottak vissza minket a szakadékból???

a nyugat hanyatlása begyűrűzik? a zsidókat+cigókat nem kéne má szidni?

mezga-aladar 2011.08.08. 12:12:10

@Canten vagyok Montageu-ból: ****

@adambum: "ellenzék pedig minden, csak nem konzisztens"

aki ilyeneket írogat az nem érti a demokrácia lényegét
az lenne egészséges ha lenne 30 párt itt Hondurasban...
és nemcsak egy amivel szemben egy másik rencerváltó csoport...

NDX 2011.08.08. 12:12:13

jaha, may the force be with us. csakhogy nem mindegy hogy melyik oldala
img89.imageshack.us/img89/3922/theemperor2.jpg

mezga-aladar 2011.08.08. 12:14:03

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: +1

igen ettől nem lesz tisztelet... az értelmes ember LESAJNÁLJA... (őket+bandájukat)

tiszteletet munkával álhatatos szorgalommal, szakmai tudással, eredményekkel lehet...

a KAMUNIKÁCIÓ ehhez kevés lesz...

ami most van az max egzisztenciális félelem és zsigeri szorongások...

Netuddki. 2011.08.08. 12:14:29

"Vajon hogy tudta megtenni a Fidesz ilyen hosszú ellenzéki lét alatt, hogy növelte sajtópiacát, megtartotta befolyásos támogatóit,"

1. Hitelt vettek fel.
2. Ezen a téren az mszp próbálta betartani a játékszabályokat.
3. A fidesz 2002-ben "kiürítette" az államkasszát.
4. Az úgynevezett "támogatók" szerintem mindegyik párttal vezetőivel igyekeznek jóban lenni. Sőt a színfalak mögött még a különféle pártok emberei is puszipajtások. Egy célja van mindegyiknek, az általunk befizetett adók ellopása.

"vajon hogy történhetett meg, hogy azok a cégek, amelyek 2010 után egyeduralkodóvá váltak az állami megrendelések piacán, a szocialista kormányok alatt is szépen prosperáltak?"

Ezt hívják más helyeken maffiának. A fentebb is említett közpénzek megszerzésére irányuló bűnszövetkezetről van szó. Akiknek a zsebében vannak a "politikusok". Legalábbis a vezető réteg. A többiek meg úgyis azt csinálják amit ők mondanak. Azt a gombot nyomják amit előre megmondanak nekik. A gyengébbek kedvéért még szavazás előtt be is kiabálják. Aki meg nem így tesz arra büntetés vár.
Így kéne működni egy demokráciának a XXI. században? Erősen kétlem.
Ez felér egy rágalmazással? Sajnos tartok tőle, hogy a valóság még sokkal, de sokkal szörnyűbb. Aminek a számláját elsősorban mi, adófizetők fizetjük. Pár ember munka és tudás nélküli luxuskörülményeit.
De már sokszor írtam, "kedves" "politikusok" itt a lehetőség megcáfolni. Sajnos a ténykedésetek alapján azt gondolom nekem van igazam és egyszer bizony erről is számot kell adni mindenkinek aki benne volt ebben a "buliban"...

tölgyes 2011.08.08. 12:16:33

Kedves Török Gábor!

Már megint csacsiságot tetszik írni. Nem az az igazi kihívás, hogy egy kormány elkerüli-e az erőfitogtatást, hanem az hogy képes-e eredményesen kormányozni az országot. Az pedig önmagábnan még nem erőfitogtatás, ha egy kormány él aválasztóktól kapott politikai felhatalmazással.
A politikai felhatalmazás tartalma pedig soha nem korlátozódik egy-egy konkrét döntés meghozatalára szóló politikai felhatalmazásal.

komment1 2011.08.08. 12:16:37

@NDX:

Na, szerintem ez egy abszolút lényegi meglátás, hiába van síkegyszerű mesébe csomagolva.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:18:20

@Kalmár: Nem volt túl nehéz.
"...aki törvénytelen eszközökkel a közpénzekből lopott az megy a sittre."

A mondatból két dolog következhet:
1. Szerinted lehet törvényes eszközökkel lopni. Különben semmi szükség arra, hogy beleírd milyen eszközökkel történik, mert mindegy, hiszen mind törvénytelen.
2. Nem tudsz fogalmazni. (Gondoltam mégse maceráéllak mindjárt ezzel.)

Van persze egy harmadik is, most hogy belegondolok, de azt végképp elvetném, mert az önálló gondolkodás hiányát feltételezné.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:20:54

@tölgyes: Mint tudjuk kis hazánkban a választók senkinek semmilyen felhatalmazást nem adnak semmire.

Ellentétben a régi nemesi renddel.
(Mecsoda fejlődés ez Uraim!)

nemecsek ernő áruló 2011.08.08. 12:21:07

"képes lesz-e elkerülni az erőfitogtatás, az erőszakosság, a gátlástalanság látszatát"
Ha csak látszatról lenne szó...

laji 2011.08.08. 12:21:30

@Nathan D'Xantine: "Elvben köztársaság volnánk. Ennek a kirtériumait nem teljesítjük, mivel a hatalmi ágak nincsenek elválasztva.
Demokrácia tuti hogy nincs.
Képviseleti demokrácia lehetne, ha az nem lenne eleve fából vaskarika. De az sincs, tekinve, hogy a megválasztottak nem a választókat képviselik.

Úgyhogy a pénz-, és hivatali "arisztokrácia" uralkodik. "

Tudnál említeni a világban demokráciát, különös tekintettel arra a kritériumra, hogy "megválasztottak a választókat képviselik".

unionist 2011.08.08. 12:21:55

@radala:
a szocialisták a szélbal. a konzik a középutasok. a libek meg a széljobb. aki azt mondja, hogy "no free lunch" az majdnem fasiszta. aki egy liberálistól jobbra áll az kívül esik a civilizáción.

orbán viktor kívül áll ezen a felosztáson. ő ordodox. szóval ő úgy képzeli, hogy a népnemzetnek kell, hogy legyen egy vallási vezetője. és aki nem követi a vallást az nem része a nemzetnek. ennek semmi köze nincs a liberalizmushoz. ez a keleti-kereszténység. az ortodoxia. ami oroszországot, fehéroroszországot, ukrajnát, grúziát, és a balkánt jellemzi. kell egy pátriárka, aki vezeti a népnemzetet. csurka is ortodox. meg mindenki, aki magyarországon jobboldali. szembenáll a nyugattal.

tehát amit itt bal-jobboldalnak mondunk, az valójában egy attól független vallásvita. mindkét tábor azt mondja, hogy ő a magasabbrendű. a nyugati-keresztények ugyanúgy, mint a keletiek. a nyugati-keresztények nemzetközösségben hisznek. egy nép csak akkor lehet szuverén ha a legfőbb normáit egyezteti a szomszédaival. a keleti-keresztények azt mondják, hogy a népnemzetnek csak istennel kell egyeztetni. és isten jelöli ki a népnek a vallási vezetőt.

a zsidók között is vannak ortodoxok. izraelben ugyanezt képzelik. de a keresztények között is. az oroszok is keresztények. ott még szupremácia is van. mert az ukrán egyház alá van rendelve az orosznak. és egyébként az ortodox zsidók egy része ugyanilyen szupremáciát képzel el. az ortodox magyarok is. például azt mondják, hogy a szlovákok azok valójában magyarok, csak elszlovákosodtak, mert megtanultak csehül. de az ortodox magyarok szint a szlovákoknak nincs történelmük például. ebből kijön egy csomó ütközés. és az, hogy lehetetlenség közös normákat fenntartani a szomszédainkkal. hanem független államok közössége kell. a népnemzetnek vallási vezető.

és aki ezzel a balkáni, illetve kis-ázsiai elképzeléssel szimpatizál, és általában az ortodoxiával az magyarországon szerelmes orbánba. a latinkeresztény európában mindenütt gyűlölik. ha megnézed, akkor a határon kívüli magyarok közül is az ortodox román, ukrán, szerb közösségben élő kisebbségek szeretik. a latineresztény osztrákok, szlovákok elutasítják.

szóval ez egy vallásvita. és most olyan a helyzet, hogy majd el kell dönteni magyarországnak, hogy (nyugat-) európához akar csatlakozni, vagy (kis-) ázsiához.

mezga-aladar 2011.08.08. 12:22:53

@nu pagagyí: ***

@Nathan D'Xantine: ***

@Hmmm...: ****

pontosan, lásd Bíbó...
megoldás szelíd álhatatosság, erőszakra a legjobb válasz...
plusz az igazság őrizgetése a hamis "valóság" hálójában...

Netuddki. 2011.08.08. 12:23:33

@tölgyes: "hanem az hogy képes-e eredményesen kormányozni az országot."

Az elmúlt 21 évben hány kormány volt amelyik eredményesen tudta ezt az országot kormányozni?
Szerintem 0db. Különben nem tartanánk itt. Vagy nem itt tartanánk...

Kalmár 2011.08.08. 12:23:34

@Nathan D'Xantine: A kis pöcsöddel játsz inkább ovis. Ha nincs értelmes gondolatod akkor menj követ törni.

unionist 2011.08.08. 12:24:31

@tölgyes:
akkor mégis mire korlátozódik.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.08.08. 12:26:55

erő és erőszak ugyanaz az energia;
erő esetében magam mellett,
erőszaknál mások (vagy magam) ellen használva

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:27:46

@laji: Demokráciát nem. Hiszen ott ugyebár nem létezik a képviselet. Az közvetlen.
(Lásd Athén)
Mainapság pedig sehol nem deklarálnak demokráciát. Max demokratikusságot... Vagy egy bizonyos "Népi Demokrácia" nevezetű izét... Az meg más.
Továbbá ezt is mixelik a Köztársasággal, csak hogy teljes legyen a káosz.

Mit gondolsz miért mondtam, hogy fából vaskarika?

bóra77 2011.08.08. 12:27:56

@komment1: azt látom, láttam. Kuminra persze lehet...

mezga-aladar 2011.08.08. 12:29:17

@laji: "Tudnál említeni a világban demokráciát"

nem nincsen... Te!!! hm... bocs. (szelíd álhatatosság...) szóval kedves polgártársam...

attól hogy nincs tökéletes demo, attól megpróbálhatnánk egy tökéletlent is...
én pl egy svejcivel megelégednék itthon is (választási tv, átláthatóság stb)

de persze ha Neked az jön le, hogy ha nincs tökéletes akkor maradjon a feudális mocsár dagasztás, hát akkor elfogadom, hogy van egy ilyen logika-vélemény is... gondolom vagytok vagy 2 706 292 - 900 000 = kb 1,8 millióan...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:29:41

@Kalmár: Ez -ha lehet így mondani- elég szánalmas volt.

mezga-aladar 2011.08.08. 12:30:22

@Kalmár: a nagy Kalmár kifogyott az érvekből? hm keress 1 fides kézikönyvet

bóra77 2011.08.08. 12:30:39

@tölgyes: úgy látszik Fideszéknél már az is kihívás, hogy legalább ne éljenek vissza az erőfölényükkel.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 12:31:05

@bigapples: "...de ha 2013-ra sikerül jó irányba állítani az országot..."

Úgy legyen, de mi lesz, ha nem sikerül? Talán mégis meg kellene az emberekkel jobban beszélni, hogy mi így látjuk, ez az út elvezet ahhoz, hoigy jó útra álljunk, de ha ez nem sikerül akkor....? Na erről nem akar senki beszélni; pedig az elmúlt 20 év eredménytelenségeire gondolva ideje lenne.

tölgyes 2011.08.08. 12:33:12

@unionist: Úgy lázom, hogy Ön sikeresen kivül helyezte a Föld államainak 90-95%-át a civilizáción.:)
Ön azt írja"Az elmúlt 21 évben hány kormány volt amelyik eredményesen tudta ezt az országot kormányozni?
Szerintem 0db. Különben nem tartanánk itt. Vagy nem itt tartanánk..." -- feltehetően ezért kapott ilyen erős felhatalmazást (támogatást) a jelenlegi kormány..:) Most megpróbál élni a lehetőséggel. 2014-ben pedig látni fogjuk, hogy ezt a szavazók mennyire értékelik.

radala 2011.08.08. 12:34:13

@unionist: Nem hiszem, hogy így lenne, de azért mint elképzelhető legrosszabb forgatókönyv elhihetem, hogy igazad van.
Szerintem OV kicsit sem ilyen "ortodox", (bár tudom, hogy tenálad ez deskripció és nem értékítélet).
Meglátjuk, az biztos, hogy egyre nehezebben azonosulok a Fidesszel és az is biztos, hogy iszonyatos neveltetési gátak vannak bennem mindennel szemben, ami nem a nyugati civilizáció irányában van...
Szóval akár az is lehet, hogy a zsigeri ellenszenvem abból a felismerésből táplálkozik, hogy ez az irány keleti...
Meglátjuk, nem akarom elhinni, hogy igazad van.
Hogy valamit mondjak a hiten kívül is. Azt még csak csak elhiszem, hogy ov egy ortodox fasz. De azt nem hiszem el, hogy Mo-n van bárki, aki akár egy leheletnyivel is európaibb lenne, mint OV. (nem személyekről beszélek, hanem pártokról, azt készségesen elhiszem, hogy TGM vagy Elek európéerebb, mint OV)

mezga-aladar 2011.08.08. 12:35:07

@látjátok feleim szümtükkel: hát, csak higgyy...
ne szümtükkel láss se nem a szemetekkel, hanem a HITeddel..

a Nagyvezér Nagyalmának elmondta, hogy eljő a kánaán...
te meg kételkecc? azt kérded hányat kell aludni? ovis vagy...
nem tudjuk. a Vezér az tudja. mindig holnap jön el... légy türelemmel...

apropó az adód átutaltad a Negyvezérnek és szent családjának? a kánaánig ezek a földi hívságok is érdekesek, de utána mindent soxorosan visszakapsz...

laji 2011.08.08. 12:35:32

@mezga-aladar: szerintem, ha az összes szoclib kommenter a 8 év alatt folyton azon sírt volna, hogy jó lenne svájci típusú demokrácia (nemcsak hirtelen akkor, amikor Viktor választást nyer), akkor már elmozdulhattunk volna abba az irányba (tudod, amikor még nem volt válság, és kényszer, stb.). Így egy csöppet hiteltelen...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:35:43

@mezga-aladar: Hm. Megjegyezném, hogy pont "feudális" alkotmányunk kötötte a képviselőket a választóikhoz. Talán túl erősen, de kötötte. Ma semmi nem köti a képviselő urak kezét.

A kormányét meg pláne. Amelyre ugyebár nem is szavazunk.
Ahogy régen se.
Csak akkoriban az Országgyűlés még a Kormány ellensúlya volt. Nem úgy mint most.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 12:36:38

@spontan: "Osztogatásra nem lesz módja a fidesznek később sem, mert nem lesz miből, ezért úgy látszik, egy kockára tesznek fel mindent, hogy ez a fajta erőpolitizálás meghozza majd a gazdasági eredményeket, és ezt elismeri a nép."

A románoknál a szocllaizmus idejében még annyi osztogatás sem volt, mint nállunk, nem is volt akkora államadósságuk, mégis megbukott a diktátor. Az erőpolitizálás soha nem vezetett előre, csak időleges volt a sikere akkor is, ha a hatalmat több tíz évekig birtokolták. Szerintem svájcban régóta nem volt erőpolitizálás, látszik is az eredménye.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:37:54

@laji: Te tényleg azt hiszed, hogy a mindenkori kormányt érdekli ki mit blogol/kommentel?

A svájci rendszer elég jó, de annyira kötődik a speciális hagyományaikhoz, hogy vélhetőleg nem "átvehető".

Ettől még léteznének megoldások a fenti problémára.

palacklakó 2011.08.08. 12:38:02

Gábor, egy jó elemzés az "erő" jelző köré fogalmazva, jó lett volna már néhány évvel ezelőtt is,
.... amikor pénzügyminiszterünk fejeléssel próbálta elriasztani média munkatársad. Még szerencse, hogy nem volt nála kézifegyver mint Vadász "elvtársnál".
...vagy amikor Lampert Mónika demonstrálta az erő velünk van: mi osztjuk a pénzt.
....vagy amikor tüntetők szétveretése

Persze nyilván egyik sem lehet annyira durva, beképzelt és erőfitogtató mint "egy oszt majd innen tárgyalhatunk" mondat egy fasiszta, kirekesztő, idegengyűlölő diktátortól nemdebár?

hegyilány 2011.08.08. 12:40:07

Az elmúlt egy év világosan megmutatta, hogy mire alkalmas és mire alkalmatlan az a politika, amely csak az erő nyelvét beszéli."

Megmutatta, bezony!
Hogyan lehet a világlapok hasábjain szinte folyamatosan szerepelni, miért, alkotnak Mo-ról negativ véleményt.
Hogyan mélyül az a bizonyos szakadék a társadalmi rétegek között, hogyan dőlnek (esetleg) romba életek.

A hozott döntésekben a kommunikáció látványos hiánya.
Hogyan lesznek a jómódúak még gazdagabbak, a társadalom egy csoportja pedig szegény.

Az elmúlt egy év politikája alkalmas volt arra is, hogy csökkenjen, jelentősen a kormánypárt támogatottsága.......
:(

komment1 2011.08.08. 12:42:54

@bóra77:

Jaj a Kumin - nem mondom, okos srácnak tűnik, de azért erősen behatárolja a lehetőségeit és a nézőpontját, hogy a Századvégnél van, ha jól tudom. Valamiből meg kell élni - én abszolút megértem, de tényleg.

Viszont ami a szavazást illeti, azt lehet, hogy mi bénáztuk el a jelölésnél. Nem tom.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:43:54

@látjátok feleim szümtükkel: Vagy épp ellenkezőleg.
Csak svájban van olyan erő minden egyes kantonban, hogy az egész nyakára nem ülhet fel koloncnak senki.
Ez a valódi erő.
Amit a világ egyik legnagyobb katonanemzete képvisel (noha nem egy nemzet).

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 12:45:12

@manyike: "O.V.
- jól felismerte a szervezeti fegyelem szükségességét..."

De csak a pártjában és kormányában.

Ha azt is felismerné, hogy az államaparátusban ( kormányzásban ) a fegyelem, és a szakmai hozzáértés együtt fontos, akkor sokkal előrébb lehetne ez az ország. Az nem fegyelem, csak erő, hogy a fontos, állami irányítást végző pontokra nem szakembereket, hanem pártkádereket tesznek. Ezzel lehet elérni, hogy a "szakma" nem tud felsorakozni a kormány, illetve nem is a kormány, hanem az általa kinevezett " kivagyok én" mögé. Ennek tudható be, hogy a "kivagyok én" olyan területekre is bekóricál, ahol a jogosítványa nem érvényes, mert ő a valaki!

bóra77 2011.08.08. 12:48:36

@komment1: fogalmam sincs, hogyan megy ez a jelölősdi, de gondolom már lezárták vagy ilyesmi.

laji 2011.08.08. 12:49:17

@hegyilány: "Hogyan lehet a világlapok hasábjain szinte folyamatosan szerepelni, miért, alkotnak Mo-ról negativ véleményt."

Ez egy tipikus ballib csatlósi szemlélet. Az USA-ról, Oroszországról, Kínáról mennyi negatív vélemény jelenik meg a napilapokban. És? Ki nem sz@rja le? Érvényesítik érdekeiket, és köszönik, jól vannak. Gondolkodj már az ő fejükkel! A "jó tanuló" státusz = ezek jól benyalnak nekünk, azt csinálják, amit mondunk. Nyilván igazodnunk kell valamennyire a nagyhatalmakhoz, meg nyugathoz, de azért olyan térdelő kutyába se kell lemenni, mint ahogy Gyurcsány tette Sárváry látogatása idején...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:49:32

@hegyilány: Nem látom e támogatás érdemi csökkenését.

kemény keleti kommentelő 2011.08.08. 12:52:28

Az elmúltegyév egy csuda volt.
Az erő diadala.
Erővel a kutyaszart is benntartják a kutyákban.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 12:54:01

@menőmano: "az újban mindig ott van a kudarc és az esély lehetősége, mi az esélyt választottuk" OV."

Ennek a mondatnak csak az a hibája, hogy ezt az újat, részleteiben mintha korábban már lehetett volna látni. Szerintem az élővilágban kevés rák akad, aki hátrafelé megy, talán egy kormánynak csak előre kellene menni.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:54:31

@látjátok feleim szümtükkel: Az igazán nagy vezetők attól lesznek nagyok, hogy tudják kezelni, és hagyják működni azokat az öntörvényű, és szinte kezelhetetlen alárendelteket is akik naggyá teszik őket.
Amint a fegyelem révén megmerevítik a rendszert, és likvidálják az öntörvényű zseniket az egész összeomlik. Mert a puszta fegyelem lófaszt nem ér.

graycivil 2011.08.08. 12:55:17

@tölgyes: " Most megpróbál élni a lehetőséggel. 2014-ben pedig látni fogjuk, hogy ezt a szavazók mennyire értékelik."

Mondjuk az tök mindegy, hogy mire értékelik a választók. A hatalmat megtestesítő intézmények nem az eljövendő kormány, hanem Orbán érdekei szerint működnek majd.

Amúgy a tervezett választási rendszer listaállítási kvótái és egyértelműen arra készülnek, hogy még koalícióval se lehessen országot vezetni, csak egy párttal vagy pártszövetséggel. Nagyon más struktúrát fog ez kikényszeríteni az ellenzékből a jelenlegihez képest.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 12:55:41

@Ting Fu doktor: Ez elég súlyos tévhit. Kényelmesnek persze kényelmes.

laji 2011.08.08. 12:55:49

Na meg ki az az ökör, akinek egy Paul Lendvai Standard a standard... ???????? Ezek az orgánumok akkor is fikáznak, ha a világ legjobb kormánya működik, ha az nem liberális, és nem hoz létre félévente újabb holokauszt-emléknapot (amiből már a zsidó haveromnak is tele van a - metélt - töke...

sisifux 2011.08.08. 12:55:54

@laji:
"Nem, nem nagyobb a zűrzavar, hanem történik valami... Persze, ha Neked a semmittevés = rend, akkor lehet benne valami..."

Valamilyen új dolog bevezetése mindig zűrzavarral jár, egy diktatúráé pedig különösen.
Egy dolgot kellett volna Orbán Viktornak meglépnie akkora vehemenciával, mint az alkotmányozást, ez pedig a devizahitelesek ügye volt. Nem ismerte fel sem ő, sem Matuska, hogy milyen robbanásveszélyes a helyzet. Ha ezt felismeri legalább, akkor nem Győzike szintű jelenség lett volna a politikában, akinn egy ideig még röhögni is lehetett, de utána eltűnt szerencsére. Ma Magyarországnak nincs akkora szerencséje, hogy OV eltűnjön minél előbb.
Ez sajnos a nagy tömegek számára bizony a szopóág.

Kalmár 2011.08.08. 12:56:00

@mezga-aladar: Nos okostojás. Először is nem szóltam hozzád, légyszives koccanj le rólam. Másodszor, ha valaki nem érti vagy csak balfaszsága miatt nem képes a tárgyhoz szólni és csak lovagol a szavakon, azzal nem vitázok, mert ovis dolog. Harmadszor, olvasd visssza a saját kommnetjeidet és kussolj.

Egyébként pedig az a szánalmas, ha össze akarjátok keverni a válság okozta adósságokat, az olyanokkal, amikből száz számra van példa. A haveroknak, kormányzati döntésekkel kiutaltak elképesztő pénzeket, az állami garanciák milliárdjait vállalták a saját cégeik helyett. Emellett hülyeségekre költötték el a költségvetés bevétleit, rosszul alkalmazták a szociális eszközöket stbstb Persze nektek ez nem baj. Jön a pisis hiszti, hogy más is volt nem csak mi.....
Rohadjon meg, minden kurva szoci és köcsög liberó akik ide juttatak minket és velük minden barom aki odaengedte őket. 2 generációt tettek tönkre. Börtönben a helyük. Gratulálok, hogy még tudjátok védeni. Rátok ég a szégyen bélyege, de még mutogatjátok is. Ügyes, bekerültetek a 21. század történelemkönyveinek leggyalázatosabb fejezetébe. Most pedig bátran Orbánozz tovább, hátha elnyomod a bűntudatodat a ventillátorba szarással.

hegyilány 2011.08.08. 12:56:58

A jobboldal ezért lehetett képes arra, hogy vissza is forgasson, hogy előre is gondolkodjon,"

Aha!Igen! Az Orbán V. mindig erős kezű pártvezér volt, a pártban meg volt az egyéség, az együttgondolkodás.
Mig a szocialistákról ez nem igazán volt elmondható, no és persze most sem.

Na meg azért volt képes: Mert ellenzéki éveiben folyamatosan támadta a szocialistákat. (mondjuk, ha valós az indok, akkor még rendben is lett volna). De nem mindig volt igy.
A kormányfő mindig értett a nagy beszédek megtartásához.
Igy abból mindenki azt hallott ki amit akart.:) főleg a választások előtti nagy csodaváró hangulatban.

Az előre gondolkodást, segitette az elmult nyolc év, na és az öszödi beszéd is.

Na. meg ezért. (előre gondolkodás)

"A Fidesz és a KDNP kezdettől fogva nem értett egyet a reform egyes lépéseivel (sőt, még a reform megnevezést is elutasította és pénzbegyűjtésnek nevezte őket), ezért 2006 őszén országos ügydöntő népszavazást kezdeményeztek a kormányzati reformpolitika emblematikus intézkedései ellen. Az eredeti hét kérdés közül kettő (vizitdíj és tandíj) jutott el a népszavazási kérdésként való hitelesítésig, míg ezekhez a kórházi napidíjat visszavonatni szándékozó kérdés társult"

Ezzel a lépésével ellenzékben a Fidesz nem csak a szocialistáknak, egy egész országnak ártott.

unionist 2011.08.08. 12:57:07

@radala:
vannak ortodox liberálisok, konzervatívok, és szocialisták. párttá szerveződve ezek a charta (szdsz), az lmp, és az mszp. magyarországon a nyugati-keresztények régóta elutasítják az összes pártot. a komoly értelmiség régóta megveti mindegyiket. ezért nincs komolyan vehető orvos, tanár, mérnök, jogász a politikai elitben.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 12:57:56

@laji: "Egy holokauszt-túlélő minden kormány munkáját eleve sikertelennek ítél, ha az félévenként nem tűz ki egy újabb hivatalos időpontot a II. világháború zsidó áldozatai megemlékezésére."

Te biztos nem találkoztás holkauszt túlélővel. Én a helyedben ezért a mondatért szégyelném magam, mert ez egy dúrva általánosítás!

hegyilány 2011.08.08. 13:01:25

@Nathan D'Xantine:
Nem látod? Akkor ki kell jobban nyitni a szemecskédet, és a fülecskédet!
Egyszerű megoldás!!!
Mit gondolsz miért olyan sok az elbizonytalanodott szavazó???

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 13:01:46

@Ting Fu doktor: "A balliberális oldal egyetlen összetartó ereje az orbánfóbia."

Ha ez igaz, akkor ebből következik, hogy a kormányoldal egyetlen összetartó ereje a gyurcsányfóbia? Ugye nem erre gondoltál?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 13:01:54

@unionist: "ezért nincs komolyan vehető orvos, tanár, mérnök, jogász a politikai elitben. "

vagy azert, mert azt csinaljak amihez ertenek...

politikusnak az megy, aki nem tudja elvegezni, csak beszelni tud rola.

laji 2011.08.08. 13:01:57

@graycivil: mondjuk, lehet, ha az előző kormány nem vesz fel "tömegesen" 6 évre csillagászati fizetésekkel embereket 2010. februárjában, + egyéb hasonló machinációk nem folynak, akkor lehet, kicsit alacsonyabb vérnyomással ülnek be a kormányszékbe az illetékesek... (az egyik minisztériumban nem tudtak fogadni 10 perces ügyet intézni, mert "egész héten felvételiztetek", 2010. február, Bajnai-válságkormány...)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 13:03:13

@hegyilány: Jól értettem? Együttgondolkodást írtál?
Szerinted ott gondolkodik még valaki?
Mert ha igen, hát elég szar lehet szegénynek. Mert "együtt" valami egész mást kell csinálni. Lásd még fegyelem...

unionist 2011.08.08. 13:04:00

@tölgyes:
mond egy jobboldalibb civilizált gondolatot ennél:
"there ain't no such thing as a free lunch".

laji 2011.08.08. 13:05:49

@látjátok feleim szümtükkel: nem dúrva, hanem durva... De, találkoztam, a szomszédom is az... A mondat pedig annyira általánosítás, ahogy a Te állításaid is...

Várúr 2011.08.08. 13:07:37

@IHCS:
Egyetértünk. Az abszolút elvhiányos, korrupt balliberálisokkal szemben fölösleges, sőt kifejezetten káros a legcsekélyebb engedmény is. Láttuk, hová vezettek a gesztusok 1998-2002 között. Török ténsúr a "nagyvonalúságot" politológusként és jólnevelt közíróként hiányolhatja, ám a "baloldalt" ismerő és megszenvedő jobbos szavazók kicsit sem. Ekkora államadóssággal, munkanélküliséggel, versenyhátrányokkal a finomkodás pár évre halasztható.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 13:09:02

@jag3: "Egy parancsláncban parancsvégrehajtás van."

Németországban is az volt, aztán mégis akadtak, akik a kedves vezért fel akarták robbantani, pedig ők is azt kiabálták a kérdésre amit a vezér elvárt tőlük!

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 13:11:14

@Kalmár: "Amikor egy kapitány áll a kormánynál és bizottságot hoz létre a viharban, hogy balra vagy jobbra forgassa a kormányt az garantált tengerfenék. "

De szépen mondtad! Remélem a kormány részéről is olvassák, és a sok-sok bizottságot a jöbőben megfontolják!

hegyilány 2011.08.08. 13:11:47

@laji:

Gondolkodj már az ő fejükkel!"
Na. Az igazi csatlósi szemlélet, aki más fejével gondolkodik.
Nem a nagyhatalmakhoz való igazodás a lényeg (legalább is abban, amit én irtam).
Az a probléma, hogy a demokrácia határait suroló, feszgető a kormány tevékenysége.
Ne soroljam már fel, azokat az ügyeket, amiről már több ezer komment, cikk iródott. Erről van szó.

A Nyugat hanyatlása) , a Kelet felé nyitás, a "Keleti szél":) az egész más téma.
Kelet felé nyitunk, a Nyugat zászlaja alatt hajózunk, itt Európa közepén.:(

térdelő kutyába se kell lemenni," Ezt meg a Nyugat szarja le, a nagyhatalmak úgy összességében, még a (Merkel is)nekem elhiheted, hogy lemegyünk e avagy sem. Ha a nemzetközi kapcsolatainkat úgy alakitja a kormány.

Te ebben az országban élsz??

laji 2011.08.08. 13:13:24

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: "@unionist: "ezért nincs komolyan vehető orvos, tanár, mérnök, jogász a politikai elitben. "

vagy azert, mert azt csinaljak amihez ertenek...
politikusnak az megy, aki nem tudja elvegezni, csak beszelni tud rola. "

zaszta, ezt a falusi megközelítést...!!! :( Ilyeneket a falusi nagygyűlésen lehet hallani...). Amúgy kicsit körbe kellene nézni, esetleg találni ilyet is, de ez nem garancia (lásd, volt egy orvosunk, Kóka, meg egy közgazdászunk, Medgyessy..., és folytathatnám).

graycivil 2011.08.08. 13:14:41

@laji: "mondjuk, lehet, ha az előző kormány nem vesz fel "tömegesen" 6 évre csillagászati fizetésekkel embereket 2010. februárjában,"

Ha jól emlékszem, az évszám nem 2010, hanem 2002.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 13:15:21

@hegyilány: Én továbbra is azt látom, hogy a FIDESZ támogatottsága majd kétszerese az MSZP-nek. A távolmaradók száma stagnál.
(Szonda)

És hát nem ártana felidézni korábbi ciklusok hasonló adatait.
Pl Medgyessi-kormány népszerűségi adatai az első év végén.
(A FIDESZ alig volt lemaradva az MSZP mögött.
Aztán meg ugye lett ami lett, a FIDESZ-es örömtüzek ellenére.

Amit te látsz az nem lényegi változás. Csak szeretnéd annak hinni.
Ettől még persze akármi lehet később.

Várúr 2011.08.08. 13:15:59

@sisifux:
Jóember. MIkor is vették fel "a nagy tömegek" a devizahiteleket? Kik reklámozták? Kik tartották magas szinten a forintkamatot? Kik juttatták az embereket "szopóágra"? Mennyi idő alatt? Ezt kéne a kormánynak másfél év alatt rendbetenni? Na elmész te a jó.... üveg söröd mellé, oszt' azon böfögj tovább.

graycivil 2011.08.08. 13:16:48

@laji: "Ezek az orgánumok akkor is fikáznak, ha a világ legjobb kormánya működik,..."

...hát még, ha a legrosszabb. (Bocs, ez túlzás volt. Van a világnak még Szíria, Líbia és Szomália is. :-) )

hegyilány 2011.08.08. 13:18:56

@Nathan D'Xantine:
Pontosan! Aha!! Jól értetted!
Az együttgondolkodást (ha pozitiv, ha negativ) közös cél megvalósítása követi. Közösen, a pártban, nem pedig egymást "elárulva".
Mi baj van?!
:(

laji 2011.08.08. 13:19:30

@hegyilány: ha Te ennyire benyeled a propagandát, az komoly probléma. Az egyik haverom, egyetemi diplomával, cégvezetőként szidja a kormány, hogy nyirbálja a demokráciát, alkotmány, médiatörvény, stb. Kérdem tőle, mi a baj a médiatörvénnyel konkrétan? A válasz: nem tudom, nem ismerem...

hegyilány 2011.08.08. 13:25:41

@Nathan D'Xantine:
Te hatalmas nagy tévedésben van. Én a "hit"-re soha sem alapoztam a véleményem.
Persze, erről szól a történet, hogy a szocialisták nem képesek talpra állni, megerősödni. Honnan tudod, hogy fog szavazni az a sok bizonytalan".???
Úgy bizony lett ami lett. Lettek gazdagok és szegények, hogy mást ne is emlitsek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 13:26:19

@laji: ez a fajta beteges hgazudozasi kenyszer valami veleszuletett antiszemitadefekt?

kitalasz aranyos torteneteket alatamasztando a faszsagaidat es ezzel probalod legitimalni a gerinctelen, seggnyalo viselkedesedet?

barmit kitalalhatsz, ha masok szabadsaganak megcsonkitasaban latod a jovo utjat akkor mindenkeppen egy gerinctelen munkasorfattyu vagy:-)

xsasha 2011.08.08. 13:27:26

@Nathan D'Xantine:
Ha a közpénz elköltését is ellopásnak minősíti a társadalom egy része, akkor természetesen a közpénz ellopásának létezik olyan, törvényes eszközökkel végrehajtott módozata, amely nem büntetendő.

Ami az erőt illeti, érdekes, hogy Mussolinit említetted, és nem mondjuk az USA-t, az aktuális erőfitogtatót. Vagy miért nem Vajkot esetleg a király ellen erőt alkalmazó francia forradalmárokat...

Megjegyzem, én Mérő nyomán a laza rend híve vagyok. Ez a természet szabálya. Amelyik csak terelget, ha a lehetséges utakon haladsz, és kőkeményen lecsap, ha nem vagy képes önmagad szabályozni.

Szintén lényeges gondolat, hogy az erő létrejöttéhez két dolog kell. Legyen rá lehetőség, alkalmas környezet, és legyen szükséges, valamilyen kényszerítő hatás.

xsasha 2011.08.08. 13:28:38

@Nathan D'Xantine:
Mondok egy kis történetet. Egy kislánytól, Bettitől elvette a fiú, testvére, Ádám a játékát, mire Betti sírni kezdett, jöttek a szülők, és elfenekelték Ádámot, és Betti visszakapta a játékát. Aztán volt olyan alkalom, amikor Betti csak elesett, és sírni kezdett, a szülők akkor is azt kérdezték, hogy Ádám bántotta-e. Majd Betti szépen megtanulta manipulálni a szülőket, és zsarolni kezdte Ádámot. Volt, hogy csintalan játékot találtak ki, majd amikor rosszul sült el, Betti sírni kezdett, és Ádámot vonták felelősségre. Egy alkalommal Ádám az utolsó pillanatig azt hitte, hogy elég az, hogy igaza van, de végül őt vágták pofon. Egy következő alkalommal, amikor Betti hisztizni kezdett, Ádám úgy pofon vágta a lányt, hogy az ajkaiból kicsordult a vére. Persze erre még nagyobb verést kapott. Ekkor jött rá Ádám, hogy valamire eddig nem figyelt, megtanulta ő is kezelni a látszatot, átgondolta magában, hogy miket csinál Betti, ami nem tetszik a szülőknek, és elkezdett figyelni arra, hogy a szülők jó dolgokat lássanak belőle. Aztán elérkezett a nagy nap, jött a hiszti, de Ádám is tudta már, hogy mit csinál, lebuktatta Bettit, és a lány kapta a vártnál nagyobb pofont. Találkoztál már hasonló történettel?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 13:28:57

@hegyilány: Nem elárulva? Hát merre is van a hajdani FIDESZ törzsgárda? Ja tudom! Tomi a twitternél kapott melót...
Többiek?
Elárulva persze senki. Max feledve. Háttérbe tolva. Kiszorítva.
Igen ez teljesen más.
Az együttgondolkodásról elég sokat elárulnak Orbán megnyilvánulásai. Pl amikor a keresztény elit ott ül a bulin, és nem mer felszisszenni, amikor Orbán Jézus egy mondását kádárinak bélyegzi.
Gondolkodás.... Aha. Otthon a kispárna magányában. :-)

hegyilány 2011.08.08. 13:30:28

@laji:
Hm. Nagyon tájékozott a haverod!!!:))

Én nem a propagandára építem, alapozom a véleményem.
A valóságra.
ennyi.

GaZe 2011.08.08. 13:32:27

csak annyit mondok: Közeleg a tél...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 13:33:28

@hegyilány: Gazdagok és szegények nem 2006-ban lettek.
Ma már tudjuk azt is, hogy a kommunisták által vázolt ősközösség se létezett soha.
A csimpánzok közt is vannak "gazdag" majmok, ahogy az emberek közt is.

Nem tudom hogy fog szavazni a sok bizonytalan, bár a "nem szavazok" nem okvetlenül a bizonytalanság jele.

laji 2011.08.08. 13:34:23

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: OK, jó veled beszélgetni, jól tudsz érvelni..., igazi demokrata vagy!!!!

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2011.08.08. 13:34:58

Azt hiszem itt valamifél fogalmi probléma van:
- a politikus szempontjából a hatalom elérendő cél
- az állampolgár szempontjából a hatalom eszköz, amely működteti az országot

Ha a politikus célja nem esik egybe a hatékony eszközzel, az rossz kormányzáshoz, és rossz állampolgári környezethez vezet.

Ha egyetértünk azzal, hogy az elsődleges szempont nem a politikus, hanem az állampolgár közérzete (ez különböztet meg egy diktatúrát egy demokráciától), akkor a kérdést erre kellene levetítenünk.
Azaz KONKRÉTAN! milyen módon és eredménnyel járt és jár az erőpolitika hazai alkalmazása az állampolgárra nézve. Értelmét, értelmetlenségét, hatásosságát, eredményességét ugyanis ez mutatja meg és teszi érthetővé. Az üres általánosságban való elbújás nem. Döntően más mondjuk Churchill, Thatcher, Sztálin vagy Orbán erőpoltikája. És pontosan az elemző közelvizsgálat mutatja meg, miben és hogyan más.

Lehet, hogy én hülye vagyok, de véleményem szerint ez az elemzés feladata és értelme. Ettől elemzés. Egyébként csak semmitmondó dünnyögés, hogy hát az erő jó is meg rossz is, hát igen, mikor hogy. Ez a lényeg, a mikor és a hogy!!!

Például hogy hogyan, miként, milyen technikával és következményekkel őrizte meg a fidesz a befolyását. Mit vetett be és mi lett a következménye. Milyen következményekkel jár ez a kormányzási ciklusban. Ne adj isten, hogy mindez megéri-e?

GET A LIFE!!!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 13:35:11

@laji: egyebkent honnan van lenne neked egyetemi diplomas, cegvezeto, ellenzeki hgaverod?:-)

elvegre nem is baratkozhatsz olyannal, aki a magyar munkaalapu gazdasag eltetese es epitese helyett a magyar munkas veret szivja, csak akkor, ha kormanyparti..;-)

hegyilány 2011.08.08. 13:38:35

@Nathan D'Xantine:
. Otthon a kispárna magányában. :-) "

Te CSAK akkor szoktál???!!
Az elég nagy baj. Nekem elhiheted!!!!!

mezga-aladar 2011.08.08. 13:39:30

@laji: "az összes szoclib kommenter"

látom neked vannak a Ti és a Mi... érdekes világkép... pedig itt mindenki hondurasi...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 13:39:54

@xsasha: Vajkról nagyon keveset tudni. De miért kellett volna őt említeni?

Az USA elcseszettül gyenge erőfitogtatásban. Olyan felemásra sikerül mindig. Anno Nagy Britannia sokkal jobban tolta ezt a műfajt.
Mussolini a nagy büdös semmi előtt pózolt.
Az USA az erő előtt szemérmeskedik. Nem ugyanaz.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 13:40:35

@laji: mi koze van a demokracianak ahhoz, hogy te egy gerinctelen antiszemita vagy?

te ugye nem tudod, hogy mnit is jelent az a szo, hogy demokracia es hol is vontam ketsegbe ezt a hozzaszolasommal?;-))

miert is vonja ketsegbe a demokratasagoat az, hogy a viselkedesed alapjan egy alantas szarcsimboknak tartalak, akit babaasszony helyett berkilovonek kellett volna varnia?:-)

ez ketsegbe vonhatja a humanus erzeseimet, az empatiamat, a keresztenyi vilagkepemet, de a demokrata mivoltomat megis hogyan?:-)

latod baszki, nem vagy ideologiailag elegge kepzett, hiaba fizetnek egy rakat penzt neked a propagandaert, meg a politologiai alapfogalmak is magasak kisse neked, mint bacillusnak a zongorapedal;-)

hegyilány 2011.08.08. 13:42:02

@laji:

Tudja a haverod, hogy itt miket irkálsz róla????

:)))))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 13:43:24

@hegyilány: Nem vagyok párttag.
Te biztos jókat gondolkodsz párttársaiddal egy összejövetelen, én nekem ez nem hiányzik.

Megjegyzem gondolkodni a legjobban az utcán sétálva lehet. Vagy valami jó monoton meló mellett, pl lövészárokásás... :-)

Amúgy a lényegre is referálsz vagy azt mellőzzük?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 13:43:27

@laji: tudod mikor nem lennek demokrata?
ha mas partokat felszalamizva, legalis, fellegalis es illegalis modszerekkel felszamolnek, magam egyetlen valaszthato poliutikai erokent beallitanam. ha be akarnam zaratni azokat a politikai vezetoket bortonbe, koncepcios buntenyeket es koncepcios vizsgalatokat, pereket generalva, akik versenytarsak lehetnek valasztasok alkalmaval.

akkor nem lennek demokrata.

de mivel hogy eppen ez ellen kuzdok, igy kifejezetten demokrata vagyok;-)

mezga-aladar 2011.08.08. 13:43:55

@bóra77: a múltkor amikor egy hét volt a lezárásig belinkeltem ide...

de én regisztrálni nem akartam, mert szerintem nem olyan jó:)
golden kommentjeimet meg nem tudtam, nem volt olyan kategória

laji 2011.08.08. 13:45:23

@mezga-aladar: "a fidesfetisiszta egysejtűek érvelésének tipikus esete"

nincs egy kicsit kirekesztő világképed????

hegyilány 2011.08.08. 13:46:45

@Nathan D'Xantine:

Ki írta, hogy 2006-ban lettek. Nem akkor lettek!

Egyébként jogodban áll nem szavazni. Nem tiltja meg senki.
:)))

mezga-aladar 2011.08.08. 13:47:05

@Kalmár: :)))) jópofa vagy. ilyen polgár is kell ide Hondurasba...

kicsit felfújtad magad... nem venném a szivemre ha infarktust kapnál...
az érvelésed és a kommentjeid "logikai" láncolata az színtiszta fides... gratula

laji 2011.08.08. 13:47:05

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: kár, mert akkor nem marad más, minthogy csak egyszerűen kötsög vagy...

mezga-aladar 2011.08.08. 13:49:39

@laji: neeem. ti is a nemzet része vagytok. kicsit szégyellünk benneteket, de Ti is magyarok vagytok. miért rekesztenélek ki? sem Kalmárt, sem Tölgyest, sem Húslevest... Aszékelyek meg nyaraljon nyugodtan...

napmintnap találkozok a "fajtátokkal" hivatalokban stb... "erő" láccatával kompenzáltok...

unionist 2011.08.08. 13:50:07

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
azt tartom a politológusok legnagyobb hazugságnak, hogy a politikának semmi köze az orvosláshoz, a tanításhoz, a mérnökséghez, a jogászkodáshoz. semmi köze a szakmaisághoz. szerintem meg szinte csak ahhoz van köze. a politikai kommunikáció semmi egyéb, mint szakpolitikai tájékoztatás. ami ez alatt van az nem politika, hanem *taktika*. ami a politika felett áll: az a *stratégia*. és van egy ezen kívül álló dolog, amit úgy hívnak: *vallás*.

a magyar közéletben egy vallás vita zajlik. latin-keresztények akarunk lenni, vagy népnemzeti ortodoxok. ez

illetve van még a politikai kultúrának a legalja az. amivel török is foglalkozik. ki mit mondott. és erre ki mit felelt. ez napi szintű taktikázás. aminek a kampányban van jelentősége. a politika e fölött áll. és a stratégia alatt. de utóbbi kettő szinte teljesen ismeretlen magyarországon. a közélet: itt taktika és vallás.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 13:50:31

@hegyilány: Én azt írtam hogy a Megyó kormány népszerűség vesztése után lett ami lett... (Értsd: mégis nyertek)
Erre mondtad te, hogy gyazdagok és szegények.

De én kérek elnézést amiért feltételeztem, hogy a válasznak bármi köze van ahhoz amire válaszoltál. :-)

Hogy jön ide, hogy jogomban áll nem szavazni?

laji 2011.08.08. 13:51:23

@mezga-aladar: "napmintnap találkozok a "fajtátokkal"

tessék, már rasszista is vagy...

mezga-aladar 2011.08.08. 13:52:37

@Várúr: "...káros a legcsekélyebb engedmény is. Láttuk, hová vezettek a gesztusok 1998-2002 között... Ekkora államadóssággal, munkanélküliséggel, versenyhátrányokkal a finomkodás pár évre halasztható."

szóval olvastad Bíbót... mint a fides... akkor ha jól értem pár évre büntiben vagyok? mert loptak a cocik... és a kommunisták? akkor most egy pár évre felfüggesztettet kap a demokrácia? hm...

hegyilány 2011.08.08. 13:53:19

@Nathan D'Xantine:
Én sem vagyok párttag. Hatalmas tévedésben vagy.
Még csak elfogult sem vagyok, semmilyen irányba.
Esetleg kihagytam valamit.?
Elfelejtettem volna leirni, a kérdésedre a válasz!?!
:))

mezga-aladar 2011.08.08. 13:53:35

@laji: azért írtam bele a komentbe, hogy Te is megércs vmit... legyen sikerélményed...

mezga-aladar 2011.08.08. 13:56:07

@látjátok feleim szümtükkel: @Kalmár: "Amikor egy kapitány áll a kormánynál és bizottságot hoz létre a viharban, hogy balra vagy jobbra forgassa a kormányt az garantált tengerfenék."

ezért van nagy tétje annak, hogy akit kormányhoz engecc az kicsit ércsen hozzá

ssi 2011.08.08. 13:57:10

@Canten vagyok Montageu-ból: több ciklusra készülő - főleg középkorú - politikai elit terveiben a saját életpályájuk erősen jelentős tényező lehet .. másfajta alternatíva számukra is kockázatos

@mezga-aladar: az már egy másik szakadék - de a hepe-hupás hondurasi vidék a hibás

@látjátok feleim szümtükkel:
ha nem lenne meg a 2/3, akkor is
- O.V. erős kézben tartana mindent, sőt, más eszközökkel, de hasonló lendülettel építene vmilyen új rendszert
- frakciója, kormánya, körei nem csak a státuszuk, előnyeik féltése miatt, hanem a helyzet elfogadása miatt fegyelmezett lenne
(személyi kultusz, nemzeti eszme, kommunizmus gyűlölés stb.)
- jelek szerint O.V. gazdasági programja nem volt olyan részletesen kidolgozva, mint az ideológiája, amiben az ő sajátos történelmi szerepe központi helyet kapott

=> pl., ha a Matolcsy-program egyértelműen zűrös lenne
-> kormány népszerűsége csökkenne
-> Jobbik biztosan nagyot erősödne (ideológiailag most is erősek a Fideszhez hasonlóan, kormányzásuk pedig még nem ismert)
-> MSZP vmi új, vagy viszonylag elfogadott személlyel kampányolnának, de legfőképpen hétköznapibb, de jól érthető programmal (mint volt anno a polgárosodás) - szintén jelentősek lehetnének
-> LMP-t csak kis pártnak látom egyelőre

MSZP-nek mije nincs most: erős vezére és azt fegyelmezetten tisztelő tagsága, ütős ideológiája és arra épülő programja, ill. kommunikációja, s mindezekből következő önbizalma, s magánemberként - másokhoz hasonlóan - biztos jövőképük az országról és önmagukról?

hegyilány 2011.08.08. 13:57:27

@Nathan D'Xantine:
Nem elnézést kell kérned, békén kell hagynod!!!!
Akkor úgy irom , azt csinálsz amit akarsz. Kit érdekel szavazol e , vagy sem.

Van egy javaslatom, olvass el Te is "háromezer oldalt"!!!!!
És a végén ne szavazz.
Ki gondolta volna, hogy demokratikus jogállamban, illik elmenni szavazni (is). Nem CSAK mások véleményét cáfolni a Török Gábor posztján.

Hát én ezt nem is hiszem el!?!
hm?

:)))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.08. 13:57:30

@mezga-aladar: a nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.08. 13:59:49

@Nathan D'Xantine: nem párttag, hanem bt.-tag.
Mecsoda különbség, mint Adolf Visszarionovics Strauss-Kahn mondaná.

menőmano 2011.08.08. 14:01:52

@látjátok feleim szümtükkel:
aki hátrafelé megy,"

Nem árulsz el titkot.

"Előre a multba....."
:))

somogg (törölt) 2011.08.08. 14:03:19

a szervezett, a tamogatottsagot es a kommunikaciot a celnak alarendelo politika es a minden kontrolt, konkurenciat felszamolo hatalomgyakorlas kozott eleg nagy a kulonbseg. az elsore eleg sok peldat lathatunk europaban, mig a masodikra jo pelda orban mester. a masodik nemhogy nem determinalt a sikerre, hanem biztos ut a bukashoz, hiszen nincs csalhatatlan, mindent tudo ember, marpedig ez a megkozelites 1 emberre epit mindent, akit totalis osszeomlasig nem kritizalhat senki

menőmano 2011.08.08. 14:04:58

Óh! Most látom!!!

A Török Gábornak megint meg van mondva a tuti.:)

"csacsiságokat ir"!

Elfelejtettem, hogy a tisztelt kommentelő mennyire tájékozott.
Ő már csak tudja, mi a valóság.!!!!

:)))))))

dzsaszper 2011.08.08. 14:05:04

@bóra77: az erő sötét oldala -- nem rossz :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 14:06:11

@hegyilány: Izé.. Ha magányra vágysz ne gyere fórumra.
Nem bántottalak.

Ööö... Miért illene elmenni szavazni egy demokratikus jogállamban? (Egyébként szoktam, de ez más kérdés.)
A jogállamnak ehhez speciel semmi köze nincs.
A demokrácia előírhatja, hogy kötelező a szavazás (elő is írta), de nálunk ilyen rendelkezés nincs. Ha törvény írná elő a kötelező részvételt akkor persze érintve lenne a jogállam, de akkor meg nem beszélhetnénk illendőségről. Csak kötelességről.

Amúgy is elég buta ötletnek tartom, hogy bárki is illendőségből szavazzon. Szavazz azért mert véleményed van! Vagy ugyanezért NE szavazz! Merthogy az is el vélemény.

menőmano 2011.08.08. 14:06:58

@Hepci:
Hm.
Szánalmas vagy. bezony.

dzsaszper 2011.08.08. 14:07:26

@xsasha: lehetséges olvasat: önmagában hatalmi ág az, ami közvetlen rész-hatalmat biztosít; és nem önmagában hatalmi ág az, ami közvetett rész-hatalmat biztosít?

Mondjuk igaz, hogy a XXI. században általában az utóbbin hosszútávon több tud múlni. Legalábbis a haldokló Nyugaton ;)

ex-leprás 2011.08.08. 14:12:32

kedves gábor,
gyakori látogatója vagyok a blognak, de nem rágom át magam mindenen, így lehetséges, hogy már volt téma az alábbi kapcsolódás.
a fenti posztban lévő egyik beágyazott link alatti bejegyzésben - amit már olvastam korábban is - megakadt a szemem egy idézeten, mégpedig ezen:
„kijelenteni, hogy nekünk ott nincs keresnivalónk, a logika általános szabályai szerint eleve tévedés”
ezt az eu-ról mondta a miniszterelnök a parlamentben.
a "kényszerlakhely"-es beszéd tükrében hogyan kellene ezt értelmezni szerinted?
üdv
exl

hegyilány 2011.08.08. 14:12:37

@Nathan D'Xantine:
Semmi közöd hozzá hol vagyok.
Lerágott csont már amit firkálsz. Most elmegyek. Majd később visszajövök. Addig lapozzál. Keress új témát!

OK???????

:)))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.08. 14:13:18

@menőmano: uhh, mi a probléma?
Megemlítettem egy közismert tényt (mintegy 15 néven kommentelsz és mindegyiken könnyen megsértődsz).
Mindig vannak új fijjuk-lyányok, akiknek ez szokatlan.

mezga-aladar 2011.08.08. 14:13:42

@Hepci: ja... begyűrűzik a válság, meg sok fid eszes kirajzik... gyere vágjuk őket

ssi 2011.08.08. 14:13:46

"Félő azonban, hogy a kormány sokkal inkább érdekelt egy ellenségkép felépítésében majd látványos legyőzésében, mint abban, hogy az ország valós problémáira, így többek között magára az elszabaduló államadósságra megoldást találjon."
velemenyvezer.blog.hu/2011/08/08/bun_lesz_az_eladositas_mindenki_mehet_a_bortonbe#more3133161

Szerinted is meg kellene-e próbálni büntetőjogi felelősségre vonni azokat, akik az ország államadósságának elszabadulásáért felelősek?
Igen, de csakis a hatályos Btk. és törvények alapján, jogszerű, megkérdőjelezhetetlen eljárások keretében! 48% (1046)
Igen, bármilyen áron, akár visszamenőleges hatályú törvények megalkotásával! 7% (157)
Nem. 41% (895)
Nem tudom megítélni. 3% (73)
Szavazatok: 2171

"új aspektus pediglen az, hogy nagyjából ugyanaz a nép, amely tavaly óta a kétharmados autokráciát legitimálja, előbb 2002-ben, majd 2006-ban ugyanígy, szépen, demokratikusan megválasztotta eme hiánynövelő népnyúzó árulókat."
mandiner.hu/cikk/20110808_gyurcsanyt_lesittelni_nem_kell_felnetek

hegyilány 2011.08.08. 14:15:31

@Hepci:
Ő egy újabb bérenced.?????
A többi pillangóid alszanak, este kelnek életre.
Vagy mi?van.
hm?
:)))))))

nyünyüge 2011.08.08. 14:16:10

@xsasha:

Jesszusom, ha már cut&paste technikával írod a véleményedet, rendes magyar példád, magyarul írt szöveg nincs raktáron?

Mintha a Readers Digest magyar kiadását olvasnám :) !

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 14:19:16

@hegyilány: Érdekelne az elolvasott háromezer oldal igaz története.

Előre is köszi!

dzsaszper 2011.08.08. 14:19:54

@tölgyes: nem mindegy, hogy az erőfitogtatás
- inkább szavakban vagy inkább tettekben történik,
- a tettek merre mutatnak.

Nekem úgy tűnik, túl sok gőz megy el a dudálásra és kevés a meghajtásra, és az intézkedések sokszor kapkodóak, illetve rosszak a prioritások (egészségügy megmentése vs. stadionépítés és adókedvezmény a látványsportoknak etc.)

Semmi baj nem lenne a kormánnyal és a kormánypártszövetséggel, ha az erőfitogtatása arról szólna hogy épeszű prioritások mentén hozzáynyúlnak ahhoz a rendszerekhez, amikhez 1990 óta senki nem mert hozzányúlni.

Ehhez képest megy a balhé az államadósság utáni felelősség körül, közben megy a fűnyíróelv, és a haverok helyzetbehozása, semmi több. Ez 2/3-dal elég kevés szerintem. Mondhatni gyengék az erő használatához...

menőmano 2011.08.08. 14:21:41

@Hepci:
Aha!? tizenöt??? Jesszusom, Te nem tudsz számolni!!!!
Legalább negyven!!!!!
Mi a probléma!!!!!!

Áááá! Nem használom Őket! Nem tetszett figyelni eléggé.
Máskor jobban tessék követni az eseményeket!!!!
De! Tudod? Az lesz a legjobb, ha figyelembe sem veszed a szeméylemet!
Tök jó lenne végre, ha nem saraznátok állandóan.
:)))

menőmano 2011.08.08. 14:24:38

@Hepci:
Bocsánat! Még csak egy kérdés.
Te hány néven kommentelsz, egyedül????

Nagyon köszönöm, ha megirod, de ha nem úgy is nagyon jó.
Végül is nem maghatározó, csak puszta kíváncsiság!!

:))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 14:28:01

@Hepci: Ééés télleg...
Sose értettem ebben mi a pláne.

xsasha 2011.08.08. 14:29:43

@dzsaszper:

"Mondjuk igaz, hogy a XXI. században általában az utóbbin hosszútávon több tud múlni. Legalábbis a haldokló Nyugaton ;)"

Ez egy jó észrevétel. :-) Ugyanis amikor a demokrácia alapvetés, akkor az új hatalmi ágaknak azokat lehet nevezni, amelyek képesek a demokratikus hatalomosztás, azaz a választások döntő befolyásolására.

hegyilány 2011.08.08. 14:31:39

@Nathan D'Xantine:
Hm. Nem figyeltél eléggé!
Nem én olvastam, nekem nincs szükségem rá!
Itt az egyik kommentelő irta (anno).
Szóval kérdezd meg Őt. Biztosan szivesen elmeséli neked, egy gyertyafényes éjszaka!!!)
Mert a kommentjeiből itélve nagyon megy neki.:))
Egy sör mellett :))))))) a mese:)))))
Szóval én nem tudok neked segiteni.
Nagyon-nagyon sajnálom.
Igen.

:))))

xsasha 2011.08.08. 14:33:40

@nyünyüge:
Vannak emberek, akik a tartalommal sok mindent nem tudnak kezdeni. Ezek szoktak ilyen kritikákkal előállni. :-) Annyira ismerős. Már-már dakotázásnak mondanám.

Megjegyzem, a történet személyes ismeret alapján született, magyar szereplőkkel. :-)

hegyilány 2011.08.08. 14:33:58

@Nathan D'Xantine:

Halihó!!!
Most mennem kell, ha írnál, majd később elolvasom.

:)))))

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 14:34:14

@dzsaszper: Nincs erő. Ők ezt pontosan tudják.
Pontosabban az erő nem arra mutat amerre ők mennének/menni tudnak.
Olyan szitukba hülyítették bele a támogatóikat, és olyan ügyek révén szereztek hatalmat, amit most nem tudnak képviselni. És ez vezet a "nagy szavak" politikájához.

nu pagagyí 2011.08.08. 14:37:51

@dzsaszper:
"Semmi baj nem lenne a kormánnyal és a kormánypártszövetséggel, ha az erőfitogtatása arról szólna hogy épeszű prioritások mentén hozzáynyúlnak ahhoz a rendszerekhez, amikhez 1990 óta senki nem mert hozzányúlni."

Ehhez képest Antalék privatizáltak, a Horn kormány nyugdíjreformot csinált, szegény Gyurcsány meg az egészsébiztosítás reformjával próbálkozott. Csupán az első Orbán kormány nem mert semmiféle reformba belefogni, és hát most sem nagyon igyekszik, a kétharmad ellenére. A düledező ház átfestésével kisérleteznek.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 14:37:54

@hegyilány: Hogyne tudnál! Pl. elmesélhetnéd, hogy mi van ezzel a 3000-rel, ha már szóba hoztad.
Úgyhogy ha visszjöttél, hát hajrá!

graycivil 2011.08.08. 14:39:26

@xsasha: Ez igaz akkor, ha a "lebuktatásig" minden a kulisszák mögött zajlik. De a FYDESZ ámokfutása "színes-szélesvásznú mozi" a külvilág részére.

Várúr 2011.08.08. 14:39:29

@mezga-aladar:
Tavaly voltak a választások jóember. Senki se függesztette fel a demokráciát. Éppen hogy érvényesül. Ha pár évig "büntiben" érzed magad, legyen a te bajod. Panaszkodj a bukott ballibeknek, vagy személyesen Török ténsúrnak.

xsasha 2011.08.08. 14:41:05

@somogg:
LOL
Szerintem tanulmányoznod kellene a focicsapat kapitányának a funkcióját. :-)

xsasha 2011.08.08. 14:42:08

@graycivil:
Akkor nyilván valami olyasmire próbáltad ráhúzni a sztorit, amire nem illik. :-)))

somogg (törölt) 2011.08.08. 14:43:07

@nu pagagyí: persze, hogy nem probalkoznak, hiszen nem rendelkeznek a megfelelo szellemi potenciallal, mert viki mindenkitol megszabadult aki mert gondolkodni. ennyit az erorol.

somogg (törölt) 2011.08.08. 14:46:56

@xsasha: szerinted hasonlo kerdesekre kell megoldast talalni egy focimeccsen mint egy orszag iranyitasan. mondjuk viki lehet, hogy tenyleg csapatkapitanynak kepzeli magat

tölgyes 2011.08.08. 14:47:22

@dzsaszper: Én azt gondolom, hogy a kérdés azonban mégis csak az, hogy az eltelt négy év után hogyan lehet meghúzni a valós mérleget.

Lehet duda-gőz és indulati alapon donteni. 2002-ben ez történt.. 18.000 elkúrt milliárd és az ország jelenlegi állapota lett a döntésünk ára.

Én persze azt is elhiszem, hogy a választónak vannak érzései is és azok is befolyásolják és adott esetben meghatározzák a döntéseit. Mágios azt gondolom, hogy a politikai marketingek háttérbe kellene szorulnia a valóságos kormányzati teljesítmény mögött.. és a választók politikai érettségét az határozza meg, hogy tudnak-e különbséget tenni..mert végső soron, hosszú távon csak az számit.
Persze azt is tudom, hogy lehet rövid távon nagyokat bukni..

Én valahogy mégis csak úgy vagyok, hogy a politikai elemzőket a valós teljesítmények és összefüggések feltárására buzdítanám.. A közvélemény tematizálásának - ugye ez egy kedvenc fordulat - van ugyan jelentősége, de a levest végül is mindig nekünk kell elfogyasztanunk. Ezért tartom súlyos hibának a TG-féle áltudományoskodó hamis kérdéseket. Most pl. az a temetizálás célja, hogy a választót meggyőzzék arról, hogy megerőszakolják. Engem azonban nem erőszakolt meg senki.

Az ország a kabaréktól a tudományos értekezésekig arról elmélkedett, hogy ez az ország következmények nélküli. Most ez a kormány ezzel akar szakítani. Én ezt nagyon is támogatom. Most teremtik meg a lehetőségét annak, hogy munkájukat rajtuk is számonkérjék.. Az MSZP politikai elitje 1990 óta vágyik arra, hogy Orbánt megmogyorózza: most megteremtik orbánék saját megmogyorózásuk jogi feltételeit.. Szerintem ennek örülniük kéne.

Jenyei 2011.08.08. 14:48:10

@laji: ebben is van valami. De akkor mi van az 5 évre bebetonozott, több száz fős köztisztviselői karral? Azokat meg Orbán ültette a nyakunkba.

dzsaszper 2011.08.08. 14:48:37

@Nathan D'Xantine: ezzel nem egészen értek egyet... az egészségügy megmentéséért pl. miért nem tudnak tenni?
Állítólag nincs pénz. A NEFMI-nek még elhihető, hogy nekik nincs, de a Kormánynak már kevésbé...

Tudnának ők menni megfelelő irányba, ha akarnának :/

tölgyes 2011.08.08. 14:50:00

@graycivil: Amit Ön ír, az egy feltételezés, ráadásul, ha megvalósulna akkor se hozna létre új helyzetet. A jobboldalnak 90-94 és 98-2002 között úgy kellett kormányoznia, hogy a kormányzati hatalmon kívül(bár még itt sem volt egyértelmű a helyzet) minden az MSZP gazdasági-politikai elit kezében volt. Ezzel azonban nem tudtak az ország javára élni.

xsasha 2011.08.08. 14:50:31

@látjátok feleim szümtükkel:

Amikor a sulykolásokba nagy-nagy zavar támad...

www.mszp.hu/hirek/politikai_kudarc_szakmai_helytallas

A helyzet az, hogy az EU-elnökség bebizonyította, hogy ez a ballib által sulykolt mítosz, miszerint a Fidesz hiányos szakmai területeken, látványosan elbukott. Az EU-elnökség rámutatott, hogy attól, hogy valamit sokan és soxor elismételnek, attól még nem lesz igaz.
A valóság az, hogy a Fidesz magas szakmai színvonalat produkáló káderbázissal rendelkezik.

dr. trafik nomac 2011.08.08. 14:50:33

Erovel lehet valasztast nyerni, de orszagot vezetni nem.

dzsaszper 2011.08.08. 14:50:35

@nu pagagyí:
a nyugdíjreform v2 megvolt ;)
sőt, az SZJA-átlakaítás egy önmagában gyenge kísérletként is értékelhető a demográfiai trendek megfordítására -- kár hogy a munka törvénykönyve tervezett módosítása kapcsán az látszik, hogy mégiscsak jók azok a szomorú demográfiai trendek...

nu pagagyí 2011.08.08. 14:54:06

Azért érdekes a HVG számsora a bruttó-nettó államadósságról (sajnos csak a nyomtatott példányban található).
A nyugdíjpénztárból átvett állampapírok megsemmisítése után is ugyanott állunk abszolút értékben, mint a Bajnai/Orbán váltáskor.
Ha netán még a GDP sem fog nőni, akkor sürgősen újabb bűnbakot kell majd keresni, mert akkor százalékban sem sikerül sikert hazudni. Ezzel együtt emlékeztetnék arra, hogy az előző kormány olyan luxus dolgokra is költött, mint kultúra-támogatás, civilszervezetek, panelfelújítás, e mellett ténylegesen csökkentette az adót, járulékot. Ők nem csak szájkaratéztak.

dzsaszper 2011.08.08. 14:55:10

@tölgyes: ami a marketing háttérbe szorulását illeti a valós teljesítménnyel szemben, teljesen egyetértek. Magam is ilyen irányba kiritizálom Török Gábort is, a punditokat is.

Ami a megmogyorózás lehetőségét illeti: én ezt jelenleg teljesen a politikai marketing területén lévőnek találom, és épp ezért háttérbe szorítanám a valós teljesítménnyel szemben :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 14:57:15

@laji: nem vagyok meglepve, hogy tobb bekezdesnyi irasomra csak egy ilyen bolhafasznyi, kocsmabunko rekaciora tellett..:-))

mondjuk egy pillanatig sem gondoltam, hogy egy szinten leszunk akar intelligencia, akar berbnalis keszseg kerdeseben:-)

nyünyüge 2011.08.08. 15:01:06

@xsasha:
Éppenséggel semmi bajom a példázat tartalmával. Viszont hiperérzékeny vagyok a Reader's Digest magyar kiadásához hasonló stílusú pszichológiai ismeretterjesztő művekre.
Meglep, ha ez saját fogalmazás, mert igencsak fordítás-szagú.

tölgyes 2011.08.08. 15:02:02

@dzsaszper: Mogyorózás ügyében egyet is értenék Önnel, de vannak korszakok, amikor nem lehet elkerülni a mogyorózást, ami persze nem könnyű.. végül is akiket mogyorózni kellene, AZOK A SAJÁT MAGUK ÁLTAL LÉTREHOZOTT JOGHÉZAGOK LOVAGJAI..:::))

Erre egy szép példa a Békesi által benyújtott törvénymódosítás a szerencsejáték törvényhez:) a 90-es évek elején.

graycivil 2011.08.08. 15:04:01

@dzsaszper: "SZJA-átlakaítás egy önmagában gyenge kísérletként is értékelhető a demográfiai trendek megfordítására"

Na, ez az SZJA törvény a romló trendet csak erősíteni fogja. Ugyanis nehezen képzelhető el, hogy a jövő munkásnemzedékét a jól kereső, három kiskorúval egy időben rendelkező, fiatal brókerek és üzletemberek fogják eltartani. Kicsit kevesen vannak ehhez.

Hanem azok, akiknek semmi hasznuk nincs az SZJA törvényből a maga "családbarát" törvénypontjaival együtt. Mert átlag vagy az alatt keresnek, és nincs három egy időben kiskorú gyerekük.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 15:07:13

@dzsaszper: Az egészségügyet nem megmenteni kell.
Megreformálni.
És hát sajnálatos módon ez azt jelenti, hogy olyasmiket kell csinálni, amit Gyurcsányék próbáltak.
Átszervezni, érdekeket sérteni, pénzeket átmozgatni, stb.
Ha az eü kérdés olyan egyszerű lenne, akkor nem szívna vele minden kormányzat. (Megjegyzem nem csak Magyarországon.)

A kormánynak sem áll a pénz nagy halomban. Nem kedvelem jelen kormányt, de ez ettől még tény. Ráadásul a főnök "Nagy Szavak" politikája még azt a keveset is durván megcsapolja. Lásd pl. MOL.

Azért nem tudnak menni, mert kétfelől vannak megkötve:
1. saját korábbi politikájuk (ez bizonyos mértékig kommunikációsan áthidalható a saját szavazóik számára)
2. EU, IMF, stb... Ez a korlát is átléphető, csak pont nem a szavak szintjén.

Ebből következik a tehetetlenkedés és a kétfelé kommunikálás kényszere, amit a kintiek csak bizonyos fokig tolerálnak.

És itt az erő nem segít. Illetve létezik forgatókönyv aminél segíthet, de reméljük az mégse jut eszükbe.

kammatty · http://www.a1hitelcentrum.hu/ 2011.08.08. 15:07:51

A politika lobbi, ő csak más ötleteit kivitelezi, megszerzi hozzá a pénzt, a kapcsolatot, ha kell gusztustalan módszerekkel, de nem a saját ötleteire alapozik, hanem az embereire.

A kérdés, hogy az emberei értik a dolgukat, ill. hogy saját zsebre dolgoznak v. komplex módon tudnak gondolkodni?

bóra77 2011.08.08. 15:08:23

@tölgyes: szerintem semmiféle áltudományoskodásról nincsen szó.
általánosságban arról van szó, hogy honnan hova tartunk, mit és hogyan hoznak vagy nem hoznak létre a jelenleg kormányon lévők.
és hogy is van az a mondás? nem a cél a fontos, hanem maga az út. na és ez az út amin járunk, nem tetszik.
nekem egyébként mondhatják, hogy ezek és ezek az eredmények születtek, de baromira nem fog érdekelni, ha ezt úgy és abban a stílusban teszik ahogyan eddig is tették. nemrégiben mondta nekem valaki, hogy én akár már örülhetek is, mert az egykulcsos adóval jól jártam. és tényleg ezért kéne a fideszre szavaznom 2014-ben? vicces.

dzsaszper 2011.08.08. 15:08:31

@tölgyes: ehhezképest az államadósság növeléséről van szó -- legalábbis nyilvánosan.

A saját maga által kreált joghézag meglovagolása -- a jogszabálymódosítások talán megnehezítik a felismerést -- lényegében a hűtlen kezelés tényállásának felelnek meg.
Az eddig is mogyorózható volt...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 15:08:39

@tölgyes: Hm. Ezen a fronton történt azóta változás?

dzsaszper 2011.08.08. 15:09:56

@bóra77: no igen. Ha összedől az egészségügy menetközben, az súlyosabban fog latba esni nálam...
És nem Szócskát vagy Réthelyit, hanem Orbánt fogom érte felelősnek tartani. Személyesen.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 15:24:02

@unionist: "a magyar közéletben egy vallás vita zajlik. latin-keresztények akarunk lenni, vagy népnemzeti ortodoxok"

en egyik sem akarok lenni

en en akarok lenni. es aki ezt meg kivanja akadalyzoni es akar keresztenyt, vagy nepnemzeti ortodoxot akar belolem csinalni, az kibaszott keservesen meg fogja banni...

tölgyes 2011.08.08. 15:27:32

@dzsaszper: Ez alól közvetlenül-közvetett módon az államadósság sem kivétel.

Mondok példát: 1989 ősze és 90 nyara között érvényben volt olyan jogszabály amelyik lehetővé tette, hogy központi költségvetési szerv vagyont adjon át gazdasági társaságnak minden külső hozzájárulás nélkül..:(

Vagy az állam vállalatok által alapított alapítványok vagyona szinte automatikusan került megánkézbe az állami vállaltok privatizálása, felszámolása után.. ezt az akkor törvények lehetővé tették:(

Vagy 98-ban a kormányátadást megelőzően úgy emelte meg miniszter a beruházáshoz való hozzájárulást 100 milliárdos nagyságrendben, hogy ahhoz nem volt se országgyűlési, se kormánytól származó felhatalmazása...

tölgyes 2011.08.08. 15:28:44

@Nathan D'Xantine: Az idő azért dolgozik.. ma mégsincsenek annyira rossz viszonyok, mint 1992-ben voltak:)

nu pagagyí 2011.08.08. 15:29:54

@dzsaszper: Reformon azt szokták érteni, hogy úgy alakítanak át egy alrendszert, hogy minősége nem csökken, de mégis finanszírozhatóvá válik hosszabb távon. Ennek a kritériumnak a nyugdíjrendszer fedezetének (MNYP) felélése nem felel meg, hosszabb távon finanszírozhatatlan lesz a rendszer és hát a minőség is csökken. Nevezzük bátran ellenreformnak. Persze tudom, a cáfolhatatatlan kijelentésekből: jön majd az egymillió új munkavállaló és 20-30 év múlva az egymillió plusz gyerek is munkába áll. Nem is tudom mi lenne velünk az ezotérikus közgazdasági tudományok doktora nélkül.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 15:35:43

@tölgyes: Értem. Tehát akkor a mai FIDESZ(KDNP) kormánytól akkor már elvárható, hogy az ország javára fog élni a hatalmával?
(Ha már a korábbi FIDESZ kormányt felmentettük ez alól.)

És még egy kérdés ami felmerült közben:
Az hogy téged nem erőszakolt senki, jelenti-e azt, hogy mást sem?
Némileg vulgárisabban:
Az hogy téged, aki engedelmesen, és önként fekszel nem tepertek le, jelenti-e azt, hogy másokat, akik vonakodtak, nem erőszakoltak meg?

xsasha 2011.08.08. 15:39:07

@somogg:
Meglepően nagy a hasonlóság, szerintem. Mondok egy példát. A csapat tagjainak a focira kell koncentrálni, a bíróval a csapatkapitány ordítozik. Gondolom belátható, hogy ennek elég nagy szerepe van a teljesítmények helyes irányításában.
Egy másik példa, hogy bár a csapatkapitánynak döntő szava van sok mindenben, de ezeket nem ő találja ki, hanem a csapat szüli meg, és a csapatkapitány a felelős a végrehajtásért. (És akkor elővehetjük az edzőket, akik kidolgozzák a stratégiákat, a médiával kapcsolatos elveket, de ezek végrehajtásáért is a csapatkapitány felelős.) A látszat persze az (egy látszatokhoz szokott országban főleg) hogy a csapatkapitány egyeduralkodó, mindent ő talál ki és mindenkit ő irányít. De sajnos mi magyarok a focihoz sem értünk, csak rajongani meg fikázni tudunk. :-)

dzsaszper 2011.08.08. 15:40:58

@tölgyes: akkor meg miért nem megy a feljelentés hűtlen kezelésért, miért a Szíjjártó féle műsor?

xsasha 2011.08.08. 15:42:32

@nyünyüge:
Megtisztelő, hogy szerény félpercesemet összevethetőnek tartod az R&D cikkeivel. :-))

tölgyes 2011.08.08. 15:42:55

@Nathan D'Xantine: Mostanáig is elvárható lett volna, csak az sem akkor sem most nem egyszerű dolog. Mondok egy példát:
Pozsgay 1990-ben azt javasolta, hogy készüljön nemzeti vagyonleltár... és tárgyalják újra a magyar államadósságot. Ezért akkor őt lekommunistázták és kiszorították a politikai életből.. és az istenadta nép ebben partner volt. Vagyis a szavazók nem mindig követik a jól felfogott érdekeiket..a politikai elemzők pedig szívesebben beszélnek a politikai élet tematizálásásról, mint arról, hogy akkor mi-hogy van..Vagyis nem segítenek az érdekek felismerésében, tudatosításában. Ez utóbbi több szakértelmet, elkötelezettséget bátorságot igényelne.

xsasha 2011.08.08. 15:43:38

@nomac:
Az attól függ, hogy mi az alternatíva...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.08. 15:44:21

@unionist: a baj az, hogy nem en keverem a kettot...

en eppen azon vagyok kiakadva, hogy a kozelet akarja a maganeletemet megszabni. mit hiszek, mit szivok, kit dugok, hanyat dugok, hivatalosan dugom-e, vagy csak schwarzban...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.08. 15:47:38

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: mi van, már be köll jelenteni a dugást? Papír alapon vagy elektronikusan?
Biztos adót akarnak rá kivetni, ez lesz a dugódíj...
Hát ez már a Gulág, de tényleg. :)

tölgyes 2011.08.08. 15:48:36

@dzsaszper: A joghéz.. korábban:agnak az a lényege, hogy nem alapoz meg hűtlen kezelést.:( Erre írtam egyszer ide:

"Olvasom az Indexen (azért hivatkozok rájuk, mert ők mégse Fidesz közeliek) hogy a Európai Bíróság ÁFA ügyben elmarasztalta az országot, s hogy ez a döntés 100 milliárdos kárt okoz a költségvetésnek.. aminek ilyen-olyan következményei lesznek.

Az ügy előzményei 2004-ig nyúlnak vissza.. a beadvány 2007-ben készült.. stb... Most felvetődik a kérdés: mi a teendő.Ki vállalja a felelősséget?.. mert az biztos, hogy fizetni mi fogunk:( Vagy legyintsünk egyet könnyedén és mondjuk: ez így jogállami!Én ezt támogatom.. de már megyek is csinálni az újabb ügyeket, hiszen utólag úgyse lehet semmit tenni... tehát kockázatom nincsen és még jót is nevetek.. különösen ha én zsebem is duzzadozik majd a lééé-től... Mint ez a szerződés a szakszervezet.. az ügyvédek és a tűzoltók bére kapcsán..

Az előző kormány nem fizet.. erre jön a vesztes per.. vagy a lehetősége... az állam fizet és a pénz nem a tüzoltók zsebébe vándorol.. nem-nem, hanem fele a szakszervezeti szakiké lesz.. kapnak az ügyvédek is.. a maradékot pedig elosztják a tűzoltók között!! DE EZ IS JOGÁLLAMI!.. Ez is rendben van.. ezt is le kell nyelni.. és még mennyi remek ötlet... lappang ott a polcokon, az iratok között:::)))!

A baj tehát az, hogy ezek az események és a jogtisztelet miatti tehetetlenség ALÁÁSSA A JOGÁLLAMISÁGOT..Pontosabban ez is aláássa.. mert sokan érzik úgy, hogy ezt a jogrendszert nem érdemes követni. Ennek több szélsőséges megnyilatkozását máris láthatjuk és félek, hogy ez még csak a kezdet..:( Vagyis a jobboldali radikalizálódás egyik oka éppen a jogállaminak nevezett keretek alkalmatlansága a jogállami intézmények hatékony működésének fenntartására."

xsasha 2011.08.08. 15:50:11

@Nathan D'Xantine:
Irak lerohanását lehet szemérmesnek nevezni, de szerintem korántsem az.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 15:56:58

@xsasha: Irak lerohanása?
A töketlenkedés magasiskolája!
Mi lett volna normál esetben? Első körben faltól-falig megyünk, taroljuk Szaddamot, és pont. Ez egy birodalom viselkedésmintája.
Ehelyett? Szemérmes tökölődés Kuvait körül, a rendszer meghagyása.
Következmény?
Siíták, és kurdok lemészárlása, majd a hadjárat megismétlésének kényszere, sokkal kedvezőtlenebb viszonyok közt.

Kérlek ne azt nézd mi tenne egy halom kedvesnővér!
Azt nézd hogy viselkedne egy igazi imperialista nagyhatalom.

dzsaszper 2011.08.08. 15:59:29

@nu pagagyí: nem feltétlenül ezt értik reformon... és az az x% akinek negatív a reálhozama most legalábbis ürügy arra, hogy eddig sem ment jól a funkcionalitás...

PR-küszöb 2011.08.08. 16:02:47

Óhatatlanul eszembe jut Isaac Asimov örök érvényű aforizmája az Alapítvány-ból:

"Az erőszak a gyengék végső menedéke."

És - tudom, hogy merész az asszociáció - de nem tud itt és most nem eszembe jutni Móricz Tragédiá-jának Kiss Jánosa, aki úgy akar erőszakot elkövetni a földesurán, hogy fia lakodalma alkalmából megpróbálja kienni a vagyonából.
A végkifejlet a magyar irodalmat ismerők számára köztudott. Én itt csak azt kérdezném, hogy nem centiméterben mért politikai nagyjaink közül ki olvasta ezt a máig keserűen igaz magyar novellát????
Persze Móricz polgároknak írt a a paraszt-éthoszról és nem fordítva...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 16:07:00

@tölgyes: Ez tényleg tök szuper példa! De miért érzem úgy hogy ez megint a magyarázkodás a múlt miatt?
Szétloptuk a szoc. államot? Igen! Emelje fel a kezét aki nem nyúlt a köz vagyonából! (Más kérdés, hogy a "köz" vagyonát is úgy lopták össze...)

Ismerték Orbánék az állam helyzetét? Igen. Akkor meg?
Ki az a hülye aki elhiszi azt a lózungot, hogy "nem tudtuk, hogy ekkora a baj"?
Aki ilyen hülye attól automatikusan meg kell vonni a kormányzás jogát. (pártállástól függetlenül) Mert akkor nyilván nem tudta mire vállalkozik, tehát az indulása érvénytelen.
Vagy minket néz hülyének.

De ne haragudj, ezen lovagolni, hogy "mer' 90-ben mikor Pozsgay" rém szánalmas. Főleg annak fényében, hogy anno Bethlenék egy Trianon után hat(!) év alatt redbe tették a dolgokat! Igen, egy Trianon után, ami ugye a magyarság történetének legnagyobb katasztrófája, fej-fej mellett Moháccsal, és Muhival.

És ezzel nem azt akarom mondani, hogy rendben van minden, klassz volt a privatizáció, csak azt, hogy ezt már csak nem kéne folyton felemlegetni! 21 év telt el!
Trianon után ennyi idővel már vígan hadat üzentünk a fél világnak!

PR-küszöb 2011.08.08. 16:12:36

@tölgyes:

Elgondolkodtál azon , hogy az i-n-t-é-z-m-é-n-y, mint olyan micsoda? Mi a működésének az alapfeltétele? És hogy miként lehet az é-r-v-é-n-y-e-s-s-é-g kategóriáját ebbe problémakörbe beilleszteni?
Vagy még mindig XIX. századi fogalmakkal igyekszünk leírni ezt a XXI. századot?
És még csodálkozunk, hogy a kölcsönös "ereszd el a hajamat" állapoton képtelenek vagyunk továbblépni?

PR-küszöb 2011.08.08. 16:20:04

@Nathan D'Xantine:

A Bethlen-Peyer paktumra gondolsz? Megsúgom, szigorúan logikai alapon 2008 és 2011 között itt is volt paktum, és nem is egy.
Például a Zuschlag-Halász paktum.
Nota bene Zuschlaggal sem az volt a gond, hogy lopott, hanem az, amit a Terror-Háza előtt privátban, de elektronikusan rögzíthető módon megjegyzett...
:))

somogg (törölt) 2011.08.08. 16:20:38

@xsasha: ha igy erted a focis hasonlatot akkor egyetertunk. europa pont igy mukodik, valojaban egy csapat iranyit es az egesz politikai elit kommunikal. orban, hasonloan mas maganyos hosokhoz, pont ezert van bukasra. keptelen kooperalni, seggnyalokkal vette magat korbe, hogy senki jelentsen kihivast

MEDVE1978 2011.08.08. 16:21:19

Ez a blog egyre viccesebb... Gábor már nem igazán tud újdonságokat mondani.. Ez a cikk is. Mintha Obi Van-t hallanám: az erő hatalmas fiam, rosszra azt ne használd...

A kérdés, hogy Orbán Darth Vödör vagy inkább Luke Csillagjáró.
Lehet, hogy korábban Luke lett volna, ma inkább Vödör.

nyünyüge 2011.08.08. 16:21:40

@tölgyes:
Tölgyes úr, Ön megátalkodottan csökönyös.
Legalább két alkalommal reagáltam erre a témára, miszerint ezt az ÁFA -visszatérítéses mizériával kapcsolatos elmarasztalást nem elegáns a ballib kormányok aknájaként kezelni. Az ügy nem 2004-re, hanem még az első fidesz kormány idejére nyúlik vissza, hiszen 1999 lépett az hatályba, az áfa-visszatérítési csalások megelőzése érdekében.

xsasha 2011.08.08. 16:22:18

@Nathan D'Xantine:
Mi volt az oka USA töketlenkedésének?

PR-küszöb 2011.08.08. 16:22:37

Gyengébek kedéért:

"A Halász - Zuschlag paktumról úgy értesültem, hogy családilag érintett a dolog. Az ex feleségem sírva jött haza. Részt vett egy gyakornoki programban politológusként, és épp abba a bizottságba kérte magát, ahol a szeme előtt történt ez az egész.

Annyira sokkolta a jelenség, hogy azonnal átkérte magát máshová. Mint mozgalmi aktivista szemmel tudtam tartani, hogy milyen gyűrűző hatásai vannak a Halász - Zushlag - Hegyi paktumnak. Gyakorlatilag az intézményesült civil világ halálról lehet beszélni, aminek egyenes következménye a korrupció eszkalálódása és a fejlesztéspolitikai bénultság."

reszvetelidemokracia.blog.hu/2010/03/10/topolanyzki_akos_kerdesei_mi_koze_van_mesterhazynak_es_gyurcsanynak_a_zushlagjelenseghez

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 16:24:01

@xsasha: Az USA voltaképp két fő okból szokott bénázni, mint nagyhatalom.
1. Fura módon komolyan veszi az ideológiáját.

2. Konkrétan nem nagyon érdekel arrafelé senkit, hogy mi van az USA-n kívül.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 16:26:51

@PR-küszöb: Nem csak. Általában arra, hogy '26-ra nagyjából egyenesbe jöttünk.
Egy világháború, egy tanácsköztársaság, és egy Trianon után.

Ehhez képest a 90-es rendszerváltás csak egy felborult kávéscsésze!

xsasha 2011.08.08. 16:29:08

@somogg:
Kérlek, olvasd el ismét a hasonlatomat, mert szerintem valamit félreolvastál. :-)

Mondjuk arra azért kíváncsi lennék, hogy a csapat mennyit szólt bele a görög mentőcsomagba, és mennyire német-francia döntés született, mint sok más fontos esetben...
Mindenesetre Orbán pozíciója a csapatkapitány, ha esetleg nem lettem volna elég egyértelmű korábban. :-)

xsasha 2011.08.08. 16:30:46

@Nathan D'Xantine:
LOL

Ha senki nem érdekel, mi van az USA-n kívül, akkor miért is bombáz más társadalmakat?

somogg (törölt) 2011.08.08. 16:35:34

@xsasha: viki a csapatkapitany, az ok, de ki a csapat mogotte?

somogg (törölt) 2011.08.08. 16:37:10

@xsasha: a nemet-francia dontes az 1 ember? :)

xsasha 2011.08.08. 16:41:19

@somogg:
Nem egy, kettő... (Merkel, Sarközy)

tarackos 2011.08.08. 16:42:21

@laji: Nem a színház a lényeg hanem a döntés. Miután ma mindent felszántanak, azaz nincsenek tabuk, ezekről konszenzus sem lehetett korábban. De még a működésről sincs, ha lenne, nem hoznának pl. visszamenőleges hatállyal törvényeket...

xsasha 2011.08.08. 16:43:26

@somogg:
:-)
Ezt már soxor és sokan sorolták már, és időnként újrakezdik. Gondolom nem vársz el tőlem most egy ilyen elemzést.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 16:44:33

@xsasha: Hm. Társadalmat elég nehéz bombázni. Éppúgy ahogy a szeretetet.

Egyébként pedig megint csak két ok van:
1. Mindenki más, aki bombázhatna, megszállhatna, odacsaphatna időlegesen kiszállt a buliból.

2. Őket (USA átlagpolgár) ugyan nem érdekli, de minket akik kívül vagyunk szokott. És nem átallunk beavatkozásért nyivákolni, mert magunk nem tudunk intézkedni.
Lásd a mostani hajcihőt Líbia ügyben.

Nyilván előfordul egy harmadik is, amikor a kinti vezetés úgy véli hogy megtorlást kell intéznie amíg a nép nem figyel fel arra hogy mit csinál. Ez viszont a legritkább esetben bombázás.
Tovább visszautalhatunk az USA "elvei"-re is. Ezek bizonyos kötelezettségeket varrnak a nyakába. (Olyasmi ez mint anno a SZU esetében a "világforradalom", csak más ideológia.)

PR-küszöb 2011.08.08. 16:47:33

@Nathan D'Xantine:

Az elcsatolt területekről szervetlen mennyiségben hazaáramlott "úri középosztályra" gondolsz, vagy a "város peremére", amelyről József Attila, és a magyar falura, melyről a népi írók sora tudósított?
Ejnye, ejnye: ez a fránya kognitív disszonancia...

xsasha 2011.08.08. 16:48:46

@Nathan D'Xantine:
Tehát akkor miért is futott neki USA Iraknak? Mert még mindig nem értem az eddigi leírásaid alapján az okokat.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 16:51:09

@PR-küszöb: Megértési gondokkal küzdesz?
Bethlenék kb 1926-ra konszolidálták Magyarországot.
Erre gondolok. Nem személyes sorsokra.
Az ilyen "Rosszabbul élünk mint négy éve" baromságot meghagyom a FIDESZ pr részlegének.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 16:52:14

@xsasha: Lerohanta Kuvaitot. Mit nem értesz ezen?

xsasha 2011.08.08. 16:54:17

@Nathan D'Xantine:
Trianont azért csak nem előzte meg 40 év szocializmus...
Bombázást sokkal könnyebb helyreállítani, mint a fejekben valami értelmeset kialakítani.

PR-küszöb 2011.08.08. 16:54:46

@PR-küszöb:

És mellesleg: mi a búbánat lett az Első Világháború hadi milliomosaival? Annyi azért aligha fért fel Kúhn Béla repülőgépére...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 16:55:57

@xsasha: A fejekben kb ugyanaz van az őskor óta. Az ember nem sokat változott...

Most pedig Zárás! Szasztok! :-)

somogg (törölt) 2011.08.08. 16:56:33

@xsasha: ha szerinted a nemet franca dontes az 2 ember, akkor nem varok toled elemzest. buta vagy, hidd azt hogy a vilag ugy mukodik, ahogy orban csinalja

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.08. 16:56:42

@xsasha: Jó, erre még gyorsan. Fent levezettem. Nem fejezte be elsőre...

xsasha 2011.08.08. 17:06:05

@Nathan D'Xantine:
Nem szabadította fel Kuvaitot? Vagy mit nem fejezett be elsőre?

xsasha 2011.08.08. 17:08:31

@somogg:
LOL!!!!!
Már ne is haragudj, de éppen azt a tézist figuráztam ki, miszerint Orbán egyedüli döntéshozó... Erre te azt írod, hogy buta vagyok... Hmm. Most erre mit írjak? :-)

graycivil 2011.08.08. 17:17:24

@xsasha: Teljesen más egy tárgyaló-diplomáciai szakmai gárda elismertsége, és más a belső gazdasági szakmai gárda "döntéshozó részének" bénázása.

Elismerem, ez a bénázás nem feltétlenül a szakmai ismeretek hiányára, hanem a politikai megfeleléskényszer rovására írhatók.

xsasha 2011.08.08. 17:18:16

@somogg:
Csak hogy konkretizáljuk akkor, hogy mit látunk másképp. Orbán szakértőkkel vette körül magát, akik több körben veszik körül tanácsadóként. Pl. a gazdasági területen az alábbiakkal:

www.mfor.hu/cikkek/Ez_lehet_Orban_gazdasagi_csapata__volt_bankelnoktol_a_mediamagnasig.html

xsasha 2011.08.08. 17:23:11

@graycivil:

Ez az érvelés már ismerős. Ha valakitől elvitathatatlan az elismertség, akkor jön az az érv, hogy ő persze elismert, de a többiek... Nyilván mindig a többiekkel van gond... Inkább nem minősíteném a te szakmai hozzáértésedet...

somogg (törölt) 2011.08.08. 17:29:49

@xsasha: szakertokkel, tobb korben... aha. sir matolcsy hanyadik kor? az utolso? :) nem kell irnod semmit, tenyleg buta vagy

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.08. 17:34:16

@xsasha: "A valóság az, hogy a Fidesz magas szakmai színvonalat produkáló káderbázissal rendelkezik."

Én egy kicsit másként látom 90 óta ezt a kérdést. Elnézést!
Nem tudtam, hogy te is a magas szakmai színvonalat produkáló káderbázis tagja vagy.

hegyilány 2011.08.08. 17:39:06

@Nathan D'Xantine:
Mi van már! Te nem tudsz szöveget értelmezni??
Odaírtam világosan. Honnan tudhatod meg, ha nagyon kíváncsi vagy.
És még az estéd is jól sülhet el:))
Most Te mit képzelsz magadról, hogy én itt Neked fogok irogatni????
Hát nem! Ott a pont. Befejeztem.
:((

tölgyes 2011.08.08. 17:46:19

@nyünyüge: Én meg kétszer írtam le Önnek, hogy ez a ballib kormány egyik nagy elkúrása.. de még arra is emlékeztetném, hogy az elvtársak azt a viccet is megcsinálták, hogy csak ellenőrzés után utalták vissza az ÁFÁt.. ezzel mintegy 250 milliárd forintot vontak ki az egyébként is forgótőke hiányban szenvedő vállalkozásokbó. Vegye elő a korabeli újságokat épp elég sok panaszt és káromkodáést olvashatna ebben az ügyben, ha levenné végre a maszopos szemüveget:::))

nyünyüge 2011.08.08. 17:49:43

@xsasha:
olvasol is, vagy csak írsz?

"Fellegi Tamás – a távközlés kivételével – nem számít infrastruktúra-ügyekben járatos szakembernek: sokkal inkább Orbán Viktor régi, nagyon megbízható harcostársaként ismerik, akinek cége jelenleg jobboldali médiumokat – Heti Válasz, Lánchíd Rádió – irányít, illetve a Class FM-nek is kisebbségi tulajdonosa."

"Szapáry György: a sötét ló"

"Járai Zsigmond: hol szorítanak neki helyet?"

Járai, miután aktív részese (és nyertese) volt a Fidesz és jobbszéle által igen erősen bírált bankkonszolidációnak, jelenleg - pénzügyi válság(ok?) közepette jegybanki felügyelőbizottsági elnöki tagságát leginkább a jegybankelnök kicsinálására kamatoztatja, maradék idejében pedig a magánnyugdíjpénztáraktól megmentett vagyont próbálja saját biztosítójának "feláldozásával" árán megmenteni az utókornak.

unionist 2011.08.08. 17:52:23

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
minden civilizációt összefog egy vallás. az is egy hitbéli meggyőződés - egy vallás - amiről te beszélsz. az a felvilágosult nyugati kereszténység. annak a lényege, hogy a nemzetközösség konszenzusos alapnormáit kell főszabályként elfogadnod. esetenként lehet tenni kivételt, de az külön indoklásra szorul.

a keleti ortodoxia ennek majdnem az ellenkezőjét mondja. azt, hogy minden esetben a népnemzet többségi normái az érvényesek. függetlenül attól, hogy mit mond a többi nemzetiség. "nekünk ne mondják meg". és ez abban nyilvánul meg, hogy a népnemzetnek saját vallási vezetője van.

tehát van putyin orosz elnök. és mellette áll kirill pátriárka. és bárki is lesz az orosz elnök, a mindenkori orosz pátriárk mindig mellette fog állni. ez az ortodoxia lényege: az elveket a pillanatnyi helyzethez kell igazítani. így lesz valaki ortodox kommunistából templomba járó ortodox keresztény. ezek az emberek abban hisznek, hogy a népnemzetnek van egy spirituális szellemi vezetőjük, akiket követhetnek. ehhez kell csabakirályfi, és a turulmadár, ami kijelöli az utat. és ha valaki azt mondja, hogy hihetnének a kockásfülű nyúlban is, mert abba szorult legalább valami humanizmus. marék veronika jobb mesét írt, mint a székely mítosz. egy ortodox ilyenkor a vallásában van megsértve. gyalázzátok a magyarságot. mire hiába mondja a másik: hékás mi is magyarok vagyunk. a válasz az, hogy ti akkor nem vagytok magyarok. nem tartoztok a népnemzethez.

a nyugati kereszténység azt mondja, hogy európában nem játsszuk ezt a dedót. ami nem azt jelenti, hogy ne tisztelnénk ázsia ortodox kultúráját. de az ázsia. és ez meg európa. és a kettő határát kell kijelölni. ez az egész válság sztori erről szól.

mezga-aladar 2011.08.08. 17:54:46

@Várúr: élvezd csak a hatalmad és az erőd... a várfokon vagy te vagy a nyertes...

tölgyes 2011.08.08. 18:01:43

@PR-küszöb: Legyen olyan jó és magyarázza már el nekem, hogy mit akar írni..de tényleg!

nyünyüge 2011.08.08. 18:03:54

@tölgyes:
Az elqúrás témát hagyjuk a 18+ idősávba.
Arra válaszoljon, hogy mikor is született az EU által kifogásolt törvény!

unionist 2011.08.08. 18:07:17

@somogg:
ázsia úgy működik. kis-ázsiát, és a balkánt is lehet orbán logikája szerint. európát nem lehet.

ha abból indulunk ki, hogy budapest a latinkeresztény európa hetedik legnagyobb városa. london, berlin, madrid, róma, párizs és hamburg után. akkor egyértelmű: tarlós ennek az európai fővárosnak a vezetésére tökéletesen alkalmatlan. de ha azt mondjuk, hogy budapest egy balkáni főváros, akkor tarlós ugyanerre a feladatra tökéletesen alkalmas. tarlós elemi érdeke, hogy megye kettő szintre vigye a politikát, mert csak akkor fogadják el budapesten. és orbán viktornak is elemi érdeke.

tölgyes 2011.08.08. 18:09:26

@Nathan D'Xantine: Feltehetően azért van mert gondot okoz Önnek a magyarázat és a magyarázkodás szó jelentésének megkülönböztetése..

A baj méretére vonatkozóan pedig emlékeztetni szeretném: Kuncze SZDSZ-es elnök azt mondta Őszöd után, hogy Ő csak Őszödből értesült a bajról..:(

de mondok egy másik példát:

1989. szept. 11-én KB ülés volt, ahol Németh Miklós azzal fenyegette meg a KB tagjait, hogy ha nem paríroznak, akkor nyilvánosságra hozza az ország valós helyeztéről szóló adatokat.. Ezután paríroztak:(

Eligazodni és pontosan tudni pedig azért nehéz amit Gyurcsány Őszödön mondott az elvtársainak:"apró trükkök százaival, amiről nektek nem kell tudni.." Vagyis ha még a frakciónak se kell tudni, akkor még kevésbé kell tudni másnak:(.. és még egy magyar államnak is van elég sok bugyra ahhoz, hogy abban keresni lehessen a baj okait és mértékét.

tölgyes 2011.08.08. 18:12:11

@nyünyüge: Az Euba való belépés után KELLETT ELVÉGEZNI A DEREGULÁCIÓT!! AMI ELŐTTE VOLT ARRA NEM VONATKOZOTT AZ EU SZABÁLYOZÁSA!!Ennyire nehéz a felfogása??? Vonatkozik ez a számbvitelre éppen úgy mint a környezetvédelemre és az ÁFÁ-ra.

tölgyes 2011.08.08. 18:15:13

@Nathan D'Xantine: Egyébként a Pozsgay féle ügyleten azért érdemes "lovagolni".. mert a vagyonleltár elmaradása miatt úgy történt a privatizáció, hogy azt se tudtuk mivel rendelkezik az új kormány. Olyan ez minha Ön úgy venne lakást, hogyy nem nézi meg, hogy hány szoba van benne.

laji 2011.08.08. 18:25:56

@Nathan D'Xantine: "Ismerték Orbánék az állam helyzetét? Igen. Akkor meg? Ki az a hülye aki elhiszi azt a lózungot, hogy "nem tudtuk, hogy ekkora a baj"? Aki ilyen hülye attól automatikusan meg kell vonni a kormányzás jogát. (pártállástól függetlenül)"

Ismerték Medgyessyék az ország helyzetét, mielőtt beígértek egy halom pénzt a kontraszelekcióval a pedagógusi pályán maradtaknak? Ez csak azért érdekelne, mert a kedves szakember azt nyilatkozta, miután átvette a kormányzást, hogy kiváló helyzetben van a gazdaság. Sok szoclib gazdasági szakember pedig elkezdte szidni Orbánék 1998-2002-es gazdasági teljesítményét.

hegyilány 2011.08.08. 18:29:03

Elvitte a frank: a széles tömegekre és a kormányra is nehéz év vár"

– Attól függetlenül, hogy állítólag mi vagyunk a hősök, a független nemzeti csoda, ki vagyunk téve a világgazdaság hatásainak, és azokkal összefüggésben érdemes beszélni arról, hogy milyen 2012-es év vár a magyar lakosságra – mondta kérdésünkre Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter"

Amiben fél éve még reménykedni lehetett, jelesül, hogy év/év tekintetében 3 százalékkal nő az infláció, most inkább a 3,5-4 százalék tűnik reálisnak.

Kiútja lehetne a magyar gazdaságnak és a lakosságnak a foglalkoztatási szint növekedése, a már említett nagyberuházásokon kívül azonban jelenleg nem látja, hol teremtődhetnek új munkahelyek.
Ahogy ő fogalmaz, az alibi foglalkoztatás – mint a közmunka – pedig nem segít a gazdaságon, hiszen az állam egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt.

Békesi szerint a kormányzati kommunikációban folyik a parasztvakítás. Ez addig megy, amíg az emberek többsége nem érzi a zsebén az elhibázott gazdaságpolitika hatását. S ez jövőre aktuális.

Az árfolyamkockázatoknak kitett emberek már 2011-ben is rosszabbul éltek, mint előtte.
Az adóváltoztatások hatását idén lenyelették a cégekkel, jövőre is ez a terv, ám ezt már vélhetően csak úgy tudják kezelni, ha leépítenek.
A járadékok csökkentését meg fogják érezni a szociális segélyből élők, a munkanélküliek is – mondta Békesi.

De a nyugdíjasok is hiába kapják meg a nominális 3,5 százalékos emelést, ha a fogyasztói kosarukban jelentős tételként szerepelő élelmiszer- és energiaárak átlagon felül nőnek. Köztük lesz olyan, aki az átlagos infláció kétszeresét érzi majd a zsebén.

Elégedetlen lesz, akinek a gyereke nem kerül be az államilag finanszírozott felsőoktatási helyekre, a tandíjat azonban nem tudja kifizetni.

Tömeges kiábrándultság jön – állítja Békesi László. S ha ezzel együtt a legborúsabb prognózisok válnak be, lehet, hogy a Fidesz elbukik.
Ugyanakkor ennek nagy ára lehet: a lakosság még inkább jobbra tolódik, radikalizálódik."

nol.hu/gazdasag/20110806-bizonytalan_jovo
****************************

Mindez persze a felső tízezret nem fogja érinteni, illetve nem fogja túlzottan megérezni.
A társadalom többségének helyzetén (akik most is a legnagyobb vesztesek) pozitivan nem változtat semmit a szocikra való visszamutogatás, az erőből történő kormányzás.

egy őszinte mondatban sokkal több van belőle, "
Igen. Az őszinte, egyenes beszéd ami még nagyon hiányzik.
Nevén kellene nevezni a gyereket) :) A megszoritást, nem holmi népakaratnak becézgetni.:)

mezga-aladar 2011.08.08. 18:32:16

@hegyilány: a jövő nem bizonytalan. olvasd Bíbót... már sokadszor...

100 év alatt harmadszor megy ugyanaz a forgatókönyv...
segítek: államcsőd + polgárháború...

unionist 2011.08.08. 18:34:16

@tölgyes:
és most van vagyonleltár? a fidesz ettől fél a legjobban. mert akkor kiderülne, hogy sehogy a képviselői fizetésekből sehogy nem jön össze a családi vagyon. a szocik azzal takaróznak, hogy mellette üzleteltek. ezért nem értik az "elemzők" az "elszámoltatás" dolgot. vagy azt, hogy az adósságnövelésből büntetőügyeket kreálni. ez esetben a fidesz önkormányzatokat felelősségre fogják vonni. és a fidesz vezetőit egytől-egyig. szerintem itt a közéletet itt már rég hitbeli meggyőződések mozgatják. és ebbe az egész politikai elit könnyen belebukhat.

ha a széll kálmán tervet a magyar társadalom nem hajtja végre, akkor abból könnyen államcsőd lehet, és polgárháború feltéve, hogy nem jön konjunktúra. szóval a probléma, hogy a fideszben nem világosak a szakpolitikai irányok. csak abban van egyetértés, hogy valamiféle népnemzet kell. ebben ért egyet pokorni, és hoffmann rózsa. semmi másban. vagy mondjuk varga mihály és matolcsy. nincs se iránytű, se zsinórmérték. a népnemzet eszméjén kívül nincs semmi egyéb, ami összekapcsolná orbánt és navracsicsot.

laji 2011.08.08. 18:34:43

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: "mondjuk egy pillanatig sem gondoltam, hogy egy szinten leszunk akar intelligencia, akar berbnalis keszseg kerdeseben:-) "

Szomorúan közlöm, hogy a verbális készséget már elég régóta az intelligencia részének tekintik a kutatók, de Tőled nem vártam el, hogy erre ráérezz. Ám azért, mert úgy gondolod, hogy nem éred el az IQ-szintemet, ne fogd vissza a mocskos stílusodat, hátha az segít.

unionist 2011.08.08. 18:40:09

@laji:
fogd már fel. attól, hogy azt mondod: a medgyessy kormány szar, az orbán kormány még nem lesz jobb.

graycivil 2011.08.08. 18:40:20

@xsasha: Hát nem is tőled várom a szakmai elismertség meghatározását. Azt inkább értő emberekre bízom.

A FYDESZ-ben nem hülyék ülnek. Csak gyávák vagy "érdekpreferáltak". Gondolják, a szakmai hitelüket később még visszaszerezhetik. De pénzt szakmai teljesítmény nélkül csak most szerezhetnek.

laji 2011.08.08. 18:41:22

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
“ez a fajta beteges hgazudozasi kenyszer valami veleszuletett antiszemitadefekt?
kitalasz aranyos torteneteket alatamasztando a faszsagaidat es ezzel probalod legitimalni a gerinctelen, seggnyalo viselkedesedet?
barmit kitalalhatsz, ha masok szabadsaganak megcsonkitasaban latod a jovo utjat akkor mindenkeppen egy gerinctelen munkasorfattyu vagy:-)”
“mi koze van a demokracianak ahhoz, hogy te egy gerinctelen antiszemita vagy?”
“miert is vonja ketsegbe a demokratasagoat az, hogy a viselkedesed alapjan egy alantas szarcsimboknak tartalak, akit babaasszony helyett berkilovonek kellett volna varnia?:-)”

EZ AZ IGAZI PISI...

laji 2011.08.08. 18:43:54

@unionist: ez így van; azért nem árt meghatározni referenciapontokat; pl. azt, hogy a kormányváltással nagyot javult a kormány teljesítménye. És utána hiteles fikázni, hogy még hová kellene fejlődnie.

unionist 2011.08.08. 18:45:09

@laji:
oké, és a bajnai kormány óta látod a nagy javulást?

hegyilány 2011.08.08. 18:45:46

@mezga-aladar:

államcsőd + polgárháború..."
hm. Ne, nem kell ilyeneket mondani, ill. írni!
Én nem akarom, hogy legyen.
:(

mezga-aladar 2011.08.08. 18:47:50

@hegyilány: jo az avatarod ;) akarni én se akarom. de essünk túl rajta hamar

mezga-aladar 2011.08.08. 18:49:55

@MEDVE1978: :) csubakka meg dajcstompi? ;)

laji 2011.08.08. 18:52:05

@unionist: a bajnai kormány csak adminisztratív munkát végzett, amely jegelte az ügyeket, de nem oldott meg semmit, nem volt koncepció, vagy ideológia mögötte, a cél az volt, hogy a köv. kormányig ne menjenek csődbe; de politikai értelemben meg nulla volt. Az meg csak tévhit, hogy "majd egy szakértői kormány" megoldja a problémákat.

unionist 2011.08.08. 18:54:19

@hegyilány:
itt például az van 2012-re bekalkulálva, hogy 150 ezer roki nyugdíjas majd nem kap járadékot. oké. de hol van a terv arra, hogy őket ki fogja felülvizsgálni. és mi a garancia arra, hogy találnak 150 ezer potyautast. tegyük fel, hogy van ennyi. mit csinálnak 150 ezer 55 körüli "kicsit beteg" emberrel. milyen közmunkaprogramok lesznek. és hogy lesz ebből gazdasági fellendülés. a legvidámabb barakkból piacgazdaságot kellene építeni, és nem egy politikai gettót.

nyünyüge 2011.08.08. 18:54:22

@tölgyes:

Ne tessék kiabálni, Tölgyes úr, kicsit süket vagyok ugyan sajnos, de ez a szövegolvasásban nem gátol.

Az EU valamiért nem kötött bele ebbe a törvénybe annakidején, és az árnyékkormánnyal és nem-árnyék hisztikkel operáló ellenzék sem feszegette ezt a kérdést (pedig volt számtalan, pl. a földtulajdonnal kapcsolatos téma, amiben ezt megtette.

Úgyhogy lehet ezért a legrosszabb pillanatban érkező, hiányt növelő tényezőért hibáztatni Gyurcsányt, csak éppen nem elegáns.

laji 2011.08.08. 18:54:38

@unionist: arról meg nem is beszélve, hogy mégiscsak ők azok, akik felvettek egy alom kádert 6 évre az utolsó pillanatban, tehát nem voltak szüzek... Ja, és Bajnai jól dadogja az Internationale-t... :))

laji 2011.08.08. 18:58:36

@hegyilány: "Békesi szerint a kormányzati kommunikációban folyik a parasztvakítás. Ez addig megy, amíg az emberek többsége nem érzi a zsebén az elhibázott gazdaságpolitika hatását. S ez jövőre aktuális."

Békesit idézni nagyon nem cool... én sem idézek Bayer Zsoltikat, és egyéb hiteltelen személyeket.

hegyilány 2011.08.08. 18:59:34

A Fidesz európai szövetségese erősen reméli, hogy Orbánék nem nyúlnak Gyurcsányhoz"

Józanságra intette a magyar kormányt a hvg.hu-nak adott interjújában Elmar Brok európai néppárti vezető. A Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt az elmúlt hónapokban – különösen az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáiban – igyekezett megvédeni a magyar kormányt, esetenként Orbán Viktor miniszterelnököt a liberálisok, zöldek és szociáldemokraták támadásaitól.

Kritikus hangnemben nyilatkozik a Fidesszel egy pártcsaládba tartozó európai néppárti frakció egyik vezére, a pártalakulat külpolitikai irányítója, Elmar Brok a hvg.hu-nak adott telefoninterjúban, Gyurcsány Ferencék tervezett utólagos felelősségre vonásáról az államadósság növekedése miatt.

A képviselő a Német-Magyar Fórum nevű, hosszú évek óta működő alkalmi „think tank” alelnöke is."

hvg.hu/itthon/20110805_elmar_orban_gyurcsany#rss

************************************************

Egyébként úgy gondolom, hogy a társadalom azon csoportját, akik vesztesei a kormány intézkedéseinek, többségében, a legkevésbé érdekli, hogy a Gyurcsányt büntetik e, avagy sem.
Mikor napi megélhetési gondokkal küzdenek emberke, azt sem tudják mi a nyaralás....... és még sorolhatnám.
Ja. Igen ! Télen magfagynak e, vagy sem..)
Nem kellene elfelejteni, hogy már több mint egy év telt el a kormányváltás óta, és ezen társadalmi csoport életminősége szinte semmit sem javult, sőt! romlott!
Lassan, szépen, a középréteg eltűnik, lesz/van szegény és gazdag.

hegyilány 2011.08.08. 19:02:03

@mezga-aladar:
Jó? köszönöm.:)
Ne! Már! Essünk túl... a háborún???
Na! én nem akarok háborút! nem érted??
:)

nyünyüge 2011.08.08. 19:03:12

"... Már lehet is hallani jobboldalról ötleteket, hogy vizsgálóbizottság álljon fel a devizahitelek elterjedésének okát firtatva. Gyakorlati értelme ennek is kb. annyi lenne, mint általában az ilyen bizottságoknak, de a politikai haszon nyilvánvaló: emlékeztetni a választót, hogy kinél, melyik politikai oldalnál keresse pénzügyi nehézsége forrását.

A kormányzó magyar jobboldalnak az is kedvez, hogy az egyre elkeserítőbb pénzügyi helyzetben lévő háztartások tagjai továbbra sem találnak menedéket más politikai szerveződések ernyője alatt. A szocialisták javaslatai épp a korábbi időszakért viselt felelősségük miatt hiteltelenek. A két új parlamenti párt javaslatai a témában pedig ugyan akár érdekesek is lehetnek, de mivel ezek a szervezetek még kormányképességük bizonyításával adósok, ötleteik inkább a pálya széléről bekiabált jókívánságokként hatnak.

....

Ügyes politikus az ilyen zűrös időszakokat is a maga oldalára tudja állítani, az ügyetlenek viszont sokkal könnyebben elbuknak. Némi szociáldarwini áthallással ez könnyen lehet egy új jégkorszak kezdete, amelyben a politikai dinoszauruszok kihalhatnak...."

kuminszerint.blog.hu/2011/08/08/razos_napok

Köszönjük, Emese :(((!

mezga-aladar 2011.08.08. 19:05:11

@hegyilány: én se akarok... de nem tőlünk függ...

...akár tetszik, akár nem....

hegyilány 2011.08.08. 19:09:04

@unionist:
Na. Ez az.
A közmunka program egyébként nem oldja meg a foglalkoztatási problémákat, csak átmenetileg enyhiti azt.
A gazdaság pedig nem fog felpörögni, ehhez még csak nem is kell "szakembernek lenni", hogy ez ember tisztában legyen vele.
Egyébként a közmunka programokba nem fér minden munkanélküli bele - legalább is eddig nem -. (úgy tudom) :)
Négy órában történő foglalkoztatás kb. harminckettőezer forint. Hát tessék ebből megélni, még a minimálbérből sem lehet, csak vegetálni, vagy azt sem.
Helyzet van az biztos, és nem jó.

hegyilány 2011.08.08. 19:13:28

@laji:
Na! Azért ez a hiteltelen személyek, egy picikét lehet, hogy túlzás.
Egyébként nem kell ahhoz szakember véleménye, hogy érezze a nép, vesztes csoportja, a "lejtmenetet az életminőségében.
Aha! A "parasztvakitás" felismeréséhez sem. Az már zajlik a tavalyi választások óta.
bezony.

hegyilány 2011.08.08. 19:15:48

@mezga-aladar:
Na! ez az.
Ez nem tőlünk függ, az biztos, - ha más nem is.

unionist 2011.08.08. 19:16:04

@laji:
nagyon utáltam bajnaiékat is. oszkót is. eleve nem szeretem a közéletben ezeket könyökvédős adminisztrátor fazonokat. főleg ha előadják, hogy ők a csúcsmenedzserek. szóval minden előítéletem oszkóval szemben állt. de a blogján simán leírta, hogy 0,6-0,8%-kal volt a költségvetés elmérve. előtte ebből az elitből ember nem mondott ilyet, hogy ennyivel elmérték. és egy tételes excel táblát rakott alá. és egyébként azt is leírta, hogy az átadás-átvételkor meg is fogalmaztak egy intézkedéscsomagot arra, hogy év végéig a hiánycélt hogyan lehet tartani.

ezek után jött matolcsy. azzal, hogy ezeket nem kell betartani, mert 7% lesz a hiány. ő elintézi. amikor látszott, hogy ez nem megy, akkor jött varga mihály, és az ő bizottsága kereste a csontvázakat. na most még azt sem lehetett tudni, hogy ki van a bizottságban. világossá vált, hogy az orbán kormánynak nincs gazdasági programja. és ekkor a pénzügyminisztérium pontról pontra az oszkóék által letett zárolást hajtotta végre.

szóval nekem nem tetszik oszkó, de ha nincs ilyen adminisztratív fazon a kormányban, akkor az egész gazdasági kormányzás csak egy handabandázás. és igaz ez a többi területre. tehát vélhetően ezért kellene egy stabil köztisztviselői bázis. csak ezeket az embereket már régen kirúgták, vagy eleve nem mennek a közigazgatásba dolgozni. pártkarrieristák vannak. láttam egy ilyen fidesz kiképzőt. a régi úttörőtábor szintjén mozgott. a fidesz szuper tehetséges fiataljai a pártban kezdik el a karrierjüket. olyanok, mint az ifjú kommunisták. annyit tudnak, hogy követni kell a többségi vezetőt. igazi bolsevikok. a vörös csillagot lecserélték szentkoronára. a jobbik meg egy rovásírásos, turulmadaras építőtábor. ami amúgy klassz lenne, ha nem politikai párt lenne.

laji 2011.08.08. 19:17:24

@hegyilány: a közmunkaprogramot szerintem senki sem szánta annak, hogy majd megoldja a foglalkoztatást; annak az a célja, hogy az ingyenélőknek ne utaljon már pénzt, tehát ezzel spórol az állam. Ugyanez a szociális juttatások kifizetése esetében is.

Van ugyanis hazánkban egy nehéz probléma, nevezetesen, hogy támogatni kellene a gyermekvállalókat, hogy megtermeljék a nyugdíjat, de ha az anyagi támogatás zöme a romáknak jut, akikről tudjuk, hogy ezt nem fogják megtenni, akkor az nem túl hatékony. Jöhetnek a külföldi (török, arab, stb.) munkavállalók.

laji 2011.08.08. 19:24:31

@hegyilány: Békesi volt az, aki
- miután tökölt, pöcsölt pénzügyminiszterként, és óriási hiányt generált 1 év alatt, Horn kirúgta
- élesen kirohant Mellár ellen, mert azt találta elemezni KSH elnökként, hogy 7,5 %-ra felmegy az infláció a Medgyessy kormány alatt; kirúgták mellért, fél év múlva 7,5% volt az infláció...
stb.

mezga-aladar 2011.08.08. 19:26:04

CHF = 258,09 Ft

kellemesen nyaral a handzsa-bandzsa-banda? addig is szépen nő avárosok adóssága

hegyilány 2011.08.08. 19:29:02

@laji:
Csak az a nagy probléma, hogy a közmunkás foglalkoztatás mellett még ezek az emberek rászorulnak -szorulnának - segitségre, irtam az összeget, négy órára kb. mennyi a havi munkabér.
El kell menni "zsákfaluba" , meg kell kérdezni az embereket hány családnál, háznál kötötték már ki a vizet, villanyt, gázt.
Ez a probléma.
Nem csak a cigányságról van, egy hatalmas nagy társadalmi csoportról.
Nem tudod mobilizálni magad, mert az ingatlanod a kutyának nem kell vidéken. Eddig sem volt jó a helyzet, most meg egyes helyeken katasztrófális.

Támogatni a gyermekvállalókat. Persze. A fiatalok többségének eszébe sem jut gyereket vállalni. Azoknak akik egy kicsit is biztonságban , normális körülmények között szeretnék nevelni. Mire??? vállalna.
Teljes a kilátástalanság a lakás problémájuk megoldásában.
Nem könyöradomány kellene a mai fiataloknak, valamiféle lehetőség a probléma megoldására, esetleg bérlakások épitése, vagy olyan hitel lehetőség amit fel tudnának vállalni.

nyünyüge 2011.08.08. 19:29:58

@laji:
Egyrészt a romából is lehet(ne) munkavállaló.
Másrészt erősen tévedsz, ha azt gondolod, hogy csak "ingyenélők", dolgozni nem akarók élnek részben vagy egészben segélyből.

Hogy a támogatás zöme romáknak jut? Egyrészt ezt erősen kétlem.

Másrészt ha igaz volna, akkor ez ugye azt jelentené, hogy a nem romák nem szorulnak támogatásra (mert a szociális segélyt, gyereknevelési támogatást, stb. nem származás szerint osztják).
Tehát? Miről beszélünk?

hegyilány 2011.08.08. 19:33:05

@laji:
Amit én oda belinkeltem cikket. az teljesen igaz.
Ahhoz nem kell Békesi.
Józan paraszti ész kell hozzá, meg itt kell élni, ebben az országban.
Nem a Ő szakmaisága most a téma.

hegyilány 2011.08.08. 19:36:06

@laji:
Bocsánat! Nem csak a cigányságról van szó, egy hatalmas, hagy társadalmi csoportról"
Igy akartam irni.

unionist 2011.08.08. 19:37:20

@hegyilány:
kirakat programok vannak. amit a kincstár készpénzzel támogat. ezek semmivel sem olcsóbbak, mint a segélyezés, és egyelőre a hasznosságuk is kérdőjeles. egy-egy kistérségben képesek feszültséget oldani. de a szomszédban már nem lesz munkahely. és ha nem lesz segély sem. és akkor ott fognak háborogni.

itt az alapvető hiba az adójóváírás kivezetése volt. éppen hogy emelni kellett volna a mértékén. igazából az kellene, hogy ugyanannyi adójóváírást kapjon a munkás, mint amennyi a rendszeres jövedelempótló támogatás. havi 25000 forint. és akkor megéri dolgozni. hiszen akkor a segélyt kapásból megkapja a munkás adójóváírásként. jó a munkaadónak is, mert olcsóvá válik a minimálbér környéki foglalkoztatás. és jó a munkavállalónak is, mert kiszámítható helyzetet teremt.

most az a terv, hogy ha majd nem kell fizetni segélyt. csakhogy az összes munkanélküli segély, és rendszeres szociális segély összesen alig több, mint a gdp 1%-a. na most kérdéses, hogy ezt le lehet-e vinni 0% közelébe. és mi lesz annak a társadalmi hatása.

unionist 2011.08.08. 19:40:07

@laji:
oké, de mennyivel van előrébb az ország azzal, hogy nem a bajnai-oszkó tandem teker, hanem az orbán-matolcsy páros.

nu pagagyí 2011.08.08. 19:43:40

@laji: Deformálódtak az emlékeid a narancsszemüvegen keresztül. Békesi annak idején haladéktalanul beterjesztette terveit Hornnak, akinek túl meredeknek tűntek és a szoci képviselők is lázongtak (akkor egyébként 90%-on állt a hiány és államcsőd fenyegetett). Egy ideig huzakodtak, majd Békesi lemondott. Ez a siker már elég volt a tesze-tosza szoci képviselőknek és Bokrost már hagyták, hogy az időmúlás miatt még szigorúbb megszorítást és a jövőt megalapozó reformokat hajtson végre.
Mellár a Fidesz beépített szabotőre volt a KSH-ban, mint Járai és Polt a maga helyén. Nem szakmai munkára bérelték fel, így megérdemelte hogy kipöcköljék. Most bizonyíthatna, de sajnos már elfelejtette, hogyan kell államadósság-adatokat közzétenni.

unionist 2011.08.08. 19:47:49

@laji:
van egy nagyon egyszerű megoldás. nem a családokat kell kápéban jól megtámogatni a gyerekért, hanem gyermekjóléti intézményeket kell magas szinten működtetni.

a skandinávoknál olyan az ovi, hogy bekenik a gyereket vízfestékkel. és ha másnap is rajta van, akkor a gyámügy elveszi a gyereket, mert nem mosdatják. de a pénzt a gyermekjóléti intézményekre: a bölcsire, az ovira, a sulira költik. és azért van kedvük gyereket vállalni. mert a közintézmények magas szinten működve segítik a családokat.

és pont ez gátolná a mély szegénységben élőket a gyerekvállalásban. azért, mert a putriból a szuper iskolába kell a purdét küldeni. és ettől a cigányasszony elszégyelli magát. és azt mondja, hogy na elég lesz két-három gyerek is. mert ha hazajön abból a puccos iskolából, akkor rendesen etetni kell. nem lesz jó neki, amit a dögkútból kihalásztak. meg rendes ruhát akar, stb.

de a normál helyzetben levők könnyebben vállalnak több gyereket.

nu pagagyí 2011.08.08. 19:48:56

@laji:
Ez tetszett:
"támogatni kellene a gyermekvállalókat, hogy megtermeljék a nyugdíjat"

nu pagagyí 2011.08.08. 19:54:41

@unionist: Teljesen egyetértek, és tegyük hozzá hogy így a nők is tudnának dolgozni, nem esnének ki évekig a munkából szülés után. Nagyobb társadalmi megbecsültségük lenne, keresetük meghaladná a mostani szegényeknek segélyként, a gazdagoknak fagyiravalóként funkcionáló adókedvezményt.

nyünyüge 2011.08.08. 20:12:20

@unionist:

"és pont ez gátolná a mély szegénységben élőket a gyerekvállalásban. azért, mert a putriból a szuper iskolába kell a purdét küldeni. és ettől a cigányasszony elszégyelli magát. és azt mondja, hogy na elég lesz két-három gyerek is. mert ha hazajön abból a puccos iskolából, akkor rendesen etetni kell. nem lesz jó neki, amit a dögkútból kihalásztak. meg rendes ruhát akar, stb..."

Már ne haragudj, de ez nagyon, de nagyon rossz duma ! A cigányasszony nem szégyentelenségből eteti dögkútból a gyerekeit, hanem a szegénység és a tudatlanság okán!

És nem "szégyenében" nem fog kevesebb gyereket szülni, hanem ha lesz PÉNZE és IGÉNYE fogamzásgátlásra, a család, a már megszületett gyerekek jobb körülmények között való nevelésére.

hegyilány 2011.08.08. 20:15:35

@unionist:
hm. Ebben minden benne van.:)
Úgy bizony. A közmunkás foglalkoztatás, csak gyógyír, a problémát, a "gyökereknél" nem oldja meg.
Nem beszélve arról, hogy egyes csoportoknak nagyon megalázó.

hegyilány 2011.08.08. 20:18:03

Persze. Jól működő, magas szinvonalu gyermekintézmények, bölcsődék kellenének.
Csak előbb munkahely kellene, a nőknek is.

jjulie 2011.08.08. 20:21:02

@tölgyes:

a visszafelé mutogatás oka az, hogy a fidesz egy szar

az összes visszafelé mutogatás azért kell hogy a szar fideszről ne legyen szó, vagyis aki visszafelé mutogat, az tudja hogy szar a fidesz

te is pontosan tudod, hogy a fidesz egy szar

hegyilány 2011.08.08. 20:23:25

Egy meccset sem bírnak majd a közmunkával épített stadionok"

- Nem lehet megcsinálni, de ha meg lehetne, sem lenne értelme.

A program a fenyegetésen és megalázáson túl semmi eredményt nem fog felmutatni - véli Krémer Balázs szociológus a kormány közmunkaprogramjáról, amely futballstadion- és víztározó-építésekhez centralizálná a segélyen élőket.

A közmunkások - fegyveres felügyelettel - gyakorlatilag ingyen dolgoznának, a munka visszautasítása esetén elvesztenék a szociális támogatást. Otthonuktól akár háromórányi autóútra is szállíthatnák őket; ennél messzebb barakktáborban laknának.

A Debreceni Egyetem docense szerint a program egyszerűen "eget verő baromság".

Úgy látja: a kormánypártok részben a lakosság rasszista része igényeinek próbálnak megfelelni a segélyezettek közmunkára terelésével.

Fontosabb azonban, hogy azt az elvet tagadják, amely szerint munka az, ami értéket teremt.
Ebből adódóan a munkahelyteremtés a növekedéshez is hozzájárul - hacsak nem öncélú moralizálásról és büntetésről van szó.
Márpedig ebben a konstrukcióban nincs szó értékteremtésről, hanem csak moralizál és szankcióként alkalmazza a munkát.

Mint kifejtette, a kormány új politikai propagandája középpontjába állított államadósság-csökkentés maga után vonja a fogyasztás korlátozását, ami együtt jár a gazdasági növekedés mérséklődésével.
A munkahelyek száma ezért nem nőhet jelentősen, ahogy eddig sem nőtt: az utóbbi két évtizedben Magyarországon példátlan hatékonyságjavulás eredményeként a gazdaság egészének (GDP-ben mért) bővülése nem járt együtt a foglalkoztatás növekedésével.
- Az Orbán-kormány ezúttal az ellenkezőjét szeretné elérni: foglalkoztatásbővülést gazdasági növekedés nélkül - mondta a STOP-nak Krémer Balázs.

A közmunkaprogram szerint új állások jönnek létre, gyakorlatilag az eddig szociális támogatásokra fordított összegért. Ez azonban csak látszat.

Emellett korántsem lesznek elegendőek az eddig segélyre költött források."

hm? jó.

tölgyes 2011.08.08. 20:30:12

@jjulie: Látom már migint a sz@r folyik a száján:). Üdvözlöm a feleségét..:)

tölgyes 2011.08.08. 20:34:23

@unionist: Ha olvasna időnként újságot, akkor tudná, hogy a vagyonnyilvántartás most készül.

jjulie 2011.08.08. 20:35:42

@Cartman (ex Cartman):

a bigi nagy találmánya: ha a fidesz jól kormányoz akkor sikeres lesz

ez akkora fideszbölcsességnek álcázott semmitmondás, mint a focidzőé, aki szerint ha több gólt rugunk, nyerünk

eközben pedig remélem a fidesz nem akárhogy fog megbukni, hanem úgy, hogy minden erejüket bevetve nem hibáznak nagyobbat annál mint ami beléjük van kódolva, amitől örökké fideszország lenne itt, és a külvilági történések elsöprik őket mint egy húlló falevelet a szél

tölgyes 2011.08.08. 20:36:37

@nyünyüge: Ez rizsa! A jogharmonizáció a magyar kormány dolga... A kormány nem csinálta meg a dolgát emiatt elmarasztaltak bennünket..és a 100 milliárdos többletköltség most került elő. Ez van... de ettől még az ő elkúrásuk

hegyilány 2011.08.08. 20:41:19

Háború kirobbanásától tart a világhírű befektető"

Ismét megszólalt a neves svájci befektető, aki a tegnapi amerikai részvénypiaci összeomlás után mára egy jelentős visszapattanást jósolt (az S&P 500 indexnél akár 40-50 pontos emelkedést), most azonban távolabbi kilátásiról is beszélt, amelyek már közel sem annyira optimisták.

Marc Faber szerint ha a Fed újra beindítja a pénznyomdákat (QE3), azzal pusztán csak halogatni tudja a válságot, megoldani nem.

Ha folytatódik a válság pénznyomtatás általi kezelése, sokkal nagyobb válsággal nézhetünk szembe, mint a 2008-as, és a totális összeomlás előtt még akár egy háborúval is szembe nézhetünk. Ilyen időszakban már senki nem akar kötvényt vagy készpénzt tartani, háború esetén viszont az olaj és a nemesfémek jó befektetést ígérhetnek. "

@mezga-aladar:

hm. ne vizionálj.:)

mezga-aladar 2011.08.08. 20:45:35

@hegyilány: a vízió kifejezés gyenge... ez logikus következtetés.
+történelem

sztem nem lesz mindenhol. nálunk biztos. esetleg még D-Európa... É- nem!

nyünyüge 2011.08.08. 20:46:03

@tölgyes:
Az ő elkúrások. Persze. Annak ellenére, hogy az elmúlt egy évben a Fidesz kormány számtalan, a vállalkozók adóterheinek csökkentése érdekében hozott törvénymódosításai közé nem fért be ennek módosítása sem.
Vajon miért? Csak nem azért, mert ők is reménykedtek benne, hogy az EU Bíróság nem piszkálja ki?

hegyilány 2011.08.08. 20:52:33

@jjulie:
Szánalmas vagy. Komolyan.
:(

jjulie 2011.08.08. 20:58:07

@tölgyes:

hagyd abba az elkúró fidesz mentegetésére hagynált hátrafelé mutogatást seggfej

vagy menj tovább a hátrafelé mutogatással pl eddíg az elkúrásig

"– Mit lehet tudni arról, hogy a „műintézményekben” meddig voltak használhatók a nők?
– A bordély ugyan a felső szintje ennek az iparágnak, de azért rabszolgaság. A „lányok” például nem mozoghattak szabadon. Igaz, a szállásuk, ételük, orvosi ellátásuk nagyobb biztonságot jelentett, mint ami az utcán dolgozó társaiknak jutott. A rendőrségtől való függés előnyökkel is járt: a kuncsaftok és a bordélyosok bántalmazásaitól is megvédték őket. Érdekes az is, hogy ha valaki szabadulni akart, és a hatóságokhoz fordult, kérését komolyan vették. Előfordult, hogy egy balkáni bordélyból kicsempészett levél nyomán évekig nyomoztak, míg a lányt hazavitték a szüleihez.
– Tudunk-e valamit az utak végállomásáról, az egyéni sorsokról? Mi lett velük, ha betegek lettek, elhasználódtak, idő előtt megöregedtek?
– Sokan közülük írástudatlanok voltak, ilyesformán kevés személyes adat maradt fenn. Akiknek a sorsát követni lehet, a legalsó réteg, amelynek tagjairól bűnügyi akta készült. Ebben részletesen kikérdezik őket, mesélnek az életükről. Lehet, hogy sok szépítéssel, de az például ismétlődik, hogy „valaki” felhozta őket Pestre. Mások elmondják, hogy izgalmasnak találják ezt az életet, meg szeretik a szép ruhát. Csak töredéküknek sikerült férjhez menni, más munkát találni. Maradtak a betegségek, a korai halál, a csavargás és a toloncház, a törvénytelen gyermekektől zsúfolt árvaházak.
– Valamit nem értek. A kötetben azt írja, hogy a szóban forgó időszakban az említett rendszer szinte családiasnak számított.
– Ahhoz képest használom e jelzőt, ami később következett. A vesztes első világháború alatti és utáni zűrzavarban és elszegényedésben már egy darab kenyérért eladta magát az özvegyasszony, a családanya, a postáskisaszszony. És 1927-ben, amikor a bordélyházak állami ellenőrzése megszűnik, e tekintetben a szakmát alkalom-, illetve életmódszerűen gyakorló nők számára sokkal durvább időszak kezdődött. Ettől kezdve modern ipari módszerekkel zsákmányolták ki őket."

megszűnt 2011.08.08. 21:16:27

Kedves Török Gábor!

"az erő legyőzéséhez is erő kell – az erő azonban nem mindig nyers erőt jelent, olykor egy gesztusban, egy önkorlátozásban, egy őszinte mondatban"

Nagyon szép írás. Az emberre lebontva, bizony hajlamosak vagyunk erőből megoldani a dolgainkat, mert úgy egyszerűbb. Ellenben nincs tanulsága, mert amikor erőből oldok meg valamit, az többnyire rólam szól és nem a másikról, hiszen őt megérteni sem vagyok hajlandó, erőből nyomom le a véleményét.

A politika lehet az erő játéka (jó-e? nem jó? Más kérdés.).

Az ember fejlődése viszont nem. Amikor elkezdem azt a tanulási folyamatot, hogy ne erőből, hanem figyelemből és ne akarjak mindig győzni, lehet, hogy sokak számára ellentmondásos, de mindehhez nekem nagyobb erő kell(ett).

Tisztelettel üdvözlöm.

bariga 2011.08.08. 21:25:09

Az előző kormány több tényleges, elsősorban gazdasági hibája mellett a legnagyobbat akkor követte el, amikor megpróbált demokratikusan és túl liberálisan kormányozni. Azt hitték, hogy ez az út vezet Európába, ahová 1000 év óta tartozunk és igyekezünk.
Na és mi van ma? Nem tudni hová igyekezünk, de Európát nem annyira csípjük, a gazdasági hibákat fel sem lehet sorolni, mert nincs akkora papír, amire ráférne. Amúgy meg kérdezném, hogy az erő szó mióta a bunkóság szinonímája.

unionist 2011.08.08. 21:34:26

@nyünyüge:
oké, van ennél jobb válaszom is persze. nekem elég határozott véleményem, hogy 21 éves korig a "rossz" tanulókat is az iskolapadban kellene tartani. nem közoktatás keretei között kellene őket függvényanalízisre tanítani, hanem 13-21 éves kor között - tehát végig a kamaszkorban - szakképezni kellene a gyerekeket. szakkollégiumok kellenek. mondjuk egy építész szakkollégium. és itt a mérnök, és a kőműves (a cigányfiú) amíg csak lehet egy intézményben szocializálódik. vagy mondjuk egy egészségügyi szakkollégiumban az, akiből orvos lesz, és akiből szakápoló (a cigánylány). szóval arra van szükség, hogy a "jó" és a "rossz" tanuló megtanulja egymást tisztelni. ők lesznek a munkaadó, és a munkavállaló.

ebben a modellemben 21 éves kortól kezdődik a munkavállalás. illetve ekkor válnak el a "jó" és a "rossz" tanulók. a university előbbiek privilégiuma. de a college mindenkié. nota bene bolognai mérföldkő is 21 éves korra esik.

na most ez azt jelenti, hogy a romák 21 éves korukig burokban nőnek fel. tehát ez ugye éppen nem az, amit orbán és rózsika néni mondanak, hogy 15 éves korban a cigányfiú vállaljon alkalmi munkát. mert a cigánylány gyereket fog vállalni úgy, hogy mindketten szakképzetlenek maradnak. szóval ez így sehogy se lesz jó. állítólag ebből lesznek a futball stadionok. a 15 éves roma kiscsávók építik a nyugdíjas rendőrökkel. szása, lászló, és a többi főokos találja ki ezeket. előbb fogják leszúrni a rendőrt, mint felépíteni a stadiont. és akkor török elmondja, hogy a jobbik fog megerősödni. csak előbb a gazdaság előbb összecsuklik, mint egy zollstock.

tehát a gyemekjóléti intézményrendszer kell erősíteni. és egészen 21 éves korig a középiskolát fenntartani. de már 3 éves kortól kötelezővé kellene tenni az ovit. és hidd el, hogy számít az, hogy ha a cigánypár egy "puccos" helyre viszik az első gyereküket, és mondjuk már van nekik ekkor még egy, akkor hirtelen nem akarnak harmadikat, negyediket, ötödiket a "putriba". hanem azt mondják, hogy na ennek a kettőnek kell megadni mindent. és akkor ugye éppen ezt akarjuk elérni. persze nyilván lesz három, meg ötgyerekes család is, meg szingli is, és gyermektelen is. a lényeg, hogy ezek kiegyenlítsék egymást. szóval ebben ez a két kulcs intézmény. a kindergarten,és a college.

unionist 2011.08.08. 22:21:02

@nu pagagyí:
szóval nagyon rosszul hangzik, de itt 10% kommunizmus kellene.

úgy kellene felépülnie az államháztartásnak, hogy
1) a gdp 10% megy humán alapellátásra. ez most havonta 25,000 huf per kopf. tehát a rendszeres szociális segély összege. és ezt kellene megkapnia a közmunkásnak. (plusz azzal arányos bért, amit non-profit keretek között megtermel). ennyi adójóváírás kellene a piacon. és ennyi nyugdíj-kiegészítés kellene a felosztó kirovó rendszerben. tehát erre a gpd 10%-a elmegy.
2) másik tized kellene a differenciáltan tébére, és nyugdíjra. tehát ami az alapellátás fölött jár.
3) harmadik tized a kultúrára. oktatásra, közművelődésre.
4) negyedik tized gazdaságfejlesztésre. közberuházásokra.
5) ötödik tized igazgatásrendészetre. adminisztrációra, rendőrségre, hadseregre.

nagy vonalakban így kellene kinéznie az államháztartásnak.

menőmano 2011.08.08. 22:22:44

Halihó!!!
Nem jelezte még a Gyurcsány Ferenc, hogy visszafizeti az elkúrt milliárdokat.????
Most totálisan visszafizethetné.
Vagy nem is kúrta el????
Tudja valaki????

:)))))

PR-küszöb 2011.08.08. 22:40:03

@PR-küszöb:

Hosszú.
Esetleg privátban.
Ha tényleg érdekel....

PR-küszöb 2011.08.08. 22:45:40

@tölgyes:

Hosszú.
Esetleg privátban.
Ha tényleg érdekel....

ssi 2011.08.08. 23:08:29

@knausz: :-)

- a politikus is ember .. de ha az ember politikus nem mindig viselkedik (hétköznapi) emberként ?

- szerinted O.V. teljesen tisztában van a másik fél (ellen)érzéseivel, ill. hogy milyen intézményes szokásrendet kezdett ki, de a kimondott és a ki nem mondott céljai megvalósításához személyisége elég motivált az erőpolitizáláshoz is, bár ezek a célok egy egész országot érintenek? - szerintem, igen

szerintem is az a bátrabb, aki tud önkritikát gyakorolni, ha kell, korrigálni és jól kezeli a bírálatokat is ..
de O.V. valóban nem elég erős ebben, vagy retorikája csak színjáték, s hozzátartozik az erős, atyáskodó vezér nimbuszához? - én nem tudom

kb. 24 óra múlva leszek megint

Jó éjt mindenkinek :-)

laji 2011.08.08. 23:24:42

Békesi lemondása/kirúgása ügyében valóban tévedtem (de azért meg kell jegyeznem, Bokrosnak valahogy csak sikerült ugyanazt megvalósítania, tehát Békesi egyszerűen csak gyenge volt).

Ugyanakkor Mellár esetében abszolút lejáratta magát. Mellár ugyan jobboldali érzelmű közgazdásznak mondható, de függetlenségét mi sem mutatja jobban, hogy nyugdíj ügyben megeresztett kritikai hangokat a kormány felé is. Szakmailag abszolút felkészült, messze Békesi felett jár. Saját modellja alapján becsülte meg, hogy felmegy anno az infláció 7,5-re, és emlékszem egy TV-műsorra, amikor Békesi - politikai alapon - úgy elkezdte fikázni, hogy hogy mondhat ilyet egy szakember, stb. Kirúgták, félév múlva pont 7,5%-on állt az infláció...

laji 2011.08.08. 23:29:37

örülök, hogy vannak ötletek, hogy hogyan kellene a potyázó réteg finanszírozási anomáliáit, a roma-kisebbség problémáit, a gyerekek támogatását, stb. kezelni, de azt vegyük észre, hogy az előző kormánynak 8 éve volt, azaz, annyi ideje, hogy míg egy gyerek kijárja a teljes 8 elemit (!!!), hogy valamit kigondoljon, netán meg is valósítson, legalább elkezdje (ne legyünk telhetetlenek...). Valóban nem lehetett észrevenni a kapkodást rajtuk, mint a mostani kormányon, mert meg sem fordult fejecskéjükben, hogy csinálni is kellene valamit....

Szóval erre mondom, hogy a múlt bűnei nem mentik fel Orbánékat, hogy csinálhatnák jobban, de azért történelmet nem véletlenül tanítanak, látni kell egy folyamatot...

mezga-aladar 2011.08.08. 23:34:10

adósság nő, nő, nő

"Tudomásul kell venni, hogy a döntéshozatal egyszemélyes volt. Szembesülni kell a több mint 26 milliárd forint felhalmozott adóssággal. Ez a kötelezettség 30 évre szól és a még meg nem született gyermekeink is nyögni fogják e teher súlyát."

az "erő"

"A 11 és fél órás testületi ülést egyedül vezettem le. A tíz férfi felváltva tett meg mindent azért, hogy egy életre elmenjen a kedvem a politikától. Ők ennek nevezik azt a személyeskedő hangnemet, kioktatást, amit megengedtek maguknak. "

mi a politika?

"Nem uraim, nem ez a politika. Önök tették olyanná, hogy a jóérzésű emberek a szó hallatára csak legyintsenek és forduljanak el azért, hogy büntetlenül gyakorolhassák a hatalmat."

tisztelet és becsület

"Régen jól ismerték egymást az emberek és mindenki annyit ért, amilyen volt emberségben, tudásban, jóságban. A közösség figyelmeztette azokat, akik megsértették az alapnormákat. Nemes lelkű büszke nép vagyunk, akik hisznek az igazságban, mesélte huszár nagyapám. A tisztelet és a becsület volt a legfőbb érték, s annak elvesztése pótolhatatlan volt számukra."

tetenyi.blog.hu/2011/08/07/nem_adom_fel_38

márta)) 2011.08.08. 23:45:19

@mezga-aladar:
Örülök, hogy ilyeneket linkelsz be éjszaka.
Lerágott csont már ez a téma.

unionist 2011.08.09. 00:39:06

@laji:
bakker. a fidesznek volt 8 éve ellenzékben, hogy kitalálja az alternatívát. orbán viktor 2006 óta mondja, hogy kész a kormányzásra.

Attilajukkaja 2011.08.09. 00:42:01

"Az erőről van szó, ami láthatóan a mostani politikai közállapotok egyik legfontosabb jellemzője." (Török Gábor)

Errol egy animacios film jut az eszembe:
www.youtube.com/watch?v=MYq_35xJtFY

menőmano 2011.08.09. 06:33:05

Mi vaj van? Kitalálta az Orbán V. hogyan kell harcolni, felkészült rá. Csak azt nem igazán, ) hogyan kell jól kormányozni.
Haladnak a kijelölt úton, " s nem veszik észre, hogy az talán már nincs is a térképen"...?!?

oszt.kész.jónapot!

:)))))))))

márta)) 2011.08.09. 07:27:47

A leggyengébbek közé soroltak minket Londonban"

Miközben az Egyesült Államok leminősítésének híre a kockázatkerülés nyomán azonnali negatív reakciót vált ki a régiós piacokon, a pánikhangulat csillapodása után a befektetők elkezdhetik megkülönböztetni a térség gazdaságait - írják friss kommentárjukban a BNP Paribas londoni elemzői.

Sajnos Magyarország a gyenge láncszemek közé tartozik megítélésük szerint. Közben a Merrill Lynch közgazdászai lesújtó véleményt fogalmaznak meg az aktuális költségvetési folyamatokkal kapcsolatban.

Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa hétfői kommentárjában szintén azt emelte ki, hogy régiós összehasonlításban meglátszik a forint alulteljesítése.

Mindez azzal magyarázható, hogy a hazai gazdaság gyengébb fundamentumokon áll, mint a cseh vagy a lengyel, nagyobbak a kockázatok, ezért egy globálisan depresszív, kockázatkerülő gazdasági hangulatban a forint húzza a rövidebbet - magyarázta.

a Nordea Bank elemzője által összeállított devizateljesítmények is arra utalnak, hogy a régiónk a legsérülékenyebb a feltörekvő piacok között. Ezen belül sajnos Magyarország nem áll túl fényesen"
.............................................

erőre van szükség, s ha ez már megvan,"

Aha! Az már megvan, csak a gazdaság nem akar működni, felpörögni.

menőmano 2011.08.09. 07:41:58

Most, hogy visszaolvastam a kommentem, látom elirtam, :) gondolom nem először- és nem is utoljára.

"Mi a baj? " azt akartam kérdezni".

*******************

És még megtoldom azzal, ha már visszajöttem, hogy Brüsszelben is nagyon "tudott" harcolni, ezért maradt el a diplomáciai siker, (hiába ismerték az EU elnökségünk sikerességét).

Nahát, nahát, ilyen ez.

:)))

mezga-aladar 2011.08.09. 07:55:22

CHF = 258,12 Ft

a Meggebedeusok országa az nagyon erős. körben minden hanyatlik (nyugat)

mezga-aladar 2011.08.09. 08:01:50

mi van? begyűrűzött? ne má...

emlékeztek amikor kormányváltáskor kb 190 volt... az is durva volt, aztán pár hónapja 220 felett...

akkor kik is vették fel a hiteleket, jo hagyjuk az elmúlt egy év 2 billióját...
de a Hódmezői, Debreceni, Esztergomi milliárdokat azért kapirgálgassuk +
tényleges életfogytot javaslok... akik az ország+megye+városokat eladósították...

márta)) 2011.08.09. 08:29:41

Rossz lehet neked. Lapozzál már, ha nem nehéz.

:(

mezga-aladar 2011.08.09. 08:31:48

@márta)): ok. ez is olajozottan műxik, mint a gazdaságunk...

(minden szóvivőnek ilyen hüje nevet kell adni? vagy így válogatnak?)

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=458881

mezga-aladar 2011.08.09. 08:41:21

@mezga-aladar: erről az olaj lemosásos gigadugóról jut eszembe...

az alföldön a traktorok ha utra hajtanak lemossák, slaggal vízzel az útról a sarat...
télen is... láttam is giga balesetet vagy 5 autóval... :) a paraszt meg nézte...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.09. 08:47:43

@tölgyes: És Ön ezt elhiszi? Nem gondoltam volna, hogy Gyurcsánnyal ért egyet az államvezetésre vonatkozólag.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.09. 08:49:08

@xsasha: Kicsit unalmas ám folyton ismételgetni nyilvánvaló dolgokat csak azért mert nem akarod felfogni őket.

Olvad át az első írásomat e témában. Ha még mindig nem érted, egyszer még szívesen elismétlem

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.09. 08:55:27

@laji: Ez tök fura!
Te azt hiszed, (illetve Tölgyes Úr azt hiszi) hogy Kuncze vagy Medgyessi hülyesége ad felmentést?

Olyan nehéz felfogni, hogy az a politikus aki az állam helyzetének nem ismeretével hozakodik elő mentségként az pártállástól függetlenül alkalmatlanságával takarózik?
(Kivételnek fogadom el Antallék helyzetét.)
Hiszen mégis milyen alapon akar kormányozni, ha elképzeléseit egy fiktív, nem létező helyzetre dolgozta ki?

Megyó esetében tudom (illetve neked is tudnod kéne), hogy mi volt a háttérben, de én ezt sem tartom igazi mentségnek.
Bár érteni vélem miért tette amit tett.

márta)) 2011.08.09. 08:57:10

@mezga-aladar:
Hm. Ne viccelj már! parasztok mindenhol vannak, még vadparasztok is)
Tudod ugye?
De sajnálom, most el kell mennem.
Azt sem bánod ugye?
Hm. igy van ez.

mezga-aladar 2011.08.09. 09:16:21

CHF = 260,86 Ft

az erő legyen a forinttal !

tessék Matolcsy mester elmegy egy pár percre nyaralni és a forint összeomlik...
kérlek mágus emeld vissza gazdaságot régi fényébe, jőhaza, ments+ minket...

egy hete mondták hogy vannak stressz tesztek...
257 ig biztonságos a bankrendszerünk...
igaz akkor még "csak" 240 Ft volt...

laji 2011.08.09. 09:20:02

@unionist: van némi igazság benne. most már csak azon kell elgondolkodnunk, hogy miért van az, hogy az egyik 8 évig uralkodik, de nem csinál semmit (ez a legrosszabb), a másik meg legalább igyekszik csinálni valamit, de 8 év felkészülés után úgy tűnik, jobbat is csinálhatna.

Az elsőre mondhatnánk, hogy ott volt a koalíció, amely csak abban értett egyet, hogy lopni kell. Minden másban a pólus két végpontján helyezkedtek el (a koalíciós partner OV első kormányában is "kicsit" púp volt a háton; Torgyánéktól kirázta a hideg az összes fideszest). Ergo, ne szavazz koalícióra!

Az ellenzékből hatalomra kerülő párt pedig miért nem vezet be jobb programokat 8 év felkészülés után? Valószínűleg vannak olyan erők, amelyeket nehéz egy irányba terelni vagy harmonizálni, hogy a legjobb jöjjön ki; nem tudom pl. amikor Varga Mihály vezeti 8 évig a párt gazdasági kabinetét, akkor miért Matolcsy lesz a miniszter...

De összességében még így is jobb, mint 8 év semmittevés, és lassú lecsúszás.

laji 2011.08.09. 09:20:43

@mezga-aladar: rád a populista vagy a demagóg illik jobban?

mezga-aladar 2011.08.09. 09:22:58

@laji: egy po:cs vagy

koalícióban lopás helyett jobb az "egytömb=" maffiaszerű működés, nincs vita

8év lassú lecsúszásnál jobb a gyors lecsúszás...
1et értek, csak történjenek gyorsan a "dolgok"

laji 2011.08.09. 09:32:03

@mezga-aladar: butuska vagy.

csak két gyors lecsúszást látok. egyrészt a volt kormány sleppjénél a kieső jövedelem miatt, másrészt a frankhitelesek esetében. utóbbiakról nem a kormány tehet, de próbál nekik megoldást kínálni.

mezga-aladar 2011.08.09. 09:39:02

@laji: :)))) legnagyobb franhiteles tudod ki... a zország+megye+városok

szerintem lassan szállj ki a fides hintából-hantából...
különben Te is lógni fox... nem lesz ennek jó vége hidd el...
ilyen mérhetetlen hozzánemértés+gátlástalan erkölcstelen banda rég volt...
én nem fogok bántani senkit, nem fenyegetek, de NEM sok JÓT JÓSOLOK....

sőt. nagyon rossz vége lesz ennek...

laji 2011.08.09. 09:47:30

@mezga-aladar: "Te is lógni fox" (...) "nem fenyegetek"
aha, aha... lassan egyfajta gyurcsányi roham kezd rád törni...

xsasha 2011.08.09. 09:48:09

@Nathan D'Xantine:
Nyilván azért kérdeztem, mert mellébeszéltél. Kuvait csupán casus belli volt, másodszor meg már faragtak maguknak okot a háborúra, tények sem kellettek. USA pont azért rohanta le Irakot, amiért az megszállta Kuvaitot, az olaj miatt. Erőből. Én legalábbis így látom.

laji 2011.08.09. 09:53:10

szar állapotban vagyunk, sérülékenyek vagyunk, ide juttatott minket az a 8 év, amikor a ellenzéki önkormányzatoktól megvonták a forrásokat, ahogy lamperth is megmondta, az EU-támogatásokat mindenki tudja, hogyan lopták ki; nem csak a médiából, de az ismerősi körökből is mindenki láthatta...

De Te a mostaniakat szidod. Szerencsére vannak felvilágosultabbak is; mert sok, balra szavazó haverom pl. megmondta, hogy gyurcsányra soha nem fog szavazni.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.09. 09:53:49

@xsasha: Nyilván azért, mert nem. Mint mondtam egy valódi birodalom már első körben likvidálta volna Szaddamot.
Nem tették, meg. Márpedig a problémát, ő okozta.
És mivel elsőre nem oldották meg mégegyszer neki kellett futni.

Gyere már le a kiscserkész tempóról! Nem arról van szó, hogy jogos volt, vagy nem. Arról van szó, hogy miként viselkedne egy "igazi" nagyhatalom. És nem arról hogy nyavajogj egy sort olyan hülyeségekről mint a "jajjj, háborúztak az olajért" ami szimpla tévedés amúgy is.

Az USA egy iagzi nagyhatalomhoz képest rengeteget töketlenkedik, és szemérmes kurvát játszik. Ami olykor röhejes, olykor katasztrofális. Ennyi.

laji 2011.08.09. 09:58:30

@Nathan D'Xantine: nem tudom, hogyan definiálod az "igazi nagyhatalmat", de sejtésem szerint abban kőkemény diktatúra van, USA-pedig gyenge abban, hogy valami demokratikus-féleség van mögötte, meg közvélemény, ami visszafogja; így egyszerre akar kurva és szűz maradni. A háborút természetesen az olajért indították, illetve foglalták el egész Közel-Keletet.

xsasha 2011.08.09. 10:03:40

@mezga-aladar:
Elképzelhető, hogy a 240-es árfolyamnál, még nem minősítették le az USA-t?

Egyébként meg szerintem meg kellett már tanulnod, hogy ne jósolj, mert eddig sosem jött be.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.09. 10:10:33

@laji: Ami az elejét illeti: Igen. Erről beszélek tegnap óta.
Erő, és erőpolitika kapcsán.
Bár nyilván nem kell hozzá diktatúra. Bár lehet az is.
Ide sorolható pl. Róma, vagy a Brit Birodalom.

A háborút természetesen nem az olajért indították.
Az Közel-Kelet elfoglalása pedig nyilvánvaló butaság.
Szíria, Jordánia, Izrael, Libanon, Irak.
Ezek közül "csak" Irak áll megszállás alatt, de az sem elfoglalás. Max. protektorátus.

xsasha 2011.08.09. 10:22:23

@Nathan D'Xantine:
Miért kellett nekifutni? Milyen problémát okozott Saddam az első lerohanás után?

Egy igazi nagyhatalom? Én úgy emléxem, az erő használatáról volt szó. Úgy emléxem, mussolínizni kezdtél, pedig nyugodtan hasonlíthattad volna Izrael gázai nyomulásához is, vagy Hunyadi bécsi hadjáratához is. Meg még sok mindenhez.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.09. 10:40:14

@xsasha: Ugyanazt amit az első előtt. A SZU bedőlése után átpozicionálták az érdekszférákat. Ebbe Szaddam nem passzolt. És kíváló okot adott az likvidálására. Hogy mást ne mondjak háborús bűnt követett el. Ilyesmi miatt Jodl-t annak idején halálra ítélték.

Bocs. Rokona vagy Mussolininek? Vagy mi ez az érzékenység.
Megjegyzem Hunyadi Mátyás bécsi hadjárata mögött valóban volt erő.
Mussolini nem az erő használatára példa, hanem az erő látszatának keltésére, és az üres pózolásra.
Ennek fényében Izraelel megintcsak nem helyettesíthető, hiszen az erő ott is valós.

Ha érdekel van plakátnaptáram a Duce-vel. Haverom gubizta egy lomtalanításnál.

xsasha 2011.08.09. 10:42:04

@Nathan D'Xantine:
Még mindig nem tudom, hogy mi a válaszod, hogy miért is háborúzott az USA Irakkal. Kuvait két szép szeméért? És másodjára Saddam két csúnya szeme ellen? Ez elég sovány magyarázat, ennél többre lenne szükség.

xsasha 2011.08.09. 10:44:41

@Nathan D'Xantine:
Már megint ez a semmitmondás. Saddam nem passzolt az átpozícionált érdekszférába... Ez mit jelent? Miért kellett az USA-nak, hogy Saddam bárhova is passzoljon?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.09. 11:23:17

@xsasha: És nekem kell magyarázatot adnom rá? Te teljesen hülye vagy?
Gondolod én helyeslem? Vagy mi a túrót rugózol ezen a baromságon már egy napja?

Utoljára megpróbálom a szádba rágni a lényeget, aztán befejeztem a veled való kínlódást.

Az alap az volt, hgy az USA nem igazán imperialista nagyhatalom. Mert ahogy fentebb már Lajii is említette túlságosan köti a saját ideológiája. Emiatt sokszor nem birodalmi módon reagál.

ÉN erről beszéltem. Te pedig megpróbálsz ebből valami amerikai ellenes kampányt gyártani. Csak tudnám miért? Ki mondta, hogy amerika jó fej?

Nézzük Szaddam ügyét tekintettel a fentiekre.

A SZU bedől. Jön az a korszak amikor a kétpólusú világot váltja az USA dominanciája. Az USA deklarált értékei? Emberi jogok, demokrácia, szabadság. Ezek külső megsértését eddig bármikor ellensúlyozta a kommunizmus elleni harc. De ez most nincs. Van viszont a fenti három, illetve a hatalmi vákum.

Irak lerohanja Kuvaitot. Az segítséget kér. Kitől kérhet? Persze. Arab testvérektől. Ők azonban magukban nem tesznek semmit. Hohó! Támadó háború indítása! Háborús bűn Nürnberg óta, ráadásul visszamenőlegesen is alkalmazva!
ENSZ! No. Az ENSZ Korea óta semmi ilyesmire nem kapható, de most hogy a nagyok kiszálltak, vagy érdektelenek, talán.
Dehát ENSZ haderő nem létezik, márpedig Izrael példája ékesen bizonyítja mit ér az ENSZ határozat.

Marad az USA. Akit egyébként mindenki utál, amíg baj nincs. Mert ha gond van, azonnal mindenki elvárja, hogy megvédje!
(Lásd nálunk 1956)
Hivatkozva az USA fent említett alapelveire: emberi jogok, szabadság, stb.
Mivel ezek valóban az USA elvei nem térhet ki. És most nem lehet amiatt kifarolni, hogy III-ik vh, meg minden, mert a SZU gyenge. Nem fog odacsapni.
Tehát Kuvait kérése elfogadva.

Itt egy hagyományos nagyhatalom lerohanná Irakot, likvidálná Szaddamot, és bábkormányt hagyna Irakban.
Az USA pont elvei miatt nem teheti.
Végig egyensúlyoznia kell a követelmények, és a számára vállalható megoldások közt.
A birodalmi mentalitás nem vállalható.
Marad a félmegoldás, és a bizakodás.
Határmenti művelettel Kuvait felszabadítását vállalni mint célt.
Továbbá olyanra tervezni a hadműveletet, hogy oly mértékben gyengítsék meg Husszein erejét ami belső forradalom útján előidézi Szaddam bukását.

Az eredmény ismert. Félmegoldás, félsiker.
A gyengítés nem sikerül, a felkelések kitörnek, és leveretnek, némi népirtás kíséretében. Ez a folt rajta is marad az USA-n, mint a szerb mészárlások a hollandokon.

Irak a művelet következtében fókuszba kerül, és megkezdődik az évtizedes huzavona. Embargók, és társai.
Kihátrálni nem lehet, mert az emberi jogok védelmében az USA újra és újra felkérést kap a táncra. Végül mikor elfogy a cérna kreált indokkal (azér Irak sem játszik persze nyílt lapokkal, és nyilván vastagon benne van a 9/11-is) végrehajtják azt a hadműveletet amit egy "igazi" birodalom az első körben végrehajtott volna.

Hogy saját elvei milyen módon visszaütnek az USA-ra az a műveletet követő botrányból is látszik.

Vonjunk mérleget. Egy gátlástalanabb hatalom akciója jelen esetben lezajlott volna egy éven belül. Az USA 13 évet tökölt.
Emiatt meghalt rengeteg kurd, és siíta. Ezek a csoportok csalódtak az USA-ban, ami miatt a második hadjáratban nem álltak a szövetségesek mellé.

Leszögezném, nem kedvelem az USA-t.
Amit mondok még csak nem is okvetlenül pozitív az USA-ra nézve. Én azt gondolom, ha már háború, akkor gyorsan és a lényegi célok eléréséig, vagy azok egyértelmű elbukásáig.
Az USA mint nagyhatalom bicegős. Természetéből, és elveiből fakadóan. Amiket lehet cikizni, kifigurázni, jelezni, hogy ők maguk hányszor sértik meg. Hogy kettős mércével mérnek olykor. De a létüket, és hatórejüket tagadni felesleges.

Ha még most sem érted, hát őszintén sajnálom.
De nem tudok érted többet tenni.

xsasha 2011.08.09. 11:23:48

@mezga-aladar:
És akkor most lépjünk vissza a valóság talajára...

www.origo.hu/uzletinegyed/20110808-van-boven-penze-az-allamnak-a-penzpiaci-felfordulas-kozepette.html

"Az átvett nyugdíjpénztári vagyon, az IMF-től lehívott, de fel nem használt pénz, és az idei lejáró devizaadósságunkat fedező bevont forrás elengendő biztosítékot jelent ahhoz, hogy ne kelljen belenyúlni az idei költségvetésbe még akkor sem, ha beigazolódna a befektetők félelme, és újra recesszióba zuhanna a világgazdaság."

komment1 2011.08.09. 11:40:51

@xsasha:

A dolog két összetevőből táplálkozik szerintem. Az egyik: aki csak egyszer is volt pár napot Londonban mostanság, az tapasztalhatta, hogy a város olyan szinten multikulti, mint amilyen Babilon lehetett, ugyanazzal a potenciális zavarodottsági tényezővel. Nem véletlenül mondták már sokan, hogy a multikulti, úgy tűnik, nem úgy működik (avagy egyáltalán nem működik), mint ahogy gondolták. Egyszerűen a máshonnan származók talán már többségben is vannak Londonban a "valamikori" brit származásúakhoz viszonyítva - csak ezért a mondatért persze kiírnám magam mindenhonnan, a Kisvárosi gyilkosságok producere pl. egy ilyen mondatért került lapátra most tavasszal 15 év kiváló munka után. De hát nem lehetne homokba dugni a fejüket, egyszerűen muszáj lesz valamit kezdeni a kialakult helyzettel, különben ilyen "kis csetepaték" kényszerítik ki, hogy foglalkozzanak vele.

A másik tényező viszont az, amit az indexes cikk is említ: Cameron az Orbánéhoz nagyon is hasonló politikát folytat, pontosan a szegényebb rétegeket sújtják a megszorítások, és a tehetősebbeknek kedveznek (az egész élén a hihetetlen elme, épp negyven éves George Osborne-nal - amolyan angol Lázár János, csak ott mindegyikük arisztokrata háttérrel és oxfordi neveléssel bír). Az egyetemekkel is ugyanazt csinálják egyébként, először diákzavargások törtek ki. Úgyhogy le lehet vonni a következtetéseket.

xsasha 2011.08.09. 11:48:44

@Nathan D'Xantine:
Az USA-t lehet szeretni, meg nem szeretni, ízlés kérdése, én nem erről beszéltem. Amit te leírtál, az a romantikus történelemkönyvek szövege, de semmit nem mond a valóságról. És ezt nagyon könnyű felfedezni annak, aki nem ideákban, hanem a valóságban él. A háború alaptörvényei Szun-ce óta ismertek, de még egy középiskolás is megmondja, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A te leírásodban a romantikus hab mellett elmaradt ez az apró kis tényező, ezért nem lehet komolyan venni. Egy háborúnak van egy valós oka, van casus belli-je, kell hozzá potenciál (haderő) és pénz.
56-ban ha egy Kuvait-jellegű ország lettünk volna, az USA természetesen lépett volna. De nem voltunk senkik, nem érdekeltünk senkit. Mert a háború pénzbe kerül és valódi ok is kell hozzá, nem csak casus belli.
A kuvaiti háború 40 mrd dollárba került. Azt ki finanszírozta? És miből?
Még hogy az USA töketlenkedett... LOL... Saddamot egy max 50 fős alakulat likvidálni tudta volna, ha az lett volna a cél. A fegyvereladások mekkora volument értek el?

Ha nem is értek egyet mindenben a linkelt oldallal, a számait azért nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 12:09:08

@spontan:

"Osztogatásra nem lesz módja a fidesznek később sem, mert nem lesz miből,"

Azért az egyházi kompenzálás kompenzálásának a kompenzálása, a "szentföldi" zarándoklatok pénzelésére, és az iskolák egyházi kézbe való átjátszására fogja futni.

xsasha 2011.08.09. 12:25:52

@Akitlosz:
Mesélj, mivel bántott meg az egyház? :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 13:21:09

@dzsaszper:

Nem csak ezen.

Szükséges, de nem elégséges feltétel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 13:35:54

@xsasha:

Semmi személyes.

De nem gond, ha nem érted.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 13:40:17

@graycivil:

Legalább igazat mond.

Ellentétben a "demokratikus" érveléssel, mely szerint minden hatalom a népé, aminek köze nincs a valósághoz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 13:45:16

@Diocles:

Pontosan. Az eredmény, a siker, vagy éppen az eredménytelenség, kudarc számít.

S mivel mindig vannak ellenérdekeltek, ezért erő nélkül nem lehet sikert elérni.

A jó szándék messze nem elég.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 13:47:29

@graycivil:

Van némi különbség.

Az országgyűlési pártokat a szavazók választják, a pártok vezetőit maguk a pártok, az az ő belügyük, hogy ki a pártelnök.

Azaz a Fideszt leválthatják a szavazók, a Fidesz vezetését viszont nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 13:49:07

@dzsaszper:

Ha egy párt még csak nem is tűnik erősnek, akkor ugyan mitől is vélnék úgy a választók, hogy az a párt fogja felvirágoztatni az országot?

Nem elég erősnek lenni, annak is kell látszani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 13:50:39

@manyike:

Nem a világot kell a gazdaságpolitikához igazítani - mert nem is lehet - hanem a gazdaságpolitikát a világhoz, a realitásokhoz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 14:00:51

@graycivil:

"Ugyanis látszik, hogy ezek a lépések elsődlegesen politikai, másodlagosan gazdasági megfontolás alapján történnek."

Te tapasztaltál olyat bármikor az elmúlt akárhány (ezer) évben, hogy a hatalom elsősorban gazdasági megfontolások alapján kormányozzon és ne a politikai megfontolások domináljanak?

Persze, jogos, amit írsz, csak a többiek sem tudnak jobbat, sőt még ennyit se.

A korábbi kormány tesze-toszáskodása még ennyire sem a gazdasági megfontolásokról szólt. Az érdekelte őket a legkevésbé, s ennek következtében sikerült is csődközeli helyzetbe kormányozniuk az országot.

Minden hatalom elsődleges érdeke az, hogy megőrizzék a hatalmukat, s ez befolyásolja a politikájukat. Nem kicsit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 14:03:17

@okostojgli:

Ha a legtöbben hasonlóan gondolják majdan, ahogy te most, akkor úgy is lesz.

Addig az van, hogy mindenkinek nem lehet a kedvére tenni, elég a többségének.

No meg aztán az éppen aktuális hatalom elzavarása egy dolog.

S aztán?

Mi lesz utána? Illetve ki? Tudsz jobbat?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 14:08:19

@unionist:

Magyarország kormányát nem az "európai nemzetek" választják, hanem a magyar országgyűlés.

Az "európai nemzetek" a saját politikusaikat választják, és nem sok ismeretük, közük van a magyar kormányzásról, kormányzáshoz.

Nekem eddig úgy tűnt, hogy az "európai véleményekhez" is Magyarországról szállították a muníciót, a magyar kormány sikerében ellenérdekeltek.

xsasha 2011.08.09. 14:47:39

@Akitlosz:
Valami nagyon személyes lehet, vagy sima divat - ezért kérdeztelek. Ezek szerint divat - így talán még érthetőbb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 14:47:47

@Ringlósztár:

Az igazi utódpárt az MSZP.

Nem vélemény, (történelmi) tény.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 14:50:01

@is:

Persze nem viccelsz, simán magadból indulsz ki.

Attól még, hogy neked nincsen saját véleményed, csak újságból ollózott, másoknak még lehet, még ha számodra ez olyan hihetetlen is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 14:53:06

@Nathan D'Xantine:

Így van. A parlament által vezetett ország sem nem demokrácia, sem nem a köz társasága.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 15:07:05

@Chigavera:

"Ha egyetértünk azzal, hogy az elsődleges szempont nem a politikus, hanem az állampolgár közérzete (ez különböztet meg egy diktatúrát egy demokráciától), akkor a kérdést erre kellene levetítenünk."

Frászt. Nem az állampolgárok közérzete határozza meg egy politikai rendszer berendezkedésének a milyenségét.

xsasha 2011.08.09. 15:40:12

@Akitlosz:
Mi a véleményed a parlamenti demokrácia és a képviseleti demokrácia kifejezésekről/fogalmakról?

unionist 2011.08.09. 16:41:17

@Akitlosz:
én elutasítom az eu jelenlegi szovjetorosz szisztémáját. ami egy állampárti parlamentből (európa parlament), mellette működő minisztertanácsból (európa tanács), és központi bizottságból (európai bizottság) áll össze. ez egy posztkommunista formáció.

megyei alapon választott összeurópai képviselőházra volna szükség. az európai törvényhozásban minden megyének ott ül a választott küldöttje. ugyanúgy, mint a brit alsóházban. a magyar megyei küldöttek felőlem felesküdhetnének a koronára. ez részletkérdés. de közjogi értelemben a nemzetközösségre kellene felesküdni. te azt mondod, hogy a népnemzetre kell felesküdni. mondjuk egy szent korona területén élő horvát esküdjön fel a magyar nemzetre. az ezeréves magyar szupremácia miatt. szerintem egy vicc, amit ti mondtok. vagy egyszerűen nácik vagytok.

a középkorban itt egy perszonálunió létezett. csak a megyék vezetőit a király nevezte ki. a szovjetorosz modellben a pártfőtitkár nevezi ki a megyei párttitkárokat. ami navracsics favorizál. világos ugye: az ortodox keresztény, és az ortodox kommunista modell mennyire hasonlít egymásra. a cár helyett pártfőtitkár van. orbán cár.

szóval ebben a modellben az unió parlamentje megyei alapon szerveződne. minden megye küldene egy képviselőt. és mellette működne a szenátus ahová a tagállamok delegálnának egy-egy tagot. a szenátort a nemzetiségek közvetlen választanák. ez lenne az unió kormánya.

ZemBer 2011.08.09. 16:43:49

@knausz:

Hasonló jutott eszembe. Az igazi erő ahhoz kell, hogy NE nyomjuk le, ne is nézzük le a másikat, hanem nagyvonalúak és fair-ek legyünk.

Akkor is, ha három doktorink van atomfizikából. Vagy ha kormányfők vagyunk.

xsasha 2011.08.09. 17:05:19

@knausz: @ZemBer:

Igen, ez egy nagyon fontos lépcső az ember életében, amikor ezt megtanulja.
Az én tapasztalatom az, hogy ehhez arra van szükség, hogy ne szorongassák az ember nyakát. Vannak olyan módszerek, amire az ember csak erővel tud reagálni. Nincs más. Ez pedig összefoglaló néven a sunyiság, a fű alatti módszerek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 17:09:49

@manyike:

A nép nem tehet róla, hogy mit (nem) csinál a kormány.

Eleve a kormányt nem a nép választja, hanem az országgyűlés.

Aztán meg akárkit is választ a nép képviselőnek, az azt tesz, amit akar, nem a népakaratot képviseli, hanem a saját és a pártja érdekeit.

Nem véletlenül követeltek már 1848-ban is FELELŐS kormányt, amelyik felelős a tetteiért.

Ma nincs így. Bármilyen módon, minőségben is kormányoznak a maximális "büntetés", hogy nem választják újra az őket támogató képviselőket.

De az új kormány is azt tehet majd, amit akar, szintén a népakarattól függetlenül, így hiába cserélgetheti, cserélgeti 4 évente a nép az országgyűlést, jelentősége, eredménye, haszna alig.

mezga-aladar 2011.08.09. 17:13:52

bocsánat pár órát nem figyelek, máris ugrik... handzsa bandzsa még nyaral?

CHF = 264,01 Ft

örömmel értesítek minden magyar (városi, megyei stb) állampolgárt, hogy percről percre NŐ az adósságállományuk...
köszönjük fides...

Zsiráfovics Zsiráf 2011.08.09. 17:22:12

@laji: "szar állapotban vagyunk, sérülékenyek vagyunk, ide juttatott minket az a 8 év"
Nem az elmúlt 8 év, hanem az elmúlt 21 év. Ezt kellene már felfognia és megértenie mindenkinek.

nol.hu/kult/szertefoszlott_illuziok_-_geszti_peter_zenerol_es_az_orszag_allapotarol

Az utolsó kérdésre adott válasszal mindent elmond.

inreallife 2011.08.09. 17:29:03

@mezga-aladar: bukta van....
a dohányosok helyében rettegnék. bár úgy nézett ki, hogy megúsznak egy adóemelést, nem lehet nem észre venni, hogy irtózatos mennyiségű pénzt kell az államnak még idén(!) beszedni. márpedig most a cigitörvény jön....

érdekes dolog az is, hogy a május végi árfolyamon fizetik ki a lenyúlt manyup pénzeket. cserében ott maradnak a megtizedelt értékű részvények, a jól bebukott mol részvényekkel...

szóval illúzióim nincsenek legalább 1000 ötlete van a kormánynak egy kis "gatyamazzag" szorításra, és az eszközökben eddig sem volt túl finnyás, fizetni fogunk, ez nem kétséges...

mezga-aladar 2011.08.09. 17:36:57

@Zsir@f: ezt kétnapja linkeltem... ez már régi okosság...

@inreallife: cigi és cigó adó?

te fox fizetni... én tuti nem...
egy éve döntöttem el, hogy az adózás az úri huncutság...
felhagyok a rossz "habittel"
tudod itthon egy kicsit magas a 82% adótartam...
a 18% maradékot hogy bírod beosztani?
most hogy kiszálltam sajnos neked még többet kell majd adózni. bocsika.
sőt én csak "felveszek"... na még ez is téged terhel. köszike...

Te vagy Bandi a ló... csak húzzad az igát...
jé viszik Bandit... szanatóriumba kórházba...
csak nem festették még át a "Vágóhíd" feliratot...

mezga-aladar 2011.08.09. 17:40:05

az Oncsa program, újratöltve: Ócsa...

index.hu/belfold/2011/08/09/ocsara_telepitik_a_bedolt_hiteleseket/

haláli társaság... fides ht.

Szimba 2011.08.09. 17:41:52

"Londonban hej, van számos utca és minden utcán van sarok
És minden sarkon vannak házak és minden házon ablakok.
De mind egész nagy Albionban nincs még egy banda,
amelyik ne gyújtogatna, ne gyújtogatna meg rabolna!"

A multikultinak annyi.

mezga-aladar 2011.08.09. 17:43:56

@Szimba: ne temesd... még a németeknél műxik... ha nem is zökkenőmentes...

viszont figyeld, mert itthon a polgárháborúhoz kellenek az 5letek...

megszűnt 2011.08.09. 17:51:29

@ZemBer:
"Akkor is, ha három doktorink van atomfizikából. Vagy ha kormányfők vagyunk."

Ezek a címek számomra inkább azt jelentik, hogy adott embernek nagyobb a felelőssége a másik irányába. Akinek magasabb iskolai végzettsége van, komolyabb státuszban dolgozik, neki hogyúgymondjam kötelessége példát mutatni.

A politika, mindig az erő játéka volt. Most a túlerőé.

Érdemes feltenni a kérdést:- Függünk-e és mennyire függünk mi ezektől a politikusoktól? Amikor meghoznak egy-egy döntést, beleszól-e az életünkbe?

Ha a válasz egyértelmű nem, akkor jó úton vagyunk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 17:55:25

@tölgyes:

"Vagyis a szavazók nem mindig követik a jól felfogott érdekeiket"

Ez túlzó következtetés.

Egy dolog, hogy egy politikus mit mond, de arra semmit nem lehet adni. Amelyik választó hisz a politikusoknak az meg is érdemli.

A politikus azt mond amit akar, az nem kötelezi őt semmire sem.

megszűnt 2011.08.09. 17:59:19

@xsasha:
"Vannak olyan módszerek, amire az ember csak erővel tud reagálni."

Amikor erővel reagálok, akkor úgy érzem még mindig nem voltam elég bátor, hogy szembenézzek a problémával. Aki kiabál, ő fél.

Van egy apró kutyánk, aki állandóan ugatja a nagyokat. Az ember ezen elgondolkodik. Mit képzel ez a pici kutya? Vajon hogyan merészeli? Egyáltalán: miért ugat? Egy, ugyancsak kutyát sétáltató embertől kaptam rá választ: - Hát nem látja? Az Ön kutyája fél.

És én erre sose gondoltam, hogy nem haragból és merészségből, hanem félelemből ugat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 18:05:46

@unionist:

Erősen nézőpont kérdése, hogy melyik módszer a dedós(abb).

Könnyen lehet, hogy mindegyik.

laji 2011.08.09. 18:06:04

@mezga-aladar: "ne temesd... még a németeknél műxik"

Erre csak ezt tudom válaszolni:
"Merkel admits: Multicultural society has failed in Germany"

megszűnt 2011.08.09. 18:13:57

@manyike:
"- a politikus is ember .. de ha az ember politikus nem mindig viselkedik (hétköznapi) emberként ?"

Nincs az a luxus, hogy úgy viselkedjék, mint hétköznapi ember, hiszen színpadon van. Szerepel.

"- szerinted O.V. teljesen tisztában van a másik fél (ellen)érzéseivel, ill. hogy milyen intézményes szokásrendet kezdett ki, de a kimondott és a ki nem mondott céljai megvalósításához személyisége elég motivált az erőpolitizáláshoz is, bár ezek a célok egy egész országot érintenek? - szerintem, igen"

Teljesen tisztában van azzal, mit mond, mit cselekszik, miért mondja, miért teszi. Vannak tanácsadói, felhívják a figyelmét, kidolgozzák a stílusát, segítik az öltözködésben. A legapróbb részletekig fel van építve egy politikus.

"de O.V. valóban nem elég erős ebben, vagy retorikája csak színjáték, s hozzátartozik az erős, atyáskodó vezér nimbuszához? - én nem tudom"

Orbán Viktor erősen hisz abban, amit csinál. Neki is tettek külföldi ajánlatokat. Ő egyfajta missziónak érzi, hogy rendbetegye ezt az országot és legjobb tudása szerint ezt igyekszik megvalósítani. Többet nem követi el azt a hibát, hogy a véletlenre bízza a győzelmét.

Elég erős-e hozzá? Jó kérdés.

laji 2011.08.09. 18:14:43

Ez vicces: "A londoni zavargók - akiket a BRIT MÉDIA BALOLDALI RÉSZE MÉG MINDIG TILTAKOZÓNAK NEVEZ - nem csak a Tescókat és a szórakoztatóelektronikai szaküzleteket, egyszerű járókelőket vagy az összecsapások sérültjeit fosztogatják, hanem luxuséttermeket is, derül ki egy londoni szabadúszó író-fényképész beszámolójából."

Na ők szokták bírálni Orbán Viktort is...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 18:22:37

@jjulie:

A visszafele mutogatás oka, hogy az ősi, jól bevált politikusi trükk, már az ókorban is így csinálták.

Egy új hatalom, kormány létrejötte idején, s még utána azért célszerű az elődöket és ténykedéseiket minél sötétebb színben feltüntetni, mert minél alacsonyabbnak látszódik az elődök ténykedésének a színvonala, annál eredményesebbnek tűnik, látszik az új hatalom. Legalábbis a propagandában, de azért az hat némileg a népre.

Hiba lenne egy új hatalomnak az elődjét fényeznie, ha nem annak követőjeként akarja feltüntetni magát, hanem új korszak elindítójának.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 18:29:17

@hegyilány:

Jól mondod. Csak hosszan.

Az állam csak a piaci alapon dolgozók adójából él.

Aki az államból él az - bár a munkája lehet fontos és hasznos - viszi az adóbevételeket, nem teremti.

Úgyhogy több közmunkással, több közalkalmazottal, több állami megrendelésekből élő magáncéggel, több állami céggel nem igazán lesz előbbre az ország.

Több piacról élő és az államnak adózó cég és munkavállaló kellene.

Erre azonban jelenleg nincs valami nagy kilátás. :-(

megszűnt 2011.08.09. 18:34:57

"Ám ezzel együtt azt is észre kell venni, s különösen fontos tanulság lehet ez az erő-fetisisztáknak, hogy időnként bölcsességgel, ésszel, belátással, sőt: gesztusokkal, engedményekkel, megengedőbb viselkedéssel sokkal messzebb lehet jutni." - írja Török Gábor.

Eleinte úgy véltem, hogy kár olyan dolgokat piszkálni, melyek tényleg csak az erőről szólnak. Ilyen a sajtó ügye vagy a homoszexuálisok felvonulásának kérdése.

Aztán rájöttem, amikor az ember nyújta a kisujját, kell az egész keze. Vagyis erőből politizálni a teljes rendet jelenti, mindenféle káosz nélkül.
Miért jó a rend? Egyszerűbb, átláthatóbb, kiszámíthatóbb. Nem kell olyan dolgokra figyelni, melyek elveszik más, a kormány fontos dolgairól szóló hírek elől a figyelmet.

Bekapcsolom a tévét vasárnap. Bárhová kapcsolok, mindenütt hallom azt a szót: munka. Az ATV-n a Vidám Vasárnapban is. Így épül be életünkbe a rend.

Amiről Török Gábor ír: bölcsesség, ész, belátás, gesztusok, engedmények – ezek az emberi kapcsolatok alapelemei. Nem gondolom, hogy a politikát kell jellemezzék.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 18:35:26

@hegyilány:

Magától értetődő.

A jelen kor politikusainak és közgazdászainak az egy részének semmiféle értelmes ötlete, javaslata nincsen.

Az eladósodottság problémáját még több hitellel és pénzrontással akarják orvosolni, amivel eltolják a jelen kor problémáit a jövőbe, de jelentősen felduzzasztva.

Pénzt korlátlan mennyiségben lehet nyomtatni, teremteni, de nem az a probléma, hogy nincs elég játékpénz forgalomban, így abból csak infláció, még nagyobb gond lesz.

Az igazi megoldás amúgy roppant egyszerű, egyensúlyi költségvetéseket szabad csak elfogadni, csak ez nem tetszik sem a politikusoknak, sem a bankároknak, másoknak meg nincs szavuk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 18:45:57

@unionist:

"a gdp 10% megy humán alapellátásra. ez most havonta 25,000 huf per kopf."

Sajnos nincs annyi.

A GDP 10%-a most havonta 20 810 forint/fő/hó.

Aztán meg a tervezeted szép, csak nem reális. Nem számolsz a fizetési kötelezettségekkel a külföld felé. Az adósságszolgálat elviszi a GDP jó pár %-át, meg a multik profitja is, azaz Magyarország nem kis részben a külföldnek dolgozik és nem csak saját magának.

Ha a GDP 50%-ából akarod az államot gazdálkodtatni - az is nagyon sok pénz - akkor is takarékosabban kell osztogatnod a százalékokpontokat, hogy reális lehessen.

Persze, ha ez nem szempont, akkor mindegy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 18:48:24

@unionist:

Ez úgy is volt. Ki is találtak valamit még ellenzékben csak 2010-ben kiderült, hogy azt nem csinálhatják, amit kitaláltak, ezért gyorsan új forgatókönyv kellett.

unionist 2011.08.09. 18:50:39

@Akitlosz:
erre mondom, hogy ez vallási kérdés. a vallási kérdések olyanok, hogy félig-meddig azért van racionális magyarázat. szóval persze vannak nagyon idióta vallások, mint a pápistáké. a pápának mindig igaza van. mert ő az isten földi helytartója. ezért folyt a reformáció, és a felvilágosodás, hogy ezeknek véget vessen. de ezzel együtt a felvilágosult latinkeresztény gondolkodásban is maradtak racionálisan nehezen magyarázható imaginárius elemek. ilyen a humanista eszmény. illetve a nemzetközösségbe vetett hit.

ez jellemzi a nyugatot. ha több nemzetiség valamire azt mondja jó. akkor az jó. akkor is ha háború, akkor is ha béke. a nyugati világban mindent a nemzetközösség legitimál. a nemzetközösség felé van helyezve minden, ami transzcendens, és az ortodox kultúrában a népnemzet felé. az ortodox zsidóknál is így van. az ortodox szerbek esetén is. szóval ők nem beszélték meg a nemzetközösséggel, hogy indítsanak-e háborút. nem azt állítom, hogy a nyugati keresztények által vívott háborúk mind igazságosak voltak, hanem csak azt, hogy azokat rendszerint a nemzetközösség legitimálta. az ortodox kelet azt mondja, hogy a népnemzet istennek tartozik elszámolni. senki másnak nem. a legfőbb döntéseket nem kell megbeszélni a szomszédos népekkel. a latinkereszténység meg azt mondja: de.

latinkeresztény uniónak vagyok a híve azzal a feltétellel, hogy folyamatosan tanulni kell a kelettől.

orbán viktor mond egy beszédet a székelyföldön. európa nekünk csak "kényszerlakhely". mindenki megtapsolja. az erdélyi magyar lapok sem kritizálják. és ezt a románok sem. tőkés is annak ellenére, hogy reformáltnak mondja magát. ortodox keresztény. orbán is, basescu is. ugyanaz a vallásuk. mind ortodoxok. azért tudnak egymással békésen pálinkázni. aztán az egy másik kérdés, hogy a román és a magyar népnemzet érdekei összeütköznek. sőt időnként az ortodox magyaroké és a székelyeké. de ezek az embereknek egy dolgot utálnak nagyon: a nyugatot. a latinkeresztény közegben való helytállást. ahol nem elég meggyőzni azt, aki veled ugyanazt a nyelvet beszéli, hanem azt is meg kell, aki nem az anyanyelvedet beszéli. nem idomulni kell, ahogy schmitt pál képes volt samaranch bábja lenni, hanem alkotó munkát kell végezni egy többnyelvű közegben. ezt nem tudja se orbán, se basescu.

akinek az eq-ja magas az

unionist 2011.08.09. 18:54:31

csak azt akartam írni még, hogy akinek az eq-ja magasabb az akar ortodox lenni. érzelmi politizálás. aki iq-ból akarja a közéletet szervezni az nyugatos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 18:57:37

@Nathan D'Xantine:

Az Irak elleni agresszióra semmilyen ok nem volt, csak ürügy.

Jodl nem volt háborús bűnös. Attól ugyan nem lesz valaki háborús bűnös, mert felakasztják.

Egy katonának, egy tábornoknak az a dolga, hogy legjobb szaktudása szerint segítse hazáját a háború megnyeréséhez. Jodl csak ennyit tett, semmi többet.

A nürnbergi perben a győztesek álltak bosszút a legyőzött Jodl felett

A mai német jog szerint Jodl ártatlan és 1953-ban, hét évvel a felakasztása után fel is mentették a vádak alól, bár ez rajta már nem segített.

unionist 2011.08.09. 19:00:19

@Akitlosz:
azt tervezték, hogy majd jól meg kell növelni az államadósságot, mert abból akkora növekedés támad, hogy csak na. és amikor kiderült, hogy ez nem megy. nem hitelez annyit a piac, akkor azt mondták, hogy inkább akkor drasztikusan csökkenteni kell az adósságot. erre mondom, hogy ez a matolcsy gyerek egy eszelős. mindegy mi az irány, csak menjünk egyenesen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:02:39

@Nathan D'Xantine:

Az USA nyugodtan lehet ma gátlásos nagyhatalom is, mivel nincs jelenleg nincs vetélytársa.

Háború nélkül azonban nehéz lesz megőrizniük ezt a nagyhatalomságot hosszabb távon.

S már a mai korlátozott háborúkat sem győzik finanszírozni.

nyünyüge 2011.08.09. 19:05:08

@knausz:

Az ég óvjon bennünket a megszállott politikusoktól. Ne missziónak, hanem feladatnak tekintse egy miniszterelnök az ország irányítását.
Szerintem.

A küldetéstudat igen veszélyes, ezerévenként ha egy ember akad, akinek nem árt meg.

hegyilány 2011.08.09. 19:05:18

@Akitlosz:

Erre azonban jelenleg nincs valami nagy kilátás. :-( "

Na ! és miért nincs? Okokat is kellett volna sorolnod.
Talán azért nincs, mert nem teremtődtek új munkahelyek.
Meg talán azért, mert gazdaságpolitika olyan, amilyen.

hoplita 2011.08.09. 19:09:40

@mezga-aladar:
Ahhoz nem ötletek kellenek, hanem stukker.
Ha neked nincs, rábasztál.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:10:35

@xsasha:

Te nem érted így sem, meg úgy sem.

A többieknek:

Nem az állam dolga az egyházak finanszírozása, hanem a híveiké.

Ha már annyira spórol(na) az állam - helyesen - akkor -sok egyéb mellett - az egyházakon is lehetne.

hegyilány 2011.08.09. 19:12:44

@Akitlosz:

"Gyors és végleges" Újabb ötlet a devizahitelesek megmentésére"

Létezik egy egyértelmű, gyors és végleges megoldás a devizahitelesek számára: október 1-jétől minden devizaalapú lakáshitelesnél automatikusan életbe kellene léptetni a 180 forintos árfolyamgátat, a bankok pedig a gyűjtőszámlán felhalmozott összegeket minden évben leírhatnák a bankadóból annak összegéig "

atv.hu/cikk/20110809_gyors_es_vegleges_ujabb_otlet_a_devizahitelesek_megmentesere

Az adószakértő megmagyarázza azt is, miért keletkezik extra profit a devizaalapú hitelezésen. "

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:14:08

@xsasha:

"Mi a véleményed a parlamenti demokrácia és a képviseleti demokrácia kifejezésekről/fogalmakról?"

Körülbelül mint a villanykörte, hóember, vasmacska esetében.

Hasonlít, hasonlít, de nem körte, nem ember, nem macska, nem demokrácia, s véletlenül senki nem keveri össze az igazival.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:16:44

@unionist:

Magyarország kormánya volt a téma, nem az EUé. Megint terelsz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:18:08

@unionist:

Magyarország kormánya volt a téma és nem az EUé.
Megint terelsz.

Vízióid az EU szerinted helyes vezetéséről nem kapcsolódnak a korábbi mondanivalódhoz.

megszűnt 2011.08.09. 19:18:15

@nyünyüge:
"Ne missziónak, hanem feladatnak tekintse egy miniszterelnök az ország irányítását."

Számomra igen érdekes volt, hogy Kálmán Olga nem értette az egészségügyi minisztert, amikor ő a nemzetben való gondolkodásról beszélt. Miként lehet az, hogy egy orvos a nemzetre építsen és ne a saját, egyéni karrierjében lássa a megoldást?

Az ország vezetése működhet ügyvezető miniszterelnökkel, az egésznek olyan jellege van, mintha nem volna senki az ország élén, ugyanakkor érdemi munka folyik mégis. Történt ilyen Bajnai Gordon idejében.

Miért fontosabb a misszió, miért érzem, hogy több?

Ha én valamit szívem ügyének tekintek és nem csak úgy megcsinálom és rendben van, az szerintem több és a szívemre hatva, akár a józan eszemet lepipálva adom pl. a magánnyugdíjpénztári tagságomat vissza vagy teszek meg dolgokat, a hazámnak segítve, a fontos célok érdekében.

hegyilány 2011.08.09. 19:19:59

@Akitlosz:
Vannak "ötletelések", már hogyne lennének.
Csak remélni lehet, hogy valóban lesz valamiféle, mindenki (minden érintet számára) elfogadható, megoldás az ügyben, hogy végre valamennyire lenyugodjanak a "kedélyek.

..........................................................................................

Közben a kormány szerint minden jogszabály rendelkezésre áll ahhoz, hogy augusztus 12-én életbe lépjen az árfolyamrögzítés. Az MTI azért kereste meg a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságot, mert Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke kedden úgy nyilatkozott, hogy a devizahitelesek szerződésének módosításához hiányzik az a rendelet, amely a módosító szerződés-blankettát tartalmazza.
A rögzített árfolyamot választó devizahitelesek szerződését közjegyzői okiratba kell foglalni.

Az államtitkárság ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: az árfolyamrögzítés, mint a bajba jutott lakáshitelesek számára elérhető egyik segítség, augusztus 12-én életbe lép, az ehhez szükséges törvény és kormányrendelet megszületett.

A tájékoztatás szerint a szerződésmódosításokkal járó közjegyzői feladatok elvégzéséhez nincs szükség rendeletmódosításra.

"A bankok és a velük szerződésben álló közjegyzőkre nyilván fokozottabb munkavégzés vár, de emiatt egyéb jogszabály-módosításra nincs szükség" - fogalmazott a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság. "

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:20:07

@mezga-aladar:

"örömmel értesítek minden magyar (városi, megyei stb) állampolgárt, hogy percről percre NŐ az adósságállományuk...
köszönjük fides.."

Legszebb öröm a káröröm?

Az államadósság pedig kb. 41 éve nő percről percre, kisebb szünetekkel, amelyeknek a tendencia tekintetében nincs jelentőségük.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:21:52

@mezga-aladar:

A németeknél?

A németek eléggé frusztráltak és féken tartottak a második világháború óta, ezért kénytelenek sokkal többet eltűrni, mint más népek.

Nem jókedvükben teszik

unionist 2011.08.09. 19:21:54

@Akitlosz:
azt akartam ezzel mondani, hogy a magyar lakosság az egy főre jutó gpd nagyjából tizedét bulizza ki szociális ellátásra. majdnem minden csoport egyébként. nem csak a munkanélküliek, hanem majdnem minden társadalmi csoport.

a wolfram szerint 21,800 huf.
www.wolframalpha.com/input/?i=%28hungary+gdp+in+huf%29+per+%28hungary+population%29+per+10+per+month
ennyit kellene osztani segélyként. és ennyi adójóváírás kellene. illetve ennyivel kellene támogatni a közmunkást, illetve ennyivel kellene kiegészíteni a nyugdíjakat a felosztó kirovó rendszerben. minden gyerek után ennyi családi pótlék kellene.

a költségvetésben mindent előző évi bázison kell finanszírozni. tehát 2012-ben a 2011-es gdp-t kell figyelembe venni. az adósságot az előző évi növekedési többletből kell finanszírozni. azért kellene, európai valutaalap, hogy ezt meg lehessen tenni. de ha nem lehet, akkor menni kell visszafelé. tehát 2012-ben a 2010-es, vagy 2009-es, vagy még korábbi gdp adatokból kell ezt számolni. azért, hogy a pusztán a növekedési többletből az adósságszolgálat kijöjjön.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:25:54

@knausz:

A kutyák sem csak úgy összevissza ugatnak, hanem kifejeznek valamit.

Ha úgy tetszik "beszélgetnek" egymással, csak az ember nem nagyon érti őket.

A kutyák viszont értik a másik kutya ugatását, aminek elég sok oka - mondanivalója - lehet.

Kutyakísérletekkel bizonyítható, bizonyított.

Persze a többi emlős kommunikációja is jóval bonyolultabb annál, mint amennyit az ember képes lehet felfogni belőle.

hoplita 2011.08.09. 19:26:17

@Akitlosz:
Nem hát....hanem hülyeségből.
Aki hülye haljon meg..
(ősi kínai közmondás)

unionist 2011.08.09. 19:28:56

@Akitlosz:
én unionista vagyok. szerintem minden esetben a nemzetközösségnek kimondani a döntő szót. ezért beszélek az unió kormányáról, és nem a népnemzetről.

éppen az a probléma, hogy az európai tanácsban most pártelnökök ülnek. akik össze-vissza ígérgettek, hogy majd milyen fasza lesz, mennyi támogatást kap a nép, csak előbb szavazzanak rájuk. és hogy a többi párt, amelyik ugyanezt a süket dumát nyomta tönkretette az országot, de az ő pártjuk meg felemelte. ez a pártlogika, amit szerintem a nemzetközösségnek mellőznie kell.

az európai kormányt a nemzetiségek által közvetlen megválasztott szenátoroknak kellene alkotniuk. (hasonló, mint az amerikai szenátus) az európa parlamenthez pedig megyei elektori rendszer kellene. ez meg ugye az angolszász rendszerhez hasonló.

tehát ez egy nemzetközösség, amiről te beszélsz meg népnemzet.

megszűnt 2011.08.09. 19:31:00

@Akitlosz:
"Ha úgy tetszik "beszélgetnek" egymással, csak az ember nem nagyon érti őket."

Ami belőlem az ellenszevet és elhatárolódást kiváltotta az un. liberális gondolkodókkal szemben:

Még mindig nem tanultak meg kommunikálni és értem ezalatt az újságírók és politológusok felelősségét. Azt gondolják, rámondhatják egy pártra, hogy az nem demokratikus? Ha a választók akaratából ül a Parlamentben? Hát miféle felelősség ez?

Erre csak azt tudom mondani: anarchiában nem lehet építkezni és akkor ilyen jellegű demokráciára nem vagyok vevő.

mezga-aladar 2011.08.09. 19:33:52

két kasztra-csoportra osztható a magyarság...

PARASZTOK... ezek vannak határon belül
POLGÁROK... ezek meg kénytelenek elmenni...

sajnálom...

nyünyüge 2011.08.09. 19:34:03

@knausz:
Nem azt mondom, hogy nem kell elkötelezettnek lenni, akár az ország jó vezetéséhez, akár egy ház felépítéséhez vagy bármihez.
A misszió viszont számomra olyan, mint egy keresztes háború. Amikor magamat és mindenkit meggyőzök, hogy a szent cél érdekében bármit tehetek. És senki se merészeljen visszakérdezni, hogy tulajdonképpen tényleg szent-é a cél és ha igen, megfelelő-é az eszköz.
Mert én el vagyok hivatva ezen kérdések eldöntésére.

unionist 2011.08.09. 19:40:59

de ez egy vallásvita. ennek akárhányszor nekifutunk ebből ez fog kijönni.

és ez a válság erről szól. európának sikerül-e a nemzetközösségi kereteket megalkotnia. ha nem, akkor az unió szétesik. de nyilván létrejön utána egy másik. szóval már most is simán kitennék az ortodox országokat. a görögöket, a románokat, a bolgárokat, és jó eséllyel magyarországot is.

az ortodox zóna szovjetorosz befolyási övezet lesz. még csak nem is kínai. kínát nem fogja érdekelni a szegény kelet-európa. most azért vagyunk kína számára érdekesek, mert nyugat-európa kapuja vagyunk. ha magyarország az unión kívülre kerülne, akkor ez a térség kína számára teljesen érdektelenné válna.

a ruszkiknak viszont régi birodalmi törekvésük kelet-európát uralni. függetlenül attól, hogy szegény, vagy gazdag. a népnemzeti gondolkodás szovjetorosz függéshez vezet. az ortodox kereszténység és az ortodox kommunizmussal rokon. ez a rendszer a pártfőtitkár és a pátriárka szoros kapcsolatára épül. a vezető állampárt a vallást használja arra, hogy totális rendszert építsen ki. ezt csinálja a fidesz is. illetve ezt csinálná, ha lenne elég tehetsége hozzá.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:41:43

@unionist:

Racionalitás a vallás kapcsán eléggé furcsán hangzik.

Az ember eleve nem egy racionális lény, hanem érzelmi.

Racionális viselkedést csak immel-ámmal lehet néha elvárni az emberektől.

Vallás dolgában például nem.

Nyilvánvalóan vannak törésvonalak a nyugati meg a keleti kereszténység között is, de nem gondolnám, hogy ez lenne a fő törésvonal.

Akiknek fontosabb a vallásuk, mint a nemzetük náluk nyilván, de akiknél ez fordítva van, nem.

Nem csak a vallások alakítják a történelmet és nem is csak azok motiválják az embereket. Úgyhogy igencsak részleges magyarázat lehet a kelet-nyugat különbözőségekre, hogy más irányzatú a kereszténységük.

"latinkeresztény uniónak vagyok a híve azzal a feltétellel, hogy folyamatosan tanulni kell a kelettől."

Én meg nem vagyok semmilyen vallási alapú államnak a híve.

Viszont fontosnak tartom a népek kultúrájának a megőrzését, aminek a kereszténység is a legfőbb ellensége volt a történelem folyamán.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:43:20

@unionist:

Merész megállapítás. S elég komolytalan is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:46:09

@unionist:

Te mondhatsz ilyeneket, de egy vezető nem.

Ha egy út járhatatlan, akkor értelemszerűen másik utat kell találni, másik úton kell haladni, s nem eszement módon belemenni és elsüllyedni a mocsárban csak mert az a következetes bár idióta hozzáállás.

A te hozzáállásod tűnik inkább eszelősnek.

nyünyüge 2011.08.09. 19:51:10

@nyünyüge:
Sőt.
Ha elhiszem magamról, hogy missziót teljesítek (és természetesen csak én vagyok erre alkalmas), akkor erre a kiválasztottságomra való ügyes hivatkozással igencsak furcsa dolgokra tudnak adott esetben rávenni. A sötét erők (is).
Merthogy az ember fia-lánya igen hiú és szívesen és könnyen éli bele magát abba, hogy rajta múlik a világ dicsősége.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:51:27

@hegyilány:

"Na ! és miért nincs? Okokat is kellett volna sorolnod.
Talán azért nincs, mert nem teremtődtek új munkahelyek."

Ez neked ok? :-) Mitől teremtődnének új munkahelyek? Idejön Jézus vagy a szentlélek és nekiáll teremtgetni?

"Meg talán azért, mert gazdaságpolitika olyan, amilyen."

Tudsz jobbat?

Mikor volt utoljára Magyarországon sikeres gazdaságpolitika?

Ha egy kormány véletlenül azt csinálná amit kellene, akkor lenne az ellenzék a leghangosabb és az kapná a legtöbb tüntetést.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:55:11

@hegyilány:

Ezt meg lehet tenni, de a bankok akkor az összes ügyfelükön fogják bevasalni ennek az árát.

Az is szívni fog, akinek nincs is devizahitele, csak pl. egy folyószámlája.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 19:57:53

@knausz:

"Számomra igen érdekes volt, hogy Kálmán Olga nem értette az egészségügyi minisztert, amikor ő a nemzetben való gondolkodásról beszélt."

Viszont meglepőnek nem meglepő.
Honnan érthette volna szegény Kálmán Olga?

jjulie 2011.08.09. 19:58:35

@Akitlosz:

és hány járhatatlan út van az egyismert járhatatlan út mellett? a puszta változtatás nem azonos a dolgok jobbra fordulásával, mint amit sejtetni próbált valami orbán nevű nemrégiben a "nagy felhatalmazás, nagy változás" fideszidiótákra méretezett bölcsességével

és lám, lám, lett nagy változás, bizony, bizony

megszűnt 2011.08.09. 19:59:56

@nyünyüge:
"És senki se merészeljen visszakérdezni, hogy tulajdonképpen tényleg szent-é a cél és ha igen, megfelelő-é az eszköz.
Mert én el vagyok hivatva ezen kérdések eldöntésére."

Magán-jellegű válaszom lesz, de benne van a felelet, ha úgy érzed nincs, újra megfogalmazom.

Németországban tartózkodtam és írt a barátom egy sms-t nekem, hogy történt valami, és még egy mosolypofát is biggyesztett a szövege végére. Én azonnal pakoltam, kiadtam a családomnak:

Megyünk haza, osszátok be a napotokat, mert azonnal! Nem magyaráztam különösebben, rohantam haza, mert nekem fontos volt, hogy a barátom mellett legyek.

Tehát: eldöntöm mi fontos, mi nem az, és aszerint cselekszem. A többiek vagy követnek vagy nem. Ha jó vezető vagyok, akkor elfogadnak és követnek, mert tudják, hogy az ügy, amit én fontosnak tartok, az a legfontosabb.

jjulie 2011.08.09. 20:01:18

@Akitlosz:

mert te érted, mi az a nemzetben golkodás, pajtás, amit az a minyiszter említett?

megszűnt 2011.08.09. 20:02:25

@Akitlosz:
"Honnan érthette volna szegény Kálmán Olga? "

Hát ha Kálmán Olga nem érti a nemzettudatot, nekem miért kéne megértenem a bal-liberalizmust? Érdekel engem?

megszűnt 2011.08.09. 20:04:30

@jjulie:
"..mi az a nemzetben golkodás, pajtás, .."

Mi az: nemzetben gondolkodni? Meg tudnád fogalmazni, blogtársam?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:04:48

@hegyilány:

Ha én jól értem a kommunikációs embert, akkor ez az árfolyamrögzítés nem egyéb mint a probléma áttolása a következő kormány idejére.
S addig meg reménykednek a csodában, hogy hátha leesik a svájci frank árfolyama. Ami nem valószínű, így 2014-ben csak még nagyobb lesz a gond. Sokkal nagyobb.

Azt mondja szóvivő, hogy 2014 után is csak legfeljebb 15%-kal emelkedhetnek a törlesztőrészletek.

Ez eléggé irreális. Ha 180 forinton rögzítik a svájci frankot, akkor az 15%-kal növelve is csak 207 forint, mikor már ma 250 felett jár.

Mi lesz a különbözettel? Ki fizeti meg, ha nem történik meg a várt csoda? Persze erre nincs válasz, főjön rajta majd a következő kormány feje!

2008 óta még inkább úgy tűnik, hogy a kormányok semmit nem oldanak meg, csak tologatják a problémákat a jövőbe, a következő kormányok, generációk idejére.

nyünyüge 2011.08.09. 20:05:26

@knausz:
Értem a példát, de szerintem egy ország vezetésének nem szabd egyetlen személy EQ-jára épülni a 21. században.

xsasha 2011.08.09. 20:07:56

@knausz:
Az erő az nem az ugatás. A harapás. Az az erő.

xsasha 2011.08.09. 20:09:07

@Akitlosz:
Akkor már csak azzal vagy adós, hogy elmondd, milyen az igazi demokrácia.

jjulie 2011.08.09. 20:10:21

@knausz:

nem használok ilyen azókapcsolatott, ezért kérdeztem meg az akitlosztól, aki számára természetes, hogy a kálmán olga nem tudja, és arra következtettem, hogy az akitlosz tudja, éshátha elárulja

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:11:11

@unionist:

Na és ha nincs növekedés? Akkor államcsőd vagy mi? Miért kellene növekedés az adósság törlesztéséhez?

A gazdasági növekedés nem old meg semmit, akkor a politikusok csak még több hitelt vesznek fel, s nem az államadósságot csökkentik belőle.

Ha nő a GDP, de nem csökken az adósság, akkor %-ban számolva kevesebbnek tűnik az államadósság pedig egyetlen dollárral sem csökken.

Mindegy hol mekkora növekedés volt, attól még az államadósságok is nőttek.

Egyáltalán nem megoldás a problémákra a gazdasági növekedés erőltetése minden áron.

Inkább addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér hozzáállás kellene, s akkor szükség sem lenne államadósságra, sem pénzrontásra.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:12:11

@hoplita:

Úgy is lehet mondani. :-)

Bölcsek ezek a kínaiak.

jjulie 2011.08.09. 20:12:44

@knausz:

van egységesnek nevezhető magyarnemzettudat?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:14:20

@unionist:

Te a vízióidat osztod meg egy általad ideálisnak tartott EU-ról.

Mert Téged valószínűleg jobban érdekel az EU sikere, mint Magyarországé.

Én ezzel fordítva vagyok.

hoplita 2011.08.09. 20:15:23

@Akitlosz:
"....Ha egy kormány véletlenül azt csinálná amit kellene, akkor lenne az ellenzék a leghangosabb és az kapná a legtöbb tüntetést...."

Hűha...!
Akkor eddig kurcsányék vótak az ászok.....visított a fityisz, mint akinek a farkát csavarják és sikerült csatatérré változtatni az utcákat is.
Szerintem gondold át ezt még eccer.:))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:15:33

@knausz:

Ez a "liberális" gondolkodás lényege. A kettős mérce.

hoplita 2011.08.09. 20:18:49

@jjulie:
Ne rugózzál mán te ilyeneken zabi-gagyizsidó...!
Inkább lapozd át újra a popó magazinodat....avvaló neked.

jjulie 2011.08.09. 20:20:30

@Akitlosz:

gazdasági növekedés pont azért kell, amiért a zsidóknek királysággá kellet szervezniük a törzsi létüket, és ezer évvel később a magyar törzseknek is így kellett tenniük

megszűnt 2011.08.09. 20:22:06

@nyünyüge:
"Értem a példát, de szerintem egy ország vezetésének nem szabd egyetlen személy EQ-jára épülni a 21. században."

Eszemmel is, szívemmel is tudtam, hogy a barátom hatalmas bajban van és ott kell lennem mellette. Ennél nem volt fontosabb semmi más.

Orbán Viktor mellett rengeteg szakember áll, EQ-val, IQ-val és együtt el tudják dönteni mi fontos és mi nem az, a nemzet szempontjából. Erre felhatalmazást kaptak a néptől. Élnek vele. Hol itt a probléma? Mert most én nem értem.

jjulie 2011.08.09. 20:22:47

@hoplita:

már megint nincs pénzed kocsmázni cigány, hogy itt esz a fene, mi van a segéllyel, izlik a közmunka?

megszűnt 2011.08.09. 20:25:15

@jjulie:
"van egységesnek nevezhető magyarnemzettudat? "

Mit jelent magyarnak lenni? Mi a nemzettudat? Mi a nemzet? Továbbá van-e egységesnek nevezhető nemzettudat?

Várom válaszodat és előre is köszönöm.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:28:48

@unionist:

Nincs az a birodalom, amelyik önként jókedvében leépítené saját magát.

Minél nagyobb az EU annál nehezebben működik, de annál több a bevétel, az osztogatható pénz.

Én nem gondolom, hogy a világpolitika a vallások körül forogna, azok csak eszközök, ürügyek, kellékek.

Írásodból úgy tűnik ki, hogy szerinted ez a térség csak valamiféle birodalmi függésben élhet, s legfeljebb igyekezhet segget választani maga fölé.

Szerintem meg minden nemzetnek a saját érdekeit kell képviselnie és minden lehetőséget megragadnia érdekei érvényesítésére.

Nem szabad egy elvileg szabad és független országnak önként más országok elvárásainak megfelelni akarnia.

A nagyhatalmak is a saját érdekeikért politizálnak, csak több lehetőségük van ezek érvényesítésére.

Ha már segg kell a magyarok fölé, akkor az a segg Budapesten legyen, ne Bécsben, ne Berlinben, ne Rómában, ne Moszkvában, ne Tel Avivban, ne Washingtonban, ne Brüsszelben!

A mindenkori magyar kormány dolga a magyar érdekek képviselete. Ha ezt nem teszi, akkor senki más sem fogja helyette.

A magyar érdekeket önként idegen országok érdekeinek alárendelni akaró vezetőkkel nem viszi semmire ez az ország.

Én nem tenném fel Deák Ferencet a pénzre. Kossuth Lajos, Árpád fejedelem jóval inkább megérdemelné.

jjulie 2011.08.09. 20:28:49

@knausz:

helyes ez a naivitás, és a feltétlen bizalom orbánban

na ezt nem lenne szabad sohasem

a politikus nagyon veszélyes állat, nagyon nagy bajt képes csinálni, mert hajlamos elkurvulni, ezért egyetlen épeszű és felelősségteljes, felnőtt hozzáállás létezik: fogyellek ördögfajzat, és ha csak átsuhan az agyadon az elkurvulás gondalata, élzavarlak az anyádba, úgy hogy még az unokád is megkeserüli

minden más gyerekes, vagy aljas hozzáállás

megszűnt 2011.08.09. 20:29:12

@xsasha:
"Az erő az nem az ugatás. A harapás. Az az erő. "

Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

(Arany János)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:30:10

@jjulie:

Úgy tűnik senki nem ismeri a helyes utat, de amíg keresgélik is menni kell valamerre.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:32:57

@jjulie:

Ha már Kálmán Olga sem értette a minisztertől, akkor én nem merészelném megpróbálni neked itt elmagyarázni.

megszűnt 2011.08.09. 20:33:59

@jjulie:
"na ezt nem lenne szabad sohasem"

Tudod, mi az, amit nem szabad sohasem: függni a napi politikától és dollár meg frank mozgásától. Mert ez az igazi szabadság, amikor nem függök senkitől. Érted?:)

(Mi a nemzet? Mi a nemzettudat? Mit jelent magyarnak lenni? Nem feleltél! EJ!)
www.youtube.com/watch?v=kfbvCuwiogM&feature=related

unionist 2011.08.09. 20:34:53

@Akitlosz:
itt léphet be a nemzetközösség. mondjuk egy európai valutaalap. a tagországok elfogadják, hogy így törleszt mindenki, és ha ez nem megy, akkor jön az unió. mondjuk kötvényeket bocsát ki, és ezzel megvédi a bankokat a csődtől, és az államokat a túlzó megszorításoktól. oké, hogy ez is adósság, de majd konjunkturális időszakban ezt visszaveszi, mert akkor túlosztani nem lehet. ha nem lesz sose konjunktúra, mert mindig recesszió lesz, akkor sose fogjuk visszafizetni az adósságot. de ugye világos, hogy a nyugati gondolkodás az, hogy a nemzetközösség kell például ahhoz, hogy mindig csak a növekedési többletet kelljen adósságszolgálatként áldozni. az ortodox kormány meg azt mondja, hogy állapodjunk meg kínával. mert az lesz a biztosabb. de ez hitbeli kérdés. ha ezt huszadjára sem fogod fel, akkor hülye vagy.

ez kétféle felfogás. ahová te az államot, és a népnemzetet képzeled oda egy nyugati az uniót, és a nemzetközösséget helyezi. és megfordítva. magyarország nem döntötte el, hogy melyik utat járja. mindkettő legitim. de ez egy vallási kérdés.

jjulie 2011.08.09. 20:35:13

@Akitlosz:

jaj, mucsa hangja zeng: "Szerintem meg minden nemzetnek a saját érdekeit kell képviselnie és minden lehetőséget megragadnia érdekei érvényesítésére."

pajtásfigyelj és okulj: mindennek megvan a maga ideje, a születésnek és a halálnak, a sírásnak és a nevetésnek, az szétválásnak éppúgy, mint a szövetkezésnek

honnan a fészkes fenéből veszed, hogy nem a szövetkezés ideje van itt baszki, hanem a különállásé?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:35:17

@knausz:

Érdekelni nem érdekel. Bár az nem hátrány, ha ember ismeri, érti mások gondolkodásmódját.

Nem kötelező egyetértenie is az embernek azzal, amit ért.

Kellett egy kis tapasztalat ahhoz, hogy ma már ne érdekeljen

unionist 2011.08.09. 20:38:34

@Akitlosz:
ez kétféle felfogás. szerintem egy nép akkor lehet szuverén, ha a közös normákban megállapodik a szomszédaival. szerinted meg akkor, ha nem állapodik meg. én nemzetközösségben gondolkodom, te népnemzetben. de ez két vallás.

jjulie 2011.08.09. 20:40:11

@knausz:

gyerekes vagy, mi az hogy nem függeni semmitől? ez úgy hangzik, mintha abban bíznál, hogy meg lehet oldani mindent, és utána háborítatlanul hátradőlni a karosszékben az idők végezetéig

végtelen sokszor és sokféleképpen megfogalmazták már: nincs megérkezés, hanem csak az út van, és meg kelltalálni és meg kell tanulni élvezni az út örömét

xsasha 2011.08.09. 20:40:14

@nyünyüge:
Csakhogy az ember lányát-fiát elég hamar pofán vágja a valóság. :-) Nem elég magadról elhitetni magaddal, másnak is el kell hinnie. Na ez már egy teljesen más tészta. :-)

nyünyüge 2011.08.09. 20:41:02

@knausz:
Egyrészt Orbán (és minden befolyásos politikus) mellett rengeteg szakember és rengeteg haszonleső áll. Rengeteg egymással ellentmondó jogos és aljas érdekkel. És akármennyi E meg IQ sem elég ezek okos szétválogatására.
Ezért találtak ki intézményes kereteket és hatásköri megosztásokat, amik elvileg növelnék a helyes, elfogulatlan döntés valószínűségét.

Bölcs és jóságos Mátyás király csak a mesében és egy egyszerűbb világban volt.

xsasha 2011.08.09. 20:42:14

@Akitlosz:
Azért nem az állam feladata, mert te azt mondod?

Amíg minden állami 10 forinthoz a Vatikán is hozzátesz 3-at, addig miért is jó az államnak ezen spórolnia?

unionist 2011.08.09. 20:42:40

@knausz:
"Orbán Viktor mellett rengeteg szakember áll"
egyet mondj.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:45:16

@xsasha:

A demokrácia lényege, hogy a közösséget érintő kérdésekben a közösség szinte minden tagja dönthet és a többségi álláspont érvényesül.

Hogy te is megértsd, demokrácia az, ami elé te a közvetlen jelzőt tennéd.

A parlamentarizmus nem képes a többségi választói akarat képviseletére, valójában szándékában sem áll.

Egy demokráciában a legfelsőbb döntéshozó szerv a népszavazás.

A népszavazás dönt, az országgyűlés a döntésnek megfelelő törvényt hoz - akkor is, ha nem ért egyet a döntéssel - a kormány pedig végrehaj(tat)ja a döntésnek megfelelő törvényt, akkor is ha nem ért vele egyet.

Míg ma a kormány dönt, az országgyűlés a kormány akaratának megfelelő törvényt alkot, a népnek meg nincs beleszólása. Ez oligarchia.

Ajánlom figyelmedbe Arisztotelészt!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:46:23

@jjulie:

Ahány ember, annyi (nemzet)tudat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:47:32

@hoplita:

Szerintem ott a különbség, hogy eléggé másra gondolunk, hogy mit is kellene tenni. :-)

megszűnt 2011.08.09. 20:48:20

@Akitlosz:
"Érdekelni nem érdekel. Bár az nem hátrány, ha ember ismeri, érti mások gondolkodásmódját."

Engem nagyon érdekelt, mi az, amit nekem mondani tudnak az emberek és minden szinten eljutott hozzám a szó. Próbáltam érteni, próbáltam tolerálni.

Eljutottam, hogy nem kell már mindenkit értenem és tolerálnom, csak ahol én fejlődni tudok még, ott kell lennem és kizárólag a saját érdekemben.

Odáig jutottam, hogy egyáltalán semmit és senkit nem olvasok már, kizárólag Török Gábor írásait.

Nekem nem tisztem világokat igazgatni. Én jövő héttől kizárólag angolt tanulok és írom a regényemet. Ez a dolgom. És figyelni a családomra és a barátomra, mert ő fontos, miatta megérkeznék a Holdról is.:)
www.youtube.com/watch?v=hlSbSKNk9f0

jjulie 2011.08.09. 20:52:54

@knausz:

nemzettudat?

előszöris légy tisztában azzal, hogy ember vagy, aztán hogyan legyél férfi, vagy nő, aztán legyél fiu, testvér és szülő, és a nyolcadik helyen jön az hogy magyar vagy e,vagy sem, ugyanis az véletlen, és semmiképpen nem tőled függ hogy annak születtél

és a magyarkodás nem pótolja azt, hogy férfiként vagy nőként silány módon teljesítesz, hogy gyermekként, testvérként, szülőként csapnivaló vagy

az összes magyarkodó elősször nézzem magába miféle ember, te is @Akitlosz:

jjulie 2011.08.09. 20:54:17

@Akitlosz:

és annyiféle "nemzetben gondolkodás"?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 20:54:22

@jjulie:

A nép elzavarhatja meg az összes politikust, de ettől még nem változnak és nem oldódnak meg azok a problémák, amelyek miatt a nép a legszívesebben elzavarná az összes politikust.

Azaz az elzavarás, a kormányok váltogatása nem megoldás.

A megoldás az lenne, ha a nép maga döntene, dönthetne a legfontosabb kérdésekben és az országgyűlés, a kormány ezeket hajtaná végre.

Akkor valóban a népé lenne a felelősség, hogy milyen országban éljünk, merre haladjunk.

Most nem a választóké a felelősség, hanem a megválasztottaké, ugyanis ők és csak ők döntenek ország dolgában.

unionist 2011.08.09. 20:57:24

@Akitlosz:
na, végre, hogy felfogod. :-D
és a kérdés, hogy melyik tábor van többségben. a felvilágosult, amelyik nemzetközösségben hisz, vagy az ortodox, amelyik népnemzetet szeretne. és ezt nem tudjuk. mert egy választás sem erről szólt. hanem eddig mindig valami ellen szavazott a nép. sohasem nem tett hitet semmi mellett. mondhatnám úgy is, hogy nem nyilvánult meg a népakarat.

xsasha 2011.08.09. 20:57:46

@Akitlosz:
"Ajánlom figyelmedbe Arisztotelészt!" :-)))

Ez nagyjából olyan érvelés, mint hogy azt az anyagot nevezzük vezetőnek, amelyik ellenállás nélkül vezeti az áramot.
Nem, nem így van, hiszen olyan vezető nincs.

A népszavazás addig megvalósítható, amíg csupán az arisztokrácia számít a népnek, és amíg havonta 1 kérdésben kell dönteni, és ez a döntés lokális - maximum város szintű. A demokrácia egyetlen megvalósítható, mondhatnám, hogy a természetben előforduló formája a képviseleti demokrácia, azaz a parlamentáris demokrácia.

megszűnt 2011.08.09. 21:00:00

@jjulie:
"nemzettudat?"

..bárki vessen követ rám, ez itt az én hazám..

Oláh Ibolya:
www.youtube.com/watch?v=b2QjanFYHnE&feature=related

jjulie 2011.08.09. 21:03:18

@Akitlosz:

hűha, ez a gondolatmenet a timur és csapata című műben szerepel

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:05:05

@unionist:

"de majd konjunkturális időszakban ezt visszaveszi,"

Na ez az, ami ma teljes mértékben hiányzik. Lehet bármekkora a konjunktúra, az államok akkor is hitelből élnek. Ha pedig recesszió van, akkor ezt szorozzák hárommal.

Mindig többet költenek az adóbevételeiknél, nem tartalékolnak, ez pedig semmi jóra nem vezethet, nem megoldás a még több hitel, ha már az eddigieket is képtelenek visszafizetni.

Megoldás az egyensúlyi költségvetés lenne.

S akkor nincs szükség többé az államadósságok növelésére, sem a pénzt tönkretételére.

A jelenlegi gyakorlatban a gazdasági növekedés nem old meg semmit. Az inkább csak kényszer. Azért kell erőltetni minden áron a gazdasági növekedést, mert ha az nincs, akkor összeomlik ez a jelenlegi pénzügyi világrendszer, amelyik a hitelek folyamatos növelésére épül.

A régebbi hitelek - és azok kamatainak - visszafizetéséhez még több hitel kell. Még több hitelt pedig csak akkor lehet megalapozottan kihelyezni, ha nő a gazdaság. Ha a gazdasági növekedés megakad, akkor a hitelezés is megakad, akkor nincs új pénz, rögtön prüszkölni kezd ez a gazdasági és pénzügyi modell és jönnek a válságok.

Orvosságként pedig csak a még több hitelt és a pénz rontását ismerik.

Ráadásul a gazdasági növekedés nem is elég, egyre gyorsuló ütemű növekedés kell(ene), ahogyan kamat is kamatos.

Ez a XX. században kitalált közgazdasági modell fenntarthatatlan. Csak az a kérdés, hogy mikor omlik össze, hogyan omlik össze, és mi lesz utána.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:10:15

@jjulie:

"honnan a fészkes fenéből veszed, hogy nem a szövetkezés ideje van itt baszki, hanem a különállásé?"

Hiányzik a szappan a szádból.

Te itt voltál az elmúlt évtizedekben? Szovjetunió, Jugoszlávia,, Csehszlovákia mond neked valamit? A gyarmati függetlenségi mozgalmakról hallottál?

Az ország száma nem fogy, hanem növekszik.

Azaz nem szövetkezni, hanem függetlenül külön állni akarnak egymástól.

Nem nagyon hallani manapság országegyesítésekről, még ilyen szándékokról sem, új országokról, szeparatista mozgalmakról viszont folyamatosan.

Hát innen.

Ha figyelnéd a világban zajló folyamatokat magad is rájöhettél volna.

xsasha 2011.08.09. 21:14:02

@Akitlosz:

"Na ez az, ami ma teljes mértékben hiányzik. Lehet bármekkora a konjunktúra, az államok akkor is hitelből élnek."
De akkor miért nem az a megoldás, hogy ilyenkor nem hitelből fognak élni? Miért nem az a megoldás, hogy az államadósságot maximálják a GDP 50%-ban, és ha elmúlt a recesszió, akkor szépen ledolgozzák a hiteleket erre a szintre?

A jelenlegi gazdasági válságot nem a hitelek okozták. Az adósság akkor vált súlyos problémává, amikor a válság már bekövetkezett.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:17:14

@unionist:

A szomszédokkal mindig meg lehet állapodni.

Azokban a dolgokban, amelyek közösek.

Ne hangoskodjunk este 22 után például, de ez nem jelent közös fürdőszoba használatot a szomszédokkal. Pláne nem egy időben.

Ha a szomszéd rá akarja kényszeríteni az életvitelét a környezetére, szomszédaira az már ugyan nem megállapodás kérdése.

Az ilyen törekvéseknek ellent kell állni, különben nem szomszéd leszel, hanem albérlő.

xsasha 2011.08.09. 21:24:23

@Akitlosz:
Ez mondjuk nagyon igaz.
Verseny és együttműködés - ehhez erős nemzetek kellenek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:24:33

@xsasha:

1. Mert nem a Vatikán finanszíroz más országokat, hanem más országok állampolgárai finanszírozzák a Vatikánt.

2. Aztán meg ők csak kimondottan egy bizonyos egyházat támogatnak, nem az összeset.

3. A Vatikán is és Magyarország is független állam. Tehát egyenrangúak. Azaz nem elfogadható, hogy a Vatikánnak több beleszólása legyen Magyarországon, mint Magyarországnak a Vatikánban.

4. Ezt most találtam ki unionista szomszédolásából kiindulva. A Vatikánnal nincsenek meg Európának a "közös értékrendjei". Ott nincs "demokrácia", nincs nyíltság, egészen máshogyan és más "értékek" mentén működő állam, mint a többi. Ha a Vatikánban gyilkosság, vagy egyéb bűncselekmény történik azt nem mondja ám be a TV híradó, hanem eltussolják.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:28:18

@knausz:

Nem lehet minden embernek megfelelni, mert egyik ember ezt várná el tőlünk, a másik meg azt. Ezért hiba mindenkinek megfelelni akarni is.

Van aki, ami számít, és van, aki, ami nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:30:48

@jjulie:

Trükkös vagy.

Nem a haza és a család sorrendje a kérdés, hanem a haza és más dolgoké.

Isten, király, haza, család
vagy
család, haza, király, isten?

Ez a kérdés.

Szerinted?

megszűnt 2011.08.09. 21:31:45

@Akitlosz:
"Nem lehet minden embernek megfelelni,"

Csak egyetlen embernek szeretnék megfelelni és ez saját magam vagyok. Közel 43 éve így van és nem hiszem, hogy létezik bárki, aki miatt ez változna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:32:17

Gy. k. a "király" az ország vezetését, a hatalmon lévőket jelenti.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:37:37

@unionist:

"mert egy választás sem erről szólt. hanem eddig mindig valami ellen szavazott a nép."

Ez törvényszerűen fakad a politikai rendszerből.

A választók az elmúlt 4 év kormányzását értékelik. Ha elégedettek vele többségében, akkor hosszabbítást adnak, ha nem nem, akkor leváltják, azaz az elmúlt 4 év ELLEN szavaznak és választanak mást.

Ez nem mehet máshogy, mert a választók kénytelenek biankó felhatalmazást adni, nem tehetnek egyebet. Nincsenek a jövőre vonatkozó konkrét programot, amit a nyertesnek kötelező lenne megvalósítania.

Nincs semmi értelme pártprogramok alapján választani, mivel azok semmiben nem kötnek senkit, és amúgy is általában csak semmitmondó halandzsából állnak, konkrétumok nélkül.

xsasha 2011.08.09. 21:39:03

@Akitlosz:
1.) Elég távol állsz a valóságtól.

2.) Miért, kimondottan hány egyházat kellene támogassanak?

3.) Magyarországnak éppen annyi beleszólása van a Vatikánban, amennyi egyházi vezetőt delegál.

4.) Igen, minden bizonnyal. És Vatikánban a bűnözési adatok ezrelékekben sem mérhetők mondjuk Magyarországhoz képest.

Tudod, az a helyzet, hogy annak a bizonyos egyháznak a tagjai annyi értéket teremtenek az országban, hogy ha azt az államnak ki kellene fizetnie, akkor mondjuk a TB-t nyugodtan költhetné erre.

xsasha 2011.08.09. 21:40:24

@knausz:
Érdekes. Azt hittem, vannak gyerekeid.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:41:00

@xsasha:

Nem érvelés volt, csak figyelem felkeltő ajánlás.

Arisztotelész tudta mi az a demokrácia, te viszont nem.
Ezért mertem bátorkodni a figyelmedbe ajánlani. Ha nem, hát nem.

A demokrácia megvalósíthatóságával kapcsolatos véleményeddel nem értek egyet. A XXI. században, az informatika korában élünk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:43:11

@jjulie:

Akkor ezek szerint Timurék is hasonlóan gondolkodnak velem.

unionist 2011.08.09. 21:45:46

@Akitlosz:
nézd a probléma az, hogy az államadósság gyorsabban nő, mint a költségvetés. olyankor megszorítani kell azért, hogy a közszolgáltatások a megszokott szinten működjenek. ennek következtében visszaesik a fogyasztás. megint nem lesz akkora a növekedés, amiből az adósságot törleszteni lehetne. megint jönnek a megszorítások. ez egy szopóág, amin a görögök vannak. ez addig tart, amíg nem jön valami globális konjunktúra.

na most magyarország elég sokat volt kisebb-nagyobb szopóágakon. általában az volt, hogy jött valami konjunktúra. de akkor el kezdtek a kormányok osztogatni. azzal a felkiáltással, hogy eddig milyen rossz volt. most meg milyen jó lesz. ez a húzd meg, ereszd meg.

na most nem kell ahhoz közgazdásznak sem lenni, hogy belássuk: a költségvetés kamatkiadásait a növekedéshez kell igazítani. és ha a követelések mégsem ilyen ütembe járnak le, hanem gyorsabban, akkor azt kompenzálni kell valahogy. ehhez kell egy monetáris alap. de ebbe konjunktúra idején többet kell befizetni.

de ez nem abszurditás. nagyjából mindenki azt mondja, hogy 4-5% növekedés kellene ahhoz, hogy magyarország az adósságcsapdából kilépjen. mert akkor a növekedési többet évről évre fedezi az adósságszolgálatot.

na most itt van a világ, és magyarország:
www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&ctype=l&strail=false&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg#ctype=l&strail=false&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country&idim=country:HUN&ifdim=country&tdim=true&hl=en&dl=en

szóval nagyjából az kellene, hogy relatíve gyorsabban fejlődjünk, mint a világátlag. és akkor az jó. ha nem, akkor meg nem. szóval nincs semmiféle zsidó összeesküvés. ezen múlik.

megszűnt 2011.08.09. 21:46:11

@xsasha:
"Érdekes. Azt hittem, vannak gyerekeid. "

Neked nincsenek, csak készülsz rá, azt tudom.:)

megszűnt 2011.08.09. 21:49:37

- Álmosabb. Az szinonima?
- Álmos-nyugodt. Lehet, hogy az. Nézőpont kérdése. Attól függ minden, mit jelent a szinonima. Ugyebár.
- Rokon értelmű szó?
- Majnem pontosan.
- Majnem-majdnem.
- Szinte. Különben minek lenne más?
- Mégis más? Ha ugyanaz a jelentése?
- A rokon az nem ugyanaz.

Nemzet. Haza. Értékorientált világ. Jó éjszakát!:)

xsasha 2011.08.09. 21:50:52

@knausz:
Azért majd ha lesznek, igyekszem majd megfelelni nekik.

unionist 2011.08.09. 21:54:17

@Akitlosz:
ez a konjunktúrából következik. nem a rendszerből. vannak népszavazás-szerű választások. a következő lehet akár ilyen is. de ez nem a szokásos bal-jobb felosztás. ez nem arról szól, hogy ki a szocialista, konzervatív, liberális, nacionalista. itt nem ez a kérdés. hanem az, hogy népnemzet, vagy európai nemzet. kelet, vagy nyugat.

ZemBer 2011.08.09. 21:55:01

@knausz:

El tudsz képzelni olyat, hogy egy párt képviselői demokratikus választásokon kerülnek a parlamentbe, de sem a parlamenti munkájuk, sem a párton belüli döntések nem demokratikusak, sőt, esetleg a demokrácia szűkítésére irányulnak?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:56:15

@xsasha:

Elvileg lehetne megoldás az is. Csakhogy eddig sem voltak képesek tartani magukat a saját maguk által önként vállalt korlátokhoz.

Lásd pl. az amerikai adósságplafon esete. Tök mindegy, hogy az mekkora, ha elérik, akkor fel sem merül a számukra, hogy ne adósodjanak tovább, hanem egyszerűen megemelik.

Másrészt kockázatosabb. Nem veszi ki a rendszerből a gazdasági növekedés kényszerét, szükségességét.

Olyan világgazdasági pénzügyi rendszer kellene, ami a gazdaság változásától függetlenül is működőképes. Mindig. Konjunktúra idején is, stagnálás idején is, és recesszió idején is.

A mai rendszer csak úgy fenntartható, ha a gazdaság folyamatosan - kisebb, apróbb, s főleg rövidebb visszaesések még beleférnek, de több nem - növekszik.

Ha csak úgy bírnál fennmaradni, hogy minden hónapban átlagosan 3%-kal (reálértéken) többet keresel az előző havinál, akkor meddig bírnád?

Nem sokáig.

A gazdasági növekedés ma már nem lehetőség a jobb létre, hanem kényszer, ami nélkül összeomlik a XX. században kitalált adósságpénz rendszer és vele a gazdaság.

Ezt a terhet venné le egy olyan pénzügyi rendszer, amelyik működik bármilyen gazdasági folyamatok esetén is.

Ugyan miért tartaná magát bármelyik politikus is ilyen plafonokhoz? Ők döntik el mekkora legyen a plafon, kedvük szerint változtatgathatják.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 21:57:40

@knausz:

Helyes.

Remélhetőleg sikerül(t) is megfelelned.

xsasha 2011.08.09. 21:57:55

@Akitlosz:
LOL

Az a baj, hogy túl keveset tudsz a görög demokráciáról, és a döntéselméletről is. Nehéz így vitázni. Az informatika nem elégséges a döntésképességedhez. Döntési helyzetek millióit lehetne sorolni, amelyekben ha a gyerekeid jövője lenne a tét, összecsinálnád magad a döntésképtelenséged miatt. A képviseletei demokrácia lényege a bizalmi és kompetencia alapú döntéshozás. Nincs más demokrácia.

jjulie 2011.08.09. 21:58:59

@Akitlosz:

itt az utólsó ingyenlecke mucsaiaknak (tavaly a radalának már leírtam)

a perspektívád szűk pajtás és ezért a következtetéseid falsok és nem sokat érnek, szóval tágítanod kéne a nyílást amin kémleled a világot

szóval, képzelj el egy filmet: a kamere ráközelített egy szép tiszta vízben egyenletesen úszó fiatal férfira, akinek arányosan izmos teste szép látvány, következtetés: bárcsak én is ilyen lennék

a kamera távolodik, egy medence a helyszín, háttérben pálmafák, kiváltott érzés:én is szivesen lennék ott

tovább távolodik a kamera, és feltűnik egy medence szélén ülő gyönyorű fiatal lány, aki a vízbe lógatja a lábait, a fiu pedig beúszik a combjai közé: kiváltott hatás: de jó neki, cserélnék vele

a kamera felemelkedik, tengerparton vagyunk, és a távolban egy hatalmas szökőár közeledik szélsebesen, láthatóan pillanatokon belül eléri a partot, és a höseinket magalá temeti, kiváltott érzés: dejó hogy nem velem történik

szóval emelkedj el pajtás, és tágítsd a perspektívád, és új értelmet nyernek az eddig látottak

ZemBer 2011.08.09. 22:01:39

@Akitlosz:
"Ha egy kormány véletlenül azt csinálná amit kellene, akkor lenne az ellenzék a leghangosabb és az kapná a legtöbb tüntetést."

Akkor a Gyurcsány kormány volt legközelebb ahhoz, hogy azt csinálja, amit kell?

xsasha 2011.08.09. 22:04:16

@Akitlosz:
Nincs olyan gazdasági rendszer, amelyik bármilyen gazdasági folyamatok esetében hatékonyan működik.

Mondjuk azért tartaná magát, mert a szabályban kikötnék, hogy regnáló kormány nem emelheti a plafont, csak egy lemondó kormány javasolhatná és egy új kormány tehetné meg. Vagy mondjuk népszavazáshoz lehetne kötni az emelését.

Szerintem teljesen más helyen van a probléma, nem a pénzteremtés elméletével van a baj. Az erkölcsi, etikai nihillizmus bármilyen más rendszert is bedönt.

unionist 2011.08.09. 22:05:18

@Akitlosz:
ebben igazad van, de momentán senki sem tud jobbat. illetve azért nagyjából mindenki sejti, hogy peremfeltételeket kellene szabni. de ha megszűnne a hitelpénz, akkor a világgazdaság azonnal összeomlana. nem lehetne semmit gyártani, csak agrárterméket. de feldolgozni sem lehetne. mert nem lenne miből eszközöket vásárolni. az élelmiszerárak olyan szinten ugranának meg, hogy abból azonnal lázadások lennének. éhínség, járványok. szóval a törzsi társadalom jönne vissza az egész világban.

hoplita 2011.08.09. 22:06:29

@jjulie:
Te is mehetnél inkább megkanolni a jó édest....addig se büdösítenéd itt a levegőt gagyizsidó.

graycivil 2011.08.09. 22:12:05

"Eddig 128 530 480 660 forintot buktunk a Mol-paketten

A Szurgutnyeftyegaztól visszavásárolt Mol-paketten a tranzakció óta eltelt bő egy hónap alatt 128 530 480 660 (azaz közel százharmincmilliárd) forintot bukott a magyar állam. Csak ma több tízmilliárd úszott el a tőzsdei lefolyón."

hirszerzo.hu/profit/20110809_tozsde_veszteseg_mol_szurgut_pakett

Egyre jobban kezdi megérni majd állami támogatással átjátszani haveroknak. Örülünk, hogy ilyen biztos kezekben van a pénzünk. :-(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.09. 22:18:14

@xsasha:

1. Te pedig a tényektől.

Nem a Vatikán tartja fenn a katolikus egyházat a Föld országaiban, hanem e egyház hívei tartják fen Vatikán államot.

A Vatikán költségvetésének a 29%-a a hívek adományából áll.

A többit meg nem utolsósorban az olaszok finanszírozzák. Az olasz állam egy halom pénzt és kamatozó államkötvényt adott a Vatikáni államnak, és ők ezt forgatják, illetve ebből élnek.

A maradék meg a turizmus és a csecsebecsék, bélyegek, euró érmék, kegytárgyak árulgatásából jön össze.

Az olasz állam és a világ katolikusainak a támogatása nélkül a Vatikán eléggé életképtelen.

2. Én általánosságban írtam az egyházakról, te meg jösz a Vatikánnal. Miért is? A magyarországi egyházak finanszírozásáról úgy általában van szó, nem egy egyház a sok közül finanszírozásáról.

3. Nem helyes, hogy egyik ország beleszól a másik belügyeibe. mivel a katolikusok elsősorban az istenükhöz hűek, s csak aztán a hazájukhoz, ezért a magyar katolikus egyház nem inkább Magyarország érdekeit képviseli Vatikánban, hanem Vatikán érdekeit Magyarországon.

"Tudod, az a helyzet, hogy annak a bizonyos egyháznak a tagjai annyi értéket teremtenek az országban"

Ami után nem adóznak, sőt az adófizetők pénzéből is kapnak.

De ez csak a te témád, én nem szűkíteném le egyetlen egyházra.

graycivil 2011.08.09. 22:21:04

"Lejáratja Magyarországot az Orbán-kormány

Magyarországot égeti az Orbán-kormány azokkal a vagdalkozó, színvonaltalan válaszokkal, amelyekkel fogadja a külföldi bírálatokat. Kovács Zoltán ugyanazzal a szöveggel utasította helyre a Financial Times-t, amelyet belföldön használnak."

nepszava.com/2011/08/magyarorszag/lejaratja-magyarorszagot-az-orban-kormany.html

"De az a szöveg, amit a HírTV nézője megtapsol, az a civilizált külvilágot megbotránkoztatja. Az Orbán-kormány levele a szélsőjobboldali orgánumok szellemi színvonalán íródott, és valójában ennek a közönségnek szól."

laji 2011.08.09. 22:26:32

@graycivil: Te nem csak olvasod, de még idézed is a Népszavát... Hmm, biztosan egy elfogulatlan ember vagy... Paul Lendvaitól van kedvenc idézeted? :))

graycivil 2011.08.09. 22:38:29

@laji: Mihez képest elfogulatlan?

Van Szíjártótól is. Idézni is szoktam...röhögni. :-)

ZemBer 2011.08.09. 22:46:13

@Akitlosz: Nos, hallottam valami EU-ról, ahol a volt szovjet övezet tagjai, meg jugo tagállamok, meg cseh és szlovák államok is unióra léptek a függetlenedés után.

unionist 2011.08.09. 23:03:17

szóval ez a vallási határvonal. mondjuk szarajevó kérdéses persze. mivel bosznia jelentős részben muszlim.

laji 2011.08.09. 23:04:46

Itt olyan független, nagy formátumú, szakértő források merülnek fel referenciaként, mint pl. Békesi, Geszti, Népszava, ami előtt - nem tagadhatom - le kell borulnom... Hiányolom még Paul Lendvait, és a baloldali brit médiát, akik a kvázi szervezetten fosztogató fekákat "még mindig tiltakozóknak nevez", mert nélkülük nem lehetne objektív képet alkotni...

ZemBer 2011.08.09. 23:06:44

@xsasha:

Jó ideig inkább a saját magadban kialakított "jó szülő" képnek tudsz majd megfelelni, nem a gyermeked elvárásának. Mire el tudja mondani, addigra már jelentősen programoztad őt a neveléseddel.

Szóval: ne számíts arra, hogy az első 7 évben lesznek explicit elvárások azon túl, hogy "óvj, szeress és táplálj". :-)

xsasha 2011.08.10. 00:25:50

@ZemBer:
"óvj, szeress és táplálj"
Azért ehhez is sok-sok megfelelés kell a "lógj, sörözz és hátrálj" attitűdhöz képest. :-P És remélem, ezt nem kell magyarázni. :-)

ssi 2011.08.10. 00:26:07

@Akitlosz: ezek mind az én kommentjeimről jutottak eszedbe? lenyűgöztél :-)

@mezga-aladar: tévedtem, ez lett a kommunikáció:
"KDNP alelnöke szerint javul az ország gazdasági eredménye, és ennek, valamint az államadósság csökkentésének is része lehetett abban, hogy Magyarország „viszonylag jól vészelte át az utóbbi hetek piaci turbulenciáit”. Rétvári Bence az elmúlt hetek gazdasági adatai alapján az MTI-nek kedden úgy fogalmazott: az ország erősebb, mint a válság kirobbanásakor .. A foglalkoztatás, a bérszínvonal, a termelés és a kereskedelem területén is hónapok óta biztató adatok látnak napvilágot, s álláspontja szerint ennek egyik fő oka az új adópolitika .. bruttó átlagkereset 211 ezer forintra nőtt, ami 6,7 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Ez alapozta meg a kiskereskedelmi forgalom bővülését is, ami jelzi, hogy a lakosság életszínvonala nem csökken, hanem kismértékben javul .. Ha nem érik a magyar gazdaságot jelentős külső negatív hatások, stabil növekedés várható .. Arra, hogy Semjén Zsolt KDNP-elnök a napokban jövőbeni célként jelölte meg a személyi jövedelemadó bevallásának megszüntetését, Rétvári Bence azt mondta: e kijelentés azon alapul, hogy „az egykulcsos, arányos adózás miatt mindenkinek minden jövedelméből ugyanolyan mértékű adót kell levonni, ezért az adminisztráció jelentősen csökken, illetve az adózó oldalán meg is szűnik. Az egyszerűbb formátumú adóbevallásra csak azoknak lesz szüksége, akik valamilyen speciális kedvezményt vesznek igénybe.”
www.mno.hu/portal/802473

@knausz: köszönöm a választ :-) picit pörögnék tovább:
- O.V. mondta: bármit lehet, csak akarni kell
- kívülről úgy tűnik:
* amiről a kormány nem beszél, az nincs (pl. kormányhiba)
* amiről a kormány beszél, az van (pl. elmúlt 8 év bűnei)
- személyiségem, szakmám, státuszom viszont a racionális, egyenes, őszinte beszédet preferálja, ami szintén lehet optimista, lelkesítő
- középkorban mindent átszőtt a vallás, pl. az éles társadalmi különbségek rendjének szentesítése, s az elesettek félelme, ha nem tűrnek, nem a mennybe jutnak
- mintha vmi új hitet is be szeretnének vezetni, ami szintén nem mondható ki

kb. 24, vagy 48 óra múlva újra itt :-)

xsasha 2011.08.10. 00:46:21

@Akitlosz:
1.) Köszönöm, hogy megvilágítottad, hogy a magyar államnak mennyi köze van az egyház finanszírozásához...

Megjegyzem, a Vatikán pont annyira életképtelen, mint bármelyik állam, amelyiktől elveszed az adóval sarcolás hagyományát.

2.) Nyilván a "szentföldi zarándoklat", meg az iskolák átjátszása az ilyen általános megfogalmazás volt. Gondolom a mekkai zarándoklatokra gondoltál.

3.) Hogyan teszel sorrendet Isten és Haza között? Isten és a Haza útjai nem kereszteződnek. Állításod alaptalan.

Mi után nem adóznak? A betegek ápolása után nem adóznak, vagy a szegényeknek való ételosztás után nem adóznak? Esetleg a menhelyek fenntartása után nem adóznak, vagy mire gondolsz?

Melyik egyházzal van még gondod, és mekkora az az összeg, amit az államtól kapnak? Vagy fogalmad sincs a konkrétumokról, csak a divat az, ami alapján beszélsz?

xsasha 2011.08.10. 00:51:35

@ZemBer:
A nemzeti függetlenség feladása nélkül...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 03:22:05

@unionist:

Minden probléma gyökere a költségvetési hiány.
Az, hogy a politikusok állandóan és folyamatosan több pénzt akarnak elkölteni az állam adóbevételeinél.

Ezt a problémát pedig nem oldja meg semmilyen konjunktúra.
Ha nő a GDP, akkor csak még több hitelt vesznek fel.

Görögország helyzetét sem oldja meg semmiféle konjunktúra, sem újabb hitelek. Már most sem képesek fizetni az adósságaikat, és még csak nem is csak a magas államadósság miatt vannak gondban. Ha semennyi államadósságuk sem lenne, akkor is fenntarthatlan a görög állam a jelenlegi formájában, adósságtörlesztés nélkül is többet költenek a bevételeiknél.

Tök mindegy mennyit keresel, ha annál mindig többet költesz, akkor sohasem fogsz egyenesbe jönni, semennyi hitellel sem.

Márpedig szinte minden állam így működik. Ezért növelik folyamatosan az államadósságot és ezért rontják a pénzt, ugyanis ez a kettő fő módszer a költségvetési hiányok fedezésére. A hitel és a pénzrontás.

Nem értek egyet veled, hogy a gazdasági növekedés bármiféle adósságcsapdából kiszedné az országot, vagy másikat. Eddig is volt gazdasági növekedés szinte mindenhol mégis inkább csak tovább adósodtak el az országot. Ha gazdasági növekedés lenne, akkor csak tovább növelnék a hitelből költekezést.

A megoldás tehát az, hogy az államok csak annyit költenek, mint amennyi az adóbevételük. Egy ilyen fenntartható növekedés nélkül is, recesszió idején is. Szemben a maiakkal, amelyek már konjunktúra idején is pénzügyi gondokkal küszködnek, a gazdasági növekedés már nem áldás, hanem kényszerítő szükségszerűség.

Ahhoz sem kell túl nagy zseninek lenni, hogy a kamatos kamat miatt az államadósságok növekedésének mértékével nem lesz képest lépést tartani a gazdasági növekedés. növekedésének mértékével.

Mit tudnak akkor még tenni? Hát amit tesznek is, tönkre teszik a fizetőeszközöket, hogy a régebben a mainál értékesebb dollárban, forintban satöbbiben felvett hiteleket, a mainál értéktelenebb jövőbeli dollárral, forinttal satöbbivel fizessék vissza.

Ezért emelkedik a frank árfolyam, ugyanis sajnos az maradt mára az egyetlen viszonylag megbízható fizetőeszköz.

A dollárt régebben úgy reklámozták, hogy ugyanolyan jó, mint az arany. Hát 11 éve alig volt 200 dollár felett egy uncia arany, ma 1600 dollár felett van, és lesz még 5000 dollár felett is belátható időn belül.

Akinek pénze van megpróbálja megőrizni a vagyonát, míg a politikusok folyamatosan a pénzben létező vagyonok ellopására törekszenek.

Gyökeresen más alapokra kellene helyezni az államok gazdaság- és pénzügy politikáját. Addig, amíg még önként lehet és nem muszáj lesz kényszerből.

"szóval nagyjából az kellene, hogy relatíve gyorsabban fejlődjünk, mint a világátlag. és akkor az jó. ha nem, akkor meg nem."

Aztán ugyan mitől fejlődnénk gyorsabban, mint a világ?
Eddig talán úgy volt?
Szerintem meg fenntartható költségvetés kellene, aztán annyi.

Akkor gazdasági növekedés nélkül is egyre jobb és könnyebb helyzetbe kerülne az ország, ahogyan csökkenne az államadósság.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 03:32:38

@unionist:

Az európai nemzet az egy földrajzi meghatározása a nemzet elhelyezkedésének.

A "népnemzet" fogalmat nem ismerem.

Te, mint minden globalista, keresztények, bolsevikok satöbbi, fel akarod oldani a nemzeteket valami nagyobb masszában, mint például most ez az "európaiság", ami nem igazán van megtöltve konkrét tartalommal, és kétlem, hogy jobb lenne az embereknek európaiaknak lenniük, mint íreknek, portugáloknak, magyaroknak.

Ráadásul elég önkényesen akarják eldönteni, hogy melyik országok "európaiak" s melyek nem, a tényeket nem figyelembe véve.

Ciprus, Izrael semmiképpen nem Európa, hanem Ázsia, míg Törökország, Oroszország részben bizony Európa.

Még ha az általad preferált "nyugati kereszténység" érdekeit nézzük, akkor sem passzolnak bele ezek az ázsiai országok.

Írtam már sokszor, ha a magyarok és a többi nemzetek nem őrzik meg kultúrájukat, nyelvüket, országukat, akkor senki más sem fogja helyettük.

Míg ezeket a nemzetek feletti eszméket és érdekeket képviselik éppen elegen, talán még túl sokan is a világban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 03:36:58

@xsasha:

Már hogy én tudok túl keveset?
Amíg te csak lolózni, meg személyeskedni tudsz, addig valahogy nem győztél meg. :-)

Nem csak arról sem, hogy te többet tudnál, de még arról sem, hogy érdemben hozzá tudnál szólni a témához.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 03:40:25

@jjulie:

Az eddig is világos volt, hogy nincsenek érveid a véleményeid alátámasztására.

Én tényeket írtam, te meg fantáziálsz olyan dolgokról melyeknek közük nincs a korábbi témához.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 03:58:10

@xsasha:

"Szerintem teljesen más helyen van a probléma, nem a pénzteremtés elméletével van a baj. Az erkölcsi, etikai nihillizmus bármilyen más rendszert is bedönt."

Nem az elmélettel van a probléma, hanem a gyakorlattal.
Valóban, a tisztességtelen, felelőtlen politikusok bármilyen rendszert képesek bedönteni. Csakhogy éppen nekik adott ehhez eszközt a pénzteremtés ma alkalmazott elmélete.

Az emberek olyanok, amilyenek. A politikusok is. Nem is fognak megváltozni. Ezért kell a rendszeren módosítani, hogy minél kevesebb lehetőség legyen az erkölcsi, etikai nihilizmusra.

Tilos áthaladni a záróvonalon is, és a szalagkorláton is. Valahogy mégis sokkal többször szegik meg az autósok a záróvonalon áthaladás tilalmát, mint a szalagkorláton áthaladásét.

Reménytelen minden olyan elgondolás, ami valamiféle erkölcsösebb, etikusabb embertípus létrejöttével akar javítani az állam működésén, a társadalom helyzetén.

Minél kevesebb lehetőséget, kiskaput kell hagyni, hogy a politikusok ellopják a közpénzeket.

Minél kevesebb pénz elköltéséről dönthetnek, annál kisebb lesz a sikkasztás, a korrupció mértéke törvényszerűen.

Ennek egyik eszköze lehetne sok egyéb mellett - pl. kisebb állam - a semmiből való pénzteremtés lehetőségének a megszüntetése.

Az emberek már óvodáskorban is megszegik a szabályokat, hogy előnyökhöz jussanak, ha tehetik és nem félnek a lebukástól. Kivétel nélkül.

Csináltak egy tesztet óvodásokkal. Az volt a feladat, hogy egy vonal mögül, amit nem léphetnek át egy labdát kellett (volna) bedobni egy körbe és akkor kapnak egy csokit.

Aztán magukra hagyták a kísérleti alanyokat, akik azt hitték nem látják mit csinálnak, de persze rejtett kamerákkal figyelték őket.

Szerinted hány óvodás nyugodott bele, hogy nem képes a körbe dobni a labdát és így nem kap csokit? Egy sem. Egy idő, néhány próbálkozás után mind megfogta a labdát és beletette a körbe a vonal átlépésével és büszkén várta a jutalomcsokit.

Ezért kár és reménytelen vállalkozás másmilyen viselkedésű emberek létrejöttében bízni. A szabályszegés lehetőségét kell csökkenteni, amennyire csak lehet, az a legcélravezetőbb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 04:12:25

@unionist:

"de ha megszűnne a hitelpénz, akkor a világgazdaság azonnal összeomlana."

Így meg a kezelhetetlen mennyiségű hitelpénztől omlik össze.

S persze az sem igaz, hogy senki nem tud jobbat, de legalábbis mást, mivel azon lehet vitatkozni, mert vélemény dolga, hogy mi, melyik a jobb.

Amúgy roppant egyszerű. annyi pénzt kell forgalomban tartani, hogy annak értéke stabil legyen. Ha infláció lenne, akkor pénzt kell kivonni, - az adóbevételek egy részét nem költik el - ha defláció, akkor pénzt kell forgalomba hozni.

Hogy a pénz ne legyen fedezetlen, ezért új pénzt csak úgy szabadna forgalomba hozni, hogy azért az állam beruház. Hidat, vasutat, metrót, autópályát, satöbbit épít belőle. Ezzel az új pénz forgalomba hozatalával egy időben új érték is létrejön.

Persze a rendszer működésének alapfeltétele, hogy az állam ne költsön többet az adóbevételeinél.

Ez a rendszer működőképes bármilyen gazdasági tendencia esetén is. Működik konjunktúrában, stagnálás idején, és recesszió idején is.

Igazából az egész filozófiai kérdés.

Ma pénzt eszköznek tekintik a gazdaság manipulálására és az állampolgárok által előállított javak munka nélkül történő megszerzésére.

Holott a pénz nem erre való.

Hanem

1. Csereszköz
2. Értékmérő mértékegység
3. Értékőrző vagyontárgy

Ebből a háromból ma csupán a csereeszköz funkció működik, pedig roppant hasznos lenne a gazdaságnak, és az embereknek, ha a másik kettő is működne és megszűnne az infláció azaz magyarul a pénzrontás.

A mai rendszert az ügyeskedők, ahogy xsasha mondta az erkölcsi nihilisták - hosszú távon úgyis minden halottak leszünk elvet valló közgazdászok támogatják, míg ez utóbbit az olyanok, akik korrekt államot, és értékálló pénzt szeretnének.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 04:16:09

@ZemBer:

Ne tévesszen meg az unió elnevezés! A Szovjetunió egy ország volt, az Egyesült Államok is egy ország. Az Európai unió nem egy ország, hanem egy nemzetközi politikai szervezet, mint az ENSZ, vagy az Arab Liga, vagy az Afrikai unió és a többi hasonló.

Nem összetévesztendő.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 04:23:26

@unionist:

Hát nem rossz ötlet, de még nyugaton sem örülne mindenki ennek a határvonalnak, nem keleten.

Nézd meg mit csinálnak Görögországgal, ahelyett, hogy a lehető leggyorsabban kirúgnák legalább az eurózónából!

Ha Európa tényező akar maradni a jövőben is a világban, akkor már nincs sok ideje hátra játszadozni, szociálisozni, elveszíti versenyképességét.

Ha az eurózónából sem merik kidobni az alkalmatlanokat, akkor hogyan mernék az európai Unióból?

Egyre kevésbé elit klub ez az unió.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 04:30:20

@unionist:

Bosznia Hercegovinát fel kellene osztani Horvátország és Szerbia között aztán jól van. Elég életképtelen egy ország.

A bosnyákok nem egy külön nép, hanem csupán muzulmán vallású horvátok, szerbek, akiknek az ősei a török uralom idején vették fel a muzulmán hitet.

Azért elég fura, hogy azért kell léteznie Bosznia Hercegovinának, mert féltik a nagyhatalmak az ottani muzulmánokat.

Hát ők a legkevésbé lojálisak és potenciálisan a legnagyobb veszélyforrások. Nekik ugyanis elég nyilvánvalóan nem az európai keresztény, hanem a muzulmán államokkal érdekük minél elmélyültebb kapcsolatokat ápolni.

Amúgy az Egyesült Államok érdeke is, hogy Európában minél több, a lehető legtöbb független ország legyen, az oszd meg és uralkodj elve alapján, ezért akarták Koszovót is létrehozni.

Szóval az sem igazán túl bölcs politikus, aki azt hiszi, hogy Európa és az Egyesült Államok érdekei egybe esnek. Messze nem így van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 04:31:59

@manyike:

Nem a te kommentálásaidról, hanem xsasháéról.

Vagy ő is te vagy?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 04:49:34

@xsasha:

"2.) Nyilván a "szentföldi zarándoklat", meg az iskolák átjátszása az ilyen általános megfogalmazás volt. Gondolom a mekkai zarándoklatokra gondoltál."

Nem nyilván és rosszul gondolod.

Konkrétumok voltak. Figyelhetnél jobban is, hogy mi zajlik mostanság ebben az országban!

3. Nem én találtam ki a sorrendet, és bizony a sorrend sorrendet jelöl.

Egészen nyilvánvaló, hogy isten - azaz a rá hivatkozó egyházak - és a haza érdekei nem mindig esnek egybe, tehát választani kell.

"Mi után nem adóznak?"

A bevételeik után. Nem ingyen miséznek, temetnek és végzik egyéb szolgáltatásaikat. Az egyházak is szolgáltató vállalkozások, mint sok más is, még ha tagadják is. Nem isten pénzéből élnek és nem isten fizetségére várnak, hanem a híveikéire.

Látom a divat szó nagyon tetszik neked, nem tudom mi köze a divatnak az egyházakhoz, nem ők a divatdiktátorok.

"mekkora az az összeg, amit az államtól kapnak? Vagy fogalmad sincs a konkrétumokról"

Már megint magadból indulsz ki.

Böngésszed!

www.mkogy.hu/irom39/01498/adatok/01_mell.pdf

Ha én olvasom helyetted attól te még ugyanolyan tájékozatlan maradsz.

A google is a barátod.

jjulie 2011.08.10. 06:54:41

@Akitlosz:

pajtás

érveljen neked a harapós ló amelyik meszet evett, pusztán azt próbáltam neked megvilágosítani, hogy a véleményed helytálló lehet ha kellően szűk perspektívából vizsgálódsz, de akár az ellenkezőjére is fordulhat, ha kellőképpen tágítod

nem baj ha nem érted, nem is gondoltam hogy menni fog, a portásfülke így is a tiéd

jjulie 2011.08.10. 07:26:53

@Akitlosz:

"Ennek egyik eszköze lehetne sok egyéb mellett - pl. kisebb állam - a semmiből való pénzteremtés lehetőségének a megszüntetése."

ez a "semmiből való pénzteremtés",elleni fogak csikorhatása, na ez az igazi mucsai himnusz

pajtás, rólad irt valami olyat egyszer a törökgábor , hogy bizony vannak emberek akik kételyek nélkül tisztán, rendezettnek látják a világot, bármily részletkérdésről legyen is szó

egyszerű ember, egyszerű világa: szavazz a fideszre, ha rosszabb napod van, a jobbikra

jjulie 2011.08.10. 07:43:03

@Akitlosz:

igazi fideszalekoszi életművet alkotsz

"Amúgy az Egyesült Államok érdeke is, hogy Európában minél több, a lehető legtöbb független ország legyen, az oszd meg és uralkodj elve alapján, ezért akarták Koszovót is létrehozni.". másutt meg arról írsz, hogy az egységesedő európa helyett a nemzetállami európát kívánatosabbnak tartod

egyszerre két egymást kizáró véleményt képviselni lehet: igazi fideszalekoszi mutatványok a portásfülkéből, van akit szórakoztat, sőt van aki még tanulhat is belőlük valamit

szart sem érnek az irományaid, pajtás

jjulie 2011.08.10. 08:02:01

fideszparasztok figyelem!!!!!!

tessék elmagyarázni adevizahiteles árfolyamrögzatés lehetséges jótékony hatásait

és az esetleges csapdáit

rajta, rajta fideszparasztok, tessék felsorakozni a vezér mögé, vagy láthatóan kihátrálni, tessék, tessék

laji 2011.08.10. 08:21:53

@jjulie: nem vagyunk óvodapedagógusok, eleve esélytelen, hogy megértessük veled...

Ingerlékeny Banya 2011.08.10. 08:37:48

@knausz: A borostyán nem túl értékes csecse becse.

Ingerlékeny Banya 2011.08.10. 08:42:47

Sorosnak igaza lett,volt és van is.Nem lehetne hogy ő legyen a pénzügyminiszterünk?

xsasha 2011.08.10. 08:45:07

@Akitlosz:
És mi lenne, ha a kísérletet folytatnák, és csak azok a gyerekek kapnának csokit, akik nem lépték át a vonalat?
A nevelés és a motivációs rendszerek működnek. Annyit kell elérni, olyan rendszert kell tervezni, ahol a szabálykövető magatartás sikeresebb a szabályszegő magatartásnál.

xsasha 2011.08.10. 09:02:27

@Akitlosz:

2.) Gratulálok. Az vajon érzelmi intelligencia, hogy valaki felismerje a cinikus megjegyzéseket?

Egyébként meg ha konkrétumokról beszéltél, akkor szó sincs róla, hogy úgy általában az egyházak támogatásáról beszéltél volna... Csak a divat szerint, amit a média odaborított neked.

3.) Mikor nem esnek egybe Isten és a Haza érdekei?

Én értem, hogy a te beteges szemléleted szerint minden vállalkozásnak számít, a család az gyerekgyár, az állam meg finanszírozó közösség. De én csak sajnálni tudom ezt a beteges divatszemléletet. Természetesen mindent meg lehet közelíteni a pénz oldaláról, az ilyen gondolkodásmódból születtek a fajelméletek is.

Értem, ebből a 10 számból vagy képben. Nevetséges. Legalább eddig jutottál volna el a keresésben.
www.mtatk.hu/interreg/kotet2/20_fedor.pdf

xsasha 2011.08.10. 09:05:12

@Akitlosz:
Nyilván ezért nem reagáltál az érveimre...

unionist 2011.08.10. 09:59:02

@Akitlosz:
az usának az érdeke az egységes európa. az egyetlen biztos szövetségese. és egyébként a fordítottja is igaz ennek. és ezt a világot hívják úgy, hogy "a nyugat". így próbálj meg olvasni egy amerikai vagy európai nyilatkozatot.

te független államok közösségét akarsz. népnemzetet. politikai gettókkal. ez az ortodox világ. amit úgy adtok elő, hogy az ősmagyarság. ez általában véve: ázsia. van három ortodox párt: az ortodox kommunisták (fidesz), és az ortodox keresztények (kdnp), és az ortodox nacionalisták (jobbik).

és lehet mondani, hogy a zemberber ezekre szavaztak. tehát akkor mink most már ázsia vagyunk. orbán cár visszavezette az ő népét ázsiába. a székelyeket talán igen, mert ott orbánt óriási tisztelet övezi. de a errefelé a választók több, mint a fele azt mondja, hogy orbán viktornak nincs helye a magyar közéletben. csak momentán egy politikusnak sincs helye. mert a közéletben nincs senki, aki européer. illetve aki van az nem párttag. tehát az ázsiaiak párttá szerveződtek, az európaiak meg - ugyan többségben vannak, de - nem.

és akkor ez még nem dőlt el.

mezga-aladar 2011.08.10. 10:35:10

@Akitlosz: @hoplita: még nem tudom, de már bőröndben vannak a cuccok..

mezga-aladar 2011.08.10. 10:39:32

@unionist: a grafikonos handzsa-bandzsa például:)))

vagy a maffia ügyekben profi sintér...

mezga-aladar 2011.08.10. 10:41:59

@jjulie: remélem ez "csak" filmképzet... se jó hasonlat nagyon:)

nyünyüge 2011.08.10. 11:00:43

Olvasnivaló (bár furcsa dolgok /butaságok?/ vannak benne:
pl. hogy a munkakulturára vonatkozó következtetést von le abból, hogy Berlinben a szolgáltatószektorban már csak az "idegenek" dolgoznak.
A presszóban vagy a takarítóvállalatnál dolgozó "idegen" főnöke tán nem dolgozik? A presszó könyvelője nem dolgozik? ...)

hetivalasz.hu/itthon/sok-az-arrogancia-40084/

Szimba 2011.08.10. 11:46:00

@nyünyüge:

Azért nem mond butaságokat! Finoman és távolról érinti azokat a kérdéseket, amire most éppen London lett a példa.

Az egyes országoknak még akkor is, ha valamilyen államközösséghez tartoznak (pl. USA, EU unió) meg kellene tudni állniuk a saját lábukon is, vagyis nagyobb arányban kellene önellátónak lenniük.

Vagy magán az unión belül sokkal jobban kellene megszervezni az egyes országok kereskedelmét, hogy mindenki életképes maradhasson nagyobb kivitel-behozatal esetén is. Ez jelenleg nincs meg, mert mindenki a saját piacát, áruit félti, és még csalásra is képesek, hogy tönkretegyék más országok mezőgazdaságát (pl. az uborka "mérgezés", vagy a génkezelt kukorica stb.)

Nálunk nem a bevándorlók, hanem a cigányok azon része, amelyik nem tudott beilleszkedni, felzárkózni, tanulni, dolgozni, és csupán a gyermekeiből próbál megélni - más lehetőséget nem látva - lesz a polgárháborúk oka, kezdeményezője, és egyúttal megszenvedője.

Nagyon tartok attól, hogy pl. Borsod elgettósodása átterjed az ország más részeire is. Ezt a Fidesz sem meri még kezelni.

Ha a világválság eljut hozzánk, akkor rá fog kényszerülni a nem városi lakosság, hogy részben önellátó legyen, sőt helyi piacokon, egymástól vásároljon élelmiszert. Ez kedvezne a kistermelőknek, pedig jobb, olcsóbb lenne, ha szövetkezetekbe tömörülnének, és helyben feldolgozva árusítanák a dolgaikat.

A városi lakosságnak meg csak addig éri meg városban lakni, amíg munkája van. Itt is a fogyasztás visszafogása lehet a megoldás. Ez egyébként nem magyar specialitás.

Nincs végtelenségig növekvő termelés és fogyasztás egy adott területű bolygón.

Ha majd át lehet költözni más bolygókra, és a közlekedés, kereskedelem is megoldott lesz, akkor ismét elindulhat a szabad piac, meg a szabad verseny.

nyünyüge 2011.08.10. 12:23:46

@Szimba:
nem azzal vitázom, amiről Te írsz, csak azzal a leegyszerűsítéssel, hogy egy országban az egyszerű munkákat az "idegenek" végzik, akkor ez azt jelenti, hogy abban az országban a munkának (a kétkezi munkának) nincs becsülete.

Amit feszegetsz, az igen messzire vezet. Mert igen egyszerű azt mondani, hogy minden ország, város, stb. tartsa el önmagát.
De hogy mit nevezünk eltartásnak és tisztes megélhetésnek az már országrészenként is igen különböző, nemhogy Pakisztán és Nagy-Britannia meg Marokkó és Franciaország viszonylatában. És nem lehet csak úgy a korábban lelkesen befogadott munkaerőnek (vagy unokájának) csak úgy azt mondani, hogy hess.....ba.

Szimba 2011.08.10. 12:54:30

@nyünyüge:

Nem hiszem, hogy nincs becsülete a munkának Németországban. Nyilván azokról a feladatokról van szó, amire már az erősen fejlett és szakmát szerzett állampolgárok nem vállalkoznak. Pl. mosogatás, takarítás (kórházban!), takarítás magánháznál, utcatakarítás, szemét összeszedés, szállítás stb.
Nálunk ráadásul ezeket a munkákat gépesítették (takarítóvállalat), mert olcsóbb, mint egy halom embert foglalkoztatni. Tehát ők képesítés nélkül munka nélkül maradtak, viszont nincs olyan létszámú polgárosodott réteg, amelyik fel tudná őket venni hasonló rendtartási munkákra. A cigány fiatalokban ráadásul nem is bíznak, tehát még takarítónőnek sem veszik fel őket. Inkább Erdélyből hozatnak kiszolgáló személyzetet. (cselédet magyarul)

Ráadásul ma már valamennyi ismeret kell még a takarításhoz is, a babycsőszködéshez, a ház karbantartásához, kertészeti munkák elvégzéséhez stb.

Szerintem inkább nagyon is keresett munkák/munkások ezek, csak éppen országon belül nem számítanak jól fizetettnek.
---------------------
Ami az önellátást illeti, éppen ez az, ami óriási válságot, éhinséget, nyomort és polgár- vagy bandaháborúkat okozhat.
Valamint az életszínvonalbeli különbségek. Ha nem tudod megoldani a fűtést akkor is, ha pl. nem érkezik gáz vagy villany a vezetékeken (és nem feltétlenül katasztrófa, hanem az állami pénzhiány miatt, stb.), akkor megfagysz. Ha nem utazol le vidékre élelmiszerért, amikor hirtelen a városban megvásárolhatatlan lesz az élelmiszer, akkor éhenhalsz. Vagy legalább valamilyen úton, módon nem tudsz feketén hozzájutni, az erkélyeden nevelni.

Ezek csak szélsőséges példák, de egy pár napos vízhiány vagy bármi más hiánya szinte már katasztrofális következményekkel járhat, mert a nagyvárosok élete elakad.

Szimba 2011.08.10. 12:55:50

Másrészt nyilvánvaló, hogy nincs becsülete azoknak a munkáknak, és végzőiknek, amelyekért kevés fizettség jár, bármennyire nehezek is.

menőmano 2011.08.10. 13:15:11

Gyurcsány és Orbán agyonlövéséről beszélt a Jobbik képviselője"

Toroczkai László szerint a Magyar Szigeten gyakran kerül szóba ez a téma.

„Vajon itt, a Magyar Szigeten hányszor hallottuk egymás szájából, hogy agyonlőném Kalasnyikovval, mondjuk a Gyurcsányt. Ki nem mondta legalább egyszer? Kinek a száját nem hagyta el ilyesmi, hogy agyonlőném ezt a rohadt Gyurcsányt, vagy mostanában Orbán Viktort? Szinte mindenki mondta, valljuk be őszintén."

atv.hu/cikk/20110810_gyurcsany_es_orban_agyonloveserol_beszelt_a_jobbik_kepviseloje

Elképesztő" mondatok . Ilyen erő ne legyen.
Az ilyen kijelentések nekem totálisan felháboritóak.
Igen.

xsasha 2011.08.10. 13:25:45

@nyünyüge:
Jártál valaha Németországban? Beszéltél németekkel?
Illetve emlékszel Merkel azon kijelentésére, hogy a multikulti modell megbukott?

www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/merkel-megbukott-a-sokszinu-egyutteles-332299

xsasha 2011.08.10. 13:39:11

@menőmano:
Nagyon veszélyes folyamatok ezek.

nyünyüge 2011.08.10. 13:39:55

@xsasha:

Hármat találgathatsz.

Amúgy meg megbukott vagy egyelőre megoldhatatlannak látszó problémákat hozott, de attól még VAN és nem lehet visszacsinálni, sőt valószínűleg megállítani sem. Gazdasági kényszer hozta a bevándorlást, esetleg gazdasági kényszer fogja azt csillapítani.

Tehát mégiscsak azon kellene inkább filózni, hogy mi a megoldás a jelenlegi helyzetben. Ahogyan itthon is nem annak bizonygatásával kellene tölteni a drága időt, hogy miért is nem lehet együttélni a leszakadókkal, hanem azzal, hogy miként lehet a leszakadásukat csökkenteni.

menőmano 2011.08.10. 13:47:05

@xsasha:
Úgy bizony! Nem lenne szabad az "alvó" erőket feléleszteni, de még felhívni, buzditani sem az erőszakra.
Nagyon szomorú.

menőmano 2011.08.10. 13:49:29

@mezga-aladar:
Hová fogsz menni????
Azt írtad a múltkor, hogy nem mégy el!?!
Ne menj el!
:)))

xsasha 2011.08.10. 13:59:35

@nyünyüge:
Szerintem érdemes nekifutni még egyszer.
Nem a bevándorlás bukott meg, hanem a multikulti modell.

xsasha 2011.08.10. 14:13:09

@menőmano:
Ezeket az erőket nagyon nehéz visszazárni a palackba.
De ennél még sokkal keményebb folyamatok indultak el.
Érlelődik a magyarliberális cinikus médiaidiotizmus gyümölcse.

xsasha 2011.08.10. 14:18:09

"Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt,mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.

Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett" és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás".

Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt.

Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk,
mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.

Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését.

Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni.

Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetséges anyaggá vált, némely egyház üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.

Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl
egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.

Józan Ész halálát megelőzte szüleié: Igazságé és Bizalomé, feleségéé: Bölcsességé, lányaiké: Felelősségé és Törvényességé, fiuké: Ésszerűségé.

Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem énvoltam, Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok...

Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen értesültek arról, hogy elment.

Ha még emlékszel rá, küldd tovább ezt a levelet.

Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez... ne tegyél semmit...
"

dzsaszper 2011.08.10. 14:20:37

@Nathan D'Xantine: a kormánynak elegendő forrás áll(na) rendelkezésre. Ha nem hagynák megcsapolni.
A MOL még hagyján, mint befektetés.

De a stadionépítés, sportnak társaságiadó-kedvezmény (megjegyzem az origo cikke szerint offshore lovagoknak kedvez), az egészségügyből kivonni szándékozott >70 milliárd stb.

Az egészségügyet, ha a tömeges felmondás és/vagy a tömegesen 6 hheti átlagban 48 óra felett nem vállalt ügyelet beüt, meg kell majd menteni. Az ügyeletek már így is minimum kiskapuzással (rezidens telefonos felügyelete), ha nem jogszabálysértéssekkel (rezidensek felügyelete, uniós munkaidő-irányelv) mennek....

dzsaszper 2011.08.10. 14:30:44

@tölgyes: pontosítok :)
hűtlen kezelés helyett kifosztásról lehet szó, mivel a pozíció betöltésével az államot védekezésre képtelenné tették -- továbbá a kifosztással kapcsolatban orgazdaság merülhet fel.

dzsaszper 2011.08.10. 14:31:41

@tölgyes: az ÁFA-ügyben pedig a hanyag kezelés merülhet fel.

dzsaszper 2011.08.10. 14:34:27

@Akitlosz: oké :) remélem ezzel a fidesz-kdnp is eléggé tisztában van...

dzsaszper 2011.08.10. 14:36:43

@Akitlosz: erősnek látszani a választások előtt kellett. Most erősnek kell lenni, és a következő választásokkor kell majd megint erősnek látszani.

Ezzel szemben az erő látszatát fenntartani és ezért nem élni a kapott erővel gyengeség, és hitelteleníti a következő választásokon az elérni kívánt látszatot.

graycivil 2011.08.10. 15:05:12

"Harc a munkanélküliség ellen: terhességi tesztet szeretnének

A jelenleg hatályos szabály így szól: "Tilos a munkavállalót terhesség megállapítására irányuló vizsgálat elvégzésére, illetve erről szóló igazolás bemutatására kötelezni, kivéve, ha erre a munkaköri alkalmasság vizsgálata és véleményezése körében, jogszabály előírása alapján kerül sor".

Ez a tétel valahogy nem került bele az új tervezetbe ..."

vastagbor.blog.hu/2011/08/10/terhessegi_tesztet?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_08_10&utm_campaign=index

"Vajon mit szóltak volna a fideszes képviselőnők, ha tavaly májusban a képviselői eskütétel előtt kértek volna tőlük terhességi tesztet?
A csíkra pisiljen Selmeczi asszony, és köpje már ki azt a kiflicsücsköt ...!"

:-)))

mezga-aladar 2011.08.10. 15:50:10

CHF = 272,50 Ft (tegnap) ... EUR = 278+

Lézerjani mondta nem kell az önkorikat mind konszolidálni...
egyesével kell megvizsgálni:)))
tiszta feudalizmus... hitelezés aláásása... megint az jár jól aki rosszul gazdálkodik
+miért is lenne különbség pl Esztergom és Hódmezővh. között? ;)

Fullánkos Algol 2011.08.10. 16:02:04

Amit csak erővel szerzel meg az elvenni is csak erővel fogják tőled, öröm lesz nézni… és ezt még csak nem is egy pártnak kéne megtanulni hanem egy egész népnek

Fullánkos Algol 2011.08.10. 16:03:32

Amit csak erővel szerzel meg az elvenni is csak erővel fogják tőled, öröm lesz nézni… és ezt még csak nem is egy pártnak kéne megtanulni hanem egy egész népnek

graycivil 2011.08.10. 16:20:36

"Charles Gati a hivatalos Amerika aggodalmairól

Ebben a körben Deutsch bejegyzése minimális figyelmet kapott, őt nem tartják beszámíthatónak, kifejezéseit ..."

www.168ora.hu/itthon/charles-gati-a-hivatalos-amerika-aggodalmairol-80484.html

"Sokkal figyelemre méltóbb Szijjártó Péter példátlanul tudatlan, erőszakos és beképzelt nyilatkozata, hiszen róla szóvivőként azt feltételezhetjük, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nevében beszél."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 16:27:30

@jjulie:

Már eddig is világos volt, hogy a te öklendezéseid nem hogy a válaszra érdemes, de az olvasásra érdemes szintet sem ütik meg.

Időpazarlás, válaszolni pláne, mert nem vagy azon az értelmi szinten, hogy felfogd az olvasottakat.

A jövőben igyekszem ehhez tartani magam.

---

Koszovó mióta nemzetállam?
Koszovói nemzet nem létezik, albánok lakják, akiknek a nemzetállama Albánia és nem Koszovó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 16:30:57

@xsasha:

Ez így van, csak nem elégséges.
Szükséges, de nem elégséges.

Minél több a kísértés, a lehetőség a büntetlen szabályszegésre, annál több lesz a szabályszegés.

Tehát a legeredményesebb módszer a szabályszegés lehetőségeinek a csökkentése.

Akkor olyanok sem tudnak szabályt szegni, akik amúgy szeretnének, hajlamosak rá.

E mellett persze alkalmazni célszerű azt is, amit te javasoltál.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 16:47:31

@xsasha:

"Egyébként meg ha konkrétumokról beszéltél, akkor szó sincs róla, hogy úgy általában az egyházak támogatásáról beszéltél volna."

2. De nehéz, de nehéz!

Általánosságban beszéltem, konkrét példákkal alátámasztva a mondandómat.

Tudom ez itt nem divat - figyelsz? A kedvenc szavadat használtam ám én is! - ezért lehet furcsa neked.

3. Mikor esik egynek egybe az egyházak és a haza érdekei? Az sem gyakoribb.

Az egyházak érdeke, hogy minél több hívük legyen, akik eltartják őket, úgy általában, kivéve a "történelmi" egyházakat, akiknek máshonnan is van pénzük.

A haza érdeke a függetlenség megőrzése, - az egyházaktól is - a magyar nemzet érdekeinek képviselete, kultúrájának megőrzése.

Lehet, hogy te nem látsz érdekellentétet, én látok. Már Koppány is kortársai is láttak.

A térítő globalista egyházak nem erősítik, hanem gyengítik a nemzetállamokat. Mivel ők egy nemzetek feletti "kultúra" terjesztésében érdekeltek, a nemzeti kultúrák rovására.

Nem kötelező a pénz oldaláról megközelíteni a pénzügyi dolgokat - márpedig az állami költségvetés az bizony tisztán pénzügyi dolog - csak akkor nem kell csodálkozni, hogy csődbe megy az ország, meg hogy rosszabbul élünk.

Imádkozásból nem élünk meg. Az ország sem.

Gondolom már nem emlékszel honnan indult ez a vonal.

Valaki megjegyezte, hogy további takarékoskodások lesznek és nem lesz pénz osztogatásra.

Erre említettem ellenpéldaként az egyházakat, akiknek egyre több pénzt és kedvezményt oszt az állam, pedig rajtuk is ugyanúgy lehetne spórolni, ha pénzügyi szempontok lennének fontosak. De mint látod ennek a kormánynak nem azok a fontosabbak, hanem az egyházak befolyásának az erősítése.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 16:50:41

@xsasha:

"@Akitlosz:
Nyilván ezért nem reagáltál az érveimre... "

Jó, akkor légy szíves mutasd meg, hogy hol vannak az érveid az említett hozzászólásodban, mert valahogy nekem egyet sem sikerült felfedeznem benne!

"@Akitlosz:
LOL

Az a baj, hogy túl keveset tudsz a görög demokráciáról, és a döntéselméletről is. Nehéz így vitázni. Az informatika nem elégséges a döntésképességedhez. Döntési helyzetek millióit lehetne sorolni, amelyekben ha a gyerekeid jövője lenne a tét, összecsinálnád magad a döntésképtelenséged miatt. A képviseletei demokrácia lényege a bizalmi és kompetencia alapú döntéshozás. Nincs más demokrácia."

Milyen érvre kellene, lehetne ebből reagálni? Hol? Melyik az?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 17:13:52

@unionist:

Az USÁnak inkább Kelet-Európai országok (Szovjetunió, Jugiszlávia) széthullása volt az érdeke. Koszovó az USA miatt létezik és ez cáfolja a véleményedet az egységes Európa, mint amerikai érdekről.

Minél több állam alkotja az EU-t, az annál nehezebben működik, annál széthúzóbb lesz, annál könnyebben tudja az USA elérni, amit akar, és annál nehezebben lesz bármikor is egységes európai vélemény, fellépés.

Ha bármikor kenyértörésre kerülne a sor Brüsszel és Washington között, akkor egy halom európai ország lesz, amelyik az amerikaiak mellé fog állni az EU helyett.

Aztán meg úgy említed egymás mellett az EU-t és az egyesült Államokat, mintha egy szint lennének.

Az EU az egy politikai szervezet, egy fórum amelynek a kivételtől eltekintve európai országok a tagjai, nem egy ország, mint az Egyesült Államok.

Ebből kifolyólag amerikai álláspont van, európai nincs. Ahány európai ország annyi hivatalos álláspont.

Ahogy én látom te meg egy egységes európai országot akarsz, sőt úgy beszélsz róla, mintha már ma is létezne, pedig nem és a közeljövőben nem is fog.

Mivel tehát jelenleg nem realitás így csupán elméleti szinten lehet érdekes, hogy jó lenne, ha lenne ilyen Európai Egyesült Államok, vagy nem lenne jó.

Jelenleg nem realitás, s úgy tekinteni az EU-ra, mintha már ez az állam lenne súlyos félreértelmezés.

Az euró példája jól mutatja, hogy olyan részfeladatot, mint az egységes pénz sem képesek jól megoldani. Az idea jó, a megvalósítás pocsék.

Az EU míg kifelé sem képes egységet felmutatni. Nincs egységes külpolitika, nincs egységes gazdaságpolitika, és persze közös hadsereg sincs.

Az Egyesült Államok meg úgy manipulálja az EU-t, ahogy csak nem szégyelli.

Írtam zsülinek Koszovó példáját, de ott van például az ír népszavazás esete is. A CIA pénzelte a NEM kampányt.

S persze ők erőltetik Törökország felvételét is, hiszen azzal az EU működése még sokkal nehezebbé válna, határai messze Ázsiába, Irakig nyúlnának ki.

S persze az is az ő érdekük, hogy Izrael már úgy van kezelve, mintha európai ország lenne. Hivatalosan nem, gyakorlatilag viszont már minden téren.

Nekem nem úgy tűnik, hogy Európa saját erőből működőképes egységet lenne képes alkotni saját erőből.

Az anyagi gazdasági ellenérdekeltségek mindig is mételyezni fogják a viszonyt Brüsszel és a tagországok között.

Itt van mindjárt a magyar cukoripar esete, aminek szétverését az EU-nak és az idegen érdekeket gátlástalanul kiszolgáló szocialista kormányzásnak köszönhetjük.

Ott tartunk, hogy Magyarország már élelmiszerből sem képes ellátni önmagát.

Erős nemzeti érdek érvényesítő politika nélkül Magyarország csak a nagyobb és erősebb országok felvevőpiaca és olcsó munkabérű termelője lesz.

Erős magyar tulajdonban lévő magyar cégek nélkül Magyarország nem fogja vinni semmire.

80 milliárd forintba kerülne felépíteni egy vadonatúj cukorgyárat. S nem egy kellene.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 17:17:47

@xsasha:

Ha ilyen ügyes vagy és magad is megtalálod a számokat, akkor miért tőlem várod, hogy megkeressem helyetted?

Ami érdekel járj utána, magam is így teszek!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 17:20:27

@menőmano:

Mondani könnyű, megtenni nehéz.
Amelyik kutya ugat, az nem harap.

Bulvárhírnek persze jó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 17:26:21

@dzsaszper:

Ezzel egyetértek.

Azért van ennek a mostani kormánynak ekkora támogatása, hogy éljen vele az ország javára!

Nem élni vele bűn. Azzal meg nem kell foglalkozni, ha az ellenzéknek nem tetszik, ők értelemszerűen ellenérdekeltek a kormány sikerében, hiszen akkor nem tudnak hatalomra jutni 2014-ben.

Ezért nem értek egyet Török Gáborral és azokkal, akik több egyeztetést, több gesztust, több beszédet, kevesebb tettet, lassabb törvényhozást várnának.

Inkább haladni kellene ebben a négy évben, sokkal gyorsabban, mint korábban.

Ha sikerül az jó az országnak, ha nem, akkor az nem csak nem jó, de lassan minden esély elszáll, hogy Magyarország a belátható időn belül kitörjön a kátyúból.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.10. 17:29:03

@graycivil:

A képviselősködés nem minősül munkaviszonynak, ezért nem is kell megjelenniük a munkahelyükön.

Pedig bizony jobb lenne, ha munkaviszonyban dolgoznának a képviselők és a munkáltatók a választópolgárok lennének.

mezga-aladar 2011.08.10. 17:31:27

szásenyka... itt tudod lemérni a handzsa bandzsa szakmai hozzáértését...

a GDP növekedés... már tavaly is mondták neki hogy 3 felett számolni botorság...

én a rohadt kapitalistákra fogadnék inkább... csodálkoznék, ha nem úgy lenne...

www.portfolio.hu/gazdasag/drakoi_megszoritasokra_kenyszerulhet_az_orban-kormany.153631.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

graycivil 2011.08.10. 17:56:25

"Maffiavezérrel csevegtek a manchesteri zavargók

A brit rendőrség szerint a fosztogatók meglepően szervezettek és nagyon koordináltan mozognak a városokban. A Telegraph nyilvánosságra hozott egy felvételt, amin a manchesteri maffia főnökével egyeztetnek."

index.hu/kulfold/2011/08/10/maffiavezerrel_csevegtek_a_manchesteri_zavargok/

Deja vu, 2006. Bp.

inreallife 2011.08.10. 18:12:49

@mezga-aladar: már jópár napja látszik, hogy szar van a palacsintában. tegnap meg is említettem, hogy kicsit sok pénz hiányzik a tervekhez képest. namost egy kicsit megnőtt ez a hiány....

mesterházi megkérdezte a viktort, hogy nem méltóztatna hazajönni, és valami rendkívüli ülésfélét összehívni? hát ha tegnap mondta volna nagyobbat üt, mszp még mindig le van maradva, de kiváncsi vagyok a fidesz mit reagál. ha rendkívüli ülés lesz, akkor az mszp a partvonal mellöl bedirigált, ha nem lesz rendkívüli ülés, akkor meg durván para van. ezt az ütés fejjel fogják hárítani viktorék, még az lmp is mondott valamit, de arra senki sem figyel... :)

ja a jobbik meg tegnap(!) bedobta a magáncsőd tervezetét...

mezga-aladar 2011.08.10. 18:20:44

@inreallife: tökmind1... a fides nél van az ERŐ... az ÉSZ meg nálunk...

magyaroknak lőttek... csak abban reménykedhetünk hogy gyorsan "túlesünk" az egészen... és nem lesz nagyon fájdalmas...

1011éves feudalizmus csúcspontja: ... államcsőd+polgárháború...

menőmano 2011.08.10. 18:38:07

@xsasha:
Aha! Érlelődik a szélsőjobb, radikalizmus gyümölcse.

hoplita 2011.08.10. 19:24:09

@Akitlosz:
Juj.....!!!
Menj ki Szarajevóba, vagy Mosztárba és ott mondd ezt.
Emlékedet kegyelettel fogjuk őrizni.

hoplita 2011.08.10. 19:28:49

@laji:
A gagyizsidó zsüli egy fasz, de ebben a kérdésben ő a józan és te vagy a süket balfék....meg a zeszmetárs ládafiaforradalmár paréjok, akik benyalnak minden szart, amit a csutitörp és a kompániája eléjük rak.

Ültök a lőporo shordón, mantrázzátok a hülyeségeiteket.....és még a gyufával is jáccatok a pöcsötök helyett.

unionist 2011.08.10. 19:37:07

@Akitlosz:
de te úgy teszel, mintha magyar parlament ezeket a döntéseket egytől egyig nem fogadta volna el. mégpedig döntő többséggel.

totális hülyeség az egész európai agárpolitika. olyanok próbálják megmondani, hogy mit kellene termeli, akik nem láttak tehenet csak a milka csokin.

itt az a kérdés, hogy az agrárpiacot nemzetiségi alapon szervezzük, vagy közösségi alapon. ami nem azt jelenti, hogy mondjuk a régióknak ne lehetne jogukban írni saját agrárrendtartást, hanem azt, hogy miért ne lehetne ilyen joguk. a mezővárosok adott esetben zárjanak ki a piacukról bizonyos terményeket, de akkor számolniuk kell azzal, hogy őket is kizárják máshonnan. itt az a gond, hogy az agrárkultúrát a régióknak kellene szervezni, a mezővárosoknak pedig klasszikus eszközökkel kellene igazgatni kellene a saját piacaikat.

és ti azt mondjátok, hogy ehhez kell a nemzetállam. a lófaszt kell. a tájegységre jellemző agrárrendtartás kell. ehhez tartományi gyűlés kell nem országgyűlés. és a városoknak maguknak kell szabályoznia kell a piactereket. ehhez nem kellenek politikai pártok. azok nem így gondolkodnak, hanem ígérnek. a politikai pártok a szociális ügyekhez kellenek. a társadalmi (nemzetiségi) kérdések döntik el az országgyűlési választást. akkor az államnak ezt kellene szerveznie.

a kultúra (beleértve az agárkultúra) szervezéséhez régió kell, a klasszikus piacok szervezéséhez városok. és a tetejébe kell egy nemzetközösség, ami ezt az egész konglomerátumot alkotmányosan, és adminisztratív módon összefogja. de amelyik nemzetiség ezt nem akarja azt ki kell ebből rakni.

és a gond az, hogy a románok, a bolgárok, és nagyon úgy tűnik, hogy a magyarok is ebbe az egészbe a támogatások miatt akarnak benne lenni. a segély jöhet. közös normák nem kellenek. ugyanazt mondja orbán is, mint a putris cigányok.

hoplita 2011.08.10. 20:02:24

@xsasha:
Te is rettegsz remélem, bazmeg..!:))))))

xsasha 2011.08.10. 20:18:16

@menőmano:
Gondolom még mindig nem érted, hogy az ilyen szövegekkel ásod leginkább... Az elkeseredett emberek dühösek, hogy nem elég, hogy nyomorba vágták őket, még le is nácizzák őket.

hoplita 2011.08.10. 20:18:25

@graycivil:
Nekem is dezsavű, faszfej.

Melyik boltokat rámoltuk mi ki, zavargó seprűdék...?
Mongyál egyet....vagy húzd magadba a bolsi-vörös faszod, te majom!!!

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.10. 20:22:41

@graycivil: hoppá, mi jut erről eszembe...
A taxisblokád. :)

ssi 2011.08.10. 20:23:59

az élet a legnagyobb tanítómester .. egyre kevesebb a pénzügyi analfabéta .. kemény leckék

@poszt - az erő lehetősége nem mindig jó tanácsadó .. pl. pécsi vízmű elfoglalása ..

@Akitlosz:
természetesen csak a nekem írt kommentjeidre utaltam ..

xsasha 2011.08.10. 20:37:53

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110810-szlovakian-bukhat-el-az-eu-gorogmento-csomagja.html

Szlovákián bukhat el az EU görögmentő csomagja

Mivel Szlovákia az euróövezet része, az ország parlamentjének meg kell szavaznia a Görögország megsegítésére hivatott intézkedéseket, ellenkező esetben azok nem léphetnek életbe. A négy kormánypárt egyike, az SaS azonban "nem akarja finanszírozni a görög nyugdíjakat", ami a csomag bukásához vagy szlovák kormányválsághoz is vezethet a Bumm.sk hírportál írása szerint.

menőmano 2011.08.10. 20:45:50

@hoplita:
Ezt a kommentet Te is beteheted a fiókba.
Miért használsz ilyen szavakat!???
Ne válaszolj, csak megjegyeztem, nagyon csúnya szavakat használsz.

:))))))))

ssi 2011.08.10. 20:52:23

van benne valami ...
"A harminc év alatti progresszív értelmiség mintha nem is létezne, legalábbis a nyilvánosságban nem leljük nyomát. Az új generáció lényegében semmilyen formában nem járul hozzá a haladó gondolat újrafogalmazásához, s nem lép fel a szabadelvű jobboldal valódi vitapartnereként. A baloldal tavalyi választásokon elszenvedett történelmi veresége sem indított el – egyelőre – olyan szerveződéseket, amelyek elősegítenék az alternatív baloldali nyilvánosság kialakulását, még ha a blogoszférában akad is néhány figyelemreméltó, ám csupán üdítő unikumként értelmezhető kísérlet.”
mandiner.hu/cikk/20110809_almodnak_egy_orszagot

ebben is lehet vmi, de bevallom, én nem értettem meg ..
mandiner.hu/cikk/20110810_a_nemzeti_ugyek_bolygoja

további szép estét mindenkinek :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.10. 20:55:14

@manyike: eccerűen fogalmazva: besavanyodtak a bolsik. :)
A Fidesz-think-tank is könnyen követheti őket...

menőmano 2011.08.10. 20:59:06

@xsasha:

Nem kis figyelmeztetés: a norvég tragédia magyar szálai"

Olvasmány) Neked)

www.stop.hu/articles/article.php?id=911402

www.stop.hu/articles/article.php?id=911139

www.stop.hu/articles/article.php?id=911459

Bocsánat! Egy kicsit sok, de megéri. Olvas el.
Erre gondoltam, az alvó elméket nem szabad buzditani, felébreszteni.

Egyébként nem tudom mit ások!!!
Ha kifejtenéd bővebben megköszönném.
Itt Te ásol, illetve áskálódsz.

A másik, a cikk tartalmával nincs szándékomban összemosni a jobboldali radikális pártot. Csupán a kommentemhez kapcsolódik. Mennyire veszélyes játék a gyűlölet!!!

graycivil 2011.08.10. 21:15:32

@hoplita: Seszínű f@szúaktól már meg sem hallom a kritikát. De azért mi jó barátok vagyunk, ugye? :-)

graycivil 2011.08.10. 21:16:05

@graycivil: Jézusom, már tiszta dajcstomi leszek! :-))

graycivil 2011.08.10. 21:18:25

"Felsőoktatási reform: egységbe forraszt a NER!

"A felsőoktatási törvénytervezetből az a logika olvasható ki, hogy a korábbi „nagy szabadság” helyett az állam adja a pénzt, cserébe az egyetemeknek a kormányzat szájíze szerint kell kinevelnie a nemzeti középosztályt."

hirszerzo.hu/publicisztika/20110810_felsooktatas_atalakitas_terv

"Ők lesznek a NER-konform emberek prototípusai. Belőlük majd később kinőhet egy egész társadalmi osztály, akik majd egyszerre fognak bólogatni minden egyes kormányzati felvetésre, legyen szó szociális konzultációról vagy szavazófülkében történő ikszelésről."

jjulie 2011.08.10. 21:42:14

@Hepci:

hova ástad el a panelb-t, csak nem a turul alá dugtad?

jjulie 2011.08.10. 21:44:20

@hoplita:

ne égess ilyen elismerésekkel baszki, nem legeltettünk együtt kislibát

xsasha 2011.08.10. 21:49:48

@menőmano:
Ne haragudj, de nem fogok stop.hu-t olvasni.
Nyilván én is ajánlgathatnék neked kurucinfot, meg fidesz.hu-t, de mégsem teszem.

Sajnálom, ha tényleg nem érted a radikalizmus súlyos terjedésének okait.

graycivil 2011.08.10. 21:51:21

"Jelentősen csökkent az álláskeresők száma Zalában

Júliusban 3 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma Zala megyében, ami az elmúlt öt év adataihoz képest "szokatlanul magas" visszaesést jelent - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán."

stop.hu/articles/article.php?id=918949

Halálra röhögöm magam! De várható volt. Én tudom, hogy "megy ez".

Ugyanis múltkor írtam, hogy egy kétgyermekes, nem ellátásos, de álláskereső ismerősöm négy hete levelet kapott a munkaügyi központtól, hogy kiközvetítették a Flextronicsba. (Ugye, azt nem kell mondanom, hogy a Flex-ben milyenek a munkakörülmények.) Mivel két gyerekkel nem igazán tudta vállalni a négymúszakos, 12 órás műszakokat, amit az új Mtk. még inkább rabszolgamunkává fog tenni. Mivel ezt nem fogadta el, rá egy hét múlva jelezték, hogy kivették az álláskereső nyilvántartásból.

Szerintem ez az egyszeri "népirtás" okozta ezt a "csodálatos" eredményt.

F.Y.DESZ!

jjulie 2011.08.10. 22:06:12

@graycivil:

egy fideszparaszt lélek boldogságához ennyi elég (minden egyebi meg csak libsibolsi bolondság)

jól ismeri az orbány a szavazói lelki igényét és az értelmi szintjét as well

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.10. 22:15:36

@jjulie: úgy volt, találkozunk a turulnál. Azóta nem hallottam felőle.

menőmano 2011.08.10. 22:17:30

@xsasha:
Óh! Hát mit mondjak?
Én is totálisan, nagyon-nagyon sajnállak!
bezony.
:)))))))

graycivil 2011.08.10. 22:21:30

@graycivil: Ja, persze azok is kikerültek a rendszerból, akik bekerültek az "Év legkellemesebb munkahelyére", a Flex-be. :-)))

Természetesen 6 hónap múlva újabb "helycsere" lesz a cégnél, mivel akkor jár le a munkanélküliek foglalkoztatása után kapott kedvezmény.

megszűnt 2011.08.10. 22:25:23

@ZemBer:
"El tudsz képzelni olyat, hogy egy párt képviselői demokratikus választásokon kerülnek a parlamentbe, de sem a parlamenti munkájuk, sem a párton belüli döntések nem demokratikusak, sőt, esetleg a demokrácia szűkítésére irányulnak?"

Nem. A Jobbik is demokratikus úton került a Parlamentbe, még akkor is, ha van politológus, aki kérdőjelezi és nehezményezi a Jobbikal történő együttműködést és a karantént egy jó megoldásnak tartja.

Mit nevezel demokráciának? Mire gondolsz, annak szűkítése kapcsán?

megszűnt 2011.08.10. 22:32:20

@Akitlosz:
Nem tudom, sikerült-e megfelelnem a gyerekeim elvárásainak.

A fiam szabotálja a munkát, amott, az egyetemen, amúgy ma 22 éves, Isten éltesse, fogalmam sincs, hol rontottam el.

Én úgy gondolom, túl sokat próbáltam adni. Jobb sorsot szántam neki, mint az anyjának jutott.

márta)) 2011.08.10. 22:43:19

A hülyegyerekek forradalma"

A napok óta tartó angliai zavargásokat a magyar publicisták különböző okokkal magyarázzák. A javarészt bevándorlók által elkövetett bűncselekmények értelmetlenségében ugyanakkor egyetértenek a szerzők."

hirszerzo.hu/kulfold/20110810_london_zavargasok_reakciok#rss

Ön szerint mire megy ki az egész? Csak a balhé? Vagy valami más is?"

Nem, nem csak balhé. A szegénység, a kilátástalanság.
A felgyűlt feszültség, ami egyszer robban.
Felélednek esetleg az alvó elmék is, és látható mi a következménye.
Szomorú valóság. Kegyetlen sorsok.
Na.Igen. "Erő legyen ...... " a londoni eseményekre vetitve, erő legyen elviselni.

megszűnt 2011.08.10. 22:44:00

@manyike:
"köszönöm a választ :-) picit pörögnék tovább:
- O.V. mondta: bármit lehet, csak akarni kell"

Megtisztelsz a kérdéseiddel. Amire tudok, felelek.
- Bármit lehet, csak akarni kell. Nem akarásnak nyögés a vége. Mi, most nagyon akarjuk, hogy rend legyen az országban, remélem lesz, mert szörnyű állapotok vannak. Látok reményt, ha építkezésbe fog az ország.

- Fontosnak gondolom a morális alapokat. Párhuzamosan pedig a tényleges építkezést, melybe bevonhatók az állástalan emberek és mindenki, aki építené az országot:

kinek karja van, a két kezével,

kinek karja nincs, a mosolyával,

a nap csobogó sugarával,

teljes erejéből,

kinek fényes a lelke, szép szavával,

akire hallgatnak a vizek,

az dalával

szelidítse meg a vizeket,

az erős gyúrja meg a fémet,

adjon lelket a lelkes anyagnak,

teljes erejéből,

ki ekével, ki kalapáccsal, tollal,

építse, építse, építse ezt a hazát!

(Juhász Ferenc)

márta)) 2011.08.10. 22:53:21

Londoni zavargások: kísért a tragikus múlt?"

Clive Crichlow, a Fekete Rendőrök Nemzeti Szövetségének elnöke elmondta: a most hétvégén tapasztalt reakció nem tekinthető rendellenesnek.

Az emberek ugyanis jogfosztottnak érzik magukat, a rendőrség pedig messze van attól, hogy reprezentálná soraiban a közösség összetételét.

Ezt persze nem használhatjuk kifogásként arra, hogy ilyesfajta erőszakot igazoljanak. Hozzátette: lehetetlenség figyelmen kívül hagyni azt, ami történt.

– Ez olyan lecke, amit meg kell tanulni, de ezúttal valóban meg is kell tanulni! Amit hiányolok, az a reprezentáció ügye – tette hozzá.

Tottenham Haringeyben van, ahol több mint tízezer ember él munkanélküli–segélyből.

A jelenlegi kormányzati statisztikák szerint Tottenhamben ötvennégy emberre jut egy munkahely.

Brian Haley, aki tizenhat éven át szolgált tanácsosként tavalyig, elmondta: a terület az 1985-ös felkelést követően nagyon sok támogatást kapott – de ez nem változtatta meg az alapvető problémákat.

– A politikusok azzal jönnek, hogy a helyzet más, mint huszonöt évvel ezelőtt, ám ez nem igaz. Nem voltak ott, én viszont igen.
Ígéretek voltak bőven, de nem vált semmi belőlük valóra. Európa egyik legkisemmizettebb területe a felkelés helyszínéhez közeli Northumberland Park Ward épp olyan, mint évtizedekkel ezelőtt – tette hozzá az egykori tanácsos.

– Magas a munkanélküliség, alacsony az oktatásban elért teljesítmény, de ez nem újdonság."

www.mindennapi.hu/cikk/vilaghir/londoni-zavargasok-kisert-a-tragikus-mult-/2011-08-09/59

Nem csak balhé. )
Valami nagyon-nagyon más.
Amikor a tűrőképesség eléri határt, és nincs tovább.

hegyilány 2011.08.10. 23:16:51

Cameron a "kemény kéz" politikáját ígéri"

Folyamatos készenlétben vannak a rendőrök Nagy-Britannia-szerte, amióta egy, a rendőrök által letartóztatása közben lelőtt fiatalért szervezett tüntetésből országos méretűre nőtt zavargások alakultak ki."

kitekinto.hu/europa/2011/08/10/cameron_a_kemeny_kez_politikajat_igeri

Mit mondjak?! A poszt cime, nagyon-nagyon találó!
Minden (szomorú) politikai eseményhez, itthol és a világban is.
Tényleg "Erő legyen...." mindenhez, meglépni valamit és elviselni azt.
hm.

ZemBer 2011.08.10. 23:32:06

@knausz: Konkrétan egy 80 évvel ezelőtti német pártra gondoltam. Te meg az egyik mai magyar pártra.

nyünyüge 2011.08.11. 06:41:09

Erő velük van.

Lepattant az ÁSZ-ról és az elszámoltatási biztosról a Hódmezővásárhely ingatlanügyét kivizsgálni igyekvő ellenzéki képviselő. Felszólalása miatt még gyanúsított is lehet.

hvg.hu/hvgfriss/2011.32/201132_nyomozas_kepviseloi_felszolalas_miatt_stilu

ssi 2011.08.11. 07:02:07

@knausz:
én csak laza csevejre gondoltam, remélem, nem túl terhes a számodra :-)

tegnap linkeltem 2 írást 20.52.23-kor
ez elgondolkodtató ...
mandiner.hu/cikk/20110809_almodnak_egy_orszagot
ebben is lehet vmi, de bevallom, én nem értettem meg ..
mandiner.hu/cikk/20110810_a_nemzeti_ugyek_bolygoja

ha van kedved .. érdekel a véleményed .. tapasztalataid miatt

visszatérve O.V.-hez: az én véleményem, hogy felnőtt ember megfontoltan nem gondolhatja, hogy bármit lehet, csak akarni kell, de nem is keltheti azt az illúziót, hogy de bizony ez így van

én nem hiszek abban, hogy bármilyen területen lehetünk sikeresek, csak szorgalom kell .. az élet egészen másról győzött meg

(nem nagyon értettem, amit tegnap a fiadról írtál, de adtál 1 ötletet)

nekem fontos volt, hogy a szülő figyelje, hogy milyen adottságai, érdeklődése van a gyerekének .. majd nagyon tudatosan az önismeretre szoktassa rá ... majd a gyerekeknek megfelelő irányba terelgesse, abban nagyon segítse .. de a realitásoknál maradva lássa tisztán: attól még, hogy vmilyen szakterület viszonylag könnyebben megy neki, nem jelenti azt, hogy nem kell komolyan venni, s keményen megdolgozni a sikerért ... viszont jó, ha van egy stabil életviteli alap is, amire könnyebb építkezni ..

felnőttként sincs sose "kész" állapotban az ember, gyerekként főleg nem, de agyilag se mindegy hogy hogyan tervez, megy az útján

@nyünyüge:
néha adott tartalomért megy a stílus, néha téma se kell, a stílus alapból a státusz egyértelműsítéséhez van

További szép napot!

jjulie 2011.08.11. 07:54:31

@knausz:

építeni az országot?

ha nem is mindenki de a döntő többség, ráadásul a hangadó többség a saját problémáinak megoldására koncentrálna, az lenne az ország épíítése

ha valaki azzal tölti az idejét, hogy egy kibaszott népbutító magyarkodó populista demagóg hazudozó táborépítő naggyűléseire járkál, és annyi esze van, hogy lehet neki a dembinszkit az eredmény szimbólumaként választási nagygyűlésen sikeresen emlegetni, és amíg egy olyan embertől várja a megoldást akinek a magyar hangja a szíjjártó, ahelyett hogy megpróbálná megoldani a saját életét, szembenézve a saját valódi helyzetével, addíg nem lesz semmi különös változás, hiába ígérte a felcsuti politikai vállalkozó

a jelenlegi helyzet egy csúnya tévedésen vagy megtévesztésen alapul: a mai hangadók nulla összegű játszmának tüntetik fel a helyzetet, miszerint ha a nem magyarkodó demagógok nyernek az a haza és a magyarkodás kárára történik, ha a magyarkodó demagógok nyernek a nem magyarkodó demagógok kárára, az a fidesz és ami azzal egyenlő, a haza előnyére szolgál

téboly

dzsaszper 2011.08.11. 09:17:21

@nyünyüge: úgy néz ki Lázár ki akarja provokálni a feljelentést a városa ellen. Akkor ugyanis fel kellene függeszteni a Lázár által indított büntetőeljárást, hogy kiderüljön, valót állított-e a képviselő.

Ebben az a legszebb, hogy ha az ügyészség panasz ellenére is dobja az ügyet, tovább lehet menni pótmagánváddal...

mezga-aladar 2011.08.11. 09:24:55

@nyünyüge: többet ésszel mint erővel!

mezga-aladar 2011.08.11. 09:26:13

@jjulie: ****

sajnos az ilyen tébolyult erkölcsmentes helyzetek hozzák a fasizmust stb

laji 2011.08.11. 09:26:31

Öröm olvasni, hogy a libaparasztoknak ennyire fáj, hogy kicsúszott a kezükből a hatalom. Nincs lé, így most visonganak. Ha használták volna az eszüket is, nem csak a enyves kezüket, akkor más lenne a helyzetük. De, bevallom, most örömmel olvasok jjulie and co. vergődéseit!!!

mezga-aladar 2011.08.11. 09:26:50

ERŐ van...

hiánycikk: erkölcs és józan ész

mezga-aladar 2011.08.11. 09:28:52

@laji: na egy uccso neked fidesiszta...

Isten nem ver bottal !

laji 2011.08.11. 09:30:27

@mezga-aladar: igen, láttuk a legutolsó választáson!! :)))

laji 2011.08.11. 09:32:01

aranyos ez a mézga-gyerek... Szerintem kívülről fújja a Paul Lendvai összest.

xsasha 2011.08.11. 11:35:56

@menőmano:
Kicsit kételkedek abban, hogy őszinte a sajnálatod, de egye fene, jobb, mintha egyéb érzéseid lennének. :-)

Ismersz személyesen olyan embereket, akik radikalizálódtak, átmentek szélsőségesbe, jobbikosok lettek? Beszélgettél ilyen emberekkel?

panelburzsuj 2011.08.11. 11:39:16

@Hepci:

A létemről viszonylag egyszerűen meggyőződhet az, akit (valóban .. :) érdekel - kiguglizza a nevemet, és pár kattintással talál egy olyan oldalt, amiből nem nehéz kitojózni, hogy megvagyok-e még.

A "hol vagyok" nem ennyire egyértelmű: szombaton hajnalban indultak a lányaim "külföldre" - (kicsit jutalom: mindkettő idén szerzett "kenyérkereső" szakmát - kicsit kenyérkeresés a szakmához ... ) - és több megbeszélnivalónk akadt, mint előre terveztük. Szóval ott tanyáztunk a turultól pont egy saroknyira, de ebbe most nem fértél bele. (Fogyni kéne? ... :)

És mivel az a külföld épp London, valahogy elment a kedvem az itteni idült faszcibálósditól, míg haza nem érnek.

xsasha 2011.08.11. 11:50:03

@bóra77:
Uhh, átmentél Yodába? :-) Kisebb fülekkel szimpatikusabb voltál. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.11. 11:56:52

@panelburzsuj: gond 1 szál se. Mi úgyis ösmerjük egymást, majd eccer találkozunk valahol.
Egy Jjulie-Hoplita találkozónak nagyobb relevanciája lenne.

panelburzsuj 2011.08.11. 12:06:34

@Hepci:

Rendezzünk nekik egy "riot"-ot?

Mondjuk a pissturulhoz?

Mit érdemes ott kifosztani? Hazavisznek néhányat a billegő járdalapokból, potyogó burkolókövekből?

bóra77 2011.08.11. 12:07:20

@xsasha: szerintem olyan cuki:) és egyébként is bölcsességet sugároz. (tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld! - ez lehetne egy mottóm is)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.11. 12:14:05

@panelburzsuj: szerintem Hoplita gyorsan megfektetné Zsülit a júdásfa alatt, aztán a homlokára pissentene. :)

megszűnt 2011.08.11. 12:32:02

@jjulie:
"ahelyett hogy megpróbálná megoldani a saját életét, szembenézve a saját valódi helyzetével, addíg nem lesz semmi különös változás,"

100%-ig egyetértek ezzel a gondolattal.

Egy szubjektív megjegyzés: ha holnaptól rám bíznák az országot, hogy vezessem én, megköszönve a bizalmat, szó nélkül elrohannék.

Ebben az országban nagyon sokan, zöme ember csak a siránkozáshoz ért és azt nézi, hogy a másik füve zöldebb. Ha ebből az aspektusból tekintek az országra, egy katasztrófa.

megszűnt 2011.08.11. 13:02:57

@manyike:
"visszatérve O.V.-hez: az én véleményem, hogy felnőtt ember megfontoltan nem gondolhatja, hogy bármit lehet, csak akarni kell, de nem is keltheti azt az illúziót, hogy de bizony ez így van"

Pedig egyszerű a recept, újra ismétlem. Bármit lehet, csak akarni kell, DE: nem akarásnak nyögés a vége.
NLP (neurolingvisztikus programozás), ilyesmi könyvet sokat olvastam. 100 takarítónőből 1 meri elképzelni, hogy adott cég vezetője is lehetne. Még elképzelni sem meri. Szerintem rosszabb a statisztika, mert 1000-ből 1 van, aki elképzeli, de az meg is valósítja.

Több önbizalom, hit, szeretet és remény, ami kiutat jelenthet. Gyűlöletre továbbra sem építenék, olvasva az általad linkelteket, ez a véleményem.

A fiam érdekes ügy. Amikor valakin elkezdek dolgozni, ezt most így, nyersen fogalmaztam, őneki bízni kell bennem, hogy felépítem a karrierjét, ezért én minden követ meg fogok mozdítani és akkor sikerül.

Ha ez a bizalom megtörik és valaki már nem hisz bennem, azzal nem érdemes folytatni a munkát, mert én csak az instrukciókat adom, mint a Dalai Láma (elnézést Őszentségétől, de olvastam miket tanácsol, abból is lehet építkezni, meríteni), a többit maga kell elvégezze az illető. Akár a gyerekem, akár a férjem, akár a szüleim, akár a barátom.

megszűnt 2011.08.11. 13:21:31

@ZemBer:
"Konkrétan egy 80 évvel ezelőtti német pártra gondoltam. Te meg az egyik mai magyar pártra. "

Mivel nem konkretizáltál amellett döntöttem, hogy nem felelek a kérdésedre, hanem úgy teszek, mintha felelnék, de tudatosan más dologra irányítom a figyelmet.

(1-2 lépéssel mindig tartom az előnyt, hiszen, bármi kijöhet valamiből, ami nincs meghatározva.)

xsasha 2011.08.11. 14:10:11

@bóra77:
Nekem az egyik kedvencem, csak mivel avatarról van szó, a kinézet "hasonlósága" miatt nehezen tudom párosítani veled. :-))

xsasha 2011.08.11. 14:14:52

"A tiszabői önkormányzat működését azért kellett felfüggeszteni, mert a hétfős testület négy tagját előzetes letartóztatásba helyezték a szociálpolitikai támogatással a faluban épült lakásokkal kapcsolatos csalássorozat ügyében.

A Magyar Nemzet csütörtökön közzétett, rendőrségi forrásból származó értesülése szerint a megyei ügyészség által szerdán szabadlábra helyezett hat gyanúsított között van tiszabői önkormányzati képviselő is, így helyreállhat a helyi képviselő-testület működőképessége. Farkas Barnabás (független) polgármester esetében nem történt változás, ő július 22-e óta van és marad is előzetes letartóztatásban."

Ezen azért érdemes elgondolkozni, egy politológiai elemzést is megérne. :-) Tekintve pl. a görög csőd okait. A központilag szervezett (erő - az itt gyakran tévesen gondolt jelentésével szemben, politológiai szempontból) politikai vezetés szempontjából is érdekes...

xsasha 2011.08.11. 14:16:43

@panelburzsuj:
Tegnap jártam ott, és nem láttam leesett burkolókövet. Te melyik oldalon, merre láttál ott potyogó burkolatköveket?

nyünyüge 2011.08.11. 14:24:14

Örvénykönyv

"....A ja­vaslat főbb elemeit 2006-ban egyszer már megfuttatták - ám a második Gyurcsány-kormány nem kért Berke Gyula,a Pécsi Tudomány­egyetem jogi dékánja, Kiss György ottani tanszékveze­tő egyetemi tanár, valamint több ügyvéd, köztük a Tescó­nak dolgozó Pethő Róbert té­ziseiből. Nem véletlenül: egy baloldali kormány aligha vál­lalhatta, hogy ilyen szinten kiszolgáltatottá váljanak a munkavállalók. Az elképze­lések azóta új „csomagolást" kaptak: a munkáltatók érde­keit szolgáló tézisek létjogo­sultságát a januártól hatályos „munkaalapú" alkotmán­nyal, a munkahelyteremtés szükségességével, a gazda­ság élénkítésével magyaráz­zák. A Nemzetgazdasági Mi­nisztérium emiatt fogadhatta be az egyedül a munkáltatói szervezetek által üdvözölt tervezetet. Csakhogy a magát az aktívak (vagyis a munka­vállalók) pártjaként megha­tározó Fidesz értékrendjével még annyira sem tűnik egye­zőnek az - immár törvény­javaslattá továbbfejlesztett - munkaanyag, mint amen­nyire a szocialistákéval volt...."

hetivalasz.hu/uzlet/orvenykonyv-40290/

mezga-aladar 2011.08.11. 14:27:25

dopemanelemez is a svejci frankkal... megmondja a frank ót...

dopemantv.blog.hu/2011/08/11/dopemantv_vlog_svajci_frankos_hitelek_az_eu_magyar_gyarmatan?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 14:32:40

@dzsaszper:

A fékek és az ellensúlyok, ahogyan az a nevükben benne is van, fékezésre és a haladás lassítására, nehezítésére valók.

"Demokráciában" alapvető politikusi trükk, amit minden vezető politikus ismer, hogy ha gyors cselekvést várnak el tőled, de fogalmad sincs mit kellene csinálni, akkor alakíts egy bizottságot!

A bizottság majd vizsgálódik, majd valamikor készít egy jelentést, addigra meg úgyis meghaladja az idő a problémát és elfelejtik.

Mert ugye az a probléma, amelyik záros határidőn belül nem oldódik meg magától az nem érdemli meg, hogy foglalkozzunk vele.

Az általad hivatkozott cikkben is, ami a cégvezetést hozza fel példának, ami persze eleve rossz példa, mert egész máshogy működik egy cég, mint egy állam, és máshogy is KELL működniük, mert más a dolguk, feladatuk, szerepük, céljuk.

De ha már ez a példa, akkor a vállalati, kívülálló igazgatótanácsnak megfelel az országgyűlés. Az országgyűlés dönt a nagyobb súlyú kérdésekben, tehát van egyeztetés, vannak ellensúlyok, nem azt csinál a miniszterelnök egy személyben, amit akar.

Lényeges különbség viszont, hogy amíg egy vállalati igazgatótanácsban azért jórészt mindenki a cég sikerében érdekelt, addig az országgyűlésben csak a kormányt támogató rész érdekelt a sikerben, így a többiek "tanácsait" nem biztos, hogy bölcs dolog lenne megfogadni, több okból sem.

Na persze az író "független" testületről, a független tanácsadók fontosságáról.

Egy cégnél lehetnek ilyenek, de kik lehetnek, lehetnének a független tanácsadók az államnál?
Pláne vétójoggal.

Ki választja ki őket, milyen szempontok alapján, kitől kapják a hatalmukat?

Azért tanácsadásnál azt nem szabad elfelejteni, hogy minden felelősség a tanácsot kérőé, azt megfogadóé, vagy meg nem fogadóé és sohasem a tanácsadóé.

Tehát jogokat adni tanácsadó testületnek csak akkor szabad, ha azzal felelősség is társul. Felelősséget vállalnak a tanácsukért és viselik a következményeit, ha a tanácsuk hibásnak bizonyul.

Szóval egész más egy cég, mint egy állam. A céget az vezeti, aki alapította, aki befektette oda a pénzét, vagy akit ő megbíz a vezetéssel, nem a dolgozók választják a vezérigazgatót.

Az állam viszont nem magántulajdon.

panelburzsuj 2011.08.11. 14:36:15

@xsasha:

Péntek óta mindet visszaragasztották.

Oszt nyasgem.

bóra77 2011.08.11. 14:36:42

@xsasha: lehet, hogy eljön az az idő, amikor hasonlítani fogok rá, bár inkább ne:). (na majd lecserélem, de amíg ez a poszt van, addig hagyom)

bóra77 2011.08.11. 14:37:47

@mezga-aladar: dopemanelemez:))))) ne viccelj:)
úgy szégyellem magam mindenki nevében, hogy TG nincs benne a goldenblog jelöltekben..

mezga-aladar 2011.08.11. 14:38:29

REND és más semmi... avagy a jövő elkezdődött...

index.hu/belfold/2011/08/11/erpatak/

@bóra77: nagyon jooo az avatarod. ha majd megunod hordhatom kicsit?

mezga-aladar 2011.08.11. 14:39:29

@bóra77: én írtam a határidő előtt egy héttel kommentben a linket is adtam...

de én nem nevezem. annyira azér nem jó:) mostanság meg túl MISZTIKUSS

bóra77 2011.08.11. 14:42:36

@mezga-aladar: pont nem olvastam:( szerintem jó, én szeretem. Tetszik, ahogy 600 mondatban megfogalmazza azt, amit 3 mondattal is el lehetne intézni. Ez művészet, tényleg:)
Egyébként meg Gábor a misztikus, mert úgy eltűnt a blogjából, mint szürke szamár a ködben, vagy mint keszeg a Balatonban, vagy ilyesmi.

persze, majd hordhatod a levetett gönceimet. én meg legyek helyette Máris szomszéd?:)

mezga-aladar 2011.08.11. 14:44:21

@bóra77: vagy Kriszta... ez ugysem illik hozzád ez a Jóga mester...

elkéreckedhetetett volna szabvadságra, itt hagyta blognépét mint szentpál a zoláhkat

bóra77 2011.08.11. 14:52:22

@mezga-aladar: mert nem vagyok öreg és bölcs?:)
na majd keresek valami hebehurgya rajzfilmfigurát:)

ubi-szezon van. ő meg lehet, hogy szüretel. paradicsomot pl.

xsasha 2011.08.11. 15:02:10

@bóra77:
Hát inkább ne :-))))

Ja, hogy tematikus avatar - de egy idióta vagyok... Rosszat tett nekem a szabi, ha ez nem esett le rögtön... :-)

xsasha 2011.08.11. 15:03:42

@panelburzsuj:
Megjegyzem, múlt szerdán is jártam arrafelé... :-)

Igen, nekem is hiányoztál.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 15:04:21

@hoplita:

Attól még, hogy az igazság nem tetszik egyeseknek és agresszívak lesznek tőle még igazság marad.

A bosnyákok kisebbségben vannak az országban, a többségnek, a horvátoknak és a szerbeknek nem érdeke az ország léte.

De ha már ennyire a szíveden viseled a muzulmánok érdekeit, akkor lehetne háromfelé is osztani az országot, Horvátország, Szerbia között és egy maradékot meghagyni a muzulmánoknak. De az meg új problémát vet fel, lenne egy független muzulmán többségű ország Európa belsejében.

Az Európán kívüli muzulmán országok azt használnák előretört bázisnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 15:13:58

@unionist:

"de te úgy teszel, mintha magyar parlament ezeket a döntéseket egytől egyig nem fogadta volna el. mégpedig döntő többséggel."

Milyen döntéseket?

Te biztos vagy benne, hogy a magyar parlament a többségi népakaratot képviseli, mert én nem?

Sok kérdésben máshogy döntene egy népszavazás, mint az országgyűlés.

Koszovó függetlensége mennyiben érdeke is Magyarországnak? Mert így gyengébb lettek Szerbia? Mennyit számít az nekünk? A volt Jugoszlávia összes tagköztársasága, tartománya független lett, csak és kizárólag a magyarok nem.

Szép volt. Inkább csúnya. De nagyon. Az már az ocsmány.

---

Szerinted előnyös, hogy Brüsszel határozza meg a közös mezőgazdasági politikát Magyarország számára is, szerintem meg hátrányos, legalábbis addig, amíg nincs olyan magyar kormány, amelyik a végsőkig képviselni meri a magyar érdekeket.

Ugye nem akarod azt mondani, hogy ami pl. a cukorgyártással történt az EU tagság óta az Magyarország számára hasznos?

Nekem úgy tűnik, hogy két irányba csoportosítanád át a hatalmi centrumokat. Egyrészt felfelé Brüsszelnek, másrészt lefelé a te szóhasználatoddal élve "régióknak", "mezővárosoknak". lényeg, hogy a kettő között lévő ország hatalma gyengüljön.

Te valami európai népek nagy olvasztótégelyét akarsz?

xsasha 2011.08.11. 15:16:15

@nyünyüge:
" Csakhogy a magát az aktívak (vagyis a munka­vállalók) pártjaként megha­tározó Fidesz értékrendjével még annyira sem tűnik egye­zőnek az - immár törvény­javaslattá továbbfejlesztett - munkaanyag, mint amen­nyire a szocialistákéval volt....""

Dehogynem. Amikor már annyira jó lesz a munkaadóknak, hogy mindenkinek lesz munkája, és a munkavállalók adójából nem az inaktívakat kell eltartani, hanem lesz pénz mondjuk az egészségügyre is, akkor majd lehet megint arról beszélni, hogy milyen kiváltságai legyenek a munkavállalónak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 15:27:11

@knausz:

18 év feletti maga felelős minden döntéséért.

Sok minden múlik a szülőkön, de nem minden.

Egypetéjű ikreknél is előfordult már, hogy az egyik sikeres közszereplő lett, míg a másik életének nagyobb részét börtönben töltötte. Ugyanolyan volt a családi hátterük.

Az embernek a döntéseit hárman vitatják meg az agyában.

1. Az ösztönök, a biológiai lény, az állat.
2. A szocializáció, ami a szülőktől, tanároktól, másoktól rá ragadt.
3. A józan ész, az intellektus.

Negyedikként jelen van még a tudatalatti is, de az nem szól bele a döntésbe. Csendben figyeli csak, hogy mit dönt a főnök és cselekszik, ha kell, de akkor sem kérdez.

S persze minden embernél változó, hogy a háromból melyik a legerősebb érdekérvényesítő, melyik a leggyengébb, de döntésről döntésre is változhat, hogy a háromból melyiknek az álláspontja fog győzedelmeskedni és érvényre jutni.

Ezért nem értik néha az emberek a saját döntéseiket sem. Hogyan tehettem, hogyan voltam rá képes?

Bonyolult egy lény az ember.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 15:33:40

@xsasha:

"Amikor már annyira jó lesz a munkaadóknak, hogy mindenkinek lesz munkája"

Soha napján semmikor. látom nem nagyon érted a kapitalizmus működését.

mezga-aladar 2011.08.11. 15:36:03

tessék beszólt Dopeman és hatalmasat esett a fran... Dopeman for Pénzügyminiszter!

index.hu/gazdasag/2011/08/09/egekbe_szokik_a_svajci_frank/

nyünyüge 2011.08.11. 15:43:25

@xsasha:

Vitatkozzál az újságíróval. Én nem vagyok fideszközeli, hogy tisztában lennék a fidesz tényleges értékrendjével. Messziről csak annyit látok, hogy relatíve sűrűn váltogatják annak publikus változatát.

Az viszont finoman szólva is naivitásra vall, hogy a munkáltatói érdekek egyoldalú előnyben részesítése feltétlenül növelni fogja az állami bevételeket. Arról nem beszélve, hogy a lerongyolódott egészségügyben dolgozókra is vonatkozik majd az MT, és szélsőséges esetben ők is kénytelenek lesznek megelégedni a a lecsúsztatható túlórával meg a csökkentett délutáni, éjszakai pótlékokkal.

xsasha 2011.08.11. 15:43:27

Ez is egy nagyon fontos információ, amit én mondjuk eddig nem olvastam, pedig még márciusi hír:

"A statisztikai hivatal szerint továbbra is tart az a 2010. június-augusztusi időszaktól megfigyelhető tendencia, amely szerint az előző év azonos időszakához képest a gazdasági aktivitás növekedése a foglalkoztatottak és a munkanélküliek létszámának együttes emelkedése mellett következik be. Ez azzal magyarázható, hogy a munkaerőpiacon korábban kívül rekedtek, az inaktívak egyre nagyobb arányban kezdtek munkát keresni, és váltak - munkanélküliként - gazdaságilag aktívvá. A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 712 ezer fő volt, 16 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, - elsősorban a szezonális tényezők miatt - ugyanakkor 85 ezer fővel kevesebb a három hónappal ezelőttinél (2010. szeptember-november). A korcsoport 54,8 százalékos foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakit 0,2 százalékponttal haladta meg."

xsasha 2011.08.11. 15:53:30

@nyünyüge:
Talán mert különböző fogalmakat veszel egy kalap alá. A filozófia, az értékrend, a célok és prioritások különböző dolgok. Másrészt ha a szülő szereti a gyerekét és elcsattan egy pofon, az nem azt jelenti, hogy hirtelen nem szereti a gyereket - attól függetlenül, hogy ki mennyire ért egyet a pofonnal.

Én azt mondtam, hogy a munkahelyteremtés bürokratikus korlátait csökkenti, ezáltal több embernek lesz munkája - nem az állam bevételeiről beszéltem, hanem a kiadásairól, a munkanélküliek eltartásáról.

Az egészségügy helyzetét célzottan kell rendezni, a szélsőséges esetek nem igazán foglalkoztatnak.

dzsaszper 2011.08.11. 16:08:14

@Akitlosz: a fékek szerintem arra valók, hogy ne kenődjek fel az autóval a fára az első kanyarban...

szerintem épp azokkal a problémákkal érdemes foglalkozni, amelyek maguktól nem oldódnak meg:
-orvosok elvándorlása
-devizahitelesek
-elcseszett adó- és járulékrendszer ami feketegazdaságra ösztönöz
stb.

Nyilván a vállalati és állami döntéshozatal egy az egyben nem feleltethető meg egymásnak. Mégis a Parlament egyfajta részvényesi küldöttgyűlésnek, közgyűlésnek felel meg inkább. Az igazgatótanácsnak megfelel a Kormány, a feügyelőbizottságnak leginkább az AB. Az AB elég jól tudott független testületként működni korábban. Szeptembertől majd meglátjuk.

Én érteni vélem Bojár aggodalmait, és nem hiszem, hogy pártpolitikai gyengeségre igyekezne bírni Orbánékat.
Hanem egy rakás rossz döntés következményeitől szeretné megóvni az országot, és az ebből következő kapkodástól, ami újabb rossz döntéseket szül.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.11. 16:24:01

@panelburzsuj: eccer megvizsgálom, igazságod van-e.
Egyébként tsúnyán durvulsz, esetleg előre akarsz rukkolni valami intelligensebb kivitelű Zsülivé?

hoplita 2011.08.11. 16:25:12

@jjulie:
Nyugoggyál meg, faszfej....nekem is szörnyű.

unionist 2011.08.11. 16:25:15

@Akitlosz:
gazdasági értelemben liberális vagyok. ennek megfelelően azt mondom, hogy az piacot a városoknak kell felügyelniük. minden városnak a saját piacát. minden városnak saját magát. piaci önszabályozásra van szükség.

tehát azt, hogy mi legyen a mátészalkai piacon azt mondja meg mátészalka. ha ők azt mondják, hogy ők bizonyos esetekben szembenennek az uniós főárammal, vagyis ők az áruk, termékek, szolgálatások szabad áramlását korlátozni akarják, akkor ehhez joguk van. éppen úgy, mint régen a szabad királyi városoknak. amikor az udvar ebbe nem szólt bele. így ment végbe a polgárosodás. a klasszikus liberalizmus által. ami itt el lett felejtve.

de azt is gondolom, hogy semmi szükség nincs arra, hogy mondjuk ököritófülpösnek saját önkormányzata legyen. azért, mert a semmilyen közfeladatot nem lát el. hanem azt gondolom, hogy ököritófülpös elöljárója üljön be városházára. és ez az önkormányzati társulás szabályozza mátészalka piacát. úgy ahogyan az egyesült szalka szeretné. persze ha egy ügy megosztja a helyieket, vagy a képviselőtestület látványosan szembemegy a polgárság akaratával, akkor tarthatnak népszavazást.

egy dologra kell figyelemmel lenniük. arra, hogy a nemzetközösség alkotmányos normáival nem mehetnek szembe. a zsidókat, vagy cigányokat nem tilthatják ki a piacról. az sérti alkotmányos rendet. de az nem, hogy kereskedelmi útvonalakat alakítanak ki más városokkal. és bizonyos termékek piaci importját korlátozzák. ezzel persze az export visszirányban automatikusan korlátozódik. a lényeg az, hogy a kereskedelmi útvonalakat az európai városoknak maguknak kell szabályozni. és ebbe a tagállamoknak nem volna szabad beleszólniuk. ez a klasszikus liberalizmus.

ezen kívül a régió szintjén létrehozhatnak egy agrárrendtartást. leírják, hogy milyen körülmények között lehet növényt termeszteni, és állatot tenyészteni. az unió itt is, mint mindenhol megszabhat bizonyos irányelveket. de a régió azzal kulturálisan szembemehet. az egyik régióban megengedett, hogy tömik libát. a másikban meg nem megengedett. ebből következik, hogy a tömött liba mája nem mehet be olyan régióba, ahol ez tilos. de az adott régióban a mezőváros mondhatja azt, hogy mégis csak bejöhet. mert gazdasági értelemben felülírja a régió kulturális szabályrendszerét. egy dologra kell figyelemmel lenniük: az unió alkotmányára. mert azt csak maga a nemzetközösség írhatja felül. a nemzetközösség felett pedig csak az isten áll.

de úgy egyébként gazdasági autonómiája van a városoknak. a régiók kulturálisan autonómok. az egy nyelven beszélők politikai közösséget alkotnak. ezért van országgyűlések. az országgyűlés a társadalmi (nemzetiségi) kérdések megvitatásának terepe.

és ez elválik a törvényhozástól. az ugyanis az unióban van. az unió parlamentjében képviselve van minden county, az unió kormányában minden country. viszont az uniós főszabállyal szemben kivételeket fogalmazhat meg a város, a régió, és az állam gazdasági, a kulturális, és társadalmi kérdésekben. végiglapoztam a történelemkönyvet, és nekem ez a közjogi rendszer jött ki. ez az, amire azt mondom: európai.

ezt természetesen lehet vitatni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.11. 16:25:23

@xsasha: aszonta egy ismerősöm, szeretné egyben visszafizetni, de ennyi pénze nincs, ezért inkább megvárja, amíg visszamegy 190 alá.
Nem tudom, fid-eszes-e a a fiú. :)

xsasha 2011.08.11. 16:40:37

@Hepci:
LOL
Üzenem neki, hogy szerezzen egy kényelmes párnát a feneke alá.

megszűnt 2011.08.11. 16:52:15

@Akitlosz:
"18 év feletti maga felelős minden döntéséért. Sok minden múlik a szülőkön, de nem minden."

Nagyon köszönöm a szavaidat. Én tudom, hogy ebbe a gyerekbe beletettem mindent, tudásom legjavát, de ezen felül is mindent, amit lehetett és nem sikerült.
Hálás vagyok a szavaidért!

"Negyedikként jelen van még a tudatalatti is, de az nem szól bele a döntésbe."

Balogh Béla könyveit ismerem. Főként a tudatalattival foglalkozik. Sokkal több van a benne, mint az első három pontban. Vallom, hogy nyitottnak kell lenni és elfogadni ami az Univerzumból érkezik és akkor kimondhatjuk a bűvös mondatot: Világomban minden rendben van!:)

baloghbela.hu/

megszűnt 2011.08.11. 17:03:38

@Akitlosz:
A kapitalizmust pedig kevesen értik. Sokakkal találkoztam, értelmiségi emberekkel, de végtelenül alacsony szinten állnak az értésével.
Sajnálatos tény, de gondoltam: közlöm. Megosztom.:)

nyünyüge 2011.08.11. 17:36:40

@xsasha:
felvettem már életem életem során soktucat munkavállalót, el is küldtem párat, így van fogalmam róla, hogy miben segítette vagy gátolta a munka törvénykönyve a munkáltatót és miben állt helyenként talán túlzottan a munkavállaló oldalán.

Nekem aztán ne magyarázzad, hogy a Munka Törvénykönyv megújítása kapcsán az állam dolga a pofonok osztogatása az elkanászodott munkavállaló és a nemzet javát szolgáló munkáltatók közötti szabályozás megalkotásábán.

Amikor a dolog természetéből - munkáltató és a munkavállaló közötti eleve nem szimmetrikus- viszony és az adott gazdasági helyzetből adódóan (recesszió, munkanélküliség) éppenséggel a munkavállaló kiszolgáltatottsága nagyobb, mint valaha.

megszűnt 2011.08.11. 17:42:40

@nyünyüge:
"a munkavállaló kiszolgáltatottsága nagyobb, mint valaha. "

Igaz. De melyik országban védettek a munkavállalók?

nyünyüge 2011.08.11. 17:46:29

@knausz:
Sehol sem védettek, de a mostani módosítási javaslatok túlmennek minden normális határon. A nagy cégek kivételével - ahol még a kollektív szerződés meg esetleg egy szakszervezet tud némi védelmet adni, teljesen kiszolgáltatottá teszi a munkavállalót egy átlagosnál szemetebb vagy nagyobb bajba került munkáltatóval szemben.

11 vitatott pont a törvénytervezetből

1. Megszűnik a szakszervezeti és üzemi tanácsi tisztviselők munkajogi védelme.
2. Csökken a végkielégítés, illetve a felmentési időre járó összeg.
3. Munkajogi per esetén a kártérítés legfeljebb 18 havi átlagbér lehet.
4. Csökken a védett korúak végkielégítése, az újonnan foglalkoztatottakat nem illeti meg háromhavi pluszjuttatás.
5. A munkáltatónak nem kell állásidőt fizetnie, ha „elháríthatatlan" külső ok miatt szünetel a munkavégzés.
6. A munkáltató egyoldalúan elállhat a munkaszerződéstől, ilyenkor a munka-viszony visszamenőleges hatállyal megszűnik.
7. Nem lesz „kispapaszabadság", gyermeke születésekor csak fizetés nélküli távollét jár az apának.
8. Túlóra esetén a munkáltató dönt, hogy bérpótlékot fizet, vagy a dolgozó „lecsúsztathatja" a többletet.
9. Felmondás esetén az elbocsátottnak kell bizonyítania, hogy jogszerűtlenül jártak el vele szemben (például nem a munkáltatónak kell igazolnia, hogy dolgozója ivott, lopott, hanem a dolgozónak, hogy nem ivott, nem lopott).
10. A betegszabadság idején a juttatás a bér 80 százalékáról 70 százalékra csökken.
11. A rendkívüli munkaidő mértéke évi 200 óráról 300 órára nő, és nem lehet majd visszautasítani az elrendelt túlórát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 17:49:21

@dzsaszper:

Pató Pál korszak után Hübele Balázs ideje jön el.

Inkább legyenek rossz döntések, mint semmilyen döntések, tesze-toszáskodás, csodavárás, csak a következő választásokig húzzuk ki csőd nélkül mentalitás.

Hibázzanak!

Az legalább azt jelzi, hogy csinálnak valamit, legfeljebb nem jól sikerül. De legalább van rá esély, hogy igen.

Az állóra fékezésben ugyan hiba nem lesz, de nem is fogunk semennyit sem előbbre jutni.

Nem értek egyet tehát további fékek nyomkodásával és további ellensúlyok pakolgatásával. A jelenlegi helyzetben nem.

Ha az elmúlt 20 évben Hübele Balázs korszak lett volna, akkor egyetértenék, de Pató Pál korszak volt és már nagyon elég volt belőle.

panelburzsuj 2011.08.11. 17:55:22

@Hepci:

Semmi durvaság.

Igaz, adós vagyok még a nyasgem beígért kultúrhistográfiájával.

Under sün. Luca lócája. Amék teccik.

Addig is - guglira föl!

megszűnt 2011.08.11. 18:08:33

@nyünyüge:
8-as és 11-es pontban írtaknál, némely cégnél, szigorúbb szabályok vannak a kollektív szerződésben.

A 6-os és 9-es pont miatt nincs esélye a munkavállalónak.

dzsaszper 2011.08.11. 18:33:56

@Akitlosz: a magam részéről örülök, hogy végre elindultunk, de ennél messze sokkal jobban aggaszt, hogy egy fék nélküli autóban ülök.
Azért is, mert nem a fékek miatt nem tudtunk menni idáig, hanem a béna sofőrök miatt.

dzsaszper 2011.08.11. 18:34:54

@Akitlosz: és nem kell állóra fékezni. Annyi épp elég, hogy be tudjuk venni a kanyarokat...

xsasha 2011.08.11. 18:38:13

@nyünyüge:
Recesszió idején olyan cégek is csődbe mennek, amelyek túl is élhetnének, ha nem lenne akkora a bürokrácia. És itt nem csak a munkavállalók jogosítványairól van szó.

nyünyüge 2011.08.11. 18:43:47

@knausz:
Az egy más tészta, hogy egy kollektív szerződésben miben állapodnak meg. Ha van kollektív szerződés, akkor van helyi érdekegyeztetés.
De a legtöbb cégnél ilyen nincsen.

xsasha 2011.08.11. 18:46:47

@dzsaszper:
Azért lássuk be, hogy olyan fékeink voltak, mint a villamosoknak, pedig egy olyan kocsiban ülünk, ami elég könnyen lefullad, és percekig nem indul el.

nyünyüge 2011.08.11. 18:47:57

@xsasha:
Hát kinek a jogosítványairól van szó?
A bürokrácia és a túlszabályozás nem teljesen ugyanaz.
Lehet tágabb határokat és kevesebb adminisztratív kötöttséget megszabni, de a bizonyos alapelveket törvényben kell rögzíteni és nem lehet a munkáltató jóérzésére, tisztességes eljárására bízva hagyni.

megszűnt 2011.08.11. 18:51:39

@nyünyüge:
A kollektív szerződés csak az alkalmazottakra vonatkozik. A menedzsmenttel egyedi szerződést kötnek és a munka törvénykönyve a mérvadó a többi esetben. Általában.

Szlovákiában, a versenyképesség növekedése céljából, ezeket a törvényeket, melyeket felsoroltál, ezelőtt tíz éve meghozták.

nyünyüge 2011.08.11. 19:21:14

@knausz:
Ki beszélt itt a menedzsmentről? Az MT-nek az "egyszerű" munkavállalók számára kell védelmet adnia.

mezga-aladar 2011.08.11. 19:24:28

Levi's érzés járja át a ködös Albínót ;)

adrenalin.blog.hu/2011/08/11/elore_lazadok

+ m.blog.hu/ma/mandiner/image/1108/loot5.jpg

megszűnt 2011.08.11. 19:33:22

@nyünyüge:
Miért "kell"? Szlovákia példáját hoztam, de ahogyan néztem a tévéhíradót az imént, lesznek itt komolyabbak mindezeknél, hiszen a rokkantnyugdíjasokat is felülbírálják, hogy jogosultak-e a járulékra és képesek-e munkavégzésre?

Alapvetően abban látom a lényeget, hogy LEGYEN munka. Ez az első. Erre épül minden. Mert aztán el lehet menni a munkavállalónak, ha szabad a piac, van kereslet.

mezga-aladar 2011.08.11. 19:37:22

egy kicsit szédülök... mi az igaz? mi a vicc? valóság-vicc keverednek...

hircsarda.blog.hu/2011/08/11/volt_indiantemetore_epul_az_ocsai_lakopark?

de most komolyan. épeszű ember már nincs is sehol Hondurasban?

bóra77 2011.08.11. 19:54:44

@nyünyüge: hát akkor lássuk
2. Csökken a végkielégítés, illetve a felmentési időre járó összeg.
valóban, az átlagkereset helyett távolléti díj jár majd. de ez egy ésszerű javaslat munkáltatói szempontból, tekintettel arra, hogy pl. ha volt valakinek bttó 500 e Ft alapbére, de prémiummal, jutalommal meg ki tudja mivel az átlagkeresete 800 ezer Ft volt, akkor a munkáltatónak ezt a +300 ezer forintot is meg kellett fizetnie a munkavállalónak, akkor is, ha iszonyatosan szar munkát végzett a munkavállaló, és ezért mondott fel neki a munkáltató. ez igazságos volt? szerintem nem.
3. Munkajogi per esetén a kártérítés legfeljebb 18 havi átlagbér lehet.
Nem átlagbér, hanem szintén távolléti díj. Munkáltatói oldalról mondom, ha egy per több évig húzódott, akár azért mert mondjuk vagy a bíróság vagy a munkavállaló felperesként húzta a pert (és lássuk be, ezt idióta bizonyítási indítványokkal simán meg lehetett tenni), akkor a munkáltató oldalán ketyegett havonta a munkavállaló átlagkeresete, amit pervesztessége esetén bizony meg kellett fizetnie (az ítélet jogerőre emelkedése napjáig), + kamatok, + 2-12 havi kártérítés közötti összeg, - időközben szerzett jövedelem. Sok esetben a munkáltató azért tekintett el a fellebbezéstől, mert az is extra összegébe került volna pervesztesség esetén. Ez igazságos volt így? szerintem nem. Jó a javaslat? jó.
4. Csökken a védett korúak végkielégítése, az újonnan foglalkoztatottakat nem illeti meg háromhavi pluszjuttatás.
eltöltött idő arányában csökken, szerintem ez is racionális javaslat.
5. A munkáltatónak nem kell állásidőt fizetnie, ha „elháríthatatlan" külső ok miatt szünetel a munkavégzés.
az állásidőre a gyakorlatban szerintem nem biztos, hogy sok példa volt, mert másként, máshogyan oldották meg ezt a kérdést a munkáltatót. ezért sejteni vélem, hogy miért került ki az újból.
6. A munkáltató egyoldalúan elállhat a munkaszerződéstől, ilyenkor a munka-viszony visszamenőleges hatállyal megszűnik.
Ez nem így van. A jogszabály három esetre határozza meg az elállási jogot, az egyik a kvázi előszerződés, amikor a felek megkötötték már a munkaszerződést, de a munkakezdés napja ettől eltérő másik időpontban van. a kettő közötti időpontban lehet elállni, ez így oké. az elállási joga a munkavállalónak éppúgy megvan. a javaslat oké? oké.
7. Nem lesz „kispapaszabadság", gyermeke születésekor csak fizetés nélküli távollét jár az apának.
munkáltatói szempontból értem, és jogos is. ha belegondolok, hogy néhány éve ilyen nem volt.
8. Túlóra esetén a munkáltató dönt, hogy bérpótlékot fizet, vagy a dolgozó „lecsúsztathatja" a többletet.
9. Felmondás esetén az elbocsátottnak kell bizonyítania, hogy jogszerűtlenül jártak el vele szemben (például nem a munkáltatónak kell igazolnia, hogy dolgozója ivott, lopott, hanem a dolgozónak, hogy nem ivott, nem lopott).
nem így van. a bizonyítási teher megoszlik. nem mellesleg egy perben általában mindkét fél bizonyít, nyilván akinek amilyen érdeke fűződik, de hál istennek legalább megszűnik az a gyakorlat, mely szerint a munkavállaló perel, majd ölbe tett kézzel ül kvázi hónapokig, hogy a szájába repüljön a falat. szerintem a javaslat igazságos.
10. A betegszabadság idején a juttatás a bér 80 százalékáról 70 százalékra csökken.
ez most is így van.

megszűnt 2011.08.11. 19:55:04

@manyike:
"én nem hiszek abban, hogy bármilyen területen lehetünk sikeresek, csak szorgalom kell .. az élet egészen másról győzött meg"

Létezik egy könyv, melyet ha én nem olvastam volna, ma semmit nem tudnék az életről, hiszen el sem mertem volna indulni az úton.

16 éves koromban akadt a kezembe "véletlenül" és még 1997. ápr. 14- én is írtam bele egy mondatot, éspedig ezt:
1. Az erő bennem van!

A könyv: Louis Proto: Légy nyugodt!

hoplita 2011.08.11. 20:01:46

@Akitlosz:
Hát hogy a picsába ne....!
Mondom, szójjál a bosnyákoknak, hogy ők nem is léteznek.
Szerintem megértőek.....análisan veszik ki a manduládat.:)

hoplita 2011.08.11. 20:04:55

@graycivil:
Ne bassz rá se....általába' én is azt nézem ki mongya.:)

bóra77 2011.08.11. 20:07:23

@bóra77: 4-eshez: a védett korúak végkielégítése az eltöltött idő arányában nő, de szerintem ez rendben van. az újonnan belépős pluszjuttatásos mondatodat nem értem.
3-ashoz: azért azt ne felejtsük el, hogy a kártérítés adómentes kifizetés lesz a munkavállaló részére.

nyünyüge 2011.08.11. 20:09:11

@bóra77:
Hát Te vagy a jogász, én meg a gyakorlat oldalán. Az én beosztottaimnak az itt fel nem sorolt műszakpótlék ill. a túlórapénz fájhat, a folyamatos munkarendben dolgozók esetében ez ia jövedelem nem elhanyagolható része.
A túlórapénzről eddig is lemondhatott, de ez a legritkábban fordult elő. Ezentúl a munkáltató dönthet úgy, hogy nem ad pénzt a túlóráért.

bóra77 2011.08.11. 20:10:26

@knausz: ez nem így van, a szerződés attól szerződés mert mindkét félre vonatkozik, tehát a munkavállalóra és a munkáltatóra egyaránt. ha van kollektív szerződés, annak minimum összhangban kell lennie az Mt-vel, egyébként meg azt mindig alapul kell venni. a menedzsmentre is uúgy vonatkozik mind az mt., mind a kollektív.

mezga-aladar 2011.08.11. 20:12:09

szerencsére itt Hondurasban nyugodt békés a hangulat,
zajlik minden a szokásos mederben. semmi rendkívüli

élve eltemetett adósok, szerb uzsorás, sok halott Csepelen...

index.hu/bulvar/2011/08/11/negy_halottat_talaltak_a_csepeli_erdoben/

(a rendőrség gyilkosságra gyanakszik)

nyünyüge 2011.08.11. 20:13:32

@knausz:
pontosan - a lényeg, hogy legyen munka. A munkáltató számára könnyített MT nem fog munkahelyet generálni, viszont ronthat a jelenleg munkahellyel rendelkezők pozícióin.

Egyébként a "kell"-en azt értettem, hogy az MT-nek nem a menedzsmenttel "kell" foglalkoznia, hanem a mezitlábas munkavállalóval kapcsolatos szabályokkal.

bóra77 2011.08.11. 20:13:58

@nyünyüge: igen, azzal én sem értek egyet, hogy megnyirbálják ezeket a béreket, de valószínűnek tartom, hogy így akar, vagy ezáltal akar + munkahelyeket teremteni a kormány.
hidd el, én elég masszívan látom a gyakorlati oldalt, tehát nem egy egyetemi tanszéken ülök a könyveim mögött.

bóra77 2011.08.11. 20:15:20

@mezga-aladar: képzeld mézga, nem tetszem magamnak, úgyhogy nemsokára levedlek:)

bóra77 2011.08.11. 20:16:40

@nyünyüge: most is dönthet így, a mostani módosítással.

mezga-aladar 2011.08.11. 20:19:19

@bóra77: menjünk Ócsára? kisboltot nyitunk... kiírjuk : hitel nincs ;)

figy nem lácc összefüggést a csepeli és az ócsai hír között?

a szerb maf, illetve a fides oligarcha-uzsorás élve eltemet 500 családot...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 20:20:04

@nyünyüge:

"1. Megszűnik a szakszervezeti és üzemi tanácsi tisztviselők munkajogi védelme."

Az eddig sem ért az égvilágon semmit. Ha egy menedzser ki akar rúgni valamit és azt nem tudja úgy megoldani, hogy abba jogilag ne lehessen belekötni, akkor alkalmatlan a feladatára.

"2. Csökken a végkielégítés, illetve a felmentési időre járó összeg."

A munka nélkül maradó volt munkavállalók hányad részének szüntetik meg a munkaviszonyát munkáltató általi rendes felmondással? Mert csak akkor járhatna végkielégítés. Amelyik munkáltató nem akar végkielégítést fizetni az eddig is ki tudta kerülni.

"3. Munkajogi per esetén a kártérítés legfeljebb 18 havi átlagbér lehet."

Nem is lenne rossz, ha annyi idő alatt végezne a bíróság az üggyel. :-)

"7. Nem lesz „kispapaszabadság", gyermeke születésekor csak fizetés nélküli távollét jár az apának."

A szociálpolitika nem a munkáltatók dolga, hanem az államé lenne. A munkáltató a dolgozó munkájáért fizet, nem a nemi életéért. Aztán csodálkoznak, hogy miért nem akarnak gyerekeseket, terheseket alkalmazni. Azért, mert az állam egy halom költséget a munkáltatókra hárít ilyenkor, ami versenyhátrányba hozza őket.

Lehet kispapaszabadság, de akkor azt fizesse a TB, az állam, ne a munkáltató.

"8. Túlóra esetén a munkáltató dönt, hogy bérpótlékot fizet, vagy a dolgozó „lecsúsztathatja" a többletet."

Ha a túlórát le lehet csúsztatni, akkor nem volt rá szükség. Ezzel a rossz munkaszervezést serkentik.

"9. Felmondás esetén az elbocsátottnak kell bizonyítania, hogy jogszerűtlenül jártak el vele szemben (például nem a munkáltatónak kell igazolnia, hogy dolgozója ivott, lopott, hanem a dolgozónak, hogy nem ivott, nem lopott)."

Ilyesmit nem lehet bizonyítani értelemszerűen.

"10. A betegszabadság idején a juttatás a bér 80 százalékáról 70 százalékra csökken."

Eddig sem mert olyanra menni senki, csak aki már tényleg nem tehetett mást.

"11. A rendkívüli munkaidő mértéke évi 200 óráról 300 órára nő, és nem lehet majd visszautasítani az elrendelt túlórát."

Csak lecsúsztatni mi? :-)

megszűnt 2011.08.11. 20:22:19

@bóra77:
"a menedzsmentre is uúgy vonatkozik mind az mt., mind a kollektív. "

Érdekes ez, mert bár vonatkozik, de nem ugyanaz.

@nyünyüge:
Én nem tennék különbséget, de a munkáltató tehet. Jogosult eldönteni, ki számára az "értékesebb" munkaerő és az mindig előnyt élvez. Ezt az MT-vel nem lehet kivédeni.

bóra77 2011.08.11. 20:33:06

@mezga-aladar: nem. de olyan rossz, hogy ezek a rossz hírek vannak a híradókban. mostanában ha utazok a metron, az jut eszembe, hogy kinek születhet majd vajon olyan elvadult ötlete, mint a norvég gyilkosnak, hogy hirtelen leöl 78 embert. csak mert ő úgy gondolja.

megszűnt 2011.08.11. 20:40:12

@bóra77:
"kinek születhet majd vajon olyan elvadult ötlete, mint a norvég gyilkosnak,"

Miért nem jelentkeztél nálam, hogy szükséged volna néhány pozitív gondolkodást elősegítő könyvre, melyben az van, hogy az élet szép és az erő legyen veled?:)

Tragédia mindig volt. Csak a média ma hangosabb, illetve egyáltalán az, hogy média lett, határozza meg a hírek szabad és gyors áramlását.

A világod, a belső, ettől még lehet nyugodt, hiszen a norvég gyilkos nincs ott minden bozótban. Nincs.

hoplita 2011.08.11. 20:48:42

@bóra77:
Kicsit megnőtt a füled.:))))
Így nem csapom a szelet...:D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 20:50:44

@hoplita:

Komoly érveid vannak.

Illetve nincsen semmilyen.

Akkor ezt a témát hagyhatjuk is.

bóra77 2011.08.11. 20:52:07

@hoplita: ez a szexepilem:) na majd keresek valami csábos figurát:)

bóra77 2011.08.11. 20:54:55

@knausz: valahogy a biztonságérzetem más lett. mert hogy lehet az, hogy 2001 után nincsenek eszközök a biztonságiak kezében, vagy ha vannak, akkor miért nem használják megfelelően? vagy ez a londoni dolog. azt gondolom, hogy sok szempontból jó, hogy Mo-n vagyunk, nem annyira sokszínű az ország, és nem igazán terrorfenyegetett. ez azért valamennyire megnyugtató, de elmebetegek bármerre lehetnek.

megszűnt 2011.08.11. 21:18:05

@bóra77:
"azt gondolom, hogy sok szempontból jó, hogy Mo-n vagyunk,"

Németországi hotelben történt velem. Harmadik nap után kifáradtam, ez jellemző rám és olyankor már nem tartok a családdal, hanem maradok a szobában és olvasok. Családom felgurult a mélygarázsból és rá tíz percre egy pasas nyitott be a szobámba. Semmi kopogás, semmi, csak jött.

Határozottan mondtam:- No. És a kezemet előretoltam, mintha őt kifelé, mire hátrált. Az erő velem van, vészhelyzetben pláne.

A recepción megreklamáltam az esetet. Azt mondták, a minibárt jött feltölteni, de mivel nem kopogtatott, semmi nem volt nála, amivel feltölthette volna, ezt kétlem. Vigyázni kell, vallom, mégis muszáj elkerülni, hogy ebből paranoia, üldözési mánia legyen.

A Szilárdot most külön már szóba sem hozom, na az egy fanatikus volt és heteken át a lakásomba szorított. A népszerűség átka.. A telefont mostanában egyébként megint nem veszem fel, mert vadidegen számokat látok megjelenni. Ha én nem keresem, engem nem izgat, na akárki az, felőlem! Sűrűbben van töltőn a mobilom. Ennyi.

dzsaszper 2011.08.11. 21:22:44

@Akitlosz: nem ismered a szakszervezeti vezetőkre vonatkozó speciális szabályokat?

Náluk jópár, másokra alkalmazható felmondási mód nem játszik. Gyakorlatilag a szakszervezet meggyőzése és a rendkívüli felmondás szándékos károkozásért, súlyos gondatlanságért vagy a munkaviszony ellehetetlenítéséért játszik. Rendkívüli felmondásnál a tényszerűséget és okszerűséget (megtörtént és azért rakják ki) a felmondó félnek bizonyítani kell.

dzsaszper 2011.08.11. 21:25:01

@Akitlosz: 2. eddig az volt, hogy közös megegyezéssel próbálkozhatott a munkáltató, de ha a munkavállaló eszénél volt, kikötötte a legalább azonos végkielégítést...

tölgyes 2011.08.11. 21:25:40

Barátaim ! Átalakult a világ. Itt nem terrorizmus probléma van..London lakóinak 42,3%-a nem Angliában született.. szerintem legalább 10% ezen felül ugyan Londonban született, de a szülei csak az elmúlt 20-25 évben költöztek be...VAGYIS MEGJELENT AZ A PROBLÉMA AMIRŐL MÁR SOKSZOR ÍRTAM! Európa elveszítette a demográfiai versenyt, ráadásul ma már a fehér ember nem végez el bizonyos dolgokat: nem takarít utcát, nem pucol krumplit csak ritkán szerel autót.. azt már a "vendégmunkások" csinálják. Ők pedig a feszültségeket a saját szociokulturális szokásaiknak megfelelően kezelik, oldják meg.

Ráadásul a fosztogatók - ez is mutatja Európa állapotát - jó módú fehér család gyermeke volt. Vagyis a probléma még csak nem is "etnikai" alapú.

dzsaszper 2011.08.11. 21:29:31

@xsasha: továbbra sem a fékkel, mint intézménnyel van a gond, hanem a hülye sofőrrel aki nem tud bánni vele...

nyünyüge 2011.08.11. 21:31:11

@Akitlosz:
"8. Túlóra esetén a munkáltató dönt, hogy bérpótlékot fizet, vagy a dolgozó „lecsúsztathatja" a többletet."

Ha a túlórát le lehet csúsztatni, akkor nem volt rá szükség. Ezzel a rossz munkaszervezést serkentik.

Hát ez ennél bonyolultabb sajnos. Ha például egy készenlétben lévő munkavállalót (pl. karbantartó, üzemeltető mérnököt, technikust vagy orvost) készenléti időben berendelnek munkára, akkora az túlóra. És ezt a túlórát nem feltétlenül lehet ésszerű munkaszervezéssel kiváltani. Speciális esetekben előfordulhat, hogy a munkavállalónak jó buli, ha cserébe szabadidőt kap, de legtöbbször pénzt szeretnének érte látni.

nyünyüge 2011.08.11. 21:34:34

@tölgyes:
Ki hirdetett demográfiai versenyt és ki volt olyan marha, hogy benevezett rá?

megszűnt 2011.08.11. 21:48:49

@tölgyes:
"London lakóinak 42,3%-a nem Angliában született.. szerintem legalább 10% ezen felül ugyan Londonban született, de a szülei csak az elmúlt 20-25 évben költöztek be..."

Ez a London is. Eddig békésen éltek a népek. Most, amikor elhatároztam, hogy megyek, szépen átnéztem a naptáramat, hát megindultak az események.

Mielőtt Németországba terveztem az utat, jött az uborka mérgezés. Fel is tettem a kérdést:- Mi legyen? Most megint úgy vagyok vele:- Mi jöhet még?

Tegnap lesétáltam a Balaton partjára, Fenyvesnél, de úgy föltámadt a szél, mint az Óz-ban. Menekülni kellett.

xsasha 2011.08.11. 21:50:22

@dzsaszper:
Kivéve ha a fékeket nem a sofőr kezeli, hanem az anyósülésen ülő utas, aki mellesleg a vezetéshez nem ért, csak a fékezéshez...

xsasha 2011.08.11. 21:54:36

@knausz:
Lehetőleg ne tervezz utazás sehova mostanában. :-)))
A helyiek érdekében kérem. :-)

bóra77 2011.08.11. 21:56:28

@tölgyes: hm..igen. nem tudom, hogy TG csinál-e számvetést, véletlenül ma éppen, és nem akarja-e felülbírálni magát abban, hogy csak politikát elemez, azaz nem tervezi-e picit fellazítani a blogot, vagy indítani egy témájában kötetlenebbet. (most nem arra gondolok, hogy arról írjon, hogy melyik joghurtot vegyük meg, lásd Kumin, hanem pl. a londoni eseményekről)

xsasha 2011.08.11. 21:57:41

@nyünyüge:
És nem az jobb, hogy a cég azt ad, amit tud cserébe?
Ha egy cég azért esik el üzletektől, mert nem tudja fizetni a túlórákat, ami a megrendelés egyenetlenségekből könnyen adódhat, az jó? Ha egyébként szabadidővel tudna fizetni, de azt a törvény nem engedi?

tölgyes 2011.08.11. 21:58:20

@knausz:
Kedves knausz!
Gondoljon arra, hogy a szerbek és a horvátok is békésen éltek.. aztán szépen gyilkolászták egymást és közösen az ott élő magyarokat. Amikor a 70-80-as években arrafelé jártunk ugyan ki gondolt azokra a borzalmakra, amik a 90-es évek elején bekövetkeztek???..
Válságban nehezebb az élet és az ellentétek ilyenkor kiéleződnek... aztán a megoldásuk pedig váratlan és kiszámíthatatlan. Láthatta, hogy Párizst is hogy feldúlták.

bóra77 2011.08.11. 22:00:19

@tölgyes: az világos, hogy itt nem terrorizmus van, hanem a sokszínűségről, annak tolerálásáról és kezeléséről. erre írtam, hogy kb. ez a probléma megáll mondjuk az osztrák-magyar határnál...ezért is örülök, hogy itt élek. őszintén szólva ezt a sokfajtaságot a nyugati társadalmakban nem igazán tudom megszokni, mert pontosan látni, hogy kik utaznak tömeggel, kik végzik az "aljább" munkákat, stb..stb..

tölgyes 2011.08.11. 22:00:32

@bóra77: Önt is felülbírálhatná, hiszen ha jól látom Ön is emlegette Londont.

bóra77 2011.08.11. 22:01:04

@xsasha: szabadidővel tud fizetni.

bóra77 2011.08.11. 22:02:29

@tölgyes: mit bíráljak felül? már pontosítottam magam.

tölgyes 2011.08.11. 22:04:27

@bóra77: Az "aljabb munkát "azért végzik a "sokfélék" mert az európai ember nem végzi el..Vagy azért mert nincs rá elég európai, vagy azért, mert ilyen alja munkát egy európai nem végez, ha fele áron megcsinálja egy "nigger" is. (Elnézést minden négertől)

Egyébként egy moder autó összeszerelése nem annyir alja, de azt is a bevándorlók végzik.. ja ha egy mondjuk német a minőségellenőr.

tölgyes 2011.08.11. 22:06:20

@bóra77: 22.00.19 kor írt az én reakcióm pedig 22.00.32-kor készült.. Vagyis kerülték egymást:) 12 másodperc!

megszűnt 2011.08.11. 22:16:27

@xsasha: @tölgyes: @bóra77: @nyünyüge:

Mindig itthon sem lehetek, habár jövő héttől csak az angol, csak a könyvem, meg a háztartás (főzés, mosás.. hagyjuk!). A könyvem. Miután olyan nagy rend lett itt, nálam, elfér majd a polcon. Csendélet. Semmi olyan dolog nem lesz benne, ami fölborítaná az egyensúlyt és természeti katasztrófa vagy terrorizmus irányába mutat.

Gondolom sokan fölteszik a monitor túloldalán, blogtársak, leendő olvasók, miről szól majd az én könyvem. Gondolom, pláne a mai világban, amikor az emberek már nem olvasnak egyáltalán. De ilyenkor érdemes írni, vallom, nincs tétje.

Bestseller és limonádé helyett tudományos téma. Két ember egymásra talál az interneten, de ez a kapcsolat azért érdekes, mert a két ember duál-társ egyben. Működő világ, színes élet és misztikus vonzás.

xsasha 2011.08.11. 22:16:35

sportgeza.hu/sport/2011/08/11/bunko_drukker_huzta_vissza_a_jatekost/

Spori büntit adott. Magyarországon erről mi lenne a visszhang?...

xsasha 2011.08.11. 22:20:27

Nagyon ott van.

addict.blog.hu/2011/08/11/csunyan_megszivattak_a_nemet_neonacikat

"Csúnyán megszívatták a német neonácikat

Augusztus 6-án a német szélsőjobboldali párt, az NPD kilencedik alkalommal szervezte meg a párt szimpatizánsainak a Rock für Deutchland nevű fesztivált, ahol a szélsőjobbos zenekarok mellett a párt vezetői tartottak lelkesítő beszédeket. A koncertre kilátogató 600 embernek azonban valószínűleg nem erről lesz emlékezetes a koncert, hanem egy egészen eredeti reklámhúzásról. Ugyanis az oda kilátogatóknak a szervezők egy elég jól kinéző, koponyás-zászlós, és a "Hardcore lázadók- szabadok és nemzetiek" feliratú pólókat osztogattak. Csakhogy ezek a pólók messze nem azok voltak, aminek először látszottak.

Az első mosásánál ugyanis a pólón lévő festék leoldódott róla, és helyette egy egészen más üzenet vált olvashatóvá: "Ha a pólód tudja ezt, akkor te is! Mi segítünk neked kiszabadulni a szélsőjobb fogságából!" Az üzenet feladója és az egész kis akció kitervelője az Exit Deutschland nevű civil szervezet, melynek célja, hogy felvilágosítással, támogatással és minden lehetséges módon segítse a neonáci közegbe bekerült, de még menthető fiatalokat ebből a közegből. "

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.11. 22:28:16

A kiegyensúlyozatlan propaganda enyhítése érdekében hallgattasson meg a másik fél is.

Friss Al-Kaida video.

www.liveleak.com/view?i=3a2_1312929475

Partizánok rajta ütnek kettő rendőrségi konvojon.

18+ -os.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.11. 23:03:14

@panelburzsuj: nem gondolod, hogy guglizok egy nyasgem után.
Ez olyan, mintha valakivel közölném, 1 f*szkalap, ő meg asztrofizikai értelmezés után keresgélne. :)

megszűnt 2011.08.11. 23:16:00

"Ahogyan alakult az életem, abban semmi tudatosság nem volt. Én máig azt gondolom, hogy ezek a dolgok csak úgy megtörténtek velem anélkül, hogy tervbe vettem volna őket.

Úgyhogy meg is erősödött bennem az, a leghelyesebb életfilozófia, hogy nem kell annyira akarni a dolgokat, és akkor sikerülnek. Mert én így tekintek vissza a saját pályámra."

Török Gábor ma 40 éves. Isten éltesse és az erő legyen vele!:)

ssi 2011.08.11. 23:32:02

@poszt
erő alkalmas pl. a szakmai hiányosságok leplezésére, időnyerésre is a hatalommegtartás prioritása mellett

lehetne az elkötelezett újságírók mellett sokkal több "független", aktív, korrekt, tényfeltáró?

- vállalatirányítási tapasztalatok nem tudom mennyiben jutnak el O.V.-hez ..
- vállalatirányítás főleg szakmai
- ország, nép irányítása a vállalatinál több eszmeiséget kíván
- nyugati értékrend ideológiamentesebb, mint a volt szoci országoké volt?

@knausz:
1. köszi a könyvajánlókat :-)

2. milyen az a karrier, amit a fiadnak egyengetsz és milyen köveket mozgatsz meg hozzá?

3. szerintem a fedataink = önmegvalósítás .. jó, ha a munka olyan, mint a hobbi .. ha csak a minél több pénz a motiváció, elveszik ez a varázs ..

4. nem lenne minden nagyon ügyesből, okosból, szorgalmasból és empatikusból jó orvos, hiába akarja a család, mert pl. nem bírja a vért, vagy mások szenvedését látni .. tehát mégsem igaz: bármit lehet, csak akarni kell

5.
- múltkor kiakadtál, mert 1 kb. ismeretlen a Jobbikot karanténba zárná ..
- Jobbiktól még sosem akadtál ki?
- Jobbik nem jellemző a kettősség? pl.
- kiáll az olyan hibák (bűnök?) kiderítése mellett, melyek rájuk nem vonatkozhatnak, mert nem voltak még kormányon
- s ha az ő szellemük kikerülne a palackból, nagy kár lenne az országra?
"párt képviselője cáfolja a párt szóvivőjét, aki szerint a Jobbik és a Betyársereg kapcsán csak békés egymás mellett élésről lehet beszélni. Toroczkai szerint a Jobbik egyik kötelessége anyagi források biztosítása a „nemzeti oldal” számára. "
atv.hu/cikk/20110811_toroczkai_a_jobbik_es_a_betyarsereg_szovetsege_kitunoen_mukodik

6. sőt, feltetted a kérdést: ezt az illetőt milyen munkahelyen fogják alkalmazni?
felsőoktatási felvételin, vagy állásinterjún megkérdezik pl. a pártszimpátiát?

Most csak ennyi fért az időmbe, szép álmokat mindenkinek!

jjulie 2011.08.12. 07:20:36

@hoplita:

kínos vagy magadnak....megértem, abba meg ne is gondolj bele, milyen lehet a körülötted lévőknek

ssi 2011.08.12. 07:41:44

@knausz: @bóra77: @mezga-aladar:

annak kapcsán, hogy ..
- hiányoltátok T.G.-t, hogy feltételezhető szabiját nem jelezte,
- szokatlanul ritkábban ír (el voltunk eddig kényeztetve? :-))
- találgattátok a mostani helyzetben, hogy lehet a megszokott szisztémával csak/főleg politikusi posztot írni

annak kapcsán, hogy .. korábban többször előjött, hogy igen sajátos a kormánykommunikáció:
- O.V. csak jó híreket mond be, azt is gyakran jelentősen felnagyítva,
- amiről a kormány nem beszél, az nincs is (pl. most nagy devizagond, ki építené a lakóparkot, lesz-e pályázat)
- ahogy a kormány gondolja, az úgy van, bármit is mutatnak az adatok
* O.V. mondta: "bármit lehet, csak akarni kell
* Rétvári Bence mondta: "új adópolitikának köszönhető az utóbbi hetek gazdasági válságának sikeres átvészelése"
mandiner.hu/cikk/20110809_kdnp_stabil_novekedes_varhato
- amit és ahogy a kormány tesz, az úgy jó, ellenzék minek is kellene (pl. ócsai adósok lakóparkja)
- társadalmi csoportok szembeállítása, ezzel is a kormányi felelősség leosztása )
-
-

tehát a fentiek kapcsán azon filózok, hogy
- a társadalmi szolidaritás kialakulása, léte, erősödése és megnyilvánulásai mennyire függnek az adott kormánytól ..
- és jelenleg az adott évszaktól (nyári szabadságok)?
- A vörösiszapnál a lakosság vétlen volt (felelősség a cégnél és a kormánynál), az eladósodásban a lakosság is benne van az állam és a bankok mellett, de nem pusztán ezek miatt sokkal nehezebben és drágábban kezelhető probléma, de elsősorban rövid/hosszú távú hatásaik beláthatatlanok, de rémisztőek így is ...
- rettegés-e, ha aggódunk másokért, s főleg, ha népes a csapat?

Szép napot mindenkinek!

jjulie 2011.08.12. 07:43:46

@tölgyes:

aki nem pillanatnyi felszini mozaikokból indul ki, hanem képes a felszín alatti folyamatok érzékelésére, és nem hiszi azt, hogy a múlt vallatása felesleges, és elhiszi, hogy a jelen fényében érdemes újra és újra értelmezni a multat

fideszország és orbánia bolondjai ne figyeljenek ide, nekik a szijjártó elégséges és szükséges, igaz @xsasha: ?

nyünyüge 2011.08.12. 07:45:05

@manyike:
A jó híreket OV mondja, a rossz híreket meg Selmeczi Gabriella :)

"A Selmeczi-szindróma lényege, hogy a szőke politikus hölgyről általam önkényesen elnevezett jelenség képes a legtanulatlanabb, legtájékozatlanabb, az érdeklődés teljes hiányában szenvedő ember számára is közel hozni egy problémát azzal, hogy közli vele, pórul járt, hintába ültették."

nol.hu/belfold/a_selmeczi-szindroma

jjulie 2011.08.12. 08:10:16

@nyünyüge:

naja, az orbán és az ő kopásállósága.......

veszett ügy, kisérlet nem sikerült, abbahagyni

lüke 2011.08.12. 08:13:36

jó reggelt, látom semmi se változott itt
www.youtube.com/watch?v=_SANDTjpPTc
TG-nek happy birthday,
a Kláráknak happyness, a névnapjukra
megyek tovább a körutamra, tegnap a Ringen autókáztam, bonuszként

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 09:03:31

Dzsízusz, nálunk a rozsdafarkú énekel reggelente, itt meg a fat*kű Zsüli pirtyog...

graycivil 2011.08.12. 09:19:31

"Hogyan zajlott a fideszes tisztogatás

Összesen 307 napot töltöttem még ezután munkaviszonyban a Félemelet 527-ben. Ön küldött oda kollégáimmal együtt az önkormányzati választás másnapján. Helyünket azonnal elfoglalták az Ön emberei - akikről biztosan tudta, hogy Önre szavaztak, a pártjával szimpatizálnak - nekünk pedig egy alagsori, használaton kívüli zug lett kijelölve. A Félemelet 527."

egyenlito.blog.hu/2011/08/11/hogyan_zajlott_a_fideszes_tisztogatas#more3147158

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 09:22:27

@graycivil: amikor nálunk új tanszékvezető lett, a régit egy félreeső, régi épületbe deportálta. A seggnyalóbbak azt is tudták, már köszönni se szabad neki.
Ez még az ántivilág végén volt, fideszesek közreműködése nélkül...

graycivil 2011.08.12. 09:39:29

@Hepci: Akkor hát éljen az újjászülető és és ismét viruló átkos! :-)

menőmano 2011.08.12. 09:41:12

Megvan az ország tortája!"

Karcagi recept és kecskeméti barack az alapja, az ünnepség bevételéből a csángó gyerekeknek is jut.

Bemutatták a Parlamentben Magyarország születésnapi tortáját, melyből az augusztus 20-i ünnepen 15-20 ezer szelet várja az érdeklődőket a budai rakparton.

www.femina.hu/hirhatter/megvan_az_orszag_tortaja

:))

menőmano 2011.08.12. 09:44:15

Aug. 20-án (a hirek szerint) lesz hatalmas parádés ünnepség, minden szinten mentjük a lakáshiteleseket.
Igaz a gazdaság nem akar felpörögni, meg még sorohatnám........

Hm. Mi kellene még?

:(

xsasha 2011.08.12. 09:57:45

Úgy néz ki, Orbán stratégiája lebukott.

www.origo.hu/itthon/20110812-the-economist-orban-nyers-stilusa-eredmenyes-lehet-europaban.html

"Az Economist szerint nem váltak valóra a jóslatok, és az idei év első felének magyar EU-elnöksége nem látta kárát a magyar belpolitikát érintő kritikáknak. A veszekedés nem a világ vége, és amikor elül a csatazaj, kiderülhet, hogy a kritizált ország nem elszigetelődött, hanem engedményeket ért el. Lehet, hogy néhány kelet-európai politikus "irritáló, hangos és nem éppen divatos", de a modern Európában mindenképpen szükség van rájuk - zárja elemzését a lap."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 10:08:47

@graycivil: ez nem feltétlen az átkos, pont hasonló módszereket alkalmaznak a világ legnagyobb cégeinél, legfeljebb vérghecziség közben a lealázott exvezérrel együtt az új főcsótányok eléneklik a vállalati himnuszt...

xsasha 2011.08.12. 10:09:51

A milliárdos emberek margójára: a pénzügyi szemlélettel együtt jár az arrogancia?

index.hu/bulvar/2011/08/11/tizmilliardot_kovetel_sorostol_az_exnoje/

Diocles 2011.08.12. 10:52:13

off

a médiaviszonyokhoz: Borókai elég megdöbbentő dolgokat ír:

„Ha valaki a Matesz legfrissebb jelenté­sét böngészi, arra a meghökkentő infor­mációra bukkanhat, hogy a standokon másfél ezerrel több Magyar Nemzet kel el, mint Népszabadság - következésképp a baloldal ledolgozta a rendszerváltás­kor még több százezres előnyét. (...)

A friss olvasottsági jelentés a 168 Órának 118 ezer olvasót mutat ki, a Heti Válasznak pedig 44 ezret, holott a két újság auditált értékesítési adatai között nem egészen háromezer példánnyi a különbség. A bal­oldali lap plusz 2900 vásárlója hetven­nyolcezer olvasót hoz - többletként.

A Heti Válasz akkor sem jár jobban, ha adatait a Figyelőével veti össze, mert hi­ába ad el ötezerrel több újságot, ha ve­lük csak háromezer olvasót talál meg. Remélhetőleg Önök értik, hogy miként. Én csak találgatok. Talán úgy, hogy a HV közönsége megannyi individualistá­ból áll, akik jobbára csak veszik a lapot, majd maguk elől is eldugják a sifonérba. A versenytársaké viszont olyanokból áll, akik vásárlás nélkül is tömegesen olvas­nak. Többnyire erdei tisztásokon.

S a meglepő jelentést adó cég még ko­molyan magyarázza módszertanát...”

uid692.mandiner.hu/cikk/20110812_spekulansok

egyébként leginkább az a csoda, h a médiaviszonyok még mindig ennyire a baloldalnak kedveznek, pölö egyetlen jobbra húzó gazdasági lap sincsen, holott (ma már) a gazdasági elit eléggé jobbra húz, és a középosztály meg mindig is oda húzott zömében...
a megyei lapok dettó...

arra a hiedelemre pedig, h az MSZP nem támogatta a maga sajtóbirodalmát, csak egyetlen adat: az ATV a választások előtt potom egymilliárdot kapott turisztikai műsorok támogatása címen...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 11:17:34

@Diocles: a 168 Órát nyilván minden nyugdíjas bolsevista olvasókörben rongyosra olvassák, majd utána még legalább húszan példányonként ki is törlik vele a seggüket. :)

Diocles 2011.08.12. 11:36:54

off

Pilhál György: Most, hogy Toroczkai László jobbikos önkormányzati képviselő Gyurcsány Ferenc agyonlövéséről értekezett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Magyar Sziget rendezvényén, érdemes lenne megkérdezni Karácsony Gergely máspolitikust: komolyan gondolja-e még a három ellenzéki párt Fidesz-buktató technikai koalícióját?

(Magyar Nemzet, 2011. augusztus 11.)

ssi 2011.08.12. 12:02:44

@nyünyüge:
"A jó híreket OV mondja, a rossz híreket meg Selmeczi Gabriella :)"

nekem ennél összetettebb ..

pl. Selmeczi, Rétfalvi szakmai tévedéseket is mond .. kár .. s talán nemcsak a szabadságolások miatt tehetik

majd pozitív, vagy negatív értelemben lesz tananyag a mostani kormány kommunikációja? - jövőben kiderül :-) szerintem ma közel sem egyértelmű a helyzet

1 gond akkora az országban, amekkorára a kormány beárazza ..
éppen altatja a témát, vagy épp sulykolja ..
s miért? hogy ne legyen fölöslegesen pánik, vagy ne legyen tisztánlátás?

milyen legyen a nép? bizonyosan más a rövid és a hosszú távú cél
- okosabb, önállóbb, felelősebb ...
- vagy főleg munkaerő, amitől az ő sorsuk nem biztos, hogy gyorsan javulna, de a kormány dicsősége igen

nagyon jó lenne, ha
- nem lenne megint pénzügyi-gazdasági válság, meg még több bedőlt devizaadós
- kormány rossz koncepció mentén haladna, minél előbb kiderüljön .. és tenni lehessen még ellene

szocik és az LMP kommunikációja kevésbé újszerű .. kevésbé hatásos, rendszerszerű .. s gyakran fölöslegesen dramatizáló, nyafogós - szerintem .. nagy kihívás a jelen helyzet számukra is, kétségtelen

Kellemes hétvégét mindenkinek :-))))))))

xsasha 2011.08.12. 12:12:06

@Diocles:
Miért, szerinted nem értenek egyet Torockaival Mesterházy és Karácsony? :-)

Elég szomorú, hogy a Magyar Sziget már csak arra jó, hogy az NBH egy csokorban tudjon nyilvántartást készíteni a szélsőséges emberekről...

xsasha 2011.08.12. 12:12:48

@manyike:

"1 gond akkora az országban, amekkorára a kormány beárazza ..
éppen altatja a témát, vagy épp sulykolja ..
s miért? hogy ne legyen fölöslegesen pánik, vagy ne legyen tisztánlátás?"

Nem a kormány árazza ezeket, hanem a média. És nem fogják a kormányt megkérdezni...

ssi 2011.08.12. 12:18:13

@xsasha:
"Nem a kormány árazza ezeket, hanem a média. És nem fogják a kormányt megkérdezni."

most mennem kell, de elgondolkodom rajta :-)

viszont szerintem a kormánynak van teljesen önálló és tisztán követhető kommunikációja - s én pont ezen gondolkodtam el

xsasha 2011.08.12. 12:26:41

@mezga-aladar:
CHF : 247

Hogy lesz ebből fidesz-világ-vége?

mezga-aladar 2011.08.12. 12:29:29

@xsasha: matolcsy kacsintott? beijedt a frankó...

figy. 190-nél kezdte szíjártó-kósa?
és hogyan is van a szomszédokhoz képest az a pár százalék?

nem kell válaszolnod...
a TAHÓGRÁF már bejelzett, ha lenne "szűrés" nem lenne gond

xsasha 2011.08.12. 12:39:17

@mezga-aladar:
"matolcsy kacsintott? beijedt a frankó..." :-))))
Miért, eddig azért volt beton a frank, mert Matolcsy nem kacsintott? :-)))
Ugyan, ne aggódj, csak kigúnyollak az eddigi frankárfolyamos beírásaidért. Csak olvasni akartam, ahogy majd most megmagyarázod, hogy eddig Matolcsy miatt erősödött a frank, de most már Matolcsy nélkül gyengül.
A mezga-kriszta sokkal inkább illő név lenne számodra.

mezga-aladar 2011.08.12. 12:50:04

érdekes a Dope Mann elemezen vmi "török gábor" trackback van, ami nem érhető el...

ezzel a Thomas Mann idézettel (testvére lehet vajon a bloggernek)

"Nem akarásból, úgy látszik, lelkileg élni nem lehet; valamit nem akarni megtenni, tartósan nem jelenthet élettartalmat: valamit nem akarni, és egyáltalán semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel van egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba."

dopemantv.blog.hu/2011/08/12/dopemantv_vlog_uj_istent_talalt_ember_a_penzt_es_a_szabadsag_csak_illuzio?

török gábor 2011.08.12. 12:57:52

@manyike: nem vagyok szabadságon, nem is voltam, bár a Balatonon minden nap szabadság :) valóban ritkábban írok, de ez inkább a politikusok szabadságának köszönhető...

mezga-aladar 2011.08.12. 13:02:03

@török gábor: és ez a Dope/Thomas Mann os szabadság idézet? ezt te érted? Te vagy az a trackback? vagy másik Török Gábor is van?

mezga-aladar 2011.08.12. 13:08:56

mondjuk a Dope Mann elemezhez a Thomas Mann névazonosságon kívül még nem értem mi köze... a témában semmi hasonlóságot nem vélek felfedezni (Jobbik kirekesztés kontra bankok és hitel...) vagy simán jobbik-cigány-zsidó vonal? mint minden o-rigója?

graycivil 2011.08.12. 13:14:10

@Hepci: Kösz. megnyugtattál. Akkor tehát 2014-ben újra ki lehet rúgni mindenkit, és feltölteni teljesen saját emberekkel. Semmi hiszti, semmi "politikai tisztogatásozás", semmi "átkosozás". :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 13:15:42

@manyike: Selmeczi hogy tévedhet szakmailag? Mi a szakmája?
A szenátorság? A kifli?

mezga-aladar 2011.08.12. 13:17:48

arra mindenképp jó, hogy "jobbra" kerüljön idézet belőle... pl:

" Na, nem mintha olyan rettenetes módon vágynék én a független politikai elemzésre. (Akkor már inkább a lábkörömgomba.) "

" Senkitől sem kívánom ugyanakkor, hogy kitegye magát vonatkozó elemzőember lehengerlően dögunalmas stílusának ... "

vagy ezt a kérdést megválaszoljuk? ;)

"Hogy messzebb ne menjek: nem benne volt a fidesz kétharmados győzelmében a diktatúra kiépítésének veszélye? És mennyire volt benne akkor, és mennyire ma? Vagy más szóval: az eddig eltelt kicsit több mint egy év tapasztalatai alapján mit tippel, felépül a Nagy Mű 2014-re? És mennyi esélyt adott volna ennek 2009-ben? És mennyit ma? Ne gondolkodjon, árt a függetlenségének..."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 13:18:22

@graycivil: persze, hogy ki lehet rúgni mindenkit, az államtitkártól a vécésnéniig.
Erre vár a rengeteg alkalmasnál alkalmasabb jelölt a Kapcsolat.hu kötelékében... :)
És egyáltalán, mindig minden állami állásban agyhalottat szeretnék látni!

graycivil 2011.08.12. 13:24:46

@Hepci: Bocs, de nekem nem ajánlottak ezekből az állásokból. És ezért én morcos is vagyok. Pedig 4 év alatt azon a helyen lenne időm felkészülni a következő kirúgási időszak utáni munkahelykeresésre.

Persze akkor időnként munkámból adódóan (munka helyett) politikai nagygyűlésekre is kellene járnom, és a munkahelyemről vinném a kitöltött szavazócédulát a választásra. De pár év nyugodt "lojális semmittevésért" megérné. >:-( :-)

graycivil 2011.08.12. 13:26:57

@Hepci: Tehát online sz@rt online újságpapírral? Menni fog...:-)

mezga-aladar 2011.08.12. 13:30:01

tessék a Nemzeti Fellegi Minisztérium (NFM) pontos:
sajtóközleményt adott ki, hogy nem 128 milliárdot, hanem 150 et bukott eddig a MOL részvényeken... de nemcsak így akart bukni, nem ezért vették meg...

index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/12/mol/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 13:31:20

@mezga-aladar: az a hatalmas herezacskójú majom maga a szerző?

graycivil 2011.08.12. 13:32:37

@Diocles: "arra a hiedelemre pedig, h az MSZP nem támogatta a maga sajtóbirodalmát, csak egyetlen adat: az ATV a választások előtt potom egymilliárdot kapott turisztikai műsorok támogatása címen..."

Nekem úgy tűnik, hogy az EchoTV-n ugyanaz a "Hazai turizmus" sorozat megy, mint az ATV-n. (Mindkettőn minden hétköznap) :-)

mezga-aladar 2011.08.12. 13:37:11

@Hepci: lájk ö bossz... a címe... hát ja... az egyik elemző... sőt mindkettő ("here") lóg a nemzet testén...

de szerintem maga a majom is nemzeti lehet mert nem mogyorót hanem két dinnyét nyelt le egészben... vagy kókuszdió... jó kép... ez is mehet jobbra fel...

www.gepnarancs.hu/wp-content/uploads/2011/08/Like-a-Boss.jpg

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 14:17:42

@nyünyüge:

Karbantartás tekintetében igazad van, az bármikor előfordulhat.

De a normális termelés esetén akkor szoktak túlórát elrendelni, amikor valahol valami nem terv szerint történt, csúszás van.

A Munka törvénykönyve eddig sem nagyon zavarta a munkáltatókat.

Ha kellett, akkor szívbaj nélkül elrendeltek túlórát akár vasárnap éjszakára is. Legfeljebb fizetnek egy kis munkaügyi bírságot. A politikának sem érdeke, hogy ne termeljenek, ezért nem igazán akadékoskodnak a hatóságok.

Na persze most nem a magyar vállalkozásokról van szó.

Cserében ellenkező irányban, ha valamiért - na vajon miért? - nem tudnak termelni és ezért hazazavarják a dolgozókat az természetesen csak azért van, mert a cégnek fontos, hogy a dolgozóik kipihentek legyenek és minél több időt tölthessenek a családjukkal.

Ez a túlóra elrendelés szabadsága, amiért nem kell pénzt fizetni csak szabadabb, felületesebb munkaszervezésre ösztönzi a cégeket.

Nem gond, ha rosszul szerveztek meg valamit, majd berendelik a dolgozókat túlórában lényeges többlet költség nélkül.

Ha fizetni is kellene a túlóráért, akkor azért már jobban meggondolnák, hogy csak akkor rendeljenek el túlórát, amikor az valóban megéri és fontos.

Így nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 14:20:26

@xsasha:

No igen. Ez így pontos.

Nem a sofőr hiányolja a féket és az ellensúlyokat, hanem az anyós, akinek nem érdeke a gyorsabb haladás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 14:35:38

@dzsaszper:

"nem ismered a szakszervezeti vezetőkre vonatkozó speciális szabályokat?"

De ismerem. Meg értéküket is, a gyakorlatot is. Sajnos túl jól is. :-(

E szabályok értéke úgy nulla a harmadikonnal egyenlő. Rendkívül könnyen kijátszhatóak.

teevee 2011.08.12. 14:42:54

@Akitlosz: Igen, de történetesen az anyósé az autó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 14:50:56

@dzsaszper:

Felmondás? Minek az? Egyszerűen minden dolgozóval határozott időre szóló szerződést kell kötni és lejártakor azt hosszabbítgatni.
Értelemszerűen ha közben valamelyik szakszervezetet szervez, szakszervezeti tisztségviselő lesz vele többet nem.

A szerződés lejárta munkajogilag azonos kategóriába esik a munkavállaló halálával. Nem a munkáltató szünteti meg a munkaviszonyt, hanem az csak úgy megszűnik magától a határozott idő lejártával. Ja hogy mindenkivel újabb szerződést kötnek kivéve a szakszervezeti tisztségviselőket az már nem fogja érdekelni a munkaügyi bíróságot!

Szakszervezetek csak ott működnek, ahol a munkáltatónak fontos, hogy elmondhassa, hogy nála rendezettek a munkaügyi kapcsolatok. Az ilyen szakszervezeteket a munkáltató pénzeli, az lesz a kollektív szerződésben, amit ő akar, s a bértárgyalásokon is. Természetesen a harcos látszat fenntartása mellett. )Pl. a a munkáltató 3%-os béremelést tervez, akkor 2%-ról indít, majd a szakszervezet "nyomására" enged. :-)

Amelyik szakszervezeti tisztségviselő komolyan venné a munkavállalói érdekvédelmet azt rövid úton eltávolítják.

Más cégeknél, ahol ez a látszat sem fontos, ott meg működni sem hagyják a szakszervezeteket.

Jösz itt a felmondással. :-) Szerinted mennyi időbe telik rendkívüli felmondáshoz ürügyet kreálni, ami bíróság előtt is megállja a helyét? 1 óra?

Nem szívesen sorolnék itt nyilvánosan tippeket, melyek már bizonyítottak élesben is.

Azt is vedd hozzá, hogy a volt munkatársai közül senki sem fog bíróságon egy kirúgott dolgozó mellett tanúskodni, mert ők is féltik az állásukat.

Ne légy naiv!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 14:53:29

@teevee:

Nem igazán. A hátul ülő kisgyerekeké az autó, az ő jövőjük felé halad. Nem mindegy, hogy merre és milyen gyorsan.

Az anyós csak akadékoskodik, mert féltékeny a vőjére. Ne hogy már ő kormányozza jól azt az autót és nem ő!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 14:58:44

@dzsaszper:

"@Akitlosz: 2. eddig az volt, hogy közös megegyezéssel próbálkozhatott a munkáltató, de ha a munkavállaló eszénél volt, kikötötte a legalább azonos végkielégítést... "

Ha pedig a munkáltató van eszénél azt rúg ki, akit akar, akár rendkívüli felmondással is, s akkor ugyan nem kell végkielégítést fizetni.

Persze panaszkodni lehet menni a bíróságra, de nem sok esélye van a munkavállalónak. Ha meg mégis visszahelyezné a bíróság az állásába, akkor a következő nap megint kirúgják, aztán megint lehet pereskedni pár évig. Ha a munkáltató nem akarja, akkor nem fog többet ott dolgozni.

Te nem sokat dörzsölődhettél eddig.

nyünyüge 2011.08.12. 15:23:58

Jó ez a kép, 145 éves a Fővárosi Állat- és Növénykert címmel.
Rajta a díszpéldányok.

galeria.index.hu/belfold/2011/08/09/145_eves_a_fovarosi_allat_es_novenykert/?current_image_num=6&image_size=ml

nyünyüge 2011.08.12. 15:31:53

@török gábor:
Mindig várjuk, hogy "beszólj", ha nagyon elkanászodunk - mint a gyerek, amikor látványosan tesz valami tilosat, hogy végre foglalkozzanak vele.

ssi 2011.08.12. 15:53:30

@török gábor: @knausz:
igen, manapság szinte minden csak n/Nézőpont kérdése ...

Győrben élő Knausz Timi blogtársnő írta: "Tegnap lesétáltam a Balaton partjára, Fenyvesnél, de úgy föltámadt a szél, mint az Óz-ban. Menekülni kellett" ... "Mindig itthon sem lehetek"

Balaton melletti Aszófőn élő T.G. bloggazda írta: "nem vagyok szabadságon, nem is voltam, bár a Balatonon minden nap szabadság :)"

hoplita 2011.08.12. 15:55:21

@Akitlosz:
Komoly érveim......?????
Beszéltél te már életedben egy muszlimmal....????
Vagy csak itt jártatod a kis pofázmányod, te majmóca?

Komolytalan vagy öcsi.....

ssi 2011.08.12. 15:55:54

nézőpontok folytatása ... mi az, hogy "minősített esetei" ?

"Tyirityán Zsolt a Jobbik fesztiváljának tekinthető Magyar Szigeten egy nyilvános előadáson többek között arról beszélt, hogy el kell jutni oda, hogy „egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát ... Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálatot indított a Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt "
atv.hu/cikk/20110811_toroczkai_a_jobbik_es_a_betyarsereg_szovetsege_kitunoen_mukodik

"emberölés minősített eseteiben a halálbüntetés visszaállítását követeli a Jobbik - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Staudt Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. "
hvg.hu/itthon/20110812_jobbik_halalbuntetes_visszaallitasa

ssi 2011.08.12. 15:59:54

@xsasha:
igazán elgondolkodtató ez a sokszínű és előre el sem képzelhető világ :-)

kormány kommunikáció .. média egy része csak eszköz, s közel sem ténylegesen önjáró .. többi része önállóbb támogató, vagy épp ellenlábas, meg vannak a kb. függetlennek igyekvők is

sok mindent szépen, csendben, suba alatt ... igaz, Gy.F. ezeket mind előre kifecsegné

"túlzott államháztartási hiány megszüntetésének érdekében hozott intézkedésekről készített jelentést a kormány az EU Tanácsának és a Európai Bizottságnak"
atv.hu/belfold/20110812_level_az_eu_nak_a_tulzott_deficiteljaras_megszuntetese_erdekeben

mint 1 nagy országszőnyeg, mely alá a kormány a saját szemetét alaposan alásöpri, a kiválasztottaknak meg néhány régi morzsáját is felhánytorgatná (persze van jogosan reklamált régi nagy szemétkupac is)

"nyílt levélben kérdezi a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt, nem érzik-e szükségét a megszólalásnak"
mandiner.hu/cikk/20110812_cinkos_aki_nema

hoplita 2011.08.12. 16:00:18

@tölgyes:
Hát hogyne.......!
Hasznos idióta vagy.
Szerencsére már elég öreg...a hasonszőrű faszfejekkel együtt múlsz ki.

hoplita 2011.08.12. 16:21:38

@manyike:
Az elsütőbillentyű elhúzása majd akkor jön, amikor már minden egyéb behalt.

Na, jó.....asszem már nem olyan soká.:))

Addig is...ennyi kell ehhez.:)))))

www.youtube.com/watch?v=wbjeW7oIouc&feature=player_embedded

xsasha 2011.08.12. 16:29:00

@Akitlosz:
Az a helyzet, hogy az anyóst olykor a hátsó ülésre kell ültetni, mert különben vészsipákolja az egész utat, és elmagyarázza, hogy nem tudok vezetni, mert gáz-sávváltás-fék kombinációkat használok, sárgánál picit beletaposok a gázba, és előzés előtt már akkor is gyorsítok, amikor még mellém sem ért a szemközt jövő.

xsasha 2011.08.12. 16:32:43

@teevee:
Az autó a gyerekeké, nem az anyósé.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 16:58:12

@hoplita:

Ha a felmerült témákhoz nem tudsz hozzászólni, akkor inkább maradj csendben!

A személyeskedés a hozzád hasonló igen gyengék végső fegyvere érvelés helyett.

teevee 2011.08.12. 17:12:21

@Akitlosz: @xsasha: Nem, az autó épp annyira az anyósé, akinek a ledolgozott élete van benne, mint amennyire a gyerekeké, akiknek a jövője.
Egyébként az egész családnak érdeke, hogy az autó épen maradjon, mert nekik csak ez az egy autójuk van, a sofőrt meg négyévenként elküldhetik a francba.

tölgyes 2011.08.12. 17:37:48

@hoplita: Milyen szerencse, hogy az idiótaság nem korhoz kötött...de még a kímúlás sem. Így Ön az idiótaságban máris felülmúlt.. és van esélye, hogy a kímúlásban is meg fog előzni:)..mert ahogy Woland mondta: az ember nem egyszerűen halandó, hanem váratlanul halandó!:)

tölgyes 2011.08.12. 17:39:45

@jjulie:
zsülikém! Én boldog lennék, ha Ön legalább a felszin megértéséig eljutott volna:(, de ez Önnek máig sem sikerült..:(

megszűnt 2011.08.12. 17:46:07

@Hepci:
"nem bírta tovább Timi hozzászólásait"

Bede Mártonnak írtam a legtöbb, bíráló olvasói levelet, mégsem gondolom úgy, hogy ezért mondott föl az Indexnél és utazik Dél-Amerikába.

Ilyen hatással nem lehetek emberekre, sorsokra, bár őszintén igyekszem mindenkinek megmondani, de nem gondolom, hogy miattam mozdultak ekkorát az újságírók.:)

megszűnt 2011.08.12. 17:55:59

@manyike:
"igen, manapság szinte minden csak n/Nézőpont kérdése ..."

@török gábor: más részén van a Balatonnak, ahol nem fúj úgy a szél és a víz vidáman fodrozódik, mert Török Gábor mindig az élet napos oldalán jár.

Én pedig a szelesen. Bármerre vagyok, ott nyugodtan nem lehet megmaradni sem nekem, sem mellettem, de ezt én már teljesen természetesen fogom fel. Nem én volnék, ha hirtelen nem lett volna akkora vihar a közelben, hogy menekülni kell.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 17:57:33

@knausz: Árpád aszonta (kb.) pár hete, megfáradt tőled. Mostanáig hezitált, de nem bírta tovább. :)))

megszűnt 2011.08.12. 18:01:39

@Hepci:
Hepci!

Elolvasom, ez konkrétan hogyan volt, mert nem olvastam mostanában, de Kumin Ferencet pár perce, viszont akkor jobb is, hogy nem szóltam, mert a devizahitelén rágódik megint és az állásán töpreng - jobb nem szólni, ha tényleg ekkora hatással vagyok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 18:06:18

@knausz: nem mostanában mondta, hanem te raktál fel ide linket (nem szoktam olvasni magamtól). Akkor aszonta az Árpád, nyomasztod, vagy valami ilyesmi.
Az nem volt világos a kívülállónak, pontosan mivel nyomasztottad szegény szerzőt.
Kuminnal vigyázz, a Fidesznek biztos szüksége van rá, hogy ne csak Szijjártói legyenek...

megszűnt 2011.08.12. 18:15:21

@Hepci:
"Az nem volt világos a kívülállónak, pontosan mivel nyomasztottad szegény szerzőt."

Ismersz Te engem annyira, hogy tudod, egy Arany János verssel nyomasztottam, vagy ez volt az utolsó gondolatom legalábbis, de előtte Szijjártó Pétert is említettem.

Árpád narancs ingben van a képen, ami számomra azt valószínűsíti, hogy Fidesz közeli orgánumnál kap helyet szeptembertől.

Kumin Ferenchez nem szólok, csak amikor késik a közvélemény-kutatásával, az ne maradjon el a táblázatból! Egy üres rublika sokszor itt a Századvég.

megszűnt 2011.08.12. 18:34:58

@Hepci:
Így aztán együtt elindultak. De akárhova mennek, és akármi történik velük útközben, a kisfiú és a medvéje mindig játszani fognak.- írja Tóta W. Árpád.

Kívánom neki, hogy találja meg a helyét. Az is zavarhatta, hogy énszerintem létezik a B-612-es Bolygó és a Kisherceg.

A kis herceg története kizárólag felnőtteknek szól, habár egyedül a gyermekek naivitásával lehet megérteni. Legfontosabb tanulsága, hogy a tények ismeretében a döntés felelőssége egyedül a tiéd. Életed szakadatlan lehetőségek forrása, melyben mindig keresned kell az utat, amit helyesnek vélsz.

Mivel a földi élet véges, ezért érdemes törekednünk a jóra. Amikor Exupéry rámutat a gonosz forrásaira, felhasználva hozzá a király, hiú, iszákos, vagy éppen az üzletember figuráját, egyértelmű intést fogalmaz meg az olvasó számára.

A rókával való találkozás a kivételességre irányítja a figyelmet: amire időt fordítok, energiát, az mind-mind az enyém lehet; ha érzéseket szeretnék, szeretet, szerelmet, még az is bizonyos munkával jár, ám ez a munka a lélek mélységéből fakad. Vajon meghalt-e valójában a kis herceg, vagy él-e? Rajtad áll.

"Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden..." A lényege, hogy te mit gondolsz erről az egészről.

www.youtube.com/watch?v=Ozdzzq_lZhk

aszekelyek 2011.08.12. 18:36:53

@török gábor: Kedves Gábor! részemről eddig voltam szabadságon :) Négygenerációson. :) Az írást végigolvastam, most és bár az erőfitogtatás putyini és hasonló módjától óvnék mindenkit de a gesztusokra azt kell mondanom, hogy ezeknek? Mire gondolsz nem tudni, konkrétan? vehyenek rá hirdetőket, hogy a baloldal alig olvasott, eléggé elenyészó támogatóval bíró lapjaiban herdessenek? Aztán még egy kérdés. Gesztus dolgában. Mit lehet számon kérni a média alakulásában egyáltalán a FIDESZEN? Megyó nácsi arrogáns kihelentése után, hogy ha a FIDESZ-nek média kell, vegyen magának? ezek az urák állítólag demokraták lennének. Hörgött-e a ballib média ezért? VAgy a zsebét tömte? Puszta gesztusból és kajánul röhögött-e a képébe Orbánéknak? persze, Orbán úriember, még fleto szerint is, így a pokolban is úr . Nem is szedte el tőlük a vegetáló médiumaikat. A piac önszabályoz- már szerintük.... :DDDD Most éppen élvezik azt. Nálam ez semmi negyven előny adása. ha teniszről lenne szó. Most még mi kéne? Minden reggel látom az okosságaikat tárgyalni, nyaraláskor is néztem, a blődebbnél blődebb javaslataikkal. ismét csak bizonyítják, mennyire alkalmatlanok. A teret megkapták hozzá. gesztus. Nézzük csak. Süveges Gergőtől még senkinek nem kellett felállnia és kimennie , mint agresszolgától. Minap láttam pld. A jobbike gyik képviselőnöjétől , a hvg egyik rovatvezetője, Süveges és elfelejtettem, ki volt a harmadik, talán,. M.H-s, hogy úgyis becsődöl ám az ország, legyünk túl rajta, tárgyalják már most újra az adósságot, bla,nla, nagyon májer dumák, ahol ez az,... huha anyád közepette... de arról egy habgsem, hogy aztán mégis mit és kivel. Lehet. hogy tévedek de akkor már csak IMF marad... No és ezért nem bízom többek közte ebben a jobboldalira festett baloldali csíkos falóban, a jobbikban. Akkora baromságot, amit a hölgy előadott, nehéz is lehetett kieszelni. Kikerülte a z IMF kölcsönre vonatkozó kérdést. Egyszerűen másról kezdett beszélni..... de nagyon,... szidta a patai polgármesterrel nézeteltérésbe keveredett FIDESz -es képviselőt. Sajnálom, hogy a tapasztalat, minek dolgában egyet értek veled, nem mutatja, hogy a baloldalnak mutatott gesztus, vagy bármi más, hozott volna az ország számára bármiféle pozitívumot. Ebbe beleértendő a választóik személyes viselkedése is. Nem fejted ki sajnos milyen más módon gyakorolt erő lenne az, amit pont jónak értékelnél. A kondícionálásról pedig annyit, hogy ellenkondícionálás sikerült a baloldalnak, és még csak észre se vették, magukkal szemben, és meg voltak nagyon döbbenve. Az erőfitogtatásuk és a gesztusok teljes hiánya, saját választóik felé is!, okozta ezt. Mint amikor az ujját szopó gyereknek erőspaprikába mártották az ujját, hogy leszoktassák róla. Így jártak. Akik tényleg semmiféle gesztust nem akarzak senki felé gyakorolni. VAnnak kritikus megjegyzéseim is a kormányzásról, hioszen senki nem tökéletes de akik felé hiányolod a gesztusokat, semmiféle hatást nem gyakorolz volna az rájuk. Ugyanúgy gyalázták és gyanúsítgatták0 volna jövőben esetleg elméletileg ki nem zárható , valótlan feltevéseikkel . Mit nekik egy -két gesztus, ha egyszer a vérét akarják inni? Ne legyünk álnaívak, kedves Gábor:DDD Az erőt sokan még keveslik is. :D jegyezném meg. A penge élén táncolva pedig milligrammra mérik azt. Szögezzük talán le, hogy olyasmit várnak el Orbántól és a kormányától mindannyian a mai magyar politikában, amit azok, akik elvárják, sem nem képesek, sem nem készek véghezvinni csak olyan gesztusokat képesek gyakorolni, amivel minden elképzelhető módon még nehezítik is a dolgát a kormánynak és Orbánnak és a képviselőiknek. Pontosan nulla támogatás a gesztus a részükről, pedig nem kissebb a tét, mint MAgyarország léte, vagyona, közrendje, és hasonló fajsúlyos dolgok. Az ellenzék olyan tehetségtelen, a mai, hogy még a látszatát sem képes annak fenntartani, hogy bármiben is segítené kifelé az országot a kátyúból. Egyszerűen ostobaságokat mantráznak. MOndjuk az mszp, ha gesztust gyakorolt, az magatartási kódex formájűban valósult meg. A választói felé. A bankokkal szemben. Plusz olyan szegénységpártiak is voltak, id. Megyó, hogy slussz a forinthitel és megszavazzuk a svájci frank alapút a kockázatával, hogy nektek csak az legyen, szegények.. elérhető. Olvastam, hogy van sokuknak igen nagy kölcsönük. Igen de jövedelmük is hozzá. Messze nem ugyanaz, mint azoknak, akik nem bírják sehogy sem kifizetni. Költségvetési pénzből könnyebb. ennél gustustalanabbat, mint , hogy most osztják az eszet, ráadásul baromságokat mondanak, el sem lehet képzelni. NA kik szavazták meg, hogy nuku forintalapú h lakásépítési támogatás? lehet, hogy amit azalatt a magánnyugdíjpénztárak miatt be kellett tenni a nyugdíjkasszába, már fedezné is azt a z összeget, ha nem vonták volna el a kiszámítható és nem változó árfolyamú forinthiteleket. No és még eszembe jutott, hogy ordítottak, 2002 előtt, hogy a rohadtorbán nem ad csak annak, aki hitelképes. Mert olyanoknak akik eleve nem rendelkeztek elég jövedelemmel, nem is engedték, hogy esztelenül eladósodjanak. bezony. Ahogyan ma sem. Csak akinek van ahhoz elegendő jövedelme. Hipotézis. Teccettek volna 2002-ben mégis Orbánra és a stabilitásra, nem a túlköltekezésre szavazni. Akkor ma egészen bizonyosan nem lenne kilátása a híd alá kerülni annyi családnak. No és az államadósság is sokkal kevesebb lenne. Az önkormányzatoké is. egészen más pozícióból lehetne tárgyalni a pénzvilággal. A válság nem vert volna minket ennyire földhöz és a cukor ára is sokkal jobb lenne. Most komolyan? Van olyan kis buta, aki elhiszi, hogy pld multik majd átvállalják dolgozóik hiteleinek azon részét???? Kis vállalatok? A középvállalatok önként felajánlanak az államadósság csökkentésére. Amit majd leírhatnak az adóalapjukból. Ügyesen lopnak az elvtársak de hét vállalat kevés, nagyon kevés. Aztán ha mindenki mindent levonna, akkor mi menne a költségvetésbe, ott lenne a hiány. A bankok zsebe meg ekkor is tele. Végig van ez gondolva elvtársak? JA, hogy ez lenne cél. Hogy ne tudják tartani a hiányt,... brávó. Amekkora ökörségeket mondtak Ócsáról is! Szeretném látni az elvtársak hitelszerződéseit és azt, hogy nekik milyen engedményeket is tettek a bankok. Sztem lenne meglepetés. A nol inkább azt közölhetné.

aszekelyek 2011.08.12. 18:39:44

@tölgyes: Nem ám. No és az egyik maffiafőnök hogy teccett a felvételeken? szervezőként? Beszéltek szegénységről is a tévében. pedig ott a szent kapitalizmus dúl éppen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 18:48:23

@knausz: Kumin és Tóta W., a Fidesz két apródja?
Elég bizarr lenne.
Bár biztos van az a pénz. Egy ilyen szintű (= arcú) újságíró az Indexnél tuti megkeresett nettó fél-egy millát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 18:49:10

@aszekelyek: Jézusom, ez már a nagyregényed előszava?

megszűnt 2011.08.12. 19:11:01

@Hepci:
"Bár biztos van az a pénz."

Nincs. Pályafutását az elejétől figyelemmel kísértem. Nem a pénzért írt, hanem szenvedélyből. Őrá muszáj figyelni.

Magam részéről: köszönöm, hogy olvashattam és általa is fejlődhettem.

Egy dallal és egy mondattal búcsúzom tőle.

Az erő legyen veled! Ne add fel!
www.youtube.com/watch?v=EGLSk3AVcUU

hoplita 2011.08.12. 19:12:46

@Akitlosz:
Szóval neked személyeskedés, ha a hülyeségedre megpróbálja finoman felhívni a figyelmed a zemberfija...
Te se leszel mán hülyébb, bazmag.:)

tölgyes 2011.08.12. 19:19:39

@aszekelyek: Ma ebéd környékén beszélgettek a Kossuth rádióban, ahol egy itt élő arab mondta el, hogyAngliában az a baj, hogy lekezelik, megvetik a bevándorlóket. Ezzel szemben Magyarország befogadó türelmes és megértő.. Itt nem nézik le, nem vetik meg az embereket.. Én meg állandóan ennek az ellenkezőjét olvasom.

hoplita 2011.08.12. 19:38:59

@aszekelyek:
"...részemről eddig voltam szabadságon..."

Maradhattál vóna még, csókold meg azt, ami nem egész.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 20:00:22

@hoplita:

Javaslom és kérem, hogy a továbbiakban mással oszd meg értékes gondolataidat!

Találsz itt olyat biztosan, akivel körülbelül egy szinten vagy.

hoplita 2011.08.12. 20:01:55

@Akitlosz:
Apád faszát, te hólyag.:)

tölgyes 2011.08.12. 20:02:56

@Akitlosz: Nem lesz neki könnyű:)Az a szint még a neten is ritka, pedig itt van sokfajta belőlük:)

megszűnt 2011.08.12. 20:08:28

@tölgyes:
"Az a szint még a neten is ritka, pedig itt van sokfajta belőlük:) "

Tölgyes úr!
Figyelmébe ajánlom Weöres Sándor szerénységét és ezen a gondolatmenten haladva képzeljen el, kérem, egy fehér elefántot. Köszönöm.
www.youtube.com/watch?v=nQfg-zQuDoM

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 20:09:54

@teevee:

Az a szép ebben a metaforikus társalgásban, hogy mindenki mást ért rajta.

Kinél minek, kinek felel meg az autó, a sofőr, az anyós, a gyerek?

Nekem úgy tűnik nem pont ugyanazt értjük rajtuk.

A fékeket és ellensúlyokat az ellenzék hiányolja, akiknek nem áll érdekükben a gyorsabb haladás, és a kormány sikere sem.

Akik viszont nem azért lettek megválasztja és nem azért kaptak ekkora felhatalmazást, hogy az elődjeikhez hasonlóan tesze-toszáskodással és trükkök százaival valahogy kihúzzák négy évig.

Hanem, hogy végre haladjon az ország.
Annyi (lenne) a tennivaló, hogy négy évbe nem férne bele, hogy minden ügyben hosszú ideig tartó egyeztetéseket csináljanak fűvel-fával, ami nem biztos, hogy bármit is segítene, de hogy lassítana az biztos.

Az persze nem biztos, hogy ez a kormányzat sikeresebb lesz elődeinél, de legalább ha csinál valamit, akkor erre van esély.

Az egy helyben ácsorgásból viszont biztosan nem lesz haladás.

Muszáj, hogy a "demokrácia" a töketlenkedést, a döntés képtelenséget, és a semmit megoldani nem tudó kormányzást jelentse? Szerintem nem feltétlenül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 20:13:55

@tölgyes:
Szerintem zsülivel eléggé hasonló szinten vannak. Jobban megértenék egymást mint bármelyikük velem.

aszekelyek 2011.08.12. 20:17:27

@tölgyes: Nos a hazai olvasóknak vajmi kevés rálátásuk van a londoni és az általam tapasztalt németországi lenézéséről a bármely másik országból jöttel szemben. A szociból is de a törököket és az iszlám előírások szerint öltözött hölgyeket sok gyerekkel különösen megvetik. Azok a pillantások és összesúgások.....Nem hiszem, hogy nagyon változott volna az angol mentalitás ezekben a kérdésekben a gyarmatosítás óta. Nem papíron gondolom. Akármit is írnak rólunk, ezek tények. A németek pedig ma is magukat tekintik az egyedül életre érdemes népnek. Minden földre születettek legkiválóbbikának. HA mást is mondanak. HA ránk is varrnák bűneiket.

hoplita 2011.08.12. 20:21:14

@Akitlosz:
Zsoltika, jáccál egy kicsit azzal, amivel egyidős vagy.
Neked lesz egy kis élvezet és mi se járunk szarul.:)

hoplita 2011.08.12. 20:22:38

@knausz:
Mán hallgatom is...:))

Ezt meg visszaküldöm neked...:)

www.youtube.com/watch?v=h3NARoy-euc

aszekelyek 2011.08.12. 20:25:46

@graycivil: eladtál nekik is a műsort. Gondolod, hogy nem szedtek be minden pénzt, amit csak bírtak? Volt egy egész csatorna asszem négy és fél milliárdos lenyúlás, aminek még sikerült elejét vennie a z új kormánynak. Ők , ballib, közpénzen gondolták maguknak gründolni a médiumot. Szintén ilyen profilú lett volna de nem műsor, csatorna. Lehet, hogy ezt a gesztust hiányolta T.G.:DDD ??? Hagyni, hogy kimarkolják azt maguknak? Nem támogatnám az ötletet. Ezer jobb helye van annak a pénznek. Amit adófizetők adnak a közösbe. Azt is fenntartom, akkor is ugyanúgy a vérét akarnék inni Orbánnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 20:27:46

@Akitlosz: tán nem figyeltél fel rá, Hoplita lényegesen jobban ismeri a magyar nyelvet Zsülinél...

aszekelyek 2011.08.12. 20:32:46

@nyünyüge: Talán a jellemzésben leírtnak nem kell megmondani, nincs joga tudni, hogy át van.. ... ??? Szép. Haljon csak meg hülyén és addig is fizessen? Naaaaa... Ha Gabriella nem mondja meg neki, és marad tájékozatlan és alulinformált, az jó neki? Nem hiszem. Mintga lenne olyan, hogy tájékoztatási kötelezettség. egyszer szájára vette lendvai asszonyság is de kár, hogy csak akkor, mikor Sólyom urat támadta.

megszűnt 2011.08.12. 20:35:10

@hoplita:
Köszönöm a Megsárgult képet. Hanem mondom ám: mindig nem lehet, hogy én tartsam a hátam - miattad.

Főleg, jövő héten, amikor nem leszek itt és támadnak @tölgyes úr meg @akitlosz.

Vigyázzunk az őszinte, tiszta szóra, mert nem mindenki tudja értelmezni, ami Benned játszódik!

Mondd hol van a szó,
amit nem mondtam el,
amit érzek belül,
egy egyszerű, tiszta, őszinte szó!
www.youtube.com/watch?v=A1ghy1mbVUs&feature=related

hoplita 2011.08.12. 20:38:50

@knausz:
Ne aggódj, ha nagyon muszáj megvédem én magam ezektől a makkmarciktól.
Ilyeneket reggelizek....:)

Hátha zsoltika addig még elmélyed kissé a bosnyák-problematikában és revideál.
Na, jó, csak vicceltem.:D

aszekelyek 2011.08.12. 20:40:50

@graycivil: Most mesélj, ki jány napot töltött 2002 májusától még a székében. Kiket vittek be éjjel kihallgatni, kiket szüntettek meg tanszékestől, mert nem adtak rá forrást... No mesélj arról az átkosról, míg a szoci szadista koala dúlt Magyarországon ! Az csak folytatódott, kis szünet után.Nincs ember, aki elhiszi, hogy nem azonnal raktak ki az utcára mindenkit, aki FIDESZ-közeli volt.....Az is tudja, aki tagadja.

jjulie 2011.08.12. 20:42:48

@Hepci:

látom, etalon lettem a szemedben, egyetemleges viszonyítási pontként használsz, tücsök

ez majdnem olyan kínos, mint amikor a @hoplita: megdícsér

aszekelyek 2011.08.12. 20:43:32

@menőmano: Minden pénzt visznek a bankok és érdekes, hogy nem nő a fogyasztás... Csak élelmiszert vesznek. Amire futja. erről is a zorbántehet. Hogyne. A vásárlóerőt megette a svájci frankra spekulálók pénze.

megszűnt 2011.08.12. 20:44:06

@hoplita:
Annyira nem aggódok. Csak szeretném, ha más is eljutna odáig, hogy értékelje a jelenlétedet.

Az emberek nem annyira empatikusak, mint szeretném, és félek, majd a regényemet sem értik, hiába dolgozom rajta, marad a saját szekrényemen.

www.youtube.com/watch?v=C4g8rLShURw&feature=related

jjulie 2011.08.12. 20:45:21

@aszekelyek:

itthon vagy "elmult nyolc év" ? hiányoztál, nagyon, ferink ezz egyet a kedvemért

hoplita 2011.08.12. 20:50:24

@jjulie:
Hát hogyne...te vagy az alfa meg az omega, baszki...:))))

jjulie 2011.08.12. 20:53:20

@hoplita:

eltévesztettedt, az omega te vagy, te utolsó

aszekelyek 2011.08.12. 20:57:29

@manyike: ez a TY. úr előbb tanuljon inkább meg esetleg rendesen magyarul. nem bánnám, ha az olyan fiúkat, akik odajutást kellnek mondják, hogy éles lőfegyver elsütését propagálják etnikai alapon, kissé hűsölni tennék. Sztem ez uszítás és erre van törvény. Persze az lesz a duma, hogy ez egy jövőbeni cselekményre vonatkozott és az nem büntetendő... Nagy összegben fogadok erre. Mi az, hogy el kell jutni oda? esetleg vagy el kell jutni? Visszataszító mind a kettő jóérzésű embernek. A romagyilkosságok elkövetői el is jutottak oda, el is sütötték, többre nincs szükség. Ez a TY. úr , mintha bűnpártoló lenne. Nem találod?

@Hepci: Gábornak írtam, nem neked:D Ő még sosem nyafizott.

jjulie 2011.08.12. 21:00:52

@aszekelyek:

azt akarod mondani, hogy a lófasz sem múlik az orbánon, tök mindegy hogy hány szavazatot kapott, a dolgok mennek a maguk útján, függetlenül attól hogy a felcsuti paraszt milyen verseket mondat a szíjjártóval?

mi egyebet vártatok tőle, majd megváltoztat valami lényegeset a dolgok menetén?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 21:04:57

@aszekelyek: akár maszekban is küldheted neki, biztos jobban élvezi, mint mi, többiek. :P
Esetleg nyithattok -istával egy párbajblogot, ahol hosszú, összefüggéstelen okosságokat írtok egymásnak...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 21:05:20

@knausz:

Azzal beszélgetsz akivel akarsz.

S én is. Szellemi nyomoroncokkal, mint hoplita, vagy zsüli és hasonlóak és személy szerint nem látom sok értelmét a társalgásnak.

Viszont sok sikert kívánok Neked hozzájuk!

aszekelyek 2011.08.12. 21:06:24

@jjulie: who the fuck is feri? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 21:08:52

@jjulie: nem nagyon látom, miben lehetnél etalon, büdösbogárka.
Bár ha egy picit figyelsz, nyelvileg pl. biztos felveszed a versenyt a bebaszott makkoshotykai váltóőrrel.
Azért ne aggódj nagyon, Panel pl. láthatóan nem a szellentés, hanem a szellem emberének tekint téged...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 21:09:48

@aszekelyek:

Németországban külföldi beleértve a magyarokat is csak Ausländer lehet.
Annyi "szerencséje" van a magyaroknak, hogy mivel egyrészt nincsenek olyan sokan, másrészt más népek még távolabb állnak a németektől és sokkal többen is vannak létszámban, így vannak akiket még jobban nem kedvelnek, mint a magyarokat.

Egy olyan országban, ahol annyira sok a külföldi teljesen érthető az ellenérzés a multikulti iránt.
Németország nem Amerika, ahova mindenki vagy az őse úgy érkezett valahonnan. Kivéve persze az általában meg sem említett indián őslakókat.

aszekelyek 2011.08.12. 21:11:10

@Diocles: Persze. Ráfogják a FIDESZ-re és ők mutyiznak tovább...:) A gazemberek már csak ilyenek. A maszopnak is érdeke megszabadulni is tőle, meg ráfogni is a FIDESz-re. Minden aljasságra találrtak maguknak elvetemültet eddig is. A szadesz is, karácsony bölcsője, meg a szocik is. Ilyesmin csak rendes emberek akadnak fenn... Az ő fejükkel kell gondolkozni, mindjárt világos is lesz, hogy is gondolják ezt megvalósítani. Saját hasznukra.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 21:11:14

@Hepci:

Bosznia történelménél valószínűleg jobban ismeri.

Úgyhogy inkább előbbinek járhatna utána mielőtt itt olyanokat írogat, amilyeneket.

megszűnt 2011.08.12. 21:14:13

@Akitlosz:
"Azzal beszélgetsz akivel akarsz."

Veled is nagyon szívesen beszélgetek és tudnék meg többet Rólad. Beleolvastam a blogodba, szántam rá időt.

Az ember nem ítél kapásból, hanem próbálja megérteni a másikat, valamilyen szinten legalább. Korábban te+én sem beszélgettünk túl sokat és mégis tudtál nekem olyat mondani, amit eddig még soha, senki nem mondott és lementettem magamnak, annyira fontosnak éreztem. Köszönöm.

@hoplitának és @jjulinek van egy stílusa. Pont ellentétei egymásnak és utóbbihoz a minap szóltam, de nem nyomott laposra, pedig vártam.:)

aszekelyek 2011.08.12. 21:15:19

@Diocles: Az index is és a kis jaccsojós is szépen kaszált, hócipőben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 21:16:07

@aszekelyek:

"Minden pénzt visznek a bankok és érdekes, hogy nem nő a fogyasztás..."

Éppen azért. Manapság a pénz elmegy a csekkek befizetésére és az élelmiszerre.

Emellett ugye a hangulat is olyan, hogy inkább rosszabbra számítanak az emberek, mint jobbra, szóval nem most van itt az ideje a megalapozatlan fogyasztgatásnak.

Akinek meg van pénze az is vár, mert ha rosszabbodik a helyzet, akkor olcsóbban tud bevásárolni pl. ingatlant.

Most nem érdemes költekezni, sőt még a pénz vagyon sincs biztonságban, sem forintban, sem euróban, sem dollárban, ezért veszik a svájci frankot meg az aranyat mint a cukrot.

Lassan egyáltalán nem lesz megbízható pénz a Földön. :-(

Annak idején úgy reklámozták a dollárt, hogy ugyanolyan jó, mint az arany. Hát közel távol sem.

graycivil 2011.08.12. 21:16:26

@aszekelyek: Úgy tudom, Orbánnak és a minisztereinek is mennie kellett. Idáig teljesen egyforma. Aztán lefelé már erősen tágul az olló. :-)

aszekelyek 2011.08.12. 21:19:44

@Hepci: lehet, hogy a pártban fel kell mondania mindenkinek, ami abban áll:) Hetente. :) nem jó. Nincs annyi párttag. No de ha a házastárssal közösen tanulják, meglesz az,. mint A tanúban. ..".Akkor még nem sejtettem, hogy a zorbán tehet mindenről.. ." Szted mennyit kapott a HVG, hogy a 2002-es két forduló között asszem, megyó fecskés képét hozza a címlapon? No?

xsasha 2011.08.12. 21:20:57

@teevee:
Talán csak annyi, hogy a gyerekek nem akarnak megöregedni, amíg eljutnak valahova a kocsival, és ezért szavaztak meg nagyobb bizalmat a sofőrnek, hogy kicsit toljuk meg, mert az előző időszakban megnéztünk pár zsákutcát.
És ez most rally verseny, nem Szeged belváros vasárnap délután.

graycivil 2011.08.12. 21:26:40

"„Kínos csapatba” került Orbán

A brit lap cikke szerint a magyar miniszterelnök egyike azoknak a kelet-európai vezetőknek, akik egyre kínosabbá válnak a külföldi politikai döntéshozók szemében."

http://www.hir24.hu/kulfold/2011/08/12/„kinos-csapatba”-kerult-orban/~~fokusz

" Orbán Viktoron kívül - a The Economist szerint - a "kínos csapatot" erősíti még a cseh Klaus, a lengyel Kaczynski és a grúz Szaakasvili is. Ők azok, akik mindent megtesznek azért, hogy a jó hírnév ápolása helyett minél rosszabb képet fessenek országukról."

aszekelyek 2011.08.12. 21:27:51

@mezga-aladar: @graycivil: nem. Egyetemi székek is mentek,... elfelé... meg sok más. PLD a Pénzügyi szervezetek állami felügyeletének vezetőjét szó szerint bottal verték ki a székéből....Most láthatod, mi is történt a pénzügyi szervezetek felügyelete címén. A K&H-mióta nincs lezárva? Nevetséges, hogy egyedül egy jól dolgozó rendőr ütötte meg magát de nagyon. A PSZÁF elnökén kívül. Sok eset volt, nem csak ez. ennek volt sajtója is. A teljesen einstandolt, 2002-ben, média pedig nem verte nagy dobra, még hol és hogyan tisztogattak az elvtársak és szabad barátaik. Sem a móccereket.

graycivil 2011.08.12. 21:28:52

@xsasha: Csakhogy eltörött a kormány. De nem baj, "valahova" mindenképpen eljutunk, méghozzá gyorsan. :-)

aszekelyek 2011.08.12. 21:30:29

@graycivil: Ja, akkor nem ezek a médiahiénák festik azokat a képeket. Ahaaa... Szted mi akarunk az Economistnak mindenáron tecceni? Miért is kéne?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 21:34:03

@aszekelyek: Megyó és a fecske (isteni látvány lehetett nehéz sorsú, de még ábrándozó vénlányoknak)? Mit csinált, fiókát mentett?
50 milla.

aszekelyek 2011.08.12. 21:34:31

@jjulie: Ezt te akarod mondani. :) Ne kenje rám a marhaságait kedves zsüli. Köszönöm. Még az 50-es faktorú naptejet sem engedném, hogy rám kenje.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.12. 21:35:23

@knausz:

Rëngeteg embër él a Földön, még Magyarországon is.

Bőven találunk figyelmünkre érdëmëseket. Nëm szükségës mindënkit mëgérteni, de mëgérteni akarni sëm.

Ëlég sokan szólnak hozzá ezën a blogon is, idő sincs mindënt elolvasni sëm, úgyhogy érdëmës válogatni, sőt szükségës is.

Gyorsabban átfutom a termést, ha bizonyos embërkék hozzászólásait és az azokra adott válaszokat eleve el sëm olvasom, mert fëlëslegës időpazarlás lënne.

Mint az országgyűlési közvetítésnél, ha szocialista szólal fël. :-)

Sëmmi értelme embërëknek huszonnyolcadik esélyt adni.

Ëgyet. Ha eljátsza, hát eljátsza. Legalább mëgismertük.
Az ő hibája. Ha viszont a tapasztalat ellenére mégis újabb és újabb esélyt adunk, s persze hasonló lësz a tapasztalat is, az már a mi hibánk.

Azaz a szóban forgó szëmélyëk olyanok, amilyënek. A viselkëdésük csak őket minősíti. Az ő hibájuk.

Viszont ha szóba állok velük az már az én hibám, vétkëm, tévedésëm. Lënne.

Szërinted okos dolog lënne elkövetni a tapasztalatok ellenére újra és újra ugyanazt a hibát?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 21:36:02

@graycivil: ha kissé feljebb görgetsz, ugyanezt a cikket már dicséretként is beidézte/értelmezte valaki.
Szerintem döntsétek el, de lehetőleg magyarul, mert angolul túl jól tudok...

aszekelyek 2011.08.12. 21:39:05

@Akitlosz: Akik valójában kizárólag az amerikaiak..... Csak a bevándorlók piszkosul elbántak velük.

aszekelyek 2011.08.12. 21:48:26

@Akitlosz: Ironikusan gondoltam, persze, hogy éppen azért. Már jónapokkal ezelőtt, jó régen behuhogtam ide is, hogy nagy baj van, mert veszik az aranyat és nő az ára a felvásárlási és ez bizony semmi jót nem jelent. No és ülök azon, ami van. :) eszemben sincs eladni. Gettót megjárt apósom mielőtt m eghalt, ezt látta előre, mivel 30-as évek elején született, tudta, mi a világgazdasági válság és a pénz romlása. Meg ami aztán jön. Konkrétan azt mondta, az maradt életben, akinek colt aranya. Kivándorolt nagynénje a háború után, gettóból hazatérve , szintén az elásott arany árán jutott el Dél-Amerikába. Nem. Észak -amerikaiak nem kértek belőlük..... , tudod, a bűntudat .. ....

jjulie 2011.08.12. 21:49:37

@aszekelyek:

ezt jelenti amit írtál, banyesz, a kakát amit a frank okoz nem tudja kezelni az orbány, ergó tök mindegy hogy mennyi szavaztot kapott és miniszterelnök e vagy sem

erről írtál banya

megszűnt 2011.08.12. 21:52:35

@Akitlosz:
"Szërinted okos dolog lënne elkövetni a tapasztalatok ellenére újra és újra ugyanazt a hibát?"

Kétszer egyazon folyóba lépni? Nem hiszem, hogy túl bölcs dolog.

Nálam sincs lehetőség hibázni. Ha valaki elköveti velem szemben (ami nálam kiveri a biztosítékot), azt megjegyzem, de ettől függetlenül szólok hozzá, viszont mégis megvan a határ, meddig megyek el és sose tovább.

Vannak emberek, akiknek a hozzászólását én sem olvasom el, mert valami miatt nem érdekel és akkor ugrok. Veled sem különösebben törődtem, aztán egyszer ez, mint említettem, változott.

De gondoljuk csak át: kettőnk közül melyikünk volt, aki a másik felé nyújtotta a kezét? Kétszer is, ugyanabban a témába. Ez mire vall, ha nem bölcsességre és belátásra?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 21:56:17

@knausz: Zsolti és Timi egyre közelebb kerülnek... :)

megszűnt 2011.08.12. 21:58:31

@Hepci:
Te kommentátor vagy mi a szösz?:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.12. 21:59:28

@knausz: inkább szösz... de leginkább hülyéskedek... bocs... :)

aszekelyek 2011.08.12. 22:00:01

@Hepci: Az aprópénz médiumoknál:) Sztem sokkal több. 100 minimum. Megyó kockás hassal, aszketikus alkattal könnyű , és 60 év szellemi munkával megfáradtan, tenisz közben biztos nagyon ki is merült, csuda egy dalia volt. A nénik nagyon csípték. Főleg, akiknek a zorbán elloptaja tizenkilenvcezer forintjukat...., a cigányorbán, tudod...ez a hercig hatvanas meg megígérte, hogy ad nekik pénzt és nem is kell neki érte semmi különöset nyújtani..., mint D. Zitának, pld:) Semmi dubajozás, csak a lét kell felmarkolni. Na hallod.. egy becsületrendes úszónadrágos, ha megígéri, az oda is adja. :) Az nemazorbán, hogy csak abból és annyit ad, amennyire futja,. mint a férjük.... :) juteszembe , láttad a Hasznos holmikat? Steven King regény feldolgozás.. A könyv se rossz.... és a film is klassz...

megszűnt 2011.08.12. 22:01:27

@Hepci:
Szöszölsz itt, amikor @Akitlosz: blogtársammal fontos témára helyeztük a hangsúlyt..:)

aszekelyek 2011.08.12. 22:04:39

@jjulie: Frászkarikát kedves zsüli.

graycivil 2011.08.12. 22:08:19

@aszekelyek: Nem akarunk mi senkinek sem tetszeni. Nem is tetszünk senkinek. 100%-os siker! :-)

Jo8!

jjulie 2011.08.12. 22:08:52

@aszekelyek:

olvasd vissza magad banya, semmi féle változást nem okoz az hogy az orbány létezik e vagy sem, és hogy a 8 évi kispadkoptatástól megszabadult

mire felmehetett a pályára, a meccs eldőlt, az orbány pedig már megbukott

aszekelyek 2011.08.12. 22:10:29

@Hepci: Amennyiben az mszp fióka, akkor azt mentett:) Nem volt egy ép kéz-láb jelöltjük, míg őt ki nem találták. Előtte németh miklóst hozták volna, a spontán privatizálót,... az is klassz lett volna de nem vállalata. Csinálni semmit nem csinált, pózolt a csorgó nyálú néniknek és ígért. Azt viszont túl sokat.Az normális eszűnek már a kampányban túl sok volt, amit összeígért. Aztán hirtelen egyszerre kiürítette a kasszát vele. Csinálni ennyit csinált konkrétan.

mezga-aladar 2011.08.12. 22:13:30

@jjulie: :) jaja... de ezt neki felesleges mondanod...

a zorbán alkalmatlan valós kormányzásra...
de nem is erre szövetkezett a zoli garchákkal...

meg kell várni még behorpad a király saga...

aszekelyek 2011.08.12. 22:22:38

@jjulie: Úgy érted, nem ő és munkatársai, párttársai mozgatják az árfolyam. Az bizonyos. Bár sok marha elhitte ezt a meséjét is a hazudógépeknek. Az is bizonyos, sokkal rosszabb állapotvab adta át a szoci kormány minden téren az államháztartást, mint arra a
számítani lehetett és még a szekrényből is dőlt ki csontváz , jó nagy, nem is egy. Ha így érted, mindent elkövettek előre a szocik és a szadisták is, hogy a lehető legrosszabb pozíciókkal terheljék meg az utánuk biztosan jövő Orbán kormányt. Mondták is, hogy nincs mozgástér. Akkor meg mit vernyákolnak? HA nincs, és szerintük sincs, ők se tudtak semmit felmutatni 2008 és 2010 között egy tűzrevaló magatartáskódexen kívül , akkor tessék rohadtul kussolni. Értve vagyok?

megszűnt 2011.08.12. 22:24:01

@mezga-aladar:
Aladár!

Te nem a Kisherceg vagy? Csak kérdezem, mert gyanús.

aszekelyek 2011.08.12. 22:26:18

@mezga-aladar: Az ne zavarjon titeket, hogy csak az Orbán kormány idején volt tendben ez az ország, mer alkalmatlan . Ahaaa, persze. A többi meg baromira alkalmas,... követ törni. Sztem. Minimálbérért. Még azt is el tudnák qrni...

jjulie 2011.08.12. 22:27:38

@aszekelyek:

az orbány egy szar

meg a fűbehugyos kórusa is, amelyik a trónra emelte

mezga-aladar 2011.08.12. 22:27:40

a zorbán kormány érdemeit akkor foglaljuk össze...
-azontúl hogy nem tesznek/tettek semmit a válság kezelésére...
-eltapsoltak egy év alatt 2 billiót...
-a jogállamot totál tönkrecseszték
-az intézményi (hivatal+jogszabályok, adózás) bizalmi indexet a nullára vitték

összességében nagyon erősítik a válsághelyzetet... ez számszerűen kimutatható (lásd többi középeurópai "versenytársainkat")

a 21 évre feltették a koronát...
csak rossz vége lehet ennek. ez nem tud Heppi Endre végződni

jjulie 2011.08.12. 22:29:15

@aszekelyek:

nem, nem, az orbány ugyan olyan szar, csak még mucsai és paraszt is

mezga-aladar 2011.08.12. 22:30:19

@knausz: nem értem miről beszélsz... a szépirodalmat kevered... Albert Hercegre gondolsz? Aladár Herceg nincs ;)

aszekelyek 2011.08.12. 22:32:59

@graycivil: így nem jelenteném ki, hogy senkinek. Azoknak, akiknek kicsusszantunk a csizmájuk alól, azoknak ez nem tetszik. Valóban. Sokkal több szervilis hajlongás és mindenre bólintás, az tetszene nekik. Meg a szoci kormány a tovább romboló , nekik mindent megengedő. pont az Economistnak miért kéne tetszenünk mindenképpen? Vagy egyáltalán? Több lesz a frank ára, vagy kevesebb? HA tetszünk vagy nem, nekik?

aszekelyek 2011.08.12. 22:41:39

@jjulie: Bezzeg a krém, a trágár, amihez te tartozol...te aztán nem vagy mucsai se, paraszt sem. Mindkét említett kategória fényévekkel intelligensebb nálad. @mezga-aladar: Neked valszeg nem termett babér. Az a te bajod. Az a jogrend, ami volt, neked nagyon jó lehetett. Sokaknak meg nagyon nem. Ők meg arra szavaztak, aki megváltoztatja.

megszűnt 2011.08.12. 22:47:49

@mezga-aladar:
Volt egyszer, hol nem volt, de igenis volt egy blogtársunk, akit Kishercegnek hívtak.

Ha nem Te vagy és találkoznál vele, mondjuk Afrikában, a sivatagban, időzz el egy kicsit ott, pontosan a csillag alatt. Ha akkor egy gyerek lép hozzád és nevet és aranyhaja van, és nem felel, ha kérdezik, nyilván kitalálod, ki az.

És akkor aztán legyél vele kedves és ne hagyd, hogy tovább szomorkodjam, írd meg nekem, hogy visszajött!:)

mezga-aladar 2011.08.12. 22:54:27

@aszekelyek: hm 2006 óta romlott a helyzet drasztikusan,
plusz ha megnyugtat akkor fleto is lexarta a válságot...

de az hogy ők is balfaxok, az nem menti a jobbfaxokat sem...
főleg a 2/3-osokat... akiknek ellenzék sincs...

és most kinek terem babér? mert ez már a vég a zországnak?
Győzike koporsó biznice? vagy sintér védelmi cégei? vagy a zárverezők?

nem lesz ennek jó vége...

nem volt szerencsém élni még (itthon) "jó rencerben", hátha még megérem...

megszűnt 2011.08.12. 23:20:11

"Hipotetikus persze a „mi lett volna?” felvetése, mert egyféleképpen kondicionált politikai tábor csak egyféleképpen tud viselkedni. Ha azonban tanulságokat keres valaki, szerintem ne csak az erőpolitikát nézze."

Egyszer ezt gondolom: Nem, semmiképpen sem! Másszor meg ezt gondolom: Az ember olykor-olykor figyelmetlen és máris kész a baj!

Számomra ez itt a világ legszebb és legszomorúbb tája. Ugyanaz a táj, mint az előző lapon, de még egyszer lerajzoltam, hogy jól lássátok. Itt jelent meg a Földön, s aztán itt tűnt el róla a kis herceg.

Nagy rejtelem ez.

mezga-aladar 2011.08.13. 00:07:15

a Szabójánosok miért mennek el? miért vesztettük el 100 év alatt az összes POLGÁRUNKAT... nézzétek meg, már a 6dik percnél megtudjátok...

film.indavideo.hu/video/f_hunky_blues

ubul2000 2011.08.13. 01:16:26

A szarkeverők (Helsinki Bizottság és hasonszőrű társaik) ismét aktivizálják magukat...

hoplita 2011.08.13. 07:27:20

@aszekelyek:
".....Konkrétan azt mondta, az maradt életben, akinek colt aranya..."

:))))

Főleg akinek coltja van....azzal szerezhecc aranyat is.
Nekem van.:)))

jjulie 2011.08.13. 07:51:25

@aszekelyek:

azt áruld el, hogy a fűbehugyos eszeddel miként gondold, rá tud e tenyerelni az orbány az ilyen kaliberű alakokra?

"AP Aqua Rt grew from a start-up operation in mid-2002 into the second-largest bottled water HOD service company in Hungary, operating near 3000 coolers installed at approximately 1000 corporate and institutional clients, ranging from small private enterprises to subsidiaries of multinationals to the public sector.

AP Aqua Rt was established by András Patkó, a well-known Hungarian business man, who serves as its non-executive founder. Mr Patkó is owner and president of AP International Finance Corporation, a New York-based boutique specializing in trade and investment facilitation between the US and Central and Eastern Europe. Mr Patkó’s Hungarian operations focus on financing and arranging energy-related and environmental projects."

az orbány és népe mucsai volta abban nyilvánul meg, hogy mucsán túl az árfolyamuk alulról verdesi a zérót, míg pl ennek a patkóé pedig nem

ez a patkó még nem volt 40 éves, és már miniszterhelyettes volt amikor az orbány még csak dühöngve ábrándozott arról, hogy ő is lehetne akár még a kádár is, mert neki is van annyi esze mint a kádárnak

semmi féle említésre való változást nem csinált itt az orbán, azon kívül hogy megszülte a fűbehugyosokat és a zászlószökevényeket, igaz-e @hoplita:?

hoplita 2011.08.13. 08:02:27

@jjulie:
Én nem vártam csodát ovikától, a bandáját meg, a drukkerhadát ismerem, mint a rossz pénzt.
De hogy a nem túl vérmes reményeimet is klasszisokkal múlták alul, az igen figyelemreméltó.....vagy inkább sírni való.

Amúgy te mibe szoktál hugyozni?
Tudom, sajnos nem a konnektorba.:(

xsasha 2011.08.13. 08:37:52

@graycivil:
A kormány nem törött el, hiszen az autó minden mozdulatra reagál. A terep az, ami egy sáros rally pálya, és a látási viszonyok nagyon gázak. Messze nincs arról szó, hogy gyorsan eljuthatnánk bárhova, mert állóra lett fékezve a kocsi, és olyan terhek kerültek rá, amivel alig lehet mozogni. Annyi történt, hogy a csinos alufelni helyett darabos terepgumik kerültek fel, és a fékeket nem az anyósülésről kezelik, hanem a sofőr.

hoplita 2011.08.13. 08:52:29

@Akitlosz:
Kis tudálékos, felfuvalkodott hólyag vagy te...szerencsétlen balfék, szállj mán le a fődre.
Elárulom neked, te vagy a szobabiciklin a sárhányó.:)

jjulie 2011.08.13. 08:55:22

@xsasha:

ez az orbány, a kormánya, az összes hülye takony dumája olyan neked, minrha a saját gyereked lenne, amelyik ugyan debil, púpos, sánta gnóm, de te szépnek látod, és szereted

valahol biztosan készül már az "akit a szijjártó szele megcsapott" bestseller, lesz belőle film is, híres leszel pajti

xsasha 2011.08.13. 09:00:00

És hogy miért a magyar médiát teszem felelőssé a hazai elmúlt 20 évért?

"Sneers about domestic politics hurting Hungary’s presidency of the European Union in the first half of 2011 proved largely groundless. Rows are not the end of the world; after the sound and fury, they can bring concessions, not isolation. That is because, although some easterners may be irritating, noisy and unfashionable, in modern Europe they are indispensable."

"A veszekedés nem a világ vége, és amikor elül a csatazaj, kiderülhet, hogy a kritizált ország nem elszigetelődött, hanem engedményeket ért el. Lehet, hogy néhány kelet-európai politikus "irritáló, hangos és nem éppen divatos", de a modern Európában mindenképpen szükség van rájuk - zárja elemzését a lap."

""A viták nem jelentik a világ végét; a zaj és düh után engedményeket hozhatnak, nem elszigeteltséget. Azért van így, mert bár néhány keleti lehet, hogy irritáló, zajos és idejétmúlt, hozzátartozik a modern Európához" - írja végezetül a tekintélyes brit hetilap."

jjulie 2011.08.13. 09:08:31

@hoplita:

lent van ő a földön alaposan, két lábbal áll rajta, és amikor a főnöke nem külső körletre osztja be, hanem a portásfülkébe, ahol van net, akkor farigcsálja elektronikus jelekké a soha senkivel még meg nem osztott fideszalekoszi elméleteit

ez is az orbány érdeme, szabadon engedte és bátorította, támogatta a fűbehugyozást, aminek mára több alfaja létezik,a műfaj legautentikusabb képviselőjének az @aszekelyek: maradt meg, ti az alekosszal és a szásával pedig betöltitek a "valaha fűbehugyos voltam, de továbbfejlesztettem" térfelet

márta)) 2011.08.13. 09:10:05

A bűnözés melegágya lesz a kormány hitelcsőd-gettója?"

A Belügyminisztérium elképzelése szerint mintegy 20-30 könnyűszerkezetes házat húznának fel hat-nyolc hét alatt a közigazgatásilag a Pest megyei Ócsához tartozó Alsópakonyon a fizetni nem képes lakáshitelesek számára.

A tervek összesen körülbelül 300 érintett családot kívánnak a településrészre költöztetni.

A csütörtöki hírek már arról szólnak, hogy a kormány rendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az ócsai projektet, amely lakó-, közlekedési, intézmény- és zöldterület-építést/fejlesztést is magában foglal"

www.stop.hu/articles/article.php?id=919123

Na.Ja. Kiemelt nemzeti ügy.
Mentsük meg a hiteleseket, akik vélt- vagy valós indokok alapján nem fizettek.
A többi hiteles, akik (esetleg vegetálva élik napjaikat, mert nem akartak a kormánytól segitséget várni, akik többek között tisztességes adófizetők is. ) még jobban csusznak lefelé életminőségükben. magyarul, egyszerüen, le vannak sz**va.

márta)) 2011.08.13. 09:21:57

Közmű nincs, kukacos a víz – ezt találtuk Ócsán"

Ócsa külterületén, Alsópakonyban építene az állam könnyűszerkezetes házakat a bajba jutott devizahiteleseknek. A kormány tervei szerint akár már az idén elkezdődhet a szociális családiház-építési program.
Csakhogy a kiszemelt terület jelenleg puszta, a környékén lévő tanya és mezőgazdasági terület pedig nincs közművesítve. Távolsági busz ugyan megáll, de csak kétszer egy nap.

A helyiek abban bíznak, hogy ha az állam házakat épít ott, akkor abból ők is hasznot húzhatnak: és talán lesz végre közmű is. Azok a kisegített devizahitelesek viszont, akiknek nincs autója, nem lesznek könnyű helyzetben."

hvg.hu/itthon/20110811_devizahitelesek_ocsa_tanya#rss

Hm. Itt már megint sokan, nagyon jól járhatnak. De az biztosan nem egy "szürke" vállalkozó lesz. Inkább olyan, aki valamilyen formában közel áll, valakinek, a valakije.:)
Hatalmas munka és befektetés.
Először is egy ekkora volumenű épitkezéshez, utat, vizet, áramot kell biztositani.
Két legyet egycsapásra:) Milyen jót tesz azokkal is a kormány, akik már ott a tanyán" laknak.

mezga-aladar 2011.08.13. 09:22:59

@márta)): nem puszta, hanem termőföld...

mezga-aladar 2011.08.13. 09:24:42

KATASZTRÓFA kormányzás...

megvédik, még a katasztrófát is... el is nevezték: katasztrófavédelem -nek...

Aszékelyek! védjen meg Téged a zorbán ormány! (bocs mégse: ez túl durva)

márta)) 2011.08.13. 09:25:26

Magyarország mindig is nagyon főváros orientált volt.
Azért tart a vidék ott, ahol.
Csak amikor a szavazat kell, akkor aztán, előtérbe kerül a vidék.
Nem szólnak a hírek arról, vidéken hogy akar "menteni" a kormány.
Miért is nem??!?

mezga-aladar 2011.08.13. 09:26:32

@márta)): ott majd 2014-ben mentenek... megvédik a szavazataidat...

jjulie 2011.08.13. 09:26:34

@márta)):

ez a frankhitel problemakör olyan dolog a sok közül, ami az orbáni hókuszpókus hatótávolságán kívül van, és az egyik jelentős tényező amely terántja a leplet az orbánhandabanda műveleteggyüttesről

az orbántól vátr és megígértt "nagy változás" meglesz, de pusztán pár millió ember számára orbitális szopás formájában, az orbány pedig nem irányít benne a kommunikációs hadműveleten kívül semmit, hanem sodródik a száműzetés felé

az orbán már megbukott

márta)) 2011.08.13. 09:27:20

@mezga-aladar:

A lényegen nem sokat változtat.

márta)) 2011.08.13. 09:28:55

@mezga-aladar:
Abból a mentésből én nem igazán kérek.
Nem kell megvédeni sem.
Igy van ez.
:)

mezga-aladar 2011.08.13. 09:33:20

@márta)): ne félj valójában nem ment meg senkit... ez csak KAMUNIKÁCIÓ

bár a katasztrófák amiket ehhez előállít azok igaziak...

(ps: aszékelyeknek, igen a katasztrófát a kormány állítja elő, hiszen katasztrófa az amivel az intézmények napi rutinnal a működésükkel képtelenek megbirkózni, tehát az intézmények lepusztításának közvetlen következménye a katasztrófa)

Orbán-falva épült volna az aug 20-án villámcsapott népségnek is, ha ő lett volna kormányon épp...

márta)) 2011.08.13. 09:35:29

@jjulie:
N. Igen Ez a kiemelt nemzeti ügynek nyilvánitott lépés, már megint egy hatalmas nagy parasztvakitás.
Mentjük a lakáshiteleseket, vényezik magukat).
A tárdadalom egy nagy csoportja, pedig egyre lejjebb csúszik.
Közben egyesek" hatalmasat kaszálnak, ezen az egész lakásépítésen.
Semmit sem fognak véglegesen megoldani vele, csak újabb problémákat generálnak.

Munkahely kellene (valódi) a hiteleseknek, tessék dolgozni, fizetni.

márta)) 2011.08.13. 09:37:26

@jjulie:
Én annyira unok már mindent. Teljesen belefáradtam.
Komolyan. Egy bizonyos pont után ezt már nem is lehet elviselni.
:(

márta)) 2011.08.13. 09:39:32

Bocsánat! "fényezik" magukat.
:)

mezga-aladar 2011.08.13. 09:42:30

@jjulie: "az orbán már megbukott" ezt jó lenne ha alátámasztanád...

nincs kétségem: alkalmatlanok, maffia üzemű NAGY rablás van folyamatban

honnan veszed, hogy a nép nem ezt szereti: mellette REND et kamunikálnak...

márta)) 2011.08.13. 09:44:16

@mezga-aladar:
Nem félek egyébként. Már régen nem.
Katasztrófa, az bizony. Az egész ügy , úgy ahogy van.
Nem mentegetni kellene ilyen formán, a problémákat a gyökereknél kezelni.
Ha valóban nincstelenek ezek az emberek, (amit azért nagyon kétlek) akkor újabb problémát generál a kormány.
Megkérdezem, hogyan kaphattak akkor ezek az emberek tiz- és tizenöt milliós hiteleket? Aztán vélt- és valós okok miatt nem fizetnek?

mezga-aladar 2011.08.13. 09:46:18

@márta)): nem kell bántani senkit...

probléma gyökere a zorbán + handzsa bandzsa bandája + a zoli garhái (simicskastb)

jószóra nem fognak elmenni... személyesen kell fáradnod egy furkós bottal...

jjulie 2011.08.13. 09:58:55

@mezga-aladar:

a kedvenc példám: azon a májusi napon amikor a görgei viszafoglalta a budai várat a ferenc jóska és a cár találkoztak varsóban, és megegyeztek az magyar lázadás katonailag való elintézéséről

szóval a tünetek megjelenése előtt jóval eldőlnek az ügyek, a megnyert várostrom napján dőlt el a teljes vereség, kihirdetve hónapokkal később lett, augusztusban

az orbán már megbukott, időben ki is lesz hirdetve

márta)) 2011.08.13. 09:59:46

Titokzatos befektető veszi a magyar állampapírokat"

"A részvénypiaci zuhanás és a rekorderős svájci frank okozta kockázatok ellenére a magyar államkötvény-aukciókon folyamatosan erős a kereslet.

Kötvénykereskedők egyre többet beszélnek egy titokzatos vevőről, aki nem biztos, hogy nyugatról érkezett.

Nagyon agresszív vételi érdeklődés mutatkozik a magyar állampapírok iránt, és úgy tűnik, hogy egyetlen szereplő visz el mindent a másodpiacon és az aukciókon egyaránt - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Sovány András, az ING Bank állampapírpiaci szakértője. Arra, hogy egyetlen vevőről van szó, az átlag feletti érdeklődés mellett lezajlott csütörtöki aukció körülményei is utalhatnak, mert a papírokat úgy vették meg, hogy a másodpiaci hozamok alá lőtték be az ajánlatokat, amelyek nem is szóródtak széles sávban."

www.napi.hu/tozsdek-piacok/titokzatos_befekteto_vasarolja_fel_magyarorszag_allamadossag

Hm. Úgy a maga módján, ez is megér, megérne egy szentmisét". Titokzatos befektető?

márta)) 2011.08.13. 10:02:07

@mezga-aladar:
Ugyan-ugyan. Miért is? Valójában kit bántottam meg?

márta)) 2011.08.13. 10:04:37

@mezga-aladar:
Össze-vissza intézkedés, kapkodás, közben meg "egy helyben" áll az ország. Még csak jele sincs annak, hogy beindult volna egy picit is a gazdasági növekedés.

mezga-aladar 2011.08.13. 10:05:35

@márta)): kritizáltad a kormányt... de az felesleges... furkósbottal kell elkergetni

mezga-aladar 2011.08.13. 10:06:27

@márta)): ez nem igaz hogy egyhelyben áll... a szakadékba(n) zuhanunk...

márta)) 2011.08.13. 10:06:40

@mezga-aladar:
Bocs. lehagytam.:)

Mentjük a hiteleseket, a ló tuloldalán" meg emberi sorsok dőlnek romba.

márta)) 2011.08.13. 10:08:09

@mezga-aladar:
Kritizáltam, csak a véleményem irtam.

mezga-aladar 2011.08.13. 10:08:11

@márta)): a gazdasági programjuk (handzsa bandzsa banda) hogy amíg lopnak izgulva figyelik, hogy a német ipar lendül-e...

az lendül picit... mi meg még se... na ez a gazdasági csoda...

nem szökell a csoda szar vas...

mezga-aladar 2011.08.13. 10:09:15

ja tudod: Hadházi László 1000 éves IFA...

márta)) 2011.08.13. 10:10:24

@mezga-aladar:
Tévedsz. Akárhogy is van, a társadalom egy csoportja nem zuhan a szakadékba, még ha az ország ott "táncol" a szélén, Ők akkor sem.

mezga-aladar 2011.08.13. 10:11:47

@márta)): na ebben nagyon tévecc... egy országégésnek nem lesznek nyertesei...

márta)) 2011.08.13. 10:13:45

@mezga-aladar:
Na.Igen. A matolcsy féle, csodaváró, nemzeti csoda, gazdaságpolitika.

márta)) 2011.08.13. 10:16:12

@mezga-aladar:
Nem az országégésre gondoltam. A mai viszonyokra.
De még lehet, hogy annak" is lesznek. Miért? Semmi sem lehetetlen.
:(

márta)) 2011.08.13. 10:19:39

@mezga-aladar:
Á' dehogy nem tévedek. Hidd csal el nekem.

További szép napot Neked!
:)

márta)) 2011.08.13. 10:21:23

@mezga-aladar:
Bocsánat! Tudod a fides)
Igy szoktad irni?? ami nagyon tetszik nekem.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.13. 10:43:14

@aszekelyek: arra emlékszem, országjárni volt egy gyönyörű veres széldzsekije Maszop(nifogtok) felirattal, ami a koktélozásban kidolgozott izmait takarta...
Zsülinek biztos begyütt...

graycivil 2011.08.13. 11:31:40

@Hepci:

Összefoglalva: Mindenhol megvan a szerepük az udvari pojácáknak. Kínos, de fontos a szerepük, jót is lehet röhögni rajtuk. Biztosítják, hogy a "modern Európa" többi tagországa ne tespedjen az "öröktől való kiszámíthatóság kényelmes illúziójába". :-)

2011.08.13. 12:08:45

Szép delet nektek, blogpajtikák!:) Mi a pálya?:)

mezga-aladar 2011.08.13. 12:10:16

legyen Ócsa neve: Kánaán.... köszöntjük Kánaánban... itt termesztjük a Paradicsomot

ez a hepiendje a "3gyerek+3szoba+4kerék" programnak... itt ér révbe az ezüsthajónk

mégiscsak volt értelme a kajaibrahimoknak és josziftotoknak...

2011.08.13. 12:37:20

@mezga-aladar: hát Ócsa nagy durva hely, holott csodás természeti kincsei vannak, és szép a történelme.

hoplita 2011.08.13. 12:43:45

@Letícia:
Szar a világ, gecik a zemberek.:))

Így, ebéd után, tele hassal roppant filozófikus vagyok.:)

xsasha 2011.08.13. 13:05:50

@jjulie:
Kedves zsüli!

Szépen megkérlek, hogy hanyagold a nekem címzett hozzászólásaidat. Ígérem, én sem fogok cserébe hozzászólni a tieidhez.

Köszönöm!

xsasha 2011.08.13. 13:08:57

@Letícia:
Valszeg épp ez a lényeg. Hogy a baloldal megint elkezdjen hőbörögni, milyen xar hely Ócsa. Pont, mint a vörösiszapos költöztetés esetében.
Annál nagyobbat fog ütni, milyen jól is sikerül a projekt. Nekem marhára teccik ez a visszafordított puska stratégia. Nagyon működik a reflexbaloldallal szemben. :-)

mezga-aladar 2011.08.13. 13:15:17

@xsasha: "Annál nagyobbat fog ütni, milyen jól is sikerül a projekt."

a szó használatod is A tanu ból van... és ezt te halálkomolyan nyomod?

Terniak 2011.08.13. 13:34:41

Nem tudtam eldönteni, hogy TG méltatja vagy kárhoztatja az erőpolitikát. Ráadásul azt is meg kellene határozni, hogy mivel vagy kivel szemben hatékony ez a politika.

Párton belül mindenképp, azt látjuk, hogy a droidhadsereg egy nemet vagy egy igent sem mert kinyögni felső utasítás nélkül. Hatékony a Parlamentben, de az nem nagy kunszt, mivel a többségi elven működik, nem nehéz átvinni döntéseket, legfeljebb még egyszerűbb lett a kétharmad miatt.

Nem működik külföldön és a gazdaságban. Kokizhatunk meg sallerezhetünk, egy francia vagy német képviselőnek semmit nem mond, hogy kétharmad, meg a szokásos szíjjártói szövegek, jó, ha egyáltalán tudják, ki nálunk a miniszterelnök. Ha ott nem vagy okos, együttműködő, kompromisszumkész, lehúzhatod a rolót.

A gazdaságban meg látjuk mennyit ér a fene nagy erejük, meg a kétharmaduk. Nemhogy beavatkozni nem tudnak, hanem még a szájukat sem tudták kinyitni. Valszeg Matolcsy meg Orbán - mint Kondorosi 2006 őszén a zavargásokat - otthon a TV előtt elkerekedett szemmel nézték a számukra befolyásolhatatlan világpiaci hullámveréseket, amelyek hazánk kicsiny hajóját dobálták (orbáni hasonlatnál maradva).

A másik dolog, hogy ennek az erőpolitikának lehet, hogy van politikai előnye, és mindenkinek így kellene csinálnia. Én azért ettől óvnék. Az, hogy ilyen közhangulat lett az országban, ezért nem csak az elmúlt évek kormányaié a felelősség. Éppen ezzel a stílussal benne van a FIDESZ is alaposan...

2011.08.13. 13:41:02

@hoplita: no mert? Bántos vagy, hogy zagyvagyuszi nem szigetelhetett ingyen a benzináremelés miatt??? Te, nincs az a deja vu érzésed, hogy nomen est omen? Léci informálj már, hogy neked erről az eksönről mi a véleményed, ha már ilyen filozofikus hangulatban vagy! Köszi előre is.:))

@xsasha: jaj, én azt nem néztem ki min hőbörög, szabi alatt alig foglalkozom polityikával...:)) Sok sikert minden jó kezdeményezéshez, tökmindegy ki találta ki!:))

2011.08.13. 13:43:01

@Whistler anyja: szia..:((( (Én is onnét vagyok egy részben.) Ez egy áruló szemétláda!

Jó, de nekünk itthon is vannak nagyjaink...soroljam, csak úgy kapásból???:P

mezga-aladar 2011.08.13. 13:54:15

bájgúnár után szabadon:)

magyarokat GETTÓBA.... ott fognak a cigányok dörömbölni, hogy gettóba akarnak ők is költözni és hogy ne rekesszük ki őket...

és akkor bekerülhetnek a Get tóba...

okos a fides... ez qva jooo...

Whistler anyja 2011.08.13. 14:13:58

@Letícia: Nekem elég ez az egy jugó is. Hozta a kultúrát rendesen.
Hírzárlat van, talán, hogy nehogy kiderüljön, hogy személyesen adták át neki ünnepélyesen az állampolgárságot.

mezga-aladar 2011.08.13. 14:45:20

hogy KELL köszönni Devizafalván frank-ó-n?

Heil Hitel!

mezga-aladar 2011.08.13. 15:06:34

mi folyik a handzsa-bandzsa minisztériumában? mi folyna? a PÉNZ...

nol.hu/belfold/20110813-_strategiai_kutatointezet__a_tarca

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.13. 15:09:14

@xsasha: mán' a megszólítást elb*sztad, Szása. :)
Zsüli - a büdösbogárka - nem kedves.

2011.08.13. 15:15:43

@mezga-aladar: szerintem meg azt, hogy Halál a Hitelre!:( Szánalmas, hogy csak egy "r" betű választja egy a hitelt a Nagy Démontól. Démonnak mindkettő démon...csak hitelt maguk választják az emberek...:((((

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.13. 15:58:06

@aszekelyek:

Koszovó kapcsán, ami végtére is az Egyesült Államoknak köszönheti a függetlenségét - ugyanis nekik jó, ha Európa minél jobban megosztott, minél több apró országból áll - szokott eszembe jutni, hogy 2007. december 17-én kikiáltották a független Lakotah köztársasságot és követelik a megszálló Egyesült Államoktól, hogy vonuljon ki a területükről, mivel 1851-ben kötött máig érvényes - szenátus által ratifikált - szerződésük van az Egyesült Államok kormányával, hogy az a terület az indiánoké.

No persze az Egyesült Államok semmilyen indiánokkal kötött szerződést nem tartott be és el sem ismeri azok jogi érvényét. Azaz az indiánokat büntetlenül és szabadon át lehet verni, rájuk nem vonatkozik a jogállamiság.

Na persze ha az indiánok szerveznek valami összejövetelt, akkor ma is kiküldik a hadsereget és katonai helikopterek járőröznek felettük.

A Lakotah Köztársaság hivatalos honlapja.

www.republicoflakotah.com/

"On March 30, 2010, the Republic of Lakotah will repeat its position to the United States, and will transmit its communication to the President of the United States and to the Secretary of State, demanding that the United States cease and desist it activities in Lakotah territory, and insisting that the United States withdraw its presence from our homeland."

Az amerikaiak a szabadság és demokrácia nevében a világon mindenhol szívesen támogatnak függetlenségi mozgalmakat miközben a saját országukban erővel elfojtják az összes ilyet. Már a háború is ezért robbant ki észak és dél között, illetve a meghódított Hawaii-nak is csak úgy adtak állami státuszt az Egyesült Államokon belül, ha örökre lemondanak a függetlenségükről.

Rajtuk kívül függetlenségi mozgalmak akadnak még Texasban, Alaszkában és Vermontban is.
Illetve Alaszkában van egy olyan nézőpont is, akik inkább Kanadához csatlakoznának.

Azt ugye tudjuk, hogy az alaszkai aranyláz valójában Kanadában volt?
Csak Alaszkán keresztül közelítette meg a nagy többség a kanadai Dawson Cityt és az ottani arany lelőhelyeket.

hoplita 2011.08.13. 16:14:27

@Letícia:
A dolog ennél kicsit bonyolultabb.
A gyülekezési joggal kapcsolatos a bibi, nem Zagyva a hunyó, hanem a pintőrség...Na meg persze úgy szar a törvény ahogy van. a szokásos kettős mérce és háttérmutyik meg ugye adottak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.13. 16:17:43

@aszekelyek:

Nem tudom van-e rá esély, hogy valaha az országot - bármely országot - valóban az adott ország és annak javára vezessék a politikusok és nem a saját érdekeikért.

Megy az idióta propaganda évtizedek óta a defláció veszélyeiről - holott élő ember nincs, aki élőben látott volna deflációt közelről, ráadásul annak a veszélyét roppant könnyű elhárítani - és az infláció hasznosságáról, holott az csupán az állampolgárok állam általi folyamatos fosztogatása, ami igen káros a gazdaságnak, s persze a lakosságnak is.

A korrekt és tisztességes állam az adóbevételeiből élne meg, nem az ország visszafizethetetlen eladósításából és nem a pénz folyamatos rontásából, ami sokkal nagyobb károkat okoz, mint amennyi hasznuk van belőle a politikusoknak.

Persze, amikor még aranyból volt a pénz, akkor is próbálkoztak trükközni, rontani az összetételén, reszelni - azért találták fel a recés szélű érméket, hogy azonnal észre lehessen venni rajtuk, ha megreszelték - de amióta papírból van a pénz illetve még inkább mióta csak a pénz bitek és bájtok halmaza a számítógépeken és elektronikus eszközökön azóta sokkal könnyebb pénzt rontani.

Ma már a pénz döntő többségét úgy gyártják, hogy egy banki alkalmazott számokat pötyög be a számítógépbe a billentyűzetén.

Megoldották frappánsan az aranycsinálás művészetét, ami az alkimistáknak nem sikerült.

Ha a svájci frank is elveszíti a megbízhatóságát, akkor egyáltalán nem marad a Földön olyan valuta, amiben meg lehetne bízni, és így marad, ahogyan évezredek óta mindig az arany, illetve a nemesfémek.

Az arany egészen biztosan jó és értékálló befektetés mivel a kitermelés lassan csökkenni fog és Kínának óriási mennyiségű aranyra lesz szüksége, - dollárban csak addig érdemes tartani a megtakarításaikat, ameddig az amerikaiakat hitelezik azért, hogy nekik legyen miből megvenniük a kínai termékeket - ami fel fogja hajtani az árakat.

Tizenegy éve 200 egynéhány dollár volt egy uncia arany, ma több mint 1600, és lesz még 5000 $ felett is, ahogyan Kína a világ vezető gazdaságává fog válni, s az amerikaiak lecsúsznak az élről.

S persze az is arany felé tereli ugye az egész világot, hogy nem maradt megbízható pénz a svájci frank kivételével, de Svájc egyedül nem bírja az egész világ pénzrontóival szemben. Kicsik ők ehhez. Sajnos. :-(

hoplita 2011.08.13. 16:18:47

@Whistler anyja:
Hát, nemtom...arkan alatt magyarnak nevezhető személy nem szolgált, csak ilyen elfajzott pszichopata.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.13. 16:28:56

@knausz:

Ez egy blog, ahol bizonyos témáról - belpolitika - értekezik a szerző és ehhez a témához szólhatnak hozzá a hozzászólók.

Azaz nem ismerkedő hely, nem érdekes a többi hozzászóló személye, hanem csak és kizárólag a véleményük.

A személyük csak akkor és annyiban, hogy viselkedésük, stílusuk, megnyilatkozásuk alapján egyáltalán érdemes-e elolvasni a véleményüket.

Régi trükk, hogy akik nem értenek egyet valakivel, de képtelenek érvelni ők a témához való hozzászólás helyett a más véleményen lévő személyét támadják, minősítik.

Trollok.

Az internet ősi alapszabálya, hogy ne etesd a trollokat!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.13. 16:36:19

@hoplita:

Na pont róla beszéltem nyuszómuszó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.13. 16:42:44

@márta)):

Igen, mert az a főváros háromszor ekkora ország fővárosának lett tervezve.

Meg kellene végre építeni pl. azokat az autópályákat, melyek nem Budapestre vezetnek. M8-as, M9-es.

Kellene egy autópálya, amelyik az ország nyugati, déli és keleti határai mentén halad végig. Afféle külső háromnegyed körgyűrű. Ez lenne az M9-es, s persze az ország középső vidékeire sem ártana az M8-as, amelyek még véletlenül sem Budapest felé vennék az irányt, s végre Magyarországon is lehetnének olyan Kresz táblák, amelyeket eddig csak Németországban láttam és a magyar Kreszben benne sincsenek. Autópálya kereszteződés. :-)

Még 30 év ha lesz rá pénz. De persze mitől lenne. :-(

jjulie 2011.08.13. 16:50:22

@Hepci:

köszönöm a kitüntetett figyelmet, megérdemlem, tücsköm

2011.08.13. 16:54:30

@hoplita: hát ja...gyuszó-muszó is rájött az őrizetesben, széllel szemben nehéz, és remélem arra is majd, hogy nem lehet. Tulok ez a gyula, semmi sem mentesíti alóla. Inkább bégessen, jobb lenne néki! Ráadásul a csapatában találta nem egy füvest, szóval nehéz és veszélyes a nyáj élén, ha a birkái a bódulatot szeretik...

jjulie 2011.08.13. 16:58:58

@Akitlosz:

a főváros nem lett tervezve pajtás, a lipótváros kivételével, az a terv is csak a markó utcáig ért

ekkorára nött pajtás, mivel mucsán sem a teste sem a lelke nem lakott jól a szegénylegényeknek és a szegényleányoknak, ezért pesten kötöttek ki

akik ide vándoroltak azok háromszor ekkora országból vándoroltak, és akik itt gazdagodtak és építkeztek, azok háromszor ekkora országban gazdagodtak

a háromszor ekkora országot pedig nem a komcsik kúrták el pajtás

namost sokkal okosabb lettél pajt hogy mindezt megtudtadi, köszönd meg szépen, a süket dumádat pedig a kutyát sem érdeklő blogodon tedd közzé, vagy priviben küld el a@hoplita: -nak, ő imádja

hoplita 2011.08.13. 17:04:40

@Letícia:
Úgy látom nem világos a számodra...de nem baj, most nincs kedvem magyarázgatni...ez csak amolyan hétvégi, hiátustöltő hír, semmi több.
Gyulának nem újdonság egy előállítás....ugyanakkor ha nem követett el szabálysértést, akkor az intézkedő ávósoknak a faszára lesz lépve, mert mégiscsak ogy.képviselő.
De mondom, huszadrangú...őrizetben sem volt, ez csak előállítás.

Milyen füves...hol, ki...???? Ez valami tévedés lesz...
A mi berkeinkben a pia még csak-csak, de a narkó nem menő....Bede szavaival.:)

jjulie 2011.08.13. 17:08:54

@Akitlosz:

már egy csomószor kifejtetted, hogy fogalmad sincs arról, hogy mi az hogy pénz és a hitelről szóló tudományod sem ér tovább az pénzügyi analfabétizmusnál, minek bizonygatod újra meg újra? volt valaki aki nem hitte el eddig?

volt egy széchenyi nevű alak, álítólag ő írt valami hitel című könyvet, nem olvastad még?

2011.08.13. 17:16:02

@hoplita: azt mondta be a királyi rádió, hogy 5 embert a 70 vármegyések között, akik kábítószerrel való visszaéléssel is gyanúsíthatóak....nem én találtam ki!:))))

jjulie 2011.08.13. 17:18:09

@Akitlosz:

szólj a gépésznek, állítsa meg a világot, ki akarsz szállni, nem bírod követni a mozgást, és falra mászol attól, hogy minden folyamatosan változik, ahelyett hogy maradna veszteg, hogy eligazodhass

jjulie 2011.08.13. 17:23:42

@hoplita:

mivagyte, jogász? hány év börtönakadémiát végeztél?

hoplita 2011.08.13. 17:36:04

@Letícia:
Ja, igen, biztos véletlenül összemosta a mi, igazmondó rádiónk az öt narkóst a négy "rendzavaróval"....van ilyen, ugye.:))

Te meg itt terjeszted..!
Hány éves vagy?:))))

hoplita 2011.08.13. 17:36:43

@jjulie:
Vót mán pár tárgyalásom..:)))

mezga-aladar 2011.08.13. 17:38:44

@jjulie: akkoriban minden háromszoros volt? ;)

jjulie 2011.08.13. 17:40:37

@mezga-aladar:

három szoros volt, egy meg fölényes

mezga-aladar 2011.08.13. 17:41:58

@jjulie: mid volt 3 szoros? és mid fövényes?

3 szaros? akkoriban még 3 tenger mosta? attól lett 3 szoros?

hoplita 2011.08.13. 17:42:40

@jjulie:
Nincs neked más dógod, gagyizsidó?

2011.08.13. 17:47:07

@hoplita: én-e? Elmúltam már 22...:((

@mezga-aladar: ez de jó, brav!:D:D:D Ezennel elloptam!:)))

mezga-aladar 2011.08.13. 17:53:01

@Letícia: jönnek a hírek Ócsáról, amit mindenki Ócsárol...

mezga-aladar 2011.08.13. 17:54:44

@Letícia: hálás közönség vagy... akkor te ezt is értetted volna, pár napja írtam. sajnos senki nem érti... bagyon hiányzik a kiművelt közönség...

Mikovec "oncsa" (a) házakat...

hoplita 2011.08.13. 17:59:04

@Letícia:
Sejtettem én, csak azért kérdem, mert még mindig hiszel a hivatalos tömegtájékoztatásnak....amikor kérdeznek akkor is hazudnak.

2011.08.13. 18:01:37

@mezga-aladar: ez is jóóóóóóóó!:) (Talán van egy kis humorom...Meg kicsit dinka is vagyok, hogy tudom másképp nézni is a világot...sőt, csak úgy tudom!:D)

mezga-aladar 2011.08.13. 18:03:58

@Letícia: ez dupla jó.... tudod az Oncsa program régebben + ontsa = oncsa

mezga-aladar 2011.08.13. 18:04:51

milyen házak épülnek? Ócs(k)a
vagy O(n)csa
milyen áron? Ócsó (ez nem komoly)

hogy kell köszönni? Heil Hitel !
vagy? csa Ó csa Ó

Ócsa új neve: Kánaán

(előbb elírtam nem ontsa hanem ontja, már az igazit nem is tudom:)

mezga-aladar 2011.08.13. 18:06:14

@Letícia: szerintem a kormány a nyári uborkafazont akarta kicsit feldobni a faházakkal

jjulie 2011.08.13. 18:09:04

@hoplita:

a legközelebbi halaszthatatlan dolgom, a real barca holnap esti meccs megtekintése

meg kiszurkolni, hogy a tsonga verje el a djokovicsot montrealban

2011.08.13. 18:12:07

@hoplita: hát a királyi rádió is hazudik?:)) Mit nem olvasok....

jjulie 2011.08.13. 18:14:57

@mezga-aladar:

az ócsai favázas ház nem rossz ötlet

de nem is jó, és kiderült már, hogy fogják kisorsolni a szerencsés nyerteseket akik kimehetnek a pusztába megmenekülni?

mezga-aladar 2011.08.13. 18:16:39

@jjulie: nem sorsolás, akiknek a zsidó párttitkár, uppsz akarom mondani a

nemzeti magyar magyar fidesznyik szemet vet a zingatlan ára, az megy...

jjulie 2011.08.13. 18:22:40

ez az ócsai fideszmagyar megoldási kisérlet nekem tetszik: hogyan telepítsünk állami pénzből megmentés jeligével alapvető megélhetési problémával küzdő családokat olyan helyre lakni, ahol nincs megélhetésre mód

ezért nem lesz seggberúgva az orbány, legalább egy kicsinyt?

jjulie 2011.08.13. 18:24:52

@mezga-aladar:

minek ez a kerülőút, miert nem épít az orbány a kedvenc fideszpárttitkárainak közvetlenül, igény szerintit?

jjulie 2011.08.13. 18:37:37

ez a favázas buli akkor lenne stilszerű, ha a habitat mozgalomhoz hasonlóan fideszönkéntesek építenénekfideszszavazói adományokból a rászorulóknak

a 90-es évek közepén láttam ilyet talán vácon, a carter volt elnök is kalapácsolt a saját kezeivel, egy hét alatt készen lettek a házak

mezga-aladar 2011.08.13. 18:43:32

@jjulie: hihihi hihihi duplán... azért direktbe nem lop6. ott még azé nem tartunk...

önkéntes:)))) elképzelem ahogy lézerjani... hihihihahhaha... lézerjani ingyé...

jjulie 2011.08.13. 18:52:51

@mezga-aladar:

igaz, ingyen csak a gazdagok dolgozhatnak, a fidesznyikek meg szegények, szegények

jjulie 2011.08.13. 19:13:53

@mezga-aladar:

ilyen fülkeforradalmi időkben, és államadósság elleni háború alatt persze hogy éhen döglenek a költők

különben is nem költeni kell, hanem spórolni

aszekelyek 2011.08.13. 19:15:41

@jjulie: Nem tudom, miért kéne rátenyerelnie bárkire is. Patkó úr szép teljesítménye , ha az, nem valami más, igen dicséretes. Óvatos vagyok az általad sztároltakkal azért. Lehet, hogy ő az a patkó, akinek a lánya egy osztályba járt egy ismerősünkével, sőt, valószínű. A leány ZSuzsanna nevet kapta náluk. erős harmincas. ma. Osztálytársnőő most szült és amerikába ment ő is férjhez. A nyolcvanas években volt ő miniszter ... Nyilván vannak tehetséges emberek. Meg vannak ifjú gál jék, meg ifjú nyers rezsők, meg ifjú apró antalok. Akiket nem pusztán a saját tehetségük fújt be azokba a székekbe. Megjegyzem, hogy Orbán 36 évesen miniszterelnök volt. Nem miniszter, alig negyven évesen:) Ez persze teljesen indifferens. Nagyon szép portfóliója van az úrnak. Viszonylag kevés magyarnak adatik meg. No és mit szólsz hozzá, hogy a Coca -Cola kivonult? Talán csak nem esett vissza a fogyasztás? Tizensok éve pedig nagyon verték a pepsit.... szerződtem velük anno. A londoni vezetője is ismerős lánya:) Talán mégis van fogalmam róla, hogyan is kerülnek be ezekbe az állásokba? :) igen hosszú életem során igen sok embert megismertem és a viszonylatokat is.

megszűnt 2011.08.13. 19:16:13

@Akitlosz:
"nem érdekes a többi hozzászóló személye, hanem csak és kizárólag a véleményük."

Szerinted. Miért nincs ott, hogy "szerintem"?

Engem ugyanis érdekel a szerző személye és azok az emberek, akik a gép mögött ülnek. Ha úgy véled, engem is ugorjál, vagy tekints trollnak. Nem veszem zokon.

jjulie 2011.08.13. 19:17:47

@aszekelyek:

ezt minek írtad, se füle se farka

megszűnt 2011.08.13. 19:22:55

@Letícia:
"én-e? Elmúltam már 22...:(("

Bizony még sem 42. Brrr.. sok, de nem bánnám, ha 72.

Rossz állapotban vagyok. Tóta W. felmondott. Ez több, mint maga a hír. Nekem tegnaptól lapom sincs, amit olvashatnék. fn-en gondolkodom, nézegettem, oda ír Nagy József is, talán érdemes lenne kezdő lapnak beállítani.

Úgy hiszem, onnan is elérhető Török Gábor blogja. Másét amúgy sem olvasom. Minek?

aszekelyek 2011.08.13. 19:26:21

@jjulie: Asszem nem Orbán colt a főpolgármester és nem ő volt a velügyminiszter sem és nem ő nem gondoskodott Toi-toi-illemhelyekről. Demszkíj és az ő csapata, akik szabadjára engedték azt, ott, a fűbe. Amiről pedig jól tudták, nincs hová... de ezt ia jó alibi volt gyalázni a demokratikusan, emgedéllyel és békésen demonstrálókat. A Belügyminiék anno petrétei sszem, szó szerint tojtak az egészre. Nem toi-tak. Még egy koncertre is kirendelik az ezért felelősök az ilyesmit. TAvaly voltam, MAdonna koncerten és rengeteg volt. egyetlen estére. HA már ezzel kardozol, úgy ékj te,, hogy még nem vizeltél illemhelyen kívül. az szabálysértés és pénzbírság jár érte. Miért nem tett a rendvédelem ellene? NA??? Ők csak a petanq golyókat voltak hivatottak megtalálni, mint fegyvert, éjjel, sunyiban. meg a gulyáságyúhoz valókat. Kisbicskát a szalonnához. Tudod, a legkisebb probléma volt és az kezelhető is lett volna, ha az illetékesek kezelik, hogy az illemhely, ahogyan egész büdipesten totális hiánycikk volt. A drága jó szdsz és mszp koala jóvoltából. mert a fővárosban az történt, amit ők jónak láttak. Ők jónak látták nem gondoskodni arról sem. Biztosan egy pici kis szakmai hiba volt, szóra sem érdemes és persze csak azért, mert nem értettek hozzá, mint a libás a HAjdú-BÉT -hez.Részemről elvárom, hogy az ilyesmiről egy rendezvényen a főváros gondoskodjon. Az kérlek, a főváros vezetésének szégyene a mai napig, hogy nem volt egy illemhely sem. Az is, hogy görényit kitüntették viszont.

mezga-aladar 2011.08.13. 19:26:45

Ócsán narancsot fognak termeszteni? magyar narancsot? és erre ad a bank hitelt?

ki veszi fel a hitelt a Barakkfalvára? ez lesz a munka a narancstermesztés?

székelykapun kiírva: Arbeit macht frei!

jjulie 2011.08.13. 19:32:45

@aszekelyek:

na ez az vérbő fajtiszta fűbehugyozás amit most is művelsz, banyesz

biztosan büszke lenne az orbány ha olvasná, mekkora állatot tudott csinálni belőled a szíjjártóval karöltve

2011.08.13. 19:35:30

@knausz: tóta w felmondott?Hol?:)

aszekelyek 2011.08.13. 19:36:58

@márta)): Mondja a nagy szociális érzékenységű közönség és belefeketedik az irigységbe. Inkább legyenek hajléktalanok, akiket kilakoltatnak? Bravó! Ja, hogy nem szocik kapják a zsíros állami megrendeléseket? Az lehet. Mire fel kapnák ők? Talán olyan megbízhatóak? Off-shore-ban végezné a pénz és papírházak lennének... HA már így megelőlegezted a rosszindulatot, kapsz te is egy csokorral. Fogyaszd egészséggel.

@knausz: Tarts ki, Tóta W szeptembertől másutt elérhető lesz. Addig olvass szépirodalmat. Vagy Agatha Christiet, vagy Rejtőt. Ami tetszik. Kis kikapcsolódás. A fegyelmezettebbje tudja késleltetni a vágyai és szükségletei kielégítését a tankönyvek szerint. :)

2011.08.13. 19:39:03

@knausz: mi a fene...oszt miért?:S

aszekelyek 2011.08.13. 19:40:06

@jjulie: Mondd kérlek, még mely kormányok hatókörén volt kívül ez a problémakör Orbán előtt ? Valamelyik tudott-e tenni valamit , bármit ezzel? No és ki tudna most? Jobbat, többet.

jjulie 2011.08.13. 19:44:14

@aszekelyek:

akkor mi volt ez a "nagy változás" parasztugatás, ha minden lényeges maradt a régiben?

az orbánnak mindig is segg volt az arcán a széja helyén, mint neked

hoplita 2011.08.13. 19:48:33

Elmebajnokság....fűbehugyozás témakör.:)

Épületes...:DDD

2011.08.13. 19:50:24

@aszekelyek: szegény knausz, jól rendezted!:D:D:D

megszűnt 2011.08.13. 19:54:22

@Letícia:
"tóta w felmondott?Hol?:) "

Vagyok, csak befeleltem Kuminnál, mert valaki hozzám szólt.

Az Indexnél mondott fel. 11 év után. Ez nem véletlen, csak a folyamat része. Bede Márton főmunkatárs is fölmondott.

tölgyes 2011.08.13. 20:06:57

@hoplita: Inkább zsülivel kapassa be. Velük közeli kapcsolatban állnak:)

xsasha 2011.08.13. 20:18:44

@Letícia:
A nagy démont is maguk választották...

aszekelyek 2011.08.13. 20:19:02

@hoplita: Szép elütés, nem? Igen, az aranyásóknál mindig volt colt...egymás kirablására. A német katonák anno gépkarabély ravaszának meghúzásával érték el az aranyfogak megszerzését..és az ékszerekét is. Az oroszok meg a davaj csaszit , meg amit méh megkívántak. Nem szimpatizálok az ilyesmivel.
@mezga-aladar: itt valami nagyon sértő van, vedd magadra, nyugodtan. Olyan, amit nem írok le persze.@Letícia: ezt az ökörséget minek kellett egyáltalán csinálniuk? Annak, amit ott akart állítólag, se füle se farka. Viszont jó elcseszte azok estéjét, akik vettek jegyet és a végére jutottak be miatta annak, amiért kimentek. HA csak nem ez a kis fasiszta sétál a tengerparton és szétrugdossa a többiek homokvárát jelenség nem vala a cél maga. Gyanítom, hogy de. Sokat olvastam a témában.

xsasha 2011.08.13. 20:20:28

@knausz:
Nem terveztem, de ma iszok egy pohár bort. :-)
Az egészségére. :-)

megszűnt 2011.08.13. 20:25:52

@xsasha:
Igyál. Én is ittam az előbb, de félrenyeltem és majdnem megfulladtam. Nem kár értem - mondjuk.

@aszekelyek:
Nézzük a jó oldalát? Nincs jó oldala. Én, ma elkezdtem a nyaralásomról a beszámolót, szépen, angolul írni. De lehet a könyvemmel is foglalkozni, ha nem akarok politikával.

Nem tudom, hol ír majd Tóta W., de ilyen korábban nem volt, hogy lapokat maceráltak, tömegesen mentek volna külföldre az emberek. Ha volt, mondj példát, ne megint elmenj masszírozni!

aszekelyek 2011.08.13. 20:28:36

@Akitlosz: Szép Új világ.. MAjd ha nem lesznek politikusok vagy hatalmuk ezt művelni. Talán akkor... ez utópia.
@jjulie: Nem mondod? Minden maradt a régiben? Akkor meg mit ajvékoltok? :)) Nektek az volt a fincsi. Te kérdezted ma reggel, nyolc előtt, hogy gondolom, rátenyerelni Orbánt egy akkora lángészre, mint patkó úr, akit agyonreklámoztál. Azt se tudod, mit írkálsz nekem? Fajtiszta? Kegyed is rasszista látom. Gondoltam, hogy nem fog tetszeni, ha megnevezem a felelősöket azért is. :) Vigyázhatnál, hogy szét ne durranj eccer az önteltségtől. Potenciális veszély az rád nézve. Ja és egyedül fogsz kimúlni kedves, ezzel az én plusz, mindenki más minusz attitűddel. Még van időd változtatni. :) Jóccakát.

aszekelyek 2011.08.13. 20:31:57

@Hepci: VAlóban. Tudtad, hogy színkommunikációban agresszívitást sugall, ha vöröset visel egy előadó, egy jelölt, ...., ami a nénik elfojtott vágyaival nagyon jól korellál....t:D Mellesleg morvai naccsasszony is veres , sujtásosban volt a választás éjjelén....Iskoláimban tanították ennek jelentőségét.

jjulie 2011.08.13. 20:38:20

biztos elég lesz az az ócsai 20-30 ház a frankosok megmentésére?

"DH - nem lehet biztosra venni, hogy a mostani szintnél már nem mennel lejjebb a lakásárak
IB, 2011-08-12 05:00:00
Felelőtlen kijelentések láttak napvilágot az elmúlt héten, miszerint az ingatlanárak elérték a mélypontjukat - áll a Duna House (DH) közelményében. A mostani gazdasági helyzetben bőven benne lehet, hogy még alacsonyabbra ereszkednek az árak, még ha az elmúlt 1-1,5 év tendenciája nagyjából stagnálást is mutat. A CHF tovább erősödése miatt kettős hatás érvényesülhet a piacon és egyelőre nem tudni, melyik lesz az erősebb - hívja fel a figyelmet a DH.

A DH szerint két árcsökkentő tényező is jelen van a piacon:

Az egyik hatás az, hogy egyre több ingatlan kerül „víz alá”, vagyis ahol a hitel összege meghaladja a lakás értékét. Ezek az ingatlanok kikerülnek a forgalomból, mert a bankok nem nyelik le a különbséget, viszont a tulajdonosokon egyre nagyobb a teher, amit kezelniük kell. Ennek és a kvótarendszer bevezetésének kínálatot csökkentő hatása van."

aszekelyek 2011.08.13. 20:39:50

@Akitlosz: Képmutatóbbat Amerikánál keresve is nehéz találni. jeleztem már, hogy a holocaust áldozatokat sem engedték oda menekülni se utána, új életet kezdeni. Azóta is folyik a vér PAlesztínában.@knausz: Pedig volt. A teljes MAgyar Nemzet is mászkált, úgy 98 tájt is nagy mozgások voltak. 2002-ben is... :) meg máskor is . Csak a rövid emlékezetűeknek nem ugrik be. A Magyar Narancs is erőteljesen átalakult,... Tóta pedig direkt titkolta, hol lesz:) Sztem lesz nagy csodálkozás. Pedig most megyek masszírozni...:) Majd holnap leszek. este. Mert unokázom addig. Már másfél napja nem láttam:(

xsasha 2011.08.13. 20:57:20

@knausz:
Most akkor kirúgták vagy felmondott?
Macerálták, vagy nem hozta az elvárt klikkszámot?
Eleinte még élveztem is a primitív kis gondolkodását, jól össze tudta ugrasztani az embereket. Később nagyon beborult nála. Mára már úgy kellett megkeresni a blogját, mert nagyon rég nem jártam arra.

De az utolsó cikke is remekmű lett. :-)
"Sőt a végén azt is felismerték, hogy jobb lesz nekik, ha önként elengedik a teljhatalmat. "
Az ilyen baromságok azért jól rávilágítanak, hogy a kognitív disszonancia mit nem képes az ember agyával művelni. Mint Gyurcsány esetében, amikor sokan azzal érveltek, hogy Gyurcsány igazságbeszédet mondott, és őszintén elmondta az embereknek, hogy mi a baj...

megszűnt 2011.08.13. 21:02:05

@xsasha:
Nekem van egy elméletem, nem bonyolult:
Élni és élni hagyni!

Miért olyan nehéz ez? Ebben a rövid kis időben, ami még hátra van. Erre a rövid kis időre.

hoplita 2011.08.13. 21:06:01

@tölgyes:
Nem vagyok irigy, tőled se sajnálom.:)))

hoplita 2011.08.13. 21:11:09

@aszekelyek:
Igen...
A zaranyásók egymást rabolták ki, a német katonák aranyfogat, a zoroszok csaszikat.....de egy valami biztos nem fog bekövetkezni.
Hogy valaki téged az eszedért rabolna el, mer' az kizárt.:)))

Fasisztázzál is, hülyepicsa....Istenem..!:))

xsasha 2011.08.13. 21:16:48

@knausz:
Azért nehéz, mert mindig van, akinek alkalma van többet elérni, és az ilyen elég görcsösen ragaszkodik utána a kiváltságaihoz.

xsasha 2011.08.13. 21:18:29

@knausz:
Mellesleg elmagyarázhatnád ezt a kis elméletedet Tótának is, mert nem hiszem, hogy ismerné.

megszűnt 2011.08.13. 21:21:55

@xsasha:
"és az ilyen elég görcsösen ragaszkodik utána a kiváltságaihoz. "

Egy újságíró is fölküzdi magát. Török Gábor is először sportriporter volt, aztán rovatvezető, a szomszédos lapnál, ahol én is működtem.

Ha tudtam volna, hogy Török Gábor olyan jó pozícióban van, hát meginterjúvolom és kérek magamnak menedékjogot.:)

(az irigységre vigyázzunk. sose legyünk irigyek. ez fontos.)

megszűnt 2011.08.13. 21:25:44

@xsasha:
"Mellesleg elmagyarázhatnád ezt a kis elméletedet Tótának is, mert nem hiszem, hogy ismerné. "

Én őt nyomasztom. Már Kumint is nyomasztom. Török Gábor még nem jelezte. Neki pedig nincs mit magyarázni, mert érti a dolgok lényegét.

Jut eszembe magamról: kevés ember van, aki engem bír, akit én nem nyomasztok. Komolyan mondom.

2011.08.13. 21:32:13

@tölgyes: Tuché!:D:D:D Sokat agyalok a világ dolgain. Eszembe jutott egy pár dolog, s hogy az élet olyan, mint a Próbatételek sora, pl. Varázsfuvola, ott is vannak jók és rosszak. S ha az ember a próbatételeken túl jut, akkor még boldog is lehet.

Ám, hiába imádom Sarastro áriáját, mégis legnehezebb (és ezért a legszebb) az Éj királynőjének az áriája, Miklósa Erikától pl. :

www.youtube.com/watch?v=H_xfC9RXicU

hoplita és zsüli is a jó oldalon állnak. A maguk szerinti jó oldalon. Az élet ettől teljes...vagy nem?:)

2011.08.13. 21:59:10

@knausz: ez a Nagyság átka. látod-látod...:)))

megszűnt 2011.08.13. 22:05:31

@Letícia:
Látom. Hanem most majd a könyvemben megírom, kik azok, akik engem nyomasztottak, mert sokan voltak!

És terveim szerint mindenki bele sem kerül.

Ne csodálkozzunk, amikor Sylvia Plath megírta Az üvegbura című önéletrajzi regényét és aztán öngyilkos lett.
Az embert borzasztó sokan nyomasztják, és akkor mégis úgy tűnik, mintha ő lenne az, aki nyomaszt.

(próbáltam egyszerűen, remélem érthető a dolog)

jjulie 2011.08.13. 22:18:17

@knausz:

az jobban tetszett az az éned, amikor az audidra hajthattunk a hepcivel

2011.08.13. 22:20:08

@knausz: na ne már...magad nagysága emeljen, ne a halála taszajtson!!! Most ezt nézzük segélykiáltásnak az öngyid előtt??? Légy szíves, légy direkt, oké, hogy meg tudjunk menteni!

megszűnt 2011.08.13. 22:26:27

@jjulie:
Talán azért volt, mert mindenkinek jobban tetszik, amit rajtam lát, mint amit bennem.

Az audi is csak külsőség, mint az egész életem, ami látható belőle, viszont én arról fogok írni, amit nem látott soha, senki, de attól az még volt.

A jófej Timi az audival az tulajdonképpen nincs. A mese vége sem mindig happy end. Többnyire egy sokat gondolkodó és szomorú ember vagyok - a saját, egyszemélyes magányomban.

Erre találok-e majd vevőt? Jó kérdés. Ma mindenki az audira, karrierre, sikerre, pénzre ugrana. Ez nem érdekelt sohasem.

megszűnt 2011.08.13. 22:31:39

@Letícia:
Rendben. Szólok majd. Volt egy főnököm, nem lesz benne a történetben, ezért elmondom:
-Timea, maga olyan nő, akit ki kéne találni.

Vártam a fejleményeket. Elgondolkodott.
-Timea! Viszont ki az, aki magát ki tudná találni?

Azt mondom: a legnagyobb csoda, hogy még itt írok és megvagyok. Annyi hányattatás után.

2011.08.13. 22:35:18

@knausz: egyet írj meg, mikori napon születtél? Csak a születési napod száma érdekel...:)))

És sose add fel, léci léci! Van 3 csodás gyereked, férjed, mi kell még?:)))

megszűnt 2011.08.13. 22:45:40

@Letícia:
Sylvia Plath sorsa hasonló az enyémhez. Neki is lett 2 szép gyermeke, úgy tűnt, hogy normális a házassága és aztán még mielőtt siker lett volna a könyve.., gondolom nyomasztotta a múlt és a jelen keveréke.

Ha eddig nem adtam fel, ráérek még egy kicsit.
Szám: 28 - mit hozol ki belőle?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.13. 22:46:30

@knausz: nemrég befejeztem a bármikori rendelkezésre állást valakinél, akit már mindenki nyomaszt...

2011.08.13. 22:50:01

@knausz: 1-es, azt...:))) Majd megírom csütörtökön priviben!:)))

@Hepci: fú, ez azt jelenti, szakítottál...vagy mi? Juj, de izgi!!!:))

megszűnt 2011.08.13. 22:50:47

@Letícia:
Miért keverem én magam Julia Roberts-el, aki 28-án született, mikor én 29? Nem lehet tudni, mert kemény szülés volt és lehetett bármely dátum és bármely nap. A 29 az csütörtök.

Mára, ha nem lesz új bejegyzés, pont eléggé nyomasztottam itt a blogtársakat. Jó éjt!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.13. 22:53:22

@knausz: az egy libszoci portál. Érdekes egy dzsobbikos vagy...
Bár én csak a gasztrót néztem meg ott párszor. Az ott írogató ipse (bizonyos HB) igazi, fogalmatlan seggfej. :)

2011.08.13. 22:53:40

@knausz: 29? Az 2. Csodálkoztam is...de így, hogy 2-es,minden világos. Nyugi...:D:D:D:D Álmodj szépeket, Neked sokat és sokszor kell aludnod!

Jóccak a többieknek is!:)))

megszűnt 2011.08.13. 22:53:41

@Hepci:
Te nem nyomasztasz. Elolvastam a blogodban, milyen jó borokat ittál az egyetemi társakkal, mekkora buli volt!:)

megszűnt 2011.08.13. 22:56:44

@Hepci:
Nemzeti-liberális vagyok. Megértem magam ballal is, jobbal is. Árpád blogjában ugyanolyan barátian fogadtak és fogadnak.

Melyik a seggfej?

megszűnt 2011.08.13. 22:58:17

@Letícia:
Ma kétszer aludtam. Délelőtt is, délután is, szóval megvolt.

Szép álmokat!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.13. 22:58:51

@Letícia: á, dehogy. Csak időnként szükség volt rám, támaszként a nálam is rettenetesebbekkel (mindenki mínusz én) szemben.
Nem bírtam tovább, inkább átálltam közéjük...

megszűnt 2011.08.13. 23:06:01

@Hepci:
Most kapcsolok: az fn-ről beszélsz? Még nem döntöttem.

Csak ezt a blogot olvasom, szóval végeredményben mindegy, mi a kezdőlapom, ha úgy vesszük.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.13. 23:08:20

@xsasha: pont ezt magyarázta az emlékeim szerint Worluknak, mielőtt az közölte, Timi nyomasztja őt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.13. 23:10:43

@Letícia: a varázsfuvola nem próbatétel, hanem szolgáltatás. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.13. 23:12:14

@jjulie: nocsak, te is képes vagy emberi megnyilvánulásokra?
Ne érd be eggyel, olimpiai ciklusonként!

tölgyes 2011.08.13. 23:14:41

@Letícia: Én is olvastam Goethét és ismerem az "örökké gonoszra tör s jót cselekszik" gondolatot, de ez ne tévessze meg Önt. Ez nem érkölcsi relativizmus, amelyikben nem lehet megkülönböztetni a jót a rossztól. Zsülit és Hoplitát pedig ne keverje bele a varázsfuvolába. Az egy műalkotás, amelyiknek mindegyik szereplőjét Mozárt zseniális elméje és tehetsége alkotott meg azért, hogy elmesélje nekünk a jó és a rossz küzdelmét. Ezzel szemben ezek itt ketten valóságos lények és nem a jó-rossz ellentétpárjai, hanem a "rossz két oldala:)

megszűnt 2011.08.13. 23:16:36

@Hepci:
Félelmetes a memóriájuk egy bizonyos nevet viselő embereknek.:)

Megyek aludni. Nincs baj. Elfáradtam ebben a két hétben. Külföld is, belföldi utazgatások. Nem való nekem.

Nahallod! Még egy ilyen lírai lélek, mint én, nincs a Földön, Ady jutott eszembe az öregség kapcsán.. már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet. Már vénülő szememmel őrizem a szemedet.. Miért van bennem folyton a vers??

Aludj jól Te is! Holnap szaunázni megyek, talán feldob.

megszűnt 2011.08.13. 23:18:23

@tölgyes:
"Zsülit és Hoplitát pedig ne keverje bele a varázsfuvolába. "

:):):) Jó kis gondolat volt pedig.

xsasha 2011.08.14. 00:09:50

@Hepci:
A túl sok önreflexió nyomasztó...
Bár mondjuk nekem meg W volt nyomasztó...
De mondjuk egy amerikai számára a magyar mentalitás önmagában nyomasztó.
Egész nyáron xar volt az idő, és ez nyomasztó.
A briteknél folyton xar az idő, az is nyomasztó.
És most még harcolgatnak is, ami még nyomasztóbb.
Ha ez a hozzászólásom nem volt elég nyomasztó, akkor beszéljünk Donatellácska anyjának (mi is a neve?) a szemöldökéről...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 00:48:56

@xsasha: hát, ez bizony elég nyomasztó hozzászólás volt. :)
Donatellácskáról meg a mamájáról inkább ne, az még nyomasztóbb lenne.

ssi 2011.08.14. 02:38:17

honnan nézzük, meg mit látunk ..

1.
- "Toroczkai László, jobbikos megyei önkormányzati képviselő, vállalja, hogy sokszor mondta, agyonlőné a korábbi kormányfőt"
mandiner.hu/cikk/20110810_toroczkai_agyonlone_gyurcsanyt
- "emberölés minősített eseteiben a halálbüntetés visszaállítását követeli a Jobbik - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Staudt Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője"
www.delmagyar.hu/belfold_hirek/visszaallitana_a_halalbuntetest_a_jobbik/2234788/
2.
- "Jobbik ahogy eddig, úgy ezután is partner lesz a valódi elszámoltatás véghezvitelében, így abban is, hogy az elmúlt 20 év neoliberális, pusztító gazdaságpolitikájának felelősei teljes vagyonukkal feleljenek a magyar családoknak okozott mérhetetlen károkért"
jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/lenhardt_balazs_a_fidesz_szabotalja_a_valodi_elszamoltatast
- "megosztottságot fokozza a polgármester jobbikos kötődése: volt a faluban gárdafelvonulás, a szoboravatások a szélsőjobbos külsőségek közepette zajlanak, de a közelmúltban Érpatakon tanácskozott a párt vezérkara is."
index.hu/belfold/2011/08/11/erpatak/
3.
- "Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő szombaton közölte, mentelmi jogáról nem mond le .. így szabálysértési eljárás nem folytatható
- párt 2009-ben azt tervezte, hogy javaslatot készít az országgyűlési képviselők és jelöltek mentelmi jogának megszüntetéséről"
www.origo.hu/itthon/20110813-zagyva-gyorgy-gyula-jobbikos-kepviselo-elni-fog-mentelmi-jogaval.html

@nyünyüge:
ismered?
paraszt bácsi telekszomszédja a professzor, aki épp kapál .. átszól az öreg: dolgozgatunk? válasz: nem, pihenek .. máskor: mind a ketten olvasnak ... prof átkiált: szintén munka? válasz: nem, pihenés

T.G. pihen, s nem ír - mi pedig szabin talán még többet is .. :-)

@mezga-aladar:
azt kellett volna hallani, hogy nyaralás miatt nem hallani O.V.-t, ill. róla?

@jjulie:
aktivitások: nyáron - szabadságos hatású, ősztől - nyilvánvalóan munka
lendületesen mely (új) ügyeken lesznek majd a hangsúlyok?
s oka lesz, ha maradnak az okok: 8év, adósság, nyugat

@knausz:
München + Zugspitze .. csodás helyek, csak túl sok látnivalóvaló van még a világban újrázás helyett :-) én pl. se elfáradni, se betelni nem tudok .. de itthon se :-)

@lüke:
.. mikor a linzi Dómban orgonamuzsikát hallgattam .. rátok is gondoltam :-)

2011.08.14. 07:22:23

@tölgyes: aha, jó, nem keverem bele őket, ami nem nehéz, mert zsüli és hoplita próbatételeiről úgy igazából fogalmam sincs a boldogságválás útján...Goethe valóban jó ellenpont. hisz minél többet tud valaki, annál kisebb az esélye, hogy valóban boldog legyen, vagy hogy boldog akarjon lenni!:D

@Hepci: hát igen, kinek miről mi jut az eszébe...

@manyike: de jó lehetett!:)))

hoplita 2011.08.14. 09:18:02

Egy kis olvasgatni való....

Csak erős idegzetűeknek.....közeledik az igazság pillanata.

nyilasi.tozsdeforum.hu/

jjulie 2011.08.14. 09:28:43

@hoplita:

először is: igazság soha sem volt, és nem is lesz

másodszor: neked örök lúzernek tökmindegy, igyál még egy fröccsöt és akkor kevésbé fog zavarni hogy mozog a föld

hoplita 2011.08.14. 09:42:24

@jjulie:
Hülye faszfej vagy....ami nem tragédia, hiszen sokan vagytok, de te kérdecc is vele, ami lássuk be, eléggé ciki....mondhatni nem menő.:)

megszűnt 2011.08.14. 09:48:10

@Letícia:
"hisz minél többet tud valaki, annál kisebb az esélye, hogy valóban boldog legyen, vagy hogy boldog akarjon lenni!:D"

Gyakran elcsodálkozom, mennyire bölcs vagy! A felszín alatt fecseg a mély..

(Fecseg a felszín, hallgat a mély. J.A.)

megszűnt 2011.08.14. 09:51:39

@xsasha:
"Bár mondjuk nekem meg W volt nyomasztó..."

Nekem is nyomasztó volt. De azért felőlem írhatna, vagyis élni és élni hagyni - ez lényeges + ne legyünk irigyek.

Az amerikai mentalitás érdekes. Hovatovább vonzóbb, mint ez a nyomasztó, magyarországi légkör.

hoplita 2011.08.14. 09:55:30

@hoplita:
természetesen kérkecc...vagy hagyományosan kérkedsz..:)

mezga-aladar 2011.08.14. 10:02:15

@jjulie: 500 ház... az már majdnem 0,3%-a a 150 ezer családnak

jól haladunk... bár még ezek sincsenek kész...
Ha mindenki kap kérót, akkor Ócsa lesz Magyarország FŐVÁROSA...

mezga-aladar 2011.08.14. 10:06:01

@Letícia: szval a de víz a hit L S-ek nyagyon kedvenc T ma

XX. sz. katasztrófája: Adolf Hitler
XXI. sz. katasztrófája: "Adol Hitelt ?"

azaz a XX-XXI. sz. gyökere a Hit-.

mezga-aladar 2011.08.14. 10:11:01

@aszekelyek: ok puhítom... bocs ha bántott a kapu...

ha minden de víz a hit eles kap favellát, akkor Hungarisztán fővárosa Ócsa lesz...

ha nem kap. akkor meg a franhitelesek Rózsadombja... a házban lakó hajléktalanok...

aSzékelyek-apun felirat: Ez nem gettó! vagy Hitel macht frei!

kemény keleti kommentelő 2011.08.14. 10:11:28

@knausz: A focin át küzdi föl magát a káder.
Aki Viktorékkal nem szotyizott, az tévés, politikus, múzeumigazgató, nagyvállalkozó, vagy egyetemi tanár sem lehet.
Drukker-elit.
Nekem még az is feltűnt, hogy a tévébe csak balatoni lányok kerülnek bemondóknak.
Mindnek valami porfészekben kell születni, hogy onnan "felkerüljön" valami rejtélyes módon, amit a balatoni lányok tudnak csak.

mezga-aladar 2011.08.14. 10:19:26

na ja bajban vannak a hiteltelen hitelesek... de a K&H is bajban van... a Dunaparti nagy szép új székháza (szinte) az egyetlen FOLYÓ építkezés Budapesten. kicsit kínlódnak hogy a pontmegfogásos üvegfal hogyan csatlakozik a motoros-intelligens alumínium reluxa rendszerhez... szóval aki azt hiszi hogy a bankoknak fenékig tejfel... lóf@szt, a pénzt költeni se olyan könnyű, macerás és fárasztó...

index.hu/gazdasag/2011/hetkoznapi_penzugyek/k_h_a_devizaadosok_tizede_ker_arfolyamrogzitest/

2011.08.14. 10:24:39

@knausz: nem bölcs vagyok, hanem tapasztalt... Faust mester örök dilemmája minden gondolkodót "meg- és végigkísért". Goethe erről rengeteget tudott, nem véletlenül tudta ilyen jól interpretálni. Sok-sok türelem kell elviselni másokat, és főleg-főleg magamat!:D Ami egyébként nem olyan vicces, mert iszonyú türelmetlen vagyok.

2011.08.14. 10:29:10

@mezga-aladar: hú de jó ez!!!!!!:DDD Bravó, játék a szavakkal, de értelme is van...

mezga-aladar 2011.08.14. 10:30:59

@Letícia: azt mondanám én vagyok a XXI. század Karinthia,
de
sajnos a szerénységem nagyon akadályoz... azért köszönöm szavaid:)

tölgyes 2011.08.14. 10:47:51

@knausz: Jaaa! Eredeti!:::)))@Letícia: Vígasztalja a tudat: Goethe is nagyon türelmetlen volt:)!Lotte határozottan idegesítette:), amiért azt hitte, hogy több volt mint egy irodalmi fantázia születte:) vagy ahogy Ady írja:"Ki előttem kis kérdőjel vala".

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 10:55:04

@mezga-aladar: mit tucc a CETről, mikor lesz belőle valami?
Ott szeretne éttermet nyitni 1 ellenszenves f*sz...

mezga-aladar 2011.08.14. 10:57:04

@Hepci: :) egy főmuftit pont ösmerek...

de szerintem ez nagy politika... gondolom "új vársovezetés" = "új megállapodás"

perek+feljelentés... de csak erőfitogtatás, az alstőm is "megoldódott" ugyanígy

tölgyes 2011.08.14. 11:16:05

Most olvasom a NOL-on, hogy a devizahitelesek megsegítésére jó kis elképzelést dolgozott ki az MSZP. Ennek egyik pontja szerint a munkáltatók fizetnék a 180 forint feletti frankárfolyam részét. Persze önkéntesen. :) Ez ám a frappáns és hatékony megoldás!!

2011.08.14. 11:30:30

@mezga-aladar: nincs mit...ami jó, az jó, az el kell ismerni!:)

@tölgyes: Aha, értettem! Sejtettem, hogy a Nagy Mester az ő kvalitásaival nagy-nagy önuralomra tett (muszáj volt) szert élete folyamán..Hja a valósággal szembesülni iszonyú nehéz lehet, ha a fantáziája jó az embernek. Nekem sekélyesebb fantáziám s szerencse, hogy az én önuralmam a lustaságból fakad!:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 11:32:07

@mezga-aladar: bizonyos Bonex-főmuftit ösmersz?
Ő az a bizonyos phallosz.

2011.08.14. 11:36:35

Balatoni magányomban alig jut el hozzám az ország-világ hangja, csak néha ülök gép előtt. Így néha rácsodálkozom a világra, és hihetetlen, hogy nem tudok róla s mik vannak...:)

Ni, most hallottam: Illyés Gyulától megkérdezték, miért nem nacionalisták a franciák? Mert nincs szükségük rá...

(Mondjuk szerintem ez már nem igaz, de akkor lehet, igaz volt. Mindenképpen elgondolkoztató.)

mezga-aladar 2011.08.14. 11:37:31

@Letícia: szerénység... sajnálom nem szólhatok semmit... de köszönöm.

tölgyesnek nem szólsz, hogy nem maszop kormányoz? ellenzéki üzemmód vége!

@Hepci: nem ösmerem... szval szerintem megnyissák nemsoká... olajozottan...

szval talán 1/2 - egy év, vagy kicsit több

tölgyes 2011.08.14. 11:39:25

@Letícia: Th. Mann a maga Lottejében nagyon szépen leírja ezt a helyzetet..L. megérkezik Weimarba..nagy tisztelet és felhajtás övezi. Goethe tudja: a kései találkozás elkerülhetetlen. L. valamiféle idillről a régi illúziók feltámadásáról álmodozik, egy négyszemközti "románcról". G. pedig fogadást szervez ültetési renddel, előkelőségek jelenlétével, ahol aztán L. átélheti roppant jeentéktelenségét és irodalmi érdekességét egyszerre. Olyan nehéz ezt elviselnie, hogy megálmodja magának a beszélgetést az őt hazavívő hintóban, amiről utólag sem tudja, hogy valóságos volt-e, vagy csak fantáziájának játéka.

2011.08.14. 11:45:24

@mezga-aladar: nem, nem szólok, mert szerintem tudja! Szólj Te neki, ha akarsz! Jelzem, lassan ott tartunk, mint dojcstomi: kija az mszp? Dehogy ne menjek le a szintjére, ezt meg úgy se érti, ha olvassa (mint tudjuk, teszi néha): Quo vadis mszp? Szóval a szocik gondolkodtak volna akkor, amikor a hatalmon voltak...

2011.08.14. 11:53:59

@tölgyes: Te jó ég, most ennyit ivott ez a jóember?:D Vagy ennyit szorongott?:D Ejha, és még L. az, aki ábrándozik? L. idilli álmodozása és reménykedése tííííipikus...:)

mezga-aladar 2011.08.14. 11:54:17

@Letícia: és a fides nek? hogy kormányon vannak? fiuk: nyertetek...

1000 éves IFA (Hadházi László)... a fides szereli ki a rádiót...

mezga-aladar 2011.08.14. 12:03:18

akkor a fides kormányzás(oka)t összefoglalom

3gyerek+3szoba+4kerék = Ócsa Kánaán Lakópark

1milliómunkahely+1milliógyerek+1milliólakás = stadionépítő KÖZmunkatáborok...

a fides megígéri = megteszi... 2/3, az kétharmad...

2011.08.14. 12:07:48

@mezga-aladar: Te írtad, hogy századaink a Hit századai...Aki elhiszi és hitte, hogy a semmi (hitel), az valami, az most valóban rosszul járt. Légvárakra nem szabad építeni. Inkább kevesebbet, az több.

jjulie 2011.08.14. 12:18:55

@mezga-aladar:

használd az orbánmagyari kódfejtő értelmezőszótárt, és nem tévedsz el

mezga-aladar 2011.08.14. 12:23:13

a HCS: Svájci Frank Zappa...

tölgyes 2011.08.14. 13:16:32

@Letícia: Azt tudjuk, hogy az idős és már özvegy Lotte elmegy Weimárba. Azt is tudjuk, hogy Goethe fogadást rendezett a tiszteletére.. A többit Th. Manngondolta ki..Persze voltak az ottlétről korabeli megemlékezések.
G. nem volt szorongó fajta. Nagyon is tudta ki ő...Még azt is tudta, hogy a Lotte felé áramló tisztelet és szeretet elsősorban neki, Gotehének szól:), aki számára L. már érdektelenné vált egy régi irodalmi élmény anyagává. Neki azonban megadatott, hogy megérje a világhírt és visszaemlékezzen arra amit régen átélt. Az ő mentalitásához, állami rangjához azonban ez a felsőbbrendűség illett, ha már az érzelmek elmúltak..:)
Ezért is idéztem ide Adyt: "Ki előttem kis kérdőjel vala" vagy ahogymégkegyetlenebbül fogalmaz:"Általam vagy mert meg én láttalak,/S régen nem vagy, mert már régen nem látlak"

tölgyes 2011.08.14. 13:21:11

@mezga-aladar:
Kedves méga!

Nem én viselkedek úgy mintha az MSZP kormányozna hanem ők. Nem én találom ki, hogy ők mit csinálnának kormányon, hanem ők. Ez rendjén is van. Az nincs rendjén, hogy azt képesek kitalálni, hogy a 180 feletti részt vállalják át a munkáltatók..:( Akkor már miért nem a bakok, vagy maga a svájci állam... vagy Ön személyesen.:( Remek ötleteiket, gondolataikat olvava az jut az eszembe: ennél már az is jobb lenne, ha kussolnának, nem gondolnának semmit!:)

xsasha 2011.08.14. 13:23:20

@Letícia:

Érdekes gondolat.
A franciák nem voltak nacionalisták?

mezga-aladar 2011.08.14. 13:28:24

@tölgyes: mi vagyok én? Méga sztrár? akkor erre csak ezt tudom, bocs...

Kedves Tőgyes!

van egy 5letem. épícsünk a az elázott deVÍZahiteleseknek 1 papundekli telepet fafűtéssel és nagykerttel, hogy tarcsanak disznót és paradicsomot...

mellette csináljunk közmunkatábort is. ahol boldogan felszabadultan tudnak dolgozni. B-lapátfalvákat... lennének mind mellet újonnan összehányt stadionok

és akkor a népi sport is megoldódik

na mit szósz?

xsasha 2011.08.14. 13:33:29

@Letícia:
Ajjaj... A hitel az semmi? :-) A hitel okozza most a problémákat? Komolyan így gondolod? Mert szerintem a pénzügyi analfabetizmus a gond, és ahogy a pénzügyi intézetek ezt kihasználták.

A hitel egy nagyon fontos és jó dolog. Ha nem értünk hozzá, akkor pont olyan, mint a kés meg az olló. A kés nem rossz dolog, csak használni kell tudni. A problémát az okozza, hogy nem abban a pénznemben vettek fel hosszútávú hiteleket az emberek, mint amely pénznemben a bevételeiket, fizetésüket kapják.

A bankok gazdasági bűncselekményt követtek el akkor, amikor svájci frank alapú lakáshiteleket adtak, úgy, hogy nem mondták meg, mi van akkor, ha pár év múlva a frank árfolyama jelentősebben változik. Csak ez sajnos nincs törvénybe foglalva.

jjulie 2011.08.14. 13:35:15

@mezga-aladar:

ne bántsd, csak hibázott kicsit, de jót akart

tölgyes 2011.08.14. 13:38:58

@mezga-aladar:

Kedves méga!

Van aki számára ócsa a megoldás, mert jobb mint az utca. Van aki számára a 180 forinton maximált, tehát átütemezett adósság, van akin az előrehozott költségek nélküli előtörlesztés.. mert ennek a több mint 2 millió embernek az ügyét valahogy kezelni kell.. Bizonyára lesz olyan is akinek a magáncsőd lesz a jó, de tömeges az se lehet, hisen nincs a világban annyi bíróság, közjegyző és ügyvéd, amelyik képes volna egy ekkora nyomás kezelésére.

A közmunka pedig jobb, mint a kocsmába hordot segély.. Persze az lenne a jó, ha a Mari néninek farka nőne:( (értsd volna képzetlenek számára vállalkozók által kínált munka dögivel), de ilyen nincsen.. és sajnos nem lehet funkcionális analfabétákból három hónap alatt két nyelvet beszélő informatikust faragni..::((Akkor már a közmunka is jobb és hasznosabb.

Még okkal jobb let volna azonban nem eltűrni azt, hogy az állampolgárok devizában adósodjanak el.

tölgyes 2011.08.14. 13:40:49

@xsasha: A bankok saját szempontjaik szerint jártak el. Volt egy állam, amelyik ezt megengedte, nem védte az állampolgárai és saját érdekeit.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 13:41:55

@tölgyes: a munkáltatók? Érdekes gondolat, amennyiben ezt annak lehet nevezni.
Csak nem a thinktank (Szanyi "borgőzös" Tibusz) ötölte ki?

jjulie 2011.08.14. 13:44:16

@xsasha:

megmondták, ugyan nem kiemelt nagybetűvel az első sorban

de csábítóan jó lehetőségnek tűnt a forinthitellel szemben, a bűncselekmény emlegetése ugye csak dajcstompis fideszidiótaság, ugye szása?

jjulie 2011.08.14. 13:48:07

@tölgyes:

és volt egy ellenzék az állam parlamentjében amely kussolt ezügyben, mint ahogy a szarnak illik a fűben

jjulie 2011.08.14. 13:49:32

@Hepci:

a borgőz jó vagy rossz?

mezga-aladar 2011.08.14. 13:50:02

@jjulie: látod direkt írta... a tőgyes... szórakozik ez... a tisztességes nevemmel

de vicceseket ír a de víza hitelesekről...

Tőgyes! akkor nem a 3gyerek+3szoba+4kerék program? szted a de víza hitelesek hány százaléka fid eszes???? 80% ? kb? 90%? de a főfidesznyikek meg VIP hitelt kaptak... azt nem kell visszafizetni soha...

xsasha 2011.08.14. 13:50:58

@jjulie:
Blöffölsz, és nem jött be.
De örömmel veszem, ha mutatsz egy olyan hitelszerződést, amelyikben le van írva, mi a teendő, ha az alapdeviza árfolyama távolodni kezd.
Link, doc, szkennelt kép, bármi jöhet.

tölgyes 2011.08.14. 13:52:37

@Hepci: Még nem nevesítették az ötletet. A NOL mint az MSZP csomag részét ismertette. Szerintem a hülyeségnek ez a foka már nekik is sok volt.

tölgyes 2011.08.14. 13:53:33

@mezga-aladar: Derítse ki az arányokat:)

tölgyes 2011.08.14. 13:54:36

@jjulie: Érdekes.. Ön mindig azt írta, hogy nem engedte őket kormányozni:) olyan hangos volt... Enbben az ügyben is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 13:56:40

@jjulie: bizonyos szellemi javak híján nem oszt s szoroz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 14:00:48

@xsasha: még a jelen árfolyamnál is jobban jártak, mintha ugyanakkor forintban vették volna fel.
Az más kérdés, hogy sokan nem vették volna fel, ha tudják, mi lesz.
Egyébként az első pár hónap volt a becsali, utána alaposan emelkedtek a költségek. Egy bank semmiképp nem járhat rosszul, arról nem is beszélve, hogy ők többnyire nem vettek fel hiteleket svájci frankban, amit meg igen, azt remélhetőleg visszafizették. Amikor nekik jó volt...

jjulie 2011.08.14. 14:01:18

@tölgyes:

mivel nem engtem kiket kormányozni? hangosan?

még soha sem szavaztam, és persze nem is tüntettem, a kossuth téren meg nem szartam a fűre, mint az orbány serege

jjulie 2011.08.14. 14:08:14

@xsasha:

te is csatlakozz az alekoszhoz, akit kiborít ez az állandó mozgás, mivel egyszer amikor rácsodálkoztál a világra, nem vetted észre, hogy mégis mozog a föld

mezga-aladar 2011.08.14. 14:33:38

soros meg aszondja görögöket költöztessük 1be 1 "görögfaluba" favellákba

"Soros: Görögország és Portugália lépjen ki az EU-ból"

jjulie 2011.08.14. 14:38:04

apró orbánpárti lufi, mitcsinált, na mit? - hát kipukkant

"Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az MTI-nek elmondta: azért függesztik fel pályázatot, mert sok pályamű érkezett be, és az igényelt támogatások már meghaladják a rendelkezésre álló keretet.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a kerékpárutak fontos helyen szerepelnek az Új Széchenyi Terv nemzeti programjaiban.

Az ügynökség honlapján közzétett tájékoztatás szerint az augusztus elejéig beérkezett pályázatok által igényelt támogatások összege jelentősen meghaladja a jelenleg rendelkezésre álló szabad keretet.

A KÖZOP 2011-2013 időszakában a kerékpárút-hálózat fejlesztésére előirányzott keretösszege várhatóan 4,87 milliárd forint.

A pályázat keretében kivitelezésre minimum 50 millió és maximum 500 millió forint, előkészítésre pedig 1 millió és 20 millió forint közötti támogatást lehet nyerni."

xsasha 2011.08.14. 14:38:10

@Hepci:
"Egy bank semmiképp nem járhat rosszul,"
Mi a véleményed a bankcsődökről?

Ha azonos típusú hitelek egyszerre tömegesen dőlnek be, akkor a hitel alapjának (pl. lakás) értéke nem fedezi a bank költségeit, vagy értékesíthetetlen.

xsasha 2011.08.14. 14:51:15

@Hepci: Véleményem szerint a válságot egy felelőtlenség hullám előzte meg, ami minden téren megnyilvánult.
Megjegyzem, ez a magyarázat a vallások sikerére - megelőzik azt az agyi állapotot, ami globális társadalmi szinten jelent meg. Ha az emberben nincs egy alap "félelemszint", akkor elkezd hülyeségeket csinálni, és ez az agyi állapot addig tart, amíg valami baj be nem következik. Személyi szinten ez úgy nyilvánul meg, hogy az ember elhagy valamit, balesetet szenved, elront valamit a munkahelyén vagy egyéb hibák miatt kerül stressz helyzetbe, ami az alapszintnél sokkal magasabbra emeli a "félelemszintet". Nevezhetjük ezt figyelemkihagyásos állapotnak, lényeg-nem-felismerési állapotnak - tök mind1.
(Az emberi idegrendszer fantasztikus!)

2011.08.14. 14:55:33

@tölgyes: köszönöm a pontos elemzést!:) Értettem elsőre is, szerintem mindent, Adyt is...de így még jobb, most már mindenki érti!:D

@xsasha: nekem nem nagy gond a hitel, mert én nem vettem fel, de látom a barátaimon, sápadnak erősen, és ha a 30-40-es generációt pénzügyileg tacssra teszik, az nem jó senkinek sem. Egyébként igazad van, az emberek agyát átmosták a hitellel és a mesés lehetőségekkel, amiben pártjaink és kormányaink is aktívan részt vettek mindkét oldalról. Kezdte a fidesz a 3gyerek+4 kerék, aztán jött pannon puma...oszt itt vagyunk a lecsapolt mocsarasban...Kuruttyolhatunk kedvünkre, míg szusszal bírjuk. És ez jellemző egész svájci franktól függő régiókra.

xsasha 2011.08.14. 15:13:28

@Letícia:
Tudod, hogy nem szeretem ezt az összemosósdit. Persze, ha elmondod, hogy a 3 gyerek 4 kerék hogyan jön ide, akkor azt szívesen veszem.

tölgyes 2011.08.14. 15:19:22

@jjulie: Hááát. Önnek csak a szájából folyik a sz@r.:(

ssi 2011.08.14. 15:23:49

dal ! .. és mondatok .. !
www.youtube.com/watch?v=ImAmY2ufGdg&NR=1

@Letícia: feltölt és nem hagy .. menni-menni, hogy kapjak .. majd levesz a lábamról, amit kapok .. még Bp-en is :-)

@Hepci:
" középvállalatok vezetői kerestek meg az ötlettel. Azt mondták, nekik fontos, hogy a drágán képzett munkaerőt megtartsák, illetve hogy a munkás teljesíteni tudjon. Ezért hajlandóak a 180 forint fölötti törlesztő részletet befizetni a bankba azzal a feltétellel, hogy ezért nem kell az államnak adót és járulékot fizetniük és költségként elszámolhatják. Ez munkavállalóként átlag havi 15 ezer forint, amit sok cégnél vállalnának. Kötelezővé tenni azonban nem szabad, és biztosítani kell azt is, hogy ne béremelés helyett adják"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=460478

xsasha 2011.08.14. 15:33:13

@Letícia:
Tudod, hasonlít ez az érvelésed a "minden nő kurv@" típusú érvelésekhez. Mert amaz is milyen ruhában jár, és mindenkire rámosolyog... Igen, de nem fekszik le veled 5 rongyért. Nem tudom, elég érzékletes-e ez a kifejtés?

A hitel igenis jó dolog, nem működik nélküle a gazdaság. A lakáshitelezés szorgalmazása vagyon(tárgy) gyűjtésére motiválta a fiatalokat a pillanatnyi fogyasztás helyett, és a középosztályba emelkedésre lehetőséget adott.
Addig, amíg a szociális demagógia el nem hitette szerencsétlen emberekkel, hogy ez fedezet és megfelelő bevétel nélkül is működik.

xsasha 2011.08.14. 16:10:30

@manyike: ...

"- A most készülő program mennyire új az előző nyolc év kormányzásához képest?

- Drasztikus változást jelent.

- Ami az előző nyolc év kormányzásának bírálatát is jelenti?

- Nem. A 2002-10 közötti kormányok teljesítményéből semmit nem von le, hogy ma más politikára van szükség, mert megváltoztak a viszonyok. Így megváltozott az MSZP feladata is, ebből következően a politikájának is változnia kell. '89-től 2010-ig az MSZP vállalta, hogy menedzseli az államszocializmusból való kimenetet. Nem azért mert ez egy baloldali párt feladata, hanem mert a magyar társadalom tőlünk fogadta el azokat a döntéseket, amelyek ehhez szükségesek voltak. Ezért kaptunk lehetőséget a kormányzásra az ötből három cikluson át. "

xsasha 2011.08.14. 16:23:23

Na ez érdekes. Van aki épp szembement ugyanabban az utcában Tóta W.-vel...

" Volt 8-10 ilyen eset, amit végigvittem, és bennem is volt aggodalom, hogy mi van, ha kiderül, mondjuk egy fél év múlva, hogy engem átbasztak, és mi van ha zavargott és követ dobált. De egyik ilyen 2006-ban megvert embernél sem derült ki később sem olyasmi, hogy ne lett volna igaz az, amit ők átéltek és elmeséltek.
És nagyon kemény támadásokat kaptam, igen. Addig én alapvetően liberális újságoknál dolgoztam. Magyar Narancs, az Index is tök liberális volt abban az időszakban. A liberális táborban ez árulással volt egyenértékű, hogy én a „nácikat” védem, a „nácikat” mosdatom. Kőkemény támadások voltak. Hogy én a Fidesznek nyalok, hogy én Jobbiknak nyalok, teljesen méltatlan volt. Miközben pont az emberi jogi normákat kértem számon az akkori rendőrségen. Amiket egyébként a liberális oldal előszeretettel kért számon másokon.

A liberális jelzőt talán pont idézőjelbe is lehet tenni az ő esetükben, pontosan emiatt.

Jó, de ez akkor nem így nézett ki. A balliberális médiában ez úgy nézett ki, hogy a fasiszta csürhe feldúlta Budapestet és hős Rendőrségünk megfékezte őket. Ez volt a narratíva, ez volt a keret, és ebből azon az oldalon nem nagyon ment ki senki."

xsasha 2011.08.14. 16:24:16

És mennyire igaz:

"Nem akarták látni, vagy inkább benne voltak ebben a pártfegyelemben?

Nem akarták tudni, nem mentek oda. Van ez az ideológiai szűrő mindenkinek a fejében, hogy ha olyasmit hallasz, ami nem egyezik meg a te ideológiai beállítódásoddal, akkor azt hajlamos vagy figyelmen kívül hagyni. Szerintem ez történt döntően."

magyarinfo.blog.hu/2011/08/14/bodoky_4

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 16:25:32

@xsasha: a bankcsődök - itthon, de többnyire külföldön is - szimplán tömeges és nagy volumenű bűncselekmények (csalás, sikkasztás, etc.) folyományai. A hitelről is egészen mást gondolok, mint te: igenis létezhet konszolidált üzletmenet hitelek nélkül. Ha holnap betiltanák az egész világon, persze, maradna egy brutálisra duzzadt munkanélküli réteg, a virtuális üzleti világ.
Kb. ezeknek (és a marketingeseknek) újra hagyományos üzleti tevékenységeket kellene végezni és nagyjából konszolidálódna is a probléma...

xsasha 2011.08.14. 16:29:16

Szabad Sajtó, elsőkézből egy exindexestől...

"Visszatérve a jelen állapotokra. Idézni fogok tőletek, az atlatszo.hu -ról. Azt írjátok „Ma Magyarországon politikai és gazdasági érdekcsoportok játékszerévé vált a fősodratú sajtó: gyakran nem az újságírók, hanem pártkatonák, médiatulajdonosok és gazdasági vagy politikai szövetségeseik döntik el, mi jelenhet meg, válhat témává vagy üggyé egy-egy sajtóorgánumban.” Ez egy nagyon általános megfogalmazás, de tudod is ezt konkretizálni?

Persze. X millió példát tudnék erre hozni, csak hát engem már így is azzal vádolnak, hogy belepiszkítok a fészkembe, meg nem vagyok elég lojális a volt munkaadóimhoz. Az a helyzet – és ezt én is átéltem oknyomozó újságíróként – hogy megyek egy sztoriban, és szólnak, hogy „ezt nem kéne”. Nem egyszer, nem kétszer. Az utolsó ilyen, amikor eljöttem az indextől, az már a sokadik volt, az utolsó csepp a pohárban. „Ezt ne feszegesd”, „Ezt inkább hagyjuk”, „Itt most álljunk meg”, „Keressél másik témát”.

Mik a tiltott témák?

Például a tulajdonosnak a barátai, az üzletfelei, a hirdetési osztály biznisz partnerei, és ez teljesen általános a magyar sajtóban. Konkrétan listák vannak, én tudom, több lapnál és média vállalatnál is, hogy ki az, akiket nem szabad bántani, illetve kik azok, akikkel rosszban vagyunk, és akkor őket lehet."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 16:37:42

@xsasha: nekiment a Brokernetnek?
Nyilván unja az eseménytelenséget...

jjulie 2011.08.14. 16:54:15

@Hepci:

hát igen, a hangyákkal körülvett tücsök fohásza utópiához: miért nem hagyják a te piaci pozíciódat békén, tényleg érthetetlen

napersze kockázat nélkül nincs rizikó, és az ubul majd megsüti a keszegedet a partvonalon kívül

xsasha 2011.08.14. 16:54:24

@Hepci:
Felmerült bennem, hogy vajon beleszámoltad-e a likviditás kérdését?

Gondolj csak bele. Egy vállalat arra szerveződik, hogy termelőeszközök és erőforrások felhasználásával értéket állítson elő, és azt értékesítse. A vállalkozó kiszámolja, hogy hasznot tud termelni, tehát működőképes a rendszer. Csakhogy a termékből akkor lesz pénz, amikor azt eladta a vevőknek. A vállalkozónak viszont költségei akkor keletkeznek, amikor az elején ki kell fizetnie a termelőeszközöket és az erőforrásokat. A kettő közötti t időtartamot hogy gondoltad áthidalni?
Ha a profit nem éri el a beruházás mértékét (ami gyakorlatilag mindig igaz), akkor a beruházás megtérüléséig ez a probléma termelési ciklusonként újra és újra előáll.

A másik helyzet. A vállalkozás egyik paraméterében változás áll be, a vállalat pillanatnyi likviditási válságba kerül. A vállalkozási főfolyamat kijavításáig, átparaméterezéséig, és az abból származó pozitív hatásokig mit csináljon a vállalat?

Vagy nézzünk mondjuk egy céget, amelyiknek a bevételei egyes idényekben magasabbak, más idényekben alacsonyabbak, pl. nyáron pang a piac, de ősszel belehúznak. És mondjuk nem idénymunkásokat alkalmaz, mert szakmai ismeretek és bejáratottság kell a munkához. Akkor mit csinál a cég a pangó időszakban?

Nem tudom, mennyire meggyőzőek számodra ezek az érvek. A hitel tulajdonképpen a pénz természetes velejárója. Ugyanis a érték-pénz-érték(nyersanyag - feldolgozás - termék) ciklusok áthidalásához szükséges elemről van szó.

A másik gazdasági alapmegközelítés, hogy a pénz eloszlása és a termelési kompetenciák eloszlása sem esik egybe. Neked van pénzed, én tudok szalmából meg cérnából egeret csinálni. A te pénzed és az én kompetenciám semmit nem ér külön-külön, nem lesz belőle egér. De ha te hitelt adsz, én értékké alakítom a kompetenciáimat, értékesítem, és te is jól jársz, mert kamatot kapsz, és én is jól járok, mert a kompetenciáimért nyereségként pénz üti a markomat.

A harmadik a pénz időbeli elhatároltsága méret szerint. Ma van egy termék, amit kedvezően meg tudnék venni, és használni tudnék, de nincs egyben ennyi pénzem. X idő múlva össze fog jönni az a pénz, de addigra már nem lesz szükségem az adott eszközre, legyen az egy bölcső vagy babakocsi. Gólyahaver bekopogott, bölcső kell, pénz nincs... de lesz. Akkor most mi van? A gyerek tizedik szülinapjára az összegyűlt pénzből megvesszük neki a bölcsőt?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 17:01:22

@xsasha: ezekkel a dolgokkal semmi baj nem volt, amíg a hitel nem papírra rajzolt hosszú virtuális számsorokat jelentett...

@jjulie: hát, egen, büdösbogárka, dolgoznod kellene (a hozzád hasonlókkal egyetemben). Tudom, szar lenne. :)

jjulie 2011.08.14. 17:12:36

@Hepci:

én házalok, házalni tanítok, az munka és nem ábrándozás, utópiakergetést te végzed, de ha műkszik tőle a kettős spirálod rajta, csináld

légy erős, felnőtt pajtás: a teljesítményért jár elismerés, nem pedig azért mert megszülettél aranyos kisfiunak, és már rég nem szabod meg a játékszabályokat, arany okos kisfia anyucinak

xsasha 2011.08.14. 17:16:34

@Hepci:
Ebben egyet is érthetünk akár.
Nem a hitellel magával van gond, hanem a tőkeáttételi eszközökkel való visszaéléssel és a pénzügyi analfabétizmussal.

Gondolj csak bele, hogy most virtuális vagy papírra nyomott, az miben különbözik? A pénz az micsoda? Ezek a szakadó, gyűrődő izék azok vajon milyen értéket jelentenek? Gondolj csak bele, hogy milyen felelőtlenség, hogy gürizel egy hónapig, és nem két zsák lisztet kapsz, hanem valami papírfecniket vagy egy számsort a számládon...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 17:20:41

@jjulie: az a bájos a hozzászólásaidban, hogy a terjedelemtől függetlenül mindig irritáló f*szság a tartalom. :)
Probléma 1 van: engem nem irritál.
Rajta, házalj nagyobb f*szságokért, esetleg küzdj Aszekelyekkel (nyilván éppen a párja f.. hátát masszírozza).

mezga-aladar 2011.08.14. 17:29:56

az erő legyen... abból lesz a pénz... kicsiben nagyban is megy...

uzsorások országa, kamatrabszolgaság,

www.hir24.hu/belfold/2011/08/14/uzsorakamat-%E2%80%93-behajtas-veressel-prostitucioval/

re házak... az igazi újrahasznosítás... mobilépítkezés... méghogy röghöz kötött

"szociálpolitikai támogatásból építettek az építőipari vállalkozóként is tevékenykedő uzsorások, majd lebontották, s az építőanyagból más családnak „új házat” építettek"

www.mno.hu/portal/803439

Pintér Sanyi bá ellenőrizni fogja a "hajléktalantelepek"et...
nem tudnátok ajánlani egy megbízható magán biztonsági céget?

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=392745

nyünyüge 2011.08.14. 17:54:30

@xsasha:
"Például a tulajdonosnak a barátai, az üzletfelei, a hirdetési osztály biznisz partnerei, és ez teljesen általános a magyar sajtóban. Konkrétan listák vannak, én tudom, több lapnál és média vállalatnál is, hogy ki az, akiket nem szabad bántani, illetve kik azok, akikkel rosszban vagyunk, és akkor őket lehet."

Csak azt nem akarod észrevenni, hogy ez a mondat nem a "liberális" sajtóról szól (mellesleg szerintem az index nem liberális, inkább értékelv nélküli (botránycentrikus), abban viszont szakmai szempontból a jobbak között - bár ez önmagában ellentmondásos állítás) - tehát visszatérve az eredeti mondandómra, a virtigli balos és az egyértelműen jobbos sajtóra egyaránt jellemző, hogy a tulajdonos, a politikai és/vagy gazdasági szempontból támogató szempontjából kínos témákat nem engedi színre, max. szordínósan, míg az ellenfélnek véltekkel kapcsolatos témákban akár stiches, akár eleve vesztes sajtóperrel "kecsegtető" témákat is bevállal.

És ezért qrva nagy baj a sajtó tisztulására nézve az új sajtótörvény és az új, kétharmad szülte "pártállam" egyvelege.

jjulie 2011.08.14. 17:55:00

@Hepci:

megbeszéltük kisfiu, mit játszunk? mond a szabályokat

mezga-aladar 2011.08.14. 18:12:52

az hogy TG a kommentjeim alapján írja a posztokat az még ok...

de hogy az index is a pár nappal ezelőtti kommentem alapján azt kereste meg hogy csak van a magyarnál gyengébb gazdaság, aminek valutájában jobb lett volna eladósodni...

index.hu/gazdasag/2011/hetkoznapi_penzugyek/miben_kellett_volna_eladosodnunk/

(pár vessző kimaradt: ,,, osszátok be)

jjulie 2011.08.14. 18:26:01

fidesznyikek figyelem!!!!!!!!!

"a nagy változás"-ból a személycseréken kívül mi valósult meg?

"Fellegi tárcája 5,4 milliárdot fizetett ki alvállalkozóinak
Amint arról korábban beszámoltunk, megalakulása óta 5,4 milliárd forintot költött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízási és vállalkozói szerződésekre. A kifizetések meghatározó része a minisztérium háttérintézményeihez került. Ennek ellenére akadnak érdekes tételek: roller- és kerékpár-vásárlás 4,6 millióért, vagy a minisztérium könyvelésének gebinbe adása 3,7 millió forintért."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/vallott_a_miniszterium_szazmilliok_kommunikaciora_tizmilliok_tanacsadasra.492518.html

mezga-aladar 2011.08.14. 18:31:05

@jjulie: ezt könnyű megválaszolni egy fidesisztának...

mivel fletó elqrt és nagyon sokat lobtak a coclibsik... ezért a rencer ráállt.

a rossz rencer van...
nehéz tőle mexabadulni. ideiglenesen a fides vette át a talicskát

mezga-aladar 2011.08.14. 18:34:53

@jjulie: szegény Török... nem került be ebbe a hírbe se...

"Kántor Zoltán szociológus, politológus idén 6,3 millió forintért működik közre nemzetpolitikai kutatások és projektek szervezésében, kutatói részleg megszervezésében, egy határon túli magyar kutatói hálózat kiépítésében. Az ugyancsak politológus Kiszelly Zoltán az év végéig 2,1 millió forintért ad stratégiai és kommunikációs tanácsokat "a kormány számára releváns kérdésekben", illetve készít összefoglalókat, háttéranyagokat."

épp ma volt egy riport a klubrádióban (véletlen átterkertem éépp) egy fiatal londoni taxis gyerekkel... politológus végzettségű:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.14. 18:44:59

@jjulie: nem nagyon látom itt a hozzád méltó ellenfeleket... Aszekelyek talán... bár már ő se törődik veled... elárvultál...
Találkozz Hoplitával... nem köll félned... jó lesz...

IntelCorei5 2011.08.14. 18:49:07

@xsasha:
a pénz "feltalálása" óta a pénzügyi tevékenység jelentős fejlődésen ment keresztül. Evolúciónak is nevezhetjük. A "pénz funkcionalitása" jelentősen kibővűlt, ezt ugyan nem a computerizálás tette lehetővé De ez az ami annyira megkönnyítette h általánossá válhatott az ugynevezett "származtatott pénzügyi termékek" általánosan elterjedt használata. Ezek egy része valós funkciókat és igényeket elégít ki míg jelentős részük um. lúdfingból csinál hasznot. A világ jelenlegi pénzügyi rendszere ennek terhe alatt nyög, megoldása szükségszerüen be fog következni de hogy hogyan és mikor főleg milyen ütemezésben azt nem lehet előre jelezni. DE ez sem lesz gyógyír mindenre !

Az alapvető probléma az h a pénz nem abs hanem relatív értékmérő.
Elvben a pénz értékét az emberi (egyenlőre) munka adja(adná) a világ összes pénze annyit ér mint a rajtuk megvehető összes emberi munkaórák száma. Külön gond h az emberi munkaórák "teljesítnménye" sem összehasonlítható pontosabban éppen a pénz árfolyama amit erre a célra használnak márpedig ez így mondjuk egy excel fájlban simán körkörös hivatkozásnak minősülne, de a pénz világában ez um természetes.

Mindez most prímán látható mert pld a Frank értéke=vásárló ereje sem tud egyik napról a másikra ennyire megváltozni és nem is változik ami változik az a hit h majd változni fog (pontosabban h ennek nem)
Ezeknek a gyors változásoknak a kiszűrése elsímítása biztosan megoldana egy problémát viszont generálna helyette másokat. Amit ebből el kellene tüntetni az a SZÁNDÉKOS variálás nyerészkedés céljából. Nem vagyok meggyőződve a hitelminősítők érdek nélküli tevékenységéről pld.

Ami jelen helyzetben megoldást hozhat a piac alapvető funkcióinak fenntartása mellett az annak kezelése h a fák nem nőnek az égig = nem lehet folyamatosan magas profit elvárásokat támasztani a nem termelő szférában mert az a jelen divatos szóhasználatával buborékok tradicionálisan válságok kialakulásához vezet.
Magyarul ne lehessen olyan terméket értékesíteni ami felett ténylegesen nem is rendelkezünk illetve részvények értékét valahogyan vissza kellene kötni a valós vagy valósan várható hozamukhoz és ne a hitre alapozott kereslet hajtsa korlát nélkül azok árait felfelé mert így folyamatosan pilótajátékot játszunk.

Magyar viszonylatban megoldást nem látok itt szinte mindenki szívni fog ki többet ki kevesebbet a jó stratégia csendben lenni és a farvizen hajózni.

nyünyüge 2011.08.14. 19:35:23

@mezga-aladar:

"Gyurcsány bandájának pusztításával" foglalkozó "verset" hallgathatott ma az ünnepi beszédet követően a badacsonytördemici szürkemarhafesztivál egyébként sikeres és békés, kellemes és politikamentes rendezvényén.

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.08.14. 19:52:22

Nagyon sok embert nem erdekel hogy nem tudja fizetni a hitet, a suzuki a kertkapun belul all, a hazbol meg ugysem tehetik ki mert van 6 gyerek, meg ugyis "valsag van" mindenkinek ugyis szar. A szomszednak is van, nekem is lesz...

Felelosseg nulla.

nyünyüge 2011.08.14. 19:58:24

@jjulie:

viszont a mai kincstári híradó már tényként közölte, hogy ezentúl az állam üzemelteti a kormányzati gerinchálót, az MVM kezdheti összegyűjteni a megfelelő szakembergárdát vagy méginkább a megfelelő alvállalkozókat.

Pár napja még csak az ekörüli pletykákról hallottunk:

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=392276

xsasha 2011.08.14. 20:17:20

@nyünyüge:
Ne fárassz, kérlek.
Egy: a jobboldali médiát azért kellett létrehozni, mert a független média nem létezett, a függetlensége hazugság volt.
Kettő: az ilyen, olyan oldali médiák mocskos érdekkiszolgáló rendszerek, amik undorító módon bújnak a sajtószabadság elve mögé. A sajtó nem tud szabad lenni, mert érdekeket szolgál és nem az igazságot, tájékoztatás és nyomonkövetést
Három: a készülő! médiatörvényre adott reakció a legjobb bizonyíték arra, hogy a 2/3 semmilyen szinten nem köti a médiát, és a médiában a kormány nem meghatározó erő.

Ez a valóság. Ideje lenne nem hazudni róla.

xsasha 2011.08.14. 20:28:33

@kotnyeles57:
A mondanivalóddal egyetértek.
Azt azért hozzátenném, hogy csupán az excel nem érti a körkörös hivatkozást, mert az élet és az evolúció pont ilyen körkörös hivatkozások folyamatáról szól.

Másrészt szerintem már az is jó megoldás, ha az egyes pénzügyi műveletek adózását átalakítanák, és nem lehetne rajta spekulációkkal hatalmas hozamokat elérni.

És valóban, a hitelminősítők leszerepeltek, devalválódtak, új rendszerek fognak kialakulni a következő évtizedben véleményem szerint.

A globalizáció, az információs rendszerek és a válság sok érdek-mechanizmusról rántották le a leplet, és én most nem igazán látom, hogy ez hova fog vezetni. Ezeket a mehcanizmusokat nem lehet kivonni a rendszerből, mert ezek működtették, viszont az még nem látszik, milyen új elvek tudnák átvenni ezek működtető szerepét, és a hatalmasok mit szólnának hozzá....

xsasha 2011.08.14. 20:34:01

@mezga-aladar:
Éééééés, holnaptól a Hold i körülötted forog!!!
Csak vigyázz a dagállyal....

megszűnt 2011.08.14. 20:35:44

@xsasha:
Az Isten léte és nemléte több módon magyarázható, nem akartam a vitátokba szólni W.-vel, de bármikor tudom bizonyítani, hogy Isten létezik.
Ha feltételezzük, nincsenek véletlenek. Én tudom, nincsenek véletlenek. Ebből induljunk ki.

Ma elmentem szaunázni, mert magam alatt voltam, de nagyon. Pápai fürdő előtt tömött sorok, mondom, vissza Győrbe. Ott egyedül mentem be és valami hihetetlenül letargikus állapotban, még a kedvenc helyemen is teltház (véletlenül).

Rohantam be a szaunába, persze nem volt ott ember, de még személyzet sem és akkor futkostam, mint pók a falon.

Odalépett hozzám egy jóképű, intelligens, szimpatikus férfi, csak úgy, véletlenül persze, és megkérdezte, kit keresek, mire mondom: valakit, aki nekem bekapcsolja az infrát, aztán ő felelte, míg megjön az az illető, addig menjünk be az aroma kabinba.

És képzeld, Ezópusz mesét mondott nekem! Na akkor én is mondtam cserébe. Egy úriember volt, akivel olyan tartalmasan töltöttem az egész délutánt, mint ritkán mással.

Amikor sok van rajtam, az én vállamról mindig leveszi valami- idegen. Velem csak úgy megtörténnek a dolgok. Véletlenül.

Ez a vers jutott eszembe, viszont nem forszíroztam, mert már úgy is sok voltam, hogy bemondtam az Antall kormány belügyminiszterét..

Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

(Ady Endre)

xsasha 2011.08.14. 20:39:46

@mezga-aladar:
LOL!!!

"Kezdjük az MNB által naponta jegyzett harminc devizával, és a legelméletibb felvetéssel, a jogszabályi tiltás miatt eleve lehetetlen egyéves futamidővel. És máris megdöbbenhetünk: a legtöbb devizában érdemes lett volna eladósodnunk tavaly augusztusban.

Tavaly októbertől idén februárig lényegében minden pénz olcsóbb volt, mint augusztusban, és augusztus elején is csak a frank, az ausztrál és az új-zélandi dollár árfolyama haladta meg a 2010 augusztus elejeit. A török líra több mint 20, az ukrán hrivnya és a dollár nagyjából 15, míg az angol font 10 százalékot gyengült a forinthoz képest – utóbbi kettő bizonyára kamatokkal együtt is jó üzlet lett volna."

nyünyüge 2011.08.14. 21:12:27

@xsasha:
Azon apróságon túl, hogy a készülő médiatörvény idején még nem volt hatályban az új, érdemes volna körülnézned, hogy mi zajlik jelenleg.
A központosított hírszolgálat, az új mti által nyomatott ingyenhírek hatására az általpolgár a híreket és magyarázataikat egyetlen forrásból és egyféle tálalásban kapja. Az egyértelműen ellenzékinek nevezhető baloldali ill. széljobb orgánumok bizonyos rétegek számára tálalják a maguk más oldalról nézett vagy más oldalról elfogult álláspontját, de ebből a köznép mit sem hall és lát.

xsasha 2011.08.14. 21:14:01

@knausz:

Tóta egy értékrombolásban érdekeltek által felemelt köcsög, akivel sokkal szélesebb körű ellentéteink voltak, mint Isten léte vagy nem léte. Tóta egy buta okoskodó, mint Hitler, aki tollforgatásban elég tehetséges. Ez a véleményem. De nagyon sokat köszönhetek neki, általa megértettem a média problematikáját és rengeteg ember gondolatmenetével találkozhattam a blogjában, ami egyedülálló szemlélettágító lehetőség volt.

Véletlenek márpedig vannak. :-)) Istenről alkotott képünk még csiszolásra szorul. Néha a rossz dolgok csak úgy megtörténnek, és nem kerülhetjük el, mert nem körülöttünk forog a világ. Egy barátom Erdélybe hazafelé csak később tudott elindulni a tervezettnél. Ő vezetett, a kocsiban az egész család. Már Erdélyben voltak, amikor elkezdett esni az eső. A srác előzni próbált, a kocsi csúszkált, szembejövő kamionnak frontálisan csapódott, senki nem élte túl. A srác hitt Istenben, jó gyerek volt, és semmi jó nem volt ebben a véletlenek sorozatában.

Én úgy gondolom, hogy rossz dolgok bekövetkezhetnek, és csak annyit tehetünk, hogy méltósággal elfogadjuk, és törekszünk arra, hogy mi másoknak ne okozzunk károkat. Szerintem Isten akkor érhető tetten, ha harmóniában vagyunk önmagunkkal, másokkal és a világgal, elfogadjuk a sorsunkat és nyitottak vagyunk meglátni benne a lehetőségeket és ajándékokat.

Ady istenes versei fantasztikusak. És nekem is ez a kedvenc részletem. :-)

xsasha 2011.08.14. 21:20:30

@nyünyüge:
Ok, én hiszek neked. Végezzünk egy mérést. Az általad ma olvasott, látott híreknek hány százaléka volt MTI által gyártott hír? Nekem elég csak a nagyságrend.

jjulie 2011.08.14. 21:24:35

némi meglepetés

Valdés, Alves, Mascherano, Abidal, Adriano, Thiago, Keita, Iniesta, Messi, Alexis and Villa

jjulie 2011.08.14. 21:26:11

@xsasha:

van még MTI?

minek is?

xsasha 2011.08.14. 21:31:27

@nyünyüge:
Na jó, rájöttem, hogy ez csupán bohóckodás. Beszéljünk inkább a valóságról.
Ami történt ugyanis, az az, hogy eddig minden közszolgálati médium, azaz a királyi csatornák, a királyi rádiók mind mind saját stábot tartottak fenn közéleti eseményekről való beszámolásokra, amit a te adódból tartottak fent. Ugyanúgy kormánypárti volt mind, csak épp tízféleképpen fogalmaztak. Eddig 10 főnök ügyelt rá, hogy kormánypárti legyen, most egy fog.
Az MTI nem más intézetektől veszi el a hírgyártást, ami az indexen MTI volt, az ezután is az lesz, mert az index és társai eddig sem hoztak le olyat, hogy a duna tv hírszerkesztői közlése mi volt.
Ráadásul a megszűnő hírszerkesztők adásainak nézettsége, hallgatottsága 10% alatti.

A közszolgálati hírszerkesztés központosításának tálalása a ballib média újabb undormánya, és nagyon jól bemutatja a valóság elfedését, a műbotrányosítás alkalmazását a hírérték növelése érdekében és a pártpolitikai érdekek megjelenését a hírszerkesztésben.

megszűnt 2011.08.14. 21:36:52

@xsasha:
"De nagyon sokat köszönhetek neki, általa megértettem a média problematikáját és rengeteg ember gondolatmenetével találkozhattam a blogjában, ami egyedülálló szemlélettágító lehetőség volt."

Én magamat értettem meg jobban – általa. A média problematikáját már értettem a régi Magyar Hírlap kapcsán, amikor találkoztam sok, liberális újságíróval. Nem értették a világot. Aztán elkezdtem magyarázni, és rájöttem, magamat kell értenem – mindenkinek szuverén ügye, hogy megértse saját magát, nem dolgom.

"A srác előzni próbált, a kocsi csúszkált, szembejövő kamionnak frontálisan csapódott, senki nem élte túl."

Nincsenek véletlenek. Abban a bizonyos könyvben meg van írva, kinek, meddig. A barátnőm a szemem láttára halt meg, 17 évesen. Jöttek Pestről, jöttünk Pestről. Mi vonattal, ő autóval. A vonatot lekapcsolták, aztán busszal, és pont a mi buszunk állt meg és végig ott voltam a bartánőm mellett. Véletlenül?

"Szerintem Isten akkor érhető tetten, ha harmóniában vagyunk önmagunkkal,"

Nekem mindig akkor mutatkozott meg, amikor nagy gázban voltam és túl kellett tolni valamin, ami az egyéni fejlődésemhez szükséges.

Rengeteg helyzeten végigmentem, sorolhatnám reggelig és amikor felteszem a kérdést: Miért? Akkor nincs válasz, hanem menni kell tovább az úton.

Nem tudtam, hogy Ady fog beugrani, hiszen több kötetnyi vers van a fejemben, de gyönyörű szép ez és örültem neki.:)

megszűnt 2011.08.14. 21:48:23

További szép estét és jó éjszakát kívánok a Blogtársaknak!

xsasha 2011.08.14. 21:57:12

@jjulie:
Ki közvetíti? Hol van Xavi?

xsasha 2011.08.14. 23:02:40

@jjulie:
És vezet a Barca. :-)

jjulie 2011.08.14. 23:04:13

@xsasha:

a játékból nem következett

hegyilány 2011.08.14. 23:40:42

@jjulie:
Szánalmas vagy, de nagyon.
Mondták már?!
Ha nem , akkor kár, de nagyon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 00:46:11

@knausz:

Nem szerintem, hanem téged illetve engem.

Éppen eleget, bőven sokat elárul a hozzászólókról a stílusok, előadásmódjuk.

Ahhoz éppen eleget, hogy kiderüljön kikkel nem érdemes szóba állni.

Mindenki maga dönt, a társalgáshoz legalább két ember kell.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 03:28:00

@knausz:

"Tóta W. felmondott."

Neked hiányozni fog?

Bár ha itt zsüli, meg hoplita a kedvenceid, akkor megértem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 03:30:41

@knausz:

"Bede Márton főmunkatárs is fölmondott."

Nem menő.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 03:32:07

@aszekelyek:

Szerintem is sajnos.

Az emberi természet és a hatalom természete sem változnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 03:37:32

@aszekelyek:

"jeleztem már, hogy a holocaust áldozatokat sem engedték oda menekülni se utána, új életet kezdeni."

Ők nem igazán kellettek senkinek. Más országoknak sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 03:42:10

@xsasha:

Hasonlóképpen.

Azokon az embereken nem nagyon lehet segíteni, akik nem értik, hogy az öszödi beszéddel, vagy ennek a "vorluknak" az írásaival m is a baj.

Ők azon a szinten vannak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 03:49:39

@tölgyes:

"Most olvasom a NOL-on, hogy a devizahitelesek megsegítésére jó kis elképzelést dolgozott ki az MSZP. Ennek egyik pontja szerint a munkáltatók fizetnék a 180 forint feletti frankárfolyam részét. Persze önkéntesen. :)"

A hasonlóan idióta ötleteik miatt nem szívesen alkalmaznak gyermekeseket, nem helybelieket és hasonlókat.

Mert a munkáltatóra hárítanak olyan dolgokat, költségeke,t amelyhez semmi köze sincs, az állam dolga lenne. vagy senkié.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 03:53:51

@tölgyes:

Egyik állam sem védi igazán a saját érdekeit a bankokkal szemben.

Az állam átadja a pénzteremtési jogot a magánbankoknak, aztán hitelként felveszi tőlük a teremtett adósságpénzt és fizeti a kamatokat utána nekik. Roppant hasznos megoldás. A bankok számára.

Egyesült Államokban még a Nemzeti Bank, a FED sem állami tulajdon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 04:04:47

@xsasha:

"utóbbi kettő bizonyára kamatokkal együtt is jó üzlet lett volna."

Kinek?
A bankok nem az ügyfeleiknek akarnak jó üzletet, hanem saját maguknak. Azért működnek, hogy minél több pénzt keressenek, ahhoz pedig a svájci frankos hitelek nyújtása felelt meg nekik a legjobban.

A forintnál is gagyibb pénzben hitelt nyújtaniuk nem áll érdekükben.

Az angol font még annyira sem megbízható jelenleg, mint a dollár vagy az euró. Frankhoz képest meg pláne esélytelen.

mezga-aladar 2011.08.15. 08:08:19

akkor elbúcsúztam.. helló nertársak!

megyek megkeresem szájmondot, lükét, ordit... stb

ne feledjétek a feudalizmus elleni harcot !!!

én majd a hanyatló nyugatot belülről rohasztom vagy megmentem...

mezga-aladar 2011.08.15. 08:09:27

mire visszajövök rá sem fogok ismerni a zországra...

(= talán nélkülem is át tudjátok nevezni az összes közteret...)

nyünyüge 2011.08.15. 08:26:48

@xsasha:
Ezzel tényleg nincs mit vitatkozni. Ha szerinted eredménynek, előrelépésnek tekinthető, hogy egy bel- vagy külföldi hírnek egyetlen, a hírcentrum által kiadott megfogalmazása legyen jelen az összes közmédiában, és egyetlen (köz)rádiós vagy tévés újságírónak se tarthasson mást vagy mást is fontosnak, akkor maradjunk ennyiben.

nyünyüge 2011.08.15. 08:28:16

@mezga-aladar:
majd azért adjál valamilyen jeleket az űrből, hogy hogy merre vannak!

László56 2011.08.15. 10:57:08

@mezga-aladar:

Nem tudom hogy hosszú időre mész vagy sem de, nagyon jó kintlétet kívánok neked. Azt azonban ne felejtsd el, hogy nyugaton dolgozni kell a pénzedért. Szép és nagyon gazdag élményekkel gyere vissza. Akkor talán azt is meglátod hogy az országunk mekkora erőfeszítéseket tesz azért, hogy ne neked kelljen külföldre menni, hanem itt teremtse meg a külföldi jó létét.

Ez azonban nem megy lopással, becsapással és kommunista primitívséggel. Dolgozni kell, ennyi az egész. Meg olyan kormányt választani, mint a mostani. Aki nem lopja ki a szemedet. Mint a kommunista barátaid.

Szeretettel várunk. Az új szellemiséged reményével.

megszűnt 2011.08.15. 11:06:42

@Akitlosz:
"Ahhoz éppen eleget, hogy kiderüljön kikkel nem érdemes szóba állni."

Azt nem lehet tudni előre, kitől tanul az ember, vagyis kivel érdemes szóbaállni, továbbá az emberségét is lemérheti mindenki, a saját toleranciaszintjét, ha olyannal is ütköztet néha, aki nem éppen a saját szájíze szerint beszél.

"Tóta W. felmondott." Neked hiányozni fog? Bár ha itt zsüli, meg hoplita a kedvenceid, akkor megértem."

Túlmegy a kérdésen, hogy nekem Tóta W. hiányozni fog-e vagy sem. Én, ott, korábban végeztem – ez a személyes utam. Politikai szempontból nem tartom korrektnek, hogy Tóta W. nem publikál.

Nincsenek kimondott kedvenceim. Becsülöm @hoplita blogtársamat, mert érzek mögötte egy jól összetartott családot és az általa végzett, kemény munkát, ami ebben benne van. @jjulie blogtársamat valójában nem ismerem, tőlem balra áll és eddig jutottunk.

"Nem szerintem, hanem téged illetve engem."

Ezt a mondatot egyáltalán nem értem.

megszűnt 2011.08.15. 11:46:53

@László56:
"Ez azonban nem megy lopással, becsapással és kommunista primitívséggel."

Tegnap délután, az idegen férfival a szaunában, sokat beszélgettünk politikai összefüggésekről is. Azt mesélte, a rendszerváltás után sokan álltak sorban útlevélért, végtelen sorokban, mert úgy tudták, később drágább lesz.

Valaki megkérdezte az illetékeseket:- Tényleg drágább lesz az útlevél? Az illetékes felelte: - Nem. De ha most ezt megmondjuk az embereknek, akkor még többen állnak majd sorba útlevélért.

Vagyis az emberek megtanulták, hogy ne bízzanak a politikusaikban. Erre lettek beállítódva, mint az Ezópusz mesében a kisegér, aki ki akarta szabadítani a farkast, de az utolsó harapást nem tette meg a madzagon, mondván:- Megvárom, míg jön az ember, attól mindketten félünk és te is, én is menekülni fogunk.

nyünyüge 2011.08.15. 12:36:40

@László56:

Rendesen dolgozunk, rendre újraválasztjuk ezt a kormányt, és mindenki boldogan él, mint meg nem hal.

Mint a mesében.

Aztán felébredünk:).

tölgyes 2011.08.15. 12:38:57

@Akitlosz: Mindkét bejegyzésére érvényes: és ez így van jól?? Általában az szokott lenni a nagyobb hatalmak esetében, hogy az állam áll oda "globális" cégei mögé és ha kell még háborút is visel nem riadva vissza még a hamisítástól sem. (Lásd USA-Anglia-Irak)

mezga-aladar 2011.08.15. 13:48:33

@László56: előbb rövid, aztán hosszabb... a jó kiviket nagyon kösz...
de pár paradoxon nem sikerül a beszűkült agyammal feloldani!

-most akkor komunisták uralkodnak vagy a fides?
-most a nyugat haldoklik vagy utol akarjuk érni?
-nem tűnik fernek haldoklóval versenyt futni...

-ok a komcsik lusták és lopnak. értem.
-és a fides az dolgozik és betesz a közkasszába ugye?

egyébként komolyra fordítva, másik alternatíva, hogy fides haverokkal "Pályázunk"...
pontosabban épít jük a mun ka a lap ú társ a dalmát
a te munkádon alapulót...

a munka mellett döntöttem, a spekulatív megbukott kapitlista haldokló nyugaton...

xsasha 2011.08.15. 13:51:00

@nyünyüge:
Pontosan így gondolom. Persze te ahhoz szoktál, hogy a kádári szerkesztők 8 féle képpen hazudták ugyanazt, és ehhez te ragaszkodsz, de ma a hírközlés sokféleségét a médiumok sokasága biztosítja, és nem szükséges ehhez az adónkból ingyenélőket eltartani.

xsasha 2011.08.15. 14:04:29

@jjulie:
Egyetértek. De a tehetségek lehetővé tették.

mezga-aladar 2011.08.15. 14:12:55

@László56: és még azt is szégyellem hogy a fényes jövőben nem bízok olyan vakon mint Te... Hited forrása bizonyára vmi túlvilági...

index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/15/osszeomlott_a_magyar_epitoipar/

László56 2011.08.15. 14:39:51

A magyar gazdaság és nem csak az építőipar már rég összeomlott. Csak éppen a kommunistáink eltitkolták a polgárok elől. Most legalább megtudhatod hogy menyit ér a munkád. A kommunistáinknál tanult munkaerkölccsel, szart sem. Nem szabad összetéveszteni a proletárjaink kiszolgálását a munkával. A kiszolgálásért még kaphattál kaptál valamit. A munkád értékének a felét viszont már akkor ellopták, mielőtt Te kedves barátom kézhez kaptad volna. Így aztán nem csoda ha több mint hatvan éven keresztül nem csak a polgár nem jutott előbbre, hanem az ország sem. Hiszem már hitelre loptak a proletárjaink.

Menj csak nyugodtan külföldre és csodálkozni fogsz hogy kézhez kapod a munkád értékét. Ugyan keserves tapasztalatot fogsz szerezni, de legalább anyagilag megéri.

Én mindenkinek kívánom hogy megláthassa milyen az ha a munkáját megbecsülik. Sajnos ezt a tapasztalatot csak külföldön szerezheted meg. Hazánkban olyan rombolást végzett a kommunista uralom, hogy évtizedekig fog tartani az országunk felépítése. És még akkor is, csak akkor, ha sikerül a kommunistáinkat visszaszorítani abba az akolba ahonnan jöttek. Mert több mint 10 % kommunistát nem visel el az ország gazdasága.

Szocialistát viszont elviselne az ország. Sőt mi több, kívánatos lenne. Csak éppen olyat nem találsz az országban. Mert ha lenne is, rögtön rátelepülnének a kommunistáink.

Amíg a Lendvai – Kovács tengely politizálhat az országban, addig sajnos a szocialistáknak sem lesz helyük az ország politikájában.

Minél tovább vagy külföldön, annál jobban tudsz majd megszabadulni a kommunistáink primitív tanításától. Kívánnám hogy mindenki megpróbálja egyszer, milyen az, ha a munkája tényleges ellenértékét megkapja. Sok szerencsét neked is.

nyünyüge 2011.08.15. 15:34:02

@László56: tessék mondani, ha multinál dolgozom itthon, akkor éppen segitek a szocik által elnyomoritott ország kizsákmányolásában, vagy éppen megtapasztalom,hogy kemény munkáért tisztességes bér jár, vagy mit kell éreznem a hivatalos álláspont szerint?

mezga-aladar 2011.08.15. 15:50:33

@László56: "több mint 10 % kommunistát"

ezt a ksh jegyzi? erről egy vicc jut eszembe,

amikor a kommunistákat teherautón szállítottak, rakomány: 16 mázsa kommenyista

honnan lehet felismerni a kommenyistát?
pl fekete merciben? vagy a bank vörös volvójában feszítenek?

az ország gazdasága hány mázsa kommenyistára van méretezve?
ki van írva mint a lift ajtóra? max 800 tonna kommenyista?
ellenkező esetben a lift nem megy fel.. sőt leszakad...

"milyen az ha a munkáját megbecsülik. Sajnos ezt a tapasztalatot csak külföldön szerezheted meg"

-nem értem, ezt miért nem lehet azonnal? miért kellenek évtizedek?
-mikor jöjjön vissza a sok külhonba szakadtunk? és egyáltalán minek?
-miért kell több évtized több mint 10% kommenyista kiirtásához?
-ÉN több mint 15%-ban kommenyista vok (+55% keresztyén, +20% libsi stb)

"csodálkozni fogsz hogy kézhez kapod a munkád értékét"

-de miért? most matócsni és zorbán nem adja ide nekem???? miért nem?
-van a munkámnak értéke? és a spekuláció visszaszorul?

érdekes ország... 150 éve kommenyista zsidó nyírja a náci zsidót és fordítva...
nézted a Péter Gábor zsidóról szóló filmet? ugye!
h2o.ingyenweb.hu/keret.cgi?/tema/71.html
van 1 poén a végén... Ausztráliából... nyilván 1 magyar kutató és nem intézmény...
döbbenet ez a zsidó patkányország... mi parasztok meg csak a forgácsot kapjuk...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 15:59:51

@László56:

Te mit értesz "szocialista" alatt?
Miben különbözik a "kommunistától"?

Ugyanaz a párt képviseli őket csak hol kommunista pártnak, hol meg szocialista pártnak nevezik magukat, hol meg máshogy.

Hiába hívták szocializmusnak a kommunizmust, hiába hívják ma szocialista pártnak a kommunista pártot a lényegen nem változtat, csak játék a szavakkal.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 16:03:13

@nyünyüge:

Próbáld ki aztán megtudod!

Magyarországon ugyan nem fogod megtapasztalni a tisztességes munkáért tisztességes bérezés érzését a multiknál.

Éppen azért is vannak itt, mert itt nagyon olcsó a munkaerő.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 16:05:22

@László56:

"Azt azonban ne felejtsd el, hogy nyugaton dolgozni kell a pénzedért. "

azt Magyarországon is kell. A pénz mennyiségében van csak különbség, nem a munkáéban.

Illetve abban is. a lazább munkajogi szabályok miatt Magyarországon többet kell dolgozni töredék annyi pénzért.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 16:19:55

No meg aztán az sem mindig úgy van, hogy a munkavégzés helye befolyásolja a fizetést.

A multik sokszor ugyanis nem a végzett munka alapján fizetnek, nem a munkavégzés helye (országa) szerint fizetnek, hanem állampolgárság szerint.

Leányvállalatokat alapítanak Magyarországon és ennek az alkalmazottja lesz a magyar dolgozó, aki így akkor is csak a magyar fizetését fogja kapni meg napidíjat, ha éppen Nyugat-Európában dolgozik az anyacég másik telephelyén.

Így lehet magyar fizetésért dolgoztatni Nyugat-Európában.

Cserében természetesen a nyugati állampolgárságú dolgozó akkor is megkapja a magyarhoz képest többszörös fizetését, ha történetesen Magyarországon dolgozik. Sőt egy kicsit többet, mert külföldön kénytelen dolgozni.

IntelCorei5 2011.08.15. 16:22:24

@László56:

te tényleg el vagy tévedve az erdőben...
ennyi marhaságot régen láttam.az MSZP nem szocilista párt sose volt az, egy adag megélhetési politikus halmaza akik megpróbálják lenyúlni a szocdem ideológiát de csak is saját egzisztenciájuk érdekében - dolgozni mégis csak bajosabb. Szocdem kormány nem fekszik le a neolibsiknek és nem akar vizitdíjat.

Ami külföldön való dolgozást illeti. nem egy adott ember adott munkája adja a különbséget hanem a társadalmi kultúra összesége , ne ezért vagyunk mi sz@rOK.

Több évet lenyomtam a nagy US-ban ahol sokkal kevesebb munkáért (szinte csak értekezletekre jártam!!) sokkal többet fizettek. Na erre varrjál gombot.

nyünyüge 2011.08.15. 16:24:34

@Akitlosz: 10 éve dolgozom egy multinál . Az elzózy 10 evben ket másiknál. A jövedelmemre semmi panasz. Ráadásul szeretett kormányunk dobott rajta 10%-ot.. Gondolom a válságos idökre tekintettel.

mezga-aladar 2011.08.15. 16:27:43

@kotnyeles57: "sokkal kevesebb munkáért (szinte csak értekezletekre jártam!!) sokkal többet fizettek."

a rohadtak!!! emiatt hanyatlanak... de itt a spekulációs kapitalizmus vége...
MOST jön a munka(alapú)... ha már minden kommenyistát elzavartunk...

hm... ki mentene meg az USÁ ban? ha bedől a deizahiteled? az Obama?
építene neked KAMATLÁBON forgó favellát Ócsára? a lóf@szt!
ezt csak "Viktor a pánk" teszi meg... mert szeret Téged... pedig hálátlan vagy!

mezga-aladar 2011.08.15. 16:29:25

@nyünyüge: és mire költöd a +10%ot ? remélem többlet fogyasztásra !?

bár Te nem! Te rebellis vagy, direkt kicseszel a Matolcsyné férjével...

IntelCorei5 2011.08.15. 16:31:45

@Akitlosz:

"Magyarországon ugyan nem fogod megtapasztalni a tisztességes munkáért tisztességes bérezés érzését a multiknál."

kezemben a "Hay study" pedig az nem ezt mutatja!

Arról írj amiről valóban vannak adataid.

Persze definíció kérdése mi a tissztességes bér és főleg mihez képest!
Egyébként is a gyakorlat multiról multira változik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 16:32:33

@knausz:

"Vagyis az emberek megtanulták, hogy ne bízzanak a politikusaikban. Erre lettek beállítódva, mint az Ezópusz mesében a kisegér, aki ki akarta szabadítani a farkast, de az utolsó harapást nem tette meg a madzagon, mondván:"

Mert az ember intelligens lény, a többségük hisz a tapasztalatainak.

Márpedig ha azt tapasztalja, hogy a politikus hazudik, sőt szándékosan át akarja verni, akkor nem fog többé hinni nekik, sőt ha mondanak valamit, akkor az ellenkezőjére számít. Okosan és helyesen.

Lásd pl. amikor az esti tévéhíradóban bejelentették, (bejelëntették, nëm bejelëntëtték, csak ugye írásban és mekëgős nyelvjárásban sajnos érthetetlen) ), hogy nem drágul az üzemanyag és aznap éjféltől drágább lett.

Ugyanígy a forint leértékelésekkel annak idején.

Vagy például mikor mond olyat egy Nemzeti Bank elnök, hogy nem fenyeget államcsőd? Természetesen csak és kizárólag olyankor, amikor államcsőd fenyeget.

Olyat mikor mondanak, hogy

"Kérem őrizzék meg nyugalmukat és ne essenek pánikba, semmi ok az aggodalomra!"

Természetesen csak olyankor, amikor nagyon is van ok az aggodalomra és a pánikra.

Az sem túl bölcs, aki hisz a politikusoknak.

Az élettapasztalatot semmi nem pótolja.

IntelCorei5 2011.08.15. 16:38:41

@Akitlosz:
"Az sem túl bölcs, aki hisz a politikusoknak.

Az élettapasztalatot semmi nem pótolja"

HELYES A BŐGÉS OROSZLÁN!

László56 2011.08.15. 16:44:29

Szép jó estét Mindenkinek

Kérdések, kérdés hátán. Jogosak ? Igen jogosak, de honnan jönnek ? Ki soha nem ismerhette meg milyen egy szocialista párt a nyugati demokráciában, annak bizony a magyar kommunisták szocialista utánzata marad. Ezért is érthetetlen számukra a megkülönböztetés a szocialista és kommunista között. Pedig a különbség ég és föld. Nem véletlen hogy a magyar kommunisták szeretnék, ha szocialistának látnák őket. Hiszen csak avval a címkével lehettek szalonképesek.

Ehhez jön még az a kérdés is hogy miről lehet megismerni egy kommunistát ? A gondolkodásmódjáról. Mert nem a pártkönyved tesz komcsivá, hanem a gondolkodásmódod primitivizmusa. Csak fel kell ütni az MSZP honlapját. A legprimitívebb emberek, legprimitívebb nyilatkozataival.

A szocialista gondolkodásmód elismeri úgy a kormány mint az ellenzék munkáját. Függően persze attól hogy a szocialista éppen kormányon van, vagy éppen ellenzékben. De, nyugaton a pártok célja közös. Az ország jobbléte. Amíg a mi kommunistáinknál az ország kirablása, saját zsebükre a cél. Több mint hatvan év tapasztalata mutatja mindezt.

Egy szocialista az demokrata is, amíg a kommunista soha nem volt és nem is lesz demokrata, mint a kommunistáink mindezt hatásosan bemutatják nekünk is. Tehát nem a címkét kell nézni, hanem a gondolkodásmódot. Ebből is látni hogy mennyire passzol rájuk a Szolzsenyicin idézet.

"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Ki ebben sem ismeri fel az országunkat elnyomó kommunistákat, az maga a hibás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 16:55:59

@tölgyes:

Természetesen nem így van jól, de nem a többség dönt a demokráciában, hanem akiké a hatalom, ők meg hajlamosak a saját előnyeiket a köz érdekei elé helyezni, azaz létezik az az összeg, amennyiért az marad, ami a magánbankárok érdeke.

A pénzteremtés joga óriási hatalom, amivel munka nélkül meg lehet szerezni azokat a valós javakat, amelyeket a pénzteremtés jogával fel nem ruházott, abból kizárt tömegek állítanak elő sok munkával.

Egy korrekt állam stabil pénzt tartana fent, ami nem inflálódna, akár évszázadokon keresztül sem, ha nincs háború, mert csak és kizárólag a háború jelenti az egyetlen a köz számára elfogadható magyarázatot a pénzrontásra.

Abban biztos vagyok, hogy lesz még másmilyen rendszer is, a történelem kereke nem áll meg és az is látszik, hogy a mai rendszer nem fenntartható bármeddig, folyamatos gazdasági növekedés, folyamatos hitelállomány növekedés és pénzrontás nélkül, amelyek egymással összefüggenek azonnal elkezdenek csikorogni a kerekek és csak úgy tudják megoldani a jelen kisebb problémáit, hogy elcserélik egy jövőbeli nagyobb problémára.

Úgyhogy szerintem csak annyi a kérdés, hogy ez a mai pénzügyi/gazdasági rendszer mikor omlik össze, hogyan omlik össze és mi lesz, mi legyen utána.

Erről a XX. században kitalált modellről már az elején is tudták, hogy nem fenntartható bármeddig, de úgy volt vele a kitalálója, hogy
"Hosszú távon úgyis mindannyian halottak leszünk."

Annyira megtetszett az Egyesült Államoknak a hadigazdálkodás a Második Világháború idején, hogy azóta is azt folytatják. Kötvényekből fedezik a folyó kiadásokat.

S ezt a módszert átvette tőlük csaknem az egész világ.

Így a pénzrontás (magyarul nem értőknek infláció) dupla haszonnal jár. Egyrészt ugye önmagában is jelentős bevételt hoz az államnak azonnal, másrészt megkönnyíti a korábbi hitelek visszafizetését, mert a régen felvett jobb pénz helyett, csak már rontott gyengébbel fizetnek.

Ez persze a közönséges halandó adósoknak semmit nem használ, mert a bank sem hülye, ha magasabb a pénzrontás üteme, akkor magasabbak lesznek a hitelkamatok is, így nem nyer az adós az 5%-os inflációval, ha 20%-300% a THM.

Közvetlenebb, nyitottabb demokrácia kellene, az talán használna, hogy a hatalom jobban figyelembe vegye az ország racionális érdekeit, hosszabb távon is. Vagy nem, de azért csak van valami összefüggés, hogy Svájc a demokráciához legközelebb álló ország a Földön és az ő országuk, pénzük a legmegbízhatóbb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 16:59:51

@nyünyüge:

Örülök, hogy elégedett vagy.

Akad olyan multi amelyik a magyar bérekhez képest jól fizet, ez azonban nem áll ellentétben az általam korábban írottakkal.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 17:02:39

@kotnyeles57:

"kezemben a "Hay study" pedig az nem ezt mutatja!

Arról írj amiről valóban vannak adataid."

Csak utánad. Bár akkor sem. Gondolom nem véletlen, hogy nem osztod meg az adataidat, én sem tenném.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.08.15. 17:31:30

@László56:

Szerintem eltúlzod a különbségeket a nyugati és a keleti "szocialisták" és államok között. A hatalom (és az ember) természete mindenhol ugyanolyan és a "szociális piacgazdaságot" értsd szocialista állam kapitalista termelési viszonyok mellett sem keleten találták fel.

A nyugat probléma megoldó képessége, pénz- és gazdaságpolitikája is ugyanolyan. Még több hitel és pénzrontás, a problémák eltolása a jövő kormányai számára.

A mai Magyarország tőlük tanul, tőlük függ, ha akad egy kormány amelyik kevésbé szocialista módon akarna kormányozni, akkor rögtön sikítoznak egyesek nyugatról is.

Sokan szeretik az NSZK és az NDK példáján keresztül szemléltetni a kapitalizmus és a kommunizmus közötti különbséget, ami részben reális is, de messze nem csupán a kapitalizmus és a szocializmus különbözősége a magyarázat.

A II. világháborúban legyőzött Németországot háborús jóvátétel fizetésére kötelezték, mégpedig olyan módon, hogy a nyugati rész fizet a nyugati győztes államoknak, a keleti rész pedig a keletieknek.

Ezt a jóvátételt a nyugat Németország nyugati részének elengedte, sőt megsegítette Marshall segéllyel, így 1949-től kezdve áramlott befelé a pénz nyugatra.

A Szovjetunió azonban nem engedte el a jóvátételt, és nem fizetett Marshall segélyt, így 1953-ig áramlott kifelé a pénz illetve a vagyon, gyárfelszerelések, mozdonyok stb. az NDK-ból, és csak az 1953-as lázadások hatására állították le a szovjetek az ország fosztogatását a háborús jóvátétel fejében.

Tehát az ennyire különböző anyagi helyzetből való indulás akkor is esélytelenné tette volna az NDK-t az NSZK-val szemben, ha ott is ugyanolyan kapitalizmus lett volna, legfeljebb kisebb lett volna a különbség valamennyivel.

Szóval objektív okok miatt, nem az eltérő gondolkodás miatt.

Ma sem az eltérő gondolkodás miatt van hátrányban Magyarország pl. Ausztriához képest.

Eltérő helyzetből ugyanolyan lépések sem fognak ugyanolyan eredményre vezetni.

Ezért mosolygok, amikor Magyarországot egyesek Svájchoz, Japánhoz, Svédországhoz, Egyesült Államokhoz hasonlítják és az ottani "jóléti" intézkedéseket akarják másolni magyarországi viszonyok és teljesítmény mellett.

A kezük nem lóg bele a bilibe?

nyünyüge 2011.08.15. 17:55:18

@László56:
HELP, HELP, ez ma már a harmadik prédikáció a kommunistáidról.
Csak nem itt a blog-on töltöd jól megérdemelt szabadságod :)?

tölgyes 2011.08.15. 18:07:13

@Akitlosz: Azt hiszem, hogy fő vonalakban egyetértünk. Azzal a megszorítással, hogy vannak kormányok amelyek inkább, mások kevésbé hajlandóak képviselni saját államaik érdekeit.. ami jelentheti egyes befektetői csoportok, vagy tágabb kör érdekeinek szem előtt tartását.. de természetesen a nagy folyamatok alól nem nagyon tudja senki kivonni magát. Mégis van egy kicsi mozgástér, de ahogy ahogy József Attila írta: "A jogállamban a pénz a fegyver."

graycivil 2011.08.15. 19:32:25

"997 ezerért a pofátok lapos!

"Az tartozik a nyilvánosságra, hogy ezért a pénzért én csinálok-e valamit, vagy elmentem a Riviérára üdülni"

varanus.blog.hu/2011/08/15/997_ezerert_a_pofatok_lapos

A rossz hír az, kedves naposcsibe szakértő Hegedűs Zsuzsa, hogy havi 997 ezer forintért - ami megfelel a legmagasabb államtitkári fizetésnek - nagyon is a nyilvánosságra tartozik minden szó és betű amit Orbán fülébe gyömöszölsz. Akkor különösen, ha olyan hasznos tanácsok fűződnek a nevedhez, mint a hülyenépszavazás, és a gazdaságról, az ország állapotáról alkotott véleményed betűhiba nélkül megegyezik a kormánypropagandával:

"Amikor összeomlás fenyegeti az országot, aminek a legnagyobb vesztese mindig az alsó egyharmad és az alsó középosztály, akkor nincs mese, a pénzügyi stabilitás mindent felülír""

xsasha 2011.08.15. 20:13:04

@mezga-aladar:
Szeretnélek méltón búcsúztatni téged, Kriszta. Emlékezni fogunk rád.

"Bezzeggyerek lett a forint
aug. 15. 16:01
A svájci frankkal szemben nagyjából 3,3 százalékot erősödött a mai devizapiaci kereskedésben a forint, a frank ára 238-239 forint között van. Az euróval szemben is erősödik a pénzünk, a 270 forint körüli árfolyam 1,3 százalékkal jobb a reggelinél. A térségbeli devizák nem tudják tartani a tempót a forinttal, a cseh korona 0,4 százalékot gyengült ma, az eddig gyengülő zloty most váltott kis pluszba."

mezga-aladar 2011.08.15. 20:24:05

@xsasha: köszönjük, ezt jól intézted...

ha Te és Laci56 enynire kedvesen marasztal akkor megfontolom még1szer... hm

xsasha 2011.08.15. 20:44:04

@mezga-aladar:
Eddig azt hittem, hogy csak a gazdasági kérdéseket értelmezed félre, de úgy látom, tévedtem. :-))

jjulie 2011.08.15. 20:47:38

@xsasha:

barca drukker vagyok, ezzel a meccsel megint náluk a lélektani előny

remélem te nem barca drukker vagy

jjulie 2011.08.15. 20:56:38

@Akitlosz:

te aki a multiknál csupán a biztonsági őr pozicióban megszerezhető jövedelmet ismered, őrülj inkább annak, hogy közben ingyen netezhetsz naphosszat és éjszakákat

a nagyok dolgába meg ne üsd bele az orrod

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2011.08.15. 21:19:30

Megritkultak a posztok. Nejemnek majd említeni fogom, hogy az utolsó épp a házassági évfordulónkon íródott.
Erre koccintani kell...

mezga-aladar 2011.08.15. 22:03:22

van egy jo hír végre....
a magyarok világképére (már) semmi nem tud negatív hatást gyakorolni

index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/15/ennel_rosszabb_mar_nem_is_lehet/

mezga-aladar 2011.08.15. 23:04:10

van 1 olyan érzésem, hogy a kormány vissza fogja vonna az ócsai táborozás 5letét... a mikovec nem fogja szeretni... plusz a vicceim: a Heil Hitel + a kamatlábon forgó...

viszont ha megcsinálják, akkor nagy "terezini" lépést tettünk a fasizmus felé...

márta)) 2011.08.15. 23:44:55

@jjulie:
Szánalmas vagy.
Tudod ugye?

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.16. 01:14:45

@xsasha: hurrá, nyilván te is úgy látod, ez a kormány érdeme. :)))
Btw, láttam Szekeres elvtársat, amint előadta a franknyomor felszámolására kiókumulált programjukat. Tulképpen elmondta azt, amit a kormány csinál (illetve nem csinál).
Az IQ Csomolungmája... fel kéne fogadnia tanácsadónak Zsülit...

aszekelyek 2011.08.16. 09:40:32

@Akitlosz: Attól is függ, milyen beosztásban van. Ha az a dolga, hogy a kiskeresetűekből kiverje a normát, azt megfizetik, pld.....De nem erről akartam neked írni. Amit megosztanék veled, az a meglátásom, hogy Orbán jól döntött, amikor a magyar állami bevételből magyar családoknak épít, magyar munkaerővel Ócsán és fejleszt infrastruktúrát is hozzá. Ahelyett, amit szekér nyomat , láttam többször, hogy a bankok zsebébe tenné a magya állami pénzt, megvásárolva a forgalomképtelen ingatlanok tömegét.Állami eszközt így is éehet kezelni. Ebből lesz munkahely, állami vevétel, építőipari munka, ami ül de nagyon, és tehermentes bérlakások. Az építőanyagokból is lesz áűllami bevétel. A bakok meg csak fulladjanak bele a forgalomképtelen ingatlanjaikba. Bár azt javaslom, hogy olyan sokan vegyék meg magyar állampolgárpk, és adják bérbe, amilyen sokan csak tehetik. CSak nem engedném csokorban értékesíteni.Nekem gyanús, hogy ezt a megoldást Hegedűs ZSuzsa javasolta, mint a miniszterelnök úr tanácsadója. Nagyon hajaz ez arra, hogy a közétkeztetést magyar kistermelők árujával kell ellátni, ahol az önkorik ezt választották és nem a világ másik részéről származó vackot kell megetetni a gyerekeinkkel. Szted látna magyar államkassza egy petákot is abból, amit a bankoknak fizetne, ha tőlük vásárolná meg a lakásokat? Nem tudom pontosan hány ház épül, még van hely, mondja a polgármester, láttam. 300 hektár, az már terület. A bankok érdeke persze az lenne, amit szekér tol..:) nekik adni állami pénzt. Zabosak is érte, hogy nem kapnak, meg a szekér tolóik. Gettóznak, meg mifene aljasságokat nem képesek még o kiereszteni a szájukon. Kinek az érdeke melyik? Konkrét mínuszból hogy lehet konkrét pluszt csinálni? Így. Mindenki , kicvce a tisztességtelen magatartást halmozó bankokat , így jár jól. A miniszterelnök úr pedig a magyar emberek érdekeinek képviseletére esküdött fel. Aki másnak vermet ás, bankosék, maga esik bele. Nem ismerhették ezt a magyar közmondást?ehhez se kell nyolc gimnázium , hogy valaki megértse.Azt a pénzt, amit ennek a pocsék történetnek a kezelésére mindenképpen el kell költeni, sztem a lehető legjobban így lehet elkölteni. Érdekelne a kedves véleményed erről.

aszekelyek 2011.08.16. 10:10:25

@jjulie: Úgy gondolod, hogy ő nem a rabszolgahajcsárok táborába tartozik a multiéknál? Jó pénzért.
ez tényleg valószínű.
@graycivil: Egy frászt tartozik. Eddig sem tartozott. Még a kilétét sem hozták nyilvánosságra a tanácsadóiknak, csak nagyon kevés kivétellel az előző kormányok. Azt, hogy mit tanácsoltak az előző kormányoknak, azt meg végképp nem. Ron Werberét egyenesen titkosították. Vegyél vissza az arcodból de nagyot. Nyilván rettenetesen irigy vagy mind a pénzére, mind a tudására Hegedűs Zsuzsának. Meg gyűlölködsz is. Az kérlek teljesen demokratikus, hogy az ő véleménye egyezik a kormányéval, ha egyszer a kormányfő tanácsadója. Tájékoztatlak, hogy a felett demokráciákban nem lehet senkit azért degradálni, mert kormányközeli. HA demokrata, ha republikánus, ha szoci, ha liberós. Amit tesz, nem tesz, azért lehet kritizálni. Iratkozz be egy gyorstalpalóra demokrácia alapismeretekből. Alapfokúra. Eléggé belengi a pártállam csak egy vélemény a jó vélemény bűzhödt lehellete az írásodat. Csak szólok. Persze tudom, hogy a gondolkodási sémák nem változnak felnőtt korban de próbálkozz legalább, hogy ne legyen ennyire kilógó az a lóláb. Egy zöld, baloldali, liberálist szidsz, amilyen nevetséges vagy , még ezt se tudod. Grratulálok. Nem olvasol jobboldali lapokat. Sem.

aszekelyek 2011.08.16. 10:17:44

@mezga-aladar: Mi van a fasizmussal már megint Kriszta? A kommunisták épp lepaktáltak a nagytőkével? Jól vagy? Nem fogják visszavonni. Hiába gettóztok, meg terezineztek. Ezt az államadósságból kellett volna már régen meglépnie az állítólag baloldali kormányoknak. Magyar emberek érdekének képviseleteként. Kevésbé lett volna rázós, mint a PPP-k. Örömmel hallom, hogy egy részüket semmissé lehet tenni, a többiről meg kénytelenek lesznek tárgyalni de a magyar állam eddigi fosztogatása prolongálva, megszűnik. HA más nem, per lesz de nem fizetünk. NAgyon teccik nekem ez. Főképpen hogy panamai off-shore cég fosztogatja az államot a drága elvársak, sőt, nagyon drága elvtársak által , nyilván az ő zsebükre. Magyar Bálint idején kötött felsőoktatási intézmények, pld. Kollégiumok konkrétan. Két börtön,.... Szép kis lista.

aszekelyek 2011.08.16. 10:28:42

@mezga-aladar: Mi a bajod a szabadsággal, ha megszabadítanak pár dolgozó, gyerekeket nevelő magyar családot a teljes ellehetetlenülésétől? Jobb lenne azoknak a gyerekeknek állami gondozásba menni? Hülye feliratokat meg a fajtisztasághoz ragaszkodók firkáltak, meg a véreskezű kommunisták, akik ugye ugyanaz zöldben, hisz ők szövetkeztek a finánctőkével, amit fasizmusnak ismer a műveltebbje. A kormány nagyon jól teszi, ha úgy segít rajtuk, hogy közben maga is jól jár. Inkább azokra a lakógázakra kell majd egy táblát kitenni, ahol a sok lakatlan banké már ingatlan lesz. Kiürítette xy bank. Lesz is tábla. Eladó , érdeklődni xy banknál. Vagy szerinted már megvan a stróman, aki felvásárolja azoökat, mint blum a gyümölcsöst, amire a Velencei partot cserélte volna?

aszekelyek 2011.08.16. 10:35:13

@xsasha: Őszödön elmondta, hogyne... a zembereknek és ezt képesek addig mondani, míg elhiszik maguk is.... Egy év múlva mondta el, meghúzva a parlamentben, amikor annyit ért már, mint halottnak a csók. Csak akkor mér kell nyomozni, hogy ki volt aki kiszivárogtatta szeptemberben, a májusi beszédet? Miért van ennek a z infonak is titokgazdája ? Ezek től a kérdéseimtől olyan idegesek lesznek és adresszívek , néha trágárak is.... Szted miért?

aszekelyek 2011.08.16. 10:40:00

@nyünyüge: Az egész világon így működik a sajtó. Csak szólok. Ameddig a hirdetők tartják el őket, addig ez így is lesz. Mindent érdekek mozgatnak, nem csak a sajtót. A svájci frankot is. Kivétel ebben nincs. Szóval miért nagy baj ez az új sajtótörvény, amely szankcionálja, ha túl nagyot és durván hazudozik valaki?

mezga-aladar 2011.08.16. 10:41:32

azt gondolom, hogy sosem volt ilyen állapotban a zország most érünk a fenékre

- csúcsára hág a bizalmatlanság az állami intézményekben,
- épp a központosított propaganda ellenhatásaként...
- a hivatalokat a zállampolgár lehúzodáknak tekinti,
- a 82% os adótartam pár milliárdos megfejelésének látja a bírságokat
- a jogszabályok nyilvánvalóan a kiváltságosoknak van (már csak)
- a maffia szervezettségű állami lopást csak a gazdasági hanyatlás korlátozza
- minden 99 évre titkos és homályos...
- várjuk a gazdasági csodát, hátha a németek fellendülnek...
- azt hisszük, hogy a németek ha jól teljesítenek akkor nekünk jó lesz
- mindenkinek nyilvánvaló: a legaljasabb, legtehetségtelenebb kormány+elit van...
- az állami működés zavarait az állandó katasztrófa helyzetek mutatják
- a jóvezír, Viktor a pánk megment mindegykit...

xsasha 2011.08.16. 10:43:22

@Hapcedli:
:-)))
Ha egyszer szekeres, miért ment politikusnak?
Tuti a középvállalatok vezetői kérték arra is...

IntelCorei5 2011.08.16. 10:51:19

@Akitlosz:

nem osztom meg az adatokat?
nem is tehetem ezekért ugyanis fizettünk nem is keveset!
Minden esetre a Hay Group felmérése /mióta követjük jó 15 éve) azt mutatja h a versenyszférában a nem magyar vállakozásoknál MINDEN pozícióban lényegesen magasabbak a jövedelmek /az alapfizetések is/ mint a magyar tulajdonuaknál.
És ez nem a hiten hanem adatokon alapszik jóember.

kognitív disszonancia

amennyiben kijelölsz egy tetszőleges munkakört arra abs számok nélkül megadom a különbséget

xsasha 2011.08.16. 10:52:44

@aszekelyek:
Az őszödi beszéd egy pánikbeszéd volt, abból is a sunyi fajta. Bezárkóztak egy távoli, elzárt szobába, és a főnök elmondta, hogy az addigi látványpékség üres kamrát takar, és az addigi 2 éves, egyszemélyes haknija célja a választások megnyerése volt, és most már csinálni is kellene valamit, és leginkább valahogy el kellene mondani az embereknek, hogy gáz van.

Baromi nagy pechje volt a kiszivárogtatással, mert ha az nincs, és még két évig haknizik, akkor a válságra lehetett volna fogni a kakit, és ahhoz száz trükk sem kellett volna..

aszekelyek 2011.08.16. 10:53:32

@Hepci: Például, amikor még én voltam nagyon fiatalka és vállaltam két gyereket, szoc polt, 25 éves kölcsönt, 6 % fix kamatozásút kaptam forintban. Kértem pótkölcsönt azt már 12 %-ra. Ja és vállalati kölcsönt is kaptam. Ma már a fiatalok csak svájci frank alapút, vagy más valutában kaptak. Úgy tudom a forinthitelhez annyira magas jövedelmet kellett tudni hozni, hogy ha akartak volna, sem kaptak volna az amúgy is kispénzű fiatalok. Ezt a horn gyula egyoldalúan módosította évek múlva. ez olyan baloldali egy lépés volt, hogy a fal adta a másikat. Az egész család, nagyszülők minden pénze kellett, hogy egy összegben visszafizessük, az sokkal kevesebb volt. Plusz még magánkölcsön, apám nénjétől... Szóval az egyoldalú szerződésmódosításban öreg barátomnak van igaza. Aki azt mondja, csak az van, szemben Róna Péter úrral, aki azt mondta, hogy ő még ilyet nem is hallott. Persze lehet, hogy horntól nem hallotta ezt... meg mástól sem. Most hallom, ha kétmilliót visszafizet, az csak egyet csökkent a törleszteni valóján a frankhitelesnek. Hosszú és cifra van itt a bankoknak címezve.... akik a svájci frank árfolyamát vélelmezem, a betétesek pénzének felhasználásával srófolják fel. Akik nem kérnek a kockázatból. Náluk az üzlet úgy néz ki, hogy minden haszon az övék kell, hogy legyen és m inden kockázat az ügyfélé. Már megint emelték a kamatot. Most már rájuk mászhatna a PSZÁF: Csak védje a TEK most a vezetőjét. Állandóan.

aszekelyek 2011.08.16. 10:58:46

@jjulie: Na és mit árulsz házaláskor? Hirdetési felületet, poszívót? Bankkölcsönt? Sztem Hepci is járhatna tájolni a metszőollóival. Lustaságból a zemberek nem mennek hozzáig el. HA viszi nekik, az más. Pár éve kórházban feküdtem, hat napot. Minden nap jött egy asszony, aki oda szükséges holmikat árult. Nem drágán. Nem tom hogy ki tanította rá de tudta, hol a piaca az árujának:) A bent fekvő nem tud ki szaladni a kínai piacra ócsó hálóruháért, papucsért, köntösért.

IntelCorei5 2011.08.16. 11:05:46

@xsasha:

öröm az ilyen a lényeget összefoglaló tömör megfogalmazást olvasni. Az értelem lámpása messze világít belőled.

A magam részéről hozzátennék annyit h a beszéd tartalmával nem volt semmi probléma a szóhasználata viszont lenullázta ezért is szivárgott ki -érdemes volt kiadni Gyurcsányt le is írta.
Amennyiben nem szivárog ki akkor valószinüleg annyiban lenne más a jelen helyzet h nem lenne 2/3-d.

aszekelyek 2011.08.16. 11:06:22

@xsasha: Ettől függetlenül megpróbálták elsütni, hogy a válság az oka m indennek, meg a zorbán , a patás. Aki már megyó előtt elköltött öt forintot. Ahhoz is van bőr az orcáikon. Meg azt is hallotta, sok helyen, hogy a zorbán , a patás nem is akart nyerni,.... brrrr... CSak az a baj, hogy a ferink volt rosszul és halasztotta másnapra a beszédét. Mondta kormánytanácsadó ismerősöm, hogy nagyon fáradt volt..... Ahahhha,... A többiek nem? Úgy nézett ki, mint aki a sírból kelt fel, amikor bejelentette, másnap beszél. Az este még arra sem képes. A tévé vitában még olyan energikus volt. Lehet, hogy aztán már muszáj herkules volt?

aszekelyek 2011.08.16. 11:15:18

@kotnyeles57: De lenne. Kétharmad azért lett, amit csináltak azután, hogy beszéd kiszivárgott. No és ha nem szivárog ki, akkor is érezték volna a népek a bőrükön, hogy se a puma nem ugrál, se nem irigyel minket Európa, a békákat pedig nem kérdezik, hogy lecsapolják -e a mocsarat. A vizitdíjat, dobozdíjat, kórházi áplási díjat is érezték volna. A bakkölcsönt is nyögnék és egy vacak kódexen kívül látnák, hogy nem telt semmi a baloldaltól. A nagy létszámleépítést, a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek visszavágását is éreznék. Azt is, hogy nincs munkahelyük. Azt a legjobban éreznék, hogy bárki bemehet hozzájuk, illetéktelenül és meglophatja őket, húsz ezerig és a rendőrségnek még csak nem is hatásköre intézkedni. azt is érezték, hogy az nem oké, ha ellopni hagyják a Velencei tó legértékesebb partrészét , két gyümölcsös áráért. Meg azt is, hogy csak az államadósság nő, az ő kárukra mindeközben. No a két harmad , nagy vonalakban ezektől jött össze. A szociális katasztrófa küszöbétől.

aszekelyek 2011.08.16. 11:19:56

@jjulie: Mondd aranyom, mi van ingyen ezen a világon? Mit mond a marketinges éned? Gondolod, hogy most már mindenki dolgozzon ingyen?

aszekelyek 2011.08.16. 11:21:44

@jjulie: Oda klesznek a fincsi PPP-k . NA pld ez elég nagy változás. Majd még sorolom de most dolgom van. 400 milliárdot spórolnak az államnak így. Nem aprópénz. NA pá, most írjál randákat rólam, majd elolvasom.

graycivil 2011.08.16. 11:39:41

"Kemény megszorítások jöhetnek a Matolcsy-recept buktája után

Kénytelen lesz felgyorsítani a megszorításokat és/vagy növelni az adókat a kormány, ha gyenge marad a gazdasági növekedésünk. Márpedig a legfrissebb magyar GDP-adat azt mutatja, hogy a magyar gazdaság növekedése gyakorlatilag megállt. Így könnyen lehet, hogy a Széll Kálmán-terv jövő évre tervezett, 550 milliárd forintos kiigazítás mellé újabb pár száz milliárdos csomagot kapunk."

hvg.hu/gazdasag/20110816_gdp_matolcsy_megszoritas#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_8_16

Szerintem a blog be lesz tiltva, mert használta a "megszorítás" kifejezést, ami a magyar kormány "szigorú rendelete" szerint nem létező szó a kormánnyal kontextusban. :-)

graycivil 2011.08.16. 11:41:47

"Elszabadultak a termelői árak: 35,3 százalékkal nőttek

Megugrottak a termelői árak, az agrárium több mint egyharmaddal kínálja drágábban portékáit, mint egy évvel ezelőtt. Egyelőre a fogyasztói árak mintegy 6,5 százalékkal növekedtek, de a "termelői drágulás" csak most épül be a bolti árakba."

atv.hu/cikk/20110816_elszabadultak_a_termeloi_arak_35_3_szazalekkal_nottek?source=hirkereso

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.16. 11:51:24

@kotnyeles57: persze, mert a magyar tulajdonú cégeknél a fizu egy részét - khmmm - pótlék formájában osztják ki.

márta)) 2011.08.16. 12:28:11

Tárki: a magyarok véleménye annyira negatív, hogy már nem tud romlani"

"A kutatók szerint, mivel az ország gazdasági helyzetének megítélésében a magyarok véleménye már korábban is nagyon negatív volt, a 2006 közepe és 2007 eleje közötti, statisztikailag is érzékelhető romlás óta a magyarok között alig akad olyan, aki pozitívan vélekedne ebben a kérdésben"

www.stop.hu/articles/article.php?id=921177

Nagyon úgy néz ki, hogy a Matolcsy-féle csodaváró gazdaságpolitika nem érezteti hatását, azaz nem akar:) beindulni a gazdasági növekedés.
Az egyes társadalmi csoportok életminősége nem javult, sőt romlott.

márta)) 2011.08.16. 12:33:01

Bukhatnak a kormány adótervei"

Nem is önmagában a frank árfolyama miatt, hanem azért, mert a makropálya sötétebb, mint ahogy azt korábban elképzeltük, vagy ahogy a kormány jelenleg is gondolja.

A kabinet továbbra is 3 százalékos bővüléssel számol, míg ez sajnos sokkal inkább a mínusz egy és plusz egy százalék közé tehető. Ez pedig teljesen átrajzolja a költségvetést.

A fogyasztás visszaesése miatt az áfa bevételek az idei évhez képest biztosan nem tudnak nőni, a foglalkoztatás esetén szintén nem várható bővülés - a közmunkaprogramok segíthetnek ugyan, de a versenyszektorban semmi jó nem várható.

Ennek hatására a jövő évi adóbevételeket is át kell értékelni. A jövőre beinduló új kapacitások - mint például a kecskeméti Mercedes gyár - és beruházások a sötét gazdasási kilátásokat csak részben enyhítik.
Míg a közelmúltig a dinamikus exportnövekedés húzta a növekedést, erre egyre kevésbé lehet számítani.
Mindehhez jön még a szupererős svájci frank okozta speciális hazai sérülékenység is"

www.napi.hu/ado/bukhatnak_az_adotervek_ki_kellene_vezetni_az_egykulcsos_szja-t.492159.html

Aha. Az egykulcsos adóval a kormány hatalmas lyukat ütött a költségvetésen.
Az a lényeg, hogy rosszabbul keresők, egyre csúsznak lejjebb életminőségükben.
El sem tudom képzelni, milyen világraszóló sikerekről beszél a kormányfő.
Hol van a gazdaságpolitikai siker, illetve a gazdaság felpörgése.?

menőmano 2011.08.16. 12:45:29

@mezga-aladar:
Mi?van!? Te még nem mentél el?
Talán itt marasztaltak a nagybecsű") menyecskék???
Talán meggondoltam magad???
Nahát!
:)))))))))))

menőmano 2011.08.16. 12:51:38

@aszekelyek:
Figyelj! Te talán megszedted magad anno) a rendszerváltáskor, hogy neked annyira tetszik a többségi kormány tevékenysége?
Irod itt a mantrát)! Érveket sorakoztassál már fel!
Mit csinál most annyira jól a kormány, hogyan teremtődtek új munkahelyek.
Hogy fordulhatott elő, hogy már szinte csak gazdagok és szegények lesznek.
Mit szólsz ahhoz, hogy a kormány megmenti a hiteleseket, azokat akik ilyen-olyan indokok alapján nem fizettek.
A többi) aki már szinte erején felül fizetett, mert nem akart senkitől segítséget- és közben meg csak vegetál életminőségében ) azok meg le vannak sz**va????
Többek között ezekről írján már, ha kérhetlek.

Nem vetted még észre, hogy nem a szocik kormányoznak.???

Ha leírnád nagyon megköszönném.
:((

xsasha 2011.08.16. 13:01:54

@kotnyeles57:
Én nem tudom elfogadni azt az állításodat, hogy a beszéd tartalmával ne lett volna baj. Ha gondolod, én szívesen végigmegyek a szövegen, és szakaszonként megbeszélhetjük.

Csak néhány szemelvény, ami szerintem nem megfogalmazás függvénye:

"fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba."

"Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük."

"Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"

"A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább."

"Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. "

"Egzisztenciát lehet még találni sokat.
Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. "

"Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek. "

graycivil 2011.08.16. 13:04:02

"A Matolcsy-tárca újabb ötlete: nyolcadikban megrostálnák a gyerekeket

De nemcsak a szakképzésre vannak ötletei a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. A nyolcadikosok kompetenciamérésén elért eredmények alapján a gyerekeket szintekbe sorolnák és meghatároznák, hogy melyik szinthez milyen iskolatípus tartozik."

nol.hu/belfold/jovot_meghatarozo_zarovizsga_nyolcadikban_

"A középiskolai felvételt ehhez a vizsgaeredményhez kötnék. Így 40 százalékkal csökkenthető lenne a gimnazisták száma."

Ezek után már nem érdemes virágnyelvet használni: Fuck You FYDESZ!

Gomezke 2011.08.16. 13:10:24

@graycivil: Valamit muszáj tenniük. Fogy a rabszolga, a garntált bruttó 89500 forintos szakmunkásbér, és az ezzel járó nyomorgó vegetatív életmód önmagában nem vonz tömegeket...

nyünyüge 2011.08.16. 13:10:46

@aszekelyek:
Nyilván így van, mert csak így fér bele a világképedbe.

Bár László tiszi számára is azért állítotam élére a kérdést tegnap, mert a valóságban a helyzet ennél jóval árnyaltabb.

Amúgy, hamár: a rabszolgahajcsárok mindig csak a rabszolgákhoz képest keresnek jól. A rabszolgatartók viszonyítja ők is senkik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.16. 13:15:53

@graycivil: mecsoda dráma, az iskolában tanulni kell(ene).
Még emlékszem, mennyire torzította a lelkemet a folytonos teljesítménykényszer abban az elit általános iskolában... kb. felsőfokú szinten beszéltem az angolt a végére... :)

graycivil 2011.08.16. 13:22:18

@Hepci: Ha nem vetted volna észre, engem a kompetencia-felméréshez kapcsolt szortírozás ötlete "csavart fel". Nem tudom, mennyire ismered ezeket a felméréseket, de összességében vajmi kevés köze van a valódi iskolai ismeretekhez.

Kb. olyan a kompetencia-teszt viszonya a szakmai tudáshoz képest, mint a K&H-s Kulcsár "szellemi hatékonysága" egy átlagos felsőfokú könyvelőhöz képest.

Ez így nettó baromság.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.16. 13:28:58

@graycivil: maradjunk abban, hogy az ilyen felméréseket még annál is jobban ismerem, mint azt el tudod képzelni.
Sajna a tudás felmérésénél jobb módszert még nem találtak fel a tudás felmérésére...
Tudom, ez bosszantja a Vörös Csepelt, Újlipócia pedig alkalomadtán kontrázik neki.

graycivil 2011.08.16. 13:42:13

@Hepci: A kocsmai beszólók pedig mindig a legjobban értenek a focihoz. :-)

márta)) 2011.08.16. 13:43:40

A Jobbik elhatárolódott a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésektől
A Jobbik nem vállal közösséget a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésekkel, azokkal a párt nem tud azonosulni - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. "

atv.hu/cikk/20110816_a_jobbik_elhatarolodott_a_magyar_szigeten_elhangzott_kijelentesektol

Vállal, nem vállal) a Jobbik egy szélsőjobboldali radikális párt.
Csak az a probléma), hogy van támogatójuk bőven.
A kormány intézkedéseivel, pedig inkább a Jobbik vitorlájába hajtja azt a bizonyos szelet, mintsem kifogná azt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.16. 13:44:50

@graycivil: osztán a Csepel ki is esett az enbéegyből, a munkás-paraszt képességunió már akkor se működött.

xsasha 2011.08.16. 14:14:40

@Hepci:
Te kis elitpista. :-) Hát hogy gondolod, hogy a gimnázium nem jótékonysági ajándék lesz? Miért képzeled azt, hogy a diplomához erőfeszítés, önfegyelem és képességek kellenek?
Netalántán ellentmondásosnak találod, hogy az egyik oldalon ez a gond, a másikon pedig a szakmailag alkalmatlan munkavégzőkre panaszkodnak?

mezga-aladar 2011.08.16. 14:27:38

@menőmano: holnap indulok... ma még befejezem az itthoni feladatom

a Matolcsyné férje minisztérium megkért hogy az új gazdasági mechanizmus mutató-mérő eszközeit dolgozzam ki, amivel a fejlődés kimutatható lesz...

ugye a régi könyveket kidobtuk, gyökeresen új van most. ilyen sose volt...

menőmano 2011.08.16. 14:36:04

@mezga-aladar:

Holnap!?? Hát én ezt nem is hiszem el?!?
Akkor Te nekem jó nagyot hazudtál! Azt mondtad korábban, hogy nem fogsz elmenni.

Matolcsy?? Ja azt tudom, hogy a Matolcsy- féle csodaváró gazdaságpolitika nem jött be.
Jesszusom!! Te fogod kidolgozni az újat!! Akkor Te nagyon ügyes vagy.

Nem, nem, ilyen még sosem volt.
Én már nem értek semmit.

:))

menőmano 2011.08.16. 14:37:39

@mezga-aladar:

Jaj! Bocsánat! Nem tudtak ..... visszatartani????

:))))

mezga-aladar 2011.08.16. 14:50:07

@menőmano: félreértesz folyamatosan:) szövegértelmezés:)

rövidre megyek előbb aztán majd...

viszont a matolcsyné férje gazdaságpolika az merőben új a régi tankönyvek, mutatószámok nem érvényesek, ehelyett kell kidolgozni új mérési lehetőségeket... ilyesmit:

www.youtube.com/watch?v=wwoXxMytP2s

xsasha 2011.08.16. 14:51:53

Azért ez komoly, és ezt már nem Orbán mondta...

index.hu/gazdasag/vilag/2011/08/16/roubini_marxnak_igaza_volt/

"Ezt a problémát már nem lehet megoldani pluszlikviditás biztosításával. Egy ponton az adósság túl magas ahhoz, hogy a gazdaság kinövekedje, vagy hogy az adósok brutális takarékoskodással szabaduljanak meg tőle, vagy hogy az infláció eleresztésével elértéktelenítsük. Bármilyen megoldási kísérlet számos jelentős járulékos kárral jár. Nem tehetünk semmit: zombi háztatártásokat, zombi bankokat és zombi kormányokat hoztunk létre."

xsasha 2011.08.16. 14:52:55

@mezga-aladar:

Ezt neked:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/16/megint_bevasarolt_a_titokzatos_orias/

"A múlt heti államkötvény-aukciókon tapasztalthoz hasonlóan közel ötszörös lefedettség mellett keltek el a háromhónapos diszkontkincstárjegyek a keddi aukción. A 40 milliárd forintos meghirdetett mennyiségre 192,9 milliárdnyi ajánlat érkezett. Az ÁKK nem emelt a téten, az elfogadott hozamok 5,70 százalékos átlaga 20 bázisponttal múlja alul a hétfői másodpiaci benchmarkot."

bariga 2011.08.16. 16:58:24

@aszekelyek: ez nem biztos, hogy nagyon jó hír, mert akkor nem épül semmi sőt lesz megint sok "Gödör" félbehagyott építkezés, csődmenő vállalkozás és még kevesebb munkahely, megszegett szerződések, bár ez nem annyira újdonság, már inkább természetes. Bár talán nem is kell már ide sem autópálya, sem kúltúra, sem pláza, stb. nem tudom mi épülne még így, mert gyalog fogunk a templomba járni és imádkozni, hogy túléljük

hoplita 2011.08.16. 17:01:04

Most látom csak, hogy délelőtt a mi aszekelyek nevű galjavasziljevnánk beindította és csúcsra járatta a bullshitgenerátorát mán megint.:)

bariga 2011.08.16. 17:03:21

@xsasha: na ez jó nagy marhaság, akkor mi jön most, a proletárdiktatúra? Az még nagyobbat bukott, ha jól emlékszem. A válságok ciklikusak, ezt a helyezetet kell megoldani és ha valakinek nincs ötlete hogyan, akkor ne írkáljon feleslegesen professzor létére.

bariga 2011.08.16. 17:07:53

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110816-orban-viktor-szerdan-nyilatkozik-az-eurovalsag-magyar-koltsegvetesre-gyakorolt-hatasarol.html

hogy el van qrva, azt már tavaly áprilisban mindenki tudta, kivéve a ME-t és jobbkezét. Nincs itt semmi meglepetés.

menőmano 2011.08.16. 18:35:15

@mezga-aladar:
: félreértesz folyamatosan:)"
Nem, nem hiszem, nem is szoktam sokat itt lenni) meg aztán sok-sok kommentet el sem olvasok. komolyan.
Vicces vagy.
De tudod hercegem) az nevet, aki utoljára nevet??
Hm.?
Egyébként mehetsz?!!! csak írtam valamit és nem is érdekel.
:))))))))))))))

xsasha 2011.08.16. 19:52:55

@bariga:
Szerintem ő csak leírta, amit Orbán is mondott, hogy ennek a rendszernek befellegzett, új koncepció kidolgozására van szükség, mert a piac mágikus keze már nem működik.
(Meglátásom szerint azért, mert már túl jól ismerjük a mechanizmusait, és elég könnyen lehet visszaélni ezekkel. És ezzel nem tud mit kezdeni a rendszer, jelenleg nincs eszköze a manipulációval szemben.)

Jól látom, hogy egyenlőre nem túl sokan álltak elő a probléma megoldásának módszerével?

xsasha 2011.08.16. 20:01:55

Elképesztő volt nézni az ATV-n Szanyi kapitányt és az egyenes beszédű Olgát. Elképesztő, mennyire profin tud szerepelni, hazudni ez a hölgy. :-) Mintha valami Jóban rosszban kategóriájú szappanoperát láttam volna. :-) Ezek az előre elkészített felháborodások, amik előkészítik a labda lecsapását... ne már, a baloldalnak erre van szüksége? Tényleg ez a szembehazudás működik csak a baloldalon? Azt értem, hogy a jobboldal lealázása a cél, ez egy politikai csatornától elfogadható - de arcába hazudni a saját választóknak, hogy hitelesebbnek tűnjön? Ne már. Nem lehet ezt másképp? Ezek a hülye kádári reflexek sose fognak kihalni?

aszekelyek 2011.08.16. 21:05:25

@menőmano: Az első mondatodból az derül ki, abból, amit rólam feltételezel, hogy neked tetszene ez a kormány, ha megszedhetted volna magd a rendszerváltáskor. Sokkal azelőtt volt, hogy 86 -ban beköltöztünk a hitelből vett lakásunkba. Sokkal később volt a rendszerváltás, ha esetleg ennyit se tudnál. Látom, hogy nem fogtál fel semmit abból, amit írtam. Az én gyerekeimnek már csak svájci frank hitelt adtak. mert persze ezt se tudod. azokban az években amikor a szocik ezt a lehetőséget hagyták meg mindössze, azzal, hogy a forint hitel mögül kivették az állami kamattámogatást. Mi nem világos? Már nem a szocik kormányoznak de a nagy rakást, amit itt hagytak nekünk, Magyarországnak, azt bizony mi szagoljuk. Meg nyögjük. A bankok pofátlanabbak, mint emberemlékezet óta. HA elég lassan mondom, lehet, hogy odaát is megérted: Egyetlen petákot se adnak a bankoknak. Mert olyan szemétládák, amilyenek. Ezt teszik jól. Ahol házakat építenek, ott van munkahely. ÁFA és jövedelemadó. Látom, hogy ezeket egyáltalán nem sikerült felfogni. Nyilván nem olyanoknak adnak lakást, akik arra érdemtelenek. NYilván nem a plazmatévéseknek. Meg az autókat nulla forintért hazavivőknek és sosem fizetőknek. Persze tudom, hogy negyven évig arra voltak tanítva az emberek, a szocialista erkölcs az volt, hogy a másik dögöljön meg a híd alatt a pereputtyával . Az én fiaméknak is erőn felüli a teljesítése a bankok követelésének. ettől még nem fogom kárhoztatni a kormányt, amiatt, hogy nem hagyja őket az út szélén. Azzal vagyok elégedett, hogy egy petákot nem ad a bankoknak ez a kormány állami pénzből. Lakásuk, állami bérlakásuk viszont lesz azoknak, akik arra rászorulnak és akik arra érdemesek is.

aszekelyek 2011.08.16. 21:18:58

@xsasha: Kedves naiv ember, te! Szanyi nem hazudna szembe ? Aki a HMEI-zrt-nél se tudott semmiről? Egyáltalán semmiről, ami folyt a honvédségnél..... ne már, te gyerek. Kutyából szalonna? @bariga: Biztosan jó hír. A tisztességes befektetőket itt is szívesen látják. Az ilyen lefosztósokat nem. Az olyanokat sehol sem. HA nálunk olyan PPP-k lettek volna, amilyenek másutt, azzal senkinek semmi baja nem lenne. HA nem azok a pénzszivattyúk lettek volna rákötve általuk az állam emlőire , amik ezen a néven lettek. Nem a PPK-kel van baj, hanem azzal, ahogyan ezt nálunk egyes illetők elkövették azokat. Feltűnő aránytalanság és társai. Tisztességes befektetőktől majd vesz az állam szolgáltatást ezen túl is. A korrupt szdsz-es bizniceknek fellegzett be. Konkrétan. Amennyi te jársz templomba, imára, no hiszen. Oda mehetsz gyalog is.

aszekelyek 2011.08.16. 21:25:03

@hoplita: Neked is írtam, tényleg:) Érdemi válasz? Még remélek:) tudod... nagyon műanyag egy legjobbikan magyar az, aki bullshit-ezik, mondták már? Zsüli legalább magyarul szenyáz:) Konkrétan nevetséges. Annyira gazdag a magyar nyelv. Nem bírtál egy magyar megfelelőt kipréselni magadból vagy eszedbe se jutott? :)

aszekelyek 2011.08.16. 21:33:37

@menőmano: Az úgy fordulhatott elő, hogy megfojtották a baloldali kormányok a középosztályt. Azért nincsenek már szinte. A zorbán meg nekik nyújt most valamit, hogy talpra tudjanak állni. Ez meg így fordulhat csak elő. Mert ha itt megint nem jobboldali kormány lesz, szétszórják a pénzt és nem lesz látszata semmi, csak szedik az adósságot és behívják megszorítani az IMF-et. Mint abban a nyolc évben, amíg baloldali kormányzás volt.

@xsasha: Az biztos, hogy nem mi hoztuk létre:) már a magyarok. Akiknek ez hatásköre volt, és tevőlegesen el is követték, azok pedig minden felelősséget elhárítanak. NAná, hogy marxnak igaza volt.

aszekelyek 2011.08.16. 21:38:43

@xsasha: Nem akart a papája nyomdokaiba lépni. Aki fuvaros volt. Szekeres . Jászságban. Nem szerette az istállómunkát. Lovagolni lovagolt. Egyszer láttam egy helyen. Petneházán. Verte a lovat ostorral. Az meg nem tűrte meg a hátán. Állandóan ledobta. Persze a más lovát verte...Finom ember.....

bariga 2011.08.16. 21:39:50

@aszekelyek: tudod erről egx vicc jut eszembe: a szovjet hadseregben heti egyszer volt fehérnemű váltás, Iván gatyát cserélt Szásával.

Az te vállakozódat lecserélem az én vállalkozómra.

bariga 2011.08.16. 21:42:49

@xsasha: igen, nagyon messzinek tűnik a megoldás, mindenesetre pazarolni nem lehet, és fel kellene állítani a pontos diagnózist, mert a gyógymód anélkül hatástalan, vagy félrekezelik a beteget.
süti beállítások módosítása