Minél többet tudok róla, annál inkább ki akarom zárni az életemből – ezt a mondatot egyetemista koromban hallottam valakitől, aki az édesapja révén elég közelről követhette a politika eseményeit. Máig emlékszem a reakciómra: kifejezetten idegesített a bennfentességbe mártott elutasítás. Tényleg azt hittem, hogy én jobban tudom, mi és miért fontos a politika.
Sok hibát el lehet követni a politika közelében forgolódva. Lehet az ember túlzottan idealista, ilyenkor általában hamar jön az illúziók elvesztése, a nagy kiábrándulás. Lehet túlzottan pragmatista, a rendszerben lévő magabiztosságával már-már cinikusan machiavellista, hogy aztán egy idő után azt vegye észre, nincsenek már fogódzói, értékei, kiüresedett és megfagyott. És lehet olyan is, amilyen módon – kezdetben messze nem tudatosan – én próbáltam közelíteni hozzá: kívülállóként, de nem érdeklődés nélkül, izgalmas bogárnak tekintve a politikusokat, akik hol helyesen, hol helytelenül döntenek, s akiknek a viselkedése – ha okosan figyelünk – megérthető és elemezhető. Az első lépcső ugyanis a megértés – gondoltam -, minden másnak, így a politikai cselekvésnek is, csak ezután van értelme.
Először 2006 őszén kellett átgondolnom, hogy tartható-e ez az alapállás. Akkor, a tévészékház ostroma után éreztem azt, hogy nincs mit mondanom. Nincs mit mondanom mindaddig, amíg pontosan ki nem derül, hogy miért úgy történt minden, ahogy. „Amíg ezekre a kérdésekre nincs bizonyítékokkal alátámasztott válasz, és a hiányzó tudást legfeljebb különböző összeesküvés-elméletek próbálják pótolni, a politikai elemzés olyan mértékben elszakad a lényegtől, annyira irrelevánssá válik, hogy művelőinek érdemes elgondolkozniuk szakmájuk korlátain” – írtam akkor.
Azóta – már csak a munkám természetéből adódóan is - persze sok mindent tapasztaltam, hallottam és olvastam, ezek az ismeretek azonban inkább elbizonytalanítottak, semmint megerősítettek. Egyre több minden utal arra, hogy sajnos nem lehet minden bogarat megfigyelni a réten – és különösen azokat nem, akik pedig a legnagyobb befolyással rendelkeznek az események alakulására. Egyre többször látszik úgy, hogy a nyilvánosság előtt megjelenített és a megfigyelő számára dekódolható politikai érdekek mellett és gyakran felett megjelennek olyan szempontok, amelyeket igazán csak a bennfentesek ismerhetnek, de amelyek sokkal lényegesebbek és fontosabbak, mint azok, amelyekről a pártküzdelmek árulkodnak.
„Nem szabad naivnak lenni, a politika kétezer éve a pénzről szól, semmi másról” – fogalmaz a mai Népszabadságban egy állítólagos debreceni vállalkozó. Egyre inkább úgy érzem, hogy néhány kérdést feltétlenül tisztáznom kell, mielőtt folytatom. A legfontosabbak:
1. Ami a mai magyar politika működését jellemzi, az valóban a politika normál, rendszerszerű, ezeréves logikája, üzemmódja?
2. Ha a paraván mögötti világ fontosabb, akkor van-e egyáltalán értelme a látható világ politikai elemzésének?
3. Milyen módszerekkel tudható meg több arról, hogy ténylegesen kik és hogyan hozzák a döntéseket?
4. Ezek az ismeretek milyen módon tehetők közzé, hogyan lehetnek a politikai tudás hasznos részei?
