Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu


Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Facebook

Ajánló

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (1) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (129) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (1) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (7) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (7) orbán viktor (113) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (10) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (1) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (1) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

01:40

Éjszaka, autópálya. Rádiót hallgatok, érdekes beszélgetés, annál is inkább, mert egyetemi kollégám és főnököm, Lánczi András az interjú alanya. Aztán egyszer csak ezt mondja a mostani kormányról, jellemezve annak működését: „őszinte politika”. Hirtelen nagyon hosszú lesz az út. Szinte bármit – bármi mást - mondhatott volna, és én most már az igazak álmát aludnám…

Bizonyára mindenki ismeri azokat a vicces mondatokat, amelyek azt próbálják demonstrálni, hogy általában azon a téren lehet a legnagyobbat bukni, ahol a legtöbb időt töltünk. Az emberek szeretnek elhitetni ezt-azt magukról, így nem véletlen, hogy a környezetük arra érzékeny leginkább, ha ezeken a pontokon válnak sérülékennyé. A pártok és a politika világa sem kivétel: tudják, liberális politikusoknak sokkal kevésbé fáj a nyilvánosságra került házasságtörés, mint konzervatív sorstársaiknak, mint ahogy egy baloldali politikusnál sokkal idegesebben fogadja a rongyrázást vagy az elitista hozzáállást a publikum, mint másoknál.

Idehaza a szocialista párt által és körül kialakított talán legfontosabb mítosz a hozzáértés, a kompetencia, a szakértelem volt. Először 1994-ben, de később is jelentős szerepe volt az MSZP győzelmeiben ennek az elemnek. Meggyőződésem, hogy a 2010-es történelmi vereség okai is elsősorban itt keresendők: a szocialisták kormányképességében, kormányzati teljesítményében csalódtak leginkább a választók. Szerepe volt mindebben a hitelesség elvesztésének is, nem vitás, de még "őszöd" is sokkal kevésbé fájt volna az egykori baloldali szavazóknak, ha az utána következő években fel tud mutatni eredményeket a kormány.

Ami az MSZP-nek a kompetencia, az a Fidesznek a hitelesség. Nagyon egyszerűen elmondva: az MSZP stiklijeit (egy határig) megbocsátják választóik, ha hisznek a párt hozzáértésében; a Fidesz kormányzati botladozásait (egy határig) elnézik a szavazóik, ha az ügyet igaznak gondolják. Tudom, persze, mindkettő minden pártnak fontos, de mégis világosan látszik a különbség. Orbán Viktor sokkal többet jelent táborának, mint egy egyszerű politikai vezető. Nem kizárólag a siker legitimálja – mint a baloldal aktuális első embereit -, hanem a karizma, a spiritualitás, a moralitás. Nem véletlenül „nem hazudhatott”, nem véletlenül nem lehet látható tanácsadója stb., alaposan kigondolt szerepébe ezek egyszerűen nem férnek bele.

Hogy ez a kormányzati ciklus összességében milyennek mutatja majd a Fidesz kompetenciáját, ha lehetnek is már feltételezéseink, ne döntsük még el másfél év eredményei-eredménytelenségei alapján. Az azonban egyre világosabb, hogy – minden retorikai bűvészkedés ellenére - a Fidesz hitelességén egyre komolyabb sebeket ejt politikája. Kevés olyan amúgy elkötelezett kormánypártit ismerek – minél több tudása van a politikai folyamatokról, annál kevesebbet -, aki a kormány politikájának jellemzésére használná a bevezetőben említett kifejezést. A kormány egyre gyakrabban és egyre látványosabban kénytelen szembemenni ellenzéki időszakában hirdetett mondataival, ráadásul nyilvánosan azt sem vállalja, hogy egyáltalán viszonyuljon ezekhez, megmagyarázza a változás okait. Annyira tart a hitelességi válságtól, hogy a nyilvánvalót is megpróbálja eltagadni, amivel azonban csak tovább növeli a hitelességi gondokat.

Amibe bele lehet bukni, azért kell leginkább bocsánatot kérni. Az MSZP új vezetése máig nem vette észre, hogy nem "őszödért" kell elsősorban vezekelniük, hanem az elmúlt nyolc év inkompetens, sikertelen kormányzásáért. A szocialisták mindaddig a padlón maradnak, amíg nem látszik rajtuk, hogy tanultak a múltból - ehhez azonban először is néven kellene nevezni a kudarcot. Ha pedig egyszer majd a Fidesznek kell vennie egy mély levegőt, s átgondolnia az elmúlt időszakát, ma úgy néz ki, hogy az új vezető leginkább egy őszinte, önreflexív és önkritikus mondattal tudná megkezdeni a megújulást.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr953237401

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbánék a gyurcsányi úton? 2011.09.19. 15:59:28

Két héttel ezelőtt kezdték el tárgyalni a kormány tagjai a jövő évi költségvetést, igaz akkor még számok nélkül. Mi már akkor megírtuk, hogy számításaink szerint egy kb. 1000 milliárdos nagyságrendű megszorításra kiigazításra lesz szükség a várhat...

Trackback: Egyszer volt forradalom Budapesten? - A székházostrom után 5 évvel 2011.09.19. 12:59:03

A volt gimnáziumomban már tradicionális végzős Prágai osztálykiránduláson voltunk. Este volt, fiúszoba, hostel. Sörösüvegek, üvöltözés, punnyadás felváltva. Éppen elhalkuló röhögés, bátortalanul nyíló ajtón zaklatott lány, osztálytársunk lép be: - Forr...

Trackback: Bocs, mégsem 2011.09.19. 09:36:05

Egész szép kis lista kezd összegyűlni azokból a rendelkezésekből és ígéretekből, amelyek buzgó hangoztatásával vezető pártunk kétharmados többsége vitathatatlanná vált, aztán idővel kiderült, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet… íme egy gyors, korá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

=nessuno= 2011.09.22. 22:14:00

@Letícia: legalább nem unalmas.:) Néha nyomolvasónak érzi magát az ember.:)

megszűnt 2011.09.22. 22:16:17

@aszekelyek:

"Akkor híradót se nézel?"

6- os Híradót megnézem az összes csatornán egyszerre és a Parlament közvetítését hétfőnként. Akkor úgy ülök ott, mintha én is képviselő volnék. Olvasok közben, eszem, falatozgatok, iszogatok. Így.:)

6.Lenin 2011.09.22. 22:18:54

@=nessuno=:

"Attól nehéz ennek a kormánynak, hogy nem különb a többinél."

Ez 1 kulcsmondat. Ez a gondolat vezérli a ballibet is.

Minden cselekedetük ezt igyexik bizonyítani.... senki sem különb nálunk, de mi különbek vagyunk mindenkinél.

Erről szól minden, de nem fog menni. Ezt is illene észrevenni.
Soha nem sikerült senkinek.

megszűnt 2011.09.22. 22:18:57

@=nessuno=:

"az erkölcs szerintem az úgy van, létezik."

Tévedés. Az erkölcs az vagy van, vagy nincs. Egy kód, melyet beléd ültettek vagy megtanulhatod, hogy aképpen élj.

Szóval a nős férfiak kettőnktől már nincsenek veszélyben?:)

=nessuno= 2011.09.22. 22:23:02

@6.Lenin: Szimpatikus, ahogy szemléli a dolgokat. Igaza van.

megszűnt 2011.09.22. 22:24:18

@Letícia:

"No, ne haragudj rám, hogy poénkodom rajtuk, de én mindenkivel ezt csinálom...:)"

Rád haragudni? Soha! Inkább arra a pornós jobbikosra. Megnéztem, még mindig ott a honlapja. Micsoda erkölcs!

Vizet prédikálja a bort meg issza. Mali Zolit sajnálom, hogy nem került a csapatba. Én ajánlottam neki a Jobbikot, amikor kikerült az SZDSZ-ből és voltam őnála, személyesen, de nem hajlott rá. Kár érte. Van múltja, de levezekelte. Régen hívtam mobilon.. mi van ővele?..

aszekelyek 2011.09.22. 22:27:04

@=nessuno=: Az erkölcs egy kultúrához kötött dolog. Más kultúrkörben egész más az erkölcsös, mint nálunk. nem globálisan statikus dolog. Van is ebből konfliktus.

megszűnt 2011.09.22. 22:29:06

@jjulie:

"a feri a fideszproli ópiuma "

Hát ők tudják. Én nem láttam benne sose fantáziát se pro se kontra.

Szép éjt kívánok a Blogtársaknak!:)

@Török Gábor:

Egy jó írás holnapra rendelve. Írjon! Mi volt az egyetemen? Lánczi behívta-e az irodába? Egyáltalán: mi a helyzet a politikai életben? Szép éjt!:)

aszekelyek 2011.09.22. 22:31:19

@knausz: Hiányozni? Úgy hallom, közvetítteti a tárgyalását. Állandóan szerepel. vízcsapból folyik, ahelyett, hogy qrvajó könyveket írna, ahogy ígérte az mszp-nek,. ha egyszer lelép.

=nessuno= 2011.09.22. 22:33:54

@6.Lenin: Sajnos nálam kiérdemelték az egyenlőségjelet. Nincs olyan formátumú politikus, aki a közérdeket szemelött tartva cselekszik. Aki saját kisszerűségén túl tud nőni. Hibáit belátni, felvállalni, korrigálni. Aki nem arra gyúr, hogy népszerű legyen...

6.Lenin 2011.09.22. 22:34:43

@knausz:

Az erkölcs, rossz kompromisszumok a túlélésért. Sima érdekegyeztetés, soxor önkéntes alapon. Van, hogy kényszerrel megy csak, félelmet kelteni a büntetés lehetőségének a lebegtetésével.
Aztán 1 idő után beidegződik, vagy nem. Ilyenkor változik a módszer.
Erre mindig vannak elhivatottak, akik ezt igyekeznek beágyazni.
Amennyiben sokan elfogadják, akkor lesz belőle érték, amit aztán ajánlatos másokkal is elfogadtatni/rájuk kényszeríteni.
Szükséges rossz.

aszekelyek 2011.09.22. 22:36:42

@knausz: Fantázia az nincs is benne. Azt jól láttad. Egész más tulajdonságai miatt lett belőle miniszterelnök a királycsinálók által. Az is egy nagyon erkölcsös aktus volt. Mi az, hogy! Nagyon is! Mind a kétszer....

=nessuno= 2011.09.22. 22:37:17

@knausz: Azt hiszed,amelyik politikus lop, csal, hazudik stb, az nem tudja mi (lenne) a helyes?? Dehogynem. Ebben a kultúrkörben tisztában kell, hogy legyen vele.
Tőlem a facérok is biztonságban vannak.:)))

=nessuno= 2011.09.22. 22:40:23

@aszekelyek: Szűkebb hazánkra próbálom értelmezni.

6.Lenin 2011.09.22. 22:42:36

@=nessuno=:

"Aki nem arra gyúr, hogy népszerű legyen... "

Az soha nem lesz vezér.

"aki a közérdeket szemelött tartva cselekszik."

Aki nem tartja szem előtt a többség óhaját, soha nem lesz népszerű

Mindig voltak/vannak/lesznek, akik ezt másként gondolják.
Mást tartanak értéknek.
Ilyenek az emberek. Szerencsére.

1x csak lesz belőle valami, vagy nem.

6.Lenin 2011.09.22. 22:49:14

Jo8!
Mindenkinek.

gvilinek, külön.

=nessuno= 2011.09.22. 22:49:39

@6.Lenin: Össztársadalmi szinten szerintem előnyös. Az egyén éli meg korlátozásként.

=nessuno= 2011.09.22. 22:57:05

@6.Lenin: A köz érdekében cselekvés nem feltétlen népszerű intézkedésekből áll. Mint a klasszikus dictator Rómában. Megteszi,amit megkövetel a haza, oszt jónapot, elköszön. Nem akarja magát újraválasztatni holmi úri huncutságok árán.
Jóéjszakát!

6.Lenin 2011.09.22. 23:06:08

@=nessuno=:

Néha túl sok egyénnek vannak olyan érzései, mintha mások korlátozni szeretnék az eddig előnyösnek hitt, össztársadalmilag addig elfogadott saját értéknek gondoltat.

Mondjuk ilyenkor ajánlatos az ilyen egyének sokaságát kiirtani/átnevelni/rájuk kényszeríteni. Később már nem olyan macerás, meg felejt is az ember. Lazán átsiklik, a fejlődés ezt kívánta. 1xű, logikus magyarázat.

Magyarázat mindig van, kell is , hogy legyen, így kívánatos, ha már...

=nessuno= 2011.09.22. 23:32:57

@6.Lenin: vékony jég, elismerem.

megszűnt 2011.09.23. 08:20:58

@aszekelyek:

"Hiányozni? Úgy hallom, közvetítteti a tárgyalását. Állandóan szerepel. vízcsapból folyik, ahelyett, .."

Most JÓL át lehet beszélni még egyszer, utoljára a személyét, Török Gábor új posztjában!:)

Aztán szerintem felejtsük el Ferit. Mit gondolsz?:)

dzsaszper 2011.09.23. 09:02:02

@knausz:
szerintem lehet ebben a helyzetben is jó értelemben alázattal kormányozni, a kulcsszó talán az önmérséklet. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy mindenben mérsékeljük magunkat. Van egy halom dolog amiben lépni kell, és ott lépni kell.
De az sem mindegy hogy miben és hogyan és milyen egyéb határokat lépünk át, és ha már valamit át készülünk lépni, mi a célja. Mint az orvoslás egyik alaptétele: a várható (akár hosszútávú) kockázatok nem haladhatják meg az alappal várt előnyöket -- várható értékben. Na ez szerintem az AB-vel való harcban is, a végtörlesztésnél is sérült rendesen.

A környezet valóban minuszos, az önmérsékletnek, tartásnak nem is onnan kellene származnia. Hanem belülről. Amúgy a Fidesz galamb vonala Navracsiccsal és Pokornival ezt korrektül mutatná is, ha hagynák őket érvényesülni.

megszűnt 2011.09.23. 10:53:36

@dzsaszper:

"szerintem lehet ebben a helyzetben is jó értelemben alázattal kormányozni, a kulcsszó talán az önmérséklet."

Lehet-ne. De úgy van ez, hogy amikor tiéd a hatalom, meg kell mutatnod olykor, hogy a tiéd. Ha kicsit engedsz, többet akarnak. Végül beláttam, hogy a gesztusoknak nem sok helye van egy olyan politikai rendszerben, ahol mindenki, de kivétel nélkül mindenki úgy gondolja, hogy neki mindent szabad:

A politikus elmondja zárt körben a mondókáját - mindegyik. Az emberek még mindig nem képesek gondolkodni - legtöbbjük.

Visszatérnék oda, hogy sokan igenis szeretik hallani: ez jó, az nem jó, ezt így csináld, ezt meg úgy.

Az alázat inkább Gandhi sajátja. Magyarországon nincs követője ennek a szemléletnek. pl. én hiteles vagyok, mert azt mondom: éljünk szerényen és úgy is élek. Ezt nem láttam egyik politikusban sem.

megszűnt 2011.09.23. 10:57:08

@dzsaszper:

Navracsicsban van valami, de mégsem elég markáns. Nem kifejezetten vezető típus. Pokorniról ugyanez a véleményem.

Ha valakit olyannak látok, hogy akár Orbán helyébe léphetne, ő Kósa Lajos, de akkor megint ugyanitt vagyunk.:)

megszűnt 2011.09.23. 11:00:46

@=nessuno=:

"Azt hiszed,amelyik politikus lop, csal, hazudik stb, az nem tudja mi (lenne) a helyes?? Dehogynem. Ebben a kultúrkörben tisztában kell, hogy legyen vele."

Egyáltalán: ez miért merül fel mindig és miért válik természetessé végül, hogy aki lophat, csalhat az feltétlenül lopni és csalni fog. Ez fel sem merülhetne. Érted?:)

A férfiak tehát ha nős, ha nem nős - tőled is, tőlem is biztonságban vannak! Így korrekt.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.23. 11:18:51

@knausz: Na de a nők, kérem, őróluk nem nyilatkoztatok, pedig:
„ Mit szerethettek a nők a férfiakban, mielőtt a pénzt feltalálták? ”

dzsaszper 2011.09.23. 11:20:07

@knausz: megint ott tartunk, hogy az önmérséklet az valóban ÖNmérséklet. Kit érdekel, mit akarnak? A belső tartás hiányzik. Ha pedig valaki a belső tartás miatt úgy tűnne hogy enged, akkor a következő helyzetben ki fog derülni, amikor többet akartak, hogy az előző nem engedmény volt.

Ellenben ha azért nem enged valaki a saját lelkiismeretének, mert majd úgyis többet akarnak a többiek, az saját magát árulja el, "hamis tanúvá lesz saját igaz pörénél" (József Attila után szabadon). Én úgy látom, pontosan ez történik manapság...

megszűnt 2011.09.23. 11:27:18

@dzsaszper:

"A belső tartás hiányzik. "

Igazad van. Ezzel nem tudok vitatkozni.

Ha valaki megkérdezné, mi van bennem olyan különös és néha ezen elgondolkodom magam is, akkor az nem a szép hajam, színjátszós szemem, bársonyos bőröm, hanem a tartásom.

1. De hány ember mond nem-et egy igazán jó ajánlatra? 2. És hányan adják el a hitüket vagy cserélik le vagy váltják apróra?

Mi, ketten nem vitatkozunk, mi egyetértünk. Csak szólok.:)

megszűnt 2011.09.23. 11:32:56

@namitirok:

"Na de a nők, kérem, őróluk nem nyilatkoztatok, pedig:
„ Mit szerethettek a nők a férfiakban, mielőtt a pénzt feltalálták? ” "

Hány nő mond nem-et egy igazán jó ajánlatra? Leveleztem egy Kaliforniában élő, velem egykorú férfival, és képtelen volt megérteni, hogy engem a pénze pont hidegen hagy.

Aztán leveleztem egy Angliában élő, szintén velem egykorú sportolóval, ő egyenesen titkolta az anyagi helyzetét. Odáig jutottunk, hogy elküldtem a.., pedig csupán ezt szokta meg:

A nőket valószínűleg az anyagi érdekli és semmi más.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.23. 11:39:37

@knausz: Elnézést, kissé pongyolán fogalmaztam, főként, ami az idézetet illeti. Annál frivolabb vagyok, nem kicsit..
Tehát akkor, kiegyenesítés (nem mexorítás) okán:
„ Isten először megteremtette a férfit. Aztán támadt egy jobb ötlete. ”

megszűnt 2011.09.23. 11:41:56

@namitirok:

"Tehát akkor, kiegyenesítés (nem mexorítás) okán:"

Most ez nekem magas? Magas. Mit szeretnél kihozni belőle?

Kutyát leviszem, mert nem önálló, de tudni szeretném.:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.09.23. 11:48:13

@knausz: Semmi különöset, vicceskedni próbáltam az elébb, most meg tanulom pártunk- és kormányunk szó (nyelv) használatát, több kevesebb sikerrel! (nem igazán áll rá a szám:-)
Most akkor nem vagyok elég NER-érzékeny?

Jó sétát ezen szép időben!:-)

tölgyes 2011.09.23. 12:35:17

@knausz: Szerintem TG-nek nagy szerencséje van vele. Ő azt hiszem nem olyan:), de tényleg.. és egyébként is erre TG nem hiszem, hogy bármit válaszolna:)

megszűnt 2011.09.23. 12:36:53

@namitirok:

Gyönyörű idő van! Az ősz a legszebb évszak.:)

Köszönöm.:) Jót sétáltunk.

megszűnt 2011.09.23. 12:38:53

@tölgyes:

Mi nagyon egyidőben jövünk-megyünk.:), mint a menőmano.

Nem tudom, milyen, de tisztességes embernek tartom.

tölgyes 2011.09.23. 14:37:01

@knausz:Olyannak látszik..:) Reméljük olyan is!::)) Én a minap leírtam egy ellenpéldát, de a rendszer nem engedte közölni pedig nem volt benne se név, se trágárság:)

Itt van az õsz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetõre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szeretõ anya.

És valóban õsszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szemébõl is látszik, hogy csak
Álmos õ, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
.
.
.
.Kedvesem, te ûlj le mellém,
Ûlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergõ természetet.

megszűnt 2011.09.23. 19:07:44

@tölgyes:

"Én a minap leírtam egy ellenpéldát, de a rendszer nem engedte közölni pedig nem volt benne se név, se trágárság:)"

Ha nekem címezte, jöhet a címemre is, ami itt nem jelenik meg. Szívesen elolvasom. Bár valakivel levelezek, akiről nem tudom, kicsoda, csak levelezünk - még ilyen sem történt velem, de szépen napra-nap írunk egymásnak.

Nem Ön az?- csak kérdezem. Más a stílus, de hátha.

Ez a vers nagyon érdekes, de kimondom, most először érzem, hogy kissé frivol.:) Sose olvastam ennyit bele.

tölgyes 2011.09.24. 16:29:01

@knausz: A csók az a tavaszhoz illik.. de neki, mert fiatal volt ősszel is kedve volt hozzá:), de mert a romantika szülötte volt figyelmes volt a természettel szemben is... De igaza van.. bujkál a sorokban a finom erotika:)

Én legjobban ezt a két gyönyörű és talán legismertebb sort szeretem benne:
"S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét..." Ezek a levelek tényleg hullanak:)

A szöveget Tg-nek írtam, és arról szólt, hogy egy barátom, aki politikus is, és neves egyetemi tanár is milyen előítéletesen viselkedett.. még vizsgáztatni se volt hajlandó egy jobbossal.

megszűnt 2011.09.24. 19:29:24

@tölgyes:

Tavaly óta szeretem az őszt. (Korábban a tavasz volt a kedvenc évszakom.) A természet haldoklik és elmúlásában sokkal gyönyörűbb, mint amikor éledezik. Nyilván öregszem.

Én is azt a két sor, persze, szerintem mindenki!:)

A tanárok fura szerzetek és mégis én jól kijöttem eddig mindegyikkel, minden szinten. Fiam Sopronba járt. Ott különös szokások voltak: tanárt folyosón tilos volt megszólítani! Aztán végül úgy lett, hogy tanár szólított meg folyosón.:)

Egy tanárral levelezek. Azt tudom őróla és férfi az illető. Ma kaptam a 2 db macska helyett 1 apró kutyát tőle, amit azonnal kinyomtattam és kiraktam a faliújságomra.:)

Hát végeredményben egész életemben levelezek valakivel, mióta írni tudok, kivel, szóval ez talán nem is olyan lényeges, mint gondoltam.:)

tölgyes 2011.09.24. 20:47:15

@knausz: Nem is tudtam, hogy ilyen erős soproni kötődései vannak:) Engem talán Sopron tanított meg arra, hogy minden évszaknak megvan a maga szépsége. Volt idő, amikor hetente 2-3 alkalommal felmentem a Várhelyre. Imádtam sétálni a Fáber réten a szűz hóban:)..vagy ugyanott élvezni a tavaszi szeleket:)
Ha nem titok melyik iskolába járt a fia?
Én soha nem voltam nagy levelező. Az volt az ideológiám, hogy nincs ráidőm.. és ez akkor talán így is volt..bár nem volt helyes:( Akkoriban azonban nagyon éltem:)

megszűnt 2011.09.24. 21:16:55

@tölgyes:

A Roth Gyulába járt. Erdészeti szakközép. Á! Ott annyi a szakállas, azt biztos nem kell mondanom.:) ritka, aki nem.

Rengeteget jártam szülői értekezletre és fogadóórára és ott érettségizett a fiam, aztán ment egyetemre.

Nem szerettem Sopront, de a fiam különösen jó biológiából, nemzetközi versenyen is szép helyezést ért el belőle, gondoltam, az ő útja lesz, de nem igazán szerette - ő sem.

Mindig nagy levelező voltam.:) Minden koromban legalább 10-20 levelezőtársat bírtam.:) Ma ez kicsit másképpen van.
www.youtube.com/watch?v=Zi4r_bASQ7E&feature=related

tölgyes 2011.09.24. 21:32:26

@knausz: Az erdészetiben elég sok durva gyerek volt. az iskola nem volt rossz, csak azzal a gonddal küszködött, amivel minden szakközép: nem volt elég idő a közismereti tárgyak megalapozására... de köbözni, erdőt művelni jól megtanították a gyerekeket..:) Nem biztos, hogy az Ön fiának is ez volt a szíve vágya.:)

Mi inkább "bandáztunk". A baráti társaságom akkoriban sportos fiúkból állt.

tölgyes 2011.09.24. 21:33:40

@knausz: Az erdészetiben elég sok durva gyerek volt. az iskola nem volt rossz, csak azzal a gonddal küszködött, amivel minden szakközép: nem volt elég idő a közismereti tárgyak megalapozására... de köbözni, erdőt művelni jól megtanították a gyerekeket..:) Nem biztos, hogy az Ön fiának is ez volt a szíve vágya.:)

Mi inkább "bandáztunk". A baráti társaságom akkoriban sportos fiúkból állt.

megszűnt 2011.09.24. 21:57:38

@tölgyes:

Esetleg ugyanott végzett Ön is?

Mondtam: menjen az ELTE-re, legyen biológus, bármi, történész.. abból is jó volt, de nem.

Nem bántam volna, ha gimnáziumban marad és a tanárai sem, de nem akart. Katolikusba járt.

A lányom is eljátszotta ezt. Szakközépiskola (IFO) és 1 év után azt mondta:- Anya, gyenge, nekem gimnázium kell! De letette a középfokú nyelvvizsgát, jövő héten kezdi a felsőfokút. :)

Mindhárom gyerekem nagyon jó fejű és ez engem kötelez, hogy mind egyetemet végezzen.:)

tölgyes 2011.09.24. 22:03:56

@knausz: Nem. Én gimnáziumba jártam, csak többeket ismertem akik oda jártak..aztán volt olyan tanár is akit ismertem... ezzel együtt az erdészeti a mag nemében jó volt. élvezte az egyetemi hátteret.. de nem volt jó arra, hogy út legyen az ELTE felé.. bár aki tehetséges annak nem sokat számít.
Persze a gyerekeknek tanulni kell és az ő tudásukba való befektetés a legjobb befektetés:).. Segíteni kell őket abban, hogy megtalálják azt amiben a legnagyobb lehetőségük van a kibontakozásra..:) Ez nem is olyan könnyű.

megszűnt 2011.09.24. 22:13:03

@tölgyes:

"de nem volt jó arra, hogy út legyen az ELTE felé.. bár aki tehetséges annak nem sokat számít."

A katolikus iskola kivitte volna érettségiig és aztán az ELTE. De nem így alakult. És utána is tönkrevágta, mert nem Gödöllőt választotta, pedig minden pontszáma megvolt hozzá és ott álltam - mögötte.

Nézze. Egy anya lehet a legjobb anya, a legjobbat akarja, és a gyerek hiába bírná, kitér. De nem szabad feladni. Ha rámegy minden, ha nem marad már semmi remény, még akkor sem.

tölgyes 2011.09.24. 22:16:22

@knausz: Ezért mondom, hogy nem olyan könnyű:(

megszűnt 2011.09.24. 22:22:38

@tölgyes:

Semmi sem könnyű.:) Autodidaktának lenni sem könnyű, de ezerszer többre értékelem, ha valaki a maga erejéből éri el azt, amit más hosszadalmas tanulással.

Ezt adja össze! Mert bennünk van ám Ady és ez kötelez!:)

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

tölgyes 2011.09.30. 20:08:50

@knausz: Ezt hallgassa meg. Érdemes!Caetano Veloso - Sozinho (Ao Vivo)

megszűnt 2011.09.30. 21:34:19

@tölgyes:

Nagyon jó hallgatni! Köszönöm.:) többedszerre teszem..

(Ha nyit még egy ablakot és kijelöli az elérési utat (kék lesz), Ctrl c- vel a számítógép vágólapra helyzi, majd bárhová be tudja illeszteni Ctrl v-el. Linkeljen! Próbálja meg!)

www.youtube.com/watch?v=wb4RauhteFA

tölgyes 2011.10.01. 17:17:20

@knausz: A fiam is folyton oktatna ezekre a fogásokra, de leperegnek rólam:) Viszont itt van Andres Segovia: Asturias.. :) Biztosan nagyon fog tetszeni Önnek.

megszűnt 2011.10.01. 17:35:31

@tölgyes:

Nagyon lassú volt és vártam, vártam, mi sül ki belőle.:)

Ezt, ha meghallgatja, ez brutális, ha mondhatok ilyet:

www.youtube.com/watch?v=SSrH_oqnrl0

megszűnt 2011.10.01. 17:52:00

@tölgyes:

"A fiam is folyton oktatna ezekre a fogásokra, de leperegnek rólam:) "

12 éve elmentem egy tanfolyamra és megtanultam a számítógép kezelését. Akkor még nem volt családi használatban számítógép, internet.

Még bekapcsolni sem mertem! Én + a gépek. Két külön fogalom. Először nem mertem bekapcsolni, csak ott nézegettem.., de úgy éreztem, erre szükségem lesz.

Olyan szempontból jó, hogy a word-ben hivatalos leveleket írok és szépen kinyomtatom, továbbá arra is, hogy linkeljek Önnek egy-egy dalt.:)

www.youtube.com/watch?v=D1ZYhVpdXbQ&feature=related

tölgyes 2011.10.01. 18:54:12

@knausz: Én nagyon kényelmes vagyok és el vagyok kényeztetve. Ha valami kell akkor a fiam megcsinálja.. így én csak ilyen koca netező vagyok.. és nem is igen érdekel. Mindent megtalálok, amit keresek.. de ennél többre nincs szükségem. :( Ez biztos nem helyes, de akkor sem bír érdekelni:(

tölgyes 2011.10.01. 19:26:43

@knausz: Megvallom Önnek, hogy én ezt a fajta zenét nem szívesen hallgatom. Van egy remekmű, abból kivesznek 3-4 taktust, azt felgyorsítják, megakusztizálják (direkt írom ilyen csúnyán), felhangosítják.. aztán jönnek a fényekk..::((
Nekem erről két dolog jut eszembe. 1. A fűrészelés.. 2.. az amokor a gyerek a kalácsból kicsipegeti a mazsolát:(

Nekem erről a zenérő lA. Wajda egy filmje jut eszembe a Tájkép csata után..amikor kivezényelték a foglyokat a szakadó hóban a barakok elé, aztán megjött egy hegedűművész. A rabok azt várták, hogy hazamehetnek.. de a hegedűs el kezdett nekik játszani Vivaldit.

Ha szépet akar látni és hallani, akkor nézze meg ezt:Bach - Tarkovsckij - Solaris -Preludio corale in fa minore Solaris by Andrej Tarkovskij - Levitation (full scene)

tölgyes 2011.10.01. 19:47:19

@knausz: Még ezt is hallgassa meg hozzá:):Grigory Sokolov plays Bach-Busoni Ich ruf zu dir , meg ezt is:):Bach (Busoni) - Ich ruf zu dir, Herr Jesu Christ - Horowitz , no és ezt:):JS Bach : Ich ruf zu dir, Herr Jesu Christ - BWV 1124, ezt is érdemes:): Ich Ruf' Zu Dir, Herr Jesu Christ, Bach - Gendron én még ezt is ajánlanám a figyelmébe.. J. S. Bach - Chorale-Prelude "Ich ruf zu dir, Herr Jesu Christ" BWV 639 .. Az én estémet boldoggá tették ezek a hangok:::))).. szeretném, ha Ön is részesülne ebben a gyönyörűségben.

megszűnt 2011.10.01. 20:21:59

@tölgyes:

"Ez biztos nem helyes, de akkor sem bír érdekelni:( "

Nem forszírozom. Ugyanígy vagyok a számítógéppel és a többi masinával.

"Megvallom Önnek, hogy én ezt a fajta zenét nem szívesen hallgatom. Van egy remekmű, abból kivesznek 3-4 taktust, .."

Rendkívül fontosnak tartom, hogy valamilyen formában eljusson a zene, miként a vers is a nagyközönséghez. Amilyen formában ők azt "fogyasztani tudják" - ma.

Az egyik legjobb József Attila versfeldolgozás:
www.youtube.com/watch?v=4bJ3O572qvc

megszűnt 2011.10.01. 20:36:37

@tölgyes:

"Még ezt is hallgassa meg hozzá:)"

Ezeknek egy részét anyósom is orgonálja. Lükével november elején találkozom, tegnap felhívott, pontosítani, és egy olyan, originált CD- vel szeretném meglepni, amelyiken anyósom Bach-ot orgonál.:) és kap mást is, ha netán innen kiszimatolja, sose lehet nála tudni!

Az, hogy bekerültem egy értelmiségi családba, annak ez hozadéka volt, persze alapja, hogy zenei általánosba jártam és sokáig énekeltem, vagyis a zene szeretete eleve adott.

Mégis vagy ezzel együtt előnyben részesítem a feldolgozásokat, melyekkel közelebb kerülhet egy-egy darab a szívemhez.

Bármennyiszer:
www.youtube.com/watch?v=DGN1ES4nsLQ

tölgyes 2011.10.02. 13:59:10

@knausz: Valamilyen formában eljusson a zene..:( A fene tudja. Van nálunk egy illúzió, amelyik azt sugallja,hogy erőfeszítés nélkül is el lehet jutni az "igazi" művészethez. Nem lehet eljutni.. ráadásul ezek a mazsolázások meg is hamisítják a művet, hiszen ay kiragadott részek egy nagyobb zenei mondanivaló részei. Ezért is hoztam olyan példákat, ahol olyan megoldással nyúltak aműhöz, amelyik nem elvett belőle, hanem hozzátett...

Ott van példaként a Soláris. Van egy jó irodalmi mű, abban két ember szerelmes vergődése, aztán van egy csodálatos festmény, Bach műve..És ezek az művek mindegyike kiteljesedik ebben a 6 perces részben.. miközben a saját mondanivaló se csorbul

Az ahogy a kamera belemegy a Téli vadászatba és megmozdulnak a szereplők..ahogy ez részévé válik egy úrhajó pályamódosítása miatti súltytalanságnak két egymást ölelő ember imádságának, ami Bach hangján szólal meg.. ez engem mélyen megrendít..Nem gondolom, hogy ehhez az ember el tud jutni csörömpoléssel, munka nélkül..Az alkotók maguk is nagyon keményen dolgoztak.

tölgyes 2011.10.02. 14:27:38

@knausz: Sajnos én csak énekelni tudok. Úgy, ahogy legikább saját kedvemre a fürdőben..:).. de abban a szerencében volt részem, Sopronban nagyon jó templomi orgonák voltak és néhány orgonista is. Az evangélikusok pedig rendszeresen játszottak Bach-ot, hiszen Ő mégis csak az evangélikus liturgia alapján írta a műveit:).. Aztán néhányszor a Tamás templomban is üldöglhettem.

megszűnt 2011.10.02. 14:28:04

@tölgyes:

"ez engem mélyen megrendít.."

Volt egy koncepcióm. A gyerekeim kezébe sok-sok eszközt akartam adni, tudatos nevelési elv: nyelvek, zene (énekkar, hangszerek: furulya, hegedű), hittan (nem kötelező éveket is járták, járják, részük ez a világ) és a sport (futás, lovaglás).

Nekem semmi nincs. Vagy értem a zenét és eljut hozzám, vagy értem a verset és eljut hozzám.. és szintetizálom, ami szép: nem tudatos, csak megállok és eggyé válok vele.

Tudom, Ön nem szereti Poppert. Én őt nagyon. Ha nem volna, én most sem tudnék máshoz fordulni, az ő gondolataihoz: Az ember egyedül van – mondta. Fájdalmában, örömében és ezeket nem tudja megosztani.

Engem most ért egy hír. Gyötröm magam és közben én is öregszem, nem is tudom elmondani, mennyire fáj, de akkor tudom, hogy egyedül vagyok vele, a saját fogódzóimat magam találtam meg. A minősége valaminek ilyen szempontból nem érdekes.

Nézze, ebből a versből ki lehet hozni a szerelmet, de ki lehet a halált is:
www.youtube.com/watch?v=D4CljbGbyZo

tölgyes 2011.10.02. 14:47:23

@knausz: Az ember nincs egyedül. Popper meg egy hazúg ember volt. Nem akarom Önt megbántani, de az volt. Sajnos. Örömöt is bánatot is meg lehet osztani. Ha örömét osztja meg több lesz, ha bánatát kevesebb.. Az öröm csak úgy öröm, ha a tanu szeméből visszasugárzik..
Popper épp annak a hazúg ideológiának szolgálatába állította a tehetségét, amelyik a magányba kergette bele az embereket, mert az elszigetelt magányos ember mindig is jó alanya volt a hozzá hasonlók szórakozásainak.:(

Egyedül voltam én sokáig.
Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták; bár velük
voltam volna én boldogan.

tölgyes 2011.10.02. 15:02:36

@knausz:
Weöres Sándor
Öröklét

A föld, ahol az élet terem,
a mindent nyelő sírverem,
a síkság, hegy, tenger, folyó:
öröknek látszik és múló.

Világűr és mennyboltozat,
sok forgó égi kapcsolat,
a milliárdnyi tűzgolyó:
öröknek látszik és múló.

Mit eltemet a feledés
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület, mely elpörög:
múlónak látszik és örök.

Mert ami egyszer végbement,
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
múlónak látszik és örök.

megszűnt 2011.10.02. 15:03:54

@tölgyes:

"Egyedül voltam én sokáig."- az ember mindig egyedül van.

Bécsben Mozart a szép. A remény zenéje. Hozzám Bach muzsikája nem állt sose olyan közel.

Bécsben az ember sétálgat és beszívja a hangulatát. Anyám meg fog halni. Sokkal inkább hallgatok Mozartot, mint Bach-ot és valami okosat kell kitalálnom, túlélési stratégiákat.

Azzal, hogy ezt elmondtam Önnek, ezzel nem könnyebb nekem, hiszen senki sem tud azonosulni az én fájdalmammal.

Hordom, mint hulló tárgyakat a föld.. a fájdalmat, olyan, mint a szerelem, meglehet, az is magányos érzés, hiába, hiszen ketten nem tudják ugyanúgy megélni. Vagy igen?:)

www.youtube.com/watch?v=UuwSMAo3qf4&feature=fvst

tölgyes 2011.10.02. 15:09:43

@knausz: Nem is kell ugyanógy megélni... de ez nem azt jelenti, hogy már milliók nem élték meg egy kicsit másképpen ugyanazt..:(

megszűnt 2011.10.02. 15:16:21

@tölgyes:

De ezek a milliók, nem érthetik az én fájdalmamat és az én örömömet. Ők nem én vagyok. Tudja? Tudja.

A majdnem úgy az kicsit másképpen - ugyanaz.:)

megszűnt 2011.10.02. 15:31:34

@tölgyes:

"Nem is kell ugyanúgy megélni... "

Osztozni valamin, akár öröm, akár bánat, ugyanúgy kéne érezni, hiszen minden más kevés vagy túl sok.

A magány érzése, hiába van társa, elérheti bármikor pl. amikor a műtőbe tolják, ott és még számos helyen.

Egyedüllét és magány. Azt mondják más. Én a magányról beszélek. Ezt nem lehet úgy beszorozni, hogy két magányból egy teljes részvét.
www.youtube.com/watch?v=S25tlrvqP_8&feature=relmfu

tölgyes 2011.10.02. 15:40:21

@knausz: Mert bedőlt Poppernek:( Tudom, hogy ez most talán nem vigasztalja, de mégis..

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
és csudálkozik módfölött az irka,
hogy mindegyik csak magára gondol,
különb akar lenni a többinél
s oktalanul külön hatványozódik,
pedig csinálhatja a végtelenségig,
az 1 ilyformán mindig 1 marad
és nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
és legelőször is
a legegyszerűbb dologhoz lássatok —
adódjatok össze,
hogy roppant módon felnövekedvén,
az istent is, aki végtelenség
valahogyan megközelítsétek.

---

Felelj -
innen vagy?
Innen-e, hogy el soha nem hagy
a komor vágyakozás,
hogy olyan légy, mint a többi nyomorult,
kikbe e nagy kor beleszorult
s arcukon eltorzul minden vonás?

megszűnt 2011.10.02. 15:55:21

@tölgyes:

Én ismerem Popper erényeit, hibáit, hiszen ember volt ő is, mint mi. Irigy, persze, kollégájára például, Csíkszentmihályi Mihályra, hogy feltalálta a spanyolviaszt és azért őt kitüntették.:)
Butaság ez, olyan emberi butaság. Méghogy létezik a flow..? Persze, hogy létezik, de ezzel miért pont Csíkszentmihályi csinált karriert??? Érthetetlen.

Popper akkor nyújtotta a kezért, amikor nekem kellett egy kéz. Ez volt A belső utak könyve. Jókor volt ő az én életemben, mint most Ön. Jókor van és jó helyen.:)

Honnan tudja, hogy nem vigasztal?:) Látja, ezt is csak feltételezi, hiszen Ön nem én vagyok, még az IP címünk is más. Ebből pontosan megállapítható, hogy nem magammal chatelek.:):)

tölgyes 2011.10.02. 15:57:06

@knausz: Magány amit mi magunk építünk magunknak holott

"Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tûnik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyölt közt botoltam,
megis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam."

tölgyes 2011.10.02. 16:02:23

@knausz: Nekem nem az irigységével van a bajom.. hiszen valamennyien gyarlók vagyunk.. hanem a hazugságaival, amelyik elhitette sokakkal ezt az egyedül-létet... és másban se mondott igazat.. de szót sem érdemel. Azt kell megértenünk és átélnünk, hogy a fogantatás pillanatában eldőlt a sorsunk..(Hol a tollbábú üldögél, hola halálnak bilincse van..)Akkortól biztos hogy el kell menni innen.. de azt is tudnunk kell, hogy csak milliárdnyi élet útját járjuk mi is.. egyedien persze, de sorsunk belesímul milliárdok sorsába.. és egy szer majd Nappá válunk mi is:)

megszűnt 2011.10.02. 16:05:52

@tölgyes:

Nekem Kosztolányi kimaradt az életemből, ezt talán olvasta, hogy írtam, valahol. A temetőben találtam meg, egy síron:

Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
*
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
*
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

tölgyes 2011.10.02. 16:10:45

@knausz: Persze.. vágyunk az egyediségre és megismételhetetlendségre.. és ebben is van valami.. nincs két egyforma falevél.. de mi mégi csak egy nagy rendszer részei vagyunk..a mi perspektívánk mégis csak az, hogy egykor majd Nappá válva felvillanjunk a világmindenség egén:).. és ez már akkor eldöl amikor megfogantunk.

megszűnt 2011.10.02. 16:27:42

@tölgyes:

"..a mi perspektívánk mégis csak az, hogy egykor majd Nappá válva felvillanjunk a világmindenség egén:).. és ez már akkor eldől amikor megfogantunk. "

Ez így van. Úgy is mondják: az ember a sorsát nem kerülheti el, mert minden meg van írva. Nekem ez szimpatikus hozzáállás az élethez.

A Tanár úr is majd elszámol az életével. Ahogyan tette, kereste benne a jót is, rosszat is, bár e két fogalom nem mindig magyarázható.

A magány nekem könnyebben élhető meg, hogy tudom, nem osztható meg - senkivel. Így tudom. Tőle tudom.

Szenvedek, ezt tudom én. (Catullus)

Most megiszom a Neocitránomat, készülök rá, és lefekszem, mert tegnap elkapott egy vírus. Látja, az is miért pont engem? Tudna-e osztozni ebben a bajomban? Nem tudna. Legföljebb megcsinálná a Neocitránt.:):)

tölgyes 2011.10.02. 19:29:35

@knausz: No hagyom az említett urat. Én úgy gondolom, hogy a magány jó. Jó a magány, ha az ember fel tud oldódni barátságban szerelemben, közösségben. Mindekettőre szüksége van az embernek. Ha bármelyik hiányzik, akkor nehéz lehet.. és azt kell megtanulni valahogy, hogy képes legyen mindkettő megteremtésére.

Ha ez így van, akkor természetes, hogy a maga terhét mindenki maga cipeli.. de ez nem magány, hanem egy fizikai, biológiai adottság.. mindenkinek van saját élete aminek része az élet teljessége.. és fájdalmat akkor él át az ember, ha ezt nem tudja megteremteni.

A vírussal feküdni kell, ezért, -de csak ezért - örülnék, ha nem válaszolna..

Egyébként pedig:

Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fûszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.

megszűnt 2011.10.02. 20:05:46

@tölgyes:

"Én úgy gondolom, hogy a magány jó. Jó a magány, ha az ember fel tud oldódni barátságban szerelemben, közösségben."

A magány nem választott életforma, hanem úgy alakul. Képzelje el, amikor leszületik egy csillag és ráadásul tudja milyenek a csillagok, pláne augusztusban, látja, hullanak erre-arra. Így képzeljük el a születésemet, de októberben.:)

Egy paraszti család. Benne vadidegen gyerek, aki mindig olvas vagy ír, és a kukoricásba jár napozni, viszi a verseskönyvet, megy az öregapja ingjében, ott meg még azt is ledobja. Ezzel a gyerekkel egy paraszti család nem tud mit kezdeni. Ráadásul szép. Természetes volt, hogy a közösség kitaszított és magányra ítélt.

A zsidó család pedig megint nézett, mint jenő a moziban, és akkor ők sem tudnak befogadni. Az értelmiségi család elképedt! Mit lehetne énvelem kezdeni? Így sodródtam az életben, szüntelenül keresve – önmagam.

megszűnt 2011.10.02. 20:17:03

@tölgyes:

"Ha ez így van, akkor természetes, hogy a maga terhét mindenki maga cipeli.. de ez nem magány, hanem egy fizikai, biológiai adottság.. mindenkinek van saját élete"

Nekem természetes gyerekkorom óta, hogy a magam és mások terhét én cipelem. Amikor padlóra kerültem, magamnak kellett felállni és küzdeni.
Anyámnak később az anyja lenni. Dönteni az ügyekben. Folyamatosan felvállalni a konfliktusokat.

Nekem még nem volt olyan, amikor el tudtam pihenni. Egy vers most ide fog csatlakozni, de ne vegye magára, mert én megfogadtam, hogy a @Tölgyes urat nem bolondítom.:)

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

megszűnt 2011.10.02. 21:21:21

@tölgyes:

"A vírussal feküdni kell, ezért, -de csak ezért - örülnék, ha nem válaszolna.. "

Nagyon nehezen indulok el innen. Át- és átolvasgatom, miket vetettem papírra ide, mik merültek fel bennem – ma.

Aztán elképzelem, hogy többszáz kilométerre innen, reggel időben, egy asszony felöltözik. Már ma összepakolt, éjjel nem alszik, ez úgy szokott lenni, mint a rövidlátó hangya a kesztűben, aki sírdogál és kötöget, ha ismeri a mesét.

Gyakran jutnak eszembe az elefántok. Amikor jön az Idő, elindulnak – meghalni. Az embernek ez borzalmasan nehéz, főleg, mert a magányában él.

tölgyes 2011.10.02. 21:22:22

@knausz: Pedig nincs is jobb egy kis bolondulásnál-bolondításnál:)(Szeretni bolondulásig, elovadásig, de jó is lenne..::::)))

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegbe n levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél."

A történet amit elmesélt, ha nem is mindennapi, de nem is olyan nagyon ritka...:) Ezt kérem ne tekintse hűvös okoskodásnak. Az 50-70-es években gyors volt Magyarországon a mobilizáció. Háromszor -ötször olyan gyors mint Európa nyugati felén.. Ennek volt a következménye az Ön által leírt gyakori élethelyzet.. Az egyik kultúrából kiszakadt, másikba még nem találta meg a helyét... amit nyilván nehezített az egymástól eltérő vallási identitás. Vagyis értem azt amit írt és még valamennyire racionalizálni is tudom.

Az én barátaim között is vannak ilyenek és olyanok. Azt láttam, hogy azok akik nagyon gyorsan váltottak, nagyon sok nehézséggel küzdöttek.. voltak olyanok, akik vagy maguk, vagy a gyerekeik elveszítették a lábuk alatt a a talajt. Olyan szélsőségekben gondolkodjon, hogy az egyik barátom felmenője már a XVI. században pápa volt..ő maga bárói családból származott miközben nálánál kedvesebb és konokabb embert keveset ismerek..a másik szinte a cigányputriból jött és lett belőle meghatározó értelmiségi, akit gyakran vádolnak magyar nacionalizmussal:(.. vagy egy idősb barátom,aki parasztcsaládból származott, korán árván maradt.. s tehetsége miatt "kiemelték" mindenféle iskolába járatták.. miközben vezető elvtársnál volt házi tanító, hogy a testvéreit és özvegy anyját támogathassa..aztán vezető politikus lett.. és sorolhatnám.. de említhetném azt a barátomat is akinek másfél percen belül halt meg két gyermeke egy balesetben.. ő véletlenül ment oda, s neki kellett őket azonosítan:(..akiktől egy már önnek is elküldött verssel búcsozott az egyik vezető szinésznőnk, akit én nagyon szeretek..

Mindezt valahogy el kell viselni és ebben a világban kell így-úgy megkeresni valamiféle harmóniát.... Ennek útja pedig nem az individualizmus.

tölgyes 2011.10.02. 21:25:02

@knausz: Kérem ne legyen ilyen borúlátó! Maga sok-sok harcot megvívott és azokból megerősödve került ki..Most is így lesz:)

megszűnt 2011.10.02. 21:34:36

@tölgyes:

Így volt. A harcokból mindig. Csak ez még ismeretlen számomra, miképpen fog történni és nem magam miatt félek. Nekem nemélni könnyebb (Weöres), bármikor jobb lett volna nem élni. De olyan sokan látnak benne fantáziát.. például anyám. Aki szeret élni.:)

"Mindezt valahogy el kell viselni és ebben a világban kell így-úgy megkeresni valamiféle harmóniát.... Ennek útja pedig nem az individualizmus. "

Ezzel a szép gondolattal és csak ezzel akkor, hogy meg- és túlélni, de kimondani: Félek.

tölgyes 2011.10.02. 21:53:46

@knausz: Valamennyien félünk. Félünk a legkisebbtől és a legnagyobbtól.. Ez a mi félelmünk az a kozmikus félelem, amit régmúlt őseink átéltek, amikor szemüket a végtelen égre meresztették és átélték kicsinységüket és esendőségüket.. de hisz épp ezért kell megmaradni mert ennek felfedezése ránk vár.:)

megszűnt 2011.10.03. 13:11:31

@tölgyes:

"és átélték kicsinységüket és esendőségüket.."

Az ember nagyon apró pont, azt bármilyen szemszögből nézzük. Ami lehetőségünk, hogy átlássuk a tervet. Mivégre vagyunk a Földön?

Ezekhez kellenek, azok a napi, apró mozaikok, amiket én mindig összerakok és tanítom a körülöttem élőknek, mert lényeges!

Itt az én vírusom. Ezt fölfoghatjuk úgy is, hogy a Jóisten megvert engem a hírrel, és még akkor ágyba is döntene. De itt azt kell észrevenni, hogy miközben próbálom legyőzni a vírust, ez leköt, tompítja az agyamat (fülem, fejem tele, neocitrán kábít), és inkább magamra irányítja a figyelmemet, mind egy ennél sokkal óriásibb és fájdalmasabb hírre.

Tehát egy betegség nem jó és nem rossz. Semmi sem jó vagy rossz, mert a kérdés, miképpen élem meg. Semmi sem jó vagy rossz, a gondolat teszi azzá.

..mert nincs a világon se jó, se rossz; gondolkozás teszi azzá - Shakespeare

tölgyes 2011.10.03. 16:03:22

@knausz: Remélem, hogy ez a vírus nem jelent komoly bajt és csak maga kényeskedik egy kicsit:) Én ilyenkor a gyerekeknek sok teát adok, citromos limót könnyű ételeket és szigorú fekvés, semmi ficánkolás.:) Lehetőleg sok, minnél több alvás.
Önmagában persze..nem jó és nem rossz. Ezt az ember viszi bele ebbe a világba..sajátszempontjai szerint szemlélve a dolgokat..Ráadásul mi megöltük az Istent.. a gyilkosságot racionalizmusnak hívjuk és aztán rettegünk a végtelen űr süket közömbössége és ember voltunk magánya miatt.

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

megszűnt 2011.10.03. 20:49:55

@tölgyes:

"Remélem, hogy ez a vírus nem jelent komoly bajt és csak maga kényeskedik egy kicsit:) "

Nem vagyok én olyan kényes.:), még függönyöket is mostam, kitakarítottam a lakást, csak az angolt kellett elraknom. Amikor az angolt el kell rakni, akkor beteg vagyok, ez onnan tudható. Köszönöm, hogy aggódik és remél.:)

"Ráadásul mi megöltük az Istent.. a gyilkosságot racionalizmusnak hívjuk és aztán rettegünk a végtelen űr süket közömbössége és ember voltunk magánya miatt."

A természetességet cseréltük fel a konzum világra. A szomorú ebben, hogy a falusi népek is, mert vágynak olyanok lenni, mint a városiak.

Szedegetem az emlékeket, mi marad meg nekem, anyámból, és nagyon kevés dolgot tudok mondani. Vagy inkább a semmit.
Ez a nehéz benne! Nincs egy őszinte mondat, egy őszinte szó. Időről-időre bementem a színházába és eljátszottam a darabomat:

Függöny. kt. belép és csodálatos a haja, kifogástalan a ruhája, mert kt. mindig ilyen és így szereti látni és akkor lehet majd a szomszédoknak mondani, hogy van egy lánya, igen, a szép. De nekem sose mondott semmit. "s lásd, soha, soha senki/ nem mondta, hogy te jó vagy.."

A gyerekeink, ahogyan emlékezni tudnak ránk, abban, ha benne leszünk és ők is benne lesznek, átfonja őket a szeretet, amikor ránk gondolnak, legyünk bár a sírban vagy gondolják, onnan a csillagokból figyeljük őket. Ez lényeges. A sok teája a citromos limó.:) ezek.

tölgyes 2011.10.03. 21:15:40

@knausz: Takarítani nem lett volna szabad, meg mosni se. Szépen feküdni az ágyban nyögdécselni és sikkantgatni.. na azt kell csinálni a betegnek, nem mosni:( A kutya fáját!

A század második felében mindent megtett az értelmiség (a magyar értelmiség is) és a politika, hogy az édesanyjához hasonló emberek se érezzék jól magukat saját kultúrájukban, bőrükben.. és nyilván Ön is ezt sugározta felé akarata ellenére is.

A gyerekek pedig felnőnek.. és szeretnek ugyan bennünket, de élik a maguk életét,... mint ahogy régebben írtam: már nem velünk osztják meg mindennapi gondjaikat..Mi sem tettük ezt másképpen.

Ráadásul tudnia, kell, hogy ez a paraszti kultúra nem volt bőbeszédű és inkább rejtegette az érzelmeit, mint mutogatta... Tehát édesanyja nem azért nem dícsérte, mert nem szerette, hanem azért, mert azért elítélte volna az a közeg, amelyik körülvette.

Anyám mesélte nekem: nagyanyám kicsi törékeny asszony volt. Nagyapám, amikor mentek kapálni Kanadába (Így hívták a határnak a falútól távol lévő területeit:), nagyapám vitte a kapát.. Az asszonyok meg összesúgtak: nézzétek, hogy a R. hogy urizál.:), de a nagyapám azért ezután is vitte a kapát.:)

Tehát az a régi falusi világ is kegyetlen volt és nehéz volt benne az élet... de értéket teremtett és őrzött. Én mélyen megrendültem Veres Péter azon mondatától, amikor arról ír, hogy jöttek a csendőrök és átkutatták a házát. A felesége pedig attól félt, hogy a szennyes ruhát nem fogják elég tisztának tartani:) Milyen mély emberi tartás van ebben az egyetlen mondatban összefoglava...

Ezeket az anyákat legjobban talán Nagy László és Juhász Ferenc verseiből lehet megérteni: "Sikojod volt ruganyos ágyuk..::(("

Lesz a Dunán a Zabriskie...

megszűnt 2011.10.03. 21:39:47

@tölgyes:

A kutyát ne emlegesse, azt levittem egy körre! Ha jól belegondolunk, betegnek lenni luxus. Lányom is beteg. Neki főztem. Lementem bérletekért a fiamnak, másik lányomnak. És akkor a vírus. Ebéd után megittam a Neocitránt és aludtam.:)

"A gyerekek pedig felnőnek.. és szeretnek ugyan bennünket, de élik a maguk életét,... mint ahogy régebben írtam: már nem velünk osztják meg mindennapi gondjaikat.."

Ezek a gyerekek nem olyanok! Nekem állandóan dumálnak és holnap hogyan írjuk a fogalmazást? Mondom: - Először TE megírod, én átnézem, és együtt kibővítjük. Ez a módja. Mire:- Anya, te öt perc alatt megírod és akkor nem kell a bővítéssel vacakolni.

Ehhez szóljon hozzá!! Tanár kiüzent a gyerektől:- Anyukád nem magyartanár? Mire a gyerek: - Az én anyám háztartásbeli. Mondtam, ha bárki kérdezi ki vagyok, akkor főállású anya.:)

Egy gyerek tudjon fogalmazni. Elsődleges, mert erre szüksége lesz az életben. Hátha újságíró lesz vagy bölcsész.:)

megszűnt 2011.10.03. 21:59:42

@tölgyes:

"Ráadásul tudnia, kell, hogy ez a paraszti kultúra nem volt bőbeszédű és inkább rejtegette az érzelmeit, mint mutogatta..."

Mamámmal, anyám anyjával volt nagyon bensőséges a viszonyunk. Mindenre kiterjedt a beszélgetésünk.

A mamám vitt bölcsibe, oviba. Rátett a biciklire és akkor vitt. Az életem alapjait rakta le, melyben megvan az asszony és a férfi szerepe.

Nincs az én fejemben kavarodás, hogy akkor erre a rengeteg hajra hogyan, miképpen helyezzek el egy kalapot!

Mert én tudom, megtanultam, hogy a kalapot a férfiak hordják. A szép asszonynak meg urizálnak a csúnyára fittyet hánynak.. ajajajjaj a szívem, meg ne tudja senkisem.. csak a prímás egyedül, aki nékem hegedül, csak az tudja, hejde egyedül.:):) Ismerjük a dalt.

"Milyen mély emberi tartás van ebben az egyetlen mondatban összefoglalva..."

A tartás. Eleve ez a szó kiment a forgalomból. Amikor megemelem a fejem és felőlem összeborulhat mögöttem húsz nyalka legény, de én megyek tovább. Nem kapnak zöld jelzést.

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

(József Attila)

tölgyes 2011.10.03. 22:01:51

@knausz: Akkor Ők még kicsik.. akkoriban az enyémek is mindent megbeszéltek velem.. Ma már nem így van.. és én ezt nem is veszem zokon tőlük. Én se tettem mást.. bár nekem mindig volt egy külön világom, ahová tilos volt bemenni. Még a szüleimnek is:) Ezért megértő vagyok-voltam velük... a csínyeiken is jól szórakozok(tam). Hozzám képest szelídek voltak.

Persze a kényszer az más. Ha menni kell, akkor kell, de ha lehet nem szabad menni és határt kell szabni.. mindenkinek ez az érdeke:)No jön a sport, a film meg elkezdődött.. a végén felrobban a hűtőszekrény és röpülnek a fogyasztói társadalom kacatjai:) Éljen a kandírozottmandarinzselészínű áramvonal.

megszűnt 2011.10.03. 22:24:00

@tölgyes:

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

Nekem József Attiláról az a véleményem, hogy a mama (már egy hete csak a ..), meg az anyám (a bögrét két kezébe fogta..), őneki nem volt egy stabil anyja, aki mellett gyerek lehetett volna bármeddig.

Az enyémek nem kívánnak fölnőni. Pont jó, hogy van egy hóbortos, bolondos anyjuk. Én pedig szeretek anya lenni és amikor úgy van kedvem, a saját gyerekem az anyám.:) Ebben igazodjon ki!:) vagy inkább Jó sportolást kívánok!:)

Múltkor is(!) mondom a férjemnek:- Fölnőnek a gyerekek, pár év, mi szépen megtettük a magunkét és akkor aztán veszek egy kis házat, elválunk, és abba beleköltözök.

Mire a férjem:- Minek teszed bele mindig a történetbe, hogy mi elválunk? Nem is értem.. amikor olyan jól megvagyunk. Na hallja! Vitatkozni nem lehet ezen.:):)

megszűnt 2011.10.04. 11:05:42

Ha valami fáj Neked panaszkodom,
kinek mondhatnám,
hallgass meg édes Szűz Anyám.
Nehéz óráimban adj nekem erőt,
hiszen Te vigasztalsz sok-sok szenvedőt.

Nálad minden bűnös oltalmat talál,
a benned bízóknak nem fáj a halál.
Tőled távozóknak bánatuk soha nincs,
akik arra kérnek: Mária segíts...

Hozzád imádkozók árvák anyja vagy,
akinek jósága véghetetlen nagy.
Téged dicsérni nem szűnik a szám,
emelj magadhoz édes Szűz Anyám.
Ámen.

www.youtube.com/watch?v=NassqESIS2E&feature=related

megszűnt 2011.10.04. 18:08:15

@tölgyes:

Szeretném megköszönni, hogy tartotta bennem a lelket.

A műtét jól sikerült, még a beteg is megvan. Szombaton megyek látogatni, ha meggyógyulok.:)

Anglia után Párizsba szeretnék menni.
www.youtube.com/watch?v=tBOVQDOrEB0

tölgyes 2011.10.04. 21:44:01

@knausz: Jaj! Ne mondjon ilyet a férjének, az nem jó se Önnek se neki:( Még vicből se mondja..:)

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

De addig:)

tölgyes 2011.10.04. 21:53:41

@knausz: A minap a félelemről beszélgettünk. Most jutott az eszembe:)

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a szorongó oltalom
a gondviselő félelem
kísért eddig utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

tölgyes 2011.10.04. 22:10:12

@knausz: Ennek a jó hírnek nagyon örülök:)

Ha Párizsba megy nézze meg jól a San Chapelle-t.

megszűnt 2011.10.15. 20:47:17

@tölgyes:

A helyzet egyre rosszabb. Nem tudom, eljutok-e Angliába egyáltalán.. Párizsba aztán már könnyebb lesz.

Ritkán olvasom mostanába, bár én is ritkán vagyok, érthető és tragikus okokból - ritkán.

tölgyes 2011.10.18. 19:58:58

@karakán:
Nem voltam itthon, ezért mellőztem a netezést. Ráadásul most is sok lesz a dolgom. Valamit azonban nem értek. Miért rossza a helyzet? Összefügg-e ez a korábban említett orvosi beavatkozással?.. Ha nem akar ne válaszoljon. Én sem szeretem a magánügyek nyilvános fórumon való emlegetését... Szurkolok, hogy minden jó legyen..és felszabadultan élvezhesse a londoni szelet-ködöt:)

laci0011 2011.10.23. 20:17:52

Érdekes figyelni ezeket az elmekórtanról szökötteket,minket néznek hülyének pedig ők az igazi hülyék,elhiszik a saját baromságaikat,elmerülnek az álmaikban,menekülnek a valóságtól,saját korábbi véleményeiket is szemeköpve akár.