„Az ilyen típusú politikai irányítás alkalmas lehet választások megnyerésére, de – különösen kiszolgáltatott államapparátusok esetén – ellene hat a bürokratikus közigazgatás klasszikus erényeinek, a racionalitásnak, a kiszámíthatóságnak és a személytelenségnek.” Ezeket a sorokat két kollégám, Gallai Sándor és Lánczi Tamás vetette papírra 2006-ban, a második Gyurcsány-kormány szerkezetét és működésmódját elemezve. A tanulmány a sokat mondó „Személyre szabott kormányzás” címet viselte, és felhívta a figyelmet arra, hogy a modern demokráciákban nem szerencsés az olyan egy személyre szabott irányítási rendszer, ahol a „kormányfő a kormányzás teljes spektrumát és vertikumát közvetlen vagy közvetett ellenőrzés alatt tartja”. Okos és igaz írás volt, talán éppen ideje lenne az újraközlésnek.
(Fotó: Facebook)
Nem a most vasárnapi fideszes rendezvény lemondásából tudjuk, hogy a mai kormányzó pártban Orbán Viktor megkerülhetetlen és pótolhatatlan szerepet tölt be. Lehet persze azzal érvelni, hogy többé-kevésbé a világ minden politikai vezetője hasonló helyzetben van, azért a fokozatoknak jelentős szerepe lehet. Orbán mögött ma sokkal nagyobbnak látszik az űr, a szakadék, mint az egyébként szintén karizmatikus francia, német vagy brit jobboldali vezetők esetén: a magyar politikus kiesése – akár csak egyetlen szimbolikus alkalom erejéig is – lényegesen nagyobb érvágást jelent(ene) pártja számára.
Egy ilyen helyzet természetesen nem véletlenül alakul ki. Kell hozzá az adott politikus tehetsége, képessége, akarata és tudatos cselekvése, de elengedhetetlen az is, hogy a pártot a maga teljességében áthassa: vitathatatlan tekintélye mellett intézményesült, formális, valamint informális megoldásokon és eszközökön keresztül is kézben tartsa. A személyre szabott vezetés – mint minden hatalmi struktúra – ugyanis csak ellenakaratokon keresztül jöhet létre, ezeket hol korbáccsal, hol mézesmadzaggal kell megtörni, leszerelni, áthangolni.
Amikor egy erős vezető kormányra kerül, értelemszerűen arra törekszik, hogy ez az irányítási modell érvényesüljön a kabinetben is. A politikatudomány általában politikai kormányzásnak (vagy a kormányzás prezidencializálódásának) nevezi az egy központból irányított, egységes szempontok mentén vezetett végrehajtó hatalmat, ahol nem a kormánynak (vagy a pártnak) van vezetője, hanem ellenkezőleg, a kormányfő – és a mögötte vagy mellette álló szűk informális kör - uralja, dominálja „kormányzás teljes spektrumát és vertikumát”.
Az ilyen megoldás minden potens és ambiciózus vezető álma, nem véletlen, hogy az ezen a téren Orbánnal rokonítható Gyurcsány Ferenc volt talán az első kormányfő idehaza, aki nyíltan beszélt is a politikai kormányzás szükségszerűségéről. Jellemző módon azonban ebben a szocialista politikus csak szerény utánzója lehetett jobboldali elődjének és utódjának, aki – szintén jellemző módon – nem beszélt erről, de már első kormányánál is törekedett rá, a másodikban pedig szinte tökélyre fejlesztette. A kormányfő – vagy politikai felelősséggel nem rendelkező, de komoly befolyással bíró bizalmi emberei – nélkül ma nem születhet döntés a kormányban, a miniszterek időnként még alapvető szakpolitikai és személyi kérdésekben is bizonytalanságban teszik a dolgukat, beosztottjaik irányítása pedig gyakran a miniszteriális hierarchián kívülről történik.
A személyre szabott kormányzás természetesen nem maga az ördög. Számos előnyéről beszélhetünk: gyors, koncentrált, tudatos és hatékony is lehet. Egészen addig jól muzsikál, amíg a vezető – minden szempontból – a helyzet magaslatán áll. Ellenkező esetben azonban - és különösen a politika lényegét a legpontosabban megmutató rendkívüli helyzetekben – az említett írásban szereplő három tényező (racionalitás, kiszámíthatóság, személytelenség) hiányán túlmenően is ártalmas és romboló lehet.
„A fejedelemnek ügyelnie kell, hogy megfelelő minisztereket állítson maga mellé: ezek vagy jók, vagy rosszak, az uralkodó bölcsessége szerint. A fejedelem eszes voltát elsősorban az dicséri, kik vannak körülötte; és ha ezek alkalmasak és hűségesek, mindig bölcsnek tarthatjuk a fejedelmet, hiszen ki tudta ismerni őket és meg tudta tartani hűségüket. Ám ha nem ilyenek, mindig rossz véleménnyel lehetünk felőle, mivel az első hibát éppen ebben a választásban ejti.” Könnyű kitalálni, Machiavelli írta mindezt, aki természetesen nem pártokban, politikai szervezetekben vagy értékközösségekben gondolkodott, hanem kizárólag a fejedelem szempontjai érdekelték. A modern pártelvű tömegdemokráciák korában azonban a jó tanácsokhoz azt talán még hozzátehetjük: egy messzebbre tekintő politikai szervezet soha nem tesz fel mindent egyetlen személyre.
