Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy sajtóértesülések szerint a Fidesz 2004-ben „lottóötösnek” tartotta Gyurcsány Ferenc előtérbe kerülését. "Kiss Péterrel az MSZP a 2006-os választásokat veszítette volna el, Gyurcsány Ferenc viszont esetleges bukásával maga alá temetheti az egész MSZP-t is" - nyilatkozta akkor egy fideszes politikus. Megállapíthatatlan, hogy mennyi volt ebben a mondatban a valós gondolat, a vágy vezérelte elem, vagy éppen a nyilvánosságnak szánt magabiztosság, az azonban kétségtelen, hogy az azóta eltelt hét évben a Fidesz politikájában a volt miniszterelnök töltötte be az első számú célpont szerepét. De mi lesz most?
Azzal, hogy Gyurcsány Ferenc elhagyja a szocialista pártot, és új pártjának élén akár az eddigieknél is aktívabb szereplője lehet a magyar politikának, kétségtelen, első látásra sokat nyer a Fidesz. Számos okból dörzsölheti a tenyerét: a „szétszakadó” szocialisták miatt, a feltehetően egymással rivalizáló két baloldali párt miatt, a most már a legtöbb kormány-ellenzék relációban közvetlenül is Gyurcsánnyal egy platformra kerülő (és ettől hideglelést kapó) Jobbik és LMP miatt, továbbá a DKP megjelenése után levegő és tér nélkül maradt potenciális antifideszes kezdeményezések miatt. A volt kormányfő szereplése eddig a pontig vitathatatlanul „lottóötös” a Fidesznek, lássuk be, ennél szebb forgatókönyvet Habony Árpád sem írhatott volna.
Hosszabb távon van azonban néhány olyan lehetséges következménye a pártrendszer mostani átalakulásának, amely akár némi aggodalommal is eltöltheti a Fidesz döntéshozóit. Gyurcsánnyal kapcsolatban a jobboldali pártnak eddig két egyszerű célja volt: folyamatosan középpontban (és célkeresztben) tartani, illetve hozzákötni, hozzáláncolni a szocialistákat, sőt, lehetőleg mindenkit, aki a Fidesztől balra áll. Emlékezhetünk a 2006-os őszi fideszes politikára: az ellenzéki párt akkori akcióit csak akkor tudjuk értelmezni, ha elfogadjuk, hogy Orbán nem megbuktatni akarta a kormányfőt, hanem ellenkezőleg, az volt a célja, hogy az MSZP ne tudjon megszabadulni terhétől, hanem az ostromlott várba zárva egy emberként sorakozzon fel mellette.
Gyurcsány távozásával Mesterházyék most elméletileg lehetőséget kapnak az újrafogalmazásra, az „őszödi paradigma” fogságából való kitörésre. A párt mai állapotára tekintve ez egyelőre tényleg nem több elméleti lehetőségnél, de már ez is nagyon más helyzet, mint amikor a Gyurcsány-probléma számított az egyetlen érdekes MSZP-s hírnek. Még ennél is fontosabb (és a Fidesz számára veszélyesebb), hogy ezzel az aktussal a korábbiaknál izgalmasabb, kiszámíthatatlanabb lehet az ellenzéki politika. Az a pálya, amin a három ellenzéki párt eddig futott, belátható és könnyen manipulálható volt. Gyurcsány pártelnöki kiemelkedése kétségtelenül okozhat gondokat az együttműködésben, ám egyben valószínűbbé és egyszerűbbé teszi az MSZP és az LMP eddig csak félszívvel vállalt közeledését. Ha pedig ez a két párt bázisa lehet egy váltópárti esélyekkel bíró választási koalíciónak, pusztán választástechnikai kérdéssé (és nem mindent meghatározó morális kérdéssé) egyszerűsödik a DKP-val való valamilyen együttműködés vállalása. Ebben az esetben ráadásul a Fidesznek meg kell tanulnia egy új harcmodort, olyat, amelyre eddig nem volt felkészülve: egy tábor-egy zászlós pártként sikeres küzdelmet egy olyan alakulattal szemben, ahol tényleg több a zászló.
Ennyit a szempontokról. Aki az egyszerű válaszokat szereti, sajnálom, de ezúttal is csalódott lesz: mindent egybevetve sem lottóötösnek, sem drámának nem látom a Fidesz számára a Gyurcsány-párt létrejöttét. Új helyzetnek viszont annál inkább, ráadásul olyannak, amelyre nagyon hamar, szinte órákon belül reagálni kell. Az első kihívás ugyanis már az ajtón kopogtat: azt, hogy alakíthat-e frakciót a DKP, politikai értelemben – közjogilag persze más a helyzet - a Fidesz döntheti el. Tisztán politikai racionalitás alapján a Fidesz számára mintha több érv szólna amellett, hogy kapja meg Gyurcsány pártja a lehetőséget: így lehet igazán folyamatos szereplő és így okozhatja a legtöbb fejfájást ellenzéki riválisainak. Ráadásul az MDNP 1996-os példája is ebbe az irányba mutat, azaz – bár a szituáció nem egyértelmű - jogilag is könnyebb érvelni talán a megalakulás mellett, mint ellene. Csakhogy vannak más szempontok is, s nem is csupán zsigeriek: hogyan tudja megmagyarázni a Fidesz a Gyurcsány-ellenességre kondicionált szavazóknak, hogy – feltehetően a Jobbik zajos tiltakozásától kísérve – szabad utat ad a frakcióalakításnak?
Márpedig magyarázni kell: ebben az ügyben hamarosan vagy a DKP, vagy a Jobbik felháborodásától lesz hangos a közélet. Ha a holnapra tekintünk, a Fidesznek az első lényegesen jobb forgatókönyv. Ha a holnaputánra, nos, ekkor a helyzet már messze nem ilyen egyértelmű.
