Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
nov 10
00:06

Hol van már a tavalyi hó… Nagyon sokat fordult a világ a kormányon lévőkkel azóta, hogy a 2010-es választásokat követő hónapokban még minden a dicsőséges fülkeforradalomról és a példátlan választói felhatalmazásról szólt. Ma már szinte csak a „történelmileg így alakult” borús hangulata uralja a kormányzati kommunikációt, ám a folytatás reménye a válságban sem veszett el. Fideszes háttéremberek most – nem alaptalanul - azt mondják, minden azon múlik, a válságot kinek a számlájára írják majd a választók.

(Fotó: wikipedia)

A válság a politikai boszorkánykonyhák veszélyes étele. Számos hamis toposz kötődik hozzá: törvényszerűségek(nek nevezett mechanizmusok), amelyek hol működnek, hol meg nem. Sok politikus hitte már, hogy profitálhat abból, ha gumicsizmát húzva kiballag a gátra. Ha gyorsan elment az árvíz, ha a probléma hamar megoldódott, gyakran valóban meg is dicsőültek. Ha azonban nem, ha a hibáik hozzájárultak a helyzet rosszabbra fordulásához, a választók haragja messzire kísérte őket. Gondoljunk csak a 2008 ősze és 2009 tavasza közötti magyar politikára: a válságban saját politikai újjászületésének lehetőségét megpillantó kormányfő nem a kilábalást, hanem azt a bizonyos utolsó szöget találta meg.

Azt ma már egyre kevesebben hiszik, hogy a válság hamar „elmúlik”, abban azonban még bízhat a jelenlegi kormány, hogy a választók a felelősséget nem a nyakukba varrják majd. A mostani felmérések állítólag vissza is igazolják ezt a reményt: a külső elemeknek (világgazdaság, bankárok, EU stb.) és a szocialista kormányzás nyolc évének egyelőre lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a válaszadók, mint a második Orbán-kormány tevékenységének. Nem kell mondanom, sokat segítene a kormánynak, ha ez a helyzet egy jó darabig így is maradna.

Sok mindent meg is tesz a Fidesz (és a csatolt részek) azért, hogy a bőrünkön érzékelhető válságot számára kedvező módon magyarázza, értelmezze. A drámai híradások, a szelektív példák, az ügyesen válogatott érvek mind azt a célt szolgálják, hogy az amúgy is egyre erősödő válságtudat ne kapcsolódjon össze a kormányzati teljesítmény kritikus értékelésével. A fideszes megszólalók többsége a politikai realizmus jeleként ma már nem eltagadni igyekszik a nehézségeket – amit a választók számára kézzel fogható, minden nap érzékelhető jelei miatt nem is lenne egyszerű megtennie -, hanem az energiáinak jelentős részét a „keretezési” szempontokra fordítja.

Ahogy telik az idő, az „elmúltnyolcév” értelmező ereje bizonyára csökken majd, s vele együtt növekszik a jelenlegi ciklusé, az a kérdés azonban valóban nem dőlt még el, hogy a többség mit gondol majd a Fidesz lehetőségeiről, eredményeiről és felelősségéről. Az ezekre irányuló kutatások éppen ezért a jövőben talán fontosabbak is lesznek, mint a pártpreferencia felmérések; előre jelezhetnek olyan változásokat, amelyek a pártok támogatottságában csak később jelennek meg.

Tudom, hogy sokaknak ez nagyon kevés bizonyosság, de szerintem egy lépéssel megint közelebb vagyunk ahhoz, hogy megtudjunk valamit az ismeretlen jövőről. Azt ugyanis már tudjuk, vagy legalább sejtjük, hogy mi lehet az a kérdés, amire adott választói válaszok a politikai erőviszonyok alakulása tekintetében döntőek lehetnek. Ha elegendő szavazó teszi magáévá, hogy a válság „begyűrűzött” és/vagy a gonosz szocialisták „csinálták”, a Fidesz tényleg túlélheti. Ellenkező esetben azonban – ahogy néhány helyen Európában éppen most látjuk – számukra is vége a dalnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr433367164

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2011.11.15. 20:34:47

@messi-asz:

Látom nagyon ácsingózol a polgárháború után.

Talán azt is megérdemelnéd ezért, Te legyél az első áldozata, vagy legalább a top 10-ben legyél. Nagyon hálátlan lenne a sors, ha nem kapnád meg ezt a lehetőséget tőle.
Én nem kívánom se a háborút sem azt, hogy legyenek áldozatai. Sajnos a hétköznapok is sokat szednek azok közül, akik mást érdemelnének.

Én abban bízom, lesz ereje, lehetősége a kormánynak, nekünk, túlélni ezt a nyomást.
Én nem szeretném a hátralévő életemet 1 pöcegödörben leélni, ahová a nyugati barátaink szeretnének lenyomni
minket, veled együtt.

Te alig várod ezt, én meg nem szeretném.

jjulie 2011.11.15. 20:36:49

@szoja122:

nem érdemes megpróbálni az orbánt szaván fogni

hátmég egy fideszbirkának bizonyítani, hogy az orbán segget hord az arcán a szája helyén, főleg nem olyan hithű orbánbirkának, aki maga is segget visel a szája helyén

nyünyüge 2011.11.15. 20:40:22

@aszekelyek:
íráskézség + küldetéstudat = veszélyes, nagy százalékban kamut tartalmazó elegy

aszekelyek 2011.11.15. 20:41:10

@inreallife: Nagyon hasznos ez a vélemény és kifogáshalmaz. Még ha személyeskedés is. Rólad elég sokat elárul:) Rólam meg lepattan. ferizni szoktam, valóban. Ami azért is van, pl, mert nem írja kussban a könyveit, ahogy ígérte a pártjának is. Nyomul és az nem szimpi. De főleg azért van, mert azt a nagy rakást, amiben állunk zömmel ő rakta ide. emlékeztetnék arra, hogy Nem azt mondták, feri...., hanem azt, hogy menj te a .....

jjulie 2011.11.15. 20:42:14

@6.Lenin:

nem lesz polgárháború

az hogy a főfideszférgek a lázár audija után lesznek csokorba kötve egy egy seggükbe feldugott lézerblokkólóvel, és végíg húzva a cselédsor porában ahonnan a kádár kivakarta őket, az még nem polgárháború

és az orbán hiába fog sóhajtozni közben, hogy mégis inkább traktorosnak kellet volna maradnia felcsút alsón, a lázár pedig szintén hiába fog sóhajtozni, hogy inkább mégis kanásznak kellett volna maradnia az apja mellett

aszekelyek 2011.11.15. 20:44:24

@inreallife: Kegyed milyen közegből jöve el közénk, hogy mindent két jó szemmel lát, ami vitán felül van? Talán csak nem űbermensch közegből?

messi-asz 2011.11.15. 20:44:46

@jjulie: tisztázzuk most és mindörökké. polgárháború alatt én is kb ezt értem...

legszerencsésebb
esetben az utcára vonuló spontán népharag elől azonnal elillanó patkányok....
szerencsétlenebb
esetben: tűzparancsot is ad, vagy vmi polikus kimegy a lelkes tömeghez...

nem tudom mi lesz, de hogy nem lesz jó vége ahogy a zorbánt ismerem....

Balt 2011.11.15. 20:46:01

@6.Lenin: Addig feszegetik a pofonládát, míg egyszer csak felpattan. De ezúttal a cső rossz végén találtatnak...

Balt 2011.11.15. 20:50:09

@nyünyüge: "Félreértés ne essék: nyilván nem szükségszerű, hogy rendkívüli kamatemelést hajtsunk végre (bár jelen helyzetben nem is lenne ördögtől való), de "nem emelni" is sokféleképpen lehet. Az a mód, ahogy azt ma láttunk, finoman szólva sem meggyőző. Ez csak a shortosok felbiztatására, és intézményi hitelességvesztésre jó. "

aszekelyek 2011.11.15. 20:53:32

@nyünyüge: küldetéstudatot nem írtam:) Azt rám aggaták itt. Nekem nem ingem.
@6.Lenin: Öt sztem nem:) Élelmes vállalkozó már megcsinálhatta volna neki a polgárháború virtuális játékot, ahol mindazt meg csinálhatja amiket ide írkál, a szívlapáttal és a lézerblokkolóval. Sok pénzért gyilkolászhatná virtuálisan Orbánt, Lázárt, akit akar.... Nincs programozó ismerősöd? Úgy kéne megcsinálni, mint a Play Station játékokat. :) Imádná. egész nap azon lógna.... és a ballib is. Mint a cukrot, úgy vinnék :)

szoja122 2011.11.15. 21:00:37

@jjulie: "nem érdemes megpróbálni az orbánt szaván fogni"

Sajnos, mert addig amíg sok olyan ember lesz a Fidesz hívei között akik vallásos áhítattal csüngnek vezérük szaván és birka mód követik annak minden fordulatát addig ebben országban nem lesz előre jutás.

Kíváncsi leszek hogy hogyan fogják előadni az IMF-el kötött megállapodást, mert anélkül bejön @messi-asz jóslata, és az rettenetes.

jjulie 2011.11.15. 21:02:51

@aszekelyek:

küldetéstudat? na az tényleg nincs neked

láttam ma elküldött párszor a hoplita a neked illő helyekre, de nem jutott el a tudatodig, de majd a szívlapát ezt is gyógyiccsa, meglásd

szoja122 2011.11.15. 21:04:02

@messi-asz: "nem tudom mi lesz, de hogy nem lesz jó vége ahogy a zorbánt ismerem.... "

Abban bízok, hogy a háttérben a Fidesz támogatók -pénzemberek- és a higgadtabb Fideszes politikusok megállítják.

Példa erre Csányi fellépése Orbánnál a bankok esetében.

márta)) 2011.11.15. 21:05:44

A szlovákok kétszer- a románok pedig háromszor jobban nőttek nálunk"

A magyarral együtt a legtöbb európai ország kedden közölte első becslését a gazdasági növekedést illetően. Összességében a kontinens középmezőnyében vagyunk a harmadik negyedéves adatunkkal, a régióban szétnézve azonban valamivel rosszabb a kép, hiszen Szlovákia, Románia és Ausztria is lepipált minket."

www.mfor.hu/cikkek/A_szlovakok_ketszer__a_romanok_pedig_haromszor_jobban_nottek_

Nahát, nahát! _Tényleg pályán van az ország. Még Románia is megelőz minket. Mondjuk :) egyáltalán nem öröm. Inkább szánalom.
A Matolcsy-féle csodaváró, - álmokra épitett gazdaságpolitika gyümölcse.
Nagyon szeretném olvasni, ha a többségi kormány politikájától elvakult, "valaki" ezt megírná, és értelmezné.
Mennyire jó ez az országnak.)

jjulie 2011.11.15. 21:07:29

@szoja122:

a fideszfa vaskarikát terem, nem gond

kicsit szakszerűbben:

"A közlés nem titkolt szándéka tehát a vezér személyének elfogadtatása, az elfogadtatás szaka¬datlan fenntartása és erősítése. Ehhez természetesen nem nélkülözhetetlen színtér a Magyar Nemzeti Múzeum pulpitusa. Jó erre erdő-mező, parlament vagy futballstadion, bármi. Jól szolgál pél¬dául egy amszterdami nyilatkozat az oldalvonal mellől, a március 29-i holland-magyar után: „Ez egy komoly férfiakból álló komoly csapat, de a hollandok ellen otthon pechünk volt, vi¬szont most megmutattuk, hogy vagyunk valakik" - mondta a magyar kormányfő az origo.hu tudósítása szerint az Amster¬dam Arena előtt az újságíróknak. Vajmi nehéz a mondatnak bármiféle értelmet tulajdonítanunk. Vagy inkább mondjuk meg kertelés nélkül: lehetetlen. Az értelem nem a tartalomban keresendő, hanem Orbán Viktor amszterdami, ám a mérkőzés előtt elmondott szövegében mint eszközben: „Eszem ágában sem volt eljönni egészen péntek estig, de miután akkor ilyen csúnyán elintéztek bennünket, úgy gondoltam, hogy ez a mi csapatunk akkor is, ha rommá verik. Ilyenkor ki kell állni a csapat mellett, itt kell lenni, lelkierőt kell adni. Ez a mi válogatottunk, akkor is, ha kikap, nem csak amikor győz." Kicsit sárga, kicsit savanyú, de ugye a mi narancsunk - közli a vezér, s ebben a minőségében megteheti, hogy kommunikáció­jában két (!) óra leforgása alatt ugyanarról (magyar-holland Budapesten) ugyanazoknak hol azt fogalmazza: rommá vertek bennünket, hol pedig azt: otthon pechünk volt. Tényleg megteheti, hiszen ő értelmes mondatokat közölni nem akar.
Ha pedig igaz, hogy Orbán Viktor tökéletesen értelmetlen mondatokat mond, akkor ebből fontos következmények sorjáznak. Mindenekelőtt nem bölcs dolog a közlendőit értelmezni. Nem bölcs dolog megpróbálni a szaván fogni. Nem bölcs dolog fir¬tatni, hogy állításai igazak vagy hamisak. Nem bölcs dolog az ellen küzdeni, hogy a mondatai valósággá váljanak. Szerintem bölcs dolog megkeresni a mondatainak igazi funkcióit, bölcs dolog megmutatni, mihez használja eszközül az értelmetlen mondatokat. Bölcs dolog a vezérkultusz ellen minden lehetséges módon fellépni."

www.es.hu/valcsicsak_imre;az_ertelmetlen_beszedrol;2011-05-25.html

aszekelyek 2011.11.15. 21:07:55

@nyünyüge: Zsidózás? Aki megemlíti csak kertészt és az ő írásművét, az zsidózik? Te egyébként is paranoiás vagy vagy csak ezt akarod zsidózásnak feltüntetni? Ejnye már.... elfeledted, hogy Lázár a zsánerem? :) Pont. Nem hozok adatot. Győződj meg szépen magad a számokról. Nálunk többszöröse az olyan, mint bárhol másutt. Te is tudod, elrejtettek egy jó nagy munkanélkülivé tett réteget mindjárt a móccerváltás után, rokiba. Elválasztják az öregségi korhatárost éppen, a többitől. Az a szám lesz az. Pontosan. Ennyit tudok segíteni. Közzé is tették a számokat, keresd meg szépen magadnak. Nem vagyok a te titkárnőd sem.

6.Lenin 2011.11.15. 21:09:25

@Balt:

Mondjuk én sem értem, lapáttal szórják a saját zsebükbe , Görögországon, Olaszországon keresztül a lóvét, aztán a segítségnyújtásra hivatkozva kifosztják a helyi lakósságot, ráadásként.

Talán ma már nagyon veszélyes ennyire hülyére venni az emberek többségét. Hiszen minden hír néhány mp alatt 3x körbejárja világot, ez idő alatt még arra sem volt elég idő, hogy a stukkert eldugják, amivel Kadhafit lelőtték, nehogy még eljárjon a szája.

Görögország 1 nagyon jó példa, 10 vagon lóvét csurgatnak át az országon a bankokba, minden értékeset eladnak, tízezrével rúgnak ki embereket, elvesznek tőlük minden lehetőséget.
Mitől fog az ország valaha is kikecmeregni a mai helyzetből?
Soha. Talán éppen ez lenne a cél, de meddig viselik el ezt az emberek?

Mo-nak nincs saját ipara, mezőgazdasága. Már nem sok hiányzik, hogy véglegesen a padlóra küldjenek.
Vajon meddig lehet ebben elmenni? Miért?

Igen, kéne 1 jó kis háború Irán ellen, kell a lóvé, mert ez 1 elég költséges móka.
Irakban, Afganisztánban volt értelme a "demokrácia" exportjának? Az új Líbia jelenlegi vezetője se kér a nyugatból, pedig az sem lehetett olcsó buli. Egyiptom se, minden siker nélkül, sőt, csak fokozódott a veszély a szomszédra.
Assák a vermet Mo-nak is, másoknak is.

Vajon mi a toszért?

aszekelyek 2011.11.15. 21:09:45

@Balt: Miért csak egy év múlva lép érvénybe? Ami a cikk alján van...

jjulie 2011.11.15. 21:12:26

@szoja122:

a hitelminősítők, és egyéb orbánhandabandahatótávolságon kívüli tényezők, és indexek majd elintézik

márta)) 2011.11.15. 21:12:31

Bocsánat! Én meg már azt hittem, hogy írt a Török Gábor új posztot. De látom nem.
hm. Vajon miért nem???

:))))))

aszekelyek 2011.11.15. 21:13:53

@6.Lenin: VAlóban. MA láttam egy fotót, az egyik oldalon,, Középen görög rohamrendőr, háttal, vele szemben fehér falra festékszóróval írva, hogy IMF GET OUT és a képszélén tüntetők...

jjulie 2011.11.15. 21:16:56

@6.Lenin:

te aki az "erősebb kutya baszik" orbánelve szavaztál, nem érted, hogy az erősebb kutya baszik?

az orbán mindössze mucsaröcsöge alsón erősebb kutya, na meg a te szemedben, és mindössze téged képes megbaszni

márta)) 2011.11.15. 21:25:36

WSJ: Magyarország "megy le a lefolyón"
Nem finomkodott a magyar helyzet jellemzésével Nick Hastings, a Dow Jones hírügynökség riportere, szerinte Magyarország egész egyszerűen megy le a lefolyón. "

atv.hu/cikk/20111115_wsj_magyarorszag_megy_le_a_lefolyon

Hát.Igen. Olyan uton haladni - ahogyan a kormány is teszi- ahol mindenki szembejön, nagyon veszélyes.)
De! Lássuk be) az árral szemben haladni pedig lehetetlen.
Hát! A Matolcsy-vezetésével? a többségi kormány megpróbálta. Nem tudom észrevették e már, hogy lefele vezet.
Igy van ez.
:))

márta)) 2011.11.15. 21:30:24

Bocsánat! még annyit a lefolyóból pedig általában nincs visszaút)

bezony

:)))))

6.Lenin 2011.11.15. 21:31:50

@aszekelyek:

Igen, érdekes 1 ország vagyunk.

Nem emlékszem, hogy más országokban találkoztam volna olyanokkal, akik a saját országuk bukásáról álmodoznának.
Csupán azért mert nem kedvelnek 1 náluk tehetségesebb embert.
Mindent megtesznek, hogy mások sikerét megakadályozzák, mert annyira félnek attól, ami pedig közismert, hogy kiderül a tehetségtelenségük, soha nem voltak képesek hasznosat tenni.
Az ilyen emberek bármire képesek.

jjulie 2011.11.15. 21:36:09

@6.Lenin:

handabanda

orbán nem egyenlő magyarországgal, bukása nem magyarország bukása, aki az orbán bukását várja, nem az ország bukását várja

te akit az orbánkutya megbaszott mucsaalsóröcsögén, írhatsz amit akarsz, soha sem lesz tinó belőled, maradsz orbánbirkája

6.Lenin 2011.11.15. 21:40:23

@márta)):

Bocsánat!
A csótányok a lefolyóból jönnek (sajnos) visszafelé.
Pedig nem nehéz észrevenni a mozgásuk irányát.

márta)) 2011.11.15. 21:42:25

Nahát! hogy mik vannak??!!!

A @Lenin-nek mennyire igaza van! Hallatlan!!?!
Jól emlékszik, biztosan, mert általában a nagybetűs nép ilyenekről nem szokott álmodni.
Na de arról sem, ami most itt az országban zajlik. Még azok sem akik a hatalmas nagy csodaváró hangulatban azt hitték, hogy jön a kánaán.)
Voltak ilyenek, nem kevesen, sokan.)
Közismert valóban, általában a világban), hogy nem álmodoznak arról emberek, hogy a saját hazájukban a kormány tevékenysége kapcsán fognak teljesen, vagy részben egycsapásra elszegényedni.
Milyen igaz!!!
Nem kell sopánkodni, és szépiteni a dolgokat.
Köszönet mindazoknak, akik tettek azért, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja életminőségében meginduljon- és haladjon lassan de biztosan azon a bizonyos lejtőn.
Amiért hála!! ...biztositottak nekik!!!
:(((

messi-asz 2011.11.15. 21:44:23

@jjulie: Qeatzkoatl 2011.11.15. 21:22:59 (varanusról)

"Szavazást írtak ki az államadósság nép általi visszafizetéséről: a szavazók 93 százaléka elutasította a fizetést.

Izlandon polgári forradalom zajlott le, amely megdöntötte a kormányt, és új alapokra helyezte az alkotmányt. E forradalom során nem folyt vér, a hibákat elkövető politikusoknak a karrierje ért véget, nem az élete. A felelősöket jogi vizsgálat és ítélet várta: néhány politikust, bankárt és menedzsert bebörtönöztek, többeket kiutasítottak az országból. Izland talpra állt, gazdaságilag megerősödött.
Izland…Izland….

Izlanddal az a baj, hogy nem lehet példaként állítani. Miért? Azért, mert Izlandnak nagyságrendileg 3-400.000 lakosa van. Annyi az egész szigetországnak, mint két nagyobb magyar városnak. A teljes izlandi államadósság, amit megtagadtak fizetni, nem tesz ki 500 milliárd forintot. Annyit mint amennyiért MOL pakettet vett Orbán. Ez a magyar államadósságnak csak 1.86%-a. Egy ekkora összeget még igazából különösebb gond nélkül le tud írni veszteségként a világot behálózó bankrendszer. Meg is tette."

polgáriforradalom... itt ez sem lenne elég... ez csak a jól működő országokban...

bigapples 2011.11.15. 21:45:41

@jjulie: Zsüli, ezt bebuktad. Ha Orbán bukását várod, akkor várod Magyarországét is, mert nem lesz további esély. Túl sok minden ment itthon félre 2002-2009 között és túl sok, alig megoldhatónak tűnő kihívás fenyegeti az EU-t, hogy ez ne így legyen.

jjulie 2011.11.15. 21:50:58

@bigapples:

handabanda, ezek szerint téged is megbaszott az orbánkutya mucsalsóröcsögén

orbán nem magyarország, és főleg nem magyarország egyetlen esélye, te sem mentél át a fidesztinó érettségi vizsgán, tanulj még fideszbirka, mert soha sem lesz tinó belőled

6.Lenin 2011.11.15. 21:51:28

@márta)):

Fel tudod magadban idézni, mi is történt 2010 tavaszán?
Talán az okokról van valamilyen elképzelésed?

ubul2000 2011.11.15. 21:51:30

@márta)): hála neked gyurcsány, bajnai

jjulie 2011.11.15. 21:57:32

@ubul2000:

na, utána néztél már hogy is állt a nemzeti vagyon főösszege, miután a horthy és a zászlószökevényei is leszerepeltek, és befejeződött az ügyvezetői pályafutásuk?

Balt 2011.11.15. 21:58:32

@6.Lenin: Speciel belföldi (sőt, fórumon belüli) ládikára gondoltam. :) De igaz globálisan is. Arra kíváncsi vagyok, kinek lesz jó, ha Mo. bedől. Nekünk nyilván nem, de hogy a büdös életben nem látják viszont a pénzüket - ahogy a görögöktől sem -, az tutifix. Persze valóban lehet csinálni közép-európai Afganisztánt, ha az kell, de kinek jó...?

Balt 2011.11.15. 21:59:54

@aszekelyek: Passz, csak felületesen olvastam, de jóvá kell hagynia a ET-nak is. :)

Balt 2011.11.15. 22:02:45

@márta)): Így:
>>A cikkhez kapcsolódó angol nyelvű videóban Hastings két elemző segítségével próbálja meg elmagyarázni a nézőknek, miért is került nehéz helyzetbe a magyar gazdaság. A devizahitelek magas aránya értetlenséget vált ki a riporterből: "Mindenki azt mondja, ezt ne csináld, tartsd a jelzáloghiteledet a saját valutádban. Valakinek meg kellett volna mondania a magyaroknak, hogy ez nem túl okos ötlet, nem?"<<

jjulie 2011.11.15. 22:09:11

@Balt:

az orbán vett fel deviza alapú hitelt, nem tudod birka?

6.Lenin 2011.11.15. 22:12:01

-Jó estét, ráérne 1 pillanatra? Lenne 1 ajánlatom.
-Jó estét, tessék, most éppen unatkozom.
-Nézze ezt a festményt, olcsón megválnék tőle.
-Nem túl sötétek a tónusok? Teljesen fekete/sötét.
-Ez benne a különlegesen ritka, ez 1 arckép. Tökéletesen visszaadja az ábrázolt egyén karakterét.
-Aarrckéép? Kit ábrázol tulajdonképpen. Tök sötét az egész.
-Julie, a házaló. Nagyon kiemeli az illető minden tulajdonságát.
-Nem, köszönöm, inkább azt a másikat, a cicásat a gombolyaggal.
-Sajnos az már elkelt.
-Akkor

Jó éjt!
Mindenkinek.

márta)) 2011.11.15. 22:14:15

@6.Lenin:

Ez egy kicsit erős volt. nem gondolod???
Hol élsz ember, talán nem ebben az országban???

jjulie 2011.11.15. 22:16:42

@Balt:

a deviza alapu hitelezés ellen utcára vitt embereket százezrével az orbán, hogy felhívja az orbánmagyarok figyelmét a veszélyekre, és kikényszerítse a kormányból a törvényi beavatkozást a devizahitelezési gyakorlat ellen?

átaludtam volna?

vagy csak a beépített macsakajancsja révén magasan tartatta a kamatokat, hogy ne legyen ordítóan kedvezőtlen a forinthitel?

valamint ismersz e valami orbán aki az első fellépése alkalmával elhitette tömegekkel, hogy jó lesz neki, ha vesz újépítésű lakást?

söpörj a saját orbánférged portáján birka

márta)) 2011.11.15. 22:19:38

@6.Lenin:
Ugyan már! Persze, hogy fel tudom idézni, mi volt 2010. tavaszán.

Az volt, hogy a jelenlegi, többségi kormány elhitette a csodaváró hangulatban lévő nép egy csoportjával - akik még talán ma is rózsaszin szemüveggel nézik a világot, az ország állapotát és nem veszik észre, hogy az már régen sötétségbe borult - hogy minden nagyon jó lesz. Jön az új világ. És az meg nem jön. Hála nekik.:(( Sokat tettek azért, hogy meginduljon egy elszegényedési folyamat. Igen. :(

És még mig volt??? Az volt, hogy a Bajnai jó" állapotban adta át az országot. Stabilizálta az ország állapotát.
Kedves Lenin. mig el nem felejtem MOL. csomag.

dióhéjban ennyi.

márta)) 2011.11.15. 22:20:59

@6.Lenin:
Ön csak képzelegjen Kedves Lenin!
Én a tényeket szoktam írni.

márta)) 2011.11.15. 22:22:44

@ubul2000:
Ön is itt van, Kedves Ubul! Milyen jó??!!

Hála bizony a Bajnainak.
Nem ismétlem a mantrát) Nem CSAK ön köszönte meg.
Tudja ugye???

Balt 2011.11.15. 22:26:15

@márta)): "És még mig volt??? Az volt, hogy a Bajnai jó" állapotban adta át az országot. Stabilizálta az ország állapotát."

Értsd jól: épp csődben voltunk, csak az IMF-hitel tartotta lélegeztetőgépen az országot. Igen, az a hitel, amit jövőre ill. a következő 3 évben kell szőröstül-bőröstül visszafizetni.

márta)) 2011.11.15. 22:29:07

@Balt:

A devizahitelek magas aránya értetlenséget vált ki a riporterből:"

Nem is értem, én sem.?? Miért is vették fel a devizahiteleket.
Némelyek szükségből, némelyek pedig azért, hogy nyerészkedjenek vele. És utóbbiak láss csodát) most milyen jól jártak!!?!

Persze azok is, akik esetleg azért nem fizették a hiteleiket, mert vélt indokokat kerestek) és a végén még Ők sem járnak tul rosszul, főleg ha kapnak az állambácsitól egy vadi új lakást.)
És marad egy csoport, akik, minden valószinűséggel vesztesek lesznek, persze) a legbecsületesebb, a legsérülékenyebb, csoport mindig az a vesztes.
Ez az ország már CSAK ilyen.

6.Lenin 2011.11.15. 22:29:24

@márta)):

Te írtad, a lefolyóból nincs visszaút.

Sajnos a lányoméknál néhány hete kellett a lefolyóba valamilyen gezemicét önteni mert feljött néhányuk egészen a 3. emeletig. Undorító.

Izé, csaknem?
Eszembe se jutott, de nem rossz.

Ezt is jól látod, mint mindent.
Miért is nem nekem jutott az eszembe, nahát?

márta)) 2011.11.15. 22:32:10

@Balt:
Te is csak megköszönheted neki, (mármint a Bajnainak) hogy nem süllyedtünk a gazdasági válság ellenére a görögök szintjére.

Látod??? a többségi kormánynak már szinte ez is sikerül.
Teljes a siker. Csak az a "fránya gazdaság nem akar működni.
:)

márta)) 2011.11.15. 22:35:54

@6.Lenin:

Nem emlékszem, magázódunk, vagy tegeződünk???
Ugyan! Nem kell ez a magasröptű kultura.
Az ország helyzetének értékelésén nem változtat semmit.
Mert a tények azok mindig tények. Mocskolódni, vizionálni pedig megengedett. Csak teljesen felesleges.
Érthető???

márta)) 2011.11.15. 22:37:19

@6.Lenin:

Kedves Lenin!!

A családfája a legkevésbé érdekel.
Csak szólok, hogy ne untassuk egymást ilyesmivel.

ubul2000 2011.11.15. 22:43:42

@márta)): Még unokáink is köszönhetik majd nekik (is), hogy ekkora szarban vagyunk

6.Lenin 2011.11.15. 22:44:19

@márta)):

Ez lett volna 2010 tavaszán?

"Az volt, hogy a jelenlegi, többségi kormány elhitette a csodaváró hangulatban lévő nép egy csoportjával "

Ez nem teljesen világos számomra, hiszen előtte maga a csoda volt. Milyen másikra várt az emberek 1 csoportja?

Majdnem beleestünk a szakadékba, annyira el voltunk vakulva a csodától. Nem lett volna 2 csoda sokk, ennek a sok vihart megélt tehetséges kis népnek?

Már Bajnai is úgy elkápráztatta kis népünk csodaváró részét, hogy kislányos zavarában a mocskos Fideszre szavazott.
Pfujj!

Sajnos már csak az 1-ik szemem tudom nyitva tartani az álomtól (csodaváróstól), talán majd máskor cserélünk eszmét.

Jó éjt a Bt minden hölgytagjának!

ubul2000 2011.11.15. 22:45:18

@Balt: Hiába magyarázod neki, csepp kiss agyacskájával nem bírja felfogni...

jjulie 2011.11.15. 22:48:16

@Balt:

az orbán a kisujját sem mozdította meg a deviza alapú hitelezés megállításáért amíg ellenzékben volt

nem ismerem a fidesz.hu-n megjelent felhívásokat ezügyben, pedig ezt nem akadályozta a gyurcsány

te ismered az orbánpárt ilyen értelmű ténykedését?

márta)) 2011.11.15. 22:48:36

@ubul2000:
Bezony. Igen. Az egész rendszerváltás problémája, vagy még mehetnénk kicsit visszább.
A többségi kormány politikájával, az új szellemiségű költségvetéssel pedig még csak rátett egy hatalmas nagy lapáttal", ez már csak hab a tortán. ) És az" amikor nagyon nem sikerül) bóvli.
Magyarul szétverte még azt is) amit a Bajnai kormány felépitett.)
Látja) ezt is elértük. Örül neki???
köszönje meg kedves ubul" a nemzeti kormánynak.
hm?

márta)) 2011.11.15. 22:51:43

@6.Lenin:
Tévedés! Én Önnel egyáltalán nem akarok eszmét cserélni.
Vannak arra itt megfelelő partnerek, válogasson közülük, kedvére.
A parttalan vitákat mindig utáltam. )
röviden ennyi.

jjulie 2011.11.15. 22:52:24

@ubul2000:

hát ubul, nem vagy te igazi zászlószökevény, az orbánfából vaskarikát magaddal vitted a zászlószakításkor

téged is megbaszott az orbánkutya, azóta nem tudod mit beszélsz

márta)) 2011.11.15. 22:55:55

@Balt:
Még annyit! Senki mögött nem állt egyébként senki, bunkósbottal:) hogy vegye fel a deviza- vagy akármilyen hiteleket.

Ez a hitelügy egyébként olyan, mint a görögök esete) mindenki hülye, csak ők nem.
Persze, igy szokott az lenni.

Ha nem értetted meg esetleg amit irtam, csak sajnálni tudom.

jjulie 2011.11.15. 22:57:34

@6.Lenin:

ne beszélj mellé birka, mesélj arról hogy orbán bukása magyarország bukása, mert magyarország egyenlő az orbánnal, össze vannak nőve mint a sziámi ikrek

na írjad birka

6.Lenin 2011.11.15. 22:59:03

@márta)):

"A parttalan vitákat mindig utáltam. )"

Ez nagyon jó, mikről maradtam le?

Most már tényleg
L

jjulie 2011.11.15. 23:01:18

@6.Lenin:

feküdj le birka, holnap is izgulhatsz a parasztodért, nehogy megint elkúrjon valamit

inreallife 2011.11.15. 23:06:59

@Balt: hát igen, ezt mondtam én is, beállt a kormány mögé. :)
olyan, mintha a szijjártópetike beszédét adták volna ki közleménynek. szerintem a szakadékba zuhanás után már úgyse ér semmit a jegybanki hitelesség, mostmár úgyse volt senki és semmi, akit komolyan vennének magyarországon, az utolsó hiteles intézményünk hitelességét is forintra váltottuk. 2 forintot ért...

hátha holnap befektetési szempontból jobb nap lesz. az az igazság, itt már gazdaságpolitikáról nem is beszél senki már, napról napra tengődünk és várjuk a dögkeselyűket....

6.Lenin 2011.11.15. 23:09:45

@jjulie:

Most kezdek kicsit morfondírozni az arcképeden, az igaz, hogy tök sötét volt (mint 1 néger feneke alagútban)

Viszont lehet, hogy fordítva mutatta a pacák? Fejjel lefelé?
Majdnem kezdem sajnálni.

"na írjad birka "

Megértenéd?
Nem hiszek/hittem a csodákban soha, de kituggya?
Különben leírtam, igaz másnak, de látom igazam van, nem érted. Akkor neked külön, mi a toszért?

Nincs bennem késztetés, hogy meggyőzzelek bármiről is.
Sajnálom is, talán.

márta)) 2011.11.15. 23:14:20

@6.Lenin:

Hogy miről maradt le Kedves Lenin. nem érdekel.

inreallife 2011.11.15. 23:17:27

@aszekelyek: ez amit leírtál még jó is lehet. csak tudod a keménykedésnek is van egy bizonyos határa. ezt pedig ha túlléped, kontraproduktívvá válik. keresd ki gugliban mit jelent ez a szó, talán megérted miért problémás ez az agresszív autoriter kormányzás. és ez nemcsak a külföldnek mutatott arculat, hanem idehaza is ugyanez a kép, esetleg a téma változik.

nem feltétlenül azzal van baj, amit csinálnak, hanem azzal, ahogy csinálják. korántsem rossz az összes ötletük, de nehéz szimpatizálni olyanokkal, akik két tökönrúgás között egy vállpaskolgatással dicsérnek. a matolcsy-orbán-lázár-pintér ezt a vonalat képviselik, nemhogy nem szeretem, vagy húzom a számat amikor megszólalnak, hanem egyenesen rühellem őket. érdekes a többi figurával nincs komoly bajom, talán ez véletlen?

inreallife 2011.11.15. 23:27:24

@aszekelyek: ezt mondtam pár hozzászólással ezelőtt, hogy nézz utána, hogy a magyaroktól mennyi pénzt vesznek el a hitelek visszafizetéséhez. ez egy nagy kamuszöveg. mutasd meg, hogy a költségvetés melyik pontja tartalmazza az adósságszolgálat kifizetését. nézz utána, mielőtt ilyet írsz, meg olyat, hogy a bajnaiék elköltötték az összes hitelt....

inreallife 2011.11.15. 23:50:59

@aszekelyek: tessék megkerestem. mivel ezek még 2009-es adatok, azóta meg kósa és a szijjártó elintézte a forintot, azóta az összegek kicsit megemelkedtek.

"Mindezek alapján a törlesztés 2010 utolsó negyedében kezdődik, a jövő évi tétel mintegy 170 milliárd forintot tesz ki. Az utána következő két esztendőben kell visszafizetni a hitel oroszlánrészét, ez 2011-ben mintegy 1150 milliárd, 2012-ben pedig több mint 900 milliárd forintos összeget jelent.

A törlesztési időszak – feltéve, hogy további lehívásokra már nem kerül sor – 2013-ban ér véget, amikor is egy csupán 50 milliárdos hitel megújítására kell sort keríteni."

ugyan mutasd már meg, hogy idén hol volt az a 1150 milliárd a költségvetésben, ami persze több lett, és az összes hiányt 1000 milliárd alá tervezte a kormány. meg a jövő évi 900 milliárdot is mutasd meg, a kiadási oldal melyik pontja.

megsúgom nem fogsz ilyet találni, sokáig ne keresd...

ssi 2011.11.16. 00:08:30

@inreallife:
1.
sajna nem használ szövege + forrás belinkelést .. pedig hasznos lenne
2.
"itt már gazdaságpolitikáról nem is beszél senki már, napról napra tengődünk és várjuk a dögkeselyűket.... " írtad

elképzeltem és ezért lehet pl.drukkolni:
MNB nem emel kamatot
IMF nélkül is boldogulunk .. Kína, arabok is befektetnek
nem minősítenek le
Németo nem csökkenti a növekedési prognozisát .. és így mi sem
2012-ben sikerül: hiány 2.5%, növekedés: 1,5%, államadósságcsökkentés
nem lesz több bankadó, válságadó, különadó
Ft/€-árfolyam 300 alatt és mégis exportnövekedés
felszámolják a devizahiteleket mások haragja nélkül
lesz világhírű divatunk is
"törnek be a kormány reményei szerint a divat világpiacára. Lévai Anikó reméli, kalocsai motívumokkal díszítve."
index.hu/belfold/2011/11/15/indul_a_magyar_allami_divatvilagceg/
stb., stb.
...
sikerül az 1400mrdFt kiigazítás is ..
...
pusztán a fentiektől jó lenne majd minden más is: pl. az életkedv itthon .. elgondolkodtató:
Médiatv, új Alkotmány, AB-jogköre, bíróságok, felső- és közoktatási tv, államosított iskolák, eü, önkormányzati és választási tv, alkotmány asztala, meg díszkiadás, elszámoltatás, meg DK-nak sose lesz önálló frakciója a Fidesz alatt, bebetonozott közszereplők, 1-kulcsos családi adózás, kommunikáció a független, erős magyar nemzetről, ill. annak szükségszerű harcáról ... stb., stb. és még nagyon-nagyon sok minden

@messi-asz: T.G. már lezárná ezt a blogját? van sok másik, meg kaptunk már tőle elegendő gondolatmankót az élet eseményeinek boncolgatásához? tudod, a saját véleményét meg nem árulja el :-) vagy elfoglaltságai, új szakmai tervei miatt úgyis csak ritkán adna nekünk új posztokat?

szoja122 2011.11.16. 06:48:23

@bigapples: "Orbán bukását várod, akkor várod Magyarországét is"

Ha várod, hogy Orbán Maradjon Magyarország bukását várod. Ráadásul minél tovább marad annál súlyosabb helyzet fog kialakulni. Már Matolcsy leváltása régen kevés, mert a dolog egyszerű, nem Matolcsy választotta Orbánt, hanem Orbán Matolcsyt. Ismered a dakota mondást: fejétől büdösödig a hal.

Orbán politikáján már nem tud változtatni, még ha akarna se akkor sem. Olyan politikába manőverezte magát -közben az országot romba döntötte- amelyből nincs kiút a számára.

És úgy tűnik, hogy az ország számára sem. Pillanatnyilag.

Elemzőnknek -TG-erre kellene választ adnia erre, pontosabban megkísérelnie egy választ.
A válasza legutóbb az volt alakul -alakulgat- az új jobb oldal. Most ennek kell szurkolnunk, hogy sikerüljön ez. Még akkor is, ha nem vagyunk -legalábbis olyan értelemben nem ahogy legtöbben most értik- jobb oldaliak- mert a helyzet most úgy néz ki -ellenzék hiányába-, hogy a rendszert csak jobbról lehet megdönteni. Ez most igaz.

Ehhez szolgál információt a TG által javasolt cikk folytatás:
www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=23245

Amiből én csak annyit tudtam leszűrni, hogy szinte csak formailag akarnak mást mint a Fidesz. Pl. szakítanának agresszív stílusával.

De a lényeget, hogy a mai Magyarországon ők mit csinálnának másként, a hogyan tovább döntő kérdésére nem kaptam választ.
Filozófiailag próbálták elhelyezni magukat, ami fontos, de most gyors változás kell, a mai problémák megoldásainak még a körvonala sem rajzolódott ki.

Változás jöhet mint már írtam a Fideszt támogató nagytőkésektől -ha azt érzik, hogy érdeküket már nem szolgálja, hanem súlyosan rontja a kialakult rendszer.

Változás jöhet a Fidesz frakcióból, hisz nagyon sokan polgármesterek, akik újraválasztásban reménykednek. A képviselőségük valószínűleg megszűnik, az új parlament kevesebb létszáma miatt.
Ellentmond ennek az egyrészt, hogy Orbán Viktor gondosan egyenként személyesen válogatta ki őket, másrészt ha úgy érzi szükségesnek megváltoztathatja a parlament számát. Ismét képviselőséget ajánlhat fel nekik.

szoja122 2011.11.16. 06:57:09

Kedves TG!

Magyarországon most messze a legfontosabb kérdés az: HOGYAN TOVÁBB.

Kérlek írj erről egy elemzést, mert gondolom Te is látod kezd a helyzet katasztrofális lenni.

lüke 2011.11.16. 07:05:29

@manyike:
a divatot Párizs, Milano,London,NY diktálja
egy fecske-Zoob- nem csinál nyarat
de majd lesz Allami áruház c.film újra

"Németo nem csökkenti a növekedési prognozisát .. és így mi sem"
prognózis csak az elemzök álma:)
s a száraz tények--tegnapi-, ami sajnosn minket nem érint
www.spiegel.de/wirtschaft/soziales/0,1518,797800,00.html

lüke 2011.11.16. 07:09:59

@márta)):

ez az ordenáré l` art pour `l art pocskondiázás, jó?

lüke 2011.11.16. 07:23:59

@szoja122:
ez a cikk a "season és fashion" keverése
belezagyválva Lukácsot, Jásziékat, a babyboomereket és azok leszármazottait,
amihez a posztkommunizmus lovak közé dobott gyeplöinek , s abból kinött kelet-európai ideáknak semmi köze

jjulie 2011.11.16. 07:47:08

@lüke:

jaj öreganyám, tudomtudom, a te idődben amikor a jogászhallgatók a magyar utcai kulerájokba jártak, az újságírók meg az ó és új utcai (ma zichy jenő) akkor minden kurva tudta, hogy pénze mindenkinek lehet, de modora az nem

csak a tisza pista járt a filléres conti utcai kupiba, ott nem figyelték a modort

jjulie 2011.11.16. 07:49:15

@lüke:

hát hogyne, mint az ösztrogének, meg a hasonló hatásúak, bizony

jjulie 2011.11.16. 08:00:08

@lüke:

persze el is magyarázhatom, mint a nyolcvanas évek beli rendőrt leuramozó hőstettet, ami nyilván nem önmagáéért való, hanem valami körzővel vonalzóval kiszerkesztett magasztos terv része

szóval, a orbán paraszt szavazói és a zászlószökevényei tapsikolnak az orbán "erősebb kutya baszik" mindennapos megnyilvánulásának, feltétel nélkül, viszont ..........ugye nem kell folytatnom, rólad is tudják az ó utcában, nem csak pénzed van.......öreganyám

jjulie 2011.11.16. 08:08:39

mi a fene, a kubatov is jelentkezett, hogy szeretne ő is audi után kötve lenni lézerblokkolóval a seggében?

hvg.hu/itthon/20111115_kubatov_kerese_egyik_demjan_ceghez

még a végén nem lesz ennyi audi, és a lámpavasra is szükség lesz, az "erősebb kutya baszik" világban

Balt 2011.11.16. 08:25:52

@6.Lenin: :))) Na igen, én is szeretem az ilyen következetes baloldaliakat. :) Ma reggel pl. Kari Gerit láttam az ATV-n. Mit mondjak, elég kínos volt, hogy egyik mondatából a másikba arcpirító ellentmondásokat sikerült összehozni - de hát Egon Krenz nem kérdezett rá... :)) Azért látszott a +3%-os LMS siker feletti nagy bódottá. :)))

Balt 2011.11.16. 08:27:03

@Balt: LFS = LMP, pardon! :))

ssi 2011.11.16. 08:27:19

@lüke: ma reggel ezt olvastam .. de hogyan értékeli majd a kormányunk?

"bölcsek tanácsa" 2012-re 0,9 százalékos német GDP növekedést jelez előre, kissé alacsonyabbat a kormány 1,0 százalékos várakozásánál. A kormány az elmúlt hónapban csökkentette 2012-es GDP-növekedési várakozását 1,8 százalékról 1,0 százalékra."
www.hirado.hu/Hirek/2011/11/09/13/_Nemet_bolcsek_tanacsa__rossz_uton_jar_az_EKB.aspx

@szoja122:
feltételezzük, hogy
- nem lesz gazdasági szakadék, sőt, a válságot stabilan megúszva, utána elindulhat a növekedés
- bomlik a jobboldal is, új formáció tör az élre: hogy mit tennének, sokat elárulna a mai (titkolt) véleményükről is

- szeretnénk, ha gazdaságunk stabilan növekedési pályára tudna állni - kedvező belső és külső körülmények között .. elegendő-e az EU és a világ sorainak rendezése, ill. valóban szükséges-e a matolcsy-gazdpol korrigálása?
- de szeretnénk-e a mai O.V.-Kövér-Semjén stb. ideológia mentén napjainkban már részben körvonalazódó új rendszerüket? ha szimpatikusabb pályára álna az EU és a világ is, a magyar kurucos virtus bent, vagy kint lenne ?

Balt 2011.11.16. 08:29:30

@márta)): Látom, bejön a virtuális szodómia. :))

jjulie 2011.11.16. 08:33:39

@Balt:

seperj az orbánférged házatáján, és az arcpírító ellentmodáshegyeinek elhordásához rendelj homlokrakodós gépet, és készülj fel, meg fog telni összösszes szemétlerakó az orbánféreg azcpirító ellentmondásszemetével

seperj a mucsaröcsögei erősebbkutya baszszik orbán kutyaházatáján amíg van kutyaházatája

felkészültél már az orbántinó érettségi vizsgára hitelminősítő témában?

jjulie 2011.11.16. 08:41:10

@Balt:

ezt nézegesd, viccec birka

EUR/HUF -0,64% (316,32)
CHF/HUF -0,67% (255,29)

avvan most éppen

ez is tétel az orbántinó érettségin

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.16. 08:42:44

@jjulie: poty-poty (kihagytad a fideszpicsaszájat)

Balt 2011.11.16. 08:49:48

Egy egyébként elég rosszindulatú Economist cikkből (Index átirat):
>>Ritka alkalom, amikor Orbán Viktor interjút ad a nemzetközi sajtónak, talán ezért is olyan rossz a megítélése külföldön, vezeti fel a magyar miniszterelnökkel készített interjúját a brit Economist. A hetilap szerint Orbánt sok támadás érte, főleg politikai ellenfelei részéről. Ezek szerint diktatórikus a hatalomgyakorlása, az ország gazdasága pedig az összeomlás határán van.

Az Economist szerint viszont azt is meg kell jegyezni, hogy az ország már "nincs az intenzív osztályon, mint amikor 2008-ban az IMF mentette meg a csődtől". A hatalomgyakorlását ért kritikákkal kapcsolatban pedig megjegyzik, hogy Magyarországon a győztes mindent visz, a Fidesz pedig erős felhatalmazást kapott a választóktól, támogatói pedig úgy látják, csak teljesíti vállalásait.<<

Balt 2011.11.16. 08:54:53

@Balt: >>Az Economist elismerőleg szól arról, hogy Orbán, még ha szokatlan módszerekkel is, de stabilizálta a makrogazdasági helyzetet. A mikrogazdaság problémái azonban egyelőre megoldatlanok. A bürokrácia csökkentése, a munkapiaci reform és a feketegazdaság elleni harc nem, vagy nagyon lassan halad.<<

Balt 2011.11.16. 08:58:46

>>Ahol időben megállították a devizahitelezést

Ázsiában már a 1990-es években, Nyugat-Európa több országában az ezredfordulón kezdődött a devizaalapú, sőt, helyenként a teljes hitelezés korlátozása, de még Lengyelországban is 2006-ban, jóval a válság előtt fékezni próbálták a hitelkiáramlást. Nálunk az első korlátozások 2009-ben jöttek, lényegében akkor, amikor már senki nem akart ilyen kölcsönhöz jutni.<<

index.hu/gazdasag/vilag/2011/10/20/mindenki_maskent_csinalja

jjulie 2011.11.16. 09:50:25

@Hepci:

azt már a vermer szabály szerinti ismétlésszámban felhasználtam, és véglegesre beégettem a fejekbe, max a szívlapát veri ki

új fidesztinó vágásérettségi vizsgafélkészítést tartok, beszállsz?

ssi 2011.11.16. 10:09:37

új poszt van

@Balt:
"82 százalékra emelkedett a GDP-arányos államadósság a 3. negyedév végére. Ennél csak kétszer volt magasabb szinten a mutató, 2010 második negyedévében (83,9%), illetve 2009 elején, az IMF-hitel lehívása után"
www.portfolio.hu/gazdasag/csucskozelben_az_allamadossag_szenvedunk_a_gyenge_forinttol.158411.html

Balt 2011.11.16. 10:13:24

@lüke: Ne már! Ez jó cikk, viszonylag tárgyilagos és maximálisan egyet tudok érteni (a címszereplőivel). :) Bár a társadalomfilozófiai alapok nem izgatnak különösebben.

lüke 2011.11.16. 13:18:34

@jjulie: úrnak születni kell
a kveruláns
-meg az ordeáré- a saját világában él

lüke 2011.11.16. 13:51:39

@Hepci:
POTY::::::::
minden betü zsüliböl szól, kakofon szimfónia

graycivil 2011.11.16. 19:33:56

"Nem örülnek a fideszesek, hogy elhangzott a tiltott szó

Habár Orbán Viktor és a kormány többi tagja folyamatosan visszautasítja, hogy a kormány megszorításokat hajtana végre, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke egy miskolci rendezvényen azt mondta, hogy az ország átszervezése megszorítással is jár. Az [origo] által megkérdezett fideszes képviselők szerint a jelenlegi intézkedések sok mindennek nevezhetőek, de nincs "Gyurcsány-féle pénzbeszedés"."

www.origo.hu/itthon/20111116-fideszes-kepviselok-szerint-nem-szerencses-ha-pokorni-zoltan-megszoritasokrol-beszel.html

Hogy nem rohad le a képükről a bőr! Ezek valami elefántcsonttoronyban élnek, és nem hallják, hogy körülöttük (rajtuk kívül) szinte mindenki rosszul jár Orbán "velük csoportos" ámokfutásával? És még hol van a 2012-es "halálközeli élmény" időszaka? >:-|
süti beállítások módosítása