Sokat vártunk rá, most végre itt van: Lázár János benyújtotta a parlamenti választási rendszerre vonatkozó javaslatot. A témáról már elég sokat írtam, legutóbb éppen arról próbáltam meggyőzni az olvasókat, hogy „bármit is fogad el tehát a parlament, attól önmagában nem jön el a Fidesz örökké tartó országlása”. De azért megpróbálják...
Kezdjük a legfontosabbal: a választási rendszerek világában – bármennyire is szeretnék ezt sugallni a téma egyes szakértői – nincs (illetve: sincs) királyi út. Az egymással nehezen összeegyeztethető célok közötti választás politikai jellegű, s mint ilyen, vitatható és szerencsére vitatott is. Hogy csak a legegyszerűbb példát vegyük: az arányosság és a kormányozhatóság egyaránt fontos szempontját leginkább csak egymás rovására lehet érvényesíteni – minél arányosabb a rendszer, annál nehezebben jön létre kormányképes többség, és minél többet teszünk a kormányképes többség érdekében, annál kevésbé lesz arányos a rendszer.
Biztos nem venném tehát a bátorságot, hogy objektív „elemzői” véleményt mondjak a javaslatról, a véleményem ugyanis itt biztosan szubjektív és alapvetően politikai (ami nem azonos a pártpolitikaival). Ezek figyelembe vétele mellett jelzem, hogy nekem alapvetően kevés bajom van az új javaslattal. Nem azért, mert a Fidesz olyan gáláns ajánlattal állt elő, hanem annak ellenére, hogy a Fidesznek ezúttal is erősen maga felé hajlik a keze. Ha azonban nem a jelenlegi erőviszonyokból és szereplőkből indulunk ki, hanem csak magát a rendszer tekintjük, akkor szerintem nyugodt szívvel kijelenthető, hogy ez a választási rendszer alkalmas arra, hogy kifejezze a választói akaratot és stabil kormányzó többséget teremtsen. Nekem kifejezetten szimpatikus, hogy a korábbinál valamivel egyszerűbb, átláthatóbb lesz a választás, ez a legitimitás szempontjából kulcskérdés. Mindez akkor is igaz, ha tudom, hogy például a második forduló eltörlése alapvetően integrációra, választás előtti koalícióra kényszeríti a feleket. Ám ez is egy tipikusan értékválasztásos (és nem szakmai) kérdés: mit tartunk fontosabb értéknek, a választás egyszerűségét vagy a pártrendszer pluralitását?
Az ördög persze a részletekben rejlik, az első elemzések ezeket már szépen számba is vették, felesleges lenne itt is megismételni. Számomra a legérdekesebb most az, hogy mit árul el ez a tervezet a készítői gondolkozásáról. A javaslat ugyanis a mostaninál többségibb és aránytalanabb rendszer felé mutat, olyan felé, ahol csak a saját oldalukat uraló, egységbe tömörült pártok képesek nyerni, ahol a kis pártok számára az indulás sem egyszerű, s ahol a jelenleginél könnyebben lehet akár kétharmadot is szerezni. Ha a Fidesz, amelynek most lehetősége volt bármit az asztalra tenni, valóban ilyen rendszerben szeretne legközelebb versenyezni, az két dologra utalhat:
1. Annyira bízik magában a párt, hogy komolyan számol azzal, 2014-ben is a legtámogatottabb politikai erő lesz, amely az egyéni választókerületek többségét elviheti, ahonnan még „győztes” töredékszavazatokat is garmadával szerezhet. Mint ahogy abban is bízik, hogy 2014-re sem jön létre vele szemben egységes baloldali-liberális választási koalíció, továbbá a Jobbik sem lesz olyan erős, hogy több helyen relatív többséget szerezzen.
2. A Fidesz bizonytalan abban, hogy 2014-ben ez lenne a helyzet, de azzal számol, hogy jövőre még pontosan ilyennek látszik majd a magyar politikai erőtér, s ezért csökkenő fölényével – akár egy kifejezetten alacsony részvétel mellett (lásd érvényességi küszöb eltörlése) – is képes lehet egy előrehozott választáson a fölényes győzelemre, sőt, akár a kétharmad újbóli elnyerésére.
Minden más esetben hatalmas öngól – azaz akár egy másik politikai formáció kétharmados többségét elősegítő és ezzel a mostani „vívmányokat” veszélyeztető - lehet ez a kétségtelenül a Fideszre szabott tervezet.
