Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:38

Az idő és az események rövidtávon nem Orbán Viktornak dolgoznak - írja aktuális számában az Economist. Akár a kormányfői poszton is lehet változás – vetettem fel egy hete az IMF-politika megváltoztatásának bejelentésekor. Áh, dehogy – mondta a minap egy kollégám, amikor erről kérdezték. Ha az ember túl sok reakciót olvas, egy idő után minden leírt mondat után azonnal hallja a tipikus (ellen)véleményeket. Ezért most kivételesen cáfolatokkal kezdek: nem tudom, hogy megy; nem mondom, hogy mennie kell; nem a vágyaimról beszélek; nem hiszem, hogy biztosan így lesz. Egy dolog érdekel csak: átgondolni, hogy tényleg kizárható-e egy olyan forgatókönyv, amely miniszterelnök-cserével számol.

(Fotó: Facebook)

A jövőre vonatkozó elemzés – mint oly’ sokszor leírtam már – alapvetően fából vaskarika: amiről nem tudunk (szinte) semmit, azt nem is elemezhetjük. Egy dolgot tehetünk: a szereplők korábbi viselkedése, értékválasztásai és érdekviszonyai, továbbá az egyéb körülmények feltételezett iránya alapján lehetőségeket vehetünk számba. Ha egy ilyen okoskodás során be tudjuk bizonyítani, hogy egy adott helyzetben egy meghatározott döntés érdeke lehet egy szereplőnek, akkor okkal feltételezhetjük, hogy van esélye ennek az opciónak. Mindezzel nem azt állítjuk, hogy ez történik, de azt igen, hogy szólnak érvek amellett, hogy így történjen.

Orbán Viktort ma senki sem kényszerítheti távozásra. Parlamenti háttere hatalmas és elég kitartónak is látszik. A Fidesz wannabe-politikusai ugyan láthatóan egyre többet állnak a tükör előtt, de egyelőre esélyük sincs a palotaforradalomra. Orbán Viktor ma egyetlen ember akaratára állhat csak fel a bársonyszékből. Igen, ma még a miniszterelnök kezében van a kontroll.

De mi mozgat egy politikust? Elsősorban a hatalom, persze, s ha elfogadjuk, hogy nincs más szempont, akkor ezen a ponton abba is hagyhatjuk a gondolkodást. Én azonban azt állítom, hogy van, lehet más is: akár egy elképzelés megvalósítása, akár egy kultusz, egy legenda felépítése és életben tartása. Nekem úgy tűnik, hogy Orbán Viktor esetében mindkettő szóba jöhet: van víziója arról, hogy milyen országot szeretne, s nem áll tőle távol az sem, hogy saját szobrát faragja.

Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni – írtam tavaly decemberben, majd ugyanezt folytatva később egy másik bejegyzésben hozzátettem: azért tartom fontosnak, hogy külön beszéljünk erről a sajátos kultuszról, mert meggyőződésem szerint ennek komoly sérülése vagy megsemmisülése vezethetne csak a kormányfő politikai hatalmának végleges, visszafordíthatatlan eróziójához. Bár Orbánt a jellemzések többsége kizárólag a hatalom fogalmához köti, megítélésem szerint a hatalom önmagában ma már aligha izgatja a kormányfőt. A valamire való hatalom az, ami érdekli: a hatalom számára eszköz egyrészt a politikai céljai megvalósítására, másrészt a személyéhez kapcsolt hitek életben tartására.

De mi történik akkor, ha a célok megvalósítása és a kultusz megőrzése veszélybe kerül? Márpedig az tagadhatatlan, hogy jövő év elejére könnyen előállhat olyan helyzet, amikor a kormányfő mozgástere erőteljesen korlátok közé szorul. Már most is lényegesen rosszabb a kabinet „objektív helyzete”, mint egy évvel ezelőtt bárki gondolhatta volna, és a folytatás sem ígérkezik diadalmenetnek. Egyre több esélye van annak, hogy az Európai Unió és az IMF – a valósággal és a pénzpiacokkal karöltve - látványos hátraarcokra, korábbi politikájának feladására kényszeríti a kormányt, s ennek hatását a legzseniálisabb elterelő kommunikáció és nehezen értelmezhető sikerpropaganda sem tudja majd felülírni.

A kormányfő természetesen választhatja azt, hogy a parancsnoki hídon marad, ám ha valóban ez vár az országra és a kormányra, ha nincs reális remény az eredeti célok megvalósítására, legalább ennyi érv szólna amellett, hogy átadja a helyét egy olyan politikusnak, akinek a miniszterelnöksége nem jelentené a hatalmi lehetőségeinek jelentős leépülését, de valamennyire megóvná őt a látványos önfeladástól. Nem vitás, egy ilyen megoldás rettentően kockázatos döntés az adott szereplőnek: kétséges, hogy a kijelölt utód nem válik-e túlzottan önjáróvá, nem vágja-e el egy idő után magát a politikai köldökzsinórról, másrészt arra sincs garancia, hogy a tábor egy ilyen háttérbe húzódást megértően fogadna. Egy azonban biztos: személyesen sokkal kellemesebb Felcsútról nézni a vesszőfutást, mint a miniszterelnöki dolgozószobából.

Gyurcsánynak sem sikerült a megtartva átadás – mondta erre a minap valaki. Pontosan Gyurcsány példája mutatja, hogy ezzel a döntéssel nem lehet sokáig várni: aki nem lép időben, az már nem megy, hanem küldik. És esélye sem lesz arra, hogy valaha visszatérjen.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr373409819

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ENNYI VOLT 2011.12.15. 21:56:41

...Az egyszemélyes kormányzásnak vannak kockázatai. Azt már rengetegszer hallottuk, hogy a jelenlegi miniszterelnök úgy tekint fő gazdaságpolitikusára, mint a jobb kezére. Arról is többször nyilatkoztak a kormánypárt politikusai, hogy mindig az t...

Trackback: ENNYI VOLT 2011.12.15. 21:54:03

...Az egyszemélyes kormányzásnak vannak kockázatai. Azt már rengetegszer hallottuk, hogy a jelenlegi miniszterelnök úgy tekint fő gazdaságpolitikusára, mint a jobb kezére. Arról is többször nyilatkoztak a kormánypárt politikusai, hogy mindig az t...

Trackback: A Moody's Kósához képest egy nagy nulla 2011.11.25. 18:58:23

Igen, nem kevesebbet állítok, minthogy a Moody's egy nulla, egy semmi, és Kósa Lajos kislábujjáig sem ér fel, egyéb testrészeiről nem is beszélve.Bizonyítás: mikor Kósa elmondta a híres "görögös" beszédét, a forint-euró árfolyam 275-ről 288-i...

Trackback: Mintaváros 2011.11.25. 17:39:41

p { margin-bottom: 0.21cm; }Esztergomban csütörtökön megszűnt a közvilágítás. A közétkeztetés két napig még működik, de hétfőtől annak is vége. A közösségi közlekedés is megszűnt már hetek óta.   Aki nem értené, mit jelent egy államcsőd, az menjen...

Trackback: Mintaváros 2011.11.25. 17:39:09

p { margin-bottom: 0.21cm; }Esztergomban csütörtökön megszűnt a közvilágítás. A közétkeztetés két napig még működik, de hétfőtől annak is vége. A közösségi közlekedés is megszűnt már hetek óta.   Aki nem értené, mit jelent egy államcsőd, az menjen...

Trackback: Hajszálrepedés 2011.11.25. 15:57:22

Őszintén szólva sohasem tudtam eldönteni, hogy Orbán Viktor komolyan gondolja-e a szabadságharcát a bizonyos pénzügyi körök ellen, vagy csak egy rendkívül meggyőző álarcban tetszelgő komprádort tisztelhetünk a személyében. Gyakran agyaltam ezen, és bei...

Trackback: Breaking: Nemzetközi hitelminősítők és az IMF leminősítését fontolgatja a kormány 2011.11.25. 15:12:03

A kormányszóvivő ma reggel 7:00kor a Kossuth téren tartott, Magyarország bóvlivá minősítésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón  bejelentette, hogy a Kormány drasztikus lépésre szánta el magát a szabályokat folyamatosan áthágó,&nbs...

Trackback: ENNYI VOLT 2011.11.25. 14:55:28

...Az egyszemélyes kormányzásnak vannak kockázatai. Azt már rengetegszer hallottuk, hogy a jelenlegi miniszterelnök úgy tekint fő gazdaságpolitikusára, mint a jobb kezére. Arról is többször nyilatkoztak a kormánypárt politikusai, hogy mindig az tö...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.11.25. 12:34:11

Mihez ért Orbán Viktor tulajdonképpen? Europass sablonba feltöltött életrajzával hol és milyen állást pályázhatna meg ez a 49 éves férfi? Mihez ért a miniszterelnök a huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Úgy értem, szép dolog az, ha valaki ...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.11.25. 12:32:28

Nemzetgazdasági miniszterünknek (pénzügyminiszter) soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, ...

Trackback: Bóvliország hajósainak 2011.11.25. 12:19:18

Most annak kellene jönnie, hogy hehe, mi megmondtuk, matolcsi, holnaphúzcsi, illetőleg orbántakaroggy. Hát, nem az fog jönni....

Trackback: Gyanúsítottak 2011.11.25. 09:18:02

A Magyar Nemzet megtudta: a kormány és a nemzetbiztonsági kabinet ülésén is kiemelt helyen szerepelt a forint elleni folyamatos, koncentrált támadás témája. A lap értesülései szerint döntés született arról, hogy felderítik a támadássorozat okozóinak ...

Trackback: Választás 2012? 2011.11.25. 09:17:49

Pár napja még azt írtam, hogy kizárt egy előrehozott választás. De olyan biztos ez? Sok minden utal ugyanis arra, hogy akár ez is benne lehet a pakliban. Az ellenzék persze nem követel ilyet, nincs is érdekében. Ugyanez a FIDESZ-ről viszont már nem biz...

Trackback: Védelemre, szorulunk 2011.11.25. 08:57:41

Hát bekövetkezett.A szokásos péntek esti bóvlingozásra hívó sms ma rosszul mutat a telefonok kijelzőjén, és jobbra-balra dűlő bábukat sem akarunk látni. Különben is, az egész hét tele volt köddel meg ködösítéssel, javítani kell majd a hangulatunkon.Haj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kriptonitboy 2011.11.25. 00:52:59

harmadik bekezdés végén kontroll két "l"
bocs a kekecért
amúgy jó

=nessuno= 2011.11.25. 00:56:04

Esetleg egy Varga Mihály, mint szakértő és összevág az IMF együttműködéssel...Orbán szerintem rettenetesen fél a népszerűtlenségtől, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy nem diadalmenet következik. Minimum ugyanennyire (ha nem jobban) fél a vereségtől, kudarctól. Márpedig egy távozást feladásként élne meg, ami nem jellemző rá. Eléggé spekulatív írás.

Jack Torrance 2011.11.25. 01:11:01

Szerintem már rég nincsenek racionális megfontolások. Ha lennének, akkor nem ebben a mederben folyna a politika.
Szóval marad kizárólag a hatalom megtartása, bármi áron. IMF, megszorítás, új titkosszolgálat, új választási törvény, már a látszat sem igazán fontos (persze a hazudozás még megy, legalább a hülyéket meg kell tartani sleppnek). Szerintem a szoborról is lemondott már, vagy majd simán megcsinálja magának, ha máshogy nem megy, de a székéhez ragaszkodik. Az lesz a siker, ha megtartja, és ezért meg is tesz mindent, ami csak hatalmában áll...

ssi 2011.11.25. 01:26:04

"bármit lehet, csak akarni kell" .. szokta mondani és ő akar és nagyon .. még pár hónapig biztosan

- marad a taktika: mások jelentik be az intézkedéseket és még vannak vállalkozók erre és intézkedésekből sem lesz hiány
- és marad a remény, hogy egy kezelhető szinten stabilizálódik a helyzet, ha rossz is .. még pár hónap, talán

ha majd a sok kisebb változtatásnak sem lesz értelme/lehetősége, mert a nagy gondok mindent uralnak, akkor jöhet a felcsúti magány .. hogy akkor a Fidesz-tábor saját embereivel tudja-e folytatni a hatalmat? egy új irány hiteles lenne tőlük?

wowerman 2011.11.25. 01:35:53

úgysem fog lemondani. a víziójától meg az isten óvjon

Kriszti25 2011.11.25. 01:56:13

Gábor, egyszer azt írta, hogy az jellemző erre a kormányra, hogy a falig megy el. Én ezzel egyetértek, ezért most is úgy érzem, hogy addig próbálják meg fenntartani a jelenlegi igazgatást, gazdaságpolitikát, amíg csak lehet. És a robbanás előtt katapultálnak csak. E logika szerint Orbán csak akkor áll fel, amikor már nincs kártya a kezében. Viszont ahogy Ön is írta, ekkor már késő lesz.

Ez sajnos egy tipikus eset, mikor elemzői szempontból, politikai érdekesség a lemondás és témakörének fejtegetése, elemzése. Egy ország szempontjából viszont tragikus, hogy ilyen személyes érzelmek és ambíciók dolgoznak. Nem csodálom, hogy rengetegen megvetnek egy ilyen politikai kultúrát, illetve elfordulnak tőle... (lásd majdnem 50% párt nélküli)

ubul2000 2011.11.25. 02:18:09

Szerintem nem fog lemondani, nem egy feladós típus. Ha viszont lemond, akkor remélem lesz annyi vér a pucájában, hogy nem a görög, olasz utat választja, hanem új választásokat írnak ki. Akik most sokan erre (görög, olasz út) ácsingóznak, nem gondolnak arra, hogy egy ilyen "szakértői" kormány az imf vazallusa lenne. Nem gondolják végig, hogy a bankadó mennyi bevételt jelent a költségvetésnek és még ez is kevés. Az első lépés lenne ennek az adónak az eltörlése. Márpedig erre a pénzre szükség lesz. Kedves ácsingózók találgathatnak, hogy kiktől fogják ezt beszedni. Nos nem a bankároktól, és nem a multiktól.

Bulat Okudzsava 2011.11.25. 02:20:35

Szerintem Orbán Viktor csak és kizárólag az erőből ért és mindaddig nem fog elmenni, amíg azt önként megtehetné. Az elmúlt másfél évben a kormány újabb és újabb gazdasági sikerei bizonyították, hogy mire képes Orbán kétharmados többséggel a háta mögött. Hiába a magánnyugdíjpénztárak államosítása, a visszaható hatályú törvénykezés, az alkotmányos jogrendszer napi gazdaságpolitikai igények szerinti farigcsálása: a gazdasági függetlenségi harc során sikerült rosszabb helyzetbe keveredni, mint amilyenben az előző válság során voltunk. Az előbbiektől nem függetlenül Magyarország elvesztette az Európai Unió és a fejlett országok meghatározó szervezeteinek bizalmát és megbecsülését, miközben az euroövezet egyes tagállamai is mentőövet igényelnek. Amíg a kormányfő biztosnak érzi parlamenti támogatását és bizalma gazdasági miniszterében töretlen, addig a gyorsnaszád változatlanul robog tovább, akármi is a cél. Ne adja az ég, hogy ez megváltozzon! Elképzelhetetlenül súlyos gondok (fizetésképtelenség, 450 Ft-os euroárfolyam, az eurozóna szétesése, globális recesszió, stb) esetén kényszerülhet csak rá a jelenlegi, gondosan szelektált kétharmados parlamenti többség arra, hogy kihátráljon miniszterelnöke mögül. Ezt senki sem kívánhatja komolyan.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 02:58:58

@=nessuno=:

Varga Mihály ugyanolyan hantaszakértő, mint a többi.

Ugyanúgy szómágia, amit nyilatkozik, nem a valóság, hanem annak ellentéte.

Adóterhelés csökkentésről hadovált 1998-2002 között, holott az akkoriban is nőtt.

2 éves költségvetést csináltak, ami már önmagában adóterhelés növekedést jelent a pénzrontás miatt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 03:15:49

Ez a cikk is, meg az előző is, azt sugallja, hogy személyekkel, pártokkal van a gond, és személycsere, pártcsere megoldaná az ország gondjait.

Azonban ezt az elmúlt 21 tapasztalatai semmilyen mértékben nem támasztják alá.

Ha Orbán menne, s más jönne helyette jobb lenne?

Orbán már egyszer ment, jött helyette Medgyessy. Jobb lett?

Orbán maga az ország gondja, vagy például a hatalmas államadósság, ami az állandó és folyamatos költségvetési hiányok miatt keletkezik?

Ha Orbán menne, s (vissza)jönne Gyurcsány, Mesterházy, Schiffer, Vona, akkor jobb lenne?

A frászt, ugyanúgy nem oldanák meg az alapvető problémákat. Ahogyan az összes korábbi miniszterelnök sem tette meg ezt.

Eddig csupán kettő kormány volt, amelyik nem rontott lényegesen az ország helyzetén. A Horn és az I. Orbán kormány.

Az összes többi a szakadék fele, a pusztulatba kormányozta az országot.

Tekintve, hogy milyen gazdaságpolitikai eszmeiséget képviselnek a mai ellenzéki pártok, ebben nem várható változás.

Menne Orbán?

Jó, tegyük fel!

S aztán?

Az ellenzékieknek lenne egy jó napjuk. Aztán ugyanígy folytatódnának a rossz napok tovább, csak már mást kellene szidni miattuk.

jenőke 2011.11.25. 03:56:19

03:55

EUR/HUF... 314,1000 0,3300

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2011.11.25. 04:01:59

most hogy leminősítettek minket a "tesco gazdaságos" országok közé, ideje távoznia orbánnak. felőlem belemenekülhet egy köztársági elnöki székbe is, hogy ne veszítse el az arcát, de őt meg matolcsyt mindenképpen el kell zavarni a gomboktól, mert jelenleg egy csimpánz is jobban irányítana. az előre hozott választásoknak nem sok értelme lenne, nincs váltópárt, hacsak elő nem lépne bajnai, aki azért elég széles tábort tudna maga mögé állítani. ha nem távozik hamarosan, vagy legalább matolcsyt nem teszi lapátra, pillanatok alatt 400 forintos euróról beszélhetünk...

bioLarzen 2011.11.25. 05:16:21

"És esélye sem lesz arra, hogy valaha visszatérjen."

Gábor,
ebben biztos vagy? Orbán, Gyurcsány, mindegy. Mindketten fiatalok, biztos vagy benne, hogy 25 év múlva sem lenne esélyük?

bio

szoja122 2011.11.25. 05:55:23

TG!

"megítélésem szerint a hatalom önmagában ma már aligha izgatja a kormányfőt"

Ezt én erősen kétlem, a hatalom önmagában szinte senkinek sem cél, csak eszköz politikai, erkölcsi, vagyonszerzési céljainak megvalósításához. Mire alapozod ezt az állításodat.

Másrészt egy lényegeset kihagytál elemzésedből. Ezt lehet hogy épp tőled (is) olvastam:

Ha Orbánt leváltják akkor szakad a jobb oldal, ő a fideszesek számára szimbólum, a híveket ő tartja egyben. Nélküle bárki is lenne az utód, ezt nem tudná megvalósítani. Ezért sem valószínű hogy megy.

Sajnos. Magyarország -és talán az Ő érdekei is ezt kívánnák-, mert Gyurcsány sorsára jutna.

szoja122 2011.11.25. 06:17:26

@Akitlosz: "Eddig csupán kettő kormány volt, amelyik nem rontott lényegesen az ország helyzetén. A Horn és az I. Orbán kormány."

Egyet kihagytál a felsorolásból Bajnait.

Amúgy sajnos egyet kell értsek veled. Hosszú tanulási út az ami a demokráciához vezet, és ezt nem lehet átugorni. Nincs királyi út.

A kilátások nagyon rosszak, amit a nemzetközi helyzet tovább súlyosbít.

Az emberek egy ideig bégetnek, de amikor csak láncaikat veszíthetik el akkor már harapnak.

Most látom ez nagyon marxista szöveg :), de Marxnak sok esetben igaza volt. Pl.: a lét -lé:)- határozza meg a tudatot.

Most nagyon rossz közeljövőt jósolok magunknak........

lüke 2011.11.25. 06:26:59

"nem tudom, hogy megy; nem mondom, hogy mennie kell; nem a vágyaimról beszélek; nem hiszem, hogy biztosan így lesz"

ezt a két sort ki kell emelnem, miért kell szabadkozni?
az elemzés a lehetöségek tárháza, MO-n nem?

s a vicc jut eszembe
Kádár elmegy az orvoshoz, fáj a lába
orvos: - akkor hogyan jött ide
K. - nem érti ? jönni tudtam menni nem

20 évünk demokratikus gyakorlata: hibát nem követ lemondás

lüke 2011.11.25. 06:29:52

@manyike
gyerekeim vulgáris ált. iskolai tanárnöje:
a wc-n kell akarni, itt tudni kell
az akarnokok figyelmébe:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 06:42:47

@szoja122:

Bajnait? Az IMF hitelével? Megnőtt az ország államadóssága, ráadásul arányaiban is eltolódott a külföldi hitelek fele.

Az ő kormányzásainak következményei most "érnek be", azaz most és a következő években kell(ene) visszafizetni az ő idejében felvett pénzt.

Ha Magyarország felelősen vezetett ország lett volna, akkor egy 2008-as szintű "válságnak" meg sem szabadott volna kottyannia.

Magyarország meg csődbe ment volna tőle, amitől csak az IMF "segítsége" mentette meg.

25,1 milliárd dolláros hitelkeretből nem kunszt kihúzni másfél évig, amit majd csak az utódoknak kell törleszteni.

Amúgy meg a kormányzati teljesítményeket 4 éves ciklusban célszerű értékelni.

2006-ban volt választás, majd 2010-ben, a kettő között szocialista kormány vezette az országot, katasztrofális teljesítménnyel.

Attól még az MSZP kormányzott 8 évig, hogy lecserélték Medgyessyt, meg Gyurcsányt. Miközben 2006-ban ráadásul ugyan nem cseréltek.

Boross teljesítménye is az MDF kormány teljesítménye Szörnyűek voltak.

Ráadásul az nem is lenne elég, hogy egy kormány nem csinál katasztrófát, valamit javítani kellene a dolgokon. A Horn meg az I. Orbán kormány is le lett váltva. Teljesítményüket egyesre értékelték a választók. Míg az MDF meg az MSZP Bajnai kormányét úgy egyes alára.

Ha Bajnai annyira jó lett volna, mint amennyire a hívei előadják, akkor mitől bukott ekkorát az MSZP?

Nem egy kis vereség volt nagy küzdelemben, hanem éppen hogy csak meglett a második hely.

Ráadásul feltápászkodni sem tudnak. Azzal, hogy Gyurcsány kilépett a Jobbik esélyei nőttek meg.

Ha pedig Bajnai is színre lépne még egy párttal, akkor azzal csak tovább osztaná a szocialista szavazótábort.

Pedig Bajnai+Gyurcsány+Mesterházy együtt is kevésnek tűnnek jelen állás szerint.

Külön-külön meg ...

Eddig sem kedvezett a választási rendszer a túl sok kis pártnak, de ezután meg még úgysem fog.

szoja122 2011.11.25. 06:53:41

@Akitlosz: "
Bajnait? Az IMF hitelével? Megnőtt az ország államadóssága, ráadásul arányaiban is eltolódott a külföldi hitelek fele."

Is. Az készenléti hitel volt, nem költött el belőle semmit.

Háttérnek kellett, hogy a piacok nagyobb bizalommal legyenek irányunkba. Orbán volt aki eltőzsdézte egy részét (MOL).

Az összes állításod igaz lenne, ha a kiinduló premisszád igaz volna.

Sorold fel négyszíves mikor mire költötte.

Az igazi hiba az lenne, ha az életszínvonal megtartására ment volna el, de ilyen sem volt.

Várom a felsorolást.

2llkedő 2011.11.25. 06:54:30

"Bajnait? Az IMF hitelével? "

Nem Bajnai vette fel a hitelt.

"Ha Magyarország felelősen vezetett ország lett volna, akkor egy 2008-as szintű "válságnak" meg sem szabadott volna kottyannia."

Németországnak is megkottyant a válság. Meg úgy általában minden országnak.

"Ha Bajnai annyira jó lett volna, mint amennyire a hívei előadják, akkor mitől bukott ekkorát az MSZP?"

Talán azért mert Meseházyval hogyan nyert volna. Bajnai meg nem indult.

2llkedő 2011.11.25. 06:56:12

@Akitlosz: Az előző beírásom Neked szól.

szoja122 2011.11.25. 07:19:14

@Akitlosz: Várjuk a bizonyítékokat.

Vádolni, állítani bármit lehet.

Lófasz esti fényben 2011.11.25. 07:36:22

ez az unortodox siker :)

az ize szar,
büdös, mint a szar
ugy néz ki, mint a szar.
de ha egy fideszes elég erőssen hisz benne, akkor neki kaviár

én meg röhögnék, ha nem velem is ezt etetnék a rohadékok

jjulie 2011.11.25. 07:47:15

szép a reggel a tsonga végül leverte a nadalt az éjjel, közben a moody's pedig belevert egy nagy szeget a fideszkoporsóba

az orbánféreg régen megbukott már, le ne mondjon magától, hanem majd futva kelljen menekülnie

az ungabunga példaképe nem csak focimániás, hanem tudott porszívót eladni, és imádta a pinát, de ez a leszertfaszu parasztgyerek csak egy karótnyelt kurtalábú másodosztályú fingeregető

lesz szobra, a szobor pedig a picsaszájúság emlékműve lesz, felirata: éljen a fideszpicsaszáj, éljen soká

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

Unionista 2011.11.25. 07:59:18

@török
orbán önkéntes távozásának (és későbbi visszatérésének) akkor lehet reális esélye, ha az ellenzék felajánlja (a fidesz pedig elfogadja) a nagykoalíciót.

ubul2000 2011.11.25. 08:02:40

@szoja122:
"Az készenléti hitel volt, nem költött el belőle semmit."

Ezt viccnek mondod ugye?

A 25 millióból kb 10 maradt, a többit elköltötték. A pontos számokat meglehet nézni (korábban itt is írta valaki valamelyik posztban), de én most lusta vagyok megkeresni.

2llkedő 2011.11.25. 08:05:47

@ubul2000: "A 25 millióból kb 10 maradt, a többit elköltötték. "

Nem Bajnaiék költötték el. Bajnaiék a maradékot már nem használták fel. Azt Vityenkáék tapsolták el.
Az, hogy a 15 mire ment el, nézz utána, és majd konkrétumokkal gyere elő!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.25. 08:08:27

Mit tehetnénk ?
Ilyen a demokrácia.
Orbán azt csinál, amit akar.

Esetleg valaki meg merné kérdezni, hogy mit akar ?
Vagy az túlzás lenne ilyen nagy demokráciában ?

ubul2000 2011.11.25. 08:10:22

Ezt mondtam én is, hogy 10 maradt, ennek egy részéből vásárolták vissza a Mol-t. Hogy a 15-t hová költötte az mszp, azt sokan szeretnék tudni

jjulie 2011.11.25. 08:10:59

@ubul2000:

hát,l a nemzeti kaszinó teraszán jó lennél

Gábris szomszéd 2011.11.25. 08:12:38

Viktátor magától sosem fog távozni. Őt majd küldik a vakolók ugyanúgy mint Berlut vagy Papandreout. Az Európai Egyesült Államok előkészítése rohamléptekkel halad.
Ennek megvalósításába még egy mű nemzeti kormány sem fér bele.

"Az eurózóna válsága és várható összeomlása az európai (és a világ) hírcsatornáinak vezető híre a napokban. Sok ember tévesen azt feltételezi, hogy ez az euró végét és a tagállamok korábbi, de legalábbis egy saját valutához való visszatérést jelenti. Sajnos ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Sokkal inkább az elittől megszokott „káoszból rend” elv újabb példáját láthatjuk. Az elitnek esze ágában sincs feladni az Európa egyesítésére és központosítására irányuló törekvéseit, sőt, a jelenlegi káosz kitűnő alkalom, hogy a jelenlegi eurózóna hamvaiból egy új „Európai Egyesült Államok” hatalmat hozzanak létre. Az elmúlt hónapok során Európán egyre inkább eluralkodott a pánik és a félelem. Az euró ólomként süllyed, súlyos pénzügyi gondokat hozva a kontinensre és az egész világgazdaságra. Az elit számára egy ilyen kiterjedt válság tökéletes alkalmat kínál egy új rendszer bevezetésére. Megoldásként pedig nem a régi rendszerhez való visszatérést, hanem az eddiginél is sokkal szorosabb integrációt és központosított hatalmat fognak felajánlani.

Az „Európai Egyesült Államok” csak egy kitalált név, de igen jól szemlélteti a körvonalazódó új birodalom lényegét.

Az elit azzal is tisztában van, hogy Európa országai és lakosai csak végső kétségbeesésükben fogadnának el egy ilyen megoldást. A színpad készen áll a mindent elsöprő válság elindítására. A fővonalas média mindent megtesz, hogy előkészítse a hangulatot és tudtára adja az embereknek, hogy a válság elkerülhetetlen, megoldás pedig nincs a láthatáron. A megoldás nem látható, mert ha előre elárulnák, milyen megoldásban gondolkoznak, tervük könnyen kudarcba fulladhatna.

Egyelőre Európa lakossága nem akarja ezt az új európai „valamit”. Ezért van szükség még több káoszra, bizonytalanságra és félelemre.

Ezért biztos, hogy összeomlás jön.

Az elit reményei szerint a válság után létrejöhet mindenkori álmuk: egy új, szorosan integrált európai birodalom."

idokjelei.hu/2011/11/az-eurozona-hamvaibol-emelkedhet-fel-az-uj-europai-birodalom/

jjulie 2011.11.25. 08:15:12

@ubul2000:

hát ubi, az mszp örökös ócsárolásától a fideszpicsaszáj mindig is fideszpicsaszáj marad a vona féle csapatod meg szánalom, szomorú keserűgyökér, az mszp szidása ezen semmit sem változtat, hanem bizonyít

ubul2000 2011.11.25. 08:20:35

@jjulie: megmutatnád, hogy most hol ócsároltam az mszp-t (lenne rá bőven indok, de most kivételesen nem tettem)

Gábris szomszéd 2011.11.25. 08:25:13

@jjulie: Azt is érdemes rögzíteni, hogy az emeszpé szidásán vagy dicséretén mit sem változtat, hogy az emeszpé a legnagyobb szánalom. Többek közt nekik köszönhetjük a mostani narancsos forradalmat. :)

jjulie 2011.11.25. 08:34:47

@ubul2000:

jaj ubul, ezt az álnaiv kisiskolásdit a nemzeti radikálisaid között vedd elő, a szájbarágósdi nem az én műfajom

márta)) 2011.11.25. 08:36:43

"A politikai hatalom stabilitását ugyanis a bizalom adja. Addig tud demokráciában egy politikai erő hatalmon maradni, amíg törvényesen erre lehetősége van, vagyis amíg tevékenységéhez megvan a minimális közbizalom. Ennek az a közvetlen jele, hogy tudjuk, mi történik, történhet majd holnap.

Nem véletlen, hogy a hatalomba vetett közbizalom (és megingásának) legközvetlenebb indikátorai közé tartoznak az államkötvények és az egyéb állampapírok iránti érdeklődés. Amíg megvan az adott kormány iránti bizalom, addig nem inoghat meg az állampapírpiac.

Vagyis addig viszonylag bizonyosan el tud járni a kormány az állam érdekei védelmében, s nagyjából kézben tudja tartani a közvetlen jövőt.

Ha bizonytalanság üti fel a fejét, ha sem a politikusok, sem a piaci szereplők nem tudják, mi történik holnap, akkor az állam finanszírozásában gondok léphetnek fel.

Amelyek ismét visszahatnak az állam iránti bizalmi indexre, ami tovább gyengíti az állampapírokat, ami viszont megint visszahat, stb.
Egy lefelé mozgó spirál indul be, amelyet aztán nagyon nehéz már lelassítani, megállítani, majd ellenkező irányba fordítani."

hogy ki (melyik nemzetgazdaság melyik politikai vezetője) lesz a következő áldozat, s hogy a dominó effektus hol is állhat majd meg."

Két kormányfő már bukott: ki lesz a harmadik?"

mosmaiorum.blog.hu/2011/11/10/ket_kormanyfo_mar_bukott_ki_lesz_a_harmadik#more3367022

:)

jjulie 2011.11.25. 08:37:32

@Gábriel angyal:

angyalka, egy 28-32-es villáskulcsot is sok mindenre lehet használni, pl sörösüveget kinyitni

ubul2000 2011.11.25. 08:38:02

@jjulie: akkor mi a szarnak fröcsögsz itt össze-vissza?

Gábris szomszéd 2011.11.25. 08:40:17

@jjulie: igen meggyőző érveket sorakoztattál fel.:) Mi vagy te 4K vagy DK FAN esetleg??

Unionista 2011.11.25. 08:45:27

@ubul2000:
az imf csomag nem többletforrást jelentett, hanem a piaci finanszírozást helyettesítette.

márta)) 2011.11.25. 08:46:49

Most zavarban vagyok. A Gyurcsány "bukása", távozása kapcsán azt irtam, mert úgy gondoltam, hogy nem álltak ki mellette, mögötte a miniszterei, a pártja.
Most nem tudom pontosan, hogy az Orbán V. rontott e el sok-sok mindent a gazdaságpolitikát illetően, (is) vagy neki (is)?? olyan miniszterei, tanácsadói vannak, amilyenek??
hm?

farcsika67 2011.11.25. 08:51:42

se a sors, se az ország, se isten nem akar többet orbánból. csak nem akarja észrevenni. pedig már jó lenne

Unionista 2011.11.25. 08:57:21

@Gábriel angyal:
alternatíva?
középeurópai bundesrepublik, és european commonwealth nélkül a gazdaság (ide értve az mezőgazdaságot) nem piacképes, és a magyar állam nem finanszírozható. a sok fideszes, és jobbikos paraszt kínai exportról, szaudi befektetőkről álmodozik álszent, és képmutató módon. csakhogy a feudális kisparaszti gazdasáságokra itt soha sem fog szervezvődni új kgst.

graycivil 2011.11.25. 08:58:22

"Terrorelhárításból titkosszolgálat

Pintér javaslata szerint ráadásul a TEK "mentesül a feljelentési, illetve az információátadási kötelezettség alól, ha ezzel a terror elleni tevékenységének az eredményes ellátását veszélyeztetné". Ezzel a szervezet lényegében külső kontroll nélkül működhet, hasonlóan a NIBEK-hez."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=494482

Ha elgondoljuk, hogy Gyurcsányt is terroristának kívánták "lepapírozni", akkor elképzelhetjük, hogy Orbán bárki kicsinálására felhasználhatja ezeket (TEK+NIBEK) a neki közvetlenül alárendelt ÁVÓ-remake-eket.

Elég volt! Rohadjanak meg mind Orbánnal együtt! >:-|

graycivil 2011.11.25. 09:01:15

TG: "nem mondom, hogy mennie kell; nem a vágyaimról beszélek;"

? :-)

graycivil 2011.11.25. 09:06:20

TG: "Gyurcsánynak sem sikerült a megtartva átadás – mondta erre a minap valaki. Pontosan Gyurcsány példája mutatja, hogy ezzel a döntéssel nem lehet sokáig várni: aki nem lép időben, az már nem megy, hanem küldik. És esélye sem lesz arra, hogy valaha visszatérjen."

Igen, ezért kell még maradnia Orbánnak. Ne legyen már félmunka... :-)

márta)) 2011.11.25. 09:06:37

"Az idén és jövőre is 2 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány - mondta kérdésre válaszolva Matolcsy. Orbán a minisztert félbeszakítva megjegyezte: elfogadja az óvatos előrejelzést, de azt szeretné, ha Magyarország képes lenne ennél jóval gyorsabb fejlődési pályára állni."

Matolcsy számításai szerint 40 milliárddal nőnek az áfabevételek, ugyancsak 40 milliárd származik majd az állam átszervezéséből. 10 milliárd többletbevételt remélnek a jövedéki adó emeléséből, és szintén 10 milliárd forint a külföldi részvények értékesítéséből és az osztalékokból. "Ezzel biztonságba helyeztük a költségvetést" - jelentette ki a miniszter"

"A külföldi diplomatáknak ma is azt mondom, hogy ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem amit csinálok" - mondta Orbán az [origo] azon kérdésére, hogy valóban azt mondta-e 2006-ban, hogy nem érdemes a kampányban elmondott ígéreteire figyelni. "A tettek beszélnek" - jelentette ki Orbán."

Lovasberényi kormányülés) 2011.09.06)

Hát. Igen. A tettek beszélnek.....

graycivil 2011.11.25. 09:14:59

"Átértékelte a belügyminiszter a rendzavarás, illetve a köznyugalom fogalmát is....

Míg korábban valós cselekmények esetén volt megállapítható a rendzavarás ténye, a köznyugalom megsértése, Pintér tervezetéből azonban kiderül, hogy...

"a köznyugalom általánosságban olyan társadalmi légkört jelent, amelyben a törvényes rend iránti tisztelet, a kölcsönös megbecsülés, a polgárok jogos érdekeinek elismerése uralkodik."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=494482

Kedves orbanisztánok! Köznyugalom megzavarásának számít-e, ha azt kívánja a tömeg, hogy Orbánt nyilvánítsák "politikai mentálzavarosnak"? Mert akkor többet nem lesz az országban semmilyen kormányellenes demonstráció. >:-O

Látszik, hogy Orbán még mindig lát csiszolgatni valót a "tökéletes kézivezérelt áldemokrácián".

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.25. 09:16:14

@Akitlosz: Orbán esetleges lemondása nem jelentené új választások kiírását. A frakciószövetség állíthatna új embert. Közjogi értelemben van ilyen lehetőségük.
Ha lesz ilyen, nem hiszem hogy a Fidesz bármelyik politikusa erre alkalmas lenne, ha lesz ilyen, az külföldi nyomásra lesz. Külföld nem hiszem hogy óriási különbséget látna Varga Mihályban.
Ha Orbán menne, szerintem külső, szakértő ember lenne a kormányfő. Surányi, Bod Péter Ákos ilyeneket gondolok reálisnak.

Orbán mehet. Miért nem mehetne? Magyarország szuverenitása korlátozott, ha eldőltek a dominók, vele dőlnek a személyek is. Erős függésbe vagyunk a pénzpiacoktól, ha ők váltást akarnak, ki fogják kényszeríteni úgyis. Ők milliószor több pénz felett döntenek. Ha kell, a falnak nyomnak minket. Előbb-utóbb úgyis le fogunk térdelni. Nem tehetünk mást.
Büszkeségből nem lehet megetetni a gyerekeket. Kivagyiságból nem lesz fűtés.

márta)) 2011.11.25. 09:16:50

A kormány nemzetbiztonsági kérdésnek tekinti a leminősítést"

A kormányszóvivő szerint hasonló spekulatív támadás zajlik a forint ellen, mint 2008-ban.
Giró-Szász András a START-ban is megerősítette, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik és vizsgálják, kik állhatnak a támadás hátterében.

A Moody's leminősítésével kapcsolatban azt mondta: ez egy összeurópai folyamat része, hiszen leminősítették Portugáliát és újragondolják a francia, vagy a holland állampapírok értékelését is, miközben az európai államok sorra csökkentik növekedési kilátásaikat. "

Giró-Szász András kormányszóvivő"

atv.hu/cikk/20111125_leminosites_a_kormany_szerint_tamadjak_magyarorszagot

Hm. Én nem emlékszem, hogy 2008-ban elhangzott volna a fenti gondolat)??? Én csak arra emlékszem, hogy gyurcsányahibás? Vagy talán már nem is emlékszem (jól) semmire?
:)

márta)) 2011.11.25. 09:18:06

Bocsánat! Az is lehet, hogy elfelejtettem.

:)))

graycivil 2011.11.25. 09:18:40

Breaking!!!

"Itt a leminősítés: Magyarország bóvli lett a Moody's-nál"

hvg.hu/gazdasag/20111125_lemin_moodys

TG:"Miért menne Orbán?" >:-|

graycivil 2011.11.25. 09:21:59

@ciceró: "Külföld nem hiszem hogy óriási különbséget látna Varga Mihályban."

Ha sikerül elhitetnie, hogy nem Orbán kottájából játszik, akkor miért ne? Neki eddig sem a szakértelmével, hanem az akaratgyengeségével volt gondja.

Átverés! 2011.11.25. 09:22:19

TG azt írja, hogy OV-nak van víziója az országról, ugyanakkor a saját szobor állítás is szempont.
Ez az én véleményem szerint is így van.Szerintem azon fog múlni országlásának hossza és dicsősége, hogy képes e korrigálni az országról szóló vízióját .

Ha ő bölcs ember akkor oda figyel a világ szavára, a sok kritikára.Válasszon olyan tanácsadókat,munkatársakat akik - nem az alattvalói talpnyalásból csinálják a karrierjüket.

Józan, racionális szakemberekkel vegye körül magát és akkor még a szobor állítás is sikerülhet.

Ezt persze nagyon nehéz lenne véghez vinni, ki tudja lenne-e a nagy változásokhoz kedve,ereje ambíciója.
Esetleg nem lenne-e már nagyon késő, hisz elég mélyen benne vagyunk már az erdőbe.

Gábris szomszéd 2011.11.25. 09:24:52

@graycivil: Ki a f....sz a mudíz?? Én meg őket minősítem bóvliba a ficscsel és a sztenderdendpúrsszal együtt. :))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.25. 09:29:48

@graycivil: A másik dolog, hogy Orbán miért építene fel egy pártpolitikust maga mellett. Tegyük fel sikeres a válságkezelés, ekkor Varga Mihály befolyása nőne.
Valószínűbb hogy egy külső, politikai ambíziókkal nem rendelkező ember lenne a beugró.

márta)) 2011.11.25. 09:29:58

Azt a bizonyos spekulativ támadást ) a Bajnai vezetésével, az akkori kormány sikeresen visszaverte, legalább is a gazdasági világválság adta ) körülményekhez viszonyitva)

**

"A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.
A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

Nem hagyhatom ki) MOL. csomag.

A Bajnai nem egy harcos tipus :) nem tudom (most) a kormánynak sikerül e, elháritani az ismételt támadást a forint ellen.
:)

2llkedő 2011.11.25. 09:33:38

@Gábriel angyal:
"Én meg őket minősítem bóvliba a ficscsel és a sztenderdendpúrsszal együtt."

Minősítsd! Megteheted. Csak réd a kjutya se hallgat. Az említettekre pedig figyelnek a befektetők.

márta)) 2011.11.25. 09:38:44

Aha! Egyszer azt irta valaki) a Török G. a vágyálmaiban létező Fideszről beszél/ír.
Nem tudom? jól emlékszem-e?
Hm.?

:)))

márta)) 2011.11.25. 09:42:37

(…) „a következő tíz év mostohább körülményeket teremt számunkra, mint amilyen a válság előtti évtized volt.
Az ország vezetőinek olyan korszakra kell felkészíteniük hazánkat, amikor lassabb lesz a fejlett világ növekedése, és élesebb lesz a verseny a munkahelyekért, a hitelekért, a piacokért.”

Na. Igen ezt is megmondta a volt kormányfő. Csak talán senki sem hitte el?
:)

bóra77 2011.11.25. 09:43:25

á, kizárt dolog, hogy megy. Viktor? Dehogy. Az a teljes bukás elismerése, és a Fidesz megsemmisülése lenne.

2llkedő 2011.11.25. 09:43:59

@márta)): Ne geyere ilyenekkel! Bajnai megaszondta, hogy a válság mögáll a határnál, és ácsorog.

bóra77 2011.11.25. 09:44:35

mondjuk lehet, hogy nem is a poszt címe a kérdés, hanem az, hogy miért merül fel egyáltalán ilyen kérdés, ugye..

messi-asz 2011.11.25. 09:48:39

miért menne zorbán? ... kérdem én: miért még ő van? na jo csak vicceltem...

itt Kamusztánban, Zombiában, Új-Zsélandon
a miniszterelnök az Államcsődör Viktor és pénzügyér Bóvli Gyurka ??? hihiihi

nem baj. minden Zombirkának kellemes államcsődöt kívánok!
öveket bekötni, sintér és a tek az utolsókat rúgja/löveti majd szeretett népébe...

2/3 az kétharmad... az még államcsődre is feljogosította...
de a zorbán pa(j)tás a pánk esetében csak ezt lehet hagyni menyen falnak...

az államcsőd korszak pár hónap és lezárul... márciusban indul a polgárháború...

gratulálok TG nagyon nagy szereped volt benne hogy a kényszerpályán sodródtunk
te vagy a kovász, a speeed, a motorolaj... köcce. hajrá magyarok, hajrá fides...

na jo csak vicc volt. amugy tudom hogy a spekulatív világ áskálódik... és a komcsik nyóccéve... fleto elQrása... és a nemzetközi helyzet fokozódása... sőt minden európai ország szarabban van, csak minket mentett meg Super Viktor Man

bóra77 2011.11.25. 09:49:16

"Egy azonban biztos: személyesen sokkal kellemesebb Felcsútról nézni a vesszőfutást, mint a miniszterelnöki dolgozószobából.
Gyurcsánynak sem sikerült a megtartva átadás – mondta erre a minap valaki. Pontosan Gyurcsány példája mutatja, hogy ezzel a döntéssel nem lehet sokáig várni: aki nem lép időben, az már nem megy, hanem küldik. És esélye sem lesz arra, hogy valaha visszatérjen."

hááááááát. egyrészt Viktor soha nem vallaná be, hogy vesszőt fut, másrészt nem tudok elképzelni egy olyan szitut, amiben OV-t küldenék. egyszerűen nem.

írás szokásosan jó egyébként.

bóra77 2011.11.25. 09:50:25

@bóra77: a választásoka kivéve persze (küldés)

bóra77 2011.11.25. 09:52:47

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

Ez új? (ja, igen, azt én sem értem.)

márta)) 2011.11.25. 09:53:55

@2llkedő:

Tévedsz! Hol irtam ilyet???

élesebb lesz a verseny a munkahelyekért, a hitelekért, a piacokért.”

Egyébként azt irok amit akarok. Azt pedig nem is irtam hanem másoltam.
Stimmel????

márta)) 2011.11.25. 09:55:18

@2llkedő:

Esetleg másolja, irjak még??? Jókat??

:)

messi-asz 2011.11.25. 09:55:57

miért menne orbán?

hát nem: diktatúra + államcsőd +polgárháború +társadalom szétzúzása, nem ezért

ezek a "mellékhatások"

mennie azért kell, mert GERINCTELEN TEHETSÉGTELEN (senki)
és pont ilyen pártot épített, ami még maffiaszerű bűnszervezet is...

bájbáj vitya ! doszvidányia ! továrisi konyec !

a karóra és a karórára figyelje tek !

ökörpöröly 2011.11.25. 09:57:13

Hogy-hogy bóvli? Hiszen éppen most nyert meg vagy 0 csatát a kormány! A diadaljelentések mögött a rákosista kommunista propaganda hazugságai kifejezetten szerények voltak! Akkor most mi is van? Ja, a felcsúti hímroma áldásos tevékenysége miatt az embereke elvesztették megtakarításaik, vagyonuk jó részét -sokkal többet, mint a régiós versenytársainknál-.
Van még fideszbirka, aki ennek örül? Mi ez, mazochista ország?
BÓVLI KORMÁNY, BÓVLI ORSZÁG, BÓVLI NEMZET!
Persze a FIDESZ-cigányok nyernek az üzlettel, Lézer-Lázár, Orbán és társaik a milliárdjaik jó részét devizában tartják, shortolnak. Csak a lakosság 90-95%-a szív egy nagyot. Eddig 3000 milliárdot mentettek külföldre a magyarok, most ez az összeg rohamosan meg fog nőni. A külföldi bankok csökkentik a hitelezést, a megtakarítások kivonása tovább csökkenti a kihelyezhető hiteleket. Kihelyezhető hitelek nélkül nem lesz gazdasági növekedés. A teljes jogbizonytalanság mellett ez se erősíti a GDP-növekedést. A forint leértékelődése, a CDS emelkedése, a kényszerű jegybanki alapkamat-emelés mind-mind hihetetlen károkat fog okozni. Emellett szívnak a devizahitelesek, az árfolyam és a kamat megnövekedése miatt, de szívnak a forinthitelesek is, mert ezután kurvára meg fog ugrani a BUBOR -referenciakamat- is.
Ez már nem lecsúszás, hanem szabadesés! Most kellene utcára vonulni!

messi-asz 2011.11.25. 09:59:56

@ökörpöröly: na jo de a fleto a és a komcsik hibálya...

ökörpöröly 2011.11.25. 10:03:53

Ha a Bölcs Vezért és hazaárulót nem zavarjuk el, az életszínvonal dél-koreaira csökken. Persze a fidesznyikeknek mindegy, ők úgyse emberek, csak "emberszabásúak"!

messi-asz 2011.11.25. 10:04:57

ok. fides megy a levesbe... de arról is essen szó... mit érdemel az a bűnös, aki....

-államcsődbe taszította a gazdaságot
-szétverte a demokrácia intézményrencerét
-a feudalizmusba taszította vissza az országot
-számolatlanul lopta, csalta a közpénzt
-aki el rabolt/államosított magántulajdont
-aki a többi pártot kinyírta

az alkotmány szerint ezek államellenes BŰNCSELEKMÉNYEK...
kérem a jogászokat és a dzsobbik szimpatizánsokat írják össze a számlát...

2llkedő 2011.11.25. 10:06:48

@márta)): Bocs, csak segíteni akartam a narancsosoknak.

ökörpöröly 2011.11.25. 10:06:56

Majd a Bölcs Vezér kihirdeti a "dzsucse" eljövetelét. Aztán mindenki boldog lesz, hogy imádhatja a vezért, ráadásul 10 dkg kenyéradagot is kaphat naponta! Lesz 100.000 FIDESZ-csinovnyik és FIDESZ-hóhér, meg 9.800.000 rabszolga. Ha ezt hagyják a magyarok, akkor nem érdemelnek se hazát, se nemzetet!

márta)) 2011.11.25. 10:07:48

@2llkedő:

"Bajnai Gordon szerint a válságnak csak az vethet véget, aki képes leszámolni az önámítással. "Növeli, ki csak elfedi a bajt" - mondta a volt miniszterelnök, aki alapítványa bejegyzése óta egyre többet hallatja a hangját."

A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.

Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.

A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra."
***
Itt a mantra) Olvasd el.

Meg kell, hogy szünjön a nép feje feletti lobbizás, némely esetekben (esetleg) félre téve a gazdaság érdekeit is??
****

"Semmi sem tökéletes, amit ember alkot" - mondta a 16 százalékos egykulcsos szja bevezetéséről.

Hozzátette azonban, hogy "az adott körülmények között ez tűnik olyan megoldásnak, amely képes lesz segíteni a demográfiai fordulat elérésében, a munkahelyteremtésében, és forrást teremteni a gazdasági növekedéshez".
Úgy vélte, az arányos adórendszert rögzíteni kellene a sarkalatos törvényben, de az egykulcsos adót, illetve annak mértékét másodlagosnak tartja

.Varga Mihály szerint a progresszív adórendszer kevésbé támogatja a munkát, és nem segíti a válságból való kilábalást, annak nincs gazdaságösztönző szerepe."

www.origo.hu/itthon/20110627-varga-mihaly-semmi-sem-tokeletes-amit-ember-alkot.html

Nagyon úgy néz ki, hogy valóban nem tökéletes. De sikerült egy hatalmas lyukat ütni a költségvetésen.
Szomorú, hogy igy alakult, lehetett volna sokkal jobb, illetve alakulhatott volna másként is.

márta)) 2011.11.25. 10:09:24

@2llkedő:

Egyébként, nem történt semmi. El van nézve.

Vanek_úr 2011.11.25. 10:11:49

"És esélye sem lesz arra, hogy valaha visszatérjen."

Csak erre reagálnék. Orbán már több választást is elvesztett, és mind után ott volt a 'na majd most végleg eltűnik' gondolat is; de valamiért mégis maradt. Lehet a jó kommunikáció miatt (úgy hazudnak, hogy fel sem tűnik; vagy ha mégis, akkor vagy elterelik róla a figyelmet, vagy elkenik - és a többieknek se ideje, se energiája nem lesz, hogy az ilyen hazugságok alapján úgy össze tudják zúzni Orbánt, mint ahogy Orbánék gépezete ezt megtette pl. Gyurcsánnyal); lehet a jó meggyőző képessége miatt (még most is sokan azt hiszik, hogy jó irányba mennek a dolgok, holott ...); de lehet, hogy más tulajdonsága miatt. Vagyis szerintem Orbán akkor lesz 'visszatérhetetlen', ha saját maga feladja. Amíg kapitány lesz, és az is akar maradni, addig a kisebb vereségeket, veszteségeket is megbocsájtják neki.

2llkedő 2011.11.25. 10:12:36

@márta)): Teccik az Index címoldalán Eltolcsy mester képe. Olyan emberszabásúhoz hasonlít.

aszekelyek 2011.11.25. 10:14:32

Kedves Gábor! Amint azt írod, az EU és az IMF , mint mindenki felett állók,-értsd, a népakarat vagy a magyarok érdekei felett - eltávolítanak egy olyan miniszterelnököt , akit úgy választottak meg, ahogy Orbánt és azért küldik , amiért , akkor tök mindegy, hogy bajnai, vagy egy helyes orángután lesz-e a székében. Vagy más. Mindegy mert akkor végérvényesen lesz Magyarország az ő gyarmatuk. Akkor csak úgy élhetünk, ahogy ők előírják. Az Magyarország kudarca , nem pedig Orbáné. Akkor mi egy Eu gyarmat vagyunk, örökös kiszolgáltatottságban és nem lehet szó demokráciáról. Akik most örülnek, a szegények közül, ne tegyék. nagyon cudar világ jön akkor rájuk. Semmit nem fognak visszakapni, azoktól, akiknek Orbán kormányzása nem elég "kiszámítható". Természetesen azt, ami most van, azok gerjesztik, srófolják feljebb, még feljebb, akiknek érdeke és mindvégig az volt, hogy elmeszeljék a Kétharmaddal kormányzóó FIDESZ kormányt. NYilván az átmentett gazdasági hatalmak, a diktatúrából és a politikaiak is mind ezen dolgoztak bellll és külföldön mindvégig. Ők maradhassanak a hatalomban. HA ez bekövetkezik, akkor nem is bánom, ha a jobbik egy kicsit odapörköl nekik. Mert akkor már NINCS békés megoldás és vértelen átmenet és hasonló maszlagok, amikkel minket etettek és le kell játszani . Huszonévvel később. Akkor a szegény tömegeknek csak a nyomor van, amit veszíthetnek és a hajléktalan élet. Ne legyenek kétségeid, kedves Gábor, hogy akkor mindenkit kilöknek az utcára. Majd rákenik Orbánra, hogy ő tehet róla. Ne adja az Isten Magyarországnak, hogy ez megtörténjen. Ha megtörténik , hogy eltávolítják erőszakkal , akkor bizony lehet ezekre számítani. Persze az elvtársak majd beépülnek és a maguk hasznára fordítják, mint ahogy kádár a hatalomba került anno. Akkor fogok én elmenni innen. Mert az még látni sem akarom, amit azok fognak művelni Magyarországgal.

messi-asz 2011.11.25. 10:14:39

mencségükre... illen jól mint az elmúlt hónapokban rég szórakoztam...

újra felpezsdült a közélet...
Mr Bab (orbán) és Mr Borsó (matolcsi) hatalmasakat tud mondani...
közös társasági ebédelésnél hatalmasat nevetett a társaságunk számos bejelentésükön
(pártállástól függetlenül)
igaz a környezetünk elég szürke és kedvetlen volt, mert a NAV és a SÜN huszárok is ott ebédelnek... azoknak kuss van... nekik nem elég hoyg sz@r világ van, annak is kell látni...

a fides nek köszönhetően szárnyal a humor
és a haza jókedvre derül...

márta)) 2011.11.25. 10:15:54

@jjulie:
Neked aztán bejött az élet?? a többségi kormány csak jót tett veled?? Látom, már angyalkád is van. (sokak mellett)?
Bocsánat! De tetszik.
Bezony.
:)))

messi-asz 2011.11.25. 10:16:23

@aszekelyek: egy szívlapátot Neked tartogatunk... tavasszal lesz a kerti munkák ideje, addig tarcs ki. nehogy éhen halj, vagy megfaggy...

kár lenne! érted? ;)

márta)) 2011.11.25. 10:17:11

@2llkedő:
Na látod. legalább jobb a napod.

2llkedő 2011.11.25. 10:17:25

@messi-asz:"a fides nek köszönhetően szárnyal a humor"

Szegény humoristák! Nem elég, hogy megnövelik az EVA-t, még a munkájukat is elveszik.

messi-asz 2011.11.25. 10:18:32

@Gábriel angyal: :))))))))) ja ja ja meg az Árpádnak hogy hazát alapított...

Ja és ha nincs Szent István akkor nincs sem Mohács, sem a fides....

igaz igaz abcug István! megtaláltad a felelősöket

messi-asz 2011.11.25. 10:19:52

@2llkedő: megújulűskor a véres izé után is kell a humor nem mindegy hogy hogyan látod, jobb ha

kedélyesen lengedező elvont műalkotásként tekintesz a lámpán lógó emberi testekre

concret 2011.11.25. 10:20:29

Kérdés: mennyire rossz az a rossz helyzet, amit OV is annyira rossz helyzetnek értékel, hogy lemondjon?

Nem akarom bagatellizálni a mostani helyzet súlyosságát, de a magángazdaság és a lakosság kitart, működik. És még csak egyetlen valamire való utcai tüntetést sem látok (nem is szeretnék amúgy). Akik közeli polgárháborút vizionálnak, biztosan tévednek, hisz egy ilyen katasztrófának hosszú sora van. Én mindenesetre nem kívánom, a gyatra működés is jobb, mint a káosz.

OV pedig így értékelt: vért verejtékezve küzdünk (gondolom, ő személyesen is). Szerintem már tudja: a szoborra esélytelen, a vízió szétfoszlott. Nyilván úgy gondolja, még mindig ő a legjobb parancsnok, a nép legfőbb védelmezője. És hát hatalmas küzdő: emlékezzünk vissza a 2002. nyári-őszi mélyrepülésére, no és a 2006. őszi buktára (akkor a lázadás szélére vitte a Fidesz vezérkart). Nem fog taktikusan hátralépni. Ahogy 2002. tavaszán, a két forduló között tényleg heroikusan küzdött, hogy megfordítsa az eredményt, ugyanúgy most is az utolsó töltényig kitart.

messi-asz 2011.11.25. 10:21:43

@kriptonitboy: "harmadik bekezdés végén kontroll két "l"
bocs a kekecért"

lebuktattad!!! álamfő akar lenni... mindenki a zsebében hordoza a marsalbotot

messi-asz 2011.11.25. 10:22:46

@concret: a zorbán sose mond le, csak szívlapáttal tudod meggyőzni...

ő a kiválasztott, őt a nép 2/3-dal szereti (örökké)

aszekelyek 2011.11.25. 10:23:44

@Jack Torrance: NAgy Imrét is megsemmisítették, ugyanazok, akik Orbánt akarják ma és később, sokkal később , nagy álszenteskedés közepette újratemették.... Szóval, ha nincs új választási törvény, marad a status quo, akkor az racionális, ahaaaa . Semmin nem lehet változtatni és akkor is kifosztanak minket ha változtat valamin Orbán, akkor is. Akkor meg miért mondana le? A hatalmat ? Azt akarják, hogyne főleg az övét de akár erőszakkal is. Azok, akik kizárólagosan, Orbánt és a jobboldalt kitárva, akarják a hatalmat. Aki nem az övéket szolgálja, pusztuljon. Sztem azok az elvtársak, a milliárdos elvtársak érdekvédői állnak az egész forint elleni támadás mögött , akiknek a kéne a felelősségét is viselni az mszmp dolgainak, nem csak a vagyont birtokolni, amit egymás között elosztottak. Egyre nyilvánvalóbb. Egy biztos. Ami ma történik, nem a magyar NÉP érdeke és akik csinálják, nem a magyar nép érdekében csinálják. Akik meg ekkora adóssággal hagyták itt az országot, erre bazíroztak előre. Azért csinálták meg azt. A mozgástér nélküli hatalom átadást.

messi-asz 2011.11.25. 10:24:44

@2llkedő: mostanában 1-1 építéshatósági félórás szakmai "vita" után órákig kacagnak nagyobb baráti társaságok... így is fel lehet fogni a nem működő intézmény rencert... ellenkező esetben hamar megmurgelsz... első a jókedv, aztán jön a szívlapát, de azt is csak jókedvvel

ökörpöröly 2011.11.25. 10:27:15

@aszekelyek: A fajtád miatt maradhatott fent olyan sokáig a bolsevizmus, a fajtád miatt áll fenn még a tömeggyilkos észak-koreai rendszer. Remélem, majd egy tartós éhezés után felkötnek a szomszédaid, trágyának még jó lehetsz!

messi-asz 2011.11.25. 10:27:34

@2llkedő: az előbb volt rádióhír:
a zorbán behívott 5 gazdasági szakértőt, + lehet hogy az aktuális gazdasági kérdések között "szóba kerül" a leminősítésünk...

:)))) most? most hívja össze? most má a papot és a koporsó készítőt kell...

és LEHET hogy szóba kerül??? hihihiihiihi mér még van ennél 10 fontosabb téma????

ha ugy lenne hogy ez a leglazább téma (az államcsőd) akkor még szarabb lenne

aszekelyek 2011.11.25. 10:28:17

@messi-asz: véres izé után ra készültök, akárki láthatja. Hatalmat megkaparintani megint , mások vére árán. Ahogy eddig is. Helyesen kezelik nemzetbiztonsági ügyként ezt a forint elleni disznóságot.

messi-asz 2011.11.25. 10:28:51

@ökörpöröly: na jo... én hajlok a koalícióra... nekünk csak ez az 1 narancskomcsi jutott... 3 szívlapát 3ra... 1,2,3...

kis ország nem jut mindenkinek fideskomcsi... be kell osztani... szűkös idők...

messi-asz 2011.11.25. 10:30:31

@aszekelyek: :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) ???

én csináltam az államcsődöt is direkt nem????? már én lettem a fidesellenség:)

egyébként igen... pont tizedére fogtam vissza a "termelést" mint elmondtam

minek keressek pénzt? "ezeknek?" államosítják, elveszik, stb...

messi-asz 2011.11.25. 10:31:30

@aszekelyek: ha sz@r idő lesz üsd agyon a meteurológust ;) mer ő megmondta

Jack Torrance 2011.11.25. 10:31:51

@aszekelyek: " legalább a hülyéket meg kell tartani sleppnek"

asszem rólad beszéltem...

aszekelyek 2011.11.25. 10:32:32

@messi-asz: még csak nem is tagadja egyik sem... Nem örülök ennek....

ökörpöröly 2011.11.25. 10:33:02

@aszekelyek: Milyen jobboldal, te, elmegyógy? A FIDESZ soha nem volt jobboldali, csak demagóg. Jobboldal a baltiaknál vagy a szlovénoknál van, nem itt! Itt csak demagóg, álnemzeti, ócska jelszavakat hangoztató bűnszervezet van, a FIDESZ-KDNP. Körülbelül annyira nemzetiek és jobboldaliak, mint a saját országokat kifosztó, kirabló junták. Nemzetinek lenni azt jelenti, hogy nem a saját zsebem megtöméséért, hanem a nemzet hosszútávú fejlődéséért és sikeréért tenni.
Az egész szabadságharc nem másról szólt, minthogy a külföldi tulajdonban lévő cégek, az állami földek a FIDESZ-oligarchák kezébe jusson. Remélem, a felcsúti kötélen rohad el a tolvaj családjával együtt.

László56 2011.11.25. 10:33:23

Nagyon szép napot és hétvégét kívánunk Mindenkinek

Miért menne Orbán...... Kérdezi az elemzőnk. És milyen igaza van már csak a kérdésével is. Semmi ok rá. Hiszen azt csinálja amit ígért. A kommunistáinkról lerántja a leplet. Az országról meg azt a szétrohadt, országromboló és bűzös korrupciót és országrabló törvényeket távolítja el, amit a kommunista kormányok hagytak ránk. Az országunkat élhetővé és realisztikus alapokra helyezi. Felmutatja a kommunisták és a nemzetközi pénzvilág összefogását az ország kirablásához. Hogy mindez, ezeknek nem tetszik ? Több mint érthető.

Orbán háta mögött a kormány. A kormányunk háta mögött a parlamentünk. A parlamentünk háta mögött, megrendíthetetlenül az ország polgárainak politikai akarata. Ez az országunk rendje szerint nem változik 2014 -ig. Akkor meg miért kellene mennie országunk, -utóbbi idők legjobb- miniszterelnökének ? Mert az országunk ellenségei így szeretnék ? A nemzetközi pénzvilág és kommunistáink ? A normális parlament ellenzéket nem számíthatjuk ide, hiszen az ellenzék nem ellenség. A kommunistáink és az avval szövetkezett pénzvilág viszont minden országnak és minden társadalomnak az ellenségei.

Orbánt nem csak Orbán tudja megbuktatni, mint ahogy elemzőnk írja. Orbán Viktort a nemzetközi pénzvilág is bünteti és a polgáraink politikai akarata ellenére a megbuktatásán dolgozik. Hatalmas befolyással rendelkezik az pénzvilág. Országokat buktathat meg, pénzügyi romlásba dönthet és evvel a népharagot uszíthatja minden ország kormányára. Mi sem mutatja jobban, mint a nemzetközi gazdasági helyzet, hiszen ez történik körülöttünk az egész világban.

És, ennek ellenére, országunknak, mégis van egy sansza. Ez a sansz a kohéziós erő. Az ország politikai akarata a kommunistáink és a pénzvilággal szemben. Álljunk egy emberként, Orbán Viktor mögé. A kormányunk mellé. A parlament többségi akarata mellé. Csak így tudjuk megakadályozni hogy az országunk megint a kommunisták erkölcsi bűzébe süllyedjen és a polgáraink által előállított javak külföldi kézbe kerülhessenek.

Magyarország ma már a saját nemzete országa. Hazánk ma, a magyar nép jobblétért küzdve került a nemzetközi pénzvilág célkeresztjébe. Ezért minden magyar embernek, még egy demokratikus ellenzéknek is, kötelessége a második Orbán kormányt támogatni és a nemzetközi támadást országunk ellen megakadályozni.

messi-asz 2011.11.25. 10:35:21

@László56: te vagy a legjobb POFA :)))))))))) nagyooon jooooo

"A kommunistáinkról lerántja a leplet. "

+"azt csinálja amit ígért"... volt államcsőd a programban? csak mer nekem kimaradt

Gábris szomszéd 2011.11.25. 10:38:20

@2llkedő: Ne aggódj az ő talpuk alatt is fütyül nemsokára a szél, előbb mint gondolnád. :)

2llkedő 2011.11.25. 10:39:03

@László56: "Ez a sansz a kohéziós erő."

Tudod mit tud okozni a kohéziós erő? Repedéseket.

"Orbán Viktort a nemzetközi pénzvilág is bünteti és a polgáraink politikai akarata ellenére a megbuktatásán dolgozik."

Erről a párom gyereke jut mindig eszembe, amikor rossz jegyet hozott haza, akkor mindig a tanár, az időjárás, a haverok, meg úgy mindenki volt a hibás, csak éppen ő nem, pedig ő nem tanult, ő nem készült a vizsgára.

Lehet ellenségképet vízionálni, de ettől nem lesz jobb. Legfeljebb ezel tudod magadat nyugtatgatni, és boldogan fogsz elsüllyedni a mocsárba.

Gábris szomszéd 2011.11.25. 10:39:26

@messi-asz: az államcsőd nem a mamelukok programjában volt/ van, sokkal inkább a vakolóékban.

messi-asz 2011.11.25. 10:39:44

@aszekelyek: nyugi ha nem lesz narancsterror akkor azt nem követi zöldterror...

börtönnel, vagyonelkobzással megússzák... én lesze az aki védeni fogja őket

higgatság ner társak higgatság

aszekelyek 2011.11.25. 10:40:57

@Jack Torrance: te ragyogó elme, hát mondjad, mi lesz olyan jó Magyarországnak, ha elzavarják Orbánt? Na? mindenkire rátör hirtelen a jólét? Értem én, hogy a pénzzel most manipulálók majd azoknak nem tartanak be, akik ŐKET kiszolgálják. Ez mindig is így volt. nekik nem fogják felnyomni az égbe a forintot. Olyan átlátszó ez. Csak majd megy a földünk, a vizünk, minden, amink még van az ő kezeikbe. Antallt is befenyegették, hogy a pénzükkel majd romba döntik. Nincs új a nap alatt. Mindenki hülye csak ti nem. Persze, persze. kecsegtessél csk, mi szép jövő vár Orbán után Magyarországra? Kiszórtok egy kis nem is létező pénzt, vissza engeditek a forintot 270-re és attól majd boldogok lesznek a balgák és mindent visztek , amiről nekik nem is kell tudniuk? Ahogy eddig tettétek. Fujjj, okádék banda , okádék , hazug móccerei.

messi-asz 2011.11.25. 10:41:15

@2llkedő: kohézió = 98% fides ellen... egyetértek vele

le fogja még tagadni hgy fid eszes (is) volt...
ugyanúgy ahogyan most a kisz/mszmp tagságát tagadja le...

aszekelyek 2011.11.25. 10:42:54

@bioLarzen: Sztem lenne. Ha meglátják, mit művelnek majd itt, ha ő elmegy, lesz esélye. Csak nem ezen tapasztalat árán kéne ezt elérni. HA az IMF előadja, mit követel, lehet, hogy az elrémiszti a józanabbakat.

messi-asz 2011.11.25. 10:43:44

@aszekelyek: mi van kifulladt az elmútnyóccév+fletóelQrta

és most jöhet hogy a zorbán helyett nincs senki... a lóf@szt... bármi bárki jobb

egyébként nem lesznek kivégzések (ha rajtam mulna) csak böri
+örök kisbetűvel a nevük...
és minden város főterén egy fides emléktábla amit lehet köpködni...

messi-asz 2011.11.25. 10:44:51

@aszekelyek: :)))) mitől????

ilyen helyzetbe lavírozta a zországot a patásod... semmi választása nincs...

amit az IMF mond minden úgy lesz... ha azt kérik mongyon le akkor le mond...e

messi-asz 2011.11.25. 10:45:59

@aszekelyek: ha azt kérik adják ki az interpólnak aszékelyeket még azt is +teszi...

nyünyüge 2011.11.25. 10:47:26

@László56:
"Nagyon szép napot és hétvégét kívánunk Mindenkinek"

Egyszer már (esetleg karácsonyi ajándékként, lécci-lécci!!!) elárulhatnátok, kik vagytok Ti, Lászlóvak :)

concret 2011.11.25. 10:49:08

@aszekelyek:

Hát pl kérheti az IMF a Széll Kálmán terv végrehajtását. Mer' hogy arra azt mondták: egész jó, csak még el sem kezdődött, az véle a baj.

Ilyen nyomorult a pénzvilág, szaván fogja a főnököt.

messi-asz 2011.11.25. 10:49:26

@nyünyüge: majd rencerváltás után nyilvánosságra hozzuk... addig hagy utazgasson

egyébként egyelőre: ő egy fogalom, egy eszme, egy fidest jelképező szoborpark...

quetzalcoatl. 2011.11.25. 10:49:54

@László56: Nekem nagyon tetszik, amit írsz. Ez bizonyság számomra, hogy létezik karrier, tárgyi tudás nélkül is. Visszaadom minden diplomámat, hisz ez az az út, mit járni kell. Elég az elszántság, a hit és és a varázslat, melyet elhiszek a porondra kiálló bűvészkedőknek.

aszekelyek 2011.11.25. 10:53:20

@Akitlosz: kell a propagandát csinálni.... igazán megérthetnéd:) de lehet, hogy pont a lényeget nem érti:) Akkor is marhaság beemelni bajnait a mellé a kettő mellé. Éppen amiatt a kölcsön miatt szív az ország.... ma. Nem csak Orbán. Szerintem, lassan kellene elmondanod, hogy odaát is értsék. Nem Orbán szív , az ország. Ami a nagyobb baj. Tudom, hogy leírtad , mikortól volt gazdasági miniszter de láthatóan nem jön össze a fejecskékben, hogy neki mekkora szerepe is van a mai helyzet kialakításában. Ő szépen parírozott azután, a szegény magyarok bőrére , az IMF-EU-nak , azután, hogy megcsinálta azt a helyzetet és ezért van dicsőítve. Lassan, szépen, egy haladvány ábrával, időrendben egy egyenesen... amiről úgy véled, az átlagos magyar IQ is elsőre felfogja. Talán az egyenesen jobb, olyat már láttak az iskolában. Remélem. Látok analógiát az ő és bokros imázsa között. Bizonyos illetők fejében.

messi-asz 2011.11.25. 10:54:53

jó 7végét? mér már PÉN... van? (a tek et ki sem merem ejteni...)

márta)) 2011.11.25. 10:55:17

@László56:

Hazánk ma, a magyar nép jobblétért küzdve került a nemzetközi pénzvilág célkeresztjébe."

Na.Ja. Kedves László!

Bezony.) A siker titka? Itt ebben az országban már csak szegények és gazdagok lesznek. Tetszik önnek?? Persze, nem csodálkozom. ön biztosan utóbbiakhoz tartozik. )

Tud olvasni László! Kedves olvassa már el, mit nyilatkozott a Giró-Szász) 2008-ban is volt ilyen spekulativ támadás a forint ellen.
Ki is volt akkor kormányon. ???? Na ugye.

Csak akkor azt a támadást sikeresen visszaverték.

Hiszen azt csinálja amit ígért")
Nem szoktam igéretekkel foglalkozni, de nem emlékszem, hogy hallottam volna arról) leminősitteti az országot????
hm?
:)))

messi-asz 2011.11.25. 10:56:01

@jjulie: ria... ria... Viktória

Jack Torrance 2011.11.25. 10:57:10

Azoktól kérdezem, akik folyton a fenyegető pénzvilágtól rettegnek: miért is félünk mi tőlük? Nem kényszerítenek ők semmit ránk, ha nem akarjuk, nem kell tőlük pénzt kérni és akkor nincs felettünk hatalmuk!

Ja, hogy de a pénzük azért kéne??? Vagy hogy van ez?

Észak-Koreának sikerült elérnie a teljes függetlenséget, ha igyekszünk még egy kicsit, utolérhetjük őket...

aszekelyek 2011.11.25. 10:57:42

@Qeatzkoatl: lehet, hogy nem tudod, minden siker a pszichikai erőnléttől függ. Adott pillanatban. Sport vagy más témákban is. Aki bírja, csak az csinálja. Most éppen azt láthatjuk, hogy a pszichikai nyomást emelik Orbánra. vélelmezik, hogy az a gyenge pontja. Másképpen nem bírják megtörni. Az ÁVÓ-s vallatók is alkalmazták, nem egy újdonság. Csak az eszköz változó.

márta)) 2011.11.25. 10:58:10

Úgy látom! A leminősités hatására némelyeknek (itt) elment az esze???
Igaz nincs azzal semmi probléma.

:)))))))

messi-asz 2011.11.25. 10:58:30

Orbóvliktor, az álamcsődör...

(varánus kelemen után szabadon)

WYW 2011.11.25. 10:58:30

@László56:

Ez annyira gyönyörű hogy a könnyeimmel küszködök a meghatottságtól.

Este felolvasom a családnak is.

aszekelyek 2011.11.25. 10:59:49

@concret: 317-es forintnál. Aljasok azok, nem nyomorultak.

2llkedő 2011.11.25. 11:00:04

@aszekelyek:
" Akkor is marhaság beemelni bajnait a mellé a kettő mellé. Éppen amiatt a kölcsön miatt szív az ország...."

Nézz már utána lévvi hogy ki is vette fel azt a kölcsönt!

aszekelyek 2011.11.25. 11:01:55

@ubul2000: én is.
@messi-asz: majd te. Mit akarna tőlem az interpol.? pont az. Ménem a moszad? akkor már...:)

Jack Torrance 2011.11.25. 11:02:07

@László56: " Hiszen azt csinálja amit ígért."

cavinton, b+

ssi 2011.11.25. 11:03:35

@Kriszti25:
és ciki, ha a Fidesz nem látná, ha az ország tűréshatárát már elérték volna ..
- gazdasági gondokból mindig fognak látni kiutat és keresni is fogják
- az egyéb gondokat nem értik .. pl. a 2/3 visszaéléseit
- még akkor kiszállni, amikor ennek oka O.V. számára jól kommunikálható .. még nincs erre ötletem :)

@Akitlosz: "Eddig csupán kettő kormány volt, amelyik nem rontott lényegesen az ország helyzetén. A Horn és az I. Orbán kormány. Az összes többi a szakadék fele, a pusztulásba kormányozta az országot." @szoja122: "Egyet kihagytál a felsorolásból Bajnait."

előttünk a valóság s mindenki másként látja .. szakemberek/laikusok is

tanulás, okulás .. bárkitől, bármikor, bármit, szerintem is: pl. milyen változásokra képes vki, pl. O.V., hogyan és milyen lesz 1 szakértői kormány pl. Bajnai, hogyan lehet új pártokat növeszteni pl. DK ..

és mindig lehet más és akár jobb is ...drukkolok a hazámért s nem kárörvendően !! gondolom, hogy másik kormány kell majd

@Gábriel angyal: "emeszpé a legnagyobb szánalom. Többek közt nekik köszönhetjük a mostani narancsos forradalmat. :) " s az emberek tiltakoztak az ellenzéki Fidesz ígéretei ellen, vagy pl. leszavazták a 300Ft-os vizitdíjat?

@graycivil: "Pontosan Gyurcsány példája mutatja, hogy ezzel a döntéssel nem lehet sokáig várni:" markáns alapelvük viszont: mindent egészen másként tenni, mint a szocik .. a tanulságlevonást is

@bóra77: szerintem,
- ha a O.V.-ék most minden fontos posztra saját embereiket ültetik sok évre
- akkor egy előrehozott választásnál elegendő az 51% is
- s gyenge ellenzék és az új választási tv-nyel meg is lenne most , 2014-ben nem biztos
- viszont a 4 éves ciklust már biztosan meghosszabbítanák maguknak

@messi-asz: @ökörpöröly: hogy miért menjen, és ne csak ő? pl.

"tárca szerint a leminősítésnek semmilyen valós alapja nincs, és a kormány nem tudja azt másképp értelmezni, mint a Magyarország elleni pénzügyi támadások részeként. "
www.portfolio.hu/gazdasag/maris_reagalt_a_miniszterium_ez_is_a_tamadasok_resze.158965.html

"O.V. ma délután újra találkozik a 11 közgazdásszal, akikkel legutóbb szeptemberben egyeztetett"
www.portfolio.hu/gazdasag/orban_viktor_ma_delutan_ujra_kozgazdaszokkal_egyeztet.158970.html

"Egy héten belül dönthet az S&P is a leminősítésről!"
www.portfolio.hu/gazdasag/egy_heten_belul_donthet_az_s_p_is_elemzoi_reakciok.158964.html

aszekelyek 2011.11.25. 11:04:01

@2llkedő: valamelyik a brancsból. Veres és simor írtak alá. Na és? Mind egy szekeret toltak. Nehogy már ez felmentés legyen bajnainak! 89 óta samesza ferinek. mindenben együtt brutálkodtak.

Jack Torrance 2011.11.25. 11:04:26

@aszekelyek: és szerinted ki csinálta azt a 317-es forintot?

menőmano 2011.11.25. 11:05:37

Mi baj van? Mi történt?
Ja. még csak most látom) Megtörtént az ország leminősitése.
Felejtek picikét, de totálisan úgy emlékszem, azt irták elemzők? egyelőre nem fog bekövetkezni. De látom) nem sokáig váratott magára. Sajnos.

"Első nap a bóvliban - Percről percre az mfor.hu-n"

Bóvliba vágta Magyarországot a Moody's, az S&P kivár"

www.mfor.hu/cikkek/Elso_nap_a_bovliban___Percrol_percre_az_mfor_hu_n.html

Immár hivatalosan is befektetésre nem ajánlott ország vagyunk, ma ennek minden negatív következményével szembesülhetünk."

Néhány órával korábban a Standard & Poor's úgy nyilatkozott, hogy megvárja az IMF-fel való tárgyalások lezárását a magyar adósságbesorolás változtatásakor, vagyis ők februárig kivárhatnak.

A harmadik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings egyelőre nem szólalt meg Magyarországgal kapcsolatban"
....
Totális a politikai zűrzavar.

oszt.ennyi?

aszekelyek 2011.11.25. 11:06:07

@Jack Torrance: nem, hitelminősítők és a mögöttük álló bankcsoportok érdekei. Más akadálya nem lenne, hogy megtegye, amit ígért.

2llkedő 2011.11.25. 11:06:23

@aszekelyek: "Na és? Mind egy szekeret toltak."

Kevered a szezont a f?szommal? Gőzekét a Gizikével?

concret 2011.11.25. 11:07:17

@aszekelyek:

Mert ha a "médiaalkotmány" helyett mondjuk a közösségi közlekedés új struktúráját és értelmes finanszírozását biztosító törvényt sorolták volna előre, akkor (meg más hasonló prioritások alkalmazásával) nem lenne 317 Ft az euró.

Mert az árfolyam nem bűvésztrükk, nem propaganda kérdése. De a fidesznek fontosabb a propaganda (<= médiatörvény), mint a valós gondok megoldása.

Nem vagy mostanában elég optimista. Valami gond van?

aszekelyek 2011.11.25. 11:07:38

@ökörpöröly: arra vigyázz, nehogy téged , a te szomszédaid..

messi-asz 2011.11.25. 11:07:39

fides kb 10%, a zorbán uralkodik 10% támogatással...

90% haza meg ellenzékben van... nem lesz ennek jó vége...

a kissebbségi basáskodása mindig késelésben végződik...

messi-asz 2011.11.25. 11:08:52

@Jack Torrance: a 317es forintot????

a gaz imperilisták... a nemzetközi finnanc töke... a komcsik hagytak aknákat, a fleto csontváza...

Jack Torrance 2011.11.25. 11:09:23

@aszekelyek: néhány kibaszott törvényt nem tud megalkotni a hitelminősítők és a bankcsoportok miatt? ne viccelj már, ez még tőled is sok.
a titkosszolgálatosdi bezzeg megy, meg a zalkotmány, meg a médiatörvény, és más hasonló rohadt fontos dolog. széll kálmánt meg kiadja pató pálnak...

aszekelyek 2011.11.25. 11:10:02

@Jack Torrance: Akinek megvolt hozzá a megfelelő, hatalmas összegű pénze. és befolyása Orbán ellen. LASSAN MONDOM. ORBÁNNAK EZ A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta. NEKI A 270 az érdeke és pont. Akiknek belenyúlt a zsebébe, azoknak érdeke is, meg pénzük is megvolt hozzá és kapcsolataik is. Tudod az néha még sokkal többet ér, mint a pénzt. Azért hívják kapcsolati tőkének.

messi-asz 2011.11.25. 11:11:47

@aszekelyek: :))))) nagyon szórakoztató...

ha nem érdeke akkor nem csinálta

qva joooooooo LOGIKA....

(megjegyzem én is ezt mondom GONDATLANSÁGBÓL elkövetett nemzetvesztés és szándékosan elkövetett HAZAÁRULÁS...

így má pontos?

kano 2011.11.25. 11:12:05

@László56: Köszönjük Kedves László, kiváló beszéd volt! Látom, hogy Ön kiváló diákja a Szíjjártó Szakkörnek és a Gírosz "Beszélni nehéz" egyletnek.
Önnek be kellene lépnie a Fideszbe (ha még nem tagja) és jelenkeznie kellene Orbán Vezére új népbutítói (szóvivői) állására. Tuti befutó lenne!! Szíjjártó és Gírosz mehetne a francba!! :-)

All:
Jézusom, ilyen még van???

2llkedő 2011.11.25. 11:13:15

@aszekelyek: "A 270 az érdeke és pont."
Akkor esetleg azzal kellene foglalkozni. Mint ahogyan a válságkezelést is európai módon kívánták még ellenzékben megoldani. Nem unortodox baromságokkal.

aszekelyek 2011.11.25. 11:15:05

@Jack Torrance: pontosan milyen törvényeket hiányolsz? Mi köze annak ahhoz, hogy a bankok bedöntetik a forintot? Éppen a már elkezdett törvények miatt. " b"megezéstől nem lesz jobb. Na ki is fogja neked megcsinálni azokat a törvényeket? Senki. HA elzavartatod Orbánt. Kapsz viszont IMF-et a nyakadba. Meg méregdrága vízdíjat. A legértékesebb lesz a víz, ha esetleg még nem tudnád. A mi füldönket, a mi vizünkkel akarják majd locsolni, hogy legyen kaja. Attól függ, kié lesz, mennyiért kapod meg. Orrodnál tovább is nézhetnél. Orbántól ugyan semmit meg nem kapnak. Sőt elveheti , amit eddig összeharácsoltak. Majd később oktatlak még.

2llkedő 2011.11.25. 11:15:23

@aszekelyek: "Akiknek belenyúlt a zsebébe, azoknak érdeke is, meg pénzük is megvolt hozzá és kapcsolataik is."

Tudod ha valaki az én zsebemben kotorászik, akkor annak a kezére csapok, nem pedig a mellyemre ölelem.

menőmano 2011.11.25. 11:16:23

"Akár hogy is nézzük a dolgot, az európai gazdasági-pénzügyi válság friss fejleménye, hogy két államfőnek is távoznia kellett, mert megingott bennük a közbizalom. Demokráciákban ez szükségszerű lépés.

Ám az is bizonyos, hogy ezzel a bizonytalansági tényező hirtelen jelentős mértékben megugrott az európai politikai életben általában.
Nem csoda, ha válságtanácskozásra kell összegyűlniük az európai vezetőknek: a bizalomvesztés járványként harapózhat el Európában, amely az egyébként jól teljesítő nemzeti gazdaságokat is nehéz helyzetbe hozhatja, és a kormányozhatóság akadályává válhat.

Ezért nem véletlen, hogy Angela Merkel német kancellár egyre nyíltabban utal rá, a helyzet orvoslásához szokatlan eszközöket is igénybe kell venni."

Tévedés ne legyen. Ezzel a bemásolt cikkel, egyáltalán nem akarom azt állitani, hogy a magyar kormányfőnek mennie kell.
Azt majd eldönti az idő? hogy megy, vagy marad.

ennyi.

aszekelyek 2011.11.25. 11:16:54

@2llkedő: Azért tettek egy csipet xart a palacsintájába, mert félő volt, hogy meg is tudja csinálni. Azt meg nem hagyhatták az ellenérdekeltek.

menőmano 2011.11.25. 11:17:28

oppá" Akkor lesz totális helyzet") Ha Merkel és csapatának kell beavatkozni.

concret 2011.11.25. 11:19:24

@Jack Torrance:

Egy normális cég két tényezőt preferál mindenek előtt: a bevételek biztosítását és a költségek kordában tartását.

A reklám is fontos, de amögött valós termelési-szolgáltatási potenciálnak kell állnia.

Az évtized magyar kormányai sajnos nem kezelték ezt így: Medgyessy a költségekre sz@rt, Gyurcsány a bevételi oldalt hanyagolta (nem az adószedésre gondolok, hanem az azt biztosító nemzetgazdasági produkcióra), Orbán pedig azt hiszi:

neki elég kinyilatkoznia a Széll Kálmán tervet, és minden rendben lesz.

Hogy meg is kellene csinálni? Nem ér rá. Fontosabb dolgai vannak. Majd megdumálják, elég az.

menőmano 2011.11.25. 11:22:34

A görög- és olasz kormányfő "esete" rávilágitott, és bevizonyitotta, hogy a népek feje fölötti lobbizásnak, a mindenároni hatalom megtartása érdekében tett politikai lépéseknek" már vége) kell, hogy legyen.
oszt.kész.
???

WYW 2011.11.25. 11:22:55

Hamarosan Indiába utazik a Miniszterelnök Úr (Indiának annyi, de ez mellékszál) és helyreüti a kialakult problémát.

Most rendelt két tucat kokit, meg sallert, azt ha kiosztja sínen leszünk.

aszekelyek 2011.11.25. 11:23:43

@2llkedő: Na és ha azok akik a zsebedben kotorásznak, az ebül szerzett jószágodat veszik vissza ? Amit tőlük vettél el? Tudod, a tolvajtól lopni esete.....:) Mert most ez van. Tudom, ha hagyta volna kilakoltatni és lekaszálni az ebül szerzését jószágnak , a keblükre is ölelték volna. Csak egy kis föld és víz kellett volna még hozzá , ami még a miénk. "Minden visszaszámláltatik. " - , az ebül szerzett jószágról ez áll a Szentírásban... nagyon ciki, a bankároknak ez. :) Rühellik , láthatóan.

tepes 2011.11.25. 11:23:45

@Unionista: Alternatíva Izland példája:
endredy.wordpress.com/2011/08/03/az-izlandi-forradalom/

cicero linkelt korábban egy cáfolatot. Utána néztem. Valóban elzavarták az IMF-et, majd tényleg visszahívták, de hogy? Akkor törlesztenek, ha növekedésben vannak. Nem mind1! Pl a románokkal is privatizáltatnak, mint a görögökkel, míg semmilyük sem lesz, mert nem álltak a sarkukra(inforadio-mai hír). A görögöknek meg tessék utána nézni, mit segített rajtuk pl a vizmüveik kikényszerített eladatása...

Már az írek is kezdenek rájönni a megoldásra:
www.telegraph.co.uk/finance/financialcrisis/8911146/Ireland-demands-debt-relief-warns-on-EU-treaties.html

A pénzügyi összeomlás nem kerülhetö el, hihetetlen, hogy mennyire nem látjátok. Új világ jön, már jövöre, és nagyon nem mindegy, most mit teszünk. Nem világvége lesz, nem kell beparázni, legrosszabb esetben marad ez a Mátrix élet, tarkónkban a csövel, vmi ugyanilyen, újraindított rendszerben.

menőmano 2011.11.25. 11:24:55

oppá) elfelejtettem),

A Merkel már korábban megmondta) Németország nem fog örökké mélyen a zsebébe nyúlni")
Szerintem, ezt totálisan komolyan( is ) gondolta.
???

Jack Torrance 2011.11.25. 11:25:12

@aszekelyek: sosem mondtam, hogy ez Orbán ÉRDEKE lenne. Azt mondtam, elbaszta, mert nem ért hozzá, mert nem hallgat senkire, mert egoista hatalommániás és minden más fontosabb volt neki, mint hogy ezzel foglalkozzon. Az hogy nem érdeke, nem bizonyítja, hogy nem ő csinálta.

ssi 2011.11.25. 11:25:56

413. Miért menne Orbán?
miért menne .. most, mikor okt. 23-án is pótolhatatlan volt .. ügyes :))

aszekelyek 2011.11.25. 11:26:45

@menőmano: Orbán szokatlan eszközei viszont sértik a merkelék bankjainak érdekeit.

aszekelyek 2011.11.25. 11:29:42

@messi-asz: Ez mennyivel jobb logika? :) Azt mondd meg, hogy hogyan csinálta? Rávette a goldman sachs-t és a fitchet, hogy lengesse be a leminősítést? Most meg a moodys-t? Az ereit fel se vágta? kontár ez, látom....

ssi 2011.11.25. 11:30:10

"Gyurcsány bűne: majdnem bóvli lettünk, és csak az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt ..

Orbán a gazdasági és a kommunikációs csőd közül választhat. Az előbbi maga az alkalmatlansági bizonyítvány. Az utóbbi megroppantja a jobboldal egész filozófiáját.."

hvg.hu/w/20111125_sparta

Jack Torrance 2011.11.25. 11:31:00

@aszekelyek: a széll kálmán tervet megvalósító törvényeket várom. ahogy a nemzetközi pénzvilág is.

fogd már fel, egyelőre MI SZORULUNK AZ Ő PÉNZÜKRE, ezért van az egész hajcihő. Tehát mi pénzt kérünk, és azt várjuk, hogy ők ne kérjenek semmit.
Amúgy nem sokat kérnek, csak egy üzleti tervet, valami garanciafélét, hogy vissza is fogjuk fizetni a pénzüket. De amit kaptak eddig, a pont az ellenkezője. A széll kálmán terv volt az egyetlen, ami kicsit is biztató volt, de az nem halad sehová. A médiatörvény meg az alkotmány meg a legújabb még titkosabb szolgálat, meg a hazafias hőbörgés sajnos nem azt támasztja alá, hogy bízhatnak bennünk.

menőmano 2011.11.25. 11:31:36

@aszekelyek:

A fidesz iránti ájultságodban, próbáld meg összerakni a képet. Ami egyáltalán nem egyszerű.)
Egyébként senki mögött sem állt ott soha sem "bunósbottal" az eu. az IMF. de még csak az EKB. sem, hogy folyamatosan vegyék fel a kormányok a hiteleket. Vagy talán igen??? Dehogy, a hatalom kedves a hatalom!!!!
jónapot!!!

menőmano 2011.11.25. 11:32:41

Elnézést "bunkósbottal"

2llkedő 2011.11.25. 11:36:52

@aszekelyek: "Orbán szokatlan eszközei viszont sértik a merkelék bankjainak érdekeit."

Ismered azt, hogy hatás-ellenhatás?

Valamit nem akarsz megérteni. Nem mi diktálunk! Ha akarnák, lemoshatnának minket a pályáról.

Jack Torrance 2011.11.25. 11:38:09

@aszekelyek:
Orbán Viktor, országértékelés:
"ebből fakadnak a politikai hazugságok arról, hogy nagy a jólét és dübörög a gazdaság. Ebből fakad a költségvetési adatok meghamisítása, a trükkök százai, az őszödi beszéd, a reformoknak nevezett újabb és újabb megszorító csomagok, amelyek sorra megbuktak. Ebből fakad a rendőrterror a békés tüntetők százai ellen. Ez magyarázza, hogy a kormány nagy garral bejelentett programjai után soha nem történik semmi. Az ország soha nem lépett előre, legfeljebb hátra, a helyzet soha sem lett jobb, legfeljebb rosszabb. Ez okozta a sorozatos pofonokat, amelyek külföldről érték és érik az országot: a leminősítések, a forint zuhanása, vagyis az egész csődtömeg, amit ez a kormány az elmúlt években az ország, és mindannyiunk nyakába zúdított."

Szó sincs a nemzetközi karvalytőke összeesküvéséről...

lüke 2011.11.25. 11:39:57

@Unionista:
c`est ca
szerintem erre megy ki!
s nem is valószinütlen

2llkedő 2011.11.25. 11:41:30

@aszekelyek:" nagyon ciki, a bankároknak ez. :) Rühellik , láthatóan."

Fogd már fel azzal a pici agyaddal, hogy az erősebb kutya b@szik. A gyengébb legfeljebb akkor, ha a nagyobb megengedi.

Jack Torrance 2011.11.25. 11:41:39

@aszekelyek: viszont Orbánnak SZÜKSÉGE VAN Merkel bankjaira. Ez van, ingyen leves nincs.

Én meg már tényleg várom, hogy valaki a kezére üssön amúgy is, mert elegem van abból, hogy az én farkammal veri a csalánt, és még azt is a fülembe üvölti folyton, hogy ez nekem milyen jó...

messi-asz 2011.11.25. 11:43:12

@aszekelyek: fides logika... qvaaa joooo. az évszázad mondata

ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta
ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta
ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta
ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta
ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta
ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta
ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta
ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta
ORBÁNNAK az államcsőd A LEGKEVÉSBÉ ÉRDEKE: Ergo nem ő csinálta

te szerencsétlen po:cs ehhez nem is kellett csinálni semmit... pont ez a gond... csak felhívom figyelmecskéd, hogy Mao. minielnöke épp most Ő... talán kormányozni kellett volna... 1,5 évig nem csináltunk semmit... hazudtunk reggel délben este...

talán nem a társadalom és a demokrácia szétverésére kellett volna az erőforrás...

2llkedő 2011.11.25. 11:43:41

@Jack Torrance: "és még azt is a fülembe üvölti folyton, hogy ez nekem milyen jó..."

Alkalmazkodj! Legyél mazohista.

messi-asz 2011.11.25. 11:44:16

@lüke: fog.... és ez a zorbánon múlik... Ő a felelős... én mosom kezeimet...

nyünyüge 2011.11.25. 11:47:26

@aszekelyek:
Ez ám a (hideg)háborús logika!
Hogy a nemzetközi pénzügyi körök és szekértolóik a magyar miniszterelnökre gyakorolt pszichológiai nyomással akarják elérni céljukat, Magyarország tönkretételét, szuverenitásának megszüntetését.

Még jó, hogy a titkosszolgálat már vizsgálódik, és hamarosan megtudjuk, ki irányítja ezt az összeesküvést.

:((( - jesszusom, hol élünk.

2llkedő 2011.11.25. 11:48:46

@messi-asz: Gyucsány a hibás! Gyurcsány takarodj! Gyurcsány monnyon le!

menőmano 2011.11.25. 11:49:36

Az elemzők csak részben lepődtek meg a leminősítéstől"

www.stop.hu/belfold/az-elemzok-csak-reszben-lepodtek-meg-a-leminositestol/966792/

Én sem lepődtem meg totálisan, csak egy picikét.

:)))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.25. 11:49:59

@concret: Az ország leértékelődésének nem azonnal láthatóak a hétköznapi hatásai. Előbb-utóbb átfut a kereskedelmen a dízelár, az energián a gázár ( gondolom a gázért is eurót fizetünk ) az importot drágítja a gyenge forint. Magyarán infláció lesz, az felpörög. Ha bizonyos termékkörökben emelkedik az ár, csökkenő / stagnáló keresletek mellett csökken a fogyasztás, ha ez tartós marad, akkor elbocsájtások lesznek.
Ez így működik. Közben a leértékelődött ország egyre drágább tudja megújjítani a hiteleit, amiért egyre több kamatot kell fizetnie, ennek előtermetésére vissza kell fogni a kiadásokat. Csökkenek a kifizetések volumenei, a támogatások nagysága, az állami szektor elbocsájt. Az elbocsájtottak nem fogyasztanak annyit, tehát a kereskedelmi szektorban is elbocsájtás lesz ect-ect.
A végére csökken a GDP, a termelés, a fogyasztás, nő a munkanélküliség. Majd kialakul egy új egyensúlyi szint, a társadalom elveszíti a vagyonának egy részét, az ingatlanok és befektetések leértékelődnek ( már ami forintban van ) stb.
Aztán újrakezdjük. Ez jön akkor is ha mostantól mindent úgy csinálunk ahogy kell. Egyébként már egy ideje ez megy.
De mi nem csináljuk azt ami kell. Tehát a szükséges veszteségeinken túl elszenvedünk veszteségeket.

Ha kibontakozik egy társadalmi elégedetlenség és a kormány elveszti a kontrollt és mondjuk a Jobbik kormányozni fog, a leértékelés felgyorsul, mert a Nyugat büntetni fog.

Az irányváltás elkerülhetetlen, most mindegy hogy ki hajtja végre, Matolcsy vagy más, de végre kell hajtani. De a kormány nem hajlandó rá.

messi-asz 2011.11.25. 11:50:11

@lüke: helyesbítek mégse... pontosan: vér fojjjjon... tessenek forradalmat csinálni

ssi 2011.11.25. 11:51:28

forgatókönyvek:
1.
"Unionista 2011.11.25. 07:59:18
orbán önkéntes távozásának (és későbbi visszatérésének) akkor lehet reális esélye, ha az ellenzék felajánlja (a fidesz pedig elfogadja) a nagykoalíciót. "

2.
"ciceró 2011.11.25. 09:29:48
.. Orbán miért építene fel egy pártpolitikust maga mellett. Tegyük fel sikeres a válságkezelés, ekkor Varga Mihály befolyása nőne.
Valószínűbb hogy egy külső, politikai ambíciókkal nem rendelkező ember lenne a beugró. "

3.
egyéb? pl. @messi-asz: -é?

menőmano 2011.11.25. 11:51:50

csalánt, és még azt is a fülembe üvölti folyton, hogy ez nekem milyen jó... "

Nahát!!
Nahát! Az totálisan jó lehet!!!???

:)))))))))))))))))

messi-asz 2011.11.25. 11:52:14

@nyünyüge: azok a fid eszesek... "mi" normálisak ezt mondjuk:

Orbóv Liktor, az álamcsődör... monyon le!
Orbóv Liktor, az álamcsődör... monyon le!
Orbóv Liktor, az álamcsődör... monyon le!
Orbóv Liktor, az álamcsődör... monyon le!
Orbóv Liktor, az álamcsődör... monyon le!

de csak viccelek, haggy lövessen előbb... akkor lesz rendesen bevégezve...

ssi 2011.11.25. 11:53:46

folytatás

4.
"ciceró 2011.11.25. 11:49:59
Ha kibontakozik egy társadalmi elégedetlenség és a kormány elveszti a kontrollt és mondjuk a Jobbik kormányozni fog, a leértékelés felgyorsul, mert a Nyugat büntetni fog.

Az irányváltás elkerülhetetlen, most mindegy hogy ki hajtja végre, Matolcsy vagy más, de végre kell hajtani. De a kormány nem hajlandó rá. "

concret 2011.11.25. 11:54:23

Hosszú és kínos út van még hátra.

Persze, lehet remek gazdasági szakemberekre gondolni, mint Bod Péter Ákos, Chikán Attila, vagy Surányi György - de egy válságkormányt UGYANENNEK A PARLAMENTNEK kell támogatnia. Az új választások csak akadályoznák a kibontakozást.

A Fidesz frakció dominánsan nagy, és egy része (Lezsák "Biberach" Sándor és elvtársai) sosem állna be egy pragmatikus politika mögé. Nálunk akkor lehet válságkezelő, szakértői kormány, ha a Fidesz frakció de facto szakad, és vagy a pragmatikusok önmaguk adják a többséget, vagy találnak ellenzéki együttműködőket. Na ez lenne a fülledt nacionalista magyar politikai jobboldal szétesésének pillanata.

Ezt az utat viszont csak egy valódi mélységes vergődés után lesznek hajlandóak járni.

messi-asz 2011.11.25. 11:54:26

@manyike: program szintre emelted a társadalmi gazdasági előrejelzéseimet???

frissítem:
2010 karácsony diktatúra
2011 karácsony államcsőd
2012 karácsony polgárháború

szépen program szerint halad a fides... semmi gond

Unionista 2011.11.25. 11:55:04

@tepes:
azt ugye tudod, hogy izland egy 300 ezer lakosú sziget?

messi-asz 2011.11.25. 11:55:49

@manyike: "Az irányváltás elkerülhetetlen... a kormány nem hajlandó rá."

+nem is alkalmas rá
+már nincs is társadalmi támogatottsága hozzá...

ssi 2011.11.25. 11:59:57

@messi-asz: 2012 se ész, se erő sehol? csak várjuk a véget? s mi lesz a polgárháború után?

inreallife 2011.11.25. 12:01:25

@aszekelyek: pontosan nem orbán szív, hanem az ország.
a felelőtlen gazadaságpolitika, a bedöntött nyugdíjrendszer, az eltapsolt milliárdok.

itt egy cikk, a nem elfogult portfolióról:

1996 óta nem volt bóvli kategóriában Magyarország, a 2000-es évek második felétől fokozatosan csúsztunk lefelé, és mostanra Románia már jobban áll, visegrádi társaink pedig fényévekre vannak.

www.portfolio.hu/gazdasag/bovli_a_romanok_mar_jobban_allnak.158979.html

itt állunk, az első orbán kormány elkezdte, a második befejezte. pedig még bajnai eredményével villogtak brüsszelben, mostmeg jött ez. szégyen.

messi-asz 2011.11.25. 12:02:19

@manyike: új rencer lesz. kevesebb párt kevesebb politika, több közügyek, több civil

nehogy nagyon lehangoljalak... kell a hepiend reménye... maraggy életben!

messi-asz 2011.11.25. 12:03:25

@manyike: de sajnos pálinkagőzös véres "vita" (polgárháború) LESZ...

messi-asz 2011.11.25. 12:04:34

elírtam: "véres vit(y)a"... ...előbb Esztergomban:) ott az is félévvel hamarabb :)

ssi 2011.11.25. 12:07:59

folytatás .. forgatókönyv

5.
itt tart ma az ellenzék?

"Orbán Viktor leváltására szövetséget kötni kevés. Értékalapon kell együttműködni. Az orbáni rendszert kell leváltani, és egy új köztársaságot építeni, tűzte ki a célt az MSZP elnöke. „Egy: a pártok közti együttműködés nem a szavazófülkékben kezdődik. Kettő: az ország nem egy kísérleti laboratórium. Három: a szavazók nem birkák, nem lehet őket megvezetni” – szögezett le gyorsan három kőkemény tézist Schiffer András. ..

Orbán Viktort a Jobbik nélkül csak akkor lehet leváltani, ha széles az ellenzéki kínálat” – mondta tovább Schiffer, aki szerint akkor és csak akkor képzelhető el technikai koalíció az MSZP, az LMP és a Jobbik részvételével, ha kompenzációs, egyfordulós választás van, és a kétharmad alkotmányba írja a jelenlegi egykulcsos adórendszert – ezek negatív megítélésében szerinte a három ellenzéki párt egyetért. Ha ez összejön, akkor a technikai koalíció bár nem lép kormányra, de visszacsinálja a Fidesz által megváltoztatott szabályokat, Orbán Viktor pedig béna kacsaként ügyvezet közben, fogalmazott az LMP frakcióvezetője.

„Ilyen nincsen András, hogy technikai koalíció. Mondd már meg nekem, hogy egy alkotmánymódosítás mitől technikai kérdés. Az alkotmány nem drótok összekötögetése. Hát hogyan tudnék én megegyezni a Jobbikkal, hogy milyen alkotmánya legyen az országnak, miközben világnézetileg olyan messze állunk egymástól, mint Makó és Jeruzsálem?” – válaszolt keményen az LMP felvetésére Mesterházy, majd megsemmisítően hozzátette, populista javaslatokat nem támogatnak."
mandiner.hu/cikk/20111124_orban_viktor_bena_kacsakent_ugyvezet_majd

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 12:08:22

@ökörpöröly: az mindegy, Aszekelyek fajtája milyen, te viszont 1 f*szkalap vagy.

belekotty 2011.11.25. 12:08:29

@László56: "Az ország politikai akarata a kommunistáink és a pénzvilággal szemben." - Hmmm... ez így egy mondatban. Te milyen cuccot tolsz?

messi-asz 2011.11.25. 12:08:44

@manyike: gondolj bele esztergomba... még egy hónapja előrehozotton lett volna pár darab szavazója a fidesnek... még ha Hitlert indítja akkor is...

ma má...

még ha a RÓMAI PÁPÁT indítja akkor sem kap egy szavazatot se...

Kotkodus 2011.11.25. 12:08:50

@aszekelyek: légy szíves válaszolj arra a kérdésre, amelyikre még egy lelkes támogatótól sem kaptam választ:

mi lenne az az esemény, amelyik bekövetkezte után elgondolkodnál azon, hogy lehet, hogy kormányunk valamit nem jól csinált? másképpen fogalmazva; hol van a te támogatói küszöbszinted?

esküszöm nem provokálni próbállak, csak szeretném megérteni, hogy működik ez a gondolatmenet (mert én egyszerűen nem értem...).

ha hivatásos vagy nem kell válaszolni.

concret 2011.11.25. 12:10:29

@ciceró:

Igen, a folyamatot én is így látom, erről is írtam. Mert egy jó politikus, ha látja az út végét, előre levonja a konzekvenciát - ám OV részben makacs, részben hazardőr. Mint aki még Berlin ostromakor is a csodafegyvert várta... Na jó, a párhuzam másban nem állna meg.

Egy dologban vitatlak: ugyan sorolj már fel egy Jobbik kormánylistát? Persze, a Fidesz jobbszél simán hozzájuk csapódna, lehetne Balsai az igazságügyi miniszter újra, meg hasonlóakat csak találnának - de hát a tanulatlan-tudatlan mozgalmárok (Novák-Zsiga-Zagyva félék) is pozíciókat várnának...

Szerintem ha Vonának most fel kellene állítania egy árnyékkormányt, iszonyú zavarba jönne.

messi-asz 2011.11.25. 12:10:33

@Kotkodus: nem fog válaszolni, ennek ellenére nem hivatásos, hanem "születési"

stf! 2011.11.25. 12:11:12

És most mi lesz a devizahitelemmel?
Azt mondták tegnap, a munkáltató kifizetheti.
Nekünk az állam a munkáltató.
Pedig már majdnem megszerettem őket...

messi-asz 2011.11.25. 12:14:25

@stf!: hiteleket mi a lóf@sznak fizeted vissza...

most az izgul aki a hitelt adta...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.25. 12:15:18

@concret: A Fidesz ha átadja a kormányrudat, lassan már a legerősebb ellenzéki párt a Jobbik. Ezért utaltam rájuk. Egyébként egyetértek, a Jobbik kormányképtelen.
Az országnak azonban nem erre van szüksége: Irányváltás kell, ha erre Orbán nem hajlandó akkor át kell adni egy szakértői kormánynak a kormányrudat. 2/3-os frakcióval két vé alatt pályára lehet állítani az országot. A Fidesz eddigi politikáját ki kell dobni az ablakon azonban.

messi-asz 2011.11.25. 12:15:35

@stf!:+ a fizetéseden, ha az államtól kaptad, akkor azon izgulj...

messi-asz 2011.11.25. 12:17:58

@ciceró: aszékelyeknek ebben igaza van: nincs alternatívája a fides nek...

gondolsan kivégzett és csírájéban kiirtott minden lehetőséget...

a kérdés tényleg úgy merül fel (szintén igaza van aszékelyeknek):

fides vs. anarchia

de ebben nincs semmi probléma... az utóbbiban van esély, az elsőben: SEMMI...

részemről az utóbbira szavazok

ssi 2011.11.25. 12:20:26

@messi-asz:
1. biztos, hogy nagy tanulság lesz

2. ma a helyzetkép vegyes:
időközi választások: vannak biztos törzsszavazók és jól mozgósíthatóak
média: jobboldalon egészen másként tálalják Esztergomot
jobbos gyanakvó van-e? a balos "Bt" pl ki nem állhatja TÉ-t

"Orbán Viktor, akinek kezdetben kínos volt Meggyes Tamás „esztergomlása”, rájött, hogy a helyzetben nagyszerű kommunikációs lehetőség rejlik..

azért nem lép fel pártja Meggyes Tamással szemben, mert tudhat valamit. És „ha egyszer kinyitja a száját”, akkor az Orbán Viktor bukását, sőt talán a párt megsemmisülését okozhatja."
www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=103222:magyarazatok&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

amúgy meg páááá:))

messi-asz 2011.11.25. 12:22:52

@manyike: Esztergomban az 1ház "nem lát" semmi gondot (tudod lekapcsolták a villanyt)

az 1ház iylenkor előnyös történelmi multja miatt...
az élő feudalizmus, ergó nekik a gyertyával világítás nem gond...
a zinternet helyett el is kezdték a kódexeket másolni...
az audi elé meg lovakat kötöttek (természetesen 6ot)
még megvannak a (ló)szerszámaik is hozzá...

hubble7 2011.11.25. 12:23:46

törökgábor, régebben olyan normális voltál!
Mostanában cső hülye vagy!
Tedd le a tollat, fordulj befelé, pihenj egy kicsit!
Jót fog tenni hidd el.
Egy volt tisztelőd.

messi-asz 2011.11.25. 12:24:29

@manyike: "2. ma a helyzetkép vegyes:"

az tegnap volt... ma már egyértelmű a helyzet.... már csak a bunkerben "tartanak ki"

messi-asz 2011.11.25. 12:25:30

@hubble7: mér mit írt? én nem olvasom... csak a 412-őt... az jó volt...

ubul2000 2011.11.25. 12:25:52

@Jack Torrance: elfelejtettél szólni az mszp kormánynak - ha nem kértek volna kölcsön, nem kéne most törleszteni.
Bezony :))

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2011.11.25. 12:28:25

@Jack Torrance:

A teljes függetlenséget még az ottani Szeretett Vezetőnek sem sikerült megvalósítania, Kína tolja É-Koreát rendesen. Nélkülük már sehol nem lennének. A párhuzammal viszont ettől függetlenül egyetértek. Sajnos.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 12:29:02

@ubul2000: akkor mivel stabelizéltek volna szerencsétlenek, a pislogós szakértő vezérletével?
N.b., ha nem kértek volna (ők is), akkor is lenne bőven törleszteni való.

nyünyüge 2011.11.25. 12:29:05

@messi-asz:
Most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni....

"....A Moody's döntése 15 évet visszavitt minket az időben, mivel Magyarország legutóbbi 1996 decemberében forgott a bóvli szinten. Euróválság és globális pénzügyi problémák ide vagy oda, ez nem jó jel. Nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy a bóvliban is van élet - csak éppen "non est ita", azaz nem olyan. Erre ragyogó példa Románia, amely a készenléti hitelcsomag után elővigyázatossági hitelmegállapodást tudott kötni az IMF-fel, csakhogy közben folyamatosan egyeztetni kényszerül a "végső hitelezővel". Ezt is jó lesz a magyar kormánynak a fejébe vésnie. Igaz, más út nem nagyon látszik - talán már Matolcsy nélkül."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/szell_kalman_es_megis_bovli_velemeny.503001.html

lüke 2011.11.25. 12:29:20

@concret:
Kufsteinbe mennek, nem Klagenfurtba:)
s nem kendöt fognak festeni,bár alkalmasak talán

Arbet 2011.11.25. 12:29:36

Már mikor az MSZP Bajnaistól Gyurcsányostúl tönkrebaszta a gazdaságot akkor megmondtam, hogy ennek egyetlen jó hatása az lesz, hogy Orbán megkapja a 2/3-ot, majd utána kiderül, hogy ő is ugyanabba az örökölt szar brancsba tartozik mind az elődei. Így a civilek közös lapátra teszik az összes politikus és úgy szórják őket ki a fenébe.

Hurrá.. közeledik a rendszerváltás? :)

CICMÓK 2011.11.25. 12:29:51

A HIT nagy úr! Miniszterelnökünk hisz magában.
Aki úgy ÉRZI az ő HITE az igaz, azt LEHETETLEN meggyőzni!
A baj ott van, hogy a reál gazdaságpolitika nem HIT kérdése!

ssi 2011.11.25. 12:30:15

@hubble7:
poszt által felvetett témáról is írj ..
pl. a saját véleményedet ..
ahogy itt a többség teszi .. köszi ..
az olyan úriemberes .. lenne,
mint az is, hogy T.G. téged nem fog sértegetni
:))

Kotkodus 2011.11.25. 12:31:42

ha jól emlékszem, a fidesz nem támogatta, hogy a tojásdobálás bűncselekmény legyen 2008ban (ennek ellenére megszavazták - tehát bűncselekmény).

kiváncsi vagyok, hogy ha viktorkát megsoroznák márc 15-én (persze ha még egyátalán ki mer állni nagyobb tömeg elé beszélni...) akkor ragaszkodna-e az általa nem támogatott törvényhez, vagy esetleg visszamenőlegesen módosíttatná azt is - a szabad véleménynyílvánítás jegyében...

visszatérve tg cikkéhez, azt gondolom, hogy viktorka küldetéstudata sokkal kifejlettebb annál, hogy önszántából lemondjon. "okosan" kialakította az őt körülvevő keménymagot, úgy, hogy annak tagjai nagyon jól tudják, hogy, ha viktorka bukik akkor ők is... méghozzá nagyot... ezeknek az embereknek a véleményeit hallgatja nap mint nap...

az a baj, hogy - kedvező nemzetközi konjunktúra hiányában - egyszerűen esélyük sincs ennek a gazdaságpolitikának a megvalósítására, bármennyire is nemes az eredeti cél...

így további erózió várható és azok lesznek viktorkáék legnagyobb ellenségei, akik a legjobban hittek bennük (ők fogják magukat a leghülyébbnek érezni). utálni csak azt lehet akit egyszer szerettünk és csalódtunk benne...

az is egy érdekes kérdés, hogy ki lesz az első fideszes vezető, aki nyílvánosan szembefordul viktorkával... aki elsőként lép - kezdeti kiátkozás és miegyebek után - komoly pozícióra tehet szert a post-viktoriánus rendszerben... előbb vagy utóbb ez az idő is eljön (tény ugye, hogy ami egyszer elkezdődik, annak egyszer vége is lesz). ma még komoly politikai tőke a fidesz-bázis és nem hiszem, hogy mindenki meg akarja várni, hogy ez teljesen erodálódjon (szerintem titokban már találkozgatnak a generálisok és viktorka emberei már jobban figyelik saját embereiket, mint az ellenséget...)
ajánlom tg figyelmébe a témát... (én ma pokornira tippelnék)

Gábris szomszéd 2011.11.25. 12:31:56

Sokatmondó mondatok az index Veretes alcíme alatt. :)

"A forint esik, a csődkockázat meredeken emelkedik. A mutatóink a 2009 tavaszi szinthez közelítenek."

Egy költői kérdés. 2009 tavaszán milyen "kormányunk" is volt?? :)

room_101 2011.11.25. 12:32:41

Ha jól értem, megérhetjük újra, hogy Rákosi helyett Gerő lesz a főnök?

Unionista 2011.11.25. 12:32:53

@lüke:
a pénzügyi egyensúlyhoz ügyvezető kormányra lesz szükség (eg. surányi). ezek után a hatalmat fel kell osztani a politikai pártok, és az egyéni képviselet között. alulról szervezett területi hiearchia kistérségektől a szövetségi régiókon át egy föderatív államszövetségig. középeurópa bundesrepublik, melyben a bajor ugyanolyan szabadállam, mint a magyar. ezek után biztonságban lennének a német-osztrák-svájci befektetések, ami kell a magyar városnak. közös középeurópai agrárpolitika kellene, ami elfogadható a magyar vidéknek. középeurópai supreme court, középeurópai szövetségi médiatanács demokrácia deficit csökkentéséhez. középeurópai felsőoktatás hosszú távú fejlődéshez. a kisebb német egyetemi városok mintájára megszervezni a pólusvárosokat. városok viszonylagos autonómiája. s ez nem a szuverenitás feladása. egy nép akkor szuverén ha a közös normákban megegyezik a szomszédaival. a kárpát medencét regionálisan (kulturálisan) újraegyesíteni csak az unión belül lehetséges.

ssi 2011.11.25. 12:33:53

@Gábriel angyal: 2009. 1. válság utáni helyzet .. 2011. a válság 2. hulláma .. némi válságtapasztalat birtokában .. már, aki tanult belőle

messi-asz 2011.11.25. 12:36:10

@Gábriel angyal: @manyike: francokat

2008 őszén indult A válság... zuhanás... 2009 volt az alja (a többieknek)

mi meg tovább repülünk (szerintem lefelé, fides szerint felfelé)... enyni...

ez már magyar válság... a többiek stagnálnak, mi BUKUNK... debil kormány

concret 2011.11.25. 12:37:17

@lüke:

Jártál már Kufstein-ban? Bűbájos, mára a vár is egész megjárhatós lakhely lenne :)

Jóságos vagy. Én sem vagyok igazi bosszúálló, de én a pénzherdáló politikusokat inkább hosszútávú rokonlátogatásra küldeném.

Komiföldre, nikkelbányába.

tepes 2011.11.25. 12:37:51

@Unionista: Persze, hogy tudom, de ez az ellenérv?
Nekik tényleg könnyebb volt. De nincs más út.

Teljesen átalakul a nyugati típusú pénzügyi rendszer, pár hónapon belül. Most azon megy a küzdelem, ki viselje az eddigi lufifújás (hitelpénzrendszer) árát. Addig kell nem-et mondani - közös erövel - amíg megvannak a fundamentális alapok a saját útra téréshez. Pl. a föld, mert ha így megy tovább még a nemzeti parkokat is eladatják mondjuk 2 heti hitelért. Persze lehet akkor is nemet mondani, de az már a casus belli esete.

Elég szörnyü, h nálunk ezt épp Vonáék látják, külföldön inkább a radikálbal, a szellemi hátteret egy alternatív rendszer megvalósításához bennük végképp nem látom, de valszeg a politikai struktúra is borul majd a változásokkal.

ssi 2011.11.25. 12:38:42

@Unionista: milyen anyagok alapján gondolod, hogy pl. Surányi azt tenné, amit most is leírtál?

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.11.25. 12:39:50

Ha most vasárnap lenne a választás, Ön kire szavazna? (kérdezze meg ismerősét is!)

A szavazás állása:
MSZP: 32767 szavazat - 38.95%
Fidesz: 18125 szavazat - 21.55%
LMP: 2467 szavazat - 2.93%
Jobbik: 6653 szavazat - 7.91%
SZDSZ: 1123 szavazat - 1.34%
Jólét és Szabadság: 1922 szavazat - 2.28%
Demokratikus Koalíció: 19413 szavazat - 23.08%
Munkáspárt 2006: 76 szavazat - 0.09%
Zöld Baloldal: 63 szavazat - 0.07%
Nem mennék el szavazni: 1507 szavazat - 1.79%
Összesen: 84116 szavazat

A szavazás nem reprezentatív felmérés, nem időben, hanem 100.000 szavazatnál indítjuk újra.

Bóvli Magyarország én így szeretlek?

messi-asz 2011.11.25. 12:40:02

van 10 liter gázolajam a határig... 3 embert el tudok vinni a határig...

Kotkodus 2011.11.25. 12:41:27

@aszekelyek:
nagyon kérlek segíts megérteni hűséged alapját! (mi kell bekövetkezzen ahhoz, hogy elforduljál orbán viktortól és politikájától?)
@messi-asz és @Hepci: nem hiszik, hogy válaszolni fogsz és sajnos én magam is hajlok erre. attól tartok, hogy szégyelled a véleményedet (ezen lehet, hogy érdemes elgondolkodnod...).

esküszöm nem baszogatni akarlak, csak nagyon kiváncsi vagyok! nyugodtan leírhatod, hogy hiszel az emberben és a céljaiban és mindhalálig támogatni fogod, ezt is elfogadom...

tudnom kell, hogy mi az az esemény ami már a leglelkesebbeket is elbizonytalanítja...

2llkedő 2011.11.25. 12:41:34

@Gábriel angyal: "Egy költői kérdés. 2009 tavaszán milyen "kormányunk" is volt??"

Hát? Ha az téged megnyugtat, hogy az útált komcsi kormány szintjéhez közelít pártunk és kórmányunk, akkor csak gratulálni tudok.

ssi 2011.11.25. 12:42:37

@tepes: "Teljesen átalakul a nyugati típusú pénzügyi rendszer" .. szerintem is .. de nemcsak a "nem"-ekben kell határozottnak lennünk, hanem az együttműködésben is .. ez ma az igazi politikai kihívás

Kotkodus 2011.11.25. 12:43:21

@Bóvli Orbán takarodj!: van forrásod is? a tárki nem ezt mérte...

Arbet 2011.11.25. 12:43:50

@Unionista: Nem hinném, hogy a jelenlegi politikai pártoknak kéne fikarcnyi kis esélyt adni a túlélésre. Itt vannak 21 éve. Semmi hasznuk. Bizonyítottan hazudnak, korruptak. Egy lehetséges alternatíva maradt számukra. Vagyon leadása majd megvetett közemberként továbbélés. Aztán majd ha bemennek nyuggerként a kocsmába ne csodálkozzanak, hogy repülnek a korsók. Ez van ha valaki felelőtlenül bánik egy országgal és lakosságával. Vállalják a következményeket, ha már így szépen kiélvezték hatalmukat és helyzetüket.

messi-asz 2011.11.25. 12:45:13

@Kotkodus: "mi az az esemény ami már a leglelkesebbeket is elbizonytalanítja"

semmi... ő még amikor nyugdíjat nem kap és a -20 fokos lakásban nincs fűtés és kaja még akkor is a zorbán képét tartya a kezében és úgy a halál is édes...

de mit érdekel téged az a pár ezer fides zombirka? agyon csapni se kell őket

a többség az 99%-kal meg lesz/van...

lobaszopiatej 2011.11.25. 12:45:19

Hitler is kitartott míg az oroszok be nem jöttek... Csak addigra romokban hevert minden.

becsoccsent 2011.11.25. 12:45:23

szeretettel udvozlom a fidesz-fanokat az orszag leminositese, es kozelgo allamcsodunk alkalmabol! oszinten remelem, hogy valamennyiuknek van devizahitele is :)

Gábris szomszéd 2011.11.25. 12:45:32

A globalista elit által többnyire globális kormányzásként emlegetett egységes világkormány felállításának előkészületei a szemünk előtt folynak. Ennek legfontosabb lépése az emberek hozzáállásának előkészítése, hogy amikor eljön az új pénzügyi infrastruktúra és a világkormány vezetői szerepére szánt csoport ideje, a tömegek készen álljanak ellenállás nélkül elfogadni a tudtukon kívül rájuk erőltetett új vezetést. A színfalak mögött folyó munkálatok nyoma itt-ott előbukkant a gazdaságban és a politika világában, így aki nyitott szemmel jár, nap, mint nap belebotlik ennek jeleibe. A globális kormányzás egy természetellenes rendszer, ami soha nem jönne létre magától, hanem a hatalmi elit próbálja a világra erőltetni a fennálló, legtöbbször általuk gerjesztett problémák megoldásaként. A globalizáció sehol sem lenne a globalisták erőfeszítései nélkül, akik mindent megtesznek, hogy tervük valóra váljon. Sajnos a világon eluralkodó fatalista hangulat miatt a legtöbb ember úgy gondolja, az események a maguk természetes medrében folynak és külső befolyás nélkül alakulnak így.

A globalisták tervének fontos része a piacok összekapcsolása, hogy az adott pillanatban valamennyit egyetlen „gombnyomással” tehessék tönkre, teljes összeomlást idézve elő a gazdaságban. Miért is próbálnának minden kulcsfontosságú országot egyenként destabilizálni, ha egyszerre is megtehetik? Többek között ezért törekednek arra, hogy minden piac és ország olyan szoros kapcsolatban legyen a másikkal, hogy néhány intézkedéssel valamennyit képesek legyenek tönkretenni (a későbbiekben pedig könnyebben irányítani). Ma már egyetlen pillanat alatt szegénységbe dönthetik az egész világot. Amit eddig apránként, lassan tettek meg, most egyszerre, szinte az egész világgal megtehetik. Amikor az összes tőzsde, értékpapírpiac és pénzpiac alól egyszerre húzzák ki a szőnyeget a civilizált világ káoszba süllyed.

A nemzetközi határok lassan eltűnnek. A világ egy óriási hálózattá alakult, ahol minden mindennel összeköttetésben van. A számítástechnika és a modern megfigyelési eszközök segítségével Nagytestvér minden virtuális és valós lépésünket nyomon követheti. Lassan minden a helyére kerül, hogy elkezdődhessen a világtörténelem utolsó nagyjelenete.

A világ népeinek elege van "nemzeti" kormányaik és vezetőik tehetetlenségéből. Hiába várják, hogy véget vessenek a szegénységnek, az igazságtalanságnak, háborúknak, az értelmetlen törvényeknek vagy a korrupciónak. Ehelyett terheik egyre elviselhetetlenebbek. Ezek a problémák előkészítik az emberiséget a világkormány felállítására.

A mostaninál még súlyosabb gazdasági válság vár a világra, így kétségbeesésükben az emberek hajlandóak lesznek bármit és bárkit elfogadni, aki képes véget vetni szenvedésüknek.

A napi hírekben egyre többet hallunk a válság súlyosságáról és elmélyüléséről. Amiről a hírek nem szólnak, hogy a rendszert eleve bukásra programozták, hogy helyét átvehesse az új, globális gazdasági rendszer, ami jólétet és egyenlőséget ígér majd mindenkinek, csupán szabadságunkat kell feláldoznunk cserébe.

radala 2011.11.25. 12:46:10

Ugyan hogyan jöhetne az életben még vissza OV, ha elmegy? Sehogy. Minek jönne vissza valaki, aki nem tud megbirkózni egy adott feladattal? Mi az a helyzet, ahol nekem azt kell gondolnom, hogy OK most már elég jó a helyzet ahhoz, hogy OV jöjjön megint meg minek jöjjön? OV-nak a világon semmi vesztenivalója nincs, annyi híve örökre marad, hogy Felcsúton legyen egy szobra, annyi meg úgy tűnik nem lesz már, hogy a Kossuth téren is legyen...
A világon semmi értelme nem lenne egy szakértői kormánynak mondjuk, mert a szakértői kormány lényege, hogy mindenki egyformán sokat nyer vagy veszít közben, mert nem kötődik semelyik párthoz, vagy többhöz is kötődik. 2/3-dal értelmetlenség bármi extra.
Illetve egy értelmes dolog van, koalázni a Jobbikkal és keménynek lenni a világgal, mint a fagyott szar, és nem adni senkinek egy vasat sem. Kajánk van, tán fűteni is tudnánk:-)

A fene tudja én már megint nem értek semmit, csak azt tudom biztosan, hogy nagyon sajnálom ezt a szegény kis OV-ot, aki így rábaszott:-) Most épp már semmiféle dühöt nem érzek az arroganciájuk miatt, de az biztos, hogy bennem soha nem a győzteshez húzás, hanem az underdog effekt az erős, szóval ez semmit nem jelent.
Kíváncsian várom a fejleményeket, egyelőre semmi pozitívumot nem látok, de OV azért nagy spíler, bár 2002 óta tudjuk, hogy a lehetetlent ö sem tudja megcsinálni csak majdnem:-) Most megint ezt látjuk.
Érdekes, no és persze rohadtul örülök, hogy már "emigrációban élek".

Kotkodus 2011.11.25. 12:46:38

@Gábriel angyal: és elégedett voltál azzal a 2009es kormánnyal, vagy leváltását (előrehozott választásokat)szorgalmaztad?

és most szerinted mi lenne az országnak a legjobb?

Ben Franklin 2011.11.25. 12:46:46

Nem tünik fel senkinek, hogy egész Európában csak a Fidesznek van 2/3os többsége? Szerintetek miért bántja ez a pénzvilágot? Mert egy kis többségü kormánynál pár képviselő szavazatával el lehet simítani mindent. Mo. kemény dió nekik, ahhoz, hogy mélyebbre nyomhassák az adósságba, kormányt kell buktatni. Egy nagy hibát biztosan vétett OV, soha nem lett volna szabad hangosan kimondania, hogy az első számú ellenség az államadósság. Ezt fü alatt csak csinálni kellett volna, nem dumálni róla. A bankok sem mondják el hogy mi a céljuk bár nyilvánvaló.

messi-asz 2011.11.25. 12:48:29

@becsoccsent: ne izgulj VAAAN, de nem kell devizahitel a forint hitel is szárnyal

ők szopták be az I. Orbán ormány 3gyerek+3szoba+4kerék programot

apropó... a zorbán? hol tart most az
1millamunkahely+1millalakás+1millagyerek program

vagy ahhoz előbb megvalósítja az
1millahajléktalan+1millaéhenhalt+1millamunkanélküli programot?

kicsijuti 2011.11.25. 12:49:17

@messi-asz: volt az is: az áfa per, a ki nem fizetett túlóra pénzek, + a 2008as imf hitel amit 11-14 között kell vissza fizetni....

amúgy nálunk 2005ben kezdődött a válság, akkor szált el a hiány és a, azóta nálunk a legalacsonyabb a régióban a GDP növekedés és a legmagasabb az államadósság.

nem kellene ilyen nagy vehemenciával mszp/szdszt védeni és akkor még komolyan is vennének.

Laarson 2011.11.25. 12:49:45

Minden esetre karvaj tőke ide vagy oda matolcsi megbukott. matolcsi mellett már nem lehet a piacok bizalmát vissza szerezni ezen a ponton éppen ma haladtunk át.

messi-asz 2011.11.25. 12:49:51

@Ben Franklin: :))))))))))) maradj itt, ne mnj sehova...

hívom a többi blogról is a zembereket... csoda számba mész...
addig kérsz kv t? sütit?

Arbet 2011.11.25. 12:50:53

@2llkedő: Hagyjál már ezzel a webszolgával.. ez egy mszp bullshit. Elég szomorú, hogy van az országban 50-nél több civil (vagy robot) aki MSZP-re DK-ra szavazna..

becsoccsent 2011.11.25. 12:51:53

@messi-asz: te nem astad bele magad tul melyen a kamattamogatott forinthitelekbe, ugye? ;)

2llkedő 2011.11.25. 12:52:13

@Ben Franklin: Ennyi baromságot, amit itt összehordsz!?

messi-asz 2011.11.25. 12:52:20

@kicsijuti: mi van az eligazításnak vége:)))))

én védem az maszopot :)))))) ahha... tudom ők a hibásak igazad van:) tudooom

messi-asz 2011.11.25. 12:53:30

@becsoccsent: ??? nincs hitelem, sajnos... de ha acc át akkor ok... átvállalom negyedárat ideadod... kp ben de még dec31ig...

2llkedő 2011.11.25. 12:53:54

@Arbet: Miért nem szavazol? Miért nem szólsz az ismerősöknek, hogy szavazz a fideszre? Hajrá! Csak a fidesz!

Kotkodus 2011.11.25. 12:53:59

@2llkedő: @Bóvli Orbán takarodj!:
távol álljon tőlem, hogy a fidesz népszerűségét fényezzem (én magam értetlenül állok a jelenség előtt), de ez nem egy országosan reprezentatív felmérés (ahogy mondjuk a véleményvezér blog szavazásai sem azok).

mindig lesz olyan internetes felület, amelyik az egyik vagy a másik párt előnyét mutatják a látogatók szimpátiája alapján.

én a helyetekben nem mutugatnám ezeket, mert hiteltelenné teszitek magatokat és könnyű prédát jelentetek a fidesz-trolloknak, akik ezen fognak rugózni, ahelyett, hogy szembenéznének saját hibáikkal...

AbuBakr 2011.11.25. 12:54:03

@ökörpöröly: "Ha a Bölcs Vezért és hazaárulót nem zavarjuk el, az életszínvonal dél-koreaira csökken. Persze a fidesznyikeknek mindegy, ők úgyse emberek, csak "emberszabásúak"! "

szellemileg elmaradott barátom....

Én egy szálat sem bánnám ha a dél koreai életszínvonal beköszöntene!

messi-asz 2011.11.25. 12:54:34

@Laarson: a francot bukott meg! harcolni kell az uccsó csepp magyar vérig !!!!

graycivil 2011.11.25. 12:56:57

"Amerika már Magyarország háta mögött próbálkozik

A demokrácia magyarországi állapota továbbra is komoly aggodalmat vált ki az amerikai kormányzatban. Erre vezethető vissza, hogy októberben az amerikai külügyi tárca több EU-tagállam diplomatáit tanácskozásra hívta, és ezen Magyarország volt a téma – értesült a Népszabadság."

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=135806

messi-asz 2011.11.25. 12:57:30

ajánlom mindenki figyelmébe a fenti nikkeket akik attól a perctől jöttek be hogy index címlapos a poszt...

12:45 körül...

tervek 2011.11.25. 12:58:04

@tepes: jaja..ebben értek én is egyet....

Vannak olyan emberek akik alig foglalkoznak a mondernkori pénzügyi rendszerekkel, módszerekkel és osztják itt az észt az ilyen fórumokon ezek az emberek általában országos hírcsatornákból és megmondó közgazdászok cikkeiből veszik a csodálatos infóikat, hogy gondolkozzanak és más szemszögből nézve rakják ki a világunk kirakóját.

Az orbán nem sok jót tett értünk (látszólag) de marha nehéz a dolga is.

Folyamatosan mindenkivel megegyezve kell haladnia!!!! A frakció, a "nép", pénzügyi szervek, unió stb. Mindenkinek a kis buta kívánságát ki kell hogy elégítse hogy egy célt megvalósítson.
Ezt úgy kell csinálni hogy miközben a legkisebb araszolást is megteszi előre már a média ál információk sokaságával támadja és vezeti félre az embereket...

tszz...
hogy háború van az nem is kétséges..aki vak és nem lát az infoktól csak az nem veszi észre...jah hogy most nem kőbaltákkal meg tankokkal viívják...hanem IMF-ekkel, hitelekkel, standars and poor-okkal meg ilyen ehhez hasonlókkal...

Arbet 2011.11.25. 12:58:18

@2llkedő: Fideszre? Sötét vagy honfitársam mint gyurcsány feneke.. de te ezt jobban tudod :D Amit én gondolok:

Van egy vicc amit mindenki ismer.
"Hogy tudsz lefoglalni egy szoke not több órára?
- Adj neki egy lapot aminek mindkét oldalára az van ráírva, hogy fordítsd meg."

Mindenki jót nevet a szoke no butaságán, de ha belegondolunk az ország lakosságának nagy része ugyan ilyen egyszeru. Adott nekünk a politika egy lapot aminek az egyik oldalára az egyik párt, a másik oldalára a másik párt neve van írva, és mi ezt forgatjuk immár 21 éve. A szoke not nagyon egyszeru kinevetni, viszont amikor belátjuk saját butaságunkat magyarázkodni kezdünk, indulatosak leszünk és be akarjuk bizonyítani, hogy igazunk van. Miért? Mi értelme? Hisz legbelül tudjuk, hogy ugyan azzal az olcsó játékkal etetnek minket. Aki pedig annyira együgyü, hogy ezt nem ismeri fel, legalább hallgasson az okosabbra.

Én sem vagyok géniusz, nekem is van egy lapom. Az egyik oldalára politika van írva, a másik oldalra civil élet. Akár hogy is forgatom a lapot, mindenhol ugyan azokat a hibákat találom, ugyan azokat a szavakat lehetne jellemzoként aláírni:
Adócsalás (egyik azt lopja el, amit nem fizet be, a másik meg azt lopja el amit befizetnek), hazugság, becstelenség, tisztességtelenség, trükközés, arogancia.
A végén pedig mindkét oldal a másiktól várja, hogy megjavuljon.

Ez így nem muködik. Kezdjük el itt a párbeszédet ahelyett, hogy buta szoke noként viselkedünk.

ubul2000 2011.11.25. 12:58:58

@Kotkodus: igen, ha nem lenne sunyi és gyáva, akkor pokorni lenne - egyszer már megpróbálta. Ilyen családi háttérrel...

concret 2011.11.25. 13:02:16

@tepes:

Engem tényleg őszintén érdekel a véleményed.
Azt mondod: borul a rendszer. Rendben.
Azt kérdem: Te milyet szeretnél helyette?

Milyen kormányzási-igazgatási rendszert? Több, közvetlenebb demokráciát, vagy éppen centralizáltabb hatalmat, amit a radikáljobb a múlt század eleji Európában több országban is kiépített?

Unionistának van képe az általa jónak látott jövőről, le is írta.

A jobbik-szimpatizánsok írásaiból visszaköszön a nagyobb demokrácia - kisebb korrupció iránti vágy. Leírta-e valaha a Jobbik, mindezt konkrétan milyen intézményrendszerben látja biztosítottnak? Vagy csak egyszerűen higgyünk bennük, mert ők kellően közönségesen fogalmaznak meg létező problémát (cigánykérdés), bár semmilyen gyakorlatias orvosságot sem neveznek meg? Vagy bízzunk bennük, mert még nem volt alkalmuk lopni a közvagyonból? (Csurka úrnak volt, meg is tette)

Nem kötözködni akarok. Érdekelne, miben állna a radikális rendszerváltás lényege. És nem csak az, mit rombolna le, hanem az is: mit akarna utána felépíteni.

ubul2000 2011.11.25. 13:03:20

@Bóvli Orbán takarodj!: ezt a marhaságot hol olvasatad, már megjelent a szombatÍ?

samer 2011.11.25. 13:06:10

@messi-asz: És akkor mi lesz? Jobb lesz? Tüntetünk? Tudod mit akar az IMF? Nézd meg Romániát éys akkor te magyarázd el a lapátra tett közszolgáknak...

Kotkodus 2011.11.25. 13:06:22

@Gábriel angyal: hát barátom, nálad elmentek otthonról...:)))

szép kis összeesküvés-elmélet, nem mondom...

a globalizáció tényleg folyamatban van a világban. tény, hogy a folyamat élére olyan szereplől álltak, akiknek ez érdeküket szolgálja. az is tény, hogy ők már nyeregben vannak. azt elmagyaráznád nekem, hogy miért akarnák tönkretenni azt amiből ők ma nagyon jól élnek?

nem érzel logikai ellentmondást ebben?

nb: a feudális rendszerből való átálláskor is voltak akik nem hittek a nemzeti alapú államokban gazdaságokban. ma te vagy az a konzervatív elem, aki nem fogadja el a világ további fejlődését. gondold végig, hogy te ma mit gondolsz azokról akik annó nem hittek a fejlődésben... na, pont ugyanezt fogja rólad gondolni az utókor...

azért sok sikert kívánok az életedhez! kívánom ne savanyítson meg a don quijote küzdelmed!

kicsijuti 2011.11.25. 13:08:20

@messi-asz: na meséld már el a legújabb összeesküvés elméleted hadd röhögjünk egy jót:P a fidesz küldte őket? vagy az ufók???

tervek 2011.11.25. 13:08:37

@Ben Franklin: jaja..ez valóvan lehet hogy hiba volt, viszont nézd meg a hogy "butusabb" tömegek is kellett vmi nyiltabb kommunikáció nehéz ügy ez...

mindenkien megfelelni, sokan írigyelnék orbánt pedig nagyon nehéz munkája van, hogy sok ellenzéki idiótának hogyan fogalmazza a látszólag teljesen más célt szolgáló intézkedéseit amik valójában kis lépésként az országérdekét szolgálják.

Nem használhatnak bizonyos szavakat, bizonyos tényekről hallgatniuk kell a pénzuralmi rendszer miatt és ez mellett meg kell felelni bizonyos frakcióbol, köztarsasági elnök felől, és a nép érkező elvárásoknak...ehhh

ez mocsok nehéz...de szerintem ezt ők is tudták...

messi-asz 2011.11.25. 13:08:51

@tervek: "Az orbán nem sok jót tett értünk (látszólag) de marha nehéz a dolga is."

meg úyg elég nehéz tenni, hogy totál alkalmatlan rá és tisztességtelen...

erre van egy szép MAGYAR ige: cigánykodik...

@samer: sajnos könnyebb lett volna mindenkinek ha az állami bürokráciát harmadára csökkentik még a VÁLSÁG ELŐTT...

így nagyon kilátástalan helyzetük lesz... de sajnos ez kényszer...

ősz szinte részvétem.

Nazagson 2011.11.25. 13:09:22

székelyek meg a többi hasonló:

Hagyjuk már ezt a paranoiás maszlagot a szemét bankokkal meg mi ez, hogy Merkel bankjai?
az a baj az országgal , hogy a világgazdaságot is ilyen barátok közt szinten mozgó szappanoperának látják mert csak arra fussa agyilag.

Az, hogy nem vesznek magyar állampapírt az azért van, mert gyenge a gazdaságpolitikánk. Lyukas a költségvetés( ha nem államosítják a nyugdíjakat- milyen jól megvédték nekünk a nyugdíjat. a fele már el lett költve meg buktunk Mol részvényeken 2 hónap alatt annyit amivel a bankok megtámadása nélkül rendbe lehetett volna ugyanannyi devizahitelest mint aki meg tud most menekülni- , akkor rekord hiány lenne a buta döntés miatt, hogy egykulcsos adót hoztak be recesszió alatt. Ha szerinted persze jó döntés volt, akkor vaj' miért nem működik és miért hiányzik az az 500 milliárd a költségvetésből?). A bankokat hibáztatni mert nem vesznek olyan országnak a papírjaiból aki visszamenőleg szerdődéseket módosít meg sarcolja a bankokat világválság közepén az legalábbis nevetségesen naív. Amúgyis ha a bankok ennyire csak paraziták , akkor mért nekk akarjuk eladni a papírokat meg miért a sátántól várjuk , hogy megmentsen minket??? Amúgy meg a banknak védenie kell a betétesei érdekét is. Ha a te kis betétedet nem tudják kifizetni neked mert valami ködös kis banánköztársaságba beragad a bankod befektetése akkor te egy karvalytőkés vagy aki megérdemelte? Az a fájó igazság, hogy mi lementünk erre a banánköztársaság szintre és egy dallasi vagy wellingtoni kis brókert nem érdekli , hogy harcoltunk a törökkel, meg Szent istván milyen faja srác volt, csak, hogy ebben az országban folyton kispéciznek egy viszonylag kis csoportot akit demonizálnak aztán a közhangulatot megfertőzve elveszik amilye van vagy megsarcolják. Ide meg nem akar befektetni, mert nyugodtan akar aludni. Ez a bank dolga, ez a bróker dolga, és ezt is várja el egy fizetésből élő ember aki rájuk bízza akis megtakarításait.
Orbánnak hogy mennie kell-e vagy sem azt majd megmondják Frankfutrból, Remélhetőleg van még benne annyi tartás, hogy ha mennie kell , akkor elmegy és nem csimpaszkodik a székébe magával rántva az országot.

De tegyük fel a kedvedért , hogy tényleg megtámadták a "pénzpiacok" Magyarországot, mert Orbánt meg akarják buktatni (nevetséges teória de a kedvedért) . Szerinted, akkor nem kéne lemondania, hogy megmentse az ország milliónyi járulékos vesztesét? Vagy szerinted egy ennyire egybefonódott világgazdaságban egy ilyen gyenge kis marginális,se rendes belső piaccal, se energiaforrásokkal, se komoly fizetőképes kereslettel nem rendelkező eladósodott kis ország meg tudja védeni magát?
Merjük nagyok lenni mint mikor hadat üzentünk a Szovjetuniónak meg az USA-nak?

samer 2011.11.25. 13:09:59

@messi-asz: Mielőtt félre értenéd, én támogatnám, sőt bezárnám a Főiskolák, egyetemek felét is

messi-asz 2011.11.25. 13:11:02

@Nazagson: "van még benne annyi tartás, hogy ha mennie kell , akkor elmegy és nem csimpaszkodik a székébe magával rántva az országot"

megnyugtatlak... inkább magával ráncsa... sajnos... és a rántás folytatólagos... folyamat...

2llkedő 2011.11.25. 13:11:05

@concret: "És nem csak az, mit rombolna le, hanem az is: mit akarna utána felépíteni."

Elárulok valamit. Az, hogy mit akar felépíteni, a fidesz "programjaiban leírta. Mert tulajdonképp mindenki azt akarja elérni. Csak az egyik az egyik úton, a másik a másikon. A négy lehet 2+2, lehet 1+3, de lehet -1+5 is. Több lehetséges megoldás is van, kinek melyik a szimpatikus. De azt nem lehet mondani, hogy csak a 2+2 a jó, az 1+3 az rossz, és az hazudik, aki azt mondja.

Tehát a lényeg, hogy olyan kormány legyen, amelyik szápen lépésről lépésre fel tud építeni egy rendszert úgy, hogy megvizsgálja az esetleges kihatásokat is. Nem úgy, ahogy a mai kórmány csinálja, hogy péel ha sok a munkanálküli, akkor a munkanélküli időszakot lecsökkentjük, vagy úgy, hogy ha sok a roki, akkor lecsökkentjük a számukat, és megoldottuk a problémát. És nem vesszük figyelembe, hogy a másik oldalon generáltunk egy újabbat.

samer 2011.11.25. 13:11:10

@Nazagson: Hogy lehet valaki ennyire szolga lelkű?

Kotkodus 2011.11.25. 13:11:44

@ubul2000: apja bűneiért nem a gyerek felel!

ha így lenne, joggal büntetnék a magyarokat szerbiában...

szerinted?

messi-asz 2011.11.25. 13:12:12

@samer: ?????????? már késő

ezt 2008 előtt kellett volna követelned a pártok programjába...

ubul2000 2011.11.25. 13:12:15

@AbuBakr: de azért ökörpörölynek meghagyjuk az észak-koreait, ok?

messi-asz 2011.11.25. 13:13:14

@samer: már az összes be fog zárni.... jo is rossz is... de nem gond majd később nyitunk újat... a háborúk után is felálltunk

Ben Franklin 2011.11.25. 13:14:19

Nem értem mi ez az ugatás itt.

Nagyon egyszerü: Az IMF már belengette, mit szeretne....mindenekelőtt a különadók, főleg a bankadó megszünését, végtörlesztés eltörlését. Az első aki örömmel fogadta az IMF megegyezés hírét a Magyar Bankszövetség volt.

A kormány nem elég hitelesen hódolt be az IMFnek, még nem nyugodtak meg teljesen a tőkések.

Elég világos hogy ki kivel van, ugye? Szerintetek mennyi lehet az Index piaci értéke? Pár 10 v. talán 100 millió? Mi az euróban ezeknek? Vagy messi-asz, 2llkedő mennyit érhet/7/24es kommentelők/? Talán minimálbért, max.

concret 2011.11.25. 13:16:42

@Gábriel angyal:

Meg tudnád fogalmazni a szabadságod lényegét, amit az általad elképzelt "világkormány" elvenne?

Mondjuk, nem lenne szabad háborúznunk a szomszédokkal, nem lenne szabad népet irtani, ami 20 éve szabad volt a balkáni nemzetállamoknak?

Mi is az, amit a globalizáció elvesz Tőled? Az embertársaid gyűlöletének. lenézésének a szabadságát?

De ha tudsz valódi szabadságjogokat, kíváncsian olvasnám.

Ben Franklin 2011.11.25. 13:17:38

@tervek: Ők választották és ha belebuknak akkor sikertelenek. Csak akkor nem tudom mi lesz, mert a fidesz bőven középutas. Ki akar egyezni, míg a Jobbik nem. Persze szerintem pozícióból a Jobbikosok is másképp beszélnek majd....

Nazagson 2011.11.25. 13:19:35

@samer: ja aki szerint 2+2 az 4 az szolgalelkű. Te miért nem vagy akkor a sáncokon és harcolsz lobogóval a kezedben? Karosszékből pátoszos szavakat felböfögni a monitor elött az aztán kiemel téged közüllünk csicskák közül. Amúgy meg az a szolgalelkű aki a józan logikát is elutasítva, akaratlan bábként nyeklik nyaklik a földesura mögött, mert fél, hogy ha kihúzná a fejét a gazdája seggéből, akkor megvakulna a fényben.
Én kifejezetten azt sérelmezem, hogy megalázzák a magyar nemzetet ezekkel a politikai amatőr lépéseikkel aztán azt gondolják majd rólunk, hogy mind ilyen kis arrogáns , tehetségtelen bugris parasztok vagyunk, akik egyik nap a haverok elött a törzskocsmában hencegnek, hogy hogy kokiztak le valakit, másnak meg ott vonaglanak meg csúszkálnak az illető lábánál csak, hogy haza vihessék meghunyászkodva a kidobott krumplihéjat a tegnapi újságba csomagolva.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 13:20:18

@Kotkodus: miért szégyellené a véleményét?
Van ebben az országban
- egy halom kereskedő, aki szart árul;
- rengetegen befektetési tanácsokat adnak (= átb*sszák embertársaikat);
- naponta hárman hívnak ingyenes egészségügyi tanácsadásra (= Zepter-bemutatón próbálják bepalizni az agyhalottakat);
- több millióan megpróbáltak már valamilyen MLM-bizniszt építeni (= elsősorban a közvetlen baráti körük átb*szására építő bizniszből megélni);
- és akkor még azokról nem is beszéltem, akik csak napi rutinként sz*pják le a főnöküket vagy nyalják ki a sheggét.

Miért is pont a hű fideszdroid vagy fideszmegbízott Aszekelyeknek köllene szégyellni magát? :)

Jack Torrance 2011.11.25. 13:21:01

@ubul2000: szóltam én nekik is, csak nem hallgattak rám.
De az ugye megvan neked is, hogy most ISMÉT PÉNZT KÉRÜNK tőlük? Miként a szabadpiacról is pénzt akartunk, meg Kínától is, meg az araboktól is, csak ők már nem adnak (illetve csak uzsorakamatra).

Kotkodus 2011.11.25. 13:21:43

@messi-asz: kiváncsi vagyok, hogy a lelkesedést mikor váltja fel a gyanú egy írástudó és hírekhez hozzájutó ember fejében...

99% még nincs és nem is lesz.

egy előrehozott választás után (ha ma tartanák) szerintem egy fidesz-jobbik kormány alakulna (a hatalom érdekében simán feladnák egymást kritizáló politikájukat mindketten "a haza érdekében"...) és ez talán még a mai helyzetnél is rosszabb lenne...

valljuk be szar a helyzet nálunk és a kilátások még szarabbak... és ezért 21 év politikája felel, nem 1,5, nem emútnyóc, stb.

merjük felismerni az igazságot, ne nagyokat álmodjunk!

Unionista 2011.11.25. 13:21:46

@tepes:
magyarországnak szüksége van az iparra, és az iparnak szüksége van hitelre.

tervek 2011.11.25. 13:21:49

@Nazagson: az baj kedves nazagson hogy Te is azért mondod ezt vélhetően mert nem hallottál még a banki tartalékrátáról és valójában valószínüleg nem vagy tisztában hogy egy bank mennyit kockáztat.

Nah természtesen a káosz se lenne jobb a mostani rendszernél, bár már lehet hogy nem vagyunk messze tőle.

Fideszt nem azért támadják mert lyukas a költségvetés LOL. Az állam adósságunk csökkent ,

a francáknak románoknak sokkal nagyobb van mégis minket "minősítenek le"...

szánalom az egész, haveribankokról és összejátszsásokról van szó és a modernkori háborúról amit nem baltákkal vívnak

béla a görög (törölt) 2011.11.25. 13:22:59

"A jövőre vonatkozó elemzés – mint oly’ sokszor leírtam már – alapvetően fából vaskarika"
Jövőre vonatkozólag valóban nem elemzünk, hanem valószínűsítünk. Viszont önmagában múltbéli dolgokat elemezni nem érdemes, mert kb. az lesz belőle mint a Trianon kérdésénél. 3 generáció után is küzdenek rajta, ahelyett, hogy kimenne földet házat venne azt ott élne ha erre van igénye. Lehet! Senki sem tartja vissza. Nem, helyette elemzik, hogy ha 1918-ban akkor balra fordulunk a lóval és nem jobbra akkor azt a csatát megnyerjük és akkor még mindig mienk a Felvidék.
Tehát elemezni csak akkor van értelme ha jövőbe vonatkozólag is valószínűsíteni akarunk valamit.

OV.
1) Nekem már maradandót alkotott a MANYUP államosítással (negatív maradandót is lehet ám alkotni)
2) Magyarország gazdasága szépen összeomlik, a gazdasági szereplőket agyoncsapják, pénz elmegy és mondjuk ami gazdaság van az egy fejlődő ország gazdaságát idézi hatalmas munkanélküliséggel - OV még mindig ott áll a parancsnoki hídon és küzd mint disznó a jégen és faragja önnön nagyságának szobrát.
Ez most jó? Megéri? 2011-ben? EU-s tagországként?

Nem akarom én dicsérni a szocikat (én is "büntettem" 2010-ben, igaz nem ezekre szavazva) - meg elmúlt 8 év - de azt kell mondjam ennél értelmesebbek voltak!

Ben Franklin 2011.11.25. 13:23:19

@concret: Ez elég világos.

Közösségként nem létezhetsz, mert a világkormány egyéneket akar, közösségeket nem/támadások a nemzetállamok, családok ellen/. A vége egy totalitárius állam az agymosási monopóliummal és a kevesek szabadságával. Ugyanígy fontos a vagyonilag önálló középosztály pusztulása(minden demokrácia kizárólagos letéteményese), ami világszerte folyik.

ubul2000 2011.11.25. 13:24:05

@Kotkodus: írtam én, hogy felelős?

Alasseo 2011.11.25. 13:25:32

Hát nem tudom, itt már tényleg csak a nemzeti katasztrófa van hátra. Világszerte nem győznek elemzők szörnyülködni a magyar elqurmányon, hogy ennyire még nem cseszte el senki sem, mióta demokrácia létezik a világon, mint ezek, de ennek ellenére minden magyar bejegyzésnél van egy-két gyári hibás droid, akik még Orbánék valagát védi...

Jack Torrance 2011.11.25. 13:25:52

@Gábriel angyal: az mszp-t is lehet szidni, de ezzel már elkéstél, őket leváltottuk.

tervek 2011.11.25. 13:26:03

@Ben Franklin: hát igen, majd ha valaha jobbik kormányra kerül majd én is kíváncsi leszek.

Nem rég hallottam:" orbán megkerülve akarja kilönni a géppuskást, csellel, míg a jobbik hősként lerohanva (ami sokkal nehezebb és szinte lehetetlen)"

Unionista 2011.11.25. 13:26:56

@manyike:
két és fél éve vállalta volna ha minden párt támogatja. de inkább az a valószínű, hogy matolcsy megy, varga jön. ezzel a kommunikáció más lesz. de kérdés, hogy a gazdaságpolitika mi lesz?

ubul2000 2011.11.25. 13:27:24

@Jack Torrance: ja, ez így igaz - kell a pénz a korábbi hitelek törlesztésére

inreallife 2011.11.25. 13:28:15

miért vagytok hülyék?

www.portfolio.hu/gazdasag/a_kormany_nemzetbiztonsagi_kerdesnek_tekinti_a_leminositest.158984.html

még mindig nem értik. teljesen alkalmatlanok mindenre. nálam az összes ilyen kijelentéssel csak lejjebb csúsznak, az lesz a szép, ha már a szocikért fogunk a végén sírni.... bár, nem az lesz, ez a "jöjjön a jobbik" előszele...

Gábris szomszéd 2011.11.25. 13:28:24

Néhány pénzszerzési ötlet, tőmondatokban:

- Multik adózatlanul visznek ki az országból évente kb. 4500 milliárdot
- Roma integráció 120 milliárd. (értelmetlen kiadás a lyukas kalapba)
- 14 milliárd forintot Nagy-Britannia részére fizet ki a magyar állam brit visszatérítés címen. Ez tulajdonképpen mezőgazdasági támogatást amit nem kéne fizetnünk.
- Hasonlóképpen az 1947-es párizsi diktátumból fakadó jóvátételfizetési kötelezettségünk teljesítésével kapcsolatosan sem kellene tovább fizetnünk (1,7 milliárd forint jóvátételt).

Persze ez utóbbi ellen a MAZSIHISZ kézzel-lábbal tiltakozik, viszont ilyenkor érdemes arra gondolni mennyire felzaklathatja ez a hír azon magyarok százezreit, akik semmilyen kárpótlást sem kaptak a zsidó Roth Manó magyarországi terrordiktatúrája, és a korai Kádár-rendszer alatti szenvedésükért. De a holokausztosoknak a fentiek szerint csaknem húszmillió dollárt adtak a közpénzből az elmúlt négy évben. És előtte? Meg a kárpótlások, vagyonvisszaadások, egyebek.

És akkor még a fidesz hülyeségeiből származó egyéb felesleges kiadásokról még nem is szóltam.

Balt 2011.11.25. 13:29:25

Nyihihi!

"Az MSZP soha sem fog együttműködni a Jobbikkal, Schiffer András pedig eközben kacsingatva szalad Mesterházy Attila elől, aki az erkölcseiből nem engedve és az értékeit megőrizve tiszta erőből szalad utána egy vörös rózsát szorongatva. Nagyjából ez volt a tanulsága a csütörtöki „A baloldal és a szélsőjobboldal küzdelme a bizonytalan szavazókért” címmel megrendezett Mesterházy-Schiffer vitának, még pontosabban: lehet összefogás a két párt között, de mégse lehet."

index.hu/belfold/2011/11/25/nem_lesz_mszp-jobbik_koalicio

ingyenebed 2011.11.25. 13:29:27

megaszondom én, hogy mi lesz:
megmódosítják az új alaptörvényt, átnyomnak egy francia elnöki rendszert. orbánból megnövelt hatalmú közt eln lesz, alája meg feláll egy szakértői kormány. oszt szépen kettyegünk tovább.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 13:29:48

@Unionista: mondjuk Surányi sem kis elqrmányban vett részt anno az MNB élén, a politikába való beavatkozás butaságáról nem is beszélve.
Viszont azóta közeledett a Fideszhez és Matócsnynál kétségtelenül racionálisabb megoldás lenne...

Ben Franklin 2011.11.25. 13:32:59

@Gábriel angyal: Az egyszerre nem fog menni hogy a belső és külső zsidajokat is egyszerre hallgattassák el. Még a sokkal erősebb Németország is retteg tőlük, lásd. a mostani 'szélsőjobb' terrorgyilkosságsorozat - amit a magyar sajtó így tálal, pedig valójában arabellenes cselekmények voltak egytől egyig.

messi-asz 2011.11.25. 13:35:11

@Ben Franklin: engem az IMF fizet... szerinted erre az összeesküvésre minimálbért kértem????? én vagyok a fő gonosz kommenter... az IMF bejövetelét én készítettem elő... nincs is államcsőd, csak virtuálisan mert én azt terjesztem...

meny te a pics@ba te zombirka

inreallife 2011.11.25. 13:36:39

mégegy cikkrészlet, a második bekezdés az igazán ütős, de az mnb-s megjegyzés is "ül":

"Háromnegyed 11 körül Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere azt jelezte: a 3 éves hozam jellemzően 9,5% körül mozog, a hosszabb futamidejű papíroknál 60-80 bázispontos hozamemelkedés mutatkozik (9,8% körülig). Az ő elmondása szerint is alacsony a forgalom, igaz voltak belföldi vételek. Elmondása szerint egyrészt attól tart, hogy délután, az amerikai szereplők ébredése után lehet még egy eladói hullám a most reggeli után, másrészt attól, hogy a Magyar Nemzeti Bank a jövő heti kamatdöntő ülésen nem emel kamatot a piaci árazások ellenére.

Õ úgy látja, hogy amennyiben a kormány ezt a fajta kommunikációt tovább folytatja, akkor "annak beláthatatlan következményei lehetnek". Szavai szerint "szemben megyünk az autópályán, a gazdaságpolitikai döntéshozók elveszítették a realitásérzéküket". "

Nazagson 2011.11.25. 13:37:17

@tervek: Az állam adósága csak kikozmetikázva csökkent. A költségvetés lyukas, csak a dolgozóktól államosított nyugdíjból 1-max 2 évig tuják tömködni a lyukat, de mivel az egyszeri bevétel volt, ezért a tényleges költségvetés rekord hiányt mutat. Magyarán, ez az adórendszer meg pénzpolitika saját bevallásuk szerint is további évi 1000 milliárd összesíbolását követeli meg. Ezek tények (bár nem tom fideszes oldalon ez a szó azt jelenti-e mint a világ maradék részében).
Vagyis vagy adóemelések lesznek, vagy szociális , oktatási kiadásban vágások , vagy állami bürokrácián megtakarítás (ami tömeges elbocsájtás-lásd TV, Rádió most éppen- után hatalmas munkanélküliség, mert a szűkülő magánszektori munkaerőpiac nem képes felvenni őket ilyen számban, majd emiatt mégnagyobb szociális és -átképzések miatt- oktatrási költségigény ördögi kör), esetleg megint államosítás (pl : miért van egy agglegénynek 3 szobás lakása, költöztessünk be oda egy családot, ugye volt már ilyen ugyanitt, vagy simán 3 %os ingatlan adó amivel 30 évenként megveszed az államtól a saját lakásod újra meg újra, bár ez meg az ingatlanárak további zuhanásával és az építőipar megszünésével jár de sebaj. még egy év a székben még pár morzsa az asztaról, Mulat a magyar nábob.
Banki kockázatról mindenki hallott, de az most nem jön ide. Ilyen szavak mint haveri bankok meg merkel benkjei, meg kicsit kínosak komoly beszélgetésben.

messi-asz 2011.11.25. 13:37:33

@béla a görög: a nap kommentje:)

"küzd mint disznó a jégen"

fidzsi 2011.11.25. 13:37:56

Tisztelt kommtársak! Részint mint droid, részint mint kis pöcs szatócs, piszkosul nem örülök ennek az éccakai ajándoknak. Ez persze csak az én bajom, mert a piacrul élek. Megértem, hogy a bankoknak fáj a rájuk mért sarc. Nekem is fájna, ha bank lennék. Megértem, hogy a telekommunikátor cégeknek is fáj. Nekem is fájna ha ők lennék. Sok mindent megértek, de van egy kis bibi. Ha leminősítenek, a hitelezők -gondolom én- még bizonytalanabbak lehetnek az eddigi befektetésük okán. Másrészt Renn úr -ha jól emlékezem becses nevére- aztat mondotta, hogy a '12-es vetés rendben vagyon. A '13-as gyanus. Én, amilyen hülye vagyok, ebből nem látok implikációt egy lemi-nőzésre. De hát ez amolyan gyatra szatócs-bibsi okoskodás. Bocs. Tiszteletem.fidzsi,droiusz.

Kotkodus 2011.11.25. 13:39:00

@ubul2000: "Ilyen családi háttérrel..."

gondoltam a pákozdy ügyre hivatkoztál... talán valami másra? mire vonatkozik fenti megjegyzésed?

tepes 2011.11.25. 13:40:25

@manyike: Teljesen egyetértek.
Már most formálni kell a bankrendszeren kívüli alternatív rendszereket, azokban célszerü résztvenni. Minél elöbb sikerül, annál kevésbé lesz húsba markoló. Argentínában is ilyenek alakultak a válság alatt, megalapozva a kilábalást, Svájc is így állt fel a nagy válság után a WIR rendszerrel(ma is müködik).
Érdemes a környezö országok kezdeményezéseire is odafigyelni, szerepet vállalni, mert nem ök tesznek minket tönkre.
Én bízom benne, hogy a válsággal egy emberibb gazdasági szisztéma ideje jöhet el. Bármilyen konkrét ötlet érdekel.

Tj66a 2011.11.25. 13:41:16

most olvastam egy cikket a fizetett kommentelőkről, jelzem aszekelyek az összes összes aspektusából megfelel a buta bértrollnak.

Tudom, nem lehet kiszűrni az ilyenfajta fizetett politikai "reklámot", de nem árt, ha sokan tisztában vannak vele, hogy létezik.

2llkedő 2011.11.25. 13:41:53

@messi-asz: Nem Te vagy váletlenü maga az IMF?

Ben Franklin 2011.11.25. 13:42:09

@inreallife: Aha, értem. Egy alapkezelő portfóliókezelő managerét hallottuk. Emléxel, a Bankszövetség üdvözölte elsőként az új IMF megállapodás hírét, a magyar alapkezelők meg a Bankszövetség tagjai.

tervek 2011.11.25. 13:44:05

@tepes: én értelek téged mert én is olvastam ilyenekről, de szerinted a mszp, szdsz fan rétegnek honnan lenne lövése ezekről:)

Amikor ilyeneket látnak akkor egyből terroristának fasisztának meg összeesküvés elmélet szövőnek állítják ki a bejegyzés íróját:))

messi-asz 2011.11.25. 13:44:11

erre van pénz... a máv a nyeresége terhére a szeretett vezérünket meglepi...

na persze amikor megrendelték még nem volt államcsőd...

sportgeza.hu/futball/2011/11/25/aranycsapat_6_3/

szivatnakanyám 2011.11.25. 13:46:01

@Nazagson: Nem kellett volna külföldi többségi tulajdonba kiárulni az országot, devizában meg eladósítani.
Mikor már az energia szektortól kezdve a kereskedelemig a szolgáltató /bankok/-ig mind külföldi profit érdekeltségü akkor miről beszélünk.

Unionista 2011.11.25. 13:46:53

@Arbet:
először is valamiféle pénzügyi egyensúly kell. ehhez szakértő, vagy legalább egy szakértő jellegű kormányra van szükség. és a közjogi és a pénzügyi rendszert kell kitalálni.

szerintem négy alrendszer kellene.
-- az állam, amelyik a társadalmi (nemzetiségi) ügyekkel van megbízva. társadalombiztosítási önkormányzat
-- a régiók, amik a oktatási, és kulturális ügyeket viszik. ideértve az agrárkultúrát. mint ahogyan a német, osztrák rendszerben is vannak tartományi parlamentek úgy kellene a magyarba is. ahol kvázi a vidék összefoghat.
-- a városoknak kell a fejlesztési ügyekről dönteni. és a közpénzek felhasználását a helyi civileknek felügyelni.
-- és kellene egy megyei közigazgatás és igazgatásrendészet. amire az uniót lehetne alapozni. minden megye élére kellene választott vezető. ő lenne az ep képviselő. és ő nevezné ki a megyei közigazgatási hivatal helyi vezetőjét, a megyei jegyzőt, a megyei ombudsmant, a megyei sheriffet. tehát nem a pártok, hanem akit a megye vezetőnek megválaszt. és ő az ep képviselő is egyben. a 19 vidéki megye, és a 3 fővárosi nagykerület élére feddhetetlen embereket kell választani. akik a pártoktól függetlenül vezetik a szakigazgatást. például megyei számvevők kellenek, akik a statisztikai hivatalt vezetik. ezek nem új dolgok természetesen. de ezeket az állampártok hatásköréből ki kell vonni. és az unió kormányába a magyar szenátort (jelenlegi terminológiában a komisszárt, a biztost) közvetlen kellene választani.

vagyis a közhatalmat az állam (pártok), a régió (vidék), a város (civilek), és az unió (megyék) között meg kellene osztani. ez a demokrácia lényege. nem a pártok közötti versengés a totális hatalomért. ahogy törökgábor leírja.

tinga9 2011.11.25. 13:47:33

Miért menne ez az idióta,hulla semmi viktor?
Ha jól emlékszem azt igérte egy hete ,ha jön az IMF,ő megy...
Egyszer csak egyetlen egyszer betarthatná amit mond.
Hálásak lennénk érte...Mint tudjuk,ő nem szavahihető ember...Nem volt,ma sem az és nem is lesz soha...1 tetü...

belekotty 2011.11.25. 13:47:34

@Hepci: Azért ez nem semmi volt. Igazad van! :-))

IntelCorei5 2011.11.25. 13:47:46

"Orbán Viktor miniszterelnök 15.00 órakor folytatja a tizenegy közgazdásszal a szeptemberben elkezdett konzultációt - közölte a Miniszterelnökség. A megbeszélésen valószínűleg szóba kerül, hogy a Moody's éjjel bóvli kategóriába vágta Magyarországot."

Akkor itt most casting lesz és a következő mondatot kell hitelesen, meggyőző erővel elmondani:

Szeretem az IMF-et és annak ortodox gazdaságpolitikája szerint fogok élni és cselekedni.

tervek 2011.11.25. 13:48:08

egyébként kíváncsi lennék hogy az ellen miért nem lázadozik senki hogy vkitől megvonják az állampolgáráságát mert a magyart felveszi???

ez a nagy európai jog, meg únió?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 13:48:23

@Tj66a: joga van hozzá, nem? Ha ezért kapja a fizut, ha nem, tökmindegy. Neki OV a zisten, és kész.
Van aki meg arról ábrándozik ma is, Gyurcsótány mekkora májer, mert a tévévitán hogy úgymond lenyomta OV-t.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 13:50:20

@intelCorei5: csak nehogy aszongyák neki: Viktor, the gém iz óver.

tervek 2011.11.25. 13:50:26

@Unionista: persze ha ilyen egyszerű lenne hogy csak "átszervezzük" azt hiszed itt tartanánk???

sokkal több komponensű ez a dolog, nem lehet stabil gazdaságunk, illetve látható h vkik nem akarják...

IntelCorei5 2011.11.25. 13:50:44

@Gábriel angyal:

ha nem emlékeznél : MEG IS BUKTAK! ezért hoztad elő?

Jack Torrance 2011.11.25. 13:51:46

@Gábriel angyal: a nemzeti kormányzás és egyáltalán bármilyen kormányzás mitől természetesebb, mint a globális? Miért nem városállamok, vagy kerületi, vagy megyei, vagy ősközösség, vagy anarchia? Mi az, hogy "nem természetes"?

Nagy testvért meg épp Viktorka épít, ha jól olvasom a híreket...

Répa89 2011.11.25. 13:52:02

szerintem az országban a kettős kommunikáció most nagy zavart okoz, 4 millió embernek van net hozzáférése, akinek nincs tévéből, rádióból tájékozódik, ott meg megy a sikersztori és az összeesküvés-elmélet, meg a elmúlt 8 év. Az elmúlt 8 év a köztévében naponta átlagosan 16szor hangzik el, ebből 10 alkalommal főműsoridőben. Most ugyanilyen gyakorisággal fog menni az összeesküvés-elmélet, azaz miért is kellene mennie Matolcsynak, Orbánnak. Bár egy idő után adózás, számlafizetések kapcsán fel fog merülni, hogy mégse akkora sikersztori amiben vagyunk?

messi-asz 2011.11.25. 13:54:11

@tervek: a qva fajtádat szórakoztasd te fizettet fidesiszta... kuss van...

csinálj róla a saját blogodon posztot te nemzetvédő zmbirka

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.25. 13:54:59

@aszekelyek: szerinted Demján, Csányi, Széles mszp-s? Mivel az osztogatásnál az első sorban áltak.

jo.e 2011.11.25. 13:55:16

@Ben Franklin: Igen, ez a végtörlesztés dolog nagyon érdekes. Hány embert érint ez reálisan? Amikor kitalálták pont azon sírtak sokan, hogy álmegoldás, mert szinte senki sem tudja igénybe venni. De ez a pár senki azért majd bedönti a teljes magyar bankrendszert... Fura, az biztos, de legfőképpen az - amit írsz is - hogy ez volt az 1. "kérések" 1ike.

messi-asz 2011.11.25. 13:55:33

@Répa89: nem lényegtelen szempont hogy annak a felének van internet előfizetése aki adózik, és annak a felének nincs aki szavazni jár...

Gábor217 2011.11.25. 13:55:33

Ha elég kitartóan nyomják, hogy itt gazdasági siker van, akkor azt nagyon sok ember el fogja hinni. Ha a bajok okozóit homályosan azonosítja a kormány, mint külső ellenséget, azzal is sokan tudnak azonosulni. Csak elégszer kell ismételgetni.

Ez be fog épülni a köztudatba, és nehéz lesz harcolni ellene.

Igaz, hogy sokan a bőrükön is érzik a bajt, de azt mondják, ők így jártak, de másoknak biztosan sokkal jobb. Vagy lehet, hogy most nagyon rossz, de legalább nincs Gyurcsány.

Apropó Gyurcsány: Annyit mondogatták a nevét, annyi erősfeszítést tettek a lejáratára, hogy még mindig szitokszónak számít. Arra már kevesen tudnak normális választ adni, hogy miért is ő volt a főellenség.

A magyar népnek viszont úgy látszik ez kell, hogy vezessék őket, kicsit diktatorikusan. És legyen egy közös külső ellenségkép, amit/akit lehet gyűlölni. A szabadsággal és a felkínálkozólehetőségekkel a magyarok nagy többsége nem tud, nem tudott élni. Nekünk Orbán kell.

2llkedő 2011.11.25. 13:56:19

@szivatnakanyám: "Nem kellett volna külföldi többségi tulajdonba kiárulni az országot, devizában meg eladósítani.
Mikor már az energia szektortól kezdve a kereskedelemig a szolgáltató /bankok/-ig mind külföldi profit érdekeltségü akkor miről beszélünk."

Végül is faekével, ökrökkel is lehet szántani, meg lehet négyökrös szekérrel is közlekedni. És kőbaltát is lehet használni, de akkor nem kell irígykedni azokra, akik fejlettebb technikát használnak. Akkor maradhattunk vóna a cucurizmusban.

2llkedő 2011.11.25. 13:57:18

@Gábor217: "Apropó Gyurcsány: Annyit mondogatták a nevét, annyi erősfeszítést tettek a lejáratára, hogy még mindig szitokszónak számít. Arra már kevesen tudnak normális választ adni, hogy miért is ő volt a főellenség. "

Belekeveredett valami kabátlopási ügybe.

jo.e 2011.11.25. 13:58:45

@inreallife: nyilván, ha a portf..hu -n megírták, akkor az úgy is van. Mindenki más meg hülye. "Hittem az asszonynak, mint a vezércikknek" :)))

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.11.25. 13:59:32

A BÓVLI KORMÁNY, BÓVLI MINISZTERELNÖK TÁVOZZON!

A Fidesz-frakció olyan új kormányfőt válasszon, aki "kellően hiteles" ahhoz, hogy megoldja a problémákat. A kétharmados kormánypárti parlamenti többség bír kellő támogatással egy ilyen személyi változtatáshoz, valamint ahhoz is, hogy a kormány egy olyan programot hajtson végre, amelyik kivezeti az országot "ebből a zsákutcából".
Az ország érdekében tegyenek félre minden személyes és pártpolitikai érdeket, "viselkedjenek hazafiként, ne pedig egy hűbérúr szolgáiként".

Orbán Viktor kormányfő teljesen elveszítette a hitelét a világban, ezért mennie kell. Elég volt a nagyképűségből, az arroganciából és a háborús politikából, mert ez vezetett oda, hogy másfél évvel a választások után Magyarország nagyobb bajban van, mint 2008-ban vagy 2009-ben volt.
Orbán Viktoron és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszteren kívül ma mindenki látja, hogy Magyarország nem összeesküvés, hanem "két ember hülyeségének az áldozata" lett. A miniszterelnök által választott "szabadságharcos politika teljes zsákutca", ami a csőd közelébe vitte az országot. A nem ortodox gazdaságpolitika napról napra hozza egyre nehezebb helyzetbe a családokat, ezért ki kell, hogy mondjuk, nemzetellenes!

Itt az idő, Orbán takarodj!

Netuddki. 2011.11.25. 14:00:01

orbán viktor nem mond le, még ha beledöglünk akkor se. Na ezt kéne végre fölfogni...

kicsijuti 2011.11.25. 14:00:55

@messi-asz: neked valami nagy gáz van a fejedben ember, kezd teljesen elborulni az agyad, már mindenkiben ellenséget látsz aki nem azt írja amit te. Ez az elmebaj első jele...

Gábor217 2011.11.25. 14:01:12

@Bóvli Orbán takarodj!: Nem mehet sehova, mert harcban állunk! Most keresi a kormány az ellenséget!!!

Nazagson 2011.11.25. 14:02:10

@szivatnakanyám:
"Nem kellett volna külföldi többségi tulajdonba kiárulni az országot, devizában meg eladósítani."

Nem kellett vola köpködni a földre, nem kellet volna, nem kellett volna baby

privatizáció: valóban fingért-hugyért eladtak mindent. Így lett ex komcsi apukáknak bányája vityájéknál, ex komcsi após segítségével mebecsült milliárdos fecó, így lett menő üzletember az ex komcsi bajnai a wallisnál. A privatizáció nagy része az Antall kormány alatt végbe ment. De az mszp-szdsz, és a fidesz kormányok sem oltak restek ebben utánna.
Nem kellett volna hunvaldon keresztül lopni közvagyont. Nem kéne most rogánnak csipakon kersztül lopni közvagyont. Nem kellett volna meg nem kéne most is a Stabagon meg a Siemensen keresztül kilopni közvagyont. Sok mindent nem kéne és nem kellett volna. Sajnos a magyar elitt mindkét oldalon dőzsöl a korrupcióban ebben igazad van, de ha csak az egyik oldalhoz kötöd akkor már az hazugság.

Eladósitás valutában. Nem volt senki eladósítva devizában, hanem az emberek tömegesen eladóSODTAK ÖNSZÁNTUKBÓL devizában, ami a magyar alapkamatot figyelembe véve nem is volt rossz döntés, mert a mai napig kevesebbet fizettek vissza mintha azt forintban vették volna fel. A rossz döntés az volt, hogy csutkára behitelezték a fizetésüket nem számolva az árfolyamkockázattal (félve jegyzem meg a forint hiteleseknek is drágább lett a hitele az alapkamat kockázat miatt. őket ki menti meg a botrányos állami gazdálkodástól??de hát azt nem is demonizáljuk mert abba mi vagyunkj a hibásak ugye uraim?)). Mellesleg a fdesz frakció 80 százaléka volt devizában eladósodva (igen személyesen a fárosz és kósa úr is többek között) és a 90 százalékban fidesz vezette önkormányzatok is devizában vannak eladósodvba, olyan mértékben amihez képest az ország eladósodotsága egy takarékos kis malacpersely. De az nem bűncselekmény ha otthon a megyében torkoskodunk a kondér mellett egy picit.

Jack Torrance 2011.11.25. 14:03:34

@ubul2000: de hát azt megtermelhetnénk magunk is, nem? Hitelből hitelt törleszteni baromság. Talán ha nem tették volna tönkre a gazdaságot, és nem szórták volna el a pénzeket...

Netuddki. 2011.11.25. 14:03:49

@Bóvli Orbán takarodj!: "A Fidesz-frakció olyan új kormányfőt válasszon, aki "kellően hiteles" ahhoz, hogy megoldja a problémákat."

Muhaha! Aztán a gombnyomogató droidoknak ki mondja meg kit válasszanak? Ez ám a magyar 22-es csapdája...

Ben Franklin 2011.11.25. 14:03:59

@jo.e: Menj fel a portfoliora, az összes hirdetőjük bank és biztosító, úgyhogy qrvára vigyázniuk kell mit hordanak össze a politikáról....meg indexhez tartozik.

Gábor217 2011.11.25. 14:03:59

Megtámadtak minket.

Másik oldalról ez mit jelent??? Nem adnak hitelt nekünk. Tehát fideszes retorikávalazt is lehetne mondani, hogy nem akarják, hogy Magyarország jobban eladósodjon. Szeretnék, ha Magyarország képes lenne valóban függetlennek lenni.

Ha nem kapunk hitelt, kénytelenek leszünk anélkül megoldani itthon a helyzetet. Ekkor viszont pénzügyileg máris nem fogunk a hitelezőktől függeni.

Tehát a kormány szabadságharcát épp, hogy segítik azok, akik nem veszik a kötvényeket, akik nem hajlandók hitelt adni.

nyünyüge 2011.11.25. 14:04:14

@Hepci:

Sok igazságod van.
Viszont a fent említettek nem feltétlenül vágják a szemedbe naponta százszor, hogy >>>>velük ellentétben<<<< te micsoda szemét, önző, nemzetvesztő, szemkilövetőket pártoló okádék alak vagy.
Pusztán a más véleményed okán.

graycivil 2011.11.25. 14:05:00

@Tj66a: Ha nem lennének, nem lenne kit lecsapni!

Bocsánat, a magas labdákra gondoltam...:-)

2llkedő 2011.11.25. 14:05:18

@jo.e: "Hány embert érint ez reálisan? Amikor kitalálták pont azon sírtak sokan, hogy álmegoldás, mert szinte senki sem tudja igénybe venni. De ez a pár senki azért majd bedönti a teljes magyar bankrendszert..."

Tudom, nehéz azt felfogni, ha egy pár embernek van nagy tartozása, az ugyanannyi, mint sok embernek kis tartozása. Na most akkor ha pár ember a nagy tartozását ki tudja fizetni ( ez az a kör, akiket nem kellett volna mentegetni), akkor az bezony be tudja dönteni a bankokat. A sok kis ember, akiknek ugyan nincs egyenként nagy adósságuk, azok viszont nem tudnak végtörleszteni, mert éppen ők azok, akiket menteni kellett volna, mert ők azok, akik már nem tudják fizetni a törlesztőrészletet, mert már így is a küszöböt rágják.

Jobraát 2011.11.25. 14:07:27

@2llkedő:

tedd már ki lécci azt a linket ahol láttad ezt:

"Elárulok valamit. Az, hogy mit akar felépíteni, a fidesz "programjaiban leírta."

Jack Torrance 2011.11.25. 14:08:14

@Ben Franklin: meséld már el, milyen módszerekkel tud tönkretenni minket a karvalytőke, ha becsülettel törlesztjük az adósságainkat és közben termelünk és nő a gazdaság?

És komolyan gondolod, hogy Kína és az arabok, meg minden más pénzpiaci szereplő is összejátszik az IMF-el, hogy tönkretegyenek egy tízmilliós országot? Csak mert kétharmados kormánya lett aki vissza akarja fizetni az adósságokat?
És mi is lehetne a hasznuk mindebből? Hogy rákényszeríthetnék a kormányt, hogy hajtsa végre a takarékossági programját, amit amúgy önként és függetlenül saját maga elgondolt?
Bocs, ez nekem túl bonyolult már...

Ben Franklin 2011.11.25. 14:08:39

@Gábor217: Ez hülyeség, hitelt akarnak adni, abból élnek.

De a lehető legszarabb alkupozíciót szánják nekünk, és 350 ft-os eurónál meg a mi devizaadósságunknál már nincs az a kormány aki nem menne pánikszerüen hitelért...

Netuddki. 2011.11.25. 14:09:17

@2llkedő: Mondjuk én szívesen megnéznék egy listát ki végtörlesztett. Mondjuk csak azokról akiknek 50milkánál több devizahitele volt...

IntelCorei5 2011.11.25. 14:11:08

Kedves TG!

"Egy dolog érdekel csak: átgondolni, hogy tényleg kizárható-e egy olyan forgatókönyv, amely miniszterelnök-cserével számol."

A válasz IGEN. a többi amit ír blabla.

"A jövőre vonatkozó elemzés – mint oly’ sokszor leírtam már – alapvetően fából vaskarika: amiről nem tudunk (szinte) semmit, azt nem is elemezhetjük." /ez esetben minden hipotézis színtiszta fantazmagória?/

Ez meg alaptévedés, a jövőt annak ismerete nélkül IS érdemez elemezni mert a Mil esz ha ez vagy éppen amaz lesz? kérdés feltevése nem haszontalan.

Kissé tudományosabban:

Egy jövőben bekövetkező eseménynek nem csak valószínűsége van hanem várható hatása is melyet nemcsak lehet hanem kell is elemezni.

Jelen helyzetre vonatkozatatva elemezheteőek a következi kimenetek:

Mi lesz ha OV nem mond le?
Mi lesz ha OV lemond de nem most?
Mi lesz ha lemond de nem távozik?

Vagy Ön szerint ezek értelmetlen kérdések?

is 2011.11.25. 14:11:28

@poszt: "A jövőre vonatkozó elemzés – mint oly’ sokszor leírtam már – alapvetően fából vaskarika: amiről nem tudunk (szinte) semmit, azt nem is elemezhetjük."

Nem is teszi senki, a nyitott kapun dörömbölsz ezzel a trivialitással. A jövőt ugyanis _modellezük_, és a modell alapján jóslatokat teszünk. A jó modellező (egyébként pont azokra építve, amiket te is említesz) helyes jóslatokat fog tenni, a rossz meg nem. Nem kellene neked ezt a filozófiai alapvetést erőltetni, mert csak folyton orra buksz benne.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 14:11:30

@nyünyüge: az már nekem majdnem mindegy, a jellemtelenség párosul-e (még) arroganciával/álszentséggel is...
Bár kétségtelen, közszereplőnél ez még irritálóbb kombináció, pl. amikor a kicsiny Matolcsy közölte a manyuposokról, hogy kizárták magukat a nemzetből; vagy a pápai Ferenc testvér az erkölcs fontosságáról beszélt összetett kézzel...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.25. 14:12:14

@aszekelyek: ..s mielőtt arra gondolnál, hogy én az mszp-t csípem, közlöm Veled, hogy én
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html
ebből az imakönyvből imádkozom. Tehát nem csak az mszp, hanem a fidesz kommunistáit is megvetem.

Netuddki. 2011.11.25. 14:12:38

@Jack Torrance: "meséld már el, milyen módszerekkel tud tönkretenni minket a karvalytőke, ha becsülettel törlesztjük az adósságainkat és közben termelünk és nő a gazdaság?"

Csak 2 aprócska gond van. Miből törlesztünk és sajnos nem nől a gazdaság se. A kettő összefügg és sajnos a fidesz kormány is azon ügyködik a még több adó bevezetésével, hogy ne is növekedjen...

graycivil 2011.11.25. 14:12:49

@Kotkodus: A szavazás valóban nagyon nem reprezentatív, hála az egyszerűen kijátszható egyediség-vizsgálatnak.

Ám egyet mutat: Kezd a baloldali pártoknál is javulni a szervezettség. :-)

csoffadtkutya 2011.11.25. 14:13:17

@messi-asz: aztán ha már mind elfolyt, akkor kezdődhet a nagy közép európai dakota felvirágzás ...

ezanevemeskesz (törölt) 2011.11.25. 14:14:00

valami furcsa dolog történik velem. rájöttem, hogy szeretem olvasni a fideszfanok hozzászólásait. ennyi zsidózást és hülyeséget nem sokszor olvasok. ne hagyjátok abba srácok! jobbak vagytok mint bármelyik humorista!

ha már propaganda, akkor beszélgessünk arról, hogy a kormány megpróbálja elhitetni azt, hogy mindenki ellenünk van. mi lenne ha felvállalná a felelősséget és annak tudatában cselekedne?! vagy büdös azt mondani, hogy elcsesztük és igyekszünk elkerülni a nagyobb bajt?

megértem, nem hibáztatok senkit, nektek úgyis kell valami ellenségkép, valaki akit utálni, gyűlölni lehet a szar helyzeted és sorsod miatt. jöhetnek a zsidók, sőt jöhet egész európa, mert ők tehetnek arról, hogy te szarban élsz, nem pedig az a kormány aki semmi mással nem foglalkozik csak a hatalmának bebetonozásával.

nem lesz itt változás, a gyorsnaszád léket kapott, már csak az a kérdés, hogy miután a patkányok elhagyják a hajót ki marad.

legyetek jók, szevasztok, a 'troll'

Netuddki. 2011.11.25. 14:14:14

@intelCorei5: "Mi lesz ha OV nem mond le?"
Semmi, szó szerint.

"Mi lesz ha OV lemond de nem most?"
Akkor még sokáig nem lesz itt semmi.

"Mi lesz ha lemond de nem távozik?"
Hö?

IntelCorei5 2011.11.25. 14:14:39

@is: na ja!

és az orrabukás tetszik...

Ben Franklin 2011.11.25. 14:15:18

@Jack Torrance: Pl. azzal a módszerrel amit most csinál. A normál árfolyammal számolva /260-270 sáv/ már 8-10%-ot csökkent az adósságállomány, de minthogy 315, bár a ktgvetés állapota semmivel nem rosszabb mint amikor 265 volt 3 hónapja. Szóval fizetünk mindenképpen. És lehet hogy további hitelre szorulunk.

A hírek arról szólnak, hogy Irország kijött a válság legzürösebb szakaszából az IMF-fel, de arról nem szólnak, hogy az államadósságuk most a GDP 114%-a(mielőtt 'segítettek 30%al kevesebb volt).

graycivil 2011.11.25. 14:15:56

@kovi1970: Kósa Lajos és Pataki Attila biztosan.

- Kósa büszkén felvállalta, hogy még 2009-ben is "kockáztatott". Most pedig a kockázatát ránk, adófizetőkre hárítja.
- Pataki Attila sírt a 45 milla adóssága miatt a Frizbiben. Most ő is boldogan lovagolgat, miután szintén a mi pénzünkből kielégítették.

F.Y!DESZ

inreallife 2011.11.25. 14:17:32

@Ben Franklin: @jo.e:
basszus. aki ezek után a hitelmeinősítőkben keresi a hibát az _nem_normális_. körülbelül 200 helyen elmondták már, magyarországon is külföldön is, hogy a matolcsyzmusnak leminősítés lesz a vége. és ezek nem ideoda elfogult emberek, nemegy jobboldali közgazdász szólalt meg egyénileg vagy csoportosan, hogy bukta lesz.

pontosan azt kaptuk, amit megérdemelt az országot vezető kormány. kár, hogy a bélyeg minden magyar emberre is rá lesz sütve. 16 hónappal a kormányváltás után, a 2013-as költségvetés tarthatatlan mivolta volt az indok.ezt barátom nehéz lesz az előző kormányra kenni....

februárban mindhárom hitelminősítő megint előveszi magyarországot. szóljatok annak a kancsal ökörnek, hogy ne 260-as euró árfolyammal számoljon a költségvetés készítésénél pls. ezért lettünk leminősítve. mert mi ilyen hülyék vagyunk, hogy bátran kijelentjük, hogy nekünk dafke 1,5% lesz a növekedésünk, és mi 260-ért vesszük az eurót azt kész. barátocskám neked mekkora a söralátéted? hány új adót vezettek be ezek a barmok? a 2010-es költségvetés minimális kiigazítással végigment volna, ha nincs az egyszeri jelentős vállalti adócsökkentés (a feszített költségvetésnél), majd az orbán 29 pontja, meg a nyugdíjeinstand. így kezdték a szétbarmolást. tudod ez már történelem...

Jack Torrance 2011.11.25. 14:17:46

@Ben Franklin: mitől olyan rohadt értékes a különadók meg a végtörlesztés, hogy ennyire védeni kéne?

2llkedő 2011.11.25. 14:18:22

@Jobraát: Nem ösmered a fityisz "programjait"?

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2011.11.25. 14:19:58

Nem is az a kérdés, hogy miért menne, hanem, hogy miért nem megy?

Netuddki. 2011.11.25. 14:20:20

@aszekelyek: Ostoba, hülye phasz! A fidesz teszi tönkre ezt az országot a maszoppal együtt Hoppá, 2/3-aduk van? Akkor perpillanat csak egyedül, mert az ellenzéknek már beleszólása sincsen a dolgok menetébe.
Ja, és az orbán biza nagyobb komcsi bármelyik ma élő politikusnál. Úgy nyald a hátsóját...

fvipera 2011.11.25. 14:21:25

tévedés azt hinni, hogy a piacok elfogadnák, ha a focista hátrébb lépne. mindenki számára egyértelmű, hogy a szakértői kormány orbántól függ. ez nem az a helzet, amikor bajnai kormányzott. túl erős hatalmat épített ki orbán. a fidesz ezt a személyi kérdést házon belül nem képes megoldani. ebből előrehozott választás lesz

Gábor217 2011.11.25. 14:21:50

@Ben Franklin: Tudom, hogy hülyeség, csak próbáltam fideszes logikával közelíteni a problémához. Szerintem egyáltalán nem gyengébbek az érveim, mint Matolcsyéi a sikeres gazdaságpolitika mellett. Ettől persz egyik sem lesz igaz.

Ha meg "támadnak" minket, azt miért tehetik? Egy erős és növekvő gazdasággal rendelkező országot ki akarna megtámadni?

A természet rendje, hogy mindig a leggyengébb láncszem a kiszemelt áldozat. A gepárd is a leggyengébb gazellát kapja el.

A csőd viszont nem érdeke a hitelezőknek, csak a minél magasabb, de még biztos hozam. De sokan már így sem kockáztatnak, és nem adják ide a pénzüket.

inreallife 2011.11.25. 14:22:14

@Ben Franklin: ember gondolkodj!
írország egy viszonylag alacsony gdp hiányú ország volt a válság előtt. (40% alatt) mivel brutális amerikai áttétei voltak a bankrendszerének ezért a bankrendszere összeomlott, mint izlandnak. állami pénzből kellett a bankokat feltőkésíteni a veszteségeik fedezésére. az tudod mit jelent? az éves költségvetés egy része a bankok tőkeemelését teszi ki.

ergó semmi köze az imf-hez a hiány növekedésének. jó dolog hülye frázisokat puffogtatni?

Kotkodus 2011.11.25. 14:22:40

@tervek: "vkik nem akarják"

az eszedbe sem jut, hogy a karvalytőke pont leszarja azt, hogy mi magyarok mit csinálunk?
hogy nekik csak egy porszem vagyunk és, ha nekünk nem kellenek a szabályaik mennek és találnak ezer másikat, hogy pénzüket kamatoztassák?
az esezdbe sem jut, hogy a mi nem-ortodox gazdaságpolitikánknak nincs semmilyen elméleti alapja (azon kívűl, hogy "ha valamit nagyon akarunk, akkor azt meg lehet csinálni")?
hogy elkezdtünk egy "szadadságharcot" a "nk tőke ellen" és nem számítottunk arra, hogy az vissza is fog lőni; hogy annak lesznek számunkra hátrányos hatásai?

milyen parancsnok kezd úgy el egy "háborút" úgy, hogy nem méri fel rendesen a következményeit?

lehet itt szídni a karvalytőkét, de akkor ne a "piacokról" akarjuk magunkat finanszírozni, mert a piacok csak a saját szabályaikat fogadják el!!!

nem érzel ellentmondást ebben? függetlenülni akarunk a piacoktól, de piaci finanszírozással? hol a hiba?

Ben Franklin 2011.11.25. 14:23:04

@Jack Torrance: Ugye bankcsődökkel indult a válsághullám, és közpénzmilliárdokkal lettek megtámogatva a legnagyobb bankok hogyne boruljon dominóként az egész hitelrendszer.

Erre mondta a kormány hogy a bankok is kivehetik a válság finanszírozásából a részüket, ezért vannak különadók. Nem sok, 7-800mrd, a ktgvetés szempontjából csak morzsa ahhoz képest, amit az átlagemberek befizetnek. Amúgy nyereségesek is maradtak a bankok, tehát nem ésszerütlen kopasztásról van szó.

Azt a 7-800 mrd-ot tőled meg tőlem fogják beszedni ha a különadók buknak.

jo.e 2011.11.25. 14:23:44

@2llkedő: Húúú, te ekkora géniusz vagy, hogy amit másoknak ennyire nehéz felfogni te egyből vágod? Grat!
A kérdés még mindig az, hogy mennyi az annyi? Akkor nem a darabszám, hanem az összeg. Nemtom, pl. "nem lakásokra" vonatkozik e a tv. Mert lakóingatlanra felvett hitelekből ekkora veszteséget nehezen tudok elképzelni. Persze nekem nehéz a felfogásom + a fantáziám is szegényes. Ezért írok egy ekkora szellemi óriásnak...

Jack Torrance 2011.11.25. 14:24:28

@tervek: a leminősítés kurvára nem az államadósságról szól. Az arról szól, hogy mennyire megbízható egy ország gazdasága. Hogy ha valaki befektet itt, akkor mekkora eséllyel látja vissza a pénzét, ha kölcsönad akkor visszakapja-e és ilyenek.
Nomármost teljesen mindegy, csökkent-e az államadósság (amúgy nem igazán), ha ezt úgy érték el, hogy ellopták a magánnyugdíjakat, visszamenőlegesen törvénykeztek és magánszerződéseket módosítottak erővel, mindenféle különadókat vetettek ki egyenlőtlenül...
Te alapítanál céget Észak Koreában?

graycivil 2011.11.25. 14:24:47

@Ben Franklin: Le a kalappal előttetek! Valóban csak ilyen szilárd vakhit tud "Szeretett Vezetőket" kitermelni...:-(

Amúgy igazatok van. Az a rohadt piac tett tönkre minket. Mármint az, hogy nem akarunk piaci szabályok szerint dolgozni. Pedig az új Tervhivatal már olyan tutira megtervezte, hogy 2050-re még Matolcsy közgazdasági elméleteivel is kilábalunk a szarból.

Üssük-vágjuk a PIACOT! Orbán majd MEGETET minket!

F.Y!DESZ

tepes 2011.11.25. 14:24:49

@tervek: Nekik Róna Pétert és Stiglitz IMF ex-igazgató újabb megnyilvánulásait javaslom átgondolni, a lényeg átjön onnan is.
Mindegy, melyik oldalról tekintünk a helyzetre, van, akinek leesik, van akinek nem, van akki tenni szeretne, van aki szerint erre nincs esély. Az, h a kormány melyik oldalon áll, komolyan, nem tudom, de hogy nincs a helyén az biztos. Szétesö mozgást végez... Kicsit árral úszni, kicsit szemben nem megy.

2llkedő 2011.11.25. 14:26:00

@jo.e: "Mert lakóingatlanra felvett hitelekből ekkora veszteséget nehezen tudok elképzelni."

Már írta itten valaki Kósát meg Patakyt. És nem csak ketten vannak.

graycivil 2011.11.25. 14:26:39

@Jack Torrance: Ha látható, hogy az adósságcsökkentés "forró pénzekből" valósul meg, az százszor rosszabb, mintha nem csökkenne.

Ben Franklin 2011.11.25. 14:26:48

@Gábor217: Ha meg "támadnak" minket, azt miért tehetik? Egy erős és növekvő gazdasággal rendelkező országot ki akarna megtámadni?

Hát ez az. A nyugati világban ilyen ország már nincs, ha körülnézel. A legtöbb mintaállam jobban eladósodott, mint mi. Az tehet ilyet aki a tőkéjét szabadon mozgatja az országok között és aki évezredek óta ezt teszi. Ők a navajonkik.

2llkedő 2011.11.25. 14:27:43

@graycivil: "Az a rohadt piac tett tönkre minket."

Kezdjük el újra építeni a cucurizmust. 3 éves terv, öt éves terv, béke kölcsön. Padlássöprés.

inebhedj - szerintem 2011.11.25. 14:28:29

Ahogy én látom, a gazdasági helyzetért, és a várható "eredményekért" a jobboldali pártok (pl. MSZP, SZDSZ) és a baloldali pártok (pl. FIDESZ, KDNP), valamint az időről időre általuk (és a média által) favorizált szakértők együttesen felelősek. (Nem írtam el a bal és jobb oldal meghatározását.)

Mivel azonban jelenleg mérhető súllyal más párt, illetve gazdasági-politikai megközelítés sem a politikában, sem a médiában nincs jelen, így a folyamat nem változik (teljesen függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali, politikai vagy szakértői grémium hozza a döntéseket). Tehát tökmindegy, hogy Orbánnak vagy Bajnainak (Gyurcsánynak) hívják a miniszterelnököt, Matolcsynak vagy Bokrosnak a pénzügyminisztert.

Úgyhogy nem sok értelme van annak, hogy Gyurcsány, Orbán, Bajnai, Bokros, Matolcsy stb. mondjon le, legyen előrehozott választás, stb. stb. stb.

messi-asz 2011.11.25. 14:28:35

@ingyenebed: :))))

"megmódosítják az új alaptörvényt, átnyomnak egy francia elnöki rendszert. orbánból megnövelt hatalmú közt eln lesz, alája meg feláll egy szakértői kormány. oszt szépen kettyegünk tovább. "

a gazdaság meg beindul magától, vagy a Merkelltől... aha reális és okos verzió

nu pagagyí 2011.11.25. 14:28:47

Én jobban örülnék, ha Orbán nem mondana le, hanem elküldenék. Lehetőleg úgy, hogy ott is maradjon, ahová küldték.

Jack Torrance 2011.11.25. 14:28:49

@Ben Franklin: milyen támadások is vannak a családok ellen? A nemzetállam kontra globális közösségben nem igazán látom a különbséget az egyénre nézve (mi az előnye SZÁMODRA meg a családod számára a nemzetállamnak?)

graycivil 2011.11.25. 14:29:53

@Ben Franklin: A kormány unortodox halandzsája maga a különadóknál jóval több pénzt pazarolt el. Tehát ha a kormány nem csinál semmit, akkor is jobb helyzetben lennénk.

Jack Torrance 2011.11.25. 14:30:38

@Ben Franklin: meg fogsz lepődni, de így is veled meg velem fizettetik meg, csak így kb kétszer...

messi-asz 2011.11.25. 14:33:24

@Gábor217: :)))))))) ja ja ez jooo logikai sor... nyilván csak maga a harc kamu

graycivil 2011.11.25. 14:33:45

@inebhedj: Orbán is előrelátóbb, mint te. Mert ő nem bízta arra hatalmának megtartását, hogy úgysincs új alternatíva. Hanem a Börtönszabályzatban és választási törvényben rögzítette, hogy ne is lehessen.

messi-asz 2011.11.25. 14:35:00

@Jack Torrance: :))) ja ja nem vagy ideológiailag elég képzett

jártál volna a fidel itass ba közpénzen...

Jack Torrance 2011.11.25. 14:38:55

@Ben Franklin: csakhogy a forint árfolyamát nem a nemzetközi világ rontotta le, hanem a kormányunk. Ez nem a karvalytőke módszere, hanem szimpla elkúrás. Az okokat már mondtam, egész egyszerűen nem megbízható a kormány.

inreallife 2011.11.25. 14:39:39

@Ben Franklin: ezért nem pattogunk, mint a nikkelbolha. nem elég, hogy szarban vagyunk, még elkezdünk dobálni vele minden szembejövőt. még a pénzt hozó postást is jól megdobáljuk, miközben billegünk a szakadék szélén. fasza. és nem lelöktek minket, mint az sijjártói népmesékben, hanem már annyira kemények voltunk, hogy minden egyes dobáshoz hátrébbléptünk eggyel, hogy nagyobb legyen a svungja a dolognak. beleestünk. nem kicsit, nagyon.

most azt veszítjük el 1 pillanat alatt, ami ellen a kormány tűzzel vassal küzdött. a pénzügyi függetlenséget. mondhatjuk azt is, hogy ebben az országban olyan hülyék a vezetők, hogy külföldön nem engedik kormányozni őket. mi megválasztjuk, ők meg kidobják, mert selejtes. az előző is az volt. érdekes, bokros megcsinálta a tutit, azóta ment gyorsnaszádunk. ezek az idióták meg kidobálták a benzines kannákat, hogy könnyebb, ezáltal méggyorsabb legyen a naszád. kíváncsi vagyok a szijjártó lábtempójára, ahogy tolja a naszádunkat.

a fegyverletétel feltételei is érdekesek lesznek. a végén lesz két pont, leszopod a sárközyt és kinyalod a merkelt. vicces lesz, ahogy az orbán magyarázgatja, hogy ő a külföldiekkel való kapcsolattartást a szijjártó petyával szokta csinálni... kb ennyire leszünk kiszolgáltatva...

Jack Torrance 2011.11.25. 14:41:22

@Ben Franklin: a költségvetés állapota pedig nem érdekel senkit (ahogy Orbán mondaná, az csak füzetbe írt számok). A gazdaság állapota érdekes, az pedig siralmas, hála a kormánynak.

Írország már volt hasonló helyzetben, és elképesztő sebességgel mászott ki a gödörből. Tippelhetsz, mit csináltak, médiatörvényt, alkotmányt, titkosszolgálatokat? Vagy?

messi-asz 2011.11.25. 14:42:08

@kovi1970: minden ok. csak egy pici korrekcio, nem phasz, hanem 3,14na

messi-asz 2011.11.25. 14:44:36

@fvipera: "túl erős hatalmat épített ki orbán ... ebből előrehozott választás lesz"

:))) vagyis a zorbán dönt hogy legyen e... és akkor???

elmegy szavazni 20% zombirka és lesz megint 2/3uk???
akkor az má stipistopi örök kétharmad? az má mindent visz???

mi lesz attól jobb? de ez csak fikció mert a zorbán egy beszari senkiházi alak...

IntelCorei5 2011.11.25. 14:47:19

ahogyan a dolgok állnak Gyurcsány rögvest be lesz híva az ügyészségre, esetleg benn is fogják...

ha kenyér nincs legalább církusz legyen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 14:48:03

@Kotkodus: mongyuk az a takktikka már többeknek nem jött be, hogy aszondom, lóph*sz a sheggedbe, te tulok; aztán meg kérek tőle pénzt másnap...

ulrike (törölt) 2011.11.25. 14:48:22

Poszthoz
Kivételesen másként látom OV elméleti esélyeit, mint TG.
- Ha háttérbe vonul, eltűnik. Bár maradhatna pártján belül mindenható szürke eminenciás, a köz számára elveszne, az orbáni karizma oda veszne. Háttérbe húzódása egyenlő lenne a vereség beismerésével. Ráadásul a dolog úgy festene, hogy azért kell háttérbe húzódnia, mert nem ért a kormányzáshoz. Ha átadja a terepet ugyanis, ezzel azt is üzeni, erre én nem vagyok képes, nem értek hozzá, de ez a fickó jobb, mint én, majd ő rendbe hozza. De a Fideszben nincs, aki jobban érhet hozzá Orbánnál, nem így vannak összerakva. OV elronthat valamit, de azt csak OV javíthatja ki. Ha másnak kéne javítgatni, az OV végét is jelentené meg a Fideszét is. A sok kis machiavelli mind egymással szembe fordulna. Innen már nem lenne esély visszatérésre.
- Ha marad, meggyengülve ugyan, hatalmas erőfeszítések árán ugyan de megőriz némi esélyt a csorba kiküszöbölésére, s később mondhatja, elcsesztem ugyan, de aztán kijavítottam. Ehhez viszont a miniszteri, államtitkári és más egyéb kulcspozíciókban lévők egy részét - ha nem is azonnal - ki kell rúgnia. Ez nem gond Fideszéknél, önként fel fogják ajánlani lemondásukat. Szoborra amúgy sem jogosultak, nem vesztenek semmit, mert amit elveszthettek és elveszejthettek az már véglegesen elveszejtették. A magyar rendszerben nem egy elnök játszik a miniszterelnökkel attól függően, hogy milyen fiút akar a közvélemény előtt játszani, hanem a miniszterelnök játszik a miniszterekkel és egyéb jobbkezeivel, addig legalább is, míg saját pártja ezt lehetővé teszi számára.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 14:51:15

@intelCorei5: hát, ha ezen múlna a haza üdve, hogy őt felnégyelik-e tárgyalás nélkül, népszavazásra lehetne bízni...

Kis PONT(y) 2011.11.25. 14:51:30

"kellemesebb Felcsútról nézni a vesszőfutást, mint a miniszterelnöki dolgozószobából" - minő igazság. A Köztársasági elnök pozíció kellemesebb.
Bár a számításba egy kis hiba csúszott: Schmitt Pálnak még lett volna egy kis ideje, hogy kiteljen a 2 év. (Utána kaphatna meg minden juttatást.) Így lehet, hogy meg kell elégednie egy szerény, de nem sértő nyugdíjas állással.

corny 2011.11.25. 14:53:50

Viktor, Viktor, Viktor!!!

sisszi 2011.11.25. 14:54:43

Nagy meglepi volt, amikor nemrég Berlusconi lemondott. minden lehetséges. azóta Berlusconi romantikus "True Love" cd-t ad ki. Orbán esetleg kolbászt tölthetne meg pálinkát főzhetne...

Gábor217 2011.11.25. 14:54:55

@Ben Franklin: Németország? Erős, növekvő, és náluk nem azért nem lesz hiány, mert ellopták a nyugdíjvagyont.

Nálunk meg az ezerszer szajkózott eredmények ennek a nyugdíjvagyonnak a felélése miatt ilyenek. Jövőre viszont nem lesz már 3000 milliárd.

Tény, hogy a környéken mi vagyunk a leggyengébb láncszem, és semmit nem tettünk ez ellen. Sőt, csak rontottunk a helyzetünkön.

Martian (törölt) 2011.11.25. 14:57:23

Ne izguljatok, meg leszünk mentve... Matolcsyt az összevont pénzügyi-, gazdasági miniszteri és egyben Nemzeti Bank elnöki poszton Drábik János követi, aki már írja az első beszédét:
"A hitel nem olyasmi, amit csak úgy vissza kell fizetni, pláne a kamatokat..."
:->

jo.e 2011.11.25. 14:57:30

@inreallife: Indulnod kellett volna a választásokon. Ja, a hozzád hasonlóan vélekedők indultak is. Az a sok hülye meg nem szavazott rájuk fajin 2010-es költségvetésestől, meg mindenestől. Ilyen a magyar. Nem jó neki semmi!

Gábor217 2011.11.25. 14:57:51

@inreallife: Én kifejezetten szeretném most már, hogy az IMF kormányozzon. És felőlem a tévében továbbra is bohóckodhat Orbán, meg Szijjártó. Lehetnek ők az arcok itthon. Persze az útlevelüket bevonnám, és megtiltanám, hogy elhagyják az országot.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.25. 14:59:23

"...aki nem lép időben, az már nem megy, hanem küldik."

Most azonban még az a jelszó, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Azért egyszer reggel is lesz.

OV-nál nagyobbg egyéniségeknek is előbb-utóbb menni kellett, pl. Julius Cesar, Napoleon, Hitler, Rákosi, itthon Kádár.

HerrBürgermeister 2011.11.25. 15:00:47

Orbán az "így támadunk, úgy támadunk, legyőzzük a támadókat" harci dumáját meddig akarja folytatni? Beteg ember, zárt intézetben még megengedik neki.

miamia 2011.11.25. 15:04:15

T.Török Gábor!
Nem hiszem hogy az én véleményem sokat változtatna tevékenysége irányultságán, de ennek ellenére leírom, mint szerintem Önre (is) jellemző idézetet: (Heltai Jenő)

Setét Lajos, te jámbor, puha, jó vagy,
De, meg ne sértődj, mégiscsak bakó vagy.
Tán meg se érted...

messi-asz 2011.11.25. 15:05:19

@Ben Franklin: >"Ha meg "támadnak" minket, azt miért tehetik? Egy erős és növekvő gazdasággal rendelkező országot ki akarna megtámadni?" ... Hát ez az. A nyugati világban ilyen ország már nincs, ha körülnézel>

most ez komoly???? te tényleg beszoptad hogy a többi eu állam mind épp bedöglik???

kivéve a MAGYAROK... na húzz a pics@ba... te aljas cinikus fizetett trolll

Répa89 2011.11.25. 15:07:50

@messi-asz: ez így van, de internetezők között is van olyan természetesen, aki tökéletesen egyet ért Orbánnal, Matolcsyval, pont a magasabb jövedelműek között van támogatottság, hiszen nekik kedvezett. A probléma csak annyi, hogy ők kevesen vannak, egyre kevesebben.
egyébiránt még igaz is lehet az összeesküvés, Európa jelenlegi helyzetében nem engedheti egy nyíltan vagy burkoltan antiszemita kormány szabad mozgásterét. Mo-ról annyit tudnak, hogy II. vh-ban No. szüövetségese volt, és sok zsidó lett holocaust áldoza. Ezt Mo-n kivül mindenki tudja, Dörner-ügy sokat rontott ezen a helyzeten, pesti legenda szerint Jobbik gy adta áldását főváros finanszírozására. Főváros így finanszírozhatóvá vált, az ország most nem.

messi-asz 2011.11.25. 15:09:42

@Jack Torrance: "Te alapítanál céget Észak Koreában?"

én igen... ha már beengedtek akkor az ottani Kusza Szem már beengedett
MONOPÓLIUMNAK... csak osztani kell a dellát... rohatt nagy haszon van
ha nem fizet a paraszt még böri is jár nekik...

persze azé nyitva tartanám a szemem (hátul is) mert sose lehet tudni
jöhet egy "még kedvesebb" (magasabb százalékot tejelő konkurens)

akkor viszont a böri és a kivégzés nekem járna...
nagy kockázat nagy lé...

messi-asz 2011.11.25. 15:10:59

@Répa89: a lósz@rt...

megfogták az ajándék pénzt és euróban betették szlovák bankba...

attól hogy nekik kedvezett nem hüjék...
sőt láttyák hogy az összeomlás nekik se jo...

messi-asz 2011.11.25. 15:12:27

@nu pagagyí: én pl nem küldeném sehova... hagyd lógva szegényt...

Jack Torrance 2011.11.25. 15:13:48

@messi-asz: na jó, de te akkor valami maffiózó vagy :)))

Ben Franklin 2011.11.25. 15:15:46

@Jack Torrance: Ha 2xes fizetésről lenne szó, az IMFenk nem ennek az eltörlése lenne az 1. dolga.

messi-asz 2011.11.25. 15:16:02

a fizetett trolloknak szolgálati közlemény....

ha ezt a primitívséget tovább nyomják akkor
a zállam = fides = zorbán tól nem kapnak soha többet fizut mert csődbe megy...

Kotkodus 2011.11.25. 15:16:31

@Ben Franklin: ebben a logikában csak az a hiba, hogy nálunk nem ment csődbe egy bank sem és az államnak nem kellett egyiket sem feltőkésíteni (2008 ban legalábis; a 90es években volt ilyen, de az egy másik történet). nálunk sosem volt olyan felelőtlen hitelkihelyezés, mint az usa-ban.

a hazai bankoknak egy "bűnük" volt: az, hogy eredményesek voltak amíg a kisemberek eladósodtak.

nincs azzal bajom, hogy szorult helyzetben (a gazdasági növekedés kárára) különadókat vetünk ki azokra akik eredményesek, csak azt nem értem, hogy a "fidesz-közeli" cégek és nagytőkések miért nem járulnak hozzá önként és dalolva az ország megmentéséhez...
- képmutatás lenne az egész?
- nem bíznak viktorka politikájában (a saját elvbarátai sem)?

tudod, lehet a külföldieket szídni, de a takarítást a saját portáján kezdje mindig az ember...

te mennyivel járultál hozzá az "országmegmentési alaphoz", vagy hogy a szöszbe hívják?

Ben Franklin 2011.11.25. 15:18:24

@Jack Torrance: Az igaz hogy nem megbízható a kormány. De kinek? A bankok nem bjznak benne, sőt nagyon megsértődtek azon, hogy adózniuk kellene, félnek, nehogy ragadós legyen a példa.....

Unionista 2011.11.25. 15:18:51

@fvipera:
orbán önhatalmúlag kormányoz. nem érdekli a piacok által előre kiadott itiner. úgy hajt egy lejtőre, hogy soha nem tudja: az a rövidebb út, vagy a szakadék. ebben az esetben majdnem mindegy, hogy navigátor ül mellette vagy egy "látnok".

messi-asz 2011.11.25. 15:18:54

@Jack Torrance: én nem ölök meg senkit (közvetlenül)

az uccára a kormány teszi őket... és a (politikai)hatalom... és ők is kapnak pénzt...

én csak sima külföldi bank vagy cég vaygok aki BÁRMIT megtehet amit
a haveri kormány megenged nekem... na jo a saját népe lekaszabolását kivéve...

Ben Franklin 2011.11.25. 15:20:08

@Kotkodus: Épp most vetettek ki most valamit pü-i intézényekre, az OTP is benne van a körben.

Jack Torrance 2011.11.25. 15:21:04

@Ben Franklin: akkor nem értetted amit mondtam.
Kivetették a bankadót és a többi marhaságot, ettől romlott a forint és a gazdaság helyzete. Ekkor fizettük meg először az árát (szerintem már ekkor is kamatostól).
Majd el fogja kaszálni az EU és az államnak kártalanítania kell a bankokat, persze hála az új alkotmánykiegészítésnek (ami a kommunisták bűneiről szól) ezt simán beszedheti majd a kormány adó formájában, ekkor fizetünk majd másodszor.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.11.25. 15:22:22

@inreallife: innen nincs visszaut. Esztergomban mar lazad a nep, es rendorokkel vedik a fidesznyikeket a nepharagtol.
nem tecccik a zembereknek a "lathatatlan" siker latvanya.

sisszi 2011.11.25. 15:22:58

@Kotkodus: képmutatás az egész. le lesz gyalulva bóvli szarrá minden, és akkor jó olcsón meg lehet venni.....

Mesterlövész 2011.11.25. 15:24:02

Ciguscsászár húzz el, elég rosszat tettél te már 1,5 év alatt is!

Jack Torrance 2011.11.25. 15:24:10

@Ben Franklin: sajnos nem ezeknek a bankoknak nem megbízható. Hanem azoknak, akiktől pénzt akarunk KÉRNI. Meg senki másnak sem, feltűnt, hogy sem Kína, se az arabok, se senki nem ad pénzt? Nem tudtuk eladni még az állampapírokat sem, csak baromi nagy kamatra. Senki, még egy hülye olajsejk sem bízik meg abban, hogy egy fillért is lát majd belőle, túl kockázatos.

Ben Franklin 2011.11.25. 15:25:13

@Gábor217: A csőd viszont nem érdeke a hitelezőknek, csak a minél magasabb, de még biztos hozam. De sokan már így sem kockáztatnak, és nem adják ide a pénzüket.

Miért is? Aki hitelez neked, ugyanaz a befektető is. Ő tizedáron akar vásárolni. Ahhoz csőd kell. Ez történt az állami vállalatokkal, és ez történik most a görög szigetekkel. Amikor a hitelminősítők a legnagyobb pánikot okozzák, a nagyhalak akkor vásárolnak, mert akkor jók az árak. A pénzügyi lapok a kisbefektetőknek szólnak, ahogy a hitelminősítések is.

Trejo 2011.11.25. 15:25:30

Kormányzati közlemény (Fidesztroll nyelven):

Egy láthatatlan kéz, nem tudni honnan, kokikat és sallereket mér a magyar gazdaságra.
A Kedves Vezető ennyi gyomros és elefántpuszi után is állja a sarat, és gőzerőkkel keresi a titkos-gyurcsányista-forradalmárellenfülke ellenséget.

Sir Galahad 2011.11.25. 15:27:24

Az országnak két választása van. 1: Behódol a pénzvilágnak, amely ezt követően akadálytalanul szivattyúzza innen ki a pénzt az utolsó fillérig. 2: Felveszi a harcot a pénzvilággal, amely természetesen erősebb, így legyőzi, tönkreteszi és ezt követően akadálytalanul szivattyúzza innen ki a pénzt az utolsó fillérig.

Gábor217 2011.11.25. 15:27:57

@Ben Franklin: Én sme bízom a kormányban.

Te igen? Amikor egyik nap még az IMF ellenében akarnak politizálni, a másik nap pedig tárgyalnának velük?

Millió hazugságukat lehetne még sorolni.

A stabilitás szót ők még nem hallották. Akkora a bizonytalanság, hogy aki még akart volna, az se mer vállalkozni. Csúsznak a jövő évre vonatkozó törvények, teljes a bizonytalanság és a káosz.

A bankok pl. hitelt adnak. Nem csak plazmatévére, és nem csak merő rosszindulatból. Hanem pont a vállalkozásoknak is fejlesztésre, hogy hatékonyabban tudjanak többet termelni, ami a GDP-t növeli. Nos, ha a bankoknak nem lesz forrásuk, akkor nem fognak hitelezni. Illetve baromi magas kamatra.

A bankokat szabályozni kell, a működésüket keretek között tartani. Kiszámítható módon.

A végtörlesztés pl. nem ilyen. A végtörlesztés a bajban lévőknek nem opció, viszont akik simán tudtak törleszteni, megspórolnak pár milliót. A bankoknak veszteségei lesznek, drágul a hitelezés, lassul a GDP növekedés, miközben növekszik az államadósság.

Most akkor megérte jól megszivatni a bankokat? A zembereknek nem lett tőle jobb, viszont rosszabb majd lesz. Akinek meg volt elég pénze, annak ajándék, ami ebben a helyzetben aljas pofátlanság.

messi-asz 2011.11.25. 15:28:05

@HerrBürgermeister: "Orbán... meddig akarja folytatni? Beteg ember, zárt intézetben még megengedik neki."

és a 2 706 292 (-1 mer makovec igazoltan távol)
szavazót hova zárod be? szerinted ők alkalmasak a demokrácia gyakorlására?

messi-asz 2011.11.25. 15:29:49

@Mesterlövész: :)))

a kissebségi politika csúcsa volt... usában is néger van...

messi-asz 2011.11.25. 15:32:13

@Trejo: "Kormányzati közlemény (Fidesztroll nyelven): Egy láthatatlan kéz, nem tudni honnan, kokikat és sallereket mér a magyar gazdaságra. A Kedves Vezető ennyi gyomros és elefántpuszi után is állja a sarat, és gőzerőkkel keresi a titkos-gyurcsányista-forradalmárellenfülke ellenséget. "

a kormány egy lábon ugrálva is kibírja, de még ál...

Gábor217 2011.11.25. 15:32:23

@Ben Franklin: Amikor az ország csődben van, nem tudja a hiteleit visszafizetni. Mennyi is az államadósságunk?

És mit kéne privatizálnunk, a MÁV-ot? Nem kell az senkinek. Más meg nincs már régóta, ami bármennyit is érne. Szigeteink sincsenek.

A hozamok épp azért magasak, mert kockázatos, hogy valaha megkapják-e a befektetők ezt a pénzt. Ilyen egyszerű.

Te adnál a szomszédodnak mondjuk 100.000Ft-ot, ha tudod, hogy italra költi, és most vesztette el az állását? Oké, kamattal adod neki. De vagy visszaadja, vagy nem. És egy idő után, amikor már a munkanélküli segély sem jár neki, vajon kockáztatsz-e azzal, hogy továbbra is adod neki a magas összegeket alacsony kamatra? Kétlem.

Jofiu 2011.11.25. 15:33:19

Ezeknek nem mondta az általános iskolai tanítójuk, hogy a reklám jól néz ki, de nem lehet vele jóllakni?

Trejo 2011.11.25. 15:33:50

@Sir Galahad: A gazdaság pont így működik, sikerült megtalálnod a dolog eszenciáját. Ide-oda szivattyúznak, de főleg Magyarországról, mert itt olyan sok van. A lecsupaszított csontváztól mit lehet elvenni?
Mi az a pénzvilág? Valami párhuzamos univerzum?

öreg rája · http://ezsemaz.blog.hu/ 2011.11.25. 15:33:53

Miért menne Orbán?

A nagy fekete autóért,amivel Gyurcsányt fuvarozni szeretné.

messi-asz 2011.11.25. 15:34:08

@Sir Galahad: ??? ez vicc vagy komoyl? vagy csak BETEG vagy???

te a zsemlét is így veszed hogy a boltos KISZIVATTYÚZZA belőled a pénzt???

menj remetének te gyökér

HaCS 2011.11.25. 15:34:11

@Ben Franklin:

A pánik már megvan, de mutass már egy nagy halat, aki épp most vásárol Mo.-on bármit is.

Te leszel a jó hír hozója.

ember67 2011.11.25. 15:36:58

@intelCorei5: nézd meg Esztergomot, meglátod mi lesz az országban! Rendőri sorfal mellett menekültek ki a közgyűlésből a fideszes képviselők, de nem mondanak le! Tekintettel a 18 hónappal ezelőtti választás eredményére.

messi-asz 2011.11.25. 15:37:16

@HaCS: " mutass már egy nagy halat, aki épp most vásárol Mo.-on "

nem halat, hanem MADAR at kell találni... ;)

vagy elefántot? olyat aki épp kiszavattyúzni akarja a pénzt a zországunkból...

ember67 2011.11.25. 15:39:23

@kovi1970: teszem hozzá, a LEJÁRÓ HITEL KONTINGENSEINKET SEM HAJLANDÓK ÚJRAKÖTNI! Tehát ne hitel növelést nem állják, de a szinten tartását sem! Ez a ciki!

Répa89 2011.11.25. 15:41:48

@messi-asz: miért ne lenne nekik jó, pénzük már nem itt van. Tökéletesen közömbös nekik, ők az gondolják, hogy a fontos szabadságharc újabb állomása, direkt leminősítés, hogy IMF pozíciója jobb legyen. Ezekből táplálkozik a kormány. Szerintem meg arról van szó, hogy IMF, EU nem engedi tovább OV-t, számukra nem tud már hitelesen megjelenni, ezért lenne jó, ha az ellenzék kivételesen felülemelkedne saját magán:) és gondolkozna egy szakértői kormány felállításán, mielőtt küldenek valaki. Mindenesetre az új alkotmányt nem szabadna életbe léptetni. Új alkotmányozási folyamatra van szükség.

Unionista 2011.11.25. 15:41:55

@Hepci:
ha orbán tanácsadója lennék, akkor nagykoalíciót javasolnék, és surányit mondanám neki. de valószínűleg hétfőn nem lennék állásban. szóval könnyen lehet egy olyan kompromisszum, hogy matolcsy marad, és varga mihálynak kitalálnak egy új posztot. mondjuk országvédő pénzügyi tárgyaló biztos, vagy valami hasonló. ő fog kommunikálni pénzügyekben. a döntéseket továbbra is orbán hozza.

mzoltán · www.szuveren.hu 2011.11.25. 15:42:33

"Már most is lényegesen rosszabb a kabinet „objektív helyzete”, mint egy évvel ezelőtt bárki gondolhatta volna"

Kiről tetszik beszélni? Ha a "bárki" körébe nem tartoznak bele a független gazdasági elemzők és az orruknál tovább látó politikai elemzők, akkor kétségtelenül igaz az állítás. Nem önreklámozásból, de hadd álljon itt, amit tavaly szeptemberben írtam:

“ha megnehezül vagy lehetetlenné válik a magyar államadósság piaci finanszírozása, a kormány drámai gyorsasággal visszakényszerülhet a tárgyalóasztalhoz a most épp leszólt IMF-fel. Ha így lesz, akkor a kormány mostani nagyotmondása megbosszulja magát. Nemcsak azok fognak gyorsan elfordulni tőle, akik – többek közt éppen a mostani kormányzati retorika által feltüzelve – a gyűlölt IMF-hez való visszatérésben nemzeti megaláztatást és szolgaságot látnak, hanem azok is, akik a kudarc fényében utólag felelőtlen kalandorpolitikának fogják látni a szervezettel való korábbi szembefordulást.”
www.szuveren.hu/gazdasag/a-piac-itelete-a-jogallam-eselye

Cang 2011.11.25. 15:42:52

@Jack Torrance:
Lehet hogy nem jól értettem de ha az EU elkaszálja a végtörlesztést, akkor abból bankadó lesz, nem közvetlenül mink csóró nép fogjuk csengetni, max. közvetve egy részét. vagy naiv vagyok ? :-) Szegény bankok, kb. 2 havi nyereségükről van szó, ha jól közelítem, miután évtizedekig a legjobban fejhető ország voltunk egész széles Európában. Megszakad a kis szívem :-)

messi-asz 2011.11.25. 15:43:19

@ember67: jobb lett volna belevenni a képviselők visszahívásának demokratikus lehetőségét...

mert így csak a SZÍVLAPÁT maradt...

Gábor217 2011.11.25. 15:43:39

@Sir Galahad: A ködből egyszer csak előbukkan az óriás pénzszivattyú, mint főellenség. Selmeci G. véresen, szakadtan még egy utolsó ellentámadást indít, de már nincs ereje teljében, amikor a nyugdíjakat védte amazonként. Egyedül a fidesz kormány tagjai vannak még talpon, mind kimerülten, de még kűzdenek. De már közel a vég, fel kell adni. És akkor jön a pénzszivattyú, és a pénzvilág lakói, és megindul a szipolyozás.

Viszont a fidesz tarsolyában van még egy adu. Eltüntetik a pénzt, mielőtt a szivattyú ideérne. hatalmas méretű csökkentett adókat vetnek be, ami mindenkinek jó lesz. Hiszen mindenki megszabadulhat a pénz-től, így talán nem kell találkozniuk a szivattyúval, amitől mindenki retteg. A lakosság nem kap fizetést, így gyakorlatilag vereséget szenved a pénzvilág, és harcosai.

Selmeci G. pedig örülhet, mert a kiflicsücskét már bátran kihozhatja a boltból, hiszen a pénz hatalmának befellegzett.

ssi 2011.11.25. 15:43:54

@poszt
- csütörtök: nyomozást rendeltek el, hogy ki támadják a Ft-ot - megsúgták nekik, hogy lesz leminősítés?
- péntek: NGM: bebizonyosodott, hogy pénzügyi támadás van, Selmeczi G: sőt, egész Európa ellen
- és a másik oldal, a gazdasági hibás-e, vagy csak áldozat - és nemcsak nálunk?

@miamia: "az én véleményem sokat változtatna" sokat nem, de kicsit lehet :)) mi is így vagyunk ezzel :) de minket kimondottan érdekel a másiké is .. így várjuk a tiedet is :)

@ulrike: "Kivételesen másként látom OV elméleti esélyeit, mint TG." biztos vagy benne? :)))

szerintem T.G. szerint
- mostanában O.V.-ről csak O.V. dönthet .. de most még új országot és a saját legendáját építi ..
- ha sok lesz a gond, ha a kommunikációjuk már nem tud kellően leplezni/terelni, ha nagy lesz a nyomás .. mit fog lépni?
- ha bárkinek átadja a stafétát, kockázatos, kárba veszhet minden eddigi igyekezete és hite .. mert most még új rendszert és a szobrát építgeti

ember67 2011.11.25. 15:44:12

@Ben Franklin: hát igen, ők is csak hitelt adnak! Tudod az üzleti világban nincs ajándék pénz. Ez a rendje! Itt nálunk is csak az állam olyan gazdag, hogy zárt közösségeknek csak úgy, minden szolgáltatás, ellentételezés és várható társadalmi, esetleg gazdasági haszon nélkül ajándékot adjon!(előtörlesztés kitalált árfolyamon, stadionok, festmények, stb)

ember67 2011.11.25. 15:46:22

@Jack Torrance: szabadon elkölthető, rablott pénz, mely elköltésének célpontja nem meghatározott! Ha ez nem érték a hatalomnál, akkor semmi!!!!!

Napkutya 2011.11.25. 15:46:50

OV feltöltötte a teljes magyar közigazgatást B kategóriás, de elkötelezett pártkatonákkal.

MINDEGYIK tudja, ha a vezér bukik, heteken belül a kukában végzi, sőt, talán egy-kettőt be is csuknak.

Szerinted hagynák elmenni?

A legtöbb új karrieres nyolc évig várt arra, hogy megszedje magát, -most ha kell, a fogukkal fognak a képviselői szék lábába kapaszkodni.

Azt már rég lesz.rják, hogy mi van a választói körzetükben. Úgy sincs beleszólásuk. Tudják.

inreallife 2011.11.25. 15:50:13

@jo.e: ilyen a magyar, mindig hajlik a hülyeségre. folyamatosan sikerül egyre rosszabb kormány választani. a kellemes felüdülés álá bajnai is, csak egy "kisiklás" következménye, ugyanis ő nem választott me- volt. ha 20 évre visszanézel 2 ember volt, aki közelíteni tudta magyarországot az eu szintjéhez, bokros és bajnai. letagadhatod, ha a korlátoltságod gátol abban, hogy beismerd, de akkor is így volt.

@Gábor217: hát elsőre azért tényleg egy szakértői kormányt kéne helyzetbe hozni. az imf-s néni is megmondta, ebben az országban hemzsegnek a jó szakemberek, csak a politika lenyomja őket. köv választáson figyelni kell nagyon, ki milyen emberekkel akar nekivágni. ha politikus, vagy brancs gyerek, akkor felejtős, akármelyik párt is indítja... csak párttól független gazdasági szakembert lehet elfogadni... mert az leszarja a népszerűséget, plusz nem adja a nevét egy bohócshowhoz.

nekünk csak ilyen állami pénzen levitézlett matolcsynk van. soha komoly pénzügyi dologgal nem foglalkozott, versenyszférában 1 percet sem dolgozott. ilyet többet soha.

@VUVUZELLANÉNI: annyira azért nem gáz. már egy széll tervre (orbán csomag) is megmozdult az egyik hitelminősítő. mihelyt vége a populista önámításnak és szembenézünk a dolgokkal, egyből reagálni fognak. a leminősítés is ennek köszönhető, kurvára nem a kiadáscsökkentés és a szerkezeti átalakítás volt a cél.

pl remek példa autópályamatrica leváltás. benyögi csávó tegnap, hogy másfél év, amíg bevezetik. a kormányváltás másfél éve volt, nemhogy 2013-tól, de már 2012-től az új rendszer szerint lehetne autózni. mi a faszt csináltak eddig? tudom lázál(r)om, a faszságokkal foglalkoztak...

messi-asz 2011.11.25. 15:51:01

@mzoltán: :)

te nem vagy akárki:) ő magáról beszélt hogy nem látja "senki"

Gábor217 2011.11.25. 15:51:25

@ember67: Egyébként a munkavállalók is rohadjanak meg, mert PROFIT-ért, PÉNZ-ért dolgoznak, mit képzelnek ezek! Mindenki csak hasznot akar szerezni. Ez a pénzvbilág mételye, ami a rendszerváltáskor megfertőzte a zembereket is. Orbán pedig hiába adagolja az orvosságot, alig hat.

Undorító, hogy mindenki hasznot akar szerezni. Hogy nem elég az embereknek, hogy van hol dolgozni, pénzt is akarnak. Fujj.

Mocskos pékek, PÉNZ-ért adják a kenyeret! Az internetszolgáltató is dögöljön meg, mert az internet INGYEN jár.

ember67 2011.11.25. 15:51:32

@Ben Franklin: a bankok Magyarországon nem lettek megtámogatva! Egy petákkal sem! Németeknél, Franciáknál, Angoloknál igen, de abba meg te nem látsz bele, hogy amikor az állam volt szarban (lásd gazd válság-BMW, Mercedes, Audi st., Ford) hogyan hárították el a bankok a tömeges leépítések által okozott igazi káoszt!!! Tudod van olyan ország, amelyben az állam, meg a bankok ÖSSZEDOLGOZNAK!

Jack Torrance 2011.11.25. 15:51:59

@Cang: az alkotmánymódosítás azt mondja ki, hogy bárminek az elkaszálása esetén kivethetnek adókat a célra. lakosságit is. és nem a parlament, hanem a kormány.
mondanak ezek mindent, de ha megteremtették a lehetőséget hogy adót vessenek ki, akkor ki is fognak...

messi-asz 2011.11.25. 15:53:48

@Gábor217: "ködből egyszer csak előbukkan az óriás pénzszivattyú"

:)))))) ezek a zombirkák túl sok horror filmet néznek:)))))

Jack Torrance 2011.11.25. 15:54:19

@ember67: hogy Orbánék miért védik, azt értem, de az itteni fideszesek??? Vagy jutott nekik is belőle?

Gábor217 2011.11.25. 15:55:23

@inreallife: Bajnai egészen ilyen figura. Oszkó Péterrel együtt. Biztos vannak még értelmesek rajtuk kívül is, viszont ők már bitzonyítottak. Lehet, hogy nem tökéletesek, de már ez a szint is elég lenne nekem. Egyész jó kis ország lehetnénk. Semmi szinpadiaskodás, hőzöngés és fröcsögés, meg "szabadságharc" és "forradalom". És "támadás" sem kell nekem.

Ez a háborús retorika különben is végtelenül átlátszó.

ember67 2011.11.25. 15:57:03

@Jack Torrance: Azt nem értem, hogy a rengeteg ember nem gondol a saját életére? Nincs olyan az ismerősei között, akit "megbízható" jelzővel illet? A másik, aki mindíg átver, de kimagyarázza magát az meg "link" kategóriát kap. Kinek ad az ember akár 100 ezer forintot: olyannak aki havi 300-at keres, vagy annak, aki 20-at, de van egy tuti titkos tippje?

Gábor217 2011.11.25. 15:57:12

@messi-asz: Én már félek, álmomban néha megjelenik a pénzszivattyú, olyankor mindig felébredek verejtékesen, remegve.

Na meg a bankok, ha elmegyek egy mellett, jó erősen szorítom a pénztárcámat, hogy el ne lopja a bank a pénzem.

messi-asz 2011.11.25. 15:57:55

@Gábor217: :)))))

meg a fides droid fizetett trolll is dögöljön meg az is PÉNZSZIVATTYÚ...

üzenem az ügyészségnek, teknek, új nbh nak stb...
hogy enynire ne nézzék le az olvasni tudó netező embereket...
nagyon megalázónak érzem ilyen színvonalú trollokat küldenek...
vagy nincs pénz hogy "beszervezzenek" jobbakat?

ember67 2011.11.25. 15:59:02

@sisszi: Füvet nyír a földjén!!! Hopp, most jut eszembe, azon még 10 évig fociakadémia van...

objekt 2011.11.25. 16:00:30

Gábor!

Ez mikor lett ilyen undorító hely? Mi van itt?! Igaz, hogy jó régen csak az írásokat olvasgatom, a vitát másokra hagyom, de ez... Régen is volt itt néhány erősebb beszólás, de hogy minden érvet egy személyes sértéssel kel megtoldani....

A sok IP cím mögé bújó fröcsögő idióta, nem tudja hol a határ.

Van nekem egy ismerősöm, azt hitte, névtelenül mindent lehet. De csalódnia kellett, mert nem számolt vele, hogy a rendszám, a ki nem jelzett telefonszám vagy éppen az IP cím lekérdezése, csak ismeretség kérdése.
Azután egy nap becsöngettek hozzá és úgy megverték, hogy három helyen eltört a lába. Azóta átértékelte az anonimitás fogalmát.

Na, minden jót!

Sir Galahad 2011.11.25. 16:02:52

@messi-asz: Nem, zsömlét úgy veszek, hogy csak attól a boltostól vásárolok, aki szerény, tisztes haszonnal dolgozik. Jelen esetben ilyen boltos nincs, és ha tetszik, ha nem, kénytelenek vagyunk zsömlét venni. Te másik gyökér...

Kotkodus 2011.11.25. 16:02:56

@Ben Franklin: nem akarlak nagyon felzaklatni, de én úgy tudom, hogy az otp egy jó ideje már többségi külföldi tulajdonban van...

és pontosan mi is az amit mostanában kivetettek a pü-i intézményekre? ez valami új?

ember67 2011.11.25. 16:03:36

@inebhedj: NONO öcsém ne említsd egy lapon Bokrost Matolcsyval! Bokros a szükséges szarért- amellyel egyenesbe rántotta az ország gazdasági egyensúlyát- bevállalta, hogy a neve szitokszó legyen!!! Így 15 év távlatából már a szakemberek bevallják (akkor is tudták, csak leprásnak bélyegezték volna), hogy jó és szükséges volt amit csinált!

ember67 2011.11.25. 16:08:03

@sisszi: hülyegyerek, ami üzlet volt, mind kint van! Mi a szar kellene nekik, amit ne tudnának bármikor megvenni? Mátyás templom? Egy angol focicsapat több forrással rendelkezik mint komplett az országunk! Egy arab sejk többet költ a tevéi orvosságára, mint a mi egészségügyi költségvetésünk! Lady Gaga beköltözhetne 1 CD bevételéből a halászbástyára! Na ennyire semmi fingok vagyunk, nehogymár összeesküvést gyárts!

Kotkodus 2011.11.25. 16:08:27

@sisszi: "képmutatás az egész. le lesz gyalulva bóvli szarrá minden, és akkor jó olcsón meg lehet venni....."

ezzel az a baj, hogy nem lesz miből...
egy ilyen helyzetben a külföldi tőke járna jól...

lehet, hogy viktorka külföldi ügynök? az ő szobrát is kipásítják majd pár év múlva?... vicces dolgok ezek...:-)

conmorientes 2011.11.25. 16:09:30

Be jó is volna ha csak a Miniszteri Elnök tudná magát leváltani.
Sejtéseim szerint azonban ez sosem fog bekövetkezni, legalábbis közvetlenül nem, mert az azt az emberi beismerét hordozná magában, mely szerint akár jót akartam, akár nem sajnos ez és itt nem jött össze.
Félve mondom, mert már a kifejezésnek is van némi kommenista felhangja... ezt hívják önkritikának.
Ebből azonban a jelenleg regnáló erőtlenségnek jottányi sem volt soha.
Krach lesz, összeomlás, majd pajzson választanak egy újabb vátészt a második sorból aki szolgai módon fogja harsogni az eddigi marketinget, illetve azt amit éppen tenni, mondani kívánnak.
Hát nem egyértelmű a Paul Sch(m)itt effektus ?
A pillanatnyi hatalmi elit sokkal jobban el van foglalava a gazdasági hatalma beágyazásával, az új rend - ami semmiben sem új csak mások lettek a haszonélvezői - implementáslásval, mint a reálfolyamatokkal.
Az elemző aaszonyga OV a falig megy ? Ugyan kérem milyen falak ????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 16:09:48

@messi-asz: és beszívja Selmeczi Gabit meg Szijjártót.
Rettenet.

Sir Galahad 2011.11.25. 16:10:22

@Gábor217: Elismerésem, díjazom ezt a fajta iróniát. Még azt sem mondom, hogy nincs benne némi igazság, de azért....

messi-asz 2011.11.25. 16:13:39

@Sir Galahad: ha te kényszernek éled meg még a zsemle vásárlást is...

akkor értek mindent... elnézést... a személyeskedésért... látom van elég bajod...

ulrike (törölt) 2011.11.25. 16:15:34

Wall Street Journal
'Politicians and the Economy
Politicians don't want to help the economy grow. They want to appear to be growing it, which isn't the same thing.' By Jamie Whyte
'Politikusok és a gazdaság
A politikusok nem akarják a gazdaságot nőni segíteni. Úgy akarnak tűnni, hogy ők növelik, ami nem ugyanaz.'

sisszi 2011.11.25. 16:15:46

@ember67: és is utálom az összeesküvés elméleteket. elnézést a félreértésért. az itthoni helyzetbeugrókra gondoltam. baromság. felektsük el.
különen Orbánnak a fűnyírás se jönne be, a kolbásztöltés se. de egy megbecsült propaganda tanácsadói munka Pekingben már elképzelhetőbb a személyiségéhez...

2llkedő 2011.11.25. 16:15:48

@conmorientes: "Sejtéseim szerint azonban ez sosem fog bekövetkezni,"

Hitler is a végsőkig kitartott.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.25. 16:16:45

A LiveInfóba már beírtam, így könnyű dolgom van:

Emberek!

Én csak egyet tudok mondani (illetve kettőt):
1. Le kell sz.ni a minősítgetőket.
2. Semmilyen külföldi árut nem kell venni, nem szabad külföldre menni kirándulni. + csökkenteni kell a gázfogyasztást (szigetelni kell, de HUNGAROcellel!).

Ha harc, legyen harc!!!

------

Persze, ha nagyon komoly akarok lenni, és nem poénos, akkor is csak a fentieket tudom mondani.

Orbán lemondásáról meg: éhes disznó makkal álmodik.

Azt én személy szerint - bár kit érdekel az én véleményem? - elképzelhetőnek tartanám, hogy Matolcsytól elvegyék a pénzügyeket, és létre jöjjön az önálló Pénzügyminisztérium megint, Varga Mihállyal vagy Járai Zsigmonddal az élen. Orbán azonban egy ikon, őt nem lehet leváltani (esetleg 10 év múlva), és nincs is erre szükség, ő nem szúrt el semmit. Ilyen külső körülmények között, a nemzetközi fináncoligarchia össztüzében, a gazdasági válság által sújtott Európában még egy istenkirály sem teljesíthetne jobban.

Persze, értem én, hogy egyeseket - e blog szerzőjét is - töri a nyavalya és a fészkes fene, de a miniszterelnök személyéről nem a folyamatosan zsörtölődő, hisztiző, rikácsoló, sápítozó, fintorgó és ajakbiggyesztő véleményformálók vagy az ellenzéki politikusok döntenek, hanem már döntöttek a választók 2010-ben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 16:17:54

@objekt: TG esetleg regisztrációhoz köthetné a hozzászólást... ha a kultúra kicsiny szigete akar(na) lenni... a többieknek read only üzemmód...

Sir Galahad 2011.11.25. 16:18:59

@messi-asz: Én csak az általad vázolt párhuzamot alkalmaztam. Kiváló általános iskolák vannak ám szerte az országban, ahol a magyar nyelv használatát tanítják...

Gábor217 2011.11.25. 16:19:24

@Sir Galahad: A világ így működik.
Hiába találná ki a fidesz, hogy a gravitáció gonosz dolog, az még rájuk is vonatkozik. És hiába erőlködnek azon, hogy a tizedik emeletről az ablakon át távoznak, le fognak zuhanni. Szabadságharc a gravitáció ellen. Gyakorlatilag ezt csinálják most.

A fizika törvényei elől nem lehet elbújni,viszont be lehet őket fogni, és ezt ki is lehet használni.

Ezt kéne most is tenni. Felismerni a törvényszerűségeket, és kihasználni a lehetőségeket.

Ehelyett mi majd kiesünk a padból, jelentkezve az újabb emberáldozat szerepére, és ha már ott vagyunk disznóként a disznóvágáson, jól nekirontunk a disznóölő késnek.

Vagy olyan ez, mint forgalommal szemben gyalogolni az autópályán, és szidni azokat a mocsok autósokat, akik 130-cal száguldoznak el mellettünk. Aztán egyszer csak elcsap valaki, aki ki lesz kiáltva főellenségnek. Ja, hogy az autópálya nem gyalogosok számára fenntartott hely? Hát ez ellen is lehet szabadságharcot vívni. Meg az éghajlat ellen is. Termeljünk újra narancsot! Legyen Magyarország síparadicsom! Esetleg világelső a tengeri kikötők számában.

ember67 2011.11.25. 16:22:17

@Sir Galahad: a szerény, tisztességes hasznot a kézpénzes eladás teszi lehetővé- a korrekt bevétel. Tudniillik, ha elkezd hitelre adni, akkor a nemfizetők miatti kiesést bele kell építenie az árba. Tehát emel. Mindenkinek. A becsületes kézpénzes vevőnek is. Ergo: a becsületessel fizetteti meg a linkek által okozott kárt. Pedig alapesetben csak rendes akart lenni azokkal, akik esetleg "megcsúsztak" anyagilag. Ilyen a világ. Most a bankok esetében a "hiteles vevők" állami segítséggel szentesített módon okoznak kárt, amit a bankoknak KI KELL TERMELNIÜK! NEM MONDHATJÁK A BETÉTESEIKNEK, HOGY BOCSIKA, A MAGYAR ÁLLAM PARASZTSÁGA MIATT ELBUKTÁTOK A BEFEKTETÉSI KAMATOT

Gábor217 2011.11.25. 16:23:02

@Kara kán: De, jobban teljesítene. Sőt, ha az elmúlt másfél évben nem lett volna kormány, és döntések, akkor is sokkal jobb lenne a helyzetünk.

Orbán meg egy dologért felel: az embereiért. Ha azok nem végzik jól a munkájukat, akkor ő az, akinek be kell avatkoznia. Ha nem teszi, akkor nem jó miniszterelnök. Főleg, ha saját hatalmi érdekeiből kifolyólag nem teszi.

messi-asz 2011.11.25. 16:23:02

@Sir Galahad: "kiváló ...iskolák vannak, ahol a nyelv használatát tanítják"

fidel itass? szoci etess?

2llkedő 2011.11.25. 16:23:44

@Kara kán: "éhes disznó makkal álmodik."

Éhes makk pedig disznókat álmodik.

"hanem már döntöttek a választók 2010-ben."

A választók nem döntöttek miniszterelnökről. Mikor lehet már ezt megérteni?

röhögő 2011.11.25. 16:23:51

@Kara kán: "Orbán azonban egy ikon, őt nem lehet leváltani (esetleg 10 év múlva), és nincs is erre szükség, ő nem szúrt el semmit. " - Persze, semmit, matolcsy kinevezésén kívül. Te teljesen hülye vagy?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.25. 16:25:46

@Gábor217:

Ne gyere nekem a fizikai törvényeivel, mert én akkor jövök a metafizika, sőt a parapszichológia törvényeivel. Ezt akarod?

Ezt is a LiveInfóba írtam, és szerintem ott fogok inkább közölni, mert itt a karvalyorrúak már a cenzúrát ("regisztráció", mi?) pedzegetik.
--------
Aki az idén külföldre megy síelni, és nem elég neki a Kékestető vagy a Normafa, azt ÉN HIVATALOSAN KIUTÁLOM (exkommunikáció!)!
És ha én valakit kiutálok, annak nem lesz jó vége!

ember67 2011.11.25. 16:26:01

@Gábor217 A legfekvőbb példa: ha én egy focimeccsen felkapom a labdát a kezembe és befutok a kapuba, akkor nem mondhatom azt, hogy én unortodox focit csinálok.... Estleg csak a 78. perctől a 84. percig vagyok unortodox! A nézők mit mondanak a lelátón?: EZ HÜLYE!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 16:26:43

@Kara kán: hihi, tényleg nem is választhatott volna jobbat Matolcsynál. A siker csak a háború utáni újjáépítéshez mérhető (ezt MGy mondta).
A Gyurcsány-Veres páros is remek volt.
Nem kellene esetleg kipróbálni Orbánt Veressel?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 16:28:26

@Kara kán: én vónék a karvalyorrú, te észlény? :D
Küldjek 1 fotót magamról?

Gábor217 2011.11.25. 16:28:52

@ember67: Ehhez még annyit, hogy a betétesek nem feltétlen gonosz külföldi pénzemberek ,vagy valami ködös csoportosulás aljas tagjai.

Például én is betétes vagyok, és még nagyon sok tisztességes magyar ember is, akik szeretnék, haa pénzük jól kamatozna. És azt is szeretnék, hogy amikor eljön az ideje, akkor realizálják, kezükben tarthassák, és elkölthessék.

Addig a pénz a kihelyezett hitelekben van, amit ha a szabadságharcos állam nem fizet vissza, akkor azt én buktam el, mint betétes. Vagy ha nem, akkor máshonnan kell kitermelni.

A bankok szemetek, de ezt rengetegen összekeverik azzal, hogy a hitelezés szemétség és az egész bankrendszer egy felesleges rossz.
Persze eközben jó a kamatokkal növekvő betétekre gondolni, meg arra, hogy van lehetőség hitelfelvételre, hogy legyen autóm, lakásom. Persze visszaadni már nem jó érzés. Lakni viszont igen, de az meg ugye "jár".

ember67 2011.11.25. 16:28:58

@Hepci: Egy ilyen Gyurcsány-Veress-Orbán- Matolcsy vitát megnéznék Havas vezetésével: címe: SIkert sikerre halmoztunk- avagy elmentek ti a picsába...

miamia 2011.11.25. 16:30:18

manyike
Nocsak! Belebotlottam (természetesen) egy véleményformáló központ egyik nevesített megszólalójába. Mire kíváncsiak Onok velem kapcsolatba?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.25. 16:31:01

@Hepci:
Ne küldj fotót, mert lehet ugyan, hogy kívülről krumpliorrod van (de szerintem inkább olyan pinokkiós), és annyi történt csak - hogy nekem is igazam legyen :-) - a karvalyorrod befelé nőtt.
Érted...?!

Gábor217 2011.11.25. 16:32:02

@Kara kán: Aki ilyennel jön, plusz a kormány tagjait is szívesen buzdítom a fényevésre.

Lehet, hogy éhesnek tűnnek majd egy idő után, de ugyebár a siker láthatatlan. Szóval még tartsanak ki egy kicsit. Amikor néha már elájulnak az éhségtől, akkor sem szabad enni, mert az a gyengeség jele.

Az intenzív osztályra kerülés viszont a fényevés elsőprő sikerének a bizonyítéka, aminek a jutalma az infúzió és a kórházi koszt. Ez a teljes siker.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 16:34:12

@ember67: ki kellene próbálni az összes miniszterelnök-gazdasági miniszter párost, ami ezekből kihozható.
Pl. Gyurcsány-Matolcsy, az is nagyon jó lenne.
De a legjobb valószínűleg a Gyurcsány-Orbán felállás...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 16:36:03

@Kara kán: ha felregisztrálsz a Hejszakácsok portálra, megnézheted az orrom... az a baj, ott is regisztráció van... tuti, hogy karvalyorrúak...

rockjano 2011.11.25. 16:37:38

Nagyon tetszik a poszt!!!!

Teljesen egyetértek vele. Szerintem a Fidesznek is kell egy Bajnai féle figura (Navra???)

És szerintem is Orbán ha látja hogy nem megy amit akar akkor maga fog távozni onnan ahonnan Gyurcsánynak is sokkal hamarabb kellett volna. Néhány ciklus után még mindig visszatérhet elég fiatal (bár szerintem nem lesz már kedve hozzá, érzékenyebb figura mint Feri bizonyos szempontból).

Ne gondolja senki hogy az IMF nem készeríti mindenre rá a kormányt amit akar, a saját kakikjukba nyomkodja majd a fejüket nap mint nap, ezt nagyon hamar meg lehet ám unni.

Szerintem komoly esély van arra hogy jövő év első felében kormányfőváltás lesz a fidesznél, ami a pártnak talán még jót is tenne, no meg az országnak is.

HaCS 2011.11.25. 16:37:59

@Hepci:

Szerintem a Medgyessy- Matolcsy duó toronymagasan győztes.

inreallife 2011.11.25. 16:38:50

@Akitlosz: hülye vagy alekosz, még mindig.
azt a 3*10 sort sem sikerült elolvasnod, amit a múltkor írtam? a kijelentéseid kb fele hazugság, a másik fele csúsztatás, abból is bénább fajta. kár gazdasági ügyekben megszólalnod tájékozódás nélkül, mert égés a vége...

magyarázd már el légyszíves, hogy mire lett "elköltve" az imf hitel. mit vettünk abból a 25 milliárd dollárból? igazán kíváncsivá tettél, mert abból valami nagy dolgot kellett, hogy vegyünk. nem tudjuk visszafizetni???? akkor adjuk azt, amit vettünk belőle. :)
azért beszélek így veled, mint apa a hülye fiához, hogy felfogd mennyire szerencsétlen lúzer módon nyilatkoztál.

meg az milyen faszság, hogy csak 4 éves periódusban van értelme értékelni a kormányokat. ennyire nem lehetsz hülye. te megszel tál kaját, majd a végén azt mondod ez rossz volt? már hogy a fenébe ne lehetne, akár szegmensenként is értékelni bármelyik kormány teljesítményét is? pl orbánék első éve a rengeteg lopáson és a metró nem építésen kívül nagy faszságot nem tartalmazott. a második kettő meg az ország rombadöntésének kezdete volt.

szóval gondold át mégegyszer, mit írsz le, számomra hitelességi problémákkal küzdesz, mint a kormányunk. bele is illenél a csapatba...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 16:45:34

@HaCS: ez se rossz ötlet, bár Megyó maga is biztos kézzel választott, a közismert feddhetetlen polihisztor, Draskovits személyében. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.25. 16:47:56

@inreallife: ilyet ne írj, hogy "a rengeteg lopáson kívül".
A kormányzásban a rengeteg lopás alapértelmezett fícsör, az ezen kívüli területeket érdemes megvizsgálni.

graycivil 2011.11.25. 16:49:38

"A Moody's központja összekeverte Budapestet Botswanával

Az atv.hu megkereste a Moody's londoni központját, hogy nyilatkozatot kérjen a leminősítési döntésük hátteréről"

atv.hu/cikk/20111125_a_moody_s_kozpontja_osszekeverte_budapestet_botswanaval

"A Moody's tartotta a szavát, három percen belül megérkezett Isabelle Cornelis kommunikációs munkatárs levele. Meglepetésünkre közlemény a Moody's a november 24-én hozott részletes döntéséről szóló közleményt küldte el Budapestre, amely Botswana A2-es országkockázati besosorlásának negatívvá minősítéséről szól."

:-)

messi-asz 2011.11.25. 16:50:35

@graycivil: bárcsak bocvána lennénk...

conmorientes 2011.11.25. 16:51:45

@2llkedő:

Szép hasonlat, grat. De tény hogy a két rendszer ha ezt korainak vesszük akkor hasonlít.
Annak még a szelét sem várom meg, bár mostanában olyan fuvallatokat érzek a választási földrajzzal mint akkor volt .....

eduba62 2011.11.25. 16:54:34

@objekt: Hát ezt így most hogy?
Bántott valaki?
Hogyan jön ide a három helyen eltört láb?

jorda 2011.11.25. 17:02:31

Orbán számára egy kiút van. Mégpedig a Köztársasági Elnök
pozíció.
Igaz ennek elfoglalását még az nehezíti,hogy nem sikerült eddig annak putyini stílusú átalakítása.
Erre egyszerűen még nem volt ideje.

Forgatókönyv:
1/Smidt lemond.
2/Orbán lemond a miniszterelnökségről.
3/Orbánt megválaszja a Fideszes többségű parlament.

Végkövetkeztetés:
Soha nem fog tudni az ország megszabadulni Orbántól,hacsak erre nem kényszerítik,vagy egészségileg rá nem szorul.

nu pagagyí 2011.11.25. 17:05:30

@Kara kán: Az országban lakunk még páran, akiknek nem ikonja Orbán. A teljesítményét nézve pedig az lesz a legjobb (neked is), ha elhúz a bús vörös picsába. Megkapta a lehetőséget, elkúrta. Addig ásta az árkot, amíg beleesett.

graycivil 2011.11.25. 17:07:19

"Üvölteni kéne!

Új titkosszolgálatot hoz létre a kormány, mely a polgárok minden adatát engedély nélkül azonnal, és - közvetlen számítógépes kapcsolat révén - teljes körűen ellenőrizheti."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=494441

"Az alkotmányhelyettesítő nemzeti placebó, és az azzal elegy sarkalatos törvények az autokratikus diktatúra kiépülésének jogi hátterét jelentik. Az új titkosszolgálatok pedig az autokrácia elleni fellépés kriminalizálásának és a lakosság félelemben tartásának korszerű eszközei lesznek."

ÁVÓ 2.0 rulez! F.Y!DESZ >:-O

nu pagagyí 2011.11.25. 17:07:59

@jorda: Azért van egy mód: el kell zavarni a következő választáson, vagy esetleg előbb, egy választáson kívüli program keretében.

bariga 2011.11.25. 17:09:03

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111125-azt-otpn-viccelodik-orban-video-a-kozgazdaszokkal-folytatott-egyeztetesrol.html

Hát például ezért kell menni, mert tényleg nem érti.
Én a beosztottaimnak azt szoktam mondani, hogy nem baj , ha nem érted, csak csináld meg amit mondtam, mert az a jó, vagy beszéljük meg, mondjál jobbat.

graycivil 2011.11.25. 17:11:32

@graycivil: És mondhatnák erre sokan, hogy a "titoktartási kötelezettség" korlátozza ezeket.

Ám mondja meg valaki, volt-e "baloldali ügy", amelynek során a jobboldal ne szerzett volna meg "szigorúan őrzött titkokat"? Ez már valóban Orwell 1984!

Félnetek jó lesz!

bariga 2011.11.25. 17:15:40

Egyetértek az elemzéssel, Orbán halad a gyurcsányi úton, a különbség csak annyi, hogy a ország helyzete sokkal rosszabb. Innen felállni évekig fog tartani, ha SOS nem zavarják el a hívei!! és nem áll be a kormány abba a sorba, ahová tartozik. (Ellenvéleményeket kösz nem kérek, már tudom kívülröl az összeset) Fel kell venni a hangypöcs pozicíót, de sebesen!!

lüke 2011.11.25. 17:17:44

@messi-asz:
s a többi ?
de ez a demokrácia:
választás> kormány(MO-n gyengusz)>döntések

s az egészet kritizálhatod- ezt elfelejted, nem zárnak( még) be

ubul2000 2011.11.25. 17:19:55

@graycivil: bár később módosítottak - ennyit a hitelminősítők szakmai hozzáértéséről

lüke 2011.11.25. 17:20:16

@lüke: s pontozhatsz míg nem száll ki az APEH

lüke 2011.11.25. 17:22:25

@ubul2000:
azért nem kell mindenkit alábecsülni, ahol töke van, ott nem töketlenkednek

bariga 2011.11.25. 17:24:41

azért arra tényleg kíváncsi lennék, hogy mit mond ilyekor a Csányi, meg a Demján. Bankok, építőipar padlón, sőt Budapest a padló alatt. Talán csak
a Simicska aPintér őrzés, meg
a CBA virágzik, de ők már eddig is sokat adtak, egyre nehezebben tudják visszakapni, mert kezd tök
kiüresedni kassza. Talán ők fogják pihenőtre
küldeni
a nagyvezírt, vagy tévednék?

Jack Torrance 2011.11.25. 17:25:22

@ember67: főleg, hogy már máskor is voltak ilyen titkos tippjei és soha egyik se jött be...

messi-asz 2011.11.25. 17:26:12

@lüke: az apeh????? NAV... láttam őket élőben s látom...

a legádázabb orbán/fides ellenségek... nincs prémium, nincs kafetéria stb

mottó: ti fizetgettek, mi dolgozgatunk...

mellesleg alig várom...
szeretném az utolsó "lökést" mert önként disszidálni gyenge vagyok...
pedig a józanész és a racionalitás ezt diktálja...

sajnos én patrióta és nacionalista is vagyok... szemben a nemzetvesztő fidesszel

ben2 2011.11.25. 17:26:34

" Egyre több esélye van annak, hogy az Európai Unió és az IMF – a valósággal és a pénzpiacokkal karöltve - látványos hátraarcokra, korábbi politikájának feladására kényszeríti a kormányt, s ennek hatását a legzseniálisabb elterelő kommunikáció és nehezen értelmezhető sikerpropaganda sem tudja majd felülírni."

Ez simán előfordulhat, de kár a szocik öszöd utáni szétesének jobboldali megismétlődésében reménykedni.
Orbán szavazóbázisa nem akkor fog csalódni, ha a külső kényszerítő erők meghátrálásra késztetik a kormányt, hanem akkor, ha ezt harc nélkül tehetik.
Ez a különbség a - külföld felé eleve szervilitásra kódolt - balos gondolkodásmóddal nehezen érzékelhető, de a jobboldali szimpatizánsok számára alapvető.
A baloldali véleményformálók számára teljesen magától értetődő, hogy az ország vezetésének be kell hódolni a külföldi érdekek előtt, mert "csak veszíthetünk ellenük, minek hát hergelni őket".
A jobboldali viszont másként gondolkodik: aki az első szóra meghátrál, az már akkor veszített, amikor még el sem kezdődött a meccs. Ha csak egy lépéssel is beljebb vagyunk, mert nem az elején nem engedtünk, az is nyereség.
Ha tehát Orbánnak visszakoznia is kell sok kérdésben az EU és az IMF előtt, a jobboldali szavazótábor szétesésétől addig nem kell tartania, amíg el tudja hitetni velük, hogy a tárgyalások során a kormány az utolsó leheletéig küzdött.
Miért olyan fontos ez?
Egyrészt valóban nem mindegy, hogy egy kormány mennyit enged. Nem feltétlenül a nagy számokban, hanem sok részletkérdésben. Lehet pl., hogy az IMF nem enged a hiánycélból, de legalább nem kötelez minket a nemzeti vagyon kiárusítására (mint pl. a görögöket).
Másrészt - és a jobboldali szimpatizánsok számára ez a legfontosabb, még akkor is ha ennek nagyrészt szimbolikus jelentősége van - a kormány a viselkedésével egyértelműsíti, hogy azt teszi, ami a dolga: tűzön-vízen át képviseli az ország érdekeit. Ez ugyanis azt bizonyítja a jobboldali szavazók számára, hogy volt értelme leadni a szavazataikat, mert ezáltal nem tőlük független, külső tényezők által determinált pálya mentén halad az ország.

graycivil 2011.11.25. 17:34:50

@ben2: Lehet, hogy a jobboldaliakat egyben tarthatja a "ködszurkálás". Ám arra is számítaniuk kell, hogy egy idő után egyre többen ismerik fel, hogy szükséges, hogy ezek a "ködlovagok köddé váljanak".

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.25. 17:36:07

@ben2:
A jobboldalnak már az is baj, ha halad az ország.

Nekik, ahogy írod is - Mohács kell.

Úgy akarnak belehalni a küzdelembe, mint a Kitörés napján.
Tömött sorokban.
Mielőtt mind a halálba mennek, még leromboltatják földig Budapestet.

graycivil 2011.11.25. 17:36:37

@bariga: Orbán bukását valóban leginkább saját oligarchái kényszeríthetik ki. Hiszen a politika csak addig támogatható, amíg az javítja az üzletet.

miamia 2011.11.25. 17:39:53

@manyike
Veletek kapcsolatban is felmerül a jogos kérdés:
alkalmatlanok vagytok a feladat végzésére, vagy csak
szabotáljátok.
Egyszerűbben: aljas, vagy hülye, vagy a kettő kombinációja.
Nű?

lüke 2011.11.25. 17:40:24

@messi-asz:
nem egyoldalú intézkedés:
- a munkavállaló valóban kevesebbet kap
- a munkáltató nem jár rosszabbul
- sodexo & tsait kiszorítja!,hogy állami kézbe vette(PATRIÓTA ÉS NACIONALISTÁKNAK )

sárkányfő 2011.11.25. 17:42:29

Nyugalom emberek, jó híreim vannak. Lopni még lehet. És amíg lopni lehet, olyan nagy baj nem lehet...

3 nap, 3 fideszes lopás:

1. Simicska lóra kap (és lop):
hvg.hu/itthon/20111123_simicska_vagta_reklam

2. Nézőpont Intézet és a százmilliók:
www.origo.hu/itthon/20111124-a-nezopont-intezet-cege-nyerte-a-kormanyzati-mediafigyelesi-tendert.html

3. Don Pintér közbeszerzéses szappanoperájának (ortodox sikertörténet) legújabb fejezete:
www.origo.hu/itthon/20111125-a-civil-biztonsagi-szolgalat-es-a-foldgazszallito-zrt-megbizasa.html

inebhedj - szerintem 2011.11.25. 17:45:33

@ember67:

UGYAN miért ne, apa?

Ahogy a korábbi gazdasági egyensúlytalanságban is benne volt a keze, így az "egyensúlyba rángatás" sem jelentett többet, mint a problémák elodázással történő súlyosbítását.

Mindenre találsz megerősítő és cáfoló kimutatásokat, statisztikát, összehasonlításokat, és grafikonokat. Csak éppen az eredmény és a lehetőségek fényében teljesen közömbösek a megtalált különbségek. Épp az ilyen fölösleges és mondvacsinált különbségtételek erősítik a fentebb vázolt helyzetjelentésemet. ;)

sárkányfő 2011.11.25. 17:45:36

Mondjuk megértem a Fideszt, addig kell lopni, amíg lehet. Ha már nem lehet sokáig, akkor pláne sokat kell lopni, már előre is jó sokat. Értelmes ember megbecsüli a lehetőséget.

ubul2000 2011.11.25. 17:46:11

@Kotkodus: Aki ilyen családi háttérrel rendelkezik, az minden aljasságra képes a szövetségeseivel kapcsolatban. P. ráadásul már régóta ácsingózik a f. vezetői posztjára - egy gátlástalan figura. Például, ahogy kicsinálta a XII korábbi pogármesterét.

ben2 2011.11.25. 17:46:12

@Gábor217:

" A végtörlesztés a bajban lévőknek nem opció, viszont akik simán tudtak törleszteni, megspórolnak pár milliót."

Ezzel szemben a valóság:

Aki közvetlenül a válság előtt vett fel devizahitelt és négy éve töretlenül fizeti a tartozásait, hol tart most? Elárulom, kb. másfélszer annyival tartozik a banknak, mint amennyit eredetileg felvett. (10millióból most kb. 15 milliónál tart.)
Azaz ha most él az végtörlesztés lehetőségével, akkor annyi forinthitelt kell felvennie, amennyit négy évvel ezelőtt vett volna fel, ha kapott volna. (De nem kapott, mert a bankok - bizony az extra profit reményében - irreálisan drágán adták a forint hitelt, már ha egyáltalán adták.)
A négy év alatt befizetett összeget pedig szépen lenyeli a bank. Lehet, hogy a végtörlesztés a lenyelt törlesztőrészletek, az önkényesen emelt hitelkamatok, a deviza váltáson nyert extra profit ellenére még így is veszteséget okoz a bankoknak, de ahogy Te mondod:

" Akinek meg volt elég pénze, annak ajándék, ami ebben a helyzetben aljas pofátlanság."

így ahogy van, nettó demagógia.

Mondhatni: ebben a helyzetben aljas pofátlanság.

sárkányfő 2011.11.25. 17:49:07

JÁTÉK!

Ki lesz Orbán Bajnaija?

1. Varga Mihály
2. Navracsics
3. Surányi
4. Járai
6. Bod Péter
7. X - valaki más (aki ezt tippeli nevezze meg)

Aki eltalálja vendégem egy sörre!

ben2 2011.11.25. 17:50:22

@simonmondja.:

Értem én, hogy balos hagyomány, hogy orosz tankokat kell segítségül hívni, ha nem rájuk szavaz a nép - és ezt hívják "a külfölddel fenntartott baráti viszonynak", ezért reményteli, hogy óbégatáson és demokrácia-temetésen túl nincs nagyobb mozgásterük.

márta)) 2011.11.25. 17:51:17

"Matolcsy után oltják a tüzet a fideszesek
Információink szerint a Fidesz frakciót is megosztja Matolcsy György miniszteri tevékenysége.

Egy névtelenséget kérő Fidesz frakciótag szerint az egyébként felkészültnek tartott, de „furcsa személyiségű” tárcavezetőt a legtöbb kritika azért éri, mert diplomáciai szempontból nagyon gyengén teljesít.

„Amikor egy külföldi delegáció Magyarországra látogat, a tárgyalásokat követően gyakorlatilag tüzet kell utána oltani, és el kell érni, hogy amíg a delegáció tagjai kiérnek a repülőtérre, valamennyire megnyugodjanak” – mondta a frakciótag, hozzátéve, hogy a Fideszen belül úgy hírlik, a tárcavezető egy alkalommal az Európai Bizottság prominensére is „rátette” a telefont.

Matolcsyt a hitelminősítő intézetek részéről is többször keresték, lett volna módja elmagyarázni nekik, hogy a kormány miért gondolja működőképesnek a magyar gazdaságpolitikát – erre azonban szintén nem került sor. Mint ahogy – folytatta a fideszes politikus – Matolcsy a külügyminiszternek sem magyarázta el a „magyar utat”, így külföldi látogatásain Martonyi János nem tudta megfelelően és hitelesen képviselni a kormány érdekeit.

„Viktor választhatta volna azt is, hogy – hasonlóan a románokhoz – alámegyünk az IMF elvárásainak, és fűnyíróelv alapján megvágjuk a nyugdíjakat és a közszféra béreit, de akkor már lángokban állna Budapest.

Ehelyett egy másik utat választottunk, ami eredményes, hiszen az államadósság csökkent, és a hiány jövőre 3 százalék alatt lesz.

Ezeket a lépéseket azonban el kellett volna magyarázni az európai és a globális politikai és pénzügyi vezetőknek” – vélekedett forrásunk."

hm.) Most arra lennék kiváncsi ) Ki is az a Matolcsy?, hogy nem lehetett esetleg már megköszönni "hasznos" tevékenységét.??? Ki is az) aki megvezethet" egy egész országot???
Nagyon furcsának találom, hogy a közszféra béreit kellett volna megvágni", ahhoz, hogy ne jusson oda az ország ahova jutott. Másik oldalon, meg ragaszkodott a kormány az egykulcsos adó bevezetéséhez???
Szánalom, röviden tömören ennyi.
???

2llkedő 2011.11.25. 17:52:46

@ben2: "A négy év alatt befizetett összeget pedig szépen lenyeli a bank. "

Ebben nagyon tévedsz!

A devizaalapú hiteleket mint a nevében is benne van devizában számolják. Devizában pedig csökkent a hiteltartozása. Az más kérdés, hogy az árfolyam miatt többet kell forintban fizetni.

Mit is mondott Eltolcsy elvtárs az ország adóságával kapcsolatban? Hogy csökkent az adósság a bázishoz viszony1tva. Nos akkor nézd adevizahiteleseket is így. Viszonyíts a bázishoz.

sárkányfő 2011.11.25. 17:57:19

@ben2: Úgy látom te itten hazudozol.

A valóság ezzel szemben az, hogy a végtörlesztésnél aljasabb és igazságtalanabb dolog kevés van. Ugyanis pontosan azokon segít, akiknek nem kéne, mert van pénzük: a leggazdagabbakon.
Még pontosabban: a szegények pénzén segít a gazdagokon.
Afféle anti-Roobin Hood, vegyük el a szegényektől, és osszuk el a gazdagoknak.

És hogy az aljasság a végletekig fokozódjon, a szegényekkel duplán fizettetik meg: Egyrészt most, amikor a végtörlesztés miatt gyengül a forint, és így emelkedik minden frankhiteles törlesztője (kivéve persze azokét, akiknek volt pénzük kilépni belőle...). Másrészt akkor, amikor majd a bíróság kamatos kártérítést ítél meg a bankoknak. Ezt maga a KIM is jó előre leírta Orbánnak, szóval még csak úgy se tehetnek, mintha nem tudták volna. Szarháziak.

graycivil 2011.11.25. 17:59:28

@Kara kán: "Orbán azonban egy ikon"

Akasszátok fel az ikonokat...a falra, és nézzétek!

márta)) 2011.11.25. 18:00:10

Tetszik, nem tetszik, újra csak ezt tudom irni, illetve példának felhozni. :)

Itt a Bajnai-csomag! "

A megszorítások idén 400, jövőre 900 milliárd forintot tesznek ki - lemondást, szolidaritást kér a kormányfő

Bajnai Gordon szerint a válságkezelő program - amely a cselekvés, a kilábalás és a növekedés programja - lemondást, szolidaritást kér mindenkitől, de ennek eredményeként az ország talpra állhat és megerősödhet.
A miniszterelnök erről a vasárnapi kormányülés után beszélt nemzetközi sajtótájékoztatón"

www.hirado.hu/Hirek/2009/04/19/14/Itt_a_Bajnai_csomag_.aspx

Több mint furcsa, és érdekes. Kimondta világosan, hogy megszoritások nélkül nem megy. Nem holmi) népakaratra hivatkozott. ? Mégsem kezdődött el akkora elszegényedési folyamat, mint most a másfél év alatt, persze, csak a társadalom egy hatalmas csoportjánál. )
Mégsem állt lángokban Budapest.

sárkányfő 2011.11.25. 18:02:13

"A végtörlesztés szempontjából a privátbanki terület a legaktívabb ügyfélkör "

www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_vegtorlesztenek_a_gazdagok.502310.html

Hát igen, akinek lóvéja van...

sárkányfő 2011.11.25. 18:05:23

@Kara kán:
"Semmilyen külföldi árut nem kell venni, nem szabad külföldre menni kirándulni."

Ez jóóó :)

A Nap NetBolondja cím máris a tiéd, gratulálok :)

flippant 2011.11.25. 18:05:54

"Ne hallgassatok a huhogókra" : ))

nyünyüge 2011.11.25. 18:06:58

Oszkó Péter a Klubrádióban - most.

szoja122 2011.11.25. 18:07:11

@László56:
www.origo.hu/techbazis/20111124-elleptek-a-netet-a-kamu-kommentek.html

Ö biztosan a körbe tartozik. Ekkora marhaságot kritika nélkül írni. Úgy mintha az Orbán kormány minden idők legjobbja lenne....

Kotkodus 2011.11.25. 18:08:16

@ubul2000: akkor gondolom szerinted a ma szerbiában élő magyarok is rászolgáltak, hogy nagyszüleik bűneiért lakoljanak...

arról nem is beszélve, hogy mire lehet képes az akinek párttitkár volt a faterja... ugye?

egyégként izmozhatsz itt nyugodtan, valaki úgyis meg fogja fúrni belülről viktorkát; el lehet kezdeni készülődni az árulózós szlogenekre... meg arra, hogy lassan ciki lesz viktorkázni (szerintem már most is ciki)... nem lesz könnyű majd az eddig rajtad nevető ismerőseid szemébe nézni...

szép estét!

outsider1015 2011.11.25. 18:09:48

@ember67: Igen, egy ország bankja a saját országának kormányával. De miért volna érdeke az osztrák bankoknak együtt dolgozni a magyar kormánnyal? Egy osztrák bank elsősorban a saját, azután Ausztria érdekeit képviseli. Ha mégis összedolgoznak a magyar kormánnyal azt a zemberek szívják meg.

Id. Lencsés István 2011.11.25. 18:10:36

Lencsés Istvánt keresem, aki egyébként Huba. Tud róla valaki valamit?

outsider1015 2011.11.25. 18:17:51

@Kara kán: Orbán azért egy dolgot elszúrt. Matolcsyt választottta pénzügyminiszternek.

Jack Torrance 2011.11.25. 18:20:24

@Kara kán: gyere azokkal. milyen törvényei vannak a metafizikának és a parapszichológiának? és melyik működik bizonyíthatóan a gyakorlatban? vagy egely györgy nem esik le a tizedikről?

inreallife 2011.11.25. 18:20:36

@Hepci: hát igen. sajnos. de az első két évvel komolyabb baj tényleg nem volt. gondolom akkor még nem érezték magukat olyan okosnak, hogy komolyan bele merjenek nyúlni dolgokba, bokros meg megalapozta a gdp növekedést. 2000 után kezdődtek a bajok, amikor kitalálták, hogy ők akkor most elkezdenek világotmegváltani. szakértelem nélkül.

még mindig tartom azt a véleményem, hogy túl korán kerültek a kormányrúdhoz. nem kellett volna lefeküdni a torgyánnal, és 2002-ben megnyerni a választást. de annyira kellett az a hatalom, meg a scheckt-simicska ügy is kezdett a körmükre égni, kellett a hosszúbájtok éjszakája.

tényleg a lopás határozza meg az ember társadalmi státuszát? lézerjani is ezzel büszkélkedett....

szoja122 2011.11.25. 18:20:39

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111125-leminositette-magyarorszagot-a-moodys.html

Előre a Lenini -izé- az Orbáni úton. A gazdaság szárnyalásában a határ a csillagos ég.

Valószínűleg Ők tudják az IMF tárgyalási szándék csak blöff.

Gyurcsányi magasságokat is lehagyta: nem trükkök százait, trükkök millióit hajtja végre a kormány.

szerénységem 2011.11.25. 18:21:10

Külön gratulálok azoknak, akik szerint Gyurcsány/MSZP idejében az elkúrás miatt büntettek minket, most pedig gaz spekulánsok támadják az országot. De azoknak is, akik szerint fordítva...

jag3 2011.11.25. 18:21:51

Kedves Török Gábor,

A disclaimer az elején nagyon szimpatikus volt. Tökéletesen meg tudom érteni milyen nehéz feladat elérni, hogy ne váljon az ember egy vélemény szócsövévé, amikor csak körbe szeretne járni egy témát ;)

Ami Orbán Viktor távozását illeti: elfelejkezel a Széll Kálmán Tervről. A jövő évre a nagy megszoritások már be lettek ütemezve. A kultúra területén végrehajtott leépités sorozat életszerűen bemutatja, mi várható jövőre, azaz 2012-ben. Ha minden igaz, 2013 lett volna az az év, amikor lenyugszanak a kedélyek, hogy 2014-re valamelyest megtépázva, de sikeresen kerüljön ki a Fidesz a 4 szűk esztendőből (amit a magán-nyugdij pénztárak államositásával leszoritott 1 szűk esztendőre).

Tartósan 310 feletti forint/euró árfolyam mellett alapvető gazdasági folyamatok indulnak be. Gyorsul a bérinfláció és az eladósodás. Ez utóbbi azért gyorsul, mert amig a bérek be nem érik a 265-ös eurónak megfelelő szintet, addig az állam adóbevételei az eddiginél is kevésbé fedezik költségeit és persze az állam devizahitelei is drágábbá válnak. A jelenlegi alacsony mobilitás mellett ez hosszú évekbe tellhet. Mindaz az "áldozathozatal", amit a kormány jövőre betervezett, az árfolyamromlás révén füstbe megy, hatástalanná válik. 2013 nem lehet a "fellélegzés" éve, mindazoknak, akiket a kormány nem áldozott be a Széll Kálmán Terv oltárán.

Ennek ellenére hogyan távozhatna Orbán Viktor most? Teljes másfél évet ölt bele, hogy pontrol pontra "megvalósitsa", és/vagy gondosan elfuserálja a Jobbik választási programjának minden egyes pontját. Nem tudok másra gondolni, minthogy az a cél vezette, hogy a korábbi kormányzó kispártok sorsára juttassa a Jobbikot. Ha most lemond, akkor a Fidesz nevéhez kapcsolja egyszer és mindenkorra az ideológiai ámokfutást.

Ráadásul -érthető okokból- nem tolonganak a jelentkezők. Igy Orbán Viktor helyére legfeljebb egy politikai nonentitás kerülhet.

Ad absurdum elképzelhetjük Szijjártó Pétert Orbán Viktor utódjaként. Mekkora felháborodást szülne egy ilyen megoldás? Keresztül tudná vinni a megszoritásokat egy alacsony támogatottságú politikus?

Ellenpélda lehetne Bokros Lajos, de Bokros Lajos mögött ott állt Horn Gyula, aki a megszoritások ellenére tisztes eredményt ért el 1998-ban (nagyobb szavazati arányt, mint a Fidesz). Bajnai Gordon adót ugyan emelt, de alig egy évvel a választások előtt és a biztos vereség árnyékában. Még igy sem mert elbocsátásokba, vagy a szociális ellátórendszer eépitésébe kezdeni.

Pont arról van szó, hogy másfél évvel vagyunk a választások után és micsoda másfél év volt ez! Ha lemond, kerek és megbonthatatlan egésszé teszi, saját magát pedig felelőssé a következő, a 2012-es év elkerülhetetlen megszoritásaiért. A nép ugyenis nem fogja megérteni, hogy mindez már korábban be lett ütemezve, hogy 2012 a politikai stratégia része, 2010 és 2011 pedig az előkészités évei és nem a megszoritásokhoz vezető út mérföldkövei.

Ezért nem fog lemondani. Elvégre csoda mindig történhet. A forint nyárra visszaerősödhet, az EKB elkezdheti vásárolni a magyar államkötvényeket, meg lehet állapodni a bankokkal, akár még vissza is kaphatjuk a befektetési hitelminősitést. De Orbán Viktor "politikai árfolyamára" mindez már nem lesz hatással. Le kell hogy irja a veszteséget, a változtatás lehetősége nélkül.

ubul2000 2011.11.25. 18:27:05

@Kotkodus: te olyan buta vagy, hogy az párját ritkítja.

1. "akkor gondolom szerinted a ma szerbiában élő magyarok is rászolgáltak, hogy nagyszüleik bűneiért lakoljanak..."

Légy szíves másold már be, hol írtam én, hogy P-nak lakolni kell!

2."egyégként izmozhatsz itt nyugodtan, valaki úgyis meg fogja fúrni belülről viktorkát; el lehet kezdeni készülődni az árulózós szlogenekre... meg arra, hogy lassan ciki lesz viktorkázni "

Nem tudom mit értesz izmozáson, érdekelne

szoja122 2011.11.25. 18:28:10

Azért gondolkozzunk el ezen:

"Minden adatunkhoz hozzáférhet az új magyar titkosszolgálat"

www.hir24.hu/belfold/2011/11/24/minden-adatunkhoz-hozzaferhet-az-uj-magyar-titkosszolgalat/

"Gulyás: alapvető állampolgári jogokat korlátozna az új titkosszolgálat"

atv.hu/cikk/20111125_gulyas_jozsef

www.origo.hu/itthon/20010602titkosszolgalati.html

Miért van pont most szükség erre, amikor Magyarország gazdaságával kellene foglalkoznia a kormánynak?

szoja122 2011.11.25. 18:32:20

@Akitlosz: 2llkedő -vel együtt még mindig várjuk a választ!

inreallife 2011.11.25. 18:33:13

@aszekelyek: nagyimre, nagyimre. a kis cigányt meg azt a kancsal ökröt hasonlítod nagy imréhez? összeesküvés? hol élsz te? amikor orbánt a középsuliban a saját osztálytársai a fogasra akasztották a telekiben, mert állandóan kekeckedett mindenkivel?

az pedig nem a nagy magyarsága (falusi cigánygyerek) meg a nagy kereszténykedése (csuhások! térdre imára!), de nem is a nagy családszerete (a bevállásában 4 gyereket tüntetett fel, kié az ötödik gyerek?) miatt volt. az a cigány mentalitása volt, amit most éppen miniszterelnökként kamatoztat. a kamatot meg velünk fizetteti meg.

szóval nagy imre=orbán viktor? én aszem sokan tiltakoznának ez ellen. nagy imre is, ha tehetné....

Tell Vilmos 2011.11.25. 18:34:37

Ovit csak egy palotaforradalom mozdíthatja el, mégpedig a legrégebbi garnitúra húzó embereinek segítségével. Jelen pillanatban ez valószínűtlen, mert közös érdek tartja össze őket, ámbár repedések már tapasztalhatók. Bár Pokorni nem a kiválasztott szűk kör tagja, azért a bővebb nomenklatúra része. Ő elég keményen megy szembe a vállalhatatlan amatőrizmussal, de még csak az első fecske. A mezei képviselők elég gyenguszok a lázadáshoz, ámbár, ha 15-20 közülük összeállna egy nem hivatalos platformmá az már jelzésértékű lenne.
A Kedves Vezetőnek még van egy pár dobása, de kétségkívül kezd körülötte elfogyni a levegő. Európában gyakorlatilag már persona non grata.
Hazai viszonylatban isteni szerencséje van, hogy a zemberek fásultak. A parázs izzását viszont már lehet tapasztalni. Robbanást nem tartok valószínűnek...

Üdv:

Tell.

inreallife 2011.11.25. 18:35:00

@szoja122: én is várom, feljebb megírtam. ilyen ez az alekosz, valamit bekiabál, azt amikor forrósodik a terep, akkor elszalad. nagy jellemre vall...

Jack Torrance 2011.11.25. 18:37:46

@ben2: Nem lenne semmi baj azzal, hogy ellent mond az IMF-nek. Az a baj, hogy, hogy nem az ország, hanem a saját érdekeit védelmezi. Neki az a fontos, hogy senki ne figyelje a kezét amíg csal. Hogy lenyúlhassa a pénzeket, hogy megszilárdíthassa a hatalmát. Az összes pénzügyi szabály erre volt jó, hogy ellenőrizetlenül pakolászhassa a pénzeket ahova akarja.

Jack Torrance 2011.11.25. 18:43:11

@ben2: és fel tud venni hitelt? mert én úgy látom, hogy nem. a legtöbb végtörlesztő nem hitelből törleszt, mert az egyszerűen nem éri meg, vagy nem lehetséges. tapasztalatból tudom.

ökörpöröly 2011.11.25. 18:46:33

Ilyen sötét csürhe, mint a FIDESZ-birka, nincs még egy a világon.
Az adósságcsökkentés egy nagy blődli. Ugyanis nem történt adósságcsökkentés -a forintban denominált államadósság nőtt-.
Ha egy barom unortodox módon azt mondja, na, csökkentsük az adósságállományt strukturális reformok nélkül. A lakossági banki megtakarítások 50%-át, a vállalkozói bankszámszámlák 30 %-át elkobozzuk, az üzemanyagra 100% pótadót teszünk. Akkor a gazdaság fejlődése szempontjából káros folyamatok alakulnak ki, azaz bóvli az egész.
Emellett minden valamirevaló közgazdász 2003-tól folyamatosan mondja, hogy strukturális reformok szükségesek. A 13. havi nyugdíjt meg kell szüntetni, a jövedelem alapú adók helyett a fogyasztási és vagyonalapú adókat kell erősíteni, stb.. A FIDESZ-nek mennyi kiadáscsökkentő, vállalkozást támogató ötlete volt? Egy se.
A hatalmas túlköltekezés ellenére azt hajtogatták, "rosszabbul élünk, mint 4 éve". A felcsúti hímroma egyfolytában azt prédikálta a hívei előtt -a többéves elmegyógyintézeti kezelése után-, hogy az állam osztogasson még többet.
Hogy itt tartunk, legalább akkora bűne a FIDESZ-nek, mint az MSZP-nek és az SZDSZ-nek. A hatalomhoz és a lopási lehetőségekhez ragaszkodó liberálbolsikat röhögve hajtották bele az ország eladósításába. Ezt csak megfejelte a világválság.

kalaposinas 2011.11.25. 18:47:31

Népszavazással válasszuk be a fociválogatottba. Állítólag azért odaadná a miniszterelnökséget. Rosszabb ott sem lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 18:52:02

@szoja122:

Természetesen nincs igazad. Az IMF hitel az államcsőd elkerülésére kellett. Lejártak a régi adósságok újabbakat nem tudtak felvenni, így csődbe ment volna az ország. Az IMF hitel a lejáró adósságok visszafizetésére lett elköltve.

intimpista 2011.11.25. 18:52:57

Emberek! Most nézem a híradót, tudósítás a parlamentből: MOST MONDJA MEG NEKEM VALAKI, HOGY MI A FASZKÓÉRT VIGYOROG OTTAN ORBÁN, MATOLCSI, VARGA ÉS A TÖBBI, akik épp teszik tönkre az országot?????!!!!!! VAGY NEKIK ÉPP EZ A JÓ? ANNAK ÖRÜLNEK, HOGY NEKÜNK EGYRE ROSSZABB?! BASSZÁK MEG!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 18:54:07

@2llkedő:

"Németországnak is megkottyant a válság. Meg úgy általában minden országnak. "

Aha, persze.
Akkor miért is nem vett fel az összes ország IMF hitelt?
egy akkora válságtól, mint a 2008-as, csak a gagyi országok kerülnek államcsőd közeli helyzetbe. Messze nem az összes.

inreallife 2011.11.25. 18:56:54

@aszekelyek: te rém hülye vagy. mitől érdeke egy külfölsi nyugdíjalapnak, vagy banknak, hogy magyarországon 320 alá menjen a forint? ezt légyszíves magyarázd már meg nekem. meg hogy ebben mi a politika.

bazd meg ez befektetés. pénzről van szó. leszarják ki a me, szerintem nem is tudják. a pénzedet kezeli a bank, amikor lekötöd. tegyük fel, 100000 forintot lekötsz 6/-os kamatra. azt a bank befekteti valamibe. nem vesz rajta forintot, amikor azt látja, hogy ebben az országban minden SZARUL megy. se részvényt. helyette vesz eurót, vagy külföldi részvényt. ahhoz meg el kell adnia a 100000 forintodat, és vesz helyette eurót, abból meg megveszi a részvényt. 2 hét múlva visszaváltja, amior 350 lesz a forint, ha a részvény ára nem változott, még akkor is keresett egy csomó pénzt, te megkaptad a kamatot, és befizeti az államnak a kamatadót. ennyi sztori.

sose tedd a pénzed ezért bankba, mert akkor te is hozzájárulsz az összeesküvésben. helyette varrd párnába, nagyon jól tudja melegíteni az ember szívét. ésha már nem fér a macska párnájába se, akkor vegyél belőle kincstárjegyet, mert azt személyesen orbán garantálja. ő szarja ugyanis. idióta...

inreallife 2011.11.25. 19:04:18

@Akitlosz: de akkor meg mit magyarázol, hogy nem lehet visszafizetni? ugyanaz a művelet évszázadok óta, felveszünk hitelt, és kifizetjük az előzőt. így működik a rendszer, mivel jelent ez többletterhet? mert azt érzékelteted, hogy ez jelentős többletteher. a pénz elköltve, és most kell visszafizetni. képzeld a gyurcsányék mennyi olyan hitelt fizettek vissza, amit az orbánék vettek fel. hihetetlen.

ez a kívülállónak pozíciónált hitelességbe mártogatott önképed csalóka. kívülről úgy tűnik demagóg fasz vagy, kicsi komcsizós beütéssel....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 19:04:42

@Unionista:

Aztán ugyan mitől nem finanszírozható a magyar állam?

A megtermelt jövedelem több mint a felét az állam osztja újra.

Ugyan mitől ne lenne képes az ország megélni annyi rohadt sok-sok billió forintból?

Csupán egyensúlyba kellene végre hozni a költségvetést és máris megvan oldva az ország finanszírozása.

Olyan egybillió forinttal kellene csökkenteni az állami kiadásokat és megoldódnának a pénzügyi gondok. Ez pedig nem egy lehetetlen feladat. Csak nincs hozzá bátorság, sem akarat.

Perzse, neked az az érdeked, hogy Magyarország minél kiszolgáltatottabb legyen, minél inkább függjön a kedvenc uniódtól, az IMF-től, meg bárkitől, aki uniós, "latinkeresztény", meg hasonlók.

Magyarország már így is Európa legkiszolgáltatottabb országa.
Pénzügyi téren, gazdasági téren, és energiaellátás terén is.

Ezt az óriási függést minden lehetséges eszközzel csökkenteni célszerű, ez a nemzeti érdek.

Nem pedig az, hogy Magyarország eltűnjön és feloldódjon valami idióta birodalomban.

nyünyüge 2011.11.25. 19:05:15

Klassz:
hvg.hu/itthon/20111121_erthetetlen_aggalyos_adatkeres_kormanyhiv

Van a bóvlinál alacsonyabb kategória?
Gondolom arra hajtunk :(

Id. Lencsés István 2011.11.25. 19:08:07

Török Gábor!

J.P. Morgan jött, Puskás Akadémia milliárdos szponzora (Hernádi) megy, Orbán megy.

Kérem Török Gábor nézze már meg vajon létezik e kapcsolat a J.P. Morgan, OTP, MOL, INA, Puskás Akadémia között?

Igen, Csányi nem tudja vállalni már Orbánt. A CIA tudja a Hernási-Sanader ügyet, de persze más is.

masni55 2011.11.25. 19:10:29

@HaCS: Elképzeltem, vizuális tipus vagyok. Jajjjjjj! :D

messi-asz 2011.11.25. 19:15:11

@flippant: huhhuhuhuhhuuu.... ez jooo:)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 19:18:58

@ciceró:

2002-ben Bod Péter Ákos neve merült fel.

Persze igazad van, óriási Magyarország függése. Csak ha így is, meg úgy is a gyarmattartóink dirigálnak, akkor teljesen felesleges ezt a "demokráciának" hívott néphülyítést játszani.

Kivagyiságból valóban nem lehet megélni, de nem az a nem kivagyiság, hogy hitelből élünk, hanem az, ha annyiból élünk, amennyi bevételünk van.

S ha ez megvan megeheti a fene a külföldi befektetőket.

Magyarország meg a "fejlett világ" évtizedek óta adóssághegyek építgetéséből és pénzrontásból él. Ez nem fog a végtelenségig menni. Minél előbb abbahagyjuk annál jobb.

Minél később, annál súlyosabbak lesznek a következmények.

A hülye balosok Ceausescut szokták emlegetni, mint aki megpróbálta visszafizetni az adósságot aztán mire ment vele.

Ceausescu erőltetetten, hamar gyorsan most és azonnal próbálta visszafizetni az adósságot. Ettől gyorsan kifosztódik az ország.

A helyes módszer az, hogy egyszerűen egyensúlyba hozzuk a költségvetést, így többé nincs szükség hozzá további adósságnövelésre. Ezáltal az államadósság állandóan és folyamatosan, az országot és a gazdaságát nem túlzottan megterhelő módon csökkenthető.

Azaz évtizedek alatt csökkenthető folyamatosan, mint ahogyan felhalmozódott.

messi-asz 2011.11.25. 19:20:47

@Tell Vilmos: dont tell vili... de egyébként nagyjából igaz...

2012 karácsonyát megérheti még kb mini szterelnökként...

messi-asz 2011.11.25. 19:22:53

@kalaposinas: tegyük fel az aranyvonatra masinisztának...

BejgliFolt 2011.11.25. 19:28:51

"Gyurcsány példája mutatja, hogy ezzel a döntéssel nem lehet sokáig várni: aki nem lép időben, az már nem megy, hanem küldik. És esélye sem lesz arra, hogy valaha visszatérjen."

esélye sem lesz arra? hát, nekem nem úgy tűnik, hogy gyurcsány eltűnt volna, éppenhogy jön föl mint a talajvíz - annak minden tulajdonságával együtt

trabant 2011.11.25. 19:30:42

@Cang:
"Szegény bankok, kb. 2 havi nyereségükről van szó, ha jól közelítem, miután évtizedekig a legjobban fejhető ország voltunk egész széles Európában. Megszakad a kis szívem :-)"

Kár lenne. Köszönd meg Csányinak - az OTP-nek -, akik ´89-90-ben és azóta folyamatosan úgy feltornászták a banki költségeket, hogy arra minden valamirevaló külföldi bank idetódult, mert megérte nekik.
Most is itt vannak, mert ekkorát más országokban nem lehetett kaszálni. Tehát irány az OTP, náluk reklamálj, mert a magas bankköltségek fenntartása miatti hunyók ott vannak.

messi-asz 2011.11.25. 19:31:29

nagoyn jó poszt a HCS-n. Bóvling... je és egy jó Horthy vicz is...

hircsarda.blog.hu/2011/11/25/uj_sport_szuletett_a_bovling/fullcommentlist/1#c15046149

@BejgliFolt: agresszív talajvíz...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 19:32:32

@aszekelyek:

"Akkor csak úgy élhetünk, ahogy ők előírják. Az Magyarország kudarca , nem pedig Orbáné. Akkor mi egy Eu gyarmat vagyunk, örökös kiszolgáltatottságban és nem lehet szó demokráciáról. Akik most örülnek, a szegények közül, ne tegyék. nagyon cudar világ jön akkor rájuk. Semmit nem fognak visszakapni, azoktól, akiknek Orbán kormányzása nem elég "kiszámítható"."

Pontosan így van.

Ezért nem szabad hagyni, hogy olyan kormány kerüljön hatalomra, amelyiknek az uniós, egyéb idegen érdekek fontosabbak a magyar érdekeknél.

Magyarország történelme 485 év óta folyamatos küzdelem a függetlenségért, önállóságért, szabadságért.

Soha nem szabad feladni.

jjulie 2011.11.25. 19:32:53

@aszekelyek:

az orbánhandabandából kifogyott a varázserő? nemár banya, hogy a picsába lehet ez, mucsaröcsögén túl nem működik a handabanda? igaz ez banya? mond már hogy nem van így, légyszilégyszi banya

jjulie 2011.11.25. 19:36:26

@Akitlosz:

szeretnél magadnak egy nagy résztulajdont egy szarul menő cégben, vagy egy kisebbet egy jólmenőben?

ne gondolkozz alekosz, ne tedd

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 19:39:03

@aszekelyek:

"Akkor is marhaság beemelni bajnait a mellé a kettő mellé. Éppen amiatt a kölcsön miatt szív az ország.... ma."

Így van. Sok itt a Bajnai fan. 25,1 milliárd dolláros hitelkeretből bárki tud válságot kezelni.

gnme 2011.11.25. 19:39:47

:-D ..hülyéskedtek mi?

áj donhev inglis leszön mandri ... meg sitt palya

meg ez a ..ki?.. matolcsi ..

..az csak azért van ott, hogy valaki kétoldalra nézve is lásson valamit az európai ködben

Úgy hülyék ezek, ahogy vannak.

Csődbe viszik az országot.

inreallife 2011.11.25. 19:39:59

@aszekelyek: erre a föld és víz témára nagyon rákattantál. akarsz beszélni róla, hogy a jobbik indítványa szerint rögzítsük az alkotmányba, hogy az a magyar népé? és orbán meg NEM-mel szavazott?

van videjó is róla, úgyhogy keress másik kifogást a kifogások.txt-ből, ez hamar kifújt....

www.youtube.com/watch?v=EsZOdI0xzAo

azért kíváncsi vagyok erről a másfél perces videóról vajon mi a véleményed?

BejgliFolt 2011.11.25. 19:44:22

@Akitlosz:

két embert kivéve tényleg bárki tud - de mi pont ezt a kettőt fogtuk ki, meg a komplett frakciójukat

2llkedő 2011.11.25. 19:44:42

@Akitlosz: "Sok itt a Bajnai fan. 25,1 milliárd dolláros hitelkeretből bárki tud válságot kezelni."

Akkor itt a lehetőség Vityenka előtt. Kössön IMF-fel szerződést, osz kezelhet könnyedén válságot.

inreallife 2011.11.25. 19:48:10

ez a kancsal ökör még most sem hisz a szemének....

www.portfolio.hu/gazdasag/matolcsy_spekulacio_folyik_magyarorszag_ellen.159039.html

aszongya: "Az IMF-el való együttműködésre vonatkozó kérdésekre a nemzetgazdasági miniszter úgy felelt, a legrugalmasabb megoldást akarják választani a Valutaalap eszközei közül. A kormány nem hitelkeretet akar lehívni, hanem pénzügyi védőhálót szeretne csak felmutatni. Matolcsy hozzátette, sikeresen finanszírozzuk magunkat a pénzügyi piacokról és ez nem változhat a jövőben sem."

sikeresen mi? 10%-ra felvennéd a hitelt te istenbarma? ki fasz fogja azt visszafizetni?

kvasztics47 2011.11.25. 19:50:43

Hello jobberek'
Mi a velemenyetek, Amerika fog hasonlitani Kinara 20 ev mulva, vagy Kina, Amerikara. Na akkor me kell nekunk kinat utanoz
zni, amikor toluk is az amerikai szisztemahoz jutunk.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.25. 19:51:40

@Akitlosz: Ha levonjuk a magánnyugdíjpénztári vagyont a költségvetésből, állítólag 6% körüli a költségvetés hiánya.
Úgy hogy közben több mint 300 milliárdot zároltak.
A 2011-es költségvetés nem volt megalapozott.
A 2012-es sem lesz az. Meg az összes többi sem amit ez az NGM fog készíteni.
Matolcsy nem ért a költségvetéshez, képtelen végigcsinálni. Már 2000-2002 között is lazult alatta a költségvetési fegyelem, most, válság idején különösen szembetűnőek a fogyatékosságai.

Le is fogják cserélni. Orbán bármennyire is rágörcsöl, Matolcsy egy bukott ember, nem lehet megmenteni. De Matolcsy csak egy jelkép, ha ő bukik, vele kell buknia a jelenlegi gazdaságpolitikának. Minél később ismerjük ezt be, annál nagyobb lesznek a károk.

A Széll Kálmán terv pedig gyakorlatilag nem létezik. Néhány alprogramja végigfutott, a fajsúlyos elemek elakadtak menetközben. Nincs 50%-os teljesítés.
Ami azért gond hogy a 2,5%-os tervezett hiány tartásához a Széll Kálmán maradéktalanul kellett volna tartani.
Nem jött össze.

Egy új cselekvési terv kell, súlyos megszorításokkal. A chipsadókkal meg ÁFA emelések kevesek ma már.
Erre azonban jelenleg a kormányfő nem hajlandó. Még van ideje, nem túl sok. Ha nem jön meg az esze, túllép rajta a történelem.

Ez a leminősítés csak egy szög a koporsóba.
Az lesz, amit én már nyár eleje óta itt leírtam, az elemzőkre hivatkozva : Magyarország végül IMF hitelt fog felvenni és nagyon súlyos kiigazítást.
Itt semmiféle lengyelféle rugalmas védőháló nem lesz. Persze. A valóságban robotrepülőgép üzemmód fog jönni.
A Fidesz népszerűsége pedig szétmállik, mint a WC papír a vízben.

Most a végjáték jön. A FIdesz jól nyitott, szétverte a manyupot, ezáltal szerzett 3000 milliárdot. Ezzel nyert 1 évet. Azonban itt el is fogyott a tudomány. Szétfolyt a pénz, meg az 1 év. A sakkjátszma középjátékán elment minden, leütötték a Fidesz bábuit. Most a végjátékban pedig szétvernek minket.

gnme 2011.11.25. 19:52:24

@inreallife: ...van itt, aki kirakta a jászkürtbe az aprítógépgyáros gyűrűjét eladásra, mint hitelt vesztett dolgot

..de matolcsi.. ő feltámasztotta az ipart pár mondatban :-D

opel, suzuki, audi, mercedes

..és aki nem arra lakik?

Az kiröhögi Matolcsy-t.

2llkedő 2011.11.25. 19:56:39

@ciceró:
""""A gazdasági miniszter azt mondta, a tárgyaláson az volt az általános vélemény, hogy olyan a helyzet, „mintha az országgal szemben hadműveletek folynának”, a megítélésünk annak ellenére romlik, hogy „a fundamentumok erősek”. Az ország pénzügyi helyzetéről, mutatóiról azt mondta: „Magyarország kormány bizonyította, hogy legjobbak között vagyunk és leszünk”, majd nem sokkal később ezt megerősítette: „messze az átlag fölött vagyunk”.""""

Nóóóóóómmmmááááááálllliiiiissss????????

jjulie 2011.11.25. 19:58:28

@jjulie:

a rogán fideszpicsaszája a moody' s ellen

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

kvasztics47 2011.11.25. 20:00:43

@Akitlosz: "Soha nem szabad feladni."
Nem vagy te egy barom állat? Dehogy nem!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.25. 20:03:04

@2llkedő: Matolcsy mondatai értelmezhetetlenek.

2llkedő 2011.11.25. 20:08:56

@ciceró: Esztit én szoktam terjeszteni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.25. 20:13:13

@2llkedő: Én a hírszerzőn láttam a videót. Találó...

Parajpuding 2011.11.25. 20:14:58

"Orbán Viktor ma egyetlen ember akaratára állhat csak fel a bársonyszékből". Ja. De azért ne feledkezzünk el az emberek akaratáról, ami kezd arcot ölteni. Csúnya arcot.
"Maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni". Minden aljas diktátor is ugyanezt akarta. Aztán máshogy lett előbb-utóbb.
Az épeszű emberek és remélem az utókor számára is végérvényesen felíratkozott a hiteltelen, országrontó, nemzetmegosztó politikusok történelemkönyvébe.

nu pagagyí 2011.11.25. 20:16:51

@2llkedő: Az IMF segítségére csak a legsikeresebb országok számíthatnak. A reménybeli megállapodás fogja megkoronázni a másféléves kemény munkát. A hitelnyújtás jogáért tendert kellett kiírni a jelentkezők nagy száma miatt, amit végül az IMF nyert el, mivel ők biztosítják a legkisebb kamatot. Bár Kína negatív kamatot igért, azt a kormány nem találta megalapozottnak, így őket kizárták a tenderből. A Kínai kormány az ENSZ-hez fordult panaszával.

2llkedő 2011.11.25. 20:17:11

@ciceró: Én a kötöttségek nélkülön. Már 2010 decemverében fent volt.

gnme 2011.11.25. 20:19:17

@Parajpuding: amíg nekem nme feliratú gyűrű lesz a kezemen (ca. egész életemben, meg a sírban) .. addig fel.

Ők bukott emberek.

Akiebben az országban feltámasztja az ipart pár mondattal egy előadáson, az megérdemli a lámpavasat!

6.Lenin 2011.11.25. 20:24:33

Miért menne Orbán?

Még dolga van.

Görögország, Olaszország után most készül bedönteni a többi fejlett jóléti államot.

Amilyen sunyi, bedönt egész Európát, Amerikát. azt talán megpihen.

Türelem, kedves ballib honfitársaim, türelem.

Komolyra fordítva, lehet, tisztában van azzal, fórja van, hamarább buknak tőlünk nyugatabbra, a világ boldogabbik felén.
Tényleg, ezt a lehetőséget miért felejtik el sokan?

Kotkodus 2011.11.25. 20:25:07

@jag3: szép összefoglaló! érdekes vélemény!
egy tényező szerintem azért még van, amelyik meg tudná változtatni az általad leírt - nyugodt - folyamatot: a nép... amelyik hitt, bízott és nagyot csalódott. és ahogy szerintem is helyesen leírtad az igazi csalódás csak most jön...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 20:25:48

@Jack Torrance:

"Azoktól kérdezem, akik folyton a fenyegető pénzvilágtól rettegnek: miért is félünk mi tőlük? Nem kényszerítenek ők semmit ránk, ha nem akarjuk, nem kell tőlük pénzt kérni és akkor nincs felettünk hatalmuk!

Ja, hogy de a pénzük azért kéne??? Vagy hogy van ez?"

Az ő pénzükből nekünk semmi hasznunk sincs. Nem gazdagodik, hanem szegényedik tőle az ország.

Arra kell, hogy a régebbi hiteleket vissza lehessen fizetni, ami újabb és újabb és újabb hitelek felvétele nélkül képtelenség.

Közben meg fizetjük a kamatokat rájuk, ami ablakon kidobott pénz.

Csak kamatokra elmegy évente több mint egybillió forint, amiből semmi haszna nincs az országnak és az adósság sem lesz kisebb tőle.

Törlesztésre pedig több mint hatbillió forint kell évente, ami a teljes magyar költségvetés majdnem fele.

Ezért kell a hitelezők pénze, hogy vissza lehessen fizetni a hitelezők pénzét.

Ez csak nekik haszon, Magyarország nem kis részben azért dolgozik, hogy a hitelezői jobban élhessenek.

S akkor így csak nullán vagyunk. További hitelek kellenek a költségvetési hiány fedezésére, illetve beruházásokra, amelyek tovább növelik az adósságot. S ezek szintén soha nem lesznek visszafizetve, lejártukkor újabb hitelfelvételre kerül sor.

egyittlakó (törölt) 2011.11.25. 20:26:13

@Parajpuding: "Az épeszű emberek és remélem az utókor számára is végérvényesen felíratkozott a hiteltelen, országrontó, nemzetmegosztó politikusok történelemkönyvébe."

Ha ezt így összefoglaljuk, akkor a hazaáruló a megfelelő szó.
Azt még hozzátenném, hogy a magyar nép tökéletesen megérdemli. Aki nyitott szemmel járkál ma ebben az országban, akkor az láthatja a kétharmad fényében, hogy ez a banda a társadalmunk igazi és hiteles tükörképe.
Átkozom azt a napot, amelyen úgy döntöttem 25 éve, hogy magyarként akarok élni...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.25. 20:26:49

Nem tudom eldönteni, hogy Orbán nem látja, nem akarja látni, vagy csak mondja, hogy nem látja, hogy süllyedünk. Talán a legutolsó lenne a legjobb, de azt is meg kellene magyarázni!

Kotkodus 2011.11.25. 20:27:54

@ubul2000: igazad van! nem írtál ilyet! és igazad van pokorni ügyében is! és nem izmosztál! és ügyes vagy meg okos!
szép estét és sikereket az életben!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 20:28:08

Kb. 25 éve a '80-as években volt a kabaréban asszem Forgács Gábor és Straub Dezső előadásában az a jelenet, amikor Forgách énekelt

"Hogy a nemzet mégis költsön
felveszünk egy újabb kölcsönt,
s fizetjük a régit."

Ezt vagy hússzor zsinórban.

Mire a dühös szomszéd:
- Meddig megy ez még?
- Hát mit tudom én!

---

Sokáig, ma is ez megy, és nem úgy tűnik, hogy vége szakadna ennek a módinak.

egyittlakó (törölt) 2011.11.25. 20:29:28

@egyittlakó: "Átkozom azt a napot, amelyen úgy döntöttem 25 éve, hogy magyarként akarok élni... "

Sajnálatos módon, még adóztam is ezerrel...
:)

Jack Torrance 2011.11.25. 20:33:43

@Akitlosz: csakhogy erről nem a hitelezők tehetnek, fölösleges félni tőlük, nincs miért utálni őket és bűnbaknak állítani is hülyeség. A hiteleket mi vettük fel, és ismertük a feltételeket.

2llkedő 2011.11.25. 20:35:03

@Akitlosz:

"Az ő pénzükből nekünk semmi hasznunk sincs. Nem gazdagodik, hanem szegényedik tőle az ország."

Csak tájékoztatlak, hogy az államkötvény ugyanúgy hitel, csak magasabb kamattal.

6.Lenin 2011.11.25. 20:35:09

@nyünyüge:

Jó,hogy látlak.
Ma délben az MR1-en (Ütköző) hallgattam 2 zsenit, Bod Péter Ákost és Vértes Andrást.

Nem is tudtam, hogy dadognak. Rossz volt hallgatni, mire kinyögtek valamit.

BPÁ arra a kérdésre, mit csinálna ön, csak annyit mondott: nem tudom.
VA miniszterelnök jelölt meg szépen mellébeszélt.
Nagyon okos fiúk.

gnme 2011.11.25. 20:35:23

@Jack Torrance: mik voltak / vannak, mint feltételek?

Hol lehet róluk olvasni?

Unionista 2011.11.25. 20:35:49

@Akitlosz:
figyelj, a probléma az, hogy hiába hozod egyensúlyba a költségvetést. az állampapírok folyamatosan lejárnak. a pénzügyi befektetők azt mondják: fizess. ha nem tudsz annyit fizetni? bocsáss ki újabb kötvényeket. tehát a függés folyamatos. a valódi függetlenségnek olyan ára van, amit a románok fizettek ceusescu idején. kicsit függeni meg nem lehet. mert az is a függés maga. lehet mondani, hogy jönnek a kínai, és a szaudi pénzváltó kezesek. de ők most hol vannak.

oké, te erre azt mondod, hogy újra kell tárgyalni ezt az egészet. de kivel tárgyalod újra. az én javaslatom ez ügyben végtelen egyszerű. minden tagállam az előző évi bevételeire tervezi meg a kiadásait. tehát ha az idén mondjuk 12,500 milliárd volt a költségvetés bevétele, akkor jövőre ennyi lesz a kiadás. innentől kezdve van egy fix pont a fiskális politikában. a másik javaslatom az lenne, hogy a tagállamok adósságszolgálata mindig az utolsó éves növekedési többlet. tehát ha a 25,000 millárdos gpd 1%-ot ugrik, akkor 250 milliárddal tudjuk az államadósságot csökkenteni. de ehhez is fixált árfolyamok kellenek. vagy az inflációnak megfelelő mértékű szűk árfolyamsávok. ahhoz meg jegybanki tartalék kell. és ehhez kellene a valutaalap. az összeurópai rendezéshez pedig az európai fiskális és monetáris unió. és itt jöhetne be kína, oroszország, és az arab liga. őket az adósságrendezésbe esetleg be lehetne vonni. azért, hogy ez az 500 milliós piac tudjunk tőlük venni árut, gázt, és olajat. és tennék ezt azért, hogy ne kerüljenek túltermelési válságba. viszont vásárolniuk is kell ahhoz, hogy európa ne kerüljön újabb adósságcsapdába. a kontinentális árumérleget folyamatosan egyensúlyba kell tartani. úgy jöhet be az áru, a gáz, és az olaj, hogy cserébe kifelé is megy ugyanennyi értékű áru. vagy időlegesen még több. hiszen befelé is jön a pénz. az adósságrendezés miatt.

ehhez semmilyen tankönyvet nem kell elhajítani. eurázsiai relációban egy új gazdasági mechanizmust kell tervezni, amiben az áruk, szolgáltatások, és visszirányban a pénz, és a hitelpénz természeti törvények szerint mozognak. a kínai pártfőtitkár elvtárs, a kedves vezető, hu jintao hidraulikus mérnök. nem lennék meglepve, ha ő pont egy ilyen mechanizmust képzelne el. könnyen lehet, hogy a kínaiak pontosan ezt magyarázzák a tárgyaló partnereinek. csak ők ezt nem nagyon értik. mert gondolom matolcsy györgy és orbán viktor ebből annyit fog fel, hogy a kínaiak hosszú távon is hajlandóak finanszírozni a magyar államadósságot. tehát a probléma meg van oldva. nagy csinnadrattával tartanak sajtótájékoztatót. a kínai miniszterelnök meg vigyorog, mint a töklámpa.

egyittlakó (törölt) 2011.11.25. 20:40:07

@Akitlosz: "Arra kell, hogy a régebbi hiteleket vissza lehessen fizetni, ami újabb és újabb és újabb hitelek felvétele nélkül képtelenség."

"Sokáig, ma is ez megy, és nem úgy tűnik, hogy vége szakadna ennek a módinak."

A fülkeforradalom, a gazdasági szabadságharc jobb megoldás?
Éppen most tudtuk meg, hogy mire mehetsz ezekkel.
Szerinted, mivel kísérletezzen még Orbán Viktor, nemzetünk bölcs és tévedhetetlen vezetője?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.25. 20:40:48

@jjulie:
Azt hittem, hogy itt is cenzúra lesz, de látom te még nálamnál is hülyébb vagy, sokkal hülyébb, Julis!

Ez megnyugtató; nem kell aggódnom, hogy kitiltanak. :-)

jjulie 2011.11.25. 20:41:34

@6.Lenin:

okosnak annak a leszartfaszunak kellene lenni, aki téged ikszelni tanított, ha nem okos, akkor meg mi a fasznak akart hatalmat magának te fideszpicsaszájú orbánféreg, nem súgta meg neked?

a fideszkocsmában picsaszájúskodj mucsaröcsögén birka

graycivil 2011.11.25. 20:42:01

"Matolcsy: Spekuláció folyik Magyarország ellen

Matolcsy úgy fogalmazott, hogy félszázalékos növekedésig "golyóálló a költségvetés". "

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111125-matolcsy-gyorgy-sajtotajekoztatoja-miutan-a-moodys-bejelentette-hogy-bovli-kategoriaba.html

Csak a helyzet tisztázása végett: Matolcsyn és Orbánon is van golyóálló mellény?

mrs. white 2011.11.25. 20:42:27

Talán egy fél évvel ezelőtt mondtam először hogy Matolcsynak meni kell és ha menni kell akkor Orbánnak is. Ahogy az imf-el kapcsolatosan meglehetősen sarkosan fogalmztak, úgy Orbán is Matolcsyt a jobbkezének nevezésével (amit ugye nem vág le az ember szerinte) véglegesen hozzá kötötte magát. Jelenlegi helyzetben amit és ahogy tettek olyan szintű hitelvesztésnél járnak, hogy ennek az imf felé ez lesz az ára. Múlt csütörtökön borzasztó neccesen még elment volna a történet. Pont két hete ígérték meg, hogy nem fognak további intézkedéseket tenni végtörlesztés ügyben ehez képest felmérik a közalkalmazottakat plusz 7.5 milláig adhatnak a dolgozóknak kamatmentesen a munkáltatók stb. Szóval a szavatartás nem tartozik a legfőbb erényük közé. Ilyen partnerrel szerintem senki nem szívesen köt üzletet. Talán még az imf sem. Szóval Matolcsyval és rajta keresztül Orbánnal nem lesz megállapodás. Vigyázó szemüket Esztergomra vethetnék ahol, a harcos politika eredményeit lehet szimulálni. Ma már a rendőröknek kellett kimenekíteni a képviselőket a lemondásukat követelők közül. Imf hálóval is ez lehet de nélküle biztos a bukás viszonylag rövid távon.

Azért annak még adok egy minimális esélyt, hogy Matolcsy egy ördögi nemzetmentő tervet eszelt ki. Elég sanszos egy európai összeomlás ezért mindenkit forintba átmenekítenek bármi áron, ahol elinflálhatják leírhatják sok mindent csinálhatnak a kölcsönökkel. Az ország meg egyszerűen csődöt jelent és nem görcsölünk tovább ezzel az egész vacakkal, mert előbb utóbb mindenki gallyra megy. Ha beválik zseniális, még akkor is ha hasonlatos a földön fekvő játokoshoz a tarkójával fejel gólt, miközben a lábát fájlalja.

Jack Torrance 2011.11.25. 20:43:15

@Akitlosz: "Csupán egyensúlyba kellene végre hozni a költségvetést"
és Orbánék tettek egy apró lépést is ez ügyben? Minden pénzt amit einstandoltak, elköltöttek valami másra.

nyubocs 2011.11.25. 20:43:23

@sárkányfő:
Matolcsy ?????

:)))))))))))

6.Lenin 2011.11.25. 20:44:17

@jjulie:

Kapsz te normális kaját?
Mi a toszt eszel esténként?

Jack Torrance 2011.11.25. 20:44:21

@gnme: a kormányokat kérdezd, ne engem.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.25. 20:45:03

@Akitlosz:
Tökéletesen igazad van.
Az én életfilozófiám egyik sarokköve kb. 10 éve, hogy nem veszek fel sem személyes kölcsönt, sem hitelt. Mindig csak annyit költök, amennyit a bukszám megenged.
Lehet, hogy nem tudok nagy performanszokat csinálni, 2 legyet ütök egy csapára:
1. Röhögök a bankokon, a pénzsóvár, profithajhász karvalyorrú bankárokon;
2. Nincs idegeskedés, nincs stressz, így kiegyensúlyozott és nyugodt vagyok. Túlélem a karvalytőkét.

jjulie 2011.11.25. 20:45:07

@6.Lenin:

hát nem azt amit te

engem nem a szijjártó etet

jjulie 2011.11.25. 20:47:18

@Kara kán:

hát jól teszed, hogy nem vered magad adósságba

azt ész nélkül nem érdemes

graycivil 2011.11.25. 20:50:15

@gnme: "amíg nekem nme feliratú gyűrű lesz a kezemen"

Hát hordani, ahhoz kissé súlyos. De birtokolnom a viselés nélkül is ugyanolyan erőt ad. :-)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.25. 20:51:33

@jjulie:
Okos vagy, mint egy udvari bolond. :-)

nyünyüge 2011.11.25. 20:51:41

@6.Lenin:
miért, szerinted Matolcsy tudja, mit csinálna?

Csak ő nem mondja, hogy "nem tudom", hanem ismételgeti a mondatait, hogy
"dehiszen nem nőtt a hiány (((csak az árfolyam romlott)))
"lesz növekedés (((csak jóval kisebb, mint gondoltuk))),....
"nőtt a foglalkoztatás" (((igen kreatívan könyvelt közfoglalkoztatással)))
"nálunk nyugdíjemelés lesz, miközben európaszerte radikálisan csökkentik a nyugdíjakat (((igaz, a jelenlegi nyugdíjasaink státuszát megváltoztatjuk, és az ő juttattásaik jelentősen csökkennek)
...

És az a legszomorúbb, hogy adott esetben ezek részben elfogadható intézkedések, akár eredmények is volnának, ha nem ilyen orbitális hazugságokban fogantak volna.

graycivil 2011.11.25. 20:53:33

@6.Lenin: "Komolyra fordítva, lehet, tisztában van azzal, fórja van, hamarább buknak tőlünk nyugatabbra, a világ boldogabbik felén."

Tud-e annyit, mint egy ötödikes?

márta)) 2011.11.25. 20:54:15

"Bonyolult és nehéz ügy lesz az IMF-megállapodás létrehozása, de nincs más út - mondta Vértes András. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint alapvetően változtatni kell az eddigi gazdaságpolitikán.

A magyar kormány kettős beszédet folytat, mást mond befelé és mást mond kifelé – mondta Vértes András.
A makrogazdasági mutatók nem rosszak, de a kettős beszédet a piac nem viseli el.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint a GDP-arányos adóterhelés magasabb lesz, mint 2010-ben, és 1968 előtt voltak a bérelőírások.

Az IMF-együttműködéssel kapcsolatban Vértes András elmondta: a jogbiztonság és a hitelesség megteremtése a legfontosabb.
Meg kell teremteni azokat a feltételeket, hogy ne lehessen minden nap új törvényeket elfogadni – tette hozzá a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. "

"Kettős beszéd") össze-vissza nyilatkozás.
Nevetséges és szánalom) a Matolcsy- és a kormány összehangolt támadásról vizionál.?

graycivil 2011.11.25. 20:56:56

@6.Lenin: Akkor nézd Békesit. Ő nem dadog. Nagyon is határozottan beszél. És az baromira nem ad rózsás képet.

atv.hu/video/video-20111125_bekesi_laszlo

>:-(((

márta)) 2011.11.25. 20:58:01

Most a fideszisták mehetnének besegiteni a kormánynak) Kideriteni kik állhatnak az összehangolt támadás mögött.
hm?

:)))

6.Lenin 2011.11.25. 20:59:46

@graycivil:

Békesi Gorenje László?

Ne viccelj már Vili.

Ezekkel már szóba sem szabadna állni.

nyünyüge 2011.11.25. 21:00:53

@mrs. white:
Szerintem még fel sem fogták, hogy az egy összegű végtörlesztés miért nem ajándék a banknak.
Ott tartanak, hogy ha ők kölcsönadnak a havernak fél millát, akkor az a biztos, ha minél előbb visszakapják.

aszekelyek 2011.11.25. 21:01:01

@2llkedő: Ez édes. A bankok sokkal cifrábbat csinálnak , mint a padlássöprők de ne izgasd magad , nekik biztosan van hozzá engedélyük...A lesepert padlásúaknak nem maradt még azután is sok millió adósságuk is , amit még be akartak rajtuk hajtani, Mondjuk, hogy nem a padlás tartalmát veszik el , hanem a házat is a fejük fölül. Bizonyosra veszem, a padlásseprők rémisztgetnek ezzel vagy a kedves utódaik.

Napkutya 2011.11.25. 21:01:20

@nyünyüge: Nos, jó válogatás.

Adott esetben azért vagyunk nyakig a pöcében, mert ezt ezt benyalja a szomszéd Marika néni, -de nem nyalja be egy több diplomás közgazdász, mondjuk Belgiumban, vagy New York-ban...

Az ország tragédiája, hogy ez a kormány a szomszéd Marika nénire alkalmas, -és sajnos csakis arra.

Egy rakás nagy arcú, semmihez sem értő politikus, aki még Sorost is csak a dél amerikai diktatúrákra emlékezteti.

Azt el s érték, ami odakinn történt.

Hajrá "fülke forradalom"!

6.Lenin 2011.11.25. 21:02:49

@graycivil:

Ne csak Népszavát olvass, hosszútávon szellemi leépülést okoz.

Laarson 2011.11.25. 21:03:57

@messi-asz: Már megint elfelejtettem hogy háború van. Lehet az a baj hogy nem üzentünk hadüzenetet hogy a fenébe háborúzzon így az ember?

jjulie 2011.11.25. 21:05:25

@aszekelyek:

hatástalan fideszverbálfingod van csak banya? az éles már kifogyott?

a moody's vagy az imf hatástalanította a készletet banya?

aszekelyek 2011.11.25. 21:08:05

@márta)): annak az embernek, akit itt idézel, van valami rémes az arcában, mimikájában. Valami , ami elborzasztó. Leginkább az a természetellenes, vigyorszerű, ami lehet, hogy az ő üzleti mosolya.... Nekem a tekintete is a hátborzongást kiváltó jelenségek köre. Sokra nem nagyon van miért tartani. Vettük , ő ezt mondta. Kedves egészségére. A föld pedig forog szépen tovább...

jjulie 2011.11.25. 21:10:00

@mrs. white:

te mikor kezded az elnézéskérést amiatt hogy megkajáltad a birkaeleséget tavaly?

Napkutya 2011.11.25. 21:10:23

Bocs, a sok szar helyesírású, szarul tagolt kommentért, egy tabletről írok egy kurva hideg váróban ...

Igaz, mondjuk kussolhatnék is...

Gino 2011.11.25. 21:12:45

@Kara kán: hahaha. Pontosan melyik fizikai törvényt melyik metafizikai, vagy parapszichológiai törvénnyel tudnál megcáfolni? Egyáltalán tisztában vagy azzal, hogy milyen fizikai törvények léteznek? Mondok egy fizikai törvényszerűséget, (nem törvényt!) hipotézist: Az idő visszafordíthatatlan. Amit a zemberek megszavaztak 2010-ben tudatlanul, azt nem biztos, h meg fogják szavazni 4 év után is. Bár nagy az isten állatkertje:(

Ki találta fel a hungarocellt?

6.Lenin 2011.11.25. 21:14:05

@nyünyüge:

Rossz az alapállásod. alapból elutasítasz mindent, ami nem illik a gondolkodásmódodba.

Nem nehéz kívülről észrevenni. Természetesen jogod van hozzá, de nem biztos, hogy igazad is van/nem biztos, hogy jól látod.

Mivel magyarázod, hogy a világ boldogabbik felén már bedőltek országok?
Orbán, Matolcsy miatt?

mihalytoth · http://www.kerkom.hu/ 2011.11.25. 21:14:42

Sok adatok kellene felvenni még, pl: Bokros csomag és hatása, 100 napos program by Megyó, hitelfelvételek, államadósság, gazdasági válság, stb. Ezzek nélkül is érdemes azonban megvizsgálni a két nagy minősítő értékelését (átlagolva) és az éveket. lh4.googleusercontent.com/-dpL3rKunzGg/Ts_2vmi2rwI/AAAAAAAABB8/E6m9QWrUjsI/w667-h386-k/minosites_kormany.jpg

Orbán Diktor (törölt) 2011.11.25. 21:14:46

@6.Lenin: "Kapsz te normális kaját?"

Rendesen dugnak téged? Valószínűleg nem, mert ráérsz itt bérkommentelni, Orbán-bolsevik droid.

Orbán Diktor (törölt) 2011.11.25. 21:17:51

@6.Lenin: "Mivel magyarázod, hogy a világ boldogabbik felén már bedőltek országok?"

Sorolj fel néhányat, bolsi. Így csak böfögsz a szélben.

nyünyüge 2011.11.25. 21:18:07

@aszekelyek:
Ideje volna a szülőket, nagyszülőket békén hagyni!
Mindenki feleljen a saját tetteiért, mondataiért, az is bőven elég.
Szerintem.

6.Lenin 2011.11.25. 21:18:50

@Orbán Diktor:

Dugás után esik jól bérkommentelni.

Nem tudtad?

nu pagagyí 2011.11.25. 21:20:15

@márta)): Már van is eredmény! Az egyik bejelentés szerint, Kovács Gedeon második kerületi lakos az egyik felelős, aki közterületen rontotta a forintot. Egy bokor alól mobiltelefonon adott utasítást bankárának, a forint shortolására, miközben a "Száz forintnak ötven a fele" nótát gajdolta. Bűntársait még keresik.

graycivil 2011.11.25. 21:20:16

@6.Lenin: Sajnos lehet...:-(

De téged látva megnyugszom, hogy még van hova leépülnöm. :-)

Amúgy semmi sem akadályoz téged abban, hogy te is idézz. Vagy nehéz nézeteidet támogató cikket találni? (Bár én nem égetném magam mondjuk Bayer vagy az Agyar Nemzet cikkeivel)

6.Lenin 2011.11.25. 21:20:25

@Orbán Diktor:

Te is csak a Népszavát olvasod?

Orbán Diktor (törölt) 2011.11.25. 21:21:19

@aszekelyek: "annak az embernek, akit itt idézel, van valami rémes az arcában"

Milyen jó, hogy a tiéd tökéletes, nem lehet elrontani. Ez természetes, mivel krokodil bőrből készült. Mennyit fizetnek érte, hogy narancsot nyalj, te szerencsétlen?

nyünyüge 2011.11.25. 21:22:08

@6.Lenin:
mintha Te nem skatulyáznál név alapján azonnal minden hozzászólást.

térjünk vissza az eredeti kérdéshez: tehát Matolcsy tudja, mit csinálna (ha végre beismerné, hogy ez mégsem tuti sikertörténet, ami most zajlik):
torokgaborelemez.blog.hu/2011/11/25/413_miert_menne_orban/fullcommentlist/1#c15048417

nu pagagyí 2011.11.25. 21:23:08

@6.Lenin: Kedves Vlagyimir Iljics, ők azért dőltek be, mert ott nem volt elmúlt nyócév. Rögtön a hülyék jöttek.

jjulie 2011.11.25. 21:24:16

@6.Lenin:

ma is leírom neked birka : a véleményalkotáshoz való EGYENLŐ jog nem vonja maga után a vélemények EGYENLŐ értékét

az orbánféreg megtévesztett ezügyben is birka

Orbán Diktor (törölt) 2011.11.25. 21:25:00

@6.Lenin: "Dugás után esik jól bérkommentelni. Nem tudtad?"

Nem tudtam. Nem viszket tőle a segged egy idő után, bolsi?

szoja122 2011.11.25. 21:26:27

@nyünyüge:

Nem, vissza kell menni Ádámig.

Sőt benne volt a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatban, hogy Isten a történelem Ura. Ez pedig azt jelenti, hogy az Ő akarata nélkül semmi nem történhet a földön.

Tehát a Fidesz már megtalálta a bűnöst....

Orbán Diktor (törölt) 2011.11.25. 21:27:18

@6.Lenin: "Te is csak a Népszavát olvasod?"

Azt nem olvasom, te szerencsétlen. Azzal takarom le muteros fejét, hogy ne lássam, amikor előttem térdepel, fideszbolsi.

Orbán Diktor (törölt) 2011.11.25. 21:28:37

@Orbán Diktor: jól csinálja, mert elütöttem: muteros=anyád

6.Lenin 2011.11.25. 21:31:03

@graycivil:

Én mielőtt ide benézek, átnézek néhány oldalt, cikket.
Gondoltam, mások is így teszik.
Én a saját gondolataimat írom le, mert vannak. Soha nem állítottam, hogy az egyedüli igazságot képviselem.

Most tényleg az lenne a helyes, egymáshoz vagdosnánk különböző oldalak elfogult lapjaiból vett idézeteket?

Én ezt marhaságnak tartom, nem vezet sehová. Meg is látszik itt.

Hülyék, hülyéznek.
Én azokat szeretem olvasni, akiknek vannak saját gondolataik.
Oldaltól függetlenül.

Képzeld el, ha mindenki = jjulie-val.

Neked az tetszene? Mire lenne az jó?
Miben különböznénk?

rajaram 2011.11.25. 21:38:37

Itt egy 1000 éves ország, amelynek a problémáit egy Apple nagyságú cég simán meg tudná oldani. Ezt a céget pár egyetemista srác alapította egy garázsban pár évvel ezelőtt. Van 100 milliárd dollár adósságunk egy rossz struktúrájú országunk. Meg kellene kérdezni szakembereket, hogyan lehet megoldani ezt az igazán nem nagy problémát. Ehhez persze el kellene kergetni ezeket az elmebetegeket és szakembereket hívni. 100 milliárd dollár ma már nem olyan sok pénz, sok ember van a világon, akinek több pénze van a bankban. Őket kellene megkérdezni, nem Matolcsyt vagy Orbánt. Ők nem értenek ehhez és a többiek sem. Kaptak 20 évet, leszerepeltek, elég sok pénzt összegyűjtöttek, vonuljanak vissza a birtokaikra és élvezzék az életüket.

menőmano 2011.11.25. 21:43:58

Már kész őrület, ez a totális politikai zűrzavar. Össztűz a kormányra, totális támadás a forint ellen.
Ki kell deriteni minél előtt kik állnak az ügy mögött??!
Totális szánalom, és nevetséges, (még ha nem éppen nevetséges, akkor is.)
oszt.jónapot.
:)))

Napkutya 2011.11.25. 21:44:37

@szoja122: "Isten a történelem Ura. "

És Matolcsy gazdája, az ő fékevesztett haragja! A Magyarok Nyila!

Ostorcsapás, ami megrengeti Európát!

A történelem, sajnos sokszor igazságot tesz. A hülyékért vérrel kell fizetni.

Európa, ma már nem retteg a nyilainktól, csak röhög, hogy lefelé mutatnak. Tényleg tudunk visszafelé bánni az íjjal, de ez ma már csak arról szól, hogy kinyírjuk, azt aki felsegített a lóra...

Bravó, fülkeforradalom!

6.Lenin 2011.11.25. 21:44:47

@nyünyüge:

Nem előítélet alapján írtam, amit írtam.

Meghallgattam az Ütközőt. Emlékszem, mit mondtak eddig az ott beszélő urak. Mit mondanak most. Van véleményem.

Elolvastam a posztot is és nem értek vele mindenben 1-et, a többségével inkább nem. Elfogadom, mint a bloggazda véleményét.

Arról is van véleményem/elképzelésem, hogyan lehet/lehetne eltakarítani az elmúlt időszakban (több évtizedes) összejött hibákat.

jazzcool 2011.11.25. 21:47:40

egy biztos, Orbánra súlyos vesszőfutás vár a következő választásokig. és nem csak az egyébként erőtlen ellenzéktől, hanem pld. a hazai és a nemzetközi gazdasági élet vezetőitől. nyakig van a slamasztikában, és ebből nem tud kimászni. az ország olyan nehéz helyzetben van, hogy még pragmatikus vezetők sem tudnának pár éven belül olyat alkotni, ami az emberek többségének tetszene. a költségvetést egy normális szja-táblával rendbe lehetne hozni, de kőkemény reformlépések is kellenének, amelyek meghozására Orbán képtelen, más meg nem kapna hozzá elegendő politikai támogatást.

KG2000 2011.11.25. 21:50:38

"aki nem lép időben, az már nem megy, hanem küldik. És esélye sem lesz arra, hogy valaha visszatérjen."

Igen, pontosan így van és így is volt. Nagy Imre nem ment, ezért küldték. Meg még 300-at. Méghozzá a halálba. Mert nem értették meg, hogy nem lehet... Jól Van, Török Gábor!!!!!!!!

Most 1956. nov. 4-ét írunk. Orbán Viktor nem megy. Ti küldeni akarjátok. Abban reménykedtek, hogy a nép majd ugyanazt teszi, mint 1957. május 1-én: behódol nektek, gyilkosoknak. Majd meglátjuk.

Egyébként nagyon érdekes dolgokat lehet kiolvasni az AKK weblapján az adósságminősítésekről. Pl. hogy lehet az, hogy még 2006. december 21-én is, vagyis jóval az elkúrás nyilvánosságrahozatala után, amikor világos volt, hogy a költségvetés is elszáll, hogy akkor a Moodys A1-en tartott, vagyis 6 (hat!!!!) fokozattal magasabban, mint ma. További jó tapsikolást kívánok Török Gábornak.

Ja, és még egy Török Gábor honlapján láttam, hogy 50-nél több doktorandusza vagy diplomamunkása van. Elképesztő. 50 fiatalember, akinek a szakmája TELJESEN FÖLÖSLEGES, biztosan nem járul hozzá Magyarország felépüléséhez: politológus-hallgató.

KG2000 2011.11.25. 21:54:47

@6.Lenin: "Ne csak Népszavát olvass, hosszútávon szellemi leépülést okoz."

Hosszútávon???????????????? AZONNAL!!!!!!!!!!!!!!!

Figyel Castro 2011.11.25. 21:56:13

@=nessuno=: Orbán nem a népszerűtlenség elvesztésétől fél, hanem a hatalométól, amiért nyolc évig remegett.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.25. 21:56:34

Arról már hallottam, hogy egyesek kétségbe vonják Isten létezését, de hogy valaki ne higgyen korunk legnagyobb formátumú magyar politikusának alkalmasságában?!

Nevetséges Elemzés Rettegőknek

Török Esztelenül Köpköd

Nagyon Ideje Behúzni Egyet Keményen!

KG2000 2011.11.25. 21:57:16

@jazzcool: "a költségvetést egy normális szja-táblával rendbe lehetne hozni," ne haragudj, de ... na inkább nem írok semmit, mert megsértődsz. A költségvetés hiánya idén is, jövőre is 3% alatt marad, MÉGPEDIG AZ EU szerint is.

Napkutya 2011.11.25. 21:57:20

Orbánnak ott az az utolsó mentsvár, hogy rossz emberekbe helyezte a bizalmát.

Azt, viszont soha nem fogja beismerni, hogy az okosabbak viszont elhajtották volna a francba, akkor amikor elvesztette az előző választásokat, sok évvel ezelőtt.
Ezeket, azóta kicsinálta, vagy behódoltatta.

A MARADÉKKAL gazdálkodik.

Ez NEKI jó.

Nem az országnak. Nem nekünk. Neki.

Ezek az emberek ma hatalmon vannak, -és nem jók. Nem a kormányszóvivő szerint, hanem a közgazdászok, a politológusok, a marketingesek szerint.

Persze, Mátészalkán, a Nyírfás utcában, bármelyik fideszes lehet király a kocsmában, két VBK között.

6.Lenin 2011.11.25. 21:58:39

@jazzcool:

"a költségvetést egy normális szja-táblával rendbe lehetne hozni, de kőkemény reformlépések is kellenének,"

Milyen távon lenne eredményes?
Volt már itt akárhánykulcsos adótábla is .

A kőkemény reformlépéseket elfogadnák a népek?

Nem ez látszik Görögországban, Portugáliában. Itt átmenne?
Meddig?
Mi is az alapprobléma nálunk is, meg tőlünk nyugatabbra is ?

jjulie 2011.11.25. 22:03:28

@6.Lenin:

az olyan barmok mint te

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

concret 2011.11.25. 22:05:03

@Kara kán:

Hiába igyekszel, László56 verhetetlen ebben a műfajban.

6.Lenin 2011.11.25. 22:06:58

@KG2000:

Lehet, de sokaknál nem láttam...

ilyen volt, ilyen lett

Csak következtettem a jelenleg érzékelhetőből.

Napkutya 2011.11.25. 22:07:20

@Napkutya: Ja, Kecelen is.

Tegnap magyarázta el a Dankóban Gyurci, hogy azért nem lesz segély, mert a "Gyurcsó ellopta" -de, erre csak "most jött rá a Parlament, mer' számoltak a sok hazudozásból..."

kela-bá 2011.11.25. 22:08:26

@6.Lenin: @Napkutya: és Mindenkinek érdemes megnézni a vntv.hu-n a " 2013-ra bedől az EURO ? " Kis hazánkról is esik szó éppen a legfrissebb "téma" kapcsán.
További emberséges bloggolást !

concret 2011.11.25. 22:12:55

@Ben Franklin:

"Közösségként nem létezhetsz, mert a világkormány egyéneket akar, közösségeket nem/támadások a nemzetállamok, családok ellen/. A vége egy totalitárius állam az agymosási monopóliummal és a kevesek szabadságával."

Amúgy ezt honnan tudod?
Éltél már olyan bolygón, amit világkormány irányított - vagy csak a kuruc.infon olvastad?

Napkutya 2011.11.25. 22:14:24

@Napkutya: Kérdeztem: Akkor most mi lesz?
- Mondta, hogy mennek tüntetni, ha lesz busz. Be is lehet vásárolni, mer" csak este megy vissza.

Mondtam: -Jól van. Az is csak ÁFA. Kell a Közjóhoz.!

graycivil 2011.11.25. 22:15:29

@6.Lenin: Kezdjük csak a legközelebbi végével a piszoknak. :-)

Gábor217 2011.11.25. 22:21:00

@ben2: A forinthitel elérhető volt. Igen, magas kamatokkal. De álljunk meg egy pillanatra: Ki tartotta irreálisan magasan a kamatot? Nem az Erste, a Raiffeisen, vagy az OTP. A jegybanki alapkamat volt nagyon magas. Járai Zsigát meg lehet kérdezni arról, hogy miért. Ezt nemigen lehet külön-külön a bankok nyakába varrni.

A deviza alapú hitel kockázatos, benne volt a pakliban bármi. Tehát aki felvette, az bizony vállalta a kockázatot. És lehet, hogy msot rosszabbul jár, vagy legalábbis nem annyival jobban, mintha a forinthitelt választja.

Abszolút nem gondolom azt ,hogy bárkinek a pénzén meg kéne őket segíteni, különösen, hogy tudják fizetni a törlesztőt.

A segítség szerintem nagyon indokolt esetben, olyan emberek esetén jöhetne szóba, ahol a lakás elárverezése, egy család egszisztenciája kerül veszélybe - ezeknél drágább lenne az államnak, ha utcára kerülnének.

Az, hogy a fizető adósok rosszabbul jártak, önmagában nem indok arra, hogy mások pénzén segítsük ki őket. A forinthiteleseket ki segíti meg? Vagy azokat, akiknek mostantól nem fog hitelt adni a bank, vagy csak nagyon magas kamattal, pont a végtörlesztés miatt kivont rengeteg pénz miatt?

Az állam engem miért nem segít ki, mondjuk havi 200.000Ft-tal? Mert minden drága, nőtt a rezsi is!

A szorult helyzetben lévők továbbra is abban vannak, esetleg még kilátástalanabb a helyzetük. Aki meg tudott fizetni eddig is, az meg megszabadult jelentős többletterhektől.

Zavar az is, hogy az embereknek nincs lassan felelősségük, mert az állam kihúzza őket a szarból, főleg, ha nem nagyon vannak benne, tehát önerőből is ki tudnának mászni.

És ot van a nagy sansz, hogy ezt a rengeteg pénzt kamatokkal együtt vissza kell fizetnie az államnak. Tehát mindenkinek, azoknak is, akik egy fillér hitelt nem vettek fel soha. Nos, azok fogják fizetni egyesek végtörlesztését. Ez nem fair.

6.Lenin 2011.11.25. 22:22:24

@kela-bá:

Köszi, nem ismertem. Érdekesnek látszik.
A hétvégén átnézem.

jazzcool 2011.11.25. 22:22:32

@KG2000: a költségvetés jelenleg roppant egészségtelen szerkezetű, a különadókat előbb-utóbb ki kell vezetni, de legalábbis jelentősen mérsékelni kell. ne 2011-et meg 2012-t nézd, hanem legalább középtávot.

concret 2011.11.25. 22:23:18

@KG2000:

"..behódol nektek, gyilkosoknak."

A gyilkos Török Gábor :))))
Ilyen poént itt még nem olvastam.

Bár László56 nála is kétségkívül jobb, egyszerűen utolérhetetlen.

graycivil 2011.11.25. 22:23:22

@6.Lenin: Nem lenne unalmas állandóan az én véleményemet olvasgatni?

Orbán "alternatív igazmondó", Matolcsy "gazdasági second hand". (Csak hogy ne kelljen leírni a hazug és gazdasági analfabéta szavakat).

Adjunk esélyt ezen vélemények sokszínű megfogalmazásának is. :-)

6.Lenin 2011.11.25. 22:25:22

@graycivil:

Már régen felgyújtottam volna a kocsim, ha ennyire 1 irányba húzna, mint te.

concret 2011.11.25. 22:25:45

@KG2000:

a jövő évi hiány még olyannyira bizonytalan, hogy még elfogadott ktgvetés sincs.

sőt, igazából még azt sem tudjuk, mikor terjesztik elő azt a ktgvetést, amiről érdemes egyáltalán vitázni

graycivil 2011.11.25. 22:25:55

@6.Lenin: Helyes. A vntv.hu-t elnézve valóban a paranormalitás a ti hazai területetek. :-)

graycivil 2011.11.25. 22:27:37

@6.Lenin: Még szerencse, hogy veled sosem ütköznék össze. Mert te jobbra rögtön letérsz a normális pályáról. :-)

kicsi11 2011.11.25. 22:27:56

@KG2000: Hiába marad 3% alatt, ha megáll a gazdaság!
Lehet úgy is keveset költeni, hogy hagyunk mindent lerohadni!

tepes 2011.11.25. 22:31:49

Csak én látom úgy, hogy a világ pénzügyi rendszere az összeomlás közvetlen szélén áll?
Ez a probléma! Jó reggelt kívánok! Orbánék szerencsétlenkedése és koncepciótlan, kapkodó, káros, hibás(sorolhatnám még , ha vki igényli) gazdaságpolitikája csak siettette a súlyos helyzetet.
Időt veszítettünk, ami nagy baj, de talán más ország jobban áll? Állnak jobban. De nem sokkal.. pár hónappal?, héttel?, nappal az összeomlásig?

Tessék megnyugodni, Bajnai Gordonnal is, de az Atyaúristennel is ide jutottunk volna ebben a szisztémában. Jó, később, ok, elismerem, ha vkit megnyugtat. Meg lehet simogatni a buksinkat, hogy milyen okosan látjuk, hogy ez az út sehova se vezet!
Csak épp minden elvesztegetett szóval a kevéske időnket vesztegetjük. Ekéztem én még itt is Fideszt, MSZP-t meg még ki tudja kit. Most nem ennek van az ideje, hanem ötletelni!

Csak a pénzügyi rendszer újraértelmezésével lehet fékezni a gazdasági hanyatlást. Mert most gazdasági összeomlás is kinéz, de azért még lehet tenni. És nem a többiekre kell várni, meg 2014-re, vagy mittudomén mire.

Várok ötleteket, mit tehetünk! Vagy kérlek, győzzetek meg, hogy nem így van és túl borúsan látom a helyzetet!
Gyakorlatiasak legyenek ám és nem jövőre! Nekem már van jó pár, de direkt nem mondok, hátha elkezd valaki gondolkozni és nem a csodát várni. Azt is vki mástól...

márta)) 2011.11.25. 22:31:56

@aszekelyek:
Ezt a kommentet kár volt megirni. Magyarul úgy szokás mondani, hogy szarnak, sem hivják.
Bocsánat! De nálam már a nick neved látványa is "hajmeresztő")
Unalmas vagy , de nagyon. és már régen. Nem vetted még észre.???
Na a jövőben velem szemben ehhez igazodjál. Nincs szükségem arra, hogy firkálj itt nekem.
Sajnálom.

6.Lenin 2011.11.25. 22:32:35

@graycivil:

Erről írtam én is, vili. Nem értetted?

Én nem a... de inkább nem sorolok nickeket... szeretnék olvasni, anyázó beírásokat.
Azok lelki igények, talán nem itt kellene nekik kielégülni, de az sem zavar, ha itt teszik. Nem győzök egeret cserélni, kopik a görgető, ennyi a bánatom.

Azért vannak, akiket szívesen elolvasok, meg is keresem az írásaikat.

márta)) 2011.11.25. 22:34:49

@nu pagagyí:

Látod, látod! Nem is tartott sokáig a nyomozás.
Hát.Igen. van ilyen.

graycivil 2011.11.25. 22:35:59

""Egy kicsit érződött Orbánon és Matolcsyn, hogy meg vannak ijedve"

A kormányfő és a nemzetgazdasági miniszter TÉNYLEG AZT HISZI, hogy rosszindulatú spekulánsok rontottak neki Magyarországnak, de mi elmondtunk nekik, teljesen rossz ez a nézőpont, nem így működik a pénzügyi világ - az [origo] információi szerint a kulisszák mögött ez történt azon a megbeszélésen, amelyen tizenegy közgazdászt kérdezett meg Orbán és Matolcsy. "

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111125-kozgazdaszokkal-mirol-beszelgetett-orban-es-matolcsy.html

Hú, ez még az én katasztrófaelméleteimnél is nagyobb katasztrófát sejtet!

Amúgy gyanús! Szerintem a 11 közgazdász között kell keresni a "felbújtókat és besúgókat".:-)

+1xJo84all!

concret 2011.11.25. 22:36:52

@tepes:

nem vagy egyedül, sokan látják hozzád hasonlóan.

térjünk vissza rá egy fél év múlva: ott álltunk-é közvetlenül az összeomlás szélén? mert ha igen, addigra nyilván be kell következnie.
bár akkor valszeg nem lesz internet sem.

márta)) 2011.11.25. 22:38:33

@aszekelyek:

Még annyit!, hogy te is egy rémes alak lehetsz.
Van egy ajánlatom! Mehetsz besegiteni, te mind nagy fideszista) Kik állnak a forint elleni összehangolt támadás hétterében.??
Sokkal jobban tennéd, mint hogy itt irod a süket dumát.
OK???

6.Lenin 2011.11.25. 22:38:38

@graycivil:

Engem nagyon sok minden érdekel, a Népszaván + a (túl hosszú lenne felsorolni) kívül. Valamikor szinte minden lapot elolvastam.

Elég nekem is ,ha itt ütközünk, néha.

Jo8!
Neked is + Mindenkinek.

concret 2011.11.25. 22:44:39

@tepes:

kerestem, de sehol sem találtam az "összeomlás szélén állunk" megfogalmazást.

amúgy a pénzügyi rendszer 1930-ban sem omlott össze.

ha fél év múlva is leszel itt, rádkérdezek. bizisten.

márta)) 2011.11.25. 22:46:50

Hét magyar kereskedelmi bankot és a Magyar Fejlesztési Bankot is leminősített péntek este a Moody's Investors Service, összefüggésben a magyar államadós-osztályzat előző nap bejelentett visszaminősítésével. "

hirszerzo.hu/hirek/2011/11/25/20111125_moodys_mfb_leminosites#rss

Hmm. Fantasztikus siker) nem találom a szavakat.
Hát! Itt tartunk. ennyi.
:(

2011.11.25. 22:49:15

@KG2000: index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/25/az_allam_is_koltene_vegtorlesztesi_tamogatasra/
ésszerű döntés-e? versenyszférában ez szinte elképzelhetetlen, mert hogy nincs ennyi felesleges pénz... költségvetésben meg igen... most akkor hogy van ez? világosíts meg, kérlek...
egyébként meg: tiszteld a házigazdát!

ökörpöröly 2011.11.25. 22:56:31

Először nem hittem magam se, de egyre valószínűbb, hogy a felcsúti hímroma az EU-ból való kiléptetésre játszik. Egyre többen gondolják ezt. A bohóckodás, a szabadságharc nem csak retorikai elem, hanem eszköz arra, hogy kilépjünk Európából.
Persze furcsának tűnik, ha meggondoljuk, hogy a CIA által kiválasztott, majd a Szervezet által a jobboldalra betett Orbánc miért is akar kilépni. Aztán az ember könnyen megtalálja a választ, a korlátlan, "ellenőrzés nélküli" hatalom a cél. Ahogy láttam ma a grazi kezelt vigyorgó pofáját, egyre valószínűbbnek tűnt ez a verzió. Nem lesznek rendes választások, nem lesznek szétválasztott hatalmi ágak -amik eddig se működtek igazán jól-, csak egy állampárt és egy Bölcs Vezér. A felcsúti hímroma betegesen vonzódik az autokratikus rendszerekhez, mint Kína, Oroszország. Nem hiszem, hogy tisztább lenne az agya, mint Nérónak. Az egyetlen lehetőség, ami megmaradt, az az észak-afrikai és közel-keleti módszer, azaz tüntetésekkel és "forradalommal" szétverni a rendszerét. Már van saját ÁVH-ja, a TEK, most készíti elő az új magán titkosszolgálatát. A lépések egyértelműen mutatják az utat, aminek a végén ott vár a torz, despotikus diktatúra, melyet egy elmebeteg Bölcs Vezér vezet. Gondolom, Rákosi irigykedve forog a sírjában.

messi-asz 2011.11.25. 22:58:44

"a Múdi'z leminősítését követően"

minden hír így kezdődik... akkor ezen miért mi izgulunk ha őket minősítették le... ez a szép magyar nyelv... mi nem tudunk veszteni...

@ciceró: atlantisz ezer éve áll, tehát nem süllyed el...

ökörpöröly 2011.11.25. 23:01:19

@messi-asz: Az elmebeteg kancigusnak mindegy, neki már több tízmilliárd külföldre menekített vagyona van. Ha nem jönnek össze diktatórikus tervei, akkor lelép a számára baráti Észak-Koreába, Fehéroroszországba vagy valamelyik kies afrikai "köztársaságba".

ökörpöröly 2011.11.25. 23:03:21

@márta)): Egy elmebeteg rajongónak feleslegesen beszélsz, neki Jimmy és Orbánc a sztár. Ez a típus képtelen önálló gondolkodásra, ezért fideszbirka a rendszertani besorolása. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:06:21

@inreallife:

"de akkor meg mit magyarázol, hogy nem lehet visszafizetni?"

Miért, vissza lehet? Akkor miért nő az államadósság és miért nem fogy el, ha vissza lehet fizetni?

"ugyanaz a művelet évszázadok óta, felveszünk hitelt, és kifizetjük az előzőt. így működik a rendszer, mivel jelent ez többletterhet?"

Ha nő az államadósság az többletterhet jelent. A léte maga pedig terhet jelent, aminek semmi haszna, kidobott pénz.
Nem azért dolgozik az ország, hogy jobban éljen, vagy hogy tartalékokat halmozzon fel, hanem azért, hogy a külföldi hitelezők éljenek jobban.

A forintban hitelező hazaiak természetesen nem élnek jobban, mert kevésbé rossz forintot adnak kölcsön az államnak, pár évre, mialatt az állam lerontja a forintot, és gagyibb forinttal fizeti majd csak vissza a kölcsönt.

Amúgy nem így működik évszázadok óta. Egyáltalán nem. Aranyat ugyanis nem lehet a semmiből teremteni, hiába próbálták az alkimisták. fedezetlen hitelpénzt viszont korlátlan mennyiségben lehet teremteni. Ma már nyomtatni sem kell a pénzt, elég számokat bepötyögni egy billentyűzeten és máris ott a temérdek pénz.

A középkorban nem lehetett korlátlan mennyiségben hitelhez jutni.

Ma lehet. Ma az egyetlen valós korlátja a hitelezésnek a visszafizetőképes kereslet.

Matolcsyék raknak valami bankba 60 milliárd forintot, amiből hiteleznek 600 milliárdot. Így keletkezik a semmiből a pénz.

Az IMF is szíves örömest adogatja a hiteleit, csak legyen végre, aki felveszi. Nem aranyat adnak. Bájtokat egy számítógépen.

A mai pénz egyetlen fedezete a hitelfelvevő jövőbeli munkája, és már létező vagyona, ha van neki.
A banknak semmibe nem kerül pénzt teremteni, erre joga van.
Ehhez csupán az kell, hogy valaki aláírjon neki egy hitelszerződést, s máris teremtheti a pénzt a semmiből.

Nem a betétesek pénzét adja oda, az egy téveszme.

Gondolom talán megérted, hogy amíg a pénz aranyból, ezüstből volt, addig ezeket a trükköket így, ennyire pofátlanul nem lehetett megcsinálni.

A mai pénzügyi világrendszer XX. századi találmány.
Mára mindannyian érezzük hatásait. Óriási, visszafizethetetlen adósságok, folyamatosan és állandóan romló, értéküket tartani képtelen valuták, gazdasági növekedési kényszer, fenntarthatatlan gazdasági világrend.

Ezt persze már akkor is tudták, hogy így lesz, amikor kitalálták ezt a keynesianizmust, csak úgy voltak vele, hogy jó darabig kitart, hosszú távon meg úgyis halottak vagyunk minden.
Azonban túl hamar roskadozni kezdett ez az építmény.
S továbbra sem tudnak semmi egyéb kezelést, mint a még több hitel és a további pénzrontás. Ezzel azonban csupán egy kevés időt lehet nyerni azon az áron, hogy a jövőben még nagyobb probléma keletkezik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:07:42

@inreallife:

Amúgy természetesen nekem is megvan a véleményem rólad. :-)

ökörpöröly 2011.11.25. 23:09:07

@márta)): hvg.hu/itthon/20111125_nibek_nagy_testver_allama

Ez sokkal durvább. Az elmebeteg khancigus építgeti a terror- és elhárítószervezeteit, miközben mi a leminősítésen rágódunk. Ehhez a féreghez képest az 56-os Kádár demokratikus hazafi!
Egyre inkább úgy vélem, ha az ország lakossága nem lázad fel, akkor rövidesen már késő lesz, mert a halálbrigádjai kezükbe veszik a hatalmat.
Rühelltem Gyurcsányt is, mint a szart, de a rendőri túlkapások ellenére se éreztem azt, hogy visszavonhatatlanul egy diktatúra felé tartunk. Most pedig ezt érzem, sajnos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:12:04

@2llkedő:

"Akkor itt a lehetőség Vityenka előtt. Kössön IMF-fel szerződést, osz kezelhet könnyedén válságot."

Kezelhet. A következő kormányok kárára. Az IMF hitel nem old meg semmit, csak még súlyosabb problémákat okoz a jövőben.

A politikusok imádják a hitelt, mert a lehető legtöbb pénz elköltéséről óhajtanak dönteni a hivatali idejük alatt. Ehhez pedig a hitel kitűnő eszköz. Felveszik, elköltik, aztán lejár a mandátumuk. A visszafizetés meg az utódok nyűgje marad.

ökörpöröly 2011.11.25. 23:13:11

@Akitlosz: Hát, nekem átnyomathatna pár milliárd rohadt számlapénzt valaki!:) A semmire se jó számlapénzen vennék magamnak egy kis szigetet a Földközi-tengeren!:)

ökörpöröly 2011.11.25. 23:15:16

@Akitlosz: Ó, Bölcs Főnök, akkor mi a megoldás? Kérlek, mondd meg, ó, Nagy Akitlosz, hunok gyöngye! Szóljunk talán Enoch prófétának, hogy repüljön el velünk a Vénusz bolygóra, ahol kies vénuszdombokból folyik a tejszín? :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:18:26

@Jack Torrance:

Eddig egyik kormány sem tett lépést ebben az ügyben.

S sajnos a következők sem fognak. Az ellenzéki pártok még szocialistábbak mint a Fidesz.

ökörpöröly 2011.11.25. 23:18:31

@Akitlosz: Szerintem vezessük be a hunszittya "hunkacunka" fizetőeszközt, már csak ki kellene találni a cserearányokat! Mondjuk egy hunkacunka érjen két lárifárit! Kezdetnek jó, innen el lehet kezdeni építeni a hun nemzetgazdaságot!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:25:30

@ciceró:

Nem újabb és újabb és újabb adók kellenének - miközben a kormányfő adócsökkentésről szónokol - hanem állami kiadáscsökkentés. Azaz kisebb állam.

Egy halom dolog van, amin lehetne spórolni.

Újra kellene gondolni, hogy mi az állam feladata és mi nem az.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:27:16

@kvasztics47:

Ez nem egy moderálatlan blog? Dehogynem!

Meg is látszik rajta(d).

ökörpöröly 2011.11.25. 23:28:54

@Akitlosz: Ez csak vágyálom marad, jó ideig! :)

Jack Torrance 2011.11.25. 23:29:27

@Akitlosz: ezzel azért vitatkoznék. Egyrészt a Bajnai kormány sokat tett (a Bokros is, de az már régi történet), másrészt a többi meg ugyan nem tett semmit, de legalább rosszat se sokat. Orbánékkal az a legnagyobb bajom, hogy rengeteg pénzt elvettek mindenhonnan (manyup, különadók, adók), és ezzel együtt sem jutottak sehová, illetve visszafelé haladtak. És közben felélték a bizalmat, a jövőt, mindent. Rajtatok fanatikusokon kívül nincs ember Magyarországon, aki még hinne bármilyen politikusnak, aki egyáltalán hinne abban, hogy a politika jó is lehet. Az emberek reményét és hitét vették el, természetesen a pénzükön fölül.

És persze Orbánnál nagyobb szocialista nincs, hiszen az mszp-t túllicitálva ígérte a tizenixedik havi nyugdíjat, az ingyenes orvosi ellátást, az ingyenes oktatást és mindent, amit persze most meg akar szüntetni, csak szarban van, mert mindent körmönfontan kell csinálnia, hogy nektek ne tűnjön fel, hogy az ugyanaz mint amit anno nemzetvesztő hazaárulásnak hívtatok.

tepes 2011.11.25. 23:31:12

@concret: 2012 végéig mi is kénytelenek leszünk valami adósságenyhítést kérni (kamat, ütemezés, egyéb), és az EUR-zóna sem lesz addig egyben és nem csak a görögök szállnak ki.

Ha egyik sem jön be, megkövetlek!

ubul2000 2011.11.25. 23:31:49

""Populista, felelőtlen és hazug lenne, ha a miniszterelnök és a kormány olyan kötelezettségeket vállalnának, amelyeket másoknak kellene majd teljesíteniük" - húzta alá Radicová."

Úgy látszik ezt a mentalitást elfelejtették bajnai fejébe beleverni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:33:02

@egyittlakó:

Ha 25 éve dönthettél, akkor ma is dönthetsz.
Máshogy, ha ennyire megbántad a döntésedet.

Bár nem hiszem, hogy döntés kérdése lenne, hogy ki milyen nemzetiségű.

Persze, bejelölhettem volna a népszámláláskor, hogy kínai vagyok, de attól ez még nem az én döntésem lenne, hanem tömény hülyeség. Még egy kínainak sem tudnám elmagyarázni, hogy közülük való vagyok, ha meg mégis, akkor kiröhögnének.

Te egészen jól beszélsz magyarul, szóval több az esélyed. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:37:53

@Jack Torrance:

A hiteleket a politikusok veszik fel, és a nép fizeti meg adóban.

még egy tüntetést sem láttam, amelyben azt követelné a nép, hogy növeljük az államadósságot, hitelt még még még!, ócsíccsuk a forintot, meg rontsuk is, mer' az gyó a zexportnak, meg az államkasszának.

Nem véletlenül nem engedik, hogy a nép döntsön pénzügyi dolgokban,

Mert állítólag a nép hülyébb hozzá, mint a politikusok, pedig a valóság fordított. Illetve nem hülyébbek a politikusok, hanem felelőtlenebbek.

ssi 2011.11.25. 23:39:05

amíg működik: álmaikkal megvezetik az amúgy kemény valóságba kényszerítetteket ( 413.) Miért menne Orbán?

"német növekedés miatt már csak 0,5-1 százalék közötti gazdasági növekedéssel számol a kormány - jelentette ki Matolcsy György a közgazdászokkal folytatott megbeszélést követően. A miniszter egy új növekedési terv kialakítását, pénzügyi védőhálót és a Bankszövetséggel való együttműködést fogalmazta meg célként. Matolcsy leszögezte: spekuláció folyik Magyarország ellen."
mandiner.hu/cikk/20111125_kisebb_novekedessel_szamol_jovore_a_kormany

"szó sem volt arról, hogy hadjárat lenne Magyarország ellen. Éppen azt magyarázták a miniszterelnöknek, hogy ezek a gazdasági folyamatok nem spekulációs támadások következményei. Ugyanezt erősítette meg egy másik résztvevő is. .. közgazdászok ugyanis figyelmeztették a kormányfőt és a minisztert, hogy nulla százalék körüli GDP-növekedés várható jövőre. Ezt adatokkal is alátámasztották"
mandiner.hu/cikk/20111125_kozgazdaszok_szo_sem_volt_spekulacios_tamadasrol

@tepes: "Én bízom benne, hogy a válsággal egy emberibb gazdasági szisztéma ideje jöhet el. Bármilyen konkrét ötlet érdekel." kitől várod az ötleteket? ha világot megélő tömeg csak kulturáltan kibeszél, az már jelzésértékű a szakembereknek :)

@ulrike: "Lehet, igazad van. " vettem :))))))
////eszembe juttattad, hogy az Uram pl. akkor ad ilyen röviden igazat, ha nem akar velem beszélgetni///

@miamia: "Nocsak! Belebotlottam (természetesen) egy véleményformáló központ egyik nevesített megszólalójába. Mire kíváncsiak Onok velem kapcsolatba? "
a középső hosszú mondatot nem értem, de nem gond :) némi gúnyt érzékelek .. okát nem tudom :(
vélemény pl. a poszttémával, vagy a napi hírekkel kapcsolatban .. vagy ide, a közösbe betett hasznos/érdekes információk .. önmagunkról ritkán vallunk .. így is lehet informálódni, élvezni, másokon is elgondolkodni .. csak ennyi :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:39:14

@2llkedő:

Csak tájékoztatlak, hogy 23 óra 39 perc van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:50:26

@Unionista:

"figyelj, a probléma az, hogy hiába hozod egyensúlyba a költségvetést. "

Nem hiába. Az minden valódi megoldás alappillére. S az egyensúly hiánya minden további gond - pl.államadósság - alapvető oka.

Ha egyensúlyba kerül a költségvetés akkor nem kellenek többé újabb hitelek a költségvetési hiány fedezésére.
Tehát az államadósság nem nő tovább.

A eljáró hitelek többségére valóban újabb kötvényeket kell kibocsátani, de már nem mindre, tehát csökken az államadósság, másrészt meg ezt sokkal könnyebben és olcsóbban lehetne megtenni, mint ma.

Ha egyensúlyban lenne a költségvetés, akkor nem lenne bóvli kategóriában az ország, nem csak az IMF merne hitelezni.

Állandóan és folyamatosan javulna évről évre az ország pénzügyi helyzete. Csökkennének a kamat terhek, s az így megtakarított pénzt lehetne újabb törlesztésre fordítani, ami tovább csökkentené a terheket.

Szóval megnyugodhatsz, hogy természetesen nem jelentene azonnali megoldást az egyensúlyi költségvetés, de az ország elindulna egy másik irányba, egy felfelé ívelő spirál mentén.

Amit évtizedekig fenn kellene tartani, hogy az eladósodás problémája megoldódjon.

Ha mától soha többé nem venne fel egyetlen újabb hitelt sem az ország - ami persze képtelenség - akkor is vagy 2035-ig, 2040-ig kellene fizetni az eddigieket, jelenleg a teljes magyar költségvetésnek a felét csak erre fordítva!

Tehát az egyensúlyi költségvetés megoldást jelentene, nem olyat, mint Ceausescué, hanem olyat, ami eltart legalább 40 évig.

Lassú, de biztos megoldás. Kezdetben pár évig rossz lenne - de amúgy is rossz most is, és eredménye sincs -de aztán egyre könnyebb és könnyebb helyzetbe kerülne az ország, folyamatosan és automatikusan.

Ahogyan az adósságspirál viszi le a mélybe az országot, ugyanígy emelné fel az adósság-visszafizetés spirál.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:52:35

@egyittlakó:

"jobb megoldás?"

Hol látsz te ezekben bármiféle megoldást?

Egy megoldást sem látok köztük, nem kettőt, amit össze lehetne hasonlítani, hogy melyik a jobb.

messi-asz 2011.11.25. 23:52:41

@Laarson: itthon még a tél (tábornok) ellen is harcolunk... nem fűtünk...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.25. 23:55:43

@Kara kán:

Jól teszed.

Nagy szívás az eladósodás.

Ráadásul az állampolgár nem is tudja újabb és újabb és újabb hitelekkel eltolni a végtelenségig a vissza (nem) fizetést.

lillehammer 2011.11.26. 00:04:07

@Akitlosz: igen, ez jó lenne, és egy őszinte kommunkációval, és bizonyos "vívmányok" feladásával(egy kulcsos adó), még menne is.

A kormány legnagyobb hibája, hogy nem bír szerény lenni, vagy alázatos. És a legnagyobb baj, hogy a Fidesz egészében ilyen. Ők szerették volna tönkrezúzni az MSZP-t(akár az ország tönkretevése árán), és ők nem képesek elfogadni, hogy a világ nem körülöttük forog. Tele vannak gyűlölettel. És gyűlölettel nem lehet előre haladni.

Gábris szomszéd 2011.11.26. 00:21:11

Ha most a kormány ismételten megfutamodik, és a fideszes „politikai-gazdasági elit” saját maradék hatalmának biztosítását fontosabbnak érzi, mint a magyar nemzet hosszú távú érdekeinek felvállalását, akkor most már tényleg a lét és nemlét kérdése vetődik fel.

A legkevésbé sem túlzás kijelenteni: gyermekeink jövője, a magyar nemzet fennmaradása múlik azon, hogy lesz-e bátorságunk sztrájkok és tüntetések szervezésével vagy távozásra, vagy pedig a magyar nemzet érdekek felvállalására bírni a kormányzatot?

Orbán Viktornak a mostani „válság” az utolsó esélye arra, hogy eldöntse: a magyarság mellett vagy pedig a világbirodalom gyarmatosító erői mellett foglal-e állást. Lesz magyar újjászületés? Ránk köszönt-e vajon a „magyar tavasz”?

Kedves Mindenki! Szerintem el lehet kezdeni felkötni a gatyát. Úgy érzem ismét jöhetnek olyan idők, amikor felmerül a kérdés:

"Inkább hősök tudunk lenni egy pillanatig, vagy inkább rabszolgák egy életen át"?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.26. 00:25:33

@jazzcool:

A SZJA tábla normálisabb, mint bármikor valaha is.

Ha több adó kell, akkor lehet növelni a kulcsot, de ugyanazok prüszkölnének ellene a legjobban, akik már a 16%-ot is sokallják.

Olyan adót találj ki, amit mindenki fizet, te is!

Ne olyat, amit csak mások!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.26. 00:30:18

@Gábor217:

"A jegybanki alapkamat volt nagyon magas. Járai Zsigát meg lehet kérdezni arról, hogy miért"

Nem csak őt. Én is tudom miért.

Azért, mert a kormány állandóan költségvetési hiányt csinált, amit fedezni kellett. Hitelből. Államkötvényből. Azt meg csak akkor vették a népe, ha elég magas hozamot ígért. Magasabbat mint más országok. Svájcnak bátrabban hiteleznek a népek, mint Magyarországnak. Azt, hogy Magyarországnak is merjenek hitelezni jobban meg kell fizetni.

Ilyen egyszerű.

Tetszettek volna egyensúlyban lévő költségvetést csinálni, aztán akkor Járai Zsigmond is csökkentette volna a jegybanki alapkamatot!

De pénzszóró kormány mellett ez nem megy.

inreallife 2011.11.26. 00:32:27

@Akitlosz: navárjálcsak. a felvesz meg visszafizet szót definiáld már. meg mikor annulálja egymást a kettő. csakmert ahogy írod a szöveged, az egyikből visszakanyarodsz a másikra, de közben megváltozik a jelentés.

az imf hitelt, amit szerinted nincs meg, azzal az történt, hogy a meglévő hiteleinket fizették vissza belőle. tetszikérteni? tehát az imf hitel felvételével nem nőtt az adósságunk, mert adósságkifizetésre költöttük el. ha nem az imftől vettük volna fel, akkor ugyanúgy piacról vontuk volna be.

ne magyarázd, hogy el lett költve, mond helyette azt, hogy meglévő hitelek kiváltás történt velük. tedd hozzá, hogy jó magas kamatozású meglévő hitelt cseréltek le alacsony kamatozású hitelre. bőven piaci kamat alatt. és máris nem úgy tűnik, mintha talicskával hazatolták volna, ahogy sugalmaztad....

a másik, szándékos pongyolaságod, hogy most a mostani kormánynak kell visszafizetnie, amit az előző felvett. több ponton is faszság. először is, amikor lejár egy hitel azt az ákk váltja ki, nem a kormány. másodszor, a kibocsátott papíroknak futamidejük van. csak közlöm veled, hogy a 3 hónapos papírokat 3 hónapja adták el, navajonakkor ki kormányzott? a harmadik az, hogy mivel a hiteleink jóval korábbról datálódnak, így a visszafizetésről minden kormánynak gondoskodnia kell. teljesen mindegy, hogy imf vagy axa hitelt fizetünk vissza.

a következő rendszeresen visszatérő majomságod, hogy imf hitelből mindenki tud válságot kezelni. bazdmeg nem abból kezelik. az imf hitel arra van, hogy ne kelljen a piacról hitelt bevonni x ideig. a válság kezelése pedig a gazdasági programban testesül meg.

miért jó, hogy összevissza beszélsz, és egybemosol dolgokat? gondolom öncélúan teszed, és mindig komcsi és zsidó ellenes retorikával. ettől áll fel neked? én sem komálom a fenti két népcsoportot, de bazdmeg a gazdaság az gazdaság, a matek az matek, és a pénz az pénz. az csak az orbáni mesetárban van, hogy azt mondjuk mi vagyunk a legnagyobbak hej! ha nincs pénz, ha döglik a gazdaság, akkor hiába mondják az ellenkezőjét.

a bajnai egy sikeres válságmenedzser volt a miniszterelnöksége alatt. az csak a fideszhablaty, hogy nem, közben a háttérbeszélgetéseken meg az égig magasztalták ők is, mind itthon, mind külföldön. az egyszerű parasztgyerekek nem bírják felfogni, mi a válság, és mi a válságmenedzsment.

fiatal vagy még, naív, egyszerű. rengeteg időd van még, hogy megismerd a rendszert, még bőven csak a felszínt kapargatod. ne dőlj be az egyszerű megfogalmazásoknak, közhelyeknek, mantráknak. tanulni, tanulni, tanulni. az nem szégyen, mégha komcsi is mondta... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.26. 00:32:44

@Jack Torrance:

Ezt nekem írtad?
Összetévesztesz valakivel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.26. 00:38:49

@lillehammer:

Szerintem rosszul értékeled.

A Fidesznek jó, hogy az MSZP a legnagyobb vetélytársa, mert az MSZP-n könnyű fogást találni. Így érdeke a Fidesznek is egy kihívónak alkalmas MSZP.

Ha másik párt lesz, lenne a váltópárt esélyes, akkor akármelyik is az, a Fidesznek nehezebb dolga lesz, lenne ellenük, mint az MSZP-vel szemben.

Tehát nem értek egyet, hogy a Fidesz az MSZP tönkrezúzására törekedne.

Jönne egy új párt, akik még nem kormányoztak, nem bolsevikok, tiszta a lapjuk. Milyen fogást találna rajtuk a Fidesz? Sokkal kevesebbet, mint a legalább 67 éves múltú, sokszor kormányzó MSZP-n.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.26. 01:19:16

@inreallife:

Nem ütöd meg azt a kulturáltsági fokot, akivel érdemes szóba állni, akinek érdemes elmagyarázni.

Sz'al hagyjuk egymást! Elkönyvellek zsüli, meg ökör mellé.

fikulak 2011.11.26. 01:55:15

Kedves Gábor!

Szerintem, az elmúlt 20 év orbáni politikáját figyelembe véve, Orbánnak a következők a prioritásai:
1. helyen: a hatalom megszerzése, megtartása, bármi áron.
kb. a 10. helyen: Nimbusza
kb. az 1000. Helyen: az ország sorsa

Ha tévedek a fentiekben, akkor 10 héten belül lemond, és lehet találgatni, hogy a nimbusza vagy az ország érdekében mondott le.

dbeata 2011.11.26. 05:58:05

@ökörpöröly: Birtokomban van egy 2001-es NÉpszabi cikk, melyben Orbán utal arra, hogy az EU-n kívül is van élet, ha gondolod, elküldöm, csak most nem akarok zörögni, mert a család még alszik. Amúgy én az ilyen aszekelyek típuson vagyok totál kiakadva. Egyszer jönne ki a fényre..

dbeata 2011.11.26. 06:03:26

@Akitlosz: Hát igen, a probléma összetett. És azért bőven benne van az emberi hiúság (nehogy mán a szomszédnak nagyobb plazmája legyen) vagy állami szinten (nehogy mán Skoda SUperb-bel járjak, mikor van Lézer-Audi) szóval az emberi hiúság és butaság és nagyravágyás és fogyasztási láz is tetézi a bajokat. Túl jól élünk, ez a bajunk, és elfelejtettük, hogy mi a szükséges és elégséges.

dbeata 2011.11.26. 06:06:50

@aszekelyek: Egyszer majd gyere ki a fényre és szívjál friss levegőt. Eleinte szédülsz majd és úgy érzed, menten megvakulsz, de utána jó lesz, hidd el, látni fogod hogy a Világ színes, és nem fekete-fehér. Meg fogsz könnyebbülni tőle.

A császár új ruhája pedig sajna nem készült el. Hiába dicsérgeted, attól még meztelen. Nem a tükröt kell hibáztatni.

dbeata 2011.11.26. 06:17:28

@ben2: Kicsit felcserélődött nálunk a bal és jobboldal a képviselt értékek alapján... Mondhatnám hogy szögesen ellenkezik a nemzetközivel..

aszekelyek 2011.11.26. 06:46:21

@Orbán Diktor: Önnek is van bibi az arcával. Arcátlan.

dbeata 2011.11.26. 06:48:29

@aszekelyek: Amúgy meg ha diktátorod jobban sáfárkodott volna, akkor most nem kéne aggódnod Mo. vízvagyona miatt. Csakhogy mára már csupán ez maradt. De azért elárulok egy titkot, és nem kérek érte semmit: a legnagyobb ellensége az ivóvízkincsünknek mi magunk vagyunk. Mossál mosódióval, használj locsolásra és WC öblítésre esővizet, ne pancsikolj a kádban, elég a lavór és a heti egyszeri fürcsi vagy zuhi, és ne mosogassál folyóvízzel. Ezzel többet tehetsz, mint az álhazafias óbégatással. Így is, úgy is elveszik, de Orbánod elintézte, hogy ez előbb bekövetkezzen, és ne később. Szeret harcoskodni, csak hát felkészületlen és viszi magával az országot. Vagy akit tud. Most én sajnálom, hogy itt kell élnem, ebben az elb..szott országban.

szoja122 2011.11.26. 06:57:18

@KG2000: "Egyébként nagyon érdekes dolgokat lehet kiolvasni az AKK weblapján az adósságminősítésekről. Pl. hogy lehet az, hogy még 2006. december 21-én is, vagyis jóval az elkúrás nyilvánosságrahozatala után, amikor világos volt, hogy a költségvetés is elszáll, hogy akkor a Moodys A1-en tartott, vagyis 6 (hat!!!!) fokozattal magasabban, mint ma."

Lehet szidni őket, lehet bírálni, akár van is benn valami igazság. Még azt is mondhatom hogy soha semmikor semmiben se volt igazuk. Az ilyen dumáknak abszolúte semmi jelentőségük. Mivel nem ez számít:

A PIAC DÖNTŐ TÖBBSÉGE AZ ÍTÉLETÜKNEK MEGFELELŐ CSELEKSZIK.

Így ha nem akarunk elsüllyedni akkor váltani kell. Ha tetszik, ha nem. Mégpedig 180 fokkal.

Kedves Fideszesek MERJETEK MERÉSZET ÉBREDNI!!!

aszekelyek 2011.11.26. 07:00:50

@nyünyüge: ha mondjuk nem tudnám, hogy mennyire nem lehetséges az utódnak függetlenítenie magát attól, amit tudattalanul, egészen zsenge korától magába szív aaaa bármelyik szülői házban, még hajlanék is arra, hogy egyetértsek. Sajnos ez akkor sem lehetséges, ledobni a szülői házat, csak úgy, az egyénnek magáról ha ezen külön dolgozik, akarattal. Ugyanis nincsen tudatában annak, mitől olyan, amilyen. Minden reakciója, elve, gondolata, cselekvése. nekem sem menne, pedig én még tudom is, hogy ez hogyan van az emberben teremtve. Nem venném a bátorságot, hogy kijelentsem, csak azért, mert...itt van egy bla,bla, nekem menne. zessék behelyettesíteni, a mit teccik, a bla,nla helyére, ami t akarsz, indifferens marad. VAn az a tény, hogy lehetetlen és pont. Az is érdekes, hogy a szülői generáció a diktatórában volt kiválasztott és eleve hozta olyan helyzetbe utódait, hogy azok is benne maradjanak, jórészt kizárólagosan a valódi politika csináló, hatalmat gyakorló kiválasztott csoportban, a rendszerváltásnak elnevezett történelmében a magyar nemzetnek. Ezek is sok példával alátámasztható tények. Gazdasági és politikai téren egyaránt. Orbánt, ha közéjük tartozna , ténylegesen, elfogadnák. Csak ő nem tartozik közéjük, nem paríroz nekik, komolyan gondolja a rendszerváltást és emiatt aztán a feje követeltetik, másként Salome nem táncol.... Értsd, Magyarország leminősíttettetik. Ha meg is feszül és meg is hozott minden szükséges áldozatot a stabilitásáért. Ez a tény mindent elmond. Meg az, hogy akit odaültettek az olasz kormányfő helyére, a goldman sachs munkatársa volt .Ott sem lehet bárki munkatárs.

aszekelyek 2011.11.26. 07:15:02

@nyünyüge: tudom én, hogy vannak, akiknek kellemetlen, hogy bármikor is szó kerüljön a felmenőikről. A politikában. de sajnos ez elkerülhetetlen. Képzeljük el, hogy az a szegény, sérült lelkű ifjú, majdan fejébe veszi, vagy teszik neki, aki ma még a Corvinuson tanul, hogy apja nyomdokaiba lép..... Az ő szerencsétlen gyermekkorával és ebből fakadó problémáival. Kell nekünk egy második qurcsány és korszaka? Még hányszor gondolod , hány generációval ugyanazt előadni? Így, soha át nem adnak, semmiféle hatalmat senkinek. Ha volnál szíves ezt végiggondolni. Nem ártana. Meg azt, hogy ritka kivételről eltekintve nincs társadalmi rétegek között átjárás. Akik lent vannak, ma is híjával vannak a tudásnak és az eszközöknek, hogy magukért tehessenek is. Nem mond ez neked valami nagyon súlyosat? Orbán és az üt támogatók, a réfi rendszer tagjai közül, ezerszer jobbak MAgyarország jövöje és jelen szempontjából, mint azok, akik 20 éve magukat felékesítették a rendszerváltó elit jelzővel és mára kilökték őket az emberek a hatalomból. de ők ebbe nem nyugszanak bele. Hátulról, sunyin , orgyilkos móccerekkel támadnak. Ami sajátjuk. Azt adják, ami a lényegük. Ezért nem szabad soha többet a hatalom közelébe engedni őket és leszármazottaikat. Rendes polgári foglalkozást nyugodtan űzzenek. Semmit, ami a hatalomhoz utat adna. Taz adna egy esélyt Magyarországnak. Amíg ez nincs így, bármilyen aljasságra képesek. Ahogy azt 2004- 2005-2006-ban , 2008-ban és ma is bizonyítják.

szoja122 2011.11.26. 07:17:45

@Akitlosz: Tévedésben vagy.

Járai Zsigmondnak éppen hogy gyenge forintot kellet volna forszíroznia, mert a gazdasági teljesítményünk nem volt szuper. Erős valutát csak jó gazdaság engedhet meg.

Kitérő:

Az euró válsága is ezt bizonyítja: az erős államoknak gyenge az euró, a gyengéknek pedig erős. De egyszerre nem lehet le és felértékelni. Ezért van most az EU ott ahol van. Persze azért is mert az ellenőrző rendszerük nem volt elég hatékony -sok hazugságot elhittek- és nincs elég eszközük a megfelelő gazdaságpolitika betartatására.

Vissza Járaihoz:

Ő viszont ennek ellenére erőset csinált, mert a Fidesznek akkor az volt a politikája, hogy a forint -a mi nemzeti valutánk- nem lehet gyenge. A magyaroknak nem lehet gyenge valutája.

Ezért indult be a svájci frank hitel felvételek sorozata. A mindenkori MSZP kormányok harcoltak ez ellen, de erőtlenül és nem volt eszközük ennek megváltoztatására.

Ezzel semmivel sem akarom a felelősségüket csökkenteni, Megyesi 50%-os béremelése, 100 napos programjai, Gyurcsány ötletelése rendkívüli károkat okoztak.

A Fidesz viszont ellenzékben nagyon populista politikát folytatott, amit most is nyög. Ezért sem képes rendes gazdaságpolitikát folytatni, mert önmagát kellene megtagadnia. Ezért inkább átváltott demagógiára.

Csöbörből - vederbe került és kerültünk ezzel.

aszekelyek 2011.11.26. 07:19:44

@Orbán Diktor: Ma jó kedvem van, kapsz egy tudásmorzsát. Az információ 80 %-a minimum a szemen keresztül jut az agyba. Tehát nem a fülön át. Amit látok, az említett úr arcán , az informál engem és nem az, amit mond. A benyomásom a sajátom és elvitathatatlan tőlem. Akit fizetnek azért, hogy itt mocskolódjon , nyilván az , aki ezt feltételezi másról. Ki , mint él , úgy ítél. A népnyelv ezt úgy fogalmazza, hogy .."rá van írva az arcára" . Mert a nép okos , sokkal okosabb , mint az olyanok , mint ön.

szoja122 2011.11.26. 07:20:38

@szoja122: "Megyesi 50%-os béremelése" Apropó a Fidesz ezt megszavazta, mert azt a politikát folytatta minél rosszabb lesz a gazdaság, annál jobbak lesznek az esélyei, sajnos ez bejött neki.

aszekelyek 2011.11.26. 07:23:03

@jjulie: :))) kitől kérjen elnézést? A birkaeleség árustól vagy a birkáktól , esetleg az eleség hitelezőtől?

jjulie 2011.11.26. 07:26:10

@aszekelyek:

tőlem, és veled kórusban banyabirka

aszekelyek 2011.11.26. 07:28:29

@jjulie: Nem, csak még vannak olyan ártatlan lelkek, akik az amerikai nagy házikóban mutogatott látványosság-értsd, emberi jogok nyilatkozat- tartalmából elhisznek bármit is. Amerikaiak azt prédikálják és közben egyetlen jogot ismernek el, a sajátjukat. Mindenki máson meg követelik az a emberi jogok betartását. Egyszer már mondd meg ó, nagy úr, hogy mi is az a plusz, ami miatt egyenlőbb az, akié többet ér. Tudjuk, mit kell tisztelnünk bennük. Így csak ugye tévelygünk az nyilatkozat betűi értelmével a fejünkben és nemértyük.:)

szoja122 2011.11.26. 07:28:52

"Budapesttől is megvonta a befektetési ajánlású adósbesorolást a Moody's hitelminősítő."

www.origo.hu/itthon/20111126-budapestet-is-leminositette-a-moodys.html

Kedves Fideszesek lehet álomban tartani magatokat, lehet azt mondani Ők nem értenek semmihez.

De attól hogy ezt mantraként ismételgetitek nem változik semmi:

A PIAC DÖNTŐ TÖBBSÉGE AZ Ő ÍTÉLETÜKNEK MEGFELELŐ CSELEKSZIK.

jjulie 2011.11.26. 07:32:25

@aszekelyek:

neked sem kellemetlan a putrilakó szüleidről nagyszüleidről hallani, és azt sem, hogy lélekben még mindig te is csak cseléd vagy, hiába vakart ki a kádár a cselédsorról és lettél mára fideszpicsaszájú fűbehugyos fideszbirkabanya

aszekelyek 2011.11.26. 07:33:44

@jjulie: bocs de én tavaly is szigorú diétán voltam. Meg a kassza kulcsa se volt nálam sosem. Ha nálam lett volna , senki nem eszi magát túl , arra a mérget beveheted:)

szoja122 2011.11.26. 07:38:54

"Egy kicsit érződött Orbánon és Matolcsyn, hogy meg vannak ijedve"

"Azt szinte mindenki kihangsúlyozta, állította forrásunk, hogy az IMF-fel meg kell állapodnia a kormánynak és a bankokkal, Bankszövetséggel ki kell egyeznie. Orbánék jelezték, ez a határozott céljuk.

Másik forrásunk elmondta, hogy ahogyan nem kerülték meg a közgazdászok, hogy rámutassanak a szerintük szerencsétlen lépésekre (a hirtelen bevezetett válságadókra vagy a banki hitelezést lefagyasztó végtörlesztésre), néhányan feszegették azt is, hogy le kellene vonni a személyi konzekvenciákat. Erre azonban az asztal másik oldalán ülő, megcélzott személy, Matolcsy György nem reagált, ahogyan Orbán sem."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111125-kozgazdaszokkal-mirol-beszelgetett-orban-es-matolcsy.html

Csak az nem értem miért beszélget Orbán és Matolcsy kommunista közgazdászokkal. Azoknak kell lenniük, mert ilyenek amiket mondtak csak kommunisták mondhatnak -a Fidesz eddigi álláspontja szerint.

Szomorú, nagyon szomorú hogy még a sajátjaira sem hallgatnak.

aszekelyek 2011.11.26. 07:41:01

@6.Lenin: lényinem, hát a szürke civilisták nem szeretik, nem állhatják a másként gondolkodókat. Méghogy pluralizmus? éleslőszert nekik, ahogy a kartonos banya mondta, a millások tüntetésén, a hírtv kamerájába. ... biztos bedrogozták... vagy csak megrekedt az ávónál , még 56-ban és elhitte, hogy mindenki gazember, kivéve a kádárelvtársat és a megtorlás és koncepciós perek kieszelőit, végrehajtóit . Jó kommunista akart lenni világ életében. Ami az éleslőszerrel egyenlő abban a tök fejében. Az imprilalizmus mákonyába beleragadva is csak ezt tudják... Számomra is rejtély, hogy kerülte el a figyelmüket egy ilyen horderejű változás:) , hogy imprilalisták ülnek a pártjuk vezetői székeiben.

nyünyüge 2011.11.26. 07:41:28

@szoja122:

Meghallgattam a kincstári tévé és a hírtévé reggeli hiradóját a leminősítésről.
Míg a kincstári csak pozitív mondatokat választott ki Matolcsy tegnap esti sajtótájékoztatójából, addig a Hírtévé viszonylag árnyalt képet mutatott, ugyanazon sajtótájékoztató alapján.

aszekelyek 2011.11.26. 07:42:10

@menőmano: Ami nevetséges , az az, hogy itt nyomatják, hogy Orbán csinálta , maga ellen...

jjulie 2011.11.26. 07:42:56

@aszekelyek:

ezt miért nekem címezted banya, és miről jutott az eszedbe? nyilván nem az én kommentemről, amely alatt a "válasz erre" feliratra kattintottáé

amúgy banya neked is tetszik, hogy a fideszpicsaszáj prototípusát magán viselő akarnok orbánparasztnak el kell tűrnie amit a moody's csinál vele, a moody's lekaraktergyilkolászásához igen kicsi kis pöcse van az orbánparasztnak, aki mucsaröcsögén kívül sehol sem számít erősebb kutyának, hiába terjeszti ezt magáról mucsaröcsögén

éljen a fideszpicsaszáj, élljen soká

"Orbán Viktor ekkori olvasatában ez a leminősítés – még nem a bóvliba, csak az A-ból a B-be – egyenlő volt a pénzügyi katasztrófával: azt mondta, az állam pénzügyi válságban van, illetve a döntés másnapján egy fórumon arról beszélt, hogy a visszaminősítés szégyen, és hogy elbuktunk „a szembenézés képessége nevű tantárgyból", míg Varga Mihály arról beszélt, hogy Veres János félremagyarázza a romló hitelminősítést."

orbán picsaszájú viktor, és a szembenézés tantárgy

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

szoja122 2011.11.26. 07:43:38

Újabb kommunista közgazdász szólalt meg:

"Mellár szerint a kormány hibázott"

fn.hir24.hu/gazdasag/2011/11/25/mellar-szerint-a-kormany-hibazott/~~fokusz

szoja122 2011.11.26. 07:45:51

@nyünyüge: A kincstári vonalasabb mint a Hír TV. Felháborító. Teszik ezt a Mi pénzünkből.

jjulie 2011.11.26. 07:46:22

@aszekelyek:

nohát kihitte volna, hogy prolidumát is képes generálni a fideszpicsaszád banya, ezt felárral számlázhatod?

aszekelyek 2011.11.26. 07:48:25

@Napkutya: Szép. HA nem lesz segély , miből is vásárolnak be? .9 A Buszozásér mennyit kapnak? Méregdrága fővárosi árakon? Vagy a tesconál teszik ki őket? Mer akkor már nem annyira közjó.

jjulie 2011.11.26. 07:49:23

@aszekelyek:

a fideszpicsaszájra való szavazatod miatt, illetve a fideszpicsaszájúság terjesztés miatt kérjél kórusban elnézést fideszbanyabirka

aszekelyek 2011.11.26. 07:50:22

@KG2000: NA de ő úgy gondolja, hogy a minimálbér adómentes és azorbán meg fizessen, a többivel 98%-os adót. :) Nem írta, hogy néz ki a nála a normális.... feriék semmit, mer nagy a család... A többiek meg optimalizálnak és hazahozzák 10%-osan.

szoja122 2011.11.26. 07:50:28

Újabb kommunista közgazdász szólalt meg:

"Chikán: Nem lehet négyévente rendszerváltás"

www.narancsjuice.hu/cikk/chikan-nem-lehet-negyevente-rendszervaltas

Nagyon aktívak a kommunisták:))))))))))))

szoja122 2011.11.26. 07:55:23

"A Moody’s kivégezte az OTP-t is"

www.vg.hu/penzugy/tokepiacok/a-moodys-kivegezte-az-otp-t-is-363203

Újabb nemzetközi összeesküvés az ország ellen........

legyen a Fideszesek új mantrája: Ébredjünk, ébredjünk, ébredjünk, ébredjünk, ébredjünk, ébredjünk, ébredjünk.

nyünyüge 2011.11.26. 07:55:47

@szoja122:
Chikán téved. Az Orbán kormány nem 4 évre tervezte a maga rendszerváltását :(.

aszekelyek 2011.11.26. 07:56:22

@ökörpöröly: az UFO-k el se rabolták??? Mit mond a jósnő? A látó? A CIA kiválasztott a legjobb, azon nagyon röhögtem...

aszekelyek 2011.11.26. 07:58:24

@szoja122: Malina Hedvig is magát verte össze, sok évig......

jjulie 2011.11.26. 07:58:57

@aszekelyek:

ezekért a hatástalanított fideszpukikért még befogadják a számláidat, vagy már csak a szijjártókezelésből eredő maradandó agykárosodásod miatt eregeted őket?

szijjártó professzor fideszunortodoksz sebészete segget csinált a szádból, és a fingásaid az agyad maradékának termékei

élljen a fidesz mindenrekiterjedő unortodokszia, szia banyabirka

jjulie 2011.11.26. 08:01:01

@aszekelyek:

adtál már reggelit az embernek banya?

aszekelyek 2011.11.26. 08:05:39

@márta)): Magyarul ezt úgy mondják helyesen, hogy "... te , mint ' és nem "mind ". Tudom , hogy van tájnyelv , ahol így hangzik de nem úgy kell írni. Nem te vagy itt a forgalom irányító. Nem árt emlékezned rá. :)))

szoja122 2011.11.26. 08:05:47

@aszekelyek: Így van, minden rendben van, hatalmas sikereket értünk el, aki pedig éhen hal az csak azért van mert öngyilkos akart lenni.

További szép álmokat. Ne ébredj fel, mert a valóság szörnyű, nagyon szörnyű....

szoja122 2011.11.26. 08:07:01

@nyünyüge: Igen, Orbán ki is jelentette legalább 40-re....:((((((((((((((((

jjulie 2011.11.26. 08:10:28

@aszekelyek:

ne aggódj banyabirka, a fideszhandabanda ellenméreg első adagját most hogy a moody's beadta az orbány-matocsnyik szörnyszülöttikreknek, lesz ma is katarzisra ok, nem is egy

Not Before 8:00 PM
[7] T Berdych (CZE) vs [6] J Tsonga (FRA)

Getafe - FC Barcelona
Coliseum Alfonso Pérez 26-11-2011 22:00

és ezt ki ne hagyd banyabirka

21:55
ValóVilág - Aréna
Valóságshow - összefoglaló - élő adás (2011)

jjulie 2011.11.26. 08:12:46

@aszekelyek:

a forgalom irányítást én vállaltam, de ma választhatsz: hova küldjelek banyabírka?

aszekelyek 2011.11.26. 08:17:28

@jjulie: nincs itthon és nem kell etetni:) tud enni önállóan, felnőtt ember. ettek már a macskák is, fél hétkor. Az unokaöcsém lánya, 8 és fél éves, aki a keresztlányom is, még nem kért enni, felébredt de még előbb mesét néz és később kér enni. Magam, már csak a kefíremet majszolom, és iszom még egy kávét, hogy nekiugorjak a bevásárlás-főzésnek. Ja és hajat mosunk a keresztlányommal, mert este színházba is viszem. Táncolni tanul, négy éve , jazzbalettet. Táncszínházba megyünk. Akarsz még valamit tudni? Maceszgombóc lesz a húslevesben , ebédkor . Betettem már a hűtőbe , ahogy lüke tanácsolta , az összedolgozott hozzávalókat. Láthatod, ma nem sokat tudsz majd macerálni itt , vén fütty:) Azért ne lankadj... :DDD Volt neked kapcsolatod sokkal idősebb nővel? Szexuálisan. Hallom , komoly a korelláció az agresszív viselkedés és az olyan szexuális élmények esetében. Szép hétvégét neked !

jjulie 2011.11.26. 08:21:53

az igazmélyenmagyariakat meg sem érintette a moody's

kuruc.info/

jjulie 2011.11.26. 08:29:54

@aszekelyek:

ügyes ember, lelépett otthonról mielőtt beindultál volna

vagy haza sem ment?

aszekelyek 2011.11.26. 08:31:35

@KG2000: Mindenki tudja, mindenhol, hogy amit a hitelminősítők elkövetnek , az halálos bűn. Csak a halálos fegyver náluk van. Értsd pénz. Ferivel le volt mutyizva, hogy a bankok majd szépen megköthetik a mocskos szerződéseiket itt svájci frankra , pardon, törvényes de nem etikus szerződéseiket , ő semmit nem fog ellene tenni. Naná, hogy nem minősítették le. Az országot csak akkor, amikor az ellen szavazott, hogy kiszedjék alólunk az egészségügyünket , az oktatásunkat és ők privatizálják. Mégis, kiknek lett volna rá pénze? emlékszem, még ajánlatot sem tettek, mert gondolták, ha összeomlik, amin erősen dolgoztak, majd semmi pénzért hozzájutnak. Ahogy a javainkhoz a 20 év alatt mindig. Csak, hogy tudd a leminősítés okát a népszavazás után. Ez ennyire egyszerű.

aszekelyek 2011.11.26. 08:40:34

@ökörpöröly: annyi pénze van qrcsánynak külföldön?
@concret: nem néztél tévét? Matolcsy mondta, hogy miután a németek közölték, 0.5 és 1. között lesz az övék, valahol a miénk is oda várható. Ezzel számol. Tegnapi hír. Fél 11 kor már mindenhol lement a hírekben. Most már számok is lesznek. Érdemes kiszámolni. Eddig lehetett nyivákolni, hogy ennyivel, meg annyival. Mindenki átírta a számokat, nekünk a németek után megy a számolás.

szoja122 2011.11.26. 08:41:26

@aszekelyek: "Ferivel le volt mutyizva, hogy a bankok majd szépen megköthetik a mocskos szerződéseiket itt svájci frankra"

Szánalmas érv, mindig másban keresni a hibát.

Hogy támogathatsz egy olyan pártot akinek a keresztény ideológia az alapja? Nem ismered Jézus hegyi beszédét:

Más szemében a szálkát, de a sajátjában a gerendát sem.

De hogy ne keljen visszanézned még egyszer leírom:

Járai Zsigmondnak a gyenge forintot kellet volna forszíroznia, mert a gazdasági teljesítményünk nem volt szuper. Erős valutát csak jó gazdaság engedhet meg.

Kitérő:

Az euró válsága is ezt bizonyítja: az erős államoknak gyenge az euró, a gyengéknek pedig erős. De egyszerre nem lehet le és felértékelni. Ezért van most az EU ott ahol van. Persze azért is mert az ellenőrző rendszerük nem volt elég hatékony -sok hazugságot elhittek- és nincs elég eszközük a megfelelő gazdaságpolitika betartatására.

Vissza Járaihoz:

Ő viszont ennek ellenére erőset csinált, mert a Fidesznek akkor az volt a politikája, hogy a forint -a mi nemzeti valutánk- nem lehet gyenge. A magyaroknak nem lehet gyenge valutája.

Ezért indult be a svájci frank hitel felvételek sorozata. A mindenkori MSZP kormányok harcoltak ez ellen, de erőtlenül és nem volt eszközük ennek megváltoztatására.

Olvass legalább jobb oldali közgazászokat, néhány linket az előbbiekben megadtam.

Ők már felébredtek, legalábbis ébredezőben vannak....

2llkedő 2011.11.26. 08:42:48

@aszekelyek:" Mindenki tudja, mindenhol, hogy amit a hitelminősítők elkövetnek , az halálos bűn."

Javasolnám ismerkedés céljából a következőt:

www.esoember.hu/index.php?option=com_docman&task=search_result&Itemid=154
A pdf fájlt töltsd le.

Egy mondat az írásból:

"Kötelességed mások jogait tiszteletben tartani."

2llkedő 2011.11.26. 08:45:38

@aszekelyek: "nekünk a németek után megy a számolás."

Önállóan már számolni se tudunk?
Eltolcsy szobra:
gallery.site.hu/d/1366097-2/majom_szobor.jpg

jjulie 2011.11.26. 08:47:26

@aszekelyek:

azt akaraod elmagyarázni banyabirka, hogy az orbány mindössze egy kispöcsű nyikhaj, egy méretes seggszájjal az arcán, aki ki karta szabadságharcolni a magyarseggbe orbánmagyarnemzetilófaszt királyságot magamagának?

és a moddy's néhány mondattal kipukkantotta az orbánlufit amit a parasztja huszonéve már fúj?

banyabirka: aki kéri a seggébe az orbánnemzetilófaszt, az költözzön össze az orbánparaszttal felcsút-alsón, a többiről meg szálljon le a seggszájú, mondd meg neki ha legközelebb összefuttok

szoja122 2011.11.26. 08:49:14

@aszekelyek:

Ezért is tartunk itt ahol tartunk, mert mindig mindenben mást hibáztatunk, mindenben az ellenség gonosz ármányát sejtjük. Azonkívül hogy ez már paranoid -klinikai eset- meg nemzetrontó is mert gátolja az igazság feltárását.

Ha abból indulunk ki hogy 100% igazad van, akkor sem ez az állandó múltba való vájkálás, az őrök ellenségkép keresése a legfontosabb.

Előre kell nézni, hogy hogyan tudunk ebből kilábalni.

Most ez a legfontosabb.

aszekelyek 2011.11.26. 08:50:10

@jjulie: persze, nem tudhatod. Vannak, akik dolgoznak. @tepes: Ha van hatalmad is hozzá, akkor jó. Mert akik a pénzügyi rendszert át tudják alakítani, elveben, kormányok és képviselők, azok mind a válság kreálóinak zsebében vannak. Volt nagy várakozás, hogy rávernek a hitelminősítők fejére és elveszik a túlhatalmukat. Vagy lesz ellenfél. MI Lett? ELVETETTÉK MÉG A TÁRGYALÁSÁT IS. Részemről az árucserét gondolom jónak. Kiiktatni a pénzt. Terményben, termékben fizetni. A felesleges dolgokat meg tudjuk nélkülözni. Ami valójában kell , az megvan nálunk is. akik meg a konzumidióták országába vágynak, menjenek csak oda öt percenként venni valamit, mert az újabb, mint ami van és működik. ezért adósodjanak el. Ha az tetszik. Spektrumon van egy műsor. Amerikaiak, angolok, akikhez küldenek egy számolni tudó embert. Az letiltja őket a baromságaikról és rendbe szedi a pénzügyeiket. Nem csak nálunk szórják a pénzt az emberek, ész nélkül.

aszekelyek 2011.11.26. 08:54:22

@jjulie: bal lábbal keltél vén fütty? Tényleg nem , u.i. nekem nincsenek gyilkolászó / harácsoló felmenőim. :) miért lenne kellemetlen? Ps. A jó elvtársak, akik itt 47-ben uralkodásba fogtak, pont azt csinálták, mint az arisztokraták, akiket kizsuppoltak, hogy a helyükbe üljenek. Bizarr, nem? A munkásokat meg ugyanúgy kizsigerelték.

aszekelyek 2011.11.26. 09:06:37

@2llkedő: Az van neked a Szentírás helyett? Kinek a jogait tartják ők tiszteletben? A sajátjukat. Oszt kész. joggal való visszaélés is van a világon. Azt is kéne tisztelnem?

Unionista 2011.11.26. 09:09:19

@Akitlosz:
folyamatosan lejár X összegű állampapír. ebből az adósságkezelő központ megújítunk Y-t. ha X > Y, akkor csökken az államadósság. feltéve, hogy az árfolyam nem alakul kedvezőtlenül. mert itt részben devizaadósságról van szó, ami tovább bonyolítja a problémát. de ezt most hagyjuk. ha Y > 0, akkor függés van. ha Y = 0, akkor az a ceuasescu féle erőltetett menet.

aszekelyek 2011.11.26. 09:15:36

@jjulie: Várjál. kevesebben vannak, nagyobb pofával , akik a hitelminősítőket kérik a seggükbe, úgyhogy azok költözzenek velük össze Amerikában, Angliában, ahol akarnak. Heraus Európából, ez a lényeg. Az európaiak jól elvannak nélkülük, meg is férnének , ha ők nem dúlnák európát. Nemtom, a pöcsmérete mekkora a hitelminősítőknek de vélelmezem, hogy nem a mérete alapján kapták a jogosítványaikat. Bár a kisebbségi érzések ilyen magatartásra tudnak sarkallni, értsd, túlzott hatalomvágy. Ismeretes, hogy VIII. Henriknek valami kis bögyörője volt és az is erősen hibás.... :) így aztán nem ismert se Istent, se embert, hat feleséget elfogyasztott, erőszakoskodott Őszentségével ,... a válása miatt , más királyok is, nyilván a pénisz fogyatékosságuk miatt....: ) Vén lehet az a fütty, hallod, mert nincs mondatod, amiben ne szerepelne:) -legalább ott, ha már másutt nem.

aszekelyek 2011.11.26. 09:21:48

@Unionista: Éppen emiatt vélelmezhető, hogy meglépték a forint elleni spekulációt és belengették a leminősítést, elfogadható ok nélkül. Az ok , ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes szerű. Mert csökkenő volt a tendencia, ergo a függés kevéssé kezdett olyan erős lenni , mint azt ők kívánatosnak tartják. ez teljesen logikus. Nem érdekük azoknak, akik csinálták, hogy Orbánnak sikerüljön, kevésbé függő Magyarországot létrehozni. Meg még kerestek is rajta egy csomót.

aszekelyek 2011.11.26. 09:29:07

@Akitlosz: Ngyon érdekes látni , gyomorforgató, hogy akik a kádár rezsimet azért is szapulták, mert adósságból volt az életszínvonalunk, a diktatúra vége felé, azok most teljes erőből kívánják, támogatják, követelik, hogy a zorbán az igenis vegyen fel adósságot és ne hősködjön itten..., mint rencerváltó.... Ez sírvaröhögős.., tragikomikus. Drámai.

aszekelyek 2011.11.26. 09:38:06

@inreallife: érdekes, hogy eközben meg az állami kezelés, felügyelet alól, teljesen kieresztettek volna, megszavazták! bajnai idején!, kb 3 ezer milliárd ft, magánnyugdíj megtakarítást. Agelyett, hogy hagyták volna, hogy ha úgyis felszámolják, végelszámoolják őket, ez is meg volt szavazva, része volt a törvénynek, -visszalépjenek, akik akarnak és az javította volna a számokat. Bizonyosan kevesebb lett volna a felhasználandó hitel. Persze akkor nem lehetett volna lenyomni a megszorítások bajnai alatt végrehajtandó részét. Ami nyilván, a többi ország példájából is látható, feltétele egy újabb részlet lehívásának. Kétlem, hogy az kevésbé lett volna költséges megoldás. Azt megelőzően néhány évben születettnek emeg is emgedték, hogy visszalépjen. Ami diszkrimináció volt egyértelműen a többi kötelezett kontójára. Szó szerint. Az lett volna a legolcsóbb pénz, ha azt költik adósságszolgálatra. Ennek okát sosem adták, miért nem tették lehetővé. Ahelyett elidegeníteni akarták a befizetéseket, állami garancia nélkül.

szoja122 2011.11.26. 09:38:07

@aszekelyek:"Részemről az árucserét gondolom jónak. Kiiktatni a pénzt."

A pénz kiiktatásánál is sokkal jobb van.

A jobbnak nevezett oldalihoz híven vissza a múltba a megoldás ott van. De tovább mint Árpád vagy István sokkal tovább és tovább is mint a Fönícia, vissza a fára, ezt akarja a jobbnak nevezett oldal???

Milyen gondolatok ezek, hogy gondolkozhat a 21. században így valaki????????

aszekelyek 2011.11.26. 09:40:38

@szoja122: Úgy gondolkozom, ahogy nekem tetsuik. A fegyvere a pénz azopknak, akik a kést a többiek torkára szorítják? Akkor a pénzt kell kikerülni. egyék meg a nem létező virtuális pénzüket. A fára menjél vissza te. Sokkal jobb közösségi megoldások is vannak., voltak. Szakrális gazdaság. Nézz utána mi az.

ubul2000 2011.11.26. 09:45:38

@dbeata:
tudod, a tükör csak akkor mutatja a császárt, ha az én vagyok, nem pedig ha róla beszélek

/Írás közben figyelj a képzavarra :))))/
Bezony.

2llkedő 2011.11.26. 09:46:16

@aszekelyek: "Kinek a jogait tartják ők tiszteletben?"

Milyen jogot nem tartanak tiszteletben? Azt, hogy jogod van hülyének lenni?

Joga van a hitelminősítőnek leminősíteni? Igen.
Joga van a beriházónak figyeleme venni pártunk és kormányunk álláspontját. Igen.
Joga van a beruházónak figyelembe venni a hitelminősítő álláspontját? Igen.

Joga van eldönteni, melyiknek hisz? Igen.

Joga van nem beruházni? Igen.

Joga van nem venni állampapírt? Igen.

Kötelessége úgy ugrálni, ahogy Vityenka fütyül? Nem.

bariga 2011.11.26. 09:46:17

Amikor eljön a pillanat, akkor el kell engedni befulladt eszméket. Most eljött, újabb köpönyegváltás következik, már a sokadik a sorban, liberális, konzervatív, neokommunista/horhyista, normális. Bár az utolsó csak csalfa remény, de hátha. Váltsatok fiúk - lányok, már megszokhattátok, nem lesz nehéz.

aszekelyek 2011.11.26. 09:48:54

@márta)): ezek a bookmakerek igazán jól cinkelik a kártyáikat. Mindenkinek a nyakára lépnek. A befektetők meg nyilván hamiskártyások. A lehman brotherst ezek aa2-ben tartották a végsőkig, és más nyalánkságok... Szóval nem kifejezetten a becsület szobrai. Kimondottan sokat " tévednek". HA be akarnék fektetni, nem attól kérnék tanácsot, akiknek ilyenek a minősítései.

graycivil 2011.11.26. 09:48:56

Mi van? Aszekelyek gyorsítót vett be? :-)

2llkedő 2011.11.26. 09:49:36

@aszekelyek: "Akkor a pénzt kell kikerülni. egyék meg a nem létező virtuális pénzüket."

Akkor miért nem lépünk ki a jUNIÓ-nól? Az árokásást miért nem kezdjük a határok körbe ásásával? Miért nem elégszünk meg a kőbaltával, a négyökrös szekérrel? Miért akarunk úgy élni, mint a nyugatiak? Minek neked a számítógép?

aszekelyek 2011.11.26. 09:50:15

@dbeata: ez a közhelygyűjtemény igazán szemrevaló:)

2llkedő 2011.11.26. 09:52:53

@aszekelyek: "Szóval nem kifejezetten a becsület szobrai. Kimondottan sokat " tévednek"."

És? Joga van tévedni. Joga van a beruházónak nem figyelembe venni, amit mond. Jogod van nem elfogadni amit mond, és jogod van ki is nyilatkozni a véleményedet.

"""Jogod van arra, hogy hibázz, tévedj,
de viselned kell következményeit!""""

szoja122 2011.11.26. 09:54:37

@aszekelyek: "Úgy gondolkozom, ahogy nekem tetsuik."

Ebben tökéletesen egyet értünk!

aszekelyek 2011.11.26. 09:57:46

@2llkedő: Magyar találmány, a számítógép vagy valami nyugati privilégium? Miért ne élhetnék úgy, ahogyan a nyugatiak, amerikaiak és keletiek, akiknek jobban megy? ők sem únió tagok:) ennyi marhaságot, hallod összehordani. Nem vagyunk mi alattvalók. Minden ember egyenlő. Magyar tudósok gyártanak, NASA cuccokat, bikfic! El kéne felejteni ezt a redvás nyugati -keleti dumádat. Mi Közép-európában érünk legalább annyit , mint a nyugatra pottyantottak. Sőt. megnézném a hájs seggüket, itt mieddig bírnák. Az űbermensch önhittsége a nyugatnak, az az egy hiba van.

jjulie 2011.11.26. 09:58:11

"A gáz, a villany, a távfűtés, a víz és csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak - ígéri a nyugdíjasoknak írt levelében Orbán Viktor. Az újabb propaganda levél 200 millió forintot vitt el a nyugdíjkasszából."

neokommunistahorthysta paranormális tünemény

aszekelyek 2011.11.26. 10:01:05

@2llkedő: viselik ők a következményeit? Nem. Az általuk leminősítettek viselik a hibáik következményeit. Elég a szemforgatásból, mert most már kezdek begurulni. Csak velük vagy megengedő.

2llkedő 2011.11.26. 10:03:01

@aszekelyek: "Miért ne élhetnék úgy, ahogyan a nyugatiak, amerikaiak és keletiek, akiknek jobban megy? "

Élhetsz úgy, ahogy akarsz. Csak ne feledd, hogy ha egy csoporthoz akarsz tartozni, akkor a csoport szabályait be kell tartani. Kötelességed!

"""""""Az embereknek kötelességeik is vannak.
Kötelességed a törvényt és a rendelkezéseket
betartani.
A törvény szabályt jelent. Mindenkire vonatkozik.
A törvényt mindenkinek be kell tartani.
A törvény előtt mindenki ugyanolyan.
Kötelességed mások jogait tiszteletben tartani.
Kötelességeink még:
● Az írott és íratlan szabályok betartása
Mindent szabályok irányítanak.
Ezeket a szabályokat be kell tartani.""""""

"""""""A jog nem jelent egyben lehetőséget is.
Jogunk van megválasztani lakóhelyünket, de általában
nincs lehetőségünk arra, hogy kedvünk szerint költözzünk,
ahova akarunk.
Jogunk van lakástulajdonhoz, de mégsincs mindenkinek
saját lakása, mert például nincs elegendő pénze
ahhoz, hogy lakást vegyen.
Jogunk van az egyedülléthez, de iskolában, munkahelyen
ez általában nem oldható meg.
Jogunk van megválasztani, hol szeretnénk dolgozni, de
lehet, hogy nem kapjuk meg a kiválasztott állást, mert
ott éppen nincs szabad munkahely.
Jogunk van azt tanulni, ami érdekel bennünket, de
lehet, hogy a képességeink ezt nem teszik lehetővé. Például
hiába érdekel az orvostudomány, ha nem sikerül
az érettségi vizsga, nem tanulhatunk az orvosegyetemen.
Jogunk van elmondani véleményünket, de bajba kerülhetünk,
ha idegenekről hangosan mondunk véleményt,
vagy főnökünket szidjuk.""""""

Az utolsó mondat nagyon ide illik.

aszekelyek 2011.11.26. 10:03:26

@Akitlosz: Szerinted kik azok a "befektetők "? Nekem kezd gyanús lenni, hogy azok is azok a bankok, akik befektetik a betéteseik pénzét. Akik létrehozták a hitelminősítőket is. :)

szoja122 2011.11.26. 10:03:43

@aszekelyek: Lehet a hitelminősítőket minősíteni, bármi rosszat elmondani róluk ez abszolúte 20-ad rangú. Még abban az esetben is ha mindezek 100%-ig igazak.

Mert NEM EZ A LÉNYEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Attól hogy ezt mantraként ismételgetjük a hitelminősítők vélt vagy valós hibáit semmi sem változik meg, semmi!!!

Ezt kell végre felfogni!!!

A PIAC DÖNTŐ TÖBBSÉGE AZ Ő ÍTÉLETÜKNEK MEGFELELŐ CSELEKSZIK!!!

Ezt pedig figyelmen kívül hagyni öngyilkosság!!!

jjulie 2011.11.26. 10:03:50

@aszekelyek:

nagyon megszaladt a fideszpicsaszád banya, belejüttél, csak nem hátbabasztak időközben a szívlapáttal, nem szájba?

jjulie 2011.11.26. 10:06:36

@aszekelyek:

én veled is megengedő vagyok: megengedem, hogy elmenj a fidesz anyjapicsájába

2llkedő 2011.11.26. 10:06:55

@aszekelyek: "viselik ők a következményeit? "

Minek a következményeit kellene viselni, és hogyan? Ők véleményt mondanak. Joguk van hozzá? Igen.

Hülyegyerek! Nőjj már fel, lépj már ki a hisztis, elkényeztetett ovodás korból. Az ovodások is kiközösítik azokat, akik nem hajlandóak a csoport szabályai szerint játszani. Lehet egyedül játszani.
Meg kell tanulni úgy is közlekedni, hogy mások is vannak az úton.

aszekelyek 2011.11.26. 10:09:31

@dbeata: így is úgy is elveszik? Nem lesz olcsóbb a víz, a fővárosi, amit már rég eladott a szoci-szadesz vezetés.. de biztosan a zorbántehetróla. Mer harcoskodott. Spórolni vele tudok, köszönöm. Miért is vehetik el? Pont azt? Miért kell nekik az, ami a miénk? Ez úgy hangzik, mintha a maffia jönne és elvenné , amit akar. mert egyszer adott két gombóc fagyit és a vízkincsedet követeli érte. Az értékarány ílyen.

aszekelyek 2011.11.26. 10:11:10

@ubul2000: Radicsovát ezért kicsinálták. bajnait meg éppen oktattatják a John Hopkinson..., hogy vállaljon olyat, amit majd a magyarok nyögnek, míg léteznek...

ubul2000 2011.11.26. 10:13:19

@szoja122: vissza a fára? nem, nem lenne jó keveredni a niggerekkel

2llkedő 2011.11.26. 10:15:43

@aszekelyek:" mert egyszer adott két gombóc fagyit és a vízkincsedet követeli érte."

Nem követel semmit. Ez a feltétel, hogy kapjál valamit. Nem kell oda adni, de számolni kell azzal, hogy ha neked kell valami, ami létfontosságú (péel pénz) akkor bizony ő sem fog adni, mert nem kötelessége. Le kellene már szokni arról, hogy amit zOrbán kigondol, azt mindenkinek tiszteletben kell tartani, mindenkinek úgy kell ugrálni, ahogy ő fütyül, mert csak úgy tud bármit is csinálni, ha minden úgy van, ahogy ő akarja.
Le kékszállni arról a magas döglött dakota lóról. Vissza kellene már venni abbó a hatalmas ego-ból.

szoja122 2011.11.26. 10:16:02

@aszekelyek: "Magyar találmány, a számítógép vagy valami nyugati privilégium"

Ezt még nem hallottam, szeretnélek felhomályosítani: NEM CSAK MAGYAROK VETTEK RÉSZT AZ ELVEK MEGALKOTÁSÁBAN. A kivitelezésben pedig szinte egyáltalán nem.

Tudod volt Neumann előtt egy Charles Babbage Turnig, George Boole, Konrad Zuse, Alan Turing nevű fickók.

Az igaz hogy az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeket szerzett a magyar származású Neumann János.

Kivételesen most a hangsúly a származáson van.

Magyarországon egyik zseni sem tudott dolgozni -Szentgyörgyi kivételével, de ahhoz kellet egy Gróf Klebelsberg Kunó kivételes személyisége - mert az akkori jobb oldali rendszerek lehetetlenné tették.

aszekelyek 2011.11.26. 10:16:27

@jjulie: neked jár állandóan a szád, hogy nem egyenlőek a szavazatok, meg a jogok, azért neked címeztem. Mert te a rossz fiúkkal vagy. Akik mindig egyenlőbbek, szerintük és ezt terjesztik is és elveszik a többiektől amijük csak van... erőszakosak is és csalók is. Nézzük, akkor te maffiózó vagy. A legalacsonyabb rangban. Verőlegényke. vén füttyel.

szoja122 2011.11.26. 10:17:54

Sorry!

Charles Babbage Turnig helyesen: Charles Babbage volt.

De azért köztársasági elnök még lehetek! :)))))))

2llkedő 2011.11.26. 10:18:24

@aszekelyek: "Akik mindig egyenlőbbek, szerintük és ezt terjesztik is és elveszik a többiektől amijük csak van..."

A természetben is így van. A nagy hal megeszi a kishalat.
Gyorsnaszádoddal neki mehetsz a tankhajónak, csak ettől nem a tankhajó fog elsüllyedni.

ubul2000 2011.11.26. 10:19:07

@szoja122: pedig a libsi oldalról rohadtul támadják Klébersberg személyét (is)

jjulie 2011.11.26. 10:20:10

@ubul2000:

a tetves orbánféreg milyen futamidejű eladósításból játsza az eszét manapság ubi?

hol van az előírva, hogy aki magyarkodó az már félszemű és félagyu is egyszerre ubi?

vagy te is a fideszféragszabály szerint ítélsz: fideszhosszútávú eladósítás jó hosszútávú eladósítás, nemfidesz hosszútávú eladósítás nem jó eladósítás

menj a fideszannyapicsájába te is az@aszekelyek: fideszféregnyúlvánnyal együtt

ubul2000 2011.11.26. 10:22:17

@jjulie: kedves tőled ez a hozzászólás. aranyos vagy

aszekelyek 2011.11.26. 10:22:50

@szoja122: Kempelent kihagytad nem szép. Mondtam én, hogy más nem volt? Azt kérdeztem, miért ne lehetne nekem is számítógépem. Miért ne lehetne bármilyen javam, ha megdolgozom érte? Mi a franckarikáért kéne nekem itt, Európában , néznem, hogy a lajtán túl hogy élnek? Még mindig kommunizmus lenne? Európából vándoroltak ki, kérlek szépen. A Nobel díjasaink, mind. nem Magyarországon nem tudtak dolgozni. A szocik , a baloldal legalább annyi zsenit MEGSEMMISÍTETT, konkrétan, nem csak ellehetetlenített. Még jó, hogy Klebersberget nem tagadtad le. KAtalóniában is kellett egy Güell báró. Másként semmiféle Sagrada FAmíliát nem mutogatnának és Güell parkot sem. Az oldalazást ráf hagyom. A baloldal, itt a középszerű embereket kedvelte. Meg a rém butákat.

nyünyüge 2011.11.26. 10:28:20

@aszekelyek:
Kempelen technikai zseni volt, de a számítógép megalkotásához köze sincsen.

hu.wikipedia.org/wiki/Kempelen_Farkas

"Másik híres találmánya a sakkozógép, melyet 1769-ben készített. A Török néven híressé vált gépben ugyan egy ember is el volt rejtve, de ez a találmány újszerűségéből keveset von le, hiszen az ember nem volt a közönség számára látható, hanem rafináltan elhelyezett tükrök és rések segítségével belülről tájékozódott "

(néha tájékozódhatatnál is...)

aszekelyek 2011.11.26. 10:32:51

@2llkedő: Frászt van így a természetben. Ez természetellenes, mert kontraszelekción alapul. A természetben hierarchia van és nem játszanak egymás elpusztítására, leigázására öncélúan. Ott a valóban erősebb hím győz. nem az amelyik minősíti a többi hímet. Az javak elosztása is olyan, hogy nem hagynak ki belőle senkit , csak sorrend van. Már a főemlősöknél . Te költözz a halak közé , ha neked az jobb.

ubul2000 2011.11.26. 10:33:20

@jjulie: meg természetesen jólneveltséged okán

Unionista 2011.11.26. 10:33:29

@aszekelyek:
ott hibádzik a feltételezésed, hogy a londoni, new yorki piacok gyurcsányt is megbuktatták. berlinben gyurcsánynak is azt mondták: aus. párizs és washington - a valuttaalap - neki is diktált. tehát ez nem egy orbán viktorral szembeni összeesküvés.

aszekelyek 2011.11.26. 10:37:48

@nyünyüge: A technika fejlődésének vannak lépcsőfokai is. NAgyképűkém. Tájékoztatlak, hogy aki a televíziót feltalálta, koldusszegényen halt meg, földművelés idején, gabonatáblák látványától inspiráltak ébredt rá, hogy is kéne azt megvalósítani. A rádióhullámokat már ismerte. Persze einstandolták a találmányát, ő kapott pár fillért. Mások meg akkora hatalmat, általa, mint a Himalája . Mindig azok lesznek kőgazdagok, akiknek közük nincs a zsenialitáshoz és a tudományhoz. Ez Benne van A prédikátor könyvében. egyébként. Onnan is tájékozódhatnál.

jjulie 2011.11.26. 10:37:58

@aszekelyek:

értem az aggódást birkabanya: a kádár kivakart a putriból, az orbán meg visszpakol

tűrjél banyabirka, de van remény, a fideszpicsaszádat a szívlapát gyógyítja

nyünyüge 2011.11.26. 10:38:57

@szoja122:
Vele keverted:

Alan Mathison Turing (1912. június 23. – 1954. június 7.) brit matematikus, a modern számítógéptudomány egyik atyja. Nagy hatással volt az algoritmus és a számítógépes adatfeldolgozás hivatalos koncepciójának kidolgozására az általa feltalált Turing-gép.

hu.wikipedia.org/wiki/Alan_Turing

szoja122 2011.11.26. 10:39:01

@ubul2000: Hol, mikor, ki és miben?

Ebben amit írtam tőle sok függött, mert Ő volt az aki Szegedre csábította, és lehetőséget adott neki.

Sőt a sokat támadt bankároknak is köszönheti a Nobel díját:
1931-ben a Rockefeller Alapítvány 119 ezer dollárt adományozott kutatásának támogatására.
Kivándorlása viszont a kommunisták bűne volt.

De nem csak később Nobel díjasokat üldöztek el a jobb oldali rendszerek, hanem nagyon sok maga nemében páratlan zseni tudósokat is!

Úgyhogy nemcsak a kommunistáknak, de a hazai jobb oldalnak is elévülhetetlen szerep volt Magyarország lecsúszásában.:(((((((((

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.26. 10:41:46

@Akitlosz: A kiadáscsökkentés mint irány túl általános.
Nézzük mi jöhet szóba :
- Vasútvonalak leépítése ( A kormánypárt politikája ezt tiltja )
- Állami vállalatok racionalizálása ( a kormány minap vett újabb vállalatot, illetve a MÁV-nak semmiféle átalakítás nélkül adott több milliárdos béremelést,ezt tehát megint kuka )
- Felsőoktatás ( nem történt semmi, a kormánypárt politikusok százszor lenyilatkozták nem lesz senki kirúgva, nem lesz semmi bezárva )
- Nyugdíjrendszer átalakítása ( a 2012-es költségvetésben nem lesz kevesebb nyugdíjcélú kiadás, tehát megtakarítás 0 Ft, ez megint kukás )
- Közigazgatás csökkentése ( ma többen dolgoznak a közigazgatásban mint a kormányváltás előtt, az államtitkári kar pl. 70-ről 110 fölé nőtt, Orbán munkáját segítő Miniszterelnökség megmásfélszereződött például, tehát ez kukás )
- Segélyrendszer ( táppénz és a mnj csökkent, itt van megtakarítás, ez a szükséges pénz kb. 1-2% )
És így tovább.

Azt mellékesen említem, hogy több adónem lett mint előtt, az ÁFa rekordmagas, a jövedéki adó nőtt, az EVA nőtt stb.

De azt hallottam, hogy majd jönnek a giga-mega kiadáscsökkentések. Meglepő hogy te ezt még mindig elhiszed.

aszekelyek 2011.11.26. 10:43:09

@Unionista: Amikor nem hozta meg nekik a várt eredményt, akkor mondták neki, hogy get out, nem előbb. A népszavazás után. Itt javak megszerzéséről van szó, nem Orbán személyéről. Így gondolom, hogy önnek ban némi rész igazsága. Aki nem adja, amit ők akarnak, b vagy valamit urambocsá visszavesz, ami egyébként tényleg a magyaroké, azzal elbánnak. Bármi is a neve. Orbán deklrálta, hogy tőle nem kapják meg. Az időpont nagyon lényeges, amikor ferinknek aszonták, menj te a..... Ami akkor történt. Nem adtuk.

aszekelyek 2011.11.26. 10:49:48

@ciceró: Meg lehet csinálni annak a hatalmas pénznek a kifizetését, amit örökölt az ország, ezek nélkül? Ha bajnai kormányoz és odaadja nekik, amit akarnak, majd lemegy a svájci frank és a forint is és akkor majd lehet kevesebb az államadósság és piaci finanszírozás. Nyilvánvaló ez a cél. Azért devizában adósítottak el, mert ezzel ma is tudnak operálni, hiába van legitim kormány, kicsinálják. Bajnaiék ezekkel vannak szövetségben. NAjd ők csinálnak megagiga kiadáscsökkentést. Lépni nem fogsz tudni a hajléktalanoktól. menhelyeket megint bezáratja, az a legkevesebb, hisz kell kiadást csökkenteni. Segély? emléke lesz.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.26. 10:50:33

Koncepciója sem a Fidesz, sem az MSZP-nek, sem másik pártnak nincs Magyarországról jelenleg. Így meglehetősen nehéz lesz felemelkedni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.26. 10:52:25

@szoja122: Pontosan. A hitelminősítők találati aránya még mindig jobb mint Matolcsyé, aki egyetlen makroszámot sem tud eltalálni amióta miniszter. Nyilatkozatainak szavatossága max 1 hónap. Miért hinne neki bárki?

aszekelyek 2011.11.26. 10:55:45

@szoja122: ez mi? @jjulie: te szenesember vagy, hogy szívlapátod van? :) Felénk nekik volt szívlapátjuk. Nem verekedtek vele, hanem a szenet hányták a pincébe vele. esetleg murvát árulsz? Köveket, kavicsot? hazát?

jjulie 2011.11.26. 10:57:20

@aszekelyek:

hatástalanított üres fideszverbálfing

befogadja a megbízód a számlát érte?

szoja122 2011.11.26. 10:57:44

@nyünyüge: Nem kevertem, ott volt. Csak előbb őt akartam írni és így ott maradt a neve, de a felsorolás végén ott volt.

Másrészt nagyon sok nevet kihagytam, mert akár könyvet is írhatnék róla....

@aszekelyek: Kempelen Farkas azért hagytam ki mert neki nem sok köze volt a számítógéphez.

Sakkozógépe nagy valószínűséggel hamisítvány volt.

Ő sok más egyebet viszont feltalált:
beszélőgépeket
gőzkondenzátort
írógépet

Ha a Rákosi-Kádár rendszerre gondolsz, akkor igaz, ők is nagyon nagyon sokat ártottak a tudománynak is.

Sőt ha Magyar Bálintra akkor is igaz. Annak ellenére, hogy tisztelem azt amit a kádár rezsim alatt tett, sokat ártott az oktatásnak:
Pl.: Buktatás megszüntetése az alsó tagozatban, bolognai rendszer bevezetése, felvételi eltörlése, az oktatás támogatási rendszere -fejkvóta- stb.

De legnagyobb bűne az oktatásban nem az amit tett, hanem az amit nem. Nem szüntette meg az egyetemek, főiskolák, szakok elszaporodását, a diákok létszámának mérhetetlen növekedését, az oktatás színvonalának zuhanását stb stb.

messi-asz 2011.11.26. 11:01:31

javaslatom: javasoljuk matolcsinéférjét imf elnöknek...
nem lenne semmi dolga csak 5csillagos szálloda szobalányokat hajkurászni...

aszekelyek 2011.11.26. 11:01:50

@szoja122: Járai sokszor akasztott bajuszt ferivel amiatt, éppen amiatt, hogy miatta kellett emelni a kamatot. érdekes, simorral nem voltak ilyen vitáik. Járai együtt kellett működjön az elqróval. Külön nem tudott kormányozni, kamatot tartani. Szerintem is addig kellett volna vernie, mint a lovat, amíg fel nem hagy a pénzszórással elqró. Csak azt nem tehette meg.

aszekelyek 2011.11.26. 11:06:37

@szoja122: sőt, növekedett mindez, az ő idejében. Hillerpifti alatt detto.

@jjulie: állandóan a számlán izgulsz:) A tiédet beveszi, ha eleget macerász? Nahálistennek , lesz mit kajálnod. Egészségedre. Nem venném a lelkemre, ha szalámit kéne lopnod, mint bakátsnak ,mert nem hozod a számlád befogadójának elvárását:) Na ma már eleget kerestem neked kenyeret is, úgyhogy megyek. Pá, vén fütty, tobzódjál nélkülem tovább.)

hoplita 2011.11.26. 11:07:33

@aszekelyek:
"...Ps. A jó elvtársak, akik itt 47-ben uralkodásba fogtak, pont azt csinálták, mint az arisztokraták, akiket kizsuppoltak, hogy a helyükbe üljenek...."

Ilyet csak egy köpönyegforgató fúlbunkó proli ugat....azok, akik már csapódtak mindenhová, mint szippantós kocsiban a szar.

messi-asz 2011.11.26. 11:10:06

@nyünyüge: nem mond le? sőt???? FEL ??? mond?????

2llkedő 2011.11.26. 11:10:23

@ciceró: "Nyilatkozatainak szavatossága max 1 hónap."

Nem túlzol egy kicsit?

aszekelyek 2011.11.26. 11:10:23

@szoja122: Megnéztem, nem írtam, hogy köze volt a számítógéphez.) Zseni is volt, meg feltaláló is. ezekben egyetértünk. Valamint sokkal hozzájárult a technikai fejlődés folyamához. Ám még mindig nem tudom, miért ne lehetne, nekem számítógépem:) Te esetleg tudod? Azért mit kell csinálni? Nyugatra kell születni? Ott sincs minden török gyereknek,... vagy más bevándorlónak. de még kelet németeknek sem. Hartz 4 -eseknek sem... Szerintem már nyugaton is élnek sokan olyan rosszul, mint nálunk.........Középen találkoztunk. Nekünk ez akkor is felemelkedés. Nekik nem.

hoplita 2011.11.26. 11:11:07

@szoja122:
Vissza melléd, te faszfej?
Mennyen a tefajtád....te XXI. századi észkombány.DD
Megsúgom, nem ismeretlen a zember történetében a visszalépés....gondolj csak a folyóközi birodalmak lehanyatlására, Róma bukására.
Illetve ne gondolkozz, fárasztó.:)

aszekelyek 2011.11.26. 11:11:42

@hoplita: :))) Melyik nem tetszik édesem?

hoplita 2011.11.26. 11:13:30

@szoja122:
Az összesből egyet értesz, vagy egyetértesz...???
Mert nagyon nem mindegy..:DDDD
Tanulj mán meg írni, bazmeg, vagy kapcsold be a vördöt.

2llkedő 2011.11.26. 11:13:35

@aszekelyek: "Az javak elosztása is olyan, hogy nem hagynak ki belőle senkit , csak sorrend van."

Látod, kimondtad a lényeget.

Sorrend van. Csak az a baj, hogy Vityenka azt hiszi, hogy ő áll a sor elején. Kisegérként azt hiszi, hogy ő az oroszlánkirály.

messi-asz 2011.11.26. 11:16:31

@egyittlakó: "Aki nyitott szemmel járkál ma ebben az országban, akkor az láthatja a kétharmad fényében, hogy ez a banda a társadalmunk igazi és hiteles tükörképe."

koncentrálj a nyuggerekre... a fides 2 706 292 (-1 mikovec igazoltan távol)

szavazójából a nyugger hadosztáj az kb 2,5 milla volt... ebből pár zombirka lemorzsolódott... de a többi aktívan ikszelő állapotban van... banánér vagy a vitya szépszeméért...

közös jellemzőük
1. hogy a csak a kiráji tvket nézik, abból is főleg a sorozatokat, ergó a köztük lévő híradókben reklámokban elérhetők csak...
2. másik közös, hogy egyáltalán NEM GONDOLKOZNAK... az élet tevékenységek a pénzbeosztás napi rutinja. egyes kiemelkedő tehetségek a 400 km es ingyen vasutazással a napi 200Ft kajapénzből is kijönnek
3. a vitya fiatalkori képébe szerelmesek, at tarcsák a párnályuk alatt... ha kezetcsókolhatnak neki összepisilik magukat...

aszekelyek 2011.11.26. 11:16:44

@szoja122: Ebben az a randa hazugság, itt az elején, hogy a bankok nem hiteleztek akkor sem, amikor közel egy évig csak tárgyalgattak és nem mozdultak egy hajszálnyit sem a mi pedig beszedjük, amit akarzunk álláspontról. NA az fagyasztotta be a hitelezést. Hiába is kínáltak nekik állítólag államadósságból pénzt, nem fogadták el? Vagy de? ez sem tiszta. TÉNY, hogy nem hiteleztek. Orbán előtt sem, már.

aszekelyek 2011.11.26. 11:17:48

@2llkedő: Magyarországon ő lenne az. Csak elbitorolják tőle.

hoplita 2011.11.26. 11:18:27

@aszekelyek:
Az, hogy baromságokat írsz.
A plebsz érvrendszerét használod, nagyon árulkodó.
Szerinted a Festeticsek csereszabatosak a rabinovicsmatyikkal....???
Ha komolyan gondolod, akkor neked irtózatos zavar van az agyad helyén.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.26. 11:19:25

@aszekelyek: Mindegyik kormány legitim volt, amikor megválasztották. A másik, hogy a devizahiteleket a magyar emberek és magyar vállalatok vették fel. Senki sem kényszerítette őket, hogy ezt tegyék.
A Széll Kálmán tervben a jelenlegi kormány nagyon komoly kiadáscsökkentést irányzott elő. Nagyobbat mint bárki addig. Csak azért nem érzékelted mert nem hajtották végre. A Széll Kálmán terv egy blöff volt.

2llkedő 2011.11.26. 11:20:20

@ciceró: Széll-nek eresztették.

hoplita 2011.11.26. 11:21:01

@ubul2000:
Neki az is alternatíva...mindegy, csak küzdeni, önállónak lenni ne kelljen.
Ilyen a fajtája, cselédmentalitású....mint a bolsilibsik nagy többsége.

jjulie 2011.11.26. 11:21:37

@hoplita:

letetted a közmunkássöprűt az önkormányzat udvarán cigány?

az asszony még fizeti a neted, vagy a kocsmából küldözgeted a jeleket, apropó, a kurucos haverjaidat nem érdekli a moody's?

hoplita 2011.11.26. 11:22:24

@szoja122:
Igen, a helyesírásod már alkalmassá tesz önmagában is...ráadásul legalább akkora fasz vagy, mint smitpali.:)))

jjulie 2011.11.26. 11:23:43

@hoplita:

jaja, te önállótemplomegere, még egy gyakorló kukaborogató kukád sincs

aszekelyek 2011.11.26. 11:23:44

@szoja122: Az a helyzet, ha lehet választani,- ez kétséges - , akkor én inkább lakom egy fán, mint fekszem be a pénzurak alá, alattvalónak.

teevee 2011.11.26. 11:25:54

@aszekelyek: És ott a fán is lesz konnektor a számítógépednek? Mert ahhoz az előbb még nagyon ragaszkodtál.

hoplita 2011.11.26. 11:26:13

@jjulie:
Le, bazmeg, mert anyád ráült oszt huss...gondolom ahhoz van szokva, mert apád azzal gyárthatott le.

Amúgy, mi van...nem ittál még eleget, hogy orbánozz, te faszszopó?

szoja122 2011.11.26. 11:26:26

@aszekelyek: Akkor miért volt túl erős a forint Járai alatt? Ezért volt kifizetendő Frankban felvenni a hiteleket...

Még maga a nagyvezír is elismerte 2006-ban, hogy ezért -mondta- nem a kormányt kell hibáztatni, hanem az emberek ésszerű döntést hoztak, mert a frank hitel jobbnak látszott.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/390_a_svajci_frank_es_az_amnezia

atv.hu/belfold/20110815_kovacs_zoltan

jjulie 2011.11.26. 11:27:16

@aszekelyek:

még mindig nem mész hajatmosni, putriszökevény?

főztél ebédet az embernek banya?

aszekelyek 2011.11.26. 11:28:59

@2llkedő: ahhoz a csoporthoz , nem akarok tartozni , amelyik ezt műveli a tagjaival. Ilyen feltételekhez köt alap életlehetőségeket. Mondvacsinált jogok alapján. Sunyin.

jjulie 2011.11.26. 11:29:36

@hoplita:

na adj elő valami tenyerestalpas magyarimucsait

képzeld azt, hogy egy felfordított malterosládán állsz, és menni fog

hoplita 2011.11.26. 11:30:04

@jjulie:
Neked is főz, gagyizsidó...macesz lesz, desszertként meg lekapja a fitymád helyét, azt eheted.

2llkedő 2011.11.26. 11:30:50

@teevee: "És ott a fán is lesz konnektor a számítógépednek?"

Igen, lesz. Mert az neki jár!

hoplita 2011.11.26. 11:31:40

@jjulie:
Azt másnak tartogatom, érdemesebbeknek, nem neked te buzi.

aszekelyek 2011.11.26. 11:32:14

@szoja122: ferink elvette a kamattámogatást, ezért kényszerültek devizában felvenni. Lépre voltak csalva. Ferike mintha folyton kimaradna, mint első számú döntéshozó és felelős miniszterelnök. ejnye... Nélküle a csúnya gonosz járai nem tudott volna ilyet.....:)))

ssi 2011.11.26. 11:36:43

T.G."kizárható-e egy olyan forgatókönyv, amely miniszterelnök-cserével számol"

jelenleg igen, mert
jelenlegi harci szakaszunkat
uralja még a kormány

ma O.V. dönt önmagáról
és környezete nem mond ellent
akár politikus, akár szakember

kormány-kommunikáció szerint
jó irányba megyünk
mások csúnya támadásai ellenére is

sokan mégis úgy érzik, hogy
álmokkal megvezetik őket
és a megélt valóság egészen más

hol az igazság?
kormányrealitás hiányzik,
vagy pont ők látnak jól?

ma nagyon sok a megoldásra váró feladat:
örökségünk és a nemzetközi helyzet miatt is,
de a kormány fölöslegesen is még sokat kreált

most harcol a kormány
a csúnya külső támadások ellen is,
vagy előre menekülve muszáj egy
főbűnöst erősíteni már a közbeszédben?

ha egyre nehezebbek lesznek
a különböző és szaporodó ütközetek,
ha bonyolódna a helyzetünk ... ?

ez külső s/vagy belső nyomást/beavatkozást,
generálhat ..
lehetősége?/intenzitása?/kimenetele? = a jövő titka

hoplita 2011.11.26. 11:38:27

@aszekelyek:
Nem tudod mijafasz szükség volt kamattámogatásra?
Még meg 30 akkori millióig????
Az nem vót egy bűnnel felérő hiba, ugyanakkor, mint átnyomni devizába a hitelezést?
Kenegethetitek egymásra a szart, nyakig benne vagytok, kétpárti egypárt....rohadnátok már meg.:(

aszekelyek 2011.11.26. 11:38:50

@teevee: Az elvhez ragaszkodtam. Ami alapján elvitatja az emberi jogaimat, azt nem fogadom el. :) A fán kellemes az élet. Látom a cinkéket, a mókusokat, ahogy szaladgálnak. Odújuk is van + éléskamra. Nem szedek se kamatot, se bérleti díjat, mert a telkemen laknak. A mogyorófáról és többiről élnek meg. Sőt. Kiteszem a szalonnabőrt. Napraforgómagot , más lakók faggyút. Itt nem bankárok laknak. Akik minden szárnycsapásért pénzt kérnének tőlük. Majd legfeljebb velük leszek elfoglalva , nem veletek, műanyag függő alattvalók. De az az ÉN DÖNTÉSEM LESZ ÉS NEM AZÉ , AKI ELVITATJA TŐLEM A JOGAIMAT . Mentem.

aszekelyek 2011.11.26. 11:42:49

@2llkedő: A magyar miniszterelnök jogait nem látom, a magyar magánnyugdíj alapok befizetőinek jogait és a bankokkal egyoldalúan módosítható szerződésben állók jogait nem látom. Azt ki is tartotta tiszteletben ? Aki mást akar csinálni és joga van hozzá, azok jogait, tiszteletben tartották.-e a n bankcsoportok, melyek a hitelminősítőket fizetik, mint amit ők akarnak? Nem. egyértelműen nem. Nincs szuverenitás. Az ő diktatúrájuk van. Pont.

jjulie 2011.11.26. 11:44:34

"....ismét a magyarság fővárosa"

"A hitelminősítő szombat hajnalban Londonban közölte, hogy az eddigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Ba1"-re rontotta a magyar fővárosra külön megállapított adósságkibocsátói osztályzatát, miután csütörtök éjjel ugyanilyen mértékben visszaminősítette a magyar kormánykötvény-osztályzatot."

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

aszekelyek 2011.11.26. 11:48:00

@hoplita: A mértéke Orbán alatt teljesen jó volt. Aztán elszaladt, mert az elvtársak gyorsan betömték egymás zsebébe, rengeteget és azért lett az probléma. A pórnépnek csak a deviza jutott. Orbán akkor is a középosztálynak akart kis felemelkedési segítséget adni. Aztán az elvtársak kiosztották maguknak. Ha maradt volna Orbán, az nem szalad úgy el és devizahitel se ilyen brutál lenne. Se mértékben, se tartalomban. Nála ilyesmivel nem próbálkoztak, mert nem volt benne partner az első kormányában sem.

teevee 2011.11.26. 11:50:52

@aszekelyek: Ha azt állítod, hogy itt valaki elvittatta az emberi jogaidat, akkor az vagy ökörség, vagy ökörködés.
Mindegy, menjél.

jjulie 2011.11.26. 11:52:21

@aszekelyek:

ha maradt volna orbán, ha............

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

jjulie 2011.11.26. 11:59:57

@aszekelyek:

nana, te kis hazudós, vagy tudatlanka, banyabírka

"Noha csak az elmúlt hat-hét évben került be igazán a köztudatba, devizás hitel már több mint tíz éve van Magyarországon. Egészen pontosan 2000 óta, akkor jelent meg az első ilyen termékével az MKB Bank."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/20/devizahitel_elterjedese/

szoja122 2011.11.26. 12:03:42

@aszekelyek: "ferink elvette a kamattámogatást, ezért kényszerültek devizában felvenni. Lépre voltak csalva. Ferike mintha folyton kimaradna, mint első számú döntéshozó és felelős miniszterelnök. ejnye... Nélküle a csúnya gonosz járai nem tudott volna ilyet.....:))) "

Csak ennyi érved van??

Most komolyan mondom, tényleg.

Ne ébredj fel, a valóság rettenetesen megdöbbentene!!!

Gomezke 2011.11.26. 12:07:23

"Ne ébredj fel, a valóság rettenetesen megdöbbentene!!!"
A valóság egy olyan illúzió amit az alkohol tartós megvonása idéz elő...

ubul2000 2011.11.26. 12:13:52

@ciceró:

1. A felsőoktatást én is jelentősen csökkenteném. Egy csomó intézményre szerintem nincs szükség (semmit sem ér a diplomájuk). Persze az intézmények maradhatnának, mint önfenntartó sulik, állami támogatás nélkül. Egy csomó intézményt meg összevonnék - vezetésileg mindenképpen.

2. Közigazgatás radikális csökkentése. Ez - érthetelen módon - szinte minden kormánynál megbukik.

3. Párhuzamos állami funkciók azonnali megszüntetése. Pl. antsz, állategészségügy, munkaügyi hiv, fogasztóvédelem, nav (apeh, vám), önkormányzat, közterületfelügyelet. Ezeknek mind nagyjából azonos jogosítványuk van különböző üzletek ellenőrzésére - állami pénzből, rengeteg emberrel. A 60-70%-uk teljesen felesleges. Elég lenne a nav 2 szakigazgatási irodával (állategészségügy-antsz, esetleg munkaegészségügy)

4. Kritikus gazdasági helyzetben bizonyos - bár elvileg szükséges - állami beruházások leállítása, mint útépítés (nem útjavítás!), stadionépítés, stb

jjulie 2011.11.26. 12:17:55

@aszekelyek:

ez méltó hozzád fogalmatlan hazughantabanyabirka

az orbánka viktorka kitalálta az építőiparon keresztüli csodalufifújást, és keresletet generált hozzá állami pézmagvacskajuttatásokkal szavazatvásárlói és hangulatjavító másodlagos kétlegyet egycsapásra ravaszparaszti furfanggal

aztán ez méretes bajt okozott mára, és mint ahogy tudjuk, isten nem ver bottal, az orbán vesztéhez most hozzájárul ez is, amit ő indított el annakidején

2000 környékén egy nagy turhát elengedett felfelé, tavaly meg aláállt, most meg beírt az ellenőrzőjébe a moody's egy elégtelent

inreallife 2011.11.26. 12:22:44

@aszekelyek: kicsit darabosan fogalmazol, nahéz kihámozni mire célzol. ha jól sejtem a manyupból való visszalépésről van szó, amit a bajnaiék meg akartak engedni, nem? mi ezzel a kifogás, előtte már legalább volt 10 alkalom, amikor bárki visszaléphetett volna az állami rendszerbe. érdekes módon, akkor a kiflitolvaj és a bandája hülye lett volna visszalépni. egykét korlátolt barom lépett csak vissza.

jött az orbánkormány és onnantól ez a pár barom elkezdte a többire rágasztani a cimkét, hogy az is hülye, aki manyup tag marad. nem jött be. erre találták ki, hogy önkéntesen kirúgnak mindenkit az állami rendszerből, aki nem viszi vissza a pénzt. ez meg kb az a kategória, amikor egy fegyvert szegeznek rád, hogy nem muszáj visszalépni, ahogy akarod...

vagy nem erről szólt az irományod? tényleg nehéz benne gondolatokat azonosítani... pedig szokva vagyok, a 4 éves fiam is csapongva fogalmaz. :)

jjulie 2011.11.26. 12:22:51

@ubul2000:

tudtad hogy a horthy pajtásod is szerette a hippyjelképet?

totalbike.hu/tesztek/2011/11/26/horthy_kedvence/

amúgy majdnem olyan éles elméd van, mint a bajcsy legénynek, aki már a harmincas évek elején, közel 50 évesen rájött, hogy a nagybirtokrendszer nem oké

ssi 2011.11.26. 12:27:01

már sokszor izgultunk
s nemcsak önmagunkért,
hanem a hazáért is

nagyon rossz lenne látni, megélni
ismét egy tehetetlen vergődést,
övező szépséges szómágia ellenére is

kezelni tudják-e a gondokat?
valóban jó-e az irány?
ezek be/meglátásában a tények elegendő lesz-e
saját köreiknek szavai mellett?

mindig van tovább, valami más,
de van, mikor önmagunk határai
miatt másnak kell folytatnia ..
s ekkor a haza szolgálatából ennyi jutott

nem tudom, mit hoz a jövő..
hogy falig kell-e menniük .. bár
ma önként biztosan azt választanák,
ahogy a szavak prioritását is,

de a kettősbeszéd csak
félrevezet/nevel,
de ebből a kettősségből
maguk se tudnak már kibújni

s a világ .. jobban mint máskor
érettebb, felelősebb
vezetőkre számít már

akkor várunk és bízunk:
legyen egy kb. tiszta kép
helyzetről és a teendőkről,
s majd a szükséges lépések

Unionista 2011.11.26. 12:29:51

@aszekelyek:
ébredjél már fel. ma ez a német gazdaság. és ehhez keresnek embereket. szakmérnököket, és szakmunkásokat.
www.youtube.com/watch?v=wWfnN7mmSJw
te meg azt képzeled, hogy le akarják nyúlni a magyar közvagyont. komplett idióták vagytok.

szoja122 2011.11.26. 12:33:45

@Gomezke: :)))))))))))))))))))))))))))))

2llkedő 2011.11.26. 12:36:05

@aszekelyek: "A magyar miniszterelnök jogait nem látom, a magyar magánnyugdíj alapok befizetőinek jogait és a bankokkal egyoldalúan módosítható szerződésben állók jogait nem látom. "

Édes kicsi bogaram!

A magyar miniszterelnök az egérlyukában hiheti, hogy á Napóleon. De amint kibotorkál abból a lukból, már csak egy kisegér, akit a macska el tud kapni, a gaz kétlábú pedig az egérfogójával el tud kapni. A kisegérke visíthat, hogy milyen dolog az, hogy egérfogót tesz le a létlábú, ettől függetlenül a kétlábú le fogja tenni az egérfogóját, és el fogja kapni az egérkét, akármekkora császár is az az egérlukban.

Én is szeretem a Tom és Jerryt. Csakhogy én tudom, hogy az Életben nem úgy működnek a dolgok. Jó lenne már kilépni ebből a mesevilágból!

inreallife 2011.11.26. 12:37:53

@Akitlosz: ezt a remek érvet! :)
már megint leakadtál a stílusnál a mondanivaló helyett! :)))))

ilyen látványosan azért ne omolj össze egy érvrendszer súlya alatt... ez olyan, mint a kormány fegyverletétele. :)

vazzeg te aztán tudsz, összehadoválsz mindenfélét, meghinted kis általad igaznak gondolt gondolatfoszlányokkal, becsomagolod valami kis közhellyel, persze adagolni kell egy kevés komcsi, zsidó szöveget hozzá, majd távolságtartó pózban kijelented, mintha nem hozzájuk tartoznál, hogy a másik is hülye. grat.

tudod tanulással sok mindent el lehet érni. az élettapasztalat az meg az életed során fog felhalmozódni. kár felnőttebbnek látszani a felnőtteknél, még így az írásaidon is átsüt, hogy mennyire naiv, fiatal vagy még, komolykodással ez sem leplezhető.

szoja122 2011.11.26. 12:39:34

@ubul2000: ubul2000 2011.11.26. 12:13:52

Ilyen is van, egyetértünk.

A felsőoktatásnál sajnos sokkal több és nagyon nagy gondok vannak, amit már írtam.

ubul2000 2011.11.26. 12:41:29

@szoja122: mondjuk a bolognaira nem akartam kitérni, akkor már aprólékos részletekbe kellene belemenni

ulrike (törölt) 2011.11.26. 12:42:56

@manyike: Nem, nem erről van szó, csupán jelezni akartam, hajlok az érveknek. figyelmetlenül olvashattam, és pontatlanul is fogalmazhattam. Csupán azt akartam mondani, OV esetleges háttérbe húzódása csökkenti választható opciói számát, míg maradása, ha nem is növeli, de nem is csökkenti. Ugyanakkor a maradás személyes kockázata nagyobb, mint a háttérbe húzódásé (teljes hitelvesztés vs egyszemélyi hatalmának megosztása).Matolcsy mára már nem csak hiteltelenné, hanem nevetségessé is vált mindenütt. Ezzel most már sokat árt gazdájának is. Fel kell állítsák, mert ilyen teherrel nem lehet nekilátni egy irányváltásnak. Orbánnak fel kellett fognia, indifferens, mit tesz, ha azt a többi szereplő bizalmatlanul fogadja. Ezért a tapasztalható gazdasági irányváltáshoz most mát két ember kirúgása is hozzátartozik. Szíjjártó és Matolcsy. Ha nem teszi, továbbra sem lesz bizalom. Valószínűen tudja ő ezt. Vár a megfelelő alkalomra.

2llkedő 2011.11.26. 12:43:18

@aszekelyek: "ahhoz a csoporthoz , nem akarok tartozni , amelyik ezt műveli a tagjaival. Ilyen feltételekhez köt alap életlehetőségeket. Mondvacsinált jogok alapján. Sunyin."

Nem kell hozzájuk tartozni! Ki kell lépni az eu-ból, a nátóból. Ne hidd, hogy sírni fognak miatta.

Mondvacsinált jogok? Azért mert te nem vagy képes azokat a jogokat tiszteletben tartani? Mert ami neked nem érdeked, az nem jó?

Ami a tiéd, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd gondolkodásról le kellene szokni!

Ha hárman leülünk ultizni, akkor van egy játékszabály, ami alapján játszunk. Ha Vityenka bekéredzkedik negyediknek beszállhat. Ha viszont a játékszabályokat módosítani akarja, mert ők otthon úgy játsszák az ultit, hogy mindig ő nyer, és otthon ezt mindenki tiszteletben is tartja, akkor mi hárman elküldjük a büdös francba, jáccon magában passziánszt. Mi jól el vagyunk hárman is, nincs rá szükségünk.

jjulie 2011.11.26. 12:44:14

@ubul2000:

a bolonyai jó, itt a részletek:

Hozzávalók:
tészta
sajt
2 répa
1/4 zeller
1/2 hagyma
4 szelet bacon szalonna
30 dkg darált hús (sertés v. csirke)
1 üveg sűrített paradicsom
1 ek olaj

Elkészítés:
Az olajon megfuttatjuk egy edényben az összevágott sonkát, ha megpirult, jöhet a hagyma. A husit rárakjuk és fehéredésig pirítjuk.
ha ez is kész már, akkor a sajtreszelőn lereszelt répa és zellert forgatjuk meg.

ha levet engedett már a paradicsom pürével együtt pároljuk. sózzuk borsozzuk, és friss vagy szárított fűszerekkel (oregánó, bazsalikom, kakukk fű) ízesítjük.
kifőtt tésztával és sajjatal tálaljuk.

hoplita 2011.11.26. 12:45:19

@jjulie:
Tudod, ő legalább rájött és sosem késő megvilágosodni.
Te viszont a halálod napjáig egy faszfej maracc, aki csak ugat és az asztalról leeső morzsákat lesi.
Úgyhogy jobb ha csendben vagy.

messi-asz 2011.11.26. 12:45:45

@tepes: "a világ pénzügyi rendszere az összeomlás közvetlen szélén áll"

ja ja láccik a pánik a németeknél :)))))) összeomlanak:)))

jártál már valaha külföldön? vagy csak a kiráji tvt bámulod bambán?

zombirka vagy-é?

midnenki összedől csak minket mentett meg a nemes Viktor Vitézy

messi-asz 2011.11.26. 12:46:41

@hoplita: maracc???? millen szöveg ez??? ezt kérem vissza... zenyém

hoplita 2011.11.26. 12:48:05

@jjulie:
Ez a bolonyai neked való, te barbár állat....ez olyan ötödik kerületi.....kihagytad belőle a betonfaszt, mert aki ilyet eszik, azt oda kell fellógatni, te faszomfütty.

2llkedő 2011.11.26. 12:49:49

@hoplita: "kihagytad belőle a betonfaszt,"
Te azzal szoktad csinálni? Jó étvágyat hozzá!

hoplita 2011.11.26. 12:49:52

@2llkedő:
Mióta lehet négyen ultizni?
Tucc te ultizni?

messi-asz 2011.11.26. 12:50:36

@Hepci: " nimbuszkulcskérdés "

köszöntelek a nyelvújítók klubjában. gratula ez egy jól sikerült szójáték...

hoplita 2011.11.26. 12:51:41

@2llkedő:
Te is feldughatod magadnak, köcsög....gondolom sokat koszorúztál hasonlókat, arra akár fogadni is merek.
De sejtem, hogy a csirkéből készült bolonyai is jó neked.:)

jjulie 2011.11.26. 12:52:26

@hoplita:

jajjaj egy újabb tenyerestalpas zászlószökevény, akinek a szemében a bajcsylegény élete a mucsaifideszbékaseggealól figyelve szellemi teljesítménynek tűnik

a templomegere is isten teremtménye

jjulie 2011.11.26. 12:54:05

@hoplita:

hát persze hogy lehet négyen ultizni, minden mucsi tudja, vagy nálatok tirpákiában nem van így?

messi-asz 2011.11.26. 12:54:16

@nyünyüge: a hírtv ről én mindig jó véleménynyel voltam... egyetlen tényfeltáró "ujságírás", nincs tvm de amikor láttam tvt akkor hírtvt néztem... 8éven át:)

2llkedő 2011.11.26. 12:55:29

@hoplita: "Mióta lehet négyen ultizni?
Tucc te ultizni?"

Én tudok, úgy láccik, te nem.

ubul2000 2011.11.26. 12:57:47

@jjulie: csak 2 apró és egy nagy hiba van benne.

1. A bolognaihoz marhahús való, persze hasonlót lehet csinálni csirkéből és sertésből is.

2. hiányzik a receptednől a fokhagyma

3. (a nagy hiba) olajban nem oldódnak ki a hagyma illóolajai, ami az igazi zamatot adja a hasonló ételeknek. Ezért olaj helyett zsírt kell használni, és ezért is célszerűbb bacon helyett kolozsvárit használni, abból több zsír oldódik ki, így kevesebb zsír szükséges, ha valaki írtózik a zsírtól.

2llkedő 2011.11.26. 12:59:03

@hoplita: "De sejtem, hogy a csirkéből készült bolonyai is jó neked."

Hidd el, jobb mint a betonf@szos. Bár nem kóstoltam, de valszeg emiatt az alapanyag miatt meghagyom neked.

jjulie 2011.11.26. 13:01:29

@hoplita:

jaj te polipropilén, mibe ugattál bele, megnézted?

hoplita 2011.11.26. 13:02:34

@2llkedő:
Ja...a negyedik kopog. De jáccani csak 3 jácca.:)

Neked a betonfaszos is megteszi, ha valami hasonszőrű faszfej kínálgatja, libbancsom.

ubul2000 2011.11.26. 13:03:03

Egy kis ulti szabálymagyarázat:

1.magát a játékot ugye csak 3-an lehet játszani
2. a normál rablóultit 4-en lehet játszani (1 kopog, ő a játékból kimarad)
3. az önrabló ultit akár 5-en is játszhatják, akkor mindig 2 marad ki

jjulie 2011.11.26. 13:03:40

@ubul2000:

humennyi polietilén, a reklamáció helye itt

www.tutireceptek.hu/bolonyai-spagetti

hoplita 2011.11.26. 13:04:51

@jjulie:
Mondanám te is, de ebben kételkedem.
Az ilyenek mint te csak teremnek az árokparton, mint a lapu.

Egyébként ÉN tudok főzni, a hagyományos konyhát meg elég jól ismerem.
Te viszont csak ugatod ezt is, mint kutya a holdat, faszfej.

hoplita 2011.11.26. 13:05:58

@jjulie:
Muhahahahahahahahahahaha....!

Ennyit rólad....Áááááááááááááááá!

:DDDDDD

hoplita 2011.11.26. 13:06:59

@hoplita:
Várom Hepcit....ő is jót fog röhögni rajtad, te ízléstelen bráner.:DDDDD

ubul2000 2011.11.26. 13:09:17

@jjulie: hát ezt egye csak a beküldő moncsicsi

2llkedő 2011.11.26. 13:09:31

@hoplita: No látod, hogy lehet négyen jáccani?

A betonf@szos bolognait te reklámozod. Nyalván sokat ettél már. Én kihagyom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.26. 13:10:46

@jjulie: na, ennek a Moncsinak (a beküldő) a férje is elég szerencsétlen lehet, bár él a remény, hátha Moncsi azért jobban sz*p, mint főz...

jjulie 2011.11.26. 13:14:41

@Hepci:

el vagy te kényeztetve, de aki tud, az kinai metszőollóval is tud

ubul2000 2011.11.26. 13:17:30

@jjulie: hallottam róla, hogy van akik így játszák, de én soha nem próbáltam, szerintem nem komoly játék.
Szerintem az nagyobb probléma, hogy már nagyon sokan nem játszanak rabló ultit, csak önrablót. Pedig nagy a különbség.

jjulie 2011.11.26. 13:20:22

@ubul2000:

az önrablóhóz több fifika kell, biztos ezért nem szereted

hát még a félkezeshez

2llkedő 2011.11.26. 13:21:23

@ubul2000: "de én soha nem próbáltam, szerintem nem komoly játék."

Ha nem próbáltad, akkor mi alapján mondod, hogy nem komoly játék?

ubul2000 2011.11.26. 13:21:57

@jjulie: tévedsz, az önrabló sokkal egyszerűbb, a rablóhoz sokkal több ész kell.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.26. 13:22:17

@jjulie: el vagyok, biztos, de ha már olajon is indítom, biztos nem a "sonkát" (pardon, az hol van felsorolva az összetevők között?) dobnám rá először...
Bár ez se rosszabb, mint a minap a Krapaj csárdában, Diósdon felszolgált sajt(k)rémleves, vagy a közeli Festal savanyú somlóija, a szontén érdi Központi kávéházban elkövetett currys csirkecsíkokról (= levesből kihalászott csirkafecnik leöntve gyári trutyival) nem is beszélve.
A politikán vitázzatok bátran, de Érden lehetőleg ne álljatok meg étkezni!

jjulie 2011.11.26. 13:23:45

@2llkedő:

elképzelte

és beleborzongott az egyszerű lelke, mivel az önrabló tékabb taktikai lehetőséget biztosít, és az már meghaladva a képességeit, vesztes pályának tűnik

2llkedő 2011.11.26. 13:27:07

@jjulie: Hát igen. Ha valami bonyolultabb, mint anit neg tud érteni, akkor az a legegyszerúbb, hogy rámondjuk, hülyeség.

ubul2000 2011.11.26. 13:29:05

@2llkedő: ez olyan, mint normál 5 lapos pókernél 2 lap után licitálni. Lehet így, de minek

jjulie 2011.11.26. 13:32:06

@ubul2000:

hogy tetszenek a horthy hippimotorjai?

jjulie 2011.11.26. 13:34:34

@ubul2000:

hát akkor a legdivatosabb pókerral is gondjaid lehetnek

túl bonyolult neked ez a világ, már másfél éve irogatsz erről

ubul2000 2011.11.26. 13:38:09

@jjulie: nem tudom mi a legdivatosabb póker, én az amerikai 5 lapos pókert játszottam csak, annak többféle változatát.

ulrike (törölt) 2011.11.26. 13:49:40

@jjulie: @Hepci:
La vera ricetta del ragù alla bolognese
www.gustoblog.it/post/2308/la-vera-ricetta-del-ragu-alla-bolognese
Az igazi bolognai ragu receptje
Hozzávalók
-darált marhahús;
-pancetta (olasz császárszalonna, de nem füstölt, hanem sózott és szárított és tartományonként változóan fűszerezett);
-vörös bor (a maradékot megihatod, Zsüli);
-húserőleves;
-paradicsomsűrítmény;
-sárgarépa;
-zeller;
-hagyma.
Ez az igazi (la vera) bolognai. S a bolognai olyan, mint a Trebitsch, lehet sok belőle forgalomban mindenfelé, de igazi Trebitsch is csak egy van.

jjulie 2011.11.26. 13:54:54

@ulrike:

csak azért szúrtam be egy bolonyai receptet, mert az ubul a bolonyai oktatási szitémát emlegette

a maradék vörösbort köszi

jjulie 2011.11.26. 13:58:03

mindenki hozzon magával még egy ötletet

valaki hozott

"Tarlós István főpolgármester szerint kezelhetetlen helyzetet teremtene az az önkormányzati törvényhez készült fideszes módosító javaslat, amely Budapestet megyének nyilvánítaná, a kerületekből pedig huszonhárom független település jönne létre, vagyis Magyarország egységes fővárosa száznegyven év után megszűnne.

Tarlós István szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján aggályát fejezte ki a módosító javaslattal kapcsolatban. Ha ez az elképzelés megvalósul, Budapest csak megyei feladatokat láthatna el, és a kerületeknek jutna valamennyi települési feladat, beleértve a közszolgáltatásokat is - mondta, hozzátéve, hogy ezzel Magyarország legnagyobb városa Debrecen lenne."

ubul2000 2011.11.26. 14:01:15

@jjulie: egészségedre a vörös bort, én most maradok a fehérnél

jjulie 2011.11.26. 14:05:01

@ubul2000:

ebből hiányzik az általad hiányolt foghagyma

Polpa di manzo (cartella)
pancetta di maiale
vino rosso
brodo di carne
concentrato di pomodoro
carota
sedano
cipolla

ulrike (törölt) 2011.11.26. 14:07:36

@jjulie: Persze, értettem. Egészségedre.
P.S. Rózsika néni meg majd elintézi a bolognai (folyamatot). Bár úgy néz ki, a fidesz fraksön meg csendesen szétmódosítja Rózsika nénit.

jjulie 2011.11.26. 14:08:15

@ubul2000:

köszönöm, majd később megiszom, az előbb csokis jégkrémet tolt az orrom alá a feleségem

inreallife 2011.11.26. 14:08:50

@márta)): hát én tudom kik támadják magyarországot. kósa meg szijjártó shortolja forintot. csak mi lesz, ha ez mind kiderül? :))))

ssi 2011.11.26. 14:25:35

@ulrike: köszi :)) humor volt (házasságban kötelező elem), ha itt most gyengus is lett

érdekes a fejtegetésed .. :))
T.G. posztját talán megfejtettem :)
saját álláspontomat nem tudom lezárni .. s most nagyon érdekel másoké:
- O.V. most a csúcson van, mégis tud háttérben is lenni ..
- viszont hajlok arra, hogy amit akar és ahogy adja hozzá a körítést, ahhoz vmi erős megszállottság kell .. s látva a rögös utat, másoktól is vmi ilyesmit vár
- sok minden akadályozhatja a realitáslátását, de érzelmileg az előzőeken túl a revánsvágy nagyon dolgozhat benne
- jól tudja bonyolítani a szálakat, de a fenti 2, benne dúló érzés sem indokolná bizonyos normák átlépését
- tudja-e majd a "csúcson" abbahagyni, s hívei elfogadnák-e átmeneti jó megoldásnak ezt, vagy igazságtalan félreállításnak gondolnák?
- ekkora küldetéstudatú vezető mikor érezné, hogy nincs tovább, vagy nem vele van a tovább a gazdaságban?

mrs. white 2011.11.26. 14:29:16

@jjulie: Még a tegnapihoz. Tudom nehéz ezt elfogadnod, de az összes választható közül még most is ők a legjobbak. Ez kifejezetten tragikus egyébként. A választásokkor pedig még a "piac" sem ezt a változatot árazta be. Tehát, akkor nem csak a választók nagyobb része, hanem a piaci elemzők és politológusok stb is hülyék voltak. Boldog lehetsz, hogy csak te rendelkezel ilyen zseniális előrelátással. Menj jövendőmondónak és még nagy pálya áll előtted. Amúgy rendkívül kényelmes, nem megyek el mert mindenki hülye álláspont mellet szívesen várnám az észérveket ki más mellet lehetett volna voksolni. Bajnai, Oszkó nem játszik mert Ők nem egy párt voltak.

márta)) 2011.11.26. 14:32:29

Mellár: Pontot tett az i-re a Moody's"

"Pontot tett az i-re a mostani leminősítés, hiszen látható, hogy egy rossz vágányra került a gazdaságpolitika, ezt jelezte az IMF-fel való megegyezéskísérlet is.
Egy új típusú gazdaságpolitikára lenne szükség, mert ebben a helyzetben védtelenek vagyunk az ellenséges viselkedéssel, a spekulációval szemben - nyilatkozta Mellár Tamás közgazdász a péntek esti műsorban.

Nem arra lenne szükség, hogy felderítsék, ki áll egy esetleges spekuláció mögött, hanem a bizalmat kellene visszaszerezni, és a bizonytalanságot csökkenteni - kritizálta a kormány reakcióját, miszerint spekuláció áll a leminősítés és a forint gyengülése mögött. "

www.portfolio.hu/gazdasag/mellar_pontot_tett_az_i-re_a_moodys.159054.html?utm_sour

Hát: igen. A kormányzás kezdetén arról szólt a történet, hogy itt Európa közepén egy új tipusu gazdaságpolitikával és új szellemiségü költségvetéssel, megújul az ország.
Akkor most nem is értem??!! Már megint, vagy még újabb gazdaságpolitika szükségeltetik??

A felderitési akció szerintem értelmetlen, nevetséges összehangolt támadásról beszélni) az állandó harckészültség pedig látszik mennyit használt az országnak)

márta)) 2011.11.26. 14:38:19

@inreallife:
Látod, látod, Te egy okos ember vagy.
Na.Igen) a két "aranytorku", ők a tettesek??
:)

ssi 2011.11.26. 14:41:11

T.G. hasonlította már a politizálást a vállalatirányításhoz, politikusokat az üzletemberekhez ... sokan érzik ma úgy, mintha a kormány a tulajdonának képzelné az országot és nem az ország tisztségviselőinek magukat .. átláthatóság, őszinteség javítaná a képzavart

márta)) 2011.11.26. 14:43:34

Bocsánat. Lefelejtettem.

. csak mi lesz, ha ez mind kiderül? :))))"

Elárulok, egy hatalmas titkot? ) Semmi különös.
Más helyzet) ennyi és semmi több.
:)

hoplita 2011.11.26. 14:49:13

@Hepci:
Ismered a viccet, mi?

A zasszony legyen az ágyban kurva, a konyhában szakácsnő.
A baj ott szokott lenni, ha fordítva van.

Én sem lennék Moncsi férje helyében....szerintem a csaj az ágyban meg szakácsnő.:)

ssi 2011.11.26. 14:51:41

"fideszes forrásaik szerint március 18-án előre hozott választás lesz"
index.hu/belfold/2011/11/26/gyurcsany_hajlik_a_valasztas_bojkottalasara/

"Schiffer András nyílt levélben kérte fel az ellenzéki frakcióvezetőket, hogy januárban közösen nyújtsák be újra azokat az Alkotmánybíróság (AB) előtt fekvő ügyeket, amelyekben a három pártnak egyezik az álláspontja"
hvg.hu/itthon/20111126_LMP_SchifferAndras_Alkotmanybirosag

hoplita 2011.11.26. 14:51:50

@Hepci:
Sonka az nincs...gondolom békön, vagy sonka, egykutya.:)

nyünyüge 2011.11.26. 14:52:36

@messi-asz:
2006 őszén is feltárta a tényt - azzal, hogy előre tudta, hogy "forradalom" lesz a tv székháznál :)

jjulie 2011.11.26. 15:00:01

@mrs. white:

egy csomószor leírtam már az általam vállalható hozzáállást, nameg egy 3000 évesnek elfogadott sztorit példázatul

szóval a zsidó törzsek éldegéltek szépen ahol étek, de körülöttük kialakultak szervezett államok, királyokkal és intézményekkel, úgy mint adószedés és zsoldos hadsereg, és ezen elgondolkodtak a zsidó törzsfők, mivel felismerték, hogy vagy királysággá szervezik magukat, és tartanak hadsereget, vagy valamelyik környező király hadserege szépen elbánik velük

viszont volt nagy vita, mert tudták ha nekik is lesz királyuk, az szedni fog különféle adókat és odaadja a kapitányainak, azok meg elkúrják, szóval nagyon komoly dilemma előtt áltak, mivel az adózáshoz meg egyéb királysággal együtt járó kellemetlen kötelezettséghez nem igazán volt kedvük

meg aztán volt egy fönökük is, akinek az áldása nékül nem vágtak volna bele az egészbe, de szerencséjükre kéznél volt egy próféta aki tartotta vele a kapcsolatot közvetlenül, és az kiválasztott egy derék legényt, név szerint sault, elkérte az apjától királynak, megszerezte a főnök áldását is reá, de hogy a nép is elfogadja, demokratikusan lefizette a törzsfönököket, majd összehívta őket egy szavazásra, ahol a törzsfők meg is szavazták a sault királynak, minden ellenérzük dacára

és ekkor elkezdték volna ünnepelni a sault mint királyt, de nem találták sehol, keresték kutatták, és végül megtalálták a szamarak között, ahova elbújt.....

régi stori, hallottad már?

és mindig megrettenek attól amikor valaki dicsőit egy pártok, vagy gőzerővel agitál egy politikus mellett, mert arról utólag mindig kiderül, hogy vagy egy meglehetősen orbitálisan nagy gecihuszár, vagy egyszerűen nem tudja mit cselekszik, és mind a kettőt rühellem, vagyis ki nem állhatom

szavazni lehet, választani lehet, de csak úgy hogy közölni a politikussal, hogy tudom hogy a legveszélyesebb állat vagy, és ha elkurvulnál ki lesz tekerve a nyakad

és ezt az üzenetet minden nap közvetíteni felé

na te emlékszel még mit is tettél másfél-két éve fideszgyík?

én emlékezem

hoplita 2011.11.26. 15:03:01

@manyike:
"Tönkre akarják tenni a fiatal magyar demokráciát. Miért kollaborálnánk velük?"

Ez a szemétgeci biztos a szabadban kopácsolhat ilyeneket, mert zárt térben már rászakadt vóna egy bazilika födémje is.
De szép, amikor a bagoly nagyfejűzik.

ssi 2011.11.26. 15:04:27

@nyünyüge: :)) csak nem karácsonyi ajándék a kormány-frakcióknak? 263 cd

hoplita 2011.11.26. 15:04:51

@nyünyüge:
De ótvar poén már ez.
Az egyetlen tévé volt, akit ott nem vertek volna agyon.
Kijöhetett volna közvetíteni a retk, vagy a vöröskettes is, de azóta is kórházban lenne a stáb.:)

jjulie 2011.11.26. 15:04:58

@hoplita:

ez a vicc már mucsaröcsögéig is eljutott tipákiaába hozzátok cigány?

kicsit torzan az eredetiben van szó társaságról, dámáról, szakácsnőről, konyháról ágyról és kurváról is

bár nem véletlen, hogy a dáma és a társaság nálad lemaradt cigánykirály

ssi 2011.11.26. 15:06:49

@hoplita:
lépj túl rajta ..:)) de akkor nézzük a másik oldalról :)
ha valóban lenne előre hozott választás: Jobbik jó kormánypárt lenne .. s egyedül, vagy kivel? mi tenne?

jjulie 2011.11.26. 15:09:21

@hoplita:

nocsak te forradalmár, inkább vágjál magadon eret, vagy szerezz egypár piócát

ne szégyelld hogy az orbánért kiraboltátok a székházbüfét részegen cigány

hoplita 2011.11.26. 15:17:05

@manyike:
Még nem jött el a mi időnk.
Eljön az, de még korai.

hoplita 2011.11.26. 15:19:29

@manyike:
Először még ez jön.

"......Védd magad! – Túlélni az összeomlást

Holttestek az utcán, füst, rohamrendőrök, feltört kirakatok, fosztogatás. Küzdelem a túlélésért. Ezeket az Argentínában rögzített képeket néztük a XXI. század küszöbén. Összeomlott a gazdaság, bekövetkezett az államcsőd az IMF hathatós közreműködésével. Nem kell sem időben, sem földrajzilag oly távolra tekintenünk, hogy lássuk, mi várhat ránk. A Bar!kád a következő összeállításában tippeket ad arra, hogyan vészelhetjük át az esetleges gazdasági összeomlást....."

Tessék megvenni, elolvasni és gondolkodni.

messi-asz 2011.11.26. 15:25:27

@jjulie: szép sztori ezer éve a magyar törzsekkel is hasonló esett meg...

messi-asz 2011.11.26. 15:27:44

@nyünyüge: az más kérdés... hogy annyira jól tájékozott hogy előre tuggya a történelmet mert ő csinálja... nem igazán erre a profiljára céloztam...

igen az különösen vicces amikor hamarabb kint vannak egy "látványos" letartóztatáson és még a letartóztatást végző ügyészség se tud róla... ja ja... jogálam...

ssi 2011.11.26. 15:39:38

@hoplita:

mai működése, mert változás mindenhol van : )
hajlandó-e hitellel azt a gazdaságpolitikát támogatni az IMF, amit a hitelt kérelmező ország kormánya előterjeszt. ...

ha nem IMF, akkor mi legyen? ha IMF, kinek a hibája? most segítenek, vagy ártanak, vagy is-is?

és a sok-sok irodalomból .. pl.

"IMF-fel szembeni ellenérzések elsőszámú oka, hogy a Valutaalap feltételekkel ad pénzt, melyek olykor túl szigorúnak tűnnek, néha pedig valóban azok is... IMF biztosíték nélkül hitelez olyan országoknak, akiknek már a kutya nem ad kölcsönt ..

részben a kelet-ázsiai tapasztalatok következményeképpen a mostani válságban az IMF jóval visszafogottabb. Nem kívánják például már átírni a társadalombiztosítást vagy rákényszeríteni a kormányokat a válság kellős közepén arra, hogy áron alul adják el a nemzeti vagyon egy részét.

mi történik az IMF beavatkozása után mondjuk tíz évvel. És ebben a tekintetben sem mondjuk Brazília, sem a már emlegetett kelet-ázsiai országok nem tűnnek olyan rossz példának."
velemenyvezer.blog.hu/2011/11/17/mi_tortenik_ahova_az_imf_beteszi_a_labat

graycivil 2011.11.26. 15:46:26

"Gyurcsány hajlik a választás bojkottálására

Szabad-e részt venni a Fidesz most javasolt szabályai szerint a következő választásokon? - teszi fel a kérdést Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, és meg is adja rá a választ: "Hajlok arra, hogy nem"."

index.hu/belfold/2011/11/26/gyurcsany_hajlik_a_valasztas_bojkottalasara/

"Végül Gyurcsány, nem először, de ezúttal konkrét időpontot is megjelölve közli, hogy fideszes forrásaik szerint március 18-án előre hozott választás lesz."

ssi 2011.11.26. 15:48:34

@graycivil: megelőztelek :)) 14.51-kor ..

hoplita 2011.11.26. 15:51:22

@manyike:
A panyi nevű köcsög le van szarva, a blogjával egyetemben.

Egyébként meggyőződésem, hogy a kocka el van vetve.
A csőd és az összeomlás biztos, de előtte ha elég hülyék vagyunk még alaposan meg is kínoznak.
Arra viszont szükség van politikailag, mert csak akkor nyílnak a ma még csukott szemek-fülek.

graycivil 2011.11.26. 15:53:18

"Nem teljesen úgy volt, ahogy Matolcsy mondta

Szó nem volt a megbeszélésen arról, hogy spekulációs támadás zajlana Magyarország ellen, és Matolcsy György a gazdasági növekedésről sem azt mondta az azt követő sajtótájékoztatón, amiről előtte szó volt – mondták el a hvg.hu-nak a nemzetgazdasági miniszterrel és a miniszterelnökkel folytatott konzultáció résztvevői."

hvg.hu/gazdasag/20111125_matolcsy_kozgazdaszok_konzultacio

A 29 közgazdászból megmaradt ez a 11 is ki fog lépni Orbán segge mögül? >:-|

2llkedő 2011.11.26. 15:56:18

@hoplita: "A csőd és az összeomlás biztos, "

Akkor szurkoljunk együtt Vityenkának és Eltolcsynak, hogy minél hamarabb következzen is be.

ssi 2011.11.26. 16:00:06

@hoplita: szomorú :((( akkor a beteg azt kérdi: mennyi idő van még és mik várhatóak a végnapokra?

@graycivil: kár, hogy a HVG-n kívül másnak nem nyilatkoztak név nélkül azok a szakemberek, akikre az ország irányítói talán hallgatnak .. bár névvel jobb volna

hoplita 2011.11.26. 16:10:44

@2llkedő:
Nem szurkolok, de ez már rajtuk nem múlik.
Ez van, tessék beletörődni.
Vegyetek sok száraz kaját, tartós, hűtést nem igénylő élelmiszert, ásványvizet....meg fegyvert, mert jön az, ami mostanában nem volt.

2llkedő 2011.11.26. 16:14:12

@hoplita: 2012-ben jön a világvége? Vagy csak belépünk a vízöntő korszakba?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.26. 16:18:36

@hoplita: hát ennek a Moncsinak biztos, lehetne akár párizsi is, lepirítaná olajon. A másik dologban is igazad lehet...

komment1 2011.11.26. 16:22:14

Poszthoz:

Tök igaz, hogy még most is meglenne Orbánnak az a minimális mozgástere, hogy legalább lemondhat, és ez számára logikusan nézve hosszú távon hasznos lépés lenne. Viszont az eddigi dolgai alapján szerintem nem fog lemondani, épp annyira hozzánőtt a székéhez, mint anno Gyurcsány. Csak akkor meg ott a másik opció, amivel a poszt zárul: akkor Orbán eléri, hogy az EU éppúgy lemondassa, mint Gyurcsányt, ez lesz a vége. Láthatóan mindig a poszt végén jön a csattanó :)

messi-asz 2011.11.26. 16:34:32

ez viszont orbitálisan nagy ötlet... és ezzel megelőzte a zorv bánt...

a 20% várható részvételű választásokra előre mondani... hogy aki nem megy el az bojkotálja a választást és fletó hívő... ez mekkora ötlet... még én is sarkba szorulok...

így fletonak lesz 80%-a (akik otthon maradnak:))))

index.hu/belfold/2011/11/26/gyurcsany_hajlik_a_valasztas_bojkottalasara/

inreallife 2011.11.26. 16:49:53

@aszekelyek: furcsán nézheted a híradót hang nélkül. lehet azért nem ismerd a megszorítás szót meg ilyeneket. más területen is sérült vagy? :)

ssi 2011.11.26. 16:50:30

@messi-asz: megtörténhet?

"fideszes módosító javaslat, amely Budapestet megyének nyilvánítaná, a kerületekből pedig huszonhárom független település jönne létre, vagyis Magyarország egységes fővárosa száznegyven év után megszűnne.

ez az elképzelés megvalósul, Budapest csak megyei feladatokat láthatna el, és a kerületeknek jutna valamennyi települési feladat, beleértve a közszolgáltatásokat is - mondta, hozzátéve, hogy ezzel Magyarország legnagyobb városa Debrecen lenne."
index.hu/belfold/budapest/2011/11/26/budapest_megszunesetol_tart_tarlos/

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.26. 16:55:28

@ubul2000: A felsőoktatás elég bonyolult rendszer. Járulékos károk nélkül nem lehet benne előre lépni. Az intézmények mögüli kihátrálás azok bedőlését fogja hozni, ami kihat a vidéki városok vonzerejére. A főváros túlsúlya tovább nő, ezek az intézmények megmaradnak, mindenki ide akar jönni tanulni, vidéken nem marad sem kutatóbázis, sem értelmiségi bázis, oda nem települ fejlett technológiát alkalmazó cég stb.
De ez egyébként is be fog következni. A demográfiában a 18-20 év közöttiek száma jelentősen csökkeni fog a következő években. Hacsak a teljes populáció nem jelentkezik felsőoktatásba és nem vesznek fel mindenkit, a felsőoktatás elnéptelenedik, a kisebb intézmények elveszítik a hallgatóikat és végül megszűnnek.
Természetesen ez a folyamat évtizede ismert, ennek ellenére jelentősebb oktatási fejlesztés ment ezekbe a vidéki egyetemekbe.
Most nem tudom, hogy végül a kiutat jelentő tervből lesz-e valami ( szerintem nem lesz semmi ). A kiút talán : Országosan lokálni a képzést : Ez CSAK itt, Ezt CSAK itt, Ezt meg CSAK ott lehet tanulni. Így minden jelentősebb városban marad valamekkora képzés.
De szerintem ez elvetélt menet közben.

Közigazgatás : Azért dolgozik konstansan annyi ember, mert a meglévő törvények végrehajtása ennyi embert igényel. Mivel a törvények száma és a feladatok száma nem csökkent, ezért nem csökken az állami dolgozók száma sem. Pl. Ha megszüntetem a helyi önkormányzatok által szedett összes adót, ki lehet mindenki az önkormányzati adóosztályról rúgni. Amíg ez nem történik meg, nem lesz leépítés, valódi, tartós értelemben.
Márpedig eddig semmi nem utal arra, hogy itt szabályirtás lenne. Sőt. Minden egyre bonyolultabb. Vegyük pl ezt a lófaszjóska ebadót. Na most ennek beszedésére is kell valaki, ezt nyilván kell tartani stb. Amíg ezt csináljuk addig papolhatunk leépítésről, de sok eredménye nem lesz.

És így tovább végig lehet menni. Az biztos, hogy amíg nem tudjuk kimondani hogy mi nem kell és nem tudjuk megszüntetni, a kiadások nem fognak csökkeni.
A különféle összevonások értelmetlenek. Meg kell érteni, hogy attól hogy a kerítést átfestem, nem lesz a kerítés kisebb.
Kiadásokat érdemben feltehetően úgy tudjuk csökkenteni, hogy az embereknek kell a megszűnő állami szerepvállalást helyébe lépő piaci szolgáltatást kifizetni. Azt is látni kell, hogy ez a piaci szolgáltatás nem lesz olcsóbb, sőt drágább lesz és jobb sem lesz mint korábban. De nem az állam fogja eltartani.

Az olyan hivatalok, intézmények száma ahol valódi feladatvégzés nélkül léteznek, pár milliárdnál többet nem lehet szerintem megspórolni. Azonban itt többszáz milliárdot kellene megspórolni.

Olyan megoldás biztosan nincs, hogy kirúgjuk a léhűtőket és minden megoldódik. Annyi léhűtő nincs.
Itt érdeksérelmek lesznek. Kevesebb kórház, kevesebb hivatal, nincs vasút, stb-stb. Vagy ezek működtetése marad és adót emelünk. Lehet választani. Vagy kisebb állami szolgáltatás és önerő, akinek nincs önereje, az rosszabbul jár, többet utazik ugyanazért, vagy a vagyonosabbak többet fizetnek és akkor lesz a kistelepüléseken is háziorvos stb.

Az állami jelenlétet vagy csak érdemben az üzemileg gazdaságos méreten jelenítem meg, ekkor kisebb az állam, vagy kiterjedt államot építek ki és ekkora ez eljut mindenhová.

Ez a két struktúra van. Vagy a tanyavilágot és a kistelepüléseket, a kisvárosokat fogod hosszú távon ellehetetleníteni, vagy több adópénz kell ( vagy ugyanennyi ember fizet több adót, vagy többen fizetnek, ekkor már kevesebb adót ).

Én nem látok más megoldást. Ami itt húsz éve megy, az a döntésképtelenség.

inreallife 2011.11.26. 16:55:44

@aszekelyek: az a helyzet, hogy esztergomban a rendőrök mentették ki a fijjúkat a nép karmai közül. mentalitásodat ismerve, ha az inga visszalendül, te ott leszel az első sorban és törlöd a csizmádat a szijjártóék pofájába. egyre kevésbé menő fideszesnek lenni, lassan észrevehetnéd... mármint azt, hogy miért, mert az itt a kulcskérdés...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.26. 17:00:17

Már az is előrelépés lenne, ha nem a politika döntené el a reformok tartalmát. Mondják meg a szakmának, hogy ennyi pénzt kell megspórolni és ők tegyenek le az asztalra valamit. Ez a felülről, ki tudja kik által írt firkálmányok mérgezőek.
A jozefinista rendeleti kormányzással fel kéne hagyni.
Én nem hiszem hogy a szakmai felső vezetés az ágazatokban nem lenne képes ennél jobb minőségi terveket készíteni.

messi-asz 2011.11.26. 17:03:59

@manyike: ez csak a hitelminősítők megtévesztésére... ezután próbálják Bp et minősítgetni... gyorsan jogutód nélkül mexűntetni és ujat... alapítani...

ezt mondom az államadósság fid eszes megoldására is...

felszámolni Hungary t majd nem jogutódként megalapítani egy másik országot,

mondjuk: Hungari néven...

szoja122 2011.11.26. 17:07:56

Sokan szidják az IMF-et.

Például azt állítják, hogy kevés ország állt talpra segítségével. Ami nem teljesen igaz, de induljunk ki ebből.

Kinek ad általában szigorú feltételekkel kölcsönt az IMF?

A nagyon rossz gazdasági helyzetben lévőknek.

Mondhatni halálos betegeknek.

Ezért a terápia is olyan. Nem kellemes.

A rákot műtéttel, besugárzással, kemoterápiával gyógyítják. Egyik sem kellemes. Rettenetes mellékhatásai vannak. Sőt bele lehet is halni. De ezek nélkül viszont sokkal nagyobb a halálozási ráta.

Az ország gazdasága rákos beteg. A terápiát is ennek megfelelően kell megválasztani.

Hát ezért kell nekünk az IMF.

hoplita 2011.11.26. 17:08:18

@2llkedő:
Én nem várom, de felkészülök......aztán ne legyen igazam, nem fogok búslakodni.

inreallife 2011.11.26. 17:09:29

@aszekelyek:
"Részemről az árucserét gondolom jónak. Kiiktatni a pénzt. Terményben, termékben fizetni."

idióta. kőkorszak. miért is nem vagy lmp-s, azok is ilyen hülyék, csak ők sötétzöld színben pompáznak a narancs helyett....

2llkedő 2011.11.26. 17:14:15

@hoplita: A koncsertók sokáig elállnak. Aztán a bombabiztos bunkert jól zárd be!

hoplita 2011.11.26. 17:15:09

@inreallife:
Jót röhögök itt a gép előtt..:DDDDD

Láccik, hogy nem ismered még a mi galjavasziljevnánkat.....de úgy veszem észre ki tud hozni téged is a sodrodból, pedig eész türelmes faszinak tűnsz.:)
Valljuk be, egy hóembert is meg tudna vadítani..:DD

ssi 2011.11.26. 17:15:12

@ciceró: "bármit" ezt látjuk .. de a "miért"-et nem @messi-asz: brrr

"MSZP a rendszerváltás után elszámolt a jogelődjétől örökölt vagyonnal, és az állampárt vagyonából a többi párthoz hasonlóan a Fidesz is részesült "
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=495029&referer_id=friss

és egy kis nyugi mikor lenne?

hoplita 2011.11.26. 17:17:39

@2llkedő:
Jóvan öcsi, csak nehogy sírás legyen a vége.:D

szoja122 2011.11.26. 17:18:26

@inreallife: Már megírtam neki, hogy a pénz kiiktatásánál is sokkal jobb van.

A jobbnak nevezett oldalihoz híven vissza a múltba a megoldás ott van. De tovább mint Árpád vagy István sokkal tovább és tovább is mint a Föníciaiak, vissza a fára ott a helyük.

Az ilyen gondolkozásúaknak lehet hogy az is túl modern??? :))))))))))))))

2llkedő 2011.11.26. 17:21:36

@hoplita: Akkor vegyél erőt magadon, és ne sírj! Vagy a bunkerbe vigyél sok papírzsepit.

hoplita 2011.11.26. 17:26:52

@szoja122:
Még mielőtt sokat szórakoznál a kontójára meg kell jegyeznem, te is hasonszőrű, betájolt majom vagy, nincs min élcelődnöd, neked nincs.
Másrészt védeni nem akarom, de egy globális pénzösszeomlás esetén lokálisan nem marad más, mint a barter.
A jelenlegi pénz alapja a bizalom és nem az aarny, vagy az áru.
Ha ez oda, akkor valóban csak annyit ér, mint a papír, amire nyomják.
Akkor az én disznóm, lisztem és stukkerem a nyerő....te meg bekaphatod.:D

hoplita 2011.11.26. 17:28:21

@2llkedő:
Jóvan faszfej
Vedd elő és jáccál azzal, amivel egyidős vagy.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.26. 17:28:34

@manyike: Az érveknek nincs helyük amikor őrültek irányítanak. Láthatóan néhányan a kormányban és a frakcióban megtébolyodtak.

márta)) 2011.11.26. 17:28:54

Sajtóvisszhang a leminősítésről"

"Magyarország leminősítése azt bizonyítja, hogy az Európai Unióban keményen megbüntetik a piacokon a fősodortól eltérő gazdaságpolitikát - áll a liberális Der Standard jegyzetében. Fájdalmas lecke ez a magyarok és Európa számára - vélekedett a szerző, András Szigetvari.

Nyugat-Európában, mindenekelőtt Ausztriában - írta -, egy egyoldalú kép gyökerezett meg: Orbán Viktor nacionalista, aki a piac szabályaira való tekintet és jogi korlátok nélkül cselekszik. "Nem vitás, Orbán - írta a szerző - revizionista diskurzust ápol. A médiával és az ellenzékkel szembeni megfélemlítési politikája szégyen."

www.tozsdeforum.hu/gazdasag/sajtovisszhang_a_leminositesrol

A legtöbb magyar elemző - írta - azon a véleményen van, hogy a kormány "gazdasági szabadságharca" romjai felett áll, és nem csak a leminősítés miatt.
Néhány nappal korábban a magyar nyilvánosság már megélhette a kormány egy kézzelfogható "arcvesztését" - folytatta a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalások felvételére utalva.
A szerző megfogalmazása szerint az IMF-hez való visszatérés "Canossa-járás" a kormány számára."

Hm. picike részlet) Mennyire rossz véleményt formálnak meg hazánkról. Mert sajnos jobban nem is lehet, jelen helyzetben irni.) Szomorú valóság, másként is lehetett volna.

Bocsánat! Még mindig jobban szeretek másolni, mint írni.
:))

ssi 2011.11.26. 17:31:35

@ciceró: és a hívek is ...

"mintegy százan jelezték, ott lesznek azon a szimpátiatüntetésen, amelyet Matolcsy György mellett szerveznek. Az eseményt a Facebookon hirdették meg péntek este nyolcra a Kossut-térre. Szuperbuli lesz, tele fiatallal."
voks.nolblog.hu/archives/2011/11/24/Szimpatiatuntetes_Matolcsy_Gyorgy_mellett/

"Az eset megmutat valamit abból, hogyan és mire lehet használni a közösségi médiát, és hogy egy poén mennyire függ annak kontextusától."
mandiner.blog.hu/2011/11/25/szimpatiatuntetes_matolcsy_es_a_facebook

márta)) 2011.11.26. 17:33:29

@hoplita)

:)))))))))

márta)) 2011.11.26. 17:45:54

"Matolcsyt kihagyták, Orbán őszintén kiállt az IMF-megállapodás mellett
A kormány is tisztában van vele, hogy jövőre még a 0,5 százalékos növekedés feltételei sem biztosítottak. A közgazdászokkal folytatott pénteki megbeszélésen Orbán bizonygatta, hogy tényleg meg akar állapodni az IMF-fel."

A leminősítés kapcsán a kormányzati kommunikáció arra épít, hogy spekulatív támadás érte Magyarországot: a Moody’s döntése megalapozatlan volt, mert Magyarország több fontos makromutatóban is (folyó fizetési mérleg, költségvetési hiány) jobb képet mutat, mint a térség, illetve Európa legtöbb állama.
Forrásunknál érdeklődtünk, erről mi volt a résztvevők véleménye.
Azt mondta, igyekeztek a miniszterelnök értésére adni, hogy ami eddig történt, azt bajosan lehetne a nemzetet támadó spekulációnak nevezni, s magát vezeti félre a kormány, ha ilyen magyarázatokkal próbálja leírni a történteket.
Orbán e ponton is olyannak tűnt, akit valóban érdekel a szakértők véleménye, aki gyűjti az információkat, hogy kellő áttekintése legyen az eseményekről."

nol.hu/gazdasag/matolcsyt_kihagytak__orban_oszinten_kiallt_az_imf-megallapodas_mellett

Nahát! Elképesztő? Mint egy kisebb fajta cirkusz (már megint) ahogyan a kormány kommunikálja a történteket, a saját több mint egy éves politikáját? Irhatnám, hogy röhej? de inkább szomorú valóság.

messi-asz 2011.11.26. 18:15:38

csak szólok immár 4edszer ma... hogy a fidest ugyanaz a 2,5 milla nyugger meg más lecsúszott szerencsétlen egzisztencia ixelte, akik korábban kádárnak is jártak majálisra stb... kubatov lista szerint mennek értük... egy banán/szavazat vagy hasonló nagyvonalú ajándék (de soxor még az se kell)

mielőtt jöttök, hogy ismertek rendes nyuggert... én is.. ezért írtam, hogy nem 3,5nyugger hanem 2,5 ebből és ez sem mind nyugger...

szóval "ezeket" itt a neten nem éred el... a tvsorozat közi reklámban, vagy a kiráji híradóban stb IGEN... ezek a ZOMBIRKÁK akik hétfőn (holnapután) amikor a híradóból kilépve személyesen nekik ír levelet a fiatal jóképű focista fijju (najo, ők se... de ők még annak látyák ahogyan magukat is), összepisilik magukat... a -20 fokos lakásuk rögtön -10-re forrik körülöttük...

főleg hogy a vitya fijju megígéri nekik hogy Ő személyesen garantálja a nyugdíjukat, (legalábbis nominálisan) és hogy tavasszal még javulni is fog a helyzetük (vö. elmúlik a tél...)

ezek azok, akik minden 10-én a postást várják, majd dobnak néhány sárgát (csekket a postára befizetik) aztán a maradékot takarékosan (értsd az inygen vonattal 2000 km t megtéve) beosztyák élelmiszerre...

üdvözlet Zombiában... vagy Ti merre laktok? Rózsadomb? Új-Zséland?

hétfőn-kedden jön a kiráji posta... olvassatok zombirkák... kép is lesz...

messi-asz 2011.11.26. 18:17:11

@manyike: kimegyek én is:)))) joooo buliii... nagy viccc...

nyünyüge 2011.11.26. 18:22:45

Hírcsárda Leminősítés: az órások szerint jók a mutatóink
97%-uk tökéletesen jár, a maradék 3%-kal is csak az a baj, hogy egy kicsit késnek.

hircsarda.blog.hu/2011/11/26/leminosites_az_orasok_szerint_nincs_baj

márta)) 2011.11.26. 18:35:26

@messi-asz:

csak szólok immár 4edszer ma... hogy a fidest ugyanaz a 2,5 milla nyugger meg más lecsúszott szerencsétlen egzisztencia ixelte"

Bocsánat! Én is csak szólok!, hogy talán egy kis tévedés is lehet ebben a megállapitásban. Mert ha csak "emlitettek" x-szeltek volna, abból soha sem lett volna kétharmad.
Szóval! Csak szólok időben, hogy olyanok is x-szelhettek, nem kevesen , sokan, akik esetleg most "kiabálnak és énekelgetnek" a fővárosban.) és persze, olyanok, akik várták a hatalmas csodát, no és olyanok is, kiknek semmi sem elég.)
És persze olyanok is) akiknek elég volt annyit mondani, hogy a Gyurcsány mindent ellopott.
Aztán most tessék itt van!!!!! Most akkor nem tudom, ki- mit lop/lopott, ki mit kúrt el jobban!!!!????
Ezzel nincs is probléma (már nincs) csak annyi, hogy az ilyen fajta megmozdulások nem sokat érnek??
Hm???

márta)) 2011.11.26. 18:41:47

@messi-asz:

Bocsánat! még annyi)

Meg x-szelt kedves! a felsőtizezer- meg a magát értelmiségnek valló,) vagy értelmiségi csoport, ha nem is mindenki, de sokan???!!
hm??

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.26. 18:46:54

@márta)): Az IMF helyett államcsőd van. Most láttam az Ekho tv-t. ott Bayer Zsolték már azt vázolták hogy majd jön a kínai pénz. Nem úgy néz ki nekem hogy jönne.

márta)) 2011.11.26. 19:01:18

@ciceró:
Kínai pénz!! Egy egy röhej. Ez még viziónak sem jó.

szoja122 2011.11.26. 19:03:33

@nyünyüge: Csaba György az ATV híradójában az előbb azt mondta, hogy kicsit jobban kellene kommunikálni.

Igaza van csak ezzel van baj: nem tudnak jól hazudni.
Neki is fel kellene ébredni!!!

Mintha a kommunikációs szöveg már párévvel ezelőtt is előkerült volna.

márta)) 2011.11.26. 19:06:21

A NYUGAT „ALVÁLLALKOZÓJA”
Nem kell félni Kínától: ingatag óriás

Brit közgazdász elemzése arról, hogy a leninista állami bürokrácia hihetetlenül korrupt és alacsony hatékonyságú, és végső soron fenntarthatatlan."

itthon.transindex.ro/?cikk=5182&nyomtat=1

márta)) 2011.11.26. 19:15:17

Hiába remélték, Kína nem fogja megmenteni Európát"

Európának magának kell rendeznie az adósságválságot - jelentette ki Cannes-ban szerdán Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő Nicolas Sarkozy frania elnöknek a Hisznhua hírügynökség tudósítása szerint."

nol.hu/kulfold/hiaba_remeltek__kina_nem_fogja_megmenteni_europat

Azt nem gondolhatja, senki komolyan, hogy majd hazánkat fogja megmenteni, az "ébredő óriás"???

@ciceró: :) olvastad?? szerintem tudod.

6.Lenin 2011.11.26. 19:18:55

Hmm!

Semmi érdekes.

Csak a szokásos, lángol a ballib szürkeállomány.

Megyek inkább zenét hallgatni.

www.youtube.com/watch?v=ovkRpGJlV5s&feature=related

A ballibeknek is 1-et

www.youtube.com/watch?v=tgiTvvcP1GY

nyünyüge 2011.11.26. 19:19:51

@szoja122:
Hát ez az - akkor hitelesség egyik kritériuma, hogy a kommunikáció összhangban van a tettekkel.
Orbán meg sportot csinál abból, hogy mindenféle, helyenként nehezen nyomon követhető politikai szándékok szerint összevissza beszél, nagyokat mond, hantázik össze-vissza.
A jobbkeze meg a Fidesz nagyágyúi meg hetente dobják be a jobbnál jobb ötleteket,

Ezeket kellene jobban kommunikálni Csaba László szerint?
Talán inkább koherens és meggyőző programot kellene összerakni, és annak végrehajtásán dolgozni, következetesen.

xsasha 2011.11.26. 19:19:57

Kedves Gábor!
A politikában mindenek van esélye, leginkább az a kérdés, hogy mekkora a valószínűsége ezeknek.
Természetesen van esélye Orbán lemondásának.
Sokféle folyamat eszkalálódhat ebben az eseményben.

Gyurcsány kudarcát nem lehet összehasonlítani Orbán esetleges helyzetével. Orbán mögött két elvesztett választás után elért 2/3 jelentősége áll. Orbánnak ugyanis nem csak az a sikere, hogy Gyurcsány teljes elsorvadásba kergette a szocialistákat. Az őszödi beszéd kiszivárgása azért volt fontos, mert szó szerint igazolta Orbán korábbi állításait. A megmaradt jobboldali bázis nem azért tart ki a Fidesz és Orbán mögött, mert nem érintené kellemetlenül a válság. A világkép beigazolódását látták az őszödi beszédben, és a mai események sem változtatnak ennek a látásmódnak a hitelességén számukra.

jjulie 2011.11.26. 19:42:05

@xsasha:

szása, milyen világkép? a hanta a négyzeten is csak hanta, orbán a négyzetes is csak egy kurtalábú másodosztályú szélhámos

mrs. white 2011.11.26. 20:04:14

@jjulie: Akkor rossz a memóriád. Frissítsd!

jjulie 2011.11.26. 20:07:31

@6.Lenin:

orbán értelmet adott az életednek, és kiégyensúlyozottá tett téged, a szijjártóval beleverte a vermer találmánya segítségével a fejedbe, mit kell szeretned, és mit kell támadnod

tökéletes állapota a birkalétnek, érhető az örömöd

Átverés! 2011.11.26. 20:43:40

@messi-asz:

Nem szabad nyugdíjasokat ilyen egyértelműen a Fidesz fanatikusok közé sorolni.
Pontosan az élet tapasztalatuk. és a megszerzett tudásuk révén sokkal kritikusabbak mint a fiatalság jelentős része.

Nagyon sok fiatal kiskirálynak tudnának bölcs tanácsokat osztogatni, akár szakmai akár politikai téren.

Persze ők sem egységesek,mint ahogy egyetlen társadalmi réteg sem.

messi-asz 2011.11.26. 20:52:13

miért menne? áhh nincs miért... minden ok...

www.youtube.com/watch?v=vXKpb9Gz2U8

szoja122 2011.11.26. 21:14:53

@xsasha: Igen a kemény mag még nem rendült meg.

De az eljöhet a választási ciklus végig, mert addig sorozatosan csak kudarcokkal szembesülnek. Orbán előtt két út áll:

1. Folytatja ezt a gazdasági ámokfutását és akkor az ország katasztrófába sodródik, amely elsöpri a Fideszt

Orbán Viktorral együtt.

2. Vagy 180 fokos fordulatot vesz -fordulatokban már amúgy is profi- és akkor a hitelességét veszti el azzal, hogy szembe megy 9 évi politikájával, talán mintha ezt tenné.

De a ciklus végéig bármilyen politikát is fog folytatni az életszínvonalon érezhető javulást nem fog tudni elérni. Akkor pedig a nép zavarja el őt és a Fideszt.

Az is lehet hogy, a Fideszt támogató milliárdosok unják meg -mert nem igazán lesz hasznuk belőle- és ők mondatják le.

A Fidesz még bízhat abban, hogy hiába csökken a népszerűsége nincs igazi ellenzéke. Azonban ez nem fog így maradni a ciklus végéig.

Vagy kinő egy új ellenzék -az ország érdeke ezt kívánná- vagy egy új jobb oldal -ez sem lehetetlen-.

De ha nem a 4 év sorozatos Fidesz kudarcai megfogja erősíteni a mai ellenzéket és ők fogják leváltani a Fideszt. 4 év alatt a nép -többek között a Fidesz katasztrofális politikája miatt is -elfogja felejteni az MSZP bűneit. Ezt elősegíti azt hogy most mártírt akarnak csinálni belőlük.

De két dolog azonban maradni fog Orbán Viktor után és azzal keményen számolni kell:

1. 2/3-os törvények, amellyel a szabad választást gyakorlatilag eltörölte. Hisz bárki fog a Fidesz után kormányozni csak 2/3-al tehet is valamit.

2. Emberei be vannak betonozva a legfontosabb pozíciókba.

És az utóbbi kettő az igazán nagy problémája az országnak.

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.26. 21:16:31

@xsasha: az a látásmód azért idővel/lassan erodálódhat, ha még sokáig beszélhet elképesztő zöldségeket OV mérsékelten daliás termetű jobbkeze...

szoja122 2011.11.26. 21:28:06

@nyünyüge: "Talán inkább koherens és meggyőző programot kellene összerakni, és annak végrehajtásán dolgozni, következetesen. "

Így van de ők abban bízhatnak, hogy az EU lényegesen gyengülni fog, és a kisebb dolguk is nagyobb lesz annál hogy igazi nyomást gyakoroljanak rájuk. El lesznek mással foglalva.

Másrészt a 2/3 -al mindent megtehetnek, a választási rendszert úgy alakítják, hogy sokkal kisebb támogatással is ők nyerjenek. Senkinek ne legyen kétsége afelől, ha megváltoznak az erőviszonyok akkor ismét a saját képükre formálják a választási rendszert. Gátlástalanságban nem ismernek határt.

De ha mégis elveszítenék a választást akkor is az csak formai vesztés lesz, mint fentebb már írtam a 2/3-os törvényekkel és a legfontosabb pozíciókba bebetonozott embereikkel egy vesztes választás után is ők maradnak hatalmon.

Unionista 2011.11.26. 21:28:20

@xsasha:
itt nem a leminősítés érdekes, hanem az, hogy a fideszdrukkereknek is egyszer leesiki a tantusz: a 21. századi magyarország végleg a balkánhoz sorolódhat. ami azt jelenti, hogy a többség számára a nyugathoz való felzárkózás esélye is elvész a gyermekek, de még az unokák szintjén is. és ezen a ponton fogják orbán viktort eltaposni. de azok már nem fizetett huligánok lesznek, hanem az tényleg a népharag lesz. nem feltétlen következik ez be, de van esély rá. orbán viktor a legirritálóbb figura a magyar közéletben. ami a mezőnyt elnézve nem kis teljesítmény.

bariga 2011.11.26. 21:32:49

tulajdonképpen milyen is most éppen Orbán világképe?

bariga 2011.11.26. 21:51:42

www.168ora.hu/itthon/simon-a-volt-mszmp-s-szekhazakat-bezzeg-elfogadtatok-86586.html

Pedig ha igazak a pletykák, akkor abból a bizonyos székházból lettek a bányák

ssi 2011.11.26. 22:45:28

@ulrike: igazad van, 1 bohóc. átgondoltam :)

@xsasha: részben egyetértünk
- 2/3 birtokában egészen másképp látja a világot, mint mások .. és ennek a poszt szempontjából is jelentősége van (s hogy a világ őt milyennek? sokat kockáztat, de nem áll nyerésre)
- és hogy van egy negatív "világképük" a szocikról, ami eszköz ma is (de pusztán ettől ők nem lesznek jobbak, amúgy meg nincs egységes emberi viselkedés aszerint, hogy ki melyik oldalon áll)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.26. 23:07:01

"Orbán Viktor ma egyetlen ember akaratára állhat csak fel a bársonyszékből."
Lopikulat... A nep, az az istenverte nep, barmikor eluldozheti, akarmennyire is demokracia van... Voltak mar ra a tortenelemben peldak.

ssi 2011.11.26. 23:10:57

@graycivil: igazad van, elképzelhető :) kettősbeszéd .. minden szinten :(
Nem teljesen úgy volt, ahogy Matolcsy mondta .. mondták a közgazdászok

@szoja122: EU gyengülése alatt hazai erősödést remélnek .. nyerő pozícióért

@messi-asz: előrehozott szóbeszéd, mindenféle ellenzékek a háttérben mocoroghatnak?

ssi 2011.11.26. 23:14:20

@tildy:): "nep, barmikor eluldozheti" miért tenné és mi lenne utána? ma semmi nem egyértelmű

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.27. 00:43:08

@manyike: arra mertem utalni, hogy a hasonloan magukat tevedhetetlennek hivo orszagvezetok elobb-utobb elkerulnek ebbola poziciobol. Az hogy a nep miert tenne, es mi lenne utana, az mar egy masik kerdes....

beme1 2011.11.27. 03:49:38

Én ezt már legalább fél évvel ezelőtt - de inkább korábban, amikor elkezdték a Fijjug az "alkotmányozást" - elmondtam itthon és baráti körben. MINDENT: 1. az új választójogi törvényben 5 vagy 6 év lesz a választási ciklus 2. átszabják a körzethatárokat. 3. Idő előtti választásokat írnak ki kb. a mandátum felénél (jelen esetben 2012 tavasz). Nem vagyok politológus, de hülye sem.

nyünyüge 2011.11.27. 07:17:39

@szoja122:
Hogy az EU gyengülése rövid távon tágítaná Magyarország és a többi később csatlakozott ország mozgásterét?

Dehogy! Az EU elég összetett, bürokratikus szervezet ahhoz, hogy sokáig küzdjön, akár önmaga fennmaradásáért. És ennek a küzdelemnek az eleje a keménykedésről fog szólni sokkal inkább, mint a lazaságról.

nyünyüge 2011.11.27. 07:53:52

A német nyelvű sajtó részletekbe menően taglalja, miért jutott zsákutcába a magyar gazdasági szabadságharc. Félresikerült különút, rajtaütés a bankokon, csökkenő mozgástér, Canossa-járás - ezek a német és osztrák lapértékelések kulcsszavai.

hvg.hu/itthon/20111126_DiePresse_DerStandard_FAZ

szoja122 2011.11.27. 08:59:13

@nyünyüge: Igen, ez egy legitim érvelés, lehet, hogy ez valósul meg, én is ennek szurkolok, mert nekünk, magyaroknak ez lenne a legjobb.

De, sajnos szerintem van egy másik forgatókönyv is. Az EU rendkívüli bajban van. Nincs eszköze, sem lehetősége arra, hogy mindenre kiterjedően változtasson. Maga az euró -legalábbis így ahogy bevezették- elhibázott lépés volt. A gazdagabb országoknak alulértékelt, a szegényeknek felül értékelt. A gazdagoknak emelni kellene a valuta értékét, a szegényeknek le kellene értékelni. Ezt azonban nem tudják megtenni. Ez megoldhatatlan probléma. Hibáztak abban is, hogy nem ellenőrizték megfelelően a tagállamokat. De ha ellenőrizték volna is akkor is ez bekövetkezett volna csak később, elnyújtva.

Kitörési lehetőségük csak az, hogy gyakorlatilag megszüntetik az eurót úgy, hogy egy belső kört hoznak létre az erősebb országok számára. Ebből mi már kimaradunk.

A fenti ok miatt, vagy az miatt, hogy az EU és az IMF sokkal szigorúbb gazdaságpolitikát akar ránk erőltetni, Orbánt az EU övezetből való kilépésre kényszerítené. Ez megmentheti a jobb oldal előtt a hitelességét. A jobb oldal mellette felzárkózna, a bal oldal nem elég erős ahhoz, hogy ezt és a 2/3-os többséggel szemben erőt kifejtsen. Egyszóval megnő az esélye annak, hogy Orbán így akarna kibújni a szorításukból. Nem áll távol ez a gondolat Orbántól, mert már többször is kijelentette, hogy EU kívül is van élet. Következményeivel nem törődik, csak hatalmának a megszilárdításával -ez számomra a 1,5 év egyértelműsítette-.

ubul2000 2011.11.27. 09:40:54

@szoja122: gondolom csak pongyolaságból kevered az eu-t meg az eu övezetet. Az eu-nak tagjai vagyunk, az eu-övezetnek (ahol eurot használnak) meg nem.

szoja122 2011.11.27. 09:42:44

Tegnap kaptam egy levelet a Telekomtól, hogy egyoldalúan szerződést módosítanak. Gyakorlatilag emelik a szolgáltatásaik árát. Egy telekommunikációs cégtől ez szokatlan mert épp az ellenkezője volt az elmúlt időkben. Ugyanazért a pénzért mindig egy kicsivel több szolgáltatást kaptunk. Több TV csatornát gyorsabb internetet, olcsóbb telefont. Ennek vége hála a különadónak.

Különösen hála a Fidesz hívőknek , mert támogatásuk nélkül ez nem valósulhatott volna meg!

Ugyanez játszódik le a bank szektorban is egyoldalú szerződés módosításokat hajtanak végre, emelik a díjakat. Ezt sem a kormánynak köszönhetjük, hanem a Fidesz hívőknek.

Ők azok akik beszopják a kormány primitív érvelését, hogy ezeket a nagytőkéseket bankokat megkel adóztatni mert kizsigerelik a népet.

A Fidesz hívőket nem az értelem, hanem az elvakult gyűlölet vezérli. -valószínűleg a bibliából ezt olvassák ki.

Hisz a másik oldalról ezeknek az undorító bankároknak nagytőkéseknek a zsebét tömik a 16%-os és a családi jövedelemadóval stb. stb.

Régebben ezt már írtam és azt, hogy Orbán Viktor Brüsszelen már mondta, hogy új banktörvények kellenek, de ez csak duma szintjén maradt, hisz már Ő is megmondta:
NE A SZAVAIRA, HAMEM A TETTEIRE FIGYELJÜNK-.

Aszekelyek akkor azt mondta, hogy már ez megvalósult. Semmi sem történt ez irányba. Pedig ez nagyon fontos lenne. Persze nagyon nehéz fellépni az egyoldalú szerződésmódosítások ellen amikor ezt a kormány napi szinten megteszi. Bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű?

NEM KÜLÖNADÓK KELLENEK, HANEM NORMÁLIS GAZDASÁGI TÖRVÉNYEK, AMELYEK TÖBBEK KÖZÖTT AZ ILYEN TIPUSÚ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMODOSÍTÁSOKAT LEHETETLENNÉ TESZIK.

De addig ameddig a Fidesz hívők ezeket a dumákat beszopják -pedig ők is tudják, hogy nem igaz, hisz az Istenük is kijelentette, hogy mindig hazudott hazudik és hazudni fog (Lovasberény sajtótájékoztató) addig ez fog történni.

De őket a vad gyűlölet vezérlik fantomok ellen, amik nem is léteznek, vagy legalábbis az ország sorsához, mostani helyzetéhez képest 20-ad rangúak.

Nyilván azért is teszik, mert sem Jézus hegyi beszédjét sem a tízparancsolatot sem ismerik. Persze többségük „igaz kereszténynek vallja magát”....

Ebben a helyzetben a vallásosságukat legitim bírálni, mert nem a magánéletük része, hisz bevonták a vallást a politikába!!!

Fidesz hívők ÉBREDÉS a kormány szopat titeket!!!

szoja122 2011.11.27. 09:50:02

@ubul2000: Az érvelés logikája gondolom így is érthető, legfeljebb vitatható...

szoja122 2011.11.27. 09:54:40

@ubul2000: "Kitörési lehetőségük csak az, hogy gyakorlatilag megszüntetik az eurót úgy, hogy egy belső kört hoznak létre az erősebb országok számára. Ebből mi már kimaradunk.
"
Helyesen:

Kitörési lehetőségük csak az, hogy gyakorlatilag megszüntetik az EU-t úgy, hogy egy belső kört hoznak létre az erősebb országok számára. Ebből mi már kimaradunk.

jjulie 2011.11.27. 09:58:30

éppen 100 éves cikk

" Pénz beszél – csak meg kell hallani, mit mond."

epa.oszk.hu/00000/00022/00078/02370.htm

"Mert a luegerságban nem a demagógia, nem a hazugság, nem a komiszság, nem az aljasság, nem a rosszhiszemûség s különösen nem az antiszemitaság a lényeg. Ezek csak a szükséges eljárási módok voltak, az anyag természetétõl megszabottak, annak az anyagnak a hasznosítására, amely anyaghasznosítás volt a tulajdonképpeni luegeri politika. Ez így értelmetlenség, de pontosan ki tudom fejteni, mit gondolok rajta. Ausztriára ránehezedett volt az úgynevezett szabadelvû nagypolgárság uralma. Gõg, panama, szûkkeblûség; gondolattalan elméskedés s tervtelen önzés; Giskra, Herbst, Unger, Plener; teljes érzéketlenség úgy az állam, mint a társadalom szükségei iránt. Ezt a vasgyûrût meg kellett törni - de mivel? Mibõl és honnan venni az erõt? A luegeri zsenialitás megtalálta - tudatosan-e vagy ösztönszerûen: mindegy. Megtalálta abban, amit én a hulladékok hasznosítása politikájának neveznék. Minden társadalomnak vannak hulladékai, amiket kiszorít magából s nem használ fel, holott minden, ami van, anyag vagy erõ - tehát érték. A liberális osztrák s kivált a bécsi társadalom az úgynevezett kisembert szorította ki magából. A kiskocsmárost, a fiákerost, a kisboltost, a kisiparost. Nem valami finom anyag, nem is túlságosan intellektuális. Egyfelõl gyûlöli az urat, másfelõl kiszolgálja, a pénzt tiszteli, a zsidót utálja, hol káromkodik, hol papos - igen kezdetleges, de egyben igen összetett matéria, melyet kezdetlegesen ocsmány, de egyben igen ravaszul összeszerkesztett módon lehet csak hasznosítani. Azonban: lehet. Az antiszemitizmus, a keresztényszocializmus, a svarcgelbság, a magyarfalás, mind együtt véve, hol egyenesen, hol pedig közvetetten a legvadabb ellenkezés formájában: megtörte a nagytõke monopóliumát, véget vetett a munkásság vogelfrei voltának, utat nyitott a szociálpolitika s általános választójog elõtt, s nemcsak Bécs városa nagyszerû reneszánszában, de a mai Ausztria duzzadó gazdagságában s modernségében is eltagadhatatlan része van. Akár egyenesen, akár, mondom, közvetetten, mint annak a Mefisztónak, aki mindig rosszat akar s mindig jót teremt."

"Karl Lueger (German pronunciation: [ˈlu̯eːɡɐ], not * [ˈlyːɡɐ]) (October 24, 1844 – March 10, 1910) was an Austrian politician and mayor of Vienna. The populist and anti-Semitic politics of his Christian Social Party are sometimes viewed as a model for Hitler's Nazism.[1]

ubul2000 2011.11.27. 10:08:50

@szoja122: az a véleményem, hogy ha egyszer bomlik az eu (erre van esély, hiszen erősebb országok is bajban vannak, olaszo, spanyolo, franciao, de még belgiumban is vannak gondok), akkor hosszú évekre megáll ez a folyamat. Szerintem nincs visszatérés a Közös Piachoz.

messi-asz 2011.11.27. 10:47:50

lecsukják a Tiszát? csempészésért? a nav nak ismeretlen a földrajz?

hvg.hu/gazdasag/20111127_adozatlan_cigaretta_lefoglalas

ssi 2011.11.27. 10:48:49

@jjulie: @messi-asz:
sajnos műszaki felújítás volt nálunk
4 társaságtól kértem árajánlatot .. mind jó magas .. pl. a sok engedély miatt
mind mondta: csak számlásan vállal, mert az engedélye forog kockán
azt választottam, aki a tárgyalások során a legmegbízhatóbb volt

2,5 hónapig mindig történt vmi .. haladt a munka, végre kész
közben voltak nem tervezett részfeladatok, közben kiderült szabványok miatt
ezeket menet közben számla nélkül ki kellett fizetnem + előleget adnom

s jött az elszámolás
"spontán" elengedte az ÁFA 2/3-át, de már adta is a kész számlát: végösszeg: nettó 1/3-a
mikor látta a döbbenetemet, mesélt: jár a városban, tele az üzletek vásárlókkal, tele a város autókkal .. miből?
ő, mint fővállalkozó mindenkinek adott jattot is a "nevemben"
fő gondnak véli: korrupció, kényszer feketegazdaság s az izraelita tulajdonosok
nekünk nincs swarcjövedelmünk, de másoknak kénytelen vagyok ilyet adni

nem ismerem ezt a világot/saját világomat .., de vmi nem stimmel .. kiút ?

messi-asz 2011.11.27. 10:52:30

@manyike: előbb a zsüli szívlapáttal, aztán jövök én az új renceremmel...

márta)) 2011.11.27. 10:54:27

Úgy látszik, a Moody’s hitelminősítő intézetet nem hatotta meg Orbán Viktor két héttel ezelőtti Londonban tartott, „Közép-Európa a növekedés motorja” c. előadása, mivel mára virradóra bóvli kategóriába sorolta Magyarországot.
A The Economist – még a leminősítés előtt írt cikkében – azt tanácsolja a magyar kormánynak: itt az ideje szembenéznie a valósággal."

www.168ora.hu/buxa/orban-bolygojamoodys-leminosites-bovli-csodabogar-86520.html
.........................

„Pontosan tudom, milyen állapotban vannak a családok, mik azok a gondok, amelyek kínozzák az embereket, én sem a Marson lakom.”

ww.w.hirposta.hu/cikk/2935961/Orban__En_sem_a_Marson_elek/

Hát. Igen! Itt él a földön a kormányfő is.) Ha pontosan tudta/tudja milyen helyzetben van az ország, milyen helyzetben élnek, vannak emberek, akkor nem nyilatkozta volna, hogy jól mennek a dolgok az országban. Nem szabadságharcot hirdetett volna, hanem kormányoztak volna és jól.
Az esély , itt Európa közepén meg volt, hogy működjön az a fránya" gazdaság, csak éppen a siker maradt el.
Hála, az elhibázott gazdaságpolitikának.
hm?

ssi 2011.11.27. 10:55:43

@messi-asz: ok :))))várom, tanulni akarok, okulni nem tudok ..

lüke 2011.11.27. 11:12:18

@ubul2000:
nahát ez az,
ez Európa Amerika harca, $ versus €,erröl nem beszél senki
lehet, hogy nem KP lesz, hanem USE
ha szétesik,mert szétverik az európai maradék gazdaság meghalhat
ne drukkoljatok annyira

márta)) 2011.11.27. 11:12:26

Archívum
Orbán: sok család mehet tönkre emiatt"

"A magyarok megítélése a mélypontra jutott, márpedig „ha valaki minél többet füllent a saját gazdasági helyzetéről, annál magasabb kamatokkal kap csak hitelt” – közölte Orbán Viktor a leminősítés után.
Másutt kijelentette: „a szembenézés képessége nevű tantárgyból buktunk el”. Ezeket az igencsak aktuális mondatokat a Fidesz-pártelnök éppen hat éve, 2005 decemberében mondta. "

Véleménye szerint nem az a probléma, hogy például a hiányra vonatkozó számokat „nem találjuk el”, hanem hogy meglévő tudásunkkal ellentétes számokat nyújtunk be az Európai Uniónak, olyan adatokat, amelyekről a „beírás pillanatában” tudjuk, hogy nélkülöz minden valóságalapot. „Ezt hazugságnak szokták nevezni” – jegyezte meg a Fidesz elnöke."

www.168ora.hu/itthon/orban-sok-csalad-mehet-tonkre-emiatt-86597.html

Hát.Igen! Valóban hazugságnak szokták nevezni, mikor nem arra kell figyelni, hogy valaki" mit mond, hanem arra, hogy mit cselekszik) Illetve más mond, mit amit csinál????
Úgy bizony, amikor a megszoritásokat, népakaratnak csúfolják) ezt minek kell nevezni???

Ellenzékben tudta a kormányfő, hogy családok mennek tönkre) Elárulom, már most a több mint egyéves kormányzás ideje alatt életek mentek tönkre. Mert nem csak a családokat kell itt állandóan "kiabálni"., azon belül, és kivül is egyéni életek vannak. Minden korosztályt beleértve.
Elképesztő, hogy még most is harcokról, forint elleni összeesküvésről, beszél a kormány.
A Giró-Szász is pórbálja megmagyarázni. Ő elhiszi???
hm?

messi-asz 2011.11.27. 11:16:36

@manyike: a kormány az ország vezetéséért és a kormány intézkedéseiért nem felelős, ellenben mindenki más felelős érte... hm...

lásd gyorsnaszád kormányzása. jéghegynek ütközött... a zenekar húzza.

felelősök: az időjárás, a nemzetközi összeesküvés, vélhetőleg búvárkundot küldtek (jéghegynek álcázva), a fedélközben takarító, a gépházban a fűtő, a büfében az eladó... mindenki felelős.
de nem felelős: sem a kormányos, sem a kapitány...

aki meg ezt beszopja az a valóvilág egyszeri nézője:)

ssi 2011.11.27. 11:18:16

@messi-asz: @jjulie: jöhet még .. igen hiányos a műveltségem :((

kitalált számokkal is leírom

- elfogadott árajánlat: nettó: 800.000Ft + 200.000Ft ÁFA= 1 mill Ft bruttó
- előlegre adok: 500.000Ft
- menet közben váratlanul kiderülő részfeladatokra számla nélkül: 50.000Ft
- végelszámolás: fizetek még 350eFt, de számlát csak bruttó 250eFt-ról kapok (anyag+munkadíj+engedélyek+ÁFA)

márta)) 2011.11.27. 11:19:26

Bár a kormány a múlt heti rögtönzött IMF-bejelentéssel mindenképpen el akarta kerülni az ország hitelminősítésének bóvli kategóriába rontását, ez mégsem sikerült, a Moody’s ugyanis még az érdemi EU/IMF-tárgyalások elindulása előtt lépett.
Több jel is arra utal, hogy egyelőre kérdéses: mennyire gondolta komolyan a kormány az IMF-megállapodást. Lehet, hogy ennek belengetése bizonyos ügyek elintézése miatt az időnyerést szolgálta, azaz az ősrégi magyar csel alapján csak színlelt megfutamodás volt, amelyet a támadás követ.

Utóbbi is előjött, legalábbis kommunikációs szinten, hiszen a kormány spekulációs támadásnak értékeli a forint gyengülését, illetve a leminősítést és nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdett a támadás felelőseinek beazonosítására.

Közben továbbra is sok a kérdőjel, hogy mikorra és milyen feltételek elfogadása mellett születik majd a kormányzati kommunikáció szerinti biztosítási megállapodás, valójában hitelkeret. Egyre inkább az is kérdéses, hogy túl tudja-e élni a mostani, egyre csak mélyülő válságot az eurózóna"

Az ősi magyar csellel élt a kormány?"

www.portfolio.hu/gazdasag/az_osi_magyar_csellel_elt_a_kormany.159059.html?utm_sour

Csak az a baj, hogy ennek egy ország látja kárát.
Szégyen, hogy még most is megy az össze-vissza nyilatkozás.

Köszönet a fideszistáknak, fülkeforradalmároknak is.

messi-asz 2011.11.27. 11:27:23

@jjulie: ez qva joooooooooooo ez a Don'gó :)))))

háromszoros szójáték ez nagyon ritka:))))) nagyon joooo ja a mizu is:)

messi-asz 2011.11.27. 11:34:51

@manyike: a váratlan felmerült költség az az 50ezres ÁFA volt... ez nem volt bekalkulálva... ugy kijön a matek

800 ezer nettó + 50 ezer ÁFA... tökéletesen stimt...

azaz Te fizettél 850-et tehát Te az EREDETI megállapodást kaptad, semmi plusz
mindössze az történt, hogy az állam adott a végén Neked 200ezer kedvezményt...

de ugye nem történt meg csak fikció? mert számlát kérni is kötelesség nemcsak adni:)

szóval ez a fid eszes lepapírozós verzió volt...

csak azé... mert Benned se lehet 100%ig megbízni, meg nyoma is van máshol

az átlag az megspórolja az eljárási díjakat engedélyeket is... akkor nincs nyoma se és ha megbízható is vagy, akkor nagyon jól lehet járni:)

biztos itt azé nem vállalták be mert volt "gáz" vagy "kémény", fostak ha meghal vki akkor az nagyobb kockázat mint a sima szokásos adócsalás...

mencségükre... ezt a nemlétező 300-400 ezret (amit megspóroltak) azt már nem lopja el a don pintér, vagy a zorbán nem költi stadionra, vagy a matolcsinéférje nem tőzsdézi el...

messi-asz 2011.11.27. 11:39:06

BRÉKING NYÚÚÚZ

elkezdődött a folytatás... retteghetnek a fid eszesek...
minden fid eszes vigyen magával 1 sünt...
innentől ezeket a szerencsétlen zombirkákat fogom sajnálni...

index.hu/belfold/hirek/2011/11/27/molotov-koktelt_dobtak_egy_esztergomi_kepviselo_hazara/

szoja122 2011.11.27. 11:40:41

@manyike: "nem ismerem ezt a világot/saját világomat .., de vmi nem stimmel .. kiút ?"

Kiút a fejek -zemberek- tisztulásán keresztül vezet.

Addig míg különadókkal el tudják kábítani a Fideszeseket, azzal, hogy a zembereket védik ezzel a kizsákmányoló bankoktól és nagytőkésektől és ez mellett viszont teletömik a zsebüket a 16%-os és családi jövedelem adóval stb. stb., addig amíg a Fidesz hívők ezeket kéjjel beszopják addig nincs kiút.

Legalábbis demokratikusan nincs...

messi-asz 2011.11.27. 11:42:44

@szoja122: a szívlapát ideje jött el... már rég nincs demokratikus út...

ssi 2011.11.27. 11:57:09

@messi-asz: vettem :)))) jó van, na, kicsit eltúloztam a nullákat

szoja122 2011.11.27. 11:58:16

@manyike:

Addig ameddig a Fidesz hívők etettethetők a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozattal, az Alkotmány Asztalával, a Kerényi festményekkel -amely kimeríti a vizuális horror fogalmát- addig ameddig az ilyen propagandán nem kapnak a fejükhöz a Fidesz hívők addig sem lesz kiút.

hvg.hu/itthon/20111125_kerenyi_ellenkiallitas

szoja122 2011.11.27. 12:00:57

@messi-asz: Ez sajnos igaz. Azóta biztos amikor szép fokozatosan eltörölték a szabad választásokat.

Elsősorban nem a választási törvényre gondolok.... Fentebb már többször kifejtettem...

ssi 2011.11.27. 12:04:25

@szoja122:
hívőknek sem feltétlenül tetszenek a terelő, gagyi szimbólumok ..
hosszú távon bíznak a mostani kormányban ..amiért vannak és ami ellen

2llkedő 2011.11.27. 12:05:53

Elvtársak és Elvtársnők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Ha így haladunk, akkor Vityenka álma valóra válik, egységbe forr a Nemzet. Az más kérdés, hogy nem értük, hanem ellenük. De ez már mellékes.

ulrike (törölt) 2011.11.27. 12:08:20

@manyike: Hmm, örülnék neki, ha nem ezt kellett volna belátnunk. Ijesztő.
Te is tudsz rövid lenni. Urad stílusa?

ssi 2011.11.27. 12:09:16

@jjulie: cukik a videók, köszi :))) @messi-asz: kis ügy volt a mienk, csak lassan haladt .. és elgondolkodtatott a szaki indoka is .. de köszi :))

szoja122 2011.11.27. 12:10:01

"Zsidózik a Jobbik szóvivője"

www.hir24.hu/belfold/2011/11/26/zsidozik-a-jobbik-szovivoje/~~fokusz

Fölháborító hogy ilyen pártok is lehetnek az országban.

Az a keresztény erkölcsön állónak magát hirdető jobbik teszi, akinek szóvivője pornózott....

nol.hu/velemeny/20110919-cowboy

Ilyen világban élünk.

ssi 2011.11.27. 12:12:59

@ulrike: sajna .. ijesztő .. amit és ahogy .. stílus ?... kihagyhatatlan volt :))) leszel máskor is játszótársam?

jjulie 2011.11.27. 12:21:04

ez is száz éves

"Miden háború szent, melyben egy nemzet érdekeiért küzd s a nép valami értéket akar kicsikarni a felette állóktól. Nemzeti küzdelmek ellen szólni, ha még oly kockázatosak is, nem lehet. Elvégre: minden küzdelem kockázatos, és valamikor csak meg kell küzdeni. De: legyen valami célja is. Ne csak kockázatos legyen, hanem meg is érje a kockázatot. Ha hatalmat állít szembe hatalommal, akkor a gyõzelem esete hatalmi gyarapodást is jelentsen. Mert különben: mire való volt az egész erõlködés?"

"Ez nem lehet másképp olyan parlamenttel szemben, melynek küzdelme vagy lázadozása, csak forradalmi formába való bujtatása annak az élhetetlenségnek, amely se nem akar semmit, se nem gondol semmit, se nem tud semmit, se nem mer semmit."

epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm

tepes 2011.11.27. 12:23:48

@manyike:
Szerinted nem akarják rátenni a kezüket a nemzeti vagyonra, akkor ez mi volt a görögöknél???
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110521-gorog-valsag-privatizacioval-az-allamcsod-elkeruleseert.html
Ugye megéri ragaszkodni a mostani pü-i rendszerhez?

Mi most az olaszoknál??
privatbankar.hu/makro/rona-peter-igy-bukik-el-orban-viktor-241997

És aki még mindig azt hiszi, hogy messze vagy el se jön az összeomlás, annak egy friss cikk:
index.hu/gazdasag/vilag/2011/11/27/europai_lazadasoktol_felnek_a_britek/

ubul2000 2011.11.27. 12:24:23

@szoja122: "Dúró Dóra közleményében kifogásolta, hogy "hazánk egyetlen Trianon-múzeumának ötvenmilliós állami támogatását a jövő évre megvonná a kormány, míg a Holocaust Dokumentációs Központra 170 milliót nem sajnál, és számtalan hasonló jogcímen kapnak még támogatást zsidó szervezetek"."

Érdekes, ezt nem kifogásolod. Jellemző....

ulrike (törölt) 2011.11.27. 12:24:43

www.168ora.hu/itthon/orban-sok-csalad-mehet-tonkre-emiatt-86597.html

'2005. decemberében a Fitch Ratings hitelminősítő intézet az A- megítélésről BBB+ (tehát még nem bóvli) kategóriájúvá „A szembenézés képessége nevű tantárgyból buktunk el” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint morális természetű kifogásról van szó. Mint mondta, a leminősítés indoklásából az derül ki, hogy nem az a baj, hogy a magyar gazdaság rosszul működik, hanem az a baj, hogy a magyar kormány működik rosszul, és nem tartja be a szavát.

Véleménye szerint nem az a probléma, hogy például a hiányra vonatkozó számokat „nem találjuk el”, hanem hogy meglévő tudásunkkal ellentétes számokat nyújtunk be az Európai Uniónak, olyan adatokat, amelyekről a „beírás pillanatában” tudjuk, hogy nélkülöz minden valóságalapot. „Ezt hazugságnak szokták nevezni” – jegyezte meg a Fidesz elnöke.minősítette le Magyarország hosszútávú devizaadósságát......
'
Mi változott itt 2005 óta? Ha akkor igazat kellet adnom neki, most is, ha most is belátja, hogy így látja. Remélem igen. Szólna valaki a szóvivőjének?

tepes 2011.11.27. 12:25:49

Valaki elmesélné nekem, hogy a demokrácia hazájában Papandreu miért nem tarthatott népszavazást?

messi-asz 2011.11.27. 12:28:42

@tepes: mert a karvajtőke megakadájozta... pedig a jzanész azt diktálja hagy szavazzanak az ingyensör-örökélet+100Ft vizitdíj témában...

felháborító:) rohatt zs óó, meg r áá... mit gondolnak összeesküdni...

@ulrike: "Mi változott itt 2005 óta? "

fides van kormányon=nincs a haza ellenzékben

ubul2000 2011.11.27. 12:30:33

@tepes: ez költői lérdés volt

ulrike (törölt) 2011.11.27. 12:30:35

@messi-asz: Igen, mert nincs ellenzék a hazában.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 12:31:18

@manyike: jól értem, az izraeliták forszírozzák a swarcolást is? :)

inreallife 2011.11.27. 12:33:51

@hoplita: amúgy szomorú. én is ismerek ilyen embereket, akik becsukják a szemüket, befogják a fülüket, és közben ordítják a mantrát....

valszeg a valóság az nekik nagyon fájna, így próbálnak meg valami fedezékbe bújni. klinikai eset. sajnos az orvosok sem tudnak az ilyenekkel mit kezdeni a "telenyomjuk morfiummal, akkor nem tesz kárt" kezelésen kívül. aztán egyszer megszökik, vagy gyógyultnak nyilvánítják, kinéz a nagyvilágba és egy olyan kultúrsokkot kap, amitől összeomlik. először a világképe, aztán ő maga. na ezért vezetjük az öngyilkossági listát.

a hibás ebben az a majom, aki elplántálja bennük, hogy nem kell csinálni semmit, majd állambácsi megoldja helyetted. elbírsz képzelni bármilyen olyan szituációt, amit helyetted a lázár, a szijjártó, vagy a pintér jobban meg tud oldani? kétlem. ezek az istenbarmai meg várják alcsonynövésű lángoszlopot, hogy ma éppen mit nyilatkoztat ki.

tajgetosz nagyon hiányzik...

tepes 2011.11.27. 12:35:28

@messi-asz: Elég paradox módon csak nálunk radikáljobb téma, tőlünk nyugatabbra pont a radikálbalé. Tök mind1, a lényeg a lényeglátás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 12:36:41

@ulrike: vagy haza az ellenzékben.
Szerencsétlen haza nyilván nem lehet egyszerre kormányon és ellenzékben, szóval most egy picit várni kell.

ssi 2011.11.27. 12:41:50

@Hepci: :)) én semmit nem értek már .. ezért és erről írtam főleg

@tepes: értelek .. s egyre bonyolultabb a helyzet is ..

az EU/€ milyen problémákat is feszeget, hozott felszínre? nemzeti függetlenséget, de rosszul gazdálkodó nemzeteket is, kellően át nem gondolt közösséget, de geopolitikai célokat/prioritást is ? az állandó és szükségszerű fejlődés (történelmi) tényét, az útkeresés nehézségeit ekkora méretekben?

ahol korábban nem volt IMF, ott mitől lettek gondok?

további szép napot mindenkinek :))

inreallife 2011.11.27. 12:42:43

hoppá, eltűnt a tegnap esti beírásom. érdekes...

messi-asz 2011.11.27. 12:49:36

@inreallife: ellopta a karvaj töke....

hoplita 2011.11.27. 12:54:31

@szoja122:
Ne hazudozz, baszd ki anyádból a fodros hurkát....!!!!

Finomabban már nem tudom mondani, te retkes szájbakúrt, szarcsimbók.:((((

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 12:57:03

@manyike: én még azt se értettem, amit írtál, vagyis konkrétan mit fizettél, és abból mennyi szerepelt a számlán...
Atyám pl. összeveszett tavaly a konvektorszerelővel, mert megbeszélték, hogy ad számlát, de végül mégse volt rá hajlandó. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 12:59:45

@szoja122: a keresztény erkölcsről mindig az jut eszembe, hogy a szomszédunk nagy templomjáró, viszont mindent meglovasít, ami a keze ügyébe kerül.
Viszont ebből sem érdemes általánosítani; pl. biztos van olyan libsi, aki nem kecskékkel hál, mégha a turulosok így is képzelik... :D

jjulie 2011.11.27. 12:59:58

@ubul2000:

te kis aranypofa

a te szilánokkra töredezett összefüggéstelen multismereted alapján te is mint nyilasszinezetű hulladékhasznosítási alapanyagértéket képviselsz

("A luegeri zsenialitás megtalálta - tudatosan-e vagy ösztönszerûen: mindegy. Megtalálta abban, amit én a hulladékok hasznosítása politikájának neveznék. Minden társadalomnak vannak hulladékai, amiket kiszorít magából s nem használ fel, holott minden, ami van, anyag vagy erõ - tehát érték.")

tessék, itt egy kis olvasmány, hogy a töredezett múltismereted valami összefüggő dologgá váljon

ha végeztél vele, dolgozatírás, ha megfelelsz, kapod az újabb anyagot

epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm

amúgy még meg sem köszönted, hogy felhomályosítottalak, melyik a legnépszerűbb póker amelyben már két lap leosztása után licitálás kezdődik

messi-asz 2011.11.27. 13:01:28

megvan a karvaj töke... zorbán most tényleg elkapta... reszkethetnek mordorban

hircsarda.blog.hu/2011/11/27/orban_szauron_gyengiti_a_forintot

hoplita 2011.11.27. 13:03:40

@inreallife:
Én ezt egyszerű drukkermentalitásként kezelem.
Focidrukkereknél tapasztalsz ilyet....kiesőben és széthullóban a csapat, de akkor is zöld, vagy lila, vagy piros-kék az Isten és juszt is mi vagyunk a legjobbak.:D
A realitás, a valóság nem jáccik a világukban....

hoplita 2011.11.27. 13:05:29

@2llkedő:
Neked is a kurvanyádat, köcsög.
Beteg vót anyád, az a riherongy, ha ilyet szart a világra.

Mondtam, vedd elő és jáccál a faszoddal.

jjulie 2011.11.27. 13:05:32

@hoplita:

na megjött a másik hasznosítatlan hulladék

("A luegeri zsenialitás megtalálta - tudatosan-e vagy ösztönszerûen: mindegy. Megtalálta abban, amit én a hulladékok hasznosítása politikájának neveznék. Minden társadalomnak vannak hulladékai, amiket kiszorít magából s nem használ fel, holott minden, ami van, anyag vagy erõ - tehát érték.")

valamelyik hulladékfeldolgozóban te is hasznosítható lehetsz, pl a jobbik nevű kutyakajagyártó szivesen bedobozolna téged is, hamár az egyazászló kutyakajagyártósorról elszöktél

hoplita 2011.11.27. 13:07:33

@Hepci:
Biztos, csak olyannal még nem nagyon találkoztam.
Illetve....lehet, hogy nem dugott kecskét, de akár arra is kapható.:DD

jjulie 2011.11.27. 13:08:35

@hoplita:

ma nagyon feltörte a markodat a közmunkaseprűnyél, vagy esetleg megint seggbebaszott az erősebborbánkutya mucsaröcsögén?

vagy csak simán körberöhögtek a kocsmában?

tepes 2011.11.27. 13:08:56

@manyike: Végső soron a hitelpénzrendszer generálta, másik oldalról az egyes emberek, cégek és államok mohósága gyorsan, előre túljól élési vágya, amit a kapitalista modell kielégít.
Nem csak az EUR-val van gond, az egész kapitalista pénzügyi rendszerrel. Még Kínával is, csak ők kapukon belül tartják, mert ők még a pénzügyi rendszert is koppintották, azzal az óriási különbséggel, hogy ők az alapvetően nyugati típusú bankszektorukat állami kézen tartották.

Nem feltétlen az IMF a főgonosz azzal, mert "rossz szándékú", hiszen pl. Mo is, Kína is, meg majdnem az összes állam tagja. Hanem azzal, mert egy hibás modell rabja, A baj, hogy ebben a gazdasági paradigmában vergődik mindenki, ami most óriási bajban van, a rendszeréből fakadóan.
És ezt már ott is látják! Javaslom, hogy Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, IMF-vezér újabb írásainak nézz utána. Itt egy pl.
www.vg.hu/velemeny/a-kozgazdaszok/stiglitz-a-lakossag-1-szazaleka-iranyitja-a-gazdasag-40-szazalekat-362167

Szerintem a megoldás a helyzettel szembenézés. Az államcsőd a restriktív spirál miatt (adók emelésén, kényszerű kamatemelések folytán hitelkínálat szűkülésén keresztüli gazdasági befulladás) elkerülhetetlen, különösen recessziós kilátások mellett. Az IMF segítség csak időhúzás.

Mielőtt még az állami maradékvagyont eladnák, kéne kamatelengedést és tartozásátcsoportosítást kérni. Nem kéne parázni az ezt követő hitelszűke miatt, hiszen ott van a "jól bevált" kapitalista modell, azt még mindig lehet nemzeti keretek közt újraindítani, de van egy csomó alternatív modell is. Pár már bizonyított is. Úgy kéne megegyezni az IMF-fel, hogy akkor törlesztünk, amikor növekszik a gazdaságunk, a növekmény valamekkora részével. Sokáig fog tartani... Jó nagy összeg, de ez van. A pénzvilágnak is jó, mert a nyomorunk nekik se érdekük, meg nekünk is, mert megmaradunk, még ha szerényebb körülmények között is.
Akármilyen hihetetlen, erre is van példa: ez történt Izlandon...

2llkedő 2011.11.27. 13:09:01

@hoplita: Halottról jót, vagy semmit!

jjulie 2011.11.27. 13:10:44

@hoplita:

bezzeg te a realitás talaján állsz: ha az asszony hoz pénz, van pénz nálatok, ha nem hoz, nincs

egyszerű mint az egyszeregy

ubul2000 2011.11.27. 13:11:12

@jjulie: köszönöm, tegnap elkerülte a figyelmemet. Gondolom ez lehet a tv póker - ha az, akkor nem érdekel

ubul2000 2011.11.27. 13:12:07

@Hepci: nem kecskékkel, libákkal (lásd bajnai) te buta :)))

hoplita 2011.11.27. 13:12:08

@jjulie:
Most emelkedett hangulatban vagyok...tudod, faszfej, advent első vasárnapja, állítunk keresztet délután, meg egyebek....
Erre való tekintettel csak annyit mondok, hogy baszd szíven anyádat....ha még nem tetted vóna.

Egyébként egy Luegerrel, illetve korszerűbb írásmóddal egy Lugerrel én is szívesen oktatnálak.
Rövid lenne, tömör, velős.
A kutya se ugatna utánad, te fostenger.

hoplita 2011.11.27. 13:14:38

@2llkedő:
Tudatosan hamisított szólás.....

Helyesen úgy hangzik, halottról igazat, vagy semmit.
Érzékeled a különbséget, faszfej?

2llkedő 2011.11.27. 13:14:54

@hoplita: "Most emelkedett hangulatban vagyok..."

Akkor nyomass még egy kis füvet, vagy kannás bort.

ubul2000 2011.11.27. 13:14:57

@hoplita: olyan picivel hogy tudna játszami??

2llkedő 2011.11.27. 13:16:07

@hoplita: Lehet, hogy a szólás hamisított, de az anyámat ne vedd a szádra!

hoplita 2011.11.27. 13:16:58

@jjulie:
Háppersze, te buzernyák.
Orbánozzál mán inkább egyet, abba' jó vagy gagyizsidó.

hoplita 2011.11.27. 13:18:33

@2llkedő:
Szarok rád.
Akarsz elégtételt?
Szívesen, bármikor.:P
Csak utána ne szaladgálj a bíróságra, rendőrségre..:DD

hoplita 2011.11.27. 13:20:05

@ubul2000:
Azzal is lehet, csak teheccség kérdése.:)))

@2llkedő:
Egyikkel se élek, meghagyom a fajtádnak, köcsög.:D

jjulie 2011.11.27. 13:21:05

@ubul2000:

bonyolult neked a világ, kiszállhatsz, még mielőtt nagyobb bajt nem okozol

www.pokerstars.hu/poker/games/texas-holdem/

minek kinlódsz itt élőhalottként az elevenek között?

szoja122 2011.11.27. 13:23:54

@Hepci: "Viszont ebből sem érdemes általánosítani;"
Igazad van de ha egy párt a vallást -ami normálisan magánügy és mint ilyen senkinek semmi köze hozzá- a politikába viszi, akkor tartsa is be.

Ismerje azt a dakota mondást: Más szemében a szálkát is megtalálja, a sajátjában a gerendát sem.

És ahogy te fogalmazod- a libsikre is igaz..

2llkedő 2011.11.27. 13:24:11

@hoplita: Ez a szöveg bejön a csajoknál?

jjulie 2011.11.27. 13:25:30

@hoplita:

arra az orbánra gondosz, akinek a kedvéért hagytad magad rendszeresen seggbekúrni, és még kukát is borogattál részegen azért, hogy zászlószakításos szökevényesdi ide vagy oda, joga legyen újra meg újra beléd tolnia a az erősebbkutyafarkát?

2llkedő 2011.11.27. 13:27:21

@hoplita: Helyedben én is ilyen idegbeteg lennék, ha a balf@sz kórmányért rajonganék.

hoplita 2011.11.27. 13:27:32

@2llkedő:
Negyvenen túl vagyok, 3 gyerekem van, nem nagyon csajozok, faszfej.
Öreg vagyok mán, na....
Így se akarsz egy kis tuti hiriget? Lehet bottal járok...:DD

szoja122 2011.11.27. 13:29:01

@hoplita: Csak úgy iszom szavaid mély értelmét.

Fényt viszel a sötétségebe.

Te vagy a mi Fényhozónk!:))))))))))

hoplita 2011.11.27. 13:29:45

@2llkedő:
Na, te tényleg egy orbitális bráner vagy....esetleg funkcionális analfabéta....illetve mindkettő leginkább.:)

Én meg az orbánrajongás....muhahahahahahaha....!!!!!!

Melléd kötném egy lámpavasra, te köcsög.:DDD

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 13:32:11

@messi-asz: Ha az ország arra a sorsra jut mint Esztergom, azért az emberek többsége az éppen regnáló kormányt fogja hibáztatni. Mivel már lassan két éve kormányoznak.

ubul2000 2011.11.27. 13:32:33

@szoja122:
"Igazad van de ha egy párt a vallást a politikába viszi"

konkrétan mire is gondolsz?

hoplita 2011.11.27. 13:32:51

@szoja122:
Én Lucifer....?
Na ne.....:))))

Hazudtál?
Igen, tehát kussolj.
Mitől zsidózás egy zsidó kneszetbe küldése?
Melyik szóvivőnk pornózott?

Ergó....kanold meg a retkes anyádat....fenntartom.

2llkedő 2011.11.27. 13:33:36

@hoplita: "Én meg az orbánrajongás...."

Nem kell tagadni! Lerí rólad.

hoplita 2011.11.27. 13:33:52

@2llkedő:
Ó, leköpnének azok is, légy nyugodt.:P

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 13:34:48

@jjulie: mindig mondom, ismerkedjetek össze, akkor ezeket személyesen is elmondhatnád, nem köllene vele itt szennyezni a környezetet...
Hoplitával találkozni nem kell félni jó lesz.

szoja122 2011.11.27. 13:34:53

@ubul2000: Ne haragudj, de a szélsőjobb Trianon visszaállítását követeli, mert az igazságtalan békediktátum volt.

Igaz, amihez a jobb oldal nemzetiségi politikája erősen hozzájárult.

De ettől most tekintsünk el.

Elgondoltad, mi lenne ha most visszaállítanák a Nagy Magyarország határait? Visszacsatolnák az elvett területeket?

2llkedő 2011.11.27. 13:37:46

@hoplita: "Ó, leköpnének azok is, légy nyugodt."

És miért nem teszik? Megérdemelnéd.

jjulie 2011.11.27. 13:37:54

@Hepci:

de látod, hiába mondod, mint azt is hogy csak a minőségi metszőolló a metszőolló

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 13:37:59

@szoja122: a "párt" és az "erkölcs" összeegyeztethetetlen fogalmak, szóval nehogy belépj, ha egyszer megalakul a Jó Erkölcs Pártja (JEP).

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 13:38:15

@bariga: Benyújtott törvényjavaslat. Akár el is fogadhatnák. De azért nem hiszem. Húzott már meglepőket a Fidesz, az is igaz.Már az is agyrém hogy ezt valaki benyújtotta.

messi-asz 2011.11.27. 13:39:19

@ciceró: persze a vége nyilván ez lesz...

de egyelőre a fides ennek az ellenkezője érdekében mindent megtesz
terrort rendel, terel, kommunikál stb... próbálja irányítani a közhangulatot

a fides kapar, mint malac a jégen

jjulie 2011.11.27. 13:41:50

@hoplita:

mármint a neveden van három gyerek

és az hogy a legkisebbnek a gyurcsánytakaroggy volt az első szava, még nem pozitív apasági vizsgálat

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 13:46:54

@jjulie: nem érzed, mennyivel férfiasabb lenne?
Esetleg leverné a szemüveged... nem kellene nagyot hajolnod...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 13:47:48

@szoja122: Ha kilépünk önszántunkból az EU-ból, akkor annak súlyos következményei lesznek. Ez öngyilkosság lenne. Don-kanyar,Mohács. Ez a kategória.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 13:50:17

@szoja122: Ez teljesen értelmetlen vita. Aki ma Trianonon síránkozik, az fordítva ül a lovon. A jövő nem Trianonról fog szólni. Meg Puskásról, meg Nándorfehérvárról.

szoja122 2011.11.27. 13:53:23

@ubul2000: "konkrétan mire is gondolsz? "

Nem értem miért kérdezed????????

A Fidesz a KDNP és a Jobbik kihangsúlyozza, hogy keresztény alapokon áll, a keresztény erkölcsiséget hirdeti. Számodra ez nem nyilvánvaló?

A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény preambulumából idézet:

Pl.:

"azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura"

És ami ebből következik önmagáért beszél:

Ezzel megtalálták a felelőst. Sőt minden bajnak a forrását is. Mivel ez tagadja a szabad akaratot.

És ragozhatnám. Istent törvénybe foglalni...

ubul2000 2011.11.27. 13:54:25

@szoja122: Szívesen válaszolok a kérdésedre, de te megkerülted a kérdésemet. Ez nem igazán fair játék.

1. Egy múzeum csak emlékezésre való, erre viszont szükség van.
Tudomásom szerint - jelenleg - a nemzeti oldal az elcsatolt részeken élő magyarok önrendelkezési jogának megadását követeli.

2. "Igaz, amihez a jobb oldal nemzetiségi politikája erősen hozzájárult."
Ez nem konkrétan ennek a posztnak a témája, de szerintem messze nem így van. Mo. nemzetiségekre vonatkozó törvénye a legdemokratikusabb volt Eu-ban. Trianon sokkal inkább a Károlyi, de főleg a Kun Béla kormány következménye. A nyugat megrettent egy Európán belüli kommunista előretöréstől.

3."Elgondoltad, mi lenne ha most visszaállítanák a Nagy Magyarország határait? Visszacsatolnák az elvett területeket?"
Nem, de jó eljátszani a gondolattal....

szoja122 2011.11.27. 13:54:30

@ciceró: "Ez teljesen értelmetlen vita. Aki ma Trianonon síránkozik, az fordítva ül a lovon. A jövő nem Trianonról fog szólni. Meg Puskásról, meg Nándorfehérvárról. "

Tökéletesen egyetértek.

inreallife 2011.11.27. 13:55:16

@szoja122: miért gond ez? speciel mi a fasznak fizetünk mindenféle jogcímen, mindenféle jöttment zsidóknak egy halom pénzt? szerinted ez normális dolog? felejtsük már el a 89 előtti időszakot, kurvára idegesítő, hogy oldaltól elődeink balfaszságait kell megfizetnünk. meghalt jó sok ember? nem érdekel. akkor olyan idők voltak. évszázadokon keresztül ment itt ott a népirtás. van ahol még a mai napig is megy. senkinek semmilyen jóvátételt, támogatást nem akarok fizetni, hiszen nem követtem el semmit... és itt ez a lényeg.

Neo07 2011.11.27. 13:58:02

Figyelgetem itt a diskurzusnak csak jóindulattal nevezhető kommentáradatot. Volna egy kérdésem: nem lehetne-e a felesleges trágárkodásokat mellőzni? Néhány kommentelő olyan stílust enged meg magának, amiért más blogban már rég kitiltás járna. Unalmas sokadjára belebotlani ezekbe a papagáj, vagy udvari bolond módjára ismételt mocskos szájú beszólásokba. Attól, hogy válogatottnál válogatottabb trágárságokat engednek meg maguknak egyesek, attól nem fogják meggyőzni az olvasót az igazukról - éppen ellenkezőleg, magukról állítanak ki szégyenletes bizonyítványt. A sok személyeskedés, más lehülyézése, kioktatása szintén nagyon szánalmas. Sajnálatos, hogy ilyen erkölcsi állapotok uralkodnak ma, ilyen közmorállal nem fogunk egyről kettőre jutni...

Sajnálatos ez, különösen azért, mert rendkívüli időket élünk, az európai fejlemények egyre gyorsabb változása várható. Senki sem tudhatja, hogy mi lesz, de az több, mint valószínű, hogy nem lesz egy leányálom...

ubul2000 2011.11.27. 13:58:32

@szoja122: "akkor tartsa is be"

Ezt nem értettem. Mellesleg te most a Fideszről beszélsz, korábban meg a Jobbikról...

jjulie 2011.11.27. 13:58:42

@Hepci:

mit csináljak szerencsétlennel?

több mint 10 évig ilyeneknek adtam munkát, de meguntam, amióta porszívót árulok értéktelenek számomra, az ilyen balfasz mint a @hoplita: aki az örökös szopóágra jutott, nem tud eladni semmit, nem hogy porszívót

messi-asz 2011.11.27. 13:59:16

@Neo07: te honnan írsz? egy angol gentleman klub?

szoja122 2011.11.27. 14:00:25

@Hepci: "a "párt" és az "erkölcs" összeegyeztethetetlen fogalmak"

Elfogadom, de az ilyen mértékű kétszínűséget nem.

Mert akkor miért hadakozott a jobbnak nevezett oldal az öszödi beszéd ellen?

A hazudás, a lopás erkölcsi kategória is. Nem beszélve arról hogy az öszödi beszéd pont ellene szólt...

szoja122 2011.11.27. 14:01:31

@ubul2000: "Mellesleg te most a Fideszről beszélsz, korábban meg a Jobbikról... " Mindkettőről...

inreallife 2011.11.27. 14:06:12

@tepes: a brittek vettek 40 millió hullazsákot a sertésinfluenza idején. én inkább úgy mondanám, hogy olyan forgatókönyvük, ami jelentős negatív hatásokkal számol, nem úgy, mint a kancsal ökörnek, aki a jobbkeze az orbánnak.

érdekes egyébként, hogy orbán a jobbkezével onanizál az országra. mindig kapunk egy kis löketet, és vannak, akik felugranak, hogy biztos övék legyen... orbánnak is addig jó, amíg van aki lenyeli. :)

szoja122 2011.11.27. 14:09:25

@ubul2000: Szerintem egy trianoni emlékmúzeumot fel lehet állítani, az önmagában még nem probléma legfeljebb, az hogy mi hogyan kerülne bele.

inreallife 2011.11.27. 14:09:47

@tepes: mert az emberek korlátoltak, és nem képesek felfogni, mit jelent a csőd szó? sokan itt a fórumon se tudják, még elképzelni sem... gondolom te sem vagy tisztába vele, hogy mit jelent, ha űzöd a kormányt, nehogy megállapodjon a diktátummal.

kb olyan lesz, mint amikor trianonban vártak minket a terített asztalnál. nem volt muszáj aláírni, csak az jobban fájt volna.... ha érted mire célzok...

ubul2000 2011.11.27. 14:10:24

@ubul2000:
"Érdekes, ezt nem kifogásolod. Jellemző...."

Ezt még nem kommentáltad...

ubul2000 2011.11.27. 14:11:41

@szoja122: A Jobbik mit nem tartott be?

tepes 2011.11.27. 14:12:51

@ciceró: Azért a világvége se jönne el. Valaki már alig várja az érdekszférák újraosztását.
mandiner.hu/cikk/20111121_magyarorszag_az_eurazsiai_unioban
Hidd el, kinyalnánk a s..ket, csak menjünk (vissza:) oda.

Szerintem Kína is pályázna ránk. Nem gondolom, h akármelyik is jobb lenne, de igenis van alkupozíciónk.

Pénzügyi válság jön(van), ami gazdasági hanyatlásba is átcsap. Az, hogy mekkorába, az attól függ, most mit lépnek.

szoja122 2011.11.27. 14:14:02

@inreallife: Még el is fogadnám azt hogy felejtsük el a 89 előtti időszakot, de a jobbnak nevezett oldal állandóan erre emlékezik, állandóan a múltba réved,-a jelen problémáinak megoldása helyett - és a megoldásokat is a múlt újraírásával, megismétlésében látja.

2llkedő 2011.11.27. 14:16:54

@szoja122: A múltat nemelfelejteni kell, hanem lezárni. A múlt is hozzá tartozik az életünkhöz, akár jó az, akár rossz.

tepes 2011.11.27. 14:16:56

@tepes: bocs. az oroszok a mienkét:) Biztos jöttek már ajánlatok is..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 14:22:04

@jjulie: nem azt mondtam, hogy adj neki munkát, hanem állj elé és ismételd el az itt leírt sok okosság legalább egy részét.
No, menni fog?

szoja122 2011.11.27. 14:22:19

@ubul2000: "A Jobbik mit nem tartott be? "Ha a keresztény erkölcsre gondolsz akkor a formaságokat lehet, de a lényeget szellemiségét nem.

Pl. A szóvivő múltja. Amivel önmagában semmi bajom. Ha neki ez tetszett, ám legyen. Semmi közöm hozzá.
De mint politikus, mint párt szóvivő... Na ne! Az adónkból él!

Aztán amit Károly sírjánál történt... A család koszorúit is eltávolítani.... És ez csak a közelmúlt...

jjulie 2011.11.27. 14:22:43

@inreallife:

ismered ezt?

"Az Egyesült Államokban nevelkedve rajongtak Billy Joel számaiért, Julia, Lukas és Markus Neckermann mégis feszengett, amikor 2001-ben, egy bécsi kávéházban szemtől szembe ültek az amerikai pop-rock sztárral és annak féltestvérével, Alexander Joel karmesterrel. Nyelvi akadályok nem voltak, sokat mégsem tudtak egymásnak mondani. A múlt, pontosabban a múlthoz való egymástól gyökeresen különböző hozzáállás ugyanis ellehetetlenítette a beszélgetést. A két család nem először találkozott egymással. Igaz, a majd hetven évvel korábbi találkozó teljesen más jellegű volt. A Joel fivérek nagyszülei számára a teljes vagyonvesztést jelentette. A Neckermann testvérek nagyapjának ellenben egy szédítő karrier kezdetét."

www.abc.net.au/tv/guide/netw/200406/highlights/231281.htm

van aki túltette magát rajta, van aki meg nem is tud ilyen dolgokról, mit ahogy az osztrák közvélemény is meglepődött 2001-ben ezen a sztorin

van ma élő nyertes, és vesztes, nem olyan régi sztorik ezzek, vannak akik felejteni szeretnének, vannak akiknek meg nem sikerül

szoja122 2011.11.27. 14:23:24

@2llkedő: "A múltat nemelfelejteni kell, hanem lezárni. A múlt is hozzá tartozik az életünkhöz, akár jó az, akár rossz. " igazad van...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 14:23:38

@szoja122: pont ellen... jól fejezted ki magad, akaratod ellenére...
Gyurcsány Őszödön a bűntársainak önvallott az őt foglalkoztató dolgokról.
Erkölcs és ő? Ugyan már...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 14:25:48

@szoja122: nem tudom, mit fizetünk, de pont annyi kárpótlást kellene fizetni a zsidóknak jelenleg, mint amit pl. a törököktől kapunk.
Esetleg ki is maradhatnánk belőle, rendezzék egymással...

jjulie 2011.11.27. 14:26:14

@Hepci:

minek is? nem vagyok állatkínzó

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 14:30:58

@jjulie: ez rendben, de akkor itt minek arcoskodsz?
Ilyet férgek művelnek.

jjulie 2011.11.27. 14:32:00

@Hepci:

te is úgy tudod, hogy a zsidók csalással gazdagodtak meg, és ezért tök jogos volt széthordani a cuccaikat amíg hajnalban kihajtották őket a vagonokhoz?

jjulie 2011.11.27. 14:35:26

@Hepci:

molám tücsök, ha elmegyek hozzá és lebaszok neki kettőt a gyerekei szeme láttára vagy a kocsmájában és lehugyozom a fejét amíg a földön fetreng, akkor jó fej vagyok nálad?

ubul2000 2011.11.27. 14:35:30

@szoja122: Te tudsz valami olyasmit, hogy történt valami Károlyi sírjánál? Én nem hallottam róla. (Károlyi szobrát ne keverd a sírjával, ahhoz semmi köze)

ubul2000 2011.11.27. 14:38:42

@jjulie:
"Kohn Texasba költözött és vett egy farmert~ol egy szamarat 100 Dollárért.
A farmer megígérte, hogy másnap elviszi hozzá az állatot.
Másnap megjelenik a farmer Kohn házában szamár nélkül:
- Elnézést, uram, de megdöglött a szamár.
- Akkor adja vissza a pénzemet! - mondja neki Kohn.
- Sajnos, már elköltöttem.
- Akkor hozza el hozzám a döglött szamarat!
- Mit akar csinálni vele? - kérdi csodálkozva a farmer.
- Kisorsolom tombolán.
- De hát ez lehetetlen! Egy döglött állatot kisorsolni?
- Nyugi, nem fogják tudni, hogy döglött.
Eltelik egy hónap, a farmer összetalálkozik a vásárban Kohnnal:
- Mi lett végül a döglött szamárral? - kérdezi.
- Eladtam 500 sorsjegyet, darabját 2 Dollárért, és nyertem 898 Dollárt.
- Senki nem reklamált?
- Csak az az egy ember, aki nyert, de annak visszaadtam a

2 dollárját..."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.27. 14:43:25

@jjulie: hány éve is történt? Van valami/valaki, amit/akit nem sikerült kárpótolni azóta, vagy ez a Föld létezésének végéig fog folyni?

A másik dologról meg azt gondolom, hogy a normális emberek ezt úgy szokták intézni, hogy vagy nem pofáznak mocskos faszságokat sunyítva, vagy pofáznak, de akkor vállalják a következményeket. Hoplita már többször kifejezte, szívesen látna téged IRL. Rajtad a sor... aztán lepofozhatod vagy tízbetűztök, majd kiderül...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 14:45:20

@tepes: A jelenlegi gazdasági kapcsolataink a nyugathoz kötnek bennünket. Meg lehet nézni,mennyi német és mennyi kínai cég van jelen az országban.
De a kultúrális gyökereink is mások,a lakosság értékítélete nyugati nem pedig keleti. Itt az emberek úgy akarnak élni mint a németek, nem úgy mint a kínaiak.
Aki Kínában látja a jövőt, az kétségbeesésében teszi, mert önmaga akkora selejt hogy nyugatnak nem felel meg.
Ez kapálódzás. Orbán pedig bolond ha ebben hisz.
Kína leszarja Magyarországot. Magasról.Az arabokkal együtt.

jjulie 2011.11.27. 14:45:21

@ubul2000:

tudom ubul, a félkézultitól is fosol, meg a texas hold’em pókertől is

tartasz már ott, hogy egyedül ki tudod törölni a segged?

2llkedő 2011.11.27. 14:46:53

@ciceró: Sárga veszedelemről nem hallottál?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 14:48:37

@inreallife: Az angolok küldtek 25 millió kotont Dél-Afrikába, mert úgy gondolták hogy az angol fociszurkolók minden AIDS_es prostival lefekszenek majd telefertőzik Angliát és mindenki meghal. Az angolok hülyék.

ubul2000 2011.11.27. 14:49:40

@ciceró: "mennyi német és mennyi kínai cég van jelen az országban."

Próbáljuk feltenni úgy a kérdést: mennyi német és mennyi kínai árú van az országban?

inreallife 2011.11.27. 14:51:19

@ciceró: csúnya világ lesz az biztos. úgy kell az imf orbánénknak, mint egy falat kenyér. egyszerre mutogatnak és verik mellüket, majd meglátod. a nyugdíjcsökkentést az imf miatt kell csinálni, mert ezt követelték, a gazdaság meg az ő ügyességük révén áll megint egyenesbe...

a molotov meg csak repül. érdekes, esztergomban nagyon elegük lehet az embereknek, az se lesz többet narancsváros... egyébként az ipse helyében elgondolkodnék, hamár képviselő lennék vagy mi, hogyha a nép molotovval dobálja a házam, akkor vajon kívülről hogy látszik, kit képvisel? mert valszeg nem erre kapta a mandátumát.

hű csúnyát írtam, orbánékat sem a faszcibálásra hatalmazta fel a 2/3-d.... csak tudnám mire. ha egy kormányprogramot letettek volna, legalább a választás után, hogy mi a faszt is akarnak, de sehol semmi. hol a kibaszott terv???

jjulie 2011.11.27. 14:51:40

@Hepci:

hepcike kisfiu, a világ neked is bonyolult, de amíg tart az örökséged, nyugodtan hegedülj

szóval ha lehugyozom a fejét jó srác vagyok nálad?

inreallife 2011.11.27. 15:01:13

@Neo07: gondolom nekem is címezted. meg kell mondjam, én egyenes embernek tartom magam, meg is mondom mindenkinek azt amit érdemel. nálam egy kövér ember nem lesz teltkarcsú, a cigány az cigány, aki meg hülye, az hülye. minél nagyobb hülyeséget ír valaki, annál erősebb jelzőt használok rá. nem azzal van probléma, ha valaki nem ért valamit, és kérdez. azzal van baj, amikor nagypofával kinyilatkoztat dolgokat úgy, hogy a nagyobbik lányom a maga 6 évével többet tud a téma hátteréről, mint ő. teszi mindezt annak érdekében, hogy csúsztatásokkal terelgesse az arra valókat. lehet, hogy trágár vagyok, sőt biztos. de ezt vállalom is azért, hogy a földre visszarángassak egyeseket. lehet nem tetszik a stílus, de akkor kénytelen lesz/leszel a tartalommal foglalkozni. ennyi.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 15:01:24

Ha Orbán annyit tud hogy menjünk Keletre, akkor Orbánnak mennie kell. Nem lesz aki kövesse.
Kínában nincs nyugdíjrendszer, Kínában lábbal tiporják az emberi jogokat, Kínában milliók dolgoznak rabszolgaként, a kínai gyárakban százával halnak meg naponta a dolgozók, akkora a légszennyezettség Kína felett, hogy látszik a világűrből.
Aki ide akarja vezetni az országot, azt le kell váltani.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 15:04:17

@ubul2000: A Kínában legyártott cipőktől neked nem lesz munkád. Ide jól fizető munkát nem a kínaiak hoznak.

hoplita 2011.11.27. 15:05:08

@ubul2000:
Ezt a majmot, ha az agyrémeiről van szó, ez nem zavarja....szobor, sír, egykutya nála.:))

@jjulie:
Nos, erre az esély egyenlő a nullával, ergo így nehezen leszel jófej.
De én lennék a legboldogabb, ha próbálkoznál.
Az énfajtámnak te sosem adtál munkát, én sosem voltam alkalmazott...illetve két rövidebb időszakot leszámítva, mégy a nyolcvanas években. úgyhogy nincs mire verned a nyálad vigéc.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.27. 15:05:40

@inreallife: Várnak vele mint Hitler a csodafegyverrel.

tepes 2011.11.27. 15:06:03

@ciceró: Teljesen igazad van. Meg általában is nagyjából egyet értek a meglátásaiddal.
De most fordulóponthoz érkezett a világ. Most magasabb szinten kell a gazdasági és pénzügypolitikára tekinteni.
Szerintem nagyon más lehetőség nincs, mint amit manyike-nek leírtam. Az a legkisebb rossz. Sajnos az MNB össze van kötve az EKB-val, azt a szálat kell elvágni ahhoz, hogy önálló pénzügypolitikára esély lehessen. Ez azonnal a kirúgásunkkal járna.
Hogy ezt belátják-e...na erről vannak kétségeim. Orbánnak itt lenne a lehetőség államférfivá válni, és mondjuk Róna Péterre cserélni Matolcsy-t. 2/3addal meg mondjuk állami kézbe venni az MNB-t, élére pl Vezér-Szörényit. Aztán a széthulló EUR rendszer romjain formálódó alternatív pü-i rendszeren keresztül újra a Nyugat felé közelíteni.

hoplita 2011.11.27. 15:08:12

@jjulie:
Mondtam, ne szájalj, mert veszem a fáradtságot és kinyomoztatlak. Elátkozod anyádat, hogy megszült....

inreallife 2011.11.27. 15:10:23

@jjulie: leszarom. pontosan nem érdekel, hogy kinek milyen fájdalma volt a múltban. ez nem lehet egy ország központi témája, pláne nem ha költségvetési vonzata van. basszus nem a múltban akarok élni, hanem a jelent alapul véve minél többet kihozni a jövőből. leszarom, ki zsidó, ki komcsi és ki náci, vagy ki cigány. mindenkinek pofa be, és dolgozzon egy szebb jövő érdekében. aki meg nem dolgozik, azt meg büntetni...

ubul2000 2011.11.27. 15:12:34

@tepes: Javasolnám Csáth Magdolnát

hoplita 2011.11.27. 15:15:22

@inreallife:
Az utolsó mondatod felháborító hazánk lakóinak többsége számára.
Itt nem melóból, hanem helyezkedésből, seggnyalásból és a másik lehúzásából akar megélni a többség...sajnos a többség.
Nem csak a hiperpigmentált kisebbség.
Aki meg valóban húzza az igát, annak jó részének meg nem jut semmi, épphogy elvegetál, esélytelenül egy szerényen gyarapodó, nyugodtabb létre.

ménrót 2011.11.27. 15:44:55

Az élet ismétli önmagát

"Nem vagyok abban a lelkiállapotban,hogy e percben megszokott frázisokat használjak.Igazságérzetem azt parancsolja,hogy minden kertelés nélkül azt mondjam,amit e percben érzek.Mikor még távol voltunk innen és csak reménysugár pislogott lelkünkben,akkor,kimondom:gyűlöltük és átkoztuk Budapestet,mert nem azokat láttuk benne,akik szenvedtek,akik mártírok lettek,hanem az országnak itt összefolyt piszkát.Szerettük,becéztük ezt a várost,amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett.Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost.Ez a város megtagadta ezeréves múltját,ez a város sárba tiporta koronáját,nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött.Ez a város börtönbe vetette,kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.De minél jobban közeledtünk,annál jobban leolvadt szívünkről a jég és készek vagyunk megbocsátani..Megbocsátunk akkor ,hogyha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához,szívéből,lelkéből szeretni fogja a rögöt,amelyben őseink csontjai porladoznak,szeretné azt a rögöt,amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink,szeretné a Koronát,a kettős keresztet." (Horthy Miklós beszéde a Gellért Szálló előtt 1919 .november 16.)

Átverés! 2011.11.27. 15:55:46

Találtam egy nagyszerű idézetet, de nem is akárkitől.

Gró Széchenyi István.

"Minden nemzetnek olyan kormánya van aminőt megérdemel.Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.

De ha egy hitvány kormány megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba, akkor az aljas vagy műveletlen",

Ámen!

aszekelyek 2011.11.27. 15:59:14

@szoja122: elvesztenék az ebül szerzett jószágot, az lenne. Már a később kialakult határokat is átrendezték csak ebből nem engednek.. Azok nem voltak olyan jajdeborzasztóak . A tőlünk lopott holmi nem jár vissza és állampolgárság se jár, legalább. Nagy hazafi vagy, elkötelezett, nem mondom. lehet, hogy a nyugatnémetek lenézik a keletieket de ezt soha olyan nyilvánosan meg nem fogják erősíteni, mint a szoci és szadiszta erők, nálunk. A primitíveket tudták csak a határon túliak ellem hangolni. A románok le se szarjálk az Eu követelményeit a kisebbségekről. No és egy kicsit se hálásak, mert mi nem akadályoztuk, hogy Eu tagok legyenek. Az is csak őket minősíti. A szlovákok szemétsége meg a szlovákokat. ETC.

aszekelyek 2011.11.27. 16:07:12

@Átverés!: Ne örülj, mert akik a feriéket a hatalomban tartották, valóban olyanok voltak de az nem a magyar nép volt. Akkor mondtak neki alás szolgáját, a királycsinálók, és r lépett helyébe bajnai, amikor azok akarták. Jó, hogy a gróf ezt nem érte meg. Még talált volna mondani sorosra valami cifrát és a hasonszőrűekre. Az nem az ostoba és műveletlen lett volna. Ámen.

aszekelyek 2011.11.27. 16:18:12

@messi-asz: Bájos,. Kb olyan vonzóak is, akik az égbe nyomták megint, mint az orkok a gyűrűk urában és olyan kifinomult a harcmodoruk is.

aszekelyek 2011.11.27. 16:22:15

@inreallife: akkor te szerintük egy rohadtnácifasiszta moslékzabáló és alattvaló genetikájú lehetsz, így látatlanban:))) de minimum rasszista és zsidóztál is:DDD komcsikról egy szót sem. Ők nem voltak, bűneik sem, azért nem jár semmi...

aszekelyek 2011.11.27. 16:24:47

Mosolygok , hogy mit nem enged be a blog.hu, és mit igen. trágárságre gondolok. TAlán felül kéne vizsgálni azt a tiltólistát. Bár zsülikém mindig bizonyítja, hogy nilyenek is azok, akik nem tűrik a más véleményt és a más hatalmát. intelligencicájuk mekkora nagy kiterjedésű...

inreallife 2011.11.27. 16:41:44

@aszekelyek: a soros pénzelte a messiásodat, hogy el tudjon jönni megváltani téged... nem azt a messi-ászt. :)

messi-asz 2011.11.27. 16:44:26

@aszekelyek: de a kis HOBITOK ellenállnak

vitya hobit, lajos hobit és gyuri hobit

Hobit kormány... mennek Gólem felé... a drágaszággal...

inreallife 2011.11.27. 16:46:50

@hoplita: van erre egy megoldás, bejelentett munkahely. akinek nincs olyanja, az valamit nem jól csinál. ha akar dolgozni, segíteni kell, ha nem, akkor hagyni megrohadni pénz nélkül. és ha ez így tiszta, akkor már csak a cégjegyzéket kell törölgetni. tanácsadói cég nincs. kiszervezett cég szintén nincs. pályáztatásnál maximált összeggel lehetne csak, ha 20 milla van valamire, akkor hiába ad be 3 kamucég 25 millás pályázatot, akkor halasztunk, mert nincs annyi pénz rá. hopp, máris mennyivel jobb ország lennénk. ezek olyan triviális dolgok lennének....

messi-asz 2011.11.27. 16:48:28

ki volt írva: "A8", azt hitte az ódival övé a pálya...
mongyuk megértem... nyugat felé menekült 170-nel...
tud valamit? hm...

index.hu/bulvar/2011/11/27/magyar_amokfutot_fogtak_osztrak_autopalyan/

márta)) 2011.11.27. 16:59:28

"Legjobb indulattal is pusztán stabilizációról beszélhetünk, de a növekedés „ócska”, várhatólag még a kormány által előre jelzett 1,5 százalékot sem fogja elérni, a vállalkozási kedv alacsony és a 27 százalékra emelt áfa sem fogja megfékezni a feketegazdaságot.

Orbán nemrég tett londoni látogatásán magabiztos hangulatban volt. Országa gazdasági bajait az előző kormány által előidézett bizalomvesztéssel indokolta.
A januárban bevezetett egykulcsos adó már a változást mutatja – állította.
Nagy reményeket támasztott a nyugodtabb oroszországi kapcsolatokkal és a kínai befektetésekkel szemben.
„A szél keletről fúj” – mondta. "

Orbán Viktor „csodabogár”, és az országa kevésbé fontos most, amikor az EU-nak sürgősebb kérdésekre kell fordítania az idejét, energiáját és a pénzét.

A magyar miniszterelnök periférikus ügyekre fecsérelte az idejét, mint például egy új médiatörvényre, amit a szólásszabadság hívei elutasítanak, kormányának „bunkerszerű” mentalitása kárt okozott a választóival való kommunikációjában.
”Miután hangosan kikiáltotta a függetlenségét a külső világtól, most engedni kényszerül a nyomásnak, ami egyértelmű kudarc."

www.168ora.hu/buxa/orban-bolygojamoodys-leminosites-bovli-csodabogar-86520.html

Na.Igen) A kormányfő kelet fele nyit és a nyugat zászlaja alatt hajózik. A változás valóban látszik. Mert aki nem veszi észre az bizonyára hülye??!! )
Persze, az egykulcsos adóval sikerült) hatalmas lyukat ütni a költségvetésen. Mindenki jól járt, van aki jobban, van ki kevésbé".
És persze olyanok is vannak kiknél megindult az elszegényedés. Köszönet érte!!)
Az egész ország egy "csodabogár" itt Európa közepén, fantasztikus sikerekkel??!!
hm?

márta)) 2011.11.27. 17:03:32

Nem tetszenek tudni, hány választó polgárnak, ?? kinek "dübörög" még a kétharmad???
hm???
Nagyon érdekelne.

márta)) 2011.11.27. 17:08:48

Még mindig ott tartok) Szólni kellett volna már régen a Bajnainak segitsen már be a többségi kormánynak) Mutassa már meg az utat, melyik a jó irány??? Tegye más újra növekedési pályára az országot?!
Igaz! Már lehet, hogy késő lenne.!
hm?
:))

ubul2000 2011.11.27. 17:19:39

@márta)): Szerintem is szólni kéne bajnainak, állítsa már jobban növekedési pályára az ország adósságát. Megy az neki, szerintem megint nem vallana szégyent.

márta)) 2011.11.27. 17:43:08

@ubul2000:

Szerintem sem vallana szégyent. Tudod? Ő az akit elismert "Merkel és csapata" (is)! Tudod? az a Merkel, aki megsúgta) a két európai kormányfőnek, jobb ha nagyon gyorsan lemond??!Aha. persze) MOL. csomag. Ezt meg már majdnem elfelejtettem.
bezony
:))

ubul2000 2011.11.27. 17:45:50

@márta)): Örülök, hogy egyetlrtünk. Egyszer már sikarült az államadósságot növelni, szerintem menne ez neki megint

márta)) 2011.11.27. 17:47:27

@ubul2000:

Isten ments, hogy menjen a kormányfő??!! Mi lenne veletek? hiszen olyan jól elvagyok itt, ti a nemzeti együttmüködés jegyében.
Élvezzétek a többségi kormány tevékenységének minden hatását. !!??
Szóval "Miért menne......? Nektek nagyon is jó igy!!?
hm?

nagytalpu48 2011.11.27. 17:49:59

Egyszer valamikor régesrégen olvastam egy novellát.
Valami olyasmi volt a sztori hogy a földönkívüliek megszállták a Föld nevű bolygót. A Föld nevű bolygót lakó, értelmesnek csak hellyelközzel nevezhető lények pár apróbb csetepatét leszámítva elfogadták a megszállás tényét, beköltöztek a számukra kijelölt barakkvárosokba, napi egy tál ételért éjt nappallá téve robotoltak az idegenek gyáraiban, fejüket lesunyva jártak-keltek, még egymás közt sem mertek tiltakozni az elnyomás ellen, mert meg voltak győződve arról hogy úgysem tudnak semmit tenni a lézerpisztollyal hadonászó lényekkel szemben.
A földönkívüliek szép lassan beosztották, átformálták a Föld nevű bolygó lakosainak mindennapjait, meghatározták mikor kelhetnek, mikor -és kivel- fekhetnek, mit ehetnek, mit ihatnak. A Föld nevű bolygó lakosai ezt is szó nélkül tűrték, mert hát ugye úgysem tehetnek semmit.

És eljött az a nap amikor az idegenek betiltották a dohányzást.
Azóta ezt a napot úgy hívják a Föld nevű bolygón: A függetlenség napja.

index.hu/belfold/2011/11/27/dohanyt_a_dohanyboltbol/

ubul2000 2011.11.27. 17:50:57

@márta)): no nem is kormányfőnek gondolnám, elég lenne pénzűgyminiszternek... vagy libapásztornak

hoplita 2011.11.27. 17:53:17

@aszekelyek:
"....No és egy kicsit se hálásak, mert mi nem akadályoztuk, hogy Eu tagok legyenek. Az is csak őket minősíti. A szlovákok szemétsége meg a szlovákokat. ETC.

Nem bazmeg, hanem a szívedcsücske pártodat, akik ígéretük ellenére szavaztak igennel, mert a gazdáik ezt parancsolták.
Ahogy megszavaztátok a lisszaboni szarságot is, olvasatlanul.
Átok rátok, rohadék gecik.
A föld ne vegyen be benneteket, mocsadékok.:(

hoplita 2011.11.27. 17:55:07

@2llkedő:
Ne ingerelj, nem vagy elérhetetlen, faszomfütty.

márta)) 2011.11.27. 17:55:23

@ubul2000:

Aha! Az államadósságot sikerült növelni az elmult húsz évben. Persze) Senki sem vitatja el. Tudod? Amikor) anno, a nagy privatizáció elkezdődött. Ki is volt az elinditója??? Melyik kormány??
A Bajnai pedig megmentette az országot attól a szakadéktól, melybe most lassan, de biztosan halad az ország)
Na ugye???

hoplita 2011.11.27. 17:57:33

@inreallife:
Ó, ilyet ne mongyál neki, bezavarod a tájolóját.:D

márta)) 2011.11.27. 17:59:12

@ubul2000:

Vicces vagy. De mi is neked a problémád??? Nem értem.
Ne légy már nevetséges.
:))))

hoplita 2011.11.27. 18:01:10

Mellesleg egész jó kis keresztállítás sikeredett, énekkarral, református és katolikus részvétellel.
Most jókedvemben vagyok....így aki kekeckedik csak elkalapálnám és nem lőném le.:))
Megszállt az advent hangulata, a gonosz számlájára írom a sötétséget.:)

ubul2000 2011.11.27. 18:01:17

@márta)): "Melyik kormány??" Nos a Németh-Horn kormány. Emlékszel rájuk??

ubul2000 2011.11.27. 18:04:42

@márta)): Egy kis segítség:

"Spontán privatizációnak röviden az állami vagyon nem szervezett módon való magántulajdonba kerülését nevezzük, amely 1987 és 1990 között tartott. A több szakaszra osztható folyamat kezdetén az úgynevezett apporttechnikát alkalmazták, amikor az állami vállalat és a külföldi cég vagy magánszemély közös társaságot alapított, amelyből általában az utóbbiak vették ki a hasznot. Egy másik variációban a nagyvállalatot feldarabolták, esetleg a vállalatvezetés kivásárolta a céget, több esetben külföldi bankok, az állami tartozás fejében, nyomott áron felvásárolták a vagyont. A spontán privatizáció 1987 elejétől elkezdett gyakorlatának az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) 1990. márciusi felállítása vetett véget.
A politikai elit kihasználta pozícióját és helyzeti előnyét, információit, az állam pedig semmit sem keresett a dolgon"

hoplita 2011.11.27. 18:08:10

@márta)):
Bajnai legutoljára akkor vót az eszembe, amikor az a kis 16 éves csatársrác szétrúgta a fejét.
Na, azt meghívnám egy sörre.:)

márta)) 2011.11.27. 18:11:16

@hoplita:

Nem mondod??? Neked mindig a sör iváson, az ivászaton jár az eszed???

:)))

hoplita 2011.11.27. 18:11:38

@ubul2000:
Márta erről semmit nem tud.
Ennél mán csak az vót a nagyobb bót - bizonyos esetekben - amikor a tudatosan gallyra vágott cégeknél átvette az irányítást a felszámoló és azzal lehetett bizniszelni....illetve helyi apparátusával.
Tudom, mert áttételesen én is belefolytam egy ilyenbe.

ubul2000 2011.11.27. 18:12:02

@márta)): nem ártana némi tanulmányokat végezned, nemcsak belebeszélni a vakvilágba hülyeségeket

hoplita 2011.11.27. 18:14:19

@márta)):
Egy férfi esze 3 dolgon jár.....a pinán, az iváson, meg a focin.
Ha valaki nem így működik, akkor az nem férfi.....legalábbis a fenti kritériumok alapján.
Én még enni is szeretek, jókat, minőséget.
Ezt önhatalmúlag betenném negyedik kritériumnak.:)

teevee 2011.11.27. 18:15:43

@ubul2000: Én emlékszem. Arra is, hogy a privatizációs kormánybiztos bizonyos Martonyi János volt akkoriban.

ubul2000 2011.11.27. 18:16:01

@hoplita: Arról nem beszélve, amikor nyomott áron, hitelbe jutottak hozzá a cégekhez. Másnap eladták és felszámolták a vásárló céget. Az állam semmihez sem jutott hozzá.

hoplita 2011.11.27. 18:17:35

@hoplita:
Ja....van egy ötödik is.
Egy kisebb hányaduk meg van fertőzve politikával.
Na, azoktól óvakodj, az előbbi vonzalmak veszélytelenek ez utóbbi, elhatalmasodott szenvedéllyel szemben.:)

messi-asz 2011.11.27. 18:19:02

@nagytalpu48: :))))))

@nyünyüge: lécci legközelebb az egyetlen lényeges mondatot kiidézni...

semmi kedvem egy halom betűt olvasni a közéletről azé hogy 1-1 gondolatot +tudjak

hoplita 2011.11.27. 18:20:48

@ubul2000:
Olyanokról csak hallottam, olvastam.
Remélem szabóivánékat most locsolgatják az ördögök a forró zsírral....meg szabótamást se haggyam ki...és társait.
Csak ismételni tudom....a föld se vegye be ezeket a férgeket, a gazdájukkal egyetemben.
Nem szégyellem, röhögtem, amikor antall szobrát elcsórták a morék.

hoplita 2011.11.27. 18:22:54

@teevee:
Bsszus...őt ki ne felejtsem már.
Na, ezek most a "gazdasági-politikai szabadságharcosok"......ilyen férgekkel veszi ovi körül magát.
Vagyis ilyen takony a csutigeci is....mert similis simili gaudet.

márta)) 2011.11.27. 18:26:07

Jaj! Nagyon köszönöm a segitséget!! Hogy Te milyen kedves vagy??? Hát én ezt nem is értem??!!
Hülyeséget??? Hát én nem mondtam, hogy hülyeséget irogassál.
Hol irtam???
hm?
:))))))

szoja122 2011.11.27. 18:30:20

@aszekelyek: A határon túliak legnagyobb ellensége az a szélsőséges nacionalizmus.

Gondolj bele: Amit ők tesznek -mondván ezzel védik a külhoni magyarokat- muníciót adnak az ottan nacionalistáknak.

Megnehezítik a mindennapi életüket. Az atrocitásokat amiket az ottani nacionalistáktól kapnak nem a Fidesznek, vagy a Jobbiknak kellene lenyelnie, hanem azt nekik kell elviselni. Őket támadják. Milyen élet az olyan, ha a környező többség teljes hévvel támad???????

Legyen egy kis empátiád. Magyarországon nincs olyan nagyszámú nemzetiség, akinek a környező állam lenne az eredendő országa.

Ezért tételezzük fel egy pillanatra, hogy mellettünk egy romákból álló nemzet lenne és azok olyan hevesen támadnák a romák védelmében a mi kormányunkat a nem roma magyarokat mint ahogy az a Fidesz és a Jobbik teszi. Mit szólnál ehhez ????? Már el sem tudom képzelni, hogy mit szólna ehhez Hoplita? Levegővétel nélkül egy hónapig káromkodna.

Ezzel nem azt mondom, hogy hagyjuk rájuk mindent, de ne ész nélkül szidjuk őket.

Lehet nemzetközi bírósághoz fordulni, le lehet ülni a kormányaikkal tárgyalni, EU-hoz lehet fordulni. Lehet, hogy ez lassú, de a mi nacionalizmusunkkal még annyit sem tudunk elérni.

Higgadt, okos, de kemény -nem anyázó- politika kell.

márta)) 2011.11.27. 18:31:34

@hoplita:
Hát. Igen! Általában egy igazi férfit ilyenfajta gondolatok (is) foglalkoztatnak. Ha nem) ott már nagy a baj!! gondolom.

:))))

szoja122 2011.11.27. 18:33:18

@ubul2000: "Te tudsz valami olyasmit, hogy történt valami Károlyi sírjánál? Én nem hallottam róla. (Károlyi szobrát ne keverd a sírjával, ahhoz semmi köze) "

Na ne tettesd magad ennyire hülyének nagyon jól tudod mire gondolok.

Te mindig pontosan precízen szoktál fogalmazni?

Nem hiszem.

márta)) 2011.11.27. 18:33:59

@hoplita

Ez.jó. már mint a kommentjeid.

:))))))))

nyünyüge 2011.11.27. 18:40:33

@messi-asz:
kérésed számomra parancs:

"Összeesküdött ellenünk a pénzvilág, spekulációs támadás vétlen áldozatai vagyunk?

Nem hiszem, hogy így lenne. A kormányzat a nem szokványos intézkedéseivel érdekeket sértett, és akiknek az érdekét megsértette, az a világ legtermészetesebb dolga, hogy a maguk módján védekeznek. Nagyon remélem, hogy fel voltak, fel vannak készülve ezekre a reakciókra azok, akik ezeket a döntéseket hozták, és akik széles értelemben szimpatizálnak ezzel, hiszen a társadalomban kitapintható egy bankár-, pénzügyi szféra-ellenes hangulat."

csúnya melléduma, merthogy éppenséggel arról van szó, hogy a kormány direkt gerjeszti a bankár-, pénzügyi szféra ellenes hangulatot - még most is.

márta)) 2011.11.27. 18:43:57

Bocsánat! A kormányfő szerint a "szél keletről fúj"
Meddig??

Egy-két éven belül Kínában alakulhat ki olyan gazdasági válság, amely ismét recesszióba taszítja az egész világot - nyilatkozta az InfoRádiónak a Budapesti Alapkezelő befektetési igazgatója. Duronelly Péter szerint a válság hatására átalakul az eurózóna és az EU."

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-468710

Kina nem fogja megmenteni Európát")

Na igen! az a "fránya" keleti szél.
:)))

ubul2000 2011.11.27. 18:46:57

@szoja122: Ezért írtam, hogy Károlyi szobrát ne keverd a sírjával, ahhoz semmi köze. Azon meg nem értem, miért vagy fennakadva, hogy egy ilyen alak szobra elől elvittek néhány koszorút? Koszorúzzanak a sírnál, ez a koszorúzás itt színtisza provokáció volt.

márta)) 2011.11.27. 18:50:17

@ubul2000:

Na. látod??? Az ilyen vitapartner való neked. Reggeltő-estig irja a sok emeletes baromságot (többségében).
Semmi problémád nem is lehet. Légy hát elégedett.
Hm??
bezony.
:))))))))

hoplita 2011.11.27. 18:50:36

@szoja122:
Nem is foglalkozok veled, te f.aszfej.
Te vagy ritka ostoba barom vagy, vagy egy irtózatos geci.
Olyan érveket, érvrendszereket böfögsz itt fel, amiért máshol már le lennél nyomozva, holnap meg kitaposnák a belet belőled.
Miket firkálsz te itt?
Menjünk pereskedni az euba?????
Abba az euba, ahol a B.enes törvények kóserek, de egy b.ibsizés már halálos bűn??????
Ahol nem ildomos kimondanom, hogy cigány, hanem idióta pécészavakba kell csomagolnom a gondolataim?
Ahol meg lehet állampolgárságtól fosztani, de Felvidéket mondani tilos????

Hol élsz te, te Á.LLAT??????
A mi nacionalizmusunk kelti a vihart??????
A kádárizmusnál nem volt szervilisebb és megalkuvóbb kormányzatunk....és mit értünk el?????
Azt, hogy lábtörlőnek néztek.....és nyújtsd a kezed, a karod kell.

Tudom, te egy gyáva, vén k.öcsög s.zar vagy.....aki összehug.yozná magát, ha a füle mellett eldörrenne egy fegyver és aki csak a nemtomhanyadikát várja, hogy a nyugdíja a számlán legyen....és leszar mindent, nincs tartása, semmije, csak a kis tyúksz.aros élete, meg a összegüzült-harácsolt-lopott szánalmas egzisztenciája.

Na, akkor jelzem neked, te emberszabású sz.arkupac, nem mindenki olyan, mint te....hála a Teremtőnek.

inreallife 2011.11.27. 18:51:13

@messi-asz: a hozzászólások között szoktam csemegézni. ez pl hogyan hangzik?

"A másik menekülési útvonal a munkaerőpiacról a családi ellátásokhoz jutás. Itt első¬sorban azokra az esetekre hívnám fel a figyelmet, ahol egyik szülő sem dolgozik. Érdekes adat, hogy ma Magyarországon a két évnél fiatalabb gyermekekkel rendelkező szülők egynegyede olyan, ahol egyik szülő sem dolgozik. Ez egy nagyon jelentős létszámú csoportot érint – és azt kell mondanom: nem véletlenül."

hoplita 2011.11.27. 18:53:43

@szoja122:
Te trehányul, pontatlanul és szándékosan csúsztatva írogacc.
Betudom a politikai hiátusaid közé.
Na, meg annak, hogy egy seggfej vagy.

márta)) 2011.11.27. 18:55:45

"Aggodalomra ad okot a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szerint, hogy a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványok közül több az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) származó bevétel növekedésével számol, és elköltené az így keletkező többletet. Az alapítvány azt hangsúlyozza, hogy a többlet mértéke - ha egyáltalán keletkezik többlet - nem ismert. "

adozona.hu/eva/Bajnaialapitvany_aggodalomra_ad_okot_a_bizo_IN7KCE.aspx#rss

Hm. mindegy az. ) Igy is fantasztikus sikereket ér/ért el a kormány.??!! (bóvli)
:(

hoplita 2011.11.27. 18:57:48

@inreallife:
Azok a morék....a nem hiába születettek, ahogy a vezír fogalmazott.
Kár, hogy nekem kell eltartanom, elviselnem és néha megfékeznem ezeket a drága lényeket.

Egy jó kis összeomlásos-interregnum arra is kitűnő alkalom lenne, hogy megszabaduljunk ezektől az élősködőktől.
Nem, nem tömegsír.....nyitva a határ....Isten veletek, irány, ahol nincs rászizmus.:)

szoja122 2011.11.27. 18:57:54

@hoplita: Akkor szerinted mit kell tenni, mit lehet tenni, mert amit Te szoktál mondani az elő utóbb háborúhoz vezetne, mert fröcskölődéssel nem lehet semmit sem megoldani.

Ezt akarod?

Körkörös háborút mindenkivel?

Vagy úgy gondolod, hogy az ottan nacionalisták nyuszik? Ahogy meglátnak elfutnának?

márta)) 2011.11.27. 19:01:14

@ubul2000:

Bocsánat!

Ha esetleg szeretnéd követni a Bajnaival kapcsolatos hireket.
Segitek.)

hirek.oldal.info/h%C3%ADrkatal%C3%B3gus/k%C3%B6z%C3%A9let/bajnai_gordon

Nem kell megköszönni. Nagyon szivesen tettem. Csak érted. és senki másért.
Azért linkeltem be, hogy ne kelljen kutakodnod.)

:)))))))))))))

szoja122 2011.11.27. 19:02:04

@ubul2000: Ott a hozzátartozók koszorúi is voltak. Ezt ne felejtsd el. Azt senkinek sincs joga elvinni.

márta)) 2011.11.27. 19:06:25

@ubul2000:

Esetleg keressek Neked egy olyan oldalt is, ahol a Bajnai fotói (is) fellelhetőek???

Csak szóljál!! Bátran!

hm?

:))))))))

hoplita 2011.11.27. 19:13:13

@szoja122:
Ha az ellopott-elbaszott pénzek tizede a magyar honvédségre lett volna költve, akkor most a kisantant egy csúny nézésünkre összeszarná magát. De a hadsereget is sikerült a béka segge alá küldeni...közösen, fityisz-maszop és főleg a zsidrákok.
Egyetlen szerencsénk, hogy az ősellenségek is hasonló cipőben szaladgálnak, így tulajdonképpen egál van.

Körkörös háború????
Kivel?
A tótok még így sem ellenfél, a románok kussolnak, mert ha balhé lenne beszállna Bulgária Dobrudzsáért és az ukránok sem maradnának semlegesek...mivel velük is területi vitáik vannak.
A szerbeket meg semlegesíthetnénk a horvátokkal...a többi még a nyúlszarnál is kevesebb.
De ehhez koncepció, katonapolitika és pénz kellene.
Mongyuk elsőre elég a moreintegráció 120 milliárdja is....abból már összeütök egy hadosztályt.
Neked ezt magyarázhatom, te ehhez hülye és gyáva vagy...ebben meg is árulsz egy gyékényen a faszfej fityisszel, maszoppal, lámpásokkal, zsidrákokkal.

hoplita 2011.11.27. 19:15:05

@szoja122:
És mit szólsz a Horthy tábla meggyalázásához?
Ha már ennyire a szíveden viseled a nyúlszájú geci szobrát, akkor sine ira et studio,
Vagy az mán nem fér bele, te köcsög?

menőmano 2011.11.27. 19:25:01

Már elnézést! De itt most már totális a politikai zűrzavar. Össze-vissza nyilatkozások. Teljes káosz minden szinte.
Komolyan én már totálisan nem értek semmit, de semmit.
Itt már tényleg "fából, vaskarikát" akarnak csinálni némelyek.
oszt.kész.
:))

menőmano 2011.11.27. 19:30:32

Cséfalvay: Magyarország nem a "török játékot" játssza az IMF-tárgyalásokkal"

Az államtitkár arra a "játékra" utalt, amelynek során Törökországnak elhúzódó IMF-es tárgyalásokkal sikerült megtartania a piac bizalmát.
Cséfalvay Zoltán egyben reményét fejezte ki, hogy a Magyarország befektetésre ajánlott adóskockázati besorolását még megtartó két hitelminősítő megvárja az IMF-fel folytatott tárgyalások eredményét, mielőtt lépésre szánná el magát."

hvg.hu/gazdasag/20111127_csefalvay_imf_magyarorszag

Nem gondolom, hogy az IMF. arra vágyna, hogy a magyar kormánnyal játszadozzon.
Igy röviden, tömören. ennyi.
??

szoja122 2011.11.27. 19:38:11

@hoplita: Ugyanúgy elítélem. Cáfolni kell a politikáját, ha nem értünk egyet vele, de emlékműveket, sírokat megrongálni senkinek sem szabad.

Ha népirtást a bűn, akkor azokat is törvényes eszközökkel kell eltávolítani. Múzeumokba történelem könyvekbe a helyük.

szoja122 2011.11.27. 19:48:43

@menőmano: Pillanatnyilag nagyon úgy néz ki, hogy nem igazán gondolja a kormány komolyan az IMF-el a tárgyalásokat, vagy ami valószínűbb nincs egyetértés a Fidesz vezetőségében, hogy igazán mit is kellene csinálni.

Időhúzásra játszani halálos bűn lenne, nemcsak az országnak, de nekik is. Az IMF még egyszer nem fogja ezt megengedni.

Bármilyen rossz is kimondani de a törökök lényegesebb szerepet töltenek be mint mi a nemzetközi politikában, ezért is tehették meg az időhúzást.

szoja122 2011.11.27. 20:05:48

@hoplita: "Ha az ellopott-elbaszott pénzek tizede a magyar honvédségre lett volna költve"

Akkor is csak vérontásra lenne elég. Mit érnénk el azzal hogy az elcsatolt területeket visszakapjuk?

A visszarendezés családok 10 millióinak okozna rettenetes fájdalmat, olyanoknak akik döntő többségük még nem is tehet róla. Nem beszélve arról mennyi vért áldozatot kívánna. Az ottani kormányok gondoskodtak arról -erőszakkal is- hogy a saját nemzetiségeikkel töltsék meg a volt magyar területeket.

Mit csinálnánk az ott élő nem magyar nemzetiségiekkel?

Ők már többségben vannak a volt magyar területek jelentős részén.

ubul2000 2011.11.27. 20:09:22

@szoja122: mondjuk ők megkapnák az utonom terület státuszát, bizonyos területeken. Pl Felvidék Morvaország közeli részén.

menőmano 2011.11.27. 20:10:10

@szoja122:
Nem gondolom, hogy nekünk különösebb, irogatni valónk lenne egymással. Írom ezt annak fényében), hogy Te mikor iderobbantál, azt hitted, hogy te vagy itt a vénisten.)
Szóval, vannak itt, akik szivesen szórakoznak veled. Én nem az vagyok.
Igazán sajnálom.
ennyi.

menőmano 2011.11.27. 20:11:33

@szoja122:

oppá" Nagyon remélem felfogtad, hogy mit írtam.
Ha nem tetszik valami, akkor pedig mehetsz a bánatos életbe.
világos????

szoja122 2011.11.27. 20:19:10

@menőmano: Semmivel sem adtam erre okot, de mindegy. Beképzelt majom vagy. Ennyi.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 20:21:39

@dbeata:

így van.

"És azért bőven benne van az emberi hiúság (nehogy mán a szomszédnak nagyobb plazmája legyen) vagy állami szinten (nehogy mán Skoda SUperb-bel járjak, mikor van Lézer-Audi"

Ebben annyi a különbség, hogy a lakosság saját pénzből vásárol, vagy hitelből, amiért neki kell majd megdolgozni.

Míg a politikusok az adófizetők pénzéből élnek, addig a lakosság a saját pénzéből, legalábbis az a része, amelyik tud vásárolgatni.

szoja122 2011.11.27. 20:23:04

@menőmano: Ha így reagálsz egy egyszerű írásra akkor milyen jogon bírálsz is bárkit? Te sem vagy különb azoknál akit bírálsz. Vágod?

menőmano 2011.11.27. 20:23:50

@szoja122:

És???? Én nagyon jól érzem így magam.
Van valami probléma??

szoja122 2011.11.27. 20:28:40

@menőmano: Semmit, csak egy kicsit szórakozok. ugyanolyan bunkó vagy mint Hoplita....

menőmano 2011.11.27. 20:31:46

@szoja122:

Figyelj csak!! Te nekem ne magyarázzál semmit. Nekem csak a Török Gábor írhatja a nem -tetszését,( negatív véleményét a kommentemről,) hogy itt vagyok, vagy hogy mit írok.
A többi iromány csak amolyan firkálmány.)
Totálisan idegesítő vagy.
ennyi.

menőmano 2011.11.27. 20:34:27

@szoja122:

Még ilyet!! Ezt nem is tudtam. Totálisan megleptél!!! De nem probléma. Még az a szerencse, hogy csak te irod.
Amolyan akárki"!!!

menőmano 2011.11.27. 20:36:09

@szoja122:
Jól gondold meg mit írsz!! Mert engem (is) a sarazás CSAK szépit.

oszt.jónapot!!!

:))))))))))

szoja122 2011.11.27. 20:37:05

@menőmano: "Nekem csak a Török Gábor írhatja a nem -tetszését,"

Ezt szintúgy elmondhatom.

Talán ideges vagy? Neked lehet ilyeneket írni? Csak azzal kezdődőt hogy visszaszóltam.

Semmilyen okot nem adtam hogy ilyeneket írj!!!

És a véleményem továbbra is az hogy bunkó vagy, mégpedig méretes....

szoja122 2011.11.27. 20:38:42

@menőmano: Aki végtelenül buta, az végtelenül buta is marad... Bárhogy sarazzák.

menőmano 2011.11.27. 20:39:14

@hoplita:

Olvasta??? Azt irja ez a szerencsétlen. nem tudom nő vagy férfi, de nem is érdekes. Szóval, hogy olyan bunkó vagyok mint Te.

Hallatlan. ????

:))))))))))))))

menőmano 2011.11.27. 20:40:51

@hoplita:
Elnézést) Olvastad??" Így akartam írni.

:))

menőmano 2011.11.27. 20:43:25

@szoja122:
Hmmm. Méretes??? Hát nem mondom, hogy olyan nagyon méretes vagyok. Inkább) csinos- és szép vagyok.
Legalább is azt mondják.

:))))))))))

menőmano 2011.11.27. 20:45:02

@szoja122:

Magasságos egek ura!!! Én nem írtam, hogy végtelenül buta vagy!! De elhiszem neked, hogy az vagy. Végül is nem számít ki vagy. nekem nem.

:))))))))))

inreallife 2011.11.27. 20:45:58

@szoja122: a francokat. ha az imf-et elutasítjuk, az a spekulánsoknak egy startpisztoly eldörrenésével lenne egyenlő, hogy a forintot a mélybe lökjék. az meg a fidesz felkoncolásához vezetne. pontosabban páran ezt szeretnék, de azért ne legyünk vérszomjasak. esetleg az imf pénze helyett ott vannak továbbra is a piacok, csak a 7%-os kamat villámgyorsan 10-12 közé ugrana. spekulánsok még akkor is adnak pénzt, csak megkérik az árát. (megjegyzem, olyan 8% feletti kamatra bűn felvenni a pénzt, nincs az a befeketetés, ami kitermelné, pláne most dekonjunktúra idején...)

van a másik lehetőség, az imf megmondja, mit kér a pénzéért cserébe. ez így mondjuk nem igaz. az imf megmondja, hogy akkor ad pénzt, ha megcsinálunk ezt-azt, mert akkor érzi úgy, hogy vissza is fogjuk fizetni. már sorolom is. nyugdíj-közszolgák leépítése- szociális kiadások-oktatás. privatizélést nem fog kérni, akkora baj nincs. csupa olyan dolgot kér, amit tényleg meg kéne csinálni.... csakhogy akkor viktor lenne a báb, aki csinálja, na ezt sem akarják... ez a bibi

menőmano 2011.11.27. 20:48:34

Na megyek. Ebből elég is volt. Mostanában kicsit fáradékony vagyok.
:))))))))))

ubul2000 2011.11.27. 20:48:51

@menőmano: Viszont Tanakajdon viszont súlyos vereség 1/3 - 2/3

szoja122 2011.11.27. 20:57:41

@inreallife: inreallife 2011.11.27. 20:45:58

Egyetértek amit írsz, de nem tudom, hogy most milyen írásomra reagáltál. Így nem tudok érdemben válaszolni.

inreallife 2011.11.27. 21:06:49

@szoja122: arra, hogy a kormány nem gondolja komolyan. ahogy a kiszivárgó információkból leszűrhető, nagyon is komolyan gondolják, mármint azt, hogy megállapodnak. csak nem akarnak lemenni kutyába. pedig ez még annál is rosszabb lesz. ökörsütés. viktor lemegy kutyába, az eu előveszi a rongybatekertet és ledugja a torkán, az imf meg hátulról ugyanez. majd szép lassan lassú tűz fölött elkezdik pörgetni. amikor megtisztult a lelke, értsd nem bírja kimondani, hogy szabadságharc, forradalom, végtörlesztés, na akkor elengedik, és azt fogja csinálni, amit mondanak neki.

a kérdés az, hogy a hatalommániája mennyire erős. mert az ökörsütés nem jó dolog, viszont így megmaradhat a szemétdomb ura. néha idejönnek imfék eszmecserére, az úgy megy, hogy viktor elmonja az eszméjét, majd utána az imf is, és viktor lecseréli a sajátját az imfére, ez az eszmecsere.

erre mondtam, hogy báb lesz innentől. egy nagy hatalmú báb, de aki időnként beöntésre fog járni. nemtom mennyire erős a hatalomvágya, szerintem az első "kezelést" még bírni fogja, utána majd meglátjuk...

inreallife 2011.11.27. 21:11:17

@menőmano: uhhh, egy auróra szám jut eszembe erről a választásról:

nincs karácsony. :)

márta)) 2011.11.27. 21:17:53

"Most életveszélyes lehet a "török kártyával" játszani
2011.11.25 14:41

A Lehman-csőd után másfél éven át lebegtette Törökország, hogy új hitelmegállapodást kötne az IMF-fel, s bár végül visszaléptek a tárgyalásoktól, ez az idő elég volt arra, hogy a török gazdaság megerősödve jöjjön ki a válságból, miközben a befektetői bizalmat biztosította az IMF-védőháló lebegtetése.

Nem valószínű azonban, hogy ez a taktika Magyarország esetén is beválna, a helyzet merőben más, minden szempontból.
A Moody's-tól jött leminősítés után kifejezetten veszélyes is lehet a "török kártyával" játszani, a csiki-csuki további hitelességi deficitet és ezen keresztül újból emelkedő országkockázatokat eredményezhet. "

Kidomborodó különbségek

A fentiek alapján elmondható, hogy a török és magyar helyzet súlyos pontokban különbözik.

- Törökország mögött állt egy hosszú, csaknem tíz éves együttműködési időszak az IMF-fel - Magyarország esetén ez nincs meg, nem igazán az együttműködési időszak hossza miatt, de amiatt is, hogy tavaly nyáron "elküldtük" az IMF-et, és azóta a kormány folyamatosan "szabadságharcos" kommunikációt folytat, ami nem könnyíti meg a mostani tárgyalásokat,

- a török gazdaság gyors növekedése rugalmasságot ad az országnak, míg a magyar gazdaság akár recesszióra is számíthat, hosszú távon is alacsony lehet a növekedés,

- a török államadósság jelentékenyen csökkent, a devizakitettség viszonylag csekély, a bankszektor jól tőkésített - ezzel szemben a magyar államadósság mérete különösen sérülékennyé teszi az országot, a lakosság és az állam devizakitettsége jelentős, a bankszektor helyzetét több intézkedés nehezíti, a hitelezési aktivitás várhatóan nem tud hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéshez,

- a költségvetés egyenlege úgy tűnik, minden időszakban kedvezőbb Törökországban, míg a magyar költségvetés kedvező egyenlegét idén csak a magánnyugdíjpénztári vagyon biztosítja, még előtte vagyunk a jövő évi, megvalósíthatósági kockázatokkal terhelt hatalmas kiigazításnak, ami a fenntarthatóságot hivatott megteremteni.

- a török hitelminősítés mindhárom intézetnél befektetési kategória alatti, de a kilátások stabilak, illetve pozitívak, ezzel szemben Magyarország esetén nem zárható ki újabb leminősítés a Moody's után. Különösen fontos ebből a szempontból, hogy az S&P és a Fitch is jelezte, hogy kivárja a magyar kormány és a Valutaalap tárgyalásainak eredményét, és ennek fényében dönt majd a hitelminősítésről.
A piac és az intézetek várhatóan árgus szemekkel figyelik majd a magyar IMF-ügy alakulását."

www.portfolio.hu/tool/print/3/15893
.................................

Cséfalvay: Magyarország nem a "török játékot" játssza az IMF-tárgyalásokkal"

Persze, hogy nem hát érdekes lenne. )

márta)) 2011.11.27. 21:24:57

Bocaánat! Csak azért másoltam be ide ezt a néhány sort, hogy a további viták esetleg elkerülhetők legyenek. (itt)
A "Cséfalvay kijelentése, több mint furcsa, és érdekes.)
Nagyon finoman akartam fogalmazni.
:)

márta)) 2011.11.27. 21:28:30

Na már megint!) Bocsánat" igy akartam ) Úgy látszik már irni is elfelejtek,
:)

jjulie 2011.11.27. 21:32:09

ez a legjobb nick

ürügyminisztériumi álamszitkár

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 21:40:23

@szoja122:

Látom nem értetted meg amit írtam.

Nem az erős meg nem a gyenge forintról szól a történet. Az egy viszonyszám más országok valutáihoz képest.

Magas kamat a költségvetési hiány fedezése miatt szükséges. Erről nem a Nemzeti Bank tehet, hanem a kormány.

A Nemzeti Bank feladata a pénz értékének megőrzése. Ez mindenek feletti feladata, nem mehet semmi egyéb rovására.

Ilyen körülményke között, amikor a kormány rontani akarja a forintot, minden független nemzeti bank KÖTELESSÉGE ennek ellenállni a lehetőségei szerint.

S persze az sem feltétlenül igaz, hogy erős gazdaság = erős pénz, gyenge gazdaság = gyenge pénz. Bármilyen erős gazdaságú ország is csődbe megy, ha az állam felelőtlenül költekezik. S bármilyen gyenge gazdaságú ország is képes erős pénzt fenntartani, ha nem szórja a pénzt, megél a bevételeiből.

Az Egyesült Államokat is már csak a hitelek tartják életben, nem az erős gazdaság. Már régóta képtelen saját magát finanszírozni. Egy régi dollár 20-25 mai dollárt ér már.

Az árfolyam csupán a külföld értékítélete, nem arról szól a történet, hanem arról, hogy a magyar állam kapjon továbbra is annyi hitelt, amennyi fedezi a pénzszórását. Ha nincs magas kamat, nincs elég hitel, s jön az államcsőd.

Nem mellesleg pedig az infláció is megugrik. Ami lehet a kormányt nem zavarja, de mindenki mást nagyon is.

A Nemzeti Bank éppen azért nem tudja törvényben meghatározott feladatát teljesíteni, - árstabilitás - mert a mindenkori magyar kormány ez ellen ténykedik.

szoja122 2011.11.27. 21:44:44

@inreallife: Elképzelhető hogy így lesz, de még nagyon berzenkednek, pedig nincs más választásuk, mert elkurták, de nagyon.

inreallife 2011.11.27. 21:48:00

@márta)): erre gondoltál?

"A jövő évi hiánycélt akár további adóemelések árán is tartjuk, a tárgyalások során nem lesz tabutéma."

mondom, hogy megy ez. odamegy a kormány, és felajánl intézkedéseket. az imf oszt szoroz, kb úgy, hogy 6% hiány, ez ennyit ér, az annyit amaz annyit, és a listán bekarikáz pár dolgot. maradhat a bankadó is, ha teszem azt befagyasztják a nyugdíjakat. (nagy poén lenne, most írt 200 milláért a kormány a nyuggereknek)

szóval fel kell ajánlanunk egy kb 600-800 milliárdos csomagot, aminek a fele kiadáscsökkentés lesz. az imf valszeg azokat fogja preferálni két dolog miatt. az egyik, hogy már így is szénné adózzuk magunkat, a másik, hogy az a jövőre nézve is javítja a költségvetést.
pl a nyugdíjas arcvesztést is meg lehet úgy oldani, hogy nem emelésben, hanem külön utalva kp-ban adják oda a 4,2%-ot. így jövőre semmi megtakarítás nem lenne, ellenben 2013-ban nagyon jól fog jönni. ha pedig gdp növekedéshez kötnék az emelés, és a kompenzáció az inflációt adná kp-ban, az lenne a tuti sokszáz milliárdos megtakarítás. az mszp is ezt csinálta a 19000 forinttal annó...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 21:49:31

Erős valutához nem feltétlenül "erős gazdaság" kell, hanem költségvetési egyensúly, hitelek és pénzrontás nélkül.

Azaz, ha az állam mindig megél az adóbevételeiből, akkor lehet erős pénzt fenntartani a gazdaság mindenkori állapotától eléggé függetlenül.

Elég rossz volt a gazdaság állapota 1929-1933 között is, mégsem gyengültek meg a pénzek.

szoja122 2011.11.27. 21:49:58

@Akitlosz: "A Nemzeti Bank feladata a pénz értékének megőrzése. Ez mindenek feletti feladata, nem mehet semmi egyéb rovására." Ez igaz de szerintem akkor túlértékelt volt a forint a gazdaság teljesítményéhez képest. 150 forint körül volt az euró, ha jól emlékszem. Ez nagyon nem volt reális. Minimum 170-180 körül kellett volna lennie a gazdaság teljesítőképességéhez viszonyítva.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 21:52:49

@aszekelyek:

Pontosan így van. Minden "hitelminősítő", minden pénzügyi szakember tudja, hogy nem okos dolog idegen valutában eladósodni, másmilyenben, mint amilyenben a jövedelem képződik.

Magyarország ezt tette, ezt erőltette rá a lakosságra is, de akkor érdekes módon nem minősítették le az országot, csak most, mikorra mindenki számára kiderült a turpisság.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 21:58:58

@szoja122:

Aki felelős beosztású ember, politikus, bankár létére a hazai nemzeti fizetőeszköz, a forint szándékos tönkretételén munkálkodik az börtönbüntetést érdemel(ne).

Akinek olyan a véleménye, mint a tied az nem való az MNB-be, mert egyszerűen alkalmatlan a munkára.

Ez az MNB és a jegybankelnök törvényben kötelezően előírt legfőbb dolga:

"Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása."

S véletlenül sem az, hogy szarrá változtassa a forintot.

inreallife 2011.11.27. 22:00:51

@Akitlosz:
"Nem az erős meg nem a gyenge forintról szól a történet. Az egy viszonyszám más országok valutáihoz képest.

Magas kamat a költségvetési hiány fedezése miatt szükséges. Erről nem a Nemzeti Bank tehet, hanem a kormány."

eddig ok.

"Ilyen körülményke között, amikor a kormány rontani akarja a forintot, minden független nemzeti bank KÖTELESSÉGE ennek ellenállni a lehetőségei szerint.

S persze az sem feltétlenül igaz, hogy erős gazdaság = erős pénz, gyenge gazdaság = gyenge pénz. Bármilyen erős gazdaságú ország is csődbe megy, ha az állam felelőtlenül költekezik. S bármilyen gyenge gazdaságú ország is képes erős pénzt fenntartani, ha nem szórja a pénzt, megél a bevételeiből."

ez már nettó hülyeség. ez első részben, a nemzeti banknak mérlegelnie kell, ugyanis komoly kárt tud tenni, ha mindenáron az inflációleszorítást erőlteti. nem véletlenül nincs 20%-os jegybanki kamat magyarországon. többet buknánk a réven, mint a vámon. a második rész meg akkora hülyeség, hogy neki se állok.

"Az Egyesült Államokat is már csak a hitelek tartják életben, nem az erős gazdaság. Már régóta képtelen saját magát finanszírozni. Egy régi dollár 20-25 mai dollárt ér már."

ez is hülyeség így egybe írva. az egyesült államoknál jobb adóst az életben nem találsz. a hadikiadások miatt van hiányuk, majd behozzák, mert ők be tudják. amerika nagy, tele van mindennel, amire szükségük van. amint szükség van rá, kínából 1 db tornacipő nem érkezik, és már bukta is kínai csoda -10%. amerika meg tudja védeni magát, amikor arra szükség van.

"Az árfolyam csupán a külföld értékítélete, nem arról szól a történet, hanem arról, hogy a magyar állam kapjon továbbra is annyi hitelt, amennyi fedezi a pénzszórását. Ha nincs magas kamat, nincs elég hitel, s jön az államcsőd.

Nem mellesleg pedig az infláció is megugrik. Ami lehet a kormányt nem zavarja, de mindenki mást nagyon is."

ez ok.

"A Nemzeti Bank éppen azért nem tudja törvényben meghatározott feladatát teljesíteni, - árstabilitás - mert a mindenkori magyar kormány ez ellen ténykedik. "

ez részben megint hülyeség. a könnyebb út vezet ide, nem direkt játszanak erre. pl az adóemelés, az inflációt gerjeszt, a kiadáscsökkentés az nem. de olyat meg nem mernek...

szoja122 2011.11.27. 22:04:49

@Akitlosz: "Akinek olyan a véleménye, mint a tied az nem való az MNB-be" Nem is vagyok benne:))))))) Nem vagyok közgazdász......

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:05:18

@szoja122:

"Ezért indult be a svájci frank hitel felvételek sorozata."

A frászt. Az azért indult be, mert a forint hitelek kamata sokkal magasabb volt a svájci frank hitelek kamatainál.

A forint kamatok pedig azért voltak magasak, mert az MNB kénytelen volt magasan tartani azt, a kormány pénzszóró költségvetési politikája miatt, amit csak újabb hitelekből tudott fedezni.

Minden további pénzügyi és gazdasági probléma alapvető oka a költségvetési hiány. Arról pedig a mindenkori kormány tehet és az országgyűlés, amelyik minden felelőtlen költségvetést is képes megszavazni.

Téged zavar a magas alapkamat?

Nem kell hiányt csinálni, akkor nem kell többet annyi hitel, s az MNB kérés nélkül is önként és dalolva fogja csökkenteni az alapkamatot. Ilyen egyszerű. Jelenleg éppen ellentétes folyamatok zajlanak. Megint kamatot kell majd emelni hamarosan úgy tűnik.

szoja122 2011.11.27. 22:07:15

@Akitlosz: Szerinted most is erős forintnak kellene lennie? Rossz a Nemzeti Bank politikája?

graycivil 2011.11.27. 22:07:31

@ubul2000: Ebből is látszik, hogy a demokratikus ellenzék csak úgy tud nyerni, ha nem erőszakolja rá a közösen kiválasztott jelöltjükre saját magát. Tehát nem hangoztatja úton-útfélen, hogy az ő támogatottja (is). Egyszerűen hallgatólagosan nem kell ellenjelöltet állítani, és kommunikálni kell, hogy ki miatt nem állítanak ellenjelöltet.

És persze tanulság az LMP-nek is, hogy támogatói igenis egy ellenzéki összefogás esetén hajlandók csak támogatni.

Illetve tanulság még, hogy a FYDESZ-nek a valóban mindig aktív választóin kívül már nincs nagyon tartaléka. Tehát ahol magas a választási részvétel (bizonytalanok is szavaznak), ott mindig bukik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:10:33

@Unionista:

A függés mértéke döntően fontos.
S az is, hogy csökken éppen a függés, vagy tovább növekszik. Nagyon nem mindegy.

Az általam javasolt módszer természetesen nem szünteti meg egyik napról a másikra a függést, ez képtelenség, hanem folyamatosan csökkenti azt. Így 40-50 év alatt, folyamatos csökkentéssel ez a fajta függés felszámolható úgy, hogy a gazdaság is fejlődni legyen képes, illetve legalábbis emiatt ne kerüljön lényegesen rosszabb helyzetbe.

Szerintem Te pontosan érted, amit írok. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:16:00

@aszekelyek:

így van.
Azért teszik, mert nekik Magyarország függésben tartása az érdekük.

Ha a mindenkori magyar kormány mozgástere korlátozott, s egyre korlátozottabb, akkor a függetlenség látszatát fenntartva, nem tehet egyebet, mint a Magyarországot függésben tartók, tartani akarók érdekei szerint kormányoz.

Magyarország függése pedig már ma is óriási.

Függ a külföldi hitelezőktől, hogy legyen pénz fizetni a hiteleket, függ az energiahordozókat exportáló országoktól, hogy legyen mivel fűteni, meg hajtani az autókat. S függ a külföldi cégektől is, hogy legyen aki foglalkoztatja a magyar munkaerőt.

Mind a három fajta függést csökkenteni lenne célszerű.

inreallife 2011.11.27. 22:17:21

@szoja122: rosszul emléxel, olyan 240 körül volt a vége. nem is az a gáz. az erős valuta akkor ér valamit, ha gazdasági teljesítmény van mögötte. a gazdasági teljesítményt leghatékonyabban beruházással, vagy pedig képzéssel lehet növelni. tehát fejlett technológia+képzett szakemberek igenis a valuta erősödését fogják eredményezni. náluk se fejlett technológia, se képzett szakemberek nincsenek. nem is lesz már, hiszen elkergettük őket. akinek piacképes a tudása, és már megfelelően meg lett taposva ebben az országban, az már máshol termeli a gdpt.

egyébként a szép folyamatosan erősödő valuta a legjobb. ugyanis megy a callback vissza az országba, ami további beruházásokba és képzésekbe csapódik le. mert a versenyt bírni kell, ez egyfajta ösztönző. a leértékelt valuta csak a matolcsy meg aszekelyek álmában segíti a gazdaságot, az importot is alig, viszont a munkát sokkal durvábban leértékeli.

nézd meg a régióban a csehek mindig az eu alapkamatát követik. marha jól csinálják. viszont ott partnerek a kormányzó pártok is hozzá, és az emberek sem olyan megfontolatlanok, mint itt. igaza volt széchenyinek. pont olyan a kormányunk, amilyet megérdemlünk. ész nuku. és hiába van mondjuk egy bokrosunk, még egy egész világgazdasági válság sem volt elég, csak 2,65%-ot elérni.

sajnos sokan nincsenek már ebben az országban. cirka félmillió ember már külföldön egerészik, és van egy olyan érzésem, hogy a nagyobb migráció még csak most kezdődik. legalábbis sokan mondják, hogy megpróbálják a gyereket suli után egyből kiküldeni külföldre, arra spórolnak, hogyha ott talál munkát és megél, már nem fog visszajönni. sőt ismerek olyat is aki visszajött, hogy a gyerekét magyarországon neveljék fel. mindkét szülő diplomás. 1 év után visszamentek amcsiba. ez valamit jelent...

graycivil 2011.11.27. 22:18:27

@Akitlosz: A devizahitel tulajdonképpen árfolymatőzsdeként működik. A probléma csak az benne, hogy nem lehet belőle kilépni (eladni, amikor még kicsi a veszteség).

Óriási politikai kockázatot vállal egy olyan kormány, amely az "óriási üzlete" lehetőségét elveszi a zemberektől. Főleg akkor, ha a borítékolható felháborodást olyan profi módon tudja izzítani, mint a FYDESZ.

Azon országokban, ahol meglépték a korlátozást, ott az ellenzék is valamennyire átlátta a kockázatot, és nem feküdt keresztbe annyira egy ilxen korlátozásnak.

És az sem felejthető el, hogy a devizák árfolyamelőélete sem sejtetett ilyen mértékű bukást. Sőt, a 2010 nyári Kósa-Szíjjártó "árfolyamvulkánig" még kezelhető volt a veszteség, sőt a forinthitellel szemben összességében még talán most is pozitív szaldós. (A végtörlesztés nélkül is)

inreallife 2011.11.27. 22:20:11

@Akitlosz: gondolkozz alekosz. pont, hogy van olyan helyzet, amikor érdemes valutában eladósodni. pl ha most felveszel 1 milliárd dollárt 320-as árfolyamon, majd 1 év múlva visszafizeted 280-on, akkor megérte vagy sem?

gondolkodj és beszélj kevesebb zöldséget...

szoja122 2011.11.27. 22:23:01

@inreallife: A vita ott kezdődött, hogy ki a hibás a svájci frank hitelek élindításáért. Az akkori kormány, vagy a nemzeti bank. Szerinted?

szoja122 2011.11.27. 22:24:54

@inreallife: "rosszul emléxel, olyan 240 körül volt a vége" A vége igen, de amikor elindult a svájci frank hitelezés akkor 150 körül volt.

graycivil 2011.11.27. 22:26:18

@Akitlosz: Ez a demagóg "függetlenítés" okozza az ország romlását.

Ugyanis egy olyan célt tűz ki a kormány, amely nem teljesíthető. Mi sosem leszünk "függetlenek" kicsinységünk miatt. Tehát nem "mindenáron függetlenedni", hanem a "szükségszerű függőséget" kell maximálisan "kiaknázható lehetőséggé" változtatni.

Nálunk nincs forgatható pénz, nincs természeti kincs, nincs beruházható tőke. (Vagyis a szükségesnél jóval kevesebb). Aki ilyen körülmények között "szabadságharcot" hirdet, az vagy hülye, vagy a nemzeti protekcionizmus haszonélvezője.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:29:07

@szoja122:

A pénz szerepe egy tisztességes országban:

1. csereszköz
2. mértékegység, az érték mértékegysége, így a pénz értéke állandó, mint a többi mértékegységé, a méteré, kilogrammé, literé.
3. értékőrző. A pénzben tartott értékek megőrzik az értéküket.

A pénz szerepe a mai világban:

1. csereszköz
2. Eszköz arra, hogy a pénzteremtés jogával felruházott emberek, - politikusok, bankárok - munka nélkül hozzájuthassanak azokhoz a javakhoz, amelyeket a pénzteremtés jogával fel nem ruházott embertömegek munkával állítanak elő.

graycivil 2011.11.27. 22:31:35

@Akitlosz: Mormonok vagy amisok között élsz? :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:34:08

@graycivil:

Nem gond, ha nem érted. Nem a te szinted.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:37:04

@graycivil:

A mérték az érték.
Kis mennyiségben még az arzén is szükséges az emberi szervezetnek, nagyobb adagban pedig halálos méreg. S ez sok mindennel így van.

Magyarország függése a legnagyobb az európai országok között.
Miért lenne muszáj függésben elsőnek lennünk?
Miért nem Szlovákia, Luxemburg, vagy akármelyik másik függjön inkább, mint Magyarország?

Ez a Magyarországot más, idegen érdekeknek ennyire kiszolgáltatni akarás már beteges, semmiképpen nem egészséges szintű.

szoja122 2011.11.27. 22:41:44

@Akitlosz: "Eszköz arra, hogy a pénzteremtés jogával felruházott emberek, - politikusok, bankárok - munka nélkül hozzájuthassanak azokhoz a javakhoz, amelyeket a pénzteremtés jogával fel nem ruházott embertömegek munkával állítanak elő. " ebben sok igazság van.

Szerintem az első válság idején a fejlett országok politikusai rendkívül rosszul próbálták kezelni a válságot.

1. A bankok egy részét meg kellett menteni, mert a kis emberek emberek pénze is benne volt, de a nagyon rosszul teljesítőkét nem.

2. Komoly feltételeket kellett volna szabniuk cserébe a bankok megmentéséért.
Új banktörvényeket amely megakadályozza pl. a virtuális pénzek elszaporodását és féken tartja a bankok túlzott nyereségét és kirúgni azokat a bankárokat akik felelősek voltak a válságért.

3. A bankadó bevezetése, de nem az ami nálunk történik, hanem tartalékként az esetleges csődbe jutott bankok megmentésére. Nem a költségvetési lyukak betömésére használni. Ez nyugaton megtörtént.

A 2-es ponttal komoly hiányosságaik vannak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:41:55

@graycivil:

Éppen azért fordulnak, fordultak a magyarok, bankok, állam, lakosság, stb. a forint helyett a svájci frankhoz, mert az jobb pénz, mint a forint.

Nem kell(ett) nagy jövőbelátónak lenni azt valószínűsíteni, hogy ez így is fog maradni.

Azaz nem várható, hogy a forint sokkal jobb, erősebb pénzé válik, mint a svájci frank, hanem az várható, hogy a forint gyengébb pénz marad a svájci franknál.

Itt megint csak a mérték (volt) a kérdés.

Arra nem számítottak csak, hogy ennyire gyengül a forint a frankhoz képest. Azt senki sem hitte, hogy Magyarország lesz közép-Európa Svájca, a forint pedig a pénzben megtakarítani, pénzt befektetni óhajtók álomvalutája.

Na ilyen a közeljövőben nem lesz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:45:26

@szoja122:

Stabil, nem inflálódó forintnak kellene lennie. S stabil, megalapozott költségvetésnek.

Ha ez megvan, akkor a kedvenc erős/gyenge forint kérdésed is megoldódna.

A piac szépen beárazza a forintot. Nincs értelme mesterségesen nagyon erősíteni, sem gyengíteni. Akarni sem.

Az erősítés elviszi a devizatartalékokat, a gyengítés pedig
inflációt okoz, annak minden nagyon rossz hatásával együtt.

szoja122 2011.11.27. 22:47:24

@Akitlosz: Hogy lehetne függetleníteni?
Szerintem graycivil megjegyzése igaz: "Nálunk nincs forgatható pénz, nincs természeti kincs, nincs beruházható tőke."

Nincs királyi út a gazdaságban. Bizonyítja ezt a Fidesz mostani politikája.

szoja122 2011.11.27. 22:49:05

@Akitlosz: "stabil, megalapozott költségvetésnek." Ez igaz ez szinte mindent megoldana, de leírni könnyű. Mit kellene ezért tenni???

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 22:50:02

@szoja122:

De nem a Nemzeti Bank "értékeli" forintot más valutákhoz képest, hanem a piac.

A Nemzeti Bank csak tompítja, ha nagyon szükséges a szélsőséges piaci hatásokat.

Nem az a Nemzeti Bank dolga, hogy árfolyamtőzsdézzen, spekuláljon a forinttal.

Ha nagyon irreálisan erős lenne a forint, - 220-230 forint / euró árfolyamnál jobb, akkor könnyedén be tudna avatkozni és egy halom pénzt kereshetne vele - lásd Svájc - de sajnos nem ez a helyzet.

240-310 forintos árfolyam között nem igazán van a Nemzeti Banknak semmi tennivalója az árfolyammal.

szoja122 2011.11.27. 22:51:29

@Akitlosz: pl. Amit Bokros mond az megfelelő lenne? Ha igen miért, ha nem ugyancsak miért? Nekem elég meggyőző és bizonyított Horn idejében. Csak nem egy politikus alkat...

szoja122 2011.11.27. 22:53:39

@Akitlosz: "De nem a Nemzeti Bank "értékeli" forintot más valutákhoz képest, hanem a piac." Ez igaz, de ha nyomásra sem csökkenti vagy éppen növeli a kamatot?
Ez már megtörtén párszor...

szoja122 2011.11.27. 22:55:13

Na most már megyek lefeküdni. Holnap délután reagálok.
Mindenkinek jó éjt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 23:02:33

@szoja122:

Már az 1929-es válság is a virtuális, azaz nem létező pénzek miatt tört ki.

Tízszer annyi pénzzel engedték tőzsdézni az embereket, mint amennyi pénzük valójában volt, azzal a kikötéssel, hogy bármikor követelhetik az egyenleg rendezését.

Ez a módszer, tízszer annyi látszólagos pénz a valóságosnál természetesen igen felhajtotta a részvényárakat, aztán mikor elérkezett a szüret ideje, hopp, követelni kezdték a pénzt.

Természetesen senkinek sincs tízszer annyi pénze, mint amennyi pénze van, így kénytelenek voltak eladni a részvényeiket az emberek, amelyeknek az ára, így a töredékére esett. Elszegényedett, kitört a világválság.

De akik kitalálták és megcsinálták óriási vagyont kerestek ezzel a módszerrel.

A gazdasági válságok nem a reálgazdaság miatt következnek be, hanem a virtuális trükkök miatt. Hitelek, tőzsdék, minden olyan terület, ahol nem létező, virtuális javakat tekintenek valósként. Adósságpénzt gyakorlatilag korlátlan mértékben lehet teremteni.

Egyetlen kivétel az 1970-es évekbeli olajválság volt, amikor is valóban nem volt elég olaj, s ezért lett válság.

Az összes többi virtuális lufik kidurranása miatt következett be.
Akár 1929-ben, akár 1987-ben, akár 2008-ban.

Azaz működne a reálgazdaság, ha hagynák reálisan működni.

graycivil 2011.11.27. 23:12:38

@Akitlosz: "Stabil, nem inflálódó forintnak kellene lennie."

Ezt neveznék eurónak? :-)

Jo8!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 23:13:41

@szoja122:

"Hogy lehetne függetleníteni?
Szerintem graycivil megjegyzése igaz: "Nálunk nincs forgatható pénz, nincs természeti kincs, nincs beruházható tőke." "

Így van. Tehát ebből adódik a megoldás, illetve az affelé vezető út. Arra célszerű törekedni, hogy legyen erős magyar nemzeti gazdaság, beruházható magyar tőkével.

Ha ez nem lesz, akkor szerintem semmi esély sincs rá, hogy Magyarország felzárkózzon Nyugat-Európához.

Magyarország csupán olcsó munkabérű összeszerelő terület marad, illetve piac a fogyasztási cikkeknek.

Úgyhogy nem az internacionalista szocializmust, hanem a nemzeti kapitalizmust lenne célszerű erősíteni. Persze nem spontán privatizációval, állami mutyival, hanem tisztességes kereteket teremtve ennek.

Én más módszert nem látok, ahogyan figyelem a pártokat ők még ezt sem látják.

A választók többsége viszont valamilyen szociális, gondoskodó államot akar, így az esélye Magyarországnak a sikerre a nulla fele van.

Ma az ország nem kis részben a hitelezőknek dolgozik, az ő kamathasznukat teremtik elő. Egy másik részben pedig a multik profitjáért. Így a magyar GDP számottevő része folyamatosan külföldre vándorol.

Nem magunknak dolgozunk.

Miközben az állam a megtermelt javak több mint felét elvonja újraosztás céljából, így akik dolgoznak sem viszik, nem vihetik sokra, nem tudnak felhalmozni.

ssi 2011.11.27. 23:27:56

új poszt van :)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 23:28:06

@szoja122:

"Ez igaz ez szinte mindent megoldana,"

Így van. Alfa és omega. Ez a legtöbb probléma alapvető oka, minden más csak következmény.

"de leírni könnyű. Mit kellene ezért tenni???"

Csökkenteni az állami kiadásokat. Kb. olyan egybillió forinttal és rendbe jönne az ország. Pár évig persze rossz lenne, de azután egyre könnyebb.

Ötleted meg gondolom neked is van tömegével, hogy hol lehetne csökkenteni az állami újraelosztást, költekezést.

De nem teszik meg, nincs meg rá az akarat, az erő, semmi.
Egy ilyen mértékű állami kivonulás szinte mindenkit érintene, aki állami pénzekből él. Így nagy lenne a társadalmi ellenállás, amibe belebukhatna a kormány, de újra nem választanák.

Akkor meg jönne egy új kormány, amelyik gyorsan felélni az addigi eredményeket, olcsó és gyors népszerűségszerzés céljából, a hosszú távú következményekkel nem törődve.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 23:35:27

@szoja122:

A kamatot szerintem csak ritkán befolyásolja az árfolyam.
Inkább befolyásolja a költségvetés hiteligénye és az infláció alakulása.
Az árfolyam csak szélsőséges esetben.

Az MNB gyengíteni elvileg korlátlan mértékben tudja a forintot - csak ez óriási károkkal jár a növekedő infláció miatt - de erősíteni csak a devizatartalékok terhére tudja. Ezek pedig kellenek az ország biztonsága miatt, és ugye a hitelek jó része is külföldi valutában van. Nem forintot várnak az országtól, hanem dollárt, frankot, eurót, jent.

A 2008-as devizatartalék szintje látványosan nem volt elégséges.

inreallife 2011.11.27. 23:36:56

@szoja122: jabocs, azt hittem az euróról volt szó.

"150 forint körül volt az euró, ha jól emlékszem."

erre írtam :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.27. 23:40:48

@graycivil:

Az euró is inflálódik. Nem is kicsit. Más kb. 20%-ot veszített az értékéből a bevezetése óta.

S ez az új kötvénykibocsátási ötlet sem tesz jót neki.

Meg az, hogy az eurózónába bevett országok csinálhatnak, amit akarnak. Nem követelik meg a már tag országoktól, hogy az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket betartsák.

Ha újra bevezetnék a német márkát az úgy kb. 100%-nyit értékelődne fel az euróhoz képest.

Az euró nem elég erős, és nem is lehet az, gagyi tagállamokkal - lásd Görögország, de a többi mediterrán ország sem igazán erősíti.

Az alapvető probléma mindig mindenhol -még az Egyesült Államokban is -ugyanaz. A költségvetési hiány.

A politikusok szórni akarják a pénzt.

inreallife 2011.11.27. 23:42:48

@szoja122: természetesen a kettő üdítő keveréke. a kormány gyáva és hitvány volt, elsősorban medgyessy, a másik oldalon meg egy méretes alekosz fajta elképzelést szajkózó és betartani próbáló járai volt. a csillagok szerencsétlen együttállása okozta, hogy két ekkora bráner találkozott...

igazából a kétéves költségvetésből indult el a lavina, egyáltalán nem volt végiggondolva, hatástanulmány meg ilyenek. 1 év után akkora eltérés volt, hogy akár bármelyik balkáni állam számaihoz is ugyanannyi köze volt, mint a miénkhez...

igazság szerint többet vártam a fidesztől, többet vártam a viktortól is, bár túlzott illúzióim nem voltak. de ez a kétharmad tényleg soha vissza nem térő lehetőség lett volna. az is volt, sikerült überelni az mszp lopásokat, sikkasztásokat, pedig az se volt akármilyen fegyvertény...

inreallife 2011.11.27. 23:45:33

@Akitlosz: jó hippi lett volna belőled, ha jópár évvel korábban születsz. naív kisiskolás vagy.

Unionista 2011.11.28. 00:02:21

@Akitlosz:
az államadósság csökkentés racionálisan a növekedés függvénye. ebben az esetben nincs lehetőség osztogatásra, de nincs szükség (túlzott) megszorításra sem.

ha 1% a növekedés, akkor tűzzük ki célul az 1%-os adósságcsökkentést. (az utolsó éves növekedési többletet beáldozzuk) ha ez a növekedés ennél magasabb, akkor nyilván az adósságcsökkenés is arányosabb több. ez egy pofonegyszerű dolog. (lenne fixált árfolyam mellett. ezt még az esetleges árfolyamnyereséggel, és veszteséggel kell korrigálni.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.28. 00:02:39

Az euró persze jobb pénz, mint a forint, de a magyar politikusok nem akarják bevezetni az eurót.
Ezt persze nyíltan nem mondhatják ki, mert az ország kötelezettséget vállalt az euró bevezetésére az EU csatlakozással, de a tettek számítanak és nem a szavak. Magyarország látványosan nem tesz eleget, hogy megfeleljen a feltételeknek.

Ha Magyarország valóban eurót akart volna, akkor azt már 2006-ban be lehetett volna vezetni, kettő évvel az EU csatlakozás után. Teljesen reális célkitűzés lett volna, ha úgy 2000-től kezdve 2006-ig ennek érdekében ténykedik az ország. De véletlenül sem.

S akkor ma már több mint öt éve eurónk lehetne.
S akkor most is mi is segélyezhetnénk a nálunk háromszor jobban élő szegény görögöket.

ssi 2011.11.28. 00:22:01

@Hepci: swarc .. izraelita .. magyarázatnak kaptam .. árajánlat X, kifizetve 90%, szla 25%-ról=kb. engedélyek ára .. mégis van az új termékekről is garancialevél .. ?? .. teljesen tiszta helyzetet ígértek .. meglepett, hogy nem lett .. hát ennyi csak

@tepes: :)
- én ennyire nem bonyolódom bele .. pár hónappal ezelőtt is ezeket javasoltad volna, vagy sokat változott a helyzet ?
- kapitalizmus durva arányai régen ismertek, csak pl. a többség még nem szenved annyira nálunk sem
- 1.5 éve gondoltál arra, hogy O.V. erősíteni akarja a V4-et, sőt az élére állni, sőt majd mást is kezdeni vele?
- mostanában gondolsz arra, hogy ki akarnánk maradni az EU-válságból, s legalább megőrizve mostani állapotunkat, talán kissé növekedve, a válság után automatikusan jobb pozícióba kerülve igazolva lenne az egyedi magyar út?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.28. 00:50:14

@Unionista:

A növekedést nem kell belekeverni. Ha nincs drasztikus recesszió, akkor mindig van - kellene, hogy legyen, - elegendő mozgástér.

Ha a költségvetés egyensúlyban van, akkor nincs szükség az államadósság további növelésére.

Ha pedig nő a gazdaság, akkor könnyedén lehet csökkenteni.

De eddig nagyon nem így működtek az országok. Ha gazdasági növekedés volt, akkor hitelből éltek, mert hát úgyis pénzbőség van.
Ha meg jött a válság, akkor még több hitelből.

Ha már akkor is csak hitelből képesek boldogulni az országok, amikor gazdasági növekedés van, akkor semmi tartalékuk nem marad, és válság esetén azonnal csődközelbe kerül az ország.

Ha nincs háború, nincs valami extrém katasztrófa, akkor nem nagyon van olyan helyzet, hogy egy államnak ne kellene tudnia megélnie az adóbevételeiből.

Az jogos, hogy 1944-1946-ban tönkrement a gazdaság, meg a pengő.

Na de 1946-tól mostanáig?

40 éve gazdasági növekedés esetén is csak hitelből tudja az állam fenntartani magát. Erre jön rá a pénzrontás. 1 magyar forint ma már ér vagy 350 magyar forintot.

Minek kellett 1990 után államadósságot növelni? Meg 2002 után is? Miért nem vezették be az eurót rögtön, ahogyan lehetett volna? Mert jót tesz a gazdaságnak, ha saját forintunk van? De nagyon nem látszik ez! egyáltalán nem. Sőt!

A gazdasági növekedés önmagában az égvilágon semmit nem old meg. Se a költségvetési hiány nem lesz tőle kisebb, se a munkanélküliség, sem az államadósság, sem semmi nem javul tőle automatikusan, ha a politika amúgy felelőtlen továbbra is.

Persze ha valós értékek helyett százalékokban számoljuk a statisztikákat, akkor számít, csak hát százalékkal nem lehet hitelt törleszteni. Ahhoz igazi pénz kell.

Unionista 2011.11.28. 01:12:00

@Akitlosz:
ugyanazt mondjuk: ha növekedés van, akkor adósságot kell csökkenteni.

---

csatlakozhattunk volna ausztriával is a politikai unióhoz (1995), és a monetáris unióhoz (1999). ehhez az kellett volna, hogy a rendszerváltás után létrejöjjön egy osztrák-magyar bundesrepublik. a magyar paraszt bevitte volna a földjét a szövetkezti agrárgazdaságba, az oszták hozhatta volna a pénzét. övé lett volna a sparkasse. a hasznon fele-fele arányban osztoznak. ezt kellett volna csinálni vidéken. a városban meg köztulajdonban tartani a bankot, és az iparvállalatot odaadni az osztráknak. persze előbb-utóbb jöttek volna magánbankok, és esetleg finanszírozták volna a városi ipar is. szóval ez a public-private partnership nem hülyeség. csak ebbe tilos beleszólnia az államnak (a pártoknak). tkp. a klasszikus liberó gondolkodás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.28. 01:32:12

@szoja122: nézd, azt a Károlyit a hozzátartozói (= családtagok) is szégyellik.
Azt hiszem, erről tényleg nem érdemes többet mondani. Amúgy nyugodjék békében.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.28. 02:34:47

@Unionista:

Volt erre akkoriban bármiféle kezdeményezés?

Én nem hallottam ilyenről.

dbeata 2011.11.28. 06:49:46

@Akitlosz: Ja, és ahogy látom, vannak egyenlőbbek (mint mindig), akiknek még mindig jár a 13., 14., és fél 15. havi fizu "jutalom" formájában:index.hu/belfold/2011/11/27/1_2_millio_az_atlagjutalom_az_nmhh-nal/

Persze árnyalja a képet, hogy nagyon kevesen fizetünk ugye adót... és mégis van miből költeni...

dbeata 2011.11.28. 06:57:49

@aszekelyek: Nem baj, most majd Orbán papád elmegy oszt jól eltángálja a csúnya bácsikat menhettenben meg a hogyaszongya londoncity vagy mi a fenébe.. Nem lennék most a helyükben...

Nem rémlik, hogy azért kell most fizetnünk (melynek szimbolikájaként értettem a vizünket, mint szinte "egyetlen" kincsünket, amit még nem sikerült elherdálnunk, de jó úton vagyunk), merthogy elköltöttük a mások pénzét, és most fizetni kell a számlát? Ha nem zabáltuk volna föl nem csak a saját, de gyerekeink, sőt unokáink jövőjét, akkor most nem kéne itt vacognunk. De persze van, akinek még mindig jó világa van:
index.hu/belfold/2011/11/27/1_2_millio_az_atlagjutalom_az_nmhh-nal/ gondolom Te ilyenkor félrefordítod tekintetedet, és azt olvasod ki, hogy csak ennyi osztogatnak maguknak, és nem többet, én viszont nem relatíve, hanem abszolút nézem, és azt mondom, hogy még mindig nagy a baj. És a Föld eltartóképességét még nem említettem, de már nem is nagyon merem, hátha megint megkapom hogy mekkora közhelyeket bírok puffogtatni. Amúgy nem mindenben vitatom amit mondasz, egyszer szívesen leülnék veled beszélgetni, eszmét cserélni. Jó reggelt!

aszekelyek 2011.11.28. 10:52:01

@ubul2000: Aki pedig akar, lehetne azon belül magyar állampolgár is. Aki nem, az nem. Milyen rettenetes fájdalmat vizionál ez a kedves, szted? Ami ma a magyaroknak fáj, egy fél évszázada vagy egy egész óta? Lehet, hogy arról beszél és én értettem félre? :DDDDD@dbeata: Neked is jó reggelt. A csúnya bácsik gyakorlatilag mindenünket akarják, ezt meg veres írta alá nekik, ha nem fizetünk, vigetik. Azt mondom, válasszuk a kisebb rosszat. Fizessünk. Nekem nyolc, ha nem kapnak jutalmat. Sehol. Inklutíve a bankszektorban. Hogy mindenkinek fájjon , tényleg:) Mert ők, bankszövetség, már elismerték a lehető legkisebb rossz fényt rájuk vető szakmai hibát, hogy állítólag ők nem számoltak ezzel a z árfolyamkockázattal. Amikor szóltak sokan az előző kurzusnak, akkor sem? érdekes, érdekes. Szívesen beszélgetek, hogyne. Ide is azért járok. Ha nem használsz közhelyeket, nem is fogom szóvá tenni:) A baj, ami elég nagy, hogy a csúnya bácsiknak túlhatalmuk van. Ha ez nem így lenne egészen jól haladna Magyarország. Is. HA nem löknék vissza ők ! mindig.

aszekelyek 2011.11.28. 10:56:55

@márta)): erre éppen adott okot bajnai , amikor feri mellett .... majd gazdasági miniszter volt. Most sem találta fel a spanyol viaszt. Ő meg nem is áll nagy adófizető hírében... Inkább off-shore-ba rejtő hírében áll. Ő inkább ezen változtasson. Majd a parlament határoz róla, mit fogad el a módosítók közül.

aszekelyek 2011.11.28. 11:00:30

@hoplita: Dolgoznak rajta, valakik. Naponta 50-100 rászizmus elől? menekülő utazik be Kanadába, ami miatt fontolgatják a bevezetését a vízumkérelemnek újra. Nagyon nem lepne meg, ha a szálak végül valamely jobbikos érintettségű jogvédőhöz vezetnének. E pillanatban, azt mondják,... nem tudják, kik szervezik. A te megoldásod is elgondolkodtató. Erősíti ezt az érzésemet.

nyünyüge 2011.11.28. 11:06:06

Hát ennek a nyilatkozatnak jelen helyzetben aztán sok értelme és haszna van, Martonyi KÜLÜGYminiszter úr!

"alaptalan leminősítések sorozata ma már tucatnyi országot érint".

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/martonyi-tucatnyi-alaptalan-leminositesrol-beszel-363286

aszekelyek 2011.11.28. 11:06:52

@szoja122: ideküldte már az IMF a delegációt tárgyalni? Nem Akkor meg milyen időhúzásról beszélsz? természetesen olyan A4-es lesz eléjük rakva, amire nem mondhatják, hogy nem. Csak azok az érdekek nem lesznek beépítve, amik az előzőbe bele voltak. :) időhúzás? megáll az eszem. Még csak belengették a szenny minősítők a leminősítést , már hozzájuk fordultak. Tudom, tudom, már tavaly, sokkal durvább magyarokat sújtó feltételekkel kellett volna szerinted oda fordulni és nem is biztonsági keretért, egyenesen készenléti, lehívott hitelért. ja, ja,... Neked nyilván nem került volna az semmibe. Sőt.

aszekelyek 2011.11.28. 11:13:23

@teevee: Arra is emlékszel, miért engedtek a nyomásuknak? Ugyanazzal fenyegették meg őket, amit most Orbánék ellen elkövetnek. Azonnali államcsődöt csináltak volna. Nem kell azt hinni, erről nincsen tudomása senkinek. Ezért cserébe pld 10 éves adómentességeket kértek és lenyúlták az egész piacot is, ha már itt voltak. Na kinek volt arra pénze, hogy megakadályozza? Az szdsz ezt miért nem ordította, úton-útfélen? Miért a görény taxissztrájkkal kardoztak? Ha már meg akarták buktatni mindenáron az Antall kormányt. id. Tölgyessy úr, minap. Az az egy válasz van kizárva, hogy nem tudtak volna róla. Mindenkiről, mindent tudtak. u.i. Mivel jól őrizték az ügynök aktákat. Mindenkiről, mindenfélét. A diktatúra adattárát.

aszekelyek 2011.11.28. 11:21:39

@Kotkodus: Bocsánat, két bankkonszolidáció volt. Hornék is csináltak egyet..., miközben a lakosság eladósodott. Az egyoldalú szerződésmódosítást is ők csinálták , a z OTP lakáshitelekkel. Csak a pontosság kedvéért. Annyi pénz tömtünk a bankokba, hogy egy büdös szavuk nem lehetne, nemhogy ez a kifejezetten erkölcstelen, tisztességtelen viselkedés.

hoplita 2011.11.28. 11:25:18

@menőmano:
Olvastam. Kit érdekel, hogy mit ugat egy ilyen alulméretezett faszfej?:)

hoplita 2011.11.28. 11:40:23

@aszekelyek:
Engem viszont nagyon meglepne, ha egyszer az életben gondolkodnál is.
Kisanyám, van egy rossz hírem....mán csak tovább hülyülsz.:D

Kotkodus 2011.11.28. 12:30:10

@aszekelyek: biztos, hogy csak azoktól a "sikeres" bankoktól veszünk most el, amelyeket korábban konszolidáltak? hiszen az a kollektív bűnösség terhe lenne és tudjuk, hogy ilyet viktorka (nagyon erős elvi kötődései miatt) nem tenne...

dbeata 2011.11.28. 15:09:27

@aszekelyek: Nem kéne hogy mindegy legyen neked, hogy a jelenlegi helyzetben Te mondjuk nyomorogsz és még jobban elvesznek tőled, miközben a vezírjeink a fazék körül tolakszanak és vígan falatoznak. Úgy látom, nem nagyon fogunk mi egy hullámhosszra kerülni. Felvetettem neked egy érdekességet, erre te egy félmondattal elintézve elkezdesz a bankokról félrebeszélni. Jól csinálod! Inkább mégse erőltessük ezt a vitát.

dzsaszper 2011.11.29. 10:27:31

Én azt nem értem, hogy ha tegyük fel Orbán úgy is dönt, hogy menne, ha pártelnök marad, ki lesz az aki elvállalja a miniszterelnöki tisztséget? Ilyen birka 2/3-os többséggel, akit feltehetően továbbra is Orbán tud a leginkább irányítani?

dzsaszper 2011.11.29. 10:43:00

szóval jó eséllyel, ha valaki be is vállalja a posztot, ő esélyes a Fidesz Medgyessyje címére, akit alkalomadtán könnyen félreállítanak...
süti beállítások módosítása