Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

21:08

Már sokszor nekifutottam ennek az írásnak, de soha nem jutottam a végére – de még a közepére sem. Elsősorban azért, mert az első mondatok visszaolvasása után már éreztem, hogy ezer sebből vérzik; nem érthető, félreérthető, vagy egyszerűen csak hamis. A dilemma ettől függetlenül bennem maradt, és minden alkalommal előjön, ha a miniszterelnök politikai szerepéről gondolkozom.

Bár általában tartózkodom attól, hogy normatív állításokat tegyek (ugyanis – egyre csökkenő lelkesedéssel - hiszek abban, hogy lehet más a politikai elemzés, mint szimpla politikai véleményalkotás), mindez nem jelenti azt, hogy magam ne gondolkoznék a helyesről és a helytelenről, a jóról és a rosszról. Miután a politikáról nem lehet steril módon írni, a vélemény a témaválasztásban, a szóhasználatban és egyebekben időnként az önkorlátozás ellenére is átüt. A figyelmes olvasó számára biztosan kiderült már, hogy nem tartozom Orbán Viktor kritika nélküli rajongói közé: politikáját több minden miatt is fenntartásokkal figyelem. Egy idő után már nem könnyű azonosítani, felismerni ezeket az okokat, elválasztani egymástól a lényegest a lényegtelentől, a „kémiát” a „logikától”. Ha alaposan átgondolom, véleményemben alapvetően a habitus dominál, ám ezek a jellemvonások, hozzáállások végső soron politikákban jelennek meg, tartalom, lényeg lesz belőlük. Kétségtelen, zavar az álszentség, a kimondott szavak és az ismert cselekedetek gyakori diszharmóniája, zavar a hitelességi deficit, a túl sokszor változó, önreflexió nélkül cserélt álláspont, zavar az erőpolitika, az akaratelvűség és a hatalmi kormányzás mindenhatósága, a gesztusok, az önmérséklet hiánya, és zavar az is, amilyen tudatosan, hatásvadász módon, kiszámítottan épül a kultusz, nagyban és kicsiben egyaránt. Gyakran gondolom azt, hogy ezek a jellemvonások (ismétlem: amelyekből cselekedetek, politikák nőnek ki) rossz mintákat adnak, és összességében több kárt okoznak, mint amennyi potenciális politikai hasznot nyújthatnak az országnak.

Ugyanakkor – és innen kezdődik a dilemma – nem lehet eltekinteni két fontos ténytől. Az egyik a politika sajátosságáról, a másik az alternatívákról szól. Mindazt, amit az imént jellemvonásként számba vettem, a politikában egészen másként lehet értékelni, mint a hétköznapi életben. Ami utóbbiban ellenszenves, a politikában gyakran szükséges, az érvényesüléshez, az előrejutáshoz, a célok eléréséhez fontos eszköz. Könyvtárnyi irodalma van ennek a témának, és földhöz ragadt kérdésekkel foglalkozó elemzőként nem is venném a bátorságot, hogy ebben az ügyben okoskodjak. A problémát, a dilemmát azonban tapasztalom, érzem: a politikus nem feltétlenül azon jellemvonásai miatt ér el sikereket, amelyeket a mindennapokban, az emberi érintkezésben általában nagyra tartunk. Az őszinteség, az önreflexió, az önkritika és az önkorlátozás – bármennyire szimpatikusak is – általában inkább akadályai a politikus érvényesülésének, míg ellentéteikkel hosszabb-rövidebb ideig sérülésmentesen haladhat előre egy karrier, érhet el fontos célokat egy politikus. Nem azt állítom, hogy a siker mindent igazol a politikában, de azt igen: ha a siker – és nem a szimpátia - alapján értékelünk, akkor el kell ismernünk ezen tulajdonságok hasznosságát.  

A másik érv, ami tovább árnyalja a képet, az alternatíva. Természetesen nincs pótolhatatlan ember, mindenki helyére megtalálható az utód, s ha regnálása alatt talán nem is látszik ez, a vákuumban hamar előbukkan, formát ölt. Mégis: ha a ma számba vehető alternatívákra tekintünk, a kormányfő politikai teljesítménye minden jogos kritika ellenére döbbenetesen felértékelődik. A párton belüli riválisaival szemben nem csupán a politikai képességekben dominál, de talán még – és ez persze erősen szubjektív állítás – az ö betűvel kezdődő jellemvonásokban is erősebb.  Ugyanez, vagy esetleg még rosszabb is a helyzet, ha az ellenzék jelenlegi vezetőire tekintünk: a parlamenti viták szinte minden alkalommal azt bizonyítják, hogy jelenleg nincs Orbánhoz mérhető politikai kvalitásokkal rendelkező politikus a parlamenti patkóban. Lehet persze azt mondani, hogy az ország talán jobban járna egy kevésbé tudatos politikai vállalkozóval, ám a hatalmat meg is kell tudni szerezni, amihez elengedhetetlennek látszanak azok a képességek, amelyekben ma Orbán még mindenkinél jobbnak látszik.

Lehet szeretni, vagy nem szeretni a kormányfőt, de azt be kell látni: messze vagyunk még attól, hogy összetört, bukott emberként álljon előttünk.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr703461378

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bántják szegény Viktor bácsit 2011.12.14. 19:56:05

Valamit írni kéne erről a szegény miniszterelnök-gyerekről: megsajnáltam szegényt, ahogy állt ott, mint hízásnak indult, alkoholista kisiskolás, Viki a vérzivatarban, édes szentem....

Trackback: Apokalipszis Decemberben 2011.12.14. 19:26:04

Lassan közeledik az időpont, december közepe, amit a miniszterelnök a spekulánsok újabb támadásának időpontjaként vizionált.Elsőre is felvetett néhány kérdést Orbán Viktor látomása. A spekulánsok ritkán tájékoztatnak előre a terveikről, mivel a tranzak...

Trackback: Apokalipszis Decemberben 2011.12.14. 19:23:53

Lassan közeledik az időpont, december közepe, amit a miniszterelnök a spekulánsok újabb támadásának időpontjaként vizionált.Elsőre is felvetett néhány kérdést Orbán Viktor látomása. A spekulánsok ritkán tájékoztatnak előre a terveikről, mivel a tranzak...

Trackback: Mindenki szenved: Joshi Bharat segítségét kérik az országgyűlési képviselők 2011.12.14. 15:05:24

A Fidesz frakció kezdeményezésére a mai napon az országgyűlés nyílt levélben fordult Joshi Bharathoz, hogy a léleklátó segítségét kérje a képviselők és a frakciók között tapasztalható feszültségek kezelésére.Lázár János frakcióvezető elmondta, azért ju...

Trackback: Politológusi szerepek 2011.12.14. 14:12:36

Giró-Szász András kormányszóvivő lett nemrég, épp olyan időszakban egyébként, amikor sok jó hírrel nem szolgálhat. Igaz, az előző kormányszóvivőtől sem emlékszem látványos mondatokra, ők inkább az újságírókon keresztül érnek el hozzánk, harmadik típusú...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2011.12.14. 13:50:02

15 éve szerzett egyéves pénzügyes gyakorlattal nagy bátorság tárgyalni menni az IMF barlangjába? Tényleg az a jó az országnak, ha nem egy felkészült gazdasági szakembert, hanem egy (két) pártkatonát küld a Fidesz tárgyalni az oroszlánhoz? "Kihag...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.14. 13:49:12

Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizot...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.14. 13:48:22

Mihez ért Orbán Viktor tulajdonképpen?  Hol és milyen állást pályázhatna meg ez a 49 éves férfi? Mihez ért a miniszterelnök az ELTE ÁJK-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szer...

Trackback: Fekete és fehér 2011.12.14. 08:01:01

Lehet szeretni, vagy nem szeretni a kormányfőt, de azt be kell látni: messze vagyunk még attól, hogy összetört, bukott emberként álljon előttünk.

Trackback: Válságos üzletindítás 2011.12.14. 06:50:30

Válságos üzletindítás avagy lehet-e „biztosra” menni ma?   Az üzlet szempontjából, mindig van bizonytalan időszak, bizonytalansági tényező. Egy nehéz gazdaság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

aszekelyek 2011.12.16. 10:19:00

@6.Lenin: Addig szekírozták az EU tanácsot az ellenzékiek és barátaik odakint, míg elrendelték, hogy lehessen interneten, blogon, ilyesmit csinálni. Emlékszel? Vannak, akiknek ez a "sajtószabadság" . Macerás egy dolog a demokrácia. A seggfejek is érvényesülnek benne. Azért jó, hogy ezek itt és nem a kormányban seggfejek. :) Sztem mindig a gyűlölködő, elkergető oldalon volt. Empirikus tapasztalat híján pedig semmit nem ért meg ember, teljes mélységében.

panelburzsuj 2011.12.16. 10:20:28

@aszekelyek:

Próbáld meg elképzelni, mennyi is az a négyzetméterenként 20-30 kiló.

ssi 2011.12.16. 10:27:42

@Hepci: nem könnyű helyzet. sokan panaszkodnak, hogy más blogról kitiltják őket, pedig semmi olyat nem írtak. én nem tudom, mi lenne a megoldás, vagy hogyan oldják meg technikailag és tartalmilag a cenzúrázást. ökrön kívül hány (kisebbségi és egyéb) sértegető volt már itt?

T.G. eszköztárai:
- örökre/átmenetileg kitiltja a sértegető kommentelőt azon a néven, mert egy másikon visszajöhet
- vagy megszünteti az anonimitást biztosító blogot
- kérhet bocsánatot az a bizonyos, vagy nevében T.G.
- minden posztja kezdődhet egy feltűnő illemtani útmutatóval

@lüke: "nincset hányszor tudod újra számolni? "
- és csak az elmúlt8év és a nemzetközi helyzet miatt van a sok nincs?
- nekem nem tetszik a kormány haladási iránya - neked?

szerintem:
- itt Mo-on vannak/voltak szép, jó dolgok is - kormányoktól függetlenül is
- színvonalasabb külföld. gyűlölt múlt. érzelmileg erős, de erősen gyűjtőfogalmak

forint.blog.hu/2011/12/16/imf_gyere?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 10:39:51

@nyünyüge: mi az, amit egy blogban vagy fórumon nem lehet megbeszélni? Vagy már ez is túl hosszú? Ami több, mint egy gomb megnyomása, az már nem fér bele az időnkbe?
Egyébként nem nagyon figyelem, ki mit művel a faszbukon, de csak további korcsosulásnak tűnik...

panelburzsuj 2011.12.16. 10:40:27

@manyike:

Mondjuk pl. a kifinomult konzervatizmusára kényes-fényes mandiner blog úri közönsége úgy kupacban azért néha nyomasztóbbnak tűnik, mint egy-egy ide hébehóba beröpülő ökör.

TG valószínűleg föl tudja becsülni, hogy mit ér neki egy igen széles spektrumú, és többé-kevésbé egyenesen megnyilvánuló "közvéleménypanel". (... :)

Bolondok beszédén hisztizni meg vagy képmutatás, vagy ugyanúgy - bolondság ...

aszekelyek 2011.12.16. 10:43:50

@graycivil: egyáltalán nem tartották be. Valamint lemaradtam arról, hogy ők, a szerzőék elkergették volna a komcsikat....:)

tölgyes 2011.12.16. 10:44:00

@graycivil:
Kedves gecivil!

A kormány nagyon helyesen lépett és meggátolta egy másik a deizahitelhez hasonló bomba rtobbantását, ami pedig a küszöbön állt. Már Bajnai alatt nagy volt a nyomás a kormányon, hogy az állam vállaljon garanciát a manyup szolgáltatásaiért abban az esetben, ha a manyup mégse tudja állni az ígéretét: vagyis nem fizet nyugdíjat és a gyerekei nem örökölnek semmit. Ezt már Bajnai se merte meglépni, de a kívánsággal a kormányváltás napján már bekopogtak az új kormányhoz a biztosítók!

Ez lett volna ám csak a nagy vircsaft.. harmadszor is megfizethettük volna a nyugdíj fedezetét, miközben a pénz lenyúlói dörzsölhették volna a kezüket. Szrencsére ezt a robbanást megelőzték az új többség tagjai.. Az meg természetes, hogy ez nem tetszett a biztosító uraknak. Az a néhány ezer milliárd nekik is sok pénz.. pláne, ha a fejést egyszer és mindenkorra abba kell hagyni.

nyünyüge 2011.12.16. 10:44:14

Gíró-Szász selmeczi magaságokban :(

"....A kormányszóvivő továbbá azt is hangsúlyozta, a döntés nem arról szól, hogy a "kormány elvette ezeket a pénzeket, hiszen erről a tagok dönthettek". Mint ismert, az idén január 31-ig kellett döntenie az egykori magánpénztári tagoknak, hogy visszalépnek-e az állami rendszerbe, az azt szabályozó törvényjavaslat címe úgy szólt "törvény a pénztárválasztás szabadságáról". Más kérdés, hogy a maradók akkor úgy tudták, egy évig térítik el befizetéseiket, utána a számlájukon kezelt összeget gyarapítják tovább. ..:"

privatbankar.hu/ongondoskodas/giro-szasz-a-magannyugdijrol-nem-elvettuk-a-tagok-dontottek-242998

tölgyes 2011.12.16. 10:46:08

@lüke: Ezt ne várja Gábortól. Meghaladja az erejét. A boltot pedig nem akarja bezárni.:)

aszekelyek 2011.12.16. 10:57:41

@panelburzsuj: hány év a megtérülése a cuccnak? Maradok a saját termésűnél. Eprem is van. Szabadföldi.már sok indás kis gyereke van. jövőre lesz unokámnak való is. Nem műtrágyázott. Komposzttal dolgozom.. Sok szép giliszta is van...tökéletes, egészséges a talaj.

nyünyüge 2011.12.16. 10:57:58

@Hepci:
én akkor kezdtem a szakmát, amikor még csak az operátorok fértek hozzá a számítógépekhez és diszpécsereken keresztül lehetett programot, "információt" bejuttatni a gépterembe.
Nagy újdonság volt, amikor már a programozók terminálokon keresztül elérték a gépeket.
Ismertem szakmabeli nagy embert, aki a PC-t olvasni nem tudó, csak képeket értő, MacDonalds-ban dolgozó bantu négereknek való (idézet tőle) szerkezetnek tartotta - mert hiszen intelligens ember karakteres terminálon le tudja írni, hogy mit akar a géptől - minek kellene arra ikonok, képek, színek...
A szó szoros értelmében okos ember volt, de a szakmai intelligenciája megállt valahol. Nem tudta,akarta megérteni, hogy a számítástechnika tömegtermék lett, annak minden előnyével és hátrányával.
Itt is erről van szó, szerintem.

panelburzsuj 2011.12.16. 11:02:04

@aszekelyek:

Nem állítottam, hogy terád tervezték.

aszekelyek 2011.12.16. 11:04:52

@lüke: emlékeztetnélek kedves lüke, hogy az Eu biztos asszony után szépen elfogadta a magyar parlament, hogy lehessen ezt művelni bizonyos netes helyeken. A kormány nem engedte volna de az EU kifejezetten ezt kérte. Rasszista és mocskolódó szövegeket lehessen.... ez volt az első körben a "sajtószabadságért vívott harcukban" Ez még nem elég, tovább kardoznak az EU parlamentben.... A médiatörvényt eszerint módosították nekik...Komolyan mondom. Nem baj, ha ezzel tisztában vannak a népek. Sztem helyes, hogy Gábor ennek teret hagy, a z Eu kérésére..... Láthatjuk , olvashatjuk , kik és mire használják ezt, amit kilobbiztak maguknak. Nem nehéz hozzákapcsolni azokhoz, akik kilobbizták.

panelburzsuj 2011.12.16. 11:05:06

@nyünyüge:

Minden jobb egyetemen mutogattak jó kis fortranos kártyapaklikat.

A jógyerekek még lukaszthattak is. Bizony!! .... :))

aszekelyek 2011.12.16. 11:09:06

@ökörpöröly: nahát , ez amerikai népszavás stílus! bartus vagy kertész?

nyünyüge 2011.12.16. 11:13:03

@panelburzsuj:
lyukasztottam én telex-gépen szalagot, meg kézzel job-kártyát...

ubul2000 2011.12.16. 11:19:11

@panelburzsuj: ne viccelj, én államvizsgáztam fortranból :)))

aszekelyek 2011.12.16. 11:20:45

@panelburzsuj: Nekem is mutogattak, hetvenes években olyat. Kandóra járt akkor fiatalabb bátyám barátja. Tavalyi haláláig az MNB-nél nyomta , ott, igen. Még a szekrényméretűről is láthattam olyat. Le voltam nyűgözve:) Az tényleg nem tömegcikk volt.

ubul2000 2011.12.16. 11:22:41

@nyünyüge: kedvencem volt az LF CR utasításpár :)))

aszekelyek 2011.12.16. 11:28:17

@ökörpöröly: ezzel a stílussal kultúráról és szellemi érettségről nyilatkozni! No komment. Erre nem sok vevő van itt. Valóban. Ha ez lenne a követendő, tényleg ne számíts a legtöbb magyarra...

aszekelyek 2011.12.16. 11:34:32

@ökörpöröly: remélem habsburgokkal álmodsz és vértanú vagy aradon:)

graycivil 2011.12.16. 11:38:00

"Giró-Szász: Nem vettük el a nyugdíjpénzt, de az államé a befizetés

A kormányszóvivő leszögezte, "sem korábban, sem a jövőben nem a kormány vette el ezeket a forrásokat, hanem a magán-nyugdíjpénztári tagok döntöttek arról"."

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/giro-szasz-nem-vettuk-el-a-nyugdijpenzt-de-az-allame-a-befizetes-364726

GSZA, most már neked is b+!

graycivil 2011.12.16. 11:41:02

"Gyurcsányék számára az új alaptörvény nem létezik

Ahogyan az új alkotmány megszavazását, úgy az átmeneti rendelkezésekről szóló mai voksolást is bojkottálja a Demokratikus Koalíció. Molnár Csaba frakcióvezető hangsúlyozta: számukra az új alaptörvény nem is létezik."

nol.hu/belfold/gyurcsanyek_szamara_az_uj_alaptorveny_nem_letezik

aszekelyek 2011.12.16. 11:44:21

@lüke: azt mondta tegnapelőtt az én szoci-szadesz kapcsolatom, hogy a vörösiszap miatt nincs bizalmuk anyugatona termékeinkhez.....) mert világgá kürtölték... , kérdeztem, kik tették meg nekünk azt a szívességet? Erre nem mondott semmit.... Mondom akkor a romániai ciánszennyezéss miatt az mér nem ugyanaz? Aszongya azt eltitkolták, nem verték nagy dobra odakint....!? klassz.... mondok, mint csernobilt.... akkor az a piaci jó pozíció szerzés módja... Akkor majd megesszük mi, legalább éhen nem halonk. Vegának lenni meg jó, nem leszek köszvényes. Kevés husika, kapirgáló tyúktól... , meg pulyka... , mangalica, szürkemarha. éjjen. Ők meg egyenek amit akarnak... Annyira vacak észak-rajna westfáliai multiknál kapható látvány-gyümölcs , hogy egyáltalán nem esznek a barátnőmék már. Itt volt a nyáron a lányával, nálam. Egy almát megkóstoltattam vele , leánnyal, meg a saját epremet... Csak nézett, hogy ilyen ízű és állagú is van? Eszébe se jutott a vörösiszap. Amiről azt állították egy időben, hogy nem is ártalmas.... Érdekes ez. A négy mancs és a libák jutottak eszembe, arról, amit a kapcsolatom mondott, odaátról. Sok módja van a piacvédelemnek. A kapcsolatom egyetemen tanít, éppen hogy propagandát. :)

panelburzsuj 2011.12.16. 11:46:01

@ubul2000:

Én pont abban az időszakban ismerkedtem ("hivatalos formában") a számítástechnikával, amikor a nagygépes rendszert (talán R-10?) nem vitték tovább, hanem C-64-eseket vettek.

Úgyhogy Fortrannal kezdtünk - Basic-kel fejeztük be .. :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.16. 11:46:47

@graycivil: A tegnap bejelentett magánnyugdíjpénztári átalakítás kapcsán arra a műsorvezetői kérdésre, hogy mi lesz a 100 ezer pénztári taggal, „kapnak-e lehetőséget, hogy visszatérjenek” az állami rendszerbe, Orbán úgy reagált: „örömmel fogadjuk őket a visszatérésre.” Hozzátette: ezzel befejeződik a nyugdíjrendszer átalakítása és utalt rá, hogy ezentúl a magán megtakarításokra az önkéntes pénztári ág ad majd lehetőséget

lüke 2011.12.16. 11:51:30

@aszekelyek:
ez az összetartás meg az összetartozás:)
majd eldugják a páncélba a számítógépet, ha igy megy:)
mint régen május elsején
s ha nem vigyáznak, a szekrénybe
mint Romain Garry -a nagy komcsi a Lady L-t:)

lüke 2011.12.16. 11:54:10

@panelburzsuj:
tényleg?
én az ananász, mangó etc sorra gondoltam:)
fárasztasz?

panelburzsuj 2011.12.16. 11:55:26

@ciceró:

A tékozló fiúk meg az atyai kegy: nagy dolgok ezek, na.

lüke 2011.12.16. 11:56:53

@SünBalázs: ide van tévedve:),
nem el

panelburzsuj 2011.12.16. 11:56:53

@lüke:

Persze hogy fárasztanálak, de egyszer már kiegyeztünk egy döntetlenben ... :)

aszekelyek 2011.12.16. 12:01:13

@panelburzsuj: Azért kérdeztem, hogy bőtermő-e:) Mi nem kereskedelmi céllal..., saját részre. Nem mindegy, mit eszik az unokám. :) A gyerekeim , én. Amit tudok, megteszek, hogy jót kapjon. az elérhető legjobbat. Természetesen nagyban minden más.... Bár mi a régiekkel üzleteltünk évtizedekig, akik szabadföldiben nyomták... Igaz, nagy eperföldeken. Már a fajták sincsenek meg.... Egész más minden. Házat építettek, éltek, ettek ittak, a kezük munkája és a jó föld után. Ma ez , mintha a múlté lenne. 3 generáció együtt , persze , úgy éltek.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.16. 12:16:42

Az IMF és EU egyeztető bizottság ma délelőtt hazarepült. Egy gyors volt. Még tárgyalni sem hajlandóak velünk. Csak így tovább.

aszekelyek 2011.12.16. 12:17:39

@ciceró: emlékeztetnék, hogy éppen az IMF volt az, aki macerálta már 2006 óta a magyar kormányt, hogy ki kéne iktatni azt a kötelező és államadósság növesztő, hiánynövelő manyupos cuccot. feriék hozzá is láttak, csak kicsit másképp, ami a teljes pénz kezelését illeti. Más eltérés érdemben nincs. Az IMF sztem nem fog ez ellen kifogást emelni. Már tudná Fellegin keresztül a kormány, ha igen:)

2llkedő 2011.12.16. 12:24:35

@aszekelyek: !éppen az IMF volt az, aki macerálta már 2006 óta a magyar kormányt, hogy ki kéne iktatni azt a kötelező és államadósság növesztő, hiánynövelő manyupos cuccot."

Erről valami hiteles dokumentumot tudsz mutatni? Vagy ezt is csak a népmesékben olvastad?

aszekelyek 2011.12.16. 12:27:42

@inreallife: A valóságban vizsgálják... az inkriminált döntéseket. feltételezés a z összebalhézás. Gyakorlatilag ez nem történt meg. Előzetes szándékokról volt szó. Írásos anyag csak február közepén lesz. Addig csak tobzódjatok és híreszteljetek marhaságokat, mint 2010 őszén.

inreallife 2011.12.16. 12:30:24

@aszekelyek: itt azt nyilatkozták, hogy az vágta be a kaput. érdekes nyilatkozat, szijjártó nem érti mi bajuk velünk, rogán szintén azt mondja, hogy nem olvasztjuk össze a pszáfot az mnb-vel, csak a lehetőségét teremtjük meg. kackac.ű

ezek tiszta hülyék. eddig sem tartozott az iimf a kormány rajongói közé, márpedig ezek a szövegeket csak azok eszik meg. 15 perc alatt 2 forintot gyengültünk az euróhoz. bazdmeg tényleg hoplitának lesz igaza, és argentína sorsára jutunk...

kíváncsi vagyok a bekötött szemű szijjártó mit mond majd a sortűz előtt...

aszekelyek 2011.12.16. 12:32:40

@panelburzsuj: erről is van sztorim. Az Eu -ban szabvány csököttet lehet forgalmazni:) vittem akkorákat, amilyet ott még nem láttak, mert a barátnőm férje imádja a magyar paprikát. Néha van náluk is, egy multinál. Olyan hálós dobozban, szabvány kisgörcs. Mondják, hogy nincs nagyobb, mert az a szabvány:) Meg az uborka se görbülhet ám csak úgy.... Gondold át, hogy mekkorát termelsz:) Hová is akarod teríteni?

inreallife 2011.12.16. 12:32:48

@aszekelyek: azt hogy mondod, hogy a delegáció az összes repjegyet kidobta a szemétbe, és ma hajnalban soron kívül elhagyták az országot? én úgy mondanám:

pénzt kölcsönözni ezeknek? lófaszt!

aszekelyek 2011.12.16. 12:37:40

@inreallife: VAn olyan az EU-ban, ahol ezek össze vannak szépen olvasztva. Egyszer lejár majd a simor éra is. Üzletről van szó, sztem, az IMF-nél abban meg nem rajongás a releváns. Pénzről van szó, nem érzelmekről. Meg jogi ügyekről. jj HA átgondolják, éppen rá is jöhetnek, az ő pénzüket biztosítja, ha a jegybank nem tud a kormány ellen dolgozni. Ha akar sem. Beszélnek valamiről. Nem már megtették. TAlán próbáljunk ebben a keretben mozogni.

inreallife 2011.12.16. 12:38:07

@aszekelyek: te tényleg hülye vagy. gondolom fogalmad sincs róla, miért szabványosították az uborka görbületét. pont az ilyen birkák miatt mint te, akik alapvető információk befogadására képtelenek a központ bólintása nélkül. a megszáűrt információk pedig a valóságtól elrugaszkodott téveszmék kialakulásához vezet. egyébként szerintem ez klinikai eset, bár a kormány még direkt támogatja is...

inreallife 2011.12.16. 12:41:43

@aszekelyek: figyuzz, a jegybank és a kormány funkciója az esetek nagy többségében ellentétes. a populista kormány legeslegnagyobb ellensúlya a független jegybank. ezért is ragaszkodnak a pénzügyi körök hozzá. ráadásul az egyik legpopulistáb kormány regnál magyarországon.

argentína jó példa. ott is átvette az uralmat a kormány a jegybank felett, egy évre rá bezártak az üzletek és a bankok az országban. te ennek is örülnél, a bikáknak elég a fű panelház aljában. én viszont nem szeretnék középkori állapotokat...

aszekelyek 2011.12.16. 12:44:46

@2llkedő: csak nem a hasára ütött a szoci kormány , sőt a nagy tudású bajnai:) és egy tollvonással lerendezte a pénztárak végelszámolását, mint saját ötletét, 2009 végén? Az IMF meg nézte és nem szólt egy szót sem? :DDD Most nem érek rá neked dokumentumot keresni de sajtóhír volt. meg nem is nálam vannak a dokumentumaik a 2006-os kormányéknak.
Gondolod, hogy bajnai saját ötlete volt? Akkor érteném, hogy miért taníttatják a John Hopkinson.... annak ellenére, hogy mégsem tudta betenni a zsebeikbe az alapoknak, a teljes magyar magyup pénzt. Sólyom elnök úrnak hála..... anélkül, hogy a magántulajdonosokat erről nyilatkoztatta volna. Vagy felajánlotta volna azt az opciót, hogy lehet másképp is.
@inreallife: nyitott végű jegyük volt , vélelmezem..)

inreallife 2011.12.16. 12:45:22

@aszekelyek:

remek, giró szász nem kommentálja az eseményeket.
délután rendkívüli ülés a fidesz-kdnp frakcióban.
valszeg tényleg nem történt semmi és neked van igazad.
meddig is vártak a hitelminősítők?

inreallife 2011.12.16. 12:48:14

@aszekelyek: az agyad nyitott, ott teszi be a szijjártó a ártó gondolatokat...

aszekelyek 2011.12.16. 12:51:12

@inreallife: A magyar jegybank elnöke sok olyat tett , ami kifejezetten ártott az országnak. Ha erre az érdekellentétre gondolsz. Nem végezte el a kötelességét , megőrizni a forint árfolyamát. Ahhoz biztosíték kell. Ezelőtt a pszáf semmit nem is tett , kormányváltásig, hogy ez jobban menjen. Nem kevésbé populista kormány mellett. Szükség van a munkájuk szinkronizálására. Most aztán végképp nem lehet kétfelé tolni Magyarország szekerét. A kormánynak meg az a kötelessége, hogy ezt biztosítsa. együttműködni enélkül is kell. Elméletben.

graycivil 2011.12.16. 12:55:03

"Berágott a kormányra és idő előtt elutazott az IMF

Péntek délelőtt rendkívüli frakcióülést rendeltek el emiatt a kormánypártoknál."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111216-beragott-a-kormanyra-es-ido-elott-hazautazott-az-imf.html

" A jegybank függetlenségét csorbító jegybanktörvény, valamint a magán-nyugdíjpénztári rendszer végleges felszámolását előre vetítő lépések miatt alakult ki konfliktus. "

aszekelyek 2011.12.16. 12:55:47

@inreallife: ebből nem derült ki, miért is kell csak kis csökött paprikát exportálni:) pardon, ha van egy jósnő is náluk, akkor előre tudták, mikor repülnek... hány óra , hányperckor lesz az összebalhé és mikor kell átbookolni a jegyet. vagyis nem, mert akkor ugye eleve nem rögzítették le, vagy igen? :DDD Értelme csak annak van, hogy nyitott végű jegyük volt. Éppen ma ment olyannal egy ismerősöm a közel-keletre....

aszekelyek 2011.12.16. 12:57:06

@inreallife: tippelhetek? Nem paprika kicsi, a mi pofánk nagy?

2llkedő 2011.12.16. 12:59:09

@aszekelyek: "Most nem érek rá neked dokumentumot keresni de sajtóhír volt."

Pedig ráérhetnél, mert addig csak hazugság az amit írsz, amíg nem tudod igazolni.

graycivil 2011.12.16. 13:00:53

"Váratlan fordulat Sukoró-ügyben

Joav Blum elállt a hatalmas botrányt kavaró telekcserétől, helyreállhat az eredeti állapot, értelmét vesztette a per, amelyben ma hirdetnének ítéletet."

nol.hu/gazdasag/20111216-nem_kell_sukoro

Ylim 2011.12.16. 13:01:20

Orbán szerint az IMF a saját bankunk, hiszen tagok vagyunk.

Még mindig nem érti, hogy mit jelent a "független intézmény".
Estére már azt is kitalálja, hogy az EU is a mienk, mert abban is tagok vagyunk. Nem is beszélve a NATO-ról meg ENSZ-ről.

Kedves Török Gábor, lehet, hogy Orbán nincs összetörve, de hogy az esze teljesen elment, az biztos.

Ha így halad, akkor ezek nem leváltva leszek, hanem lemészárolva, mint az olyan diktátorok, akik nem tudták, hogy hol a határ.

Ajánlott irodalom: Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című verse.

graycivil 2011.12.16. 13:02:52

"Anarchia közeli állapot a Parlamentben - Kiabálva veszekedtek

Senki nem tudja pontosan, mi történik a Parlamentben, annyi biztos, hogy teljes a káosz. A hirtelen összehívott pénteki ülésnapon úgy módosíthatják a házszabályt, hogy a kormánytöbbség gyakorlatilag vita nélkül keresztülnyomhat a törvénygyáron minden törvényt, amit akar, három órával a benyújtása után."

www.vg.hu/kozelet/politika/anarchia-kozeli-allapot-a-parlamentben-kiabalva-veszekedtek-364729

Kiszámíthatóság, stabilitás?

ubul2000 2011.12.16. 13:03:41

@panelburzsuj: nekem még algol is jutott kezdésnek, de abból már nem sokra emlékszem. A fortran nagyon logikus nyelv volt, meg a basic is, különösen a simon's basic amit a c-64-en használtam.

aszekelyek 2011.12.16. 13:04:33

@2llkedő: Nem pelenkázlak. :) Nekem elég, meg másnak is, aki tájékozott, hogy tudjuk, ez így volt. @inreallife: olvasom az origos hírt. Most akkor az IMF melyik belügyünkbe gondolt beleAVATKOZNI? Közük van-e a jegybank törvényünkhöz? Ami egyébként is azt szolgálja, hogy biztos legyen a pénzük. Vagy melyik fontos másik ügybe, amit le kell zárni? pld költségvetés. Törvény szerint. Ajánlásaikat megtehették. feltételeik meg nincsenek. Különösen szociális kiadások terén. :) vagy ezt rosszul tudom? Szándéklevél részünkről készül. :D

2llkedő 2011.12.16. 13:07:33

@aszekelyek: "Nekem elég, meg másnak is, aki tájékozott, hogy tudjuk, ez így volt."

Szánalmas vagy!

nyünyüge 2011.12.16. 13:09:31

@panelburzsuj:
Az R10 a videoton közép-gépe volt, egy francia gép, ha jól rémlik a CDG valamelyik gépének a koppintása.
Nagynak az R20,R30,R40 számítottak, az R40 az IBM-360 megfelelője.

graycivil 2011.12.16. 13:10:02

Azt hiszem érzelmileg és hangulatilag a legtöbb embert Dopeman pártja tudná magához vonzani. Azt hiszem, a jelenlegi B+ hangulat lefedi az elégedetlen 80%-ot, illetve a Himnusz első soraival kell imádkoznunk, hogy ne tépjen már bennünket a balsors a politikai ámokfutókkal.

www.youtube.com/watch?v=RTZJmaJO4GQ

tölgyes 2011.12.16. 13:11:48

@graycivil: Mit gondol mi lesz a következménye annak, ha maga elvisz a bankból 100 milliót.. majd visszaviszi, miután látja, hogy nincs más megoldás:(?

lüke 2011.12.16. 13:15:05

@manyike:
nekem semmelyik kormány nem tetszik
csak a Ferrarié:)

nyünyüge 2011.12.16. 13:20:04

@aszekelyek:

Mielőtt nagyon belelovalod magad:

Az egyeztetés megszakítása Olli Rehn személyes döntése volt, közölte az EU pénzügyi biztosának szóvivője az idő előtt végetért, a magyar kormány valamint az EU és az IMF között folytatott tárgyalák lefújásáról.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/16/brusszel_fujta_le_a_targyalast/

lüke 2011.12.16. 13:20:30

@nyünyüge:
ez igy igaz Európa nyugati felére, söt egész más a nyomtatott sajtó minösége ,mint az online-é,
s más az interperszonális kapcsolattartás értelmiség ikörökben

graycivil 2011.12.16. 13:24:11

@tölgyes: Lehet, hogy mégiscsak tovább kellene vinni Sukorót, hogy El Curo megkapja a kegyelemdöfést a felmentő ítélettel.

Amúgy szerintem most már egyértelmű, hogy Szeretett Vezéretek megőrült. Látszik, arra játszik El Curo, hogy gyorsan meghozzák azokat a törvényeket, amelyeket az IMF kifogásol, és utólag már kész tények várják az IMF-et.

F.Y!DESZ

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.16. 13:25:03

Senki nem tudja, mi történik a Parlamentben - 11 Fideszes maradt bent2011. 12. 16. 12:17|Utolsó módosítás: 2011. 12. 16. 12:56|Közélet » Politika
Olyan nincs! – kiabálta be valaki a kormánypárti padsorokból, amikor az MSZP-s Tóbiás József arról beszélt, hogy elvonják a demokratikus ellenzék megszólalási jogát.
Mik ezek? .Mik ezek?× .A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

A Parlamentben szinte senki nem tudja pontosan, mi történik, annyi biztos, hogy teljes a káosz. A hirtelen összehívott pénteki ülésnapon úgy módosították a házszabályt, hogy a kormánytöbbség gyakorlatilag vita nélkül keresztülnyomhat a törvénygyáron minden törvényt, amit akar, három órával a benyújtása után.

Felkerült ugyanis a napirendre a tegnap délután benyújtott javaslat Lázár János tól és nyolc fideszes társától, amely lehetővé tenné, hogy mindössze negyedóra idejük legyen a frakcióknak a különleges vitákban. Ez a gyakorlat most is létezik, ám most négyötödös többség kell ahhoz, hogy egy vitát ilyen eljárásban tárgyaljanak, ezután azonban csak kétharmad kellene hozzá.

A cikk a hirdetés után folytatódikA folyosón vadabbnál vadabb pletykák terjengnek, miért lenne ez a cél. Azt sokan valószínűnek tartják, hogy a még be sem nyújtott sarkalatos törvényeket szeretnék megszavaztatni még január 1-je, az új alkotmány életbe lépte előtt, valamint azelőtt, hogy a minden bizonnyal szigorú feltételeket támasztó IMF-küldöttség Magyarországra érkezik. Elhangzott azonban már olyan vélemény is, hogy a Fidesz most bebiztosítaná a hatalmát és a szabályrendszert, majd új választást írnának ki, amin ha nem szerzik meg a kétharmadot, nyugodtan hivatkozhatnak arra, hogy a szabályok kötik őket.

Az ülésteremben eközben teljes a káosz. Információink szerint a házbizottság kora délelőtti ülésén, amelyen döntöttek a mai napirendről, már a kiabálva veszekedésig fajuló vita volt, a patkóban pedig szintén nagy a zaklatottság. A teremben akkora a zaj, hogy nem csupán a sajtópáholyban, hanem a levezető elnök Balczó Zoltán szerint az elnöki székben sem lehet hallani semmit a felszólalásokból. Lázár János Fidesz-frakcióvezető az ülés első félórájában körbesétált a frakciója padsorai közt, és szinte minden kis csoporttal beszélt nagyjából fél percet, az ellenzékiek pedig azt próbálták kitalálni, mi történik.

Friss információnk szerint olyan hír terjed, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek fogja nyilvánítani hétfői ülésén az egyházügyi törvényt, ami hivatalosan csak a jövő héten lenne napirenden, de érinti az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényt, amiről ma szavaznának.

Hirdetés
Extra jövedelem?
Tőzsdézz! Tanulj az alapoktól az XTB ingyenes online vagy helyszíni
szemináriumain

Olcsó tablet PC?
Ne keresgélj! Az összes népszerű tablet PC egy helyen friss árakkal
DEPO Online Piac
Végül ezt a szavazást levették a napirendről, felkerült viszont a jegybanktörvény és a házszabály átalakítása. A Házban időközben elterjedt a hír, hogy az IMF előzetes tárgyalásán Budapesten lévő delegáció hazautazott, amitől csak még nagyobb lett a felháborodás. A Fidesz napirendre vette azt, hogy mindkét javaslatról már ma végigmenjen a vita, sőt, a jegybanktörvényt mindössze hatórás időkeretben tárgyalják. Az ülés jelenlegi komolyságáról mindent elmond, hogy mialatt az LMP-s Scheiring Gábor azt kérte, hogy annyit indokoljon meg a kormányoldal, miért kell ezt ilyen gyorsan átnyomni, a felszólalás hangját gyakorlatilag teljesen elnyomták a fideszes „Öltözz fel!” bekiabálások az ingben-zakóban felszólaló képviselő felé, a szocialista Veres János t pedig kinevette a kormánytöbbség, amikor arról beszélt, hogy három perc alatt három forintot romlott az euróárfolyam

graycivil 2011.12.16. 13:25:58

@aszekelyek: "Most akkor az IMF melyik belügyünkbe gondolt beleAVATKOZNI? Közük van-e a jegybank törvényünkhöz?"

Nincs köze, ha nem ad pénzt.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.16. 13:26:36

@ciceró: Elnézést a szerkesztetenségért, de hát ha káosz van, hát káosz van.
A Fidesz képviselők egy része megtébolyodott.

graycivil 2011.12.16. 13:29:26

@ciceró: Szerintem inden fydeszes képviselő fejére kiakasztható lenne, hogy "Ne zavarj! Nem vagyok itthon."

graycivil 2011.12.16. 13:30:55

"Duronelly: A kormány nincs tisztában a tettei súlyával

Két számjegyű kamat, forintgyengülés lehet, mondta a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/16/duronelly_a_kormany_nincs_tisztaban_a_tettei_sulyaval/

graycivil 2011.12.16. 13:32:37

El Curonál beindult a Kadhafi-effektus! >:-O

ubul2000 2011.12.16. 13:37:02

@ciceró: nahát! Követték az mszp/dk-sokat?

tölgyes 2011.12.16. 13:37:19

@graycivil:
Kedves gecivil!
Álmodj királylány hintát, homokozót, rétet kis patakot..:::))

2llkedő 2011.12.16. 13:40:50

@ciceró:
""""" Az államnak pártatlannak kell lennie . Nem ügyeskedhet, nem változtathatj a kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat. Ha az állam részrehajló, és magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, magánérdekek foglyává teszi a törvényhozást, akkor saját működésének értelmét számolja fel. Ha az állam azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak is kell lennie. A Nemzeti Ügyek Kormánya ezért helyre fogja állítani a magyar állam tekintélyét. Közigazgatási rendszerét az ésszerűség útjára tereli és újra a közjó szolgálatába állítja . A bürokráci a okozta indokolatlan társadalmi terheket határozott lépésekkel mérsékli ."""""

nyünyüge 2011.12.16. 13:57:07

@lüke:
folytatva az offolást a szakmád irányába, szerintem ebben a témában ott is van keresnivaló, hogy segíti-e vagy hátráltatja a munkát, ha a gondolkodást kívánó tevékenységeket (pl. a programozás) lehet-e nem a gondolkodásra, hanem az érzelmekre ható eszközökkel segíteni, javítani. Elterelik-e ezek a figyelmet vagy éppen inspirálnak.

nyünyüge 2011.12.16. 13:58:13

@nyünyüge: ill. mi az elterelés okozta veszteség és az inspiráció okozta többlet egyenlege

tepes 2011.12.16. 13:59:07

@ciceró:
Szerintem valami ilyesmi készül:
www.debtdeflation.com/blogs/2011/12/03/my-hardtalk-interview-transcribed/
Ez rendben is lenne, de a megvalósításhoz nem elég a lelkesedés. Felkészült, kioktatott reformközgazdászok hada, ugrásra készen álló alternatív rendszer lenne szükséges. Így az elkerülhetetlennél is nagyobb káosz lesz. Még ha az irány jó is, ha elfogadja az ember, h már böven öngerjesztö recessziós és adósságspirálban vagyunk.

graycivil 2011.12.16. 14:01:26

"Eltitkolta Orbán a bankvezérek elől az EU-IMF-tárgyalók lelépését

A kormányfő arról elfelejtette tájékoztatni a bankvezetőket, hogy röviddel korábban megszakadtak az egyeztetések az IMF-EU-tandem Magyarországon tartózkodó képviselőivel."

hvg.hu/gazdasag/20111216_Orban_Viktor_Bankszovetseg#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_12_16

nyünyüge 2011.12.16. 14:08:07

Közben a bloggazda továbblépett ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 14:29:22

@lüke: az szar horgászni. :)
Múltkor már egy volvós madár is majd' összepisilte magát, amikor követni igyekezett az ártéri erdőben...

ssi 2011.12.16. 14:47:57

@lüke:
"nekem semmelyik kormány nem tetszik
csak a Ferrarié:) " az nem jó, mert mindig meg kell alkudnod .. amúgy mit tud?

@panelburzsuj: egy pillanatra a tartalmon túllépve .. s a széles társadalmon
előnye lett a hátránya: ökör egyértelműen, érthetően, választékosan gyaláz, megfogható tudással
van, aki tő/félmondattal/csak ráutaló szóval kétértelműen .. társadalmi tükörkép

messi-asz 2011.12.16. 18:47:23

@Tell Vilmos: sokféle fülkeforradalmár van....

a buta és elkötelezett... azok nem értik az ellenvéleményeket és nem is olvassák... ezek agresszívek és idegesek, de csak szájaskodnak

vannak akik hivatalból... na azokról nem érdemes beszélni... ha a space nyomása sorozat lövéssel őket pusztítaná akkor vennék észre az ellenforradalmi veszélyt... (kávéznak, pénzt és napot és időt lopnak..)

vannak okos értelmiségiek, azok mind hátrébb húzódnak... érzik a végét... a szakmai-szakági témáikat országos szintre vetítve érzik a közeli szakadékot...

Ov és a fides nem ér rá nagyon dolgoznak a demokrácián... ;)

messi-asz 2011.12.16. 18:53:59

@concret: erős értelmiségi-dzsentri fellengzés... valószínűleg nagyon magvasak....

de mi parasztok, egyszerű nép ritkán értyük...

messi-asz 2011.12.16. 18:56:00

@panelburzsuj: lesz pénz is??? putyinnak mennyit ér a barácságunk? el tuggya tartani az elitünket cserébe? pár billió forintot tud utalni évente? persze csak szigorúan almáért és borért cserébe

messi-asz 2011.12.16. 19:01:45

@lüke: én se látom... de néha neki is kell a pihenés... ritkul... értelmetlen az egész

2 éve leírtam nektek pontosan mi lesz...
majd a véres polgárháború után előkerül aki számít...

messi-asz 2011.12.16. 19:04:31

@SünBalázs: nem értek egyet... így panellal sem...

a GONDOLAT fontosabb mint az álca, a külalak... ne legyünk álszentek, dzsentrik

lüke 2011.12.16. 19:13:26

@manyike: igen?
már miért kellene, egy lüke soha nem alkuszik, azért lüke

lüke 2011.12.16. 19:41:42

@nyünyüge:
szerintem mindkettö
a tárgyi tudás függvényében:)

messi-asz 2011.12.16. 21:50:33

@panelburzsuj: :) örülök hogy újra a gyorsnaszád fedélzetén vagy a klubban:)

anytwo 2011.12.20. 01:28:58

lehet más a politológia...

KovA 2011.12.27. 18:59:28

@2llkedő: AZ nem érdekel hogyan váltják az eu-ban - és nem is lényeges.
Belső fizetőeszköz olyan erőforrások - kereslet kínálat mozgósítására, melyekbe senki nem fektet piaci (hozamkövetelő) pénzt.
Az se nagyon érdekel mit mond az EU - amennyire érdekem és lehetőségem szarok rá. Az Eu nem fogja megoldani a problémánkat következésképpen korlátozottan kell hallgatni rá - amúgy pedig az EUnak is érdeke, hogy magunk ne váljunk problémává.
Megkérdezem: haver tudsz valamit a problémára ? Nem ? Akkó kuss. Ennyi.
Nem érdekelt az EU magát erkölcsileg gyengíteni sem mint nemzetelnyomó erkölcsileg sem pedig látványos kizárási szankciókkal. Örüljön, ha magunk erejéből próbálunk úszni.
íhs nekünk van egy saját nem konvetribilis fizetőeszközünk - az a mi dolgunk.
Lehet te már proletárinternacionalistaglobalista világfinak érzed magad de bakfitty ha itt élsz akkor velünk vagy sorsközösségben elsősorban és nem a naaagy nyugattal meg az USAval - ha meg nem itt élsz : neked is kuss.
Döntsd el hová tartozol.

2llkedő 2011.12.27. 20:21:22

@KovA: "Megkérdezem: haver tudsz valamit a problémára ?"

igen, tudok. Hitelesen kell kormányozni, és nem úgy, hogy a befektetők meneküljenek Magyarországról.

KovA 2012.01.02. 12:53:30

@2llkedő:
Hát ölég baj, ha a hitelesen kormányzás legfőbb mércéje a befektetők nem menekülése... ez afféle liberális piacgarázdálkodásos csőlátás, ami az elmúlt 20 év agymosása következtében aggasztó méreteket öltött.

Belátom azt, hogy ki vagyunk szolgáltatva a világnak melyet megváltani nem fogunk - jelentős mértékben.

De: 20 éven keresztül szapora nyelvcsapásokkal egyebet sem tettünk - inkluzive FiDeSz, hogy szapora nyelvcsapásokkal nyaltuk a nemzetközi befektetők kloakáját - azzal az eredménnyel, hogy 2006-ban odáig jutottunk, hogy felzúdult a nép, majd 2/3-os többséggel hatalomba lett juttatva egy tehetetlen és láthatóan kisebbrendűségi komplexusokkal küszködő kormány - mint egyetlen alternatívája a kövérre hízott SzaDeSz-MaSzoP maffiának - aminek országunk értékrendetlenség/értékrendtelenségben leledzés állapota leginkább köszönhető - és az is, hogy a befektetők továbbiakban kevéssé érdekeltek bennünk.

Éspedig nem elsősorban orrbányáék bénázásai miatt - hanem amiatt, - ahogy azt már kúrcsány úr 2006-os prédikációjában jelezte (az én értelmezésemben): a befektetők a továbbiakban már nem bíznak további befektetéseik hozamában ("mi már számoltunk"), mivelhogy a bennünket terhelő befektetések (kölcsönök) hozamköveteléseinek besarcolása is szemmel láthatóan súlyos nehézségekbe ütközik...
Félő, hogy a rabszolga cucjális-gazdasági-társadalmi értelemben összerogy-oszt hiába lett megvásárolva, halálba szökik.

Az már csak hab a tortán - ha úgy tetszik az összeomlás előjele - , hogy 2/3-os többség ellenére kiszámíthatatlan a kormányzás - az állam (adó általi) hozambehajtó funkciójában megbízhatatlan... megelőzőleg kiszámíthatóan volt túl nagy a kockázat a befektetőknek, most meg kiszámíthatatlanul - merthogy szemmel láthatóan a besarcolható adó nem fedi a hozamköveteléseiket.

A lényeg - kiszámíthatóan vagy kiszámíthatatlanul (de) ugyanaz.

De ti azért csak higyjetek a liberalizált piacgarázdálkodás egyedül megváltó voltában és imádjátok csak :-)
Még elkél egypár lecke - lehet egy generációnak kell kihalni.

KovA 2012.01.02. 13:02:56

@2llkedő: Ja egyébként bocsi - a kérdés, hogy tudsz-e - nem is neked akart szólni, hanem az EU-nak - belátom félreérthető volt.
Azt akartam vele kifejezni, hogy az EU- ha nem tudja megoldani a problémát ami itt van, akkor kuss neki.
Kissé szélsőségesen kifejezve a lényeget.
Valójában (sajnos) nem célszerű azt mondani, hogy kuss - lásd orrbányáékat, akik nagy mellénnyel eldurrogják a magukét, majd kérnek engedélyt meghunyászkodni szégyenszemre.
Egy dologra jó talán a játék: leleplezi nemzeti önrendelkezésünk/szabadságunk illúzió voltát...

No de ha nem is célszerű azt mondanunk, hogy kuss - legalább gondolnunk kell - ahelyett, hogy idegen érdekek sanda elvárásait bálványoznánk és kérnénk számon egymáson...