Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

00:39

Sorsdöntő napok jöhetnek. Barroso levele után nem tűnik légből kapott feltételezésnek, hogy az ország minden bizonnyal nem kap pénzügyi segítséget, ha a rohamtempóra kapcsolt parlamenti többség megszavazza azt a két törvényjavaslatot, amelynek visszavonását az EU a tárgyalások feltételéül szabja. Lehet persze hőzöngeni, de én most is inkább gondolkozást ajánlanék. Mindenkinek.

Politikusokkal beszélgetve, véleményeket olvasgatva azt tapasztalom, hogy ebben az ügyben szinte minden összecsúszott. Nemzeti szuverenitás, Moszkva, magyar virtus, zseniális tárgyalási stratégia, magyarellenesség az egyik oldalon, rossz kormányzás, hiteltelenség, diktatúraépítés, hatalmi arrogancia a másikon – mindenki kedvére kiválaszthatja azt a panelt, amit a legszívesebben használ. Pedig jó lenne legalább egy pillanatra végre felemelni a fejünket, s a korábbi becsípődések nélkül gyorsan feltenni a legsürgetőbb alapkérdéseket.

1. Először is azt, hogy komolyan gondolja-e a dolgot az EU. Ha a válaszunk nem, mert majd úgyis meggondolják magukat, engednek, felpuhulnak, meggyőzzük őket, akkor az egész dilemma jelentősége csökken, tulajdonképpen mindegy is, hogy mit lépünk, marad esélyünk a megállapodásra. A nemmel válaszolók itt ki is szállhatnak, a többi kérdés számukra most nem aktuális. Ha azonban igennel felelünk, már itt is a második kérdés.

2. Mi történne az országgal, ha nem jönne létre a megállapodás? Ha úgy gondoljuk, hogy semmi komoly, mert az ország a piacról vagy ilyen-olyan kreatív megoldásokkal is finanszírozható, szintén nincs ok az aggodalomra, bátran elő az agarakkal, ha éppen úgy tartjuk helyesnek. Ha azonban ennél súlyosabbnak látjuk a helyzetet, elszaladó árfolyamokat, fizetési nehézségeket, költségvetési gondokat is elképzelhetőnek tartunk a megállapodás elmaradása esetén, akkor újabb kérdésre lesz szükségünk.

3. Próbálok pontosan fogalmazni, mert talán ez a leglényegesebb pont: akad bármilyen olyan szempont, ami miatt érdemes vállalni ezt a kockázatot? Lehet bármi fontosabb, mint az a biztonság, amit egy ilyen megállapodás nyújthat az országnak és lakóinak? Elméletileg sok ilyen lehetne: megmutatni a világnak, megvédeni a szuverenitásunkat, nem engedni a zsarolásnak, elmozdulni az önállóság irányába. Vagy gondolhatjuk azt is, hogy az MNB-ről szóló törvény átvitele, az egykulcsos adó kétharmados védelem mögé helyezése ennél többet ér. Sőt, még akár tisztán politikai-hatalmi szempontok is bejöhetnek a képbe, különösen politikusok esetében: megóvni a presztízsüket, védhetőbbnek, politikailag kevésbé veszélyesnek gondolt opciót választani. Aki ezek közül bármelyikre felelősségteljesen azt meri mondani, hogy valamelyik fontosabb, értékesebb, mint a megállapodás által kínált előnyök, az logikusan választhatja a konfrontációt. Ám aki nem tud ilyet mondani, arra még egy kérdés vár.

4.  Ami valahogy így hangzik: ha az EU nem fogja meggondolni magát, ha az országnak kell a hitel és ha nem ismerünk ennél fontosabb, ezzel ellentétes irányba mutató érvet, akkor vajon az ország érdekében jár el a kormány, ha nem teszi meg azt, amit az unió a tárgyalások előfeltételéül szabott? Míg az első három kérdés esetében volt alternatív válasz, itt szerintem csak egy van. Az erős nem, és a belőle következő világos politikai felelősség. Amit akár úgy is hívhatunk, hogy reálpolitika.

5. A reálpolitika választása azonban nem ment fel egy további kérdés megválaszolása alól. S bár abban az értelemben nem tartozik ide, hogy logikusan nem befolyásolhatná a mostani döntést, egyszer majd fel kell tenni, és a választók fel is fogják tenni. Már írtam róla korábban, a ciklus talán legfontosabb kérdésének nevezve: ki a felelős azért, hogy ide jutottunk, hogy mostanra csak ilyen választási lehetőségeink maradtak?

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr293479820

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pár évente forradalom - vajon mitől életképtelen a magyar polgár 2011.12.23. 14:24:02

Most zajlik az élet. 2011. karácsonyára megint benépesült a Kossuth tér, forradalmi a hangulat. A bukottnak, hűtlennek és dilettánsnak mondott kormány távozását, a demokratikus normák visszaállítását követelik a tiltakozók. Ezek az igények teljesen jog...

Trackback: Szecesszió 2011.12.22. 20:10:42

Ahol a beleszólás lehetősége megszűnik, szükségszerűen közös értékeink ellen, szűk lobbicsoportok (a családtagok és a haverok) érdekeiben folyik a kormányzás és a társadalmi intézmények működtetése. Ahol a mégoly áttételes képviseleti rendszeren keresz...

Trackback: Az igazi Barroso levelei az igazi Orbánnak 2011.12.22. 13:48:24

Az igazi, a vágatlan, az eredeti változat! Ne higgyen a bóvlinak: a bóvlisajtóban megjelent bóvlihamisításokat mink erőteljesen szembe köpjük! Ószeresek, levelekkel házaló ügynökök, second chef assistant területi képviselők és egyéb IMF-szakértők által...

Trackback: Dajcstomi: “te jóska, nem áll fel?” 2011.12.21. 13:20:28

Azért az elképesztő, ha az Európa Parlament egyik képviselője úgy viselkedik, mint egy idióta troll....

Trackback: Csont a kutyáknak 2011.12.21. 13:15:44

Vagy mi a csoda. Dióhéjban annyiról van szó, hogy a minap csoda történt, mirákulum, az Alkotmánybíróság, amelyről azt hittük, egy üzemi menza étlapjáról sem képes önálló véleményt alkotni, merész huszárvágással alkotmányellenesnek minősítette a sajtótö...

Trackback: ENNYI VOLT 2011.12.21. 09:34:26

...Az egyszemélyes kormányzásnak vannak kockázatai. Azt már rengetegszer hallottuk, hogy a jelenlegi miniszterelnök úgy tekint fő gazdaságpolitikusára, mint a jobb kezére. Arról is többször nyilatkoztak a kormánypárt politikusai, hogy mindig az t...

Trackback: ÁRULÓK 2011.12.21. 09:34:10

  A Magyar Nép és a Demokrácia árulói, neveteket nem feledjük!   Vádolunk benneteket azzal, hogy felszámoltátok a Magyar Köztársaságot! Vádolunk benneteket azzal, hogy nem tartjátok tiszteletben az alapvető emberi jogokat! Vádolunk ...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.21. 09:29:11

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán? Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztősé...

Trackback: Orbán mögött meredező sztálinista zászlóerdő 2011.12.21. 09:28:19

Az Orbán háta mögött ágaskodó zászlóerdő egy bizarr tekintélynövelő, egy vizuális viagra, egy fallikus szimbólum, fenyegető erőfitogtatás, önbizalom-erősítő kapaszkodó. Gyaláz-e nemzeti jelképet a miniszterelnök azzal, hogy a Rákosi-diktatúrát idéző...

Trackback: Bazmeg az Orbánt, bazmeg a kormányt! 2011.12.21. 09:25:59

Nem rajongok a bazmegoló zenékért, de kíváncsi lettem, mit tett a rapper, amivel magára vonta a hatóság, és ezzel együtt a média megkülönböztetett figyelmét. Olvastad már a szöveget, ami miatt Dopemant bactatja az ügyészség? Olvasd el most!  A ...

Trackback: "Ez a harc lesz a végső?" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.12.21. 09:22:10

Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ulrike (törölt) 2011.12.22. 21:07:46

@knausztimi: Nem. A legtöbb dologért, mi velünk történik mi magunk felelünk.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.22. 21:08:27

@hoplita: A közszférában 2008.01.01-én volt általános béremelés. 4%-os. Azóta elvették a 13. havi illetményt és a ruhapénzt. Ez kb. 15%-os bércsökkentésnek felel meg. Nominálisan. Reálértékben 20-30%-os a csökkentés.
Ennek köszönhető hogy egy kezdő orvos és egy kezdő rendőrjárőr kevesebbet keres mint egy kukás autót vezető.

panelburzsuj 2011.12.22. 21:09:56

@manyike:

Meglehetősen viszolyogtató érzés anonim ítészek kedvét keresgetgetni ...

Vagy balfék informatikusok szemetében botladozni.

graycivil 2011.12.22. 21:11:08

"Orbán: Ha az IMF irányítása alá kerül az ország, akkor ránk semmi szükség"

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/orban-ha-az-imf-iranyitasa-ala-kerul-az-orszag-akkor-rank-semmi-szukseg-365226

Végre egy reális "helyzetfelismerés"! Kedves Vezető, húzz el! >:-O

aszekelyek 2011.12.22. 21:12:03

@manyike: Amire én írok, azt kellene megnézned. mindig a válasz erre gombot használom:) Ha bárkinek is írtad azt, amire én válaszolok, megjelenik , abból vissza tudod követni, hogy miről volt szó az előzményeiben. Vagy arra kattintasz, akinek írtad te, és akkor azt is tudod követni, visszaadja neked a blogmotor, :) Kikeresi és az lesz a legfelső bejegyzés a képernyődön.

aszekelyek 2011.12.22. 21:15:26

@graycivil: ezért is mondtuk , hogy amikor az IMF irányítása alatt volt az ország, értsd bajnai kormányzása, akkor semmi szükség nem volt kormányra, csak végrehajtó szerv volt bajnai.

graycivil 2011.12.22. 21:17:32

@aszekelyek: Igazad van, az önsorsrontó pojácáskodás nem tűri az ésszerűség kereteit.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.22. 21:21:05

@graycivil: Egyelőre nem született döntés arról, hogy folytatódnak-e, és ha igen, akkor mikor folytatódnak a megbeszélések a magyar kormánnyal akár formális, akár informális keretek között az EU-tól és az IMF-től kért esetleges pénzügyi segítségre vonatkozóan - közölte Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője.

---

Ez elég egyértelmű üzenet. Ha a kormány nem hátrál meg, nem kapunk pénzt.
Nagyon közel vagyunk egy államcsődhöz. Még 2-3 hónap. Több időnk nem nagyon van, hogy megegyezzünk.

megszűnt 2011.12.22. 21:21:18

@ulrike:

A helyettem helyesen író programot még meggondolom, mondhatnám, de itt van mellettem A magyar helyesírás szabályai. Ez egyelőre elegendőnek tűnik.

Az angolt, mint minap este tetted, magyarázod, ezúttal köszönöm, kimentettem Barosso levelének vitatott sorait és okosabban néztem utána a tévét.

"A legtöbb dologért, mi velünk történik mi magunk felelünk."

Részben. Vannak dolgok, melyek így is, úgy is, akaratunktól függetlenül, de megtörténnek velünk. Jó és rossz dolgok egyaránt, bár az, hogy mi jó és mi rossz, azt nem mindig sikerül azonosítani.

Egy, első ránézésre rossznak tűnő esetből lehet, hogy sokkal többet tanulunk, mint valamiből, ami pillanatnyi örömérzetet nyújt és akár jónak is nevezhetnénk adott pillanatban.

jjulie 2011.12.22. 21:24:41

@aszekelyek:

most is jobb lenne az, ha az imf és az eu kormányozna itt, és nem leszartfaszu orbán döbrögi viktor

van isten, megbukott gyorsan a picsaszáj külföldön

aszekelyek 2011.12.22. 21:32:31

@radala: Olvasod az indexet? mert messze van mindentől ami etikus..., hiteles. Összeugrottam már velük, nem is egyszer....Gyakran vetik el asulykot. Egy sportolónk megölésének körülményeiről és annak hátteréről írtak, valótlant, legalábbis meg nem vizsgált hitelességűt,, amit a magyar nemzet fórumán nehezményeztem. Először akkor estek nekem... Kegyeletet sem, áhh,... miért pont a parlament méltóságát?... Milyen naiv ez Kövér úr.... :) nem arra kapták a pénzt, még kormányváltás előtt....

jjulie 2011.12.22. 21:34:21

@aszekelyek:

a fidesz kurvaannya elvitte rég a parlament méltóságát banya, miről ugatsz?

graycivil 2011.12.22. 21:38:07

@aszekelyek: A MN lelkes olvasójaként részedről újságírói etika hiányáról beszélni az Index esetében elég rühejes.

graycivil 2011.12.22. 21:41:26

"Nomura: Megbukott Orbán trükkje, játszanak a piaccal

A kormány csak egy válság után lesz hajlandó megállapodni az IMF-fel. Újra hangot ad annak a véleményének, miszerint a dolgok még a jelenleginél is rosszabbra fognak fordulni, mielőtt javulhatnának."

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/nomura-megbukott-orban-trukkje-jatszanak-a-piaccal-365163

Feltétlenül nyakig szarban kell várnunk, hogy El Curo a fejünkre ürítsen? F.Y!DESZ

ssi 2011.12.22. 21:48:13

@aszekelyek: köszi :) feldolgozás alatt ..

@graycivil: AB és a manyup ügy .. érdemi, vagy színjáték, hamarosan kiderül

@panelburzsuj: "viszolyogtató érzés anonim ítészek kedvét keresgetni" nálam megátalkodott kíváncsiság

@ciceró: s Barroso levelének elutasításával az MNB-tartalék kerül előtérbe ..

@ulrike: szerinted is: amíg nincs, nem hiszik, pl. csőd, s végsőkig elmennek+MSZMP, Gy.F. leszámolás kidolgozás alatt. versenyfutás az idővel: meddig maradnak és mennyit tudnak bevégezni alatta

@knausztimi:
- átgondoltam: én csak abban változtam, hogy nem faggatlak már személy szerint téged a kérdéseimmel. de nem azért, mert nem érdekelsz, hanem mert nem sikerült úgy átadnom, ahogy szerettem volna .. viszont te mintha valóban változnál .. előnyödre :))) érdekel a titka, de már nem leszek tolakodó, bár olyan a te érdekedben voltam :)
- na, megyek vasalni .. pl. 28 db ing .. sokat utazik az uram .. ha meg nem, reggeltől hajnalig a tudományba ássa magát .. ő a 2 lábon járó elvarázsolt lexikon, én meg a 2 lábon járó realitás

további szép estét :)

aszekelyek 2011.12.22. 21:48:14

@graycivil: Az a feri vót. Az önsorsrontó pojáca. Ám az a baj, mindannyiunk sorsát rontotta. Az övéért nem bánkódna senki.

aszekelyek 2011.12.22. 21:51:12

@graycivil: persze, persze... nyilván..., mert az egyedül hiteles a népszava.., na meg népszabóság...., ahol ahamis Teller levelet nyomatták... és más csemegéket. Tudod, nekem elég, hogy én tudom, átvettek ellenőrizetlen híresztelést akkor egy romániai laptól és tényként közölték.

ssi 2011.12.22. 21:56:07

Kocsis Máté Mong informátorát kerestetné Pintérrel

hvg.hu/itthon/20111222_kocsis_mate_barroso_level

rend vagy demokrácia ?

aszekelyek 2011.12.22. 21:58:24

@nyünyüge: nemrég el is mondta személyesen a hírtv-ben, hogyan és miért , mit írt.

graycivil 2011.12.22. 21:59:40

@aszekelyek: Nem veszed észre, hogy ez már csak El Curo egyszemélyes politikai pókerjátszmája?

És mivel piszok rosszul pókerezik, "beteges játékszenvedélyének" brutális veszteségeit mi finanszírozzuk.

Követni fogod El Curot bunkerébe is?

panelburzsuj 2011.12.22. 21:59:51

@manyike:

Most iszonyúan felfuvalkodott leszek: ahogy a testi birokra kelésben is, úgy a szellemiben is csak akkor élvezetes a játék, ha a részvevők játékereje nagyjából kiegyenlített, és a cél nívója is ehhez a szinthez illő.

Szóval engem nemigen szórakoztat az, hogy félanalfabéta infomatikusok selejt munkájával meccsezzek.

graycivil 2011.12.22. 22:03:35

@manyike: Jellemző, hogy nem a levél tartalma számukra a ciki, hanem annak megszerzése.

Sejtésem szerint az informátor a levélváltás "nem orbáni oldalán" keresendő. Valszeg' Brüsszelnek állt érdekében, hogy El Curo ne tagadhassa le a levél tartalmát.

De pont ezt szeretnék eltitkolni. Mert így nyilvánosságra kerülve pokolian kínos minden kormánypárti "levélmagyarázat".

panelburzsuj 2011.12.22. 22:06:28

@panelburzsuj:

(És ha már politológia: Barroso et. al. kábé ugyanígy érezhet Orbán és csatolt részei iránt. Egy darabig rácsodálkoztak, de most már túl sok keserves és kockázatos rejtvény van előttük ahhoz, hogy örökké csak az infantilis magyar kormánnyal homokozgassanak.)

megszűnt 2011.12.22. 22:07:56

@manyike:

Tolakodó? Te ilyen szavakat sem mondtál volna soha, de soha. Én pedig nem udvariaskodom, szóval előnyödre változtál. Tényként és nem vitára bocsájtva.

"viszont te mintha valóban változnál .. előnyödre :))) érdekel a titka, de már nem leszek tolakodó, bár olyan a te érdekedben voltam :)"

Valóban változtam. Kezdek felnőni, ami nem biztos, hogy jó, mert olyankor az ember elveszíti az álmait.

Viszont kívánom a szép estét és hát egy tudós férjnél nincs nagyobb öröm! Elvarázsolt lexikon. Szép.:)

Éppen ma mondtam a tanáromnak @ulrike: blogtársamra hivatkozva, hogy jó az, amikor sok-sok okos emberrel vagyunk körülvéve és milyen rossz lehet csupa ostobával.

aszekelyek 2011.12.22. 22:11:17

@knausztimi: Az volt a baj, Timike. Úgy emlékszem nem voltál épp blogon akkoriban , amikor kiderült , nem írható be az egyik tagja a sajtós klubosnak. Meg a leánya vezetékneve. Mert , mint egy blogtárs felhomályosított minket , úgy kezeli a szűrő, hogy tiltottnak minősül. Nem avar és nem bolgár urak , a harmadik , családneve. Bár nem teljesen azonos , mégis úgy értelmezi. Nem személy, technika. Nekem is kétszer kellett elolvasnom , mire meg is értettem , hogyan is szűr a technika. Azt pedig nem Gábor dönti el, mi tiltott. Maga írta ide azt is , akkor. Volt itt egy kis vita , csak a szokásos:) -erről is. Ha azt kihagyod , mást be tudsz írni. Kiválóságod majd átsegít rajta, hogy körülírva is tudjuk, kiről van szó. Szedd elő a szuperlatívuszokat ,... 168 óráról hvg-ről... :) Utalj az impresszumra... :) megoldod , ügyes lány vagy:D

megszűnt 2011.12.22. 22:19:00

@aszekelyek:

Köszönöm. Antónia vezetékneve volt akkor, amit nem szabad ideírni? Nagyon jó stílusban kérdez. Ezt kívántam mondani följebb és nem sikerült.

A másik az én ügyességemről: ne gondold, hogy annyira, csak alig és éppenhogy.

aszekelyek 2011.12.22. 22:23:02

@knausztimi: igen, ő volt. Egészen jó a leány. Néha , csak nagyon néha jön ki a papa manírja rajta. Tehetséges.

aszekelyek 2011.12.22. 22:26:25

Jóccakát, mindenkinek!

tibapó 2011.12.22. 22:30:13

@Bulat Okudzsava: De könyörgöm, valaki bökje már ki, mi ennek a jóasszonynak a leánykori keresztneve???

panelburzsuj 2011.12.22. 22:30:31

@knausztimi: @aszekelyek:

Betojok!

Azért keresgeljek szinonímákat Hoplita hentesvonzalmaira, mert valaki fosik Mész árus Antónia nevétől? (Vagy az apján áll ilyen "nemes" bosszút ... ?)

panelburzsuj 2011.12.22. 22:32:53

@panelburzsuj:

TG, drága, mit tudsz te minderről?

És mit gondolsz efelül?

megszűnt 2011.12.22. 22:36:34

@panelburzsuj:

"TG, drága, mit tudsz te minderről?

És mit gondolsz efelül? "

:):):) állítólag ez már kivesézett téma, csak mi (Te+én) éppen nem voltunk itt. Szerintem efelől aludjon nyugodtan a blog gazdája, ha amúgy nem is tehet róla. Most újra belekezdeni egy parttalan vitába.. így éjfél előtt. Minek?:)

teevee 2011.12.22. 22:39:54

@panelburzsuj: Stop! Nem. Csak aszekelyeknek volt kevés a kétszeri olvasás. (Miért nem vagyok meglepve...)

A tiltott szavakat a bloggazda határozhatja meg. TG vélhetőleg a sza_ros szót rakta tiltólistára, de nem tudta (mert nem is logikus), hogy az ostoba blogmotor minden olyan szót letilt, amiben ez benne van, és a tetejében úgy, hogy ékezet nélkül keres. Azaz a sza_ros és a szá_ros neki ugyanaz.

graycivil 2011.12.22. 22:41:26

Azért elég "érdekes" követni a Klubrádió "szabályoknak megfelelő" kinyírását.

Egy közéleti-politikai adó helyére kiírtak egy tisztán zenei frekvenciatendert. Minden "jogszerű" volt. De elképesztően pofátlan, hiszen ezzel eleve kilőtték az Inforádió és Lánchíd Rádió konkurenciáját.

Valszeg' messze nem ez lesz az utolsó fejlemény a Klubrádió sorsában. Megkockáztatom, hogy a Klubrádió túléli El Curo politikai karrierjét.

ulrike (törölt) 2011.12.22. 22:44:16

@graycivil: Szerintem ezt a szituációt sokan félreértik.
1. Kinek is állt az érdekében ennek a csetepaténak a kiprovokálása és nyilvánosságra hozatala? Mindkettőre Fidesz a válasz.
2. Mire megy ki a játék? Az egyik a német-francia paktum támogatását, a másik egy biztonság hálót akar.
3. Még egyszer: az EU Bizottság csak egy proxy, sokan támogatják, hogy tegye azt, amit tesz. Önmaga erejéből és elhatározásából nem lenne elég erős ilyen akciókhoz. OV-t erős nyomás alatt tartják, hogy támogassa a paktumot, de az alkalom kapóra jött némi törlesztésre is.
Röviden: nem kell túldimenzionálni az ilyen összecsapásokat. Szerintem OV ilyen helyzetekben érzi elemében magát, most megint elszánt, kemény, harcos vezetőként állhat tábora előtt. Barroso levele nélkül csak egy kis balfácán IMF visszakuncsorgó lett volna. Végül is Barroso csak segített rajta, az meg már le volt zsírozva, hogy hogyan is kerüljön véletlen nyilvánosságra.

megszűnt 2011.12.22. 22:45:24

@panelburzsuj: @teevee:

Nagy levegő és most ugrik a majom a vízbe, lélegzetet visszatartani, szenzáció, produkció:

Mé..szá..ros Antónia

Az ATV egyik legtehetségesebb műsorvezetője!

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

Túl van tárgyalva. Valóban nem engedte be.

pucros 2011.12.22. 22:46:36

Én úgy gondolom, hogy a kormány logikájában a 3. kérdésre van egy kiugró válasz. A nemzetközi környezetet IMF-estül, Unióstul, mindenestül látják annyira bizonytalan jövőjűnek, kiszámíthatatlannak, hogy úgy gondolják, a mindenáron való függetlenség és a minél tágabb mozgástér nagyobb biztosíték, mint egy IMF-megállapodás.

panelburzsuj 2011.12.22. 22:47:03

@teevee:

Attól a kérdésfelvetésem még nem teljesen érdektelen: például nem férne el valahol ez a lista a blog felületén? (Monjuk az "Ők mind észrevettek engem, bizonyám!" blokk alatt?)

panelburzsuj 2011.12.22. 22:49:31

@panelburzsuj:

Maradt még cizellálnivaló.

graycivil 2011.12.22. 22:52:23

@ulrike: Nem hinném, hogy El Curo támogatói oldaláról került volna ki. Ugyanis mind El Curo, mind Maeltolcsy szánalmas kommunikációja és a levél tartalma úgy ütötték egymást, mint Ali és Fraizer. :-)

teevee 2011.12.22. 22:52:35

@panelburzsuj: Tehát, amit nem akar látni a kommentekben, azt tegye ki rögtön az ablakba?
Hát, nemtom... érdekes javaslat :)

graycivil 2011.12.22. 22:53:32

@panelburzsuj: "Felvétel szótárba"? :-)

megszűnt 2011.12.22. 22:53:42

@panelburzsuj:

Értem. De mivel Török Gáboré a blog, joga van ahhoz, hogy meghatározza, kinek a nevét ne írjuk le ide.

Ennyi a sajtó- és véleményszabadságról. Ennyi.

Mivel így felnőttem mára, ez a csalódás még belefér, mondjuk, próbálom hová tenni.

graycivil 2011.12.22. 22:55:13

"Matolcsy: az adatok már az egykulcsos adórendszer sikerét jelzik"

www.stop.hu/gazdasag/matolcsy-az-adatok-mar-az-egykulcsos-adorendszer-sikeret-jelzik/978742/

Kérem a liciteket ennél nagyobb baromságra! :-)))

teevee 2011.12.22. 22:57:09

@knausztimi: Stop, állj, ne keserítsetek!

Nem a nevet tiltotta le, hanem egy töredékét, annak is az ékezet nélküli verzióját!
Próbálj ki egy kommentet szá_ros tartalommal.

panelburzsuj 2011.12.22. 23:00:40

@teevee:

Nos: a kirakat lehet felhívás keringőre. De ahogy elnézem, a "kreatív anyázás" virtuózainak eddig se nagyon kellett még TG biztatása is ...

A szabad önkifejezést felelősen használókkal szemben viszont egyszerűen képmutató, pitiáner és sunyi gáncsoskodás ez a szűrés így, ebben a formában. Tőrülmetszett hoffmanrózsis lelkület tüköre.

megszűnt 2011.12.22. 23:00:51

@teevee:

Jól van. Időnkbe belefér. Íme a szó:

hu..szá..ros.

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

Valóban nem engedte be. Éljen a sajtószabadság!:):):)

ulrike (törölt) 2011.12.22. 23:02:07

@knausztimi:ok, a fekáliás rövidebb változata van letiltva, nem a húsos szó. Gyengécske szövegszűrő, olyan, mint a Google fordító.

megszűnt 2011.12.22. 23:02:23

@panelburzsuj:

Most tedd meg, kérlek, hogy beírod, de egyben:

hu..szá..ros.

Mit adott ki?

megszűnt 2011.12.22. 23:06:23

@graycivil:

Aludj jól. Szép éjt!:)

panelburzsuj 2011.12.22. 23:06:45

@knausztimi:

Át akarja fogalmaztani.

Ez szimplán agyrém.

Egy Frankenstein-cenzor.

panelburzsuj 2011.12.22. 23:09:06

@panelburzsuj:

Persze az is igaz, hogy a történelemnek ebben a súlyos periódusában Ni-t mondani ... :))

panelburzsuj 2011.12.22. 23:10:55

De majd heringgel fát vágni is megtanulunk, ha TG is úgy óhajtja ...

megszűnt 2011.12.22. 23:11:26

@panelburzsuj:

Lásd be, hogy Török Gábor nem diszkriminál se pro se kontra.

@teevee: @ulrike:

De nekem felfoghatatlan, hogy azt a bizonyos szót beengedi, most írom, de ne vegyétek tőlem fel, próba:

szar ügy.

teevee 2011.12.22. 23:11:28

@panelburzsuj: @knausztimi: Ok, a szövegszűrő fogadtatásának érzelmi oldala magánügy. :)

Szerintem csak végiggondolatlan kísérlet volt a kreatív anyázók dühöngésének megfékezésére, de a technológia kispályás hozzá.

megszűnt 2011.12.22. 23:14:22

@teevee:

Most aztán végképp nem értem ám, mit szűr a szövegszűrő, ha beengedte azt a bizonyos szót, de á- val nem. Bár. Végeredményben á-val nem próbáltam. Namost:

szár

ssi 2011.12.22. 23:15:15

@ciceró: @graycivil: @ulrike: jön a farkas, jön a csőd .. de pont az érdekeltek nem hiszik .. most ennyire megoszlik a közgazdász szakma, vagy rájuk se figyel a kormány? most az egyedi magyar út arról szól, hogy nálunk legyen gazdasági növekedés, pl. végtörlesztéssel felszabaduló fogyasztói kapacitással? csak presztízsből kockáztatnak ennyit, vagy akkora a baj, hogy muszáj, hátha nem derül ki? szerintetek? @panelburzsuj: miért lennél? szellemi birkózást (meg)értem .. nálam viszont szinte minden témával egyenrangú az emberi viselkedések fürkészése

mintha T.G. egyszer azt írta volna, hogy nem érti ezt a cenzúrázást, pedig akkor még alig fordult elő

@knausztimi:
- megint beugrottam, mert közben gyereket is nevelek, neten :) na, szépítek: napi kapcsolattartás. muszáj - nekem nagyon :) 2 éve, 20 évesen önállósodott, pár megállóval arrébb költözött, s az egyetem mellett működő saját cége van, de besegítek
- "tolakodó" nem mondtam, hanem csináltam. mi segít egy felnőttet a felnövésben? nekem a sok könyv, a megélt élmények és a sok gondolkodás, meg egy hozzáállás: nincs tökéletes, de ez nem lehet gond. s nálad?
- ne értsd félre, nem azért írom: első diplomám mérnöki, s volt egy sokadrangú tantárgy, ami engem örökre lebilincselt, az automatizálás: figyelni a kibocsájtott jeleket, kiértékelni, eldönteni, hogy kell-e korrekció és milyen, beavatkozás, újra tesztelni, hagyni működni, de figyelni a kiáramló jeleket .. az életem mechanizmusa lett :) lenyűgöz és nem teher
- imádok "főnök" lenni:)) meg jó, ha hiányozni tudok: érzelmileg is, meg én nézem át először a cikkeit, könyveit, dolgozó szobája, mint egy könyvtár, rendben tartok mindent, de együtt járunk futni, meg koncertekre, meg néha utazni .. az eszét szerettem meg először s az csak több lett :)

szép álmokat :)

teevee 2011.12.22. 23:15:28

@knausztimi: Igen, mert a tiltott szó a sza_ros. A blogmotor egy ötbetűs szót keres. És minden olyan szót is letilt, ami hosszabb öt betűnél és tartalmazza az adott sorozatot.

teevee 2011.12.22. 23:18:39

@teevee: Izéééé, hatbetűst :)

megszűnt 2011.12.22. 23:19:54

@teevee:

Kipróbáltam. Valóban. És akkor ez á-val ugyanúgy.

Tudtoddal van még ilyen úgymond tiltott szó, mint a hu..szá..ros?
Mert ez amúgy egy igen szép, magyar szó volna, tiltották nekem, de hiába.:)

teevee 2011.12.22. 23:25:41

@knausztimi: Azt csak TG tudja, hogy mit rakott indexre :)

Ebbe a sza_ros ügybe Mészá_ros Tamás miatt futottunk csak bele, mert rögtön elindult az összeesküvés elmélet, amikor valakinek visszadobta a kommentjét a blogmotor.

megszűnt 2011.12.22. 23:27:08

@manyike:

"én nézem át először a cikkeit, könyveit, dolgozó szobája, mint egy könyvtár, rendben tartok mindent, de együtt járunk futni, meg koncertekre, meg néha utazni .."

Ennek a fele elég volna nekem a teljes boldogsághoz!:)

"..a sok könyv, a megélt élmények és a sok gondolkodás, meg egy hozzáállás: nincs tökéletes, de ez nem lehet gond. s nálad?"

A hozzáállás, hogy valamit vagy tökéletesen vagy sehogyan, valószínűleg ez az, ami megkeseríti az életemet.

Szép álmokat kívánok és örülök Neked!:)

ulrike (törölt) 2011.12.22. 23:30:46

@teevee: a szövegelemző karaktersorozatot keres, nem annyira bonyolult (és drága), hogy ékezetes karaktereket a nem ékezetes párjától megkülönböztesse, annyira meg már végképp nem bonyolult, hogy szótárt is használjon.

megszűnt 2011.12.22. 23:32:34

@teevee:

A lényege akkor a dolgoknak, hogy neveket nem tett tiltólistára Török Gábor, mint azt @aszekelyek: blogtársam feltételezi.

Szavak, melyeket nem mondana ki és nem is mondatna.

panelburzsuj 2011.12.22. 23:33:27

@knausztimi:

Ok, belátom.

Újabb bizonyíték Hanlon borotvája mellett: amit a szimpla hülyeség is kellően megmagyaráz, ott ne akarj mindenáron rosszindulatot találni.

teevee 2011.12.22. 23:36:33

@ulrike: @knausztimi: @panelburzsuj: Egyetértek! :)

És ennek örömére jó éjszakát kívánok!

panelburzsuj 2011.12.22. 23:37:00

@manyike:

Na így már kerek: egy "black box" vallatása valóban lenyűgöző tud lenni ... :)

megszűnt 2011.12.22. 23:40:25

@panelburzsuj:

Még nem olvastam az új posztot, ellenben ide már nem térnek vissza mások, ezért itt mondom:

Török Gábornál tisztább, egyenesebb embert nem ismerek. Ez a sunyiság, hogy valaki nevét nem szabad kiírni, ez olyan távol áll tőle és én ezt tudom, mint ama Makó vitéz Jeruzsálemtől, aki.

Tűzbe tenném érte a kezem, mint Mucius Scaevola tette.

megszűnt 2011.12.22. 23:42:43

@teevee:

Köszönjük a technikai segítséget!

Szép álmokat és jó éjszakát kívánok!:) politikai ellenfeleket hozhat össze s taszíthat el egymástól a téma.

Lencsés István 2011.12.23. 10:34:39

2llkedő: Ilyen szó nincs hogy figyu . Három a MAGYAR igazság és 1 a ráadás . Te negyedszerre sem tudod ki vagyok , összekeversz valakivel .... Mit kéne igazolnom ? :O Az hogy te no name - el vagy fenn , azért ne nekem kelljen már igazolnom hogy ki vagyok .... De kezdjük ott hogy ezzel vannak bajod nálad és sok más embernél is . Hiányzik a bizalom .... Én pontosan azért irogatok ide , mert megtehetem , és ha valami nem tetszik az ki nyílvánítom , NÉV - vel ! ! ! + ! Nem mondta senki hogy más nem írogathat olyan névvel amivel akar csak hiteltelenné válik , meg akkora blődségeket , meg ostobaságokat írhat , mert ugye nincs aki felelősségre vonja , ha ugyanezeket névvel kéne vállalnia , már csöndben maradna , rengeteg ilyen példa van .... Én nem anonim vagyok és igenis számít , ha szerinted nem számít akkor komoly problémáid vannak .... , mondjuk ez már rég észrevehető volt , hisz negyedszerre sem tudod hogy ki vagyok , pedig le van írva elég egyértleműen .... Akkor lényeges az amit ír az ember ha névvel vállalja , mert anoniman én is feljöhetnék és belermagyarázhatnék az éterbe , de attól még az nem " keménység " hogy a mai szóval éljek .... Viszont kérek tőled segítséget , én NORMÁLIS emberként nem tudom mi az a vv , meg a faszbuk . Elárulod nekem ? Azt sem mondtam hogy nem fogadom el azt hogy milyen névvel ír , csak ha már ír akkor ne hülyeséget . Érted ? :O

@manyike: Minden megoldható ha mellőzzük az anonimosságot , meg az ilyen szavakat mint a " .... dumcsizzunk , hsz , meg T . G . " . De azt hozzáteszem ha azt gondolod hogy ha valaki anoniman hülyeséget ír , mint itt sokan , azok a normális nevükkel már nem vállalják , mert fosnak , mint írtam rengeteg példa van rá .... De ha valaki anoniman véleményt formál , ráadásul marhaságot , az számoljon a következményekkel .... Mondta valaki azt hogy egyet kell velem érteni ? :O Nem , de többet ér a szavam névvel , mint valakinek noname - el .... , pláne ha blődség ugye ....

@knausztimi: Nem mondta senki hogy nem szabad a véleménynyílvánítás , bár azt meg kétlem hogy az van benne a személyidbe hogy knausztimi ....

ssi 2011.12.23. 12:18:16

@Lencsés István:
rendben, a te döntésed .. sok sikert, hogy megtaláld a neked való köröket, blogokat, klubokat

pl. az Akadémiai Klubban - akár Nobel-díjasok társaságában is - minden gond nélkül kimondhatjuk pl. a "dumcsizni" szót is, olyan egyszerűen emberi, természetes, de ezentúl ezt még jobban fogom értékelni

megszűnt 2011.12.23. 12:45:10

@Lencsés István:

", bár azt meg kétlem hogy az van benne a személyidbe hogy knausztimi .... "

Igaz. A személyi igazolványomba az van beírva:

Knausz Timea - így, rövid i-vel, mert anyakönyvezve is így vagyok.

megszűnt 2011.12.23. 12:57:52

@Lencsés István:

Ez az út, hogy minden együtt legyen
A te új az én rég magányos nevem
Ezután már a szálloda portán kiderül
Hogy enyém vagy, nem vagy már egyedül
S tán másképp néznek rám

Ezután ha, minden csak félig sikerül
Te is hibás vagy nem csak én egyedül
Már nem szólhatsz rám

Remélem, örömet szereztem Neked ezzel a gesztussal, hiszen valójában mindig a saját nevemen blogoltam és a saját véleményemet mondtam.

Ha így teljes a karácsonyod, lám legyen csodaszép!:)

www.youtube.com/watch?v=n6h1CGJ53hI

Lencsés István 2011.12.23. 13:27:05

@manyike: Hát szerintem meg undorítoan nonszensz ez a dumcsizni szó , ez is a mai világ hibája ....

@Knausz Timea: Igen így már minden okés , mert ez már emberi ! :) ;) Köszönöm szépen ! :) Kívánok Neked olyan Karácsonyt , amelyet szeretnél !

megszűnt 2011.12.23. 14:07:27

@Lencsés István:

"Köszönöm szépen ! :)"

Szívesen. A Korridoron egyedül indultam a saját nevemmel, ezelőtt 10 éve és akkor ez nagy poén volt másoknak, én pedig nem értettem, mi a gond ezzel.

Próbáltak kikezdeni, mert létezik Knausz nevű történész is, aki szintén oda írt. Emiatt állandó gondjaim adódtak, de álltam a sarat .

Később Timea-ként írtam. Akkor a hosszú- illetve rövid i-re kérdeztek rá, de minduntalan.

Jóval korábban egy újságíró, aki annál a lapnál dolgozott, ahová én is beadtam a munkáimat azt mondta:- Eljön az az idő, amikor már csak a neved számít, hogy a cikk alatt legyen.

Én büszke vagyok arra, hogy ez az idő nem jött el és mindig csak az számít, amit tartalmában meg tudok osztani az emberekkel.

Tudják, ki vagyok, de nem a nevem, hanem a stílusom és talán egy más minőség okán.

Karácsonyi ajándék a saját nevem – Neked.
Nem marad így, de addig is. Aztán csak: knausz vagy timi, esetleg bármi más.. minden más és mégis-mégis mind én vagyok:

www.youtube.com/watch?v=-3E46dXvSjs&feature=related

Lencsés lstván 2011.12.25. 08:43:03

@Knausz Timea: Én büszke vagyok arra hogy nem vagyok anonim ! : ) ; ) Én merem vállalni névvel , ebben a felfordult libsi világban , hogy igenis ÉLJEN ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK ÚR!
Mert aki anoním, az nem is számit , a véleménye érdektelen , sértése lepereg !
Örülök , hogy mi nem anonimok így megtaláltuk egymást a neten ! Ez egy szivet melengetö érzés !

Lencsés lstván 2011.12.25. 08:45:55

@manyike: Az anonimosság bün , az anonimosság gyávaság ! Azok a bátrak akik ellenálnak az anonimosságnak ! Mint én , aki nem vagyok az anonimosság híve ! : ) ; )

Lencsés lstván 2011.12.25. 08:47:23

@manyike: A dumcsizni szó az anonimosságban élök nyelvi elfalyulásának biztos jele !

Lencsés lstván 2011.12.25. 08:48:40

@graycivil: "ésszerűség" . Na az anonimosságban fetrengő és a helyesirás ! : ) ; )

ssi 2011.12.25. 11:06:52

@Lencsés lstván:

"A dumcsizni szó az anonimosságban élök nyelvi elfalyulásának biztos jele ! "

1.
Ez a mondat a mai magyar helyesírás szabályai szerint helyesen:
A dumcsizni szó az anonimitásban élők nyelvi elfajulásának biztos jele!
2.
Én megértettem, hogyha írogatnánk egymásnak, mellőzzem a hasonló fiatalos gügyögésű szavakat, bár napjainkban barátságos felnőtti légkörben gyakran előfordul.
3.
Már a múltkor is értettelek, megértettelek: szerinted a kommentelő társadalom többsége gyáva, mert nem a saját nevén írogat, mond véleményt, vagy sértegeti a másikat. Hogy ez a fajta gyávaság bűn is, ezen sem érdemes vitatkoznunk, felnőtt emberként neked ez a véleményed erről. Igaz, aki valamilyen valódinak tűnő néven teszi ezt, arról meg nem lehet bebizonyítani, hogy valóban a sajátja-e.
4.
Viszont érdemes a másik oldalról is közelíteni: ha egy bloggazda pont azért hozta létre és tartja fenn a blogját, hogy az emberek "bátrabb", valódibb gondolatait megismerje, jelen helyzetben ezzel a megoldással is élnie kell. A közvélemény-kutatások is név nélküliek, sőt a parlamenti szavazások többsége is, bár jelen helyzetben ez így is egyértelmű.

xxyati 2011.12.25. 19:40:47

@Lencsés István: "Az hogy te no name - el vagy fenn " "anonimosság"
- Te! Nem veszed észre hogy a fél blogoszféra a hülyeségeden röhög? Te komplett idióta vagy?

@Knausz Timea: Olvasgasd el ennek a baromnak a "munkásságát", majd rögtön nem leszel vele annyira jóban!

xxyati 2011.12.25. 19:43:56

@manyike: Teljesen felesleges vele. Ez egy idióta, nárcisztikus barom. Már rengetegen megírták neki hogy hagyja abba a hülyeségeit, mert mindenki unja hogy henceg itt a nevével, de az istennek nem veszi a lapot. Semmi másról nem szólnak a hörgései mint hogy ő nem anonim és senkinek sem számít a véleménye aki nem saját névvel van fenn a neten.

ssi 2011.12.25. 22:04:15

@xxyati:

soha nem tudni, talán mindig van egy kis esély vkit/bárkit egy kicsit elgondolkodtatni .. de köszi :))

a nicknév helyett, ami fontosabb lett volna számomra az, amit ír, s az anonimitás kérdése összefügg nála azzal is, hogy ő a kormányról azt írta, hogy minden intézkedésük jó, helyes .. engem érdekelt volna ezzel kapcsolatban több részlet is .. érvek helyett azonban lett vmi indulatos más, de ez is egy tanulság így napjainkban

megszűnt 2011.12.25. 22:36:44

@Lencsés lstván:

"Örülök , hogy mi nem anonimok így megtaláltuk egymást a neten ! Ez egy szivet melengetö érzés ! "

Örülök, hogy örülsz.

@xxyati:

"Olvasgasd el ennek a baromnak a "munkásságát", majd rögtön nem leszel vele annyira jóban! "

Elolvasom. Nem vettem észre, hogy mi annyira jóban lennénk, csak gondoltam, ha ennyire szeretné Lencsés úr, akkor kilépek az anonimitásból, bár igazán benne sem voltam, de és ezt hangsúlyoztam, csak az ünnepekre való tekintettel és még holnap lesz így, aztán fölösleges, hogy én legyek a főszereplő.

xxyati 2011.12.26. 08:15:29

@Knausz Timea: Csak azért szóltam, mert ez egy a blogoszféra szerte körberöhögött idióta, akinek súlyosbítod a betegségét. :-))

megszűnt 2011.12.26. 12:16:41

@xxyati:

"mert ez egy a blogoszféra szerte körberöhögött idióta,"

Ezzel a helyzettel könnyen tudok azonosulni. Velem még ennél is keményebbek voltak a blogtársak, mire meg tudtam mutatni, valójában ki vagyok én és mit akarok mondani.

Igyekszem úgy rendezni, ha az utamba kerül egykori önmagam, emlékezzem rá: nekem milyen nehéz volt, mennyire megalázó, amikor kétségbe vonták a személyemet, pedig oly fontos lett volna, mint soha, semmi más.

Ma már ez nem lényeges. De a saját idiótaságommal azért elértem, hogy rengetegen megismertek és még azt is, hogy megvalósíthattam álmaim egy részét. Van ebben ráció, még akkor is, ha egyelőre úgy tűnik, csak "körberöhögött idióta".

Figyelj! Én sem vagyok több, csak egy szélhámos (!), aztán találkozom pl. közéleti személyiségekkel és nem kell külön bemutatkoznom, úgy megyek, mint egy ismerős, de aki névtelenül van jelen, neki erre módja sem lesz. Soha.

xxyati 2011.12.26. 15:05:30

@Knausz Timea: De gondolom te nem írod be mindenhová a melleden döngetve hogy te nem vagy anonim, meg hogy utálod a "anonimosságot", meg nem foglalkozol "noname-el." És akkor nincs is semmi gond azzal hogy vállalod a neved.

megszűnt 2011.12.26. 17:36:51

@xxyati:

Futólag ránéztem Lencsés úrra. Fidesz fan(antikus), olyan, mint én voltam. Ez egy betegség, ami nehezen gyógyítható. Gyógyult betegből csak a saját személyem a példa.

A Te dolgaidra is ránéztem. Most ehhez a stílushoz hasonló az enyém, tehát bárhogyan nézzük: mi jobban kordában tudjuk tartani őt, ketten, mint ő, kettőnket.

Lassan visszaírom a nevem, ahogyan én szeretem, a képemet is és, mert vége a Karácsonynak!

Tiéd a dal és oszd meg máskor is velünk a véleményedet a Török blogon, szeretettel: Timi

Ha elmúlik karácsony,
És legszebb titkát nem árulja el,
Az új csodára egy évig várni kell.
www.youtube.com/watch?v=DvpcZl3wc4g

röhögő 2011.12.26. 18:14:30

Mi van itt? Magányos szívek klubja?

@xxyati: Hol írta ezeket a barom Lencsés? Tedd már fel a Lencsés "fan" oldalra, hadd röhögjünk!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.26. 20:14:34

@Idet: Az 50es években volt egy Sztálint dicsőítő dalozmány: "Nagy Sztalin útjain győzelemre hát!" Ezt a jónép csak úgy énekelte, hogy "Naftalin útjain győzelemre hát!". Édesanyám szokta volt énekelni főzőcskézés közben. :) Olyan mint a "Ződ a segged elvtárs!" a "Sződd a selymet elvtárs!" helyett. :)

Lencsés István 2011.12.27. 09:24:42

@xxyati: Blogoszféra , :O :D Azaz . :D Előbb tanulj már meg írni , meg vállald fel a neved , mert addig a szememben 1 senki vagy . :D A sértésed meg lepereg , ahogy a sok anonimé is ! :) ;)

@knausz: Mivel visszaváltoztattad újra a neved anonimmá , újra hiteltelenné válsz , de a te dolgod ....

Viktus 2012.01.05. 15:50:27

"Tilikov 2012. január 5. 15:42

Kit érdekel az ország jövője, ha itt most a világ jövője a tét?

A Sátán szolgái küzdenek Viktorral és a jókkal.

Nem veszíthetünk!
Viktor segíííííííts!!!!"

:D

Viktus 2012.01.05. 15:54:11

"Az első azt jelentené, hogy a kormány szándékosan húzza az időt, mert olyan változásokat feltételez (tud, remél), amelyek miatt hamarosan vagy nem lesz szükségünk a megállapodásra, vagy a mostaninál lényegesen jobb feltételekkel tárgyalhatunk majd az IMF-EU párossal."

Lehet, hogy a 2012-es világvége az oka:)