Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2012
jan 12
20:20

Schmitt Pál plágiumbotrányához hasonló ügyet – ha igaz, amit a hvg.hu állít - egy köztársasági elnök nem nagyon élhet túl. Akár lemond, akár nem, politikai karrierje halálos sebet kap, működése ellehetetlenül. Meggyőződésem, hogy a magyar államfő számára – akinek hivatala az újság állításait ugyan visszautasította, de eddig érdemben nem cáfolta - a leghelyesebb lépés a távozás lenne, ezzel megóvhatna még valamennyit saját arcából és hivatala tekintélyéből. Sokan azt gondolják, hogy a végtelenül lojális elnök lemondása már csak Fidesz hatalmi érdekei miatt sem történhet meg. De vajon igaz ez?

(Fotó: fidesz.hu)

Nem, nem arra gondolok, amit többen állítanak, hogy az államfő számára kínos ügyet maga a Fidesz hozta elő, mert változást szeretne az elnöki poszton. Ha nem romlott el a távirányító kikapcsoló gombja, a Fidesznek minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy – ha egyáltalán van ilyen politikai szándék – a háttérben megkérje Schmitt Pált a lemondó nyilatkozat aláírására. Ehhez nem kell egy olyan ügy, amely a jelölő párt és a jelölő kormányfő számára is felettébb ártalmas, kellemetlen. Szinte biztosra vehető, hogy ez a forgatókönyv kizárható: a Fidesz egészen biztosan nem érdekelt abban, hogy ilyen módon váljon üressé az elnöki szék.

Fontos látnunk azt is, hogy egy ilyen botránynak a politikai elitben nagyobb a hatása, mint a széles közvéleményben. A választók természetesen érzékenyebbek a lopás és csalás klasszikus eseteire, de a döntően egyetemet végzett, a fokozatszerzés körülményeivel tisztában lévő szereplők világosan tudják, hogy mekkora botrány egy ilyen plágium. Biztos vagyok abban, hogy a Fidesz vezetői, tanácsadói és értelmiségi támogatói számára ebben az ügyben sokkal kevesebb a mentő körülmény, mintha ez egy más természetű politikai támadás lenne. Tapasztalataim szerint a konzervatív, jobboldali véleményvezérek számára is pont annyira védhetetlen az ügy, mint bármilyen más világnézetű kollégáiknak.

Nem tartom véletlennek tehát, hogy a Fidesz a botrány kirobbanása óta egyelőre nem nyilvánult meg - csak néhány képviselője mondott ezt-azt. Az elvi-morális véleményükben nem kételkedem, a kérdés csak az, hogy hatalmi-politikai szempontokból ez az álláspont nyilvánosan vállalható-e. Nem kérdés, hogy maga az ügy árt és ártalmas a kormánynak, az azonban már vitathatóbb, mérlegelés tárgyát képezheti, hogy a botrány kirobbanása után – tehát: ha már szándékuk ellenére előkerült - mi lenne jobb, hasznosabb a Fidesznek. Márpedig ez a gondolkodás döntő lehet: ha a Fidesz megvonja a bizalmat, Schmitt Pál biztosan távozik.

A lemondás kínos, kellemetlen, politikai ára van. Észre kell azonban vennünk, hogy lehet akár haszna is a kormányoldal számára: egyrészt megszabadul a botrány miatt teherré vált politikustól, másrészt pozitív példát mutat („következmény”) és harmadrészt – ez lenne a legfontosabb és politikai szempontból talán legerősebb érvem – további két évvel meghosszabbítja a mostani kétharmad általa választott államfő mandátumát. Azaz: nem 2015-ben, a következő parlamenti ciklus elején, hanem 2017-ben, a ciklus vége felé érne csak véget a Fidesz-KDNP által választott elnök hivatali ideje. Ha 2014-ben esetleg kormányváltás lenne, ennek azért komoly jelentősége lehet.

Szerintem ez elég súlyos érv ahhoz, hogy a Fidesz - ismétlem: ha már így alakult - erősen elgondolkozzon...

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr873541022

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: El a kezekkel Schmitt Páltól!!! 2012.01.17. 18:57:30

Nem akartam azokról a méltatlan, lealacsonyító és a legsötétebb ork szellemiségről árulkodó vádakról szót ejteni itt a blogon, amelyekkel a ballib médiahorda beiktatása óta folyamatos ostrom alatt tartja a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnö...

Trackback: viktor Esztergomban segít 2012.01.14. 10:15:38

    Szeretném kérni azt a kisgyermekes Anyukát, akinek sikerült párbeszédet folytatnia a demonstráción O. Viktorral, hogy érzéseiről, véleményéről egy nyílt levélben adjon hangot, ami esetleg a nagyobb médiákban is megjelenhetne!!!! Kérdezz...

Trackback: Schmitt Pál, az utolsó vacsora 2012.01.13. 16:50:23

Michelangelo már a középkorban megfestette! „Srácok, ha nem védtek meg a diszertációmat, akkor ez lessz az utolsó vascora!”

Trackback: Mennyire vagy fanatikus? 2012.01.13. 11:20:08

Ott leszel a kormánypárti tüntetésen? Bezúznál kirakatokat? Gyújtogatnál? Ölni tudnál Viktorért? Meghalnál a Fideszért? Mennyire vagy fanatizálható? Felvonultál május elsején az átkosban? Ne legyenek illúzióink. Kormány mellett tüntetni diktatúrákban...

Trackback: Testbeszéd: Matolcsy, Varga és Fellegi Orbán előszobájában toporog 2012.01.13. 11:17:59

Mit árult el Varga, Matolcsy és Fellegi testbeszéde, miközben Simor letette a kabátját a miniszterelnök előszobájában? Tegnap reggel - a kormányzati tájékoztatás szerint - a jegybankelnök kérésére ült össze Simor András, Varga Mihály, Matolcsy Györg...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.13. 11:16:42

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.13. 11:16:13

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.13. 11:15:21

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: NEM MENŐ. 2012.01.13. 10:02:20

Csak hogy el ne felejtsem, összeírom magamnak azokat a dolgokat, amik miatt már rég el kellett volna zavarni a bánatba a jelenlegi kormányt, és amiért garantált, hogy soha többet nem szavazok rájuk. (Nem mintha az előző garnitúrát jobban szerettük voln...

Trackback: Magyarország új miniszterelnöke előreveti árnyékát 2012.01.13. 09:20:09

Bajnai Gordon blogján megjelent írása alapjában megváltoztatta a politikai erőviszonyokat Magyarországon, még akkor is ha ez még nem teljesen nyilvánvaló mindenki számára. SOROK KÖZÖTT A politikai szempontból eddig a háttérben meghúzódó Bajnai g...

Trackback: Alkalmatlan, drága és még lop is. Ki az? 2012.01.13. 04:51:27

Sokan követelik Schmitt Pál lemondását, miután kiderült, doktori disszertációjának hozzávetőleg 80 százalékát másolta. A „cáfolat" is schmittes volt, közölték: a bolgár sportkutatóval „közös forrásból dolgoztak". Kérdés, hogy akko...

Trackback: Pálgium és Orbán 180 foka - Vágó Gábor 2012.01.12. 22:31:12

Orbán Viktor és Schmitt Pál álamfő egyszerre vált hiteltelenné, előbbinek gazdaságpolitikai tervei, utóbbinak doktori plágiuma akadálya a nemzetépítésnek. Ha Viktor nem ismeri el szabadságharca vereségét, a befagyasztott EU pénzekkel végleg lehúzhatjuk...

Trackback: Nem kell alternatív, sem köztársasági elnök Magyarországnak 2012.01.12. 21:46:53

  Mert az elnökség csak színészkedés, hatalommal és tekintélyelvvel jár és egyik sem egészséges dolog. Helyette az izlandi úthoz hasonló módszerekkel olyan erkölcsi és törvényi alapelvet kell kidolgozni és alkalmazni, amely nagyobb garancia bár...

Trackback: Hanyas vagy? 2012.01.12. 21:42:30

Hanyas vagy? 2010-es? Akkor, mi kétharmad-szavakból se értjük meg egymást! Az én anyám? A Te anyád! Beszavaztad? Már kiszavaznád? A megváltód vártad? Vagy csak a váltóidat adtad? Sebaj

Trackback: GOLYÓSTOLL 2012.01.12. 21:30:33

  Hogyan lehet kirúgni doktor Schmittet? Pá, Skicc Palikám, Pá... Az álamfő monnyon le! Ctrl+C, Ctrl+V smitpali  Talán a fenti sorokat nem kell ma túlmagyarázni, aki újságot olvas, vagy csak úgy szörföl az interneten, két napja haso...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Balt 2012.01.15. 13:32:59

@hoplita: Ja, úgy "bocskoros"? :) Aha, tehát nem fegyvernem. Bár bocskorost inkább a szerbekre mondanak, a nyuscsuk "szőröstalpúak" ebben az értelemben - hogy a közkeleti lábbeli ill. lábtájéki jelzőknél maradjunk.

szoja122 2012.01.15. 13:34:27

@ubul2000:

A Fidesz-KDNP-Jobbik állandóan harsogják, hogy keresztény alapokon állnak.

Nem tudtad? Hát ez szomorú. Támogatsz egy pártod és nem ismered az ideológiáját? Furcsa.

Keresztény erkölcsöt hirdetnek, és fröcsögő gyűlölettel beszélnek, cselekednek.

A Fidesz több tucat törvényt hoz a szegények, elessetek ellen. Különbséget tesz gazdag magyar és szegény magyar gyerekei között. (Családi jövedelem adó).

Jobbik a cselekedetiben rendkívül agresszív. Lásd gárda (nem határolódott el tőle), jobbikosok beszédei, parlamentben, nagygyűléseken.

Valószínűleg olvasták a hegyi beszédet.
Ott olvasták hogy Jézus a felebaráti gyűlöletre prédikált?

jjulie 2012.01.15. 13:48:21

egykulcsos csodatévő adózás

"Spanyolországban Január 1-el több jövedelemadót érintő szabályozás megváltozott, ami különösen azokat érinti érzékenyen, akik több mint öt éve Spanyolországban vállalnak munkát, és egy bizonyos jövedelemhatár felett keresnek. Abidal esetében ez az öt év eltelt, és az eddig 24 % helyett a jövedelme 49 %-át lenne köteles leadózni, ráadásul a Katalóniában élő, 300.000 euró fölött keresőket még ennél is magasabb, 56%-os adó sújtja."

www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/20120115-abidal-tavolodik-a-bar%C3%A7atol/13349

2llkedő 2012.01.15. 13:58:32

@ubul2000: "A csődeljárást egyébként nem a hajdú-bét indította, hanem a wallis (wikipédia) - váratlanul tehát nem érte bajnait."

És?

ubul2000 2012.01.15. 14:03:11

@szoja122: Köszönöm a választ, bár nem arra válaszoltál, amit kérdeztem, mert ezt nem értettem a bearásodban, tehát megimétlem.

Hová viszi be a Fidesz a vallást a politikában?

Amit most leírtál, azzal kapcsolatban el tudom neked mondani, hogy:

1. Soha nem támogattam a fideszt
2. A fidesz soha nem volt keresztény világnézeti párt (szemben a kdnp-vel)
3. a fröcsögő gyülöletről inkább ne beszéljünk, bár - hogy stílszerű legyek - megérne egy misét. Fröcsögő gyűlölet inkább a kertészákos félékre és bandáikra jellemző
4. "Különbséget tesz gazdag magyar és szegény magyar gyerekei között. (Családi jövedelem adó)."
Sajnos optimális megoldás nincs. Viszont ez a helyes törvény nem a magyarok megkülönböztetésére szolgál, hanem a nyúlszaporodás visszafogására (nem akartam a nyulakat megsérteni)
5. "Jobbik a cselekedetiben rendkívül agresszív."
Ez nem igaz, milyen tettük volt agresszív?
6. " Lásd gárda (nem határolódott el tőle),"
Miért kellett volna elhatárolódni? A Gárda egyetlen egy olyan cselekedetet nem követett el, ami miatt indokolt lett volna az elhatárolódás. (A félelemkeltő maszlaggal - ha kérhetlek - ne gyere)

ubul2000 2012.01.15. 14:09:40

@Dr. 2llkedő:
ugyanott leírtam, de mivel szelektíven olvasol, leírom mégegyszer:

"Minden további nélkül megtehették volna, hogy a csődeljárás indítása előtt kfizetik a kistermelőket." Nem tették, sorsukrahagyták őket, pedig nem lett volna szükségszerű.
(Abból a pár milliárdbóljuthatott bőven bajnainak is)

2llkedő 2012.01.15. 14:13:43

@ubul2000: Ha halovány fingod sincs cégvezetésről, jogszabályokról, törvényekről, akkor felesleges a lejárató cikkeket ismételgetni. Ha tényt tudsz közölni akkor szólj! Amit beidéztél, az egy feltételezés.

jjulie 2012.01.15. 14:14:44

@ubul2000:

próbanyilas kiskáté

inkább foglalkozna a csürhéd azzal, mi a faszt tudnának kitalálni és gyártani vagy szolgáltatni, és hogy a faszba adnák el a határokon túl

mivel ehhez sülthülyék, marad neked is próbanyilas lúzer faszság

jjulie 2012.01.15. 14:21:36

@ubul2000:

hagyd már abba a kádár visszasírását

mi a faszt képzelt a libatenyésztő paraszt, ameddig a világ a világ, az az állapot fenn fog maradni?

olvass ilyeneket nemzetibolsevik

The Sea Wolf, 1904. (A tengeri farkas)
White Fang, 1906. (Fehér Agyar)
The Road, 1907. (Az országúton)
The Call of the Wild, 1903. (A vadon szava)
Before Adam, 1906. (Ádám előtt)
The Iron Heel, 1907. (A vaspata)
Martin Eden, 1909.
John Barleycorn, 1913. (A sárga sátán)
The Star Rover, 1915. (Kóbor csillag)
Jerry of the Islands, 1917. (A beszélő kutya)

amit már száz évvel ezelőtt kinyimtattak, neked mint kivénhedt próbanyilasnak újdonság 2012-ben

pedig ezeket még a kádár apád is megengedte hogy olvasd

vicces vagy próbanyilas

jjulie 2012.01.15. 14:43:14

@ubul2000:

ezmiez pajti

"A Hír TV Pesty Lászlótól idézett, aki saját bevallása szerint is politikai célzattal, az áprilisi országgyűlési választásokra időzítve készített egy filmet. Pesty László ellen rágalmazási eljárást indított a volt miniszterelnök.

A bírósági döntés értelmében a valótlanságot állító Hír TV-nek a televízió internetes híroldalán helyreigazító közleményt kell közölnie. A volt kormányfő titkársága közleményében kitért arra: immár sokadik alkalommal ad igazat Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek a bíróság, hamis állítások és valótlanságok híresztelése miatt a Magyar Nemzet című újság ellen már öt alkalommal nyert helyreigazítási pert Bajnai Gordon."

www.civishir.hu/belfold/liba-per-bajnai-nyert-a-hir-tv-ellen/1001095802

ubul2000 2012.01.15. 15:00:07

@jjulie: elolvastam, idézek:

"A Hajdú-Bét cégcsoport az ország egyik legnagyobb baromfi- és víziszárnyas-feldolgozója és -értékesítője volt. 1999-ben került a Wallis Rt. tulajdonába, amelynek 2000-2005 között Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója. A cég fokozatosan csődbe ment, a beszállítók felé mintegy 2 milliárd forinttal tartozott. Több mint 500 család alkotta a károsultak körét, akik máig nem kapták meg a követeléseiket."

Gondolom ezt az agyad helyén lévő légbuborékkal is tudod értelmezni.

1. 99-ben vette meg a wallis, feltehetőleg nem hülyék ültek ott, akkor még virágzott a hajdú-bét
2. 2000-től már libajnai volt a wallis vezérigazgatója
A hajdú-bét elindul a csőd felé. Figyelem, írva vagyon, hogy FOKOZATOSAN, tehát nem hírtelen 2003-ban, hanem fokozatosan.
3. Mikor már nem lehet mit kivenni a cégből, bajnaiék elindítják a csődeljárást. Nem a hitelezők, hanem bajnaiék.
4. Így lehet viszonylag nagy összeget gyorsan kivenni a termelők zsebéből.
5. Ez a technika ma is dívik. A megrendelő és a termelő közé beiktatnak egy céget és azt csődbeviszik

panelburzsuj 2012.01.15. 15:00:47

@jjulie:

"Mászd meg anyád, mielőtt elvisznek a vadászgörények."

Vajon melyik ellenérv fog bejönni?

Balt 2012.01.15. 15:02:25

@panelburzsuj: "Gyakran megszólítanak az utcán: ugye, én is az LMP-t támogatom. Nem mondhatom el minden sarkon, hogy éppen ellenkezőleg! Ezt a pártot azok alapították, akiknek 2006-ban az volt a küldetésük, hogy bármi áron megakadályozzák egy zöldpárt sikeres indulását. Ezért a politikai szerepre készülő Védegyletben meghasonlást okoztak, így a pártszakadás előbb meglett, mint maga az Élőlánc." - mondja Lányi.

Balt 2012.01.15. 15:14:54

@Balt: Ja, tehát a Védegylet a gyökér:

"– Kizárólag magukat tartják a Védegylet eszmei örököseinek?

– Mint a Védegylet alapítója (a civilszervezet megalakulását Karátson Gáborral kezdeményeztük 2000-ben) és első vezetője joggal kifogásolom, hogy a bejáratott márkanevet az LMP kamatoztatja. Az Élőlánc az elmúlt években gyakran hallatott magáról: vagyontörvény, kórházbezárás, kisiskolák, sukorói kaszinóváros, pátyi golffalu, dunakeszi tőzegláp stb. stb. Igaz, mi soha nem magunkat, hanem különféle ügyeket próbálunk népszerűsíteni."

2llkedő 2012.01.15. 15:22:02

@ubul2000:

Azért nem lenne baj, ha konkrétumokra támaszkodnál, és nem a lázálmaidat nyomatnád.

Íme egy konkrétum:

"""A termelők 2003. II. félévében is kaptak ígéretet a pénzük kifizetésére. Ezt hogyan kívánták megoldani?

Tanú: Tudomásom szerint a stratégia az volt, hogy amit lehet élve eladni más cégeknek (Nyírszárnyas Kft., szentesi Hungerit, orosházi Karnex csoport). Ismereteim szerint kismennyiségben adtunk el ezen cégeknek élő állatokat. Az értékesítésben én is részt vettem, próbáltam segíteni a baromfis kapcsolataimon keresztül.
A megmaradt többi állatot levágtuk és úgy próbáltuk értékesíteni az export piacon inkább kevesebb, mint több sikerrel. Hozzá kell tegyem, hogy ekkorra az export piac szinte teljesen összeomlott, az elérhető árak leestek.""""

ubul2000 2012.01.15. 15:32:56

@Dr. 2llkedő: Jó lenne tudni, ki volt a tanu és ki volt az ügyvezetője az adott időben a hajdú-bétnek. Vele pl. mi történt?
A wallis elég tőkeerős cég volt ahhoz, hogy olyan jogászokat fizessen meg, aki profi módon tudták megoldani azt, hogy bajnaiéknak még csak véletlenül se legyen baja az ügyletből.

panelburzsuj 2012.01.15. 15:33:39

@Balt:

Tehát?

A korábban alakult szervezet a későbbiből származik?

2llkedő 2012.01.15. 15:35:59

@ubul2000:
"2. 2000-től már libajnai volt a wallis vezérigazgatója
A hajdú-bét elindul a csőd felé. Figyelem, írva vagyon, hogy FOKOZATOSAN, tehát nem hírtelen 2003-ban, hanem fokozatosan."

""""A Wallis Rt. 1999 óta tulajdonosa a Hajdú-Bét Rt-nek. Az öt éve tartó folyamatos válságkezelés 2001-ben még pozitív eredményekhez vezetett, a cég helyzete a stabilizálódás jeleit mutatta. A tavalyi élelmiszeripari válság azonban gyakorlatilag megoldhatatlan feladat elé állította a céget."""""
(origo)

2llkedő 2012.01.15. 15:37:21

@ubul2000: "Jó lenne tudni, ki volt a tanu és ki volt az ügyvezetője az adott időben a hajdú-bétnek. Vele pl. mi történt?"

www.tempopart.hu/irasok/orfk/melleklet04.pdf

ubul2000 2012.01.15. 15:38:02

@Dr. 2llkedő: Amelett röhejes a vallomásnak az a része, hogy: tudomásom szerint. Miért nem azt kérdezték, aki konkrétan tudott arról, hogy mi történt. Ki az aki rávette a termelőket a h-b beszállításra, milyen hozamot ígért, milyen szerződést kötöttek velük, stb.

Hidd el - most a jelenlegi politikáról ne beszéljünk - bajnai címeres gazember. Jogilag biztosan ki lehet mosni, attól még vastagon sáros ebben az ügyben.

2llkedő 2012.01.15. 15:39:23

@ubul2000:
"A wallis elég tőkeerős cég volt ahhoz, hogy olyan jogászokat fizessen meg, aki profi módon tudták megoldani azt, hogy bajnaiéknak még csak véletlenül se legyen baja az ügyletből."

""""Maga a Wallis csoport 10 milliárd forint veszteséggel szállt ki a befektetésből.""""

wikipédia

2llkedő 2012.01.15. 15:43:32

@ubul2000: "bajnai címeres gazember."

Mondod te, akinek halvány fingja sincs semmiről, csak a lázálmaival küzd. Javaslom az orvosi kezelést, vannak már nagyon jó antibiotikumok!

2llkedő 2012.01.15. 15:48:23

@ubul2000: "olyan jogászokat fizessen meg, aki profi módon tudták megoldani azt, hogy bajnaiéknak még csak véletlenül se legyen baja az ügyletből."

Mert ugye ők már előre tudták, hogy Ő lesz valamikor a miniszterelnök.

Nem vagy egy kicsit ütődött?

ubul2000 2012.01.15. 15:58:21

@Dr. 2llkedő: köszönöm. Két dologra figyeltem fel kapásból.

1. a tanú állatok és takarmány kihelyezéséről és felvásárlási árról beszél. Szerintem ez ellentmondás. Ha kihelyezés (és nem eladás) történik, akkor a termelő csak bérnevélst végez, kvázi ezért kap juttatást, de akkor nincs felvásárlás.

2. "A termelők 2003-ban IS kaptak igéretet a pénzük kifizetésére" - magyarul korábban sem fizették ki őket (vagy csak részben), nem csak a 2003-as visszaeséskor

ubul2000 2012.01.15. 15:59:59

@Dr. 2llkedő: Mi köze ennek az ügynek az ő miniszterelnökségéhez? Semmi. Ilyet én nem is mondtam, ez a te fantazmagóriád.

graycivil 2012.01.15. 16:17:38

Úgy látom, a jobboldal beijedt Bajnaitól. Jogos.

graycivil 2012.01.15. 16:20:47

"Magyarország, a földönkívüli horror

„Magyarország kihátrál a demokráciából” főcímmel vezető cikk jelent meg a The Independent liberális brit lapban, melyben a szerző szerint Orbán Viktor földönkívüli horrort keltett ki Európa szívében."

www.168ora.hu/itthon/magyarorszag-a-foldonkivuli-horror-orban-viktor-demokratikus-hitel-89307.html

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 16:21:50

@ubul2000: "Most is előadják magukat. Harsány és parlagi módon. A maguk módján. "

Ja. Hoplita.

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 16:27:45

@hoplita: VPCT parancsnok?

Húha! Egy virtuális személyi számítógépre konfigurált technika?

Komoly!

Lőttél már éleslőszerre? Emberre? Láttál már sebesültet?
Én igen.

Amúgy sem erről van szó. Nagy harcos lehetsz, nem ezzel van a bajom.

A magyar nyelvet , és a magyar mentalitást gyalázod.
Eccer, gecci, rovásirásal maj leirom nekked, hogy megércsed!

mókáné 2012.01.15. 16:29:52

@Dr. Móka Miklós:

"Amíg kirándulsz az első számú férjeddel, addig tervezd meg, hová "megyünk" nászútra! (Ez kérés, nem instrukció, vagy parancs -"Magyar Parancs")"

Tudod, ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak engem is, vagy hasonlók, sőt még olyan módon is fogalmazom..

Ha tennék fel kérdéseket, hát ugyanazok volnának. Politikai, magánéleti. De egy nagyon fontos: - Miért vigyázol ennyire rám?

További szép napot kívánok (most kisütött), lefekeszem aludni, de majd jövök-megyek és felelek, de ha újra írnál, Te felelj nekem. (Nem muszáj, persze, csak ha úgy gondolod, már annyi hely, cím,.. Miért vigyázol ennyire rám?)

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 16:38:54

@ubul2000: "Minden további nélkül megtehették volna, hogy a csődeljárás indítása előtt kfizetik a kistermelőket." Nem tették, sorsukrahagyták őket, pedig nem lett volna szükségszerű. "

Téves. A törvény szerint az ügyvezető igazgatónak mindent meg kell tenni a cég érdekében, például nyereséget termelni.

Ha bevételeiből nem az adókat fizeti ki, hanem a kistzermelőket(csak hogy egy példát hozzak), adócsalást követ el.

inreallife 2012.01.15. 16:43:43

@ciceró: érdekes mi? :)
a jobbik az egyetlen párt, ahol vannak következmények. erkölcsileg egészen biztosan ők a leghitelesebb párt magyarországon...
valahogy abban is biztos vagyok hogyha valamelyikről kiderül kis sikkasztás stb, az is azonnal repül a pártból...

ubul2000 2012.01.15. 16:44:02

@Dr. 2llkedő: javaslom, hogy a o1-es tanúvallomást is nézd meg:

"2002-től már kevesebb tápot biztosítottak, 2003-tól meg semmit sem. Üzleti megfontolásból nem biztosították a tápot, az volt a megfontolás, hogy rákényszerítsék a termelőket, hogy a takarmányozást saját erőből finanszirozzák meg a termelők, amit az rt már úgysem fizet meg. 2003-ra már világos volt, hogy a cég fizetésképtelen. 2003 nyarán-őszén a cég több tízezer tonna feldolgozott baromfihúst vásárolt 17 ft-ért, amit 100 Ft-ért értékesített, mivel ezt jövedelmezőbbnek gondolták, mint a sajátot. Mindent a wallis székházból intéztek.
A hazai libaállomány 300000 db-t, a csirkeállomány több százezer darabot tett ki, ezeket hagyták elpusztulni. A libaállomány csak toll és bőr volt, ezeket a vágóhídra vitték.
A pénz mindig a wallishoz került bp-re"

Ez sokkal tanulságosabb, mint az általad belinkelt vallomás, és akkor talán nem kellene ezt a harsány, parlagi módot használnod: "Mondod te, akinek halvány fingja sincs semmiről, csak a lázálmaival küzd. Javaslom az orvosi kezelést, vannak már nagyon jó antibiotikumok!"

hoplita 2012.01.15. 16:44:43

@jjulie:
Nahát...te olvastál Jack Londont is...
Hát te kibaszott művelt csávó vagy.:DDD

A másik poszt végén egy kispöcsnek ajánlottam Steinbecket. Főleg az Érik a gyümölcsöt. Picit fajsúlyosabb ebben a témában, bár az öreg Jacket is csíptem, anno...
Mivel gondolom vigéckedés közben kevés az időd, meg a felfogásod is nehéz, mint a kis elefántnak, nézd meg filmen, buzi.
Henry Fonda a főszereplő, Elia Kazan rendezte...asszem 41-es, vagy 42-es.

ubul2000 2012.01.15. 16:46:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: látom, fogalmad nincs, mi az az adócsalás

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 16:47:44

@ubul2000:
Van. Három cégem volt otthon, most egy van Angliában.

mókáné 2012.01.15. 16:50:31

@Dr. Móka Miklós:

"Ha mondjuk kilépnénk az Unióbol, akkor már kevésbé szólhatnának bele, a világ sem dőlne össze, nem kéne bringával járnunk (fentebb valaki írta), 2004 előtt is volt élet. "

Hanem. Milyen alternatívák lennének, ha kilépnénk az EU- ból?

Van olyan erős a gazdaságunk, demokráciánk, hogy megtehetjük?

hoplita 2012.01.15. 16:56:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Látom a szarva közt kalapálod a tőgyét, köcsög.:))
Ez nem számítógépes technika....

Párszor lőttem, aszem többet mint te és úgy nagyjából mindennel, ami rendszeresítve volt, most inkább nem sorolom.....laktanyák közti versenyen megvertem az orosz ejtőernyősöket is, ami elég szép eredmény, máig annak tartom.:))
Na, meg jelenleg is űzöm a lövészet egy kissé archaikus, de annál élvezetesebb válfaját...meg stílszerűen Colttal a kezemben néztem a srácommal az imént egy régi western remake-et. Az enyém volt a Colt, az övé egy 58-as Remington...aztán cseréltünk.:DDD
Ne legyenek kétségeid, szemrebbenés nélkül lőnék rád.

ubul2000 2012.01.15. 16:57:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: Gondolom van könyvelőd aki megmondja mit kell csinálni, mert neked fingod nincs. Azt állítod, hogy a cég üzletmenetében az alvállalkozók számláinak kifizetése adócsalás, vagy a szerződéses összeg kifizetése adócsalás - komplett hülye vagy.

Balt 2012.01.15. 17:10:34

@panelburzsuj: Mindegy, a méregzöld lufi kipukkadt...

jjulie 2012.01.15. 17:12:40

@Balt:

meg a méregnarancspicsaszáj

hoplita 2012.01.15. 17:13:56

@jjulie:
Ki ez a kóchajú ribanc.....?
Ez a Bizottság szám már 20 éve is ciki vót, bazmeg, ilyet csak buzik hallgatnak, meg néznek!!!!
Mekkora egy faszfej vagy te...még zeneileg is...ááááááá, muhahahahahahahahahahahahhahahahahahahahahahahahhahaha...!!!!
Meg is nézték 9 ezren...:DDDDDDD

Balt 2012.01.15. 17:14:09

@Dr. 2llkedő: Az legalábbis tény, hogy a Wallis MSZP-közeli cég volt mindig is, Bajnai meg személyében is Gyurcsány(-anyós)-közeli "vállalkozó" volt nagycsoportos kora óta...

Balt 2012.01.15. 17:17:55

@graycivil: A lassan önállósuló Skóciából pedig más hangokat hallani:

Bill Jamieson publicista szerint már a szokásos körök – EU, IMF, Hillary Clinton – szemforgatása is jelzi, hogy valaki a világban valami nagyot alkotott. A tartalom pedig bizonyítja a gyanút. „Nyugati nemzet régóta nem hozott létre ilyen feddhetetlen kulturális és szellemi tartalmú és lenyűgöző morális értékű dokumentumot” – vélekedik a cikk szerzője. A „21. század erkölcsi sivatagában” megdöbbentő lelet ez az „ékkő” – nem csoda hát, hogy Brüsszel és Washington el akarja pusztítani. Aki azonban ismeri a magyar történelmet, tudhatja, hogy ez „hiábavaló próbálkozás”.

mno.hu/kulfold/megdobbento-velemeny-a-magyar-alaptorvenyrol-1043725

jjulie 2012.01.15. 17:20:41

@Balt:

ez a gyurcsány anyós nagoon mágus lehet

a vérnarancskomcsi vidékifijjuknak is talán az kéne, hogy a leszart faszuk ellenére valami banyát meghallgassanak hogy kell csinálni

mond el nekik ha látod őket

jjulie 2012.01.15. 17:25:21

@Balt:

hűha, lenne egy igenbefolyásos szimpatizánsa az orbánsántakutyának?

hűha, és hűha

ulrike (törölt) 2012.01.15. 17:29:09

Merkel azt nyilatkozta, az utóbbi leértékelések a fiskális unióról szóló kormányközi egyezmény aláírását, mely január végéig történhet meg, sürgőssé tették. Ma 15.-e van
Orbán legeslegutolsó kártyáját játszhatja meg. Merkelnek sürgős, Sárközynek még inkább nyakán a kés az elnökválasztások miatt is.
Kérdés:
- Szembemegy-e Párizzsal, Berlinnel, vagy beadja ez ügyben OV a derekát?
- Ha beadja, milyen engedményeket képes cserébe kialkudni magának az IMF kölcsön folyósítása érdekében?

jjulie 2012.01.15. 17:29:18

@hoplita:

érik a gyümölcs? hol, az édentől keletre?

www.youtube.com/watch?v=MaVsF1jcRgw&feature=related

mikor kelsz át a pusztából limeszen ide ahol már a rómaiak idejében is volt vízvezeték, igyekezz mert ha vizumkényszer lesz, a mucsaröcsögeiieknek nehéz lesz

hoplita 2012.01.15. 17:37:10

@jjulie:
Eddig tartott kigulglizni, köcsög....????:DDDDD

hoplita 2012.01.15. 17:38:27

@jjulie:
Te csak ilyen szarokat ismersz...mármint amiket belinkelsz az mind fos zeneileg, te tahó:))

panelburzsuj 2012.01.15. 17:41:59

@Balt:

Amennyit te érzékelsz ...

Lányinál mérgebb zöldet nem könnyű találni.

szoja122 2012.01.15. 18:02:21

@ubul2000: "Hová viszi be a Fidesz a vallást a politikában?"

Arról írtam, hogy bort iszik és vizet prédikál

A tetteikben követhető nyomon. Amúgy a Fidesz is hirdeti magáról, hogy keresztény alapokon áll. Akkor talán úgy is kellene politizálnia, és viselkednie.

Egy igazán keresztény alapokon álló pártnak kellene a legnagyobb szociális érzékűnek lennie, mert Jézus tanítása ezt mondja.

A Fidesz sem retorikailag -háborús, agresszív retorika- és a törvényeiben gazdagoknak kedvez: Jézus a szegények pártján volt.

A jobbikról feleslegesnek látom, hogy írjak bármit is, -eddig már sokat írtam ezzel kapcsolatban-, mert te erősen elvakult vagy irányukban.

graycivil 2012.01.15. 18:03:45

@Balt: Katasztrófának tartom, ha "kalandvágyó kibicek" őrült látomásait hozzátok fel érvként El Curo ámokfutásának kimagyarázására!

Ha viccnek szántad a beidézett szöveget, akkor visszavonom. Úgy látom, megtaláltad az egyik "nyugaticsurkát".

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 18:04:24

@ubul2000: "Azt állítod, hogy a cég üzletmenetében az alvállalkozók számláinak kifizetése adócsalás, vagy a szerződéses összeg kifizetése adócsalás - komplett hülye vagy."

Az a baj veletek szittyákkal, hogy nem beszélitek a mai magyar nyelvet. Nem ezt írtam.
"Ha bevételeiből nem az adókat fizeti ki, hanem a kistzermelőket(csak hogy egy példát hozzak), adócsalást követ el. "

tehát: a kirótt adót kell befizetni, megelőzve az egyéb követeléseket.

Mondjuk ha fel kell töltened a nyereségadó előleg számlád, akkor az megelőzi a bankhitel törlesztésedet, a beszállítóidat...

graycivil 2012.01.15. 18:09:04

"IMF: Magyarország eltörölve?

A nászút rövid volt és nyögvenyelős, és már véget is ért. Nem úgy tűnik, hogy Fellegi Tamás találkozója Christine Lagarde IMF-vezérigazgatóval túl jól ment volna."

nol.hu/kulfold/imf__magyarorszag_eltorolve_

"Az egyik, hogy semmiféle támogatás nem fog érkezni az IMF részéről, ha Magyarország nem változtat hibát hibára halmozó gazdaságpolitikáján. "

Innentől fogva ez már nem politikai hiba, hanem büntetőjogi TUDATOS KÁROKOZÁS! F.Y!DESZ

graycivil 2012.01.15. 18:11:45

Tényleg! Járai "kifarolásával" van-e komolyan vehető gazdasági szakember, aki védi még a Csodapáros gazdaságpolitikáját?

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 18:20:35

@hoplita: "Ne legyenek kétségeid, szemrebbenés nélkül lőnék rád. 2

Nincsenek kétségeim.
A pszichopaták ilyenek. csak szegény fiad sajnálom. A betegséged miatt ő is állandó életveszélyben van. Kár...

Melyik játékkal játszol?

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 18:23:59

@hoplita: "Colttal a kezemben néztem a srácommal az imént egy régi western remake-et. Az enyém volt a Colt, az övé egy 58-as Remington...aztán cseréltünk.:DDD"

vazze, Te tényleg bolond vagy!
Egy westernt nézve pisztollyal, colttal eljátszani a filmet...
Belőled ledoktorálhatnék...

hoplita 2012.01.15. 18:37:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Te húgyagyú, 8 éves a fiam..:)
Amúgy meg nem lehet elég korán kezdeni az ismerkedést a fegyverekkel....gyerekíj, légpuska, töltetlen muzeális etc.
Nem eljáccottuk a filmet, hanem kikockáztunk részleteket és összehasonlítottuk a stukkereket, seggfej.:)

hoplita 2012.01.15. 18:42:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem volt közöm a 3100-hoz. Az más alakulat volt..

hoplita 2012.01.15. 18:43:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Engem?
Te hülye vagy. Amúgy mondjad neki, bekaphatja, nem csipázom a libsi búráját.

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 18:44:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:" Az enyém volt a Colt, az övé egy 58-as Remington."
Tudnod kéne, hogy melyik colt. ez így túl általános.

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 18:45:33

@hoplita
Téged . Belőled készül a nagydoktorira.

ubul2000 2012.01.15. 18:48:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: az a baj veletek, tobzódókkal, hogy fogalmatok sincs miről beszéltek, miről írtok.

Beszéljünk akkor - az egyszerűség kedvéért - az áfá-ról és a nyereségadóról. Ezek akkor alakulnak ki pontosan, amikor a számláid (bejövő, kimenő) ki vannak egyenlítve. Ekkor derül ki, mennyi a befizetendő adó. Tehát ez utólag derül ki. A nyereségadó feltöltés lényegében előleg, és a végleges eredmény után köv. év tavaszán kell megfizetni a különbözeted. A fizetés elmaradása nem adócsalás. Késedelmes fizetés esetén késedelmi kamatot és mulasztási bírságot kell fizetned. Az adócsalás más kategória.

Te nem hogy vállalkozást nem vezettél, még kecskéket sem. Maximum téged vezettek mint birkát...

ubul2000 2012.01.15. 19:05:09

@szoja122: szándékosan nem fejtettem ki, amire kétszer is rákérdeztem. De nem tűnt fel neked, mert fogalmad sincs a magyar nyelv egyik alapvető szabályáról.

Ezt írtad: "ha pedig beviszik a politikában"

A magyar nyelvben a beviszik -- hová? -ba, -be rag járul.
Beviszik a politikáBA, és nem politikában!! Erről - sajnos - fogalmad sincs. Mentségedre szolgál - nem vagy egyedül. Nem tudom mi a polgári foglalkozásod, lehet, hogy ez csak egyszerű slendriánság. Sajnos olyanok is rémséges módon törik a magyart, akiknek pedig illene tisztességesen beszélni, mert állandóan hallják őket - riporterek, műsorvezetők, politikusok.

Amúgy a témát azt hiszem megbeszéltük. Nem hinném, hogy elfogultabb vagyok a Jobbikkal kapcsolatban, mint mások saját politikai formációjukkal, pl Bajnaival kapcsolatban.

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 19:10:40

@ubul2000: Neked tényleg értelmezési gondjaid vannak!
Ha a bevételedből nem fizeted be a kötelező, általad kiszámítandó adóelőleget dec 20-ig, hanem helyette más kifizetést eszközölsz, az nem késedelem!!!
Ha mondjuk az adóhatóság megterheli a számládat, a bank nem vonhatja le a törlesztőt, mert az adóhatósági követelés megelőzi.

Elsőbbséget élvez, mindennel szemben.
Következmény: neked is figyelned kell , különben adócsalást követsz el, mert elvonsz adó fizetésére fordítható bevételt.

hoplita 2012.01.15. 19:11:48

@ubul2000:
De még áramot vezethet....én olyan jó 10 ezer voltra gondolnék.:)

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mit magyaráznék neked, úgyse értesz hozzá, csak ugatod, mint kutya a Holdat.

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 19:13:03

@ubul2000: "az áfá-ról és a nyereségadóról. Ezek akkor alakulnak ki pontosan, amikor a számláid (bejövő, kimenő) ki vannak egyenlítve."

Lófaszt, kedves Ubul. Áfát fizetned kell a kiállított számláid után, ha nem lesz belőle bevételed, akkor is.

hoplita 2012.01.15. 19:17:34

@ubul2000:
Ennek aztán magyarázhatod a helyhatározós ragok mibenlétét, sülttök ez, de állítólag a felsőoktatásban eszi a fene.:))

Hát ahhoz az utóbbi években elharapózott elmebajhoz mit szólsz, hogy személyes névmást használnak mutató névmás helyett.
Megkérded, mibe kerül az a karaj, visszakérdeznek, hogy Ő, vagy ŐT kérem....???? Ááááááááááá, egyből a falra tudnék mászni.:(
Tiszta agybaj, sosem állom meg, hogy el ne szórakozzak ilyenkor a delikvenssel..:)

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 19:29:44

@Balt: "vépécété péká vagyok, a bocskoros tankok az én hatásköröm."

VPCT
Virtual personal computer technic

Így hívják a számítógépes játékokat.
A fiával játszanak, és mindig ő győz! Ezért Pk, azaz parancsnok.

bocskoros tank: gyalogság. Magyarul bokorugró.
attól lejjebb már csak a futi van a fegyvernemek között.

Parancsnok: tisztes.
Ja, a Gárdában már őrmester!

hoplita 2012.01.15. 19:39:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ilyen Colt, te seggfej...ezek voltak a klasszikus Colt SA-k.

t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTG0J2kV4ef8Rj0VtH_Qmpu5KmWZuFwU-3GIzAXMsSwa7fh1Cx6

A felső egy Colt Army 1860, az alsó egy Remington New Modell Army 1858.
Pontosan két ilyennel, te tuskó.:))

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 19:46:05

@hoplita: A Colt nevű kézifegyver gyár egy Remington nevű bácsi birtokában volt. Azt nem tudom, a család birtokolja-e még.

ubul2000 2012.01.15. 19:49:04

@hoplita: Pontosan. Meg a párt, aki...

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 19:55:59

@hoplita: Beégtél, a Colt gyártott pisztoly rendszerű kézi lőfegyvereket is!

ubul2000 2012.01.15. 19:58:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Áfa: pontosan

A bejövő és kimenő áfa közötti különbséget kell bevallanod és befizetned. De csak a a tárgyidőszak után. Tehát szó nincs, hogy előbb kéne áfát fizetni, mint a tárgyidőszakot követő hónap 20-a.
Nem fizetés csak késedelmi kamat, a bevallás elmulasztása mulasztási bírság.

Egyéb észrevétel adócsalás ügyben?

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 20:02:10

@ubul2000:" Tehát szó nincs, hogy előbb kéne áfát fizetni, mint a tárgyidőszakot követő hónap 20-a."
Már megint csúsztatsz!
Nem állítottam az ellenkezőjét.
Áfát havonta fizetsz, vállalati nyereségadót évente.

a számláidat kell beállítani a könyvelésbe, nem teheted meg, hogy ne könyveld le , mert még nem fizették ki!!!
Na, ezt írtam. Tehát: Áfát fizetsz, akkor is, ha az ellenérték nem folyt be!

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 20:06:02

@hoplita: A 45-ös Colt is készült mind forgótáras, mind csúszó záváras kivitelben.

ubul2000 2012.01.15. 20:14:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Áfát fizetsz, akkor is, ha az ellenérték nem folyt be!"

Igen, és?

Hogy kapcsolódik ez az adócsaláshoz???

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 20:18:01

@ubul2000: "Igen, és?

Hogy kapcsolódik ez az adócsaláshoz???"

Magadtól kérdezd, én a társasági adót hoztam fel példaként.

ubul2000 2012.01.15. 20:22:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: És társasági adó ügyben megnyugodtál? Vagy még mindig nem világos mi a különbség a késedelmi kamat, a mulasztási bírság és az adócsalás között?

graycivil 2012.01.15. 21:37:30

"Hihetetlen adat Németországból

Németországban az államadósság kezelésének kamatköltsége csaknem húsz éve nem volt olyan alacsony, mint tavaly, 2011 végén pedig már a befektetők fizettek azért, hogy német állampapírban tarthassák a pénzüket."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=511022&referer_id=friss

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.15. 21:40:25

@ubul2000: "És társasági adó ügyben megnyugodtál? Vagy még mindig nem világos mi a különbség a késedelmi kamat, a mulasztási bírság és az adócsalás között? "
Te tényleg hihetetlen segg vagy.

Hiába írok neked bármit, sajnos a szövegértés hiányosságai megakadályoznak az értelmezésben. Csak személyes beszélgetéseken vagy képes megérteni dolgokat?

Bulat Okudzsava 2012.01.16. 20:07:56

A mai napon sikerült végre megismerkedni a Fidesz úgymond "elvi-morális véleményével" az ügyről, és kiderült, hogy TG jóhiszeműsége sajnos nem volt megalapozott.

Láthattuk a kissé zavart (bár nem tudjuk, hogy ez "business as usual" vagy valami extra üzemmód) Álamfőt, aki lesütött szemmel nézte az államtitkári kinevezésre összegyűlt több tucatnyi újságírót és nem volt hajlandó egyetlen kérdésre sem válaszolni. Nyilván nagyon biztos lehet a saját ártatlanságában Doktor Schmitt Pál, a jellemes...

Valóban azt hiszi, hogy a ciklusa végéig nem engednek normális hazai vagy külföldi újságírót a közelébe, csak mikrofonállványokat, és soha sem kell arra a kínos kérdésre válaszolni, hogy mondja kedves elnök úr, szokott néha (szellemi tulajdont) lopni??? Nem érzi, hogy közröhej tárgya itthon és külföldön? Nem feltétlenül az angol királynővel kell találkozzon ahhoz, hogy kínos helyzetbe kerüljön. Mi van, ha ellátogat a következő általános iskolába, ahol a szokásos zongorázgatás közben a diákok körberöhögik és "szőke álamfős", slicc-felhúzós, meg elnökbűnözéses vicceket mesélnek egymásnak?

Szóvivőjének szájából ma végre megismerhettük pártunk és kormányunk nagy és bölcs vezetőjének a véleményét is. Ő úgy gondolja, hogy Doktor Schmitt Pál plágium-ügye "bulvárkacsa". Nos, a kacsa stimmel, de sajnos ez egy igazi kórházi kacsa, amit a köztársasági elnök húsz éve televizelt, s most mindez a saját fejére ömlik. Ha Schmitt Pál nem mond le sürgősen, akkor a kacsa tartalmából jut bőven kitalálójának, Magyarország miniszterelnökének, a fejére is.

Könnyen elkaptuk, uram! 2012.01.18. 10:27:45

@hoplita:

Kár, hogy rövid az emlékezeted.

Azzal kezdődött ez a rövid polémia, hogy Te mivel játszol a TV előtt. Azt írtad, colttal játszottál.

Agyament!

naneee3 2012.05.22. 17:26:39

Az ország megnyomorításával vádolják Orbánt
Olvasd! Terjeszd!

Budapest – Különös szöveg terjed az interneten. Eredetileg a peticio.com oldalon jelent meg a néhány soros felháborodás, de utóbb önállósodott, és azóta már saját életet él. Az ismeretlen szerző azzal vádolja Orbán Viktort, hogy leépítette a demokráciát, elnyomorította, megosztotta és megalázta az országot, ahol felnőtt, hatalmát egy szűk csoport érdekében használja. A szövegben nincs benne szó szerint, de nyilvánvaló: mindez röviden azt jelenti, hogy Orbán Viktor elárulta a hazáját.

VÁDOLOM!!!

Vádolom Orbán Viktort, mert önös hatalmi érdekből, minden normát felrúgva, semmibe véve az országot, AHOL SZÜLETETT, FELNŐTT, TANULT, CSALÁDOT ALAPÍTOTT, a közvetlen csőd bekövetkezte lehetőségéig elnyomorította, megosztotta, megalázta, Európából kisemmizetté, kiutálttá tette.

Vádolom Orbán Viktort, hogy az általa irányított pártalakulattal együtt MÓDSZERESEN LEÉPÍTETTE ZSENGE DEMOKRÁCIÁNKAT, nehezen belátható távolságba űzte az európai minőségű normalizálódás lehetőségeit.

Vádolom Orbán Viktort, hogy a LEGNEGATÍVABB EMBERI TULAJDONSÁGOKRA ÉPÍTVE szellemileg, erkölcsileg, tudatilag lenullázta az emberek nagy többségét, szembefordítva egymással szinte minden embercsoport minden tagját.

Vádolom Orbán Viktort, hogy eszement törvénykezési tevékenységgel teljesen felszámolta a jogbiztonságot és a gazdasági élet jogi – törvényi környezetét, csődközelbe sodorva a magyar gazdaságot.

És végül.

Vádolom Orbán Viktort, hogy a kezébe kapott HATALMAS POLITIKAI TŐKÉT NEM az ország felvirágoztatására, az emberek életének javítására, szellemi – erkölcsi és épített környezetünk jobbítására, hanem önös érdekből egy VÉGTELENÜL SZŰK CSOPORT ÉRDEKÉBEN használta fel.”