Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:57

Sok fanyalgással, lekicsinyléssel, lesajnálással kísérve indult el az LMP népszavazási kezdeményezése. A szkepszis jelentős részben jogos: a kérdések önmagukban nem tűnnek sem átütőnek, sem igazán lényeginek, ráadásul a tavaly módosított – 1997 előtti állapotokhoz visszatért – népszavazási szabályok értelmében a referendum érvényességéhez – ha egyáltalán eljut a szavazásig az akció – az összes választópolgár felének részvétele lenne szükséges. Mégis volt abban valami szimbolikus – és egyben érthető -, amilyen gondterhelten nézegette a parlamentben a kezdeményezés szórólapját a miniszterelnök.

(Fotó: Facebook)

Komoly bajban lettem volna, ha nekem kell eldöntenem, hogy vajon érdemes-e az LMP-nek belevágni az aláírásgyűjtésbe. Az OVB több izgalmasabbnak látszó kérdést is kilőtt, a párt belső ügyei heteket vittek el a kitelepülésre szánt időből, s ha még össze is jön a megfelelő számú (200 ezer) aláírás, ki tudja, hogy a kétharmados többség nem talál-e ki valamit a népszavazás elmismásolására (figyelem: volt már ilyen, 1997-ben az akkori MSZP-SZDSZ többség akadályozta meg a földügyben szabályosan kezdeményezett referendumot). S ha végül szabad is lesz az út: egy ilyen apatikus, kiábrándult közhangulatban hogyan lehet legalább annyi szavazót (közel négymilliót) remélni egy voksoláson – mondjuk egy jól megválasztott nyár közepi időpontban -, mint ahányan az éppen most negyedik évfordulóját ünneplő 2008-as népszavazáson részt vettek?

Az előjelek alapvetően kedvezőtlenek: egy sikeres, érvényes és eredményes referendum valószínűsége nagyon csekély. Mégis van legalább két olyan érv, egy minimalista és egy maximalista, amely magyarázhatja az LMP döntését – és a Fidesz esetleges aggodalmát. Az ellenzéki párt ugyanis akkor sem lesz feltétlenül vesztes, ha végül a népszavazás érvénytelennek bizonyul. Az LMP számára már az is eredmény lehet, ha az aláírásgyűjtéssel megmutatja az eddig jól titkolt szervezeti erejét, és valamennyire magára, saját kezdeményezésére irányítja a figyelmet. Elnézve az elmúlt napok híreit, számomra úgy tűnik, hogy ez az akció lehet az első olyan LMP-s kezdeményezés, amely hosszabb távon is híreket képes generálni. Ha végül lesz szavazás, a várható részvételi kudarc ellenére sem törvényszerű, hogy összességében rosszul jöjjön ki belőle a párt.

Van azonban egy ennél komolyabb lehetőség: egyelőre ugyan csekély az esélye, de kizárni azért azt sem lehet, hogy a kezdeményezés egy adott ponton átfordul, átértelmeződik. Nagyon nehéz az első kilométereknél tisztán látni, hogy meddig juthat el, mivé változhat egy politikai akció. (2006 október 23-án én például alapvetően feszültséglevezetőnek gondoltam a fideszes népszavazási kezdeményezést, amelyből végül a koalíció felbomlása lett...) Elméletileg van némi esélye annak, hogy a népszavazási kampányban – tehát a voksolás parlamenti elrendelése és államfői kiírása után - az egyébként nem az Orbán-kormány legfontosabb intézkedéseiről, nem a kormányzás „szíve közepéről” szóló kérdések többletjelentőséget kapnak, a referendum pedig a kormány addigi politikájáról szóló általános voksolássá alakul át. Láttunk már ilyet: bár a tandíj és a vizitdíj sokkal átélhetőbb témák voltak, önmagukban négymillió szavazatot nem indokoltak. Ennyi voks tulajdonképpen szinte semmilyen kérdésben nem érkezhet, egyet kivéve: ha az emberek elhiszik, hogy a szavazatukkal - ellenérzésüket, tiltakozásukat kifejezve - alapvetően változtathatnak, módosíthatnak a kormány politikáján. S ha ezt elhiszik, tulajdonképpen már mindegy is, hogy mi szerepel a szavazólapon.

Ez az LMP és a népszavazási kezdeményezés igazi esélye – és egyben a Fideszre nézve egyetlen veszélye. Nagyon messze vagyunk ettől, ma inkább fényévekre, de az tagadhatatlan, hogy egyelőre még ez is benne van valahol a pakliban.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr914301049

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sötétzöldek a Moszkva téren 2012.03.13. 09:15:14

Bocsássanak meg. Képtelen vagyok Széll Kálmánnak nevezni azt a teret.Szóval a minap leszállok az 59-es villamosról, és belevetem magam a jó öreg moszkva téri szubkultúrába, hogy átkeljek a Combinókhoz. Csakhogy ezúttal az utamba került egy Greenpeace k...

Trackback: Mi lesz jobb ha tüntetek? 2012.03.10. 18:20:39

A Magyar Szolidaritás Mozgalom tüntetést szervezett mára, a tüntetésen a helyszíni tudósítók szerint 2-3 ezren, a stream alapján többen voltak, de összességében kevesen. Ennek több oka is van, az egyik, hogy igazi nagy faszság volt feldarabolni a tünte...

Trackback: Bolhából cserebogár? 2012.03.10. 14:48:02

Van némi esélye annak, hogy az LMP népszavazási kampányában a kérdések többletjelentőséget kapnak, a referendum pedig a kormány addigi politikájáról szóló általános voksolássá alakul át.

Trackback: A népszavazás rendszeridegen marad 2012.03.10. 12:15:13

Az Országgyűlés hamarosan elfogadja az új népszavazási törvényt, ami a referendum megtartásáról rendelkezik, a tartalmi kérdéseket az új alkotmány rendezi. A régihez hasonlóan rosszul. Pedig itt lett volna az alkalom a valódi reformra, "az ország ...

Trackback: Négy éve szavaztatott a Fidesz a tandíj ellen 2012.03.10. 01:31:26

Mai hír, hogy az ELTE a tőle az idei "nemmegszorítással" elvett 2,7 milliárd forint miatt nem tudja rendesen fenntartani gyakorlóiskoláit és azok így veszélybe kerültek.És pont ma 4 éve szavaztatott a Fidesz a tandíj ellen. Érdemes megnézni, ...

Trackback: az LMP barikádra viszi a népet :) 2012.03.10. 01:23:57

Az LMP az utcai Új Ellenállás mozgalma után új fordulatként egy Népszavazás megszervezésével rukkolt elő. A kampány máris elindult, és máris izgalmas helyzetet idézett elő. Máris felkavarta az állóvizet ...   A népszavazási kezdeményezést összesen 2 ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csezmiczei Vitéz János 2012.03.10. 01:29:25

OFF: 4 éve volt a népszavazás a tandíjról.

Fidesz 2008: "Igent a tudásra. A tandíj nem veheti el gyermekeinktől a tanulás lehetőségét, ők mindennél fontosabbak". (A tandíj havi 10-15 ezer lett volna).

2012: "Félévente 150 ezer és egymillió forint közötti összeget kell szeptembertől fizetni azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik nem kerülnek be az állami ösztöndíjasok közé."

egyenlito.blog.hu/2012/03/09/negy_eve_szavaztatott_a_fidesz_a_tandij_ellen

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 01:35:12

Ha sikerült volna az lmp-nek nagyobb súlyú kérdéseket megfogalmazni, akkor esélyesebb lenne, hogy nagy tömegek felsorakozzanak mögöttük. Azonban ezekből a kérdésekből most leginkább az olvasható ki, hogy - bár aktualitásuk és jogosságuk nem vitatható-, igazából az lmp-nek fogalma sincs az ország legfontosabb megoldásra váró problémáiról. A csőd szélén táncolva, hatalmas gazdasági káoszban nem az érdekel, hogy le van-e nyírva a fű a kertben, hanem a megélhetésem.

Ha az lmp tájékozatlansága mellé választópolgári közöny fog társulni ennek a népszavazásnak az esetén, az könnyen vezethet az lmp végleges bukásához. Nem mintha kár lenne értük...

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 02:17:46

Még valami: nem lehet nem észrevenni, hogy Török Gábor szinte reszketve várja, hogy végre történjen valami az lmp-vel, csakhogy lehessen végre reklámozni. Ez a blog indulása óta így van. Pedig mindösszesen 1 dologgal érdemelte ki eddig az lmp azt, hogy bejegyzés szülessen róla: új pártként bekerült a parlamentbe (illetve ennek körülményeiről lehetett volna még hosszasan blogolni, milyen háttérhatalom, és személy szerint kik pénzelték a párt felfuttatását).

Nem sok dologgal vádolható TG, de azzal mindenképp, hogy tolja az lmp szekerét.

ubul2000 2012.03.10. 03:39:39

"A párt négy kérdésben kezdeményez népszavazást: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, és végül azt, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni."

Csodálkoznék, ha az lmp kampánya nem hasonlítana az szdsz 4 igenes kampányához.

Mellesleg az első két kérdésnél rögtön felmerül, hogy miből?
a 4-ik kérdés indokolt, a 3-ik viszont megállapodás kérdése, minek erről népszavazás?

Link Elek 2012.03.10. 06:25:19

@Csezmiczei Vitéz János:
ez nem off, nagyon jól rávilágít, hogy milyen undorító férgek a fideszesek.

Lollle 2012.03.10. 06:35:21

@SzélsebesVelorex: mert sajnos semmi más értelmes, európai alternatíva nincs ma Magyarországon. érthető, hogy reménykedik, nem? mint sokan mások is.

hoplita 2012.03.10. 07:25:00

@Lollle:
Nyihahahaha...!!!!
Háppersze bogaram..:)))))))))))))))

Lollle 2012.03.10. 07:31:33

@hoplita: bogaram a nénikéd :)

Lollle 2012.03.10. 07:34:12

@hoplita: ja, most látom, hogy te vagy az a dilinyós, akivel nem kell foglalkozni :)

hoplita 2012.03.10. 07:35:03

@Lollle:
Jó'van cuncimókus, ne szipákold mellre, mer' még megárt.:)

hoplita 2012.03.10. 07:36:55

@Lollle:
Anyád a dilinyós, picinyem, meg apukád, aki csak egy ilyet vót képes összehozni, mint te.
Belpesti buzernyák létedre korán keltél....vagy eddig tartott a mariskaparti?:)

hoplita 2012.03.10. 07:41:29

, Na ezért érdemes lesz 18 éves korukig az iskolában az ilyen retkeket.

"...Fiatalabb tanulókra, majd tanárára támadt Böhönyén egy felzárkóztatott
Rátámadt a tanárára egy diák Böhönyén; a 15 éves általános iskolás a karjánál fogva megrángatta a pedagógust, és azzal fenyegette, hogy megveri - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken az MTI-t.

További részletek: kuruc.info/r/2/93241/#ixzz1oh3tLprV

Ha lesz ebből szavazás én elmegyek, az tuti és az elsőre nemmel szavazok, az is tuti.

Lollle 2012.03.10. 07:43:25

@hoplita: mégsem te vagy az, az sokkal cifrábban káromkodott :) nem ugrik be a neve...
de most már hagyjuk, jó? ne szemeteljük össze a blogot.

László56 2012.03.10. 07:56:22

Nagyon szép hétvégét kívánunk Mindenkinek

Bolhából cserebogár ? Kérdezi az elemzőnk és ezáltal egy egérből csinál elefántot. Az LMP -ből egy jelentős pártot. Egy olyan pártból, amelyik az EU zöldjeihez és liberálisokhoz megy panaszkodni a saját hazájára. Mindezt csak azért mert a párt eddigi vezetői impotensé tették a pártjukat. A zöld helyett a liberalizmust hirdették. Még abból is a hibásat, ami már rég megbukott. De mindenki más a hibás, csak ők nem és ezért büntesse a magyar népet az EU.

Az LMP megfogta a kommunista leprások kezét is és ezért maguk is leprások lettek. De ezért is az EU büntesse a magyar népet. Most meg népszavazást akarnak. Tegyék, ha van kidobni való pénzük. Úgy látszik van.

A demokratikus rendünk megengedi a referendumot és miért ne élhetne vele bármelyik párt. A problematikus csak az, ha idegen pénzből, a hazaárulásért kapott pénzből fizetnék. Amit meg nem lehet bizonyítani, az pedig nem létezik. Legalábbis a kommunista gondolkodás szerint. Mert erkölcsről hazánkban szó sem lehet, hiszen a kommunisták teljesen kiirtották a társadalmunkból, ezért idegen szó a pártjainknál is.

Nem tudom hogy elemzőnk honnan veszi, hogy a referendum miatt ideges lenne a miniszterelnökünk, vagy akár a kormány egy része is. Lehet hogy haverja, az igazságügy minisztere súgta a fülébe ? Nem hinném hogy osztana, szorozna bármilyen okból is ez a referendum. Már csak a primitív kérdésfeltétel miatt is, kidobott pénz. Ha átmegy, ha nem megy át a népakaraton, ezt a kérdéscsomagot könnyen lehet rendezni. Az egyetlen vigasz, hogy csak részben fizeti a magyar nép, a nagyobb része idegen pénz amit kidobnak az ablakon.

Hajrá magyar nép, mondja most majd a népszavazásnál az a párt, amelyik a saját népe ellen uszította az EU -t. Hogy ezt a magyar nép jutalmazni fogja ? A politikában semmi sem lehetetlen.

Balt 2012.03.10. 08:10:22

@SzélsebesVelorex: :) Kb. így látszik. Kollégák egymás közt, ahol nem a szakmai féltékenység munkál. Kiváló lehet a munkahelyi miliő az egyetemeken... :))

Balt 2012.03.10. 08:14:25

@Lollle: A "csere"bogárra gondolsz alternatívaként? Jó, jó, a bolhánál látványosabb, de ha lehet, legalább olyan kártékony. :))

bóra77 2012.03.10. 08:14:58

@ubul2000: 1. tankötelezettség korhatára 18 - nem értek egyet; 2. alapvetően költségvetési kérdés; 3. próbaidő: 100 nap, most max. 3 hónap, és kollektív szerint lehet 6 hó. de ez megint demagóg, mivel a közszférában alapból 6 hó. ez nem csípi senkinek a szemét? 4. szabadság kiadása: ksz eltérhet egyrészt, másrészt a gyakorlatban egyébként sem tartja sem a munkáltató sem a munkavállaló az előzetes 1 hót, illetve 15 napot. szóval ezért "kampnyolni" felesleges, meg egyébként sem tartja be a kutya sem. és nagyjából az történik, hogy a munkavállaló bejelenti, hogy mikor szeretne menni. azt el tudom képzelni, hogy a termelő üzemeknél ez másként megy, de erre népszavaztatni felesleges.

Diocles 2012.03.10. 08:16:39

Az a gond, h Török Gábor is azt nézi, h a számára kedves LMP-nek jó-e egy új szociális népszavazás, vagy sem.
Persze, nyilvánvalóan jó, ahogy a görög kommunisták is helyesen teszik, h felkorbácsolják a szociális elégedetlenséget.

De A VALÓDI KÉRDÉS NEM EZ, hanem az, h kibír-e ez az ország, ez a gazdaság egy újabb "szociális népszavazást", majd egy újabb "jóléti rendszerváltást"?

Mielőtt valaki jönne a Fidesz népszavazásával, azon pont emiatt nem vettem részt, pedig egy jobb világgazdasági helyzetben, jóval kisebb összegről szólt.

Balt 2012.03.10. 08:19:00

@bóra77: Jó észrevételek, köszi! Nem is tudtam, miről is fogunk tkp. népszavazni (esetleg). :)

bóra77 2012.03.10. 08:21:39

@Balt: én sem, ez hiányzott a posztból.
amúgy nem hinném, hogy Gábor az lmp szekerét tolná, mivel ezerszer "ekézte" már őket a blogban, objektíven.

Balt 2012.03.10. 08:22:16

@Diocles: "Intézetünk úgy véli, hogy a mostani kormány egyáltalán nem a népszavazásra bocsátott kérdésekkel megtámadott intézkedéseivel követett el a legnagyobb hibákat, sőt, ezek egy része éppen az európai trendeket követető, logikus lépéseknek tűntek számunkra. Ugyanúgy, ahogy a Fidesz által 2008-ban népszavazáson megtámadott törvények is a Gyucsány-kormány kevés, valódi reformok irányába vivő intézkedései voltak Intézetünk szerint. Nem azért, mert a DeDi annyira híve a népnyúzásnak, hanem mert a foglalkoztatás bővítése most, vagy az öngondoskodás élményének átadása akkor, egyaránt értelmes szempontnak tűntek." (DeDi. Az "intézetünk" gondolom önirónia, ahogy a torokgaborelemez is. Tetszik, ha így van, ahogy sejtem.)

Mondjuk "az öngondoskodás élményének átadása" azért érdekes megfogalmazás... :)

bóra77 2012.03.10. 08:22:55

@Diocles: nem véletlenül hívják azóta is hülye-népszavazásnak. vicces, hogy már ott tartunk, hogy a 300 ft-os vizitdíjat sírják inkább vissza.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2012.03.10. 08:25:36

megbukik

A 2008-an fölé népszavazás is éppen csak 50% fölé került

Ráadásul a 4 kérdésből kettő erősen megoszthatja a szavazókat. Vagyis lesz mondjuk 35-40% részvétel, és nem lesz elsöprő igen

Diocles 2012.03.10. 08:35:17

"Mégis volt abban valami szimbolikus – és egyben érthető -, amilyen gondterhelten nézegette a parlamentben a kezdeményezés szórólapját a miniszterelnök."

ez is nagyon egybecseng Karácsony kolléga mai Népszabadság-beli PR-elemzésével. :)

Komolyan gondolja valaki, h a kormányfő az államcsőd árnyékában az LMP-s népszavazások miatt aggódik? Ha nagyon aggódik, akkor kiíratja augusztos közepére, a kutya nem fog elmenni.

A kormányfő hallgatása inkább a Fidesz taktikájára utal, agyon fogják hallgatni a népszavazósdit.
Esetleg a költségekre hivatkozva próbálják távoltartani a "zemberek". "Filozófiai" vitába nyilván nem állhatnak be, hiszen az ország 80%-a (gazdaságpolitikailag) kőbalos, itt tényleg elhiszik, h lehet itt skandináv jóléti állam... aztán meg néznek, amikor lelép a Nokia és (mai hír) a Philips...

Balt 2012.03.10. 08:35:39

Azért az érdekes, hogy közben az EU benyögte a 40-100-at: vagy ingatlanadó, vagy "progresszív" szja az egykulcsos helyett... Mondjuk utóbbi biztos tetszene az LMP-nek, de belvárosi pártként lehet, hogy m2-arányosan - ugyebár csak erről létezik objektív nyilvántartás, ezt lehet prompt adóztatni - az előbbi is. Lehet gyűjteni rá. :))

Némileg kapcsolódva, mert a Jobbik pont a m2-arányos ingatlanadó, vagy általában, az adónem ellenérdekeltje:
Szerintem logikus lépés, ha valamilyen formában felteszik a kérdést, kell-e nekünk az EU ilyen formában?

Ezzel emelné a tétet. A kérdésfeltevést (gyűjtőívet) magát én is aláírnám, más kérdés, hogy mit tennék egy népszavazáson, ha odáig fajul a kérdés... (De ezt írtam már egy hónapja is.) Sajnos az LMP beelőzött (nem értem, mit tököl a Jobbik), így könnyen lehet, hogy egyszerre kell kiírni a kérdéseket, ami az érvényesség irányába tolná a részvételt. (Ez persze nem feltétlenül érdeke a kormánynak, de az EU-szkepticizmus felmutatása immár nagyon is. Ezért kár a pimf LMP-s kérdésekért...)

Balt 2012.03.10. 08:36:58

@bóra77: Ezt csak a kőgyurcsányista "izs" hívja így rögeszmésen. :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 08:39:02

@SzélsebesVelorex: Az a helyzet, hogy az LMP számos más kérdést is feltett volna a lakosságnak, de tudtommal az a Fidesz-káderekkel feltöltött Országos Választási Bizottság a pártközpont kérésének megfelelően azokat szépen elfektette.
Ilyen nemzetközi nyomás esetén azt nem akarják megcsinálni, hogy egyátalán nem engedélyezik a népszavazást, ezért a B-terv jött a képbe, a leglényegtelenebb kérdéseket engedélyezték, bízva az apátiában.
Ha azt hiszed, hogy az LMP célja ezen kérdések feltevése volt, akkor meglehetősen naiv vagy.
A magyar politika végletekig cinikus közeg, ahol nincsennek elvek és az eredmények minden stratégiát igazolnak utólagosan.

nyünyüge 2012.03.10. 08:40:10

@Diocles:
Szerintem az, hogy

- hány évig tanköteles egy gyerek, vagy
- fizetünk-e részleges (jelképes) költségtérítést az egészségügyben, vagy
-van-e általános tandíj kötelezettség a felsőoktatásban

elvi kérdések, és nem az aktuális gazdasági helyzet alapján kell megítélni őket, hanem hosszú távú hatásuk szerint. A gazdaság állapota a mértékeket és kedvezményeket befolyásolhatja.

Balt 2012.03.10. 08:42:05

@ciceró: A 150 kérdés biztos nagy csáberő lett volna. Sűrűn teleírt többoldalas szavazólap, nyamm! :))) Az OVB helyett (még Fideszes részrehajlás esetén is) szerintem simán megérte volna átengedni. :))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 08:47:17

@Balt: Az egykulcsos adó a közvélemény-kutatások szerint a leginkább vitatott Fidesz-intézkedések egyike. Meglehetősen alacsony a népszerűsége a teljes lakosság körében.
A másik, hogy Magyarország lehet történelme során először, de legalábbis évtizedek óta először akar 3% alatti hiánycélt.
Kérdéses, hogy egykulcsos adóval ez elérhető-e.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 08:51:15

@Balt: Nem hiszem hogy 150 kérdés lett volna, másrészt ha engedélyezne 150 kérdést az OVB, az is csak azt jelentené hogy ebben lehet gyűjteni. Nem pedig azt hogy kötelező. Nagy különbség.
Ha minden kérdést engedélyeztek volna, az LMP választott volna ki kérdéseket, azonban csak ezeket engedélyezték.
A kérdések száma semmiképpen nem ment volna 5 kérdés fölé.

DE szerintem a Fidesz jó hatalomtechnikában. Nem fog összegyűlni a 200 ezer aláírás.

Balt 2012.03.10. 08:54:15

@ciceró: A minap vitatkoztam egy következetes Fidesz-szavazó volt kollégámmal (mérnök-közgazdász, nyilvánvalóan az 1 kulcs kedvezményezettje): Azt mondja, ha ezt visszavonják, többé nem szavaz rájuk, mert ez elvi kérdés, és nem a saját pénztárcáját nézi. (Van máshonnan is jövedelme, nemcsak bérjövedelem.) Mondtam neki, nekem nem ilyen kardinális kérdés az 1 kulcs (noha nekem is jobb), de azt valahogy el kell érni, hogy az adómentes minimálbért (adójóváírást, vagy bárhogy is hívjuk) ne lehessen többé bevezetni. Márpedig ez az, ami nem "népszerű" benne (egyelőre).

Balt 2012.03.10. 08:55:45

@ciceró: A Jobbikéra biztosan összegyűlne. De ha 200000 aláírást nem "ér" egy kérdés, akkor tényleg kár is feltenni...

concret 2012.03.10. 09:01:59

Kár azon rágódni, mennyire értelmesek a kérdések. Szinte mindegy - bár ha hoplitát szavazásra csábítja az egyes pont, már elértek valamit :DD

Ez a dolog olyan, mint az Opera előtti tüntetés volt, ahol OV fülét-farkát behúzva sunnyogott a kellékes ajtón keresztül. A Fidesz fegyverének a visszafordítása.
Nem kell 50%, és nem kell bármelyik kérdés győzelme - egyszerű ciklusközepi próbálkozás a kormány és a választók szembesítésére. Tudja ezt jól OV, ezért ráncosodik tovább a homloka.

Szóval csak vitázzatok a kérdéseken. Ez a szavazás 2014 próbája, aminek két kimenetele lehet: vagy érdektelenségbe fullad, és akkor nem változik semmi, vagy a választók leszavazzák a 2/3-os gőgöt. Ezen a kormány nem nyerhet, csak bukhat. Ezért lehet cserebogár.

márta)) 2012.03.10. 09:07:04

Ha a kezdeményezés eljut a népszavazás kiírásáig, nem gondolom, hogy nem lenne megfelelő számú szavazó. A társadalom egy hatalmas csoportja talán nem is nagyon mérlegelne, már csak azért sem, mert hatalmas feszültség van az említett "csoportban", s már csak azért is .......

Hiba volt egyébként anno a Fidesz népszavazási kezdeményezése. Említett ágazatoknak" valamiféle bevételi forrást jelentett volna. szerintem.

márta)) 2012.03.10. 09:18:25

Az LMP népszavazási konkrét kérdései:

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?
2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?
3. Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?
4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte?

+1 Ne vegyék el visszamenőlegesen a jogszerűen megszerzett nyugdíjat!

politika.tlap.hu/magazin/lmp-nepszavazas-kezdemenyezes-ezek-a-kerdesek/

A lényeget" Én személy szerint az első kérdésben látom. Nem lett volna szabad ezt az időtartamot lecsökkenteni. Azt látni kell, hogy a kilencven nap nagyon kevés idő. Főleg az ország azon területein, ahol egyáltalán nincsenek munkahelyek. Ennyi idő alatt még azt sem lehet eldönteni, hogy (esetleg ) érintett polgár, mobilizálja e magát. Pontositok!!! Esetleg végszükség esetén menjen a lakóhelyéről, avagy maradjon!!!

Mondjuk a nyugdíj témát" Én nem igazán értem, mire vonatkozna. Komolyan.
Ha a rendvédelmisek gyerekkori nyugdijazására vonatkozik) Azt nem is lett volna szabad bevezetni.
Szerintem.

hoplita 2012.03.10. 09:18:52

@malacz69 rezignált:
Egy vátesz vagy.:P

Még nem fizetnek a narancskomcsik, hogy ilyen tutikat tolj a neten?
Látod, bazmeg.....fityiszesben akkor bízz, ha már leszartad a sírját.:))))

hoplita 2012.03.10. 09:20:58

@bóra77:
Jóvan, cicus....tuggyuk, te nem vetttél rajta részt, de ettől nem vagy okosabb.:
Sőt, annak se láccol...:D

márta)) 2012.03.10. 09:24:36

@László56:

Az LMP megfogta a kommunista leprások kezét is és ezért maguk is leprások lettek"

Kedves László!

Már bocsánat!!!
De mikor ilyeneket ír, előtte) nem lenne hátrány, ha használná a kis eszecskéjét.!!!
S esetleg átgondolná, megválogatná, milyen szavakat használ!!!!

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 09:29:33

@hoplita: Jó kérdés, hogy mi a jobb lépés. Elmenni, és az lmp ellen szavazni (ezáltal kvázi a fidesz mellett, ehh), vagy eleve nem menni el, hogy érdektelenség miatt csődöljön be az egész.

Abban meg nem hiszek, hogy a gyakorlatban van értelme "értelmesen" szavazni, tehát a kérdéseket komolyan venni.

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 09:36:05

@márta)): Pedig ez egy ritka értelmes mondat volt László56 korábbi irományaihoz képest! :-)

szoja122 2012.03.10. 09:37:46

@SzélsebesVelorex: "Ha sikerült volna az lmp-nek nagyobb súlyú kérdéseket megfogalmazni, akkor esélyesebb lenne, hogy nagy tömegek felsorakozzanak mögöttük. Azonban ezekből a kérdésekből most leginkább az olvasható ki, hogy - bár aktualitásuk és jogosságuk nem vitatható-, igazából az lmp-nek fogalma sincs az ország legfontosabb megoldásra váró problémáiról."

Nagyon rosszul látod (le kellene venned a szemellenződ)!

Ha komolyabb kérdéseket tesz fel, ami önmagában már tömegeket mozgósíthatna, akkor a Fidesz gépezet valahol (OVB, Alkotmánybíróság -sicc!) megakadályozza.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2012.03.10. 09:38:38

@hoplita:

No, te nagyszájú hőbörgő! Tippelj te is, ha nem vagyol csökötten gyáva.

Mondom, az én tippem:
35-40% részvétel,
az álláskeresési járadék és a tankötelezettség kérdésében pedig nagyon szoros lesz, utóbbiban talán bukják is az igen.

Tehát mi a te tipped, küklopszszájú?:-)

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 09:40:28

@Balt: Szerintem a jobbik most 2 lehetséges jövőkép közt vacillál és ezért tököl. 1. támadni a fidesz gőzerővel, és 2014-ben a győzelemre hajtani, 2. megalkudni a 2014-es fidesz-jobbik koalával. Félő, hogy az utóbbira húznak, és abba jó eséllyel bele is fog bukni a párt.

márta)) 2012.03.10. 09:42:26

@SzélsebesVelorex:

Hát a @László "szédületes" egy "alak" lehet!!:))
Igy röviden, tömören ennyi.

szoja122 2012.03.10. 09:42:41

@ubul2000: Ne feledd a parlamentben csak populista pártok vannak. Az LMP sem kivétel, de talán ő a legkevésbé. A Fidesz populizmusa mellett ma már inkább demagóg és unortodox.

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 09:43:59

@Lollle: Mitől értelmes? Attól, hogy egy mesterségesen kreált párt? Attól, hogy minden jel szerint sima szdsz hatalomátmentés? Attól, hogy bénakacsa? Attól, hogy képtelen megszólítani az lakosság 10%-ánál nagyobb tömeget? Attól, hogy a kommunista utódpárttal haverkodik (érdekes, egy diktatórikus párt utódpártjával haverkodni nem veszélyezteti a demokráciát?)? Vagy konkrétan mitől is?

concret 2012.03.10. 09:46:49

Amúgy meg itt lesz a pálya a sok-sok-sokmilliós Fidesz-tábornak, hogy elmenjen és szavazatával erősítse meg a kormány nemzetmentő intézkedéseit, egyben beintsen az Uniónak, a nemzetközi karvalytőkének és a komprádor burzsoáziának. Köszönjétek az LMP-nek, jobb buli, mint a Békemenet.

(ui: remélem, nem aggódtok, hogy nem vagytok elég sok-sok-sok-sokmillióan?)

szoja122 2012.03.10. 09:46:54

@hoplita: Kisfiam csak a kuruc.info -ból tudsz élni?

Mondanám, hogy kuruc.info huszár vagy, ha nem lennél labanc.

Szomorú, mert ott csak is kizárólag álhírek, hazugságok, rágalmak, hülyeségek és náci eszmék vannak.

További kellemes anyázást!

márta)) 2012.03.10. 09:47:52

Egyébként, ha egy fiatalt kötelezni" kell arra, hogy 18 éves koráig koptassa az iskola padját, s esze ágában sincs (esetleg) normálisan tanulni, csak éppen legyen hol eltöltse az idejét, egy fabadkát sem ér az egész.!!
Az csak arra jó, hogy elvonja a tanárok energiáját! hátráltassa a tanulni akaró társai figyelmét!!! Van példa rá sok!!

Jameson14 · http://moneymakingonthenet.blogspot.com 2012.03.10. 09:48:18

Internetes Munkák NEM MLM , NEM KATTINGATÁS , NEM ÁTVERÉS !
www.moneymakingonthenet.blogspot.com/

Rengeteg jó véleményel : "Szia! Ez az idáigi legértelmesebb magyar online money making oldal. Én is hobbiszinten foglalkozom a témával. Idáig is köszönet! Az előző kommentolóhoz hasonlóan lehet egy pár privát kérdésem? Tisztelettel"

Nem fogsz csalódni!

szoja122 2012.03.10. 09:48:49

@László56: "Az LMP megfogta a kommunista leprások kezét is és ezért maguk is leprások lettek."

Tudtommal nem lépett szövetségre a Fidesszel, aki bőszen védelmezi a kommunista ügynökeit.

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 09:51:19

@ciceró: Mik voltak ezek az elkaszált kérdések? Mind érdekelne.

Az egykulcsos adó kérdése meg egy érdekes dolog. Inkább a fidesszel értek egyet ebben. A baj nem az 1 kulcs, hanem az, hogy a minimálbér gyakorlatilag csak arra elég, hogy ne pusztuljon éhen a szerencsétlen. Bár abban is biztos vagyok, hogy minimálbér mellett a minőségi éhezés megvalósul (tisztában vagyok vele, hogy nem kivitelezhető a minimálbér jelentős emelése, úgyhogy erre a részre nem kérek reakciót).

Ha gézának 10x akkora a jövedelme, mint janinak, akkor 10x annyit adózik. Arányos, és igazságos. 1 kulcs esetén.

menőmano 2012.03.10. 09:57:40

Hát! Ez a fotó fantasztikusan jó a poszton!!!
Totálisan tükrözi a reakciót!!!
:))))))))

dr. Bubó 2012.03.10. 09:59:43

két hét alatt ekkora sz@r posztra futotta... nagyon haraxom... el sem olvasom...

dr. Bubó 2012.03.10. 10:00:59

persze akinek a dzsobbik **ének nyalása a legfontosabb elfoglalcsága...

menőmano 2012.03.10. 10:01:15

@hoplita:

Kedves hoplita!!!

Csak remélni tudom, hogy meg van még a "fiók", amit anno emlitettél!!!
Totálisan jókat írsz!!!

:))))))))

menőmano 2012.03.10. 10:05:34

@dr. Bubó:

. nagyon haraxom... el sem olvasom... "

Hát! Ez nagyon jó!! Annyira "aranyos". Nem hagyhattam ki.

:)))))

menőmano 2012.03.10. 10:11:28

Végre egy reménysugár - ez vár a magyar gazdaságra"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/vegre_egy_remenysugar_ez_var_a_magyar_gazdasagra.513

Hát! Nem nagyon biztató. szomorú valóság!!!

*******
Én csak ismételni tudom magamat!!!
Nekem totálisan a magyar reménysugár a Bajnai Gordon!!!
osztjónapot!!! kész.ennyi!!!

:)))))))))))

lüke 2012.03.10. 10:12:48

@László56:
jesszus ezt a retorika melyik iskolában lehet megszerezni,
szombati feuilleton :)

szoja122 2012.03.10. 10:13:23

@SzélsebesVelorex: "Ha gézának 10x akkora a jövedelme, mint janinak, akkor 10x annyit adózik. Arányos, és igazságos. 1 kulcs esetén. "

Hát ez az egyik tévedése egyes neoliberalista irányzatoknak.

1. Aki 10x többet keres az nem dolgozik 10x többet.

2. Nem biztos hogy 10x okosabb sok más sokkal kevesebbet kereső embernél.

3. Viszont jó időben volt jó helyen.

4. Jó ismeretsége van.

5. Egy csomó pénzt örökölhetett.

6. Rendszerváltozáskor fillérekért jutott hatalmas vagyonokhoz.

7. Kihasználja a mások által teremtett magyar viszonyokat -másutt az adott ország feltételrendszerét-.
A feltételrendszer megteremtésében a minimálbéren élők keményen hozzájárultak.

Ezekért és azért mert a haza NAGY bajban van illenék aránytalanul nagyobb mértékben hozzájárulni a köz és a szegényebbek érdekben. Ez lenne a HAZASZERETET, amiről csak pofázni tudnak.

Tanulhatnának az amerikai milliárdosoktól, akik vagyonuk jó részét alapítványokba szétosztják.

Balt 2012.03.10. 10:13:37

@malacz69 rezignált: Ha egyáltalán eljut az ügy (önállóan) a kiírásig, akkor sztem csúfos érdektelenségbe fullad. Tippem: 25% alatti részvétel, zömében persze igenekkel. Ami az horngyufai szavazósdi szerint persze akár kis híján eredményes is lehetne... Ha így lesz, ezt fogják harsogni. Kár, hogy a szájukba adtam... :)

menőmano 2012.03.10. 10:14:44

@László56:

Kedves László!!!

Ne adja fel!!! Ön csak írja!! Tudja féltem Önt!! a "fránya" mennyezet miatt!!!!

:)))

Balt 2012.03.10. 10:14:54

@SzélsebesVelorex: Ez nyiván így van, de ebbe szerintem bőven belefér egy EU-ellenes népszavazás kezdeményezése, akár ütik a Fideszt, akár (közvetve) segítik...

Balt 2012.03.10. 10:17:23

@márta)): Tehát máris 1 nem szavazat. :)

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 10:19:48

@szoja122:
"1. Aki 10x többet keres az nem dolgozik 10x többet."

Vagy igen, vagy nem. Nem a keresettől függ, hogy ki mennyit dolgozik. Egy állami alkalmazott 1,5x minimálbérért lehet, hogy negyedét sem dolgozza, mint más multinál ugyanezért a pénzért.

"2. Nem biztos hogy 10x okosabb sok más sokkal kevesebbet kereső embernél."

Nem biztos, de lehet.

"3. Viszont jó időben volt jó helyen."

Ez valószínű. De lehet, hogy csak szimplán végigküzdötte az egyetemet, majd a szamárlétrát, és vezető beosztásba került egy multinál.

"4. Jó ismeretsége van."

Nem biztos, de lehet.

"5. Egy csomó pénzt örökölhetett."

Nem biztos, de lehet.

"6. Rendszerváltozáskor fillérekért jutott hatalmas vagyonokhoz."

Nem biztos, de lehet.

lüke 2012.03.10. 10:20:24

@bóra77:
ezt a 300 vizitdíjat, aki emlegeti
az mást nem árul el , hogy nem volt még beteg,
-s fogalma sincs, hogy csak egyetlen diagnosztikus eljárás
(orvos=szakmai kompetencia, rtg,CT, MR esetleg biopsia,netán PET CT cca 1M-ba kerül) s ebben nincs egy-egy drágább terápás konceopció és annak kivitelezése-
ez nem volt más, a páciensek zsebéböl kiénekelték hivatalosan a paraszolvenciát

@lüke: retorikát,bocs

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 10:23:30

@Balt: Bele. A tökölés alatt nem erre a konkrét szavazásra gondoltam, hanem a párt utóbbi időkben mutatott passzivitására/arculatváltására. Ha ezt a kedvező helyzetet nem tudja a jobbik kihasználni, akkor kb. örökre megmarad kis-közép párti pozícióban. Arra játszani, hogy mindenképp lesz államcsőd, és majd akkor átveszik a hatalmat, nem tudom, hogy okos ötlet-e. Bár az is igaz, hogy ha a jobbik az államcsőd előtt kerül hatalomra és az ő regnálásuk alatt üt be a kakukk, akkor az a jobbik számára katasztrófa.

lüke 2012.03.10. 10:23:39

@nyünyüge:
MO-n 4 évnél van a politikában hosszabb táv?
ahol a szakma szerint járnak el,ott persze az idö faktor más

menőmano 2012.03.10. 10:24:53

Hát! Már elnézést! De a @László kommentjéhez, már csak a @tölgyes mantrája! hiányzik az elkúrt milliárdokkal!! S akkor már teljes lenne a "hétvégi" kép!!
oszt.ennyi!!

:))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 10:25:14

@SzélsebesVelorex: Miért szed az állam adót? Szerintem a válasz egyszerű. Azért hogy fedezze a közkiadásait. Intézményt működtessen, közigazgatást tartson fel, rendvédelmet stb.
Olyan mértékű adót kell kivetni, ami fedezi az állam közkiadásait.

Mivel a közkiadások nem csökkentek annyival, amennyivel az egykulcs megváltoztatásával csökkentek az adóbevételek, sőt a minimálbér kvázi adómentességének megszüntetése sem volt képes ellensúlyozni, keletkezett egy egyensúlytalanság.
Ezt a kormányzat ágazati különadókkal oldotta meg, de akkora a nyomás a kormányzaton, hogy a különadókat ki kell részben vagy egészben vezetnie.

Na most két alternatív lesz, vagy tovább csökkentik a közkiadásokat, vagy a kieső adóbevételeket növelik más adókkal. Kézenfekvő a progresszív személyi jövedelem adó, mivel jelenleg is intézményesített adóforma.

Egy dologban biztos vagyok, az ilyen szlogenek hogy arányos nem bírnak jelentőséggel. A példádnál maradva, aki 10x annyit keres, az több közszolgáltatást vesz igénybe. Gyermekei egyetemre mennek, amiben közpénz van, gépjárművel rendelkezik, ami végett közpénzből fenntartott autópályát használ, használja a közpénzből felépített reptereket, kultúrát fogyaszt, amit szintén közpénzből tartanak fel.
Hiába fizet ezekért közvetlenül, ezek nem fedezik a valós költségeket, ezen szolgálatások mögött vagy állami hitelek visszafizetési kötelezettsége áll vagy állami támogatást.

Szóval aki többet keres, több közjavat fogyaszt. Kimutathóan többet, mint ami a keresetének százalékos arányos terheléséből következne.

A legtöbb közjavat a felső és középosztály veszi igénybe. Az alsóbb keresetűek jövedelmének elsöprő része önfenntartásra, élelmezésre, ruházkodásra megy el. Nem marad pénzük a közszolgáltatások széles körének igénybevételére.

Szóval az hogy a százalékban mért terhelés azonos, még nem jelent semmiféle igazságosságot.
Ez ennél lényegesebb kérdés, hogy van-e elég forrásunk az állam működtetéséhez. Mert annyit kell beszedni ami fedezi a közkiadásokat.

Az egykulcsos adó pont annyira fenntartható és igazságos, mint a 13 havi nyugdíj volt. Semmennyire. Hitelből fedezett pártszimpátia-vásárlás. Makrogazdasági haszna kimutathatlanul csekély, ezért el kell törölni, mivel finanszírozási gondokat okoz.

De a kormány nem fogja természetesen eltörölni. A jelenlegi vergődés az SZJA adóemelés elutasítása és az alacsony hiánycél minden áron való érvényesítése között még jó ideig fennmarad.
Végül szerintem közkiadás csökkentés lesz a vége vagy feladjuk a hiánycélt. Az első variáció hatása a kormányzati politikai támogatás tovább erodálása lesz, a második variáció pedig a külső finanszírozást fogja megdrágítani.

A kormány előtt csak rossz és rosszabb forgatókönyvek vannak. Nem is tudja eldönteni mit csináljon. Mint a klasszikus filmben, választhat, vagy gyomorszájon vágják vagy fejbe.

Ezért ez a rétestészta vita értelmetlen presztízskérdéseken az EU-val. Csak dönteni ne kelljen.

lüke 2012.03.10. 10:25:44

@szoja122:
ált. ma a parlamentekben-az EU-ban- olyan pártok vannak, amelyet megválasztottak,
ez pedig tükrözi a populációt

szoja122 2012.03.10. 10:26:52

@SzélsebesVelorex: Igen.

A hazaszeretet, feltételrendszer, amerikai példa?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 10:28:18

@SzélsebesVelorex: Egy állami alkalmazott hiába dolgozik kétszer többet, nem nő a fizetése. A túlórát ugyanis nem ismerik, kifizetni csak akkor kell ha írásba rendelik el, azt pedig nem teszik.
Egy állami alkalmazott tehát akármennyit is dolgozik, ugyannnyit keres. Ezért inkább kevesebbet dolgozik mint többet. Nem érdekelt abban hogy többet dolgozzon.
Bár vannak eltérítésre lehetőségek, ezekre a legtöbb hivatalban nincs forrás, illetve a politikai kádereknek van fenntartva.

Emiksz 2012.03.10. 10:29:09

Oké, LMP, de ezek a kérdések... mintha Szanyi Tibor diktálta volna őket!

szoja122 2012.03.10. 10:31:34

@lüke: populáció nem populizmus :)

Csak sajnos a populáció populista eszméket kedveli...

Ezért is tart ott a világ ahol. Az emberek könnyen hülyíthetők.

lüke 2012.03.10. 10:31:42

ad poszt

-a 18 éves korig tartó tankötelezettség Európában ,hol divík?
- a többit egy rendes szakszervete elintézi
ld CGT stb
www.etuc.org

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 10:33:18

@SzélsebesVelorex: A kérdések:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának időtartama az álláskeresővé válást megelőzően folyamatosan munkaviszonyban töltött idő egyötödénél, de legfeljebb 270 napnál kevesebb ne lehessen?
Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék összege ne lehessen alacsonyabb az álláskeresővé válást megelőző 12 havi átlagkereset 80%-ánál?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte?
Egyetért-e Ön azzal, hogy 3 hónapnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkaviszony egyoldalú megszüntetésére irányadó szabályok a 2011. január 1-jén hatályos szabályok szerint legyenek?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkaidőkereten felül végzett munkáért járó bérpótlék mértéke ne lehessen alacsonyabb a személyi alapbér ötven százalékánál?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkaidő-beosztás szerinti pihenőnapon végzett munkáért járó bérpótlék mértéke, abban az esetben, ha a munkavállaló nem kap másik pihenőnapot, ne lehessen alacsonyabb a személyi alapbér száz százalékánál?
Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a Munka Törvénykönyve szerinti alapszabadság mértéke a 2011. január 1-jén hatályos szabályokhoz képest ne csökkenjen?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2011. január 1-ig jogszerűen megszerzett nyugdíjjogosultságot az Országgyűlés ne vonja el?

Ebből az utolsó a lényeges, nagy horderejű. Ezt az OVB elkaszálta, az AB új eljárást írt elő. Most újra OVB előtt van az ügy.

Balt 2012.03.10. 10:34:45

@ciceró: A harmadik megoldás a 16% emelése. Ez szerintem reális opció...

menőmano 2012.03.10. 10:35:27

A népszavazósdiról annyit! A mostaniról, és máskor" is!

Először talán illene! fel kellene világositani a nagybetűs nép egy hatalmas csoportját!
A megszavaztatandó kérdések esetleges gazdasági hatásairól, mi lehet a következménye!

Mert emlitett csoport azt sem tudja - nagyon sok esetben - hogy eszik e vagy isszák!!!

Úgy mint ahogyan a napi politikai események értelmezéséhez sem nőttek fel, nagyon sokan!
Nem csak azt kellene nézni, hol tudnak "betartani" egymásnak a politikai erők.

A mostani népszavazósdi egyáltalán nem sokat változtat azon, hogy némelyek a társadalomban nagyon nagyot buktak. Hatalmasat romlott az életminőségük.
Ettől még nem lesznek új munkahelyek. A kilátástalan helyzetbe került csoport, nem fog jobban élni, nem fogja továbbra sem kifizetni az elmaradott rezsi számláit!! és még sorolhatnám......

Arról meg szintén nem beszélve, mennyit árthatna a Jobbik által felvetett - maradjunk e az unióban, avagy sem - !!!
Tessék megkérdezni a nagybetűs népet arról is, tudja e egyáltalán mit jelen, úgy igazából, az unió!!????

Elnézést! De Én így gondolom.

szoja122 2012.03.10. 10:35:42

@SzélsebesVelorex: Nagyon sok lehet van, ha már egy is közülük biztos, már igazságtalan az egykulcsos.

Másrészt:
A hazaszeretet, feltételrendszer, amerikai példa?

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 10:36:28

@ciceró: Amit írsz az rendben van, de az, hogy a fidesz most bevezette az 1 kulcsost, az azért okoz hiányt a bevételi oldalon, mert egy olyan rendszert váltott le, ami több pénzt hozott az államkasszába. Tehát be lehetne lőni az 1 kulcsos adó mértékét akkorára, hogy pont annyit hozzon a konyhára, mint a 2 kulcsos hozott.
Másrészt a példáidra reagálva: a többet kereső pógár valószínűleg tényleg több közjavat fog fogyasztani, de ezekért külön-külön többet is fog fizetni. Pl. kocsihasználat: hány féle extra adót fizet egy autós? 10?

concret 2012.03.10. 10:36:28

Ha lesz, megpróbálhatja a kormány agyonhallgatni a népszavazást. Ilyen stratégiával Gyurcsányék már buktak egyet. Ami persze nem tuti, hogy megismétlődik, de legalábbis rizikós.

Ha meg jól beleállnak az ellenkampányba, előre nagyokat somolygok a lehetséges buzdításon:

Ne pocsékoljunk a frissen kirúgottakra 3 hónapnál több ellátást, sőt, legyen inkább csak másfél hónap, és az is kisebb összegű! Több motiváció, gyorsabb munkakeresés!

Még hosszabb próbaidőt, sőt, hozzuk vissza a Tripartitumból a röghöz kötést! Éljen a történelmi alkotmány!

Hát, elég lelkesnek kell lenni ilyen ügyek mellett szavazni. Nem irigyelném a kormánypártiakat :DD

Balt 2012.03.10. 10:36:47

@ciceró: Az indoklás első blikkre sántít egy cseppet: tízszeres jövedelemmel biztos nem tud valaki tízszer annyit "közfogyasztani".

menőmano 2012.03.10. 10:39:54

Bocsika! Sokak örömére, most elmegyek! Majd később visszanézek!!
osztjónapot!!!
:)))

nyünyüge 2012.03.10. 10:41:15

@lüke:
senki sem gondolta, hogy a 300 Ft megoldja a diagnosztikus eljárások finanszírozását. A paraszolvencia "kiéneklése" meg talán nem olyan nagy bűn. Egy apró lépés lett volna, szerintem előre.

A vizítdíj minden túlkapása ellenére szerintem nem azért bukott meg, mert alapban hülyeség volt, hanem mert az egészségügyi kormányzat és a szakma közötti politikai harc szimbólumává vált.

Az én tapasztalataim szerint a vizitdíj számos járóbeteg-ellátó intézményt késztetett arra, hogy végre minimálisan megszervezze a betegfelvételt, betegirányítást. Hogy egyáltalán legyen fogalma arról, hogy hány beteget tud ellátni egy orvos, mennyi a hivatalos forgalom, mennyi a magán.

Jobb lesz a most kínált magánbiztosítási megoldás? Hogy havi 5000 Ft-ért megvásárolhatja nekem a munkáltató, hogy a többség kárára soron kívüliséget élvezzek az állami intézményben?
www.vg.hu/penzugy/biztositas/uj-termek-iden-5-7-ezer-egeszsegbiztositast-adna-el-a-generali-370666

Az "kiénekelt" hálapénzen így a Generali meg a szolgáltató osztozik majd

menőmano 2012.03.10. 10:42:16

Bocsika! Elfelejtettem!!!

"Előre a múltba!!!???

szoja122 2012.03.10. 10:44:15

@SzélsebesVelorex: "Tehát be lehetne lőni az 1 kulcsos adó mértékét akkorára, hogy pont annyit hozzon a konyhára, mint a 2 kulcsos hozott. "

Természetesen, de akkor a minimálbéren élők, akik több mint 3 millióan vannak miből éljenek?

Vagy minek nekik, ha már a sok munkától úgy sem tudják élvezni?

szoja122 2012.03.10. 10:47:20

@nyünyüge: Igazad van arra jó lett volna, hogy kezdje fokozatosan hozzászoktatni az embereket, hogy nincsen ingyen ebéd, milyen sokba kerül az egészségügy.

Most a Fidesz sokkal kisebb bajban lenne, ha nem csinált volna populista népszavazást.

concret 2012.03.10. 10:48:16

@lüke: A 18 éves korig tartó tankötelezettség igazi balos értelmiségi megoldás: hozok egy végrehajthatatlan intézkedést, és sz@rok a valóságra.

Az a gyerek, akinek az iskola börtön, jobb esetben nem jár be, rosszabb esetben a tanárt és a társait terrorizálja. Műmegoldás, de olyan humánusnak tűnik.

Diocles 2012.03.10. 10:48:55

@concret:

Nyilván nem fognak beleállni a kampányba, max. esetleg megemlítik, h az igen válaszok évente hány milliárdos többletkiadásot generálnak.
(a tankötelezettség évi tízmilliárdos, a munkanélküli segélyes évi több tízmilliárdos tétel, a nyugdíjra vonatkozó, ha lesz, szintén nem két fillér.)

A hozzád hasonló fideszező egybitesekre nyilván lehet majd számítani, csak azt felejtitek el, h nem a Fidesz fog szívni, hanem az ország.

Elmennek újabb évek a szociális népszavazósdival, demagógiával, jóléti ígérgetésekkel, miközben majd újabb gyárak települnek ki Ázsiába a Nokia után. Oké, most nyilván azzal jössz, h DE A FIDESZ IS... És? Jobb lesz attól neked a romokon?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 10:50:03

Ez a népszavazás Orbán VIktor elleni bizalmi szavazás, ha nagyon nagy az elégedetlenség, akkor ez a népszavazás sikeres lesz. Ha elbukik, megerősíti azt hogy Orbán Viktornak per pillanat sincs valódi kihívója.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 10:53:17

@Diocles: "A hozzád hasonló fideszező egybitesekre nyilván lehet majd számítani, csak azt felejtitek el, h nem a Fidesz fog szívni, hanem az ország. "

Ez 2008-ban legalizálva lett. Ha 2008-ban nem számított, most miért számítana. Semmi olyan nem történik, amit előtte a nagy igazságos Fidesz ne tett volna meg. Megtette, nem érdekelte. Most miért kéne a másik felet hogy érdekelje.
Nem értelek.

Az ország érdeke pedig a politikai elit számára értelmezhetetlen. Más az érdeke egy munkanélkülinek és más az érdeke egy multis magas jövedelmű mérnöknek. Nincs igazság, csak egyéni igazságok vannak.
Aztán dönt a politika. Preferál szavazókat.

concret 2012.03.10. 10:55:31

@Diocles:

Kedves jó Diocles!

A Nokia is a népszavazás miatt települ ki?

Rendben, én egybites vagyok. Számolgass kicsit saját IQ-t is :D

Ez a szavazás nem a konkrét kérdésekre lesz kihegyezve. A kormány úgy általában érdemli meg, hogy beleütögessük az orrát a kakába. Azért, amit 2/3-dal hasznosat csinálhatott volna, ám nem tette meg. És azért, amikre öncélúan használta a 2/3-át.

concret 2012.03.10. 11:02:06

@Diocles:

Irigyelt eszű blogtársam, én egy hete küldtem el 7 dolgozómat, mert szárnyal a gazdaság. Remélem, vissza fogom őket venni, ha lesz ehhez elég munkánk.

De ha nem, vagy nem mindet: mire elég 3 hónap álláskeresési? hol talál ennyi időn belül munkát a Tiszántúlon? És hiába emlegeted az ellátás sokmilliárdos terhét: éveken át elég sokat befizettünk együtt (ők is, én is, mert egy kis cég közös csónak ám) munkaerőpiaci közterhet, és most ez várható viszonzásképp.

Nagyeszűkém.

Diocles 2012.03.10. 11:03:16

@ciceró:

"Ez a népszavazás Orbán VIktor elleni bizalmi szavazás, ha nagyon nagy az elégedetlenség, akkor ez a népszavazás sikeres lesz."

Nyilván ezt fogja szóról szóra kommunikálni az LMP, amit most te írsz.
Csakhogy:

1. ma nincs egységes ellenzék, vörös, zöld és barna színezetű balos demagógia verseng Kádár népének kegyeiért, így önmagában még a kormány megsemmisítő veresége sem generálna kormányváltást.

2. a szociális vágyak nem a gonosz Patással ütköznek, fognak ütközni, hanem a realitással, a matematikával.

Így volt ez egyébként most is, aki elhitte, h a Fidesszel, Gyurcsány takarodj-gyal kolbászból lesz a kerítés, de legalább érzékelhetően jobb lesz (lehetőleg úgy, h ő ne tegyen érte semmit, majd a kormányzat mindent megold, ugyebár) az mára már lemorzsolódott. Két hónappal később ugyanúgy ki fognak ábrándulni egy újabb kormányból is váltás esetén.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 11:05:08

@Balt: Akárhányszor tud annyit fogyasztani. Egyrészt az oktatásból, mivel egy felsőoktatásban részesül állami ráfordítása akár tízszerese is lehet mint egy segédmunkásé, másrészt lehet más példákat is hozni. Egy felsőosztálybelit a kórházban kapcsolati tőke miatt előrébb sorolva műtenek meg, állami kórházi kapacitást felhasználva, a legjobb orvosok, a legjobb felszereléssel. Mert képes elintézni.
Ugyanez igaz mondjuk hogy tudni fogja hová kell befektetni, mert a kapcsolatai megmondják hol lesz állami beruházás, ami révén jelentős értéknövelésen megy keresztül az a terület és így tovább.

A tehetőseket támogatja leginkább az állam a közszolgáltatásokból, mivel ők a teljes spektrumot képesek igénybe venni és az állam a teljes spektrumot támogatja.

De említhetjük a végtörlesztést is. Van aki annyit nyert rajta, hogy 1000-szeresen több állami támogatást vett így igénybe ( mert ez a végtörlesztés el fog bukni jogilag és kártérítést kell majd fizetni, amit a teljes lakosság fog kitermelni ) aki minimálisan tudta igénybe venni.

A világ nem csak SZJA-ból áll. Nem véletlen hogy a fejlett államokban nincs egykulcs. Érdemes komplexen szemlélni a folyamatokat.

Ez ami itthon történt egy szavazatvásárlási akció volt. Semmiben sem különbözik a 13, havi nyugdíjtól. Sorsa is az lesz. És azért mert az előre deklarált céljait ( foglalkoztatásnővülés, gazdasági növekedés, fehérítés ) nem tudja elérni.
Ha nem tudja elérni, csak politikai okok miatt, szavazatvásárlásként lehet csak fenntartani.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 11:08:24

@Diocles: A diagnózisod pontos. Nincs megoldás. Lecsúszás van és lesz. 2012 szarabb lesz mint 2011, de még mindig jobb mint ami 2013 lesz. Csak rossz forgatókönyvek vannak, mert Orbánék cselekvésképtelenek saját korlátaik és saját szavazótáboraik miatt.

Diocles 2012.03.10. 11:12:42

@concret:

Mondtam volna olyat, h szárnyal a gazdaság? Az ellenkezőjét mondom, meddig lehet terhelni egy halódó gazdaságot?

Na de majd nyilván egy újabb százmilliárdos jóléti kiadásnöveléstől fog beindulni, ez az, szavazzatok meg mindent, van rá pénz.
Szavazzátok meg majd a korkedvezményes nyugdíjak visszaállítását is, az állami férőhelyek bővítését is, mindent. Aztán majd fizesd ki. Ja, bocs, az majd az halódó magyar iparra kivetett ökoadókból lesz megfizetve, ugye? :)

A hülye a saját kárán tanul, az okos a másén, legalább a világ tanulni fog a görög és a magyar példából.

concret 2012.03.10. 11:13:46

@ciceró:

Most persze lehet megvetően írni Kádár népéről, aki könnyen hülyíthető, és persze állhatatlan, lemorzsolódó...

Bezzeg a kétharmad (53%) megszerzéséhez lehetett udvarolni nekik, sőt, a mai napig az ő olcsó szavazataik is benne vannak a büszke hivatkozásokkor a 2/3-os felhatalmazottságban.

Ezt nevezik nálunk értékalapú jobboldali politizálásnak.

szoja122 2012.03.10. 11:20:20

@Diocles: "A hülye a saját kárán tanul, az okos a másén, legalább a világ tanulni fog a görög és a magyar példából. "

Bár igazad lenne!

De gyanítom, hogy ez nem fog megtörténni.

A történelem, nagyon sok példát adott a világnak okulás céljából, de szinte semmit sem tanult.

Az EMBER ma is olyan ostoba, szűk látókörű, "erkölcsös" mint volt pár ezer évvel ezelőtt.

Csak a technika, a természettudomány, művészet fejlődött, más semmi.

concret 2012.03.10. 11:22:40

@Diocles:

És okosíts már fel arról is, hogyha mégsem szárnyal, de még csak nem is stagnál a gazdaság, miért kellene hasznosnak tartanom a kormányt?

Persze tudom, a döglődő Európa miatt van mindez, meg a múlt átkos öröksége.

Ha egy évet nem a médiatörvénnyel meg az új alkotmánnyal csesztek volna el (mert ezek hatalmi kérdések, nem a válság leküzdését szolgálják), ha látom, hogy a legjobb hazai jobboldali koponyák nekiveselkednek a gazdaság talpra állításának, akkor én nem fideszeznék.

Ha valahol engem láttál az általad emlegetett dolgok mellett szót emelni (pl korkedvezményes nyugdíj védelme) akkor lenne jogos felemlegetned, Így ez csak a Te monomániád.

Ez a kormány ballaszt a gazdaságon. Azért fideszezek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 11:27:14

@lüke: miért kerül egy MR vagy CT 1 millába?
[Komolyan kérdem]
A gép kerül X millába. Mennyi az X?
Egy alkalmas orvos a jelen viszonyok mellett mondjuk bruttó 20000 naponta.
Hány ilyen vizsgálatot lehet végezni egy géppel, van-e valami konkrét anyagköltség az amortizáción felül?

concret 2012.03.10. 11:33:58

@Diocles:

Az egészben az a bájos, ha esetleg azt képzeled, kettőnk vitája jobb-bal polémia, ahol én, a működő-adófizető kistőkés vagyok a baloldali - Te meg, akit egy hatalmi csoport (aki az MSZMP-utód szocikkal szemben határozta meg magát csupán jobboldalinak) szóval akit bármilyen jelszó mögé felsorakoztatnak, ami a hatalmukat szolgálja - Te vagy a jobboldali.

Kis magyar anakronizmus.

Doberdo 2012.03.10. 11:42:44

Nagyon helyes a LMP kezdeményezése. Szerintem mindegy, hogy
miért dől meg a Viktor, fő, hogy visszavonhatatlanul megbukjon!
Ennyi kárt emberemlékezet óta senki nem okozott az ország
egészének, mint a "kicsi dakota főnök" !!!!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.03.10. 11:48:26

Nálunk a Nívó blogon folyik a kérdésekről a szavazás. És az LMP számára kedvező eredmény sem egyértelmű minden esetben:

nivo.blog.hu/2012/03/09/mar_gyujti_az_alairasokat_a_nepszavazashoz_az_lmp

jjulie 2012.03.10. 11:50:38

@concret:

a dio az a kádárvakarék, aki nem tudott élni a kádárvakarékság adta ajándékkal, akár azt hiszi, hogy letegadhatja, de mivel nam, ezért frusztrált

és nem csak a kádárvakarékságból nem profitált, hanem a kádár halála utáni helyzetből sem, örőkös lúzer mint a @hoplita:

és mostmár a sántakutyaorbánban is úgyahogy csalódott, szegény szellemi hontalan lett, de még vannak bizonyos életjelenségei

nyünyüge 2012.03.10. 11:51:56

@Hepci:
Hát az 1 milla átlagosan nyilván túlzás, de ha láttál ilyen berendezést, akkor el tudod képzelni, csak a karbantartása (mechanikus, szoftver és hardver,...) iszonyatos pénz lehet. "Anyagköltség" is van, hiszen mindenféle kontrasztanyagot használnak.
És nemcsak orvos kell a kiértékeléshez, hanem szakképzett kezelőszemélyzet a gép és a páciens kezeléséhez, ...

Diocles 2012.03.10. 11:54:07

@concret:

Látod, ez a személyeskedés átka, azonosítasz egy párttal, miközben magad is azonosulsz egy másikkal.
Holott megmondtam, h a Fidesz hasonló dolgaival sem értettem egyet.

Magamról pedig, én is kkv-s vagyok, rokoni-családi vonalon nagyon erősen érintett vagyok.
Előtte tanár voltam, rokoni kapcsolat révén lett közöm ehhez a világhoz.

Hogy miért mondom a korai nyugdíjat? Miért, nem azt kínálja fel az ellenzék alternatívának? Nem arra épült fel a Szolidaritás? Nem ezt ígéri most is az MSZP? Nem erről fog gyűjteni aláírást az LMP? Nem jóléti ígéretekkel kampányol az ellenzék racionális kritika helyett?

Te pedig őket támogatod, mert szopjon az Orbán ugye, és csodálkozol, h Te szopsz :) Mert ezt Te fogod kifizetni.
Ja, és most jönne válaszként a fideszezés...:)

Ezzel - figyelem! - most nem azt mondtam, h a kormány jó volna, nem, a gazdaságpolitikájuk olyan, amilyen. Ők sem merték meglépni a fontosabb lépéseket, azonban az ellenzék még azt a keveset is sokallja, amit igen.

magyar ember teli szájjal 2012.03.10. 12:04:41

Ez nem egy gondterhelt ember nézése, hanem valakié, aki fel van fúvódva az ebédtől.

Balt 2012.03.10. 12:05:19

@ciceró: Az szerintem kizárt, hogy érvényes legyen. Még egy általános választásnál is necces lesz az 50%...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 12:06:13

@nyünyüge: CT-nél és MR-nél nincs kontrasztanyag és egyáltalán, semmilyen anyag. Amikor 3 éve MR-t csináltak rajtam, 40000 lett volna, hogy soron kívülire vegyenek. Ez úgy képzelem, a vizsgálat önköltsége.
Ezért kérdeztem, amit kérdeztem. Nagyon fellengzősnek tűnik egy diagnosztikai eljárásra - a röntgentől, lásd ipartörténeti emlékek a pulmonológián, a CT-ig - azt mondani, az 1 millába kerül.
Pl. elmegyek süllőzni Rácalmásra, az meg 200000 Ft.
Miért?
Csak.
Pl. utána meg kell vacsoráznom a Costesben és elengedhetetlen, hogy megigyak 2 üveg Ch. Lafite-ot, és még csomagoltassak is a páromnak egy 10 fogásos menüt + 1 palack Mumm pezsgőt...

lüke 2012.03.10. 12:10:27

@szoja122: hiszékeny az ember, sajna

Az ős kaján 2012.03.10. 12:10:38

Ha jól tudom így szól a mondás. Hamvában holt... hát ez a népszavazásra is érvényes.

Várúr 2012.03.10. 12:11:10

Török tekintetes úr - tán tudatosan - egyetlen, a népszavazás kezdeményezése mellett szóló érvet hagy figyelmen kívül. Azt, hogy az ívek aláíróival az lmp adatbázishoz jut. Ez a valódi tét, a többi duma. S még valami, amit Török is említ: hogy az lmp egy időre a híreket is tematizálja. Ha valamelyik balfasz újságíróféle épp témahiányban szenved, rákérdezhet: hol tart az lmp-s kezdeményezés? Majd egy csomó politológus és egyéb megmondóember elemezget, végül a kasszához fárad.

Balt 2012.03.10. 12:14:37

@ciceró: Amiről írsz, az nem az szja kulcsán múlik, sokkal inkább szocializáción, kapcsolati hálón - ami persze nyilván valahol korellál. Ezen az alapon pl. a vizitdíj, általános tandíj a legszélsőségesebb formája volt a hozzáférés korlátozásának. ("Lószart, mama".)

hoplita 2012.03.10. 12:14:37

@malacz69 rezignált:

Nagyszájú hőbörgő a zapád .f.a.sza, kis narancs.f.a.szom.
2 éve még itt evett a fene, k.isbuzi, naphosszat....manapság meg kussolsz, mint sz.ar a fű közt,

Elfogyott a zész, kispofám....????
Nem ilyen lovat akartál, kismajom?
Húzd a fa.szodra a f-ityiszeseid...meg a végén magad is, ha ez nem ütközne némi problémába.:DDDD

hoplita 2012.03.10. 12:17:17

@Várúr:
".... Azt, hogy az ívek aláíróival az lmp adatbázishoz jut. ...."

Nyihahahahahahahaha!!!!

Mongya ezt a kubatovlistás faszfej.......!!!!

Elmész ám anyádba, te retkes narancsgeci.
Azé' van ám a pofádon bőr....a kurvanyádat.:(

lüke 2012.03.10. 12:17:43

@nyünyüge:
kicsinyes gondolat volt
(Ausztriában is volt ilyen próbálkozás, 2 hét alatt eltörölték,mert az adm.költség sokkal több , mint a befizetett összeg)
itt is úgy volt, az érdemi rész fejlesztése elmaradt
nem vagyok biztosítási szakember!
az eü mindenütt drága,nem a300 Ft/fö hiányzik ,
a 300 az a bicskanyitogató pitiánerség volt, ami az érdemi-szakmai+ felszereltségi- részt nem oldotta meg,pótszer volt

Balt 2012.03.10. 12:19:39

@Diocles: Felesleges az elkeseredésed, ez a népszavazás (önmagában) kipukkad, még mielőtt kiírásra kerülne. Egyedül egy párhuzamos EU-népszavazás segíthetné az érvényesség felé, de ezt úgy látszik, a Jobbik lekéste. (Nem is tudom, a kormánynak ez most kedvező forgatókönyv-e, vagy kevésbé... Én azt mindenesetre rögtön aláírnám - fenntartva, hogy nem, vagy esetleg az EU mellett szavazok.)

hoplita 2012.03.10. 12:20:27

@SzélsebesVelorex:
Ne aggódj, nem az utóbbira hajtunk.:)))

dr. Bubó 2012.03.10. 12:20:40

@hoplita: nagyon haragudnál, ha egyetértenék Veled... ?! a várúrra szórtakban?

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 12:21:44

@ciceró: Végignéztem a múltkor az OVB utóbbi hónapokban elmeszelt népszavazási kezdeményezéseit, hát bizony nem egy korábban átment volna. Úgy emlékszem, az LMP kérdéseit sem engedték, az Ab viszont másképp döntött.

Balt 2012.03.10. 12:22:28

@Doberdo: :)) Illúziókat kergettek megint, de sebaj.

hoplita 2012.03.10. 12:23:38

@dr. Bubó:
Semmi para....úgy utálom ezt a vén faszfejt, hogy szonettet lehetne rittyenteni belőle.
Ez egy igazi narancsfaszfej....a szopós fajtából.
Fúúúúúúúj.:((((((((((((8

dr. Bubó 2012.03.10. 12:27:20

@hoplita: pontosan egyetértettem...

határtalan pofátlanság és cinizmus a zadatgyűjtést kenni másra...

amiben a kubatov a császár...

hoplita 2012.03.10. 12:27:40

@concret:
"....Ezt nevezik nálunk értékalapú jobboldali politizálásnak...."

Hé......!!!!!!!!!!

94 és 98 közt ugyanezt hallhattad a miskakancsótól, meg a pufajkásgecitől.

Már ha hajlandó vagy emlékezni.....

lüke 2012.03.10. 12:31:56

@Hepci: cc MR 60 e, CT cca40 e,PET CT 300e.,+ több ieljárás
szumma 1M egy komolyabb diagnosztika
@nyünyüge:

a szervezés nem a 300 kérdése, valóban igy kevesebben voltak
mert meggondolták, a dolgozni nem szeretö orvosok és a tehetösek jól jártak
de más oldalról látjuk: te a kisebb zsufoltságot
én azt,hogy a szakmát ezzel (is) leértékelték, ami nem közért

- magánbiuztosítás: azt tudjuk hogy annyival jobb:)!
kihúzzák a lóvét, és sokkal több, akár szükségtelen beavatkozást csinálnak

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2012.03.10. 12:35:43

@hoplita:

Hát nagyon úgy tűnik, kettőnk közül még mindig te vagy a frusztráltabb:DDD

mókáné 2012.03.10. 12:36:14

@Hepci: @politologus:

ITT a Politológus és ezt mondta:

"Végignéztem a múltkor az OVB utóbbi hónapokban elmeszelt népszavazási kezdeményezéseit, hát bizony nem egy korábban átment volna. Úgy emlékszem, az LMP kérdéseit sem engedték, az Ab viszont másképp döntött. "

Hátha érted, nekem ez már bonyolult. Mi az ábra most az LMP kérdéseivel? Népszavazára bocsátható-e?

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 12:37:45

A Török Gábor által a cikk végén írtakról van egy jó kis tanulmány Lawrence LeDuctól A népakarat dilemmái c. tanulmánykötetben.
Itt: www.valasztaskutatas.hu/kiadvanyok/a-nepakarat-dilemmai/a-nepakarat-dilemmai/lawrence-leduc-a-nepszavazas-demokraciaja.-informacio-kampanyok-es-szavazas/view

Olvassátok el, kiábrándító, a böngészni nem szeretőknek idézek egy lényegi gondolatot:

"Úgy tűnik, hogy a népszavazási kampányokban, különösen azokban, melyek a polgárok által korábban nem ismert alkotmányos indítványokról szólnak, a politikai előny gyakran az elutasítás oldalán van. Mint láttuk, egy javaslat ellenzőinek nem feltétlenül szükséges koherens ellenérvrendszert kialakítaniuk. Általában elég, ha a szavazókban kétségeket ültetnek el, ha megkérdőjelezik a javaslattevők indítékait, ha rájátszanak a félelmekre, vagy ha megpróbálják a javaslatot népszerűtlen kérdésekkel vagy személyekkel összekötni."

mókáné 2012.03.10. 12:38:09

@hoplita:

"Nagyszájú hőbörgő a zapád .f.a.sza, kis narancs.f.a.szom.
2 éve még itt evett a fene, k.isbuzi, naphosszat....manapság meg kussolsz, mint sz.ar a fű közt,"

Azt tudtad, hogy @malacz69 rezignált: jobbikos szavazó és magyart tanít egy általános iskolában?

Tóta W.- nél rendszeres vendég volt.

lüke 2012.03.10. 12:38:18

@Hepci: hogyne lenne
söt többféle is van, orális, és parenterális( vénás)
van nativ CT és MR is
van
MR angio, cholangio söt coronária is
más-más KA-gal
nem fellengzös, nem én árazom be ,ennyi
nativ MR 55 ezer, sürgösséggel
egy fogCT 20 e.

Diocles 2012.03.10. 12:39:27

@Balt:

Elkeseredett? Ugyan! Felszabadult!
Leszámoltam az illúzióimmal, az egyetlen elvárásom a jelenlegiektől, h ne legyen államcsőd és ne menjen a jobboldal egyharmad alá.

Már előre röhögök a sok nagypofájún, h mit fog alkotni az MSZP-LMP-DK-kormány 2014-től :) Maguknak rúgják már a gólokat, minél több EU-bünti lesz, minél felkorbácsoltabb közhangulat, az immár rájuk (is) fog visszaütni.
nézd mán, ez a concret elvtárs is azt hiszi, h csak ettől a kormánytól, vagy pláne tőlem van baja.
no, az ilyenek koppanását is érdemes lesz megfigyelni.

hoplita 2012.03.10. 12:39:53

@malacz69 rezignált:
Nem, faszfej.
A realistább...és nyomhatod szmájlit, kisbuzi......én tudom, amit tudok.

Gogol 2012.03.10. 12:43:07

Egy olyan elemző (gyengébbek kedvéért T. G.), aki - nyilván "magasabb szempontok" alapján - részt vesz a Jobbik konszolidálásában, nem hiteles.

is 2012.03.10. 12:43:48

@Balt: ne feledjük, hogy a FIDESZ is 7 kérdésben hirdetett népszavazást 2006 október 23-án. ebből pillanatok alatt maradt 6, volt is 6 engedélyük, aztán már csak 3 maradt belőle. én már a szavazás előtt ezt jól érthetően kommunikáltam volna, hogy a FIDESZ 4 kérdésben már vesztett.

@politologus: ez a konzervativizmus. egy holland mondás szerint: amit a paraszt nem ismer, azt nem eszi. nem kiábrándító ez, ez a természet része, az sem kiábrándító, hogy a hímoroszlánok megölik a párjuk pár hetes, más hímtől származó kicsinyeit. ezek természeti tények, ehhez semmilyen értékítéletet nem kell társítani.

mókáné 2012.03.10. 12:44:23

@lüke:

"nem fellengzös, nem én árazom be ,ennyi
nativ MR 55 ezer, sürgösséggel"

Ezeket az árakat akkor tudja az ember így, pontosan, mint Te, ha magánklinikára jár, mint pl. én.

A vérnél tételenként ott van, mit, mennyiért néztek meg. A röntgennek is kemény ára van.

Aki nincs egészségügyben, vagy nem magánklinikára jár, fogalma sincs, mennyire drága!

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 12:45:23

@knausz: Az LMP-nek sok kérdése volt, valahol fent (talán cicero) be is másolta mindet. Aláírásokat csak akkor lehet gyűjteni, ha az OVB-n már átment a kérdés, tehát amely kérdésekben most gyűjt az LMP (amiről a hírek is szólnak), már nem lehet változás.
Más kérdéseik viszont fennakadtak, azokra egyelőre nem gyűjthetnek aláírásokat.

is 2012.03.10. 12:46:51

@malacz69 rezignált: nézd, 2004-ben is "megbukott" a népszavazás. politikai tőkének, meg a híveket fanatizálni, és véreres szemű zombikká tenni pont jó volt. 4 év múlva már a saját ajtajuk elé is odaszartak, csakhogy beolvassanak a "népgyűlölő, hazaáruló, népnyúzó komcsiknak".

hoplita 2012.03.10. 12:50:57

@Gogol:
Keresd meg a köpönyeged, burkolózz be vele és nézd meg, hogy nem vagyunk-e Kamcsatkában, köcsög.

hoplita 2012.03.10. 12:53:09

@knausz:
Lófaszt jobbikos....kis narancsbuzi, jobb ha tőlem tudod.
Ismerem már egy ideje...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2012.03.10. 12:53:52

@knausz:

"Azt tudtad, hogy @malacz69 rezignált: jobbikos szavazó és magyart tanít egy általános iskolában?

Tóta W.- nél rendszeres vendég volt."

Nem jobbikos, hanem fidesznyik, nem általános iskola, hanem középiskola, és nem magyar, hanem matek és kémia....
... a többi stimmel. A memóriádra azért ne hagyatkozz fontos kérdésekben:DD

Gogol 2012.03.10. 12:55:03

@hoplita: Csak nem szerény műveltségedet fitogtatod személyeskedésbe burkolva? :-)

Tell Vilmos 2012.03.10. 12:55:50

Fogalmam sincs, hogy sikerrel fog e járni az LMP kezdeményezése, de annak idején a Fidesz jócskán megerősítette az általuk kierőszakolt népszavazások sikere. Ebben annak idején volt bőven populizmus is, de a lényeget tekintve mindegy.
Várom a fejleményeket...

is 2012.03.10. 12:56:18

@SzélsebesVelorex: az első változat elérhetetlen. nem országos párt, tehát egyéniben nem hoznak eleget, így listán sem (túlkompenzálás). a Dunát a Jobbik a jelenlegi szervezettel, működéssel, hangulattal érdemben nem lépi át.

@lüke: "én azt,hogy a szakmát ezzel (is) leértékelték, ami nem közért "

b+, kapitalizmus van, nem kell szégyellni, hogy MINDEN pénzbe kerül, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, az egészségügy is pénzbe kerül. a doktornak fizetése van, a kezeléseknek meg költsége. mi az, hogy az egészségügy nem közért? mi az az elefántcsonttorony, ami miatt az egészségügyben nem lehet pénzről beszélni? ez a beszólás egy kádárista 50 feletti docenshez illik, de nem 2012-ből, már megbocsáss.

mókáné 2012.03.10. 12:59:06

@politologus:

"Más kérdéseik viszont fennakadtak, azokra egyelőre nem gyűjthetnek aláírásokat. "

Akkor arra a 4 kérdésre megyük szavazni?

18 évig tanköteles legyen a gyerek, ezzel 100%- ig egyetértek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 13:02:14

@lüke: így rendben, úgy értettem, darabjára mondod az 1 milliót.
Olyat egyébként még nem láttam, hogy ezen vizsgálatok mindegyikét párhuzamosan alkalmazták volna, max. 1-2 van közülük napirenden.

mókáné 2012.03.10. 13:02:38

@malacz69 rezignált:

"Nem jobbikos, hanem fidesznyik, nem általános iskola, hanem középiskola, és nem magyar, hanem matek és kémia...."

Rosszabb. Minden tételében akkor ez a helyted, amit magadról vázoltál, így rosszabb.

@hoplita:

"Lófaszt jobbikos....kis narancsbuzi, jobb ha tőlem tudod."

Hát nem úgy jött le a W blogon. Talán túl nagy volt a kontraszt a többi hozzászólóhoz képest. Unszimpatikus, az biztos, ott is az volt.

hoplita 2012.03.10. 13:03:04

@Gogol:
Esetleg még az orrod is a seggembe dughatod......:)

hoplita 2012.03.10. 13:05:04

@knausz:
Köcsög narancskomcsi.....
A matek-kémia meg mindent elárul.........:DDDDDD

robian 2012.03.10. 13:05:24

egyetért-e ön azzal, hogy a parlamenti képviselők mandátumuk elnyerésekor írásban nyilatkozzanak, hogy mentelmi jogukkal semmilyen körülmények között nem élnek? IGEN - NEM
"törvény mindenkire vonatkozik, kommunistákra százszorosan, ezerszeresen" Bacsó Péter - A tanú

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 13:07:05

@knausz: meglehet, a jövőben megismerkedsz az államilag finanszírozott egészségüggyel is... :D
Egyébként a "magán" sajnos nem garancia semmire. Velem pl. a legnagyobb marhaságot az egyik leghíresebb fővárosi sebész csinálta, magánrendelésen: beadott minden tájékozódás/tájékoztatás nélkül egy bikaerős szteroidot egy olyan sérülésre, amin egyébként a szteroid se segített.

hoplita 2012.03.10. 13:08:00

@is:
"....a Dunát a Jobbik a jelenlegi szervezettel, működéssel, hangulattal érdemben nem lépi át...."

Nyihahahaha...!
Majd visszatérünk erre, 2 év múlva.:))))

hoplita 2012.03.10. 13:09:14

@menőmano:
Ja.:)
Sok-sok seggfej van mán benne....egymásba ér a faszuk.:DDD

mókáné 2012.03.10. 13:09:24

@hoplita:

"A matek-kémia meg mindent elárul.........:DDDDDD "

Egyetértek. Ha legalább magyar-történelem és esetleg földrajz (mostanában nagyon érdekel) párosításban volna, de nem!

Jellemző rá. Nem lehet egy diákok kedvence.:)

hoplita 2012.03.10. 13:10:48

Na, megyek pihizni, meg filmet nézni....rejszoljatok szorgalmasan:)

Netuddki. 2012.03.10. 13:11:39

Naná, hogy elmegyek. Bár szívesebben szavaztam volna arról legyen-e előrehozott választás. Persze csak akkor ha lenne egy normális párt amelyikre lehetne szavazni...

mókáné 2012.03.10. 13:12:31

@Hepci:

"meglehet, a jövőben megismerkedsz az államilag finanszírozott egészségüggyel is... :D"

:):) vártam, hogy lecsapsz!

Anyu államilag finanszírozottban van, Zalaegerszegen az Onkológián és ott is nagy árak vannak, csak nem számlázzák ki. Parókát is lehet venni műhajból, vagy igaziból, ez felírva töredék-ár.

lüke 2012.03.10. 13:13:33

@is: helyes
docens se vagyok, s nem pesti, pedig az akartam lenni, de akkor nehéz volt
igy lettem osztrák mucsai

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 13:14:44

@knausz: Ha összegyűjtik az aláírásokat, akkor az Ogy. dönt arról, hogy kiírja-e a népszavazást. Jól írja Török, hogy egyszer már keresztbefeküdt az Ogy, ez elvileg megtörténhet újra. Időközben más kérdések is tehetik a köröket az OVB-nél, így megeshet, hogy a négy kérdéshez továbbiak társulnak. Ugyanakkor a kezdeményező nem technikázhat azzal, hogy "összevárja" a kérdéseit, mert azt az Ab nem rendeltetésszerű joggyakorlásnak vette az Albert-házaspár esetében. (igaz, a Fidesz is így járt el a vizitdíjas stb. kérdéseivel korábban, de ott az Ab engedékeny volt...) Mivel a köztársasági elnök dönt a szavazás időpontjáról, sokféle érv szól amellett, hogy a külön futó kezdeményezésekből egy időben legyen szavazás.

Szóval sok bizonytalanság van még itt...

Balt 2012.03.10. 13:15:16

@Diocles: Ááá, az ki van zárva, hogy ezek bármiféle kombinációban (pláne Gyurcsány égisze alatt) nyerjenek 2014-ben. Az MSZP(+DK) nem fog tudni visszakapaszkodni a népszerűségben, az "alternatív" csoportosulások (melyekkel egyébként is sok az átfedés), mint a Milla, Szoli-darítás épp hasadófélben...

Ne essünk abba a csapdába, mint a gyurcsányisták akik azon lelkendeztek 2010-re, hogy "Orbán sem tud mást csinálni, mint Bajnai, csak megszorítani"... Érdekes dolgok ezek pont a népszavazási kérdések tükrében... :))

lüke 2012.03.10. 13:17:05

@Hepci:
de van, meg is írtam
egy tumor statingnél,mütét elött feltétlen kell
(bár sokszor nagy az önbizalom+ a pénzhiány s kihagyják)

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 13:19:17

@is: Lehet, hogy természeti tény, mindenesetre azokat is meg kell figyelni, LeDuc ezt tette. Én viszont a "kiábrándító" minősítést azoknak üzentem, akik idealistán gondolkodnak és nagy pátosszal beszélnek a népszavazásokról. Meglehet, "kijózanítót" kellett volna írnom, az kifejezőbb.

Gogol 2012.03.10. 13:19:23

@hoplita: Nálad ilyen egy egészéges szombat délelőtt? :-)

mókáné 2012.03.10. 13:22:21

@politologus:

"Mivel a köztársasági elnök dönt a szavazás időpontjáról,.."

Majd egy Szökőnapra teszi, de addig nekünk lesz témánk és az nem az IMF tárgyalások.

Ma csak elkeseredni lehet a politikában is, meg a való életben is.

mókáné 2012.03.10. 13:26:21

@lüke:

"a pénzhiány s kihagyják"

Sajnos így igaz. Borzalmas ez! Az tudja, aki benne van.

A rák megelőzésére kellene fektetni a hangsúlyt, amikor minden 3. ember abban hal meg (szerény becslés, mert vannak, akik minden 2. ember - mondják.)

is 2012.03.10. 13:33:42

@lüke: "ez nem volt más, a páciensek zsebéböl kiénekelték hivatalosan a paraszolvenciát"

legyünk pontosak: az orvosok zsebébe tették, közvetlenül, nyilvánosan. a vizitdíj ugyanis a kórházaknál maradt (volna). jól értem, hogy te paraszolvenciapárti vagy? ne tudja meg senki, ne kelljen leadózni, csak lehessen protestálni, hogy a hivatalos fizu kevés?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.03.10. 13:36:07

@ciceró: Talált, süllyedt. Ezért írtam alá. A tüntetésekkel semmit se érnek el az emberek. Talán egy párt sikeres népszavazási terve nagyobb füge lesz a narancs oldalnak. Ki nem állhatom az arrogáns és kétszínű alakokat.

is 2012.03.10. 13:39:02

@Diocles: és 2008-ban ki szívott, egybites FIDESZes? csak nem az ország, mint most olyan hevesen te is állítod? akkor ez nem érdekelt? elvettél az életemből 5 évet, és még neked áll feljebb?

nyünyüge 2012.03.10. 13:40:59

@Hepci:
Neked éppen olyan vizsgálatra volt ezek szerint szükséged, ahol nem kellett kontrasztanyag.
Ettől még mindkettő esetében használnak kontrasztanyagot, testrésztől, betegségtől ill. beteg érzékenységtől függően.

dr. Bubó 2012.03.10. 13:42:54

@Gogol: "...T. G. ...aki...részt vesz a Jobbik konszolidálásában, nem hiteles. "

ja ja... de nem is mond semmit... ezek a posztok propagandának gyengék

egyébként szerintem a zemberek jórésze már sejti, hogy a
LEMP és a dzsobbik is a fides kinyujtott csápjai... amikkel óvatosan tapogatózik...

dr. Bubó 2012.03.10. 13:45:13

@Tell Vilmos: az a primitívség ami a fidesnél bejött az itt most a lempnél nyilván nem fog

pont az ellenkezője lenne sikeres... de nyilván tök mindegy...
a zemberek nem lesznek megint hüjék... a HÜJE NÉPSZAVAZÁS nem lesz ujra...

le vannak maradva egy brossúrával,
vagy tényleg a fides rendelésre fides elképzelés szerint megy ez a jáccma is...

is 2012.03.10. 13:45:27

@Diocles: "Jobb lesz attól neked a romokon? "

Ha 2010 óta nem azt látnánk, hogy a FIDESZ továbbra is nagypofával, mindenkit eltaposva, oligarchaállamot építve, totálisan leszarva mindenkit, a parlamentarizmust kiüresítve, a független intézményeket bedarálva intézkedne, akkor kérdezhetnél ilyen hülyeségeket. Mindezek fényében sajnos a FIDESZt ugyanúgy le kell a nullába küldeni, mint az MSZP-t, és csak aztán lehet bármihez kezdeni. És ezt a FIDESZ magának köszönheti, meg a hozzád hasonló egybiteseknek, akik még mindig kitartanak mellette. majd ha olvasom tőled, hogy elnézést a 2008-ért, a 2006-2010-es rombolásért, a 2011-es jogi ámokfutásért (természetesen tettekkel igazolva, visszaépítve jogállamot), akkor látom, hogy érdemes bármi másba is belevágni, addig csak húzod az időt, mint Orbán odafent.

is 2012.03.10. 13:47:53

@hoplita: vissza bizony, kicsiny papripám! hoplahó! nyihahaha!!

Anti Anyag (törölt) 2012.03.10. 13:54:14

Azzal együtt, hogy 4 kamu kérdés mellé ott volt a lényeg, a 18 évig tartó tankötelezettség. Magyarul a deviáns cigánygyerek 18 éves koráig verhesse szét az általános és szakiskolai tanítást az adófizetők pénzéből.

Ügyes, a többi olyan stílusú kérdés mellett, hogy ugye szeretnéd ha több kalácsot ehetnél.

A lúzer egy határozott igennel valójában ki is szúrt magával, mert az LMP oda fog menni ezzel a kérdőívvel az EU libsijeihez, hogy íme, még az Orbán hívők is szeretnék azt, ha a tankötelezettség határa 18 év lenne.

Persze a másik négyet is szeretnék, de az nyilván kivitelezhetetlen.e

nyünyüge 2012.03.10. 14:00:49

@lüke:
off ez a vizitdíj téma, de nem hagyhatom ennyiben. Nem írtam, hogy kisebb lett a zsúfoltság, azt írtam, hogy elkezdték megszervezni a munkát. Tényszerűen.
Volt zsúfoltság (pontosan akkora mint most), volt óriási anyázás (tízszer annyi, mint most!!).
Konkrétan a fizetés miatti adminisztráció igazán egyszerűen fejleszthető lett volna más fizetési megoldások bevezetésével.
Megsértődni meg igazán kár volt a 300 Ft-on, adminisztrációs költségnek is lehetett volna tekinteni.

graycivil 2012.03.10. 14:02:11

"Orbán ellentmondása: négy éve még harcolt, most egymilliót kér

Orbán Viktor ekkor minden követ megmozgatott a havi 10 ezer forintos tandíj ellen. Azóta nagyot fordult a világ, hiszen a miniszterelnök már egymillió forintot sem tart elképzelhetetlennek."

www.stop.hu/belfold/orban-ellentmondasa-negy-eve-meg-harcolt-most-egymilliot-ker/1009972/

"A Negyedik Köztársaság (4K) ráadásul kiszámolta, hogy a felsőoktatás átalakításával mindössze 4,9 milliárd forintot spórol a kormány, ami a Széll Kálmán-terv 1 százaléka."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 14:03:10

@is: a tieid meg elvettek mindenki életéből 10 évet a rendszarváltás óta (a korábbiakról ne beszéljünk, az kényszerhelyzet volt, hazaáruló pedig mindig kerül valahogy).
Felesleges ezeken rágódni, Gyurcsótányt és nagyívű csapatát nem a Fidesz tette tökre, hanem saját idiotizmusa. Valószínűleg Orbán sorsa is ez lesz.

AbuBakr 2012.03.10. 14:03:11

@knausz: Akkor remélem a gyerekednek lesz majd 17 éves osztálytársa a hatodikban.

mókáné 2012.03.10. 14:05:59

@Balt:

"Tóta W. épp a Millán fanyalog. :))"

Régen olvastam Tóta W.-t. Benne van abban az írásban szezontól fazonig, de mindenféle!

Nem értik meg az újságírók, hogy 1 témát kéne végigvinni és akkor az az olvasónak nem okozna gondot és aki írja, annak sem.

Azt írod: a Millán fanyalog. Fanyalog egy cikken belül az egész életig, de mindenen!

Világos üzenetek kellenének a politikában és az újságírásban egyaránt. Ez vinné előrébb az ügyeket!

mókáné 2012.03.10. 14:08:58

@AbuBakr:

"Akkor remélem a gyerekednek lesz majd 17 éves osztálytársa a hatodikban. "

Nem csupán a roma tanulókkal van gond. Az elkényeztetett gyerekekkel is, mint az enyémek.

Aztán örülök, ha leérettségizik.

concret 2012.03.10. 14:13:56

@Diocles:

Örülök, hogy annyi mindent tudsz rólam. Tudod, melyik pártot preferálom (ha elárulod, majd én is tudni fogom), tudod, mit fogok válaszolni.
A csecsemőkorból 49 éve kinőttem, azóta nem szopok - ha másra gondoltál, szóhasználatodban nagyon messze vagy már a tanárságtól. Ha pedig értetted volna amit írtam, rájöhettél volna: én nem sokalltam a gazdasági intézkedéseket, hanem keveselltem (no nem az álláskeresésire gondolok), viszont mérhetetlenül soknak éreztem az ideológikus-hatalomépítrő erőfeszítéseket és konfrontációkat.

Hogy ki személyeskedett: talán aki egybitesnek nevezte a másikat. Ezért tart itt a magyar jobboldal, mert ilyenek állnak ki mellette.

concret 2012.03.10. 14:14:55

@concret: kieg.:
ogy a balodal hol tart, az nekem sosem volt szívügyem.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2012.03.10. 14:15:24

Iszonyú bénák a kérdések. Két bölcsész diplomával viszonylag jól tudok szöveget értelmezni, ennek ellenére első olvasásra fogalmam se volt, hogy mit akarnak tőlem ezekkel a kérdésekkel.

lüke 2012.03.10. 14:19:21

@nyünyüge:
nem sértödtem meg, nem is érintett
nem a dolog lényegét oldotta meg, csak toldotta a fizetést
amit nem kellett az állami alapból kifizetni
(a szakma-kollégák-véleménye is ez)

mókáné 2012.03.10. 14:20:10

@mistinguett:

"Két bölcsész diplomával viszonylag jól tudok szöveget értelmezni, ennek ellenére első olvasásra fogalmam se volt, hogy mit akarnak tőlem ezekkel a kérdésekkel. "

Józan paraszti eszemmel a tankötelezettség volt az egyetlen, melyet értettem a kérdések közül. A többivel érdemben nem tudtam foglalkozni.

Ó, de szép hivatásod lehet Neked a két bölcsész diplomával!:) rá fogok nézni a blogodra, miket írsz. Ha nem zavarok.

AbuBakr 2012.03.10. 14:22:06

@knausz:
ki beszélt itt cigányokról?

...csak nem azt akarod mondani hogy ők az igazán esélyesek a "18 évesen elvégezte az 5. osztályt" című bravúrra?
rászistá vagy

...így visszagondolva pár elejtett mondatodra, (pl. direkt olyan oviba suliba vitted ahol vannak cigók is...) mindent elkövetsz hogy a gyerekeidet benyelje a liberális fertő, jó eséllyel még cigány unokáid is lehetnek

Akik majd 13 évesen együtt füvezhetnek apával anyával meg a nagyival....

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2012.03.10. 14:23:36

@knausz:

Maga még mindig olyan lökött tyúk, mint volt. Az, h önnek unszimpatikus vagyok, számomra a felemelő dicséret.
Látom, kegyed még mindig ömleszti az idétlen baromságait. Sikerült-e már elválnia? Panaszkodik még a blogokban a férjére?

Knausz, ha maga csak töredék annyira lenne népszerű a környezetében, mint én az enyémben, kiugrana a bugyijából örömében. De tudja, mit, higgye azt, h aki magát lenézi, az csakis népszerűtlen, másoknak is unszimpatikus figura lehet. Altassa csak el az éberségét, amely az önkritikai hajlamát ápolná.

Jobbulást!

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 14:23:56

@mistinguett: Ha hiszed, ha nem, az egyértelműségi követelmény miatt ilyen bonyolultak! (egyébként a törvényszövegek, hivatalos írsművek is)

Ez a dolga a politikusoknak, hogy megmondják, hogyan kell rájuk szavazni.

Vicces volt annak idején az az index-videó, amiben a boltos hölgy megmagyarázta, hogy ő fideszes, és jó a népszavazás, szerinte is fizessen tandíjat a sok lógós egyetemista, ezért ő igennel fog szavazni...
:)

lüke 2012.03.10. 14:26:04

@is:
ne forgasd ki a szavakat
21 évet paraszolvencia mentes eü-ben dolgoztam,fizetésért, soha nem pártolom/tam, s ahogy hallom nincs is
a kórházak nem kaptak, ott nem volt vizitdij
a körzeti orvosok kaptak pótlást, s a rendelökben dolgozók,mert helyben maradt a bevétel

Balt 2012.03.10. 14:29:48

@knausz: Az mindegy, hogy mitől érzi rosszul magát - nekem fontos, hogy rosszul érezze :)) -, de abban speciel igaza van: a mai ellenzék nem alternatíva. (Ahogy látjuk, a szerveződő parlamenten kívüli csoportocskák sem...)

concret 2012.03.10. 14:33:47

@lüke: igazi homokozó-politika színvonal.

Szerencse, hogy a tótok is ilyen fafejű elitet produkálnak, ha jól bánnának a magyarokkal, nehéz lenne fenntartani az anyaország iránti lojalitásukat (ilyen anyaország esetében).

mókáné 2012.03.10. 14:34:10

@malacz69 rezignált:

"Knausz, ha maga csak töredék annyira lenne népszerű a környezetében, mint én az enyémben, kiugrana a bugyijából örömében."

Egyszerű a helyzet. Rá kell kérdezni a környezetemben, névvel, ki vagyok én és akkor: - ismernek-e?

Zalában az emberek újságíróként, osztálytársként, barátként, ismerősként fognak megnevezni és legendák szólnak rólam! Pontosan tudják a szokásaimat, miket szeretek.. és akkor a neten legalább az egész ország ismer.

Bemondod a nevem és rengeteg ember rábólint. Ki örömmel, ki sírva. Nem állítom, hogy országos szinten a népszerűségem töretlen, de nem is kell. Isten mentsen tőle!

mókáné 2012.03.10. 14:37:26

@Balt:

"-, de abban speciel igaza van: a mai ellenzék nem alternatíva."

Ehhez nem kell olyan újságíró magasság, hogy tudja!

Orbán 20 kerek esztendőre kalkulált.

concret 2012.03.10. 14:39:06

@jjulie: azért még veszi az irányvonalat, ahogyan a Kósa görögországozott, megragadt az egyszerű elméjében, azóta is emlegeti.
Bár az tény, beférne a szoci táborba is.

lüke 2012.03.10. 14:41:33

@concret:
emlékszem itt a blogon a tótok milyen támadást intéztek
a kettös AP ellen
azután elmúlt:)

Várúr 2012.03.10. 14:47:02

@hoplita: Hány kocsmából rúgtak ki a "stílusod" miatt? Hány nyakast kaptál, mennyi valagbarúgást, jó nagy pofont? Sokat, de nem eleget...

concret 2012.03.10. 14:48:32

@hoplita:

Emlékszem én, 94-98 közöttre is. Hogy Horn mit mondott, az akkor sem érdekelt.
Én a Fidesz nyolcéves ellenzékiségét méltattam. Szerintem Te is emlékezhetsz: a legrosszabb balos agitációval kritizálta az agyatlan kormányt. Úgy jobboldaliak ők, ahogy a maszoposok balosok. Na meg ahogy a Jobbik jobbos :D

Helyén vannak itthon a dolgok.

Kalmár 2012.03.10. 14:48:59

1." Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?"

Hanna a fenéből tudjam? Azt sem tudom most mennyi. Ha eddig 390 nap volt akkor igen. Ha 262 akkor minek kérdezitek?
Ha 8nap volt eddig az azért kevés.

Ezzel a kérdéssel nem lehet tömegeket mozgatni.

2. "Ne vegyék el visszamenőlegesen a jogszerűen megszerzett nyugdíjat"

Na ez úgy szól, mintha a normál öregségi nyugdíjat bárki el akarná venni. A 40 éves nyugdíjas rendőröket, meg pont leszarom. Nevetséges, hogy egy irodista is, aki aktát tologat kedvezményesen megy nyugdíjba. Erre aztán szívesen fogok nemmel szavazni. Végre valaki felszámolta ezeket az abnormális kedvezményeket. Picit meglepődnék, ha választók hada indulna el, az autópályán lézerező, hátradöntött ülésben szundizó rendőrök korai nyugdíjáért szavazni. Szegényeknek teljesen felhorzsolja a karjukat a könyöktámasz. 38-40 év fölött már képtelenség lehet csinálni.

3. „Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?"
Ez olyan kevés embert érint, hogy szintén nem fog megmozdulni érte sok ember. Van olyan munkakör, ahol nem elég a 3 hónap, de többnyire nem kérnek többet.

4.,,Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18 . életévét betöltötte?"

A fenét. Erőszakos felnőttek ülnek általános iskola padokban. Agyrém. Egy 17-18 éves fiatal felnőtt, már kész maffiózó az érintett körből.

5. "Egyetért-e ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni a munkáltató."
Akár igen is lehetne. Nekem 99%-ban mindig akkor adják ki amikor kérem. Egyébként azt sem tudom, hogy most mennyi.
Ez sem egy forradalmi kérdés.

Azt látom, hogy az LMP nem talál igazán megfogható témákat. Tök reménytelen így ez az akció. Bűzlik az egészről, hogy ezt sem az emberekért, az országért találták, ki, hiszen jelentéktelen témákkal kezdtek. A cél a média, a balhé, a kormány elleni performansz.
Bénák.

nyünyüge 2012.03.10. 14:50:00

@lüke:
A kórházakban napidíj volt a bent fekvőknek, a kórházi ambulancián meg vizitdíj. Ugyanúgy, mint a szakrendelőben.

Várúr 2012.03.10. 14:51:19

@dr. Bubó: BUbó is vagy, doktor is... Javasom, erre az érvek nélküli anyázásra ne cuppanj rá. Nem érdemes hörögni: a picinyke (7-800 tagú) lmp-nek nyilvánosság kell és az aláírók adatai, semmi más. Ismert politikai eszköz. Lesz pár tízezer (esetleg egyszázezer) aláírójuk, oszt annyi.

mókáné 2012.03.10. 14:52:16

@malacz69 rezignált:

"Maga még mindig olyan lökött tyúk, mint volt. Az, h önnek unszimpatikus vagyok, számomra a felemelő dicséret."

Ez is arról szól, hogy még Te is ismersz. Ugye?

" Sikerült-e már elválnia? Panaszkodik még a blogokban a férjére?"

Még mindig rat-race. Őrjítő a helyzetem! És igen: panaszkodom, még mindig. Ugye:

- Ha megkérdeznék, kicsoda vagyok én, országos szinten, Te bárhol élsz, tudsz rólam mondani - dolgokat.

Ez is népszerűség. Használható bármire: pl. nemes célokra.

Várúr 2012.03.10. 14:55:03

@malacz69 rezignált:
Nem mellesleg malacz derekasan visszakűdte Tótát az inkubátorba, ahová való.

lüke 2012.03.10. 15:06:39

@nyünyüge:
igen, tudom
1, kórházi ambulancia szak ambulancia, ott nem akkora a forgalom, mint az alapellátásban
2, a napidij= költségtérítés az étkezésért
nyugat-eu-i kórházakban mindenütt van,
Ausztriában cca 10 euro/nap,
s ha 4o napnál többet töltesz kórházban évente, akkor 40. nap után már nem fízetsz

@jjulie:
igen a fizetésem

mókáné 2012.03.10. 15:07:51

@malacz69 rezignált:

"...így visszagondolva pár elejtett mondatodra, (pl. direkt olyan oviba suliba vitted ahol vannak cigók is...) mindent elkövetsz hogy a gyerekeidet benyelje a liberális fertő, jó eséllyel még cigány unokáid is lehetnek"- írja @AbuBakr: blogtárs.

Kérdezem Tőled: - A Te gondolataid tartja valaki számon így, mint az enyémet egy teljesen ismeretlen ember?

Nos. Ha őt a valóságban megkérdeznék, ismeri-e knausz- t, akkor tudna hová tenni. Jobban, mint Megyesi Gusztávot.

Miért? Én jelen vagyok a gondolataimmal, lényemmel az emberek között, Megyesi Gusztávhoz el kell menni az ÉS- ig. És nem mindenki fog.:)

igenember 2012.03.10. 15:15:57

Én viszont üdvözlöm az LMP kezdeményezését. Mindenki, aki szembe megy ezzel a fideszes kétharmados úthengerrel nálam sok jó pontot kap.

hoplita 2012.03.10. 15:29:33

@Gogol:
Azt nemtom, hogy milyen az egészéges....de a jó emésztéshez kell egy kis pihi.:)

hoplita 2012.03.10. 15:32:10

@is:
Ok.....és röhögve baszom meg a szád, kisbuzi.:)

Kalmár 2012.03.10. 15:32:24

@igenember: Én viszont ellenzem az LMP kezdeményezését.
Mindenki, aki szembemegy, a csődbe vitt ország totális átalakításával, az nálam sok rosszpontot kap.

Nocsak, milyen érdekes ez a demokrácia.
Kiderül kik vannak többen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.10. 15:33:55

Szerintem az LMP még messze nem tart ott,ahol a fidesz,hiszen nincs az ő pártjukban olyan nagy formátumú államférfi,aki összefogná a népet,mit Orbán Viktor!
Nővér hozza a gyógyszeremet!:))
Azért 2006-ban a fidesz mellett volt az emberek fele legalább.
Az LMP ről ez talán sose lesz elmondható.
Sokan nem szeretik őket vagy gyanakvással néznek rájuk.
Mondjuk már elég sokan nem szeretik a fideszt de hogy van e kedvük elmenni szavazni vagy bíznak e a változás lehetőségében ki tudja.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 15:35:53

Egy fontos érv a népszavazás mellett:

Még nem lépett életbe az új népszavazási törvény, és gondolom, idén már nem is fog. Mivel az 50%-os érvényességet ír elő, alig lesz olyan kezdeményezés, amit sikerre lehet vinni.
Igaz, lesznek még próbálkozások, de csak egy ideig, néhány kudarc után belátja mindenki, hogy nincs túl nagy értelme.

Ha tehát ez a népszavazás meglesz, akár évekig EZ LESZ AZ UTOLSÓ IGAZI!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.10. 15:36:23

@hoplita: Mostanában ezen a blogon nagyon adod a finomabbik sítílusodat.:))
Majd még rátok nézek.Viszlát.

hoplita 2012.03.10. 15:37:04

@mistinguett:
Akkor sodorj belőlük tölcsért, tömd meg mariskával és szívd el.
Az majd jobban megláccik rajtad...:))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 15:37:26

@Kalmár: az ellenzék dolga, hogy ellenezzen, a kormányé meg, hogy kormányozzon (demokrata dogma).
Mit gondoltál a tandíj ügyéről 4 évvel ezelőtt?
S mi van akkor, ha a haza éppen kormányon van?

hoplita 2012.03.10. 15:43:42

@malacz69 rezignált:
".... ha maga csak töredék annyira lenne népszerű a környezetében, mint én az enyémben..."

Na, most nagyot mondtál, bazmeg...öblíccsél.
Vagy ne fizess annyit a sarki köpködőbe".....:DDDD

hoplita 2012.03.10. 15:45:45

@Tigeri:
Pedig ilyenkor, szombat délután azt akasztom le a fogasról, a finomabbikat.:)

Ugyan, ezeket a pöcsöket már ismerem idétlen idők óta....ezt szeretik ezek.:)

hoplita 2012.03.10. 15:49:04

@Várúr:
Csak reménykedsz.:)
Megsúgom, nem nagyon szoktak kocsmából kibaszni, faszomfütty.
Egyrészt jól fizető vendég vagyok, másrészt a kis szűk mázsámat nem eccerű csak úgy kivágni.
De ha egyszer összefutunk, te megpróbálhatod....aztán majd meglátogat aki akar.:)

hoplita 2012.03.10. 15:51:19

@concret:
"...Na meg ahogy a Jobbik jobbos..."

Tőlem olyat sosem hallottál, hogy a Jobbik "jobbos".....én nem vagyok szemellenzős hülye.:)
A többi stimmt, egyetértünk.:)

hoplita 2012.03.10. 15:55:51

@Hepci:
Ugyan.
Ez egy fityiszes droid.
Csak annyiban különbözik a libaaprólék aszekelyektől, hogy tud tagolni az írásában...nem ömleszt, mint egy szippantó ürítéskor.
Amúgy legalább akkora seggfej.:)

nyünyüge 2012.03.10. 15:56:38

@lüke:
a kórházi napidíj ellen is szólt a 2008-as népszavazás...

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?"

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.03.10. 15:57:57

@is:

A vizitdíjjal több baj volt.

1. Az előre kalkulált vizitdíj (és kórházi napidíj) összegével előre csökkentették az egészségügyi költségvetést, szóval a vizitdíjbevétel a Gyurcsányék által létrehozott veszteség egy részének pótlását szolgálta. Semmiféle tényleges plusz bevételt nem generált az egészségügyben.

2. Rettentő sok ember került a vizitdíj-mentes kategóriába.

3. Nem járt a vizitdíj bevezetésével együtt a TB-járadékok csökkentése.

Abban a formában egyértelműen meg is kellett szüntetni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.03.10. 15:59:07

@radiologus.hu:

Természetesen a vizitdíj + kórházi napidíj együttesre vonatkozik a hozzászólásom.

jjulie 2012.03.10. 16:02:07

@hoplita:

nemzeti bolsevik és lúzer, kismirglizted már a fandlid?

hoplita 2012.03.10. 16:07:01

@jjulie:
Hát te?
Fényesre kanoltad mán a retkeskankóskurva anyádat?

Elhanyagolod mostanság a vén ribancot, úgy látom.

jjulie 2012.03.10. 16:07:58

@lüke:

házsártosnak meg születni kell

abból a nyolcésfélmillió hottentottából hány lakik még mindig egy házban a tehenével?

hoplita 2012.03.10. 16:08:40

@jjulie:
15.-ln megyek fel, meghívlak egy sörre.
Na, oké?
Lásd kivel van dolgod, kettőre is...hátha akkor jobban állod a ruhát, köcsög.:)

jjulie 2012.03.10. 16:10:36

@hoplita:

mintha túl szárazon hörögnél lúzer, nem kapott még fizut az asszony, és nem tud adni zsebpénz kocsmára?

jjulie 2012.03.10. 16:12:19

@hoplita:

inkább borra, ott leszek a four seasonban, gyere, én meg fizetem a kaját

van már tiszta nadrágod?

hoplita 2012.03.10. 16:12:48

@jjulie:
Na?
Arrafelé lesz dolgom, haverkoggyunk mán egyet, hidd el, jó lesz.:)

hoplita 2012.03.10. 16:14:27

@jjulie:
Dobjál egy számot, megdumcsizzuk.
Icisdibjutifúlfrencsip lesz..:)

jjulie 2012.03.10. 16:18:17

@hoplita:

gyere, az ajtónál érdeklődj, melyik asztalnál rendelek éppen

vagy nem is kell, úgyis megismerlek a koszos nadrágodról meg a szádból kilógó kapáról

azért előtte mosd ki a szád szappannal

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 16:19:50

@jjulie: megesztek fejenként 1-1 tonkás csokitartot, majd fotózok. :D

hoplita 2012.03.10. 16:21:22

@jjulie:
Ugyan, köcsög, szerintem hátul leszel a feketében.
Mit jáccod a bazárimajmot?

Ne izgulj, megismersz majd...187centi, 95 kiló és a szám sarkából ilyen köcsögök lógnak félig emésztve, mint te.:)

dr. Bubó 2012.03.10. 16:23:30

ezen sipákolj várúr kalmár... magyar magyarok...
így porlad a nemzet és a magyar kultúra is... amíg egy dakota lehet vezetője...

index.hu/kulfold/2012/03/10/leegett_a_krasznahorkai_var/

hoplita 2012.03.10. 16:24:11

@Hepci:
Á....ez a köcsög még a városból is elmenekül inkább.:)
Vagy hívja a fél családot....de az meg még jobb lesz.

dr. Bubó 2012.03.10. 16:28:26

@hoplita: sajnos ez egy "korabeli", berendezett, múzeum vár volt... ennek anyni

hoplita 2012.03.10. 16:34:02

@dr. Bubó:
Faszfej tótok.
Mit csináljunk, ez van..:(

török gábor 2012.03.10. 16:40:57

@politologus: az új alkotmány már hatályban van, abban pedig ez szerepel: "Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott."

török gábor 2012.03.10. 16:44:00

@politologus: a parlament az elrendelésről dönt (kötelező népszavazás esetén elméletileg nincs mozgástere, el kell rendelnie), a kiírás az elnök feladata.

dr. Bubó 2012.03.10. 16:51:15

@hoplita: nagyapám Krasznahorkán született...

egyébként nem a tótok... ott (szlovákiai) magyarok vannak... 95% ban...

szerintem dr zorbán kormányfőként felel mindenért amit a fides mafia ormányzás

tesz...
+még inkább ezért amit NEM TESZ !!!

nem működik az álam... szinte semmilyen intézmény...
a magyar kultúrát elveszejtik... a pusztulás következik...

és hogy ez gondatlanság vagy szándékos, az mellékes körülmény...

amig ijjen posztok és politológusok reszelik a fingot... addig nem is lesz semmi...

és el is értünk a másodrendű bűnelkövetőkig, felelősökig: az "értelmiség"

Gogol 2012.03.10. 16:53:26

@hoplita: Örök tanulság, hogy akinek a legnagyobb és legmosatlanabb a szája a kommentekben, az a legbeszaribb, legszerencsétlenebb ember az életben. És igen, ez rólad szólt Hoplita, ha esetleg nem értenéd.

panelburzsuj 2012.03.10. 16:54:39

@török gábor:

Azaz a "magyar demokrácia jelen állása szerint" a közvetlen döntéshozatalhoz öszemérhetelenül nagyobb választói aktivitás szükséges, mint a közvetetthez.

Közvetett döntéshozó (képviselő) megválasztásánál nincs érvényességi és eredményességi küszöb, népszavazásnál viszont mindkettő fennáll, így a választásra jogosultak egynegyedének azonos irányú aktivitása kell ahhoz, hogy a "közvetlen népakarat" a "küszöbetlenül" hatalomba kerülő képviselőket kötelező erővé váljon.

Hogyismondják? Ögyes ...

dr. Bubó 2012.03.10. 16:56:13

@panelburzsuj: szánalmas... "magyar demokrácia", az b+. demokrácia... sajátos

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 16:57:51

@panelburzsuj: nyilván a képviselő jobban tudja az érdekeidet képviselni, mint te, hiszen ő ebben profi, te meg balf*sz vagyol. :D

dr. Bubó 2012.03.10. 17:03:15

@Hepci: magasröptű politikába ne is szójjon bele a buta nép(ség)

a politika az úrihuncuccság... és hogy ércsük, ezért kellenek a törökgábori tolmácsok

hoplita 2012.03.10. 17:04:08

@Gogol:
Anyád faszát, apád pináját...:)))
Szart se tucc te, öcsi.
Akarsz ismerkedni?
Csak egy szavadba kerül...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.10. 17:06:44

@dr. Bubó: ameddig van hír s van marha, mindig lesz hírmagyarázó is...

hoplita 2012.03.10. 17:07:28

@panelburzsuj:
Tudod, ez azé' van, hogy ne ugasson bele a paraszt a nagyok dógába.:)
Gyere ki a zuccára, oszt basszál a droidok közé pár kockakövet....az is vélemény, mi az hogy, nagyon is.:)

panelburzsuj 2012.03.10. 17:09:05

@dr. Bubó: @Hepci:

Magyarország állaformája: pártokrácia.

panelburzsuj 2012.03.10. 17:11:07

@panelburzsuj:

Állaforma:

előszereszegezett áll: mivan-mivan-mivan??

panelburzsuj 2012.03.10. 17:12:27

@hoplita:

Öt és fél éve röpült az utolsó kockakő.

Azóta csak pofanagy.

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 17:18:16

@ciceró: Teljesen őszinte a kérdésem: ismersz olyat, aki az állami szektorban dolgozik és túlórázik? Én személyesen egyet sem, annál több olyat, aki bujtatott munkanélküliség határán billeg, szinte csak kamumunkát végez.
Multinál meg kitapossák a user belét is, annyi melót sóznak 1 ember nyakába.

Balt 2012.03.10. 17:21:43

@politologus: + az EU-népszavazás. (Esetleg együtt.) Nem értem, mit tököl a Jobbik...

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 17:22:28

@ciceró: Az utolsó tényleg jogos, és fontos, de ez szerintem egy nagyon összetett dolog. Az biztos, hogy tízezerszám vannak olyan nyugdíjasok, akik fiatalon mentek nyugdíjba a belügyből, hadügyből, rendőrségtől, pedig amíg dolgoztak, addig is viccszámba ment a munkájuk. Ezek nyugdíja hihetetlen vagyonokat vesz ki az államkasszából, és ezen teljesen joggal háborodik fel az átlagember. Velük kell valamit kezdeni. Meg kell találni a helyes megoldást.

Húsleves 2012.03.10. 17:23:26

"igyelem: volt már ilyen, 1997-ben az akkori MSZP-SZDSZ többség akadályozta meg a földügyben szabályosan kezdeményezett referendumot"

Volt már ennél sokkal rosszabb is. Halálbüntetéssel kapcsolatban is szabályosan összegyűjtötték a szükséges aláírást, azután a választási bizottság elmeszelte azzal, hogy nem jól volt megfogalmazva a kérdés.
A tévében mutatták, hogy aki összegyűjtötte, kérte a hivatali bunkót, hogy valahogy magyarázza már meg mit lehet egy ilyen kérdésen rosszul megfogalmazni, az meg szemlesütve hegyezgette a ceruzáját (mondjuk ennyi erővel játszhatott volna a saját cerkájával is, ha ennyire nem zavarta a kamera).

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 17:23:29

@szoja122: Nem tudom, ezt nem látom át annyira, hogy nyilatkozni támadjon kedvem.

dr. Ringlósztár 2012.03.10. 17:24:52

@mistinguett: Kutyát nem érdeklik a kérdések, el sem olvastam.
A lényeg az, hogy orbán kapja be, osztjónapot.

Kalmár 2012.03.10. 17:29:12

@Hepci: Örülök neki, hogy megpróbálnak végetvetni annak az elmebeteg rendszernek, hogy milliárdokért képezünk norvégiának orvosokat......biztosan örülnek a hülye kis ország nagyvonalúságának.
Hegyekben állt itthon a felesleges bölcsész, jogászs stb. Csak arra jók, hogy itt kommenteljenek az élet nehézségeiről. Most végre megpróbálják összehangolni a munkaerőpicot és a felsőoktatást.
Ismerek olyan mérnök hallgatót, akinek harmadévtől egy német cég ad fizetést, azért, hogy végezze el a sulit egy maghatározott átlaggal majd 5 évre leszerződteti......én meg fizetem a tandíját az adómon keresztül.
A diák ingyen tanul.
A német cég fillérekért megkapja a legjobbakat.
Az ország pedig fizeti a számlát! Gavallér munka.
Mindenki jól jár. Majdnem.
Mindig szerettem volna milliárdos nyugati kutató cégeknek munkaerőt képezni ajándékba.
Jobb, mint a kgst segély Kubának.

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 17:32:23

@szoja122: Hogy mi van a mostani minimálbéresekkel? Szomorú az ami van velük. :-( Szégyen, hogy ez az ország ide jutott. Hogy hogyan lehetne megoldani azt a problémát, hogy mind szélesebb társadalmi rétegek szegényednek el? Fogalmam sincs, és sajnos hitem sem nagyon. Azok a demográfiai, gazdasági folyamatok, amik ebben az országban lejátszódtak a rendszerváltás óta, és még zajlanak most is, meggyőződésem szerint irreverzibilis módon károsították meg az országot. Elképzelésem sincs, hogy miként lehetne helyrehozni a dolgokat.

A többkulcsos adóról azt még érdemes átgondolni, hogy ha azt a viszonylag szűk még megmaradt fizetőképes réteget is megsarcolja a kormány egy kétkulcsos rendszerrel, akkor kb. az országban teljes mértékben leáll a fogyasztás. Ha mindenki csak a létszükségleteit tudja kielégíteni, akkor okafogyottá válik a termelés, ergo a gazdasági recesszió elmélyül. Valószínűleg így okoskodott a fidesz is és ennek eredménye az egykulcsos. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy bevált volna az ötlet. Talán, ha nem lenne ilyen szar a helyzet, akkor kialakulhatott volna egy viszonylag széles, fizetőképes középosztály.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 17:35:43

@török gábor: Igaz, bocsánatot kérek, valóban az Alaptörvény tartalmazza az 50%-ot. Mea culpa!
Akkor nem lesz érvényes ez a népszavazás sem.

6.Lenin 2012.03.10. 17:41:19

"Ennyi voks tulajdonképpen szinte semmilyen kérdésben nem érkezhet, egyet kivéve: ha az emberek elhiszik, hogy a szavazatukkal - ellenérzésüket, tiltakozásukat kifejezve - alapvetően változtathatnak, módosíthatnak a kormány politikáján. S ha ezt elhiszik, tulajdonképpen már mindegy is, hogy mi szerepel a szavazólapon.

Ez az LMP és a népszavazási kezdeményezés igazi esélye – és egyben a Fideszre nézve egyetlen veszélye. Nagyon messze vagyunk ettől, ma inkább fényévekre, de az tagadhatatlan, hogy egyelőre még ez is benne van valahol a pakliban."

Igen, itt lehet keresni a népszavazási kezdeményezés lényegét, de minek.
Szerintem nincs semmi, ami közös lehetőségeket mutatna a 2008-as népszavazással,
jelenleg. Igaz, a pakliban benne van, mint a III. VH. lehetősége is, vagy az Univerzum zsugorodásának a májusi kezdete.

Nincs tömegek által támogatott/kívánt kormányváltó hangulat
nincs az LMP-ben olyan, aki tömegeket tudna meggyőzni, hogy mégis van.
nem tömegeket érintő kérdésekről van szó...
stb.

Amennyiben ezek a szavazás napjáig valami csoda folytán teljesülnének, talán megérné (?) azt a néhány milliárdot, amibe kerülne.

És utána?

Talán az LMP lenne az első, aki figyelmen kívül hagyná a kérdéseket a következő időszakban, mert teljesítenie kellene az uniós elvárásokat.

Akkor meg , minek is kell ez nekünk?
Róluk szóljon az ének a következő néhány héten?
Valószínűleg.
Szerintem.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 17:45:09

@török gábor: Elméletileg el kell rendelnie, de sokáig az sem fordult meg senki fejében, hogy bármit úgy lehet elmismásolni a parlamentben, hogy az ügyet egyszerűen nem veszik napirendre.
Az most sem valószínű, hogy ehhez az ezközhöz nyúlnának. A magas érvényességi küszöb kényelmet ad a kormánynak, később pedig az új népszavazási törvény használatával már "ellenkérdésekkel" lehet blokkolni az ellenzék kérdéseit.

midnight coder 2012.03.10. 17:45:51

@SzélsebesVelorex: A többkulcsos adóról azt érdemes átgondolni, hogy viszonylag kevés az olyan polgár, aki a kedvezményezettje, és ne rendelkezne egy-két nembölcsész diplomával, nemlovári nyelvvizsgával - és akiket ne várna tárt karokkal a nyugati munkaerőpiac, aminek komoly gondjai vannak az elöregedéssel. Tányért mosogatni jó az afrikai bevándorló is, de egy nyam-nyamot sokára képeznek ki villamosmérnöknek. És ha megkapják a nyelvet beszélő, fiatal, diplomás kelet-európait, aki ráadásul nem eszi meg a szomszéd kutyáját és nem akar mecsetet állítani az utca végére, az sok-sok problémájukat megoldja, ha csak átmenetileg is. Hogy aztán itt mi lesz, más kérdés. Mert ezek nélkül az emberek nélkül itt soha nem lesz felemelkedés.

Gogol 2012.03.10. 17:50:28

@hoplita: A válaszod engem igazol. Megcáfolhatod azzal, hogy e fórumon közzé teszed nevedet, címedet telefonszámodat, azoknak az embereknek, akiket itt trágár módon sértegetsz.

hoplita 2012.03.10. 17:55:22

@panelburzsuj:
Nem jól tudod...essenem.:)

panelburzsuj 2012.03.10. 17:57:54

@Kalmár:

És négy éve miért szavaztál az általad most megvetett és elvetett gavallérrendszer mellett?

hoplita 2012.03.10. 18:00:37

@Gogol:
Kabbe.
Gyere le Kevibe, megtalálsz...de ha nem lesz jó kedvem rábaszol, mint a kutya, amelyik kilencet fialt.:)
Telefonszámot...??
Mivan, buzi vagy?

dr. Bubó 2012.03.10. 18:02:01

@Hepci: @panelburzsuj: bár szemmel láthatóan zavarja a törökgárbori t...

mostmár csak dakota műfordítókra van szükség (lásd zsíró100 és TG posztok sűrűsége)

nem találja helyét a mostani monokróm politikai spalettán...

+Kraszna Horka
" Aki járt a várban - hozzám hasonlóan - az tudja, hogy az Andrássy hagyaték mekkora része lett most az enyészeté. "

hoplita 2012.03.10. 18:02:14

@panelburzsuj:
Milyen infót...?
Én spec 2008 szept. 20.-án kűdtem el a zutolsót, annak meg csak 3 éve.:D

dr. Bubó 2012.03.10. 18:04:49

@Hepci: igen igen... ez lesz.. süjjesztő... szemétdomb... +belefoghalni

"Felesleges ezeken rágódni, Gyurcsótányt és nagyívű csapatát nem a Fidesz tette tökre, hanem saját idiotizmusa. Valószínűleg Orbán sorsa is ez lesz. "

panelburzsuj 2012.03.10. 18:05:39

@hoplita:

Derék.

Dokument? Hír? Vagy a hoplitarádió bemonta?

6.Lenin 2012.03.10. 18:12:48

@dr. Bubó:

Nincs benne logika.

1 idióta nem bukhat bele az idiotizmusába, ha körülötte is mindenki idióta, pláne az ellenfele is.
Ez csak elkendőzési (gyenge) magyarázkodási szándék (nak) is nagyon sekély kéj.

ulrike (törölt) 2012.03.10. 18:14:47

Eddig sem véltem maradéktalanul érteni az LMP dolgait. De most végképp nem értem, hogy miért olyan kérdésegyveleggel mennek neki egy népszavazásinak mondott akciónak, hogy az amúgy viszonylag egyszerűnek látszó 200 ezer aláírás megszerzésének ügyét is már izgalmassá tegyék.

dr. Bubó 2012.03.10. 18:15:07

@6.Lenin: tessék olvasgatni a gyengeelméjű dakota doktorodról....

nemzetiratyi.blog.hu/2012/03/10/mese_1184

Cartman (ex Cartman) 2012.03.10. 18:17:46

Egyetértünk. Arról szól ez a népszavazás, amiről a 2008-as is: hogy menjünk el, és küldjük el a fenébe ezt az ostoba, arrogáns, semmirekellő (bűn)bandát.

Én is így fogok tenni, (ahogy egyébként anno 2008-ban is eszerint cselekedtem).

hoplita 2012.03.10. 18:22:44

@panelburzsuj:
Kűggyek egy bírósági ítéletet...?????
:DDDD
Baszki, egy vagyon vót a fejemre tűzve..:))))))

6.Lenin 2012.03.10. 18:23:32

@dr. Bubó:

2 bekezdésig jutottam, aztán abbahagytam.
Minek is kellene ilyesmiket olvasni?

3 hülye dicséri 1mást, az érdekes lehet,de nem adnak érte Nobel díjat 1-iknek sem.

hoplita 2012.03.10. 18:23:55

@Cartman (ex Cartman):
Ennyivé olvadt a jus murmurandi.:)

hoplita 2012.03.10. 18:28:45

A Magyar Nemzeti Gárda a Hősök terén fog avatni 17-én

A Magyar Nemzeti Gárda - 3 év elteltével - ismét felavatja újoncait szokott helyünkön, honfoglaló vezéreink és királyaink árnyékában a Hősök terén. Mint arról korábban már beszámoltunk, nem volt a bejelentés zökkenőmentes, hiszen elsőre a rendőrség betiltotta a rendezvényt, majd mégis engedélyezték kimondva, hogy a Magyar Nemzeti Gárda nem jogutódja a Magyar Gárdának.

Nagyon helyes...a csutitörpecigány is bekaphatja, meg a fityiszdroidok is.

Cartman (ex Cartman) 2012.03.10. 18:29:21

@hoplita:
Nem tudom. Még lehet, hogy kiterjesztem. Ha rajzolok egy szép nagy faszt a szavazólapra, az attól még érvényes, ugye? :)

De azon is gondolkodom, hogy ez talán túl sablonos. A pina viszont lehet, hogy nem elég egyértelmű. Segg, esetleg??? Nehéz döntés...

dr. Bubó 2012.03.10. 18:29:45

ez a magyar magyar nemzeti majd a jó anyjaországban szavazgat6

index.hu/kulfold/2012/03/10/nem_engedtek_szavazni_boldoghy_olivert/

@hoplita: ti nagyon nagy eszek vagytok... ircsuk ki a dakotákat attól minden jo lesz!

hoplita 2012.03.10. 18:31:58

@Cartman (ex Cartman):
Érvényes, csak ikszet is rajzolj a körbe.:)
Utána úgy cifrázod ahogy jólesik.:))

dr. Bubó 2012.03.10. 18:34:58

ez szinte fájdalommal tölt el engem... mérhetetlen szomorú dolog... szívfájdalom

www.origo.hu/nagyvilag/20120310-kigyulladt-a-krasznahorkai-var.html

hoplita 2012.03.10. 18:37:04

@dr. Bubó:
Tán valami bajod van a Gárdával?
Felkeltette a kutyádat, vagy valami más szörnyűséget csinált?

hoplita 2012.03.10. 18:39:17

@dr. Bubó:
Amúgy melyik dakotával kezdjük?
A fődakota megteszi elsőre?:)
Másrészt egy tucat ájemef tudna annyi kárt csinálni és kerülne annyi pénzbe, mint ez az egymillió retek cigány.:(

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2012.03.10. 18:39:22

@hoplita: Jaja, nyilván kicsit nehéz a felfogásom, de hát ha nekem nehéz a szöveg, valószínűleg a többi retardáltnak is az lesz, vagyunk egy pár millióan. :)

jjulie 2012.03.10. 18:40:17

@hoplita:

te meg már régesrégen bekaptad, lúzer

dr. Bubó 2012.03.10. 18:44:53

@hoplita: egyébként a megoldás felé tett első lépés... de ez még nem a teljes megoldás...

előbb utobb dolgozni és gondolkozni is el kellene kezdeni...

hoplita 2012.03.10. 18:47:35

@mistinguett:
Jó, csak vicceltem.:)))
Tényleg magyartalan megfogalmazások...de ez a köcsög törvény ilyen.:)

@jjulie:
Kuss, ereggy anyádat kanolni...de habosra ám...!

dr. Bubó 2012.03.10. 18:48:27

@Hepci: van 1 nagy különbség a pápai táncos és a csuti fődakota doktor között...

a szent kétharmad... az utóbbi nem kenheti a felelősségget...

kia felelős? CSAK-A-FIDES...

itt az idő...

6.Lenin 2012.03.10. 19:01:29

@Cartman (ex Cartman):

Aztán demokratikusan a nyakadra ültetnek valakit.
Gondolod, kérdeznének, kit is szeretnél?

Aztán kezdődne minden...

Jó móka (?).

Balt 2012.03.10. 19:10:22

@dr. Bubó: Már csak 50%.
Ettől függetlenül pótolhatatlan kulturális veszteség... Faanyagot nemigen érdemes felajánlani a tótoknak, de munkaerőt talán. A kormány helyében felkínálnám a segítséget az újjáépítéshez, bárki legyen is a nyertes ma...

Balt 2012.03.10. 19:13:42

@dr. Bubó: :) Egy kicsit eltévedtél az idősíkok között: az I. bécsi döntést a háború után érvénytelenítették.

6.Lenin 2012.03.10. 19:14:47

@Balt:

Én is fel tudnék ajánlani néhány postai küldeményt arról a környékről
Andrássy Gy. aláírásával.

dr. Bubó 2012.03.10. 19:21:31

@Balt: teljesen magyar faluk vannak Krasznahorka tövében, szerintem...

de nem tudom az arányokat... elképzelhetőnek tartom az 50et is nemcsodálkoznék

majd tájékozódok...

de ne ajánlj fel semmit... ugyanígy PUSZTUL MINDEN az anyaországban is...

a műemlékvédelem itthon is sz@rban van... a szakmák szétcseszve...

piros pipacs 2012.03.10. 19:31:35

Dakota!!!!!!!!! Igen ez a dakota vezér milyen sokoldalu. Tavaly előtt még lovagolt, ma már hajózik, sőt partot ért. Már csak egy dolog van hátra, hogy repüljön, de nagyon gyorsan. Arra Észak-Kelet irányba, Szibéria felé.

piros pipacs 2012.03.10. 19:34:26

@6.Lenin: Lényin zsity, lényin zsil, lényin bugyet zsil.

panelburzsuj 2012.03.10. 19:42:41

@hoplita:

Hát nem is tudom ...

Még nem állt össze a fejemben, hogy is lesz abból nemzeti felvirágzás, hogy néhány évenként csinálsz egy köztörvényes dühkitörést, az efféle "akciók" közti időt meg bujdoklással és minden rendű és rangú nemzettársak netes szidalmazásval töltöd.

De majd figyelek, hátha megvilágosul előttem a stratégia.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.10. 19:43:56

Mi az? Az Index már azt sem veszi észre, ha tele van tüntetőkkel a Kossuth tér?

hoplita 2012.03.10. 19:45:05

@panelburzsuj:
Magas is ez neked, mint bivalynak a szerelem.
Suszter, maradj a kaptafánál.

hoplita 2012.03.10. 19:46:12

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Mértékadó becslések szerint vótak is vagy 3 ezren...kemíny buli lehetett.:P

nyünyüge 2012.03.10. 19:49:15

@dr. Bubó:
A királyi tv úgy értesült, hogy a krasznahorkai várnak "csak" a tetőszerkezete égett le, a berendezések, gyűjtemények megmaradtak.
Hát reméljük.
----
Szmolenszk: hát véleményem szerint ha egy pilótának azt mondják, hogy itt ne szállj le, akkor tejködben, ismeretlen helyen ne próbálkozzon. Úgyhogy a szívatásra nincs mentsége az orosz félnek (ha így volt), de a tragédia felelőssége a pilótáé meg a főnökeié.

dr. Bubó 2012.03.10. 19:52:41

@nyünyüge: itt vadkeleten az nem kérdés hogy NEM szorgalom és tisztesség van...

anyni a nüansz hogy épp orosz rosszindulatú ártó összeesküvés volt, vagy simán a szokásos hivatalnok-álami intézményi működésképtelenség, alkalmatlanság stb

keleten a butaság és a lustaság határtalan és gyorsan terjed... ez az egy tuti

dr. Bubó 2012.03.10. 19:54:07

@nyünyüge: szóval én hiszek a keletiek végtelen emberi butaságában+lustaságban (hivatalos nevén: gondatlanság)

dr. Bubó 2012.03.10. 19:55:05

@nyünyüge: ennél a rosszindulat kedvezőbb lenne (mert az néha legalább szünetel)

Húsleves 2012.03.10. 19:56:47

Ha már népszavazással akar az LMP a figyelem központba kerülni, akkor szerintem sokkal jobb ötlet lett volna az ügynöklista, amit eddig minden parlament leszavazott. Arra én is elmennék szavazni.

nyünyüge 2012.03.10. 20:01:24

@dr. Bubó:
közép-keleten meg a beosztotti megfelelni vágyás és a a vezetői voluntarizmus határtalan

Kalmár 2012.03.10. 20:05:57

@panelburzsuj: Azért mert az ember úgy szavaz egy pártra, hogy annak minden területen kivétel nélkül, minden irányát rajongva elfogadja. Igaz?
Ja nem.
Azért ez kissé egyszerű kérdés volt.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 20:21:27

@midnight coder: 2010-ig progresszív adózás volt. Itt volt akkor is az Eu-ban a legkisebb külföldi munkavállalói kivándorlás. Nem mentek ki többen most sem. Mert az a nagy helyzet, hogy aki ki tud menni, az kimegy. Aki nem tud kimenni, bármi miatt, legyen ez család akármi, ezután sem menne ki. Ez egy álérv, inkább félelem diktálja mint a realitás.
A nyugati munka egyébként egykulcsos magyar adóval szemben is versenyképes. Szerintem indifferens hogy Berlinben 160%-al vagy 145%-al lehet többet keresni. Kb. ekkora lehet max a különbség a két adókulcs között, a progresszív vagy az egykulcs között. És ez már szélsőségesen nagy eltérés. Valójában messze kisebb lenne a különbség. 10% körül a két adókulcs alkalmazása között.

Szóval gyenge lábakon áll ez egész. A realitás az, hogy valamit csinálni kell, napról napra nő az államadósság. A kamatterhek. A közkiadások is nőnek. Forrás kell. Csak onnan lehet elvenni, ahol van forrás.
Ahol nincs onnan nem lehet elvenni pénzt.

Az volt az alapterv, hogy az egykulcsos adó beindítja a gazdaságot. Nem tette. Nem indította be. Ez nem jött be. Előbb-utóbb korrekció lesz. Nem azért mert valami gonoszság van benne, hanem azért mert ez a realitás.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.10. 20:25:46

@Húsleves: Az csak most lett ügy, ha most valaki elindítja, sok-sok idő, mire valami lesz belőle. De szerintem nehéz úgy megfogalmazni, hogy egyszerre legyen értelmes és tartalmas is, és ne ütközzön valamilyen szabályba.

csillaghajós 2012.03.10. 20:35:45

@midnight coder: A "nyám-nyámok" és az "utca végén mecsetállítók" ugyanannyi idő alatt lesznek villamosmérnökök - azonos oktatási feltételek mellett - mint a friss diplomás kelet-közép európai "übermensch" magyarok.
Tudod mit állít Polgár Judit apja? (és valószínűleg ugyanúgy sikerülne neki, mint ahogyan a lányaival sikerült):
hozzatok ide egy kislányt - mondjuk Szomáliából - és belőle is sakkvilágbajnokjelöltet nevelek.

6.Lenin 2012.03.10. 20:44:21

@ciceró:

Iván Kuzmics szovjet állampolgár 1 puskával lelőtte Hans Gutentag német állampolgárt Moszkvától 60 km-re, 1 nyírfaerdő szélén.

1 japán halász ma nem fogott semmit. Még a fütyülőjét sem, csak másnap hajnalban.

Bőtyökfalva-Alsón ma esett 1 kicsit. A Lajos Bá + 1 nagyot, részeg volt.

1 nap története.

márta)) 2012.03.10. 20:49:39

Az ellenzéki párt ugyanis akkor sem lesz feltétlenül vesztes, ha végül a népszavazás érvénytelennek bizonyul. Az LMP számára már az is eredmény lehet, ha az aláírásgyűjtéssel megmutatja az eddig jól titkolt szervezeti erejét,"

Na.Igen! Eddig elég jól tudta titkolni az LMP. szervezettségét és erejét is.
Én személy szerint még most sem tudom pontosan, milyen politikai eszmét képviselnek.
Hát! Az biztos, ha megbukik a népszavazási kezdeményezésük, nagyobb" vesztes nem lesz a párt, mint eddig volt. :)
De talán valamicskét javíthat megítélésükön. Nagyobb" politikai tőkét nem fognak kovácsolni belőle.....
Szerintem.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 20:59:48

@SzélsebesVelorex: Ennek a világnak vége amit te ismersz. A minisztériumokban a gárda rengeteget dolgozik, ismerek KIM_es embereket, átlag 10-12 óra a napi limit, vezetőknél 12-14 óra, plusz hétvégén otthon.
A közigazgatásnak csak egy része az amit látsz egy ügyfélirodában, a munka 90%-át nem látod.
Sokat dolgoznak a hivatalokban. Egyre kevesebb ember dolgozik, egyre romló feltételek között.
Nem mennék bele mélyebben, de az emberek fejében élő sztereotípiák nem biztos hogy helyt állóak.

márta)) 2012.03.10. 21:00:34

jobb ötlet lett volna az ügynöklista,"

Már! Bocsánat!! De ez egy hatalmas butaság!!!
Vagy talán, ettől " teremtődnek új munkahelyek, felpörögne a gazdaság, hirtelen megállna" az elszegényedési folyamat???...... és még lehetne sorolni!!!
Mondjuk) az LMP. népszavazási kezdeményezésétől sem fog javulni a helyzet, mármint azokon a területeken, amit bátorkodtam felsorolni!!!
Ez már megint egy olyan téma lenne, amiről a társadalom egy hatalmas csoportja azt sem tudja, hogy enni- vagy inni kellene.
Szóval! Ne akarjanak/akarjunk már minden ügyről" népszavaztatni. !!!
gondolom.

inreallife 2012.03.10. 21:00:55

@szoja122: uhhh, kicsit átesel a ló túlsó oldalára.
nem mondom, hogy a favágás 8 órában egészen biztos jouleban mérve több munkát jelent, de nem hasonlítható mondjuk egy repülőgép pilóta keresetéhez, aki napi pár órát röpköd, azt is székben ülve. igazad akkor lenne, ha a jouleban mérnék a munkát, és az alapján fizetnének. a piachazdaság nem így működik. azért fizetnek sokat, ami ritka. lásd arany. vagy az előbb említett pilóta, az is ritka. fát vágni meg jószerével mindenki tud, aki kap egy motoros fűrészt a kezébe. remélem elég szemléletes voltam, igyekeztem. ezt a fizetés részhez.

az adózás részhez azt fűzném, hogy a fenti pilóta 10x annyi szja-t, áfát, tb-t meg a franc tudja mennyi címen fog 10x annyi adót fizetni. ha egy favágó az adójával 1 iskola 10 napi fűtéséhez járul hozzá, akkor a pilóta 100 napival, pedig nincs 10x annyi gyereke, mégis többet fizet. de te azt mondod fizessen 1000 napnyit. szlovákok okosak voltak, meg is lett az eredménye, kellett hozzá 10 év. most a demagóg fico vissza akarja csinálni. észre kell venni, hogy a tőlünk nyugatabbra lévő államok jórésze a dolgozni vagy megdögleni politikát alkalmazza. nem mentik a menthetetlent, ahogy az orvos is otthagyja a tömegbalesetnél az élettel össze nem egyeztethető mértékű sérülteket. a leszakadókat nem megmenteni kell a leszakadástól, mert az nem ösztönzi őket semmire. a talpraállást kell támogatni, hogy előtte megtapasztalhassa, milyen az amikor nem dolgozik és nincs mit enni. egy szó mint száz, bőven sokkal többet fizet az, aki többet keres, tehát messzemenően kimeríti a szolidaritás fogalmát. amit te akarsz az a túladóztatás.

ja és mégvalami, ha valaki másodállásban is dolgozik, akkor tehát a napi 8 óra helyett 12-t, vagy esetleg túlórázik, ügyeletet tart stb, az meg aztán amellett, hogy bőven többet ttesz a társadalom érdekében, még egy újabb kulccsal meg is basznád, fizess te állat alapon? már az is furcsa helyzetet teremtett, hogy az adójóváírást csak az egyik fizujára érvényesíthette. ez volt az első gond. a másik, hogy túl is lett adóztatva. kvázi a régi adórendszer büntette a többletmunkát, és a magasan képzettséget. vajh mitől is szar a magyar termelékenység?

és végül még egy jelentős szempont. akinek több pénze van, az sokkal jobban tájékozódik a többi embernél. ergó menti a pénzét. ha cseszegteted a jól keresőket, arrébb mennek egy kicsit és 20% adóval letudják az adózást a magyar 40% helyett. a vagyon is kimentik, és az öröklést is kikerülik. gazdagoktól nehéz a pénzt a beszedni, több nyelven beszélnek, azonnal lépnek, ha bajt szimatolnak. mit gondolsz egy monacói hercegség mi faszból tartja fenn magát, ha adót szinte nem is szed? az adóterhelés magas magyarországon. a mostani adószerkezet nem kirívóbb a régebbinél. a tanulást és a munkát ösztönzi, de kell pár év, amíg ez átmegy. egyrészt a köztudatban kell leesni, hogy a túlóra meg az ügyelet esetleg a másodállás nem BŰN, és egy diploma megszerzése sem megy 1 év alatt, még egy másoddiplomáé sem.

nem a legképzetlenebb, legesetlenebb emberekre kell méretezni az adórendszert, mert az megomlasztja a gazdaságot. minden egyes évben nő a szakadék a kézzel vagy a géppel végzett munka költsége között. már nem éri meg baltával vágni a fát, ha van motoros fűrész. nem éri meg feketén kapáltatni a földet, amikor már a gépek nagyságrendekkel minőségibb és olcsóbb munkát végeznek. már a vasutat sem az alulképzett tömeg építi, hanem a technikusok gépek segítségével. 20 éve ellébecolhattál valami 8 általánossal, egy jó kis gyárban, amikor csak a falat támasztottad. ma már egy érettségivel már nem kapsz átlagbért se nagyon, ritka kivételektől eltekintve. az összes munkanélküli kevesebb, mint 5%-át teszik ki a diplomás emberek, azok is épp ilyenolyan okból kiléptek, most váltanak és dolgoznak tovább. nem kérdés, hogy merre van a boldogulás. igen tanulni fáj, de muszáj. a társadalmi evolúció is megkéri a maga árát. aki 18 évesen kijelenti, hogy ő soha többet nem ül iskolapadba, az hivatalosan aláírja a minimálbér-munkanélküli segély életpályát. ez világjelenség, nem fogod tudni megállítani, mégha nagyon akarod, akkor se.

hogy miért szeretnek az emberek szél ellen hugyozni azt máig nem értem...

6.Lenin 2012.03.10. 21:07:31

@ciceró:

Ugye milyen bosszantó tud lenni, ha valaki úgy kritizál, hogy csak 1-es részleteket próbál kiemelni.

Mégis ezt a módszert használod te is.
Ez + másnak lehet bosszantó.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.10. 21:10:54

@SzélsebesVelorex: De a rendőrök, a tanárok, és az orvosok, tűzoltók, vámnyomozók is sokat dolgoznak. Ismerek nem egy rendőrt, vámnyomozót. Hajnali négykor kelni és másnap hajnalban hazatérni bevetésről nem olyan mókás ám, közben végigvezetsz 300 km-t, kihallgatsz, közben azon parázol hogy rád fognak-e lőni. A tanárok is valamikor kijavítják a dolgozatot, felkészülnek az órára, képzik magukat.
Ezek az általánosító sztereotípiák nem helytállóak.
A múltkor egy kommentben írta a tűzoltó és igaza volt, nem biztos hogy a munkájukat olyan nagyra tartó emberek mindegyik képes lenne azt megemészteni amivel ők szembesülnek. Szétroncsolt fejű gyereket kibányászni egy autóroncsból nem lehet valami felemelő, illetve az sem hogy félig megbénult ember önkívületben könyörög hogy segíts neki, miközben látod hogy nem fogja túlélni.

Sokan attól bőgnek hogy a főnök letolja őket meg nem tudnak aludni a határidők miatt. Másoknak ennek a pszichés sokknak a sokszorosát kell megcsinálni.

Én óvatosan bánnék ezekkel a minősítgetésekkel. Legtöbbje tudatlanságból fakad.

A világ elég összetett. Adminisztrátorokra épp úgy szükség van mint mérnökre és tűzoltóra. Jobban kéne tisztelni egymás munkáját.

Nem azt mondom hogy a közigben mindenki hiper-szuper, de hogy mindenki szar-fos az biztosan nem igaz.

mókáné 2012.03.10. 21:11:15

@inreallife:

"aki 18 évesen kijelenti, hogy ő soha többet nem ül iskolapadba, az hivatalosan aláírja a minimálbér-munkanélküli segély életpályát. ez világjelenség,"

Ha a képzésre helyezzük a hangsúlyt, mint írod, akkor miért jó nekünk, hogy 16 évig tanköteles a diák?

Mi fér abba bele? Egy szakmunkásképző se.

Húsleves 2012.03.10. 21:12:28

@politologus:
22 év alatt nem történt semmi, kibírom azt a "hosszú" időt, ha elindítják. A "valamilyen" szabályba ütközés az gázosabb, arra szépen megvannak a "demokrácia védelmében" hozott szabályok, hogy a mutyihatalmat ne lehessen népszavazással kikezdeni.

mókáné 2012.03.10. 21:17:13

@ciceró:

"A világ elég összetett. Adminisztrátorokra épp úgy szükség van mint mérnökre és tűzoltóra. Jobban kéne tisztelni egymás munkáját. "

Ez nagyon fontos gondolat! De minálunk a lenézés is divatos.

Én azt gondolom, a mentalitással gondok vannak. És ha csak ezen bírnánk változtatni, már lenne eredménye: amikor egy gyári munkásnak nyújta a kezét egy mérnök, már sikeresebb a problémakezelés.

Japánok által összeállított tréninganyagban láttam azt a képet, amikor nyújta a mérnök a kezét a gyári munkás felé. Nem véletlenül sikeresek!

AbuBakr 2012.03.10. 21:20:44

off:

A felvidéki pekingi előember szintjén álló cigány kölyköknek sikerült leégetni Krasznahorka várát....

dr. Bubó 2012.03.10. 21:23:56

@AbuBakr: dakota az dakota... minden dakota romlást hoz... főleg a fődakota...

NWolf 2012.03.10. 21:26:30

arról, hogy hol és hogyan tudjátok aláírni a népszavazási kérdéseket, itt találtok infókat
nepszavazas2012.hu/terkep/#.T1u46HkopRo

panelburzsuj 2012.03.10. 21:27:05

@Kalmár:

Aha.

A szociális népszavazáskor még törpe minoritás voltál az egytáborban, kézzel-lábbal tiltakoztál az ostoba, károkozó kérdésfeltevés ellen - de mára győzött a te vonalad.

Húsleves 2012.03.10. 21:30:35

@NWolf:
Légyszi szólj már az LMP-s lányoknak, hogy nagyon bizonytalan vagyok, de befolyásolható.

panelburzsuj 2012.03.10. 21:30:37

@knausz:

Praktikusan össze kéne kötni az iskolakötelezettséget a választójoggal.

Akit elég felnőttnek nyilvánítunk arra, hogy munkából tartsa el magát, annak adjunk mellé szavazati jogot is.

Ha 15 évesen, hát 15 évesen.

mókáné 2012.03.10. 21:31:35

@NWolf:

"arról, hogy hol és hogyan tudjátok aláírni a népszavazási kérdéseket, itt találtok infókat "

Nagyon profi térkép! Ilyet még nem láttam. Rámentem egy kézzel a települére és kiírta pontosan, hová kell odamenni.

Az internet nagy találmány, ha jól használja az ember.:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.10. 21:35:24

Az LMP rákapott az akcionalizmus ízére. Szerintem viszont az LMP értelmiségi pártként nem tud megfelelő erőket mozgósítani. Én a belső viták erősödését, belső bűnbakok keresését vizionálom, ami középtávon a felbomlásukhoz fog vezetni. Mondhatnám, hogy nem érzem az erőt. :(

mókáné 2012.03.10. 21:36:19

@panelburzsuj:

"Akit elég felnőttnek nyilvánítunk arra, hogy munkából tartsa el magát, annak adjunk mellé szavazati jogot is.

Ha 15 évesen, hát 15 évesen. "

Jól van. Támogatom. 16 évesen már dolgoztam. Egy cukrászüzemben mosogattam, kettő műszakban!

Nem tudom azonban, hogy visszavennének-e oda, mert hátha azóta gépesítették a mosogatást is. A takarításról tudom, nem egyszerű elhelyezkedni benne, mert azt gépesítették, viszont jó hír, hogy takarításhoz is kell tanfolyam!:)

Húsleves 2012.03.10. 21:38:16

Megvolt az alternatív köztársasági álnokválasztás, libsik tajtékzanak, ezt nézzétek meg:
mandiner.hu/cikk/20120310_bb_tavaszi_bunda_es_ellenzeki_seggszaj_alternativ_koztarsasagi_elnokvalasztas_donto
Ég a Milla mint a Reichstag.

lüke 2012.03.10. 21:40:02

@knausz:
a gyerekeim szerint diploma kell a takarításhoz, söt doktorátus

lüke 2012.03.10. 21:41:18

@Húsleves:
azt hittem Kraszna Horka ég

mókáné 2012.03.10. 21:49:33

@lüke:

"a gyerekeim szerint diploma kell a takarításhoz, söt doktorátus "

Ne bolondíts meg Te is!:) Nézem múltkor, hogy takarítónőt képeznek, olvasom mire:
1. Milyen tisztítószereket használjunk?
2. Hogyan kezeljük a különféle gépeket?
3. Milyen előírásokat tartsunk be vészhelyzet esetén?

Bezzeg az én időmben volt Hypo + Ultra+ Sósav és felmosóvödör meg rongy felmosófával.

Egyszer hoztak gépet, hogy azzal takarítsunk. Na mindjárt megállt bennem a gondolat, hanem mondtam a kollégámnak:

- Marika! Ott az a gép, amit csak tolni kell oda-vissza, legyen a reszortod, én inkább kipucolom a férfi wc-t. Így történt.:):)

Húsleves 2012.03.10. 21:52:22

Bakker ez se semmi, Tamás Gáspár Miklós "filozófus" a rasszista államról:
www.youtube.com/watch?v=N_aWWf0JU54
Micsoda érvek! Micsoda pallérozott elme!

mókáné 2012.03.10. 22:06:58

@lüke:

"diploma kell a takarításhoz, söt doktorátus"

Jut eszembe erről Kumin Ferenc politológus, amikor kifogásolta, hogy tavaly augusztus 20.- án miért kapott takarítónő jutalmat? Megérdemelte – biztos azért.

Volt akkor is bennem egy gondolat, mert dolgozott ott egy mérnök, akinek tetszettem, mint takarító, a Feri. Bárhányszor kimentem az ajtó elé söpörni, azonnal ott volt, valami szöveggel. Persze elutasítottam.

Aztán történt, hogy én már Audival jártam és idejött dolgozni ez a Feri is, látott kiszállni belőle. Rögtön feltörtek az emlékek! Be akart nekem mutatkozni, mire én:

- Nem kell a nagy szöveg, azt hiszem, Feri, mi azért már ismerjük egymást, amikor maga volt a főmérnök, én meg a takarító.

Summa summarum:- Tiszteljétek a közkatonákat, hisz nagyobbak ők mint a hadvezérek! - mondta Petőfi és nekem is vezérgondolat az életemben.:)

csillaghajós 2012.03.10. 22:10:36

@knausz: Vajda János nem is volt hajlandó csak közkatonaként szolgálni a szabadságharcban. Nem fogadta el a tiszti rangot.

lüke 2012.03.10. 22:13:56

@knausz:
nem érted a viccet, nem akartak takarítani a gyerekek

mókáné 2012.03.10. 22:18:06

@csillaghajós:

"Vajda János nem is volt hajlandó csak közkatonaként szolgálni a szabadságharcban. Nem fogadta el a tiszti rangot. "

Hrabal pedig jogi diplomával a zsebében fizikai munkát végzett, mert jobban tudott az írásra koncentrálni.

Azt mondom: a társadalom minden tagja értékes! Ezt onnan tudom, hogy volt szerencsém közöttük dolgozni és nem felülről tekinteni le. Ezek lényeges dolgok.

A tisztek, hát igen, ők pedig egy külön minőségi kategória: tartás és tudás, koncentráció, kondíció tekintetében. Preferálom a tiszteket (egy kicsit mindig előnyben lesznek nálam).:)

lüke 2012.03.10. 22:20:53

@csillaghajós:
mért nem repülö hollandi?

inreallife 2012.03.10. 22:24:54

@knausz: nem vagyok fidesz fan, gondolom közismert. képezni azt lehet, aki hagyja magát. nekem mindegy volt, hogy mennyi a tankötelezettség aktuális határa, nekem nem az volt a célom, hogy minél kevesebbet tanuljak, és ha elértem a kort, akkor azonnal abbahagyjam.

nézd meg a kátrányos helyzetűeket. még a tankötelezettség alatt se járnak iskolába. nekik 10 év iskola és 100 iskola mindegy, ugyanazt az eredményt érik el. a kényszeriskoláztatás az mást eredményt érne el, de ez annyira csúnya szó, hogy még a word is aláhúzná, ha bemásolnád. (jó persze, tudom, hogy külön kell írni)

én nem a pénzosztogatásban, hanem a kényszerítő helyzetben látom a leszakadók felemelkedését. ne mond már, hogy van olyan férfiember terry blacken kívül, aki egy hegesztő tanfolyamon ne tudna átmenni. évek óta hiányoznak az ilyen és ehhez hasonló géplakatos, cnc stb szakmák. de még egy 18 éves lány is megcsinálná bármelyiket, akkor mégis akkor miért vessszük evidenciának, hogy ez lehetetlen feladat egyes népcsoportoknak? vagy elmebetegek, vagy lusták, más variáció nincs. igazából mindegy melyik, mindegyikre felesleges pénzt költeni, a lustákat csak és kizárólag a kényszer tudná tanulásra bírni, az elmebetegeket meg kasztrálni és elzárni kell.

lüke 2012.03.10. 22:25:18

tud valaki valami
exit pollt a szlovákoknál?

mókáné 2012.03.10. 22:25:27

@lüke:

"nem érted a viccet, nem akartak takarítani a gyerekek "

Van az a nóta: Söpörtem eleget, söpörjön hát más is!

Ma már nem kell takarítanom, de ha bármikor úgy fordul, nekem nem gond takarítani sem.

Ez a lényege politikai szempontból.- Hogyan érthet meg valaki valakit, aki nem élt havi 47 ezer forintból, sohasem?

csillaghajós 2012.03.10. 22:29:43

@csillaghajós: Legfőképpen azért, mert költőként úgy gondolta: irányító szinten nem ért a harci mesterséghez. ugyanakkor azt jól látta, hogy Dembinszky tehetségtelen hadvezér, Damjanich viszont magával ragadó bátor parancsnok. Görgeyről nem tudom mi volt a véleménye, miután hadtestükkel alighogy Segesvárra érve a fősereggel ott állomásozó fővezér letette a fegyvert. A tisztek sírva törték össze kardjukat, a sereg talán egy emberként gyűlölte főparancsnokát, aki pedig Napóleonhoz mérhető katonai zseni volt; és akinek ott nagy részük valószínűleg az életét köszönhette.

mókáné 2012.03.10. 22:35:07

@inreallife:

"aki egy hegesztő tanfolyamon ne tudna átmenni. évek óta hiányoznak az ilyen és ehhez hasonló géplakatos, cnc stb szakmák. "

Nem elég a tanfolyam, multinacionális céghez OKJ- s képzést nem fogadnak el. Ezt múltkor említettem, amikor anyagot kaptam arról, kikre van szükség és milyen kondíciókkal jöhetnek.

A hegesztő ipari iskolát kell elvégezni annak, aki hegesztő akar lenni. Ez is lényeges.

A diákok tanulását ösztönözni kell! Ha csak 16 évig iskolaköteles, aztán sanszos, hogy a szülő tartja el.

"de ez annyira csúnya szó, hogy még a word is aláhúzná, ha bemásolnád. (jó persze, tudom, hogy külön kell írni)"

Engem zavart a helyesírásellenőrző, írok anélkül, majd javítanak a blogtársak. Én is szoktam, ha látom.

Nem ilyen mankókra volna szükségünk, visszatérve a szakmákhoz, hanem valódi tudásra!

mókáné 2012.03.10. 22:40:42

@csillaghajós:

"A tisztek sírva törték össze kardjukat, a sereg talán egy emberként gyűlölte főparancsnokát, aki pedig Napóleonhoz mérhető katonai zseni volt; és akinek ott nagy részük valószínűleg az életét köszönhette. "

Ha vannak még ilyen történeteid, akkor szívesen meghallgatnám.:) Jó volna, ha elmesélnéd!

Csillagfényes éjszakát kívánok a blogtársaknak!

Smits41 2012.03.10. 22:46:01

A szlovák választásoknak nincs valami a magyarhoz hasonló hivatalos honlapja?

csillaghajós 2012.03.10. 22:53:15

@inreallife: Tényleg? Kasztrálni? És ki dönt erről: egy-egy Mengele-tanítvány?
Vagy az úgymond lustákat tanuló- (átnevelő) és munkatáborokba ki kényszerítené?
Nem inkább azt az utat kellene megtalálni, amire önként és tömegesen a maguk belátásával rávezethetők?
(az első némiképp biztató jel a Navracsics által beterjeszteni kívánt közmunkaszövetkezetekről létesítéséről szóló törvénytervezet).
De annyi más - szinte készen adott - megoldás létezik.
Itt van pl. a fenntartható fejlődés és ehhez kapcsolódóan az ökologikus építészet kérdése.
Nem lehetne például országos vályogházépítő programba bevonni a vályogvetéshez ragyogóan értő cigányokat.
Vessék nagy tételben a talán előbb utóbb mindenhol minősített termékként elfogadott vályogtéglákat, vagy keverjék a vertfal építéshez szükséges soványított megfelelő arányú homok-vályog keveréket úgy, mint ahogy a készbetont a betonkeverő telepek állítják elő? Az ilyen építőanyagra még ebben az építőipar számára különösen válságos időben is lenne kereslet.

csillaghajós 2012.03.10. 22:56:34

@knausz: Vajda János naplójából olvastam ezeket, sajnos már elég régen.

ubul2000 2012.03.10. 23:01:28

@Smits41: de - csak észak-magyarul van :)))

csillaghajós 2012.03.10. 23:02:58

@lüke: Ezt nem értem. Szegény Hrabal-ra szegény Petőfire, szegény Vajda Jánosra, szegény Görgeyre, vagy a szegény honvéd seregre, vagy szegény mindnyájunkra gondoltá?

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 23:03:12

@ciceró: Igaz, a tűzoltók kemény világot élnek. Rendőrökről nincs túl jó véleményem. Kevésszer volt dolgom velük, akkor rendszerint szolgálniuk vagy védeniük kellett volna, én meg hoppon maradtam és ledöbbentem. Tanárokkal kapcsolatban nincs időben közeli élményem, több éve túl vagyok az egyetemen is. Közép/alsó iskolás emlékeim: a tanárok kis hányada vette komolyan a tanítást, nagyobb részüknek tehetsége sem volt hozz. Igaz, nem járhattam elit iskolákba. Egyetemen más világ, de a tapasztalataim itt is vegyesek voltak.

Tényleg nem szerencsés általánosítani, de én még mindig inkább hiszem azt, hogy _átlagban_ a multi erősebben meghajtja a munkavállalóit, mint az állam.

lüke 2012.03.10. 23:05:34

@csillaghajós:
nem baj:)

csillaghajó egy vitorlás,meg a finn dingi is
az szebb név

Smits41 2012.03.10. 23:10:42

@ubul2000: kösz az infót, én is ezt tippeltem volna :P
a címét nem tudja valaki?

csillaghajós 2012.03.10. 23:12:06

@lüke: Az jó: akkor bejutott a Híd-Most és az MKP is. Remélem akkor már lesz magyar-magyar párbeszéd - ha máshol nem is - legalább a szlovák törvényhozásban.
Romániában nem biztos, hogy ilyen kedvező lesz a helyzet.

csillaghajós 2012.03.10. 23:17:27

@lüke: Ja, hülye vagyok. Bizonyos személyes dolgok miatt úgy nézem sokszor a világunkat, mint aki mellett - egy csillagközi útról visszatérvén - elszaladt az idő.
Klassz lehet repülni egy repülő hollandin.

lüke 2012.03.10. 23:19:25

@ubul2000: @Smits41:
ujszo.sk
ezen frissitik is

lüke 2012.03.10. 23:25:06

@csillaghajós:
ez csak statiszka,nem párbeszéd
ujszo.com/
frissitve:)

komplikato 2012.03.10. 23:25:57

@ciceró: "2010-ig progresszív adózás volt. Itt volt akkor is az Eu-ban a legkisebb külföldi munkavállalói kivándorlás. Nem mentek ki többen most sem."

Nem tudom, mert illetékesek kamuznak ahol lehet, de hallottam már több százezer kinti munkavállalóról, az viszont biztos, hogy munkaügyisek küldözgetik a munkanélkülieknek külföldi állásajánlatokat, ami hát izé ... utal valamire?

Gogol 2012.03.10. 23:29:01

@hoplita: Gyáva ember vagy. Álnév mögé bújva mocskolsz másokat.

komplikato 2012.03.10. 23:38:32

@inreallife: "nézd meg a kátrányos helyzetűeket. még a tankötelezettség alatt se járnak iskolába. nekik 10 év iskola és 100 iskola mindegy, ugyanazt az eredményt érik el."

És ennek semmi köze a tagadott ámde létező erős iskolai szegregációnak, ugye?

inreallife 2012.03.10. 23:40:23

@csillaghajós: figyu, a világon mindenhol vannak olyanok, akik kultúrájuk, a környezetük, a családjuk, a képességeik nem teszik alkalmasság a társadalomba való beilleszkedésüket. namármost ezt "kijavítani" nem lehet anélkül, hogy a kultúrájukat a környezetüket és a családjukat szétbarmold, ami ellen szintén hevesen tiltakoznál. szart sem ér, ha a purdé hazamegy az iskolából, és tüzet raknak a történelem könyvéből. támogatod a családból való kiszakításukat? nalátod. ha több pénzt adsz nekik, emberré válnak? persze, mint a csimpánzok, azok sem lesznek emberek, mert kalap van a fejükön...

mond meg, mennyi milliárd forintot kéne még rákölteni, hogy elérjék a magyarok által JOGOSAN elvárt színvonalat? utána el kéne dönteni, hogy akarunk-e annyit rájuk költeni. de megmondom a frankót, bármennyi pénzből sem lesznek normális emberek, mert észt, tudást, akaraterőt, erkölcsöt nem lehet pénzért megvenni. ez van. leírom szívesen, egyszer talán el kezd tudatosodni az álnaiv fajtádban, hogy bizony ez tipikusan fából vaskarika. vagy kutyából szalonna? mindegy.

komplikato 2012.03.10. 23:40:42

@lüke: OFF: 80%-os feldolgozottság alatt értelmetlen nézegetni, meg sokkal jobb ha ember inkább másnap teljes feldolgozottságnál nézi az ilyesmit, ha olyannak drukkol akinél minden szavazat számít.

etwas kultur muss sein 2012.03.10. 23:45:55

@Kompli: Annak idején nálunk semmiféle szegregáció nem volt. A cigánygyerekek 90%-a megrekedt az alsó tagozatban, néhányan elbukdácsoltak az 5-6. osztályig, és tényleg csak mutatóban végezték el páran az általános iskolát.

inreallife 2012.03.10. 23:56:13

@knausz: blablabla. nem csak multik vannak. és a legtöbb embert nem multik foglalkoztatják. most akkor azt akarod sugallni, hogy neki se álljanak semminek? meg nem megoldás a képzés? aki a képzés ellen van, az a legnagyobb támogatója a nyomornak. te nyomort és pénzosztást szeretnél, én meg nem.

panelburzsuj 2012.03.11. 00:03:25

@inreallife:

"elérjék a magyarok által JOGOSAN elvárt színvonalat"

Tudod, hogy velem nem érdemes trükközni, mert keresztberöhögöm. A kérdésem tehát az: milyen alapon követelsz te bármit "a magyarok" nevében?

inreallife 2012.03.11. 00:03:46

@Kompli: hát szerintem nem kell szegregálni ahhoz, hogy elváljon a szar a víztől. a szegregáció elleni küzdelem azt eredményezte, hogy aki tanulni akar, azaz szeretne az se tud. nemcsak azért, mert fegyelmezetlenek, hanem azért is, mert olyan szinten vannak, hogy az egész osztályt visszafogják. minél több fogyatékos van az osztályban, annál jobban. rengeteg cigány nem üti meg azt a szintet, hogy iskolába kerülhessen, pláne hogy az elsőből kikerüljenek mindenféle írás olvasás és számolási tudás nélkül. a 4 éves fiam az összes rendszámot el tudja olvasni, ki tudja mondani. hol van hozzá képest egy 6 éves purdé? mire iskolába kerül, írni, olvasni, számolni fog tudni, ahogy a nővére. és mi vár rá az iskolában? gázsiká, ne piszkáld a márcsikát! meg ilyenek. majd ha nagyobb lesz, akkor meg napi szinten összeverik, valami mondvacsinált indokkal, stréber meg ilyesmi. tessék, itt egy nem kitalált történet:

"Történt nem olyan régen, hogy a gyermekem osztálytársa (hozzájuk lebukott nemzetiségi) „véletlenül” olyan mértékben megcsavarta a lányom ujját, hogy a sebészetre kellett mennünk. Itt az orvos kiabált, hogy mi van ebben az iskolában, miért nem tesznek semmit a szülők, illetve hogy a mi felelősségünk az, hogy ezek a dolgok idáig fajultak.
Én csak álltam kérdőn, majd kicsit lehiggadva elmondta, hogy azon a napon mi voltunk a harmadik esete ebből az iskolából, ami mind bántalmazásból eredő sérülés volt. Elmondta még, hogy azt szeretné, ha a gyerekemnél legalább repedés lenne, hogy fel lehessen jelenteni azt, aki ezt csinálta vele. Végül nem repedés lett, hanem egy darab kitört az ujjából.
A leletre nagy betűvel ráírta, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülés. Kérte, hogy telefonon tájékoztassam, hogy mi lett a következménye az ügynek.
Mi természetesen az igazgatóhoz mentünk. Ő készségesen fogadott, megkérdezte, hogy ki volt, aki a sérülést okozta. A név hallatán nem ugrott be neki a gyermek, de azért megkérdezte a helyettesétől, hogy a „hülye” vagy a „nem normális” volt. A helyettes közölte, hogy a „nem normális”. Na így már tudta, hogy kiről van szó. Nem szerette volna, ha rendőrségi ügy lenne belőle, megígérte, hogy a gyermekkel szemben szankciókat foganatosít.
Na ebből nem lett semmi. A roma gyerek továbbra is terrorizálja a gyerekemet. Persze nem egyedül, hanem sokszor többen. 4-5 gyerek megy egyre. Lökdösik le a lépcsőn, megütik. A lányom sírva kérdezte tőlük, hogy miért csinálják, ők erre azt felelték, hogy tetszik, ahogy sír…
A gyerekem a szüneteket a WC-ben tölti el, hogy ne bántsák. Az uzsonnára csomagolt zsömléjét minden nap hazahozza (így mivel nem reggelizik, éhesen tanulja végig a délelőttöt), mert ahogy előveszi az ételt, elkezdik csúfolni.
Minden nap sírva megy, és sírva jön az iskolából, mert nap mint nap szóbeli bántásban van része. Az állandó megalázástól lelki sérüléseket okoztak. Pszichológushoz kellett elvinnünk.
Most sokan kérdezhetik azt, hogy miért nem teszünk valamit.
Próbálunk: beszéltünk szülővel, tanárral, igazgatóval. A gyereknek nem lehet szólni, mert akkor mi leszünk feljelentve. Ezt szülői értekezleten is kihangsúlyozták! De nem mi vagyunk az egyedüli esetek. Az osztályban a többi lelkileg gyenge gyereket ugyanúgy kipécézték, csak őket másért bántják. A tanár nem tudja megvédeni a gyermekemet, az igazgató sem tudja. Valljuk be, hogyan is tudná?!
Mi van a kezükben, amivel nevelni lehetne egy ilyen elvetemült gyereket? Testi fenyítés nem lehet, mert feljelentik, ha beírást ad, csak röhögnek rajta. Akkor mi marad? Egy 11 éves testileg-lelkileg zaklató gyereket nem lehet zaklatásért feljelenteni. A tanár és a pszichológus is azt tanácsolta, hogy ne vigyük el másik iskolába, mert ott is lehet legalább egy hülye gyerek, aki ugyanúgy megtalálja a csúfolódásaival, ott sem tudja senki megvédeni. Csak saját magát védheti meg a gyerek! Ő azért fordul hozzám, hogy védjem meg, de nem tudom!
Na ezek vannak ma, 2012-ben az Iskolában. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, csak senkit meg ne kérdezzenek, mert esetleg sok szülő el tudna mesélni ehhez hasonló esetet, és így kiderülne az igazság. Nem igaz, hogy ezekkel nem lehet semmit tenni. Érdemi munka a tanórán alig folyik. Az óra fele a fegyelmezésükkel megy el, majd felküldik őket a nyugi szobába.
Miért nem lehet őket külön szeparálni? Miért nincs javító-nevelő? Miért nincs kisegítő?
Miért kell ezt tűrni? Miért nem lehet ez ellen tenni valamit??? Csak én vagyok ilyen kétségbeesett helyzetben?
Bocsi, hogy ilyen zaklatott voltam, de szerintem elég tanulságos és még mindent le sem írtam. Nap mint nap tudnék hozzátenni."

köszönöm, inkább a szegregációt támogatnám.

inreallife 2012.03.11. 00:08:07

@panelburzsuj: muhaha. rendes élethez csak jogom van nem? még az új alkotmányban is benne van az élethez való jog, mégha szögi lajosnak, marian kozmának, vagy a hétesi néninek ez nem adatott meg.

csillaghajós 2012.03.11. 00:14:00

@inreallife: Az ökoépítések bevonásánál nem kellene pénzt áldozni rájuk. Dolgoznának szívesen közülük azok, akik ehhez nagyon értenek, akiknek a munkájára szükség van. Az építőiparban és a nehéziparban nagyon sok szabolcsi borsodi cigányember dolgozott becsülettel. A munkahelyeik hagyták el őket, nem ők a munkahelyeiket.
Naívság. Álnaívság. Megfigyelted már, hogy nyáron nagy melegben, akik a forró aszfaltot húzzák, azok bizony zömében cigányok. Vagy ugyanígy akik a lapostetejű házakat hegeszthető bitumenes lemezzel, "disznóperzselővel" szigetelik: azoknak jó része szintén cigány? Ott fenn a tetőn piszokul tűz a nap, a disznóperzselő is melegít, egy-egy tízméteres palahintéses lemez súlya majdnem egy fél embernyi, és ezeket többnyire kézzel működtetett csigákon húzkodják fel a tetőre, egy 1000 négyzetméteres tetőhöz kb. száztíz tekercset, ha csak egy rétegben szigetelnek, de ha két rétegben kell, akkor még egyszer ennyit; igaz az első réteghez való lemezek valamivel könnyebbek. Csináltad már? Én egyszer két hétig igen, naponta kilenc-tíz órát;
augusztus volt és igen meleg. Bizony nap végén jól esett utána sör; fejed zúgott a kisebbfokú napszúrástól, aludni alig tudtál az enyhe napláztól. És másnap kezdődött minden előlről.

panelburzsuj 2012.03.11. 00:25:11

@inreallife:

Nem ezt kérdeztem. Hanem hogy milyen alapon azonosítod magadat "a magyarokkal".

komplikato 2012.03.11. 00:30:52

@inreallife: Szegregáción nem azt értjük oktatásban, hogy nem lehet külön osztályban vagy iskolában az a gyerek, mert nem PC, hanem azt, amikor a tanárnéni a kisgyerektől meg sem próbál kérdezni semmit, hátraülteti, meg "jó neki a kettes is" felkiáltással leosztályozza, de egyetlen dolgot nem tesz vele. Nem tanítja. És igen súlyos ilyen szempontból sok hely. Érdekes, mert ahová én jártam általánosba, ott viszonylag sok cigány fiatal is tanult. Viszont bukdácsoló lókötőből kb. volt évfolyamonként 2 fő, és azok közül se volt feltétlen cigány az egyik. Azért eléggé feltűnt volna annyi gyerek között, ha olyan sokan el se végezték volna, mint te íród.

A leírt eset meg szomorú, kapásból nem áll helyzet magaslatán az iskola, a hatóság és az elkövetők szülei sem. De lehet a kislányt és a szüleit meg bemutatnám egy viktimológusnak, mert olyan sincs, hogy valakit véletlenül szúrnak ki erőszakos egyedek csak a mesében.

komplikato 2012.03.11. 00:37:52

@Kompli: Fenti szegregáció nem csak cigányok esetében történik vagy történhet. Pont ugyan úgy előfordul olyan életszínvonalra süllyedt szegény kölykökkel is, akikből pont ugyan akkora eséllyel lesz bűnöző Mivel a hiedelemmel ellentétben bizony azt az életszínvonal és kulturális szint, nem pedig a nemzetiség határozza meg. Persze tudom ezt sokan nem hiszik vagy éppen tudják, de tagadják, mert szembe kéne nézni azzal, hogy vannak pár százezren ma hazánkban, akik pont olyan szarul élnek, mint csóróbb cigányok a putrisoron. Így meg nem kell velük (sem) foglalkozni.

Ez ilyen ország, nem kell foglalkozni rokkantakkal, súlyos betegekkel, csórókkal, kisebbségiekkel, stb. aztán jól meg is látszik ezek eredménye, ahogy emberségben két évtized alatt sikerült a béka segge alá kerülni. Nem véletlenül van, hogy fényes nappal összeesel az utcán a járókelők nagyobbik felétől ott nyiffanhatsz ki ...

csillaghajós 2012.03.11. 00:38:46

@inreallife: Ők is tudnának értelmetlen haláleseteket felsorolni.
Az alkotmányban - a régiben is ebben is - rögzített élethez való jog őket is megilleti. Sajnálom a kislányodat, sajnállak téged is, amiért szenvedni látod őt és tehetetlen düh emészt, mert nem tudod megvédni; de gondold meg: a vendetta, a vérbosszú törvénye Szicíliában és Korzikán mire vezetett?
Vagy a törzsi háborúk Szomáliában?
Ha parttalanul elszabadulnak indulataink, hány ártatlan emberghalál lesz még abból?
Senki sem állítja, hogy az nem gond, amiket felsorolsz, de a megoldás nem az elkülönítésben, elkülönülésben lesz hidd el.

ubul2000 2012.03.11. 00:46:59

@csillaghajós: Milyen párbeszédet akarsz te Bugárral?

csillaghajós 2012.03.11. 00:56:42

@ubul2000: én az ottani magyarok közötti párbeszédről írtam.
Az itthoniban csak reménykedem, hogy egyszer újra lesz.
Az erdélyieknek(apám onnan szökött át negyvenhatban), és ugyanígy a kárpátaljaiaknak, vajdaságiaknak pedig szurkolok, hogy több eszük legyen, mint nekünk.

AbuBakr 2012.03.11. 00:57:32

@Kompli: @csillaghajós: Ha ilyen szakértők vagytok biztos egy hevesi vagy nógrádi kisvárosi iskolába járatjátok a gyerekeiteket.

Vagy mégsem? Pedig elől kéne járni a jó példával....

"Pont ugyan úgy előfordul olyan életszínvonalra süllyedt szegény kölykökkel is, akikből pont ugyan akkora eséllyel lesz bűnöző"

Ez kristálytiszta hazugság! Piszok sok a csóró, sőt a nagyon csóró magyar is, mégsem ölnek rabolnak hetente pár ezer forintért nyugdíjasokat az otthonukban.

"Ha parttalanul elszabadulnak indulataink, hány ártatlan emberghalál lesz még abból? "
A nagy integrációnak már szerintem így is sok a halálos áldozata, persze azokról nemigen olvashatsz a PC mainstreem médiában..

ubul2000 2012.03.11. 01:18:24

@csillaghajós: Megnyugodtam, hogy nem Bugar-ral való párbeszédre gondolsz. Valami miatt erre gondoltam, nyilván félreértettelek.
Igen, Felvidéken nagy szükség van a magyarok összefogására, és párbeszédére, és mindenekelőtt - pl. a Bugar féle - kollaboránsok elszigetelésére.

komissarlajos 2012.03.11. 01:20:32

@inreallife: Barátom, te aztán okos ember vagy. És körülményes! Tehát: unalmas.

csillaghajós 2012.03.11. 01:23:05

@AbuBakr: Költözzünk oda? A gyerekeim már felnőttek, pontosabban sajnos csak a lányom, mert a fiam 21 éves korában (több, mint tíz éve már) meghalt.
Gyerekkoromban pár hónapig Öcsödön jártam hatodikba, volt egy nagyon jó cigány barátom, a Guszti. Gödöllőn is volt cigány barátom az "állandó"iskolámban. Apám Erdélyből került Magyarországra, szülőfalujában Mezőbándon a falu lakosságának egyharmada mezőségi magyar vagy székelymagyar, egyharmada román, egyharmada cigány.
Mind a három nemzetiség beszélte a másik nyelvét. Úgy tisztelték meg egymást, ha találkoztak, hogy mindegyik a vele beszédbe elegyedő anyanyelvén szólt a másikhoz.
Idealizmus, ugye?
Öcsödön a - régi jegyszedő nénis, elemlámpás moziban - a cigányok csak az első két sorban ülhettek. Ebből semmiféle gond nem származott abban az esetben, ha a film szinkronizált volt. Ha feliratos, akkor az olvasni tudó cigány gyerekek hangosan olvasták a szöveget olvasni nem tudó nagyszüleiknek, vagy esetleg szüleiknek (a szülők többsége már tudott olvasni, és közülük igen sokat nagymamám tanított az olvasásra. Még nyolcvannyolc éves korában is úgy köszöntek neki, és úgy szólították meg az utcán, hogy - csókolom tanító néni). Ilyenkor viszont a hátul ülők hangos kiabálással követelték a csendet a cigányoktól.

ubul2000 2012.03.11. 01:23:54

Bárki bármit mond: a szegregációra szükség van. Felzárkóztatás csak így lehetséges. Ellenkező esetben nem a cigányok fognak felzárkózni, hanem a magyarok visszaesni.

csillaghajós 2012.03.11. 01:31:39

@ubul2000: Sajnos visszaestünk mi már anélkül is.

panelburzsuj 2012.03.11. 01:38:58

@csillaghajós:

Ez a cigányok létének értelme.

Igaz, hogy zuhanunk - de lám, puhára esünk ...

csillaghajós 2012.03.11. 01:52:50

@panelburzsuj: Nem hiszem, hogy ők az okai ennek.
És azt sem hiszem, hogy mi magunk - cigány honfitársainkkal együtt - ne tudnánk kikecmeregni ebből.
Tudod Erdélyben a legnagyobb sértés, ha egy román azt mondja egy magyarra, székelyre, hogy:- Bozgor.
Ez hazátlant jelent.
És akárki akármit is mond 1990 márciusában (ha jól emlékszem akkor volt a marosvásárhelyi progrom, amikor Sütő András fél szemét is kiverték) a Vásárhely környéki cigányok (talán éppen apám falujából is) indultak meg Vásárhelyre kapával-kaszával -a veszedelem hírére- a magyarokat megvédeni.
Jó éjszakát kívánok mindenkinek.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.11. 06:22:16

@ubul2000: döntő részük már visszaesett. Legalább is szellemileg.

hoplita 2012.03.11. 07:03:37

@csillaghajós:
".....Nem lehetne például országos vályogházépítő programba bevonni a vályogvetéshez ragyogóan értő cigányokat...."

Nyihahahahahahahahahaha....!!!!
Mongyál még ilyeneket....az a mengelézés se vót sámli.:))))))))))))))))

hoplita 2012.03.11. 07:05:56

@Gogol:
Szar a faszodra, köcsög.

hoplita 2012.03.11. 07:08:12

@Kompli:
De, hogyne lenne....még tanulni se hagyják a nácikok szegín romákokat...pedig mindből agysebész lenne amúgy, csak hát ez a kurva szegregáció.
Magadnál vagy?

hoplita 2012.03.11. 07:10:46

@panelburzsuj:
Mán megint kekeckedsz, de így csak te leszel körberöhögve, durcimanci.

hoplita 2012.03.11. 07:15:27

@csillaghajós:
"...Csináltad már? Én egyszer két hétig igen, naponta kilenc-tíz órát..."

Én is csináltam, többször is...pedig nem vagyok cigány.:))))
De jól is kerestem vele.
Mellesleg nem javallott nyáron, 40 fokban csinálni....a gyártó is megmondja.

hoplita 2012.03.11. 07:16:59

@panelburzsuj:
Hozzád méltó hülye kérdés.

hoplita 2012.03.11. 07:19:48

@Kompli:
Süket libsi duma....házalj vele ott, ahol vevők erre.
Én jót röhögök és megjegyzem a neved....és beteszlek egy fiókba.
A pécéfaszfejek fiókjába.:)

hoplita 2012.03.11. 07:24:56

@csillaghajós:
".... pár hónapig Öcsödön jártam hatodikba..."

És mostanában jártál Öcsödön?
Saccperkábé 60 fölött vagy....nagyot változott Öcsöd az azóta eltelt majd 50 évben...a legszembetűnőbb persze az etnikai változás.
Meg nézz utána a bűnügyi statisztikáinak....

hoplita 2012.03.11. 07:27:49

@csillaghajós:
"..... a cigányok csak az első két sorban ülhettek..."

Izé, ez nálunk is így volt...ülhettek volna máshová is, de oda egy bélás vót a jegy.:)))
Vagyis nem vót kötelező ott ülni....

ssi 2012.03.11. 07:41:34

@poszt
1.
ez van: "a mit mond meg a mit tesz"
"kormány .. kész lenne rá, de az nem a kabineten múlik"
www.portfolio.hu/gazdasag/elkerulte_egymast_a_kormany_es_az_imf.164126.html
2.
hagyni kell(ene)?
nem kell(ene) bele "szemtelenkedni" ?
csak nagyon megfontoltan vmi eredetivel? s majd?
hagyni menni lefele mindent, ha lassan is, hogy majd legyen:
"Az életben és a kollektív bölcsességben is meg kell tapasztalni bizonyos dolgokat."
mutatkozoarcok.blogspot.com/2012/03/az-orszag-legnagyobb-problemai-nem.html

bóra77 2012.03.11. 08:01:44

mondjuk az érdekes volt, hogy "ebben az évben több jobbikus politikus nem érkezik már"... hm-hm.

Kalmár 2012.03.11. 08:24:58

@panelburzsuj:Ostoba paraszt. Gúnyolódj otthon az idióta korcs kutyáddal. Akkor sem és most sem érdekel a téma.

lüke 2012.03.11. 08:28:12

jó reggelt,ma nincs strandidö:)

érdekes emlékekböl mozaikozni:
vályogtégla- hová?,az alternativoknak- tetöfedés
mikor teljesen más technológiák vannak
Pista Öcsödön

@manyike: szerintem nem az IMF kerülte el akormányt, hanem a gazdaság
merre jársz?

@bóra77: nem lesz, kár,,,,,,,,
még ezt is megszabják

nyünyüge 2012.03.11. 08:30:27

@inreallife:
ez egy kurucinfo cikk, illett volna a forrást jelezni.

kuruc.info/r/2/93212/

A forrás nélküli idézés félrevezető és manipulatív.

lüke 2012.03.11. 08:34:20

@nyünyüge:
van aki könnyen magáévá tesz mindent

csillaghajós 2012.03.11. 08:44:25

@hoplita: Örülök, hogy kora reggel jót nevettél.
-Úgy gondolom - ha már munkalehetőség-teremtés - inkább vályogvetés, vagy szegkovácsat, kosárfonás, teknővájás, mint önkormányzati bürokraták által tessék-lássék biztosított árokszéli fűkaszálás, parladfűírtás, vagy temetői bozótvágás. Öcsödön pl. cigányokkal próbálják rendben tartatni a temetők elhagyatott részeit, de a temető jól kint van a faluszélén és nincs aki aki felügyelje, irányítsa őket, ezért az elvégzett munka kicsit kesze-kusza: a levágott gallyak halmaza néhol akadályozza a sírok közötti átjárást - az elszállításukról már nem megfelelően gondoskodott az önkormányzat -(tessék itt egy magas labda, üsd le; de mit mondasz a marosvásárhelyi cigányok tettéről? senki sem kényszerítette őket, hogy harcoljanak értünk, megtették maguktól.)
-Öcsödön kötelező volt nekik az első két sorba ülni.
-Igen, két hete lettem hatvan éves, és sajnos ritkán járok már Öcsödre, lassan mindenkim meghal ott. A világ valóban változott, de nem a cigányok miatt: nincs tsz. nincs munka, megállt az idő, fogyatkozik a lakosság, a fiatalabbak, aki teheti elvándorol a munkalehetőségek nyomában.
Pedig tudod milyen földek vannak ott? És ott a Körös is. Paradicsomi alföldi hely.
A mengelés kérdés kiszakadt belőlem. Volt már neked Hárs-hegyen kezelt közeli hozzátartozód? Nekem igen. Senkinek sem kívánom.
- Én sem vagyok cigány, ha ez egyáltalán kérdés; ha te is szigeteltél tetőt, akkor tudod milyen munka az. A határidő pedig nem engedi meg, hogy válogassunk a hidegebb és melegebb napok között. Az újabb modifikált bitumenes lemezeket akár lábazatként is használhatod magas hőállóképességük miatt.
- A cigányokkal szembeni mostani feltüzelt, szinte háborús hangulat miatt utaltam az értelemetlen emberhalálok lehetőségére (a mindkét oldali emberek ártatlan, megvezetett emberek halálára).
-Reakciódból látom, megértetted hozzászólásaimból, hogy nem vagyok jobbikos. És mégis: nagyon sajnáltam Eszes Tamást, hogy öngyilkos lett. Mit gondolsz: semmi köze nem volt a halálához ennek az őrületnek, ami most van? Az ájtatos képű Juhász Oszkárnak pl., aki fegyverrel a kézben puskás mezőőrökkel a háta mögött virít le a faluja polgárait köszöntő karácsonyi lapról áldott, békés ünnepeket kívánva?

menőmano 2012.03.11. 08:46:44

@hoplita

Látom meg van még a fiókod!
Totálisan jókat írtál, legalább mosolyt csaltál az arcomra. Mert most egy picikét szomorú vagyok.
:))))))))

Jaffar 2012.03.11. 08:53:35

@inreallife: A példádban erösen sáros az iskola. Én a 80-as években voltam alsós és az osztályunkban volt egy hasonló eset, ráadásul nem cigány volt a gyerek, söt, rendör volt a gyerek apja (lehet, hogy ez rosszabb volt akkor). A lényeg, hogy a tanár a rendetlenkedö, visszapofázó gyerekeket egyszerüen kizavarta a teremböl és beírt egy igazolatlan órát. Annyira hatásos volt, hogy a sok igazolatlan óra után egyszerüen kirakták a gyereket az iskolából. Ennyi. Ez független a börszíntöl, lakhelytöl. Igenis meg kell húzni a határt. Ezek a játékszabályok, amik mindenkire vonatkoznak. Aki csak birka módra tür és bizonygatja, hogy sajnos nem tehetünk semmit, az bizony hazudik és csak saját magát csapja be.

csillaghajós 2012.03.11. 08:56:52

@lüke: Más technológiák, igen, ameddig korlátos erőforrásaink ezt megengedik. És hát, ha nincs elég munkalehetőség, akkor bizony vissza kell hozni azokat a technológiákat, amelyek kevésbé energiaigényesek; újra kell éleszteni azokat a szakmákat, amelyek kihalóban vannak, és ott alkalmazni: ahol erre igény és lehetőség van: sok-sok düledező gazdátlan vályogház megmenthető, komfortossá tehető lenne így, akár saját otthonként, akár bérlakásként új hozzáadott érték termelődne, és rengeteg munkalehetőség.
Feléledhetnének az elhagyott megműveletlen földekkel körülvett tanyák.

AbuBakr 2012.03.11. 08:57:56

@csillaghajós: Na itt a gond, negyven éve nem láttál cigányt élőben. Sokat változott azóta a világ, képzeld a szovjetúniónak is felbomlott azóta, és olvadnak a jégsapkák...

De ha olyan jól érezted magad anno Öcsödön, akkor ne tagadd meg az unokáidtól ezt az élményt, vedd rá a szüleit, hogy oda írassák.....

nyünyüge 2012.03.11. 09:05:19

@lüke:
Sajnos tudatosan alkalmazott eszköz.
"Hiteles", saját vagy személyes környezetből származó történetként előadni egy sajtóinformációt, ami egy olvasó levélen alapszik.
Aztán az interneten pillanatok alatt sokszorozódik a történet a (hol, mikor,...hivatkozás hiánya miatt).

Aztán a holnaputáni közvélemény kutatásból megtudjuk, hogy a nem szegregált osztályokban veszélyben vannak a gyerekek - úgy általában-, meg hogy az átlagmagyar szerint Magyarországon tízszer annyi cigánygyerek születik, mint magyar,....

Az írástudók felelőtlensége, moral insanity.

csillaghajós 2012.03.11. 09:09:19

@lüke: Pista.
Keresztanyámék háza azzal a kéttantermes iskolával szomszédos telken volt (Pápai iskolának nevezték a családról, akiknek otthona szintén ebben az iskolaépületben volt, Öcsödön sok Pápai élt, és valószínűleg még most is), amelynek falán lévő márványtábláról intettek a költő Attila (ilyen név nincs, te ezentúl Pista vagy) szavai:
"Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani.
Arra már nem emlékszem, hogy ebben a házban lakott-e annakidején,
itt keresztelték-e Pistának, úgy rémlik igen.

menőmano 2012.03.11. 09:10:41

"Ángyán József, a vidékfejlesztési koncepcióval megbízott exállamtitkár ”maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és zöldbárók kisbirtok-ellenes koalícióját" jelölte meg minapi lemondása okaként. Egyszóval: a korrupciót. De mit is takar valójában a kifejezés? Közéleti dumagyűjtemény."

"Korrupcióban fuldoklik ma az ország. Sólyom László köztársasági elnök (Népszabadság, 2010. január 2.)"

fn.hir24.hu/itthon/2012/03/07/solyom-korrupcioban-fuldoklik-az-orszag/

Hát! Igen! Bolhából lettek cserebogarak?? Akarom írni! picikékből, lettek nagyok. Vagyis hát! Nagyon gazdagok.
Kérdés, hogyan? miből?
Hát! Én ezt nem is értem??!!!
Bezony nem. :))

AbuBakr 2012.03.11. 09:10:46

@Jaffar: "A lényeg, hogy a tanár a rendetlenkedö, visszapofázó gyerekeket egyszerüen kizavarta a teremböl és beírt egy igazolatlan órát. Annyira hatásos volt, hogy a sok igazolatlan óra után egyszerüen kirakták a gyereket az iskolából. Ennyi"

Ha ezt most megteszi egy tanár, egyből index címlapos lesz a sztori...

És inkább az a gyakori, hogy hogy a 16 éves kan.cigány gyerek zavarja ki az óráról a tanárt, és örüljön a derék (többnyire női) tanerő, hogy nem veri meg...

lüke 2012.03.11. 09:13:48

@nyünyüge:
82-90 között a VIII.kerületben voltam körtanár,
a kollégák azt jövendölték-olvasták,írták stb- akkor ,az ezredfordulóra a lakosság
50%-a cigány lesz
már akkor elképedtem:(

a bulvár lehetösége, mindenkit újságíróvá tett

@csillaghajós:
kösz a választ
csak elgondolkoztam, ájtatosan
meg mint gyakorlott építö,kalákás,képzetlen

igen a Pista stimmel,azt hiszem, emlékeimböl

csillaghajós 2012.03.11. 09:16:25

@AbuBakr: Bántottalak én téged? Egyébként most is jól érezném magam Öcsödön, és sajnos még nincs unokám.
Egymás ide-oda küldözgetése helyett a probléma megoldását kellene végre közösen megtalálnunk, fogjátok fel már végre!

lüke 2012.03.11. 09:22:17

@csillaghajós:
írhattad volna
"s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés."

szoja122 2012.03.11. 09:22:29

@inreallife: Ha én átestem a ló túloldalára, akkor Te pedig leestél róla.

Én egészen másról írtam.

Mikor beszéltem pilótáról? Mikor beszéltem én értelmiségről?

Mivel tökéletesen tudod, hogy nekem van igazam mellébeszélsz.

Mikor volt, van az értelmiség megfizetve?

Írj példákat. Talán egyes bankokban, pénzintézetekben dolgozó közgazdászok és egyes ügyvédek igen, de a döntő többségük NEM.

Az értelmiség pl.: tanárok, kutatók, mérnökök, orvosok és sorolhatnám nincsenek megfizetve!!!!

Az egykulcsos jövedelem adó NEM erről szól.

Akiknek igazán kedvez az nem azok akik a tudást hordozzák.

És mielőtt válaszolnál olvasd el, hogy eredetileg mit írtam, semmi kedvem úgy vitatkozni, hogy mellébeszélsz, egész máról írsz, mint amit írtam.

márta)) 2012.03.11. 09:22:59

Nahát! nahát! Hogy mik vannak??!! Úgy látom már reggel, "megy" rendesen a cigányozás.
Elképesztő, butaság. Fiatalok, idősebbek) mindkét oldalon vannak - cigány, nem cigány - senkiházi emberek, kik talán soha sem lesznek hasznos tagjai a társadalomnak, mert valamilyen? oknál fogva talán nem is akarnak azok lenni.
A probléma, pedig a gyökerekben keresendő. Voltak is mindig ilyenek.
Tehát, nem kellene ilyen magasröptű kommentekkel folyamatosan cigányozni.

Már bocsánat!! de olvasni sem jó.

De azért Önök csak nyugodtan írják, reggeltől, estig. Önöknek mindent szabad, mert Önök a többség.
A sarazás se maradjon el!!! Meg lennék lepve!!

szoja122 2012.03.11. 09:31:24

@inreallife: Megismétlem, hogy könnyebb legyen:

Az egykulcsos jövedelemadó az egyik tévedése egyes neoliberalista irányzatoknak.

1. Aki 10x többet keres az nem dolgozik 10x többet.

2. Nem biztos hogy 10x okosabb sok más sokkal kevesebbet kereső embernél.

3. Viszont jó időben volt jó helyen.

4. Jó ismeretsége van.

5. Egy csomó pénzt örökölhetett.

6. Rendszerváltozáskor fillérekért jutott hatalmas vagyonokhoz.

7. Kihasználja a mások által teremtett magyar viszonyokat -másutt az adott ország feltételrendszerét-.
A feltételrendszer megteremtésében a minimálbéren élők keményen hozzájárultak.

Ezekért és azért mert a haza NAGY bajban van illenék aránytalanul nagyobb mértékben hozzájárulni a köz és a szegényebbek érdekben. Ez lenne a HAZASZERETET, amiről csak pofázni tudnak.

Tanulhatnának az amerikai milliárdosoktól, akik vagyonuk jó részét alapítványokba szétosztják.

Ha esetleg -bele magyarázattal, kiemeléssel- az 1-es és a 2-es pont félremagyarázható, de a többivel és az utána következő magyarázattal egyértelmű.

Ha írsz arra válaszolj, amit írtam, ha kérhetlek.

márta)) 2012.03.11. 09:32:18

Fico tartolt Szlovákiában"

Szlovákiában március 10-én azt követően tartottak előrehozott parlamenti választásokat, hogy 2011 októberében Iveta Radicová kormánya gyakorlatilag megbuktatta önmagát azt követően, hogy az euróövezeti mentőöv elfogadásáról szóló szavazást a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással kötötte össze. A bizalmi szavazáson akkor csak 55 támogató voksot kapott a kabinet."

www.hir24.hu/kulfold/2012/03/11/fico-tartolt-szlovakiaban/

Hát! Ilyen ez.!

csillaghajós 2012.03.11. 09:32:30

@lüke: Ennek értelmét senki nem akarja felfogni a mai a mai Magyarországon.

szoja122 2012.03.11. 09:35:44

@AbuBakr: Te viszont örülnél, ha a pekingi előember szintjén állnál. A főemlősök szintjét sem éred el. maximum a ganajtúró bogarak szintjét.

Elnézést a ganajtúró bogaraktól.

lüke 2012.03.11. 09:37:33

@szoja122:
ha nincs kedved, miért csinálod?
másképp gondolkodók is vannak,meg másképp értelmezök,
ez itt önkéntes részvételü, ne kínozd magad:)
megyek, kisült a kenyér..........

szoja122 2012.03.11. 09:39:14

@inreallife: "igazából mindegy melyik, mindegyikre felesleges pénzt költeni, a lustákat csak és kizárólag a kényszer tudná tanulásra bírni, az elmebetegeket meg kasztrálni és elzárni kell. "

Nem is tudtam, hogy kasztrálva vagy!

lüke 2012.03.11. 09:40:07

@csillaghajós: régen tudjuk ,de hát más gyökerek vannak,
mint 200 km-re arrébb,s mesterségesen szitják is
s mint az idézetböl látszik, mindig problémás volt,
80 évvel ezelött is

márta)) 2012.03.11. 09:40:35

Robert Ficóból nem lett Orbán Viktor"

index.hu/kulfold/2012/03/11/robert_ficobol_nem_lett_orban_viktor/

Kicsit bővebben) Itt olvashatnak.........

Gogol 2012.03.11. 09:41:11

@hoplita: Minden trágársággal csak erősíted azt a tényt, hogy egy nicknév mögött bújkáló, másokat gyáván sértegető ember vagy, aki a való életben nyilván egy alázatosan rettegő, hajlongó figura.

csillaghajós 2012.03.11. 09:43:48

@márta)): Török Gábor minden írásával, és tettével a párbeszédet, a mindkét oldaliak megértését szorgalmazza.
Nem bújhatunk el a jelen elől. Aki megdob kővel, azt persze nem kenyérrel kell visszadobni; hanem vitatkozva, érvekkel, érzelemekkel közelíteni hozzá, hátha rés támadna egyszer a magunk köré vont falakon.
Egykori munkahelyem gazdasági vezérigazgatója mondta nekem egyszer, amikor harminc valahány évesként - többnyire felfortyanva válaszoltam a piszkálásaira:
-Nem kell mindig csípőből tüzelni.

szoja122 2012.03.11. 09:46:56

@lüke: Csak így van értelme. Akkor Te minek blogolsz?

Csak úgy, írsz valamit ami jön?

A másként gondolkodók és a hülyék, az két teljesen különböző dolog.

Van egy határ. Aki az elmebetegeket kasztráltatná, az idióta, vagy náci, bárhogyan is nevezzük.

AbuBakr 2012.03.11. 09:50:06

@szoja122:
azt hallottam hogy az ACTA ellen tiltakozva bezár a gugli meg a wiki

hogy fogsz majd okosnak tűnni nélkülük?

dr. Bubó 2012.03.11. 09:50:25

@márta)): "Úgy látom már reggel, "megy" rendesen a cigányozás. "

nagyon fontos téma... már ártunk és ormányunk is dakotákból ál...

északdakotákból és álamcsődörökből...
ártalmas LUSTA, BUTA népség...
alkalmatlan gerinctelen mafia országvezetés...

nema dót szednek hanem védelmi pénzt...

lüke 2012.03.11. 09:51:41

@szoja122: nem köll keverni-misce fiat............
dicté de la pensé-ezért
(André Bretonfr.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A9_Breton)

csillaghajós 2012.03.11. 09:56:44

@szoja122: @márta)): " inrealiffe"-t, "AbuBakr"-t, "hoplita"-t nem sértegeteni kellene. Jó tudom minden verekedés úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.
Valahogy úgy kellene írni, szólni ahogy pl. Gogol próbált még a hozzászólásáradat elején "hoplita "- hoz emberi hangon szólni, de "hoplita" nem hagyta magát; csípőből visszalőtt.

lüke 2012.03.11. 09:58:00

@lüke:
s mint írtam volt ne támadj:)
írhattam volna:
"Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze"
(mert a koncepció bennünk van)

AbuBakr 2012.03.11. 09:58:37

@csillaghajós: A problémára jelenleg adott válasz nem megfelelő,
húsz éve ugyanúgy kezelik, pénz a felzárkózásra, pénz az integrációra...

eredmény 0
veszteség.... bele se gondolok hány milliárd
Talán máshogy kéne....

márta)) 2012.03.11. 10:03:43

@csillaghajós:

Török Gábor minden írásával, és tettével a párbeszédet, a mindkét oldaliak megértését szorgalmazza."

Persze, persze! Ez lenne a "normális " hozzáállás. A politikáról, és más egyéb dolgokról is. Csak ez egyáltalán nincs így.
Az a probléma, hogy "itt" meg kellett tanulni, csípőből visszavágni. Akarom írni!! Itt egyáltalán nem fogadják el, úgymond! az IDEGENT.
S ez nem a Török Gábor sara. ........

Nem tudom, érthető e.???

márta)) 2012.03.11. 10:08:18

@csillaghajós:

Hát! Ja! A @hoplita. Egy jó fej!! Egy egyéniség!!!
Ő ilyen! Én teljes mértékben elfogadom. Nincs ebben semmi különös, s nincs vele semmi probléma.

lüke 2012.03.11. 10:08:36

@márta)):
Camus a L`étranger-ban megírta, egy egzisztencialista kérdés
itt nem gilt:)

AbuBakr 2012.03.11. 10:09:47

@szoja122: Jut eszembe, szerinted miért éppen a pekingi előember hasonlatot használtam?
Mert nem véletlenül hozzájuk hasonlítottam, de hogy miért, azt fejtsd meg te

Jó guglizást.....

márta)) 2012.03.11. 10:12:14

@dr. Bubó:

Hát persze!!! Neked (is) mindig igazad van.

szoja122 2012.03.11. 10:17:37

@AbuBakr: "Jut eszembe, szerinted miért éppen a pekingi előember hasonlatot használtam?"

Mert egy primitív rasszista vagy.

A Kuruc.info-t Én nem használom, talán kevesebbet kellene olvasnod...

A google picit jobb mint az...

nyünyüge 2012.03.11. 10:19:06

@lüke:
Az újságíró meg minden írástudó felelőssége volna, hogy megkülönböztesse az egyedit az általánostól, az okot az okozattól, a fecsegő felszínt a hallgató mélytől, a hírt a véleménytől, a sarlatánt a tudóstól, ....

Vagy legalább kísérletet tegyen erre. És ne rádobjon egy lapáttal.
Politikai céllal, pénzért, feltűnési viszketegségből, ...

szoja122 2012.03.11. 10:24:32

@csillaghajós: Igazad van, megpróbáltam, de nem ment.

Más út hoplitánál nincs. Vagy nem reagálsz rá -az esetek döntő többségében ezt teszem-, vagy a stílusában válaszolsz. Persze olyan mélyre süllyedni a magyartalanságban nem lehet mint ő teszi.

Ő mindenkinél többet és jobban tudja. Az információit 100%-ba a Kuruc.info-ról veszi, ami meg is látszik a mondanivalóján.

márta)) 2012.03.11. 10:27:05

Nyugi, nyugi! Nem felejtettem el semmit!!!
Sőt!........

AbuBakr 2012.03.11. 10:30:24

@szoja122: Nocsak, a pekingi előember emlegetése rasszizmus? :)

Ne kerüld a kérdést, inkább kopogjon a billentyűzeted és keresgélj
Nem mellesleg a tót sajtóban a kezdetekkor megírták kik okozták a tüzet:
"Rómske deti vypaµovali trávu"

....biztos azért, mert azok is rászisták

menőmano 2012.03.11. 10:33:30

Pontosítok!!! Teljesen mindegy "minek a kérdése"!!
Tessenek megnyugodni. Nem fogunk meghátrálni, nem fogjuk egy könnyen feladni.
Igaz! Nem harcolni jöttem, jöttünk!! De ha kell akkor az is lehet belőle!!
Igaz, néha, picikét könnyes szemmel vagyunk itt! Nem fogunk elmenni, csak, ha a Török Gábor kéri.
Szóval nyugalom.
:((

szoja122 2012.03.11. 10:34:46

@AbuBakr: Te erőlködsz, vagy spontán vagy hülye?

Te nem csak úgy a pekingi előembert emlegetted, hanem hasonlatot mondtál.

De gondolom már arra sem emlékszel, hisz rég volt, pár perce. Addig nem terjed a csökött memóriád.

csillaghajós 2012.03.11. 10:43:02

@AbuBakr: Igen, a megfelelő célra vezető, de emberi választ kell megtalálnunk.@márta)): Igen. Csak újra jó lenne visszatérni a normálishoz. A "hajóvonták"-nak pedig nem megtiltani kellene a találkozást az együttes áthaladásra nem alkalmas helyeken, hanem úgy szabályozni mint ahogyan a közlekedési szabályok szabályozzák az utakon:
most neki van előnye, neki szabad az útja, azután jöhetsz te; majd egy másik helyzetben már te leszel a kedvezményezett.
Vagy mint ahogyan a régi magyar focisták tették a "régi idők focijában":
-Eddig mi támadtunk fiam, most hagyd egy kicsit őket is - oktatta az öreg a fiatalt.
Tudom ez nem mindig egyszerű feladat, hiszen ahogy Gergely is válaszolja Hegedűsnek a másnapi ostrom előtti éjszakai filozófálgatásban az "Egri csillagok"-ban:
-Igen. Ha csutorával másznának a falakra, mi is csutorával fogadnánk őket.

szoja122 2012.03.11. 10:45:26

@AbuBakr: Az előbbiekhez annyit, hogy olyan gyáva vagy, mint a jobbikosok "kemény" magja, akik gyávák bevallani rasszizmusukat, nácizmusukat.

hoplita 2012.03.11. 10:52:47

@Kalmár:
Hehe...
Durcimanci nem eccerű eset, de legalább nem fityiszdroid, mint te és jóval figyelemreméltóbb kommenteket produkál a bégetésednél.....:DDDD

lüke 2012.03.11. 10:55:33

@nyünyüge:
bulvarizálódtunk,más szakmákban is
(már nem mi)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.03.11. 10:56:45

@Kompli: Személyes tapasztalok alapján fizikai munkát végez kint a többség vagy alacsony szintű adminisztrátori munkát. Mert Angliában nem akkor nagy dolog hogy valaki beszél folyékonyan angolul. Fantasztikus. Mindenki más beszél rajta kívül.
Ismerősök közül sokan dolgoznak magyar szinten jól fizetett multicégnél, adminisztrációban, fehér galléroskén, havi 400-600 ezerért. Többségük mind kimenne Nyugatra. 1 főnek sikerült, mert a Morgen Stanley beszántotta tevékenységének egy részét itthon és pár embert kiválasztottak és kivitték a City-be, a fennmaradókat kirúgták.
A többi ismerős itthon maradt, ez a kör kb. 10 fős minta. 10-ből egy ment ki.

A fizikai munkás ismerősök között nagyobb az arány. Ők már az adómentes minimálbér alatt is kint dolgoztak.
Az hogy itthoni keresethez képest kint a bérelőny 10%-ot csökken vagy nő tökmindegy. Nem befolyásolja a többség döntését. Mivel eleve 200-300%-ról indul a bér odakint. Tökmindegy hogy ez csak 190%-290%. Nem számít semmit.

Az egykulcsos adó csak forrásszegénnyé teszi a magyar államot, ami tovább züllik le és a lezüllött államot még többen fogják elhagyni.

Persze ez személyes vélemény. Lehet hogy nálad más a tapasztalat és a környezetben tömegesen mondták hogy most hogy Orbán 10%-al emelte a béremet, kiröhögtem a német állásajánlatot, mert versenyképtelen.

hoplita 2012.03.11. 10:57:47

@AbuBakr:
"...Ha ezt most megteszi egy tanár, egyből index címlapos lesz a sztori..."

Az még a kisebbik baj, a nagyobb az, hogy törvényt sértesz, ma már nincs jogod kizavarni, ha megteszed megbasznak.
Anno én is éltem ezzel a lehetőséggel....igaz én a testi fenyítést sem mellőztem.:)

lüke 2012.03.11. 11:09:16

@csillaghajós:
"játszani is engedd"
ö ezt játssza, satisfied

szoja122 2012.03.11. 11:27:19

@lüke: Ezt mi is szintúgy mondhatjuk. Ő eszt játssza. Nekünk is lehet, nem? :)

Amúgy miért akarsz tök semlegesnek látszani?

Nem vagy az.

Semleges ember csak teljesen kívül álló lehet. Mármint nem ember. Például egy földön kívüli.

hoplita 2012.03.11. 11:27:59

@Gogol:
Nyihahahahaha...én, meg a hajlongás...!!!!!!!!
Muhahahahaha...roppant vicces egy köcsög vagy...:DDD

szoja122 2012.03.11. 11:30:28

@hoplita: Te tanár????????????????????????

Engedd meg hogy egy pillanatra röhögjek. :DDDDDDDDD

Mit oktattál? Káromkodástant? Hogyan gyalázzuk meg embertársainkat? Xenofóbiát?

hoplita 2012.03.11. 11:31:01

@szoja122:
Anyád pináját, te faszfej droid.

lüke 2012.03.11. 11:33:12

@szoja122:
de
nem baj ,ha, nem találsz semlegesnek
ott nem vagyok kivülálló, ahol tudják,hogy nem vagyok kivülálló
Frici után szabadon
itt tök mindegy mi vagyok,akár nem ember
(egyesek úgyis néha úgy viselkednek)

AbuBakr 2012.03.11. 11:40:08

@szoja122: akkor segítségként a keresőszavak:
tűz; pekingi előember; feltételezett elsőség

AbuBakr 2012.03.11. 11:41:34

@szoja122: bezony tanár... :)

többek közt az mr1 egyik vezető hírszerkesztője a mai napig tanár úrnak szólítja

AbuBakr 2012.03.11. 11:47:08

@szoja122: Ha rasszista lennék nem jártam volna be fél Ázsiát... többek közt a cigók állítólagos őshazáját is.
Ahol a mai napig olyan szinten számkivetettek, amit te elképzelni sem tudsz

Szóval nem vagyok rasszista mert van pár ázsiai barátom.

De mivel nem tartom magam egyenlőnek a putrilakó potenciális rablógyilkossal, lehet hogy mégis rasszista vagyok?

Nácinak sem érzem magam, pedig legalább fele annyira nacionalista vagyok, mint egy átlag francia..
Van még kérdés?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 11:47:53

@hoplita: biztos Zsülire gondolt (hogy mekkora hangja van és milyen besz*ri). :D

hoplita 2012.03.11. 11:48:15

@szoja122:
Anyádat oktattam....hogy ne csináltasson majommal gyereket...de hiába.:DDD

graycivil 2012.03.11. 11:53:37

"Brüsszel! Hozd a pénz és kuss!

Pedig ha jobban belegondolunk az Európai Bizottság csak azt játssza el velünk, amit kormányunk játszik - kivételesen helyesen - az iskolából igazolatlanul hiányzókkal: a családi pótlék (kohéziós alap) felfüggesztésével ösztönöz a tanulásra. "

varanus.blog.hu/2012/03/11/busszel_hozd_a_penz_es_kuss?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_03_11&utm_campaign=index

graycivil 2012.03.11. 11:55:45

"Lecsúsztunk: a korrupció irányítja az államot a Fidesz Magyarországán?

A korrupció minőségileg új szintre lépett. Az állami döntéshozót már nem kell megkenni, hogy félretegye a közjó szempontját: eleve azért került pozícióba, hogy egy magánérdeket szolgáljon."

velemenyvezer.blog.hu/2012/03/09/state_capture_fidesz

F.Y!DESZ

hoplita 2012.03.11. 12:01:34

@szoja122:
"....Mert egy primitív rasszista vagy...."

Még mindig tudsz meglepetéseket okozni...sokkalta butább és műveletlenebb vagy, mintsem eddig sejtettem.)

dr. Bubó 2012.03.11. 12:05:10

bolhából cserecsatár ? hm...

ne csinájjunk belőle elefántot... mert bemegy a pocelánybótba...

hoplita 2012.03.11. 12:05:24

@Hepci:
Ne emlegesd, megjelenik...!:)))

lüke 2012.03.11. 12:09:37

@Hepci: s semmivel se kevésbé ordenáré,
meg házsártos is,öreg is,
s nem is semleges:)

graycivil 2012.03.11. 12:13:15

Azért az elég megdöbbentő, hogy míg a jogi és gazdaságtudományi területen az állami helyek száma együtt mindösszesen 450, addig az állami pénzből agymosott FYDESZ-bürokraták keretszáma 1017 lesz 2012-ben!

Elképesztő állami pénzeket nyel le a FYDESZ pártpropaganda! F.Y!DESZ

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.11. 12:15:35

@knausz: Ez sajnos így van.Egyik ember titedannyit nem tud,mint a másik,mégis leszólja lenézi.

hoplita 2012.03.11. 12:15:52

@AbuBakr:
Folyik már ez a vita pár évtizede...amióta a han köcsögök csipája kinyílt.
Hogy gyújtott-e, vagy csak használta meglehetősen teoretikusnak tűnik...de jól hajaz arra az északkeleti szomszédunk agybaja is, akik ugye az ötödikes tankönyvükben az ukrán ősemberek mindennapjairól értekeznek.:)

Manapság Kínában azt tanítják az iskolákban, hogy mindent a kínaiak találtak fel...egészen nevetséges állítások garmadáival.

hoplita 2012.03.11. 12:17:35

@dr. Bubó:
Nem...ezek pécéül "fiatalok".....
Bazmeg, tanújjál mán.:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.11. 12:20:10

@Kompli: Na,azért figyeljünk az arányokra.A"mélyszegénységben "élő cigóknál nem akkora probléma,hogy elvesszük a másét,de fehér emberből kevesebbet látsz így viselkedni.Mondom ezt úgy hogy ismerek nagyon alja fehért is.Bár ő mondjuk elég degenerált.

dr. Bubó 2012.03.11. 12:20:50

@Hepci: ok ok, de most akkor "dr. vitya a pánk" és "dr. tollforgató olimp ikonunk"

az dakota vagy apacs? egyáltalán észak dakota vagy dél apacs?

aki cigánykodik az cigány? aki magyarázkodik az magyar?

aki alkalmatlan és gerinctelen, az hazaáruló és nemzetrontó?

inreallife 2012.03.11. 12:25:08

@panelburzsuj: mint a magyar társadalom hasznos tagja. dolgozok, adó fizetek, gyereket nevelek. figyelem, sokan a megélhetési gyerekTARTÁST gyereknevelésnek gondolják. csak szólok, hogy nem ugyanaz... ergó a 19 tagú or.sós família ebből semmit sem teljesít. magyarnak lenni azt jelenti, magyarként élni. a cigánykodás az ennek az ellentéte.

dr. Bubó 2012.03.11. 12:25:57

mindenképp dr zorbán a hibás, vö: szent kétharmad+ csak-a-fides

ártunk és ormányunk észak dakotái nem a nevemben cigánykodnak...

én elhatárolódok tőlük... semmi közöm a mafia ormányzáshoz...

inreallife 2012.03.11. 12:34:00

@csillaghajós: hány képzetlen emberre van szüksége az országnak? kurva jó vályogházat építeni, de ki fizetne azért, hogy olyanba költözzön? ezek csak elméleti megoldások, ebből nem lesz munka. az aszfaltozás is csak magyarországon működik ilyen homokozóbéli beletapicskolom a gödörbe, leánykori nevén kátyúzás. az értelmetlen melegaszfaltozás, ami technológialiag teljesen elavult, pont a kátyúsodás miatt. de nekünk még mindig ez vezérfonal, amit el nem engednénk. nem tudunk milliószámra végzettség nélküli munkát létrehozni, abban afrika és kína bármikor lenyom minket bérben. nem járható út. ráadásul a cigányok nemhogy eltűnnének az evolúció zsákutcájában, helyette szaporodnak, és kurva jól érzik magukat. persze, rinyálnak, kéregetnek, úgy csinálnak mintha menekülnének, viszont ha megnézed, simán 120 kilósra felhíznak, és 50 évente tízszerezik a létszámukat. nem egy elnyomott kihalás szélén állókra emlékeztetnek. téged talán igen?

Gogol 2012.03.11. 12:35:30

@hoplita: Lássuk ember vagy-e, írd be ide a nevedet, címedet, és folytasd ebben a stílusban.

inreallife 2012.03.11. 12:36:05

@Kompli: tehát mindenki hibás, csak a cigánygyerek és annak szülei nem. szép levezetés, köszönjük.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 12:38:55

@Gogol: szerintem maszekban intézzétek!
Rákattintasz a nevére, küldesz üzenetet, javasolt típus: "kettétörlek a térdemen, utána feldugom a felső lábszárad anyád p*csájába", név, telefonszám, fizikai paraméterek.
Ha kell, jövök bíráskodni, de a jobb állapotban lévő utána vesz nekem egy tábla csokit (magyar, kézműves). :)

hoplita 2012.03.11. 12:49:56

@Gogol:
Figyeld mikor lesz blogtalákozó.
Igyekszem elmenni és bemutatkozok én neked, faszfej, ezen ne múljon.

hoplita 2012.03.11. 12:52:45

@inreallife:
Tudod, ők a nemhijába születettek...megmondta a fődakota is, védi a fajtáját.:D

@Hepci:
Aki meg korábban lefekszik annak a kontójára meg végigisszuk az itallapot.

AbuBakr 2012.03.11. 13:14:27

@hoplita: Ezen is túlmentek, ugyanis az eredetüket sem a jelenleg elfogadott elmélet alapján az Afrikából kirajzott kis törzstől számolják, hanem a jó másfél millió évvel korábbi felegyenesedett embertől vezetik le....
Bizonyítékként a lapos homlokot és az előreugró szemöldökcsontot hozzák elő.
A pekingi természettudományi múzeum előtt két szobor van, egy homo erectus és egy mai kínai portréja.
A genetika és a genetikai bizonyítékok nem zavarják túlságosan őket....
A pekingi előembert azért hoztam elő, mert a leletek tanúsága szerint az ő táborhelyén találták a legkorábbi tüzek bizonyítékait.
Hogy gyújtotta is, vagy csak használta, nem eldönthető.
Mindenesetre Walter Krämer is több helyen említi, mint az egyik legkorábbi tűzhasználó emberelődöt

csillaghajós 2012.03.11. 13:18:26

@inreallife: nem a kátyúzásra gondoltam;
hanem járdaépítésre pl.;
menj fel a www.foek.hu oldalra és megláthatod bőven építhetők olyan házak öko módon, amiért sokan szívesen fizetnének. És épülnek is szép számmal, csak sajnos nem itt a vadkeleten, hanem a nálunk sokkal előrébb tartó országokban pl. Németországban. Ott pl. a bambusz építőipari felhasználhatóságához is találhatsz bőven műszaki adatot, minősítő vizsgálati eredményeket, ha éppen egy tervezési feladatodhoz kellene adat, míg nálunk ilyen nincs.
A bambusz húzószilárdsága közelíti az acélét, előállítási energiafelhasználása tizede annak.
A vályog legalább úgy, de inkább jobban konzerválja az általa körülburkolt fát (vagy bambuszt), mint a beton.
Lehetőségek sora, amelyekkel ha élni tudnánk: egyáltalán nem csak képzetlen embereket termelne újra, hanem olyanokat akik élhető bolygóként hagynák maguk után ük-ük-ükonokáikra is a földet.
Mielőtt rámtámadnál: nem vagyok vadzöld.
Csak egy kicsit szeretnék olyan szemléletű lenni, és annyit tudni bizonyos dolgokról, mint amilyenek az indiánok, a busmannok, ausztrália őslakosai,
vagy a hagyományosan gazdálkodó földművelők (akár éppen a magyar parasztság is) voltak.

csillaghajós 2012.03.11. 13:33:24

@csillaghajós: ....mint a beton.: mint a beton az acélt.
Természetesen a beton a fát nem konzerválja, s ha repedezik:
a benne lévő betonacélt sm tudja megvédeni a helyi elemképződéstől, és így a korróziótól.
A vályog meg nem kaphat vizet, de erre vannak telepítési és egyéb védelmi eszközök, amelyek biztosítják a tartósságát, szilárdságát;
a vertfal nyomószilárdsága egyébként a betonéval vetekszik, a falsarkokba, derékszögű falcsatlakozásokba helyezett fa ágakkal, úgyanúgy mint a kiöntendő beton zsaluzatába helyezett acélbetétekkel, vehetjük fel a keletkező húzófeszültségeket.

Gogol 2012.03.11. 13:57:36

@hoplita: Ne csak nekem mutatkozz be, hanem itt tedd közzé a nevedet, címedet, számodat mindenkinek, akit sértegetsz. Gyáván nick mögé bújva köpködni ismeretlenekre, az nem nagy dolog, sőt, kicsi.

hoplita 2012.03.11. 14:04:46

@Gogol:
Takarodj már a retkes anyádba.
Mondtam, ha akarsz, megtalálsz és megdumcsizzuk.
Nincs egyéb mondandóm a számodra, faszfej.

inreallife 2012.03.11. 14:05:40

@csillaghajós: nem az én sztorim volt, én csak bemásoltam. itt egyesek kurva jól érzik magukat, semmi bajuk a cigányokkal, csak 2 dologba nem gondolnak bele. a mostani elsősök fele cigány. amikor én suliba jártam, 3-an voltak nálunk a harmincakárhányból. az akkori cigányok még az előző rendszerben nem voltak ennyire zabolázatlanok, akkoriban a feltűnősködés sokat tudott ártani az ember egészségének. nézd meg most mi van. semmilyen, ismétlem semmilyen korlátjuk nincs. az emberölés bűn, de ők már alapnak tekintik, hoy pillangóval mennek az iskolába, a discóba, mindenhova. a rendőrök is csak akkor lépnek közbe, ha már vér folyt, addig szabadon garázdálkodhatnak. ha megtörtént a baj, akkor meg mindenki azon dolgozik, hogyan lehetne az elkövető származását eltusolni.

nem ked lesz a bajod felnőtt megtermett emberként a cigányokkal, hanem a nyugdíjasoknak, és a kiskorúaknak. képzeld, kiskorút büntetni sem lehet, ergó ha a 10 cigánygyerek szó szerint pokollá teszi a gyereked életét, senki semmit nem tehet ellene. nem büntethető. a családját meg legkevésbé zavarja, ha beírnak az ellenőrzőbe, még elolvasni sem tudják... semmilyen írt és íratlan szabályt nem tartanak be. a cigányság az egyik legnagyobb csapás az országra a török megszállás óta.

inreallife 2012.03.11. 14:10:12

@csillaghajós: azt elhiszem, hogy nyugaton van az embereknek felesleges pénze ilyen vircsaft beruházásokra. nálunk valszeg jóval alacsonyabb az a réteg, aki ezt megengedhetné magának. és az se borsodban. ez volt az egyetlen ötlet?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 14:20:12

@inreallife: meg kell teremteni nekik (is) az egyértelmű perspektívákat: vagy dolgoznak és betartják az alapvető együttélési szabályokat, vagy éhen halnak. Gyerekszülésből pedig ne lehessen megélni, mert az remek, hogy növelik az aggasztóan alacsony születési számot, de miből fognak megélni felnőttként?
Ha jól látom, ez a kormány, ha óvatosan is, de a jó irányba próbál menetelni ezen az úton, 20 évnyi, belpesti-libsi ún. "értelmiség" által kikényszerített elb*szás után.

inreallife 2012.03.11. 14:21:22

@Jaffar: régen voltál iskolás. mostmár nem lehet iskolából eltanácsolni gyereket. ahová beíratták oda fog járni, most ezt jelenti a tankötelezettség. igazolt órát a tanár már nem ír be, mert iskola után lerúgják a veséjét. feleségem nagybátyja tanár itt pesten. kérdeztem, miért nem buktatja meg a semmirekellőket? mondott irl példát. dolgozatírás, mindenki mindent elpakol a padról, hatodikos kátrányos helyzetű fog egy a4-es lapra írt puskát, és egy pillangóval jól láthatóan rögzíti az asztalon. amikor a tanár el akarja venni tőle, akkor azt mondja a üldözött nép gyermeke, hogy ha hozzá mer nyúlni a puskájához, akkor a kezébe állítja a kést. mit büntetsz a nem büntethetőkön? ez már nem az a világ, ahol 20 éve volt....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 14:28:03

@inreallife: elég besz*ri tanár lehet (itt, Pesten), először a pillangót kellene elvenni, aztán utána micsinál a kiscsávó, van nála kard is?

csillaghajós 2012.03.11. 14:34:08

@inreallife: Ez egy ötlet volt, amely eléggé sokfelé ágazhat az országban (dunántúl déli részén van a legtöbb agyag). A fenntartható fejlődést szolgáló- újrahasznosítható anyagokból épített ház nem azonos, a passzív-, és főképp nem azonos a 0-energiafelvételű önellátó, vagy többlet energiát szolgáltató aktív házakkal, és így jóval olcsóbb azoknál, az alacsonyabb keresetű, lakásgondjukra megoldást keresők számára is elérhető árú. Megépítésük, meglévő épületek esetén rekonstrukciójuk, a pusztulástól való megmentésük, mint az előzőekben írtam valahol: munkahelyeket teremtene, ugyanígy olcsó bérlakásokat is teremthet; elhagyott, felhagyott művelésű földekkle körülvett tanyák esetében pedig még a földek újbóli művelésbe vételét is jelenthetné.
A közjót mindenesetre jobban szolgálná egy enhhez hasonló program elindítása, megvalósítása, mint pl. a "bedőlt devizahitelesek" számára sógor-koma cégekkel beruházókkal elindított vagy elindítandó ócsai "mintatelep" építése.

csillaghajós 2012.03.11. 14:36:28

@csillaghajós: dunántúl: Dunántúl,
földekkle: földekkel

panelburzsuj 2012.03.11. 14:56:15

@inreallife:

A munka, adózás és gyereknevelés senkit sem tesz magyarrá.

panelburzsuj 2012.03.11. 14:59:10

@Hepci:

Igen, az egy érdekes kihívás, hogy a vállalatok, a lakások és a termőföld privatizációja után mi legyen a teljes foglalkoztatás anyagi forrása.

nyünyüge 2012.03.11. 15:00:04

Kövér László:

"Az európai parlamenti vitákat figyelve egy bandaháborúvá züllött az európai politika" - fogalmazott Kövér. Hozzátette: "kicsit ki kell húzni magunkat", mert (...) mi is tudunk érvényes gondolatokat adni a kicsit a jólétbe beleőrült Nyugat-Európának".

... és ebben a "bandaháborúban" a magyar kormányt képviselők állnak az egyik oldalon...

És az őrületről is lehetne kicsit önkritikusabban - Nyugat-Európa a jólétbe őrült bele, mi meg itt Magyarországon az acsarkodásba. Amit mások nevezhetnek joggal bandaháborúnak is, T. Házelnök úr.

hvg.hu/itthon/20120310_kover_hazelnok

dr. Bubó 2012.03.11. 15:10:44

@nyünyüge: nagyon betegek ezek az alkalmatlan gerinctelen dakoták...

márta)) 2012.03.11. 15:11:51

@csillaghajós:
Na.Igen! De úgy látom nem értetted meg teljesen, mit írtam. Itt" nem fogadják el az idegent, itt" (is) többség van.
Ha úgy tartja kedvük, semmi sem tetszik nekik. Csak az a jó, amit Ők firkálgatnak! Legalább is azt hiszik, de ez egyáltalán nincs így, csak Ők még nem tudják.......
Bezony!!
:))

inreallife 2012.03.11. 15:12:09

@szoja122: na, ha 1-es 2-es pontra adott válaszom rendben, akkor pláne nem értem mit akarsz. te tanár vagy, ha jól emléxem. szomorú, hogy tanárember létedre a gazdaság működésében, még alapfogalmak szintjén sem vagy képben. a rendszerváltás ügyeskedéseit akarod az adórendszeren keresztül kompenzálni? és ha csórikám összelopott annyit, hogy az életben nem fog dolgozni, akkor az már mindegy? szerinted az adórendszer erre való? valami régen történt érdeksérelmet megtorolni? ha nyugdíjas lett azóta az ember, akkor az is megúszta? hát a gazdasági szakmában nem jósolok nagy jövőt neked, esetleg a matolcsynál lehetnél tanácsadó, ott keresik az ilyen embereket...

inreallife 2012.03.11. 15:13:57

@panelburzsuj: de ezek hiánya pedig egyenesen kizáró ok....

inreallife 2012.03.11. 15:23:08

@Hepci: így látom én is. csak a szlovékokra tudok utalni, náluk van még egy rakat roma, 10% feletti látszámmal, ott nem kerteltek, a szoc segélyt lefelezték 2004-ben. hogy mennyivel előttünk járnak gondolkodásban az ki sem fejezhető. most őszintán, melyik párt meri ezt nálunk megtenni, mikor viktor még 2/3-addal a kezében sem merte, a másik bagázs meg egyenesen deklarálja, hogy az ingyenéléshez mindenkinek joga van...

a kiscsávóval az a baj, ha másnap tényleg kipróbálja a késes mókát, senki nem fogja elítélni. fel se fogja, hogy nem két lyukat vág az emberbe, hanem meg is ölheti. apu meg a nagytesók értelmi szintje ugyanaz, valahol megrekednek 5 éves korban, úgy élnek, mint a középkorban, és semmi ki nem mozdítja őket. én még kaptam körmöst a suliban. most egy tanár kezét levágná, a ilyesmire vetemedne...

inreallife 2012.03.11. 15:27:47

@csillaghajós: na haragudj, továbbra sem látom, hogyan segítene ez a borsodban nem dolgozókon. mintha mindenki csak arra várna, hogy kiadjon x száezerforintot, hogy 10 év alatt megtérüljön a számlákban. ez hogy úgy mondjam, a 90 foknál is meredekebb...

márta)) 2012.03.11. 15:30:16

A gyerek születésétől számitott 36 hónapból, egyet az apa tölthessen otthon a gyerekkel) hangzott el a sajtótájékoztatón.

www.hirado.hu/Hirek/2012/03/11/13/Az_LMP_megosztana_a_szuloi_szabadsagot.aspx

Ilyen pitiáner ügyekkel foglalkozni. Ezt az LMP. sem gondolhatja komolyan.
Akinek volt munkahelye, a múltban - s ez jelenleg is így van ! Az motiválta/motiválja az anyákat (is), minél előbb térjenek vissza.
Sőt! Elárulok egy titkot - aki esetleg még nem tudná - a múltban sem vártak időtlen, időkig, hogy visszatérjenek az anyák dolgozni. Persze, aki megbizható volt, s akire számitottak!! Arra kérte a munkáltató) Minél előbb térjen vissza dolgozni!!!

Most mikor ennyire szoros a verseny munkahelyekért, s most is számitanak a jó munkaerőkre! Senki sem gondolhatja komolyan, ha nincs nagyon nagy szükség rá!! hogy bárki" mondvacsinált szabadság cimén kiesik" a munkából.
Nevezett pártnak arra kellene inkább javaslatot tenni! hogyan létesithetők új munkahelyek..........

panelburzsuj 2012.03.11. 15:31:23

@inreallife:

Nincs gyereke - nem magyar.

Alakul.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 15:47:21

@panelburzsuj: teljes foglalkoztatás nyilván nem lesz, de ez nem zárja ki, hogy mindenki foglalkozzon valamivel.
Érdekes módon az átkosban a cigányok többsége dolgozott, én is metszettem cigánycsapattal. Semmi baj nem volt velük, megcsinálták, amit kértem, pont úgy, mint a fehérek. Igaz, be is álltam közéjük dolgozni.
Mi változott azóta döntően?
Pl. akkor még nem volt SZDSZ és Horváth Aladár, meg egyéb csodás pesti ún. jogvédők, így a cigányok nem érezték, hogy csorbítja a büszkeségüket a munka...

inreallife 2012.03.11. 16:09:49

@panelburzsuj: legalábbis nem járul hozzá a magyarok fennmaradásához. társadalmi elvárás, íratlan szabály. ez van, lehet megszokni...

panelburzsuj 2012.03.11. 16:13:31

@Hepci:

Harminc éve is voltak cigányok, akik rühelltek dolgozni.

Most is vannak cigányok, akik szeretnének dolgozni.

Nem gondolom, hogy az SZDSZ és Horváth Aladár számolt fel másfél-kétmillió munkahelyet azért, hogy legyen elég vadítható cigány kuncsaftja. (Ugyanakkor tudom, hogy sokan és sokféleképpen igykeztek személyes és politikai hasznot húzni mások nyomorából, a "bigott jogvédőktől" a "elvakult fajvédőkig" terjedő csodás spektrumon.)

Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ha a munkára kapható és fogható cigányokat újra meg újra visszataszigálja a "többségi társadalom" abba a világba, ahol már csak a pillangókésekben lehet reménykedni, akkor mindannyian szarul járunk.

inreallife 2012.03.11. 16:20:47

@szoja122: tényeket akartál kijelenteni.
"1. Aki 10x többet keres az nem dolgozik 10x többet."
erre írtam a pilótát és a favágót. nem kell 10x többet dolgozni ahhoz, hogy valaki 10x annyit keressen. magyarul hülyeséget írtál, jó demagóg módon.

téged az zavar, hogy valaki be tudott valamikor helyezkedni a rendszerváltás zűrzavarában egy jól fizető pozícióba, és te ezt az adórendszerrel akarod megoldani. hülye vagy, édes fiam.

a tanárok, mérnökök, orvosok fizetését szintén nem az adórendszer fogja megoldani, nem kétséges, hogy béremelés szükséges. ez be is fog következni, amint hiány alakul ki ezekből a szakmákból. hülye az, aki orvosnak tanul több évtizedig, utána meg éhbérért dolgozik. lehet a lelke a helyén van, de hogy éhendöglik az biztos. olyat kell tanulni, amit megfizetnek, az orvosi életpálya magyarországon járhatatlan. és nem az szja változtatása a megoldása. ahogy a szart se kened le vajjal, mert úgy már ehető.

hoplita 2012.03.11. 16:22:30

@panelburzsuj:

"....Harminc éve is voltak cigányok, akik rühelltek dolgozni.

Most is vannak cigányok, akik szeretnének dolgozni...."

Hincsél mán még ilyen bölcsességeket.:))))

szoja122 2012.03.11. 16:23:18

@lüke: Nem értettél meg.

Nem lehetsz semleges, mert rólunk, az életünkről van szó.
Magyarországon a politika sokkal jobban rátelepszik az életünkre, mint a fejlettebb demokráciákban, ahová a reményeim szerint tartozni szeretnék és remélem még jó néhányan tartozni szeretnénk.

Ezért sem lehet, -legalábbis én nem tudok- ezekről a kérdésekről szenvedély nélkül írni.

Ami számomra fontos abban szenvedélyes vagyok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 16:34:55

@panelburzsuj: a cigányokkal azok tették a legrosszabbat, akik elhitették velük, hogy segílyből/gyerekgyártásból hosszú távon is meg lehet élni, ráadásul Kárpát medence egy olyan speciális hely, ahol ha ők bűnöznek, az megélhetési. Aztán igen rosszat tettek velük a saját vezetőik (a különféle pártok kegyelcei is), hiszen mindig arról szólnak a hírek, hogy a cigány önkormányzat előző vezetése után a székházból még a kilincsek is eltűntek...
A bajokról pedig természetesen a PC jegyében nem lehetett beszélni, mert azt azonnal fasiszta beszédnek minősítették azok, akiknek egy zsidó származású bankár párszáz milliós lopással való meggyanúsítása már maga a holokauszt...

szoja122 2012.03.11. 16:36:02

@inreallife: Még mindig nem tudsz olvasni, pedig leírtam. Egyet emelsz ki a sok közül, ami ráadásul nem is arról szól amire te megpróbálod kenni.

De talán az egykulcsos helyett az ő fizetésüket kellett volna rendezni, és az egy munkára jutó adóterheket csökkenteni -hogy valóban legyenek új munkahelyek-, nem a nyereséges szektorok túl adóztatását megtenni.

Akkor a KKV kitől kapjanak kölcsönt?

A gazdaság mitől induljon be?

A bankokat nem túladóztatni kell, hanem megfelelő banktörvényeket hozni, hogy például ne lehessen egyoldalúan szerződést változtatni.

De bagoly mondja meg a verébnek, hogy nagyfejű?

hoplita 2012.03.11. 16:36:29

@panelburzsuj:
Gyöngyöt a disznók elé, ó Mester..!
Taníccs!!!!
:DDDDDD

panelburzsuj 2012.03.11. 16:45:06

@hoplita:

Mondjuk röfögsz érte eleget ...

Meggondolom.

hoplita 2012.03.11. 16:47:59

@szoja122:
"....Ami számomra fontos abban szenvedélyes vagyok...."

Szenvedélyesen kussoltál és szoptad a komcsik faszát a kommunizmusban ötven évig, igaz seggfej...?
Most hogy mán nincs rizikó benne meg ugatod a faszságaidat...lehetőleg olyanokat, amelyek rímelnek a bolsilibsibibsi sakálkórus vonyítására. Mert te egy ilyen született hős vagy, vén kriptaszökevény geciláda.:)

El tudom képzelni milyen lehettél tanárként....egy igazi takonyfejű, félművelt bugris, aki szerintem előszeretettel fitogtatta a hatalmát a diákok felett.
Sajnos elmúltak azok a daliás idők, igaz buzzancs...itt meg max. a majompótlék szerepére bazírozhatsz.:D

hoplita 2012.03.11. 16:50:13

@panelburzsuj:
Frappáns vót, most gondolom elégedetten hátra is dőltél...sőt, tán még annyuknak is eldicsekedsz az ilyen brilliáns riposztjaiddal.:DD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 16:54:20

@szoja122: szerinted normális ember egyáltalán felvesz a normális vállalkozásához (= nem ellopni szándékozik) kölcsönt?
Akkora a kiszámíthatatlanság a gazdaságpolitikában már kb. 10 éve, hogy teljesen értelmetlen bármit is tervezni. A kormányok meg úgy képzelik, ők még ezek után tudják szabályozni a gazdaságot és szorgalmasan hozogatják az újabbnál újabb törvényeket. Annak megfelelően, hogy éppen valami spannak akarnak kedvezni 20 milliárddal és abból a felét benyomni a kormánypártkasszába, vagy hirtelen rájön a Béla III. a minisztériumban, hogy az egyik exceltáblát elnézte két nullával, így a 600 milliárd plusz, amiről a főnöke beszél a parlamentben, nem is plusz, hanem mínusz, így gyorsan be kell szedni mondjuk a vadászgörény-tulajdonosoktól 40 milliárdot, és a rétisas-gyűrűzőktől 80-at...
Na, kb. ez folyik itt. A rendesebbje próbál evickélni... és távol tartja magát kölcsönöktől, bankoktól, meg legfőképp a pályázatoktól és a kormányoktól...

mókáné 2012.03.11. 16:55:08

@nyünyüge:

"Az újságíró meg minden írástudó felelőssége volna, hogy megkülönböztesse az egyedit az általánostól, az okot az okozattól, a fecsegő felszínt a hallgató mélytől, a hírt a véleménytől, a sarlatánt a tudóstól, ....

Vagy legalább kísérletet tegyen erre. És ne rádobjon egy lapáttal.
Politikai céllal, pénzért, feltűnési viszketegségből, ... "

Ezt akár taníthatnák nekik, így, szó szerint az újságíró iskolában, mint a headline/ lead- et vagy hírt.

Nem tudok olyan újságíróról, aki csupán a szakma szeretete miatt ténykedne ebben az országban. Ez óriási baj!

Születnek a sztárújságírók, kapnak Pulitzer díjat. Leülsz mondjuk egyikkel, én megtettem, és nem érti a világot, nem érti benne az embereket.

szoja122 2012.03.11. 16:56:19

@hoplita: Csak ennyit tudsz? Csalódtam benned...

szoja122 2012.03.11. 16:59:04

@Hepci: Egyetértek.
Ezen kellene változtatni.
Sajnos épp az ellenkezője folyik...

panelburzsuj 2012.03.11. 17:00:12

@Hepci:

Ez a habos felszín, amit a hegyről a média szűrőjén át észlelsz.

A bjokról mindig lehettet beszélni. Legfeljebb óbégatás is járt mellé.

Sőt: ma is leginkább csak beszéd és óbégatás van, csak a műsor tarkább.

dr. Bubó 2012.03.11. 17:01:13

@Hepci: "Na, kb. ez folyik itt. A rendesebbje próbál evickélni... és távol tartja magát kölcsönöktől, bankoktól, meg legfőképp a pályázatoktól és a kormányoktól... "

szépen összefoglaltad... egy ijjen komment többet ér mint a poszt...

mókáné 2012.03.11. 17:02:20

@Tigeri:

"Ez sajnos így van.Egyik ember titedannyit nem tud,mint a másik,mégis leszólja lenézi. "

Szerintem ez abból fakad, mert nem ismeri egyik ember a másikat. Thomas Mann üdvözlése, ebből minden nap beidézhetnék, mondjuk alap lenne ezzel indítani a napot.

Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...

(József Attila)

hoplita 2012.03.11. 17:06:09

@szoja122:
Talált ez szerintem, igen jó százalékkal.
Ismerem a kibaszott gerinctelen fajtádat, sajnos.:(

mókáné 2012.03.11. 17:07:18

@szoja122:

"Csak ennyit tudsz? Csalódtam benned... "

Kit anya szült, az mind csalódik végül.

(József Attila)

hoplita 2012.03.11. 17:09:43

@knausz:
Gondolod ez ismeri a Kései siratót? Ez a faszfej...? csak úgy, gugli nélkül?

Muhahahaha..!!

hoplita 2012.03.11. 17:11:40

@knausz:
Ja..akit anya.
De ezt egy majom szarta ide..:DDD

mókáné 2012.03.11. 17:13:48

@inreallife:

"és a legtöbb embert nem multik foglalkoztatják. most akkor azt akarod sugallni, hogy neki se álljanak semminek? meg nem megoldás a képzés?"

A multik biztos pénz. Városokat lehet építeni rájuk. Azt mondom, tanulni érdemes, én is mindig tanultam valamit, a kérdés: mit és hogyan? Célirányosan érdemes.

Ha valaki hegesztő akar lenni, akkor azt estin is meg lehet oldani, amire figyelni kell, ne tanfolyam legyen!

Én az angolt tanulom, mert szívesen elhagynám ezt az országot, ha adódik rá komolyan lehetőségem.

mókáné 2012.03.11. 17:15:24

@hoplita:

"Gondolod ez ismeri a Kései siratót?"

Nem tudom. De mi ismerjük.:) és ez felelősség is. A tudás egyben felelősség.

mókáné 2012.03.11. 17:17:51

@csillaghajós:

"Vajda János naplójából olvastam ezeket, sajnos már elég régen."

A "sajnos" mindig attól függ, milyen életút van mögöttünk.

Ha tartalmas, gazdag és szép, akkor miért sajnos?

mókáné 2012.03.11. 17:23:12

@Hepci:

"Pl. akkor még nem volt SZDSZ és Horváth Aladár, meg egyéb csodás pesti ún. jogvédők,.."

Mindig, minden párt hasznot akart húzni a kisebbségekből.

De nekem is vannak pozitív tapasztalataim és ezeket hordozom inkább, mint az előítéletet sokan.

Most ismét van párt, aki a kisebbségek elleni gyűlöletre építi a politikáját. Ez rövid távon nyerő, de hosszú távon visszaüt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 17:25:45

@panelburzsuj: ahhoz nem kell újlipóciai születésű szociológusnak lenni, hogy lássa valaki, az általad említettek (akik nem akartak - valaha, és akik akarnának - ma) aránya radikálisan megváltozott.
Ehhez elég átautózni néhány erősebb cigánypopulációval rendelkező település különös utcáin... horgászni indulva szoktam ilyen szociológiai megfigyeléseket végrehajtani...
Az is valószínű, ma már maximum egyszer tudnék horgászni a dunai csónakomból Tasson - amikor beteszem, aznap, mert másnapra ellopnák. Régi szép idők, 2000 körül még 3 hónap köllett hozzá...

inreallife 2012.03.11. 17:33:46

@szoja122: blablabla. egykulcsos szjaról volt szó, te meg most terelsz valami orbáni faszság felé. nyomjad az ellenérveket az egykulcsos szja-ról, és magyarázgasd meg a 7 hülye demagóg pontodat. tudod, a 10x annyit dolgozik vagy sem, meg kapott, örökölt vagyonokat stb. ne lapozzunk, hanem érvelj a progresszív adózás előnyei mellett.

Gogol 2012.03.11. 17:39:51

@hoplita: Ez továbbra is a gyávaságod bizonyítéka, hogy álnéven nagy a szád, egyébként meg... Elég tipikus, hogy valaki miután a magánéletében nem jönnek össze a dolgai, beszabadul egy fórumra fröcsögni az egész világra, álarc mögé bújva, és közben elhiszi, hogy erős ember és számít valamit.

mókáné 2012.03.11. 17:46:09

@Gogol:

"Elég tipikus, hogy valaki miután a magánéletében nem jönnek össze a dolgai, beszabadul egy fórumra fröcsögni az egész világra, álarc mögé bújva, és közben elhiszi, hogy erős ember és számít valamit. "

Hoplita blogtársam elég tudatosan van itt és terjeszti az Igét. Majd figyeld meg, hogy részletek itt.:):)

Közben értékes ember szememben, mert tisztességes családapa. Ez egy férfi legnagyobb értéke. Aztán jön minden más..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 17:47:33

@Gogol: itt szabad az anyázás, a bloggazda csak akkor moderál, ha a Mazsihisz, az OCÖ, valamint Hillary Clinton együttesen tiltakoznak. :D

mókáné 2012.03.11. 17:49:54

@Hepci:

"együttesen tiltakoznak. :D "

Vagy akkor sem, mert azt mondja, belefér.:)

Ha másképpen volna, már nem is volna.

(15 millió + ÁFA)

panelburzsuj 2012.03.11. 17:52:30

@Hepci:

Tanult ember adót csal, tuskó csónakot lop.

És mindegyik keres és talál is mentséget önmagára, nem?

Te úgy gondolod, hogy a tuskók közül a kocsiból kitekintve is meglátod, melyik tolvaj, melyik nem. Magadbiztosan.

Gyakorold ezt a nyakkendősökön is.

szoja122 2012.03.11. 17:54:18

@hoplita: Szánalmas vagy labanc vitéz.

Gogol 2012.03.11. 17:55:02

@Hepci: Nem mondtam, hogy nem szabad az anyázás. Elmondtam, hogy milyen ember az, aki álnév mögött mindenkit gyaláz, aki nem ért egyet vele. Gyáva. Pont.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 17:59:17

@panelburzsuj: kicsit messzire jutottál a következtetésben, nevezetesen már semmi köze ahhoz a pár mondathoz, amit írtam.
Biztos a bolygónyi önhabzásba kezdett...

Gogol 2012.03.11. 17:59:36

@knausz: Persze, de lehetne akármi más is, mert itt álnéven publikál. Tehát mondjuk beírom, hogy Hoplita munkanélküli, akit otthon aláz az asszony. De az asszony hétvégére lelépett a gyerekekkel az anyóshoz, szóval Hoplitának van két napja, hogy szétgyalázza álnéven az ismeretlen világot és kiadja a dühét. Amíg nem tárja fe, kicsoda valójában bárki lehet, de egy biztos: gyáva, mert ezeket a gyalázkodó véleményeket, csak álnév mögött meri leírni.

szoja122 2012.03.11. 18:01:02

@inreallife: Például, mert kb elvitt 500 milliárd bevételt amivel a gazdaságot lehetne felpörgetni, a kkv-k adózásán csökkenteni, hogy versenyképesek legyenek a multikkal szemben.
Amióta bevezette a fidesz, azóta improvizálva, azaz kapkodva ész nélkül próbálja betömni a lyukat, de nem megy neki.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 18:03:38

@Gogol: szerintem az a gyáva, aki anyáz, viszont nem lehet vele találkozni, ha akarsz.
Meg kell próbálni, Hoplita gyáva-e (írsz neki, hogy ez a szándékod), én nem tudom.

panelburzsuj 2012.03.11. 18:05:36

@Hepci:

Említeted Navracsicsot. Itt hozzá két mondatnyi az MTI-hírből:

"Az indoklás szerint a szociális szövetkezet hosszabb távú fennmaradásának biztosítása érdekében meg kell teremteni, illetve fejleszteni kell a szövetkezet által nyújtott szolgáltatások, illetve megtermelt termékek felvevőpiacát. Emellett - tekintettel arra, hogy a mezőgazdaság a közfoglalkoztatás egyik fő területe - elő kell segíteni itt a szociális szövetkezetek nagyobb térnyerését."

Kiemelem neked: "a mezőgazdaság a közfoglalkoztatás egyik fő területe".

Kevéske guglizással utánanézhetsz, hogy ez a mondat azt a tényt írja le számok nélkül, hogy a 206 ezer közfoglakoztatottból 8 (azaz nyolc) ezer vesz részt kifejezetten mezőgazdasági programban. A többi közel kettőszázezer csupa olyan "értéket" állít elő (határnyiladék, mezei út, belvízcsatorna tisztítása, meg hasonlók), amit magánemberek és magánvállalkozások maguktól nem vesznek, csakis az államon (adókon) keresztül.

Tanulság - az nincs.

mókáné 2012.03.11. 18:07:01

@Gogol:

", csak álnév mögött meri leírni. "

Nem tudom. Én névvel, képpel vagyok itt, de őt lehet, hogy így ismerik, Hoplitaként népszerű.

Névvel is be merek ám írni olyanokat, amilyeneket akarok!:)

AbuBakr 2012.03.11. 18:10:09

@szoja122: Mit vigyorogsz makk marci? Nem hiszed mi? :) A te dolgod, hiszel-e vagy sem
Hegymászóként ha 5000 méter fölé akartam kerülni, kénytelen voltam elhagyni a vén kontinenst És mivel kelet európából hagytam el, más perspektívából láthattam a világ azon szegleteit ahol megfordultam, mint aki Tirolból vagy Chamonix-ból indult.
A velem született rasszizmusom meg olyankor itthon hagytam
:D tudod, olyan az mint a kabát, leveszem, felveszem

De részemről nem olyan lényeges ez a blog hogy itt kábítsak bárkit is, nem itt élem a napjaimat ellentétben veled...

AbuBakr 2012.03.11. 18:11:16

@Gogol: szerintem ne erőltesd a randit hoplitával, hidd el csak jót akarok neked....

mókáné 2012.03.11. 18:11:26

@Gogol:

"Persze, de lehetne akármi más is, mert itt álnéven publikál."

Azt azért erősen túlzónak tartom, hogy "publikál" saját maga is. Barikádot szokta megjelölni forrásként.

csillaghajós 2012.03.11. 18:11:50

@knausz: Azért sajnos, hogy régen, mert már nem tudok mindent pontosan idézni belőle. Örülök, hogy tetszettek azok a "mesék". Nagy élményem volt az a napló:egészen más dolog egy írástudó közkatona sorain kersztül, vele együtt átélni a Szabadságharc utolsó heteit, amikor naponta teljes harci felszerelésben több tíz kilómétereket futnak az ellenséges Délvidék horvátok és szerbek lakta területein keresztül Segesvár felé, egyfolytában harcolva és életüket mentve, hogy még idejében egyesülhessenek a fősereggel; mint ugyanezekről a történelemkönyvekből olvasni. Pontosabban azokban ilyen személyes leírásokkal nem találkozhatunk.
II. Rákóczi Ferenc visszaemlékezéseinek olvasása szintén hasonlóan nagy élményem volt.

panelburzsuj 2012.03.11. 18:16:01

@Hepci:

Annyi köze van, hogy a dolgozni nemakar-nemtud szétválogatásnak minden eddigi kormányzat szerint anyagi akadályai vannak. Sosincs annyi pénz, hogy minden csellengőt érdemben a választás elé lehessen állítani.

mókáné 2012.03.11. 18:23:06

@csillaghajós:

".. vele együtt átélni.."

Ez az, ami mostanában hatással van rám. Novemberben, amikor Angliában voltam és az I. világháború hősi halottaira emlékeztek, nekem még mindig a legnagyobb élményem!

Magyarországon nem hatódtam meg annyira, mint ott a sok pipacstól és az emlékezéstől. Azt hiszem, hogy ez is hazánk egy problémája, hogy nincsenek közös ünnepeink.

www.greatwar.co.uk/poems/john-mccrae-in-flanders-fields.htm

Ezt a verset, mielőtt elmentem, olvastam, miután hazajöttem lefordítottam és akkor hozzá még több mindent.
Az élményeink meghatározók és segítenek át a mindennapok szürkeségein és nehézségeinkben támasz.

mókáné 2012.03.11. 18:26:29

@csillaghajós:

"Nagy élményem volt az a napló"

Antikváriumban esetleg még kapható. Neten ennek utána lehet nézni.:)

AbuBakr 2012.03.11. 18:27:03

...nahát a balatonfüredi halálos kimenetelű verekedésnek is cigány a tettese...
hogy mik vannak, el se hiszem....

dr. Bubó 2012.03.11. 18:33:33

@AbuBakr: ne légy rasszista... nem minden cigány bűnöző (csak majdnem mind)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 18:35:45

@panelburzsuj: Navacsics: kicsit nehezemre esik elképzelni, miért rendelne valaki a mg. vállalkozásába közmunkást az államtól... hacsak nem támogatják erősen...

Másik: most - ha jól értettem a hegyvidék és a saját cég távolából - választás elé állították őket, ugye?
Ha nem megy közmunkára, nincs segély se, illetve annyi, ami nem elég semmire. Ha lopni se tud, akkor mennie kell közmunkára s a kör bezárul.
Kérdés, hol lesz ennyi közmunka, illetve mekkora az a réteg, ami a szürke zónában éldegél, s nem bűnözésből, de megél. Gyaníthatóan ez a réteg is igen vaskos... mondjuk úgy, kivonultak a társadalomból... de legalább gond sincs velük... nem fizet adót, nem kér semmit...

ubul2000 2012.03.11. 19:00:14

@panelburzsuj: Hát még ha nem is dolgoznak (feltéve ha a lopást, stb nem tekintjük munkának), nem is adóznak, gyereket meg csak csinálják mint a nyulak. Cigányból (se) soha nem lesz magyar.

panelburzsuj 2012.03.11. 19:05:07

@Hepci:

Válogatva állították választás elé: durván negyedannyi (állami) START-közmunkahely van, mint amennyi regisztrált álláskereső, plusz valamivel kevesebb a "hagyományos" (önkormányzati) rövid- és hosszútávú közfoglalkoztatásban is. Úgyhogy az aktív munkakeresők talán felének lett lett föltéve a kérdés.

És igen, plusz a regisztráltak mögötti "szürkezóna".

Szóval én úgy saccolom, hogy nagyon kábé egymillió - zömmel "vidéki" - ember csak akkor jut rendszeresen/tartósan legális és nyilvános(azaz: adózó, járulékoló, ellátásra jogosító) munkához, ha a "keresletet" többé-kevésbé az állam jeleníti meg. Magyarán: ha megszervezi, és pénzzel is támogatja a munkába állást.

szoja122 2012.03.11. 19:16:58

@AbuBakr: Igen, éjjel nappal itt lógok -no meg a google-on, bizonyítja ezt az is hogy messze nekem van a legtöbb bejegyzésem.

Szánalmas vagy....

ubul2000 2012.03.11. 19:17:28

@knausz: Ne viccelj, estin hegesztenI? Esetleg az elméletét...

márta)) 2012.03.11. 19:19:11

A magyarországi cigányság helyzete

Kutatásunk Magyarország egész cigány lakosságát kívánja jellemezni. Felvételünkben tehát egyaránt szerepelnek a magyar, a cigány, és a román anyanyelvű, a Budapesten, a vidéki városokban és a falvakon lakó, a leghagyományosabb életformát folytató és a teljesen urbanizált életmódot élő, a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmi és kulturális szinten levő cigányok."

www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_kisebbsegek/2009/ciganyok/Periferian_roma_

Bocsánat! Némi (kis) segítség! A cigányság,- és helyzetük megismeréséhez.

panelburzsuj 2012.03.11. 19:20:15

@ubul2000:

Dolgozni, adózni, gyereket nevelni nem pusztán és kizárólag magyarok képesek. Svédek és cigányok is.

Kinek könnyebben megy - kinek nehezebben. De ahogy a magyarból se lesz svéd, ha leszokik az áfacsalásról, úgy a cigányból se lesz magyar, ha rászokik a munkára.

Ettől persze még lelkesen utálkozhatsz minden adandó alkalommal.

márta)) 2012.03.11. 19:22:17

oppá" lemaradt!
Csak azért hoztam a cikket, mert látom, szinte egész nap megy a cigányozás!
Szó se róla, fantasztikus kommentek íródtak!

Nem kérek reakciót, választ!!
Köszönöm!!!

panelburzsuj 2012.03.11. 19:23:19

@nyünyüge:

Ilyen csúnyaságot sugallni ilyen tiszteletre méltó férfiúról ...

6.Lenin 2012.03.11. 19:24:23

Miért jobb a segély, mint a közmunka. Bőrszíntől függetlenül.

A segélyt hozzák, nagyon rossz esetben érte kell menni, biztosítások járnak utána, de a lényeg
rengeteg a szabadidő.

Ismerek 1 társaságot, mind segélyből él/élt, kijárnak Németországba rezezni, 1 havi bevételük (4-6 polgár) 4-5 000,- €
+ amit hazahoznak. Bútor, műszaki cikk. Ez plusz néhány száz ezer.
Több embernek is megélhetést nyújtanak, szintén segélyből élő viszonteladóknak. Körülöttük kb 20 embernek van szép jövedelem belőle.

A közmunkát el kell végezni. A helyszínre kell vánszorogni, némi tevékenységet kell szimulálni, ez amúgy sokkal fárasztóbb. Aki volt katona, annak nem kell magyarázni milyen fárasztó tud lenni a munkának álcázott semmittevés. Brrr!

Ami a legborzasztóbb, nincs szabadidő nagyobb pénzösszeg kitermeléséhez.

Amennyiben eredményt is szeretnénk elérni ebben a témában...
munkára, tanulásra kényszerítés- ne lehessen megélni a segélyből, + meg nagyobb ellenőrzése az adómentes tevékenységeknek.

Munka lenne, de büdös, sokaknak (kivételek mindig vannak/lesznek) bőrszíntől független ez a téma.

Még 1, akik itt vehemensen cigányoznak, nem hinném, hogy sok cigánnyal beszéltek ezekről. Még 1x, kivételek vannak, a sápadtarcuak között is, nem is kis számban, sajnos.

szerintem (hétköznapi tapasztalat)

nyünyüge 2012.03.11. 19:30:04

@panelburzsuj:
amúgy a rádióriporter rákérdezhetett volna, hogy akkor hogy is van azzal a bizonyos dohánylobbival, Lázár képviselő úr?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 19:31:39

@nyünyüge: Csányi nem lehet a polip, mert aránylag rövid a keze...

ubul2000 2012.03.11. 19:32:48

@panelburzsuj: Utálkozik a fene, egyetértek veled.
De te mintha korábban más húrokat pengettél volna.
(Az a magyar aki annak vallja magát..) Vagy ez a svédekre ne igaz, csak a magyarokra?
Ráadásul a kinyilatkozáson kívül még az áfa csalásról való leszokás sem tesz svéddé bárkit? :))))
Szörnyű, hogy mik vannak.
Bezony..

márta)) 2012.03.11. 19:33:39

Brüsszeli nyomásra változtat a kormány az oktatási reformon"

Az oktatásügyi EU-biztos arra kérte Hoffmann Rózsát, hogy készítsen egy összefoglalót a felsőoktatási és a köznevelési törvényről, emellett pedig mutasson be számára egy hatástanulmányt, amely szerint Magyarország valóban képes lesz az általa vállalt uniós célok elérésére. Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket Magyarországnak az április 13-ig benyújtandó nemzeti reformprogramban kell bemutatnia."

kitekinto.hu/europa/2012/03/11/brusszeli_nyomasra_valtoztat_a_kormany_az_oktatasi_re

Nahát! nahát! Hogy mik vannak??
Hát! Igen! "Semmi sem tökéletes, amit az ember alkot") mondá) Varga M.) Igaz az egykulcsos adóról, de úgy látszik sok minden másra is igaz lehet.
Szerintem.
:)

panelburzsuj 2012.03.11. 19:36:28

@nyünyüge:

A dohányos csak dohányban utazik. Specialista. Mígnem a polip ...

nyünyüge 2012.03.11. 19:37:37

@6.Lenin:
"Ismerek 1 társaságot, mind segélyből él/élt, kijárnak Németországba rezezni, 1 havi bevételük (4-6 polgár) 4-5 000,- €
+ amit hazahoznak. Bútor, műszaki cikk. Ez plusz néhány száz ezer.
Több embernek is megélhetést nyújtanak, szintén segélyből élő viszonteladóknak. Körülöttük kb 20 embernek van szép jövedelem belőle."

A segély nem jár automatikusan (csak a családi pótlék). Minden egyéb segélyt kérelmezni kell. Miért néz félre a jegyző, a polgármester, amikor engedélyezi?
Nyilván mindenki tudja, hogy miből élnek.

ssi 2012.03.11. 19:40:22

@lüke: :) hali. munka. feladatok. utak. beletemetkezem. nem(csak) itt(hon)
"„Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon!” – miniszterelnökünk is.
1. nyilvánosan beismeri 2. vagy mondja: Európa a sikertelen - mindegy
3. de lehetne-e valami mást és valahogyan másképpen megpróbálnunk az előttünk álló években .. ’89-’90-es rendszerváltás elbukott .. csak „rendszergazdákat” váltottunk, .. mert „gondolkodási rendszert” sem "
progressziv.blog.hu/2012/03/10/komporszag_ciganyai?utm_source=ketrec&
utm_medium=link&utm_content=2012_03_11&utm_campaign=index

@knausz: igen, kapcsolatok:) 1. Tigeri: "Egyik ember tizedannyit nem tud, mint a másik,mégis leszólja lenézi. " 2. K.T.: "Szerintem ez abból fakad, mert nem ismeri egyik ember a másikat." 3. "Csalódtam benned... " itt a blogon? fontos ez? ezt kimondani? vagy csak az elgondolkodni? K.T.: 2012.03.05. 19:10:52 @Lacdelo: Többet láttam Benned, mint ennyit. Csalódtam."

nyünyüge 2012.03.11. 19:42:10

@Hepci: Lázáré viszont hosszú. Akkor mi a tanulság?

lüke 2012.03.11. 19:45:06

@nyünyüge:
én a kalauzt láttam igy félrenézni a vonaton
Györ-BP között, egyiket megbüntette, a másikat nem
s mikor elmeséltem a történteket: mindenki helyeselte,
megverik ,fél
gyakori eset ezen a szakaszon,még a railjeten is

dr. Bubó 2012.03.11. 19:46:43

plágium botrányba keveredett a hvg

darányi terv: kukoricát kő darálnyi...

www.youtube.com/watch?v=f1dRFlPlZR8&feature=player_detailpage#t=13s

hoplita 2012.03.11. 19:49:36

@Gogol:
Csütörtökre már adtam egy randit a faszfej zsülinek, de beszorítalak téged is, ne aggódj...nem hinném, hogy sokáig tartana bármelyikőtök is.:)
A Madách sarki kricsmi megfelel?
Nem tervezek különösebb városnézést....

hoplita 2012.03.11. 19:50:59

@szoja122:
Na, gondoltam, hogy ez is talált, műveletlen tuskó.:)

6.Lenin 2012.03.11. 19:53:23

@nyünyüge:

Nagyon helyes, hogy nem "jár".

Az első lépést megtették. Látom szerinted is jöhetne a másik ajánlásom.

de...

Több elismert nemzetközi kutató intézet tanulmányai szerint a világon vizsgált 200 ország közül csak Mo-on fordulnak elő a következő esetek:

Bűnöznek az emberek, főleg a jobboldali politikusok
kivételt képeznek a ballibek, zöldek, lilák stb.

csak itt korruptak az előbb is felsorolt kategóriába tartozó egyének

minden jobboldali hülye, néhányan a széléről nem, mert őket szeretik a ballibek (belőlük élnek)

moslékot zabálnak, genetikailag durrdefektesek (szintén csak a jobboldaliak).

Mindenhol máshol minden patyolat tiszta.

Az EP, EB, ET intézmények a legeslegtisztábbak az Universumban.

elhinned-ha- leirnak.com/akkor/kotsog.vagy/Hu

hoplita 2012.03.11. 19:55:12

@knausz:
Nem publikálok...:))))
Illetve ezen a néven van már pár évnyi "publikációm"....nevezhetjük annak, hisz nyilvános.
Két oldaltól eltekintve ezen a néven mindenhol...
Ne túlozz Timi, azé' a Barikádon kívül átrágom én magam máson is.:)

nyünyüge 2012.03.11. 19:58:59

@lüke:
Ha a rendőrség az erdőből rőzsét lopókra koncentrál, de évekig? évtizedig? hagyja, hogy a jegyző meg legyen félemlítve, akkor tényleg reménytelen a helyzet.
Számomra életszerűbb, hogy esetleg a jegyző vagy a polgármester érdekeltté van téve a félrenézésben.

A kalauz esete kicsit más, az a szitu inkább megérthető. Ha gyakori, visszatérő potyautasok vannak, akkor a MÁV időről-időre rendőri kíséretet kérhetne a kalauzhoz.

hoplita 2012.03.11. 20:00:04

@AbuBakr:
Halált okozó testi sértés....két-három év múlva kinn lesz a rohadék....orbán nem hiába született védett szarjai.
Jobb helyeken a 9 millist próbálják ki az ilyen férgen.
Én spec. inkább a .44-est tesztelném rajta...az mégis csak nagyobb lyukat vág.:(

hoplita 2012.03.11. 20:01:34

@ubul2000:
Szerinte lesz, durcimanci majd elmagyarázza, nekünk csekély értelmű bocsoknak.:)

inreallife 2012.03.11. 20:05:36

@szoja122: erről beszélünk:

"az éves személyijövedelemadó-bevételek több mint 80 százalékát a teljes magyarországi populáció kevesebb, mint 3 százaléka, vagy más megközelítésben az adóbevallást benyújtók kevesebb, mint 6,5 százaléka fizeti be a költségvetésbe. Egyértelműen a magas jövedelmi kategóriába tartozó társadalmi rétegekről van szó, az adók zömét ők fizetik, ennek megfelelően a 2011-es új egykulcsos rendszer nem vitathatóan nekik előnyös, ám egy kifejezetten szűk rétegről van szó. Az adatokat látva könnyen belátható, hogy a korábbi progresszív rendszert (kvázi egykulcsos rendszer, hiszen 15 millió forint éves jövedelemhatárig 17 százalék volt az adóteher) – különös tekintettel a következő években kieső adóbevételekre – érdemes lett volna még egy ideig a költségvetési bevételek biztosítása szempontjából fenntartani. Nyilvánvaló, hogy az egykulcsos rendszer rövid távon nem fog érzékelhetően a fogyasztás növekedéséhez hozzájárulni, vélhetően csak közép-, illetőleg hosszú távon fogja a pozitív hatását érzékeltetni."

hoplita 2012.03.11. 20:07:41

@nyünyüge:
"... Miért néz félre a jegyző, a polgármester, amikor engedélyezi?
Nyilván mindenki tudja, hogy miből élnek..."

1. Leszarja, nem az ő pénze.

2. Az íróasztal emberei általában fosos kis majmok, akikre elég csúnyán néznie egy olyannak, akitől egyébként is majdnem összeszarja magát.

Ilyen egyszerű ez....talán olyanokat kellene odaültetni, aki nem csokizza össze a lábaszárát, ha meglát egy bokszost.

nyünyüge 2012.03.11. 20:10:52

@6.Lenin:
nagyon régóta nem "jár" a segély, a nem anyagi feltételein szigorított az Orbán kormány (rendezett udvar, stb.).

Abszurdjaidat nem tudom értékelni - rühellem, ha valaki azt hiszi, ő jobban tudja, hogy mások miről mit gondolnak, mint maguk a mások.

hoplita 2012.03.11. 20:11:20

@lüke:
"...én a kalauzt láttam igy félrenézni a vonaton
Györ-BP között, egyiket megbüntette, a másikat nem..."

:)))

Nem szép dolog, de bevallom, békávé ellenőrt én is presszionáltam már csúnya nézéssel.:)
Engem kihagyott, még csak nem is kérte a jegyet.....a 15 éves tanulókat kezdte fingatni.:)

6.Lenin 2012.03.11. 20:11:59

@nyünyüge:

A rendőr elkapja a tolvajt, amint az ablakon mászik ki a cuccal, apróbb alacsony értékű csomagokban és a legtöbb esetben fiatalkorú elkövető.
Hasonló szitu, de felnőtt elkövető, beviszik, az illető sérülést okoz magának, hívják az ügyvédet/jogvédőt és feljelentik a rendőrt, akit leszerelnek.
Következő esetben elfordulnak a rendőrök.

Sorolni lehetne, de minek. Elfordul az osztrák rendőrnél is, néhány €-t adsz, már nem számít a túlsúly, de a németek közt is van.

hoplita 2012.03.11. 20:15:10

@6.Lenin:
"...Hasonló szitu, de felnőtt elkövető, beviszik, az illető sérülést okoz magának, hívják az ügyvédet/jogvédőt és feljelentik a rendőrt, akit leszerelnek.
Következő esetben elfordulnak a rendőrök...."

Süket, önfelmentő-kibújó rendőrduma.
Meg urban legend. Meg rendszerhiba...főként az utóbbi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 20:20:21

@nyünyüge: ha a farka is hosszú, éppen lehet ötkarú polip...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 20:24:11

@manyike: KT aszitte a manusról, hogy 1 csoda, de kiderült, hogy 1 segg. :D

6.Lenin 2012.03.11. 20:26:45

@nyünyüge:

Ezek nem abszurdok, járok emberek közé és beszélgetni is szoktam velük. Nem csak Mo-on. Cigányokkal is. Ezek valóban megtörténtek.

Tudnék sorolni ezeknél valóban abszurdnak tűnő dolgokat is, nem a Népszavából, 168orából szoktam az infóimat meríteni.

Nem azt írtam, jobban tudok mindent, mint mások. Azt írtam ilyen esetek is vannak, amit hol az egyik, hol a másik oldalon szeretnének eltitkolni. Félreérted.

Én meg azt rühellem, hogy úgy szeretnének itt néhányan "vitázni", hogy a másikat totál hülyének nézik, miközben ordít az írásából az egyoldalú megközelítése a dolgoknak. Nem rólad van szó, de soxor te is belesel ebbe a hibába, túlságosan is a saját elképzelésidből szemléled az eseményeket, hivatkozva 1 szintén egyoldalúan ítélkező linkre.
2 hazugság/csúsztatás még nem jelent igazságot. Sok se.

6.Lenin 2012.03.11. 20:40:08

@hoplita:

"Meg rendszerhiba...főként az utóbbi. "

Ebben 1et értünk. Nem kitalált történetek.
Tudnék mesélni a szocpol lakásokról, az ebben résztvevő ügyvédekről, banki alkalmazottakról, műszaki ellenőrökről, stb.

A valóság sokkal színesebb, mit itt sokaknak az elképzelése.
Engem mindig a valóság érdekelt, nem a süket duma. A munkám során előfordultam minden társadalmi rétegben, a mélyszegényektől a nagyon gazdagok közt is.
Sok bort/sört meg tudnánk inni, mire mindent elmesélnék, amit láttam, tapasztaltam.

6.Lenin 2012.03.11. 20:52:52

@hoplita:

Csak pihenésként...

1 ismerősöm, rég "véres szájú" szoci , 2010-ben a jobbikra szavazott mert csalódott a táncoslábúban( kirúgták a munkahelyéről a sok fusi miatt) Szinte habzó szájjal szidta Orbánt, miközben feketén javította a központi fűtésemet.
Ilyenek vagyunk, emberek. Nagyon elnézőek/megértőek, önmagunkkal szemben.

Gogol 2012.03.11. 21:12:33

@hoplita: Megfelel, miről ismerlek fel, és mikor?

6.Lenin 2012.03.11. 21:25:47

@Gogol:

Bevonuláskor az egyik bevonuló megbotlott a kultúrház bejárati ajtajának küszöbében, eleresztett a @hoplitáéhoz hasonló ízes magyar nyelven, különböző egyének nemiszerveinek a felsorolását kb 15 percben, aztán szelíden megkérdezte:
ide kellett jönni?

Kb így képzelem el a találkozásotokat is.
Bocs a beszólásért.

6.Lenin 2012.03.11. 21:30:18

@Gogol: @hoplita

Így is fogy a magyar.
Mire jó ez?

Jó éjt!
Mindenkinek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.11. 21:59:42

@Gogol: egy Gogol-Puskin párbaj stílszerűbb lenne, de ez is valami... :)

Gogol 2012.03.11. 22:37:21

@hoplita: Szóval, mikor leszel ott pontosan, és miről ismerlek fel?

mókáné 2012.03.11. 22:43:27

@Gogol:

"Szóval, mikor leszel ott pontosan, és miről ismerlek fel? "

Annak örüljetek, hogy még éltek.

mókáné 2012.03.11. 22:48:06

@Hepci:

Elmegyek. Egy hét múlva, vagy 10 nap múlva leszek megint.

Ezt a verset azért hagyom itt, hogy ne feledjétek, élni adomány, ha olykor teher is, de alapvetően adomány.

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

(Kosztolányi Dezső)

hoplita 2012.03.12. 07:14:37

@Gogol:
Csütörtök délután....a pontos idő nem rajtam múlik, mert nem egyedül megyek fel a nagyfaluba, alkalmazkodnom kell.
Valszeg farmer, katonai bakancs, sötétzöld túrapolár a szerelés...a hajamat általában összefogom, mert hosszú.

Mondom, a pontos időt nem tudom....mert nosztalgiából lehet, hogy átballagok a Nádor utcába is, kedvenc kocsmámba...meg megkukkolom a békemenetes seggfejeket is.
Szal várlak szeretettel.:)

lüke 2012.03.12. 07:39:34

@Balt: good morning
csak te vagy itt a legelön
a többiek a strandon vannak biztos:)

menőmano 2012.03.12. 07:55:17

Nahát! Nahát! Totálisan elszánt lehet a @hoplita!!
Hát ez jó!
:))))))))

graycivil 2012.03.12. 07:59:52

"Szlovákia búcsúzik az egykulcsos adótól

Az egykulcsos adórendszer kétkulcsossá tétele és további bevételnövelő intézkedések meghozatala várható a szombati előrehozott parlamenti választások után Szlovákiában, miután a magát szociáldemokratának minősítő és abszolút győzelmet elkönyvelő Smer veszi át a kormányzást az Iveta Radicová vezette jobbközép kormánykoalíciótól"

index.hu/gazdasag/vilag/2012/03/12/szlovakia_bucsuzik_az_egykulcsos_adotol/

menőmano 2012.03.12. 08:03:55

"Bár a munkanapok számát tekintve a szokásosnál rövidebb hetünk lesz, izgalmakból ezúttal sem lesz hiány.
Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa holnap dönt a kohéziós források átmeneti felfüggesztéséről, Fellegi Tamás, tárca nélküli miniszter pedig pénteken Washingtonban tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal.
És ezek csak a legfontosabb magyar események.
Az Egyesült Államokban és Svájcban is kamatmeghatározó ülést tartanak a jegybankárok, és adatok is érkeznek szép számmal.
Az Egyesült Államokban már múlt hétvégén átálltak a nyári időszámításra, így az adatok (európai idő szerint) a szokástól egy órával előbb látnak napvilágot."

www.portfolio.hu/gazdasag/rovid_de_rendkivul_izgalmas_hetunk_lesz.164141.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggr

Na.Ja! Totálisan eseménydús lesz ez a hét is. Mert még a legfontosabbakhoz társulnak "apróbbak"? is, de az is lehet, váratlan események is lesznek!? Semmi sem lehetetlen. Gondolom.
Szóval, tessenek figyelni, nem kicsit, nagyon!!!
:))

menőmano 2012.03.12. 08:06:57

oppá! bocsika!

Micsoda nap volt a tegnapi!!!?? Úgy látom, versekben sem volt hiány!!
Totális a helyzet "itt" is! Mi történt???!!!
:))

menőmano 2012.03.12. 08:31:08

Népszavazók kérték"

Az LMP a Fidesz ellen fordítaná saját fegyverét a népszavazással. Négy igen, vagy négy nem? Heti összefoglalónk."

hirszerzo.hu/szemle/2012/3/11/LMP_DRIAKJ#rss

"az álláskeresési járadék kilencven napról a korábbi kétszázhatvanra visszaállításáról. "

Szerintem ez a pont ami totálisan lényeges. Hiba volt, nagyon picike időtartamra lecsökkenteni. Kormány szinten kellene megoldani"! Továbbra is ez a véleményem.
A többi pontok totálisan feleslegesek, mármint népszavaztatni.......... is!!!
Szerintem.

inreallife 2012.03.12. 09:00:54

na nesze itt van a remek felsőoktatási vállalásunk:

"Hoffmann arra a 2010 nyarán meghirdetett stratégiára utalt, amely szerint a jelenlegi 31 százalékos uniós átlagról negyven százalék fölé emelnék a diplomások arányát a 30-34 éves korosztályban, vagyis az USA-éval egyenlő szintre hoznák a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számát. Magyarország ebből kevesebbet mert bevállalni, mint amit az Európai Bizottság kitűzött: 2020-ra a jelenlegi 22 százalékról 33 százalékra kellene növeljük a diplomásaink arányát, ami azért is fontos, mert becslések szerint 2020-ra az uniós munkahelyek harmadát már csak ilyen végzettséggel lehet betölteni. Ezzel párhuzamosan csökkentenék a középiskolát be nem fejező diákok arányát is, amit 2020-ra a mostani 15 százalékról 10 százalékra akarnak mérsékelni. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2010-es összefoglalója szerint Magyarország a felsőfokú végzettségű fiatalok arányának növelését elsősorban a felsőoktatásban jelenleg tapasztalható képzési időn túli túlfutás és a lemorzsolódás csökkenésével akarja elérni."

index.hu/belfold/2012/03/12/miert_tunt_el_32_ezer_felvetelizo/

mit fogunk csinálni a sok diplomás cigánnyal? :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.03.12. 09:08:18

- a törvény és a választási bizottság nagyon kevés féle kérdést enged megnépszavaztatni
- kétszázezer aláírás
- a választópolgárok több mint felének részvétele
- pillanatnyi politikai érdekeiknek megfelelőlen változtatgatja a hatalom a népszavazás "érvényességének" a feltételeit
- a parlament bármikor könnyedén elszabotálhatja az eredmény figyelembevételét, még akkor is, ha az minden törvényes feltételnek megfelel

Ebből is látszik, hogy nincsen semmiféle demokrácia.

---

Török Gábor bloggazdát meg jobban jellemzi, amiről egy szava sincsen, és csendben van, mint az írásai.

Mert amúgy nehezen hihető, hogy pont a fideszes kommunista ügynökmentegetés híre ne jutott volna el egy politológushoz, aki amúgy naphosszat a magyar belpolitikával foglalkozik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.03.12. 09:11:09

@SzélsebesVelorex:

"Még valami: nem lehet nem észrevenni, hogy Török Gábor szinte reszketve várja, hogy végre történjen valami az lmp-vel, csakhogy lehessen végre reklámozni. Ez a blog indulása óta így van."

Nem így van. Lásd az LMP által benyújtott ügynöktörvény, amit a Fidesz elkaszált. Ha valami, akkor az reklám az LMP-nek.
Török Gábor pedig nagy bőszen hallgat.

dr. Bubó 2012.03.12. 09:15:35

@Akitlosz: török lexarja lempet... bár konfliktust sem akar... mert később lehet kormányon tehát lehet nyalni kell majd nekik...

ez a megalkuvó álértelmiségik sorsa... lapítanak...

tibapó 2012.03.12. 09:35:43

Kedves Török Gábor! Azért a tisztesség kedvéért, no és zsurnalisztikailag is úgy illenék, hogy magában a posztban (ha másképp nem, a végén zárójelben) felsoroltassék az LMP által népszavazásra feltett kérdések szövege.

tibapó 2012.03.12. 09:41:28

Török Gábor: "...ki tudja, hogy a kétharmados többség nem talál-e ki valamit a népszavazás elmismásolására (figyelem: volt már ilyen, 1997-ben..."
Nem kell annyira visszamenni az időben, 2009-ben a Seres Mária által kezdeményezett (600 ezer aléírással támogatott) népszavazási kérdésre ("Bizonylattal elszámoljanak-e a képviselők a költségtérítésről") a képviselők mindenféle 2/3-ad nélkül, egyöntetűen mutattak fityiszt, kitalálván a fából vaskarikát, a "választókerületi pótlékot" Na én akkor ábrándultam ki pártokból. :(
Azanyjuk úristeni, igenis meg kell őket fingatni népszavazásokkal, forever!

menőmano 2012.03.12. 09:42:32

@tibapó:

Figyelj csak ! Állitsad :)) már le TE is magadat!!! Tudsz olvasni?? Ott van a poszt második sorában!!! KÉRDÉSEK!!!

index.hu/belfold/2012/03/09/lehet_mas_a_szocialis_nepszavazas/

Itt a segítség!!!

tibapó 2012.03.12. 09:43:56

@Akitlosz: Hát igen, minden szavaddal egyet kell értenem. Sajnos igazad van, a népszavazás-eliminálási diktatúrában, a fidesz-ügynöksimliben is, és TG attitűdjében is. :(

tibapó 2012.03.12. 09:48:34

@menőmano: Ja, hogy egy link átvezet. Bocs nem szokásom minden linknek utánanézni, ha így tennék, egy cikk helyett olykor 20-at kéne elolvasnom. Tartom, hogy a lényeg legyen benne a cikkben (ezt tanítják az újságíróiskolán), még ha link el is vezet máshová.
Mindazonáltal köszi az infót, ezúttal kivételt teszek, és rálinkelek, de akkor is ajánlom továbbra is TG-nek, tegye be a cikk végére külön bekezdésbe (kis keretesbe, ahogy agy profi szerkesztő csinálná).

IntelCorei5 2012.03.12. 09:50:37

Ennek a népszavazásnak /kár kissé gunyorosan megkérdejelezni eljut e odáig T. Megélhetési Politológus Gábor, 50e fő az tkp lúdf@ng/
nem a kérdések adják a lenyegét és értelmét hanem az h legyőzhető e a fidesz a szavazófülkék magányában és van e mozgósító erő a részvétel érvényessége tekintetében.
Amennyiben erre igen/nem lesz a válasz AZ lesz az eredmény az ad majd tartást valamelyik oldalnak. A kérdések lényegtelenek sőt ebből a szempontból annal jobb minél populistábbak.
Az LMP tkp nem kockáztat semmit. Most egy kis párt, ha összejön - nőnek , ha nem akkor sincs semmi.

tibapó 2012.03.12. 09:52:35

@tibapó: Jé, most látom, hogy ahogy állítom, ugyanúgy tett az Index is. Kiskeretesben kiemelte a cikkből a kérdéseket. :)

menőmano 2012.03.12. 09:55:12

@tibapó:

Totálisan jó egyébként, hogy több mint hatszáz komment után jössz rá!!?? Még nem olvastad a kérdéseket!!???
Mindazonáltal") picikét nevetséges vagy.
:)))

tibapó 2012.03.12. 10:01:44

Mindazonátal, ahogy elnézem a mostani 4 kérdést jelelgében és jelentőségében hasonlítanak a szépemlékű szociális népszavazás kérdéseihez.

Mikor fogunk már megint olyan jókat népszavazni, olyan dolgokról, amik valóban érdemi, rendszerváltoztató kérdések. Emlékeztek a négyigenes népszavazásra? Az IGEN, az népszavazás volt a javából. Rendszer húsába vágó:
1.Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?
2.Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?
3.Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy a kezelésében levő vagyonról?
3.Feloszlassák-e a Munkásőrséget?

lehetne ezeket megismételni a korkövetelményeihez szabva:
1.A köztársasági elnököt közvetlen népszavazással megválasztani
2.Vonuljanak ki a pártok a települési önkormányzatokból!
3.Szülessen végre korrekt és transzparens pártfinanszírozási törvény.
4.Tegyék nyilvánossá az ügynöklistákat!

Ezzel a négy IGEN-nel lehetne végre lezárni a rendszerváltást, és hozzáfogni a jóléti és még inkább a jólléti Magyarország megteremtéséhez

tibapó 2012.03.12. 10:04:36

@menőmano: Nem, mert most nyitottam meg a posztot. Bajod?
Egyébként ha nem csak néznéd a betűket, hanem figyelmesen olvasnál, rájöhetnél, hogy nem azért írtam, mert én nem ismerem a kérdéseket, hanem mert az olvasók, az összes olvasó, ha úgy teszik az OLVASÓ érdekében egy cikkbe a lényeg beleillik.

márta)) 2012.03.12. 12:11:40

Lenullázzák hazánkat: Kemény dolgokat írtak rólunk
Óv a magyarországi befektetésektől a vezető német gazdasági napilap"

A Handelsblatt Magyarországot azonban egyértelműen a balkáni, így igencsak kockázatos térséghez sorolja. A lap szerint „nagy bátorság" kell ahhoz, hogy valaki mostanság magyar államkötvényeket vásároljon. Ráadásul Magyarország a forintárfolyam ingadozás miatt is rizikós.

hetivalasz.hu/uzlet/batorsag-kell-hozza-46706

Hát! Ez szomorú, nem kicsit, nagyon!

graycivil 2012.03.12. 12:36:31

"Álljon fel, Miniszter úr!

A jogász Martonyi által feltett kérdésekre a Velencei Bizottság részéről csattanós válasz van érkezőben. Olyan "lényegtelen" kérdésben például, mint az igazságügyi rendszer reformja."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=529618

"A sajtó szerint a jelentés kimondja, hogy a "reform fenyegeti az igazságszolgás függetlenségét", főbb elemei pedig "nemcsak ellentmondanak az európai normáknak (főként a függetlenség terén), hanem sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot is"."

márta)) 2012.03.12. 13:04:51

Az LMP szombat estig megközelítőleg harmincezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéséhez – mondta a párt kampányfőnöke vasárnap; Vágó Gábor közlése szerint ez jobb, mint az általuk előzetesen kalkulált ütem."

mno.hu/belfold/harmincezernel-jar-az-lmp-1059128

***

LMP-népszavazás: azt sem tudják, mit írnak alá + Videó"

mno.hu/belfold_archiv/lmp-nepszavazas-azt-sem-tudjak-mit-irnak-ala-video-1058060

****
Gyurcsány kezet nyújt az LMP-nek"

mno.hu/belfold/gyurcsany-kezet-nyujt-az-lmp-nek-1057858
****
Nahát! Nahát! sok sikert az aláirás gyüjtéshez.

A nagybetűs nép) azt sem tudja mit ír alá. Na.Igen! Pontosan erről van szó. Először talán illene- el kellene magyarázni, mi, miért is van.
Nagyon úgy néz ki, ez az ügy is, hogy azt sem tudják némelyek eszik e vagy isszák.

Na. ennyit a népszavaztatásról, a tájékoztatásról, a kommunikáció látványos hiányáról. gondolom, érthető.

Nem kér nevezett párt a segitségből) Már bocsánat!! Hagyni kellene már őket végre) a fe**be!!!! ennyi és nem több.
SZERINTEM.

márta)) 2012.03.12. 13:15:30

Millások nyakába szerveznek tüntetést a nemzeti radikálisok"

www.hir24.hu/belfold/2012/03/12/millasok-nyakaba-szerveznek-tuntetest-a-nemzeti-radikalisok/

Nahát! Ez több mint érdekes. felháboritó!!! Az engedélyt (is) megkapták?
Vajon, mennyire lesz toppon" a rendőrség, akarom írni) a rendvédelem???

graycivil 2012.03.12. 14:30:55

"Megdöbbentette a Milla döntése Orbánékat

Megdöbbenéssel értesült a Fidesz arról, hogy az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) nevű közösség azt az embert választotta "alternatív köztársasági elnöknek", és ezzel a szerveződés március 15-i rendezvénye vezérszónokának, aki legutóbb "a Himnusz meggyalázásával szerzett magának kétes értékű hírnevet" - közölte a kormánypárt szóvivője hétfőn az MTI-vel."

atv.hu/cikk/20120312_megdobbentette_a_milla_dontese_orbanekat?source=hirkereso

Tévedés! Először is Dopeman nem gyalázta meg a Himnuszt, hanem hanem azt kérte a Himnusz soraival, hogy ilyen "Bazmeg"-politikusoktól védje meg isten a magyart.

És ha valakik ezt meggyalázásnak tartják, még akkor sem éri el ez azt a gyalázatot, amennyire Schmitt meggyalázta a demokráciát azzal, hogy a "demokráciagyalázó törvényeket" aláírta.

tibapó 2012.03.12. 14:46:33

@graycivil:
Az a bajom ezzel a Pityingerrel, hogy míg egy rapp-dalban elmegy a trágár szöveg, de egy elnöki kampánybeszédben, még ha az csak egy alternatív performansz is, nem tudom elfogadni, semmiképpen.

etwas kultur muss sein 2012.03.12. 15:21:25

@ciceró: Jó példa olyan állami alkalmazottra, aki a kelleténél többet is dolgozik:

totalcar.hu/magazin/kozelet/2012/03/12/a_vilag_legnagyobb_luzere/#

nyünyüge 2012.03.12. 15:38:14

....

Kulka János: Az ember téved. De ami Magyarországon zajlik, egyre kínosabb. Persze, ebből sem lehet jól kijönni. Adtam egy interjút a Tageszeitungnak és egy osztrák kulturális lapnak, és kifejezetten rosszul éreztem magam: tényleg hazaáruló vagyok, mert külföldi újságoknak is elmondom a véleményemet? De ez nem hazaárulás, hiszen senkit nem érdekel, hogy én mit gondolok.

Érdekes egyébként a szűkülő nyilvánosság. Tíz hónapja jártam utoljára az MTVA-ban, Veiszer Alinda műsorában. Meg is szűnt. Alinda egyszer viccesen azt mondta, büszke lehetek rá, múlhatatlan érdemeim vannak, hogy eltávolították a műsort. Meg őt is. Ami nyilván túlzás, de nagy dorgálás volt abból, hogy engem miért hívott meg. Érthetetlen.

hvg.hu/kultura/20120312_interju_kulka_janos_milla

dr. Bubó 2012.03.12. 15:41:21

mizu mizu? épül szépen a kommennyizmus?

apropó címlapos halálhír ma sem volt?

nem baj akkor a remény él tovább...

hogy szolgál a dakoták és apacsok egészsége?

dr. Bubó 2012.03.12. 15:50:08

épül...

295 forintig drágult az euró.
Kiszivárgott: a pénzügyminiszterek megszavazzák a magyar kohéziós pénzek befagyasztását.
Új rekordra drágul a benzin ...

hoplita 2012.03.12. 16:31:50

@márta)):
"..... Az eseményen elvileg részt vesz Tyirityán Zsolt a hungarista Betyársereg vezetője, a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György, a 64 vármegyés Toroczkai László, valamint az olasz neofasiszta Forza Nuova szervezet vezetője, Roberto Fiore...."

A ballibsibibsi újságírás gyöngyszeme és állatorvosi lova ez a cikknek csúfolt betűhalmaz.
:DDD

ubul2000 2012.03.12. 17:55:25

@Akitlosz: ez az lmp-s ügynöktörvéní- gondolom - hasonló az szdsz-es hasonlóhoz.

márta)) 2012.03.12. 17:59:04

@hoplita:

Na.Igen! A szélsőjobb gyöngyszemei? "betűhalmaz"??!!

Kedves @hoplita!!

Legalább van mit olvasnod!! Látod? ilyen ez??!!!

márta)) 2012.03.12. 18:00:55

@hoplita:

Bocsánat! lefelejtettem)

Látod? Ilyenek, ezek a ballibsik! Egyből jobb lett a kedved!!
hm?
:)

ubul2000 2012.03.12. 18:07:10

@tibapó: Hát az természetesen "húsbavágó" népszavazás volt, propaganda a javából, egyébként semmi értelme nem volt.

Az egyetlen használható kérdés az volt, hogy az MSzP elszámoljon-e a tulajdonában, kezelésében lévő vagyonnal?
(A többinek a népszavazás időpontjában már nem volt értelme. Elnököt azóta sem választottunk, sem előtte- sem utána)
Mi volt a kérdésre a válasz? IGEN
Elszámolt az MSz(M)P a vagyonával? A faszt. Ma is a birtokában van. Sőt. Ezt felhasználva még gyarapította is azt a vagyont, befolyást)

ubul2000 2012.03.12. 18:13:29

@graycivil: Megítélés kérdése. Schmitt egy hülye plagizáló, nagy valószínűséggel egykori besúgó személy, aki legalább - ha mást nem is - mint sportoló legalább letett valamit az asztalra.

Dopeman-t - jobb helyeken - felakasztanák.

aszekelyek 2012.03.12. 19:53:23

@Balt: hello! most beszeltem a ferjemmel , mondta , hogy sajnos lekesem ezt a remek cirkuszt..
Csak vasärnap megyek haza.

@ubul2000: Engem az zavar , hogy ezeket az urakat egylapon emlegetik. A valoszinüsithetöen plagizälok es besugok teszik , söt. Elnezegettem a z atv-n az illetöket. Nem voltak ketsegeim afelöl, amit irtam roluk.Persze ök magukrol es egymäsrol hiszik, el, maguknak, egyedül ök tettek valamit az asztalra. A szürkeällomäny. A dopeman gyerek meg egy szellebelet, kulturälatlan , meg szep remenyekkel sem biro illetö , akit a kereskedelmi teveken kivül es a bulväron kivül sehol nem jegyeznek.

márta)) 2012.03.12. 19:56:25

Kiszivárgott: holnap lesújt Magyarországra Brüsszel"

Az Európai Unió pénzügyminiszterei arra készülnek, hogy átmenetileg befagyasztják a Magyarországnak járó, kohéziós alapból származó forrásokra vonatkozó kötelezettségvállalásokat (mintegy 495 millió euró értékben) 2013 január elsejétől, miután nem tudta kordában tartani a költségvetés hiányát - tudta meg a hírügynökség uniós diplomata forrásokból. A hírügynökség beszámolója emlékeztet arra, hogy az Európai Unió történetében első alkalommal helyezik kilátásba a szankciót. "

www.portfolio.hu/gazdasag/kiszivargott_holnap_lesujt_magyarorszagra_brusszel.164184.

Az üzenet világos Magyarország számára, és a többi uniós tagállam számára is: teljesíteni kell a költségvetési hiányra vonatkozó vállalásokat annak érdekében, hogy visszatérjen a piacok bizalma - fejtette ki egy másik, neve elhallgatását kérő uniós diplomata, aki azt is hozzátette, hogy az EU szinte mind a 27 tagállama azon a véleményen van, hogy befagyasszák a Magyarországnak szánt forrásokat"

Úgy gondolom, ez egyáltalán nem öröm, szomorú valóság.

márta)) 2012.03.12. 19:58:42

Jesszus! Atya világ!!! Mi van már??!!! Véget ért a "kezelése"?!!!
Azt hittem egész napos lesz, és hosszabb ideig fog tartani!!
De úgy látom nem!!!

tibapó 2012.03.12. 20:02:30

@ubul2000: Nagyjából egyetértek veled, bár picit másképp látom. Nem propaganda volt, és nem kell csúsztatni, egyáltalán nem voltak fölöslegesek, ahogy írod, mert már a népszavazás pillanatában teljesültek, ugyanis a népszavazás kezdeményezésekor még nem teljesültek, tehát mindenképpen volt értelmük, az, hogy a hatalom elébe ment, hogy élét vegye, azért még nem ártott népszavazással szentesteni őket.

Az igaz, hogy a közt. e-választást elsummantotta az MDF-SZDSZ-paktum ezért is kell megint kiírni.

Az igaz, hogy az MSZP nem számolt el rendesen, meg is szenvedik most. De jelen pillanatban bölcsebb a pártfinanszírozást szabályozni.

Viszont a munkahelyekről valóban kitiltattak a pártok, mindössze az önkormányzatokban maradtak ott oktalanul, Kérdezz meg bármelyik vidéki embert, ha mezei polgára, ha közéleti szereplője lakóhelyének, mind azt vallja, hogy még ha lenne is pár normális helyi pártpolitikus, a pártközpont zombisítja őket, teljesen károsan a városra.

És hát, a munkásőrség végül is le lett fegyverezve, ez akkor nagyon fontos volt, lehet, hogy te ezt akkor még korodnál fogva nem érzékelhetted. A hatalom egyetlen fegyvere mára az ügynökök listája maradt, ezért kell azt népszavazással nyilvánosságra kényszeríteni.

aszekelyek 2012.03.12. 20:04:11

@graycivil: nem gyaläznak azok a törvenyek semmit, csak egyes veszteni sem tudo-de kormänyozni se tudok szerint. Egy csapat elhajtott balfek ällitja, akikböl nem kertek a demokratikus välasztäson. Ma sincs räjuk nagy igeny. Lehet relativizälni Dopeman produkciojät de van amihez nem nyulunk es az a Himnusz. Lehet eppen rap szöveget kreälni ezektöl a balfekektöl mentse az isten MAgyarorszägot szöveggel is. ältalänossägban, mindennapos szohasznälattal. Ugy tudom, jo kedvet, beket ker äldäskent a magyarnak a Himnusz. Nem Milläsokat es mindenen utälkozokat. Az a szedett vedett tärsasäg meg vegkepp nem reprezentälja a magyarokat. Ajänlom figyelmedbeKörmendi ZSuzsanna iräsät, kertesz elhagyta MAgyarorszägot, nem most, akkor, amikor moslekzabälonak titulält minket es geneti8kailag alattvaloknak. Az van, hogy a feljebbvalok mär vert izzadnak velünk szinte es akkor sem tudnak megint maguk alä gyürni sehogy sem. A Sajtoszakszervezet, amelyik most szinten elegge lejäratja magät, vajon hol volt, amikor a Hirtv-seket zaklattäk a politikusok.., meg a sameszaik? Akkor remek , ünneplesre alkalmas körülmenyek valänak? Nanenär.... Beleolvastam a MAgyar Nemzet kommentekbe is. Külföldön vagyok de a fel szemem rajtatok. :D

tibapó 2012.03.12. 20:06:17

@ubul2000: Egyébként egy ügyes pártfinanszírozási törvény kitérhet az el nem számolt MSZP-vagyonra is.

márta)) 2012.03.12. 20:07:10

Megdöbbentette a Milla döntése Orbánékat"

atv.hu/cikk/20120312_megdobbentette_a_milla_dontese_orbanekat

Mondjuk! Egyáltalán nem csodálkozom.
"alternatív köztársasági elnök" választás, számomra egy érthetetlen, értelmetlen cirkusz. Semmi több.
Komolytalan hozzáállás. Ilyen- és hasonló "eseményektől" biztosan nem fog előbbre menni az ország) sem most, sem a jövőben. S választást sem lehet nyerni.
Hát Én egyáltalán nem is értem??!!

márta)) 2012.03.12. 20:10:03

Bocsánat! lefelejtettem, már megint! :)
Egy percig sem csodálkozom azon, hogy ilyen- és hasonló szervezetek, élére nem állna oda a Bajnai Gordon, még akkor sem, ha felkérést kapna. Nem adná a nevét!!!
De más, komoly politikus sem. Már pedig politikusok, elfogadott politikuson nélkül nem fog menni.
Hát! komolyan mondom megáll az ész!!!

márta)) 2012.03.12. 20:12:29

Jaj! bocs. annyira megdöbbentem, hogy hiányosan fogalmaztam.

Így akartam írni!:)
Még akkor sem adná a nevét..... a Bajnai Gordon, ha SZÁZSZOR felkérnék! S elolvasná legalább tízszer.!!!
Gondolom.

hoplita 2012.03.12. 20:13:10

@aszekelyek:
"....Beleolvastam a MAgyar Nemzet kommentekbe is...."

Azt mán nem sokáig tart végigolvasni, még neked se.:))))
Lepkefing mán az egész....csak egy tucat hozzád hasonló seggfejet esz ott a fene.:)

márta)) 2012.03.12. 20:15:11

Hát! ez jó!

:))))))))))))

aszekelyek 2012.03.12. 20:16:22

@6.Lenin: tegnap este setälgattunk az itt , -Nemetorszägban elö barätnömmel es azt mondta egy söveny mellett, a hosszu uton, hogy amikor ide kerültek, amig nem volt meg az ällampolgärsäguk,- szärmazäsi alapon, ferje reven, addig ök itt szepen takaritottäk azt közmunkän , ami kötelezö volt a segelyert es messze volt a normäl fizetesektöl. Csak egyiküknek kellett volna de ök mind a ketten mentek, dupla orät dolgoztak. Mint az elvärt. Akkor ez mindenki nagyon demokratikusnak velte. Ekkor 1989-et irtunk. JA es villamosmernöki diplomäval.-....mär a ferje. Azt mondja, akkor lettek , lehettek vevök az OTTO-näl, mikor bele<iratta a telefonkönyvbe , hogy dipl. ing. K..... Nem kellett ehhez cigänynak lenni. Akkor ugye meg szoci volt a kelet nemet is.....

aszekelyek 2012.03.12. 20:20:37

@Hepci: Ezt en sem mondhattam volna szebben:D , kis lovag

aszekelyek 2012.03.12. 20:22:24

@knausz: es gondolom a tory meg a labour együtt ünnepeltek.....

aszekelyek 2012.03.12. 20:27:09

@hoplita: tudod hösöm, az ugy van a kulturäban, hogy a magas kulkturät csak egy szük reteg elvezi , gyakorolja:)
A tömegkultura meg ollan, mint a gyom. Amerre nezel...

márta)) 2012.03.12. 20:30:27

Magyar nemzeti mese"

www.mfor.hu/cikkek/Magyar_nemzeti_mese.html

Hol vót, hol nem vót, vót egyszer egy szegény ember". Hát! Ja! Vót! Most meg lett sok szegény ember, meg lesz is, azokból, kik lassan, de biztosan (most) haladnak az elszegényedés felé.

ubul2000 2012.03.12. 20:32:12

@tibapó:
"Az igaz, hogy a közt. e-választást elsummantotta az MDF-SZDSZ-paktum ezért is kell megint kiírni."

Pontosabban: megzsarolták az mdf-et

"Az igaz, hogy az MSZP nem számolt el rendesen, meg is szenvedik most. "

Szenvedik? Ők?? Az ország, az igen, az szenvedi, ők meg dőzsölnek, és élősködnek tovább!

"De jelen pillanatban bölcsebb a pártfinanszírozást szabályozni."

Ez a két párt (mszp (és kapcsolt részei)-fidesz/kdnnp) soha nem fogja.

"És hát, a munkásőrség végül is le lett fegyverezve, ez akkor nagyon fontos volt,"

Ez már a kiíráskor így volt.

"lehet, hogy te ezt akkor még korodnál fogva nem érzékelhetted."

Hány éves is vagy?

"A hatalom egyetlen fegyvere mára az ügynökök listája maradt, ezért kell azt népszavazással nyilvánosságra kényszeríteni."

Elő kellene venni a Zétényi-Takács törvényt, nem mismásolni.
Szerinted melyik pártnak az érdeke ez? Talán a Jobbiknak. A többi hemzseg vagy a beszervezőktől, vagy a beszervezettektől.

tibapó 2012.03.12. 20:39:27

@ubul2000: Akkor ezt érthetem úgy, hogy rokonszenvezel az általam javasolt négy kérdéssel, hogy legyen róluk népszavazás? :)

aszekelyek 2012.03.12. 20:40:12

@márta)): nagyon szep elväräs de miert egy olyan orszäget fagyasztjäk be, amelyik sokkal közelebb vana 3 %-hoz, mint a sorban utäna következö 19 ?ennek az üzenete mi; Miert nem az összeset; Akik nem teljesitettek es a közelebe nsincsenek. Ez egyszerüen nem fair play. No es meg kell jegyezni, hogy mely kormänyok is voltak azok, melyek a közelebe sem hoztäk az orszägot annak a bizonyos 3 %-nak. Akiknek a kepviselöi a kigyot-bekät legjobban kiabälöjäk a mai kormänyra. Göncz KInga kormänytag volt, amikor messze nem teljesitettek azt. BAjnai sem. Ö csak elvällalta , Orbän szämläjära. Ez eddig is nyilvänvalo volt , hogy sulyosan diszkriminativ ez a döntes. Ha annyira egyet is ertenek. Akkor a sulyosan diszkriminäläsban ertenek egyet. Ami elegge necces....räjuk nezve.

Värjäl, lebutitom. minap göncz kinga megszavazta, hogy a kohezios alapokat függesszek fel , majd vonjäk el ettöl a kormänytol, azert , mert az ö kormänytagsäga idejen , a szici es szadista kormänyok nagyon sokszor hazudoztak a hiänyrol es sosem tartottäk be , amit igertek az Unionak. Ami miatt a magyar välasztok öket mär regen a lapät szeleröl is lelöktek. Ezen kivül meg szeretne Luxemburgiuis lenni, nem pedig magyar. Nem csak kerteszäkos hagyta el MAgyarorszägot , - mär regen.

aszekelyek 2012.03.12. 20:41:23

@márta)): hät a vege; Köszönjük neked, oh, nagy EU!

tibapó 2012.03.12. 20:51:43

@ubul2000: ja és a korrupció visszaszorításáre lenne még egy javaslatom, miről népszavazzunk.

5. Szülessen olyan törvény, mely kimondja, hogy mentességet (sőt, jutalmat) élvez az, aki bizonyítékot szolgáltat arra, hogy hivatalnokot, döntéshozót megvesztegetett. Természetesen visszamenőlegesen! :)

aszekelyek 2012.03.12. 20:57:40

@Hepci: olvasom a heti välszban, hogy gyurcsäny es kokadt, meg a kedves szofiai születesü dobreva, ferine, milyen pöpec kis autopälyamatrica biznicet dobtak össze oszkoval....
ugy sejtem, ezert nött polipja Csänyinak a lapokban., a m n o-n is van olyan , ahol Töröcskei stallumait es tulajdonät firtatjäk. nem ugy nezem, hogy van mit a jobboldal szemere vetnie a ballibnek.... e rtem en, hogy ugyterveztek, csak nekik lesz valamijük , ezert csak nekik lesz hatalmuk is..... csak ezek a moslekzabälo magyariak, ezek kepesdek voltak a zorbänra szavazni. Ami nonszensz, hisz ugye genetikusan alattvalok... Erre elzavarjäk az uralkodoikat...Mondta is a tömegkulturälatlanoknak a matricäs ferink, hogy az ördöggel cimboräl azorbän , mäskepp nem lehet. - p.s. most nem viccelek , tenyleg ezt mondta.

aszekelyek 2012.03.12. 21:01:24

@nyünyüge: Volt egy borzalom blödli amerikai film, az Octopus. Onnan van ezeknek amuniciojuk.... Egyebkent meg hänyszor akarjäk elsütni? Lehet , hogy a nol rajongok nem emlekeznek semmire? Hänyadik polipot tälaljäk mär nekik.... ? kapäsbol harmadszor sütik el...

aszekelyek 2012.03.12. 21:02:36

@nyünyüge: az kerlek annyira erös majdnem , mint a gyogyszerlobby vagy a fegyverlobby.

aszekelyek 2012.03.12. 21:07:56

@6.Lenin: nekem feltünt, hogy nincs szo arrol, hogy a gyalog magyariak, a mely szegenyek, szegyenlettek a segelyert folyamodast. igen sokan voltak de csak kevesen kertek. Erre nezve meg felmeres is keszült. Lement teveben is. A magyari az sokkal elöbb lett feketemunkäs, vagy szürke, mintsem cigänykodjon a segilyert- Ezt mondtäk a szekemberek. A lopäsrol mär nem is szolva. VAlahogy nem tartozott a hagyomänyos eletvitelehez a magyari kisebbsegnek. Nagy ältalänossägban a csoro öregeket felnegyelni baltäval , a z ocska olajkälyhäert. Amikor meg kihült, mäsnap kivägni a fäkat is a kertjeböl. Hirtv-s dokumentumfilmben lättam.

márta)) 2012.03.12. 21:08:10

@aszekelyek:

Ha! Maga kedves ezer cikkből, sem érti a lényeget, magával nincs miről írogatni.
Szóval rossz helyre címezte ezt a kommentet. Egyébként ha NEKEM bátorkodik írni válogassa meg a stilust, ha kérhetem.
Vannak magának kommentelő társai, akik nagyra értékelik ezt a magasröptű fogalmazást. (most nagyon finoman akartam fogalmazni.)
Szóval tartsa magát ehhez most- és a jövőben is.

márta)) 2012.03.12. 21:09:53

@aszekelyek:

hät a vege; Köszönjük neked, oh, nagy EU!"

Egyébként magánál minden rendben van???
Óh! Ez csak egy aprócska kérdés, volt!!!

márta)) 2012.03.12. 21:13:49

@aszekelyek:
Most pedig mehet a Török Gáborhoz sivalkodni, hogyan tiltson ki innen.
A jövőben pedig kerülje, hogy nekem egyetlen mondatot is írogat.
A másik) a nénikéjének butítsa le!!!!! Érti ugye???

Menjen, szedegesse" fel inkább a "szivlapátos kezeléseit" azzal sokkal jobban jár! mintsem velem szórakozik.

ubul2000 2012.03.12. 21:22:34

@tibapó:

"1.A köztársasági elnököt közvetlen népszavazással megválasztani
2.Vonuljanak ki a pártok a települési önkormányzatokból!
3.Szülessen végre korrekt és transzparens pártfinanszírozási törvény.
4.Tegyék nyilvánossá az ügynöklistákat!"

1. Egyetértek, de maradjunk az Államelnök megnevezésnél, és természetesen elnöki rendszerben. Ez így megfelel a köztársaságpártiaknak is, meg a nem köztársaságpártiaknak is.Aztán majd eldöntjük.
2. Ez az egész pártrendszert kérdőjelezné meg. Persze egy elnöki rendszerben ahol az elnök az uralkodó ott ez nem probléma.
3. Egy ilyen népszavazás nem oldaná meg a dolgot. Hiába kapna elsöprő többséget. Törvényt nem lehet népszavazással alkotni. A pártok pedig a döntő igenek hatására megalkotnák a törvényt, csak kérdés, hogy az jobb lenne-e a jelenleginé.
4. Változatlanul azt mondom, hogy a Zétényi-Takács törvényt kellene hatályba helyezni, erről kellene népszavazás. Az ügynöklista ennek csak egy kis szegmense.

Tehát azt mondom, elviekben egyetértek a 4 ponttal, de így semmi hatása nem lenne.

Szóval hány éves is vagy?

ubul2000 2012.03.12. 21:24:13

@tibapó: Én ezt megfordítanám.

6.Lenin 2012.03.12. 21:46:46

@aszekelyek:

Szerintem ez sokkal összetettebb kérdés, mintsem leegyszerűsíteni a "fehérek-feketék" közti különbségeket, kiragadva néhány téves következtetést.
"fehérek-feketék"-ben minden emberek közti másságot értek, faj, bőrszín, kultúra, vallás, politikai nézet, stb.

Talán majd 1x eljön az ideje ezeket a kérdéseket komolyan is venni. Az idő ki fogja kényszeríteni, talán nem is olyan sokára.

Sajnos még elég nagy az ellenérdekeltség a valódi megoldások keresésére.
Évszázados (?) problémák ezek, és talán maradnak is.
Talán ez 1 őskód.

6.Lenin 2012.03.12. 21:53:07

@6.Lenin:

Talán kicsit sok a talán, nem gondolod?
Így visszanézve lehetséges, talán.

tibapó 2012.03.12. 21:54:40

@ubul2000:
1. Magam sem ragaszkodom a köztársasághoz, nem a köztársaságot kell Mo-n megmenteni, hanem a demokráciát.
2. Szerintem ez az igény jogos: csak országos, régiós, megyei képviselő-testületekben lehessen helye a pártoknak. És a munkahelyről kitiltással megvan a megfelelő precedens.
3. Nyilván a kérdst úgy kell megfogalmazni, hogy egyértelmű legyen a nép követelése, és ne lehessen kijátszani, és beleférjen az MSZP elszámoltatása is.
4. Nem bánom szóljon úgy, hogy ratifikálják a Zétényi-Takács törvényt, ha az arról szól, hogy legyenek nyilvánosak az ügynöklisták, megvallom már nem emlékszem rá pontosan
5. A korrupcióellenes vádalku szabálya legyen visszamenőleges! És merészelje valamelyik mai parlamenter leszavazni, azonnal mehet a süllyesztőbe! :)

Nyugodj bele, vagyok annyi idős, hogy joggal használhatom a nickem. :) Miért, te hanyas vagy?

tibapó 2012.03.12. 22:04:18

@ubul2000: Hát nem érted, ha egy honatya nem hajlandó megszavazni a korrupcióellenes vádalku szabályát, az olyan, mintha megtagadná, hogy aláveti magát a hazugságvizsgálónak. :) (Vagy mint amikor a Szita Károlyok, Tóth Istvánok (MDF) hirtelen "indoklás nélkül" visszavonultak az aktív politizálástól.)

6.Lenin 2012.03.12. 22:10:40

-Ez szörnyű, mindjárt elájulok!
-Mi történt? Hívjak orvost?
-Nem kell. Olvasom az ügynöklistát, mától nyilvános.
-És?
-Kiderült, hogy az a nyavalyás sógor jelentett rólam.
-Ez valóban szörnyű? Mit fog tenni?
-Semmit. Én is jelentettem róla. Megérdemli a szemét.
-Megesik a legjobb családban is az ilyesmi.
-Ön is jelentett valakiről?
-Csak az anyósról, de ő tényleg megérdemelte. Undok 1 spiné.
-Borzalmas, hogy milyenek az emberek. El sem hinném, ha nem olvashatnám el.
-Igen, valóban, de mintha nem lenne ettől boldogabb.
-Való igaz, uram, de a tudat, hogy...
-Mi a toszt?
-Izé, hát...
-Szerintem is.

tibapó 2012.03.12. 22:22:58

@ubul2000: Akkor te nyertél, pár évvel, Ubul apó. :)

ubul2000 2012.03.12. 22:24:00

@tibapó: Az a gyanúm, hogy a kezdeményezés a "nagyhalak" felől indul ki, legalább is a jelentős korrupciók esetén.

tibapó 2012.03.12. 22:26:08

@ubul2000: Nyilván bennem van a hiba, de még mindig nem értelek.

ubul2000 2012.03.12. 22:27:02

@tibapó: :)))) szaladj le gyufáért :)))))

ubul2000 2012.03.12. 22:29:30

@tibapó: Úgy értem a fordítást, hogy a hivatalnokok jelenthetnének az őket megvesztegetni kívánókról.

6.Lenin 2012.03.12. 22:31:33

@tibapó:

külsőleg, de csak egészen közelről, mintha...
belsőleg nem, az örök...

tibapó 2012.03.12. 22:36:32

@ubul2000: Aha, értem már a logikádat, de nem értek egyet vele, engedd meg, hogy megpróbáljalak meggyőzni. Szerinted a vállalkozók vérében van benne a megvesztegetési vágy, ellenállhatatlan kényszert éreznek, hogy a potenciális megrendelő közszolgát lefizessék, avagy épp fordítva, a közszolga (pártkorifeus, tenderdöntnök) érzi úgy. hogy neki jár a jatt? Szóval a vállalkozók vannak kiszolgáltatva a mohó hivatalnokoknak, vagy fordítva? Hát hallottam vállalkozó ismerőseimtől egyet s mást. Pl., csak hogy egyet említsek, tenderegyeztetés előtt a pártgorillák megmotozzák a vállalkozókat, nehogy poloska legyen rajtuk.

6.Lenin 2012.03.12. 22:53:00

@tibapó: @ubul2000

Kicsit túlkínálat van manapság a választási kampányokból.
szinte mindenki azonos célokért harcol, a szöveg is szóról- szóra azonos, csak a nyelv más.
A táborok meg örjöngenek...
Vajon számít itt valamilyen..
1.
2.
3.
4.
??

Természetesen mindig a másikra jellemző ami ellen harcolnak és csak ők lesznek képesek megoldani...
A tömeg meg eszi a szót...

Jó éjt!
Mindenkinek.

aszekelyek 2012.03.12. 23:05:10

KedvesGäbor! Vegigolvasva aposztot es az index linkeltjet is, az jutott eszembe, hogy az is megällja a helyet, hogy szivesseget tesznek Orbännak, ha megis sikerülne elerniük, hogy a nepszavazäs elerje, semmivel ne legyen nagyobb kedvük böviteni a foglalkoztatottsägot a munkaadoknak. Ez ugyanis azt a helyzetet idezne elö, hogy amikeppen meg ma is, negy ev utän is, azzal kardoznak itt nemelyek, hogy de bezzeg a ferikormäny es a szadistapärt megcsinälta volna a jobbellätäst hozo??? eg. ü, reformot, a vizitdijjal, korhäzi napidijjal, dobozdijjal... , etc... Ugy az Orbän kormäny is mondhatja, hogy mi probältunk olyan körülmenyeket teremteni, hogy ösztönözzük a munkaadok kedvet a z uj munkahelyek letrehozäsäban de az ellenzek megfurta. Valamint a nepszavazäson igennel szavazok. A kenyelmi szempontok alapjän. Ami ugye nem összehasonlithato azzal, hogy az is fizet, aki addig is fizetett az eü ellätäsert...., nem csak azok, akik egy huncut vasat soha be nem tettek. Meg elmondanäm, hogy itt, Nemeteknel täjekozodva , tudomäsomra jutott, hogy a munkaadoknak gyakorlatilag korlätlan hatalmuk van es szämtalan modjuk, hogy a munkavällalokat kizsigereljek. A szakszervezet szo hallatän nevetögörcsöt kapnak az itt elök es dolgozok. Annak ellenere, hogy sokkal jobb jövedelemhez juthatnak, no nem mindenki!, nagyon nem, hisz mär a hartz fünf is eletbe lepett,.... csak ezt nem kötik a magyarok orrära. Meg azt, hogy ez mit jelent. Mi itt lükevel szoktuk azert borzolni vele a kedelyeket. HAt honap a munkakeresesi tämogatäs, slussz. De tervezik, hogy kevesebb lesz. NAgyon szep, hogy az LMP ilyen remek eszmeket ajänl a figyelmebe a nepnek de nem tudom, a következmenyekkel is szämot vetett-e , illetve hajlando -e viselni azokert a felelösseget Pont nulla munkahelyet fognak teremteni a munkaadok....., pl. Persze fel lehet eleszteni ebben a pokoli gazdasägi helyzetben, vilägszerte azokat a jo , regi elvtärsaktol sokat hallott dogmäkat. Eszembe jutott, amikor TGM szolott az emelvenyröl azokhoz a megjelentekhez a KOssuth ter egy zugäban, a nagy hidegben.- Eppen csak nem olvasta fel a vegen a Kommunista kiältvänyt. reszemröl izlestelen es bünös dolognak tartom azzal etetni a nepet, hogy jelen helyzetben nagyon lehet ugrälni a munkaadokkal szemben. Mivel ez az LMP-nek eppen semmibe sem kerül, söt, nagyon fogjäk öket szeretni ezekert a dolgokert, propaganda es PR celu akcionak ez nem mondhato eppen rossznak. Akkor hoz nekik a legtöbbet , ha elbukjäk.
Vegezetül meg kivänom meg emliteni, hogy bär nagy erdeklödessel tanulmänyozza es kevesebb örömmel Orbän a szorolapot, velelmezem, hogy sem eszebe nem fog jutni olyan mondat, hogy mindent megtesz, hogy megakadälyozza, mondjuk ezt kameräba is belemondva, mint elödje a mi ferink , sem tenni nem tesz semmit ellene. Söt. Nem is fognak rola annäl többet mondani , minthogy demokratkus alapjog , nagyon helyes , ha elnek vele. Szerintem ök inkäbb szepen gondolkodnak az összes värhato kimenetel esetere felkeszülve a jo megoldäson. Persze nehäny epes megjegyzes lesz. De nem a miniszterelnök szäjäbol. No igen, ferink letagadta ezt kesöbb , hogy mondta volna , mint annyi mäs dolgot. Eleinte a vizitdijat , dobozdijat, korhäzi äpoläsi dijat is de hät en es meg sokan mäsok , lättuk ezt adäsban lemenni. BIzony , bizony. Az biztos, hogy nagyon olcso modja az LMP tämogatottsäga növelesenek. Meg ezt a dumät sokan mär jol ismerjük. Meg azt a rokät is, amelyik ezzel es hasonlo szep baloldali dumäkkal enekelte kia sajtot a magyarok szäüjäbol. Ez tömeny ätveres es nembutitäs. A legjobban eldhato , gagyi fajtäbol. Kettöt sztem sokan tämogatnak , egyet nagyon kevesen. No es itt is sokan vannak, nemetorszägban, akiknek nagyon csipi a szemet, hogy a munkaadoknak annyira könnyü packäzni a munkavällalokkal. ez a karäcsony gyerek, miert is nem akkor jött ezekkel, mikor meg nagyban dult a szoci szadesz kormänyzäs ? Pl. A MOTIM munkaadoi magatartäsa ellen...., a Tesco-e ellen de sorolhatnäm. Most meg jätssza itt a nagy munkavällalo barätot. Ez az , amitöl az embernek elindul vissza a vacsoräja.
Majd elmeselem a szegenyebb munkavällalo ismeröseimnek , akiknek azert van eszük, hogy ez nem ertük törteneik. Egy percig se vegyek , ertekeljek ezt ugy. Ez az LMP erdeke. Ha nem lenne az , nem csinälnäk. Vegiggondoltam , hogy mi is lesz ettöl nekik jobb. Semmi. Meg is fogom tölük kerdezni. Rä lehet vezetni öket. Nem csak felre.
Nem tudom mäsnak is feltünt -e az a diszkret kis rekläm a jobbbikrol az index cikkeben........." Ugyanis egyetertenek.... " -re gondolok. Szep kis jobbikos szavazo behuzäs.... meg hogy nem fognak összefeküdni....

aszekelyek 2012.03.12. 23:07:28

@6.Lenin: megmondtäk neki , hogy a zorbänahibäs....:)))

aszekelyek 2012.03.12. 23:12:21

@6.Lenin: :))) Most meg ugye , egyenkent lehet a közt elnököt is azzal sarazni, hogy bezzeg, mikor a szällodaiparban,... akkor meg jelentett, mert kellett.... de csak neki ? Ahogy irod. :) Azok a jo es tiszta emberek..., bizony, akiket betiltottak klubrädiostul... Most mondd meg !Hogy lenne mär kedvük ünnepelni a sajtoszakiknak? Akik a szabad europät akarnäk itt ujra bevezetni.

aszekelyek 2012.03.12. 23:13:34

@Gogol: ket kandur nyiväkol az ablakunk alatt... is. Meg tepik is egymäst.

aszekelyek 2012.03.12. 23:26:41

@márta)): kidühöngte magät. Akkor nyugodalmas jo ejszakät:)!

@6.Lenin: abban egyetertek. Etologusok szerint minden ällatfaj felismeri a sajöt fajtäjähoz tartozot de a mäs fajtäktol tävolsägot tart. Valahogy mind megprobäl vedekezni , meglogni a zsäkmännyä välästol es a kicsinyeit is vedi attol. Valoszinüleg archaikus tudäs. Tudattalanul.

aszekelyek 2012.03.12. 23:37:59

@6.Lenin: A területert is megharcolnak. Nem tudom elkepzeni , hogy a tigris bekeben eljen a zsäkmänyällataival. Akkor sem, ha a jogvedöi ezt ällitjäk. Egeszen mäs tulelesi /fajfennmaradäsi strategiäk vannak kidolgozva. No nem politikusok ältal. Az is erdekes lenne, ha az oroszlän nöstenyek levadäszott tetemeböl elvinnenek a hienäknak egy ket nagyobb cubäkot , segelykent. Nem tudok olyanrol, hogy valakinek anelkül jut elelem , meg odu, hogy bärmit tenne erte a termeszetben. Mondjuk kikaparnä a sajät rokalyukät , feszket összehordanä. Elmenne vadäszni. Asszem az emberisegnek se adtak semmifele segelyt eleinte. Ez termeszetellenes . Pont. Mondta szociologia professzorom , hogy tul vagyunk szocializälva:) A nagyobb baj azert megis az, hogy egyesek milyen jol tudnak koväcsolni ebböl politikai töket.

ubul2000 2012.03.13. 02:27:27

@tibapó: Azt kell mondanom, hogy kis, piszlicsáré ügyekben feltehetőleg a közszolga lehet a kezdeményező. De nagy volumenű ügyben, pl. amikor a nagyvállalkozó potom pénzért felvásárolta a mg-i területet és át kívánja minősíteni építési övezetté - a kezdeményezés aligha a közszolgáé. Persze - könnyű Katát táncba vinni,..... Vagy a családi házas övezetben felvásárolt ingatlanok helyén építendő toronyházak, lakóparkok övezeti átsorolása sem valószínű, hogy a közszolgák fejéből pattan ki, hanem szükséges némi "rásegítés"...

tibapó 2012.03.13. 08:41:43

@ubul2000: Sukoró ügyben alighanem igazad van. De ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy felesleges egy olyan törvényt népszavazással kezdeményeznünk-szentesítenünk, mely örökre megkötné és a demoklész kardját (valamint meg nem szavazásával hallgatólagos korrumáltságának hallgatólagos beismerését) jelentené, a csábításnak kitett hivatalnokok-közszolgák-közéleti politikusok számára, csak mert voltak és lesznek Sukorók és Kopaszi gátak?

tibapó 2012.03.13. 09:16:58

@tibapó: Kicsit átstrukturáltam a mondatot, hogy emészthetőbb legyen:
Sukoró ügyben alighanem igazad van. De ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy csak mert voltak és lesznek Sukorók és Kopaszi gátak, felesleges egy olyan törvényt népszavazással kezdeményeznünk-szentesítenünk, mely örökre megkötné és a demoklész kardját (valamint meg nem szavazásával korrumpáltságának hallgatólagos beismerését) jelentené, a csábításnak kitett hivatalnokok-közszolgák-közéleti politikusok számára?

tibapó 2012.03.13. 09:44:35

@tibapó: Hangsúlyozom, mikor felmerült, hogy egyes közpozíciókban ügynök-átvilágításon kell átesni, páran, közismert személyek hirtelen "visszavonultak". Már csak ezért megérné egy ilyen, korrupcióellnes vádalkuszerű szabályozást forszírozni. Mit lépnének rá az "érintettek"?

lüke 2012.03.13. 16:34:23

@aszekelyek: mér zsülit is elvitted?:)

It’s the economy, stupid 2012.03.14. 04:06:35

@inreallife: mit fogunk csinálni a sok diplomás cigánnyal?

Mit, mit... röghöz köttyük üket, nehogy el tuggyanak menni.
süti beállítások módosítása