Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu


Hirdetés

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Facebook

Ajánló

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (4) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (1) diktatúra (3) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (129) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (1) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (7) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (1) népszava (2) népszavazás (6) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (7) orbán viktor (113) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (10) politikai elemző (8) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (1) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (1) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (1) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

00:30

A Hír Tv Versus című műsorában – ahol kormánypárti szereplők is gyakran meglepődnek Csermely Péter valódi kérdésein – legutóbb Pozsgay Imre arról beszélt, hogy „tudtam azt is, hogy a hetvenes évek közepétől engem is megfigyelnek, azt is kinyomoztam, hogy a telefonomat lehallgatják”. Mondja ezt a Kádár-korszak egyik jelentős politikusa, aki pályafutása során az állampárt összes fontos testületének tagja volt. Pozsgay az interjúban – amit érdemes megnézni, mert tele van tanulságos mondatokkal - azt állítja, hogy a kommunista diktatúrában tulajdonképpen belülről bomlasztotta ("minden pozíciómban inkább gáncsoltam") a rendszert.

(Fotó: MTI)

Bár Pozsgay Imre a nyolcvanas évek végén kétségtelenül a kommunista párt reformer vezetői közé tartozott, 1989-ben a diktatúrát lebontani akaró ellenzéki pártok számára világos volt – ha taktikai szinten együtt is működtek vele -, hogy melyik oldalon áll. Később azonban sok minden összekeveredett – leginkább a fejekben -, amiről sajnos nem csupán ez az interjú ad tanúbizonyságot.

Az elmúlt hetekben az ügynökkérdés előtérbe kerülésével újra megnézhettük azt az előadást, amit már számtalan alkalommal produkált a téma kapcsán a magyar politika. Valószínű, hogy igaza van Lánczi Tamásnak, és az embereket hidegen hagyja ez az egész, ám valami miatt mégis folyamatosan feltör, előbukkan, címlapokra kerül és érzelemgazdag vitákat eredményez. Nem nehéz megfejteni, hogy miért: mert rendezetlen, elvarratlan – talán ez az igazi szekrénybeli csontváz a magyar politikában.

Hogy mi hozna megnyugvást, hogy van-e az időn kívül bármi, ami segítene, igazából nem tudom. Egy dolog azonban rettenetesen zavar: a Pozsgay-interjúban és máshol is megfigyelhető határozatlan alany. Mintha ennek a diktatúrának nem lettek volna működtetői, döntéshozói, haszonélvezői. Megfigyelnek, lehallgatják – mondja azokról az évekről az ember, aki már 1980-ban az MSZMP KB tagja lett.

Pozsgay egy diktatúra vezető politikusa volt. Kétségtelenül akkor, amikor a diktatúra már erőtlenedett, és kétségtelenül azok közé a kommunista vezetők közé tartozott, akiknek voltak érdemeik a rendszer összeomlásában. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, ha kétségtelenül árnyalja is a képet, hogy a kollektív felelősség – nem kollektív bűnösségről beszélek – megállapításakor a nevének előkelő helyen kellene szerepelnie. Sokkal előbbre, mint azoknak az egykori ügynököknek, akikről a vita most és immáron két évtizede folyik. Ismerjünk meg minden nevet, egyetértek, de a már akkor is ismert nevekről, az ország, a pártállam, a kommunista diktatúra vezető és döntéshozó politikusairól se feledkezzünk meg. Akik, bár emberileg érthető módon ma már rendre határozatlan alanyok mögé bújnak, valójában azonban meglehetősen határozott alanyai és cselekvői voltak ennek a rendszernek.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr154342495

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Plagisztán 2012.03.27. 13:57:57

Hírnök jött, pihegve szólt: füst gomolyog a bíborosi konklávé kéményéből, megszületett a döntés! Természetesen Schmitt ügyéről van szó, végre megszólalt az emlékezetes dolgozatot vizsgáló bizottság. És kimondta: a fekete fehér, a nyuszika sárkánykígyó,...

Trackback: Plagisztán 2012.03.27. 13:35:55

Hírnök jött, pihegve szólt: füst gomolyog a bíborosi konklávé kéményéből, megszületett a döntés! Természetesen Schmitt ügyéről van szó, végre megszólalt az emlékezetes dolgozatot vizsgáló bizottság. És kimondta: a fekete fehér, a nyuszika sárkánykígyó,...

Trackback: Orbán Viktor: kamaszlány és miniszterelnök? 2012.03.27. 10:47:20

A március 15-ei beszéde után már nem maradt kétségem afelől, hogy Orbán Viktor valami érthetetlen okból kamaszlányként viselkedik. Hisztis, minden fiúra rákacsint, kelleti magát, nem is sejtve, hogy a középiskolában egy idő után az ilyen lányokat nem a...

Trackback: Orbán Viktor: kamaszlány és miniszterelnök? 2012.03.27. 10:47:00

A március 15-ei beszéde után már nem maradt kétségem afelől, hogy Orbán Viktor valami érthetetlen okból kamaszlányként viselkedik. Hisztis, minden fiúra rákacsint, kelleti magát, nem is sejtve, hogy a középiskolában egy idő után az ilyen lányokat nem a...

Trackback: A demokrácia alkonya 2012.03.27. 10:25:11

Kedves Naplóm!Második bejegyzésemben törlesztenem kell egy tartozást: leírom az elmúlt évek történetét. Arról, hogyan ért véget Magyarországon a demokratikus Köztársaság és vette át a hatalmat Orbán diktatúrája.1990-ben kezdődött. Véget ért egy álom, m...

Trackback: Németh Lászlóné politikus 2012.03.27. 09:45:09

A nap vicce kategória mai győztese a Wikipedia bejegyzése, amely Németh Lászlóné Zsuzsikát politikusként említi. Némethné az a gazdasági szakember, akinek nincs felsőfokú végzettsége. Egy 1976-ban szerzett középfokú, ma egy OKJ tanfolyam elvégzésével e...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.03.27. 09:42:31

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind “demokrata” múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsokat adott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságá...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.03.27. 09:39:25

  Egy évnyi szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van, 24 éve megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy megméresse magát a munkaerőpiacon. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegmani...

Trackback: Határozatlan alany 2012.03.27. 09:09:02

Egy dolog zavar: a Pozsgay-interjúban is megfigyelhető határozatlan alany. Mintha ennek a diktatúrának nem lettek volna működtetői, döntéshozói, haszonélvezői.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

menőmano 2012.03.28. 13:05:23

oppá" lemaradt!

A fenébe már!!! Ezzel a feltűnési viszketegségével, vagy nem is tudom, minek kellene nevezni!!!

nyünyüge 2012.03.28. 13:07:04

A Schmitt ügy a politikai kommunikáció szemszögéből:

Láthatólag müx :(.

www.kreativ.hu/marketing/cikk/schmitt_pal_alternativ_valosaga

ulrike (törölt) 2012.03.28. 13:11:10

@Szimba: És akkor mi lesz a marhákkal (kis marhák vagy igazi marhák a pontos megkülönböztetés végett)? Majd elkezdenek bőgni, hogy a név már foglalt, és egyébként sem készek átadni a parlamenti helyeket.

graycivil 2012.03.28. 13:17:13

Szerintem Schmitt-kritizáló moratóriumot kellene bevezetni a blogkommentek szempontjából addig, amíg ismét életjelt nem adnak a jobbos blogtársak, és megmagyarázzák, hogy a Ctrl-SP Ctrl-V az nem plagizálás, és szerintük mindenben tisztázódott SP. :-)

dr. Bubó 2012.03.28. 13:19:52

@graycivil: igen ez így nagyon unalmas hogy még a bájerzsóti sem védi...

valaki kiálhatna mellette a másik térfélen, csakhogy "egyenlőek" legyünk...

szólj TG nek... ugy se tuggya miről van szó... véggye meg...
hogy sportoló meg rendes családapa, tehát nyilván nem lop, meg ijesmi

menőmano 2012.03.28. 13:20:43

Már elnézést! De csak totálisan szerintük, tisztázódott...........
Ha, bár úgy hallottam, olvastam, hogy a jobboldal is totálisan megosztott az ügyben.........
:))

dr. Bubó 2012.03.28. 13:21:22

@graycivil: mellesleg a ormányunk és ártunk most dolgozza ki a stratégiát...

hogyan lehet védeni a védhetetlent... nincs könnyű dolguk... de legalább nem a gazdaságról van szó, addig se... meg nem más érdemi kérdésekről... csendben suhannak a milliárdok...

dr. Bubó 2012.03.28. 13:23:18

@menőmano: "jobboldal is totálisan megosztott"

ha ojjan arányban megosztott ahogy a disszertációban volt az önálló és a másolt munka aránya... akkor nincs gond...

apropó mutass egy védő írást... akár csak kommentet is...

még a névtelen kommentelők sem akarják a nikjüket lejáratni ezzel...

le van mosva a sitt ügy... a písz of schitt rászárad a fidesre... nem mossa le...

plautus 2012.03.28. 13:26:34

Érdekes beszélgetés volt ma a Klubrádióban reggel Gerő András és Pikó András között.
Többek között a FIDESZ identitáspolitikájáról volt szó, és nagyon tanulságos, ahogy Gerő ezt elemezte.
A konklúzió az, hogy tulajdonképpen történhet bármi, mindig lesz kb. egy-másfélmillió ember, aki kitart mellettük.
A másik oldalnál pedig pont az hiányzik, hogy nem sikerült ezt a magot kialakítani.

menőmano 2012.03.28. 13:26:42

Hát! Ja. Nyújtják, mint a rétest. ezt az ügyet (is).
Elterelő hadműveletnek is lehet nevezni, más fontos, gazdasági- politikai eseményekről, történésekről.
Mint az ügynökügy") Megy a parasztvakitás??!! Kérdés? Hatásos lehet, e még. Mármint azoknál, kiknél eddig "az volt"???

Szerintem "ez a fajta" eljárás? mármint a vakitás, lassan érvényét veszti, totálisan hatástalan lesz. Pozitiv politikai tőkét biztosan nem lehet vele kovácsolni.
Gondolom.
:))

menőmano 2012.03.28. 13:29:46

@dr. Bubó:
Ne kegyél Te ebben annyira biztos!!! Ki kell várni a végét!! Van még idő! sok-sok minden történhet.
Szerintem.

dr. Bubó 2012.03.28. 13:32:26

@menőmano: le fog mondani nyáron, de az OGY majd követeli 2/3dal hogy maraggyon...

lesz előrehozott is

menőmano 2012.03.28. 13:32:49

@dr. Bubó:
Elnézést! Lehet, hogy a totális", picikét sok, ebben az esetben, mármint a megosztottság esetében. Neked sincs mindig igazad.
Hogy nem egységes az álláspont, az meg biztos.

menőmano 2012.03.28. 13:34:31

@dr. Bubó:
Hát! Én ezt nem tudom.
:)

menőmano 2012.03.28. 13:37:49

Schmitt: nem mondok le "

"ezt mondta az államfő szerdán Szöulban,"

hvg.hu/itthon/20120328_schmitt_nem_mond_le#rss

dr. Bubó 2012.03.28. 13:40:32

@menőmano: pedig nagyon vártunk egy halk igent...

aszekelyek 2012.03.28. 13:41:51

@Szimba: :) Kezd összeállni , hogy miért akkor dobatták be agresszolgával, az azóta is csócsált gumicsontot a húsz év előtti , k.e. diplomáról. Olyan jól lehet elterelni a figyelmet a blog témájáról. Végignéztem, hogy szűnt meg az arról való diskurzus. Normális embert éppen az nem érdekel, hogy húsz éve, a testnevelési főiskolán mi a frászért fogadták el azt a disszertációt. engem speciel azért sem érdekel, mert tudom, hogy mentek a dolgok akkoriban. Kellő hátszéllel. egy seregnyi diploma ment így át. Meg el is évült. Meg nem is őlt meg senkit és semmit nem vétett politikailag és gazdaságilag Magyarország jövője ellen. Nem tudom nem észrevenni a dramaturgiáját ennek a két pontosan időzített dolognak. HA valaki azt hinné, ezek úgy jönnek a médiába, hogy valaki hasára üt, akkor téved. Erősen. No akkor, ha nincs semmi érdemleges hozzászólás a lezáratlan, tisztázatlan múltról , amivel csak visszaéléseket követtek el eddig is, akkor pá. Ezt nem gondolom jó szabadidős tevékenységnek , hogy a lerágott csontot csócsáljam . Nyomhatják még egy darabig tőlem. Vélelmezem , egytől egyig tartótisztek voltak, húsz éve előtt , akik ezt kieszelték megszervezték , vagy hasonlók.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: MINDKÉT ESEMÉNY EGY IDŐBEN ZAJLOTT!!!

Tehát akkor a kérdés : Mi volt releváns a nyolcvanas évek vége felé valójában ? Az a diploma , mit sosem használt semmire a jelen k.e. , vagy az , hogy lopták ki a rendszerváltást is Magyarország szájából és szerveztek "menedékházat " maguknak a diktatúra Pozsgain kívüli üzemeltetői és azon belül is akik megtartották mind a politikai , értsd média hatalmat és a gazdaságit is. Mivel ezeket egyszerre volt praktikus birtokolni. Akárminek is öltöztek át közben. ? remélem, nem hagyják az ide járó ép elméjűek, hogy másról legyen szó. Hosszan.

Nagyon jól elvoltak ők azelőtt is és azután is. A szegény áldozatai a k.e. úrnak és a zorbánnak... és főleg Pozsgainak...Megyek, összerakok még egy zsák lombot. Mert az legalább zöld. :) agriculture. Délelőtt már egy nagy adagot ráhordtam a komposztra. Nyílnak a nárciszok és az első rügy is kipattant a 2006 . október 23.-án ültetett magnóliámon is. Az eperpalánták is szépen dugják ki a levélkéiket.
p.s. Kedves Gábor! Megnéztem a Csermely beszélgetést. Érdekes volt az , amit a cseh illetőtől idézett. Havel őt kérte , szabadítson ki két harcostársát , a kelet németek átvonulásáról mondottak szintén, ami k miatt a németek őt is kitüntették... és az , hogy a Benes dekrétumok két országban érvényben vannak , az EU alapelvének ellenére az önrendelkezésről. Segítenünk kell őket , valóban:) , hogy ezt kijavíthassák...
Az se volt semmi , amikor azt idézte , szintén államminiszter korából , ha jól tévedek , hogy őt egy másik volt szoci országban , Nagy Imre sorsára juttatták volna ... Nagyon figyelemre méltó beszélgetés volt. Megért egy posztot.

dr. Bubó 2012.03.28. 13:47:52

@aszekelyek: végre megjöttél Birka! előbb pozsgait véded? maj jöhetnek dok torok?

aszekelyek 2012.03.28. 13:51:38

@nyünyüge: pol. komm-ban mindig , mindenütt csak ez működik. :D Általámos iskola nyolcadikos tankönyv , magyar irodalom- történelem.
1949.évi XX. olvasmány.

-Istenkém , -mondta lendvarnyú.
- Horn Gyula akkor éppen a nem jó oldalon állt. Oszt jónapot!
Halkan , a mellette ülőkhöz:
-Nem ez van a szőnyeg alatt elvtársak ? Mindig belebotlunk.

Házi feladat:
Kedves gyerekek! Most helyettesítsétek be H. GY. neve helyett Pozsgai Imréét... Ugye milyen érdekes ?

lüke 2012.03.28. 13:52:40

@dr. Bubó:
majd telefonon megkapja az infarktust, ahogy rég........
csak türelmetlenek vagytok

dbeata 2012.03.28. 13:56:53

@Szimba: Hja aki régebbi számokat is olvas... :)

takács bálint (törölt) 2012.03.28. 14:00:06

@tibapó:
csakhogy a szél a medencében egyidőben fúj össze-vissza. kavarog. arról nem beszélve, hogy sokszor jön az anticiklon, és olyankor a medencében szinte teljes a szélcsend. errefelé a szélturbina arra alkalmas, hogy egy nagyobb farmot, vagy egy kisebb szövetkezetet időszakosan ellásson energiával. szerintem ez ötödikes környezetismeret. lehet, hogy én hülye vagyok. és az elempé az okos. de fordítva is lehet. egy medencében szélenergiával nem váltasz ki semmit.

egy kiterjedt síkságon nem keletkezik annyi agrárhulladék, amivel egy nagyobb biomassza erőmű támogatás nélkül nyereségessé (fenntarthatóvá) válhatna. vessük be energiafűvel pannon síkságot. na most az energiafűnek van egy szép magyar neve: gaz. oké, ahol nem terem meg más kultúra, oda vessünk gazt. mocsaras területen termeljünk nádat. de errefelé éppen nem ez a pálya.

hanem nyilvánvalóan az, amit az elempé a legjobban ellenez. kisebb vízerőművek kellenek. most az egy dolog, hogy az elvtársak a gátat a kanyarba akarták megépíteni. olyan kisebb erőműveket kellene építeni, ami turisztikai látványosságnak sem utolsó. és ami a környéken a lakosságot ellátja olcsó energiával. vízerőművekkel lehet részben kiváltani paksot. szerintem ez a nyilvánvaló kategóriája. csak ez ügyben sem mer megszólalni semmiféle szakértő. mert lófaszjóska politikusok ülnek a parlamentben. én sem vagyok szakértője ennek. egyszerű állampolgárként gondolom azt, hogy ezek nyilvánvaló dolgok. lehet, hogy tévedek, de lehet, hogy az elempének nincs igaza.

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 14:00:07

@nyünyüge: Egy komment:

Nam John D:

"Magyarország tükörképe Schmitt Pál, ennyi."

ennyi

Szimba 2012.03.28. 14:00:28

@aszekelyek:

1. Vagyis megbocsátottuk a szocializmus diplomákra vonatkozó "hátszelét" is? 1991 már a rendszerváltás után volt, bár valóban működhettek a régi beidegződések, gyakorlatok.

2. Nem az a baj, hogy gyorstalpalón, csalással lett doktor Schmitt Pál, hanem az a baj, hogy most közt. elnökként, egy igen magas pozícióban, amelyben elvárható, hogy valaki legalább látszólag tisztességes legyen, hiszen az országot képviseli külföldön, egyszerűen lesöpri a Fidesz az asztalról ezt a kis "apróságot".

3. Nem lehet vizet prédikálni, és bort inni közben. Schmitt hiteletelenné tette minden eddigi mondatát, megnyilatkozását.

4. Attól, hogy az MSZP (IS) gazemberek gyülekezete, nem lehet felmenteni a Fideszt.

5. Azt is megcsócsáltuk - legfeljebb nem olvastad -, hogy Magyarországnak éppen a kedvezmények, a lazítások, az a bizonyos gulyáskommunizmus átöbbet ártott erkölcsi züllés tekintetében, mint a többi szoc. országban a fekete-fehér kemény diktatúra. Ott legalább mindenki tudta, ki hová tartozik, ki az ellenség, ki miért mit csinált.
Nálunk meg "belülről bomlasztotta" a rendszert mindenki. Naná, mindenki azért lépett be az MSZMP-be, mert ott akart bomlasztani!:-)))

aszekelyek 2012.03.28. 14:02:17

@dr. Bubó: van itt neked egy kis szórakoztató irodalom. Most megyek. Amit közölni gondoltam , már leírtam. Pá! Beszélgethetünk arról is, miért is nem tárgyal az IMF még mindig. Pozsgai abban a beszélgetésben idézte Margaret Thatchert is. She gave an advice , but rather warned him. : Be very careful with them !

dr. Bubó 2012.03.28. 14:02:35

@Szimba: "mindenki azért lépett be az MSZMP-be, mert ott akart bomlasztani"

most meg a fidesbe...

aszekelyek 2012.03.28. 14:08:26

@Szimba: nem megbocsátás. Egyenlő elbánás elve. :) Az nagyon nem fair , hogy csak S.P. monnyon le emiatt. Meg aztán azok , akik most ezt előhúzták bár jó rég tudták, , megbocsátani látszottak neki is ! , eladdig , míg alá nem írta az új alkotmányt. Fontosnak tartom ezt is megjegyezni. :)
Sokan zsarolhatóak még rajta kívül és azt tudjuk , hogy és kik szoktak nagy elánnal , politikai céljaik megvalósítása érdekében zsarolni. Ne legyünk álszentek. Ez pl így kapcsolódik az ügynöktörvényhez és a poszt témájához. Nem tudták beszervezni most , hát kicsinálják. Annyira átlátszó ez a bosszú. Ebben nem vennék így részt , ha lehet.

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 14:10:32

@aszekelyek: Kedves fideszbirkák, ezzel a palibával nagyon csúnyán beégtetek.

livengood 2012.03.28. 14:10:55

Itt ez a szörnyű Schmitt ügy, ami már megválasztása óta nem róla szól.

Itt a vége. Elsüllyedtünk...

Gábor pedig egyre ritkábban ír. Talán mert már nincs kinek, nincs miért.

menőmano 2012.03.28. 14:11:02

@dr. Bubó:
Most tudomásul kell venni, még ha nehéz is, hogy az államfő nem-et mondott.
:)

fidesbe... "

:)))))))

Szimba 2012.03.28. 14:11:20

Pozsgayról még annyit, hogy csupán a reformok elindítójának járó tisztelet miatt nem röhögöm ki, amikor képes azt mondani, hogy "rájött, hogy a telefonját lehallgatják".

Bocsánat, de akkoriban mindenki tudta, hogy telefonon, még az utcain sem szabad semmi konkrétat vagy félreérthetőt mondani senkinek, mert kb. mindent, mindenkit lehallgathattak.

A valamire való, de a legkisebb vezetőt is rendszeresen lehallgatták, mivel alig volt telefon nálunk.

Még első főnököm magyarázta el, hogy a kattanás pl. mit jelent, ha felveszem a kagylót, és utána vagy közben hallom. (Késve vette fel, ill. megunta hallgatni, és előttem tette le a kagylót, azaz szakította meg a vonalat az ügynök et.)

Nehogy már Pozsgay a 70-es években jöjjön rá, hogy juj, nahát itt lehallgatások, jelentések, megfigyelések vannak! És nehogy már ő ne látott volna jelentéseket, és neki ne kellett volna jelentenie, amikor egy ócska kis üzemi lap szerkesztőjének is jelentenie kellett. (És ki is rúgták a titkárnőjét emiatt.)

Pozsgaynak szépen csendesen ülnie kellene a babérain, amit megérdemelt, és nem eljátszania a nagy forradalmárt, ami azért valljuk be, nem volt.

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 14:12:21

@livengood: Pedig, ha TG nem ír, akkor az lmp-nek vége. :-)

lüke 2012.03.28. 14:16:55

@Szimba:
Makk K Moszkvában forgatott, nehezen lehetett hazatelefonálni,
kattanást hallott és beleordított a kagylóba:
alezredes elvtárs lépjen ki
(ez volt a filmgyári szállóige)

aszekelyek 2012.03.28. 14:17:00

@Szimba: nem lesöprik. Nem is mondathatják le. Alkotmányosan:) 89-es szerint sem. Sosem volt más a hatásköre a kormánynak. Mindig a k. e. hatásköre és magánügye volt , hogy lemond-e. Szerintem mások hiteltelenítették el a k.e.-t. A rájuk jellemző, dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha a miénk megdöglött módon. Egészen bizonyos, hogy saha senki meg nem tudta volna, hogy is volt a disszertációval anno, ha a k.e. Nem írja alá az új alkotmányt. Vagy másként tesz a kedvükre. Ne hagyd magad átverni. Nem a tisztesség itt az a motívum, mely az őt bevádolókat vezette. Hanem az érdek és a bosszú. Semmivel nem különbek nála. A mocskosszájú alternatív k.e. pedig nem tud ilyen diploma körüli bajba hozódni. Mivel nincs neki. Ettől már mindjárt alkalmas. Vannak ugye a többi volt k.e. életében is olyan momentumok, melyek nincsenek ínyére. Sólyom elnök úr pl. kitart ma is amellett, ha mást nem mondott, hogy az igenis úgy volt jó, hogy a menedékházat létrehozták a 89-esben a kedves elvtársaknak, kiknek a haja szála meg nem görbülhetett a '89-es szerint. Véleményem szerint kizárólag erről van szó, amikor az új törvény aláíróját ki akarják csinálni. Mivel a hatalmukat átmentették, meg is vannak hozzá az eszközeik.

livengood 2012.03.28. 14:19:21

@SzélsebesVelorex: ...ha csak az elempének lenne vége, jó lenne...

Azért jó napot neked.
livengood

Szimba 2012.03.28. 14:20:13

@aszekelyek:

Az IMF más téma. És a bankok is más téma, Sőt, Brüsszel tevékenysége, és az ottani képviselők munkája is más téma.

Nem is érintette TG elemzése most.

Valószínűleg nem is fogja, mert ezek sokkal inkább gazdaságpolitikai ügyek, és sajnos valóban a lehető legrosszabb döntések voltak. Ennek köszönhetően adósodott el Magyarország oly mértékben, hogy teljesen ki van szolgáltatva, és a léte szinte a külföldtől, a külföldi befektetőktől, bankoktól függ.

Sőt meg kell jegyeznem, hogy a mohácsi csatavesztés is baromi sokat ártott Magyarországnak.

Ettől még Schmitt Pál Magyarország szégyene, amit lazán semmissé tehetett volna a Fidesz, ha azonnal kéri, hogy önként mondjon le:-)) Ha már magától nincs annyi esze, önállósága. Nem igaz, hogy nincs még egy tollnok a Fidesz házatáján, aki mindent ugyanolyan szépen aláírna nekik.

Szimba 2012.03.28. 14:21:40

@lüke:

Ugye!
Ma már senki sem tudja elképzelni, hogy mennyire gyatra volt a felszereltsége technikailag is a BM-nek.

dr. Bubó 2012.03.28. 14:21:46

@aszekelyek: te teljesen beteg vagy....
ha dr snitt páleszről van szó akkor miért hadoválsz mellé...
mindenki hüje, csakhogy róla ne kelljen egy szót se szólnod... terelsz birka...

a lopás az lopás... mindegy hogyan derül ki... legjobb lett volna ha ő mongya el...

a zalternatív KE-t én is lexarom, nem értem minek terelsz...
de legalább nem hazudta hogy van doktorija...

azér ártatlan mert minden politikus zsarolható? ez inkább szánalmas nem?

te mekkora po:cs vagy... buta rohatt zombirka...

aszekelyek 2012.03.28. 14:23:07

@SzélsebesVelorex: Ugyanezt tették az ügynöklistákkal is. Akit le akartak gyilkolni , azt bedobták a médiába. Tehát nem váltottak móccert sem.
Fogadja őszinte részvétemet , amiért ilyen jellemtelenre sikerült.

Szimba 2012.03.28. 14:23:19

@aszekelyek:

Melyik közt. elnökünknek volt még plagizált doktorátusa? Mert mondd meg, és ugyanúgy elítélem.

dr. Bubó 2012.03.28. 14:23:21

@Szimba: +amerikában verik a négereket +etiópiában éheznek, +fleto lopott...

dr. Bubó 2012.03.28. 14:24:43

@aszekelyek: de ahhoz hogy ijjen vád lehessen ahhoz el kellett követni az ALJASSÁGOT...

@Szimba: amúgy meg: mit keres oszkópéter a wizerben ????

aszekelyek 2012.03.28. 14:26:46

@Szimba: Az a csócsálás igen sovánka vót. Egyébként egyetértek a morális kártétellel , amit akkor elkövettek. Ahhoz hasonlót hirtelen csak a megélhetési bűnözés legalizálását tudnám csak hozni. Ami valahol persze ugyanaz. Elvi alapon mindenképp.

Szimba 2012.03.28. 14:29:48

@aszekelyek:

Ha esetleg emlékszel rá, én egyértelműen az új alkotmány elkészítése mellett voltam még 2 éve.

Amit végül összegányolt a Fidesz, az nem alkotmány, hanem egy kalap sz@r. Később ezt kénytelen voltam elismerni.

Szerintem az 2/3-ad, sőt állítom a maradék 163 is annak drukkolt, hogy a Fidesznek sikere legyen, oldja meg a legjobb tudása szerint a bel- és külügyeinket, hiszen az mindenkinek jó.

Óriási csalódás volt minden reménykedőnek, hogy nem így alakultak a dolgok.

Szimba 2012.03.28. 14:45:54

@aszekelyek:

Monnyon le minden köztársasági elnök, aki lopta a doktoriját! - íg jó?

Sőt, monnyon le mindenki, aki lopta ...stb.
Vizsgáld felül az összes politikus doktoriját! Én benne vagyok!:-))

aszekelyek 2012.03.28. 14:48:28

@Szimba: Azt nem írtam , hogy másik k.e. nek volt olyan. Az viszont tény , hogy börtöntársak elmondtak egyet mást egy másikról, ami szintén kapcsolódik szervesen a poszthoz. követelte-e valaki a lemondását? Vagy ajnározták, mintha mi sem történt volna ? Egyébként is másoknál vannak a dokumentumok és infok. Szerintem róluk nem hallunk az atv-ben. Romsics kandidátusiját be is tiltották , vagy zárolták...Az meleg volt , nem plagizált :D íííolvasom, hogy már írták... meg még egy párat. Voltak ugye tabu témák:) Szerintem súlyozzuk ezeket a dolgokat. elkenésében nem vennék részt. Amint azt említettem. Újabban elévülhetetlen már a kommunista rezsimek tömeges gyilkolászása. Tudtad ? A doktorik cikijei meg elévültek.

graycivil 2012.03.28. 14:48:54

@aszekelyek: " míg alá nem írta az új alkotmányt. Fontosnak tartom ezt is megjegyezni. :)"

Tehát elismered, hogy saját (jobb) oldaláról buktatták meg?

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 14:49:03

@aszekelyek: Véded a védhetetlent. Ez a legundorítóbb bennetek! Ez a fajta mindenáron összezárás rajtatok kívül maximum a maffiára jellemző.

Ha palibá nem a fidesz házi közt. elnöke lenne, hanem bármelyik másik párté, akkor ti lennétek a leghangosabban jajveszékelők, hogy ilyen az ország első embere...

graycivil 2012.03.28. 14:54:36

"Polityka: Megkérdőjelezték egy független ország alkotmányos jogrendszerét

A Polityka című lengyel hetilap szerdai számában hangsúlyozta, hogy a szuverenitás az ország belső rendszerének független kialakítását jelenti, ennek függvényében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság és az Európa Tanács, "két nemzetközi szervezet megkérdőjelezte az új magyar alkotmány és jogszabályok normatíváit..., azaz egy független ország alkotmányos jogrendszerét" és az Országgyűlés döntéseit."

www.hirado.hu/Hirek/2012/03/28/13/Szigoru_velemenyek_igy_latjak_kulfoldon_a_Schmitt_jelentest.aspx?source=hirkereso

Ha jól tudom, az anya "beleegyezésével" saját lányát rendszeresen megerőszakoló apa "belügyébe" is beleszóltak, pedig itt is egy "független család normarendszerét" kérdőjelezték meg.

graycivil 2012.03.28. 14:56:40

@SzélsebesVelorex: Ne báncsd má! Inkább fejezzük ki csodálatunkat egy olyan ember iránt, akinek "ilyen erős a hite"! :-)

Szimba 2012.03.28. 14:57:08

Azért ezt a Lenin Intézeti dolgot sem nagyon emlegeti senki, pedig ha már ügynököket, meg hithű kommunistákat keresünk, és szeretnénk kizárni őket a politikai életből, akkor azért Pozsgay et. valahogy kilóg a Fideszből. Vagy mégsem?:-DD

"...az érettségi megszerzése után a Lenin Intézetben tanult, ahol 1957-ben diplomázott. 1950-ben lépett be az MDP-be, majd 1956-tól annak utódpártjának (MSZMP) tagja. 1957 és 1965 között az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme igazgatója, majd 1968-ig a megyei bizottság agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1969-ig annak titkára. Ekkor a KISZ KB sajtóalosztályának vezetőjévé nevezték ki. 1971-től 1975-ig a Társadalomtudományi Szemle főszerkesztő-helyettese. 1970-ben védte meg a filozófiai tudomány kandidátusi értekezését.

Kormányzati pozícióba először 1975-ben került, amikor kulturális miniszterhelyettessé nevezték ki. 1976-ben megkapta kulturális miniszterré történő kinevezését is, 1980-ban a minisztériuma megkapta az oktatásügyi feladatköröket is, a minisztérium pedig felvette a Művelődési Minisztérium nevet. Ekkor lett az MSZMP Központi Bizottsága tagja is.

1982-ben kiszorult-kiszorították a hatalomból. Utolsó intézkedései közül a legmaradandóbb az önálló társulatú budapesti Katona József Színház létrehozása volt. Papíron kiemelték, nem számított „bukott kádernek”, áttették a Hazafias Népfront Országos Tanácsába, ahol főtitkári pozíciót viselt. 1983-ban jutott be először az Országgyűlésbe. 1985-ben az akkor kialakított országos listáról szerzett mandátumot. 1988-ban az MSZMP Politikai Bizottsága tagja lett és visszatért a kormányba, előbb Grósz Károly, majd Németh Miklós miniszterelnöksége alatt államminiszter. Ebben az időszakban (1989–1990) a Tájékoztatáspolitikai, a Tudománypolitikai és a Nemzetiségi Kollégium elnöke is.

Ő volt az első állampárti politikus, aki az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte (1989. január 28-án, Grósz Károly távolléte alatt). Nagy Imre újratemetésén ő volt az egyik politikus, aki őrt állt Nagy Imre koporsójánál. 1989-ben a párt újonnan alakult Elnökségének és a Politikai Intézőbizottságnak is tagja. A Magyar Szocialista Párt alapítója és első elnökségének tagja volt. Ugyanebben az évben a párt köztársaságielnök-jelöltje." (Wikipédia)

aszekelyek 2012.03.28. 15:00:11

@Szimba: Látom nem láttad a beszélgetést, amiről írta Gábor a posztot. Abból idéztem. Minden, mindennel összefügg. elhihetjük MArgaret Thatchernek szerintem. Ő ugyan az ENSZ pénzügyi ..nak tagjai vagyunk-e Mert ugye ez akkor volt, amikor Magyarország éppen a csőd szélén volt , nyolcvanasok elején és akkor beléptünk Fekete János ötletéből és javaslatára! a z IMF-be. Világbankba. Mivel akkor is annyi telt az elvtársaktól mint bajnaitól a kibák ügyében. Nem értettünk hozzá... Csak a saját pecsenye sütögetéshez. No így lett még vagy kettő, csődközeli. Horn és ferink idején. "006-ban is esküdöztek, hadd hozzák ők rendbe, amit elqrtak. Mit csináltak? Még egy csődközelit és azonnali gigahitelt...Mondd meg nekem , miért kéne őket még egyszer a közkassza közelébe engedni ? Közben pedig mindenrőlazorbántehet. Gondolom, már a nyolcvanas évek elején is ő tehetett róla...

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 15:03:16

@graycivil: Amúgy meg kit érdekel, hogy ki a köztérsasági elnök? Nincs is olyan nálunk, hogy köztársaság.

Hát! Komolyan... Ennyi!... oszt jó napot?

Totálisan!

aszekelyek 2012.03.28. 15:07:11

@graycivil: vannak problémáid a szövegértéssel. Látom. Lassan mondom. Akik elvárták volna , sőt presszionálták , hogy ne tegye- a 89-es hős védelmezői - , húzták elő azt a szőnyeg alól , amit addig ott őriztek a disszertációról húsz éve. Nem a sajátjai csinálták a cirkuszt mindenfelé az alkotmány miatt. ferink , emlékezetek , személyesen megígérte , azért még sokkal keményebbet adnak , mint amit a médiatörvénnyel csináltak az EU-ban..

Szimba 2012.03.28. 15:11:26

@aszekelyek:

Hát...., éppen Pozsgay mondja az interjúban, hogy azok az emberek, akik 56-ban gyilkolásztak, már halottak, mivel akkor is 30-as éveikben voltak azok, akik tevőlegesen is, vagy aláírásukkal halálba küldhettek bárkit.

Ez azért egy egyszerű összeadás-kivonás által megállapítható.
Talán 1-2 ember él még közülük. Vagy akörül vannak, mint Pozsgay, azaz 78 év felett.

Viszont arról is beszélt (senki sem olvassa, hallgatja TG kötelező olvasmányait?), hogy egyrészt nincsenek meg már az ügynöklisták, másrészt emberségesen kellene hozzáállni. Harmadrészt meg kicsit elszólja magát, amikor azt mondja, hogy a 40 év alatt pozícióban levő MSZMP-seket lehetne elővenni.

Hopp, egy légy! Ki lépett be 50-ben, a legvadabb időkben, a PÁRT-ba? Csak nem Pozsgay et.?

aszekelyek 2012.03.28. 15:11:36

@SzélsebesVelorex: akkor Lichtensteinből írogat nyilván. Ha ott nincs olyan.Esetleg az alkotmányos királyságból. Védem a véreskezűeket? Nem. Az a védhetetlen.

livengood 2012.03.28. 15:11:47

@Szimba: jobb a 163, egyébként rémlik valami dajcs diplomájáról is

graycivil 2012.03.28. 15:11:59

@aszekelyek: Bíró Úr! Kérem Védencem felmentését, mivel egyértelműen bebizonyosodott, hogy az Áldozat szándékosan gyilkolta meg magát, hogy ezzel a gyanút Védencemre terelje. :-)))

Amúgy valóban kezd bennem ébredni a gyanú, hogy "mindenrőlazorbántehet" és "ennélbármijobblenne". :-(

dr. Bubó 2012.03.28. 15:15:46

a sokarcú álamfőnk

dr snitt plágium a doktori lopó...

dr shitt pálesz a hejesírás védnöke...

dr sitt pali a független magyar bíróság által elitélt bűnöző...

és ezek mind mind tények...

aszékelyek! védd a védhetetlent!

ulrike (törölt) 2012.03.28. 15:17:35

@aszekelyek: Támogatom álláspontod, védd az elnököt. Ez segít. Az ilyen elkötelezett kiállás. Többet mond, mit bármi más, miközben zúdul rá a baloldal, a jobboldal és a semlegesek árja (nehogy félreértsd). Van kibe kapaszkodni. Szép.
P.S. A Vaskapu előtt majd ereszd el, lesz még tán esélyed partra evickélni. Így csak rövid ideig hiányolunk, mert hamar száradós fajta vagy. Hajrá, Elnök Úr! Vesszen Ferenc!

Szimba 2012.03.28. 15:18:10

@aszekelyek:

No, most ki védte Gyurcsányt, Bajnait vagy akár az MSZP-t? Mert én aztán nem.

Az sem volt titok, hogy még a szocializmus idején adósodott el az ország óriási mértékben. (Megnéztem a kötelezőt!!!!) És hallottam, hogy Margaret T. feltartott mutatóujjal mit mondott Pozsgaynak (már későn persze).

És ha rajtam múlik, akkor nem mehetnek nem a közkassza, hanem semmilyen kassza közelébe az említett urak, hölgyek.

Ám mindez nem éppen Schmitt Pali doktorijának a védéséhez tartozó elem.

aszekelyek 2012.03.28. 15:19:01

@Szimba: Egészen addig , amíg nem akarták ezzel besározni , addig semmi foltot ő nem ejtett , -ő azután sem- Magyarország kárára. Akik ma ezt nyomatják , ők minden oldalról támadják a jelen Magyarországot , mert még mindig nem állt ki Orbán mögül. Tudod azt tanítják, egyetemen persze, hogy ne adj ki magadról semmiféle olyan infot , amivel támadható lennél. Akik ma Magyarországot kiteszik ezeknek a támadásoknak , a felületről gondoskodva erősen , azok leszarják ezt.

Szimba 2012.03.28. 15:23:26

@aszekelyek:

Liechtensteinben főlegvár van, és herceg.
Deazistennek sem akart értemjönni a lován.:-(

aszekelyek 2012.03.28. 15:23:32

@Szimba: nem védem azt. Ismertettem a 89-es alkotmány szerinti jogait és a kormányét. Kifejtettem , hogy miért most húzták elő azt Pont az övét. A sok-sok közül. elég sokan szereztek úgy diplomát, akik ma ágálnak és nem tudod. :) Védeni neki kellett. Hagyták is neki. Nekem se akkor, se most nem kell. A kormánynak meg különösen nincs vele semmi dolga. ez a törvény. :) Szegje meg a kormány?

nyünyüge 2012.03.28. 15:24:50

Ki hiányolta a délelőtt a narancsoldalt?
Beszédem volna vele kint a kocsma előtt :)!

Szimba 2012.03.28. 15:25:55

@tibapó:
Mit tudom én! Nem vagyok romológus, szociológus, politikus.

Csak 1-2 felmérést olvastam a témában. Azok is inkább a kisgyermekkori nevelésre vonatkoztak elsősorban.

dr. Bubó 2012.03.28. 15:26:01

@nyünyüge: ez csak egy rohat narancs... má bűzlik... záp...

ez a mellé duma már nagyon gyenge... meghogy nemzetközi coclib támadás...

qva unalmas és harmatos...

graycivil 2012.03.28. 15:27:53

@aszekelyek: Te ilyenkor komolyan veszed magad?

Ezért mondom, hogy lehet, hogy a "lebukástól félő, lopakodó becstelenségnél" a jelenlegi "nincs mitől félnünk a hatalomban nyílt becstelensége" sokkal-sokkal rosszabb.

aszekelyek 2012.03.28. 15:28:28

@Szimba: nem szép tőle:) @ulrike: talán olvassa el még egyszer nem védem az elnököt. A kormányt igen. Nincs hatásköre többre. Az elnöknek pedig nem kell lemondania. Ez a törvény. Ő dönti el. Inkább firtatom, hogy kik támadtak rá és miért pont most, húsz év után ezzel a stiklivel az elnökre. Ja és az akkori gyakorlatnak megfelelt. Szerintem akkor az akkri gyakorlat mondjon le:) ezzel a kormánynak nincs több dolga. Nálunk ez a 89-es és a jelen alkotmány szerint így törvényes. Követelné, hogy megszegje a kormány?
Nehogy már agresszolga és bánóék legyenek az etalon tisztességből és a bírái is a k. elnöknek! Az nagyon okádék dolog lenne!

Szimba 2012.03.28. 15:29:16

@nyünyüge:

:-DDDDDDDDDD

Várjátok meg még Tölgyes urat. Én inkább most befejezem.:-)

bariga 2012.03.28. 15:30:56

@Szimba: Hát igen, az ember egyik ámulatból a másikba esik.
Én nem értem ezt a stílust, nem tudom hol tanulták és miből gondolják, hogy ilyet komoly politikusoknak illik mondani.
pl.a Tomikát már nem is lehet idézni, annyira alpári
Viktor a saller, koki, kóceráj és még sok más,
Lajoska a telekpozítv, NB akárhányas edző
Lacika aljadék játék

Visszamenőleg ki kellene osztani néhány gyerekszobát.
Nem szeretném, ha a világban azt gondolnák rólunk, hogy ilyen bunkók vagyunk mi magyarok.

Arról már nem is beszélek, hogy ez hány milliárd forintba került már eddig is.

aszekelyek 2012.03.28. 15:33:22

@graycivil: valóban. Amit megengedtek maguknak az érinthetetlenek , akik nem Orbán és nem is a K.e. úr , azok sokkal rosszabbak. Nem , a lebukástól sem féltek , mivel érinthetetlenek. Lebuktak. Na és? Most éppen alkotmánybíróságot zaklatnak. Meg a szegénységről papolnak. Gyomorforgatóak. Szerintem, akiktől elvette a pénzüket, közalkalmazottak, éppen arra vágynak , hogy feri és bajnai a szegénységről és a jogállamról papoljon nekik. A MOTIM -ban alkalmazottak nem különben. A volt,libatenyésztők nem különben. Rablóból lett pandúrok.

Szimba 2012.03.28. 15:33:57

@bariga:

De, ilyen bunkók vagyunk:-(((
Mert megérdemeljük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

komment1 2012.03.28. 15:34:51

Kedves TG!

Nem szoktam facebookra írni, úgyhogy ide írom a véleményem a Schmitt ügy kapcsán bedobott ötletéről.
Szerintem nagyon jó ötlet, hogy valamit igenis kellene már lépnie az akadémiai értelmiségnek az ügyben, mert hatalmas botrányról van szó. Viszont magam részéről a legkevésbé sem tartom jó ötletnek, hogy ennek következményét a doktori és BA/MA hallgatók viseljék. Megmondom egész őszintén, a magyar akadémiai életről a lehető leglesújtóbb a véleményem. Az egész rendszert úgy ahogy van alapvetően tartom korruptnak, kontraszelektáltnak. Természetesen nagyon sok értékes ember sok értékes dolgot tett és tesz le az asztalra még ilyen körülmények között is, de szerény véleményem az, hogy a valódi tudomány művelését, az új tudományos eredmények elértét nemhogy jutalmazná ez az egész magyar akadémiai rendszer, hanem alapvetően bünteti, ugyanakkor a puha gerinc a lehető legjobb módja, gyakorlatilag feltétele az érvényesülésnek. Schmitt ügye ennek a helyzetnek csak a látlelete, és ez az egész magyar akadémiai életet jellemző mocsár is pusztán a nagy magyar mocsár része - éppen ezért cseppet sem véletlen szvsz, hogy ekkora felháborodást vált ki egy úgymond tudományos belügy. Azt sem tartom véletlennek, hogy akadémiai körökben szinte mindenki lapít, mint az a bizonyos a fűben, úgyhogy éppen ezért tartom nagyon jó ötletnek a gondolatot, hogy végre kicsit fel kellene rázni ezt az állóvizet, csupán a formájával nem értek egyet - így is éppen a diákokon és fiatal kutatókon csattan legtöbbször az ostor, ez az egész magyar rendszer számukra a leghátrányosabb, jellemzően nem pl a rektorok szokták mindennek a hátulütőjét elszenvedni.

nyünyüge 2012.03.28. 15:34:53

@SzélsebesVelorex:
Ebben a cikkben le van írva a kormányoldali kommunikáció lényege:
www.kreativ.hu/marketing/cikk/schmitt_pal_alternativ_valosaga

És ha sikerült elhitetni, hogy SP-t alaptalanul támadják, onnantól már elvi kérdés, hogy minden kellően elkötelezett és szemellenzővel ellátott hívő a védelmébe vette. És ha egyszer beállt mögéje, akkor már igen nehéz arcvesztés nélkül visszakozni. Ekkor jönnek a hajánál fogva előrángatott érvek és a jól bevált kommunistázó, gyurcsányozó, ... panelek.

Szimba 2012.03.28. 15:36:24

@aszekelyek:

Egykutya. A pandúrokból (jogászokból) meg rablók lettek:-((

ulrike (törölt) 2012.03.28. 15:36:28

@aszekelyek: Megbocsásson, de egyszer elolvastam futtatását, és tiszta lelkiismerettel itt a nyilvánosság előtt kijelentem, semmi olyasmit nem tettem, amiért másodszori olvasásra kellene ítélnie.

aszekelyek 2012.03.28. 15:36:40

@bariga: őszödiből lehetett ihletet meríteni:) Sok volt benne a qrvaország és a többi. Ilyes szenvedélyes igazságbeszédekben ez előfordullik:) A hevület , tudod:) Fel akarta rázni a ferink a frakcijjót.... Használat előtt felrázandóak , eszerint. Aztán felhasználta őket. :) A bizalmi szavazáson pl.

aszekelyek 2012.03.28. 15:43:38

@Szimba: az lenne a fair. Mindenkiét akik akkoriban a gyakorlatnak megfelelően kapták..)
Pontosan. Éppen havasnál volt török egyik este.Civil a pályán-ban. Simán megkérdezte tőle, ügyvéd úr, mennyi s a százholdas pagonyod? mer beszélik. Már azt, hogy pesti ügyvédek vásárolták fel a termőföldet. Kicsit dadogott és azt mondta, a nagybirtok , csak az a jó.... :) Így valahogy:) Két hazudozásból élő szakmány van. Az a jogászkodó és a reklámszakember. A politikai azon belül , naná. Használt autókereskedőkre rávernek , sokat. Volt ott egy nagyfejű kis kezű is. elfeldtem a nevét. Zentai? Meg egy Magyar Hírlapos fiú. Nagyon jó kis műsor volt.

@ulrike: Az más. Ha direkt akarja úgy értelmezni , legyen. :) Szabad a véleményünk. Az öné is , az enyém is. Ha el is tér. Liberális vagyok.

graycivil 2012.03.28. 15:46:47

"Elfoglata a Hallgatói Hálózat a SOTE rektori titkárságát

A Hallgatói Hálózat aktivistái, ma 15 órakor elfoglalták a SOTE rektori titkárságát. A mintegy 20 HaHa-s aktivista ülősztrájkba kezdett, és addig nem hajlandók elhagyni az egyetemi épületet, amíg az intézmény vezetősége nem kezdeményez eljárást Schmitt Pál, köztársasági elnök másolt kisdoktorijának ügyében. •"

www.mohaonline.hu/eszme/elfoglata_a_hallgatoi_halozat_a_sote_rektori_titkarsagat

aszekelyek 2012.03.28. 15:47:27

@ulrike: Megbocsásson , van még valakinek további hatásköre? Törvény a k.e.-re bízza a döntést. Sztem pedig akkor kell lemondania , ha a többi olyan disszertációsnak is és azokat is kitiltatják a közéletből. Ezekkel a feltételekkel támogatom a lemondások követelését. Ezt az egyet kivégezni , azt nem támogatom. Ugyanakkor álljanak elő , akik ezt feltárták , hogy miért ezt és most. Miért álltak meg a nagy tisztességükben egynél. Vannak még kérdéseim hozzájuk.

dr. Bubó 2012.03.28. 15:49:15

@graycivil: linkeld be az új poszthoz ott ON

bariga 2012.03.28. 16:47:22

@aszekelyek: 20 ezerért egy pszihológus kikezeli belőled ezt Feri ügyet. Lapozzál már kedves! Most is van baj elég!

tölgyes 2012.03.28. 20:18:07

@iii: Mit jelent az, hogy fényezi magát az ön értelmezése szerint? Mert az nem fényezés, ha valaki elmondja azt ami történt. Márpedig az ő esetében nem szokták megkérdőjelezni az állításait. Vitakoznak vele, mert ők másképpen értékelik a tényeket, de azt nem szokták állítani, hogy valótlanságokat mond. Táskahordója pedig soha nem volt senkinek. Inkább az történt, hogy Orbánék politikája közeledett az értékfelfogásához. Az ugyanis még az átkosban is köztudott volt, hogy a nemzeti ügyekben elkötelezett, ő már 90-ben javasolta új alkotmány elkészítését, ő már 90-ben szorgalmazta azok megbüntetését, akiknek kezéhez vér tapadt.. sőt az adósságszolgálat felülvizsgálatának kezdeményezését is szorgalmazta. Ezek voltak azok a kérdések, amelyek miatt őt háttérbe szorították. Annak megítélése, hogy ezzel jót tettek-e a háttérbe szorítók az Ön ítéletétől függ.

tölgyes 2012.03.28. 20:21:16

@márta)): Drága Márta!
Amit igazság dolgáában ír, az egyszerűen butaság.. ha csak valaki nem szolipszista.. de ahogy nézem maga nem az:)

tölgyes 2012.03.28. 20:34:27

@Szimba:
Kedves szimba!
Annyiban egyetkell értenem önnel, hogy a reformereknek mindig nehéz a helyzete, mert az egyiok csoport számára túl merész, a másik számára visszafogott... így egyik elvárásainak se tud tökéletesen megfelelni.
Másrészt pedig, ha nincs "forradalmi helyzet" márpedig 89-ben senki sem akart itt felfordulást, akkor a reformerekre hárul a munka elvégzése.
A 88-89-es történelmi helyzetet azonban nem ítéli meg jól. Ekfelesti, hogy érintetlen volt az MSZMP politikai, intézményi strujktúrája, rendelkezésére állt a felfegyverzett pártsereg a munkásőrség. Nem véletlen, hogy Grósz kijelentése a fehér trrorról nagy félelemet keltett. Ezért bár más is megtehette volna a párt lebontásának megkezdését, azt mégis csak Pozsgay tette meg. Az 56-ot átértékelő bejelentése után robbanásszerűen megindult a párt erodálódása. 99 őszére a párt elveszítette tagságának több mint felét.

Az, hogy miért és hogyan került előbb Nyers, majd Horn a párt élére egy Ön számára is végiggondolható kérdés: ugyan hogyan is várhatta Pozsgay a megmaradt párttagság és különösen az apparátcsikok támogatását, amikor mindenki előttl látható módon a párt létalapjának megszüntetésén munkálkodott.(Támogatta a munkahelyi pártszervezetek megszüntetését). Amikor ezt az OGY elfogadta a párt végleg térdre rogyott.. és ekkor az ellenzék még mindig nem volt MSZMP lebontó pozícióba.

márta)) 2012.03.29. 08:00:29

@tölgyes:

Ön, szórakozzon mással, ne velem, ha kérhetem.
ennyi.
:((

Szimba 2012.03.29. 11:24:31

@tölgyes:

Igen, szerencsétlen helyzet volt Pozsgayé.
Igen fiatalon, már 1950-ben beszippantotta a párt, és feltételezhetően ő sem maradhatott tiszta. Ami miatt én tisztelem, az, hogy ha lassan is, de felismerte a helyzet tarthatatlanságát, és tenni akart, változtatni. Félre is tették, igaz nem rossz helyre, nem rossz fizetésért.

És az is igaz, amit mondott, hogy másik szoc. országban ugyanezért kivégzik.
És ezért mondom azt, hogy ezzel a legvidámabb barakkal mi veszítettünk többet, sőt nagyon sokat.
Hozzászoktunk a diktatúrához, a kiskapukhoz, a langyos vízhez. Ezért van most annyira erkölcsi nihil, és tehetetlenség nálunk szemben a többi volt szoc. országgal.

Tehát, amíg Pozsgayt reménysugárként üdvözölték nálunk abban az időben, és megtehette, hogy előkészíti a rendszerváltást, addig pont a rendszerváltás után tették félre, haladták túl.

Gyakori ez a forradalmi helyzetekben.
De én az ellen tiltakozom, hogy pl. Rajkhoz hasonlóan belőle is áldozatot, mártírt csináljunk. Mert nem volt az.

tölgyes 2012.03.29. 14:17:08

@Szimba:
Kedves Szimba!
Hiszen éppen az volt a baj, hogy úgy tették félre, hogy nem haladták túl.
Miért írom ezt? Félre tették, mert javasolta, hogy 90-ben legyen új alkotmány. Nem lett. Javasolta, hogy azokat, akiknek a kezéhez vér tapadt büntessék meg. Nem büntették meg. Javasolta, hogy az adósságszolgálatot vizsgálják felül. Nem tették meg. Javasolta egy nemzeti leltár felállítását, hogy a privatizáció előtt legyen egy hiteles vagyonleltár. Nem tették meg.
Ezeket a kérdéseket se akkor, se azóta nem haladta meg az idő. Itt van a nyakunkon mindezek következménye! Inkább az volt a baj, hogy ő tovább vitte volna a forradalmat annál, mint amit a politikai elit és a társadalom elvárt. Ehhez járult egy rágalmazó és hatékony kampány, amelyikben hova tovább ő lett az átkos megtestesítője és nem azok, akik az átkost TÉNYLEGESEN fenntartották és működtették.

Mondok egy példát. Bírósági döntés kellett ahhoz, hogy Pethő Iván elismerje, hogy a szülei ÁVH-sok voltak.:( Mit gondol Bauer és Pethő, a Szoc. hazás Kis János érdekelt volt abban, hogy meginduljon az igazságszolgáltatás?? Márpedig akkor azokat, akiket az USA nagykövete támogatott komolyan kellett venni. Már abba is majdnem belehaltak, hogy nem ők nyerték a választást.
Valóban 1950-ben beszippantotta a párt. Akkor 17 éves volt. Anyja őt és még két testvérét egyedül nevelte egy Balatonhoz közeli kisfaluban. Mezőgazdaságtan tanult Fertődön. Ma is büszke azokra fák szemzéshez használt késekre, amiket azóta is őriz, mert nyaranta szemzéssel kereste a pénzt az életre... no meg vagonokat rakott..Való igaz, hogy a 17 éves fickóra hatott a párt hívó szava, aki felemelkedést ígért neki és tanulási lehetőséget. Ezt meg is kapta. Így aztán a Lenin Intézetben együtt tanulhatott Konrád Györggyel, Popper Péterrel, Berecz Jánossal, Csoóri Sándorral, Eörsi Isvánnal stb. (Mindezt csak azért írom ide, hogy láthassa, hogy ki mindenkire hatott a párt hívó szava)

Pozsgay egyébként mártír szerepre nem, de reális értékelésre igényt tarthat. Ezért is javasoltam Romsics Ignác könyvét, mert abból a tényleges szerep egész jól kirajzolódik.

És még egy megjegyzés: Ön azt írja nem rossz helyre került. Miért Ön szerint hová került.??
Nézzük a tényeket: 90 ben képviselő lesz, frakcióvezető az MSZP-ben és alelnök. Ekkor habilitált és kinevezték Debrecenbe egyetemi tanárnak. 1991-ben lemondott a párt alelnökségéről a frakcióvezetésről és kilépett a pártból, mert számára nem volt járható út az MSZP MSZMPésedése és összefonódása az SZDSZ-szel. 94 után már csak egyetemi tanár maradt nyugdíjazásáig, most pedig közel a 80-hoz felkérésre órát ad. Vagyona nincsen. Illetve van egy háza kicsi telekkel és a Balatontól 3-4 km-re egy nyaralója. Ez nem több annál, mint amivel minden egyetemi tanár rendelkezhet az ő korában, ha nem issza el.

Az SZDSZ -ahogy ezt a mai közt. elnökkel kapcsolatban is tették - nagy erőkkel nyomoztak, hogy valami különösen kompromittálót találjanak ellene. Ez egy 1957-ben a megyei lapban való cikken kívül nem sikerült. Illetve megtámadták amiatt, hogy magánkéziratait a Hoover Intézetnek adományozta. Utóbb kiderült, hogy minden irat jogosan volt nála, az átadott iratok államtitkot nem tartalmaztak, azok eredetije a magyar levéltárakban megtalálható.. így ez a lárma is elcsendesedett.
Ráadásul mindez jól nyomon követhető a magyar sajtóban és a megjelent írásokban. Ezért is írtam TG-nek, hogy a Pozsgay nagyobb felkészültséget igényel és több intellektuális erőfeszítést. És neki mint a kor tanújának joga és bizonyos értelemben kötelessége is a szólás, ha már azok, akik a bűn elkövető voltak hallgatnak...Nyers pl. egyszerűen elfelejtette, hogy miket mondott Nagy Imre kivégzését megelőzően és milyen javaslatokat tett a "pártnak", mint annak a KB-nek a tagja, amelyik döntött a kivégzéséről. Olyannyira, hogy ez az egyébként iránta elkötelezett Huszár Tibornak is sok volt már..:) Miközben ugyanez a Huszár akadémikus létére arról gyártott írásműveket, hogy miként lehetne legeredményesebben elbánni a Bibó emlékkönyv szerzőivel:( No ilyen írást a mai napig Pozsgayról senki sem talált. Nem akart elbánni senkivel. Olyan visszaemlékezés azonban bőven akad amelyikből kiderül, hogy soha nem volt rest jó ügyek mellé odállni.

Szimba 2012.03.29. 14:57:35

@tölgyes:

Elfogadom, hogy sok mindent nem tudok Pozsgayról, és magáról arról a 40 évről sem, amiben éltem. Sok apró meglepetés ért akkoriban is, és köszönhetően az akkori történelemoktatás hiányosságainak, hazugságainak ma sem minden világos előttem.
El fogom olvasni Romsics Ignác könyvét. Köszönöm az ajánlást!

Ami azt illeti, hogy a párton belüli bukása után is eléggé jó helyre került, az arra vonatkozott, hogy a Hazafias Népfront OT-ban főtitkár lett.
Akkoriban mindenki igen szimpatizált vele, és drukkolt, hogy elérjen valami változást az MSZMP-ben. Arról viszont már kevesen tudtak, hogy mi történt a rendszerváltást közvetlenül megelőző és követő hónapokban. A tévé Horn Gyulát mutatta, ha jól emlékszem, amikor a vasfüggönyt megnyitották (?)

Az emberek egy része még elhinni sem igen tudta, hogy ez megtörténhet, azt meg különösen nem, hogy Grósz fehérterroros beszéde után mi lesz.

Én sem tudtam, mert pl. a főnöknőm naponta hivatkozott Grósz beszédére, és várta, mit reagálok rá. Az SZDSZ-ről sem tudtam, és meg lesz lepve, de nagyon sok lelkes és egyáltalán nem buta értelmiségi ismerősöm sem tudta, hogy kik támogatják, milyen céllal stb.
Hihetetlen csalódás volt, amikor az SZDSZ egyre inkább amortizálódott, és egyre több ember lépett ki a soraiból (akiket becsültem).

Nekem, mint liberálisnak (és néhány ismerősömnek is) iszonyatos szégyen volt látni, mivé züllött az a társaság, amit a jövő hordozójának, a szabadság, jogrend, igazság letéteményesének tekintettünk.

Azóta is csupán csalódásokkal van tele számomra a magyar politikai élet. Nehezen tudok hinni már abban, hogy volt itthon 1 ember is, aki nem sározódott be. (Ha végiggondolom, hogy micsoda naivsággal és tudatlansággal jártam felvonulni a 70-es évek eleji márc. 15.-éken, és később milyen szépen tudtam hallgatni, pedig az a pedagógiai módszertani lap, ahová direkt elbújtam, legalább annyi politikai ütközési pontot nyújtott, mintha egy hetilaphoz, napilaphoz kerülök.

Én még 20 évesen is azt hittem, hogy Nagy Imre egy az MSZMP-vel szemben álló forradalmi párt, csapat vezetője volt, Rajkról is jóval később tudtam meg, hogy ugyan kivégeztette a párt, de csupán a sztálinizmus oltárán, a tisztogatások áldozataként. Valójában ő is egyik fogaskereke volt az akkori rendszer fenntartóinak.

Igaza van, nem minden fekete-fehér, de ez a szürkeség elkeserítő, még ha ismerem is a diktatúra lélektanát.

It’s the economy, stupid 2012.03.29. 19:20:21

@ballibbant:

Vagy kétéves vagy, vagy hülye. Esetleg jó jobbos módon hazudozol.

A III. Főcsoportfőnökség belső reakció elleni csoportfőnöksége beosztottainak listája:
hvg.hu/itthon/20050411tartotisztek

"a központi állománylista Kiszely Gábor Állambiztonság (1956-1990) c., több kiadást megélt sikerkönyvében - az általunk ismertetettel lényegében megegyezően - már évekkel ezelőtt megjelent."

Politikusok, akik az állambiztonsági jelentéseket kapták:
m.hvg.hu/ugynok/20050323olvasomozgalom/3

Az besúgók listája meg sehol.Vajon miért? Jelzem nem túl nagy feladat a BM személyzeti állományának "felderítése". Még felhívnám a figyelmedet, hogy ezeket a listákat egy tetves ballib lap közölte. Na csá.

tölgyes 2012.03.29. 21:22:01

@Szimba:
Kedves Szimba!
Párton belül sem bukott meg. Elveszítette Kádár és az akkori ortodox vonal, így elsősorban Aczél bizalmát. A KB-ben a gazdaságról elmondott beszéde már csak az utolső csepp volt a pohárban. Korábban számos lépésével szembe került már a pártvezetéssel. Ugyanakkor a párton belüli és kívüli népszerűsége nagyobb volt, mint ahogy azt egy minisztertől elvárták volna. Ráadásul a külföld is figyelte a mozgását. Korábban hosszú tartózkodásra hívták meg a franciák és az USAi is. Tehát nem lehetett volna őt konfliktus és magyarákodás nélkül eltakarítani az útból. Kádár, aki kiváló taktikus volt, azt gondolta:vezesse azt a sóhivatalt, ott demokratáskodjon. Aztán P. kiemelte az intézményt (Népfront) a jelentéktelenségből.

A német ügy is látható volt. Akkor erről már lehetett olvasni. Talán túl sok is volt a hirtelen kiszabaduló információ, ami között nehezebb volt eligazodni..Német ügy. A soproni piknikkel kezdődött, aminek Pozsgay és H. Ottó volt a fővédnöke... REzt azonban megelőzte 88 késő őszén egy határőrségi állományi gyűlés, ahol P. kifejtette, hogy nem lehet tovább fenntartani ezt a műszaki zárat Európa szégyenét. Ezt követően megszületett a kormánydöntés a felszámolásáról. Amikor Horn megjelent a színen, akkor már keresni kellett olyan szakaszt, ahol állt a kerítés. Horn pedig mint miniszter került a képbe. Azt mondták neki: Te mész oda, mert ez külpolitika.
A piknik után még több NDK-ás jött. Azokat akik a cseheknél próbálkoztak zárt vagonokba szállították vissza az NDK-ba... így maradt Magyarország, amelyik már korábban is NSZK-NDK találkozási hely volt. A németek kiengedéséről a kabinet döntött egyhangúan. A döntésben résztvett a miniszterelnök, a két államminiszter Grósz, a belügyminiszter éls meghivottként jelen volt Horn, aki megint a lebonyolítás feladatát kapta.

Az SZDSZ története valóban lehangoló. Talán éppen azért mert nem tudták levetkőzni azt a viselkedésformát, amit mint a pártelit csemetéi szívtak magukba. Ha még többet tudna róluk még lehangoltabb lenne.:(

cellimega 2012.05.01. 18:56:03

Ez egy nagyon jó poszt volt, Gábor! A balos kommentelők
1. kénytelenek voltak elismerni, hogy a Kádár-rendszer diktatúra volt (hogy most Pozsgayn keresztül gyalázhassák a Fideszt)
2. ugyanezen célból most relativizálják Pozsgay szerepét (tehát a többi reformkommunistáét is) a dikt. lebontásában.