Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

2012
ápr 02
01:33

Miután mára teljesen világossá vált, hogy a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál tényleg nem hajlandó önként lemondani, egyetlen izgalmas kérdés maradt: miért nem vonja meg a bizalmat tőle a kormánypárti többség? A legutóbbi bejegyzésben már adtam egy lehetséges magyarázatot erre, de akadnak azért más lehetőségek is, érdemes megvizsgálni őket.

Továbbra is tartom, hogy az államfő – amíg hivatalban marad – két lábon járó negatív kampányt jelent a Fidesz számára, a politikai racionalitás tehát egyértelműen a leváltását – lemondásának elérését - indokolná. Tudjuk azt is, hogy a jobboldali véleményformáló kör egy jelentős része – felismerve a helyzet tarthatatlanságát és önveszélyességét - már a távozást sürgetve nyilatkozott, és az is ismert, hogy a Fidesz-KDNP politikusai között is számosan akadnak, akik osztják ezt az álláspontot. A döntési helyzetben lévő kormányfő azonban egyelőre támogatja az államfő túlélési harcát. Vajon miért? Elméletileg elég sok oka lehet:

1. Mert ezt érzi helyesebbnek: úgy gondolja, hogy egy ilyen ügy miatt az államfőnek nem kell lemondani – ha a politikai ellenfeléről lenne szó, akkor is ez lenne a véleménye.

2. Mert ezt gondolja hasznosabbnak: úgy véli, hogy a lemondás több veszteséget okozna a kormányoldalnak, esetleg tart attól, hogy egy új jelölési folyamat a korábbinál több belső konfliktussal járna, vagy nem bízik abban, hogy a mostani elnökhöz hasonlóan lojális politikust lehetne találni.

3. Mert nem akar változtatni az ilyen esetekben alkalmazott taktikáján: komolyan hisz azokban a sémákban, amelyek a múltban gyakran valóban sikert is hoztak. Nem dönt olyankor, amikor politikai ellenfelei – akár okkal, akár ok nélkül - nagy nyomás alatt tartják, illetve ilyen kiélezett szituációkban soha nem engedi el egyetlen támadott szövetségesének sem a kezét.

4. Mert nem akarja, hogy az államfő elszabaduljon: attól fél, hogy az elnök a jelenlegi helyzetében (és állapotában) - ha lemondásra szólítanák fel - esetleg kiszámíthatatlanná válna, ezért egyelőre – ezt tartván kockázatmentesebbnek - inkább megvárja, hogy mire jut a harcában.

Bár az elemzőnek vannak sejtései és/vagy információi, valójában még a kormányfőhöz legközelebb álló hírmagyarázók sem lehetnek biztosak abban, hogy pontosan tudják a kitartás-támogatás okát. Pár napja nekem a negyedik tűnt a legvalószínűbbnek, most már – megismerve több véleményt és átgondolva néhány dolgot – inkább a harmadikra hajlok. Az első lehetőséget kizárom, a másodikat nem tartom életszerűnek – ha mégis a második megfontolás lenne a legerősebb, szerintem komolyan megkérdőjelezhető lenne a kormányfő és tanácsadói politikai érzeke. Schmitt Pál interjúit figyelve a hajóágyús lehetőség ugyan nem teljesen elvetendő, de abban igazuk van az ezt kritizálóknak, hogy ma már a Fidesz számára annál súlyosabb, ártalmasabb a helyzet, hogy ne tartanák vállalható kockázatnak az államfő „megdolgozását”. 

Marad tehát a hit a szent akarat- és erőpolitikában, a kitartásban, a beleállásban, az egy centit sem engedésben, amellyel minden meccs megfordítható és megnyerhető. Mindez kiegészül a „habonyizmus” alaptételeivel: az embereket az ilyen ügyek alapvetően nem érdeklik, minden csoda három napig tart, illetve a közvélemény néhány jól kitalált, leegyszerűsített gondolatmankóval könnyen meggyőzhető, átállítható. Azok az érvek, amelyeket Schmitt elmondott, pontosan ennek a krédónak felelnek meg – ezért is használtam az előző bejegyzésben azt a kifejezést (adekvát), amit aztán sokan félre is értettek.

A tét ebben az értelemben is nagy. Ha a kormányfő ezt a ma reménytelennek látszó meccset is megnyeri – amihez két feltételnek kell egyszerre teljesülnie: 1. Schmitt a helyén marad, 2. a Fidesz nem veszít az ügy miatt -, akkor eljárása követendő példává, saját maga pedig szinte legyőzhetetlenné válik. Ellenkező esetben viszont: ellenkezőleg.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr474355206

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tavaszi zsongás 2012.04.06. 12:06:52

Kedves Naplóm!Lemondott a plágiumelnök. Végre hivatalába léphet az Alternatív Köztársasági Elnök Úr!   A művész úr gyönyörű szerelmes dalát küldöm az összes fasisztának ezen a gyönyörű tavaszi napon! Jelképezze ez a dal a szeretetet és a barátság...

Trackback: A bloggercsata hajnala 2012.04.02. 12:43:53

Valószínűleg nem téved nagyot az ember, ha rövidesen kitörő bloggerháborút, de legalábbis blogcsatát lát közeledni a bíboran sötétlő, viharfelhőket gomolyogtató ég alján. És nem a bloggerek fogják kezdeni....

Trackback: Miért marad Schmitt Pál? 2012.04.02. 12:10:41

A címben szereplő kérdést mostanság leginkább negatív kontextusban lehet hallani, s aki mondja, annak a szavaiból azt lehet kivenni: az illető szeretné, ha az államfő távozna posztjáról. Jelen bejegyzés is ezzel a kérdéssel foglalkozik, ám ahelyett, ho...

Trackback: Amikor a fejek a porba hullanak 2012.04.02. 10:56:07

Ütött az óra. Kiknek? Ezt még nem tudjuk, de hamarosan minden napvilágra kerül. Vajon milyen hévvel és kik ellen rajtol a plágium-ügy miatti leszámolás? Kik adhatják vissza funkciójukat és vele együtt párttagkönyvüket? És kiknek a kiiktatásától lesz ha...

Trackback: Egy ember, egy párt és egy ország tragédiája 2012.04.02. 10:36:32

Schmitt tényleg az alapvető erkölcsi értékek fölött áll? Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe beletörődünk, az már maga a vég...Furcsa dolog az emberi agy. Húsz évvel a disszertáció beadása után Pál már egészen másként emlékszik annak körülményeire. Férfi m...

Trackback: Szimpátiatüntetést szerveznek a Semmelweis Egyetem rektora mellett a hallgatók 2012.04.02. 10:35:36

Tulassay Tivadar vasárnap jelentette be, hogy Schmitt Pál plágiumügye miatt lemond hivataláról. Az egyetem szenátusa csütörtökön már megválasztotta Tulassay utódját, a rektornak még három hónapig érvényes mandátuma volt. Tulassay azonnali távozását azz...

Trackback: A bukott elnök 2012.04.02. 10:21:35

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Már nem fair play a fair play 2012.04.02. 09:06:24

Ismét terítéken vagyunk a nemzetközi sajtóban. No, nem az orzságimázsért felelős épp ki tudja hova tartozó hivatal rendelte meg a kampányt és egyelőre nem is úgy néz ki, bárki is egy lépést is tenne a kormányzat részéről a tűzoltás érdekében. Most ...

Trackback: A méltatlanság kora 2012.04.02. 09:05:12

Napok óta a Schmitt Pál doktori értékezésével kapcsolatos hírek folynak a csapból is, újabb mélységbe taszítva a hazai közélet eddig sem túl magas színvonalát. Azonban ez az ügy alkalmas lehet arra, hogy a közélet szereplőinek az emberi minőségéről is ...

Trackback: A dossziék dzsungelharca 2012.04.02. 08:48:37

Schmitt hazaérkezése után megjárta a megfelelő folyosókat, és táskájában volt egy dosszié, tele papírral. S bár nagyon sokan azt várták, hogy a mostani balhét már nem viszi el szárazon, ennek ellenére sérthetetlennek lett kinyilvánítva Orbán által, de ...

Trackback: Nincs oly erő 2012.04.02. 07:45:01

Marad a hit a szent akarat- és erőpolitikában, a kitartásban, a beleállásban, az egy centit sem engedésben, amellyel minden meccs megfordítható és megnyerhető.

Trackback: Schmitt fenyegetőzik és a Semmelweis Egyetem szenátusát szidja 2012.04.02. 07:34:05

“Talán lesz valaki, talán lesz egy ügyvéd, aki utánamegy, hogy milyen alapon hagyta ki a Semmelweis Egyetem szenátusa a Magyar Akkreditációs Bizottságot” - mondta vasárnap reggel a közrádióban, azt sejtetve, hogy a doktori tanács jogellenes...

Trackback: Schmitt Pál Ph.D. fokozatot hazudott magának az Európai Parlament honlapján 2012.04.02. 07:32:34

“Kisdoktori, megismétlem kisdoktori dolgozat volt, nem PhD “ – nyilatkozta Schmitt Pál január 18-án a Kossuth Rádióban. Alig két héttel később, március 30-án este a köztévében Obersovszky mikrofonjába ugyanezt nyilatkozta: “Ne felejtsük el,...

Trackback: Mit jelent az, hogy a köztársasági elnök sérthetetlen? 2012.04.02. 07:30:07

Nem lehet bírálni? Nem lehet felelősségre vonni? Nem lehet elmozdítani, ha nem akar lemondani magától? A kérdésre a válasz az ország Alaptörvényében és a Köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényben található. “A miniszter...

Trackback: Hogyan végződik majd Schmitt Pál plágiumbotránya? 2012.04.02. 07:28:06

A legvalószínűbb, hogy miután Pali bácsi egyre vehemensebben nyilatkozik egyre nagyobb, és egyre könnyebben cáfolható ostobaságokat, végül a Fidesz nyomására Orbán Viktor lesz az, aki magához rendeli és lemondásának benyújtására szólítja fel a párt els...

Trackback: Csatlakozzatok a magyar értelmiség felhívásához! 2012.04.02. 03:36:47

Nemzeti egység:  Csatlakozzatok a magyar értelmiség felhívásához! 2012. április 2. Egyhelyütt már kifejtettem, hogy ha most a baloldali értelmiségnek is sikerül visszavennie az arcából, és a falat az ún. jobboldal és az ún. baloldal közül át tud...

Trackback: Tulassay összeomlott a lelkiismeret súlya alatt 2012.04.02. 02:16:07

Sokan nem lepődtünk meg a mai nap nagy hírén. Tulassay Tivadar, akire a balliberális sakálhorda a hóhér szerepét osztotta a Köztársasági Elnök ellen indított, minden képzeletet felülmúlóan aljas boszorkányüldözés során, alig két nap alatt összeomlott g...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Balt 2012.04.02. 14:57:41

@Putyilov gyári melós: Az egyházi egyetemeken aligha. Az Egyházügyi Hivatal és a beszervezett főpapság más téma.

radala 2012.04.02. 15:01:13

@Balt: Hogy állnak aláírásügyileg?

bariga 2012.04.02. 15:01:39

@Putyilov gyári melós: ja, épp itt a cikk
index.hu/belfold/2012/04/02/a_bizalmas_think_tank/

csak azt nem tudom, hogy akkor minek az a sok alkalmazott a minisztériumokban. Nekik nem is lesz dolguk ezután.

Diocles 2012.04.02. 15:01:47

@sárkányfő:
te mindenkinek ugyanezt a gyűlölködő, hazudozó stílt adod elő, egyetlen darab jobboldalinak nem tudsz normálisan beszélgetni.
se Balttal, se radalával, se bigapples-szel, SENKIVEL.

Ki is itt az összeférhetetlen? Szerinted itt van bárkinek velem gondja? Még zsülinek sem... Szal nézzél magadba.

Kommunistázni meg én nem szoktam, sőt, kábé 2004 óta támogatom a Fideszt, amíg élesen antikommunista volt, addig nem is nagyon kedveltem őket. (Nem, nem a személyes érintettség miatt, az nincs.)
Az MSZP- és ballib-ellenesség persze más.

Balt 2012.04.02. 15:02:11

@ati27: Nekem meg egy kollégám jött egyházi (+ műszaki) végzettséggel (lásd még: Jedlik Ányos) a '80-as években, aztán a cég KISZ-titkára kérdezte, hogy ugye átléptetheti a céges alapszervbe? A válasz: bajosan, mert neki nemigen passzol a világnézete, úh. soha nem is volt KISZ-tag. (Lehet, hogy kivétel, de lássuk be, azért mókás lenne a Hittudományi Akadémia KISZ-alapszervezete még a '70-es években is...)

dr. mesterséges színezék 2012.04.02. 15:02:36

@Diocles: No, valakinek a minap már leírtam a profán példabeszédet, és abból, hogy azután már nem értetlenkedett, azt szűröm le, hogy meg is értette. Most megpróbálok duplázni.

Tegyük fel, hogy van egy kis öregek otthona, ahol köztudottan nagyszámú tisztességtelenségben megvénül örömlány tengeti utolsó napjait.
Van egy taknyos, aki valahányszor meglátja az anyókákat, képtelen megállni, hogy azt üvöltözze, hogy "KURVÁK! BÜDÖS KURVÁK!"
Ezzel idáig nincs túl nagy gond.
Akkor van, ha közben kiderül, hogy a gyerek anyja ugyanabban a bordélyban dolgozott, mint a lebüdöskurvázottak.
Pedig a gyerek családjában csak egy érintett van, az otthonban meg sok.

Teccel érteni ezt az erkölcsi aritmetikát?

Lacdelo 2012.04.02. 15:02:37

@radala:

Ha az egykulcsos SZJA-t eltorolnenk es visszahoznank a progressziv adozast, mar lenne plusz 400 mrd Ft.
A nemzetkozi hitelesseg es befektetok bizalmanak visszanyerese tobb 100 mrd Ft evente.

Azert kell ennyire vagni a szocialis juttatasokat, mert a felso retegnek az adocsokkenese miatt kieso beveteleket probaljak ellensulyozni a szocialis ellatasok nyirbalasaval?

Tudom, hogy ezt nem akarod megerteni, hiszen a Fidesz hazugsagpolitikaja a gazdasagi racionalitason felul all. A Fidesz szarik a kisemberekre toluk ok fel is fordulhatnak, a legfontosabb a felsoosztalyok es oligarchak kiszolgalasa es az orszag lerablasa.

bariga 2012.04.02. 15:05:20

@livengood: :-) korpás haj elleni sampont reklámoztak.
Hát ők nem is szociális segélyből élnek.

sárkányfő 2012.04.02. 15:05:44

@Diocles: köszi, ez a válaszod pontosan arról szól, amivel engem vádolsz, hogy nem tudsz értelmesen beszélgeti. érvek és tények helyett elkezdesz félrebeszélni meg személyeskedni. PONTOSAN abban a kommentedben komcsiztál, amire reagáltam, és pont azért reagáltam rá, mert komcsiztál benne, erre most letagadod... hihetetlen...

persze én vagyok a hibás, amiért van pofám szóba hozni hogy a fidesz ma már az MSZMP utódpártja lett :) a fene a pofámat... :D

ati27 2012.04.02. 15:05:57

@Balt:
Jajj te kis naív.. Pedig de... Mondom ezt úgy hogy van egy-két fedhetetlen pap ismerősöm.. Bizony ezek is olyan sötét titkokat képezhetnek, akárcsak a pedofil botrányok.. De mondok egy példát, ok, elhiszem.. Ugye van egy keresztény-demokrata pártunk.. aki koalára lépett aaaa hogy is hívják? Ja Fidesz-el.. No, ha ez a párt olyan feddhetetlenül anitkommunista lenne, és a tagjai mind-mind makulátlanok lennének, akkor a leghangosabban kellene csapkodniuk az asztalt pl az ügynöktörvény miatt... ÉS nem egy LMP-nek vagy esetleg Jobbiknak kellene a leghangosabbnak lenni..

Persze, tudom, ez az érvelés logikátlannak tűnik neked.. Ne is gondolkodj el rajta..

sárkányfő 2012.04.02. 15:07:07

@Diocles: "se Balttal, se radalával, se bigapples"
micsoda mérvadó névsor, Szíjjártót miért hagytad ki? :D

Balt 2012.04.02. 15:09:16

@dr. mesterseges szinezek: :)) Vagy, hogy a nagy klasszikust (Fegyencet) idézzük: "A rókát is meg lehet próbálni vegetáriánus étrendre szoktatni..." :))

Diocles 2012.04.02. 15:09:45

@sárkányfő:

velem mindenki el tud beszélgetni a politikáról is, balosok is, panelburzsujtól zsüliig, csak érdekes módon veled nem...

Biztos, h bennem van hiba? :)

takács bálint (törölt) 2012.04.02. 15:10:15

@dr. mesterseges szinezek:
az már uncsi lesz. az ügynökügyet felülírta a plágium botrány. és az meg véget ért. a szocik sólyomot támogatják. az lmp beáll melléjük? az lmp a földügynek mehetne utána. szerintem van 5-6 téma, amivel a vidéket meg lehetne szólítani. ami nem a jobbikos cigányozás.

dr. Bubó 2012.04.02. 15:11:15

@sisszi: "plágium ügy lezárva. jöhet az ügynöktéma:))) "

elfogadták a lemondását? már nem álamfő a szardarab?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.04.02. 15:12:10

@takács bálint:

1990-ben, 1994-ben még az Mszp is közvetlen választást szeretett volna. Ez volt az 1994-es kampányuk egyik fő pontja a "szakértői kormányzást" mellett.

Aztán az Szdsz farok elkezdte csóválni őket.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.04.02. 15:12:29

@ubul2000: latom, meg mindig nem megy mas, mint a szemelyeskedes...

dehat nem is lehet mast varni egy onkentes untermenschtol, aki sajat magat irja ki az emberi fajbol azzal, hogy fideszes:-)

etwas kultur muss sein 2012.04.02. 15:13:39

@Lacdelo: Mszp és a megújulás. Lendvai, Kovács, Mesterházy, Szanyi stb... Mondd, milyen anyagot használsz?

sárkányfő 2012.04.02. 15:13:44

Lol, ezt nézzétek meg, remek kis két perces videó :)

hvg.hu/itthon/20120402_schmitt_parlamentben

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.04.02. 15:13:54

@Akitlosz: jaja
igy mukodik a kompromisszum...

de en azt szeretem, amikor politikai erok megegyeznek egymassal es nem kinyirjak egymast.

Balt 2012.04.02. 15:14:26

@ati27: "Tehát maradna Bajnai ha nem fekszik össze volt mszp-sekkel, vagy Gyurcsánnyal.. "

Jó, jó, csak ki fogja úgy megválasztani? :)) Ti. a(z alakuló) parlamentnek illene, lehetőleg többséggel. :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.04.02. 15:14:47

@sárkányfő:

Nem te döntöd el, hogy mi Magyarország érdeke.

Szimba 2012.04.02. 15:16:57

Ki lehet esélyes KE-nek????

Nekem egyszerűen elképzelésem sincs, hogy OV kit tart elfogadhatónak a Fidesz számára.

Balt 2012.04.02. 15:17:00

@radala: a nepszavazas2012.hu szerint 153051, de ez kb. 1 napja változatlan adat, még az sincs kizárva, hogy 200e közelébe kerülnek a hajrában. (Mondjuk erősen csodálkoznék, mert előtte naponta alig 10e körüli bővülés mutatkozott, ma 4-kor meg le kő' adni...)

sisszi 2012.04.02. 15:17:01

@dr. Bubó: ez igaz. jöhet még pár felvonás. de szerintem nem "tér" vissza. az egy más kérdés, hogy milyen fontos ügyek vannak/lesznek és ezért meddig kell ez a cirkusz....pontosan addig lesz cirkusz. kész. de a végeredmény ez: elhúz. (szerintem). ezért felejtsük is el gyorsan Schmitt-et. lezárva. a többi már csak fölös afterparty

sárkányfő 2012.04.02. 15:17:02

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
azért ismerjük el, ők hárman is három egészen különböző mentalitást képviselnek, a második kettőt pl. nem elegáns balttal együtt emlegetni, az almás pl. sokszor meglepően korreket, radala meg nem szar alak, csak végtelenül be van zárkózva a maga kicsi világába.
Persze az én kényes ízlésemnek még aszekelyek se jó... ;)

@Diocles: és már megint mások mögé bújsz, csak, hogy terelhesd a szót a komcsizásodról... ennyire nem tudsz mit kezdeni a fideszed bolsi vonásaival?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.04.02. 15:17:58

@Akitlosz: de bizony, hogy o donti el..
es en es sokan masok. orbanek csak jelenthetnek nekunk, ahogy az jo csicskahoz illik...

nem urakat, alkalmazottakat valasztunk negy eve,

jo lenne vegre leszakdni errol a "te azt nem tudhatod, paraszt" nagykepu dzsentridumarol, mert tul feszult most ehhez a hangulat...

sárkányfő 2012.04.02. 15:18:51

@Akitlosz: valóban. nem is írtam ilyet soha, csak leírtam egy nyilvánvaló, közismert infót. azt se én döntöm el, hogy 2x2=4, de attól még annyi, még ha én írom le, akkor is... :)

Balt 2012.04.02. 15:23:59

@Szimba: Ezt még ugyan a bejelentés előtt mondta:
"A kormányfő kifejtette: ha beáll az a szituáció, hogy Schmitt Pál mégis távozik, akkor ő egy Schmittől jobbra álló embert szeretne jelölni az államfői posztra, egy olyan embert, aki meg tudja védeni az alkotmányt."

Fentebb kérdeztem: Pokol Bélára gondolhatott?

Diocles 2012.04.02. 15:24:40

@sárkányfő:

csak a többiek kedvéért, mert igazi állatorvosi ló vagyol:

"és már megint mások mögé bújsz, csak, hogy terelhesd a szót a komcsizásodról..."

Mi is volt a komcsizásom? Az, h szerintem az MSZP-vel szövetségben necces komcsizgatni? Talán nem így van?

Ahogy az is tény, h neked itt még nem volt gyümölcsöző, értelmes párbeszéded senkivel...

persze nem is csoda ilyen stíllel: "ennyire nem tudsz mit kezdeni a fideszed bolsi vonásaival?"

"fideszed" Most mit vársz bárkitől ilyen stíllel?
Ráadásul nem is igaz, mert igényeltem én itt már Orbán lemondását is...

Nézd, nekem anyám igazi vérgyurcsányista, és amikor meglátogatom, még sohasem mentem neki olyan stíllel, h "MSZP-d, "Gyurcsányod" De senki másnak sem.
Ez eleve megölne minden párbeszédet.

Szimba 2012.04.02. 15:25:34

"Martonyi János külügyminisztert említik. Szóba került ugyanakkor Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi, és Vizi E. Szilveszter egykori elnök neve is."

HVG-ről hozom a 3 nevet.
Én nem nagyon tudom elképzelni ezek közül egyiket sem, hogy OV-nak szimpatikus lenne. Talán Pálinkás?!

Balt 2012.04.02. 15:26:10

@sisszi: "a végeredmény ez: elhúz. (szerintem). ezért felejtsük is el gyorsan Schmitt-et. lezárva. a többi már csak fölös afterparty"

Hehe, ez szinte szó szerint van plagizálva Gyurcsánytól. :))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.04.02. 15:26:33

@Diocles: "Mi is volt a komcsizásom? Az, h szerintem az MSZP-vel szövetségben necces komcsizgatni? Talán nem így van? "

hat egyelore kozosen tamogatott nepszavazasi kerdese a komunistakkal csak a fideeznek volt...

Balt 2012.04.02. 15:27:23

@sárkányfő: Szerencséd te szerencsétlen, hogy válaszra sem méltatlak, mert különben... :))

sisszi 2012.04.02. 15:28:39

@Balt: p.csába...:uhh:D te vagy az opponensem, aki jól végzi munkáját? igaz a hsz-em akkor doktori?:)))

Szimba 2012.04.02. 15:29:01

@Balt: Pokol Béla? A kisgizda?

Ő is az MSZMP-ben szocializálódott. Mernének még egy MSZMP-st választani?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.04.02. 15:31:32

@sárkányfő:

Mitől remek?

Undorító egy szakma ez a riporterkedés is.

A saját egyéni VÉLEMÉNYÉT adja elő kérdés formájában a riporter.

Így csak a bulvárújságírók kérdeznek, nem korrekt munka.

Balt 2012.04.02. 15:32:36

@Szimba: Passz, de neki van valamelyes alkotmányügyi ismerete - bár mint mondtam korábban, erre a repi státuszra kér elpocsékolni egy ilyen szaktudást, inkább hat nyelven tudjon folyékonyan smúzolni :)) -, tőle (Orbántól, mint kiderült :)) jobbra áll, nekem ő ugrott be hirtelen. Ha nem jó, van még ötletem: Morvai Krisztina hogy tetszik? :))

Szimba 2012.04.02. 15:33:50

No, jó nem az én dolgom új KE-t találni. Majd TG megírja, hogy milyen lehetőségeket lát ezen a téren.

Én most teljesen kimerültem ettől a borzalmas 3.0-ás Schmitt beszédtől.

És érdekes, hogy Jávor Benedeket én nem láttam szörnyűnek. Igaz, nem követem egy ideje a pályafutását az LMP-nek. Vona beszéde is ezért lehetett számomra egészen elfogadható?!

Meg kellene hallgatnom még egyszer, de azért annyira nem vagyok sem mazochista, sem politológus:-)))

Balt 2012.04.02. 15:34:16

@Szimba: Ja, fontos kérdés, 35 évét betöltött magyar áp. Hölgyek korát nem firtatjuk, de MK nyilván betöltötte, bár alig látszik rajta. :))

Lacdelo 2012.04.02. 15:34:22

Orbannak, Matolcsynak, Lazarnak, Kovernek nincs veletlenul kisdoktorija? Ugy latszik magyar politikust csak diploma csalassal lehet csak megbuktatni. :(

sárkányfő 2012.04.02. 15:37:02

@Diocles: te még mindig nem érted, hogy egy annyira elkötelezett fideszestől mint te, mennyire necces akár ebben az értelemeben is komcsizni? nem, nem érted... a személyeskedéseidet pedig már unom, természetesen itt is, máshol is beszélgettem már jókat emberekkel, na nem mintha ebben a mostani kérdésben ez bármit számítana, ez abszurd, komolyan sajnálom hogy te ilyeneket rángatsz elő terelésnek...

Szimba 2012.04.02. 15:37:09

@Balt:

:-DDDDDD

Demeter Márta csinosabb. Ja, ő baloldali:-))

sisszi 2012.04.02. 15:37:15

Jávor Benedek tudhatta volna hogy az egész ország hallgatja a dolgot (vagyis elég sokan...) és nem reklámozta az lmp aláírásgyűjtését. elég rossz pr tudásról tanúskodik ez a dolog

fvipera 2012.04.02. 15:37:21

orbántól jobbra 3 ember áll/állt: Makovecz, Csurka, Gubcsi. Kizárásos alapon Lajos lesz az államfő

fvipera 2012.04.02. 15:38:26

ha martonyi lenne, akkor ügynök váltana ügynököt.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.04.02. 15:39:21

@Akitlosz: demagog hulyegyerek:-)

kinek hiszed magad?

te egyszemelyben csak egy nacionalista bunko vagy. ne kepzeld magad nepnek es vegkepp ne kepzeld magad tobbsegnek. ertem en, hogy a 19. szazadban szeretnel elni, mert nincs annyi erod es eszed, hogy egyenlo feltetelek kozott is versenykepes legyel, de a velt elojjogaidbol igen gyorsan lesz letoltendo a 21. szazadban, ha egyszer elzavarjuk az altalad ideultetett huberurakat...

minnel jobban kitolod a szelere az ingat, kispajtas, az annal nagyobb lendulettel fog visszajonni.. es ha nagyon erolkodsz, ugy fog pofan csapni, hogy azt hiszed, a vonat utott el.

Balt 2012.04.02. 15:39:41

Na kérem, dőljünk hátra egy picit: van arra valami alkotmányos előírás, hogy (hivatalossá vált lemondás után...) mennyi idő alatt KELL KE-t jelölni? A megbízott/ideiglenes házelnök (Kövér) teljes jogú KE? Aláírási, kiírási (népszavazás, választás stb.), jogokkal? Muszáj még idén, uram bocsá', jövőre elnököt választani...?

lüke 2012.04.02. 15:39:42

@Balt: na ne, a Wallis elöször Fejtié volt? nem

dr. mesterséges színezék 2012.04.02. 15:39:58

@Akitlosz: "Aztán az Szdsz farok elkezdte csóválni őket. "

Az MSZP-t semmi sem győzte meg jobban arról, hogy nem szabad közvetlenül KE-t választani, mint Torgyán szórakoztatóipari teljesítményén alapuló népszerűsége (amit Torgyán tudván tudott, és rá is játszott a húezakomonizmushanemleszdirektválasztásával).
És ahogy annak idején le kellett szögezni, hogy a kabaré más műfaj, mint a politika, úgy ma jó volna ráébrendi, hogy a mantrázással sem keverendő.

Szimba 2012.04.02. 15:42:06

@fvipera:

És a Jobbik jogászai?:-)) Pl. dr. Gaudi?

Vagy soha többé doktort?:-)))

Balt 2012.04.02. 15:43:36

@lüke: Nam tudom, én a Gál-femilit hallottam emlegetni ebben a konnotációban (amitől persze még lehetett Bajnai az ügyvezető, sőt, de akár Fejti Wallis-résztulaj is), de hogy jön ez hivatkozott kommenthez? :)

fvipera 2012.04.02. 15:43:49

@Szimba: közben arra jutottam, hogy handóné fére lehetne az, aki egyrészt írástudó, másrészt remek utóvédharcos lehetne alkotmány ügyekben. azt hiszem, a kérdés eldőlt.

Sneé Péter 2012.04.02. 15:43:59

Egy dilettáns magyarázattal magam is szolgálhatok, lásd. tollforgato.blog.hu

Balt 2012.04.02. 15:45:05

@dr. mesterseges szinezek: Szerintem akkor még Pozsgay népszerűségére utaztak, vagy legalábbis a négyigenes népszavazás tüskéje munkált bennük. :)

sisszi 2012.04.02. 15:45:52

@Szimba: legyen egy írógépműszerész! volt egy nagyon híres olyanunk. biztos nem hiányozna az idézőjel többé

dr. mesterséges színezék 2012.04.02. 15:48:00

@sárkányfő: Wittner hozta a szokásos kágéestépiaconaszomszédasszonyos formáját (ő a mi Torgyán Jozefinánk), a másik észlény liba meg szépen megtanulta a napi viktort, csak előadni nem tudta.

Lázárt pedig megkérdezni arról, hogy mit kéne tennie egy közszereplőnek, ha hazugságon érik... hát ez minimum oly udvariatlanság, mint kopasztól fésűt kérni.

etwas kultur muss sein 2012.04.02. 15:48:30

@sárkányfő: Wittner Mária engem bármikor képes ledöbbenteni.

takács bálint (törölt) 2012.04.02. 15:48:45

@radala:
nem gondolom, hogy jól nyomja, hanem azt, hogy esélyes. és ez ügyben is nyert. időt. nem kell belépnie. megvárhatja a megszorításokat. szóval itt az ország szemponjából a probléma az, hogya fidesz gazdaság, társadalom, kultúra, és nemzetpolitikája is elhibázott. csak ennyi a hiba. és bárki lemossa orbánt, aki ezen témák bármelyikében okosat mond. vagy lerak egy dossziét a maffiáról. és erre a legnagyobb sansza bajnainak van.

sokan gondolják, hogy az elempének az amerikaiak adagolják a titkosszolgálati infót. schiffer többet tud, mint amit megírt a sajtó. csak ezzel kapcsolatban is azt gondolom, hogy az igazi dossziét bajnainak adnák oda. ha van ilyen. mert persze könnyen lehet, hogy nincs. részemről ez egy fikció.

persze, könnyen lehet, hogy amerikaiaknak egyáltalán nem fontos magyarország. miért lenne fontos? a balkanizáció miatt azért lehet. képzelhetik, hogy magyarország brutális destabilizáló tényező. boszniától 100 kilométerre. egy tengerentúli fejében lehet ez. persze mondom fikció, de akár schmitt pált is kilőhette az amerikai hírszerzés. az nem tűnik valószínűnek, hogy a magyar tudományos életből valaki többször elutazik svájcba. az olimpiai könyvtárból kikérjen műveket. azért, hogy schmitt hátha másolt. több nyelvből hiteles fordításokat csináltat azért, hogy mindezt bizonyítsa. mert zavarta, hogy schmittnek a testnevelési egyetemtől esetleg van egy hamis kisdoktorija. ez így elsőre elég nagy hülyeségnek tűnik. nem tudom elképzelni azt a nyúlott pulóveres fazont, aki több millió forintot elkölt erre az ügyre. viszont a nyúlott pulóveres gavra gábor azt mondta, hogy ők kaptak egy profi anyagot. fizetni nem tudtak érte. örültek neki. szóval kívülről úgy tűnt, hogy schmitt pált profi módon kivégezték. persze lehet, hogy túl sok filmet nézek.

dr. Bubó 2012.04.02. 15:49:10

@Szimba: most az anti "dr" kampány várható... most jonnek a "né"-k főleg 4általánossal... szerényen nertársak.... csak szerénység... ezt szeretem magamban... aszerénységet

Szimba 2012.04.02. 15:53:17

@dr. Bubó:

Ne add a lovat Székelyek alá!!!!:-)

fvipera 2012.04.02. 15:55:52

a smittel készített közszolgálati interjúk tökéletes bizonyítékok arra, hogy nincs sajtószabadság

Balt 2012.04.02. 15:57:11

@takács bálint: "...vagy lerak egy dossziét a maffiáról. és erre a legnagyobb sansza bajnainak van."

:)) Ugyammá'! A Wallisos-Sukorós-CAP-os-stb. "szerző"? A Schmitt-ügy után pláne tuti esélytelen.

Balt 2012.04.02. 16:00:40

@takács bálint: "persze, könnyen lehet, hogy amerikaiaknak egyáltalán nem fontos magyarország. miért lenne fontos? a balkanizáció miatt azért lehet. képzelhetik, hogy magyarország brutális destabilizáló tényező."

Könnyen lehet, hogy épp ez az érdekük. Bár Európát rövid úton kinyírhatják más módon - ha az nem idomul lábhoz -, de könnyen lehet, hogy Mo. egyfajta kísérleti telep nekik, hogy lehet egy erős jogosítványokkal felruházott, nekik nem feltétlenül tetsző közhatalmat megleckéztetni...

Balt 2012.04.02. 16:05:27

@takács bálint: "nem tudom elképzelni azt a nyúlott pulóveres fazont, aki több millió forintot elkölt erre az ügyre. viszont a nyúlott pulóveres gavra gábor azt mondta, hogy ők kaptak egy profi anyagot. fizetni nem tudtak érte."

Én el tudom képzelni: Gyárfásnak lehetett erre indítéka (és pénze).

"szóval kívülről úgy tűnt, hogy schmitt pált profi módon kivégezték. persze lehet, hogy túl sok filmet nézek."

Ez egészen biztosan így van. Nem a filmnézés, ill. fene tudja...:)
Az amcsiknak meg nem hinném, hogy kimondottan Schmitt lett volna a célkeresztjében, ez onnan nézve elég piszlicsáré ügy, ráadásul Orbánbuktatásra könnyen lehet kontraproduktív...

dr. mesterséges színezék 2012.04.02. 16:06:15

@Balt: Szerintem a szíriuszi őshaza köp a levesünkbe, mert küldünk haza elég árvalányhajat.

tölgyes 2012.04.02. 16:10:42

Kedves Török Gábor!
Szóval mégsincs úgy, ahogy 10 egynéhány órája leíratott, hanem egészen máshogy van. Na ezért tartomn én semmit érőnek TG tevékenyéségét és azt, hogy az ilyen madárjóslás szerű tevékenységre fecsérli a ma még meglévő, bár időben előre haladva egyre csökkenő eszét.
Mostan van egy új helyzet. SP lemondott - példátlan módon az elmúlt 20 év magyar közjogi vezetői közül -, ami nem különösebben nagy erény, de mégis csak annak belátása, hogy jelenléte árt és nem használ. Innentől lehetne írni a jobb később mint soha méltató blogbejegyzéseket:::)))Ráadásul ez az Ő döntése volt - a dolgok jelenlegi állása szerint és a találgatásokat mellőzve - és nem másé.
A nagy kérdés itt most nem az, hogy mi lesz majd az utódlással, az megoldódik. A nagy kérdés az, hogy most megindítanak-, megindul-e egy nagy tisztulási, tisztítási folyamat a magyar tudományos életben, vajon megtörik-e a magyar tudományos elitnek a kádár-rendszerből eredeztethető folytonos hatalma... Mert hisz az ember annak idején is értesülhetett olyan akadémia doktorokról is akik nem szereztek egyetemi végzettséget, a párt által kegyként osztott fokozatokról már szó se essék. Vagyis nagyon helyes SP lemondása, de akkor kezdjünk tiszta vizet öntögetni abba a bizonyos pohárba, szüntessük meg az egyetemek mellett párhuzamosan működő irracinálisan nagy és drága akadémiai intézeti hálózatot.. és mondjuk vizsgáljuk felül a még mindig érvényes, a marxizmust és leninizmust éltető doktori, kandidátusi dolgozatok százait, de inkább ezreit:)

Aztán nézzünk szembe azzal az igénytelenséggel, ami az egyetemi szakdolgozati piacon kialakult, hogy mára még az oly jelentős egyetemek is mint ahol TG tanít már-már beletörődni látszanak az általánosá vált puskázási gyakorlatba, aminek a korábbi évtizedekből örökölt szép hagyománya tovább élt.

Az egyik barátom aki a közgáz egyik elit szakán végzett mesélte nekem, hogy a matematika szigorlat feladatait hogyan csempészték ki az előadóból. A WC-ben hogyan oldották meg azt matematikus hallgatók és hogyan juttatták vissza a terembe, és a megoldások miként terjedtek a padok között..:) Ahová az idő eltelte miatt nem jutott el dolgozati példák megoldása 90% feletti volt a bukási arány...:(Ez a 70-es évek közepén volt így. Ma a helyzet ennél sokkalta súlyosabb.:(

Emlékszám rá, hogy egy magyar diákot felvettek a Harvardra. Nagy szenzáció volt. Puskázott. A társasi bejelentették, őt azonnal eltávolították az egyetemről. Jöhetett haza.. Na ettől őrülnének a Jávor Benedeket támogató ifjúsági csoportok:::))

Ja és egy apróság:úgy tűnik a sorozatos durva törvénysértések ellenére sem tudja az LMP összegyűjteni a 200.000 aláírást.. és a durva törvénysértések miatt nem fog lemondani senki a soraikból:)és erről aligha fog elemző írást közölni TG.:::)) Mert már ezt meg kellett volna tennie! Már csak azért is mert erkölcsi értelemben ez is tűrhetetlen skandallum.

fvipera 2012.04.02. 16:13:16

smitt bírósághoz fordul: nem is volt taggyűlés?

Balt 2012.04.02. 16:13:22

@Balt: Erre megjött a válasz:
"Hétfőn már biztos nem választanak új köztársasági elnököt, bár Schmitt Pál beadta lemondását, amiről még ma szavazhatnak a képviselők. A parlamentnek az elnök megbízásának megszűnése után 30 napon belül kell megválasztania a harmadik magyar köztársaság ötödik elnökét." (Index)

dr. mesterséges színezék 2012.04.02. 16:14:42

@Balt: "szóval kívülről úgy tűnt, hogy schmitt pált profi módon kivégezték"

Viktor tette. Mivel a nemzetközi helyzet fokozódik, tartott attól, hogy amíg Brüsszelben térdepel kukoricán valamelyik sarokban, addig véletlenül elfogadnak nélküle valami törvényt, és - mivel Pali bá epromja csak egyszer írható, és a beírt program feltételn eláírásra vezérli - mire megvirradna, már hatályba is lépne.
Jól szolgált a v1.0, de már kell egy Palibá v1.1.

Balt 2012.04.02. 16:16:43

@tölgyes: Újabb Karácsonyi kaktusz. :)

Balt 2012.04.02. 16:18:54

@dr. mesterseges szinezek: Ha így lenne, talált volna erre direktebb módszert is, nem is beszélve a Fidesz (és Orbán) meglehetősen visszás kommunikációjáról. főleg az események felgyorsultával, ez elmúlt héten...

Balt 2012.04.02. 16:19:56

@dr. mesterseges szinezek: Ja, azt a mondatot meg én is idéztem, ha jól rémlik, egy bizonyos fentebbi sportdiplomatától. :))

Balt 2012.04.02. 16:21:16

@dr. mesterseges szinezek: Ergo: a tippem továbbra is Gyárfás és szűk (politikus)bűnöző köre... :)

dr. mesterséges színezék 2012.04.02. 16:24:12

@Balt: Mindenki ragaszkodik a saját eszement konteójához - én sem adom alább.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.04.02. 16:27:55

@fvipera: nem lesz nehez a magas homersekletu szajer kamunejevel olyan birohoz passzolni az ugyet, akiben a part iranti elkotelezettseg erosebb, mint a szakmai buszkeseg...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.04.02. 16:32:28

@tölgyes:

Egyetlen tolvajt sem ment az, hogy akad más is, aki lop.

Azaz nem szimpatikus bármiféle tisztességtelenséget elkövetőt azzal mentegetni, vétkét relativizálni, hogy más is tesz hasonlót.

Főleg nem egy államfő esetében, akiből csak egy van az országban, s akinek példát kellene mutatnia, különbnek kellene lennie, mint a többieknek.

Nyugodtan lehetett volna Schmitt Pál doktor élete végéig, ha már nyugdíjas lenne, s nem az ország első embere.

A Fidesz pedig nagyon is jól tudta, hogy kit ültet az ország nyakára.
Ez az ő saruk, az ő emberük, ők delegálták államfőnek, előtte országgyűlési elnöknek, európai képviselőnek, párt alelnöknek, főpolgármester jelöltnek.

Senki más nem futott be olyan karriert a Fideszben, mint Schmitt Pál.

Hol van még olyan, hogy rögtön alelnöknek vesznek fel valakit egy régi pártba?

Szerintem nagyon nem kellene mentegetni, igen rosszul veszi ki magát.

Azért (is) lenne jó a közvetlen választás, mert akkor a kampány idején sokkal inkább kiderülnének a korábbi stiklik, s ezek tudatában választanánk államfőt.

Szégyen, hogy csupán parlamenti mutyi eredménye az államfői posztra kerülés.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.04.02. 16:35:11

@takács bálint:

Természetesen vannak dossziék.
Az a dolguk a nagyköveteknek, titkosszolgálatoknak, hogy jelentgessenek, adatokat gyűjtsenek.

A wikileaks nem az ujjából szopja a dokumentumokat.

graycivil 2012.04.02. 16:35:24

"Sajnáljuk-e Schmitt Pált?

De vajon sajnáljuk-e Schmitt Pált? Nem, nem sajnáljuk. Pökhendi, egész életét végighazudó, az éppen aktuális hatalomhoz simulékony, személyes kapcsolatrendszerét saját karrierjének egyengetésére használó becstelen ember a most távozott köztársasági elnök. Pályája csúcspontján tevékenyen hozzájárult Magyarország tönkretételéhez, majd a múltjából felbukkanó sötét folt kezelése során ismét bizonyította, hogy gyalázatos, hazug, hitvány ember."

poldi.blog.hu/2012/04/02/sajnaljuk_e_schmitt_palt?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_04_02&utm_campaign=index

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.04.02. 16:41:51

@dr. mesterseges szinezek:

Lehet, hogy így volt, lehet hogy nem.
Én kétlem.
Az Szdsz elég sok mindent el tudott érni, amit akart az Mszp-nél.

Egyetértésük nélkül nem lehetett kétharmados törvényeket módosítani, és ez az egyetértés nem volt meg.

Kétlem, hogy az 1995-ös államfőválasztást Torgyán József népszerűsége befolyásolta volna döntően.
Addigra már Göncz árpád is kiépített népszerűséget, nem is kisebbet. Az Mszp népszerűsége pedig akkor még, kevesebb mint egy évvel a választások után magas volt.

tölgyes 2012.04.02. 16:41:54

@Akitlosz: Ki állította azt, hogy menti a tolvajt, ha más is lop??? Ön.. mert én nem!

Persze a dolog nem ilyen egyszerű azért.. ha bevett szokás az egyetemeken a puskázás és csalás, ha marxista hivatkozásgyűjteményekre ezrével osztogatják a tudományos fokozatokat, akkor eltompulnak az érzékszervek.. A SP úgy most talán egy kicsit felkavarja a vizet és elkezdünk itt is tiszta vizet önteni a pohárba. Ennek az ügyne ebben van az igazi jelentősége.. és még abban: SP. -szemben az elődeivel, akiknek a vétsége sokkalta inkább sértette a normákat - mégis csak lemondott.. Tehát valami kis előrelépés mégis csak történt... Gyurcsány súlyosabb vétekért lövetett, Horn azt mondta Na és?? Medgyessy pedig azt, hogy ő végül is hős volt:( Azért ez egy kis különbség!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.04.02. 17:10:52

Ez, hogy a doktorok, érett felnőtt emberek nem tudják, hogy másolni nem önálló szellemi munka, a kapott minősítést nem érdemlik meg annyira nevetséges.

Már a kisiskolások is tudják ezt, amikor puskáznak.
De ők legalább valóban másolnak.

Schmitt esetében még az sem valószínű, hogy ő maga fordította volna az idegen nyelvű szövegeket, mivel különböző emberek munkájára vall a németről és a franciáról fordított szöveg.

Puskáznak, csalnak az egyetemeken? Bizonyára.
Csak akkor legalább, aki így tesz ne akarjon közszereplő lenni, ne akarjon az adófizetők pénzéből megélni!

Szépen csendben örüljön a papírjának, a nyugdíjának, legyen magánvállalkozó stb.!

A kutya sem fog utána nyomozni.

A politikai színtéren azonban a politikai küzdelmek része egymás szennyesének a kiteregetése.

Ez is köztudott, úgyhogy kár rajta meglepődni.

Az meg a "demokratikus rendszer" hibája, ha csupán önkéntes belátásra, lemondásra vár hibázás esetén, és nincsen lehetőség a vétkes leváltására, eltávolítására, ha ő magától nem óhajt lemondani.

Monte Christo cselédje 2012.04.02. 17:40:49

@thymos:
Szemezgessetek DR. BIHARI MIHÁLY munkásságából, aki - ha valaki, akkor Ő - megdolgozott ezért a posztért, és meg is érdemelné (ugyanis Ő alakította ki ennek a szerepkörét).
ÉN ŐT JELÖLÖM KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNEK!
Nekem 1980-ban tanárom volt, bátor, jókiállású, félelmet nem ismerő, szókimondó, őszinte ember volt. (bocs, ezek most ismét mára negatívumok lehetnek). Szerettük, tiszteltük, sokmindenre megtanított bennünket.
Hát, igen. Sic transit gloria mundi....

De a lentiek azért rímelnek a mai helyzetre.
(részlet az életrajzából):

"Egy, az 1980-as évek közepérõl való, országszerte
stencilezett formában, féllegálisan terjesztett írásában
átfogó, kritikai elemzést adott az országot csõdbe vivõ
diktatórikus szocializmusról. Hangsúlyozta, hogy a
centralizált bürokratikus reformok ideje lejárt.
Gondolkodása, nyilvánosságot kapó elemzései növekvõ
figyelmet keltettek iránta az MSZMP védekezésbe szorult
vezetésében és a reformokat vagy radikális átalakulást
szorgalmazó, az állampárton belül és kívül egyaránt
létrejött, laza értelmiségi tömörülésekben. 1987-1988
fordulójától valódi politikai személyiséggé lépett elõ:
az MSZMP reformköreiben éppúgy otthonos volt, mint ahogy
alapító tagja lett az 1987-ben zászlót bontott Magyar
Demokrata Fórumnak és az ugyanezen idõszakban
szervezõdött demokratikus baloldali politikai
tömörülésnek, az Új Márciusi Frontnak. Alapító tagja az
elsõ független szakszervezetnek, a Tudományos Dolgozók
Demokratikus Szakszervezetének. 1987-ben önálló
törvénytervezetet dolgozott ki a köztársasági elnöki
intézmény létrehozására. 1988 tavaszán, az országos
pártértekezlet elõtti idõszakban a pártközpont
utóvédharcot folytató konzervatív hatalmi szárnyának
tagjai igyekeztek megfélemlíteni a reformtábort, ezért a
központi ellenõrzõ bizottság konstruált pártvizsgálatot
rendezett. Az eljárás eredményeként 1988 áprilisában
három másik közismert és radikálisan reformelkötelezett
személyiséggel - Bíró Zoltánnal, Király Zoltánnal és
Lengyel Lászlóval - együtt kizárták az MSZMP-bõl. Az
eljárás és a kiszabott pártbüntetés országos
felháborodást váltott ki; az akkor történtekrõl szól a
Kizárt a párt (1988) címmel kiadott riportkönyv."

Stb, stb...

hoplita 2012.04.02. 17:48:39

@ati27:
Az nálam a soha-kategória.....a tényleg, megmásíthatatlan soha.:)
De ugye én kicsit más vagyok, nem egy-két éve köteleztem el magam.
És nem a Jobbik mellett, hanem a nemzeti radikális oldalon.:)
Meg hát ugye, nekem az igazat megvallva sok kérdésben a Jobbik is puha, mint a vaj.:D

ubul2000 2012.04.02. 18:03:07

@Dr. igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"latom, meg mindig nem megy mas, mint a szemelyeskedes...

dehat nem is lehet mast varni egy onkentes untermenschtol, aki sajat magat irja ki az emberi fajbol azzal, hogy fideszes:-)"

És még te beszélsz személyeskedésről! ????

Tudod, még mindig megnyugtatóbb számomra, hogy én kiírom magam az emberi fajból, te viszont hiába igyekszel bejutni oda - nem sikerül......

sisifux 2012.04.02. 18:07:05

@hegyilány:
Személy szerint semmi problémám az idézőjelek használatával, magas közjogi méltóságnak volt. De, már ez is múlt idő.:)

ubul2000 2012.04.02. 18:11:48

@Monte Christo cselédje: Nem követtem szorosan négyük életútját - de Bihari és különösen Lengyel az a reformer maradt, aki volt. Reformkommunista.... Persze kérdés, milyen értéke van ennek Grósz, Biszku, Horn, stb mellett

Monte Christo cselédje 2012.04.02. 18:53:12

@ubul2000:
Reformkommunista?
Nem hiszem. Legfeljebb mérsékelt. És az bizony nem rossz.
Olvasd csak el, mit írnak például ma az olasz lapok, elég a LaRepubblica címűt megnézned. A legenyhébb kifejezés Mo-ról és a jelenlegi hatalomról, hogy ultrakonzervatív, nacionalista. Továbbá azt írják rólunk, ami nem igazán tesz jót, hogy izolálódtunk Európában, gettósodunk, és 20 milliárd Euróval tartozunk, stb.... És a cikk a berlini tudósítójuktól származik, szóval nem éppen elszigetelt jelenség. Sajnos. Értem én, hogy jó dolog egy tuti csapattal vezetni, csakhát egy kicsit engedni kéne, merthogy üres a spejz....

tölgyes 2012.04.02. 19:18:46

@Akitlosz: Az LMP körül csápolók márpedig puskáznak is meg közszerepelni is akarnak és így van a többi párt környékén is.. Én nem tudom, hogy maga a Holdban él???

tölgyes 2012.04.02. 19:20:01

@Monte Christo cselédje: Adja az Isten, hogy közöttünk maradhasson.. én most ezért szorítok s nem azért, hogy elnök legyen.

Monte Christo cselédje 2012.04.02. 19:36:59

@tölgyes:
Ajjaj. Ezt nem tudtam. Bocs. Csak szeretem és tisztelem régről. Akkorhát mit lehet mondani: Szorítsunk együtt neki. És reménykedjünk.

aszekelyek 2012.04.02. 20:21:10

@tölgyes: Állandóan másolják a FIDESZT a szocik , is . Éppen azon derültem tegnap , hogy a "változás" , most a zászlajukra tűzött szó..... Elő is kaptam a kéznél tartott választási anyagot , a 2010-est és nevetős kedvem támadt. Ellenőriztem a nem három apos terjedelmű memóriámat. Abban igaza van vonagyereknek, hogy a szocik ne akkora mellénnyel és szájjal moralizáljanak , mert ez is rájuk hullik vissza. Pedig ritkán értek vele , V.G. -vel egyet. :)

aszekelyek 2012.04.02. 20:27:20

@Akitlosz: Nem tudom, de olyan a feeling, mintha az lemondott elnök úr semmi mást nem is produkált volna egész életében. Ami legalább is nem fair vele szemben. Lehet nem szeretni de ez nagyon sok határon megy túl , amit ellene folytattak az utóbbi időkben.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.04. 09:50:52

@Kék az ég:
"Várhegyi Attila jogerősen elítélt ugye és lehetett az :-)) ma meg már újra állami megrendelésékkel stb...es senkit nem zavar."
Nem ez volt az eredendő bűn. A fityisz úgy kezdte '98-ban, hogy hipp-hopp eladott 14 céget két külföldi hajléktalannak. A Pintérsanya által felügyelt rendőrség meg azt kereste, hogy vajh miért vesz meg két csóró 100 millás köztartozással cégeket. Az eladót senki sem kereste meg... :)

"Schmittnél az a pozíció nem számít semmit."
Ezt nem értem...

@Sittes Paja: "ez a csalózás szánalmas :)
van diplomád? ha nincs, akkor kuss.
ha van, akkor van-e benne másolt oldal?
ne hazudj!!"

Egy Rejtő idézettel tudok válaszolni:

"Piszkos Fred: - Igenis pusztulni fog! Gyilkos, szélhámos, rabló!
Peters: - És te mi vagy, mi?!
Piszkos Fred: - Ne tereljük az ügyet mellékvágányokra. Most nem rólam van szó!"

Mi köze van az én diplomáimnak az ügyhöz? Ha én anyagyilkos lennék, akkor S(k)iccpali nem lopott volna, vagy mi?

"volt egy közmegyegzés 90ben, hogy hivatalban lévő KE-t max a hivatalával kapcsolatosan lehet kritizálni. minden másról ha udomásomra jut jóhiszeműen hallgatok. akárki legyen az."
Volt egy közmegegyezés 90-től, hogy hazánkban demokráciát csinálunk és nem neo-kádárizmust.

"mert piszlicsáré ügyek 'igazsága' nem ér annyit, amekkora kárt lehet vele okozni az egész országnak."
Ne bújjunk az ország mögé, ha csalásról van szó. Egyébként ez igen is megmutatja a külföldnek, hogy egy csaló köztársasági elnököt is le lehet mondatni, akkor még nem értük el a putyini diktatúrát.

"ezt rúgtátok most el. a hazaárulás sem nagy ár, ha lehet zorbánon ütni."

Ennek semmi köze a haza árulásához. Egy köztársasági elnök ne legyen csaló. Ez elég kis kérés, nem?

"ha clinton azt mondaná,"
Melyik Clintonról beszélünk?

"azért mert az alkotmány KE sérthetetlenségét érintő alapvetése nincs törvényekben erre kiterjedően pontosítva, attól még a HVG-sek azt megsértették, nyilvánosan vádolták meg a KE-t, lejáratták a országot, a SOTE-t, a magar tudományos életet."

De nagy szavak! Csak nem igazak! S(k)iccpaliról kiderült, hogy csaló és vissza is vonták a doktori kinevezést. Ennyi történt.

"mindezt azért, mert legalább orbán is ég."
Nekem személyes fájdalmam, hogy ebből lett ekkora ügy, pedig 100 másikból sokkal nagyobb lehetettet volna.

Kár, hogy egy ilyen bolsevik típusú, neo-kádárista pártot ennyire kell védesz! :( De mindenki saját lelkiösmerete szerint...