A liberális visszatérés esélyei – ezzel a címmel rendezett ma konferenciát a Republikon Intézet. Kumin kolléga korábbi horrorisztikus posztjához hasonlót sajnos nem tudok költeni a mostani liberális rendezvényről, annál is inkább, mert a magyar fellépők közül csak Fodor Gábor előadását volt lehetőségem meghallgatni. Ahhoz azonban ennyi idő is elegendőnek tűnt, hogy belássam: hiába a választási kudarc, az SZDSZ eltűnése és a korábbi vezetők többségének távolmaradása, a liberális gondolat ebben a körben ma is nagyjából ott tart, mint ahol a bukást megelőzően tartott.
(Fotó: Origo)
Az elsődleges cél a Fidesz-kormány leváltása – jelentette ki Fodor Gábor. S bár a volt pártelnök kétségtelenül mondott a korábbi politika kritikájaként is felfogható mondatokat, ráadásul a hozzám hasonló nemzeti/jobboldali liberálisoknak kedves megjegyzéseket is tett, valójában ez az alapállás ugyanazt a társutas, alárendelődő pozíciót jelöli ki, mint ami az elmúlt másfél évtizedben az SZDSZ politikáját jellemezte. Fodor kizárólag a „demokratikus” ellenzéki pártok összefogásában látja a hazai liberalizmus helyét, azaz – bár kétségtelenül megemlítette az oly’ sokat hallott önálló pólusképzést – valójában a Fidesz-MSZP kétpártiságban tudja csak elhelyezni a megálmodott liberális pártot (értsd: a szocialisták oldalán).
Félreértés ne essék, egy ilyen liberális párt akár esélyes lehet arra – különösen, ha az MSZP vezetői is látnak fantáziát a felfuttatásában -, hogy 2014-ben képviselőket küldjön a parlamentbe. Nem számolnak tehát rosszul azok, akik – az 1998-as, a 2002-es és a 2006-os választások előtti helyzethez hasonlóan – a magyar liberális párt elsődleges feladatát a Fidesz legyőzésében és egy MSZP-vezette koalíció létrehozásában képzelik el. Egy ilyen értelemben vett balliberális párt tényleg bármikor zászlót bonthat, sőt, vezetői egy esetleges kormányváltás után kormányzati szerepre sem esélytelenek.
Ugyanakkor látni kell azt is, hogy ez a történet nem más, mint a korábbi felmelegítése. Ahogy az SZDSZ tartalmi kiüresedését és politikai eljelentéktelenedését is a Fidesz-dilemma abszolutizálása okozta, nagy valószínűséggel előbb-utóbb ugyanez a sors várna egy új csatolmány-pártra. Márpedig Fodor Gábor ma ebben a tekintetben ugyanazt mondja, amit a 2000-es elnökválasztási kampányban mondott, és jól látszik, hogy az úgynevezett liberális értelmiség reprezentánsai számára ez a kiállás jelenti a sajátos (elvárt) liberális minimumot. Ha bárki ettől eltérőt mond, ha egy liberális pártot alapértékek alapján, önálló politizálással képzelne el, amelynek a döntéseit nem a Fidesz legyőzésének, hatalomtól való távoltartásának célja dominálná, feltehetően kiírná magát ebből a körből.
Emlékszem a régi vitákra – akkori munkámból adódóan nagyon érdekes feljegyzéseim vannak, egyszer majd, kellő távolságból talán érdemes lesz publikálni -, az első Orbán-kormány időszakából, amikor Demszky Gábor vagy mások felvetették: egy liberális párt identitása nem alapulhat kizárólag a Fideszhez való viszonyon. Elvileg szinte mindenki egyetértett, ugyanakkor „abban a történelmi helyzetben” a többség úgy gondolta, hogy kivételesen, ideiglenesen félre kell tenni ezt, mert akkora a jobboldali veszély, hogy vele szemben népfrontos politikára van szükség. Az ideiglenes állapot aztán állandósult, a Fidesz ellenzékben is annyira félelmetesnek látszott, hogy a liberális párt minden kiélezett szituációban a Fidesz-MSZP viszonyrendszerben határozta meg magát. Egészen addig, amíg már semmilyen önálló mondanivalója – és ezért értelme – nem maradt. Nem véletlen, hogy volt politikusainak egy része az MSZP közelében vagy a DK-ban ma már otthonosan érzi magát.
Nem kétséges, előbb-utóbb lesz magát liberálisnak nevező párt Magyarországon. Valódi liberális párt azonban csak akkor alakul majd, ha egy ilyen formáció ki tud szabadulni a Fidesz-fóbia fogságából, valamint ennek következtében az MSZP ölelő karjaiból, és a kormányok/pártok egyes lépéseit képes lesz kizárólag saját értékei alapján mérni. Ez nem egyenlő távolságot vagy folyamatos méricskélést jelent, éppen ellenkezőleg: a más pártokra és a „nagyobb célokra” tekintgetés elhagyását. Olyan, ügyek alapján mindenkit bíráló és mindenkivel együttműködő pártot, amelyet alapvetően csak egy érdekel: saját értékeinek és saját szavazóinak a képviselete. Amely nem fél a választáson önállóan elindulni, és aztán a kapott támogatás alapján, a programok összehangolása után bárkivel közösen kormányozni – vagy éppen, ha ezt tartja helyesebbnek és hasznosabbnak, ellenzékbe vonulni.
x x x
A bejegyzés címe kizárólag a 2002-es kampányeseményre utal, és természetesen semmilyen más módon nem minősíti a cukrászdát. Furcsa is lenne ez olyasvalakitől, aki elkötelezett rajongója és aktív fogyasztója annak a termékkörnek...