Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:20

A foglalkozásától is eltiltanám azt az elemzőt, aki ezen adatok alapján akár a Fidesz biztos bukásáról, akár most is megismételhető győzelméről beszél – írtam pár napja a friss közvélemény-kutatási publikációk kapcsán. Ennyivel azonban nem lehet megúszni, hiába a helyénvaló óvatosság, bármerre járok, mostanában mindenki ugyanarról beszél: ki nyeri a 2014-es választást? Tegnap az autópályán a dugóban araszolva tekertette le az ablakomat ezzel a kérdéssel valaki, úgyhogy a balesetek elkerülése érdekében most inkább megpróbálok bővebben válaszolni.

460fuggony.jpg

(Fotó: Facebook)

Ez mind morzsol, morzsol, morzsol – mondta ma reggel Kósa Lajos a közszolgálati televízióban a Fidesz csökkenő népszerűségi adatait kommentálva. A sok bizonytalanság ellenére egy dolgot nyugodtan állíthatunk: annak ellenére, hogy a Fidesz a kutatások többségében még ma is vezet, ez az út, ez a pálya kétségtelenül a választási vereség felé vezet. A tendencia egyértelmű: a Fidesz támogatottsága jelentős mértékben csökken, az MSZP-é pedig érezhetően emelkedik. Ha meghosszabbíthatóak lennének a vonalak, biztosra vehetnénk, hogy 2014-ben a mostani ellenzék kerül kormányra.

A tendenciák persze azért vannak, hogy előbb-utóbb megváltozzanak. A kérdés csak az, hogy mitől és hogyan történhetne meg mindez. A korábbi parlamenti ciklusok esetén igazán csak két példát láttunk arra, hogy a szokásos felező válság után visszakapaszkodott a hatalmon lévő erő. Az első Orbán- és az első Gyurcsány-kormány idején fordult az elő, hogy a félidőben még gödörben lévő kormánypárt később jelentősen megerősödött. Soha nincs egyetlen ok, de azért mindkettőre van egy erős magyarázat: előbbi esetében a hangulatjavító intézkedésekre lehetőséget adó kedvező gazdasági helyzet, utóbbiéban a kormányfőváltás (és az új miniszterelnök - később más megvilágításba kerülő - politikája) segíthette elő a feltámadást.

De vajon van-e esély most hasonló fordulatra, a tendenciákat megtörő momentumra? A jövőre vonatkozó témák esetén mindig a tudatlanság fátyla mögül beszélünk, de azért bizonyos kapaszkodóink mégis lehetnek. Ma ugyanis a válság végéről beszélő miniszteren kívül szinte minden komolyan vehető szereplő egyetért abban: nagyon kevés a remény, hogy a második két év az ország és a lakói számára lényegesen, érezhetően könnyebb legyen, mint az előző kettő volt. Ha lesz IMF-megállapodás, azért, ha nem lesz, azért várhatnak nehéz idők az állampolgárokra, a kormány tehát jelen állás szerint alig-alig bízhat abban, hogy a választói pénztárcák számukra kedvező döntéseket követelnek. Marad tehát a magyarázatok, a miértek versenye, a kormányzati teljesítmény ilyen-olyan értékelése, ám pontosan ez az a terület, ahol a Fidesz az elmúlt időszakban egyre több csatát veszített el, és fokozatosan lejtőre került.

Eredményt hirdetni 2014-ben kell, aki most teszi, az kontár vagy propagandista. Az elemző, ha a tények érdeklik, most csak két dolgot mondhat:  1.) ma valószínűbbnek látszik a Fidesz 2014-es veresége, mint bármikor az elmúlt két évben,  2.) hogy ez ne következzen be, már nem elég a „tartsuk a jó irányt”, ahhoz fordulatra, az eddigi tendenciák tudatos megtörésére - és ehhez a kormány politikájának jelentős változására - van szükség.

x x x

Kedves Olvasók! Kis pihentetés után hamarosan újra megnyílik a kommentelés lehetősége. Több megoldáson is gondolkoztam, de sajnos egyik sem (a kommentelés teljes tiltása, előzetes moderálás, kiválasztott hozzászólók stb.) tűnik jobbnak, mint az eddigi helyzet.  Be kellett látnom, hogy értékes hozzászólásokra, érdemi vitára csak ebben a formában van esély, minden más esetben szegényebb lenne a blog. Ugyanakkor úgy döntöttem, hogy az eddigi megengedő álláspontomon változtatok: aki nem civilizált formában adja elő a mondandóját, az legközelebb itt már nem fogja tudni elmondani a véleményét.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr464584477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2012.06.13. 17:25:48

"Ez mind morzsol, morzsol, morzsol – mondta ma reggel Kósa Lajos"

szerintem inkább úgy érzi magát, mintha ott ülne Vágó Istvánnal szemben, aki felteszi neki a kérdést:
-2010-ben kétmillió ember szavazott a fideszre. 2014-ben mennyi fog?
-hát elhasználnám az első segítségemet...
-rendben, felezzük meg. maradt egymillió.
-hát elhasználnám a második segítségemet is...
-Milyen érdekes! az is egy felező! már csak ötszázezer.
-a harmadik is felező?
-igen. elhasználja?
-nem, most még nem. még van két évünk.

nyünyüge 2012.06.13. 17:49:42

@Secnir:
Érdekes, hogy a lemorzsolódás okaként a legtöbb embernek a telefonadó, sárgacsekk-adó jut csak eszébe.
Pedig szerintem legalább annyit adhatott hozzá az előrehozott, korengedményes, rokkant, stb. nyugdíjasok igen embertelen módon történt "járulékossá" való átminősítése.
Ez még azoknak is sokk volt, akiknek jövedelme érdemben nem változott, hát még a többinek. A sok "megvédjük a nyugdíjakat" szöveg után sokan a BKV, MÁV, Volán jegypénztárostól tudták meg áprilisban, májusban, hogy nekik csak a szájuk jár, nem a nyugdíjas bérlet.
Ennél lényegesen normálisabb megoldás lett volna egy tisztességesen kommunikált, minden nyugdíjast érintő normatív csökkentés (nyugdíjban és nyugdíjas kedvezményekben egyaránt), de azt nem merte vállalni a politika.

nyünyüge 2012.06.13. 17:52:36

OFF
Az új erőforrás-miniszter megteszi, amit Réthelyi nem tett meg:

"A politikus kijelentette: reméli, hogy a színház "olyan kezekbe fog kerülni, hogy mindenki büszkén fogja azt mondani: van egy Nemzeti Színházunk, és az tényleg nemzeti".

szinhaz.hu/szinhazi-hirek/46600-balog-zoltan-szemleletvaltasra-van-szukseg-a-nemzetiben

dr. Bubó 2012.06.13. 18:00:22

TG! mit szósz a komcsik javaslatához, hogy "kötelező választás"i részvétel...

:))) szerintem nagyon nagy öngólt lőne az elit... de eséjes elfogadni...

lenne 800ezer fides iksz még kb enyni ellenzési + 6,5 millió f*szt látnának...

nyünyüge 2012.06.13. 18:08:07

@dr. Bubó:
én általában "ijjen szépen" fogalmazok, ijjen a természetem meg a nevelésem.

szita szita péntek 2012.06.13. 18:10:48

Én más okokból jövendölöm a Fidesz vesztét. Bár a demokráciáról egyszerű azt gondolni, hogy a döntés a "nép" kezében van a rögvaló nem ez. Választást nyerni nagyon nehéz dolog, mit ne mondjak kellene hozzá az emberek bizalma. Az meg ugye nincs. Nem csak az egyik, jobbára semelyik párt felé sem. Eddig is olyan választási törvényünk volt, ami a nagy pártoknak kedvezett - eztán meg még ilyenebb lesz. Gyakorlatilag a paletta szükségképpen két pólusúvá kell alakuljon. Márpedig ha csak ketten versenyeznek és az emberek bizalmát már eljátszották - akkor bezony a pénzé lesz a főszerep. A pénzből lehet osztogatni, ígérni, reklámozni, lefizetni, de még akár nyomozni, kutakodni is! Mind-mind hozzásegíthet a győzelemhez!

Ergó szerintem most azt kell nézni, hogy kinek lesz több pénze, avagy más mozgósítható tőkéje. Ahogy ez most kinéz, a Fidesz szépen építi a saját holdudvarát, hát támogatásból ott nem lesz hiány. Ugyanakkor szerintem közben egy olyan stratégiai hibát vétettek, ami könnyen a vesztüket okozhatja: nevezetesen túlzottan sokaknak léptek a t*kére azok közül akik nagy pénzek és nagy hatalom fölött diszponálnak.

Mire is gondolok?
- Szabadságharcunkkal sikerült kivívnunk az osztály rossz fiújának szerepét. Márpedig a rossz gyerek mintáját követheti a többi - veszélyes dolog ez! Gyakorlatilag veszélyeztetjük az EU biztonságát és nyugalmát, azaz minden EU tagállam érdeke, hogy kormányváltás legyen.
- Közvetlen anyagi károkat okoztunk nem egy állam tőkéseinek, ez által magának az államnak is. A bankadót és a végtörlesztést nem köszöni meg sem az Erste, sem a "sógorok", mint ahogy a multi adó sem lesz szívügye az angol Tesconak, a kajajegy buli elvesztése fáj a franciáknak, de szerintem a németek sem rajonganak a telekom adóért... Hirtelen ennyi jutott az eszembe, de szerintem kerülne több is - nem is tudom az energetikai cégek pld...
- A média megregulázása szintén gyanús, hogy vissza fog ütni. Tűri-tűri - mást nyilván nem tehet, ám amikor majd szavazókat kell mozgósítani, akkor valyh merre hajlik?
- A románokat is csak sikerül provokálni egy kis Kövérrel, de szerintem észak felé sem csak puszi-pajtásokkal találkoznánk.

(E mellett még számos kis ember is sérült a nagy "rendcsinálásban" de az mondandóm szempontjából közömbös.)

Lényeg a lényeg: Sok, nagy hatalmú, pénzzel, titkosszolgálattal rendelkező erőnek vagyunk a bögyében. Márpedig ha ez így van, akkor vajon ők mennyit lennének hajlandók áldozni arra, hogy ismét kiszámítható nyugodt - ha úgy tetszik akár megalkuvó ország legyünk? Azt kell mondjam, hogy ha én lennék a helyükben, akkor sokat! Még csak azt sem mondom, hogy nehéz dolguk lenne... Elég csak pár kommunikációs szakembert delegálni, valami strómanom keresztül támogatni a kampányt, illetve a titkos szoláglatnak szorgalmi feladatul kiadni: keressenek már valami terhelőt a kormány háza táján... (Vajon a plágium kinek tűnt fel?)

És itt a lényeg. A kormányunk leváltásának szándéka sok helyen bizony a szükséges erővel (pénzzel, tudással, nevezd akárhogy) is párosul. Szerintem felelősen nem mondhatjuk ki, hogy a politika csak a határokig terjed.

Aztán ha ez így lesz, akkor felmerül a kérdés, hogy a segítségnek mi az ára? Mennyire kell engedékenynek lenni? /Magánvéleményem, hogy egyszerűen nem lehet akkora az ár, ami ne érné meg a kormányváltást - nem mintha az eddigi konteo nem a magán véleményem lenne. :) /

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.06.13. 18:29:34

@Secnir: Azért ez nem teljesen így van. Még a nyáron igénybe veszik a telefonos segítséget, és 2014-ben még megszavaztathatják a közönséget is - bár a mostani erdélyi választások után már ez kérdéses, hogy hogyan oszlanak meg az A, B, C, és D válasz között (szerintem sokan lesznek, akik nem nyomnak gombot).
Szeretné megjelölni, Viktor?

menőmano 2012.06.13. 19:18:26

Hát! Ja! Totális a lemorzsolódás, a kormány támogatottságát tekintve.
Az a bizonyos huszonkettő százalék, nagyon picike eredmény. A kétharmadhoz viszonyitva. Igen.
Totális a helyzet, gazdasági- politikai zűrzavar. Szerintem.
oszt.kész.
:)))))

menőmano 2012.06.13. 19:21:49

Jaj! Elnézést már!!
Elfelejtettem.

Üdvözlöm. Kedves Török Gábor!

Magunk nevében köszönet, hogy újra kommentelhetővé tette a blogját/posztjait.
:))

osztjónapot!
:)))))))))

menőmano 2012.06.13. 19:28:00

"aki nem civilizált formában adja elő a mondandóját, "

Hát! Én nem tudom?! Nagyon remélem, hogy a @hoplita visszajön, s picikét visszafogja magát.
Nekem nagyon hiányzik, az, ahogyan fogalmaz, írogat.
Várom, hogy írjon kommentet. Komolyan.
:))))

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.06.13. 19:37:03

@menőmano: Jaj! Az utóiratot csak most olvasom (a cikket már délelőtt).
Köszönjük a lehetőséget! Igyekszünk nem visszaélni vele (remélem...)

menőmano 2012.06.13. 19:41:14

@vadász2:
Mondjuk az utóirat, nem is volt ott. Érdekes lett volna , korábban olvasni.
Nem Nekem kell megköszönni a lehetőséget. Szerintem.

BeeZee 2012.06.13. 19:56:23

Szerintem a választások előtt beindítja az általános osztogatást és ezzel párhuzamosan a "Na, ugye, hogy megmondtuk?" kommunikációt.
Aztán, aki hisz neki, az rá fog szavazni.

Erről a mostani állapotról nekem egy, a magyar pénzügyi szolgáltatók által emlegetett jelenség, az "OTP-hatás" jut az eszembe. Ez azt jelenti, hogy az OTP-t tartja a nép a régi, jól bevált banknak és hiába vannak olcsóbb és jobb szolgáltatású bankok, nem váltanak.
A polgárok hozzáállását az "Orbán-hatással" lehetne jól jellemezni. Egyszer elterjedt róla, hogy milyen zseniális politikus, és ezt az Isten sem mossa le róla.

Tűzfal · http://szatmarfigyelo.blog.hu/ 2012.06.13. 20:39:32

@dr. Bubó:
Tévedsz. :(
Kivégzések vannak, voltak.

Putyilov gyári melós 2012.06.13. 21:31:00

A Fidesz azóta bukott pártnak tekinthető, amióta Orbán bejelentette, hogy a kormánya az IMFhez fordul.

Azóta látványosan csak a klientúra feltőkésítése érdekli Orbánt és nem érdekli, hogy mekkora morális kárt okoz a pártjának a Simicska jelenség.

Ő már az ellenzéki létre készül...

Putyilov gyári melós 2012.06.13. 21:35:18

@BeeZee:
" Egyszer elterjedt róla, hogy milyen zseniális politikus, és ezt az Isten sem mossa le róla."

Ezen iszonyatosan komoly médiaapparátus, tömegpszichológusok, MSZMPtől átvett hivatásos agit-proposok dolgoztak évekig.
Több tízezren művelték az agymosást.

A végén maga Orbán is elhitte az apparátusa által gerjesztett hazugságokat a tévedhetetlenségéről, bölcsességéről.
Ebbe bukik bele.

Ventura Blvd 2012.06.13. 23:21:49

Jaj, de jó veletek! Hadd örüljek most, aztán majd valami okosat is igyekszem kipréselni magamból.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.13. 23:25:54

Mi történt, Gábor, vészesen leesett a kattintásszám?

Szerintem a dolgok akkor fognak jó irányba változni, ha többet foglalkozol a bloggal. Eddig pont az ellenkező tendencia érvényesült, tán még a faszbukkal (ott ugye, a f*szok mutogatják a f*szukat) is többet foglalkoztál...

török gábor 2012.06.13. 23:57:19

@Hepci: egyáltalán nem esett le. de ha leesett volna, az sem igazán zavarna, mert semmit sem befolyásol. érdekelnek az értelmes hozzászólások, úgyhogy arra jutottam, hogy ehhez az út az értelmetlenek eltűrésén és - ha nagyon kell - eltüntetésén keresztül vezet.

márta)) 2012.06.14. 00:06:18

"Új világ születik, ugyanis a válság, a válsággal folytatott közdelem felszinre hozta és felgyorsitotta a mélyben már jó ideje zajló folyamatokat.
Néhány éven belül egész más világban fogunk élni."

***
"Új alapokra kell helyezni a jövőt. Ha működik láthatatlan kéz-, vagy kezek Magyarországon, azok leginkább olyanok, amelyek az emberek zsebéből varázsolják ki nehezen megkeresett forintjaikat.
Magyarországot egy új irányba elinditjuk, hogy a kialakuló új- és nehéz világrendben megbecsült, tisztelt és erős országgá tegyük."

***
Na. Igen. Úgy nagyjából, valójában tudható, hogy mi valósult meg, és mi nem.
Az emberek zsebéből történő pénzkivarázsolás) Igen. Persze, csak a társadalom egy csoportjánál érezteti negativ hatását.
Annál a társadalmi csoportnál, mely lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé. (ez a mantra) :(
"Másoknál" a hatás pozitiv.
Úgy gondolom.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.14. 00:06:24

@török gábor: szerintem túl sokáig tűrted a nettó személyeskedést és trágárkodást... ha időd nem volt/nincs rá, mitől változna bármi... itt már rég nem klub volt, hanem istálló... és végül illett volna megkérdezni az itt kezdetektől normálisan csevegőket, hogyan lehetne megoldani a problémát...

márta)) 2012.06.14. 00:10:10

Nahát, nahát! a @Hepci megírta a tutit.
:)))

márta)) 2012.06.14. 00:17:21

nettó személyeskedést és trágárkodást... "

Baromi jó! Írja ezt egy olyan "valaki", akinek szintén nem kevés része volt benne. A többséghez tartozva! Ahhoz a többséghez, akik képtelenek elfogadni az idegent, a másfajta véleményt.
Igaz, nem is ér az egész annyit, hogy folytassam, esetleg felsoroljam az elszenvedett sérelmeket.

Kapjon a fejecskéjéhez, s előbb talán gondolkodni kellene, aztán írni.

Bocsánat!! De ez már megérte, hogy itt maradtam.
Nem tudtam kihagyni.
Ennyi.

márta)) 2012.06.14. 00:20:06

Még annyit!!
Nehogy a Török Gábor legyen már az oka, az Önök mocskolódó, kirekesztő viselkedésének. Kommentjeinek.
Elképesztő. Komolyan.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.14. 00:28:53

@márta)): nem mondtam, hogy nem volt részem benne, viszont elenyésző mértékű volt.

Azt azért érdemes megfontolnod, hogy normális helyeken a kesztyűbábozást (számtalan néven való kommentelést) se engedik a bloggazdák...

márta)) 2012.06.14. 00:48:58

@Hepci:
Tessék? Miről tetszik írogatni. Nem értem.
A másik! Mit engednek a bloggazdák és mit nem. gondolom nem Önre tartozik.
Egyébként, ha nem tetszik "Nekik" valami, majd szólnak, pardon) kiirják, megirják. Azért a többes szám, mert néha, máshova is szoktam írogatni.
Szóval ne sértegessen, ha kérhetem.
Egyébként eddig sem váltottunk mi egymással kommentet, illetve mással sem "itt". Gondolom ez a jövőben is így lesz.
Ennnyyyi.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.06.14. 07:37:48

Gábor, Gábor... Pl a gyógyszertámogatások drasztikus vágása a többi kiadás tükrében mégis, merre visz? Lásd Michael Knight Blog.
Az elmaradó, sosem megvalósuló nagyberuházások, a csak kormányzati kommunikáció szintjén lévô Kia és BMW fejlesztések szánalmas ködösítései mellett, a hazai cégek vészforgatókönyveket készítenek a menekülésre...
Mindez merre is mutat? Most legyek oyan primitív és szánalmas, mint az alcsúti legény és puffogtassak olyan ecceri szlogeneket, mint a tegnapi "azemúttnyóccév"?? :)

menőmano 2012.06.14. 07:45:53

Lehet, hogy a cél totálisan jó lett volna, csak az eszköz volt rossz.
Lettek szegények, gazdagok.

László56 2012.06.14. 08:02:53

Szép jó reggelt Mindenkinek,

Gratulálunk az elemzőnknek a belátáshoz. Ahhoz a belátáshoz ami a kommentálás lehetőségét ismét megteremti. Most már csak azt az utat kell bejárni ami elveszi a kedvet a blog használatának visszaélésétől. A megoldás tulajdonképpen egyszerű, még ha időt követel is. Azon írások kiszűrése amelyek nem a blog tematikájával foglalkoznak. A legegyszerűbb törölni őket minden kommentár nélkül. Ha a visszaélők nem látják viszont a saját írásukat, akkor hamar eltűnnek a blogról. Mert minden posztoló csak addig érdekelt a hozzászólásban, amíg viszont láthatja írását.

De, hova is visz a FIDESZ útja, hiszen az elemzőnket ismerve erről beszél és nem az ország útjáról. Mert a kettő nem ugyanaz. Az ország helyes útra terelése nem mindig egyezik a kormánypártok útjával. Nem is egyezhet, mert amíg az ország gazdaságának helyreállítása unpopuláris intézkedéseket is követel, addig a mindenkori kormánypártok az újraválasztásukban és ezért populáris intézkedésekben érdekeltek. Ezt az ellentmondást érzékelhetjük manapság a FIDESZ-KDNP politikájában is. A kormánypártoknak maguknak kell eldönteni, az országért vagy magukért.

A kormányunk az országot és annak fejlesztését választotta a saját popularitása helyett. Ami az egyetlen helyes út, hiszen választási félidőben még nem nagy a rizikó ugyanakkor az ország fontosabb mint a párt. Mert nem a közvéleménykutatásokat kell megnyerni, hanem a választásokat. Ugyan ezt a mondatot a primitív Kovácsnak tulajdonítsák országunkban, pedig jó kommunista módra, Ő maga is úgy lopta a német F.J Strauss-tól. De, már az is csoda ha egy kommunista olvasni tud. Értelmezést meg amúgy sem lehet elvárni tőlük.

Az elemzőnk nagyon jól látja hogy a következő két évben sem lesz sokkal jobb az országunknak mint az előző két év volt. Ennek az okai abban rejlenek hogy a strukturális változtatásoknak, természeténél fogva hosszú átfutási ideje van és évekbe kerül az ország elitje és a polgáraink kommunista gondolkodásának átnevelése. Mert a polgárok gondolkodásának módja tesz elsősorban egy országot sikeressé, nem feltétlenül csak a politikai és gazdasági helyzete.

Éppen a kommunista gondolkodás, - nem csak az utolsó nyolc évé, hanem az utolsó hatvan évé - döntötte romba az országot és ennek a változtatása fogja felemelni is. Nemzedékek nevelkedtek fel a kommunista primitivizmus politikai és gazdaság tanával. Ezért nemzedékek kellenek ahhoz is hogy a proletárjaink romboló hatását kiirtsuk a polgáraink gondolkodásából. Sok munka áll még előttünk, amíg megértetjük a polgárainkkal hogy az unpopuláris intézkedések is az ő, és ezáltal az ország érdekeiket képviselik. Ezért tegyük a dolgunkat a közvélemény kutatások eredményeitől függetlenül.

nyünyüge 2012.06.14. 08:21:26

@László56:

Tisztelt László atya/Kormányzati Kommunikációs Hivatal!

Ezúton jelzem, hogy amennyiben kommentárjai a kommunista gondolkodás kiirtását és nem annak elterjesztését kívánják szolgálni, akkor tévúton jár.

Üdvözlettel,
Egy átnevelendő??!?!? állampolgár

concret 2012.06.14. 08:31:34

László56:
"...proletárjaink romboló hatását kiirtsuk a polgáraink gondolkodásából..."

legfrappánsabb gondolataid egyike.
proletár-gondolkodás, polgárgondolkodás... honnan is ismerősek ezek a sematikus modellalkotások?

menőmano 2012.06.14. 08:32:05

@László56:

A kormánypártoknak maguknak kell eldönteni, az országért vagy magukért."

hmm! Ön totálisan fején találta azt a bizonyos szeget!!
***
"Bajnai Gordon szerint a válságnak csak az vethet véget, aki képes leszámolni az önámítással. "Növeli, ki csak elfedi a bajt" - mondta a volt miniszterelnök, aki alapítványa bejegyzése óta egyre többet hallatja a hangját.

A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.
Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.

A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra.

Végezetül fontos tanulság, hogy a válságokat azok az országok ússzák meg a legkevesebb kárral, illetve azok képesek a leggyorsabban kilábalni belőlük, ahol sokan és sokat dolgoznak - mondta Bajnai Gordon. Hozzátette: Magyarországon a politikusok az elmúlt tíz évben sokszor az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat."

Jaj! Le ne maradjon már!
Üdvözlöm Kedves László!

concret 2012.06.14. 08:37:47

@BeeZee: én számos embert ismerek a környezetemben, akik korábban igen, mára viszont már nem tartják zseniális politikusnak Orbán Viktort.
Ha ennyire hiszel a Fidesz-kommunikáció mindenek felettiségében, magad is a kommunikációjuk áldozata vagy.

márta)) 2012.06.14. 08:38:17

@László56:

Gratulálok Önnek ! Kedves László!

Igen! "Tévtan él a fejekben". pardon) némelyek, sokak fejében.
hm???

álomszép 2012.06.14. 08:41:06

"gyurcsányferencnagyongyorsanmondjonle"!!!
Attól fog majd előre menni a világ, akarom írni az ország???!!!
Szerintem.
:(

álomszép 2012.06.14. 08:43:09

@László56:

"Most már csak azt az utat kell bejárni ami elveszi a kedvet a blog használatának visszaélésétől"

Tényleg?? Melyik az az út?? Mert "Én nem tudom".

álomszép 2012.06.14. 08:48:59

A miniszterelnök szerint a hitelre és adósságra épülő növekedés és jólét tönkreteszi a nemzetet. "Ez az ösvény nem járható" – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő "

mno.hu/belfold/orban-ez-az-osveny-nem-jarhato-1083386

Csak az a baj, hogy sem hitelre, sem adósságra ) nincs növekedés. Hol van a "jólét".???
Azt csak a társadalom egy csoportja tapasztalja meg, élvezi.
Mások pedig, sokan, nagyon sokan, napi megélhetési gondokkal küzdenek.
Így röviden, tömören.

menőmano 2012.06.14. 08:58:36

Hát!Ja!
Totális a helyzet. Gazdasági, politikai zűrzavar. A "fránya" gazdaság nem akar működni.
Szerintem.
oszt.ennyi.
:))

dr. Bubó 2012.06.14. 09:03:46

@nyünyüge: "Ezúton jelzem, hogy amennyiben kommentárjai a kommunista gondolkodás kiirtását és nem annak elterjesztését kívánják szolgálni, akkor tévúton jár. "

sőt...

concret 2012.06.14. 09:17:17

"...az eddigi tendenciák tudatos megtörésére - és ehhez a kormány politikájának jelentős változására - van szükség."

A gazdaságpolitikai fordulat idejét lassan egy éve lekéste a kormány. Ha most változtatna, és ha az sikeres is lenne, már nem tudná learatni annak gyümölcseit. A beruházások mai szintje mellett a kampányig hátralévő szűk másfél év csak folyamatok beindítására lenne elég bármiféle, a társadalomnak eladható siker nélkül. Amúgy pedig nem látszik semmi erre irányuló szándék, de ha tennének is valamit, az már csak a saját fanatikusaik elbizonytalanítására lenne elegendő.

Közjogi téren mostanra a kormány elment a határokig, sőt azon túl is, amit Uniós tagállam kormányaként megtehet - annak érdekében, hogy prolongálja a hatalmát. Nem hiszem, hogy lennének további aktív eszközei ilyen téren, már csak az a kérdés, mennyire tudja utóvédharcait elnyújtani az IMF-huzakodás kutyakomédiájában. Változtatással ezen a téren sem tud áttörést vagy sikert elérni.

Szerintem az Orbán-kormány mára kifejezetten a külső körülmények számára kedvező alakulásában bízik: Uniós problémák eszkalálódásában (ami kisebbíti saját hibáinak súlyát), az Unió eszköztelenségében Magyarország irányában. na és főleg a politikai konkurensek sikeres ellehetetlenítésében. Nem véletlen, hogy mára a a rajongóik sem a kormány eredményeitől ájuldoznak, hanem az alternatíva hiányán örvendeznek.

laci hegyaljáról 2012.06.14. 09:18:37

@szita szita péntek: Igaz, hogy sokmindenki t*re ráléptünk. A legnagyobb baj azonban az, hogy a választók korruptak. Pénz - választás előtti juttatás - és pénzről szóló ígéret kell nekik.... Most adni nincs lehetőség, az ígéreteket pedig kevésé hiszik majd el. A társadalom szemléletének megváltozása, a a ráébredés arra, hogy a politika nem tudja megoldani az életünket, azt csak mi magunk tudjuk megoldani most is és a jövőben is ez lenne az igazán fontos. Azonban ez csak egy valódi mélypont után következhet be az pedig odébb van. Addig pedig gyermek lelkű, államra váró polgártársaink a több pénz, több gondoskodás ígéretére fognak voksolni. Abban pedig most az MSZP a jobb. Vélhetőleg az ő uralmuk után fogunk valódi padlót fogni ... aztán jöhet a parasztfelkelés, a lámpavas ....

concret 2012.06.14. 09:27:46

Parlamenti demokráciában ilyen esetekben érdemi fordulatot eredményezhetne egy kormányátalakítás, szélső esetben egy kormányfőváltás. Gondolom, nem kell részleteznem, esetünkben ezek a lehetőségek miért nem vehetők figyelembe? Ilyenkor üt vissza a Fidesz-KDNP végletes központosítottsága - a pártnak vezérével együtt kell buknia, nincsenek Orbán-alternatívák.

Egyetlen aktív esély lenne még mindig az előrehozott választás, de már arról is kicsit lekéstek - nehéz lenne úgy megindokolni, hogy ne ordítana a hatalommentés szándéka. Azonkívül mára ez is egyre rizikósabb lenne, már közel sem biztos a győzelem. Egy tény: ma még biztosabb, mint holnap lesz :)

Marad a töketlen időhúzás semmittevéssel és látszattevékenységgel kombinálva, dettó mint Gyurcsány. Bár Orbán igazi támadófutballista, tud ő még aktívan rontani az ország és a saját helyzetén is.

A legfőbb remény tehát: meg tudják tartani a hatalmat, mert nem lesz, aki elveszi.

menőmano 2012.06.14. 09:30:47

"fides" Totálisan jó, tetszik.
:))))))))))

Putyilov gyári melós 2012.06.14. 09:32:52

@török gábor:

Mi lenne, ha néha beszállnál a vitába?

concret 2012.06.14. 09:38:11

@laci hegyaljáról:

Kedves laci, ez a gondolat:
" ...a politika nem tudja megoldani az életünket, azt csak mi magunk tudjuk megoldani...", hát ez bizony nagyon liberális szagú.
Az állam fontosságának erőltetésében a Fidesz és a Maszop ikertestvérek. A Maszop az ígérgetésben csak konzervatívabb, a Fidesz viszont kreatívabb: úgy sejtet, úgy bolondít, mint aki nem is ígért semmit.
Csak hát abban téved: a választók csalódásának mindegy, mi az oka. Konkrét ígéretek beváltatlansága, vagy ködös tündérmeséből történő kiábrándulás.

concret 2012.06.14. 09:43:02

@Putyilov gyári melós: ha azt gondolod, nem csak jól értesült, de akár bennfentes is lehetsz a közmédia segítségével, szerintem tévedsz. Ezek a dolgok ennél sokkal szövevényesebbek.

menőmano 2012.06.14. 09:50:40

Elnézést! "szóban" így akartam írni.
Már írni sem tudok. Hát! komolyan........ :)))
Na, megyek a dolgomra.
:)

menőmano 2012.06.14. 10:02:24

@dr. Bubó:
Még annyit! Nincs "tüske", csak egyfajta szomorúság. De hát illlyen a magyar társadalom - többségében igen - és a világ is.
Én mindig megvédem magamat, csak ami sok, az sok.

Megyek a dolgomra. további szép napot.

concret 2012.06.14. 10:07:46

@dr. Bubó:

két megjegyzés részemről is:

- bár ebben-abban egyetértünk, de te elég erőszakosan fogalmazol, gyakran túlmész a normál kritika határán -aztán megsértődsz, ha kimoderálnak. pl nem tudom, hogyan viselnél (arccal-névvel, mégpedig ismerttel, nem olyannal, mint a miénk) ilyen jelzőt: "hitvány". könnyen szalad ki nálad.
- túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a kommentelőknek. mint a kakas és a nap esete.

Putyilov gyári melós 2012.06.14. 10:12:22

@concret: Hehe, akkor most kezdek csak igazán agyalásba :)))

concret 2012.06.14. 10:18:34

@Putyilov gyári melós: kedves egészségedre
csak a spekuláció sosem pótolja az információt (a valódit).

dr. Bubó 2012.06.14. 10:23:02

@concret: mi az erőszakos benne?

vegyük sorra, mert nagyon ON a téma..

-az elmúlt 100 évben az elit többször szakadékba taszította az országot...
-az elmúlt 100 év politikai elitje HITVÁNY (természetesen 1-1 kivételtől eltekintve)...

jo... akkor a TG ott jön a képbe, hogy az ijjen "kia alkotórészek" mintő tarcsák fenn a rencert... tőlük megy a gépezet... a mafia nekik köszönhetően létezhet...

ha nem törexik egyenességre... és átláthatóságra... aki mi különbözteti meg?

az írásai ??? bruhhahaha a semmitmondás... nem is emléxem volt e olyan esemény amit előre megfogalmazott, hogy a tendencia mire fog vezetni... a fides 2010-es "győzelmét" nem volt nagy kunszt... az 2006tól lepacsizott téma volt...

különleges felelőssége van abban hogy az emberek érzékeit elaltatta (még ha ő úgy gondolja is hogy a "képes metafórák ezt ellensújjozták)
hát nem... az "átlag" olvasó az azt halotta:
demokráci van, nem kell farkast kiáltani stb...

egyes lépésekre igaz is volt amit írt... de rencerében nem... és most itt tartunk...

egyébként ha már... idekanyarodtam... ez volt a lezáráskori két utolsó kommentem... ugyanezt firtattam az Ő felelősségét...

a szokásos Dante idézettel...

dr. Bubó 2012.06.14. 10:26:52

@concret: még egy megjegyzés... én nagyon örülök ha itt lehet kritizálni TG t... ennek itt a hejje... és mindenki gondol amit gondol... de kommenteket törölgetni... az nem fer...

concret 2012.06.14. 10:34:57

@dr. Bubó: amit Te elvársz ettől a poszttól, az nem a politikai elemzés, hanem a jóslás meg a forradalmi propaganda.
Persze, ha nem tetszik, akkor is jogod van olvasni, sőt, véleményezni is. És jog a moderálás is.

Csak ha a komment már egyébről sem szól, csak hogy miért nem szereted ezt a posztot, meg milyen másnak kellene lennie (szerinted), no meg az egyéni sérelmedről - akkor az finoman szólva öncélú.

concret 2012.06.14. 10:37:44

@dr. Bubó: Ha a saját írásod törölhetetlenségét akarod biztosítani, akkor ne kommentelj, hanem indíts saját blogot. Az sem biztos persze, de ott mégis Te vagy a főnök :)

déli tenger 2012.06.14. 10:39:15

Kedves Gabor!
Mivel nem elek otthon kicsit mas szemmel nezem a Magyarorszagi toteneseket. Az emberek nagyresze nem erti vagy csak egyszeruen valamelyik politikai oldal informacioira tamaszkodva probalja kialakitani a velemenyet a valtozasokkal kapcsolatban. Ezert az ilyen celu kozvelemeny kutatasokokat legszivesebben betiltanam mert nem tartom masnak mint "filctoll statisztika". De lagalabb is nem engednem publikalni semilyen forumon. Ezek a kozvelemeny kutato cegek is megrendelesre dolgoznak penzert. Velemenyem szerint mindig olyan informaciot hoznak nyilvanossagra ami a megrendelo izlesenek megfelelo es nem azt ami a teljes valosag. Ezalatt konkretan azt ertem, hogy a mediaba bedobott barmilyen informacio hamis kepet alakit ki az emberekben. Mind a politikai mind gazdasagi donteseknek az igazi kiforrasahoz idore van szukseg. Ami lehet, hogy joval tobb idot vesz igenybe mint akar egy valasztasi ciklus.

Sokan azt se ertik, hogy a politika nem mas mint a penzugyi hatalmak bábja. Folleg internetrol szerzem az informaciokat de itt tobb oldalt is figyelemmel kiserek, mind a jobb mind a baloldalrol. Szamomra egyertelmunek tunik, hogy bar ki is legyen a kormanyposzton, fokent azon tori a fejet minnel nagyobbat meritsen a husos fazekbol. Attol fuggoen kit es hogyan tamogatott a hatamogott allo penzugyi hatalom olyan pozicioba fog jutni. A tobbi meg mar nem mas mint csak szinjatek es a tamogato hatalom kiszolgalasa. Tehat a 2014-es valasztasokrol velemenyt a valasztasok masnapjan lehet csak mondani.

török gábor 2012.06.14. 10:43:15

@dr. Bubó: Kedves Bubó, mint láthattad, az első négyszázötvenvalahány bejegyzésnél szinte semmit sem moderáltam. Ettől a blog kommentelő része egy idő után olvashatatlan lett. Mostantól - amikor időm engedi - mindent kiszedek, ami (1) nem a tágan értelmezett témához tartozik, vagy (2) nem civilizált formában fogalmazódik meg. A bejegyzés kapcsán természetesen továbbra is szabadon lehet kritizálni engem (ha jól emlékszem, erre Neked is elég alkalmad volt már korábban), de mostantól csak a témához kapcsolódóan. Próbáljuk ki, hátha így érdekesebb lesz. Ha így sem lesz jobb, akkor majd átgondoljuk.

dr. Bubó 2012.06.14. 10:49:35

@concret: beszélhetünk ON is, mert minden posztya errúl szól... ez a kulcs mondat, szerencsére tovább nem is kell olvasni...

1) "A foglalkozásától is eltiltanám azt az elemzőt, aki ezen adatok alapján akár a Fidesz BIZTOS bukásáról, akár most is megismételhető győzelméről beszél"

ez a 1/2reértés... vagy szándékos csúsztatás... a BIZTOS jövendölést már nem várjuk el... az a törzsi időkben volt amikor a varázslót emiatt ki is végezték akár...

viszont azt elvár6nánk egy "elemzőtől", hogy az eddigi adatok, tapasztalatok, példák és tények alapján
-milyen lépesek VÁRHATÓK az egyes szereplőktől...
-milyen tendenciák VALÓSZÍNŰSÍTHETŐK a választói hangulatban...

2)
egyébként elvétve írt ijjet...

sőt sok ojjan posztya volt, ami a fidesnek szólt... hoyg "ha így megy tovább"...

mint itt is a poszt végén: "a kormány politikájának jelentős változására - van szükség"

summa sumákum... azt haggya ki, hogy mijjen gazdasági oligarcha kényszerek vannak, illetve a lépéseknél nem veszi figyelembe, hogy simán egy harácsoló mafia bandát próbál "elemezni"

szóval az önzés és a gátlástalanságot alulbecsüli, amikor nívan irányváltást vizionál....

leamputálná a felcsúti csodacsatár a saját szentjobbkezét ???? na ne má...

déli tenger 2012.06.14. 10:50:58

@dr. Bubó: Valoban a kommentjeid megerik neha a torlest a helyes irast tekintetebe. Legalabb ha nem is megy 100% tokeletesseggel azert igazan megprobalhatnad. Vagy ha annyira kreativnak erzed magad , hogy egy osi nyelvet megprobalsz igy atirni akkor mar ertem , hogy hova vezet a bolognai oktatas politika. Szemelyszerint inkabb valasztom a regi poroszos oktatast!!!!

concret 2012.06.14. 10:51:24

@déli tenger: kizárt dolog, hogy két választás között ne lenne érdeklődés a pártok esélyeit illetően. amíg pedig van, addig szolgáltatás is lesz az érdeklődés kielégítésére.

ne akard betiltani, nagyon rosszra vezetne.

concret 2012.06.14. 10:57:50

@dr. Bubó: Nem vizionál. Ez egy szükségszerűségre irányuló megállapítás.

Ha azt írná, amit én (hogy az irányváltás esélytelen), az a kormánnyal szembeni nyílt állásfoglalás lenne. Én ezt egyáltalán nem várom el. Ez a blog azoknak is szól, akik drukkolnak a kormánynak.
Egyébként egy irányváltás télleg jó lenne az országnak is, csak hát reménytelen. De azért óhajtani nem bűn, még csak nem is hiba.

concret 2012.06.14. 11:00:39

@dr. Bubó: egyébként nyilván olvasod és kommenteled azokat a blogokat is, amik markánsan kormányellenesek. Ha pedig nem szenvedsz hiányt, kérlek, fogadd el az ilyen blog létét is. Tudod, ezt hívják szabadelvűségnek :)

laci hegyaljáról 2012.06.14. 11:04:34

@concret: Pedig nem vagyok Liberális. Csak teszem a dolgom, gondoskodok magamról a szeretteimről, közben pedig befizetem az adót. Mindeközben eszembe sem jut, hogy mit adhatna az állam. Sőt azt gondolom, hogy a magyar ipar halálát a pályázati rendszer jelenti, mivel jobban megéri pályázni, mint profitot termelni. Azt gondolom, hogy a jóléti társadalom hülyét csinált az emberekből Elvette tőlük Önmagukat, az önmagukba vetett hitüket. Így nem is gondolják hogy bármit meg tudnának oldani ... Én arra gondolok, hogy vissza kell adni az embereknek az Önmagukba vetett hitüket, visszaadni csodát: képesek teremteni. Ehhez pedig el kell venni tőlük a cuclis üveget. A megoldás nem a politikában, az emberekben van. No ezt kategorizáljátok be :)

dr. Bubó 2012.06.14. 11:07:33

@déli tenger: ???? álamfő lehetek ijen hejesírással, de nem kommentelhetek??? !!!

concret 2012.06.14. 11:12:28

@laci hegyaljáról:
Lehet, úgy vagy vele, mint én a jobbikosságommal: az vagyok, csak még nem tudom magamról :DD ezt csak gyenge párhuzamnak szántam. Nem kell cimkéket szeretni, elég rendes, tisztességes polgárnak lenni.
Mert amit írsz, azzal sokban egyet lehet érteni (nem nekünk, csak nekem, egyedül írok, nem vagyok Ilf-Petrov). Ha viszont úgy látod, ehhez az eszményhez közeledünk, ott már vitázom: az egyéni felelősség szintjén talán, de az állam vizet prédikál és bort iszik.

dr. Bubó 2012.06.14. 11:22:32

@déli tenger: engem az ekezet nelkuli kommentek sokal lyobban zavarnak... azokat torolnem... es tiltanam ki...

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.14. 11:23:32

Hiába a módosított választási törvény, amely a győztest fogja preferálni és előnyben részesíteni, sajnos történtek olyan események, amelyekkel a Fidesz nem számolt!

Kelet-Magyarországon egyre erősödik a Jobbik, Budapest sem lesz 2014-ben meggyőződéses Fidesz-szavazó, így tehát az ország igen jelentős részén bukhatnak a jelenlegi kormánypártok.

Kérdés tehát, hogy a Kubatov-lista, az átrajzolt választókörzetek, a hatalmas tőkeháttér (Simicska, Nyergesék, stb...) elegendők lesznek-e ahhoz, hogy Nyugat-Magyarországon hozzák majd a körzeteket?

Persze Orbánéknak van még lehetőségük arra, hogy az utolsó évben közalkalmazotti béreket emeljenek, de azzal csak annyit fognak elérni, hogy a többi ágazat dolgozóit fogják magukra haragítani. Nagyon éles a penge amin táncolnak, jelentős bukás nélkül nem fognak tudni kijönni belőle, s itt jön a legveszélyesebb rész, amelyről T.G-tól szívesen látnék egy írást:

Ha nem lesz ismét 2/3-a a Fidesz-KDNP-nek, akkor kivel fog koalícióra lépni? Az MSZP öngyilkosság lenne, a DK szintén. A Jobbik elvből nem szövetkezne a jelenlegi Kormánnyal, marad tehát az LMP, amely párt viszont lényegében csak Budapesten létezik. Erről mi a véleményetek?

déli tenger 2012.06.14. 11:34:46

@dr. Bubó: Ne forgasd ki a szavaimat!! Legyszives. Nem bantani akartalak, ez aljon tollem a legmesszebb. Csak figyelj arra ahogy irsz. Vannak programok a neten amik segitenek ebben. Mivel sokat kommentelsz elobb-utobb ra fog allni a kezed a helyes irasra. Egyebkent az enyem se tokeletes de legalabb megprobalom.

concret 2012.06.14. 11:38:29

@Imre Laci:

Kedves Imre Laci,

a mai helyzet alapján én nem csak akkor aggódnék, ha a jelenlegi kormánypártok nem tudnak kormányt alakítani (akár feles, akár 2/3-os többséggel), hanem akkor is, ha tudnának.
Más kérdés, hogy az ellenzékben sem találom a reményteli alternatívát.
Ön megnyugodna, ha tudná: a mostani kormány még min. 6 évig működni fog?

concret 2012.06.14. 11:44:56

@déli tenger: bocs a közbekotyogásért

dr. Bubó tud helyesen írni (tuti biztos). Ezt ő szándékosan használja, kár megpróbálnod lebeszélni róla (így csak Fülig Jimmy írt "hejesen"). A net szabad pálya, szíve joga a dolog.

dr. Bubó 2012.06.14. 11:45:27

@déli tenger: "Nem bantani akartalak, ez aljon tollem a legmesszebb"

:)))) jo vicc, csak sajna a tiéd nem vicc...

"az enyem se tokeletes de legalabb megprobalom"

több de inkább kevesebb sikerrel... ahogy látom:)

de ne csuggeggy ! jo az irany...

déli tenger 2012.06.14. 11:54:43

@concret: Igazabol en azt vitatom, hogy mennyire kotodnek ezek a valosaghoz. Pl.: az MSZP megrendelesere csinalnak egy FIDESZ tamogatottsagi elemzest vagy forditva. Mivel "minden szentnek maga fele hajlik a keze" es "aki fizet, az parancsol" elven. Nem tartom hitelesnek a felmereseket. Tehat ezek nem masra valok mint a kozvelemeny befolyasolasara akar pozitiv akar negativ iranyba. De az is igaz, hogy "oszd meg es uralkodj".

laci hegyaljáról 2012.06.14. 12:04:26

@concret: Képzelőerő és bátorság kellene. Le kellene ülnünk és tisztázni mi is az állam feladata?
Szerintem minden olyan dolog, amit egyénileg nem lehet megvásárolni. Azaz: külső határok védelme, belső rend fenntartása, igazságszolgáltatás .... oktatás 14 éves korig stb. (Egyébként most ezek nem működnek) stb. Kiszámolnánk ez mibe kerül? és ehhez szabnánk az adókat. Nagyjából 5%-os adótehernél tartunk. Következő körben a bónuszok: ingyenes vagy kedvezményes egészségügy, +x%. Az adófizetők szavazhatnának kell vagy sem, és sorba ugyanígy az összes fontos kérdésről ...
Tisztázni kellene, hogy mit miből és mennyiért kötelessége tenni az államnak. Rossza hallgatni, amikor emberek arról beszélnek, hogy pl.: a tömegközlekedés fenntartása, a parlagfű irtás, a kerítés festés állami feladat. Lengyelországban miért nem az? Az egyén rossz gazdasági döntéseiért (Baumag ügy, deviza hitelezés) miért az állam álljon helyt. Felelőtlen egyének, hozzájuk hasonló felelőtlen képviselőket választanak. Így nem csoda hogy az állam bort iszik és vizet prédikál. Bár szerintem az állam nem is tudja mit iszik ....

concret 2012.06.14. 12:04:29

@déli tenger: Amit írsz, azzal együtt is működik a dolog.
Mindenki tudja, melyik cég melyik irányzathoz áll közelebb, és kicsit lehet korrigálni az eredményeket pro és kontra egyaránt.

Ha az eredményeket egymással összehasonlítod, láthatod , ki merre húz picit - de tök sületlenséget egyik sem merne közölni. Még az sem fizetne röhejes eredményekért, aki megrendelte, mert semmi hasznát sem látná.

Ne hidd, hogy a közvélemény kutatók döntően befolyásolhatják a közvéleményt - ez amolyan hazai jobbos naivitás. 22 év példa van rá, a világon máshol sokkal több.

szita szita péntek 2012.06.14. 12:15:47

@laci hegyaljáról: "A legnagyobb baj azonban az, hogy a választók korruptak" - Én ezt nem így mondanám. A választók egyszerűen csak a politika terén buták és megvezethetőek. Nem csoda ez, hisz nem szakmájuk e téren az okosság - épp elég ha a saját területükön naprakészek tudnak maradni. Idea azt hinni, hogy a választó majd egyszer csak "megokosodik"m mert nem fog, igazából esélye sincs rá. Sem ideje, sem képessége, de még csak lehetősége sincs arra, hogy a valós politikai mozgásokba bepillanthasson. Lehet kedve sincs egyébként. Ezért hát a demokrácia marad az, ami: politikai lózunkgokkal terhes, érdekcsoportok által irányított uralmi rendszer, ahol a többség azt hisz, hogy van esélye érdemben befolyásolni az eseményeket. Többször leírtam már, de a demokrácia attól a legjobb csupán, hogy az emberek hisznek abban, hogy négy évente változást tudnak előidézni. Nem tudnak, illetve ők csak az eszközök abban a játszmában, ahol eldől a kormányzat sorsa. Ugyanakkor hisznek benne és ez által kerüljük el a forradalmat - hát ez is több a semminél.

"Pénz - választás előtti juttatás - és pénzről szóló ígéret kell nekik...." - Ha következetesen gondolkodom, akkor azt kell mondjam, hogy ez a leglogikusabb választói magatartás. Amennyiben a választó felfogja, hogy az ő véleményét csupán részigazságok, felületes tudás során alakítja a média irányítása alatt, akkor eljuthat addig a felismerésig, hogy valós érdemi döntést nem hozhat. Ekkor legalább annyi hasznot vesz ki a rendszerből, ami biztos.

"A társadalom szemléletének megváltozása, ..." - Nem hiszek abban, hogy szemléletváltás lehetséges lenne.

"csak egy valódi mélypont után következhet be az pedig odébb van. " - nyilván mindig lehet mélyebb az a mélypont, de szerintem ez itt most az.

"több pénz, több gondoskodás ígéretére fognak voksolni. Abban pedig most az MSZP a jobb. Vélhetőleg az ő uralmuk után fogunk valódi padlót fogni ... aztán jöhet a parasztfelkelés, a lámpavas .... " - Jelen kormányunk a legtöbbet most a miatt szív, mert bizalmatlanság és ellenszenv övez minket. Ha a kormányváltó hangulat és szándék (mint ahogyan a korábbi kommentemben írtam) eredményre vezet, akkor a köv. kormány (legyen az bármely, de azért mégiscsak az MSZP az esélyes) alatt ha nem is a prosperitás, de a nyugodalmas állóvíz ideje fog eljönni. Európának nem az az érdeke, hogy összeroppanjunk, hanem az, hogy engedelmes, jó piac legyünk. Ennek megfelelően hirtelen engedékenyebbek lesznek a hitelezőink, jobb lesz a sajtónk, kevésbé tűnünk kockázatosnak, jobban mer ide jönni a pénz...

Szerintem...

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.14. 12:19:21

@concret: Úgy vélem, hogy az még a jobbik eset lenne, ha a jelenleg kormányzó pártok mellé nagyobb arányban kerülne be ellenzék (itt inkább a Jobbikra gondolok, mivel az MSZP mára már tényleg teljesen hiteltelenné vált, a radikális pártban viszont vannak olyan személyek - Volner János pl. - akik konstruktívan tudnának a tárgyalásokban részt venni).

Abban egyetértünk, hogy újabb 6 év Fidesz-KDNP kormányzás óriási gondokat okozna az országnak. Ezen felül az is nagy veszélyt hordoz magába, ha az önkormányzatokban kerül többségbe az ellenzék és a Fidesz-kormányzat direkt ellehetetlenítené az ilyen településeket. Kiváló példa erre Esztergom.

concret 2012.06.14. 12:51:52

@Imre Laci:

A Jobbik kormányra kerülése minimum nagy talány.

Az egyik alternatíva ugyanis az, hogy ők sem az általuk keltett elvárások szerint kormányoznának - vagy mert nem lenne hozzá elég kormányzati befolyásuk, vagy mert visszarettennének a várható következményektől.
A másik alternatíva, hogy beváltják a maguk gerjesztette várakozásokat - ennek óriási a kockázata. Ha a multikkal szembeni véleményüket gyakorlati intézkedésekre váltják, az a meglévő magyar ipar (multik és beszállítói köreik sokszoros áttétellel) és ipari export földcsuszamlásszerű leépüléséhez vezet(het). Nem biztosan, de nagy valószínűséggel.
Ismerve a magyar nemzetgazdaságban az ipar (és az ipari export) szerepét, ez rövid távú katasztrófához vezet(het). Persze ezt a veszélyt az agrárlakosság és a keleti, kevésbé iparosodott országrész kevéssé látja előre, ám a hatását perceken belül megérezné.
Ezt akkor is így látom, Ha pl Volner Jánost én is a Jobbik elitjébe sorolom. Ám a mozgalmat nem ők adják, hanem szakma nélküli lézengő aktivisták, meg ilyen-olyan képzettségű, kizárólag pártmunkában jártas senkik. Rájuk semmilyen komoly feladat sem bízható. Népszerűségük növekedését egyébként majd egy igazi választás méri meg: van-e támogatottságuk a hangjukon túl.

Úgy gondolom, lakossági csoportonként változó, melyik párt mennyire hiteltelenedett el. 2 éve ebben biztosan az Mszp vezetett, mára sokat változott a kép. (sajnos)

Balt 2012.06.14. 14:12:44

@szita szita péntek: "Elég csak pár kommunikációs szakembert delegálni, valami strómanom keresztül támogatni a kampányt, illetve a titkos szoláglatnak szorgalmi feladatul kiadni: keressenek már valami terhelőt a kormány háza táján... (Vajon a plágium kinek tűnt fel?)

És itt a lényeg. A kormányunk leváltásának szándéka sok helyen bizony a szükséges erővel (pénzzel, tudással, nevezd akárhogy) is párosul."

Ez bizony így van, nem konteó. Maga Tóta W. így nyilatkozik:

" - Hol az a bolond tõkés, aki megvesz vagy felépít egy olyan médiavállalkozást, amely 2014-ig, illetve aztán plusz n-szer négy évig egyetlen hirdetést sem kap majd?

- Szerintem van az a bolond külföldi tõkés. Én leginkább a különadóval sújtottak körében kotorásznék; tudok pár szereplõrõl, aki szívesen alátenne a kormányzatnak. Így zajlott ez Lengyelországban is, ahol a hatalommal ellenérdekelt gazdasági csoportok jelentõs segítséget nyújtottak Tuskéknak Kaczynskiék leváltásában. Itthon sem reménytelen a helyzet, hiszen a kormányzás rossz, amitõl egyre nagyobb az igény az ellenzéki sajtóra. Pusztán az a kérdés, sikerül-e életben tartani azokat a bázisokat, melyekbõl abban a pillanatban, amint a piac megbarátkozik a gondolattal, hogy ezek megbukhatnak, vissza lehet térni. Addig meg védelemre kell berendezkedni.

- Épp most adtok fel egy bázist.

- Én átvezényeltem magam egy másikra. Csapásokat adunk és csapásokat kapunk."

fn.hir24.hu/itthon/2011/09/01/tota_w_nem_szeretnek_alekoszkent

Tehát levonhatjuk: bár nem feltétlenül kell ez a "harcos" retorika, ez mégiscsak kvázi szabadságharc...

Balt 2012.06.14. 14:23:27

@Hepci: :)) Ezt nem hiszem el: itt alább kinőtt a 13. fej is, hogy maradjunk a népmesei prímszámoknál... :)

Balt 2012.06.14. 14:32:44

@laci hegyaljáról: Ha - ne adj Isten - 2014-ben visszajönnének Gyurcsányostul (vagy nélküle... franc tudja már, ezzel nő vagy csökken az esélyük), azt a társadalom szembeköpésnek fogja érezni, könnyen megvalósulhat a vázolt forgatókönyv. (A lámpavasas...) Elvégre ezt maga Gyurcsány is belátja:
Orbán vagy anarchia? - Gyurcsány vitája a Népszava főszerkesztőjével

"És mondd, ha mi kormányoznánk, több lenne a pénz? Tudnánk emelni a nyugdíjakat, az orvosok fizetését, a tanárok járandóságát a mai rendszerben? Ugye nem. Ők azt mondták, elég ha ők jönnek. De hazudtak. Én nem akarok hazudni. Nem akarom azt mondani, hogy elég üvölteni, hogy "Orbán takarodj!", és ettől minden jobb lesz. Bocs, hogy azt mondom: egy frászt.

Ma egyik ellenzéki párt sem elég erős, hogy önmagában legyőzze Orbánt. És egyiknek sincs a választók által ismert, részletes programja. Közös meg végképp nincs. Mi lesz ebből Péter, ha így kezdünk neki? Nem kellene felébrednünk?"

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=512445
(Kivételesen imitt-amott igaza van, gondolom, súgtak...)

Balt 2012.06.14. 14:35:27

@concret: "A legfőbb remény tehát: meg tudják tartani a hatalmat, mert nem lesz, aki elveszi."

A poszttal szemben állítom: azért még mindig ennek a realitása a legnagyobb...

laci hegyaljáról 2012.06.14. 14:42:32

@Balt: Fel kellene ébredni, erről beszélek. Több pénz csak úgy lesz ha csinálunk ... magunknak. Több pénzt az embereknek, de nem az államtól. Ismerős ugye?

Balt 2012.06.14. 14:46:14

@déli tenger: :) Ez a bája, ő ilyen újmagyar helyesírás szerint kommentel. Ez nekem tetszik mert tudom, hogy tudatos (lehet, hogy Neked még új), bár egy idő után talán modorossággá válik, ami viszont nem tetszik, az a sötét nihilizmus, ami Bubóból (korábban: Kodó Tamás, kisherceg, Fatia Negra jedi-Yoda stb.) jön. :)

Ja, pardon, ha off!

(Mégoffabb: sajnos elég hamar elcsábultam, követelem a moderálást - akár ezt a kommentet is -, mert nem lesz ennek jó vége!...) :)

Balt 2012.06.14. 14:48:14

@concret: Az irányváltás megvolt az IMF-hez fordulásban, megjegyzem, azóta Európában is más szellők fújnak...

Balt 2012.06.14. 14:53:00

@Imre Laci: Nagyon más lesz a 2014-es választás, azt hiszem erősen meg fogunk lepődni mindahányan az új helyzeten (és eredményeken).

A 2/3 már nem szükséges, legfeljebb ott, ahol önmaguknak állítottak 2/3-os csapdát :), de a meglátás jó: az LMP-ben valamikor én is láttam egyfajta "vállalható szövetségest". (Ma már egyiket sem...)

Balt 2012.06.14. 14:57:23

@concret: "Ne hidd, hogy a közvélemény kutatók döntően befolyásolhatják a közvéleményt - ez amolyan hazai jobbos naivitás."

Vagy éppen balos, ha Gallup vagy Századvég eredményről van szó.

Balt 2012.06.14. 15:00:45

@szita szita péntek: Már csak az a kérdés, 2 év múlva lesz-e még euró(pa)...

BeeZee 2012.06.14. 15:11:39

@dr. Bubó:

Milyen tendenciák várhatóak a választói hangulatban?
Egyszerű a válasz: semmilyenek.
A választók döntő többsége az utolsó - és éppen ezért legerősebb - benyomása alapján dönt. Ha nem így lenne, akkor értelmetlen lenne a választásokat megelőző osztogatás a kormány részéről.
Egy jó nagy többség nem szavaz.
Egy kisebbség a rosszul értelmezett csapatszellem/személyes szimpátia/ellenszenv alapján szavaz.
A maradék talán gondolkodik.

BeeZee 2012.06.14. 15:16:03

@concret:

Ha igazad lenne, akkor nem tiltanák be közvetlenül a választások előtt a közvélemény-kutatási adatok közzétételét.

Balt 2012.06.14. 15:31:01

@BeeZee: Azt hiszem, ezen a szabályon sokat enyhítettek. A kampánycsend legalábbis a választás napjára zsugorodott.

Balt 2012.06.14. 15:39:23

Ez nem a kétségbeesést mutatja: :)
index.hu/belfold/2012/06/14/bekabelezett_placca_lesz_a_tuntetoknek
Vagy a zellenzék kormányra kerülése esetére akarnak borsot törni az orruk alá...? :))

concret 2012.06.14. 15:46:45

@BeeZee: Nálunk van kampánycsend, máshol nincs.
Ezzel csak azt érzékeltetném: nem biztos, hogy egy adott ország jogszabálya az igazság letéteményese.

BeeZee 2012.06.14. 15:48:57

@concret:

A jogszabályok nem is az igazságot tükrözik, hanem a választók erkölcseit. Az igazság relatív.

concret 2012.06.14. 15:51:06

@Balt: na ez igaz, az mondja, aki épp rosszul áll :)
csak én először a Boross kormány alatt hallottam.
egyik politikai erő sem szeret szembesülni a közvéleménnyel, még akkor sem, ha nem halálpontos a mérése.

concret 2012.06.14. 15:55:10

@BeeZee: Bocs, de Te hoztad összefüggésbe az igazságot egy jogszabállyal. Utóbbi bejegyzéseddel úgy-ahogy egyetértek, az előzővel nem. (mert nem a választók törvénykeznek, pláne nem a választók erkölcse alapján)

concret 2012.06.14. 15:57:22

@Balt: Az IMF-fel nem tárgyalunk, mert nem volt irányváltás. Irányváltás akkor lenne, ha az előfeltételeket elfogadnánk, és megkezdődnének a tárgyalások.
Bár az is lehet, hogy csak taktikázás lenne.

concret 2012.06.14. 15:59:43

@Balt: Ez szintén reális, és én sem hiszek a megváltozhatatlan trendekben.
Viszont a trendváltozással kapcsolatos vágyak mindenkinél érzelmi alapúak.

PR-küszöb 2012.06.14. 16:08:49

Mi van, ha az IMF-tárgyalásokat addig húzzuk-halasztjuk, amíg le nem jár Simor mandátuma 2013-ban és akkor a 'családi ezüst'-ből - a 36 milliárd eurós jegybanki tartalékból - be lehet tömni a választók száját? Mennyire valószínű egy ilyen elképzelés a gazdasághoz valójában kevéssé értő csúcsvezetés részéről?

Balt 2012.06.14. 16:17:32

@concret: @PR-küszöb: Nekem is gyanús ez, de egyrészt:
- nemigen húzzuk ki jövő tavaszig (és/vagy)
- az euró(pa) se biztos, hogy kihúzza addig...

Másrészt: nem tudom minek itt izmozni arra a bő 1/2 évre, akár az IMF/EKB/etc. részéről, akár a kormány részéről... Azaz pont ez előző, főleg a második bajusz miatt gondolom lényeges kérdésnek.

Balt 2012.06.14. 16:19:42

@Balt: Ebben a kérdésben azért 1 héten belül okosabbak leszünk...
(Gondolok itt a görög választásokra és a EB kohéziós döntésére. Onnantól kezdve vagy sínen lesz a dolog, vagy úgyis mindegy...)

szita szita péntek 2012.06.14. 16:59:39

@Balt: Megértem a szkepticizmusod, de úgy hiszem európa volt is lesz is. Hogy jó lesz-e itt élni, illetve, hogy milyen politikai formáció lesz közömbös. A területen emberek élnek, van egyfajta világnézetük, politikai elvárásuk - hát annak meg fog felelni a rend. Tudod olyan ez, hogy ha betöröm a szomszéd ablakát egy kővel, attól még a szomszéd morcos marad rám azután is, ha esetleg átnevezik az utcát... A szomszéd max akkor feledné a mérgét, ha közben jönne valami kataklizma, vagy közös fenyegetettség, ami egy oldalra sodor minket. Amíg ez nincs, addig csak egy vásott kölyök leszek, aki kővel dobálózik...

Balt 2012.06.14. 18:08:00

@szita szita péntek: A dolog ennél árnyaltabb. Bár maga Merkel beszélt háborúról. (Azaz, hogy ha a görögök népszavaznak, nem garantálható az európai béke. Nem kicsit cinikus, de jó érv, csakhogy most épp "népszavaznak" a görögök... És persze ha most az "európai elvárásnak" megfelelő lesz is az eredmény, kérdés, hány hónapig, hétig?) Az tisztán látszik, hogy az EU ebben a formában fenntarthatatlan. (Persze nincs egyedül ezzel a világban, de ez más kérdés.) Az a nem mindegy, hogy most mi melyik térséghez sorolunk be: az eddigidk szerint persze a perifériához - ami nem sok jóval kecsegtet -, de kérdés, kell-e ez nekünk és K-Európának egyáltalán. Mert hiába törik, törjük magu(n)kat, jó eséllyel mind a másodosztályba sorolódunk.

Balt 2012.06.14. 18:11:41

@szita szita péntek: Ja, jó a hasonlat: a szomszéd ablaka éppenséggel a mi telkünkön van... Sőt, az üveges is a mi családunkból való.

korábban ulrike 2012.06.14. 19:46:32

Van még egy dolog, mi alaposan felülírhatja a dolgok itthoni körülállásából levonható következtetéseket: egy euro zónás big bang. Adja isten, ne következzék be, de ha jön, akkor még az úristen sem tudná ma pontosan kielemezni, hogyan alakulna az itthoni politikai helyzet. Bizonyosan nem úgy, ahogy ma azt bármelyik politikai szereplő is gondolná.
Itt van egy kis adalék, a http://blog.mtakti.hu/blog_cikkek/index.php?leftmenuid[leftmenuid]=5)loptam a linkeket.

baselinescenario.com/2012/05/28/the-end-of-the-euro-a-survivors-guide/
www.voxeu.org/index.php?q=node/8041
www.voxeu.org/index.php?q=node/7737

De ha zóna big bang nem is lesz, Fidesz hátralévő két évét már csak gazdasági kínlódással fogja tölteni. Egy vak lovat sem kockáztatott volna senki 2010-ben erre a tétre (4 év folyamatos és egyre kínosabb gazdasági Canossa-járás). Főleg a Fidesz nem. Ez az, ami morzsol és morzsol és morzsol,mert még láthatóbbá teszi a jó kormányzás folyamatos hiányát. A kettő együtt már nagyon morzsol.

És még valami, a Fidesz a legnagyobb itthoni pofont nem is az ellenzéktől, hanem belülről kapta, Ángyántól. Ezt most már kezdik is felfogni. Nehéz lesz kiheverni, ha nem lehetetlen.

bariga 2012.06.14. 19:46:37

Egy opció van, a Fidesz váltsa le Orbánt és még a kétharmad birtokában azonnal változtassa meg ezt a sok borzalmas törvényt, amit eddig ezekeaz őrültek hoztak. Ezt mielőbb meg kell tenni, mielőtt nem csak a fél, de az egész ország is éhen nem hal, kivéve persze néhány csókost, aki nyerésben van. De úk úgyis lemerülnek majd, mint anno az Ezüsthajó és tsai.

dr. Bubó 2012.06.14. 19:56:56

info arénában vki nagyon értelmes elemző van/volt ma 19h kor...

nyünyüge 2012.06.14. 20:05:43

@dr. Bubó:

2012.06.15. 19:00
Hann Endre, a Medián Közvéleménykutató Intézet ügyvezető igazgatója és Sík Endre, a TÁRKI vezető kutatója

majd innen: www.inforadio.hu/podcasting/arena/ letölthető ill. este 11-kor és holnap hajnali 5-kor ismétlés

dr. Bubó 2012.06.14. 20:07:03

@nyünyüge: nem ezek voltak... vmi Tibor talán... egy érttelmes koponya...

viszont hátránya:) hogy nagyon hasonlított az intonáció/hang a mondta ritmus szókincs TG re...

nyünyüge 2012.06.14. 20:12:07

@dr. Bubó:
Ja bocs, egy nappal elnéztem a mai dátumot. Ők holnap lesznek.

2012.06.14. 19:00
vendég: Dessewffy Tibor szociológus, egyetemi docens
Téma: A kormány és az ellenzéki pártok helyzete, a politikai közbeszéd alakulása.

A többi stimmel.

ménrót 2012.06.14. 20:22:21

Captain A. H. M. Ramsay (1894-1955) a The Nameless War (A névtelen háború) című könyvében feltár egy összefüggésrendszert, ami az angol polgári forradalomtól a második világháborúig nyomon követhető. Véleménye szerint a forradalmak és háborúk elsődleges célja a pénzemberek berendezkedése, egy pénzuralmi rendszer kiépítése volt.

Úgy látja, a pártokat e rendszer haszonélvezői hozták létre azért, hogy megosszák a nemzetet, hogy az emberek ne tudjanak egységesen fellépni kifosztóik ellen. A 2014-es magyar parlamenti választás fényében érdemes elgondolkodnunk szavain. Ha igaza van Ramsay-nek, akkor a pénzoligarchia látszatellenzéke pártállástól függetlenül, egyformán szapulni fogja e pártot. És lőn! A gépezet valóban beindult, és a Fidesznek és az MSZP-nek is ez a párt lett a legfőbb ellenfele! Legalább annyi energiát fektettek ennek az ellehetetlenítésére, mint egymáséra.

Bizonyára nem sokan ismerik Ramsay kapitányt. Az arisztokrata családból származó egykori British Army hivatalnok a neves angol Eton College-ben tanult, egyebek mellett tagja volt az angol parlamentnek is. A „hivatalos” közvélemény antiszemitának tartja.

Megdöbbentő, hogy az 1952-ben napvilágot látott könyvében felvetettek a mai napig aktuálisak. Szerinte az 1640-ben kezdődő angol polgári forradalommal indult el az a folyamat, amely során a valós hatalom az uralkodóktól néhány bankárcsalád kezébe került. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász ugyanezt állítja: „… a globalizáció jelenlegi formája a nemzeti elitek régi diktatúráját a nemzetközi pénzvilág új diktatúrájával váltja föl.”)

Hogyan történt ez? Tulajdonképpen az egyes országok központi bankjai feletti ellenőrzés megszerzésével. Werner Sombart, a neves közgazdász (1863-1941, Ph. D. fokozatot szerzett, professzor volt a német egyetemen, a Fridrich-Wilhelms Universitat-on. Radikális baloldali volt, Engels szerint az egyetlen német professzor, aki érti Marx Tőkéjét, de ő magát is meggyőződéses marxistának hívta. Tehát nem szélsőjobboldali hőbörgő. Műve, amely leginkább ismertté tette, 1911-ben jelent meg Die Juden und das Wirtschaftsleben (A zsidók és a gazdasági élet) címen.) a XV. század végén a Spanyolországból és Portugáliából száműzött, majd északra vándorolt zsidóknak jelentős szerepet tulajdonít a kontinens első bankjai, például a Bank of Amsterdam 1609-es, a Bank of Hamburg 1619-es, illetve a Bank of England 1694-es alapításában. alapításában.

A zsidó történetíró, Kecskeméti Ármin is alátámasztja, hogy XVII. század három legnagyobb pénzintézetének megalapításában nagy szerepet játszottak a zsidók. Nekik köszönhető, hogy London a pénzvilág központja lett - írja.

Tudni kell, hogy a Bank of England magánbank, a nemzeti adósság rendszerének és a jegybanki működésének az alapjai ennek az alapításával jelentek meg. Noha ez egy skót úriember nevéhez főződik, Sombart és mások szerint a Bank of England alapításának az ötlete is azoknak a holland zsidóknak köszönhető, akiket Cromwell engedett vissza Angliába. A bank kezdetben államkölcsönt adott, majd fokozatosan az ő monopóliuma lett a bankjegykibocsátás. Márpedig azé a valós hatalom, aki kibocsátja az adott ország fizetőeszközét – ahogy azt később a Rothschild dinasztia egyik tagja is megfogalmazta. Ezt támasztja alá Oswald Splenger német történész is, aki szerint a hatalom a parlamentekből a magánkörökbe tevődött át, és a választás is egyre inkább komédiává süllyedt. A pénz szervezi a folyamatokat azok érdekeinek megfelelően, akik rendelkeznek vele.

Ramsay szerint a bankárok érkezésével a nemzeti adósságrendszer létrehozásán túl elindult egy másik folyamat is, amit a következő példával világosít meg. Ismert, hogy a XVII. század Európájában feudalizmus van, a föld az alapja a gazdaságnak. Angliában is földje az uralkodónak, illetve a földesuraknak van. A bakároknak nincs földjük, nekik aranyuk van. Egy hitelező 100 font értékű arany kihelyezéséért mondjuk, 40 fontot kereshetett egy év alatt, anélkül, hogy egy kézmozdulatot tett volna. Ugyanakkor egy 100 font értékű föld tulajdonosának egész évben keményen dolgoznia kell azért, hogy ugyanannyi bevételhez jusson. Csak idő kérdése, és a hitelezők hihetetlen vagyonokat gyűjtsenek, és azok az angolok, skótok stb., pedig akik földjeinken egész nap dolgoznak, elszegényedjenek. Spengler is úgy látja, hogy ez idő tájt kezdődött, hogy a javakban való gondolkodás helyébe a pénzben való gondolkodás lépett, pedig „aki a földet pénzzé teszi, porrá foszlatja azt”.

Nyilvánvaló, hogy a bankárok említett tevékenysége semmi jót nem hoz az egyes országok népeire, ezért várható, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne néhány bankár kezébe kerüljön a valós hatalom. Ramsay szerint a bankárok ötlete volt a pártok létrehozása, hogy aztán ezek egymás ellen, és ne a közös ellenség ellen harcoljanak. A pártokat lehet pénzelni a háttérből, vezetőiket le lehet fizetni, hogy az ő érdekükben cselekedjenek. A bankároknak ilyen szempontból mindegy, hogy melyik párt kerül hatalomra, a lényeg, hogy továbbra is az ő zsebükbe folyjon a pénz. (Rothschildék például a hadviselő felek mindegyikének adtak kölcsönt.)

Ha ilyen szempontból nézzük napjaink hazai politikai eseményeit, azt kell, hogy mondjuk, Ramsay a jövőbe látott, ugyanis 2010. április 11-ig (leszámítva talán egykor a MIÉP néhány megnyilvánulását) egyetlen parlamenti párt se tette fel a kérdést: hogyan lehet, hogy Trianon után a kivérzett, kifosztott ország talpra tudott állni, iskolák, kórházak, utak stb. épültek, létrehoztuk az erős pengőt, most pedig 65 év béke után kilakoltatások, iskola- és kórházbezárások vannak és kb. három millióan élnek mélyszegénységben? Az elmúlt húsz évben mindegy, hogy MDF, Fidesz vagy MSZP kormány volt, egyik se mondta ki, hogy minden bajunk forrása az, hogy amit a magyar ember megtermel, az nem a magyaroké. Mindegy, hogy jobb- vagy baloldalinak mondják magukat, így egyformán a nemzetközi nagytőke érdekeit szolgálják.

A nemzeti sorskérdésekben a Fidesz és az MSZP nem egyszer egyformán döntött legyen az Kárpátalja autonómiájának „elsikkasztása”, vagy Románia uniós csatlakozásának támogatása anélkül, hogy az erdélyi magyarok sorsa szóba került volna. Hosszan sorolhatjuk a példákat. Ismert, hogy II. János Pál 2001-ben kérte a trianoni és az azt kiegészítő 1947. szept. 15-i párizsi békeszerződés felülvizsgálatát. Nincs tudomásunk arról, hogy a 2001-ben kormányon levők csatlakoztak volna a kéréshez. De említhetjük a gyakorlatilag a függetlenségünk elvesztését jelentő Lisszaboni szerződés aláírását is, vagy azt, hogy Simon Peresz ismert kijelentésének semmilyen parlamenti következménye nem lett. Azon az „apróságon” pedig, hogy a kampány során Varga Mihály egy lakósági fórumon Oszkó Péterrel együtt és egyetértve szólt gazdaságpolitikánkról, már meg se lepődünk.

Nem vigasz, hogy máshol is ez van. Ma szerte a világon sok millió dollárt költenek választási kampányokra, de valójában csak olyan pártok közül lehet választani, amely tagjai nem beszélnek a lényegről: a jelenlegi gazdasági, energia, környezet, társadalmi stb. válság gyökere a néhány bankárdinasztia által létrehozott pénzuralmi rendszer. Kockáztassuk meg: a rendszer működéséhez valószínűleg pontosan az kell, hogy úgy tűnjön, szemben állnak egymással az egyes pártok, ugyanakkor majdnem mindegy ma már, hogy jobb- vagy baloldalinak mondott vezetője van egy országnak. Mi volt a különbség, mondjuk, a Tony Blair vezette Anglia és a Berlusconi vezette Olaszország politikája között? Vagy Schröder és Merkel között? Vagy változik bármit is a helyzet a lényegi kérdésekben az Egyesült Államokban attól, hogy a demokraták vagy a republikánusok vannak hatalmon? A két párt között nincs lényeges különbség - néhány politikus szerint sem.

De térjünk vissza hazánkra! Mi van akkor, ha megjelenik a színen egy olyan párt, amelyik kimondja a lényeget: amit megtermelünk, az legyen a miénk. Magyarország legyen a magyaroké. Sőt, radikális változást akarnak! Ha igaza van Ramsay-nek, akkor a nemzetközi bankárok mindent el fognak követni, hogy nehogy döntéshozó pozícióba kerüljön valódi ellenfelük. Nyilvánvaló, hogy a pénzuralmi rendszer létrehozóinak nincs szüksége azokra, akik veszélyesek a hatalmukra. A valódi ellenfél lejáratására mindent fel fognak használni, a rasszizmus és az antiszemitizmus vádjával kezdve. Ha igaza van Ramsay-nek, akkor a pénzoligarchia látszatellenzéke pártállástól függetlenül, egyformán szapulni fogja e pártot. És lőn! A gépezet valóban beindult, és a Fidesznek és az MSZP-nek is ez a párt lett a legfőbb ellenfele! Legalább annyi energiát fektettek ennek az ellehetetlenítésére, mint egymáséra.

Mindez arra utal, hogy valóban folyik a háttérben egy „névtelen háború”. E több száz éve folyó támadássorozatról aligha hihetjük azt, hogy hazánkban 2010. április 11-én véget ért. A pénzoligarchia továbbra is szipolyozni akar minket, ezért nyilván olyan kormányt támogatnak, amely uralma alatt ezt könnyen megtehetik. Mi több, nem áll érdekükben olyan kormányt támogatni, amelyik az utolsó csepp vérét is kiszívja az embereknek, mert akkor esetleg még forradalom tör ki, és vége a további szipolyozásnak. Jobb nekik, ha olyan párt kerül hatalomra, amelyik „enged egy kicsit a gyeplőből”, az emberek így megnyugszanak, összeszedik magukat, aztán ismét lesz mit elrabolniuk. És teljesen mindegy számukra, hogy az adott párt jobb- vagy baloldalinak tartja magát…
(Bunyevácz Zs.)

Balt 2012.06.14. 20:44:00

@dr. Bubó: Haha, Dessewffy, Gyurcsány spin doctora?! Mindig tudtam, hogy jó humorod van. :)))

márta)) 2012.06.14. 22:42:34

"A miniszterelnök-helyettes javuló foglalkoztatási adatokat is ismertetett beszédében. "Nem állítom azt, hogy a kormány tökéletes munkát végzett. Sok hibát vétettünk, mert nagyon sok munkát akartunk elvégezni" - jelentette ki, utalva, azt róják fel a kormánynak, hogy a döntésekről nem egyeztet és gyorsan cselekszik.

Ezzel kapcsolatban azt mondta: "rendkívüli állapotban éltünk 2010 és 2012 között". Úgy vélte, a kitűzött célokhoz közelebb került az ország. Szerinte 2014-ben az ország gazdaságilag erősebb lesz, mint 2010-ben volt, partnere lehet a nagy nyugat-európai gazdaságoknak.
Fontosnak nevezte azokat a kormányzati lépéseket is, amelyek egy munka alapú gazdaság megteremtését célozzák. A tíz éven belül létrehozandó 1 millió új munkahelyről szólva pedig kijelentette: ha ezt nem sikerül elérni, az ország lemarad az európai gazdasági növekedéstől."

profitline.hu/hircentrum/hir/269169/Magyarorszag-2014-ben-erosebb-lesz-mint-2010-ben-v

Na.Igen. Valódi , új munkahelyek kellenének, nem pedig csak közmunka.
A bizonytalanság, az elvesztett jövőkép, az elszegényedési folyamat) ebből sok-sok minden lemérhető. A kormány politikáját illetően.
Úgy gondolom.
hm?

szita szita péntek 2012.06.14. 22:47:53

@ménrót: Legyünk következetesek! Igen is ki kell mondani, hogy a "fejlett" hogy ha úgy tetszik a domináns világ logikája ellen harcolni egy eleve vesztes meccs. Beszélhetünk elvekről, meg igazság érzetről, önérzetről is talán - ám a tény attól még tény marad: az emberi élet véges, a rendelkezésre állóból kell a legjobbat kihozni. A világ pénzhatalmi rendszerére való ráhatásunk kb akkora, mint a szél irányára... Márpedig, hogy Terry Prachett képével éljek a tomboló vihar közepette nedves rézpáncélban állva a hegytetőn eléggé sz*r ötlet azt kiabálni, hogy minden isten rohadék...

márta)) 2012.06.14. 22:52:19

"Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.
A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

hm?

márta)) 2012.06.14. 23:01:02

"'Rendkivüli állapot"-ba került a társadalom egy hatalmas csoportja is.
A társadalmi megosztottság egyre jobban mérhető, érzékelhető.

pad78 2012.06.15. 00:32:00

Kedves Gábor!

Írod: "A tendencia egyértelmű: a Fidesz támogatottsága jelentős mértékben csökken, az MSZP-é pedig érezhetően emelkedik. Ha meghosszabbíthatóak lennének a vonalak, biztosra vehetnénk, hogy 2014-ben a mostani ellenzék kerül kormányra."

Ez szerintem így nem csak azért félrevezető, amit utána írsz, hogy a tendenciák megváltozhatnak. Igazából minden ilyen tendenciának vannak valahol határai. Ebben az esetben: 1. A Fidesznél van egy pont, ahol azért nem hosszabbítható meg szabadon az egyenes, mert elérted a tábor kemény magját. Nyilván szélsőséges a példa: Lévai Anikó feltehetőleg akkor is a férje pártját támogatná, ha egyébként kétharmados nagy nemzeti elutasításban lenne részük. A kérdés az, hogy hány "Lévai Anikó" van ma a Magyarországon, illetve mennyi marad két év múlva. 2. A szocialisták növekedésénél is van egy határ, ez pedig az elutasítottságuk mértékétől függ. Volt egy réteg, amely egy idő után szégyellte azt, amit az MSZP az előző években művelt, de személyesen nincsenek vele szemben alapvető ellenérzései. Ezt a pár százalékot visszaszedte a szocialista párt. Ugyanakkor a múltkori posztodban alapvető kérdés, hogy pl. az LMP szavazói tényleg hozzáadhatóak-e az MSZP táborhoz (erre asszem Te is utaltál ugyanott). Merthogy éppen az itt kommentelők között is látható volt, hogy az ő híveik közül többen talán élesebben utasítják el a szocikat, mint a jelenlegi kormányerőket, amellyel szemben egyébként szintén nagyon kritikusak.

Itt érzem azt, hogy értelmetlen az a vita, amelyet időnként folytattok a kommentelőkkel, hogy a teljes népesség vagy a biztos szavazók tükrözik pontosabban a tendenciákat. Szerintem vérbeli kutató arra törekszik, hogy minden elérhető adatot bevonjon az elemzésébe, mert azok kölcsönösen árnyalhatják egymást. (Ezt persze úgy mondom, mint aki soha nem foglalkozott politikai elemzéssel, de pl. történelmi kutatásban alapvető, hogy minden elérhető forrást - a neki megfelelő súllyal - figyelembe vegyek. Gondolom, ezért van az, hogy Te is egymás mellé teszed a különböző kutatóintézetek adatsorait.) A biztos szavazók valamit megmutathatnának abból, hogy meddig terjednek a kemény mag határai - azaz hol van egy olyan határ, ahol valószínűleg lefékeződik, talán meg is áll a jelzett csökkenő tendencia. Ugyanígy érdekes lenne bevonni, ha léteznek még ilyenek, a pártok elutasítottsági adatait, amely jelezheti, hogy a szocialisták növekedése a mai körülmények között nagyjából meddig terjedhet. Az emberek már jóleső nosztalgiával gondolnak vissza az ő kormányzásukra, vagy többnyire még ma is azt mondják, hogy abból soha többet nem kérünk? (Úgy emlékszem, hogy a 90-es években még mérték a pártok elutasítottságát a kutatók, sőt a másodlagos preferenciát is - ezek azért értékesek lehetnének, amikor a tendenciákról gondolkozunk.) Nyilván ezek ismeretében sem hirdethetnénk előre végeredményt, mert nem látunk a jövőbe. De legalább a ma látható jelekből pontosabban látnánk a valós tendenciákat, és azok határait.

Hadd legyek személyes: sok minden nagyon ellenszenves abban, amit a jelenlegi kormány tesz. De ha a Fidesz és az MSZP a választási lehetőség, akkor demokratikus meggyőződésemből fakadóan feltehetőleg még elég sokáig az előbbit támogatom, mert én a szavazókörzetek átrajzolgatásánál vagy az alkotmánybíróság jogköreinek szűkítésénél (amelyeknek ebben a formában nem nagyon örültem) súlyosabb deficitnek érzem, amikor egy kormány rendőrsége a nyílt utcán az ellenzékének a támogatóira lövöldöz, horribile dictu egy ellenzéki képviselőt véresre ver. Persze egyszer talán még én is erősíthetem az általad leírt tendenciát, de ehhez mondjuk a Fidesznek hasonlóan erőszakos módon kellene támadnia az ellenzékét, mint 2006-ban az akkori kormánypártok tették. (Pl. ha kivégeznének ellenzékieket, vagy akár csak megveretnék őket, az nálam is átdönthetné a mérleget.) Más példa: nekem a legjobb barátaim közül több is határontúli. Ezt nyilván nem érti az, aki soha nem mozdult ki Budapest határain kívülre, de ha egymás mellé teszem a szocialisták 2004-es népszavazási kampányát, mint a legmarkánsabb megnyilvánulásukat e területen, és a kettős állampolgárság bevezetését, akkor ezen a téren is nehéz olyat lépnie a Fidesznek, amivel áttolhatna az MSZP oldalára. (Miközben pl. a szlovákiai magyarokkal kapcsolatos megosztó politikájuk meglehetősen ellenszenves. Persze lehet, hogy azért vagyok ennyire megengedő, mert a legerősebb baráti szálak Kárpátaljához, és nem Felvidékhez kötnek.) Megint más példa, csakhogy a gazdasági tényezőkről is ejtsek pár szót: a családunk eddig csak a budapesti kismamabérleten többet nyert, mint amennyit előreláthatólag a telefonadón bukik. Ha a gyermekek utáni adókedvezményt is figyelembe veszem, akkor szinte nem tud olyan kárt okozni a mostani kormány, ami miatt puszta anyagi okokból átállnék a szocik mellé. Arról most nem is beszélnék, hogy magyarként mélyen sért, amikor a szocialisták a 21. században szó nélkül tűrik, hogy egy parlamenti képviselőjük az 56-os forradalmat gyalázza. (Talán még emlékszünk Havas Szófia okoskodásaira ezügyben.) Zavarnak, nagyon zavarnak a csintalansándorok a Fidesz oldalán, de ez akkor sem egy kategória.

Természetesen tudatában vagyok egyedi mivoltomnak. Nálam a fent leírtak meghatározó tényezők, amikor arról gondolkozom, hogy kire adjam a szavazatomat, másnál meg nem, vagy nem mind. Persze én is el tudok képzelni olyan pártot, amely ezekben az ügyekben hitelesebb a Fidesznél, de az MSZP nem ilyen, és úgy látom, hogy nagyon nagyot kellene változnia mindkét csoportosulásnak ahhoz, hogy a szocialistákat tartsam hitelesebbnek. A valódi kérdés, hogy hányan vannak olyanok, akiknek a szempontjai, ha e két erő közül kell választani, inkább a jelenlegi kormány mellett szólnak, és hányan olyanok, akik inkább a szocialisták mellé állnak a saját értékeik és érdekeik alapján. Itt pedig döntő, hogy mit mondanak a ma nem nyilatkozók, a bizonytalanok! Kit utasítanak el inkább? Mennyire hajlandóak erősíteni a két tendenciát, vagy éppen mennyire fordítják azt majd meg egy konkrét döntési szituációban? Ehhez kellene jóval több adatot látni.

(U.i. A fentebbieket úgy írtam, hogy sok szempontból nagyon nagy csalódás a jelenlegi kormány. Csak hát ha az ember velük szemben csak még hiteltelenebbeket vagy még impotensebbeket lát, akkor nem áll be az általad vázolt tendenciákba.)

pad78 2012.06.15. 01:12:36

@pad78:
Még két megjegyzés.

Írod: "Marad tehát a magyarázatok, a miértek versenye, a kormányzati teljesítmény ilyen-olyan értékelése, ám pontosan ez az a terület, ahol a Fidesz az elmúlt időszakban egyre több csatát veszített el, és fokozatosan lejtőre került."

Abban egyetértek Veled, hogy a kormány eddig a döntései kommunikációjában harmatgyenge, és ha ezen múlik, nem nagy jövőjük van. Ebben nekem külön meglepetés Giró-Szász András láthatatlansága. Szíjjártó a jóllakott óvódás fejével és az átlátszó szövegeivel nehezen tudott volna valaha is meggyőző lenni, GSzA-tól viszont többet vártam. Így nehéz lesz tudatosítani a választókban azt a keveset, ami említésre méltó az elmúlt két évben.

A valódi kérdés azonban szvsz a nemzetközi helyzet alakulása, és az, hogy mi abban hogyan találjuk meg a helyünket. Most keménykedik egymással az imf és a kormány, de szerintem ez abban a pillanatban véget ér mindkét oldalon, amint Európában borulni kezdenek a dominók. Azt képzelem (de tévedhetek), hogy a nemzetközi pénzügyi köröknek sem érdeke, hogy nálunk is jöjjenek a szélsőségek, mint a görögöknél, és ha nem szeretik a Fideszt, még annyira sem szeretnék a Jobbikot, márpedig a gazdasági-társadalmi összeomlás hozzájuk vezethet. Ahogy szerintem Orbánéknak is van annyi eszük, hogy a szakadék előtt lefékezzenek, és váratlanul rájön majd két-három fideszes önkormányzat, hogy talán legjobban a Suez felügyelné a csatornahálózatot, cserébe Madame Lagarde pedig egyszerre nagyon engedékeny lesz. Ha igaz az, hogy a nyugati vállalatok bütyke sajog, és emiatt szívatnak minket az imf-nél (miután az EU már szabad utat adott, elég nehéz másra gondolni), akkor ilyesmi gesztusokkal vsz. túl is lehet lépni a mosolyszüneten. Azt meg nyilván nyugaton is megértik, hogy presztízsszempontból Miskolcra, Győrbe és Debrecenbe tudjuk csak visszaengedni azt, akit Budapestről előzőleg nagy csinnadrattával kihajítottunk. Igazából az a kérdés, hogy időben lépnek-e a játékosok (Orbán szereti a hazárdjátékot, ezért rendszerint az utolsó pillanatig kitart), de ha sikerül a víz felszínén tartani a hajót, miközben fél Dél-Európa elsüllyed, akkor kis veszteséggel kijöhetnek a történetből, vagy akár ügyes katasztrófakommunikációval nyerhet(né)nek is valamit. Ha borul a hajó, akkor pedig tényleg tök mindegy, hogy most mit mérnek a kutatók, mert akkor Szamuely meg Prónay között választhatunk majd.

szita szita péntek 2012.06.15. 01:14:39

@pad78: Vár nem én vagyok a kommented címzettje egy gondolat csak kikívánkozik belőlem - mégpedig ennek kapcsán:
"Itt érzem azt, hogy értelmetlen az a vita, amelyet időnként folytattok a kommentelőkkel, hogy a teljes népesség vagy a biztos szavazók tükrözik pontosabban a tendenciákat. Szerintem vérbeli kutató arra törekszik, hogy minden elérhető adatot bevonjon az elemzésébe, mert azok kölcsönösen árnyalhatják egymást." A vita tényleg értelmetlen és fölösleges, ám a véleményem megosztása talán nem az. :)

Az ember már csak olyan, hogy ha egyszer elkötelezte magát (még ha ezt csupán a szavazófülke magányában is tette), akkor a ahhoz tudat alatt is igyekszik tartani magát. Egyfajta meghasonulást kíván beismerni "tévedését" (értsd jól!) - ugyanakkor az ember inkább a kisebb ellenállás felé mozdul. Szóval ha a dolgok nem kedve szerint haladnak, hát először akkor is inkább támogat majd elfogad, beletörődik, duzzog és csak aztán fordul szembe. A folyamat elindult és a közvélemény kutatások szerint a többség most épp duzzog, elfordulását még nem ismeri be magának - hisz nincs rákényszerítve.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a közvélemény kutatás nem valódi választás - nincs igazi tétje. (a választásnak sem igen, de arról legalábbis azt gondolja a többség) Márpedig a könnyebb ellenállás ilyenkor azt mondani, hogy bizonytalan - ezzel is elodázva a meghasonulást. Úgy hiszem, hogy a szavazó fülke kényszerében ez akár ebben a pillanatban is megkerülhetetlenné válna és sok bizonytalan adna le - jobb híján protest szavazatot.

A fentiekből kiindulva (és fenntartva a korábbi kommentjeimben írottakat is) én azt hiszem a kérdés már eldőlt. Igazán gyökeres változásoknak kellene történnie ahhoz, hogy megforduljon a folyamat.

Balt 2012.06.15. 07:21:15

@pad78: Nem vagy egyedi, sőt: tökéletesen egyetértek. Utilitarista megközelítéssel: Mi lassan kifutunk a családi adókedvezményből, de a jövedelmem azzal együtt voltaképpen változatlan a 2010-es - gyurcsányi adópolitikához képest már eléggé csökkentett elvonással -, hogy munkahelyet voltam kénytelen váltani 2010-ben, vagy 20%-kal kevesebb bruttóért. (Jövőre a szuperbruttó kivezetésével tovább finomodik a helyzet.) A családi adókedvezményt pedig "kívülállóként" is támogatni fogom. Ja, ezt ajánlom a "szénné adóztatást" szajkózó Jávor Benedeknek, akinek egyébként életemben először ajánlószelvényt adtam. (Tőlem többet nem kap.)

Balt 2012.06.15. 07:27:03

@pad78: Jó meglátások, magam is így gondolom. (Lásd feljebb.)

Balt 2012.06.15. 07:32:48

@szita szita péntek: Volt számos időközi választás - bár azóta valamelyest zárult az olló -, de olyan is, ahol kvázi ki lett próbálva az "ellenzéki koalíció": totális kudarc... Alig tudták megszorongatni a Fideszt, sőt, inkább a 2010-es eredményeket tükrözték a fentiek.

jjulie 2012.06.15. 07:47:09

@Balt:

Kedv! Remények! Lillák!
Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Isten véletek!

a csokonai is orbánista, csak nem tudott róla

nyünyüge 2012.06.15. 09:29:28

Azért ez viccnek is rossz!
Az Orbán kormány kulcstémái, propagandamondatai mentén-alapján a közvéleményben felmérni visszamenőleg 3 kormány működését, és ezt a tevékenységet kutatásnak, tudománynak hívni :(((!

nol.hu/belfold/szazadveg__a_mostani_az_elmult_tiz_ev_legjobb_kormanya

pad78 2012.06.15. 12:00:38

@jjulie:
Szia Juli!

Mindenekelőtt hadd adjak hangot meghatódottságomnak (őszintén), hogy nem trágárságokkal, hanem a magyar költészet gyöngyszemével fejezted ki a véleményedet! Lobbizni fogok Gábornál, hogy ne tekintse offnak az ilyen megnyilvánulásaidat, szerintem ez egy kimondottan pozitív elmozdulás a blog életében!

Másodsorban ezt az idézetet gondold át még kicsit, vagy legalább lapozd fel a Csokonai-kötetet (mek.oszk.hu/00600/00636/html/vs180302.htm#36), mert a szavak ugyan megvannak, de a sorrendjük, és ezzel együtt a rímképlet nem teljesen pontos. De azért csak azt mondom: ezen az úton előre, és a haza fényre derül! :-)

pad78 2012.06.15. 12:04:56

@pad78:
Bocs, a link pontosan:
mek.oszk.hu/00600/00636/html/vs180302.htm#36
Valamiért belevette a zárójelet, úgy viszont már nem a vershez lapoz.

pad78 2012.06.15. 12:10:37

@Balt:
"Nem vagy egyedi"
Ezt kikérem magamnak! :-) Én abban a hitben ringatom magam, hogy rám is igaz: "Nem élt belőle(m) több és most sem él,/s mint fán se nő egyforma két levél,/a nagy időn se lesz hozzá(m) hasonló." (A két "m" betű toldás tőlem származik - pad78)

Mindenesetre annak örülök, ha nem vagyok egyedül az értékrendemmel és a helyzetértékelésemmel. Azt hiszem, inkább ez volt a lényegi része a válaszodnak. :-)

dr. Bubó 2012.06.15. 12:16:17

@pad78: ha csak maszop és fides lenne a világon akkor én is az utóbbit...

mer nevében is komcsikra nagyon nem szavazok, elvből...

de ez a mondatod: "a nyílt utcán az ellenzékének a támogatóira lövöldöz"

egy beszopott fides propaganda...
1) a hőzöngést foci bközép-dzsobbik-rendőrök szervezték
2) a fides vitte ki a MARHÁIT (amijen te is lehcc) az uccára
3) a maszopverette szét őket... de itt rendőrségi visszahatás is volt...

megkérdezném tőled hogy miért lepődött meg hogy túlk jól sikerült a csürhe beizzítása és miért nem vette át az ország irányítását a fides...

meg is válaszolom neked: mert a megállapodásuk szentkétharmadról szólt, az pedig akkor még korai volt...

dr. Bubó 2012.06.15. 12:19:12

@pad78: igen a fides mafia nagyon hitvány, de egyetlen érved maradt... nincs jobb...

kérdem én miért nincs? csak nem azért mert a fides mafia kinyírta/ja...

mellesleg arra a szoci pártra (=mafiára) azért nem szavaznék mert történelmi BŰNEIK vannak... pl ÁLAMOSÍTOTTAK...

na itt jön be hogy miért nem szavaznék soha a nemzetvesztő fides mafiara sem

pad78 2012.06.15. 12:24:01

@szita szita péntek:
Szia! Egyetértek, hogy nem a vita léte a felesleges; inkább a vita két álláspontja egyszerűsíti le a valóságot úgy, mintha annak tényleges komplexitását nem akarná igazán megragadni.

A folyamat, amit írsz, egészen biztosan végbemegy széles tömegekben. Számomra inkább az kétséges, hogy ezt a folyamatot egységesen rávetíthetjük-e minden 2010-es fideszes választópolgárra úgy, hogy megengedünk némi fáziseltolódást, de feltételezzük, hogy előbb-utóbb mindenkiben végbemegy. Ha ugyanis a mai társadalmi tendenciákat a jövőbe is kivetítjük, azt feltételezzük, hogy a jelenlegi Fidesz-támogatókban is végbe fog menni ez a folyamat. Ezt én kétlem, hogy ki lehetne jelenteni (mellesleg ha jól értem, Gábor sem tett így). Ahogy arra sem vennék mérget, hogy a korábbi Fidesz-szavazók, akik ma bizonytalanok, tényleg a szocialistáknál fognak landolni. Ők jelenleg egyik pártban sem látnak számukra egyértelműen elfogadható alternatívát, és ezért a küzdelem még nyitva van. Egy részük 2014-ben vsz. a Fideszre, más részük az MSzP-re, mások az LMP-re, a Jobbikra vagy éppen a DK-ra fognak szavazni, ha egyáltalán elmennek. A kérdés, ami fontos, hogy melyik pártnak mekkora rész jut a ma éppen el nem kötelezettekből. De hogy ez a csoport nem fog teljesen egységesen viselkedni, az szerintem majdnem teljes bizonyossággal kijelenthető. (Bár nem vagyok politikai elemző, tehát különösebb kockázat nélkül mondhatok ilyet, Gábor nem fog eltiltani a foglalkozásomtól :-) Legalábbis remélem.)

Balt 2012.06.15. 13:08:54

@pad78: OK, csak ezt írtad:
"Természetesen tudatában vagyok egyedi mivoltomnak."
Már azt hittem, a mobilos prediktív huncutság viccelt meg, mert tegnap úgy írtam. :)

Balt 2012.06.15. 13:12:22

@dr. Bubó: "ha csak maszop és fides lenne a világon akkor én is az utóbbit..."

Hogy érdemi is legyen, zur post: :)
TG is levezette - az utóbbi érdemi elemzései elvégre erről szólnak -, hogy úgy néz ki, megint erre tendálunk: csak ez a kettő lesz a világon... :) (Attól tartok, nem olyan örömteli, és a nagy Radala-sejtés szerint ez voltaképpen a Fidesznek is érdeke...)

Balt 2012.06.15. 13:17:47

@dr. Bubó: "meg is válaszolom neked: mert a megállapodásuk szentkétharmadról szólt, az pedig akkor még korai volt..."

Mondjuk azt nem tudom, itt kire gondolsz: kivel állapodtak meg? A választókkal? :)

2006-ban még messze nem volt sejthető a 2/3 - mely nem kis részben Gyurcsány és az MSZP további "tevékenységéből" vezethető le -, tehát szerintem felesleges ilyen konteókban gondolkodni, átvették volna a kormányzást, ha tudják. Sőt, voltaképpen ez katalizálta az új alkotmányt, hogy ti. Gyurcsány és az MSZP-SZDSZ még szétesve is alkotmányosan kirobbanthatatlan volt a hatalomból. Inkább eljátszották a minelnök castingot...

Balt 2012.06.15. 13:19:42

@dr. Bubó: "kérdem én miért nincs? csak nem azért mert a fides mafia kinyírta/ja..."

Na de kit? Hisz épp te mondod, az LMP a Fidesz segédcsapata. (Más meg a Jobbikra mondja. Dávid Ibi és mondjuk Radala meg közvetve az MSZP-re.) :))

Balt 2012.06.15. 13:21:31

@dr. Bubó: Off: mondjuk nem ártana valami egyértelműbb körülhatárolás, mi fér bele a kommentfolyamba és mi nem, mert így el fog a dolog panyiszabolcsosodni... :)

dr. Bubó 2012.06.15. 13:33:20

@Balt:

1. maraggyunk anyniban hogyha akarják átveszik a kormányzást... simán... és ennek könnyűségén ők maguk lepődtek meg legjobban...

2. a pártok(mafiák) szervezték a 2006os hepeninget, ahogyan utána a cigóirtást is...

3. nem segédcsapatok vannak hanem egy osthatatlan egységes elit, akik épp komcsik vagy fid eszesek...

4. a komment mi off mi on arra nem kell normatív szabáj... fides módon majd Tg eldönti. én nem vagyok szimpi neki mert kritizálom enyémet kitörli, te Nertársa vagy fides szekértolók, tiéd maraddhat...

szita szita péntek 2012.06.15. 14:17:33

@pad78: "Ahogy arra sem vennék mérget, hogy a korábbi Fidesz-szavazók, akik ma bizonytalanok, tényleg a szocialistáknál fognak landolni. " - No igen, ezzel egyetértek - egyetértenék. Ha nem alakították volna át a választási rendszert... Az új (ha jól értem) igen keményen a kétpólusú politikai rendszert részesíti előnyben. Az egy körös voksolás lehetetlenné teszi a visszalépéseket, a győztesek részesedése a töredékszavazatokból szintén a nagyobbaknak kedvez. A racionális döntés, ha a Fidesszel szemben egyetlen formáció áll ki. Nyilván nem véletlen ez a struktúra, hisz így egy zászló alá kényszerül a Fidesz minden ellenfele - akik egymást is marják. Szóval Vagy összeállnak (és e miatt valószínűleg választók fordulnak el tőlük), vagy külön-külön indulnak és a választási rendszer maga jelentékteleníti el őket. Komoly dilemma, ám én mégis a választási koalícióra tippelnék. E téren meg megkerülhetetlen az MSZP, szóval ha így lesz, akkor az LMP-s szavazat is rájuk megy majd... Ha én lennék a helyükben, akkor mostanság elkezdenék egy közös, ha úgy tetszik kormányváltó platformot építeni. Nagyon tudatos retorikával kommunikálni a legnagyobb közös osztót - a kormányváltás szándékát. Az már egy másik kérdés, hogy ez a kényszerformáció, ha győz is mennyire tud stabil maradni.

Balt 2012.06.15. 14:36:48

@szita szita péntek: Az eléggé valószínűtlen, hogy a Fideszből lemorzsolódott tömegével pártolnának vissza az MSZP-hez... Az nyilván benne van a pakliban, hogy a 2010-re elbizonytalanodott egykori törzsszavazóikat visszanyerik még Mesterházyval (Gyurcsány távoztával) is... (Ez is elég nagy baj, sokat elmond a magyar választókról, de hát a népet mégse lehet leváltani...)

"Az már egy másik kérdés, hogy ez a kényszerformáció, ha győz is mennyire tud stabil maradni."

Annyira talán nem, mint Szlovákiában Radicováék...

dr. Bubó 2012.06.15. 14:39:03

mi az hogy ELBIZONYTALANODOTT szavazók?

az ország lakosságának kb 60-70-80 %-a BIZTOS a dolgában... hogy MINDEN PÁRT mafia lop csal hazudik és nyomorba dönt, bár kánaánt ígér...

semmi elbizonytalanodás, inkább elllenkezőleg, MEGVILÁGOSODÁS...

szeméjek vannak amugy is... kuszaszemre málészájra és rosszarcra már nem szavaz senki SOHA...

Balt 2012.06.15. 14:40:44

- lemorzsolódottAK

Ez némileg off, de talán nem árt egy kis kitekintés:
boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/06/15/ekozben_gorogorszagban_817

szita szita péntek 2012.06.15. 15:47:22

@Balt: "Az eléggé valószínűtlen, hogy a Fideszből lemorzsolódott tömegével pártolnának vissza az MSZP-hez..." - Én úgy gondolom a teljes népességhez képest a törzszavazók száma kicsiny. Az átlagember meg úgy szavaz egy kétpólusú rendszerben, hogy ha elégedett, akkor a kormánypártra, ha nem akkor annak az ellenzékére. Ez nem ideológia kérdése. Kétpártrendszerben (és a miénk az lesz, csak a jelenlegi pártstruktúra még az előző választási trv. szülöttje) nem találhatod meg pont azt, ami neked szimpatikus - egyszerűen nincs választék és ki sem termelődhet az. Mindig is voltak és lesznek ideológiailag elkötelezettek - nyilván, de ha azok száma magas lenne, akkor nem lenne magas a bizonytalanok aránya.

Balt 2012.06.15. 15:52:11

@szita szita péntek: "Az átlagember meg úgy szavaz egy kétpólusú rendszerben, hogy ha elégedett, akkor a kormánypártra, ha nem akkor annak az ellenzékére."

Lehet, hogy az "átlagember" ilyen, de hogy a mag(ok) számára nem így működik, azt tanúsíthatom. (Ez ma úgy bő 3-3,5 millió szavazó lehet, a Jobbikot is beleértve.)

alfabela2 2012.06.15. 20:44:26

Kedves Török Gábor!

Találtam egy beváltatlan ígéretet, amit még a helyi önkormányzati képviselővé választásakor tett:
"Hogy miért jó ez? Azért, mert rettentően érdekes tapasztalatokat lehet szerezni arról, hogyan néz ki a politika alulnézetből.... Először arra gondoltam, hogy ezek a dolgok nem érdekesek a blog szempontjából, de aztán úgy döntöttem, tanulságos lehet esetleg másoknak is, hogy mit tapasztalok, és mire jutok. Úgyhogy a jövőben az országos politika mellett néha-néha talán ezekről az ügyekről is írok. "
torokgaborelemez.blog.hu/2010/10/20/265_kepviselo_lettem

Sajnos azóta sem nagyon olvashattunk róla, hogy milyen a politika alulnézetből, mi is az "egyszerű" emberek, helyi képviselők véleménye az őket is érintő megszorításokról, a járások kialakításáról, az intézmények államosításról, összevonásáról, központosításáról... Helyi szinten is annyi minden történik, miért nem halljuk róla az Ön vagy a képviselőtársai véleményét?

graycivil 2012.06.15. 21:49:48

"Abcúg Ángyán, le vele!

Mit fogunk csinálni, ha például az érdi csatornatársulás honlapján elkezd kattintgatni valaki, és kiböki, hogy kivitelező a Közgép, a munka egy részét meg a Mészáros és Mészáros Kft. végzi?"

varanus.blog.hu/2012/06/15/abcug_angyan_le_vele

"De azért azt csak jó lenne elkerülni, hogy valami hülye kérdezősködni kezdjen, miért épít Érden szennyvízművet a mezőkövesdi Ezüst Skorpió Kft, és miért épít vízvédművet a borsodi Felsődobsza térségében a felcsúti Mészáros és Mészáros Kft? "

Azért megkérdezném, hogy kis hazánkban van-e még oly' esemény, amely nem az "országbukás vs. FYDESZ-bukás versenyfutás" témakörébe tartozna?

Rézmáli Máli (törölt) 2012.06.15. 22:57:23

Engedje meg a bloggazda, hogy elmondjak valamit:

A 2. kerület napján a Millenárison rendezett zenés nyitóbulin másfél órát vártunk arra, hogy Láng Zsolt polgármesterrel találkozhassunk. Mindössze egy levelet szerettünk volna átadni Neki. Azt a kérésünket, hogy tegyék csendesebbé a Millenáris rendezvényeit, mert nem sok csend jut nekünk ott,a környéken lakóknak.
Láng Zsolt polgármester köszöntötte a nyitóbuli rendezvényének résztvevőit, a nem kerületi lakosokat is. Velünk, a kerületi lakosokkal nem állt szóba. Kb. 30 méterre volt tőlünk, amikor szóltak Neki, hogy rá várunk. Nem jött oda. Küldött egy képviselőt, hogy vegye át a levelünket.
Mi heten, a környék lakóinak képviseletében ott békésen és türelmesen Rá vártunk.
Köszönjük Láng Zsolt polgármesternek a nincsmit.
Nincs mit ünnepelnünk azon,, hogy a kerület lakosai vagyunk.

márta)) 2012.06.16. 08:54:10

Jelentős bevételnövekedésre és kevesebb kiadáscsökkentésre alapozza a kormány a jövő évet. Orbán bejelentése ellenére jövőre is megmarad a bankadó a pénzügyi tranzakciós illeték mellett. A jövedéki adókat megemelik, megmarad az eva, a gyes és a gyed összegén nem változtatnak. Hogy hogyan érinti a lakosságot a gyógyszerkassza megszorítása, még mindig nem derült ki. "

hvg.hu/gazdasag/20120615_koltsegvetes_tervezet#rss

**

S itt van "egy" reagálás, a Matolcsy - féle bejelentésre.

"A többkulcsos szja megszüntetésével nemcsak a költségvetésen ütött 500 milliárd forintos lyukat a kormány, de a tranzakciós illetékkel a magyar gazdaságot és a bankrendszert is a padlóra küldheti - mondta Széles Gábor a szombati Magyar Hírlapban.

A lap tulajdonosa, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke úgy véli, hogy a tranzakciós illeték - tegnap Orbán Viktor rádióinterjújában megerősített - emelése a tervezett 130 milliárd forintról 280 milliárdra jelentős tehertételt okoz a vállalkozásoknak.
Az új adó nemcsak a már jelenlévő vállalatok gazdálkodását sújtja, de taszítja az ide települni szándékozókat is, s emellett forráskivonásra késztetheti a bankokat is - fogalmazott Széles Gábor.
Hozzátette: a tranzakciós adó a közép- vagy nagyvállalatokat is arra szoríthatja, hogy áthelyezzék külföldre számlavezetésüket és pénzügyi forgalmukat."

Na. Igen. Nem csak az egykulcsos adó bevezetésével, a szeszadó eltörlésével is sikerült "lyukat ütni" a költségvetésen. Ugye, az a bizonyos huszonkilenc pontos csomag.
Úgy gondolom, hogy a Matolcsy (ismét) látja azt a bizonyos vényt az alagút végén.
Ami "másoknak" láthatatlan.

Tessék már megmondani, hogyan lesz ebből gazdasági növekedés?
hm?

márta)) 2012.06.16. 09:25:03

Évről évre tartozásban úszó vállalkozások ezrei tűnnek el a hazai cégtemetőkben, az illegális folyamat milliárdokban mérhető károkat okoz a közkasszának és a gazdasági élet törvénytisztelő szereplőinek.
Az igazságszolgáltatás új módszerhez folyamodott: a cégügyi visszaélések felderítésére az ügyészség felügyelete mellett közös nyomozó csoportot alakít az adóhatóság és a rendőrség."

mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/tarsasagok-ezreit-tuntetik-el-evente-1084067

hm. Csak az a probléma, hogy emlitett társaságok, cégek, nyilván nem a kis- középvállalkozások, de nem is kényszervállalkozások. Kik szinte csak azért próbálkoznak (még) létezni, hogy a mindennapi megélhetésükért küzdjenek.
Nem lesz könnyű?!
Gondolom.
hm?

márta)) 2012.06.16. 09:27:18

Bocsánat! Lemaradt!
Hová visz majd az" az út???
:)

menőmano 2012.06.16. 09:33:36

Hát! Ja!
Mikor Én egy főcímben" olvastam, hogy "számlagyár". Először azt hittem, hogy valamiféle új munkahely létesült. De aztán rájöttem, hogy totális csalás.
"hazai cégtemetők" Totális-, érdekes helyzet. Szerintem.
:)))))

menőmano 2012.06.16. 09:35:56

Pontosítok!
Hát. Már elnézést! De némely összefonódásokat, pardon) kusza szálakat biztosan totálisan nehéz lesz kibogozni??!! "pókháló"?!
Hol- és hogy van?
Szerintem.
:))

menőmano 2012.06.16. 09:38:46

oppá" elnézést!
Most megyek a dolgomra. Ha nem tetszik amit írtam, nyugodtan tessék/tessenek totálisan moderálni.
A megosztottság, és kirekesztés mérhető???!!!
Persze, nincs ebben semmi különös.
:((

ménrót 2012.06.16. 10:29:22

2012-06-15 09:54:14

Az igazság sohasem fél a hazugságtól, mert az igazság tudja, hogy ha mindkettőt megismerheti az ember, akkor el tudja dönteni, hogy a kettő közül melyik az igazság és melyik a hazugság. Ezt a hazugság is tudja. Éppen ezért a hazugság mindig fél az igazságtól, és mindig el akarja titkolni az igazságot. A hazugság csak és kizárólag akkor életképes, ha az igazságot mellette nem ismerheti meg az ember. Ez az oka annak, hogy a hazugság mindig be akarja tiltatni az igazságot, ugyanakkor az igazság sohasem akarja betiltatni a hazugságot. Mert az igazság a hazugság mellett is igazság marad. Ha valaki be akar tiltani valamit, az mindig a hazugság védelmében történik. Ez ilyen egyszerű. .

jjulie 2012.06.16. 14:11:44

jó látni, hogy a nevelő célzatú kommentszünet eredményeképpen csak úgy őmlenek az akadémikusi szintű hozzászólások

déli tenger 2012.06.16. 15:02:16

@ménrót: Hozza szolasoddal teljesen egyet ertek. Bar az altalad emlitett konyvet nem olvastam de a meglatasa es az elemzese szerintem is helyes. Mint korabbi kommentemben irtam: "Az emberek nagyresze nem erti vagy csak egyszeruen valamelyik politikai oldal informacioira tamaszkodva probalja kialakitani a velemenyet a valtozasokkal kapcsolatban." Mind a kormanyzo partok mind az ellenzek nem mas mint báb a penzhatalmi elit kezebe. Ajanlanam figyelmedbe az ECHO TV Hatter kep musorat.

www.echotv.hu/videotar.html?v_id=14179

Hosszab ideje figyelem azt amirol beszelgetnek es amit mondanak. Igazabol ugy erdekes ezt figyelemmel kiserni ha mindig idoben vissza lepek es egy korabbi ellemzest meghalgatok beillesztve a jelenlegi tortenesekbe.

Furcsa modon ezek a dolgok teljesen beleillenek abba kepbe amit a penzugyi vilaghatalmak egymas kozotti torzsalkodasanak, celjaik eleresenek a kovetkezmenyei. Viszont azt, hogy ezt megertsek az emberek olyanokra volna szukseg akik felnyitjak a szemuket es elmondjak nekik a teljes igazsagot. Na, ezeket az embereket viszont vagy gyorsan a sulyesztobe teszik vagy koruptaljak oket valamilyen modon.

Az itt es mas oldalakon kommentelok kozott is ritkan talalkozok olyan szemelyekkel akik nem valamelyik politikai iranyzat doktrinait hangoztatjak. Vagy esetleg egy kicsit megvilagosultabban az "ugy se tudunk ellene tenni semmit" elvet kovetik. Sajnos azokat a konyveket amik a mult es a jelen torteneseibe kalauzkent szolgalhatnanak, betiltottak. Bar a neten megrendelhetok.

Vissza térve blog bejegyzes mondandojahoz a kozvelemeny felmeresek es ellemzokhoz. Kizarolag olyan temakban tesznek fel kerdeseket amik csak arra utalnak, hogy felmerjek az emberek tureshatarat. Mit es meddig lehet fesziteni? Abszolult lenyegtelen szamukra 2014-ben ki nyeri a valasztasokat vagy , hogy milyen eredmennyel. Max. ha nem jon be a joslas majd azt mondjak "tevedtunk". Elsosorban az emberek szemleletenek kellene gyokeresen valtoznia ahhoz, hogy valoban erdemi valtozasok legyenek. Sajnos erre meg nagyon sok idore van szukseg.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.16. 22:27:06

@jjulie: még téged lemoderál innen, mint légyszart a spanyol csempéről, oszt fajin is lesz.

graycivil 2012.06.16. 22:46:14

Állj, állj! Nem bírom követni a sűrű kommenteket! :-)

Jo84all!

etwas kultur muss sein 2012.06.16. 23:48:39

Egy valamit nem szabad elfelejteni: most vasárnap nem kell szavaznia senkinek sem. Ha majd közeleg a választás, és időközben megerősödött a komcsi-libsi-balos csapat, akkor rengeteg választópolgárban fog megszólalni a vészcsengő. Nem kellemes a fidesz, de igen mélyről fakadó indulatokat képes kiváltani egy csokor balos magyargyűlölő. Egy esetleges balos erősödésnek lesz közösségkovácsoló ereje a másik oldalon.

tintamin 2012.06.16. 23:54:51

Tisztelt Török Úr!

Szakmai kérdésemfelvetésem van:

elképzelhető-e a következő, vagy csak hipotézis:

A jelenlegi kormány és kormánypárt túl magas szintre vitte a döntéshozatalt, a részletek is fenn dőlnek el. Ennek nem tudom, mi az oka, valószínű a vezetés általános bizalmatlansága az operatív réteggel szemben (mindenhol kommunistát, mszp-st láttak?...).
A gond viszont, hogy fentre már nem jutnak el a szakmai érvek, ellenérvek. (Ez utóbbiak az államigazgatásban uralkodó általános félelem miatt, illetve a kormányzó erők kritikát nem tűrő attitűdje miatt amúgy sem jutnának.)
Ezt a szakmaiatlanságot látom alátámasztottnak több minisztérium belső munkájának ismerete alapján: mindenki fél, az elején még voltak kritikus hangok, de azokat többnyire kirúgták. A szakértők vagy elkoptak, vagy elhallgattak.
Ezért nem várható, hogy komoly döntések szakmai hátteret kapjanak a jövőben. Pl. hatástanulmányok már egyáltalán nem készülnek, törvények úgy mennek "élesbe", hogy egy nappal (de volt, hogy csak órákkal) a szavazás előtt kapják meg a minisztériumok. Ebből a spirálból már nem lehet kikerülni.

Szerintem.

Várom véleményét a hipotézisemről (melyet nagyon valószínűnek tartok, de lehet, hogy tévedek: más okozza a szakmaiatlanságot).

jjulie 2012.06.17. 07:06:26

@SzélsebesVelorex:

na, ez az út hovav visz? hát gyönyörű eredményre

vannak ugyebár ebben a hazában a magyarkijelölő joggal rendelkező mélyenmagyarigazmagyarok, valamint libsik, bolsik, stb, vagyis a magyargyűlölők

hahaha, a dallam a régi, csak a szövege lett kissé átírva, és láss csodát: ismét a mucsaröcsögei lúzerslágerlisták élén

jjulie 2012.06.17. 07:25:07

@Hepci:

nocsak tücsi összekaptad magad, legyőzve a lustaságod valamiféle hidraulikát szereltél a blogszinvonalemelőszerkezetedre?

önerőből nem jutahattál volna erre a szintre

jjulie 2012.06.17. 07:48:45

@SzélsebesVelorex:

a te utad hová visz, bambi?

"A tél újra beáll. Bambi herceg felett kissé eljárt az idő, s Faline is megöregedett. Őztekintetű kedvese homlokán őszül az őzszőr. Magányosan terelgeti a folyóparton kicsinyeit. Bambi azon tűnődik, hogy vajon az ember is alá van-e rendelve egy magasabb akaratnak, vagy maga az ember áll mindenki fölött. Erre a kérdésére hamarosan megkapja a választ, mivel egy nap holtan találják a vadászt, véres torokkal. Bambi azon tűnődik, hogy vajon ki tehet ilyen szörnyűséget; hamarosan megérti, hogy az élet ragyogó körforgása teszi lehetővé, hogy utódainkban újra és újra magunkra ismerhetünk, s az élet attól szép, hogy reményt adhatunk az utánunk következőknek."

Szimba 2012.06.17. 08:51:09

Valóban megjósolhatatlan, hogy 2014-ben hogyan alakul a választás eredménye.
Ma pl. a görögök választanak, és több újságíró, elemző azzal ijesztget, hogy, ha a radikális bal győz, akkor azt Magyarország is nagyon megjárja. Ugyanis a görög baloldal nem szándékozik az IMF-el tovább kapcsolatot tartani, az adósságukat fizetni.

Ez nagyon forradalmi lépésnek tűnik. Én viszont nem tudom a következményeket európai távlatokban átlátni.

- Görögországot gazdasági embargóval sújtanák?
- Elmaradna minden támogatás, esetleg kizárják az unióból, kezdheti ismét felépíteni belső mezőgazdaságát, gazdaságát Görögország?
- Felértékelődne a dollár, a svájci frank, és ennek következtében a forint szinte semmit sem érne? A hitelek akár megduplázódhatnának?
- Magyarország és talán a kevésbé erős volt szoc. országok is nyomorba süllyednének?
- Felmondanánk mi is az IMF hitelek fizetését?

Vagy éppen valami jobb irány alakulna ki? Adósságok átütemezése, a régi árfolyamon tartása, a gyengébb államok támogatása, hogy az eu ne omoljon össze?

Ki látja át az európai folyamatokat? Mert én nem.:-((((

Szimba 2012.06.17. 09:04:34

@Imre Laci:

A Jobbik nagyon kemény feltételeket szabna a Fidesznek, és el tudom képzelni, hogy a hatalom megtartása érdekében elfogadnák.

Ez némi túlzással (?!) olyasmi lenne, mint Hitler hatalomra jutása. Csupán egy legális "gárdát" kell működtetniük, és a demokráciát megszüntetve diktatúrát bevezetni. Ezt még el is fogadnák sokan, ha a cigány ellenességet, a bankellenességet, Trianont és még néhány szélső jobboldali célt nyíltan magáévá tenne a koalíció.

Ez feltehetően egy erősebb kivándorlási hullámot indítana. Ha csak le nem zárnák a határokat.

Ez persze csak fantáziálás, de eléggé ezt az irányt látom kialakulni.:-(

dr. Bubó 2012.06.17. 09:12:03

@tintamin: buta álnaív kérdés... TG válasza kb: talán... a szavzókra mijjen hatása lehet... ezt se tuggyuk...

na figyelj...
1) a fides 1998-2002 utáni vereségét a rossz kommunikációnak tutta be...
azaz a nem egységes irányba kommunikálókat KIVETI (lásd Mádi)
2) a fides uyganezen okból nem egy demokratikus párt, hanem egy diktatórikus MAFIA szervezet....
lásd amikor fentről nevezik ki a helyi fides elnököket (feloszlatások 10szer is, IX, XIV, XI ker, villány, ózd stb, szinte mindenhol)... amikor a keresztapa szeméjesen halgattya meg felcsúi birtokán a képvi sellő jelölteket stb...
3) a fides mafiában ISTENKIRÁJ van... minek akkor hatástanulmány????

Szimba 2012.06.17. 09:46:43

Most olvasom TGM véleményét:

nol.hu/velemeny/20120616-gorogorszag_valaszt

Egyre kevésbé értem a politikát:-(

jjulie 2012.06.17. 09:51:27

@dr. Bubó:

nem olyan egyszerű ez, nézd ezt, 2000-ben vették a veszteséges céget, apropó nem is tudom miféle színű döntéshozók léteztek akkoriban

www.autoker.hu/fooldal/htmls/

namost ha az eladott 200 000 nm lakófelület 50 000 hozott nm-enként, akkor 10 milliárd volt csak a haszon, és mennyi de mennyi geciskedés meg szervező munka kellett mindehhez, pl.

epulettar.hu/cikk/az-europai-epito-zrt-kozlemenye-a-szinyei-merse-haz-korul-kialakult-helyzetrol

namost az orbán ennél ügyesebb, sokkal

meg nem is magyargyűlölő, igaz-e @SzélsebesVelorex: ?

dr. Bubó 2012.06.17. 09:55:50

@jjulie: a sors fura fintora... hogy épp a példád miatt tették lapátra Tétényi Évát a VI. kerből mert ellene szólt a befektetői elképzeléseknek...

márta)) 2012.06.17. 13:02:54

Na. Igen. "Ez az út hova visz?"
A válasz, lehetne) "Előre a múltba"
Az élet, - a sors furcsa fintora ) valamiért, a múlt visszaköszön újra és újra.
Van ilyen.

márta)) 2012.06.17. 13:19:15

Kumin Ferenc lesz az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációjáért felelős helyettes államtitkár a Miniszterelnökségen "

Avagy) "A szélsőség vádja és a politika versenye"

hetivalasz.hu/jegyzet/a-szelsoseg-vadja-es-a-politika-versenye-50349

A nemzetközi megítélésünk olyan, amilyen, s hát a kommunikáció is.
"A kommunikáció látványos hiánya". (TG)

Úgy gondolom, harcolni, vagy kommunikálni, nem ugyanaz.
:(
hm?

graycivil 2012.06.17. 22:48:46

"Puccs készült Orbán Viktor ellen

Három szerencsétlen idióta könyvet írt arról, hogy Orbán Viktort amerikai alapítványok és az EU intézményei meg akarták buktatni. "

magyarinfo.blog.hu/2012/06/17/puccs_keszult_orban_viktor_ellen?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_06_17&utm_campaign=index

"A könyv egyik szerzője például megvizsgálta (kíváncsi lennék a módszereire), hogy demokratikusan működnek-e Magyarország intézményei, és láss csodát: azt találta igen. Le is vonta a következtetést: bárki, aki beszól, puccsot akar Orbán ellen. Innen már csak egy lépés mondjuk Pokorni Zoltán letartóztatása, hazaárulásért. Biztos erről is szó van a könyvben."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

etwas kultur muss sein 2012.06.17. 23:00:45

@Imre Laci: Jobbikkal lesz koalíció, ha nem megy máshogy. (szvsz ez a jobbiknak a végét is jelentheti)

etwas kultur muss sein 2012.06.17. 23:03:22

@jjulie: csúnyán be vagy te attól kakálva, hogy sosem lesz többé tiétek a hatalom :D

jjulie 2012.06.18. 07:45:08

"Orbán utasítására kezdődött a rendőrség megtisztítása"

hahaha, az igazságos vezérnek mindenre van energiája és gondja személyesen

Balt 2012.06.18. 08:57:45

Azért ez érdekes adalék a zolajfa esélyeiről...:
2000 résztvevő a Szolidaritástól az MSZP-n és LMP-n át a DK-ig terjedő megmozduláson. :)
index.hu/belfold/2012/06/17/antifasiszta_tuntetes_a_horthy-korszak_restauracioja_ellen

graycivil 2012.06.18. 12:45:31

@Balt: Egyre inkább nem a tüntetéseknek van itt az ideje az ellenzék részéről.

sirwalter 2012.06.18. 13:06:26

Kedves Gábor, a hozzászólásokból úgy látom, az "állatkertben" ismét "túl alacsony a kerítés"... így aztán nincs is kedve az embernek elvegyülni azokkal, akik átugráltak... Legjobbakat kívánom mindenkinek!

Diocles 2012.06.18. 23:30:30

Kedves Török Gábor!

1. Teljesen megértem, hogy szüneteltetni akarta a kommentelést, mert annak egyre kevésbé volt értelme, a kommentek 90%-a szemétbe való volt, egyrészt a jól ismert gyűlölködő-személyeskedő hozzászólások termelésében jeleskedő nickek miatt, másrészt a "Nők Lapja Café" - hangulat miatt, amiven önmagában nincs baj, de mégsem egy polblogon kellene.

(Szóval az első 100-200 komment után már nem volt érdemes olvasni, még olyanoknak sem, bocs a szerénytelenségért, akik oly gyorsan olvasnak, mint én.:) Ritkítani kell!)

Ami miatt én mégis sajnáltam, és szerintem Ön is, az mindössze pár ember, egy kezemen meg tudom őket számolni, meg is nevezem őket, mert megérdemlik: Bigapples, xsasha, radala, és még max. egy-kettő nick rendkívül felkészült, tájékozott hozzászólásai.
Miattuk (és persze Ön miatt is) olvastam a blogját.

Az ő véleményük legalább annyira érdekelt engem, mint az Öné, sőt, jobban, hiszen mindenki jobban szereti azok véleményét, akik alapvetően hozzá hasonlóan látják a világon, ám mégis kritikusan, nem öncélúan, nem megfelelve "fikázva", hanem megalapozott kritikus véleményeket hangoztatva.

Az ő szintjüket megütő hozzászólásokat (nyilván balról is) volna érdemes kitenni a kirakatba, akár meghívásos, akár moderálásos alapon.

És, reagálva a korábbiakra, nem igaz, hogy névvel megalapozottabb hozzászólások érkeznek, hiszen ők név nélkül is hozták a szintet, másrészt való igaz, hogy a mai magyar társadalomban senki sem szereti közszemlére tenni a nézeteit, ha az nem feltétlenül muszáj (gondoljon egy vállalkozóra vagy egy tanárra), ugyanakkor azért még lehet véleménye a dolgokról, sokszor megalapozottabb, mint a hivatásos megmondóknak.

(Aki névvel szól hozzá, az javarészt már eleve beskatulyázódott közéleti szereplő, agitátor, sajtómunkás, lásd. a VV c. agit-prop. blog "véleményvezéreit" és trolljait, ugyanakkor sok "kisembert" rekeszt ki (akik tán nem is kicsik, a véleményük is érdekes, csak a közéleti mókuskerékbe nem akarnak bekerülni.)

2. Sajnos egyre inkább ugyanazokat a köröket futottuk itt, szerintem némileg Ön is, bár nyilván más-más oldalról megközelitve.

Vagyis, a két álláspont ütközött, ütközik: a helyzet reménytelen kontra a helyzet reménytelen, de lehet ennél még sokkal rosszabb is. Félig tele van a pohár avagy félig üres? És persze erre jöttek rá a már említett gyűlölködő-megbélyegző-felelőskereső hozzászólások, támogatások, agitációk...

Sok sikert!

jjulie 2012.06.19. 07:37:54

@Diocles:

jaj szegény orbániaii, miket nem hallucinálsz..........

orbániána nem sok van hártra, de neked lesz bőven időd a karanténban eszmét cserélned az említett orbánfertőzöttekkel

graycivil 2012.06.19. 08:30:17

"Orbán elárulta: cél az adóztatás

De ne lelkesedjünk, szó sincs beismerésről, sőt. Orbánnak eszében sem volt a sikeres célok között emlegetni az adóztatást. Ezt mondta: a „cél a munkaviszonyban állók létszámának növelése volt. Azóta 2,6 millió helyett 3,8 millió az adózók száma.”"

fideszfigyelo.blog.hu/2012/06/18/orban_elarulta_cel_az_adoztatas

"És sikerült neki a csúsztatás. A dolgozók számának növelése helyett eladott a Die Presse-nek egy adóztatási változtatást (most már a minimálbéren levők is fizetnek jövedelemadót). A riporter nem kérdezett vissza."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

concret 2012.06.19. 09:30:38

@graycivil:

Én évek óta vártam, hogy megszűnjön a minimálbér szocik által behozott adózatlansága (pedig építőipari munkaadóként az adójóváírás számomra is kedvező volt). Elvi alapon most sem mondhatom, hogy a céllal magával nem értek egyet.
Mert a döntő határ az adózók és a nem adózók között van, és nem lehetne saját munkával jövedelmet szerző ember felmentve az adózás alól. De:

Az adójóváírás fokozatos, több éven át tartó kivezetése csak a növekedés szerény, de stabil beindulás után lett volna elképzelhető. Amikor a cégek árbevétele, így adózási lehetősége is növekszik. Így viszont, recesszióban sokkszerűen rázúdítva a gazdaságra ez is a növekedés akadálya lett.

Szóval jó cél elérése miatt voluntarista ökörség lett ez az intézkedés. Beteg személyiség beteg kormányzása.

ssi 2012.06.19. 11:02:59

kinek mit jelent a hatalom?
1. ilyen lenne a mostani kormány? lendületesen, élvezve, a hitre, álmokra nagyobb hangsúlyt fektetve, mint a tényekre, mindenféle vad ötletek és nem szokványos kipróbálása egy valóban hitt vagy szükségesnek gondolt vízió mentén, hogy a magyar csak ország, népesség tekintetében kicsi, egyébként meg rendkívüli, főleg ha a vezetése kivételes és határozott, mindent a kezében tart, ill. az eddigiektől szintén eltérő stabil támogatói bázis kiépítése a közel jövőben a többség kárára, de a távolabbi megálmodott szebb jövőhöz alapként ... a már ismert hatalmi előnyök mellett: kapcsolati-anyagi tőke megteremtése és intenzív kiaknázása, gyarapítása?
2. ilyen lenne, ha a szocik visszajönnének? a már ismert hatalmi előnyök mellett már közismertebb, az európai áramlatokba eleve illeszkedni akaró intézkedések, a felelősséget továbbra se vállaló (pl. mert a választók se eléggé érettek ehhez), magyarázatul inkább a nehézségeket, negatívumokat is kimondó, több helyi önállóságot megadó ... stb? miben kellene egy új, kormányzásra alakalmas erőnek újítania a mostani kormányhoz ill. az előzőekhez képest? mit követelnek a körülmények és mi adható be/el a választóknak?

@bariga: @nyünyüge: a különböző nyilatkozatokból és intézkedésekből ... lehet, hogy az a kormány terve, ill. a jelenlegi közgazdasági elméletekkel ellentétben az elmélete, hogy Magyarországon (és majd a világ utánoz minket) minél kevesebb bank legyen, az is magyar és a többség állami tulajdonban, hogy az eddigi banki hitelek helyett a lakosság meg a cégek értékpapír-vásárlásaiból legyen többletforrás-kölcsönzés? ... nem tudom, csak figyelem ... sok minden nagyon sajátos

@Diocles: érdekes az élet .. példa rá T.G.-blog is. mindenki hisz az igazában és mondja a magáét. .. és hogy kinél az igazság? .. pl. abban a pillanatban, szituációban stb. - ki dönti el? ... még szerencse, hogy eleve nincs abszolút igazság és soha sincs olyan, hogy tökéletes .. mindig kikényszerül a továbblépés, mivel minden változik, mindent nem lehet előre látni és mindig becsúszik vmilyen hiba is .. ilyen az élet. az emberek legalább saját magukat ne csapják be ... jó, ha működik a sokszínűség és lehetőség van egyrészt a választhatóságra, másrészt az egyéni, szabad döntésekre .. itt a blogon is és máshol is ..

nyünyüge 2012.06.19. 11:44:43

@manyike:
valószínűleg ez a terv.
Csak az a baj, hogy szerintem a magyarországi megtakarítás kevés, másrészt a bankrendszer hibái miatt kidobni az összes banki terméket és szolgáltatás és egy-két monopol helyzetben, állami kegyeltként működő bankra hagyatkozni botor dolog volna.
(Egyébként is az a véleményem régóta, hogy jelen kormány államosításai csak az javak újraelosztásának egy állomása, egy-két év múlva majd reprivatizáció kezdődik, csak most egy másik elit lesz a kedvezményezett).
A kormány szándéka egyértelmű, ami onnan is tudható, hogy a teljes kormánypárti propagandagépezet beindult Király Júlia ellen az alábbi véleménye miatt :
www.vg.hu/penzugy/hitel/nem-tudunk-banni-a-penzzel-de-nem-is-nagyon-van-mivel-377490
(mert úgymond a külföldi bankok érdekét védi a magyar államéval szemben...)

Balt 2012.06.19. 13:08:34

@Diocles: Alapvetően egyetértek, bár a "meghívásos moderálással" fenntartásaim vannak. Ehhez képest máris hozok egy friss Vv-írást: :)
velemenyvezer.blog.hu/2012/06/19/2014_igy_tudnak_levaltani_a_fideszt_a_szocik

Balt 2012.06.19. 13:10:47

@graycivil: Nincs ezen mit reklamálni: adójóváírás (lánykori nevén: adómentes minimálbér) = őselkúrás.

concret 2012.06.19. 13:19:30

@manyike:
Én úgy látom, nagyon hiányzik a Fidesz társadalmi víziójának és a társadalomhoz (illetve annak egyes csoportjaihoz) fűződő viszonyának a tartalmas, lehetőleg minél objektívebb elemzése/kritikája. Parciális és persze indulatos kritika sok van, de - bár mára kezd kibontakozni - senki sem értékeli összefüggéseiben és összességében a mai kormány társadalmi-államberendezkedési céljait, eszményeit.
Másrészt a pártok részéről is erősen hiányolom saját kinyilatkozásukat: milyen a jövőképük a magyar(-országi) társadalomról: milyen lenne Magyarország 15-20 év múlva, ha rájuk lenne bízva a sorsa? A Fidesz ugyan cselekszik, így beszélnie felesleges, de egyik ellenzéki párt sem veszi a fáradságot (és a bátorságot), hogy koherens jövőképet fessen. A fő cél még mindig a lehető legkevesebb szavazót elriasztani, lehetőleg minél többnek megfelelni, a kormányzat feladatainak kellemetlen velejáróival kapcsolatban csak sunnyogni - pedig láthatjuk a mai kormány példáján, a sunnyogásból fakadó népszerűségvesztés nem úszható meg.

Kellene végre itthon is olyan párt, mint amilyenek a Baltikum országaiban most sikeresen kormányoznak. Kíváncsi lennék, hogyan reagálna a magyar társadalom egy nyílt, taktikázásmentes párt megjelenésére. Amelyik mer beszélni a nyugdíjrendszer és -korhatár reális átalakításáról, de ezért valós és működő jövőképet mutat. Nem szépet, de épp ezért hihetőt. Aki elmondja, hogyan és meddig lehet (hosszabb távon) csökkenteni az állam elvonásait, de ezért miről kell lemondanunk. Mik azok a dolgaink, amiket ránk bíz, de ezért milyen többletfelelősségünk lesz önmagunkkal szemben.

Persze, egy igazi baloldali párt festhetne épp ellenkező jövőképet is, pláne, ha ennek árát is bemutatná. Sosem próbálta még senki, sosem beszélt még hazai párt felnőttként a választókkal. Kíváncsi lennék, mi lenne rá a polgárok reakciója.

A sumákolásverseny, amit a két nagy pártunk folytat, már nem sokáig folytatható.

Balt 2012.06.19. 13:28:31

@nyünyüge: Az Apró-klán családi barátja ellen azt hiszem felesleges "propaganda-gépezetet" működtetni. Nyilván nem vagyok egyedül, aki emlékszik a Friderikusz műsorban való "teljesen független" megnyilvánulásaira...

concret 2012.06.19. 14:13:44

@Balt: Itthon az adómentesség kivételezettségének régi hagyománya van. Ha az embereknek felkínálnák: adómentes lehetsz, vagy fizetned kell 50 Ft-ot, de többet keresel 100 Ft-tal, talán sokan az elsőt választanák, hiába járnak anyagilag rosszabbul. Nemadózni nagyobb öröm, mint keveset adózni, de hasonlóan jól érni. Márpedig aki fel van mentve, az az istennek sem akar az adózók táborába átlépni. Nem pusztán az anyagiak miatt, hanem elvből. Mert a nemadózás boldogít. Ezért volt bűn újra rászabadítani a népre.
Aztán megpróbálták az ingatlannal is: 30 mó-ig semmi, 30 fölött lineárisan. Igazi balos közteherviselés.

Balt 2012.06.19. 16:01:27

@concret: Ezt aláírom.
Érdekes megvizsgálni mondjuk az "öngondoskodás" tükrében - lásd még: mnyp, bár ehhez képest ugye mást jelent az "ön-" - az adómentes minimálbért ill. hatásait. Talán azért volt kötelező az mnyp., hogy legalább az a kevés befolyjon...? :)

ssi 2012.06.19. 18:41:29

@nyünyüge: meg érdekesek a "fokozatok" ...
- nem emlékszem, milyen volt a szoci frakció Horn idején .. Gy.F.-nél egyénenként is "szókimondó", meggondolatlanul is, Bajnainál aláírták a fegyelmezettséget, ma hangoztatják: náluk a demokrácia, hogy lehet nyilvánosan is más véleménye a tagoknak ...
- nem emlékszem, milyen volt az MDF-frakció Antall Idején .. ma nagy a frakciófegyelem, szinte 100%-os a zártságuk, de kiérződik a vezér iránti áhítat, a szinte tévedhetetlen vezető mítosza is .. viszont ez a föntről elvárt és működtetett viszony nem egyoldalú s a NER fontos eleme, a mai nemzeti ideológia jelentős része: az országvezetés céljai, tervei azonban nemcsak nemzetiek, hanem a nemzetközi porondon erősen nemzeti eredményekben, mutatókban és érzelmekben, jelképekben is

@concret:
miért sumákol vki?
- mert titkolnivalója van, de tudja, hogy sajnos a partnerek elég értelmesek
- mert titkolnivalója van, de tudja, hogy szerencsére a partnerek manipulálhatóak
- mert titkolnivalója van, de azt is tudja, hogy ezt mindenki tudja, sőt csorbult a hitelesség, a bizalom, de mégis ez a rendszer, a működő

én a választóktól csak a kínálatból a választást várom, a kínálatot nem nekik kell kidolgozni. viszont a választók erősen előítéletesek, mindenki vmilyen skatulyában van, ahonnan bárkinek is nehéz kitörnie. a választók önmagukkal nagyon elnézőek, másokkal meg nagyon kritikusak. "hogyan reagálna a magyar társadalom egy nyílt, taktikázásmentes párt megjelenésére"... s ha társulna mellé vmi új, de mély érzelmi- és szimbólumrendszer meg közbeszéd ...?

hitelesség: eleinte a programjukkal, később a saját (politikusi) hitelességükkel (pl. a korrektség, tisztesség stb. mellett az önfényezés mellőzése), . kiknek lennének szimpatikusak, főleg a csalódottaknak: akik csalódtak a mostani kormányzásban meg a politikai elitben és a múltban is? kellene-e a nemzetközi példákról többet tudni? ma nem látszik egy egészen új erő. szinte tiltott szó lett a liberális. az LMP nem tud nőni. szocik lehetnek átmenetileg visszatérőként ugródeszka vki másnak? a Jobbikot sokan nem tekintik kormányzási alternatívának. ha szinte minden teljesen és újszerűen épp átalakul, honnan tudni, hogy jó-e ami épül? ha minden sikerként van kihirdetve, honnan tudni bizonyosan, hogy valóban az és nem csak szinten tartás?

graycivil 2012.06.19. 22:11:52

"Jöttek, láttak – vesztettünk

Először sztárként köszöntötte, majd ellenségként küldte el Kövér Lászlót a Magyar Polgári Párt polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen.
...
A szavazás előtt különféle felmérésekre hivatkozva mindenki azt várta, hogy a Fidesz „előretolt helyőrségei” a magyar szavazatoknak legalább hét-nyolc, de inkább tíz százalékát szerzik majd meg, és a polgármesteri hivatalok jelentős részében is Tőkés (és Kövér) emberei ülhetnek majd. "

www.168ora.hu/globusz/jottek-lattak-vesztettunk-98039.html

"Ehhez képest az RMDSZ „túlnyerte magát”: 203 önkormányzatot vezethetnek a szövetség emberei, a Magyar Polgári Párt mérhetetlen teljesítményt nyújtott. Az Erdélyi Magyar Néppárt két (!) polgármesteri kinevezést tudhat magáénak."

"Ez az út hova visz?" Ide...!

bariga 2012.06.20. 19:51:53

Kár, hogy behalt a blog, még a szidás is hiányzik.
Csak egy gondolat ahhoz, amit fenntebb írtam. Most úgy tűnik, hogy egyedül Varga Mihálynak jött meg az esze, bár ő is mantrázta eddig a Orbán hülyeségeit. Talán, ha összefogna a néha szintén kitisztult Pokornival és Főleg Demjánnal. meg Csányival. akik már kezdik unni. hogy milliárdokat buknak, akkor talán elzavarhatnák Viktorunkat. Még megoldásra vár a Simicska probléma, de talán ennyit megér, hogy nem halunk mindahányan.

graycivil 2012.06.20. 21:22:24

@bariga: Talán egy új poszt majd megmozdítja a komment-életet. :-)

nyünyüge 2012.06.20. 22:05:06

Ez az út hova visz?
És a tarvágás?

"Tarvágás

az erdő levágának az a módja, midőn az erdő fáit valamely erdőterületről, rendesen az évi vágástérről, egyidőben levágják, letarolják, hogy az igy tarra vágott területet a szálerdőben mesterséges úton: vetéssel vagy ültetéssel, sarjerdőben pedig a tuskókból keletkező sarjakkal felújítsák.

Forrás: Pallas Nagylexikon"

www.origo.hu/itthon/20120619-nemcsak-tallai-akarta-kizarni-angyant-a-fideszfrakciobol.html

menőmano 2012.06.21. 10:31:44

Miután olvasóink a Facebookon beszavazták a Nagy Politikus Bajnokság résztvevői közé, át is vette a vezetést Bajnai Gordon"

Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökre több ezer szavazat érkezett, ezzel magabiztosan vezet. Az ellenzéki politikusok közül a második helyen Vadai Ágnes, a harmadikon pedig Mesterházy Attila MSZP-elnök áll. Így – az erőnyerő Gyurcsány Ferenccel kiegészülve – jelen állás szerint ők jutnak tovább a nyolcas döntőbe. "

atv.hu/cikk/20120621_varatlan_fordulat_bajnai_es_ader_az_elre_tort

"Ez az út hova visz?"

Bajnai Gordon az élen!! totálisan jó!! Tetszik, nem kicsit, nagyon.
osztjónapot!!!
:))))

menőmano 2012.06.21. 10:33:38

Avagy)

"Váratlan fordulat: Bajnai és Áder az élre tört"
Illlyyen ez!
:)))

márta)) 2012.06.21. 11:16:55

Róna: a miniszterelnök elvesztette hitelét"

A szegényebbek fizetőképes keresletének csökkentését a gazdagabbak fizetőképességének növelése nem kompenzálja, utóbbiak ugyanis a többletjövedelmet luxuscikkekre, külföldi utakra költik, vagy off-shore cégek számláira utalják”

fn.hir24.hu/itthon/2012/06/21/rona-a-miniszterelnok-elvesztette-hitelet/

A közgazdász úgy látja, hogy a kormány akar IMF-hitelt, de tart is annak következményeitől, hogy a tárgyalások beindulnak, és esetleg kudarcot vallanak. Szerinte ha eredmény nélkül kell felállni a tárgyalóasztaltól, akkor Magyarország összeomlik."

Csak annyit) A szegénységet, a nélkülözést megélni nagyon nehéz, s hát persze) túlélni (kellene).

Egyébként a (többi) kommentár nélkül. mert , minek, miért???

márta)) 2012.06.21. 11:20:02

Vértes: idén nem lesz IMF-megállapodás, jövőre nulla lesz a növekedés"

www.mfor.hu/cikkek/Vertes_Andras__iden_mar_nem_lesz_IMF_megallapodas.html

hm?

Balt 2012.06.21. 15:55:55

@menőmano: Muhaha, Vadai meg Gyurcsány a 8 között?! Ritka objektív "kutatás" lehet... :)))

Balt 2012.06.21. 15:58:24

@márta)): Nem gondoltam, hogy Róna is ekkora demagóg, de hát ez van... Én biztosan azok közé tartozom, akik nem jártak rosszul az egykulcsos adóval, de se luxuscikk, se külföldi luxusút, se off-shore számla... Most akkor mi van?

menőmano 2012.06.21. 16:28:17

@Balt:

Mi történt? mi a baj?!!!
Pontosan! Totálisan jó! Élen/vezet!!! a Bajnai Gordon!!!
:)))

És még ott a Gyurcsány!! No. és az Áder is!!
Van valami probléma???!!!
osztjónapot!!!

:)))

márta)) 2012.06.21. 16:52:55

@Balt:
hm. Ön jól járt az egykulcsos adóval. Nem csak Ön még nagyon sokan. Elhiszem, nem férhet kétség hozzá) Ön egy boldog ember lehet. Legalább ilyen is van a magyar társadalomban.

De!! Vannak "mások"! (is).
Kik nagyot "buktak". Arról a társadalmi csoportról írogatok! kedves!! kik "lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé." S még ott vannak, a mélyszegénységben- szegénységben élők.

Az egykulcsos adó (is) az újabb lyukat ütött a költségvetésen, s a pótlására kivetett újabb, és újabb adók, megszoritások, emlitett társadalmi réteget sújtják legjobban.

A megálmodott belső fogyasztás felpörgetése) Hol van???!!

Mit nem lehet ezen érteni, vagy megérteni??
hm?

márta)) 2012.06.21. 17:03:14

@Balt:

Mit akar/akart tudatni!!! Ezzel, a belinkelt, szar!!! semmitmondó bloggal??!!! Vagy mi a fenének kell nevezni!!!
hm???

márta)) 2012.06.21. 17:06:03

Milyen igazságkeresés??!! Szerencsétlen!!
hm?

Bal 2012.06.22. 01:08:17

@PR-küszöb: ez nem is kérdés. Mai hír:

www.portfolio.hu/gazdasag/matolcsy_benyujtotta_a_jegybanktorveny_uj_modositasat_2.169032.html

"A törvénymódosítás első pontja a devizatartalékkal kapcsolatos információkra vonatkozik. "A deviza- és aranytartalék mértékére, összetételére, a tartalékkezelés során kötött egyedi ügyletekre vonatkozó adatok, a tartalékkezeléssel összefügg döntések és belső szabályok - amennyiben azok nem minősített adatok - az MNB általi nyilvánosságra hozatalukig, de legfeljebb az adat keletkezésétől számított 10 évig nem nyilvánosak. Az adatok ezen határidőn belüli nyilvánosságra hozataláról az MNB elnöke dönt" - áll a törvényjavaslatban. "

Nyilván az a terv, hogy jövőre kinevezik a kedvenc pincsijüket MNB-elnöknek, aztán valahogy már csak megszerzik azt a néhány ezer milliárd elszórható zsebpénzt. Kicsit azért főhet a fejük, hogy hogyan transzferálják a tartalék egy részét a költségvetésbe észrevétlenül. Például anonim állampapírvásárlás? Melyik hülyének nem esne le, hogy mi történik?

Remélem, az EU/IMF beleköp a levesükbe. Kíváncsi vagyok, mekkora konfrontációt lenne hajlandó a kormány felvállalni, hogy a szép tervüket ne húzzák keresztbe. Mondjuk 350 HUF/EUR?

menőmano 2012.06.22. 09:17:33

Bajnai Gordon behozhatatlan előnnyel vezet, Matolcsy György biztos kieső"

Totálisan jó! reggeli hír.
Szerintem.
:))
oppá" majdnem lefelejtettem) a forrást.

atv.hu/cikk/20120622_szavaztak_bajnai_favorit_matolcsy_biztos_kieso

:))

Balt 2012.06.22. 09:32:28

Nyihihi, a zindexnél Róna P. is megkapta a jelzőt Sorosnál ephiteton ornans: "Róna Péter üzletember." Na de nem is ez a lényeg:
index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/22/rona_meghatraltak_a_fidesz-kormanytol

:))

Balt 2012.06.22. 09:35:19

@Balt: +1 ami (-1 "ami" ügynök). :))

(Továbbra sem értem, minek arra a bő fél évre ennyit izmozni, akár a kormány, akár az IMF részéről...)

márta)) 2012.06.22. 09:59:27

A kötelezettségszegési eljárás előszobájába lépett a telekomadó, a kiskereskedelmi különadó és a cafetéria-rendszer ügye - közölte az Európai Bizottság. Ugyanakkor ha az adómentes pálinkafőzésen nem változtat a kormány két hónapon belül, akkor perelnek. "

www.168ora.hu/buxa/terdre-kenyszerult-az-orban-kormany-elbukott-a-palinka-is-98199.html

hm. Helyzet van. az biztos, s inkább rossz, mint jó.
hm?

ssi 2012.06.22. 14:06:16

@concret: @nyünyüge: @bariga: túllépve a konkrét neveken, úgy általában:
1. politikusok legyenek olyan tisztességesek, mint amit elvárnak az éppen nem kedvezményezett társadalmi csoportoktól és az éppen kiváltságosok támogatásában az ország érdeke legyen az elsődleges, ne a vezetésé
2. gazdasági kérdésekben is az őszinteség mellé reális, következetes és ismert, nyilvános céloknak, ill. intézkedéseknek kellene társulniuk a titkolózás, kettősbeszéd helyett
3. minden, az országot érintő témában a társadalomnak is lehessen beleszólása (pl. szakmai érdekcsoportok révén), az elvárások és szankciók is mindenkire vonatkoztatva egyenlőek, egyértelműek, betarthatóak és közismertek legyenek .. de a vezetés szubjektív álmainak ott a magánéletük ?
4. az embereknek viszont érzelmekre is szükségük van az egyszerű hétköznapi közéletben is, ami nem lehet egyszerűen annyi, hogy azért pártolok vkit, mert az ellenfelét gyűlölöm. most nem akarok belegondolni, hogy mit tenne a Jobbik hatalmon, de mély, nemzeti érzelmű politizálás jellemző rájuk, mint ahogy mostani kormányra is (náluk + nagy gazdasági álmok is). aki potenciális versenytársuk akar lenni, mit kell felkínálniuk, pl. vmi újat/mást és egyértelműen: melyik nemzetközi irányhoz tartozva, elismert csapattagként, de önálló nemzeti értékeink folyamatos képviselése mellett a lakosság hétköznapjainak új tartalmat adva ... ? ?

manapság sok a változás. a politikai elittel szembeni bizalom viszont csökken (múlt és jelen miatt is): aránytalanságok, anyagi/politikai érdekből kiválasztottak támogatására, elhallgatások, mellébeszélések stb. mivé is kell felnőnie a választónak? elsősorban legyen felelős, önálló, nyitott, rugalmas, élete végéig tanuló, alapvetően az ország szempontjából vmilyen hasznos feladatot végző, egészségesen és tisztességesen élő, toleráns, alkalmazkodó, közösségi emberke? demokrácia eleme a több párt. az egyének pártszimpátiája érzelmeken vagy ismereteken alapul jelenleg és változhat-e?

graycivil 2012.06.22. 14:45:06

"Az UD Zrt. többet vesztett, mint Laborc

Az első fokon kihirdetett ítéletről az MTI kizárólag a felperes, vagyis az UD Zrt. jogi képviselőjét, Futó Barnabást kérdezte, ez alapján a híradás lényege az volt, hogy a Fővárosi Törvényszéken Laborc elvesztette a személyiségi jogi pert az UD-vel szemben."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=562873

"Szemben azonban az MTI közleményével, illetve az UD Zrt. jogi képviselőjének állításával, Laborc nem volt egyértelmű vesztese a pernek, sőt. A törvényszék nem jogerős ítéletével a hat közül csupán egy sajtótermék vonatkozásában, és ott sem teljes körűen állapította meg, hogy Laborc Sándor megsértette az UD Zrt. jó hírnevét...az UD Zrt. több mint 75 százalékban lett pervesztes az első fokú ítélet értelmében"

Így könnyű az ellenfélből bűnözőt, saját csókosból szentet csinálni. Egyértelmű, hogy a közszolgálati média információs karanténba zár minket a maga részéről.

Ezeknek már semmit sem hiszek el! F.Y!DESZ

graycivil 2012.06.23. 09:57:35

"A sérthetetlen Fidesz-rokon

Márton István okiratokkal – P.-né által aláírt elismervényekkel – bizonyította, hogy mennyi pénzt adott át a gyanúsítottnak. A rendőrségi szembesítés során P.-né elismerte, hogy az összegek alatt szereplő aláírások tőle származnak – ezzel el kellett ismernie az elismervényeken szereplő összeget, és ebből következően azok végeredményét is."

nol.hu/belfold/20120623-a_serthetetlen_fidesz-rokon

"Ehhez képest a nyomozást megszüntető határozatban az szerepel: Márton István állítása szerint 132 millió forint átadásáról volt szó, amelyből azonban P. Lászlóné csak 14 milliónak az átvételét ismerte el."

Hová vezet? Ide!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.06.23. 11:34:04

"Orbán vagy Kásás a nagyobb?

"HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK!"

poldi.blog.hu/2012/06/22/orban_vagy_kasas_a_nagyobb?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_06_23&utm_campaign=index

" - ez a felirat díszíti azt a szalagot, amit Orbán Viktor "adományozott", hogy felkössék a magyar nemzeti zászlóra az olimpikonok és paralimpikonok pénteki ünnepélyes eskütételén."

Te jó ég! Már az olimpiai csapat is a FYDESZ-é? Most akkor szurkoljak "El Curo sportsikereinek"? Van még lejjebb? (Lesz...)

PR-küszöb 2012.06.23. 18:38:52

@Bal:

És ez másnak - mondjuk a szaksajtónak, a nagybecsű ellenzéknek, a véleményvezéreknek - nem esik le? Hogy a zseniális eurokráciát ne is említsem... Folyamatos dobpergés közben ugyanis sokkal nehezebb megcsinálni. Ehelyett persze mindenki a Nyírő-hamvakkal játszott 'itt-a-piros-hol-a-piros gumicsont'-on csámcsog.

Bal 2012.06.23. 20:58:24

@PR-küszöb: szerintem ők se hülyék. De miután eddig az MNB-elnök általában az aktuális kormány kegyeltje volt (talán még Simor a legkevésbé az), a Fidesz azonnal kettős mércét kiáltana, ha bárki megpróbálná megakadályozni jogai gyakorlásában. Nehéz egy beképzelt idiótának elmagyarázni, hogy neked azért nem szabad, mert idióta vagy, hiszen ő meg van róla győződve, hogy nem is.

Az EU/IMF páros nem tehet egyebet, mint hogy majd megpróbálja körülárkolni az új palotapincsi mozgásterét. Például feltételként előírja a tartalék szintjét, vagy hasonló. De nem biztos, hogy megéri a politikai konfrontációt - a magyar kormánynak végül is joga van harakirit elkövetni, a nyugdíjpénztáraknál se szólt senki semmit.

A piac majd a kezükre csap. Remélhetőleg még időben...

graycivil 2012.06.24. 23:33:25

"Orbán: Idegen hatalmak szorításában erős állam kell"

nol.hu/belfold/orban__idegen_hatalmak_szoritasaban_csak_akkor_maradhatunk_meg__ha_van_eros_allamunk

XXI.századot írunk, és Európa közepén vagyunk. Ha a blogon tiltott szó szó a "barom", akkor nem kívánom kommentálni El Curo "köpését".

F.Y!DESZ

dr. Bubó 2012.06.24. 23:37:43

@graycivil: ez a b**om tényleg azt hiszi hogy minél feudálisabb annál erősebb...

az egyetlen középkori európai ország... a XXI században... szánalmas

graycivil 2012.06.24. 23:48:34

"Azt állítja Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter (a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában), hogy ha megállapodást kötünk az IMF-fel, akkor nem feltétlenül kell lehívnunk a hitelkeretet, „mert az csak növeli az államadósságot”."

www.168ora.hu/velemeny/varga-mihaly-imf-allamadossag-hitelkeret-kolcson-98279.html

Eddig azt hittem Vargáról, hogy ha csak hazudni tud, akkor inkább meg sem szólal!

Tehát nem veszünk fel 4%-os IMF hitelt, mert nő az államadósság, de adunk el állampapírt 9.5%-ra, mert az állampapír eladás nem államadósság.

Repülősót kérek! Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

bariga 2012.06.25. 09:00:54

@graycivil: mi egyáltalán meglepő még abban amit folyamatosan mondani szokott? Én csak azt nem értem, hogy miért nem akar inkább egy kicsi, de szép és okos európai ország kicsi, de okos miniszterelnöke lenni. Lehetne megbecsült tagja egy közösségnek és hozhatna lenézés és sajnálkozás helyett megbecsülést és persze nagyobb támogatást a sokat említett zembereknek, népnek, ki tudja éppen most hogyan hív bennünket!! Fura!!

ssi 2012.06.25. 12:57:25

mi olvasmányokból .. konkrét célok vagy csak átmeneti szükségszerűség?

pl.
- a látszatok a legfontosabbak
- csak egy tábornak jó most nagyon
- aki kormányváltásra készül, legyen előre, alaposan és mindenből felkészült

jjulie 2012.06.25. 21:01:35

hahahahaha

"A Fővárosi Törvényszék elutasította Polték keresetét. Az ítélet szóbeli indokolásában Pataki Árpád bíró kimondta, hogy Kis János politikai véleményt fogalmazott meg, méghozzá közszereplőről, sőt közhatalmat gyakorló személyről. Állítása nem lépte túl a szabad véleménynyilvánítás jogilag kijelölt határait. Az Alkotmánybíróság 36/1994. sz. határozata szerint az éles, erőteljes kritika is megengedett, ha az nem becsmérlő, nem öncélúan gyalázkodó."

hahahahaha

graycivil 2012.06.25. 21:07:46

@graycivil: Szerintem az IMF-hitel legnagyobb problémája, hogy a szerződésre a pénz utalási helyének nem lehet közvetlenül megadni Simicska bankszámlaszámát. F.Y!DESZ

graycivil 2012.06.25. 21:48:17

"Varga-Simicska-Orbán

A Debreceni Ítélőtábla ma jogerősen három és fél év letöltendő börtönre ítélte különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt Varga Tamás Sándor üzletembert,"

fedor.blog.hu/2012/06/21/varga_simicska_orban

"Varga Tamás Sándornak a letöltendő börtönbüntetés ellenére nem kell büntetés-végrehajtási intézetbe vonulnia az előzetesben töltött idő beszámítása miatt."

Döbbenetes! Zuschlag 70-50=20 millió károkozásért 8 év, Varga 2 milliárd károkozásért 3 év, és nem is kell letöltenie. Ráadásul Varga legalább ugyanúgy bűnszövetkezetben sikkasztgatott Simicskával és El Curoval.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

jjulie 2012.06.26. 06:53:01

@graycivil:

a varga tomi a komcsiktól lopott, és a lopott cuccost a komcsik megbüntetésére használta, és mivel a komcsik elleni harc szent, és mint ilyen bármely eztközt igénybe veheti, különben is a komcsik lopott cuccát lopta vissza, nem bűn amit a varga tomi csinált, csak egy kicsit

vagy nem

orbántörvényhozás és törvénykezés uber alles

concret 2012.06.26. 07:07:41

@jjulie: Mert ha az okos és tisztességes Polt Péter nem perel, akkor az ÉS olvasóin kívül senki sem értesült volna a legfőbb ügyész derék közszolga mivoltjának sárba tiprásáról (miszerint ő a megbízója kiszolgálója).
De hát perelt, és így országos reklámot csinált magának, miszerint ő a megbízója kiszolgálója - legalábbis szabadon állítható róla a fenti vélemény, sőt, tényállításként is kimondható. Ügyes.

jjulie 2012.06.26. 07:22:58

@concret:

polt bizony okos, és pláne tisztességes

vajon önfejéből találta ki ezt a pert, vagy lehetett egyéb jogvégzett tanácsadója is hozzá?

na őt már nem engedi ki a markából az orbánakarat

jjulie 2012.06.26. 07:37:25

hahahahaha

"Külön pikantéria, hogy az írás szerint a legfőbb szügyész helybe ment a ló nemes szervéért, ugyanis "az alperesek több olyan újságcikket, interjút is idéztek a sérelmezett kijelentés megalapozottságának bizonyítására, melyekben jogászok az övéhez hasonló véleményt hangoztattak. Emellett emlékeztettek az ügyészség által 2001 és 2003 között megtagadott nyomozásokra az Országimázs Központ és a Happy End Kft. közötti szerződésekről, az MTV és a Millenáris Kht. gazdálkodásáról, melyekben az 1998-2002 közti kormányciklus nagyobbik kormánypártjához közelálló személyek is érintettek voltak." "

hahahaha

kis magyarország nem ország, orbánia mennyország

graycivil 2012.06.26. 07:42:20

"Mit ér a "zember"?

Akkor pedig Lázár nagy ember. Sikerült neki több mint 20 milliárd forintos terhet összelapátolnia. Ráadásul, kivétel erősítvén a szabályt, ő és a település felmentést kapott a kormányzati szigor alól,..."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=563685

"...vagyis újabb, DEVIZAALAPÚ(!) kötvénykibocsátással növelhetik az adósságállományt. Az sem lesz kis summa, 23,3 milliárd forintos összegről szól a különleges pátens"

Ha valamelyik fydeszes még egyszer ki meri nyitni a száját az "emúttnyóccév devizahitelezési bűnei" miatt, az nyugodtan válthat WC-papírra étkezéskor.

F.Y!DESZ

bariga 2012.06.26. 15:52:43

Legalább már látunk néhány példát, a fenti ítéletekből, arra, hogy "Ez az út hová visz?" Reméljük, hogy a lopósokat majd a börtönbe, meg esetleg a hazudósokat is.

PR-küszöb 2012.06.26. 21:07:40

@Bal:

Igen. Vöröspecsenyét játszani más pacsijával a csalánba, már ami a piacot illeti. :)

ubul2000 2012.06.26. 22:09:21

Úgy tűnik, a kényszerszünet nem tett jót a blog látogatottságának. Kiváncsi vagyok, vajh a hiányzók nem fedezték fel, hogy újra lehet hozzászólni, vagy ki vannak tiltva?
Mert a libsi oldal szinte teljes létszámban jelen van. Érdekes, hogy a blog rombolásáért elsősorban felelős @jjulie jelen lehet.
Hiába na, az szdsz-es irányultság összetart.

dr. Bubó 2012.06.26. 23:04:22

@ubul2000: figyelemmel követtyük... a haldoklását...

ubul2000 2012.06.27. 00:36:43

@dr. Bubó:
a blogét, vagy az szdsz-es irányultságú kompániáét?

dr. Bubó 2012.06.27. 00:45:23

@ubul2000: szdsz???hol van az má... már a fiides haldoklik... meg a tgblog is:)

jjulie 2012.06.27. 07:48:00

@ubul2000:

hahahaha pingvin

"A Szegedi körüli legújabb csinnadratta akármennyire is ízléstelen, a legfontosabb tanulsága mégis előremutató: tökmindegy, hogy ki milyen genetikájú, attól még simán lehet tökkelütött. Hiszen „minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad”."

hahaha

etwas kultur muss sein 2012.06.27. 09:38:50

@jjulie: Konkrétan Szegedi jó példa arra, hogy zsidó is válhat magyarrá, ha épp integrálódni akar. És példa arra is, hogy a jobbik és a magyarság nem kirekesztő azzal szemben, aki elfogadja a befogadó nemzet játékszabályait.

concret 2012.06.27. 11:04:35

@SzélsebesVelorex:
Kedves Szélsebes Velorex, a magyarság persze hogy nem lehet kirekesztő, csak egyes emberek - a magyarságnak en bloc sem jó, sem rossz tulajdonságai sem lehetnek, hiszen számos egyén csoportja, ami még időben folyamatosan változik is.
A tanulság számomra inkább az, hogy (folytatva nemes hagyományainkat) újfent rájöhet a Jobbik (egy része) is, hogy a zsidó is lehet jó, ha saját zsidó, különösen, hogy oly kevés (ismert) van belőle, szeretni-ápolni kell, nehogy elhervadjon - de azért (mint Szegedi is nyilatkozta) "zsidóprobléma létezik", nem szabad azt kérem elbagatellizálni.

Az lenne a meglepő, ha egyszer azt mondanátok: kit-kit érdemei szerint értékelünk, származástól függetlenül. Vagyis nem indulna a szemetekben hendikeppel, mert (részben) zsidó, és utólag, ha bebizonyította felmenői derekas életét, talán szemet lehet hunyni fajtája kérdésében. Mert most Szegedinek is rendesen védekeznie kellett "nemkirekesztő" pártközegében, aztán várjuk csak ki, hányszor lesz még ez felhánytorgatva (még ha molnár-cipész felmenők is).

dr. Bubó 2012.06.27. 11:06:02

@SzélsebesVelorex: ne hablatyolj...

lényeg: a zsidók élősködnek mindenhol még a dzsobnbikban is... taposnak egymáson

ennek ellenére én nem a zsidókat pusztítanám, hanem a HITVÁNYSÁGOT

na persze ez nagyban átfed....

Badman 2012.06.27. 11:07:55

Szerintem nagyon elfelejtődött a modern demokráciának az az alapelve, hogy a mindenkori kormányok vannak értünk, s nem fordítva. Olvastam egy nagyon jó könyvet erről ! Rengeteg új dolgot tanultam a könyvből! Címe Orbán Viktor és Te. Végre nem mocskolódást kaptam. A könyv lényegét tekintve megvilágítja a jelenlegi rendszer és elit, és a hétköznapi emberek kapcsolatát. Vegyük észre, hogy most már el kell beszélni ezekről a témákról, mert nagyon meg vagyunk vezetve.

korábban ulrike 2012.06.27. 12:51:15

@SzélsebesVelorex: Ne beszélj félre.
1. Attól még senki sem lesz 'igaz magyar', hogy zsidózik. Sőt, attól válik nem igazzá, hogy zsidózik, cigányozik, libsizik, fasisztázik, stb. Innentől kezdve Szegedi Csanádnak politikailag sanyi, nem csanád. Egyéni minősítésével nem foglalkozom.
2. Szabadjon figyelmed felhívni ama kényelmetlen tényre, hogy a 'zsidózásnak' olyan emberek is, mint Radnóti, ki keresztény magyarnak vallotta és hitte magát, áldozatul estek. Szegedi Csanád esete arra világít rá, hogy mennyire alaptalan és eszetlen, Radnótié pedig arra, mennyire embertelen, igazságtalan, a magyarságra nézvést pedig rendkívül kártékony a 'zsidózás'. És most jössz te, meg Csanád, ki már sanyi, és megint jogot merészeltek formálni arra, hogy meghatározzátok, magyarok közül ki a magyar magyar és ki nem magyar magyar. Az osztályozás jogának vindikálása maga a kirekesztés, még akkor is, ha bután teszitek. Nem kent fel senki benneteket osztályzóvá, és nem is fog.

graycivil 2012.06.27. 13:10:02

"Debrecen nem érdekli a kínai befektetőket

20 céget várt a debreceni ipari park, egy sem jött. Tízezer munkahelyet veszítettünk ezzel."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/06/27/debrecen_nem_erdekli_a_kinai_befektetoket/

Jó lenne már El Curo kormányára is mondani, hogy "...de legalább megpróbálták", így múltidőben. :-(

graycivil 2012.06.27. 13:16:47

@SzélsebesVelorex: "És példa arra is, hogy a jobbik és a magyarság nem kirekesztő azzal szemben, aki elfogadja a befogadó nemzet játékszabályait."

Húha! Ez nagyon fenyegetően hangzik...! :-(

Ki a "magyarság", ki a "nemzet"? kinek a "játékszabályai"? A "jobbik"-ot azt érteni vélem.

Amúgy nem vagyok biztos benne, hogy ha SZ.CS. származása már korábban ismert, akkor is ilyen "befogadó" lenne a Jobbik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.27. 14:04:32

@ubul2000: hahaha, ha Jjulie itt van, TG-nek bélféregre már nincs is szüksége. :)
F.O.S.

korábban ulrike 2012.06.27. 14:08:36

@dr. Bubó: Mondasz valamit. Csendes, de kezdem hinni, ez nem nyugalom, hanem inkább a temetői csend. Kár, hogy tönkrement, béke poraira.

Török Gábornak: Nem értem, miért gondolta, hogy kivonul erről a 'piacról'. Visszajönni nehéz, jelen lenni viszont nem haszontalan, bár belátom, forrásokat követel.

Balt 2012.06.27. 14:21:21

@Badman: Hehe, beszédes képaláírás:
"Rudas Jánosnak van identitása félni"

Cikk:
index.hu/belfold/2012/05/18/kepzelt_fideszes

Biztos még véletlenül sem elfogult... :)

Balt 2012.06.27. 14:26:11

@korábban ulrike: Jól van ez így... Napi 2-3 komment elég, bár nem mondhatjuk, hogy a java akadt fenn. :)

etwas kultur muss sein 2012.06.27. 15:40:38

@graycivil:
Bevallom, nem kívánom kommentáradattal feltámasztani ezt a bukásra érett blogot, de erre azért válaszolok: magyar az, aki annak érzi magát. Nemzet az a közösség, ami a magukat magyarnak érzőkből áll. Játékszabályok dióhéjban: tartsd tiszteletben a magyar kultúrát, viselkedj emberként.

korábban ulrike 2012.06.27. 16:42:49

@Balt: Kell egy bizonyos mennyiség, hogy abból kijöjjön valami. Nincs már meg az a kritikus mennyiség.
A közönséget nem lehet kimazsolázni, jön vele szétrostálhatatlanul apraja-nagyja, szépen beszélője, ocsmányul káromkodója. Innen meg kezd kikopni, nem pedig jönni. Ez is, az is.
Olyan ez, mint Matolcsy gazdasági víziója a növekedéssel.

menőmano 2012.06.27. 17:54:29

Mi történt: Mi a baj? Nem ír a Török Gábor új posztot?
:))

menőmano 2012.06.27. 17:58:14

"Az atv.hu Nagy Politikus Bajnokságának szerdai második körmérkőzését Bajnai Gordon nyerte meg Mesterházy Attilával szemben.

A volt miniszterelnök 90-10 százalék arányban múlta felül az MSZP elnökét."

Totális helyzet. Szerintem.
osztjónapot!!!
:)))))

Balt 2012.06.27. 21:18:28

@menőmano: Ehhe, a maszopot tehát ők is leírták. :)
Már csak az a kérdés akkor, Baljanit ki fogja megválasztani. Vagy jön megint kármentőnek x év töketlenkedés után egy remek casting révén...?

márta)) 2012.06.27. 21:55:00

Ez mind morzsol, morzsol, morzsol"

www.hir24.hu/belfold/2012/06/27/az-mszp-szintjen-a-fidesz/

***

Mesterházy: Egy nagy titka van az MSZP sikerének"

www.stop.hu/kulfold/mesterhazy-egy-nagy-titka-van-az-mszp-sikerenek/1058074/

Na.Igen! A "morzsolódásról" nem kell különösebben írogatni. Esetleg a mantrát) A társadalom egy hatalmas csoportja "bukott" nem kicsit, hanem nagyot. A mélyszegénység, - szegénység- mellett megjelent egy újabb társadalmi csoport elszegényedési folyamata........

***
A szocialistáknál nagy sikerekről korai még beszélni. Szerintem. Persze, nem csak a szocialisták nélkül nem megy/menne az esetleges kormányváltás. Teljes" összefogás nélkül nem/sem fog menni.

"Megjegyezte, tisztában van azzal, hogy a legbiztosabb alternatíva az világhálón való megjelenés markánsabbá tétele, ugyanakkor sajnálatos, de tény, hogy Magyarországon még mindig nagyon alacsony az internetet használók aránya, és nagy szükség van a tradicionális médiacsatornákra is. " (Mesterházy A.)

Szerintem, az is tény) Ha nem tudják személyesen" megszólitani a nagybetűs népet, a siker el fog maradni.

Mert egy bizonyos csoport a világhálót megfelelően használni sem tudja, vagy csak -éppen - nem a politikai eseményeket követi.
A nagy betűs nép egy hatalmas csoportja a napi politikai események értelmezéséhez sem nőtt még fel. A nemzetközi politikai események értelmezéséhez mégúgy sem.
Úgy gondolom.
hm?

márta)) 2012.06.27. 21:58:26

Ehhe, a maszopot tehát ők is leírták. :)"

Bocsánat! Nehogy van leírva. Sőt a DK. sincs. Sőt! valahol? azt olvastam, hogy éledezik az SZDSZ. is.
:)

márta)) 2012.06.27. 22:00:52

Úgy látszik már írni is elfelejtettem. :))

"Dehogy van leírva"
:)

márta)) 2012.06.27. 22:04:30

Szóval) Kedves Török Gábor!

Még biztosan sokszor,- nagyon sokszor feltetszik Önnek azt a bizonyos kérdést ( mint az ország legismertebb politikai elemzőjének) "ki nyeri a következő választásokat".
Ha nem is tekertetik le Önnel azt a bizonyos" ablakot.
Gondolom.
:))

menőmano 2012.06.27. 22:10:35

Hát! Ja! Meg aztán , képolvasson a Török G. ugorja át az írott hibákat, kérem szépen. mármint a kommentben.
Totális helyzet van, szinte mindenhol. Szerintem.
:)))))

menőmano 2012.06.27. 22:20:51

@Balt:
Mi a baj?
Pontosítok!
Bajnai, Gyurcsány ** Árgyán, Áder.

Tessék! Holnap újra, lehet szavazni!
osztjónapot!!
:)

"Bajnai Gordon látszik ma a politikai paletta egyetlen olyan személyiségének, aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni."

atv.hu/cikk/20120207_halmai_bajnai_az_egyetlen_alkalmas_szemely_de_kellene_moge_eg

Egyébként! Nincs ebben semmi különös. Szerintem.
:)

menőmano 2012.06.27. 22:29:13

Hát! "Nevetni kell"! Némelyeknél még a totálisnál is totálisabb a helyzet. De, nem baj, az. Szerintem.
:))

jjulie 2012.06.27. 23:29:48

@Hepci:

nahát tücsök, hogy mekkorát tud a hidraulikus blogszinvonalemelő kéikészüléked tücsök, hűha

Balt 2012.06.27. 23:56:02

@márta)): Muhaha, SzDSz? Retkest egyébként őszintén sajnálom, valszeg ő volt az egyedüli tisztességes ember a párt pályafutása alatt... (Halmait is beleértve. A többibe...)

Balt 2012.06.27. 23:58:54

index.hu/belfold/2012/06/27/tarki_kozel_egymashoz_a_fidesz_es_az_mszp

De megint nyílik az olló, miként az ábra mutatja.

márta)) 2012.06.28. 00:29:27

@Balt:

Na! Látja? Ez a különbség (is) kettőnk között, hogy Én tiszteletben tartom az Ön véleményét. Sőt! még át is gondolom.

Egyébként a Kuncze vezette SZDSZ korrekt koaliciós partnere volt a szocialistáknak. Csak aztán , úgy nézett ki, hogy a "farka akarja csóválni a kutyát. Úgy gondolom.
:)))))

hm?

márta)) 2012.06.28. 00:36:35

@Balt:
Bocsánat! ezt a "Muhaha," felejtse már el. Nagyon nem elegáns.

**

Nyílik. Persze, hogy nyilik, az a bizonyos olló.
A "társadalmi olló" is. Magyarul) Egyre nagyobb a távolság/különbség a társadalmi rétegek között. Mostanság annyira trendi a középosztályról"/rétegről beszélni, hol kell/kellene azt a bizonyos vonalat meghúzni.
Ön szerint, hol??
hm?

Balt 2012.06.28. 12:43:01

Nyihihi! :))
Lassan nyilvánvalóvá válnak a marionettfigurák madzagjai...:
index.hu/belfold/2012/06/28/szigetel_a_gyurcsanyista_baloldal_is

stanci 2012.06.28. 17:55:14

Mi történt, hogy senki sem szólalmeg?

aszekelyek 2012.06.29. 10:09:09

Üdv mindenkinek! Benéztem , hátha .. és igen.

Ehhez a poszthoz csak annyit , hogy kissé túl finomnak vélem a definíciót , miszerint "később más megvilágításba került" az első gyurcsány kormány fordítása a félidei válságon. Szerintem ez " igazságbeszéd " szintű , bár kétségtelenül példamutató:) , kulturáltságból.
A két dolgot nem is lehet összehasonlítani. Ha csak nem úgy , hogy az egyik kormány letagadta , sőt hamisan közölte az ország pénzügyi állapotát . A hangulat javulására a világon semmi valós ok nem volt. Valójában csak nagy méretű és nem publikus kölcsön felvételekből lehetett még a látszatot is fenntartani. Aminek az árát ma is fizeti ez az ország. Ezt a megvilágítást eléggé kulturáltnak és helytállónak tartom:) .Tényszerűnek. MA erősen dolgoznak azon , hogy ezt , pontosan így, töröljék a memóriákból. Még mindig vizitdíj miatti sipákolásokat ad elő az ellenzék bizonyos része. Amihez népiesen szólva , "pofa kell". A vizitdíj automatákra legalább annyit költöttek el és a széfekre, amennyit behozott a díjfizetés. Semmit nem oldott volna meg ,egyébként sem az. Ha csak nem emelik több ezerre... és semmi visszatérítés.

Kollégád , Mráz Ágoston Sámuel , a héten ezt ki is fejtette , atv- esti adásában , Somogyi kollégád kinyilatkoztatására , -üresen kongóra- , hogy nem a változtatást gáncsolták el, hanem csak a vizitdíjat , és olyat sem mondott senki, hogy nem szükséges átalakítani az egészségügyben a dolgokat. Nem azon a módon és nem azok mentén a direktívák mentén , ahogyan azt az szdsz akarta. Az akkori ellenzék tette a dolgát,. A hibákra felhívta a figyelmet. Ez a tény. Somogyi kollégád ugyanis , -neki is van hozzá- azt merte állítani , amit cáfolt Mráz kollégád. Sztem világos , én kit tiltanék el a szakmátoktól....

Abban persze igazat adok neked kedves Gábor , hogy az első és második ciklusban elkövetetteknek is az a következménye , hogy ha felveszünk IMF hitelt , azért , ha nem , akkor meg azért lesz nehéz még az ebből a ciklusból hátra lévő két év. Szó sem lehet újra a görög útról , hiába is ágálnak az ellenzékiek. Annak ennél csak rosszabb következményei lehetnek. Sosem hallottuk az elfogadható indoklását annak , hogy a közel 9o%-os 2010 áprilisában fennálló államadóssághoz miért is lett volna konkrétan még gyorsan , azonnalit felvenni. Ha esetleg te tudsz ilyenről , akkor szívesen venném. Természetesen helytállóra gondolok. Nem arra , amit két mondatban puffogtattak , arról , hogy az olcsóbb..., ami legfeljebb egyik oldalon lehet igaz. A másikról nem szóltak de egy hangot sem. annak az áráról , amit a szegények fizetnek meg mindig , amióta fennáll az az intézmény.

Amíg ugye nyögjük a 2008-ban még a tetejébe felvett , -gyurcsány-bajnai második ciklusa - azonnali , államcsőd elkerülésére feltétlenül szükséges , rövidlejáratú- véletlenül éppen az Orbán kormányra mért - kölcsön visszafizetését. Nyilván akkor akarnak újra labdába rúgni a z elkövetők , ha ez a kormány és Magyarország egy kis mozgástérhez jut és lesz miből adni...... -mert úgy volt előre intézve , hogy ebben a négy évben ne legyen. Az embereknek. Bizony. Azoknak a szegény , megvezetett embereknek , igen , a szegényeknek. Be kell ugyanis tartani, amit kell és vállaltak, előre szintén, ennek a kormánynak a terhére , ugyancsak a gyurcsány bajnai kormány színeiben. Nem mondják el nekik , hogy ha nem így kormányozna Orbán , akkor nekik , a szegényeknek még sokkal rosszabb lenne. . . Erről persze nem beszélnek , sem az ellenzéki sajtóban , tévében , rádióban.

A lényegről.
Akinek van szeme a látásra, füle a hallásra, persze a híradókból és a görög csetepatékból pontosan tudja, mit is jelent az a tömérdek IMF hitel a szegényebbek számára. HA elfelejtette volna, itthon mit jelentett, 2008, 2009, fél 2010-ben. Közalkalmazottaktól mindent elvettek. A nyugdíjemeléseket nem hajtották végre törvényben rögzített időben és módon, valamint a szoci kormány törölte el az infláció követő, svájci indexálását a nyugdíjaknak. Hogy a nem is telt rá sohasem, 13. havi görög utas nyugdíjról ne is szóljak. A szocik nagyon tudták osztani azt a pénzt, ami nem is volt..... erre kéne csak emlékezniük az embereknek. Amilyen árat velük fizettettek , arra nem akarják , hogy emlékezzenek. Hasonlít ez a z uzsorásokra, akik a " Kamatos pénzt" adják és veszik a többszörösét vissza. Lecsurog ez.., mondják....

Fontos még megjegyeznem , hogy ilyen körülményekkel egyetlen magyar kormány sem volt kénytelen szembesülni és megküzdeni , '89 óta , ami ma a világban és európai hadszíntéren:) manapság folyik. Ellenünk is , persze. Néhány kormány meg sem próbált persze küzdeni , inkább profitált belőle...., -ahogyan ma is.

Hugh Grant , mint ferink , jó színészi képességekkel kampányol ellenünk..... Kétségtelen , a szépfiú szerepkörből kezd eléggé kiöregedni. Nyilván ezt az alakítást viszont jól megfizetik.
Csak kívánni tudom Magyarországnak , hogy meg nem termelt pénzt osztogatókat megint ne szavazzon meg, mert a saját fejére hozza a bajt. BAjnai, mivel egyáltalán nem baloldali, lehet, hogy ilyen lenne de ő simán teljesítené, amit a pénzpiacok tőle elvárnak és az éppen nem lenne jó a magyar lakosságnak. Akik a számlát mindig állják.

aszekelyek 2012.06.29. 10:11:28

@menőmano: erőnyerőőő ? Atv-n mit tolnak? nagyon komoly szer lehet...
süti beállítások módosítása