Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

01:57

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Közgép-sztori a második Orbán-kormány legkellemetlenebb, legveszélyesebb témája lehet. Amikor legutóbb, két hónappal ezelőtt írtam róla, még csak az volt világos: a Fidesznek dolgoznia kell azon, hogy elhárítsa az ellenzéki támadásokat. Mára azonban úgy látszik: jó válaszok vagy nincsenek, vagy egyelőre nem sikerül megtalálni őket.

463kozgep.jpg

(Fotó: Index)

Miért is veszélyes a Fidesz számára ez a téma? Legalább két okból.

Egyrészt, mert úgy rombolja a párt hitelességét a számára korábban kulcskérdésnek számító korrupció/köztisztaság terén, hogy egyben alkalmas keretet teremt az összes gyanús ügy összeterelésére. A cég neve mára sajátos hívószóvá vált, amely minden egyes említésénél úgy működik, mint Lakoff elefántja: ha bármilyen környezetben elhangzik, rögtön felidéz néhány kínos gondolatot, jelentést, értelmezést. Aki ma Közgépet mond, korrupcióra gondol, és ezt a hallgatóság is tudja: meglepően rövid idő alatt vált általánossá ez az együttjárás – különösen úgy, hogy a közvélemény eddig egyetlen olyan ügyet sem ismer, amelyben eljárás folyna a cég ellen.

Másrészt, mert a vele kapcsolatos viták más szerkezetet mutatnak, mint azok, amelyekben a Fidesz általában otthonosan érzi magát. Míg az ideológiai és gazdasági konfliktusokban a kormánypárt fő ellenfele az MSZP, ahol a szokásos érvek, a partner hitelességét kikezdő mondatok minden helyzetben segítenek, a Fidesz ebben a történetben általában más szereplőkkel találja szemben magát. A szocialisták – helyes önértékeléssel – a korrupciós ügyekben egyelőre kevésbé mozgékonyak, ezen a téren az LMP és a Jobbik támad leginkább. Márpedig velük szemben – ahogy a ma esti köztévés vitában is megfigyelhető volt – a kormánypárti megszólalók nem tudják használni bevált paneljeiket, ami azt jelenti, hogy a dolog érdemi részével kell foglalkozniuk.

Mindez nem jelenti azt, hogy a Fidesz számára eleve vesztes ügyről beszélünk, de azt igen, hogy sem a hallgatás-elterelés, sem a visszamutogatás – más esetekben kétségtelenül sikeres – taktikája nem alkalmas arra, hogy a kormányoldal megússza veszteség nélkül. A téma nem fog magától eltűnni, sőt, minden újabb hír erősíti az értelmezési keretet, a Fidesznek tehát elemi érdeke lenne, hogy a szavazókat hatásos gondolatmankókkal segítse. Amikor a miniszterelnök a parlamentben először kezdett „labancpolitikáról” és a magyar nagytőke támogatásáról beszélni, még nem tűnt teljesen reménytelennek, hogy ez az átértelmezés, keretezés hatásos legyen. A Fidesz legutóbbi közleménye a Strabag Olajfáról és különösen a párt szóvivőjének mai érthetetlen reakciója (tudniillik, hogy maga segített az LMP két céljának érvényesítésében: 1. felemelni az ügyet, 2. egyenlőségjelet tenni a Fidesz és a Közgép közé), nem is beszélve arról, hogy pár óra múlva a kormányfő kedvenc csapata Strabag-reklámmal a mezén futott ki a pályára (ahol aztán - ahogy a köztévében kilencven percen keresztül látni lehetett - egymás mellett szépen elfértek a Közgép és a Strabag hirdetései), azt mutatja, hogy a Fidesz egyelőre inkább befelé megy az erdőbe.

Rossz a kommunikáció – mondják ilyenkor a politikusok, ami persze önmagában akár igaz is lehet, de azért nem árt feltenni egy kérdést: megoldható, megynyerhető-e az ügy kizárólag kommunikációval? Biztos vannak jobb (kevésbé rossz) válaszok, de én inkább azt mondanám, hogy ennek az ügynek a kezelése egyre inkább (nem beszédben, hanem cselekvésben megnyilvánuló) politikai választ kíván. Az elemző feladata nem az ötletelés (erre vannak a tanácsadók), de az számomra egyre világosabb: ha a Fidesz nem lép valamit, ez az elefánt nem csupán teljesen az övé lesz, de alaposan össze is nyomhatja.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr604646849

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Facebook droidokkal a magány felszámolásáért 2012.07.12. 23:44:13

A hagyományos blogokkal ellentétben az Elvarázsolt Kastély nem csak osztja az észt ész nélkül, hanem tettekkel is hozzájárul a társadalmi fejlődéshez és a nemzet felemelkedéséhez. Ennek ékes bizonyítéka, hogy hosszú évek tudományos kutatómunkájának ere...

Trackback: A Fidesz elefántja 2012.07.12. 08:24:01

Aki ma Közgépet mond, korrupcióra gondol, és ezt a hallgatóság is tudja: meglepően rövid idő alatt vált általánossá ez az együttjárás.

Trackback: a birodalom (a közgép és a fidesz) visszaváág …. 2012.07.12. 08:01:23

Izgalmas csatajelenetnek lehettünk ma tanúi, az LMP (új típusú, rendszer-átalakító párt) ma egy roppant kemény akciót hajtott végre, odaláncolták magukat egymáshoz - a Közgép udvarán. Tiltakozásuk oka az, hogy a Közgép zrt. 300 milliárd forintot nye...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

inreallife 2012.07.16. 13:05:29

megvan bándy gyilkosa:

index.hu/belfold/2012/07/16/tobben_vegeztek_bandyval/

miélrt nem lepődöm meg, hogy az indexen nem raktak fényképet fel róla...

w.kuruc.org/galeriaN/egyeb/plaszlo1271606.jpg

@jjulie: emléxel még? mindenki oldja meg ahogy tudja. itt a teljes esetleírás.

kuruc.info/r/2/98768/

ez meg az index cikkből:

"Az óriási érdeklődéshez hozzájárult, hogy a jó megjelenésű, rendezett hátterű fiatal pszichológusnő a rendőrségen dolgozott: sokan érezhették úgy, hogy ha ez még vele is megtörténhetett, akkor valójában senki sincs biztonságban."

2 hét alatt rend lesz, mondta a pintér security vezetője.
hát vannak valamicske problémácskák, mi?

köszi szépen, most adtál a jobbiknak megint +5%-ot, mert képtelen vagy még a problémát is felismerni, megnevezni...

inreallife 2012.07.16. 13:10:50

fidesz, avagy hogyan építsük a renománkat:

"Alig két héttel az olimpia előtt mondtak fel az egyetlen olimpiai résztvevő női tőrvívó edzőjének az MTK-ban. Mohamed Aida mesteredzője, Solti Antal, a klubvezetés akarata ellenére is részt vett a vivőszövetség június végén rendezett elnökválasztásán, ahol Deutsch Tamás, az MTK vezetője is indult a posztért, de súlyos vereséget szenvedett. Deutsch szerint a kirúgásnak nincs köze a szavazáshoz."

szerintem meg van. sőt csak ahhoz van köze...

menőmano 2012.07.16. 13:12:52

@inreallife:
Tessék? Nem olvasok ÉN semmit sem. Olvassa el Ön ha akarja.
De ha nem tetszik amit írok, vagy másolok, nem kell olvasni.
Szerintem. kész.ennyi.

hegyilány 2012.07.16. 13:17:40

@Khal Drogo:

SIKERES ORVOSI ÉLETPÁLYAMODELL: EL INNEN ?"

Ma reggel olvastam egy kolléga levelét velem kb. egyidős.

Csak egy rövid részletet teszek közzé az anonimitás okán:

"Hát elég volt, én is elhúzok a francba. A fogorvos már feladta, a rendőr elment, a védőnőt elüldözték, nekem meg ketyeg a felmondásom. Pedig hasonló korúak vagyunk, de ha beszélsz nyelvet, irány ->. Ez maga a pokol.

Üdvözlettel:" "

giulio.freeblog.hu/archives/2012/07/11/SIKERES_ORVOSI_ELETPALYAMODELL_EL_INNEN/

Hát! "Én nem tudom". :(( Önt meg nem is értem?!! De mindegy.

hegyilány 2012.07.16. 13:24:35

A Turi-Kovács Béla fideszes képviselő vezette Kisgazda Polgári Szövetségpárt hétfői közleményében azt írta: "Az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok eseményei azt igazolják, hogy a társadalom védelme megköveteli a halálbüntetés helyre állítását".

www.hir24.hu/belfold/2012/07/16/fideszes-kisgazdak-visszaallitanak-a-halalbuntetest/

Minél előbb kellene.

inreallife 2012.07.16. 13:24:55

@menőmano: személyiségzavaros kishölgy. a saját irkálmányát kéne elolvasnia, amire válaszoltam, nem az enyémet. kapise?

menőmano 2012.07.16. 13:29:36

@inreallife:
Mi a baj? Csak nyugodtan olvasgassa) ki- és mi tartja vissza?
Ha nem olvassa az sem baj. Már írtam.
Mit nem lehet ezen érteni??

inreallife 2012.07.16. 13:43:09

@menőmano: érdekes eszmecsere ez, ha csak 2 percig tart az emlékezeted. írtál valamit, én arra válaszoltam. te ezt félreértetted, megírtam, hogy olvasd el, amit legelőször írtál, mert az első mondat arra vonatkozott. helyette a pusztába kiáltott kérdéseidre válaszolgatsz, vagy 3 kommant óta. :)

vegyél erőt magadon, és olvasd el mit írtál, pls. ennél szebben nem tudom írni...

inreallife 2012.07.16. 14:12:20

@Tom&Jerry: hehe, már a hírtv-ben is mutogatják a fotókat, jó nagy betűkkel aláírva, hogy facebook, mintha nem a kurucról másolták volna ki.

www.youtube.com/watch?v=Xdpn1rzYehg&feature=player_embedded

itt a híradó. érdemes a barátnőjét is meghallgatni, jjulie üzletelhetne is vele...

etwas kultur muss sein 2012.07.16. 14:36:51

@inreallife: 2 hét alatt rendet vág a fehérek közt az eltérő kultúra

hoplita 2012.07.16. 14:49:38

@inreallife:
Őt még nem bántották, ergo csak a lúzerek, vagyis akik nem keresnek jó pénzt rajtuk, azok hőbörögnek.
Mondta ezt ez a faszfej....

Erre az analógiára építve...akkor jöjjön a Waffen SS, engem még nem bántottak, akinek meg baja van velük, az nyomoronc lúzer.
I tak dálse.....folytathatnám....

Szüli egy büdös görény, normális ember nem áll vele szóba.....hacsak nem a kankóskurva annyába nem küldi éppen.

Már fehérítik a retket....:(

kuruc.info/r/6/98784/

Egy igen durva, de elgondolkodtató komment a mandiról....

"....Azért igazán figyelemreméltó ez a történet.

A lány egy rendőrségi pszichológus volt. Pont ezeknek a rendőrségi pszichológusoknak a feladata, hogy az állomány kötelékéből kiszűrjék a rasszista gondolkodású egyéneket, vagy már a felvételi vizsgán megbuktassák őket. Ki tudja hány előítéletes rendőrjelöltet rúgott ki eddig, vagy rúgott volna ki pályafutása során emiatt. És hány rendőrt küldött eddig antirasszista tréningre, miután kiderült egynémelyikről, hogy a haverok közt csúnya megjegyzést tett a cigányokra.

Bizonyára az utolsó másodperceiben átértélkelte az életét, mikor szemtől szemben ált a valósággal, és a cigány pont a beleiben fotgatta a kést, vagy a torkát szorongatta... Pont mint az "Amerikai história"-ban. Csak ez egy igazi "Magyar história".

Kíváncsi vagyok ezt megfilmesíti-e valaki, és mennyi díjat hoz el a nemzetközi fesztválokról vele......"

No comment...:(

graycivil 2012.07.16. 16:28:32

"Kirúgták a Deutsch ellen szavazó edzőt

Alig két héttel az olimpia előtt mondtak fel az egyetlen olimpiai résztvevő női tőrvívó edzőjének az MTK-ban. Mohamed Aida mesteredzője, Solti Antal a klubvezetés akarata ellenére is részt vett a vivőszövetség június végén rendezett elnökválasztásán, ahol Deutsch Tamás, az MTK vezetője is indult a posztért, de súlyos vereséget szenvedett. Deutsch szerint a kirúgásnak nincs köze a szavazáshoz."

sportgeza.hu/2012/london/cikkek/deutsch_ellen_szavazott_kirugtak/

aszekelyek 2012.07.16. 16:30:46

@hoplita: nézem a célpontban, hogy a most jobbikos fickó a képviselői irodaházban nem emlékszik, hogy ki írta alá , Herényire feltűnően hasonlító kézjeggyel a z inkriminált szerződést az off shore cégek által vélelmezetten támogatott ebola kampányt... be van vágva ferink és ebola, a tiszta kezek szövetségében... ha nem kéne sírni, röhögnék rajtatok... Jobbikor és nem emlékszik...Mindig kiderül, hogy sajnos nem tévedek, mekkora svindli ez a jobbik és hogy a szegényebb, képzetlenebbeket mire használják fel a kik itt is ordenárén vakognak, mer ők nagyon kvalifikáltak. egyelőre a hírtv derít fel dolgokat még mindig..., miközben a jobbikosoké , ex mdf-es nem emlékszik.. a vidékiek meg nem nyilatkoznak... Emfesz is terítéken van... szép, olajmaffia... endrésik se szépeket mond...ambrus úr terepszínűben és a miskolci pénzszállítókat kirablók...aki elzavarta Szegedi Csanádot Borsodból és azt is tudta róla, amit ő sem... Endrésik készen kapott anyagokat Szegediről... , mer zsidók a nag szülei... Ijesztő feje és mimikája de rosszul is fejezi ki magát. mert ő nem túlélő, hanem a nagymamáék , akik deportálva voltak ,... ő leszármazott. Megy ez két éve , mondják a résztvevők. Nem is értem, hogy a nagymama miért nem szólt a kis CSanádnak, hogy kisfiam te ne keveredjél ebbe bele, mert mi,is zsidók vagyunk és ez nem valami kóser így... menj inkább edzőterembe , a zsinagógába , a lányokhoz , ne a jobbikba... Amit össze kavarnak , az valami botrány... Plusz

aszekelyek 2012.07.16. 16:43:48

@inreallife: Ez sem így van.VAnnak, akik után a munkaadójuk nem fizetett. nem is kevesen.... feketén dolgozók.. elég sokan... Aztán vannak az ingyenes ellátásra jogosultak és ott van aki 25 éve vagy sosem dolgozott. nekem ne meséld el, hogy fizetni kell, mert elég sok ember után fizettünk 89 óta, nem csak magunk után az egész család.
Mindenki a 300 ft ról - beszél.. Pedig a komoly pénzt azoktól szedték el , akiknek amúgy is nagyon kevés volt. Ez olyan nagyon baloldali ... de mennyire Azt ígérték, jobb ellátást fogunk érte kapni... Nagyon jó , látom mindenki nagyon elégedett... csak a fidesz nemengedte a 300 ft-ot... Ami egy kórház vakolatára sem lett volna elég , meg még vissza is térítették volnaaaa... ahahaha... ! Azzal is fizettetni plusz 300-at, aki tb-t és EHOt is fizetett , az pedig egyenesen nonszensz volt. Másként nem jut be az orvoshoz. Kapupénzt szedtek volna. Egy már kifizetett szolgáltatásért , plusz. Anomália sorozat volt , amit összedobáltak reform címén a szoci-szadisták. Jobbközép kormánytól meg elvárnák , hogy szélsőbaloldali legyen... Mindenkinek káposztalé lötyög a fejében ?

Khal Drogo 2012.07.16. 16:50:25

@hegyilány: Feltételezem, hogy a levél írója nem egy 63 éves orvos. Ön a nyugdíjazásról beszélt, szerintem nem lesz kötelező nyugdíjazás.
A fiatal orvosok elvándorlása teljesen más kérdéskör.
Az eü-ben a kormány nem volt képes a krízist megoldani, az biztos. Semmi okunk az optimizmusra.

Khal Drogo 2012.07.16. 16:53:33

@hegyilány: Egyetértek. Aki minősített gyilkosságot hajt végre, ki kell végezni.

aszekelyek 2012.07.16. 16:55:52

@graycivil: titkos szavazás volt. Ezt le lehet írni, hogy vannak csúszások a pénzekkel de egy másik olimpiai sportágban meg nem kellett elszámolni sem a pénzzel és ott nem FIDESZ képviselő a szövetségi elnök de a pénz meg a menedzselés baromira nem volt rendben .... Arról írjon ez az oldal és te is... bizony... Ahol aprópénzért melóztak... majdra..., a mesteredzők , hogyne. A rettenetes sok szponzorpénz meg hova lett ? Nem kellett elszámolni..., Szóval ez itt pénzről szól. Meg a mandátumról. A bácsi kb hetven lehet hamarosan. Majd jönnek fiatalabbak. Ez a világ rendje. Visszavonulni is szépen kéne.

aszekelyek 2012.07.16. 17:06:09

@nyünyüge: a vizitdíj nem működött ilyem minimális tarifaként. HA működött volna, nem szavazzák le a népek. Vizitdíjak is és kórházi ápolási is, az nem ment... Akkor még egyébként havi 5 ezer volt a maguk után fizetőknek a tarifa. Abban is van igazság, hogy sokan, akiknek van jövedelműk, egyáltalán nem akarnak ennyit sem fizetni az ellátásért. tehát van, vízitdíj nélküli minimális díj, melyet ma is lehet fizetni és van ellátás , nincs vizitdíj. 6 ezer 390 ft a a mai tarifa. Ez ellen nincs is kifogásom. Ami szerintem a komoly probléma , hogy sokan kerülik el a fizetést de messzire. Akkoriban nekem is újdonság volt, hogy unokaöcsém maga után fizetett.... egy darabig, hogy legyen biztosítása. Valahogy ez nem volt egy nagyon sokat ismételgetett szlogen. Fizess 5 ezret és lesz biztosításod, ha nem is van bejelentve 8 órásra... és nem a munkaadód fizeti a tb-det. Rengeteg fejecskében ez ma sincs így. Már, hogy ha 6 órásra van bejelentve, vagy félállásban, akkor maga fizethet és van ellátása. A munkaadót sem kötelezik rá. Részemről ezt tenném. Nem elég , hogy nagyon olcsón dolgoztat de még azt a keveset sem fizeti be.... a neki dolgozó biztosítását.
@SzélsebesVelorex: leszoktam a dohányzásról már rég. Ez nevetséges. Ott és azt óbégatnak , amit akarnak.

nyünyüge 2012.07.16. 17:12:01

@László56:

"Angela Merkel nem szeret bennünket. Ezt ugyan tudjuk már régóta, de azt nem gondolta volna senki, hogy nem csak hogy nem szereti, hanem igazán gyűlöli is a magyar népet. Az okát nem ismerjük. Csak a tényeket. Kormányunknak utána kellene gondolni, miképpen lehet az említett nemzetközi organizációkat regressziós intézkedésekkel szerződéskötelezettség elmulasztása miatt nemzetközi bíróság elé citálni.

A magyar népnek milliárdos követelései lehetnének azokból a mulasztásokból amit az EU, EZB és IMF jogtalanul a magyar néppel szemben elkövetett. Biztos vagyok benne hogy megfelelő nemzetközi jogászokkal egy ilyen pert megnyerhetnénk. Így hozhatnánk vissza a kommunista segítséggel elrabolt pénzünk egy részét."

Orbán Viktor:
"Az IMF nem az ellenségünk, (...), az IMF az a mi bankunk, tagok vagyunk benne"- hangsúlyozta Orbán Viktor, majd hozzátette: a kormány nem köt olyan megállapodást ami ellentétes lenne a magyar nemzetgazdaság, a magyar emberek érdekeivel."

Magyarul most már minden rendben?
Megreguláztuk az IMF-et, felbontjuk a Németországgal még ez év májusában is virágzó stratégiai partnerséget, ...
(www.budapest.diplo.de/Vertretung/budapest/hu/07__20J__DUFV/120522__Kover__Berlin.html)

Aztán felébredünk?

hoplita 2012.07.16. 17:16:09

@aszekelyek:
Mijafaszomról gagyogsz, te húgyagyú...?????

Szerintem dobjál linket....de leginkább ülj a sarokba és jáccál magaddal.
Addig se esz itt a fene, te narancsmajom....

aszekelyek 2012.07.16. 17:17:48

@Khal Drogo: a másik EP képviselő felmenőivel nincs semmi probléma? JA, ő nem tagja a jobbiknak... előre le van az vajazva...@hegyilány: propagandalevelek mentén talán nem is baj , ha nem tudod... :) BAloldaliak kajabálnak a mai eü-re, akik bevezették tűzzel, vassal azt a nincs ingyenebéd rendszert, amiért ma sivalkodnak. A jobboldal miért nem teszi másként. Ez az a nonszensz, ami nekem nem tetszik, VAlamint az, HOgy a baloldal... khmmm, nem akart egy huncut garast sem adni a kifejezetten szegény fiatalabb hazai orvosokanak, hogy megélhetési okból, kénytelenek legyenek külföldre indulni. Ezért rühellem a baloldali óbégatókat ma. Állítólag baloldaliakat... Csak a gyalázatott adták az orvos szakmának... Másra szándékuk sem volt. Meg még mindenki 300 ft-ját is. HA biztosított már, ha nem... Részemről támogatom, hogy a Tudományos Akadémia által közölt , bizonyítottan károsító cikkek magasabb adótartalmát fordítsák az orvosi bérekre. Meg amit még bírnak. mert ők próbálják visszaadni az egészségét annak, aki direkt rombolja azt , felesleges marhaságok bevitelévekl a szervezetébe. Mintha nem lenne elég csak élni ahhoz, hogy megbetegedjünk, környezeti hatásoktól és főleg a stressztől... A baloldal meg csak stresszeli a magyarokat. Csak béke ne legyen , nyugalom és egyetértés , mert akkor nekik annyi. Pedig a lakosságnak az lenne jó.

etwas kultur muss sein 2012.07.16. 17:23:09

@Khal Drogo: Egyértelmű, hogy amelyik állat ilyet tesz, azt ki kell végezni!

aszekelyek 2012.07.16. 17:24:22

@inreallife: mellébeszélő , ki ha én nem szájhős , mindentjobbantudó neveletlen kölke , hát semmire nem vagy hajlandó rendesen válaszolni?

. Oké. Ebben maradunk. Azért is beszéltek össze-vissza nekünk , magyaroknak a ballib médiumokban és a kormánytagok is , egyik nap az ellenkezőjét annak , amit másnap , hogy nehogy valami konkrét információnk lehessen arról , hogyan alkudtak meg a mi bőrünkre.

Te meg pontosan ugyanazt teszed itt. vergődhetsz ezen túl, nem érdekel a sok beszéded, aminek sok az alja, de nincs semmi teteje.

aszekelyek 2012.07.16. 17:27:43

@hoplita: az előbb ismételték a Célpontot a Hírtv-n. Csak bámultam , hogy miket mondanak egymásról a kedves jobbikosok és Szegediről ... Eszemmegállt. Nézd meg szépen. Beírod , hogy hírtv és kiválasztod a Célpont című műsort. Nagyon eccerű. A nem kezdő Hírtv-s is lehidalt tőle. Ez is hallható a hangján... mert már ismerem , milyen ha nincs meglepetés...

inreallife 2012.07.16. 17:32:50

@aszekelyek: érdekes elképzeléseid vannak a visszavonulásról...

"Visszavonulni is szépen kéne."

a sztori ezzel szemben az, hogy elindult egy pozícióért az orbán kedvenc dájcs cigánya ellen, majd két nap múlva kirúgták. ezt hívják nálatok szép visszavonulásnak?

mókáné 2012.07.16. 17:33:36

@László56:

"A szegény országok kormányainak csak korlátozott lehetőségei vannak. A globalizmus és a tudatlanul kötött szerződéseik korlátozzák őket a legjobban."

Kedves László!

Önnek egy komolyabb pozíció kellene, meglátásom szerint, hogy végre ne a tudatlanság uralkodjon ebben az országban.

Nekem ma edzés, fodrász, mosás és este mozi lesz. Önnek és kísérőjének is csodaszép, tartalmas napot kívánok a dolgos, ám nem szürke munkanapok mellé! Mindkettejüké a dal:

..utcabálról jött a hír.. s a környékbeli jampecokon úrrá lett a láz..
www.youtube.com/watch?v=8oCm-H0byPY&feature=related

jjulie 2012.07.16. 17:38:01

@hoplita:

lúzerfalvi okoskodás kisegítőiskolásjobbikos módra

pajtás, a nem sokadik generációs lúzer az pénz csinálni is tud, nameg elkerülni azokat a konfliktusokat amikbe a magadfajta lúzer nap mint nap belebonyolódik a zsidókkal, a cigányokkal a buzikkal, meg az egyéb saját magadnak okozott nyomorodból fakadókkal

inreallife 2012.07.16. 17:38:45

@aszekelyek: én mindig megnéztem, hogy fizetik-e utánam a tb-t és a manyupot is. volt akinek a visszalépéskor derült ki, hogy semmit nem fizettek utána. pusztuljanak a hülyék...

én devizahitelest sem mentettem volna... sajnos ott az a gond, hogy sokszázezer gyerek ment volna rá, a szüleik hülyeségére, ez az egy, amiért el tudom fogadni, hogy mégis megbaszattuk magunkat a végtörlesztéssel... mert azt te se hiszed, hogy ezért magyarországot nem meszelik el?

aszekelyek 2012.07.16. 17:41:40

@aszekely@SzélsebesVelorex: amint amerikaiak szétverték az EU-t, mindjárt, várjá egy kicsit...

hoplita 2012.07.16. 17:46:54

@jjulie:
Vót mán, hogy kanold meg a retkes besúgó, komcsifaszt szopogató anyádat?
Nem...?
Akkor most mondom...:)

menőmano 2012.07.16. 17:48:39

Magasságos egek ura! Mi van itt: Na! Most már aztán totálisan olvasható a blog, poszt! De még mennyire! Szerintem.
:)))

inreallife 2012.07.16. 17:49:16

@aszekelyek: "mellébeszélő , ki ha én nem szájhős , mindentjobbantudó neveletlen kölke , hát semmire nem vagy hajlandó rendesen válaszolni?

. Oké. Ebben maradunk. Azért is beszéltek össze-vissza nekünk , magyaroknak a ballib médiumokban és a kormánytagok is , egyik nap az ellenkezőjét annak , amit másnap , hogy nehogy valami konkrét információnk lehessen arról , hogyan alkudtak meg a mi bőrünkre.

Te meg pontosan ugyanazt teszed itt. vergődhetsz ezen túl, nem érdekel a sok beszéded, aminek sok az alja, de nincs semmi teteje."

ezt sokan írhatták volna neked is... csak ennyi hozzáfűznivalóm van... :)

menőmano 2012.07.16. 17:50:48

@hoplita:
Nem akarlak megbántani de fogalmazzál már egy picikét finomabban.
De ! Ne hagy magadat! Írjál nekik jókat"! Annak aki megérdemli.
Szerintem.
:)))

menőmano 2012.07.16. 17:53:42

Hát! Ez jó!
Komolyan...

:)))))))

Úgy látom a székelyblognagyasszony totálisan írja a tutit!!
:)))))

menőmano 2012.07.16. 18:00:15

@inreallife:

vegyél erőt magadon, és olvasd el mit írtál, pls. ennél szebben nem tudom írni... "

Hát! Már elnézést! Erőt vettem magamon és megírom önnek) Nem vagyok én itt senkinek a lábkapcája, így önnek sem. Ezért sokkal nagyobb tisztelettel írjon nekem, vagy sehogy sem. Ha kérhetem. Én nem tehetek arról, hogy ön nem tudja megérteni mit írtam. Nem kell olvasni.
Ennyi.
:((

inreallife 2012.07.16. 18:00:24

@menőmano: szerintem is, valami ordas nagy visszvágásra készül, lesz benne szlöm is, imf is, meg feri is... :)

menőmano 2012.07.16. 18:03:31

@inreallife:

Hát! Ja! Szinte mindenről totálisan a "feri" jut eszébe. Szerintem.
:)))

menőmano 2012.07.16. 18:05:43

Bocsika! Akkor nem "Ferenc" hanem "feri".??!!
:))

inreallife 2012.07.16. 18:11:04

@menőmano: kicsilány, bemásolom, mert még mindig nem érted.

"menőmano 2012.07.15. 19:06:48
Elnézést!
Látom! Itt van már a székelyblognagyasszony is. Hát! Persze, nem akart kimaradni a buliból ő sem. Jött védeni a kommentelő társát!?!!! Zseniális.......vagy nevetséges.
:)))) "

erre volt ez a válasz:

"
inreallife 2012.07.15. 19:40:36
@menőmano: alkalmi szövetséges? :)
hogy mik vannak? mondaná ezt valaki... :) "

még direkt külön sorba is írtam.
erre jött a válasz:

"menőmano 2012.07.15. 21:28:02
@inreallife:
Ön téved. Én egyáltalán nem vagyok szövetségese senkinek, ha erre gondolt."

"inreallife 2012.07.15. 21:48:40
@menőmano: nem arra gondoltam. :)
ha elovasod amire reflektáltam, akkor rájöhetsz, hogy nem rólad volt szó az első mondatban. :) "

azóta ezen rugózol. az egy dolog, hogy a viccet nem érted, de hogy 15x kellejen leírni, hogy olvasd már el mit írtál a legelején kicsit gáz, tudathasadás ide vagy oda.

így már fel tudod fogni az eseményeket, vagy rajzoljam le egy folyamatábrában? még mindig nem késő, még megértheted, az akarat a kérdéses...

mókáné 2012.07.16. 18:20:04

@inreallife:

"ha megfigyeled már nem is kommunikálnak mást, egyértelmű a szándék. "

Látok egy tendenciát, mely nem rossz és nem jó. A vízióm valóságon alapul: az autóipar lefelé tendál. A mezőgazdaság veszi át a helyét és abban lesz a ráció.

A magyar nép szegényen él, de lassacskán elhagyja az amerikai modellt. Elkezd takarékoskodni, állatokat tartani. Autó helyett biciklivel jár.

Ha így és ezt tesszük valóban nem kell IMF.

menőmano 2012.07.16. 18:21:02

@inreallife:
Jaj! Nagyon kedves! Igazán! Köszönöm, hogy ilyen sokat dolgozott", fáradozott.
Igen! Rajzolja le! Úgy totálisan jó lesz.

Egyébként kezdem érteni. szerintem.....

:))

mókáné 2012.07.16. 18:25:30

@inreallife:

A kérdés, hogy hogyan tudjuk az életünket a legolcsóbban finanszírozni.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/16/orban_100_ezer_forintos_minimalber_a_cel/

menőmano 2012.07.16. 18:32:16

@inreallife:
Ha majd egyszer ideje engedi, rajzoljon nekem egy " kisvirágot".
De semmi képpen ne "mákvirágot".
OK?
:)))

menőmano 2012.07.16. 18:35:07

"forditva ül a lovon". Hát! Ez tök jó! :)))

Mindegy az neki, az a lényeg, hogy üljön azon a bizonyos lovon. Szerintem.
:))))))))

Na megyek, megnézem mik a hírek.
:)))

dbeata 2012.07.16. 18:45:58

@aszekelyek: Igazad van, ez a történet nem egyszerű. Ugyanakkor csak azt tudom mondani,amit már korábban: a Fidesz tiszta közéletet ígért, amiből semmi sem lett.
Kár hátramutogatni.

Ma beszéltem a volt főnökömmel. Mesélt az Esma sztoriról (igen durva, olasz maffia tempó ez, nem gondolod?), arról, hogy s mint mennek most a dolgok, ki kapja a píjár megbízásokat, úgyhogy a gyomrom mára már felfordult, kösz szépen, és elég is volt ezt hallgatni.

Remélem, hogy álmod nyugodt, lelkiismereted tiszta, amikor ezeket véded.

dbeata 2012.07.16. 18:51:20

@Hepci: Szellemi diszkont. Ez jó, még nem hallottam! :))

inreallife 2012.07.16. 18:55:54

@knausz: hát szerintem a 21. században nem menő ökrösszekéren utazni. szerintem a 22.-ben sem. a többit meg döntsék el az utánunk jövők...

inreallife 2012.07.16. 19:01:13

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: persze, hogy nyugodt. erről éppen semmit nem hallott a fidgyülin. boldogok a lelki szegények... tapsolnak is. és nekik nemcsak a vasárnap vidám. amíg él a rétinéger vezír, addig ők minden nap hálát adnak az égnek...

20 év múlva lesz kb 200.000 munkára fogható cigány, ebből 170.000 szakmunkás, 30000 érettségizett. lesz a 3millió nyugdíjas mellé mégegy millió. de tapsolni ma kell, mert ma süt a nap. bár itt az se süt...

inreallife 2012.07.16. 19:05:10

na tessék, mi lesz szegíny cigánokkal?

index.hu/belfold/2012/07/16/ujra_elovennek_a_halalbuntetest/

hát ez nem fajírtás?
ha már halálbüntetés, remélem lángszóróval hajtják végre, hogy a többi is érezze a SZAGOT... úgy jobban működne az elrettentés része is...

korábban ulrike 2012.07.16. 19:10:08

@aszekelyek: "A baloldal meg csak stresszeli a magyarokat."
Nem tudtam, hogy baloldali vagy, de hát tulajdonképpen mindegy, honnan ömlik a stressz.
Egyébként pedig ki kéne nevezni egy stresszvédelmi kormánybiztost, mondjuk egy egyre ráncosabb homlokú és táskásabb szemű hosszú hajú szőke asszony személyében. Rajta mindig jókat rötyögök, mikor beszél, oldja a stresszt, mert "Kedvelem ékes beszédit, mikor fecseg."

korábban ulrike 2012.07.16. 19:15:49

@knausz: Nem emlékszem, TG külpolitikával foglalkozott volna. Magyarországra fényes jövő vár, még ha erre a kormányra nem is.

dbeata 2012.07.16. 19:22:01

@inreallife: Dehogynem, figyeld csak majd mit hablatyol vissza...hogy me' a feri így meg úgy...

Ő a demagógia mértékegysége, viszont sajna nekünk csak egy gumicsont, idevetve az szájbertérbe, hogy le lehessen vezetni rajta a feszültséget, míg a disznóságaikat nyomják a háttérben. Ennyi az ő munkásságának alfája és ómegája.

inreallife 2012.07.16. 19:27:37

@menőmano: nemtom jól fog-e látszani:

.-~~-.--.
: )
.~ ~ -.\ /.- ~~ .
> `. .' <
( .- -. )
`- -.-~ `- -' ~-.- -'
( : ) _ _ .-:
~--. : .--~ .-~ .-~ }
~-.-^-.-~ \_ .~ .-~ .~
\ \' \ '_ _ -~
`.`. //
. - ~ ~-.__`.`-.//
.-~ . - ~ }~ ~ ~-.~-.
.' .-~ .-~ :/~-.~-./:
/_~_ _ . - ~ ~-.~-._
~-.<

inreallife 2012.07.16. 19:30:01

@inreallife: hát nem. :S
a blog széttördelte. szerintem ezt jelenteni kéne valakinek nem? :)

de itt van az eredeti, csak neked. :)
nézd meg.

designuniverzum.gportal.hu/gindex.php?pg=33683101&nid=5809107

etwas kultur muss sein 2012.07.16. 19:32:23

@inreallife: Ideje lenne visszaállítani! Most az fog következni, hogy ezt a véglény börtöntöltelék retket az adófizetők pénzén fogják napi 8 ezer Ft-ból zabáltatni, melegen tartani, TV-ztetni, szórakoztatni. Ilyen is csak a végtelenül elbaszott liberalizmusban történhet meg.

inreallife 2012.07.16. 19:36:34

@jjulie: "Megmutatta a riportereknek férfi szobáját is, ott szexlapokat és rendőrségi behívókat is találtak. Az egyik papír alapján P. Lászlónak 2012. július 2-án kellett volna bevonulnia a kecskeméti börtönbe egy szabálysértési eljárás miatt. 20 napig lett volna elzárva, tehát a gyilkosság idején is bent kellett volna lennie.

A Halas Média azt is megtudta, hogy a férfi novemberben szabadult legutóbb, előtte egy évig ült gépkocsi-feltörés miatt, azelőtt pedig 6 évig volt elzárva rablás miatt. A helyiek szerint nem tűnt erőszakosnak.

Bács-Kiskun megye lapja, a baon.hu is arról írt hétfő délután, hogy vagyon elleni bűncselekmények miatt nem volt már ismeretlen a bűnüldöző szervek előtt P. László. A baon.hu szerint a többszörösen visszaeső bűnöző múlt évben szabadult az 1 év 2 hónapig tartó börtönbüntetéséből."

26 éves a patkány. de voltak olyan pillanatok, amikor nem börtönben ült:

"a P. Lászlót, aki kelebiai lakost volt, azzal gyanúsították meg, hogy testi bántalmazással fenyegetve mobiltelefonja átadására kényszerített egy 14 éves fiút, valamint pár nappal korábban egy 13 éves fiút is. A rendőrség akkori közleménye szerint alapos volt a gyanú, hogy a zsaroló több más hasonló bűncselekményt is elkövetett. Az Index megpróbált ezekről az ügyekről érdeklődni hétfőn a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányságnál, de a rendőrség ennyire régi ügyről nem tudott információt adni."

ezt meg neked @aszekelyek:
"A lap úgy tudja: P. László az idei év első napját is lopással kezdte, de a jogszabályi változások miatt nem került újra börtönbe. A legutóbbi eljárással kapcsolatban Téglás Péter, kiskunhalasi vezető ügyész elmondta: „nevezett személy esetében megszűnt a nyomozás, mivel az időközbeni értékhatár-változások miatt cselekedete már csak szabálysértésnek minősült.”"

köszönd meg gyorsan a viktornak...

korábban ulrike 2012.07.16. 19:45:40

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: OK, véd-és dacszövetség? Senki ne foglalkozzon vele (ne válaszoljon neki).

dbeata 2012.07.16. 19:57:33

@korábban ulrike: Nem is tudom. Vívódok. mert boxzsáknak télleg nem rossz...:)

Kicsit szigorú bünti lenne, nem?

Ha gondolod, kérdezd meg a többieket!

dbeata 2012.07.16. 20:02:17

@korábban ulrike: Hozzá egy értelmező kéziszótár is kéne nekem. Sokszor azt sem tudom, miről beszél, mire utal. Csakhogy engem nem fizet senki, hogy a gép előtt üljek. Úgyhogy marad a legyintés, és ami érdekel, annak járok csak utána.

menőmano 2012.07.16. 20:53:17

@inreallife:
Nem tudom, nem tudom. Ki tudja, ha ön sem tudja. Már, hogy látszik e valami, pardon) kilátszik e valami ebből a rajzból.
Én nem tudom, hogy ez mi lenne, mit ábrázolna.
Ezért nem is érdekel a téma.
Sajnálom, de nagyon.

menőmano 2012.07.16. 21:03:04

Orbán haja égnek fog állni - „Nagyon komoly félreértés van"
IMF/EU-tárgyalások - Orbán: nem a talpon maradásról van szó"

„Az IMF nem az ellenségünk. Látom, a sajtó egy részében is úgy jelennek meg, mint a krampuszok, akik nem hoznak, hanem visznek, és ha nem figyelünk oda, akkor még nagy baj lesz, és egyébként virgácsot szorongatnak mindkét kezükben, de az IMF nem így fest: az a mi bankunk, tagok vagyunk benne" - fejtette ki Orbán Viktor, majd hozzátette: kevésbé harcias, sokkal inkább szolid összefüggésben érdemes értelmezni a közeljövő tárgyalásait.

Kijelentette ugyanakkor azt is, hogy a kormány nem köt olyan megállapodást, amely ellentétes lenne a magyar nemzetgazdaság, a magyar emberek érdekeivel.

A tárgyalásokat firtató egyik kérdésre azt válaszolta: „tudom, hogy kukucskálni a legizgalmasabb, (...) de a futballmeccsek előtti taktikai értekezletek, akármilyen izgalmasak is, nem helyettesítik a végeredményt. Én majd a végeredménykor szeretném a helyzetet ismertetni". "

hetivalasz.hu/uzlet/nem-arrol-szol-a-tortenet-hogy-ha-megallapodunk-talpon-maradunk-51

Hát! Ja! Van ilyen.
Nálam is előfordul sokszor, hogy némely megnyilvánulásoktól, kommentektől totálisan égnek áll a hajam. :)))
"taktikai meccsek". Hát! szerintem az "delegációval" nem igazán lehet taktikázni.
Úgy összességében nagyon jó, tetszik.
:))

inreallife 2012.07.16. 21:05:04

@menőmano: egy virág. neked kerestem. az alatta lévő kommentben ott a link, ahol meg tudod nézni. el is mentheted. ;)

inreallife 2012.07.16. 21:07:38

@menőmano: ez tényleg vicces. az elemzők azt mondják, hogy az imf nem nagyon fog engedni, miért is engedne? neki aztán mindegy, meddig húzzák a tárgyalást, ha a fidesz meg akar felelni, akkor igazodik. ha nem akar, akkor nem igazodik...

menőmano 2012.07.16. 21:13:08

@inreallife:
Köszönöm szépen. Igazán nagyon kedves.
:)

jjulie 2012.07.16. 21:46:07

@hoplita:

nocsak, megint passzol rád egy újabb ing?

menőmano 2012.07.16. 21:46:51

@inreallife:
Ugyan, ugyan! Nem kellene talán már tovább parasztvakitani.
Égetően szükség van arra a "fránya" hitelre. Szerintem.

Khal Drogo 2012.07.16. 21:56:19

@SzélsebesVelorex: Nem is értem igazán, hogy a társadalmi fejlődés miért vezetett a halálbüntetés eltörléséhez. A társadalom az egyik leghatékonyabb önvédelmi eszközéről mond le.
A sorozatgyilkos, kéjgyilkos, rablógyilkosok számára kivégzés kéne hogy dukáljon.

márta)) 2012.07.16. 21:57:50

Kacagtató mondattal lepte meg választóit a házelnök
Csak keményen: Kövér jól megmondta az IMF-nek"

www.168ora.hu/itthon/csak-kemenyen-kover-jol-megmondta-az-imf-nek-99414.html

Hát! már lassan tényleg ott tartunk, hogy az oly sokat emlegetett "mari" néni, ott valahol a térképen, a falu széli házacskájának kapujában, a kisszékén ülve) is nevetni fog.

:))

graycivil 2012.07.16. 22:04:45

@aszekelyek: "titkos szavazás volt. "

Istenem, milyen (ál)naiv vagy! Kérték a kirúgott edzőt, hogy ne menjen el a szavazásra, mert tudták, hogy Deutsch feltétlen "utálója". Ja, hogy esetleg-lehetséges-talán-bizonyára Deutschra szavazott mindezek ellenére? :-)))))

márta)) 2012.07.16. 22:04:57

Bocsánat!:)
Azt tudjuk, hogy a kormányfő mindig nagyon (is) értett a nagy,- szóvirágos beszédek megtartásához, elmondásához.
Abból persze mindenki azt hallott ki, amit éppen csak akart.
S annak a társadalmi csoportnak - kik még a napi politikai események értelmezéséhez sem nőttek fel - nyilván nagyon tetszett, már abban nem vagyon biztos, hogy most is tetszik e.
hm?

graycivil 2012.07.16. 22:07:19

"Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-viszonyról: "vagy együtt, vagy sehogy"

"Alpinista" helyzet van a Fidesz és a KDNP között: "ketten lógnak a falon, össze vannak kötve, és az egyik élete a másikén múlik, ha értik egymást, működik, (...) ha azonban nem, akkor mindkettő rosszul, méghozzá cudarul rosszul jár" - fogalmazott a miniszterelnök,..."

akadalymentes.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/orban-viktor-a-fidesz-kdnp-viszonyrol-vagy-egyutt-vagy-sehogy

Gyerekek, könyörgöm, vágja már el valaki azt a kötelet! F.Y!DESZ

márta)) 2012.07.16. 22:11:06

"vagyok biztos".

Nos , hát ami most van az már csak egy hatalmas hab azon a bizonyos tortán.
A mélyszegénységben, - szegénységben élőknek, s annak a társadalmi csoportnak, kik most lassan, de biztosan elszegényednek, kik mindennapjaikat vegetálva, szorongással, szinte jövőkép nélkül kénytelenek megélni) nem kell már ez" a bizonyos máz sem.
Így egyszerűen, magyarul.
hm?

inreallife 2012.07.16. 22:14:21

@Khal Drogo: azt mondják aliberális dumán élők, hogy a büntetés tételeinek a növelése, pláne a haálbüntetés bevezetése nem csökkenti a bűncselekmények számát. ha belegondolsz lényegében igazuk is van. egy bankrablásért mindegy, hogy 8 vagy 20 évet kapnak, ők abból indulnak ki, hogy megússzák, tehát semmit se kapnak.

az egyetlen ami melette szól, hogy további bűncselekményeket már nem tudnak elkövetni, ha börtönben ülnek. valljuk be, nagy a visszaesők száma, nincs értelme második lehetőséget biztosítani...

a halálbüntetésnél meg fennáll a tévedés lehetősége, és nehéz visszacsinálni. szerintem aki oda jut, hogy kötélen akaják lógatni, azért biztosan nem kár, a teljesen védtelen emberek nem szoktak börtönbe kerülni...

már csak a liberális majmokat kell meggyőznöd...

márta)) 2012.07.16. 22:15:17

Mára azonban úgy látszik: jó válaszok vagy nincsenek, vagy egyelőre nem sikerül megtalálni őket."

Na. Igen. Keresik-keresik, de nagyon úgy néz ki, hogy egyik rosszabbul sül el, mint a másik.
:(

zarahusztra 2012.07.16. 22:56:25

A fideszt a közgép sztorik nem tudják megbuktatni...ezt csak a politológusok és az ellenzéki pártok hiszik.
A fideszt a cigánybűnözés fogja megbuktatni, ahogy a ballibet is!

márta)) 2012.07.16. 23:13:09

Egyébként nem a sztori" a lényeg. Hanem a következmény.

inreallife 2012.07.17. 01:14:40

@márta)): pontosan. akik a fideszre szavaztak, mint utolsó esély, azok már elmentek onnan. mostmár a törzsszavazói bázis fogy egyre erőteljesebben. orbánék is átálltak már a kármentő üzemmódba. aszekelyeknek is azt kellett volna mondani a fidgyülin, hogy nem új embereket kell téríteni, hanem a régieket kéne megtartani. minden egyes ilyen sztori tovább faragja a fideszt...

a bándy féle gyilkosság, meg a szögi lajos és marian kozma szintű botrány. legalábbis a médiában. amúgy ezek mindennapos dolgok, minden héten legalább egy embert megölnek így vagy úgy a cigányok. pécsen a jobbik sokat fog erősödni, aszekelyek megint megmagyarázza, hogy a szocik állnak át...

aszekelyek 2012.07.17. 08:24:18

@László56: Mely bíróság lenne az kedves LÁSZLÓ 56 , amely ezekkel a jól szervezett és kifejezetten minden hájjal megkentekkel szemben ítélne ? Mondhat valamit egyébként , mert az előző ciklus házelnöke , aki a legnépszerűbb szoci politikus volt , a pártjában nem.... Azt mondta, érdemes lenne felülvizsgálni a privatizációs szerződéseket.
Mennyi szidalmat kaptam már azért , amit hasonlóan Önhöz.itt leírtam Abból megy olyan jól nyugatabbra , hogy minket fosztogatnak tervszerűen. Ha még valamit esetleg tudna Németország adósságáról mondani..., mely híreim szerint igen nagy. Spanyolország , kik most megint bajban.... , a szoci kormányuk miatt ... a 90.- es években , már ugyanúgy benne voltak a pácban, mint mi , hornék kormánya alatt. Akik szaladtak az IMF-hez és a bokros csomagot lőccsel verték át a népen.
Emlékszem , mekkorát buktak a 90 -es években a szocik ott. Épp akkor jártam Madridban. Bár nálunk nem szokás a déli, most bajnam lévő államokat szociknak tekinteni de valójában azok, abban a tekintetben is , ahogyan fosztogatták őket is. A sok " szoci" kormány ott is elrendezte a terepet nekik.

graycivil 2012.07.17. 08:26:12

"Bűnösnek kiáltva

Felháborító az a lekezelő cinizmus, ahogy a munka nélkül lévőkről gondolkodik és kommunikál a Fidesz, és a kormány. Úgy tesznek, mintha válogatni lehetne a munkahelyből, mintha az ígért egymillió új munkahely létezne, pedig a valóság pont az ellenkezője. Tán soha ekkora munkanélküliség nem volt az országban, és soha ekkora kilátástalanság."

hajnali.blog.hu/2012/07/16/bunosnek_kialtva?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_07_17&utm_campaign=index

graycivil 2012.07.17. 08:46:38

Bayer Zsolt: "Viharfelhők"

Fohászkodtam, hogy ne legyen cigány a tettes."

mandiner.hu/cikk/20120717_bayer_zsolt_viharfelhok

"Ha a cigány közösség nem lel valami megoldást, hogy kiirtsa ezt a mentalitást saját fajtájából, akkor ki kell mondani:

lehetetlen velük együtt élni."

"Mélymagyar"! A legalja! F.Y!DESZ

aszekelyek 2012.07.17. 08:54:02

@inreallife: mondj valamit , amiért nem meszelik el MAgyarországot, akiket egyáltalán nem érdekel semmi, a gyerekek, az idősek, a tömeghalál , semmi csak és kizárólag az, hogy az ostorpattogásra hogy ugtik vagy nem, a kormány ! A kormány dolga és ezt az ellenzéle, a mai is teli torokból üvölti, bár ő le se xarta, korózy bácsika, míg kormányoztak, hogy ne engedje rámenni azt a sok gyereket és lehetőleg senkit, akit jól átvertek azzal, hogy 10 % max szokott lenni az árfolyammozgás. Amit be is lehetett vállalni. Semmiféle jóhiszeműséget nem szabad tanúsítani a pénzügyekkel foglalkozók iránt, ezt kellett megtanulniuk a magyaroknak de végleg. Mellesleg meg is tiltotta ezt a kormány, mert megtehette. Ahogyan megtehette volna még idejében az előző kormányok sora de nem tette meg és ez a bűn rajtuk szárad örökre. Bajnain is vastagon.
Az ő utolsó bűne ezt még csak megfejelte, mivel a két kormány egzisztálása közé tette a kilakoltatási moratórium időpontját. Orvul. Nem, hogy nem érdekelte hogy hány gyerek fog támenni... a szülei jóhiszeműségére. Merem állítani, hogy bajnait nem lehet megvásolni a magyar eladósodottak érdekeinek képviselésével. Sem. Az esküje pedig kötötte volna, hogy megtegye, amit csak lehet. Pld ugyanazt, amit Orbán. Állítólag baloldali kormány fejeként. Mert pórul csak a szegény devizahitelesek jártak. Akiknek nagyobb jövedelmük volt, nem kerültek akkora bajba. A szegényeket is nekik kellett megvédeniük , egy jobbközép kormánynak. Természetesen pontosan tudták, hogy azok nem fogják megsimogatni a fejüket ezért, akik a bajnai és feriék fejét úgy megkímélgették és nem őket rugdosták mindenért. HA valaki komolyan veszi a kormányfői eskü szavait, másképp nem is cselekedhet, mint ahogyan Orbán tette. A választói azt várják el tőle. Csak az a kérdés, melyik kormányfő, kinek akar megfelelni. Annak a népnek védi az érdekeit és enyhíti a kárait, amelyet vezet vagy azoknak keresi a kegyét, akik le se ...ják a magyar népet és senkit, csak vinni akarják a pénzt, a lehető ledsimábban és ennek engedéséért nem bántják a kormányt. Választás kérdése ez is. Kormányfáé, kormányé, pártoké. Akik mindezekért felelősek. Nem, senki nem gondolta, hogy nem lesznek irgalmatlanul dühösek, és nem szaladnak bíróságra... Senki nem bolond, hogy azt hitte volna. Viszont Magyarország kormányfője már régen egy lámpavason lengedezne , a sok földönfutó keze által , bárki is lenne , ha nem Orbán és nem Teszi meg , amit megtett , kialkudott , kárenyhített. Az ostoba népek meg hadd ugassank rá. Mindenhol van 10 % politikai analfabéta , azokat hallod az atv-ben betelefonálni. Ők kíváncsiak a ballib sajtó ocsmányságára. Mivel itt a demokrácia is rendben van, nyugodtan ocsmánykodhatnak , akik a kisujjukat se a szájukat nem mozdították azért , hogy a kárenyhítést elismerjék és a szociális tömeg katasztrógát megelőzzék. Csak nyifognak, hogy jaj a gazdánk mérges lesz... , ha nem adjuk mindenünket harc nélkül , alku nélkül... minket se fog korrumpálni, hogy nyomjuk a dumát, hogy ők m ilyen rendesek és köszönet illeti csak őket, a svájci frank hitelezés miatt... és , hogy semmit sem tettek a kormány szintjén, a ballibek. Nézem este egy pár perc acar bácsit a foteljában. Azt a demagógiát! átkaocsoltam, mikor elindult a vacsorám visstafelé tőle. Sztem okádék dolog, ha olyanoknak nyomja ezt valaki, aki nem is hülye ám, akik annyira nem képesek, hogy a saját hazájuk érdekeit felismerjék. VAgy annyira romlottak, hogy befogadják az ellene uszítást annak, aki mindent megtesz a lehető legjobb elérhető eredmény érdekében, de mindenki számára ám. Nem egy szűk pénzügyi elit számára. NAgyon, nagyon nagy szégyen az, amit ott az urak előadnak a fotelokban, de csak rájuk néuve. NA és, mondta a mi gyulánk, mikor a pufajkás dolgot meglengették előtte. NA és, mondom én és a jóérzésűek, ha nem is tetszik a bankoknak, hogy nem úgy szedhetik be nálunk az elvárt hasznot, hogy még hatalmas ingatlanvagyonhoz is fillérekért jutnak... A kamataikat megkapják. Az jár nekik. Más nem. Az a póthaszon, az nem jár... hogy mindent visznek, tulajdonukká és még meg is buktatják Orbánt. Ezt, ha megkérdezik egy közvélemény kutatáson, hogy ezt , hogy ellene tett, minden ki, aki nem csípi Orbánt, az is helyesli. No de ezt nem kutatja a szonda sem...

aszekelyek 2012.07.17. 09:13:31

@inreallife: Érdekes, azt írták, hogy szavazása , aamit csak ő fedhetett fel, volt az ok.. Itt valaki hazudik, pl te. Eddig szót sem ejtett senki arról, hogy az úr elindult volna a posztért.

aszekelyek 2012.07.17. 09:30:32

@inreallife: bla,bla, bla, bla, bla,. bla, mondta az agresszív és kulturálatlan és öntelt... és tovább is bal, bla, mindenkihülye csak én nem, bla, bla, bla... Ps. Tíz éve megyó bácsika? Ja, aki azt ígérte a balga szegényeknek, hogy nem hogy dupla minimálbér de még pénzeső is lesz , ha rájuk szavaz... ? A pénzeső ígérete, az mindent visz... csak felelőtlenség és én büntetném . Megyó nem beszédzavaros. Korrigáltan beszél. Az útelágazódás meg igaz volt , csak az, amit tudott, hogy akkortól fogva mere is megy a szakadékba az az út, amire a szocik viszik , a görög út , kissé összeakasztotta a nyelvét.... első hallásra is borzalmas irreális ígéretekkl tudtak s szocik csak nagy nehezen egy hajszállal nyerni. mert akik erőfeszítés nélküli pénzesőt várnak, sajnos nagyon sokan vannak és nem érdekli őket a következménye annak. Nulla a realitásérzékük. Persze, ha kormányoztak volna 2002 után, nem csak úgy kellett tenniük, amibe elvetemült ferenc is majd belehalt, lehet, hogy nem lett volna akkora már a baj, amit letagadtak szintén, 2004 nyarára. Mondjuk a bevételi oldalra is beszedték volna apénzt, amit kiszórtak. Egyensúly tartásnak. Azt csak egy idióta hiszi el, hogy megyó a ki annyi évig volt a VIlágbanknál is , nem pontosan tudta, hogy mit is csinál és az mennyire rossz... Nem feltétlezem róla ezt. Inkább azt, hogy tudatosan csinálta, hogy egykori kedvese vejét majd betehessék a miniszterelnöki székbe. Szerintem megyó pelikáán elvtárs lett. A világbanki posztért egyszer-akkor- kértek tőle valamit...... Amit csinált és a feri trónra segítése az. Az eladósíyítása de szörnyen, Magyarországnak. Senki nem vállalta előtte..., németh miklós sem...

aszekelyek 2012.07.17. 09:38:17

@inreallife: az olyan ordeeeenáré alakok persze ezt nyomják tíz éve, hogyne... terjesztik is. A baj csak az, hogy akik szerinted meg akarták ölni , azok hívták vissza , hogy álljon gyorsan az élre, mert nélküle Vége Magyarországnak. Suttyókám , ez a legalja stílus megy ott a nagy londonországban , látom... erre vagy nagyra magaddal.. Szánalmas.

aszekelyek 2012.07.17. 09:42:40

@inreallife: az másik része az IMF kölcsönnek. Az az előtt felvettet kén e megmondani, hogy hol van. Azt rejtegetik. Te mindent jobban tudsz. Azt is neked kéne tudnod , az hova lett , mielőtt Orbánt megválasztották. Linknek eléglink vagy te. meg nem mondod, hogy hol van. Nevetséges alak. Szegény róróna bácsi, hát hogy beszélsz te az öregekről? Sokkal idősebb nálam... Neked lehet egy beteg , idős rokonod. Ez már biztos. Aki rühellsz.

aszekelyek 2012.07.17. 09:46:06

@inreallife: nem írtam olyat , hogy muszáj adniuk. Leginkább arról hallottunk , hogy miért nem akarnak adni. Arról írtam én is.

aszekelyek 2012.07.17. 09:56:15

@inreallife: Azért az jó, hogy nem szólnak bele, hogy miként és kiktől kell beszedni, amit megszorításnak hívsz. El tudom képzelni persze, hogy ha szent teheneket akarnak a kormány a csórók helyett szorongatni , nagyon fel volnának indulva. Ezt már tapasztaltuk. HA olyantól kér adót, mivel már mindent kiszorítottak elődjei a szegényekből, akiknek nagyon sok van, abból van a probléma. Akkor mindenféle vádak érik a kormányt. Még ellenzékben mondák , hogy a szocik -szadisták a védekezésre legkevésbé képeseket szorítják csak. Senki , aki nem kőgazdaag, nem ért egyet azzal, hogy ne vegyék ki a részüket a bankok akkora részben, amennyire kell, a válság okozta kkárpok enyhítéséből. CSak az sivalkodik ezért, akinek ez teher. A szegényeket meg vízágyúval és szemkilövéssel jutalmazzák, ha érdekeit képviselni akarná. Azzal bezzeg nem foglalkozik az EU bíróság... CSak a jajabankokmultikpénze üggyel... Mindenhol erőszakosan léptek fel az érdekeiket képviselő szegényekkel , szemben. Ahol szocik és ballib uralom volt. Érdekes, nálunk meg nyugi van. Pedig próbálták erősen szítani a balhét... NO és azok a vízágyúk még ma is sokba kerülnek a magyaroknak, akikre azzal lőttek. mert csak most jutott el oda az EU, hogy észrevegye , bár ordította már akkor az ellenzék, hogy törvénytelenül vették meg EU-s pénzből. MOst azt is Orbánnal fizettetik vissza.

graycivil 2012.07.17. 10:40:09

@aszekelyek: Miért? Te hagysz valakit szóhoz jutni...ahogy az utolsó kommentáradatodat elnézem?

Meg én csak biztosítottam arról a Bayer Zsótit, hogy elismerem, hogy valóban "nagyon mély" magyar, ennél mélyebb már nem is lehet. Méltó a Mélymagyar műsorvezetésére. Mi ezzel a bajod? :-)

márta)) 2012.07.17. 11:46:55

@inreallife:
Úgy van! :) ahogyan írtam, a követkemény a lényeg.

A székelyblognagyasszonyról csak annyit) túl van magán, nem kicsit, nagyon.

www.hirado.hu/Hirek/2012/07/16/13/Ez_a_pecsi_gyilkossag_politikai_kovetkezmenye.aspx

"......Felidézte, hogy a Jobbik évek óta szorgalmazza a halálbüntetés visszaállítását, s bíznak abban, hogy "mind a kormány-, mind pedig a balliberális ellenzéki pártok a bűnözők jogai helyett végre a törvénytisztelő magyar társadalom védelmét tekintik elsődleges feladatuknak, és a megoldás érdekében hajlandóak az érdemi párbeszédre a Jobbikkal". "

Egyébként a közelmultban, a netet használók is szavazhattak. S az igen" volt többségben. "visszaállitsák, avagy sem.)
hm?

márta)) 2012.07.17. 11:51:34

@inreallife:

pécsen a jobbik sokat fog erősödni, aszekelyek megint megmagyarázza, hogy a szocik állnak át.."

Nem gondolom, hogy ez a fajta magyarázat" nem meghatározó.Kik állnak (esetleg át) és kik nem.
Nála" mérhető nagyban a szoci- és feri " fóbia.
gondolom.
:)))

aszekelyek 2012.07.17. 20:05:59

@inreallife: @márta)): nrkrm inkább az tűnik fel, hogy a mai rendőrség milyen szélsebesen szedi össze az elkövetőit az ilyen jellegű bűncselekményeknek. Késedelem nélkül... Össze vissza kavarás nélkül..... Más irányítás van , az látszik.

Azt tényleg csak őszintén merem remélni , hogy nem volt felbujtója ennek a rettenetes bűncselekménynek. Ahogyan a Hírtv-sek ellen szövetkeztek bizonyos körök..., ahol valami haveri kutyákat akartak vergődtetni.... Sajnos ott is arról volt szó , hogy egy volt sittest erre felbujtottak. Nem stimmel ez a történet , ahogy előadja aki beismerő vallomást tett. Ha egyszer volt alkalmi barátnője , a házban , mi vitte rá , hogy ne vele akarjon nemi kapcsolatot összehozni. Motíváció ??? Aztán véletlenül pont ott kapni el, ahol már nincs kamera.... Ilyen véletlen is elég valószínűtlen.... Egyedül ezt összehozni , egy pszichológusnővel? Aki pont tudja , hogy viselkedjen egy ilyen támadáskor ? Nekem ez nem tetszik .... nem zárnám ki , hogy a beismerő nem pénzért vállalja... és max figyelő ember volt...

aszekelyek 2012.07.17. 20:17:32

@knausz: Igen, szégyenletesen keveset fizetnek itt a munkaadók .... Ha a bér 100 és kevesebb befizetendő , akkor aki dolgozik , érzi , hogy jobb. Nő a fogyasztás,... Érdeke is a meg nem fizetett magyar munkaerőnek... Akik csak azért vannak itt mert ócsóér akarnak piacképeset gyártatni, összeszereltetni, sem járnak olyan rosszul, mert a munkaadó oldalán a közteher csökken. No de azt három perc alatt megszokja és nem emlékszik rá, elég sok ilyen volt, hogy ki adott és ki nem, az ő zsebébe több pénzt. Nem másokéba.

Igen, oda kell figyelni, hogy tudjuk a lehető legésszerűbben finanszírozni az életünket. Első lépésként annyit költeni, amennyi van. Szeretném, ha vissza lehetne szerezni a szocik által elprivát izélt minden közművet, mert akkor az árak nem lennének ennyire rémesek. Amivel más államokat juttatunk nyereséghez, ahelyett, hogy a mi kasszánkba menne a pénz. Köszönjük szocik és szadisták, hogy külföldi állami cégeknek ajándékozták a közműveinket. Semmiért. Tényleg, hol van a mit érte kaptunk? Csak nem adósságra költötték , tehát ugyanabba a zsebbe tették vissza ?

aszekelyek 2012.07.17. 20:22:38

@graycivil: gréczykém, ne játszd meg magad , mert neked aztán el nem hiszi ezt senki... Nyomorult szemforgatója..., te ! Sosem vállalod magad , majd pont most... hogyne... Te ezt komolyan gondolod a bban az értelemben , ahogyan azt a rossz arcú anno megírta , aki a ballibnél érettségi tétel volt.. Spiró.

aszekelyek 2012.07.19. 08:11:36

@inreallife: teljesen mindegy, hogy miféle bűnözők , mit követnek el, arról neked Orbán Viktor tehet. Többszörösen visszaeső az illető, amilyet más etnikai csoportokban is találsz. Bőven. Olyat is, aki úgy közeledik nőhöz , hogy olyat állat nem tenne. Nekem akkor sem teljesen oké a dolog. Vagy társtettes , vagy felbujtó vagy mindkettő van még szerintem.

aszekelyek 2012.07.19. 08:14:30

@márta)): Remélem ezt a táblát tartónak szánta. Már azt, hogy az ön nevében ne nyilakozzon. Ők ott néhányan nem tűrik. Oszt jónapot.

aszekelyek 2012.07.19. 09:05:55

@graycivil: ha feltétlen utáőlója akkor meg miről beszélünk? persze, hogy kígyót békát ont rá. Mint te is.