Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2012
okt 18
14:50

Csapataink harcban állnak – valami ilyesmi érzése lehet most annak, aki belülről, a kormányzat közelében éli át mindazt, ami ezekben a hetekben történik. Még senki sem indult el megkeresni a fehér zászlót, úgy tűnik, hogy a fontos pontokon tartható a harcállás, vannak reménykeltő ötletek, elképzelések. Nem beszélve arról, hogy az ellenfél sem valami acélos, rendre baráti tűzbe keveredik, szóval él a remény, sok érv szól amellett, hogy ez a harc megnyerhető.

475matolcsy.jpg 

Nem folytatom ezt a háborús metaforát, inkább leírom egyértelműen, amit gondolok. Nekem úgy tűnik, hogy minden tagadhatatlan politikai eredmény ellenére (közvélemény-kutatásokban tapasztalható pozíció, napirend irányítása stb.) idén ősszel megroppant a kormányoldal. Hogy mennyire súlyos és tartós ez a helyzet, nem tudom, az biztos, messze nem tartunk ott, hogy kijelenthető legyen biztos bukásuk. Ugyanakkor azok a tünetek, amelyeket volt alkalmunk éveken át tanulmányozni a szocialista kormányok hosszú vergődése alatt, egyre többször köszönnek vissza a Fidesz politikájában. Nem mennék most bele annak elemzésébe, hogy a költségvetési megszorítások pontosan milyen hatással lehetnek a választókra, elsősorban azért, mert nem tartozom azok közé, akik szerint mindent eldönt az, hogy egy kormány osztogat vagy éppen fosztogat. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a szempontot, ugyanakkor számos példát ismerünk arra, hogy egy kormány képes a támogatottságát megtartani megszorító politika idején, mint ahogy választásokat veszíthet biztató gazdasági adatok, vagy éppen komoly bérnövekedés mellett is.

A konkrét gazdasági lépéseknél ugyanis a választók szemében fontosabb lehet két dolog: a hitelesség és a hozzáértés. Ezen a két területen bukott meg leginkább az előző kormány, és mintha itt roppanna meg éppen a mostani is. A Fidesz persze sokkal politikusabb, lényegesen ügyesebben csomagolja politikáját, ugyanakkor elődeihez hasonlóan védtelen saját korábbi szavaival és ígéreteivel szemben. Gyurcsány saját hangján beszélt saját hazugságairól, a mostani kormány ezt a hibát bizonyára nem fogja elkövetni. Ugyanakkor most már egyre rövidebb idő alatt cáfolja korábbi mondatait, és bár még mindig magabiztosan, szemrebbenés nélkül állítja, hogy pontosan azt teszi, amit mindig is tervezett, a mellébeszélés, a manipuláció, a zavarodottság egyre jobban átüt. Ebből jönnek a rossz, félremagyarázható mondatok, a pillanatok alatt cáfolható hazugságok, az elképesztő érvelések. Megállni, kilépni, nyíltan beszélni - nem vitás - egy politikusnak soha nem könnyű, ugyanakkor van egy pont, ami után már az sem biztos, hogy segít. 

Amikor elkezdődött ez a ciklus, egy írásban 2010 júliusában azt latolgattam, hogy vajon mi lehet ennek a négy évnek a „nagy kérdése”, mi lehet az, amire válaszolva a szavazók 2014-ben döntést hozhatnak. Akkor azt gondoltam, hogy az alternatívákat az alkotás vagy gátlástalanság fogalmaival lehet talán megragadni:

„Az első a tág értelemben vett nagy alkotás. A politikusi teljesítmény, amely maradandót hoz létre számos területen. Új kezdetet jelent, intézményeket alakít át, szokásokat változtat meg, berendezkedik. Konkrétabban: többségére támaszkodva új alkotmányt fogad el, új szabályokat alkot és sikereket mutat fel a szimbolikus politikán túli területeken is. A másik részben ugyanennek a megfordítása: a nagy gátlástalanság. A túlhatalom, az erőpolitika, az egyeduralomra törekvés. Amely minden pozíciót magának követel, amely nem ismeri a gesztusokat és amely minden szabályt a maga képére formál. Az első szinte kiveti, kizárja az alternatívákat, a másik csaknem könyörög értük, tálcán kínálja a váltás lehetőségét.”

Az elmúlt hetek eseményei nyomán úgy látom, hogy az alkotás ellentéte inkább – 2010-hez hasonlóan – (a nyomdafestékre figyelve) az elrontás lehet: azaz a választók, ha büntetni akarnak, nem elsősorban a hatalmi kérdések, hanem inkább az egyenes beszéd és a hozzáértés hiánya miatt ikszelhetnek. A következő hónapok tétje ez lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr734856343

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Birkanépnek birkakampányt? 2012.10.18. 18:12:54

Az sajnos nem újdonság, hogy a választókat hülyének nézik a politikusok. Az sem, hogy munkájuk legfontosabb részének a szavazatok begyűjtését tekint, hatalmukat, pozíciójukat nem a közérdekében, hanem saját céljaik felhasználására szeretik fordítani. A...

Trackback: Orbáni módszerekkel egy szebb jövőért! 2012.10.18. 18:11:57

Kétségtelen, hogy sokan elerőtlenedtek a hazáért vívott szabadságharcban, sokakat elbizonytalanított a rágalmazó és hazug propaganda, amivel Miniszterelnök Úr és istenáldotta szakértőcsapatának munkáját próbálták lejáratni az idegenszívű senkik. De ne ...

Trackback: Orbáni módszerekkel egy szebb jövőért! 2012.10.18. 18:11:53

Kétségtelen, hogy sokan elerőtlenedtek a hazáért vívott szabadságharcban, sokakat elbizonytalanított a rágalmazó és hazug propaganda, amivel Miniszterelnök Úr és istenáldotta szakértőcsapatának munkáját próbálták lejáratni az idegenszívű senkik. De ne ...

Trackback: Orbáni módszerekkel egy szebb jövőért! 2012.10.18. 18:11:27

Kétségtelen, hogy sokan elerőtlenedtek a hazáért vívott szabadságharcban, sokakat elbizonytalanított a rágalmazó és hazug propaganda, amivel Miniszterelnök Úr és istenáldotta szakértőcsapatának munkáját próbálták lejáratni az idegenszívű senkik. De ne ...

Trackback: Orbáni módszerekkel egy szebb jövőért! 2012.10.18. 18:11:23

Kétségtelen, hogy sokan elerőtlenedtek a hazáért vívott szabadságharcban, sokakat elbizonytalanított a rágalmazó és hazug propaganda, amivel Miniszterelnök Úr és istenáldotta szakértőcsapatának munkáját próbálták lejáratni az idegenszívű senkik. De ne ...

Trackback: Orbáni módszerekkel egy szebb jövőért! 2012.10.18. 18:10:54

Kétségtelen, hogy sokan elerőtlenedtek a hazáért vívott szabadságharcban, sokakat elbizonytalanított a rágalmazó és hazug propaganda, amivel Miniszterelnök Úr és istenáldotta szakértőcsapatának munkáját próbálták lejáratni az idegenszívű senkik. De ne ...

Trackback: Töréspont 2012.10.18. 15:36:01

Nekem úgy tűnik, hogy minden tagadhatatlan politikai eredmény ellenére idén ősszel megroppant a kormányoldal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Monarch (törölt) 2012.10.18. 15:01:00

A nyomdafestékre figyelve elrontás. Egyébként csak simán elkúrás. :DDD

wowerman 2012.10.18. 15:05:32

Az ilyen bejegyzések miatt hiszik azt hogy TG fideszes.

Soponya Balastyán 2012.10.18. 15:07:45

És a gátlástalanság ezzel kikerült a képből? Mert nekem nem úgy tűnik.
Csak ez most másfajta gátlástalanság. Elkeseredettebb, talán félelem által is hajtott. De az arrogancia változatlan.

Dr. Cica75 2012.10.18. 15:14:38

"a hitelesség és a hozzáértés. Ezen a két területen bukott meg leginkább az előző kormány, és mintha itt roppanna meg éppen a mostani is."
Mintha eppen most?

bóra77 2012.10.18. 15:36:38

"Akkor azt gondoltam, hogy az alternatívákat az alkotás vagy gátlástalanság fogalmaival lehet talán megragadni"

vagy az alkotás gátlástalansága. A kettő együtt működik, legalábbis az ő olvasatukban az első is biztosan.

Bulat Okudzsava 2012.10.18. 15:48:16

Dilettánsok utazása.

Nincs itt sem hitelesség, sem hozzáértés. Ez a két ember egyszerűen ennyire képes akkor is, ha korlátlan hatalma van. Ellenzékben megígértek mindent és annak az ellenkezőjét is, a népesség egyharmadának, a szavazók 53%-nak támogatásával abszolút többséget szereztek négy évre. Ha akartak volna, akkor csodákat tehettek volna. De csak erre képesek, akkor is ha a hatalom megtartásához és a gazdaságpolitikai ámokfutáshoz tönkrezúzták a jogállamot, leépítették a fékek és ellensúlyok rendszerét, elűzték a jogbiztonsághoz szokott befektetőket. Akkor is, ha módszereikkel hazánkat újra és újra az Európai Unió és az egész civilizált világ szégyenpadjára ültették.

A Tündérmesének vége. Út Unortodoxiába tovább nem vezet. A Kormány gazdaságpolitikája megbukott. Eljött a szembenézés ideje, a felcsúti beszédé.

A képen két férfi látható. Pontosabban: Férfiak, Lászlóffy Aladár verse.

mókáné 2012.10.18. 15:52:13

"– valami ilyesmi érzése lehet most annak, aki belülről, a kormányzat közelében éli át mindazt, ami ezekben a hetekben történik. () úgy tűnik, hogy a fontos pontokon tartható a harcállás, vannak reménykeltő ötletek, elképzelések."

Nekem így egységes a mondatfüzér, így tudom értelmezni. Aki belülről éli meg a politikai eseményeket, őneki minden rózsaszín, ami a Fideszben van.

Tapasztaltam, az első Orbán kormány idején. Voltaképpen nem is értettem, miért vitáznak velem a fórumtársak, hiszen olyan jól megy minden és elégedetlenek.

Vannak a "reménykeltő ötletek", ugyebár, és néhány adat, hogy minden a lehető legjobb irányba tendál, vagy legalább igyekszik.

De a kormányzati autóból más a kép, mint a távolsági buszon és ezt én már látom! A faluk, melyeken átvisz az út, ott az élet nem olyan, mint egyébként az öltönyös urak mesevilágában.

Ahhoz, hogy értsük az embereket, közéjük kell mennünk, ki kell szállni a bársonyszékből és ezt nem csupán egy-egy akció alkalmával, de minduntalan törekedni kell a személyes kontaktusra.

Amelyik párt ezt megteszi, ő fogja megnyerni a választók bizalmát. A Fidesz egyébiránt ebben korábban jó volt.

==T== 2012.10.18. 16:05:53

Én is érzem, hogy az a mostani ősz nagyon fontos a magyar politikában. Szvsz most indul be a kampány 2014-re. Persze lehet mondani, hogy az már 2010-óta tart, de úgy tűnik, most lépett egy új szakaszba. De szerintem aki korán hajrázik, még a cél előtt kifullad. Ez igaz a kormányra és az ún. baloldalra is.

laci0011 2012.10.18. 16:13:36

Korlátok nélkül önmagukat nyújthatták.Hiányzik a szakértelem,csak pökhendi ,logikátlan,gyűlölködő suttyó énjük ami előjöhetett.

Szputya 2012.10.18. 16:35:12

"lényegesen ügyesebben csomagolja politikáját"? Hát... szerintem gyomorforgatóbban...

abrakadabra40 2012.10.18. 16:47:08

Tudjátok, hogy mi a vicc? Az, hogy ez a marha Matolcsy még mindig a legsikeresebb gazdasági miniszter 89 óta(3% alatti hiány, csökkenő adósság).... Ami azért is röhej, mert nagyon sokat bakizik a faszi.

Másrészt TG nem teszi hozzá a Fideszhez azt a 300-400 ezer határontúli szavazót akik majd 14-ben rájuk fognak szavazni. Ami azt nézve, hogy a ciklus felét is elhagyván is vezetnek kifejezetten jó jel a narancsosoknak.

Egy független.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.18. 16:48:25

Erősödött a Fidesz, működik a centrális erőtér, a kétharmad áll, mint a cövek.

"Az Ipsos október felmérése szerint a Fidesz idei legjobb eredményét érte el."

mandiner.hu/cikk/20121018_ipsos_erosodott_a_fidesz_es_az_mszp

HAHAHAHA!!!

MACISAJT 2012.10.18. 16:49:46

Csupán a poszt időzítése miatt kuncogok..:)
Éppen ma jelentette be a Fidesz-pártisággal neheze gyanúsitható Szonda Ipsos, hogy a Fidesz támogatottsága egyéves rekordot döntött...:)

Lollle 2012.10.18. 16:52:26

A Fidesz politikája szerintem eljutott arra a pontra, ahonnan nincs hova visszahátrálnia, mindene adott a bukáshoz. A másik oldalra érdemes figyelni, hogy ott mi alakul, és szörnyű, hogy ezt kell mondjam, de minden az MSZP-n múlik.

commando 2012.10.18. 16:55:43

@Lollle: A FIDESZ nem tud megbukni, bármilyen paradox, de az MSzP nem engedi megbukni. Azt a szerencsétlenkedést, amit előadnak, a FIDESZ könnyedén meglovagolja és újból nyerni fog 2014-ben.

-JzK- 2012.10.18. 16:57:13

@wowerman:
"Az ilyen bejegyzések miatt hiszik azt hogy TG fideszes."

Nem, hanem azért hiszik EGYESEK azt, mert nekik nem elég a Fidesz-kormánynak bizonyos pontokon való bírálata, most annak van sikkje, hogy ha jó keményen odamondják, hogy kurvaanyjukatbasszákmeg.
Minden árnyalás náluk lelkesedni rest finomkodásnak tűnik, amit ütni KELL.

Lollle 2012.10.18. 17:05:25

Ennek a bejegyzésnek akkor lenne értelme, ha folytatódna, és nem csak a Fidesz gyengeségeiről szólna, hanem arról az erejéről is, ami fenyegető és aggasztó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.10.18. 17:05:53

Neki úgy tűnik.
Bár nem tudja.
Elemzésekbe nem menne bele.
Nem tartozik azok közé, akik szerint úgy van, de figyelmen kívül hagyni sem lehet azt a szempontot.

Hölgyeim és uraim Magyarország legnépszerűbb politológusát hallották!

török gábor 2012.10.18. 17:06:00

@MACISAJT: 1. a felmérés természetesen még a megszorító intézkedések bejelentése előtt készült, 2. ugyanebben a felmérésben az MSZP a 2010 utáni legjobb eredményét érte el, 3. a felmérések szerint a Fidesz 2010-es támogatóinak felét elvesztette, 4. a posztban kiemelten jelzem, hogy a kutatásokban a többiekhez képest kifejezetten jól áll a Fidesz.

hoplita 2012.10.18. 17:07:04

@MACISAJT:
Te csak ne kuncogj, mutyi..!

Először; a sanda éppoly "megbízható", mint a mrázművek, hasonlóképp tendenciózus, manipulált, oldalhoz szorosan bekötött, vagyis irrelevánsak a mérési adatai.
A tárki meg a medián kevesebbet hazudik, nem szobatiszta egyik sem, de az előbbiekhez képest komoly respektnek örvendhet.

Másodszor; takaroggy a gondolára a droidjad közé vartyogni...persze csak miután habosra kanoltad a retek anyádat, te geciláda.

Sir Galahad 2012.10.18. 17:07:57

TG-nak abban igaza van, hogy önmagában az osztogatás vagy fosztogatás kérdése nem feltétlenül döntő, de most az. Az emberek belefáradtak abba, hogy évek óta egyre rosszabbul élnek, és semmi reményük arra, hogy belátható időn belül javuljon a helyzet. Nyilván zavarja a választókat a hiteltelenség, a kapkodás, a korrupció... de most nem ez a döntő. Varga Mihály azt mondta, nem lesz választási költségvetés. Ha még ezek után is a Fidesz nyer, az csak azt jelenti, hogy az ellenzék hihetetlenül töketlen.

1kutya 2012.10.18. 17:09:05

"Nekem úgy tűnik, hogy minden tagadhatatlan politikai eredmény ellenére"

sorold már fel azokat az eredményeket, mert nagyon kíváncsi lennék rá!

nem, nem azokra a balfaszkodásokra gondolok, amiket ti eredménynek neveztek, hanem a valódiakra.

Kandeláber 2012.10.18. 17:10:28

A szuperzseni Monti oktrojált kormánya által vezetett Olaszország a 10. legkockázatosabb ország csődszempontból a világon, Magyarország pedig a 16.
Lehet, hogy mégse olyan jók ezek a "szakértői kormányok".

is 2012.10.18. 17:12:15

@török gábor: és tegyük hozzá, hogy 2002-ben is vagy 6-7%-kal többet mértek be nekik, mint amit valójában kaptak. most a teljes népességben csak 4%, a biztos pártválasztóknál 8% a listás előnyük. ha ebből ismét elveszük 6-7%-ot, akkor rögtön érthetővé válik, hogy mitől lettek hirtelen olyan magabiztosak az MSZP-s vezetők.

Szevasztok 2012.10.18. 17:12:45

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "áll, mint a cövek."

Ejnye Stefike, már megint kinek a cövekéről ábrándozik?

Ouroboros 2012.10.18. 17:13:12

Gábor, találtam egy erősen félreérthető és eléggé konfrontatív mondatot. Azt írod, „minden tagadhatatlan politikai eredmény ellenére”, holott csak kisszerű, sekélyes hatalomtechnikai győzelemre gondolsz. Ez engem majdnem megakadályozott abban, hogy végigolvassam, pedig amúgy nem rossz.

Kár, hogy még mindig ennek a maffiának szurkolsz. Vagy tévedek? :)

is 2012.10.18. 17:14:37

@Sir Galahad: "Varga Mihály azt mondta, nem lesz választási költségvetés."

az origo-n meg már ki is elemzték, hoyg miért is lett ez az utolsó megszorító csomag legalább 50 milliárddal több, mint amire szükség volna. hogy abból lehessen osztogatni...

valamint ha egy FIDESZes azt mondja: fehér, akkor lassanként mérget lehet rá venni, hogy fekete.

pánpéter 2012.10.18. 17:16:47

sokan beírták már, de én is pont ezt akartam írni. TörökG vagy benézett valamit, vagy túlgondolta a stroyt, de a friss szondfa felkmérés szerint az utóbbi hónapokban fideszék erősödtek. :)

menőmano 2012.10.18. 17:18:11

Hát! Ja! Nagyon jó a poszt, mint mindig.

Totális helyzet, politikai, gazdasági, társadalmi zűrzavar.
Úgy gondolom, hogy talán már nincs teljes egység, nincs mindenben egyetértés a kormánypárton belül sem. ?

Azt hiszem már írtam) A cél, lehet, hogy jó lett volna, de az eszköz, az nagyon-nagyon nem jó.
Szerintem.
:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.10.18. 17:19:46

Ha Török Gábor IQ-ja 90 felett lenne, akkor ezt a cikket már 2 éve megírta volna. §gy csak most esett le neki. Nem politológus ez, hanem egy közepesen debil hétköznapi ember. Amit le0r, azt az olvasók 80 százaléka már rég tudja.

Az Index pedig sorozatban nyomja, mert kb ezen a szinten van ő is.

pástétom 2012.10.18. 17:19:48

"...szóval él a remény, sok érv szól amellett, hogy ez a harc megnyerhető."

Na ja, mi lesz a VIP páholyos tagsággal, ha nem így lesz?

is 2012.10.18. 17:19:58

@pánpéter: legyünk pontosak: nyáron már csak a FIDESZ szavazók tudnak nyaralni menni. megjöttek a nyarlásból, és most látszanak.

@Kandeláber: te ennyit értesz a közgazdaságtanhoz? Magyarországon hogy tudod fújni, hogy nem Orbán rontotta el, hanem az elmútnyócév, de az olaszoknál a fél éves miniszterelnök a hibás az egészért, ugye?

kacsasult 2012.10.18. 17:20:12

Kedves Gábor, bocsánat, ha olyat kérdezek, amit már lehet, hogy megválaszoltál, de baromira érdekel, hogy miért szponzorálja a blogodat a Kész Holding???

menőmano 2012.10.18. 17:21:24

Csapataink harcban állnak "

Csak az a baj, hogy nem harcolni kellene/kellett volna (mindig) hanem jó gazdaságpolitikát folytatni, kormányozni, jól.
:)

Jut eszembe! Hol van már a beígért?! egyszeri nagyarányú adócsökkentés?! többek között?
:(

vikiliksz 2012.10.18. 17:23:10

@abrakadabra40: Biztos vagy benne, hogy a határon túli szavazatokat a Fidesz gyűjti be? Nézzük...
Romániában az RMDSZ viszi el a magyar szavazatok nagy részét, a Tőkés- valamint a Szász vezette pártok 1% körüli eredményt ért el legutóbb! Az RMDSZ vezérkara (Kelemen, Markó) finoman szólva sem ápol túl jó viszonyt a Fidesszel, főleg azóta, hogy minden anyagi támogatást áttereltek az 1%-alatt tanyázó Tőkés és Szász féle próbálkozásokhoz.
Szlovákiában jelenleg a Híd hasít, Orbánék ott sem rájuk tettek, a vezérkarral minimum fagyos a viszonyuk.
Ukrajnában szintén nem örvendenek nagy népszerűségnek, az előző kormányok idején nagységrendekkel nagyobb forráshoz jutottak mint manapság.
Egyetlen biztos terepük Szerbia. Hajrá!

Saga 2012.10.18. 17:23:25

Azért, hogy valaki a hozzánemértés miatt bukjon az is kell, hogy a politikai ellenfele viszont hozzáértőbbnek tűnjön.

Na itt van órási deficit. Ugyanis ha lenne egy hozzáértést hitelesen mutató ellenzéki formáció, akkor hozzáértési versenyre kényszeríthetné a kormányt. Mivel nincs ilyen, ezért maradhat a dilettantizmus.

menőmano 2012.10.18. 17:23:38

Mondjuk. A Török Gábor már nagyon régen (is) megirta, hogy nagyon nem jó irányba mennek a dolgok. Már ami a kormány politikáját, gazdaságpolitikáját illeti.
Csak szóltam. ott a pont.
:)

pástétom 2012.10.18. 17:24:09

"...az alkotás ellentéte inkább – 2010-hez hasonlóan – (a nyomdafestékre figyelve) az elrontás lehet"

Az elrontás egy magasabb vállfaja pedig a rombolás. Azt, amit a Fidesz több mint két év óta művel.

Kandeláber 2012.10.18. 17:28:37

@is: Csak meg kívántam jegyezni, hogy az egekig magasztalt Monti kormánya ilyen eredményt produkált. Nem én találtam ki, hanem olvastam.
A tények makacs dolgok.
Egyébként nem állítom, hogy értek a közgazdaságtanhoz, ellentétben veled és azzal a több ezer önjelölt pénzügyminiszterrel, akik naponta ontják magukból a (szerintük) jobbnál jobb megoldási módozatokat a gazdasági bajok orvoslására.

hoplita 2012.10.18. 17:28:53

@kacsasult:
Jó kis csapat.:P
Aki valaha dolgozott nekik, az tudja miről beszélek.
Sok-sok becsületesebb tolvajt akasztottak fel náluk a történelem során.:)
Egy fityiszes rablóbanda egyébkét...csak kisebb volumenű, mint a közgép.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.10.18. 17:29:27

Valóban nem minden a megszorítás és osztogatás kettőssége, de amint mondják, a választó emlékezete két évig tart, tehát valamit váltani kell félidőben. A Fidesz-kormány olyan erővel és tempóval nyomult és cselekedett, aminek elvileg - és nyilván az ő számításaik szerint is - konkrét eredményeket kellett volna hoznia. Nem egészen így sikerült, ám osztogatni nincs mód, konszolidálni talán igen: most "beleállnak" az eddigi cselekvésekbe, két-három év érvmennyisége talán elég lesz sok minden elfogadtatásához. És még be is jöhet (a szokásos 2+2 éves ciklusokról több tapasztalatunk van).

A Fidesz Ipsos-mérte erősödése nem cáfolja TG mondandóját, sőt erősíti azt: a választók figyelnek az alternatívaképességre.

abrakadabra40 2012.10.18. 17:31:23

@vikiliksz: Szlovákiában és Ukrajnában nem veszik fel az állampolgárságot az emberek. Te is tudod, hogy miért nem.
Az RMDSZ vezetők utálják a Fideszt. Ez egy dolog, de akik felvették az állampolgárságot, azok sanszos az nem.

török gábor 2012.10.18. 17:31:23

@pánpéter: akkor itt is:
1. "az ország felnőtt lakossága körében október első felében végzett felmérése alapján készült" - természetesen nem ma készült.
2. az erősödés adatai: docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AoLnDrKA6fV8dEJvUFRBLUZ3cThkcjlMYS05eDcyemc#gid=0
3. a bejegyzés nem a támogatottságról szól, hanem egy politika lehetséges politikai következményeiről.

dr. trafik nomac 2012.10.18. 17:35:59

Kedves Torok Gabor, amulok, es bamulok, milyen konkret gazdasagai lepesek tortentek ?!

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.10.18. 17:37:18

@Ouroboros: Mi van, ha csak egyszerűen az országnak szurkol? Annyi jóindulat minden kormánynak jár, hogy helyzetükből a lehető legjobbat hozzák ki. Kár feleslegesen tovább rombolni a politika iránti bizalmat.

szoja122 2012.10.18. 17:38:24

@török gábor: " egy politika lehetséges politikai következményeiről. "

A lehetséges következményeket szépen mutatja egy Orbán nyilatkozat:

"Orbán a bankadóról: nincs gond, úgysem hiteleznek"

"A bankadó csökkentésének visszavonása nem okoz károkat a gazdaságnak – mondta Orbán Viktor szerdán Bukarestben."

"A miniszterelnök szerint „a bankadónak nincs hatása a magyar gazdasági aktivitásra”. A bankok már beszüntették a hitelezést, folyamatos a tőkekivonás az országból – magyarázta Orbán Viktor egy interjúban."

www.vg.hu/gazdasag/adozas/orban-a-bankadorol-nincs-gond-ugysem-hiteleznek-389361

Ha a bankok beszüntették a hitelezést és folyamatosan vonják ki a tőkéjüket, akkor az ország már lelépett a szakadék széléről és zuhanó repülést folytat. Nemsokára földet ér. Béke poraira.

És ezt cinikusan, büszkén nyilatkozza. Szégyen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.18. 17:40:24

" minden tagadhatatlan politikai eredmény ellenére "
Úgymint? :D:D:D:D:D

inreallife 2012.10.18. 17:40:40

van itt lóvé, nem kevés, most basszuk ki az ablakon a szavazatokért....

"A kormány döntése értelmében 1,6 százalékkal nőnek novembertől a nyugdíjak; az érintettek visszamenőleg tíz hónapra a novemberre járó ellátással egyidejűleg, egy összegben kapják meg különbözetet. Az erről szóló kormányrendelet október 11-én jelent meg a Magyar Közlönyben.

Ennek értelmében hivatalból emelni kell az öregségi nyugdíjat, a rehabilitációs járadékot, az özvegyi nyugdíjat, a szülői nyugdíjat, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát.

Ezt meghaladóan a korhatár előtti ellátást, a szolgálati járandóságot, az átmeneti bányászjáradékot, a balettművészeti életjáradékot, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a baleseti járadékot, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást és az önkormányzati képviselők közszolgálati járadékát. Az emelés egy átlagnyugdíjasnál havonta 1.520, összesen tehát 15.200 forintot jelent. "

dr. Balta$ár 2012.10.18. 17:41:23

@török gábor: "minden tagadhatatlan politikai eredmény ellenére... idén ősszel megroppant a kormányoldal"

húzz a ...csába... egyet mongy! egy ijjen eredményt!!!! egyet !!!

menőmano 2012.10.18. 17:43:02

Medián: Bajnai – Orbán 38:22"

osztjónapot!

:))

vikiliksz 2012.10.18. 17:44:16

@abrakadabra40: Ha az RMDSZ az Orbánékkal szemben kampányol, nem fogadnék a többségi Fidesz szavazatokra...
Megjegyzem az is tény, hogy Orbán Viktor népszerűsége kétségtelenül nagyobb Romániában, mint a Fideszé.

Természetesen tisztában vagyok, hogy igazából csak a romániai szavazatok számítanak, csak a teljesség igénye miatt tértem ki a többi területre.

Mindezekkel együtt nem értek egyet azzal, hogy a határon túli szavazatok egyértelműen a Fideszhez mennek.

török gábor 2012.10.18. 17:46:48

@dr. Balta$ár: próbálj meg eljutni a szövegrészt után következő zárójelig. nem olyan hosszú az út, mondjuk egy centiméter :)

Kandeláber 2012.10.18. 17:48:18

Nekem a kedvenc közgazdászom Petschning Mária Zita. Kb. 1990 óta, ha nem szoci-szdsz kormány volt hatalmon, évente többször lenyilatkozta, hogy rövid időn belül összeomlik a magyar gazdaság.
Utoljára múlt héten mondta ezt Kálmán Olgának, úgyhogy bizakodó vagyok.
Eddig soha egyetlen jóslata sem jött be.

menőmano 2012.10.18. 17:49:23

A Medián ügyvezető igazgatója elmondta: a volt miniszterelnök hónapról-hónapra a népszerűségi lista élmezőnyében végez, sőt május óta rendre megelőzi Orbán Viktort.

A kutatás szerint Bajnai megítélése az átlagosnál is jobb a „várakozók” körében, vagyis azokéban, akik saját állításuk szerint „biztosan” vagy „valószínűleg” elmennének egy közeljövőben tartandó országgyűlési választásra, de jelenleg nincs kedvenc pártjuk – tette hozzá."

Vagyis) "Hann: Bajnai népszerűsége szárnyal"

Hát! ja! Ezt eredményezte. többek között a "nagy gátlástalanság".

Még be sem jelentette a Bajnai hivatalosan a visszatérését, már (már akkor) elkezdődött a sivalkodás.
Szerintem.
:(

nu pagagyí 2012.10.18. 17:50:11

Lassan számvetést készíthetünk a második Fidesz-kormány tevékenységéről. Mit is adnak át az őt követő kormánynak?

- Kiváló tervek a Várkert Bazár felújítására.
- 120 futballstadion szintén terv állapotban a Makovecz irodától, tikfa-áthidalóval, zsindelyfedéssel.
- Beígért tanári életpályamodell évi száztrillió forintos költségvonzattal.
- Az Államkincstár tranzakciós adó miatti hiányának visszapótlási kötelezettsége néhány tízmilliárdért.
- A tiszavirágéletű SchmittPál-projekt éves finanszírozási költsége, bögyös titkárnő biztosítása, luxuslimuzin.
- Leválthatatlan, semmihez sem értő vezetők eltartási költsége.
- Kifosztott MNB.
- Állami gigaszervezetek.
- Hulladékvasként is eladhatatlan metrószerelvények, beázó lyuk a négyes metró helyén.
- Ötezer darab kezdetleges állapotban lévő milliárdos Simicska-projekt, felbonthatatlan szerződéssel bebiztosítva
- Idióta alaptörvény.
- Egy rakás folyamatban lévő EU-s elmeszelés, a fél GDP értékét elérő bírságfenyegetéssel.
- Egykori műkörmösökből álló földbirtokos osztály, nulla bevallott jövedelemmel.
- Falvanként egy turulmadár és egy Horthy szobor tízméteres talapzaton, nehogy valaki leöntse.
- Raktárnak átalakított színházak, elhagyott kórházépületek.
- A katasztrófavédelemnek megrendelt gyakorló és ünneplő ruházat a Benettontól, későbbi fizetéssel.
- A Kerényi által egymilliós darabáron rendelt festmények tárolási költsége.
- Felásott terület a Parlament előtt.

inreallife 2012.10.18. 17:51:17

@knausz: "Voltaképpen nem is értettem, miért vitáznak velem a fórumtársak, hiszen olyan jól megy minden és elégedetlenek."
persze az ezüsthajó. meg az apehben a hosszúbájtok éjszakája...

"Vannak a "reménykeltő ötletek", ugyebár, és néhány adat, hogy minden a lehető legjobb irányba tendál, vagy legalább igyekszik."
nagy ötlet, közgépen keresztül kiszervezni a lóvét, nyuggerek vásárolni nyugdíjemeléssel, meg recesszióba dönteni a gazdaságot. de hogy ne maradjunk jövőkép nélkül, a fidesz minden létező adót felemel akár duplára is. mellette rengeteg új adót bevezet, amit az életben sehol senkinek eszébe nem jutott, pl a felelős tudatú emberek biztosítását is megadóztatja. WTF? nem kellek felelős emberek az országba? aztán kinyírja a felsőoktatást, mert kivonja belőle az összes pénzt. szép jövő előtt állunk. most kiszorjuk a nyugdíjgyöngyöket a malacoknak, pár év múlva meg mindenki éhendöglik...

dr. Balta$ár 2012.10.18. 17:51:40

@politologus: "választó emlékezete két évig tart"

ez nincs így... a MANYUP álamostíás és a jogálam leépítés stb ezek felejthetetlenek...

@török gábor: amugy elég közeljövő amikor nagyon fogod szégyelni magad hogy ezekkel a debilekkel együtt szityiztál... szakmailag már lenulláztad magad... de végülis a politológia az nem is szakma... viszont emberileg...

a tükörbe se fox tudni nézni... szembeköpheted magad!

I_Isti 2012.10.18. 17:52:05

A "csapataink harcban állnak" nem is volt igaz, '56-ban sem.

dr. Balta$ár 2012.10.18. 17:55:53

@Ouroboros: látom mindenki ennél a mondatnál ÁLLT LE az olvasással...

kár hogy az elejére írta:)))

@török gábor: sajnálom... szotyizós vippáhojos "doktorok" írását nem olvasom. bocs

Kombi 2012.10.18. 17:55:56

Szerintem nem a Fidesz törik itt meg -ha belegondoltok- hanem az újra feltámadt magyar szellem és gondolkodás.
Utána jöhet majd újra, a hajlongás, a kompromiszum, az igazi magyar történelmet, szellemet, nem ismerő hazafiatlan, kiszolgáló menedzserek parancsolgatása, a saját idegeneink összefonódó hazudozása, rólunk hogy milyen kicsinyek vagyunk.
Én ebből nem kérek!

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.10.18. 17:57:01

Nagyon hiányoljátok a tagadhatatlan politikai eredmények részletezését. Hát nem volt itt őrületes változásmennyiség, millió új jogszabállyal? Ehhez képest egyben van a párt és a parlamenti frakció, nem ment el az összes választójuk, nincsenek tömegek az utcán, újra és újra be merészelnek jelenteni megszorításokat, nem taknyoltak el miniszterek (vagy mik), a sajtó plusz-jóindulata is tart még Orbán irányában - mi kell még?
Ettől még egyébként nem kell hinni, hogy ez mind jó is az országnak. A kormányok törékenyebbek, mint azt mi megszoktuk, ez a kormány pedig még tartja magát, ami kétségkívül eredmény.

nordas 2012.10.18. 18:00:50

Én csak azt nem értem Gábor, hogy milyen politikai eredményeket ért el a kormányoldal az utóbbi időkben...??
Én igazából sokkal több negatívumra emlékszem,pl gyanús kifizetések a századvégnek, vagy a matolcsy által bejelentett csomagok, a pedagógus bérek körüli bizonytalanság, makogás valamilyen önfenntartó(az milyen?) felsőoktatásról és a negatív kampány a médiában az imf ellen, közben orbán minden nap elmondja hogy ők megállapodásra törekednek. Az emberek amúgy nem vakok és hülyék a végtelenségig..A bankok megsarcolása nagyon komolyan visszaüthet a gazdasági mutatókra, és fog is..

Thug 2012.10.18. 18:00:54

Téged megvettek kilóra kedves, Gábor!

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.18. 18:01:17

"Új kezdetet jelent, intézményeket alakít át, szokásokat változtat meg, berendezkedik."

*

Senkitől nem kaptak rá felhatalmazást.

Jobban teszik, ha a cuccot bent hagyják a dobozokban, kevesebbet kell majd pakolniuk.

Khal Drogo 2012.10.18. 18:02:40

A Fidesz jelenleg egy erős apátia, reménytelen közegben tűnik nyertesnek, tekintve hogy kezükben az államkassza, a média egy része és nem félnek ezt használni. Legyen szó propagandáról, vagy a fő szavazói csoportok megerősítéséről.
Szerintem a Fidesz nem képes további szavazókat szerezni, az a kényszerítő erő, amit Brüsszel, a világgazdaság és a piaci kényszer határt szab ( 3% alatti hiány ) további szavazói csoportok megvásárlásának.
Erre a bázisra kell támaszkodniuk.
Ideológiája a kormánynak ismert, nem hiszem hogy jelképes szavakkal további jelentős csoportok lennének elérhetőek a kampányban.

Az ellenzéknek viszont jelentős mozgástere lehet. A Fideszből kiábrándult tömeg többséget alkot a társadalomban, miközben számíthatnak saját tömegbázisukra az ellenzéki pártok.

Nehéz jósolni, de az ellenzék akár új emberekkel, egy vonzóbb programmal vagy a helyzet további romlásával képes lehet növelni támogatottságát.

Márpedig fennáll a veszélye annak, ha 2 év alatt a tucatnyi kiigazító csomag döntően kudarcot vallott ( hiszen ha sikeres lett volna a konszolidáció, nem követték volna újabb programok ) akkor a mostani is végül elvérzik majd a végrehajtás fázisában.

A folyamatos megszorító hullám pedig lépésről lépésre pusztítja el a Fidesz bázisát. Amíg kitart a családi adókedvezmény, amíg differenciálatlan lesz a nyugdíjemelés, amíg marad az egykulcs, talán nyerhetnek, de csak akkor ha az ellenzék jelenlegi állapotában marad. Ha az ellenzék vonzóbb lesz, elbuknak.

Nagy kérdés, hogy meddig tarthatóak fel ezek a rengeteg forrást felemésztő vállalások. Amíg fenntarthatóak, addig versenyben vannak, ha már nem azok többé, a pártelnök karizmája kevés lesz.

inreallife 2012.10.18. 18:03:04

@is: veddhozzá, hogy a 0,9-es gdp növekedés 0 lesz, és akkor nemhogy 50 pluszban, hanem 100 mínuszban lesz a költségvetés. az meg barátok közt is 3,3%-os hiány.... ja, és akkor nem beszéltünk arról, hogy jó ha a fele befolyik az adóknak, mert nem lesz aki fizessen. akarsz fogadni, hogy nőni fog a munkanélküliség?

nu pagagyí 2012.10.18. 18:03:34

@politologus: A közmédiát megszállták, így sajátmagukat dícsérgetik. Ha választási csalásként értelmezhető új választási törvényeik alapján kihozzák magukat győztesnek, akkor forradalom lesz. A trend egyébként Dunaföldvár-Sopron. Remélem békésen is el lehet zavarni őket.

dr. Balta$ár 2012.10.18. 18:05:23

a fides anynira erőszakos bűnszervezet hogy semmi más lehetőség nem volt mint TEJhatalmat adni nekik... elmentek a gfalig mindent gátlástalanul tönkrettetk, elloptak, most jöhet a következő fázis: mennek BÖRIBE

etwas kultur muss sein 2012.10.18. 18:05:28

Megmondom Gábor, hogy miért fog gyengén szerepelni a fidesz a következő választáson. Azért, mert semmi sem teljesült abból, amit az a kétmillió-hétszázezer szerencsétlen várt. Dióhéjban: közbiztonság javulása, életszínvonal emelkedése, korrupció csökkenése, elszámoltatás.

Nem kell ehhez politológia szakot végezni...

Megmondom azt is, hogy miért lesz relatíve alacsony a részvétel a következő választáson: az emberek lassan kezdik belátni az alap igazságot: ha a választások megváltoztatnának bármit is, akkor betiltanák.

Ehhez sem kell politológia szakra járni. ;-)

Khal Drogo 2012.10.18. 18:05:32

Jobban belegondolva egy forrásból még tud pénzt szerezni legitimitásvásárlásra a kormány. Az MNB-ből. Ott az utolsó elérhető forrás. Nyilván ezt ők is tudják.

is 2012.10.18. 18:08:23

@Kandeláber: na, még akkor olvasni kellene megtanulni. megint leírod, hogy a fél éves olasz kormány "produkálta" ezt az eredményt. pedig nem. és most akkor fuss neki még egyszer az előző kommentemnek, hátha most már sikerül felfogni.

inreallife 2012.10.18. 18:09:44

@vikiliksz: semmi tnem érnek a listás szavazatok. egyéni körzeteket kell nyerni, hiába van listán 80%-od, ha egyéniben semmit nem tudsz behúzni. ergó legalább 60 körzetben nyerni kell annak, aki kormányozni akar, a listás helyeken akár +/- 10% is belefér...

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 18:10:18

@1kutya: '"minden tagadhatatlan politikai eredmény ellenére"

sorold már fel azokat az eredményeket, mert nagyon kíváncsi lennék rá!'

Tán rá se kattintok, ha nem ez a link szövege.
Most már tudhatjuk, hogy Viktor agyhártyagyulladása fertőző.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 18:12:20

@SzélsebesVelorex:
Talán a 2014-es választás lesz az egyetlen, ahol az alacsony részvétel a Fidesznek kedvez.

is 2012.10.18. 18:13:28

@inreallife: van még az a statisztikai csavar, amellyel nem fog nőni, úgyhogy úriemberként, nem fogadok.

Khal Drogo 2012.10.18. 18:13:47

@nu pagagyí: Pontosan így gondolom én is. Ha a mostaninál is erősebb kormányváltó hangulat ellenére bármi okból mégis a kormányzat marad a helyén, fizikális erőszak lesz a következő lépcső.
Az ok lehet alacsony részvétel, lehet csalás, mindegy. Ha a többség váltani akar, de a váltás elmarad, az agresszióba fog torkollni.

Akkor tüntetések lesznek, spontán kirobbanóak, ha a hatalom erőszakkal azokat szétveri, akkor felrobban a társadalmi feszültség.

Magyarország akár irányíthatatlanná is válhat rövidebb-hosszabb időre. A társadalom mélyén már izzik a gyűlölet és a harag. Még nem szerveződött ez meg, de az újabb és újabb adóemelések, a reálbércsökkenés, a növekvő elvándorlás, az átszervezések dilletáns mivolta csak tovább szítják a feszültséget.

Ha a társadalom a mostani ellenzékben nem fog hinni, attól még a negatív megítélésű kormánytól szabadulni akar. Ha nem megy a mostani ellenzékkel, hát majd megy kaotikus úton.

Persze nem kizárt elvileg egy konszolidációs politika, de ennek nyomai sem láthatóak. A kormányzat 2010 óta fut a saját tervei után.

szoja122 2012.10.18. 18:14:01

@SzélsebesVelorex: Ellentmondásban vagy magaddal. Ha kevesen mennek el szavazni, akkor fölényesen győz a Fidesz. Különösen az új választási rendszer következtében.

Leváltani csak nagy tömegek ellenszavazatával lehet.

etwas kultur muss sein 2012.10.18. 18:14:30

@Nyekenyóka.: Ezért nem mertem azt írni, hogy bukni fog, hanem csak azt, hogy gyengén fog szerepelni.

Doberdo 2012.10.18. 18:14:49

Török Gábor szerint az "egyenes beszéd és a hozzáértés hiánya miatt ikszelhetnek".
1.) Egyenes beszéd a Fidesznél már az elhangzásakor meggörbül.
Mert a kimondáskor tudjuk, hogy holnapra nem lesz igaz.
Szavahihetőségi válság.
2.) Hozzáértés hiánya: Hozzáértés van legalább annyi, mint az MSZP-nél. A hozzáértés Orbánnál azonban pont a fordítottja.
Nála a szakértés is politika, vagyis gyorsan gellert kap.
Egyszóval: A Fidesz teljesítménye értékelhetetlenül gyenge.
Kérdés, hogy a "pógárok" legalább 2013. szeptember 1-ig meglátják-e ezt. Ha nem, akkor Magyarországnak annyi, meg
egy bambi....

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 18:16:27

@Kombi: "Utána jöhet majd újra, a hajlongás, a kompromiszum, az igazi magyar történelmet, szellemet, nem ismerő hazafiatlan, kiszolgáló menedzserek parancsolgatása, a saját idegeneink összefonódó hazudozása, rólunk hogy milyen kicsinyek vagyunk.
Én ebből nem kérek! "

Addig élvezd ki Lázárt.

Khal Drogo 2012.10.18. 18:16:35

@inreallife: Az egyéni körzeteket a korhangulat dönti el. A mostani Parlamentben is ülnek olyan egyéni győztes képviselők, akik szellemi színvonalával a választóik nem valószínű hogy tisztában voltak. Orbán Viktorra szavaztak 2010-ben minden egyéni képviselőnél. Nem pedig magára a képviselőre annak kvalitásaira. Ők javarészt noname sakkbábuk, akik feladata a gombnyomás.

is 2012.10.18. 18:17:09

@Nyekenyóka.: eddig az összes választáson az alacsony részvétel kedvezett a FIDESZnek. te valamit rosszul tudsz.

@inreallife: a magyar választók 95%-a oda szavaz listán, ahová egyéniben, úgyhogy az ilyen 80% lista, de nem nyer egyénit gondolatmeneteknek semmi értelme.

inreallife 2012.10.18. 18:18:21

@Khal Drogo: az mnb pénzét nem tudják beváltani. csak az államadósság kozmetikázására tudják használni. a nettó adósság ugyanannyi marad, de úgyis a bruttót figyeli mindenki. ha az egész jegybanki tartalékot törlesztésre fordítanák, akkor 50% körül lenne az államadósság. orbánéknak akkor lesz szerencséjük, ha a görögökeet kibasszák. utána lesz egy hullám, amire kell a brutális jegybanki tartalék, és ha azt túlélte az ország, akkor akár le is felezhetik. és a választásra a 60-65%-os hiánnyal mennének, az arcukon való bőr vastagságától függően...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 18:18:24

@Khal Drogo:

Kérdés, mi van/lesz azzal az 1,3 millió emberrel, akiket az mszp veszített el 2010-ben (és előtte)...hogy ebből mennyien nem mentek el szavazni 2 éve, és most mennyien fognak a fidesz ellen szavazni. Illetve mekkora erőt szívott el a Jobbik a szociktól legutóbb...mert, hogy most ők nem fognak otthon maradni (akik 2 éve otthon maradtak ) az tuti. A fidesznek van egy cirka 1,5 millás bázisa, akik mindig Orbánékra szavaznak még ha beledöglenek is, a többi az mind protestszavazó volt (akár én is lehettem ilyen), mert rájuk szavaztam 2 éve...

kzoltana 2012.10.18. 18:18:48

Ne feledjük, hogy Orbán Viktor maga a nemzetbiztonsági kockázat.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3074_orban_viktor_a_nemzetbiztonsagi_kockazat
Súlyos veszélyt jelent az egész országra, az egész Kárpát-medencei magyarságra.

szoja122 2012.10.18. 18:19:01

@Doberdo: A polgárok nagy tömegei már most is látják. A baj, hogy nincs igazi alternatíva. Pillanatnyilag csak a rossz, rosszabb, legrosszabb közül választhatunk. Ez pedig kevés embert inspirál szavazni.

etwas kultur muss sein 2012.10.18. 18:19:03

@szoja122: Nyerhet, de ne feledd, most azért is tud ilyen magabiztosan kormányozni, mert 2010-ben marha sok szavazatot kapott. Ergo legitim. Ha a következő választást alacsony részvétel mellet, kevés szavazattal nyeri, akkor kevésbé lesz stabil a kormánya (még ha az új választási rendszer miatt a mandátumok többségét meg is szerzi).

Azért ne legyél biztos benne, hogy az alacsony részvétel automatikus fölényes fideszes győzelmet fog eredményezni. Addig még van 1,5 év. Addig hatalmasat lehet még bukni. Ha 2010 nyarán még az sem tűnt túl valószínűnek, hogy mostanra ekkorát esik a fidesz támogatottsága.

Khal Drogo 2012.10.18. 18:19:57

@Doberdo: Ha az ország lejtőn marad, a kormányzat nem húzhatja ki csak fegyveres erőszakkal 2018-ig. Ha továbbra is az az ütem marad, hogy évi 1000 milliárdos kiigazításokat jelentenek be, a társadalom elfordul a Fidesztől és eltapossa.
Ez történt az MDF-el is. Drámai gyorsasággal szét tudnak esni támogatói bázisok. Most hogy ez pont 2014-re esik-e, nem fontos. Ha szétesik a bázis, a kormányzat elveszíti a hatalmát és előrehozott választások jönnek.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 18:20:26

@is:

Amikor 2/3-uk lett, akkor 68% szavazott. Ez magasnak számít magyar viszonylatban (nemzetköziben lehet nem)

Sir Galahad 2012.10.18. 18:21:14

@is: 50 milliárdot akarnak szétosztani? Az lepkefing. Szerintem csak van a megszorító csomagban egy kis tartalék arra az esetre, ha valamilyen bevétel nem úgy jön be, ahogy gondolták.

Khal Drogo 2012.10.18. 18:22:32

@inreallife: Vannak alternatív technikák az MNB gazdaságösztönzésére. Tudtommal valamiféle kötvénykibocsájtási terv van, azon keresztül finanszíroznának programokat.
Ez már volt napirendben, Simor nagyon nem támogatta. Majd Töröcskei fogja támogatni, vagy Matolcsy mint új MNB elnök.

inreallife 2012.10.18. 18:22:48

@is: azt értem. de a listán mindegy, hogy 30 vagy 40%-ot kap egy párt, az a lényeg, hogy legyen 60 egyéni helye. az csak költői túlzásból írtam, hogy érzékeltessem, mennyire nem számít... :)

@Khal Drogo: hát majd a választóik eldöntik, hogy elégedettek a gombnyomogatókkal, akik elvették a nyugdíjmegtakarításaikat és nekiálltak szabadságharcolni vele. a magyar nép elég jól szokta büntetni az aktuális kormánypártokat, bár igazából a nullázás lenne a megfelelő, de ahhoz túl sok hülye él még az országban. 2014-ben se az mszp-nek, se a fidesz-nek nem lenne szabad a választási lapon rajta lennie. ha a fidesz nem nyert volna 2010-ben, egyébként csődbe ment volna, mert 3 milliárdos adóssága volt. ez nem annyira köztudott... elég 5% alá lenyomni őőket, és sose jönnek fel...

DSityu 2012.10.18. 18:23:27

A jelenlegi kormány bukása már a megválasztásukkor kódolva volt. Az ellenzékben eltöltött idő alatt, de különösen annak utolsó két évében elkövetett marhaságok és megnyilatkozások kijelölték a bukáshoz vezető utat.
A messiás eljött, a csoda viszont elmaradt. A legnagyobb félelmem 2014-re vonatkozóan most is az, hogy sokan messiást és csodát várnak...

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 18:23:44

@Khal Drogo: "A kormányzat 2010 óta fut a saját tervei után. "

Még akár el is cseszhetne sok mindent büntetlenül, de az a gőgös kivagyiság, amellyel mindent előadnak, és amelyért 10 éves is takarodniuk kellett már a "fideszes" szó másodlagos jelentésévé vált.
Nyakkendős tahók.

satibi 2012.10.18. 18:25:04

@szoja122:
Arról nem is beszélve, ha a bankok nem hiteleznek, rögtön 70 milliárddal kisebb a második csomag, mert akkor ez a tétel nem jön be.

menőmano 2012.10.18. 18:26:13

Álljon már meg a gyalogmenet! Most már!

Micsoda viselkedés?! Nem kell itt alázni, gyalázni a Török Gábort. Nem az Ő hibája, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Nem Ő írta, találta ki, mondjuk) az álmokra, vágyakra épitett Matolcsy féle gazdaságpolitikát!!
osztjónapot!!

inreallife 2012.10.18. 18:26:52

@is: akkor átfogalmazom. kevesebben fognak dolgozni, a közmunkásokat leszámítva 2014 márciusán, mint 2010 márciusán. azt aztán csavargathatja... :)

szoja122 2012.10.18. 18:27:12

@SzélsebesVelorex: A Fideszt láthatólag semmi sem zavarja, ha nagyon kevés szavazatot kap, de ha így is győz -erre van esélye- akkor ezt is fényes és hatalmas győzelemnek fogja beállítani és gátlástalanul fog tovább politizálni. Meg is teheti, mert minden poszton az ő emberei vannak a takarítóig bezárólag.

Az alacsony részvétellel csak akkor bukhat a Fidesz, ha törzsszavazói is elpártolnak. Erre semmi esély. Az MSZP-nél is elég sokan maradtak a katasztrofális 8 év után. Ha Orbán Lenint kezdené éltetni jó részük még akkor is kitartana (persze egy kis túlzással).

béla a görög (törölt) 2012.10.18. 18:28:14

A vége álnaivra sikeredett. (alkotás-gátlástalanság)
Miért e 2 szélsőség? egy hatalomba ez is az is belefér, ahogy az emberbe is. Csak szépet és jót, mert ez fidesz? ugyan kérem.
Alkotás. mi az, hogy szokásokat változtat meg? Csinálnak egy kotmányt. ÉS? ki nem tesz magasról a kotmányra? kotmányba leirják, hogy isten,haza,család akkor másnaptól vetem a keresztet, szent lesz minden ami magyar és csinálok 3 gyereket? Lóf...t (direkt sarkitok)
Gátlástalanság. 8 évig támogatták ezt a senkiházit. Ki kell fizetni. A fideszről meg a nemzetiekről ordit, hogy a szocikon kivűl már csak egy dologtól félnek jobban: a versenytől. innen pedig egyenesen következik az egész feudális berendezkedés. Belterjes, alulképzett banda akik éveken keresztül csak höbörögtek, belekötöttek az élőfába is és várták a hatalmat. Csűrhe. Úgyhogy álnaivitás még a gondolata is annak, hogy na majd ők nagyot alkotnak.

Minnél többet lesznek hatalmon, minnél többet rombolnak - annál nagy lesz az ellenhatás is. (Hatás-ellenhatás) Nem a politikában, az utcán. Miért hiszi mindenki azt, hogy a szélsőségek megerősődnek akkor az szélsőséges politikai pártok szavazataiban nyilvánul meg? El lehet azt személyesen is intézni. És akkor majd álnaivan lehet megint feltenni a kérdéseket.

Már rég nem Orbán (fidesz) hatalmáról szól a történet.

menőmano 2012.10.18. 18:30:02

Bocsika! lemaradt)

Némelyeknél totálisan hiányos az elegancia, a kultúra.
Szerintem.
:(

atti.atti 2012.10.18. 18:30:14

A polgári oldal nem roppan meg, mert nekünk nem a forintok és segélyek az értékeink, hanem a nemzet, a 15milliós magyarság, a Kereszténység! Ez tart minket össze és ez erősebb bármilyen külföldi balliberális támadásnál!

Ezért október 23.-án ott leszek én is a Békemeneten, hogy kiálljak a miniszterelnököm Orbán Viktor mellett!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Hajrá Fidesz, hajrá Viktor!
Veled vagyunk Viktor!

satibi 2012.10.18. 18:32:58

@Kandeláber:
re Monti kormány/Olaszország

Senki sem mer hozzányúlni a szerzett jogokhoz és szavazókat veszíteni. Most hallottam, hogy egy Itáliába férjhez ment magyar (aki a Malév római irodájában dolgozott hosszú éveken át), 3 évig kapja a fizetése 80%-át az olasz államtól segélyként. Mivel a Malév csődbe ment és ő munkanélküli lett...
Jogállam.

inreallife 2012.10.18. 18:33:23

@Khal Drogo: az a probléma, hogy a gazdasági sitmulus akkor működik, ha hat a gazdaságra. amcsiban sem jön már be az eq3. mert nem hat. a magyar gazdaság halott. egy kis stimulustól lófasz nem változik. még nagyon minimálisan sem. az opel meg az audi elteszi a pénzt, amit a jelentéktelen méretű gazdaság noszogatása hoz a konyhájára, igazából annyi látszik meg majd az adataikon, hogy 3-mal több autót adnak el havonta. ettől nem állnak vissza az 1 műszakról a 3 műszakra...

magyarország stimuláló képessége minimális. pláne, hogy minden külföldi zsidó kézben van. csak nekik csinál mégtöbb lóvét, 1 db munkahelyet nem fog jelenteni, 1 ft adóval több nem fog befolyni. orbánék nem értenek a gazdasághoz, alapszinten sem. bemondásokra játszanak. matolcsy meg mindig tud valamit bemondani. lassan a fedáksárinál tartunk...

amúgy hullanak már a levelek magyarországon? mintha nem látnék imf megállapodást...

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 18:34:04

@menőmano: "Némelyeknél totálisan hiányos az elegancia,"

Nyilván nem elegáns az anyázás, de a sunyiság sem emeli ki a jólvasaltságot.

dr. Balta$ár 2012.10.18. 18:34:13

"a DTSH tulajdonosa elmondta, a helyszínre érkező szakértő saját elmondása szerint még soha nem dolgozott olyan rendszerrel, amit ott talált. A lefoglaláshoz a cég rendszergazdájának segítségét kérték. Állítólag a 24 óra alatt, mialatt a helyszínen voltak, összesen egy adatbázist és egy fájllistát sikerült lementeni, azonban a hatóság emberei nem keresték konkrétan az illegális tartalmakat...

A szervereken kívül a könyvelést is lefoglalták még szeptember ötödikén, azonban ehhez sem nyúltak a mai napig sem: ez akkor derült ki, amikor a cég tulajdonosa visszakérte a hatóságoktól, hogy le tudja rendezni az esedékes adóügyeket – aminek végeredményét a lefoglaló hatóságnak, a NAV-nak fog benyújtani. A panaszokra a hivatal nem reagált, pedig a tulajdonos írásban jelezte, hogy pótolhatatlan dolgok vannak a szerveren...

A szerverek valószínűleg csak porosodnak valahol, mivel a NAV felhívta a cég tulajdonosát, és kérte, hadd vigyék vissza a szervereket, mivel nincs elég áramuk, nem tudják még bekapcsolni sem a szerverparkot
Kérték azt is, hogy a cég rendszergazdája legyen jelen, mivel a szakértő nem ért hozzá..."

:)))) hungarisztán ! qva joooo. a jól működő okos hivatalok :)))

index.hu/tech/2012/10/18/lefoglaltak_de_nem_tudjak_bekapcsolni/

etwas kultur muss sein 2012.10.18. 18:35:14

@szoja122: Én személyesen is ismerek fideszes törzsszavazókat. Olyanokat, akik a kezdetektől a fideszre szavaznak. Nos, ezek közt is akadnak olyanok, akinél most elszakadt a cérna. Ők legközelebb a jobbikra fognak szavazni.

(Mondjuk szvsz itt jön a bökkenő: ha a szükség úgy hozza, simán feláll egy fidesz-jobbik koalíció 2014-ben. Ez lesz csak az igazi pofára esés a fideszgyűlölő jobbikos szavazóknak.)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 18:36:16

@atti.atti:

atti.atti 2012.01.23 01:30:30
"Még egy dolgot ne feledjen senki aki itt előre temet! A Fidesz kiválóan műveli az érzelmi politizálást és az érzelmekre ható politikai kampányokat amik gyakran felülírják a racionalitást és akár a valóságot! "

atti.atti 2012.10.18. 18:36:17

Egyet pedig megtanulhatnának végre a balliberálisok. Tudom, hogy ők egymást ölik és acsarkodnak békeidőben is, pláne ha gond van.

A nemzeti-polgári oldalt minél jobban támadják annál jobban összetart! Minél jobban acsarkodnak és gyűlölködnek Orbán Viktor ellenében mi annál jobban védjük őt! Vannak még jó sokan a miniszterelnök úr mögött, nehéz lesz átverekedni.
Hála a Jó Istennek már Orbán Viktor is jóval keményebb mint 2002-ben.
Végsőkig harcolunk a miniszterelnökünkért, hogy visszatérítse a nemzetet az 1944 előtti Keresztény, nemzeti útra!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.18. 18:37:05

Gyors kerdes: aki tisztaban van tettei kovetkezmenyeivel, elore atgondolja azt, tudja, hogy mit csinal, az valtoztat-e kethetente azon , amit mondott???? Ir-e kethetente uj torvenyt, stb???

Mert jelenleg az alabbiak latszanak:
1. az emberek hulyenek nezese, az emberek arcaba hazudas ( Meg mosolyognak is hozza)
2. hiteltelenek
3. szakmailag nem ertenek a dolgokhoz
4. csak ellentetet kepesek szitani, aki nincs velunk az ellenseg
5. meg pofatlanok is

Kombi 2012.10.18. 18:38:12

@dr. mesterseges szinezek: Nem kifejezetten őrá gondoltam, de én felnőttként éltem a régi rendszerbe és már akkor utáltunk bizonyos embereket akik még mindig mernek tanácsokat osztogatni, akkor is mindig elmagyarázták az akkori Únió dolgait, hogy az
miért jó nekünk, minden elmagyaráztak, de egy önálló gondolatot, másfajta megoldást nem hallottam egyiktől sem, csak a saját zsebjüket tömögették.
És mi minden évben egy kicsit rosszabul éltünk hozzájuk képest.
És azt mondták, hogy nem vagyunk elégé becsvágyók és tehetségesek, pedig csak mások átvágásából, hazudozásból, elárulásából nem akartuk gazdagabbak lenni.

Én a környezetemben nem ismerek egyetlen Fideszest sem aki meggazdagodott volna, de jó pár semmirekellőt aki most is ugyanolyan jól él adócsalásból mint régen, azt igen.

inreallife 2012.10.18. 18:40:50

@atti.atti: jól nézz körbe, mert kevesen lesztek. ugyanis orbán már védhetetlen. amit tett az kb az ország megrontásával egynértékű. sőt, nem vagyok benne bizots, hogyha egyenlőségjelet tennék orbán és gyurcsány közé, akkor az gyurcsányra nézve lenne hízelgőbb....

orbán megbukott. mind államférfi, mind irányítói, mint döntésképességben. nem 2014-ben, már most. és innen nincs visszaút. mostmár hiába megy le kutyába, már senki nem hiszi el neki, hogy valaha is képes lesz a recesszióból kiemelni az országot. márpedig ez jövőre sem fog menni, hiába van itt a merci. és hiába az idei alacsony bázis, jövőre mégkisebb lesz és utána megint. nem lehet évekig tartó reccesszióban sikert kommunikálni... lejtőn van a faszi a gazdasággal együtt. mégha a faszit ki is rántjuk, a gazdaságot nem tudjuk...

inreallife 2012.10.18. 18:43:59

@SzélsebesVelorex: aki eddig a fideszre szavazott, és eddig nem szaladt vissza az mszphez, az mind a jobbikra fog szavazni. eddig az mszp nyert a fidesz veszteségéből, innentől már a jobbik. 700 milliárd ide vagy oda, kevés lesz és újabb szavazók fognak távozni. és igen, még eljön az a nap, amikor valakit nyíltan összevernek az utcán egy fideszes kitűző miatt...

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 18:44:22

@Kombi: "Én a környezetemben nem ismerek egyetlen Fideszest sem aki meggazdagodott volna, "

Tán szélesebbre kéne venned az egységsugarat.

És az sem árt, ha nem mindent adott pillanat forintegyenlegén keresztül nézel (bár egyre kevésbé jönne ki jól ebből is a Fidesz), mert ha úgy teszel, semmivel se leszel különb, mint Lendvai 19000 forintos "kormányváltójáért" önként megvakuló nyugdíjasai.

A polgár - tán ismerős e szó - nem kurva. Jobb helyeken.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 18:45:04

@inreallife:
Merci? Igen, az IS.

Meg Audi, Suzuki, Győri édes, Denso, Philips, Orion, Pick, Herz.....stb.. szóval?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 18:47:12

@atti.atti:

atti.atti 2012.01.23 01:30:30

"Még egy dolgot ne feledjen senki aki itt előre temet! A Fidesz kiválóan műveli az érzelmi politizálást és az érzelmekre ható politikai kampányokat amik gyakran felülírják a racionalitást és akár a valóságot! "

nu pagagyí 2012.10.18. 18:47:43

@atti.atti: Nem kérünk az 1944 előtti állapotokból. Remélem a következő kormány a jövőre koncentrál. A pudvás huszadik századot tartsd meg magadnak.

atti.atti 2012.10.18. 18:48:08

@inreallife:

Látom Ön se érti, hogy minket nem a forintok tartanak össze, hanem a közös értékeink, ha azon múlik, hogy a kommunisták és a degenerált liberálisok ne jöjjenek vissza, hogy 50% az ÁFA akkor inkább mint, hogy azokat az ateista nemzetietlen embereket viszontlássam.

Egyébként ha önök annyira szeretik a forintokat(nyilván jobban mint a nemzetüket), akkor számomra az is elfogadhatatlan, hogy az msz(m)p friss programja szerint a középosztály megadóztatásából fizetné a fogatlan prolik és a cigányok segélyét és a bankok és külföldi vállalatok terheit enyhítenék. Ehhez csak gratulálni tudok!
De ez mindig jól ment az értékteremtő középosztály munkájából eltartani a tehetségtelen prolikat és cigányokat.

inreallife 2012.10.18. 18:49:24

@Nyekenyóka.: a merci idén +3%-ot adott a gazdaság növekedéséhez. úgyhogy valójában egy akkora recesszióban van az ország, hogy évekig kitart. nem egy sokszerű recesszió ez, mint 2008 év végén, hanem egy durván kivéraztetett ország recessziója. a megtakarítások most nem pattintják vissza a gazdaságot a padlóról, mert nincsenek. ez kérlek egy bődületes évekig tartó összemenés. orbánék nem mernek kicsik lenni, ezért mondtak 5% feletti gdp növekedést. én pontosan látom egy százas skálán a teljesítményüket. eddig a 0 és az egy között állnak. 50 kell ahhoz, hogy elgondolkodjak a maradásukon...

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 18:50:41

@atti.atti: "ha önök annyira szeretik a forintokat"

Számtalanszor említettem már: nyertese vagyok az egykulcsos szja-nak. Ennek ellenére szeretnék öt percre maradni Orbánnal és egy kanál vízzel.

nu pagagyí 2012.10.18. 18:52:37

@atti.atti: Közös értéketek a cinizmus és a gátlástalanság.

atti.atti 2012.10.18. 18:52:41

@inreallife:

2008-ban sokkszerű recesszió???

Nem annak az eredménye, hogy a válság előtt 2007-ben mikor minden Kelet-Európai állam 4-12%-al emelkedett akkor a magyar 1,7%-al??? Nem annak az eredménye, hogy 2006-ban a világgazdasági konjunktúra idején a Világ legmagasabb 10,4%-os hiányát produkáltuk???
Nem annak, hogy még a kádárék se adósították el annyira az országot mint az utódpártjuk kormánya 52%-ról, 83%-ra???

atti.atti 2012.10.18. 18:56:20

@inreallife:

Kevesen meg nem hiszem, hogy lennénk, az ellenzék soha a büdös életben nem tud annyi embert az utcára vinni mint a polgári oldal.

Az én lakóhelyemen pedig 3 időközi választás is volt 2010óta ahol a Fidesz 50% felett kapott mindegyiken.

szoja122 2012.10.18. 18:56:20

@SzélsebesVelorex: Biztosan ismersz, elhiszem, de a közvélemény-kutatások az ellenkezőjét mutatják, különösen most a szondáé.

Egy éve alig csökkent a Fidesz előnye, pedig azóta történt egy és más...

Kombi 2012.10.18. 18:57:23

@dr. mesterseges szinezek: Keresd a dolgok mögött az érdeket.
Magyar érdeket, vagy idegen érdeket találsz-e és ha magyar vagy könnyen tudsz majd dönteni, hova állsz.

inreallife 2012.10.18. 18:58:49

@atti.atti: baszhatod a közös értékeidet, meg a pajaidat, ha a kölkeidnek nem tud kaját adni, kikötik a villanyt a házból, és elárverezik azt. egy szegény család még ezzel is számol, de mit mondasz a középosztálynak? akik most szegények. mert a családfőnek nincs munkája, asszonyka meg keres minimálbér felett valamennyit. számlákra sem elég. az isten fizesse meg, az kevés, ha éhes az ember.

tudod mit mondanak az okosok, amikor az afrikai erdőirtások ellen kéne fellépni? hogy nem lehet. mert éheznek ott az emberek. és amíg éheznek, addig az sem érdekli őket, hogy üvegházhatás meg ilyenek. ez itt a probléma. az eszmétől nem laksz jól. a magyar háztartások jórésze 90 napon túli csúszásban van a számláival. ezek a családok hogyan szavaznak szerinted? pár hónap és földönfutók lesznek. 18 hónap van még a választásokig. a családok 25%-a el fogja veszteni a lakását....

index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/20/tizezrevel_szorjak_a_devizahitelesek_lakasait/

itt egy másik idézet:

"Bár a végtörlesztés ekkor már véget ért, március és június vége között is folytatódott a nem fizető hitelek arányának dinamikus emelkedése a magyar bankszektorban. Az első félév végén a lakossági hitelek 16,3%-a volt 90 napon túli késedelemben (NPL-ráta) a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett adatai szerint, szemben az egy évvel korábbi 11,0%-kal. "

mond miről beszélsz hagymázasan, hogy kereszténység meg értékek?

tölgyes 2012.10.18. 19:02:03

@török gábor:
Kedves Gábor!
Ön szokta emlegetni, hogy ilyenkor a tendencia számít. Márpedig a nyár közepén az Ipsos szerint megállt a csökkenés. A fidesz - MSZP elkezdett erősödni és lassan megint kialakul a kétpólusú választási harc esélye. Vagyis az ami ellen az ellenzék másik pólusának nincs igazán ínyére. Ráadásul a Milla és Bajnai ottani szereplése és ellentéte az MSZP-vel szembe megy ezzel a "trenddel", így ellenzéki oldalon megint kiéleződtek az ellentétek, amiket szintén nem mért az Ipsos.
Én változatlanul azt valószínűsítem, hogy szoros küzdelemben dől majd el a harc a két nagy párt között és valószínű, hogy a leosztás csak kisebbségi kormányzást tesz lehetővé. Győzhet az ellenzék, de ez kevés lesz. A Jobbikkal a fidesz nem fog koalícióra lépni. Az MSZP pedig nem szerez akkora többéget, amennyi a többségi kormányzáshoz kell.

szoja122 2012.10.18. 19:03:15

"Bentlakásos iskolákban tanítaná mosakodásra a cigányokat Vona"

"Bentlakásos iskolákban kellene oktatni a cigány gyerekeket, mert ez az egyetlen mód arra, hogy közelebb kerüljenek a többségi társadalomhoz - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona szerint a cigányok most abnormális mintákat adnak át egymásnak, aminek véget kell vetni."

www.origo.hu/itthon/20100910-vona-gabor-bentlakasos-iskolaba-kuldene-a-cigany-gyerekeket.html

Az egyik legfontosabb emberi jogot vonná meg ezzel. Tipikus fasiszta, ha tetszik náci eszme.

Épp ésszel ilyet egy ember nem mond.

Mit gondoltok kedves jobbikosok a cigányok önkényt és dalolva adnák oda a gyerekeiket?
Legalább annyira szeretik azokat mint bárki más (persze valószínűleg a jobbikosok kivételével).

Háború lenne, nagyságrendekkel megszaporodna a bűnözés, gyilkosságok 10 ezreit indítaná be.

Ezt akarjátok?

Tudom a válaszotokat.
Igen ezt.
A célotok a cigányság (is) teljes kiirtása.

Szégyen!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 19:04:02

@tölgyes:

"A Jobbikkal a fidesz nem fog koalícióra lépni."

Miből gondolod? Akkor kikkel fognak ha muszáj lesz?

inreallife 2012.10.18. 19:04:44

@atti.atti: magyarázhatod, 2009-ben aszem lengyelország kivételével az összes eu ország recesszióba esett. kétségtelen, hogy az mszp elbaszta és mi mégnagyobbat estünk, de ez sokkszerű volt. ami viszont most van, az nem az. és igen, az eu többi országában növekszik a gdp, tehát semmi sem akadályozhat minket abban, hogy mi is növekedjünk. tavaly megvolt a 3% alatti hiány, ergó már csak egy normális gazdaságpolitikányira lettünk volna a növekedéstől. helyette úgy vagyunk -1%-ban, hogy merci idén beindult és 3%-ot tett hozzá a gdp-hez!!!! ez tudod azt jelenti, hogyha elhalasztották volna az indulást, akkor 5% körüli recesszióban lennénk indokolatlanul. mármint a rossz gazdaságpolitika az indok. ezt kérem orbán elbaszta, a matolcsy átverte. és még most sem meri kibaszni, mint macskát szarni, mert még mindig azt hiszi, hogy az a kisebb rossz, hogy matolcsyt hagyja tovább garázdálkodik, mint beismerni a hibáját. erkölcsből is megbukott...

nu pagagyí 2012.10.18. 19:05:37

@atti.atti:
"elfogadhatatlan, hogy az msz(m)p friss programja szerint a középosztály megadóztatásából fizetné a fogatlan prolik és a cigányok segélyét "

Az adóból nem csak ezt fizetik, hanem a csemetéd suliját és egyéb hasznos dolgot.

Meghat a rettegésed középosztályi státuszodért. Hogy érthető legyen, a középosztályba máshol, teljesítménnyel lehet bekerülni. Középosztálybeli az, aki bármilyen ésszerű adóztatás mellett képes akkora jövedelmet elérni tudása és tehetsége révén, hogy anyagilag és szellemileg független lehessen, maga irányítsa a sorsát. Aki állami pátyolgatásra szorul nem középosztálybeli. Így Te a középosztály nagyobb adóztatásának haszonélvezője lehetsz a (saját szavaiddal) "fogatlan prolik és a cigányok" társaságában.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:07:09

@Kombi: Meg is érdemled, hogy Viktor jobbágya légy.

Kombi 2012.10.18. 19:08:06

@dr. mesterseges szinezek: Majd ha az adócsalókat, minimálbéren robotoltatókat is kezded utálni akkor bővebben társaloghatunk.

török gábor 2012.10.18. 19:08:10

@tölgyes: "A fidesz - MSZP elkezdett erősödni és lassan megint kialakul a kétpólusú választási harc esélye." - nincs vitánk, én is ezt látom.

inreallife 2012.10.18. 19:08:35

@atti.atti: mondanám, hogy kevésbé érdekelnek az ismerőseid. mondom is. statisztikailag akkor ti kurva jó arcok vagytok, és megint 50% feletti fidesz győzelem lesz. gyakorlatilag a felmérésed nem reprezentatív, és 3 főből országos mintára leadott becslés a középtől való eltérése olyan 100% körül van... :)

a helyzet az, hogy az mszp és a jobbik is már lassan hibahatáron belül van a fideszhez képest. és még 18 hónap van hátra...

gyurcsány is megbukott az öszödi beszéddel, mégis 2 év kellett, amíg kibaszták, mint macskát szarni. orbán most bukott meg, és 2014 már a mocskának a feltakarításáról szól...

inreallife 2012.10.18. 19:10:50

@szoja122: a szondába sose bízz. vagy nagyon bénák, vagy manipulálják az adatokat. mediánt nézz, az mérvadó, a többi nem számít. lehet a szonda most hozta egálba a számait, hogy nagyobb eséseket tudjon mutatni 1-2 hónapon belül...

Hertelendi 2012.10.18. 19:11:29

@dr. mesterseges szinezek: Szeretném a figyelmedbe ajánlani, hogy a viktor nevű már nem tényező a magyar politikában. Ő még azt hiszi, de ez már csak a látszat.
Már a jobbosok is érzik...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 19:12:41

@inreallife:

Mikori a legutóbbi medián felmérés? Azok alig mérnek...kb. talán nyár eleje volt az utolsó.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:13:43

@Kombi: Nem vagyok róla meggyőződve, hogy bővebben szeretnék veled tárgyalni, ui. ezt a színvonalat bármelyik buszmegálló s'ájcisapkás kubikosai hozzák, csak őszintébben.

nyünyüge 2012.10.18. 19:13:53

@atti.atti:
hajrá.hajrá
viktor.viktor

(a félreértések elkerülése végett, ezek nicknév javaslatok).

etwas kultur muss sein 2012.10.18. 19:14:03

@szoja122: A kvk sokat mutat, de keveset is egyben (és nem is kell elhinni mindent). Ugye az látszik, hogy az elmúlt 2 évben csökkent a fidesz népszerűsége, de a jobbiké nem nőtt, viszont az mszp erősödik. Szerintem az mszp erősödése leginkább annak tudható be, hogy OV felhergelte azokat a szavazókat, akik inkább mszp-sek voltak korábban, de 2010-ben nem mentek el szavazni, illetve a jobbik (ha egyáltalán tényleg igaz az, hogy nem erősödik, vagy csak alig) veszthetett szavazatot az unióellenességével. Környezetemben nagyon sok olyan jobbik szavazó van, aki multinál dolgozik (jellemzően mérnöki, vagy legalábbis irodista munkakörben), és ezek marhára nem örülnek a 'lépjünk ki az EU-ból' szlogennek. Sokan egyfajta menekülőutat, ('ha minden kötél szakad') látnak az emigrációban, és hát ők nem fogadják kicsattanó lelkesedéssel, hogy a jobbik inkább rombolná az EU-s kapcsolatokat, mint építené.

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.10.18. 19:14:20

hajrá értelmiség! még adósítsátok el az országot! aztán ha baj lesz, ti húztok nyugatra :D

Ouroboros 2012.10.18. 19:14:27

@politologus: Aki az országnak szurkol, az ezen kormány mielőbbi bukásának szurkol. Ezek bebizonyították, hogy nem tudnak nemhogy jól, de sehogyan sem kormányozni. A gazdasági kár is fölmérhetetlen, de a legnagyobb kárt szellemiekben okozták. Az alaptörvényen többet kellene pofozni, hogy valódi alkotmány legyen, mint amennyit a kommunista alkotmányon kellett. Persze nem ez a megoldás, hanem végképp eltörölni, és ideiglenes jelleggel visszaállítani a régit, míg vállalható, népszavazással megerősített új nem születik. És nem véletlenül emlegetem az alkotmányt, mert az jelképes esszenciája e gátlástalan rablóbanda dúlásának.

Minél hamarabb buknak, annál hamarabb kezdődhet a rendteremtés, az ország újjáépítése. Ezért nem lehet nekik szurkolni. Aki nekik szurkol, az ország ellen szurkol.

inreallife 2012.10.18. 19:15:58

@szoja122: a cigányok a 21. század pestisei. meg mellesleg a tetvek lakhelyei. egész egyszerűen szét kell zúzni a kultúrájukat, az integrációt pedig el kell felejteni. el kell szakítani a gyerekeket a családjuktól. azért, hogy a támogatásokat az étkezésükre és a tanulásukra legyenek fordítva. alkalmatlanok a cigányok a 21. századi gyereknevelésre. a középkorba elment, hogy összebasztak egy 10-20 fős családot és szekérre pakolták magukat, a 21. században ez nem megy. és azért kell a családjuktól jó távol oktatni őket, hogy még véletlenül se lopni, baszni és henyélni tanuljanak. ez a lényeg. kulturálisan kell felszámolni és beolvasztani a cigányságot...

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:16:15

@Hertelendi: Sajnos még sok kárt tud okozni addig, amíg az utolsó szög is a koporsójába kerül.

kvadrillio 2012.10.18. 19:16:50

"
Orbán: nem jóléti állam, hanem munka alapú társadalom épül
A jóléti állam Nyugat-Európába sem fog visszatérni, mert nem versenyképes, helyette a munka alapú társadalmat kell kiépíteni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestben, ahol az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusán angolul elmondott felszólalása után nyilatkozott a rendezvényre akkreditált magyar újságíróknak.

Ma, 14:50 | Frissítve: Ma, 15:11
[A+ A-] [Nyomtatás] [Küldés e-mailben] Ossza meg!

"Fel kell készíteni közösségeinket a jövőre. Félreértés az, hogy a válság elhárítása után folytatódhat az az európai élet, ami azelőtt volt. A válság után semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt, és nekünk abban a jövőben kell helytállnunk. Erre biztatom az EPP minden tagszervezetét" - mondta Orbán Viktor.

HIRDETÉS

A miniszterelnök az MTI kérdésére válaszolva kifejtette, mit takar a kongresszusi beszéde elején tett kijelentése, hogy nem lehet azokkal az eszközökkel válságot kezelni, amelyek a válságot okozták. Rámutatott, hogy a pénzügyi spekulációkra épülő gazdasági növekedés korszaka lejárt, pénzügyi szolgáltatási manőverekkel nem lehet helyettesíteni a tényleges termelő és értékteremtő munkát. "

OK !!!

AKKOR MENJ A KŐFEJTŐBE KAPSZ EGY CSÁKÁNYT, OSZT TANULJ MEG RENDES KÉTKEZI MUNKÁT VÉGEZNI A PÉNZÜGYI ÉS TÁRSADALMI MANIPULÁCIÓK UTÁN VIKTOR !
MUNNNNKAALAPÚÚÚÚ TÁRSADALOM ÉPÍTGETÉSE CÉLJÁBÚÚÚL !
BAROM.

AMIT MEG EDDIG ÖSSZEHARÁCSOLTÁL, MAJD SZÉTOSZTJUK A NÉP FIAI KÖZÖTT !

Blogger Géza 2012.10.18. 19:17:58

Most komolyan nem értem, miről beszél Török Gábor. hol vanak itt látható jelei bármiféle "megroppanásak". Hónapok óta emelkedik a Fidesz népszerűsége

" a kormánypárt idei legjobb eredményét érte el, "

index.hu/belfold/2012/10/18/ipsos_erosodott_a_fidesz_es_az_mszp_is/

, senki nem lépett ki, nem látszanak újabb repedések. Valószínűleg a mostani csomag után sem az EU, sem az IMF nem jöhet azzal, hogy túl magas a várható hiány, egy gazdaságpolitikailag nyugodtabb időszak jöhet.

Az elmúlt hónapokban a Jobbik (Szegedi Csanád ügye), az LMP (itt ünneplünk, hol ünneplünk, kettészakadunk-e) és az MSZP háza tájáról (Mesterházy inkább tüntetőleg otthon marad, és nem tüntet) is sokkal zavarosabb hírek röppentek fel.

Hertelendi 2012.10.18. 19:17:59

@dr. mesterseges szinezek: De az idő már nekünk dolgozik!!!!
És a cigány ellen!

inreallife 2012.10.18. 19:18:07

@Nyekenyóka.: nincs muszáj, új választásokat kell kiírni. ha muszáj, akkor menjenek az mszphez. a zsidó főnökeik majd kiegyeznek, hogy milyen arányban lophatják el az ország vagyonát....

Kombi 2012.10.18. 19:19:00

@dr. mesterseges szinezek: Méltó szellemi társa vagy Gyurcsánynak.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:19:34

@lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló: Itt marad nektek Viktor, ő majd elmondja, hogy nincs baj, sőt direkt minden nagyon jó, és permanens a győzelem a permanens forradalomban, és boldogok lesztek, és rendeztek a tiszteletére egy békemenetet, ha kell, hetente, a nyugdíj, az oktatás, az eü, minden békemenetből lesz finanszírozva.
Várod már e kánaánt, ugye?

inreallife 2012.10.18. 19:21:38

@Nyekenyóka.: jobb oldalt, ha nézed a cikkeket és mész fölfelé, a tetején van egy pártpreferenciák link. gábor mindig frissíti a felméréseket.

ha nem találod, akkor itt nézd meg:

docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AoLnDrKA6fV8dEJvUFRBLUZ3cThkcjlMYS05eDcyemc#gid=0

1 év alatt szépen ereszkedik a fidesz. még eldob 10 százalékot jövőre és jöhet a választási költségvetés....

nu pagagyí 2012.10.18. 19:24:13

@kvadrillio: Ha hihetünk Orbán víziójának, meg kell tanulnunk ingyen dolgozni a munkaalapú társadalomban.

inreallife 2012.10.18. 19:24:52

@Ouroboros:

"Aki az országnak szurkol, az ezen kormány mielőbbi bukásának szurkol. "
az ellentéte is igaz. aki az országnak szurkol az nem akarja az országot megint az mszp kezébe adni. ez itten a probléma.... :)

Hertelendi 2012.10.18. 19:25:03

@Blogger Géza: Gejza te már azt mondasz amit akarsz...emelkedik a fidesz, dübörög a gazdaság, ti meg süllyedtek lefelé...
Hadovázz nyugodtan, a kutya se figyel már rád!

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:26:14

@Kombi: Konkrétan amikor Fletó erodálta az országot, pont ugyanolyan hülye csápolóknak magyaráztam el, mekkora szervilis droidok, mint amilyen most te vagy.
Ha agyat és brossúrát cseréltek, észre se venni, hogy bármi változott - ez a magyar közéleti paritás, az unterszimmetria elve.

Ouroboros 2012.10.18. 19:26:39

@inreallife: Ezeknél majdnem mindenki jobb. Az MSZP is jobb. A „majdnem” csak és kizárólag a jobbik miatt lett odatéve.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.10.18. 19:27:18

Mennyi is Török Gábor kilója?:)) Amúgy csontosan!:))

inreallife 2012.10.18. 19:27:30

@nu pagagyí: nem hiszek ógermán istenekben, ahogy nácik tették annó.

amúgy miért náci az, aki azt mondja, hogy a cigányság törvényenkívüli életmódja káros a magyar társadalomra?

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.10.18. 19:30:01

@dr. mesterseges szinezek: a kánaán már eljött! sok hitelt vettünk fel!

hitel=kánaán!

hajrá magyar értelmisssség!

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:30:34

@Hertelendi: Dolgozhatna keményebben is ez az idő. Legalább Anikó próféta kedvéért.

inreallife 2012.10.18. 19:31:20

@Ouroboros: az mszp rosszabb. ők a dolgozó emberektől vették el a pénzt, lásd progresszív adózás, és széosztották a nyugger, cigányok és munkanélküli hadak között.

természetes az akkori munkanélküliek mihaszna léhűtők voltak. a válság utáni munkanélküliek más kalap alá esnek. ettől függetlenül az aktívoktól elvettek az inaktívaknak osztogattak pénzt. nem szabad attól elvenni, aki megdolgozott érte. olyan sokat amúgy sem kap....

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:33:49

@lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló: Most azt hiszik a Cetelem (legalább funkcionális) analfabéta bepalizottjai, hogy hízelegni akarsz nekik. Persze lehet, hogy éppen magadnak.

inreallife 2012.10.18. 19:33:55

@Blogger Géza: ehhez mit szólsz?

index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/18/orban_volt_embere_is_beallt_bajnai_melle/

mintha alakulna valami. ha bajnai tényleg nem a millára hajt, hanem csak egy árnyékkormányt alakít ki, bármilyen bejegyzett párttal hónapok alatt az élre kerülhet. pláne, ha jobboldalra definiálja a pártját...

szíj 2012.10.18. 19:35:19

@abrakadabra40: Azt azért ne felejtsd el, hogy ezek az eredmények egyszeri bevételekből jöttek. Mnyp vagyon, pld. Meg az ágazati különadók, amiket ki kellett volna már vezetni a rendszerből.

Ez olyan, mint amikor eladod a családi ezüstöt, hogy visszafizesd a lapostévére felvett áruhitelt.

Blogger Géza 2012.10.18. 19:36:16

@Hertelendi: Igen, látom, te sem figyelsz rám, azért is írogatsz nekem. :)

Ouroboros 2012.10.18. 19:37:14

@inreallife: Ez egy szempont. Vagy igaz, vagy nem (inkább nem), de ha még igaz is volna, ennél a társaságnál akkor se tudtak volna rosszabbak lenni.

Mondom, ezek csak azért nem a legalja, mert ott van a jobbik. Azok nemcsak gátlástalanok, hanem eleve rosszindulatúak és pszichopaták is.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:37:22

@inreallife: "természetes az akkori munkanélküliek mihaszna léhűtők voltak. a válság utáni munkanélküliek más kalap alá esnek."

Ahhoz képest, hogy más kalapa alá esnek, a munkanélküli politika 20 év legméltánytalanabbja.

Mielőtt elkezdenéd magyarázni, hogy nem is, elárulom, hogy életem egy szakában a foglalkoztatási törvény volt a munkaeszközöm.

inreallife 2012.10.18. 19:37:29

@atti.atti: tessék itt a legújabb telitalálat:

"Viszlát, étkezési jegy, nem adnak jövőre a munkáltatók

"Senki nem fog 51 százalékos közteher mellett cafetériát adni a munkavállalóknak. Az egészségügyi hozzájárulás mértékének drasztikus emelésével lenullázza és jelentéktelenné teszi a kormány a béren kívüli juttatásokat" - jelentette ki a Pénzcentrum.hu kérdésére Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a cafeteria lefejezése jelentős jövedelemcsökkenést fog eredményezni."

penzcentrum.hu/karrier/viszlat_etkezesi_jegy_nem_adnak_jovore_a_munkaltatok.1034298.html

csak szólok, nagyon sok embert ismerek, aki ezekből eszik a hónapok végén. valszeg számlákat sem fizet sűrűbben ettől az intézkedéstől. éheztessük csak az embereket...

Kombi 2012.10.18. 19:38:16

@dr. mesterseges szinezek: Ha te mondod, hogy szervilis droid vagyok, meg Viktór jobbágya, meg buszmegállói színvonalú melós, akkor az biztosan úgy is van.
De én legalább magyar érzelmű és szellemű ember vagyok, nem
is tudom hogyan téveszthettelek téged Gyurcsány méltó szellemi társának, amikor te ellene blogoltál, most meg az ö volt csapatát véded.
Jó lenne, ha eljutnál egyszer egy olyan szintre amikor valaki kiáll a másik mellett akkor is ha az bajban van.
Szólj, akkor majd folytathatjuk.

nu pagagyí 2012.10.18. 19:39:46

@inreallife: Mert egy egész népcsoport pestisnek minősítése, kultúrájának lenézése, gyerekeinek elszakítása családjától és a többi hasonló duma az náci duma. Bár lehet, hogy magad sem érted saját magad, annyira primitív vagy. Előbb tanuld meg két kannán eljátszani egy fakanállal a Monti-csárdást, aztán beszéhetsz kultúrális fölényről.

inreallife 2012.10.18. 19:39:52

@Ouroboros: elolvastad a gazdasági programjukat? mármint a jobbikét? melyik része volt "gátlástalan" "rosszindulatú" és "pszichopata"?

vagy mi volt az, ami benned ezt az érzetet keltette?

Blogger Géza 2012.10.18. 19:42:28

@inreallife: Mondjuk 14 éve szakítottak, ennyi erővel Fodor Gábor is "Orbán volt embere", és mennyi minden történt azóta... Az Orbán-Urbán szakítás sem volt ismerteim szerint fájdalommentes. Amúgy azóta Urbántól egy sort nem olvastam a magyar gazdaságról, eléggé visszavonul az üzleti szférába. Lehet, hogy most ő is oligarcha akar lenni. :) Amúgy egy értelmes fickónak tartottam a 90-es években, reméljük, nem hülyült el.

Az mondjuk megfigyelhető, hogy Matolcsy sokakban felnyomja a vérnyomást, és nála sokan érzik jobbnak magukat. :) (Én sem vagyok egy nagy Matolcsy fan.)

A magyar pénzügyminiszterek elég sűrűn váltották egymást. Bár Matolcsy nem "sima"pénzügyminiszter, de én OV helyében megfontolnék egy váltást, még a választások előtt. Pusztán hatalomtechnikai okokból sem lenne egy rossz lépés.

inreallife 2012.10.18. 19:43:18

@dr. mesterseges szinezek: szerintem is kibaszás a recesszióban a munkanélküli segélyen spórolni....

nu pagagyí 2012.10.18. 19:43:36

@Kombi: Gratulálok a nemzeti érdeket megtesítő Mercedes buszokhoz, amellyel az Ikarusokat lecserélitek. Nemzeti érdek a értelmezésetekben az, ha a magyar nemzeti valutát a saját zsebeitekbe tömhetitek. Az ország érdeke mellékes.

3dom'f'speech 2012.10.18. 19:43:56

wishful thinking, gáborkám, wishful thinking :)

egyébként pedig, mi van, balliberráltak, most ezen miért nem veritek a nyálatokat?!

www.hetivalasz.hu/itthon/kdnp-s-kepviselo-lanyaval-kampanyol-a-milla-55665

pedig ez iszonyú gáz, hogy még egy jó arcot sem tud találni a párezres anarchista hőbörgő banda és amit a jobboldalról elcsennek azt is jogellenesen használják

Blogger Géza 2012.10.18. 19:44:41

@inreallife: Ezt már az előző adóemelésnél is mondogatták, nem kell bedőlni minden "fenyegetőzésnek".

Ouroboros 2012.10.18. 19:44:56

@inreallife: Legfőképpen a nemhivatalos lapjuk, a kuruzischer.beobachter, de minden nyilvános szereplésük is, amit láttam.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:46:18

@Kombi: "De én legalább magyar érzelmű és szellemű ember vagyok,"

Jól van, kedves Háth-Bizony János, de szorítsd erősen az árvalányhajat, mert ha kicsúszik a seggedből, a többi Háth-Bizony János még idegenszívűnek néz, és agyonver, az lévén az egyetlen dolog, amelyhez tehetsége van.

dr. Balta$ár 2012.10.18. 19:46:47

minden politikus bűnöző !!!

nu pagagyí 2012.10.18. 19:47:03

@Blogger Géza: A sajátmaga teremtette káoszt már csak Matolcsy tudja átlátni. Utódja sajnos azzal a két számmal, hogy bevétel=x, kiadás=y, ahol y>>x, semmire sem menne.

Hertelendi 2012.10.18. 19:47:38

@Blogger Géza: Gejza nem csak én nem figyelek rád, de nem csak rád, orbánra sem...
Megvárjuk, amíg kijátsza magát, aztán....

dr. Balta$ár 2012.10.18. 19:48:56

a fides mafiát meg kell semmisíteni !

minden perc kormányzásuk évtizedekkel veti vissza az országot !

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:49:36

@nu pagagyí: Coca Cola: nemzeti ital, mert a Viktor is megitta.
Traubi: a tuggyukkik gyártják.

tede 2012.10.18. 19:50:23

Azért jellemző, hogy beindul 1,5-2 év után szinte automatikusan a károgás meg mindenki okoskodik, hogy ő megmondta és persze, hogy semmi nem jó. Ez néha igaz és néha nem. Ezzel szemben aki akar, most tud jobban keresni és nem az a szituáció, mint a szocik idejében, hogy a világ egyik legmagasabb elvonásával sújtottak mindenkit, aki átlagot meghaladóan merészelt keresni.
Érdekes, hogy szinte alig olvasni olyanról, hogy valaki többet és jobban akar dolgozni, hogy kihasználja a mostani lehetőségeket. Ellenben az ugatás már a csapból is folyik az egykulcsos adó és a családi adókedvezmény ellen, pedig senki nincs elzárva a lehetőség elől, hogy kihasználja bármelyiket is.

Ouroboros 2012.10.18. 19:50:48

@dr. Balta$ár: From your lips to God's ears.

tölgyes 2012.10.18. 19:51:32

@török gábor:
Kedves Török Gábor!
Az MSZP számára kimondottan jól jönnek ezek az ATV-ben lezajlódó viták a Milla füves szóvivújével. Bajnai meg felmászhat a Milla hátán az MSZP miniszterlnökjelöltségébe. Nem biztos, hogy sikerül de próbálkozik, mert a többi balodali csoportosulással nem fog semmire se menni.
A kérdés csak az: szavazót hoz vagy visz Bajnai az MSZP-től, mert az Ő nagy szakértelme is csak üres mitosz.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:53:55

@Hertelendi: Itt volt Rodosz, megmutatták, hogyan tudnak és akarnak ugrani.
Azt elfelejtették említeni, hogy az ugrást vertikálisan gondolták, a könnyebbik irányba, de a bemutató alapján világos.

hoplita 2012.10.18. 19:54:29

@SzélsebesVelorex:
Nem lesz fityisz-Jobbik koala...ez nem gázáremelés.:))
Nincs napirenden.
Illetve lehet, de az a fityisz megsemmisítésével végződik.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 19:56:02

@tede: "Ezzel szemben aki akar, most tud jobban keresni és nem az a szituáció,"

A reálbér csökken annak is, akinek megmarad a munkája, de hajrá, nyomassad a full kretént!

tölgyes 2012.10.18. 19:56:13

@török gábor: A fő kérdés az: sikerül-e az MSZP-nek összegyűjtenie maga mögé a mai ellenzéki szavazókat. Emiatt folynak már most is csatározások. Itt is "több frontos harc" van kialakulóban.

hoplita 2012.10.18. 19:58:03

@atti.atti:
Te tényleg ilyen hülye vagy?
Szegény anyád..:DDD

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 20:00:29

@tede:

Ja, lehet menni közmunkázni meg 3 műszakozni a gyárba nettó 80ért. Még mérnökök is vannak, akik ennyiért robotolnak, mert egyszerűen NINCS jól fizető munka ma Mo-n, ha nincs protekciód.

tölgyes 2012.10.18. 20:01:45

@hoplita: Egyetértek: Nem lesz Fidesz-Jobbik koalíció. már csak azért sem, mert a Jobbik nagyon bizonytalan politikai alakulat..még ez is előfordulhat - nem szükségszerű, de lehet - hogy nem éli túl a 2014-es választásokat...mert a borsodi térség szavazói visszamnnek az MSZP-hez:).

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 20:04:22

@Nyekenyóka.: Szerinte padlóra került belföldi kereslet és növekvő munkanélküliség mellett kéne többet dolgozni.
Szerencse, hogy se kávénk, se tengerünk, így nem tölteti fel egyikkel a másikat.

Blogger Géza 2012.10.18. 20:05:54

@nu pagagyí: Azt azért lássuk be, hogy Magyarországon legalább 30 éve y>x, és talán pont most, Matolcsy idején a legkisebb ez a különbség.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.18. 20:06:51

De hol van ilyenkor aszékelyek és Balt, hogy megvédje a Szent Kormányt? :O

nu pagagyí 2012.10.18. 20:10:36

@tede: Egy rohadt nagy gond van. A szuper alacsony személyi jövedelemadó hatása nem látszik sem a fogyasztáson, sem a beruházásokban, sem az üzleti szféra virágzásában. Aki degeszre keresi magát (a mai időkben közpénzből, persze) az nem igyekszik a világrekord Áfával és termékadóval sújtott magyar kereskedőtől megvásárolni az árut, inkább külföldön lendíti fel a helyi gazdaságot. A szegényebbeknek meg (az ország 80%-a) csökkent a reálbére, ők csak kiflit és angol használt ruhát vesznek. A munkaalapú gazdaság forrásai sajnos kiszikkadtak a Münchaunseni gazdaságpolitika hatására.

Blogger Géza 2012.10.18. 20:12:08

@tölgyes: 15%ot másfél év alatt 5% alá vinni szinte fizikai képtelenség. (Pláne úgy, hogy múltkor 5% alatti mérésnél kaptak 14%ot) Ahhoz kb azt kéne, hogy az összes jobbikos vezetőről kiderüljön, hogy vagy zsidó, vagy cigány, vagy Moszad-ügynök. :)

tölgyes 2012.10.18. 20:12:51

@nu pagagyí: Bár csak ekkora x-y közötti különbséget produkált volna a kormányzat 2002-2010 között és csak ekkora káoszt. Ma talán a fejünk se fáájna.
Bajnai egyébként biztosan kiszámíthatóbb lenne. Elszedné a maga pénzét kertelés nélkül: "Csak semmi cicó, ide a pénzt."

nu pagagyí 2012.10.18. 20:13:55

@Blogger Géza: Nem mondanám. Ha nem lopták volna el az MNYP-t, akkor a hiány már 90% lenne. Ez a kormány nem költ semmivel sem kevesebbet, mint elődei, csak még látszata sincs.

apanna 2012.10.18. 20:14:32

@dr. Balta$ár: Egyszerű a képlet. Nincs szakemberük. Ha informatikával kapcsolatos munka van, külsős segítséget kérnek. Soxor ingyen.....
És hidd el, ez nem 2 éve van így.

tölgyes 2012.10.18. 20:14:58

@Blogger Géza: Még kiderülhet:):):):). Egyébként igaza van. Én is valószínűsítem a kisebbségi kormányzást...

Kombi 2012.10.18. 20:15:41

Nem árt, ha mindenki tudja, régi SZ-Únióban azért volt elviselhető
az élet nálunk, mert a magyarok a saját útjukat járták, a szovjetek sokáig ellenkedtek, de aztán elfogadták, később mindenhol másolta.
A mostani E Únióban, próbálja a Fidesz ugyanezt megtenni, most megint kapjuk a pofonokat, ezt is ki kell bírni.

apanna 2012.10.18. 20:18:02

@tildy:): Persze, hogy.
Gyurcsány sokpontos bejelentései hetente újabb ötletekkel...

tölgyes 2012.10.18. 20:18:09

@nu pagagyí: Lopták?? Visszavitték a költségvetésbe azt, ami Önnek nem jelentett semmi garanciát, mert már garanciáért is az államhoz fordultak.:)

nu pagagyí 2012.10.18. 20:19:17

@Kombi: Románia is maga útját járta, mégsem volt elviselhető ott az élet.

mókáné 2012.10.18. 20:19:25

@török gábor:

""A fidesz - MSZP elkezdett erősödni és lassan megint kialakul a kétpólusú választási harc esélye." - nincs vitánk, én is ezt látom."

Én pedig arra emlékszem, amikor az M1- ben nagyon érdekes ciklust jósolt, hogy ennyi párttal milyen színes időszaknak nézünk eléje. Aztán nem így lett.

Gyakorlatilag eltolódott az arány a Fidesz irányába és akkor én mégis most azt mondom, hogy nincs igaza @tölgyes: úrnak sem, mert ez nem 50:50%- os arány a két párt között. Nincs így.

apanna 2012.10.18. 20:21:23

Idáig nem volt olyan kormány,amelyik nem jutott el erre a mélypontra....

hoplita 2012.10.18. 20:21:39

@tölgyes:
Ja...:(
Énnél azért értelmesebb embernek gondoltalak, hogy ezzel a faszsággal jössz.
A fityiszed lényegesen több ostoba maszopos prolival büszkélkedhetett a vizitdíjas néphülyítés óta.

Vö. 10 fityiszes szavazóból hatnak még egy nyomorult érettségije sincs.
A mi szavazóink jó része 35 alatti....a 18 évesek között már mi vezetünk.
Viszlát, kriptaszökevények...:DDDD

nu pagagyí 2012.10.18. 20:24:38

@tölgyes: Nem kellett garancia, főleg állampapírba fektették a pénzt, bízva abban, hogy az állam lejáratkor visszafizeti a hozamokkal együtt ugyanúgy, mint mondjuk Möbius karvalytőkésnek. A Fityisz állam azonban annyira szereti népe egyszerű gyermekeit, hogy inkább ellopta a pénzüket és azt hazudta, hogy azt nem is ők fizették be saját bruttójukból.

Kombi 2012.10.18. 20:24:44

@nu pagagyí: Ne hasonlítsd össze a két utat, ott tönkretették a mezőgazdaságot, itt fejlesztették és meghagyták az egyéni érdek szűk mozgás terét.

jjulie 2012.10.18. 20:26:30

@hoplita:

jaj lúzer, a sok hozzádhasonló aki tovább örökítette a nyomorát létrehozott egy újabb lúzernak született réteget

jobbikfertőzött lúzerek jobbikfertőzött gyerekei

nagy kaland, légy büszke a nyomorodra

nu pagagyí 2012.10.18. 20:28:26

@Kombi: Itt most úgy teszik tönkre a magyar gazdaságot, hogy már kalapunk sincs, amivel koldulhatnánk.

jjulie 2012.10.18. 20:29:05

@hoplita:

ne örülj, a te időd soha nem jön el

majd ha beállsz fideszcsicskának vamelyik fidesznagybirtokra, az lesz a te a helyeden, nincs már messze

márta)) 2012.10.18. 20:30:14

egyenes beszéd és a hozzáértés hiánya"

Na. Igen! Ebből van elege a nagybetűs nép egy hatalmas csoportjának.
A hozzá nem értésnek pedig következménye, az elszegényedés, s az, hogy nem működik a gazdaság.

Morzsol, morzsol) Nem kell csodálkozni, hogy csökken a kormány támogatottsága.
Igaz, a közvélemény kutatások (most) némi emelkedést mértek, kevés. úgy gondolom.
:)

Puncás Margit 2012.10.18. 20:30:32

Nem baj, lassan kihullanak a sorból a diktatúrában felnevelkedett politikusok, és ezután már remélhetőleg lesz remény.

nu pagagyí 2012.10.18. 20:36:30

Lassan az egész magyar gazdaságot stratégiai vállalattá kéne minősíteni a MALÉV-hoz és a Gyulai Húsüzemhez hasonlóan. Enyhén szólva ez a két év nem volt egy sikertörténet.

jjulie 2012.10.18. 20:38:53

@nu pagagyí:

viszont csúfos bukta, csúfos fideszféreg bukta

inreallife 2012.10.18. 20:39:39

@nu pagagyí: ne viccelj. most már azt is meg kell érjük, hogy a cigányok kultúrális fölényben vannak hozzánk képest? hogy mondhatsz ilyen hülyeséget?

az igénytelenség és a bűnözés a cigányok kultúrája. hitványak. és akik védik őket azok is.

paneltacskó 2012.10.18. 20:41:01

Orbán már 2010-ben megbukott, sőt... Remélem a szocik többet nem fognak kormányozni, meg a fidesz sem, bár ez hiú ábránd.

inreallife 2012.10.18. 20:42:02

@Ouroboros: konkrétumot ember, ez csak általános elutasítás....

Balt 2012.10.18. 20:48:11

Lehet, hogy tavaly, vagy akár tavalyelőtt év végén még elhittem volna ezt az "elemzést" TG-től. Ma már nem hinném...

aszekelyek 2012.10.18. 20:48:49

@nu pagagyí: már megint kezded? Möbius-szal mi a baj? Ő miért ne birtokolhatná a magyar államkötvényket ? Azt is csak bizonyos más karvalytőkés birtokolhatja ? Mi az , hogy nem kellett garancia ? Egy nagy pacihimbáltat nem kell!! Egy olyan hosszú távú szerződésben , akkora összegről már hogy ne kellene ? Hülyék nem kérnek csak garanciát , hogy látják egyszer a pénzüket. Azok meg a túloldalon laknak.... irgum, burgum! Tisztességes üzletben igen is van garancia. Amikor még nem ekkora gazemberkedés ment, jól megnézték, hogy inek adnak hitelt, akkor tőlem 5-szörös fedezetet, garanciát kértek és az épülő objektumra is rátették a zálogjogukat, záradékban, a japán kölcsönt nyújtó bank részéről. Amit vissza is fizettem hibátlanul. Hol adnak valamit garancia és fedezet néálnkül? Mi a garancia arra különben, hogy visszakapják a pénzt? Ez a svindlerség mottója volt, hogy nem kell, adjunk fedezet és garancia nélkül, jelentsük be, hogy slussz, és követeljünk a közpénzből nagyaon nagy banki feltőkésítést.

márta)) 2012.10.18. 20:55:47

"a józan ész pártján".
Igen. Mondjuk nem lenne hátrány, sőt talán valamiféle előrelépést jelentene, a magyar politikában.....
:)

nu pagagyí 2012.10.18. 20:55:53

@aszekelyek: Nem értetted mit írtam, így terjedelmes cáfolatod a semminek szólt.

aszekelyek 2012.10.18. 20:58:09

@szoja122: akik igénylik azok hadd menjenek azért , ha nincs otthon egy lavór se vagy meleg víz , tüzelő... de minden cigánygyereket nem kell beterelni.

vona átesett a ló túloldalára. Egy bentlakásosban kapnak enni is a gyerekek, van ahol az se biztosított.... Szóval a lehetőséget nem kell elvonni , csak a hülye kötelezést kell kiirtani , amit ez a marha ordibál...

Balt 2012.10.18. 21:01:22

@Akitlosz: :))) És az a vicc, hogy TG önmeghatározása szerint nemzeti liberális. (Vagyis Fideszes.) Nem tudom mire vélni a dolgot, talán valami terelés. Semmi olyan nem történt ezekben a hetekben (a Safarov-eset óta, ami tényleg kínos fiaskó, bár meglepően ezen se buktak sokat), ami ilyet mondathatna. Bajnaira láthatólag fel vannak készülve, bár arra talán mégse, hogy ilyen - már-már a 2009-es "kiválasztását" idéző - balfaszkodás közepette bukkan elő újra. :))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.10.18. 21:03:43

"A konkrét gazdasági lépéseknél ugyanis a választók szemében fontosabb lehet két dolog: a hitelesség és a hozzáértés. Ezen a két területen bukott meg leginkább az előző kormány, és mintha itt roppanna meg éppen a mostani is."
Gábor!
Ezt tényleg csak ilyen körmönfontan mered leírni?! Komolyan mondom, hogy élmény téged parodizálni... :)

aszekelyek 2012.10.18. 21:07:41

@dr. mesterseges szinezek: no és kinek szabad meggazdagodnia? - már csak hogy tudjuk...

@nu pagagyí: hát hogyne ... ?? :) Itt a legtöbb olvasó tudja , hogy főleg én nem értek itt hozzá:))

Ez de szánalmas T kitől lopta el, akkor mondd meg azt! N evezd meg , ki tulajdonát vette el , aki szerinted lopott ???
Talán nem az én pénzemről kértek engem rendelkezni? Ahogy azelőtt alig két évvel a férjemet hagyták szintén szabadon dönteni a visszalépésről és azt senki nem nevezte lopásnak. Na ehhez mit tudnál hozzáfűzni? Miért lopás az egyik engedély a visszalépésre és miért nem az a másik ?

korábban ulrike 2012.10.18. 21:09:23

Megroppant, nem roppant? A'szem én is, igen.

A Fidesz súlypontja, hogy a gazdaság stabilizálódik-e, az ellenzéké pedig az, hogy képes-e összefogni. Az elmélet (és gyakorlat) szerint az győz, aki saját súlyponti dolgát képes megvédeni, a másikét meg meghiúsítani.

Világosan látható, hogy a gazdaság nem stabilizálódik - más szóval romlása nem állt meg -, sőt ellenkezőleg. Ez a külső körülményekre ráerősítő saját hibája a Fidesznek, nem ellenzéki behatás. Az is valószínűsíthető, hogy 2013.-ban - eredetileg az elrugaszkodás éve - sem fog. Érzi is a Fidesz a bajt, és tudja a józanabbja, nem igazán tud már mit kezdeni a gazdasággal bármennyi Matolcsy csomagot is lőjenek fel a világűrbe, már senki nem hisz benne. Innen a kapkodás, zöldségek beszélése, stb. Ezért a Fidesz a védhetetlen védelme helyett az ellenzék súlypontjának ellehetetlenítésére koncentrál már jól láthatóan:
- szirén énekek (pl.: "túl adóztatjuk a szegényeket", hogyan jutott ez eszükbe, és miért most);
- a választási szabályok oly módon történő alakítása, hogy bátorítsa az összefogni nem hajlandókat, s akadályozza az összefogást, s kirostálja a rizikósnak ítélt rétegeket (regisztráció, indulási szabályok, frakció alakítási szabályok, stb. Van esély ez ügyben Fidesz sikerre. Ha az ellenzék elég okos, és ez sem sikerül a Fidesznek, akkor jobb, ha állás után néznek sokan. Ezt is tudják.

De a lényeg az, s ezért értek egyet TG-vel a megroppanást illetően, hogy e megroppanás azt jelenti, 2/3 ide, 2/3 oda, támogatottság ide, támogatottság oda, immár nem a Fideszen múlik az eredmény, akárhogyan is alakítgatja a választási játékszabályokat. Innentől kezdve az ellenzéken múlik, ha képesek összefogni, nyerhetnek, míg a Fidesz már nem lesz képes a gazdasági helyzet alakulásából profitálni.

dr kíváncsivagyok 2012.10.18. 21:09:32

@Blogger Géza: "Most komolyan nem értem, miről beszél Török Gábor. hol vanak itt látható jelei bármiféle "megroppanásak". Hónapok óta emelkedik a Fidesz népszerűsége "

valóban,..már Én is kezdem megszeretni Őket ...
Hol élsz , Te baroromarcú ?!

nu pagagyí 2012.10.18. 21:09:46

@Balt: Mindegy, hogyan választódik ki, aki leváltja ezt az elfuserált bandát. Lényeg, hogy nem kérünk már belőlük. Vonuljanak vissza az összelopkodott birtokaikra, vigyék Kerényi képeit, csapják hónuk alá a turulmadarat. Otthon húzzanak csizmát, hogy ne legyen ganés a zoknijuk és fogják meg a kapanyelet, persze csak addig, amíg nem kapnak idézést a bíróságtól nagy értékre, bűnszövetségben elkövetett tevékenységükért.

tölgyes 2012.10.18. 21:09:56

@knausz: Önnek igaza van. Ma nincs még holtverseny, vagyis a fidesz fölénye még mindig nagy, de mint látjuk: sokan dolgoznak azon, hogy ez kisebb legyen, sőt megforduljon. Hogy ez sikerül, az nem zárható ki. Mégse várok olyan vereséget, amelyikben az MSZP képes többségi kormányt létrehozni. Ez pedig inkább a fidesz meletti érv.

szoja122 2012.10.18. 21:10:44

@SzélsebesVelorex: Igaz, de nem még annyi látható, hogy a Fidesznek elegendő embere van az újraválasztáshoz.
Reméljük 1.5 év elegendő lesz ennek megváltozásához. De akkor is kérdés van e normális ellenzék aki leválthatná?
Persze a jobbik kivételével bármelyik erő relatíve jobb.

márta)) 2012.10.18. 21:11:13

hvg.hu/itthon/20121017_Rogan_Antal_interju_Matolcsy_csomag

"Rogán beismerése: A szegénység velünk maradt "

**

Mondjuk, azt senki sem gondolta/gondolhatta komolyan, hogy egycsapásra megszűnik.
De azt sem, hogy csak fokozódni fog.

aszekelyek 2012.10.18. 21:12:51

@SzélsebesVelorex: üdvöz légy vászonautós ! :)

tölgyes 2012.10.18. 21:13:12

@hoplita: Nem tudom. Én azt látom, hogy a Jobbik a korábban kizárólagos és maszív MSZP bázisokon tört előre, miközben a fidesz is erősödött, a választáson résztvevők aránya pedig nem volt magasabb az átlagosnál... Ezért én ugyan nem minősítem az Ön szellemi képességeit, de ezen gondolkodnia kéne egy kicsit.

szoja122 2012.10.18. 21:13:38

@aszekelyek: Az igénylés más, de erőszak nélkül.

nu pagagyí 2012.10.18. 21:13:38

@aszekelyek: Nem kértek, zsaroltak. A TB nyugdíjból való kiebrudalással. Talán rémlik még?
A pénz, amit az MNYP tagok befizettek a saját pénzük volt, a bruttójukból vonta le és utalta pénztárukba a munkáltató.

komissarlajos 2012.10.18. 21:13:50

@Blogger Géza: Megint itt vagy te idióta fidesznyik?

Balt 2012.10.18. 21:14:34

@kacsasult: Erre én is kíváncsi lennék... A KÉSZ a szakmában közismerten Fideszes cég. És nem hinném, hogy most látnák jónak "váltani", mert majd a milla-szoli-Bajnai tömeges építőipari megrendelésekkel tömi őket... Vagy TG felcsapott náluk projekt managernek? :))

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.18. 21:15:20

Én is inkább leírom egyértelműen amit gondolok.

Ez a poszt egy hülyeség. Attól, hogy a kormány (ún.) ellenfelei gyűléseznek, gyalázkodnak, nincs semmi törés. Gazdasági nehézségek vannak, rossz lépések is bőven, törés nincs. Ez is csak egy hozzájárulás a mesterséges izgalom keltéshez. Mert az van, semmi más nincs.

török gábor 2012.10.18. 21:15:24

tanulságos olvasgatni a mai kommenteket. most a következők miatt vagyok hülye:
egyrészt túl későn vettem észre, ami már régóta nyilvánvaló,
másrészt olyat vettem észre, ami nincs, nem létezik.
egyrészt milyen alapon írom azt, hogy a Fidesz politikai eredményeket ért el,
másrészt milyen alapon írom azt, hogy megroppant.
egyrészt fizetett fideszbérenc vagyok,
másrészt pedig magát nemzeti liberálisnak (=Fidesz) hazudó valami, bizonyára komcsi.
ja, és persze olyan egyrészt-másrészt nyelven beszélek, ami érthetetlen és értelmetlen :)

szoja122 2012.10.18. 21:15:52

@inreallife: Az ilyen gondolkodásmód a pestis!

tölgyes 2012.10.18. 21:16:38

@nu pagagyí: A költségvetési adatok romlásában 1998 óta egyre növekvő mértékben játszott szerepet a manyup.. vagyis a manyup indulása óta növelte a költségvetés instabilitását, miközben garanciát nem adott a nyugdíjak kifizetésre. (Jellemző, hogy a biztosítók épp ennek garantálását követelte a kormánytól.)
Az állampapírok egyre növekvő mértékű vásárlására pedig a válság után ösztönözték őket, de ez már magában is az állami költségvetésre való fokozott támaszkodást jelentette.

komissarlajos 2012.10.18. 21:17:05

@márta)): Nagy tévedés! Rogánnál nem maradt a szegénység! Gyere el Balatonlellére és meglátod az ő sanyarú nyomorúságát. A fél Honvéd utca az övé. Ja, hogy te csóró lettél a FIDESZ miatt. Oszt' jó napot!

márta)) 2012.10.18. 21:20:18

Csütörtök délután hivatalosan is megalapították a Haza és Haladás Egyesületet, amelyet Bajnai Gordon vezet,"

A lap értesülései szerint az egyesület tisztségviselői a lehető leghamarabb megteszik a bírósági bejegyzéshez szükséges jogi lépéseket, a szervezet pontos céljáról és lehetőségeiről pedig Bajnai Gordon fog bővebben beszélni a Milla október 23-i tömegdemonstrációján. "

Van a Bajnainak támogatottsága - amint azt a "kutatások" is jelzik- , átíródhat az ellenzéki oldal, ha esetleg egy új pártban gondolkodik.
:)

nu pagagyí 2012.10.18. 21:21:05

@Frady Endre: Nem rossz! Amúgy én szeretem TG-t, mert olyan jót lehet vitatkozni semmitmondó posztjai kapcsán. Bár ez a mostani konkrétabbnak tűnik, mint a korábbiak. Már az arcvonalkiegyenesítést tartja a Fidesz csodafegyverének.

aszekelyek 2012.10.18. 21:21:21

@inreallife: dzsízösz, mámeg erkölcsi prédikációt tartasz? :))) LOL

graycivil 2012.10.18. 21:23:32

"Nemzetközi összeesküvés Orbán megdöntésére

Orbán Viktor szerint ha nincs a januári békemenet, könnyen lehet, hogy már nem ő a miniszterelnök, kormánya nem élte volna túl a támadásokat."

nol.hu/belfold/nemzetkozi_osszeeskuves_volt_orban_ellen

Nehéz megmondani, hogy ki a nagyobb barom: Aki mondja, vagy aki elhiszi?

F.Y!DESZ

poa ogapo 2012.10.18. 21:25:04

Török Úr! nincs itt gond!

Sólyom jogász Úr nemzetközi jogi (Komáromi hídon való fellépése) tévedéséről - aki nem létező jogszabályt alkotmányellenesnek minősít mert ő soha nem téved (regisztráció) - pár szóban nem elemezné?

tölgyes 2012.10.18. 21:25:06

@jjulie: Jaj zsülikém! Itt ne okosokodjon egy pancser bennfentes információkkal üzérkedő ingatlanspekuláns, aki még ebbe is belebukott..Így lett porszívóügynök..Ugrálás előtt szívassa ki a füléből a port, hogy hallja az diők szavát:):):):):)!

korábban ulrike 2012.10.18. 21:26:08

@török gábor: Meg nem is azt írja, amit kéne. Meg nem is úgy nem írja, ahogy kéne. Vagy nem kéne? Tök mindegy.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.18. 21:26:17

@török gábor:

Ha ezzel a kritikákat együttesen akarod semlegesíteni, sikertelen vagy. Ál-logikus, hogy ha egymásnak ellentmondanak, mind téved.

Balt 2012.10.18. 21:26:35

@nu pagagyí: Egy kis bibi, hogy ti sose "kértetek belőle". Tehát ez a kérdés nem releváns nálatok. A blogokon (és irl, épp ma győződtem meg róla) meg elenyésző azok száma, akik ex-fidesz-szavazók és most kígyót-békát kiabálnak rá. 3 ilyen pofával találkoztam eddig, akik állítólag Fidesz-szavazók voltak. (Nem voltam jelen, mikor x-eltek...) Annyi történt, hogy az évekig sunnyogó gyurcsány-bajnaisták már ki merik nyitni a pofájukat. :)

tölgyes 2012.10.18. 21:27:10

@graycivil: Az aki ezt a bejegyzést megírta. Vagyis Ön.:::))!

márta)) 2012.10.18. 21:29:02

@komissarlajos:

Ez egy nagyon érdekes komment. Nyilván a Rogán A. sem úgy gondolta, hogy nála maradt a szegénység.
Csak megpróbálja beismerni, azt amit egyébként is tud, és megél a társadalom egy hatalmas csoportja. és persze, az újabb elszegényedő réteg, kik mindennapjaikban csak vegetálnak. (a mantra) :(

Ja, hogy te csóró lettél a FIDESZ miatt."

hm. Ez még jobb. Hol írtam?

Egyébként ismerjük talán egymást, hogy tegeződik?? bátorkodik csórónak nevezni?
Ugye nem? Akkor. Ha kérhetem.
ott a pont.

tölgyes 2012.10.18. 21:29:09

@Balt: Ez nagyjából így igaz.:)

jjulie 2012.10.18. 21:30:31

@török gábor:

nemár gábor, engem most törtél össze

biztos voltam benne, hogy tök tudatosan írsz ilyen befejezetlen gondolatokat, kitompított élű mondatokat sokféle képpen érthető semmitmondással, mert provokálni akarsz vele, mivel ha nem ezt tennéd, nem lenne kommentfolyam

erre kiderülne hogy ennyi a tudományod?

nemár ez nem lehet

aszekelyek 2012.10.18. 21:30:59

@inreallife: no és mikor volt ő pénzügyminiszter? :) jelölt , az lehetett több is... a szóval a nem politikus bajnai , aki hova jó fenébe nem pozícionálná magát , ha egyszer neokon , mint jobbra ? - csapatában nyomul valójában de egyszer beszélt róla 14 éve Orbán is.

Tyűűű , ez az tán az átállás... Mekkora csúsztatásokat képesek kreálni némelyek !

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 21:32:07

@aszekelyek: "no és kinek szabad meggazdagodnia? - már csak hogy tudjuk..."

Felcsúton vagy azon kívül?

jjulie 2012.10.18. 21:32:33

@tölgyes:

két fideszféreg összehajol, szép is ez, majd lesz rá bőven lehetőségetek a karanténban életetek végéig

nu pagagyí 2012.10.18. 21:32:33

@tölgyes: Csúsztatás amit írsz. A tagdíjak összege a csúcsévben 360 milliárd volt, az állami költségvetés meg 13-14 ezer milliárd. Elenyésző összegről beszélünk (költségvetés 2%-a). Nem a MANYUP okozott hiányt, hanem az ellátó rendszerek elmaradt reformjai. A Fidesz tevékenyen járult hozzá, hogy ne is lehessen azokat végrehajtani, ami még mindig jobb lett volna, mint az a koncepciótlan pusztítás, amit a Fidesz művel. A közt károsítja meg a szolgáltatások lenullázásával.

A Fidesz jelenlegi huszáros 3%-os hiánycélja, figyelembe véve az immár elkölthető tagdíjrészt 5%-os hiánynak felel meg, ahhoz képest, mintha továbbra is meg kellene takarítani a tagdíjak összegét.

tölgyes 2012.10.18. 21:34:16

@márta)):
Kedves Márta!

Sajnos a szegénység akkor is megvolt, amikor az MSZP nagyban osztogatta a kölcsönökből kapott pénzt, hogy ezzel szavazókat vásároljon. Sajátos ellentmondásképpen a szegényeknek szánt pénz - mert a kölcsönökből származott és rosszul használták fel - csak növelte a szegénységet.
Vagyis a szegénységet nem a fidesz találta fel és nem is ő csinálta. Volt! Nélküle is volt. Most pedig Önnek az a baja, hogy egy világválság közepén egy gyenge gazdaság ezt nem szünteti meg. Ez sajnos tartalmaz igazságot, de mint látjuk:a jóval gazdagabb országokban is nő szegénység. Sanos. Ez is mutatja, hogy itt nagyon nagy és mély a baj.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.18. 21:34:57

@török gábor: Nem ez itt a gond. Hanem hogy nincs kifejtve, hogy pontosan milyen eredmenyre gondolt.

Pozitiv eredmenyt , hat nem is tudom, szerintem nagyitoval kell keresnia mostani kormanynal. Szoval mik is azoka nyilvanvalo tagadhatatlan politikai eredmenyek?
Kibujni nem er, tetelesen johetnek, kivancsian varjuk:)

nu pagagyí 2012.10.18. 21:35:29

@Balt: Aki az volt, az már szégyelli bevallani. A haszonélvezők csekélyszámú körére szűkült a Fidesz támogatása.

aszekelyek 2012.10.18. 21:35:51

@dr. mesterseges szinezek: aztán kivel szemben méltánytalan? Aki fizeti azt is , meg az EU-IMF hitelt is ?

5 - 6 éve volt pár hónapig eü dolgozó barátnőm munkanélküli. Az első pár hónapban , egyáltalán nem kapott egy huncut fillért sem. Három hónapig biztos. A barátai adták a kenyérre valót is neki , meg a fiának.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 21:35:51

@inreallife: "Senki nem fog 51 százalékos közteher mellett cafetériát adni a munkavállalóknak."

Nagy biznisz lesz a zállamnak - folt helyett egy nagyobb lyuk a zsákon.

Balt 2012.10.18. 21:36:45

@török gábor: A manyup-históriával, a "nemzetközi helyzet fokozódásával", az IMF-hez visszasomfordálással, Schmittel, Szafarovval, az LMP szövetségkeresésével, a Közgéppel bármikor el lehetett volna adni a sztorit, de pont ma, amikor éppen frissíteni kell a Szonda oszlopát... ez vicces. :)

jjulie 2012.10.18. 21:37:03

@tölgyes:

jaj fideszférge, ezek nagyon harmatosak mint egy valódi sántaagy szülemányei, folyamodj gondolatmankókért a fideszféreg főhadiszálláshoz, mert iscsak egy harmatos kádárvakarék lófasz vagy

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 21:37:56

@török gábor: "olyan egyrészt-másrészt nyelven beszélek, ami érthetetlen és értelmetlen "

Uggyan dehogy, nagyon is érhető.

tölgyes 2012.10.18. 21:38:35

@nu pagagyí: Ugye tudja, hogy butaságokat beszél. Az a csak 2% azt jelenti, hogy nem 6% a hiány hanem 8%.. stb.. Ráadásul ezek a lassan növekvő százalélkok évről évre összegződtek 1998 óta.
1998 előtt a nyugdíjpénztár szufuicites volt. A manyup vitte át deficitesbe, amit a költségvetésből kellett kipótolni.

nu pagagyí 2012.10.18. 21:39:38

@tölgyes: Szegénység mindig lesz. Az a kérdés, hogy egy adott kormány hogyan viszonyul a szegényekhez. Fel akarja-e emelni őket (oktatás, átképzés, infrastruktúra építés, elmaradott területek fejlesztése), vagy inkább beléjük rúg és még ki is zsebeli.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 21:40:05

@aszekelyek: "aztán kivel szemben méltánytalan? Aki fizeti azt is , meg az EU-IMF hitelt is ?

5 - 6 éve volt pár hónapig eü dolgozó barátnőm munkanélküli. Az első pár hónapban , egyáltalán nem kapott egy huncut fillért sem."

Azzal szemben méltánytalan, aki nem hónapokig, de éveken át fizette azt is, meg a mindenkori hitelt.
Örülök, hogy segíthettem a tisztánlátásban.

tölgyes 2012.10.18. 21:40:51

@jjulie: Zsülikém!
Maga megmaradt bennfentes információkkal spekuláló ingatlancsinyovniknak.:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.18. 21:41:32

a töréspont 2011 november-december volt

megaszondtam akkor, hogy nem lesz semmi kijózanodás, semmi önkorrekció, csak fokozódni fog az agymenés, az aljasság

így lett...

török gábor 2012.10.18. 21:42:20

@Balt: az események nem önálló életet élnek, hanem egymásra épülnek a politikában. én azt érzem, lehet, hogy tévedek persze, hogy most őszre ért el oda a kormány, hogy a korábbi szavak, ígéretek, felépített rendszerek elkezdtek meginogni. és igazán nincs már hová lépni, csak az irracionalitás felé (racionális irracionalitás). a közvélemény-kutatások ebből a szempontból nem mérvadók, mert a hatás nem holnap lesz látható.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.18. 21:43:03

Megint egy viszonylag finom hangvételű írás TG-től.
Láttam az egyik első kommentet,hogy ezért nézik őt fideszesnek.
viktor soha az életbe nem vallaná be,ha valamit elbaszott!
Inkább dögöljünk bele csak neki legyen igaza.
És nem ügyesek csak pofátlanok és arrogánsak,mert egyelőre mindenhol ott vannak és mindent megtehetnek.

jjulie 2012.10.18. 21:43:31

@tölgyes:

újabb fideszféregkijelölő vizsgát tettél kádárvakarék?

akkor is a fideszfertőzöttek karanténjában fogsz megrohadni

nu pagagyí 2012.10.18. 21:43:39

@tölgyes: Miért pont a Manyup és miért nem mondjuk a pazarló egészségügy, vagy a lakáshitel témogatás? A kalapból tetszés szerint ki lehet húzni bármit. A mindenkori kormánynak arra kell törekednie, hogy a hiány minél kisebb legyen. Ha stratégiai okokból költ valamire, vagy lemond valamilyen bevételről, azt máshol spórolja meg.

aszekelyek 2012.10.18. 21:43:41

@Blogger Géza: azon verik a nyálukat, ehéten a parlamentben, hogy mérkell a z IMf ről szóló kampány, kormány kommunikáció. Amikor ők hazugságot, legalább ennyiért terjesztettek nagy sajtó spektrumban és minden módon, hogyaszongya a FIDESz bafagyasszaja nyugdíjat... és van képük most kinyit ni egyáltalán a lepcsest. Aki akkor befagyasztotta a nyugdíjat, az éppen a drága maszop volt. Csak örökké hazudtak.

@dr. mesterseges szinezek: erről az este hallottam Rogánt beszélni és bizony százalékosan még mindig jobban megéri nekik, mint azt bérrként odaadni. Így is:))

Bár Rogán azt mondta, a legjobb az lenne a dolgozóknak, ha azt bérként kapnák..., nem cafeteriában. Amikor nem érte meg, az akkor volt, ha éppen ez a téma, amikor bajnai bevezette a 98%-os adót a cafeteriára. Amit orbán szüntetet meg. :) ha most az Úniós bizottság nem xarakodik direkt velünk , akkor esze ágában sem lett volna ez sem , ami most jön rá. de nekik fontos a sok megszorítás. Ami elég , az nekik kevés.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 21:43:53

@tölgyes: "1998 előtt a nyugdíjpénztár szufuicites volt. A manyup vitte át deficitesbe, amit a költségvetésből kellett kipótolni. "

Véletlen, hogy 1998. az I. Orbán-kormány megalakulásának éve is, amely kormány valamiért nem volt motivált abban, hogy 0 forintnyi pénztár mellett is megvédje jól a nyugdíjakat, viszont a nyugdíjpótlással sújtott költségvetésben még lakáshitelek támogatására is talált forrást.

tölgyes 2012.10.18. 21:44:23

@nu pagagyí: Jaj! Ne menjen át demagógba!:) Ez a kérdés sajnos sokkal összetettebb és több hozzáértést kíván semhogy azt itt most el lehetne dönteni.
Egyébként mi a belerúgás? Az hogy dolgzni kell a segély helyett?

márta)) 2012.10.18. 21:45:19

Kedves Török Gábor!

Nincs ebben semmi különös, s nincs ezzel semmi probléma. Nevezték már Önt a FIDESZ szekértolójának is.
Megfigyelhető, hogy ha esetleg valaki nem találja a szavakat, pardon) nem tud elfogadható érveket mondani/írni, akkor a legjobb védekezés "a komcsi"-zás.

Mikor mások (talán) azt hitték, várták, hogy jön a Kánaán, Ön már akkor megírta, mennyire nem jó irányba mennek a dolgok, ami a kormány politikáját illeti.

megroppant" Nem tudom, de úgy gondolom, hogy ott a kormány háza táján sincs teljes egység.
?
politikai siker"

"Magyarország 2011. július 1-jén adta át a soros elnökséget Lengyelországnak. Varsóban Orbán Viktor magyar kormányfő átnyújtotta lengyel partnerének, Donald Tusknak az EU zászlaját és az elnökséget szimbolizáló stafétabotot, egy kis hordó tokaji bort ajándékozott Tusknak, amit a lengyel kormányfő egy karddal viszonzott. Tusk elmondta, hogy a lengyel elnökség alatti munkaebédeken „elsősorban magyar borokat fognak felszolgálni” "Magyar EU-elnökség (2011)"

Ezt biztosan sikernek lehet nevezni.

:)

Hát már bocsánat! Ön csak haladjon a megkezdett úton", mások meg szépen ballagnak Ön után. (már ami a szakmaiságot illeti) szerintem.
:)

Balt 2012.10.18. 21:46:32

@nu pagagyí: Nos, ma épp fültanúja voltam két beszélgetésnek. Nem ismertem a beszélgetők pártpreferenciáit, de az kb. kiderült, hogy semmit nem változott 2010 óta. Az MSZP-szavazó maradt az, a Fideszes ugyanúgy. Nem ismertük egymás ilyen szimpátiáit - sőt, jószerivel egymást se -, de a "heyzet változatan".

jjulie 2012.10.18. 21:47:56

@Balt:

jaj fideszférge, kapaszkod, ki ne sodródj, lehetsz még modell az utolsó fideszféreg szobrához

aztán majd mehetsz a karanténba megrohadni

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.18. 21:47:57

@török gábor: Ez a kormány mindig ott volt,hogy ezek a dolgok inogtak.
Az emberek meg fokozatosan vesztik el a türelmet.
Van aki tavaly van aki jövőre fogja.
Megnézed a vastagbőrt egy két régi fideszes eltűnt.
Mondjuk sajnos van utánpótlás.

tölgyes 2012.10.18. 21:48:46

@nu pagagyí: Nézze: ha az egészségügyi pazarlás, oktatási pazarlás stb. miatt lépnek akkor maga épp így kárál. @dr. mesterseges szinezek: A 98-as nyugdíjemeléssel az volt a baj, hogy az MSZP által beígért nyugdíjemelésnek nem volt meg a költségvetési fedezete. Akkor épp így solyt a hülyítés mint most. Lehetett volna nyugdíjat emelni: kölcsönből, de azt a fidesz - helyesen - nem vállalta fel.

aszekelyek 2012.10.18. 21:49:28

@Nyekenyóka.: ami késik , nem múlik. A lányom túrógombóca tartott fel oly sokáig:) Amit jött enni , anyához , mer anya csak egy van. Csöpp szabad idejében.

Nem a napköziben nőttek fel , kulccsal a nyakukban.

@török gábor: csak a szokásos , Gábor:) az elején írtad , hogy csapataink harcban állnak szerű a helyzet. A tiéd is az:)

6.Lenin 2012.10.18. 21:51:53

@ByA:

Rövid és világos összefoglalása a valós helyzetnek, szerintem is.

Azzal egészíteném ki, hogy talán már beindult a kampány/helyezkedés/puhatolódzás.

Szerintem ebben az időszakban semmit sem szabad komolyan venni, hiszen nem is annak szánták.

Ez most 1 előjáték a következő napok várható eseményeihez.
Helykeresés/reménykeltés/álmodozás.

jjulie 2012.10.18. 21:54:01

@6.Lenin:

hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát, hazudj magadnak orbániát

g_szakal 2012.10.18. 21:56:26

@tölgyes: Igen, ez a felosztó-kirovó rendszer... ha ebbe kevesebb pénz jön be, kevesebbet lehet szétosztani, de senkit nem érdekelne, ha olyan gazdasági állapotok lennének, hogy az állam megteheti, hogy kipótolja a kasszát, és a nyugdíjba ment manyup-tagoknak később kevesebbet fizet. Ezt hívják befektetésnek. Lemondok némi pénzről, és ez úgy jön vissza, hogy később kevesebbet kell kiadnom. Persze azt már nem tudjuk meg, megérte-e volna.

márta)) 2012.10.18. 21:56:40

@tölgyes:

Drága tölgyes!

Hol írtam, hogy nem volt szegénység? Volt.
A mélyszegénységet, a szegénységet maga a rendszerváltás "termelte" ki. Gondolom, azt nem Nekem kell megirni Önnek?,. hogy miért.
Ami most van, egy hatalmas nagy hab azon a bizonyos tortán. Magyarul! Az a társadalmi réteg, kik eddig talán még a középréteghez voltak sorolhatók - elszegényedett, tartalékait éli fel.
Egyébként menjen ki drága tölgyes úr a nagy betűs néphez, és tapasztalja meg a reakciókat, hogyan reagálják le a "történéseket". Hogyan élik meg mindazt amit röviden leírtam, és még ráadásként némelyek, hogyan élik meg a társadalmi kirekesztettséget. Ami (volt) csak most sokkal élesebb mint valaha.
Nem probléma, ha nem érti.

Úgy bizony! Nagyon nagy a baj. De , ha még Ön sem érti, akkor meg tényleg.
:(

aszekelyek 2012.10.18. 21:58:44

@dr. mesterseges szinezek: tökéletes meg nincs. Egyébként a hat hónap is méltánytalan , azokkal szemben. De legméltánytalanabb az , aki a munkanélküliséget csinálja. Elbocsátásokkal , kikényszerítette elvonásokkal. Aztán az elnevezi reformnak. Erre hatalmas adósságot még felvesz. Amiről egy agresszolga IQ-jával bíró is tudja, hogy növekedést gátol és munkahelyeket szüntet meg. Rátolni ezt, a legméltánytalanabb, erre a kormányra. No de lépten , nyomon csak ezt mívelik. Itt is.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.18. 22:00:00

@6.Lenin:

Márhogy most velem értsz egyet, vagy Törökkel? Valahogy nem jön át tisztán.

Ami azt illeti, hogy kampány, hát éppen ezt találom nagyon abszurdnak. Ez maga a hisztéria keltés. Annnyira nem akarják hogy az emberek képesek legyenek a valóságot nézni, hogy ilyenekkel kötik le szüntelenül a figyelmüket. A szobrok iránt már kezdett lankadni. Most választási kampány. Kettő között a közepén. Persze.

márta)) 2012.10.18. 22:00:22

Még annyit! Ha azt írná Kedves Török Gábor!
"maffia" talán némelyeknél nyerőbb lenne. gondolom.

:)))))

aszekelyek 2012.10.18. 22:01:28

@hoplita: ki ne találd , hogy a 18 évesek a legműveltebbek és legnagyobb tudásúak! Fogalmuk nincs semmiről. Erkölcsről különösen. Tisztelet a kivételnek.

6.Lenin 2012.10.18. 22:02:07

@jjulie:

Te és dr. bélsár már beleőrültetek a tehetetlenségetekbe.
Ez is már 1értelmű, pedig nincs is szakorvosi képesítésem.
Tök amatőr szinten is 100 %, tévedés kizárva.

Éljen Bajnai!
ahogy akar, csak minket hagyjon békén.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.18. 22:02:45

@jjulie:

Volt valaki egy másikban pár hónapja, az azt írta be hasonlóan, csak hosszabban, hogy pina. Mit mondjak, izgalmasabb volt, ha némileg kétséges is, hogy mire akart kilukadni.

márta)) 2012.10.18. 22:04:22

Na. Igen ! a "felső tíz" hogyan is érthetné meg a mély társadalmi problémákat.
Fel sem fogja? hogy hogyan élnek emberek, hogy a tápláló, minőségi ételeket, csak hirből? ismerik.... Nincs villany, nincs viz, nincs tüzelő.......... eddig is volt ilyen, csak most fokozódik.
Bármennyire is hihetetlen van ilyen.
hm?

márta)) 2012.10.18. 22:06:19

Röhej! Szerintem a Bajnai biztosan nem akarja @Lenin-t zaklatni.

:)))

márta)) 2012.10.18. 22:10:32

"Erdőtől a fát". Drága tölgyes ÚR!

:)

aszekelyek 2012.10.18. 22:11:14

@márta)): ezekre az évekre volt ez ütemezve.by mszp-szdsz , bajnai kormány. Amíg a rövid lejáratút kell fizetni és alacsonyan tartani a hiányt meg a z európai bizottság vegzálását is kezelni tudni, egyszerre. Ez a papírforma , kedves , ez a papírforma. Aki ennél jobbat vár, az erkölcstelen vagy nem komplett. A recessziót nem is említem.

@g_szakal: de tudjuk Hozzáértők már régen kiszámolták, hogy nem jó. Világbankiak.

@6.Lenin: kóstolgatnak? :))

@nu pagagyí: na ki emelte fel nálunk a szegényeket? -és ki tette lóvá őket? :)))

mert az mszp a legrondábban árulta el őket. Pont őket.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.10.18. 22:12:23

@nu pagagyí: Ja, mindig érzi azt, hogy mi mellé kell beszélni...
Amúgy az alábbi versemhez írt kommentárok között is megidéztem a szellemét:
fradyendre.blogspot.hu/2012/10/ki-ne-tapasztalta-volna-mar-meg-hogy.html
:)

márta)) 2012.10.18. 22:12:48

Jaj! Nem tudtam, hogy mit felejtettem el!

hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_EU-eln%C3%B6ks%C3%A9g_%282011%29

Mert Én ezt komolyan gondolom, és írom, hogy sikeres volt.

jjulie 2012.10.18. 22:14:04

@6.Lenin:

lófasz a fideszféreg seggedbe sántaagy

aszekelyek 2012.10.18. 22:14:16

@nu pagagyí: azokra gondolsz , akik lebeszélik , távoltartják , félrevezetik az itt befektetni akarókat? - remélem...

@márta)): pedig milyen remekül kormányzott nyolc évig a baloldal!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.10.18. 22:15:11

„Ööö… én nem merném kijelenteni, hogy egy járvány politikai hatása felmérhető-e abban az esetben, ha vagy van járvány, de tagadjuk, vagy nincs, de híreszteljük, hogy van, vagy egyéb helyzetet fontolgatunk. Érdemes a dolgot körbejárni, ugyanakkor elkerülni, de mindenképpen beszélni kell róla, háttérbeszélgetni és tiszteletben tartani a más véleményeknek ellentmondó vélemények arzenálját, mint olyat. Fontolva haladni még mindig jobb, mint fejetlenül fejjel rohanni a falnak, főleg akkor, ha az a fal egyrészt talán nincs is ott, ami persze újabb kérdéseket vet fel, amire hamarosan vagy kitérek, vagy nem, másrészt a fal lehet az a szilárd pont, ami mellé beszélve hallathatjuk másokat alig zavaró hangunkat. Szerintem…” /Török Gábor politikai elemző/ :)

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 22:15:23

@aszekelyek: "erről az este hallottam Rogánt beszélni és bizony százalékosan még mindig jobban megéri nekik, mint azt bérrként odaadni. "

De ez nem bináris digit, mert van egy harmadik állapota is, ami pont ugyanaz, mint a közterhek elől lelépőké, legyenek azok akár munkáltatók, akár munkavállalók, értéke: LFS.

6.Lenin 2012.10.18. 22:15:51

@ByA:

Bocs, természetesen a te összefoglalóddal értek 1et.

Nem tudható, hogy a háttérben kik is készülődnek még itt "honfoglalásra".
Aszófőn is volt 1, a jelentőségénél nagyobb "beszólási" kísérletnek tűnő valami.
Akkor többen felvetették, netán zászlóbontás előkészítése lehet a háttérben.
Tátong némi űr itt-ott. Pl. nemzeti-liberális + igazi baloldal, de lehetne még baloldali-nemzeti-liberális-nyugatnak piszkosul elkötelezett valami csoportosulás is.
Fantázia kérdése csupán.

Sokaknak nagynak tűnik a jelenleg bizonytalannak képzelt tábor. Lehetne miből meríteniük (reménykednek benne sokan)
szerintem.

Lesz itt mostanában vészharangzúgás, dicshimnusz + minden.

Blogger Géza 2012.10.18. 22:18:29

@nu pagagyí: Tovább ha nagyanyámnak kereke lenne, ő lenne az omnibusz. Nem az a kérdés, mi lenne, ha, hanem hogy mi van a valóságban. (Lopásról meg persze szó sincs, ha szerinted valaki ellopott valamit, jelentsd fel.)

6.Lenin 2012.10.18. 22:18:39

@márta)):

Az 1 nagyon jó húzás lenne tőle, ha meg sem próbálná.

Éljen Bajnai!
ahogy akar, csak minket hagyjon békén.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 22:19:41

@aszekelyek: Érvelési technikátokat bármelyik háromosztályos cigányasszony megirigyelné, vagyis nem irigykedne, mert a birtokában van: ha rossz irányt vesz a kérdés, keverj össze mindent mindennel, és ha valami katyvasztöredék látszólag téged igazol, emeld fel a hangsúlyt, és mondd, hogy NA, UGYE.

márta)) 2012.10.18. 22:19:55

@aszekelyek:

Ugyan, ugyan! Ön meg tudja már legyen kedves, hogy miket írogat.
Mi a fene volt ütemezve?? Írja már meg egyszer világosan a gondolatait!! Ha kérhetem.

Ha valamit most ütemezésnek lehet minősiteni! az az elmúlt huszonkét év. Ütemeződtek gondok, bajok, kormányokon átivelő megoldatlan problémák, de nem voltak, lettek volna kezelhetetlenek. Maradjunk ennyiben. ott a pont.

aszekelyek 2012.10.18. 22:19:59

@dr kíváncsivagyok: no és hogy áll az európai bizottsággal? őket megszerette-e már legalább annyira vagy mindig kedvesebb volt önnek ?

@márta)): ez milyen gusztustalan! A nagybetűs népről kinyilatkoztatni.. , a saját véleménye vagy tapasztalata helyett....

jjulie 2012.10.18. 22:21:13

@6.Lenin:

nem lesz enyhítő körülmény birka, a fideszféregtelenítést nem kerülheted el

szívlapáttal lesz belőled kiűzve a fideszfertőzés

a fideszikszrajzoló ujjacskáid is megkapják a kezelést ne aggódj

márta)) 2012.10.18. 22:22:18

@aszekelyek:

Bizony drága. Remekül. Meg a jobb is.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.10.18. 22:24:32

Üzenet azokhoz a külföldi, magyar és nem magyarokhoz akik részt kívánnak venni a kormánypárti békemeneten.

Önök nem a mi országunkban élnek!

Önök egy fél feudális, fél fasiszta, a demokrácia szabályait nem tisztelő kormányt és pártot támogatnak részvételükkel!

Mi nem akarunk az Önök országában a kormányuk mellett tüntetni!

Kérjük, Önök se tegyék ezt nálunk!

Meg van a szarháziak leváltásának receptje, már óriási munka folyik ez ügyben!

márta)) 2012.10.18. 22:25:03

@aszekelyek:

Jaj! Nagyon kedves, hogy felhivta a figyelmem! Észrevettem, hogy a "nagybetűs" kettő szóban iródott. Nekem nem probléma. És Önnek . Igen?
:))))

Igen! és a hosszú ékezetes betűket továbbra sem használom, csak ritkán. Ezt is észrevette? Csak nem írta meg.
:)

aszekelyek 2012.10.18. 22:25:47

@nu pagagyí: ez picit pontatlan. A kötelezően a magyar TB kasszába , mindeképpen , mindenkinek előírt befizetése volt az , amiből kiszerveztek egy részt és azt a többi adózónak ugyanakkor ön helyett bele kellett tennie a folyó nyugdíjak kifizetése érdekében. Akik közben egyáltalán nem gyüjthettek pénzt , vagy nem voltak rá kötelezve és finanszírozták ön helyett , amit elvár itt..., hogy deakkori s nekemjár ...Nem jogos ez az állítás , hogy de én akkor is meg akarom azt tartani és teljes nyugdíjat is -és még mit nem ?

Balt 2012.10.18. 22:29:59

@Blogger Géza: Egyetértek. Már rá meg kellett volna tenni. Varga, Heim, Járai vagy akár Csaba László...? Félidőben nem lépték meg, talán még nem késő.

Blogger Géza 2012.10.18. 22:30:58

@török gábor: Nem értek egyet. Amit a kormány kőbe vésett, végig is viszi. Szuperbruttó kuka. Igazi egykulcsos bevezetve. Nem lesz nyugdíjcsökkentés. Nem lesz megvonva gyermekkedvezmény, gyerektámogatás. Kb ezeket lehetett kőbe vésni, és ez ott is maradt. Ha sokat kekeckedik a külföld (mert tényleg érdekes, hogy 11 másik EU-s országnak miért lehet 3% feletti hiánya) , megterhel néhány (főleg EU-s tulajdonú) vállalatot plusz adóval. Nagyjából ez az, mit szavazatmaximalizás mellett ki lehetett ebből a helyzetből hozni. A választást nem bankvezérek fogják eldönteni, hanem több millió nyugdíjas és gyermekes.

A piac pofátlanul köp a sok vészmadárra, CDS felár a mélyben, mai aukció kötvényhozamai brutálisan alacsonyak. Kb most értette meg a külföld, (ami már látszott korábban is), hogy Magyarország pénzügyi helyzete valójában sokkal jobb a legtöbb peremállaménál.

aszekelyek 2012.10.18. 22:33:08

@dr. mesterseges szinezek: bizonyára. Akkor is az európai bizottság követelése ennek eredője és akkor sem a 98 %-os bajnai féle IMF megállapodáshoz való ...adó rávágása. saját akaratból ugyan meg nem lépték volna. Csak az outsider hitetlenkedők forszírozták. Mer ők nemhiszik , hogy annyi megszorítás , ami nem okoz nagy tüntetéseket , elég lehet a hiánycél tartásához.......

etwas kultur muss sein 2012.10.18. 22:33:56

@szoja122: "De akkor is kérdés van e normális ellenzék aki leválthatná?"

Én jelen pillanatban úgy látom, hogy nincs. Sőt, azt látom, hogy lényegi változást csak és kizárólag 1 párt hozhat a mai palettáról és ez a jobbik. A többi párt közül szvsz tök mindegy, hogy ki váltja a fideszt, meg az is mindegy, hogy váltja-e egyáltalán. Így vagy úgy, de a magyar állampolgárok 90%ának nem lesz sem jobb, sem rosszabb, ha megbukik a fidesz valamelyik (vagy az összefogott) baloldali által.

Az emberek életébe gyökeres változást csak a jobbik hozhat és meggyőződésem, hogy hozna is. Hogy ez a változás pozitív vagy negatív lenne-e, az annyira sok (a jobbiktól is független) tényezőtől függ, hogy aki azt állítja, hogy meg tudja jósolni, az hazudik.
Reálisnak tartok egy totális gazdasági összeomlást és elszigetelődést Európától (én sajnos ebben hiszek), de teljesen nem tartom kizártnak azt sem, hogy a társadalmi folyamatok konszolidálása (a jelenlegi szélsőséges elosztórendszer újraírása, közbiztonság vasszigorral történő helyreállítása, stb.) pozitívan hatna a gazdaságpolitikára is.

Nyugodtabb lennék, ha a jobbik nem akarna fejjel szaladni az EU-nak, hanem taktikusabban állna a kérdéshez. Mondjuk sztem nem sok az esélye a jobbik győzelemnek. Ha lenne rá esély, akkor egy ilyen Avas-tüntetésen nem 1500, hanem 20 ezer ember lett volna, illetve már jönnének az eredmények az időközi választásokon is.

márta)) 2012.10.18. 22:34:41

Bajnai vezette be a legkeményebb megszorításokat Bokros óta, mégse lett örökre népszerűtlen. Ami önmagában is bizonyítja, hogy nem a megszorítás okozza a politikus vesztét."

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20121017_bajnai

**

"ugyanakkor számos példát ismerünk arra, hogy egy kormány képes a támogatottságát megtartani megszorító politika idején,"

Igen! Itt a példa.
:)

Mondjuk az" a megszoritás, nem ez" a megszoritás kategória volt.

6.Lenin 2012.10.18. 22:34:54

@Gyűlik a trágya a békamenetre, ki ellen is?:

"demokrácia szabályait "

Ebbe a szabályba állítólag beleférne 1 kormány melletti tüntetés is, mondjuk 1 kormányellenes tüntetés mellett.

Sőt az is beleférne, hogy egyesek azért tüntetnének, hogy 1ik oldal mellett sem akarnak tüntetni.

kis fantáziával tüntethetnének azok is, akik utálnak tüntetni, és nem is szeretnek tüntetni.

Ez mind beleférne a demokrácia szabályai közé, ha tudnád valójában, hogy mit jelent a demokrácia.

fingerbangs 2012.10.18. 22:36:09

az új csomag családonként éves szinten kb. 200-240ezer forintba fog kerülni

miből gazdálkodják ki ezt az átlag családok????? kurva orbánék

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.10.18. 22:38:52

@6.Lenin:

Megnyugtató!

Hacsak nem roppan össze látványosan a gazdaság, ami azt hiszem nem várható (nem értek hozzá), akkor nem várható semmi olyasmi ami számít, legkevesebb másfél évig. Gyűléseznek egy kicsit, menetgetnek, alakiulnak, bejelentenek, a kormány meg kormányzik ahogyan eddig, ahogy tud.

Viszont még jöhet olyan forrásból valamilyen szikra, amire senki nem gondol, mert a dolog természetéből jön, hogy nem is lehet. Nem bajnai lesz az, meg a Milla, meg a többi ilyen tréfa.

Üdvözlöm a 7.-et.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 22:40:28

@fingerbangs: Aki 47ezerből meg tud élni, az tud annyit, hogy megéljen 30ezerből is.

Blogger Géza 2012.10.18. 22:42:01

@Balt: Azt is látni kell, hogy a nem sokkal a választások előtt történik a csere, kevesebb idő van "legyilkolni" az új jelöltet. Ma a Fidesz / kormány felé kilőtt nyilak min. 60%a Matolcsy ellen megy. Ha most ő jövőre háttérbe vonul, az nagy csapás az ellenzéknek. OV-on kívül ki a fenére fognak lődözni? A legtöbb embernek gőze sincs, ki a földművelés vagy a honvédelem minisztere. Rogán viszonylag népszerű, Kövéren nem nagyon találnak fogást.

Ahogy SP kikerült a frontvonalból, teljesen más lett a helyzet azon a fronton. Áderbe eddig nem nagyon tudtak belekötni.

Persze ha a Fidesz 40% fett van, felesleges a dolog, anélkül is várható az abszolút többség.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 22:43:46

@ByA: "a kormány meg kormányzik ahogyan eddig, ahogy tud."

Fletónak ehhez a szinthez alig 50% is elég volt, szemben a Fidesszel, mint kontsuktív ellenzékkel.

márta)) 2012.10.18. 22:43:48

Magángyógyszerészek: az összes magánkézben lévő patika megszűnhet"

A szervezet szerint a magyar gyógyszertárak többsége már most is a csőd szélén áll, az ártámogatás tervezett csökkentése miatt pedig sokan bezárják majd a boltot."

www.hirado.hu/Hirek/2012/10/18/19/Magangyogyszereszek_az_osszes_magankezben_levo_patika_megszunhet.aspx

Csak nehogy azt írja már valaki?, hogy ezt is a szocik ütemezték.......

Jut eszembe! az un. trafiktörvénnyel" kicsi" kereskedéseket lehetetlenit el a kormány. olyanokat, kiknek minden bevétel-forint számit.
De mindegy.

Blogger Géza 2012.10.18. 22:45:08

@fingerbangs: Kizártnak tartom. Vezesd már le nekem, hogy hogyan kerülne ez nekem havi 20 ezer Ft-ba.

Hungeralien 2012.10.18. 22:45:16

@wowerman: "Az ilyen bejegyzések miatt hiszik azt hogy TG fideszes."

Nem azért, mert leosztottak neki is egy pozíciót?

hvg.hu/sport.foci/20121004_torok_gabor_interju

aszekelyek 2012.10.18. 22:45:56

@korábban ulrike: diktálná neki , nem is kétlem.... :)

@Blogger Géza:
Ámen:))

@nu pagagyí: nagyon kéne már a székük , beleülni megint , ugye ?

@márta)): ez nem érdekelt de az igen , hogy miért nyilatkozik tömegek nevében....

@dr. mesterseges szinezek: ez minden? juj de gyönge... Az érvelési technikát böködni, valami érdemi helyett a témában ?... Na jó éjt!

6.Lenin 2012.10.18. 22:47:01

@SzélsebesVelorex:

"Nyugodtabb lennék, ha a jobbik nem akarna fejjel szaladni az EU-nak, hanem taktikusabban állna a kérdéshez."

Már ketten vagyunk.
Remélem 14-ig a Jobbikban is 1re többen lesznek majd hasonlóan gondolkodók.
elsőnek talán a valósággal kellene többet foglalkozniuk, és kevesebbet álmodozni.

JosephSmith 2012.10.18. 22:48:11

@atti.atti: "akkor inkább mint, hogy azokat az ateista nemzetietlen embereket viszontlássam."

Szerintem meg aki 1012-ben egy vallásnak nevezett dajkamesében hisz, az egy primitív fasz. Nem csoda, hogy nagy a fidesz szavazók aránya közöttük...
Egyébként meg a kurva anyád minden egyes mondatodért, amit erre a blogra hánytál.

márta)) 2012.10.18. 22:50:11

@aszekelyek:

Nem tömeg nevében drága! nem nevükben nyilatkozom! Tapasztalat, panaszok alapján, írom, amit írok.

Mi a probléma!?

Még egyelőre akkor írok , amikor ÉN akarok, s azt amit gondolok.

Vagy elkerülte a figyelmem esetleg? Letiltott a Török Gábor??

Mi?van már megint?!
:))

etwas kultur muss sein 2012.10.18. 22:50:32

@JosephSmith: "Szerintem meg aki 1012-ben egy vallásnak nevezett dajkamesében hisz, az egy primitív fasz."

Csúnyán fogalmazol, de a lényegre megy a +1. :-)

Balt 2012.10.18. 22:54:30

@dr. mesterseges szinezek: Hazugság. Én 2010-ben váltottam (csőd miatt kényszerből) munkahelyet. A bruttóm bő 20%-kal kevesebb, a nettóm kb. ugyanannyi. Ez nem egy elszállt bér, kb. az iparági átlagon van. Ha netán jönnének a kedves lompsok-millások-maszoposok az átlagbér körüli 45%-kukkal, komolyan mondom, szabotőr leszek.

márta)) 2012.10.18. 22:54:47

@aszekelyek:

Drága! Ha nem érdekli amit irok, akkor ne olvassa. Én nem fogom kényszeriteni".

hm?

Nem Penny hajója 2012.10.18. 22:54:50

Csöndben kérdezném, hogy ezek után ki fog ebben a rühes országban egy forintot is befektetni?
index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/18/kisajatitas_amit_a_magyarok_csinalnak/

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 22:56:46

@Balt: Vitatkozz a KSH-val. Esetleg legyen az az álláspont, hogy a KSH komonisták gyülekezete, csak elfelejtették kirúgni őket a zemútkétévben.

subtotal 2012.10.18. 22:56:59

@török gábor: egyrészt megalapozott a logikai levezetésed, hiszen egymással ellentétes állítások kioltják a vád igazságtartalmát. Viszont ha feltesszük, hogy valamelyik állítás alapvetően téves, akkor azzal azt is beismerhetjük, hogy az azzal szembenálló igaz.
Így szemlélve a vádakat megállapítható, hogy bármelyik igaz lehet...

inreallife 2012.10.18. 22:57:12

@török gábor: hehe, engem is néha libsiznek, néha náciznak. nem férek bele senki skatulyájába. rá se ránts... :)

mindez azért van, mert jobboldali beállítottságú révén, de a fidesszel azonosulni nem tudó vagy nem akaró ember vagy. és a barátság ellenség detektoron valahogy mindenki ellenségnek lát. :)
a baloldali azért, mert jobbos vagy, a fideszes meg azért, mert nem állsz be közéjük a sorba. köztük meg csak a sivatag, a kiszáradt, felperzselt, üres sivatag...

Balt 2012.10.18. 22:57:23

@JosephSmith: Nem vagyok vallásos, de őszintén kívánok neked valami családi traumát, hogy legyen egy kis alkalmad magadba fordulni...

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 22:59:48

@Nem Penny hajója: Simicska. Mondjuk FHB hitelből, de örüljünk és meneteljünk!

Mail Undelivered 2012.10.18. 23:02:02

Nemár!
TG! Ez komoly?
Bakker, mi a havi bruttód?
Ezért én is bevállalom.
Vagy a felcsúti lelátó jobban fizet?

márta)) 2012.10.18. 23:04:07

Na. Hamar elfáradt a székelyblognagyasszony. Hála égnek.
Egyébként jó.
:))

Balt 2012.10.18. 23:04:57

@Blogger Géza: Ez így van. Emlékszünk, hogy alig egy éve, de még év elején is heteken belüli csődöt vízionálva örömködtek a gyurcsány-bajnaisták, ma meg egyöntetű (nemzetközi vélemény), hogy a jövő ii. né legnagyobb eu-imf töresztőrészletig mellényzsebből tudunk fizetni...

Blogger Géza 2012.10.18. 23:05:18

@márta)): Igen? Az ellenzék úgy kampányol, hogy hülyét csinál magából? Érdekes kampánytaktika. :)

menőmano 2012.10.18. 23:10:16

Kedves Török Gábor!

Az irigység, a totális irigység. Némelyek részéről.
Hát komolyan........
:)

thymos 2012.10.18. 23:13:01

Tisztelt Török úr!

ád-egy: én úgy gondolom, hogy a választók nem racionálisak, hanem emocionálisak.

Pláne itt Közép-Kelet-Európában!

ád-kettő: "Hitelesség", "hozzáértés", "szakértői kormány" meg ehhez hasonló kifejezésekkel már izgatni sem lehet az "emberiséget", pláne nem cselekvésre ösztönözni.

Az igazi sokk, az igazán cselekvésre ösztönző hatás, ha a "kenyér-tej" ára kúszik felfelé és mondjuk folyamatosan.

Ráadásul az is mindegy, hogy éppen Orbán, vagy Gyurcsány küzködik-é ezzel a problémával, a választók úgyis kunstruálnak maguknak (ki-ki képessége szerint) egy valóságot, mely valóságot aztán lehet "valóságshow"-val "megspékelni", hogy

"ha már lúd, akkor legyen Bajnai"!

Mert ugye a politika már csak ilyen.

...és szerintem Török úr is "tudja"

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 23:13:47

@menőmano: Az bájos, amikor a fegyverhordozó fegyverének hordozására is jeletkezik egy alfegyverhordozó segédhelyettes.

6.Lenin 2012.10.18. 23:17:56

@ByA:

Sajnos manapság sok minden elképzelhető. Akár 1 gazdasági összeomlás is, de ez is csak kívülről indulhat elsőként és a szele minket is elsodorhat.

"Viszont még jöhet olyan forrásból valamilyen szikra,"
Már írtam...Eddig 3 módszert van kipróbálva a kényes helyzetek megoldására
politikai és gazdasági nyomás, valamelyikkel kezdve
elszigetelés (az előző nyomás 1xrre)
közlekedési baleset, vagy valami hasonló

Jó esetben volt olyan is, hogy a károkozásra készülő 1 picit hamarább bukott meg. Most is benne van ez a lehetőség is nagyon ebben a szép októberi időben.

A november eleje szokott néha ridegebb lenni, az első hét nap a veszélyes, főleg az utolsó. Néhány izgága manusnak köszönhetően.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Éljen Bajnai!
Ahogy akar, csak minket hagyjon békén.

subtotal 2012.10.18. 23:17:58

@Balt: örömködtek?
Komolyan, ha ezeket a sallangokat levennéd, még megérhetnéd, hogy mások is kulturáltan válaszolnának...megelőlegezve, hogy képes vagy így is csevegni:
A borzasztó stabilitás annak szól a piacok részéről, hogy Orbán 1,5 év alatt onnan, hogy Brüsszel nekünk nem diktálhat eljutott oda, hogy 2 naponta csomagol, ha a Brüsszel füttyent. Ezt úgy veszik, hogy Viktor IMF csomagot szeretne barterben a saját csomagjaiért...

wowerman 2012.10.18. 23:22:51

@-JzK-: én nem mondtam hogy szerintem az. Te viszont tényleg annak tűnsz, jó gyorsan kapod fel a vizet, olyan orbánosan.

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 23:31:07

@Balt: Te tudod, mi az a REÁLKERESET? Gyanítom nem, amit persze egy hivatásos Háth-Bizony Jánosnak nem is kell, de azért idézem a részt, ami az ÁLTALAD BELINKELT szövegben szerepel:

"Mivel a fogyasztói árak időközben nagyon megugrottak, a január-szeptemberi infláció 5,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tehát __a reálbérek változatlanul csökkennek, vagyis a nettó fizetés kevesebbet ér__, mint tavaly ilyenkor ért."

Mindazonáltal köszönettel tartozom, hogy nem tőlem kértél linket, hanem kiszolgáltad magad.

inreallife 2012.10.18. 23:32:04

@jjulie: zsüli, akartam már kérdezni, ezek a beszólásaid neked el vannak mentve, és randomgenerálban bedobálod, vagy ezeket mindig egyesével beírogatod? hogy bírod? :)

dr. mesterséges színezék 2012.10.18. 23:33:43

@menőmano: Semmi, isten ments, nem akartam zavarni. Nyaljad csak tovább, mintha itt se lennék!

2012.10.18. 23:36:40

@tölgyes:" Az állampapírok egyre növekvő mértékű vásárlására pedig a válság után ösztönözték őket, de ez már magában is az állami költségvetésre való fokozott támaszkodást jelentette. "
Ezt tessék már átgondolni, összevetni a tavaly ilyenkori kötvénykibocsájtási mizériával, és kiszámolni, mennyit jelentett nekünk a forint árfolyamának változása, a rövidlejáratú államkötvények piaci kamatainak emelkedése.

inreallife 2012.10.18. 23:38:11

@aszekelyek: te székely marha! most akkor kell pénz az imf-től vagy sem? mert puszira nem fogják odaadni, még akkor sem, ha nincs pénzünk és abból hirdetünk. most vagy azt mondja orbán, hogy ide a pénzt, és minden úgy lesz, ahogy akarjátok, vagy küldjétek el őket jézuskázni. faszt bohóckodtok már itt összevissza. leginkább küldjétek el őket a pic.sába, és csináljon az orbán amit akar, erre várok már. tisztázd már le, hogy mi a fene folyik itt, mert nem értem ebben a szélkakaspörgésben...

inreallife 2012.10.18. 23:40:48

@aszekelyek: a cafetériára visszatérve. az nem az alapbér része. ergó bármikor elvehető csökkenthető stb. ha úgy gondolják, hogy a sokba kerül, akkor elveszik. valószínűleg az lesz máshol is, mint az államigazgatásban, hogy bruttó a cafeteria keret, tehát az adók levonás utána eredményt kapja meg a dolgozó. tehát 1 vassal nem fizet többet a munkáltató, hanem a dolgozó szívja meg. megint. és megint.

meglesz ennek még a böjtje...

menőmano 2012.10.18. 23:42:29

@dr. mesterseges szinezek:

Na! na! gondolkodjunk már , mielőtt írunk! Ha kérhetem.

Nyaljad csak tovább, "

El kell, hogy keseritsem. Ez" a fajta, nem az ÉN műfajom.

2012.10.18. 23:43:34

@török gábor: A politikai értékelésből nekem az köszön vissza, hogy a gazdasági alapok inognak. Ez a nép még mindig hülyíthető a fidesz-mákonnyal. Inkább úgy tűnik, hogy a kisgömböc túlfalta magát. Egyre nehezebb összetartani az érdekcsoportokat.
Szerintem belül nagyobb a baj, mint amit az ellenzék jelent.
Gyurcsánnyal, Bajnaival riogatni csak figyelemelterelés, a közösség összetartása a cél, ellenségkép formájában.
Belülről fog robbanni a fidesz.
Választások előtt, vagy után, nem tudom. Egy dolog mebthetné meg Orbánt, ha valami csoda folytán tényleg nőne a gazdaság a következő egy évben. Már nem nagyon maradt mit osztogatni. A háttér támogatók (oligarcha) meg tartják a markukat.

2012.10.18. 23:48:38

@dr. mesterseges szinezek: Ha minden így marad, szétesik a fidesz. Arra leszek kíváncsi, hogy majd ezek a narancsbloggerek vajon hogy fognak szóródni. Mind OV mögött, vagy szerte széjjel? Esetleg eltűnnek a pénzforrás megszűntével, vagy meghasonulnak és kardjukba dőlnek? Olyan izgi. Már alig várom.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.18. 23:48:42

Kedves Barátaim!

Magyarország Orbán Viktor államférfiúi képességeinek köszönhetően a nemzetközi válság által teremtett kedvezőtlen gazdasági környezetben is épül, szépül, lüktet benne az élet, és a szinte letaglózóan gigantikus nehézségek ellenére is egyre fejlettebbé, erősebbé válik. A balliberális médiabirodalom azonban aljasul kiszámított, előre kitervelt módon nem engedi átszűrődni a pozitív tartalmú híreket, ezzel próbálva letargiába taszítani a magyar nemzet pesszimizmusra hajlamos rétegeit.

Ezért úgy döntöttem, hogy minden nap harmatos csokorba gyűjtöm az éppen aktuális jó híreket.

A mai nap pozitív hírei:

1. Martonyi János Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel tárgyalt Washingtonban. Ez azért különösen fontos és elgondolkoztató, mert a balliberális hazugsággyár folyamatosan azt hamis hírt terjeszti, mely szerint a "parlamentáris demokrácia felszámolására készülő" magyar állami vezetőket már nem fogadják nyugaton.

Videó a közös sajtótájékoztatóról:

www.youtube.com/watch?v=2TcN5VRQOXY

2. Budapesten lesz a Fiat regionális központja:

mno.hu/automobil/budapesten-lesz-a-fiat-regionalis-kozpontja-1112132

3. Budapest lehetne az Európai Szabadalmi Bíróság regionális központja:

www.hirado.hu/Hirek/2012/10/18/14/Navracsics_Budapest_lehetne_az_Europai_Szabadalmi_Birosag_regionalis.aspx

4. Jelentősen estek a magyar államkötvények hozamai a csütörtöki aukción. A forint is erősödik, a CDS-felárunk is csökken:

www.origo.hu/gazdasag/20121018-jelentosen-estek-a-magyar-allamkotvenyek-hozamai-a-csutortoki-aukcion.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.18. 23:57:26

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: még, még, még... :)

Pl.: 5. Hosszabb ihletmentes, gyengén átszellőző időszak után Semjén Zsolt fenségeset szellentett.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 00:01:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hajdan a polfórumon láttam én a stefik, wmikik negáltját is. Volt, akit a '98-as kormányváltás eltüntetett az akkori inettóról, volt, akit a 2010-es zakó innen, de többeket túrt ki a moderatúra a zemútkétévalatt, mint akik meghasonlottak.
Nyakas magyar azt is állja, ha a saját szarába verik az orrát.

Jaffar 2012.10.19. 00:09:22

Útálom a pocakos miniszterelnököket...

hegyilány 2012.10.19. 00:10:07

Orbán - katasztrofális döntés lenne kilépni az Európai Unióból "

profitline.hu/hircentrum/hir/275617/Orban---katasztrofalis-dontes-lenne-kilepni-az-Europai-Unio

"..... Magyarországnak nem szabad kilépnie az Európai Unióból. Szerinte ez - bár érzelmileg érthető felvetés - katasztrofális döntés lenne, már csak azért is, mert az életszínvonal a felére csökkenne, az államadósság pedig drasztikusan megemelkedne. "

Ezt emeltem ki. Életszinvonal felére??!! Akkor nem tudom, azt jelentené, hogy ezrek, éhen halnának? Mert nagyon sokaknak már így is szinte, csak a "vonal" van.
Ha bár a nagy kérdés, mit érthetünk ...színvonalnak?

Flúgatlan 2012.10.19. 00:17:10

Sajnos egyet kell értsek a cikkel.

A politika mindig is jár bizonyos manipulációval, csúsztatással, sumákolással, de Orbánék az én mércém szerint ezzel már átlépték a hazugság határát. Rájuk szavaztam, az egyik reményem épp az volt, hogy ők nem fognak úgy hazudozni, trükkök százaival manipulálni, mint Gyurcsányék, de nálam átléptek egy határt és már csak mennyiségi és nem minőségi különséget látok Orbánék és Gyurcsányék között a hazudozást tekintve.

Azért van pár dolog, ami miatt még mindig a Fideszre szavaznék, ha most lenne a választás, de már csak a kisebbik rosszként.

A cikkben magamra ismertem.

postakocsi 2012.10.19. 00:37:35

Ez a Matolcsy teljesen megbokrosodott... Ez a magyar gyorsnaszád? A tündérmese? A világsiker? :D Persze... Hazudtunk reggel, hazudtunk este...

Diocles 2012.10.19. 00:47:06

off

ez a fickó lesz a Milla szónoka 23-án, mint "megtért jobbos" :)

"Cigányok egész falvakat rombolnak le, erdőket-mezőket tarolnak le, s felkoncolják, aki útjukba áll. Ahol túlerőbe kerülnek, nyíltan terrorizálják a lakosságot. És a magyarok tűrik a mindennapi Olaszliszkát. (Az írás a Magyar Nemzet 2008. november 20-i számában jelent meg.)"

mandiner.hu/cikk/20121018_balavany_gyorgy_intolerancia_a_nemzettel_szemben#comments

Amikor ezzel a szöveggel Turul szembesítette, azonnal kitiltotta és törölte... Szólásszabadság, ugye...

JosephSmith 2012.10.19. 00:47:29

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Magácska rokonszenves nekem. Nem lenne e esetleg kedve egy gyertyafényes vacsorához? Magyar gulyást ennénk, másodiknak székelykáposztát, a desszert dobos torta lesz. Utána elmennénk az ügetőre, és Kabos Gyula filmekkel zárnánk az estét.

Zebuzebuzebu 2012.10.19. 01:08:15

A gazdaság nem fog nőni, nem tud. Ha pedig nem nő, akkor zsugorodni fog. A remény hal meg utoljára, de a gazdaság 25 ok miatt sem tud nőni (ebből kb. 24-et magának okozott a kormány), erre nem lehet alapozni.

És ne feledjük, hogy van egy hatékonyságnövekedés. Minden évben a technológia miatt 1-2%-al kevesebb ember kell uahhoz a GDP-hez. Igaz, hogy a népesség csökken (kevesebb a belépő a munkaerőpiacra) és kivándorlás is igen jelentős, de a jövőre várható recesszióval ez nem jó előjel a munkaerőpiacnak. A befektetők - sem a külföldi, sem a magyar - egyrészt nem használják ki a munakerőkinalatot, mert nem biznak Orbánéékban, másrészt minek is beruházni, ha a külpiac s rossz (persze a mostani ráta az amortizációra sem elegendő, tehát arról van szó, hogy egy multi a magyar cégébe már nem invesztál, hogy top szinten legyen a gépsora, ezt a lengyeleknél, Romániában, Szlovákiában teszi, mire a magyar gépek leamortizálódnak, néhány év múlva a magyar gyárat bezárják). Orbán a jogász, nem ért egy alapvető dolgot és nem is fog soha. A gazdaság pszichológia (ennek egy részét a ki is használják, ahoyg szórakoznak az IMF-fel meg a likviditásbőségben a pénzpiacokkal, ami forró pénz), és alapvetően a bizalomra épül. Ha nincs bizalom, nem fektetek be, viszem a pénzem, a képességeimet külföldre. Svájc kis túlzással semmi másból nem él, minthogy tudod, hogy ha odaviszed a pénzed, akkor legyen bármi, de vissza fogod kapni. Ha idehozod (vagy nem vised innen el), akkor kapásból 15-20 okot tudnék mondani, miért és hogyan fogják rátenni Orbánék a kezüket.

Szerintem a Fidesz vezetése teljesen delusional, képzeletvilágban élnek a valós elégedetlenségről. Libapásztoroznak, de arról van szó, hogy egy visszhangszobában vannak, ahol ugyanolyan gondolkodók egymás hülyeségeit, paranoiáját erősitik, fokozzák, valós viszajelzés nincs. Most mindenki tudja: még van majdnem két év, nem foglalkozik vele, ezért nem jelenik meg a közvéleménykutatásokban.

Nem igaz, hogy a nyugdijasok (kb. az egyedüli választói csoport amire alapznak) csak a nyugdijukkal foglalkoznak, azzal is, hogy az unokájuk végleg kiköltözik vagy sem, van-e állása vagy sem? Nem igaz, hogy mindenkit hülyiteni lehet az állami médiával, Metropollal, Hirtvvel, Thámával stb. Nem igaz, hogy meg lehet akadályozni a váltást ha nagy elégedetlenség van.

A négy év végén nagyon sokan megkérdik kell-e ez nekik még négy évig? Szerintem bődületesen nagy lesz a Fidesz bukta, mert nincs senki, aki bármi policy ereményt fel tudna mutatni. Viszont szinte midenkinek van személyes tapasztalata az agresszivkodas, a fenyegetőzés, a hatalmi pozicioval való visszataszito gyakorlatrol (a legjobb volt amikor stabil jobbosakt rugtak ki a kozigazgatasbol csak mert túléltek az előző kormány alatt), a hozzanemertes tobzodasaról.

Az inga kilengett egyszer nagyon és az ingák mér csak ilyenek, a másik irányba is nagyon kilengenek. (Más kérdés, hogy az mennyire lesz jó vagy szar, szerintem nem lesz sokkal jobb, de talán nem lesznek ilyen rosszindulatóan agresszivak).

Szerintem jobb ha a szerző szépen leválik a Fideszről, kevesbbet jár Fidesz-oligarchák kezében lévő focicsapat meccseire, ahol Orbánnal lehet lazulni, üzletel a kampényfőnökükkel stb. mert nagyon nem fog coolan mutatni a CV-n ez a baráti kapcsolat már egy fél év múlva sem.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 01:38:45

@Zebuzebuzebu: "a mostani ráta az amortizációra sem elegendő, tehát arról van szó, hogy egy multi a magyar cégébe már nem invesztál, hogy top szinten legyen a gépsora"

Ne féljünk legalább részleges konkrétumoktól!
Olyan cégnél, amely 12 éve még a hazai exportlistán ott volt az első tízben, a válság kellős közepén olyan beruházástervre nem adtak áldást és pénzt, amely hároméves megtérüléssel számolt - mára az egyéves megtérülés is túl sok lett az odaítélésnél. Szijjártó és Matolcsy biztosan találna ebben is bizakodásra okot adó momentumot.

Ezekről a handabandázó seggfejekről egyszer még hurrikánokat fognak elnevezni.

szoja122 2012.10.19. 04:28:38

@SzélsebesVelorex: Abban igazad van, hogy ma még annyi látható, hogy ha az LMP-t nem számolom, mert törpe párt, akkor lényeges változást a jobbik hozhat, de minthogy a Fidesznél is az előzetes magatartásából egyértelműen következtetni lehetett későbbi politikájukra, úgy a jobbiknál is. Rendkívül zavaros ideológiájú, tömve fasiszta ha tetszik náci elemekkel, értelmes gazdasági koncepció nélkül.
A Matolcsizmus ténylegesen tündérmese lenne hozzájuk képest. Bankok, nagytőke, Európa nélkül ezerszeresen tovább süllyednénk.

A jobbik nem alternatíva, legföljebb, azoknak, akiknek a gyűlölete nagyobb, mint a józan ítélő képességük. Ők lehet, hogy néhány volt politikust tényleg lecsuknának. Másrészt amit a cigányok, zsidók ellen tennének, az tömeggyilkosságokhoz vezetne. Lásd amit már az előbb írtam.

Te magad írtad, hogy Európa nélkül képzelnék el az életünket. Hogyan??? Gazdaságunk nyitott, ásványkincsünk nincs, oktatásunkat, kutatásunkat agyonvágták, vagyis emberi erőforrás csak segédmunkási szinten van, ezért exportra szorulunk. Kína, az arabok segítenének?
Röhej.
Másrészt nincs annyi baltás gyilkosunk se akiért pénzt adnának.

Úgyhogy a Jobbik csak a szélsőjobb és az elvakult rendkívül gyűlölködő emberek és néhány becsapottnak alternatíva.

Guillaume sous guillotine 2012.10.19. 05:51:07

szerintem a baloldali pártok a hatalmi harcok, személyes ambíciók miatt nem fog nyerni 2014-ben. Ott van Mesterházy és Bajnai mindketten vezetni akarják az országot és az LMP elég nehezen tudja eldönteni beáll e a táborba. + szerintem Bajnai korán lép be a "harcba", 2014-ig kinyírják. továbbá a baloldal szervezetlenségét mutatja még, hogy a Schmitt ügyet idén és nem 2014 tavaszán robbantották ki, ami akkor könnyen a Fidesz vesztét jelenthette volna.

nu pagagyí 2012.10.19. 06:25:39

@aszekelyek: Hárommilió magánpénztári tagról beszélünk, nem egy exkluzív kisebbség részére tették lehetővé a saját nyugdíjszámlát. Egy generáció után mindenki tag lett volna, a tisztán TB nyugdíj fokozatosan tűnt volna el. A megtakarítások magyar emberek megtakarításai voltak, komoly és egyre komolyabb tőkeként jelentek meg a gazdaságban. Az ott gyűjtött pénzzel állambácsi nem tudott volna variálni, de nem is kellett volna, úgy mint a szolidaritásalapú TB nyugdíjjal: mondjuk, ha nincs tíz gyereked nem kapsz egy petákot sem, hiába fizetsz egy életen át. Az ugyanis mindenkinek a saját pénze volt. Most már ez sincs, elköltődött. A TB nyugdíjat meg addig alakítják, hogy az sem lesz.

A Fidesz-kormány egyetlen sikere, hogy ebből a pénzből, közbeszerzésnek álcázva, vissza tudta fizetni Simicskának és a Vitézy klánnak azt a pénzt, amit a lepukkant fociszurkolókból és helyi kiskirályokból szervezett "polgári" körök finanszírozására elköltöttek az "elmúlt nyócév"-ben. Persze, az a pénz sem az övék volt, a fideszes önkormányzatok kifosztásából származott. Dögrováson is van Debrecentől-Kaposvárig, Esztergomtól-Hódmezővásárhelyig az összes.

2012.10.19. 06:31:25

Szerintem eljutottunk odáig, hogyha a Fidesz nem csinált volna semmit sem, akkor is jobban jártunk volna.

A hatalmi törekvésekre inkább most nem is vesztegetek szót, a lényeg végül is a gazdaság. 2010-ben az ország nem volt túl jó helyzetben, és persze az EU válsága is el kezdett mélyülni. Megszorításokra, és átcsoportosításokra már akkor szükség lett volna. Végül is ez csak összejön nekik, a világgazdaság csak nem akar felpörögni, és a multik így nem is fogják kirántani a magyar gazdaságot a gödörből.

Van megszorítás, de nem történtek lényegi átalakítások, nem szorították vissza a korrupciót, nem tették átláthatóbbá az ország gazdálkodását, a kiszámíthatatlan kormányzásukkal pedig elvesztik a befektetők, és a magyar piaci szereplők bizalmát, amely közép-, és hosszútávon foszt meg minket a fejlődés lehetőségétől. (Persze azon lehetne vitatkozni, hogy az állami-, és uniós támogatások milyen területekre folyjanak be...)

aszekelyek 2012.10.19. 06:31:29

@márta)): ha mondjuk elolvasnákedves, amit szójácskával leveleztem, pont erről, ami nem hihetetlen, sőt, jól tudjuk, ő is én is, hogy létező akkor nem írna szamárságokat. Úgy, olyan közelről, nem íróasztaltól, még sosem kezelte ezt a dolgot egyik kormány sem, hogy szépen odamegy a miniszterelnök szociális főtanácsadója, szociológus, aki simán elokoskodhatna a magas lovon, úgy, hogy nem is látta őket de ő , a kivétel , nem ezt teszi.
A kormány sem csak odaszór kis pénzt és hagyja, hogy eljátékgépezzék, elszórják, a gyerek meg éhen van. Ha esetleg ez nem jutott el önhöz, vagy nem ismerte fel a nagy minőségi különbséget, akkor ezúton adtam szíves tájékoztatást erről. A legszegényebb térségek kiemelten vannak ebben a több éve tartó folyamatban. Ami nem megy egyik napról a másikra, simán, nem is mehet, hisz le voltak szoktatva az öngondoskodás elemi ösztönéről is az emberek... Segélyvárási Pavlovi reflexekkel voltak kondicionálva , módszeresen. Tudja , Heim Péter írt róla , kormányváltás előtt komoly munkát. Az állam emlőin tengődőkről.........

aszekelyek 2012.10.19. 06:38:15

@Kukoricajancsi: de ezt nem teszi, hanem tagad mindent, amit tett, elért, megvalósított ez a kormány..
No és képzelje, a kiszámíthatóságot rombolja a drágalátos európai bizottság a nem hisszük, hogy az úgy teljesíthető és kétszer annyit követelnek megszorításból.. Az meg bornírt gondolatnak is, hogy a multik valaha is csak meg is kísérelték volna kimozdítani a gödörből a magyar gazdaságot. helyesebben fogalmazzunk inkább sem így, sem úgy, ők aztán nem ezt a célt tartják szem előtt........

2012.10.19. 06:49:33

@aszekelyek: Ne haragudj, de nem értelek.

aszekelyek 2012.10.19. 06:55:44

@nu pagagyí: amint azt említettem, a rendszert rossznak, nem teljesítőnek értékelte a z IMF, nem én és "javasolta" hogy kezdjenek valamit vele, mert csak a hiányt gerjeszti... A mi lett volna ha kezdetű meg okafogyott , méghozzá 2009 december 18 óta , amikor is a bajnai kormány megküldte Sólyom elnök úrhoz az általuk megvitatott és a parlamentben elfogadott törvényt , miszerint a bajnai kormány döntése értelmében a pénztárakat végelszámolással megszüntetik de azt a pénzt nem teszik vissza , amit kivettek a költségvetésből erre a hazárdjátékra , hanem kiszervezik három millió ember jogos tulajdonát képező összeget , valamiféle újonnan kreált jogi személyek , általuk kijelölt és erre feljogosított RT-k kezelésébe , anélkül , hogy annak , aki azt befizette -és ezért lenne is rá jogcíme , azzal rendelkezni- mint egy két évvel előbb, akár vissza is léphetett ,......., a továbbiakban semmiféle ráhatása ne legyen arra a pénzre.

Lassan elmondom , még egyszer.... Ezt a törvényt már 2010 decemberében megalkotta a kisebbségi szocialista kormány , bajnai miniszterelnökletével és oszkó terjesztette be........

Amit a közt. elnök úr azonnal normakontrollra küldött. A Fidesz végrehajtotta ezt, megszüntetve a hiány generálását. de nem tolta RT-k zsebébe a három millió ember pénzét , hanem visszatette a költségvetésbe , az ott okozott kárt enyhítette vele.

Lehet állítani , hogy ez meg az lett volna , de azt nem igazolja a világon semmi.

aszekelyek 2012.10.19. 06:58:01

@Kukoricajancsi: a hsz végén irtad , hogy lehetne persze beszélni róla , hová kerüljenek az EU-s pénzek de nem arról beszéltél . Amiről igen , azt meg a tagadás vezeti , más értelme nincs. Még jobban lebutítsam , vagy most már világos ?

aszekelyek 2012.10.19. 07:01:25

@márta)): a rövid lejáratú kölcsön visszafizetése pont az Orbán kormány előre tudható éveiben, és az a hiánycél, mely előre szintén a következő kormány számára volt bevállalva , by bajnai gordon és kormánya valamint a szocialisták......
Akik ehhez hasonlót sem tudtak soha produkálni.

nu pagagyí 2012.10.19. 07:01:27

@aszekelyek: A mi bénázásunkhoz semmi köze az Uniónak. Ő adna pénzt, csak nem tudjuk elkölteni. A nyakunkra rohad a kohéziós alap el nem költött háromezer milliárdja is. Ez a kormány képtelen volt beruházásokkal lekötni ezt a pénzt. Se autópálya nem épül, se vasút, se metró, se iskola, semmi. Bár, állítólag Simicska vasútat épít, bár senki sem látja. De azért szólj, ha felbukkan az első TGV! A szegények felemelésének egyik útja egyébként az elmaradott területek infrastruktúrális fejlesztése lenne.

Persze nem feltétlenül bénázás ez, inkább puccsnak nevezném. Egy kisebbség berendezkedése a hatalomba, lehetőleg örök időkre. A mesterséges válság célja, minden államtól független tényező likvidálása. Az sem baj, ha rámegy az ország. Egy banánköztársaság is prímán el tud tartani néhány dúsgazdag családot.

aszekelyek 2012.10.19. 07:05:41

@Gyűlik a trágya a békamenetre, ki ellen is?: igen, mondta is ezt orbán, hogy szövetkeznek ellene, külhonban is de ezt mindannyian láttuk, hallottuk az első perc óta..... Ep, európpai bizottság , sajtóorgánumok , etc ........
A szarháziak pedig azok , akik ilyeneket írkálnak és ennyire ordenárék.

aszekelyek 2012.10.19. 07:14:01

@nu pagagyí: kegyed kit néz hülyének? A bajnai kormányig bezárólag és addig, hogy már Orbán kormánya leszorította a hiányt de erősen , igaz volt, hogy piszok kevés pénzt tudtak a szocik lehívni... Most viszont, hogy már nyugodtan hagyhatnák a fenébe e túlzott deficit eljárást az európai bizottságban , és a kohéziós alapokhoz hozzá engednék férni az Orbán kormányt, inkább szórakoznak velünk, MAgyarországgal és húzzák az időt, hogy hátha sikerül túlfeszíteniük a húrt , zsarolásnak is beillő demagógiájukkal, hogy nem hisszük, hogy meg lesz az a hiánycél.. Azt sem lehet elfogadni, hogy állítja kegyed, az úniónak, bizottságának, semmi köze ne lenne ahhoz, hogy nem férhet hozzá ez a kormány a kohéziós alapokhoz...... Az újabb akciót, hogy elkaszálják Magyarország esélyét, bizony ott szervezték és nem másutt.... kezdeményezték mindenféle légből kapott feltételezések alapján, hogy új eljárás legyen .
Talán azt képzeli, mindenki olyan tájékozatlan, mint akik majd mennek a milla tüntetésre , mert félre vannak vezetve ? Maguktól meg csekély esélyük van rendezni a lehet , hogy hozzájuk el sem jutó, releváns információkat .

Arra nem lennék büszke , hogy olyanok a támogatóim , akiknek a tényekről nem sok ismeretük van.

2012.10.19. 07:19:54

@aszekelyek: Nem tagadok semmit, inkább csak negatívan értékelem az eseményeket, és az elért eredményeket. Tisztában vagyok azzal, hogy nincs a kormánynak túl nagy mozgástere, és arra is, hogy előbb vagy utóbb valakinek ki kellesz fizetni a számlát, és az kellemetlen lesz. Ettől függetlenül a kormány a lehetőségeihez képest csak rontott a helyzeten.

nu pagagyí 2012.10.19. 07:30:54

@aszekelyek: Attól, hogy a megtakarításodat takarékszövetkezetbe, vagy bank (rt)-be rakod, attól az még a tied. Neked kell figyelned a saját hozamodra, ha nem tetszik amit a pénzintézet nyújt, átviszed a tőkédet egy másikba. A magánpénztári rendszerben volt választásod. A forma mindegy, az volt a törekvés, hogy hatékonyabb legyen.
A visszalépéseket azoknak engedélyezték, akik önként léptek be és nem volt elég idejük ahhoz, hogy megfelelő tőkét gyűjtsenek a nyugdíjig (52 év felettiek). A visszalépésről is önkéntesen dönthetett az, akit érintett. Aki elég pénzt gyűjtött az nem lépett vissza.

Ti egyébként deklaráltan nem vagytok kommunisták, mégis rohadtul tetszik neked, hogy az állam kisajátította hárommilió ember magánvagyonát. Megjegyzem, valóban nem vagytok azok, hiszen a lopott pénzt szétosztottátok egymás között. A tolvaj szó jobban passzol rátok.

nu pagagyí 2012.10.19. 07:38:13

@aszekelyek: Talán halottad Demján beszédét a Vosz-ban, amire Orbán csak hápogni tudott. Ő is kifejtette, hogy az a pénz, amit ez a kormány le tudott hívni még a szoci kormány beruházásai (autópályák, csatornázás, satöbbi) utáni pénzek. Ez a kormány semmilyen új beruházást nem indított, így a maradék egy évben már sajnos nem lesz mit befejezni. Elvitte az időt az új, senkinek sem kellő kodifikációs remekművek előállítása.

dobzse.laci 2012.10.19. 07:39:29

@atti.atti: Nem az utcára kell vinni őket, hanem a fülkébe.
És ez sikerülni fog baltáséknak, csak nem biztos, hogy örülni fognak neki.

aszekelyek 2012.10.19. 07:40:50

@nu pagagyí: pardon, nem 2010, hanem 2009 decemberében történt.. Második alkalommal, elírtam az évszámot. 2010-ben teljesült a bajnai féle rendelkezés , korrekcióval . Ami ugyanazt a jogot adta minden biztosítottnak, mint ami az előtte rendelkezni tudókat megillette. A diszkrimináció oka ismeretlen, hogy a későbbiekben miért nem léphettek volna vissza , akik úgy döntöttek volna. helyettük miért akartak egy illetéktelent betolni a rendszerbe..

Erről , ha tudnál valamit , mint a téma nagy értője , köszönjük... :)

jjulie 2012.10.19. 07:42:24

@Kukoricajancsi:

ha meg eleve nem volt nagy mozgásttér, akkor miakurvannyáért ugatta ellenzékben a fideszkórus amit ugatott, és miakurvannyannyára gondolt a sátakutyafelcsutiféregkádárvakarékorbán, amikor nagy változásról beszélsz

a fideszférgek kozgéporbániai törvényes politikai eszközökkel végrehajtott bűnelkövetők

meg lesz a jutalma

jjulie 2012.10.19. 07:45:30

@jjulie:

bocs, helyesen: beszélt

felcsutisuttyo 2012.10.19. 07:47:02

T.G. abbahagyhatná már ezeket a firkálgatásokat. Főleg itt...Akármit ír kilóg hogy a Fidesz seggétől sz--os a szája:)

2012.10.19. 07:48:51

"minden tagadhatatlan politikai eredmény ellenére (közvélemény-kutatásokban tapasztalható pozíció, napirend irányítása stb.) "

Ez lenne a politika célja? Ha igen, szomorú. Ezt nem nevezném eredménynek.

felcsutisuttyo 2012.10.19. 07:51:42

T.G. nek a GiroszÁsz a példaképe:))))

aszekelyek 2012.10.19. 07:53:24

@nu pagagyí: nem számottevő az az összeg , és nem is értem, miért tudták a szocik olyan pocsék hazudós kormányzás alatt lehívni.. A rávalót egyébként, az önrészt , pedig sztem adósságra fizetjük ki. nem találom nagyon korrektnek ezt a hozzáállást, hogy ettől a kormánytól egyszerre és két év alatt várják el a nagyon nagy hitel fizetését, a hiánycél leszorítását, és azt, hogy meg a beruházásokat is készre csinálja , ilyen rövid idő alatt... elhúzódó válság, recesszió és nem konjuktúra idején.

Demján úrnak nyilván van némi igaza. Érdekelt lett volna abban , hogy ha van nagy beruházás , akkor ő pályázzon is rá . Azért egyedül a kormányt felelősség tenni , hogy most az nincs , nem korrekt , szintén. Emlékszem , hogy a kormányzati negyed -csúfos végű és nagyon felesleges pénzkidobásnak minősíthető - beruházásánál nem tudott megegyezni a gyurcsány kormánnyal, bizonyos pénzügyi természetű dologban...
Gondolom arra számított , hogy majd ez a kormány jobb kondíciókkal ad neki nagy beruházást kivitelezésre.

Abban biztos vagyok , hogy ha módja lenne rá Orbán már régen építene . No de egyelőre zsákban táncoltatja az európai bizottság. Nehogy valamit is tudjon csinálni.

Nem érdekük , hogy az legyen sikeres, aki nem fekszik alájuk és alternatív módon, nem ortodox és rossz válságkezelést alkalmaz.
Nem a bankokat tömi ki pénzzel , akik semmiért nem hiteleztek, amikor kaptak sem , nem hajlandó olyan népnyúzásra, amit délen láthatunk, európai országokban. ragadós a példája és azt nem szívelik ottan. Kicsit akadályozzák , nagyon , amennyire a hatalmukból telik.

Balt 2012.10.19. 07:55:57

@Diocles: :)) És ilyenkor hol vannak a TASZisták? Ja, ácsolják Balaványnak a színpadot. :)))

aszekelyek 2012.10.19. 07:57:19

@jjulie: ennek itt a végén még értelme sincs , mi van nem ébredtél fel még vén fütty ? Hogy meg a vécébizniz a four seasonsban ?

nu pagagyí 2012.10.19. 07:58:19

@_zulu_: A politikai eredményen valószínűleg azt érthette TG, hogy a Fidesznek sikerült a hülyeségfokot emelni táborában. A fideszes "polgárokat" gyorstalpalón átképezték kommunistává, a magántulajdon szentsége helyett ma már az állami tulajdon szentségét hirdetik. A szapora irányváltások hatására gyorsreagálású zombiként képesek békemenetelni és gyűlöletet szítani bármi ellen. Igaz a tábor fogyóban, de egy ember három helyett is hülye.

Kandeláber 2012.10.19. 07:59:16

Szegény T.G. kellett neki blogot indítania, idegyűltek az elmeosztályról szélnek eresztett Tourette-kórosok.

jjulie 2012.10.19. 07:59:56

@aszekelyek:

fideszférge, mégint rádtelefonáltak, hogy nagy a baj, fideszfűbehugyozd felül az összes kommentet egyenként mert összedől a sántakutyaorbán gözgéborbániai féregbirodalma?

hova lettek a magyarkodó, kereszténykedő nemzetieskedő elemek a hablatyaidból aszékletek fideszkurvaannya

a te putriszökevény kádárvakarék proli anyád tudja mit művelsz iit?

jjulie 2012.10.19. 08:02:25

@Balt:

megint munkanélküli vagy öblöshang?

Balt 2012.10.19. 08:03:22

@dr. mesterseges szinezek: Remélem eljutott legalább a látóidegedig. @Balt: De nem leszek rest, ismétlem:

Nekem (kb. iparági átlagot keresőnek) 2010-ben bő 20%-kal csökkent a bruttóm. A nettóm a korábbi. (Családi kedvezmény nélkül, mert az alól időközben kifutottunk. Bár ezt kb. kompenzálni fogja a szuperbruttó kivezetése.) Akkor bátran hadoválj reálkeresetről, hátha sikerül bizonyítani, hogy a 45%os adókulccsal jobban járnék...

aszekelyek 2012.10.19. 08:03:44

@Balt: @Diocles: hova tér meg? A kendermaghoz ? nem gondolom, hogy a milla rendezvényén lesz ennél kevésbé zavaros múltúbb szónok.

pl bajnai, aki úgy jobbos , hogy balosoknak akarják eladni , mint megváltójukatitt a piros,hol a piros móccer... mikor felébrednek, már késő , megint de akkor is majd azorbánahibás lemez fog szólni, mint abban a nyolc évben, amikor a szocik és aszadisták qrtak el mindent. szerintük is.

jjulie 2012.10.19. 08:06:18

@Balt:

magyarázd inkább a fideszféregbizonyítványt sántaagy, különös tekintettel a nagy változásra, azon belül különösen a többszörös nagyméretű adóemelés kormányának bizonyítványára

László56 2012.10.19. 08:07:10

Szép jó reggelt Mindenkinek

Töréspont..., írja az elemzőnk. Mi inkább törésvonalról beszélnénk. Méghozzá nem egy egyenesről, hanem olyan igazi cikk-cakkosról. Ez, valahogy jobban jellemezné a pillanatnyi helyzetet. A törésvonal elhelyezkedése viszont a polgáraink viszonyába az államhoz helyezkedik el, és nem a kormánynál, vagy éppen a kormány és a polgárok kapcsolatában keresendő. Mert a magyar kormány évtizeddel előbbre van a népénél. Politikában azonban, ez legalább olyan hátrányos, mintha elmaradottabb lenne a kormány, mint a népe.

Tehát a nagy kérdés a kormányunk számára: miképpen tudom a népünket a felvilágosodás útjára vinni. Arra az útra, amit jelenlegi a magyar kormány és tagjai már megjártak és kínok kínját állva felismerték, hogy hatvan év és ezáltal generációk elbutítása a kommunista nívóra, nem tehető rendbe egy két év alatt, sőt még egy két generáció alatt sem.

A polgári magyar kormány a maximumot tette meg a népéért ezalatt rövid idő alatt. Többet és jobbat nem tehetett volna, mint eddig. A kérdés tehát nem az, hogy miben lehetett volna jobb a kormány, hanem inkább az, hogy mennyire érti meg ezt az elmaradott népe. Tudja e a felvilágosult kormányunk népünket magával vinni, vagy az inkább visszalép a kommunista erkölcstelenség mocsarába. Hiszen az olyan kényelmes volt. Nem kellett gondolkozni, nem kellett gondot csinálni, hiszen az akkori pártunk és kormányunk minden gondot levett a válladról a hatalom megtartása érdekében. Ugyan a kommunisták rabszolgája voltál, de felelősség nélkül.

A szabad ország, szabad polgárai politikával viszont felelősség is jár. Nehéz teher olyanok számára kik generációkon keresztül a kommunistáink mocsarában és rabszolgaságában nevelkedtek fel. Teljesen összehasonlítható az amerikai faji megkülönböztetés problémáival. A felszabadított feketék még a jogaik megkapása után sem ismerték fel, hogy szabadok és a viselkedésükkel valamint gondolataikkal sokáig a saját elavult gondolkodásuk fogságában éltek. Mint most a magyar nép.

Minálunk most, az a kivételes eset áll fenn, ahol a jövőnk nem a kormányon múlik, hanem az országunk népének felvilágosodási fokán. Észreveszi e a magyar polgár, hogy mit is tett érte a magyar kormány ? Hiszen az olyan hihetetlen, hogy egy magyar kormány nem kiárusítja a népét, hanem védi. Tudja e ezt értékelni a magyar polgár ? Ezeknek a kérdéseknek mentén jelentkeznek a törésvonalak. Tehát, lehetne mondani, hogy történelmünkben ilyen sem fordult még elő hogy a polgáraink sorsa nem a kormányunkon múlik, hanem a polgáraink tudásán és felelősségérzésére épül fel.

Van e elég tudásunk és felelősségérzetünk ahhoz, hogy ne pártpolitikai szempontból válasszunk, hanem csak is az szempont vezéreljen bennünket, hogy mi is az, ami az országnak és nemzetünknek jó. Vagyunk e a tudásnak azon a fokán, hogy megállapíthassuk mi az ami az országunkat előbbre viszi és mi az ami hátráltatja. Minket ezek a kétségek foglalkoztatnak és ehhez adunk is mindjárt egy szemléltető példát.
Elemzőnk írja:

„ azaz a választók, ha büntetni akarnak, nem elsősorban a hatalmi kérdések, hanem inkább az egyenes beszéd és a hozzáértés hiánya miatt ikszelhetnek. A következő hónapok tétje ez lehet.”

Egyértelmű hogy az elemzőnk itt a kormánypártokra és a kormányunkra gondol.

Mi azonban ha ilyet olvasunk, akkor a magyar nép és nemzet polgáraira gondolunk. Megtanultuk e már az egyenes beszédet és megszereztük e már a hozzáértést a polgári politikához. Micsoda különbség. Ugyanaz a mondat érvényes és mégis két különböző gondolatmenetet képvisel.

nu pagagyí 2012.10.19. 08:07:21

@aszekelyek: A koki és sallerosztás Orbán kezdeményezése volt. Még az IMF-et is elzavarta. Most meg úgy néz ki, hogy legnagyobb sikere az lesz, ha vissza tudja őket könyörögni.

A megálmodott munkaalapú társadalomban nem lett volna nagy gáz, ha folytatják az infrastruktúrális beruházásokat, az ország gazdagodott volna általa, ha nem is Simicska személyesen. Egy működő négyes metróhoz lehetne lapátolni is meg sódert is bányászni. Ez a pénz is úszik, amit erre kaptunk volna. Nem baj, majd a dugódíjjal és a Merci buszokkal kirántják a szarból az országot.

inreallife 2012.10.19. 08:07:42

" A kormány blöfföl, megvezeti befektetőit
A magyar költségvetési politika saját összeomlását hordozza magában. Ha a nemzetközi helyzet romlik, nálunk jön a vérfürdő, mondja egy elemző."

mondjuk erre kell a jegybanki tartalék. deha a görögök nagyot puffannak az eu kapuján kívül, akkor se lesz elég...

Balt 2012.10.19. 08:08:24

@Hepci: Amivel nem lehet 2 db lovat megülni... :)

jjulie 2012.10.19. 08:08:30

@aszekelyek:

na így csokorban lévő fideszférgek együtt látogassátok meg a fideszkurvaannyát és bújjatok a seggébe

dbeata 2012.10.19. 08:10:28

"A túlhatalom, az erőpolitika, az egyeduralomra törekvés. Amely minden pozíciót magának követel, amely nem ismeri a gesztusokat és amely minden szabályt a maga képére formál."

Igen, és olyan ügyekben is, amikor fölösleges lenne (ld. Ferihegy Bizottság ügye).

Mit is mondott Orbán Viktor sajtóstábja, mikor kérdezték, hogy-hogy nem köszöntötték egymást Bajnaival a focimeccsen?
Ez egy szabad ország, bárki kimehet egy focimeccsre.
Nagyon jó! :)) Ezen jót röhögtem!
Ez nagyon jól mutatja, miféle ember is az minelnökünk.

aszekelyek 2012.10.19. 08:10:48

@jjulie: felnőtt ember vagyok de te biztos anyáddal laksz még , vén fütty és ő mondja meg , mit szabad neked...:))) ma kevés időm lesz rátok , benéztem hát korán .............. Nem tudom mit hiányolsz , mert kevésbé magyar sem vagyok , sem kevésbé keresztény , sem kevésbé magyar érdek védő , nemzeti érdekre sem figyelek kevésbé. - azok árulóira sem , aprópénzért ..........

aszekelyek 2012.10.19. 08:13:01

@6.Lenin: azt a jövő héten mondja majd meg neki molnárcsabika , a következő előadáson . Most csak ez volt a házi feladata. Leokádni a demokráciát...

Balt 2012.10.19. 08:13:27

@Flúgatlan: Nnna. Már azt hittem, hogy megvan a negyedik. :))
(Hogy ti. csalódott - és elpártoló - Fidesz-szavazóból. Két év alatt 3-nál tartok. Sum blogokon + irl.) :)

(Egyébként egyetértek.)

aszekelyek 2012.10.19. 08:15:11

@nu pagagyí: látod , te hülyézel , míg én úgy vélem , van neked eszed csak a baj az , hogy a becstelenséghez..., xarátkenéshez

aszekelyek 2012.10.19. 08:17:46

@Flúgatlan: pontosan mi is az a hazugság és hogyan verifikáltad az igazságot ?

@márta)): az van , hogy eszerint csak fogalmazni nem tudsz

nu pagagyí 2012.10.19. 08:18:54

@László56: Veretes gondolataidból ezt az egy sort emelném ki:

"A szabad ország, szabad polgárai politikával viszont felelősség is jár."

Az alaptörvény sajnos a szabad ország szabad polgárainak jogai mellé nem felelősséget rendelt, hanem kötelezettségeket. Így a jogokat sikerült feltételekhez kötni, amit az állam önkényesen alakítgathat. Eredményeként a szabad ember nem szabad ember a továbbiakban, alattvalóvá degradálták. Ez a Fidesz maradandónak szánt műve. Remélem velük együtt az ipados alkotmány is szemétkupacra kerül.

graycivil 2012.10.19. 08:20:14

"A nap büdös bunkója: Tarlós István

Ezt mindenki, akinek 95 felett van az IQ-ja érti, azt, hogy maga nem, betudom a fáradtságának - közölte a vadbarom Olgával, aki csak annyit tudott visszakérdezni, hogy minden nővel így beszél? Aztán megdöbbenve le is zárta az interjút.

Puszi mindenkinek, aki ezt a csávót annak idején megválasztotta."

sunt.blog.hu/2012/10/18/a_nap_budos_bunkoja_tarlos_istvan?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_19&utm_campaign=index

F.Y!DESZ

2012.10.19. 08:21:23

Egyébként Gábor, ami védhtetetlen az védhetetlen. Poitológusként be kellene ismerni, hogy fidesz módszereen rombolja a demokráciát, és ezt le is kéne írni. a mismásolás ideje elmúlt.

graycivil 2012.10.19. 08:23:28

@Flúgatlan: "már csak mennyiségi és nem minőségi különséget látok Orbánék és Gyurcsányék között a hazudozást tekintve."

jogos, egyetértek! El Curo már messze túllépte Gyurcsány szintjét a hazudozásban!

aszekelyek 2012.10.19. 08:24:59

@JosephSmith: milyen finom egy darab ön , még ateistának is ! csak egy kérdés. Az ön vallását , miszerint ateista , miért kéne nagyobb tiszteletben tartani , mint azét , aki vallásos ? Főleg ,ha ennyire borzalmasan tiszteletlen a modora hozzá még ? érdekes, ahogy saját primitívségét nem észlelvén másokat primitívez.
ps. Az alkotmány 89 óta garantálja a vallás szabadságát ...

Az ön véleménye is szabad de csak addig , míg nem sérti mások jogait , jelen esetben a szabad vallásgyakorláshoz való jogot , amit éppen sért , gyaláz. Gratulálok !

aszekelyek 2012.10.19. 08:31:21

@nu pagagyí: fujj kötelesség , mi? Azt nyögjük , hogy nem volt kötelesessége a kormányoknak nem kiárusítani üveggyöngyért mindenünket de számon se volt kérhető a remek , kötetlen csak jogokat adó alkotmány szerint.. Amiben nincs szankció a legnagyobb gazemberségre sem .... Az tetszett , azt elhiszem.

inreallife 2012.10.19. 08:33:29

@aszekelyek: aha erkölcs. vajon a pedofil papok is prédikálnak erkölcsről? vagy mit mond a néhai für dajcs tamás, akit egy rendőrségi razzia közben egy takaró alatt menekítettek ki egy illegális bordélyházból? für papa meg úgy baszta ki a családból, hogy lába nem érte a földet... és orbán, akinek a bevallásában 4 gyerek szerepelt, de 5 viseli a nevét? ki baszta össze a ötödiket? gáspárka ivarérett lett? rohadt belterjes fajta a cigány, azért is sok a szellemi nyomorék köztük... erkölcs mi?

márta)) 2012.10.19. 08:34:04

@aszekelyek:

Mi a problémája már korán reggel?! Már írtam Önnek drága! Ha nem tetszik amit írok, nem kell olvasni.

" csak fogalmazni nem tudsz "

Tényleg? Na és?

aszekelyek 2012.10.19. 08:34:19

@graycivil: agresszolga megette amit főzött, helyesen Az értetlenkedése nem kunszt...... nem is értelmes és nem tükröz minimum felkészültséget sem egyébként nagyon udvariasan , elnézően közölte tarlós, biztosan mert fáradt, azért oly értetlen le is szokhatna agresszolga a nagyon hüjjje játszásáról akár......

márta)) 2012.10.19. 08:36:28

Hm. A székelyblognagyasszony, s a blogfenegyereke zseniális páros.
Tényleg.

hoplita 2012.10.19. 08:39:45

@Balt:
Ugyan. Balavány egy tipikus identitászavaros sorstalan.
Eszement idióta, aki hol ide csapódik, hol oda. Tovább ront rajta, hogy gyógyult alkoholista is...az olyanoktól meg az Isten mentsen.:)))

Balt 2012.10.19. 08:39:52

@graycivil: Akkor tehát nem értesz egyet. :)
(Itt nyilván a tavalyi, Bankszövetségnek tett ígéretre gondol Flúgatlan, amit valóban lehet hazugságként értelmezni, vagy legalábbis ígéretszegésnek, azonban kissé más az indíttatás, mint a tervszerű gyurcsányi hazugsággyárban. Tehát végül is én sem értek egyet, igenis van minőségbeli különbség. Nem Gyurcsány-Bajnaiék jönnek jobban ki belőle...)

aszekelyek 2012.10.19. 08:41:52

@inreallife: milyen alapon helyezted magad fölé bárkinek? Milyen alapon ítélkezel? Orbán a nevére vett volna egy gyereket ? Nagyon helyes .tájékoztatlak, hogy a genetikai vizsgálatok statisztikája szerint , az apasági pereknél 50 % ban ki tudják zárni, hogy a házastárs, vagy megnevezett apa lehet a nemzője a gyermeknek. családjogi bírónő ismerősöm szerint pedig a rohadék apukák egyáltalán nem akarják anyagilag ellátni a gyerekeiket, hazudnak , mint a vízfolyás , csak, hogy ne kelljen gondoskodniuk gyerekükről, mert az anyjukra haragszanak és a jobbikos se kivétel sem semelyik párt , vallás , rassz vagy ilyesmik tagjai , szimpatizánsai. No és sok a nem papa pedofil is de te csak gyűlölködj , ha azt akarsz. Tükör nincs nálad , ugye ?

Balt 2012.10.19. 08:41:58

@hoplita: Nem tudok hozzászólni, nem olvastam korábban tőle 1 sort sem, csak az elmúlt 1-2 hónapban. Az tisztán látszik, hogy erős sértettség munkál benne, ez pedig finoman fogalmazva nem hitelesíti a pacákot. Magánügy.

inreallife 2012.10.19. 08:42:26

@aszekelyek: te fasz. magyarázd már meg, hogy mitől garantált a nyugdíja a 20 év múlva nyugdíjba menő embereknek! amikor nem 3 millió nyugger lesz, hanem 4 millió. munkaképes meg fele ennyi lesz, annak is jórésze cigány, akiket egyből le is húznék a munkaképes listáról. szóval mi garantálja a nyugdíjakat? csakmert a manyup államosítással visszacsinálták a 1997-es állapotokat, amiről mindenki tudta, hogy egy bukott nyugdíjrendszer. ez volt a fidesz reformja, visszaállított egy bukott nyugdíjrendszert......

inreallife 2012.10.19. 08:44:51

@Blogger Géza: én azt olvastam, hogy valami utolsó nagybevásárlás volt egy szigorítás előtt. a fedezetlen papírokhoz kellett venni állampapírokat és mi jelentős felárat fizetünk érte...

nu pagagyí 2012.10.19. 08:46:55

@aszekelyek: Ha jól tudom, szakmai dolgokról vitáztunk és azok társadalmi hatásairól. Te nem becsülöd a magántulajdont, a sajátodat sem, ahogy kivettem a szavaidból. A másét persze még úgy sem, szabad préda, ha pártunk és kormányunk rá óhajtja tenni a kezét.

Ebből az országból csak akkor lesz valami, ha minél több, állami mankótól független, saját érdekét átlátó ember teremtődik. A magánpénztári rendszer a saját vagyonnal való gazdálkodás iskolája volt, az a rész nem függött állambácsi kénye-kedvétől. Hosszabb távon a megtakarításra kényszerített állam visszakapta volna a pénzt a nyugdíjkiadások csökkenése révén. Az más kérdés, hogy az állam nem volt hajlandó/képes takarékoskodni.

A piacok államosítása tovább szűkíti azt a réteget, aki saját kreativitásából hozzáadott értéket tudna produkálni az ország hasznára. Tízezer BKV országa leszünk. Az oktatás lebutítása pedig hosszú távon azt fogja eredményezni, hogy a képesség sem lesz meg az emberekben, hogy saját lábukra álljanak.

A nyugattól nem kell félni, be kell fogadni az új technológiákat, felhasználni a fejlesztési pénzeket. Ami itt épül, itt marad. Arra kell törekednünk, hogy a multiknál megjelenjen a magyar tudás, vezetői állásokban, beszállítói tevékenységben, fejlesztési ötletekben.

De mi lesz a magyar érdekkel? Kérdezed. Előbb sajnos meg kell tanulni a módszereket és nem bunkó, primitív embereket elhalmozni közpénzzel, hátha tudnak valamit kezdeni vele. Simicska sosem lesz exportképes, mert nem becsületes versenyben választódott ki. Azokat kellett volna helyzetbe hozni (normatívan), akik ma is exportálnak és támogatást meghaladó eredményt produkálnak a közösség hasznára, adóban, foglalkoztatásban, minőségben.

aszekelyek 2012.10.19. 08:47:23

@inreallife: az is lehet , hogy Anikó asszony gyermeke , akit a nevére vett , meg az is , hogy keresztgyerek , akinek a szüleit valami érte. Tájékoztatlak , hogy a reformátusoknál , mint Orbán és én is , a keresztszülő fogadalmat tesz a keresztelőn , hogy tehetségétől telhetően gondoskodik a kereszt gyerekéről , ha valami a szülőket akadályozza abban de te ezt honnan is tudnád ?

hoplita 2012.10.19. 08:48:00

@török gábor:

Ejnye Gábor, gyomlálgatunk, gyomlálgatunk?

A konyhakertben kéne inkább.

@aszekelyek:
Egy átlag 18 éves morális tartása nem említhető egy napon a tefajtádéval.
Undorodik a hazug, gerinctelen, relativizáló, képmutató fajtádtól.
Úgy látom ritkán beszélsz tizen-huszonévesekkel. Én jóval sűrűbben...

márta)) 2012.10.19. 08:51:29

atv.hu/cikk/20121018_a_haboru_ujra_fog_kezdodni_autobuszokkal_hozzak_a_bekemenet_tagjait?source=hirkereso

hm. Ehhez csak annyit. Az ilyen akciót, bármelyik " civil szervezet, vagy ellenzéki párt ( is ) megszervezhetné.
Elárulom, lenne rá jelentkező bőven. Azt beszélik.
De mindegy.
hm?
:(

aszekelyek 2012.10.19. 08:53:46

@dr. mesterseges szinezek: feltétlen menj a milla menetelére , mondta szanyi, hogy ő innen oda menetel, mindenhová ahol valami tünti van , sztem áll be mellé és nem maradsz le semmi jó menetről @hoplita: saját huszonéves gyerekem is van és több unokaöcsém, hugom nem oktass ki a kamaszok igazságérzetéről amögött nincs tágyi tudás és könnyen lehet őket félrevezetni A reklámokat éppen ezért főleg nekik csinálják , mert ők a legfogékonyabbak rá. normálisan nem foglalkoznak politikával 18 évesek és nem olvasnak napilapokat és nemérdekli őket csak egészen más , életkorukból fakadó téma inkább.

Neteznek viszont és ott elérhetőek az aljadékok számára , akik gyerkeket csábítanak el , rossz dolgokra csak így lehet a jobbiknak abban a korosztályban annyi szimpatizánsa

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.19. 08:53:53

@hoplita: írsz néha (hihi) kissé kevésbé ejropéjer stílusúakat...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.19. 08:56:00

@Balt: korábban a M. Nemzetben írt.
Az öblösebb, majd' mélymagyar hangok közé tartozott, ha jól emlékszem.

aszekelyek 2012.10.19. 08:59:48

@inreallife: Húsz év alatt majd csak csinál a te zseniális jobbik szadista pártod valami állati jó megoldást? Most azt a kárt sikerült kicsit enyhíteni, amit a manyup okozott, hagynak a zseneális jobbiknak és maszopnak is teret, hogy csuda klassz nyugdíjrendszert csináljanak Mondjuk semmit nem mutattak ebből sem csak a hőbörgést a hülyeségek dumálását erről is.Az majd azok gondja, mi lesz húsz év múlva, akik most annyira okosnak tüntetik fel magukat egyébként mindenki szabadon , önszántából szépen takarékoskodhat, saját idős korára , nem? Csak a kötelező költségvetés fosztogatás szűnt meg.

aszekelyek 2012.10.19. 09:03:41

@Hepci: csapong devan ilyen sok , aki már minden pártot , oldalt megjárt , nem? Nem csak újságíró!

aszekelyek 2012.10.19. 09:07:18

@nu pagagyí: az önkéntesben volt választás , az kötelezőről pedig a kormány döntött Irgum, Burgum! ne süketelj itt nekem!!! Mentem, majd jövök

Hari Seldon 2 2012.10.19. 09:11:43

Egyre nehezebb Török Gábornak írni.
Rosszat nem lehet, hiszen ismerve a céget, még lófejet találna az ágyában. Jót meg mit is írna? A lefagyott gazdaságot nem nagyon lehet beállítani sikertörténetnek.
Ezért inkább maszatol, mint például a kereskedelmi TV-k. Abból nem lehet baj.

aszekelyek 2012.10.19. 09:12:26

@nu pagagyí: ön a tolvaj, akitől visszalopták a közösbe......................

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 09:17:36

@Balt:
Kartácsam a nerben,
1) fentebb leírtam, hogy csökkent a reálkereset.
2) Erre előpattantál azzal, hogy ez hazugság, hiszen te nominálisan egálban vagy.
3) Gondoltam véletlen, mert ennyire nem lehetsz zuzupetalsz, ezért elirányítottalak a KSH-hoz.
4) Erre nyomsz egy linket, amelyben ott virít, hogy csökkent a reálkereset.
5) Visszadobom annak reményében, hogy elrágódsz rajta, és tán meg is érted.
6) Visszaugrasz 2)-re.

Szijjártó e vagy?

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.10.19. 09:19:51

Lehet, hogy csak én nem követtem eléggé az elmúlt pár hónapban a politikát, de speciel semmi olyat nem láttam amit megroppanásnak lehetne nevezni, mármint olyasmit nem, mint ami pl. 2006-ban az mszpvel történt. A fidesz még mindíg stabilan a legerősebb párt, a többiek nem tudnak igazán tudják befogni. Mondjuk van még másfél év és Gordon is coming. Ő talán mond majd valami érdekeset, a többiektől sokat nem várok.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 09:32:35

@aszekelyek: Szerintem nem kérek tőled életvezetési tanácsokat, ahogyan vakkal sem vezettetem át magam az úton.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.10.19. 09:49:09

@dr. mesterseges szinezek: Ja! Pályára! Hétfő esténként kispályára. Éljen a teremfoci! :)

dr. Balta$ár 2012.10.19. 09:59:07

@török gábor: nyugi, majd megérted a hejzetet ha nemsokára jkaranténben leszel

mint a tejjes fides mafia bűnszervezet...

mint a leprásokat úgy fognak kerülni titeket a zemberek !

nem lesz ennek jó vége és ezt pont Te ne látnád? könnyebb élet? lustaság? ejha...

bűnrészes vagy ! nemsoká tiszta lesz még Neked is hogy mit tettetek ! szánalmas !

dr. Balta$ár 2012.10.19. 10:12:40

nem sok embernek volt ijjen szerencséje mint nekem...
fotelből egyenes adásban nézheti végig egy nemzet pusztulását !
az erkölcsi válság a csúcsra hág... a szakadék közel... gyerünk !

jajrá fides ! jajrá magyarok !

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború

tölgyes 2012.10.19. 10:15:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Amit az állam a 2002-2010-es bö.meségek és elkúrűsok miatt volt kénytelen kibocsátani... de ott volt a lehetősége annak is, hogy a maga nyugdíját harmadolják.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 10:23:04

@ByA: "Ha ezzel a kritikákat együttesen akarod semlegesíteni, sikertelen vagy. Ál-logikus, hogy ha egymásnak ellentmondanak, mind téved"

enyni esze van ! a buta fidesznyiknek ! a pénzét szotyizásból szerzi, nem az eszével...

és akkor még finom voltam...

ja... szerinte ha a kritikák eccere nem igazak akkor mind rossz... okos ember

tölgyes 2012.10.19. 10:31:27

@g_szakal: Befektetni akkor lehet, amikor van mit. Vagyis ha a Bokrosék nem egy zsugorodó, válságban lévő országban kezdenek el nyugdíjpénztárat építeni és nem ezen a módon ahogy ezt tették (semmi kifogásom az önkéntes nyugdíjpénztárak ellen, erre ösztönözött is az állam), aakkor talán működőképes is lenne a rendszer... de teljesen elhibázott döntés egy ilyen típúsú manyupot építeni ha a gazdaság ezer ok miatt zsugorodik... és közben fenn kell tartani egy rendszert és egy másikat is fel kell építeni a nincsből.@márta)): a szegénység és mélyszegénység már a rendszerváltás előtt is megvolt, csak maga vagy nem ismerte akkor sem a nagybetűs népet, vagy akkor se járt közibük. Az elmúlt rendszerben, kölcsönökből fenntartptt viszonylagos jólétnek azonban vége szakadt 90-ben, mert a kölcsönöklet vissza kellett fizetni. A kölcsönök visszafizetése és a rosszul üzemelő gazdaság együtt 90 után tovább növelte a szegénységet. Az akkori politikai elit belátta, hogy a visszafizetéshez NEKI (MSZMP) nincs meg a politikai legitimációja. A helyzet tehát kicsit hasonló a mostanihoz. A 90 utáni kormány fizette meg a Kádár-Grósz-Németh kormány elkúrásainak árát, mint ahogy a jelenlegi kormány fizeti a Bajnai-Gyurcsány kormány bö..meségeinek az árát. Ezek az elkúrások olyan jelentősek voltak, a hatásuk olyan tartós, hogy elfedik a fidesz rossz döntéseinek hatását.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 10:31:43

@6.Lenin: "tehetetlenség"

na:)))) ez joooo... figyu én ÉLVEZEM ! ahogy szenved az ország...
ez kell ahhoz hogy a DEMOKRÁCIÁT tuggyák értékelni MAJD és tegyenek érte...
röhögve látom a fideszcsicskák napi kínlódását a jogszabájokkal:) élvezem

könnyen beszélek mert a rencerben kiskiráj vagyok:)

ámde ! ha a határokat+internetet lezárják (vagyis kb az EU ból kilépünk)
akkor én átköltözöm (nagyrészt) a határ túloldalára, nyugatra (azaz szlovákiába)

akkor már ugyis csak egy felvonás marad majd...
a FINÁLÉ (az uccai harcok+tömegbe lövetés)

addig meg a rencer csendestársa vagyok...
megélek benne, de röhögve nézem hogyan recseg ropog...

szerinted a fides mafia a nyugdíjadhoz meddig nem fog nyúlni???
már most is felmerült... de nagyon fosnak... az uccsó bázisa te vagy....
de nemsoká a nyugdíjad is beáldozza a szabaccságharcban !
de ne légy majd ideges mert a TE érdekedben a pfuj EU és pfuj IMF ellen !

( szánlak amúgy )

dr. Balta$ár 2012.10.19. 10:34:13

@6.Lenin: :))) ez nagyon vidámmá tette a napom... "tehetetlenség"

mit kéne tennem? amikor a fides bűnszervezet nagy erőkkel vágja a fát (maga alatt)

még rendes is vagyok (TG is!) és szólunk nekik... mikor hol járnak épp...

2012.10.19. 10:35:16

@tölgyes: Igaz, igaz! Azt meg nyugodtan hagyjuk figyelmen kívül, hogy maga Orván Viktor szerint is az IMF hitel felvétele mintegy 100 milliárd spórolást jelentett volna. Évente.
Ha ezt megfejelem azzal, hogy a forint árfolyamát a Kósa- Szíjjártó nyilatkozatok óta mintegy 10%-kal magasabbnak vehetjük a reálisnál, akkor elmondhatjuk, a fidesz uralmának két éve eleddig mintegy 300-400 milliárd forint többletkiadással járt.
Köszönjük, Emese!
Ja, és a bankadók miatt (hogy jogos, erkölcsös, vagy jogtalan, most mindegyÖ leállt a gazdasági növekedés, recesszióba fordultunk, MNég maga az örökoptimista Matolcsy is 0,5 %-os növekedést jósol jövőre.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 10:38:03

@thymos: "ha már lúd, akkor legyen Bajnai"!

miért nem ? dr. Kövér elftárs ügynök úr??

"ha már lúd, legyen Kövér"!

dr. Balta$ár 2012.10.19. 10:40:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: minek fárasztod magad ezzel a fidescsicskával...

az IMF hiteles pávatánc az BŰNCSELEKMÉNY/HŰTLENKEZELÉS ... mi a gond?

ja és a sortolás is avagy a tőzsde stb ajjas előre megfontolt stb befojásolása...

dr. Balta$ár 2012.10.19. 10:42:33

@Jaffar: "Útálom a pocakos miniszterelnököket... "

ez pontosan nem így van ! klasszikus dakota mondás

kövér kormányfő a halálom...

tölgyes 2012.10.19. 10:44:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem Kósa és Sz. nyilatkozatai okozták a bajtm, hanem a valós gazdasági helyzet. Bajnaiék ugyanis fele akkora hiányt írtak bele a költsdégvetésbe mint amekkora volt..erről az eu tudott - ön is olvashatta volna, ha olvasta volna - az ÁSZ leírta.. - nem is volt hajlandó Kovács Árpádot meghosszabítani az MSZP - Ön most mégse emlékszik semmire.
Volt 2010-ben a fidesznek egy dilemmája: vagy magára válalja Bajnaiék elkúrásait, vagy hintázik egy darabig a gazdaság. Az Eu. nem volt partner a bajok csendes megoldásában, maradt a hinta.
Ami a 100 milliárdot illeti: igen. Az IMF adott esetben kisebb kamatra ad kölcvsön pénzt, aminek nagyobb az ára: mondjuk az, hogy harmadolják a nyugdíját, a közszolgák egy részét elküldik és ugyancsak harmadolják a fizetéseket... bevezetenek egy jó kis értékalapú ingatlanadót.. mondjuk az ingatlan 1-2%-a az évi adó..:) Ezért bármilyen furcsán hangzik a kisebb kamat összességében mégis többe kerül

bariga 2012.10.19. 10:46:26

Jelengeg a magyar gazdaságban egy pozitív szám van, az pedig az infláció. Ami azt jelenti, hogy mindenki szegényedik, mivel béremelés és adócsökkentés nincs -emelés annál inkább-, tehát az átlagemeber azt látja, hogy valamit rosszul csinál a kormány.

Nem hiszem azt sem, hogy sokáig lehet bűnbak-propagandát folytatni, bankok, IMF, EU, multik, mert ők már lassan kiszállnak Magyarország finanszírozásából és fejlesztéséből és mondják a kokizó Orbánnak, OK, mutasd meg mit tudsz nélkülünk. És hát ugye semmit sem tud, legfeljebb egy újabb békemenetet összehozni, de abból nem lesz kenyér, hacsak at ott vonuló milliárdosok nem osztják szét nehezen szerzett vagyonkájukat.
Tehát ez most nagyon ropog.

tölgyes 2012.10.19. 10:49:15

@dr. Balta$ár: Ha nem volna komolyabb tétje a dolognak én az Ön kedvéért Bajnai kezébe adnám a kormányt és a fotelban hátra dőlve élvezném, ahogy kibelezi magát:).. csak hogy tudja mi a szenvedés.:)

tölgyes 2012.10.19. 10:52:28

@bariga: Mutasson nekem szárnyaló gazdaságot:)Az infáció kézben tartás az MNB dolga. Azért van... mellesleg az inflációnak is megvan a maga szerepe a gazdaságban. Bokros elvtárs híres mondása:Nem tudtok annyit szétosztani, hogy én azt félév alatt ne infláljam.. Mégis éveken át visszasírták Bokrost aki személyében megtestesítette a SZAKÉRTELMET!

CSENDES 2012.10.19. 10:57:15

@bariga: Pedig de. Olvasgasd csak a mandinert:
"Hibásak az ifjúkonzervatív blogok és bloggerek (Mandiner és társaik), ahol mindent megtesznek azért, hogy a jobboldaliakat is a Fidesz ellen hangolják, hibás a Heti Válasz, a Magyar Hírlap és az Echo TV, ahol egyre kevesebb a megértő és szolidáris hang a kormánypártokkal"

"Harmadrészt és elsősorban hibás a kormány, hogy a kétharmad és a 2002-es kudarc tanulságai ellenére kihagyták a kormányzás nulladik lépését: a sajtóegyensúly megteremtését. Megint azt hiszik mint 2002-ben: elég csak jól kormányozni és akkor a választási győzelem már automatikus. Ez sajnos nem igaz. Most is mi a helyzet? Csak a nagyon hülye vagy a teljesen vak nem látja, hogy 2010 óta határozottan jó irányt vettek dolgaink.."

No csak azért, hogy tudd milyen jól mennek a dolgok.:-)))

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 11:05:02

@bariga: "Ami azt jelenti, hogy mindenki szegényedik,"

Mingyá jön Balt, és tájékoztat, hogy az ő nettója nem csökkent.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 11:08:22

@tölgyes: "Az infáció kézben tartás az MNB dolga. Azért van..."

Csak azok a külsősök az MT-ben, csak azokat tudnám feledni...

Akkor kellett volna Fletónak agyérgörcsöt kapnia, amikor kitalálta ezt a beejtőernyőztetést.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 11:14:05

@CSENDES: Fletóék aszonták, az a baj, hogy rosszul kommunikálnak - ilyet Viktorék nem mondhatnak: nekik egyszerűen nincs elég médiafelületük.
Pl. én csak úgy írhatok ebbe a szövegdobozba akármit, az MTVA cenzúrája, és a kirúgás veszélye nélkül. Skandallum.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 11:27:43

@török gábor:
"most a következők miatt vagyok hülye"

No ja, van sapka, nincs sapka. Kéne ide is valamiféle hermeneutikai puffer, hogy a (néha valóban nem teljesen egyértelmű) megállapításokat közös nevezőre lehessen hozni. :))

Kezdhetnénk mindjárt az értékduálok kérdésével:

A fideszes oldalon elég eccerű a dolog, érti is a leghülyébbig bezárólag mindenki:

- tudomány: mienk/nem mienk (vö: "idegen")
- gazdaság: mienk/nem mienk (SAJNOS!!!)
- demokratikus politika: mienk/nem mienk
- jog: mienk/nem mienk
- foci: mienk/nem mienk (kieg. tőlem :D)

A liberálbolsik meg némiképp bonyolultabban értékelik a világot:

- tudomány: igaz/hamis
- gazdaság: rentábilis/nem rentábilis
- demokratikus politika: kormányra jutni/ellenzékbe menni
- jog: jogos/jogtalan
- foci: jó/rossz

Hogy a túróba tudnák ugyanazt gondolni az ügyekről.

Balt 2012.10.19. 11:31:28

@dr. mesterseges szinezek:
0. @tede: "Ezzel szemben aki akar, most tud jobban keresni és nem az a szituáció," - erre hoztad a reálkeresetet...

graycivil 2012.10.19. 11:32:42

"Vérfürdő lesz a magyar blöff ára

Vérfürdőt és összeomlást jósol az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját követő Magyarországnak Benoite Anne. A Société Générale vezető stratégája szerint a magyar kormány folyamatosan megvezeti a befektetőket, akiket erre a szakember szerint kötelessége figyelmeztetni."

nol.hu/gazdasag/verfurdo_lesz_a_magyar_bloff_ara

F.Y!DESZ

Balt 2012.10.19. 11:34:45

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: Egyetértek, bár szerintem Gordon hiába coming outol, másfél év múlva tuti nem jön. Sőt, ha maszopos szokás szerint "jól" keverik a málnaszőrt, akkor esetleg most fog eldőlni, hogy sem 2018-ban, sem soha...

tölgyes 2012.10.19. 11:35:12

@dr. mesterseges szinezek: Csakhogy az MT a döntéseit meglepő összhagban hozza.. és épp az elnök az, aki a magas kamatok mellett szokott érvelni.
@CSENDES: Lássuk be: akormány és a fidesz az elitekkel mindig is rosszul kommunikált és politizált. Még mindig nem látta be, hogy egy tehetségtelen színész, újságíró stb. sokkal nagyobb hatalom és véleményformáló mint 100.000 szavazó.
Nekem ott van S. Buci esete, aki ittasan,narko befolyása alatt balesetet okozott,, majd felvonult mellette Törőcsik Maritól kezdve az egész pereputty. Én csak a levegő után kapkodtam: ezek az emberek tartanak igényt a normaközvetítésr? Ők a véleményformálók?? Ők akiknek a kötelessége az emberség az értékek melletti kiállás? Direkt említettem politkától távoli dolgot... elítélik, ha a közember besúgó lesz miközben hemzsegnek köztük a besúgók és kollaboránsok (Szabó István, Makk Károly, Jancsó) stb akikkel bármikor szövetségre lépnek akár nemes eszmék ellen is.. és sorolhatnám..akik kilóra megvehetők.. mint a világ veuzető közgazdaság lapja az FT.. amelyik dicshimusziokat zengedez PR cikkben a mindent elrontó Magyarországról 2006-ban.., de hisz nem bántósból csak mellesleg említem meg a független elemzőket, akik állami megrendeléseket fogadnak el és részben abból is élnek:(

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 11:36:43

@Balt: Balt, kedves, mi_abban_a_hazugság_hogy_csökkent_a_reálkereset?

Definiálnám a hazugság szót is mint olyat, de te írtad, ezért bízom benne, hogy ismered a jelentését.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 11:39:48

@It’s the economy, stupid: '"most a következők miatt vagyok hülye"

No ja, van sapka, nincs sapka.'

Gábor csúsztat - tán túl sokat jár politikusok közé - ui. nem jellemző, hogy hülyének titulálnák.
Aminek titulálják, annak viszont oka az, hogy már a csúsztatás se zsenánt.

teevee 2012.10.19. 11:41:10

@aszekelyek: "kormány döntése értelmében a pénztárakat végelszámolással megszüntetik de azt a pénzt nem teszik vissza , amit kivettek a költségvetésből erre a hazárdjátékra , hanem kiszervezik három millió ember jogos tulajdonát képező összeget , valamiféle újonnan kreált jogi személyek , általuk kijelölt és erre feljogosított RT-k kezelésébe , anélkül , hogy annak , aki azt befizette -és ezért lenne is rá jogcíme , azzal rendelkezni- mint egy két évvel előbb, akár vissza is léphetett ,......., a továbbiakban semmiféle ráhatása ne legyen arra a pénzre."

Valótlanságot lehet tájékozatlanságból, tudatlanságból, és rosszindulatból állítani. A legutóbbi a hazugság.
Tájékozatlan nem lehetsz, hiszen már a legutóbbi poszthoz is belinkeltem a törvényjavaslat szövegét (www.parlament.hu/irom38/11079/11079-0036.pdf), valamint az Alkotmánybítóság ebben a tárgyban hozott határozatát (public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/88FF0DA066568010C1257A2500477318?OpenDocument)
Tudatlan sem lehetsz, hiszen a javaslatban pontosan le van írva, milyen feltételekkel jöttek volna létre az RT-k, (pl. mennyi saját tőkét kellett volna _hozzáadniuk_), hogyan engedélyezte, illetve felügyelte volna őket a PSZÁF, hogyan rendelkezhettek volna befizetésükről a pénztártagok, milyen garanciák védték volna őket, stb.

Szóval, hazudsz, már megint.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 11:41:43

@Balt: És abban mi nem igaz, hogy a reálbére csökken annak is, akinek megmarad a munkája?

Vadász, vadász...

Balt 2012.10.19. 11:42:16

@dr. mesterseges szinezek: Nekem nyilvánvalóan csökkent, de mondom: nominálisan ugyanaz a nettóm, mint 2009-ben, >20%-kal kisebb bruttó mellett... Ergo, változatlan (és még csak nem is valorizált) bruttó mellett >20%-kal több lenne a nettóm. (Ami egyébként a KSH szerint az iparági átlag körül van.) Tehát: rám nyilván igaz a "reálbércsökkenés", az átlagra pedig hazugság.

Balt 2012.10.19. 11:44:12

@dr. mesterseges szinezek: Ja, megtaláltam neked a kibúvót: én vagyok az, akinek nem maradt meg a munkája... :) Csak a nettó bére maradt változatlan. Erről ennyit.

thymos 2012.10.19. 11:45:12

@dr. Balta$ár: Megtisztelő, hogy valaki el is olvassa a bejegyzéseket, persze úgy lenne az igazi, ha az olvasó nem kiemelve egy "hírérték" szerű mondatot értelmezné külön, hanem az egész bejegyzést egyben, ami persze nem zárja ki az arról az egy mondatról való értekezést sem, de jelen esetben hogy a lúd "Kövér"-e, avagy "Bajnai", az a bejegyzésem szempontjából nem "releváns".

inreallife 2012.10.19. 11:45:46

@Kukoricajancsi: elmondanád, milyen válság van? ne szopd már be ezt a fidesz maszlagot. az eu nagy részében nő a gdp. van 3-4 renitens ország, ahol csökken, mert elbaszott gazdaságpolitikát csinálnak. mi azokhoz csatlakoztunk orbánékkal. ez euróövezetnek van válsága, azért akarják megmenteni ezeket az országokat, hogy az euró megmeneküljön. a gdp rendben van eu és világszinten is. ne mossátok egybe a kettőt, egyáltalán nem egyenlő a kettő...

európa köszöni szépen, jól van, minden évben nő a gdp, idén is. ergó az exportpiacaink egyáltalán nem szűkülnek, sőt!

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 11:47:31

@Balt: "Tehát: rám nyilván igaz a "reálbércsökkenés", az átlagra pedig hazugság. "

Ez a KSH, hát ez egy hazug komonista bagázs.

tölgyes 2012.10.19. 11:47:46

@graycivil: Na ja! Őt is a bankok fizetik, tehát az ő érdekeik szerint formálja a véleményét.. mint ahogy ezt már 2010 nyarán-őszén is megírtam.

inreallife 2012.10.19. 11:50:00

@aszekelyek: meséld már el, hány forintnyi kölcsönt fizettek vissza az orbánék. olyan kíváncsi vagyok. számítások szerint már több az adósságunk, mint amikor átvették a kormányzást. kíváncsi vagyok, te milyen számokról tudsz...

inreallife 2012.10.19. 12:22:04

@aszekelyek: eztmazdmeg. szóval nem is probléma a félrekefélés? ez lenne a haza caslád és a többi maszlag, amit a fidesz papol? nem baj, ha a gyerekek fele nem az apjuktól van???? és ez szerinted még belefér az erkölcsbe??? bazdmeg te tényleg vagy részeg vagy, vagy pedig menthetetlenül ostoba. ja és valószínűleg közöd nincs az erkölcshöz, amit számon kérsz másokon. a te gyerekeid is több apukától származnak?

tudod az ilyet hívják büdös kurvának, csak így erkölcsösen. de ezt csak halkan mondom, mert azt hiszi knausz, hogy keresik, és megjelenik...

Balt 2012.10.19. 12:25:35

@dr. mesterseges szinezek: Feloldom a látszólagos ellentmondást: A KSH 1 éves intervallumról beszél ("beragadt" félszuperbruttóval), én meg 2009-10-től nézem. És még nem is számoltam a szuperbruttó kivezetését.

inreallife 2012.10.19. 12:28:49

@aszekelyek: azért 3000 milliárdot jobban is fel lehetett volna használni a elkövetkező időszak nyugdíjasainak. elég lett volna csak annyit tenni, hogy állami felügyelet alá teszik a pénzeket, de ugyanúgy külön kezelik, mint a legtöbb országban. de gondolom a 3000 milliárdnál simicskának eldurrant az agya, és nem bírták lefogni....

Balt 2012.10.19. 12:30:24

@dr. mesterseges szinezek: A KSH 1 éves intervallummal számol ("beragadt" félszuperbruttóval), én meg saját tapasztalatból, 2009-10-től, iparági ÁTLAGBÉR körül, ráadásul januártól ugye végleg kivezetik a szuperbruttós baromkodást.

mókáné 2012.10.19. 12:35:11

@inreallife:

"eztmazdmeg. szóval nem is probléma a félrekefélés? ez lenne a haza caslád és a többi maszlag, amit a fidesz papol? nem baj, ha a gyerekek fele nem az apjuktól van???? és ez szerinted még belefér az erkölcsbe???"

Van egy statisztika, de kb. minden második vagy harmadik gyereket nem a saját apja nevel fel. Nem véletlen a mondás:

Csak az anya biztos!

A férfiak a szimmetrikus nőket keresik és tőlük akarnak gyereket. A férfiakból úgyszintén az evolúciós szabály szerinti példányok a kelendők. De nem mindenki akar elválni és ezért a sok-sok kakukktojás.

Ajánlott irodalom a témában: Szendi Gábor A nő felemelkedése és tündöklése

ui. Gondoltam, hogy azonnal hiányzom, ha valamilyen kényesebb téma, az utánam kiált.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 12:39:48

@tölgyes: sem bajnai sem a maszop soha többet nem lesz kormányon...

eddig a pontig egyetértünk...

inreallife 2012.10.19. 12:43:21

@tölgyes: hej, matolcsy már rég megelőzte bokrost a csomagolásban. már legalább 2 csomagnyi megszorítást csinált. ha ehhez hozzátesszük, hogy semmi értelme és eredménye nem volt, azért ezzel nagyon nem dicsekednék. a vicc egyébként az, hogy matolcsyt meg a leghülyébb is fideszes is utálja, de ezt már félnek beismerni, mert ez a cigány főnökének a kritikája is volna. márpedig orbán felelőssége, hogy matolcsy nemcsak, hogy szabadlábon garázdálkodhat, hanem még ő tervezi is meg, hogyan dőljön be a gazdaság. aszem egy klasszikussal tudnám jellemezni a mostani viszonyokat, miután überelte az előzőt:

"ország ekkora bösz.meséget még nem csinált."

szégyen és gyalázat, hogy egy ilyen kaliberű ember egy ilyen fontos, megkockáztatom az egyik legfontosabb pozícióban ennyi ideig ott maradhat mindenféle megingás nélkül. ez rendszerhiba. a szart nem viszi le a víz. majd az állampolgárok orvosolják, amikor a dunába lökdösik őket hazaárulásért... és akkor majd a víz leviszi a szart....

dr. Balta$ár 2012.10.19. 12:44:09

@thymos: a bejegyzés fogalma: az maga a POSZT...

Te kommenteket tucc ide írni, egyelőre....

amugy nekem a szójátékod teccett meg... nagyon értékelem...

a többit lexarom:)

tölgyes 2012.10.19. 12:50:47

@inreallife: Ön most nagyjából felmondta a Klubrádió sztenderd szövegét, amiben semmi érdekes és semmi új... illetve a nyílt , bunkó rasszizmus -"cigány főnökének"- mégis csak eltér az ottani beszédmódtól, bár ez sem új, henem a régi, - amit úgy1999 táján kapott szájra a maszopisták és szadeszosok bunkóbbik köre..:)- és a hoplita félék felizgatását szolgálja és egyben kielégíti maszopista rasszsták izlését is.. hiszen ebben szinte semmiben sem különböznek a szélsőjobbtól.:)

inreallife 2012.10.19. 12:52:17

@Balt: na nemá. egy közszolga, akinek 100.000 forinton befagyasztották a fizuját, az addigi 76.500 nettója helyett, most 65.500-at kap. igen, nem elírás, 11.000-rel csökkent a nettója. jövőre már cafetériája se lesz, a leendő nyugdíját meg már szétosztották. nevelj gyereket mellette, miközben az orbáni gazdaságpolitika hatására a családfő meg elvesztette az állását. ez ma a valóság többmillió ember számára. a te fizetésed stb kevésbé érdekli az embereket. talán a szomszéd tehenének döglődése egy kicsit simogat a lelkükön, jómagyar szokás szerint, de ez vajmi kevés....

tölgyes 2012.10.19. 12:54:10

@dr. Balta$ár: Én ebben nem volnék ennyire "pesszimista". A politikában soha sincs olyan, hogy soha.:) Mégis: én is azt gondolom, hogy ezeknek nincs helyük a politikában, ezért is gondolom azt hogy Orbánt még maradni fog.:)

inreallife 2012.10.19. 12:56:18

@tölgyes: most mond azt, hogy nincs legalább többezer matolcsynál alkalmasabb ember az ország legfőbb pénzügyi pozíciójára. esetleg jelentsd ki az ellenkezőjét, hogy matolcsynál senki sem jobb.

az orbán cigányozása azért van, mert az. én szeretem a nevén nevezni a dolgokat. nálam a kövér ember az kövér, nem pedig teltkarcsú. csak semmi polkorrektkedés, az mindig a dolgok mismásolására van kitalálva... gondolom azt is tudod, hogy miért fontos kiemelni orbán cigányságát. mert lop, ahogy a fajtársai jelentős része. csak ő nem tyúkokban utazik...

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 12:57:00

@Balt: Majd csak közli a KSH a te egyszemélyes módszertanodat is, hadd legyen tisztább és boldogabb az összkép a zemberek előtt.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 12:58:45

@tölgyes: kár volt fojtatnod ! innen nem egyezik... drorvbűnnek sincs heje a közéletben

neki IS börtönben a heje (és akkor én még emberséges vagyok)

@inreallife: "az orbán cigányozása azért van, mert..."

C I G Á N Y , de minimum C I G Á N Y K O D I K ....

tölgyes 2012.10.19. 12:58:47

@inreallife: A baj ott kezdődött, hogy az MSZP klientúra kedvéért, -ahelyett, hogy a minimálbért karban tartották volna- eltörölték a minimálbér adóját, amit még a rendelkezést előterjesztó László Csaba is az egyik legnagyobb merényletnek tartotta a magyar költségvetés ellen...A minimálbér adójának visszaállítása pedig elkerülhetetlen volt.

inreallife 2012.10.19. 13:01:43

@knausz: na tessék, megjött a másik kurva, aki erkölcsőszt játszik. és a minden tagadó statisztikákkal érvel. úgy látszik a fideszre szavazó nők mind kurvák. valaki szeretne még közéjük tartozni? striciket is tartotok.

még a vágán kiderül, gyurcsánynak ebben is igaza volt.... "kurvaország"

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 13:03:46

@dr. mesterseges szinezek: Külön szép, hogy végig időeől van szó, erre jelzed, hogy a fszb majd ki lesz vezetve jól. Tényleg színtiszta szijjártóiáda.

Tkp. visszafogott vagy, hiszen ideszámolhatnád Matolcsy összes hosszútávú tündérmesei heppiendjét is.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 13:03:54

de spongyát rá... ünneopejjük ezt az EGYETLEN TISZTESSÉGES KÖZÉLETI EMBERT a 56+rencerváltás korából...

ajánlom mindenki figyelmébe a kopogtatócédula égetést...

az egyetlen tisztességes szándékú párt: Október Párt

ő hívta először mafiának a 22éve regnáló jelenlegi pártoka

hozzá képest a sok büdös rohat komcsi kisztitkár említésre sem érdemes hitványok

index.hu/belfold/2012/10/19/krasso_gyorgy/

tölgyes 2012.10.19. 13:04:42

@inreallife:@dr. Balta$ár: A cigányozásnak, zsidózásnak nincs helye a közéletben és normális emberek között. Valakinek, bárkinek az emberi minőségét nem az eredete,bőre színe határozza meg.
Ön szídhatja Orbánt Matolcsyt és akit csak akart, de nem a bőre színe származása vallása miatt, hanem azért, amit csinál.. de ennek nincs köze vélt fajtájához.
Az Önök megnyilatkozása épp azt bizonyítja, amit régóta állítok: az etnikai előítélet egyformán jellemzi a magyar bal, liberális, szélsőjobb köröket... tehát téved az, aki azt hiszi: mert valaki liberális, bal oldali, akkor mentes is az efféle korlátoltságtól.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 13:05:59

@tölgyes: a 1/2ázsiai, vagy a cigánykodik megvan??? mert akkor CIGÁNY

inreallife 2012.10.19. 13:07:46

@tölgyes: és a bérbefagyasztás az smafu? hány éve is vannak befagyasztva, és meddig lesznek? vagy náluk nem fontos, hogy ki tudják fizetni a számlájukat, csak a nyuggereknél? miért nem fordítva van? miért nem a dolgozó emberek bére inflációkövető és a nyugdíjakat fagyasztanák be? még maradna is egy csomó pénz, ugyanis a nyuggerkassza nagyságrendekkel nagyobb...

de most tényleg, tényleg ez az egyetlen módja a kormányzásnak? a munka értékének az elinflálása? a munkalapú gazdaság kormányától? dolgozzon mindenki, mi pedig elinfláljuk majd a béred. ez lenne a gazdaságpolitikai jövő? kánaán? eldorádó? valami nagyon nem stimmel itt...

Balt 2012.10.19. 13:12:29

@inreallife: Sebaj, majd jön az ájemef, és tejjel-mézzel folyó kánaán lesz a közszolgáknak. :))

Nem kötelező közszolgának lenni - sőt, tapsikolnotok kéne, hogy kvázi eképpen csökkentik a közszféra költségeit -, más kérdés, hogy haragudni sem kell rájuk. A feleségem pl. az. Pénzénél van. Kompenzációval. Ez persze nyilván nála is "reálbércsökkenés". Mondom is neki, hogy jó lenne már valami pénzkereseti lehetőség után nézni, amíg nem késő... :)

inreallife 2012.10.19. 13:13:50

@tölgyes: márhogyne lenne helye! a németet sérti, amikor lenémetezik? a franciát? az amcsit? a oroszt? a kínait? az arabot? csak a cigányokat meg a zsidókat sérti? az legyen az ő bajuk...

és igen, valakinek a származása igencsak determinálja a későbbi viselkedését. orbán nem azért lop, mert szüksége van rá. francokat. így is nagykanállal eszi a galuskát. egyszerűen ő így szocializálódott a családjában, amit lehet el kell lopni. nem is csinálja máshogy, láthatóan képtelen is rá. már megszületése pillanatában az emberek 95%-nak eldől a sorsa nagyjából. azután jönnek a tanulóévek, amik ezt mégjobban beszűkítik. orbánt például harapta már meg kutya, amikor tojást lopott. teljesen egyértelmű az életútja, egy pillanatra nem változott. az se véletlen, amikor kokizgat, már a középsuliban is kekec-nek hívták az osztálytársai. ő egy ilyen ember, sose fog megváltozni...

Balt 2012.10.19. 13:15:07

@inreallife: Mondom, az én pénzem meg az (iparági) ÁTLAG. Márpedig ekörül >20%-kal kellett növekednie a bérnek (Bajnaiék utolsó élő adótáblájához képest)...

inreallife 2012.10.19. 13:18:03

@Balt: igen, recesszióban biztos remek dolog új munkahelyet keresni. a hr-esek már abból keresik a mellékest, hogy feltesznek egy hirdetést a netre és a beérkezett önéletrajzokat a méhbe vitetik....

egy a hvg-ben meghirdetett asszisztensi állasra 4600 feletti pályázat érkezik. számold ki 1 perccel számolva, hány óra elolvasni a főbb dolgokat. az egy embernek majdnem 10 napi munkája. és akkor még nem történt egy telefonhívás sem....

bariga 2012.10.19. 13:21:21

@tölgyes: van több ország, akik jobban gazdálkodik, ezek adatok, amiknek utána lehet nézni, nem vélemény kérdése.

Az inflációra az MNB a alapkamat magasan tartásával tudna vigyázni, de mint tudjuk már átálltak Orbánhoz.

Az elinflálás nagyon csúnya módszer bárki teszi, többnyire a béna kormányok eszköze, mert így növelik az ÁFA bevételt, de az emberek megsínylik
Bokros valóban szakértő, még most is.

Balt 2012.10.19. 13:21:37

@tölgyes: Bezony, az adómentes minimálbér maga volt az őselkúrás. (Érdemes megnézni a 2002-es tévévitát a youtube-on. 10 részes. Kötelező darab tíz év távlatából.) Ez eredményezett kétmillió minimálbéren bejelentettet, hosszú évek árán lehet majd megint simítani a Radala által gyakran citált görbét. (Most nem keresem meg: adózott jövedelmek megoszlása szlovák-magyar viszonylatban.) Ezt persze már Gyurcsányék/Bajnaiék felismerték, ezért próbálkoztak mindenféle trükközéssel, csak a "vívmány" megmaradjon: elvárt adó, kétszeres tb, adójóváírás.

Balt 2012.10.19. 13:23:38

@inreallife: Ja kérem, tudni kell pályázatot kiírni. Vagy legalább azt, honnan érdemes meríteni. Végső esetben: melyik fejvadász céget érdemes megkeresni...

inreallife 2012.10.19. 13:23:56

@Balt: ne feledd, hogy a bruttó bér az, amit keresel, és a nettó az, amit az adózás után ott hagy neked a kormány. ha eddig átlag felett kerestél, akkor nem igazán panaszkodhattál. ha most átlagot keresel, az már biztos nem előrelépés, inkább egy kényszerű helyzet. nem ér annyit a munkád (-20%).

emelett, de ettől nem függetlenül a nettód nem változott. tehát buktad az inflációt. jelen esetben ha eddig a pénzedből nem tudtál félretenni, akkor most meg kell szorítanod, valahonnan az infláció különbözetét el kell venned. vehetsz silányabb kaját, kevesebb benzint, olcsóbb ruhákat. ha eddig tudtál félretenni, akkor könnyebb helyzetben vagy, mert kevesebbet teszel félre, de meg bírod őrizni az életszínvonalad. magyarországon nagyon sokan az első kategóriába tartoznak... hiába a szép számok, silányulnak a kaják, és ha már azt sem lehet tovább, akkor a számlák nem lesznek kifizetve, majd bukik a lakás is. főleg a gyerekesek lakásai... ez sokat elmond a jövőről, de a jelenről is...

bariga 2012.10.19. 13:26:04

@CSENDES: Vannak olyanok, akiknek megmondják, megírják, hogy mi legyen a véleményük. Ez egyszerű,mert nem kell fejettörni.
De vannak olyanok is, akik gondolnak valamit egy dologról, lehet, hogy tanulták és értenek is hozzá. Azután látják,hogy mások mit gondolnak ugyanarról és akiéhez legjobban hasonlít, majd ahhoz csatlakoznak. Ez fárasztóbb, az biztos.

inreallife 2012.10.19. 13:27:50

@Balt: diplomával nem nehéz elhelyezkedni most sem. ez megint nem az ország 10%-ának a gondja. de a maradék 90%-kal mi a franc van? egy érettségi, mellette egy angol meg német középfokból többezren vannak munka nélkül. öcsém is egy ilyen tudású csajszit vett fel, nagyon kevés pénzért. mert egymás alá licitálnak.... ja és magyar cég, egyáltalán nem kell nyelvismeret hozzá. a kevés munkára is akkora túljelentkezés van, hogy tudástól függetlenül még a szerencse is kell a 100-ból 1-hez...

tölgyes 2012.10.19. 13:28:08

@dr. Balta$ár:Mi köze van bárki jellemének, tehetségének, felkészültségének a származásához?? Egyébként Ön látta Orbán géntérképét?? A Mon. készült ilyen vizsgálatok szerint nincs különbség az itt élő népek között. Egyetlen székely ember genetikai állományábantalálták meg az ázsiai eredet csalhatatlan nyomát. @inreallife: kurva??? Miféle beszéd ez?? Talán a kedves mama jutott az eszébe?? Arról azonban Knausz nem tehet, hogy ő mikor, kivel, merre járt.. és miért nem választott magának gondosabban apát.:)

bariga 2012.10.19. 13:28:48

@dr. mesterseges szinezek: ja, az már jó, de nem vesz se benzint, se kaját?

tölgyes 2012.10.19. 13:30:30

@bariga: Miközben az USA beindította dollárprést:( majd mi fogjuk ezt a tendenciát megrendszabályozni..::))

tölgyes 2012.10.19. 13:33:44

@inreallife: Ez az a buita rasszizmus, ami miatt szegény hoplitát szoktam idegesíteni, s ami ellen tiltakozik. Szoktam mondani nek: a legfőbb választói utánpótlása szélsjobbnak az MSZP-ben van.

Amit a franciákról németekről stb ír az is butaság.. amiből az látszik, hogy semmit sem ért a világból. Nincs genetikai különbség német és francia, angol között..Ha ismerné egy kicsit a történelmet még értené is.:(

Balt 2012.10.19. 13:34:27

@inreallife: Igen, ezért roppant "hálás" vagyok a háromkulcsos adóötleteknek... De tényleg díjazom: legalább fel sem merül, hogy el kelljen gondolkodnom a pártpreferenciám megmásításán. :)

A munkám: egy nemzetközi piacra termelő nagy múltú hazai céghez képest - amelyik hogy, hogy nem: csődbe ment 2010-ig... - elfogadom a 20%-os bruttócsökkenést. Főleg, ha a körülmények :) szerencsés alakulása miatt nem jár a nettó visszaesésével... Viszont itt legalább fix, hogy megkapom, a csődbe ment cégben meg több millióm ragadt bent.

inreallife 2012.10.19. 13:35:39

@tölgyes: itt sztárolják az erkölcs nevében, hogy nem probléma, ha az orbán 5. gyereke nem is az övé. és statisztikákat lobogtatnak, hogy a kedves neje milyen hűséges, mert 50%-nak kéne lenni az aránynak, tehát ez belefér és egyáltalán ne is szóljam meg érte. ilyenkor a házasságtörő asszonyra lehet mondani, hogy egy büdös kurva? csak így erkölcsösen.

vagy van rá valami egyéb polkorrekt szó is, amit tudsz javasolni?

inreallife 2012.10.19. 13:37:31

@tölgyes: kínait és arabot is írtam, de írhatnék japánt, indonéziait vagy délafrikait is. mintha kicsit sarkítanád a mondanivalómat, hogy sarkíthasd a válaszodat...

graycivil 2012.10.19. 13:40:26

"Választói összefogást akar Bajnai egyesülete

Széles választói összefogás megteremtője, "társszervezője" kíván lenni a csütörtökön Bajnai Gordon volt kormányfő vezetésével megalakult Haza és Haladás Egyesület."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=593771&referer_id=friss

"A bejegyzés alatt álló szervezet pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szinte minden területet érintő válsághelyzet felszámolását tekinti céljának, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nincs visszatérés az elmúlt két évtized politikai kultúrájához és gyakorlatához, helyette "új és régi szereplők, szervezetek kölcsönös változására, majd együttműködésére van szükség"."

inreallife 2012.10.19. 13:41:18

@Balt: valamit valamiért. nincs egyébként ezzel probléma. csak az alapfeltevés, hogy te szerinted a nettó szinten tartásával nem jártál rosszul (pedig de), az mindenkire igaz. sőt a nagyon nagy többség egyenesen rosszul járt...

az más kérdés, hogy a 3 kulcsos adózás egy baromság. már előre retteg mindenki, aki átlag körül keresett. de a szocik mégegy bőrt le akarnak húzni a dolgozó embereken. ezért érdekes bajnai. ha ő ebben értelmes tud maradni, akkor jobb ha a szocikat maga alá kényszeríti...

inreallife 2012.10.19. 13:44:19

fúj micsoda eretnek gondolatok, és micsoda ördögi számok ezek:

"Az Európai Bizottság vizsgálata szerint az uniós 33 százalékkal szemben Magyarországon csak a megkérdezettek 24 százaléka szeretne továbbdolgozni a nyugdíjkorhatár elérése után. A jelenlegi nyugdíjasok között azonban még alacsonyabb ez az arány: a férfiaknak nagyjából 18, a nőknek pedig mindössze 11 százaléka dolgozik nyugdíj mellett. Felmérések ugyanakkor azt igazolják, hogy a tevékeny időskor az egyén és az egész társadalom helyzetét nagymértékben megkönnyítené."

nyuggerek! élethosszig tartó tanulás és a munka van annak, aki nem akar éhendögleni...

márta)) 2012.10.19. 13:45:15

@tölgyes:

Na! Ne vicceljen már drága tölgyes úr!
Hol írtam, hogy a rendszerváltás előtt nem voltak szegények?? Nem írtam, így hát Ön nem is olvashatta.
Csak tudnia kellene, hogy az" a szegénység nem olyan volt , mint ez" a szegénység. Már csak azért sem, mert mindenkinek volt munkája, munkahelye. Hogy csak ennyire emlékeztessem Önt.
Hát! Igen a kölcsönt általában vissza kell fizetni.
Bajnai , elkúrás?? Még ilyet. Hát ez nagyon új drága tölgyes úr!! MOL. csomag. Mond Önnek valamit?
Egyébként "én nem kényszeritem Önt , hogy olvassa, azt amit én írok! ha nem tetszik Önnek, ne olvassa.
:))

aszekelyek 2012.10.19. 13:46:38

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: SZTEM EZ A NEUTRÁLIS LEÍRÁSA ANNAK , mELY NEM FOGLALÁLLÁST , KI CSINÁLTA VALÓJÁBAN AZT , HOGY MOST , MIUTÁN LETAGADTÁK A CSILLAGOS EGET az ellenzéki szócsövek, , HANGSÚLYOZTA A BIZOTTSÁG SZÓVIVIŐJE , HOGY NEM NYILVÁNOS , AMIT ÍRTAK A KORMÁNYNAK , KIDERÜL , HOGY MIT AKARNAK TŐLÜNK....... mEGROPPANTANI A KORMÁNYT. pardon , beragadt

inreallife 2012.10.19. 13:50:06

itt a folytatás:

"Az elmúlt két évtizedben Magyarországon az idősebbek növekvő foglalkoztatása némileg ellensúlyozta a fiatalok - elsősorban a tanulás miatti - mérséklődő munkaerő-piaci aktivitását. Az emelkedés lényegében a nyugdíjkorhatár előbb 62 évre, majd a későbbiekben 65 évre emeléséből adódik. A nyugdíjkorhatár körüliek - a 60-64 évesek - csaknem 90 százaléka nyugdíjas."

"Egy ellátott havonta átlagosan 96 672 forintot kapott, ami a havi nettó átlagkereset 64,7 százalékát tette ki. Az egy főre jutó nyugdíj összege alig haladta meg az uniós átlag felét, és a tagországok alsó harmadához tartozott.

Mindezek ellenére a teljes lakosságot nézve az idősek relatív helyzete a szegénységet illetően 2010-ben még mindig jobb volt a lakosság más rétegeihez képest, ami a nyugellátás teljes körű jellegéből adódott. A havi mintegy 59 ezer forintos szegénységi küszöb - egyedülállókra számított - értéke az átlagnyugdíjnál alacsonyabb volt, és csak nagyon szűkös megélhetést tett lehetővé. Ugyanakkor a nyugdíj rendszerességéből és kiszámíthatóságából adódóan a gazdasági válság miatti bizonytalanság e réteget sújtotta a legkevésbé."

szegény nyuggerek, nehogy vesztesek legyenek.

"A magyarországi népesség több mint 29 százalékának rendszeres megélhetési forrása a nyugdíj."

és mit csinálnak munka helyett:
"A 60-74 évesek 5 és fél óra szabadidejük jelentős részét (60 százalékát) még mindig tévénézéssel töltik, melynek ideje az 1980-as évek közepe és az ezredforduló között nőtt meg jelentősen, azóta kismértékben csökkent. Szabadidejüknek 14 százalékát töltik társaságban (46 perc), és tizedét (37 perc) olvasással. Ugyan valamivel nőtt a testedzésre, kirándulásra, házi kedvencek ápolására fordított idő, együttesen mindössze fél óra. "

fasza, munka helyett tv-t néznek. vissza kell zavarni őket a munkaerőpiacra...

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 14:01:26

@Balt: "Ja kérem, tudni kell pályázatot kiírni."

Nejem olyan cégnél HR-es, ahol a nyáron adtak át új csarnokot (erőforrmines főfasz az átadón elfelejtett multin utálkozni): Volt felvétel bőven, de ha a kiírásnak egyáltalán meg nem felelőkkel is tudnának mit kezdeni, hússzor annyi is lehetett volna.
Nem mind volt funkcionális analfabéta a téves profilúak közül, de ott tartunk, hogy pék és női szabó is megpróbál CNC hajlítógép mellé beállni.

Pikantiériája a dolognak, hogy aki viszont a kiírás szerint tudja a németet és a szakmát is, inkább odakinn csinálja ugyanazt.

Balt 2012.10.19. 14:01:29

Egy jó cikk, bár kissé illuzórikus, de magam is ilyesminek örülnék:
teadelutan.blog.hu/2012/10/18/lmp-fidesz

Azzal együtt, hogy az LMP nálam eléggé kiesett a pixisből, de hát magának kereste a bajt Gyöngyöspatával, Pakssal, a Karácsony-Lévai sikeregyüttműködéssel :), a lakatperformansszal és mindennek betetőzéseképpen a milla-szoli-4K-szövetséggel. Ami - úgy látszik - érdeklődés hiányában kimúlt időközben. Ha ezek után is oda dörgölődzik az LMP, akkor ámen.

aszekelyek 2012.10.19. 14:02:20

@nu pagagyí: szép kis vád , azok után , hogy egyfolytában arról beszélek , hogy én akarok dönteni a magántulajdonomról , nem pedig valakik , akiknek közük semmi hozzá , akiket betettek volna a helyemre a bajnai féle myanup törvénnyel. Nagyon is becsülöm a magántulajdont. ragaszkodom hozzá, hogy azzal rendelkezhessek csak amit befizettem, az éppen nem úgy magántulajdon, ahogy te azt itt előadod. Mindenképpen befizettem volna, csak az IMF tanácsolta, hogy abból, valakiknek a magán nyugdíjpénztárába a folyó nyugdíjkifizetés helyet rakjanak a zsebébe, mert majd az húde megszaporítja és milyen jó lesz, Aztán hét évre rá kisütötték, hogy pardon, és nem lesz jó. Azt mondom, hogy senki ne szórakozhasson azzal a pénzzel, amit a jövedelmemből arra fizetek be, hogy a folyxó nyugdíjakat abból kifizessék. Nyilván anno azért köteleztek rá, mert magamtól olyan bolond nem lettem volna, hogy azt a pénzt odaadjam nekik játszani, míg a hiány meg nő és az adómból plusz bele kell tenni még egyszer azt az összeget a nyugdíjkasszába. Sőt , még hitelt is kell felvenni , amiatt , hogy nem elég rá ...és az anélkül nem is létező állampapír kamatokra ..... és a működésükre .
Második irgum , burgum neked , a süket dumáért a magántulajdonról.

mókáné 2012.10.19. 14:03:08

@török gábor:

Kedves Gábor!

Kérem olvassa vissza @inreallife: blogtárs hozzászólásait.

Megérett a kizárásra.

Köszönettel.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 14:03:51

@inreallife: "tehát buktad az inflációt. "

Meg a heti rendszerességgel bejelentett nemmegszorítások tételeit.

De ami nem 300 forint, az nem gond.

aszekelyek 2012.10.19. 14:06:06

@márta)): azt is beszélik , hogy lemondják a szocik a millára tervezett busszal utaztatást.....................?-szóbeszédet adnak elő az atv -ben ?

bréking nyúz!Ma este Fricz Tamás , civil szervezet vezetője a Hírtv-ben , érdekes lesz.. Még hány csomag kell az Úniónak , lesz a téma.

graycivil 2012.10.19. 14:08:30

@aszekelyek: "Még hány csomag kell az Úniónak "

Az EU-nak és az IMF-nek is csak 1 (azaz egy) csomag kell. De az hihető legyen.

aszekelyek 2012.10.19. 14:09:05

@dr. mesterseges szinezek: a vaknak még a kutyája is becsületesebb nálad , mert nem viszi félre az embert , a vesztébe , aki nem látja , amit látnia kellene

aszekelyek 2012.10.19. 14:11:36

@dr. Balta$ár: nocsak dr bélsár , már TG-t is fenyegetik a kiváló demokraták ? Akiknél ilyen a lepra demokrácia , amit leírt ?

aszekelyek 2012.10.19. 14:16:43

@graycivil: nincs számukra hihető , mert nem akarják elhinni és nem is tetszik nekik , hogy nem bukik meg Orbán... Pont azt csinálják vele , amit kétezer éve is már.......... Pontiustól , Pilátusig labdázgatnak vele , pedig tudják , hogy halálra szánták de úgy esne jól, hogy a nép végezze ki , arra játszanak

dr. Balta$ár 2012.10.19. 14:19:40

@tölgyes: aki CIGÁNYKODIK az cigány ! érteeed? lexarom a gény térképét nagyívben

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 14:19:58

@aszekelyek: Amíg nem vagyok miniszterelnök, semmi okod aggódni a kvalitásom miatt. Aggódjál Viktor miatt, ha van kutyád, aki elég türelmes ahhoz, hogy elmagyarázza, hogy miért kéne!

aszekelyek 2012.10.19. 14:21:54

@dr. mesterseges szinezek: mi is emeltünk fizetést.. mondjuk a VOSz bácsinak, dávidnak a gondolattól is szaladgál a hideg a hátán......... érdekes , mert a szociknak nemigen mondott nemet , érdekes, érdekes. Az a mondás jut eszembe , hogy aki sír , attól el kell venni. egy fürdős khmmm nem sírt annyit, mint ő , mióta ez a kormány van

CSENDES 2012.10.19. 14:23:14

@graycivil: Miért nem kérdezi meg valaki, hogy miért nem tud egy ekkora "csúcs-package készítő" egyetlen helyes számot eltalálni egy "egyenlegjavító (nemmmmmegszorító) intézkedésben"

aszekelyek 2012.10.19. 14:26:40

@dr. Balta$ár: sajnos az olyannak mint őn , kevés az a szókincs , leírni mivoltát , amit én bírok... pedig az nem kevés

Ön tort ül egy nemzet pusztulásán és szerencsének tartja nézni , ahogy pusztítják ? - önt minősíti az is.

Köszönöm ezúton istennek és a szüleimnek , hogy nem egy olyan torz lelkűt neveltek , teremtett a teremtő személyemben , amilyen ön.

aszekelyek 2012.10.19. 14:29:58

@tölgyes: fontosnak tartom megjegyezni, hogy aközben a horn érában, borzalmasan sok állami vagyont is elfüstöltek a kéményen át és bankkonszolidációt is csináltak....ezek sem töltötték meg éppen a költségvetést, a kasszát nagyon...

dr. Balta$ár 2012.10.19. 14:30:59

@aszekelyek: :))))

azon is fogok kacagni amikor hiába várod a postást... :)))))

majd segítenek a gyerekeid... akiket most te támogacc...
míg idéglenesen a gazdaság haldoklik... elmútnyóccév:)

sajnállak és szánlak:) buta hitvány fidesznyikk... buta lusta agyatlan...

aszekelyek 2012.10.19. 14:33:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: ez a marhaság még mindig? kósa mit mond, az nem hat a forintra, hanem az, amit a pénzpiacok tesznek vele, az hat rá. és az ezer milliárdos spórolás még mivel járt volna? Szociális katasztrófával.. azt se hagyjuk figyelmen kívül és nagyobb hitelállományhoz , a 80 %-nál is. Ami elkerülendő...........Mind a kettő... de persze nyilván önnek az nem számít, ezért jó,hogy nem olyanok kormányoznak itt , mint ön.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 14:35:56

@aszekelyek: érdekes hogy fel se merült benned megvédeni hogy nem is pusztul az ország !

hiszen minden heppi ! a békemeneten boldog polgárok támogatyák a ormányt!

aszekelyek 2012.10.19. 14:37:08

@dr. Balta$ár: a nem igaz kritika nem igaz országhoz vezet , ez már klasszikus bélsárkám , mindenki tudja , jobb és baloldalon is de valamiért jobban tetszik az európai bizottságnak az , ami nem igaz országban történt , mint tudjuk , ahol ferink a mondás atyja , hazugsággal nyert. Akkor nem szarakodtak a nemhisszükkel és a szocikkal , neoaberráltakkal sem.

aszekelyek 2012.10.19. 14:41:50

@tölgyes: ezt már mondogatom neki egy ideje én is...

.@dr. Balta$ár: tudja dr bélsár , én is látom , hogy tapossák a hazámat , most ez az únió , mely nem kegyesebb a szovjetnél , csak nem tartom szerencsének azt nézni.

Elég markáns eltérés ez köztünk..

Tudja ön is , a humor és az intelligencia összefügg de nekem nagyobb darab jutott EQ -ból is , mint önnek , ahogy látom

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 14:45:57

@knausz:
"Kedves Gábor!
Kérem olvassa vissza @inreallife: blogtárs hozzászólásait.
Megérett a kizárásra."

Lám, lám. Már megint próbálsz itt árulkodni, mint egy hároméves pisis. Csak legalább utána ne hazudoznál, hogy te nem szoktál ilyesmit csinálni.

dr. Balta$ár 2012.10.19. 14:47:32

@aszekelyek: a hüje buta fajtádat ! azt tapossa az EU meg az IMF !

lépjünk ki... 2/3dal sima ügy...

most leszünk az IMF igazgatótanácsának tagjai... akkor mongyunk le róla...

te hüje buta fideshívő liba !

nem kötelező sem az EU, sem az IMF tagság...

semmi gond... a qva kib@szott fajtád volt mikovec is

moszkoviták+brüsszeliták szövegével igazolta hogy ide tej6almú ormányzó kell

aszekelyek 2012.10.19. 14:47:55

@dr. Balta$ár: ez a gyurcsány tempó , ahogy 1848 március 15-éről is nem sült le a képéről a bőr , beszélni , magyar miniszterelnökként , amit ön itt előad .
Kiállnak a kormány mellett , ahogy a az elnyomó habsburgok ellen is kiálltak , meg az oroszok ellen is...... Amikor rájuk hívták a politikai elődei a mai uszítóknak ez ellen a kormány ellen , -az únióban is - az oroszokat ,mert mindenkit nem tudtak megrontani , akárhogy erőlködtek rajta ...... Meg elhülyíteni sem , megfélemlíteni sem.

CSENDES 2012.10.19. 14:48:01

"Az érzelmi pallérozottság
legalább olyan fontos része a műveltségnek,
mint a matematikában vagy az olvasásban jártasság."
"Vannak, akiknek az EQ-juk annyira fejlett, hogy valósággal elvarázsolják a környezetüket. A művészek, sikeres politikusok, közéleti személyiségek sohasem az IQ-jukkal hódítják meg a nyilvánosságot, hanem intelligenciájukkal, a fellépésükkel, bájukkal, amit másként karizmának is neveznek."
No, szerintem nem erre gondoltál, mikor megszálltad a kibertért.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 14:53:04

@aszekelyek: Magas az ingerköszöböm, de ezen a handabandázáson, amit művelsz már nem lehet nem röhögni.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 14:54:39

@aszekelyek:
"halálra szánták de úgy esne jól, hogy a nép végezze ki "

Möglesz az is, ha kivárja.

CSENDES 2012.10.19. 14:56:20

No komment: Újabb kötelezettségszegési eljárás a telekommunikációs adók miatt.

aszekelyek 2012.10.19. 14:56:41

@dr. Balta$ár: miért , teljhatalmú mi kell ide ? kinek a demokráciája ? ezt a kormányt demokratikusan választották eltávolítani úgy, nagyon nehéz, pedig már besegít a bizottság is................................ lehet, hogy önök lesznek az IMF igazgatótanácsának tagjai, nem tudom talán Andor? , aki gyurcsány brátja és üzletfele? Aki meg sem jelent egy fontos eseményen, amikor ott lett volna ahelye, ha tényleg érdekli magyarország sorsa? Azt, aki oda bekerül , biztos , hogy nem kétharmaddal jelöli a magyar nép oda. Bizalmat nem a démosz szavaz neki.. ilyenektől nem ájulok el, kár a fáradságért....... kilépni annyira nem lépnék de elvárni az egyenlő bánásmódot, sztem demokratikus alapjogom........ De úgy nézem, olyan istenségek a nem keresztény európaiaknál a bizottságék, meg más uborkafák, -mik igen sokban vannak nekünk, adófizetőknek -

kiknek szeme nincs bekötve , mint justitiának és nem is úgy mérlegelnek , hogy ez az elvárás illúzió csupán, az is az elveszettből ..

aszekelyek 2012.10.19. 15:00:04

@dr. mesterseges szinezek: ó , már nagyon régen aggódom.. Mindenre képes ellenfelei vannak.

Ha megengeded , először is Magyarországot féltem , csak azután Orbánt , tőlük.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 15:01:03

@CSENDES:
"miért nem tud egy ekkora "csúcs-package készítő" egyetlen helyes számot eltalálni"

You know, a pekidzs az úgy lesz, hogy a fej megmondja mekkorának kell lenni, milyen csomagolóanyaggal, a szent jobb meg kitömi a belsejét azzal, ami a kezébe akad: üvegcserép, szalmatörek, újságpapír (kizárólag kormánypárti!) usw.

CSENDES 2012.10.19. 15:02:00

@aszekelyek: Aki meg sem jelent egy fontos eseményen, amikor ott lett volna ahelye,

Ez ebben a formában sem igaz.

Andor László legyen -akárkinek a barátja, jó ismerőse stb. - nem vehetett részt, nem volt szavazati joga azon az ülésen mint érdekelt félnek, melyben Mo. túlzott deficit eljárásáról döntöttek.

Ez éppen az az idióta kommunikációs trükk, amit a FIDESZ használ.

mókáné 2012.10.19. 15:02:36

@It’s the economy, stupid:

Ezeknek a személyeskedéseknek, mocskolódásoknak nem látom/érzem a hasznát. A facebook-on való hozzászólást tartanám az egyetlen jó megoldásnak.

A közösség, ami itt volt, még előtte, mielőtt Török Gábor lezárta a kommentálási lehetőséget, már nincs meg. A kampány eldurvulni látszik, itt ember már nincs csak a sületlenség ragozva, szóval nem lehet ezt, így sem tartani, sem moderálni.

Személyes véleményem. Lehet ragozni, ha van hozzá stílus, de amilyet Te használsz, sajnos Te leszel a következő, akinek a kizárására indítok egy petíciót. Sokan aláírják, hidd el!

aszekelyek 2012.10.19. 15:07:48

@tölgyes: van abban az FT cikkben fél igazság mag azért . Az úniósbizottság és a pénzvilág elvárásának megfelelő volt az , amit ott dicsőítettek. Ami meg nálunk van , az nekik a rémálmuk...... Most hallom a hírekben , épp megbírságolják az ING-t 200millióra , mert jogosulatlanul szedett le pénzeket..................

Hát hogy tetszene már ez azoknak ott , akik ezt maguknak simán megengedték ?

Aztán még tisztázzuk, hogy valami ha megfelelő, akkor kiknek? érdekellentétben állóknak biztosan nem ugyanaz lesz dicsőítendő

aszekelyek 2012.10.19. 15:11:40

@dr. mesterseges szinezek: aszonta , és úgy is volt de ami baj , hogy pocsékul kormányoztak , sőt , azt is mondta , hogy úgy tettek , mintha kormányoznának.. Ezt meg miért? Kinek az elvárása volt ez , vagy mi volt az oka ? Még ő is majd beledöglött , mint mondta...... Mi akadályozhatta őt szegényt , hogy ha már oda ültették , tényleg kormányozzon ? Mindig mondom, nem egyedül csinálta ő azt.

tölgyes 2012.10.19. 15:20:29

@inreallife: Nem is értem, hogy mi az amit itt zagyvál. Ennek semmi köze Orbány politikai tevékenységéhez. Szánalmas.Ez a hang egyébként ismerős: megellett az Orbánné. Orbán veri a feleségét, Orbán impotens. Orbán alkoholista... vagyis a mottó:

"Fulladjon meg Orbán Viktor
Lehetőleg máma még."

Egyébként a házasságtörő asszony nem kurva... egyszerűen nem ismeri a szavak jelentését. Így nehéz.

aszekelyek 2012.10.19. 15:26:04

@teevee: ajavaslatban lehet de amit elfpgadtak azt küldték el a volt alkotmánybíró köztársasági elnöknek és ő nem úgy vélte, hogy az oké , normakontrollra küldte. Még sokan nem véltük úgy..........Az az állításon bizony igaz, abból is következik, amit írzs, hogy valami mást hoztak volna létre a saját szabályaik szerint... Amit nekem el kellett volna fogadnom, mert nem is kérdeztek róla.De nem is tájékoztattak, mondjuk egy levélben.. Akkor ezt kipipáltuk megszüntették ők is azokat a manyup köt pénztárakat, amiket Orbánék. A pénz került volna másokhoz. Szerintem meg jobb, hogy az eredeti helyére került. Mint tulajdonos, így vélekedem és mint aki abba befizetett.Az, amit nekem akkor dumáltak, amikor beléptem, semmiképpen nem teljesült volna. Senki érdemleges szerint.

Nekem tök mindegy , hogy mit írtak le pontosan , hogy akarták kiszervezni a költségvetésből , nyugdíjkasszából azt a pénzt , másodszor is csak másként..

CSENDES 2012.10.19. 15:26:44

@tölgyes:" Egyébként a házasságtörő asszony nem kurva"
No ez igaz. Mint ahogyan az is, hogy a házasságtörő férfi is csak "nagyétkű" nemdebár?

tölgyes 2012.10.19. 15:27:18

@dr. Balta$ár: Értem leszarja a tényeket. Így már minden világos. Végül is a politikai megnyilatkozásait is ez jellemzi:):):):)!@inreallife: Írhatott volna, de nem írt - így ha írta volna akkor is azt válaszolom rá: a kínaiakhoz sincs semmi köze magyar népességnek, legyen az kűn, székely, félig román, vagy tán egészen az..:(
Ez a buta rasszizmus tényleg árt Tg blogjának.. csodálkozom is, hogy eltűri.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 15:28:52

@aszekelyek:
"és az ezer milliárdos spórolás még mivel járt volna? Szociális katasztrófával.. "

Szása gondókoggy, ha a góré nem dob ki az ablakon százmilliárdokat kamatfelárra, akkor azt nem kell megspórolni a szegény embereken. A mostani új ötlet: (devizakötvény!) iziben 560 milliárd ablakon kidobott pénz lesz. Egyre drágábbak az ötleteik.

aszekelyek 2012.10.19. 15:30:05

@graycivil: te, ez a gyurcsány kormány idején miért nem jutott eszébe ennek a pokolfajzatnak , amikor tényleg mindenkit megvezettek feriék ? Ellenük miért nem uszította a befektetőket ?

Vérfürdőt akar a görény? Látom , nagyon dolgozik rajta........ Mocskok köztük is sokan vannak , azt tudtuk már trianonban...................... Kiknek ígérték oda megint Magyarországot?

tölgyes 2012.10.19. 15:32:29

@CSENDES: A házasságtörésnek nincs feltétlenül köze az étvágyhoz.

etwas kultur muss sein 2012.10.19. 15:32:54

@inreallife: Nem tudom, mi a baj a kurvával. Egy üzletasszony, aki a pénzedért cserébe szolgáltatást nyújt. Korrekt.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 15:35:06

@CSENDES:
"Újabb kötelezettségszegési eljárás a telekommunikációs adók miatt"

Az hogy lesz, azt tudtuk, csak a mikor volt kérdéses. De sebaj, benne van a kotmányban, hogy mindenki köteles "hozzájárulni" a bünti kifizetéséhez.

graycivil 2012.10.19. 15:36:40

"Orbánék nem is akarták emelni a tanárok bérét

Egy kormánydokumentum szerint a Fidesz-kabinet ajánlotta fel az Uniónak a béremelésekkel is járó pedagógus életpálya-modell 2014-re halasztását, miközben Orbánék tovább hitegetik a tanárokat annak 2013-as bevezetésével."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=593602

'Tovább is van! Mondjam még?' F.Y!DESZ

aszekelyek 2012.10.19. 15:36:48

@dr. mesterseges szinezek: az , hogy van akinek igen , van akinek nem @It’s the economy, stupid: tájékoztatlak róla, hogy bajnai azt találta volt mondani, hogy az IMF arra nem ad pénzt, hogy nem csinál a kormány erős megszorításokat, főképpen a szociális kiadásokban....Azt mondta ez a bajnai, péár napja, hogy csak arra ad, ha a kormány, , mint ők is, brutálkodik a szociális megszorításokban. bajnai tudja legjobban, mivel ott volt a tárgyalásnál, felvételnél és a brutálkodás szenvtelen végre hajtásánal is. Miért mondana olyasmit az EU-IMF-ről, ami nem úgy van, volt? ha megengeded, a tapasztalatnak és bajnainak hiszek. Bizony, hogy ahhoz, hogy bármihez hozzáférjünk, részlethez, kellett volna brutál megszorítás , nem csupán kinyögni ezt a rövid lejáratút ..

tölgyes 2012.10.19. 15:40:04

@márta)): Már megint sok csacsiságot összeírt, de ezen a szinten nekem nincs kedvem vitatkozni. Még azt se érti, amit saját kézzel írt le.
Önt idézem:" a szegénységet maga a rendszerváltás "termelte" ki. Gondolom, azt nem Nekem kell megirni Önnek?,. hogy miért." stb. Ez magyarul azt jelenti, hogy a szegénységet a rendszerváltás hozta létre, rendszerváltás terméke, mert korábban olyan nem is volt.
Most ezt írja:
"Hol írtam, hogy a rendszerváltás előtt nem voltak szegények?? Nem írtam, így hát Ön nem is olvashatta."
Ez magyarul azt jelenti, hogy a rendszerváltás előtt is volt szegénység..
Két állítása azonban ellentmond egymásnak. Vagy volt, vagy nem volt...Jusson már valamiben dűlőre saját magával mielőtt a csacsiságait írogatni kezdi.

tölgyes 2012.10.19. 15:42:22

@graycivil: Oszt mi lesz, ha mégis megemelik? ASkkor talán bizony Ön harcolta ki?:):):):):)!

aszekelyek 2012.10.19. 15:44:40

@inreallife: nem túl jóindulatú számítással ki lehet hozni, hogy több, mint a görögöké, pl a dátumot is hozzáadják.................. vagy nagyon magas árfolyammal számolnak, a teljesen felelőtlenül felvett devizában lévő részt. pont úgy szemforgatás, mint vitatni a kétharmadot. meg halál unalmas is már

@graycivil: népszara írta? Akkor biztos nincs kiforgatva ötször az igazság..... Nézzük akkor. egy állítás, amit mindjárt meg is cáfolnak két sorral lejjeb, saját magukat. már hogy volt szándék de felajánlották, hogy elhalasztják. tehát továbbra is szándékoznak azt megtenni de mivel szorongatják őket a nemhisszükkel, így azt ajánlják, hogy kissé későbbre halasztják. a népszaránál vagy nem tudnak magyarul , vagy direkt hazudnak. Utóbbira tippelek. Már csak azért is, mert egy argumentum,és annak negációja logikailag hazugság. Persze az olvasóik eddig nem jutnak el

aszekelyek 2012.10.19. 15:48:22

@tölgyes: nem is volt, mivel elhallgatták.................... , eltüntették az arról szóló tanulmányt is.....

@graycivil: hazudj csak tovább, majd azt is ízekre szedem gréczykém..............

aszekelyek 2012.10.19. 15:54:07

@CSENDES: akiknek lenne miből nem akarnak részt vállalni , tudja egész európa lakossága. a szegények, akiknek a bőrén csattan másutt, jobban , mint itt , ők tudják a legjobban ..

Orbán mondta már az ülésszak elején , hogy az úniósokkal lesz a nehezebb megegyezni. Láthatóan nem akarnak mást , csak kereket akasztani. sztem, amíg nincs erről európai bírósági döntés, necces ezért is vegzálni minket. feriéket, saját magukat ezek a szentek pl a fordított, törvénytelen áfáért nem cseszegették sok évig........., akkor minden ráért ülni , aludni , mert az ő saruk volt.

Képzeld el , ha ellene dolgoznának ezek az ártatlanok MAgyarországnak, mi lenne !................................... :(

etwas kultur muss sein 2012.10.19. 15:57:09

@aszekelyek: Aszekelyek, a te feladatod hozni a blogon a 2/3-os fidesz-komment arányt?

aszekelyek 2012.10.19. 15:59:51

@inreallife: olyat nem írtam.. te nem tudod , mik a körülmények. Csak fröcsögsz.

@CSENDES: a házasságtörés nem feltétlenül üzleti alapon történik. Míg a legősibb mesterséget ellenszolgáltatásért csinálják , akik csinálják. az az ifjú is hatvan fele , megérdemli, ha ennek elgyét kapja, mert neki meg 18-25 éves kell feleségnek........
Amit nem is neveznék igazán klasszikus házasságnak.

aszekelyek 2012.10.19. 16:02:04

@inreallife: az a befizetett, sokkal több pénzt, mint 300 milliárd, és hozadéka, lehetett volna sokkal jobban felhasználni a 12 év alatt, amíg kiszenvedett végül ez a rossz elképzelés.. , ami az egész költségvetésre mindvégig jó hatással lett volna...

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 16:07:52

@knausz:
"Te leszel a következő, akinek a kizárására indítok egy petíciót"

Amihez úgy a magam, mint a saját nevemben kívánok erőt, egészséget. Nem azt mondtam, ne rinyálj, azt mondtam, ne tagadd le. Épp csak egy napja volt, hogy azt hazudtad, te nem árulkodsz. Ennyire feledékeny lennél?

A másik dolog: ha eljátszod a rihonyát, ne csodálkozz, ha annak is néznek. Ezt a képet - bár többen óvtunk tőle - te hoztad össze saját magadról, okold érte saját magadat. Bár annyi pozitívum végül is elmondható, hogy nem játszod meg a zuriasszonyt, azaz őszinte vagy :))

A harmadik dolog: te itt ugyanolyan vendég vagy, mint bárki más, ezért remélem nem haragszol, ha fütyülünk rá, szerinted minek van értelme, vagy minek nincs.

A negyedik: zárva volt a műkörmös?

aszekelyek 2012.10.19. 16:09:54

@knausz: :) amint az általa annyit szidott, ám nem képmutató vallásban is számon tartják........ az anya számít. Azt ismered néprajzból, hogy " mindegy ki kakasa csináta, a mi tyúkuknk tojta...... " Van olyan barátnőm , aki tudja is , hogy a postás volt a papája...
Egy másik barátnőm meg nem is tudja , kik voltak az igazi szülei.. A papájáról gyanítja , hogy igazi , de anyuka balkézről lehetett , mert az átkosban megkapni egy csecsemőt , apasági nyilatkozat nélkül igen bajos lehetett . Anyukája két gyereket elvesztett és ő nem szülhetett többet. Már a nevelőanyja. Viszont nem dobták be lelencbe. Szépen, cs családban nevelték fel. már asszony volt, mikor megtudta , anyukája nem is élt már.
Ennél a nyikhajnál viszont nincs se feloldozás , se megbocsátás................, mivel fogalma nincs a kereszténységről , -sem.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 16:11:17

@aszekelyek:
"bajnai azt találta volt mondani, hogy az IMF arra nem ad pénzt, hogy nem csinál a kormány erős megszorításokat,"

Én meg arról tájékoztatlak, ez hazugság, semmi ilyet nem mondott. Vágy te nem bészél mátyár nyelv rendesen, és nem ért mit mondáni tévé.

aszekelyek 2012.10.19. 16:12:35

@SzélsebesVelorex: nem ez honleányi önszorgalom de már mingyá mennem is kell... dolgom van.

@dr. mesterseges szinezek: ja az a baj? Az kb 5 percig lett volna 300 ft. Nincs okunk mást gondolni......

aszekelyek 2012.10.19. 16:17:04

@It’s the economy, stupid: akkor idézd csak, mit mondott a portfoliónál pontosan? :) mert az értelme ez lesz. Mire adnak és mire nem. Mondjuk az az azonnalira vonatkozott , nem a biztonságira, ami eddig olyan virtuális lehetőségnek látszik. Kapott már valaki olyat , vagy jól mutat a listán ?

Khal Drogo 2012.10.19. 16:18:36

@graycivil: 2014-ben sem lesz tanári béremelés. Ahogyan 2013-ban sem szánnak erre pénzt, 2014-ben sem teszik meg. Mindez addig lesz így, amíg a tanárok olyan lehetetlen helyzetet elő nem idéznek, ami a lakosságot sarokba szorítja, ezen keresztül a falhoz szorítják a kormányzatot.
Amíg ilyen tiltakozó leveleket küldözgetnek, kiröhögik őket.

aszekelyek 2012.10.19. 16:20:13

@inreallife: ehhez is vastag bőr kell , az van is a szadistáknak....... egyre jobban láthatóan.részemről is nevén nevezem a dolgokat............

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 16:20:37

@CSENDES: @SzélsebesVelorex:

Tényleg ne menjünk már le teljesen kutyába, nem érdekel, ki az orbán (vagy kovács, vagy tót stb.) gyerekek biológiai papája, oldják meg otthon a zasszonnyal ezt a kérdést, bőven van mit ekézni a közéleti (vö: ránk tartozó) tevékenységén is.

inreallife 2012.10.19. 16:25:40

@knausz: jadenagyon megsértődött őfelsége. a nyilvános kéjelgés nevén nevezve már problémát jelent? csodálkoznék, ha egy kitiltásra ne tudnék 50000 email címet regisztrálni. ha nagyon kell, még scriptet is írok rá. a 21 században internetes cenzúra? vedd már észre magad, csak magadnak köszönheted, ha lekurváz valaki...

aszekelyek 2012.10.19. 16:26:23

@inreallife: akkor agresszolgával kérdezem, más nőkkel is így bánsz? NYikhaj, te kezdted az erkölcs csőszséget , aki nem tiszteli az emberi életet , másét elvenné , megnyomorítaná , hasonló embertelenségek. Az neked erkölcs Mire fel ítélkezel te? ?

Khal Drogo 2012.10.19. 16:26:50

@inreallife: Így van, az adójóváírás szétkúrása ezért dönti, döntette romba a magyar fogyasztást. Mivel adójóváírást sokkal többen kaptak, mint amennyien az egykulcsos adóval nyert, így a társadalmi és gazdasági megítélése Orbán remekművének egy nagy rakás fekáliával egyenlő.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 16:29:16

@graycivil:
"a Fidesz-kabinet ajánlotta fel az Uniónak a béremelésekkel is járó pedagógus életpálya-modell 2014-re halasztását"

Ajjaj! Hát ez über-giga szopacs. Mármint hogy kijutott a napvilágra. Itt már senkiben se lehet megbízni. Itt már a falak is olyan lyukacsosak, mint az edámi. (Az lyukacsos?)

aszekelyek 2012.10.19. 16:30:57

@Khal Drogo: jut eszembe az állami kiadás lenne. Most hogy nézne az ki, ha a déliek megtudnák, hogy itt nem elbocsátanak közalkalmazottakat, hanem fizetést emelnek? Há nem engedheti azúnijó, beláthattya akárki..................@inreallife: no akkor megvagyunk knausszal, és ki adta jogot neked ítélni felette, cigányon, zsidón, akin szoktál, még arra felej!

Halkan súgok , hogy Jézus nem engedte Mária Magdolnát , az utcanőt bántani , sőt.

inreallife 2012.10.19. 16:32:23

@knausz: esetleg erkölcscsőszt akarsz kirendelni magad mellé? ja, akkor a kurválkodást be kéne fejezni. engem kéne megrendszabályozni? rontom a boltot? nem megy a biznisz? gábor tiltogasson ki naphosszat, mert sértem az erkölcsös kurvabizniszedet? valaki tegyen már rendet, de azonnal? esetleg a hazudozókat miért nem tiltjuk ki? azok beleférnek? nyilván nem vagy olyan elismert ember, mint amennyire beállítod és spanolod magad, az igazság meg fáj. jelzem fájni is fog. én nem zakkanok meg egy kitiltástól, van lehetőségem újraregisztrálni, amennyi csak a szabadidőmből telik... aztán moderálja aki akarja...

Khal Drogo 2012.10.19. 16:32:36

Kicsi korrekcióra lesz szükség – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, miután közölte: az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalás során kiderült, a testület a magyar kormány legutóbbi, szerdai hiánycsökkentő akcióterve számaival sem elégedett. A kormányfő elmondása szerint péntek reggel – azaz az EU-csúcs ideje alatt – telefonos kormányülést tartott, melynek eredményeképp arra kérik az Európai Bizottságot, mondjanak pontos számot arra vonatkozólag, mekkora megtakarítást várnak még, hogy a költségvetési hiány három százalék alatt legyen. – Akármennyit mond az Európai Bizottság, azt mi elő fogjuk teremteni – közölte a miniszterelnök. Orbán Viktor leszögezte: "Eltökélt szándékunk, hogy kijövünk a túlzottdeficit-eljárás alól".

---

Vagyis még lesz valami adóemelés.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 16:35:34

@inreallife:
"csak magadnak köszönheted"

Attól még lehetünk kicsit áttételesebbek... :))

Ismerek olyan valóban professzionális női hölgyet, aki úgy rúgna tökön a hegyes orrú ködvágóval, hogy kivágnád a magas cét, ha netán nevén neveznéd szemtől szembe... Még ha mint potenciális fizető vendég tennéd is ezt :DDD

inreallife 2012.10.19. 16:36:14

@aszekelyek: talán az lenne az erkölcsi netovább, hogy a cigányok meg a zsidók, másmás módszerekkel de szétlopják az országot? igen az tényleg erkölcsös. az az erkölcstelen, aki felszólal ellenük. furcsa egy világ ez.

knausznak meg üzenem, hogy aki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha megbasszák...

mária is kurva volt, csak nem merte bevallani, hogy megcsalta a férjét, ha erre voltál kíváncsi...

aszekelyek 2012.10.19. 16:38:08

@Khal Drogo: ez komoly? Aztán hogyan vetette fel a pénz és ki is kapott adójóváírást és mire ? Én sosem:)

@It’s the economy, stupid: mivel az nem juthat napvilágra amit az európai bizottság szóvivője titkosnak minősített, lehet hazudozni erről is, nincs mód megállapítani, ki mond igazat. Hathetes lábszagú ócska, régi módszerez a régi jó elvtársaknak ott, akik külfölsi tudósítók voltak anno, a diktatúrában. A nagyon tiszta emberek , ahhaaa.........moszkvai tudósító elvtárs és tsai. Utoljára hiszek nekik de inkább akkor sem.

aszekelyek 2012.10.19. 16:41:16

@inreallife: nem erre nem vagyok kiváncsi de még elmondom, hogy nem mindenki lop, aki cigány és nem mindenki lop , aki zsidó, nem mindenki lop, aki szoci, és mások sem, úgy nem lehet róluk nyilatkozni, hogy per a cigányok. lehet mondani, hogy kolompár alaposan gyanusítható , az megállja a helyét Vagy azt, hogy az sz szdsz tele van korrupciós ügyekkel. Ahogy te fröcskölsz mindenkire , az nem tolerálható.

Khal Drogo 2012.10.19. 16:41:24

A kormány 2013-ra is befagyasztaná az egészségügyben a mozgóbért, előírná, hogy orvosnál nem elég a tajkártyát felmutatni, hanem a személyigazolvány is kell - ezeket tervezi a kabinet.

Meghosszabbítaná a kormány az egészségügyi ágazati mozgóbérek - vagyis a pótlékok - alapjának befagyasztását, továbbá előírnák a tajkártya mellett fényképes személyazonosító igazolvány bemutatását, az üzemi balesetek után pedig legfeljebb egy éven belül lehetne kérelmezni a táppénz megállapítását - derül ki a kormány honlapjára felkerült újabb egészségügyi salátatörvény-tervezetből.

A hatásvizsgálati dokumentumok egyikében azt írták: az idén megkezdett egészségügyi ágazati bérfejlesztés folytatása a rendelkezésre álló költségvetési források függvényében lehetséges. (Az egészségügyben idén kétszer is béremelésről határozott a kormány, legutóbb a háziorvosok, fogorvosok, védőnők béremeléséről döntött.) Figyelemmel arra, hogy a mozgóbérek "befagyasztásáról" rendelkező szabályozás - módosítás hiányában - 2013. január 1-jével hatályát vesztené, ennek költségvetési hatásai miatt a szabályozás további fenntartása szükséges.

E dokumentum szerint a tervezett intézkedés a béremelésre jogosultak közül csaknem 16 ezer orvost, több mint 72 ezer egészségügyi szakdolgozót, valamint több mint 1400 egyéb egészségügyi dolgozót érintene hátrányosan.

---

A Matolcsy Költségvetés 2013 v1.3 telepítése elkezdődött. Félő hogy a kijelzőn FATAL ERROR felirat fog megjelenni.

aszekelyek 2012.10.19. 16:44:07

@Balt: de milyen jó lesz! Majd akkor nekünk is megengedi az únió, hogy lehessen nagyobb hiányunk, csak Orbán távozzon, vagy tegyék el az útból....., az nekik mindegy, lesz kis pénzosztás, mint 2002-03 ban és aztán megint lönek közéjük......, ha meg mernek szólalni. Vakok is lehetnek, hisz mást se látni a tévékben.

aszekelyek 2012.10.19. 16:47:47

@dr. Balta$ár: egyre gyanúsabb nekem , hogy kegyed ron werber rokonsága lehet vagy arrafelé szocializálódott , amerre ő vagy hasonló kissé fenekedő de annál gátlástalanabb illetők.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 16:50:35

@aszekelyek:
"Jézus nem engedte Mária Magdolnát , az utcanőt bántani , sőt..."

...eletyepetyélgetett vele. :)) Váljék egészségére. El azé' nem vette hivatalosan, annyira azé' nem akarta megvédeni.

aszekelyek 2012.10.19. 16:52:00

@Khal Drogo: ezekt tőlem már mindig elkérik, sőt elkérték, írtam is erről, hogy az egyik nem volt nekik elég, közel se volt Orbán a kormányzáshoz még
Addig hitetlenkedik az únió, míg senki nem kaphat semmit.. de jó lesz! Majd bajnai, vagy a szocik, ők majd két kézzel szórják és lehúzzák utána az ötszörösét rólunk , megint. Akkor biztosan elfelejtek hazajönni , ha valamelyik itt még egyszer garázdálkodik

Khal Drogo 2012.10.19. 16:54:52

@inreallife: A megmozdulást az váltotta ki, hogy David Cameron brit miniszterelnök kemény kézzel igyekszik leszorítani Európa egyik legnagyobb költségvetési hiányát - jelenti a Reuters. A kormányfő bírálói szerint a megszorító intézkedések nem működnek, ezért a növekedést ösztönző intézkedéseket sürgetnek. A szakszervezetek kongresszusa (TUC) közleménye szerint a szombati demonstrációra, amelynek "A működő jövő" nevet adták, az ország minden részéről érkeznek majd felvonulók. Hasonló, de kisebb felvonulások lesznek Glasgow-ban és Belfastban.

"Egyre több bizonyíték van arra, hogy a megszorítások kudarcot vallanak" - mondta Brendan Barber, a TUC főtitkára. Hozzátette: több mint két és fél millióan vannak munka nélkül, további hárommillió ember pedig nem dolgozik eleget ahhoz, hogy biztosítsa a megélhetését, a bérek pedig az elmúlt három évben minden hónapban csökkentek.

---

Mondtam én hogy Angliában is lesznek bajok.

2012.10.19. 16:59:42

@aszekelyek: ." A nagyon tiszta emberek , ahhaaa.........moszkvai tudósító elvtárs és tsai. Utoljára hiszek nekik de inkább akkor sem."

Helyes. Teljesen egyetértünk. Csak ellenőrizd le, kérlek a fidesz vezérkar múltját. Nincs-e közte néhány ex-külügyes, III/II-es, stb.

aszekelyek 2012.10.19. 17:00:14

@tölgyes: a lányom épp svédül tanul és azt mondja, az északiak nyelvei is majd egyformák , mivel ök is nagyjából egy ívásúak voltak anno. Kivéve a Finnt. Amgoljára nagyon könnyű rázenni a svédet.... neki. bartája édesapja , zenész, most ott él, készülnek látogatni. A férjem finnül tanult, ELTE , átkosban........... fizetősön.:))

Sok hasznát is vettük a lenyingrád -helsinki úton......

@Balt: Az egyik vívmány az volt , hogy dupla minimálbér után adózz vagy rád mászik az Apeh.......... és az sem jött be.

2012.10.19. 17:01:43

@tölgyes: " A Mon. készült ilyen vizsgálatok szerint nincs különbség az itt élő népek között. Egyetlen székely ember genetikai állományábantalálták meg az ázsiai eredet csalhatatlan nyomát. @in"

Téves. Tessék utánaolvasni. Bizonyítékot kérünk az állítás mögé. A honfoglaló magyarokhoz legközelebbi génállományt a Tiszazúg kissé elzárt falvaiban lehet fellelni.

aszekelyek 2012.10.19. 17:02:21

@dr. mesterseges szinezek: én is szórakozni járok ide, csak bátran! veletek, rajtatok,........... és van aki még értékeli és nevetgél is, pl édes Beám, aki most nem ér rá és közel sem kormánypárti ! Mégsem akarjuk egymás vérét inni !

aszekelyek 2012.10.19. 17:07:39

@bariga: hahaha , de kit képvisel ? az euroszkeptikusoknál ül
! mesedélutánjait is szoktam élvezni atv.-ben Milyen jó, hogy az szdsz és az mdf betolták a az EP-be, mielőtt kimúltak , nem ? Legalább van mégis képviselőjük ott

@Könnyen elkaptuk, uram!: ha el nem vitte őket a fekete vonat valamerre az átkosban..... vagy az országhatár tologatás.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 17:08:44

@Khal Drogo:
"az üzemi balesetek után pedig legfeljebb egy éven belül lehetne kérelmezni a táppénz megállapítását"

Eszméletlen. Ki az a mocsok szemétláda, akinek ilyesmi megfogan a fejében?

"Kicsi korrekcióra lesz szükség – mondta Orbán Viktor"

Na, asszem jön a jeggyűrűk beszolgáltatása.

aszekelyek 2012.10.19. 17:12:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: bizonyosan van, mert a szociknál is volt a baromira átvilágítottak közt pufajkás és D 209-es is. nemigen jutott politika közelébe abból a korosztályból , aki szűz volt ezektől. Még Orbáné is elég vegyes felvágott. Ennyire nyilvánvaló hazugságot viszont , amit idézett gréczykém , nem hallok , olvasok tőlük. Valakik persze állítják de nem bizonyítják , hogy hazudnának de az politikai móccer , nem tény , logika , vagy valami más értékelhető.

2012.10.19. 17:13:30

@tölgyes: ." Külön tanulságot kínál a kora középkori Kárpát-medence, illetve Magyarország nagyon sokféle eredetű és nyelvű népeinek futó számbavétele: 1–4. század: szarmaták, alánok, jazigok, markomannok, kvádok, dákok, Pannónia romanizált lakói; 5. század: keleti gótok, vizigótok, herulok, szkírek, gepidák, hunok, vandálok; 6. század: langobárdok; 6–8. század: avarok (+ a betelepített európai foglyaik!); 9. század: bajorok, keleti, nyugati és déli szlávok; 10. század: honfoglaló magyarok (+ a betelepített európai foglyaik!), 11–13. század: besenyők, uzok, kunok, jászok, svábok, frankok. Mindezek leszármazottaihoz a középkor és az újkor folyamán újabb, egymástól is mindig eltérő germán, szláv és latin elemek járultak – a mai „magyar” genetikai minták e népek jócskán összekeveredett utódaitól valók! Egy másik finnugor (nyelvű) néptől vett példa: a mai észtek ősei a Szovjetunióba történt bekebeleztetésük előtt finnekkel, dánokkal, svédekkel, németekkel, hollandokkal és skótokkal keveredtek. Illúzió a mai nyelvi állapotok és a regionális genetikai sajátosságok között történeti összefüggést keresni."

aszekelyek 2012.10.19. 17:18:13

@graycivil: nem olvastam de ezt fejtegettem a férjemnek délben , hogy így összesöpörni akarják a végén, párttá...................... Mert kérdezte , mi a buli abban , hogy egyesület , nem párt..... A párttól még hidegrázás t kapna mindenki. Majd ha megfőzték őket , akkor de csak akkor alakulnak párttá.. Van még idejük , mondtam és erre ezt teszed be. szerintem a pénz is benne van, mert a pártok támogatását ugye szabályozhatja a kormány de az egyesület más................- képpen rejti el a külhoni pénzt . Ezekre gondoltam: Hogy ezért egyesület , ami lett köré építve. Ismerve már a jóféléket és móccereiket.

aszekelyek 2012.10.19. 17:21:40

@dr. mesterseges szinezek: amíg nem.....és mekkora az esélye? Ha erről írsz , lehet , hogy nagy. Véletlenül azt is tudom , hogyan és kik szoktak felajánlani miniszterelnöki széket , Orbán helyettit és mit várnak el érte. Ez a kör már nem az első.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 17:31:22

@tölgyes: "Egyetlen székely ember genetikai állományábantalálták meg az ázsiai eredet csalhatatlan nyomát."

A magyar laktózérzékenység együtt áll a Közel-Keleti mutatóval, viszont a keveredés ellenére szignifikánsan eltér a szlovák és germán értéktől.
Vagy még a Szíriuszról hoztuk magunkkal, vagy a sztyeppékről.

tölgyes 2012.10.19. 17:33:42

@aszekelyek: Ez z igazság.Lengyel József a 60-as években írt egy novellát a kukában turkló öregekről. Akkor újból kiesett a párt öléből. Nagyon haragudtak rá. Se a szegénységet, se a devianciát nem volt szabad kutatni...a 80-as évek elején Levendel kezdeményezésével, részvételével - köztük sokan mások: pl Andorka - egy konferencián adtak tájékoztatást az erdményeikről... A konferenciára csak nagy tortúrával lehetett bejutni..
Mártával azonban nem csak ez a baj. Ő egyszerűen nem képes azt se felfogni amit leírt.. képes két hozzászólásban gyökeresen mást álltani ugyanarról a dologról.

2012.10.19. 17:34:31

@aszekelyek: Ugye, nem vagy ennyire tudatlan? Matolcsy, Medgyessy. Együtt ültek az MSZMP eligazításokon.
Pozsgai elvtárs. Kövér elvtárs. Csupa ismeretlen név, ugye? Pintérről nem is beszélve.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 17:36:15

@aszekelyek: "Véletlenül azt is tudom , hogyan és kik szoktak felajánlani miniszterelnöki széket , Orbán helyettit és mit várnak el érte."

Mindjárt gondoltam, hogy tudod.
A bútorokat nem szoktad picit elmozdítva otthon találni?
Tudtad, hogy a billentyűleütések olyan ingadozást okoznak a hálózati feszültségben, amit kívülről detektálni lehet?
Légy sokkal óvatosabb, és ne hagyd, hogy összeesküvéselméletekkel traktáljanak: a legjobb a hazai!

tölgyes 2012.10.19. 17:43:50

@dr. mesterseges szinezek: Minden egyes embernek különböző a génállománya, tehát a kérdés az, hogy ki mire teszi a hangsúlyt.A génkutatások szerint azonban "A magyarság Európa legősibb népei közé tartozik, a géntérkép megdöntötte a korábbi eredettörténeteket, a minta a magyarság közép-európai származását igazolja."..Az is igaz, hogy " a székelység génmintájában iráni elem is kimutatható, ugyanez az elem a jászok és a kiskunok génjeiben is tetten érhető." "A magyarok és a székelyek génmintája azonban hasonló, nagyon kevés az eltérés, és ugyanolyan, mint a más kelet- és közép-európai népeké, így genetikai vizsgálatokkal nem lehet megállapítani, hogy valaki magyar, vagy sem.."
Azt a történészek már korábban is leírták, hogy az ide érkező magyarság genetikailag kevert volt... Jellemző módon: Bölcs Leo -aki látott "ősmagyart"- a vele tárgyaló uralkodó törzs tagajit magasnak, szőkének és kékszeműnek írja le.
Az új kutatások szerint a génváltozatopsság a legnegyobb Afrika közepén, keleti részén. Ez azt igazolja, hogy az ember innen rajzott ki. A mi térségünkben is magas a génváltozatosság, aminek oka az itt élő népek nagyfokú keveredése. Mindez azonban nem cáfolja a magyarság kulturális tradícióinak részbeni keleti eredetét.

tölgyes 2012.10.19. 17:51:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez már közelíti az én álláspontomat. Mindezt egészítse ki a belső háborúkat követő népirtásokkal, a tatárok látogatásának következményeivel, majd a török hódoltság áldásaival... amit további elözönlések betelepítések követtek.

szoja122 2012.10.19. 17:57:10

"Tarlós: nem engedtem, hogy Kálmán Olga engem is megalázzon "

"Tarlós István közleményben reagált csütörtök esti ATV-s szereplésére. A főpolgármester "minősíthetetlennek tartja" Kálmán Olga riporteri magatartását, "a nőtől elnézést kér, de a riportertől nem"."

hvg.hu/itthon/20121019_Tarlos_Kalman_Olgarol_nem_engedtem_hogy_e#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_10_19

Nem is kellet Kálmán Olgának megaláznia, primitív, bunkó viselkedésével saját magát alázta meg. Mégpedig nagyon.

szoja122 2012.10.19. 18:23:43

"Még rosszabbul élünk: zuhant a reálkereset"

"Augusztusban tovább nyílt a rés az árak és keresetek növekedési üteme között: a nyár utolsó hónapjának 6 százalékos inflációs adatával szemben a nettó keresetek 1,1 százalékkal híztak csupán, egy átlagos keresetű magyar állampolgár reálkeresete tehát 4,9 százalékkal csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. "

www.piacesprofit.hu/gazdasag/meg-rosszabbul-elunk-zuhan-a-realkereset/

A Statisztika Hivatalnak nem lehet hinni hisz kommunisták. Ja, hogy Orbán emberei vannak ott is. Nem sokáig, ha nem kezdenek el kozmetikázni. Hozzájuk még nem jutott el hogy tündérországban élünk. :(((

tölgyes 2012.10.19. 18:24:58

@szoja122: Nem szeretem a hölgyekkel szembeni durva stílust, de azt sem szeretem, ha a nők ezzel az alapvető elvárással visszaélve viselkednek KO nagyjából sorozatban ezt teszi... Még azután is, hogy T. elmondta: van egy trágyadomb (tudjuk) amit el kell hordani (belátható) amihez kevés az eszköz etért állandóak a viták arról, hogy miként oldjuk meg a feladatot.. Most ebből azt a következtetést levonni, hogy maga ellen merénylet van.. és ebből nem engedni.. bizony nagy probléma.
Miközben pedig a fidesszel szemben az a vád, hogy nincsenek viták, mindenki úgy lép ahogy azt a láthatalan kéz elrendeli.. tehát szörnyű, gondolatcsere nélküli diktatúra van.
Én bizony megértem ,hogy vannak viták és ezt jónak is tartom, még akkor is ha egyik-másik döntéssel nem értek egyet.

szoja122 2012.10.19. 18:28:14

"Újabb adóemeléseket és adót jelentett be Orbán"

""Bankadót emelünk, közművagyonadót emelünk, energiaadót emelünk, az online szerencsejáték adóztatását pedig bevezetjük" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte "csak kicsi korrekcióra lesz szükség"."

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/ujabb-adoemeleseket-es-adot-jelentett-be-orban-389467

Gazdasági szabadságharcunk tovább folytatódik!

Csak most a saját állásainkat lőjük.

Nem baj fiuk, szemeket becsukni, füleket befogni és előre, vagy hátra, egyre megy, ne gondolkozzunk, mert abból még baj lehet!

márta)) 2012.10.19. 18:28:44

@tölgyes:

Mi a problémája ? már megint?!

Azt írtam , drága, hogy a rendszerváltás előtt is volt szegénység. De hogy világos legyen Önnek ! az" a szegénység nem ez'" a szegénység volt.

A másik) Ezt a fajta szegénységet, mélyszegénységet, maga a rendszerváltás termelte ki. Magyarul) Generációk nőttek /nőnek fel, hogy nem ismerik a munka világát. De csak azért, mert nincsenek munkahelyek.
Ami most van, pedig már csak egy hatalmas nagy hab, azon a bizonyos tortán.
Sajnálom, ha nem érti, mert nem is akarja érteni. ott a pont.

Ismétlem) Nem kényszeritettem, hogy olvasgassa amiket ÉN írok. pont.

márta)) 2012.10.19. 18:34:23

A miskolci jobbikos balhétól zeng a nemzetközi sajtó"

www.168ora.hu/itthon/a-miskolci-jobbikos-balhetol-zeng-a-nemzetkozi-sajto-104404.html

Nahát! nahát! Nem újdonság. Mondjuk már két éve folyamatosan bérelt helye van országunknak a világlapok oldalain.
hm?

tölgyes 2012.10.19. 18:40:15

@szoja122: Szerintem se kéne folytatni a szabadságharcot. Meg kéne felezni az Ön fizetését, nyugdíját és ez meg is oldaná a gondokat.

etwas kultur muss sein 2012.10.19. 18:44:01

@márta)): Miskolcon nem a jobbik csinál balhét, hanem évtizedek óta a drága cigányaid, libsike.

tölgyes 2012.10.19. 18:48:15

@márta)): Az, hogy már megint nem tudja mit ír az egyik keze..:(

márta)) 2012.10.19. 18:51:20

@SzélsebesVelorex:
Tessék? "libsike"??? Na most akkor szélsebesen fejezze be az ilyen, és ehhez hasonló megjegyzéseit.

Ugyan, ugyan, azt sem tudja miket firkálgat itt össze-vissza. A cigányok között is vannak rendesek, meg senkiháziak is. De vannak a másik oldalon is.
A cigányság helyzetét erőszakkal nem lehet kezelni. Sőt a gyökereknél kellene kezdeni! kedves.
A gyűlölet csak gyűlöletet szít. Nem csak a cigányság körében, hanem a másik oldalon is.
Mondjuk mostanában a cigányozás, zsidózás nagyon trendi ebben az országban. Ha nem tetszett volna még észrevenni.

szoja122 2012.10.19. 18:53:28

@tölgyes: Semmilyen visszaélés sem volt Kálmán Olga részéről, Tarlós csak terelt, egyszerűen nem akart válaszolni, mert kellemetlen volt számára a kérdés. Ő egy hivatalnok, a köz szolgája, ha tegyük fel a riporter hülyeségeket kérdez -amiről a jelen esetben szó sem volt- akkor is kötelessége nyugodtan válaszolni. Már csak ezért is alkalmatlan bármilyen közhivatal betöltésére.

márta)) 2012.10.19. 18:53:36

@tölgyes:

Látom folyamatosan nem bír magával.

etwas kultur muss sein 2012.10.19. 18:57:41

@márta)): "Na most akkor szélsebesen fejezze be az ilyen, és ehhez hasonló megjegyzéseit."

Különben rám küldöd menőmanót, vagy hegyilányt? :D

szoja122 2012.10.19. 18:58:30

@tölgyes: Valószínűleg nem halott még róla ezért felhomályosítom.

Van ortodox gazdaságpolitika is.

Gondolom most ledöbbent.

Nem kellene a nyereséges szektorokat megfojtani, a bankokat teljesen ellehetetleníteni és nem kellene ilyen körülmények között a gazdagokat -köztük a bankárokat is- egykulcsos jövedelem adóval jutalmazni.
Akkor lehetne munkahelyeket teremteni -mint ahogy Orbán ígérte-, a gazdaságot egy kicsit felpörgetni, nem hazavágni.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 19:02:30

@márta)): "A cigányság helyzetét erőszakkal nem lehet kezelni."

Olyan nincs, hogy "a cigányság" (ha van, akkor a jobbiknál a pont), ebből pedig az az egyszerű következtetés jön, hogy a cigányok között (is) van olyan, akit kizárólag erőszakkal lehet kezelni, mert más nyelvet sose tanított neki az anyja, nem is ért mást, és már nem is akarna más nyelven beszélni.

Ahogy az európai pedagógia alapelveit és vívmányait meg lehet cseszni az Amazonas őserdeiben ott, ahol civilizációról még sose hallottak, az Avas betondzsungelének azon részein is, ahol már elfelejtették azt.

szoja122 2012.10.19. 19:03:46

@tölgyes: Valóban ezzel a politikával nem feleződik meg a fizetésem, csak az infláció miatt a negyedét fogja érni.

Látom ön bevette azt a maszlagot, hogy a megszorítás csomag a lakosságot nem érinti.

Persze ilyenkor jó butának lenni, mert nem érzi, nem látja a mérhetetlen szegénységet, azt hogy aki teheti menekül az országból, minden romlik, hanyatlik. Maradjon is ebben az állapotban, mert ha véletlenül felébred rettenetes lesz.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 19:07:59

@szoja122: "Tarlós csak terelt, egyszerűen nem akart válaszolni, mert kellemetlen volt számára a kérdés."

Amikor Fletó próbált meg minden erejével nem válaszolni a CNN riporterének azon kérdésére, hogy akkor hazudott-e, valahogy szűkebb volt azok tábora, akik szerint Fletónak el kellett volna küldeine a náthásba a kérdéséhez feszt visszatérő zaklatóját.
Na de a zolga, hát ő egy erőszakos némber, aki nem hagyja nyugodni a közért folyó munkában megfáradt és relaxálni betérőket; őt le kell állítani.

márta)) 2012.10.19. 19:10:43

@dr. mesterseges szinezek:

Tessék már írni néhány gondolatot! Milyen erőszakra tetszik gondolni?! S egyáltalán kit- ki és mi jogosit/jogositana fel erre?
hm?
Megigérem, hogy elolvasom, de reagálni nem fogok rá. Mert a parttalan vitákat pardon) írogatásokat nagyon nem szeretem. Nem bizony, még most sem.
hm?

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 19:10:50

@szoja122: "Akkor lehetne munkahelyeket teremteni -mint ahogy Orbán ígérte-, a gazdaságot egy kicsit felpörgetni, nem hazavágni. "

Egyébként nem értem én ezt az egész adóztatást. Határozott emlékeim vanna olyan alapvető tézisekről a zemútnyócéből, hogy a zadósságot adócsökkentésekkel lehet felszámolni.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 19:14:01

@márta)): A nemválaszolás terhével megírt válaszom annyi, hogy a káros általánosítást nem a jobbik találta fel, viszont a jobbik röhög a markába a kárai miatt.

- o -

Egyébként kegyed mindenkivel haragban van, hogy ilyen kitartóan magázódik?

tölgyes 2012.10.19. 19:14:42

@szoja122: Majd öt év múlva, ha közben nem emelik a bérét.. akkor:)..és ha nem emelik a nyugdíját akkor:)
Az a gazdaságpoltika, amit ortodoxnak neveznek hozta ránk ezt a válságot... mert ortodox volt és nem igazodott a változásokhoz... ahogy a nevében is benne van!

szoja122 2012.10.19. 19:15:07

@dr. mesterseges szinezek: Igen. érdemes megnézni.

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) I.

www.youtube.com/watch?v=j_9PvkHzsvU

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) II.

www.youtube.com/watch?v=UM0TWPJ-kXQ

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) III.

www.youtube.com/watch?v=2mfjOUOYLU8

Szinte mindenben az ellenkezőjét ccsinálta.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 19:17:43

@tölgyes:Nehezen tudom elképzelni, hogy a változásokhoz nem igazodást hogyan lehet a valósághoz nem igazodással orvosolni.
Talán jobban kéne akarnom az elképzelést... még jobban... és még jobban...

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 19:19:15

@tölgyes:
Na ez nagyon nagy csacsiság...

1. Nem mint nő és férfi jöttek össze, bár Tarlós otromba udvarlós beszólásaval (idejövök megcsodálni önt) már az elején erre akarta vinni a beszélgetést, hanem mint közszereplő és riporter.

2. A riporternek nem a riportalany fenekének a kitörlése a feladata, hanem a kérdezése, olyanról is, ami annak esetleg kellemetlen. Nem volt kötelező Tarlósnak ide eljönnie, ha vállalta, akkor moderálja magát.

3. Mivel a fidesz frakció másfél órát váratta a többieket a veszekedésével, Tarlós nem szavazott együtt a fidesz frakcióval, majd ez a György nevű kijelentette, hogy Tarlós rajta bosszút állt, (ezzel a nyilatkozattal vezette be a beszélgetést Kálmán O) nem csak a riportert, hanem a pesti pógárt is érdekelte volna, mi a háttér. Erre Tarlós nem volt hajlandó válaszolni, "most ez jó ötletnek tűnik" indokkal. Ez miféle válasz?

Én személy szerint megértem, sőt, a pedáns mérnök-embert még kedvelem is benne, látszik, hogy felőrli őt a feladat megoldhatatlansága, de így nem lehet viselkedni.

6.Lenin 2012.10.19. 19:23:36

@márta)):

Hmm...

"Mert a parttalan vitákat pardon) írogatásokat nagyon nem szeretem. Nem bizony, még most sem."

Vitáztál már valaha, valakivel?

etwas kultur muss sein 2012.10.19. 19:31:57

@márta)): Hát, nélküled/nélkületek tényleg szegényebb volna ez a fórum. :)

hoplita 2012.10.19. 19:32:07

@aszekelyek:
"...saját huszonéves gyerekem is van és több unokaöcsém, hugom nem oktass ki a kamaszok igazságérzetéről..."

A sajátod ugyanolyan hulladék lehet, amilyen te.
Az alma nem esik messze...:

@Hepci:
Nem értelek....én mindig finom vagyok, szinte nőies.:)))

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 19:47:36

@hoplita:
"én mindig finom vagyok"

Infóhiány miatt nem tudunk a kérdésben dönteni: eláll a kisujjad, mikor a baz+-eket gépeled vagy nem?

"szinte nőies.:)))"

Nézőpont kérdése: végül is vannak maszkulin nők is...

szoja122 2012.10.19. 19:53:24

@tölgyes: Nem az ortodox politika hozta ránk ezt, hanem az ortodox politika be nem tartása.

Hatalmas különbség!

6.Lenin 2012.10.19. 19:54:41

@hoplita:

Vegyük úgy, hogy ez még belefér a szólásszabadságba (szerintem, nem)

"A sajátod ugyanolyan hulladék lehet, amilyen te.
Az alma nem esik messze...:"

aszékelyektől ilyesmit még nem olvastam itt a blogon.

Én nagyon remélem, hogy amit írtál, az még a te esetedben sem igaz, csak te vagy ilyen a családodban.

Nem értem miért kell olyanokat is belekeverni ebbe az agyament "vitába", akiknek talán teljesen más a véleménye a családban az itt folyó témákban.

szoja122 2012.10.19. 19:55:57

@It’s the economy, stupid: "Infóhiány miatt nem tudunk a kérdésben dönteni: eláll a kisujjad, mikor a baz+-eket gépeled vagy nem? "

Ez jó, tetszik :)))

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 19:58:27

@dr. mesterseges szinezek:
"Határozott emlékeim vanna olyan alapvető tézisekről a zemútnyócéből, hogy a zadósságot adócsökkentésekkel lehet felszámolni."

No igen, de ezek unortodox értelemben nem is valódi adók, azon kívül ezeknek a fedezetét a kötelezettek a levegő elektrosztatikus töltéséből fogják kivonni, nem az árrésükből, töltés meg van elég, lám, a Tarlós körül is csak úgy szikrázik a levegő.

Egyébként tegnap volt a tiviben valami fő bankos, aki szerint Mo-n a bankok átlagos árrése az eeemút 10 évben 3%volt, szemben a szlovákiai 15%-kal.

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 20:00:56

@6.Lenin:
"Vitáztál már valaha, valakivel?"

Hát te?

6.Lenin 2012.10.19. 20:04:57

@It’s the economy, stupid:

Itt, nem. Nem is lehet, rögtön jön a személyeskedés. Pl....

It’s the economy, stupid 2012.10.19. 20:09:03

@6.Lenin:
"Itt, nem. Nem is lehet, rögtön jön a személyeskedés. Pl...."

Ha én írom személyeskedés, ha te, akkor nem.
Hogy is van ez?

Amúgy, ha valaki, te ne próbáljál másokat túlságosan lenézni. Nem tucc olyan magasra mászni, meg még leesel. Már pedig ez a beszólásod, mintha próbálkozott volna ilyesmivel...

6.Lenin 2012.10.19. 20:12:30

@It’s the economy, stupid:

Pl...."

"Amúgy, ha valaki, te ne próbáljál másokat túlságosan lenézni. Nem tucc olyan magasra mászni, meg még leesel."

márta)) 2012.10.19. 20:25:00

@6.Lenin:

Közöd? van hozzá. Mármint ahhoz, hogy vitáztam e. Itt biztosan nem vitáztam senkivel, mert nem is lehet.
Itt egyesek csak írják, fújják. Na és persze a folyamatos utálkozás.
Egyébként) van valami probléma?
hm?

6.Lenin 2012.10.19. 20:29:41

@márta)):

Valóban semmi közöm, csak kérdeztem.

dr. mesterséges színezék 2012.10.19. 20:47:28

@It’s the economy, stupid: "Egyébként tegnap volt a tiviben valami fő bankos, aki szerint Mo-n a bankok átlagos árrése az eeemút 10 évben 3%volt, szemben a szlovákiai 15%-kal. "

Monnyuk annak a bankosnak is premier plánban ráztam volna meg a kezét, gratulálandó annak, hogy ebből a harmadakkora árrésből hozták ki az eus szektorprofit 2-2.5-szeresét.
A magyar bank húzóágazat, exportálni kéne.

graycivil 2012.10.19. 21:28:14

@aszekelyek: Lehetnél kicsit összeszedettebb, mert az az összevisszaság, amit írsz, az enyhe-renyhe agytevékenységet sejtet. :-)

tölgyes 2012.10.19. 22:23:09

@It’s the economy, stupid:
1.Báremennyire is riporter beszél riportalannyal mégsem lehet attól eltekinteni, hogy az illető nő.. már csak azért sem mert női mivoltára KO hívta fel T. figyelmét.
2. A riporter lehet kiváncsi és kérdezhet, csakhogy az egész kérdésrendfszer nem a vitára magára, hanem arra irányult, hogy T-re ez majd később egyszer KO szerint miként fog vetülni. Ehhez a riporternek már nincs joga. Nem az ő dolga.
3. Én az azonos pártszínűek között is természetesnek tartom a vitát, amelyik lehet szenvedélyes indulatos is. T. egyébként erről beszélt. Nekem megadta a sors, hogy többször voltam különféle alkotó körnek tagja.. maga el nem tudja képzelni, hogy milyen veszekedős viták folytak azért, hogy a dolgok jól menjenek.. Ennek szép példája a BBS története.. egyszer vegye elő az ottani vták jegyzőkönyveit.. pedig az indulatos szavak a szövegekből törlésre kerültek..:) Én örülök, hogy ilyen viták vannak.

tölgyes 2012.10.19. 22:26:29

@szoja122: Én ortodox gazdaságpolitkáról beszéltem és nem politikáról.. és unortodox gp. ről és nem stb..:(
A gp-vel az a baja azoknak, akiknek baja van, hogy nem a hagyományos eszközökhöz nyúlt. Most se. Ez még akkor is így van, ha nem akarja érteni.

bariga 2012.10.19. 22:37:55

@aszekelyek: hát igen, pártok jönnek, pártok mennek, ezért szép a demokrácia. Bár az MDF eltűnésében nagy szerepe volt annak a kis aprócska lehallgatásos ügynek, amit a Fidesz generált, a saját kis kedves stílusában. De így jár, aki nem figyel.

Van még néhány közgazdász Bokroson kívül is, aki szakember. Ha hiszti nélkül, szép csöndben meghallgatnád, amit "mesélnek", jobban megértenéd ,miért nem jó ez a gazdaságpolitika.

bariga 2012.10.19. 22:44:13

@szoja122: szegény Tarlós, már nem is tudja merre van az előre, annyira megforgatta a saját gazdája. De nagyobb baj az, hogy nem is tudom mit tud felmutatni, ami Budapestet előre vitte mióta ő a főpolgármester. Én eddig csak azt hallottam tőle, hogy trágyadomb, meg az elmúttnyocév. Tud valaki sorolni valamit?

mókáné 2012.10.19. 22:53:55

@tölgyes:

Még a Tölgyes úr sem alszik? Tudok egy dalt:

www.youtube.com/watch?v=kyCkC2boML4

2012.10.20. 00:48:05

@tölgyes: Épp ellenkezőleg. Azt mutatják a genetikai kutatások, hogy a népek, népcsoportok sem nyelvükben, sem külalakjukban nem egyeztethetők össze a genetikai térképpel. A magyarban azért van európai genom, mert itt sok európaival keveredett. Hisz akiket iss talált, akiket behurcolt rabszolgaként a portyázásairól , akiket később hozott be nyugatról azok genomja, markerje mind kimutatható.
Inkább az a feltűnő, hogy nincs magyar genom, magyar marker.

2012.10.20. 00:55:20

@aszekelyek: " az a befizetett, sokkal több pénzt, mint 300 milliárd, és hozadéka, lehetett volna sokkal jobban felhasználni a 12 év alatt, amíg kiszenvedett végül ez a rossz elképzelés.. , ami az egész költségvetésre mindvégig jó hatással lett volna..."

Drága, ennek épp a dupláját hajította ki az ablakon a múltat s jövőt egyszerre tekintő közgazdasági fenomén, mikor csodálatos szabadságharcos lendülettel a 273 forintos eurót hagyták szép lassan(?) 310 -re kúszni.
Milyen jó lenne, ha nem kéne ezt az elvesztegetett pénzt is behajtani adóban, mert a mocskos EU így akarja?
Milyen szép is lenne, ha nem fordultunk volna recesszióba.
Tudom, unortodoxiában a negatív növekedés is növekedés, csak a szemét EU mondja csökkenésnek.
Sajna el kell mondjam sokadszor is, gazdaságtanból Ön elégtelen.

2012.10.20. 01:13:20

@tölgyes:" Az a gazdaságpoltika, amit ortodoxnak neveznek hozta ránk ezt a válságot... mert ortodox volt és nem igazodott a változásokhoz... ahogy a nevében is benne van!"

Drága Tölgyes Úr!
Ez nagyon nagy szamárság, alapvető ismeretek hiányára utal.
Tudja, a világválság -ugyanúgy, mint az élet többi része) nem lineáris növekedés szerves része.
A gazdasági fejlődés is evolúciókra és revolúciókra tagolható.
A társadalmak fejlődése a gazdaság fejlődésére is hatással van.
Meg lehet különböztetni gazdasági, pénzügyi és politikai (ennek részeként bizalmi) válságot.
A gond az, hogy 2008-ban egyszerre jelentkezett ezek keveréke. Ezért húzódik el, illetve ezért tart sokáig a kilábalás.

A mi tragédiánk az, hogy miközben a környező országok stabilizálódnak, mi még egyre lejjebb csúszunk.

Érdekes a politikai akarat kettőssége: függetlenedés, szabadságharc, mocskos fasiszta németek
versus
mindent megteszünk, hogy az EU követelményeknek megfeleljünk, hiánycél, megszorítások, bármi jöhet.
OV önmagának ellentmond folyamatosan.
Matolcsy ötletel, koncepció nélkül.
Aztán megsértődnek, mikor azb EU szakemberei megkérik, hogy ne nézzék már őket hülyének.
kevés a megszorítás, hangzik az itthoni fordítása az EU véleménynek.
Lófaszt. Csak aki tényleg ért hozzá, az zokon veszi, ha a Matolcsy át akarja verni oéldául olyan apró kis csellel, hogy a játékgépek forgalmára kivetett adót mint bevételnövelő tételt szerepelteti a jövő évi tervekben. És ez csak egyetlen, apró tétel.

2012.10.20. 01:22:22

@dr. mesterseges szinezek:" Ahogy az európai pedagógia alapelveit és vívmányait meg lehet cseszni az Amazonas őserdeiben ott, ahol civilizációról még sose hallottak, az Avas betondzsungelének azon részein is, ahol már elfelejtették azt."

Ott a két pont.
Amíg azt látja a gyerek, hogy agresszióval kell kezelni a konfliktust, hogy az erőszak célra vezet, mert megkapod, amit akarsz, addig a rábeszélés értelmetlen.

Ugyan, magyarázd már el egy cigánynak(bocs, romának, mert nem sértegetem a cigányokat, azok ugye a zenészek, meg a vályogvető-köszörűsök), szóval egy romának, hogy nem szép dolog elvenni a boltban a piát a polcról, és kisétálni vele, mert... mert miért is? Mert más megdolgozik azért a pénzért, amiért majd megveszi? Hát ez nem érv.

2012.10.20. 01:28:59

@aszekelyek: "vagy nagyon magas árfolyammal számolnak, a teljesen felelőtlenül felvett devizában lévő részt"

Mivaaaan?
Ha euroban tartom nyilván a GDP-t, a költségvetés hiányát, akkor az euroban felvett hitel forintárfolyama hogyan befolyásolja????

Össze-vissza tetszik beszélni, teljesen kincstári érveket szajkózni, minden alap nélkül.
Van egyébként a gazdaság állapotának egy sokkal jobb mérőszáma , mint a gdp.
A kínálati potenciál. Ez pedig szánalmas. És sajnos a bankok további fingatása még kisebb hitelezési hajlandóságot fog eredményezni. Ennek eredőjeként az itt üzemelő nyugati befektetések egyre kevesebb magyar beszállítót fognak igényelni, ugyanis fejlődni kellene.
Az meg sajnos pénzigényes.

szoja122 2012.10.20. 05:17:40

@tölgyes: Ha a gazdaság politikájuk egy picit is jó lenne, annak már rég megellene mutatkoznia a macro adatokban. Nem ez történik minden gazdasági mutató romlik. Még a kommunista Statisztikai Hivatal szerint is.

Amúgy ajánlom megnéznie az ATV-ben Kálmán Olga beszélgetését Orbán Viktorral a választások előtt. Orbán szinte mindenben hazudott. A körülmények változására pedig nem lehet hivatkozni, mert lényegesen nem változott semmi. Ismeret hiányokra sem, mert tudták, hogy mit vesznek át, hisz 8 évig erről fröcsögtek.

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) I.

www.youtube.com/watch?v=j_9PvkHzsvU

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) II.

www.youtube.com/watch?v=UM0TWPJ-kXQ

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) III.

www.youtube.com/watch?v=2mfjOUOYLU8

Szinte mindenben az ellenkezőjét csinálta.

szoja122 2012.10.20. 06:24:35

@tölgyes: Azért is tudták, mert sok állami pozícióban az ő embereik álltak.
Egy biztos maximum árnyalatokban lehettek tévedéseik a valós helyzetről, másban nem. Ez pedig a politikájuk 180 fokos fordulatának indoklásához nagyon kevés.

aszekelyek 2012.10.20. 07:00:12

@szoja122: minden romlik, ahaaa, csak éppen soha nem volt ilyen alcsony a hiányunk, de tíz éve biztos nem. ha magától romlana, képzeld el, akkor nem lenne feltétlenül szükség arra, hogy a neoliberális gazdaságfilozófia fő képviselői a balliberális többség a az európai gazdasági és pénzügyi bizottságokban keresztbefeküdjenek ilyen agresszíven, kierőszakolva, ezekkel a semmi nem elég követelőző megszorításaikkal hepciáskodva. Túl jól álltunk és nem látták, hogy biztos vissza tudják rabolni a magyaroktól a hatalmat megint.. Ezért kényszerítik a kormányt, hogy olyan szörnyű magas összeget kelljen megszorítani, amit nem is közöltek.

Akkora szájjal és ordenárén ugatta a veszett kutyafalka, hogy nem igaz, hogy most az EU-IMF ugyanolyan nagy megszorításokat vár el , mint amit Orbán bemutatott, a 2008-ast. Összegben közel vagyunk már hozzá, holott nem szorulunk rá az IMF megállapodásra azonnal, mint ők akkor.

még a 765 milliárd sem elég nekik.. De meng nem mondják már mióta a szennyek , hogy mit akarnak , mennyit. Ami természetesen rontja a növekedést. egyébként lehet így , indirekt is segíteni a kormányt. Persze ezt nem is fogod érteni:DDD

A kormány szerint nincs szükség többre, mint amit bejelentettek először. Eddig sem volt nagyon szükség többre, nincs indoka annak , amit a drágalátos balliberális gáncsoskodó többség követel. Nyilván a nyugdíjak csökkentését akarják elérni. nehogy itt jobb legyen az élet, mint a déli államokban és kevesebb a megszorítás.eddig nem találták ki, pedig már egy éve , hogy volt idejük gondolkodni, mit akarjanak tőlünk. Senki mástól!!! ez olyan vérlázító diszkrimináció, ami megint csak azt a kifejezetten rossz indulatot bizonyítja, amivel a magyarokat kezelik. Az ok is nyilvánvaló. Úgy vágtuk ki a neoliberálisokat innen, bva szocistul, mint macskát xarni. Bosszúálló népség, ezt eddig is tudtuk, bebizonyították 2006 október 23-án is és amikor megbukott a reformjuk, a kaszálási szándékaik, akkor meg ránkvágták a rövid lejáratú hitelt.. Amire sok hozzáértő szerint nem is volt feltétlenül szükség. Így élnek vissza a hatalommal , ellenünk.
nehogy orbánnak sikerüljön csak úgy talpra állítani MAgyarországot, hogy senkit nem nyomorít meg, mert akkor nekik nincs keresnivalójuk ebben az országban és nem férkőzhetnek újra ahatalomba rombolni és fosztogatni.

Ez ellen a mentalitás és viselkedés ellen , hogy hasraütve követelnek óriási megszorításokat , amire NINCS is szükség , ez ellen minden tisztességes , magyar és más nemzetiségű embernek fel kell lépnie és tiltakoznia kell. pl. Békemenettel.

Meg ilyen fórumokon. Olyan mérhetetlenül kilóg a lóláb ebben a zsarnoki módszerben , hogy ezt csak az nem veszi észre , aki opportunista.. Három majom , tudod. Eltakarja szemét , befogja a fülét , befogja a száját. Aki ezt teszi , vagy mosdatja és tagadja ezt , az nem lehet csak ellene Magyarország élhető jövőjének.No és persze érdekből csinálja, mert ha amagyar szegényeknek ez nem is jó, nekik hoz majd a konyhára. No ezért is nem szabad rájuk szavaznia szegény embereknek. mert nem az ő érdekeiket nézik ma sem, ahogy őket nyomorították mindig, amíg 2004-től hatalmon voltak és gyötörték és fosztogatták ezt az országot. Amikor elárulta a szegényeket a baloldal , és befeküdt a neoliberálisoknak. Attól kezdve csak hatalmuk érdekelte őket és ezért végighazudtak másfél két évet. Most is hazudnak. Pont olyan rossz volt a három kulcsos, kétkulcsos adórendszerük, mint amire most mondják. Segített az valakin, hogy a középosztálytól elvett pénzt ők maguk közt elosztották? mert a szegényeknek nem adták. csak az adósságterheket.A szocik mérhettlenül gazdag, korrupt vezetői ugyan nem adóztak, ahogy gyurcsányi sem, egy petákot sem. Most is azzal hülyítik a szerencsétlen szegényeket, hogy majd elveszik a tehetősebbektől. Ők meg tovább kerülik az adófizetést, oszkó féle legális , maguknak törvénybe iktatott módon. talán ezt észre vehetné a magyar szegény, hogy át van verve. megint. A képviselők véletlenül sem fognak rosszul járni vagy minden forint után adózni, ahogy az sosem volt divat a szociknál, szadistáknál.
Neoliberáléknál csak rá kéne kérdezni de agresszolga nem ezt feszegeti , mikor bauer odamegy észt osztani és államtalanítási reklámot előadni. Magánzsebekbe mi másért akarna mindent , állami ellenőrzés nélkül ? Ezen morgott a minap ott. Mer ahol az állam résztulajdonos , betekinthet. Naná , majd hagyjuk nektek megint szétrabolni........Azért , hogy a szegények tovább is nyögjék , amit ők maguknak megkaparintottak a szegények közvagyonából és fizetni nem akarnak az államkasszába , ahogy eddig sem. Ha esetleg nem tudnád , a dk a neoliberális párt nálunk. Akiknek nagyon nincs ínyére, hogy orbán beszedi a z államkasszába a pénzt és visszateszi az onnan kiszedett rengeteg pénzünket. Ha nem tenné, a szegényektől kéne elszedni még többet. A neoliberálisok most is ezt követelik.
Nagyon jól teszi Orbán , hogy a bankokon veri le jó részét.....
Olyan nincs, hogy ők megkímélik magukat és mindent rátolunk a szegényekre. Ezért akarják megdöntetni a z orrukig sem látó szegényekkel.....,m hogy azután a nyakukra üljenek és mondogassák , azért forgatom ki a zsebeidet , szegény ember , én , most , merazorbán.......... így , meg úgy és tovább hazudnak másfél-két évig , aztán még soká... Ne félj , az tetszeni fog az európai bizottságban. Ahogy Orbán előtt is tetszett , amikor kizárólag a szegény , nyugdíjas , közalkalmazott magyarokat sanyargatták a szocik és a szadisták. Ezt merészelik demokráciának próbálni eladni. Ami arcátlanság a legvadabb fajtából. Akkor majd befektetők jönnek. Kifosztani minket.

aszekelyek 2012.10.20. 07:08:24

@Khal Drogo: Ha egyszer azt követeli a kormánytól az európai bizottság. A kormánynak esze ágában nem volt, ennyi sem, a fele max. De a jó európai hitetlenek követelik a sokkal többet. De te csak nyugodta vicsorítság orbánra, ha annyi eszed van mindössze. Ez a célja és így a célcsoportja is annak, amit művel a neoliberális többségű euróapi bizottság. Ki kell jönnünk a túlzott deficit eljárás alól, mert akkor, azzal fenyegetnek, ja ezt nem mondták neked? 30 %-át megvonják a következő hét évben a mi számunkra elérhető Eu-s pénznek. Sem pénzt nem akarnának adni , se azt , hogy Orbán nyugodtan kormányozhasson és mi mászhassunk ki a magunk módján a neoliberálisok iderondította túlzott deficit halom alól. valamint államadóssághegy alól. Ha ezt nem látod, hogy kik tesznek keresztbe MAgyarországnak, mert nem ők vannak itt hatalmon, akkor sajnos veled van a probléma. javaslom, a saját fejjel gondolkodást. Nyilván a azért követelnek még és még, hogy te megharagudj de nem rájuk !!! , a kormányra.Semmivel nem tudják alátámasztani, amit mondanak, csak egy ócska és aljas nem hisszük-kel.NYilván, az ő enberik itt egy petákot be nem fognak fizetni. Magyaroknak? Akik őket kidobták? Jobb ha tőlem tudod, tudnak ők legálisan adót kerülni és már rég kivitték a vagyonukat is.

aszekelyek 2012.10.20. 07:13:06

@It’s the economy, stupid: Arra kis időre, míg megfeszítik a keresztény gyűlölők ? Nem családot alapítani jött a földre.... érdekes, hogy más férfiakkal milyen elnézőek , akik Jézust ki nem állhatják, ha mondjuk fizetős szexet gyakorolnak. Mit elnézőek? Az májer köztük..

szoja122 2012.10.20. 07:21:20

@aszekelyek: Neked is ajánlom.

Láss, láss, ne csak nézz!

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) I.

www.youtube.com/watch?v=j_9PvkHzsvU

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) II.

www.youtube.com/watch?v=UM0TWPJ-kXQ

Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.) III.

www.youtube.com/watch?v=2mfjOUOYLU8

Szinte mindenben az ellenkezőjét csinálta.

aszekelyek 2012.10.20. 07:28:59

@It’s the economy, stupid: neked elsütöm ezt , mert fogod élvezni.

Szóval a dolog úgy áll , hogy jött ez a kis cigánygyanús gój mopszli és csodát tett és a népek meg követik és nagyra tartják , ezért a fariezeusok lefizettek egy arra kaphatót , hogy adja a kezükre és akkor , mikor eléjük vitték azt mondták neki:, nem hisszük , hogy te voltnál az , aki jobbat tud a szegényeknek és nem nagyon tetszik nekünk ez a te újsütetű hatalmad a népek felett , meg , hogy követnek és melléd állnak. Jössz itt istennel , az meg pláne botrány , hogy ő segített volna ebbe a helyzetbe.......... Viktor , te nem lehetsz itt megváltó , hiába az nomen est omen , mert az nekünk nem biznisz.

Majd eldönti az IMF farizeus és az EU bizottsági farizeus , hogyan fogunk és kivel megfeszíttetni de ahogy te is mondtad , tudod előre , hogy ki fogunk nyírni.
Az a baj , hogy tudjuk , már elterjedt általad az a métely , ami a mi hatalmunkat veszélyezteti. Na nem baj , azért csak te leszel majd mindenért a bűnös. Azt a kevés keresztényt meg majd üldözzük , tűzzel vassal , aki még azután is rád szavaz.
Az úgy demokratikus. Persze , hogy a latrokat szabadon engedjük. Hamis prófáétákra szükségünk van. Nekik majd a nép bocsát meg , azt lezsírozzuk , kimossuk őket . Arra vannak a bírák elvégre.

Na mennyé , Viktor , készülj a halálra ! Ha Pilátus nem akarja magára vállalni , majd a népet kicsit összezavarjuk , hogy téged akarjanak megfeszíttetni.

hoplita 2012.10.20. 07:31:10

@tölgyes:
Buta arsszizmus, tölgyeském....???

Ne idegesítsen fel, mert elküldöm a náthásba...:(
Az önhöz hasonló, ezzel a cinkelt lappal játszó személyek úgy antirasszisták, toleránsak és elfogadók, hogy semmilyen személyes kapcsolatuk sincs a "buta előítéletekkel sújtott" kisebbségünkkel. Nagy a gyanúm, hogy ön is ebbe a halmazba tartozik, így a pozőrködése igencsak hamis.
Többször is elmondtam már többeknek is ezen a blogon, hogy le kell költözni 3 hónapra mondjuk Tiszabőre és utána majd újratárgyaljuk a dolgot.:))

Egyébként el tudom képzelni hogy mi történne, ha a lánya beállítana egy kongói niggerrel és mint a leendő unokái apját bemutatná önnek.
A minimum az azonnali újraélesztés lenne...:DDDD

De ön biztosan nem rasszista...á, dehogy...!

Muhahahahgahahahahahahaha...!!!!

hoplita 2012.10.20. 07:33:34

@aszekelyek:
Aki fizet a pináért az nem májer, hanem egy lúzer, libafos.:))))))

Tegnap gyengén produkáltál, agyhalott...látom felkeltél korán belehúzni:DDD

hoplita 2012.10.20. 07:44:24

@knausz:

Hé...!

Álljál már le!!!!!!!
Küldd el a picsuba, ha nem tetszik, ignoráld, vagy a tököm tudja....de ne jáccál mán cenzorkát, baszki!!!

Nekem, a náczinak kell ilyenekért szólnom??????

aszekelyek 2012.10.20. 07:47:01

@szoja122: Hogyne , önszántából csak úgy meggondolta magát........... semmi más körülmény, helyzet, azóta nem állt elő. Amihez alkalmazkodni amiből kimászni, amit megúszni kell... Most, nem 2009-ben. majd mutasd meg a dráhga jó baloldaliak eszmefuttatásait, mert őket senki nem persszionálta, fenyegette, maguktól csináltak annyi sok rosszat szegényeknek. persze lehet, hogy az szdsz zsarolta a szocikat, ez valószínű volt akkor is. Mindenesetre odaadni nekik a gazdasági és a z egészségügyi, oktatási teljhatalmat, hatalmas bűn volt. A szocik abba buktak bele. A neoliberális terrorba. Márpedig megszavazzátok a zt a z eü törvényt, ha tetszik, ha nem. Mit? lelkiismereti szabadság? majd adunk mi nektek lelkiismereti szabadságot! Mielőtt elkezdenéd, nézz Ángyán felé, aki azt csinál, amit akar. Akár árthat is a kormányak. mert most van lelkiismereti szabadság. Ha ő azt gondolja, amit előad, hadd tegye.. neki nem fogja mondani a minielnök, hogy menj a büdös parasztjaidhoz , miután raportra beidézte és elkábította , hogy nem is úgy van de csak akkor lett úgy , a fejében a búzaégetőnek mégis , mikor el is olvasta a törvényt. Van ez az egy szem igazi szoc demünk , meg kéne becsülni ehelyett nem kell a baloldaliaknak, akik kevéssé azok egyébként.

hoplita 2012.10.20. 08:00:54

@dr. mesterseges szinezek:
Bezony.
Gyakorlatilag minden ötödik embert érint. Többek közt az én családomat is, engem is.:)
Plusz a mongolfolt, mongolredő..etc.

aszekelyek 2012.10.20. 08:04:50

@tölgyes: lehet , hogy elkapta gyurcsánytól....- ezt a kórt :)))
@hoplita: tegnap se értem rá már......és mindjárt lelépek, mert vidékre megyünk. Itt hagytam nektek a kis szatírámat azért , hogy el ne unjátok magatokat , economynál olvashatod.

csak szerda estére leszek gépnél.........

Addigra kisül , mit sikerült a farizeusoknak összegründolniuk

AHELYETT, HOGY HAGYNÁK BÉKÉSEN ÜNNEPELNI ÉS EMLÉKEZNI A MAGYAROKAT AZ 1956-OS NÉPFELKELÉSRE.UGYANAZ A MOCSOKVAN EHELYETT, MINT AMIT PRODUKÁLTAK AZ 50. ÉVFORDULÓN..

CSAK MOST NEM TUDJÁK A KARHATALMAT RÁKÜLDENI A MAGYAROKRA .
NAGYON JÓT MONDOTT TEGNAP FRICZ ÚR.. : A MÁSSÁGOT NAGYON ELVÁRJÁK TISZTELNI DE HA AZ POLITIKAI , AKKOR RETTENETESEN TÁMADJÁK.

SZÉP ÉS BÉKÉS ÜNNEPET MINDEN MAGYAR HONFITÁRSAMNAK! NE HAGYJÁTOK MAGATOKAT SENKITŐL USZÍTANI!

OKTÓBER 23 . CSAKIS ARRÓL NÉPFELKELÉSRŐL SZÓLHAT , AMIKOR ESZÉNÉL VOLT A MAGYAR NÉP ÉS LE AKARTA DOBNI MAGÁRÓL A PROLETÁRDIKTATÚRA ERŐSZAKOS IGÁJÁT. AKKOR IS EGY ÚNIÓT HÍVTAK ELLENÜNK. NE FELEDJÉTEK !!!

@szoja122: Hogyne , önszántából csak úgy meggondolta magát ÉS semmi más körülmény , helyzet , azóta nem állt elő. ahaaa..................
Amihez alkalmazkodni , amiből kimászni , amit megúszni kell...és kikerülni. Most , nem 2009-ben. Majd mutasd meg a drága jó baloldaliak eszmefuttatásait , mert őket senki nem presszionálta , fenyegette , vagy nem mondták? , maguktól csináltak annyi sok rosszat szegényeknek. Persze lehet , hogy az szdsz zsarolta a szocikat, ez valószínű volt akkor is. Mindenesetre odaadni nekik a gazdasági és az egészségügyi , oktatási teljhatalmat , hatalmas bűn volt. csak a hatalom megtartásáért........... hazudozni még évekig..A szocik abba buktak bele. A neoliberális terrorba. Márpedig megszavazzátok a zt az eü törvényt , ha tetszik , ha nem. Mit? lelkiismereti szabadság? majd adunk mi nektek lelkiismereti szabadságot! Mielőtt elkezdenéd , nézz Ángyán felé , aki azt csinál , amit akar. Akár árthat is a kormánynak. Mert most van lelkiismereti szabadság is és demokrácia is...... Ha ő azt gondolja , amit előad , hadd tegye.. Neki nem fogja mondani a minielnök , hogy menj a büdös parasztjaidhoz , miután raportra beidézte és elkábította , hogy nem is úgy van de csak akkor lett úgy , a fejében a búzaégetőnek mégis , mikor el is olvasta a törvényt. Van ez az egy szem igazi szoc demünk , meg kéne becsülni , ehelyett nem kell a baloldaliaknak , akik kevéssé azok egyébként. PÁ!

jjulie 2012.10.20. 08:08:35

@hoplita:

tudod pajtás, ez is csak a maslow piramis földszinjén tartózkodó nyomorodból fakadó problémád, tudod akinek a nagyszülei a pázmányra meg a műegyetemre küldték tanulni a gyerekeiket már a horthy korszak végén, azok már korábban kiverekedték magukat a maslow piramis aljából, nem úgy mint a tieid, akik nyomán haladva te még mindig ugyanazokkal az elemi szükségletek megszerzésével vagy elfpglalva mint ők

ki nem szarja le a te elemi nyomorodat bugris, maradj magadnak vele, vagy vidd el a kocsmába

persze érthető, hogy tehetségtelelen lúzerként szeretnél lerántani mindenkit magad mellé a maslow piramis aljára, mert az ottani viszonyokat uralni képesnek érzed magad, mint az egyszeri parsztlegény, aki boldog volt attól, hogy az öreg zsidó orvossal lövészárkot ásathatott a keleti fronton a fagyott földbe, úgy hogy enni sem adott neki, és kedvére üvölthetett vele, és akkor ütötte meg amikor a kedve tartotta

de mégegyszer pajtás: ki nem szarja le maslow piramis alján ragadt jobbikfertőzött lényed kínjait?

aszekelyek 2012.10.20. 08:10:05

@hoplita: igen de azért ebből sok van és főképp tehetős és idősebb urak pedig inkább azt veszik meg , mint az öregecskedő feleséget kerülgessék...... vagy éppe teljesítsenek is szexuálisan valamit. A lúzerek ebből egymás közt sikket csinálnak.... rengetg van, ismerek olyat nem egyet, aki nem óhajt elnyerni valakit, hanem megvásárolja eldobja. Érzelmi analfabéták. Cím, rang, dögivel, pénz is, hogyne.........na pá! nem én mondom, hogy májerek! ők egymásnak és aki erre vevő még , májerkodnak.. és az nem ugyanaz.

jjulie 2012.10.20. 08:11:30

@aszekelyek:

önként mész vissza a kárpátaljai putriba akonnan a kádár kivakart, hogy fűbehugyos fideszproli váljon belőled?

éppen ideje volt fideszféreg

aszekelyek 2012.10.20. 08:13:30

@jjulie: megvagy zsülikém! a Horthy idején akik oda jártak, nagypolgáriak voltak és annál feljebb! Nem elhatározás kérdése volt, hogy ki járatja oda a gyerekét. te kis kaszt imádó! a plebs meg dögöljön meg., ugye? No ezért nem szimpatizálok veled én, meg amit tolsz, azzal sem.. Nagyon magas neked az a ló , le ne ess!

hoplita 2012.10.20. 08:13:33

@It’s the economy, stupid:
Miazhogy...!!! Nagyonis...! Mind a kettő.:))

szoja122 2012.10.20. 08:15:11

@aszekelyek: Így van Orbán az Isten, Matolcsy az Ő prófétája nyája pedig a Fidesz-hívő birkák, akiknél csak a hit számít és nem hagyják magukat a valóságtól eltéríteni.

Álmodjatok továbbra is tündérmesékről és nehogy felébredjetek, mert a valóság a rettenetes lesz!

hoplita 2012.10.20. 08:18:13

@6.Lenin:
Nem én hoztam fel érv gyanánt a kiccsáládot.

Ne ugass bele.

@jjulie:
Mi van köcsög...?
Nem megy a bót és itt éled ki szánalmas életed nyomorult perceit?
Kijafasz kíváncsi rád...?
Rajtam kívül szinte senki hozzád sem szól, te szánalmas faszfej...:DDDD

aszekelyek 2012.10.20. 08:19:57

@szoja122: miért ki az isten? a neoliberális erőszak? A finánctőkével a háta mögött? csak lassan, mert a fasizálódás nem szép látvány..................... , nekem legalább is nem tetszik.Jönnek a kis fasiszták és szétrugdossák az álmainkat?
Te meg nekik drukkolsz , gyáva?

Igen, hallani az európai bizottság felől felől a csizmákat , határozottan...

@jjulie: szeretnéd, mi ? , mert ahhoz is gyáva vagy , hogy toloncolj.Piszkos munkát majd más.Milla, ilyesmik.....

jjulie 2012.10.20. 08:20:07

@aszekelyek:

kit izgat a kádárvakarék életed nyomora banya? az orbán visszarak a putriba nyugodj meg, aztán élhetsz tuvább úgy ahogy a felmenőid, a kádári kirándulást meg elfelejtheted, az orbán nem teljesíti a kádári kisember álmait, de nem ám

összeköltöztet téged az orbán a @hoplita: -val a maslow piramis alsó fiókjába, éljetek boldogan egymással, én meg majd néha a szemem elé teszem a távcsövet, hogy lenézzek, mit műveltek éppen

hoplita 2012.10.20. 08:22:57

@szoja122:
Ne mán...!

Azt ne mondd, hogy képes voltál egy ironikus mondatot desifrírozni...?
Szójageci, megleptél.:)

@dr. mesterseges szinezek:
:)))))
Igen, a tények másról regélnek.:)))
Nem a kezét kellett volna megrázni, hanem a nyakát kitekerni egy ilyen szemenszedett hazugság után.

jjulie 2012.10.20. 08:23:11

@hoplita:

a bót persze hogy nem megy, le van betonozva

na küldjál még valami életjelet, bizonyítandó, hogy küszöbrágásból is van élet

aszekelyek 2012.10.20. 08:24:19

@szoja122: Csak acsarkodjatok szépen nélkülem tovább! PÁ!

jjulie 2012.10.20. 08:28:52

@aszekelyek:

"Nem elhatározás kérdése volt, hogy ki járatja oda a gyerekét"

bizony, bizony, hanem tehtség kellett hozzá, meg megfelelő motivációs szint, a szülő és a gyerek részéről is, nameg persze anyagi háttér......amiből egyik sem volt meg sem a te putrilakó kádárvakarék felmeneődnek, sem a zászlószökevény@hoplita: cimborádéknál sem

hoplita 2012.10.20. 08:29:16

@jjulie:
Ugyan, faszfej...:)))

Neked a seggem luka is olyan magasan van, hogy létrát kell kerítened, hogy belenyalhass, te anyabaszó kretén.

A rákosi faszát szopkodó retek apád-anyád most kimaradt..tán zsenánt, vagy mijafasz, te gagyizsidó?:DDDD

hoplita 2012.10.20. 08:32:56

Na, megyek viszem a srácomat a műfüvesre edzeni...én meg eltrécselek a szülőkkel.

Te meg zsüli addig ne unatkozz, rángasd magad felé a retkes anyádat, húzd a faszodra és pörgesd meg, amíg nem füstöl. Vagy te, vagy anyád.:))))

jjulie 2012.10.20. 08:38:41

@hoplita:

jaj pajtás, tudom hogy van " rákosi faszát szopkodó retek apád-anyád" kijelölő jobbikfertőzött jogosítványod, láttam hogy ingyen osztogatják a maslow piramis alsó dobozában lévő lakhelyeden

elfelejtetted, hogy réges régen közzé tetted már, hogy sikeresen átmentél a "rákosi faszát szopkodó retek apád-anyád" kijelölő jobbikfertőzőtt vizsgán?

ugyanmár, kanász, vágass eret magadon, aztán iratkozz fel csicskának valamilyik fideszbirtokra, vidd a kölkeidet is magaddal, mond meg, hogy forradalmár voltál 2006-ban, ez előnynek számít

jjulie 2012.10.20. 08:41:27

@hoplita:

helyes, beszéld meg velük, melyiknek milyen áttétes jobbikfertőzése van

László56 2012.10.20. 09:23:00

@László56:
Nagyon szép hétvégét Mindenkinek

Magyarország bajban van. Ezt az elemzőnk a töréspont címzettű írásában próbálja óvatosan kifejezni. Túl óvatosan, ezáltal alig érthetően.

Nem a kormány van bajban, mint azt országunk ellenségei velünk tudatni szeretnék. Az ország van bajban. Kormányok jönnek, mennek, de az ország és polgárai maradnak. Mit jelent azonban, mindez a számunkra ? Hol a probléma és mi a baj ?

Az országot belső és külső ellenségei, koordinált formában zsarolják. Nem a kormányt zsarolják, hanem az országunkat. Ki ezt nem látja, az nem akarja látni, mert a zsarolók táborához tartozóan profitálni szeretne belőle. Van aki anyagi okokból, van aki politikai okokból, és van egy tábor amelyik a politikai tudatlansága miatt, a saját ellenségeit akarja kormányra segíteni. Az utóbbi kivételével, közös jellemzőjük a belső és külső ellenségünk erőinek, az ország megtermelt gazdasági értékének a megszerzése.

Úgy, mint korábban a kommunistáinknál. Azok szívesen adták, mert nem az övékének érezték. Ma már nem árulunk el titkot, ha rámutatunk arra, hogy kommunistáink az ország vagyonát átjátszották a saját zsebükre. Csak ami a zsebükben van, azt érzik a sajátjuknak, az ország vagyona meg mindenkié, ezáltal szétlopható. Idősebbek még emlékezhetnek a régi kommunista mondásra, ha mindenkié, akkor a mienk is. Tehát szétlophatjuk. Ebből aztán profitált boldog boldogtalan, a kommunisták pártja, idegenek és még idegenebb spekulánsok, csak éppen a magyar nép nem.

Ez volt és mai napig is ez az oka annak az érzésnek, hogy akármennyit is dolgozik a magyar polgár nem jut előbbre. Nem csoda, hiszen mindig is idegenek profitáltak a magyar polgárok által megtermelt vagyonból. Erre viszont már a fiatalabbak is emlékezhetnek. Hiszen nem véletlen hogy olyan alacsony a fizetésük, ha a megtermelt javainkat idegenek fölözik le.

Ennek vetett véget az első magyar polgári kormány. Orbán Viktor második kormánya. Magyar munkából, magyar ember profitáljon. Ez vezette a kormányunkat konfrontációhoz az idegen erők pénzvilágával szemben. A magyar érdekek védése nem tartozik sem az Európa politikusainak, sem a nemzetközi pénzvilág kötelezettségei közé. Az a magyar kormány dolga. Ezért gondolják hogy zsarolhatnak bennünket. Még egyszer: nem a kormányt, hanem az országot zsarolják. Hiszen nem a kormányunk jövedelmét szeretnék megszerezni, hanem megint az országét.

Az ország azonban mi vagyunk mindannyian. És ebben az idegeneket kiszolgálók is benne vannak. Kik, még nem értették meg, hogy egy nemzet megmaradásának első követelménye, az ország teljes vagyonának a védelme. Rövid távú személyes nyereségekért feladni az országot, kimeríti egész Európában, a hazaárulás fogalmát. Pusztába kiáltott szó, mondhatná valaki, hiszen a kommunistákkal eltöltött több mint hatvan év, kioltotta az erkölcsöt az ország polgáraiból. Erkölcs nélkül viszont nincs politika, csak szabad rablás. Mint a közeli történelmünk ezt szemléltetően mutatja is.

Mutassuk meg, hogy tanultunk a történelmünkből.. Október 23.-án lehetőségünk lesz hozzá. A békemenet azért szerveződik. Nem öncélból, hanem az országunk védelme miatt. Mutassuk meg, hogy nem hagyjuk az országot zsarolni. Mutassuk meg Európának, hogy a magyar polgárnak szüksége van a saját keresetére és azt nem hagyjuk mindenféle unrealisztikus költségvetés követelésekkel kiénekelni a szánkból. Mutassuk meg, hogy mi azt az Európát szeretnénk, ahol a népek önrendelkezési joga nem csorbul, hanem inkább erősödik. Mutassuk meg az Európai Bizottságnak, hogy nem hagyjuk országunkat európai bürokraták játékszerének tekinteni. Még nem késő ahhoz, hogy megálljt parancsoljunk azoknak az erőknek, melyek Görögország sorsára akarja juttatni országunkat.
Mit is kell mindezekért a nemes célokért tennünk ?

Október 23-án elsétálni a békemenetre. Ilyen egyszerű lenne ? Igen, ilyen egyszerű ! Nekem meg még külön örömet is okoz, hogy sok külföldi utazás után, végre megint a saját ágyamba alhatok. De, saját ágyunk az országunkban csak addig lehet, amíg nem adjuk át az országot idegeneknek.

jjulie 2012.10.20. 09:44:00

@hoplita:

ez mi lúzer?

"hoplita 2012.09.18 09:32:38
Én már azt szégyellem, de kurvára ám, hogy 2006-ban rájuk szavaztam. Mentségemre szóljon, nem tudtam másra.
Igen karcsú mentség, de evvan.:("

fideszikszelő multad van? kihinné, az aszékletekkel, a leninnel, meg a tölgyespajtással egy követ fújtál......nemár

jjulie 2012.10.20. 10:04:45

@László56:

jaj baromarcú, egy fokkal vagy nagyobb ökör, valószínűleg a korodból adódóan, minr az átlag kádárvakarék sántaagyu fideszfertőzött, akinek az inditógombja az "elmúttnyócév", a tiéd meg az "elmútthatvanév"

ja pajtás, az "elmútthatvanév" előtt itt volt a világ közepe, meg a kánaán együttesen, hahahahahaha, és azt a kommunisták tették semmissé: hahahahahahahahaha

nem pajtás, "az elmútthatvanév" előtt itt egy retek keresztény nemzeti középosztályépítő negyedosztályú képességekkel megáldott horthy nevű által zsákutcába vezett periódus volt, előtte pedig a a ferecjóskával kieggyező tönkrement birtokos nemesség által bejárt zsákutca volt, mindkettő vesztes háborúval fejeződött be, milliónyi halottal, tetvesen hazatérő katonákkal és hazahozott sebesültekkel, éhezéssel, egekbe szökő inflációval, elveszett nemzedékekkel, stb

pajtás, fölösleges a hamismítoszteremtés, a hajó már rég elment

az anyád is sántaagyú lehetett, ha nem mesélt neked erről, a nagyanyád is, az apád is, a nagyapád is, és a könyvek amiket kilvastál mind sántaagyú álat íródott, és csak sántaagyúval álltal szóba egész életedben

vagy csak egy sima szemét gazember vagy, akinek kis magyarország nem ország, orbánia sántaagyú mennyország

jjulie 2012.10.20. 10:08:51

@jjulie:

jav.: és a könyvek amiket kiolvastál mind sántaagyú által íródott,

jjulie 2012.10.20. 10:23:11

@László56:

megahogy a kereszténynemzetifideszkurvaannya népbutítja

"Október 23-án elsétálni a békemenetre. Ilyen egyszerű lenne ? Igen, ilyen egyszerű ! Nekem meg még külön örömet is okoz, hogy sok külföldi utazás után, végre megint a saját ágyamba alhatok. De, saját ágyunk az országunkban csak addig lehet, amíg nem adjuk át az országot idegeneknek."

és az elszíkított burgenland mijabüdösfaszért nem kezdett népszavazásba, és egyéb próbálkozásba, hogy kerüljön vissza az idegenektő a miországunkba, faszfej?

megmondom: jobb nekik ott, mint a miországunkban

kismagyarország nem ország, közgéporbánia sántaagyú mennyország

jjulie 2012.10.20. 10:28:48

@László56:

hahaha

"megálljt parancsoljunk azoknak az erőknek, melyek Görögország sorsára akarja juttatni országunkat."

melyik erőknek te népbutitó kereszténynemzetifideszkurvaannya mik azok az erők, mesélj sántaagyad, mesélj

hahahaha

jjulie 2012.10.20. 10:37:50

@László56:

miországunk, megahogy a kereszténynemzetifideszkurvaannya népbutítja

"Hasonló országváltásra készül a Szerbiába igazoló háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, az ő esetében egyelőre nincs egyezség a hazai, illetve a szerb szövetség között a versenyzési jog kiadásáról.

Távozik a hétszeres vb-első Benedek Dalma is, aki a nyáron férjhez ment, és szerb párja miatt már a jövő évtől szerb színekben versenyezhet.

Cipruson folytatja a vb-bronzérmes Sarudi Alíz, míg a kilencszeres világbajnok Paksy Tímea edzői állást kapott Linzben, és úgy érzi, emellett a saját felkészülésére is volna ott lehetősége."

fogynak az orbánalattvalók, hahahahaha

kismagyarország nem ország, közgéporbánia sántaagyú mennyország

sportgeza.hu/kajakkenu/2012/10/20/azerbajdzsan_is_magyar_kajakosokat_venne/

teevee 2012.10.20. 11:39:07

@aszekelyek: Igazából élmény a hozzászólásaidat olvasni. Kábé, mint horrorfilmet nézni.

Abban is alig várja az ember, hogy jöjjön a ragyás arcú, vérben forgó szemű gonosz, a nyálkás, gusztustalan csúszómászó, a félig oszlott hulla, miközben mindenki tudja, hogy mindez hazugság, trükk, mese. A végén persze minden jóra fordul, meg lehet nyugodni, a valóságban ilyesmi nem fordul elő.

Nekem mindig nagy megkönnyebbülés, hogy lehetek akármikor, akármiben, akármilyen hülye, nem tudlak alulmúlni.

ssi 2012.10.20. 11:48:24

Kedves TG! Tanácstalan vagyok. Nagyon .. és régóta. Hogyan kellene viszonyulni a politikához/politizáláshoz?

Gyerekeink révén régebben szorosabb kapcsolatunk lett az egyik nagyon vallásos (étkezés előtt is imádkozó) családdal. Ők nyíltan Fidesz-pártiak voltak, mi sosem reagáltunk ezekre, csak élveztük az együtt jól eljátszó gyerekeket, meg a közös főzőcskéket és csak ezekre koncentráltunk. Mikor ez a család megtudta, hogy nem a Fideszre szavaztunk, közölték, hogy mindennek vége köztünk.

Az egyik munkahelyemről több mint 20 éves barátság köt az egyik régi munkatársnőmhöz. 1-2 heti rendszerességgel nagyon jókat dumcsizunk még mindig családról, gyerekekről és női dolgokról. Az ő férje már nagyon régen a Fidesz-kormány közvetlen/közvetett tagja. Sosem "politizálunk". Én sose mondtam, hogy kire szavaztunk, ő sosem kérdezte.

Jelenleg a környezetemben kb. tudni mások politikai beállítottságát és annak fokozatát és hogy kivel élvezhető egy kis "vitatkozás" is, de nem erőltetjük, inkább mellőzzük. Természetesen erősen befolyásolja a kialakuló szimpátiákat, de nem a kibeszéletlensége miatt, viszont ettől még lehetnek néha munkahelyi ünneplések (névnap, karácsony), közös kirándulások, de a munkahelyen túli barátkozásokat már jelentősen befolyásolja.

Mikor gratuláltál GSZA-nak és Kuminnak az új kinevezésükhöz, emberileg őszintének gondoltam... talán szakmailag is, hogy legyenek a haza javára, és talán feltételezem, hogy 4-szem közt némi bírálat is beleférhet. Mikor megláttam a közös fotóidat OV-vel, bevallom, meglepődtem... aztán valami sajátos árokbetemetési, de nem kritikamentes szándékként magyaráztam magamnak. Az idő haladtával egyre több, tartalmilag egyeseket kritizáló (önkritika alig), de érzelmileg mélyen gyűlölő kommentet olvasva nem tudom mi a helyes jövő: csak a kormánytól függ, hogy ki az ellenfél vagy az ellenség és hogy ezekhez hogyan kell viszonyulni? Lehet olyan (morális?) helyzet, hogy a többség csak egyszerűen egy másként gondolkodóra tekint majd és akár még kíváncsi is lehet a másikra? Mikor megláttam Bajnait OV-vel közös páholyban, már semmire sem tudtam gondolni. Mikor azt olvasom, hogy még nem is köszöntötték egymást, pláne nem. Na, azért annyi eszembe jutott, hogy ilyen előkelő társaságú nézőséget nagyon-nagyon szeretnék más sportági versenyeken is látni.. számomra ez, az ennyire egyoldalú fociimádat helyett sokkal többet mondana pl. a hazaszeretetről

ssi 2012.10.20. 12:01:05

+
és még nem értelmezni próbálom, hogy

a Milla gyűlésről ki vannak tiltva az egyértelmű pártbeazonosítások és a felszólalókban egy közös van(lehet?): ők egyik pártnak sem a tagjai

mókáné 2012.10.20. 12:21:54

@manyike:

Bár nem engem kérdeztél, de én azt gondolom a politika lassan és óvatosan kikerült a kisemberek kezéből, csak ők ezt még nem tudják.

Voltak nálunk is efféle viták családtagokkal, de főleg az első Orbán kormány idején, amikor még számított minden egyes voks, és agitáltuk a családot, rokonokat, szomszédokat, barátokat.

Mára ez megváltozott. Szigorúan csak néhány ember tud beleszólni a politikába. A lakosságból elég kis számú ember voksa.

Török Gábornak szerencséje volt az mlsz-el, a focival, így a tanítás mellett, ha ez marad, még mindig elég és nem túl kevés, nem túl sok.

hoplita 2012.10.20. 12:28:40

Martonyi "nem bocsát meg" Nyirőnek - és azt mondta a jenkiknek, ezzel "minden tisztességes magyar" így van

"Nem fogjuk rehabilitálni Horthy Miklóst vagy a rendszerét. Sehol sem fogunk hivatalos emlékművet állítani neki" - jelentette ki Martonyi János a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) külpolitikai kutatóintézet szervezésében pénteken Washingtonban megtartott előadása során. Ennek indokául a kormányzónak a 1944. október 15. - a nyilas hatalomátvétel - után játszott szerepére hivatkozott. Hozzátette, hogy a szoborállítás kérdésében az önkormányzatok szabadon dönthetnek. (Még.)

A büdös zsidrák féreg.:(

További részletek: kuruc.info/r/2/102938/#ixzz29pkyCkFV

jjulie 2012.10.20. 12:29:08

@knausz:

és mi kellene még neked ahhoz hogy elkezdj elnézést kérni a fideszikszeidért?

te miféle hasznod élvezel közgéporbánia sántaagyuakból épített mennyországában ami drágább hitelből tartja fenn magát, mint amiben megszületett?

jjulie 2012.10.20. 12:32:59

@hoplita:

látlak, ott tanyázol a széles sárga fiókban lúzer, de itt minek szemetelsz fideszikszelő?

en.wikipedia.org/w/index.php?title=File:Maslow%27s_Hierarchy_of_Needs.svg&page=1

mókáné 2012.10.20. 12:33:01

@jjulie:

"te miféle hasznod élvezel "

A családi adókedvezmény, az egykulcsos adó miatt mindig jobban éltem/ élek anyagilag a Fidesz kormány alatt, de akár hiszed, akár nem, inkább ideológiai oka volt annak, hogy a Fideszre szavaztam és annak is, amikor a Jobbikra.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.20. 12:39:08

@manyike: "Kedves TG! Tanácstalan vagyok. Nagyon .. és régóta. Hogyan kellene viszonyulni a politikához/politizáláshoz?"

LESZ*ROD.

jjulie 2012.10.20. 12:39:58

@hoplita:

melyik szerencsétlen az ükanyád?

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:WW1_-_3_paysannes.jpg&filetimestamp=20060814123713

vagy ez a rátok váro fideszbirtokon való szorgoskodásról készült, de miért öltöztél parasztasszonynak fideszcsicska?

jjulie 2012.10.20. 12:47:07

@knausz:

hohóhó, kicsit részletesebben

nekem egy fideszidiótából jobbikfertőzötté vált ügyfelem azt mondta, hogy őneki egyértelmű a haszna az orbánból mert azóta vett egy nagyértékű ingatlant és kevesebb illetéket kellett fizetnie, mire felhívtam a figyelmét arra a mellékes körülményre, hogy a jelenlegi kedvezőbb at 2010 jan egytől él, amikor még kispadon üldögélt a felcsuti kádárvakarék a seggszájával egyetemben, vagyis ezt nem orbánia szülte

erre ő, ja, akkor semmi

mókáné 2012.10.20. 12:50:38

@Hepci:

Mindig sokkal tömörebb és egyértelműbb, továbbá lényegretörőbb vagy, mint én.:)

mókáné 2012.10.20. 12:57:37

@jjulie:

"hogy őneki egyértelmű a haszna az orbánból mert azóta vett egy nagyértékű ingatlant és kevesebb illetéket kellett fizetnie,"

Én csupán szerettem lelkesedni. A közösséget, és abban együtt mertünk nagyok lenni. Anyagilag egyébként nem gondoltunk bele, hanem a Bokros csomag sokat vitt, ez akkor egyértelmű volt, viszont olyannyira én nem gazdagodtam meg, illetve nem volt ez függvénye a kormányoknak sohase.

mókáné 2012.10.20. 13:02:43

@Hepci:

Hanem a @László56: -al lehetne randevúzni most, nagyon agitál bennünket, hogy menjünk, bezzeg ő nem jött el a Margitszigetre!

Novemberben akkor Budán, a szokásos blogtársakkal találkozunk, innen a Török blogról és ha valaki még jönne.

Ha valaki még jön, ő szóljon, úgy viszek könyveket, illetve aki szeretne hörcsögöt, most születtek kicsik. Azt is lehet nálam igényelni.

jjulie 2012.10.20. 13:03:29

@knausz:

magyarul a lelkedre hatott az orbán és a szövegeinek hivatalossá válása okozza az élvezetet, ez a hasznod, úgy gondolod

ssi 2012.10.20. 13:03:47

@Hepci: akkor nézzem csak a szappanoperákat és meg se próbáljam megérteni, hogy pl. mi az a regisztráció? ja, és töröljem ki az emlékezetemből teljesen, hogy valaha is olvastam pl. a TG-blogot is?

@knausz: nem beleszólás, viszonyulás.. és nemcsak én+politika, hanem én+mások politizálása. ha gondolok vmiről vmit és tudom, hogy a másik nem így gondolja, legfeljebb kerülöm azt a témát, ha eleve megtehetem. ha tudom, hogy a másiknak "hatalma/pozíciója" is van, hogy nekem nem tetszően tegyen, akkor éreztessem-e vele azt, ami bennem van - akár szakmailag eszmecserézünk, akár hétköznapi emberként? ha éreztetem vele, akkor korrekten elsősorban az elveket/motivációkat/szándékokat kérjem számon s alapvetően arra keressem a bizonyítékokat, hogy összességében ő is jót akar (a hazának)? az átlag kisembereknél mindez a hétköznapi élet morgásainak feszültségskálája és értési-fokozata (s a politika számára lehet ez nem túl sportszerű eszköz is). de minél ismertebb vki, annál jobban szeretnénk egyértelműbben(!) érteni, hogy nála mi is a hogyan/merre/miért tovább az árkok mentén, ami a kisemberekre is kihat majd

mókáné 2012.10.20. 13:09:12

@jjulie:

"magyarul a lelkedre hatott az orbán"

Igen. És nekünk mindannyiunknak, akik hittünk és most el tudom fogadni a fideszes fan-klubot itt, mert tudom mit éreznek, nincs rációja a mondandójuknak vagy kevés. Érzésből szavaznak, hitből, lelkesedésből. Erre figyelj oda néha.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.20. 13:15:22

@knausz: én jobb szeretek nem "békemenetnek" nevezett valamikben sétálgatni, s nem a fővárosi utcákon...

@manyike: szerintem a politika jellegének megváltozására kizárólag akkor lenne esély, ha az emberek döntő többsége nem menne el szavazni. Amíg ez nem történik meg, forog tovább a mantra ("ezademokráciaamimégmindigjobbmintbármimás") és a politikusok a nagy felhatalmazás (muhaha) birtokában hazudoznak és lopnak reggeltől estig és estétől reggelig, az iparágra rátelepült rengeteg léhűtő meg ezt közvetíti-magyarázza-elemzi-közvéleménykutatja stb.

mókáné 2012.10.20. 13:17:01

@manyike:

"akár szakmailag eszmecserézünk, akár hétköznapi emberként? "

Szakmailag nincs értelme. A fideszest ez nem győzi meg! Bármilyen negatív dolgot pozitívvá értékel, ha a kormány úgy kívánja. Nincs benne ráció.

Barátkozni nehéz. Nekem liberális barátom még az itteni, blogban hozzászóló Beán kívül igazán soha nem volt. PKI gondolataival is csak ideig-óráig tudtam azonosulni, aztán nem láttam benne többet, mint a gyűlöletet.

Kumin visszatérő téma, gondolat bennem (is). Erősíti a konzervatív oldalt, de mennyire hiteles nekem és nem tudom. Nem érzem olyan fideszesnek, mint magunkat, akik a törzsgárdát képeztük a polgári körökben.

Azt az életformát, azt a lelkesedést. A focival tudnám azonosítani. Hétről-hétre eljárunk a meccsekre és bár olyan nagyon nem értünk a focihoz mégis valami, ebben a bomlott világban, amihez igazodni tudunk.

jjulie 2012.10.20. 13:18:15

@knausz:

ócskaságért lelkesedtél, csúnya lapos kereszténykedő, magyarkodó közgépes vidéki elsőgenerációs kádárvakarék ócskaságért lelkesedtél

keresztényigazmagyarok ide nekem a szavazatotokat, hadd határozzam meg én és szedjem én az adókat, hadd vegyek föl kölcsönt az ország nevében, és költsem arra amire akarom, hadd fizessem ki drágább kölcsönból a lejáró olcsóbbakat, hadd vegyem meg a molt, hogy biztosítsak még egy illegális kifizetőhelyet a mamelukjaimnak, az aztán jól meggazdagodok közben a pénzetekből, adok belőle a kapitányaimnak is busásan, és ha már meggazdagodtunk rajtatok megvédünk benneteket attól, hogy más nemjómagyarok gazdagodjnak meg rajtatok, mert mi a jómagyarok vagyunk, és és közgéporbánia a mennyország, ugye híveim, és közben el ne felejtsetek ballibezni, komcsizni és főleg elmúttnyócévezni híveim, az természetesen utáljátok teljes szivetekből azokat a rosszmagyarokat akik mindezt nem csinálják veteletek híveim

hahahaha, lelkesedtél ezért, hahahaha

mókáné 2012.10.20. 13:25:56

@jjulie:

"ócskaságért lelkesedtél, csúnya lapos kereszténykedő, magyarkodó közgépes vidéki elsőgenerációs kádárvakarék ócskaságért lelkesedtél"

Nekem van hitem, van hazám. Másképpen élem meg, mint balról. Ott gúny van és ateizmus. Szili Katalin vallásosságát sose értettem, hogyan képes egyeztetni Pártja ideológiai eszméivel.

Nekünk a Fidesz nem mondott mást, mint három szoba, négy kerék, tisztességes élet. Mi ebben hittünk.

A világ azóta másról szól. pl. arzénos vizet iszunk. Jó volna egy valódi zöld párt, jó volna egy liberális és nem álszent.

Én nyitott vagyok. Az élet minden területén. Úgy érzem, valódi liberális is, és nem olyan, mint @It’s the economy, stupid: blogtársam, akinek a perverz szobában volna a helye, annyira élvezi a csúnya szavak ritmusát.

jjulie 2012.10.20. 13:26:29

@knausz:

tudom

keress rá a hamvas béla életéből arra, mekkora lekesedéssel ment 14-ben a frontra, és hogy lelkesedtek a szülei is hogy az ő fiuk megy a frontra

aztán egy fél év múlva mi is volt a véleménye

te is politikailag újszülött vagy, könnyű préda a megahogy a kereszténynemzetifideszkurvaannya népbutítóinak

mekkorákat röhöghet rajtad az orbán, a simicska meg a szijjártó szűk körben meg a vermer amíg élt

mókáné 2012.10.20. 13:30:48

@jjulie:

"mekkorákat röhöghet rajtad az orbán, a simicska meg a szijjártó szűk körben "

El tudom képzelni. Igen. De ez számomra mellékes, mert nem az én ügyem.

Mondok egy példát: gyakran bíráltam a helyi papot és akkor én minek gyónjak nála, hiszen ő maga is micsoda ember, mire azt mondta a tanárom és barátnőm:- Ne a papnak mondd, a Jóistennek, a pap csak ember.

Ezt sem biztos, hogy megérti valaki, aki balról szól hozzá.

jjulie 2012.10.20. 13:31:25

@knausz:

haha, nézz utána a hamvas béla lelkesedésének

a többi csak gyerekes ócskaság

hamár a saját szüleid, nagyszüleid nem meséltek neked a 20. századi magyarországi lelkesedésekből eredő halottakról, árvákról, éhezésből, gyilkosságokról, könnyekről, legalább a könyvekből téjékozódhatnál

de persze sokkal egyszerőbb beállni egy geci politikus mögé öcska felelőtlenségből

dbeata 2012.10.20. 13:34:54

@László56: Én is ott leszek a Békemeneten, befurakszom a kemény magba, FújÁJEMEF transzparenssel a kezemben, és majd véletlenül orrba vágom a táblámmal...;)
Csak úgy, nőiesen, hadonászva, tudja...

mókáné 2012.10.20. 13:38:55

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"és majd véletlenül orrba vágom a táblámmal...;) "

Majd én orrba vágom, Te vidd a transzparenst!:):)

mókáné 2012.10.20. 13:47:06

@Hepci:

"én jobb szeretek nem "békemenetnek" nevezett valamikben sétálgatni, s nem a fővárosi utcákon..."

Majd kitalálunk valamit. Esetleg sétálunk a nyugodt Duna partján vagy a hullámzóén. Mi azért egyet tudunk gondolni, ha jól belegondolunk.:)

jjulie 2012.10.20. 14:03:07

@knausz:

"Nietzsche szerint, amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik."

jjulie 2012.10.20. 14:05:36

@knausz:

"A dolgok rendje, hogy az ember nemcsak hazudik, hanem azon felül be is kell bizonyítania, hogy igaza van."

ssi 2012.10.20. 14:23:05

@knausz:

más világban élünk ... visszafogottabb érzelmeim teljesen elegendőek a hobbik (pl. sportolás), család/háztartás, munkahely mellett s széles körű kapcsolataimnak nem része a TG-blog ...

"Szakmailag nincs értelme. A fideszest ez nem győzi meg!" .. aki ma még mindig inkább a Fideszre szavazna, azok se teljesen egyformák.. elég lesújtó lenne rájuk nézve

Kumin és vagy más .. a név mindegy .. a fő: a beleláthatsz, de ne szólj bele vagy elsősorban ne láss bele, de azt agitálom, hogy ne szólj bele

szoja122 2012.10.20. 14:50:41

@aszekelyek: A finánctőke a Fideszben van. Nem baj? Nézz körül.

menőmano 2012.10.20. 14:58:30

@László56:

Mi történt? Mi a baj? Talán Önnek van valamiféle pontos információja, merről jön a támadás, s arról, hogy kik akarják végrehajtani?

Hát már ne is haragudjon) De úgy látom Önnél is totális a helyzet.

osztjónapot! Önnek!!

mókáné 2012.10.20. 15:18:41

@manyike:

"a fő: a beleláthatsz, de ne szólj bele vagy elsősorban ne láss bele,"

Igyekszem.:) Cserébe azt mondom Neked: Ne félj!

További szép, napsütéses délutánt kívánok mindenkinek!

dr. Balta$ár 2012.10.20. 15:50:19

minden politikus bűnöző !

a fides mafia a fő bűnszervezet...

a fides doktorok hitványak (gerinctelen gátlástalan alkalmatlan)

ssi 2012.10.20. 15:53:29

@knausz:

"Ne félj!" - írod. eszembe se jutott. így kezdtem: "Kedves TG! Tanácstalan vagyok." .. vagyis a lényeggel ...

"a fő: a beleláthatsz, de ne szólj bele vagy elsősorban ne láss bele, de azt agitálom, hogy ne szólj bele " - írtam. .. - s te megint magadra vetted (pedig nem mindig az "én"-nek kell elsőre beugrania) - a kormány viszonya az EU/IMF-hoz, nálam ilyennek látszik

s akkor megyek vissza füvesíteni :)

jjulie 2012.10.20. 16:35:21

hahahahaha

"A többi ellenzéki párttól és mindenféle szerveződéstől kérdezném, hogy ti nem érzitek végtelenül kínosnak, mikor a 40 kilós, belvárosi romkocsma-értelmiséginek elkönyvelt képviselőnő - és ugye a párt amit képvisel - az egyetlen - Ángyánon kívül - aki hajlandó megemelni a seggét, oppardon, Rebeka, esetedben fenekét, és érdemben is kíván tenni valamit? Értem én, hogy a jobbikos zászlóvivőknek az avasi flaszteron korzózni könnyebb és egyszerűbb, mint holmi szántóföldön, a bakancs se lesz poros, sáros, a cigányokkal is rizikómentesebb huzakodni,mint Orbán oligarcháival, de ha már a szátokkal ennyire a szíveteken viselitek a föld meg a vidék sorsát, akkor esetleg tenni is lehetne érte a szájaláson kívül. Bár, ha nektek nem égő, hogy egy negyvenkilós csajszi egyedül többre megy, mint ti úgy, ahogy vagytok, akkor mi szívesen elröhögünk ezen tovább. "

hahahahahaha

jjulie 2012.10.20. 16:44:58

hahahahaha

"Álbéke-menet,
álkeresztény,
álgazdaságpolitika,
áltárgyalás,
álpályázat,
álközszolgálat,
áligazságszolgáltatás,
álalkotmánybíró,
álegyüttműködés,
álhadsereg,
álpárt,
álválasztás,
álszóvivő,
áloktatás,
áladósságcsökkenés,
álköltségvetés,
álszerződés,
áljogállam. "

hahahahaha

jjulie 2012.10.20. 17:02:25

hahahahaha

"a Fidesz házfalon lévő tábláját fekete festékkel öntötte le valaki.

– Az ilyen fajta véleménynyilvánítás nem volt jellemző eddig városunkban, a Fidesznek egyébként is megvannak azok a csatornái, melyeken fogadják a polgárok véleményét – mondta az esetet követően Dér Tamás városi pártelnök."

hahahaha

nincs már messze a fideszbukta kihirdetése, és ki fog derülni, olyan kemények e a mezei fideszférgek, mint amilyennek aseggszájú felcsuti kádárvakarék látni szeretné őket

hahahaha

Khal Drogo 2012.10.20. 17:17:40

@knausz: Az egykulcsos adó olyan nagy sikerű politikai agenda lesz, mint a 13 havi nyugdíj volt. Jól hangzott, szélesebb réteg jól járt vele, viszont cserébe sosem volt rá pénz.

Khal Drogo 2012.10.20. 17:22:53

@knausz: Nem kell benne rációnak lenni. Orbán modellje fenntarthatatlan, ahogyan a Horn modellje is az volt. Orbán túladóztatja a termelő munkát és értelmetlenül államosít méregdrágán, Horn eltűrte hogy milliós tömeg vonuljon nyugdíjba és rokkantnyugdíjba és mindent privatizált.
Mindkét politikus a maga táborában népszerű, mindkettő 2/3-os kabinetre tett szert.
Orbán lehet hogy megőrzi bukása után is egy körben a népszerűségét, de államférfi belőle sem lesz már. Túl sokat hibázik Viktor, a politikája selejtes és működésképtelen, folyton leveri azt a lécet amit ők tűztek maguk elé.

jjulie 2012.10.20. 17:26:38

végetek seggszájú fideszférgek

"Mindezek fényében joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a Békementhez csatlakozó értelmiségiek, holdudvarok az elmúlt több mint két esztendőben felhívták-e a kormánypárt politikusainak figyelmét mindazokra az anomális jelenségekre, hibás, átgondolatlan, kevésbé demokratikus intézkedésekre, amelyek kiváltották a Nobel-díjjal kitüntetett EU, a különböző nemzetközi szervezetek, kormányok és a nyugati bal-liberális és a konzervatív(!) sajtó kemény bírálatát is? Vagy bármilyen utat is követett a kormány, jobbnak vélték, véltük a hallgatást, a kormány támogatását még a nyílt színű felvonulásokkal is? Nagyon elkötelezettnek vagy szűklátókörűnek kell lennie annak a konzervatív értelmiséginek, aki helyeselné a kormány fél-világ elleni szabadságharcát, aki ne tudná, hogy ezt valutánk is megszenvedte, ami az adósságcsökkenés ütemét is befolyásolta. Ennek káros hatását ma már a miniszterelnök is elismeri azzal a kijelentésével, hogy saját érdekünkben kénytelenek vagyunk meghajolni az erősebb szervezet előtt, bármennyire is nehéz ezt megtenni. Ha ő is így látja, akkor mi értelme volt a kuruckodásnak, az IMF kipaterolásának?"

hvg.hu/velemeny/20121019_Solymosi_A_jobboldali_holdudvarok_felelos

hoplita 2012.10.20. 17:33:09

@jjulie:
Hinnye, bazmeg te köcsög...
Most nézem, te egész nap itt rapliztál, te hülyegyerek...?

Mekkora egy nyomoronc vagy te, ha még jobb dolgot sem tudtál kitalálni ezen a gyönyörű őszi napon, mint hogy itt hisztizzél, te szarfaszú gyökér.:DDDDDDD

hoplita 2012.10.20. 17:40:58

Szégyen: Corvin közi hős-díjat kapott az ultraliberális Pokorni
Corvin közi hős - polgári tagozat díjjal tüntette ki három '56-os szervezet Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) józsefvárosi és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) hegyvidéki polgármestert - tájékoztatta a VIII. kerületi önkormányzat szombaton az MTI-t.

További részletek: kuruc.info/r/2/102950/#ixzz29r1J3b4g

Nyihahahahahahahahahahaha..!

A lúdtalpas buzeráns spionfióka popcorni, mint hős....
Egy lövéstől összeszarná magát az a kis burnyák...:)))))))

jjulie 2012.10.20. 17:41:18

@hoplita:

nocsak bolhás, visszajöttél, naés, sikerült műfűbehugyoznid a fideszikszet?

merthogy szavazólapra rajzolni tudtad.......

jjulie 2012.10.20. 17:43:43

@hoplita:

a fideszikszelő multaddal kisebbnek kéne lennie a jobbikfertőzött pofádnak

hoplita 2012.10.20. 17:50:10

@jjulie:
Elmesélem, hogy 90-től hová ikszeltem, ha te is elmondod, buzernyák.
De neked még ahhoz sincs merszed, hogy egyszer az életben, akárcsak nóném módon is igazat mondj.
Ritka egy köpedelem féreg vagy, ki kéne még az írmagodat is irtani. Egy betegség vagy és a 44-esem rád a gyógyszer.

jjulie 2012.10.20. 17:59:41

@hoplita:

halkabban fideszikszelő, mostantól csak fideszikszelőnek foglak szólítani bugris

így már biztos lehet belőled fideszcsicska valamelyik fideszbirtokon

amúgy már ezerszer elmondtam hogy soha semmi féle szavazáson nem vettem még részt, és 2001 decemberben vettem észre hogy politika is van a világon, mert véletlenül belenéztem egy tv hiradóba, ahol a soproni kihelyezett országgyűlés kapcsán maskarás lovasokat mutattak úgy és oda felszorakozva ahol az osztemburg legényei állatak 1920-ban az egykori fotókon

így

www.google.hu/imgres?q=ostenburg&um=1&hl=hu&client=firefox-a&hs=jjc&sa=N&rls=org.mozilla:en-US:unofficial&biw=1280&bih=614&tbm=isch&tbnid=QnulTFFxSg39SM:&imgrefurl=http://ujidok.blogspot.com/2011/01/rongyos-garda-es-harcai-i-resz-az-elso.html&docid=uPgcJtKpEg5leM&imgurl=http://1.bp.blogspot.com/_M9uxn1deZS0/TS17O5gCyCI/AAAAAAAAAH8/g1oG6-sD1wE/s1600/Ostenburg%25252Bd%252525C3%252525ADsszeml%252525C3%252525A9je%25252BSz%252525C3%252525A9chenyit%252525C3%252525A9r%25252B0828.JPG&w=775&h=481&ei=K8qCUIrrHojJswbMrYDYBw&zoom=1&iact=hc&vpx=125&vpy=324&dur=326&hovh=177&hovw=285&tx=214&ty=209&sig=116584228889519777700&page=1&tbnh=141&tbnw=214&start=0&ndsp=16&ved=1t:429,r:10,s:0,i:98

mókáné 2012.10.20. 18:04:07

@Khal Drogo:

"Az egykulcsos adó olyan nagy sikerű politikai agenda lesz, mint a 13 havi nyugdíj volt. Jól hangzott, szélesebb réteg jól járt vele, viszont cserébe sosem volt rá pénz."

Egyetértek.

"Túl sokat hibázik Viktor, a politikája selejtes és működésképtelen, folyton leveri azt a lécet amit ők tűztek maguk elé."

Közhely, de aki sokat dolgozik, sokat hibázik. Orbán reformer. Egy reformer kísérletezik és nem biztos, hogy tökéletesen dönt, de képes rá és megpróbálja. Lényeges dolgok ezek, mert előrébb csak az visz, amikor tesszük és merünk.

"Orbán lehet hogy megőrzi bukása után is egy körben a népszerűségét, de államférfi belőle sem lesz már. "

Orbán Viktor a magyar történelem egyik legnagyobb alakja már most. A XX.sz-i politika és a XXI. sz-i reformer-rebellis politikai irányzat meghatározó alakja. Európai szinten is.

hoplita 2012.10.20. 18:13:52

@jjulie:
Vagyis buta vagy, mint a tök. Ez eddig is tudott dolog volt, legalább megerősíted.
Ostenburg az az osztemburg, te vérnősző barom.

jjulie 2012.10.20. 18:23:25

@hoplita:

jaj bugris, butakijelőlő fideszikszelőből lett jobbikfertőzott jogosítványod is van, mikor kaptad, még forradalmár korodban, vagy már fideszcsicskaként?

hoplita 2012.10.20. 18:36:23

@jjulie:
Uncsi vagy mán köcsög. Keresd meg anyádat és hugyozz bele.

hoplita 2012.10.20. 18:39:13

Szakadékba zuhant egy iskolásokkal teli busz Iránban - vajon lesz-e áderi részvéttávirat?
Huszonhatan meghaltak, tizennégyen megsérültek Irán délnyugati részén, amikor szombaton iskolás lányokkal teli busz zuhant szakadékba.

További részletek: kuruc.info/r/4/102956/#ixzz29rGOm8ah

jjulie 2012.10.20. 18:45:03

@hoplita:

mikor mész termőföldet foglani paraszt, 40 kilós lmp nő csinálja a nagy jobbikfertőzött pofád helyett?

vagy te már kinézted valamelyik cigánybáró bömösét, inkább arra fáj a jobbikfertőzött fogad?

jjulie 2012.10.20. 18:47:40

@hoplita:

na ehhez értesz bolhás, ugatni

dbeata 2012.10.20. 19:37:38

@knausz: Te hozzál palacsintasütőt meg sodrófát...:)

@szoja122: Meló van, nem bámészkodás ;)

graycivil 2012.10.20. 20:05:59

"Szegényen, de büszkén

Az új októberi békemenet szervezői ... ezúttal azt a szlogent tűzték zászlajukra, hogy "éljünk inkább szegényen, mint rabszolgaként". "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=593864

Mi, El Curo rabszolgái, kinyilvánítjuk, hogy inkább élünk "nemszegényen", mint rabszolgaként!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

tölgyes 2012.10.20. 20:15:15

@hoplita: Nem tudom, hogy mi lenne, ha a lányom beállítana egy kongói négerrel. Ez ma már nem valószínű, mert férje és két gyermeke van és egyik se kongói formájú. Ugyanakkor azt is tudom, hogy az emberi faj a dolgok jelen állása szerint valahol Közép- ill Kelet-Afrikában alakult ki egy mutáció eredményeként feltehetően egyetlen egyedben és onnan rajzott terjedt el a világban. A fehér bőrszin is mutáció eredménye és az időjáráshoz való alkalmazkodás következménye. Ezzel együtt feltehetően lennének együttélés konfliktusaim egy néger közösségben, aminek azonban nem etnikai, hanem szociokulturális okai lennének. A konfliktusainkat eszem ágában sem volna génhibára visszavezetni..:)
Természetesen tudom, hogy egyes körzetekben nagyon keserves a cigány etnikummal való együttélés. Ennek azonban megint csak nem genetikai, hanem szociokulturális okai vannak.

József Attila írta le ezeket a szavakat: " az őssejtig vagyok minden ős." Ha Ön ezt végiggondolja, - képes rá? - akkor azt is belátja, hogy milyen képetlen és eszetlen dolog az etniakai alapon való gyűlöködés, amit Ön is gyakran előad ittan.

6.Lenin 2012.10.20. 20:20:01

@graycivil:

Szerintem te és sokan mások szeretnének szegény rabszolgaként élni, megszoktátok már.
Szinte remegtek a vágytól, hogy mikor valósul meg már végre.

jjulie 2012.10.20. 20:27:54

na itt a két félremagyarázófideszféreg @6.Lenin: @tölgyes:

majd a szívlapátot magyarázzátok félre amikor közelít a fideszférgezett seggszátokhoz

6.Lenin 2012.10.20. 20:36:33

@jjulie:

Te ilyenkor rohangálsz 1 kisebb méretű helységben, és habzik a szád?

hoplita 2012.10.20. 20:37:09

@tölgyes:
Melléduma. Uncsi és piszkul fals.
De nem is vártam mást...az emberek még saját maguknak is hazudnak, ami elég dühítő, meg röhejes is egyben.
Ne tartson nekem őstörténeti kiselőadást, valamit magam is konyítok ehhez, kár strapálnia magát.

@jjulie:
Sipirc beakasztani a vén kurvának, arra még esetleg jó vagy, köcsög.

graycivil 2012.10.20. 20:39:10

"A Fidesz alól kiszántják a NER-t

Fekete napja volt Viktorunknak a tegnapi. Csak csodálkozik rá a világra, mint busmanok a szánkóra, hogy fakkjú vazze, mi van itt? Szabó Rebekát meg tudná fojtani egy nemzetiszínű zsinórtangával, az arca meg lángol a szavaktól amik Anikó asszony szájából indulva arculütésként hatottak mikor otthon bejelentette: anyám, ki kell vessem a stelázsi adót is."

varanus.blog.hu/2012/10/20/a_fidesz_alol_kiszantjak_a_ner-t?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_20&utm_campaign=index

jjulie 2012.10.20. 20:42:09

@hoplita:

tegezni sem mered a fideszikszelő @tölgyes: pajtásodat bolhás, látom tudod hol a helyed

szoja122 2012.10.20. 20:48:04

@hoplita: Szomorú, nagyon szomorú.
De vajon akkor is ezt mondanád, ha ugyanez Izraelben történik?

graycivil 2012.10.20. 20:49:46

""Azt kérjük az Európai Uniótól, mondja meg, hogy mennyi hiányzik. És akármennyit mond, azt mi elő fogjuk teremteni" - kapitulált megtörten,..."

Azért ez a mondat El Curo szájából szerintem minden pszichiáternek csak egyet jelenthet: El Curo kifelé már összeomlott. Befelé - nekünk - még ad egy-két sallert, és lesöpri még a padlásunkat, de aztán vagy mi söpörjük ki őt, vagy "ránklefekszik" az EU-nak. Csak akkor már az azt fogja jelenteni, hogy az őrült cézár már csak saját népének sarcolásában lesz "hatalmas", egyébként csak egy EU-törpe lesz.

szoja122 2012.10.20. 20:55:02

Kérem valaki magyarázza meg a matolcsy program egyik pontját, mert nem igazán értem:

"a NAV a korábban bejelentett adóbeszedési hatékonyságjavító programja keretében 2,5 millió forintig egyedi számlabenyújtási ellenőrzés lesz, amitől az áfabevételek növekedését remélik, a fehérítő hatás mellett - ettől 60 milliárd forint többletbevételt remélnek."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_az_ujabb_matolcsy-csomag.534403.html

2.5 millióig, vagyis csak a kis tételek, a nagyok nem számítanak? Hol itt a ráció?

6.Lenin 2012.10.20. 20:57:22

@graycivil:

Érted te egyáltalán, miről írsz?

1 következő lakáj, kitől fog elvenni?
Lehet, hogy nem lesz ennyi duma, szó nélkül lehúzzák még a gatyánkat is.

Valóban létezne 1 olyan verzió, hogy néhány napon belül beindulna minden, és kezdődne 1 osztogatás?

Az biztos, hogy 1ből lenne kölcsön szarásig, a jónép + szó nélkül fizetne, mint eddig.

Kinek szánod ezeket a marhaságokat?

Az elvbarátaid szó nélkül bekajálják, mint eddig. Másokat + úgysem tudsz meggyőzni ezekkel.

tölgyes 2012.10.20. 20:58:37

@hoplita: Mi itt a mellébeszélés?? Miért talán bizony talán a génekben keresendő az eltérő kultúrájuk és viselkedésmódjuk??

Arról van szó, hogy se érve se szava nincs arra az egyszerű gondolatra, hogy "az őssejtig vagyok minden ős." Még soha nem vette a fáradtságot, hogy ezt végiggondolja.

jjulie 2012.10.20. 21:12:31

@6.Lenin:

kilóg a fideszféreg a seggszádból birka, nyeld vissza és menj aludni, eleget orbánhablatyoltál már ma, és mormold el százszor elalvás előtt a csaták helyét amiket megnyer 49-ben a fideszbirkapéldakép dembinszki

graycivil 2012.10.20. 21:15:30

@6.Lenin: Nem gondolom, hogy a gazdaság "néhány napon belül" talpra állna. De már egy-két év távlatában is nem lefelé (aktuális verzió) , hanem felfelé haladna tovább.

De amit "néhány napon belül" valóban meg lehet valósítani: A demokrácia visszaállítását.

Mert tudod, egy (jogilag) üres szobában "szabadon" pofázni nem jelenti a demokrácia szabadságát. Mert mára valóban csak a "szólás szabadsága" maradt, mert tenni már nem szabad szinte semmit.

graycivil 2012.10.20. 21:18:26

"Bajnait inkább az idősebbek akarják, több a tartaléka, mint Orbánnak

A HVG megbízásából készített Medián felmérés alapján Bajnai Gordont különösen a múlt év közepe óta látnák egyre többen szívesen „fontos politikai szerepben”: személyes népszerűségi indexe a tavaly év közepi 23-as értékről idén tavaszra 33-ra emelkedett, amiben csak az április hozott egy jelentősebb törést (visszaesés 27 százalékra), de azóta a görbe ismét felfelé halad, és szeptemberre 34 százalékot ért el."

hvg.hu/itthon/20121018_Bajnai_Orban_szimpatia_tartalek_megiteles

graycivil 2012.10.20. 21:21:45

"Giró-Szász már a látszatra sem ügyel

A Hírtelevízió Rájátszás című műsorában megmagyarázta, miért nem a kormány, hanem a szemét bankok rúgták fel a tavaly kötött megállapodást. A történet hihetetlen, s azt jelzi, hogy most már minden gátlás félretéve, immár nem csúsztatásról, nem tények egyoldalú megvilágításról van szó, hanem nettó hazugsággal tömik az emberek fejét."

poldi.blog.hu/2012/10/19/giro-szasz_mar_a_latszatra_sem_ugyel

F.Y!DESZ

Jo84∞!

6.Lenin 2012.10.20. 21:22:20

@graycivil:

Írná rá példát, ahol kezdenek valóban kilábalni?
Hol mennek valójában felfelé?

Demokrácia visszaállításán gondolom a régi gárda helyzetbe hozását jelenti, nálad. 94-ben,2002-ben is azt jelentette.

Mit nem tehet meg ma?

Nem tudod elhitetni, hogy most mát tudjátok a tutit, és minden más lesz? Megteheted. Nem hiszik el?

tölgyes 2012.10.20. 22:13:48

@6.Lenin: Kérdezzük meg gecivilltől, hogy mi is a tuti?? Ha tudja mondja meg, írja le vázolja, fejtse ki, jelezzek, körvonalazza.. és írja le: ha tudták régebben is akkor miért rontották el ennyire... hogy most is annak a következményeit szenvedjük.

6.Lenin 2012.10.20. 22:37:18

@tölgyes:

Szerintem nagyon jól tudják, hogy nincs tuti. Nincs követhető példa.
1et tudnak, 1országon kölcsön formájában keresztül folyatni pénzt a saját bankjukba, növelve az ország és az adott ország polgárainak a kiszolgáltatottságát az adósságba kényszerítésen keresztül. Utána felvásárolni az ország erőforrásait és ezzel megakadályozni, hogy valaha is önállóan is képes legyen fennmaradni.
Ez így 1 agyament célnak tűnik, hacsak nem 1 elkövetkezendő háború a valódi cél. Sokan vagyunk.

Le kell rombolni 1es részeit a világnak, hogy újra lehessen építeni, ezzel 1 kis időt nyerni, hátha közben talál az emberiség 1 fenntartható rendszert, talán.
Talán nem is az egész emberiségre gondolnak most sem, hanem a magát felsőbbrendűnek, szépnek, gazdagnak, főleg kurvára demokratikusnak tartó ország/nép. Önmaguk hosszútávú fennmaradására gondolnak néhányan most is.

Ismét 1 újrafelosztás előtti helyezkedés zajlik, szerintem.

Nyilván tudják Viliék is. Azt is tudják, ebben a rendszerben nincs számukra hely. A régibe talán ismét beleférnek, gondolják/remélik. Ezért a reményért semmi se drága, nekik.

jjulie 2012.10.20. 22:52:33

@tölgyes:

mia kurvaanyának akart a felcsuti féreg kormányozni, semmi mást nem tud mint amit itt bemutatott két és fél év alatt, mi a kurvaanyát erölködött érte?

a közgépes és egyéb lopáson kívül semmi féle változást sem hozott, nemhogy nagyot, egyre drágább kölcsönből finanszírozta a lejtmenetet az orbánféreg

nektek megsúgta, miakurvaannyáért erölködött hogy kormányos legyen, és ti mijafasztnak örültök?

tölgyes 2012.10.20. 22:56:59

@6.Lenin: Tudja már elgondolkodtam az évi 1-2%-os vagyonadó lehetséges következményeiről... vajon milyen számú ingatlan eladására kényszerülne a lakosság, azt ki vásárolná meg és milyen hatása lenne az árakra... Azért írom ezt ide, mert kb. ilyen szintű ötleteik voltak-vannak.
Ahogy ezt a játékot eljátszották a privatizáció során - látjuk milyen következménnyel - most eljatszanák a föld és ingatlanpiacon is.. Ami ezen túl az eszükbe jut, az még ennél is tragikusabb következményekkel járna.

jjulie 2012.10.20. 22:57:13

@6.Lenin:

megint kiesett egy féregdarab a szádból birka, észre sem vetted, vigyázhatnál a szádra jobban

tölgyes 2012.10.20. 22:58:57

@6.Lenin: Aztán itt van ez a szerencsétlen zsüli! Komolyan mondom, hogy sajnálom a szerencsétlent. Nehéz lehet ennyi IQ-val élni.

jjulie 2012.10.20. 22:59:23

@tölgyes:

bizony, jót tenne az ingatlanpiacnak, a sok kádárvakarék meg menne bérleménybe

6.Lenin 2012.10.20. 23:00:10

www.youtube.com/watch?v=UcqqyL-Y6Go&feature=related

Jó éjt!
Mindenkinek.

Az irány jó, kormányos a helyén, haladunk.

Éljen Bajnai!
Ahogy akar, csak minket hagyjon békén.

A Blues örök, a nyomor lesz a divat.

Izé...
Ipi-apacs, megyek hunyni

jjulie 2012.10.20. 23:05:01

@tölgyes:

jaj magázódó orbánhablatygenerátor kádárvakarékféreg létedre mikre nem vetemedsz

inkább szégyeld magad a fideszikszeidért, és hányszorötszörannyire változott az aranyad értéke az elmúlt két évben hazudós sántaagy?

igényelj gondolatmankót hogy elmagyarázhasd

tölgyes 2012.10.20. 23:05:30

@jjulie: On vezetné a sort..a rókalyukba költözéskor.:)

tölgyes 2012.10.20. 23:07:53

@jjulie: Valamelyik nap készítek egy TÖKRÖT a magának a beírásaiból:) Élvezni fogja,:)

6.Lenin 2012.10.20. 23:10:21

@tölgyes:

szerintem @jjulie 1 hasznos tagja a társadalomnak...

Ha néhány önmagában kételkedő felteszi a kérdést... Tulajdonképpen én is lehetnék olyan, mint @jjulie?
Szerencsére nem lettem, jön a válasz, és mindjárt szerencsésebbnek érzi magát a kételkedő.

L

jjulie 2012.10.20. 23:17:51

@6.Lenin:

az hogy szerinted mi van a fideszféregfőhadiszálláson sem érdekel senkit

csak az hogy emlékszik e még a sántaagyad a fidesziksz rajzolására, vagy kell e küldeni hozzá mankót

valszeg ismernek téged, és kapsz majd mankót a sántaagyadhoz

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.21. 00:11:23

@jjulie: ha így termelsz ma is, nyomi, elérheted a tizenhatezredik verbálfingodat a blog.hu-n.

inreallife 2012.10.21. 00:28:25

@aszekelyek: nem kell tolerálni a megszólalásaimat. nem azért írom, hogy valakinek a kedvébe járjak, és nem azért, hogy valakinek ne. na jó, néha az utóbbira veszem a fáradságot.

de nézd meg kiről milyen kép él itt a blogon. én vállalom, amit rólam írnak, nem mindig valós, de én nem reklamálok ellene, ilyennek látnak. most gondolkodj el, milyen kép alakult ki rólas és knauszról. kezded már kapisgálni?

ugyanígy van a rasszoknál is. még a lakatos vajda is megmondta, hogy jogos rasszizmus. ajánlom megnézésre:

www.youtube.com/watch?v=fTwveHGrym4

inreallife 2012.10.21. 00:38:50

@Khal Drogo: angliában ha esik az eső, akkor vannak angolok, akik nem mennek el dolgozni. márpedig ez nem florida, itt bizony szokott esni az eső. heti 70 font segélyt kapsz, ha nem dolgozol. ha a lakásod meg van oldva, mert mondjuk a szülőknél laksz, ebből simán eszel, iszol, öltözöl és autózol.

a nagy költségvetési hiány is az olimpia miatt van. nem lesz most egy darabig az biztos. :)
a 3 pennys adóemelést a benzinnél elhalasztották a nyáron január 1-re, mert nem akarták indokolatlanul megadóztatni az embereket. a szakszervezet angliában nagyon erős. orbitális hülyeségekkel is óriási pénzeket vernek ki a cégekből. ráadásul itt anonim működik. ha valakivel kekeckedik a cége elég menni valamelyik irodába, és ügyvédekkel jogászokkal megtámogatva nekimennek a cégnek. itt nincs kecmec. aki itt a törvény betűjének nem tud megfelelni, azonnal szétkapják. viszont a szakszervezet a kormánnyal szemben tehetetlen. csak dumálni tudnak, de az meg nem az ő terepük....

inreallife 2012.10.21. 01:11:09

@dr. mesterseges szinezek: ez itt a probléma. sok cigány a középkorban él, középkori tudással. a 21 században ezzel nem lehet 100.000 forint bruttót keresni. kínában, ahol vannak ugyanilyen elmaradott népek cirka 30.000 forintnak megfelelő a minimálbér. a tudás arányos több kevésbé fizetéssel. én a legfeljebb 8 általánost végzett embereknél felezném, azalatt meg eltörölném a minimálbért. versenyezzünk csak kínával. van egy csomó kőkorszaki emberünk. szednek gyapotot is ha kell, ja és ha nincs segély....

a másik a kultúra. ezek a félállati ösztönlények nem tudják mi az a törvény, nem ismernek motívációt, civilizációt stb. ezek az erősebb kutya baszik elvet ismerik, csak azzal lehet tárgyalni velük. ha kikötik a gazsit a főtéren és megkorbácsolják, akkor egyből értik, a "2008. évi CXV. törvény: egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról" azt nem. oda kell menni, és el kell törni a kezét, ha uzsorázik, többet nem fogja. mindenkivel úgy kell szót érteni, ahogy fel tudja fogni. a cigányok tipikusan csak az erőszakból értenek, a belterjes állati intelligenciájuk az erősebb kutya baszik elvnél bonyolultabb, elvontabb fogalmat nem bír befogadni...

jjulie 2012.10.21. 07:39:34

@Hepci:

hát persze, orbánia kiérdmelten lefingva 16000szer , fingra fing

hoplita 2012.10.21. 08:02:18

Amiről kussol a méjnsztrím "magyar" média....egyformán a retekklub és a hörtévé.

Közel 60 millió dollárt loptak el az egyik holoszervezet zsidóbűnözői - a németek állták a számlát
18 hónap börtönre ítélték egy Németországot szipolyozó zsidó szervezet munkatársát, mert részt vett egy 57 millió dolláros csalásban. Csepp a tengerben, hiszen ezt csinálja valamennyi "kárpótláskövetelő" bűnbanda - de a működésükre legalább jól rávilágít a mostani eset.

További részletek: kuruc.info/r/4/102965/#ixzz29uWYDnLv

jjulie 2012.10.21. 08:20:23

@hoplita:

na ilyen amikor egy sántaagyu fideszikszelőn kiüt a jobbikfertőzés

átáll a kurucra mindennapi gondolatmankóért

szoja122 2012.10.21. 08:22:04

@inreallife: Próbálj meg gondolkozni, akkor is ha rettenetesen nehéz is neked, legalább életedben először.

Ugyanez 100%-osan elmondható nagyon sok szegény primitív, NEM cigányra is.

Magyart nem mondok, mert a Te felfogásodban Magyarországon NINCS magyar, mármint genetikailag, mi kevert népek vagyunk, őslakosság, a szkíták, a szarmaták, a hunok és az avarok, a betelepítések, szászok, szlovákok, svábok, szerbek, németek, olaszok stb. a népvándorlások, háborúk miatt (lsd. történelmünk).

Magyar csak földrajzilag, kulturálisan, érzelmi alapon van. Röviden magyar az, aki magyarnak vallja magát.

Ha nem ezek alapján nézzük, akkor például NEM dicsekedhetünk Nobel díjasaink, művészeink és sportolóink jó részével és messze-messze elmaradunk a többi nemzettől.

szoja122 2012.10.21. 08:28:40

@hoplita: Labanc huszár!

Más forrást nem ismersz mit a kuruc.info?

A Google-on, wiki-n is sokkal több és jobb anyag van, ha tudod használni és egyéb helyeken is.

A "kultúrádon" ez meg is látszik.

hoplita 2012.10.21. 09:24:53

@szoja122:

Ki szólt hozzád, kurvanyád..?

Nézd meg a cikk alján a forrást.
A vikit meghagyom neked, onnan ered a nagy okosságod, te faszorrú majom.

Khal Drogo 2012.10.21. 09:48:50

@knausz: A történelemben az lesz meghatározó aki győztes. Orbánt én ma nem látom győztesnek. Agendája hogy az országot a talpára állítja, leszorítja a hiányt és meglódítja a foglalkoztatást, növeli a versenyképességet, megerősíti a középosztályt.
Kétségeim vannak hogy ezek eddig sikerültek volna, de a jövőben sem látom a siker lehetőségét.
Én 2010 óta sodródást látok.

szoja122 2012.10.21. 10:15:14

@hoplita: Szenny oldalra nem kattintok. De látszik, hogy a szövegértéseddel is baj van. Nem azt írtam, hogy én használom a google-t vagy a wiki-t, csak azt, hogy az is jobb.

Persze használom sok más egyébbel együtt...

Amúgy a te kurva anyád!

szoja122 2012.10.21. 10:20:28

@Khal Drogo: Te érted?

Kérem valaki magyarázza meg a matolcsy program egyik pontját, mert nem igazán értem:

"a NAV a korábban bejelentett adóbeszedési hatékonyságjavító programja keretében 2,5 millió forintig egyedi számlabenyújtási ellenőrzés lesz, amitől az áfabevételek növekedését remélik, a fehérítő hatás mellett - ettől 60 milliárd forint többletbevételt remélnek."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_az_ujabb_matolcsy-csomag.534403.html

2.5 millióig, vagyis csak a kis tételek, a nagyok nem számítanak? Hol itt a ráció?

hoplita 2012.10.21. 10:26:35

@szoja122:
Akkor meg mijafaszt ugatsz, baszd ki anyádból a belet...?

Ezt a kurvanyázást elengednéd fésztufész is, te kis besza.ri f@szkalap?
Kitaposom a beled, te vén haszontalan gec.i..

A szennyoldal egy szó, te nagyon wikihuszár.
Ja...ezt nem húzza így alá a world, igaz?
Ennyit a kib.aszott műveltségedről...kanold habosra a retek anyád.:(

mókáné 2012.10.21. 10:28:03

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"Te hozzál palacsintasütőt meg sodrófát...:)"

Mai edzésem közepette átgondoltam a helyzetet, már ami László56- ot illeti. Öltönyös úriember és talán nem kéne úgy rárontani, hanem lobbizhatnánk nála egy magasabbrendű cél érdekében pl. gyűjthetnénk az MLSZ- nek.

Ezen az oldalon jobbra fent:

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.

Az emberek általában nem értik a másikat. Egy politikai elemző annyira nem bonyolult manapság. A függetlenségről alkotott kép az, ami billeg ide-oda és akkor ezen mindig kicsit igazítani kell.

Ma is lesz Harmadik Félidő és szerintem ott lehetne inkább állandó szakértő Török Gábor, aki tanulhatna is, mosolyoghatna is, továbbá véleményt fejthetne ki az MLSZ színeiben - én szívesen látnám minden vasárnap.:)

mókáné 2012.10.21. 10:33:37

@Khal Drogo:

"Orbánt én ma nem látom győztesnek."

Tudnál-e mondani valakit, aki a saját korában kiemelkedőnek tűnt, általános népszerűségnek örvendett? Mátyás királyt a legenda tette naggyá vagy az intézkedései?

Sokkal inkább az idő, és szükséges a történelmi távlat, melynek tükrében egy-egy politikus munkája megítélhető.

jjulie 2012.10.21. 11:11:52

@knausz:

az orbáni seggszájúság már régesrégen meg és elitélhető, az orbán egy geci falusi kádárvakarék pöcs

méltó büntetése az lenne, hogy koherencia nélküli népbutító értelmetlen beszédeit összevágva kellene halgattatni vele napi 24 órában

és lehetne fogadásokat kötni hány nap alatt döglik bele

menőmano 2012.10.21. 11:37:11

Magasságos egek ura!! Úgy látom, folyamatos az "anyázás". Tessék mondani cigányozás, zsidózás nem lesz.
Mert! Hát akkor teljesedne ki igazán (itt) az elegancia, s a kultúra egyfajta hiánya.

**
Zseniális, a, páros.

menőmano 2012.10.21. 11:48:01

Bocsika! a kérdőjel lemaradt.
Most, akkor lesz? vagy nem lesz??

****

Matolcsyzmus, avagy hogyan lopják el a jövőnket"

www.pecsistop.hu/belfold/matolcsyzmus-avagy-hogyan-lopjak-el-a-jovonket/1093025

Mondjuk az" hosszú idő óra folyamatos. Vállalkozások mennek tönkre, életek dőlnek romba.
De azt hiszem ezt" nem is kell különösebben analizálni, fejtegetni.
Persze, persze, a "felső tíz", szinte már úgy néz ki, hogy csak az" számit! bocsika!! ŐK" számitanak.
Mások" pedig csak vegetálnak.
oszt.ennnnyyi.
:(

menőmano 2012.10.21. 11:59:18

35 milliárdot vesznek el a vállalkozásoktól"

Ezt meg lefelejtettem.
:(

menőmano 2012.10.21. 12:01:41

Vigyázzanak már! A blognagyasszony nehogy kizuhanjon már a fránya karosszékéből!!

tölgyes 2012.10.21. 12:06:11

@hoplita: Most már csak az a kérdés, hjogy Ön mit ért "zsidó" alatt? Zsidó etnikumú, zsidó vallású, vagy a zsidó zsidó kulturális, szociális érdekkkörhöz tartozó embert?

Ilyen bűncselekményeket - és még ilyenebbeket is - sajnos azok is elkövetnek, akiknek semmi közük a zsidósághoz. Legfeljebb akkor nem mondják, hogy az illető ír katolikus-protestáns stb.

dbeata 2012.10.21. 12:21:02

@knausz: nyugi, szerelem lesz az első látásra...;)

márta)) 2012.10.21. 12:27:20

"Túlmegy minden határon, amit az Orbán-Matolcsy páros a költségvetéssel művel. A csütörtök reggeli rendkívüli kormányülést követően a nemzetgazdasági miniszter újabb megszorításokkal állt elő.
A még el sem fogadott jövő évi büdzsén immár közel 800 milliárd forintnyi változást vezettek keresztül. Mégsem felezik meg a bankadót, duplájára emelik a sárgacsekk-adót, megadóztatják a közműveket, a cafeteriát" - olvasható Mesterházy Attila szokásos hétértékelőjében."

www.pecsistop.hu/belfold/orbanek-utan-ujra-kell-eleszteni-az-orszagot/1093019/

Tehát, némely társadalmi csoportoknál folytatódik, az elszegényedési folyamat.
A mantra) "Lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé".
hm?

tölgyes 2012.10.21. 14:07:34

@márta)): No de mi a probléma??Ha változik a környezet és a feltételek akkor a költségvetésen változttni kell.. arra való. Arról nem is beszélve, hoigy a 2013-as költségvetési törvénynek még nem volt meg a végszavazása.. addig pedig a törvény csak tervezet, amin az alkalmazkodás érdekében változtatni is kell.

tölgyes 2012.10.21. 14:12:14

@menőmano: Emlékeztetőeül.
A nagy elkúrások idején az adóinkon felül a szélbe szórtak 18.000 milliárdot, amit vissza kell fizetni... ezért a lassú de biztos szegényedés.. Ne keverje az okot a következménnyel.

szoja122 2012.10.21. 14:21:16

@kinek a lába földig ér: A selejt bosszúja!

Nagyon jó a cikk.

szoja122 2012.10.21. 14:31:50

@hoplita: "kurvanyázás" idegesít?

Ejnye, ejnye, akkor ne használd!

Amúgy egy börtöntölteléktől nem félek. Ha annyi idős lennék mint te, megennélek reggelire. Anno 4 évig bokszoltam, és 4 évig kötöttfogású birkózó voltam, a kenuzás mellett.

Az is lehet, hogy még az időkülönbség ellenére sem lennél ellenfél.

Azért látom te is csak izomagyú vagy, mint a többi hozzáhasonló söpredék.

jjulie 2012.10.21. 14:33:05

@tölgyes:

hahaha, az aranyanyad meg ötször annyit ér mint 2 éve

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahav

nincs mentség a:

a drágább hitelből törlesztett olcsóbbra

a közgépre

a földpályázatokra

az imf pénzéből drágán vett molra

a manyup lenyúlására

a fidesz kurvaannyára

az értelmetlen beszédekre

a nemzeti összefosás rendszerére

a stadionépítésre

a struktúrális átalakítások elmaradására

az elmúttnyócévezős népbutításra

a haverok kontraszelektálás utáni pozicióba helyezésére

és a seggszájúság hivatalossá tételére

neked pedig lófasz a seggedbe

tölgyes 2012.10.21. 14:34:28

@szoja122: Ilyen a világ egy debreceni MSZP-és úkság és újságíró nézpontjából...ezért is kapott Szabad Sajtó Díjat.

márta)) 2012.10.21. 14:37:07

@tölgyes:

Na. Igen! Új tipusu - Matolcsy féle álmokra, vágyakra épitett- gazdaságpolitika itt Európa közepén. Újszerű költségvetéssel.

Persze, persze változott a környezet) Mármint hatalmas a szegénység.
Persze, ha Ön a felső tíz, akkor, honnan is tudhatná?!
hm?

tölgyes 2012.10.21. 14:37:38

@jjulie: Zsülikém!
Maga mint bennfenbte információkkal üzérkedő ingatlanspekuláns és zsebfgirkász, bukott forfás és zsebügynök csak keresse meg azt a rókalyukat ahová rövidesen visszavonul:)Majd ne felejtsen el szellőztetni, mert másképp büdös mint maga.:)

márta)) 2012.10.21. 14:39:31

@tölgyes:
Milyen alkalmazkodásról tetszik írni?!
Hm?

márta)) 2012.10.21. 14:41:39

Hát ez jó!

:))))))))))

jjulie 2012.10.21. 14:43:15

@tölgyes:

a fideszkurvaannya megtaníthatott téged is hazudni, vagy esetleg a sajátod?

az elszegényedés oka, hogy olyan gecik élnek errefelé mint te, akik olyanpolitikusok szekértolói akik olyan állapotok létrehozásában érdekeltek amik megakadályozták, hogy egy ehhez hasonló 170 éves cégfolytonosság itt kialakulhasson

www.deere.com/wps/dcom/en_US/corporate/our_company/about_us/history/history.page

ha meg is tanultál a fideszkurvaannyától hazug módon ugatni, abbahagyhatod és helyette szégyellheted magad, hogy egy felcsuti szemetet istenítesz

jjulie 2012.10.21. 14:45:18

@tölgyes:

semmit sem ér a fideszfingod szarzsák

márta)) 2012.10.21. 14:47:10

@tölgyes:

Drága tölgyes úr!

www.mfor.hu/cikkek/Chickan__az_IMF_megallapodas_keves_a_fellenduleshez.html

Olvassa el Ön is.

***

A gazdasági "töréspont" -on már régen tul van az ország. A lejtmenet....
Szomorú valóság.
hm?

jjulie 2012.10.21. 14:52:39

@tölgyes:

te vagy a nemzeti összefosás rendszerének kádárvakarék seggszájú orbánhablatyara élvező sántaagyú cimeférge

semmit sem érsz a leszart falusi farkaddal együtt, az első kurvától összefosnád magad aki leszólítana a vörösmarti téren, semmi közöd sincs a való világhoz, nemhiába vagy kádárvakarék fideszféreg

szoja122 2012.10.21. 14:53:37

@tölgyes: Sajnos a való világ ilyen...

márta)) 2012.10.21. 14:59:03

Úristen! Micsoda elegancia!? és kultúra!!

márta)) 2012.10.21. 15:01:58

"való világ"!

Csak az a probléma, hogy a sok szerencsétlen, akárki, azt nem tudja milyen a valódi világ.
ott a pont.

6.Lenin 2012.10.21. 15:07:00

@jjulie:

"az első kurvától összefosnád magad aki leszólítana a vörösmarti téren,"

jjulie és az ő mércéje...

A sikeres életpálya meghatározó része 1 vörösmarti téri kurva viszonyulása az européer és demokratikus magyar állampolgárhoz.

Valahogy mégsem szeretnék 1 olyan országban élni, ahol ez lenne a sikeres élet titka, ahol ilyen felfogású polgárok döntenék el mások hovatartozását.

Igaz, 1 félőrült @dr. bélsár világa sem 1 vonzó álom lenne.

El is hiszem ,hogy sok a bizonytalan polgár ma Mo-on.

Már csak @Márta lecsúszó világát nem értem, mihezképest is csúszunk lefelé? Csaknem a bajnai féle alízország volt a mérce?

Zavaros 1 világ, az már tuti, vagy a kobakok zavarosak.
Mindegy.
Gyönyörű az idő, megyek kökényt szedni, talán már jó, múlt héten már fagy is volt 1 pici.

tölgyes 2012.10.21. 15:15:21

@márta)): Valahogy a 18.000 milliárdot vissza kell fizetni. A maga bugyija fedezetként erre már kevés.

A 18.000 milliárdot hasonlítsa a 30 milliárdhoz:):(

hoplita 2012.10.21. 15:28:11

@tölgyes:
Már megint a fingot hámozza. Játék a szavakkal, jellemzően zsidrák időtöltés.

@szoja122:

Persze, te adtál tüzet a sárkánynak is, a macskád meg lovat fogott.
Anyád pináját.:)
Börtöntöltelék az apád rongybatekert túrós fasza, amit anyádba nyomkodott, pedig a kutyátokba is nyomkodhatta vóna.:DDD
Birkóztál, kenuztál, meg bunyóztál?
Így már értem, hogy ilyen hülye vagy..:)

tölgyes 2012.10.21. 15:30:13

@szoja122: Jól mondja a "Való Világ" már csak ilyen.. a maga fejében, aki VV Évákon Aleksozokon szocializálódott::))

tölgyes 2012.10.21. 15:34:48

@hoplita: Szóval akkor mi az értelme annak, hogy az "őssejtig vagyok minden ős."..és ez miként is illeszkedik az Ön rasszista dumájához??

és

"Most már csak az a kérdés, hogy Ön mit ért "zsidó" alatt? Zsidó etnikumú, zsidó vallású, vagy a zsidó kulturális, szociális érdekkörhöz tartozó embert?

Ilyen bűncselekményeket - és még ilyenebbeket is - sajnos azok is elkövetnek, akiknek semmi közük a zsidósághoz. Legfeljebb akkor nem mondják, hogy az illető ír katolikus-protestáns stb."

Ilyen egyszerű gondolatok is meghaladják az erejét?

tölgyes 2012.10.21. 15:37:16

@jjulie: Az elmúlt elig több mint fél nap változatos terméke..no EZ A MI ZSÜLINK. PRIMITÍV, BUNKÓ ÉS TRÁGÁR SEMMIRE SE VALÓ:)
---„..kádárvakarék seggszájú orbánhablatyara élvező sántaagyú cimeférge

semmit sem érsz a leszart falusi farkaddal együtt, az első kurvától összefosnád magad aki leszólítana a vörösmarti téren, semmi közöd sincs a való világhoz, nemhiába vagy kádárvakarék fideszféreg:” –------„semmit sem ér a fideszfingod szarzsák.”
---„a fideszkurvaannya megtaníthatott téged is hazudni,…. egy felcsuti szemetet istenítesz”

---„neked pedig lófasz a seggedbe”
---„az orbáni seggszájúság már régesrégen meg és elitélhető, az orbán egy geci falusi kádárvakarék pöcs”
---„orbánia kiérdmelten lefingva 16000szer , fingra fing”
---„valszeg ismernek téged, és kapsz majd mankót a sántaagyadhoz”
---„ orbánhablatygenerátor kádárvakarékféreg létedre mikre nem vetemedsz”
---„mia kurvaanyának akart a felcsuti féreg….mijafasztnak örültök? „
---„kilóg a fideszféreg a seggszádból birka, nyeld vissza és menj aludni, eleget orbánhablatyoltál már ma”

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.21. 15:43:46

@tölgyes: szerintem a házigazda kifejezetten kedveli az áporodott fingszagot, ami egyre inkább meghatározó illat a kommentek beltartalmát tekintve. :)

szoja122 2012.10.21. 16:03:58

@hoplita: "Persze, te adtál tüzet a sárkánynak is, a macskád meg lovat fogott"

Csak akkor ha nem voltam formában! :)))

Rosszul érzed magad öcsi? Csak ennyi káromkodásra futja? :)))

hoplita 2012.10.21. 16:05:15

@tölgyes:
Ne a költő szavaival jöjjön, hanem azt vallja be, hogy mi lett vóna, ha egy niggerrel, vagy egy sátoros olábornyúval állít be a lánya?
Elegánsan csak megkerülte dolgot...én tudom, hogy mi lett vóna. Idegösszeomlás minimum.:))))

Akkor egy újabb teoretikus kérdés..
Kilép este tízkor a kapun, jobb oldalt 10 nemhijábaszületett, baloldalt meg 10 vérnáczi gárdista ácsorog...merre veszi az irányt tölgyeském?:DDD

Mondom, tudok valamit az ember őstörténetéről, nem vitatom a mitokondriális Éva valaha volt létét, de ahhoz, hogy a fenti kérdést megválaszolja nem ezek a tudások szükségeltetnek. Hétköznapi értelemben az irány megválasztása egy indirekt válasz arra, hogy rasszista-e.:)

Abba meg már bele sem megyek, hogy bár egy fajhoz tartozunk, de a 200 ezer éves rokonság bizony nem ír felül semmit. A legjobb családból is tagadnak ki egyedeket, ugyebár.:))
Az egészet leegyszerűsíteni szociokultúrális kérdésre egyszerű vulgárliberális agymenés.
Pécével van fertőződve tölgyeském, vegyen fel egy vakcinakúrát.:DDD

hoplita 2012.10.21. 16:15:26

@szoja122:
Figyelj faszfej.
Ezen a blogon van sokféle ember. Elkötelezett pártmajmok, tépelődő, töprengő alakok, cinikus nihilisták, jó tollú-stílusú faszik, tiszteletreméltó tudású egyének, széllelbélelt futóbolondok, álmodozók és földhözragadtak, jó humorú egyedek, egy két droid...szóval mindenféle.
Te egyikhez sem tartozol, a blog egyik, ha nem a legszerényebb képességű seggfeje vagy, fogalmazhatok úgyis, hogy a blog butája cím a tied. Hihetetlen sötétség uralkodik a fejedben és ez nem a kor hozománya. Valszeg ilyen butának születtél.

dbeata 2012.10.21. 16:47:01

@knausz: "Öltönyös úriember és talán nem kéne úgy rárontani,"
Nyugtass meg, hogy nem az teszi az úriembert, hogy öltönyben parádézik és egy politikai pozícióban fontoskodik.
Nem tudom, emlékszel-e László előző posztnál milyen ocsmányul nyilvánult meg. Nálam az úriemberség mindenesetre kétséges. :(

6.Lenin 2012.10.21. 16:49:42

@hoplita:

Természetesen mindenkinek lehet véleménye az itt írogató bloggerekről, de senkinek nincs felhatalmazása/joga ilyesmiket írni a másikról.
Mindenkinek jogában áll-ha komolyan vesszük a szólásszabadságot-saját véleményt nyilvánítani. Ezt elfogadhatod, vagy elutasítod/figyelmen kívül hagyod, ha azt szeretnéd, hogy a te véleményedet is komolyan vegye valaki.

abban igazad van, sok félék vagyunk, de ez nem ok mások ilyen szintű megítélése. Ez már túl van 1, talán még elfogadható határon.
Én sem értek 1et sok mindenben szoja122-vel, de ez már elfogadhatatlan, amit írsz róla.
Szerintem.

mókáné 2012.10.21. 16:51:24

@Made in Unortodoxia (dbeata): @Hepci: @hoplita: @tölgyes:

Blogtársak!

Tippeljünk, jelölgessünk! MI történt a héten?

Az enyém: Helyes válaszok: 6
Olvasóink átlaga: 6,49

index.hu/belfold/2012/10/21/kikerdezzuk_mi_tortent_a_heten/

mókáné 2012.10.21. 16:56:50

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"nyugi, szerelem lesz az első látásra...;)"

Nekem szimpatikus. Privát életében nem olyan merev, mint itt, a blogon, gondolom, mert a hozzám írt levéből érzékenység jött át.

"Nem tudom, emlékszel-e László előző posztnál milyen ocsmányul nyilvánult meg. "

Nem emlékszem. Nem mindig van türelmem végigolvasni. Szerintem ezekkel a szövegekkel jelentkezik a konferenciákon, mint diplomata, ezért saját magához írja, mint Mikes Kelemen.:)

jjulie 2012.10.21. 16:58:43

@tölgyes:

igazi seggszájú sántaagyu kádárvakarékként fideszféreg módjára ezen átsiklottál

"nincs mentség a:

a drágább hitelből törlesztett olcsóbbra

a közgépre

a földpályázatokra

az imf pénzéből drágán vett molra

a manyup lenyúlására

a fidesz kurvaannyára

az értelmetlen beszédekre

a nemzeti összefosás rendszerére

a stadionépítésre

a struktúrális átalakítások elmaradására

az elmúttnyócévezős népbutításra

a haverok kontraszelektálás utáni pozicióba helyezésére

és a seggszájúság hivatalossá tételére"

na ezért lófasz a seggedbe

mókáné 2012.10.21. 17:00:20

@6.Lenin:

"abban igazad van, sok félék vagyunk, de ez nem ok mások ilyen szintű megítélése."

Egyetértek és a linkelt Index-kvízt Neked is szívből ajánlom!

Most készülődök az Eto-Újpest meccsre, majd jelentkezem a friss információkkal, focihírekkel.

További napsugaras délutánt kívánok mindannyiónknak!:)

tölgyes 2012.10.21. 17:01:09

@Hepci: Teljes mértékben osztom a véleményét. Ezt a sok trágárságot és a trágásággal együtt járó bűzt megnegdi a blog, de ha le akarja írni a volt miniszterelnök tájnyelvi fordulatát:b.szme, akkor nem engedi a szöveget megjelenni. Ezért is pontoztam ki az ö helyét.:) Pedig ez a Vas-Veszprém-Győr-Sopron megyében ismert fordulat kimondottan hangulatos és a nyelvi változatosságot szolgálja.:)

mókáné 2012.10.21. 17:04:39

@tölgyes: @Hepci:

"de ha le akarja írni a volt miniszterelnök tájnyelvi fordulatát:b.szme, akkor nem engedi a szöveget megjelenni. "

Csatlakozom a kezdeményezéshez! Kiharcoltuk végül a Mészáros nevet is - így egyben és együtt.

hoplita 2012.10.21. 17:04:58

@knausz:
Az enyém hét.
A bajnai-csutigeci, a mitt romni, meg a győri buli konzorciumát elbasztam....igazából a mittromniis kérdést kicsit szégyellem, túk azon, hogy leszarom azt az elnökválasztásnak keresztelt paraszthülyítő cirkuszt.

mókáné 2012.10.21. 17:06:47

@hoplita:

Gratulálok! A győri dolgot úgy tippeltem, hogy biztos benne van a cég nevében a magyar.:)

hoplita 2012.10.21. 17:12:40

@6.Lenin:
Mindenkiről megvan a véleményem, sokszor nem olyan lesújtó, mint amilyennek képzeled, de az udvarlás nem kenyerem és nem fogalmazok senki kedvéért szóvirágokban, ha a lényeg egy hülyében, vagy faszfejben is összefoglalható.

Akinek nem tetszik, ne olvassa. Ilyen eccerű ez baszki.

hoplita 2012.10.21. 17:16:13

@knausz:
Az vót a legnehezebb.
Egyrészt minden héten van legalább egy ilyen mutyi, követni már képtelenség, másrészt a közgép neve mellett az összes kibaszott hazai építőipari pénzpumpa fel volt sorolva.
Hogy most a colassal, vagy a strabaggal, netán a swietelskyvel...na ez kemény dió volt.

tölgyes 2012.10.21. 17:22:27

@hoplita: Az Ön kérdése feltételezéseken, az enyémek tényeken alapulnak.
József Attila mondata: "az őssejtig vagyok minden ős" a tudomány mai állása szerint igazolt tény. Ennek a ténynek a gondolkodásába való beépítését szorgalmazom. Ezért javaslom, hogy gondolja végig, hogy mi követjezik ebből az őssejtig vagyok minden ős gondolatból.
Mint ahogy azt sem árt tisdztázni egy bűnügy ismertetésekor, hogy Ön kit tekint zsidónak, másképpen mondva: Ön szerint ki zsidó. Vagyis a zsidó az etnikum, vallás vagy szociokulturális, társadalmi érdekközösség.

Mindennek - ha végiggondolná - óriási jelentősége volna. És még annyit: én válaszolok az Ön kérdéseire, - ez Önnek ugyan nem tetszik - ön pedig menekül a válaszadás elől..:)

Kérdésére válaszolva: visszamennék a házba és hívnám a rendőrséget.

A szociokulturális kérdésekkel foglalkozó tudományokat (kulturális antropológia, szociális antropológia stb.) vulgárliberális agymenésnek nyivánítani olyan butaság, mint amikor az 50-es években betiltoitták a szociológiát mint burzsoá áltudományt, olyan ostobaság mint a scientológusok harca a pszichiátria ellen, vagy az az állítás, hogy Mon. nincsen devianci (Aczél elvtárs) stb.

jjulie 2012.10.21. 17:23:04

@hoplita:

jóskapista, mijafasznak nyomulsz itt a maslow piramis alsó fiókjában keletkezett problémáiddal?

vitasd meg ott a fiókodban a többik jobbikfertőzött kibuclakóval

tölgyes 2012.10.21. 17:25:10

@jjulie: Az elmúlt elig több mint fél nap változatos terméke..no EZ A MI ZSÜLINK. PRIMITÍV, BUNKÓ ÉS TRÁGÁR SEMMIRE SE VALÓ:)
---„..kádárvakarék seggszájú orbánhablatyara élvező sántaagyú cimeférge

semmit sem érsz a leszart falusi farkaddal együtt, az első kurvától összefosnád magad aki leszólítana a vörösmarti téren, semmi közöd sincs a való világhoz, nemhiába vagy kádárvakarék fideszféreg:” –------„semmit sem ér a fideszfingod szarzsák.”
---„a fideszkurvaannya megtaníthatott téged is hazudni,…. egy felcsuti szemetet istenítesz”

---„neked pedig lófasz a seggedbe”
---„az orbáni seggszájúság már régesrégen meg és elitélhető, az orbán egy geci falusi kádárvakarék pöcs”
---„orbánia kiérdmelten lefingva 16000szer , fingra fing”
---„valszeg ismernek téged, és kapsz majd mankót a sántaagyadhoz”
---„ orbánhablatygenerátor kádárvakarékféreg létedre mikre nem vetemedsz”
---„mia kurvaanyának akart a felcsuti féreg….mijafasztnak örültök? „
---„kilóg a fideszféreg a seggszádból birka, nyeld vissza és menj aludni, eleget orbánhablatyoltál már ma”

jjulie 2012.10.21. 17:40:19

@tölgyes:

hahaha fideszféregtények

álbékemenet

álköltségcsökkentél

álpályáztatás

álköldségvetés

álparlament

stb

de tudományos tény hogy nincs mentség a:

a drágább hitelből törlesztett olcsóbbra

a közgépre

a földpályázatokra

az imf pénzéből drágán vett molra

a manyup lenyúlására

a fidesz kurvaannyára

az értelmetlen beszédekre

a nemzeti összefosás rendszerére

a stadionépítésre

a struktúrális átalakítások elmaradására

az elmúttnyócévezős népbutításra

a haverok kontraszelektálás utáni pozicióba helyezésére

és a seggszájúság hivatalossá tételére

hoplita 2012.10.21. 17:48:45

@tölgyes:
Nem lehet szót érteni önnel, mert szimpla megfelelési kényszerből és még tisztább gyávaságból angolnát játszik.
Ezért rühellek az idősebb korosztállyal ilyen dolgokról beszélgetni. Gyávák, megalkuvók, a gondolkodásuk pedig becsontosodott.

Hagyjuk inkább. Nem vezet sehová...
Nincs szociokultúrális magyarázat a cigányok, vagy a feketék intellektuális és mentális lemaradására. Igaz, ezt még kutatni is főbejáró bűn.:))

József Attilával nem vitatkozom, igaz, amit mond, de mondom, esetünkben lényegtelen az igazságtartalma.
Mondom, olvassa el amit írtam, illetve próbálja felfogni, ha kurvára is nehezére esik.

Hívja a zsarukat...? És miért?
Megsúgom, elküldik a halál faszára és kiröhögik, illetve a gárdistákra kijönnek, ha a morék megbasszák, akkor meg félrenéznek.
De ez az ön kibaszott ávója, erre szavazott, úgyhogy csitt.:DD
Amúgy melyik bolygón tartózkodik...? Vagy melyik párhuzamos világban?
Megsúgom, kihalóban van, tölgyeském.:)))))

jjulie 2012.10.21. 17:52:33

@tölgyes:

remélem ráégeti a felcsuti főféreg a homlokodra a fideszféregikszet hogy soha többé ne mehess emberek közé

addíg meg van egy kis időd hozzászokni a bánásmódhoz, szóval olvasgasd ízlelgesd, a tiéd, megszolgáltad

ne számíts arra hogy valaha is emberszámba veszlek fideszféreg

jjulie 2012.10.21. 18:00:26

@hoplita:

igaz pajtás, genetikailag meghatározott lúzer vagy

de tanultad is hogy kell csinálni

tölgyes 2012.10.21. 18:04:25

@hoplita: Már miért volna lényegtelen JA igazságtartalma??
Miért gondolja, hogy a cigányok és a négerek intellektuálisan, mentálisan le vannak maradva?Vagy azért beszél ellenségesen az ön által zsidóknak gondol emberekről mert súlyos kisebbségi érzései vannak mentális és intellektuális lemaradása miatt?? Ebből is csak az látszik, hogy nagyon tájékozatlan és műveletlen a vilgá dolgaiban.

Minden esetre, ha az ön által látott említett két csoportot látom egy percig se fogom az időt azzal tölteni, hogy etniakilag osztályozzam őket, mert az aztán nem fog semmilyen megoldást kínálni a helyzetre. Annál is inkább mert 10 maga fajta (a fajta jelen esetben nem etnikum, hanem egy meghatározatlan minőség körülírása) feltehetően konfliktusba keveredik egymással és én nem fogok közöttük igazságot tenni:) Rábízom arra, akinek ez a dolga. A Gárdára nem, mert az végül is jobbára épp az egyik csoport:(

6.Lenin 2012.10.21. 18:07:27

@hoplita:

Szerintem nem ilyen 1xű ez.
Megkockáztatom, azért ilyen ez az ország, mert nem tiszteljük 1más véleményét, aztán már 1mást sem(emberileg).

Már többx kérdeztelek, mert valóban kíváncsi vagyok 1 echte jobbikos véleményére, de eddig csak durvaság volt a válaszod.
Nem tudom másként értékelni, nincs elfogadható magyarázatod.

Szerintem lehet úgy is vitázni, nem 1et érteni, hogy nem fogadom el a véleményedet, de azért nem igyexem megalázni, mert nem ismerem a valódi okokat, miért is jutottál arra a következtetésre. Nem kell megalázkodni, szóvirágokban írogatni, csak tisztelni mások véleményalkotási szabadságát. Pláne 1 idegen blogján. Még a saját blogodon sem tudnám elfogadni, de oda biztosan nem mennék többet.
Itt kénytelenek vagyunk 1mást elviselni, minek még fokozni értelmetlen durvasággal.
Amúgy a te dolgod, de mindig is szóvá fogom tenni, mert, ha komolyan szeretnénk venni 1mást, megmondom őszintén nem szeretnék 1 olyan országban élni, ahol ez lenne az elfogadott, hogy 1mást osztályozzuk különböző kritériumok szerint. Csak ezért zavar.

jjulie 2012.10.21. 18:14:30

@6.Lenin:

mekkora fideszférgezett hablaty csúszott ki a klaviatúrádból birka

6.Lenin 2012.10.21. 18:18:53

@jjulie:

Ehhez semmi köze a Fidesznek, vagy bármelyik oldalnak.

@hoplitának csak azért írtam, mert legalább valamilyen véleményt képvisel. Nálad csak elakadt a tű 1 helyen, az + ki a toszt érdekel, de nyugodtan forgasd ezt az 1 lemezt.

jjulie 2012.10.21. 18:22:27

@6.Lenin:

a te tűd, (tetüd) akadt el a fideszhablatygyártásnál birka

márta)) 2012.10.21. 18:23:13

@6.Lenin:
Ha Ön a felső tízben van kedves, biztosan nem csúszik lefelé.
Mi a problémája a Bajnaival? Csak tessék nyugodtan rettegni.
hm?
:(

márta)) 2012.10.21. 18:28:38

@tölgyes:

Valahogy a 18.000 milliárdot vissza kell fizetni"

Lejárt lemez már ez drága tölgyes úr! Ön folyamatosan csak ezt írja.
Ha valóban a Gyurcsány táncolta el? (az ön mantráját idézve) legalább jól érezte magát.
Hát Én nem is értem?!, hogy miért visszafelé mutogat még mindig.

Pardon) Mig el nem felejtem! Ha sokáig folytatódik a Matolcsy-féle gazdaságpolitika, a társadalom egy hatalmas csoportjának már valóban bugyira, no persze, meg gatyára sem telik.
S, hát akkor a bankok is hiába "vadásznának" azokra a bizonyos ruhadarabokra.
Lapozzon, nagyon kérem..............
hm?
:))

6.Lenin 2012.10.21. 18:33:56

@márta)):

Kedves Márta, tényleg komolyan érdekel, mihez/kihez méri a lecsúszást országnak/embereknek/rétegeknek.

Bajnaival, mint emberrel semmi bajom, de mint politikus/volt gazdasági vezető 1 kormányban, sőt, kormányfőként igenis van, nem is kicsi felelőssége a jelenlegi helyzet kialakulásában.

Nem rettegek, nem is félek. Remélem van még annyi bölcsesség a választókban, hogy nem mindenki felejtette el.

Amennyiben mások mégis rá szavaznának, és nyerne, hát elfogadom, mint 1 demokrata, de tenni fogok ellene, ha megint azt csinálná, mint eddig.
Állampolgári jogon és törvényeket betartva.

Nyuggerként nagyon alulról nézem a felső tízet, de nem is vágytam soha közéjük. Másak az én elképzeléseim a sikeres és elfogadható életről.

tölgyes 2012.10.21. 18:36:26

@márta)): Lehet, hogy Ön unja, de a 18.000 milliárdot mégis csak vissza kell fizetni.
Visszafelé mutogatás: de ostobácska kegyedecske:) Ha a család a lehetőségeit sokszprpsan meghaladó adósságba keveredik, amit vissza kell fizetnie ( részeges ura a pénzt nőkre és italra költötte) akkor is visszafele mutogat az, aki ezek után kiteszi az ura szűrét!!:):):):) Így érti már??

tölgyes 2012.10.21. 18:47:33

@márta)): Bajnaival az a baj, hogy ő volt az egyik fő elkúró.. mondhatni Gyurcsány után a második:( Miniszter volt évekig.. miért nem gátolta meg az elkúrást, ha ért hozza, vagy miért nem állt ki és mondta: én ebben nem veszek részt?? Mert részese volt és főkolomposa a kialakult helyzetnek:( És a ténykedését azzal kezdte, hogy a nyugdíjakat, közalakoalmazottak, köztisztviselők bérét 10%-kal csökkentette.. de még így se tudta 10% alá hozni a hiányt.:( Vagyis kizárólag az Ön vetkőztetésével volt elfoglalva:)

márta)) 2012.10.21. 18:52:59

@tölgyes:

Nem értem, mert nem is akarom Önt érteni.
Ön az ostoba. Vegye már észre! ott a pont.
:(

jjulie 2012.10.21. 18:53:05

@tölgyes:

haszontalan fideszféreg szelektív elkúrókijelölés

de nincs mentség a:

a drágább hitelből törlesztett olcsóbbra

a közgépre

a földpályázatokra

az imf pénzéből drágán vett molra

a manyup lenyúlására

a fidesz kurvaannyára

az értelmetlen beszédekre

a nemzeti összefosás rendszerére

a stadionépítésre

a struktúrális átalakítások elmaradására

az elmúttnyócévezős népbutításra

a haverok kontraszelektálás utáni pozicióba helyezésére

és a seggszájúság hivatalossá tételére

lófasz a hamisító fideszféreg seggedbe

márta)) 2012.10.21. 18:57:56

@6.Lenin:
Én meg arra lennék kiváncsi, hogy most mit csinál annyira jól a kormány?
Tényleg nagyon érdekelne. Világos, egyenes beszéd, nem pedig állandóan, folyamatosan a "másik oldal" birálgatása.
hm?

dbeata 2012.10.21. 19:09:12

@knausz: Tiéd lehet, még részesedést se kérek belőle! Most nincs kedvem visszakeresni az irományát.
Majd sütünk palacsintát meg csinálunk szilvás gombócot oszt kész jó napot! (ne ragadj le a sztereotip gondolkodásnál knauszka...:)

tölgyes 2012.10.21. 19:14:35

@márta)): Gyanítottam, hogy ilyen problémái lehetnek. Nem érti azt amit olva, olyan mint zsüli. Az se érti:)
Pedig a dolog nem olyan bonyolult..
Az adósságot vissza kell fizetni. Az összeset, de erőltetett ütemben azt az 5.000 milliárdot, amit 2008-ban vettek fel. A kérdés az, hogy ki mindenki vegyen részt a fizetésban. Az Eu-IMF azt akarja, hogy maga fizessen, meg hoplita, meg zsüli..:) A kormány azt akarja, hogy fizessenek azok is akik a haszonélvezői voltak az elkúrásoknak: a korábban 30-40%-os haszonnal dolgozó bankok, multik.. de ők nem akarnak fizetni..Ők szívesebben vennék, ha még az Ön bőrét is lenyúznák.. s ebben számíthatnának Bajnaira is..Ezért neki ő biztosan kedvesebb annál, aki tőlük is pénzt akar elvenni.

Ön szerint tehát akkor ki is fizessen????

jjulie 2012.10.21. 19:25:44

@tölgyes:

a fő elkúró a felcsutiféreg

elkúrta, hogy 2002-ben nem fogta be néhány hétre a seggszáját, és leesett a magas lóról

most ugyanez történik a főelkúró felcsutiféreggel

te meg menetelsz a karanténba, és amig nem lesz három egymásutánai negatív leleted, ott rohadsz a fideszfertőzöttek karanténjában

hoplita 2012.10.21. 19:26:33

@tölgyes:
Mazsolázzon...:))

Ez a wiki-féle tálalás, kénytelen elismerni, persze ugyanazzal a szarsággal, ún. szociokultúrális maszlaggal takarózik, de ez nem meglepő,a wiki a libernyák faszfejek játszótere, híresen megbízhatalan bizonyos dolgokban.:D
Látom, önnek megfelel, ezen nem is csodálkozom, hisz a lelke mélyén ön is egy ilyen libernyák-féle ám, csak valami konzervmáz fogott rajta az idők során...vagy egyszerűen megalkuvó, konfliktuskerülő...szal gyáva.:)

"....Az ember fajának és intelligenciájának kapcsolata rengeteg vitát eredményezett, és eredményez mind a mai napig. Az 1900-as évek elején úgy gondolták, hogy a nagyobb koponyaméret nagyobb intelligenciát jelent a nagyobb méretű agy miatt, ám az elméletet végül nem sikerült igazolni. A náci németország fajelméleteinek a kultúraépítő-képességen kívül egy központi eleme volt az intelligencia. Amerikában az 1990es években lángolt fel ismét a vita a négerek és kreolok alacsonyabb IQ eredményeit illetően [1]. A feketék alacsonyabb IQ-ját feltehetőleg a faji tényezőkön kívül szociológiai és kultúrális tényezők is befolyásolják. A négerek IQ-ja az USA-ban mára csak 10-12 ponttal alacsonyabb, mint a fehéreké. Néhány, az Egyesült Királyságban elvégzett IQ-teszt ennek az ellenkezőjét mutatja, ott a feketék 4 ponttal a fehérek fölött végeztek. [2] A zsidók IQ-ja a fehérekéhez hasonló, a verbális intelligenciát vizsgáló tesztekben néhány ponttal magasabb, más tesztekben - például a térgeometriai jellegűekben - alacsonyabb, mint a fehéreké. Az afrikai országok IQ szintje jóval alacsonyabb, mint ami a fejlett országokban mérhető. Ehhez a faji, szociális, kultúrális [3] tényezőkön kívül még hozzájárul az alultápláltság, ami csökkenti az IQ-t. Az ázsiaiak IQ szintje átlagosan 1-2 ponttal magasabb, mint a fehéreké. Ők jellemzően a térgeometriai feladatokban jók, ám a verbális intelligenciájuk kisebb. [4]..."

Ennél kissé szókimondóbb a kuruc cikke, érdemes a hivatkozásokat is átböngészni.
Ha azzal jön, hogy a csúnyanáczikuruc, akkor elküldöm a picsuba...!!!!

kuruc.info/r/35/17679/

Mondom, nehogy azzal jöjjön, higy a csúnyakuruc.
70-es átlag ikú az orkoknál...!!!!!!
Tudományos mérés a csúnya rácoknál, akik még!! kevesebbet köntörfalaznak, mint az ejrópér faszfejek.:)

Ez a link szintén a feketék ÍQ-jával foglalkozik, a 90-es évekig mérték a jenkiknél, azóta szinte tilos...

kuruc.info/r/35/23070/

Ezek tények, öregem. Szigorú ám hazugság és érzelemmentes matematika.
Szóval ne kormoljunk itt. Szegény Szalacsi Sanyi egy észkombájn a cigányok 90%-ához képest.

jjulie 2012.10.21. 19:29:33

@tölgyes:

azt a fideszféreg adósságot ami úgy keletkezett, hogy drágább hitelből fizette vissza a felcsuti féreg az olcsóbbat, azt kinek a számlájára hazudod a seggszáddal kádárvakarék?

dalold, hogy tanította neked a fideszkurvaannya

vagy a saját anyád tanított hazudni?

jjulie 2012.10.21. 19:32:19

@hoplita:

hahaha, a szaván akarsz fogni egy fideszikszelőt bugris?

de mintha te is fideszikszelő lennél......sőt orbánforradalmár

hahahaha

inreallife 2012.10.21. 19:39:04

@szoja122: tévedés. nem tudom miért akarod rámtukmálni, hogy magyarok genetikailag elkülönülnek, majd utána gyorsan le is nácizol. senki nem mondta. és nem az magyar, aki annak vallja magát, az csak nálad érvényes. számomra az a magyar, aki az írt és íratlan törvényeket betartja, a magyar kultúrához igazodik, magyarként él az országban. namost aki cigánykodik az cigány. bőrszíntől, genetikától, vallástól függetlenül. vannak elcigányosodott magyarok is. hiába nem olyan a bőrszínük, de úgy viselkednek. és mindenki aki cigánykodik, annak a börtönben a helye. azért kétségeid ne legyenek, a cigányok nagy része ott kötne ki nálam.... na persze a viselkedésük függvényében...

6.Lenin 2012.10.21. 19:39:40

@márta)):

Bocs, de az unokámmal beszélgettem a neten.

Azt én sem állítom, hogy a jelenlegi kormány annyira jól csinálna mindent.
A körülmények nem is teszik lehetővé.

Azért bármennyire is cikinek érzi a múlttal való foglalkozást, sajnos nem lehet kikerülni, de nem csak az elmúlt 8 év sara minden.

Amennyiben összehasonlítani szeretnénk a jelenlegi teljesítményt, csak szükséges bizonyos múltbeli és külső dolgokat is figyelembe venni. Másként nem lehetséges.

Ehhez pedig Bajnai sem hagyható ki.

Talán kezdetnek abban megegyezhetünk, kölcsönből ugrálni nem 1 nagy teljesítmény, különösen, ha mások fizetik.
Sajnos az is igaz, jelen helyzetben másként nem is lenne megoldható legalább enyhíteni a válságot.

csak nem mindegy, ki fizeti, kik a vesztesei/nyertesei. Sajnos nyertesei is vannak ennek a helyzetnek, bármennyire is igyekeznek ezt titkolni. Nem volt ez véletlen.

Kezdetnek talán ennyi.

jjulie 2012.10.21. 19:45:19

@6.Lenin:

meg az anyád hazug seggszája

a körülmények miatt olyan a földbérletek ügye amilyen?

a körülmények miatt nyer mindent a simicskaközgép?

stb

meg az anyád hazug seggszája

6.Lenin 2012.10.21. 19:51:51

@jjulie:

Amit csinálsz itt, az teljesen értelmetlen.

Kiragadsz részleteket, minden értelem nélkül.
Ez így 1 agyament vagdalkozás, de talán értelmetlen is tőled mást várni.
Minden lehetőséged megvan, hogy tégy ellene.

Terniak 2012.10.21. 19:56:47

"A konkrét gazdasági lépéseknél ugyanis a választók szemében fontosabb lehet két dolog: a hitelesség és a hozzáértés. Ezen a két területen bukott meg leginkább az előző kormány, és mintha itt roppanna meg éppen a mostani is."

Hozzáértés:

Nem kételkedve abban, hogy bizonyos intézkedései hasznosak és célszerűek ennek a Kormánynak, ezen a téren elég sok kívánnivalót hagy maga után a munkájuk.

A legnagyobb probléma az, hogy XXI. századi precíziós fegyverek helyett kőkorszaki eszközökkel rombolnak. Ebből következik az, hogy a mégoly helyes intézkedésekből is elfuserált társadalmi hatás származik. Nem csak a szükséges rosszat pusztítják el, hanem mindent ami annak környékén van. Itt most nem csak a jogalkotás minőségéről beszélek, de nyilván elsősorban arról, hiszen jogállamban evidencia, hogy az életviszonyokat jogalkotással lehet megváltoztatni.

Jó-e, hogy betiltották a nyerőgépeket? Hát, hogy a fenébe ne volna jó, de egyrészt ez a szerencsejáték-politika nem koherens, másrészt a módjával olyan nem kívánt hatásokat érnek el, amely nem mérhető (üzleti bizalom, befektetők biztonsága stb.).

Jó-e, hogy átalakítják a felsőoktatást? Hát, hogy a fenébe ne volna jó, de megint annak mikéntje szánalmas, a körítése pedig vérlázító. És ez már hitelességi kérdés is. Már a miniszterelnök sem tudja tagadni, hogy itt bizony keményen fizetni kell, amit hívhatnak bárhogy, az attól még fizetős felsőoktatásként jelenik meg.

Persze lehetne sorolni: közoktatás átalakítása. Az önkormányzatok három hónappal az új rendszer előtt nem tudják, hogy iskoláikat miként fogja működtetni az állam. Bíróságok: a kényszernyugdíjazás miatt függő helyzet van, az elküldöttek nem tudják, hogy visszamehetnek-e, az időközben kinevezettek nem tudják, hogy maradhatnak-e. Egyházak: miközben a kormánynak kedves egyházak milliárdokat kapnak, a többi jogfosztott egyház strasbourgban keres és nagy valószínűséggel talál is majd jogorvoslatot strasbourgban. Telekomadó: pervesztés luxembourgban (ugyanez igaz a bírákra). Külpolitika: Safarov, és mindent elmondtunk. Gazdaságpolitika: már Tóni sem tagadja, hogy itt bizony a legszegényebbek jártak rosszul. Vidékfejlesztés: Ángyán, és megint mindent elmondtunk. Demokráciafelfogás: hát itt aztán lehetne a listát leírni Navracsicsunk legnagyobb "dicsőségére", talán ez az a pont, ahol a kormányprogramban foglalt hazugság a legnyíltabban tetten érhető. Ifjúságpolitika: emigráció, emigráció, emigráció, fizetős felsőoktatás. SZóval az, hogy a miniszterelnök szerint is még 6 vagy 8 évet várjon egy fiatal arra, hogy itt lesz a Kánaán, enyhén szólva tragikomikus.

Szerintem nyer a Fidesz 2014-ben, de hihetetlen nehéz lesz a kormányzásuk. Mára egyértelmű, hogy hazudtak, hosszú távú politikájuk nem volt és jelenleg sincs. Amíg azonban nem lesz életképes ellenzék, addig ezt a pofátlan és arrogáns társaságot kell elviselni a nyakunkon. Mit lehet mondani? Semmi sem tart örökké...

márta)) 2012.10.21. 19:57:22

@tölgyes:

Ön téved. Az a baj, hogy a Bajnai kormánynak kevés volt az a bizonyos egy év. De arra elég volt, hogy stabilizálja az ország gazdasági helyzetét, hogy fejlődő pályára állitsa az országot, úgy gazdaságilag, mint a nemzetközi, politikai kapcsolatokat illetően.
Mert tudja, az ismertség , az elismertség nem hátrány.

hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon

„Nyíltságra, egyenességre van szükség. Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot, minden embert érinteni fog, de lesz eredménye” – mondta Bajnai.["

Egyensúlyteremtés

A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.

A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

Bajnai Gordon parlamenti búcsúbeszédében hangsúlyozta: (…) „a következő tíz év mostohább körülményeket teremt számunkra, mint amilyen a válság előtti évtized volt. Az ország vezetőinek olyan korszakra kell felkészíteniük hazánkat, amikor lassabb lesz a fejlett világ növekedése, és élesebb lesz a verseny a munkahelyekért, a hitelekért, a piacokért.” "
hm?

:)))

jjulie 2012.10.21. 19:57:50

@6.Lenin:

agyament vagdalkozás az amit a fideszférgek veled együtt művelnek a felcsuti seggszájúval az élen

a haza nem lehet ellenzékben

lófasz a seggedbe, soha sem veszlek emberszámba féreg

márta)) 2012.10.21. 20:00:17

@tölgyes:

Ön szerint tehát akkor ki is fizessen???? "

Fizessenek a meggazdagodottak. Azok fizessenek elsősorban.
És ÖN is! drága tölgyes úr.

:)))

graycivil 2012.10.21. 20:05:23

"Orbán: Magyarország nem koldul, nem könyörög, hanem teljesít

A miniszterelnök szerint Brüsszelben is látják, hogy a magyar kormány tűzön-vízen át, de végrehajtja azt, amit az EU-csatlakozáskor vállalt, vagyis Magyarország nem koldul, nem könyörög, hanem teljesít, és elvárja azt, ami ez alapján jár neki."

nol.hu/belfold/orban__magyarorszag_nem_koldul__nem_konyorog__hanem_teljesit

Asszociatív életkép: A pszichiátrián a beteg őrjöngve bizonygatja, hogy ő milyen normális, miközben az ápolók és orvosok állva, vigyorogva nézik a "szellemi szétesést". :-))))

6.Lenin 2012.10.21. 20:08:16

@Teremszolga:

Amennyiben valaki valamivel/valakivel nem ért 1et, vagy nem érti, nem látja át a mit/miért, nem jelenti automatikusan, hogy igaza is van.

A jelenlegi körülményeket azért 1 kicsit szélesebb körben kellene kezdeni, megvitatni. szerintem.
így csak 1 sima elfogult ellenzéki vélemény.

Terniak 2012.10.21. 20:08:34

@graycivil: nekem csak egy kérdésem van, amire valószínűleg valaki egyszer valamilyen hivatalos eljárásban felelni fog: akkor mi a f*szt is csináltunk mi itt két éven keresztül, ha végül Világoshoz jutottunk?

Feltétel nélküli kapituláció a szabadságharcban.

márta)) 2012.10.21. 20:08:49

@6.Lenin:

Csak nyugodtan beszélgessél. Én nem tartalak vissza, sőt nem is fontos az, hogy írjál Nekem. De, ha véletlenül írsz, az bármikor szivesen elolvasom. :)

Ugyan már! Hát tudjuk mit rontottak el a szocialisták, azt is tudjuk mi van most.
:(

jjulie 2012.10.21. 20:09:07

@graycivil:

mi lesz a holnapi álbékemenet szlogenje?

graycivil 2012.10.21. 20:09:32

"Tovább nőhet a telefonadó

Úgy tudjuk, a kabinet az idén nyáron bevezetett, percenként kétforintos telefonadó emelésére készül, és valójában a Brüsszel által kifogásolt adó egy új mutációjáról van szó."

nol.hu/gazdasag/tovabb_nohet_a_telefonado

"Lapunk információja szerint a kormány már megüzente a szolgáltatóknak, hogy a telefonadó növelésére készül, s bár a mértékéről még informálisan sem tájékoztatta a cégeket, a kabinet kapcsolattartói megsúgták a vállalatok képviselőinek: készüljenek fel a legrosszabbra."

Gyűlik a muníció 23-ra! Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

jjulie 2012.10.21. 20:11:18

@Teremszolga:

fölhizlaltuk a simicskát, az orbánt, a nyergest, és még számtalan akasztófavirágot

graycivil 2012.10.21. 20:12:06

@jjulie: A holnap utánira (10.23) gondolsz?

"Inkább szegények leszünk, mint rabszolgák!" Már mindkettő megvalósult "házon belül", tehát szépen haza is mehetnek.

márta)) 2012.10.21. 20:12:43

Ugyan! Ugyan! Csak nem gondolja, komolyan a @Lenin, hogy Ő annyira értelmes dolgokat ír!
:(

6.Lenin 2012.10.21. 20:20:22

@márta)):

"sőt nem is fontos az, hogy írjál Nekem. "

"Én meg arra lennék kiváncsi, hogy most mit csinál annyira jól a kormány?
Tényleg nagyon érdekelne."

Mindkét idézet tőled van.

?

márta)) 2012.10.21. 20:23:30

@6.Lenin:

Hát! "Én nem tudom". :)

jjulie 2012.10.21. 20:24:34

@6.Lenin:

meg ahogy az anyád seggszája mondja

vagy ahogy a fideszkurvaannya tanította neked fideszféreg, az internet sok mindent elbír, de majd a seggszád bírja el a szívlapátot

6.Lenin 2012.10.21. 20:26:02

@Teremszolga:

Lehetséges, hogy nem úgy igaz, ahogy te gondolod.

Nem az igaz/nem igaz- ról írtam. Odáig még hosszú az út.
Esetleg 2 drb 1oldalú véleményből még nem következik semmi.

Írtál 1 elfogult véleményt, én is írhatnék.
És?
Előbbre vagyunk?

tölgyes 2012.10.21. 20:26:57

@hoplita: A gondolkodási hiba abból az ezek szerint kurucinfós (ennek megfelelői megtalálhatóak voltak/vannak az USA-ban, Angliában, Németországban, de a világ minden táján)előítéletből fakadnak és azt mutatják, hogy a mai napig sem sikerülét levetkőzniük a rasszista előítéleteket. Minden közösség, náció szereti magát különbnek gondolni a másiknál és szeretne ezekenek biológiai indokot találni.. pl a melegmozgalmak majd megőrülnek azért, hogy vonzalmaik okának genetikai hátteret keressenek. Mostanáig ez nem sikerült.
Nekem ugyan az a véleményem, hogy az öröklött tulajdonságoknak meghatározó a jelentősége,(az ember nem egy fehér lap, amire bármi rá lehet írni) de ezeknek az öröklött tulajdonságoknak a felszínre kerülése, vagy háttérbe szorulása már a szociokulturális folyamatokkal függ össze. Azon nem csodálkozom, hogy mondjuk a négerek között végzett IQ felmérések különbséget mutatnak mondjuk a fehér népességtől. A tesztek formája az európai kultúrán szocializálódottakat részesíti előnyben. Nem gondolom, hogy az előny akkor is megvolna ha a megfejtendő kódrendszer a "primitívek" kódrendszere alapján történne.

Egyébként van egy országstatisztika, amelyik szerint mi magyarok az IQ tesztek alapján az országok rangsorában a 36-40-esek csoportjában vagyunk....Argentínával, Olaszországgal és az USA-val egy csoportban és olyanok előznek meg minket mint a barzilok, csehek, kínaiak, finnek, osztrákok, hollandok, horvátok dánok, indiaiak, angolok, hollandok szlovénok, szlovákok, de előttünk van Bahrain, Bahama, Fülöp szigetek, Chile, Hong Kong..Töltse ki a teszte és javítson, vagy rontson az ország helyzetén.:) (www.iq.teszt-2012.hu)

inreallife 2012.10.21. 20:32:00

@hoplita: és ha ég a háza, melyik szomszédhoz csönget be? :)
megha elmegy 1 hétre nyaralni, melyik szomszédnak ad kulcsot, hogy a macskát etesse?

teljesen egyértelmű dolgok ezek. az is, hogy egy jó nagy adag polkorrektkedés nélkül emészthetetlen amit le akarnak nyomni az ember torkán. és akinek a gyomrát a polkorrekt (nevezzük az igazságot megkerülő) duma is megfexi, azok a rohadt nácikok. mindez demokráciába és áljogokkal csomagolva érkezik...

menőmano 2012.10.21. 20:33:14

A 200 millió forintba kerülő IMF-ellenes reklámkampány után a kormányzati kommunikáció tündérmeséje új főgonoszt talált: Orbán szerint multinacionális vállalatok azért lobbiznak az EU központjában, hogy az őket sújtó válságadók helyett inkább „a zembereket” szipolyozza a magyar kormány."

www.168ora.hu/itthon/uj-mumust-vet-be-orbanek-kommunikacioja-104468.html

Hát! mindig írom, hogy totális helyzet, gazdasági- politikai zűrzavar.
Mondjuk a szipolyozás" már a kormányzás elején totálisan elkezdődött. Persze, csak és mindent kizáróan, csak egy bizonyos társadalmi csoport szipolyozása.
Szerintem. osztjónapot!!
:(

tölgyes 2012.10.21. 20:35:28

@márta)): No de ki a meggazdagodottak?? Nem azok a bankok, biztosítók, multik, akik évi 30-40%-os hasznot reaziltak és vittek ki az országból..????és ha ebbe a körbe, vagy a meggazdagodottak körébe én is beletartozok, akkor én is.Csakhogy Önnel ellentétben a bankoknak nagyon jó az érdekérvényesítő képességük.. kilóra megvesznek néhány tucat "szakértőt" újságírót, jogászt stb. és hatékonyan védik az érdekeiket..ezért a kormányok jobban szeretik Önt kizsebelni, mert senkit sem érdekel a jajveszékelése..:( Most azért folyik a "harc", hogy ők is fizessenek ne csak Ön, de látom ez még mindig nem jutott el Önhöz.

menőmano 2012.10.21. 20:35:58

A magyar kormány eközben 13 millióért bérel magánrepülőt. A kormányfő szóvivője szerint a magángépre azért volt szükség, mert menetrendszerinti járattal Orbán nem ért volna át Bukarestből, az Európai Néppárt (EPP) kongresszusáról Brüsszelbe, ahol az Európa Tanács megbeszélésére várták."

Bocsika! Ezt meg lefelejtettem. Pedig érdekes és fontos.

Hát! Ja. Hogy nézett" volna ki, a dolog, hogy elkésik a magyar kormányfő?!
Még belegondolni sem jó. szerintem.
:))))

tölgyes 2012.10.21. 20:38:31

@menőmano: És mit gondol mennyibe került az IMF, Eu mellett évek óta folyó kampány?@inreallife: Gondolja, hogy egy rendes magát csehnek, horvátnak, angolnak, finnek gondoló ember magának adná a kulcsot?? mégha a szomszédban lakik is??

menőmano 2012.10.21. 20:42:19

www.168ora.hu/itthon/bdk-fizesse-a-fidesz-orban-maganrepulojet-104449.html

Hát! Ja! No , de azt is meg lehetne érteni, hogy szükséghelyzet volt.
meg. hát! biztosan pénz is van bőven!!??
kész. ennyyyi.
:((

graycivil 2012.10.21. 20:44:46

"Lengyel László: A mi korunkban…

A jobboldal szerkezete más, mint a baloldalé és a liberálisoké: a baloldali választó szemében számít a szellemi tekintély, a jobboldaliéban nem. Ezt Orbán pontosan meg is értette, és legázolta az egész szellemi életet, tekintet nélkül a politikai pártállásra."

nol.hu/belfold/20121020-a_mi_korunkban_

inreallife 2012.10.21. 20:44:52

@tölgyes: zsidó az, akire az emberek azt mondják, hogy zsidó. cigány az, akire azt mondják, hogy cigány. kínai meg az, akire azt mondják kínai. mert az emberek nem mindenféle jogszabályok és hülyeségek alapján ítélnek, hanem a saját szemüknek hisznek, a saját élettapasztalatuk szerint élnek és skatulyáznak 1000-rel. az egyik itteni kollégám kínai. azaz kínai származású. másrészt angilában született. a legvadabb angol lordokat megszégyenítően jártas mind a kultúrális, mind a etikett szabályaiban, ráadásul gyönyörűen és választékosan beszéli az angolt. sokat tanulok tőle, mindig meglep valamivel. és mégis mindenki kínainak nézi. ez van, a pofázmányán michael jacksonon kívül senki nem tud változtatni. megszökni sem tud, így nem marad más, megszokja. igazából nincs is vele problémája, mindenki csak egy kínainak nézi, és már az első mondat után, amit vált vele, átértékelik. a cigányok is megtehetnék ezt. csak náluk az első mondat: aggyá cigit. így nehéz...

menőmano 2012.10.21. 20:45:57

@tölgyes:
Tessék! Mi történt? mi a baj?

Engem az a kampány, nem igazán érdekel. És az sem, hogy van e , avagy nincs.

Terniak 2012.10.21. 20:50:30

@6.Lenin: :-)

Nyugodj meg, most nem a miniszterelnöktől vagy a kormányprogramból idéztem, szóval nem kell félni, lehet rá reagálni, nem kerülsz ellentmondásba vele.

Ne haragudj, de ezt írtad:

"Amennyiben valaki valamivel/valakivel nem ért 1et, vagy nem érti, nem látja át a mit/miért, nem jelenti automatikusan, hogy igaza is van.

A jelenlegi körülményeket azért 1 kicsit szélesebb körben kellene kezdeni, megvitatni. szerintem."

felkértelek, hogy vitasd. Erre megismétled, hogy elfogult vélemény, amit Te is tudsz írni. Ezt nem kétlem, a válaszodból az előbbire való képességet azonban igen.

Játszadozhatunk, de ennek nem látom értelmét.

Agyő!

menőmano 2012.10.21. 20:53:00

Október közepén újabb megszorításokat kaptunk a nyakunkba, Matolcsy György szerdán majdnem 370 milliárdos kiigazítást, az ő szóhasználatával élve csokort jelentett be. Az Országgyűlésben megkezdődött az ősz egyik legfontosabb törvényének, az új földtörvénynek a vitája, a javaslat ugyanakkor több sebből is vérzik. Az Európai Bizottság eközben újabb kötelezettszegési eljárást indított, amivel 160 milliárdot is bukhatunk. Telki pedig továbbra is ország leggazdagabb települése. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója. "

hvg.hu/gazdasag/20121019_A_het_amikor_Matolcsy_az_EUra_kente_a_meg#rss

Hát! Ja! Tessék lehet olvasgatni, elemezgetni. Hasznos.
Újabb megszoritások", mely újabb csapás a szegényekre, az elszegényedő társadalmi rétegre. ott a pont.

menőmano 2012.10.21. 20:55:29

Hoztam néhány hasznos gondolatot.
További jó írogatást, hasznos időtöltést, nem utolsó sorban szép estét!
jóccccakát!

tölgyes 2012.10.21. 21:02:28

@menőmano: A kampányra nem én hivatkoztam, hanem Ön. Vagy elfelejejtette mit írt?@inreallife: Már megint a tájékozatlanság..Na és ki a magyar??Mi a magyar??

graycivil 2012.10.21. 21:06:00

"Viktorral mostak padlót Brüsszelben

Újabb igen hatásos performanszt adott elő tegnap a Vezér, le a kalappal a kommunikációs hazugsággyár működése előtt. A mindig erős, dinamikus, tévedhetetlenséget sugárzó ember bilin ücsörgő bölcsisként tűnt fel a brüsszeli sajtótájékoztatón és szinte összetörten jelentette be: mindent megtettünk, robotoltunk éjjel-nappal, a belünket kiköptük a nemzetért, de ezeknek ez se elég. Csak ez a tábla hiányzott a nyakából: bukott szabadságharcos vagyok."

mentalisdeficit.blog.hu/2012/10/20/viktor_felmostak?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_21&utm_campaign=index

menőmano 2012.10.21. 21:09:19

@tölgyes:

Hát! Az ÖN kedvéért egy picike időre visszajöttem.
Ááá!! Én nem felejtettem el semmit, de semmit.
Az ön gondolatai csaponganak össze-vissza! Ön nem tudja már sokszor, az sem, hogy mit ír.
szerintem.
:((

6.Lenin 2012.10.21. 21:11:10

@Teremszolga:

"felkértelek, hogy vitasd."

Nem akartam vitatni, pontosan azért, amit te is feltételezel rólam.

Ezért írtam azt, hogy 1 elfogult véleményre adott elfogult válasznak semmi értelme.

Szerintem 1 elfogult válaszra adott ellenérv, nem biztos, hogy kiváltana 1 más, érvvekkel alátámasztott diskurzust.

Amennyiben az indulás téves, a végeredmény sem lehet más.

Pontosan alá is támasztottad.

Nem vitát szándékoztam kezdeni, nem akartalak meggyőzni sem.
Kíváncsi voltam, hogy mit is lehetne kihozni 1 ilyen szituból.
Semmit.
Be is bizonyosodott.

Minden oldal elfogult drukkere ragaszkodik a maga "igazához".

inreallife 2012.10.21. 21:11:30

@Teremszolga: azt olvastam, hogy az oroszoknál akkora járvány volt éppen, (ha jól emléxem kolera) hogy vissza akartak vonulni, amikor letettük a fegyvert világosnál. valószínűleg többet nem kellett volna már harcolnunk ellenük, legalább 1-2 évig. az osztrákok ellen pedig, igaz váltakozó sikerekkel, de helytálltunk... az akkori információk alapján jó döntést hozott görgey, de utólagosan elmondható, hogy majdnem kurvanagy mákunk volt, csak épp nem tudtunk róla...

tölgyes 2012.10.21. 21:15:46

@menőmano: Ezzel szemben Ön volt az, aki a kampányra hivatkozott, majd kijelentette, hogy nem érdekli..:)

menőmano 2012.10.21. 21:17:39

Magyarországnak azonban barátai is vannak az EU-ban, magas posztokon, vagyis Brüsszelre nem szabad úgy tekinteni, mint ahol "csupa az ellenfél zsoldjában álló vagy az ellenfélnek dolgozó emberek lennének" - mondta, ezzel magyarázva, hogy a küzdelem "nem váltakozó eredménnyel zajlik, hanem leginkább a mi javunkra dől el".

Arra a felvetésre, hogy az amerikai The Weekly Standard magazin a közelmúltban Barack Obama amerikai elnökhöz hasonlította őt, a miniszterelnök azt mondta: az amerikai elnök is megpróbált valami olyat az Egyesült Államokban, ami korábban ott nem volt. "Obama mindannyiunk számára, akik új, innovatív, szokatlan dolgokkal próbálkoznak, akik abban hisznek, hogy a világ nem lesz olyan a válság után, mint a válság előtt volt (...), inspirációt jelentett, biztatást, hogy igen, lám, a legnagyobb országban is új utakra kell lépni, hát akkor hogyne kellene nekünk, magyaroknak is" - fejtette ki Orbán Viktor a Hír TV-nek adott interjúban."

www.mfor.hu/cikkek/Orban__nem_koldulunk__hanem_teljesitunk.html

Vagyis) "Orbán: nem koldulunk, hanem teljesítünk"

Úgy van. Hát már én azt hittem, hogy totálisan új úton járunk!!?
Új tipusu gazdaságpolitika, újszerű költségvetés. Vagy nem?

menőmano 2012.10.21. 21:20:08

@tölgyes:
Figyeljen már! Szerintem Ön egy picikét álmos már, vagy fáradt!? Ezért hát azt sem tudja, miket írogat.
kalapkabát. ennnyyi.
:)))

menőmano 2012.10.21. 21:23:43

Bocsika! Még annyit! Hát! Ha nem csupa ellenfél van ott Brüsszelben? akkor nem is értem?! miért harcol mindig a kormányfő???
Hát komolyan..............
:)))))

inreallife 2012.10.21. 21:25:47

@tölgyes: ez egy érdekes kérdés lenne, de azt minden bizonnyal mondhatom, hogy nem lennék náluk kizárva, ha erre kerülne sor. van kutyád? kire bíznád egy segélyes cigányra, aki lopja az áramot, pedig hetente levágják a póznáról a kábeleit, vagy egy nagymagyarország matricás, oroszlános kopogtatójú szomszédra, mert se rokon se haver nem elérhető? tudod ez amolyan teszt, valamelyiket választani kell.

itt angliában volt egy felvételi teszten egy olyan személyiség teszt, ahol felsoroltak soronként 4 tulajdonságot. volt amelyikről nem is tudtam mi pontosan, de kb 95%-ot tudtam. ebből volt 50 sor. mindegyik sorból egy magamra legjellemzőbbet kellet bejelölni. az elején is vakarózós volt, 4 nagyon jó tulajdonság közül választani. a végén meg csak negatívok voltak. a lényeg, hogy választani kellett azok közül is. tedd meg te is bátran. én nem hazudtam és továbbjutottam, mégse olyan rossz a személyiségem... :)

ui: ha nem a segélyest választod, akkor lenácizhatlak?

tölgyes 2012.10.21. 21:32:44

@inreallife: Altalában az a helyzet, hogy mindenki azt választja akit ismer, akinek értékrendjét magához közelállónak tekinti.. Ez a világon mindenütt így van.. nincs ebben semmi különös..bár a tesztekben fel szoktak tenni ilyen furfangos kérdéseket.:)
@menőmano: Ezt Ön írta:2012.10.21. 20:33:14
A 200 millió forintba kerülő IMF-ellenes reklámkampány után a kormányzati kommunikáció tündérmeséje új főgonoszt talált: Orbán szerint multinacionális vállalatok azért lobbiznak az EU központjában, hogy az őket sújtó válságadók helyett inkább „a zembereket” szipolyozza a magyar kormány.".. majd közölte, hogy magát ez nem érdekli. Akkor miért is írta??

inreallife 2012.10.21. 21:35:49

@tölgyes: bízzuk az emberekre a többségre. ilyen egyszerű. akire sokan mondják, hogy cigány, az minden valószínűség szerint az is. akire azt mondják kínai, az valószínűleg az is. és igen, még az európai népcsoportok között is vannak jellegzetes jegyek. jó eséllyel el lehet találni, ki melyik nációhoz tartozik. márakinek van érzéke hozzá és nem fogja be a szemét. ez egy ilyen világ. hadakozhatsz ellene, de ez akkor is így működik. az emberek döntenek, nem pedig te vezényelsz, hogy ki mit lásson és azt hogyan ítélheti meg...

inreallife 2012.10.21. 21:40:17

@tölgyes: csak semmi furfang. :)

egyiket sem ismered, 1 hete költöztél oda, és eddig a házban szerelgettél mindenfélét, de messze egy távoli városban, édesanyádat bevitte mentő és azonnal indulnod kell. nem ismersz itt senkit, se kollégáid, se haverjaid nincsenek a közelben sem, a kutyát meg nem viheted kórházba, ráadásul amúgy is 2 méteres. választanod kell.

segélyes vagy oroszlános? ez itt a kérdés! :)

inreallife 2012.10.21. 21:42:30

@menőmano: ezt én is kérdeztem már a fidgyülisektől. miért sanyargat minket orbán, és miért nem küldi el a rákba az imf-et, ha olyan nagyon gonoszak ezek itten? meg fox lepődni, egyik se válaszolt értelmesen.... :)

6.Lenin 2012.10.21. 21:55:54

@inreallife:

"meg fox lepődni, egyik se válaszolt értelmesen.... :)"

Nem is lehet, hiszen csak 1 értelmes választ ismersz, a sajátodat.
Más nem is létezhet.
Különben a megfelelőtől kérdezted, menőmanó,Márta, hegyilány se fogad el más választ, csak a sajátját.
A többi gyűlölet.

Ez a szép ezen a blogon.

Jó éjt!
Mindenkinek.

jjulie 2012.10.21. 22:00:04

@6.Lenin:

rájöttél már hogy a fideszkurvaannya vagy a sajátod az oka a sántaagyuságodnak fideszférge

miért szégyenled elmesélni hol volt suszter az apád, hazudós fideszféreg?

jjulie 2012.10.21. 22:06:18

@inreallife:

sántaagyu az egész birkasereg, és nem kézbesítették még az új gondolatmankót, a régi még már eltörött

teevee 2012.10.21. 22:08:34

@inreallife: Aha.

És ha a segélyes cigánynak is oroszlános kopogtatója van? Vagy az oroszlános is lopja az áramot?

Kis sunyi.

jjulie 2012.10.21. 22:18:23

@inreallife:

ki az aki beköltözik egy segélyes és egy oroszlános közé, úgy hogy előtte nem nézi meg kik a szomszédok?

a példád szerint viszon a két szomszéd portája egyformán bizalomkeltő és ezért véletlenszerűen elindulsz az jobbra, és meglátod életedben először hogy cigány, és a köszönés után azt mondod neki, hogy nem tetszel, átmegyek inkább a másik szomszédhoz, hátha az jobban tetszik, de ha nem akkor visszajövök és rád bízom a házam?

menőmano 2012.10.21. 22:22:50

@tölgyes:

Hát! Ja! Én írtam, hogy kettőszáz-millió a kampány, tizenhárom-millió a kormányfő repkedése. :))
oszt akkor mi?van? Árulja már el drága, ha kérhetem?!

:))))

menőmano 2012.10.21. 22:26:34

@inreallife:

Értelmesen nem tudtak válaszolni? Még ilyet. Az is nagyon meglehet, hogy ott" a fideszistáknál sincs már meg a totális egység. Talán ez lehet az oka? szerintem.
:))))))

menőmano 2012.10.21. 22:39:12

Lázár: nem terhelhető tovább a magyar társadalom"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/lazar_nem_terhelheto_tovabb_a_magyar_tarsadalom.534791

Tényleg? Részemről kommentár nélkül.

inreallife 2012.10.22. 01:05:07

@6.Lenin: akkor meséld el nekem, hogyha az imf minden rossz alfája és omegája, akkor miért nem küldjük el őket a pic.sába? miért inkább a magyarokat sanyargatjuk, ha csak romlást hoznak ránk? akkor miért haverkodunk velük, miért csináljuk meg azt amit ők akarnak? miért megy le az orbán kutyába? igazán felvilágosíthatnál, hogy miért....

inreallife 2012.10.22. 01:24:40

@teevee: az előítéletek azért vannak, mert _valós_tapasztalati_ dolgokon alapulnak. tehát a cigány lopja az áramot, és nincs neki nagymagyaroszágos matricája, meg oroszlános kopogtatója. denemisezalényeg. direkt azért hegyeztem ki ennyire a kérdést, hogy a lássuk, hogy a legdurvább sztereotípia is megállja-e a helyét. a példa ül, a válaszra várok. és pont ilyen tesztekkel mérik a tudat alatti rasszizmust. nem véletlen a cigányokkal szembeni elutasítás 96%-os eredménye. te küzdesz ellene, de még saját magadat sem tudod meggyőzni. és pont ez a lényeg. az evolúció túlélésre nevelt. nem engedheted meg, hogy te vagy az utódaid károsodást szenvedjenek. a tapasztalat arra való, hogy a megismételt szituációkban mindig helyes döntést hozz. és félreértés ne essék, ez nem rasszizmus, hanem a tudatalatti rendszer tökéletes működése.

emléxel még bándy katára? gondolom. ő pl rendőröket is meszelt el cigányok elleni túlkapás miatt. a sors furcsa fintora keserű halált hozott neki. a tudatával küzdött az amúgy jól működő tudatalatti gondolataival. azt is mondhatjuk, hogy győzött a tudata. más kérdés, hogy ez az életébe került. vagy kerülhetett volna másnak az életébe is. píriuszi győzelem volt ez, az evolúció, mint túlélésre alkalmatlant eltávolította az élők közül. apropó, a rendőrség azóta sem tudta megerősíteni, hogy megerőszakolták-e. vajon miért titkolják? szerintem több dns-t is találtak ott, nem véletlenül ment még a nyomozás a gyilkos megtalálása után is. tudod, aki egyedül viszi el a balhét...

de az eredeti témára visszatérve, neked is ajánlom a lakatos vajda videóját. van több is. az ő állítása szerint 10-ből 10* cigány lopja el a biciklidet. szerintem csúnya statisztika jönne ki abból, ha megnéznék, hogy hány cigány vásárolt biciklit, és hány cigány birtokol biciklit. egy statisztikus azt mondaná, hogyha egy cigányt biciklizni látsz, akkor azt nagy eséllyel lopta. ez vajon rasszizmus? ja, nemcsak a statisztikus mondja ezt, hanem az emberek is a tapasztalataik útján.... akkor mindenki rasszista? nem lehet, hogy magával a rasszal van inkább a probléma?

inreallife 2012.10.22. 01:28:51

@jjulie: öcsém, tesztkérdés. nem az a lényeg, amire kihegyezed, hanem az, hogy melyiket választod. ez egy nem túl szakmai hazugság/nácimérő teszt. amúgy a kérdés neked is áll, ha gondolod. segélyes vagy oroszlános? a kérdésre adott válasszal remekül tudod elcsalni az eredményt, de elmondom előre, bármelyiket válaszolod, mosolyogni fogok rajta... :)

inreallife 2012.10.22. 01:41:15

@menőmano: nem is lehet. ez olyan, mint a régi bud spencer filmben, amikor van csoki meg vanília fagyi, mit kérsz? pisztáciát....

ezt 25-30 évvel ezelőtt, két nagyon jó komikus egy akkor nagyon népszerű filmben játszotta. most 2012-ben leszerepelt kormányunk ugyanezt játssza a az ország kontójára. hát az a helyzet, hogy a részeges aszekelyeken, meg a kis blogkurva knausz kivételével senki nem mosolyog...

amúgy ez orbánék tárgyalási technikája:
- öreg aggyá pénzt.
- oké adok, de....
- NINCS DE!!!!

elég nehéz ezt értelmesen megmagyarázni, legalábbis épeszű magyarázat nem sok van. én arra gondolok, hogy 200 milliót elköltöttek egy WTF imf? kampányra, amiből még az ellenzék médiája is profitált. nem kétlem, hogy a saját médiájuk, tv-jük, rádiójuk, reklámtranszparensei nem jutottak hozzá a szokásos 70%-30% arányhoz....

hoplita 2012.10.22. 07:12:34

@teevee:
Ja.
A harmadik szomszéd brúszvilisz, inkább neki.)

A sunyi te vagy, kurva életszerű faszsággal jössz. Tudom hogy nem vagy ennyire hülye, csak kínodban már nem tudtál mit kiagyalni. De roppant gyengére sikeredett.
Ha ez lenne a blogbelépő kommented, akkor azt mondanám, hogy takaroggy a zanyádba te állat....de így csak kiröhöglek.:))))

hoplita 2012.10.22. 07:20:23

@tölgyes:

Nem nemzetekről, rasszokról beszéltem és tudományos méréseken alapul. Nem tud vele vitatkozni, ezért másról beszél, mint akitől a bor árát kérik.
Mondom, gyáva, viszont a vitapartnert megpróbálja hülyének nézni, ami bosszantó és sértésnek is felér.:(

Úgy látom kicsit le van maradva, már felfedezték a burnyákságra hajlamosító génhibát, csak nemigen beszélnek róla.

Ki a magyar...?
Aki annak vallja magát és a környezete is - a szűkebb-tágabb is - annak tartja.
Nem bonyolult, csak persze egészséges gondolkodás kell ahhoz, hogy felfogja. Na, ez úgy látom hiányzik.:))

hoplita 2012.10.22. 07:34:01

Nocsak, érdekes...:))))

Schweitzer József főrabbi "támadóját" nem a magyarok között kell keresni - írja egy zsidó olvasónk
Június elején a budapesti Károly körúton állítólag szóbeli inzultus érte Schweitzer József főrabbit. A következményeket mindenki tudja, hiszen a sajtó hetekig ettől volt hangos - köztársasági elnöki elítélő nyilatkozat és más egyebek. Az öt hónappal ezelőtt a főváros szívében elkövetett állítólagos "verbális támadás" elkövetőjének kilétét a rendőrség máig nem derítette ki, s az sem egészen világos, hogy pontosan mivel sértegették a 90 éves főrabbit. Egy névtelenséget kérő zsidó olvasó portálunkhoz eljuttatott levele talán segít megfejteni a fura támadás hátterét:

További részletek: kuruc.info/r/6/103000/#ixzz2A0FvCoRl

jjulie 2012.10.22. 07:35:31

hahahaha

NEM MARADUNK ADÓSOK

ez lesz az álcivil álbékemenet jelszava

hahahahaha

jjulie 2012.10.22. 07:46:14

@inreallife:

öcsém?

kb akkoriban születtél amikor érettségiztem, öcsém, de ettől még tudhatnád, hogy van jó tesztkérdés és rossz tesztkérdés

minek a mérésére alkalmas kérdésnek tartod, és miért ezt a kérdést tartod alkalmasnak a mérésére, és ezt az egy kérdést elégnek is tartod mérni azt amit mérni akarsz vele?

jjulie 2012.10.22. 08:09:07

@hoplita:

mit görcsölsz lúzer, hiába keresel bizonyosságokat hogy mégiscsak érsz valamit

értem én, hogy kell valami pótcselekvés, mivel nem kaptál sem otthonról sem a szűkebb környezetedből használható mintát arra, hogy mijafaszt kezdj azzak a szerencsétlen ténnyel, hogy megszülettél

így aztán előbb utóbb eljutottál addíg a felismerésig, hogy visszafordíthatatlanul lemaradtál, lófaszt sem értél el, és elkeseredetten egalizálni próbálsz, mivel nem hagy békén az a szégyenérzet, hogy nincs is esélyed hogy javítsd a bizonyítványod, hiábavaló az életed

kínodat enyhítendó csatlakozol vagy magad alakítasz csoportot azokból akik szintén csak léteznek, de fingjuk sincs hogy mit kezdjenek az életükkel, és elméleteket gyárrtasz és terjesztesz, miszerint tudományosan igazolt hogy különb vagy, és eredendően értékes

hahahaha

és hahahahahaha

és itt jönnek kapóra a cigányok, ha rájuk gondolsz, különbnek érzed magad, és összeomlanál ha ezt nem tehetnéd meg

hoplita 2012.10.22. 08:18:33

@jjulie:
Bárki eldöntheti szabadon, hogy ki itt a szánalmas.
Nem lesz rád nézve hízelgő az eredmény, azt garantálhatom előre.:DDDD

Jól cumizik anyád...? Gondolom vót alkalma gyakorolni, mire kivakart a koszból, nyomorék.:)))

jjulie 2012.10.22. 08:33:08

@hoplita:

tanulmányozd lúzer

en.wikipedia.org/w/index.php?title=File:Maslow%27s_Hierarchy_of_Needs.svg&page=1

szerezz egy nagy teljesítményű távcsövet, hogy elláss az esteem feliratú dobozig.....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.22. 09:59:36

@jjulie: még 6 bides verbálfing, nyomi, és megvan a 16000.
Hajrá!

jjulie 2012.10.22. 10:15:06

@Hepci:

mint legnagyobb rajongómnak kijár egy ajándék, tessék:

sztarfigyelo.com/2012/09/15/lokos-kinga-az-x-faktor-2012-harmadik-valogatojan-video.html

remélem az emlékmúzeumomat is megfelelően gondozni fogod

teevee 2012.10.22. 10:36:24

@inreallife: Sunyi a példád, nem sarkított.

Azzal akarod bizonyítani valaki tudat alatti rasszizmusát, ha olyan döntést hoz, hogy kevésbé bízik egy tolvajban, mint egy nem tolvajban. Ez nem rasszizmus.

Az a rasszizmus, ha azt gondolod, hogy egy egy adott rasszhoz tartozásból automatikusan következik a tolvajlás.

Egyébként kikeressem, vagy még te is emlékszel, hogy azt írtad, nem vegyülsz Londonban magyarokkal, mert sokan úgy élnek, mint a cigányok, egymás hegyén hátán, segélyből?

Szóval, némi környezetváltozással elveszthetők a rasszjegyek? Vagy csak Londonban nem árulnak oroszlános kopogtatót?

teevee 2012.10.22. 10:39:59

@inreallife: Bándy Kata mikor is meszelt el rendőröket cigányok elleni túlkapás miatt?
Hamár nem tiszteled a család kérését, és megint előhúztad, akkor legalább ne hazudj.

Khal Drogo 2012.10.22. 10:55:47

@menőmano: Matolcsynak fognak szobrot emelni a Corvinuson.

hoplita 2012.10.22. 10:57:33

@teevee:

"....Az a rasszizmus, ha azt gondolod, hogy egy egy adott rasszhoz tartozásból automatikusan következik a tolvajlás..."

Akkor megsúgom, olyan hogy rasszista talán nincs is.
Mert pár elvetemülten kívül ilyet nem gondol senki.
De elővigyázatos, a moréról van szó.
Persze gondolom, hogy a tyúkólban tartod a rókádat, nehogy rasszizmus gyanújába keveredj.

Bazmeg, te egy igazi libbancs seggfej vagy. És előbb-utóbb Darwin-díjas.:DDD

jjulie 2012.10.22. 11:14:09

@hoplita:

nesze bolhás, itt egy másik megfogalmazás

www.integralintezet.hu/olvasoszoba/az-onmegvalosito-ember/

mélyedj el benne, és talán megtalálhatod hol akadtál el, miért van szükséged a cigányozásra

jjulie 2012.10.22. 11:19:49

@hoplita:

mikor veszed észre, hogy a társadalom peremén való tengődésedből eredő nyomorod problémáira itt nincs vevő

látom, kapaszkodnál a maslow piramis magasföltszintjére, de nem megy, hát vágass eret magadon valamelyik cigánnyal, vagy szerezz piócákat

esetleg törödj bele, hogy kevésre vállalkoztál és keveset értél el

Khal Drogo 2012.10.22. 11:27:24

www.onyf.hu/index.php?module=news&action=show&nid=4401&root=ONYF&rand=653e881bff5e6df4b8ce726377615f8f

A magyar-szovjet egyezmény. Mindenkinek ajánlom a figyelmébe, ez több milliárdos tétel lesz a jövőben.
Egy volt szovjet tagállam, pl. Ukrajna esetében nem kell mást tenni, mint felvenni a magyar állampolgársát és áttelepülni.
Ez esetben 0 Ft nyugdíjjárulékérét cserébe az utolsó ukrán munkakör szerint OMK átlag alapján kerül megállapításra a nyugdíjnál az átlagkereset.
Ez orbitálisan magas, azonos munkakörnél a magyarnál is magasabb nyugdíj érhető el. Anélkül hogy valaha itt dolgozott volna a kedves új állampolgárunk.

Kemény lesz. Tízezrek fognak papíron vagy ideiglenesen áttelepülni. Megszerzik a magyar állampolgárságot, megszüntetik a szánalmas ukrán nyomornyugdíjat, kérik a magyart, igazolják valahogy az áttelepülést - szereznek egy szaros lakcímigazolványt magyar lakcímmel - majd átutalják a pénzt egy magyar belföldi számlára, amiről aztán szépen továbbutalják az ukrán számlára. Eközben természetesen tovább laknak Ukrajnában. Ha ez tömegessé válik és miért ne válna, komoly pénzbe fog kerülni.

Ha ez elindul és a hír elterjed akkor ez a kormánynak több százezer szavazójába fog kerülni. Miközben a magyar államnak soha semmit sem fizető új állampolgárok tízmilliárdokba fognak kerülni, jövőre nem tudnak már elmenni az 1953-as férfiak és 1954-es nők nyugdíjba.

Megnézném a fejét annak a fickónak, akinek elutasítják jövőre a nyugdíjkérelmét 42 év szolgálati idővel mert már nem mehet el 60 évesen korhatár alatti nyugdíjba. Aztán hazamegy és olvassa a hírt, hogy a kárpátaljai magyar a szovjet egyezmény alapján úgy hogy magyar földön sosem járt, forgácsolóként hirtelen kap a semmire 140 ezres nyugdíjat.

Orbánt nem kell megbuktatnia Brüsszelnek. Saját magát nyírja ki a kormányzat.

hoplita 2012.10.22. 11:28:25

@jjulie:
Gyúrjál köcsög.
Ha meglesz a 16 ezer, akkor utána telipumpálhatod húggyal kevert gecivel anyádat, a büdös ribancot.
Ez egy szép nap lesz neked.:DDDDDDDDDD

szoja122 2012.10.22. 12:19:24

@hoplita: Most halt meg édesanyád és még mindig szinte válogatás nélkül mindenkivel anyázol?

Szánalmas, undorító féreg vagy...

jjulie 2012.10.22. 13:01:37

@hoplita:

valaki bántott, bolhás, hogy így nyüszítesz?

hiába simogatlak, hiába nyujtok neked ingyen önismereti tréninget, még munkát is ajánlottam, sőt felhívtam a figyelmedet hogy szerezhetnél előnyt a fideszbirtok orbáncsicska sorozáson, mégsem vagy boldog

bánt valami, csak nem az erősebbsántakutya orbán molesztál fideszikszelő létedre?

jjulie 2012.10.22. 13:08:03

@szoja122:

ne piszkáld szegényt, nehéz sorsa van, és hiába próbálkozott javítani rajta, nem sikerült, pedig szavazott már az mdf-re, a miépre, az orbánra, meg a jobbikra is, dehát egyik sem segített rajta

aztán meg ráadásul elmúlt 45, és nemrég véletlenül belenézett az ellenőrzőjébe, és csak most vette észre, hogy a férfilét mérföldkövének számító negyvenéves korában beírták már a nullát az ellenőrzőjébe

és 40 év fölött nincs pótvizsga, ezért két küszöbrágás között németországi melóról ábrándozik, meg a cigányokról, szóval nehéz neki, légy megértő, mint én

tölgyes 2012.10.22. 13:37:36

@hoplita: Ön írta!
„Nincs szociokultúrális magyarázat a cigányok, vagy a feketék intellektuális és mentális lemaradására. Igaz, ezt még kutatni is főbejáró bűn.:))” Az állítás feketén fehéren kimondja:
1. a feketék
2. cigányok intellektuálisan, mentálisan elmaradottak
3. A lemaradottságuk nem vezethető vissza szociokulturális okokra.
Ha nem a szociokulturális okok adják a magyarázatot, nem is a rasszokból, nemzetekből való származás – ahogy ezt legutolsó nekem szánt bejegyzésében írja - akkor mire vezethető vissza különbség?
Az utolsó bejegyzését megelőzően azonban ilyet is írt:
„…A négerek IQ-ja az USA-ban mára csak 10-12 ponttal alacsonyabb, mint a fehéreké. Néhány, az Egyesült Királyságban elvégzett IQ-teszt ennek az ellenkezőjét mutatja, ott a feketék 4 ponttal a fehérek fölött végeztek. [2] A zsidók IQ-ja a fehérekéhez hasonló, a verbális intelligenciát vizsgáló tesztekben néhány ponttal magasabb, más tesztekben - például a térgeometriai jellegűekben - alacsonyabb, mint a fehéreké. Az afrikai országok IQ szintje jóval alacsonyabb, mint ami a fejlett országokban mérhető. Ehhez a faji, szociális, kultúrális [3] tényezőkön kívül még hozzájárul az alultápláltság, ami csökkenti az IQ-t. Az ázsiaiak IQ szintje átlagosan 1-2 ponttal magasabb, mint a fehéreké. Ők jellemzően a térgeometriai feladatokban jók, ám a verbális intelligenciájuk kisebb. [4]..."

Ennél kissé szókimondóbb a kuruc, cikkei érdemes a hivatkozásokat is átböngészni.
Ha azzal jön, hogy a csúnyanáczikuruc, akkor elküldöm a picsuba...!!!!”
Majd belinkelt két olyan kurucinfós írást, amelyik közül az egyik a négerek, a másik a cigányok fehéreknél szignifikánsabban alacsonyabb IQ-járól értekezik. Most meg azt bizonygatja, hogy azon idézeteinek semmi köze nincsen fajtához, etnikumhoz, nemzethez… hogy pontosan idézzem: „Nem nemzetekről, rasszokról beszéltem…”
Én mindebben gondolkodási kuszaságot látok, azt hogy nem gondolta végig se a teremtés, se a genetika által képviselt gondolatot .
Ön a „burnyákságra utaló” génhibáról ír. Gondolom a burnyákságon az azonos neműekhez való vonzódást ért. Való igaz, hogy rendszeresen felröppennek a hírek miszerint a vonzódás mögött génhiba áll, de aztán ezeket a híreket szinte azonnal cáfolják. A tudományban épp úgy mint a politikában soha nem állítható, hogy soha, vagyis kizárt, mégis a génhibát a mai napig nem tudták igazolni. Buda Béla egy remek könyvében írt erről elemzést, amit azóta a tudomány tovább finomított, de meg is erősített: az azonos neműekhez való vonzódás mögött súlyos , a személyiségfejlődés során kialakult zavarok húzódnak meg.
Ugyanakkor érthető - a homoszexuálisok ismétlődő üldözése, megbélyegzése miatt -, hogy a személyiség magját jelentő ön-fajfenntartásra genetikai okot keresnek, hiszen a genetikai háttér azt bizonyítaná, hogy a viselkedés biológialag kódolt, megváltoztathatatlan, azért az illető egyed és környezete nem felelős.

hoplita 2012.10.22. 15:13:55

@szoja122:
Te ebbe ne ugass bele, blog legsötétebb faszfeje.

@tölgyes:
Semmit nem hozott tölgyeském, ami bizonyítaná igazát, illetőleg álláspontom feladására késztetne.
Ellenben lassan belekavarodik, mint majom a madzagba.:))

tölgyes 2012.10.22. 15:20:30

@hoplita: Jaaaaa! Ha valaki azt semérti amit olvas..ha nem érti a saját ellenmondásaitz, akkor nincs megoldás. Maga ezek szerint így fog meghalni:)

A lényeg azonban az: egy-egy egyed IQ különbségére magyarázatot ad az öröklött tulajdonságok összessége. Ez azonban népcsoportok esetében nem igazolható a genetikával. Legyen szó cigányokról, négerekről arabokról, zsidókról, magyarokról...úgy látszik ennek megértéséhez a 91-es IQ kevés.

jjulie 2012.10.22. 15:30:09

@hoplita:

föl ne add bugris

ha már nem is cigányozhatnál, mijafasz maradna neked örömszerzésül ott a kibucban

föl ne add

jjulie 2012.10.22. 15:39:09

@tölgyes:

hát féreg, neked sem könnyű, a törökgábor nem érti amit írsz, a menőmanó nem érti amit írsz, a hoplita sem érti amit írsz, hát kikkel vagy te körülvéve

azt is hiába magyaráztaztad, hogy ötszörösére duzzaddt az aranyad ennek a blognak az indulása óta

fuss neki, és magyarázd el újra, ne a @hoplita: cigányozáshoz való jogát kérdőjelezd meg geci módon, hogy semmi joga se maradjon szerencsétlennek, amit még tud gyakorolni

szoja122 2012.10.22. 15:46:41

@hoplita: Te pofázol labanc huszár? A kuruc.info nélkül még olvasni sem tudnál.

tölgyes 2012.10.22. 15:52:00

@jjulie: zsülikém! Jó az ahogy Török Gábort, hoplitát, menőmanót saját magával egy sorba állította:) Kiváló négyes:) Nem akarom mentegetni Tg-t. Ő azonban nagyon is érti azt amit írok:)

tölgyes 2012.10.22. 16:33:07

@jjulie: Nekünk se közös múltunk, se közös jövőnk így könnyű rá fátylat borítani:)

hoplita 2012.10.22. 16:43:03

@tölgyes:
Na, kezdem elveszteni a türelmem.
Rasszokról beszélünk és nem nemzetekről.
Összevissza hadovál már bassza meg.
De igazolható, a mérések világosan mutatják. Még a polkorrekt libsi wiki is beismeri, köntörfalazva, szégyenlősen.
Erre itt köti ez ebet a karóhoz és engem próbál mószerolni.
Bassza meg, az ezzel foglalkozó kutatók beismerik, hogy a fekete rassz kábé 200 ezer évvel el van maradva a fehér-kaukázusi-mongolid rasszhoz viszonyítva intellektuálisan.
Ezek tények, fogja már fel...!!!!

A szerbiai cigányok 70-es íkúja meg kommentárt sem igényel...bassza meg, az a debilizmus határa. És ez az átlag!!!!
A neandervölgyi osztályszintet ver ezekre az emberszabású lényekre...pedig kihalt-felolvadt 30 ezer éve.
Mi a faszomról akar még vitázni...?
Olyan süket akar lenni, mint ez a faszfej zsüli, aki miután beégett az új választási rendszerhez böfögött fingjával, utána engem akart simfelni, hogy milyen hülye vagyok...???

Képzelje, a buzigént megtalálták, de csak férfiaknál. Mondom, el van maradva..

De látom ez lassan a süketek párbeszéde. Törődjön bele, ebben a kérdésben a veszett fejsze még veszettebb nyelét fogdossa, teljesen oktalanul.
Na pá...megyek Szolnokra buliba...magamfajta rászistánácikok közé.:DDDD

Egy jó kis Kárpátia buli segít leereszteni a fáradt gőzt....csak maga ehhez sem ért, vén karót nyelt ürge.:)))

@szoja122:
Én nemcsak olvasni, írni is tudok. Önálló, másoktól független gondolataim vannak, nem citálok senkit és nem húzom a másik seggéből a böfögéseim.
Takarodj a retkes anyádba, te faszfej. Te még rosszabb vagy zsülinél is, mert az csak megjátssza a bunkót, de neked játszanod sem kell, te maga vagy a bunkóság, ostoba segglyuk.
Na, csá...szopjál hanyatt buzernyák.:)))

dr. Balta$ár 2012.10.22. 16:43:24

@Teremszolga: +1

jót szóltál... és ezeknek a szekerét tojja török az mlsz elnöki tanács elnöke...

dr. Balta$ár 2012.10.22. 16:45:46

@Teremszolga: ez nem a Te szinted... kár szóba elegyedned a zacc cal...

dr. Balta$ár 2012.10.22. 16:48:27

minden politikus bűnöző....

reménykegygetek hogy (ha) az EU ban nmaradunk akkor nem lesz a kormányunknak hatalma eldönteni a kül/had/pénzügy poltikáról... ez megoldana mindent !

soha nem volt HITVÁNY ormánya van az országnak ! a fides mafia...

hoplita 2012.10.22. 16:50:39

@jjulie:
Erre a rinyáló tyúkra szoktad verni a farkad, köcsög?:)))))

Mondom én, nagyobb nyomoronc vagy, mint sejtettem.:DDDDD

jjulie 2012.10.22. 17:03:44

@hoplita:

na az ilyen nemcsak csinos, hanem okosak által leszart pöcsöddel cigányozz nyugodtan, és hidd magad okosnak, és őrizd a földet a kibucban

hoplita 2012.10.22. 17:10:27

@jjulie:
Hehe..gondoltam hogy erre berágsz, majomgeci.:))

Nem rossz csaj, biztos jól szopik, azzal a szájjal nem is lehet nagyon rosszul:)))

Na, valld be, nem olvassa a zasszony...erre fényezed a bohóc fejét, igaz te kotonszökevény...?
:DDDDDDD

menőmano 2012.10.22. 17:26:36

Úgy látom, hogy ma is domborodott a kultúra! itt" némelyeknél.
Zseniális! Komolyan.

menőmano 2012.10.22. 17:42:35

A szegénység nem etnikai kérdés. Az a tapasztalata, hogy egyre többen csúsznak le a mélyszegénység szintjére, elveszítve előbb állást, aztán házat, mindent, és tengődnek ugyanígy, egy darabig még tartva magukat, a semmit, végül már nem akarják, és nem tudják elfedni sem, hogy bedarálta őket a nyomor.

Mint írja, lehet azt hinni, hogy a szegénység ott marad a falvakban, és jól van ez így, mindig voltak szegények, vannak is, és lesznek is. De úgy gondolja, ha ekkora szakadék van a társadalomban, és ekkora tömegeket érint, akkor nem jól van így."

Vagyis) "A szegénység nem cigánykérdés"

fn.hir24.hu/itthon/2012/10/22/a-szegenyseg-nem-ciganykerdes/

Hatalmasra nyilt már az a bizonyos társadalmi olló. Persze vannak akik még most is felfelé ivelő életminőséget tudnak élni, s vannak akik minden erőfeszitésük ellenére, csak csúsznak lefelé.
Szomorú valóság, hogy az elszegényedés egyre nagyobb társadalmi tömeget érint.

Mondjuk, az is igaz, hogy ez egy hosszú folyamat. Lehetne elemezni, hogy kinek" mekkora szerepe van ebben?
De az tény, hogy a halott vidéken az esély - a kilábalásra pardon) talpra állásra, a felfelé kapaszkodásra - a nullával egyenlő. szerintem.
Szomorú valóság.

jjulie 2012.10.22. 17:57:16

@hoplita:

jaj bugris, az egész életed egy nagy szopás,és a lányaid hogy szopnak mit tippelsz, hány évesek is?

menőmano 2012.10.22. 18:13:09

@jjulie:

Hát már elnézés!!!
Figyeljen már picikét. Nagyon szépen megkérem, hogy fejezze/fejezzék be a @hoplitával együtt, ezt a minden eleganciát nélkülöző írogatást. Ha kérhetem.

Persze, írhatja, hogy sok közöm nincs hozzá, de olvasni sem jó. Elhiszi ugye?
Köszönöm.

tölgyes 2012.10.22. 18:15:25

@hoplita:
Én vitázni? Ön írja a szamárságait, én csak próbálom ismereteit összhangba hozni egy előítéletektől mentes szemlélettel.
Mit ismernek be a köntörfalazó libsik? Azt, hogy egyes népcsoportoknak „genetikai” okok miatt nagyobb a hajlandóságuk a bűnözésre, alacsonyabb az IQ-juk, lustábbak ?? - No persze, ha azok a csoportok szembemennek az értékeikkel-érdekeikkel.. vagy azt vélik, hogy szembe mennek velük... Hiszen még nem feledtük el Kertész Ákos minap született "remek" írását:)
No de akkor kezdjük az elején hátha felfogja előbb vagy utóbb.

Ne menjünk vissza az őssejtig..Úgy tűnik a genetikai kutatásokból, hogy az emberiség valahol Közép-Kelet Afrikában alakult ki. Feltehetően egy emberben következett be a mutáció. (Nincs olyan távol ettől Isten műve..:))Az lehetett férfi is nő is. A kedvező genetikai tulajdonságokat aztán örökítette ami "hatékonyabbá, életképesebbé” tette az utódokat. Azokat az utódokat, akiknek genetikai állományában rögzült a mutáció eredménye. Az első ősök ily módon feketék voltak. (A bőr színe feltétele volt a túlélésnek. A fehér bőr ismét egy alkalmazkodási mutáció..mint a jeges medve esetében:)Ebből az afrikai térségből terjedt el az emberiség. Az afrikai őseredetre az utal, hogy ma is az itt élő népcsoportoknak a legnagyobb a genetikai változatossága, legazdagabb a genetikai állománya.. Ahogy távolodik az ember az eredettől, úgy lesz egyre kisebb az egyedek genetikai állományának változatossága...
Mindez pedig a feketék genetikai alapon meglévő IQ különbségeinek ellentmond. Hiszen a megmaradás alkalmazkodás túlélés "tehetség" és a nagyobb genetikai változatosság között összefüggés van: a nagyobb genetikai változatosság a nagyobb túlélési esélyt, jobb alkalmazkodási képesség lehetőségét hordozza.
No de akkor mi van az elméletével..?
Elkorcsosulások, a túlélési esélyeket rontó, genetikai alapú- fogyatékosságú betegségek a bezárt szűk körben párosodni kényszerülő népcsoportok esetében szignifikánsan magasabb... de ezek a hátrányok is oldódnak a nagyobb genetikai változatosságot mutató közegekben a keveredés és az alkamzkodásra alkalmatlan egyedek idő előtti elhalálozása következtében.

Ön nagy lelkesen emlegeti a zsidókat..Régebben, más fórumokon, Izraelből is bekapcsolódtak néhányan a beszélgetésekbe és ahogy az lenni szokott mindig megjelentek a lelkes zsidógyűlölők, a zsidókkal szembeni előítéleteiket hangoztatók és a zsidó szupremáciát hírdetők, akik a több ezer éves egységes nép koncepcióját hangoztatták, míg mások ezt elfogadva a zsidók jellemét (vagy inkább alávalóságát, féktelen mohóságát stb.) ezekre a genetikai hagyományokra vezették vissza.
Nekik szoktam leírni: Jól van: legalább képzeletben ültessenek egymás mellé egy szőke kék szemű lengyel zsidót, egy Palesztinában, vagy a kisázsiai térségben élő zsidót és egy zsidót aki Etiópiából települt haza... Mindegyik jobban fog hasonlítani arra a közegre ahonnan jött, mint egymásra:) aztán elmélkedjenek az (genetikailag)egységes nép koncepciójáról őket nézve, hasonlítgatva.

Ez vonatkozik a cigányságra is... vagy úgy gondolja az Ön IQ-ja akár csak megközelíti a már elhunyt Cziffra Györgyét?:). vagy az IQ-ja eléri a muzsikus cigányok IQ-jának átlagát? Őszintén kívánnám, hogy így legyen. Említhetném más csoportjukat is. Szeretném, ha Lakatos Menyhért bátyámnak Péli Tamásnak a nyomába tudna lépni..No nem az írásban, festészetben, az reménytelen. IQ-ban.Őszintén szeretném és kívánnám Önnek.:)
Aztán a cigányok külső megjelenésükben sem egységesek.(Megjegyzem a kínaiak sem.. amikor a fejlődésüknek azon a szintjén álltak, ahol Ön tart Dél-Kínában simán kiközösítettek egy északit. Sőt agyon is verték).
Itt tőlem néhány házra él egy cigánycsalád. A feleség szőke és kékszemű a felmenők szintén sok generációs muzsikus cigányok, de Szabolcsban is találkoztam nem egy szőke kékszemű cigánnyal.. és ha kicsit tájékozódna, akkor tudná, hogy a cigányság sem egységes.. se nyelvében, se kultúrájában. Ezeket a különbséget ugyan mivel lehet bizonyítani, hol lehet keresni a különbségek okait?? Talán bizony a genetikában, vagy a szociokulturális hagyományok eltéréseiben?

Ön vagy valaki más korábban azt kérdezte tőlem, hogy odaadnám-e a kulcsomat egy cigánynak. Akárkinek nem. De akármelyik németnek, magyarnak se adnám oda. Anyámék falujában élt egy Dömötör vezetéknevű sok gyermekes cigánycsalád.. a szülőket jól ismertem. Nekik odaadnám...Szívesebben mint magának!Önnek se tanácsolok mást, mint hogy mindig a konkrét embert nézze. Szabadon, előítéletektől mentesen..:) Aztán fogadja meg Goethe tanácsát: Először magadról ítélj, hogy mag vagy-e vagy héj

menőmano 2012.10.22. 18:15:41

@Khal Drogo:

Tudod, az a probléma, hogy engem a legkevésbé sem érdekel, hogy állitanak e szobrot, nevezettnek, avagy sem.
Egyébként jó.
:)

jjulie 2012.10.22. 18:19:37

@hoplita:

nesze neked czigány intelegincia bajnok

www.youtube.com/watch?v=GAOX-sJy8n4&feature=fvwrel

már a vera sincs itt orbániában

menőmano 2012.10.22. 18:23:02

Akkor azért olyan totálisan, amilyen.
Röhej. Szerintem.
:((

jjulie 2012.10.22. 18:55:59

@tölgyes:

namost aztán jól elmagyaráztad

kb úgy fogja egészben leszarni gondolkodás nélkül, ahogy a te főfideszférged tanította neked, hogy szarj le gondolkodás nélkül mindent amit nem a szijjártó vert a vermer módszerével a sánta agyadba

etwas kultur muss sein 2012.10.22. 19:00:50

@hoplita: Ezzel azt akarod mondani, hogy jjulie hím nemű?

Balt 2012.10.22. 19:04:39

Hú, szokás szerint remek cikk DeDi P. (ha jól sejtem, Magyari Péter)-től:
index.hu/belfold/2012/10/22/a_part_nelkuli_ember

Messze jobb a "hivatásos" elemzőknél. Lásd előző poszt!

szoja122 2012.10.22. 19:13:07

@tölgyes: Kedves Tölgyes ez a Fidesz szélső jobb ágáról (Fidesz 20-30%-a) ugyanúgy mindez elmondható. úgyhogy ne tartson itt kiselőadást, talán egy Fidesz nagygyűlésen.

Hoplitát pedig meggyőzni nem lehet, az őrültek egyik alapvető tulajdonsága...

tölgyes 2012.10.22. 19:13:48

@jjulie:
Zsülikém!
Na látja ez a baja magának, emiatt nem bír kigabalyodni abból a szellemi katyvaszból, amit létrehozott magának. Én elég régen levelezgetek magával ahhoz, hogy tudjam: bizonyos embereknek semmi sem számít saját előítéletükön kívül. Ha ebbe beletörődtem volna, vagy ha ez számítana abban ami írok, akkor már rég felköthettem volna magamat. Én tudom, hogy maga is csak olyan marad amilyen eddig is volt és ezzel hoplita se lesz nagyon másképpen, de mert ez így van én még nem fogok azonosulni se az Ön, se hoplita világával, már csak azért sem mert az enyém is ér annyit..:)mint a maguké. Sőt! Magamban még azt is gondolom, hogy egy kicsit többet is:) Aztán ott bujkál örökké az emberben a remény, hogy hátha, mégis.... de ha nem, hát akkor újra kell kezdeni.

Lefordítva, hogy Ön is értse: a maga logikáját követve és elfogadva: az emberiség még mindig a fán csücsülne elfogadva a viszonyokat.. vagy még mindig Rákosi, Kádár Gyurcsány ülne a nyakunkon.., hiszen az Önhöz hasonló ostobák sohase fogják megírteni se a változás szükségességét, se irányát:).. de aztán mit látunk: a világ változik a maguk féle csak kimúlik.. igaz az én-félék is kimúlunk.. de ettől szép a világ, nem csak a születéstől:)

tölgyes 2012.10.22. 19:21:40

@szoja122: No de kit érdekel a fidesz vagy bármelyik másik politikai csoport bármilyen ága és az is amit Ön itt most semmit meg sem értve ágál?? Ennyi a mondanivalója a dologhoz?? Erről is az jut eszébe, hogy fúj fidesz?? Önnek még saját milyenségünk létformájának kialakulásáról is csak annyi mondanivalója van, hogy fúj fidesz???Hol volt az általam leírtakban egyetlen csepp napi politika??

Ha csak ezen a szinten képes Ön és a tábora gondolkodni, akkor mégis mire számít a jövőt illetően???Kinek kellenek az ilyen üresfejű hólyagok?? Normális embernek nem
Ha nem ért egyet akkor írja le, hogy nem ért egyet és az is, hogy mivel nem ért egyet.. Önhöz képest hoplita egy Himalája:), mert ha szerintem rosszul is gondol valamit, de legalább gondol valamit..:)Önnek meg a fidesz jut az eszibe, meg az anyázás, mint zsülinek:)

jjulie 2012.10.22. 19:25:33

@tölgyes:

hahaha

"UFi: A mai Fidesz mellett ki tudna állni?
W. A.: Nekem kell kiállnom a Fideszért? A kérdés is mutatja, hogy Magyarországon felfordult a világ, kizökkent az idő. Nálunk manapság nem a pártok képviselik az embereket, hanem az emberek képviselik a pártokat. Ahelyett, hogy azon vitatkoznának, hogy az én érdekeimért hogyan lehetne a legtöbbet tenni, arról van szó, hogy két ellentétes érdek hogyan tud egymásnak feszülni. Ezzel szemben a hétköznapokban az emberek kiállnak a pártválasztásukért. Kiállnak és összevesznek a családban, a barátok szétmennek, a cégeken belül nem állnak szóba egymással.

UFi: Ebben nem érez személyes felelősséget?
W. A.: Egyáltalán nem.

UFi: Merthogy 2002-ben eléggé kiéleződött a szembenállás.
W. A.: Nem az a probléma, ha az embereknek egy választási helyzetben döntést kell hozniuk. Az életben döntéseket kell hoznunk, és a döntések konfliktusokat okoznak. Az a baj, ha ez a politikai döntési helyzet éveken át fennmarad.
A neurotikus helyzetet ez okozza."

ufi.hu/index.php?site=cikkr&c0id=1214

tölgyes 2012.10.22. 19:33:49

@jjulie: Na és??WA sértett ember. ..de ez általában így szokott lenni. A többi meg amit leírt közhely. Van amivel az ember egyetért és van amivel nem.. ha pedig csinálja, akkor álljon be a cstarendbe és csinálja: vagy úgy hogy vele, vagy úgy hogy ellen harcol.. a többi.. önmutogató okoskodás. Ez alól se Ön se én se TG nem kivétel, de hát ez is a demokráciea és politika kísérőjelensége.):):)

6.Lenin 2012.10.22. 19:44:49

@jjulie:

az 1. probléma nálad...

"Az életben döntéseket kell hoznunk, és a döntések konfliktusokat okoznak. "

Még nem jöttél rá, hogy mi is kell a döntési képességhez, elkerülve a konfliktusokat, legalább is a lehető legkevesebb legyen belőlük...

2. problémád, ami az elsőből fakad tulajdonképpen...

"Az a baj, ha ez a politikai döntési helyzet éveken át fennmarad."
Vak a moziban.

3. az előző kettőből adódik nálad

"A neurotikus helyzetet ez okozza."

1 vigaszod van, többen is ebben szenvedtek pl dr. bélsár
A tünetek alapján az őrület küszöbén toporogtok már.
Csak 1 lépés kell még...

szoja122 2012.10.22. 19:45:54

@tölgyes: Látom csak a szokásos átlag maszlagot írja, mint egynéhány ember itt a blogon.

Keressen még egy anyázást, amit írtam bárkivel kapcsolatban!

NEM talál.

Ma ennél a blognál Hoplitnak volt ez a válaszom, (az első) miután legalább 100x engem leanyázott.

Káromkodni már többször szoktam leginkább Hoplitával szemben, ott sem mindig. Másokkal kapcsolatban mint például ön is legfeljebb erős megfogalmazást teszek.

Amúgy érdemben sokszor leírtam már. Csak egy Példa Bayer Zsolt. Gondolom ismeri az írásait. Zsidózást talál nála épp eleget. hasonló szókincset szokott használni mint a jobbik.

jjulie 2012.10.22. 19:46:04

@tölgyes:

jaj atyafi, tisztán 93 óta abból élek, hogy befolyásolok embereket, ráveszem őket arra, hogy tegyenek meg bizonyos dolgokat, amit nem akarnak, vagy maguktól nem gondolnak rá

ma már naponta átlagban fél milliárdról tárgyalok, és a tárgyalás célja az, hogy ráveszek embereket, hogy adják fel az álláspontjukat, és fogadják el az enyémet, és elég jól csinálom, ráadásul olyan témában ami az én szintemen független a gazdasági és politikai helyzettől, ha szükülnek a pénztárcák az is jó, ha duzzadnek az is

örülök neki hogy megint nem vagyunk egy platformon: nem hiszel abban amiből közel 20 éve élek, meg milliók világszerte

mert egy seggfej kádárvakarék orbániai pöcs vagy, utálnám ha bármiben hasonlítanál hozzám, vagy egyetértenél valamelyik véleményemmel

szoja122 2012.10.22. 19:53:42

@tölgyes: Hoplitát is csak azért anyáztam le, mert undorítónak tartam, hogy most halt meg az édesanya és még ilyenkor sem tiszteli mások anyját (akinek ugye nincs sok köze felnőtt gyerekeinek tetteiért, akik önállóak és saját akaratukból olyanok amilyenek.).

Kapjon a fejéhez, ha maradt még benne bármilyen emberi érzés.

jjulie 2012.10.22. 19:55:27

@tölgyes:

lófasz a seggedbe orbángyík

"Nálunk manapság nem a pártok képviselik az embereket, hanem az emberek képviselik a pártokat. Ahelyett, hogy azon vitatkoznának, hogy az én érdekeimért hogyan lehetne a legtöbbet tenni, arról van szó, hogy két ellentétes érdek hogyan tud egymásnak feszülni. Ezzel szemben a hétköznapokban az emberek kiállnak a pártválasztásukért. Kiállnak és összevesznek a családban, a barátok szétmennek, a cégeken belül nem állnak szóba egymással."

lófasz a seggedbe orbángyík

jjulie 2012.10.22. 20:03:54

@6.Lenin:

neked is lófasz a seggedbe orbángyík

6.Lenin 2012.10.22. 20:10:48

@jjulie:

Mialatt kisebb rohamot átvészeltél az elmúlt pillanatokban, szántam rád néhány mp-et.
Valami még van benned, ami az őrületbe fog téged kergetni.

szerintem állandóan keverheted a vágyaidat a valósággal és mivel az esetedben az utóbbi rendkívül sivár lehet, talán erősebb motiváció.
De felejtsük is el, tojok a sivár, elcseszett sorsodra. Ez volt neked kimérve, ennyit érdemelsz, valószínűleg.

márta)) 2012.10.22. 20:15:06

Hende: Összetartozunk, mert csak együtt lehetünk szabadok"

"A felsőoktatás átalakítása kapcsán Kovács András azt mondta: nem tudnak olyan megoldásokat elfogadni, amelyekben csak a fiskális szempontok érvényesülnek, és amelyek nem veszik figyelembe a nemzet, s ezáltal a magyar ifjúság érdekeit."

A Budapesti Műszaki Egyetem diákgyűlésén 56 évvel ezelőtt, 1956. október 22-én fogalmazták meg azt a 16 pontos kiáltványt, amely elindítója lett az október 23-i eseményeknek. "

www.pecsistop.hu/belfold/hende-osszetartozunk-mert-csak-egyutt-lehetunk-szabadok/109

***

Na. Igen! Szegényen szabadon?
A társadalom egy hatalmas csoportja, kik szegénységben élnek, szegénységük által szinte gúzsba kötve érezhetik magukat, s talán gondolják/gondolhatják azt is, hogy nem is igazán szabadok?
Pedig szabadok, csak esetleg az ilyen, olyan adósságuk, kapcsán nem is érzik, hogy szabadok.
Igen.

jjulie 2012.10.22. 20:16:02

@6.Lenin:

lófasszal a seggedben sem számítasz orbángyík

6.Lenin 2012.10.22. 20:18:47

@Balt:

Ezt érdekesebbnek találtam...

vastagbor.blog.hu/2012/10/22/szakitani_az_elmult_husz_evvel?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_22&utm_campaign=index

Támadható ez a libás pacák, minden oldalról. Támadják is.
Talán mindkét írásban van 1 érdekes megjegyzés, bármit is tesz a fószer-nyer, veszít- mindenképpen eldobandónak tartják az őt támogatók, hosszútávon.
1 trójai falónak szánják.
Aztán mehecc fijam az utadra.

tölgyes 2012.10.22. 20:19:05

@jjulie:
Zsülikém!
Gabajodjon már ki magából. Maga nem vesz rá senkit semmire:).. Azzal az IQ-val amilye van jó ha a gatyájában el tud igazodni:)
Aki itt ezen a blogon veszekszik az maga:)

tölgyes 2012.10.22. 20:22:23

@szoja122: Én írtam valamiről amiben szó sem volt a fideszrő és semmilyen pártpolitikai kérdésről.. erre maga elkezd fideszezni. Tegye, de engem nem érdekelnek a csacskaságai.:)

márta)) 2012.10.22. 20:25:52

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim, illetve Önök, a Többiek! Október 23-án, az 1956-os forradalom 56. évfordulóján ismét felpezsdül a főváros: tüntetők, demonstrálók, huligánok, felvonulók lepik el Budapest utcáit, hogy különböző színekben, politikai és vallási, esetleg transzcendentális meggyőződésük alapján hangot adjanak véleményüknek.
A döntésképtelenség miatt toporgó bizonytalanok számára következzen néhány pillanatkép arról, hogy mire számíthatnak a különböző megmozdulásokon."

fn.hir24.hu/velemeny/2012/10/18/oktober-23-unnepeljen-iphone-nal-turullal-gyurcsannyal/

****

Egy kis emlékeztető. Csak remélni tudom, hogy nem fog semmi hasonló esemény történni.

hvg.hu/itthon/20110916_zavargasok_helyszinei_budapesten

6.Lenin 2012.10.22. 20:27:20

@márta)):

"Pedig szabadok, csak esetleg az ilyen, olyan adósságuk, kapcsán nem is érzik, hogy szabadok."

Ez így 1 nagy tévedés. Az adós nem lehet szabad, és minél nagyobb az adósság, annál kisebb a lehetősége, szabad lesz-é valaha is.

Nagyon jól tudják ezt azok, akik szeretnék, hogy a lehető legtöbb ember/ország adós legyen nekik, lehetőleg minél nagyobb mértékben.

tölgyes 2012.10.22. 20:30:25

@6.Lenin: zsüli a milliárdokról alkudozó porszívóügynök aki naponta 12 órát lóg TG blogján további hatot más blogokon:):):):)!

jjulie 2012.10.22. 20:31:19

@tölgyes:

debizony ráveszek, de arra vigyázok hogy ne rászedjek, sőt még elég jó hatékonysággal tanítom is a rávevést

és nem veszekszem veled félremagyarázó, veszekedjen veled a harapós ló, simán szarba sem veszlek a fideszféreg szövegeiddel pedig elhúzhatsz a fideszkurvaannyába

föl van írva a fideszférgek összes kártevése, semmi sem lesz elfelejtve, nem foglak emberszámba venni soha fideszférge

márta)) 2012.10.22. 20:34:50

oppá lemaradt" ) folytatás.

"- Rengeteg indulat van a magyar társadalomban, de az apátia most erősebb. A mai magyar társadalomnak nincsenek reményei.
Ha valaha lesz valami hasonló, azt a szociális reménytelenség szülheti meg.
Milliók élnek beszorulva az otthonaikba, mert minden sok pénzbe kerül, az iskolákból kikerülő fiataloknak nincs állásuk, nincs a képzettségüknek megfelelő kifutási lehetőségük.
Egy olyan szociális válság felé menetel az ország, aminek később esetleg lehetnek indulati következményei."

nol.hu/belfold/_tarsadalomtorteneti_szempontbol_a_teveostrom_jelentosege_nulla_

jjulie 2012.10.22. 20:38:25

@tölgyes:

hahaha

elméretezted a hazug fideszféreg nyelved, mint a blog indulása óta ötszörösére duzzadt aranyad esetében

dehát egy fideszféreg már csak ilyen

lófasz a seggedbe

márta)) 2012.10.22. 20:39:15

@6.Lenin:
Szövegértelmezés kedves.
Sajnálom, hogy Ön csak olvas, de nem ért. De mondjuk Nekem ez egy percig sem jelent semmilyen problémát.
:(

6.Lenin 2012.10.22. 20:42:32

@tölgyes:

Szerintem is. 1etlen sikerélménye lehet, hogy itt a blogon nyomja a bárgyú szövegét. Talán ilyenkor még a jobbkezét is csuklóig bedugja a mellényébe, ha van neki.

márta)) 2012.10.22. 20:43:28

@6.Lenin:
Ön is itt firkálgat szabadon. Mi a problémája?
:(

etwas kultur muss sein 2012.10.22. 20:45:23

@jjulie: "jaj atyafi, tisztán 93 óta abból élek, hogy befolyásolok embereket, ráveszem őket arra, hogy tegyenek meg bizonyos dolgokat, amit nem akarnak, vagy maguktól nem gondolnak rá"

A Jordánban is eszi a süllő a gumihalat, vagy arrafelé halszelettel nyomjátok?

6.Lenin 2012.10.22. 20:52:01

@márta)):

Azért ajánlanám, hogy néhány perci próbáljon elgondolkodni azon, hogy pl Görögország, Spanyolország stb mennyire érzi a szabadság friss illatát.

Vagy esetleg akinek a jövő héten árverezik a lakását, mennyire érzi a szabadnak magát.

6.Lenin 2012.10.22. 20:54:58

@márta)):

Nekem semmi, nem tartozom senkinek. Sem ilyen, sem olyan adósságom nincs.

jjulie 2012.10.22. 20:59:37

@SzélsebesVelorex:

a valószínűség számítás szabályai szerint most kellett megjelennie egy jöbbikfertőzöttnek

de minek is élsz jobbikfertőzött, van valami működőképes mintád?

Balt 2012.10.22. 21:00:10

@6.Lenin: Igen, most olvastam a vastagbőrt is, bár az csak egy blog, nem olyan "tömegcikk", mint egy index címlapos kvázi szerkesztőségi írás. A Vb Bajnai (és csapata) múltját róvogatja, a DeDi cikk a lehetséges kimeneteleket taglalja. A kettő együtt hiánytalan. És - itt kell mondanom - hiánypótló. Kötelező darab mindkettő.

Bajnai bábnak van szánva, mint mindig is, kérdés, ki fog bábozni vele...

tölgyes 2012.10.22. 21:03:47

@jjulie:
Zsüli!
Itt egykor azzal hencegett, hogy famérnökként könnyűszerkezetes házakat épít, majd amiatt kesergett, hogy a nípek nem értik az idők szavát és nem veszik a maguk vacak házait..:) aztán némi dühöngés után feltűntte magát porszívóügynöknek..aki mellesleg bennfentes információkkal szerzett meg egy lakást, amit jó áron továbbadott..igaz, hogy maga is abban lakott így a haszon lényegében elúszott az új lakásra, a különbözet meg kellett a beomlott cégei adósságának kifizetésére, ami csak részben sikerült.. most meg a milliárdokkal seftelőnek mutatja be magát.
Nem kéne hazudoznia és akkor szépen ellehetne a fenekén. Be kéne ismernie, hogy .. no nem írom le, hogy mi is voltaképpen:), mert megalázni azért nem akarom.. Ön alázza magát úgyis reggeltől estig a saját szövegeivel:)

tölgyes 2012.10.22. 21:06:37

@6.Lenin: Ez a sikerélmény is csak akkor érheti el, ha nem olvassa a válaszokat, mert ha olvassa.. akkor lehangoló a kép.. Márpedig neki ez úgy látom fontos.. Itt éli ki magát és feledi kudarcos életét.. ezért a sok trágárság.

6.Lenin 2012.10.22. 21:09:31

@Balt:

Talán már túl sokba van 1eseknek, ezért végig kell tolni a számára kijelölt úton.
Szerintem lesz mögötte tülekedés (a pénzért, amit belengetnek előttük)aztán + egymás tiprása a pozíciókért.

1 lapra tettek fel most mindent néhányan. És mindkét írásban benne van, ez tényleg 1 nagyon szomorú szitu, ennyire képes a magyar "elit"-nek nevezett valami.

Ez tényleg 1 elfogadható jövőkép lenne?
És még több, mint 1 év.
Talán még az is jobb lenne (mindenkinek), ha most engednék el a kezét.
Szerintem.

inreallife 2012.10.22. 21:09:42

@tölgyes: amilye? bocs, szúrta a szemem...

etwas kultur muss sein 2012.10.22. 21:09:53

@jjulie: "a valószínűség számítás szabályai szerint most kellett megjelennie egy jöbbikfertőzöttnek"

Melyek ezek a szabályok?

márta)) 2012.10.22. 21:11:53

@6.Lenin:

Még most sem érti. Már írtam, nem probléma.
ott a pont.

6.Lenin 2012.10.22. 21:13:46

@tölgyes:

Szerintem az a szerencséje, hogy a válaszokat nem érti, hiszen soxor azt sem érti, amit ő ír.
Igaz, volt már olyan trükkje, elfelejtette(?)kitenni az idézőjelet.
Csodálkoztam is, mi van, rádőlt a könyvespolc valahol?

6.Lenin 2012.10.22. 21:16:58

@márta)):

Akkor, ha kérhetem, magyarázza meg, mennyire érezheti magát szabadnak 1 eladósodott ember/ország?
Az álmokat/ illúziókat nem kéretik belekeverni.

Balt 2012.10.22. 21:17:21

@6.Lenin: Konrád tényleg ott van a Hazug és Hebegős (immár) egyesületben? Mondjuk nem lepne meg... (A Vb kommentjei között olvastam. Mellesleg egy Bajnai miatt csalódott majdnem-millás :) tollából.)

jjulie 2012.10.22. 21:17:57

@SzélsebesVelorex:

25 plusz áfa az óradíjam

10 órát előre kérek, hova küldjem a számlát?

jjulie 2012.10.22. 21:22:10

@tölgyes:

navégre egy hamísítatlan fideszhablaty fideszféreg módra

valóságtartalma annyi, mint az ezen blog indulása óta megötszöröződött aranyadról szóló hablatyodé

igaz volt benne az összes kötőszó

soha sem veszlek emberszámba fideszféreg

márta)) 2012.10.22. 21:23:05

@6.Lenin:
Nincs itt ebben a kommentben (sem) semmiféle álom, meg illuzió, vizionálás sem.
Nem tartozom Önnek számadással, de magyarázattal sem. Ha nem érti, hát nem érti.

6.Lenin 2012.10.22. 21:24:40

@Balt:

Én is csak valamelyikben olvastam, de előbb, vagy utóbb szerintem szép sorban meg fog jelenni a nyugati pénzeken élősködők hada. Lóvészagra előjönnek szépen rendezett sorokban.

Balt 2012.10.22. 21:25:58

@Balt: Persze Konrád és a Nulla nagyon is konform, jól emléxem a 10 évvel ezelőtti Gerbaud melletti kenderc-performanszra, ahol Juhász volt az egyik fő aktor, mögötte meg Jancsó és Konrád. Ide fut ki minden: maszopszadesz.

jjulie 2012.10.22. 21:28:14

@Balt:

kezdhetsz fodni féreg, mész vissza a harmadik ligába

Balt 2012.10.22. 21:29:55

@jjulie: Nem hörög a paraszt!

6.Lenin 2012.10.22. 21:32:44

@márta)):

Magyarul, igazam van, csak nehéz beismerni. Nem baj.
Amúgy tényleg nem értem akkor, hogy miért idézel olyan helyekről, amit még te sem értesz, csak elfogadod, mint az 1etlen igazságot.
Ellenben ugyanezt másoknál hibának tartod.
Mindegy.

márta)) 2012.10.22. 21:32:44

A következő félévben tovább emelkedhetnek az élelmiszerárak"

hetivalasz.hu/uzlet/az-iden-magyarorszagon-es-a-vilagpiacon-is-draga-a-takarmany-a-gye

Ugyan, ugyan, hiszen egész évben folyamatosan emelkednek, mármint az árak.
Aki még nem tudná, egyébként, e hónap közepétől, már drágábban veszi a kenyeret (is) " miegyebeket (is).
Biztos táptalaj a szegénységnek/szegénységhez.

jjulie 2012.10.22. 21:35:57

@Balt:

mész vissza a harmadik ligába sántaagy, de előtte megkapod a szívlapátos kezelést a fideszfertőzött szádra

kicsit kellemetlen lesz

márta)) 2012.10.22. 21:36:28

@6.Lenin:

Ellenben ugyanezt másoknál hibának tartod."

Tényleg? Akkor most már ezt is tudom. Eddig még nem is tudtam?!!

6.Lenin 2012.10.22. 21:43:20

@márta)):

Örülök, hogy segíthettem.

Komolyra fordítva...
Néha tényleg nagyon vicces, amikor az 1ik elfogult a másiknak a szemébe mondja, hogy milyen elfogultan ítélkezik.
Azt azért elismerem, ma már tényleg nehéz tisztán látni ebben.
Olvasd el azokat is, amit @balt és én is ajánlottunk.
Érdekes élményben lesz részed, szerintem.

etwas kultur muss sein 2012.10.22. 21:44:48

@jjulie: Sejtettem, hogy nincs közöd a valszámhoz (sem).

inreallife 2012.10.22. 21:50:30

@jjulie: hehe, nekem kb 2005-ben volt annyi. az is igaz, hogy bizony nem is volt meg a napi 8 órám, úgyhogy azt kár felszorozgatni 168-cal, még a milliós bevétel sem jön ki belőle, nemhogy leadózva valami jó kis pénzecske....

6.Lenin 2012.10.22. 21:54:33

@SzélsebesVelorex:

Bocs, de amikor meglátom a nick nevedet, eszembe jut 1 csodálatos élményem...

Tényleg szélsebesen repesztettük 1 velorex-el. Felejthetetlen volt.
1 1dős pacák vette, talán az egyik lába fából volt(térdtől) és ezzel az előnnyel jutott hozzá, anno, eme technikai csodához.
Mindig átélem azt az élményt ilyenkor.

tölgyes 2012.10.22. 21:55:00

@inreallife: Egy jobbféle ügyvéd, aki egy jobbféle cégnek dolgozott már 1996-ban 30.000Ft/ óra rezsidíjért dolgozott... Azt úgy számolta, hogy kilépett a lakásbó...Tehát még semmit sem csinált, de már keresett ..:)

inreallife 2012.10.22. 21:57:11

@márta)): emellett ez is érdekes:

www.hir24.hu/gazdasag/2012/10/19/milliardokrol-csuszhattak-le-a-nokiasok-a-kormany-miatt/

"„Ingyen”-milliárdokat szalaszthatott el a kormány, mivel Magyarország nem kért az Európai Bizottság globalizációs alapjából pénzt, amikor a Nokia bejelentette, hogy kivonul – tudta meg a Hír24.

Ma a Nokia volt európai dolgozói közül több ezren lélegezhettek fel. Az Európai Bizottság globalizációs alapjából a Romániában megszűnő mintegy 1904 állás után 3 millió eurót (körülbelül 900 millió forintot) fizet az unió, a Finnországban megszűnő 1000 munkahely után pedig 5,3 millió eurót (körülbelül 1,6 milliárd forintot). A pénzt a két ország a Nokia volt dolgozóinak átképzésére, segítésére, vállalkozóvá válására fordíthatja.

Magyarország, ahol 2300 dolgozót küldött el a gyártásának nagyobb részét Ázsiába telepítő finn multi - tehát jóval többet, mint bármely támogatott országban - egyetlen fillért sem kapott."

graycivil 2012.10.22. 22:00:49

"A TV2 titkos lázadása a kormány ellen

Ma egy hete feszítették keresztre Dorogi Gabit és a Tények stábját a Vastagbőrön a ceglédi Orbán-hakni riport „alulmúlhatatlan” színvonala miatt, amit az avatatlan szemek tényleg egy Obersovszky szintű vizuál-gulyásosztásnak tarthatnak a kereskedelmi nézők szegénysorán"

szabotazs.blog.hu/2012/10/22/a_tv2_titkos_lazadasa_a_kormany_ellen?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_22&utm_campaign=index

"Szóval akár le is savazhatnánk a Napló stábját, de igazából nagy piros pontot érdemelnek inkább ezért a jól kigondolt partizánakcióért. Okos, szellemes és gonosz. "

Nagyon érdekes írás!

inreallife 2012.10.22. 22:10:26

@tölgyes: hát, a szaktudást meg kell fizetni. a legjobbakat meg nagyon meg kell fizetni. nincs ezzel semmi gond. az ügyvéddel összehasonlítva, nekem nyugodtak az álmaim, és nem szabadítok ki mindenféle társadalomra káros egyedet pénzért a jól megérdemelt börtönlétből....

6.Lenin 2012.10.22. 22:10:48

@SzélsebesVelorex:

Semmi hátsó szándék.
Valóban nagy élmény volt akkor, talán a 70-es évek elején történt. Igaz, az első menetnél be voltam tojva, hogy nem élem túl, de szerencsére volt nálunk 1 demizson is, amiből sikerült némi bátorságot meríteni.

Jó éjt!
Mindenkinek

Éljen Bajnai!
Ahogy akar, csak minket hagyjon békén.

jjulie 2012.10.22. 22:11:40

@SzélsebesVelorex:

nem számítasz, akár a fideszférgek

etwas kultur muss sein 2012.10.22. 22:14:20

@jjulie: jajj, de rossz most nekem...

:D:D

jjulie 2012.10.22. 22:17:55

@SzélsebesVelorex:

sajogni kezdett a jobbikfertőzésed? elég kellemetlen lehet

márta)) 2012.10.22. 22:18:15

@inreallife:

" „Magyarország sosem pályázott pénzt a globalizációs alapból. Ha megtenné, akkor a bizottság természetesen megvizsgálná az igénylést” – tette hozzá. A munkaügyi biztos egyébként történetesen magyar: Andor László.

Hogy Magyarország miért nem igényelt ilyen támogatást, arra várjuk a választ az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amely a kisebb távolság dacára sajnos lassabban tudta csak feldolgozni kérdésünket, mint az Európai Bizottság."

**
"munkaügyi biztos") persze, "magyar" szocialista.

inreallife 2012.10.22. 22:28:20

@márta)): kurvára semmit nem tudnak. 2012-ben orbán megkérdezi, hogy le tudjuk-e hívni az összes felzárkóztató pénzt, azt mondják igen. nézd meg 2014-ben aszekelyek miket fog írogatni. hogy a szocik nem készítették elő stb. 2010 és 2012 között semmit nem csináltak. úgy bukjuk futószalagon az eu-s pénzeket, mint a sicc. 8000 milliárdból talán csak futná egy kis gazdaságfejlesztésre is a lopás mellett. csakhogy ezek nem jó pénzek a fidesznek. ugyanis el kell számolni vele. úgyhogy inkább el se kérjük, nem is igényeljük...

egyre inkább úgy érzem, hogy a szabadságharc, a szabad lábon való maradás harca. és már vastagon védekeznek...

jjulie 2012.10.22. 22:47:04

@inreallife:

hát nem könnyü nekeik, apu meg anyu még tszparaszt volt, őket meg a kádár egyetemre jártak, most meg országot kormányoznak

kis lépés az emberiségnek de nagy a kádárvakarékoknak

Khal Drogo 2012.10.22. 23:37:43

@menőmano: Orbánt minden bizonnyal érdekli. Ezért is próbál kultuszt emelni maga köré. A nagy szómágus, akinek teljesítménye egyenlő a nullával, de mint látható knausz polgártársnő és még sokan mások e kis országban, lelkesen követik a láthatatlan siker prófétáját.

billy reed 2012.10.22. 23:42:02

@hoplita: "Én nemcsak olvasni, írni is tudok. Önálló, másoktól független gondolataim vannak, nem citálok senkit és nem húzom a másik seggéből a böfögéseim.
Takarodj a retkes anyádba, te faszfej. Te még rosszabb vagy zsülinél is, mert az csak megjátssza a bunkót, de neked játszanod sem kell, te maga vagy a bunkóság, ostoba segglyuk.
Na, csá...szopjál hanyatt buzernyák.:)))"

Csodálatos önálló gondolatok...
Ahogy a Fekete Vipera c. sorozatban mondták volt: "Méltó szavak egy régenshercegtől!"

Ha megpróbál az ember beleolvasni itt pár kommentbe /mert elolvasni őket felér egy lobotómiával/ akkor mindent megtud magyarokról.

Ahogy Örkény írta: gli ungheresi...gli ungheresi.

Khal Drogo 2012.10.22. 23:51:28

@inreallife: Az alapprobléma ott volt szerintem, hogy Orbán csapata élből kirúgta az NFÜ teljes vezetőségét, még az EU is jelezte, hogy ebből baj lesz. Leszarták. Azóta még lassabban a kifizetés.

Aki pl. annó egyetemistaként megdobta egy tojással Megyót, egyenesen főosztályvezető lett a KIM-ben. Ez alapján modellezhetjük, hogyan, milyen érdemek alapján lettek szétosztva a vezetői pozíciók.

Kizárt emiatt, hogy ez a kormány sokkal sikeresebb tudjon lenni, mint most. Ez a csapat erre képes. Ennyit tud. Ezért is van a rengeteg hiba, bénázás, sikertelenség.

Khal Drogo 2012.10.22. 23:54:18

@billy reed: Nem gondolnám hogy az USA-ban egy közéleti fórumon jobb szinten mennek a szövegek mint itt. A legtöbb fórumozó a világ minden táján káromkodik, sok közöttük a szélsőségesen gondolkozó stb.
Ebbe semmi magyar specifikum nincs szerintem.

A magyarok egy végzetes kattanása, hogy Magyarországon mindig minden másként van mint máshol. Pedig a legtöbb dolog ugyanúgy van.

Khal Drogo 2012.10.22. 23:57:17

@graycivil: Az a riportfilm készülhetett volna a 70-es években is. Oda való lett volna. Obersovszki-díjas volt.

inreallife 2012.10.23. 00:34:02

@Khal Drogo: hát igen. ha hozzávesszük, hogy minden valamilyen szinten értő embert elzavartak, még a legalsóbb szintekről is, helyettük pedig mamelukok ülnek, akkor látható az is, hogy amikor baj van, és kéne a szakértelem, jobban, mint valaha, a mamelukok képességeit messze meghaladja. hiába kezd el a matolcsy elolvasni egy könyvet a gazdaság alapjairól, még a legalapabb összefüggéseket sem érti belőle. és a beosztottjai, akik a 6%-os gdp növekedési számot odaadták a kezébe és azt lobogtatta tavaly, szerinted mennyit értenek hozzá? óriási baj van. és tudják ők is, hogy az imf az utolsó esélyük. most a 2 évvel ezelőtti arcoskodást akarják szarkenegetéssel megúszni. az látható, hogy a kurváknak meg az alkoholistáknak ez bejön. na de a többinek?

szoja122 2012.10.23. 04:34:41

@tölgyes: Valóban explicite nem volt szó Fideszről, implicite annál inkább, mivel olyan dolgokat ítélt el, ami a Fidesz szélsőjobb ágára masszívan jellemző (ez a Fidesz 20-30%-a a statisztikai adatok alapján), amit Orbán sokszor nyíltan vagy célozgatva átvesz, kifelé kacsingatva szélsőségesei felé.

Ha ezeket a dolgokat elítéli, ami szép és nagyon rendben van, akkor ugyanezt tegye meg azon párt esetében, akit nagyon sokszor dicsérni szokott.

Másrészt, ha valami rosszat állít másról, akkor azt tessék bizonyítani.

Kikkel szembe léptem fel anyázással, az egyszeri hoplitának adott viszontválaszomon kívül?

Vele kapcsolatban is azért tettem mert ő velem és másokkal szemben szemben is (lehet hogy éppen önnel is -nem tudom-) megtett.
Gondoltam miután hoplita édesanyja meghalt legalább egy rövid ideig tiszteli mások anyját, maradt még benne egy kis aprócska emberi érzés. De úgy látszik nem. Érvek híján káromkodik, anyázik a lehető legalpáribb módon.

szoja122 2012.10.23. 04:42:15

@tölgyes: A cigányozás, zsidózás, libisizés nem politikai kérdés is?
Hát elég furcsa állítás, akkor, amikor Magyarországon ezt nyíltan a Jobbik és elég sűrűn burkoltan a Fidesz is megtesz.
Úgyhogy ezek a kérdések csak politikai és legfeljebb részben kulturális kérdések, a tudomány ilyen hülyeségekkel nem foglalkozik, legalábbis direkt módon nem. Áltudományok pedig nem számítanak.

szoja122 2012.10.23. 05:35:18

@billy reed: Igazad van. Persze csak röhögök ezen, hoplita beteg. Ez komoly pszichikai betegségre utal. A szélsőjobbosok egy részére jellemző.

De nem mindre!

Itt a blogban is van rá több példa is. Jobbikosokra gondolok, a Fideszesek, nem szoktak csípőből káromkodni, gyalázkodni.

Általában szélső balról és szélső jobbról van.

Balról az elkeseredettség váltja ki, ismerve az elmúlt húsz év történelmét és a mostani helyzetet, szélső jobbról, pedig ezek mellett a torz világfelfogás okozta frusztráltság, primitív, leegyszerűsítő gondolkodásmód.

Amúgy ez nem hungaricum, ez az emberre mint biológiai lényre jellemző. Az ember magát csak nagyképűen nevezi, nevezheti homo sapiensnek. Minden ösztöne az állatvilágból való, ami párosul egy olyan képességgel ami a világ megismerésére és átalakítására alkalmas. Ezt nem csak jóra, de ösztönei miatt rosszra is felhasználja.

Az ember tudása hatalmasat fejlődött az elmúlt pár ezer évben, de erkölcse most is olyan, mint barlanglakó őseinké.
Ez az egyik alapvető ellentmondása emberi létünknek.

szoja122 2012.10.23. 07:24:13

"Újabb adóemelés: nőhet a telefonadó "

"A Népszabadság információi szerint az idén nyáron bevezetett, percenként és üzenetenként kétforintos telefonadó emelését tervezi a kormány."

hvg.hu/Tudomany/20121022_telefonado_emeles_matelcsy#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_10_22

Továbbra sincs megszorítás, az áremelkedések csak az életünket könnyítik meg. Unortodoxiában....

Folytatódik a nyereséges szektorok agyonvágása, hogy véletlenül se lehessen felemelkedés az országban.

Csak a kis és középvállalkozásokat, a nyereséges szektorokat vágják meg, a multik beleértve a magyar nagyvállalkozókat pedig külföldre menekítik a vállalkozásaikat, vagyonukat. A fiatalok, a jó szakemberek pedig elhagyják az országot.

Lassan elérkezünk az éhséglázadásokhoz, és akkor meglesz az indok a demokrácia felváltására, mint ahogy Orbán már megmondta.

szoja122 2012.10.23. 07:29:31

Az esetleges éhséglázadásokhoz:

"Most spájzoljon! Szigorúan megugranak az élelmiszerárak"

"Kutatók szerint a következő félévben élelmiszer árrobbanás nem, viszont egy több lépcsős, 10 százalék körüli élelmiszer áremelkedés mindenképpen lesz."

privatbankar.hu/fogyaszto/most-spajzoljon-szigoruan-megugranak-az-elelmiszerarak-251788

A 4 millió minimálbéren vagy az alatt élőknek már ez is rendkívüli mértékű.

szoja122 2012.10.23. 07:37:35

"Súlyos lépésre készülnek a bankok Magyarországon"

"További drasztikus visszaesést jelent a bankok és így a magyar gazdaság számára is, ha a parlament megszavazza a kormány által ismertetett kiigazító csomagot - mondta a Bankszövetség főtitkára az InfoRádiónak adott interjúban. Kovács Levente kifejtette: reális veszély van arra, hogy egyre több magyar nagybank úgy fog dönteni, hogy a pénzforgalmát és a pénzállományát is kiviszi külföldre. Olyan mértékű forráskivonás jelentkezhet a magyarországi bankok esetében, hogy kénytelenek lesznek leépíteni a vállalati hitelállományukat."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/sulyos_lepesre_keszulnek_a_bankok_magyarorszagon.534807.html

Ez is erősíti, amit fentebb írtam, a bankok agyonvágásával -a bankárok jövedelmének emelése mellett (lsd 16%-os jövedelemadó)- még az eddig nyereséges magyar kis és középvállalkozásoknak is vége.

Khal Drogo 2012.10.23. 09:16:27

@inreallife: A legjobb példa az online szerencsejáték szabályozása. A sportfogást betiltották, de megengedték a cégeknek hogy a póker és lóversenyfogadásaikat legalizálják, ha ennek a forgalma után fizetnek adót. Az oldalaknak külön megállapodást kell kötni a leíró kormányrendelet alapján.
A törvény tavaly év végén jelent meg.

Nos ami gond :
1) A kormányrendelet nem készült el a mai napig, így jelenleg 0 Ft a bevétel a remélt 30 milliárd helyett.
2) A fogadóoldalakat nem igazán lehet betiltani, máig ömlik a fogadóoldalak rekláma a magyar médiában. További apró gondok is előfordulnak, pl. nem vehetsz fel ma Magyarországon hivatalosan Real Madrid mezt, mert azon a bwin nevű bűnszervezet ( mivel illegális ezért írom ezt ) logója van rajta. Ha a törvényt elkezdenék alkalmazni, be kéne tiltani a Real mezeket, ha a Real Madrid Magyarországon pályára lépne, kötelezni kéne, hogy felirat nélkül mezzel lépjen pályára. Nyilván ilyen nem lesz, közröhejbe fulladna az egész.
3) Aki látott már ilyen fogadóoldalt, tudja hogy olyan nem lesz, hogy csak póker és nincs rajta sportfogadás mert Matolcsy bácsi ezt így kitalálta.
4) Ha leblokkolják az oldalakat, majd más módszerrel érik el a fogadóoldalakat a fogadók
5) Ha a bankoknak megtiltják az utalást a fogadóoldalakra, ahogy USA-ban, akkor jönnek a képbe az alternatív számlaközvetítő oldalak, oda utalsz, onnan pedig továbbutalsz. Orbán pedig bekaphatja.

Szóval ez egy 30 milliárdos bevételi projekt. Vicc. Kétszer már betiltotta a fogadóoldalakat a kormány, annyit írt mintha fingottak volna egyet. Ma éppúgy lehet fogadni mint Orbánék előtt, senki nem fizet semmiféle adót.

Khal Drogo 2012.10.23. 09:19:10

@szoja122: Egyik ismerősöm egy nagybanknál ügyintéző, belső munkatárs. Ő mesélte hogy elindult a banki forgalom áthelyezése külföldre a nagy cégeknél. A multik nem fognak tranzakciós adót fizetni, áthelyezik máshová a tevékenységüket. Ez leépítésekhez fog vezetni, jól fizető és képzett embereket fognak kirúgni, ráadásul a várt bevétel sem fog teljesülni.

menőmano 2012.10.23. 09:29:04

23 éve ezen a napon kiáltották ki hazánkban a köztársaságot. Ennek apropóján megpróbáltunk annak utánajárni, gazdasági értelemben milyen mértékben változott meg az életünk az eltelt valamivel több mint két évtized alatt. Mesél a múlt az mfor.hu-n"

Vagyis) "Így változott az életünk a rendszerváltás óta"

www.mfor.hu/cikkek/Igy_valtozott_az_eletunk_a_rendszervaltas_ota.html

*****

Hát! Ja! Meg némely társadalmi csoportoknál totális elszegényedés, vagy annak folyamata mérhető.
ennnyyyi.

menőmano 2012.10.23. 09:42:22

A Világbank szerint vállalkozni a legjobb Szingapúrban, Magyarország az 54."

A felmérésben azt vizsgálták, hogy a világ országai milyen intézkedéseket tettek egy év alatt egyebek közt az alapítás, az építési engedélyek, a hitelhez jutás, a befektetők védelme, az adóztatás, a szerződések érvényesítése vagy a csődeljárás terén, illetve milyen szabályozás van érvényben azért, hogy a vállalkozások életét megkönnyítsék.'

hetivalasz.hu/uzlet/szingapur-hetedik-eve-listavezeto-56127/

Hát! Ezt is lehet "töréspont"-nak nevezni. Esetleg forradalmi változás, persze negativ értelemben. Szerintem.
:(

jjulie 2012.10.23. 09:48:53

kimeríthetetlen fideszseggszájúság

"Visszanézve feltűnő, hogy még 1997-ben, a választás előtti évben is csak az Uránia mozit töltötte meg a Fidesz október 23-án. Akkori beszédében Orbán a politika fontos kritériumai közé sorolta, hogy “az előremenetel a tehetség és ne a korrupció, vagy az elvtársi uram-bátyám összefonódások függvénye legyen”."

dr. Balta$ár 2012.10.23. 10:35:16

a 3 közhitványság, a doktor trió ünnepel... az ólábúak dráder-drkövér-drorbán....

simicsicskák...

dr. Balta$ár 2012.10.23. 10:56:29

a doktor ügynökök (kövér-siffer-orbán-simlicska-vona-fletó stb ) kreálmánya a milla...

mert pártokat már hiába hoztak létre kell egy újabb légypapír amibe beleragadtok :))))

szoja122 2012.10.23. 12:05:54

@Khal Drogo: Ezzel az utolsó esélyt is eljátszották. Nem hiszem, hogy van még bármiben reménykednünk.

Khal Drogo 2012.10.23. 12:55:03

@szoja122: Triplabóvli. Ennyit ér jelenleg a magyar gazdaság jelene és jövője. Spekulatív ország vagyunk. Tőkebefektetésre nem ajánlott ország. Lehúztuk magunkat a WC-n.

Khal Drogo 2012.10.23. 13:04:14

@menőmano: Mindenki, aki szűk körben nem tartozik az "elnök embereihez" fokozatosan elszegényedik. Az infláció nem más mint rejtett adó. Elértéktelenedik az ingatlanvagyon, a betétállomány reálkamata csökken vagy megszűnik.
A felső százezret kivéve ez mindenkit súlyosan érint, de legjobban a csórókat. Ők ugyanis az élelmiszert sem tudják lassan kifizetni.

Khal Drogo 2012.10.23. 13:08:18

www.portfolio.hu/gazdasag/doing_business_ot_helyet_csuszott_le_magyarorszag.174644.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Matolcsy újabb sikere. 5 helyet zuhantunk ezen a listán is. Pedig a cél amit kihirdettek, ennek az ellenkezője lett volna. Megint leverték simán a lécet.

menőmano 2012.10.23. 13:23:16

@Khal Drogo:

Nagyon igaz. Csak nem mindegy, hogy mennyire" szegényedik el.
Sőt az sem mindegy, hogy az országnak melyik táján él az ember.
A halott vidéken, szinte már képtelenség élni, kivéve persze, néhány ilyen-olyan? úton - módon meggazdagodott akárkit.
Kihalt utcák, elhagyott házak) magyarul némelyek ingatlanjaikat hátrahagyva mennek - többek külföldre -.
Van olyan utca, - némely településen - ahol szinte minden ház eladó (lenne) csak a kutyának nem kell. Azt mondják.
Szóval sz**r helyzet, szomorú valóság.
:(

márta)) 2012.10.23. 13:30:05

Kezdődik az igazi menet

Zsúfolt délután elé nézünk, október 23-a eddig csak a nemzeti ünnepről szólt, mostantól viszont már a pártok uralják a napot.

- 13 órától gyülekeznek a Békemenet résztvevői a Széna téren, majd 14 órakor átvonulnak a Kossuth térre.

- Gyurcsány a Demokratikus Koalíció ünnepségén, 13.30-kor az Egyetem téren szólal fel.

- A Szolidaritás fél 2-től gyülekezik a Clark Ádám téren, majd onnan vonulnak a Milla gyűlésére.

- A Millások 15 órakor kezdenek a Szabad sajtó útján, ahol Bajnai Gordon is felszólal.

- A Millásokkal egy időben kezdi az ünneplést a Jobbik a Deák téren, ahonnan 18 órakor átvonulnak a Magyar Rádió épülete elé.

- Orbán Viktor miniszterelnök 16 órakor mondja el beszédét a Kossuth téren."

jjulie 2012.10.23. 14:46:27

alig várom már, milyen orbitális fog ma kijönni a felcsuti seggszájon

remélem hosszasan ecseteli a sikereket amikat megvalósított

alíg várom, sántaagyuak sorakozó, lesz gondolatmankóosztás

Khal Drogo 2012.10.23. 15:50:59

@menőmano: A szülővárosomban ( kisváros ) 10 éve eladó a szomszéd háza,ahol meghalt a 90 éves néni. A városközpontban áll a ház, a legjobb helyen. Mégsem kell senkinek.

Khal Drogo 2012.10.23. 15:55:25

A Jégbüfé előtt gyülekeznek a rendszervágás résztvevői. A részben gárdistákból álló, nagyjából 200 tüntetőt rendőrsorfal választja el a Milla résztvevőitől. Nagyobb részük csendben áll, egy kisebb részük pedig zsidózza és cigányozza a millásokat. Itt van a jobbikos Zagyva György Gyula is, aki az Indexnek azt mondta, magánemberként van jelen.

---

Milyen érdekes, hogy miközben az országban nő a szegénység, menekülnek a fiatalok az országból, aközben a legfontosabb hogy egy ellenzéki tüntetést anyázzanak a Jobbik szimpatizánsai. Ezek szerint a kormány OK.

jjulie 2012.10.23. 16:50:08

hahahahaha

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

orbán féle magyar becsületrend

hahahahaha

jjulie 2012.10.23. 16:55:09

hahaha

megint papírból szónokol

jjulie 2012.10.23. 17:01:39

hahaha

sokadszorra veszi a szájára a becsület szól a kádárvakarék orbánsántakutya

jjulie 2012.10.23. 17:28:43

hát nem sok új gondolatmankót termelt a gondolatmankógyár orbániában

mi lesz veletek sántaagyuak?

mókáné 2012.10.23. 17:50:24

Bajnaival kapcsolatban szeretném elmondani, hogy nagyon erőtlen volt, de jól kifejezte az ellenzéket.

Orbán elsősorban valami mellett (szabadság, emberi értékek, külhoni magyarság, hitünk és az igazság)

Bajnai valami ellen (Orbán politikája és a "Kubatov lista") szólt.

Ez számomra az alapvető, lényegi különbség.

jjulie 2012.10.23. 17:56:56

@knausz:

mondatják veled az orbánfertőzött zsigereid

egy semmitmondó dögunalom volt, még nagyot hazudni sem mert, csak a szokottakat csúsztatta

Khal Drogo 2012.10.23. 18:16:59

@knausz: Ha nem hagyjuk hogy idegenek irányítsanak minket, ha nemet mondunk az adósrabszolgaságra, ahogy a Békemeneten mondták és mondta a miniszterelnök, akkor mégis minek tárgyalnak az IMF-el?
Akkor ha így gondoljátok, szakítsuk meg a tárgyalásokat és tartsunk népszavazást arról hogy azonnali hatállyal kilépünk az EU-ból és a NATO-ból.
Akkor hajrá.

Persze neked tökmindegy. A vallási fanatizmus hátránya a csőlátás.

Harmony12 2012.10.23. 18:23:28

@knausz: Nem értek veled egyet, sorry. Bajnai saját magához képest nagyon jó volt, azt gondolom. És nagyon jól felépített beszéd volt, megvolt benne a mi ellen, és a miért is. Én meg, már a nicknevem is elmondja, alapvetően az arany középút felé megyek...
Orbán meg hozta a szokásos szabadságharcos hülyeségeit, pl tiszteletlenül beszél velünk az EU meg hasonló baromságok. Döbbenet, hogy ezeket megeszik emberek...
De lehet, hogy a te véleményedet a te elfogultságod, az enyémet meg az enyém vezérli. :)

Khal Drogo 2012.10.23. 18:24:05

@inreallife: Vona kijelentette ma hogy elutasítják az egykulcsos adót és kilépnének az EU-ból. Ehhez mit szólsz?

szoja122 2012.10.23. 18:26:15

@knausz: Orbán beszéde tele volt klasszikus dialektikával, olyannal mint amit utoljára az egyetemen tanultam marxizmusból. A lényege Orbán dialektikának: Elfogadva elutasítjuk.

Továbbá kereszténységről beszélt az az ember, aki a turulmadárt bálványként imádja, és Koppány világát dicsőíti.

Tételes hazugságokkal például a munkahelyteremtésről.

szoja122 2012.10.23. 18:28:57

@knausz: Még egy Orbán beszéde megosztó volt, Bajnaié az egyesítés.

nyünyüge 2012.10.23. 18:30:00

@knausz:

Óriási felismerés :)
Orbán Viktor miniszterelnökként dícsérte kormányának politikáját, konkrétan.
Bajnai meg az ellenzék szónokaként meg mindezt ellenezte, általában.

menőmano 2012.10.23. 18:36:09

@Khal Drogo:

10 éve eladó a szomszéd háza,"

Hát! Én elhiszem. De ez csak azért van, mert nincs pénze az embereknek (csak a felső tíznek).
Így, hát városokban sem túl kelendőek az ingatlanok. Gondolom, nem árulok ez titkot? Hány ember mobilizálná magát (lakás- ingatlan cserével, eladás-vétel) s hány fiatal venne, ha nem olyan lenne a gazdasági helyzet amilyen.
Így röviden, tömören.

menőmano 2012.10.23. 18:40:54

Kezdődhet a sivalkodás. Hivatalosan is visszatért a Bajnai Gordon.
Világos, egyenes- mindenki számára érthető beszéd volt. Tetszett.
osztjónapot!

menőmano 2012.10.23. 18:45:13

Tudom, egyszer azt mondtam, nem vagyok politikus. Akkor így is gondoltam. De most politizálnom kell nekem is – mondta Bajnai Gordon a Milla rendezvényén, aki itt jelentette be hivatalos visszatérését a politikai életbe.
Korábban ugyanis Juhász Péter, a Milla elnöke és Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője elmondta, hogy a Bajnai féle Haza és Haladás alapítvánnyal összefognak és Együtt 2014 címmel választási mozgalmat szerveznek."

hvg.hu/itthon/20121023_Bajnai_visszatert#rss

"Együtt 2014" ez még picikét idegen. De majd megszokom. Szerintem.
:)))

mókáné 2012.10.23. 18:47:36

@Harmony12:

"Bajnai saját magához képest nagyon jó volt, azt gondolom."

Mondjuk én nem tudom, hogy előtte milyen volt és milyen az igazi önmaga. Annyira nem domborított előtte sem, szóval ahhoz képest ez most valóban.. egészen jó képet dobott fel az Index róla!

.. és akkor most nem találom.. jellemző!

mókáné 2012.10.23. 18:50:23

@nyünyüge:

"Óriási felismerés :)"

Szoktam így felismerni.:) Múltkor itt írtam, hogy 56 után is felépítettük az országot és akkor Orbán Viktor ezt bevette a beszédébe. Biztos, olvassa a Török blogot!:):):)

atti.atti 2012.10.23. 20:12:06

Az ellenzékiek töredék annyian se voltak mint a Békemenet és a miniszterelnök úr beszédén lévők.

graycivil 2012.10.23. 20:42:03

@atti.atti: Természetesen a "független MTI és BM" források alapján ugye? A gyereked hány kisötöst kapott, és milyen volt az ingyen kirándulás a nagy Pestre? És az ingyé' buszon felírtak a Kubatov-listára, hogy majd a fydeszes jegyző menjen helybe a regisztrációdért?

Jól vésd emlékezetedbe a Birkamenetet, mert El Curo mellett több élvezeted már talán nem lesz. :-)

graycivil 2012.10.23. 20:50:04

@knausz: Bajnai szerintem kimondottan jó volt. Mint gyújtó szónok, úgy "csak" jó közepes. De az biztos, hogy a nagy többség nem El Curo hörgő bezárkózó gyűlöletbeszédére, hanem kitárulva bizakodó, és józan hangra éhes. És ezt Bajnai elismerésre méltóan szállította.

Erre mondják a tanárok, hogy most csak 4/5, nehogy elbízza magát. :-)

graycivil 2012.10.23. 20:55:42

"Fáradt Orbán, unott közönség

A közönség összetétele pont olyan volt, mint a vasárnap délelőtti tömegé egy divatosabb budai templom előtt a nagymise után: túlnyomó részben nyugdíjaskorúak, majdnem nyugdíjasok és negyven pluszosok, húsz pluszos-harmincas elvétve, fiatalabbak igen, mert őket hozták a szüleik."

index.hu/velemeny/2012/10/23/faradt_orban_unott_kozonseg/

F.Y!DESZ

graycivil 2012.10.23. 20:59:32

@atti.atti:

"Előszöt nem értettem, hogy a Margit hidat elhagyva miért a Körút - Nyugati tér - Alkotmány utca útvonalon vezették a tömeget a Kossuth térre, miért nem a rövid, logikus úton. Miután bedugultunk az Alkotmány utcán és a háztömböt megkerülve beértem a térre, világos lett a dolog. Az Alkotmány utcában megrekedtek úgy érezhették, hogy irdatlan, többszázzres tömegben vannak, ami annyira betöltötte a teret, hogy ők a Nyugati közeléből tudják csak figyelni Orbánt. Miközben a teljes Kossuth tér nagy része tök üres vagy lazán ellepett volt, az emberek szorosan csak a Parlament előtti részt töltötték meg, pont azt, ahová az Alkotmányból érkeztek az emberek. Nem votlak így sem kevesen, de a nagy részük úgy érezhette, a valóságosnál sokkal többen vannak."

atti.atti 2012.10.23. 21:49:38

kedves bolsevik elvtársak!

Tudom nem jó érzés, hogy maguk soha negyed annyian nem tudnak összejönni mint a polgári oldal.

Nem MTi vagy akármilyen más forrást kell nézni.... Mindössze a képeket kell összehasonlítani. A libapásztornál az Erzsébet híd pesti pillérjétől a ferenciek teréig álltak az emberek.... A miniszterelnök úr beszédénél pedig a Kossuth tér tele volt, az Alkotmány utca tele volt és a Bajcsy-Zsilinszky úton is álltak, mikor a Békemenet megérkezett a Kossuth térre a menet vége a Margit hídon jött....
Itt nem számolgatni kell, csak megnézni, hogy a tények és adatok alapján a kormánypárti tömeg többszöröse volt az ellenzékinek.

atti.atti 2012.10.23. 21:52:51

Arra meg, hogy kinek fizettek a részvételért... A kormánypárti tömegben nem a fogatlan, proli házmesterasszonyok voltak, akik egy 13.havi fizetésért a lelküket is eladják, hanem polgári és Keresztény emberek!

Én a Fidesztől soha semmit nem kaptam, sőt én szoktam minden év januárjában egy nagyobb összeget utalni a Polgári Magyarországért Alapítványnak.

tölgyes 2012.10.24. 16:55:23

@graycivil: Ma reggel Zavada volt a Klubrádióban aki Dési pikirtkedő megjegyzéséről azt mondta: ezt abba kéne hagyni. Túl sokan voltak a kormánypárti tüntetők ahhot, hogy ne vegyük őket komolyan. Ennyi embert csak akkor lehet összegyűjteni, ha azok tényleg támogatnak valamit.
süti beállítások módosítása