Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:52

Újságíró: - A médiában a hétvége nem ismert fogalom.

ByeAlex: - Nálam igen.

Akit érdekel, hogy milyen a világok találkozása, nézze meg ezt a felvételt. Azon a sajtótájékoztatón készült, ahol a nézők szavazatával nagy meglepetésre dalversenyt nyert antisztárt – akinek antisztársága miatt a magyar média egy részében máris a „flegma” lett az állandó díszítő jelzője -  próbálja meg számon kérni a hazai bulvárújságírás egyik felháborodott képviselője. Nem kell megijedni: nem fogok zenekritikát írni (annak ellenére sem, hogy nekem tetszett „ez a dal”), sőt, talán még azt is sikerül elkerülnöm, hogy nagyon messzemenő következtetéseket vonjak le ByeAlex sikeréből. Valamit azonban látni kell: az emberek egyre inkább vágynak arra, hogy valaki nagyon más legyen – vagy legalább annak látsszon. S ha igaz ez a celebek és a sztárok világára, vajon miért ne lenne az a politikusok esetében?

488byealex.jpg

Az analógia rettentően csábító: a humoristából lett politikus, Beppe Grillo egészen elképesztő választási eredménye (több mint 25 százalékot kapott pártja a február végi voksoláson) Olaszországon kívül is óriási publicitást kapott. Grillo üzenete – logikailag – valami hasonlóról szól: nem olyan vagyok, mint ők. A Movimento 5 Stelle alapítója megvet mindent, amit a politikusok csinálnak; többek között nem ad interjút lapoknak, nem hajlandó a tévében szerepelni, mert a médiát is a korrupt rendszer kiszolgálójának tartja.

Nem arról szeretnék most beszélni, hogy mindebben mennyi a valós és mennyi a felvett, csinált, hanem arról, hogy működik. Az emberek láthatóan ki vannak éhezve az antitézisekre, ami persze nem új jelenség: tudjuk, a folyton az erkölcsökre hivatkozó jakobinus forradalom bukása után is táncoltak a sírokon Párizsban. Az okokat magyarázva a világért sem akarnék pszichologizálni vagy szociológust játszani: egyikhez sem értek. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy vágyunk a formabontókra. A válság, a kiábrándulás, a csalódás elemi erővel hozza elő az igényt arra, hogy lássuk: valaki beint ennek a világnak. Az olaszoknak bizonyára jó érzés, apró elégtétel lehet figyelni a „hagyományos” politikusok döbbenetét, ahogy idehaza mi is kéjes örömmel olvassuk a celebvilág jeles képviselőinek az eredményhirdetést követő sopánkodását, fanyalgását. ByAlex fent idézett egyetlen mondata ugyanis az igazi forradalom: más rendszerben élni, más fontossági sorrendet felállítani, másképp gondolkodni és viselkedni. Nem úgy, ahogy „ők” odafent, hanem ahogy „mi”, a normálisak idelent.

Médiasztárok panaszkodnak, hogy miközben korábban ez a szerep tisztelt foglalkozásnak számított, ma gyakran megvetés tárgyai. Még nézzük, ismerjük őket, de már – miként ez a mostani eset is mutatja – megvetjük őket, bukásukra várunk, szenvedésükben akarunk gyönyörködni. S akkor mit mondjanak a politikusok... Persze, a politika más világ, mások az elvárások, és – ahogy ezt sok sikertelen paprikajancsi példája mutatja – bizonyára másképp is kell másnak lenni, mint a zeneiparban. Ugyanakkor mégsem sikerül elkerülnöm, hogy ne írjam le: valódi, létező, szemmel látható nagyságú betöltetlen teret jelenleg a hazai politikai versenyben is csak az antitézisben látok. S ezt a szerepet olyanok biztosan nem játszhatják el, akik az „öltönyösök” világából érkeznek, csak olyanok, akik pontosan olyan természetesen látszanak természetellenesnek mellettük, mint ahogy ByeAlex látszott a kereskedelmi tévék világából érkező hazai celebek körében. Ettől még nem lesz más a politika, de más politikusok innen, ezen az úton egyszer még nálunk is jöhetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr595120670

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.07. 12:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A ByeAlex-jelenség 2013.03.07. 09:26:03

Valódi, létező, szemmel látható nagyságú betöltetlen teret jelenleg a hazai politikai versenyben is csak az antitézisben látok.

Trackback: Taroltunk az Eurovízión! 2013.03.07. 09:14:17

Rövid Tomi Bevallom című dala tarolt Malmőben a '13-as Eurovíziós Dalfesztiválon! Exkluzív felvételek és az utca hangja. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.          

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inreallife 2013.03.06. 22:59:54

gábor leírom rövidebben. a legjobb 4 közé jutott egy néger, egy cigány, egy buzi és egy szerencsétlen lúzer. a szerencsétlen lúzer nyert, hatalmas protestszavazatmennyiséggel. mondhatni 2/3-DAL. (ezt nap palinak)

szóval nem emlékeztet ez valamire? és mindebből mi következik? szerintem az évszázad égése... és ez is emlékeztet valamire...

dean23 2013.03.06. 23:05:23

Már várom a 642. WTF című bejegyzést, benne elemezve a Kétfarkú Kutya Párt és a Hírcsárda kormány koalíciójának esetleges hatásait! :)))

takiaki555 2013.03.06. 23:12:11

Unszimpatikus a tag, de ha a sok agyalágyult így döntött - hát legyen szerencséje!

kov_vacs 2013.03.06. 23:15:25

Castingoljunk.
Jakab Andor?

Jöhetnek ötletek.
(Mert nyilván rám nem fog senki se szavazni. Valami azért kell hozzá.)

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.06. 23:16:08

Ha ez a tézis igaz, sokunknak van esélye egy eredeti ötlettel turnézni a politika világába. Ez a srác egy karikatúra, talán a zenei sebezhetősége tette hitelesebbé, mint a vérprofikat.

Az illúzió azonban sokakat megfoszt a józanságtól, és
a világ majd igazolja, a cipész maradjon a kaptafánál, Alex hamvassága mögötti nem tudás egyszer meghozza azt, hogy nincs mögötte tartalom, kifújt, kiégett. Ha szerencsés, szorgalmas és valóban tehetséges, akkor olyan lesz mint Madonna, akinek a kezdéskor hangja semmi, csak akarata volt, tabukat döntögetett. Most, lassan 60 évesen a legjobban kereső énekessztár a vasszorgalmával és azzal, hogy felismerte, hogyan működik a "sóbíz", kikkel van körülvéve és ehhez képest, erre pakolt magába sok-sok tudást hatalmas erőfeszítéssel. Kevesek képesek erre.

Az, hogy a mai világban csömör lett úrrá, és annak hiszünk, aki kívülről jött, valóban üzenete van. Ami megy kicsiben, az megy nagyban is.

Nem más, de hasonló: hatása alatt vagyok, néztem ma egy Oscar-díjakkal nyertes Tarantino filmet, a Django elszabadulását. Személyes vonatkozásokon túl teli van áthallással, unikumként mutatja be a polgárháború és a rabszolga-felszabadítás előtt 2 évvel az értelmes, jogait akaró és tudó néger fiatalembert, aki szabad. Ma néger Amerika elnöke. Belegondoltam, mikor lesz ennyire természetes, ha valaki cigány (aki vállalva az) és értelmes a többségi társadalomnak? Mikor növünk fel hozzá mi, magyarok?

Szóval lehet és kell is tabukat döntögetni. Itt a tavasz, a március, felhevültebb mindenki. De hogy a forradalom mögött van-e tartalom, kitartás, azt az idő dönti el. Ami, mint tudjuk, lassan pereg és mindent megold. Csak túl kell addig élni valahogy.

bóra77 2013.03.06. 23:17:46

Nekem egyébként tetszik ez a jelenség, tetszik a dal is, az meg végképp, hogy mindenki ledöbbent azon, hogyan nyerte meg a Dalt. Mindenképpen drukkolok neki, hogy maradjon az, aki.

galileo dr. 2013.03.06. 23:19:50

Most...most ez komoly? Az egyik legismertebb politológus most döbben rá erre?

bóra77 2013.03.06. 23:21:16

@CatiLina: mondjuk Madonnának azóta sincs túl sok hangja. hát így is lehet világsztárnak lenni. ebből következően miért ne lehetne Mo-n Dalt nem sok hanggal nyerni.. persze értem, hogy nem vagy nem csak ez a lényeg...

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.06. 23:21:41

@inreallife: nem hiszem, hogy így lehet és érdemes kategorizálni. És mi van, ha lúzer és falból van csak barátnője? Állítom, ahogy Alex kinéz, nem normális pasi mércével méri magát, hipszter ide vagy oda. Így egy normális pasi nem megy ki a színpadra, őt megcsinálták, amit büszkén visel. No vagy ennyire céltudatos, vagy ennyire más.

Lényeg, ráérzett, mire vevő a nép. Ha szerencséje van, továbbra is megkajálják, és jól fog belőle élni. :))

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.06. 23:25:43

@bóra77: azóta sem. Mégis, pl. idén ő kereste a zenével a legtöbbet! :)

Nekem például a zene nem jön be, de nem is mondok azért ítéletet, mert az ilyen lájtos zenékért sosem rajongtam. Kimondottan idegesít ez a gügyögés, és kikérem magamnak, hogy se tempó, se erő, se lendület, csak a szenvelgés, szepegés, szenvedés. No, ezeket én nem bírom.

2013.03.07. 00:04:32

@dean23: A hírcsárda sokunknak a kedvence. Lehet hogy esélyes lenne!

Én örülök, ha egy politológus művelt. Van egy könyv, a címét majd előkotrom, aki közgazdászként azt vizsgálta, hogy látszólag hülyeségek mögött milyen levonható konzekvenciák vannak. Meglepetten vette észre, hogy nagyon is sok hülyeség mögött vagy sok hülyeség gazdasági káoszt okoz vagy gazdasági összefüggést mutat, hoz ki.

Szóval nem kell lebecsülni semmit se.

Ádámka Auditore 2013.03.07. 00:21:07

Ezeket az új és formabontó politikusokat nem ti neveztétek véletlenül "szélsőségeseknek"? Ha én például tagadom, hogy a kapitalizmusban a vevőkért folytatott kíméletlen verseny egyértelműen pozitív lenne és egy kooperatívabb szemléletű piacgazdaságot akarok, akkor már "szélsőséges" vagyok? Ha azt szeretném, hogy a vertikális és horizontális kartellek egyre inkább hasznos és szabályozott jelenséggé váljanak, ne pedig versenyjogi jogsértéssé, akkor az már szélsőséges? Ha azt akarom, hogy hagyjunk már fel vége egyszer és mindenkorra az idióta lasse-faire szemlélettel és ehelyett a közigazgatás is koordinálja, irányítsa szükség esetén a piacot, az már szélsőség. Pl. ha már van 15 hotel a környéken, akkor a vendéglátóipari kamara már nem ad ki engedélyt újnak. Ha elegem van már a kockázatokból és bizonytalanságokból, aztán az a fő cél, hogy a lefelé ívelő szakaszok során inkább sokan bukjanak nagyon keveset, akkor már szélsőség? A piacon meglévő információs asszimmetria káros hatásainak orvoslása? Ha a munkavállalókat arányosan részesíteni szeretném az elkülönített béralapon felül a profitból is? Nem új politikus kell elsősorban, hanem közgazdasági paradigmaváltás és lelki megújulás.

Edigej 2013.03.07. 00:21:49

A populista politikai kommunikáció egyik legfőbb jellemzője a lázadás. Ennek számos formája lehet az utcai tüntetésektől a politikailag inkorrektnek tartott verbális kommunikációig. ByeAlex a szórakoztatóipari konvenciók ellen lázadt, Beppe Grillo pedig a politikai alapigazságok ellen.

Az a furcsa, hogy ByeAlex ellenfelei elvileg a tehetségkutató műsorokból kerültek ki, a közönség mégis "csinált" sztároknak, egy kaptafára, megbundázott megmérettetést követően előállt győzteseknek tekinti őket. Pont, mint a parlamentáris demokráciából kiábrándult választók a parlamentet.

A politikai elitnek bizonyos időközönként meg kell újulnia. Ez nem kérdés. Ha pedig egyfajta elit elérte azt a pontot, hogy megpróbálja lezárni a mobilitás csatornáit, szükségszerű, hogy a megújulás kívülről kezdődjön. De innentől már az elit adminisztratív eszközein, erején, lehetőségein és főként sokszor ügyességén múlik, hogy ez mennyire sikeres. Az LMP és a Jobbik példájából látjuk, hogy új szereplőket is lehet adott esetben a régi szabályrendszerbe integrálni. Az elmúlt években pedig azok a politikusok, akik komolyabb, bár nem elképesztő karriert futottak be a hozzánk hasonló országokban (Janusz Palikot, Karel Schwarzenberg, Richard Sulík, stb.), mind az öltönyös szférából jöttek.

A populista politikus átlag politikai üzenet helyett (látjuk a problémát és meg fogjuk oldani) azt sugallja, hogy 1.) a probléma felismerése mellett/helyett én azt is érzem, amit te, a választó érzel; 2.) a benned felvetődött, (sokszor irracionális alapú) félelem helytálló és indokolt. Ez egyébként sokszor nemcsak szerep, hanem az adott politikai szereplő valóban hisz is abban, amit mond, ellentétben a saját maguk számára is kiüresedett ideológiákra hivatkozó jobb/balközép pártokkal.

Ebben a témában ajánlom minden érdeklődőnek elolvasásra Jonathan Haidt 'The righteous mind' c. könyvét, amiben a szerző éppen azt boncolgatja, hogy a politika hogyan hat az érzelmekre és miért vannak ilyen értelemben ügyes és kevésbé ügyes politikusok. A szerző szerint az emberi értelem olyan, mint egy elefánton ülő ember: az elefánt - az érzelem - erősebb és oda fordítja a fejét, ahova menni akar (tehát amit az első értékítélet diktál), a rajta ülő ember - az ész - pedig később korrigál, ha tud (illetve, mint az oly sokszor történik, inkább mentségeket keres az első, zsigeri értékítélet számára).

Az újdonság iránti vágy, érdeklődés és az egyhangúság elleni tiltakozás is ilyen zsigeri értékítélet. Az elefánt hirtelen odakapja a fejét, ha valami újat lát. De ez az újdonság lehet akár egy új, hihetőbb hang, egy új arculat is. Ha pedig az újdonság nem tud tartósan érdekes lenni, vagy komolysága bizonyítékaképpen elkezd a "régi szabályok szerint" játszani, az elefánt könnyen elveszíti érdeklődését és idomárja visszafordíthatja.

panelburzsuj 2013.03.07. 00:22:26

@török gábor:

vágynak arra, hogy valaki nagyon más legyen

vágyunk a formabontókra

még nem lesz más a politika

Már csak a pont hiányzik:

és Lehet Más a Török Gábor? :)

Ádámka Auditore 2013.03.07. 00:23:21

Mert anélkül tényleg totál értelmetlen elmenni szavazni, minden ugyanolyan romboló, kizsákmányoló és igazságtalan marad, mint annak előtte.

Ádámka Auditore 2013.03.07. 00:28:52

@Edigej: De nem ennek az un. "populista" politikusrétegnek kellene a normálisnak lenni? Az un. elit gazdasági hatalma miken alapul? Szerencse? Mások hatósági segédlettel történő kisemmizése és örökös függősébe taszítása (pl. bekerítések)? Magyar rendszerváltás, vadprivatizáció, kopasz mercis vállalkozótól Fenyő Jánosig és haveri alapon szétosztogatott meg fillérekért kiárusított nemzeti vagyonig? Egészséges és minimális igazságérzettel rendelkező ember egyszerűen az elit seggét nyaló, kiüresedett, haszonleső, destruktív módon marakodó politikai középpártokra nem szavaz, mert tudja, hogy sosem az ő érdekeit képviselnék.

ssi 2013.03.07. 01:22:25

egyéb, társuló jelenségek:

1. a döntő előtt már közönségsiker .. az óvisok mire vannak kiéhezve?

2. a Dal2013 facebookján ment a buzdítás: aki Dénes-Szilvi párosra szavazott volna, csakazértis szavazzon Alexre .. vagyis ha más a 4-es felállás, más a nyertes, de valóban ezt nem vállalta be a zsűri?

3. unortodoxiában minden a "lehet más" kategória ... most divatos mém helyett www.parameter.sk/video/2013/03/05/matolcsy-parodia-kozmosz-kedvesunk-byealex-dala-alapjan

4. és az egyéb paródiák ... felszabadultság bátor hulláma vonul végig az országon? - nem szokványos időjárási jelenség
www.boon.hu/byealex-parodiak/2210293
index.hu/bloghu/langologitarok/2013/03/06/_szivd_ki_a_himivarombol_a_sejteket_meg_boven_nincs_vege_a_byealex-manianak

Link Elek 2013.03.07. 06:39:10

Az ilyen formabontok addig "sikeresek", amig nem kezdenek el abbol elni, amiben formát bontottak.
ByeAlex-bol, Grillo-bol ugyanugy ki fognak abrandulni, ahogy az LMP-bol is kiabrandultak. Ugyanis nem veletlenul viselkedik egymashoz hasonloan az ismertebb celebek, vagy a politikusok:
ez a nyero strategia abban az "iparagban"

kutya vacsorája 2013.03.07. 07:48:14

aki "ugyanolyan" az is épp eléggé undorító, hát még az, aki különbözik. politikában ki a "másmilyen"? torgyán az volt? bohóckodott egy darabig, majd szépen behódolt orbánnak, aki utóbb ledarálta. t. józsef nem volt más.
másmilyenek most a jobbikosok? némelyikük kicsit talán igen, de azoktól isten mentsen bennünket. miközben egy szép halmazuk kényelmesen beilleszkedett a milliós parlamenti fizetéssel járó ugyanolyanságba.
az lmp-nek még a nevében is benne volt a "más". oszt mire vitték? és vajon miért? mert nem voltak mások. az lmp-ből kiszakadók mások-e? fenéket. odakozmáltak reformszocikból lett jobbközepes együtthöz.
grillo=kétfarkú kutya párt? szerinted lenne komoly esély rá? van ennyi humorérzéke "a" magyar szavazóknak. @tg tévedsz sztem.

balage28 2013.03.07. 08:29:59

GodByeAlex nem akart megfelelni semmilyen elvárásnak. Teljesült. Nem is felelt meg.

Bambano 2013.03.07. 08:41:12

A poszt kiinduló tézise, hogy az nyert, akit az átlag magyar akart.
Amely tézis a korábban sorozatosan elcsalt sms szavazások tükrében erősen vitatható.

Következésképp bármilyen ebből levont, a politikára vagy a lakosságra vonatkozó elmélet megalapozatlan.

ki kicsoda 2013.03.07. 08:43:51

... a szép elmélet csak azért nem igaz, mert az MTVA hírhamisítás után, most a kultúrkampf keretében, hamis bizonyítékot gyártott arra, hogy az ő - azaz az M2 Petőfi felfedezettje Bye Alex - legyűri a kereskedelmi média - "celebjeit" - felfedezettjeit. Hallgassátok a "győztes" felvezetését a Petőfin.
... blőrözés után, hamis image gyártás
... hogy nem összeesküvés elmélet: ha csak velem fordult volna elő, azt mondom véletlen ... a két esetből kettő is véletlen? ... egy időben a feleségemmel és velem ugyan az történt ... azután természetesen többektől hallom, de az már hallomás arra nem adnék
... hogy nem mellé beszélek:

feladó: Gyula Szatmáry mail cím
címzett: "kozonsegszolgalat@mtva.hu" kozonsegszolgalat@mtva.hu

dátum: 2013. március 2. 23:45
tárgy: óvás
küldő:

Tisztelt Hölgyem!/Uram!

A Dal 2013 szavazással kapcsolatban óvást kell benyújtanom.

Közvetlenül a szavazás kezdetekor, 20 db sms-t adtam fel, amiből a szavazás ideje alatt 4db el is ment, a többi 16 db a műsor befejezése után 23.30-al bezárólag.
XXI. században, konkrétan 2013. márc. 2-án a Telenortól lekérhető adatok alapján igazolható, hogy meghekkelték a rendszert, különben nem biztattak volna további sms-ek küldésére, miközben az sms-eim várakoztak továbbításra

Segítség képen a telefonszámom: XXXXXXXXX

Tisztelettel

Szatmáry Gyula

U.I: ezt a levelemet a Facebook-on köröztetni fogom ... várom mielőbbi válaszukat

feladó: Gyula Szatmáry
címzett: kozonsegszolgalat@mtva.hu
dátum: 2013. március 4. 9:47
tárgy: Fwd: óvás

... bizonyára elkerülte a figyelmüket ... vagy azért nem reagálnak, mert nem külső "kéz" lopott meg? ... már nem csak híreket hamisítanak? ... nem tudok gratulálni ... inkább egyre jobban szégyellem, hogy én is magyar vagyok ... csak nem ilyen, hála a neveltetésemnek!

feladó: Közönségszolgálat kozonsegszolgalat@mtva.hu

címzett: Gyula Szatmáry
dátum: 2013. március 4. 9:57
tárgy: RE: óvás

Tisztelt Uram!

Levelét továbbítottuk a cégnek, kivizsgálják tel.szám alapján, mi történt.

Üdvözlettel:
Közönségszolgálat

... itt tart Magyarország 2013 tavaszának hajnalán ... nagyon szégyellem magam, a XXI. század Európájában itt tartunk ... állami szinten az útonállás, csalás, hamisítás ... a demokrácia megcsúfolása

érdeklődő 2013.03.07. 09:05:45

Arra nem gondol a kedves politomókus, hogy egész egyszerűen a "jajjúgyismindenkiradicsgigireszavaz énminekszavazzak, deamúgyrászavaznék" jelenség áll az egész hátterében?

Láttunk már példát arra a politika világában, hogy a győzelem biztos tudatában egy adott párt szavazói XXXXXXXXX a választást, és zakózott is a párt.

Az meg, hogy most egy ilyen undergoundnak látszó gyerek nyert ne tévesszen már meg senkit, bőven része az egész média és bulvárgépezetnek, még akkor is, ha flegmázik egy butapi..a riporternővel (aki amúgy tényleg, miaf..szt képzelt magáról?). Annyira friss és üde ez az új hevület, mint mszp kongresszuson a nyugdíjas tagozat.

Nincs itt semmi látnivaló kérem...

FeroxX 2013.03.07. 09:06:38

én ezért fogok Dopeman-re szavazni! :) ;)

Elijah_Baley 2013.03.07. 09:14:44

Itt unorotodoksziában az unortodoksz előadók sikeresek, nincs ebben semmi furcsa.
pár hónap múlva mindenki azt fogja mondani hogy ő nem szavazott rá és szerinte kártékony a jelenség.

ki kicsoda 2013.03.07. 09:19:23

@wmiki:

... mit helyeselsz miki? ... hogy itt tart Magyarország 2013 tavaszának hajnalán? ... hogy állami szinten az útonállás, csalás, hamisítás? ... a demokrácia megcsúfolását? esetleg a kádári titkosrendőrség jelenlétét a fidesz mögött ma is? ... hogy ezért nem nyúlnak az ügynökaktákhoz?

www.youtube.com/watch?v=v6ErfDVW8SA

index.hu/belfold/2013/02/22/nem_nyulnak_az_ugynokaktakhoz/

30. Horváth József • 1989-ben a BM III/III-4-b. alosztály beosztottja.
A Fidesz-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal műveleti főigazgató-helyettese, később a Szilvásy György vezette titkosszolgálati szervek által „leleplezett" UD Vagyonvédelmi Zrt. társtulajdonosa. … www.youtube.com/results?search_query=januspannonius68

hetivalasz.hu/reflektor/nyilt-allomany-23280/

ma, Horváth József dandártábornok a Mk. Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese

... ezért a
"helyeslem
hajrá fidesz"?

... "büszke" lehetsz magadra és arra a családra, aki felnevelt!

2013.03.07. 09:29:43

"Még nézzük, ismerjük őket, de már – miként ez a mostani eset is mutatja – megvetjük őket, bukásukra várunk, szenvedésükben akarunk gyönyörködni."

Én már kb. tíz éve nem nézem "őket", és kurvára nem is hiányzik. A kereskedelmi televíziózás hajnala óta, számomra elveszett valami. A tévé nekem sokáig a kikapcsolódás, néha az ismeretszerzés könnyen elérhető formája volt, azonban a masszív nyomulás, az agysejtpusztító értelmetlen műsorok burjánzása óta, igyekszem távoltartani magam ettől a fertőtől. Sokaknál már mindegy mi megy, -akár reklám is non sztop-, csak világítson az a kurva doboz a nappaliban. Szörnyű.

raydo (törölt) 2013.03.07. 09:34:25

A dal kapcsán elég fura tendenciát látni a pillanatban.

Persze lehetne igazolni, ha megrendeznénk a döntő II-t, és mind a négyen a Kedvesemet énekelnék. Nem tudják, de inkább nem merik, és ebben már lehetne tendencia után kutakodni.

(hát, ilyet?! Török Gábor a valamiféle katarzisról?!) :)

Elijah_Baley 2013.03.07. 09:37:08

@ki kicsoda: szavaztál volna az emeszpére..
vehetnél füvet hétvégére
ne szívjál füvet
salala
:)

Balt 2013.03.07. 09:39:23

@dean23: Azt már én is írtam valahol ezen sajttáj kapcsán, hogy engem kimondottan Mogács interjúira emlékeztet. Rohadt jó a pali, rezzenéstelen fapofával tudja előadni a legelképesztőbb baromságokat is, amitől majdhogynem komolynak tűnik. 2farkú Qtyát a parlamentbe! A koalíciót sem zárnám ki, tekintve, hogy Mogács a köztévé egyik legjobb műsorában szerepel. (Magánügyek.) Messze jobb, mint bármely kereskedelmi csatornán évtizedeket megélt szappanopera. Bár azokat nem nézem. :)

bariga 2013.03.07. 09:40:43

A Dal című műsor végeredménye tökéletesen leképezi a mai magyar viszonyokat. Semmi értelem nincs jelen. A fiút meg sajnálom, mert ez a ló magas neki. Magyarországnak meg mindegy, kit küld oda, mert senki nem szavaz ránk.

Balt 2013.03.07. 09:46:10

@CatiLina: Mondjuk Madonnának is első lemeze volt a legjobb, amit még ismeretlenül készített.

Leti, te vagy?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2013.03.07. 09:49:05

Azért szerintem nem kell elkezdeni építeni a házioltárt a jó Alexnek (bár aranyos figura). Nem arról van szó, hogy az egyszeri magyar tévénéző egyszeriben megvilágosodott, és megunta az egydimenziós pontszerű celebeket meg az egész bulvárkatyvaszt. Ehelyett a masszív, megbonthatatlan trágyahalomra ideiglenesen egy másik réteg fólia került. Két hét múlva meg már az lesz a vita tárgya, hogy ByeAlexet ugyanazok az ufók rabolták-e el, akik a Rubint Rékának kivették az agyát. Alex akkor tudna kitörni a majomketrecből, és megélni a médiafelhajtás meg a trenírozott rajongók nélkül, ha iszonyatosan hihetetlenül nagy tehetség lenne, és találna magának (itt Magyarországon) egy elkötelezett, becsületes, kreatív, hosszú távban gondolkodó menedzsert. Ennek egyelőre egyik fele se igazán teljesül, a másik meg aztán végképp nem (:

Nap Pali 2013.03.07. 09:54:15

túlhoszú post, kár elolvasni, fordítom, összefoglalom:

MINDEN POLITIKUS BŰNÖZŐ

minden szekértoló is a pokolra jut (politológusok is! és elnöki tanácselnöke is!)

erkölcsi válság van...
a társadalmat a rohatt politikus réteg ("elitt") rohasztya...

Nap Pali 2013.03.07. 09:59:11

most látom a zsindexen ezt a pár sort:

"...megvetés tárgyai. Még nézzük, ismerjük őket, de már – miként ez a mostani eset is mutatja – megvetjük őket, bukásukra várunk, szenvedésükben akarunk gyönyörködni. S akkor mit mondjanak a politikusok... "

Gáborkám... én időben szóltam Neked... nem lesz ennek jóvége...
ennél csak egy rosszabb van: Te eccere vagy POLITKUS+CELEB...

hát... én csak köpök egyet és elfordulok...

barli 2013.03.07. 10:01:48

az már volt hogy biztos a Simicska unokaöccse? :)

Elijah_Baley 2013.03.07. 10:05:01

@Jankove: én is így vagyok vele, csak zsibogjon valami, mehet reklám is. nincs benne semmi rossz, nem a tévétől vok hülye, hanem az ingerszegény családi környezettől és a genetikai adoccságoktól.

is 2013.03.07. 10:09:21

"a normálisak"

ja, írok egy távolságtartó, objektív posztot. aham. de hogy pont azt a szót sikerült ideírni, amit a FIDESZes bérkommentelők is tömegben használnak vagy egy fél éve arra, hogy igazolják magukat...

Balt 2013.03.07. 10:13:07

@barli: :) Az egyébként éppen ebből az interjúból derül ki a posztindító párbeszéd körül, hogy (nevezett saját elmondása szerint) a vasárnap délelőttöt a napsütötte Bazilikában töltötte elmélkedéssel. (Gyk.: mintha mise történt volna...)

2013.03.07. 10:18:49

"ahogy idehaza mi is kéjes örömmel olvassuk a celebvilág jeles képviselőinek az eredményhirdetést követő sopánkodását, fanyalgását."

Sekély e kéj. Én mindig furcsán nézek azokra, akikben a kertévék, celebek, médiaszenny világa bármilyen irányú érzelmet, viszonyulást tud kiváltani. Hogy buktak a celebek, ez kb. olyan emóciókat ébreszt bennem, mint az a hír, hogy földrengés volt az Antarktiszon.

mrcxqj 2013.03.07. 10:29:34

Grillo mellett talán egy még érzékletesebb példa Jose Mujica, Uruguay elnökének példája. Egyszerűsége, formalitásoktól mentes, emberközeli "image"-e, világos beszéde teszi hitelessé és ruházza fel páratlan népszerűséggel.
Azt nem tudom, hogy (miként a legenda tartja) valóban, amikor csak teheti tömegközlekedéssel jár dolgozni, lemondott mindenféle luxus rezidenciáról és járművekről... de tény, hogy az emberek azt érzik, hogy egy közölük, és hogy a végletekig át tudja élni a legszegényebb rétegek kihívásait, anélkül hogy populista diktátorrá válna.
Azt gondolom, hogy leginkább az ilyen emberek adhatják vissza a politikába és a politikusokba vetett hitet.

Míg Grillo a szememben pusztán a kiábrándult tömegeket jeleníti meg, Mujica sokkal inkább azt láttatja, hogy valóban lehet más a politikus :)

www.youtube.com/watch?v=X3ACrhMqqyk&feature=share

Mária 2013.03.07. 10:31:37

Tényleg van, aki elhiszi, hogy ezeken az énekversenyeken számít a közönség szavazata?

Elijah_Baley 2013.03.07. 10:33:31

@Mária: persze, az adja a műsor bevételét amúgy meg van 4 választható, oszt hótmind1 ki megy ki :)

Balt 2013.03.07. 10:42:08

@tzirok: Engem nem túlzottan érdekelt ByeAlex, tehát őt mellékszereplőnek tekinthetjük a történetben, de ez kifejezetten szórakoztat, hogy a kertévés celebek (még csak nem is az érintettek) kikeltek magukból. Már csak emiatt is nagy gratula ByeAlexnek, noha ilyen telefonos szavazósdiban elvből nem veszek részt, még akkor sem, ha alapdíjas. Tehát TG fején találta a szöget. :) Amiből persze messzemenő következtetéseket kár levonni, mert nyilván a Fideszre fogok szavazni 2014-ben (is). :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.03.07. 10:47:12

Hajrá ByeAlex! Annyira nem fröccsöntött a srác, hogy hajrá! ;)

Múltkor bementem egy CD boltba és meglepetésemre csak Kadlott Karcsi (ha jól írom) és Mega-X-faktor CD-k voltak. Ki a fene vesz még lemezt?

Viszont Norah Jones legújabb (2012-es) lemeze LP-n is kijött (vinyl). Visszajön ez a korszak? Szerencse, hogy nem dobtam ki a lemezjátszómat! ;)

2013.03.07. 10:52:50

..."valódi, létező, szemmel látható nagyságú betöltetlen teret jelenleg a hazai politikai versenyben is csak az antitézisben látok."
Nem sikerül elkerülnöm, hogy ne írjam le (:D) : Orbán eleitől fogva hangsúlyt fektetett arra, hogy ő is egy ilyen antitézist (is) testesítsen meg.
Argumentációiban; amikor a luxus, bankár politikusokat szidta, (sőt, a politikusokat külön is, több beszédben is) és jelenleg is igyekszik egy ilyen imázst is fenntartani magáról (pl az EU. Ájemneffel szemben). Sőt szabadságharcot vívott a (köz)nyelv, a beszédmód szabadságáért a politikában, hogy bármilyen erős utalás "arra" (l.: lebensraum, hortikorszakdicsőítés, mifajtánk stb.) ne jelenthesse automatikusan azt, hogy valaki ezt úgy is értelmezze és ebből eredően ítélkezhessen is fölötte.
U. akkor, ha ezt szembeállítjuk azzal, hogy jelenleg (idézem:D)élete legnagyobb intellektuális kihívásával vív általa eddig győzedelmesnek tekintett, nemzeti szabadságharcot és azt amit szerzőnk ír - értelmezzük ezt úgy, h a politikának nincs különösebb intellektuális jelentősége, elég, ha a közönség elismeri - csak azt mondhatom, hogy szabasságelftársak!
Vagy ha úgy tetszik sieg!
De mindenképpen hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Jenyei 2013.03.07. 11:00:06

@inreallife: Hát b+ te így méred az embereket, jó nagy f@szkalap vagy.

etwas kultur muss sein 2013.03.07. 11:10:37

Ripacsok az élen? Ez is jól mutatja a magyar állapotokat.

singleton 2013.03.07. 11:10:44

@inreallife:

honnan veszed és mered leírni, hogy .... buzi.... ????
Szellemi sivár vagy.

Brix 2013.03.07. 11:17:39

A lázadó ifjúság beintett beintett az orbán-rendszernek és az elképesztő hangú Radics Gigi, vagy az angolul tökéletes, multikulti Kállay Saunders helyett kiküldtek egy hipstert, akivel nehéz lesz országimázst építeni...

Elijah_Baley 2013.03.07. 11:20:52

@Brix: fel van ajánlva 4 opcijó, az emberek szabadon választották a nekik legjobban teccőt
abból, amiből szabad választani
milyen ismerős a mese
:)

Balt 2013.03.07. 11:24:33

@Brix: Már vártam ezt a véleményt, de attól tartok, megint csalódnotok kell. Függetlenül attól, hogy nyilván nem ez a dal fog nyerni Malmöben, ill. Mo. nyilvánvaló hendikeppel indul ezeken a megmérettetéseken, bármerre "húz" a kormány.

Ami lényeges: a srác csakazértis magyarul énekel.

2013.03.07. 11:25:04

@Brix:
Fölösleges az ilyen erőfeszítés, amikor azt már unortodox kapitány sikeresen kiépítette.
(Az azért érdekes volt, h tegnap a visegrádi 4-ek éves közgyűlésén elhatárolódott a kifejezéstől. Mintha nem ő vezette volna be M.O.-n)

Szindbad 2013.03.07. 11:25:43

Emlélkszünk még a kiváló írásodra a viasatos realityről is. A magasröptű gondolataid a bulvárvilágról, az ami megfog engem.

Balt 2013.03.07. 11:35:26

Egy jó írás ugyanerről:
mandiner.blog.hu/2013/03/05/csa_alex
Egyetértek, mint ott is kifejtettem.

(Már csak azért is, mert egy oldalvágás mutat ide a tge-re is...) :))

kvadrillio 2013.03.07. 11:47:02

A GOND AZ, HA VALAKI RAGOZZA ODA-VISSZA AZT A LEHETETLEN HELYZETET, AMIKOR BENYOMNAK SZEREPELNI IGEN GYENGUS HANGOCSKÁVAL VALAKIT, HÁTHA MÉGIS BEJÖN......

nu, itt a gond.

kvadrillio 2013.03.07. 11:54:35

már az is hótziher volt, hogy Jimmy-ke ..."HAMIS HANGOK MILLIÁRDOSA" FIACSKÁJA KI FOG ESNI, PEDIG DENYOMTÁK ! DENYOMTÁK !...

hát akkor ez a gyenge hangocska mit is keres as porondon ?

Wolf Katinak, (bár őt is hirtelen húzták-nyomták elő a föld alól) legalább iszonyú jó hangja vótttt ! :)

mamoska 2013.03.07. 11:55:57

Nem szoktam sem x-faktort sem......mit tudom még miegyebet hallgatni, mert jórészt barbie babásak.ByeAlexet kivételesen hallgattam meg, miután elkezdték szidni.Ez négy napja történt(már az első meghallgatásom), azóta állandóan bennem szól a refrén! Nem ez az ambient zene egyik hatása? És egyébként kedves, Alex is az. És nem kellene már annyira komolyan venni sem ezt a dalfesztivált, sem a "celebeket" ( elvileg a celebritás egészen mást jelentett) sem magunkat.

Kivlov 2013.03.07. 12:00:41

Hála az égnek nem gigi vagy szandersz megy.
hiába jobb énekesek, ez egy dalverseny. és a daluk a nullához közelített. a szanderszé ütötte mondjuk az egyest.
Alex dalának van hangulata, hangszerelése, és szövege is. Na ezek nagyrésze hiányzott pl gigikénél...

bigapples 2013.03.07. 12:02:36

Lol, ahogy olvastam, összesen 240 ezer alapdíjas SMS érkezett be szavazatként. Valószínűleg nincsen zenei téren semmiféle hatalmas igény az antitézisre, egyszerűen csak van egy "ügyes" menedzsercsapat, amely belépő szintű informatikai háttérrel rásegített a szavazásra, mert az Eurogagyis indulással nagyobb publicitást lehet elérni, mintha az SMS-re elköltött pénzből csináltak volna egy másodvonalbeli videoklipet, amit nagyjából a kutya sem nézett volna meg.

Amíg Magyarországon ennyire mély a megosztottság a politikai oldalak között és amíg politikai verseny helyett mortal kombat zajlik, addig szerintem nincs nagy tér a Grillo féle protesztpártok számára.

Itthon mindig lehet fanatizálni az embereket, hogy az aktuális választáson a jó és a gonosz között választanak és így a választók nem utasítják el az egész magyar pártstruktúrát, csak az ellenkező térfélen álló aktuális gonoszt. Elég csak megnézni, hogy a mostani kormány intézkedései ellen szerveződő "civil" mozgalmak milyen boldog és kritikátlan önfeladással állnak össze a 3 éve végletesen leszerepelt baloldali politikai elittel, amely szinte teljesen ugyanaz, mint ami volt a 2010-es megsemmisítő baloldali választási verség idején.

unionista (törölt) 2013.03.07. 12:04:48

@bóra77:
a papírforma az, hogy az előselejtezők látják, hogy van egy a magyarul dünnyögő gyerek. és meg van az egyik kieső.

Balt 2013.03.07. 12:12:06

@bigapples: :) Lehetne a koncepcióban valami, bár talán ez már konteó kategória. Mindenesetre a "lehetőség" adott. :) Egy költségelemzés nem ártana persze, hogy X10e alapdíjas, vagy Xe emelt díjas sms (tehát kertévék vagy Dal) éri-e meg jobban. :) Én mondjuk elaludtam a döntő végére, de jó lett volna látni a faktorkák arcát eredményhirdetés közben. :)

Politika: szerintem tévedés az esettel bármiféle politikai analógia. Persze magamból indulok ki: ByeAlekosz nem különösebben érdekel, de már juszt is szurkolok neki a Hajdú-banda reakcióit látva. :) Na meg azért, mert akárhogy is: Mo.-t képviseli.

Minden név foglalt volt 2013.03.07. 12:18:03

@Balt: Végre. :) hát pont ez lenne a lényeg! Én is így gondolom! Köszi

unionista (törölt) 2013.03.07. 12:19:26

@Kivlov:
ha ez a nép eredménycentrikus lenne, akkor kállay saunders andrást küldték volna malmö-be. számomra nagy meglepetés volt, hogy erre a zsűri rájött. még csiszár jenő is. sokat filózott rajta, de felmérte ésszel. hogy pont az lenne a legjobb. egy kicsit bizonytalannak tűnő, de énekelni biztosan tudó félvér gyerek, aki angolul hibátlanul elénekel egy békebeli nótát nem valami nagyívű ömlengést, hanem valami nagyon egyszerűt: my baby. a kedvesem ugyanennek a sztorinak a provinciális változata. úgy se nyerhetünk, akkor küldjünk ki egy teljesen esélytelent. játsszunk a szánalomra.

Balt 2013.03.07. 12:25:04

@Minden név foglalt volt: :) Csak aztán méltóképpen képviselje! Ebbe bőven belefér a poénzokni, még a kötött sapka is májusban, az már kevésbé, hogy mint a Compact Discoból valamelyik, aki "Mo. kedvezőtlen megítélésében" látta a kudarc (? mondjuk, hogy félsiker) okát. De végül is nem haragszom rájuk sem.

unionista (törölt) 2013.03.07. 12:25:15

@Balt:
a szervezők arra nem jöttek rá, hogy ha "igazságos" szavazást akarnak, akkor előfizetőnként nem 20, hanem csak 1 szavazatot engednek. le merem fogadni, hogy ebben az esetben is érkezett volna 240 ezer hívás. minden ötödik néző szavazott volna. így minden huszadik.

Balt 2013.03.07. 12:27:37

@unionista: Én is Saundersre gondoltam, ha komolyan vesszük. (De így se rossz, ha nem, sőt!) Az interjúknál biztos nem akadt volna gondja. Reméljük, Alexnek sem lesz... :)

Kivlov 2013.03.07. 12:30:07

@unionista:
marhaság.
a lényeg: ez egy dalverseny.
Az eredmény úgysem számít, mivel szimpátia alapon szavaznak nagytöbbségben, a magyarokat meg majdnem egész ojrópa utálja. Ergo felejtő a történet…

Balt 2013.03.07. 12:32:51

@unionista: Franctuggya. Azt azért vélelmezhetjük, hogy nem a pénzéhség motiválta ezt a döntést - ha egyáltalán döntés kérdése volt. Az viszont üdítő, hogy a kertévés emelt díjas nyomuláshoz képest ez láthatólag messze nem a szavazók lehúzásáról szól. Na meg pláne: mindenki új szerzeménnyel nyomul, nem az aktuális slágerek minél "eredetibb" utánzatával. Persze így is volt nem egy "hallottuk már" próbálkozás (Polyák L. pl.) - nem is tudom hogy gondolkodnak... "Ha tavaly ez kellett"?

grigorij 2013.03.07. 13:01:03

Sok igazság mellett van azért torzítás az írásban!
Az igaz, hogy a társadalom EGÉSZSÉGES többsége kezdi megelégelni napjaink marketing orientált konformista fekáliáját.
Minden tekintetben!
De ez azért nem azt jelenti, hogy a lila köpcösök megunását követően át kell csapni a kockászoknis homokosok imádatába!
Ez a figura - jól céloz rá a szerző - csak LÁTSZAT MÁS!
Ez a figura pontosan megtervezett ipari termék, a mű ártatlanságával, az idióta hányadék öltözetével, a kábszeres kötött sapkájával ésatöbbi!
Ez a lény ugyanannak az iparágnak egy új arculata!
Semmi sem őszinte benne, az egész mű - csak a tóthgabik meg egyéb gigasztárokhoz képest tűnhet annak.
Nincs itt semmi gond, egy réteg verje erre a fickóra, csak két dolgot kérnék:
holnap ne ilyeneket kelljen kerülgetni a villamoson és - Hofit idézve, ne legyen kötelező!!!

unionista (törölt) 2013.03.07. 13:13:08

@Balt:
a papírforma az, hogy ez a srác az előválogatón simán kiesik. hacsak nem szánják meg. hogy ez a gyerek biztos eladta mindenét, hogy kiutazhasson.

nekem az a problémám, hogy byalex nem egy őstehetség. nem egy bob dylan, vagy cseh tamás. aki beleszól a mikrofonba, hogy ez vagyok én. és akkor a közönség azt mondja: értjük, és kurva jó. (mondjuk cseh tamást sose szerettem, de értem, hogy miért volt jó.) byalex is nekilát dünnyögni valamit. de ő ugyanúgy meg van csinálva. messziről lerí, hogy alex barátunk a szánalomra játszik. akinek szabályos a feje van az nem hord szakállt, nem visel vastag keretes szemüveget, fölöslegesen nem vesz fel sapkát a lámpákkal teli stúdióban, stb. nekem nincs azzal problémám, hogy ezt valakik kitalálták. hanem csak azt gondolom, hogy a kállay saunders andrásnak több esélye lett volna.

szerintem byalex sztori az lesz, hogy a versenyben helyezetlen lesz. és akkor majd megint elmondjuk, hogy igen. európában a magyaroknak nincs barátjuk. és erről a zsidók tehetnek. holott lehetne az is, hogy ezt a félvér gyereket eladtuk svédországba. lehetne az is, hogy palcsó tomit eladtuk prágába. mert ő karel gott. értem persze, hogy aki szupertehetséges azt nem kell menedzselni. de byalex nem ez, ő nem az A, hanem a C-kategória. kállay pedig a B.

unionista (törölt) 2013.03.07. 13:20:17

@grigorij:
szerinted byalex mögött nem alternatív kiadó van? aki kitalálta az egészet. ennyire csekély a realitásérzéketek?

unionista (törölt) 2013.03.07. 13:25:07

@Balt:
az mtv sok tízmilliárd forintból gazdálkodik. ez a produkció ismeretlen költségvetéssel zajlott. tudom, hogy ezt nem az emberek fizetik meg. akkor mégis kik?

hoplita 2013.03.07. 13:31:44

Hááát... te bizony Gabikám nem vagy egy Beppe Grillo.

Ahová csak hívnak szaladsz nyüszítve, mert ugye korpás az a haj...ha nem is.:)

hoplita 2013.03.07. 13:38:07

Tévedés azé' ne essék...lényegesen többre tartalak, mit a zsíró-kumin-lakner-magyar- féle vonalat...mert azokat nyársra fűzném és 3 hétig éheztetett mangalica-kuvasz vegyes válogatottal etetném meg, hogy lehetőleg a genetikai készletük is csak kutyaszarként legyen kutatható ezután.

unionista (törölt) 2013.03.07. 13:44:34

@Kivlov:
azt előre nem lehet megmondani, hogy biztosan hányadik lesz. szóval lehet ez akár még jó is. és az is igaz, hogy nincs ennek túl nagy jelentősége.

azt nem értem, hogy ha ebbe a sztoriba beleraknak az adófizetők egy rakás pénzt (milliárdokat), akkor miért mondják azt, hogy úgy egyébként mindegy, hogy mi lesz az eredménye. mert úgyis összeesküdött ellenünk a világ. aztán meg csodálkozik mindenki, hogy úgy egyébként nincs pénz iskolára.

hoplita 2013.03.07. 13:45:42

@CatiLina:

"....akkor olyan lesz mint Madonna, akinek a kezdéskor hangja semmi, csak akarata volt...+

Ugyan...madonnát én 20 évesen is csak baszni akartam, hallgatni sosem, mert szar volt.

Nézted a Djangot?

Kis pontosítás....58-ban játszódik és bár nem rossz, tarantínós, de korántsem olyan jó, mint amilyennek kikiáltják.
A történelmietlen marhaságokon meg jókat röhögtem....

Rozsdamentes 5 és fél colos Remi a nigger csaj fejéhez nyomva, alsókulcsos Henryk a filmben...és egyebek.

Muhahahahahaha...!

mondom ezt én, a bunkó magyar, innen a világ végéről.:DDD

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.07. 13:49:50

Mindig figyelemmel kísértem a fesztivált. Most először fogok a magyar résztvevőre szavazni. Igazi egyéniség, sajátos stílussal. A többi 3 jelölt a "futottak még" és a "dögunalmas" kategóriának voltak méltó képviselői.

Nyilvvn nem fog nyerni Malmőben, de jobb helyezése lesz, mint a jellegtelen Wolf Katinak és a saját magát is láthatóan halálosan unó Compact Discónak.

azarcakimeghúzottegymarslakót 2013.03.07. 13:50:12

Nekem ezekről a "tehetségkutatós" műsorokról és azok végtermékeiről mindig Orwell 1984-e jut eszembe. Abban volt az, hogy a szunnyadó népet fülbemászó, mégis értékelhetetlen dallamokkal bombázták (aka popzene), mert ettől boldognak és elégedettnek érezték magukat (és nem lázadtak a rendszer ellen, de ide ez most nem igaz).
Itt is hasonló a helyzet: nyomatják ezeket a jórészt tehetségtelen, színpadképtelen embereket, egy-két lemezt összehoznak másfél nap alatt, nulla színvonalú számok, azonos sémára épülnek (szeretlek, miértnemszeretsz, fáj, hiányzol, meghalok, sírok), minimális hangszereléssel. És hogy miért? Mert az egyszerű embereknek ez kell. Jórészt azok szidják szegény hipster srácot, akik ilyen megasztár-xfaktor-valóvilág-csodacsillag-stb műsorokon szocializálódtak. Talán mert ezekkel tudnak azonosulni. Aztán jön az M1-en ez a műsor, aminek a fiatal törzsközönsége nagyjából az MR2 hallgatótáborával egyezik meg, és csodálkoznak, hogy nem a megasztáros "sztárocskákra" szavaznak. (egyébként a fekete srácnak és a cigányjánynak jó hangja van, de a dalok, amiket írnak nekik, na az kritikán aluli...) Szóval hajrá Alex! (mondjuk úgyis országra fognak szavazni, nem a dalra, szóval esélyünk sincs).
Egyébként van egy jobb száma is, a Csókolom :)

afekete6 2013.03.07. 13:52:16

Énekes barátunk esetéhez nem nagyon tudok hozzászólni de azt gondolom nem is keverendő össze a politikával kapcsolatos elvárásokkal. Egy énekestől senki nem várja el, hogy olcsóbb legyen a kenyér, vagy segítse a fiatalok lakáshoz jutását. Vagyis azt énekel és úgy ahogy akar, lehet gyönyörű vagy fertelmes. Végeredményben tökéletesen mindegy. A politika már nem egészen.
Egyébként ami a "politikával szembeni" ellenérzést illeti, szerintem az egész jócskán túldimenzionált.
Egyrészt sikké vált - legtöbbször minden valódi tartalom nélkül - azt mondani, hogy "Áh! Azok mind hülyék és korruptak!"
Nyílván a politikusok tettek azért, hogy efféle vélemény, közbeszéd alakuljon ki, de attól félek az ilyen paneleket puffogtatók jelentős többsége soha nem értette a politikát. Hogy ezt ne kelljen bevallania, inkább megfogalmaz egy konkrétumok nélküli de annál népszerűbb mondatot és kész. Sőt! A hasonlóan tájékozatlan hallgató még azt is gondolhatja, hogy milyen remekül látja a lényeget.
A "kívülről jövő", naív vagy álnaív antitézisek rövid távon lehetnek népszerűek, de ez nagyjából annyi mint a koptatott farmer, vagy Uhrin Benedek.
Dopeman is ilyen vagány megmondóember szeretne lenni, de a látszólagos sikerei ellenére sem lesz soha érdemi tényező, ahogy az LMP is igen hamar kifújt.
A JOBBIK is félig ilyen formabontó történetnek indult, de láthatóan már most elérte a határát. (egyébként sokak várakozását túlszárnyalták, és egész hosszan tartják magukat)
Az utolsó sikeres kísérlet azt gondolom a FIDESZ volt - szintén kócos hajjal, borostásan és farmerban, viccesen és messze nem szakértőként fellépve - ami pontosan azért maradhatott talpon mert felnőtt, és beállt a sorba, a már ismert keretek és formák között működő politikába.
Az antitézisre vonatkozó társadalmi igényt nem vonom kétségbe de a potenciális személy vagy szervezet szerintem semmiképp ne számítson hosszútávú sikerre. És nyílván ugyanazért ne számítsanak a hirtelen rajongók semmiféle, az ő gondjaikat generálisan megoldó változásra.

hoplita 2013.03.07. 13:56:38

@hoplita:

Kicsit leegyszerűsítem érthetőbbre..

Olyan, mintha 45 áprilisában az oroszok AK-47-essel rohamozták volna Berlint, a németek meg HK-5-ösökkel lőttek volna vissza.:)

hoplita 2013.03.07. 14:00:15

@dean23:
Eljön még az az idő is.:DDD

@wmiki:
Te még nagyobb köcsög vagy, mint régen a bombagyáron, miki.
Pedig már ott is feszegetted a határokat....

Airgüzü 2013.03.07. 14:08:29

@Balt: Nagy egy rosszakaró vagy, ha a Fidszre szavazol! Meg egy oltári agymosott is! Szerinted ez jó, amit csinálnak? Nem zavar, hogy kilopják alólad az országot, s minden jodogat megcsorbítják? Hogy mindenki nyomorog, miközben zengedeznek az elvtelen sikerpropagandától? Gyalázat, ami folyik, ezt csak az nem veszi észre, aki az ő csöcsükön csüng, azaz tőlük függ, mert feléjük terítik a mások nyomorúságán megszerzett javakat. De ha ez szerinted így jó, akkor szavazz csak rájuk! És ne érvelj azzal, hogy az elmúttnyócév, mert az is rossz volt, kétségtelen! De a szocialisták a FIDESZ rombolásának templomában kisministránsok sem lehetnének, ha objektíven szemléljük a dolgokat...

Nap Pali 2013.03.07. 14:10:17

@Airgüzü: ne fáraszd magad ez egy buta zombi paraszt... szereti ha megvédik...

garantáltan gondolkodás mentes életet él...

ki kicsoda 2013.03.07. 14:21:31

@De gustibusaut bene, aut nihil:

... csak egy észérvet, amiért Puch Lacibá csapatára kéne szavaznom
... olvasol is, vagy csak írsz? :)

grigorij 2013.03.07. 14:25:39

@unionista:
De mit cáfolsz?
Ha van egy rotyogó kondér, benne büdösödő, rothadó elegy: a hazai és nemzetközi zenevilág.
(Hogy megnyugtassalak, az USÁban ugyanilyen "válság" van: a keleti és a nyugati parti kozmopolita közösség kitermelt sztárjait ismerjük a tévéből, rádióból és a netről, míg a "fehér" Amerika zenevilága gyakorlatilag meg nem jelenik a médiában...)

Tehát ha X, Y vagy X kiadó terméke egy előadó, akkor a negatív, ha egy "alternatívé", akkor az pozitív?
Függetlenül attól, hogy ugyanabban a kondérban kavargatnak, ugyanabban a trutyiban főznek és ugyanazzal a módszerrel dolgoznak???
Ha egy alternatív épít fel egy ilyen terméket, akkor az miért más, mintha a retekklub?

Szóval megismétlem: leszarom az egészet, mint zenét, mint zenészt - mert ez a figura a legjobb formájában is csak a utolsó évtized kereskedelmi média által kitermelt végtermékek halmazába sorolható...
De felháborít, ha bármely kiadó, produceri iroda marketinghazugságokkal bombázza az embert.

Csak annyit kellene mondani:

MI ILYEN zenészt kreáltunk, mi ezt indítjuk a többiek ellen!

De az a hazugság, hogy "természetes" meg átlagos, meg a nép gyermeke meg, hogy amatőr és a többi kamu!?
Mert ez a figura nem ÁTLAGOS, nem TERMÉSZETES!
Természetes és átlagos a dizájnkeretes szemüveg, a fiúknak a taraj, a hajpántnak feltolt napszemüveg, a szűk buzinadrág stb. Mindazt nevezhetjük annak, amivel a villamoson, a közértben naponta találkozunk.
Nem találkozunk sípcsontot verő homlesznadrággal és nagypapa kéthetes kockászoknijával az embereken! Sem olyan kötöttsapkával sem, mely egyetlen célja megkérdezni: vajon mi a faszért hordja?
Tehát ha valakit egy alternatív csapat készít el - kitalálva egy külsőt, mely biztosan felkorbácsolja az indulatokat -, az pontosan ugyanolyan készített, gyártott és mű marketing, mint azok, akikkel szemben nyertesnek hiszik magukat.

Sokadszorra: nem érdekel sem a zenéje, sem a kiadója sem az egész, de számomra az egész történet HAZUG, KITALÁLT és MEGRENDEZETT!

Kivlov 2013.03.07. 14:30:24

@unionista:
senki nem csodálkozik, csak a világot kommer szemüvegen át néző, naiv, panelproli, aki azt hiszi hogy az államnak gondoskodnia kell róla.
mondjuk ez a magyarok min. 90%-a... :D

Balt 2013.03.07. 14:33:35

@unionista: Ez van. Mint mondtam, nem kell ezt olyan komolyan venni. Végül is joggal feltehető a kérdés, érdemes-e neveznünk egyáltalán. (Nem vagyok hivatott eldönteni, egyébként a szavazatom: igen.)

Következő kommentedre (is): Ez kétségtelenül az egyik legnézettebb műsora (volt) a köztévének, tehát már csak ezért is érdemes.

vakuljmagyar 2013.03.07. 14:35:53

Engem viszont abban erősít meg, hogy a magyar szavazó ostoba. Nem tudja felfogni, hogy nem elsősorban az ő szimpátiája számít. Ezért azután egy eleve esélytelen indulót küld ki egy nemzetközi versenyre. Nem méri fel azt, hogy magyarul nemigen tud senki ott, a dal szövege angolra lefordítva is rettenetes, dallama meg nincs is. Mert ha legalább lenne citromdíj, akkor megértem:))
De ugyanezt csinálta a magyar szavazó a vizitdíjjal, tandíjjal is, meg az olcsó kamatú deviza kölcsönökkel. Most meg baromira csodálkozik.

Balt 2013.03.07. 14:36:03

@unionista: Ugyanaz a kiadója (ha egyáltalán kiadtak tőle valamit), mint a Compact Disconak. A háttérénekes csaj (aki nagyobb figyelmet érdemelne) is ugyanaz, mint tavaly.

Balt 2013.03.07. 14:41:06

@hoplita: Izlések és pofontok: engem mint nő, Madonna sose vonzott, sőt. PaDögök kategória. Már az inkriminált műsorban is ezerszer jobbakat találni. Nekem ugyan nem jön be, de még a fáraónak sminkelt R. Dzsidszi is bőven veri.

Balt 2013.03.07. 14:46:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Legyen igazad!

@afekete6: Hú, ez nagyon jó komment. Én is azon a véleményen vagyok, hogy ebből bármi politikai következtetést levonni badarság, béljóslás.

Balt 2013.03.07. 14:48:30

@Airgüzü: Díjazom az objektív tisztánlátásodat. :)

Elijah_Baley 2013.03.07. 14:52:33

@ki kicsoda: hát, ha eccer a fidesz nem jó, akkor mi mást lehet választani?

Balt 2013.03.07. 14:55:36

@Nap Pali: ... csája, te kriptofideszes. :)

@vakuljmagyar: Nem nagyon látom az összefüggést.

carlos z. 2013.03.07. 15:26:03

Ki képviselhetné jobban hazánkat Európában, mint az unortodox ByeAlex??

ki kicsoda 2013.03.07. 16:10:46

@De gustibusaut bene, aut nihil:

... az ég szerelmére! ... mi lenne, ha meghallgatnád a linkek mögötti hanganyagot ... abból következik, hogy szégyen a fideszt támogatni ... az pedig, aki a társadalom kirablására szövetkezett a fidesszel - Puch-Simicska 70-30%-os paktum a regnálók-ellenzék viszonylatban - dettó ... tehát? ... valószínű, hogy akit támad az egyik, elárulta a másik, talán ő a kevésbé bűnös és oda lehet figyelni rá, ahelyett, hogy ész nélkül köpködnék, mert a csorda eltakar és nincs abba az irányba ellenállás ...

dbeata 2013.03.07. 16:21:48

Szeretnék együtt örülni Török Gáborral, és reménykedni, hogy ez most "más". De nem tudok, mert nézem a bejátszást és egy alter fiúcskát látok, két oldalról arrogáns, bunkón viselkedő smasszerokkal (ja bocs, "menedzser") kipárnázva. Ugyanazok az arcok a háttérben.

"Mindenki tudja,hogy miről szól ez a történet". Hát persze :D
Ő is? Hány perc lesz a hírneve?

Szabadkozik, nem is akart elindulni. Túl nagy teher ez neki. Féltem.

Jut eszembe, Matolcsy is "más". Ajjaj!

hoplita 2013.03.07. 16:53:30

Amúgy meg a stémához is kapcsolódva...

Kijafaszom ez a bájalex?????

pad78 2013.03.07. 17:51:49

A sráchoz nem nagyon tudok hozzászólni, valószínűleg kéttucatnyian lehetünk még Magyarországon, akik egyetlen "tehetségkukató" egyetlen dalát sem kísértük figyelemmel: én ehhez a kisebbséghez tartozom, a tévében kizárólag olimpiát, kékfényt és mindenféle doktorokat (DocMartin, DoktorCsont, ritkásan DoktorHauz) néztem az utóbbi két évben, de az olimpiát leszámítva ezeket is főleg azért, hogy ne unatkozzam agyon magam szobabiciklizés közben. Ja, meg néha NilsHolgerssont a gyerekekkel. (Bár nem tartom magam ántiesztablismentesnek, jobbféle rádiót pl. én is hallgatok.) Szóval fogalmam sincs, hogy ez a gyerek valóban jó-e, vagy sem. A videót is csak TG kedvéért néztem meg. Úgyhogy csak annyit mondanék, hogy mindebben egy nagy örömöm van: hogy valaki végre beszólt a sajtó nagyon-nagyon mélyen tisztelt képviselőinek. Tényleg, azt értem, hogy nekik a zsebük azt diktálja, hogy átgázoljanak mindenkin, aki útjukba kerül (erről vannak elég borzalmas tapasztalataim); de azért ilyen indulattal tépni az agyukat, hogy valaki nem áll glédába az ő elvárásaiknak megfelelően: ez megint azt a sötétséget mutatja, amit el lehet érni, ha valaki huzamosabb ideig kitart ezen a pályán (tisztelet a kevés, bár létező kivételnek). Normális ember eszközként használja a médiát, és nem lesz rabszolgájává. Ha másban nem, ebben a tekintetben egészséges ennek az alexgyereknek a gondolkozása. Szemben például azzal az ostobával, aki a videó alatt a "sajtó révén létezők sajtóellenes hisztijeiről" értekezik. No, hát láthatóan ő az, aki nem használja a sajtót, hanem általa létezik csupán, és képtelen szabadulni ennek a trágyadombnak a függőséget okozó illatától. Különben értené, hogy mennyire felszabadító, amikor időnként ki lehet kapcsolni a nyomuló újságírókat az életünkből.

raydo (törölt) 2013.03.07. 17:58:31

Iderakom neked elemezgetni, és ne vihogj, de a mai székházfoglalás helyszíni tudósítója írta:
"A tüntetők zenét hallgatnak, többek között Cseh Tamás dalai szóltak, az ellentüntetők pedig énekelnek, a repertoárjuk a Himnuszból, a Székely Himnuszból és a Szózatból áll."

Jajj, szörnyűűűűű! Ne tessék kérem röhögni! :D

6.Lenin 2013.03.07. 18:33:08

@grigorij:

"Ez a figura - jól céloz rá a szerző - csak LÁTSZAT MÁS!
Ez a figura pontosan megtervezett ipari termék, a mű ártatlanságával, az idióta hányadék öltözetével, a kábszeres kötött sapkájával ésatöbbi!"

Igen.
Néhány év múlva + az ilyeneket fogjuk utálni.

"Az analógia rettentően csábító: a humoristából lett politikus, Beppe Grillo egészen elképesztő választási eredménye "

Igen:
Néhány év múlva őt is, és a hozzá hasonlókat is utálni fogjuk.

Mert van bennük 1 közös:
semmi nem lesz jobb tőlük, csak esetleg más, eleinte.

hoplita 2013.03.07. 18:36:24

hehe....

Milyen a politikus szíve? Hányan mennek el a honatyák közül egy rosszulléttel küzdő ember mellett? A Nol TV a képviselőket tesztelte - pártállástól függetlenül.

www.noltv.hu/video/4875.html

Nekem nem meglepő az eredmény...de gondolom egy csomó faszfejnek igen.

hoplita 2013.03.07. 19:03:44

@6.Lenin:
Remélhetőleg néhány év múlva mán dög leszel és a világ egy kicsit jobb hely lesz nélküled, te köcsög.

6.Lenin 2013.03.07. 19:24:11

@hoplita:

Azért 1 előnyöm van,már 68-at megéltem, nálad ez nem biztos, bár talán a sötétség nem rövidíti az életet, az alkohol már hatásosabb.
Az is igaz, engem nem zavar a léted, a nem léted sem jelentene előnyt. Tök mindegy számomra bármelyik állapotban is leledzel.

hoplita 2013.03.07. 19:29:33

@6.Lenin:
Jó sokáig eláll a szar.
De reménykeggyünk...jön a tavasz és beköpnek a döglegyek.

6.Lenin 2013.03.07. 19:30:19

"Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy vágyunk a formabontókra. A válság, a kiábrándulás, a csalódás elemi erővel hozza elő az igényt arra, hogy lássuk: valaki beint ennek a világnak. "

Valóban, ugyan ezt gondolhatta Banánzabáló Jenő is, amikor intett 1et, aztán leugrott a fáról, és két lábon elindult.

Most + itt tartunk. Majd valaki 1x ismét beint nekünk.
A világ már csak ilyen, talán.

bariga 2013.03.07. 19:33:55

@De gustibusaut bene, aut nihil: hát talán a kecskére!
Pintér főbelügyér úr mondta, hogy akkor lenne tej is a naposcsibe mellé.
erre tanú van ugye, mint tudjuk, egyetemileg.

hoplita 2013.03.07. 19:55:01

Ez is kurvára tud spórolni.....

A Rózsadomb egyik előkelő részén épít családi házat Láng Zsolt fideszes képviselő. A telekvásárlás és az építkezés költségei elérhetik a 80-90 millió forintot. A politikus az elmúlt két évben 29 milliót keresett, közben 55 millióval nőtt a megtakarítása. Láng az Indexnek ezt örökléssel és családi segítséggel magyarázza, kizárólag a vagyonnyilatkozata alapján azonban nem lehet pontos képet kapni a politikus vagyoni helyzetéről.

index.hu/belfold/2013/03/07/lang_zsolt_haza/

livengood 2013.03.07. 20:20:37

TG-nek most nem lesz két hete, holnap írnia kell megint.
"Az alkotmány nem játék!"

inreallife 2013.03.07. 20:33:43

na íme varga, akinek úgy kopik a hitelessége, hogy még a tárcáját sem kapta meg...

"Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterjelölti nyilatkozataiban lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy az idei költségvetés nem szorul kiigazításra. A kérdés másfél hónap múlva dőlhet el véglegesen, amikor is a kormány benyújtja aktualizált konvergencia programját az Európai Bizottságnak.

Március 5. (bizottsági meghallgatás): nincs szükség a költségvetés módosítására
Március 5. (Magyar Hírlap-interjú): a költségvetés rendben van, és nem készülnek egyenlegjavító intézkedésekre
Március 4. (bizottsági meghallgatás): a gazdaságpolitika eszközeiben lehet változás, ez azonban az idei költségvetés számait alapvetően nem érinti
Március 3. (Duna Tv Heti hírmondó): kiemelte, hogy jelenleg nem lát olyan veszélyeket, amelyek miatt kiigazító csomagra vagy a költségvetés módosítására lenne szükség
Március 1 (MTV Este): egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből
Március 1. (bizottsági meghallgatás): elmondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy már most módosítani kellene az idei költségvetést, a tisztánlátáshoz szerinte meg kell várni az idei első negyedéves növekedési adatokat
Február 22. (MTI-nek adott nyilatkozat): egyrészt még csak február van, érdemes legalább négy-öt hónapot várni ahhoz, hogy biztosabb megállapításokat lehessen tenni az idei év várható gazdasági forgatókönyvéről"

Khal Drogo 2013.03.07. 20:36:11

@Balt: Nagyon helyes hogy magyarul énekel.

Khal Drogo 2013.03.07. 20:41:33

@unionista: Legutóbb a komformista Megasztár-győztes utazott ki. Szőke,középkorú fiatalosan kinéző hölgy, tűrhető angol kiejtéssel, a nap trendjeibe illeszkedő semmitmondó dallal és hangszereléssel. 25-ből 24. lett.
Nem mintha ha az egésznek lenne bármi tétje egyébként. Csak ha már erről beszélgetünk.
Kállay Sanders pedig sosem lesz sztár, Nyugaton belőle annyi van mint égen a csillag. Magyarországon befuthatna, azonban nem tud rendesen magyarul,csak akcentussal. Így magyar számot nem lehet énekelni és magyar nyelvű dalok nélkül reménytelen a srác.

Khal Drogo 2013.03.07. 20:45:55

@vakuljmagyar: Ez nem így működik. Ment már ki mindenféle dallamos csapat,a Nox énekesnőjének pl. elég jó hangja volt és bombázó kinézete. Futottak még kategória lettek.
Megjósolhatatlan hogy egy ilyen gagyi-katyvasz versenyen mi lesz.

6.Lenin 2013.03.07. 20:48:01

" Ettől még nem lesz más a politika, de más politikusok innen, ezen az úton egyszer még nálunk is jöhetnek."

"Pénteken egyébként erről sajtótájékoztatón tesznek bejelentést, s ugyanekkor közlik hivatalosan a friss párt és az LMP-ből kiszakadt Párbeszéd Magyarországért (PM) párt házasságát. A szövetség meg is kezdi felkészülését a választási kampányra, a két kampányfelelős Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely lesz."

Igen, mindig jöhetnek "újak", csak arra kell álmodozás közben figyelni nagyon, hogy a kezünk ne lógjon bele a bilibe.

bigapples 2013.03.07. 20:52:20

@hoplita: A vagyonnyilatkozatok igazából nem érnek semmit. Lángnak egy nemzetközi szállítmányozási cége volt, lehet hogy még most is tulajdonos. Ő sem a képviselői fizetésből épít házat, már a képviselőség előtt is vagyonos ember volt.

menőmano 2013.03.07. 21:01:03

Én nem néztem folyamatosan a "dalversenyt", de az biztos, hogy a végeredményen, vagyis a győztes személyén totálisan ledöbbentem. :)
Ha a népeknek ez" az igénye, hát akkor legyen.
Mondjuk túlzottan nem is érdekel.

"Médiasztárok panaszkodnak, hogy miközben korábban ez a szerep tisztelt foglalkozásnak számított, ma gyakran megvetés tárgyai."

Hát! Ja! Nem kell csodálkozni, ha ilyen jelenségeket"? (is) mint a nyertes? sztárnak neveznek.
Totális helyzet.
Szerintem.
:(

Balt 2013.03.07. 21:02:54

@6.Lenin: Honnan az idézet? Nekem a google csak ilyet hoz rákeresve:
wwe.noifriss.hu/cimke/karacsonyi-diszek-keszitese-otthon :)

Most ismétlik a vasárnapi Versust Karácsonnyal, abban még kategorikusan cáfolta, hogy pártegyesülésre készülnének. Sőt, saját identitásukat erősítenék.

menőmano 2013.03.07. 21:03:21

Bocsika!

Se kép, se hang.

osztjónapot!
:))

menőmano 2013.03.07. 21:08:27

Már biztos: Ő lesz ByeAlex egyik komoly ellenfele
Eurovíziós Dalfesztivál - Bonnie Tyler képviseli Nagy-Britanniát"

hetivalasz.hu/kronika/a-dontes-elsore-megleponek-tunhet-61446

Bonnie Tyler képviseli Nagy-Britanniát az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Malmőben. A walesi énekesnő legnagyobb sikereit a nyolcvanas években érte el."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.07. 21:10:05

@6.Lenin: ez már a második feladat, amit Bajnaitól kap.
Az első az LMP szétqrása volt.

menőmano 2013.03.07. 21:11:02

Bocsika!
Egy gondolatot kétszer másoltam.

Ezt akartam)

"Az Egyesült Királyság több mint másfél évtizede nem tudott győzni az Eurovíziós Dalfesztiválon: az utolsó brit győztes 1997-ben a Katrina and the Waves volt"

:)

Balt 2013.03.07. 21:13:59

@Hepci: Az csak szükségmegoldás volt, miután az akolba terelés 2x sem sikerült. Ha meg tényleg már most betársulnak, alig egy hét alatt szembe köpik magukat. De annyi baj legyen. Annál szomorúbb, hogy valszeg bejut 1-2 közülük a közös listán, Schifferék meg egyáltalán nem biztosan...

menőmano 2013.03.07. 21:14:17

DE azért totálisan ne rohanjunk előre! Lehet, hogy majd most a magyar versenyző sikereket fog elérni ott Malmőben.
Lehetnek meglepetések.
Mint ahogyan a politika világában (is) lesznek........lehetnek.
Szerintem.
:)

menőmano 2013.03.07. 21:18:08

atv.hu/cikk/20130307_partta_alakulnak_bajnaiek_ime_a_reszletek
:)

Nincs ebben semmi különös, nincs ezzel semmi probléma.
kész.ennnnyi.
:)

6.Lenin 2013.03.07. 21:24:53

@menőmano:

"Nincs ebben semmi különös, nincs ezzel semmi probléma."

2014-re több ballib párt lesz, mint kolbász.

Nincs ebben semmi különös. 1re nehezebb a megélhetés, ballibéknél is. Csak a nagy tömeg nem jellemző rájuk.
Néhány szédelgő inkább.

menőmano 2013.03.07. 21:29:14

Magyarországon toboroz a párizsi Disneyland - nem mindennapi módon "

www.hrportal.hu/c/magyarorszagon-toboroz-a-parizsi-disneyland-nem-mindennapi-modon-20130307.html

Európa legnagyobb városaiban mindeddig hatalmas érdeklődés fogadta a Disneyland Paris munkaerőtoborzó road show-ját, hiszen ez egy példátlan lehetőség a munkakeresőknek, ..."

Na! Még illlyet!? Egyik ámulatból esek" a másikba. Vagyis csak ámulok, és bámulok.
Hogy mik vannak?!
:)

menőmano 2013.03.07. 21:38:30

Elnézést már! Most nem tudom? ez picike tyúklépés az egymillió új munkahely felé?
Vagy micsoda? "Én nem tudom :)"
:)

menőmano 2013.03.07. 21:50:49

@6.Lenin:

Figyeljen csak picikét! Ön totális tévedésben van. Szerintem.
A társadalom egy hatalmas csoportjának most sincsen "kolbász".
Nagyon sokan napi életminőségükben csak vegetálnak.

Veszettfejszenyele már az örökös "ballibezése".

Egyébként mi a gond?
:(

6.Lenin 2013.03.07. 21:54:57

@menőmano:

"A társadalom egy hatalmas csoportjának most sincsen "kolbász".

Ha nincs kolbászuk, legalább önálló pártjuk legyen. Régi ballib óhaj. Ezért írtam, hogy több párt lesz.

6.Lenin 2013.03.07. 22:08:58

@menőmano:

írhattam volna kürtőskalácsot is.

A társadalom nagyobb csoportjának 1x a közepe jut, másoknak a széle. Néha ez megfordul.

most azok alapítanak pártot, akik a közepét majszolják. Legalább valamivel szórakozzanak.

menőmano 2013.03.07. 22:15:13

@6.Lenin:

Drága! Mindegy, hogy Ön, nő avagy férfi.
Ön meg szórakozzon mással, ne velem, ha kérhetem.
És.kész.ennnnyi.

Khal Drogo 2013.03.07. 22:17:00

@menőmano: Mitől lenne komoly ellenfél Bonnie Tyler? Mert jó a hangja? Az ebben a "dalversenyben" nem számít semmit. Nézd meg kik nyertek az elmúlt években.

Khal Drogo 2013.03.07. 22:19:48

@Mária: Ezek nem énekversenyek. Ha azok lennének, a versenyen ezek az emberek nem indulnának mivel nem képzett énekesek. Képzett énekesek jellemzően nem a popzenében szerepelnek hanem pl. az operában. Vagy éneklést oktatnak.

6.Lenin 2013.03.07. 22:20:46

@menőmano:

Nem mindegy, hogy amit írok, nőként vagy férfiként írom?
Ne barátkozz @hoplitával, bár nincs beleszólásom.

Amúgy meg csak ketten maradtunk a végére, de megyek én is.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.03.07. 22:25:39

Lehet, hogy a politiában létezik egy anticeleb iránti igény, de a példa téves. A sapkás hülyegyereket azért szavazták be a nézők, mert a zsűri kiszórta a csillagszemű fiú-vak lány kombót, ami nem véletlenül volt itthon is népszerű, a nemzetközi giccsversenyen is a legjobb esélyekkel indult volna. Ezt a közösségi site-okon nyíltan szervezték, ez nem a nyertesnek szóló szimpátia, hanem a zsűrin állt 'bosszú'.

Körülbelül olyan, mintha betiltanák a Jobbikot, és ezért az összes turbómagyar összebeszélne, hogy akkor beszavazzák Thürmert.

Khal Drogo 2013.03.07. 22:29:28

@menőmano: Magyarországon nincsenek sztárok. A színészeik színházakban játszanak, őket a lakosság kb. 1%-a ismeri. A magyar filmeket még a magyarok sem nézik meg, akik pedig nem magyarok azok még annyira sem.

A popzenében akad pár, jellemzően idős előadó aki valamennyire sztárnak számít de csak magyar viszonyok között. Pl. ilyen Ákos, akinek a koncertje 8-15 ezer forintba kerül mégis kifizeti rendre ezt 8-10 ezer ember. Ezen a szinten van még Zorán, Demjén, LGT... De valójában ők sem igazából sztárok, hanem sikeres előadók.

Az utolsó olyan ember, aki közel állt a klasszikus sztársághoz, az KOKO Kovács István volt. Ő sztáralkat volt, eladható volt. Viszont túl korán elbukott, nem tudott kiteljesedni.

Szóval szerintem egyetlen egy magyar sztár sincs és nem is lesz egyhamar.

menőmano 2013.03.07. 22:33:22

@6.Lenin:

Mehet. Nem tartja vissza senki sem, vagyis Én biztosan nem.
Nem kommentálom, hogy mindegy, vagy nem mindegy. Mert attól tartok, hogy olllyat írnék, hogy még magam is bánnám.

Egyébként Én nem óhajtok itt folyamatosan bajolni Önnel.

jócccccakát!!!

Khal Drogo 2013.03.07. 22:35:09

@azarcakimeghúzottegymarslakót: Abban volt az, hogy a szunnyadó népet fülbemászó, mégis értékelhetetlen dallamokkal bombázták (aka popzene), mert ettől boldognak és elégedettnek érezték magukat (és nem lázadtak a rendszer ellen, de ide ez most nem igaz).

---

Pedig igaz. A lakosság egész jól tűri saját maga megnyomorodását.

menőmano 2013.03.07. 22:35:51

@Khal Drogo:

Elnézést! De! nem is érdekel, hogy kik nyertek, avagy nem nyertek. Szerintem egyébként mindenhol ott van a politika" (is).

aszekelyek 2013.03.07. 22:39:06

Kedves Gábor ! Az nálunk már megtörtént a politikában , 2010-es választás alkalmával , hogy az emberek valami nagyon másra vágytak. Szerintem. Az egy más kérdés , hogy a világon senkitől nem kaphatják meg , azt amire vágynak. Ott tornyosul az államadósság , a Financial Times kirohanása , és az állandóan nem hisszükkel az EU , bizoccságaival és eljárásaival és állandóan fenyegető szankcióival.

A dal egyébként a maga nemében nem rossz. A maga nemében , mondom. Úttörőtáborok csasztuskáinak sorában. Tábortűznél pöngetett kis plöm , plöm. Műdalnak is műanyag .

Divat a silányság Hungáriában ? Azt kell mondanom, sajnos, eszerint igen.

Bartókot fel merik hasznáni , akik a mást állítólag , az emberek vágyát ígérik teljesíteni ? De már hányadszorra ?

Korrekt az lenne , ha mondjuk az mtv nézőinek , az M1 -nek , összetételét megnéznénk. Korosztályt , pl. Mennyire szokásuk pl. sms-eket küldözgetni. Már a törzsnézőkre gondolok. Valahogy nem nagyon stimmel bele nekem ez az eredmény.

Se persze lehet , hogy a multikulti csatornalé már ennyire ami ömlik már régóta rájuk, ennyire elsilányította az ízlését a M' nézöinek.

Az M2-n mimap ismételt '77-es Ki , mit tud sokkal színvonalasabb volt minden esetre.

El tudom képzelni, mit mondott volna MAjor TAmás erről a produkcióról..., Vagy akár
Petrovics Emil.

Azért is jó , hogy szabad vélemény nyilvánítás van ma , mert szabad nem tetszenie nekem , hogy ez silányság képvisel minket Malmőben.

Ami egy ifjúsági Parkban úgy lett volna kifütyülve , hogy magát sem hallotta volna a fellépő úr.

menőmano 2013.03.07. 22:39:28

@Khal Drogo:

Ugyan, ugyan! Ne írogasson már illlyet! Hát ebben az országban milliónyi celeb, meg sztár van.

Mondjuk Ákos dalait nagyon kedvelem.

aszekelyek 2013.03.07. 22:46:14

@Brix: vagy nem ők küldték ki de persze ha megfizették őket.... még az is lehet. @menőmano: nem állom meg és ideírom , a lányom barátjának édesapja épp Malmőben él , épp nagyon jó zenész , persze magyar ... Szerencsére ott is tudják , hogy a magyar zenészek java ennél sokkal , fényévekkel jobb. :))

Előre kértem tőle elnézést. Amiért ezt küldik oda. Minket képviselni. Gagyiland himnuszával.

menőmano 2013.03.07. 22:54:58

@aszekelyek:

a lányom barátjának édesapja"

Na! Ez érdekel a legkevésbé, nekem elhiheti. ott a pont.

aszekelyek 2013.03.07. 22:57:10

@De gustibusaut bene, aut nihil: igen , minden választáson fel volt ajánlva legalább négy opció. A 2006-oson is.-. Jól be is szavazták feriéket... mer akkor is a vágyaikat ígérte teljesíteni az mszp-és szdsz .Ez a földhözragadt másik fele , meg mondta , hogy nem úgy van az. Gondolom , hogy alkalmas ez , sztem cinkelt eredmény arra , hogy a magyar közt , véleményét , a választás 2010-es eredményét értéktelenítse, lejárassa... Véletlenek nincsenek.

Nem életszerű ez az eredmény. A magyarok Rúzsa Magdira szavaznak. De tömegével. Meg Oláh Ibolyára. Csak ott is volt egy kis cink... Caramelt ki ne hagyjam... - mer még rasszisták is... bla , bla...

aszekelyek 2013.03.07. 23:11:41

@menőmano: csodálkoztam volna , ha a lényegét is megértetted volna manócska , annak, amit írtam::::))))))

A ballib előbb kifizetteti a csórókkal a kolbászt, aztán megeszi a javát és utána, kicsit oszt a neki parírozóknak. Jó , ha tudja mindenki. Oda, nem fog ugyan kolbász jutni , ahová Orbán előtt sem. De majd ráfogják azt is Orbánra.

aszekelyek 2013.03.07. 23:20:50

@Kivlov: ez a szép libbant vélekedés a magyarokról de ezt mondjuk kiokádtuk már az szdsz-szel együtt....

aszekelyek 2013.03.07. 23:24:19

@Szindbad: Már megint megy az a borzalom horváthévával.... Az aztán az üresfejűek gyüjteménye , akik csak zsét , meg lazulni akarnak.. és közben jól kicseszni a többivel. Életcél ? Ugyan már.... Az nem az a közeg. Manipulálni viszont lehet velük.

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.07. 23:28:55

@Balt: Igen. Nem, nem vagyok meghasonlott, készülök összezavarni valakit. Hosszú. Illetve rövid. Van olyan blogtársunk a neten, aki képtelen disztingválni. Még nem tudom, hogy tehet-e róla vagy sem. Ha az utóbbi, szánom szegényt. Az előző miatt meg zabos vagyok! De hiába írtam neki. Na mindegy...:(((

aszekelyek 2013.03.07. 23:29:35

Kedves Gábor ! Eszembe jutott , hogy Mérő László szerint Mindenki más - képp egyforma. :)) --- jóccakát mindenkinek !

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.07. 23:32:05

@bariga: magas ló, de igazi jó magyar, semmiről nincs fogalma, semmihez nem ért, de belevág. És basszus, hazai pályán ez a menő, itt ér el így sikereket! Nagy és sok lehetőség tára Magyarország, hülyeségből remekül megélnek, az okosok meg messzi húznak ezért innét...:(((

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.07. 23:44:08

@hoplita: hát, remegnek a lábaim azóta is, ha csak a filmre gondolok. A Desperadot imádom, nagyon bejön. (www.port.hu/desperado/pls/w/films.film_page?i_film_id=456)

Valamennyi Tarantino filmet nem láttam, de Ponyvaregény is nagyon bejön.

Ami itt ledöbbentett, a realista ábrázolás. Nem írom le a durva jeleneteket, mert gyengébb idegzetűek is lehetnek (tudom, vannak) itt a blogon, nem akarok hepajkodást. DE: sajnos ember embernek a legrosszabb ellensége, ahogy a filmben el is hangzik. Azzal, ahogy a fehér uralkodik a négereken, akikből él, és azok kussban vannak, mert terror van, nem is akármilyen, szóval a gyomrom ettől erősen remegett. Azzal filmkritikával értek egyet, nem a csaj váltott ki sokat, hanem az a főhős, aki a csajért átszelte a félvilágot. Az igazán jó karakter, meg a felszabadítója is.

No, hogy a posztnál maradjak, karakterre Viszlátsanyi sehol se sincsen. Nézhetne ilyen filmeket, hogy pasinak érezze magát, ill. mit jelent pasinak lenni. Név kötelez, így főhős, a Nemzet Sancija nem túl optimista, mert a végével kezdi, viszlát. Ezt filozófusként tudhatná, hogy előrevetített jóslat. Ezzel meg is bukott ez a jópofa trendi srác, soha többé ne is lássam, halljam...:)

hoplita 2013.03.08. 07:10:47

Sósavas fityiszes nyugger munkásőr akcijóban....sírva röhögós.
Ez a sósav igazán kreatív...:)))

Látszik, hogy ezek a hahás köcsögök mekkora nyúlfingok...ha velem kekeckedett vóna a vén köcsög, olyat belőttem vóna neki, hogy a helyszínen kell újraéleszteni.

index.indavideo.hu/video/Sosavas_bacsi?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201303

Balt 2013.03.08. 07:37:55

@menőmano: Nem jelentkezel Minnie egérnek? :)

Balt 2013.03.08. 07:43:12

@Attitude Adjuster: :)) Egyszer sem láttam az Agárdi&Pál duettet, de az igaz, ha ők indultak, akkor legalább joggal mondhattuk volna (a borítékolható sikertelenség, azaz mondjuk harmadiknál rosszabb helyezés esetén), hogy "Európa messziről szarik az esélyegyenlőségre". (És amúgy még igazunk is lenne...)

Balt 2013.03.08. 07:49:19

@aszekelyek: Az FT, Napi, "tegnapi" stb. -féle "forradalmi hangulat" sztem nem szól másról, mint hogy a februári adatokról, amiből kiderült, hogy kvázi esélytelen a "rehabilitáció" 2014-ben. Ezért csaptak bele a lecsóba kül- és belföldön. (Zsorzsi Konrád & tsai.)

Balt 2013.03.08. 07:57:09

@aszekelyek: Ne légy ilyen szkeptikus. Nem kell ezt olyan komolyan venni. Nyilván nem mondható, hogy (pop)szakmai szempontból ő volt a legjobb, de ha ez volt a kiválasztási metódus, akkor álljunk mögé. Részemről megvan a bizalom, pláne, hogy beszólt a zugfirkászoknak és a celebeket már a jelenség is halálra bosszantja (mely szerint egy "outsider" elhappolja a médiafigyelmet előlük, de megnyugodhatnak, láthatólag nem szándéka), magyarul fog énekelni. A svédet nem kéne erőltetni, de ha már:
napiszar.me/polgar-peti-bajpeti-sved-kedvesem-video_74e2acc19.html :))

Balt 2013.03.08. 08:01:37

@CatiLina: Eléggé kilóg a lóláb alól a kövirózsa. :)

Balt 2013.03.08. 08:06:06

@CatiLina: Intim István vagyok, tisztelettel: itteni az illető?

ByAlekszhoz: nem kell ezt olyan komolyan venni. Egyébként Polgár Dénest kéne kiküldeni. De a fentebb linkelt Polgár Peti se rossz. :))

Balt 2013.03.08. 08:09:34

@CatiLina: :)) ViszlátSanyi, ez jó. :) Egyébként ő maga mondta, onnan a név, hogy az egyetemen "pá"-val köszönt (el), ebből lett a PáSanyi, ami most(?) nemzetkö-ö-ö-zi-vé lett. :)

Balt 2013.03.08. 08:21:41

@CatiLina: Szó se róla, nem az a macsó hímzés (amire vágysz:)), de hát ilyen is van, sőt, sztem még bejön bizonyos nőknek is. :) Én mondjuk tudom díjazni - mármint azokat a nőket, mielőtt félreértené bárki :) -, de azért nem jó átesni a ló túlsó partjára. (Csak semmi szodómia!) Ideiglenes kolléganőm pl. úgy beszél a pasijával itt velem szemben, mint kb. egy óvónéni, bár meglehet, a pasi 1 mázsás kigyúrt állat. :))

hoplita 2013.03.08. 09:04:06

Ilyenek őrzik a nagyonpógári fityiszt.
Még focihuligánnak sem nevezném, csak egy közönséges bűnözőnek....mert sértés egy drukkernek, ha vele hasonlítják.

fradimob.hu/index.php/friss/szakmai-hirek/item/2375-%C3%ADme-kubatov-kedvenc-gyilkosa?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201303

Ja, tegnap a pártházat védte a hahás buzernyákok ellen.

greybull 2013.03.08. 09:38:26

Értem a topicot: ez csak ürügy annak kimondására, hogy a társadalomban, társadalmakban halmozódik az igény arra, hogy a dolgok teljesen máshogy menjenek. "Tele van a töke" az embereknek azzal, ami van. Ilyen egyszerű ez. Az LMP sikere is ennek volt köszönhető, és bukása jelzi: MLMP-vé váltak (mégsem lehet más a politika). Pedig lehetne:
1. Ki lehet jelenteni, hogy a pártunk képviselői nem vesznek fel fizetést, sem költségtérítést a munkájukért.
2. A választásokat követő 2. évben kötelezően népszavazást tartunk arról, hogy megérdemeljük-e, hogy tovább kormányozzunk.
3. Minden törvényt népszavazásra bocsájtunk (lesz egy évben 6-7 népszavazás? na bumm: a demokráciának ára és költsége van - mármint az igazi demokráciának).

aszekelyek 2013.03.08. 09:38:27

@unionista: dehogy , ezt próbálják hinteni...@hoplita: én emlékszem arra a felvonulásra, ahol a sittesek, nem tyúktovajok védték körös körül vonakódót... Asszem a Bajcsin , igen, a fotó háttere az volt. A Nyugati téri felüljárótól az Erzsébet tér felé.. haladtak.Egyem a kis hattyú lelkületét a jobbikáknak..

aszekelyek 2013.03.08. 09:50:41

@unionista: Talán térjünk ki a lábaira is a málnakeverőre dizájnoltra. Az szembetűnően nem egy szőrén lovat megülő népség sajátja. :) akik ugye Dzsingisz kánnnal táncolók valának mér Vereckén onnan... Ipari terméksége annak sem kevésbé manifeszt. Tetőtől talpig az , mondhatni.

Hanem ugye , elküldik ezt a művelt nyugatnak:)) -ahol a másság és ez a dizájn , a metroszexualitás meg drogliberalizáció a menő és a trendy. Itt van , nesztek , gyönyörködjetek benne... HA akrunk tudunk ilyen karikatúrát is csinálni... olyan átütő zeneiségű produkciót is, mint mondjuk a modern talking, vagy a DA DA DA, német nagy közönségsiker.... :) Azt, hogy milyen horro műsor ment két éve szilveszterkor az ard-n , németes zenei toplista, özivel az élen... horgolt kis spiban tolta, és még volt néhány hetvenes évekbeli amerikai férfidivatban pompázó idősebb úr is..., meg hölgy. Akikhez képest KArel Gott a fény az éjszakában.Még Korda is.

aszekelyek 2013.03.08. 09:57:52

@Balt: juj.... Pá ? Kis aranyom? Pá nem zavarom , pá , csak elhagyom pá ? Igen , a mázsás kigyúrtnak kb olyan stílus a megfelelő. :)

Szerinted eszükbe sem jutott , hogy ez esetleg egy karikatúra ? Nem azért vannak úgy oda ?

aszekelyek 2013.03.08. 10:13:46

@Balt: Azért gondolj bele, hogy felzaklathatta őket... :) Hát lehet csodálni az indulataikat :DDD ??? Amikor látják , hogy esik ki a pénz a zsebeikből , amit már benne éreztek és a szájukban a hatalom ízét ? Gyönyörét ? Azoknál akiknek ez életcél , súlyos dolog ez. Hát hiába kiabálták , hogy a magyarok öltek meg 600 ezer zsidót ? No és nácigányfasisztantiszemitakomcsi az egész banda ? Az sok fáradság és sajtónak adott instrukció , meg a bizottságok háborgatása , EP ellenünk szavaztatása , mind veszendőbe menni látszik. Érthető , hogy így felzúdultak:DDD

A TÉT-ben gerő és bánó , komolyan mondom, röhögcséltek ezen... , amikor gerő jött ezzel a stichhes dumával , kaján mosollyal , hogy az csak egy lap... -már az FT....
Ágh Attila azért ennek ellentmondott , sajnos nem nemjuteszembe Richárd úr is , akinek odafigyelek a véleményére. A harmadik úr , ő nagyon jó szerintem , újságíró , szintén kitett magáért. Az ő nevét még nem sikerült megjegyeznem. Nos ez a három komoly férfi felhős homlokkal kommentálta ezt. gerő és bánó meg röhögcséltek.
"Kell még valamit mondanom ? ,- ( Ildikó) "

aszekelyek 2013.03.08. 10:16:50

@hoplita: vakogta a jobbikos munkásőr....

aszekelyek 2013.03.08. 10:21:44

@carlos z.: mindene megvan , ami oda kell. Hang nem sok kell... ebbe próbáljanakbelekötni a liberálisok nyugaton... Olyan simán illik bele az ő elvárásaikba mint a pinty... Nyugatos mintára készült.Rasztával már sok lett volna.... :))

hoplita 2013.03.08. 10:22:56

Na végre! Mehet az övéi közé a sittre a köztörvényes Kalampár

hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=62588

@aszekelyek:
Megbasszam a szádat, te büdös kurva?

A retkes kurva anyáddal szórakozzál, te blankoltfaszt szopogató ocsmány ribanc.

aszekelyek 2013.03.08. 10:28:17

@aszekelyek: már tudom , hol láttam ilyen fazont ! A bécsi vásárlóutca próbababáin. A nagyon menő cégek próbababáin , olyat , mint ez a fickó és a dizájn.:) A télen.

unionista (törölt) 2013.03.08. 10:55:26

@aszekelyek:
na most te megint nem értesz valami nagyon egyszerűt. nem azt mondom, hogy nekünk a jelenlegi német kultúrát kell egy az egyben átvenni. hanem azt, hogy a kárpát-medencei és a kelet-közép európai kultúrát kell úgy összerakni, hogy arra azt mondják bécsben és berlinben, hogy azt megkajálják. mert ez az érdekünk. kállay saunders andrást importáljuk oda, ahová az kell.

az eurovíziós dalfesztiválon lengyelország, csehország és szlovákia el sem indult. azt kellett volna mondani, hogy csináljunk egy visegrádi fesztivált. és ezek után azt mondani az osztrákoknak, a szászoknak, a bajoroknak, a poroszoknak, hogy ne ezen a fostengerbe lépjenek. a kárpát-medence leszakadt részeit (kárpátalja, vajdaság, erdély) eurorégiókkal integrálni.

ide figyelj már, ki az akik tolják ezt eurovíziós dolgot. ha nem az mtv vezetése. azért, mert ezzel ők elég szép pénzeket tesznek zsebre. a kincstárból is csurran cseppen. a kamionról is leesik ez az. de engem igazán nem is az zavar, hogy tolvajok. hanem az, hogy nem értik, hogy mi a valós nemzeti érdek. ti csak beledugtátok a fejeteket orbán viktor seggébe. és mindenhová zsidókat, cigányokat, melegeket képzeltek.

unionista (törölt) 2013.03.08. 11:14:04

@Balt:
lengyelország, csehország, szlovákia el se indult. egy lehetőség lett volna egy visegrádi dalfesztivál. csak ugye megint az van, hogy ebben az esetben nem lehet alvilági módszerrekkel lopni. mivel a maffia nemzetiségi alapon sehol sem átjárható. sokkal egyszerűbb megrendezni ismeretlen költségvetéssel egy ndk esztrád műsort. a magyar nép jó érzékkel kiválasztott egy külföldön csak és kizárólag szánalmat kiváltó fazont susogós melegítőben ülő menedzserekkel. a dalverseny eredményétől függően világraszóló sikerről vagy a zsidó-néger összeesküvésről szól majd a közbeszéd.

török gábor meg leírja, hogy igen, végre megjelent valami új, ez az alternatív kultúra. mert byealex végre nem egy "megcsinált" sztár. hanem egy autentikus avas lakótelepi gyerek. csak ez ugye nem az történik, hogy valaki jön a lakótelepről és úgy énekel, hogy mindenki csak néz ki a fejéből, hogy hű. hanem teljesen spontán beöltöztetik lmp-s bohócnak. mivel török onnan várja a megrendelést ezért ír egy cikket, hogy ez a népnek a politikában mennyire bejönne. nyilván, ha schiffer andrás sárga zoknit húzna, akkor sokkal autentikusabb lenne.

Balt 2013.03.08. 12:11:17

@unionista: Neu-Sopot? :) Nem hiszem, hogy ennek lenne értelme. Igaz, annak sincs, hogy az Eurovízió főszponzorai automatice mindig ott vannak, a többi meg jó tölteléknek.

Viszont ez az egyik legnézettebb műsor a köztévén, ez vitán felüli. Emiatt talán oda tenném a voksomat, hogy vegyünk részt benne. Bár valami nézettséget talán magyar induló nélkül is hozna.

A dolog politikai vonatkozásai pedig szerintem légből kapottak. (Ezt utólag hajlandó leszek átértékelni, ha nyerni fog a kölök.) :))

hoplita 2013.03.08. 12:38:20

Zsidrák matek, kóser egyenlet...muhahahahaha...!

"Antiszemitizmus + Jobbik = Auschwitz"
A békéscsabai zsidó hitközség közleményben adta hírül, hogy március 9-én, szombaton néma demonstráción fog tiltakozni Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő ellen, aki ezen a napon a városban tart előadást "az igazságról".

További részletek: kuruc.info/r/6/109018/#ixzz2MwnrE9P9

unionista (törölt) 2013.03.08. 12:42:16

@Balt:
talán félre érthető voltam. nem gondolom, hogy byealex lmp-s, vagy akármilyen párti lenne. hanem csak azt, hogy török úgy képzeli, hogy az lmp ezen a vonalon éppenséggel sikeres is lehetne. csak talán kellene egy grillo típusú hordószónok.

szerintem az lmp úgy lehetne sikeres ha kárpát-medencei zöld párttá alakulna. a határon túli szavazatok jelentős részét is begyűjthetné. mégse orbán, mégse a szocialisták. a jobboldal mérsékelt, radikális és szélsőséges elemeit is meg tudná győzni. mert ugye mégis csak a történelmi magyarországról beszélnének. ez tetszik a szélsőjobbnak. de ezt mégse turbómagyarnak, hanem többnemzetiségű integrált ökoszisztémaként írnák le. térségekre, vagy akár kistérségekre lebontott üzenetekkel. ezzel levethetnék magukról az szdsz 2.0 bélyeget. csakhogy az lmp sorai között ehhez nincs megfelelő habitus, se elegendő intellektus. nekik az ökopolitika csak egy szlogen. amikor bódy sylvi "megmenti" a facebook videóban a "cuki" jegesmacikat.

szerintem a közép-európai kulturális egység elég jól működne. többet tombolhatnának együtt a lengyel és a magyar rockerek. erre mondom, hogy palcsó tamást adjuk el prágának. mert ő egy "csehszlovák" popper. béccsel játsszuk el az operett színházat. máté pétert adjuk el az erdélyi románoknak. kulturálisan integráljuk a szerbeket. persze ezek csak sztereotípiák. majd ami majd adódik. amiről kiderül, hogy jó. egy szövetségi médiatanács felügyelete mellett ez simán működhetne.

értem persze, hogy erre nincs tömegigény. de akkor marad a búsongás. az, hogy összeesküdött ellenünk a néger fifa és a zsidó uefa. szerintem ennél egy fokkal biztosan jobb lenne a "bundesliga".

Elijah_Baley 2013.03.08. 13:26:18

@aszekelyek: ezek borzasztó vacak kis előadócskák, én magamtól be se rakom a cédélejáccóba őket, tipikus megélhetési politikusok, nem szórakoztatásiból, vagy a művészetért csinálják, a hatalom megtartásáért csak :)

Balt 2013.03.08. 13:44:07

@unionista: Persze, azt mondom én is, már a poszt is elég elrugaszkodott, még akkor is, ha sokan belelátnak egyfajta politikai párhuzamot.

Egyébként szurkolok az LMP-nek, talán még jobban ByAlexnek, mert bár előbbi egy nehéz megmérettetés előtt van, utóbbi meg éppen túl rajta, és innentől kezdve mindnyájunkat képvisel.

A "ce-eurovíziót" nekem mondhatod, én meggyőződéses "monarchista" vagyok (ha úgy tetszik, labanc), de nem látom a dologban a potenciát. Ahogy (sajnos) az LMP-ben sem: a körúton kívül alig ismerik, nemhogy a határon túl...

menőmano 2013.03.08. 14:26:25

Én csak annyit szeretnék most írni)

Ez egy nagyon jó cikk, poszt. Hát nem hiába. A Török Gábor kiváló politikai elemző, némelyek csak haladnak mögötte.

:)

unionista (törölt) 2013.03.08. 18:45:07

@Balt:
a mi szempontunkból a kulturális építkezés
-- cca. 31.25 milliós kárpát-medence
-- cca. 62.5 milliós monarchia
-- cca. 125 milliós duna-menti közösség
-- cca. 250 milliós közép-európa
-- cca. 500 milliós európai kontinens
-- cca. 1 milliárdos greater europe. oroszországgal, a keleti partnerséggel, a törökökkel, az arab ligával és a zsidókkal.

a terepasztalon elég pontosan fel lehet osztani az egész térséget. meg lehet rajzolni a főbb kereskedelmi útvonalakat. matolcsy is próbálkozott ilyesmivel. csak azt nem érti, hogy ehhez közjogi és közgazdasági modelleket kell tudni legalább felvázolni. és errefelé berlin az a hely, ahol erről lehet tárgyalni. focinyelven ez közép-európai liga kupa, vagy közép-európai bundesliga.

török gábor is bemondhatná az mlsz-ben. csak tudjon mondani alternatívákat. mert ez csak egy alapmintázat. ez olyan, hogy mindenfélét lehet belőle "zongorázni". tudja összekapcsolni a női focival. ha azzal van megbízva, akkor találja ki, hogy mi az összekötő kapocs. nem nehéz kitalálni.

a probléma, hogy valójában nem cél, hogy legyen mondjuk női foci. azért bízzák meg törököt, mert tudják, hogy úgyse tud mit mondani. és akkor ő ezért kap egy bizonyos összeget. amiből megépíti a kerti medencét. ami nem volna probléma. nem az a gond, hogy ellopják a pénzt. bármennyit. hanem az, hogy közben mindenki tudja, hogy még csak elképzelés kezdemények sem lesz semmilyen ügyben.

persze azért van valami. mondjuk jégkoronban ott az erste bank liga. ami egy monarchiát összefogó szövetségi bajnokság akarna lenni. szuper levente (aki egyébként tisztességes és értelmes) azt mondja, hogy ez jó is, meg nem is. mert 1 csapatnak jó. de a többinek nem. és akkor mégis nemzeti keretek közé kellene szorítani ezt az egészet. mert másképp a többi csapat hol szerepeljen. és nem jön rá, hogy a bundesliga másodosztályban. és az lehet errefelé a mol liga. de lehet mol-ömv liga. miért ne lehetne.

és ugyanez működhet a labdajátékokban. simán működhetne az, hogy van egy közép-európai fesztivál sorozat pop-rock vonalon. ami nem egy zárt valami, hanem csak azt jelenti, hogy a tartományok városai bejelentkeznek, hogy ők biztosítanák az infrastruktúrát a piaccal.

ehhez képest az van, hogy majd magyarország fogja irányítani kínát, törökországot, és brazíliát. mert itt van a legnagyobb fejlődés és majd ezek a térségek a növekedési többletet magyarországra fókuszálják. és így megduplázzuk a gdp-t. most én is szeretek a földtől elrugaszkodni, de ez egy sci-fi.

valakinek le kell ülni a merkellel. és felkérni középeurópai szövetségi kancellárnak. úgy, hogy le kell tenni az agendát. hogy juthat ehhez a történelmi szerephez. milyen lépéseken keresztül. úgy, hogy mindenki örüljön. a nép tapsoljon. nagyjából ez lenne szerintem a 21. századi politika. és nem az, hogy majd valaki bohócsapkát vesz és sárga zoknit húz. és akkor ő végre nem egy megcsinált sztár. és akkor török viszonylag okos, és viszonylag tisztességes közszereplő. tehát messze az átlag feletti. szóval nem tudom, hogy ezen sírni kell, vagy nevetni. persze inkább az utóbbi.

tölgyes 2013.03.10. 12:29:14

Kedves Török Gábor!

Én azt gondolom, hogy ez a nagyon is felszínesnek szént írása témaválasztásában az egyik legmélyebb problémát veti fel, még akkor is ha a saját maga által felvetett kérdést nem válaszolja meg és talán még csak jó irányban sem keresi a kérdésére adott választ.
Nálunk az Alex-jelenség nem újkeletű. Sorozatban nyertek olyan "énekesek" akiket a média nem szánt győztesnek. Ha végignézi az elmúlt évek versenyeit, akkor sűrűn találkozik az iulyen nevekkel. A sorozatot csak egy-egy tényleg majdnem átütő tehetség tudta megtörni. Alex győzelme egy furcsa fintor a zsűrinek. Úgy tűnik a zsűri tagjai a korábbi versenyek példátlanul népszerű Pál Dénesék kigolyózásával akarták biztosítani az első helyet a Gigi és a ki tudja hogy hívják első helyre sorolt fiú számára... erre az győzött akire senki sem számított.. Én ebben azt látom, hogy az elitünk teljesen elszakadt a valóságtól, "az emberektől", az emberek világképe és az övék csak alig-alig találkozik egymással.Ezt lehetne elemezni, történelmileg, értékszociológiailag stb Több használható információt és szempontot adna Önnek is, mint az eddig követett elemzési "módszerek".

Balt 2013.03.10. 20:09:18

Függetlenül attól, hogy a szememben Puzsér pont az ilyen médiaceleb archetípusa, alighanem igaza van (mint fentebb már megfogalmaztam magam is):
fesztival.mandiner.hu/cikk/20130307_puzser_robert_mar_nem_lehet_a_pofankba_hazudni

tölgyes 2013.03.10. 21:33:24

Kedves Balt!
Elolvastam a beszélgetést, de nekem ez magyarázatot nem ad semmire... A magyar "szavazó" talán a legkisebb királyfira, az elesettre, az alulról feltörőre, a hozzá közelállóra, a maníroktól mentes őszinteségre, vagy annak látszatára adja a szavazatát. Ez nem egyszer mellőz mindeféle értékszempontot.Ez a választás az énm szememben nem jó és nem rossz. Mutat egyféle beállítódást.
A magyar tömegizlés a lakodalmas zenén edződött. Éveken át nem hallottam mást bömbölni, csak azt. Vajon ez köszön vissza a választásokban??Nem tudom.

Keresgélek az emlékezetemben..Én nagyon régen feltünésekor hallottam az akkor még ismeretlen Máté Pétert. El voltam tőle ragadtatva.. és még 10 év múltán is felkaptam a fejemet, ha nagy ritkán játszották egy-egy dalát a rádióban. Átütő tehetség volt, de a lemezei mégsem fogytak..elmaradt az őt megillető igazi nagy siker, pedig mesze kiemelkedett a kortársai közül.Számomra akkoriban ő volt a magyar énekes.. (ma is az),de hozhatnék ezer példát a magyar és világirodalomból is. József Attila versei a kutyának se kellettek. Halála utrán fordult felé az élrdeklődés. Németh László írt is erről egy szerencsétlen mondatot: Sín siker - írta.

Balt 2013.05.06. 09:01:53

Nnna, ennyit a "változásra szomjazó tömegekről" - politikai áthallásoktól (és a ez alól mentegetőzni próbáló poszttól) függetlenül:
velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/05/05/100_embert_erdekelt_byealex_nagyszinpados_koncertje

Szimba 2013.05.27. 14:19:37

Nem antipolitikusra vágynak a szavazók. A politikai elit, általában a felülről mindent eldöntő, megmondó, és közben a saját érdekeiket előbbre tartó réteg megszűnését szeretnék.
Alulról építkező társadalmi csoportokra épülő adminisztratív, koordináló, hivatalnok rétegre vágynak a polgárok.

Döntsön az ügyeiben egy kerület? Nem! Döntsön egy utca lakossága. Aztán jöhetnek az utcák, lakóházak érdekei és érdekképviseletei.

Mi a fontosabb a Béla utca aszfaltozása, vagy a Géza utcai iskola tisztasági festése, netán egy remek háziorvos fizetésének emelése?

El kellene hinni, hogy ez csak így működne, működhetne. Aztán, amikor egy kerület már tudja kezelni az ügyeit, és belelát, sőt beleszól, hogy miből legyen pénz (vállalkozó támogatásából, adóból, új üzem létesítéséből stb.), akkor majd a kerületek, városok, falvak, kistelepülések is joggal tudnak az országos ügyekbe beleszólni. Az az ember, aki sikerre tudta vinni egy kis csoport ügyét, majd beletanult egy nagyobb közösség SZOLGÁLATÁBA, az nem politikus lesz, hanem egy nagyobb közösség ügyeinek képviselője.
süti beállítások módosítása