Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

22:52

Újságíró: - A médiában a hétvége nem ismert fogalom.

ByeAlex: - Nálam igen.

Akit érdekel, hogy milyen a világok találkozása, nézze meg ezt a felvételt. Azon a sajtótájékoztatón készült, ahol a nézők szavazatával nagy meglepetésre dalversenyt nyert antisztárt – akinek antisztársága miatt a magyar média egy részében máris a „flegma” lett az állandó díszítő jelzője -  próbálja meg számon kérni a hazai bulvárújságírás egyik felháborodott képviselője. Nem kell megijedni: nem fogok zenekritikát írni (annak ellenére sem, hogy nekem tetszett „ez a dal”), sőt, talán még azt is sikerül elkerülnöm, hogy nagyon messzemenő következtetéseket vonjak le ByeAlex sikeréből. Valamit azonban látni kell: az emberek egyre inkább vágynak arra, hogy valaki nagyon más legyen – vagy legalább annak látsszon. S ha igaz ez a celebek és a sztárok világára, vajon miért ne lenne az a politikusok esetében?

488byealex.jpg

Az analógia rettentően csábító: a humoristából lett politikus, Beppe Grillo egészen elképesztő választási eredménye (több mint 25 százalékot kapott pártja a február végi voksoláson) Olaszországon kívül is óriási publicitást kapott. Grillo üzenete – logikailag – valami hasonlóról szól: nem olyan vagyok, mint ők. A Movimento 5 Stelle alapítója megvet mindent, amit a politikusok csinálnak; többek között nem ad interjút lapoknak, nem hajlandó a tévében szerepelni, mert a médiát is a korrupt rendszer kiszolgálójának tartja.

Nem arról szeretnék most beszélni, hogy mindebben mennyi a valós és mennyi a felvett, csinált, hanem arról, hogy működik. Az emberek láthatóan ki vannak éhezve az antitézisekre, ami persze nem új jelenség: tudjuk, a folyton az erkölcsökre hivatkozó jakobinus forradalom bukása után is táncoltak a sírokon Párizsban. Az okokat magyarázva a világért sem akarnék pszichologizálni vagy szociológust játszani: egyikhez sem értek. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy vágyunk a formabontókra. A válság, a kiábrándulás, a csalódás elemi erővel hozza elő az igényt arra, hogy lássuk: valaki beint ennek a világnak. Az olaszoknak bizonyára jó érzés, apró elégtétel lehet figyelni a „hagyományos” politikusok döbbenetét, ahogy idehaza mi is kéjes örömmel olvassuk a celebvilág jeles képviselőinek az eredményhirdetést követő sopánkodását, fanyalgását. ByAlex fent idézett egyetlen mondata ugyanis az igazi forradalom: más rendszerben élni, más fontossági sorrendet felállítani, másképp gondolkodni és viselkedni. Nem úgy, ahogy „ők” odafent, hanem ahogy „mi”, a normálisak idelent.

Médiasztárok panaszkodnak, hogy miközben korábban ez a szerep tisztelt foglalkozásnak számított, ma gyakran megvetés tárgyai. Még nézzük, ismerjük őket, de már – miként ez a mostani eset is mutatja – megvetjük őket, bukásukra várunk, szenvedésükben akarunk gyönyörködni. S akkor mit mondjanak a politikusok... Persze, a politika más világ, mások az elvárások, és – ahogy ezt sok sikertelen paprikajancsi példája mutatja – bizonyára másképp is kell másnak lenni, mint a zeneiparban. Ugyanakkor mégsem sikerül elkerülnöm, hogy ne írjam le: valódi, létező, szemmel látható nagyságú betöltetlen teret jelenleg a hazai politikai versenyben is csak az antitézisben látok. S ezt a szerepet olyanok biztosan nem játszhatják el, akik az „öltönyösök” világából érkeznek, csak olyanok, akik pontosan olyan természetesen látszanak természetellenesnek mellettük, mint ahogy ByeAlex látszott a kereskedelmi tévék világából érkező hazai celebek körében. Ettől még nem lesz más a politika, de más politikusok innen, ezen az úton egyszer még nálunk is jöhetnek.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr525120670

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.07. 12:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A ByeAlex-jelenség 2013.03.07. 09:26:03

Valódi, létező, szemmel látható nagyságú betöltetlen teret jelenleg a hazai politikai versenyben is csak az antitézisben látok.

Trackback: Taroltunk az Eurovízión! 2013.03.07. 09:14:17

Rövid Tomi Bevallom című dala tarolt Malmőben a '13-as Eurovíziós Dalfesztiválon! Exkluzív felvételek és az utca hangja. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.          

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Balt 2013.03.07. 14:46:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Legyen igazad!

@afekete6: Hú, ez nagyon jó komment. Én is azon a véleményen vagyok, hogy ebből bármi politikai következtetést levonni badarság, béljóslás.

Balt 2013.03.07. 14:48:30

@Airgüzü: Díjazom az objektív tisztánlátásodat. :)

Elijah_Baley 2013.03.07. 14:52:33

@ki kicsoda: hát, ha eccer a fidesz nem jó, akkor mi mást lehet választani?

Balt 2013.03.07. 14:55:36

@Nap Pali: ... csája, te kriptofideszes. :)

@vakuljmagyar: Nem nagyon látom az összefüggést.

carlos z. 2013.03.07. 15:26:03

Ki képviselhetné jobban hazánkat Európában, mint az unortodox ByeAlex??

ki kicsoda 2013.03.07. 16:10:46

@De gustibusaut bene, aut nihil:

... az ég szerelmére! ... mi lenne, ha meghallgatnád a linkek mögötti hanganyagot ... abból következik, hogy szégyen a fideszt támogatni ... az pedig, aki a társadalom kirablására szövetkezett a fidesszel - Puch-Simicska 70-30%-os paktum a regnálók-ellenzék viszonylatban - dettó ... tehát? ... valószínű, hogy akit támad az egyik, elárulta a másik, talán ő a kevésbé bűnös és oda lehet figyelni rá, ahelyett, hogy ész nélkül köpködnék, mert a csorda eltakar és nincs abba az irányba ellenállás ...

dbeata 2013.03.07. 16:21:48

Szeretnék együtt örülni Török Gáborral, és reménykedni, hogy ez most "más". De nem tudok, mert nézem a bejátszást és egy alter fiúcskát látok, két oldalról arrogáns, bunkón viselkedő smasszerokkal (ja bocs, "menedzser") kipárnázva. Ugyanazok az arcok a háttérben.

"Mindenki tudja,hogy miről szól ez a történet". Hát persze :D
Ő is? Hány perc lesz a hírneve?

Szabadkozik, nem is akart elindulni. Túl nagy teher ez neki. Féltem.

Jut eszembe, Matolcsy is "más". Ajjaj!

hoplita 2013.03.07. 16:53:30

Amúgy meg a stémához is kapcsolódva...

Kijafaszom ez a bájalex?????

pad78 2013.03.07. 17:51:49

A sráchoz nem nagyon tudok hozzászólni, valószínűleg kéttucatnyian lehetünk még Magyarországon, akik egyetlen "tehetségkukató" egyetlen dalát sem kísértük figyelemmel: én ehhez a kisebbséghez tartozom, a tévében kizárólag olimpiát, kékfényt és mindenféle doktorokat (DocMartin, DoktorCsont, ritkásan DoktorHauz) néztem az utóbbi két évben, de az olimpiát leszámítva ezeket is főleg azért, hogy ne unatkozzam agyon magam szobabiciklizés közben. Ja, meg néha NilsHolgerssont a gyerekekkel. (Bár nem tartom magam ántiesztablismentesnek, jobbféle rádiót pl. én is hallgatok.) Szóval fogalmam sincs, hogy ez a gyerek valóban jó-e, vagy sem. A videót is csak TG kedvéért néztem meg. Úgyhogy csak annyit mondanék, hogy mindebben egy nagy örömöm van: hogy valaki végre beszólt a sajtó nagyon-nagyon mélyen tisztelt képviselőinek. Tényleg, azt értem, hogy nekik a zsebük azt diktálja, hogy átgázoljanak mindenkin, aki útjukba kerül (erről vannak elég borzalmas tapasztalataim); de azért ilyen indulattal tépni az agyukat, hogy valaki nem áll glédába az ő elvárásaiknak megfelelően: ez megint azt a sötétséget mutatja, amit el lehet érni, ha valaki huzamosabb ideig kitart ezen a pályán (tisztelet a kevés, bár létező kivételnek). Normális ember eszközként használja a médiát, és nem lesz rabszolgájává. Ha másban nem, ebben a tekintetben egészséges ennek az alexgyereknek a gondolkozása. Szemben például azzal az ostobával, aki a videó alatt a "sajtó révén létezők sajtóellenes hisztijeiről" értekezik. No, hát láthatóan ő az, aki nem használja a sajtót, hanem általa létezik csupán, és képtelen szabadulni ennek a trágyadombnak a függőséget okozó illatától. Különben értené, hogy mennyire felszabadító, amikor időnként ki lehet kapcsolni a nyomuló újságírókat az életünkből.

raydo (törölt) 2013.03.07. 17:58:31

Iderakom neked elemezgetni, és ne vihogj, de a mai székházfoglalás helyszíni tudósítója írta:
"A tüntetők zenét hallgatnak, többek között Cseh Tamás dalai szóltak, az ellentüntetők pedig énekelnek, a repertoárjuk a Himnuszból, a Székely Himnuszból és a Szózatból áll."

Jajj, szörnyűűűűű! Ne tessék kérem röhögni! :D

6.Lenin 2013.03.07. 18:33:08

@grigorij:

"Ez a figura - jól céloz rá a szerző - csak LÁTSZAT MÁS!
Ez a figura pontosan megtervezett ipari termék, a mű ártatlanságával, az idióta hányadék öltözetével, a kábszeres kötött sapkájával ésatöbbi!"

Igen.
Néhány év múlva + az ilyeneket fogjuk utálni.

"Az analógia rettentően csábító: a humoristából lett politikus, Beppe Grillo egészen elképesztő választási eredménye "

Igen:
Néhány év múlva őt is, és a hozzá hasonlókat is utálni fogjuk.

Mert van bennük 1 közös:
semmi nem lesz jobb tőlük, csak esetleg más, eleinte.

hoplita 2013.03.07. 18:36:24

hehe....

Milyen a politikus szíve? Hányan mennek el a honatyák közül egy rosszulléttel küzdő ember mellett? A Nol TV a képviselőket tesztelte - pártállástól függetlenül.

www.noltv.hu/video/4875.html

Nekem nem meglepő az eredmény...de gondolom egy csomó faszfejnek igen.

hoplita 2013.03.07. 19:03:44

@6.Lenin:
Remélhetőleg néhány év múlva mán dög leszel és a világ egy kicsit jobb hely lesz nélküled, te köcsög.

6.Lenin 2013.03.07. 19:24:11

@hoplita:

Azért 1 előnyöm van,már 68-at megéltem, nálad ez nem biztos, bár talán a sötétség nem rövidíti az életet, az alkohol már hatásosabb.
Az is igaz, engem nem zavar a léted, a nem léted sem jelentene előnyt. Tök mindegy számomra bármelyik állapotban is leledzel.

hoplita 2013.03.07. 19:29:33

@6.Lenin:
Jó sokáig eláll a szar.
De reménykeggyünk...jön a tavasz és beköpnek a döglegyek.

6.Lenin 2013.03.07. 19:30:19

"Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy vágyunk a formabontókra. A válság, a kiábrándulás, a csalódás elemi erővel hozza elő az igényt arra, hogy lássuk: valaki beint ennek a világnak. "

Valóban, ugyan ezt gondolhatta Banánzabáló Jenő is, amikor intett 1et, aztán leugrott a fáról, és két lábon elindult.

Most + itt tartunk. Majd valaki 1x ismét beint nekünk.
A világ már csak ilyen, talán.

bariga 2013.03.07. 19:33:55

@De gustibusaut bene, aut nihil: hát talán a kecskére!
Pintér főbelügyér úr mondta, hogy akkor lenne tej is a naposcsibe mellé.
erre tanú van ugye, mint tudjuk, egyetemileg.

hoplita 2013.03.07. 19:55:01

Ez is kurvára tud spórolni.....

A Rózsadomb egyik előkelő részén épít családi házat Láng Zsolt fideszes képviselő. A telekvásárlás és az építkezés költségei elérhetik a 80-90 millió forintot. A politikus az elmúlt két évben 29 milliót keresett, közben 55 millióval nőtt a megtakarítása. Láng az Indexnek ezt örökléssel és családi segítséggel magyarázza, kizárólag a vagyonnyilatkozata alapján azonban nem lehet pontos képet kapni a politikus vagyoni helyzetéről.

index.hu/belfold/2013/03/07/lang_zsolt_haza/

livengood 2013.03.07. 20:20:37

TG-nek most nem lesz két hete, holnap írnia kell megint.
"Az alkotmány nem játék!"

inreallife 2013.03.07. 20:33:43

na íme varga, akinek úgy kopik a hitelessége, hogy még a tárcáját sem kapta meg...

"Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterjelölti nyilatkozataiban lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy az idei költségvetés nem szorul kiigazításra. A kérdés másfél hónap múlva dőlhet el véglegesen, amikor is a kormány benyújtja aktualizált konvergencia programját az Európai Bizottságnak.

Március 5. (bizottsági meghallgatás): nincs szükség a költségvetés módosítására
Március 5. (Magyar Hírlap-interjú): a költségvetés rendben van, és nem készülnek egyenlegjavító intézkedésekre
Március 4. (bizottsági meghallgatás): a gazdaságpolitika eszközeiben lehet változás, ez azonban az idei költségvetés számait alapvetően nem érinti
Március 3. (Duna Tv Heti hírmondó): kiemelte, hogy jelenleg nem lát olyan veszélyeket, amelyek miatt kiigazító csomagra vagy a költségvetés módosítására lenne szükség
Március 1 (MTV Este): egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből
Március 1. (bizottsági meghallgatás): elmondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy már most módosítani kellene az idei költségvetést, a tisztánlátáshoz szerinte meg kell várni az idei első negyedéves növekedési adatokat
Február 22. (MTI-nek adott nyilatkozat): egyrészt még csak február van, érdemes legalább négy-öt hónapot várni ahhoz, hogy biztosabb megállapításokat lehessen tenni az idei év várható gazdasági forgatókönyvéről"

Khal Drogo 2013.03.07. 20:36:11

@Balt: Nagyon helyes hogy magyarul énekel.

Khal Drogo 2013.03.07. 20:41:33

@unionista: Legutóbb a komformista Megasztár-győztes utazott ki. Szőke,középkorú fiatalosan kinéző hölgy, tűrhető angol kiejtéssel, a nap trendjeibe illeszkedő semmitmondó dallal és hangszereléssel. 25-ből 24. lett.
Nem mintha ha az egésznek lenne bármi tétje egyébként. Csak ha már erről beszélgetünk.
Kállay Sanders pedig sosem lesz sztár, Nyugaton belőle annyi van mint égen a csillag. Magyarországon befuthatna, azonban nem tud rendesen magyarul,csak akcentussal. Így magyar számot nem lehet énekelni és magyar nyelvű dalok nélkül reménytelen a srác.

Khal Drogo 2013.03.07. 20:45:55

@vakuljmagyar: Ez nem így működik. Ment már ki mindenféle dallamos csapat,a Nox énekesnőjének pl. elég jó hangja volt és bombázó kinézete. Futottak még kategória lettek.
Megjósolhatatlan hogy egy ilyen gagyi-katyvasz versenyen mi lesz.

6.Lenin 2013.03.07. 20:48:01

" Ettől még nem lesz más a politika, de más politikusok innen, ezen az úton egyszer még nálunk is jöhetnek."

"Pénteken egyébként erről sajtótájékoztatón tesznek bejelentést, s ugyanekkor közlik hivatalosan a friss párt és az LMP-ből kiszakadt Párbeszéd Magyarországért (PM) párt házasságát. A szövetség meg is kezdi felkészülését a választási kampányra, a két kampányfelelős Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely lesz."

Igen, mindig jöhetnek "újak", csak arra kell álmodozás közben figyelni nagyon, hogy a kezünk ne lógjon bele a bilibe.

bigapples 2013.03.07. 20:52:20

@hoplita: A vagyonnyilatkozatok igazából nem érnek semmit. Lángnak egy nemzetközi szállítmányozási cége volt, lehet hogy még most is tulajdonos. Ő sem a képviselői fizetésből épít házat, már a képviselőség előtt is vagyonos ember volt.

menőmano 2013.03.07. 21:01:03

Én nem néztem folyamatosan a "dalversenyt", de az biztos, hogy a végeredményen, vagyis a győztes személyén totálisan ledöbbentem. :)
Ha a népeknek ez" az igénye, hát akkor legyen.
Mondjuk túlzottan nem is érdekel.

"Médiasztárok panaszkodnak, hogy miközben korábban ez a szerep tisztelt foglalkozásnak számított, ma gyakran megvetés tárgyai."

Hát! Ja! Nem kell csodálkozni, ha ilyen jelenségeket"? (is) mint a nyertes? sztárnak neveznek.
Totális helyzet.
Szerintem.
:(

Balt 2013.03.07. 21:02:54

@6.Lenin: Honnan az idézet? Nekem a google csak ilyet hoz rákeresve:
wwe.noifriss.hu/cimke/karacsonyi-diszek-keszitese-otthon :)

Most ismétlik a vasárnapi Versust Karácsonnyal, abban még kategorikusan cáfolta, hogy pártegyesülésre készülnének. Sőt, saját identitásukat erősítenék.

menőmano 2013.03.07. 21:03:21

Bocsika!

Se kép, se hang.

osztjónapot!
:))

menőmano 2013.03.07. 21:08:27

Már biztos: Ő lesz ByeAlex egyik komoly ellenfele
Eurovíziós Dalfesztivál - Bonnie Tyler képviseli Nagy-Britanniát"

hetivalasz.hu/kronika/a-dontes-elsore-megleponek-tunhet-61446

Bonnie Tyler képviseli Nagy-Britanniát az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Malmőben. A walesi énekesnő legnagyobb sikereit a nyolcvanas években érte el."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.07. 21:10:05

@6.Lenin: ez már a második feladat, amit Bajnaitól kap.
Az első az LMP szétqrása volt.

menőmano 2013.03.07. 21:11:02

Bocsika!
Egy gondolatot kétszer másoltam.

Ezt akartam)

"Az Egyesült Királyság több mint másfél évtizede nem tudott győzni az Eurovíziós Dalfesztiválon: az utolsó brit győztes 1997-ben a Katrina and the Waves volt"

:)

Balt 2013.03.07. 21:13:59

@Hepci: Az csak szükségmegoldás volt, miután az akolba terelés 2x sem sikerült. Ha meg tényleg már most betársulnak, alig egy hét alatt szembe köpik magukat. De annyi baj legyen. Annál szomorúbb, hogy valszeg bejut 1-2 közülük a közös listán, Schifferék meg egyáltalán nem biztosan...

menőmano 2013.03.07. 21:14:17

DE azért totálisan ne rohanjunk előre! Lehet, hogy majd most a magyar versenyző sikereket fog elérni ott Malmőben.
Lehetnek meglepetések.
Mint ahogyan a politika világában (is) lesznek........lehetnek.
Szerintem.
:)

menőmano 2013.03.07. 21:18:08

atv.hu/cikk/20130307_partta_alakulnak_bajnaiek_ime_a_reszletek
:)

Nincs ebben semmi különös, nincs ezzel semmi probléma.
kész.ennnnyi.
:)

6.Lenin 2013.03.07. 21:24:53

@menőmano:

"Nincs ebben semmi különös, nincs ezzel semmi probléma."

2014-re több ballib párt lesz, mint kolbász.

Nincs ebben semmi különös. 1re nehezebb a megélhetés, ballibéknél is. Csak a nagy tömeg nem jellemző rájuk.
Néhány szédelgő inkább.

menőmano 2013.03.07. 21:29:14

Magyarországon toboroz a párizsi Disneyland - nem mindennapi módon "

www.hrportal.hu/c/magyarorszagon-toboroz-a-parizsi-disneyland-nem-mindennapi-modon-20130307.html

Európa legnagyobb városaiban mindeddig hatalmas érdeklődés fogadta a Disneyland Paris munkaerőtoborzó road show-ját, hiszen ez egy példátlan lehetőség a munkakeresőknek, ..."

Na! Még illlyet!? Egyik ámulatból esek" a másikba. Vagyis csak ámulok, és bámulok.
Hogy mik vannak?!
:)

menőmano 2013.03.07. 21:38:30

Elnézést már! Most nem tudom? ez picike tyúklépés az egymillió új munkahely felé?
Vagy micsoda? "Én nem tudom :)"
:)

menőmano 2013.03.07. 21:50:49

@6.Lenin:

Figyeljen csak picikét! Ön totális tévedésben van. Szerintem.
A társadalom egy hatalmas csoportjának most sincsen "kolbász".
Nagyon sokan napi életminőségükben csak vegetálnak.

Veszettfejszenyele már az örökös "ballibezése".

Egyébként mi a gond?
:(

6.Lenin 2013.03.07. 21:54:57

@menőmano:

"A társadalom egy hatalmas csoportjának most sincsen "kolbász".

Ha nincs kolbászuk, legalább önálló pártjuk legyen. Régi ballib óhaj. Ezért írtam, hogy több párt lesz.

6.Lenin 2013.03.07. 22:08:58

@menőmano:

írhattam volna kürtőskalácsot is.

A társadalom nagyobb csoportjának 1x a közepe jut, másoknak a széle. Néha ez megfordul.

most azok alapítanak pártot, akik a közepét majszolják. Legalább valamivel szórakozzanak.

menőmano 2013.03.07. 22:15:13

@6.Lenin:

Drága! Mindegy, hogy Ön, nő avagy férfi.
Ön meg szórakozzon mással, ne velem, ha kérhetem.
És.kész.ennnnyi.

Khal Drogo 2013.03.07. 22:17:00

@menőmano: Mitől lenne komoly ellenfél Bonnie Tyler? Mert jó a hangja? Az ebben a "dalversenyben" nem számít semmit. Nézd meg kik nyertek az elmúlt években.

Khal Drogo 2013.03.07. 22:19:48

@Mária: Ezek nem énekversenyek. Ha azok lennének, a versenyen ezek az emberek nem indulnának mivel nem képzett énekesek. Képzett énekesek jellemzően nem a popzenében szerepelnek hanem pl. az operában. Vagy éneklést oktatnak.

6.Lenin 2013.03.07. 22:20:46

@menőmano:

Nem mindegy, hogy amit írok, nőként vagy férfiként írom?
Ne barátkozz @hoplitával, bár nincs beleszólásom.

Amúgy meg csak ketten maradtunk a végére, de megyek én is.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.03.07. 22:25:39

Lehet, hogy a politiában létezik egy anticeleb iránti igény, de a példa téves. A sapkás hülyegyereket azért szavazták be a nézők, mert a zsűri kiszórta a csillagszemű fiú-vak lány kombót, ami nem véletlenül volt itthon is népszerű, a nemzetközi giccsversenyen is a legjobb esélyekkel indult volna. Ezt a közösségi site-okon nyíltan szervezték, ez nem a nyertesnek szóló szimpátia, hanem a zsűrin állt 'bosszú'.

Körülbelül olyan, mintha betiltanák a Jobbikot, és ezért az összes turbómagyar összebeszélne, hogy akkor beszavazzák Thürmert.

Khal Drogo 2013.03.07. 22:29:28

@menőmano: Magyarországon nincsenek sztárok. A színészeik színházakban játszanak, őket a lakosság kb. 1%-a ismeri. A magyar filmeket még a magyarok sem nézik meg, akik pedig nem magyarok azok még annyira sem.

A popzenében akad pár, jellemzően idős előadó aki valamennyire sztárnak számít de csak magyar viszonyok között. Pl. ilyen Ákos, akinek a koncertje 8-15 ezer forintba kerül mégis kifizeti rendre ezt 8-10 ezer ember. Ezen a szinten van még Zorán, Demjén, LGT... De valójában ők sem igazából sztárok, hanem sikeres előadók.

Az utolsó olyan ember, aki közel állt a klasszikus sztársághoz, az KOKO Kovács István volt. Ő sztáralkat volt, eladható volt. Viszont túl korán elbukott, nem tudott kiteljesedni.

Szóval szerintem egyetlen egy magyar sztár sincs és nem is lesz egyhamar.

menőmano 2013.03.07. 22:33:22

@6.Lenin:

Mehet. Nem tartja vissza senki sem, vagyis Én biztosan nem.
Nem kommentálom, hogy mindegy, vagy nem mindegy. Mert attól tartok, hogy olllyat írnék, hogy még magam is bánnám.

Egyébként Én nem óhajtok itt folyamatosan bajolni Önnel.

jócccccakát!!!

Khal Drogo 2013.03.07. 22:35:09

@azarcakimeghúzottegymarslakót: Abban volt az, hogy a szunnyadó népet fülbemászó, mégis értékelhetetlen dallamokkal bombázták (aka popzene), mert ettől boldognak és elégedettnek érezték magukat (és nem lázadtak a rendszer ellen, de ide ez most nem igaz).

---

Pedig igaz. A lakosság egész jól tűri saját maga megnyomorodását.

menőmano 2013.03.07. 22:35:51

@Khal Drogo:

Elnézést! De! nem is érdekel, hogy kik nyertek, avagy nem nyertek. Szerintem egyébként mindenhol ott van a politika" (is).

aszekelyek 2013.03.07. 22:39:06

Kedves Gábor ! Az nálunk már megtörtént a politikában , 2010-es választás alkalmával , hogy az emberek valami nagyon másra vágytak. Szerintem. Az egy más kérdés , hogy a világon senkitől nem kaphatják meg , azt amire vágynak. Ott tornyosul az államadósság , a Financial Times kirohanása , és az állandóan nem hisszükkel az EU , bizoccságaival és eljárásaival és állandóan fenyegető szankcióival.

A dal egyébként a maga nemében nem rossz. A maga nemében , mondom. Úttörőtáborok csasztuskáinak sorában. Tábortűznél pöngetett kis plöm , plöm. Műdalnak is műanyag .

Divat a silányság Hungáriában ? Azt kell mondanom, sajnos, eszerint igen.

Bartókot fel merik hasznáni , akik a mást állítólag , az emberek vágyát ígérik teljesíteni ? De már hányadszorra ?

Korrekt az lenne , ha mondjuk az mtv nézőinek , az M1 -nek , összetételét megnéznénk. Korosztályt , pl. Mennyire szokásuk pl. sms-eket küldözgetni. Már a törzsnézőkre gondolok. Valahogy nem nagyon stimmel bele nekem ez az eredmény.

Se persze lehet , hogy a multikulti csatornalé már ennyire ami ömlik már régóta rájuk, ennyire elsilányította az ízlését a M' nézöinek.

Az M2-n mimap ismételt '77-es Ki , mit tud sokkal színvonalasabb volt minden esetre.

El tudom képzelni, mit mondott volna MAjor TAmás erről a produkcióról..., Vagy akár
Petrovics Emil.

Azért is jó , hogy szabad vélemény nyilvánítás van ma , mert szabad nem tetszenie nekem , hogy ez silányság képvisel minket Malmőben.

Ami egy ifjúsági Parkban úgy lett volna kifütyülve , hogy magát sem hallotta volna a fellépő úr.

menőmano 2013.03.07. 22:39:28

@Khal Drogo:

Ugyan, ugyan! Ne írogasson már illlyet! Hát ebben az országban milliónyi celeb, meg sztár van.

Mondjuk Ákos dalait nagyon kedvelem.

aszekelyek 2013.03.07. 22:46:14

@Brix: vagy nem ők küldték ki de persze ha megfizették őket.... még az is lehet. @menőmano: nem állom meg és ideírom , a lányom barátjának édesapja épp Malmőben él , épp nagyon jó zenész , persze magyar ... Szerencsére ott is tudják , hogy a magyar zenészek java ennél sokkal , fényévekkel jobb. :))

Előre kértem tőle elnézést. Amiért ezt küldik oda. Minket képviselni. Gagyiland himnuszával.

menőmano 2013.03.07. 22:54:58

@aszekelyek:

a lányom barátjának édesapja"

Na! Ez érdekel a legkevésbé, nekem elhiheti. ott a pont.

aszekelyek 2013.03.07. 22:57:10

@De gustibusaut bene, aut nihil: igen , minden választáson fel volt ajánlva legalább négy opció. A 2006-oson is.-. Jól be is szavazták feriéket... mer akkor is a vágyaikat ígérte teljesíteni az mszp-és szdsz .Ez a földhözragadt másik fele , meg mondta , hogy nem úgy van az. Gondolom , hogy alkalmas ez , sztem cinkelt eredmény arra , hogy a magyar közt , véleményét , a választás 2010-es eredményét értéktelenítse, lejárassa... Véletlenek nincsenek.

Nem életszerű ez az eredmény. A magyarok Rúzsa Magdira szavaznak. De tömegével. Meg Oláh Ibolyára. Csak ott is volt egy kis cink... Caramelt ki ne hagyjam... - mer még rasszisták is... bla , bla...

aszekelyek 2013.03.07. 23:11:41

@menőmano: csodálkoztam volna , ha a lényegét is megértetted volna manócska , annak, amit írtam::::))))))

A ballib előbb kifizetteti a csórókkal a kolbászt, aztán megeszi a javát és utána, kicsit oszt a neki parírozóknak. Jó , ha tudja mindenki. Oda, nem fog ugyan kolbász jutni , ahová Orbán előtt sem. De majd ráfogják azt is Orbánra.

aszekelyek 2013.03.07. 23:20:50

@Kivlov: ez a szép libbant vélekedés a magyarokról de ezt mondjuk kiokádtuk már az szdsz-szel együtt....

aszekelyek 2013.03.07. 23:24:19

@Szindbad: Már megint megy az a borzalom horváthévával.... Az aztán az üresfejűek gyüjteménye , akik csak zsét , meg lazulni akarnak.. és közben jól kicseszni a többivel. Életcél ? Ugyan már.... Az nem az a közeg. Manipulálni viszont lehet velük.

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.07. 23:28:55

@Balt: Igen. Nem, nem vagyok meghasonlott, készülök összezavarni valakit. Hosszú. Illetve rövid. Van olyan blogtársunk a neten, aki képtelen disztingválni. Még nem tudom, hogy tehet-e róla vagy sem. Ha az utóbbi, szánom szegényt. Az előző miatt meg zabos vagyok! De hiába írtam neki. Na mindegy...:(((

aszekelyek 2013.03.07. 23:29:35

Kedves Gábor ! Eszembe jutott , hogy Mérő László szerint Mindenki más - képp egyforma. :)) --- jóccakát mindenkinek !

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.07. 23:32:05

@bariga: magas ló, de igazi jó magyar, semmiről nincs fogalma, semmihez nem ért, de belevág. És basszus, hazai pályán ez a menő, itt ér el így sikereket! Nagy és sok lehetőség tára Magyarország, hülyeségből remekül megélnek, az okosok meg messzi húznak ezért innét...:(((

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2013.03.07. 23:44:08

@hoplita: hát, remegnek a lábaim azóta is, ha csak a filmre gondolok. A Desperadot imádom, nagyon bejön. (www.port.hu/desperado/pls/w/films.film_page?i_film_id=456)

Valamennyi Tarantino filmet nem láttam, de Ponyvaregény is nagyon bejön.

Ami itt ledöbbentett, a realista ábrázolás. Nem írom le a durva jeleneteket, mert gyengébb idegzetűek is lehetnek (tudom, vannak) itt a blogon, nem akarok hepajkodást. DE: sajnos ember embernek a legrosszabb ellensége, ahogy a filmben el is hangzik. Azzal, ahogy a fehér uralkodik a négereken, akikből él, és azok kussban vannak, mert terror van, nem is akármilyen, szóval a gyomrom ettől erősen remegett. Azzal filmkritikával értek egyet, nem a csaj váltott ki sokat, hanem az a főhős, aki a csajért átszelte a félvilágot. Az igazán jó karakter, meg a felszabadítója is.

No, hogy a posztnál maradjak, karakterre Viszlátsanyi sehol se sincsen. Nézhetne ilyen filmeket, hogy pasinak érezze magát, ill. mit jelent pasinak lenni. Név kötelez, így főhős, a Nemzet Sancija nem túl optimista, mert a végével kezdi, viszlát. Ezt filozófusként tudhatná, hogy előrevetített jóslat. Ezzel meg is bukott ez a jópofa trendi srác, soha többé ne is lássam, halljam...:)

hoplita 2013.03.08. 07:10:47

Sósavas fityiszes nyugger munkásőr akcijóban....sírva röhögós.
Ez a sósav igazán kreatív...:)))

Látszik, hogy ezek a hahás köcsögök mekkora nyúlfingok...ha velem kekeckedett vóna a vén köcsög, olyat belőttem vóna neki, hogy a helyszínen kell újraéleszteni.

index.indavideo.hu/video/Sosavas_bacsi?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201303

Balt 2013.03.08. 07:37:55

@menőmano: Nem jelentkezel Minnie egérnek? :)

Balt 2013.03.08. 07:43:12

@Attitude Adjuster: :)) Egyszer sem láttam az Agárdi&Pál duettet, de az igaz, ha ők indultak, akkor legalább joggal mondhattuk volna (a borítékolható sikertelenség, azaz mondjuk harmadiknál rosszabb helyezés esetén), hogy "Európa messziről szarik az esélyegyenlőségre". (És amúgy még igazunk is lenne...)

Balt 2013.03.08. 07:49:19

@aszekelyek: Az FT, Napi, "tegnapi" stb. -féle "forradalmi hangulat" sztem nem szól másról, mint hogy a februári adatokról, amiből kiderült, hogy kvázi esélytelen a "rehabilitáció" 2014-ben. Ezért csaptak bele a lecsóba kül- és belföldön. (Zsorzsi Konrád & tsai.)

Balt 2013.03.08. 07:57:09

@aszekelyek: Ne légy ilyen szkeptikus. Nem kell ezt olyan komolyan venni. Nyilván nem mondható, hogy (pop)szakmai szempontból ő volt a legjobb, de ha ez volt a kiválasztási metódus, akkor álljunk mögé. Részemről megvan a bizalom, pláne, hogy beszólt a zugfirkászoknak és a celebeket már a jelenség is halálra bosszantja (mely szerint egy "outsider" elhappolja a médiafigyelmet előlük, de megnyugodhatnak, láthatólag nem szándéka), magyarul fog énekelni. A svédet nem kéne erőltetni, de ha már:
napiszar.me/polgar-peti-bajpeti-sved-kedvesem-video_74e2acc19.html :))

Balt 2013.03.08. 08:01:37

@CatiLina: Eléggé kilóg a lóláb alól a kövirózsa. :)

Balt 2013.03.08. 08:06:06

@CatiLina: Intim István vagyok, tisztelettel: itteni az illető?

ByAlekszhoz: nem kell ezt olyan komolyan venni. Egyébként Polgár Dénest kéne kiküldeni. De a fentebb linkelt Polgár Peti se rossz. :))

Balt 2013.03.08. 08:09:34

@CatiLina: :)) ViszlátSanyi, ez jó. :) Egyébként ő maga mondta, onnan a név, hogy az egyetemen "pá"-val köszönt (el), ebből lett a PáSanyi, ami most(?) nemzetkö-ö-ö-zi-vé lett. :)

Balt 2013.03.08. 08:21:41

@CatiLina: Szó se róla, nem az a macsó hímzés (amire vágysz:)), de hát ilyen is van, sőt, sztem még bejön bizonyos nőknek is. :) Én mondjuk tudom díjazni - mármint azokat a nőket, mielőtt félreértené bárki :) -, de azért nem jó átesni a ló túlsó partjára. (Csak semmi szodómia!) Ideiglenes kolléganőm pl. úgy beszél a pasijával itt velem szemben, mint kb. egy óvónéni, bár meglehet, a pasi 1 mázsás kigyúrt állat. :))

hoplita 2013.03.08. 09:04:06

Ilyenek őrzik a nagyonpógári fityiszt.
Még focihuligánnak sem nevezném, csak egy közönséges bűnözőnek....mert sértés egy drukkernek, ha vele hasonlítják.

fradimob.hu/index.php/friss/szakmai-hirek/item/2375-%C3%ADme-kubatov-kedvenc-gyilkosa?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201303

Ja, tegnap a pártházat védte a hahás buzernyákok ellen.

greybull 2013.03.08. 09:38:26

Értem a topicot: ez csak ürügy annak kimondására, hogy a társadalomban, társadalmakban halmozódik az igény arra, hogy a dolgok teljesen máshogy menjenek. "Tele van a töke" az embereknek azzal, ami van. Ilyen egyszerű ez. Az LMP sikere is ennek volt köszönhető, és bukása jelzi: MLMP-vé váltak (mégsem lehet más a politika). Pedig lehetne:
1. Ki lehet jelenteni, hogy a pártunk képviselői nem vesznek fel fizetést, sem költségtérítést a munkájukért.
2. A választásokat követő 2. évben kötelezően népszavazást tartunk arról, hogy megérdemeljük-e, hogy tovább kormányozzunk.
3. Minden törvényt népszavazásra bocsájtunk (lesz egy évben 6-7 népszavazás? na bumm: a demokráciának ára és költsége van - mármint az igazi demokráciának).

aszekelyek 2013.03.08. 09:38:27

@unionista: dehogy , ezt próbálják hinteni...@hoplita: én emlékszem arra a felvonulásra, ahol a sittesek, nem tyúktovajok védték körös körül vonakódót... Asszem a Bajcsin , igen, a fotó háttere az volt. A Nyugati téri felüljárótól az Erzsébet tér felé.. haladtak.Egyem a kis hattyú lelkületét a jobbikáknak..

aszekelyek 2013.03.08. 09:50:41

@unionista: Talán térjünk ki a lábaira is a málnakeverőre dizájnoltra. Az szembetűnően nem egy szőrén lovat megülő népség sajátja. :) akik ugye Dzsingisz kánnnal táncolók valának mér Vereckén onnan... Ipari terméksége annak sem kevésbé manifeszt. Tetőtől talpig az , mondhatni.

Hanem ugye , elküldik ezt a művelt nyugatnak:)) -ahol a másság és ez a dizájn , a metroszexualitás meg drogliberalizáció a menő és a trendy. Itt van , nesztek , gyönyörködjetek benne... HA akrunk tudunk ilyen karikatúrát is csinálni... olyan átütő zeneiségű produkciót is, mint mondjuk a modern talking, vagy a DA DA DA, német nagy közönségsiker.... :) Azt, hogy milyen horro műsor ment két éve szilveszterkor az ard-n , németes zenei toplista, özivel az élen... horgolt kis spiban tolta, és még volt néhány hetvenes évekbeli amerikai férfidivatban pompázó idősebb úr is..., meg hölgy. Akikhez képest KArel Gott a fény az éjszakában.Még Korda is.

aszekelyek 2013.03.08. 09:57:52

@Balt: juj.... Pá ? Kis aranyom? Pá nem zavarom , pá , csak elhagyom pá ? Igen , a mázsás kigyúrtnak kb olyan stílus a megfelelő. :)

Szerinted eszükbe sem jutott , hogy ez esetleg egy karikatúra ? Nem azért vannak úgy oda ?

aszekelyek 2013.03.08. 10:13:46

@Balt: Azért gondolj bele, hogy felzaklathatta őket... :) Hát lehet csodálni az indulataikat :DDD ??? Amikor látják , hogy esik ki a pénz a zsebeikből , amit már benne éreztek és a szájukban a hatalom ízét ? Gyönyörét ? Azoknál akiknek ez életcél , súlyos dolog ez. Hát hiába kiabálták , hogy a magyarok öltek meg 600 ezer zsidót ? No és nácigányfasisztantiszemitakomcsi az egész banda ? Az sok fáradság és sajtónak adott instrukció , meg a bizottságok háborgatása , EP ellenünk szavaztatása , mind veszendőbe menni látszik. Érthető , hogy így felzúdultak:DDD

A TÉT-ben gerő és bánó , komolyan mondom, röhögcséltek ezen... , amikor gerő jött ezzel a stichhes dumával , kaján mosollyal , hogy az csak egy lap... -már az FT....
Ágh Attila azért ennek ellentmondott , sajnos nem nemjuteszembe Richárd úr is , akinek odafigyelek a véleményére. A harmadik úr , ő nagyon jó szerintem , újságíró , szintén kitett magáért. Az ő nevét még nem sikerült megjegyeznem. Nos ez a három komoly férfi felhős homlokkal kommentálta ezt. gerő és bánó meg röhögcséltek.
"Kell még valamit mondanom ? ,- ( Ildikó) "

aszekelyek 2013.03.08. 10:16:50

@hoplita: vakogta a jobbikos munkásőr....

aszekelyek 2013.03.08. 10:21:44

@carlos z.: mindene megvan , ami oda kell. Hang nem sok kell... ebbe próbáljanakbelekötni a liberálisok nyugaton... Olyan simán illik bele az ő elvárásaikba mint a pinty... Nyugatos mintára készült.Rasztával már sok lett volna.... :))

hoplita 2013.03.08. 10:22:56

Na végre! Mehet az övéi közé a sittre a köztörvényes Kalampár

hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=62588

@aszekelyek:
Megbasszam a szádat, te büdös kurva?

A retkes kurva anyáddal szórakozzál, te blankoltfaszt szopogató ocsmány ribanc.

aszekelyek 2013.03.08. 10:28:17

@aszekelyek: már tudom , hol láttam ilyen fazont ! A bécsi vásárlóutca próbababáin. A nagyon menő cégek próbababáin , olyat , mint ez a fickó és a dizájn.:) A télen.

unionista (törölt) 2013.03.08. 10:55:26

@aszekelyek:
na most te megint nem értesz valami nagyon egyszerűt. nem azt mondom, hogy nekünk a jelenlegi német kultúrát kell egy az egyben átvenni. hanem azt, hogy a kárpát-medencei és a kelet-közép európai kultúrát kell úgy összerakni, hogy arra azt mondják bécsben és berlinben, hogy azt megkajálják. mert ez az érdekünk. kállay saunders andrást importáljuk oda, ahová az kell.

az eurovíziós dalfesztiválon lengyelország, csehország és szlovákia el sem indult. azt kellett volna mondani, hogy csináljunk egy visegrádi fesztivált. és ezek után azt mondani az osztrákoknak, a szászoknak, a bajoroknak, a poroszoknak, hogy ne ezen a fostengerbe lépjenek. a kárpát-medence leszakadt részeit (kárpátalja, vajdaság, erdély) eurorégiókkal integrálni.

ide figyelj már, ki az akik tolják ezt eurovíziós dolgot. ha nem az mtv vezetése. azért, mert ezzel ők elég szép pénzeket tesznek zsebre. a kincstárból is csurran cseppen. a kamionról is leesik ez az. de engem igazán nem is az zavar, hogy tolvajok. hanem az, hogy nem értik, hogy mi a valós nemzeti érdek. ti csak beledugtátok a fejeteket orbán viktor seggébe. és mindenhová zsidókat, cigányokat, melegeket képzeltek.

unionista (törölt) 2013.03.08. 11:14:04

@Balt:
lengyelország, csehország, szlovákia el se indult. egy lehetőség lett volna egy visegrádi dalfesztivál. csak ugye megint az van, hogy ebben az esetben nem lehet alvilági módszerrekkel lopni. mivel a maffia nemzetiségi alapon sehol sem átjárható. sokkal egyszerűbb megrendezni ismeretlen költségvetéssel egy ndk esztrád műsort. a magyar nép jó érzékkel kiválasztott egy külföldön csak és kizárólag szánalmat kiváltó fazont susogós melegítőben ülő menedzserekkel. a dalverseny eredményétől függően világraszóló sikerről vagy a zsidó-néger összeesküvésről szól majd a közbeszéd.

török gábor meg leírja, hogy igen, végre megjelent valami új, ez az alternatív kultúra. mert byealex végre nem egy "megcsinált" sztár. hanem egy autentikus avas lakótelepi gyerek. csak ez ugye nem az történik, hogy valaki jön a lakótelepről és úgy énekel, hogy mindenki csak néz ki a fejéből, hogy hű. hanem teljesen spontán beöltöztetik lmp-s bohócnak. mivel török onnan várja a megrendelést ezért ír egy cikket, hogy ez a népnek a politikában mennyire bejönne. nyilván, ha schiffer andrás sárga zoknit húzna, akkor sokkal autentikusabb lenne.

Balt 2013.03.08. 12:11:17

@unionista: Neu-Sopot? :) Nem hiszem, hogy ennek lenne értelme. Igaz, annak sincs, hogy az Eurovízió főszponzorai automatice mindig ott vannak, a többi meg jó tölteléknek.

Viszont ez az egyik legnézettebb műsor a köztévén, ez vitán felüli. Emiatt talán oda tenném a voksomat, hogy vegyünk részt benne. Bár valami nézettséget talán magyar induló nélkül is hozna.

A dolog politikai vonatkozásai pedig szerintem légből kapottak. (Ezt utólag hajlandó leszek átértékelni, ha nyerni fog a kölök.) :))

hoplita 2013.03.08. 12:38:20

Zsidrák matek, kóser egyenlet...muhahahahaha...!

"Antiszemitizmus + Jobbik = Auschwitz"
A békéscsabai zsidó hitközség közleményben adta hírül, hogy március 9-én, szombaton néma demonstráción fog tiltakozni Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő ellen, aki ezen a napon a városban tart előadást "az igazságról".

További részletek: kuruc.info/r/6/109018/#ixzz2MwnrE9P9

unionista (törölt) 2013.03.08. 12:42:16

@Balt:
talán félre érthető voltam. nem gondolom, hogy byealex lmp-s, vagy akármilyen párti lenne. hanem csak azt, hogy török úgy képzeli, hogy az lmp ezen a vonalon éppenséggel sikeres is lehetne. csak talán kellene egy grillo típusú hordószónok.

szerintem az lmp úgy lehetne sikeres ha kárpát-medencei zöld párttá alakulna. a határon túli szavazatok jelentős részét is begyűjthetné. mégse orbán, mégse a szocialisták. a jobboldal mérsékelt, radikális és szélsőséges elemeit is meg tudná győzni. mert ugye mégis csak a történelmi magyarországról beszélnének. ez tetszik a szélsőjobbnak. de ezt mégse turbómagyarnak, hanem többnemzetiségű integrált ökoszisztémaként írnák le. térségekre, vagy akár kistérségekre lebontott üzenetekkel. ezzel levethetnék magukról az szdsz 2.0 bélyeget. csakhogy az lmp sorai között ehhez nincs megfelelő habitus, se elegendő intellektus. nekik az ökopolitika csak egy szlogen. amikor bódy sylvi "megmenti" a facebook videóban a "cuki" jegesmacikat.

szerintem a közép-európai kulturális egység elég jól működne. többet tombolhatnának együtt a lengyel és a magyar rockerek. erre mondom, hogy palcsó tamást adjuk el prágának. mert ő egy "csehszlovák" popper. béccsel játsszuk el az operett színházat. máté pétert adjuk el az erdélyi románoknak. kulturálisan integráljuk a szerbeket. persze ezek csak sztereotípiák. majd ami majd adódik. amiről kiderül, hogy jó. egy szövetségi médiatanács felügyelete mellett ez simán működhetne.

értem persze, hogy erre nincs tömegigény. de akkor marad a búsongás. az, hogy összeesküdött ellenünk a néger fifa és a zsidó uefa. szerintem ennél egy fokkal biztosan jobb lenne a "bundesliga".

Elijah_Baley 2013.03.08. 13:26:18

@aszekelyek: ezek borzasztó vacak kis előadócskák, én magamtól be se rakom a cédélejáccóba őket, tipikus megélhetési politikusok, nem szórakoztatásiból, vagy a művészetért csinálják, a hatalom megtartásáért csak :)

Balt 2013.03.08. 13:44:07

@unionista: Persze, azt mondom én is, már a poszt is elég elrugaszkodott, még akkor is, ha sokan belelátnak egyfajta politikai párhuzamot.

Egyébként szurkolok az LMP-nek, talán még jobban ByAlexnek, mert bár előbbi egy nehéz megmérettetés előtt van, utóbbi meg éppen túl rajta, és innentől kezdve mindnyájunkat képvisel.

A "ce-eurovíziót" nekem mondhatod, én meggyőződéses "monarchista" vagyok (ha úgy tetszik, labanc), de nem látom a dologban a potenciát. Ahogy (sajnos) az LMP-ben sem: a körúton kívül alig ismerik, nemhogy a határon túl...

menőmano 2013.03.08. 14:26:25

Én csak annyit szeretnék most írni)

Ez egy nagyon jó cikk, poszt. Hát nem hiába. A Török Gábor kiváló politikai elemző, némelyek csak haladnak mögötte.

:)

unionista (törölt) 2013.03.08. 18:45:07

@Balt:
a mi szempontunkból a kulturális építkezés
-- cca. 31.25 milliós kárpát-medence
-- cca. 62.5 milliós monarchia
-- cca. 125 milliós duna-menti közösség
-- cca. 250 milliós közép-európa
-- cca. 500 milliós európai kontinens
-- cca. 1 milliárdos greater europe. oroszországgal, a keleti partnerséggel, a törökökkel, az arab ligával és a zsidókkal.

a terepasztalon elég pontosan fel lehet osztani az egész térséget. meg lehet rajzolni a főbb kereskedelmi útvonalakat. matolcsy is próbálkozott ilyesmivel. csak azt nem érti, hogy ehhez közjogi és közgazdasági modelleket kell tudni legalább felvázolni. és errefelé berlin az a hely, ahol erről lehet tárgyalni. focinyelven ez közép-európai liga kupa, vagy közép-európai bundesliga.

török gábor is bemondhatná az mlsz-ben. csak tudjon mondani alternatívákat. mert ez csak egy alapmintázat. ez olyan, hogy mindenfélét lehet belőle "zongorázni". tudja összekapcsolni a női focival. ha azzal van megbízva, akkor találja ki, hogy mi az összekötő kapocs. nem nehéz kitalálni.

a probléma, hogy valójában nem cél, hogy legyen mondjuk női foci. azért bízzák meg törököt, mert tudják, hogy úgyse tud mit mondani. és akkor ő ezért kap egy bizonyos összeget. amiből megépíti a kerti medencét. ami nem volna probléma. nem az a gond, hogy ellopják a pénzt. bármennyit. hanem az, hogy közben mindenki tudja, hogy még csak elképzelés kezdemények sem lesz semmilyen ügyben.

persze azért van valami. mondjuk jégkoronban ott az erste bank liga. ami egy monarchiát összefogó szövetségi bajnokság akarna lenni. szuper levente (aki egyébként tisztességes és értelmes) azt mondja, hogy ez jó is, meg nem is. mert 1 csapatnak jó. de a többinek nem. és akkor mégis nemzeti keretek közé kellene szorítani ezt az egészet. mert másképp a többi csapat hol szerepeljen. és nem jön rá, hogy a bundesliga másodosztályban. és az lehet errefelé a mol liga. de lehet mol-ömv liga. miért ne lehetne.

és ugyanez működhet a labdajátékokban. simán működhetne az, hogy van egy közép-európai fesztivál sorozat pop-rock vonalon. ami nem egy zárt valami, hanem csak azt jelenti, hogy a tartományok városai bejelentkeznek, hogy ők biztosítanák az infrastruktúrát a piaccal.

ehhez képest az van, hogy majd magyarország fogja irányítani kínát, törökországot, és brazíliát. mert itt van a legnagyobb fejlődés és majd ezek a térségek a növekedési többletet magyarországra fókuszálják. és így megduplázzuk a gdp-t. most én is szeretek a földtől elrugaszkodni, de ez egy sci-fi.

valakinek le kell ülni a merkellel. és felkérni középeurópai szövetségi kancellárnak. úgy, hogy le kell tenni az agendát. hogy juthat ehhez a történelmi szerephez. milyen lépéseken keresztül. úgy, hogy mindenki örüljön. a nép tapsoljon. nagyjából ez lenne szerintem a 21. századi politika. és nem az, hogy majd valaki bohócsapkát vesz és sárga zoknit húz. és akkor ő végre nem egy megcsinált sztár. és akkor török viszonylag okos, és viszonylag tisztességes közszereplő. tehát messze az átlag feletti. szóval nem tudom, hogy ezen sírni kell, vagy nevetni. persze inkább az utóbbi.

tölgyes 2013.03.10. 12:29:14

Kedves Török Gábor!

Én azt gondolom, hogy ez a nagyon is felszínesnek szént írása témaválasztásában az egyik legmélyebb problémát veti fel, még akkor is ha a saját maga által felvetett kérdést nem válaszolja meg és talán még csak jó irányban sem keresi a kérdésére adott választ.
Nálunk az Alex-jelenség nem újkeletű. Sorozatban nyertek olyan "énekesek" akiket a média nem szánt győztesnek. Ha végignézi az elmúlt évek versenyeit, akkor sűrűn találkozik az iulyen nevekkel. A sorozatot csak egy-egy tényleg majdnem átütő tehetség tudta megtörni. Alex győzelme egy furcsa fintor a zsűrinek. Úgy tűnik a zsűri tagjai a korábbi versenyek példátlanul népszerű Pál Dénesék kigolyózásával akarták biztosítani az első helyet a Gigi és a ki tudja hogy hívják első helyre sorolt fiú számára... erre az győzött akire senki sem számított.. Én ebben azt látom, hogy az elitünk teljesen elszakadt a valóságtól, "az emberektől", az emberek világképe és az övék csak alig-alig találkozik egymással.Ezt lehetne elemezni, történelmileg, értékszociológiailag stb Több használható információt és szempontot adna Önnek is, mint az eddig követett elemzési "módszerek".

Balt 2013.03.10. 20:09:18

Függetlenül attól, hogy a szememben Puzsér pont az ilyen médiaceleb archetípusa, alighanem igaza van (mint fentebb már megfogalmaztam magam is):
fesztival.mandiner.hu/cikk/20130307_puzser_robert_mar_nem_lehet_a_pofankba_hazudni

tölgyes 2013.03.10. 21:33:24

Kedves Balt!
Elolvastam a beszélgetést, de nekem ez magyarázatot nem ad semmire... A magyar "szavazó" talán a legkisebb királyfira, az elesettre, az alulról feltörőre, a hozzá közelállóra, a maníroktól mentes őszinteségre, vagy annak látszatára adja a szavazatát. Ez nem egyszer mellőz mindeféle értékszempontot.Ez a választás az énm szememben nem jó és nem rossz. Mutat egyféle beállítódást.
A magyar tömegizlés a lakodalmas zenén edződött. Éveken át nem hallottam mást bömbölni, csak azt. Vajon ez köszön vissza a választásokban??Nem tudom.

Keresgélek az emlékezetemben..Én nagyon régen feltünésekor hallottam az akkor még ismeretlen Máté Pétert. El voltam tőle ragadtatva.. és még 10 év múltán is felkaptam a fejemet, ha nagy ritkán játszották egy-egy dalát a rádióban. Átütő tehetség volt, de a lemezei mégsem fogytak..elmaradt az őt megillető igazi nagy siker, pedig mesze kiemelkedett a kortársai közül.Számomra akkoriban ő volt a magyar énekes.. (ma is az),de hozhatnék ezer példát a magyar és világirodalomból is. József Attila versei a kutyának se kellettek. Halála utrán fordult felé az élrdeklődés. Németh László írt is erről egy szerencsétlen mondatot: Sín siker - írta.

Balt 2013.05.06. 09:01:53

Nnna, ennyit a "változásra szomjazó tömegekről" - politikai áthallásoktól (és a ez alól mentegetőzni próbáló poszttól) függetlenül:
velvet.hu/blogok/gumicukor/2013/05/05/100_embert_erdekelt_byealex_nagyszinpados_koncertje

Szimba 2013.05.27. 14:19:37

Nem antipolitikusra vágynak a szavazók. A politikai elit, általában a felülről mindent eldöntő, megmondó, és közben a saját érdekeiket előbbre tartó réteg megszűnését szeretnék.
Alulról építkező társadalmi csoportokra épülő adminisztratív, koordináló, hivatalnok rétegre vágynak a polgárok.

Döntsön az ügyeiben egy kerület? Nem! Döntsön egy utca lakossága. Aztán jöhetnek az utcák, lakóházak érdekei és érdekképviseletei.

Mi a fontosabb a Béla utca aszfaltozása, vagy a Géza utcai iskola tisztasági festése, netán egy remek háziorvos fizetésének emelése?

El kellene hinni, hogy ez csak így működne, működhetne. Aztán, amikor egy kerület már tudja kezelni az ügyeit, és belelát, sőt beleszól, hogy miből legyen pénz (vállalkozó támogatásából, adóból, új üzem létesítéséből stb.), akkor majd a kerületek, városok, falvak, kistelepülések is joggal tudnak az országos ügyekbe beleszólni. Az az ember, aki sikerre tudta vinni egy kis csoport ügyét, majd beletanult egy nagyobb közösség SZOLGÁLATÁBA, az nem politikus lesz, hanem egy nagyobb közösség ügyeinek képviselője.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu