Ahogy a rezsicsökkentés mindenhatóságával kapcsolatban, úgy a 2014-es választási esélyekről is egyre biztosabb véleményeket hallok. Akár elégedetten, akár lemondóan is mondják, egyre többen ismételgetik, hogy a Fidesz nem tudja elveszíteni az egy év múlva esedékes választásokat. Egyrészt azért, mert saját képére formálta a választási szabályokat, másrészt azért, mert nagyon hatékonyan politizál, harmadrészt pedig azért, mert egyszerűen nincs életképes alternatíva.
Amikor ezeket a magabiztos állításokat hallom, olykor kérdésekbe csomagolva, általában azt szoktam válaszolni, hogy ha a Fidesz megnyeri a választást, az biztosan nem azért lesz, mert mindez már 2013 tavaszán meg volt írva a csillagokban. A mai helyzet ugyanis több szempontból is félrevezető, pontosabban nem alkalmas arra, hogy valós, megalapozott véleményünk lehessen az erőviszonyokról.
Az első két okra való hivatkozás (válaszási rendszer, hatékony politika) nem teljesen alaptalan, ugyanakkor ezek egyikéből sem vezethető le a Fidesz biztos győzelme és a választás tétnélkülisége. Az új választási rendszer kétségtelenül a legnagyobb, relatív többséggel bíró pártot segíti, lényegesen jobban, mint korábban, de ha ez a párt 2014-ben a választók akaratából nem a Fidesz lesz, a módosítás nem neki kedvez majd, és egyáltalán nem védi meg a bukástól. S persze az is igaz, hogy a Fidesz politikai kormányzása tudatos, átgondolt tevékenység, ám mindez jelenleg arra elegendő, hogy a felmérések szerint minden negyedik választópolgár támogassa a pártot. Márpedig – ha a választásokig nem bővül érdemben a Fidesz tábora - közel 2 millió szavazóval csak akkor lehet nyerni, ha a részvétel nagyon alacsony és/vagy az ellenzék megosztott, impotens.
Ma kétségtelenül ilyennek mutatja magát a baloldali ellenzék. Ezen az oldalon is sokszor elemeztem már azt a sajátos előválasztási küzdelmet, amely jelen állapotában alapvetően paralizálja a belső csatáikat vívó ellenzéki pártokat. A politikai pálya ma egyértelműen aszimmetrikus: míg a Fidesz minden erejével már a választásokra és a választókra koncentrál, az MSZP és az Együtt (valamint csatolt részeik) csak kötelező feladatként foglalkoznak a kormánnyal és a szavazókkal, erejüket lényegében egymás le- és meggyőzésére fordítják.
Természetesen van olyan forgatókönyv, amelyben ez az aszimmetrikus helyzet a választásokig változatlan marad, ám lássuk be, mindez a politikai irracionalitás teljes diadalát jelentené a baloldali térfélen (persze volt már ilyen: lásd a 2005-ös elnökválasztást). Célszerűbb tehát azzal számolni, hogy egy adott ponton – feltehetően legkésőbb idén őszig ez megtörténik – változás áll be, az ellenzéki előválasztás eldől valamilyen módon, s onnantól kezdve már láthatóvá válik, hogy ki és hogyan irányatja majd a baloldali ellenzék kampányát. Mindez a politizálás intenzitásának és fókuszának megváltozása mellett feltehetően a választók szintjén is izgalmas következményekkel járhat.
Egyáltalán nem azt állítom, hogy a választási szövetséget kötő baloldal esélyesebb lehet a győzelemre, mint a mostani kormánypárt, de azt igen, hogy ezekről az esélyekről addig komolytalan nyilatkozni, amíg nem tudjuk, hogy amit majd ott látunk, az vajon lú lesz-e vagy szobor...
