Ezen az oldalon

Török Gábor politikai elemző reménytelen küzdelme a megértésért.


Levél a szerzőnek:
torok[kukac]visionpolitics.hu



"Ki minek gondol, az vagyok annak..."

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg /127

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'032'485 lapletöltés (2014.09.27.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

Facebook

Ajánló

Pártpreferenciák

kozvkut4.jpg

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (3) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (2) centrális pártrendszer (1) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (1) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (23) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (2) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (13) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (3) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (8) erkölcs (1) erő (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (2) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (1) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (7) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (21) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (42) parlamenti választás 2014 (5) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (18) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (1) támogatás (2) támogatottság (2) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (2) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (2) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

12:02

Ahogy a rezsicsökkentés mindenhatóságával kapcsolatban, úgy a 2014-es választási esélyekről is egyre biztosabb véleményeket hallok. Akár elégedetten, akár lemondóan is mondják, egyre többen ismételgetik, hogy a Fidesz nem tudja elveszíteni az egy év múlva esedékes választásokat. Egyrészt azért, mert saját képére formálta a választási szabályokat, másrészt azért, mert nagyon hatékonyan politizál, harmadrészt pedig azért, mert egyszerűen nincs életképes alternatíva.

491szobor.jpg

Amikor ezeket a magabiztos állításokat hallom, olykor kérdésekbe csomagolva, általában azt szoktam válaszolni, hogy ha a Fidesz megnyeri a választást, az biztosan nem azért lesz, mert mindez már 2013 tavaszán meg volt írva a csillagokban. A mai helyzet ugyanis több szempontból is félrevezető, pontosabban nem alkalmas arra, hogy valós, megalapozott véleményünk lehessen az erőviszonyokról.

Az első két okra való hivatkozás (válaszási rendszer, hatékony politika) nem teljesen alaptalan, ugyanakkor ezek egyikéből sem vezethető le a Fidesz biztos győzelme és a választás tétnélkülisége. Az új választási rendszer kétségtelenül a legnagyobb, relatív többséggel bíró pártot segíti, lényegesen jobban, mint korábban, de ha ez a párt 2014-ben a választók akaratából nem a Fidesz lesz, a módosítás nem neki kedvez majd, és egyáltalán nem védi meg a bukástól. S persze az is igaz, hogy a Fidesz politikai kormányzása tudatos, átgondolt tevékenység, ám mindez jelenleg arra elegendő, hogy a felmérések szerint minden negyedik választópolgár támogassa a pártot. Márpedig – ha a választásokig nem bővül érdemben a Fidesz tábora - közel 2 millió szavazóval csak akkor lehet nyerni, ha a részvétel nagyon alacsony és/vagy az ellenzék megosztott, impotens. 

Ma kétségtelenül ilyennek mutatja magát a baloldali ellenzék. Ezen az oldalon is sokszor elemeztem már azt a sajátos előválasztási küzdelmet, amely jelen állapotában alapvetően paralizálja a belső csatáikat vívó ellenzéki pártokat. A politikai pálya ma egyértelműen aszimmetrikus: míg a Fidesz minden erejével már a választásokra és a választókra koncentrál, az MSZP és az Együtt (valamint csatolt részeik) csak kötelező feladatként foglalkoznak a kormánnyal és a szavazókkal, erejüket lényegében egymás le- és meggyőzésére fordítják.

Természetesen van olyan forgatókönyv, amelyben ez az aszimmetrikus helyzet a választásokig változatlan marad, ám lássuk be, mindez a politikai irracionalitás teljes diadalát jelentené a baloldali térfélen (persze volt már ilyen: lásd a 2005-ös elnökválasztást). Célszerűbb tehát azzal számolni, hogy egy adott ponton – feltehetően legkésőbb idén őszig ez megtörténik – változás áll be, az ellenzéki előválasztás eldől valamilyen módon, s onnantól kezdve már láthatóvá válik, hogy ki és hogyan irányatja majd a baloldali ellenzék kampányát. Mindez a politizálás intenzitásának és fókuszának megváltozása mellett feltehetően a választók szintjén is izgalmas következményekkel járhat.

Egyáltalán nem azt állítom, hogy a választási szövetséget kötő baloldal esélyesebb lehet a győzelemre, mint a mostani kormánypárt, de azt igen, hogy ezekről az esélyekről addig komolytalan nyilatkozni, amíg nem tudjuk, hogy amit majd ott látunk, az vajon lú lesz-e vagy szobor...

A bejegyzés trackback címe:

http://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr25231116

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dumb és Dumber 2014-ben visszatér! 2013.04.22. 09:48:54

Húsz év után kerül a mozikba a nagysikerű Dilibogyók című film folytatása, amit ráadásul nálunk forgatnak. A főszerepet legnagyobb meglepetésünkre Jim Carrey és Jeff Daniels helyett két eddig ismeretlen magyar színész játsza majd. Az Elvarázsolt Kastél...

Trackback: Egy évvel a választások előtt 2013.04.19. 15:44:50

2013 januárjában kétség kívül elkezdődött a választási kampány. Ennek egy sarkalatos pontja az idén bekövetkezett rezsicsökkentés lehet. Az Ipsos napokban közzétett felmérése már azt mutatja, hogy a rezsicsökkentés okozta, szavazókra gyakorolt kedvező ...

Trackback: Egy évvel a választások előtt 2013.04.19. 15:13:16

2013 januárjában kétség kívül elkezdődött a választási kampány. Ennek egy sarkalatos pontja az idén bekövetkezett rezsicsökkentés lehet. Az Ipsos napokban közzétett felmérése már azt mutatja, hogy a rezsicsökkentés okozta, szavazókra gyakorolt kedvező ...

Trackback: Lú-e vagy szobor? 2013.04.17. 14:39:04

Ha a Fidesz megnyeri a választást, az biztosan nem azért lesz, mert mindez már 2013 tavaszán meg volt írva a csillagokban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

nyünyüge 2013.04.30. 10:03:56

"A legszomorúbb az egészben az, hogy a Transparency International magyar vezetője sem nagyon látja a kiutat, már a civil aktivitáson és tiltakozáson túl, hiszen egyik konkurens politikai erőben sem fedezi fel az erőt, elszántságot, szándékot, hogy valamit tegyen. Az egyik odamutyizik, a másik visszamultizik, a harmadik a valóságot - vagy hogyan az illetékes fideszes vezető írja a “valósságot” (sic!) - feltáró újságírókat fenyegeti, a negyedik pofátlanul azt állítja, hogy itt kérem nincsen semmi látnivaló, business as usual, a korrupcióellenes harcért felelős miniszter pedig azzal büszkélkedik, hogy megint csatlakoztunk valamelyik, a nagyobb átláthatóságot célzó nemzetközi egyezményhez. Mindennek a tetejébe a mainstream média híradóvezetői (including ójajistenem a vén zászlótartót, Gazsó L. Ferencet) úgy látják, hogy a jelen helyzetben nincs különösebb dolguk, már azon kívül, hogy beszámolnak a fára szorult kismacska megmentéséről, utána meg mutatnak egy kis vért."

"Könyörgöm, inkább kérjetek védelmi pénzt, az tisztább, szárazabb érzés lenne."

Mong Attila

atlatszo.blog.hu/2013/04/29/heti_mutyimondo_konyorgom_inkabb_kerjetek_vedelmi_penzt

jjulie 2013.04.30. 10:20:32

"Sem frakcióülés, sem politikai egyezetés nem volt Szekszárdon a dohánytrafikokra pályázók listájáról – mondta a hvg.hu-nak az interjú megjelenését követően Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere, a térség parlamenti képviselője."

hazudunk reggel, délben, este

orbánkodunk reggel délben, este

trafikolunk reggel, délben, este

mutyizunk reggel, délben, este

sunnyogunk reggel, délben este

megbukunk reggel, délben este

nem szégyeljük magunkat reggel, délben este

látárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyiziklátárjobbanmutyizikv

akormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikolakormányjobbantrafikol

amutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenamutyinemlehetellenzékbenv

Balt 2013.04.30. 10:56:24

@Hepci: :)) A 2014-es "megelőlegezett "-" a legjobb. Már épp kérdezni akartam. :) Az viszont valahol elgondolkodtató, hogy a 2010-es "-" valahol a "folytatásra" voksolást jelentette. Mondjuk erre nem volt sok sanszuk (lásd Bajnai politikától való "visszavonulását", muhaha), de azért mégis: ez lelkiismereti kérdés :), hogy a jbqa-ba kellett küldeni őket, akár a Jobbikra, akár a khmm LMP-re való szavazás révén. (Most a Jávornak adott önkori ajánlószelvényemet ne firtassuk...)

tölgyes 2013.04.30. 12:04:22

@jjulie: Szopogassa csak hoplita farokvégét:)

hoplita 2013.04.30. 12:19:16

@tölgyes:
Anyád kankós-redzsás-koloncos-tripperes pináját ajánlgasd, te nyomorék.

hoplita 2013.04.30. 12:26:37

Kivételes sürgős eljárásban szabályozta újra a közérdekű adatközlést a kormánytöbbség kedden. A jövőben nem lesz lehetséges az ellenőrző szervekkel azonos mélységben és terjedelemben betekinteni az adatokba; megtagadhatóak lesznek a „visszaélésszerű adatigénylések” is. Fideszes képviselők tagadták, hogy a trafikpályázatok megismerhetőségét akarják ellehetetleníteni.

Minden fideszes kéretik szájbabaszni a zannyát...ezek után.:(

hoplita 2013.04.30. 12:38:37

@tölgyes:
Bégessél mán erre is valamit, nyuggergeci vén büdöskomcsi.

jjulie 2013.04.30. 12:48:48

@tölgyes:

nagy a baj, orbánfoglalkozású, nagy a baj a dohánykormánynál, visszafelé sül el a trafikolás

te meg csak orbánkodj, ki tudja meddig orbánkodhatsz

jjulie 2013.04.30. 12:58:32

@Balt:

sunnyogsz, orbánfoglalkozású, sunnyugsz

orbánkodj még egy évet aztán majd leszok róla

márta)) 2013.04.30. 13:49:03

hvg.hu/itthon/20130430_Bajnaiek_oriasplakatokkal_lepik_el_az_ors

Igen. Ez jó, már a kampány része.
gondolom.

"Az Egyesület – hasonlatosan a Haza és Haladás Alapítványhoz – támogatásainak adatait évente, részletesen átláthatóvá teszi a honlapján, erre az első félév vége után kerül majd sor.
Az Egyesület magánszemélyektől és egyéb támogatóktól gyűjtött támogatásokat, és – az elkövetkező hónapokban – készül mikroadományozási kampányra is."

Nem kell majd "találgatni", csak meg kell majd nézni. Már azoknak" , kiknek esetleg lesznek kétségeik, vagy éppen csak kíváncsiak.........
:)

tölgyes 2013.04.30. 13:50:16

@hoplita: Kígyó szája, szájában zsüli farkával soha nem tesz mást óbégat, károg és átkozódik:) Inkább vegye rá zsült, hogy cseréljenek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.30. 14:02:37

Ó je!

Mindig érdekelt, hogy vajon mi is lehet az a nemzetbiztonsági kockázat, ami miatt állítólag betiltották a nyerőautomatákat.
Kérdeztem itt is, de még aszékelyek sem akarta megmondani.

A fideszesek összevesztek a párton belül a koncessziós jogokon, ezért inkább egy 24 órán belül az egész ipart betiltották.
A saját agyuk szerint nemzetbiztonsági kockázat, nem is kicsi, ha a párt veszekedik önmagával, és esetleg bomlik.

Az alkotmányt is azért erőltették, s azért lett légyfing puhaságú, mert tartottak tőle, hogy idővel elvesztik a 2/3-ot.

Ez nem következett be, de mint látjuk egyre több koncot kell osztaniuk a kádereiknek, klienseiknek, hogy kitartsanak a párt mellett.

A járási hivatalokat is ezért hozták létre, új állami állásokra volt szükség a fideszesek számára. Jövőre sokkal kevesebb fideszes képviselő lesz, de a párt gondoskodik róla, hogy senki jelenlegi fideszes képviselőnek ne kelljen visszamennie dolgozni. Kivéve a kegyvesztett Ángyán Józsefet, de őt szívesen látják máshol.

Most meg az átlátható állami működés érdekében gyakorlatilag a közérdekű adatszolgáltatást az állami hivatalokra bízták.

Eddig sem volt komoly kontroll a nyilvánosság ezután pedig még annyira sem lesz az.

A jövő elkezdődött, bár a múlt nem fog befejeződni.

Harmony12 2013.04.30. 14:38:32

@hoplita: Csak gratulálni lehet ehhez. Továbbá hogy épp ki kellett volna adni jogerősen a földpályázat eredményeit is. Ideje utcára vonulni, asszem kezdődhet a balhé...

Harmony12 2013.04.30. 14:52:41

Amúgy meg nem annyira értem, hogy TG miért nem írt még a trafikbotrány hatásairól a fidesz népszerűségére. Esetleg ez a kényelmetlen téma és az átláthatóság kérdése kimarad, és helyből jön a Bajnai-Mesterházy egyeztetés????

Khal Drogo 2013.04.30. 16:26:42

@Akitlosz: Orbán Ráhel nyerte el az első díjat a Magyar Turizmus Zrt. „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” című pályázatán.

A díjra szakdolgozataikkal pályázhattak turizmussal foglalkozó, diplomázó hallgatók, 12 felsőoktatási intézményből 39 pályázat érkezett. A zsűri két kategóriában ítélt oda díjakat, illetve különdíjat is kapott két diák. Orbán Ráhel lett az újszerű témaválasztás kategória nyertese, pályamunkájának címe: Könnyűzenei fesztiválok szervezeti folyamatának és versenyképességének elemzése – A Sziget Kulturális és Menedzser Iroda példáján keresztül.

h i r d e t é s
A pályázatot tizenkettedik alkalommal írták ki, akkreditált hazai felsőoktatási intézmények hallgatói indulhattak államvizsgán eredményesen megvédett turisztikai témájú szakdolgozataikkal. A beérkezett szakdolgozatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. munkatársaiból álló zsűri értékelte.

A legjobb diplomamunkákat két, az „Alapos, tudományos igényű munka”, valamint az „Újszerű témaválasztás” kategóriában jutalmazták, emellett két szakdolgozat különdíjban részesült. A nyertesek pénzt és könyvet kapnak.

---

Milyen meglepő.

nyünyüge 2013.04.30. 16:34:09

@Khal Drogo:

tényleg szükség volna az etika oktatására - kisiskolás kortól kezdve :(

Khal Drogo 2013.04.30. 16:35:55

@nyünyüge: Gyulay Zsoltnak, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának sógora is elnyert két trafikpályázatot a 3. kerületben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.30. 18:19:10

"Valóban nem mindenhol a pályázatok alapján dőlt el fideszes képviselők szerint, hogy ki nyithat majd nemzeti dohányboltot. Az ismerősök helyzetbe hozását egyikük sem tartja ördögtől valónak, sőt, van, aki szerint ez természetes. Botrányra senki nem vágyott, de több befolyásos fideszes szerint nem volt mit tenni: az ékegyszerűségű ukáz Rogán Antal és Lázár János munkatársaitól jött."

www.origo.hu/itthon/20130429-pofonegyszeru-ukazt-kaptak-a-trafikokrol-a-fideszesek.html

jjulie 2013.04.30. 19:46:02

@6.Lenin:

az hogy téged még enged orbánkodni a mutyipártközpont

többet viszel, mint a trafikolás, pedig az sokat

Khal Drogo 2013.04.30. 19:54:22

@6.Lenin: semmi meglepő nincs abban hogy ugyanazok a fejek és szájak nem látnak kivetnivalót ebben, mint amelyek felháborodottan szólaltak meg amikor pl. Kuncze feleségét, aki 20 éve tanár volt, kitüntették mint tanárt.
Na az maga volt az erkölcsi fertő, a diktatúra. Az hogy a miniszterelnök lányát egy állami hivatal és állami cég képviselői pályázaton nyertesnek nyilvánítják, na az teljesen más.
Ugye jól mondom?

Buga.Jakab 2013.04.30. 20:19:04

“Én, Boborján Ráhel teljes felelősségem tudatában kijelentem, hogy jelen
szakdolgozatomban szereplő minden szövegrész, ábra – az előírt szabályoknak
megfelelően hivatkozott részek kivételével – eredeti és kizárólag saját munkám
eredménye, más dokumentumra vagy közreműködőre nem támaszkodik.”

látom a smittelési záradék divatos lett... de miért is?
amugy miért nem úgy megy hoyg "más párttól idegenszivűektől" anygaot nem fogadtam el... tiszta magyar ÁRJA dolgozatot írtam.... "100% magyar"

publikaciok.lib.uni-corvinus.hu/publikus/szd/Orban_Rahel.pdf

mia f@szt fárad ijjen szakdolgozat izével...
majd az elftársak apukabeteszi egy trafik ba (úgy értem hálózat tulajanak) osztjónapot...

vagy majd közpénzből eltarcsák egy kamu álami munkahejen !

mongyuk addig se drogozott míg írta...

6.Lenin 2013.04.30. 20:33:31

@Khal Drogo:

Nem ismerem a kuncze sztorit, én biztos nem is kiabáltam.

Azt mondjuk nem értem, 1 aktív politikus hozzátartozója miért nem állampolgára az adott országnak?
Talán az öngyilkosságon kívül mást nem követhet el?

Azért ez már elég 1 beteg felfogás, oldaltól függetlenül.

Amennyiben nem felel meg az előírásoknak, az más. Akkor lehet kifogásolni, de így, az már betegség.

Ilyenen csak a buga jakabok élvezkednek, de ő nem normális, szerintem, neki megbocsátható.

dbeata 2013.04.30. 20:35:32

@Harmony12: A Laborc botrányon csámcsogva már fel se tűnnek ezek a disznóságok.

Pedig ez nagyon durva, és naná, hogy egyéni képviselői indítvány, sebtiben elfogadva.

"Mostantól könnyen titkolózhat a kormány

Az információs törvény délután elfogadott módosítása az információs szabadság legsúlyosabb korlátozása, amióta Magyarországon létezik ez a szabadság – mondta Léderer Sándor, a K-monitor munkatársa az Indexnek."

index.hu/belfold/2013/04/30/mostantol_konnyebb_lesz_eltitkolni_a_dolgokat/

Bocs, ha már volt...

Buga.Jakab 2013.04.30. 20:35:46

@6.Lenin: majd a kivégzésedről is hoznak törvényt...

előírás szerint fog menni...

agyatlan buta po:cs..., nagy veszteség nem foglya érni az országot...

egy sötét paraszt leesik a tábláról...

6.Lenin 2013.04.30. 20:35:48

@nyünyüge:

Ebben nincs semmi meglepő. Nem erre kérdeztem.

jjulie 2013.04.30. 20:36:57

@6.Lenin:

nem sült még le a pofádról a fideszfertőzött bőr, nimandosz alekosz?

jjulie 2013.04.30. 20:42:25

@6.Lenin:

most jöttem rá paraszt, te egy orbánkodódásra beépített vérballib vagy, más nemlehetsz

ilyen orbitális ostobát játszani fideszfertőzöttként előadva a fideszikszelőt csak egy beépített balibb adhat elő

lebuktál ballb lenyin, te is belülről bomlasztasz, mint a lázár-rogán páros, akik belülről buktatják meg az orbánt a trafikolással

hahahaha lebuktál ballibi

6.Lenin 2013.04.30. 20:43:44

@Buga.Jakab:

Te is 1 szerencsés ember vagy, mint jjulie.
Már nem fog az agyatokra menni a tehetetlenség. Valószínűleg már gyermekkorban becsípődött valahová.
A másik szerencse, hogy nem sok szaladgál belőletek ebben a szép országban. Bőven a tűréshatáron belül vagytok, darabszámban.

Buga.Jakab 2013.04.30. 20:47:06

@6.Lenin: a feudalizmus hasonélvezője vagyok...

a korrupció iparűg az egyetlen ami prosperál....

te meg 1 luzer paraszt vagy ! majd rágyösz hogy mi a szitu amikor hijába várod a nyugdíjad... akkor meggebecc és a fidesmaflaálam majd az út szélén hagy...

majd akkor emlékezz a ténykedésedre amivel (mint TG is) a fidest hatalomban -ra segítetted... füstölni fog a lelkiismereted... emiatt kínhalált fox rákban halni...

majd legkésőbb ot számolsz el az áldozataiddal... te buta rohat náci komcsi munkásőr...

tölgyes 2013.04.30. 20:51:02

@Khal Drogo: Nem az volt a baj, hanem, hogy tanárként tankönyvkiadó cége volt búsás állami támogatással és mindazzal amivel ez együtt járt.. ezek után a kitüntetés hab volt a tortán:(@A pöttyös az igazi dbeata: Azért az nem csácsogás. Belegondolt már drága abba, hogy az USA, Anglia titkosszolgálatának vezetője leül tárgyalni egy bűnözővel és közben szertepet játszik(?) és a pártok megzsarolásáról tárgyalnak...! Mit gondol mégis mi lenne ha ezt megtennék???Még ki sejönne a kocsmából már le is lövik:( A katonai szervezet nem babazsúrok szervezésére létrejött magányos özvegyek búbánatos társasága. Egy hadvezér nem áll le az ellenfél tisztjeivel, csak ha a megadás aláírásáras jönnek.:(
Ez egy demokráciában, de nem csak demokráciában példátlan botrány. Képzelje, hogy mint hörögne itt a sok szemforgató, - Önt is beleértve - ha mondjuk a fidesz vezetőivel tárgyalt volna Portik.:(

6.Lenin 2013.04.30. 20:52:54

@Buga.Jakab:

Látom nem bízol abban, hogy Orbánon kívül esetleg más is nyerhet.

Ma láttam a tv-ben Bajnait, megígérte, mindenkinek lesz munkája és nyugdíj mellett is lehet majd dolgozni. Lesz itt minden, mint 2010 előtt. A jólétben fogunk fetrengeni.

Én már ingadozom. Te nem hiszel neki?

tölgyes 2013.04.30. 20:53:30

@Buga.Jakab: Ha jól emlékszem a bugris paraszt maga volt Buga Jakab:).. és az is maradt:)

Buga.Jakab 2013.04.30. 20:56:52

@tölgyes: az lehet...

de én tudom ki az ellenség azok ellen harcolok!

te önként jelentkező másik sötétség...

@6.Lenin: nem nem hiszek a politika önkéntes megtisztulásában

a katasztrófában hiszek... a fidesmaflaálam katasztrófa felé megy...

óriási veszteségeket okoz a társadalomban az az erkölcsi romlás rohadás ami belőletek árad!

a társadalom immunrencerében uggyanakkor bízok nagyon, bajnaiban nem
magam szintén bízok !

dbeata 2013.04.30. 20:58:55

@tölgyes: Arany Tölgyeském, hát ezt nem vitattam, bűzlik messziről, közelről meg nem próbáltam, maga biztos jobban tudja, de most forró a téma, és olyankor kell másra figyelni, mert akkor jönnek a fű alatti randaságok.

Most épp kilökték az ablakon az egyik olyan ellensúlyt, a nyilvánosságot. Erre valami méltatlankodást? Olyan tölgyes.félét, ha lehetne....

jjulie 2013.04.30. 21:05:35

@6.Lenin:

ne ballibkedj itt lenyin, minek?

hoplita 2013.04.30. 21:05:42

@Harmony12:
Rajtam nem fog múlni, én benne vagyok....fideszest is szívesen verek, nemcsak komcsit.:)

graycivil 2013.04.30. 21:08:05

"Trafikmutyi: a Fidesz eltüntetné a nyomokat

Ha a trafikpályázatok visszaéléseit adatokkal alá lehet támasztani, a kampány kezdetére egy potenciálisan kormánybuktató ütőkártya kerülhetne az ellenzék kezébe. Ezért a Fidesz egy gyors törvénnyel inkább megakadályozza a pályázati anyagok megismerhetőségét."

velemenyvezer.blog.hu/2013/04/30/trafikmutyi_a_fidesz_eltuntetne_a_nyomokat#more5253780

"Még nem teljesen értjük, hogy miért, de ez a trafikügy rettentő fontosnak tűnik a Fidesznek."

Rohadt, csaló banda! A FYDESZ neve most már SZTP lesz: Szörnyű Titkok Pártja. Ez a törvény végleg lehúzta a rolót a "népképviselet" előtt. A FYDESZ saját szarába süllyed!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

6.Lenin 2013.04.30. 21:08:32

@Buga.Jakab:

"óriási veszteségeket okoz a társadalomban az az erkölcsi romlás rohadás ami belőletek árad!"

Amikor ilyeneket leírsz, kihez, mihez viszonyítod a hazai helyzetet?
Te magadra zártad az ajtót valamikor, és azóta nem tudsz semmit a körülötted zajlóról, szerintem.
Miért nem jársz emberek(értelmes) közé?

Mi az a társadalmi immunrendszer?
Lóbetegség, gondolom.

Az elmúlt 2-3 évben tőled még 1 szó pozitívat nem olvastam, csak töménytelen mennyiségű hülyeséget.
Komolyan gondolod, hogy vevők az emberek a nézeteidre?
Már jó néhány blogon olvastam a reakciókat a bejegyzéseidre.

szerintem azért is váltogatod sűrűn a nicked.

hoplita 2013.04.30. 21:11:31

@6.Lenin:
Az, hogy miként tudott anyád egy kupac félkemény szarból ilyen taknyot gyúrni.

Buga.Jakab 2013.04.30. 21:13:02

@6.Lenin: sajnos a szintedre nem tudok leereszkedni csak ritkán...

nem szándékom a nézeteimet terjeszteni...
akit érdekel olvassa.. ez a véleményem,
akit meg nem az ugorlya át !

unatkozol komcsikám? a munkásőrég nem szervez programokat mi?
a nyugdíj jöjjön addig nincs gond...
amugy szűken lehet éldegélni mi? a náci/komcsi nyugdíjadból...
nem nagyon telik sörre... kis elftárs voltál te... nincs kiemelt nyugdíjad mi?

graycivil 2013.04.30. 21:14:17

"Tóta W.: Elszívom lassan életed

Nem elég azonban egyszerűen elrabolni valaki üzletét, és átpasszolni a megbízható elvtársaknak. Hiszen képzeljük el a kedvezményezettet, egy random választókerületi elnököt. Hát tud az trafikot vezetni? Dehogy tud, hiszen vaddisznó. Mosdatlan barbár paraszt, aki minden este bebaszik, félholtra veri a feleségét, aztán elmondja, hogy már a lagziban mocsárrészeg volt, utána meg biztos átesett az asszony a vak komondoron, mint ahogy a múltkor a létráról."

hvg.hu/w/20130430_Elszivom_lassan_eleted

"Szóval az elvtársnak hiába nyomnák a kezébe a bolt kulcsát, azonnal csődbe menne, ott állna lefrusztrálva, és nem hozná a kvótát a békemenetre. Ezért még azt is meg kell lépni, hogy a többieket meg bezáratjuk. Úgy már talán ez a kontraszelektált hülye is versenyképes lesz."

hoplita 2013.04.30. 21:20:48

@tölgyes:
Nesze, te szájbakúrt köcsög.....

kuruc.info/galeriaN/egyeb/orbanmagyarroberttel1.2.jpg

Tudod ki az ott...??????

A fekete sereg nevű cigány bűnbanda életfogytos vezére.

Na, most ugass, baszd szájba a kurva anyádat..:(

6.Lenin 2013.04.30. 21:21:04

@Buga.Jakab:

"nem szándékom a nézeteimet terjeszteni... "

Ez nagyon jó!

Volt olyan, hogy ugyanazt a szöveget több blogra is bemásoltad.
De félreértettél, nem vontam kétségbe a jogodat, hogy leírd a saját véleményedet.
Csak azt szerettem volna már megtudni végre, kikhez viszonyítod a hazai helyzetet, és kiket is valójában.

Valóban meg vagy győződve, hogy a mai Mo-on lenne tömeges igény arra, amit te, vagy @hoplita, esetleg jjulie képviseltek?

Buga.Jakab 2013.04.30. 21:26:43

@6.Lenin: nem nincs igény a normalitásra...

a parasztok mind hulásig a fidest akarlyák ! és békamenetelnek érte...

sok a paraszt az tény... kb 800-900 ezren van a te FAJTÁD a zombirka agyatlan po:cs

itt nem ti vagytok a célközönség... ez egy kvház ahol fegyeljük a többi 9milla rezdülését és kíváncsian várjuk a szeveződését...

6.Lenin 2013.04.30. 21:35:29

@Buga.Jakab:

"itt nem ti vagytok a célközönség... ez egy kvház ahol fegyeljük a többi 9milla rezdülését és kíváncsian várjuk a szeveződését... "

Ez 1re jobb.

"ahol fegyeljük a többi 9milla rezdülését és kíváncsian várjuk a szeveződését... "

Meg lehet számolni 1 kézen is, hányan figyeltek?

B+,már abban a tévhitben tengettem nyomorult fideszes nyuggerként szürke éveimet, hogy mindent láttam,hallottam.

Elismerem, "k" nagyot tévedtem. Ez tényleg meglepetés volt.

jjulie 2013.04.30. 21:37:10

@6.Lenin:

vége van enyinballib, vége

megtört a fény a ravaszdiparaszti orbánsántakutyaságon, a lázár-rogán megbuktatták a felcsuti másodosztály főseggszájúát

vége balliblenyin

Buga.Jakab 2013.04.30. 21:39:06

@jjulie: a vén komcsi védi még a nácikat....

ő még 1994-ben is vétte a mszmp kb-t...

ez a partizán ojjan setét mint a többi fideszcsicska...

alkalmatlanság miatt tehetség hejett erőből akarta megerőszakolni a társadalmat...

orbán már bukott dakota tovaj... de ez még védi:))))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.04.30. 21:43:44

@6.Lenin:

Az ilyet hívják nem etikus, de törvényesnek.

Az amúgy szomorú, hogy nem érted.

Általában Veled nem vagyunk egy hullámhosszon, de azért megpróbálom elmagyarázni.

Nem túl etikus, ha az állami nagy ember gyermeke, rokona állami pályázatokon részt vesz, külön állami pénzhez jut hozzá.

Esetleg ugye előfordulhatna, hogy a nagy ember visszaél a hatalmával. Odaszóltat telefonon ugye. De igazából az van, hogy ilyesmire egyáltalán nincsen is szükség.
Az állami cégek, kúr a tóriumok, hivatalok vezetői maguktól is tudják, hogy ha fideszes vagy fideszes rokon van a pályázók között, akkor illik előnyben részesíteniük. Már csak pedálozásból is megteszik. Mert ha komolyan vennék magukat, és nem így tennének, akkor nagyon könnyen veszélybe kerülhet az állásuk.

Aki például annyira buta, hogy amikor tudja, hogy az államhatalom Liszt Ferenc repülőteret akar, akkor nem célszerű szakmailag érvelni ellene és kardoskodni Ferihegy mellett.

Szóval az van, hogy valójában telefonon sem kellhet már a segédekkel üzengetni, maguktól is tudják az ilyen pályázatok állami elbírálói, hogy díjazniuk kell a nagy ember lányát.

Simogatni kell azt a kezet, amelyik enni ad.

jjulie 2013.04.30. 21:44:58

@Buga.Jakab:

kidurrant a tokásdölyfösség, vége

a nagyorrú kanászivadék kidurrantotta

tölgyes 2013.04.30. 21:57:04

@hoplita: Maga csak szopogassa zsüli nevű farkát:)

Egy kép, amelyikre bármikor bárki ráretusál bárkit és leretusál bárkit nem bizonyít semmit. Egy hangfelvétel, annak lejegyzése, az ott elhangzott beszélgetés tartalma már más kérdés.Ezért is javaslom zsüli nevű farkának szopogatást, mert épp olyan húgyagyú mint ő:)Túl azon, hogy Önnel ellentétben én nem ismerem az alvilág szereplőit. Se a cigányokat se a többit.:(

6.Lenin 2013.04.30. 21:57:13

@Buga.Jakab:

Én védem?

Ti nem tudjátok megbuktatni. Igaz ahhoz kellene némi tehetség is.
Mindegy.

Buga.Jakab 2013.04.30. 21:58:53

@6.Lenin: miért kéne megbuktatni?

orbán és a feudalizmus MEGBUKOTT

csak még nincs hejette más... nincs új rencer... VÁKUM VAN...

sajnos addig MINDENT szétlopnak... persze azt hiszik bűntetlenül tehetik...

ebben is tévednek

tölgyes 2013.04.30. 22:01:02

@A pöttyös az igazi dbeata: Ugyan kinek lehet elterelni a figyelmét, ha tényleg fontos valami.. Nem hiszek én az ilyen terelések eredményességében.

jjulie 2013.04.30. 22:01:29

@tölgyes:

késő paraszt, a másodosztályú kádárvakarék tokásdölyföfosség kidurrant

csak idő kérdése volt, a leszarfaszú vidékiség megbukott

tölgyes 2013.04.30. 22:04:03

@Buga.Jakab: Tehát vákum van, amit Ön nem tud betölteni.:) Még ez a szerencse:) Miért gondolja, hogy más nem tudja ki az ellenség. Szerintem í fő ewllenség az Önhöz hasonló ostoba, mert nem tud úgy fordulni a dolog, hiogy abban maga valami jót tudjon csinálni. Így van ezzel hpolita és zsüli is:)

6.Lenin 2013.04.30. 22:05:38

@Akitlosz:

Már megint keversz valamit.

Nem uniós milliárdokért pályázott. Nem völgyhidat akart építeni.

Tulajdonképpen főbe kéne magát lőni, mert néhány agyatlan még azt a jogát is kétségbe vonná, hogy befejezze az ált. iskolát.

Ez már betegség. Mit akarsz ezen magyarázni?

Állami pénz, 1 sikeres pályázatért adott valamilyen kisebb összeg?
Édes Istenem.

Ilyenkor lehet megérteni, hogy nem lehet megengedni, bárki hozzáférhet, bármilyen adathoz. Lassan kész diliház lesz ez az ország valóban.

jjulie 2013.04.30. 22:06:12

@tölgyes:

vége paraszt, függöny

a tokásdölyfösséget a lázár nagyorra kipukkantotta

Buga.Jakab 2013.04.30. 22:07:14

mostmár megvannak a kérdések is amire a választ előre 2010-ben megatták:

kérdés: ki foglya megkapni az elvett trafikokat?
kérdés: ki fog minden "közbeszerzést" megkapni?
kérdés: ki ki foglya a magánnyugdíjpénztári vagyont elrabolni?
stb

válasz: csak-a-fides !

menőmano 2013.04.30. 22:09:15

Hát! Ja! Úgy látom, hogy némelyeknél itt" már megint totális a helyzet. "Én nem tudom:)", hogy a meleg teszi? avagy a politikai történések? vagy csak úgy minden együtt?
Elképesztő, milllyen szavakat írogatnak.
kész.ennnnyi.

Buga.Jakab 2013.04.30. 22:10:56

@menőmano: meglyöttél manócska? miért menőmanó? miértnem jövőmanó ?

6.Lenin 2013.04.30. 22:17:42

@Buga.Jakab:

". VÁKUM VAN..."

Most már értem.

A vákum kiszívta a zagyatokat. Csak az üres kongás, amit hallani tőletek.

OK!

menőmano 2013.04.30. 22:20:42

"A vasárnap benyújtott - kivételes és sürgős eljárásban elfogadott - törvénymódosítást semmilyen társadalmi vagy szakmai egyeztetés nem előzte meg – írja a Magyar Lapkiadók Egyesülete közleményében.

Szerintük az elfogadott módosítás súlyosan sérti az információszabadságot, mint alkotmányos alapjogot. Valamint azzal, hogy a sajtó képviselői nem juthatnak korlátozás nélkül a közérdekű adatokhoz, sérül a közönség megfelelő tájékoztatáshoz való joga – emlékeztetnek."

vagyis)

www.hir24.hu/belfold/2013/04/30/felhaborodas-a-fidesz-durva-lepese-miatt/

"Semmilyen társadalmi, vagy szakmai egyeztetés".... Miért?? egyáltalán volt már illllyen?? Vagy csak én nem emlékszem.

"Titokban marad mire megy el a közpénz".
Tényleg? Hát akkor a népek gondolhatnak esetleg akármilyen visszaélésekre is???
Totális helyzet. Szerintem.

dbeata 2013.04.30. 22:22:39

@hoplita: Júj, Orbán, mint a jóllakott napközis...:))
Ez valami elgörbült estén készült a koleszban?

@tölgyes: Na most akkor hol is tartunk? Ki a nagyobb gengszter a placcon?

menőmano 2013.04.30. 22:25:10

@Buga.Jakab:

Miért?? Totálisan nem számít semmit sem, hogy jövök e , avagy megyek.
Szerintem.

6.Lenin 2013.04.30. 22:27:17

@menőmano:

Nem marad titokban semmi, csak azok vizsgálódhatnak, akiknek felelősségük is van.

És nem minden agyatlan, aki még soxor azt sem érti, amit leír.
Az információszabadság nem egyenlő a hazudozás/ferdítés szabadságával.
Akik a bírói függetlenségért, AB-ért ordibálnak, pontosan azok hiteltelenítenek el mindent.
A ma legnagyobb aljassága amikor a véleményszabadság címén mocskolnak be mindent.
Ebbe beletartozik mindenki, aki ezekkel visszaél.

menőmano 2013.04.30. 22:27:46

Uram ! Atyám " ott a mennyekben ! nagyon kérlek segít nekem! többek között átvészelni a történéseket, megélni a szegénységet, miegyebeket! Itt- és máshol is.

Buga.Jakab 2013.04.30. 22:31:30

@menőmano: csak jött ment ne legyél !

amugy majd nemsoká elkezdi a felcsúti újhorti a deportálásokat is...

csak a cigóknak nincs vagyonuk az a gond ! meg egyébként is a dakoták rokonai...

majd keresnek más célcsoportot...

hm... pl a zsidók ?

6.Lenin 2013.04.30. 22:36:19

@menőmano:

Szerintem előxör próbálkozz 1 kisebb hátizsákkal, benne 1 túró rudival.
Az egész világ szegénységét a nyakadba venni kicsit nagy felelősség lenne, szerintem.

Kisebb adagokkal fokozatosan növelni a terhelést. Holnap 2 túró rudi, és így tovább.

menőmano 2013.04.30. 22:46:44

Önök meg (itt) próbálkozzanak mással szórakozni, mondjuk esetleg a jó nénikéjükkel! ne velem.
Semmit mondó dumákat másnak írogassanak. Ha kérhetem.

Nem kérek reakciót, választ, most és máskor sem.
Nagyon köszönöm.

Pardon! le ne maradjon már!

Egyébként akkor írogatok ide, amikor én akarok, s azt amit gondolok.

Teszem ezt mindaddig, míg a Török Gábor ki nem írja ide- meg nem kér arra, hogy elég volt és menjek.

S ha előbb nem, majd akkor elmegyek.
Maradjunk csak ennyiben.
!!!

Buga.Jakab 2013.04.30. 22:47:01

brékó !

a fid eszes grál lovag volt 1/2sége is beszámol...
a zaszonyálat ! nem verte meg eléggé? na majd most kap!

index.hu/belfold/2013/04/30/balogh_volt_felesege_25_evig_vert/

jjulie 2013.04.30. 23:03:24

@6.Lenin:

lebuktál ballib, mint a trafikozók

függöny, el

vége

tölgyes 2013.04.30. 23:44:06

@menőmano: Én pedig azt hittem, hogy azért jár ide, hogy szórakozzon:) Annyira önző mégse lehet, hogy maga szórakozik, más meg szenved:)@6.Lenin: Ugyan! Ő az egész világ szenvedését veszi a szívére, mert vállára venni nem bolond:(. Kicsi bajt még ő is meg tudna oldani:), ezért abba bele se fog.@jjulie: Ne izguljon! Magának ott van hoplita farka vége.. csak szívogassa:)

inreallife 2013.05.01. 00:06:03

@6.Lenin: na így kell megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. amikor a ferihegyből lisztferi hegyre adták ki az ukázt, akkor pont leszarták a helyrajzi nevekben döntés hivatott szakmai bizottságot, spt mi több, ki is rúgtak mindenkit onnan, miután leszavazták azt a marhaságot. akkor nem számított, hogy ki ért hozzá, kinek minek van szokásjoga stb, a kormány önhatalmúlag kihirdette, hogy csakazért is az lesz a neve.

aztán mostmeg jött az évszázad bűnténye, az 500 milliárdos dohánypiac 20 évre való lezsírozása és a pribékek kezébe való juttatása. számoljunk csak. 500 milliárd 4%-os haszonnal. az 20 milliárd tiszta lopás. ezt kapják a pribékek 5000 felé osztva. az évi 4 millió fejenként a pribékeknek. jó pénz az az átlagfiztéshez viszonyítva. aztán kiderül, hogy vannak, akik több helyen s nyertek, miután a fideszes frakciók eldöntötték a pályázatok sorsát. fideszes frakciók. egy jogállamnak nevezett valamiben. azért ez vicces.

aztán nézzük csak. lézerjani a 4%-os haszont 10%-ra akarja emelni. évi 4 millióból tisztán nem lehet megélni, 10 millióra kell azt emelni. ezáltal a 500 milliárdos piacból 50 milliárdot fognak évente lopni. nem, nem az orvosok meg a tanárok fizetése lesz belőle emelve, arra sosincs pénz. közgépre meg nyuggerekre kellenek a milliárdok.

és ezekután kiderül, hogy 24 évvel a rendszerváltás után, már 2 évvel az új tákolmány érvénybe lépése után hireteln 2 nappal a kínosnak igencsak nevezhető dohánylopás (mindenki annyit ér, amennyi dohánya van) után rájöttek, hogy gyorsan ki kell zárni a nyilvánosságot a vizsgálódásból. most majd jönni fog a 100 évre titkosítás.

ezek a fidesz módszerei. eléggé hajaz a maffiára. mg az a szerencse, hogy nem kezdik el lelövetni az ártatlan állampolgárokat. nevezzük modern, polkorrekt maffiának? nem lopnak, csak a törvényeket igazítják úgy, hogy a lopás törvényesen valósulhasson meg. tényleg jobb, mintha naponta bandaháborúk lennének. de azért nem nevezném tutinak...

az mszp helyében amint kormányra kerülnek betiltanám az országban a dohányzást, hogy szopjanak a pribékek. legalább valami jót is tennének ebben az életben...

panelburzsuj 2013.05.01. 00:51:23

@inreallife:

A nép egyharmada dohányzik.

Számoljunk politikai haszonban:

Hol van több tartalék?

Mennyi ÚJ szavazót lehet szerezni azzal, hogy hárommillió embert többlet kódorgásra és többlet kiadásra kényszerítek ötezer kiválasztott kedvéért? Hány dohányosgyűlölőből lesz ÉPEN ETTŐL, ÉPPEN MOST Fidesz-rajongó?

Mennyi ÚJ szavazót lehet szerezni azzal, hogy hárommillió embernek belengetem: "árréscsökkentés"!!? Hány "bizonytalan" dohányost lehet ÉPP A VÁLASZTÁSIG Fidesz-buktatóvá csábítani/dühíteni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.01. 01:15:49

@panelburzsuj: durnyogonc.

Képzeld, kiderült, ballib vagyok.
A kiművelt Lenin jött végre rá.

hoplita 2013.05.01. 06:38:46

@tölgyes:
Téged kellett vóna még zigóta korodban kiretusálni a zanyádból.

hoplita 2013.05.01. 06:44:53

@Hepci:
Lebuktál, bazmeg, lebuktál.:)))))

hoplita 2013.05.01. 07:11:14

@6.Lenin:
Micsoda egy undorító féreg vagy te, büdös nyuggergeci.
Szakadt vóna anyádba a fejed....

Khal Drogo 2013.05.01. 07:33:14

@6.Lenin:

A Gyenesei István vezette Önkormányzati Minisztérium fennhatósága alá tartozó Magyar Turizmus Zrt. legújabb plakátjára a tárcavezető öttusázó lányának képe került. A társaság vezérigazgatója nem tartja etikátlannak, hogy többek között Gyenesei Leilával reklámozzák a vizek évét; mondván: azért választották ki a miniszter lányát, mert az egyik bulvárlap olvasói őt választották a legszebb magyar női olimpikonnak.

A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint nem etikátlan, hogy a Gyenesei István vezette Önkormányzati Minisztérium fennhatósága alá tartozó társaság plakátján a tárcavezető lánya, az öttusázó Gyenesei Leila is szerepel.

Róna Iván az InfoRádiónak elmondta: a vizek évét népszerűsítő kampány részeként tavasszal a vízilabda-válogatott tagjai kerültek a plakátokra, és a cég úgy döntött, hogy a pekingi ötkarikás játékok után szép olimpikon lányokkal népszerűsíti a rendezvényeket. Így került a plakátra Janics Natasa kajakozó, Horváth Patrícia vízilabdázó és Barta Nóra műugró mellett Gyenesei Leila öttusázó.

---

mno.hu/migr_1834/somogy-ert-gyenesei-istvan-botranyaibol-390353

A mikorfonnál Gelencsér Attila. Fideszes közgyűlési elnök.

Én is családos ember vagyok, két gyermek édesapja. Nehéz a családról úgy nyilatkozni, hogy az embernek ne szorítsa el az érzés a torkát. Gyeneseinek okos, értelmes, tehetséges gyermekei vannak, nem biztos azonban, hogy az érvényesüléshez szükségük volt apjuk ilyen jellegű „segítségére”. Ez nekik is kínos, sajnálom őket.

---

Ha kíváncsi vagy, még találsz ilyeneket bőven. A Fidesz ellenzékben pont úgy viselkedett, mint amelyen most a szocialistákon megütközöl.

jjulie 2013.05.01. 08:19:06

@Khal Drogo:

a fidesz falusi másodosztályú leszarfaszu tokásdölyföspotrohos seggszájú erőszakos ravaszdiparasztosan viselkedik, mert a fidesz falusi másodosztályú leszarfaszu tokásdölyföspotrohos seggszájú erőszakos ravaszdiparasztok gyülekezete

jjulie 2013.05.01. 09:30:46

@6.Lenin:

mostmár bizto, hogy egy fideszbe beépített ballib vagy paraszt, a igazi fideszbarasztok is buták mint a dembinszki, de te egy ballibbuta vagy fideszbőrben

ballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballib

lebuktál paraszt, ballib vagy

ballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballibballib

beépített ballib, az anyád is ballib, az apád is ballib

mondd csak ez is anyai ágon kóser, mint a zsidóság?

tölgyes 2013.05.01. 11:41:16

@hoplita: Ugyan mi ez az anyázás megint? Ne elégedetlenkedjen amiatt, hogy már minden kiszívhatót kiszívott zsüliből:)Miután ő is szívja magát, egyszer majd csak visszaér, ami távozott:)

jjulie 2013.05.01. 11:49:29

@tölgyes:

te is csak egy álruhás ballib lehetsz kádárvakarék, mi is lennél más

álruhában, belulről járatod le a szegény felcsuti ravaszdiparaszt mutatványát, lehetnél vele kicsit szolidárisabb, már az ág is húzza szekény tokásdölyföspotrohos tszelnökkinézetű kolbásztöltőbajnokot, aki politikást játszik amióta kiöregedett a mávelőre ifiből

azért akárhogy is erölködsz, nem tudsz olyan hatékonyan orbántamortizálni, mint a lázár-rogán kanászivadékok

apropó, te tudsz kolbászt tölteni?

jjulie 2013.05.01. 11:57:55

ma még nem hullott le valamilyen lepelle tokásdölyfösék viselt dolgairól?

jól kihúzták délig

a bonyhádon elkapott jaguáros lövöldöző, nem tokásdölyföspártközeli esetleg?

6.Lenin 2013.05.01. 12:57:27

@Khal Drogo:

"Azért ez már elég 1 beteg felfogás, oldaltól függetlenül."

Tanulj meg olvasni és a leírtakat értelmezni.

6.Lenin 2013.05.01. 13:01:59

@inreallife:

Te sem különösebben érted a mások által leírt szöveget, igaz, néha a saját gondolataidat sem.
Nem az én problémám.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.01. 17:36:50

@hoplita: ezt a szívást... milyen jól titkoltam pedig mostanáig... de ez a Lenin-anonimusz... hát ez átlát a szitán... vagy a pitán... na...

Buga.Jakab 2013.05.01. 17:38:36

@Hepci: mi van, nem vagy kint a munkásárt majálisán?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.05.01. 18:03:14

@Buga.Jakab: nem, a teniszpályán voltam kint, de elfáradtam.

Egy kétbalkezessel indultam egy párosversenyen és megszereztük az unortodox első helyet.

@panelburzsuj: lú-e vagy szopol?
Ízlés dolga.

tölgyes 2013.05.01. 18:20:40

Nincs mese: össze fognak állni egy tömbbe.:

nyünyüge 2013.05.05. 17:03:12

Hát igazán gusztusos Anyák napja ürügyén az ellenzéket szapulni.
Ezúton gratulálok a családbarát kormánynak.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=191600

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.05.14. 19:32:10

Ne idegesítsétek magatokat, mert árt az egészségnek. Mi nem tudunk tenni semmit sem... Most a többség akarata érvényesül az országban :D vagyik az emberek 2/3- akarta ezt. Hiszen a választások előtt sem volt a fidesznek normális programja, csak hangzatos szavak, amit lehetetlenség betartani.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu