Jól mondja Kövér László, valóban, száz éve, 1912 óta nem történt olyan esemény a magyar parlamentben, mint ma. Miközben az egykori és mostani LMP-sek az elmúlt időszakban rendre különböző molinókat és plakátokat cipeltek az ülésterembe, a Jobbik tényleg nem aprózta el: elfoglalták az elnöki pulpitust, és elég valószínű, hogy akciójukkal közjogi érvénytelenséghez vezető szabálytalansághoz (a bejelentett név szerinti szavazás helyett gépi szavazás) segítették a láthatóan megzavarodott és helyéről is elüldözött alelnököt.
Fotó: Soós Lajos/MTI
Sok mindenről lehetne beszélni a Jobbik akciója kapcsán, én most csak egy, talán kevésbé egyértelmű szempontra hívnám fel a figyelmet. Minden ilyen esemény, legyen az akár kordonbontás a parlament körül, akár az ülés megzavarása a parlamenten belül, rettentően ingoványos talaj azok számára, akik ezt az utat választják. Nehezen kontrollálható, hogy mi fog történni, és szinte teljesen kiszámíthatatlan, hogy miképpen reagál majd a közvélemény. Gondoljuk csak el: szemben a hagyományos (és teszem hozzá: legális) politizálási formákkal, egy ilyen akció könnyen nem várt, nem kívánt következményekkel járhat: elég egy rossz reakció, egy meglepő fordulat, s a kezdeményezőn túlnőnek az események. S miközben a Jobbik bizonyára örömmel fogadta volna, ha a vágóképeken a parlamenti őrség vezeti ki képviselőiket, egy lökdösődés, pofozkodás a „nemzet templomában" talán még a párt hívei körében is megütközést keltett volna.
A mai események – bár a parlament szabályain jócskán túlléptek – botránynak jók voltak, de a száz évvel ezelőttihez hasonló felfordulást szerencsére nem eredményeztek. A Jobbik az akcióval elérte, hogy bizonytalanságot keltsen a törvény körül, s talán arra is van esélye, hogy a döntően a jobboldal hagyományos táborához tartozó vidéki gazdálkodók számára világossá tegye, mit gondol az új földtörvényről. Természetesen nem lehetünk abban a helyzetben, hogy megmondjuk, a közvélemény miként reagál majd az eseményre, de annyit azért megkockáztathatunk, hogy - éppen a viszonylag konszolidált normasértés miatt – a Jobbiknak nagy veszteségre nem kell felkészülnie. Éppen ezért (is) arra számítok, hogy nem a mai volt az utolsó ilyen akció: miután a fegyelmezetten működő kétharmados többség mellett az ellenzéknek szinte semmilyen „hagyományos" lehetősége nincs arra, hogy botokat dugjon a küllők közé, bármennyire furcsa ezt mondani, de teljesen racionális, ha unortodox lehetőségeket keres a véleményének elmondására. A parlamenti kivonulások és plakátozások – minként ezt ma is láthattuk – ehhez már nem elegendőek, ha valaki a pulpitust is elfoglalja, a hírek róla szólnak majd. A választások előtti évben a szereplés, a megjelenés, az elérés kényszere a korábbiaknál lényegesen nagyobb lesz, ami szintén ebbe az irányba, a kockázatos akciózások felé terelheti az ellenzéket.
Miközben tehát a kormány – a saját szempontjából hasznosan – nyugodt erőről beszél, az ellenzék – s különösen a radikalizmustól nem idegenkedő politikusok - számára nem nagyon van más út, mint a nyughatatlanság. Nem tudom, hogy hol lehet a határ, s azt sem, hogy egyáltalán elindulnak-e ezen az úton, de azt hiszem, hogy a minta semmiképpen sem 1912, sokkal inkább 1904 lehet. Azaz nem lőnek, hanem – inkább metaforaként használva, mint konkrétan - bontanak.
